Ami csak Istennél lehetséges



Hosszas várakozás után végre megkaptam az engedélyt, hogy meglátogathassam a xy-i börtönt. Kísérőm kinyitott egy rácsos ablakot, ahonnan beláthattam a börtön udvarára. Éppen sétáltak a rabok, egymástól tíz lépésnyire, párosával mentek. Sokan közülük a „legszebb korban” voltak. Milyen szomorúan hangzik itt e szó: "legszebb kor". Némelyik lassú vontatott lépésben, szinte fáradtan megy. Arcuk kifejezéstelen. Mások társukkal beszélgetve, gondtalanul, mintha őket nem is érdekelné helyzetük. 
- Sok tehetséges ember van köztük, sokra vihették volna -mondta kísérőm, majd folytatta:


- Például ott az a kicsi. Ön nagyot fog nézni, hogy milyen kitűnő képeket fest. Ez az ember nem túlzott. Ezt az a kép is bizonyította melyet szolgálati szobájának a szekrénye mögül előhúzott. Egyéni művészi eljárással, bátor színekkel festett művészi alkotás volt. Tizenkét férfi körben állt a képen, és megdöbbenve néztek fölfelé. Hajuk borzas, arcuk fölülről jövő világosságtól átitatva, amely a szivárvány minden színét játszotta. A férfiak szeme tágra nyílva fölfelé a távolba tekint. A legfeltűnőbb és érdekesebb azonban a kép beállítottsága volt, amely úgy mutatta, mintha egy torony tetejéről tekintenénk az arcokba.

- Ő pünkösdnek nevezi ezt a képet, -mondta a vezetőm- intézetünk kápolnája számára festette, de nem akaszthatjuk fel. 
- Nem felakasztani? -mondtam neki- Természetes, hogy akasszák fel! E kép felkeltené az egyházak figyelmét és önöket irigylésre méltónak tartanák. Ez egy hallatlan átélésnek a remeke.

- Ez igaz, de ezek mind az ő fogolytársai akiket ő odafestett.
És egyenként a fejekre mutatott. Megjegyeztem, hogy nem értek vele egyet, hogy ilyen ellenszenvet érez a képpel szemben és a művészt is ilyen szigorúan bírálja. 
- Bizonyára itt nem voltak más modellek, akik megfelelnek neki, és türelmesen ülnek. -mondtam én. 
- Nem ez nem úgy van -világosított fel- itt vannak kisebb gonosztevők, akik először vannak itt, de ő a legsúlyosabban elítélteket választotta! Ez a felháborító! 
Néhány telefonbeszélgetés után engedélyt kaptam az igazgatótól, hogy beszélhessek a festővel. Több kérdést intéztem hozzá, amelyekre minden szégyenkezés nélkül szívesen válaszolt. 
- Hogy én az alkotás alatt mit gondoltam? - kezdete beszédét - Pontosan azt, amit a Biblia a pünkösddel kapcsolatban mond. Hogy Istennek Szentlelke a szíveket és az egész emberi lényt teljesen megváltoztatja. Hogy ezen a hatalmon keresztül a bűnösök üdvözülnek. Kérdőleg nézett rám. Ismeri ön azt a pünkösdi éneket?
"Én egy vadhajtásban voltam. Te nemesítettél. A halál átjárta életemet. Te legyőzted."
Nagyon meglepett, hogy egy büntetett rab milyen jól ismeri a Bibliát és az énekes könyvet.
-Azok a férfiak az elsõ pünkösd ünnepén valóban hívõk voltak, de azokról akiket ön lefestett a legjobb akarat mellett sem állíthatom, hogy õk ilyen hívõk lennének. – mondtam neki, hogy gondolkozásra késztessem. 
- Tudja ön, hogy mit jelent pünkösd? Egy ígéret, hogy Isten Szentlelke által minden másképpen lesz nálunk. A jámboroknak, akik azt hiszik, hogy olyanok amilyeneknek lenniük kellene, nem szükséges ezt az ígéretet előttük hangoztatni, de az olyanok, akik a maguk állapota fölött kétségbe esnek, és életükkel nem tudnak mit kezdeni, azoknak kell, hogy megmutassuk, hogy az ő számukra is van egy új kezdet, ha ők is azt akarják. 
-De én tovább megyek. Szép és jó, de azt mondják, hogy ön erre a képre a leggonoszabbakat választotta ki a saját fogolytársai közül. 
- A pünkösd egy csoda - válaszolta - és mert azt akartam kifejezni, olyan embereket kellett kiválasztanom, akiket csak egy csoda változtathat meg. A kis bűnösöket talán saját feleségük is megváltoztathatja és a fogház is. De az egész nagyokat, azokat már csak Isten. Szótlanul odamutatott egy helyre és feltűnt, hogy saját magát festette oda.

 
Az egész nagyokat - ismételte - azokat csak Isten változtathatja meg.


forrás: Jónás honlapja www.jonas.reformatus.sk/