Apa segíts!
 

 

  

"Apa! Rántsd ki a lábamat a tűzből!"

 

   Katalin egy tehetséges egyetemista lány,  felkeresett egyszer egy sátoros evangelizációt. 
Isten munkálkodott ezen esték alkalmával némelyek szívében, és így jó néhány ember megtalálta Jézust mint Szabadítóját. 
   Isten nagyon komolyan szólt ehhez a leányhoz is, és meggyőzte őt elveszett és bűnös állapotáról. Könnyek folytak le Katalin arcán. Gyorsan elővett egy zsebkendőt, és letörölte a könnyeit.

 

 

   A nyitott sátoron kívül, amelyben az Istentiszteleteket tartották, ott állt az édesapja, egy tehetős farmer, de keményszívű férfi és istentagadó. Végignézve az összegyűlteken, ezt mondta a mellette álló barátjának:

- Ha az én lányom előre megy, hogy imádkozzanak vele, akkor visszahozom onnan, még ha közben térdig vérben kell is gázolnom.

   A leány mellett egy fiatalember állt. A lány nem ment előre ezen az estén, hogy életét Jézusnak adja. Az apja pedig nyugodtan tért haza. A fiatalember kísérte haza később a leányt.
   Amikor Katalin belépett a házba, látta, hogy az apja le-fel járkál a szobában. Rögtön tudta, hogy valami történt vele.

- Apa miért nem feküdtél még le?
 

Ő ezt felelte:

- Reád vártam, hogy megmondjam neked, mit kell tenned és mit nem.
 
- De apa, mit tettem egyáltalán?”

Az apa így felelt: 

- Ma este végignéztem az embereken ott a sátorban, és láttam, hogy sírtál. Hadd mondjam meg neked, Katalin ha te előre fogsz menni, elhozlak onnan, még ha térdig kell is a vérben gázolnom. Ha aztán hazahoztalak, könyörtelenül meg foglak verni, megértetted?

   A leány nagyon is jól tudta, hogy az apja úgy is gondolta, ahogy mondta. Könnyekben tört ki, és bement a szobájába. Ott a sötétben született meg benne az elhatározás, hogy nem akar többé Isten hangjára figyelni. Nagyon szép lány volt, és még nem töltötte be a 20. évét sem. Összeszorította az öklét, és ezt mondta:

- Ó Isten, én soha többé nem foglak keresni Téged! Ó, Isten, vedd el belőlem ezeket az érzéseket, hogy újra úgy tudjak élni, mint azelőtt. Nem akarom, hogy nyugtalanítsanak a bűneim, és nem adom meg magam neked.. Sohasem fogok Jézus mellett dönteni. Vedd le ezt a terhet a szívemről!

Isten megtette, amit a lány kért, és intése eltávozott tőle, és a bűneiről való meggyőződés elhagyta.

   Másnap reggel, ahogy szokta, elment az egyetemre. Este megint felkereste az összejövetelt. Az apja ugyanazon a helyen állt, mint előző este, és rajta tartotta a szemét. Amikor megtörtént a felhívás, hogy aki dönteni akar Jézus mellett, jöjjön előre, az apa látta, amint a lánya együtt nevetgélt a barátjával. Megfogta a szomszédja karját, és ezt mondta:


- Nézd csak a lányomat! Tegnap este meggyőztem. Soha többé  nem fog beleesni ebbe az ostobaságba.


   Katalin láthatóan jól szórakozott, miközben mások sírtak és az Urat keresték. Vasárnap este befejeződtek a sátor-összejövetelek. A sátrat lebontották, és a misszionárius elment a városból. Katalin pedig folytatta a tanulmányait.
A következő hétfőn azonban azt mondta az édesanyjának:

- Anya olyan fejfájásom van ma. Itthon kellene maradnom.

Az édesanyja ezt felelte: 

- Ó, Katalin menj csak el, nemsokára elmúlik az egész.

A leány elment – azonban néhány óra múlva hazajött, és erős rosszullétről panaszkodott: 

- Anya, úgy érzem, mintha szétrobbanna a fejem. Nem bírom tovább, ágyba kell feküdnöm.

Három nap múlva pedig ezt mondta:

- Anya, attól félek fogalmatok sincs róla, milyen rosszul vagyok. Nem kellene elhívnunk az orvost? Rettenetesen érzem magam- halálos betegnek!

Az anya nagyon megijedt. Gyorsan elhívta a háziorvost, aki hamar meg is jött. Miután megvizsgálta a leányt, megfogta az apa karját és intett neki, hogy menjen ki vele. Az orvos jó barátságba volt ezzel a családdal. Ezért ezt mondta az apának:

- Te mindig nyíltan beszéltél velem, és nekem is őszintének kell lennem veled szemben. Túl későn hívattál, én már nem tudok segíteni Katin. Nemsokára az utolsó lélegzetet veszi. Ha még mondani akarsz neki valamit, akkor tedd meg azonnal. Helytelen lenne, ha bármiféle  reménységet ébresztenék benned. Annak sincs értelme, hogy más orvost hivassatok. Már semmit nem tudunk tenni. Katinak már csak néhány óra az élete.

- Nem! – kiabálta az apa-, ez nem lehet, ez nem lehet igaz!

Hirtelen megjelent szemei előtt a jelenet: az evangelizációs sátor- Kati, aki könnyeket törölt ki a szeméből – és ő maga, amikor hangosan és határozottan azt mondta a barátjának:

- Vissza fogom hozni onnan, még ha térdig kell is gázolnom a vérben!

Hogy dicsekedett , hogy legyőzte a lányát. Most az érte utól, akit kihagyott a számításaiból. Kezét tördelve jött vissza a házba. A lánya ágya előtt térdre esett, és ezt kiáltotta:

- Katalin, keresd az URAT és imádkozz!! Add a szívedet az Úrnak! Kati imádkozz! Ó, imádkozz Istenhez! 



Ő azonban apja f
ejére tette a kezét és ezt mondta:

- Apa, ne kínozz többet ezzel a névvel, ne említsd nekem többé Isten nevét! Azon az estén, amikor kimondtad a fenyegetéseidet, én a szobámban elhatároztam, hogy ellenállok isten hatásának. Most már a szívem olyan mint a kő. Azon az estén imádkoztam Istenhez, hogy hagyjon el engem. Ő szavamon fogott.

Aztán elmondta az apjának, hogy jól tudja, most már örökre elveszett. Rögtön amikor elkezdődött a betegsége, világos lett előtte, hogy meg kell halnia. Aztán még ezt kérdezte: 

- Apa hány óra van? 

- Délután 4 óra van. 

Erre ezt mondta a leány: 

- Ó milyen lassan múlik az idő. De gondold csak meg, én most olyan helyre megyek, ahol nem létezik az idő.

Aztán egy kéréssel fordult az apjához: 

- Menj el még egyszer ahhoz a régi kúthoz, és hozz nekem egy pohár friss vizet, mert nemsokára olyan helyen leszek, ahol már nem lehet vizet kapni.

Nehéz szívvel ment el az apa a régi kúthoz, elhozta a vizet, odatette Kati ajkaihoz, és ő nagyokat kortyolt belőle. Eközben édesanyja imádkozott, meg nem tért bátyja is imádkozott, és két nővére is térden állva kiáltott ISTENHEZ. A haldokló leány újra megszólalt:

 - Apa tedd a karjaidat a vállam alá, és emelj fel magasabbra az ágyban. A lábaim tűzben vannak, a lábaim nem bírnak.

Apja erős karjaival megfogta, és magasra emelte az ágyban. Nemsokára újra kiáltott a leány: 

- Apa rántsd ki a lábamat a tűzből! 

tűz

- Kati én mindent megtettem, amit tudtam – válaszolt az apa.

Erre a haldokló megint ezt mondta: 

- Apa, hozz nekem még egy pohár vizet! 

Az apa elsietett, hogy hozza a vizet. Amikorra azonban visszatért, Kati már az örökkévalóságban volt. Az apa soha nem talált nyugalomra. Már nem volt ereje az élethez. Egy súlyos teher nyomasztotta.


 

 

A Biblia ezt mondja:”Ne tévelyegjetek! " Isten nem engedi, hogy gúnyolódjanak felette!

Ki szeretne odáig jutni, hogy így haljon meg, mint Katalin, félelemmel jutva el az élet végéig? Lába már a pokol tüzében égett, miközben meghalt, és így egy még sokkal félelmetesebb örökkévalóságba ment.

Te hogyan akarnál majd egyszer meghalni? – Kérlek gondold meg, mert halálod pillanatában végleg döntés születik arról, hogy hol leszel az örökkévalóságban. Akkor abbamarad minden könnyelmű tréfa és vicc a pokollal kapcsolatban.

 Niki 2008.06.11