Havanna csoport

Útkövetés

Véletlenszerű képek

BIZONYSÁG ÉS HÁLAADÁS

ARCHIVÁLT CIKKEK

ÚJ BEJEGYZÉSEK

LÁTOGATÓ STATISZTIKA

Oldalmegnyitások számláló indult: 2008.febr.

 

 

Mystat számláló indult: 2013.03.15.

ÜZENET küldése

99 után melyik szám következik?
Email:
Tárgy:
Üzenet:

BEJELENTKEZÉS

Jelentkezzen be, vagy regisztráljon új fiókot

Online felhasználók

Oldalainkat 99 vendég és 0 tag böngészi

 Imádkozás nehézségei

 

 

Imádkozni annyit jelent, hogy megnyitjuk szívünket Jézusnak.  „Ti a Krisztus Jézusban vagytok, aki bölcsességül lett nekünk Istentől és igazságul, szentségül és váltságul” (1. Kor. 1,30). Ez a Biblia felfogása az imádkozás céljáról, helyéről és jelentőségéről az isteni megváltás tervében. „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Ján. 15,5)- mondotta egy alkalommal Jézus. Ő tudta, mennyire szó szerint igazak e szavak, mennyire teljesen tehetetlenek vagyunk Őnélküle. De ugyanekkor azt is mondta: „Kérjetek és adatik nektek”- minden, amire csak szükségetek van, sőt azon felül is. Ő soha nem fárad bele, hogy bennünket az imádkozásra hívjon, buzdítson és bátorítson, intsen, sőt parancsolja is, hogy ezt tegyük. A Biblia sok és különféle felszólítása, hogy imádkozzunk, együttvéve különös fényt vet az imádságra. Ezek megmutatják, hogy az imádság a megváltott ember életének a szívverése.


Hadd soroljak fel néhány imádságra szólító felhívást, amelyeket maga Isten intéz hozzánk:

„Kérjetek és adatik nektek, Mert aki kér, mind kap, aki keres talál és a zörgetőnek megnyittatik. Vagy ki az az ember közületek, aki a  fiának követ ad, amikor kenyeret kér tőle? És ha halat kér, vajon kígyót ad –e neki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?! (Máté 7,7-11)

„Ha bennem maradtok és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok és meglesz nektek.” ( Ján. 15,7)

„semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat, az Isten előtt” (Fil. 4,6).

Úgy látom, maga ez a három hely is elegendő volna a Szentírásból ahhoz, hogy megvilágítsam, hogyan látja Jézus az imádságot. Ha ezt a magam szavaival kellene kifejeznem akkor körülbelül ezt mondanám:

Jézus a bűnöshöz megy, felébreszti bűne álmából, megtéríti őt, megbocsájtja bűneit és gyermekévé teszi. Kezét  a maga erős, szögektől átvert kezébe veszi, és ezt mondja: Most minden utadon veled megyek, s biztonsággal viszlek a mennybe. Ha bármikor nyomorúságba vagy bajba kerülsz, mondd el nekem azonnal. Szemrehányás nélkül mindazt megadom neked amire szükséged van, sőt azon felül napról napra ameddig élsz.

Kedves Barátom, nem gondolod te is, hogy tulajdonképpen ezt gondolta Jézus amikor az imádsággal ajándékozott meg minket? Így kellene élnünk ezzel! És Ő akkor azzal felel kérésünkre, hogy azokat kegyelmesen és túláradó bőséggel meghallgatja.

Az imádság az az az eszköz, amely által szüntelen megkapom azt amire szükségem van, ezért ez mindennapi menedékem, mindennapi vigaszom, mindennapi örömöm, életem gazdag és kimeríthetetlen boldogságforrása.

Ezért olyan érthető, hogy Isten gyermeke semmivel sem tud nagyobb gondot okozni Jézusnak mint azzal, hogy elmulasztja az imádkozást, mert ezzel megszakad a Megváltóval való kapcsolata és belső élete elsatnyul, elszárad. Legtöbbjüknél ez a helyzet. Sokan olyan nagy mértékben hanyagolják el az imádkozást, hogy lelki életük lassanként elsorvad. Ezért megértem, milyen nagy aggodalom tör ki Isten szívéből, amikor azt kell mondania: „Nem kaptok mert nem kértek”! (Jak. 4,2) Nála van mindaz amire szükségünk van, és Ő semmit sem akar jobban, minthogy ajándékait nekünk adja. De mi nem kérünk NINCS IDŐNK – mondjuk. Vagy elfelejtünk imádkozni. Ennek az az eredménye, hogy otthonunkban és a gyülekezetben mint rokkantak, lelkileg kiéhezettek és elerőtlenedettek járunk kelünk. Alig van erőnk, hogy megálljunk a saját lábunkon nem is szólva arról, hogy nem tudunk küzdeni a bűn ellen és szolgálni az Úrnak.

Sokat vétkeztem mennyei Atyám ellen, mióta megtértem, sok gondot okoztam neki az évek folyamán, hogy közösségben élek vele. De a legnagyobb vétkem, amit megtérésem óta elkövettem, és amivel a legnagyobb szomorúságot okoztam az Úrnak, az imádkozás elhanyagolása volt, mert ez a hanyagságom az oka többi bűneimnek és mulasztásaimnak. Az imádkozásra való számtalan alkalom, amelyeket nem használtam ki a sok imameghallgattatás, amelyeket Isten nekem szánt,  ha imádkoztam volna, annál erősebben vádolnak, minél jobban betekinthetek az imádságszent világába.

Miért sikerül legtöbbünknek olyan rosszul az imádkozás? – ez a kérdés foglalkoztat mióta Isten kegyelméből imádkozni kezdtem. És azt gondolom, minden további vita nélkül mindenki elismeri, hogy az imádkozás nehéz dolog számunkra és ez a nehézség magában az imádság teljesítésében rejlik. FÁRASZTÓNAK TALÁLJUK!

Egyáltalán nem meglepő, hogy a természeti ember fárasztónak érzi az imádkozást. Testi ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének gondolatát, mert bolondság  az neki.

A természeti ember vágyódhat ugyan az imádkozás után, különösen amikor szükségben vagy éppen vallásos hangulatban van, de rendszeres és naponkénti imádkozásra nem tudja rászánni magát, sokkal inkább érthetetlennek tartja, hogy Isten olyan nagy jelentőséget tulajdonít ennek. Számtalan okot sorol fel , hogy miért nem imádkozik, olyan gyakran, mint azt a legtöbb hívő lelkipásztor elvárná. Azt mondja magában: Az Úr bizonyára nem kívánja, hogy az egészséges munkaképes ember annyi drága időt vesztegessen az imádkozásra, különösképpen a mi időnkben, amikor mindenki annyira elfoglalt. Vajon nem becsüli – e Isten többre a dolgozó kezet?

A ternészeti ember terhes feladatnak tekinti az imádkozást, amit a legtöbben ezért egészen el is hagynak. Mások magukra veszik és mindennap imádkoznak egy keveset, de nehéz követelménynek érzik , és csak azért teljesítik, mert az Úr nagyon szigorú ebben (szerintük)! Hogy a természeti ember így gondolkozik az imádságról, ez nem lep meg minket. De azon nagyon csodálkozunk, hogy a hívő keresztények között is annyira elterjedt ez a nézet. Legalábbis sokaknál.

Megtérésünk alkalmával bensőséges,  buzgó imádkozó életbe vezettek be minket. A nap legcsodálatosabb időszaka az imádkozás órája volt. De hosszabb vagy rövidebb idő után az imádkozás kezdett nehézségeket okozni, terhessé , fárasztóvá vált. Az őszinte lélek ugyan igyekszik hűségesen kitartani az imádkozásban, azonban gyakran kényszerítenie kell magát erre.

Az imádkozás a megváltott lélek szabad, boldog és hálás érintkezése Istennel, kötelességszerűvé vált, amit jellemünk és akaratunk szerint többé kevésbé teljesítünk.

Minél fárasztóbb lesz az imádság, annál könnyebben hanyagoljuk el. Hamarosan áldatlan jelei mutatkoznak ennek, ha nem is azonnal, de annál ellenállhatatlanabbul. Mindinkább világias gondolkodásunk egyre jobban elidegenít Istentől és mindig kevesebb beszélnivalónk van vele. Az ellentmondás szelleme fejlődik ki bennünk, amely mindig talál kifogást és mentséget arra, hogy elhanyagoljuk az imádkozást. Belső életünk elerőtlenedik, megbénul. Nem érzünk már olyan égető fájdalmat a bűneink miatt, mint előzőleg, mivel nem valljuk be azokat őszintén Isten előtt. Ennek következménye, hogy látásunk elhomályosodik, s már nem tudunk  világosan különbséget tenni, hogy mi a bűn és mi nem. Az ember küzd ugyan a bűn ellen, de csak abban az értelemben, mint a világ fiai, ez azt jelenti, hogy csak azokat a bűnöket kerüli, melyeknek veszélyes következményei vannak!

Keresztény tekintélyét az ember azonban nem szívesen nélkülözné, ezért ameddig csak lehetséges, igyekszik elpalástolni világias gondolkozását. Beszélgetés közben és közös imádkozáskor abba a kísértésbe esik, hogy minden benső igazság nélküli szavakat használ. Ezek az üres szavak és a tettetés azután még imaéletének azt a kis maradványát is elfojtják ami még volt a szívében.

Mindez annak a következménye, hogy az imaélet lassan elalszik. Így van ez sok hívő ember életében.

Az imádkozással kapcsolatos – másokéval is megegyező – szomorú tapasztalataim sokszor elgondolkodtattak engem. Néhány erre vonatkozó gondolatomra szeretném felhívni a figyelmet.

Gyakran tettem fel magamban a kérdést, hogy az imádkozással kapcsolatban a legtöbb nehézségünk nem azért van –e mivel nem helyesen imádkozunk? Az imádság finom és érzékeny hangszer. Helyesen használni nagy és szent művészet. Gyakorlás nélkül senki sem lesz imádkozó kereszténnyé. Kitartás nélkül pedig nincsen gyakorlás.

Legtöbbünknek bizonyára szükséges, hogy az imádkozás fent említett szomorú és fájdalmas tapasztalatait önmaga tegye meg. Ezek a gyakorlat alkotórészei, amely a fejlett imaélet előfeltétele. Ezért nem kell túlságosan sötéten nézni ezekre a fájdalmas tapasztalatokra. Bizonyára sokkal hasznosabbak, mint amilyennek gondoljuk. De hogy hasznunkra is legyenek az elsősorban attól függ, hogy őszinték maradunk e és nem rontjuk el azzal, hogy mentegetjük és védelmezzük erőtlen imaéletünket. El kell ismernünk tehetetlenségünket és be kell látnunk, hogy egy olyan feladattal állunk szembe, amely teljesen meghaladja az erőnket.

Úgy imádkozni, hogy szinte természetes elemünkben érezzük magunkat, naponként kész lélekkel, örömmel, hálásan és tisztelettel imádkozni – olyan valami, ami messze meghaladja emberi képességünket és erőnket. Ehhez naponként Isten csodájára van szükségünk. Ez a csoda pedig abból áll, hogy megkapjuk az imádság Lelkét, az imádság szellemét. Csak ez taníthat meg minket imádkozni. Csak az igeolvasás és a naponkénti imádkozás ad gyakorlatot és szent betekintést az ima életébe és törvényeibe s tesz minket valóban imádkozó emberekké. Az Ige által lassanként meggyőz bennünket azokról a hibákról, amelyeket az imádkozásban elkövetünk és rámutat arra, hogy ezek teszik számunkra fárasztóvá, megerőltetővé az imádkozást. Megmutatja, mi az imádság valódi értelme és hogyan imádkozzunk. Ilyen módon lassanként megszerezzük a helyes gyakorlatot.

Ez ugyanolyan mint minden más munkaeszköz, amelyet használunk. Nehézséget szerez nekünk, amíg helytelenül bánunk vele. És kevés hasznunk is van belőle. Képzeljük el, hogy valaki először vesz lapátot a kezébe, a lehető legjobb szándékkal próbálkozik vele de megfordítva használja. Rövid idő után bizonyára azt mondja: nagyon megerőltető dolog lapáttal dolgozni nem sokat végez vele az ember! Szívesen vesszük a lapátot a kezünkbe hogy megmutassuk, mint  kell bánni vele s ez a ember hamarosan így szól: milyen könnyű a lapáttal bánni és mennyit lehet végezni vele!

Az életben mindennek megvan a maga törvénye. Ahogy követik  ezeket ott egészséges és erős élet, könnyűvé válik és bőséges gyümölcsöt terem. Ugyanígy megvannak az imádkozó életnek is a maga törvényei. Ha félreértjük ezeket a törvényeket és lényegével, fogalmával ellenkezőleg imádkozunk akkor terhes és gyümölcstelen lesz számunkra. De ha elismerjük azokat a törvényeket, amelyeket, az imádsággal együtt Isten maga adott nekünk és követjük azokat, akkor imádkozó életünk természetes és egészséges lesz. Akkor gyümölcsöket hoz amelyek állandóan újabb imádkozásra ösztönöznek.

AZ IMÁDKOZÁS LEGTÖBBÜNKNEK AZÉRT OLYAN FÁRASZTÓ, MIVEL HELYTELENÜL VÉGEZZÜK!

Az eredmény nincs arányban az erőlködésünkkel. Kétségtelenül ez a forrása annak a fáradságnak amelyik olyan sok imádkozón erőt vesz. Azt mondjuk: Mit használ az imádkozásom? Semmi eredménye sincs sem a külső sem a belső életemben. A Szentírásból tudom, hogy imádkozás nélkül lehetetlen a hívő keresztény élet és ezért tovább kell imádkoznom. De semmi eredményt nem látok.

Az őszinte imádkozó ekkor már érett arra, hogy az imádkozás szent művészetéből, amelyet olyan szívesen végez  a Szentlélek, oktatásban részesüljön.

Niki 2008. július 15.