Vándorút

 

vándorút



Két ember útnak indult. Magukkal vitték az útra lámpáikat, amelyről tudták, hogy addig tart ameddig az életük. Valamennyit mentek. Megszólalt az első:

- Hosszú út áll még előttünk. Ki tudja, hogy a végére érünk-e valaha ? Elhatároztam, mielőtt még késő lenne visszafordulok.
- Miért torpannál meg? - felelte a másik- Alighogy elindultál. Ha visszafordulsz, elveszíted mindazt, ami még előttünk áll. És különben is kihez térsz vissza? Ott nincs senki, aki visszavárna.

- Hogy egész életembe menjek?- makacskodott tovább az első. Nem, inkább visszafordulok, és nyugalomban élek. Itt éhség gyötör, ott meg bőség. Megérem az öregkort, és meghalok, ahogy mások is, éjjel álmomban, anélkül, hogy valamit éreznék.
- Akkor, egyedül folytatom az utam - szólt a másik. Talán nem megyek rajta végig, de mindent elkövetek, hogy minél nagyobb távot tegyek meg, és a fényt minél távolabbra vigyem. Az úton járás adja meg az élet értelmét. Az út végén biztosan vár valaki, és hiszem szüksége van rám.
Ha semmi egyebet nem tudok adni neki, legalább egész életemen át feléje tartok, közelségének melegében egyszerűbb lesz meghalni, és az én közelségem pedig talán melegséget áraszt rá.

S ki-ki , ment a választott irányba.
Sok-sok idő múlva, az út nagy része után, a másik fáradtan megállt. Botjára támaszkodva, gyönge  látásával, a megtett út felé tekintett.
- Öreg vagyok már. De még annyi út áll előttem, mint amennyit meg tettem. Nem. Nem érek célba soha.
Távol vagyok attól, ahonnan elindultam...., és távol attól is, ahova tartok.

Levertségéből egy melegen csengő hang rázta fel:
- Nem vagy távol. Megérkeztél. Azon a napon, amikor hozzám indultál, én is elindultam feléd.
Kerestél, de én is téged. És most, amikor találkoztunk, örökre együtt maradunk.
És most megérezted, mit jelent az utazás, mert megérezted, mit jelent az élet, megtudod, hogy a halál nem igaz!