Havanna csoport

Útkövetés

Véletlenszerű képek

BIZONYSÁG ÉS HÁLAADÁS

ARCHIVÁLT CIKKEK

ÚJ BEJEGYZÉSEK

LÁTOGATÓ STATISZTIKA

Oldalmegnyitások számláló indult: 2008.febr.

 

 

Mystat számláló indult: 2013.03.15.

ÜZENET küldése

99 után melyik szám következik?
Email:
Tárgy:
Üzenet:

BEJELENTKEZÉS

Jelentkezzen be, vagy regisztráljon új fiókot

Online felhasználók

Oldalainkat 141 vendég és 0 tag böngészi

Blog

Azonos témakörökhöz tartozó keresztény írások gyüjtemény, tárhelye, folyamatos frissítéssel.

Paul Henderson: Közösség az Úrral - szenvedélyesen keresni Istent

A Pestszentlőrinci Agapé Gyülekezetben 2017. február 12-én elhangzott igehirdetés felvétele.


https://www.youtube.com/watch?v=BDwh1qKCXX8


Mikes Attila: Ábrahám, a hit embere (2017. 02. 05.)

 Pestszentlőrinci Agapé Gyülekezetben 2017. február 12-én elhangzott igehirdetés felvétele.


https://www.youtube.com/watch?v=cdJ-3EkcasI

 

Ima és böjti összefogás záróalkalma (2017. 01. 29.) 

Budapest, XVIII. Sportkastély

 

https://youtu.be/RNxE1M6ePyY

 

Paul Henderson: Közösség az Úrral – szövetség


A 2017. január 22-én elhangzott igehirdetés videófelvétele.

 

https://youtu.be/rA1s_OmXktM

 

William MacDonald: Ösvényem világossága

 

 

 

 

http://Osvenyem_vilagossaga

 William MacDonald: Ösvényem világossága

 

 

 

 

 

02.24 A maga képmására

„Ádám... fiút nemzett, magához hasonlót, a maga képmására." 1Mózes 5,3

 

Természetes életünk ténye, hogy gyermeket nemzünk a magunk hasonlatosságára, a magunk képére. Ádám is fiat nemzett a maga hasonlatosságára, és elnevezte Sétnek.

Keresztyén életünknek is kijózanító ténye, hogy a magunk hasonlatosságára nemzünk gyermekeket. Ha az a vágyunk, hogy másoknak az Úr Jézust mutassuk be, akkor ők is - öntudatlanul - a mienkéhez hasonló jellemvonásokat vesznek föl. Ez nem átöröklés, hanem utánzás. Úgy tekintenek ránk, mint a keresztyén ember eszményi megtestesítőjére, és öntudatlanul is a mi példánk után formálják magatartásukat. Azután hamarosan kiütköznek rajtuk a tipikus családi vonások.

Ez azt jelenti, hogy amilyen helyet adok a Bibliának az életemben, az lesz hitbeli gyermekeimre nézve is a mértékadó. Azt jelenti, hogy ha én fontosnak tartom az imádságot, ők is fontosnak fogják tartani. Ha imádom Istent, akkor valószínűleg az imádat fogja az ő jellemvonásukat is színezni.

Ha következetesen alávetem magam a tanítványság kívánalmainak, akkor ők is átveszik tőlem ezt. De ha - másfelől - felhígítom az Üdvözítő Igéit, és csak a gazdagságnak, hírnévnek és gyönyörűségnek élek, akkor számítanom kell arra, hogy ebben is az én vezetésemet követik.

Akik örömöt találnak a Szentírás egyes részleteinek kívülről való tanulásában, továbbadják ezt az örömöt szellemi gyermekeiknek is.

Ha csak rendszertelenül látogatom a gyülekezeti összejöveteleket, aligha számíthatok másféle magatartásra védenceim részéről. Ha rendszeresen elkésem, valószínűleg ők is rendszeresen elkésnek majd. Ha mindig a leghátsó sorba ülök, példámra ők is ugyanezt teszik.

Ha azonban fegyelmezett, megbízható, pontos és szorgalmas munkás vagyok, akkor nyilván az én „Timóteusom" is hitem példáját követi majd.

A kérdés tehát mindnyájunkhoz így szól: „Megelégedhetem-e azzal, hogy gyermekeket nemzek a magam képére?" Pál apostol ajánlhatta: „Legyetek az én követőim" (1Kor 4,16). Elmondhatjuk-e ugyanezt mi is?


02.23 Hallgat rá a bölcs

„Hallgat rá a bölcs." Példabeszédek 1,5

http://havannacsoport.hu/images/sajat_kepek/3587_bigger.jpg


A Példabeszédek könyve szerint a bölcs és a bolond között az alapvető különbség az, hogy a bölcs kész (a jó tanácsot) meghallani, a bolond azonban nem.
Itt egyáltalán nem a bolond értelmi felfogóképességéről van szó. Lehet akár rendkívüli intelligenciája is. Csak éppen senkitől nem fogad el tanácsot. Abban a tévedésben szenved, hogy tudása határtalan, ítélete pedig tévedhetetlen. Ha barátai tanácsot akarnak adni neki, csak gúnyt és haragot aratnak fáradozásukért. Látják, hogyan igyekszik szabadulni bűnös és ostoba cselekedeteinek következményeitől, de nem tudják megakadályozni a szerencsétlenséget. És így támolyog az egyik káoszból a másikba. Hol pénzügyi katasztrófa sújtja. Hol személyes életében támad zűrzavar. Hol az üzlete került a csőd szélére. Ő azonban bebeszéli magának, hogy az élet „rossz kártyákat" osztott neki. Soha eszébe sem jut, hogy önmagának ő a leggonoszabb ellensége. Nagyvonalúan osztogatja tanácsait másoknak, és teljesen elfelejti közben, hogy a saját életét nem tudja rendezni.

A bölcs embert más fából faragták. Tisztában van azzal, hogy minden ember agyvelejének vezetékei a bűneset által összekuszálódtak. Tudja, hogy mások egy problémánál néha olyan szempontokat látnak, amely az ő figyelmét elkerülte. Készségesen elismeri, hogy olykor emlékezete is kihagy, és összezavarja a dolgokat. Tanítható, és készséggel elfogad minden olyan információt, amelyek segíthetnek neki a helyes döntésben. Sőt, igyekszik minél többektől tanácsot kérni, mert tudja, hogy „segítséget jelent, ha sok a tanácsadó" (Péld 11,14). Mint minden ember, úgy ő is elkövet hibákat alkalmanként. De megvan benne az az egészséges tulajdonság, hogy tanul saját hibáiból, és minden csődje ugródeszkául szolgál a következő sikerhez. Hálás a megérdemelt dorgálásért, és készségesen mondja: „Helytelenül cselekedtem. Bocsánatot kérek."

A bölcs gyermekek alávetik magukat a szülői nevelésnek, a bolondok pedig lázadoznak ellene. A bölcs fiatalok engedelmeskednek az erkölcsi tisztaságra vonatkozó bibliai előírásoknak: a bolondok vakon követik vágyaikat. A bölcs felnőttek mindent aszerint ítélnek meg, hogy kedves-e az Úrnak; a bolondok tulajdon jótetszésük szerint cselekszenek.

Így van aztán, hogy a bölcsek egyre bölcsebbek lesznek, míg a bolondok saját bolondságuk foglyaivá válnak.


02.22 Felkészítés

„Hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére." Efézus 4,12

 

Forradalmi fölismerés! Az Efézus 4-ben felsorolt kegyelmi ajándékok arra valók, hogy fölkészítsék a szenteket a szolgálat végzésére. Mihelyt a szentek a szolgálatot önállóan is végezni tudják, a kegyelmi ajándék tovább vonulhat.

Ez azt jelenti, hogy az Úrért való szolgálat akkor eredményes, ha az ember a lehető legrövidebb idő alatt „kidolgozza" magát belőle, azaz fölöslegessé válik, és új munkamező után néz.

Pontosan ezt tette Pál. Elment pl. Tesszalonikába, három szombaton hirdette az Igét a zsidóknak, és működőképes gyülekezetet hagyott hátra. Az ugyan kivételes eset, ha egy munka ilyen gyorsan megalapozódik. A leghosszabb idő, amelyet Pál egyhuzamban egy helyen eltöltött, két esztendő volt, mégpedig Efézusban.

Isten szándéka sohasem volt az, hogy szentjei szüntelenül csak egyetlen kegyelmi ajándéktól függjenek. Az ajándékok nélkülözhetőek. Ha a hívők főfoglalkozású prédikációfogyasztók maradnak, és nem engedik magukat belehelyezni a szolgálatba, akkor szellemileg sohasem fejlődhetnek úgy, ahogy kellene, és a világot sohasem evangelizálják úgy, ahogyan az Isten eredeti szándéka volt.

William Dillon mondta, hogy egy eredményes külföldi misszionáriusnak sosincs külföldi utódja. Így kellene lennie a saját hazájukban is a munkásokkal - ha munkájuk befejeződött, akkor maguknak a szenteknek kellene a munkát átvenniük, és nem kellene egy új igehirdetőt keresniük.

Mi igehirdetők gyakran gondoljuk helyzetünket élethosszig tartónak. Úgy véljük, hogy senki más nem tudná munkánkat oly jól elvégezni, mint mi. És az egy helyen maradásunkat azzal indokoljuk, hogy a látogatók létszáma csökkenne, ha elmennénk. Felpanaszoljuk, hogy mások nem jól végzik a dolgukat, és hogy nem megbízhatók. Pedig az a valóság, hogy azoknak először tanulniuk kell! Hogy tanulhassanak, ahhoz lehetőséget kell adni nekik. A tanulás folyamatához hozzátartozik a gyakorlat, a felelősség átvétele és a fejlődés megállapítása.

Ha a szentek elérkeznek a ponthoz, hogy úgy látják, meg tudnak lenni egy bizonyos prédikátor vagy tanító nélkül is, akkor annak semmi oka a duzzogásra vagy megsértődésre. Sőt, örülnie kell. A munkás most szabad, hogy oda menjen, ahol sürgősebb szükség van rá.

Mindig nagy baj az, ha Isten műve tartósan egyetlen emberre épül, függetlenül attól, hogy az milyen tehetséges. Fő célja az legyen, hogy a szenteket úgy készítse és építse föl, hogy ne függjenek többé tőle! Ebben a világban nincs oka félni attól, hogy más helyen nem találna munkát!


02.21 Megelégedve

„Én a saját népem körében lakom." 2Királyok 4,13

 

Egy Sunémben élő jómódú asszony vendégül látta Elizeust, valahányszor a próféta arra járt. Végül megbeszélte férjével, hogy építsenek egy külön szobát a próféta számára, hogy legyen saját helyisége, amikor náluk megpihen. Vendéglátójának nagylelkűségét mintegy elismerve, Elizeus megkérdezte, mit tehetne érte - talán miben lehetne ő is segítségére valamilyen ügyben a királynál vagy a hadsereg parancsnokánál? Az asszony egyszerű válasza az volt: „Én saját népem körében lakom." Más szavakkal: „Teljesen meg vagyok elégedve életemmel. Szeretem azokat az egyszerű embereket, akik között élek. Nem vágyom a »felső tízezer« társaságára. Számomra nem elérendő cél a híres emberekkel való érintkezés."

Bölcs volt ez az asszony! Azoknak, akik nem nyugosznak addig, amíg a híresek, a gazdagok és az arisztokraták társaságába be nem kerülnek, gyakran meg kell tanulniuk, hogy az igazán értékes emberek a földön sohasem azok, akik az újságok első oldalán, ill. azok pletykarovatában szerepelnek.

Volt már néhány kapcsolatom az evangéliumi világ nagy neveivel, de meg kell vallanom, hogy többnyire kiábrándító tapasztalatokat szereztem. És minél inkább éltem meg személyesen azt, amivel kapcsolatban a keresztyén sajtó nagy felhajtást csinál, annál jobban elveszítettem az illúziómat. Ha választhatok, szívesebben vagyok közösségben az egyszerű, alázatos, istenfélő és megbízható polgárokkal, akiknek e világban nincs ismert nevük, a mennyben azonban ismerik őket.

Ugyanezt az érzést tükrözi vissza A.W. Tozer, amikor ezt írja: „Én a Krisztus követőket keresem. Találkoztam komikusokkal, vásári kikiáltókkal, megismerkedtem alapítókkal, akik az épület homlokzatára íratták fel nevüket, hogy az emberek tudják, ki alapította azt. Találkoztam megtért cowboyokkal, akik nem voltak igazán megtértek. Találkoztam mindenféle, az USA-ban és Kanadában, egészen különböző és különleges keresztyénekkel, szívem azonban mindig a Krisztus követőket kereste. Azokkal szerettem megismerkedni, akik az Úr Jézus Krisztust tükrözték vissza... Amire ugyanis valóban vágyunk és vágynunk is kell, az a mi Urunk Istenünk szépsége az emberekben. Egyetlen megnyerő és vonzó szent többet ér, mint sok reklámszakember, keresztyén mesterkedő és vallásos mérnök."

Hasonló gondolatai vannak Charles Simeonnak: „Kezdettől fogva mindmáig arra törekedtem..., hogy a föld szentjeivel és dicsőségeseivel legyek kapcsolatban; mindegyikük teljes erejével azon fáradozott, hogy felém jóságosságot tanúsítson az Úrért."

 


 

 

02.20 Ölbe tett kézzel

„Nem eszem, amíg el nem mondom a mondanivalómat!" 1Mózes 24,33

 

Amilyen sürgősnek látta Ábrahám szolgája a maga küldetését, olyan jelentősnek kell látnunk nekünk is a magunk feladatát. Ez nem azt jelenti, hogy azonnal futkosnunk kell minden irányba. Nem is azt, hogy mindent ideges kapkodással kell tennünk, hanem azt jelenti, hogy az előttünk álló kötelességnek elsőbbséggel és sürgősséggel szánjuk oda magunkat.

Át kellene vennünk azt a magatartást, amelyet Robert Frost verse fejez ki:

Kedvesek az erdők, homályosak, mélyek.
De be kell tartanom ígéretemet,
És még mérföldeket kell megtennem,
Mielőtt aludni térhetek.

Amy Carmichael ezekkel a szavakkal fejezi ki ugyanezt: „Istennek tett fogadalmaim köteleznek. Nem időzhetek el, hogy árnyékkal játszadozzam vagy virágot szedjek, míg el nem végeztem munkámat, és számadást nem adtam."

Egy másik helyen így ír:

Csak tizenkét rövid óra, Uram, Jó Pásztorom, kérlek, azt ne engedd, hogy elfeledkezzem arról, ami sürgős, hanem átkutassam a dombokat Veled!

Mondják, hogy Charles Simeonnak (1759-1836, cambridge-i lelkész, evangéliumi vezető személyiség, három missziós társaság társalapítója) dolgozószobájában volt egy kép Henry Martynról (1781-1812, indiai és perzsiai úttörő-misszionárius és bibliafordító). Akárhol tartózkodott is a dolgozószobájában, Henry Martyn mintha rá nézett volna, és azt mondta volna: „Légy szorgalmas! Ne pepecselj!". És Simeon ilyenkor azt felelte: „Igen, én szorgalmas akarok lenni, nem akarok pepecselni, mert lelkek mennek vesztükbe, és az Úr Jézust meg kell dicsőíteni."

Figyeljünk csak, milyen sürgetőek Pál apostolnak a szavai: „De egyet teszek... nekifeszülve futok a cél felé egyenest, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adottjutalmáért" (Fil 3,14).

És a mi Urunk nem a sürgősségnek ebben a tudatában élt? Azt mondta: "Be kell merítkeznem, és nagy teher nehezedik rám, amíg ez meg nem történik!" (Lk 12,50).*

Nincs mentségük a keresztyéneknek, ha ölbe tett kézzel tétlenkednek.

*Be kell merítkeznem: A bemerítkezés általában azt jelenti, hogy víz alá merítés, itt azonban különleges jelentése van: teljesen belemerülni a szenvedésekbe és megpróbáltatásokba. 


02.19 A szív eltévelyedése

„Az embert saját bolondsága vezeti félre, mégis az ÚR ellen zúgolódik a szíve." Példabeszédek 19,3

 az embert saját bolondsága vezeti félre, mégis az Úr ellen zúgolódik a szive. Példabeszédek 19,3,

Nincs pszichológiai szakkönyv, mely olyan mélyen feltárná az emberi magatartást, mint a Biblia. Ez az igehely például bemutat egy olyan embert, aki saját ostobaságával teszi tönkre életét, de aki ahelyett, hogy vállalná érte a felelősséget, Istent vádolja, mintha Ő okozta volna baját.

És milyen igaz ez az életben! Ismerünk olyan embereket, akik egykor keresztyéneknek vallották magukat, de visszataszító szexuális erkölcstelenségekbe bonyolódtak, és ez szégyent, megvetést és anyagi romlást hozott rájuk. Vajon bűnbánatot tartottak? Nem, hanem Krisztus ellen fordultak, megtagadták hitüket, és harcos ateisták lettek.

A hittől való elszakadás oka - gyakrabban, mint gondolnánk - az erkölcsi csődbejutás. A.J. Pollack (1864-1957, angol evangélista és bibliatanító) mondja el, hogy egyszer találkozott egy fiatalemberrel, aki minden elképzelhető kifogást és istentagadó vádaskodást felhozott a Szentírással szemben. Mikor Pollack megkérdezte: „Melyik bűnnek hódoltál?", a fiatalember összetört, és csak úgy ömlött belőle bűnnel és erkölcstelenséggel teli sötét története.

Kiáltóan igazságtalan az ember, amikor perverz módon az Úr ellen támad saját bűnének következményei miatt. W.F. Adeney mondta: „Förtelmes dolog, ha az isteni gondviselést vádolja az ember olyan tettének következményeiért, amelyet Isten megtiltott."

És igaz, hogy „aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei" (Jn 3,20)! Péter apostol is emlékeztet arra, hogy vannak csúfolódók, „akik saját kívánságaik szerint élnek" (2Pt 3,3). Pollack ezt írja ehhez: „Ez magyarázza azt a rendkívül fontos igazságot, hogy sokan azért nem akarják és nem tudják elfogadni Isten igazságát, mert ennek erkölcsi okai vannak. Az ember gyakran egyszerűen tovább akar kéjelegni a bűnében, vagy pedig a testnek van természetes ellenszenve Istennel szemben. Talán lázad a mindent leleplező világosság, vagy pedig a Bibliának a gonoszt megakadályozó befolyása ellen. Ez nem annyira a fej, mint inkább a szív eltévelyedése."


02.18 Ami igaz, ami helyes

„Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet?"
1Mózes 18,25

igazságos ítélet

 

Vannak az életben titkok, amelyek túl mélyek számunkra ahhoz, hogy megértsük őket. De amiben biztosak lehetünk az, hogy az egész föld Bírája az abszolút igazságos Isten!

Itt van pl. az a kérdés, mi történik azokkal a gyermekekkel, akik meghalnak, mielőtt erkölcsi ítélőképességük kifejlődhetnék. Sokunk számára elegendő, ha tudjuk: „Ilyeneké a mennyek országa". Hisszük, hogy az Úr Jézus vére által ők is üdvözülnek. De akik nem elégszenek meg ezzel a magyarázattal, azok érjék be Igénk szavaival. Nyugodtan ráhagyatkozhatunk arra, hogy Isten mindig azt teszi, ami igaz és helyes.

Itt van azután az állandó probléma: hogyan állunk a kiválasztással és eleve elrendeléssel. Vajon kiválaszt-e Isten egyeseket az üdvösségre anélkül, hogy ugyanakkor másokat kárhozatra rendelne? Miután az igehirdetők valamennyi érvüket felsorakoztatták, mi megnyugodhatunk abban a bizonyosságban, hogy Istennél nincsen igazságtalanság!

Az igazságtalanság látszatát kelti az, hogy a gonoszoknak gyakran jólmegy a soruk, míg az igazak mély nyomorúságokon mennek keresztül. Azután itt van a szüntelenül visszatérő kérdés: Mi lesz a sorsa azoknak a pogányoknak, akik sohasem hallották az evangéliumot? Sokan törik a fejüket azon, miért engedte meg egyáltalán Isten, hogy a bűn behatoljon a világba? Sokszor kábultan és szótlanul állunk katasztrófák, szegénység és éhség, iszonyatos testi és szellemi fogyatékosságok előtt. A kétkedés állandóan zúgolódik: „Ha Isten valóban mindent a kezében tart, miért engedi meg mindezt?"

A hit válasza: „Várj, míg meg nincs írva az utolsó fejezet. Isten még nem vétett hibát. Ha majd egyszer abban a helyzetben leszünk, hogy világosan lássuk a dolgokat, fel fogjuk ismerni, hogy az egész föld Bírája helyesen cselekedett."

Isten számunkra túl nagy betűkkel ír,
nem tudjuk olvasni, sem megérteni,
ha egy-egy vonalat fölismerünk,
már meg akarjuk a titkát fejteni
a viszályoknak, hosszú háborúknak,
tört reményeknek - életünknek itt lent...
De egykor majd meglátjuk: az a legjobb,
ahogyan Ő rendezett el mindent!


 

02.17 A haladás zálogai

„Szorult helyzetemből adj nekem kiutat…" Zsoltár 4,2

 Szorult helyzetemből adj nekem kiutat... Zsolt 4,2

Igaz a mondás, hogy „a mindig csöndes tengeren még sohasem lett senki igazán jó tengerésszé." A szorongattatás által fejlődik ki bennünk a türelem. Az élet nyomasztó eseményei által kapunk szabad teret és jutunk előre.

Még e világ emberei is fölismerték, hogy a nehézségek nevelnek és előbbre juttatnak bennünket. Charles Kettering mondotta: „A problémák a haladás zálogai. Ne adjatok nekem mást, csak problémákat. A jó hírek elgyöngítenek."

Kiváltképpen azonban a keresztyének világában találunk bizonyságtételeket arról, milyen nagy haszna van a szorongattatásnak.

Ezt olvassuk például: „A szenvedés elmúlik, de hatása mindörökre megmarad."

A költő így erősíti meg ezt:

A világosság fiai közül nem egy
legszebb zenéjét éjszaka tanulta,
és az atyai ház dicső himnuszát
volt, aki a sötétben gyakorolta.

Spurgeon írta a maga utánozhatatlan módján:

"Attól félek, hogy mindaz a kegyelem, amelyet kellemes és könnyű pillanataimban és boldog óráimban kaptam, elférne egy pennyn (legkisebb angol pénzdarab). De az a jó, amelyet fájdalmaim, szenvedéseim és törődéseim útján nyertem, a maga egészében felmérhetetlen. Mi az, amit nem a kalapácsnak és reszelőnek köszönhetek? A nyomorúság házam legjobb bútordarabja."

És tulajdonképpen miért is lepne meg ez bennünket? Hát nem ezt mondja a Zsidókhoz írt levél névtelen szerzője:

„Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa" (Zsid 12,11).


02.16 Az egyetlen, Aki tökéletes

„Nevetés közben is fájhat a szív." Példabeszédek 14,13

Nevetés közben is fájhat  a szív

Ebben az életben semmi nem tökéletes. Minden nevetés fájdalommal kevert. Minden gyémánt hibás valahol. Minden embernek van valamilyen jellembeli gyöngesége.

Isten belénk plántálta a tökéletesség utáni vágyat. De jó, ha gyakorlatiak vagyunk: soha, sehol nem találunk tökéletességet a nap alatt.

A fiatalok könnyen jutnak ara a gondolatra, hogy az ő családjuk az egyetlen, amelyben viszályok vannak. Vagy azt gondolják, hogy csak nekik vannak olyan szüleik, akik nem valami ragyogó személyiségek.

Könnyen megesik, hogy csalódunk a magunk gyülekezetében, és állandóan azt gondoljuk, hogy a másik gyülekezetben minden kitűnően megy.

Vagy egész életünk során mindig tökéletes barátokat keresünk. Elvárjuk tőlük, hogy tökéletesek legyenek, holott mi magunk nyilván nem vagyunk azok.

Ezért jó, ha nyíltan szembenézünk azzal a ténnyel, hogy mindenkinek megvannak a maga hibái és gyöngeségei: az egyik feltűnőbb, a másik kevésbé az. Minél kimagaslóbb valamely személyiség, annál jobban látszanak a hibái. Ezért jól tesszük, ha hívő testvéreink jó tulajdonságait hangsúlyozzuk ahelyett, hogy hibáik miatt csalódnánk bennük. Mert mindenkinek vannak jó tulajdonságai is. De egyetlen, akiben együtt megvan minden jó tulajdonság - az Úr Jézus!

Gyakran gondolok arra, hogy az Úr azért hagyott itt lent bennünket a tökéletesség utáni kielégíthetetlen vágyakozással, hogy Őrá tekintsünk föl, Akiben semmi hiba, semmi folt nincs. Benne találjuk meg valamennyi erkölcsi szépség együttesét. Benne senki nem csalódik!


02.15 Kitartó munkálkodás

„Vesd a te kenyeredet a víz felszínére, mert sok nap múlva megtalálod azt." Prédikátor 11,1

Vesd a te kenyeredet a víz felszínére 

A „kenyér" szó itt valószínűleg a gabonát jelképezi, amelyből készítik. Egyiptomban a gabonát az elárasztott földekre vetették. Mikor azután a víz fokozatosan visszahúzódott, akkor megjelent a termés. De nem azonnal, hanem „sok nap múlva".

Ma „instant" (azonnal)-társadalomban élünk, és „instant"-eredményeket akarunk, amelyek azonnal láthatók. Van azonnal elkészülő burgonyapürénk, azonnal oldódó kávénk, teánk, kakaónk és levesporunk. A bankban van azonnali hitel.

A keresztyén életben és szolgálatban azonban nem ez a helyzet. Kedvességünk és jóságunk nem talál azonnal viszonzásra. Imádságaink nem mindig hallgattatnak meg azonnal. És szolgálatunk általában nem jár azonnal eredménnyel.

A Biblia ismételten a földművelés éves körforgásához hasonlítja a szellemi-lelki munkát: „Íme, kiment a magvető vetni..." (Mt 13,3). „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést Isten adta..." (1Kor 3,6), „először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban..." (Mk 4,28). Lassú, hosszú időt igénylő folyamat ez. A tök gyorsabban nő, mint a tölgy, de azért neki is időre van szüksége a növekedéshez.

Ezért reális hatásaiban ki nem számítható jó cselekedeteink nyomán azonnali eredményeket ne várjunk! Azonnali imameghallgatást várni éretlen dolog. Ugyanígy nem bölcs dolog az Úr Jézus mellett való döntésre felszólítani azt, aki életében először hallja az evangéliumot. Az általános tapasztalat az, hogy hosszú időn át adni, imádkozni és fáradhatatlanul szolgálni kell. Ezt azzal a bizalommal tesszük, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban. Egy idő után látunk majd (talán) eredményeket. Nem annyit, hogy felfuvalkodjunk, ám ahhoz mégis eleget, hogy bátorságot öntsön belénk a munka folytatására. A teljes eredményről csak akkor értesülünk majd, hogyha a mennybe érkezünk - amely végső soron a legjobb és legbiztosabb hely, hogy munkánk gyümölcsét megtapasztaljuk.


02.14 Most

„Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék Igédet;" Ap.Csel. 4:29,

 

Amikor az első keresztyének üldöztetéseket szenvedtek, nem várták a körülmények megváltozását. Dicsőítették Istent az adott körülmények között.

Sajnos, mi gyakran nem követjük az ő példájukat. Cselekedeteinket inkább későbbre halasztjuk, amikor majd a föltételek kedvezőbbek lesznek. Az utca köveit akadályoknak tekintjük. Visszavonulásunkat azzal mentegetjük, hogy a körülmények nem kedvezők.

Az egyetemi hallgató nem óhajt keresztyén szolgálatot végezni mindaddig, amíg záróvizsgáját háta mögött nem tudja. Azután pedig teljesen lefoglalják a barátságok és a házassága. Majd hivatásának és családi életének terhei tartják vissza a keresztyén munkától. Elhatározza, hogy megvárja a nyugdíjaztatását, amikor szabad lesz, és életének hátralevő részét teljesen az Úr rendelkezésére bocsátja. Mikor azután végre nyugdíjba megy, addigra teljesen elpárolog belőle az energia és a szellemi látás, és elpihen a kényelmes életben.

Vagy talán megállapítjuk, hogy olyan emberekkel vagyunk kénytelenek együtt dolgozni, akik nem fogadnak bennünket elég gyöngéden. Talán ezeknek az embereknek szavuk van a gyülekezetben. És noha hűségesek és keményen dolgoznak, mi problematikusnak találjuk őket. És mit teszünk ilyenkor? Duzzogva félrevonulunk, és várunk néhány kiváló személy temetésére. De ez nem válik be. Az ilyen emberek többnyire bámulatosan hosszú életűek. Temetésekre várni meglehetősen meddő dolog.

József nem várta meg, amíg kiszabadul a börtönből, hogy majd akkor odaszánja valaminek az életét. Szolgálata volt Isten számára a börtönben is. Dániel is a babiloni fogság során tett erőteljes bizonyságot Istenről. Ha megvárta volna a száműzetés végét, akkor már késő lett volna! Pál börtönből írta leveleit Efézusba, Filippibe, Kolosséba és Filemonnak. Nem várt arra, hogy majd megváltoznak a körülményei.

Itt a földön körülményeink sohasem eszményiek. És nincs a keresztyének számára ígéret, hogy azok valaha is megjavulnak. Ezért azután a szolgálatra ugyanaz érvényes, mint az üdvösség elnyerésére: „Íme, most van a kellemetes idő" (2Kor 6,2 — Károli ford.).

Luther azt mondta: „Aki addig akar várni, míg a munkájához az idő teljesen kedvező lesz, az sohasem fogja megtalálni." Salamon pedig így figyelmeztet bennünket: „Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat" (Préd 11,4).


02.13 Tartozás

„Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek." Róma 13,8

Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek.  Róma 13,8

 

Nem szabad ezt az igeverset úgy felfognunk, mint ami eltilt mindenféle tartozástól. Társadalmunkban egyszerűen kikerülhetetlen a telefon-, gáz-, villany- és vízdíjszámla. Bizonyos körülmények között a tanítványi magatartásnak jobban megfelelhet, ha vásárolunk egy házat banki kölcsönre, s ezzel (földi) maradandó értéket szerzünk, mint az, hogy a havi törlesztőrészletnek megfelelő lakbért fizetünk. Napjainkban szinte lehetetlen egy vállalkozást úgy vezetni, hogy közben kölcsönhöz ne folyamodnánk.

Ez a vers bizonyára egészen más dolgokat tilt meg. Megtiltja az adósságcsinálást, amikor eleve tudjuk, kevés a kilátásunk a visszafizetésre. Megtiltja, hogy hitelbe vásároljunk olyan árut, amely értékét veszíti; hogy elmaradjunk a részletek fizetésével; hogy kölcsönt vegyünk fel szükségtelen dolgok vásárlásához; hogy meggondolatlanul adósságba verjük magunkat és engedjünk a kísértésnek, hogy túllépjük a hitelkártyánkon levő összeget. Megtiltja, hogy eltékozoljuk az Úr pénzét, amikor fölemelt kamatot fizetünk banki követelésünk túllépése miatt.

Ez a vers meg akar óvni bennünket a kölcsönzés hiénáitól, azoktól a problémáktól, amelyeket a túlzott kiadások okoznak, és a csődeljárásoktól. Mindezek megrontják keresztyén bizonyságtételünket.

Általánosságban felelősen kell intéznünk pénzügyeinket, és szerényen meg kell maradnunk anyagi lehetőségeinken belül. Mindig arra kell gondolnunk, hogy az adós a kölcsönadó rabszolgája lesz (Péld 22,7).

Az az egy tartozás, amely a keresztyén embernek mindig dolga, az, hogy egymást szeressük! Szeretni a nem megtérteket, és velük az evangéliumot közölni (Róm 1,14). Szeretni testvéreinket, és életünket adni értük (1Jn 3,16). Az effajta tartozás sohasem juttat bennünket konfliktusba a törvénnyel. Inkább a törvény betöltését jelenti, ahogyan Pál is mondja.


02.12 Ahol összegyűlünk Ő ott van

„...nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben." János 4,21

 

A szamaritánusok istenimádásának központja a Garizim hegyén volt. A zsidók számára viszont az egész földkerekségen Jeruzsálem volt az az egyetlen hely, ahol Isten neve lakozott. Az Úr Jézus azonban egészen új rendet hirdetett a szamáriai asszonynak: „...eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának" (Jn 4,23).

Ma már nincs a földön egyetlen olyan különleges hely sem, amely arra rendeltetett, hogy ott imádják Istent. A mi üdvkorszakunkban a szent helyet felváltotta egy szent Személy. Most az Úr Jézus Krisztus az Ő népe Gyülekezetének a középpontja! Beteljesedtek Jákob szavai: „Neki engednek (hozzá csatlakoznak) a népek" (1Móz 49,10).

Mi Őhozzá gyülekezünk. Nem fölszentelt, színes üvegablakos, orgonaszótól hangos épület vonz és gyűjt össze bennünket. Nem is egy emberhez gyülekezünk, legyen az bármilyen tehetséges és ékesszóló. Az Úr Jézus az isteni mágnes.

A hely a földön nem fontos; összejöhetünk egy gyülekezeti teremben, vagy magánházban, szabad ég alatt vagy egy barlangban is. Valódi imádatkor hitben lépünk be a mennyei szentélybe. Jelen van itt Isten, az Atya. Jelen van az Úr Jézus. Jelen vannak az angyalok mint ünneplő gyülekezet. Jelen vannak az ószövetségi idők szentjei. És jelen vannak a gyülekezet üdvkorszakának hazaköltözött szentjei. És ilyen magasztos közösségben az a kiváltságunk, hogy kiönthetjük szívünket az Atya Isten imádásra, az Úr Jézus Krisztus által, a Szent Szellem erejében. Míg tehát testünk még a földön van, szellemünk messze a nyugtalan, küzdő világ fölé emelkedik.

Ellentmondana az Urunk szavainak: „...ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20)? Nem, mivel ez éppúgy igaz. Ő kiváltképpen jelen van akkor, amikor az Ő népe az Őnevében összegyülekezik. Átveszi imádságainkat és imádásunkat, és az Atya elé viszi!

 


02.11 Csak a szellemi marad meg, a lelki elég

„...lélek és szellem... szétválásáig." Zsidók 4,12

 

Amikor a Biblia az ember lényének hármas felosztásáról beszél, akkor a sorrend mindig szellem, lélek és test. De ha ezt a hármat az ember említi együtt, akkor a felsorolás csaknem mindig test, lélek és szellem. A bűn visszájára fordította Isten rendjét. Most az ember a testet helyezi az első helyre, azután jön a lélek, és csak egészen a végén a szellem.

Az ember lényének két nem anyagi alkotórésze a szelleme és a lelke. A szellem képessé teszi az Istennel való közösségre. A lélek az érzéseivel és szenvedélyeivel kapcsolatos. Noha mi nem tudjuk a szellemet és lelket részleteiben megkülönböztetni, meg kell tanulnunk a megkülönböztetést a szellemi és a lelki dolgok között.

Mi tehát szellemi? A Krisztust dicsőítő igehirdetés. Az Istenhez forduló imádság Jézus Krisztus által, a Szellem erejében. Az Úr iránti szeretetből végzett, és a Szent Szellem ereje által hordozott szolgálat. A szellemben és igazságban való imádás!

És mi lelki? Igehirdetés, amely az érdeklődést az emberre irányítja, szónoki képességére, személyiségére, talpraesettségére. A gépies imádság, amelyben a szív nem vesz részt, és amely kizárólag másokban akar valamilyen benyomást kelteni. A szolgálat, amelyre az ember maga hívta el önmagát, amelyben közrejátszanak az anyagi érdekek is.

Mi köze Isten Gyülekezetének a felszentelt épületekhez, tarka üvegablakokhoz, palástokhoz, tiszteleti címekhez és rangokhoz, gyertyákhoz, tömjénhez és más külsőségekhez? Vagy - hogy világosabban fejezzük ki magunkat - mi köze a gyülekezetnek a hollywoodi stílusú toborzóhadjáratokhoz, adománygyűjtő szervezetekhez, evangéliumi reklámtrükkökhöz, személyi kultuszhoz, zenei különcködéshez?

Egy átlagos evangéliumi folyóiratban megjelenő reklámok elegendőek annak bizonyítására, hogy milyen lelkiek lettünk.

Pál világosan különbséget tesz az aranyhoz, ezüsthöz és drágakőhöz hasonlítható szolgálatok között, és azok között, amelyek nem mások, mint fa, széna és pozdorja (1Kor 3,12). Mindaz, ami szellemi, ki fogja állni Isten ítéletének tűzpróbáját. Ami azonban lelki, az lángokban ég el.

1Kor.3. 12 Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít erre az alapra,

 


02.10 Szellem szerinti élet

„Intelek titeket: a Szellem szerint éljetek."
Galata 5,16


Mit is jelent gyakorlatilag az, hogy „Szellem szerint éljünk"? Egyáltalában nem olyan elméleti és bonyolult dolog ez, mint ahogy némelyek gondolják. Következzék most néhány utalás arra, milyen a hétköznapokban a Szent Szellem szerinti élet:

Először is imádsággal kezdjük a napot. Megvalljuk minden bűnünket, amelyről tudunk; ez tiszta edénnyé teszi életünket, amelyet ezért Isten felhasználhat. Hagyunk időt Isten dicsőítésére és imádására; ez lelkünket üdíti fel. Tudatosan átadjuk az életünk fölötti uralmat Őneki; ezzel lehetővé tesszük, hogy Ő az életét általunk élje. A megújított odaadással óvjuk magunkat a haszontalan tervezgetéstől, és átengedjük az Úrnak, hogy Ő tervezze meg életünket.

Azután időt szánunk arra, hogy Isten Igéjével táplálkozzunk. Ezáltal általános bepillantást nyerünk Isten akaratába életünk számára. Talán különleges utalást is kapunk az Ő akaratára jelenlegi helyzetünkkel kapcsolatban.

Csöndes időnk után nekilátunk aznapi dolgainknak. Ezek rendszerint józan, száraz, mindennapi kötelességek. Ezen a téren sokaknak igencsak visszás elképzeléseik vannak. Úgy gondolják, hogy a „Szellem szerinti élet"-nek semmi köze a kötények és a munkaruhák világához. Pedig az nagyrészt a mindennapi munkánk hűséges és gondos elvégzésében áll.

A nap során megvalljuk és elítéljük minden egyes bűnünket, mihelyt tudatára ébredünk annak. Magasztaljuk az Urat, valahányszor áldásaira gondolunk. Engedelmeskedünk a jó cselekedetre való ösztönzésnek, és ellenállunk a rosszra való kísértésnek.

Mindazt, ami a nap folyamán velünk történik, elfogadjuk, mint Isten akaratát számunkra. A megpróbáltatások a bizonyságtétel alkalmaivá lesznek. Csalódásainkat megbeszélhetjük Istennel. (A telefonhívások, levelek, látogatók Isten tervének részei.)

Harold Wildisch a következő összefoglalást adja egyik könyvében:

„Ahogyan bűneid terhét leteszed, és rábízod magadat Krisztus elvégzett áldozatára, ugyanúgy tedd le életed és szolgálatod minden terhét, és hagyatkozz a benned munkálkodó Szent Szellemre."

„Minden újabb reggelen rendeld alá magadat a Szent Szellem vezetésének, és Istent dicsérve, békességgel indulj el munkádba, miközben önmagad és napi munkád fölötti ellenőrzést átengeded Őneki. Legyen egész napon át szokásoddá, hogy örömmel bízod Őrá magadat, és neki engedelmeskedsz, várván, hogy Ő vezet, megvilágít, rendreutasít, tanít, használ téged, és megcselekszi benned és általad, amit akar. Számolj tényként az Ő munkálkodásával, látásodtól és érzéseidtől függetlenül. Bízd magadat a Szent Szellem vezetésére, és engedelmeskedj neki, mint életed vezérének, és állj el a kísérletezéstől, hogy életed irányítását a magad kezébe vedd; és akkor az ő akarata szerint megjelenik majd benned a Szellem gyümölcse, Isten dicsőségére."


02.09 Világosság harca a sötétség ellen

"Aki nincs ellenetek, az veletek van." Lukács 9,50

 

Első pillantásra ez a vers a tegnapinak ellentmondani látszik, de természetesen nem ez a helyzet. A Máté 12,30-ban (és a Lukács 11,23-ban) az Úr a farizeusokhoz szól, akik nem akarnak hinni, és világossá teszi előttük: „Ha nem vagytok velem, akkor ellenem vagytok." Itt azonban valami másról van szó. A tanítványok éppen el akartak tiltani valakit, aki az Úr Jézus nevében démonokat űzött ki. Egyetlen vádjuk vele szemben az volt, hogy nem csatlakozott hozzájuk. Ebben az összefüggésben mondja az Úr Jézus: „Ne tiltsátok meg! Aki nincs ellenetek, veletek van."

Amikor a szabadításról van szó, akkor mindazok, akik nem Krisztus mellett vannak, ellene vannak. Amikor azonban szolgálatról van szó, akkor mindazok vele vannak, akik nincsenek ellene.

Nem az a dolgunk, hogy mások útjába akadályokat gördítsünk, ha azok az Urat szolgálják. Nagy és tágas a világ, van benne elég hely mindnyájunknak, akik az Urat akarjuk szolgálni, anélkül, hogy egymás lábára taposnánk. Vegyük azért szívünkre az Úr szavait: „Ne tiltsátok meg!"

Vegyük azonban észre azt is, hogy az Úr nem azt mondta Jánosnak és a többieknek, hogy most csatlakozzanak ahhoz az emberhez. Egyesek olyan módszereket használnak, amelyeket mások nem fogadhatnak el. Vannak, akik az igehirdetésükben máshová helyezik a hangsúlyt. Egyeseknek több világosságuk van, mint másoknak. És egyeseknek megadatott a szabadság, hogy olyan dolgokat cselekedjenek, amilyenek másoknál rossz lelkiismeretet okoznak. Nem várhatjuk el minden hívőtől, hogy ugyanolyan módon szolgáljon, ahogyan mi helyesnek látjuk. De szívből örvendezhetünk, valahányszor az evangélium győzedelmeskedik, ahogyan Pál is tette. Ő így vélekedett: „Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust. Ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban. Mert miről van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok" (Fil 1,15-18).

Sam Shoemaker (1893-1963, amerikai lelkész és író) föltette a sürgős kérdést: „Mikor tanuljuk meg már végre, hogy korunk nagy háborújában, amelyben a világosság harcol a sötétség ellen, támogatnunk kell a szövetségeseinket, még ha azok nem is felelnek meg mindenben a mi személyes ízlésünknek? Mikor tanuljuk meg, hogy minden keresztyénnek össze kell dolgoznia és együtt kell harcolnia, hogy szembeszállhassunk az Antikrisztus áradatával?"


02.08 Mellette vagy ellene?
„Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol." Máté 12,30

 Aki nincs velem

Az Úr Jézus ezt a farizeusokkal kapcsolatban mondotta. Azok éppen akkor az Úr Jézus csodáit Belzebubnak, a démonok fejedelmének tulajdonították, holott azok valójában Isten ereje által mentek végbe. Nyilvánvalóvá lett immár, hogy nem fogadják el Őt Izráel Messiásának. S mivel nem álltak Krisztus oldalára, szükségképpen szembekerültek Vele. Mivel nem az Ő oldalán szolgáltak, ellene dolgoztak.

Krisztus személyével és váltságművével kapcsolatban az ember nem lehet semleges. Ebben a kérdésben lehetetlen határozatlannak maradni. Vagy Krisztus mellett van valaki, vagy ellene. Aki azt mondja, hogy nem tud dönteni, az tulajdonképpen már döntött.

Ha a Krisztussal kapcsolatos igazságról van szó, nincs megalkuvás. A biblikus keresztyénségben akadhatnak olyan területek, amelyeken bizonyos határok között helye lehet a véleménykülönbségnek, de ez nem azok közé tartozik. Bizonyos dolgok egyszerűen elidegeníthetetlenek. Szilárdan ragaszkodnunk kell az Úr Jézus abszolút Istenségéhez, a szűztől születéséhez, valóságos ember voltához, bűntelen természetéhez, a bűnösökért való helyettes halálához, test szerinti feltámadásához, mennybemeneteléhez, megdicsőítéséhez Isten jobbján és visszajöveteléhez! Ha elkezdünk ezekből az alapvető tételekből engedményeket tenni, akkor csak „fél megváltónk" marad, aki voltaképpen már egyáltalán nem az. Jól fejezte ki ezt a költő:

Mit mondasz Krisztusról? - ez a kérdés,
ez dönti el jelened és jövődet.
Itt nincs helye a tétovázásnak,
mivel egyszer itt hagyod a földet!
Ha Felőle nincs meggyőződésed,
lehet-e bármiről egyáltalán?
Hogy te szereted vagy megveted Őt,
azt kapod vissza egyszer igazán!

 


02.07 Isten rendelkezésére állok

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve." Galata 2,20

 Krisztussal...

Amikor az Úr Jézus a kereszten meghalt, nemcsak hogy értem halt meg, hanem mint az én személyem! Amikor meghalt, valójában én is meghaltam. Mindaz, ami Ádám fiaként voltam, egész régi, gonosz, újonnan nem született énem a keresztre lett szögezve. Isten gondolatai szerint ezzel vége lett az én óemberi történetemnek.

De ez még nem minden! Mikor Üdvözítőmet eltemették, vele együtt engem is eltemettek. Ez a régi én félretételét jelenti mindörökre Isten szeme elől.

És amikor az Úr Jézus halottaiból feltámadt, vele együtt én is feltámadtam. De itt változik a kép. Nem ugyanaz támadt fel, aki eltemettetett, nem a régi én, hanem az új ember - a bennem élő Krisztus. Krisztussal együtt feltámadtam, hogy új életben járjak.

Isten minderre úgy tekint, mint elvégzett tényre. Most azt akarja, hogy ez életem gyakorlatában valósággá váljék. Azt akarja, hogy fölismerjem, mégpedig tényként, hogy átmentem a halálon, eltemettetésen és feltámadáson. De hogyan valósíthatom meg mindezt?

Ha kísértés tör rám, akkor éppúgy reagáljak rá, mint a holttest, amely sehogy sem reagál! Egész gyakorlati módon azt kell feleljem: „Meghaltam a bűnnek. Te nem uralkodsz többé rajtam. Számodra én már halott vagyok."

Nap mint nap el kell ismernem, hogy régi, megromlott énemnek vége lett Jézus sírjában. Ez azt jelenti, hogy nem foglalkozom vele szüntelen! Többé nem várok semmi jót tőle, és romlottsága miatt már nem vagyok csalódott.

Végül másfelől minden pillanatban úgy élek, mint aki Krisztussal új életre támadt - új célokkal, új kívánságokkal, új indítékokkal, új szabadsággal és új erővel.

A bristoli Müller György elmondja, hogyan döbbent rá először a Krisztussal való eggyélétel igazságára.

„Egy napon meghaltam. Müller György meghalt. Meghalt a vélekedéseinek, a kedvteléseinek, a hajlamainak, az akaratának, a világnak, a világ tetszésének és megvetésének, sőt testvéreim és barátaim dicséretének vagy szidalmazásának is, és azóta csak egyre törekszem: magamat »Isten rendelkezésére bocsátani«."


02.06 Légy cselekvője az igének

„Legyetek az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói." Jakab 1,22

 Legyetek az ige cselekvői...

Gyakran azzal ámítjuk magunkat, hogy a gyülekezeti összejövetelek, konferenciák látogatásával már Isten akaratát cselekesszük. Hallgatjuk az igehirdetéseket, és megbeszéljük, hogy mi az, amit tulajdonképpen cselekednünk kellene, és lassan az az illúziónk támad, hogy ezzel már Isten akaratát teljesítettük. Amit azonban valójában csinálunk, az nem más, mint felelősségünk fokozása és önmagunk megcsalása. Már azzal is, hogy komoly embereknek tartjuk magunkat, holott valójában talán mindenestől testiek vagyunk. Úgy véljük, növekedünk, holott valójában egy helyben topogunk. Magunkat bölcsnek tartjuk, holott valójában elképesztően ostobák vagyunk.

Az Úr Jézus azt mondja, az a bölcs ember, aki nemcsak hallja szavát, hanem meg is cselekszi azt. A bolond is hallja a szavát, de nem váltja cselekedetekre.

Egyszerűen nem elég meghallgatni egy prédikációt, és utána azzal elmenni: „Milyen csodálatos üzenet!" Döntő az, hogy hazatérés után azt mondjuk: „Amit ma hallottam, azt most cselekedetre váltom." Valaki azt mondta egyszer, hogy a jó igehirdetés nemcsak szellemünket tágítja, szívünket melegíti és bűneinket ostorozza, hanem akaratunkat cselekvésre indítja.

Egy igehirdető egyszer prédikációja közben megkérdezte a hallgatóságtól, mi volt a kezdő ének. Senki sem tudta. Majd a felolvasott Ige után érdeklődött Ezt sem tudta senki. Azután megkérdezte, milyen hirdetések hangzottak el. Erre sem emlékezett senki. Ezek az emberek gyülekezetesdit játszottak.

Jó, ha minden összejövetel előtt föltesszük a következő kérdéseket: Miért jöttem ide? Kész vagyok-e elfogadni, hogy Isten most személyesen hozzám fog szólni? Akarok-e engedelmeskedni annak, amit nekem mond?

Életünkben megreked a tanítás, és nem jut el a gyakorlati megvalósításig. Az Úr kérdése pedig fülünkben cseng: „Miért mondjátok nekem: Uram! Uram!, ha nem teszitek azt, amit mondok?"


02.05 Véghezviszi akaratát

„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amit meg ne valósíthatnál." Jób 42,2

Isten semmilyen szándékát nem lehet megakadályozni. Hiába istentelen az ember, Isten útját nem befolyásolja. Az embernek talán sok a mondanivalója, de Istené az utolsó szó. Salamon emlékeztet minket arra, hogy „nem használ a bölcsesség és értelem, sem a tanács az Úrral szemben" (Péld 21,30). Jeremiás pedig tanúságot tesz arról, hogy „beteljesednek... az ÚR szándékai" (Jer 51,29).

József testvérei úgy gondolták, hogy megszabadulnak tőle, ha eladják őt egy csoport midjanitának. De mindazzal, amit tettek, valójában Isten akaratát teljesítették. A midjaniták gondoskodtak arról, hogy József (útiköltség nélkül) Egyiptomba jusson, ahol alkirályi tisztségre emelkedett, és népének megmentője lett.

Amikor a vakon született férfi elnyerte Jézustól szeme világát és hitt az Úrban, a zsidók kizárták a zsinagógából. Valami nagy győzelem volt ez a zsidók számára? Nem, mert az Úr Jézus amúgy is kivezette volna a zsinagóga közösségéből, hiszen a Jó Pásztor „a maga juhait nevükön szólítja és kivezeti" (Jn 10,3).

Az emberek istentelensége tetőpontját érte el akkor, amikor az Úr Jézust megölték, keresztre feszítették. Péter azonban megmagyarázta nekik, hogy Jézus Krisztus „Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda" (Csel 2,23). Isten jósága túltett az emberek borzalmas vétkén, miközben Krisztust Úrrá és Üdvözítővé magasztalta fel.

Donald Grey Bamhouse (1895-1960, amerikai lelkész, rádióprédikátor és teológiai tanár) mondott el egy történetet egy gazdag földbirtokosról, akinek nagyon szép fái nőttek a birtokán. Volt azonban egy ellensége, aki azt mondta: »Kivágom az egyik fáját, és ezzel okozok neki fájdalmat.« Az éjszaka sötétjében ez az ellensége átmászott a kerítésen, odament a legszebb fához, fűrésszel, fejszével, és nekilátott a munkának. Hajnalban megpillantott a távolból két férfit lóháton feléje közeledni, és megdöbbent, hogy egyikük éppen a földbirtokos. Gyorsan kiütötte az ékeket, úgyhogy a fa ledőlt, de az egyik ága rácsapódott a férfira, és a földhöz szögezte, úgyhogy az a súlyos sérülés következtében meghalt. Halála előtt még így kiáltott: »Kivágtam a szép fádat.« De a földbirtokos részvéttel tekintett rá, és azt mondta: »Itt van velem az építész. Házat akarok építtetni, és egy fát ki kell vágatnom, hogy helyet csináljak a háznak. Éppen ez az a fa, amelynek kivágásán egész éjszaka dolgoztál.«


02.04 Bizonyságaidról beszélj

„Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét" Zsoltár 73,15

 

A zsoltáros Aszáf nehéz időkön ment át. Látta, hogy e világban az istenteleneknek jól megy dolguk, míg az ő élete csupa szenvedés és nyomorúság. Már-már kételkedni kezdett Isten igazságában, szeretetében és bölcsességében. Úgy látta, mintha Isten megjutalmazná az istentelenséget és megbüntetné a kegyességet.

Ászáf azonban példaszerű döntésre jutott. Elhatározta, hogy kételyeit nem mutatja ki, nehogy ezáltal Isten gyermekei megbotoljanak, sőt elessenek.

Valószínű, hogy olykor mindnyájunkban feltámadnak a kételyek, a kérdések. Különösen olyankor, amikor úgy látjuk, nem bírjuk tovább az egészet, amikor a hullámok összecsapnak fölöttünk, és akkor könnyen eljutunk odáig, hogy még Isten gondviselését is megkérdőjelezzük. Mi a helyes magatartás ilyenkor?

Nyilván megtehetjük, hogy kétségeinket közöljük olyasvalakivel, akiben megvan a szellemi képesség, hogy rajtunk segítsen. Olykor egyszerűen annyira belezavarodunk problémáinkba, hogy mi magunk nem látjuk a világosságot az alagút végén, amely más számára talán fénylik, úgyhogy minket is el tud oda vezetni.

Alapvetően ne kételkedjünk a sötétségben abban, ami a világosságban kijelentetett számunkra. Isten Igéjét ne a körülmények által értelmezzük, akármilyen sötétek is azok. Ehelyett magyarázzuk körülményeinket Isten Igéjének világosságánál, és legyünk tisztában azzal, hogy Isten terveit soha semmi nem akadályozhatja, és az Ő ígéreteit semmi nem hiúsíthatja meg.

Soha ne tegyük közszemlére kételyeinket. Fennáll ti. az a veszély, hogy Isten gyönge gyermekeit elbuktatjuk, a „kicsinyeket", akikről az Úr azt mondta: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik" (Mt 18,6).

Bizonyosságaink számtalanok; kétségeink, ha egyáltalán vannak, kevesek. Közöljük tehát egymással bizonyosságainkat.


02.03 Imáinkat megtisztítja

„Egy másik angyal is odajött, és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, mely a trónus előtt van." Jelenések 8:3,

Hisszük, hogy ennek az igeversnek az angyala nem más, mint maga az Úr Jézus. És itteni szolgálata teljes vigaszt és bátorítást jelent számunkra.

Mit csinál? Veszi valamennyi szent imádságát, hozzáteszi a maga drága füstölő-szereit, és így viszi azokat az Atya elé.

Imádságaink és dicséreteink rendkívül tökéletlenek. Nem tudunk úgy imádkozni, ahogyan kellene. Amit csak teszünk, az mind bűnnel, hazug indítékokkal, önzéssel szennyezett.

„A legszentebb órákért, amelyeket térden állva imádsággal töltünk,
Azokért az időkért, amikor a leginkább gondoljuk, hogy dicsérő énekeink tetszenek Neked,
Ó, szívek Vizsgálója, áraszd reánk bűnbocsánatodat."

Mielőtt imádatunk eljutna Isten színe elé, az Úr Jézus elé kerül, Ő eltávolít belőle minden tökéletlenséget, úgyhogy az makulátlan, amikor eljut az Atyához. És még valami csodálatos dolog is történik ilyenkor. A szentek imádságával egy időben Ő maga füstölőszerrel áldoz. Ez a füstölőszer az ő személyének és váltságművének jó illatot árasztó tökéletességéről beszél. Ez az, ami imádságainkat végül is elfogadhatóvá teszi.

Bátorító ez számunkra! Tudatában vagyunk annak, milyen fogyatékosok imádságaink. Mellőzzük a nyelvtan szabályait, nem fejezzük ki választékosan magunkat, és olykor tanításbeli képtelenségeket mondunk. Mindez azonban ne vegye el kedvünket az imádságtól. Van egy nagy Főpapunk, Aki mindazt, amit az Atyával akarunk közölni, átdolgozza és megtisztítja.

Mary Bowley költői formába önti ezt az igazságot:

Sok füstölőszer illata száll
föl az örök trónus felé,
Isten kegyelme azt megérzi,
a sóhaj is eljut Elé.
Imáinkat, dicséretünket
Krisztus illata járja át,
azért ne féljünk eldadogni
minden szívből jövő imát!


02.02 Csatornáid vagyunk

„Isten ugyanis, Aki ezt monda: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, Ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán." 2Korintus 4,6

 

Szó szerint ez áll itt: „Ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy azt továbbsugározzuk...". Megtudjuk itt, hogy Isten gondolatai szerint mi nem az Ő áldásainak végállomásai, hanem csatornái vagyunk. Az a kifejezés, hogy „Ő gyújtott világosságot szívünkben", a megtérésünkre vonatkozik. Ő, Aki a teremtéskor világosságot parancsolt, az új teremtéskor Maga gyújtott világosságot a szívünkben.

Ezt azonban nem azért tette, hogy áldásait önző módon önmagunkban felhalmozzuk. Szándéka inkább az volt, hogy az Ő Krisztus arcán felragyogó dicsőségét rajtunk keresztül másoknak is tudtul adja.

Hasonló módon beszél Pál arról, hogy Isten úgy látta jónak, „hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem Őt a pogányok között" (Gal 1,16). Isten kinyilatkoztatja bennünk Fiát, hogy mi másoknak nyilatkoztassuk ki Őt. (Mikor évekkel ezelőtt ez az igazság világossá lett előttem, ezt írtam Bibliám fedőlapjára:

Ha te voltál az egyetlen, akiben egy ember Jézus Krisztusból valamit megláthat, mondd, MacDonald, mit látna akkor?)

Teljesen igaza van Ian MacPhersonnak: „Igét hirdetni nagyszerű, magasztos, tiszteletet parancsoló dolog - természetfölötti cselekedet, egy SZEMÉLY közvetítése egy személy által egy csoport személynek, miközben ez a közvetítendő SZEMÉLY az örök Jézus Krisztus."

 

Csatornáid vagyunk csupán, áldott Mesterünk,
de ha csodás erőd után képesek leszünk,
rajtunk keresztül áramlik szent akaratod:
életünk, míg ki nem alszik, felhasználhatod!


02.01 Nincs más csak Te

„...a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium." 2Korintus 4,4

 Biblia

Soha ne feledjük el, hogy az evangélium Krisztus dicsőségéről szóló örömhír. Természetesen Arról szól, Akit megfeszítettek, és Akit eltemettek. De már nincs a kereszten, már nincs a sírban. Feltámadott, fölment a mennybe, és most mint megdicsőült Ember, Isten jobbján ül.

Mint embert, nem úgy ábrázoljuk Őt, mint egyszerű názáreti ácsot, nem is úgy, mint Isten szenvedő szolgáját, vagy mint a Galileából származó ismeretlent. És főként nem úgy, ahogyan a modern vallásos művészet teszi: elpuhult humanista apostolként.

Úgy hirdetjük Őt, mint az élet és a dicsőség Urát. Ő az, Akit Isten felmagasztalt, és Akinek olyan nevet adott, amely minden név fölött való. Az Ő nevére egyszer majd minden térd meghajlik, és minden nyelv vallja, hogy Ő az Úr az Atyaisten dicsőségére. Dicsőséggel és tisztességgel megkoronázott Fejedelem és Szabadító Ő.

Még azzal is gyalázatot hozhatunk Rá, ahogy hirdetjük Őt. Az embert dicsőítjük talentumaival együtt, és azt a benyomást keltjük, mintha Istennek tulajdonképpen hálásnak kellene lennie azért, hogy ilyen ember szolgálja Őt. Azt az elképzelést támasztjuk, mintha az ember mutatna jóakaratot Istennel szemben akkor, amikor bízik benne. Ez nem az az evangélium, amelyet az apostolok hirdettek! Ők azt mondták: „Ti vétkesek vagytok az Úr Jézus Krisztus meggyilkolásában. Ti megragadtátok Őt, és istentelen kezeitekkel keresztre szegeztétek! Isten azonban feltámasztotta Őt a halottaiból, és a maga jobbján megdicsőítette Őt a mennyben. Ő ott van most megdicsőült testben. Szögekkel megjelölt kezében tartja az egész világmindenség királyi pálcáját. És egyszer visszajön majd, és igazságban megítéli a földkerekséget. Ezért tartsatok bűnbánatot, és forduljatok Hozzá hittel. Nincs más lehetőség a megmenekülésetekre. "Nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk" (Csel 4,12).

Bárcsak ilyen látást nyernénk a megdicsőült Emberfiáról! És olyan nyelvet, amely hirdetné a dicsőségek milliárdjait, amelyek homlokát koronázzák! Mert akkor a bűnösök nyilván remegnének, és úgy kiáltanának, mint egykor pünkösdkor „Mit tegyünk, testvérek, férfiak?" (Csel 2,37).



01.31 Ítélkezés és megítélés

         „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" Máté 7,1

...igaz ítélettel...

Vannak, akik egyébként alig tudnak valamit a Bibliáról, mégis jól ismerik ezt a verset, és a legkülönbözőbb módokon alkalmazzák. Még ha valakit kifejezett gonoszságáért bírálnak is, ők jámbor szemforgatással mondják: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek". Más szavakkal: arra használják fel ezt az Igét, hogy vele elhárítsák gonoszságuk megítélését.

Nos, tény az, hogy vannak területek, ahol valóban nem szabad ítélkeznünk, ugyanakkor vannak olyan területek, ahol szükséges ítéletet mondanunk.

Lássunk néhány példát, amikor nem ítélkezhetünk.

- Nem ítélhetjük meg egy-egy ember indokait, tettének mozgató erőit; mivel nem tudhatjuk, hogy amit tesz, miért teszi.
- Nem ítélkezhetünk egy hívő testvérünk szolgálata fölött; ő a maga Urának áll vagy bukik.
- Nem ítélhetjük meg azokat, akiknek lelkiismeretüktől indíttatva kétségeik vannak bizonyos dolgokkal kapcsolatban, amelyek erkölcsileg semlegesek; helytelen volna lelkiismeretüket megsérteni.
- Nem ítélkezhetünk a külső megjelenés alapján, ami a szívben van, az számít.
- És teljesen világosan kerülnünk kell a kemény, kritikus, vádaskodó magatartást. Aki megszokásból bírál, az rossz cégér a keresztyének számára.

Léteznek azonban olyan területek, ahol meg kell ítélnünk a dolgokat és ítélkeznünk kell.

- Meg kell ítélnünk minden tanítást, vajon egybehangzik-e a Bibliával.
- Hogy elkerüljük a felemás igát, világosan meg kell ítélnünk, hogy a másik ember valóban hívő-e vagy sem.
- Keresztyén emberek ítélkezzenek a hívők között felmerülő minden vitás kérdésben, ahelyett, hogy a bíróság elé mennének.
- A helyi gyülekezetnek ítélkeznie kell kiáltó bűnök esetében, és a megtérni nem hajlandó vétkest ki kell zárnia a közösségből.
- A gyülekezet tagjainak meg kell ítélniük, fel kell ismernünk, kik azok a férfiak, akik alkalmasak a különböző szolgálatokra

Isten nem várja el tőlünk, hogy ítélőképességünket a sutba vágjuk, vagy minden erkölcsi és szellemi mértéket feladjunk. Amit Ő megkíván tőlünk, az, hogy ne ítélkezzünk akkor, ha Ő megtiltja az ítélkezést, és hogy igazságosan ítélkezzünk, amikor Ő parancsolja.


01.30 Ingyen, szolgálatként

„Ingyen kaptátok, ingyen adjátok." Máté 10,8

 Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.

A világ egyik legnagyobb hegedűművésze, Fritz Kreisler mondta: „Mikor megszülettem, a zene már benne volt szervezetemben. Ösztönösen ismertem a partitúrákat, még mielőtt az ábécét megtanultam volna. A Gondviselés ajándéka volt ez, nem én dolgoztam meg érte. Ezért tulajdonképpen még köszönetet sem érdemlek a zenéért... A zene túlságosan szent ahhoz, hogy áruba bocsássuk. És azok az őrült fellépti díjak, amelyeket ma híres muzsikusok követelnek, gaztett a társadalom ellen."

Szívükre kellene venniük ezeket a szavakat mindazoknak, akik az Úr ügyében fáradoznak. A Krisztusért való szolgálat az adás szolgálata, nem pedig a kapásé. A kérdés nem az: „Mi hasznom lehet belőle!", hanem sokkal inkább: „Hogyan adhatom tovább az evangélium üzenetét az embereknek a lehető legjobban!" Az Úr szolgálatában sokkal jobb, ha én hozok áldozatot, mintha hasznom van belőlük.

Igaz, hogy „méltó a munkás a maga bérére" (Lk 10,7), és hogy „akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek" (1Kor 9,14). Ez azonban még senkit nem jogosít fel arra, hogy azért, amit ad, bizonyos árat követeljen, arra sem, hogy hatalmas jogdíjat számítson fel valaki egy-egy ének előadásáért. Nem jogosít fel arra, hogy bárki is nagy honoráriumot kérjen egy-egy munkájáért!

Simon mágus pénzért akarta megvásárolni azt a hatalmat, hogy másokkal a Szent Szellemet közölni tudja (Csel 8,19). Valamiféle új jövedelmi forrást látott benne. Emiatt az ő nevét használják mindmáig a vallási kiváltságok pénzért történő adására, vételére (szimónia). Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a vallásos világ ma szimóniával van átitatva.

Ha a pénzt ma kivonnák az úgynevezett keresztyén munkából, akkor a munka nagy része azonnal leállna. De még mindig maradnának az Úrnak hűséges szolgái, akik tovább szolgálnának, erejük fogytáig.

Ingyen kaptuk; ingyen kellene adnunk is. Minél többet adunk, annál nagyobb az áldás, a jutalom - jó, megtetézett mértékkel.


 

01.29 Hálával elfogadni azt, aki vagyok

„Igen, Atyám, mert így láttad jónak." Máté 11,26

 boldogságunk

Csaknem minden ember életében vannak dolgok, amelyeket őmaga sohasem keresett volna, amelyektől szívesen megszabadulna, de amelyeken egyszerűen nem tud változtatni. Ilyenek pl. a testi fogyatékosságok, vagy egy krónikus betegség, amely egyszerűen nem hagy nyugton. Esetleg újra meg újra fellépő idegi zavar vagy kedélybetegség.

Oly sok ember él keserűen és leverten, aki csak arról álmodik, hogy: mi lenne, ha... Ha nagyobb lenne. Ha csinosabb lenne. Ha egy másik családba, másik fajba született volna, vagy más lenne a neme. Ha olyan lenne a testi felépítettsége, hogy a sportban vihetné valamire. Tökéletes egészségnek örvendhetne...

Az a lecke, amit ezeknek az embereknek meg kell tanulniuk, a következő: az igazi békesség titka abban rejlik, hogy amin nem tudunk változtatni, azt fogadjuk el. Isten kegyelme által vagyunk, akik vagyunk. Isten végtelen szeretettel és bölcsességgel tervezte el életünket. Ha mindent olyan tökéletesen meg tudnánk ítélni, ahogyan Ő, akkor mi is pontosan így rendeznénk el a dolgokat. Ezért kellene nekünk is elmondanunk: „Igen, Atyám, mert így látod jónak."

De még egy lépéssel tovább is kell mennünk. Nem szabad mindezeket a dolgokat szelíd beletörődéssel elfogadnunk. Miközben tudjuk, hogy mindezt a Szeretet Istene engedi meg, akkor ezekért hálát szabad adnunk! Pál háromszor is könyörgött azért, hogy Isten távolítsa el a tövist a testéből. Mikor azután az Úr elég kegyelmet adott neki, hogy el tudja viselni a tövist, akkor így kiáltott az apostol: „Legszívesebben tehát az erőtlenségemmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem" (2Kor 12,9).

A szellemi érettség jele, ha az élet látszólag visszás körülményei közepette örvendezünk, és azokat Isten nevelő eszközének tudjuk tekinteni. Fanny Crosby (1823-1915, amerikai ismert evangéliumi énekszerző) életében nagyon korán megtanulta ezt a leckét. Mindössze nyolcéves volt a hathetes korától fogva vak költőnő, amikor az alábbi verset írta:

 

Milyen boldog gyermek vagyok én,
jóllehet, semmit sem látok.
Elhatároztam, hogy magamban
szemlélem majd a világot!

Milyen sok áldást élvezek én,
amilyen másnak nem jutott!
Vakságom miatt sóhajtozni
nem akarok! - Nem is tudok!


 

01.28 Hitbeli nyugalom

"Aki hisz, az nem menekül el!" Ézsaiás 28,16

Minden lehetséges...

A hangsebességnél gyorsabb utazások, a telekommunikáció korszakában, olyan korban, amelyben a jelszó: gyorsan, gyorsan - mint derült égből a villámcsapás, úgy ér bennünket annak tudata, hogy a Bibliában a sietséget igen ritkán hagyja jóvá az Isten. Azért mondom, hogy „ritkán", mert olyan példáink is vannak, mint a tékozló fiú apja, aki elébe futott hazatérő tékozló fiának, hogy világossá tegye, Isten siet megbocsátani a megtérő bűnösnek

Mikor Dávid ezt mondta: „Sürgős volt a király parancsa" (1Sám 21,9), akkor csalárdság bűnében lett vétkes. Az ő szavaival nem igazolhatjuk saját lázas rohangálásunkat.

A tiszta igazság, amit Igénkből világosan kiolvashatunk, az, hogy ha valóban az Úrban bízunk, akkor semmi szükség nincs a sietségre. Még a legsürgősebb feladatainkat is jobban tudjuk elvégezni nyugodt szellemben, mint testi aktivitás megszállottsága által.

Itt van előttünk annak a fiatalembernek a példája, aki nagyon sietett megházasodni. Ha nem siet cselekedni - így gondolkodott -, akkor másvalaki kapja meg a leányt. Az igazság azonban az, hogy ha Isten valóban számára rendelte azt a leányt, akkor senki más nem kaphatja meg őt. De ha nem Isten választotta számára azt a leányt, akkor keservesen tapasztalja meg majd annak a mondásnak az igazságát: „Házasodj sietve - bánd meg nyugalomban."

Másvalaki nagyon siet, hogy ún. teljes idejű evangéliumi szolgálatba lépjen. Azzal érvel, hogy ez a világ tönkremegy, és nem tud várni. Az Úr Jézus viszont nem így érvelt názáreti évei alatt. Megvárta, amíg Isten hívja el a nyilvános szolgálatra.

Túl gyakran sietünk a személyes evangelizációnkban is. Annyira igyekszünk minél több megtérést felmutatni, hogy gyakran leszedjük a gyümölcsöt, még mielőtt megérett volna. Nem engedjük meg a Szent Szellemnek, hogy meggyőzze az illetőt bűneiről. Az ilyen módszerek eredménye a hamis bűnvallások rommezője. Megszívlelendő a Jakab 1,4: „Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet."

Életünk valódi tevékenysége nem a magunk csinálta misszió lázas sietségében áll, hanem az Isten vezérelte aktivitásban, amit az Úrra való nyugodt várakozás erősít meg.


01.27 A munka áldás

„Kihasználva az alkalmas időt." Efézus 5,16

 kihasználva az alkalmas időt...

Ebben a mostani világban, amelyben az emberek egyre allergiásabbak lesznek a munkára, a keresztyéneknek minden pillanatot ki kell használniuk. Az időt eltékozolni: bűn.

Minden kor emberei hangsúlyozzák a gondos és kitartó munka fontosságát. Üdvözítőnk maga is azt mondja: „Nekünk - amíg nappal van - annak cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat" (Jn 9.4).

Kempis Tamás írja: „Soha ne légy tétlen és rest: foglalatoskodjál mindig olvasással, írással, imádkozással, gondolkodással, vagy másmilyen hasznos munkával a közösség javára."

Amikor C. Campbell Morgant megkérdezték, mi a titka annak, hogy oly eredményesen tudja magyarázni Isten Igéjét, azt válaszolta: "Munka - kemény munka - és ismét csak munka!"

Sohase feledjük, hogy az Úr Jézus, amikor emberként élt, ácsmesterként dolgozott. Életének legnagyobb részét a názáreti ácsműhelyben töltötte.

Pál sátorkészítő volt. Szakmáját kenyérkeresetnek fogta föl.

Téved az, aki a munkát a bűn következményének tekinti. Már a bűneset előtt Isten azért helyezte Ádámot az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt (1Móz 2,15). Az átok csak a fáradságot és a verejtéket tartalmazza, amely a munkával össze van kötve (1Móz 3,19). Még a mennyben is lesz munka, hiszen „szolgái szolgálnak neki" (Jel 22,3).

A munka - áldás. Általa elégítjük ki a kreativitás iránti szükségletünket. Szellemünk és testünk akkor működik a legjobban, ha szorgalmasan és lelkiismeretesen dolgozunk. A bűntől is az őriz meg leginkább, ha valami hasznos foglalatosságot végzünk, mert „a tétlen kezek számára a Sátán mindig talál valami gonosz tennivalót" (Isaac Watts. 1674-1748, angol énekköltő és nevelő). Thomas Wattson pedig ezt mondta: „A restség megkísérti az ördögöt, hogy minket megkísértsen." A becsületes, szorgalmas, lelkiismeretes munka életfontosságú része Krisztusról való bizonyságtételünknek. És munkánk gyümölcsei talán túlélnek bennünket. William James (1842-1910, amerikai filozófus) pedig ezt mondta: „Az élet legnagyobb haszna, ha olyasmire fordítjuk, ami tovább tart, mint maga az élet!"


01.26 A szeretet gyakorlati

„Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást." 1János 4,11

 Szeretet

A szeretetet nem szabad úgy elképzelnünk, mint valami ellenőrizhetetlen és kiszámíthatatlan érzést. Isten parancsolja nekünk, hogy szeressünk, és ez teljesen lehetetlen volna, ha a szeretet valami nehezen megfogható alkalmi hangulat lenne, amely jön és megy, mint pl. egy meghűlés. A szeretet kiterjed érzelmeinkre is, de sokkal inkább az akarat dolga, mint az érzéseké.

Attól az elképzeléstől is őrizkednünk kell, hogy a szeretet a légvárak világához tartozik, és nincs sok köze a mindennapok küzdelmeihez. Minden rózsaillatú, holdfényes óra után a portörlő és az elmosandó edény hetei következnek.

Más szavakkal: a szeretet igencsak gyakorlati! Ha pl. az asztalnál körbekínálnak egy tál banánt, amelyek közül az egyiken fekete foltok vannak, akkor a szeretet azt választja. A szeretet kimossa a mosdót és a fürdőkádat használat után. A szeretet eloltja a villanyt, ha már nincs rá szüksége. Fölszedi az eldobott papírzsebkendőt, és nem lép át rajta közönyösen. A kölcsönkért autót feltölti olajjal és benzinnel, mielőtt visszaadja. A szeretet kiüríti a szeméttárolót anélkül, hogy erre kérni kellene. Nem várat meg senkit. Először másokat szolgál ki, csak azután önmagát. Fölveszi a nyűgös csecsemőt és kiviszi, hogy ne zavarja a gyülekezetet. A szeretet hangosan beszél, hogy a nagyothallók is meghallják. És a szeretet dolgozik, hogy legyen mit adnia másoknak.

A szeretetköpeny szegélye
beleér egészen a porba,
utak, utcák szemetét érinti,
s ha rátapad, türelemmel hordja...
Nem siet föl pihenni a hegyre,
amíg völgyön át vezet az út,
nem önmagának keres nyugalmat,
azt segíti, aki csődbe jut!

https://www.youtube.com/watch?v=-cBlheW8MYc

 


 

01.25 Isten szeretet

„Isten szeretet." 1János 4,8

Isten szeretet

Amikor Krisztus eljött, a szeretet új szavával ajándékozta meg a görög nyelvet: „agapé". A görögöknek már volt szava a barátságra („fília") és az érzéki szerelemre („erosz"), de nem volt szava annak a szeretetnek a kifejezésére, amelyet Isten mutatott meg akkor, amikor egyszülött Fiát adta, és amelyről kívánja, hogy az övéi is ezzel a szeretettel szeressék egymást.

Ez egy másik világnak a szeretete: szeretet új dimenziókkal! Isten szeretetének nem volt kezdete, és nem lehet vége sem. Olyan szeretet ez, amelynek nincsenek határai, amelyet senki nem tud megérteni. Abszolút tiszta, a testi vágyak minden szennyétől mentes. Önfeláldozó, semmi árat nem talál magasnak. Ez a szeretet az adásban fejeződik ki, mert „Úgy szerette Isten a világot, hogy... adta..." (Jn 3,16) és "...ahogyan a Krisztus is szeretett minket és önmagát adta értünk" (1Jn 5,2).

A szeretet szüntelenül a másik ember javát akarja. Kinyújtja kezét a visszataszító ember felé éppúgy, mint a szeretetre méltó felé. Az ellenség felé éppúgy, mint a jóbarát felé. Ezt a szeretetet az ajándékozó jósága hívja elő. Abszolút önzetlen, sohasem vár ellenszolgáltatást, és sohasem zsákmányol ki senkit önmaga hasznára. Nem vezet könyvet az elszenvedett igazságtalanságokról, hanem fátylat borít bántásokra és sérelmekre. A szeretet minden udvariatlanságot kedvességgel viszonoz, és imádkozik jövendő gyilkosaiért. A szeretet mindig másokra gondol.

A szeretet azonban következetes is. Isten megfegyelmezi azokat, akiket szeret. A szeretet nem tudja elviselni a bűnt, mert a bűn káros és pusztító; de a bűnöst meg akarja menteni a pusztulástól.

Isten szeretetének legnagyobb megnyilvánulása egyszülött Fiának odaadása volt, aki értünk meghalt a Golgota keresztjén.

Ki mérhetné föl, hogy szeret az Isten,
Aki miattunk Önmagát zúzta szét,
értünk adta egyszülött Fiát:
bűnösökért a legkedvesebbjét!


 

01.24 Aggódás

„Semmiért ne aggódjatok." Filippi 4,6

Semmiért se aggódjatok... 

Oly sok mindenféle akad, amiért aggódhatnánk - ilyenek a rák, szívinfarktus és egy sereg más betegség veszélye; állítólag káros élelmiszer, hirtelen halálos baleset, infláció, bizonytalan jövő, atomháború, gyermekeink sötét jövője, akiknek majd ilyen világban kell felnőniük. A lehetőségek határtalanok.

És mégis azt mondja nekünk Isten Igéje: „Semmiért ne aggódjatok." Isten azt szeretné, hogy gondtalan életet éljünk, és erre okunk is van!

Mindenféle aggodalom felesleges. Az Úr törődik velünk. Kezében elrejtve tart minket. Semmi nem történhet velünk, csak az, amit Ő megenged. Nem vagyunk kiszolgáltatva a vak önkénynek, a véletlennek vagy a sorsnak. Életünket Isten tervezte el, Ő rendezi és Ő vezeti.

Az aggodalmaskodásnak semmi haszna. Soha, egyetlen problémát nem tudtak megoldani, egyetlen válságot elkerülni aggodalmaskodással. Valaki egyszer ezt mondta: „Az aggódás sohasem szünteti meg a holnap fájdalmait, de megfosztja a mát az erejétől."

Az aggodalmak károsak. Az orvosok egyetértenek abban, hogy számos betegséget a gondok, feszültségek és idegeskedések okoznak, mint pl. a gyomorfekélyt.

Az aggodalmaskodás bűn. Aki aggodalmaskodik, „kétségbe vonja Isten bölcsességét, föltételezi Róla, hogy nem tudja, mit csinál. Kétségbe vonja Isten szeretetét; azt állítja, hogy Isten nem törődik velünk. Kétségbe vonja Isten erejét, azt állítva, hogy Isten sem tud megbirkózni azokkal a körülményekkel, amelyek a gondokat okozzák."

Gyakran még pozitív hatást is tulajdonítunk gondjainknak. Amikor egy férj megpróbálta lebeszélni feleségét szüntelen aggodalmaskodásáról, az asszony így felelt: „Ha nem aggodalmaskodnék szüntelen, akkor nyilvánvalóan nem intéződne el semmi." Aggódásunktól csakis úgy szabadulhatunk meg, ha azt mint bűnt valljuk meg, és elítéljük. És akkor bizalommal mondhatjuk:

 

Nem aggaszt az, hogy mit hoz a holnap,
Megváltóm azt kezében tartja,
ha gond és bánat súlya nyomna is,
segít hordozni az Ő szent karja.
Nem aggaszt hát, hogy mit hoz a holnap,
mért cipelném már most annak terhét,
mért okoznék bánatot az Úrnak,
Aki adja erejét s kegyelmét!


01.23 Neki kell növekednie!

„És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek!" Jeremiás 45,5

Senki se állíthatja egyidejűleg, hogy ő maga nagy, és hogy Krisztus dicsőséges /James Denney/

Még az Úrért való munkának is van egy igen alattomos kísértése: „Naggyá lenni" - nevünket az újságban látni vagy a rádióban hallani. Ez igen veszélyes csapda. Megfosztja Krisztust a dicsőségtől, minket pedig a békességtől és az örömtől.

C. H. Mackintosh mondotta: „Mindig rendkívül nagy veszélyt jelent, ha egy ember vagy a műve ismertté lesz. Bizonyos lehet benne, hogy a Sátán elérte célját, ha a figyelem bárkire vagy bármire irányul, és nem az Úr Jézusra magára. Talán a munkát a legegyszerűbben kezdték, de ha nem volt a munkásban szent éberség és lelkület, s ő, vagy munkája gyümölcse fölkeltette az általános érdeklődést, akkor könnyen az ördög csapdájába esik. A Sátán állandó célja, hogy az Úr Jézust megfossza dicsőségétől. És ha ezt a célját valamilyen, látszólag keresztyén munka által éri el, akkor - átmenetileg - még nagyobb győzelmet aratott." Jól fejezte ki ezt Denney (James 1856-1917, skót teológus) is: „Senki se állíthatja egyidejűleg, hogy ő maga nagy, és hogy Krisztus dicsőséges."

Önmagunkat fosztjuk így ki. Valaki egyszer azt mondta: „Nem ismertem meg addig az igazi békességet és valóságos örömöt az Úr szolgálatában, amíg már nem akartam nagy lenni."

Ha arra törekszünk, hogy naggyá legyünk, ezzel a Sátán támadásainak óriási céltáblájává tesszük magunkat. Ismert személyiség bukása sokkal nagyobb szégyent hoz Krisztus ügyére.

Keresztelő János minduntalan elutasította magától a nagyságnak még a gondolatát is. Jeligéje ez volt: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem" (Jn 3,30).

Mi is üljünk le a legalsó helyre, míg az Úr maga nem hív, hogy üljünk följebb. Mindnyájunk számára ajánlatos az alábbi imádság: „Hadd legyek én kicsiny és ismeretlen, akit csak egyedül Krisztus szeret és értékel."


01.22 Felöltözve Isten igazságosságába

"Nem vett észre Jákóbban hamisságot, nem látott gonoszságot Izráelben." 4Mózes 23,21

 

Bálám, a megvásárolt próféta, hatalmas igazságot mondott ki, amikor azt mondta, hogy a mindent látó Isten nem lát bűnt Izráel népében. Ami akkor Izráelre nézve érvényes volt, az csodálatosképpen érvényes a mai hívő ember számára is. Amikor Isten rátekint, egyetlenegy bűnt sem fedez föl benne, ami miatt örök halállal kellene büntetnie őt. A hívő ember „Krisztusban" van. Ez azt jelenti, hogy Krisztus teljes érdemében és tökéletességében áll Isten előtt. Isten pontosan úgy fogadja, mint egyetlen szeretett Fiát. Ez különleges jóindulat és kedvezés helyzete, amelyen nem lehet javítgatni, és ami sohasem ér véget. Isten, egyetlen bűnt sem talál abban, aki a Krisztusban van!

Hadd illusztráljuk ezt azzal, amit egy angol a Rolls-Royce-ával kapcsolatban átélt. Szabadságon volt Franciaországban, amikor a hátsó tengely eltört. A helybeli műhelyben nem tudták pótolni a tengelyt, ezért telefonáltak Angliába. A vállalat pedig nemcsak új hátsó tengelyt küldött, hanem két szerelőt is, akik gondoskodtak a tengely gondos és szakszerű beépítéséről. Az angol férfi folytatta szabadságos körútját, azután visszatért Angliába. Várta a cég számláját, de hónapok teltek el, és nem küldtek semmit. Végül írt a vállalatnak, pontosan leírta az egész esetet, és kérte, hogy küldjék el a számlát. Hamarosan megkapta a választ a Rolls-Royce-tól a következő tartalommal: „Gondosan átvizsgáltuk irattárunkat, és sehol egyetlen utalást nem találtunk arra, hogy egy Rolls-Royce-nak valaha is eltört volna a hátsó tengelye." (Ti. ennek az autónak örökös garanciája van.)

Isten is gondosan átvizsgálhatja irattárát, és a hívőknél egyetlen olyan bűn említését sem találja, amely miatt az ítéletre kellene küldenie őket. A hívő ember elfogadhatóvá vált Isten számára „ama Szeretettben". Tökéletes lett a Krisztusban! Felöltözött Isten igazságosságába, az abszolút tökéletes Isten előtt.


01.21 Megengedő akarat


„Saultól viszont eltávozott az Úr Szelleme, és rossz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött.'' 1Sámuel 16,14

 Saultól viszont eltávozott az Úr lelke, és rossz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött.

Vannak olyan versek a Bibliában, amelyek látszólag rossz cselekedeteket tulajdonítanak Istennek. Mikor például Abimelek három évig uralkodott Izráelben, akkor „Isten egy gonosz szellemet küldött Abimelek és Sikem polgárai közé" (Bír 9,23). Aháb király idejében Mika így szólt az istentelen királyhoz: „Íme, így adott az Úr hazug szellemet valamennyi prófétád szájába" (1Kir 22,23). Jób pedig az Úrnak tulajdonította valamennyi veszteségét, amikor ezt mondta: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk" (Jób 2,10). És az Úr maga is így szól az Ézsaiás 45,7-ben: „...én szerzek békességet, én teremtek bajt."

Másfelől tudjuk, hogy Isten, éppen mert szent, nem cselekedhet gonoszt, és nem is hagyhatja büntetlenül azt. Semmiféle bűn, betegség, szenvedés vagy halál nem az Úrtól származik. Ő világosság, és nincs benne semmi sötétség (1Jn 1,5). Elképzelhetetlen, hogy olyasminek az okozója legyen, ami ellentmond tökéletességének.

Egyéb igehelyekből kiderül, hogy a Sátán a betegség, szenvedés, szerencsétlenség és rombolás okozója. Jób veszteségeit és rettenetes fájdalmait a Sátán okozta. Az Úr Jézus mondotta, hogy a meggörnyedt asszonyt tizennyolc éven át a Sátán kötözte meg (Lk 13,16). Pál úgy beszélt a testébe adatott tövisről, mint „a Sátán angyalá"-ról (2Kor 12,7). Az emberiség minden szenvedése mögött a Sátán a mozgató erő.

De hogyan egyeztethetjük össze mindezt azokkal az igeversekkel, amelyek Istenről, mint a gonosz okozójáról beszélnek? A magyarázat egyszerű: a Biblia gyakran Isten cselekedetének mondja azt, amit Isten megtörténni enged. Különbség van Isten „direkt" (cselekvő) és „permissziós" (megengedő) akarata között. Gyakran megengedi, hogy az Övéi olyan tapasztalásokat éljenek át, amelyeket önmagától sohasem rendelt volna számukra. Megengedte, hogy Izráel negyven évig vándoroljon ide-oda a pusztában, holott direktív akarata az volt, hogy - ha engedelmeskednek neki - sokkal hamarabb érkezzenek az ígéret földjére.

De még ha Isten meg is engedi a démonok és emberek munkálkodását, az utolsó szó mégis mindig az övé. Mindent úgy irányít, hogy az az Ő dicsőségére és azoknak áldásul szolgáljon, akiknek azt az eseményt át kell élniük.


01.20 Halászni tilos

          „Bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg." Zsidók 10,17

Ha megvalljuk bűneinket...

A Szentírás egyik legdrágább és legmegnyugtatóbb igazsága az, hogy a Krisztus vére által befedezett bűnöket Isten elfelejti.

Mérhetetlen csoda, amikor olvassuk: „Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket" (Zsolt 103,12). Elmondhatjuk Ezékiással: „Hátad mögé dobtad minden vétkemet" (Ézs 38,17). Lélegzetünk is eláll, ahogy halljuk az Urat: „Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt" (Ézs 44,22). De még ennél is csodálatosabb, amit a Zsidók 10,17-ben olvasunk: „Bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg."

Ha megvalljuk bűneinket, Isten nemcsak megbocsátja, hanem azonnal el is felejti azokat. Nem túlozzuk el az igazságot, ha azt mondjuk, hogy bűneinket azonnal beleveti az ő feledése tengerének mélyébe. Szolgáljon illusztrációképpen egy hívő ember tapasztalata, aki ide-oda hullámzó küzdelmet folytatott egy szokássá vált bűnével. Egyik gyönge pillanatában újra engedett a kísértésnek. Azonnal az Úr színe elé sietett és kifakadt: „Uram, már megint megtettem azt." És akkor mintha hallotta volna, hogy az Úr ezt mondta: „Mit tettél meg újra?" - Amit a történet ezzel mondani akar, az világos: Isten a bűnvalláskor a másodperc tört része alatt már mindent el is felejtett.

Drága ellentmondás az, hogy a mindentudó Isten tud felejteni. Egyfelől Ő mindent tud. Megszámlálja a csillagokat, és mindegyiket a nevén nevezi. Számon tartja küzdelmeinket és könnycseppjeinket. Számon tart minden verebecskét, fejünk minden hajszálát, és mégis elfelejti azokat a bűnöket, amelyeket megvallunk és elhagyunk. Dávid Seamands mondotta: „Nem tudom, hogyan képes Isten mindentudása felejteni, de azt tudom, hogy bűneimet elfelejti."

És még egy utolsó gondolat! Joggal emlegetik azt a mondást, hogy amikor Isten valamit megbocsát és elfelejt, akkor a tenger partján, amelynek mélyére bűneinket vetette, felállít egy táblát ilyen felirattal: „Halászni tilos!" Nem szabad kihalásznom a magam bűneit, vagy a mások bűneit, amelyeket Isten elfelejtett.


01.19 Megvallás, megbocsátás, megtisztítás

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." 1János 1,9

 

Ennek az Igének a biztatása nélkül lehetetlen volna keresztyén életünkben előrehaladnunk. Minél inkább növekedünk a kegyelemben, annál mélyebb tudatára ébredünk mindenestől bűnös voltunknak. Szükségünk van arra, hogy azonnal megtisztuljunk bűneinktől, különben szüntelen bűntudatra és állandó levertségre volnánk ítélve.

János azt mondja itt, hogy a megoldás a bűnök megvallásában van. A hitetlen ember elnyeri a bűneiért járó büntetés bírói elengedését a Jézus Krisztusban való hit által. A hívő ember pedig elnyeri az Atya bocsánatát a bűnvallás után.

A bűn Isten gyermekeinek az életében megszakítja a közösséget Istennel, és ez a szakadás meg is marad mindaddig, amíg a bűnös ember be nem vallja és el nem hagyja bűneit. Ha megvalljuk, akkor Isten hűséges marad Igéjéhez: megígérte, hogy megbocsát. És igazságos marad mégis, mert Krisztus váltságműve a kereszten megteremtette az alapot erre.

Ez a vers tehát azt jelenti, hogy ha megvalljuk bűneinket, minden följegyzés kitöröltetik a nyilvántartásból, teljesen megtisztulunk, helyreáll az Istennel való közösség csodálatos légköre.

Mihelyt tudatára ébredünk annak, hogy bűn van az életünkben, azonnal Isten színe elé járulhatunk, néven nevezhetjük azt, elítélhetjük, és teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy az megbocsátatott.

De hogyan lehetünk bizonyosak ebben? Ha érezzük a bűnbocsánatot? Nem, egyáltalán nem érzés kérdése. Tudjuk, hogy Isten nekünk megbocsátott, mert Igéjében megmondta. Az érzések megbízhatatlanok, Isten Igéje azonban megbízható.

Tegyük fel azonban, hogy valaki azt mondja: „Tudom, hogy Isten megbocsátott nekem, de én nem tudok magamnak megbocsátani." Ez igen kegyesen hangzik, valójában azonban Istent gyalázza meg vele az ember. Ha Isten megbocsátott, akkor azt akarja, hogy ezt a bűnbocsánatot hit által elfogadjam: örüljek neki, és mint megtisztított edény szolgáljak Neki.


01.18 Válasz e világ problémáira

„Az én országom nem e világból való; ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának..." János 18,36

 

Önmagában az a tény, hogy Krisztus országa nem e világból való, elegendő ahhoz, hogy engem távol tartson e világtól. Ha politikai tevékenységet folytatok, azzal kifejezem bizalmamat a politikai rendszer iránt, hogy az meg tudja oldani a világ problémáit. De – őszintén szólva - nincs meg bennem ez a bizalom, mert tudom, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van" (1Jn 5,19).

A politika kétséget kizáróan bebizonyította azt, hogy képtelen a társadalmi problémák megoldására. Intézkedései nem mások, mint ragtapaszok a gennyező sebekre: nem hatolnak le a fertőzés gyökeréig. Tudjuk, hogy beteg társadalmunk alapvető baja a bűn. Ezért nem is tekinthető komoly gyógyszernek az, ami nem tud magával a bűnnel leszámolni.

Ez tehát a sorrendiség kérdése. Politikai tevékenységbe fektessem be az időmet, vagy pedig ugyanezt az időt az evangélium terjesztésére fordítom? Az Úr Jézus válaszolt erre a kérdésre, amikor azt mondta: „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát" (Lk 9,60). Krisztus ismertté tétele a legfontosabb, mivel Ő a válasz e világ problémáira.

„Hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására" (2Kor 10,4). S mivel ez valóban így van, arra a belátásra jutunk, hogy a nemzeti és nemzetközi történelemre nagyobb befolyással lehetünk imádsággal és Isten Igéjének hirdetésével, mint bármilyen politikai tevékenységgel.

Egy közéleti személyiség mondotta egyszer, hogy a politika már lényénél fogva romlott. És figyelmeztetésként hozzátette: „A gyülekezet ne feledkezzék el tulajdonképpeni feladatáról, és ne lépjen az emberi erőfeszítések területére, ahol szükségszerűen nyomorúságos figurát mutat.. Ha ilyesmibe keveredik, elveszíti létalapjának tisztaságát."

Ebben az üdvkorszakban Istennek terve az, hogy a nemzetek közül kihív egy népet az ő nevéért (vö. Csel 15,14). Ahelyett, hogy ezt a romlott világot az emberek számára lehetőleg elhordozhatóvá és kényelmessé tegye, arra törekszik, hogy embereket mentsen ki ebből a világból. Én pedig azzal legyek elfoglalva, hogy Istennek ebben a dicsőséges szabadító vállalkozásában Vele együtt munkálkodjam.

Amikor megkérdezték az Úr Jézust, hogyan cselekedhetnek Istennek tetsző dolgokat, azt válaszolta, hogy az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyenek abban, akit Ő elküldött (Jn 6,28-29). A mi feladatunk tehát az, hogy embereket hitre vezessünk!


 

 

01.17 Mindennapi szolgálat


„Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek." Efézus 6,7

 Jóakarattal szolgáljatok

Pálnak a rabszolgákhoz szóló utasításai (5-8. v.) rendkívül jelentőségteljesek mindazok számára, akik Jézus Krisztus szolgái akarnak lenni.

Először is megmutatják, hogy még a legalantasabb munkát is végezhetjük Isten dicsőségére. Azok a rabszolgák, akiknek Pál ezeket írta, talán padlót súroltak, ebédet főztek, mosogattak, gondozták a háziállatokat, vagy a mezőn dolgoztak. Az apostol mégis azt mondja, hogy ezeket a mindennapos kötelességeiket mint a „Krisztusnak" végezhetik (5. v.), hogy a rabszolgák e munkáknál „Krisztus szolgáiként cselekedjék Isten akaratát" (6. v.), hogy ők ilyenkor „az Úrnak szolgálnak" (7. v.), és hogy végül „ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól" (8. v.).

Túl könnyen elkövetjük azt a hibát, hogy különbséget teszünk „világi" és „lelki-szellemi" munka között. A hét munkanapjai során végzett munkánkat „világinak" mondjuk, míg az igehirdetést, bizonyságtételt és bibliai tanítást „szellemi-lelki" munkának tartjuk. Pedig Igénk arra tanít, hogy a keresztyén ember számára nem létezik ilyen különbségtétel. Ennek tudatában erősítette fel egy prédikátor felesége a konyha falára, közvetlenül a mosogató fölé a következő mondást: „Itt naponta háromszor istentisztelet."

Egy szolga ilyen magatartással
a robotmunkát megszentelheti.
Néked söpri tisztára szobáját,
és nemesek lesznek tettei!

(George Herbert, 1593-1633, anglikán lelkész és költő)

És még egy további drága igazságot is megtanulunk ebből, ugyanis azt, hogy legyen bár valaki nagyon alacsony társadalmi helyzetben, a keresztyén élet dicsőséges áldásaiból és jutalmaiból nincs kizárva. Talán egész életében soha nincs alkalma munkaruháját mérték utáni öltönyre fölcserélni, de ha a munkája jó minőségű, és ezzel Krisztust dicsőíti, akkor teljes és gazdag jutalmat nyer. „Mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad" (8. v.).

Ha ebben hiszünk, elmondhatjuk George Herberttel együtt az imát:

Istenem, Királyom, taníts meg arra,
hogy mindenben Téged lássalak!
Ha bárkinek bármit is teszek meg,
abban is csak Téged áldjalak!

Ef.6. 5 Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. 6 Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, 7 jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; 8 mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad. 


01.16 Második lehetőség


„Az Úr Igéje másodszor is szólt Jónáshoz." Jónás 3,1

 Jónás

Ebből az üzenetből reménység és ígéret sugárzik. Ha valaki csődöt mond, ez Isten számára még nem ok arra, hogy most egyszerűen leírja őt.

Az Ige kíméletlen realizmussal írja le Dávid vétkeit. Amikor olvassuk, vele együtt porba ülünk, és szégyen borít el bennünket. Dávid azonban teljesen összetört az Úr előtt, és megtanulta gyökeresen megbánni bűneit. Az Úr pedig megbocsátott neki, nem vetette el magától, és helyreállította, hogy újra tudjon gyümölcsöt teremni.

Jónás nem volt hajlandó teljesíteni az Úrtól való missziói küldetését, és végül egy nagy cet gyomrába került. Ebben az élő tengeralattjáróban tanult meg engedelmeskedni. Amikor Isten másodszor is megszólította, elment Ninivébe, hirdette a közvetlenül bekövetkező ítéletet, és megélte, hagy az egész város mély bűnbánatot tartott.

János Márk szépen kezdett Pállal és Barnabással, de azután hirtelen kiszállt a munkából és hazament. Isten azonban nem hagyta cserben. Márk ismét visszatért a küzdelembe, visszanyerte Pál bizalmát, és Isten elhívta arra, hogy megírja a soha csődöt nem mondó Szolga evangéliumát.

Péter, miután rendíthetetlen hűségéről biztosította az Urat, mégis megtagadta Őt. Emberek leírták volna azzal, hogy a törött szárnyú madár a jövőben nem fog magasan repülni. Isten azonban nem írta le, és Péter ennek utána magasabban szárnyalt, mint valaha. Pünkösdkor egyszerre több, mint 3000 ember előtt nyitotta meg Isten országának ajtaját. Fáradhatatlanul dolgozott, és többször szenvedett üldöztetéseket. Megírta a nevét viselő két levelet, és végül az Úr szolgálatában eltöltött életét mártírhalál koronázta meg.

Ami tehát a szolgálatot illeti, Isten (sokszor) második lehetőséget is ad. Nem végez valakivel csak azért, mert az illető csődöt mondott. Valahányszor megtört szívű, bánkódó embert talál, lehajlik hozzá, hogy bukott harcosának a fejét újra fölemelje.

Ezzel természetesen semmiképpen nem akarjuk igazolni a bűnt vagy a csődöt. Az összetörettetés és a lelkiismeret-furdalás legyen elég az elrettentéshez.

Nem akarjuk azt sem mondani, hogy Isten a bűneit meg nem bánó bűnösnek is ad második lehetőséget. A halál félelmetes véglegességet jelent. Aki bűneiben hal meg, annak szól a rettenetes mondat: „Ha ledőlt a fa..., ugyanazon a helyen marad, ahová ledőlt" (Préd 11,3).


01.15 Szabadon rabszolga

„Mert ti, testvérem, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak." Galata 5,13

Hívj segitségül...

A szabadság Isten gyermekének egyik felbecsülhetetlenül értékes tulajdona. Akit a Fiú megszabadított, az valósággal szabad. Csakhogy felelős szabadságra vagyunk elhíva, nem pedig féktelenségre.

A gyermekek szabadok akarnak lenni az otthoni élet korlátaitól. A felnőttek szabadok akarnak lenni házastársuktól. Sokan hadakoznak az ellen, hogy rendszeres munka korlátozza életüket. Mindez azonban nem az a szabadság, amelyre mi elhívattunk.

A csillagoknak nem áll szabaságukban, hogy elhagyják pályájukat és a világűrben kószáljanak. A vonatnak sem, hogy elhagyja a síneket, és keresztül-kasul kóborolja a vidéket. A repülőgépnek sem, hogy elhagyja előre megállapított légi folyosóját; biztonsága attól függ, hogy a pilóta engedelmeskedik-e az előírásoknak.

Jowett (John Henry, 1864-1923, angol, egy ideig New Yorkban munkálkodó igehirdető) mondja erről: „Nincs olyan terület, ahol a törvénytelenség szabadságot jelentene. Akármilyen irányba indulunk is, el kell fogadnunk bizonyos kötöttséget, ha szabadságot akarunk. A zenésznek meg kell hajolnia az összhangzat törvényei előtt, ha azt akarja, hogy muzsikája szép legyen. Az építésznek alá kell vetnie magát a nehézségi erő törvényeinek, mert különben fáradozásának nem ház, hanem romhalmaz lesz az eredménye. És ugyan, miféle szabadságot élvez az az ember, aki szüntelen vétkezik az egészség törvényei ellen? Mindezeken a területeken a törvényszegés elnyomorodást jelent, az engedelmesség azonban szabadságot."

Való igaz, hogy a hívő ember szabad a törvénytől (Róm 7,3). Ez azonban nem jelenti azt, hogy törvényszegő lehet. Most törvény szerint össze van kötve Krisztussal, a szeretet kötelékei által, és köteles engedelmeskedni az Újszövetségben található isteni parancsoknak.

A hívő ember egyrészt szabad a bűn rabszolgaságától (Róm 6,7.18.22), másrészt azonban Isten és az igazságosság rabszolgája.

A hívő ember szabad minden embertől (1Kor 9,19), másrészt azonban minden ember szolgája legyen, hogy minél többeket megnyerjen.

De - nem szabad arra, hogy a szabadságát a gonoszság eltakarására használja (1Pt 2,16). Nem szabad arra, hogy a test vágyait kielégítse (Gal 5,13); hogy másokban megütközést keltsen (1Kor 8,9); hogy az Úr Jézus nevére gyalázatot hozzon (Róm 2,23-24)! Nem szabad arra, hogy szeresse a világot (1Jn 2,15-17); és, hogy a benne lakó Szent Szellemet megszomorítsa (1Kor 6,19).

Nem talál az ember beteljesedést és békét, ha a boldogságról alkotott saját elképzeléseit igyekszik megvalósítani. Csak akkor, ha magára veszi Krisztus igáját, és Tőle kezd el tanulni. „Az Ő szolgálata tökéletes szabadság."


01.14 Dúsgazdag koldusok

„Minden a tietek." 1Korintus 3,21-23

örök élet

A korintusi „szentek" emberi vezető személyiségek fölött vitáztak a gyülekezetben. Voltak, akik Pált tartották eszményképüknek, másoknak Apollós volt a kedvencük. Ismét mások úgy gondolták, hogy Kéfás az, aki mindezek fölött áll. Pál tisztázza előttük, milyen nevetséges az, hogy választásukat egy emberre korlátozzák, holott minden az övék. Tehát ahelyett, hogy azt mondanák: „Apollós az enyém", inkább mondják azt, hogy „Pál, Apollós és Kéfás, mind az enyémek".

Kiváltképpen érvényes ez az Ige ma. Tévelygünk, ha Luther, Kálvin, Wesley, Booth, Darby vagy valaki más nagy személyiség kizárólagos követőinek mondjuk magunkat. Mindezek a férfiak a mieink, és mi örvendezhetünk annak a világosságnak, amely valamennyiükből árad felénk. De sohase legyünk csupán egyetlen ember követői.

De nemcsak az Úr szolgái a mieink. A világ is a mienk. Isten örökösei és Krisztus örököstársai vagyunk. Egy napon visszatérünk majd, és az Úr Jézussal együtt uralkodunk a világ fölött. A közbenső időben itt a földön meg nem tért emberek uralkodnak, mintha a világ az övék lenne. De ez nem így van. Ők egyszerűen e világ ügyvezetői, akik igazgatják mindama napig, amikor majd mi birtokba vesszük.

Az élet a mienk! Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy életünk van, inkább azt jelenti, hogy mienk a minden mértéken túláradó örök élet, magának Krisztusnak az élete. Életünk nem semmiség, hanem: értelmes, célratörő és csodálatosan hasznos.

És mienk a halál is. Nem vagyunk egész életünkön át a szolgaság halálfélelmének alávetve. A halál számunkra Isten követe, aki lelkünket a mennybe viszi. Ezért „a meghalás nyereség" (Pál). És mindezeken felül mi Krisztuséi vagyunk, Krisztus pedig az Istené. Ha mindezt végiggondolom, emlékeznem kell Guy King sajátos megjegyzésére: „Milyen dúsgazdag koldusok vagyunk!"


 

01.13 Az Úr ad erőt

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." Filippi 4,13

Mindenre van erőm...

Az ilyen igeverset könnyen félreérthetjük. Elolvassuk, és azonnal eszünkbe jut százféle dolog, amit képtelenek vagyunk megtenni. Pl. valami fizikai erőfeszítés, amely emberfölötti erőt igényel. Vagy gondolunk valamilyen nagy szellemi teljesítményre, amely messze felülhaladja képességünket. Így azután ezek a szavak gyötrelemmé lesznek számunkra vigasztalás helyett.

Valójában ez az igevers valami mást jelent, mégpedig azt, hogy az Úr erőt ad nekünk mindannak elvégzésére, amit Ő kíván tőlünk. Az Ő akaratának körén belül nincs lehetetlenség.

Péter ismerte ezt a titkot. Tudta, hogy - egyedül önmagára hagyatkozva - képtelen lenne a víz tetején járni. De azt is tudta, hogy megteheti, ha azt az Úr parancsolja. Mihelyt Jézus Krisztus kimondta: „Jöjj!", Péter kiszállt a csónakból és elindult a víz tetején az Úr felé.

Normális körülmények között parancsomra egyetlen hegy sem ugrik a tengerbe. De ha ez a hegy akadályt képez köztem és az Isten akaratának teljesítése között, akkor elmondhatom: „Hegy, állj félre!", és megtörténik.

Végső soron tehát kimondhatjuk, hogy amit Isten parancsol, arra képessé is tesz! Ezért ad erőt nekünk mindenféle próbatétel elviselésére. Képessé tesz arra. hogy minden kísértésnek ellenálljak, és minden terhet elhordozzak. Megerősít, tisztává teszi gondolatvilágomat, tiszta indítékokkal ajándékoz meg, hogy mindig azt tegyem, ami az Ő szívének kedves.

Ha pedig nem kapok erőt, hogy valamit véghezvigyek, ha fenyeget a fizikai, vagy belső összeomlás, akkor föl kell tennem magamnak a kérdést, nem tértem-e el valahol az Isten útjáról, nem mentem-e a magam vágyai után? Lehetséges Istenért munkálkodni anélkül, hogy az Isten műve lenne. Az ilyen munkálkodást nem kíséri az Ő erőt adó ígérete.

Fontos tehát tudnunk, hogy Isten elvégzett akaratának folyamában haladunk-e előre. Ha igen, akkor örvendezhetünk és bízhatunk abban, hogy az ő kegyelme megtart és megerősít.


01.12 Mindent úgy kaptunk

„Mid van, amit nem kaptál?" 1Korintus 4,7

 

Ez jó kérdés, mert leszállít bennünket igazi nagyságunkra. - Ugyanis egyáltalán semmink nincs, amit ne kaptunk volna.

Külső és belső adottságainkat születésünkkor kaptuk. Külső megjelenésünket és értelmi képességeinket távolról se tudjuk befolyásolni, így nem is büszkélkedhetünk ezekkel.

Mindaz, amit tudunk, tanulásunknak köszönhető. Mások töltöttek be bennünket információval. Gyakran hisszük, hogy önállóan valami egészen új gondolatunk támadt, aztán rájövünk, hogy már vagy húsz éve olvastuk egy könyvben. Emerson (1803-1882, amerikai szerző és költő) mondta öngúnnyal: „Legjobb gondolataimat a klasszikusok ellopták."

És hogy állunk a talentumokkal? Némelyik talentum biztosan benne van a családban. Mi felkészülés és gyakorlat által kifejlesztettük. De a döntő az, hogy nem önmagunkból származnak, ajándékba kaptuk őket.

Pilátust felfuvalkodottá tette hatalma, de az Úr figyelmeztette: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha nem felülről adatott volna neked" (Jn 19,11).

Végső soron minden lélegzetvételünk Isten ajándéka. Ezért folytatja így Pál apostol a korintusiakhoz intézett kérdését: „Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (1Kor 4,7).

Például Harriet Beecher Stowe (1811-1896) elutasított minden elismerést a „Tamás bátya kunyhója" megírásáért: „Hogy én lennék a »Tamás bátya kunyhója« szerzője? Nem, semmi hatalmam nem volt a történet fölött! Az Úr írta, én pedig egyszerű eszköz voltam kezében. Az egész történet megjelent előttem a gondolataimban, egyik kép a másik után, és én szavakba foglaltam Őket. Egyedül Istené a dicsőség."

Ha állandóan szemünk előtt van, hogy semmink sincs, amit ne kaptunk volna, akkor védve vagyunk a dicsekvéstől és az öntömjénezéstől, és eljutunk odáig, hogy Istennek adjuk a dicsőséget mindazért a jóért, ami bennünk van, vagy amit véghezvittünk.

Ezért hát: „Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem - így szól az ÚR!" (Jer 9,22-23).


01.11 Ítélkezés

„... hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást." Máté 18,16

 

A Biblia szerint minden kijelentést két vagy három tanúnak kell megerősítenie, hogy valaki érvényes ítéletet hozhasson. Ha ezt az alapelvet követnénk, problémák egész tengerét kerülhetnénk el.

Természetes hajlamunk oda vezet, hogy csak az egyik felet hallgatjuk meg, és mindjárt ítélkezünk. Oly meggyőzően hangzik, hogy azonnal elnyeri rokonszenvünket. Később tudjuk csak meg, hogy az illető a dolognak csak egyik oldalát mondta el. Ha meghalljuk a másik oldalt is, világossá válik előttünk, hogy az első személy a tényeket eltorzította vagy legalábbis a maga javára kiszínezve adta elő. Itt ismerjük fel igazán a Példabeszédek 18,17 igazságát: „Igaznak látszik az, aki először szól a perben, de sorra kerül ellenfele is, és megcáfolja." Ha ítélünk anélkül, hogy az ügy valamennyi tényezőjével megismerkedhetnénk, igazságtalanabbul cselekszünk, mint a világ jogrendszere, és érvényes ránk a Példabeszédek 18,13: „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják és megpirongatják."

Amikor Cibá azt közölte Dáviddal, hogy Méfibóset a trónjára tör, azt Dávid minden további nélkül elhitte, és Cibának adta Méfibóset minden vagyonát (2Sám 16,1-4). Később azonban Méfibósetnek megadatott a lehetőség, hogy a királynak elmondja a valóságot. Ekkor Dávid belátta, hogy döntését a kellő bizonyítékok nélkül hozta.

Az Úr is elismerte ezt az alapelvet. Azt mondta: az Ő önmagáról szóló tanúságtétele nem elég (Jn 5,31). Ezért előadott négy további tanúbizonyságot: Keresztelő Jánost (5,32-5), az Ő cselekedeteit (36. v.), az Atya Istent (37-38. v.) és a Szentírást (39-40. v.).

Ha nem igyekszünk elegendő és megfelelő tanúbizonyságról gondoskodni, akkor szíveket törhetünk össze, emberek jó hírét tehetjük tönkre, gyülekezetekben kelthetünk meghasonlást, és megronthatunk barátságokat. Kövessük Isten Igéjét, mert így az igazságtalanságok és lelki sebek okozását kerülhetjük ki.


 

01.10 Hosszútávfutás

„…állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát." Zsidók 12,1

Állhatatossággal

Sokaknak túl eszményi nézetük van a keresztyén életről. Úgy gondolják, hogy az élmények sorozatából áll. Keresztyén könyveket és folyóiratokat olvasnak, személyes bizonyságtételeket hallanak különböző drámai megtapasztalásokról. Mindebből arra következtetnek, hogy az egész élet ilyenekből áll. Ott nem léteznek problémák, fájdalmak, megpróbáltatások és tanácstalanságok. Nincs helye a kemény munkának, a napi taposómalomnak, egyhangú küzdelemnek. Ha azután életük nem egyezik ezzel az elképzeléssel, akkor elcsüggednek, illúziójukat vesztik, és elvonási tünetektől szenvednek.

A valóság azonban a következő: a keresztyén élet túlnyomó része „a látszólag kicsiny dolgoknak szívós állhatatossággal végzése". Pontosan ezt tapasztaltam meg én is. Hatalmas tömegű kellemetlen aprómunka, fegyelmezett tanulmányozás hosszú órái, szolgálat nyilvánvaló eredmények nélkül. Olykor felmerült a kérdés: „El tudok-e érni egyáltalán valamit?" És éppen akkor ajándékozott meg az Úr bátorító jellel, csodálatos imameghallgatással, vezetésének világos Igéjével. És ekkor megerősödtem, és ismét tovább tudtam menni egy darabig.

A keresztyén ember élete nem 50 méteres vágtázás, hanem hosszútávfutás, és kitartásra van szükségünk, hogy végigfussuk. Fontos a jó rajt, de legfontosabb - amin az egész múlik - a kitartás, amelynek segítségével átfutunk a dicsőség tündöklő célján.

Énóknak mindörökre kitüntető helye van az állhatatosság évkönyveiben. Képzeljük csak el! - Istennel járt 300 éven át (1Móz 5,22). De ne gondoljuk, hogy ezek a zavartalan öröm és zavartalan lelkesedés évei voltak, ő is elviselte a maga részét próbatételekben, tanácstalanságban, sőt üldöztetésben is. De nem fáradt bele a jó cselekvésébe. Állhatatos maradt mindvégig.

Ha olykor az a kísértés környékez, hogy hagyjuk abba, emlékezzünk meg a Zsidók 10,36-ról: „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret."

A nemes élet nem fénykoszorú,
nem villámgyorsan megnyert győzelem,
hanem, hogy napok egymásutánján
az Isten akaratát megtegyem!


 

01.09 Hétköznapi hit

Mindig arra kell törekedned, hogy boldogok legyenek azo akiket szeretsz...„...elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg..." 1Timóteus 5,4

Talán ismerjük a mondást: „Otthon ördög, kifelé szent." Azt jelenti, hogy valaki a kívülállókkal szemben jóságos és közlékeny, otthon azonban durva és barátságtalan.

Ez a hiba nemcsak bizonyos embercsoport sajátossága. Különösen a fiataloknak kell óvakodniuk tőle. Olyan egyszerű a kortársak között a sztárt játszani, otthon pedig a szülők rémének lenni. Férjek üzleti partnerükkel szemben mosolygós álarcot viselnek, de ha hazajönnek, levetik azt, és kimutatják közönséges, ingerlékeny énjüket. A szószéken tündöklik az a prédikátor, aki otthon szeszélyes és mogorva.

Bukott természetünk egyik legvisszataszítóbb vonása, hogy olykor a legcsúnyábban azokkal szemben viselkedünk, akik hozzánk a legközelebb állnak, akik a legtöbbet teszik értünk, akiket - józan perceinkben - a legjobban szeretünk. Ezt írja Ella Wheeler Wilcox:

Nagy igazság az a nyugati világban,
az udvariasság birodalmában:
azokat sértjük meg, akiket szeretünk,
és hízelgünk annak, akit nem ismerünk.
A futó vendégre jobban gondolunk,
mint arra, akivel közös az otthonunk!

Egy másik költő így fejezte ki ugyanezt: „Köszöntjük az idegeneket, mosolygunk a vendégekre, és gyakran csak keserű szavaink vannak a mieink számára, akiket a legjobban szeretünk."

„Nagyon egyszerű dolog egy »templomvallást«, egy »imaóravallást« vagy egy »Úrért fáradozó vallást« felmutatni, de egészen más a »hétköznapi hitet« gyakorolni. A keresztyénség egyik életfontosságú eleme az, hogy az ember »becsülje meg a saját háza népét«, de sajnos, elég ritka is. Egyáltalán nem szokatlan, hogy a keresztyén ember a maga megigazult életét kifelé, az emberek előtt éli meg, hogy lássák őt, ugyanakkor nyomorultul csődöt mond saját háza népével szemben. Ismerek egy családapát, aki a heti imaórákon oly erővel imádkozott, és akinek az intései oly mély benyomást keltettek, hogy az egész gyülekezet épült a kegyessége által; de amikor a gyülekezeti összejövetelről hazament, oly mogorva és utálatos volt, hogy családja szinte egy szót se mert szólni jelenlétében."

Samuel Johnson (1709-1784, híres angol esszéíró és lexikonszerkesztő) mondja: „Minden élőlény azokon tölti ki bosszúját, akik véletlenül a közelében tartózkodnak." Ellen kellene állnunk ezeknek a természetes hajlamainknak!

Otthoni magatartásunk világosabb tanúságtétel keresztyénségünkről, mint az, amit a nyilvánosság előtt mutatunk.


01.08 Az Úr dolgában járva
"Átkozott, aki az Úr dolgát hanyagul végzi…" Jeremiás 48,10

Átkozott aki az Úr dolgát hanyagul végzi...

Az Úr dolga oly fontos, sürgős, magasztos és tiszteletet parancsoló, hogy átok van mindazokon, akik azt hanyagul végzik. Isten a legjobbat akarja, és ez meg is illeti Őt, nem tűrheti el a restséget, habozást, félszívűséget és a felületes módszereket. S ha arra gondolunk, hogy milyen végtelenül fontos dolgokról van szó, akkor ezen nem is csodálkozunk.

1968 őszén Prágában egy fiatal keresztyén bizonyságot tett egy másik cseh fiatalembernek, Jan Palachnak. Jan őszinte érdeklődést tanúsított, mire a fiatal keresztyén megígérte, hogy visz neki egy Újszövetséget. Telve volt jó szándékkal, mégis hetek múltak el addig, míg egyáltalán beszerezte az Újszövetséget. Azután is egyre halogatta, hogy elvigye azt ismerősének.
1969. január 16-án Jan Pallach kiállt a Vencel térre, leöntötte magát benzinnel, és elégett. Nem érhette meg, hogy akár csak meglássa a neki megígért Újszövetséget.

A jó szándék tehát nem elég. Gyakran mondják, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Ezt azonban tettekre kell váltani! A következőkben lássunk néhány lehetőséget arra, hogyan:

Először: Sohase tiltakozzunk, ha az Úr világosan megmutatja, hogy valamiféle szolgálatot, cselekedetet vár tőlünk. Ha Úrnak mondjuk Őt, akkor nincs helye a kifogásoknak.

Másodszor: Sohase halasztgassuk a dolgot. A halogatás halálos. Másokat foszt meg segítségtől és áldástól, minket magunkat pedig bűntudattal és lelkiismeret-furdalással tölt el.

Harmadszor: Végezzük gondosan! „Tedd meg mindazt, ami kezed ügyébe esik, és amihez erőd van" (Préd 9,10). Ha valamit érdemes megtennünk, akkor azt érdemes jól megtennünk.

Végül: Tegyük azt Isten dicsőségére. „Akár esztek... akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek" (1Kor 10,31).

Amy Carmichael (1867-1951, indiai angol misszionáriusnő és költő) érzületével kellene telve lennünk, aki azt írta: „Isten ígéretei vesznek körül. Nem állhatok le, hogy árnyékokkal játsszam, vagy földi virágokat szedjek, míg el nem végeztem a dolgom, és számot nem adtam róla."


 

01.07 Hitben járás

Hitben járunk, nem látásban

„Hitben járunk, nem látásban." 2Korintus 5,7

Elgondolkoztunk-e már azon, miért van az, hogy a legtöbb ember számára egy labdarúgó-mérkőzés érdekesebb, mint egy imaközösség? A mindenkori látogatottsági statisztika ugyanis egyértelműen erről tanúskodik.

Vagy megkérdezhetjük magunkat: „Miért vonzóbb egy elnöki szék, mint egy gyülekezeti szolgálat?" A szülők általában nem azzal biztatják fiaikat, hogy „Egyél meg mindent, és egyszer talán még gyülekezeti munkás is lehet belőled", hanem így: „Egyél meg mindent, ami a tányérodon van, és ha majd nagy és erős leszel, még elnök is lehet belőled."

Miért van az, hogy a sikeres üzleti karrier vonzóbb, mint a misszionárius élete? Gyakran még keresztyén szülők is lebeszélik gyermeküket arról, hogy missziói mezőkre menjen, és szívesebben látják, ha valamely világi vállalkozásban jó álláshoz jut.

Miért köti le egy dokumentumfilm jobban a figyelmet, mint Isten Igéjének a tanulmányozása? Gondoljunk csak a képernyő előtt eltöltött számtalan órára, és a nyitott Biblia előtti futó pillanatainkra.

Miért tesznek meg az emberek pénzért olyasmit, amit az Úr Jézus iránti szeretetből nem tennének meg? Sokan fáradhatatlanul küzdenek cégükért, ugyanakkor közönyösek, ha az Üdvözítő hívja őket.

Végül: miért tűnik nagyobbnak és jelentősebbnek számunkra gyakran az államunk, mint Isten Gyülekezete? A politika változatos és izgalmas. A gyülekezeti életet pedig olykor unalmasnak és erőtlennek látjuk.

Mindennek oka az, hogy nem hitben járunk, hanem látásban. Látásunk pedig torz. Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek azok valójában. Többre becsüljük az időlegest az örökkévalónál. Többre becsüljük az emberi vélekedést Isten ítéleténél.

Ha hitben járunk, minden megváltozik. Világos szellemi látást kapunk. Úgy látjuk a dolgokat, ahogyan Isten látja őket. Az imádságot úgy értékeljük, mint leírhatatlan kiváltságot arra, hogy állandóan megjelenhessünk magánkihallgatáson az egész világmindenség uralkodója előtt. Fölismerjük, hogy a gyülekezeti munkás Isten előtt többet jelent, mint egy államfő. Spurgeonnal együtt úgy látjuk, hogy ha Isten valakit misszionáriusnak hív el, akkor kész tragédia lenne, ha „királlyá alacsonyodna le". A médiában a valótlanságok fészkét ismerjük fel, míg a Bibliában megtaláljuk a kiteljesedett élet kulcsát. Készek vagyunk magunkat elhasználni (és engedni elhasználni) az Úrért úgy, ahogy azt valamiféle személytelen cégért soha nem tennénk. És felismerjük, hogy helyi gyülekezetünk Isten számára és az Ő népe számára fontosabb, mint akár a legnagyobb világbirodalom.

A nagy különbséget hit által látjuk meg!


01.06 Feledkezz meg magadról

„Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó." Róma 7,18

Ha a fiatal hívő idejekorán megtanulja ezt a leckét, ezzel később sok problémától kíméli meg magát A Biblia azt tanítja, hogy a mi régi, gonosz, újonnan nem született természetünkben SEMMI JÓ nincs. A test egyáltalán nem ér semmit. És megtérésünkkel sem javul meg. Nem nemesedik meg azáltal sem, ha életünket mindvégig, következetesen Krisztussal járjuk. Sőt, még Isten sem próbálja megjavítani. A kereszten halálra ítélte, és azt akarja, hogy mindvégig a halálban maradjon.

Ha ezt hitben valóban megragadom, akkor megóv engem sok hiábavaló kereséstől és törekvéstől. Nem keresek többé jót azon a helyen, amelyről Isten megmondta, hogy ott egyszerűen nincs jó.

Ez megóv a csalódástól. Nem érzem többé csalódottnak magamat, ha nem találok semmi jót önmagamban. Mert kezdettől fogva tudom, hogy az egyszerűen nincs.

Megóv az állandó „köldöknézéstől". Abból indulok ki, hogy önmagamtól nem győzhetek. Ellenkezőleg - az önmagammal való foglalkozás szükségképpen vereséghez vezet.

Megóv a pszichológiai és pszichiátriai „lelkigondozástól", amely fényszóróját az „én"-re irányítja. Az efféle terápia csak még bonyolultabbá teszi a problémát, ahelyett, hogy megoldaná.

Megtanít arra, hogy szüntelenül az Úr Jézussal foglalkozzam. Robert Murray McCheyne (1813-1843, skót lelkész és író) mondja: „Valahányszor önmagadra nézel, utána nézz tízszer Jézusra." Helyes az arány! Valaki más egyszer azt mondta, hogy még a megszentelt „én" is csak nyomorúságos pótlék a megdicsőült Krisztus helyett. Az énekszerző írja: „Mily édes elmenekülni az éntől, és az Üdvözítőben elrejtőzni."

A mai igehirdetésekben, és számtalan „keresztyén" könyvben is sok minden biztatja az embert önmagával való foglalkozásra, és valósággal kényszeríti temperamentumával, önértékelésével, komplexusaival és kisebbrendűségi érzéseivel. Ez az egész irányzat az egyoldalúság tragédiája, és emberi roncsok halmazát hagyja maga után.

„Túlságosan rossz vagyok ahhoz, hogy akárcsak egyetlen gondolatot is megérdemelnék; ehelyett szeretnék önmagamról megfeledkezni, és Istenre tekinteni, aki valóban méltó minden gondolatomra."


01.05 Kevés vagy sok?

„Sok ez a nép, amely veled van." Bírák 7,2

Mózes népe

Mindegyikünkben megvan tudat alatt a vágy a „nagy számok" iránt, és a hajlam arra, hogy a sikert statisztikaszerűen mérjük. Van bennünk bizonyos lenézés a kicsiny csoportok iránt, míg a nagy tömegek figyelmet és tiszteletet ébresztenek mindenkiben. Milyen legyen a magatartásunk ezen a téren?

Ne vessük meg a nagy számokat, ha azok a tiszta Ige munkálkodásának gyümölcsei. Ilyen volt például az az eset pünkösdkor, amikor egyszerre több mint háromezren kerültek be Isten országába.

Örüljünk a nagy számoknak, hogyha azok Isten dicsőségére és az emberek áldására vannak. Tulajdonképpen egészen természetesnek kellene számunkra lennie annak, hogy vágyakozunk nagy tömegek után, amelyek fölemelik szívüket és hangjukat Isten imádására, és elmennek szerte a világba hirdetni a megváltás evangéliumát.

Másfelől azonban kifejezetten károsak a nagy számok, ha büszkeséghez vezetnek. Isten kénytelen volt Gedeon seregének létszámát erőteljesen lecsökkenteni, nehogy Izráel ezt mondja: „Az én kezem szabadított meg engem!" (Bír 7,2). E.Stanley Jones (1884-1973, amerikai indiai misszionárius és író) mondta egyszer, hogy milyen utálatosnak tartja „a ma jellemző futkosásunkat a számok után", mivel az csak „kollektív önzéshez vezet".

Károsak a nagy számok, ha azok emberi erőtől, nem pedig az Úrtól való függéshez vezetnek. Valószínűleg ez volt a baj Dávid népszámlálásával is (2Sám 24,2-4). Jóáb érezte, hogy királyának nem tiszták az indokai, és tiltakozott ellene - de hiába.

Nem kívánatosak a nagy számok akkor sem, ha elérésük érdekében lejjebb eresztjük a mércét, megalkuszunk a biblikus alapelvekkel, „felvizezzük" az evangéliumot, vagy nem gyakoroljuk az Istentől való fegyelmet. Ez a kísértés mindannyiszor megjelenik, valahányszor szívünk nagy tömegekre néz az Úr helyett.

A nagy számok semmiképpen sem eszményiek, ha az egymással való szoros közösség elvesztéséhez vezetnek. Ha az egyén elvész a tömegben, ha eltűnhet anélkül, hogy bárki hiányát érezné, ha senki sem osztja meg vele örömét és bánatát, akkor feladták azt az igényt, hogy Krisztus Testeként éljenek.

Károsak a nagy számok, ha gátolják az „egy test tagjaiban" a kegyelmi ajándékok kifejlődését. Nem hiába választott az Úr Jézus maga mellé csak tizenkét tanítványt.

Kezdettől fogva Isten egy maradék bizonyságtétele által munkálkodik. Istent nem vonzza a nagy tömeg, viszont nem veti el magától a kicsiny csoportot sem.

Ne dicsekedjünk nagy számokkal, de ne is elégedjünk meg a kis számokkal, ha ezek saját lustaságunk és közönyünk eredményei.


01.04 Ki végzi el?

„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Szellememmel - mondja a Seregek Ura." Zakariás 4,6

 

Igeversünk azt a fontos igazságot tartalmazza, hogy az Úr művét nem az emberi okosság és erő végzi el, hanem a Szent Szellem.

Ezt látjuk Jerikó bevételénél. Nem Izráel fegyveres ereje döntötte le falait. Az Úr adta kezükbe a várost, miután a papok hétszer megfújták a kürtöket.

Ha a hadsereg nagyságán múlt volna, Gedeon sohasem győzte volnale a midjánitákat, mert serege háromszáz emberre csökkent. És szokatlan volt a fegyverzetük is: cserépkorsók, fáklyákkal. Nyilvánvaló, hogy senki más, csak az Úr volt az, aki a győzelmet kezükbe adta.

Illés tudatosan kiiktatott minden emberi lehetőséget ahhoz, hogy emberi ügyesség gyújtson tüzet az oltáron, hiszen tizenkét vödör vizet öntött rá. Így aztán amikor a mennyből tűz szállt alá, ennek isteni eredetét senki sem kérdőjelezhette meg.

Pusztán emberi képességükre bízva magukat hiába halásztak a tanítványok egész éjszaka, nem fogtak semmit. Ez adta a lehetőséget az Úrnak, hogy megmutassa nekik: csak akkor lesz eredményes a szolgálatuk, ha mindenestől Tőle függenek.

Könnyen arra a gondolatra jutunk, hogy az Úr szolgalatában is a legszükségesebb a pénz. Pedig ez sohasem volt így! Hudson Taylornak tökéletesen igaza volt, amikor azt mondta: ne a kevés pénz miatt aggódjunk, hanem a túl sok pénz miatt, amelyet nem az Úrnak szentelnek.

Olykor makacsul ragaszkodunk kulisszák mögötti diplomáciai taktikázáshoz, hatalmas propaganda-hadjáratokhoz, lélektani manipulációkhoz vagy a szónoki tehetséghez. Beruházunk hatalmas építkezésekbe, és szervezetek valóságos birodalmát építjük ki - és ostobán azt hisszük, hogy ezek a siker kulcsai.

Márpedig nem hatalommal vagy erőszakkal, vagy valamiféle más eszközzel jut előbbre Isten munkája, hanem Isten Szelleme által.

Az Úr az Őérte végzett igazi munka számára nélkülözhetetlen, mivel a szellemi harcot nem testi fegyverekkel vívjuk, hanem imádsággal, hittel és Isten Igéjével.

 


 

01.03 Ítélkezés

„Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet." János 7,24

 Ne ítéljetek...

A bukott emberiség egyik legnagyobb gyöngesége az, hogy legtöbbször hajlamos a látszat szerint ítélni. Az embereket külsejük szerint ítéljük meg. A használt gépkocsit a dukkózása szerint, a könyvet a borítólapja után. Habár így sokszor csalódunk, mégis vonakodunk megtanulni azt az egyszerű igazságot: „Nem mind arany, ami fénylik."

„Kisebbrendűségi érzés - járvány" c. könyvében azt mondja dr. James Dobson, hogy mai kultúránk szerint a testi szépséget „az emberi értékek hitelesített mértékévé" tettük. Így a felnőttek egy csinos gyermeket többre értékelnek, mint egy átlagos külsejűt. A tanító a külsőleg vonzó gyereknek jobb osztályzatot ad. A csinos gyereket kevesebbszer büntetik meg. A jelentéktelen gyereket viszont sokkal többször vonják felelősségre csínytevéseiért.

Sámuel a daliás, a jóképű Eliábot választotta volna királlyá (1Sám 16,7), de az Úr rendreutasította: „Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van."

A történelem során a legtévesebb emberi ítélet akkor született, amikor az Úr Jézus a földre jött. „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna" (Ézs 53,2). Nem láttunk szépséget az egyetlen igaz emberben, aki valaha is élt!

Ő maga azonban sohasem döntött a külső alapján, mert már eljövetele előtt ezt prófétálták róla: „Nem a látszat után ítél, és nem a hallomás alapján dönt" (Ézs 11,3). Előtte nem a külső megjelenés számított, hanem a jellem, nem a csomagolás, nem a testi, hanem a szellemi tartalom.


01.02 Különbnek tartani másokat

"Alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál" Filippi 2,3b.

 alázat

Másokat magunknál különbnek tartani - természetellenes dolog; a bukott ember természete tiltakozik ellene. Emberileg egyszerűen lehetetlen, önmagunktól nincs is erőnk ilyen természetfölötti életet élni. Isten ereje által azonban lehetséges, hogy énünket megfeszítve tartsuk, és így másokat tiszteljünk.

Gedeon szép példa Igénk mondanivalója számára. Miután 300 emberével leverte a midjánitákat, felszólította Efraim férfiait, hogy mérjenek halálos csapást az ellenségre. Ezek elvágták az utat a menekülő ellenség elől, és elfogták Midján két vezérét. Utóbb mégis szemrehányást tettek, hogy miért nem hívták Őket már korábban segítségül. Gedeon erre azt felelte, hogy többet ért „Efraim böngészése Abiszer szüretjénél" (Bír 8,2), azaz az efraimiták által elvégzett tisztogatási akció többet ért, mint Gedeon egész hadjárata. Ez az önzetlen magatartás megnyugtatta Efraim férfiait.

Jóáb nagy önzetlenséget tanúsított, amikor Rabbá bevétele után felszólította Dávidot, hogy a már szinte teljesen elfoglalt városnak adja meg a kegyelemdöfést (2Sám 12,26-28). Jóáb helyesnek tartotta, sőt, az volt a kívánsága, hogy a győzelem dicsősége Dávidé legyen.

Pál apostol önmagánál különbnek tartotta a filippibelieket. Azt mondta, hogy a filippibeliek élete és szolgálata volt a tulajdonképpeni áldozat Isten számára, míg ő maga semmi mást nem tett, mint italáldozatot mutatott be, amely kiöntetik az ő hitük áldozatára és szolgálatára (Fil 2,17).

Az önmegtagadás legfőbb példája azonban az Úr Jézus, aki megalázta magát, hogy mi felmagasztaltassunk. Szegénnyé lett, hogy mi meggazdagodjunk. Meghalt azért, hogy mi éljünk

„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt" (Fil 2,5).


01.01. Újévi ima

„Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között." 2Mózes 12,2

 ima

Az újévi elhatározások jók, csak éppen könnyen összetörnek. Az újévi imádságok még jobbak; mert felszállnak Isten trónusához, és mozgásba hozzák a meghallgattatás kerekeit. Ha ma egy új esztendő kezdeténél állunk, gondolkodjunk el a következő imádság felett.

„Úr Jézus, ma ismét egészen Neked szentelem magamat. Azt akarom, hogy ebben az évben is vedd kezedbe életemet, és használd fel a Te dicsőségedre. Vedd egész valómat, hadd adjam neked mindenem.

Kérlek, óvj meg a bűntől és mindattól, ami szégyent hoz nevedre!

Add, hogy engedjek Igéd tanításának. Szeretnék benne előre haladni. Ne engedd, hogy a "régi nótát fújjam".

Legyen ez évi jeligém: »Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem« (Jn 3,29). Legyen minden dicsőség a Tied! Segíts, hogy ne magamnak kívánjam azt!

Taníts meg arra, hogy minden döntésemet imádság után tegyem. Aggódom, nehogy a magam értelmére támaszkodjam. "Tudom Uram, hogy az ember nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja lépteit" (Jer 10,23).

Szeretnék meghalni a világnak, sőt a barátok és ismerősök dicséretének vagy korholásának is. Adj nekem osztatlan, tiszta vágyat arra, hogy azt tegyem, ami Neked kedves.

Óvj meg attól, hogy másokat kritizáljak, és rosszat mondjak róluk. Segíts abban, hogy szavaim embertársaim épülésére és hasznára váljanak.

Vezess el a bajban levő lelkekhez! Szeretnék én is - miként Te - a bűnösök barátja lenni. Add, hogy sírni tudjak az elveszettek miatt! Add, hogy úgy lássam az embereket, mint ahogy Üdvözítőm látta Őket, mígnem szememet elhomályosítják a könnyek! Add, hogy részvéttel tekintsek a tévelygő juhokra, és az Úr iránti szeretetből szeressem őket!

Úr Jézus, óvj meg attól, hogy hideg, keserű és cinikus legyek, hogy közönyössé váljak, akármi történjék is velem, keresztyénségem miatt!

Vezess a pénzzel való gazdálkodásban is! Segíts, hogy hűséges sáfár legyek mindazokban, amiket rám bíztál!

Segíts minden pillanatban arra gondolnom, hogy testem a Tiéd! Add, hogy ez a hatalmas igazság egész magatartásomat befolyásolja!

És, Úr Jézus, könyörgök azért, hogy legyen ez az év a Te visszajöveteled éve! Vágyva vágyom arra, hogy színről színre lássalak és imádattal boruljak eléd. Maradjon eleven a boldog reménység a szívemben ebben az évben, és oldjon le mindarról, ami ehhez a földhöz köt, sőt, tartson állandóan a várakozás készültségében. Ámen. Jöjj, Uram Jézus!"



William MacDonald rendkívül gyakorlatias áhítatos könyve Isten Igéjének a szeretetét, és az Úr Jézus Krisztus iránti odaadásunkat kívánja felébreszteni és ébren tartani. A fentiekből adódóan a mindennapokban előforduló nehézségek, bűnök isteni megoldásában kíván útmutatást adni.

„Az én lelkem szomjazza, hogy az én lábamnak legyen szövétneke az Ige, az én ösvényemre derítsen világosságot Isten áldott beszéde.”

 

 

2017.01.01. Agapé Istentisztelet

 

 

Streaming Videos