Válogatás Anthony de Mello írásaiból

 

Anthony de Mello: Szeresd ellenségeidet   

 
Nektek, hallgatóimnak, azonban azt mondom:
Szeressétek ellenségeiteket. Jót tegyetek haragosaitokkal. Luk. 6,27


Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viselkednek veled, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.

Vagy gondolj azokra az időkre, amikor rossz volt a kedved, ingerlékeny, aljas, gyanakvó voltál és talán még üldözési mániába is szenvedtél. Hamarosan azt vetted észre, hogy mindenki negatívan áll hozzád, s te pedig a gondolataid és érzelmeid által teremtett ellenséges világban élsz.

Hogyan tudnál boldog, szeretetteljes és békés világot teremteni? Úgy, hogy megtanulod azt az egyszerű, gyönyörű, de fájdalmas művészetet, amit látásnak hívunk.

Így kell csinálni: Minden alkalommal, amikor ingerült vagy dühös vagy valakire, akivel találkozol, az nem a másik ember, hanem saját magad. Nem azt kell megkérdezned, hogy "Mi a baja ennek az embernek?", hanem azt, hogy mit mond ez az ingerültség önmagamról?"
Tedd is meg ezt most azonnal. Gondolj valakire, aki általában felingerel téged, s mondd ezt a fájdalmas, de felszabadító mondatot magadnak:
- Ingerültségemnek az oka nem ez az ember, hanem én saját magam. Miután ezt kimondtad, láss hozzá és keresd meg, hogy mivel okozod ezt az ingerültséget.

Az első dolog az az, hogy gondolj arra a nagyon is reális lehetőségre, hogy ennek a személynek a hibái, vagy az úgynevezett hibái, benned is megvannak. Csakhogy te jól elnyomtad ezeket a hibákat, s ezért öntudatlanul kivetíted a másikra. Általában ez majdnem minden esetben így van, de jóformán senki sem veszi észre. Keresd tehát ennek az embernek a hibáit a saját szívedben és a tudatalattidban, és a bosszankodásod majd átalakul hálává, mert a viselkedése önmagad felfedezéséhez vezetett.
De van itt még valami más is, amit érdemes megvizsgálni: nem lehetséges, hogy azért vagy bosszús, mert amit ez a személy mond vagy tesz, az rámutat valami olyasmire, amit te nem akarsz meglátni? Gondolj csak arra, mennyire ingerültek leszünk a misztikus vagy a próféta láttán, aki ugyan egyáltalán nem tűnik misztikusnak vagy prófétának, de a létük vagy szavaik mégis kihívást ~ jelentenek számunkra.
De még más is világos lesz itt: Azért vagy ingerült erre az emberre, mert nem felelt meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket beléd programoztak. Lehet, hogy jogosan követelheted, hogy feleljen meg programozottságodnak, ha az illető például durva, vagy igazságtalan, de azért gondold csak meg! Ha meg akarod változtatni ezt a személyt, ha szeretnéd, hogy abbahagyja ezt a viselkedést, nem lennél-e sokkal hatékonyabb, ha nem lennél ingerült? Az ingerültség csak elhomályosítja látásod, a cselekedetednek pedig kisebb lesz a hatékonysága.

Mindenki tudja, ha egy sportoló vagy egy bokszoló elveszíti önuralmát, teljesítményének minősége hirtelen lecsökken, mert a düh és szenvedély miatt már nem tudja összehangolni mozgását. A legtöbb esetben azonban nincs jogod azt követelni, hogy a másik feleljen meg elvárásaidnak; mert ha valaki más lenne a helyedben, az egyáltalán nem lenne bosszús.

Csak gondolkodj el ezen az igazságon, és bosszúságod el fog szállni. Milyen butaság a részedről azt követelni, hogy a másik olyan normák és szabályok szerint éljen, amelyeket a szüleid ültettek beléd!
És az utolsó igazság, amit meg kell fontolnod: a hátterét, élettörténetét és tudattalanságát is figyelembe véve, ez az ember nem is viselkedhet másképp, mint ahogy viselkedik. Olyan jól megfogalmazták: ha mindent értenénk, mindent megbocsátanánk. Ha igazán megértenéd ezt azt embert, akkor nyomoréknak látnád és nem elítélendőnek, ingerültséged pedig azonnal megszűnne. Akkor hamarosan azt vennéd észre, hogy szeretettel fordulsz hozzá, és ö is szeretettel viszonozza közeledésedet. S abban a szeretetteljes világban találnád magad, amit te saját magad teremtettél.

 


 

Anthony de Mello: Ne ítélj!

  

Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek! Máté 7,1

 

     Józanító arra gondolni, hogy nem szolgálattal, hanem szemlélődéssel, látással tudunk legjobban szeretni. Ha szolgálod az embereket, akkor segíted, támogatod, vigasztalod őket, fájdalmukat enyhíted. Ha belső szépségükben és jóságukban látod őket, akkor átalakítasz és teremtesz.

     Gondolj néhány emberre, akiket szeretsz, s akik hozzád is vonzódnak. Próbálj meg mindegyikre úgy érezni, mintha most látnád őket először, s ne engedd, hogy múltbéli ismereted és velük kapcsolatos élményeid befolyásoljanak, akár kellemesek, akár kellemetlenek voltak azok. Keress olyan dolgokat, melyek eddig esetleg elkerülték figyelmedet a megszokottság miatt. A megszokottság, ismertség, ugyanis áporodottságot, vakságot és unalmat szül. Nem szeretheted azt, amit nem fedezel fel állandóan, újra és újra.

     Azután gondolj olyan emberekre, akiket nem szeretsz. Először is figyeld meg, hogy mi az, amit nem szeretsz bennük, részlehajlás nélkül tanulmányozd hibáikat. Vagyis nem használhatsz olyan címkéket, mint például büszke, lusta, önző és gőgös. A címkézés a szellemi lustaság jele, mert sokkal egyszerűbb valakire egy címkét ragasztani, mint egyediségében nézni és látni azt a személyt. A hibákat klinikailag kell elemezned, más szóval meg kell győződnöd tárgyilagosságodról. Fontold meg azt a lehetőséget, hogy esetleg, amit te hibának látsz, az egyáltalán nem az, hanem valami olyasmi, amit te neveltetésed, programozottságod miatt nem szeretsz. Ha a hiba még ezután is ott van, akkor értsd meg, hogy a hiba eredete gyermekkori élmények, múltbéli programozottság, hibás gondolkodás és észlelés, és leginkább a tudatosság hiányának következménye, s nem a rossz akaraté. Ahogy erre ráébredsz, hozzáállásod szeretetté és megbocsátássá alakul, mert tanulmányozni, megfigyelni és megérteni annyi, mint megbocsátani.

     Miután a hibákat így végigtanulmányoztad, most keresd meg azokat a kincseket, amelyek ebben a személyben rejtőznek, s amelyeket idegenkedésed miatt eddig nem láttál meg. S miközben ezt teszed, figyeld meg a hozzáállásodban vagy érzésedben bekövetkező változást. Idegenkedésed ugyanis, eddig elhomályosította látásodat, akadályozott téged. Most aztán sorba vehetsz minden egyes személyt, akivel csak élsz és dolgozol, és figyeld meg, ahogy szemedben mindegyikük átalakul, ha így nézel rájuk. Ha így nézed őket, akkor a szeretetnek sokkal határtalanabb ajándékát ajánlod nekik, mint amit a szolgálat bármely cselekedete tudna adni. Mert így átalakítod őket, megteremtetted őket a szívedben, s ha van valamelyest kapcsolat köztetek, akkor a valóságban az is átalakul.

     Most pedig add ugyanezt az ajándékot önmagadnak. Ha mással képes voltál ezt megtenni, akkor igazán nem lesz nehéz. Kövesd a már említett lépéseket: egyetlen hibát és egyetlen idegbetegséget se ítélj meg, s főleg ne ítélj el. Nem ítéltél meg másokat, s meglepődsz, hogy te sem vagy megítélve. A hibákat vizsgáld meg, tanulmányozd és elemezd őket a jobb megértés végett, ez szeretethez és megbocsátáshoz vezet, s örömmel fedezed fel, hogy téged is átalakított ez a furcsán szerető beállítottság, hozzáállás, amit magadban érzel saját magad iránt. Ez a beállítottság belő1ed ered, belő1ed jön és árad minden más élőlény felé.

 


 

Részletek "Anthony de Mello: A madár dala" című könyvéből

EDD A SAJÁT GYÜMÖLCSÖDET!

A tanítvány egyszer így panaszkodott mesterének:
-   Te csak történeteket mondasz nekünk, de sosem mondod meg, hogy mi az értelmük.
A Mester ezt válaszolta:
-   Örülnél-e annak, ha valaki megkínálna gyümölccsel, de mielőtt átadná, meg is rágná?

Ami számodra értelem, cél, azt senki nem fogja helyetted felfedezni. Még a Mester sem.



AZ ELEFÁNT ÉS A PATKÁNY

Az elefánt önfeledten lubickolt a dzsungel egyik tavacskájában, amikor egy patkány
jött a parthoz, és határozottan felszólította az elefántot, hogy jöjjön ki a vízből.
-  Nem jövök - válaszolta az elefánt. - Nagyon jól érzem magam a vízben, s nem hagyom,
hogy zavarjanak.
-  Én pedig követelem, hogy azonnal gyere ki! -erősködött a patkány.
-  De hát miért? - kérdezte az elefánt.
-  Majd megmondom, ha kijöttél - mondta a patkány.
-  Arra ugyan várhatsz — válaszolta az elefánt. Ám végül mégis csak engedett a patkány
unszolásának, kicammogott a tavacskából, odaállt a patkány elé, s így szólt:
-  Nos, miért kellett kijönnöm a vízből?
-  Hogy megnézzem, rajtad van-e az úszónadrágom - válaszolta a patkány.

Végtelenül könnyebb az elefántnak a patkány úszónadrágjába bújni, mint Istennek beleférnie
a tudósok által róla alkotott elképzelésekbe.



A KIRÁLYI GALAMB

Naszreddint a király első miniszterévé tette. Egyszer, miközben a palotában sétált - életében először -, megpillantott egy királyi sólymot.
Mivel Naszreddin még sosem látott ilyen galambot, előkapott egy ollót, és szépen levágta a sólyom karmait, a csőre hegyét és a szárnytollait.
-  Most már úgy nézel ki, mint egy tisztességes madár - mondta. - A gazdád csúnyán elhanyagolt.

Jaj, azoknak a vallásos embereknek, akik csak azt a világot ismerik, amelyikben ők élnek, s úgy érzik, hogy semmit sem tanulhatnak azoktól, akikhez beszélnek.


A HALAK MEGVÁLTÁSA MAJOM MÓDRA

- Mi az ördögöt csinálsz te? - kiáltottam a majomra, amikor azt láttam, hogy kiveszi a halat a vízből, s egy faágra rakja.
-  Megmentem a fulladástól - hangzott a válasz.

Ami az egyik embernek étel, a másiknak méreg. A nap, fényt ad a sasnak, de megvakítja a baglyot.



KUTATÁS

Amikor a szomszéd belépett, Naszreddin éppen térden állva keresett valamit.
-   Mit keresel, mullah?
-   Elvesztettem a kulcsomat.
A szomszéd is letérdelt, és ketten keresték a kulcsot. Egy kis idő múlva azonban a szomszéd megkérdezte:
-   Hol veszítetted el a kulcsod?
-   Odahaza.
-   Te jó ég! Akkor miért itt keresed?
-   Mert itt világosabb van.

Mi a haszna annak, ha Istent a szent helyeken keresem, amikor a szívemben vesztettem el?



MIÉRT HALNAK MEG A JÓ EMBEREK?

A falusi prédikátor meglátogatta plébániájának egyik idősebb hölgy tagját, s egy csésze kávé mellett igyekezett a nagymama kérdéseire válaszolni.
-   Miért sújt az Úr bennünket oly gyakran járványokkal? - kérdezte az élemedett hölgy.
-   Azért - kezdte a prédikátor - mert az emberek néha annyira gonoszakká válnak, hogy el kell őket pusztítani, s ezért engedi meg az Úr a járványok kitörését.
-   Igen ám - tiltakozott a nagymama -, de miért hal meg a gonoszakkal együtt olyan sok jó ember is?
-   A jókat azért hívja magához az Úr, mert szüksége van tanúkra is - magyarázta a prédikátor. - Az Úr mindenki számára biztosítja a pártatlan tárgyalást.

Még csak véletlenül sincs olyan, amit a vakhitű ember meg nem tudna magyarázni.


NE VÁLTOZZ!!

Évekig neurotikus voltam. Ideges voltam, depressziós és önző. Mindenki azt hajtogatta, hogy milyen neurotikus vagyok. Én persze nehezteltem rájuk, bár beláttam, hogy igazuk van, és meg akartam változni. De sehogy sem sikerült, bármennyire is akartam.
Leginkább az fájt, hogy a legjobb barátom is azt hajtogatta, hogy milyen neurotikus vagyok. És ő is állandóan arra kért, hogy változzam meg. Vele is egyetértettem, bár rá nem tudtam neheztelni. Erőtlennek és csapdába zártnak éreztem magam.

Egyszer azonban így szólt hozzám a barátom:
-   Ne változz meg! Maradj olyan, amilyen vagy! Igazán nem számít, hogy megváltozol-e vagy sem. Én úgy szeretlek, amilyen vagy; nem tudlak nem szeretni.
Olyanok voltak ezek a szavak a fülemnek, minta legkedvesebb muzsikaszó!
-   Ne változz! Ne változz!... Szeretlek. Görcseim fellazultak. Életre keltem. És, igen, csodák-csodája, megváltoztam!

Most már tudom, hogy addig nem tudtam volna megváltozni, amíg nem találok valakit, aki szeretett engem, függetlenül attól, hogy megváltozom-e, vagy sem.

Te is így szeretsz engem, Istenem?


ÁLLJ  FEL ÉS VÁLLALD A TETTEDET

Nagy bátorságra van szükség ahhoz, hogy megmondjuk a kendőzetlen igazságot - főleg ha valamely intézménynek vagyunk a tagja.
Hogy magát az intézményt kérdőjelezzük meg, ahhoz még nagyobb bátorságra van szükség. Jézus ezt tette.

Amikor Hruscsov híres kijelentésében szakított a sztálini érával s annak szörnyűségeivel, valaki a kongresszusi teremben állítólag azt kérdezte:
-   Mondd, Hruscsov elvtárs, hol voltál, amikor azt a sok ártatlan embert lemészárolták?
Hruscsov megállt, körbenézett a teremben, és azt mondta:
-Lesz olyan szíves az a személy, aki ezt kérdezte, felállni?
Feszült csend, ülte meg a termet. Senki sem állt fel. Erre Hruscsov így szólt:
-   Bárki is kérdezett, ezzel megkapta a választ. Én pontosan abban a helyzetben voltam akkor, mint amiben most ő.

Jézus felállt volna.


VIGASZ AZ ÖRDÖGNEK

Egy régi keresztény legenda:
Amikor Jézust a keresztre szegezték, és kilehelte a lelkét, a keresztről egyenesen a pokolra szállt, hogy kiszabadítsa az ott szenvedő összes bűnöst.
Az ördög erre sírva fakadt, mert azt hitte, hogy a pokol mostantól kezdve mindig üres lesz, ha nem kap többé bűnösöket.
Akkor Isten így szólt hozzá:
-   Ne sírj, ide küldöm majd az összes szent embert, akik elbizakodottá váltak a saját jóságuktól, és önelégültek a bűnösök elítélésében. A pokol ismét tele lesz nemzedékeken keresztül, amíg újból el nem jövök.



JÉZUS TEKINTETE

Lukács evangéliumában ezt olvashatjuk:

Péter azonban így szólt: ,,Ember! Nem tudom, mit beszélsz!"És azonnal, mikor még beszélt, megszólalt a kakas. Akkor az Úr hátrafordult és rátekintett Péterre... Péter kiment, és keservesen sírni kezdett.

Meglehetősen jó viszonyban vagyok az Úrral.
Különböző dolgokat kérek tőle, beszélgetek vele, dicsőítem őt, és hálát adok neki.
De állandóan ott motoszkál bennem az a kellemetlen érzés, hogy az Úr azt szeretné, hogy nézzek egyenesen a szemébe... És ezt én nem merem megtenni. Beszélek hozzá, de másfelé nézek, amikor azt érzem, hogy rám tekint.
Mindig másfelé néztem. És tudom is az okát: féltem. Azt hittem, hogy valami vádat olvasok ki a szeméből, valamelyik meg nem bánt bűnömért. Azt hittem, hogy valamilyen kérést, elvárást látnék benne: valamit akarna tőlem.
Egyszer azonban összeszedtem minden bátorságomat, és belenéztem a szemébe. Nem volt benne semmi vád. Kérés sem volt benne. A szeme azt mondta: szeretlek. Sokáig néztem azt a szemet. Mélyen elmerültem benne. De az továbbra is csak azt mondta: szeretlek.
Akkor kimentem, és Péterhez hasonlóan én is sírni kezdtem.


GAZDAGSÁG

- Tudod, drágám, nagyon keményen fogok dolgozni, és egyszer majd gazdagok leszünk - mondja a férj.
Mire az asszony:
-   Mi már most is gazdagok vagyunk, szívem, hisz egymáséi vagyunk. Egyszer talán majd pénzünk is lesz.