Havanna csoport

Útkövetés

Véletlenszerű képek

BIZONYSÁG ÉS HÁLAADÁS

ARCHIVÁLT CIKKEK

ÚJ BEJEGYZÉSEK

LÁTOGATÓ STATISZTIKA

Oldalmegnyitások számláló indult: 2008.febr.

 

 

Mystat számláló indult: 2013.03.15.

ÜZENET küldése

99 után melyik szám következik?
Email:
Tárgy:
Üzenet:

BEJELENTKEZÉS

Jelentkezzen be, vagy regisztráljon új fiókot

Online felhasználók

Oldalainkat 72 vendég és 0 tag böngészi


Carl Eichorn: Isten műhelyében

 

 

http://szabotelep.hu/tapl/muhely.php

 

Carl Eichorn: Isten műhelyében

 

                                           

 

Január 24. Elegendõ a hallgatás csupán?


És mindenki, aki hallja ezeket az én beszédeimet és nem cselekszi azokat, hasonló lesz ahhoz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát.
(Máté 7, 26)

Sokan vannak, akik nem hajlandók megtenni a döntõ lépést. Eljutnak ugyan a megtérésig,de nem akarnak bemenni a szoros kapun; magatartásukat, életüket nem akarják Isten Igéjéhez igazítani. Ez pedig éppen olyan nagy bolondság, mint amikor valaki házát futóhomokra építi. Nincs alapja, vihar és fergeteg hamarosan összedöntik. Persze, hogy könnyebb és kényelmesebb alapos fundamentum nélkül építeni. Mélyre ásni és szilárd alapot vetni, ez komoly munkát igényel. Még földi vonatkozásban is megbosszulja magáta lompos munka és a gondatlanság, a keresztyén életben pedig egyenesen rettenetes következményei vannak a nemtörõdömségnek. Sokan azt hiszik egy életen át, hogy õk jókeresztyének, hiszen istentiszteleteken vagy összejöveteleken Isten Igéjét hallgatják, de az ítélet napja mindazt, ami nem mély és nem szilárdan megalapozott, elsepri, mint a pelyvát.

Egy háznak az a rendeltetése, hogy hajlék és menedék legyen. Ezt a védelmet és elrejtettséget Istenben keresi a hivõ ember. Így lesz õ „erõs várunk". De az Istennel való közösség csak azoknak nyújt ilyen hajlékot, akik teljes szívvel hozzá térnek  Ha valaki olcsón ki akarja fizetni Istent azzal, hogy meghallgatja ugyan Igéjét, de nem engedelmeskedik annak, csak játékot ûz belõle. Az ilyen ember a bajok idején, amikor viharok és csapások jönnek, magára marad, nincs vigasztalása, elveszti a fejét, tele lesz aggodalommal és kétellyel, minden összezavarodik elõtte. A ház fövényre épült. Az a fajta gyatra keresztyénség mond teljes csõdöt, mely nélkülözi az alapvetõ megtérést. De az is kegyelem, ha ez a látszatépület a súlyos próbák terhe alatt összeroppan. Az ember legalább fölébred az önáltatásból és igazi bûnbánatot gyakorolva új és megbízhatóbb alapokat rakhat le. Mert jaj nekünk, ha csak ama napon derül majd ki, hogy nem volt semmiféle fundamentum! Akkor már nem lehet a kárt helyrehozni. Az ember örökre hajléktalan marad.

Ezért: „Serkenj fel, aki aluszol és támadj fel a halálból és felragyog neked a Krisztus."
Legyen bátorságod a benned levõ sötétség és elbizakodottság feltárására, hogyvilágosságra juss és hogy Krisztusra, mint szilárd fundamentumra építhess.


Január 23.  A keresztyénség nem elmélet, hanem élet


"Az evangélium Isten hatalma, minden hivőnek üdvösségére. "
(Róma 1, 16)

Evangélium


Iskolai hittanórákon vagy teológiai főiskolákon sajnos többnyire nem sokat vesz az ember észre abból, hogy az evangélium Istennek hatalma, ereje. Évről-évre gyűlik ugyan az ismeret az elmékben, de a szívek üresen maradnak. Sok fiatal lélek fordult el már a keresztyénségtől ilyen értelmi síkon történt megközelítési kísérletek után. Az így szerzett ismeretanyag sem marad meg emlékezetükben. Ugyanakkor, ha valaki személyes hitre jut s így indul el a lelki élet útján, micsoda örömmel jegyez meg igehelyeket, lelki énekeket, mert a szív és értelem egybecsendülnek. Valakit, aki éveken keresztül távol állt Istentől, templomba nem járt, Bibliát nem vett a kezébe, egyszer csak megragadott a kegyelem. Az Igével foglalkozva nemcsak egyes versek maradtak meg emlékezetében, de egész bibliai könyveket tanult meg kívülről. Mikor élete végén betegágyon feküdt, nem tudott többé olvasni, de egész apostoli leveleket el tudott mondani önmagának és másoknak.

Nem csoda, ha az értelmi síkon megragadott hit pelyvaként repül el az élet viharaiban, vagy az Igébe vetett hit elhamvad a kételyeK tüzében. Hiányzik a tulajdonképpeni hittapasztalat. Igazán csak azoknak lenne szabad Isten Igéjét szájukra venni és tanítani, akik annak hatalmát személyes módon megtapasztalták. Ekkor nem lenne többé tátongó szakadék hit és tanítás között. Egy igehallgatónak vagy diáknak bámulatos érzéke van annak felmérésére, hogy valaki valóban hiszi-e, éli-e azt, amit tanít. Ha a keresztyénség a hirdető személyében testet ölt s nemcsak szavakban, hanem lélekben és életben lesz nyilvánvalóvá, akkor az az élet új életeket támaszt.

"Az ismeret felfuvalkodottá tesz" - mondja az apostol. - Nemcsak az ismeret lényeges, de a lelkiismeret is, melyet átjár az evangélium, hogy megújítsa egész lényünket. "Nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben" (1 Kor 4, 20). A keresztyén hit életformáló erő. Nemcsak elménket akarja megvilágosítani, hanem az egész ember újjászületését munkálja, beleértve értelmét, akaratát, érzéseit. Az evangélium új embereket létrehozó hatalom. Követőinek más a gondolkodásuk, akaratuk, érzéseik, mint annakelőtte. Az tehát, aki megelégszik csupán az evangélium hallgatásával, olvasásával vagy ismeretével, önmagát csapja be.


Január 22. Csak látszólagos éhség az élet


"Íme, egy törvénytudó felkelt és kísértve őt, ezt mondta: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? "
(Lukács 10, 25)


Ez az írástudó a legsúlyosabb kérdéssel fordult Jézushoz. De számára ez az életbevágó kérdés csupán értelem és elmélet problémája volt. Nem volt ő igazán üdvösség után vágyakozó, kereső lélek. Csak az Urat akarta próbára tenni, hogy vajon ért-e a Bibliához? Ma is sokan vannak ilyenek, akik a Bibliával s általában Isten dolgaival csak értelemszerűen foglalkoznak. Szívesen bocsátkoznak vitába, de csak azért, hogy ismereteiket csillogtassák s emellett mindig nekik van igazuk, mindent jobban tudnak.

Jézus nem utasította csak úgy egyszerűen el ezt a tudományára büszke férfiút, de megszégyenítette isteni bölcsességével és fölényével. Megkérdezi a törvénytudót, ha ennyire jártas az isteni dolgokban, hogy a "törvényben mi van megírva?" Persze, hogy a törvénytudó nem akar a tudatlanság látszatába keveredni és egészen helyes választ ad. S hogy zavarát leplezze és a látszatot is megőrizze, úgy csinál, mint aki felvilágosítást szeretne kapni: "De ki az én felebarátom?" Jézus azonban nem siet megrajzolni, pontosan körülhatárolni a "felebarát" fogalmát. Mit használt annak a zsidó embernek, aki rablók kezébe esett, hogy a pap és a lévita elvileg, névszerint felebarátai voltak? Nem cselekedtek vele testvéri módon, hanem lelketlenül sorsára hagyták. A samaritánus viszont nem tartozott szorosan vett felebarátai körébe. A zsidók sohasem ismerték el őket testvérnépnek. És mégis a samaritánus testvérként viselkedett a szerencsétlenül járt zsidó emberrel szemben.

Mindenki felebarátod, aki segítségedre szorul. De ne csak névleg légy felebarát, hanem úgy is cselekedjél. Nem a kegyes szavak és ismeretek használnak, hanem a tett. Sokan úgy gondolják, hogy azoknak a szűk köréhez tartoznak, akik Krisztusban testvérek, a szükség idején azonban nem bizonyulnak annak. Jaj az ilyeneknek! Jó viszont azoknak, akik nem dicsekesznek keresztyén látásaikkal, de keresztyén módon járnak el másokkal szemben. Minden elméleti ismeretnél, amivel az ember csak önmagát csapja be, többet ér az isteni élet után való igazi éhség és a gyakorlati hivő élet. Lehet, hogy ez az írástudó is lelkiismeretében tövissel ment tovább. Talán felderengett előtte az is, hogy mindent újra kell kezdenie. S ha ez így történt, akkor Jézus vele is elérte célját.


Január 21.  Őszinte vágyakozás az élet után


"Aki szomjúhozik, jöjjön el és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen. "
(Jelenések 22, 17)

Jézus, az élet vize


"Aki szomjúhozik." A szomjúság csillapíthatatlan vágy, mely parancsoló módon kielégítést követel. Alig van elviselhetetlenebb az égető szomjúságnál. Lelkünkben is ilyen leküzdhetetlen vágyakozásnak kell lennie az Istenből eredő élet után. De csak a bűntudat alatt kezd a lélek enyhülésért kiáltani Krisztusban.

"Aki szomjúhozik, jöjjön el." Ez az utolsó hívó szó Jézus szájából Bibliánkban. A királyok Királyának hívását ember nem utasíthatja vissza. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák Isten igazságát. Nincs rettenetesebb, mint a telítettség, a csömör. A belső sorvadás biztos jele ez és a lelki halál útján az első állomás.

"És aki akarja, vegye az élet vizét." Teljes akarásra van szükség. Jóllehet sokan szeretnének az életük végén az üdvösség birtokában kimenni e világból, de nem akarják azt most és ma. Inkább csak kegyes vágy, mint akarás van bennük. Gyakran találkozhatunk olyan kereső lelkekkel, akik akarják Jézust, de a világot is, a földi dolgokat is. Ilyenkor nem is olyan egyszerű világosan felismernünk, mit is akarunk lényünk legmélyén. Egészen őszinte emberek gyakran elismerik, hogy akarásuk alapjában véve nem teljes. Mert ha valaki egészen akarja Jézust és semmi mást, akkor már nyert az ügye. - Törekedj arra, hogy akarásod szilárd és teljes legyen. Isten "munkálja az akarást", de csak azokban, akik őszintén bevallják nem-akarásukat. Bizonyos mértékig az üdvösség az ember akaratának függvénye: "aki akarja, vegye..." Az Úr ismeri az ember szívét. Tudja, milyen nehezen szánja rá magát arra, hogy gyermekként vegyen, elfogadjon. Ezért teszi hozzá ezt is: "ingyen".

A saját érdem rögeszméje mélyen benne gyökerezik a szívekben. Mindenből, még az imádságból is érdemet farag magának az ember s úgy gondolja, hogy ezáltal Istent majd mozgásba hozza. Pedig helyesen nézve az imádság csupán kinyújtott kéz, mely hittel megragadja azt, amit az isteni irgalom nekünk szánt. - Az "ingyen" szócska drága vigasztalást rejt magában. Isten ajándékát mindenki megkaphatja, aki őszintén akarja. De ez súlyos felelősséget is helyez ránk. Senki sem mondhatja, hogy túl magas, számomra elérhetetlen volt az ár. Az isteni élet ingyen a tied, csak valóban akard azt.


Január 20. A szívbe fúródó tövis

           "Az pedig elszomorodott e beszéden és búsan eltávozott. "
             (Márk 10, 22)


Jézus megkedvelte ezt az ifjút és szeretetből bánt vele keményen. És mivel szíve az anyagi javakon csüggött, a csapás is a szívét érte. Lelkében élt ugyan egy felülről ható vonzás, de működésbe lépett egy alulról jövő vonzás is, és ez utóbbi bizonyult erősebbnek. Mi magunk sem sejtjük sokszor, hogy milyen erők és súlyok nehezednek ránk lelkileg, mennyi hatásnak, áramlatnak vagyunk kitéve. Milyen gyakran teremtünk magunk körül hamis látszatokat s élünk édes álmokban. Ezekből ébreszt fel bennünket Jézus nem éppen szelíden, de jótékonyan Igéjén keresztül vagy emberek révén, akikben a szeretet lelke van. Ez a lélek kérlelhetetlenül ragaszkodik az igazsághoz, halálosan tud sebezni, de gyógyítása is alapos.

Engedd, hogy a leplek lehulljanak s te magad visszakerülj álmaid felhőiből a valóság talajára. Persze lehet, hogy ez felszítja majd a harcot benned a test és a lélek között. Ez a kettő benned előzőleg alaktalan tömeggé olvadt össze. Hagyd, hogy az Isten beszéde, mely élesebb minden kétélű kardnál, beléd hatoljon, a szívnek és a léleknek megoszlásáig. Ki győz most már? a test vagy a lélek? Az dönti el sorsodat, amelyiknek engedelmeskedsz. - Az ifjú búsan és lehangoltan távozott. De belül állt a harc. Miért esik ez a döntés ilyen nehezedre? Bármennyire jó is az Isten, még mindig nem a legfőbb jó a számodra. Lehet, hogy egy időre a lelkiismeret szava kerekedett felül és meg volt benne a készség, hogy a pénz terhétől megszabadulva Krisztus keresztjének drága terhét vegye magára. De Jézus senkit sem kényszerít és senkit sem akar túl gyorsan magához vonni. Sőt, mintha először inkább taszítana. Jézus tudja, hogy csak úgy nyerheti meg ezt a fiatalembert, ha a lelkiismeretébe fúródó tövis győzi majd meg őt. Akkor igazán az övé lesz és nemcsak látszatra. Mindenesetre Jézus ez ifjú előtt nem mutatott fel más és jobb utat az örök életre, mint a földi javakról való lemondás útját. Ez persze nem törvény minden vagyonos emberre nézve.

Jézus mindenkinek sajátos utat kínál és ebben nincsenek sablonok, de mindenkinek, aki örök életre vágyik, el kell engednie mindazt, ami romlásba és kárhozatba visz. Nem üdvözülhet az, aki minden áron gazdag akar lenni.


Január 19. Jézus teljes átadást kíván


"Jézus azt mondta neki: Egy fogyatkozásod van! "
(Márk 10, 21)


A gazdag ifjú meg volt győződve arról, hogy Isten parancsainak kora ifjúságától tökéletesen eleget tett. Kétségtelen, hogy komoly erkölcsi törekvés élt benne. Nem ragadt le a bűn mocsarában, nem szennyezte be magát gyalázatos életmóddal. Ezért Jézus is "megkedvelte őt". Volt valami vonzó ebben a fiatalemberben, aki magasabbrendű életre vágyott.

Az Úr nem szállt vele vitába. Nem kezdte kijelentéseit cáfolgatni s meggyőzni őt arról, hogy nem tartotta meg az isteni törvényeket. De belelátott szívébe és tudta, hogy hol van az a pont, ahol belső ellentmondásban van Istennel. Maga az ifjú sem sejtette, hogy mennyire megkötözi őt a pénz s hogy azt valójában jobban szereti, mint az Istent. Érezte ugyan, hogy van valami fogyatkozása, különben nem kereste volna fel kérdésével Jézust.

"Add el minden vagyonodat!" - Ha Jézus azt mondta volna neki: "Nézd, te nem szereted Istent teljes szívedből" - könnyen ezt a választ kapta volna: "Ugyan miért ne szeretném én Istenemet?" Ehelyett azonban Jézus azt kívánta: tettekkel bizonyítsd be, hogy hajlandó vagy mindent odaadni Istenért s járd az én követésem önmegtagadó útját! A döntő kérdés az lett: Isten vagy a pénz?

"Egy fogyatkozásod van." De ezen az egyen fordul meg minden. Az Úr általános és teljes átadást kíván. "Ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész ellen vétkezik." Ha Istennel szemben egy ponton engedetlen vagy, mindenben az vagy. Ha csak egy dolog bálvánnyá lett szívedben, elszakadtál Istentől. Ő azt kívánja: mindent vagy semmit! Ha pedig egy dologban nem tudsz, jobban mondva nem akarsz elszakadni, mert az az egy különösképpen a szívedhez nőtt, lényed minden szála ahhoz az egy ponthoz kötöz majd oda téged.

Ne csapjuk be magunkat! Lehetnek pontok, ahol engedünk az Úrnak és komolyan követni akarjuk őt. De van azután egyetlenegy pont, amit nem akaruk érinteni, pedig pontosan ott fut óemberünk élet-idegszála. Ha azt nem vágjuk át, mindenben csak elakadás következik be és a már-már ébredező lelki élet ismét elhal bennünk. "Csak ezt az egyet hadd tartsam meg" - mondod. De éppen ezt kell odaadnod, ha "tökéletes", azaz egész ember akarsz lenni. Lelki vonatkozásban a félmegoldások rosszabbak, mint a semmi. "Bár hideg volnál vagy forró!" (Jel 3, 15).


Január 18. Bizonytalan Isten-keresés


"Odafutott hozzá egy ember, térdre borult előtte és megkérdezte tőle: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? Jézus pedig így válaszolt neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy: az Isten. "
(Márk 10, 17-18)


Ebben az ifjú emberben igazán nemes törekvés, felfelé vonzódás élt, amit Isten ébresztett benne. A legmagasabb cél lebegett szeme előtt: az igazi és örök élet elnyerése. De még nem ismerte igazán saját magát. Térdre borult az Úr előtt, hogy a békesség után való forró vágyakozását így is kifejezésre juttassa. Néhány perc múlva mégis kedveszegetten hagyja ott Jézust. A lelkesedés gyakran csap át az ellentétbe. Az igazság igen józan valami. S mivel Jézus maga az igazság, gyakran kijózanítólag hat. "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy: az Isten." Jézus nem azt mondja önmagáról, hogy ő nem jó, mert hiszen ő igazán az volt. Tőlünk bűnös emberektől el is határolja magát, mikor ezt monda: "...ti gonosz létetekre..." (Lk 11, 13); vagy amikor ezt a kérdést teszi fel: "Közületek kicsoda bizonyíthat rám bűnt?" (Jn 8, 46). De ugyanakkor tudta, mint senki más, mi a bűn. - Az ifjú azonban nem ismerte fel Jézusnak, mint Isten Fiának ezt az egyedülálló vonását, hogy közvetlen részese az abszolút isteni jónak. Csak egy tanítómestert látott benne, s így ez a megszólítás "jó Mester" az ő esetében helytelen volt. Jézus meg is rója érte. Látva, hogy ez a fiatalember túlságosan bőkezűen osztogatja a "jó" jelzőt. Persze önmagát is annak tartja, mert nincs tudatában annak, hogy ő is bűnös Isten törvényének megszegésében. Túlértékeli önmagát. Jézust azonban nem lehet udvariaskodással megvesztegetni: "senki sem jó" - te sem!

Mennyire szüksége van nemcsak szívünknek, de beszédünknek, kifejezési módunknak is a megtisztulásra. Sokszor esünk túlzásokba, használunk hangsúlyozottabb kifelezéseket, hízelgő szavakat s közben belül egészen mást gondolunk. Vagy nagyon is lelki módon akarunk beszélni, sokszor vesszük a szánkra, hogy "az Úr" s közben lassanként csak üres "uram-uramozás" lesz belőle. Minden olyan beszéd, mely nem fedi a tényeket, a belső igazságot, csak üres frázis-halmaz, fedezet nélkül való hamis pénz. Legyünk beszédünkben is mértéktartók, egyszerűek, igazak, ragaszkodván mindig a teljes igazsághoz. Így jutunk ahhoz is közelebb, aki maga az Igazság.

 


Január 17.  Két kereső lélek


"Ekkor Jézus hátrafordult és látta, hogy két tanítvány követi és így szólt hozzájuk: Mit kerestek? "
(János 1, 38)

két tanítvány


János és András, e két istenkereső ember előzőleg Keresztelő Jánoshoz csatlakoztak s most Jézus felé fordulnak. Keresztelő János bizonyságtétele: "Íme, az Isten Báránya!" adta ehhez az indíttatást. Az a prédikáció, mely a lelkeket nem indítja keresésre s a keresőket nem segíti abban, hogy találjanak, teljesen értéktelen, még ha szépen hangzó és érdekes is. Átütő ereje igazán csak Jézusról, az Isten Bárányáról való bizonyságtételnek van, aki magára vette s ezzel elvette a világ bűnét. Az Isten Bárányáról való bizonyságtétel annyira mélyen belevésődött annakidején János apostol szívébe, hogy később evangéliumában és a Jelenések könyvében főleg Jézusnak ezt a képét állítja elénk.

Jézus megfordult. Érezte, hogy két kereső lélek közelít hozzá. Tulajdonképpen ő kereste azokat. Meg akarta őket nyerni. Komoly, lelkiismeretbe vágó kérdést tesz fel nekik: "Mit kerestek?" - A világban az emberek mindent megtesznek, ha kell erőszakoskodnak is, csakhogy másokat megnyerjenek valamiféle ügynek, irányzatnak. Az Isten országa esetében másként van ez. Soha sem szabad a lelkeket rábeszéléssel "lerohanni". Ki-ki előtt váljék világossá, hogy valóban vágyik-e Isten és a mennyei javák után.

Te mit keresel Jézusnál? Talán inkább külső segítséget testi szükségeidre? Akkor csalódás ér majd. Külső emberünk nem talál jólétet Jézusnál, sokkal inkább szomorúságot és szenvedést; tisztesség helyett gyalázatot. Nehéz ezt megérteni. Jézus korában a zsidók is inkább csak a római uralom alól szerettek volna megszabadulni s nem a bűn uralma alól.

De aki ezzel az égető kérdéssel jön: "ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem...?" - annak Jézus azt mondja: "jöjj és lásd meg!" És vele is az történik majd, mint a két tanítvánnyal: "elmentek... meglátták... nála maradtak." Nem hagyták el többé Jézust. Lelkük legmélyebb vágyakozását lecsillapította. Felejthetetlen maradt számukra az az óra, mikor Jézus szemébe nézhettek. "Körülbelül tíz óra volt" (délután négy óra) - írta le János vagy 60 évvel később evangéliumában. S e hosszú időszak alatt Jézus mindig csak nagyobb és nélkülözhetetlenebb lett számára. Az igazi keresésből megtalálás, majd újabb keresés és még teljesebb megtalálás lesz.


Január 16. Nagy áldás egy hivő édesanya


"Eszembe jutott a te képmutatás nélkül való hited, amely először nagyanyádban, Lóisban lakozott, majd anyádban, Eunikében. "  (2Timóteus 1, 5)

ima


A Jézus Krisztus mellett való személyes döntést kinek-kinek magának kell megtennie. De mégis nagy dolog, amikor áldott előkészítésként komoly lelki nevelés előzi azt meg. A gyermeki lélek olyan, mint a jól felásott talaj, mely jó és rossz magot egyaránt készséggél fogad magába. Milyen fontos ezért, hogy a gyermeki szív jó kezekbe kerüljön. Megbotránkoztatni egyet is ezek közül - Jézus szerint - a legnagyobb bűnök egyike (Máté 18, 6). A gyermek- és ifjúkorban szerzett benyomások többnyire az egész életre kihatnak.

Timótheus atyja pogány ember volt. Anyja azonban zsidó, tehát olyan valaki, aki előtt az isteni kijelentés nem volt idegen. Az édesanyáknak különösen nagy hatásuk van gyermekeikre. Nagy a feladatuk, de nagy a felelősségük is. A gyermekek gyakran követik anyjuk nyomdokait. Ebben a két asszonyban képmutatás nélkül való hit lakozott. Tehát nem hangulat volt számukra a hit, hanem valódi, tiszta, odaadó bizalom Isten iránt. A gyermekek érzékenyek az ilyen dolgok felismerésében. Valaki ezt mondta egyszer: "Édesanyám valósággal élő Biblia volt számunkra. Benne láttuk megtestesülve és életté válva, amit az Ige tanít." De sok esetben mennyire mást látnak és hallanak gyermekeink! Panaszt, megszólást, veszekedést, átkozódást, sikamlós beszédet. Vagy pedig nyugtalan légkört és sötét tekinteteket. Csoda, ha az ilyen gyermekek lelke korán homályossá és komorrá válik? A gonosz és rút kerül bele s az ott erjed és tovább hat. Ugyanakkor a nagymamák babusgatják, kényeztetik őket s a gyermeki lélekben összecsapnak, egymás ellen dolgoznak a különféle hatások. - Timótheus esetében az anyai és nagyanyai nevelésnek egy közös célja volt: úgy nevelni fel ezt a kisfiút, hogy Isten gyermekévé legyen. Pál első missziói útja során mindhárman a Jézus Krisztusban való élő hitre jutottak. S bár az anya tisztában volt a veszélyekkel is, fiát odaadta kísérőül az apostol mellé annak második missziói körútjára. Nem akarta fiát mindenáron önmagának megtartani. S éppen ezért nem veszítette el, hanem mint Jézus Krisztus áldott és eredményes bizonyságtevőjét kapta vissza.


Január 15.  Jézus kereső szeretete


"Azért jött az Ember Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. "
(Lukács 19, 10)

elveszett


A Bibliát úgy is nevezhetnénk, hogy Isten kereső szeretetének könyve. Rögtön a bűneset után ezzel a kérdéssel megy az eltévelyedett ember után: "Ádám, hol vagy?" Mindig felülről indul ki a kezdeményezés. Nem az ember, hanem Isten veszi fel a kapcsolatot. A próféták beszédeiben is állandóan ez a hívás ismétlődik: "Térjetek vissza elpártoltak, mert kegyelmes vagyok én." Végül is maga Isten jelenik meg a Fiában, aki abban látja tulajdonképpeni feladatát, hogy megkeresse azt, ami elveszett.

Senki sem keres értéktelen dolgokat. Ki venne magának időt és fáradságot arra, hogy egy rozsdás szeget keressen. Az emberi lélek drága kincs. Értékben felér az egész világgal. Az ember nem restelli, hogy piszokba, porba nyúljon, ha egy darab arany hever ott. Így hagyta el Isten Fia a menny tisztaságát és jött le erre a sötét és tövises földre, hogy elveszett kincsek után kutasson. A pásztor, ha száz juha van is, mindet ott hagyja, csakhogy megtalálja az egyetlen elveszettet; mert a juhok az ő tulajdonai. A béresnek, akinek nem tulajdonai, nem szívügye az, ha egyikük elvész. Az asszony, akinek csak tíz ezüst pénze van, nagy veszteségnek tartja, ha egy azok közül elgurul és elvész. Az isteni szeretet is érzékeny veszteségnek tekinti azt, ha csak egy lélek is elkallódik. Amint a régi ezüstpénzek is sokszor egy-egy uralkodó képét hordták, úgy az emberen is Isten képe van, bármennyire is elmosódottan, sérülten, szennyel takartan.

Amint egy lélek elkezdi keresni az Urat, azonnal rájön, hogy Isten már régóta keresi őt. Igaz ugyan, hogy nem jár velünk dacosságunk és engedetlenségünk útjain, de utánunk jön, mikor utat vesztettünk. Igéje által keres minket és szüntelenül hallatja szavát. Nem egyszer súlyos csapásokat is felhasznál, hogy az elveszett bűnöst sarokba szorítsa, hogy ne tudjon többé kitérni és kénytelen legyen a Jó Pásztor kezébe adni magát.

Sok lélek, vágyva a teljes megfordulásra azt gondolja, hogy mindent fel kell adnia ahhoz, hogy az Urat megtalálja. Pedig közben ő kínált fel mindent, beleértve saját életét is, hogy a lelkeket megmentse. Könnyeket ontott azokért, akik elvakultan vesztükbe rohantak, mert nem ügyeltek hívására. Engedd, hogy rád találjon végre s te is magasztalhassad őt kereső szeretetéért.


Január 14. Az Atya a Fiúhoz von


"Senki sem jöhet énhozzám, csak ha az Atya vonja, aki elküldött engem. "
(János 6, 44)

Én vagyok az út...


Szeretnéd tudni, hogy mi az Atya e titokzatos vonzásának lényege? Olvasd el a szerecsen főember történetét (Csel 8, 26-39). Vajon mi hajtotta ezt az embert, hogy ilyen fárasztó, távoli és költséges útra induljon Jeruzsálem felé? Honnan eredt ez az elháríthatatlan vonzás? Felülről adatott a szívébe. Valami hiányzott életéből, minden sikere, nagyszerű előmenetele és befolyásos állása ellenére is. Egyszer azután hallott Jahvéről, az egyetlen igaz Istenről. Mindig világosabbá vált előtte: ez az, amire szükségem van. Így hát útnak indult. Azonban nem találta meg rögtön, amit keresett. De ami kínálkozott, azt megragadta. Megvette a szent Írásokat s elkezdte tanulmányozni az ószövetségi könyveket. Így került aztán össze Fülöppel, majd Fülöp révén az Úrral és a Jézus Krisztusban való hit által közösségre jutott a valóságos Istennel.

Valaki azt gondolhatná: tehetek én arról, hogy nem érzek ilyen vonzást a lelkemben? Engem úgy látszik, Isten nem vonz Jézushoz és így senki nem veheti tőlem zokon, ha távolmaradok a Megváltótól. De valóban igaz az, hogy Isten a te szívedet még sohasem vonta Jézus felé? Még soha nem hallottál belül egy egészen halk hangot, amely ezt mondta: neked mássá kellene lenned; valami hiányzik belőled? Látod, így akart az Atya a Fiúhoz vonzani.

Vajon nem fúródott-e már a te szívedbe is valami tövishez hasonló Isten Igéje hallgatásakor: hiszen itt most rólam van szó!? Hát így vonzott téged is az Atya a Fiú felé. - Persze emellett mindig van egy másikfajta vonzás is, amivel a világ csalogat. Sokszor semlegesíti is bennünk azt a jobbik vonzást. Ezért ha Isten kegyelmének vonzásába kerülsz, engedd azt érvényre jutni magadban. Könyörögj komolyan Istenhez és egyre erősödni fog e vonzás. És ha csüggesztő gondolataid támadnak arra nézve, vajon elfogad-e téged is az Úr, vajon nem váltál-e reménytelenül gonosszá, vajon van-e itt még helye a megtérésnek, akkor gondolj csak erre a drága Igére: "Aki énhozzám jön azt semmiképpen ki nem vetem." Csak maradj és tarts ki az Úr közelében! Még a Sátán sem torlaszolhatja el utadat, hiszen maga az Atya az, aki téged a Megváltó felé von.


 

Január 13.  Isten vesződik velünk

"Istennek vagytok szántóföldje. "
(1 Kor 3, 9)

szántóföld


Isten szántóföldje az emberi lélek. Milyen csodálatos ez! A lelki munka mindig Isten műve, mi csak napszámosok és segédmunkások vagyunk abban. Aki közülünk plántál vagy öntöz, senki és semmi, az Isten minden, aki a növekedést adja. Ő lazítja fel a talajt. Kezébe veszi a szenvedések és nyomorúságok, külső és belső bajok ekéjét, feltöri vele a szívek kérges felületét, hogy a mag mély gyökeret ereszthessen. Idővel learatja, kicsépeli, majd malmában megőrli a magot. Nem azért, hogy megsemmisítse, hanem hogy ízes kenyér legyen belőle (Ézs 28, 24-28). Micsoda türelem ez Isten részéről! "Csak bűneiddel terheltél, vétkeiddel fárasztottál engem." Ebben a munkában Isten nem "legyen" szavával dolgozik, mint a teremtéskor. Akaratot adott az embernek. Ez az akarat gyakran akaratosságban és dacban jelentkezik, úgy, hogy Isten kénytelen így kiáltani: "Kiterjesztém kezeimet egész napon a pártos nép után" (Ézs 65, 2). Szeretné megragadni teremtményét, az azonban elhúzódik előle. Istennek sok harcába kerül, míg a megkeményedett szívű ember hajlandó alárendelni neki a maga akaratát. De milyen vigasztaló viszont, amikor ezt mondhatjuk: az Úr munkája ez bennünk. Sokszor elcsüggedünk, mikor hiányosságainkat látjuk. Belső életünkben nem látunk haladást és csak kevés gyümölcsöt, vagy éppen semmit. Ilyenkor szinte elvész minden bátorságunk. De micsoda áldás, mikor ilyen körülmények között is elmondhatjuk: az Úr munkája ez s Ő majd véghez is viszi.

Hagyom, hogy még többet munkálkodjon bennem, hiszen annyiszor beleszóltam már munkájába és magam akartam dolgokat megvalósítani. Most már nem akarok más lenni, mint agyag az Úr kezében. Ő formál engem és amit ő elkezd, azt be is fejezi.

De arról a nagy felelősségről se feledkezzünk meg, ami abból következik, hogy Isten munkálkodik bennünk. Ellenszegülünk neki és Szentlelkének, amikor mégiscsak minden a régiben marad nálunk. Hányszor keresztezzük Isten szándékait! Szívünk vadonjából ő Édent akar varázsolni. Nosza, igyekezzünk ezen mi is és ne sajnáljuk azokat a gyomokat kiirtani, amiket ő mutat nekünk. Igéjének drága magja hadd hulljon szívünk mélyébe, hogy ott teljes szépségében kibontakozzék. Van-e ennél nagyszerűbb, mint az olyan szív, mely gazos parlagból Isten kertjévé lett? Hadd magasztalja a mi életünk is Isten kezének munkáját!


Január 12.  Isten nem mondott le a világról

"A szántóföld pedig a világ. "
(Máté 13, 38)


Isten szeretettel öleli magához az egész világot. Szíve mindig kitárva. Szeretné megnyerni ezt a világot, mely ellene mond, ellene szegül, sőt fellázadt ellene. Annyira szerette ezt a világot, hogy legkedvesebbjét adta érte, Jézus Krisztusban megbékéltette azt önmagával. Amióta Megváltónk a kereszten kiszenvedett, készen áll a bűnbocsánat, a megtisztulás lehetősége. Bűneink nem súlyos kövek többé, melyek szükségszerűen a mélybe húzzák az embert. Jézusban bűnbocsánatot kaphatunk.

S ami még ennél is több: Isten szeretete arról is gondoskodott, hogy a világ megismerhesse az isteni megváltás nagy tényét. Követeket bocsátott ki, szívükre helyezte a megbékéltetés üzenetét, amit azok most bizonyságtételeikben elmondanak a világnak. Szerte-szét szórják mindenütt a jó magot. "Menjetek e széles világra!" - hangzik a megbízás. Rajtuk keresztül könyörög, int és sürget Isten: adjátok fel az ellenállást Teremtőtökkel szemben, hagyjátok magatokat megbékéltetni! Kezét is felénk nyújtja békességgel: fogadd el e kezet és ne légy állhatatosan ellenszegülő!

A Szentlélek ezeken a követeken keresztül igyekszik meggyőzni a világot hitetlensége gonosz voltáról. Hiszen itt van a bűn gyökere: az ember nem akar hinni a Megváltóban, félreismeri, megveti őt. Az isteni Lélek arról a megigazulásról győzi meg a világot, melyet a legelesettebb, legistentelenebb ember is megkaphat a megdicsőült Úrban. S végül arról győzi meg a világot, hogy a sátán megítéltetett, kimondatott rá az ítélet a kereszten. Nincs joga többé egy lelket sem fogvatartani, ha az szabadulást keres. Senkinek az útját nem torlaszolhatja el, aki megtérésre vágyik.

Egy áldott evangéliumi munkás kis füzetet adott ki egyszer ezen a címen: "Evangélium az istentelenek számára." Egy könnyelmű és züllésnek indult ember meglátta azt egy kirakatban. Öntelten azt mondta: "Végre valami az én számomra is." Megvette, elolvasta s megrendülten hitt abban, aki az istentelent megigazítja. Engedjük, hogy ez az isteni szeretet a mi szívünkben is hasson. Ne feledjük el, hogy mielőtt még mi kezeinket kitárnánk Isten felé, ő már régen kinyújtotta kezét utánunk. Vár reánk és felkínál mindent, hogy Fiához s őáltala önmagához vonjon minket.


Január 11.  Az alapvető hiba

"Nincs istenfélelem szemük előtt. "
(Róma 3, 18)

Istenfélelem

Az apostol ezzel fejezi be a meg nem tért ember szomorú képének megrajzolását. Minden erkölcsi eltévelyedés gyökerét az istenfélelem hiányában látja. Az istenfélelem olyan, mint valami gát. Ha megroppan és enged, a zavaros vizek akadály nélkül átcsapnak rajta, elpusztítva mindent. - Ahol nincs istenfélelem, ott a lelkiismeretnek is vége. Ha az erkölcsi törvények többé nem isten törvényei, megszűnik kötelező erejük is. Ha a házasságban az ember nem Isten szent rendjét látja, bátran megtöri a hűséget. Amikor az ember elszakad Istentől, minden egyéb tekintély is összeomlik. Nem hajlandó többé semmiféle felsőbbséget elismerni. Ahol Istent nem félik, ott a szülőket sem. Az ember fölébe helyezi magát a törvénynek s hidegen vesz mindent.

Ahol egy nép nem féli többé Istent, ott csak felbomlás jöhet. Az erkölcsi fogalmak elmosódnak s nem marad egyéb, mint a puszta önzés, mely kíméletlenül tör céljára. Az istenfélelemmel együtt elenyészik a jog és igazság is. Az ember úgy látja, nem az a helyes, amit Isten kíván, hanem amit saját érdekei követelnek meg és az a jogtalan, ami az önző kívánságoknak és vágyaknak "megállj"-t parancsol. Az ilyen emberek előtt a lelkiismeretesség korlátoltság. A becsületességet ostobaságnak tartják.

Ahol az istenfélelemnek nincs többé helye, ott az emberek csak a büntetéstől és a szégyentől félnek. Nem azt kérdezik cselekedeteik előtt: mit szól hozzá majd Isten, hanem azt, hogy mit mondanak majd az emberek? Félelem nélkül cselekszik a gonoszt, csak ki ne derüljön. Valóban igaza van az Igének, mikor az Istentől való elszakadást tartja a bajok gyökerének, amiből minden más gonosz is ered. "Elvész az én népem, mivelhogy tudomány (ismeret) nélkül való" - kiáltja Hóseás. Ésaiás pedig Istennek ezzel a szívbemarkoló panaszával kezdi könyvét: "Fiakat neveltem... és ők elpártoltak tőlem... Elhagyták az Urat, megutálták Izrael Szentjét és elfordultak tőle..." - S végül, ahol nincs istenfélelem, ott a hit alapvető feltétele is hiányzik. Teljes hitetlenség lesz úrrá az emberen. Ahogyan a hit a lélek helyes viszonyulása Istenhez, úgy a hitetlenség ennek pontosan az ellenkezője. - Így mutat rá a Biblia e két dologra: az ember dicsőségének és méltóságának, valamint elfajulásának és nyomorúságának titkára.


Január 10.  A bűn lényege


"Mindenki, aki a bűnt cselekszi, az Isten törvényét is megszegi; a bűn pedig a törvény megszegése. "  (1 János 3, 4)

bűn


Az apostol bepillantást nyújt itt a bűn lényegébe. A bűn Isten törvényének semmibevevése, sőt nyílt lázadás személye ellen. Milyen sekélyes és felületes az emberi elképzelés a bűnt illetően! Csak gyengeségnek látja azt. Bűn helyett inkább hibákat emlegetünk, melyek megbocsáthatók s amiket az ember maga is könnyen el tud intézni. Szívesen hárítjuk a bűnt a szülőkre is és megnyugtatjuk magunkat, hogy "öröklött terheltség". Sokan mentegetik vétkeiket természetes hajlamaikkal: én már ilyen vagyok, tehetek én róla? Mások egyáltalán még csak hallani sem akarnak a bűnről. Mi volt az oka annak, hogy egész nemzetek buktak el a történelem folyamán? Az, hogy sokan nem tudták többé, mi a bűn. Elveszítették az Istennel való kapcsolatot és lelkiismeretük elnémult.

A bűn nemcsak félrelépés, eltévelyedés, vagy egymással szemben elkövetett jogtalanság; hanem végső fokon Isten szent igazságának megsértése, felségsértés. Isten nem olyan, mint aféle "jószívű" ember, aki szemet húny a bűn fölött. Ő szent, igaz s ezért a bűn összeegyeztethetetlen a személyével. A bűn elviselhetetlen ellentmondás Isten lénye ellen. Nem nyugodhat bele minden további nélkül, különben hűtlen lenne önmagához.

Aki egyszer valóban megtapasztalta a bűn hatalmát, az nemcsak szégyenli önmaga előtt is, hogy ennyire megfeledkezett magáról és engedte magát sodortatni, hanem azt mondja a zsoltáríróval: "Egyedül te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemed előtt" (Zsolt 51, 6). Ha valaki bűnösnek ismeri fel magát, az nem emberi ítélőszék előtt áll, hanem Isten előtt, akit megbántott és akinek büntető ítéletét magára vonta. Ha valaki gonoszt cselekszik, úgy érzi, hogy útjában áll Isten és ez nyugtalanítja őt. Annak örülne legjobban, ha Isten egyáltalán nem lenne. Ezért lesz a bűnösből végül is istentagadó. Az Isten ellen való gyűlölet, mely ott rejtőzik minden bűn mélyén, egyre inkább előtérbe kerül, végül is Istennel szemben való lázadássá válik és a szent dolgok felett való arcátlan gúnyolódásban lesz nyilvánvalóvá. Csak ha felismerjük a bűn szörnyű voltát, értjük meg a Fiú kereszthalálát és magasztaljuk Istent, hogy Jézus a kereszten az igazságnak is teljesen eleget tett, de bűneinket is teljesen eltörölte.


Január 9.  Bolond módon eltékozolt élet


"Az Isten azonban így szólt neki: Bolond, még az éjjel visszakérik tőled a te lelkedet! "
(Lukács 12, 20)

Az Isten azonban így szólt neki: Bolond, még az éjjel visszakérik tőled a te lelkedet


Bolond mindaz, aki Isten nélkül él és nem hallgat lelkiismerete szavára. A földi vagyonában bizakodó gazdag ember képében ezt a bolondságot rajzolja meg Jézus. Az az ember jól tudott számolni, mégis elszámította magát, mert a legfőbb tényezőt, a mindent elrendelő Istent kihagyta számításából s így a végeredmény hibás lett. Számolt készleteivel, az előtte álló esztendőkkel, csak azzal az eggyel nem, aki az egész számítást egyetlen vonással keresztülhúzhatja. - "Még az éjjel visszakérik lelkedet!" Azt a lelket, melyről olyan rosszul gondoskodott, oda kellett adnia. - "Én lelkem... pihenj, egyél-igyál, örvendezzél!" De az emberi léleknek másra is szüksége van, nemcsak földi pihenésre és kényelemre. Igazán csak Istenben tud megnyugodni. Földi örömök, élvezetek nem elégítik ki. Az Úrban való örömre vágyik. A földi javak sohasem elegendők. Az ember vagy Istenben gazdag, vagy becsapja önmagát. A világi megbecsülés, tisztségek sem elégítik ki a lélek mély vágyakozását. Mindaz, amit a világ adhat, üres, nem kielégítő, mert mulandó. A lélek pedig örökkévalóra vágyik, azaz magára Istenre. Teljes elszegényedés elé néz, amikor utolsó útjára indul; semmit sem vihet magával, csak azt, ami benne el van rejtve. Ekkor lesz bolond volta egészen nyilvánvalóvá.

A gazdag ember úgy nézte földi javait, mint kizárólagos tulajdonát. Igen jellemző, amikor így beszél: az én termésem, az én csűreim, az én gabonám, az én javaim... Ő a tulajdonos, magának akar mindent s maga akarja élvezni is azokat. Micsoda ostoba rövidlátás! Jézus tanítványai csak a földi javak sáfárainak, megbízottainak tekintik önmagukat és az Úr útmutatása szerint akarnak gazdálkodni azokkal. A pénz nem magántulajdonuk, hanem rájuk bízott idegen érték, amivel hűségesen kell sáfárkodniok, hogy azután részük lehessen az igazi jóban, az örök életben, melyre Isten teremtette őket. A földi javak mindig csak látszólagosak és lényegtelenek. Jó annak, aki azt látja lényegesnek és valóságosnak, amit a halálba is magával vihet! Ez az igazi bölcsesség. Így bátran és nyugodtan mehet a lélek az örökkévalóságba.


Január 8.  Tévelyegve, elveszve

"Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk. "
(Ézs 53, 6)

eltévedt juh


Úgy hangzik ez az Ige, mint valami gyónás. Mindnyájan elmondhatjuk, hiszen mindnyájan, kívétel nélkül utat tévesztettünk. S nem kell valamiféle súlyos eltévelyedésekre gondolnunk. Elég vétek már a valamennyiünkben megbúvó önzés is. Ki-ki a maga útját nézi.

Benne van ez már a természetünkben. Az ember elsősorban mindig önmagára gondol, a maga szívének gondolatait és terveit dédelgeti s mindenekelőtt a maga előnyét keresi. Még a legrendesebb, legderekabb embereknek is be kell vallaniok, ha lelki látásra jutnak, hogy az önzés legsötétebb útjait járták. Természettől fogva önmagunknak és legszűkebb családi körünknek élünk. "Ti pedig siettetek, ki-ki a maga házához" (Agg 1, 9). Kedveseink felé mégcsak van szeretet bennünk, de másokat már nem igen veszünk észre, vagy csak önzésünk szemüvegén keresztül látjuk őket. Nem azt kérdezzük, mit tehetnénk másokért, hanem hogy mit várhatunk mi tőlük. Ha valaki természet szerint rokonszenves előttünk, szívesen közeledünk feléje. De ha nem kellemes egyéniség, távol tartjuk magunkat tőle. Mivel saját énünk ennyire hatalmában tart minket, önszeretetünk valóságos betegségként nehezedik reánk. Azonnal ingerlékenyek és kedvetlenek leszünk, amint valaki énünket érinti. Önzésünk annyira megfertőzte lényünket, hogy szinte lehetetlen tőle megszabadulnunk.

Az önszeretettől csakis az Úr iránt való szeretet tehet szabaddá. Saját énünktől csak úgy szabadulunk meg, ha átadjuk magunkat Neki. Így is mondhatnánk, hogy énünktől csak a halál révén van szabadulás. Önmagunkat kellene állandóan öldökölnünk, ami elég fájdalmas és kilátástalan dolog! De mikor kiszolgáltatjuk magunkat az Úrnak, ő a maga életébe és halálába von bele minket. Elfoglalja énünk helyét és mi ismét önmagunkra találunk őbenne. Nem tévelygünk többé, mert az ő útját járjuk. Neki élünk, aki értünk meghalt és feltámadott. Most már az ő szeretete szorongat és hajt minket. Minden emberben azt a lelket látjuk, akiért Megváltónk a vérét adta. Bárcsak valamennyiünknél valósággá válna ez az Ige: "olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez" (1 Pét 2, 25).


Január 7.  Elmerülve a világba

"Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek... adtak, vettek, ültettek, építettek... "
(Lukács 17, 27-28)

özönvíz előtt


Ezekben a földi foglalatosságokban merült ki az emberek élete az özönvíz előtt csakúgy, mint később, Sodomában és Gomorrában. Istent nem keresték. Eközben olyan biztonságban érezték magukat, mintha másképp nem is folyhatna az élet, míg azután jött a katasztrófa és valamennyiüket elsodorta. Az Istent nem ismerő ember e világba kapaszkodik. Ha a láthatatlanokkal és örökkévalókkal nincs kapcsolata, a láthatókba és ideigvalókba merül el. Így volt ez, így van most is és így lesz, különösen az idők végén. Az ideigvalók uralják az ember gondolkodását. Jézus visszajövetelére senki sem gondol, sőt mosolyog e gondolaton. Az Úrnak az a napja teljesen váratlanul éri majd a legtöbb embert.

Isten gyermekei is esznek és isznak. De náluk nem a gyomruk a döntő s nem a körül forog minden: mit együnk, mit igyunk? Őket az foglalkoztatja: elérem-e majd én is a nagy célt és megmenekül-e a lelkem? Engedik, hogy testi jólétükről a mennyei Atya gondoskodjon, aki nem hagyja gyermekeit elveszni. Ők is "házasodnak és férjhez mennek", de nem úgy, mint e világ gyermekei, akiket ebben kizárólag a test ösztönei vezetnek. Nem akarnak mindenáron házastársra szert tenni, mintha a házasélet lenne a legfőbb jó. Isten gyermekei mindent Jézus nevében tesznek; házasságra vonatkozó döntésük is így születik. Nem lépnek olyan kapcsolatra, melynél a legfőbb dolog, a Megváltóba vetett hit és szeretet egysége hiányzik. - Ők is "adnak és vesznek", de nem a pénzkérdés áll a középpontban. Nem törekszenek tisztességtelen haszonra s nem ragaszkodnak kétségbeesetten földi javaikhoz. Ők is "ültetnek és építenek", azaz szorgalommal és hűséggel dolgoznak, de a napi munkát is istentiszteletnek tekintik. Itt a földön nem otthonra, csak hajlékra akarnak szert tenni. Tudják, hogy otthonuk odafent van és itt csak sáfárok, nem tulajdonosok: zarándokok, de nem polgárok.

Nagy dolog, ha valóban szabadok vagyunk a földiektől. Isten is segít ebben, amikor lemetsz életünkről darabokat, úgy hogy belevérzünk. Különösen ott vág nagyon mélyre, ahol meg vagyunk kötözve. Ne jajgassunk és ne berzenkedjünk soha ez ellen! Mindenben és mindentől szabadon előre tekinteni, nem pedig hátrafelé; ez Isten gyermekeinek drága kiváltsága.


Január 6.  Halott a bűnben

"Ez az én fiam halott volt. "
(Lukács 15, 24)

Tékozló fiú


Lelkében halott a bűnben és a vétkekben: ez a meg nem tért ember állapota. A lelkileg halott embernek nincs érzéke Isten iránt. Teljesen hidegen viselkedik Teremtőjével és Megváltójával szemben. Nem fáj neki, hogy Istent megszomorítja és megbántja. Nem örül annak, ha Istenről hallhat, sőt Igéjét kellemetlennek és elviselhetetlennek találja. Viszont a lelki élet egyik jele, hogy az ember érzékennyé válik fölfelé. Minél tisztább és egészségesebb az élet, annál érzékenyebb a lélek a legcsekélyebb homályra is, mely Isten arcának ragyogását eltakarhatja előle. A bűn tompává és érzéketlenné tesz a felülről jövő érintésekre.

Ahol élet van, ott mozgás van. A lelkileg holtak meg sem moccannak Isten felé. Számukra Isten nem valóság. Ha imádkoznak is, csupán az ajkak mozognak, de nem a szívek. Az ilyenek semmit sem tesznek Istenért vagy az ő ügyéért. Csak a saját maguk érdekében tevékenykednek.

A halállal megáll a testben az anyagcsere. Ahol élet van, ott állandó a körforgás. Az ember igényli a táplálékot s abból energiák lesznek. Betegség esetén elmúlik az étvágy. Így van ez akkor is, ha a lelki élet sorvadásnak indul. Nem éhezzük többé az Igét, sem a testvéri közösséget. A lélek nem igényel többé mennyei eledelt és ha olykor fel is vesz valamennyit, az megemésztetlen marad, nem kerül be a belső élet anyagcsere-forgásába és nem alakul át energiává. A lelki élet egyik legmegbízhatóbb mértéke az Isten Igéje után való éhség. "Emlékezzél meg azért - mondja Jézus a lelkileg halott szárdisi gyülekezetnek - hogyan vetted", milyen buzgósággal fogadtad az Igét és "hogyan hallottad", milyen nagy vágyakozással. S most ez a teljes igénytelenség, közöny!

Ha az ember nem ébred fel ebből a lelki halálból, örökre elvész. Csak az tudja, mit nyert Jézusban, aki belekóstolt valamikor az elveszettség állapotába; a halálból egyedül Ő hívhat minket életre. Amilyen bizonyos, hogy Megváltónk az Atya hatalma révén kijött a sírból, éppoly bizonyos, hogy mindazok életre jutnak, akik hit által egyek lettek Jézus Krisztussal. Persze akaratunknak sem lényegtelen a szerepe. Sokan nem is hagyiák magukat ébreszteni. Ezért az intés, hogy "támadj fel a halálból", mihelyt szívedig ér az ébresztő szó (Ef 5, 14).


 

JANUÁR 5.  Szomorú, tönkrement kép


Régente mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygõk voltunk, kivánságoknak és különféle élvezeteknek rabjai, gonoszságban és irigységben élõk, gyûlöltek és egymást gyûlölõk.
(Titus 3, 3)

Sodoma, Gomora 

Milyen mélyre süllyedt az ember, a legnemesebb teremtmény! Nem szép az a kép, amitaz apostol megrajzol itt, de pontosan megfelel a valóságnak. Esztelen az ember, míg távol van Istentõl. Nincs világossága az õ akarata felõl. Földi dolgokban lehet okos, éleselméjû,erkölcsi értékelése és felfogása mégis eltompult abban a tekintetben, hogy mi a helyes Isten elõtt. A bölcsesség kezdete az istenfélelem és ahol ez hiányzik, ott az ember a magamértéke és elgondolásai alapján cselekszik. Nem azt kérdezi, mit kíván Isten, hanem hogy pillanatnyilag mi hasznos és elõnyös. Isten irányítását sem érti. Mindenben csak véletlent lát és megkeseredik, elégedetlenkedik, ha valami nem úgy történik, amint elgondolta vagy ahogy szeretné. Mivel nincs önismerete, nem érti meg a szenvedés és a bûn között levõ rejtett összefüggést. Az erkölcsi tudatlanság teljes elsötétedéshez vezethet. Az ember gondolkodása kificamodik, a gonoszt jónak tartja, a jót pedig rossznak. Mindaddig, míg az ember nem engedi magát Isten Igéje és akarata által irányítani, tévelyeg. Ha nem rendeli magát Jézus Krisztus, az egyetlen igazi vezetõ alá, félrevezetõk kezébe kerül, akik hamisan irányítják.

„Kívánságoknak és különféle élvezeteknek rabjai voltunk."
Aki a saját maga ura akar lenni, végül is a tisztátalan kívánságoknak és szenvedélyeknek a rabszolgája lesz. Akár akarja, akár nem, kénytelen az élvezeteknek, a kapzsiságnak és becsvágynak hódolni és mindig mélyebbre süllyed. - „Gonoszságban és irigységben élõk." Mindenkit irigyel, akinek jobban megy a dolga, vagy akinek több van. - „Gyûlöltek voltunk"- mondja az apostol. Az önzõ és irigy ember nem éppen szeretetre méltó. Panaszkodik, hogy õt nem szereti senki, pedig ezen nincs mit csodálkoznia. Maga vágja el a szeretet szálait, bár késõbb vágyakozik utána.

Ilyenek vagyunk mindnyájan, míg egy felülrõl jövõ fordulat be nem következik. Míg Isten szeretetének napsugara át nem járja sötét és hideg lényünket. Ebben a sötétségben vagyunk még? Vagy elmondhatjuk az apostollal, hogy „régente" ilyen sötét és szomorú emberek voltunk?


Január 4. Az ember csodálatos volta


"Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. "
(Zsoltár 139, 14)


A zsoltáríró magasztalja Istent, hogy olyan csodálatos teremtményt alkotott, mint az ember. így azután az sem vak véletlen, ha egy ember születik a világra. Isten könyveibe még a nap is bele van írva, amikor formáltattunk (Zsolt 139, 16). Isten szeme minden egyes embert már jóelőre lát és felmér. Milyen vigasztalás ez például házasságon kívül vagy más szomorú körülmények között született embereknek. Hitre jutva hányan nyugtalankodnak közülük, vajon egyáltalán Isten akarata szerint való-e a létük. Lehetnek születési körülmények, melyek Isten akaratával ellentétesek, de az, hogy valaki egyáltalán a világra jött, nem Isten akaratán kívül történt. Hiszen ő nem csak a csillagokat ismeri nevükről, hanem minden egyes ember létét is megszabja. Ő ad lelket neki, így különböztetve meg őt az állatoktól.

Az embert nem csak sajátos belső élete teszi istenképűvé, hanem már tisztán testileg is csodálatos, Istentől kapott vonásokat hordoz. Egyenes testtartása arra utal, hogy nem csupán lefelé, hanem felfelé is tud tekinteni. Szabad homloka mögött gondolkodási készsége rejlik. Az Ige szerint a homlok gyakran az ember jellemét fejezi ki. Így beszél például parázna homlokról (Jel 3, 3), de olyanról is, amelyre Isten pecsétje kerül. Egyszer majd az ő neve ragyog a homlokokon (Jel 7, 3; 22, 4). Csodálatos isteni ajándék a két kezünk. Tudunk velük működni, alkotni, dolgozni, Isten hasonlatosságában: Az ember az egész teremtett világ záróköve. Mint valami gyújtópontba, futnak össze benne Isten hatalmának és teremtői bölcsességének sugarai.

Az embernek viszont Istentől kapott tagjait eszközként kell az ő szolgálatára és dicsőségére használnia, egész testét mint áldozatot neki ajánlva. Az ótestamentumi főpapok homlokán aranytábla volt, ezzel a felirattal: "Az Úrnak szenteltetett!" Ez a mi rendeltetésünk is. De mennyire visszaélünk tagjainkkal, a bűn szolgálatába állítva azokat! Mennyit vétkezünk kezeinkkel, testünkkel, mások testével! Ha Isten mindezért lesújtana ránk, megérdemelnénk.

Micsoda nagy dolog, hogy Jézus nemcsak lelkünket, hanem testünket is megváltotta vére árán. Tehát nemcsak szívünknek és lelkiismeretünknek, hanem testünknek is meg kell szenteltetnie. Istennek az az akarata, hogy testünk is őt dicsérje és magasztalja.


Január 3. Az ember - mint Isten képe


"Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt. "
(1 Mózes 1, 27)


Ebben a lendületesen megfogalmazott mondatban van valami felemelő: az a hallatlanul nagy tény, hogy az ember Isten képmása. Micsoda magasztos pillanat volt az, mikor Isten az ember megalkotásával feltette a koronát teremtői művére. Kevéssel tette őt kisebbé önmagánál, ahogy a 8. zsoltárban olvassuk. Dicsőséggel és tisztességgel koronázta meg őt. Igaz ugyan, hogy a teremtés minden egyéb művén is ott van Isten pecsétje, de az ember Isten fenségéből kapott valamit. Úrrá tette őt Isten a földön és mindent lábai alá vetett. Ilyen értelemben lett Isten képmása. Isten értelemmel és akarattal ajándékozta meg. Nemcsak lelke, hanem szelleme is van. Isten szabadságot adott neki.

De az ember istenképűsége, mely lehetővé teszi, hogy uralma alatt tartsa a világot, kell hogy az Isten iránt való engedelmességben gyökerezzék, mert az ember nem Isten, hanem csak teremtmény és ezért Istentől függ. Szabadsága annyiból áll, hogy önként, tehát nem kényszerből rendeli alá magát Istennek.

Az embernek - mint Isten képének - közösségben kell lennie ősképével. Közösség azonban csak hasonló lények között lehetséges. Ember és állat között nincs teljes közösség. De az ember személyiség és ezért képes arra, hogy valóságos kapcsolatban legyen Istennel. Teremtésének pillanatától kezdve Isten iránt való vonzalom élt lelkében; nem akart és nem tudott őnélküle meglenni.

Sajnos, az ember eldobta magától koronáját. A bűneset következtében istenképűségét eljátszotta. Isten iránt való engedetlensége következtében a teremtett dolgok rabszolgája lett és saját vágyai fogságban tartják. Igaz ugyan, hogy értelme és akarata révén még mindig uralkodik a természet felett, de már nem isteni értelemben, hanem zsarnoki és kizsákmányoló módon. Nem tekinti magát többé Isten szolgájának és sáfárának, nem gondozza szerető módon az ő műveit, hanem mindazt, amit Isten kezébe adott, önző módon kizsákmányolja.

A bűnbeesett ember önmagát keresi és önmagát veszíti el. Önmagát ülteti a trónra és önmagát alacsonyítja le. Csak akkor lesz ismét ember, ha egészen Istennek veti alá magát és csak amíg Istennek szolgál, uralkodik teljes és isteni értelemben.


Január 2.  Az ember - mint Isten gondolata


"Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, ó Isten! Mily nagy azoknak summája! "
(Zsoltár 139, 17)

  "Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, ó Isten!... " (Zsoltár 139, 17)


A zsoltáríró a teremtés alkotásaiban Isten testet öltött gondolatait látja. Minden egyes teremtett dolog Isten egy-egy gondolatának kifejezője. Milyen üres és sivár is e világ a hitetlen ember szeme előtt. A balga ember nem tudja, nem érti Isten gondolatait (Zsolt 92, 7); úgy látja, hogy a vaksors ural mindent és érzéketlenül megy el a teremtés csodái mellett. Csak a hivő ember előtt nyer mélyebb értelmet minden.

A zsoltárírót különösen az ember, a teremtés e legnagyobb csodája foglalkoztatja. Ellentétben a nemekbe és fajokba sorolható állatokkal és növényekkel, minden egyes ember Istennek egy külön, testet öltött gondolata. Mint ahogy a sok millió ember közül minden egyesnek sajátos és a másokétól különböző arcvonásai vannak, így minden egyes lélek is a Teremtő külön pecsétjét viseli magán. Persze a bűn ezt az isteni pecsétet eltorzítja, letörli. Hasonlóvá válunk a sokat forgatott pénzdarabokhoz, melyeken a kép elmosódott és a felirat olvashátatlanná vált. A legtöbb ember már csak azért sem őrzi meg eredeti, isteni vonásait, mert másokhoz idomul. Így lesznek eredeti egyéniségüket elveszített tucatemberekké.

Sok hiba esik a nevelés és az emberek kölcsönös egymásra való hatása tekintetében is. Nem vesszük figyelembe kinek-kinek sajátos jellegét. Szeretünk mindent és mindenkit egy kaptafára húzni. Pedig nevelni annyit jelent, hogy Isten gondolatát ragadom meg, ismerem fel a másikban és minden más mellékestől eltekintek. A lelkét akarom kiszabadítani a bűn romhalmaza alól. Minden egyhangúság és egyformaság a bűn következménye.

A Szentlélek mindig valami eredetit alkot. Mindenkivel különleges módon bánik. Teljes kibontakozáshoz akarja segíteni az emberben elrejtett isteni gondolatot. Isten gyermekeit az Ige drágakövekhez hasonlítja (Zak 9, 16; Jel 21, 19), melyek csiszolás alá kerülnek, hogy sajátos ragyogásuk és színük jobban érvényesüliön. Közben érdességüket és kellemetlen éleiket is elveszítik. Így veszi a Szentlélek munkába az embert, kihozva belőle az isteni tervet. Ki akarja ábrázolni bennünk Isten vonásait, hogy az ő dicsősége ragyogását sugározzuk. Bízzuk magunkat egészen a Mester kezére és ne rontsuk el ellenállásunkkal bennünk végzendő munkáját!


Január 1.  Újesztendőre


"Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót! Hozd fel reánk arcodnak világosságát, ó Uram! "
(Zsoltár 4, 7)


Komor időkben hangzottak el ezek a szavak. Dávidnak már az is nehéz volt, mikor Saul üldözte őt. De még fájdalmasabbak voltak azok a napok, mikor saját fia lázadt fel ellene. Népe is hűtlenül elfordult tőle. Jeruzsálemben érték a legkeserűbb tapasztalatok a hűtlenség terén. Barátia és tanácsadója, Akhitófel is áruló lett. Csupán egy maroknyi hűséges ember veszi körül, mikor elhagyja palotáját és a pusztába menekül. De még ott is minden pillanatban rajtuk üthetnek Absolon seregei.

"Kicsoda láttat velünk jót?" - tették fel a kérdést Dávid kísérői. Úgy érezték, minden elveszett. Csak Dávid nem csüggedt el. Külső helyzete nem volt még soha ilyen nyomorúságos és mégis teljes volt a békessége, mert az Úr vigasztalta. "Örömet adsz szívembe" - mondta boldogan. Igaz, hogy ellenségeinek "búzájuk és boruk" van, ő pedig kénytelen volt mindent ott hagyni, de még így is sokkal gazdagabbnak érezte magát, mint azok. Még e súlyos helyzete sem hozott álmatlan órákat. Békességben feküdt le és mindjárt elaludt, mert az Úr védelme vette körül. - A mi utunk is sokszor vezet sötét szakaszokon át. Ugyan mit hoz ez az új esztendő is? Aki csak a körülményekre tekint, az bizony csüggedten vághat neki az útnak. De mi kérhetjük, hogy "hozd fel reánk arcodnak világosságát, ó Uram!" Mikor ez a világosság hatol szívünkbe, napfényként ragyogja be azt, még ha egyéb földi örömsugarak ki is aludtak már. - Nem sokkal e súlyos helyzet előtt Dávid lelkében is csak sötétség volt. Házasságtörésének, sőt vérontásának bűne. Isten arca elhomályosult előtte. Külsőleg ugyan hatalma tetőpontján állott, de belül boldogtalan ember volt. Csak akkor változott meg minden, mikor bűne napfényre került. "Elvetted rólam bűneimnek terhét." Szívét ismét béke és öröm töltötte el.

Ne nyugodjunk bele mi sem helyzetünk vigasztalanságába. Szabad ezzel a kéréssel átlépnünk az új esztendőbe: "Hozd fel reánk arcod világosságát, Urunk!" Mikor Isten kegyelmes arca felragyog előttünk s nem homályosítják azt el bűneink, mi is diadalmasan kiálthatjuk: "Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy."


 

 le