Havanna csoport

Útkövetés

Véletlenszerű képek

BIZONYSÁG ÉS HÁLAADÁS

ARCHIVÁLT CIKKEK

ÚJ BEJEGYZÉSEK

LÁTOGATÓ STATISZTIKA

Oldalmegnyitások számláló indult: 2008.febr.

 

 

Mystat számláló indult: 2013.03.15.

ÜZENET küldése

99 után melyik szám következik?
Email:
Tárgy:
Üzenet:

BEJELENTKEZÉS

Jelentkezzen be, vagy regisztráljon új fiókot

Online felhasználók

Oldalainkat 103 vendég és 0 tag böngészi

William MacDonald: Ösvényem világossága

 

 

 

 

http://Osvenyem_vilagossaga

 William MacDonald: Ösvényem világossága

 

 

 

 

 

01.24 Aggódás

„Semmiért ne aggódjatok." Filippi 4,6

Semmiért se aggódjatok... 

Oly sok mindenféle akad, amiért aggódhatnánk - ilyenek a rák, szívinfarktus és egy sereg más betegség veszélye; állítólag káros élelmiszer, hirtelen halálos baleset, infláció, bizonytalan jövő, atomháború, gyermekeink sötét jövője, akiknek majd ilyen világban kell felnőniük. A lehetőségek határtalanok.

És mégis azt mondja nekünk Isten Igéje: „Semmiért ne aggódjatok." Isten azt szeretné, hogy gondtalan életet éljünk, és erre okunk is van!

Mindenféle aggodalom felesleges. Az Úr törődik velünk. Kezében elrejtve tart minket. Semmi nem történhet velünk, csak az, amit Ő megenged. Nem vagyunk kiszolgáltatva a vak önkénynek, a véletlennek vagy a sorsnak. Életünket Isten tervezte el, Ő rendezi és Ő vezeti.

Az aggodalmaskodásnak semmi haszna. Soha, egyetlen problémát nem tudtak megoldani, egyetlen válságot elkerülni aggodalmaskodással. Valaki egyszer ezt mondta: „Az aggódás sohasem szünteti meg a holnap fájdalmait, de megfosztja a mát az erejétől."

Az aggodalmak károsak. Az orvosok egyetértenek abban, hogy számos betegséget a gondok, feszültségek és idegeskedések okoznak, mint pl. a gyomorfekélyt.

Az aggodalmaskodás bűn. Aki aggodalmaskodik, „kétségbe vonja Isten bölcsességét, föltételezi Róla, hogy nem tudja, mit csinál. Kétségbe vonja Isten szeretetét; azt állítja, hogy Isten nem törődik velünk. Kétségbe vonja Isten erejét, azt állítva, hogy Isten sem tud megbirkózni azokkal a körülményekkel, amelyek a gondokat okozzák."

Gyakran még pozitív hatást is tulajdonítunk gondjainknak. Amikor egy férj megpróbálta lebeszélni feleségét szüntelen aggodalmaskodásáról, az asszony így felelt: „Ha nem aggodalmaskodnék szüntelen, akkor nyilvánvalóan nem intéződne el semmi." Aggódásunktól csakis úgy szabadulhatunk meg, ha azt mint bűnt valljuk meg, és elítéljük. És akkor bizalommal mondhatjuk:

 

Nem aggaszt az, hogy mit hoz a holnap,
Megváltóm azt kezében tartja,
ha gond és bánat súlya nyomna is,
segít hordozni az Ő szent karja.
Nem aggaszt hát, hogy mit hoz a holnap,
mért cipelném már most annak terhét,
mért okoznék bánatot az Úrnak,
Aki adja erejét s kegyelmét!


01.23 Neki kell növekednie!

„És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek!" Jeremiás 45,5

Senki se állíthatja egyidejűleg, hogy ő maga nagy, és hogy Krisztus dicsőséges /James Denney/

Még az Úrért való munkának is van egy igen alattomos kísértése: „Naggyá lenni" - nevünket az újságban látni vagy a rádióban hallani. Ez igen veszélyes csapda. Megfosztja Krisztust a dicsőségtől, minket pedig a békességtől és az örömtől.

C. H. Mackintosh mondotta: „Mindig rendkívül nagy veszélyt jelent, ha egy ember vagy a műve ismertté lesz. Bizonyos lehet benne, hogy a Sátán elérte célját, ha a figyelem bárkire vagy bármire irányul, és nem az Úr Jézusra magára. Talán a munkát a legegyszerűbben kezdték, de ha nem volt a munkásban szent éberség és lelkület, s ő, vagy munkája gyümölcse fölkeltette az általános érdeklődést, akkor könnyen az ördög csapdájába esik. A Sátán állandó célja, hogy az Úr Jézust megfossza dicsőségétől. És ha ezt a célját valamilyen, látszólag keresztyén munka által éri el, akkor - átmenetileg - még nagyobb győzelmet aratott." Jól fejezte ki ezt Denney (James 1856-1917, skót teológus) is: „Senki se állíthatja egyidejűleg, hogy ő maga nagy, és hogy Krisztus dicsőséges."

Önmagunkat fosztjuk így ki. Valaki egyszer azt mondta: „Nem ismertem meg addig az igazi békességet és valóságos örömöt az Úr szolgálatában, amíg már nem akartam nagy lenni."

Ha arra törekszünk, hogy naggyá legyünk, ezzel a Sátán támadásainak óriási céltáblájává tesszük magunkat. Ismert személyiség bukása sokkal nagyobb szégyent hoz Krisztus ügyére.

Keresztelő János minduntalan elutasította magától a nagyságnak még a gondolatát is. Jeligéje ez volt: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem" (Jn 3,30).

Mi is üljünk le a legalsó helyre, míg az Úr maga nem hív, hogy üljünk följebb. Mindnyájunk számára ajánlatos az alábbi imádság: „Hadd legyek én kicsiny és ismeretlen, akit csak egyedül Krisztus szeret és értékel."


01.22 Felöltözve Isten igazságosságába

"Nem vett észre Jákóbban hamisságot, nem látott gonoszságot Izráelben." 4Mózes 23,21

 

Bálám, a megvásárolt próféta, hatalmas igazságot mondott ki, amikor azt mondta, hogy a mindent látó Isten nem lát bűnt Izráel népében. Ami akkor Izráelre nézve érvényes volt, az csodálatosképpen érvényes a mai hívő ember számára is. Amikor Isten rátekint, egyetlenegy bűnt sem fedez föl benne, ami miatt örök halállal kellene büntetnie őt. A hívő ember „Krisztusban" van. Ez azt jelenti, hogy Krisztus teljes érdemében és tökéletességében áll Isten előtt. Isten pontosan úgy fogadja, mint egyetlen szeretett Fiát. Ez különleges jóindulat és kedvezés helyzete, amelyen nem lehet javítgatni, és ami sohasem ér véget. Isten, egyetlen bűnt sem talál abban, aki a Krisztusban van!

Hadd illusztráljuk ezt azzal, amit egy angol a Rolls-Royce-ával kapcsolatban átélt. Szabadságon volt Franciaországban, amikor a hátsó tengely eltört. A helybeli műhelyben nem tudták pótolni a tengelyt, ezért telefonáltak Angliába. A vállalat pedig nemcsak új hátsó tengelyt küldött, hanem két szerelőt is, akik gondoskodtak a tengely gondos és szakszerű beépítéséről. Az angol férfi folytatta szabadságos körútját, azután visszatért Angliába. Várta a cég számláját, de hónapok teltek el, és nem küldtek semmit. Végül írt a vállalatnak, pontosan leírta az egész esetet, és kérte, hogy küldjék el a számlát. Hamarosan megkapta a választ a Rolls-Royce-tól a következő tartalommal: „Gondosan átvizsgáltuk irattárunkat, és sehol egyetlen utalást nem találtunk arra, hogy egy Rolls-Royce-nak valaha is eltört volna a hátsó tengelye." (Ti. ennek az autónak örökös garanciája van.)

Isten is gondosan átvizsgálhatja irattárát, és a hívőknél egyetlen olyan bűn említését sem találja, amely miatt az ítéletre kellene küldenie őket. A hívő ember elfogadhatóvá vált Isten számára „ama Szeretettben". Tökéletes lett a Krisztusban! Felöltözött Isten igazságosságába, az abszolút tökéletes Isten előtt.


01.21 Megengedő akarat


„Saultól viszont eltávozott az Úr Szelleme, és rossz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött.'' 1Sámuel 16,14

 Saultól viszont eltávozott az Úr lelke, és rossz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött.

Vannak olyan versek a Bibliában, amelyek látszólag rossz cselekedeteket tulajdonítanak Istennek. Mikor például Abimelek három évig uralkodott Izráelben, akkor „Isten egy gonosz szellemet küldött Abimelek és Sikem polgárai közé" (Bír 9,23). Aháb király idejében Mika így szólt az istentelen királyhoz: „Íme, így adott az Úr hazug szellemet valamennyi prófétád szájába" (1Kir 22,23). Jób pedig az Úrnak tulajdonította valamennyi veszteségét, amikor ezt mondta: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk" (Jób 2,10). És az Úr maga is így szól az Ézsaiás 45,7-ben: „...én szerzek békességet, én teremtek bajt."

Másfelől tudjuk, hogy Isten, éppen mert szent, nem cselekedhet gonoszt, és nem is hagyhatja büntetlenül azt. Semmiféle bűn, betegség, szenvedés vagy halál nem az Úrtól származik. Ő világosság, és nincs benne semmi sötétség (1Jn 1,5). Elképzelhetetlen, hogy olyasminek az okozója legyen, ami ellentmond tökéletességének.

Egyéb igehelyekből kiderül, hogy a Sátán a betegség, szenvedés, szerencsétlenség és rombolás okozója. Jób veszteségeit és rettenetes fájdalmait a Sátán okozta. Az Úr Jézus mondotta, hogy a meggörnyedt asszonyt tizennyolc éven át a Sátán kötözte meg (Lk 13,16). Pál úgy beszélt a testébe adatott tövisről, mint „a Sátán angyalá"-ról (2Kor 12,7). Az emberiség minden szenvedése mögött a Sátán a mozgató erő.

De hogyan egyeztethetjük össze mindezt azokkal az igeversekkel, amelyek Istenről, mint a gonosz okozójáról beszélnek? A magyarázat egyszerű: a Biblia gyakran Isten cselekedetének mondja azt, amit Isten megtörténni enged. Különbség van Isten „direkt" (cselekvő) és „permissziós" (megengedő) akarata között. Gyakran megengedi, hogy az Övéi olyan tapasztalásokat éljenek át, amelyeket önmagától sohasem rendelt volna számukra. Megengedte, hogy Izráel negyven évig vándoroljon ide-oda a pusztában, holott direktív akarata az volt, hogy - ha engedelmeskednek neki - sokkal hamarabb érkezzenek az ígéret földjére.

De még ha Isten meg is engedi a démonok és emberek munkálkodását, az utolsó szó mégis mindig az övé. Mindent úgy irányít, hogy az az Ő dicsőségére és azoknak áldásul szolgáljon, akiknek azt az eseményt át kell élniük.


01.20 Halászni tilos

          „Bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg." Zsidók 10,17

Ha megvalljuk bűneinket...

A Szentírás egyik legdrágább és legmegnyugtatóbb igazsága az, hogy a Krisztus vére által befedezett bűnöket Isten elfelejti.

Mérhetetlen csoda, amikor olvassuk: „Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket" (Zsolt 103,12). Elmondhatjuk Ezékiással: „Hátad mögé dobtad minden vétkemet" (Ézs 38,17). Lélegzetünk is eláll, ahogy halljuk az Urat: „Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt" (Ézs 44,22). De még ennél is csodálatosabb, amit a Zsidók 10,17-ben olvasunk: „Bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg."

Ha megvalljuk bűneinket, Isten nemcsak megbocsátja, hanem azonnal el is felejti azokat. Nem túlozzuk el az igazságot, ha azt mondjuk, hogy bűneinket azonnal beleveti az ő feledése tengerének mélyébe. Szolgáljon illusztrációképpen egy hívő ember tapasztalata, aki ide-oda hullámzó küzdelmet folytatott egy szokássá vált bűnével. Egyik gyönge pillanatában újra engedett a kísértésnek. Azonnal az Úr színe elé sietett és kifakadt: „Uram, már megint megtettem azt." És akkor mintha hallotta volna, hogy az Úr ezt mondta: „Mit tettél meg újra?" - Amit a történet ezzel mondani akar, az világos: Isten a bűnvalláskor a másodperc tört része alatt már mindent el is felejtett.

Drága ellentmondás az, hogy a mindentudó Isten tud felejteni. Egyfelől Ő mindent tud. Megszámlálja a csillagokat, és mindegyiket a nevén nevezi. Számon tartja küzdelmeinket és könnycseppjeinket. Számon tart minden verebecskét, fejünk minden hajszálát, és mégis elfelejti azokat a bűnöket, amelyeket megvallunk és elhagyunk. Dávid Seamands mondotta: „Nem tudom, hogyan képes Isten mindentudása felejteni, de azt tudom, hogy bűneimet elfelejti."

És még egy utolsó gondolat! Joggal emlegetik azt a mondást, hogy amikor Isten valamit megbocsát és elfelejt, akkor a tenger partján, amelynek mélyére bűneinket vetette, felállít egy táblát ilyen felirattal: „Halászni tilos!" Nem szabad kihalásznom a magam bűneit, vagy a mások bűneit, amelyeket Isten elfelejtett.


01.19 Megvallás, megbocsátás, megtisztítás

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." 1János 1,9

 

Ennek az Igének a biztatása nélkül lehetetlen volna keresztyén életünkben előrehaladnunk. Minél inkább növekedünk a kegyelemben, annál mélyebb tudatára ébredünk mindenestől bűnös voltunknak. Szükségünk van arra, hogy azonnal megtisztuljunk bűneinktől, különben szüntelen bűntudatra és állandó levertségre volnánk ítélve.

János azt mondja itt, hogy a megoldás a bűnök megvallásában van. A hitetlen ember elnyeri a bűneiért járó büntetés bírói elengedését a Jézus Krisztusban való hit által. A hívő ember pedig elnyeri az Atya bocsánatát a bűnvallás után.

A bűn Isten gyermekeinek az életében megszakítja a közösséget Istennel, és ez a szakadás meg is marad mindaddig, amíg a bűnös ember be nem vallja és el nem hagyja bűneit. Ha megvalljuk, akkor Isten hűséges marad Igéjéhez: megígérte, hogy megbocsát. És igazságos marad mégis, mert Krisztus váltságműve a kereszten megteremtette az alapot erre.

Ez a vers tehát azt jelenti, hogy ha megvalljuk bűneinket, minden följegyzés kitöröltetik a nyilvántartásból, teljesen megtisztulunk, helyreáll az Istennel való közösség csodálatos légköre.

Mihelyt tudatára ébredünk annak, hogy bűn van az életünkben, azonnal Isten színe elé járulhatunk, néven nevezhetjük azt, elítélhetjük, és teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy az megbocsátatott.

De hogyan lehetünk bizonyosak ebben? Ha érezzük a bűnbocsánatot? Nem, egyáltalán nem érzés kérdése. Tudjuk, hogy Isten nekünk megbocsátott, mert Igéjében megmondta. Az érzések megbízhatatlanok, Isten Igéje azonban megbízható.

Tegyük fel azonban, hogy valaki azt mondja: „Tudom, hogy Isten megbocsátott nekem, de én nem tudok magamnak megbocsátani." Ez igen kegyesen hangzik, valójában azonban Istent gyalázza meg vele az ember. Ha Isten megbocsátott, akkor azt akarja, hogy ezt a bűnbocsánatot hit által elfogadjam: örüljek neki, és mint megtisztított edény szolgáljak Neki.


01.18 Válasz e világ problémáira

„Az én országom nem e világból való; ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának..." János 18,36

 

Önmagában az a tény, hogy Krisztus országa nem e világból való, elegendő ahhoz, hogy engem távol tartson e világtól. Ha politikai tevékenységet folytatok, azzal kifejezem bizalmamat a politikai rendszer iránt, hogy az meg tudja oldani a világ problémáit. De – őszintén szólva - nincs meg bennem ez a bizalom, mert tudom, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van" (1Jn 5,19).

A politika kétséget kizáróan bebizonyította azt, hogy képtelen a társadalmi problémák megoldására. Intézkedései nem mások, mint ragtapaszok a gennyező sebekre: nem hatolnak le a fertőzés gyökeréig. Tudjuk, hogy beteg társadalmunk alapvető baja a bűn. Ezért nem is tekinthető komoly gyógyszernek az, ami nem tud magával a bűnnel leszámolni.

Ez tehát a sorrendiség kérdése. Politikai tevékenységbe fektessem be az időmet, vagy pedig ugyanezt az időt az evangélium terjesztésére fordítom? Az Úr Jézus válaszolt erre a kérdésre, amikor azt mondta: „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát" (Lk 9,60). Krisztus ismertté tétele a legfontosabb, mivel Ő a válasz e világ problémáira.

„Hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására" (2Kor 10,4). S mivel ez valóban így van, arra a belátásra jutunk, hogy a nemzeti és nemzetközi történelemre nagyobb befolyással lehetünk imádsággal és Isten Igéjének hirdetésével, mint bármilyen politikai tevékenységgel.

Egy közéleti személyiség mondotta egyszer, hogy a politika már lényénél fogva romlott. És figyelmeztetésként hozzátette: „A gyülekezet ne feledkezzék el tulajdonképpeni feladatáról, és ne lépjen az emberi erőfeszítések területére, ahol szükségszerűen nyomorúságos figurát mutat.. Ha ilyesmibe keveredik, elveszíti létalapjának tisztaságát."

Ebben az üdvkorszakban Istennek terve az, hogy a nemzetek közül kihív egy népet az ő nevéért (vö. Csel 15,14). Ahelyett, hogy ezt a romlott világot az emberek számára lehetőleg elhordozhatóvá és kényelmessé tegye, arra törekszik, hogy embereket mentsen ki ebből a világból. Én pedig azzal legyek elfoglalva, hogy Istennek ebben a dicsőséges szabadító vállalkozásában Vele együtt munkálkodjam.

Amikor megkérdezték az Úr Jézust, hogyan cselekedhetnek Istennek tetsző dolgokat, azt válaszolta, hogy az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyenek abban, akit Ő elküldött (Jn 6,28-29). A mi feladatunk tehát az, hogy embereket hitre vezessünk!


 

 

01.17 Mindennapi szolgálat


„Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek." Efézus 6,7

 Jóakarattal szolgáljatok

Pálnak a rabszolgákhoz szóló utasításai (5-8. v.) rendkívül jelentőségteljesek mindazok számára, akik Jézus Krisztus szolgái akarnak lenni.

Először is megmutatják, hogy még a legalantasabb munkát is végezhetjük Isten dicsőségére. Azok a rabszolgák, akiknek Pál ezeket írta, talán padlót súroltak, ebédet főztek, mosogattak, gondozták a háziállatokat, vagy a mezőn dolgoztak. Az apostol mégis azt mondja, hogy ezeket a mindennapos kötelességeiket mint a „Krisztusnak" végezhetik (5. v.), hogy a rabszolgák e munkáknál „Krisztus szolgáiként cselekedjék Isten akaratát" (6. v.), hogy ők ilyenkor „az Úrnak szolgálnak" (7. v.), és hogy végül „ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól" (8. v.).

Túl könnyen elkövetjük azt a hibát, hogy különbséget teszünk „világi" és „lelki-szellemi" munka között. A hét munkanapjai során végzett munkánkat „világinak" mondjuk, míg az igehirdetést, bizonyságtételt és bibliai tanítást „szellemi-lelki" munkának tartjuk. Pedig Igénk arra tanít, hogy a keresztyén ember számára nem létezik ilyen különbségtétel. Ennek tudatában erősítette fel egy prédikátor felesége a konyha falára, közvetlenül a mosogató fölé a következő mondást: „Itt naponta háromszor istentisztelet."

Egy szolga ilyen magatartással
a robotmunkát megszentelheti.
Néked söpri tisztára szobáját,
és nemesek lesznek tettei!

(George Herbert, 1593-1633, anglikán lelkész és költő)

És még egy további drága igazságot is megtanulunk ebből, ugyanis azt, hogy legyen bár valaki nagyon alacsony társadalmi helyzetben, a keresztyén élet dicsőséges áldásaiból és jutalmaiból nincs kizárva. Talán egész életében soha nincs alkalma munkaruháját mérték utáni öltönyre fölcserélni, de ha a munkája jó minőségű, és ezzel Krisztust dicsőíti, akkor teljes és gazdag jutalmat nyer. „Mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad" (8. v.).

Ha ebben hiszünk, elmondhatjuk George Herberttel együtt az imát:

Istenem, Királyom, taníts meg arra,
hogy mindenben Téged lássalak!
Ha bárkinek bármit is teszek meg,
abban is csak Téged áldjalak!

Ef.6. 5 Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. 6 Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, 7 jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; 8 mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad. 


01.16 Második lehetőség


„Az Úr Igéje másodszor is szólt Jónáshoz." Jónás 3,1

 Jónás

Ebből az üzenetből reménység és ígéret sugárzik. Ha valaki csődöt mond, ez Isten számára még nem ok arra, hogy most egyszerűen leírja őt.

Az Ige kíméletlen realizmussal írja le Dávid vétkeit. Amikor olvassuk, vele együtt porba ülünk, és szégyen borít el bennünket. Dávid azonban teljesen összetört az Úr előtt, és megtanulta gyökeresen megbánni bűneit. Az Úr pedig megbocsátott neki, nem vetette el magától, és helyreállította, hogy újra tudjon gyümölcsöt teremni.

Jónás nem volt hajlandó teljesíteni az Úrtól való missziói küldetését, és végül egy nagy cet gyomrába került. Ebben az élő tengeralattjáróban tanult meg engedelmeskedni. Amikor Isten másodszor is megszólította, elment Ninivébe, hirdette a közvetlenül bekövetkező ítéletet, és megélte, hagy az egész város mély bűnbánatot tartott.

János Márk szépen kezdett Pállal és Barnabással, de azután hirtelen kiszállt a munkából és hazament. Isten azonban nem hagyta cserben. Márk ismét visszatért a küzdelembe, visszanyerte Pál bizalmát, és Isten elhívta arra, hogy megírja a soha csődöt nem mondó Szolga evangéliumát.

Péter, miután rendíthetetlen hűségéről biztosította az Urat, mégis megtagadta Őt. Emberek leírták volna azzal, hogy a törött szárnyú madár a jövőben nem fog magasan repülni. Isten azonban nem írta le, és Péter ennek utána magasabban szárnyalt, mint valaha. Pünkösdkor egyszerre több, mint 3000 ember előtt nyitotta meg Isten országának ajtaját. Fáradhatatlanul dolgozott, és többször szenvedett üldöztetéseket. Megírta a nevét viselő két levelet, és végül az Úr szolgálatában eltöltött életét mártírhalál koronázta meg.

Ami tehát a szolgálatot illeti, Isten (sokszor) második lehetőséget is ad. Nem végez valakivel csak azért, mert az illető csődöt mondott. Valahányszor megtört szívű, bánkódó embert talál, lehajlik hozzá, hogy bukott harcosának a fejét újra fölemelje.

Ezzel természetesen semmiképpen nem akarjuk igazolni a bűnt vagy a csődöt. Az összetörettetés és a lelkiismeret-furdalás legyen elég az elrettentéshez.

Nem akarjuk azt sem mondani, hogy Isten a bűneit meg nem bánó bűnösnek is ad második lehetőséget. A halál félelmetes véglegességet jelent. Aki bűneiben hal meg, annak szól a rettenetes mondat: „Ha ledőlt a fa..., ugyanazon a helyen marad, ahová ledőlt" (Préd 11,3).


01.15 Szabadon rabszolga

„Mert ti, testvérem, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak." Galata 5,13

Hívj segitségül...

A szabadság Isten gyermekének egyik felbecsülhetetlenül értékes tulajdona. Akit a Fiú megszabadított, az valósággal szabad. Csakhogy felelős szabadságra vagyunk elhíva, nem pedig féktelenségre.

A gyermekek szabadok akarnak lenni az otthoni élet korlátaitól. A felnőttek szabadok akarnak lenni házastársuktól. Sokan hadakoznak az ellen, hogy rendszeres munka korlátozza életüket. Mindez azonban nem az a szabadság, amelyre mi elhívattunk.

A csillagoknak nem áll szabaságukban, hogy elhagyják pályájukat és a világűrben kószáljanak. A vonatnak sem, hogy elhagyja a síneket, és keresztül-kasul kóborolja a vidéket. A repülőgépnek sem, hogy elhagyja előre megállapított légi folyosóját; biztonsága attól függ, hogy a pilóta engedelmeskedik-e az előírásoknak.

Jowett (John Henry, 1864-1923, angol, egy ideig New Yorkban munkálkodó igehirdető) mondja erről: „Nincs olyan terület, ahol a törvénytelenség szabadságot jelentene. Akármilyen irányba indulunk is, el kell fogadnunk bizonyos kötöttséget, ha szabadságot akarunk. A zenésznek meg kell hajolnia az összhangzat törvényei előtt, ha azt akarja, hogy muzsikája szép legyen. Az építésznek alá kell vetnie magát a nehézségi erő törvényeinek, mert különben fáradozásának nem ház, hanem romhalmaz lesz az eredménye. És ugyan, miféle szabadságot élvez az az ember, aki szüntelen vétkezik az egészség törvényei ellen? Mindezeken a területeken a törvényszegés elnyomorodást jelent, az engedelmesség azonban szabadságot."

Való igaz, hogy a hívő ember szabad a törvénytől (Róm 7,3). Ez azonban nem jelenti azt, hogy törvényszegő lehet. Most törvény szerint össze van kötve Krisztussal, a szeretet kötelékei által, és köteles engedelmeskedni az Újszövetségben található isteni parancsoknak.

A hívő ember egyrészt szabad a bűn rabszolgaságától (Róm 6,7.18.22), másrészt azonban Isten és az igazságosság rabszolgája.

A hívő ember szabad minden embertől (1Kor 9,19), másrészt azonban minden ember szolgája legyen, hogy minél többeket megnyerjen.

De - nem szabad arra, hogy a szabadságát a gonoszság eltakarására használja (1Pt 2,16). Nem szabad arra, hogy a test vágyait kielégítse (Gal 5,13); hogy másokban megütközést keltsen (1Kor 8,9); hogy az Úr Jézus nevére gyalázatot hozzon (Róm 2,23-24)! Nem szabad arra, hogy szeresse a világot (1Jn 2,15-17); és, hogy a benne lakó Szent Szellemet megszomorítsa (1Kor 6,19).

Nem talál az ember beteljesedést és békét, ha a boldogságról alkotott saját elképzeléseit igyekszik megvalósítani. Csak akkor, ha magára veszi Krisztus igáját, és Tőle kezd el tanulni. „Az Ő szolgálata tökéletes szabadság."


01.14 Dúsgazdag koldusok

„Minden a tietek." 1Korintus 3,21-23

örök élet

A korintusi „szentek" emberi vezető személyiségek fölött vitáztak a gyülekezetben. Voltak, akik Pált tartották eszményképüknek, másoknak Apollós volt a kedvencük. Ismét mások úgy gondolták, hogy Kéfás az, aki mindezek fölött áll. Pál tisztázza előttük, milyen nevetséges az, hogy választásukat egy emberre korlátozzák, holott minden az övék. Tehát ahelyett, hogy azt mondanák: „Apollós az enyém", inkább mondják azt, hogy „Pál, Apollós és Kéfás, mind az enyémek".

Kiváltképpen érvényes ez az Ige ma. Tévelygünk, ha Luther, Kálvin, Wesley, Booth, Darby vagy valaki más nagy személyiség kizárólagos követőinek mondjuk magunkat. Mindezek a férfiak a mieink, és mi örvendezhetünk annak a világosságnak, amely valamennyiükből árad felénk. De sohase legyünk csupán egyetlen ember követői.

De nemcsak az Úr szolgái a mieink. A világ is a mienk. Isten örökösei és Krisztus örököstársai vagyunk. Egy napon visszatérünk majd, és az Úr Jézussal együtt uralkodunk a világ fölött. A közbenső időben itt a földön meg nem tért emberek uralkodnak, mintha a világ az övék lenne. De ez nem így van. Ők egyszerűen e világ ügyvezetői, akik igazgatják mindama napig, amikor majd mi birtokba vesszük.

Az élet a mienk! Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy életünk van, inkább azt jelenti, hogy mienk a minden mértéken túláradó örök élet, magának Krisztusnak az élete. Életünk nem semmiség, hanem: értelmes, célratörő és csodálatosan hasznos.

És mienk a halál is. Nem vagyunk egész életünkön át a szolgaság halálfélelmének alávetve. A halál számunkra Isten követe, aki lelkünket a mennybe viszi. Ezért „a meghalás nyereség" (Pál). És mindezeken felül mi Krisztuséi vagyunk, Krisztus pedig az Istené. Ha mindezt végiggondolom, emlékeznem kell Guy King sajátos megjegyzésére: „Milyen dúsgazdag koldusok vagyunk!"


 

01.13 Az Úr ad erőt

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." Filippi 4,13

Mindenre van erőm...

Az ilyen igeverset könnyen félreérthetjük. Elolvassuk, és azonnal eszünkbe jut százféle dolog, amit képtelenek vagyunk megtenni. Pl. valami fizikai erőfeszítés, amely emberfölötti erőt igényel. Vagy gondolunk valamilyen nagy szellemi teljesítményre, amely messze felülhaladja képességünket. Így azután ezek a szavak gyötrelemmé lesznek számunkra vigasztalás helyett.

Valójában ez az igevers valami mást jelent, mégpedig azt, hogy az Úr erőt ad nekünk mindannak elvégzésére, amit Ő kíván tőlünk. Az Ő akaratának körén belül nincs lehetetlenség.

Péter ismerte ezt a titkot. Tudta, hogy - egyedül önmagára hagyatkozva - képtelen lenne a víz tetején járni. De azt is tudta, hogy megteheti, ha azt az Úr parancsolja. Mihelyt Jézus Krisztus kimondta: „Jöjj!", Péter kiszállt a csónakból és elindult a víz tetején az Úr felé.

Normális körülmények között parancsomra egyetlen hegy sem ugrik a tengerbe. De ha ez a hegy akadályt képez köztem és az Isten akaratának teljesítése között, akkor elmondhatom: „Hegy, állj félre!", és megtörténik.

Végső soron tehát kimondhatjuk, hogy amit Isten parancsol, arra képessé is tesz! Ezért ad erőt nekünk mindenféle próbatétel elviselésére. Képessé tesz arra. hogy minden kísértésnek ellenálljak, és minden terhet elhordozzak. Megerősít, tisztává teszi gondolatvilágomat, tiszta indítékokkal ajándékoz meg, hogy mindig azt tegyem, ami az Ő szívének kedves.

Ha pedig nem kapok erőt, hogy valamit véghezvigyek, ha fenyeget a fizikai, vagy belső összeomlás, akkor föl kell tennem magamnak a kérdést, nem tértem-e el valahol az Isten útjáról, nem mentem-e a magam vágyai után? Lehetséges Istenért munkálkodni anélkül, hogy az Isten műve lenne. Az ilyen munkálkodást nem kíséri az Ő erőt adó ígérete.

Fontos tehát tudnunk, hogy Isten elvégzett akaratának folyamában haladunk-e előre. Ha igen, akkor örvendezhetünk és bízhatunk abban, hogy az ő kegyelme megtart és megerősít.


01.12 Mindent úgy kaptunk

„Mid van, amit nem kaptál?" 1Korintus 4,7

 

Ez jó kérdés, mert leszállít bennünket igazi nagyságunkra. - Ugyanis egyáltalán semmink nincs, amit ne kaptunk volna.

Külső és belső adottságainkat születésünkkor kaptuk. Külső megjelenésünket és értelmi képességeinket távolról se tudjuk befolyásolni, így nem is büszkélkedhetünk ezekkel.

Mindaz, amit tudunk, tanulásunknak köszönhető. Mások töltöttek be bennünket információval. Gyakran hisszük, hogy önállóan valami egészen új gondolatunk támadt, aztán rájövünk, hogy már vagy húsz éve olvastuk egy könyvben. Emerson (1803-1882, amerikai szerző és költő) mondta öngúnnyal: „Legjobb gondolataimat a klasszikusok ellopták."

És hogy állunk a talentumokkal? Némelyik talentum biztosan benne van a családban. Mi felkészülés és gyakorlat által kifejlesztettük. De a döntő az, hogy nem önmagunkból származnak, ajándékba kaptuk őket.

Pilátust felfuvalkodottá tette hatalma, de az Úr figyelmeztette: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha nem felülről adatott volna neked" (Jn 19,11).

Végső soron minden lélegzetvételünk Isten ajándéka. Ezért folytatja így Pál apostol a korintusiakhoz intézett kérdését: „Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (1Kor 4,7).

Például Harriet Beecher Stowe (1811-1896) elutasított minden elismerést a „Tamás bátya kunyhója" megírásáért: „Hogy én lennék a »Tamás bátya kunyhója« szerzője? Nem, semmi hatalmam nem volt a történet fölött! Az Úr írta, én pedig egyszerű eszköz voltam kezében. Az egész történet megjelent előttem a gondolataimban, egyik kép a másik után, és én szavakba foglaltam Őket. Egyedül Istené a dicsőség."

Ha állandóan szemünk előtt van, hogy semmink sincs, amit ne kaptunk volna, akkor védve vagyunk a dicsekvéstől és az öntömjénezéstől, és eljutunk odáig, hogy Istennek adjuk a dicsőséget mindazért a jóért, ami bennünk van, vagy amit véghezvittünk.

Ezért hát: „Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem - így szól az ÚR!" (Jer 9,22-23).


01.11 Ítélkezés

„... hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást." Máté 18,16

 

A Biblia szerint minden kijelentést két vagy három tanúnak kell megerősítenie, hogy valaki érvényes ítéletet hozhasson. Ha ezt az alapelvet követnénk, problémák egész tengerét kerülhetnénk el.

Természetes hajlamunk oda vezet, hogy csak az egyik felet hallgatjuk meg, és mindjárt ítélkezünk. Oly meggyőzően hangzik, hogy azonnal elnyeri rokonszenvünket. Később tudjuk csak meg, hogy az illető a dolognak csak egyik oldalát mondta el. Ha meghalljuk a másik oldalt is, világossá válik előttünk, hogy az első személy a tényeket eltorzította vagy legalábbis a maga javára kiszínezve adta elő. Itt ismerjük fel igazán a Példabeszédek 18,17 igazságát: „Igaznak látszik az, aki először szól a perben, de sorra kerül ellenfele is, és megcáfolja." Ha ítélünk anélkül, hogy az ügy valamennyi tényezőjével megismerkedhetnénk, igazságtalanabbul cselekszünk, mint a világ jogrendszere, és érvényes ránk a Példabeszédek 18,13: „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják és megpirongatják."

Amikor Cibá azt közölte Dáviddal, hogy Méfibóset a trónjára tör, azt Dávid minden további nélkül elhitte, és Cibának adta Méfibóset minden vagyonát (2Sám 16,1-4). Később azonban Méfibósetnek megadatott a lehetőség, hogy a királynak elmondja a valóságot. Ekkor Dávid belátta, hogy döntését a kellő bizonyítékok nélkül hozta.

Az Úr is elismerte ezt az alapelvet. Azt mondta: az Ő önmagáról szóló tanúságtétele nem elég (Jn 5,31). Ezért előadott négy további tanúbizonyságot: Keresztelő Jánost (5,32-5), az Ő cselekedeteit (36. v.), az Atya Istent (37-38. v.) és a Szentírást (39-40. v.).

Ha nem igyekszünk elegendő és megfelelő tanúbizonyságról gondoskodni, akkor szíveket törhetünk össze, emberek jó hírét tehetjük tönkre, gyülekezetekben kelthetünk meghasonlást, és megronthatunk barátságokat. Kövessük Isten Igéjét, mert így az igazságtalanságok és lelki sebek okozását kerülhetjük ki.


 

01.10 Hosszútávfutás

„…állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát." Zsidók 12,1

Állhatatossággal

Sokaknak túl eszményi nézetük van a keresztyén életről. Úgy gondolják, hogy az élmények sorozatából áll. Keresztyén könyveket és folyóiratokat olvasnak, személyes bizonyságtételeket hallanak különböző drámai megtapasztalásokról. Mindebből arra következtetnek, hogy az egész élet ilyenekből áll. Ott nem léteznek problémák, fájdalmak, megpróbáltatások és tanácstalanságok. Nincs helye a kemény munkának, a napi taposómalomnak, egyhangú küzdelemnek. Ha azután életük nem egyezik ezzel az elképzeléssel, akkor elcsüggednek, illúziójukat vesztik, és elvonási tünetektől szenvednek.

A valóság azonban a következő: a keresztyén élet túlnyomó része „a látszólag kicsiny dolgoknak szívós állhatatossággal végzése". Pontosan ezt tapasztaltam meg én is. Hatalmas tömegű kellemetlen aprómunka, fegyelmezett tanulmányozás hosszú órái, szolgálat nyilvánvaló eredmények nélkül. Olykor felmerült a kérdés: „El tudok-e érni egyáltalán valamit?" És éppen akkor ajándékozott meg az Úr bátorító jellel, csodálatos imameghallgatással, vezetésének világos Igéjével. És ekkor megerősödtem, és ismét tovább tudtam menni egy darabig.

A keresztyén ember élete nem 50 méteres vágtázás, hanem hosszútávfutás, és kitartásra van szükségünk, hogy végigfussuk. Fontos a jó rajt, de legfontosabb - amin az egész múlik - a kitartás, amelynek segítségével átfutunk a dicsőség tündöklő célján.

Énóknak mindörökre kitüntető helye van az állhatatosság évkönyveiben. Képzeljük csak el! - Istennel járt 300 éven át (1Móz 5,22). De ne gondoljuk, hogy ezek a zavartalan öröm és zavartalan lelkesedés évei voltak, ő is elviselte a maga részét próbatételekben, tanácstalanságban, sőt üldöztetésben is. De nem fáradt bele a jó cselekvésébe. Állhatatos maradt mindvégig.

Ha olykor az a kísértés környékez, hogy hagyjuk abba, emlékezzünk meg a Zsidók 10,36-ról: „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret."

A nemes élet nem fénykoszorú,
nem villámgyorsan megnyert győzelem,
hanem, hogy napok egymásutánján
az Isten akaratát megtegyem!


 

01.09 Hétköznapi hit

Mindig arra kell törekedned, hogy boldogok legyenek azo akiket szeretsz...„...elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg..." 1Timóteus 5,4

Talán ismerjük a mondást: „Otthon ördög, kifelé szent." Azt jelenti, hogy valaki a kívülállókkal szemben jóságos és közlékeny, otthon azonban durva és barátságtalan.

Ez a hiba nemcsak bizonyos embercsoport sajátossága. Különösen a fiataloknak kell óvakodniuk tőle. Olyan egyszerű a kortársak között a sztárt játszani, otthon pedig a szülők rémének lenni. Férjek üzleti partnerükkel szemben mosolygós álarcot viselnek, de ha hazajönnek, levetik azt, és kimutatják közönséges, ingerlékeny énjüket. A szószéken tündöklik az a prédikátor, aki otthon szeszélyes és mogorva.

Bukott természetünk egyik legvisszataszítóbb vonása, hogy olykor a legcsúnyábban azokkal szemben viselkedünk, akik hozzánk a legközelebb állnak, akik a legtöbbet teszik értünk, akiket - józan perceinkben - a legjobban szeretünk. Ezt írja Ella Wheeler Wilcox:

Nagy igazság az a nyugati világban,
az udvariasság birodalmában:
azokat sértjük meg, akiket szeretünk,
és hízelgünk annak, akit nem ismerünk.
A futó vendégre jobban gondolunk,
mint arra, akivel közös az otthonunk!

Egy másik költő így fejezte ki ugyanezt: „Köszöntjük az idegeneket, mosolygunk a vendégekre, és gyakran csak keserű szavaink vannak a mieink számára, akiket a legjobban szeretünk."

„Nagyon egyszerű dolog egy »templomvallást«, egy »imaóravallást« vagy egy »Úrért fáradozó vallást« felmutatni, de egészen más a »hétköznapi hitet« gyakorolni. A keresztyénség egyik életfontosságú eleme az, hogy az ember »becsülje meg a saját háza népét«, de sajnos, elég ritka is. Egyáltalán nem szokatlan, hogy a keresztyén ember a maga megigazult életét kifelé, az emberek előtt éli meg, hogy lássák őt, ugyanakkor nyomorultul csődöt mond saját háza népével szemben. Ismerek egy családapát, aki a heti imaórákon oly erővel imádkozott, és akinek az intései oly mély benyomást keltettek, hogy az egész gyülekezet épült a kegyessége által; de amikor a gyülekezeti összejövetelről hazament, oly mogorva és utálatos volt, hogy családja szinte egy szót se mert szólni jelenlétében."

Samuel Johnson (1709-1784, híres angol esszéíró és lexikonszerkesztő) mondja: „Minden élőlény azokon tölti ki bosszúját, akik véletlenül a közelében tartózkodnak." Ellen kellene állnunk ezeknek a természetes hajlamainknak!

Otthoni magatartásunk világosabb tanúságtétel keresztyénségünkről, mint az, amit a nyilvánosság előtt mutatunk.


01.08 Az Úr dolgában járva
"Átkozott, aki az Úr dolgát hanyagul végzi…" Jeremiás 48,10

Átkozott aki az Úr dolgát hanyagul végzi...

Az Úr dolga oly fontos, sürgős, magasztos és tiszteletet parancsoló, hogy átok van mindazokon, akik azt hanyagul végzik. Isten a legjobbat akarja, és ez meg is illeti Őt, nem tűrheti el a restséget, habozást, félszívűséget és a felületes módszereket. S ha arra gondolunk, hogy milyen végtelenül fontos dolgokról van szó, akkor ezen nem is csodálkozunk.

1968 őszén Prágában egy fiatal keresztyén bizonyságot tett egy másik cseh fiatalembernek, Jan Palachnak. Jan őszinte érdeklődést tanúsított, mire a fiatal keresztyén megígérte, hogy visz neki egy Újszövetséget. Telve volt jó szándékkal, mégis hetek múltak el addig, míg egyáltalán beszerezte az Újszövetséget. Azután is egyre halogatta, hogy elvigye azt ismerősének.
1969. január 16-án Jan Pallach kiállt a Vencel térre, leöntötte magát benzinnel, és elégett. Nem érhette meg, hogy akár csak meglássa a neki megígért Újszövetséget.

A jó szándék tehát nem elég. Gyakran mondják, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Ezt azonban tettekre kell váltani! A következőkben lássunk néhány lehetőséget arra, hogyan:

Először: Sohase tiltakozzunk, ha az Úr világosan megmutatja, hogy valamiféle szolgálatot, cselekedetet vár tőlünk. Ha Úrnak mondjuk Őt, akkor nincs helye a kifogásoknak.

Másodszor: Sohase halasztgassuk a dolgot. A halogatás halálos. Másokat foszt meg segítségtől és áldástól, minket magunkat pedig bűntudattal és lelkiismeret-furdalással tölt el.

Harmadszor: Végezzük gondosan! „Tedd meg mindazt, ami kezed ügyébe esik, és amihez erőd van" (Préd 9,10). Ha valamit érdemes megtennünk, akkor azt érdemes jól megtennünk.

Végül: Tegyük azt Isten dicsőségére. „Akár esztek... akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek" (1Kor 10,31).

Amy Carmichael (1867-1951, indiai angol misszionáriusnő és költő) érzületével kellene telve lennünk, aki azt írta: „Isten ígéretei vesznek körül. Nem állhatok le, hogy árnyékokkal játsszam, vagy földi virágokat szedjek, míg el nem végeztem a dolgom, és számot nem adtam róla."


 

01.07 Hitben járás

Hitben járunk, nem látásban

„Hitben járunk, nem látásban." 2Korintus 5,7

Elgondolkoztunk-e már azon, miért van az, hogy a legtöbb ember számára egy labdarúgó-mérkőzés érdekesebb, mint egy imaközösség? A mindenkori látogatottsági statisztika ugyanis egyértelműen erről tanúskodik.

Vagy megkérdezhetjük magunkat: „Miért vonzóbb egy elnöki szék, mint egy gyülekezeti szolgálat?" A szülők általában nem azzal biztatják fiaikat, hogy „Egyél meg mindent, és egyszer talán még gyülekezeti munkás is lehet belőled", hanem így: „Egyél meg mindent, ami a tányérodon van, és ha majd nagy és erős leszel, még elnök is lehet belőled."

Miért van az, hogy a sikeres üzleti karrier vonzóbb, mint a misszionárius élete? Gyakran még keresztyén szülők is lebeszélik gyermeküket arról, hogy missziói mezőkre menjen, és szívesebben látják, ha valamely világi vállalkozásban jó álláshoz jut.

Miért köti le egy dokumentumfilm jobban a figyelmet, mint Isten Igéjének a tanulmányozása? Gondoljunk csak a képernyő előtt eltöltött számtalan órára, és a nyitott Biblia előtti futó pillanatainkra.

Miért tesznek meg az emberek pénzért olyasmit, amit az Úr Jézus iránti szeretetből nem tennének meg? Sokan fáradhatatlanul küzdenek cégükért, ugyanakkor közönyösek, ha az Üdvözítő hívja őket.

Végül: miért tűnik nagyobbnak és jelentősebbnek számunkra gyakran az államunk, mint Isten Gyülekezete? A politika változatos és izgalmas. A gyülekezeti életet pedig olykor unalmasnak és erőtlennek látjuk.

Mindennek oka az, hogy nem hitben járunk, hanem látásban. Látásunk pedig torz. Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek azok valójában. Többre becsüljük az időlegest az örökkévalónál. Többre becsüljük az emberi vélekedést Isten ítéleténél.

Ha hitben járunk, minden megváltozik. Világos szellemi látást kapunk. Úgy látjuk a dolgokat, ahogyan Isten látja őket. Az imádságot úgy értékeljük, mint leírhatatlan kiváltságot arra, hogy állandóan megjelenhessünk magánkihallgatáson az egész világmindenség uralkodója előtt. Fölismerjük, hogy a gyülekezeti munkás Isten előtt többet jelent, mint egy államfő. Spurgeonnal együtt úgy látjuk, hogy ha Isten valakit misszionáriusnak hív el, akkor kész tragédia lenne, ha „királlyá alacsonyodna le". A médiában a valótlanságok fészkét ismerjük fel, míg a Bibliában megtaláljuk a kiteljesedett élet kulcsát. Készek vagyunk magunkat elhasználni (és engedni elhasználni) az Úrért úgy, ahogy azt valamiféle személytelen cégért soha nem tennénk. És felismerjük, hogy helyi gyülekezetünk Isten számára és az Ő népe számára fontosabb, mint akár a legnagyobb világbirodalom.

A nagy különbséget hit által látjuk meg!


01.06 Feledkezz meg magadról

„Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó." Róma 7,18

Ha a fiatal hívő idejekorán megtanulja ezt a leckét, ezzel később sok problémától kíméli meg magát A Biblia azt tanítja, hogy a mi régi, gonosz, újonnan nem született természetünkben SEMMI JÓ nincs. A test egyáltalán nem ér semmit. És megtérésünkkel sem javul meg. Nem nemesedik meg azáltal sem, ha életünket mindvégig, következetesen Krisztussal járjuk. Sőt, még Isten sem próbálja megjavítani. A kereszten halálra ítélte, és azt akarja, hogy mindvégig a halálban maradjon.

Ha ezt hitben valóban megragadom, akkor megóv engem sok hiábavaló kereséstől és törekvéstől. Nem keresek többé jót azon a helyen, amelyről Isten megmondta, hogy ott egyszerűen nincs jó.

Ez megóv a csalódástól. Nem érzem többé csalódottnak magamat, ha nem találok semmi jót önmagamban. Mert kezdettől fogva tudom, hogy az egyszerűen nincs.

Megóv az állandó „köldöknézéstől". Abból indulok ki, hogy önmagamtól nem győzhetek. Ellenkezőleg - az önmagammal való foglalkozás szükségképpen vereséghez vezet.

Megóv a pszichológiai és pszichiátriai „lelkigondozástól", amely fényszóróját az „én"-re irányítja. Az efféle terápia csak még bonyolultabbá teszi a problémát, ahelyett, hogy megoldaná.

Megtanít arra, hogy szüntelenül az Úr Jézussal foglalkozzam. Robert Murray McCheyne (1813-1843, skót lelkész és író) mondja: „Valahányszor önmagadra nézel, utána nézz tízszer Jézusra." Helyes az arány! Valaki más egyszer azt mondta, hogy még a megszentelt „én" is csak nyomorúságos pótlék a megdicsőült Krisztus helyett. Az énekszerző írja: „Mily édes elmenekülni az éntől, és az Üdvözítőben elrejtőzni."

A mai igehirdetésekben, és számtalan „keresztyén" könyvben is sok minden biztatja az embert önmagával való foglalkozásra, és valósággal kényszeríti temperamentumával, önértékelésével, komplexusaival és kisebbrendűségi érzéseivel. Ez az egész irányzat az egyoldalúság tragédiája, és emberi roncsok halmazát hagyja maga után.

„Túlságosan rossz vagyok ahhoz, hogy akárcsak egyetlen gondolatot is megérdemelnék; ehelyett szeretnék önmagamról megfeledkezni, és Istenre tekinteni, aki valóban méltó minden gondolatomra."


01.05 Kevés vagy sok?

„Sok ez a nép, amely veled van." Bírák 7,2

Mózes népe

Mindegyikünkben megvan tudat alatt a vágy a „nagy számok" iránt, és a hajlam arra, hogy a sikert statisztikaszerűen mérjük. Van bennünk bizonyos lenézés a kicsiny csoportok iránt, míg a nagy tömegek figyelmet és tiszteletet ébresztenek mindenkiben. Milyen legyen a magatartásunk ezen a téren?

Ne vessük meg a nagy számokat, ha azok a tiszta Ige munkálkodásának gyümölcsei. Ilyen volt például az az eset pünkösdkor, amikor egyszerre több mint háromezren kerültek be Isten országába.

Örüljünk a nagy számoknak, hogyha azok Isten dicsőségére és az emberek áldására vannak. Tulajdonképpen egészen természetesnek kellene számunkra lennie annak, hogy vágyakozunk nagy tömegek után, amelyek fölemelik szívüket és hangjukat Isten imádására, és elmennek szerte a világba hirdetni a megváltás evangéliumát.

Másfelől azonban kifejezetten károsak a nagy számok, ha büszkeséghez vezetnek. Isten kénytelen volt Gedeon seregének létszámát erőteljesen lecsökkenteni, nehogy Izráel ezt mondja: „Az én kezem szabadított meg engem!" (Bír 7,2). E.Stanley Jones (1884-1973, amerikai indiai misszionárius és író) mondta egyszer, hogy milyen utálatosnak tartja „a ma jellemző futkosásunkat a számok után", mivel az csak „kollektív önzéshez vezet".

Károsak a nagy számok, ha azok emberi erőtől, nem pedig az Úrtól való függéshez vezetnek. Valószínűleg ez volt a baj Dávid népszámlálásával is (2Sám 24,2-4). Jóáb érezte, hogy királyának nem tiszták az indokai, és tiltakozott ellene - de hiába.

Nem kívánatosak a nagy számok akkor sem, ha elérésük érdekében lejjebb eresztjük a mércét, megalkuszunk a biblikus alapelvekkel, „felvizezzük" az evangéliumot, vagy nem gyakoroljuk az Istentől való fegyelmet. Ez a kísértés mindannyiszor megjelenik, valahányszor szívünk nagy tömegekre néz az Úr helyett.

A nagy számok semmiképpen sem eszményiek, ha az egymással való szoros közösség elvesztéséhez vezetnek. Ha az egyén elvész a tömegben, ha eltűnhet anélkül, hogy bárki hiányát érezné, ha senki sem osztja meg vele örömét és bánatát, akkor feladták azt az igényt, hogy Krisztus Testeként éljenek.

Károsak a nagy számok, ha gátolják az „egy test tagjaiban" a kegyelmi ajándékok kifejlődését. Nem hiába választott az Úr Jézus maga mellé csak tizenkét tanítványt.

Kezdettől fogva Isten egy maradék bizonyságtétele által munkálkodik. Istent nem vonzza a nagy tömeg, viszont nem veti el magától a kicsiny csoportot sem.

Ne dicsekedjünk nagy számokkal, de ne is elégedjünk meg a kis számokkal, ha ezek saját lustaságunk és közönyünk eredményei.


01.04 Ki végzi el?

„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Szellememmel - mondja a Seregek Ura." Zakariás 4,6

 

Igeversünk azt a fontos igazságot tartalmazza, hogy az Úr művét nem az emberi okosság és erő végzi el, hanem a Szent Szellem.

Ezt látjuk Jerikó bevételénél. Nem Izráel fegyveres ereje döntötte le falait. Az Úr adta kezükbe a várost, miután a papok hétszer megfújták a kürtöket.

Ha a hadsereg nagyságán múlt volna, Gedeon sohasem győzte volnale a midjánitákat, mert serege háromszáz emberre csökkent. És szokatlan volt a fegyverzetük is: cserépkorsók, fáklyákkal. Nyilvánvaló, hogy senki más, csak az Úr volt az, aki a győzelmet kezükbe adta.

Illés tudatosan kiiktatott minden emberi lehetőséget ahhoz, hogy emberi ügyesség gyújtson tüzet az oltáron, hiszen tizenkét vödör vizet öntött rá. Így aztán amikor a mennyből tűz szállt alá, ennek isteni eredetét senki sem kérdőjelezhette meg.

Pusztán emberi képességükre bízva magukat hiába halásztak a tanítványok egész éjszaka, nem fogtak semmit. Ez adta a lehetőséget az Úrnak, hogy megmutassa nekik: csak akkor lesz eredményes a szolgálatuk, ha mindenestől Tőle függenek.

Könnyen arra a gondolatra jutunk, hogy az Úr szolgalatában is a legszükségesebb a pénz. Pedig ez sohasem volt így! Hudson Taylornak tökéletesen igaza volt, amikor azt mondta: ne a kevés pénz miatt aggódjunk, hanem a túl sok pénz miatt, amelyet nem az Úrnak szentelnek.

Olykor makacsul ragaszkodunk kulisszák mögötti diplomáciai taktikázáshoz, hatalmas propaganda-hadjáratokhoz, lélektani manipulációkhoz vagy a szónoki tehetséghez. Beruházunk hatalmas építkezésekbe, és szervezetek valóságos birodalmát építjük ki - és ostobán azt hisszük, hogy ezek a siker kulcsai.

Márpedig nem hatalommal vagy erőszakkal, vagy valamiféle más eszközzel jut előbbre Isten munkája, hanem Isten Szelleme által.

Az Úr az Őérte végzett igazi munka számára nélkülözhetetlen, mivel a szellemi harcot nem testi fegyverekkel vívjuk, hanem imádsággal, hittel és Isten Igéjével.

 


 

01.03 Ítélkezés

„Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet." János 7,24

 Ne ítéljetek...

A bukott emberiség egyik legnagyobb gyöngesége az, hogy legtöbbször hajlamos a látszat szerint ítélni. Az embereket külsejük szerint ítéljük meg. A használt gépkocsit a dukkózása szerint, a könyvet a borítólapja után. Habár így sokszor csalódunk, mégis vonakodunk megtanulni azt az egyszerű igazságot: „Nem mind arany, ami fénylik."

„Kisebbrendűségi érzés - járvány" c. könyvében azt mondja dr. James Dobson, hogy mai kultúránk szerint a testi szépséget „az emberi értékek hitelesített mértékévé" tettük. Így a felnőttek egy csinos gyermeket többre értékelnek, mint egy átlagos külsejűt. A tanító a külsőleg vonzó gyereknek jobb osztályzatot ad. A csinos gyereket kevesebbszer büntetik meg. A jelentéktelen gyereket viszont sokkal többször vonják felelősségre csínytevéseiért.

Sámuel a daliás, a jóképű Eliábot választotta volna királlyá (1Sám 16,7), de az Úr rendreutasította: „Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van."

A történelem során a legtévesebb emberi ítélet akkor született, amikor az Úr Jézus a földre jött. „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna" (Ézs 53,2). Nem láttunk szépséget az egyetlen igaz emberben, aki valaha is élt!

Ő maga azonban sohasem döntött a külső alapján, mert már eljövetele előtt ezt prófétálták róla: „Nem a látszat után ítél, és nem a hallomás alapján dönt" (Ézs 11,3). Előtte nem a külső megjelenés számított, hanem a jellem, nem a csomagolás, nem a testi, hanem a szellemi tartalom.


01.02 Különbnek tartani másokat

"Alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál" Filippi 2,3b.

 alázat

Másokat magunknál különbnek tartani - természetellenes dolog; a bukott ember természete tiltakozik ellene. Emberileg egyszerűen lehetetlen, önmagunktól nincs is erőnk ilyen természetfölötti életet élni. Isten ereje által azonban lehetséges, hogy énünket megfeszítve tartsuk, és így másokat tiszteljünk.

Gedeon szép példa Igénk mondanivalója számára. Miután 300 emberével leverte a midjánitákat, felszólította Efraim férfiait, hogy mérjenek halálos csapást az ellenségre. Ezek elvágták az utat a menekülő ellenség elől, és elfogták Midján két vezérét. Utóbb mégis szemrehányást tettek, hogy miért nem hívták Őket már korábban segítségül. Gedeon erre azt felelte, hogy többet ért „Efraim böngészése Abiszer szüretjénél" (Bír 8,2), azaz az efraimiták által elvégzett tisztogatási akció többet ért, mint Gedeon egész hadjárata. Ez az önzetlen magatartás megnyugtatta Efraim férfiait.

Jóáb nagy önzetlenséget tanúsított, amikor Rabbá bevétele után felszólította Dávidot, hogy a már szinte teljesen elfoglalt városnak adja meg a kegyelemdöfést (2Sám 12,26-28). Jóáb helyesnek tartotta, sőt, az volt a kívánsága, hogy a győzelem dicsősége Dávidé legyen.

Pál apostol önmagánál különbnek tartotta a filippibelieket. Azt mondta, hogy a filippibeliek élete és szolgálata volt a tulajdonképpeni áldozat Isten számára, míg ő maga semmi mást nem tett, mint italáldozatot mutatott be, amely kiöntetik az ő hitük áldozatára és szolgálatára (Fil 2,17).

Az önmegtagadás legfőbb példája azonban az Úr Jézus, aki megalázta magát, hogy mi felmagasztaltassunk. Szegénnyé lett, hogy mi meggazdagodjunk. Meghalt azért, hogy mi éljünk

„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt" (Fil 2,5).


01.01. Újévi ima

„Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között." 2Mózes 12,2

 ima

Az újévi elhatározások jók, csak éppen könnyen összetörnek. Az újévi imádságok még jobbak; mert felszállnak Isten trónusához, és mozgásba hozzák a meghallgattatás kerekeit. Ha ma egy új esztendő kezdeténél állunk, gondolkodjunk el a következő imádság felett.

„Úr Jézus, ma ismét egészen Neked szentelem magamat. Azt akarom, hogy ebben az évben is vedd kezedbe életemet, és használd fel a Te dicsőségedre. Vedd egész valómat, hadd adjam neked mindenem.

Kérlek, óvj meg a bűntől és mindattól, ami szégyent hoz nevedre!

Add, hogy engedjek Igéd tanításának. Szeretnék benne előre haladni. Ne engedd, hogy a "régi nótát fújjam".

Legyen ez évi jeligém: »Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem« (Jn 3,29). Legyen minden dicsőség a Tied! Segíts, hogy ne magamnak kívánjam azt!

Taníts meg arra, hogy minden döntésemet imádság után tegyem. Aggódom, nehogy a magam értelmére támaszkodjam. "Tudom Uram, hogy az ember nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja lépteit" (Jer 10,23).

Szeretnék meghalni a világnak, sőt a barátok és ismerősök dicséretének vagy korholásának is. Adj nekem osztatlan, tiszta vágyat arra, hogy azt tegyem, ami Neked kedves.

Óvj meg attól, hogy másokat kritizáljak, és rosszat mondjak róluk. Segíts abban, hogy szavaim embertársaim épülésére és hasznára váljanak.

Vezess el a bajban levő lelkekhez! Szeretnék én is - miként Te - a bűnösök barátja lenni. Add, hogy sírni tudjak az elveszettek miatt! Add, hogy úgy lássam az embereket, mint ahogy Üdvözítőm látta Őket, mígnem szememet elhomályosítják a könnyek! Add, hogy részvéttel tekintsek a tévelygő juhokra, és az Úr iránti szeretetből szeressem őket!

Úr Jézus, óvj meg attól, hogy hideg, keserű és cinikus legyek, hogy közönyössé váljak, akármi történjék is velem, keresztyénségem miatt!

Vezess a pénzzel való gazdálkodásban is! Segíts, hogy hűséges sáfár legyek mindazokban, amiket rám bíztál!

Segíts minden pillanatban arra gondolnom, hogy testem a Tiéd! Add, hogy ez a hatalmas igazság egész magatartásomat befolyásolja!

És, Úr Jézus, könyörgök azért, hogy legyen ez az év a Te visszajöveteled éve! Vágyva vágyom arra, hogy színről színre lássalak és imádattal boruljak eléd. Maradjon eleven a boldog reménység a szívemben ebben az évben, és oldjon le mindarról, ami ehhez a földhöz köt, sőt, tartson állandóan a várakozás készültségében. Ámen. Jöjj, Uram Jézus!"



William MacDonald rendkívül gyakorlatias áhítatos könyve Isten Igéjének a szeretetét, és az Úr Jézus Krisztus iránti odaadásunkat kívánja felébreszteni és ébren tartani. A fentiekből adódóan a mindennapokban előforduló nehézségek, bűnök isteni megoldásában kíván útmutatást adni.

„Az én lelkem szomjazza, hogy az én lábamnak legyen szövétneke az Ige, az én ösvényemre derítsen világosságot Isten áldott beszéde.”