William MacDonald: Ösvényem világossága

 

 

 

 

http://velunkazisten.hu/osvenyem/Osvenyem_vilagossaga

William MacDonald: Ösvényem világossága     

         

 

Március 30. Minden a javamra van

 

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." Róma 8,28

"...akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál..."

Ez olyan igevers, amely a legtöbb nehézséget akkor okozza, amikor legnehezebb az életünk. Amíg lágy szellő lengedez, addig problémamentesen elmondhatjuk: „Hiszek, Uram." De amikor jönnek az élet viharai, akkor így kiáltunk: „Segíts a hitetlenségemen."

 

És mégis tudjuk, hogy ez a vers igaz. Isten javunkra fordítja a dolgokat. Tudjuk, mert ezt mondja a Biblia. Hittel elfogadjuk, még ha nem is látjuk, és nem is értjük.

 

Tudjuk, hogy igaz - Isten jelleme alapján. Ha Ő a végtelen szeretet, a végtelen bölcsesség és a végtelen hatalom, akkor ebből az következik, hogy mindent javunkra tervez és javunkra fordít.

 

Tudjuk, hogy igaz - Isten népének tapasztalata alapján. Egy áhítatos könyv elmondja egy hajótörött történetét, aki egymaga menekült meg és vergődött el egy lakatlan szigetre. Fölépített magának egy kunyhót, amelyben mindazt el tudta helyezni, amit a hajóroncsról megmentett. Könyörgött Istenhez szabadulásért, és aggódva kémlelte a látóhatárt, hogy egy esetleg arra haladó hajóval észrevetesse magát Egy napon rémülten látta, hogy kunyhója kigyulladt, mindene a lángok martaléka lett. Csakhogy az, amit az elképzelhető legrosszabbnak látott, valójában a lehető legjobb lett, ami csak történhetett vele. „Észrevettük a füstjelzést" - mondta a hajó kapitánya, aki mentésére sietett.

 

Gondoljunk mindig arra, hogy ha életünk Isten kezében van, akkor valóban „minden a javunkra szolgál".

 

El kell ismerni, vannak idők, amikor megrendül a hitünk, amikor a teher nyomasztónak, a homály elviselhetetlennek tűnik. Ilyenkor kétségbeesetten kérdezzük: „Hogyan támadhat ebből a helyzetből valaha is jó?" Erre csak egy válasz van. Az a jó, amit Isten munkál ebből, a 29. versben található: „hogy hasonlatossá legyenek Fia képéhez". Olyan ez, mint a véső, amelyet a szobrász használ, hogy a márványból előhozza az ember képét. Miközben az élet csapásai minden alkalmatlan vonást levésnek rólunk, átváltozunk Krisztus dicsőséges képére. És még ha az élet nyomorúságai között semmi jót nem találhatunk - akkor is ez a legjobb: átváltozunk Krisztus képére.

 

Róm.8. 28 Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. 29 Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között.

 


Március 29.  Gondolataimat kitöltő szenvedély

„Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki harcosává fogadta." 2Timóteus 2,4

 Egy harcos sem...

A keresztyén embert Krisztus fogadta zsoldjába, és az Ő szolgálatában tevékenykedik. Nem elegyedhetik bele a mindennapi élet dolgaiba. Itt a hangsúly a beleelegyedik szón van. Természetesen nem teheti magát teljesen függetlenné a földi tevékenységtől. Dolgoznia kell, hogy családja számára megszerezze a mindennapi kenyeret. A napi dolgokkal való foglalkozásnak van bizonyos mértéke, amely egyszerűen elkerülhetetlen, mert különben ki kellene mennünk a világból, ahogyan azt Pál világosan megmondta az 1Korintus 5,10-ben,

A keresztyén ember azonban nem elegyedhetik bele ezekbe a dolgokba. Következetesen az Úr számára végzett szolgálatnak kell elsőbbséget adnia. Az önmagukban jó dolgok is gyakran ellenségeivé válnak a legjobbnak.

William Kelly mondja: „Hogyha beleelegyedünk az élet dolgaival való foglalatosságba, akkor tulajdonképpen feladtuk a világtól való elkülönülésünket, és mint teljes értékű üzleti partnerek foglaljuk el helyünket a földi dolgokban."

Beleelegyedtem a világ dolgaiba akkor is, amikor politikával foglalkozom, mint eszközzel e világ problémáinak megoldására. Ez olyasmi, mintha a süllyedő Titanicon a fedélzeti fekvőszékeket kezdeném rendbe rakni.

Akkor is beleelegyedtem, ha a világ minden nyomorúságára gyógyszerként a szociális munkára tenném a hangsúlyt inkább, mint az evangéliumra.

Beleelegyedtem a világ dolgaiba akkor is, ha az üzleti élet annyira leköt, hogy legjobb erőimet a pénzszerzésnek szentelem. Így miközben valamit csinálni akarok az életemből, a valóságban elveszítem azt.

Beleelegyedtem akkor, ha nem Isten országának és az Ő igazságának adom meg az első helyet az életemben.

Beleelegyedtem, ha olyan dolgok rabjává válok, amelyek túl jelentéktelenek az örökkévalóság gyermeke számára: pl. az autóm teljesítménye, a részvényeim árfolyama, a házi számítógépem teljesítménye, a magam sütötte korpás kenyér tápértéke, vagy a macskaeledel hatása cicáim selymes szőrére... Ilyesmik a mindennapi életben egy pillanatra fontosak lehetnek, de az Úr szolgájához méltatlan az, ha gondolatainkat kitöltő szenvedéllyé válnak.

 

 


Március 28  Ingatag alap

„Nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette." 2Sámuel 13,15

 gyűlölet

Amnón égő vágyakozással kívánta féltestvérét, Támárt. A leány szép volt, és Amnón elhatározta, hogy magáévá teszi, mégpedig azonnal. Noha tudta, hogy szándékát Isten törvénye egyértelműen tiltja, olyan nagy sóvárgás emésztette, amely minden megfontolást elsöpört. Betegnek tettette magát, becsalta a leányt a szobájába, és megerőszakolta. Kész volt szenvedélye egyetlen pillanatáért mindent feláldozni.

A kéjes gyönyörűség azonban gyűlöletté változott. Miután önző módon visszaélt vele, megvetette a leányt, és valószínűleg azt kívánta, hogy bárcsak sohase látta volna őt. Kidobatta az utcára, és bezáratta utána az ajtót.

A történelemnek ez a kicsiny szakasza ma naponta megismétlődik. A mi úgynevezett szabad társadalmunkban teljesen leépítették az erkölcsi értékmérőket. A házasság előtti szexuális kapcsolatot teljesen normálisnak tekintik. Sokan együtt élnek házasságkötés nélkül. A prostitúciót megengedi a törvény. A homoszexualitás általánosan elfogadott alternatív életmód lett.

Akár idős, akár fiatal valaki - megismer és megkedvel valakit, s azzal minden el van intézve. Nincs ennél magasabb törvény. Nem köt semmiféle parancsolat. Az ember elhatározta, hogy mindazt megszerzi, amit csak akar. Így elfojtja magában az igazság és az igazságtalanság minden gondolatát, és elhiteti magával, hogy semmilyen más módon nem lehet normális életet élni. Így tehát - Amnónhoz hasonlóan - fejjel ugrik bele valamibe, és azt hiszi, hogy ily módon kiteljesedik az élete.

Csakhogy ami előzőleg oly szépnek látszott, arról utólag gyakran kiderül, hogy katasztrofális. Elkerülhetetlenül következik a bűntudat, akármilyen szenvedélyesen tagadják is sokan. Az önértékelés kölcsönös elvesztése megkeseredéshez vezet, azután viszálykodáshoz, végül pedig nyílt gyűlölködéshez. Az a személy, aki azelőtt oly nélkülözhetetlennek látszott, most egyenesen visszataszítóvá válik. Innen azután már csak egy kicsiny lépés vezet a bántalmazáshoz, pereskedéshez, sőt gyilkossághoz.

A szexuális vágy túlságosan ingatag alap ahhoz, hogy tartós kapcsolatot építsünk rá. Ha az ember megveti Istennek az erkölcsi tisztaságra vonatkozó alapelveit, azt saját kárára és vesztére teszi. Csak Isten kegyelme adhat bocsánatot, gyógyulást és helyreállítást.

 


Március 27.  Nem zárható kalitkába

„A szél arra fúj, amerre akar." János 3,8

 A szél arra fúj amerre akar

Isten Szelleme szuverén. Arra hat, amerre neki tetszik. Megkísérelhetjük Őt a mi saját kereteinkbe kényszeríteni, kísérleteink azonban eleve kudarcra vannak ítélve.

Isten Szellemének legtöbb jelképe mozgékony dolog: - szél, tűz, olaj és víz. Mindezeket megkísérelhetjük kezünkkel megragadni, de világossá teszik számunkra: „Ne akarj nekem határokat szabni!"

A Szent Szellem sohasem cselekszik erkölcsileg visszás dolgokat, másfelől azonban fenntartja magának a jogot, hogy rendkívüli és szokatlan módon cselekedjék. Így például Isten a férfira bízta a vezetést teremtési rendjében, de nem mondhatjuk azt, hogy a Szent Szellem nem támaszthat pl. egy Debórát, hogy vezesse az Ő népét, ha úgy látja jónak.

Vészterhes időkben a Szent Szellem olykor megenged olyan magatartásokat, amelyek általánosságban tilosak. Dávidnak és társainak megengedte, hogy egyenek a szent kenyerekből, amelyek pedig kizárólag a papok számára voltak fenntartva. És a tanítványoknak is megengedte, hogy szombatnapon kalászokat tépjenek.

Egyesek szerint a Cselekedetek könyvében az evangelizáció pontosan meghatározott mintáját látjuk, márpedig az egyetlen minta, amelyet fel tudok fedezni benne, az a Szent Szellem szuverén volta.

Az apostolok és más hívők nem követtek semmiféle tankönyvet, hanem egyedül az ő vezetését. Ez gyakran különbözött attól, amit mi egészséges emberi ésszel tanácsoltunk volna.

Látjuk például, ahogyan Fülöpöt vezeti a Szellem, hogy hagyja ott a sikeres szamáriai ébredést azért, hogy egy magányos embernek, az etiópiai kincstartónak bizonyságot tegyen a gázai úton (Csel 8,26 kk).

Ma is óvakodnunk kell attól, hogy a Szent Szellemnek valamit is előírjunk arra nézve, hogy mit tegyen és mit ne tegyen. Tudjuk, hogy Ő sohasem tenne semmiféle bűnös dolgot. Másfelől viszont számolhatunk azzal, hogy esetleg szokatlan módon munkálkodik. Nem köti magát a mi hagyományos munkamódszereinkhez. Gyakran tiltakozik minden formalizmus, szertartásosság és megmerevedés ellen, miközben új mozgalmakat tölt el megelevenítő erővel. Ezért legyünk nyitottak a Szent Szellem szuverén munkája iránt, és ne vonuljunk félre tele kritikával.


Március 26  Mit tartozik rád?

„Mit tartozik rád? Te kövess engem!" János 21,22

 kereszt és virág

Csak az imént mondta az Úr Jézus Péternek, hogy magas kort fog elérni, és a végén mártírhalált hal. Péter azonnal Jánosra tekintett, és megkérdezte, hogy János talán kivételezett bánásmódban részesül? Az Úr válasza ez: „Mit tartozik ez rád? Te kövess engem!"

Péter magatartására emlékeztet Dag Hammarskjöld: „Mindenek ellenére keserűség van benned, hogy mások élvezik azt, amit tőled megtagad az élet, és ez a keserűség újra meg újra fellángol benned. Legjobb esetben talán elcsitul életed néhány napsugaras napján. De azért ott van, még ezen a kimondhatatlanul nyomorúságos szinten, a halál valóságos keserűségének kifejezése - neked pedig fáj, hogy mások tovább élhetnek."

Ha szívünkre vennénk az Úr szavait, akkor nem egy probléma simán megoldódnék Isten népe között.

Könnyű elkeserednünk, ha látjuk, hogy másoknak jobban megy a dolguk, mint nekünk. Az Úr megengedi, hogy új házuk legyen, új kocsit vásároljanak.

Mások, akik - szerintünk - kevésbé élnek odaadó életet, a legjobb egészségnek örvendenek, míg mi két-három betegséggel is küszködünk.

A szomszéd család gyermekei jó külsejűek, kiválóak a tanulásban és sportban egyaránt. A mieink viszont középszerűek.

Látjuk, hogy mások olyan dolgokat tehetnek meg, amelyek megtételére nekünk nincs szabadságunk. Még ha ezek a dolgok nem bűnösök is önmagukban, akkor is keserűek vagyunk mások szabadsága miatt.

És ami még ennél is szomorúbb: bizonyos hivatásbeli féltékenység létezik még az Úr ügyében munkálkodók között is. Az egyik prédikátor megsértődik, mert a másik népszerűbb, közismertebb és több barátja van. Egy másik amiatt van megbántva, hogy testvére olyan módszereket alkalmaz, amelyekkel ő nem ért egyet

S mindezeket a méltatlan magatartásokat határozottan és erőteljesen elítéli az Úr: „Mit tartozik rád? Te kövess engem!" Valóban nem tartozik ránk, hogyan bánik az Úr más hívőkkel. A mi felelősségünk az, hogy kövessük Őt az úton, amelyet számunkra kijelöl - akármilyen legyen is az.


Március 25. Először Isten!

„Kezdetben teremtette Isten..." 1Mózes 1,1

Kezdetben 

Ha az 1Mózes 1,1 első három szavát elválasztjuk a vers többi részétől, akkor mintegy egész életünkre érvényes jelszót kapunk: „Először Isten!"

Ugyanerre a mottóra találunk utalást már az első parancsolatban: „Ne legyen más istened rajtam kívül" (2Móz 20,3). Senki és semmi nem foglalhatja el az igaz és élő Isten helyét!

Ugyanezt találjuk Illés és a sareptai özvegy történetében. Az asszonynak már csak annyi olaja és lisztje volt, amennyiből egy lepényt süthetett magának és a fiának (1Kir 17,12). Meglepő módon azt mondta neki Illés: „Készíts először nekem egy kis lepényt belőle." Ez talán elképesztő önzésnek tűnik, ha nem tudjuk, hogy Illés Isten képviselője volt. Kérésével azt fejezte ki: „Tedd egyszerűen Istent az első helyre, és akkor sohasem fogsz szükséget látni!" '

Századokkal később ugyanezt tanította az Úr Jézus a Hegyi Beszédben, amikor azt mondta: „Keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak néktek" (Mt 6,33). Életünkben az első hely Isten országát és az Ő igazságát illeti meg.

Az Úrnak ezt a kijelentését támasztja alá a Lukács 14,26: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom." Krisztusnak kell elfoglalnia az első helyet!

De hogyan helyezzük Istent az első helyre? Végül is gondoskodnunk kell családunkról. Gondolnunk kell munkánkra. Számtalan kötelességünk van, amelyek igénybe veszik időnket és erőnket. Nos, úgy tesszük Istent az első helyre, hogy olyan szeretettel szeretjük Őt, amihez képest minden más szeretet gyűlöletként hat. Úgy, hogy ennek a világnak dolgait csak Tőle ránk bízott javaknak tekintjük, és csak azokhoz a dolgokhoz ragaszkodunk, amelyek az Ő országával kapcsolatban használhatók fel. Úgy, hogy az örökkévalóságra vonatkozó dolgokat tesszük az első helyre, és arra gondolunk, hogy olykor még maguk a jó dolgok is ellenségei lehetnek a legjobbnak.

A helyes kapcsolat Istennel az ember legfőbb érdeke. És ez abban áll, hogy Ő lesz az első helyen. Ha Istennek adjuk az első helyet, akkor nem lesz ugyan problémamentes az életünk, de teljes életet tudunk élni. Ha azonban Istennek a második helyet utaljuk ki, akkor csak problémáink lesznek - s ráadásul nyomorúságos vegetálás lesz az életünk.


Március 24. Mindent megad, amire szükség lesz

„A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott." Ef. 4,7

Nekem az élet Krisztus 

Ha az Úr valamit parancsol nekünk, mindig megadja a hozzá való erőt is. Valamennyi parancsolatában benne rejlik az általa adott képesség is, még ha ezek a parancsolatok lehetetlennek látszanak is.

Jethró azt mondta Mózesnek: „Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, akkor te is helyt tudsz állni" (2Móz 18,23). „Alapelv az, hogy Isten teljes felelősséget vállal azért, hogy emberét alkalmassá tegye a feladat elvégzésére, amelyre rendelte" (J.O. Sanders).

Az Úr Jézus szolgálata során legalább két béna emberrel találkozott (Mt 9,6; Jn 5,9). Mindkét alkalommal felszólította őket, hogy keljenek fel, és vigyék magukkal az ágyukat. Mikor ezek a bénák arra az akarati döntésre jutottak, hogy engedelmeskednek, erő áradt tehetetlen tagjaikba.

Péter tudta, hogyha az Úr Jézus azt mondta neki, hogy a vízen járva menjen hozzá, akkor tud is járni a vízen. Mihelyt Jézus azt mondta: "Jöjj!" - Péter kilépett a hajóból és járt a vízen.

A száradt kezű ember nem tudta volna kinyújtani kezét, de amikor az Úr Jézus parancsolta neki, akkor megtette. A keze meggyógyult.

Az a gondolat, hogy 5000 embert jóllakassanak néhány darab kenyérrel és hallal, teljes képtelenség volt. De amikor az Úr Jézus azt mondta tanítványainak: „Adjatok nekik ti enniük", megszűnt a lehetetlenség.

Lázár már négy napja volt a sírban, amikor az Úr Jézus megparancsolta: „Lázár, jöjj ki!" A parancsot a végrehajtásához szükséges erő kísérte. Lázár kijött a sírjából.

Ezt az igazságot a gyakorlatban kell élnünk! Mikor Isten úgy vezet minket, hogy végezzünk el egy dolgot, sohase bújjunk ki alóla azzal, hogy képtelenek vagyunk rá! Ha Ő valamit megparancsol, akkor megadja a teljesítéshez szükséges erőt is. Találóan mondta egyszer valaki: „Isten akarata sohasem vezet téged olyan helyre, ahol ne tartana meg az ő kegyelme."

Ugyanúgy igaz az is, hogy ha Isten megbízatást ad, akkor Ő gondoskodik a költségeiről is. Ha bizonyosak vagyunk az ő vezetésében, nem kell aggódnunk a pénzügyi dolgok miatt, ő majd gondoskodik azokról is.

Isten, aki kettéválasztotta a Vörös-tengert és a Jordánt, hogy népe átkelhessen a vízen, ma is ugyanaz, aki akkor volt. Ma is kész minden akadály és nehézség elhárítására, ha az övéi engedelmeskednek akaratának. És még mindig készen áll a segítségre teljes kegyelmével, amely lehetővé teszi annak véghezvitelét, amit parancsolt. Ma is „munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően" (Fil 2,13).

 


Március 23.  Áldozat

„Nem akarok ingyen kapott áldozatot bemutatni Istenemnek, az Úrnak." 2Sámuel 24,24 *

 ingyen áldozat

Amikor Dávid parancsot kapott, hogy áldozatot mutasson be azon a helyen, ahol az Úr véget vetett a dögvésznek, Arauná önként, ajándékképpen fölkínálta neki szérűjét, az áldozati marhákat és a tűzifát. Dávid azonban ragaszkodott hozzá, hogy fizessen mindezekért a dolgokért. Nem akart olyasmit áldozni az Úrnak, ami semmibe sem került neki.

Tudjuk, hogy semmibe nem kerül keresztyénné lennünk, de azt is tudnunk kell, hogy az igazi tanítványi élet bizony sokba kerül. „Az ami semmibe sem kerül nekünk, semmit sem ér."

Odaadásunk mértékét gyakran bizonyos meggondolások határozzák meg, a kényelmesség és a ráfordítandó költség. Persze, hogy elmegyünk az imaórára, ha nem vagyunk éppen fáradtak, vagy nem fáj éppen a fejünk. Igen, szívesen vezetjük a bibliaórát, hacsak nem jön közbe egy hétvége a hegyekben.

Annak gondolata, hogy nyilvánosan és hangosan imádkozzunk, bizonyságot tegyünk vagy az evangéliumot hirdessük, elbizonytalanít és szorongást kelt bennünk - ezért inkább csöndben maradunk. Semmi kedvünk részt venni a hajléktalan-misszió munkájában, mert attól tartunk, hogy tetveket vagy bolhákat szedünk össze. A missziói mezők minden gondolatát elutasítjuk, mert félünk a kígyóktól és pókoktól.

Adományunk gyakran inkább borravaló, mintsem áldozat. Azt adjuk, amit különben sem nélkülözünk - szemben az özvegyasszonnyal, aki mindenét odaadta. Vendégszeretetünk mértékét a költségek, a háztartásunkban okozott kényelmetlenség és rendetlenség határozza meg - ellentétben azzal a lelkigondozóval, aki elmondta, hogy lakásának minden szőnyege tele van már foltokkal, az ott tartózkodó részegek hányadékának nyomaival. A szükségben lévő embertársainkkal szemben segítőkészségünk azonnal megszűnik, mihelyt lepihenünk - ellentétben azzal a gyülekezeti elöljáróval, aki kész volt bármilyen órában ágyából is felkelni, hogy valakinek szellemi vagy anyagi téren segíthessen.

Ha Krisztus hívása elérkezik hozzánk, gyakran azt kérdezzük: „Mi hasznom van belőle?" vagy „Kifizetődik ez?" Pedig inkább azt kellene kérdeznünk: „Olyan áldozat ez, amely valóban kerül valamibe nekünk?' Találóan mondta valaki: „Szellemi-lelki életünkben jobb, ha a dolgok kerülnek nekünk valamibe, mintha a dolgok kifizetődnek."

*

2Sám. 24:24 - az Újfordítás szerint:

"De a király ezt felelte Araunának: Így nem! Csak áron veszem meg tőled, mert nem akarok ingyen kapott áldozatot bemutatni Istenemnek, az ÚRnak. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és a marhákat ötven ezüst sekelért."

- a Károli fordítás szerint:

"Monda pedig a király Araunának: Nem, hanem pénzen veszem meg tőled, mert nem akarok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen való áldozatot áldozni. Megvevé azért Dávid azt a szérűt és az ökröket ötven ezüst sikluson."


Március 22. Szándékainkat jutalmazza

"De az Úr azt mondá Dávidnak, az én atyámnak: Azt, hogy arra gondoltál, hogy az én nevemnek házat építs, jól cselekedted, hogy szívedben ezt végezted;" 
1Királyok 8,18

Az ember azt nézi


Dávid szívének leghőbb vágya az volt, hogy az Úrnak Jeruzsálemben templomot építsen. Az Úr megüzente neki, hogy ő maga nem építhet templomot, mert hadakozó ember, de hozzátette ezeket a szavakat: „... Azt jól tetted, hogy szívedben elhatároztad". Ebből világosan kitűnik, hogy Isten a kívánságot egyenlőnek tartotta a cselekedettel, és így van ez velünk is, ha nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végrehajtsuk Őérte való terveinket.

Ez természetesen nem érvényes akkor, ha tehetetlenségünket saját mulasztásunkra és restségünkre kell visszavezetnünk. Ebben az esetben a puszta kívánság nem elegendő. Gyakran halljuk, hogy „a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve".

Sok azonban az olyan eset keresztyén életünkben, amikor szeretnénk valamit tenni az Úrért, de olyan körülmények akadályoznak meg, amelyekre nincs befolyásunk. Egy hívő fiatal pl. szeretne megkeresztelkedni, de hitetlen szülei megtiltják neki. Az ilyen esetben Isten úgy tekinti, mintha megkeresztelkedett volna, mindaddig, amíg el nem hagyja a szülői házat, és engedelmeskedhet az Úrnak anélkül, hogy szüleivel szemben engedetlen volna.

Egy hívő asszony pl. szeretne a helyi gyülekezet minden egyes összejövetelén részt venni, de részeg férje ragaszkodik hozzá, hogy otthon maradjon. Az Úr megjutalmazza férje iránti engedelmességét, és azt a vágyát is, hogy másokkal összejöjjön az Úr Jézus nevében.

Egy idős nőtestvér sírva nézte, ahogy a többiek egy bibliai konferencián osztották az ebédet. Ezt a szolgálatot sok éven át ő végezte nagy örömmel, de testi állapota miatt most már nem volt képes rá. Isten ennek az asszonynak a könnyeit éppoly gazdagon megjutalmazza, mint a többiek szorgos munkáját.

És ki tudná, hányan vannak olyanok, akik magukat szívesen feláldoznánk a misszió szolgálatában, de sohasem voltak abban a helyzetben, hogy akárcsak a városuk határán is túljussanak. Isten ismeri őket - és valamennyi szent vágyuk elnyeri jutalmát Krisztus ítélőszéke előtt.

Ez érvényes az adakozásra is. Azokra, akik már idáig is bőven adakoztak - nagy személyes áldozatok árán - az Úr ügyéért, de vágynak arra, hogy bárcsak még többet adhatnának. Isten úgy tekinti őket, hogy valóban többet adtak.

A betegek, fogyatékosok, ágyhoz kötöttek, hajlott korúak nincsenek eleve kizárva a legmagasabb értékelésből, mert „Isten a maga irgalmában nem sikereink, hanem óhajaink szerint ítél meg minket".


Március  21 Haragunk is dicsőíti

„Mert az emberek haragja megdicsőít téged, haragjuk maradékával felövezed magadat." Zsoltár 76,11

Isten dicsősége

Az emberiség történetének egyik legizgalmasabb vonása az, ahogyan Isten az emberek haragját a maga dicsőítésére változtatja. A bűneset óta az ember szüntelenül Isten ellen, Isten ügye ellen és Isten népe ellen szorítja ökölbe a kezét. Isten azonban ahelyett, hogy ezt a haragot azonnal megbüntetné, engedi, hogy kifejlődjék, aztán felhasználja Önmaga dicsőségére és népe áldására.

Néhány ember gonosz tervet szőtt testvérük, József ellen, és eladták őt egy nomád bandának, amely azután Egyiptomba vitte. Isten azonban Egyiptom második leghatalmasabb férfiévá magasztalta föl, és népének megmentőjévé tette őt. Később József meg is magyarázta testvéreinek: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt" (1Móz 50,20).

Hámán haragja a zsidók ellen végül saját pusztulásához vezetett, és azok felmagasztaltatásához, akiket meg akart semmisíteni (Eszter könyve).

Három ifjú zsidót tüzes kemencébe vezettettek, amely olyan forró volt, hogy még azok is megégtek, akik őket beledobták. Az ifjak azonban sértetlenül kerültek ki belőle, anélkül, hogy a tűznek akárcsak a szaga megérződött volna rajtuk. Erre a pogány király törvényt bocsátott ki, amely szerint halállal bűnhődik, aki csak egy szót is szól a zsidók Istene elle. (Dániel könyve)

Dánielt az oroszlánok vermébe vetették, mert a menny Istenéhez imádkozott. Csodálatos megmenekülésének következményeként a király új rendeletet adott ki, amely szerint tisztelni kell Dániel Istenét! (Dániel könyve)

Ha most az újszövetségi korba érkezünk, megállapíthatjuk, hogy a Gyülekezet üldöztetésének következménye az evangélium gyorsabb elterjedése. István vértanúhalála adta az első indítékot Saul megtéréséhez. Pál bebörtönzésének eredménye négy levél, amelyek ma is benne vannak a Szentírásban.

Amikor évszázadokkal később Husz János hamvait a folyóba szórták, ezt hamarosan követte az evangéliumok folyamként áradó terjedése minden helyen. Emberek széttépték a Bibliát és a szélbe szórták lapjait, de valaki valahol megtalált egyetlen kettészakadt lapot belőle, és annak nyomán csodálatosképpen hitre jutott.

Az emberek csúfolódva beszélnek ma Jézus Krisztus visszatéréséről, és ezzel betöltik a próféciát, amely szerint az utolsó napokban csúfolódók támadnak (2Pt 3,3-4).

Így munkálja Isten, hogy az emberek haragja Őt dicsőítse.


Március 20. Megértés helyett ima

"És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!"
Lukács 15,21

 tékozló fiú

Az apa csak akkor szaladt a tékozló fiú elébe, és csak akkor borult a nyakába és csókolta meg, amikor az bűnbánó szívvel hazatért. Nem lett volna helyes bocsánattal ajándékozni meg őt anélkül, hogy előzőleg igaz bűnbánatot mutatott volna. A bibliai alapelv így hangzik: „...ha megbánja, bocsáss meg neki" (Lk 17,3).

A példázat nem szól arról, hogy az apa támogatta volna tékozló fiát mindaddig, amíg a messzi országban élt. Ha ezt tette volna, ezzel csak akadályozta volna Isten munkáját lázadó fia életében. Az Úr célja az volt, hogy a lázadó fiút eljuttassa egészen a disznók vályújáig. Tudta, hogy a tékozló fiúnak teljesen csődbe kell jutnia, hogy nem fog föltekinteni mindaddig, amíg mélyen el nem merül a mocsokban.

Minél hamarabb jut el a tévelygő ember a disznók eledeléhez, annál hamarább kész arra, hogy megadja magát.

Ez talán a legnehezebb dolog, különösen az édesanyák számára. Természetünknél fogva hajlamosak vagyunk arra, hogy lázadozó fiainkat és leányainkat kiszabadítsuk mindazokból a szükséghelyzetekből, amelyekbe az Úr beleengedi őket. De ha ezt teszik a szülők, akkor hátráltatják az Úr művét, és csak meghosszabbítják gyermekük szenvedését.

Spurgeon mondta egyszer: „Az eltévelyedettekkel szemben való igazi szeretet nem abban nyilvánul meg, hogy testvériesülünk velük a tévelygésükben, hanem abban, hogy az Úr Jézushoz mindenekben hűségesek maradjunk."

Nem igazi szeretet az, amely megértést mutat a bűnös ember gonoszságával szemben.
Az igazi szeretet az Úrnak ajánlja az illetőt, és így imádkozik: „Uram, hozd vissza őt, kerüljön, amibe kerül."

Dávid életében akkor követte el az egyik legnagyobb hibát, amikor Absolont visszahozatta anélkül, hogy az a bűnbánatnak a legcsekélyebb jelét is mutatta volna. Röviddel ezután Absolon meglopta a nép szívét, és összeesküvést szervezett apja ellen. Végül kiűzte apját Jeruzsálemből, és magát emelte királynak helyette. Dávid azonban - még akkor is, amikor fia sereggel vonult ellene, hogy apját megsemmisítse - megparancsolta embereinek, hogy kíméljék Absolon életét. Jóáb azonban megölte Absolont.

Ha a szülők készek arra, hogy elhordozzák a szenvedést, amikor látják, hogy fiukat vagy lányukat Isten egy disznóólban folytatott életig engedi lezülleni, ezzel sokszor egy még nagyobb szenvedést segítenek neki elkerülni.

Lukács 17:3, Vigyázzatok magatokra! Ha vétkezik a testvéred, dorgáld meg, és ha megtér, bocsáss meg neki.


Március 19. Hallgatni nem mindig arany

"Átkozzátok Mérózt - mondta az Úr angyala -, átkozva átkozzátok lakóit, mivel nem jöttek el segíteni az Úrnak, segíteni az Úrnak a hősök közt!" Bírák 5,23

közöny 

Debora énekében azért átkozza Mérózt, mert lakói közönyösen nézték, hogyan harcol Izráel a kánaánitákkal. Ruben törzsét is keserűen gúnyolja: jó szándékúak voltak ugyan, de nem akkor hagyták ott nyájaikat, amikor kellett volna. Gileádot, Ásért és Dánt is bírálja tétlenségéért.

Dante azt mondta: „A pokol legforróbb helye azoknak van fenntartva, akik a nagy erkölcsi válságok idején semlegesek maradtak."

Ugyanezzel a gondolattal találkozunk a Példabeszédek könyvében, ahol ezt olvassuk: „Mentsd meg azokat, akiket halálra visznek, és ne fordulj el azoktól, akiket, a vesztőhelyre hurcolnak! Ha azt mondanád, hogy erről nem tudtunk, az, aki a szíveket vizsgálja, beléd lát, és aki a lelkedet őrzi, ismer, ő megfizet az embernek cselekedete szerint" (Péld 24,11-12). Ezzel kapcsolatban Kidner a következőket mondja: „Béres, és nem jó pásztor az, aki a súlyos körülményekre (11), reménytelen feladatokra (11) és megbocsátható tudatlanságra (12) hivatkozik; a szeretet nem nyugszik meg olyan könnyen - és a szeretet Istene sem."

Mit tennénk ma, ha nagy antiszemita hullám söpörne végig országunkon, ha a zsidókat, Isten választott népét, újra koncentrációs táborba, gázkamrákba, krematóriumokba hurcolnák? Kockára tennénk-e életünket, hogy nekik menedéket biztosítsunk?

Vagy ha keresztyén testvéreinket üldöznék, és halálbüntetés terhe mellett meg lenne tiltva, hogy őket befogadja bárki is: védelmet nyújtanánk neki otthonunkban? Mit tennénk?

Vagy lássunk valami kevésbé hősies, és talán valószínűbb esetet. Tegyük fel, hogy egy keresztyén szervezet vezetője vagy, ahonnét el akarnak bocsátani egy hűséges alkalmazottat, egy másik befolyásos vezető kívánságára, hogy az ő emberét alkalmazzák. Mikor döntésre kerül a sor ebben a kérdésben, néma maradsz?

„Hallgatni nem mindig arany. Olykor csupán piszkossárga."


Március 18. A legjobb gyógymód

„Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is."
Filippi 2:4,

„Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is."  Filippi 2:4,

A Filippi 2 kulcsszava: „a mások". Az Úr Jézus másokért élt. Pál másokért élt. Timóteus másokért élt. Epafroditus másokért élt. Mi is éljünk másokért.

Nemcsak azért, mert ez a helyes, hanem azért, mert ez nekünk is jó! Sokszor nagy árat kell fizetnünk azért, hogy másokért éljünk, de még nagyobbat azért, ha nem másokért élünk!

Társadalmunk tele van olyan emberekkel, akik csak saját érdekeikért élnek. Saját problémáikon töprengve ülnek otthon. Elgondolkodnak minden őket ért kicsiny sérelem fölött, és hamarosan hipohonderek lesznek. Magányukban azon siránkoznak, hogy senki sem törődik velük, és nemsokára az önsajnálatban merülnek el. Minél több idejük van az önmagukkal való törődésre, annál lehangoltabbak lesznek. Az élet egyetlen belső rémlátássá alakul át. Hamarosan orvoshoz fordulnak, és tabletták tömegét szedik be, amelyek sohasem gyógyítják ki őket énközpontuságukból. Azután törzsvendégek lesznek a pszichiáterek heverőjén, hogy megszabadulhassanak életuntságukból.

Az ilyen emberek számára a legjobb gyógymód a másokért való szolgálat. Vannak fekvő betegek, akiket meg kell látogatni! Idős emberek, akiknek szükségük van barátra. Kórházak, amelyekben örömmel fogadnak minden önkéntes segítőt. Vannak, akiket egy levelezőlappal vagy levéllel föl lehet vidámítani. Misszionáriusok, akik örülnek a hazulról kapott híreknek (és minden csekélységnek, amely otthonukat megeleveníti és megszépíti). Lelkeket kell megmenteni! Röviden: nincs mentségük az unatkozóknak. Bőségesen van tennivaló, hogy megtöltse életünket hasznos cselekedetekkel. S miközben másokért élünk, kitágul baráti körünk, érdekesebb lesz az életünk, kiteljesedik, és békességet találunk. P. M. Derham mondotta: „Az együttérzéssel teli szívet nem fenyegeti a gondterheltség és önsajnálat veszélye."

Igen, Uram: a többiekért élni! Add, hogy ez legyen éltem jelszava! Segíts, hogy a mások terhét hordva éljek Érted, s majd úgy menjek haza!


Március 17. Isten vezetése

„Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér!"
Zsoltár 32,9

 Ne legyetek olyanok, mint a ló vagy az öszvér

Úgy tűnik számomra, hogy a ló és az öszvér azt a kétféle magatartást jellemzi, amit az Úr vezetésével szemben tanúsíthatunk. A ló előre akar törni, az öszvér szeretne lassan mögötte ballagni. A ló általában türelmetlen, eleven és ösztönös. Az öszvér ezzel szemben csökönyös, önfejű és lusta. A zsoltáros szerint mindkét állat oktalan. Mindkettőt kantárral és zablával kell megfékezni, különben nem közelítenek gazdájukhoz.

Isten kívánsága, hogy értelmesen és érvényesen reagáljunk vezetésére, azaz ne törjünk előre a saját fejünk szerint, de ne is maradjunk tétlenek, ha egyszer világosan közölte velünk akaratát.

Kérjük Istent, hogy vezetését támassza alá két vagy három tanú által. Egy bibliai tanító mondta: „Két vagy három tanú lehet egy igevers, egy keresztyén testvér tanácsa, vagy körülmények csodálatos egybeesése". Ha két vagy három világos utalást kapunk Isten akaratára nézve, akkor nem lehet bennünk kétség vagy félelem.

Ha Isten vezetését keressük, és nem kapunk választ, akkor Isten vezetése az, hogy maradjunk ott, ahol vagyunk. Még mindig érvényes: „Az indulással kapcsolatos homály világos útmutatás a maradásra!"

Várjunk, amíg a vezetés oly világos lesz, hogy a vonakodás engedetlenség lenne! Izráel fiai a pusztában nem mehettek tovább, míg a felhő- vagy tűzoszlop nem mozdult. Semmiféle, mégoly bölcs meggondolásuk sem szolgálhatott volna mentségül az Istentől független cselekedetre. Izráel dolga az volt, hogy induljon tovább, amikor a felhő elindult - nem előbb és nem később!

Engedjük végül, hogy az Isten békessége legyen a döntőbíró! Ez a Kolossé 3,15 egy másik lehetséges fordítása. Azt jelenti, hogy Isten, ha valóban vezet minket, akkor értelmünket és érzelmünket annyira befolyásolja, hogy a helyes úton találunk békességet, semmilyen más úton azonban nem 

Ha arra vágyunk, hogy Isten akaratát fölismerjük, és rögtön engedelmeskedjünk is, akkor sohasem fogjuk érezni Isten nevelésének „kantárját és zabláját".

Kol.3.15 És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak.


Március 16. Engedelmességhányados

„Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van." Lukács 19,26

 adatik

Az „akinek van" kifejezés ennek a versnek az elején többet jelent, mint birtokolni valamit. Ez a kifejezés magában foglalja azt a gondolatot is, hogy engedelmeskedünk annak, amire tanítottak, és felhasználjuk azt, amit ránk bíztak. Más szavakkal, nemcsak arról van szó, ami a tulajdonunk, hanem arról is, mit teszünk azzal, amink van.

Itt a bibliatanulmányozás fontosságával van dolgunk. Ha követjük a világosságot, amit nyertünk, akkor Isten több világosságot ajándékoz nekünk. Keresztyén életükben a legjobban azok fejlődnek, akik szilárdan elhatározták, hogy mindent megtesznek, amit a Biblia mond, még ha körülöttük senki sem cselekszik is ugyanúgy. Ez tehát nem az intelligenciahányadosunk kérdése. Ami valóban számít, az az "engedelmességhányados". A Szentírás az engedelmes szív előtt nyitja meg kincsesházát. Így fejezte ezt ki Hóseás: „Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat" (6,3). Minél inkább átvisszük a gyakorlatba azt, amit tanultunk, annál teljesebben jelenti ki magát az Úr nekünk. Információ plusz engedelmesség sokszorozódást eredményez. Információ alkalmazás nélkül megtorpanáshoz vezet.

Ez érvényes képességeinkre és talentumainkra nézve is. Az az ember, akinek minája tíz minát nyert, tíz város fölött kapott hatalmat, és az, akinek a minája ötöt nyert, öt város fölött uralkodhatott (Lk 19,16-19).

Mindez azt mutatja, ha a ránk bízott dolgokat helyesen kezeljük, akkor jutalomként nagyobb kiváltságokat és nagyobb felelősséget kapunk. Az az ember, aki a maga minájával semmit nem kezdett, elveszítette azt az egyet is. Aki tehát nem hajlandó az Úr számára felhasználni azt, amije van, végül elveszíti erre a képességét, még ha később akarná is. „Ha nem használod fel, elveszíted."

Tudjuk, hogy ha valamelyik testrészünket nem használjuk, izomzata elsorvad. A test normális fejlődése a testrészek állandó használata által megy végbe. A szellemi-lelki életben ugyanez a helyzet. Ha kegyelmi ajándékainkat akár félelemből, akár lustaságból elássuk, hamarosan megtapasztaljuk, hogy Isten félreállít, és másokat használ fel helyettünk.

Ezért rendkívül fontos, hogy engedelmeskedjünk a Szentírás előírásainak, hittel vegyük igénybe az ígéreteit, és azokat a képességeinket, amelyeket Istentől kaptunk, szorgalmasan és rendszeresen használjuk.

 


Március 15. Megtalálni az életet

„Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszíti, aki pedig elveszíti az életét énértem, megmenti azt." Lukács 9,24

Mert aki meg akarja menteni az életét...


Mi hívők kétféle alapvető magatartást tanúsíthatunk a saját életünkkel szemben. Megkísérelhetjük megmenteni, vagy tudatosan elveszíthetjük Krisztusért.

A természetes az, hogy megpróbáljuk megmenteni. Élhetünk énközpontú életet, és megkímélhetjük magunkat minden erőfeszítéstől és kellemetlenségtől. Gondosan megtervezhetjük, hogyan tartózkodjunk a hirtelen felindulástól, veszteségtől és mindenfajta kényelmetlenségtől. Otthonunkat magántulajdonná tehetjük, amelyet minden oldalról körülvesznek a „Belépni tilos" táblák. Az otthon csakis a családunké legyen, amelyben a vendégszeretetet a minimumra csökkentjük.

Döntéseinket jó közérzetünk alapján hozzuk. Ha a dolgok összezavarják terveinket, túl sok munkát igényelnek, vagy szükségessé teszik mások anyagi támogatását, akkor azt már nem vállaljuk. Testi egészségünkre túl nagy figyelmet fordítunk, és vonakodunk mindazoktól a szolgálatoktól, amelyek esetleg álmatlan éjszakákat okoznának, vagy amelyek során betegséggel, halállal kerülnénk kapcsolatba, vagy amelyek egyéb testi kockázattal járnak. Személyes jólétünket többre értékeljük, mint a körülöttünk élők szükségeit. Röviden szólva: kényeztetjük testünket, amelyet pedig - ha az Úr előbb el nem jön - néhány év múlva férgek esznek meg.

Miközben életünket akarjuk megtartani, elveszítjük azt. Megtapasztaljuk az önző életmód minden nyomorúságát, és elveszítjük a másokért való élet valamennyi áldását.

A másik lehetőségünk, hogy életünket Krisztusért elveszítjük. Ez a szolgálat és az áldozathozatal életét jelenti. Nem vállalunk fölösleges kockázatot, nem keressük a vértanúságot, de nem vonjuk ki magunkat kötelességeink teljesítése alól azzal az ürüggyel, hogy mindenáron élnünk kell. Bizonyos értelemben „lelkünket és testünket Istennek adjuk, hogy Ő használja"! Nagy örömnek tartjuk, hogy Érte mindent eltékozlunk. Házunk nyitva, vagyonunk rendelkezésére áll, időnket azoknak szenteljük, akik nyomorúságban vannak.

Ha ily módon kiöntjük életünket Krisztusért és másokért, akkor megtaláljuk az igazi életet.

 


Március 14.  Hogyan hallgatod?

„Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok." Lukács 8,18


Keresztyén életünkben nemcsak arról van szó, hogy mit hallunk, hanem arról is, hogyan hallgatjuk azt.

Lehet Isten Igéjét közömbös magatartással hallgatni. Olvashatjuk a Bibliát mint minden más könyvet, s közben nem gondolunk arra, hogy benne a mindenható Isten szól hozzánk.

Lehet kritikus magatartással hallgatni. Ítéletet mondunk a Biblia fölött, ahelyett, hogy engednénk magunkat általa megítéltetni.

Hallgathatjuk lázadó magatartással. Ha olyan igehelyekre akadunk, amelyek a tanítványság szigorú követelményeivel foglalkoznak, vagy az asszonyok alárendeltségével, fölháborodunk és megtagadunk minden engedelmességet.

Lehetünk feledékeny hallgatók, mint az ember Jakab levelében, „aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt" (Lk.1,23-24).

A legtöbben vannak talán az eltompult hallgatók. Ezek már gyakran hallották az Igét, de érzéketlenné és keménnyé váltak. Gépiesen hallgatnak meg egy igehirdetést. Rutinná lett náluk. Fülük eltompult. Magatartásukban az van: „Ugyan, mit tudsz nekem még mondani, amit már rég nem hallottam volna?"

Minél többet hallgatjuk Isten Igéjét anélkül, hogy követnénk, amit hallottunk, annál jobban eldugul a fülünk. Ha nem akarunk hallani, lassanként elveszítjük a képességet a hallásra!

A legjobb mód tisztelettel, engedelmesen és komolyan hallgatni. Azzal az elhatározással nyúljunk a Bibliához, hogy megcselekesszük azt, amit mond, még ha senki sem tesz is úgy. Bölcs az az ember, aki nemcsak hallgat, hanem cselekszik is. Isten olyan embereket keres, akik tisztelik az Ő Igéjét (Ézs 66,2).

Pál dicséri a tesszalonikaiakat, hogy amikor hallgatták Isten Igéjét, azt „nem emberi beszédként fogadták be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az" (1Tesz 2,13). Ugyanígy ügyeljünk mi is arra: hogyan hallgatunk.


Március 13. Mire figyelsz?

„Vigyázzatok, hogy mit hallotok!" Márk 4:24,

vigyázzatok


Az Úr Jézus figyelmeztetett minket, hogy gondosan figyeljünk arra, amit hallunk. Felelősek vagyunk azért, hogy ellenőrizzük azt, ami füleinken bemegy, és felelősek vagyunk azért is, hogy amit hallunk, azt hasznosan alkalmazzuk.

Ne hallgassunk arra, ami nyilvánvalóan hamis. A szekták óriási hangerővel harsogják propagandájukat. Szüntelenül figyelik, ki az, aki figyel rájuk. János apostol figyelmeztet, hogy szektásokat ne fogadjunk házunkba, sőt még csak ne is köszöntsük őket. Ezek Krisztus ellenségei.

Ne hallgassunk arra, ami veszélyes módon aláaknázza hitünket. A főiskolákon és az egyetemeken a fiatalok gyakran ki vannak téve az Isten Igéjével kapcsolatos kételyek és tagadások naponkénti pergőtüzének. Hallják, hogyan értelmezik át a csodákat, hogyan utasítják el - alkalmanként kényszerű elismeréssel - az Úr Jézust, és hogyan hígítják fel a Szentírás világos kijelentéseit. Lehetetlen, hogy akik ezeknek a romboló tanításoknak ki vannak téve, azok érintetlenek maradjanak tőlük. És ha nem is fosztja meg a fiatalokat a hitüktől, beszennyezi gondolkodásukat. „Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája? Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy a lába meg ne égjen?" (Péld 6,27-28). A válasz természetesen: „Nem!"

Ne hallgassunk tehát arra, ami tisztátalan és kétértelmű. Mai társadalmunkban a környezetszennyezés legrosszabb fajtája a gondolatok beszennyezése. Az a szó, amely legjobban jellemzi a legtöbb folyóiratot, könyvet, rádió- és tévéadást, filmet és beszélgetést, az a „szenny". Ha a keresztyén ember állandóan ki van téve ezeknek a dolgoknak, akkor az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti a bűn iránti érzékét. És nem ez az egyetlen veszély! Ha szennyes és kétértelmű történetek hatolnak be gondolatvilágunkba, akkor gyakran ezek a legszentebb pillanatokban ismét előjönnek, megzavarnak és meggyötörnek.

Ne töltsük meg gondolatvilágunkat értéktelen és haszontalan dolgokkal! Az élet túl rövid, és a feladataink túl sürgetőek. „Olyan világban, mint amilyen a mienk, mindent szent komolyságnak kell jellemeznie."

Pozitív oldalról viszont gondosan fáradozzunk azért, hogy meghalljuk Isten Igéjét. Minél alaposabban tápláljuk gondolkodásunkat Isten Igéjével, és engedelmeskedünk Isten szent parancsainak, annál jobban végre tudjuk hajtani az Ő szándékait, annál inkább átformálódunk Krisztus képére, és annál védettebbek vagyunk környezetünk erkölcsi szennyezettségétől.


Március 12. Az ÚR látogatása

„Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg." Máté 25:40,

"Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg." Máté 25:40,


Itt nagyszerű biztatást, ugyanakkor azonban komoly figyelmeztetést is olvasunk, amelynek fel kellene ébresztenie bennünket. Amit a Krisztusban testvérünkkel cselekszünk, azt az Úr Jézus úgy tekinti, mintha vele tettük volna.

Naponta lehetünk kedvesek Krisztushoz, amikor kedvesek vagyunk egy hívő testvérünkhöz. Ha vendégül látjuk Isten gyermekeit, az olyan, mintha Őt magát láttuk volna vendégül otthonunkban. Ha átadjuk neki legjobb szobánkat, olyan, mintha neki adtuk volna át.

Mindenki buzgólkodna, hogy a tőle telhetőt megtegye, ha Ő, mint a Királyok Királya, az Uraknak Ura jönne el hozzánk. Általában azonban igen szerény külsővel jelenik meg ajtónk előtt, éppen azért, hogy próbára tegyen bennünket. Mert ahogyan az Ő legkisebb testvérével cselekszünk, úgy cselekszünk Ővele.

Egy istenfélő öreg prédikátor meglátogatott egy gyülekezetet abban a reményben, hogy az ottani szentekkel közölhet valamit Isten Igéjéből. Nem volt semmiféle különleges kisugárzása a személyiségének, és talán a prédikáció stílusa sem volt dinamikus. De Isten szolgája volt, és volt üzenete az Úrtól. A gyülekezet vénei azt mondták: nem tudják rendelkezésére bocsátani a gyülekezeti termet, hogy ott előadásokat tartson, és azt javasolták neki, hogy prédikáljon a négernegyedben. Az idős prédikátor ezt is tette, és ott a lehető legmelegebben fogadták. Igehirdetés-sorozata közben szívrohamot kapott, és meghalt. Mintha az Úr azt mondta volna az igényes gyülekezeti testvéreknek: „Ti talán nem akartátok őt, de én akartam őt. Amikor elutasítottátok, engem utasítottatok el."

Edwin Markham „Hogyan jött a nagy vendég" című versében beszél egy szegény cipészről, akinek az Úr álmában megjelentette, hogy meg fogja látogatni, és aki gondosan készült a találkozásra. Az Úr azonban nem jött. De jött egy koldus, akit a suszter megajándékozott egy pár cipővel. Aztán jött egy idős asszony, akinek enni adott, és segített a csomagját vinni. Egy másik alkalommal jött egy eltévedt gyermek, akit visszakísért anyjához.

És akkor a csöndben halk hangot hallott:

Szíveddel láthattad: szavam megtartottam, meglátogattalak: a vendéged voltam! ...mint öreg koldusnak, sebes volt a lábam, és te cipőt adtál, igen, ott van nálam! Az öregasszony és az eltévedt gyermek árnyékaim voltak: küszöbödre estek!


Március 11.  Békülés keresztény módra

„Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj." Máté 5,25

Róma 12:18 "Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben."

Ennek az Igének egyik nyilvánvaló tanítása az, hogy a keresztyén ember ne is gondoljon arra, hogy bírósági eljárást kezdeményezzen. Az ember természetes reakciója, hogy jóvátételt nyerjen, amikor valamilyen kár éri. A hívő embert azonban magasabb alapelvek vezetik, s nem természetes reakciók.

Bíróságaink napjainkban túl vannak terhelve baleseti kártérítési igényekkel, hanyagság és orvosi műhiba miatti panaszokkal, válási és örökösödési ügyekkel. Sok esetben az emberek azért rohannak az ügyvédhez, mert felcsillan előttük a gyors meggazdagodás reménye. A keresztyén embernek azonban mindezeket a dolgokat a szeretet ereje által kell rendbe hoznia, nem pedig polgári vagy büntető perek útján.

(Az egyetlen ember, aki a perekben valóban nyertes, az ügyvéd: az ő honoráriuma biztos. Világosan mutatja ezt egy karikatúra: egy tehenet ábrázol, amint azt a felperes a szarvánál fogva húzza, az alperes pedig a farkánál fogva vonja, miközben az ügyvéd középen vidáman feji.)

Az 1Korintus 6 kifejezetten megtiltja a hívőknek, hogy más keresztyénekkel a bíróság előtt pereskedjenek. A vitás ügyeket először gyülekezeti testvérek elé kell tárni. De ezen túl is inkább viseljék el a sérelmet és a kárt, mintsem egymást világi bíróság elé vonják. Ez - mellékesen megjegyezve - kizárja a válást hívő házastársak esetében.

Hogyan áll azonban a dolog, ha hívő embernek hitetlennel akad ügye? Nem kell-e akkor a keresztyén embernek a jogaihoz ragaszkodnia? Erre a válasz az, hogy ilyenkor is sokkal jobb, ha lemond a maga igazáról, hogy ezzel is világosan megmutassa, mit jelent Krisztus az ember életében. Mert nem szükséges Istentől való új élet ahhoz, hogy valakit feljelentsünk, aki igazságtalanul bánt velünk. De igenis Istentől való élet kell ahhoz, hogy az ember Istennek ajánlja az ügyét, és az esetet alkalomként használja arra, hogy ezzel is bizonyságot tegyen Krisztus mentő, életünket megváltoztató erejéről. Amennyire lehetséges, éljünk békességben minden emberrel (Róma 12,18)!

„Egy ember kerítést kezdett építeni saját telke és a szomszédé között. A szomszéd átjött hozzá és azt mondta: »Ha maga ezt a kerítést felhúzza, beperelem. A kerítés ugyanis két méterrel belóg az én telkemre.« Emberünk így felelt: »Mindig tudtam, hogy kedves ember lesz a szomszédom. A következőt ajánlom: építse meg maga a kerítést oda, ahol gondolja, hogy megfelel az igazságnak, és azután küldje el nekem a számlát, és én kifizetem az egészet« - A kerítést sohasem építették fel. Felesleges volt!"


Március 10.  Önuralom (önmegtartóztatás)

„A Lélek gyümölcse pedig: ...önmegtartóztatás." Gatata 5,22

 önmegtartóztatás

A Léleknek ezt a legutoljára felsorolt gyümölcsét gyakran „önuralom"-nak is fordítják. „Önmegtartóztatás"-on többnyire csak az alkoholtartalmú italok élvezetétől való lemondást értik. Az önuralom azonban mértékletességet, fegyelmezettséget és lemondást jelent, mégpedig az élet minden területén.

A Szent Szellem ereje által a hívő ember fegyelmezni tudja gondolatvilágát, evését-ivását, beszédét, nemi ösztöneit, temperamentumát, és minden egyéb természetes képességét, amelyeket Isten adott neki. Nem kell semmiféle szenvedély és kívánság rabjává lennie.

Pál emlékezteti a korintusiakat arra, hogy egy versenyző mindenben önmegtartóztató (1Kor 9,25). Ő maga is erősen elhatározta, hogy semmi sem győzi le és teszi rabszolgává (1Kor 6,12), és ezért keményen megfegyelmezi testét, hogy míg másoknak prédikál, önmaga alkalmatlanná ne legyen (1Kor 9,27).

A fegyelmezett keresztyén ember kerüli a mértéktelen evést. Ha úgy látja, hogy szenvedélyévé válik a kávé-, tea- vagy kólafogyasztás, inkább lemond róluk. Gondosan kerüli a nyugtatók, altatók és más drogok használatát, hacsak az orvos kifejezetten elő nem írja számára. Arra is vigyáz, hogy ne aludjon túl sokat. Ha küzdenie kell szexuális vágyaival, megtanulja tisztátalan gondolatait háttérbe szorítani és tiszta gondolatvilágra összpontosítani és alkotó tevékenységet folytatni. Számára minden függőség és bűnös szokás egy-egy Góliát, akit le kell győznie.

Gyakran halljuk, amint a keresztyének panaszkodnak, hogy bizonyos szokásokat nem tudnak elhagyni. Az efféle pesszimista magatartás biztos garanciája a szüntelen vereségnek. Ezzel ugyanis azt állítjuk, hogy a Szent Szellem képtelen megadni nekünk a szükséges győzelmet. Tény, hogy meg nem tért emberek, akikben nincs Isten Szelleme, abba tudják hagyni a dohányzást, italozást, szerencsejátékokat és a káromkodást. Mennnyivel inkább képesnek kell lenniük erre a keresztyén embereknek, a bennük lakó Szent Szellem által.

Az önuralom is, mint a Szent Szellem gyümölcse, valami természetfölötti dolog. Képessé teszi a hívő embert arra, hogy olyan módon uralkodjék saját élete fölött, amiről mások csak álmodnak.

 


Március 09.  Szelídség

„A Lélek gyümölcse pedig: ...szelídség..." Galata 5,22

szelídség

Ha a „szelídség" szót használjuk, hajlamosak vagyunk arra, hogy kapcsolatba hozzuk a gyöngeséggel, lágysággal, félénkséggel. Pedig a szelídség, mint a Lélek gyümölcse, valami egészen mást jelent: természetfölötti erőt.

Először is arra vonatkozik, hogy a hívő ember készségesen aláveti magát mindannak, amit Isten vele cselekszik. A szelíd ember ellentmondás, kérdezés és panaszkodás nélkül meghajlik Isten akarata előtt. Tudja, hogy „Isten túlságosan bölcs ahhoz, hogy tévedjen, és túlságosan szeretetteljes ahhoz, hogy irgalmatlan legyen". Annak tudatában, hogy nincs vak véletlen, hiszi, Isten úgy munkálkodik az ő életében, hogy végül minden a javára válik!

A szelídség a hívő embernek másokkal való kapcsolatára is vonatkozik. A szelíd ember önzetlenül cselekszik, nem öntudatosan, alázatos, és nem fennhéjázó. Gyakorlatilag összetöretettségben él. Ha valami helytelent mondott, vagy cselekedett, legyőzi büszkeségét, és azt mondja: „Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg!" Inkább elveszti arcát, mint önbecsülését. Ha a jó cselekedete miatt szenved, azt türelmesen elviseli, és egy gondolatot sem fordít arra, hogy miként védje magát. Ha igaztalanul vádolják, lemond a védekezésről. Trench (Richard Chevenix, 1807-1886, angol-ír érsek és tudós) mondja, hogy a szelíd ember a másoktól elszenvedett sérelmeket Isten kezéből mint nevelő és tisztító eszközöket fogadja el.

Dr. Ironside azt tapasztalta, hogy előadásai után gyakran hevesen szembeszálltak vele hallgatói, egyik-másik tanítási részletet illetően. Támadásaik élét egyszerű szavakkal vette el: „Nos, testvérem, ha majd egyszer a mennybe érünk, ki fog derülni, hogy valamelyikünknek nem volt igaza - talán én leszek az." Rendkívül nehéz vitatkozni azzal, aki elég szelíd ahhoz, hogy elismerje: talán neki magának nincs igaza.

Az Ige felhív minket, hogy vegyük fel az Úr Jézus igáját, Aki szelíd és alázatos szívű! Ha ezt tesszük, megnyugvást találunk lelkünknek, és végül örököljük a földet.

 


Március 08.  Hűség

„A Lélek gyümölcse pedig: ...hűség..." Galata 5,22

 hűség

Itt arról van szó, milyen gondosan ápoljuk az Úrral és egymással való kapcsolatainkat. Valaki úgy határozta meg, hogy „önmagunkhoz, lényünkhöz, minden adott ígéretünkhöz, minden ránk bízott feladatunkhoz hűségesnek lenni".

Ha az „embere a szavának" kifejezést használjuk, akkor ezen azt értjük, hogy az illetőnél nincs szükség írásos szerződésre. Ha megígért valamit, ráhagyatkozhatunk, hogy valóban meg is teszi!

A hűséges ember pontosan betartja a megállapodásokat, idejében kifizeti számláit. Rendszeresen látogatja a helyi gyülekezet összejöveteleit, és véghezviszi a rábízott feladatokat, anélkül, hogy állandóan emlékeztetni kellene rá. Rendíthetetlenül hűséges házastársához, és megbízható családi kötelességeinek teljesítésében. Lelkiismeretesen félreteszi a pénzt az Úr ügyére, és gondosan osztja be idejét is, gazdálkodik talentumaival.

A hűség azt jelenti, hogy az ember betartja szavát, még ha drága árat is kell fizetnie érte. A hűséges ember „esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is" (Zsolt 15,4). A rábízott munkát nem teszi félre, hogy elutazzon szabadságra (hacsak nem gondoskodott helyettesről, aki elvégzi). A házat a megegyezés szerinti árban adja el, még akkor is, ha valaki más rögtön utána többet ígért érte...

A hűségnek kétségkívül legmagasabb formája a készség, hogy inkább meghalunk, de az Úrral való közösségünket nem adjuk fel. Amikor egy király egy hűséges keresztyéntől azt követelte, hogy vonja vissza Krisztusról szóló vallástételét, azt felelte: „A szív elgondolta, a száj kimondta, a kéz aláírta, és - ha kell - Isten kegyelme által a vér megpecsételi." Mikor Polikarposznak az Úr megtagadása fejében felkínálták az életet, úgy döntött, hogy inkább elszenvedi a máglyahalált, és azt mondta: „Immár nyolcvanhat éve szolgálom az én Uramat. Ő mindig jó volt hozzám, ezért most nem tagadhatom meg Uramat és Mesteremet."

A mártírok hűek voltak mindhalálig, és ők elnyerik az élet koszorúját (Jel 2,10).

 


Március 07.  Jóság

„A Lélek gyümölcse pedig: ...jóság..." Galata 5,22

 jóság

A jóság jellembeli kiválóságot jelent. Valaki egyszer azt mondta a jóságról, hogy az „minden tartozékkal ellátott erény", akinek ez birtokában van, az az élet minden területén szívélyes, jószándékú és becsületes.

A jóság a gonoszság ellentéte. A gonosz ember lehet csaló, erkölcstelen, áruló, igazságtalan, kegyetlen, önző, gyűlölködő, utálatos, kapzsi és féktelen. A jó ember azonban - még ha nem tökéletes is - igazságot, igazságosságot, tisztaságot, és más hasonló kívánatos jellemvonásokat mutat fel.

A Róma 5,7-ben Pál apostol különbséget tesz az igaz és a jó ember között. Az igaz ember őszinte, egyenes és becsületes minden cselekedetében, de meglehet, hogy másokkal szemben hideg és közönyös. A jó ember ezzel szemben melegszívű és szeretetre méltó.

De nem szabad elfelejtenünk, hogy a jóság tud következetes is lenni. Nem jó dolog figyelembe nem venni, vagy eltűrni a bűnt. Ezért tud az igazi jóság dorgálni, rendreutasítani és fegyelmezni is. Világosan látjuk ezt abban, hogy az Úr Jézus - aki személyében maga a megtestesült jóság - megtisztítja a templomot.

A jóság sajátos vonása, hogy le tudja győzni a gonoszt. Pál azt írja a római hívőknek: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval" (Róm 12,21). Ha megengedjük, hogy másvalaki gyűlölete megrontsa belső magatartásunkat, akkor legyőzött minket a gonosz. De ha nem engedjük magunkat általa befolyásolni, és kegyelmet, irgalmat és szeretetet tanúsítunk, akkor mi győztük le a gonoszt jóval.

Murdoch Campbell számol be egy, a Skót Felföldön élő istenfélő lelkészről, akinek életét a felesége mindenféle módon tönkre akarta tenni. Mikor egyszer ez a lelkész a Bibliáját olvasta, a felesége kiragadta a kezéből és a tűzbe dobta. Erre a lelkész nyugodtan ránézett és azt mondta: „Soha még ennél melegebb tűz mellett nem ültem." Jósága legyőzte a gonoszt. Felesége végül jóságos, szeretetreméltó asszonnyá lett. Campbell így kommentálta az eseményt: „Jézabelből Lídia lett! Tövisből liliom! Győzött a jóság."

 


Március 6. - Szívesség

„A Lélek gyümölcse: ...szívesség..." Galata 5,22

 

A szívesség szelíd, jóságos, adakozó belső magatartás, amely kifelé nagyobb vagy kisebb mértékű előzékenységben, jó cselekedetekben és segítőkészségben mutatkozik meg. A szíves ember nem goromba; könyörületes és nem közömbös; segítőkész, telve részvéttel. Tapintatos, együttérző és elnéző.

Létezik természetes szívesség, amelyet a világ emberei tanúsítanak egymás iránt. A Szent Lélek által munkált szívesség azonban természetfölötti. Messze meghaladja azt, amennyi az embertől telik. Képessé teszi a hívőt arra, hogy kölcsönadjon, és ne várjon vissza semmit; hogy vendégszerető legyen olyanokkal szemben, akik nem tudják viszonozni. Erőt ad ahhoz, hogy a sértésre udvariassággal válaszoljon.

Az egyik keresztyén egyetemi hallgató ilyen természetfölötti szívességet gyakorolt egy másik hallgatóval szemben, aki iszákos volt. Ez utóbbi magatartása végül is olyan undorítóvá vált, hogy társai hátat fordítottak neki, és még a szobáját is felmondták a kollégiumban. A keresztyén hallgatónak a szobájában volt egy másik ágy, és meghívta ezt az iszákos fiút, hogy lakjék nála. Számos éjszakán volt kénytelen a hívő fiatalember lakótársa hányadékát eltakarítani, őt magát levetkőztetni, megfürdetni és ágyba tenni. A keresztyén szívesség csodálatos bemutatása volt ez.

És - hogy befejezzem a történetet - megérte. Egy józan pillanatában ingerülten kérdezte meg tőle lezüllött szobatársa: „Mondd már, miért teszed meg mindezt velem? Mire megy ki az egész?' A keresztyén válasza az volt: „A lelkedre" - és valóban, a fiú lelke megmenekült.

Amikor dr. Ironside egyszer kitakarította a pincéjét, hívott egy ószerest, hogy megkérje, vigye el a régi újságokat, folyóiratokat, rongyokat és ócskavasakat. Dr. Ironside úgy tett, mintha az ócskaságokért jó árat akart volna kapni, de természetesen az ócskás győzött. Mikor az utolsó csomagot is kivitte a teherautójába, Ironside kedvesen visszahívta, és azt mondta: „Még valamit elfelejtettem. Ezt szeretném önnek adni az Úr Jézus nevében" - és átadott neki egy kisebb összeget.

Az ószeres ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle: „Eddig még soha senki nem adott nekem semmit Jézus nevében."

"A Lélek gyümölcse pedig: ...szívesség..."


03.05 Türelem

„A Lélek gyümölcse pedig: ...türelem..." Gatata 5,22

 

A türelem az az erény, amely az élet nyomorúságait béketűréssel elhordozza, és bátran szembenéz velük. Vonatkozhat ez türelmes magatartásra nehéz körülmények között, általában azonban más emberek részéről ért támadások és provokációk békességes elviselését jelenti.

Isten türelmes az emberekkel. Gondoljuk csak végig a mai emberiség borzalmas bűneit - a prostitúció legalizálását, a homoszexualitás népszerűsítését, törvényeket, amelyek megengedik a magzatelhajtást, házasságok és családok összeomlását, az erkölcsi értékek teljes elvetését, és természetesen az ember mindent felülhaladó bűnét - az Isten Fiának mint egyetlen Úrnak és Üdvözítőnek elvetését. Senki nem tehetne szemrehányást Istennek, ha az egész emberiséget egy csapásra elpusztítaná. De ő nem teszi. Jósága megtérésre szeretné indítani az embereket. Nem akarja, hogy egy is elvesszen közülük.

És azt akarja, hogy ez a türelem visszatükröződjék az övéi életében is, miután kiszolgáltatták magukat a Szent Szellemnek. Ez azt jelenti, hogy ne legyünk indulatosak. Ne háborodjunk fel mindenen. Ne akarjunk megfizetni azoknak, akik ártottak nekünk. Ehelyett mutassunk „befogadó türelmet", ahogy ezt valaki kifejezte.

Amikor Corrie és Betsie ten Boom mérhetetlen szenvedéseket hordoztak el a koncentrációs táborban, Betsie gyakran mondogatta, hogy ha megszabadul, akkor szeretne segíteni azokon az embereken. Meg kell találniuk a módot, hogyan segítsenek nekik. Corrie azt hitte, hogy testvére arra gondol: állítsanak fel egy intézményt a nácizmus áldozatainak megsegítésére. Csak később lett világossá előtte, hogy Betsie a kínzóikra gondol. Meg akarta találni a módot, hogyan lehetne megtanítani őket arra, hogy szeressenek. Ezzel kapcsolatban Corrie ezt írta a „Menedék"-ben: „És akkor - nem először - föltettem magamban a kérdést: ugyan, miféle ember az én testvérem..., milyen úton jár, miközben én mellette csak az igen biztos földön topogok nagy nehezen."

Az az út, amelyen Betsie járt, a türelem útja volt. És Corrie is ezen járt - amikor megszabadulása után biszonyságtételével bejárta a világot.


 

Március 04. Békesség a viharban is

„A Lélek gyümölcse pedig: ...békesség..." Galata 5,22

 

„Mihelyt megigazulunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által" (Róm 5,1). Ez azt jelenti, hogy vége az ellenségeskedésnek köztünk és Isten között, mivel az ellenségeskedés okát - a bűnt - Krisztus tökéletesen eltávolította.

Ezért van békesség lelkiismeretünkben is, mert tudjuk, hogy a mű elvégeztetett, Krisztus magára vette a bűneinkért járó büntetést, és Isten elfelejtette bűneinket.

A Szent Szellem azonban még azt is munkálja, hogy Isten békessége szívünkben teljes legyen. Ez a nyugalom annak tudatából fakad, hogy időnk és sorsunk Isten kezében van, és semmi nem történhet velünk az Ő jóváhagyása nélkül.

Ezért megőrizhetjük nyugalmunkat akkor is, ha a zsúfolt autópályán hirtelen durr-defektet kapunk, vagy ha közlekedési dugóba kerülünk, és lekéssük a repülőgépet. Ez a békesség azt is jelenti, hogy nem mondják fel a szolgálatot idegeink egy balesetnél, vagy amikor odaég a sült a konyhában.

A Szellemnek ez a gyümölcse tette képessé Pétert arra, hogy még a börtönben is mélyen tudjon aludni, és István vértanút arra, hogy gyilkosaiért imádkozzék; ez tette lehetővé Pálnak, hogy hajótörés közepette másokat vigasztaljon.

Amikor a repülőgép erős légörvénybe kerül, és a vihar mint valami pelyhet ide-oda hányja, amikor a legtöbb utas jajveszékel, miközben a gép hánykolódik, hol fölemelkedik, hol zuhan egyet, akkor ez a békesség teszi képessé a hívő embert arra, hogy fejét meghajtva lelkét Istennek ajánlja, és dicsérje Istent, bármi történik is vele.

Isten Szelleme békességgel tölthet el akkor is, ha az orvosi rendelőben ülünk, és halljuk az orvost: „Rendkívül sajnálom, de közölnöm kell önnel, hogy daganata - sajnos - rosszindulatú." És erőt ad arra, hogy így válaszoljak: „Doktor úr, készen vagyok az elmenetelre. Isten kegyelme megmentett engem, és számomra, a halál azt jelenti, hogy nemsokára e testemből megszabadulva otthon leszek az én Uramnál."

Ezért mondhatjuk el Bickerstet csodálatos énekének szavaival -

„Békesség, tökéletes békesség van szívünkben a bűn e sötét világában,
még ha szorongatnak is sürgős kötelességeink,
még ha magasra csapnak is körülöttünk a szenvedés hullámai,
még ha távol vannak is szeretteink, és a jövőnk teljes homályba burkolódzik...
mert ismerjük az Úr Jézust, Aki a trónuson ül."


Március 03.  Öröm, ami terem

„A Lélek gyümölcse pedig: ...öröm..." Galata 5,22

 

Senki nem talál igazi örömet mindaddig, amíg az Urat meg nem ismerte. De akkor megtapasztalja azt, amit Péter „kimondhatatlan dicsőült öröm"-nek nevez (1Pt 1,8).

Ha a körülmények kedvezők, mindenki örvendezhet, de az az öröm, amely a Szent Szellem egyik gyümölcse, nem a földi körülmények terméke. Forrása az Úrral való kapcsolatunk, és az Ő sok drága ígérete. Ahhoz, hogy a Gyülekezetet meg lehessen fosztani ettől az örömtől, Krisztust kellene megfosztani uralmától.

A keresztyén öröm megfér a szenvedésekkel. Pál összeköti a kettőt, amikor az örömmel viselt hosszútűrésről beszél (Kol 1,11). A tesszalonikai hívők sok zaklatás ellenére a Szent Szellem örömével fogadták be az Igét (1Tesz 1,6). Szentek, akiknek szenvedniük kellett; minden században bizonyságot tettek arról, hogyan adott nekik az Úr „éneket az éjszakában".

Az öröm összefér a fájdalommal is. A hívő ember is könnyeket ejt kedves ismerőse vagy rokona sírjánál, ugyanakkor ott lehet benne az öröm annak tudatában, hogy a szeretett valaki már az Úr színe előtt van.

De nem fér meg az öröm a bűnnel. Valahányszor vétkezik a keresztyén ember, elveszíti az örömét. Csak ha megvallja és elhagyja bűnét, akkor tér vissza az üdvösség öröméletébe.

Az Úr Jézus azt mondta tanítványainak, hogy örüljenek, amikor gyalázzák és üldözik őket, és mindenféle rosszat hazudnak róluk (Mt 5,11-12). És a tanítványok így is tettek! Azt olvassuk róluk, hogy alig néhány év elteltével „örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az Ő nevéért" (Csel 5,41).

Ahogy gyarapodunk az Úr ismeretében, úgy növekszik az örömünk. Először talán csak abban a helyzetben vagyunk, hogy kis bosszúságok, krónikus betegségek és mindennapos kényelmetlenségek közepette örvendezzünk. Isten Szelleme azonban el akar vinni addig, hogy még akkor is lássuk Istent, amikor a körülményeink szinte elviselhetetlenek, és tudjunk örvendezni abban a tudatban, hogy Isten útjai tökéletesek. Akkor jutunk el teljes szellemi érettségre, amikor meg tudjuk érteni Habakuk prófétát: „Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállóban. De én vigadozni fogok az Úr előtt, örvendezem szabadító Istenem előtt" (Hab 3,17-18).

 


Március 02. Agapé szeretet

„A  Lélek gyümölcse pedig: szeretet..." Galata 5,22

Lélek gyümölcse

A „Lélek gyümölcse" kifejezés már eleve arra tanít minket, hogy a következőkben felsorolt tulajdonságokat csakis a Szent Lélek hozhatja elő belőlünk. A meg nem tért ember nincs abban a helyzetben, hogy ezek közül csak egyet is felmutasson. De még az igazán hívő ember sem képes ezeket a maga erejéből kifejleszteni. Ha tehát ezekre a tulajdonságokra gondolunk, szem előtt kell tartanunk, hogy mind természetfölötti adományok, és egy másik világból származnak.

Például az a szeretet, amelyről az Ige beszél, nem az „erosz" (görög) szenvedélye, nem is a „fília" baráti szeretete, és még csak nem is a „sztorgé" rokonszenve. Ez az „agapé" szeretete - tehát az a szeretet, amit Isten mutatott ki irántunk, és amit az Ő akarata szerint nekünk is kell élnünk másokkal szemben.

Lássunk erre talán egy példát. dr. T. E. McCully apja volt Ed McCullynak, az öt fiatal misszionárius közül az egyiknek, akik Ecuadorban, az auka-indiánok keze által mártírhalált szenvedtek. Amikor egy este dr. McCullyval együtt az Oak Parkban (Illinois) térden állva imádkoztunk, gondolatai visszaszálltak Ecuadorba a Curaray folyóhoz, amelyben valahol még mindig ott rejtőztek Ed fiának földi maradványai. Apja így imádkozott: „Uram, add, hogy elég sokáig éljek ahhoz, hogy megérjem azoknak az indiánoknak a megtérését, akik a fiainkat megölték, hogy átölelhessem őket, és elmondhassam nekik, hogy szeretem őket, mert Ők is szeretik az én Krisztusomat." Mikor fölkeltünk térdünkről, észrevettem, hogy könnyes az arca.

Isten meghallgatta a szeretetnek ezt az imádságát. Később néhány auka-indián hitre jutott Krisztusban. Dr. McCully elment Ecuadorba, találkozott ezekkel a férfiakkal, akik fiát meggyilkolták, átölelte őket és elmondta nekik, hogy szereti őket, mert ők szeretik az ő Krisztusát.

Ez az „agapé"-szeretet. Pártatlan, és mindenkinek a legjobbat akarja - a szeretetteknek, az ellenségeknek és a barátoknak. Feltétel nélküli, nem kíván hálát. Önfeláldozó, és nem törődik azzal, milyen árat kell fizetnie. Önzetlen, többet törődik mások nyomorúságával és szükségleteivel, mint a magáéval. Tiszta, türelmetlenségnek, irigységnek, büszkeségnek, bosszúvágynak és neheztelésnek még a nyoma sincs benne.

A szeretet a keresztyén élet legfőbb erénye. Nélküle még a legnemesebb vállalkozásunk is értéktelen.

 


 

Március 01. Semmi nem akadályozhatja meg

„Nem tizenkét órája van-e a nappalnak?" János 11,9

 

Amikor az Úr Jézus ismét vissza szándékozott menni Júdeába, tanítványai megrettentek. Csak az imént akarták megkövezni a zsidók, és Ő mégis újabb látogatásról beszél. A tanítványok aggodalmaskodó és gondterhelt szavaira azt felelte az Úr: „Nem tizenkét órája van-e a nappalnak?" Első pillantásra úgy látszik, hogy ennek a válasznak semmi köze nincs a megelőző beszélgetéshez. Az Úr azonban ezzel azt akarta hangsúlyozni: a munkanap tizenkét órából áll. Ha valaki átadta életét Istennek, akkor számára minden egyes napnak megvan a maga határozott programja. És ennek az Isten által előírt programnak végrehajtását semmi sem akadályozhatja meg. Ha tehát az Úr Jézus visszatér Jeruzsálembe, még ha a zsidók ismét meg akarják is ölni, akkor sem sikerül az nekik. Munkáját még nem végezte el.

Isten minden gyermekére nézve érvényes, hogy „halhatatlan mindaddig, amíg el nem végezte munkáját". Ez nagy békességet és állhatatosságot ajándékoz életünknek. Ha Isten akarata szerint élünk, akkor egy szempillantással sem fogunk korábban meghalni, mint ahogy Isten akarja. Semmi nem érhet minket Isten akarata ellenére!

Sok keresztyén ember beteggé teszi magát aggodalmában az élelem miatt, amit megeszik, a víz miatt, amit megiszik, és a levegő miatt, amit beszív. Társadalmunkban, amely annyira tudatában van a környezetszennyezésnek, mindig akad valami, ami azt hiteti el velünk, hogy a halál már az ajtónkon kopogtat. Pedig szükségtelen ez a félelem. „Nem tizenkét órája van-e a nappalnak?" Hát nem húzott fel Isten védőfalat a hívők köré, amelyet még az ördög sem tud áttörni? (Jób 1,10)

Ha ezt hisszük, ez megóv minket sok utólagos szemrehányástól. Akkor nem mondjuk többé: „Ha az ügyeletes orvos egy kicsit hamarabb jött volna", vagy „ha az orvos csak néhány héttel korábban fedezte volna fel a daganatot", vagy „ha a férjem egy másik repülőgépen jött volna". Isten végtelen bölcsességével és hatalmával tervezi életünket. Időben is tökéletes terve van mindnyájunk számára, és az Ő vonata tökéletes menetrend szerint közlekedik.

Jób.1. 10 Nem te vetted-e körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, jószága igen megszaporodott e földön.


  


F E B R U Á R 

 

02.28 Vezetve cselekedni

„Ő pusztítja el őket..., te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket." 5Mózes 9,3

 

Isten valamennyi - az emberiséggel kapcsolatos - cselekedeténél sajátos kapcsolatot találunk az isteni és az emberi között.

Vegyük pl. a Bibliát. Szerzője Isten, és mégis emberek voltak, akik leírták azt, amire a Szent Szellem indította őket.

A szabadítás kezdettől fogva az Úrtól indul ki. Az ember semmit sem tehet annak érdekében, hogy azt kiérdemelje. És mégis hitben el kell fogadnia! Isten embereket kiválaszt az üdvösségre, de az is szükséges, hogy azok átmenjenek a szoros kapun! Ezért ír Pál Titusznak az Isten választottainak hitéről (Tit 1,1).

Isten oldaláról nézve, minket „Isten hatalma őriz." Ennek megvan azonban az emberi oldala is: „hit által". „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre" (1Pt 1,5).

Csak Isten tud engem megszentelni. De nem szentel meg engem az én közreműködésem nélkül. Nekem kell a hitemben megmutatni az igaz emberiséget, ismeretet, önuralmat, állhatatosságot, kegyességet, testvéri és minden ember iránti szeretetet (2Pt 1,5-7). Nekem kell magamra öltenem Isten teljes fegyverzetét (Ef 6,13-18), az óembert levetkőznöm, és az új embert felöltenem (Ef 4,22-24). Nekem kell az Ige szerint élnem (Gal 5,16).

Az isteni és az emberi elem kapcsolatát megtaláljuk a keresztyén szolgálat minden területén. Pál ültet, Apollós öntöz, de Isten adja a növekedést (1Kor 3,6).

Ami a helyi gyülekezetek felelős elöljáróit illeti, tudjuk, hogy csak Isten választhat ki bárkit is erre a szolgálatra. Pál emlékeztette az efézusi gyülekezet véneit arra, hogy a Szent Szellem tette őket önzőkké (Csel 20,28). És mégis, ennél a szolgálatnál is szerepe van az emberi igyekezetnek. Az embernek törekednie kell az Újszövetség szerinti püspökségre (1Tim 3,1). (Az Újszövetség szerint a püspök felvigyázót jelent.)

Végül mai elmélkedésünk vezérigéjében látjuk, hogy Isten győzi le ellenségeinket, de nekünk kell kiűznünk őket (5Móz 9,3). Ahhoz, hogy olyan keresztyének lehessünk, akik egyidejűleg engedjük magunkat vezetni és cselekszünk is, föl kell ismernünk az isteni és az emberi oldalnak ezt az összhangját. Úgy kell imádkoznunk, hogy tudatában legyünk annak, hogy minden Istentől függ, és úgy kell dolgoznunk, mintha minden tőlünk függne. Valaki ezt úgy fejezte ki, hogy imádkozzunk a jó aratásért, ugyanakkor azonban szorgalmasan irtanunk kell a gyomot.


 


02.27 Az Úré a dicsőség

„Azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket…" 1Korintus 1,27

 

Ha egy asztalos szemétre való hulladékfából nagyszerű bútort tud készíteni, akkor ezzel nagyobb becsületet szerez magának, mintha a legjobb anyagot használta volna fel. Ha Isten hasonló módon a bolondokat, a nem előkelőket és gyöngéket használja föl, hogy belőlük nagyszerű mesterművet formáljon, ez még jobban dicsőíti őt. Az emberek nem tulajdoníthatják a sikert a nyersanyagnak; kénytelenek elismerni, hogy csak az Úr lehet az, akit ezért tisztelet illet.

A Bírák könyve ismételten kiábrázolja azt a tényt, hogy Isten e világ gyöngéit használja fel arra, hogy az erőseket megszégyenítse. Éhud pl. balkezes benjámini volt. A bal kéz a Szentírásban gyöngeségről beszél. És Éhud mégis megölte Eglónt, Móáb királyát, és így harcolt ki Izráel számára nyolcvan évig tartó nyugalmi időszakot (Bír 3,12-30).

Samgár ökörösztökével ment csatába, és mégis levert 600 filiszteust ezzel a sajátos fegyverrel, és megszabadította Izráelt (Bír 3,31). Debóra az ún. „gyöngébb nem"-hez tartozott, és mégis Isten erejével hatalmas győzelmet aratott a kánaániták fölött (Bír 4,4; 5,31). Bárák 10000 gyalogos katonájával, emberileg nézve nyomorúságosan szegény haderőt képviselt Sisera 900 vas harci szekerével szemben, és mégis legyőzte az ellenséges sereget (Bír 4,10.13). Jáél, a „gyöngébb nem" egy másik tagja megölte Siserát, olyan lehetetlen fegyverrel, mint a sátorcövek. Gedeon a midjániták ellen olyan sereggel vonult fel, amelyet Isten 32 000-ről 300 főre csökkentett le (7,1-7). Serege egy midjánita katona álmában árpakenyér formájában jelent meg. Mivel az árpa a szegények eledele volt, azért ez a szegénység és a gyöngeség képe volt (7,13). Gedeon seregének szokatlan fegyverei cserépfazék, fáklya és kürt voltak (7,16). S mintha még ez sem lett volna elég ahhoz, hogy - emberileg szólva - a vereséget biztosítsák, a fazekakat még össze is kellett törniük (7,19). Abimelek asszony kezétől halt meg, aki egy nagy követ ejtett a fejére (9,53). Tólá neve azt jelentette: féreg, ami igazán nem valami dicsőséges név egy katonai szabadító számára (10,1). Sámson anyja névtelen, meddő asszony volt (13,2). Végül azonban Sámson ezer filiszteust ölt meg, méghozzá nem is valami veszedelmes, halált hozó fegyverrel: szamárállcsonttal (15,15).


02.26 Elismerés, de kitől?

„Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?" János 5,44

 

Ezekkel a szavakkal az Úr arra utal, hogy nem lehet egy időben az emberek tetszését keresni, és Istennek is kedvében járni. Azt is világossá teszi, hogyha már egyszer az emberek elismerésére törekedtünk, akkor a hitéletre nagy ütést mértünk.

Hasonló módon fejezi ki Pál apostol azt, hogy erkölcsileg mennyire összeegyeztethetlen az emberektől való dicséretre törekvés az Istentől való elismeréssel: „Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája" (Gal 1,10b).

Hadd illusztráljam ezt egy gyakorlati példával. Tegyük fel, hogy van egy hívő fiatalember, aki a tudomány valamely ágából tudományos fokozatot akar elérni. De szeretné ezt a fokozatot egy igazán híres és elismert egyetemen megszerezni. Sajnos azonban mindazok a híres és elismert egyetemek, amelyeken ezt el lehet érni, olyanok, hogy tagadják a hit alapvető igazságait. Ahhoz azonban, hogy a mi fiatal hívőnk neve mellé illeszthesse a tudományos fokozatot, szükséges az a készség, hogy azt olyan emberek kezéből vegye át, akik - jóllehet kiváló tudósok -, Krisztus keresztjének ellenségei. Csaknem elkerülhetetlen, hogy a felkészülés során ez a hívő fiatalember meg ne gyengüljön. Megnyeri a címet, de soha többé nem beszél azzal a meggyőződéssel, mint azelőtt...

Ha valaki ebben a világban ismert tudós akar lenni, nagy kockázatot vállal. Fenyegeti az az alattomos veszély, hogy megalkuszik, feladja a bibliai alapelveket a liberális szemlélet kedvéért, és végül jobban bírálja a fundamentalistákat, mint a modernistákat.

A keresztyén iskolák gyötrelmes választás előtt állnak - dönteniük kell: törekedjenek-e iskolájuk és tanítási módszerük hivatalos elismerésére, vagy ne arra törekedjenek. A hivatalos „elismerés" utáni vágy nagyon gyakran azzal jár együtt, hogy felhígítják a bibliai alapelveket, és átvesznek olyan elveket, amelyeket nem a Szent Szellemmel teljes emberek állapítottak meg.

Amire teljes erőnkből törekednünk kell, az, hogy életünk Isten előtt próbált, Általa „elismert" legyen. A más megoldás túl drága, mivel „a pénzen, amelyet az elárult igazságért kapunk, mindig - ha nem is jól láthatóan - rajta van az Antikrisztus képe" (F. W. Grant).


 

02.25 Vízen járva

„Legyen a ti hitetek szerint." Máté 9,29

 legyen  nagyobb a hited, mint a félelmed

Amikor az Úr Jézus megkérdezte a két vakot, hiszik-e, hogy Ő vissza tudja adni szemük világát, azok „igen"-nel válaszoltak. Mikor megérintette a szemüket, azt mondta: „Legyen a ti hitetek szerint" - és a vakok szemei megnyíltak.

Mindebből csak felszínesen következtethetünk arra, hogy csupán elegendő hitre van szükségünk, és mindazt megkaphatjuk, amit csak akarunk, gazdagságot, egészséget vagy bármit. A hitnek mindig az Úr szaván, Isten ígéretén, a Szentírás valamelyik parancsán kell alapulnia! Különben nem más, mint könnyelmű játszadozás a kívánságokkal.

Amit ebből az Igéből megtanulunk, az az igazság, hogy Isten ígéreteinek gyakorlati beteljesedése a mi hitünk mértékétől függ. Mikor Elizeus megígérte Jóás királynak, hogy győzni fog az arámok fölött, megparancsolta neki, hogy lője nyilait a földbe. Jóás háromszor lőtt a földbe, és azután abbahagyta. Elizeus pedig haragosan közölte a királlyal, hogy az arámokat csak háromszor fogja legyőzni, holott öt vagy hat győzelem is lehetett volna (2Kir 13,14-19). Győzelmének nagysága hitének mértékétől függött.

Így van ez a tanítványok életében is. Arra hívattunk el, hogy hitben járjunk! Mennyire merünk ennek a parancsnak engedelmeskedni? Adjuk fel életbiztosításunkat, betegbiztosításunkat, takarékban levő pénzünket, értékpapírjainkat, részvényeinket? A válasz: „Legyen a ti hitetek szerint."

Ha hitben el tudjuk mondani: „Keményen fogok dolgozni magam és családom jelenlegi szükségleteiért, de ezen felül mindent az Úr ügyébe fogok befektetni, a jövőt illetően pedig Istenben bízom", akkor bizonyosan lehetünk benne, hogy a jövőnkkel az Úr törődni fog. Ő megmondta, hogy nem hagy el bennünket, és az Ő szava megmásíthatatlan. Ha azonban úgy véljük, hogy „emberi bölcsességgel" kell eljárnunk, és valamennyit félre kell tennünk a nehéz időkre, akkor Isten ennek ellenére szeret minket, és hitünk mértéke szerint fog felhasználni.

A hit élete olyan, mint a víz, amely Ezékiel 47 szerint a templomból kifolyik. Belemehetünk bokáig, térdig, derékig - vagy, és ez a legjobb -, úszhatunk is benne.

Isten legdrágább áldásait természetesen csak azok tapasztalhatják meg, akik feltétel nélkül bíznak Benne. Ha hűségét és gondoskodását egyszer már kipróbáltuk és megtapasztaltuk, akkor többé nem lesz szükségünk az „egészséges emberi értelem" mankójára, botjára és párnájára. Valaki azt mondta: „Ha egyszer már a vízen jártál, soha többé nem akarsz majd csónakkal közlekedni."


02.24 A maga képmására

„Ádám... fiút nemzett, magához hasonlót, a maga képmására." 1Mózes 5,3

 

Természetes életünk ténye, hogy gyermeket nemzünk a magunk hasonlatosságára, a magunk képére. Ádám is fiat nemzett a maga hasonlatosságára, és elnevezte Sétnek.

Keresztyén életünknek is kijózanító ténye, hogy a magunk hasonlatosságára nemzünk gyermekeket. Ha az a vágyunk, hogy másoknak az Úr Jézust mutassuk be, akkor ők is - öntudatlanul - a mienkéhez hasonló jellemvonásokat vesznek föl. Ez nem átöröklés, hanem utánzás. Úgy tekintenek ránk, mint a keresztyén ember eszményi megtestesítőjére, és öntudatlanul is a mi példánk után formálják magatartásukat. Azután hamarosan kiütköznek rajtuk a tipikus családi vonások.

Ez azt jelenti, hogy amilyen helyet adok a Bibliának az életemben, az lesz hitbeli gyermekeimre nézve is a mértékadó. Azt jelenti, hogy ha én fontosnak tartom az imádságot, ők is fontosnak fogják tartani. Ha imádom Istent, akkor valószínűleg az imádat fogja az ő jellemvonásukat is színezni.

Ha következetesen alávetem magam a tanítványság kívánalmainak, akkor ők is átveszik tőlem ezt. De ha - másfelől - felhígítom az Üdvözítő Igéit, és csak a gazdagságnak, hírnévnek és gyönyörűségnek élek, akkor számítanom kell arra, hogy ebben is az én vezetésemet követik.

Akik örömöt találnak a Szentírás egyes részleteinek kívülről való tanulásában, továbbadják ezt az örömöt szellemi gyermekeiknek is.

Ha csak rendszertelenül látogatom a gyülekezeti összejöveteleket, aligha számíthatok másféle magatartásra védenceim részéről. Ha rendszeresen elkésem, valószínűleg ők is rendszeresen elkésnek majd. Ha mindig a leghátsó sorba ülök, példámra ők is ugyanezt teszik.

Ha azonban fegyelmezett, megbízható, pontos és szorgalmas munkás vagyok, akkor nyilván az én „Timóteusom" is hitem példáját követi majd.

A kérdés tehát mindnyájunkhoz így szól: „Megelégedhetem-e azzal, hogy gyermekeket nemzek a magam képére?" Pál apostol ajánlhatta: „Legyetek az én követőim" (1Kor 4,16). Elmondhatjuk-e ugyanezt mi is?


02.23 Hallgat rá a bölcs

„Hallgat rá a bölcs." Példabeszédek 1,5

http://havannacsoport.hu/images/sajat_kepek/3587_bigger.jpg


A Példabeszédek könyve szerint a bölcs és a bolond között az alapvető különbség az, hogy a bölcs kész (a jó tanácsot) meghallani, a bolond azonban nem.
Itt egyáltalán nem a bolond értelmi felfogóképességéről van szó. Lehet akár rendkívüli intelligenciája is. Csak éppen senkitől nem fogad el tanácsot. Abban a tévedésben szenved, hogy tudása határtalan, ítélete pedig tévedhetetlen. Ha barátai tanácsot akarnak adni neki, csak gúnyt és haragot aratnak fáradozásukért. Látják, hogyan igyekszik szabadulni bűnös és ostoba cselekedeteinek következményeitől, de nem tudják megakadályozni a szerencsétlenséget. És így támolyog az egyik káoszból a másikba. Hol pénzügyi katasztrófa sújtja. Hol személyes életében támad zűrzavar. Hol az üzlete került a csőd szélére. Ő azonban bebeszéli magának, hogy az élet „rossz kártyákat" osztott neki. Soha eszébe sem jut, hogy önmagának ő a leggonoszabb ellensége. Nagyvonalúan osztogatja tanácsait másoknak, és teljesen elfelejti közben, hogy a saját életét nem tudja rendezni.

A bölcs embert más fából faragták. Tisztában van azzal, hogy minden ember agyvelejének vezetékei a bűneset által összekuszálódtak. Tudja, hogy mások egy problémánál néha olyan szempontokat látnak, amely az ő figyelmét elkerülte. Készségesen elismeri, hogy olykor emlékezete is kihagy, és összezavarja a dolgokat. Tanítható, és készséggel elfogad minden olyan információt, amelyek segíthetnek neki a helyes döntésben. Sőt, igyekszik minél többektől tanácsot kérni, mert tudja, hogy „segítséget jelent, ha sok a tanácsadó" (Péld 11,14). Mint minden ember, úgy ő is elkövet hibákat alkalmanként. De megvan benne az az egészséges tulajdonság, hogy tanul saját hibáiból, és minden csődje ugródeszkául szolgál a következő sikerhez. Hálás a megérdemelt dorgálásért, és készségesen mondja: „Helytelenül cselekedtem. Bocsánatot kérek."

A bölcs gyermekek alávetik magukat a szülői nevelésnek, a bolondok pedig lázadoznak ellene. A bölcs fiatalok engedelmeskednek az erkölcsi tisztaságra vonatkozó bibliai előírásoknak: a bolondok vakon követik vágyaikat. A bölcs felnőttek mindent aszerint ítélnek meg, hogy kedves-e az Úrnak; a bolondok tulajdon jótetszésük szerint cselekszenek.

Így van aztán, hogy a bölcsek egyre bölcsebbek lesznek, míg a bolondok saját bolondságuk foglyaivá válnak.


02.22 Felkészítés

„Hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére." Efézus 4,12

 

Forradalmi fölismerés! Az Efézus 4-ben felsorolt kegyelmi ajándékok arra valók, hogy fölkészítsék a szenteket a szolgálat végzésére. Mihelyt a szentek a szolgálatot önállóan is végezni tudják, a kegyelmi ajándék tovább vonulhat.

Ez azt jelenti, hogy az Úrért való szolgálat akkor eredményes, ha az ember a lehető legrövidebb idő alatt „kidolgozza" magát belőle, azaz fölöslegessé válik, és új munkamező után néz.

Pontosan ezt tette Pál. Elment pl. Tesszalonikába, három szombaton hirdette az Igét a zsidóknak, és működőképes gyülekezetet hagyott hátra. Az ugyan kivételes eset, ha egy munka ilyen gyorsan megalapozódik. A leghosszabb idő, amelyet Pál egyhuzamban egy helyen eltöltött, két esztendő volt, mégpedig Efézusban.

Isten szándéka sohasem volt az, hogy szentjei szüntelenül csak egyetlen kegyelmi ajándéktól függjenek. Az ajándékok nélkülözhetőek. Ha a hívők főfoglalkozású prédikációfogyasztók maradnak, és nem engedik magukat belehelyezni a szolgálatba, akkor szellemileg sohasem fejlődhetnek úgy, ahogy kellene, és a világot sohasem evangelizálják úgy, ahogyan az Isten eredeti szándéka volt.

William Dillon mondta, hogy egy eredményes külföldi misszionáriusnak sosincs külföldi utódja. Így kellene lennie a saját hazájukban is a munkásokkal - ha munkájuk befejeződött, akkor maguknak a szenteknek kellene a munkát átvenniük, és nem kellene egy új igehirdetőt keresniük.

Mi igehirdetők gyakran gondoljuk helyzetünket élethosszig tartónak. Úgy véljük, hogy senki más nem tudná munkánkat oly jól elvégezni, mint mi. És az egy helyen maradásunkat azzal indokoljuk, hogy a látogatók létszáma csökkenne, ha elmennénk. Felpanaszoljuk, hogy mások nem jól végzik a dolgukat, és hogy nem megbízhatók. Pedig az a valóság, hogy azoknak először tanulniuk kell! Hogy tanulhassanak, ahhoz lehetőséget kell adni nekik. A tanulás folyamatához hozzátartozik a gyakorlat, a felelősség átvétele és a fejlődés megállapítása.

Ha a szentek elérkeznek a ponthoz, hogy úgy látják, meg tudnak lenni egy bizonyos prédikátor vagy tanító nélkül is, akkor annak semmi oka a duzzogásra vagy megsértődésre. Sőt, örülnie kell. A munkás most szabad, hogy oda menjen, ahol sürgősebb szükség van rá.

Mindig nagy baj az, ha Isten műve tartósan egyetlen emberre épül, függetlenül attól, hogy az milyen tehetséges. Fő célja az legyen, hogy a szenteket úgy készítse és építse föl, hogy ne függjenek többé tőle! Ebben a világban nincs oka félni attól, hogy más helyen nem találna munkát!


02.21 Megelégedve

„Én a saját népem körében lakom." 2Királyok 4,13

 

Egy Sunémben élő jómódú asszony vendégül látta Elizeust, valahányszor a próféta arra járt. Végül megbeszélte férjével, hogy építsenek egy külön szobát a próféta számára, hogy legyen saját helyisége, amikor náluk megpihen. Vendéglátójának nagylelkűségét mintegy elismerve, Elizeus megkérdezte, mit tehetne érte - talán miben lehetne ő is segítségére valamilyen ügyben a királynál vagy a hadsereg parancsnokánál? Az asszony egyszerű válasza az volt: „Én saját népem körében lakom." Más szavakkal: „Teljesen meg vagyok elégedve életemmel. Szeretem azokat az egyszerű embereket, akik között élek. Nem vágyom a »felső tízezer« társaságára. Számomra nem elérendő cél a híres emberekkel való érintkezés."

Bölcs volt ez az asszony! Azoknak, akik nem nyugosznak addig, amíg a híresek, a gazdagok és az arisztokraták társaságába be nem kerülnek, gyakran meg kell tanulniuk, hogy az igazán értékes emberek a földön sohasem azok, akik az újságok első oldalán, ill. azok pletykarovatában szerepelnek.

Volt már néhány kapcsolatom az evangéliumi világ nagy neveivel, de meg kell vallanom, hogy többnyire kiábrándító tapasztalatokat szereztem. És minél inkább éltem meg személyesen azt, amivel kapcsolatban a keresztyén sajtó nagy felhajtást csinál, annál jobban elveszítettem az illúziómat. Ha választhatok, szívesebben vagyok közösségben az egyszerű, alázatos, istenfélő és megbízható polgárokkal, akiknek e világban nincs ismert nevük, a mennyben azonban ismerik őket.

Ugyanezt az érzést tükrözi vissza A.W. Tozer, amikor ezt írja: „Én a Krisztus követőket keresem. Találkoztam komikusokkal, vásári kikiáltókkal, megismerkedtem alapítókkal, akik az épület homlokzatára íratták fel nevüket, hogy az emberek tudják, ki alapította azt. Találkoztam megtért cowboyokkal, akik nem voltak igazán megtértek. Találkoztam mindenféle, az USA-ban és Kanadában, egészen különböző és különleges keresztyénekkel, szívem azonban mindig a Krisztus követőket kereste. Azokkal szerettem megismerkedni, akik az Úr Jézus Krisztust tükrözték vissza... Amire ugyanis valóban vágyunk és vágynunk is kell, az a mi Urunk Istenünk szépsége az emberekben. Egyetlen megnyerő és vonzó szent többet ér, mint sok reklámszakember, keresztyén mesterkedő és vallásos mérnök."

Hasonló gondolatai vannak Charles Simeonnak: „Kezdettől fogva mindmáig arra törekedtem..., hogy a föld szentjeivel és dicsőségeseivel legyek kapcsolatban; mindegyikük teljes erejével azon fáradozott, hogy felém jóságosságot tanúsítson az Úrért."

 


 

 

02.20 Ölbe tett kézzel

„Nem eszem, amíg el nem mondom a mondanivalómat!" 1Mózes 24,33

 

Amilyen sürgősnek látta Ábrahám szolgája a maga küldetését, olyan jelentősnek kell látnunk nekünk is a magunk feladatát. Ez nem azt jelenti, hogy azonnal futkosnunk kell minden irányba. Nem is azt, hogy mindent ideges kapkodással kell tennünk, hanem azt jelenti, hogy az előttünk álló kötelességnek elsőbbséggel és sürgősséggel szánjuk oda magunkat.

Át kellene vennünk azt a magatartást, amelyet Robert Frost verse fejez ki:

Kedvesek az erdők, homályosak, mélyek.
De be kell tartanom ígéretemet,
És még mérföldeket kell megtennem,
Mielőtt aludni térhetek.

Amy Carmichael ezekkel a szavakkal fejezi ki ugyanezt: „Istennek tett fogadalmaim köteleznek. Nem időzhetek el, hogy árnyékkal játszadozzam vagy virágot szedjek, míg el nem végeztem munkámat, és számadást nem adtam."

Egy másik helyen így ír:

Csak tizenkét rövid óra, Uram, Jó Pásztorom, kérlek, azt ne engedd, hogy elfeledkezzem arról, ami sürgős, hanem átkutassam a dombokat Veled!

Mondják, hogy Charles Simeonnak (1759-1836, cambridge-i lelkész, evangéliumi vezető személyiség, három missziós társaság társalapítója) dolgozószobájában volt egy kép Henry Martynról (1781-1812, indiai és perzsiai úttörő-misszionárius és bibliafordító). Akárhol tartózkodott is a dolgozószobájában, Henry Martyn mintha rá nézett volna, és azt mondta volna: „Légy szorgalmas! Ne pepecselj!". És Simeon ilyenkor azt felelte: „Igen, én szorgalmas akarok lenni, nem akarok pepecselni, mert lelkek mennek vesztükbe, és az Úr Jézust meg kell dicsőíteni."

Figyeljünk csak, milyen sürgetőek Pál apostolnak a szavai: „De egyet teszek... nekifeszülve futok a cél felé egyenest, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adottjutalmáért" (Fil 3,14).

És a mi Urunk nem a sürgősségnek ebben a tudatában élt? Azt mondta: "Be kell merítkeznem, és nagy teher nehezedik rám, amíg ez meg nem történik!" (Lk 12,50).*

Nincs mentségük a keresztyéneknek, ha ölbe tett kézzel tétlenkednek.

*Be kell merítkeznem: A bemerítkezés általában azt jelenti, hogy víz alá merítés, itt azonban különleges jelentése van: teljesen belemerülni a szenvedésekbe és megpróbáltatásokba. 


02.19 A szív eltévelyedése

„Az embert saját bolondsága vezeti félre, mégis az ÚR ellen zúgolódik a szíve." Példabeszédek 19,3

 az embert saját bolondsága vezeti félre, mégis az Úr ellen zúgolódik a szive. Példabeszédek 19,3,

Nincs pszichológiai szakkönyv, mely olyan mélyen feltárná az emberi magatartást, mint a Biblia. Ez az igehely például bemutat egy olyan embert, aki saját ostobaságával teszi tönkre életét, de aki ahelyett, hogy vállalná érte a felelősséget, Istent vádolja, mintha Ő okozta volna baját.

És milyen igaz ez az életben! Ismerünk olyan embereket, akik egykor keresztyéneknek vallották magukat, de visszataszító szexuális erkölcstelenségekbe bonyolódtak, és ez szégyent, megvetést és anyagi romlást hozott rájuk. Vajon bűnbánatot tartottak? Nem, hanem Krisztus ellen fordultak, megtagadták hitüket, és harcos ateisták lettek.

A hittől való elszakadás oka - gyakrabban, mint gondolnánk - az erkölcsi csődbejutás. A.J. Pollack (1864-1957, angol evangélista és bibliatanító) mondja el, hogy egyszer találkozott egy fiatalemberrel, aki minden elképzelhető kifogást és istentagadó vádaskodást felhozott a Szentírással szemben. Mikor Pollack megkérdezte: „Melyik bűnnek hódoltál?", a fiatalember összetört, és csak úgy ömlött belőle bűnnel és erkölcstelenséggel teli sötét története.

Kiáltóan igazságtalan az ember, amikor perverz módon az Úr ellen támad saját bűnének következményei miatt. W.F. Adeney mondta: „Förtelmes dolog, ha az isteni gondviselést vádolja az ember olyan tettének következményeiért, amelyet Isten megtiltott."

És igaz, hogy „aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei" (Jn 3,20)! Péter apostol is emlékeztet arra, hogy vannak csúfolódók, „akik saját kívánságaik szerint élnek" (2Pt 3,3). Pollack ezt írja ehhez: „Ez magyarázza azt a rendkívül fontos igazságot, hogy sokan azért nem akarják és nem tudják elfogadni Isten igazságát, mert ennek erkölcsi okai vannak. Az ember gyakran egyszerűen tovább akar kéjelegni a bűnében, vagy pedig a testnek van természetes ellenszenve Istennel szemben. Talán lázad a mindent leleplező világosság, vagy pedig a Bibliának a gonoszt megakadályozó befolyása ellen. Ez nem annyira a fej, mint inkább a szív eltévelyedése."


02.18 Ami igaz, ami helyes

„Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet?"
1Mózes 18,25

igazságos ítélet

 

Vannak az életben titkok, amelyek túl mélyek számunkra ahhoz, hogy megértsük őket. De amiben biztosak lehetünk az, hogy az egész föld Bírája az abszolút igazságos Isten!

Itt van pl. az a kérdés, mi történik azokkal a gyermekekkel, akik meghalnak, mielőtt erkölcsi ítélőképességük kifejlődhetnék. Sokunk számára elegendő, ha tudjuk: „Ilyeneké a mennyek országa". Hisszük, hogy az Úr Jézus vére által ők is üdvözülnek. De akik nem elégszenek meg ezzel a magyarázattal, azok érjék be Igénk szavaival. Nyugodtan ráhagyatkozhatunk arra, hogy Isten mindig azt teszi, ami igaz és helyes.

Itt van azután az állandó probléma: hogyan állunk a kiválasztással és eleve elrendeléssel. Vajon kiválaszt-e Isten egyeseket az üdvösségre anélkül, hogy ugyanakkor másokat kárhozatra rendelne? Miután az igehirdetők valamennyi érvüket felsorakoztatták, mi megnyugodhatunk abban a bizonyosságban, hogy Istennél nincsen igazságtalanság!

Az igazságtalanság látszatát kelti az, hogy a gonoszoknak gyakran jólmegy a soruk, míg az igazak mély nyomorúságokon mennek keresztül. Azután itt van a szüntelenül visszatérő kérdés: Mi lesz a sorsa azoknak a pogányoknak, akik sohasem hallották az evangéliumot? Sokan törik a fejüket azon, miért engedte meg egyáltalán Isten, hogy a bűn behatoljon a világba? Sokszor kábultan és szótlanul állunk katasztrófák, szegénység és éhség, iszonyatos testi és szellemi fogyatékosságok előtt. A kétkedés állandóan zúgolódik: „Ha Isten valóban mindent a kezében tart, miért engedi meg mindezt?"

A hit válasza: „Várj, míg meg nincs írva az utolsó fejezet. Isten még nem vétett hibát. Ha majd egyszer abban a helyzetben leszünk, hogy világosan lássuk a dolgokat, fel fogjuk ismerni, hogy az egész föld Bírája helyesen cselekedett."

Isten számunkra túl nagy betűkkel ír,
nem tudjuk olvasni, sem megérteni,
ha egy-egy vonalat fölismerünk,
már meg akarjuk a titkát fejteni
a viszályoknak, hosszú háborúknak,
tört reményeknek - életünknek itt lent...
De egykor majd meglátjuk: az a legjobb,
ahogyan Ő rendezett el mindent!


 

02.17 A haladás zálogai

„Szorult helyzetemből adj nekem kiutat…" Zsoltár 4,2

 Szorult helyzetemből adj nekem kiutat... Zsolt 4,2

Igaz a mondás, hogy „a mindig csöndes tengeren még sohasem lett senki igazán jó tengerésszé." A szorongattatás által fejlődik ki bennünk a türelem. Az élet nyomasztó eseményei által kapunk szabad teret és jutunk előre.

Még e világ emberei is fölismerték, hogy a nehézségek nevelnek és előbbre juttatnak bennünket. Charles Kettering mondotta: „A problémák a haladás zálogai. Ne adjatok nekem mást, csak problémákat. A jó hírek elgyöngítenek."

Kiváltképpen azonban a keresztyének világában találunk bizonyságtételeket arról, milyen nagy haszna van a szorongattatásnak.

Ezt olvassuk például: „A szenvedés elmúlik, de hatása mindörökre megmarad."

A költő így erősíti meg ezt:

A világosság fiai közül nem egy
legszebb zenéjét éjszaka tanulta,
és az atyai ház dicső himnuszát
volt, aki a sötétben gyakorolta.

Spurgeon írta a maga utánozhatatlan módján:

"Attól félek, hogy mindaz a kegyelem, amelyet kellemes és könnyű pillanataimban és boldog óráimban kaptam, elférne egy pennyn (legkisebb angol pénzdarab). De az a jó, amelyet fájdalmaim, szenvedéseim és törődéseim útján nyertem, a maga egészében felmérhetetlen. Mi az, amit nem a kalapácsnak és reszelőnek köszönhetek? A nyomorúság házam legjobb bútordarabja."

És tulajdonképpen miért is lepne meg ez bennünket? Hát nem ezt mondja a Zsidókhoz írt levél névtelen szerzője:

„Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa" (Zsid 12,11).


02.16 Az egyetlen, Aki tökéletes

„Nevetés közben is fájhat a szív." Példabeszédek 14,13

Nevetés közben is fájhat  a szív

Ebben az életben semmi nem tökéletes. Minden nevetés fájdalommal kevert. Minden gyémánt hibás valahol. Minden embernek van valamilyen jellembeli gyöngesége.

Isten belénk plántálta a tökéletesség utáni vágyat. De jó, ha gyakorlatiak vagyunk: soha, sehol nem találunk tökéletességet a nap alatt.

A fiatalok könnyen jutnak ara a gondolatra, hogy az ő családjuk az egyetlen, amelyben viszályok vannak. Vagy azt gondolják, hogy csak nekik vannak olyan szüleik, akik nem valami ragyogó személyiségek.

Könnyen megesik, hogy csalódunk a magunk gyülekezetében, és állandóan azt gondoljuk, hogy a másik gyülekezetben minden kitűnően megy.

Vagy egész életünk során mindig tökéletes barátokat keresünk. Elvárjuk tőlük, hogy tökéletesek legyenek, holott mi magunk nyilván nem vagyunk azok.

Ezért jó, ha nyíltan szembenézünk azzal a ténnyel, hogy mindenkinek megvannak a maga hibái és gyöngeségei: az egyik feltűnőbb, a másik kevésbé az. Minél kimagaslóbb valamely személyiség, annál jobban látszanak a hibái. Ezért jól tesszük, ha hívő testvéreink jó tulajdonságait hangsúlyozzuk ahelyett, hogy hibáik miatt csalódnánk bennük. Mert mindenkinek vannak jó tulajdonságai is. De egyetlen, akiben együtt megvan minden jó tulajdonság - az Úr Jézus!

Gyakran gondolok arra, hogy az Úr azért hagyott itt lent bennünket a tökéletesség utáni kielégíthetetlen vágyakozással, hogy Őrá tekintsünk föl, Akiben semmi hiba, semmi folt nincs. Benne találjuk meg valamennyi erkölcsi szépség együttesét. Benne senki nem csalódik!


02.15 Kitartó munkálkodás

„Vesd a te kenyeredet a víz felszínére, mert sok nap múlva megtalálod azt." Prédikátor 11,1

Vesd a te kenyeredet a víz felszínére 

A „kenyér" szó itt valószínűleg a gabonát jelképezi, amelyből készítik. Egyiptomban a gabonát az elárasztott földekre vetették. Mikor azután a víz fokozatosan visszahúzódott, akkor megjelent a termés. De nem azonnal, hanem „sok nap múlva".

Ma „instant" (azonnal)-társadalomban élünk, és „instant"-eredményeket akarunk, amelyek azonnal láthatók. Van azonnal elkészülő burgonyapürénk, azonnal oldódó kávénk, teánk, kakaónk és levesporunk. A bankban van azonnali hitel.

A keresztyén életben és szolgálatban azonban nem ez a helyzet. Kedvességünk és jóságunk nem talál azonnal viszonzásra. Imádságaink nem mindig hallgattatnak meg azonnal. És szolgálatunk általában nem jár azonnal eredménnyel.

A Biblia ismételten a földművelés éves körforgásához hasonlítja a szellemi-lelki munkát: „Íme, kiment a magvető vetni..." (Mt 13,3). „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést Isten adta..." (1Kor 3,6), „először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban..." (Mk 4,28). Lassú, hosszú időt igénylő folyamat ez. A tök gyorsabban nő, mint a tölgy, de azért neki is időre van szüksége a növekedéshez.

Ezért reális hatásaiban ki nem számítható jó cselekedeteink nyomán azonnali eredményeket ne várjunk! Azonnali imameghallgatást várni éretlen dolog. Ugyanígy nem bölcs dolog az Úr Jézus mellett való döntésre felszólítani azt, aki életében először hallja az evangéliumot. Az általános tapasztalat az, hogy hosszú időn át adni, imádkozni és fáradhatatlanul szolgálni kell. Ezt azzal a bizalommal tesszük, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban. Egy idő után látunk majd (talán) eredményeket. Nem annyit, hogy felfuvalkodjunk, ám ahhoz mégis eleget, hogy bátorságot öntsön belénk a munka folytatására. A teljes eredményről csak akkor értesülünk majd, hogyha a mennybe érkezünk - amely végső soron a legjobb és legbiztosabb hely, hogy munkánk gyümölcsét megtapasztaljuk.


02.14 Most

„Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék Igédet;" Ap.Csel. 4:29,

 

Amikor az első keresztyének üldöztetéseket szenvedtek, nem várták a körülmények megváltozását. Dicsőítették Istent az adott körülmények között.

Sajnos, mi gyakran nem követjük az ő példájukat. Cselekedeteinket inkább későbbre halasztjuk, amikor majd a föltételek kedvezőbbek lesznek. Az utca köveit akadályoknak tekintjük. Visszavonulásunkat azzal mentegetjük, hogy a körülmények nem kedvezők.

Az egyetemi hallgató nem óhajt keresztyén szolgálatot végezni mindaddig, amíg záróvizsgáját háta mögött nem tudja. Azután pedig teljesen lefoglalják a barátságok és a házassága. Majd hivatásának és családi életének terhei tartják vissza a keresztyén munkától. Elhatározza, hogy megvárja a nyugdíjaztatását, amikor szabad lesz, és életének hátralevő részét teljesen az Úr rendelkezésére bocsátja. Mikor azután végre nyugdíjba megy, addigra teljesen elpárolog belőle az energia és a szellemi látás, és elpihen a kényelmes életben.

Vagy talán megállapítjuk, hogy olyan emberekkel vagyunk kénytelenek együtt dolgozni, akik nem fogadnak bennünket elég gyöngéden. Talán ezeknek az embereknek szavuk van a gyülekezetben. És noha hűségesek és keményen dolgoznak, mi problematikusnak találjuk őket. És mit teszünk ilyenkor? Duzzogva félrevonulunk, és várunk néhány kiváló személy temetésére. De ez nem válik be. Az ilyen emberek többnyire bámulatosan hosszú életűek. Temetésekre várni meglehetősen meddő dolog.

József nem várta meg, amíg kiszabadul a börtönből, hogy majd akkor odaszánja valaminek az életét. Szolgálata volt Isten számára a börtönben is. Dániel is a babiloni fogság során tett erőteljes bizonyságot Istenről. Ha megvárta volna a száműzetés végét, akkor már késő lett volna! Pál börtönből írta leveleit Efézusba, Filippibe, Kolosséba és Filemonnak. Nem várt arra, hogy majd megváltoznak a körülményei.

Itt a földön körülményeink sohasem eszményiek. És nincs a keresztyének számára ígéret, hogy azok valaha is megjavulnak. Ezért azután a szolgálatra ugyanaz érvényes, mint az üdvösség elnyerésére: „Íme, most van a kellemetes idő" (2Kor 6,2 — Károli ford.).

Luther azt mondta: „Aki addig akar várni, míg a munkájához az idő teljesen kedvező lesz, az sohasem fogja megtalálni." Salamon pedig így figyelmeztet bennünket: „Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat" (Préd 11,4).


02.13 Tartozás

„Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek." Róma 13,8

Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek.  Róma 13,8

 

Nem szabad ezt az igeverset úgy felfognunk, mint ami eltilt mindenféle tartozástól. Társadalmunkban egyszerűen kikerülhetetlen a telefon-, gáz-, villany- és vízdíjszámla. Bizonyos körülmények között a tanítványi magatartásnak jobban megfelelhet, ha vásárolunk egy házat banki kölcsönre, s ezzel (földi) maradandó értéket szerzünk, mint az, hogy a havi törlesztőrészletnek megfelelő lakbért fizetünk. Napjainkban szinte lehetetlen egy vállalkozást úgy vezetni, hogy közben kölcsönhöz ne folyamodnánk.

Ez a vers bizonyára egészen más dolgokat tilt meg. Megtiltja az adósságcsinálást, amikor eleve tudjuk, kevés a kilátásunk a visszafizetésre. Megtiltja, hogy hitelbe vásároljunk olyan árut, amely értékét veszíti; hogy elmaradjunk a részletek fizetésével; hogy kölcsönt vegyünk fel szükségtelen dolgok vásárlásához; hogy meggondolatlanul adósságba verjük magunkat és engedjünk a kísértésnek, hogy túllépjük a hitelkártyánkon levő összeget. Megtiltja, hogy eltékozoljuk az Úr pénzét, amikor fölemelt kamatot fizetünk banki követelésünk túllépése miatt.

Ez a vers meg akar óvni bennünket a kölcsönzés hiénáitól, azoktól a problémáktól, amelyeket a túlzott kiadások okoznak, és a csődeljárásoktól. Mindezek megrontják keresztyén bizonyságtételünket.

Általánosságban felelősen kell intéznünk pénzügyeinket, és szerényen meg kell maradnunk anyagi lehetőségeinken belül. Mindig arra kell gondolnunk, hogy az adós a kölcsönadó rabszolgája lesz (Péld 22,7).

Az az egy tartozás, amely a keresztyén embernek mindig dolga, az, hogy egymást szeressük! Szeretni a nem megtérteket, és velük az evangéliumot közölni (Róm 1,14). Szeretni testvéreinket, és életünket adni értük (1Jn 3,16). Az effajta tartozás sohasem juttat bennünket konfliktusba a törvénnyel. Inkább a törvény betöltését jelenti, ahogyan Pál is mondja.


02.12 Ahol összegyűlünk Ő ott van

„...nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben." János 4,21

 

A szamaritánusok istenimádásának központja a Garizim hegyén volt. A zsidók számára viszont az egész földkerekségen Jeruzsálem volt az az egyetlen hely, ahol Isten neve lakozott. Az Úr Jézus azonban egészen új rendet hirdetett a szamáriai asszonynak: „...eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának" (Jn 4,23).

Ma már nincs a földön egyetlen olyan különleges hely sem, amely arra rendeltetett, hogy ott imádják Istent. A mi üdvkorszakunkban a szent helyet felváltotta egy szent Személy. Most az Úr Jézus Krisztus az Ő népe Gyülekezetének a középpontja! Beteljesedtek Jákob szavai: „Neki engednek (hozzá csatlakoznak) a népek" (1Móz 49,10).

Mi Őhozzá gyülekezünk. Nem fölszentelt, színes üvegablakos, orgonaszótól hangos épület vonz és gyűjt össze bennünket. Nem is egy emberhez gyülekezünk, legyen az bármilyen tehetséges és ékesszóló. Az Úr Jézus az isteni mágnes.

A hely a földön nem fontos; összejöhetünk egy gyülekezeti teremben, vagy magánházban, szabad ég alatt vagy egy barlangban is. Valódi imádatkor hitben lépünk be a mennyei szentélybe. Jelen van itt Isten, az Atya. Jelen van az Úr Jézus. Jelen vannak az angyalok mint ünneplő gyülekezet. Jelen vannak az ószövetségi idők szentjei. És jelen vannak a gyülekezet üdvkorszakának hazaköltözött szentjei. És ilyen magasztos közösségben az a kiváltságunk, hogy kiönthetjük szívünket az Atya Isten imádásra, az Úr Jézus Krisztus által, a Szent Szellem erejében. Míg tehát testünk még a földön van, szellemünk messze a nyugtalan, küzdő világ fölé emelkedik.

Ellentmondana az Urunk szavainak: „...ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20)? Nem, mivel ez éppúgy igaz. Ő kiváltképpen jelen van akkor, amikor az Ő népe az Őnevében összegyülekezik. Átveszi imádságainkat és imádásunkat, és az Atya elé viszi!

 


02.11 Csak a szellemi marad meg, a lelki elég

„...lélek és szellem... szétválásáig." Zsidók 4,12

 

Amikor a Biblia az ember lényének hármas felosztásáról beszél, akkor a sorrend mindig szellem, lélek és test. De ha ezt a hármat az ember említi együtt, akkor a felsorolás csaknem mindig test, lélek és szellem. A bűn visszájára fordította Isten rendjét. Most az ember a testet helyezi az első helyre, azután jön a lélek, és csak egészen a végén a szellem.

Az ember lényének két nem anyagi alkotórésze a szelleme és a lelke. A szellem képessé teszi az Istennel való közösségre. A lélek az érzéseivel és szenvedélyeivel kapcsolatos. Noha mi nem tudjuk a szellemet és lelket részleteiben megkülönböztetni, meg kell tanulnunk a megkülönböztetést a szellemi és a lelki dolgok között.

Mi tehát szellemi? A Krisztust dicsőítő igehirdetés. Az Istenhez forduló imádság Jézus Krisztus által, a Szellem erejében. Az Úr iránti szeretetből végzett, és a Szent Szellem ereje által hordozott szolgálat. A szellemben és igazságban való imádás!

És mi lelki? Igehirdetés, amely az érdeklődést az emberre irányítja, szónoki képességére, személyiségére, talpraesettségére. A gépies imádság, amelyben a szív nem vesz részt, és amely kizárólag másokban akar valamilyen benyomást kelteni. A szolgálat, amelyre az ember maga hívta el önmagát, amelyben közrejátszanak az anyagi érdekek is.

Mi köze Isten Gyülekezetének a felszentelt épületekhez, tarka üvegablakokhoz, palástokhoz, tiszteleti címekhez és rangokhoz, gyertyákhoz, tömjénhez és más külsőségekhez? Vagy - hogy világosabban fejezzük ki magunkat - mi köze a gyülekezetnek a hollywoodi stílusú toborzóhadjáratokhoz, adománygyűjtő szervezetekhez, evangéliumi reklámtrükkökhöz, személyi kultuszhoz, zenei különcködéshez?

Egy átlagos evangéliumi folyóiratban megjelenő reklámok elegendőek annak bizonyítására, hogy milyen lelkiek lettünk.

Pál világosan különbséget tesz az aranyhoz, ezüsthöz és drágakőhöz hasonlítható szolgálatok között, és azok között, amelyek nem mások, mint fa, széna és pozdorja (1Kor 3,12). Mindaz, ami szellemi, ki fogja állni Isten ítéletének tűzpróbáját. Ami azonban lelki, az lángokban ég el.

1Kor.3. 12 Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít erre az alapra,

 


02.10 Szellem szerinti élet

„Intelek titeket: a Szellem szerint éljetek."
Galata 5,16


Mit is jelent gyakorlatilag az, hogy „Szellem szerint éljünk"? Egyáltalában nem olyan elméleti és bonyolult dolog ez, mint ahogy némelyek gondolják. Következzék most néhány utalás arra, milyen a hétköznapokban a Szent Szellem szerinti élet:

Először is imádsággal kezdjük a napot. Megvalljuk minden bűnünket, amelyről tudunk; ez tiszta edénnyé teszi életünket, amelyet ezért Isten felhasználhat. Hagyunk időt Isten dicsőítésére és imádására; ez lelkünket üdíti fel. Tudatosan átadjuk az életünk fölötti uralmat Őneki; ezzel lehetővé tesszük, hogy Ő az életét általunk élje. A megújított odaadással óvjuk magunkat a haszontalan tervezgetéstől, és átengedjük az Úrnak, hogy Ő tervezze meg életünket.

Azután időt szánunk arra, hogy Isten Igéjével táplálkozzunk. Ezáltal általános bepillantást nyerünk Isten akaratába életünk számára. Talán különleges utalást is kapunk az Ő akaratára jelenlegi helyzetünkkel kapcsolatban.

Csöndes időnk után nekilátunk aznapi dolgainknak. Ezek rendszerint józan, száraz, mindennapi kötelességek. Ezen a téren sokaknak igencsak visszás elképzeléseik vannak. Úgy gondolják, hogy a „Szellem szerinti élet"-nek semmi köze a kötények és a munkaruhák világához. Pedig az nagyrészt a mindennapi munkánk hűséges és gondos elvégzésében áll.

A nap során megvalljuk és elítéljük minden egyes bűnünket, mihelyt tudatára ébredünk annak. Magasztaljuk az Urat, valahányszor áldásaira gondolunk. Engedelmeskedünk a jó cselekedetre való ösztönzésnek, és ellenállunk a rosszra való kísértésnek.

Mindazt, ami a nap folyamán velünk történik, elfogadjuk, mint Isten akaratát számunkra. A megpróbáltatások a bizonyságtétel alkalmaivá lesznek. Csalódásainkat megbeszélhetjük Istennel. (A telefonhívások, levelek, látogatók Isten tervének részei.)

Harold Wildisch a következő összefoglalást adja egyik könyvében:

„Ahogyan bűneid terhét leteszed, és rábízod magadat Krisztus elvégzett áldozatára, ugyanúgy tedd le életed és szolgálatod minden terhét, és hagyatkozz a benned munkálkodó Szent Szellemre."

„Minden újabb reggelen rendeld alá magadat a Szent Szellem vezetésének, és Istent dicsérve, békességgel indulj el munkádba, miközben önmagad és napi munkád fölötti ellenőrzést átengeded Őneki. Legyen egész napon át szokásoddá, hogy örömmel bízod Őrá magadat, és neki engedelmeskedsz, várván, hogy Ő vezet, megvilágít, rendreutasít, tanít, használ téged, és megcselekszi benned és általad, amit akar. Számolj tényként az Ő munkálkodásával, látásodtól és érzéseidtől függetlenül. Bízd magadat a Szent Szellem vezetésére, és engedelmeskedj neki, mint életed vezérének, és állj el a kísérletezéstől, hogy életed irányítását a magad kezébe vedd; és akkor az ő akarata szerint megjelenik majd benned a Szellem gyümölcse, Isten dicsőségére."


02.09 Világosság harca a sötétség ellen

"Aki nincs ellenetek, az veletek van." Lukács 9,50

 

Első pillantásra ez a vers a tegnapinak ellentmondani látszik, de természetesen nem ez a helyzet. A Máté 12,30-ban (és a Lukács 11,23-ban) az Úr a farizeusokhoz szól, akik nem akarnak hinni, és világossá teszi előttük: „Ha nem vagytok velem, akkor ellenem vagytok." Itt azonban valami másról van szó. A tanítványok éppen el akartak tiltani valakit, aki az Úr Jézus nevében démonokat űzött ki. Egyetlen vádjuk vele szemben az volt, hogy nem csatlakozott hozzájuk. Ebben az összefüggésben mondja az Úr Jézus: „Ne tiltsátok meg! Aki nincs ellenetek, veletek van."

Amikor a szabadításról van szó, akkor mindazok, akik nem Krisztus mellett vannak, ellene vannak. Amikor azonban szolgálatról van szó, akkor mindazok vele vannak, akik nincsenek ellene.

Nem az a dolgunk, hogy mások útjába akadályokat gördítsünk, ha azok az Urat szolgálják. Nagy és tágas a világ, van benne elég hely mindnyájunknak, akik az Urat akarjuk szolgálni, anélkül, hogy egymás lábára taposnánk. Vegyük azért szívünkre az Úr szavait: „Ne tiltsátok meg!"

Vegyük azonban észre azt is, hogy az Úr nem azt mondta Jánosnak és a többieknek, hogy most csatlakozzanak ahhoz az emberhez. Egyesek olyan módszereket használnak, amelyeket mások nem fogadhatnak el. Vannak, akik az igehirdetésükben máshová helyezik a hangsúlyt. Egyeseknek több világosságuk van, mint másoknak. És egyeseknek megadatott a szabadság, hogy olyan dolgokat cselekedjenek, amilyenek másoknál rossz lelkiismeretet okoznak. Nem várhatjuk el minden hívőtől, hogy ugyanolyan módon szolgáljon, ahogyan mi helyesnek látjuk. De szívből örvendezhetünk, valahányszor az evangélium győzedelmeskedik, ahogyan Pál is tette. Ő így vélekedett: „Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust. Ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban. Mert miről van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok" (Fil 1,15-18).

Sam Shoemaker (1893-1963, amerikai lelkész és író) föltette a sürgős kérdést: „Mikor tanuljuk meg már végre, hogy korunk nagy háborújában, amelyben a világosság harcol a sötétség ellen, támogatnunk kell a szövetségeseinket, még ha azok nem is felelnek meg mindenben a mi személyes ízlésünknek? Mikor tanuljuk meg, hogy minden keresztyénnek össze kell dolgoznia és együtt kell harcolnia, hogy szembeszállhassunk az Antikrisztus áradatával?"


02.08 Mellette vagy ellene?
„Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol." Máté 12,30

 Aki nincs velem

Az Úr Jézus ezt a farizeusokkal kapcsolatban mondotta. Azok éppen akkor az Úr Jézus csodáit Belzebubnak, a démonok fejedelmének tulajdonították, holott azok valójában Isten ereje által mentek végbe. Nyilvánvalóvá lett immár, hogy nem fogadják el Őt Izráel Messiásának. S mivel nem álltak Krisztus oldalára, szükségképpen szembekerültek Vele. Mivel nem az Ő oldalán szolgáltak, ellene dolgoztak.

Krisztus személyével és váltságművével kapcsolatban az ember nem lehet semleges. Ebben a kérdésben lehetetlen határozatlannak maradni. Vagy Krisztus mellett van valaki, vagy ellene. Aki azt mondja, hogy nem tud dönteni, az tulajdonképpen már döntött.

Ha a Krisztussal kapcsolatos igazságról van szó, nincs megalkuvás. A biblikus keresztyénségben akadhatnak olyan területek, amelyeken bizonyos határok között helye lehet a véleménykülönbségnek, de ez nem azok közé tartozik. Bizonyos dolgok egyszerűen elidegeníthetetlenek. Szilárdan ragaszkodnunk kell az Úr Jézus abszolút Istenségéhez, a szűztől születéséhez, valóságos ember voltához, bűntelen természetéhez, a bűnösökért való helyettes halálához, test szerinti feltámadásához, mennybemeneteléhez, megdicsőítéséhez Isten jobbján és visszajöveteléhez! Ha elkezdünk ezekből az alapvető tételekből engedményeket tenni, akkor csak „fél megváltónk" marad, aki voltaképpen már egyáltalán nem az. Jól fejezte ki ezt a költő:

Mit mondasz Krisztusról? - ez a kérdés,
ez dönti el jelened és jövődet.
Itt nincs helye a tétovázásnak,
mivel egyszer itt hagyod a földet!
Ha Felőle nincs meggyőződésed,
lehet-e bármiről egyáltalán?
Hogy te szereted vagy megveted Őt,
azt kapod vissza egyszer igazán!

 


02.07 Isten rendelkezésére állok

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve." Galata 2,20

 Krisztussal...

Amikor az Úr Jézus a kereszten meghalt, nemcsak hogy értem halt meg, hanem mint az én személyem! Amikor meghalt, valójában én is meghaltam. Mindaz, ami Ádám fiaként voltam, egész régi, gonosz, újonnan nem született énem a keresztre lett szögezve. Isten gondolatai szerint ezzel vége lett az én óemberi történetemnek.

De ez még nem minden! Mikor Üdvözítőmet eltemették, vele együtt engem is eltemettek. Ez a régi én félretételét jelenti mindörökre Isten szeme elől.

És amikor az Úr Jézus halottaiból feltámadt, vele együtt én is feltámadtam. De itt változik a kép. Nem ugyanaz támadt fel, aki eltemettetett, nem a régi én, hanem az új ember - a bennem élő Krisztus. Krisztussal együtt feltámadtam, hogy új életben járjak.

Isten minderre úgy tekint, mint elvégzett tényre. Most azt akarja, hogy ez életem gyakorlatában valósággá váljék. Azt akarja, hogy fölismerjem, mégpedig tényként, hogy átmentem a halálon, eltemettetésen és feltámadáson. De hogyan valósíthatom meg mindezt?

Ha kísértés tör rám, akkor éppúgy reagáljak rá, mint a holttest, amely sehogy sem reagál! Egész gyakorlati módon azt kell feleljem: „Meghaltam a bűnnek. Te nem uralkodsz többé rajtam. Számodra én már halott vagyok."

Nap mint nap el kell ismernem, hogy régi, megromlott énemnek vége lett Jézus sírjában. Ez azt jelenti, hogy nem foglalkozom vele szüntelen! Többé nem várok semmi jót tőle, és romlottsága miatt már nem vagyok csalódott.

Végül másfelől minden pillanatban úgy élek, mint aki Krisztussal új életre támadt - új célokkal, új kívánságokkal, új indítékokkal, új szabadsággal és új erővel.

A bristoli Müller György elmondja, hogyan döbbent rá először a Krisztussal való eggyélétel igazságára.

„Egy napon meghaltam. Müller György meghalt. Meghalt a vélekedéseinek, a kedvteléseinek, a hajlamainak, az akaratának, a világnak, a világ tetszésének és megvetésének, sőt testvéreim és barátaim dicséretének vagy szidalmazásának is, és azóta csak egyre törekszem: magamat »Isten rendelkezésére bocsátani«."


02.06 Légy cselekvője az igének

„Legyetek az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói." Jakab 1,22

 Legyetek az ige cselekvői...

Gyakran azzal ámítjuk magunkat, hogy a gyülekezeti összejövetelek, konferenciák látogatásával már Isten akaratát cselekesszük. Hallgatjuk az igehirdetéseket, és megbeszéljük, hogy mi az, amit tulajdonképpen cselekednünk kellene, és lassan az az illúziónk támad, hogy ezzel már Isten akaratát teljesítettük. Amit azonban valójában csinálunk, az nem más, mint felelősségünk fokozása és önmagunk megcsalása. Már azzal is, hogy komoly embereknek tartjuk magunkat, holott valójában talán mindenestől testiek vagyunk. Úgy véljük, növekedünk, holott valójában egy helyben topogunk. Magunkat bölcsnek tartjuk, holott valójában elképesztően ostobák vagyunk.

Az Úr Jézus azt mondja, az a bölcs ember, aki nemcsak hallja szavát, hanem meg is cselekszi azt. A bolond is hallja a szavát, de nem váltja cselekedetekre.

Egyszerűen nem elég meghallgatni egy prédikációt, és utána azzal elmenni: „Milyen csodálatos üzenet!" Döntő az, hogy hazatérés után azt mondjuk: „Amit ma hallottam, azt most cselekedetre váltom." Valaki azt mondta egyszer, hogy a jó igehirdetés nemcsak szellemünket tágítja, szívünket melegíti és bűneinket ostorozza, hanem akaratunkat cselekvésre indítja.

Egy igehirdető egyszer prédikációja közben megkérdezte a hallgatóságtól, mi volt a kezdő ének. Senki sem tudta. Majd a felolvasott Ige után érdeklődött Ezt sem tudta senki. Azután megkérdezte, milyen hirdetések hangzottak el. Erre sem emlékezett senki. Ezek az emberek gyülekezetesdit játszottak.

Jó, ha minden összejövetel előtt föltesszük a következő kérdéseket: Miért jöttem ide? Kész vagyok-e elfogadni, hogy Isten most személyesen hozzám fog szólni? Akarok-e engedelmeskedni annak, amit nekem mond?

Életünkben megreked a tanítás, és nem jut el a gyakorlati megvalósításig. Az Úr kérdése pedig fülünkben cseng: „Miért mondjátok nekem: Uram! Uram!, ha nem teszitek azt, amit mondok?"


02.05 Véghezviszi akaratát

„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amit meg ne valósíthatnál." Jób 42,2

Isten semmilyen szándékát nem lehet megakadályozni. Hiába istentelen az ember, Isten útját nem befolyásolja. Az embernek talán sok a mondanivalója, de Istené az utolsó szó. Salamon emlékeztet minket arra, hogy „nem használ a bölcsesség és értelem, sem a tanács az Úrral szemben" (Péld 21,30). Jeremiás pedig tanúságot tesz arról, hogy „beteljesednek... az ÚR szándékai" (Jer 51,29).

József testvérei úgy gondolták, hogy megszabadulnak tőle, ha eladják őt egy csoport midjanitának. De mindazzal, amit tettek, valójában Isten akaratát teljesítették. A midjaniták gondoskodtak arról, hogy József (útiköltség nélkül) Egyiptomba jusson, ahol alkirályi tisztségre emelkedett, és népének megmentője lett.

Amikor a vakon született férfi elnyerte Jézustól szeme világát és hitt az Úrban, a zsidók kizárták a zsinagógából. Valami nagy győzelem volt ez a zsidók számára? Nem, mert az Úr Jézus amúgy is kivezette volna a zsinagóga közösségéből, hiszen a Jó Pásztor „a maga juhait nevükön szólítja és kivezeti" (Jn 10,3).

Az emberek istentelensége tetőpontját érte el akkor, amikor az Úr Jézust megölték, keresztre feszítették. Péter azonban megmagyarázta nekik, hogy Jézus Krisztus „Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda" (Csel 2,23). Isten jósága túltett az emberek borzalmas vétkén, miközben Krisztust Úrrá és Üdvözítővé magasztalta fel.

Donald Grey Bamhouse (1895-1960, amerikai lelkész, rádióprédikátor és teológiai tanár) mondott el egy történetet egy gazdag földbirtokosról, akinek nagyon szép fái nőttek a birtokán. Volt azonban egy ellensége, aki azt mondta: »Kivágom az egyik fáját, és ezzel okozok neki fájdalmat.« Az éjszaka sötétjében ez az ellensége átmászott a kerítésen, odament a legszebb fához, fűrésszel, fejszével, és nekilátott a munkának. Hajnalban megpillantott a távolból két férfit lóháton feléje közeledni, és megdöbbent, hogy egyikük éppen a földbirtokos. Gyorsan kiütötte az ékeket, úgyhogy a fa ledőlt, de az egyik ága rácsapódott a férfira, és a földhöz szögezte, úgyhogy az a súlyos sérülés következtében meghalt. Halála előtt még így kiáltott: »Kivágtam a szép fádat.« De a földbirtokos részvéttel tekintett rá, és azt mondta: »Itt van velem az építész. Házat akarok építtetni, és egy fát ki kell vágatnom, hogy helyet csináljak a háznak. Éppen ez az a fa, amelynek kivágásán egész éjszaka dolgoztál.«


02.04 Bizonyságaidról beszélj

„Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét" Zsoltár 73,15

 

A zsoltáros Aszáf nehéz időkön ment át. Látta, hogy e világban az istenteleneknek jól megy dolguk, míg az ő élete csupa szenvedés és nyomorúság. Már-már kételkedni kezdett Isten igazságában, szeretetében és bölcsességében. Úgy látta, mintha Isten megjutalmazná az istentelenséget és megbüntetné a kegyességet.

Ászáf azonban példaszerű döntésre jutott. Elhatározta, hogy kételyeit nem mutatja ki, nehogy ezáltal Isten gyermekei megbotoljanak, sőt elessenek.

Valószínű, hogy olykor mindnyájunkban feltámadnak a kételyek, a kérdések. Különösen olyankor, amikor úgy látjuk, nem bírjuk tovább az egészet, amikor a hullámok összecsapnak fölöttünk, és akkor könnyen eljutunk odáig, hogy még Isten gondviselését is megkérdőjelezzük. Mi a helyes magatartás ilyenkor?

Nyilván megtehetjük, hogy kétségeinket közöljük olyasvalakivel, akiben megvan a szellemi képesség, hogy rajtunk segítsen. Olykor egyszerűen annyira belezavarodunk problémáinkba, hogy mi magunk nem látjuk a világosságot az alagút végén, amely más számára talán fénylik, úgyhogy minket is el tud oda vezetni.

Alapvetően ne kételkedjünk a sötétségben abban, ami a világosságban kijelentetett számunkra. Isten Igéjét ne a körülmények által értelmezzük, akármilyen sötétek is azok. Ehelyett magyarázzuk körülményeinket Isten Igéjének világosságánál, és legyünk tisztában azzal, hogy Isten terveit soha semmi nem akadályozhatja, és az Ő ígéreteit semmi nem hiúsíthatja meg.

Soha ne tegyük közszemlére kételyeinket. Fennáll ti. az a veszély, hogy Isten gyönge gyermekeit elbuktatjuk, a „kicsinyeket", akikről az Úr azt mondta: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik" (Mt 18,6).

Bizonyosságaink számtalanok; kétségeink, ha egyáltalán vannak, kevesek. Közöljük tehát egymással bizonyosságainkat.


02.03 Imáinkat megtisztítja

„Egy másik angyal is odajött, és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, mely a trónus előtt van." Jelenések 8:3,

Hisszük, hogy ennek az igeversnek az angyala nem más, mint maga az Úr Jézus. És itteni szolgálata teljes vigaszt és bátorítást jelent számunkra.

Mit csinál? Veszi valamennyi szent imádságát, hozzáteszi a maga drága füstölő-szereit, és így viszi azokat az Atya elé.

Imádságaink és dicséreteink rendkívül tökéletlenek. Nem tudunk úgy imádkozni, ahogyan kellene. Amit csak teszünk, az mind bűnnel, hazug indítékokkal, önzéssel szennyezett.

„A legszentebb órákért, amelyeket térden állva imádsággal töltünk,
Azokért az időkért, amikor a leginkább gondoljuk, hogy dicsérő énekeink tetszenek Neked,
Ó, szívek Vizsgálója, áraszd reánk bűnbocsánatodat."

Mielőtt imádatunk eljutna Isten színe elé, az Úr Jézus elé kerül, Ő eltávolít belőle minden tökéletlenséget, úgyhogy az makulátlan, amikor eljut az Atyához. És még valami csodálatos dolog is történik ilyenkor. A szentek imádságával egy időben Ő maga füstölőszerrel áldoz. Ez a füstölőszer az ő személyének és váltságművének jó illatot árasztó tökéletességéről beszél. Ez az, ami imádságainkat végül is elfogadhatóvá teszi.

Bátorító ez számunkra! Tudatában vagyunk annak, milyen fogyatékosok imádságaink. Mellőzzük a nyelvtan szabályait, nem fejezzük ki választékosan magunkat, és olykor tanításbeli képtelenségeket mondunk. Mindez azonban ne vegye el kedvünket az imádságtól. Van egy nagy Főpapunk, Aki mindazt, amit az Atyával akarunk közölni, átdolgozza és megtisztítja.

Mary Bowley költői formába önti ezt az igazságot:

Sok füstölőszer illata száll
föl az örök trónus felé,
Isten kegyelme azt megérzi,
a sóhaj is eljut Elé.
Imáinkat, dicséretünket
Krisztus illata járja át,
azért ne féljünk eldadogni
minden szívből jövő imát!


02.02 Csatornáid vagyunk

„Isten ugyanis, Aki ezt monda: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, Ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán." 2Korintus 4,6

 

Szó szerint ez áll itt: „Ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy azt továbbsugározzuk...". Megtudjuk itt, hogy Isten gondolatai szerint mi nem az Ő áldásainak végállomásai, hanem csatornái vagyunk. Az a kifejezés, hogy „Ő gyújtott világosságot szívünkben", a megtérésünkre vonatkozik. Ő, Aki a teremtéskor világosságot parancsolt, az új teremtéskor Maga gyújtott világosságot a szívünkben.

Ezt azonban nem azért tette, hogy áldásait önző módon önmagunkban felhalmozzuk. Szándéka inkább az volt, hogy az Ő Krisztus arcán felragyogó dicsőségét rajtunk keresztül másoknak is tudtul adja.

Hasonló módon beszél Pál arról, hogy Isten úgy látta jónak, „hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem Őt a pogányok között" (Gal 1,16). Isten kinyilatkoztatja bennünk Fiát, hogy mi másoknak nyilatkoztassuk ki Őt. (Mikor évekkel ezelőtt ez az igazság világossá lett előttem, ezt írtam Bibliám fedőlapjára:

Ha te voltál az egyetlen, akiben egy ember Jézus Krisztusból valamit megláthat, mondd, MacDonald, mit látna akkor?)

Teljesen igaza van Ian MacPhersonnak: „Igét hirdetni nagyszerű, magasztos, tiszteletet parancsoló dolog - természetfölötti cselekedet, egy SZEMÉLY közvetítése egy személy által egy csoport személynek, miközben ez a közvetítendő SZEMÉLY az örök Jézus Krisztus."

 

Csatornáid vagyunk csupán, áldott Mesterünk,
de ha csodás erőd után képesek leszünk,
rajtunk keresztül áramlik szent akaratod:
életünk, míg ki nem alszik, felhasználhatod!


02.01 Nincs más csak Te

„...a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium." 2Korintus 4,4

 Biblia

Soha ne feledjük el, hogy az evangélium Krisztus dicsőségéről szóló örömhír. Természetesen Arról szól, Akit megfeszítettek, és Akit eltemettek. De már nincs a kereszten, már nincs a sírban. Feltámadott, fölment a mennybe, és most mint megdicsőült Ember, Isten jobbján ül.

Mint embert, nem úgy ábrázoljuk Őt, mint egyszerű názáreti ácsot, nem is úgy, mint Isten szenvedő szolgáját, vagy mint a Galileából származó ismeretlent. És főként nem úgy, ahogyan a modern vallásos művészet teszi: elpuhult humanista apostolként.

Úgy hirdetjük Őt, mint az élet és a dicsőség Urát. Ő az, Akit Isten felmagasztalt, és Akinek olyan nevet adott, amely minden név fölött való. Az Ő nevére egyszer majd minden térd meghajlik, és minden nyelv vallja, hogy Ő az Úr az Atyaisten dicsőségére. Dicsőséggel és tisztességgel megkoronázott Fejedelem és Szabadító Ő.

Még azzal is gyalázatot hozhatunk Rá, ahogy hirdetjük Őt. Az embert dicsőítjük talentumaival együtt, és azt a benyomást keltjük, mintha Istennek tulajdonképpen hálásnak kellene lennie azért, hogy ilyen ember szolgálja Őt. Azt az elképzelést támasztjuk, mintha az ember mutatna jóakaratot Istennel szemben akkor, amikor bízik benne. Ez nem az az evangélium, amelyet az apostolok hirdettek! Ők azt mondták: „Ti vétkesek vagytok az Úr Jézus Krisztus meggyilkolásában. Ti megragadtátok Őt, és istentelen kezeitekkel keresztre szegeztétek! Isten azonban feltámasztotta Őt a halottaiból, és a maga jobbján megdicsőítette Őt a mennyben. Ő ott van most megdicsőült testben. Szögekkel megjelölt kezében tartja az egész világmindenség királyi pálcáját. És egyszer visszajön majd, és igazságban megítéli a földkerekséget. Ezért tartsatok bűnbánatot, és forduljatok Hozzá hittel. Nincs más lehetőség a megmenekülésetekre. "Nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk" (Csel 4,12).

Bárcsak ilyen látást nyernénk a megdicsőült Emberfiáról! És olyan nyelvet, amely hirdetné a dicsőségek milliárdjait, amelyek homlokát koronázzák! Mert akkor a bűnösök nyilván remegnének, és úgy kiáltanának, mint egykor pünkösdkor „Mit tegyünk, testvérek, férfiak?" (Csel 2,37).



01.31 Ítélkezés és megítélés

         „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" Máté 7,1

...igaz ítélettel...

Vannak, akik egyébként alig tudnak valamit a Bibliáról, mégis jól ismerik ezt a verset, és a legkülönbözőbb módokon alkalmazzák. Még ha valakit kifejezett gonoszságáért bírálnak is, ők jámbor szemforgatással mondják: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek". Más szavakkal: arra használják fel ezt az Igét, hogy vele elhárítsák gonoszságuk megítélését.

Nos, tény az, hogy vannak területek, ahol valóban nem szabad ítélkeznünk, ugyanakkor vannak olyan területek, ahol szükséges ítéletet mondanunk.

Lássunk néhány példát, amikor nem ítélkezhetünk.

- Nem ítélhetjük meg egy-egy ember indokait, tettének mozgató erőit; mivel nem tudhatjuk, hogy amit tesz, miért teszi.
- Nem ítélkezhetünk egy hívő testvérünk szolgálata fölött; ő a maga Urának áll vagy bukik.
- Nem ítélhetjük meg azokat, akiknek lelkiismeretüktől indíttatva kétségeik vannak bizonyos dolgokkal kapcsolatban, amelyek erkölcsileg semlegesek; helytelen volna lelkiismeretüket megsérteni.
- Nem ítélkezhetünk a külső megjelenés alapján, ami a szívben van, az számít.
- És teljesen világosan kerülnünk kell a kemény, kritikus, vádaskodó magatartást. Aki megszokásból bírál, az rossz cégér a keresztyének számára.

Léteznek azonban olyan területek, ahol meg kell ítélnünk a dolgokat és ítélkeznünk kell.

- Meg kell ítélnünk minden tanítást, vajon egybehangzik-e a Bibliával.
- Hogy elkerüljük a felemás igát, világosan meg kell ítélnünk, hogy a másik ember valóban hívő-e vagy sem.
- Keresztyén emberek ítélkezzenek a hívők között felmerülő minden vitás kérdésben, ahelyett, hogy a bíróság elé mennének.
- A helyi gyülekezetnek ítélkeznie kell kiáltó bűnök esetében, és a megtérni nem hajlandó vétkest ki kell zárnia a közösségből.
- A gyülekezet tagjainak meg kell ítélniük, fel kell ismernünk, kik azok a férfiak, akik alkalmasak a különböző szolgálatokra

Isten nem várja el tőlünk, hogy ítélőképességünket a sutba vágjuk, vagy minden erkölcsi és szellemi mértéket feladjunk. Amit Ő megkíván tőlünk, az, hogy ne ítélkezzünk akkor, ha Ő megtiltja az ítélkezést, és hogy igazságosan ítélkezzünk, amikor Ő parancsolja.


01.30 Ingyen, szolgálatként

„Ingyen kaptátok, ingyen adjátok." Máté 10,8

 Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.

A világ egyik legnagyobb hegedűművésze, Fritz Kreisler mondta: „Mikor megszülettem, a zene már benne volt szervezetemben. Ösztönösen ismertem a partitúrákat, még mielőtt az ábécét megtanultam volna. A Gondviselés ajándéka volt ez, nem én dolgoztam meg érte. Ezért tulajdonképpen még köszönetet sem érdemlek a zenéért... A zene túlságosan szent ahhoz, hogy áruba bocsássuk. És azok az őrült fellépti díjak, amelyeket ma híres muzsikusok követelnek, gaztett a társadalom ellen."

Szívükre kellene venniük ezeket a szavakat mindazoknak, akik az Úr ügyében fáradoznak. A Krisztusért való szolgálat az adás szolgálata, nem pedig a kapásé. A kérdés nem az: „Mi hasznom lehet belőle!", hanem sokkal inkább: „Hogyan adhatom tovább az evangélium üzenetét az embereknek a lehető legjobban!" Az Úr szolgálatában sokkal jobb, ha én hozok áldozatot, mintha hasznom van belőlük.

Igaz, hogy „méltó a munkás a maga bérére" (Lk 10,7), és hogy „akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek" (1Kor 9,14). Ez azonban még senkit nem jogosít fel arra, hogy azért, amit ad, bizonyos árat követeljen, arra sem, hogy hatalmas jogdíjat számítson fel valaki egy-egy ének előadásáért. Nem jogosít fel arra, hogy bárki is nagy honoráriumot kérjen egy-egy munkájáért!

Simon mágus pénzért akarta megvásárolni azt a hatalmat, hogy másokkal a Szent Szellemet közölni tudja (Csel 8,19). Valamiféle új jövedelmi forrást látott benne. Emiatt az ő nevét használják mindmáig a vallási kiváltságok pénzért történő adására, vételére (szimónia). Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a vallásos világ ma szimóniával van átitatva.

Ha a pénzt ma kivonnák az úgynevezett keresztyén munkából, akkor a munka nagy része azonnal leállna. De még mindig maradnának az Úrnak hűséges szolgái, akik tovább szolgálnának, erejük fogytáig.

Ingyen kaptuk; ingyen kellene adnunk is. Minél többet adunk, annál nagyobb az áldás, a jutalom - jó, megtetézett mértékkel.


 

01.29 Hálával elfogadni azt, aki vagyok

„Igen, Atyám, mert így láttad jónak." Máté 11,26

 boldogságunk

Csaknem minden ember életében vannak dolgok, amelyeket őmaga sohasem keresett volna, amelyektől szívesen megszabadulna, de amelyeken egyszerűen nem tud változtatni. Ilyenek pl. a testi fogyatékosságok, vagy egy krónikus betegség, amely egyszerűen nem hagy nyugton. Esetleg újra meg újra fellépő idegi zavar vagy kedélybetegség.

Oly sok ember él keserűen és leverten, aki csak arról álmodik, hogy: mi lenne, ha... Ha nagyobb lenne. Ha csinosabb lenne. Ha egy másik családba, másik fajba született volna, vagy más lenne a neme. Ha olyan lenne a testi felépítettsége, hogy a sportban vihetné valamire. Tökéletes egészségnek örvendhetne...

Az a lecke, amit ezeknek az embereknek meg kell tanulniuk, a következő: az igazi békesség titka abban rejlik, hogy amin nem tudunk változtatni, azt fogadjuk el. Isten kegyelme által vagyunk, akik vagyunk. Isten végtelen szeretettel és bölcsességgel tervezte el életünket. Ha mindent olyan tökéletesen meg tudnánk ítélni, ahogyan Ő, akkor mi is pontosan így rendeznénk el a dolgokat. Ezért kellene nekünk is elmondanunk: „Igen, Atyám, mert így látod jónak."

De még egy lépéssel tovább is kell mennünk. Nem szabad mindezeket a dolgokat szelíd beletörődéssel elfogadnunk. Miközben tudjuk, hogy mindezt a Szeretet Istene engedi meg, akkor ezekért hálát szabad adnunk! Pál háromszor is könyörgött azért, hogy Isten távolítsa el a tövist a testéből. Mikor azután az Úr elég kegyelmet adott neki, hogy el tudja viselni a tövist, akkor így kiáltott az apostol: „Legszívesebben tehát az erőtlenségemmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem" (2Kor 12,9).

A szellemi érettség jele, ha az élet látszólag visszás körülményei közepette örvendezünk, és azokat Isten nevelő eszközének tudjuk tekinteni. Fanny Crosby (1823-1915, amerikai ismert evangéliumi énekszerző) életében nagyon korán megtanulta ezt a leckét. Mindössze nyolcéves volt a hathetes korától fogva vak költőnő, amikor az alábbi verset írta:

 

Milyen boldog gyermek vagyok én,
jóllehet, semmit sem látok.
Elhatároztam, hogy magamban
szemlélem majd a világot!

Milyen sok áldást élvezek én,
amilyen másnak nem jutott!
Vakságom miatt sóhajtozni
nem akarok! - Nem is tudok!


 

01.28 Hitbeli nyugalom

"Aki hisz, az nem menekül el!" Ézsaiás 28,16

Minden lehetséges...

A hangsebességnél gyorsabb utazások, a telekommunikáció korszakában, olyan korban, amelyben a jelszó: gyorsan, gyorsan - mint derült égből a villámcsapás, úgy ér bennünket annak tudata, hogy a Bibliában a sietséget igen ritkán hagyja jóvá az Isten. Azért mondom, hogy „ritkán", mert olyan példáink is vannak, mint a tékozló fiú apja, aki elébe futott hazatérő tékozló fiának, hogy világossá tegye, Isten siet megbocsátani a megtérő bűnösnek

Mikor Dávid ezt mondta: „Sürgős volt a király parancsa" (1Sám 21,9), akkor csalárdság bűnében lett vétkes. Az ő szavaival nem igazolhatjuk saját lázas rohangálásunkat.

A tiszta igazság, amit Igénkből világosan kiolvashatunk, az, hogy ha valóban az Úrban bízunk, akkor semmi szükség nincs a sietségre. Még a legsürgősebb feladatainkat is jobban tudjuk elvégezni nyugodt szellemben, mint testi aktivitás megszállottsága által.

Itt van előttünk annak a fiatalembernek a példája, aki nagyon sietett megházasodni. Ha nem siet cselekedni - így gondolkodott -, akkor másvalaki kapja meg a leányt. Az igazság azonban az, hogy ha Isten valóban számára rendelte azt a leányt, akkor senki más nem kaphatja meg őt. De ha nem Isten választotta számára azt a leányt, akkor keservesen tapasztalja meg majd annak a mondásnak az igazságát: „Házasodj sietve - bánd meg nyugalomban."

Másvalaki nagyon siet, hogy ún. teljes idejű evangéliumi szolgálatba lépjen. Azzal érvel, hogy ez a világ tönkremegy, és nem tud várni. Az Úr Jézus viszont nem így érvelt názáreti évei alatt. Megvárta, amíg Isten hívja el a nyilvános szolgálatra.

Túl gyakran sietünk a személyes evangelizációnkban is. Annyira igyekszünk minél több megtérést felmutatni, hogy gyakran leszedjük a gyümölcsöt, még mielőtt megérett volna. Nem engedjük meg a Szent Szellemnek, hogy meggyőzze az illetőt bűneiről. Az ilyen módszerek eredménye a hamis bűnvallások rommezője. Megszívlelendő a Jakab 1,4: „Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet."

Életünk valódi tevékenysége nem a magunk csinálta misszió lázas sietségében áll, hanem az Isten vezérelte aktivitásban, amit az Úrra való nyugodt várakozás erősít meg.


01.27 A munka áldás

„Kihasználva az alkalmas időt." Efézus 5,16

 kihasználva az alkalmas időt...

Ebben a mostani világban, amelyben az emberek egyre allergiásabbak lesznek a munkára, a keresztyéneknek minden pillanatot ki kell használniuk. Az időt eltékozolni: bűn.

Minden kor emberei hangsúlyozzák a gondos és kitartó munka fontosságát. Üdvözítőnk maga is azt mondja: „Nekünk - amíg nappal van - annak cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat" (Jn 9.4).

Kempis Tamás írja: „Soha ne légy tétlen és rest: foglalatoskodjál mindig olvasással, írással, imádkozással, gondolkodással, vagy másmilyen hasznos munkával a közösség javára."

Amikor C. Campbell Morgant megkérdezték, mi a titka annak, hogy oly eredményesen tudja magyarázni Isten Igéjét, azt válaszolta: "Munka - kemény munka - és ismét csak munka!"

Sohase feledjük, hogy az Úr Jézus, amikor emberként élt, ácsmesterként dolgozott. Életének legnagyobb részét a názáreti ácsműhelyben töltötte.

Pál sátorkészítő volt. Szakmáját kenyérkeresetnek fogta föl.

Téved az, aki a munkát a bűn következményének tekinti. Már a bűneset előtt Isten azért helyezte Ádámot az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt (1Móz 2,15). Az átok csak a fáradságot és a verejtéket tartalmazza, amely a munkával össze van kötve (1Móz 3,19). Még a mennyben is lesz munka, hiszen „szolgái szolgálnak neki" (Jel 22,3).

A munka - áldás. Általa elégítjük ki a kreativitás iránti szükségletünket. Szellemünk és testünk akkor működik a legjobban, ha szorgalmasan és lelkiismeretesen dolgozunk. A bűntől is az őriz meg leginkább, ha valami hasznos foglalatosságot végzünk, mert „a tétlen kezek számára a Sátán mindig talál valami gonosz tennivalót" (Isaac Watts. 1674-1748, angol énekköltő és nevelő). Thomas Wattson pedig ezt mondta: „A restség megkísérti az ördögöt, hogy minket megkísértsen." A becsületes, szorgalmas, lelkiismeretes munka életfontosságú része Krisztusról való bizonyságtételünknek. És munkánk gyümölcsei talán túlélnek bennünket. William James (1842-1910, amerikai filozófus) pedig ezt mondta: „Az élet legnagyobb haszna, ha olyasmire fordítjuk, ami tovább tart, mint maga az élet!"


01.26 A szeretet gyakorlati

„Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást." 1János 4,11

 Szeretet

A szeretetet nem szabad úgy elképzelnünk, mint valami ellenőrizhetetlen és kiszámíthatatlan érzést. Isten parancsolja nekünk, hogy szeressünk, és ez teljesen lehetetlen volna, ha a szeretet valami nehezen megfogható alkalmi hangulat lenne, amely jön és megy, mint pl. egy meghűlés. A szeretet kiterjed érzelmeinkre is, de sokkal inkább az akarat dolga, mint az érzéseké.

Attól az elképzeléstől is őrizkednünk kell, hogy a szeretet a légvárak világához tartozik, és nincs sok köze a mindennapok küzdelmeihez. Minden rózsaillatú, holdfényes óra után a portörlő és az elmosandó edény hetei következnek.

Más szavakkal: a szeretet igencsak gyakorlati! Ha pl. az asztalnál körbekínálnak egy tál banánt, amelyek közül az egyiken fekete foltok vannak, akkor a szeretet azt választja. A szeretet kimossa a mosdót és a fürdőkádat használat után. A szeretet eloltja a villanyt, ha már nincs rá szüksége. Fölszedi az eldobott papírzsebkendőt, és nem lép át rajta közönyösen. A kölcsönkért autót feltölti olajjal és benzinnel, mielőtt visszaadja. A szeretet kiüríti a szeméttárolót anélkül, hogy erre kérni kellene. Nem várat meg senkit. Először másokat szolgál ki, csak azután önmagát. Fölveszi a nyűgös csecsemőt és kiviszi, hogy ne zavarja a gyülekezetet. A szeretet hangosan beszél, hogy a nagyothallók is meghallják. És a szeretet dolgozik, hogy legyen mit adnia másoknak.

A szeretetköpeny szegélye
beleér egészen a porba,
utak, utcák szemetét érinti,
s ha rátapad, türelemmel hordja...
Nem siet föl pihenni a hegyre,
amíg völgyön át vezet az út,
nem önmagának keres nyugalmat,
azt segíti, aki csődbe jut!

https://www.youtube.com/watch?v=-cBlheW8MYc

 


 

01.25 Isten szeretet

„Isten szeretet." 1János 4,8

Isten szeretet

Amikor Krisztus eljött, a szeretet új szavával ajándékozta meg a görög nyelvet: „agapé". A görögöknek már volt szava a barátságra („fília") és az érzéki szerelemre („erosz"), de nem volt szava annak a szeretetnek a kifejezésére, amelyet Isten mutatott meg akkor, amikor egyszülött Fiát adta, és amelyről kívánja, hogy az övéi is ezzel a szeretettel szeressék egymást.

Ez egy másik világnak a szeretete: szeretet új dimenziókkal! Isten szeretetének nem volt kezdete, és nem lehet vége sem. Olyan szeretet ez, amelynek nincsenek határai, amelyet senki nem tud megérteni. Abszolút tiszta, a testi vágyak minden szennyétől mentes. Önfeláldozó, semmi árat nem talál magasnak. Ez a szeretet az adásban fejeződik ki, mert „Úgy szerette Isten a világot, hogy... adta..." (Jn 3,16) és "...ahogyan a Krisztus is szeretett minket és önmagát adta értünk" (1Jn 5,2).

A szeretet szüntelenül a másik ember javát akarja. Kinyújtja kezét a visszataszító ember felé éppúgy, mint a szeretetre méltó felé. Az ellenség felé éppúgy, mint a jóbarát felé. Ezt a szeretetet az ajándékozó jósága hívja elő. Abszolút önzetlen, sohasem vár ellenszolgáltatást, és sohasem zsákmányol ki senkit önmaga hasznára. Nem vezet könyvet az elszenvedett igazságtalanságokról, hanem fátylat borít bántásokra és sérelmekre. A szeretet minden udvariatlanságot kedvességgel viszonoz, és imádkozik jövendő gyilkosaiért. A szeretet mindig másokra gondol.

A szeretet azonban következetes is. Isten megfegyelmezi azokat, akiket szeret. A szeretet nem tudja elviselni a bűnt, mert a bűn káros és pusztító; de a bűnöst meg akarja menteni a pusztulástól.

Isten szeretetének legnagyobb megnyilvánulása egyszülött Fiának odaadása volt, aki értünk meghalt a Golgota keresztjén.

Ki mérhetné föl, hogy szeret az Isten,
Aki miattunk Önmagát zúzta szét,
értünk adta egyszülött Fiát:
bűnösökért a legkedvesebbjét!


 

01.24 Aggódás

„Semmiért ne aggódjatok." Filippi 4,6

Semmiért se aggódjatok... 

Oly sok mindenféle akad, amiért aggódhatnánk - ilyenek a rák, szívinfarktus és egy sereg más betegség veszélye; állítólag káros élelmiszer, hirtelen halálos baleset, infláció, bizonytalan jövő, atomháború, gyermekeink sötét jövője, akiknek majd ilyen világban kell felnőniük. A lehetőségek határtalanok.

És mégis azt mondja nekünk Isten Igéje: „Semmiért ne aggódjatok." Isten azt szeretné, hogy gondtalan életet éljünk, és erre okunk is van!

Mindenféle aggodalom felesleges. Az Úr törődik velünk. Kezében elrejtve tart minket. Semmi nem történhet velünk, csak az, amit Ő megenged. Nem vagyunk kiszolgáltatva a vak önkénynek, a véletlennek vagy a sorsnak. Életünket Isten tervezte el, Ő rendezi és Ő vezeti.

Az aggodalmaskodásnak semmi haszna. Soha, egyetlen problémát nem tudtak megoldani, egyetlen válságot elkerülni aggodalmaskodással. Valaki egyszer ezt mondta: „Az aggódás sohasem szünteti meg a holnap fájdalmait, de megfosztja a mát az erejétől."

Az aggodalmak károsak. Az orvosok egyetértenek abban, hogy számos betegséget a gondok, feszültségek és idegeskedések okoznak, mint pl. a gyomorfekélyt.

Az aggodalmaskodás bűn. Aki aggodalmaskodik, „kétségbe vonja Isten bölcsességét, föltételezi Róla, hogy nem tudja, mit csinál. Kétségbe vonja Isten szeretetét; azt állítja, hogy Isten nem törődik velünk. Kétségbe vonja Isten erejét, azt állítva, hogy Isten sem tud megbirkózni azokkal a körülményekkel, amelyek a gondokat okozzák."

Gyakran még pozitív hatást is tulajdonítunk gondjainknak. Amikor egy férj megpróbálta lebeszélni feleségét szüntelen aggodalmaskodásáról, az asszony így felelt: „Ha nem aggodalmaskodnék szüntelen, akkor nyilvánvalóan nem intéződne el semmi." Aggódásunktól csakis úgy szabadulhatunk meg, ha azt mint bűnt valljuk meg, és elítéljük. És akkor bizalommal mondhatjuk:

 

Nem aggaszt az, hogy mit hoz a holnap,
Megváltóm azt kezében tartja,
ha gond és bánat súlya nyomna is,
segít hordozni az Ő szent karja.
Nem aggaszt hát, hogy mit hoz a holnap,
mért cipelném már most annak terhét,
mért okoznék bánatot az Úrnak,
Aki adja erejét s kegyelmét!


01.23 Neki kell növekednie!

„És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek!" Jeremiás 45,5

Senki se állíthatja egyidejűleg, hogy ő maga nagy, és hogy Krisztus dicsőséges /James Denney/

Még az Úrért való munkának is van egy igen alattomos kísértése: „Naggyá lenni" - nevünket az újságban látni vagy a rádióban hallani. Ez igen veszélyes csapda. Megfosztja Krisztust a dicsőségtől, minket pedig a békességtől és az örömtől.

C. H. Mackintosh mondotta: „Mindig rendkívül nagy veszélyt jelent, ha egy ember vagy a műve ismertté lesz. Bizonyos lehet benne, hogy a Sátán elérte célját, ha a figyelem bárkire vagy bármire irányul, és nem az Úr Jézusra magára. Talán a munkát a legegyszerűbben kezdték, de ha nem volt a munkásban szent éberség és lelkület, s ő, vagy munkája gyümölcse fölkeltette az általános érdeklődést, akkor könnyen az ördög csapdájába esik. A Sátán állandó célja, hogy az Úr Jézust megfossza dicsőségétől. És ha ezt a célját valamilyen, látszólag keresztyén munka által éri el, akkor - átmenetileg - még nagyobb győzelmet aratott." Jól fejezte ki ezt Denney (James 1856-1917, skót teológus) is: „Senki se állíthatja egyidejűleg, hogy ő maga nagy, és hogy Krisztus dicsőséges."

Önmagunkat fosztjuk így ki. Valaki egyszer azt mondta: „Nem ismertem meg addig az igazi békességet és valóságos örömöt az Úr szolgálatában, amíg már nem akartam nagy lenni."

Ha arra törekszünk, hogy naggyá legyünk, ezzel a Sátán támadásainak óriási céltáblájává tesszük magunkat. Ismert személyiség bukása sokkal nagyobb szégyent hoz Krisztus ügyére.

Keresztelő János minduntalan elutasította magától a nagyságnak még a gondolatát is. Jeligéje ez volt: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem" (Jn 3,30).

Mi is üljünk le a legalsó helyre, míg az Úr maga nem hív, hogy üljünk följebb. Mindnyájunk számára ajánlatos az alábbi imádság: „Hadd legyek én kicsiny és ismeretlen, akit csak egyedül Krisztus szeret és értékel."


01.22 Felöltözve Isten igazságosságába

"Nem vett észre Jákóbban hamisságot, nem látott gonoszságot Izráelben." 4Mózes 23,21

 

Bálám, a megvásárolt próféta, hatalmas igazságot mondott ki, amikor azt mondta, hogy a mindent látó Isten nem lát bűnt Izráel népében. Ami akkor Izráelre nézve érvényes volt, az csodálatosképpen érvényes a mai hívő ember számára is. Amikor Isten rátekint, egyetlenegy bűnt sem fedez föl benne, ami miatt örök halállal kellene büntetnie őt. A hívő ember „Krisztusban" van. Ez azt jelenti, hogy Krisztus teljes érdemében és tökéletességében áll Isten előtt. Isten pontosan úgy fogadja, mint egyetlen szeretett Fiát. Ez különleges jóindulat és kedvezés helyzete, amelyen nem lehet javítgatni, és ami sohasem ér véget. Isten, egyetlen bűnt sem talál abban, aki a Krisztusban van!

Hadd illusztráljuk ezt azzal, amit egy angol a Rolls-Royce-ával kapcsolatban átélt. Szabadságon volt Franciaországban, amikor a hátsó tengely eltört. A helybeli műhelyben nem tudták pótolni a tengelyt, ezért telefonáltak Angliába. A vállalat pedig nemcsak új hátsó tengelyt küldött, hanem két szerelőt is, akik gondoskodtak a tengely gondos és szakszerű beépítéséről. Az angol férfi folytatta szabadságos körútját, azután visszatért Angliába. Várta a cég számláját, de hónapok teltek el, és nem küldtek semmit. Végül írt a vállalatnak, pontosan leírta az egész esetet, és kérte, hogy küldjék el a számlát. Hamarosan megkapta a választ a Rolls-Royce-tól a következő tartalommal: „Gondosan átvizsgáltuk irattárunkat, és sehol egyetlen utalást nem találtunk arra, hogy egy Rolls-Royce-nak valaha is eltört volna a hátsó tengelye." (Ti. ennek az autónak örökös garanciája van.)

Isten is gondosan átvizsgálhatja irattárát, és a hívőknél egyetlen olyan bűn említését sem találja, amely miatt az ítéletre kellene küldenie őket. A hívő ember elfogadhatóvá vált Isten számára „ama Szeretettben". Tökéletes lett a Krisztusban! Felöltözött Isten igazságosságába, az abszolút tökéletes Isten előtt.


01.21 Megengedő akarat


„Saultól viszont eltávozott az Úr Szelleme, és rossz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött.'' 1Sámuel 16,14

 Saultól viszont eltávozott az Úr lelke, és rossz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött.

Vannak olyan versek a Bibliában, amelyek látszólag rossz cselekedeteket tulajdonítanak Istennek. Mikor például Abimelek három évig uralkodott Izráelben, akkor „Isten egy gonosz szellemet küldött Abimelek és Sikem polgárai közé" (Bír 9,23). Aháb király idejében Mika így szólt az istentelen királyhoz: „Íme, így adott az Úr hazug szellemet valamennyi prófétád szájába" (1Kir 22,23). Jób pedig az Úrnak tulajdonította valamennyi veszteségét, amikor ezt mondta: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk" (Jób 2,10). És az Úr maga is így szól az Ézsaiás 45,7-ben: „...én szerzek békességet, én teremtek bajt."

Másfelől tudjuk, hogy Isten, éppen mert szent, nem cselekedhet gonoszt, és nem is hagyhatja büntetlenül azt. Semmiféle bűn, betegség, szenvedés vagy halál nem az Úrtól származik. Ő világosság, és nincs benne semmi sötétség (1Jn 1,5). Elképzelhetetlen, hogy olyasminek az okozója legyen, ami ellentmond tökéletességének.

Egyéb igehelyekből kiderül, hogy a Sátán a betegség, szenvedés, szerencsétlenség és rombolás okozója. Jób veszteségeit és rettenetes fájdalmait a Sátán okozta. Az Úr Jézus mondotta, hogy a meggörnyedt asszonyt tizennyolc éven át a Sátán kötözte meg (Lk 13,16). Pál úgy beszélt a testébe adatott tövisről, mint „a Sátán angyalá"-ról (2Kor 12,7). Az emberiség minden szenvedése mögött a Sátán a mozgató erő.

De hogyan egyeztethetjük össze mindezt azokkal az igeversekkel, amelyek Istenről, mint a gonosz okozójáról beszélnek? A magyarázat egyszerű: a Biblia gyakran Isten cselekedetének mondja azt, amit Isten megtörténni enged. Különbség van Isten „direkt" (cselekvő) és „permissziós" (megengedő) akarata között. Gyakran megengedi, hogy az Övéi olyan tapasztalásokat éljenek át, amelyeket önmagától sohasem rendelt volna számukra. Megengedte, hogy Izráel negyven évig vándoroljon ide-oda a pusztában, holott direktív akarata az volt, hogy - ha engedelmeskednek neki - sokkal hamarabb érkezzenek az ígéret földjére.

De még ha Isten meg is engedi a démonok és emberek munkálkodását, az utolsó szó mégis mindig az övé. Mindent úgy irányít, hogy az az Ő dicsőségére és azoknak áldásul szolgáljon, akiknek azt az eseményt át kell élniük.


01.20 Halászni tilos

          „Bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg." Zsidók 10,17

Ha megvalljuk bűneinket...

A Szentírás egyik legdrágább és legmegnyugtatóbb igazsága az, hogy a Krisztus vére által befedezett bűnöket Isten elfelejti.

Mérhetetlen csoda, amikor olvassuk: „Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket" (Zsolt 103,12). Elmondhatjuk Ezékiással: „Hátad mögé dobtad minden vétkemet" (Ézs 38,17). Lélegzetünk is eláll, ahogy halljuk az Urat: „Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt" (Ézs 44,22). De még ennél is csodálatosabb, amit a Zsidók 10,17-ben olvasunk: „Bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg."

Ha megvalljuk bűneinket, Isten nemcsak megbocsátja, hanem azonnal el is felejti azokat. Nem túlozzuk el az igazságot, ha azt mondjuk, hogy bűneinket azonnal beleveti az ő feledése tengerének mélyébe. Szolgáljon illusztrációképpen egy hívő ember tapasztalata, aki ide-oda hullámzó küzdelmet folytatott egy szokássá vált bűnével. Egyik gyönge pillanatában újra engedett a kísértésnek. Azonnal az Úr színe elé sietett és kifakadt: „Uram, már megint megtettem azt." És akkor mintha hallotta volna, hogy az Úr ezt mondta: „Mit tettél meg újra?" - Amit a történet ezzel mondani akar, az világos: Isten a bűnvalláskor a másodperc tört része alatt már mindent el is felejtett.

Drága ellentmondás az, hogy a mindentudó Isten tud felejteni. Egyfelől Ő mindent tud. Megszámlálja a csillagokat, és mindegyiket a nevén nevezi. Számon tartja küzdelmeinket és könnycseppjeinket. Számon tart minden verebecskét, fejünk minden hajszálát, és mégis elfelejti azokat a bűnöket, amelyeket megvallunk és elhagyunk. Dávid Seamands mondotta: „Nem tudom, hogyan képes Isten mindentudása felejteni, de azt tudom, hogy bűneimet elfelejti."

És még egy utolsó gondolat! Joggal emlegetik azt a mondást, hogy amikor Isten valamit megbocsát és elfelejt, akkor a tenger partján, amelynek mélyére bűneinket vetette, felállít egy táblát ilyen felirattal: „Halászni tilos!" Nem szabad kihalásznom a magam bűneit, vagy a mások bűneit, amelyeket Isten elfelejtett.


01.19 Megvallás, megbocsátás, megtisztítás

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." 1János 1,9

 

Ennek az Igének a biztatása nélkül lehetetlen volna keresztyén életünkben előrehaladnunk. Minél inkább növekedünk a kegyelemben, annál mélyebb tudatára ébredünk mindenestől bűnös voltunknak. Szükségünk van arra, hogy azonnal megtisztuljunk bűneinktől, különben szüntelen bűntudatra és állandó levertségre volnánk ítélve.

János azt mondja itt, hogy a megoldás a bűnök megvallásában van. A hitetlen ember elnyeri a bűneiért járó büntetés bírói elengedését a Jézus Krisztusban való hit által. A hívő ember pedig elnyeri az Atya bocsánatát a bűnvallás után.

A bűn Isten gyermekeinek az életében megszakítja a közösséget Istennel, és ez a szakadás meg is marad mindaddig, amíg a bűnös ember be nem vallja és el nem hagyja bűneit. Ha megvalljuk, akkor Isten hűséges marad Igéjéhez: megígérte, hogy megbocsát. És igazságos marad mégis, mert Krisztus váltságműve a kereszten megteremtette az alapot erre.

Ez a vers tehát azt jelenti, hogy ha megvalljuk bűneinket, minden följegyzés kitöröltetik a nyilvántartásból, teljesen megtisztulunk, helyreáll az Istennel való közösség csodálatos légköre.

Mihelyt tudatára ébredünk annak, hogy bűn van az életünkben, azonnal Isten színe elé járulhatunk, néven nevezhetjük azt, elítélhetjük, és teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy az megbocsátatott.

De hogyan lehetünk bizonyosak ebben? Ha érezzük a bűnbocsánatot? Nem, egyáltalán nem érzés kérdése. Tudjuk, hogy Isten nekünk megbocsátott, mert Igéjében megmondta. Az érzések megbízhatatlanok, Isten Igéje azonban megbízható.

Tegyük fel azonban, hogy valaki azt mondja: „Tudom, hogy Isten megbocsátott nekem, de én nem tudok magamnak megbocsátani." Ez igen kegyesen hangzik, valójában azonban Istent gyalázza meg vele az ember. Ha Isten megbocsátott, akkor azt akarja, hogy ezt a bűnbocsánatot hit által elfogadjam: örüljek neki, és mint megtisztított edény szolgáljak Neki.


01.18 Válasz e világ problémáira

„Az én országom nem e világból való; ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának..." János 18,36

 

Önmagában az a tény, hogy Krisztus országa nem e világból való, elegendő ahhoz, hogy engem távol tartson e világtól. Ha politikai tevékenységet folytatok, azzal kifejezem bizalmamat a politikai rendszer iránt, hogy az meg tudja oldani a világ problémáit. De – őszintén szólva - nincs meg bennem ez a bizalom, mert tudom, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van" (1Jn 5,19).

A politika kétséget kizáróan bebizonyította azt, hogy képtelen a társadalmi problémák megoldására. Intézkedései nem mások, mint ragtapaszok a gennyező sebekre: nem hatolnak le a fertőzés gyökeréig. Tudjuk, hogy beteg társadalmunk alapvető baja a bűn. Ezért nem is tekinthető komoly gyógyszernek az, ami nem tud magával a bűnnel leszámolni.

Ez tehát a sorrendiség kérdése. Politikai tevékenységbe fektessem be az időmet, vagy pedig ugyanezt az időt az evangélium terjesztésére fordítom? Az Úr Jézus válaszolt erre a kérdésre, amikor azt mondta: „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát" (Lk 9,60). Krisztus ismertté tétele a legfontosabb, mivel Ő a válasz e világ problémáira.

„Hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására" (2Kor 10,4). S mivel ez valóban így van, arra a belátásra jutunk, hogy a nemzeti és nemzetközi történelemre nagyobb befolyással lehetünk imádsággal és Isten Igéjének hirdetésével, mint bármilyen politikai tevékenységgel.

Egy közéleti személyiség mondotta egyszer, hogy a politika már lényénél fogva romlott. És figyelmeztetésként hozzátette: „A gyülekezet ne feledkezzék el tulajdonképpeni feladatáról, és ne lépjen az emberi erőfeszítések területére, ahol szükségszerűen nyomorúságos figurát mutat.. Ha ilyesmibe keveredik, elveszíti létalapjának tisztaságát."

Ebben az üdvkorszakban Istennek terve az, hogy a nemzetek közül kihív egy népet az ő nevéért (vö. Csel 15,14). Ahelyett, hogy ezt a romlott világot az emberek számára lehetőleg elhordozhatóvá és kényelmessé tegye, arra törekszik, hogy embereket mentsen ki ebből a világból. Én pedig azzal legyek elfoglalva, hogy Istennek ebben a dicsőséges szabadító vállalkozásában Vele együtt munkálkodjam.

Amikor megkérdezték az Úr Jézust, hogyan cselekedhetnek Istennek tetsző dolgokat, azt válaszolta, hogy az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyenek abban, akit Ő elküldött (Jn 6,28-29). A mi feladatunk tehát az, hogy embereket hitre vezessünk!


 

 

01.17 Mindennapi szolgálat


„Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek." Efézus 6,7

 Jóakarattal szolgáljatok

Pálnak a rabszolgákhoz szóló utasításai (5-8. v.) rendkívül jelentőségteljesek mindazok számára, akik Jézus Krisztus szolgái akarnak lenni.

Először is megmutatják, hogy még a legalantasabb munkát is végezhetjük Isten dicsőségére. Azok a rabszolgák, akiknek Pál ezeket írta, talán padlót súroltak, ebédet főztek, mosogattak, gondozták a háziállatokat, vagy a mezőn dolgoztak. Az apostol mégis azt mondja, hogy ezeket a mindennapos kötelességeiket mint a „Krisztusnak" végezhetik (5. v.), hogy a rabszolgák e munkáknál „Krisztus szolgáiként cselekedjék Isten akaratát" (6. v.), hogy ők ilyenkor „az Úrnak szolgálnak" (7. v.), és hogy végül „ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól" (8. v.).

Túl könnyen elkövetjük azt a hibát, hogy különbséget teszünk „világi" és „lelki-szellemi" munka között. A hét munkanapjai során végzett munkánkat „világinak" mondjuk, míg az igehirdetést, bizonyságtételt és bibliai tanítást „szellemi-lelki" munkának tartjuk. Pedig Igénk arra tanít, hogy a keresztyén ember számára nem létezik ilyen különbségtétel. Ennek tudatában erősítette fel egy prédikátor felesége a konyha falára, közvetlenül a mosogató fölé a következő mondást: „Itt naponta háromszor istentisztelet."

Egy szolga ilyen magatartással
a robotmunkát megszentelheti.
Néked söpri tisztára szobáját,
és nemesek lesznek tettei!

(George Herbert, 1593-1633, anglikán lelkész és költő)

És még egy további drága igazságot is megtanulunk ebből, ugyanis azt, hogy legyen bár valaki nagyon alacsony társadalmi helyzetben, a keresztyén élet dicsőséges áldásaiból és jutalmaiból nincs kizárva. Talán egész életében soha nincs alkalma munkaruháját mérték utáni öltönyre fölcserélni, de ha a munkája jó minőségű, és ezzel Krisztust dicsőíti, akkor teljes és gazdag jutalmat nyer. „Mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad" (8. v.).

Ha ebben hiszünk, elmondhatjuk George Herberttel együtt az imát:

Istenem, Királyom, taníts meg arra,
hogy mindenben Téged lássalak!
Ha bárkinek bármit is teszek meg,
abban is csak Téged áldjalak!

Ef.6. 5 Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. 6 Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, 7 jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; 8 mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad. 


01.16 Második lehetőség


„Az Úr Igéje másodszor is szólt Jónáshoz." Jónás 3,1

 Jónás

Ebből az üzenetből reménység és ígéret sugárzik. Ha valaki csődöt mond, ez Isten számára még nem ok arra, hogy most egyszerűen leírja őt.

Az Ige kíméletlen realizmussal írja le Dávid vétkeit. Amikor olvassuk, vele együtt porba ülünk, és szégyen borít el bennünket. Dávid azonban teljesen összetört az Úr előtt, és megtanulta gyökeresen megbánni bűneit. Az Úr pedig megbocsátott neki, nem vetette el magától, és helyreállította, hogy újra tudjon gyümölcsöt teremni.

Jónás nem volt hajlandó teljesíteni az Úrtól való missziói küldetését, és végül egy nagy cet gyomrába került. Ebben az élő tengeralattjáróban tanult meg engedelmeskedni. Amikor Isten másodszor is megszólította, elment Ninivébe, hirdette a közvetlenül bekövetkező ítéletet, és megélte, hagy az egész város mély bűnbánatot tartott.

János Márk szépen kezdett Pállal és Barnabással, de azután hirtelen kiszállt a munkából és hazament. Isten azonban nem hagyta cserben. Márk ismét visszatért a küzdelembe, visszanyerte Pál bizalmát, és Isten elhívta arra, hogy megírja a soha csődöt nem mondó Szolga evangéliumát.

Péter, miután rendíthetetlen hűségéről biztosította az Urat, mégis megtagadta Őt. Emberek leírták volna azzal, hogy a törött szárnyú madár a jövőben nem fog magasan repülni. Isten azonban nem írta le, és Péter ennek utána magasabban szárnyalt, mint valaha. Pünkösdkor egyszerre több, mint 3000 ember előtt nyitotta meg Isten országának ajtaját. Fáradhatatlanul dolgozott, és többször szenvedett üldöztetéseket. Megírta a nevét viselő két levelet, és végül az Úr szolgálatában eltöltött életét mártírhalál koronázta meg.

Ami tehát a szolgálatot illeti, Isten (sokszor) második lehetőséget is ad. Nem végez valakivel csak azért, mert az illető csődöt mondott. Valahányszor megtört szívű, bánkódó embert talál, lehajlik hozzá, hogy bukott harcosának a fejét újra fölemelje.

Ezzel természetesen semmiképpen nem akarjuk igazolni a bűnt vagy a csődöt. Az összetörettetés és a lelkiismeret-furdalás legyen elég az elrettentéshez.

Nem akarjuk azt sem mondani, hogy Isten a bűneit meg nem bánó bűnösnek is ad második lehetőséget. A halál félelmetes véglegességet jelent. Aki bűneiben hal meg, annak szól a rettenetes mondat: „Ha ledőlt a fa..., ugyanazon a helyen marad, ahová ledőlt" (Préd 11,3).


01.15 Szabadon rabszolga

„Mert ti, testvérem, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak." Galata 5,13

Hívj segitségül...

A szabadság Isten gyermekének egyik felbecsülhetetlenül értékes tulajdona. Akit a Fiú megszabadított, az valósággal szabad. Csakhogy felelős szabadságra vagyunk elhíva, nem pedig féktelenségre.

A gyermekek szabadok akarnak lenni az otthoni élet korlátaitól. A felnőttek szabadok akarnak lenni házastársuktól. Sokan hadakoznak az ellen, hogy rendszeres munka korlátozza életüket. Mindez azonban nem az a szabadság, amelyre mi elhívattunk.

A csillagoknak nem áll szabaságukban, hogy elhagyják pályájukat és a világűrben kószáljanak. A vonatnak sem, hogy elhagyja a síneket, és keresztül-kasul kóborolja a vidéket. A repülőgépnek sem, hogy elhagyja előre megállapított légi folyosóját; biztonsága attól függ, hogy a pilóta engedelmeskedik-e az előírásoknak.

Jowett (John Henry, 1864-1923, angol, egy ideig New Yorkban munkálkodó igehirdető) mondja erről: „Nincs olyan terület, ahol a törvénytelenség szabadságot jelentene. Akármilyen irányba indulunk is, el kell fogadnunk bizonyos kötöttséget, ha szabadságot akarunk. A zenésznek meg kell hajolnia az összhangzat törvényei előtt, ha azt akarja, hogy muzsikája szép legyen. Az építésznek alá kell vetnie magát a nehézségi erő törvényeinek, mert különben fáradozásának nem ház, hanem romhalmaz lesz az eredménye. És ugyan, miféle szabadságot élvez az az ember, aki szüntelen vétkezik az egészség törvényei ellen? Mindezeken a területeken a törvényszegés elnyomorodást jelent, az engedelmesség azonban szabadságot."

Való igaz, hogy a hívő ember szabad a törvénytől (Róm 7,3). Ez azonban nem jelenti azt, hogy törvényszegő lehet. Most törvény szerint össze van kötve Krisztussal, a szeretet kötelékei által, és köteles engedelmeskedni az Újszövetségben található isteni parancsoknak.

A hívő ember egyrészt szabad a bűn rabszolgaságától (Róm 6,7.18.22), másrészt azonban Isten és az igazságosság rabszolgája.

A hívő ember szabad minden embertől (1Kor 9,19), másrészt azonban minden ember szolgája legyen, hogy minél többeket megnyerjen.

De - nem szabad arra, hogy a szabadságát a gonoszság eltakarására használja (1Pt 2,16). Nem szabad arra, hogy a test vágyait kielégítse (Gal 5,13); hogy másokban megütközést keltsen (1Kor 8,9); hogy az Úr Jézus nevére gyalázatot hozzon (Róm 2,23-24)! Nem szabad arra, hogy szeresse a világot (1Jn 2,15-17); és, hogy a benne lakó Szent Szellemet megszomorítsa (1Kor 6,19).

Nem talál az ember beteljesedést és békét, ha a boldogságról alkotott saját elképzeléseit igyekszik megvalósítani. Csak akkor, ha magára veszi Krisztus igáját, és Tőle kezd el tanulni. „Az Ő szolgálata tökéletes szabadság."


01.14 Dúsgazdag koldusok

„Minden a tietek." 1Korintus 3,21-23

örök élet

A korintusi „szentek" emberi vezető személyiségek fölött vitáztak a gyülekezetben. Voltak, akik Pált tartották eszményképüknek, másoknak Apollós volt a kedvencük. Ismét mások úgy gondolták, hogy Kéfás az, aki mindezek fölött áll. Pál tisztázza előttük, milyen nevetséges az, hogy választásukat egy emberre korlátozzák, holott minden az övék. Tehát ahelyett, hogy azt mondanák: „Apollós az enyém", inkább mondják azt, hogy „Pál, Apollós és Kéfás, mind az enyémek".

Kiváltképpen érvényes ez az Ige ma. Tévelygünk, ha Luther, Kálvin, Wesley, Booth, Darby vagy valaki más nagy személyiség kizárólagos követőinek mondjuk magunkat. Mindezek a férfiak a mieink, és mi örvendezhetünk annak a világosságnak, amely valamennyiükből árad felénk. De sohase legyünk csupán egyetlen ember követői.

De nemcsak az Úr szolgái a mieink. A világ is a mienk. Isten örökösei és Krisztus örököstársai vagyunk. Egy napon visszatérünk majd, és az Úr Jézussal együtt uralkodunk a világ fölött. A közbenső időben itt a földön meg nem tért emberek uralkodnak, mintha a világ az övék lenne. De ez nem így van. Ők egyszerűen e világ ügyvezetői, akik igazgatják mindama napig, amikor majd mi birtokba vesszük.

Az élet a mienk! Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy életünk van, inkább azt jelenti, hogy mienk a minden mértéken túláradó örök élet, magának Krisztusnak az élete. Életünk nem semmiség, hanem: értelmes, célratörő és csodálatosan hasznos.

És mienk a halál is. Nem vagyunk egész életünkön át a szolgaság halálfélelmének alávetve. A halál számunkra Isten követe, aki lelkünket a mennybe viszi. Ezért „a meghalás nyereség" (Pál). És mindezeken felül mi Krisztuséi vagyunk, Krisztus pedig az Istené. Ha mindezt végiggondolom, emlékeznem kell Guy King sajátos megjegyzésére: „Milyen dúsgazdag koldusok vagyunk!"


 

01.13 Az Úr ad erőt

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." Filippi 4,13

Mindenre van erőm...

Az ilyen igeverset könnyen félreérthetjük. Elolvassuk, és azonnal eszünkbe jut százféle dolog, amit képtelenek vagyunk megtenni. Pl. valami fizikai erőfeszítés, amely emberfölötti erőt igényel. Vagy gondolunk valamilyen nagy szellemi teljesítményre, amely messze felülhaladja képességünket. Így azután ezek a szavak gyötrelemmé lesznek számunkra vigasztalás helyett.

Valójában ez az igevers valami mást jelent, mégpedig azt, hogy az Úr erőt ad nekünk mindannak elvégzésére, amit Ő kíván tőlünk. Az Ő akaratának körén belül nincs lehetetlenség.

Péter ismerte ezt a titkot. Tudta, hogy - egyedül önmagára hagyatkozva - képtelen lenne a víz tetején járni. De azt is tudta, hogy megteheti, ha azt az Úr parancsolja. Mihelyt Jézus Krisztus kimondta: „Jöjj!", Péter kiszállt a csónakból és elindult a víz tetején az Úr felé.

Normális körülmények között parancsomra egyetlen hegy sem ugrik a tengerbe. De ha ez a hegy akadályt képez köztem és az Isten akaratának teljesítése között, akkor elmondhatom: „Hegy, állj félre!", és megtörténik.

Végső soron tehát kimondhatjuk, hogy amit Isten parancsol, arra képessé is tesz! Ezért ad erőt nekünk mindenféle próbatétel elviselésére. Képessé tesz arra. hogy minden kísértésnek ellenálljak, és minden terhet elhordozzak. Megerősít, tisztává teszi gondolatvilágomat, tiszta indítékokkal ajándékoz meg, hogy mindig azt tegyem, ami az Ő szívének kedves.

Ha pedig nem kapok erőt, hogy valamit véghezvigyek, ha fenyeget a fizikai, vagy belső összeomlás, akkor föl kell tennem magamnak a kérdést, nem tértem-e el valahol az Isten útjáról, nem mentem-e a magam vágyai után? Lehetséges Istenért munkálkodni anélkül, hogy az Isten műve lenne. Az ilyen munkálkodást nem kíséri az Ő erőt adó ígérete.

Fontos tehát tudnunk, hogy Isten elvégzett akaratának folyamában haladunk-e előre. Ha igen, akkor örvendezhetünk és bízhatunk abban, hogy az ő kegyelme megtart és megerősít.


01.12 Mindent úgy kaptunk

„Mid van, amit nem kaptál?" 1Korintus 4,7

 

Ez jó kérdés, mert leszállít bennünket igazi nagyságunkra. - Ugyanis egyáltalán semmink nincs, amit ne kaptunk volna.

Külső és belső adottságainkat születésünkkor kaptuk. Külső megjelenésünket és értelmi képességeinket távolról se tudjuk befolyásolni, így nem is büszkélkedhetünk ezekkel.

Mindaz, amit tudunk, tanulásunknak köszönhető. Mások töltöttek be bennünket információval. Gyakran hisszük, hogy önállóan valami egészen új gondolatunk támadt, aztán rájövünk, hogy már vagy húsz éve olvastuk egy könyvben. Emerson (1803-1882, amerikai szerző és költő) mondta öngúnnyal: „Legjobb gondolataimat a klasszikusok ellopták."

És hogy állunk a talentumokkal? Némelyik talentum biztosan benne van a családban. Mi felkészülés és gyakorlat által kifejlesztettük. De a döntő az, hogy nem önmagunkból származnak, ajándékba kaptuk őket.

Pilátust felfuvalkodottá tette hatalma, de az Úr figyelmeztette: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha nem felülről adatott volna neked" (Jn 19,11).

Végső soron minden lélegzetvételünk Isten ajándéka. Ezért folytatja így Pál apostol a korintusiakhoz intézett kérdését: „Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (1Kor 4,7).

Például Harriet Beecher Stowe (1811-1896) elutasított minden elismerést a „Tamás bátya kunyhója" megírásáért: „Hogy én lennék a »Tamás bátya kunyhója« szerzője? Nem, semmi hatalmam nem volt a történet fölött! Az Úr írta, én pedig egyszerű eszköz voltam kezében. Az egész történet megjelent előttem a gondolataimban, egyik kép a másik után, és én szavakba foglaltam Őket. Egyedül Istené a dicsőség."

Ha állandóan szemünk előtt van, hogy semmink sincs, amit ne kaptunk volna, akkor védve vagyunk a dicsekvéstől és az öntömjénezéstől, és eljutunk odáig, hogy Istennek adjuk a dicsőséget mindazért a jóért, ami bennünk van, vagy amit véghezvittünk.

Ezért hát: „Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem - így szól az ÚR!" (Jer 9,22-23).


01.11 Ítélkezés

„... hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást." Máté 18,16

 

A Biblia szerint minden kijelentést két vagy három tanúnak kell megerősítenie, hogy valaki érvényes ítéletet hozhasson. Ha ezt az alapelvet követnénk, problémák egész tengerét kerülhetnénk el.

Természetes hajlamunk oda vezet, hogy csak az egyik felet hallgatjuk meg, és mindjárt ítélkezünk. Oly meggyőzően hangzik, hogy azonnal elnyeri rokonszenvünket. Később tudjuk csak meg, hogy az illető a dolognak csak egyik oldalát mondta el. Ha meghalljuk a másik oldalt is, világossá válik előttünk, hogy az első személy a tényeket eltorzította vagy legalábbis a maga javára kiszínezve adta elő. Itt ismerjük fel igazán a Példabeszédek 18,17 igazságát: „Igaznak látszik az, aki először szól a perben, de sorra kerül ellenfele is, és megcáfolja." Ha ítélünk anélkül, hogy az ügy valamennyi tényezőjével megismerkedhetnénk, igazságtalanabbul cselekszünk, mint a világ jogrendszere, és érvényes ránk a Példabeszédek 18,13: „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják és megpirongatják."

Amikor Cibá azt közölte Dáviddal, hogy Méfibóset a trónjára tör, azt Dávid minden további nélkül elhitte, és Cibának adta Méfibóset minden vagyonát (2Sám 16,1-4). Később azonban Méfibósetnek megadatott a lehetőség, hogy a királynak elmondja a valóságot. Ekkor Dávid belátta, hogy döntését a kellő bizonyítékok nélkül hozta.

Az Úr is elismerte ezt az alapelvet. Azt mondta: az Ő önmagáról szóló tanúságtétele nem elég (Jn 5,31). Ezért előadott négy további tanúbizonyságot: Keresztelő Jánost (5,32-5), az Ő cselekedeteit (36. v.), az Atya Istent (37-38. v.) és a Szentírást (39-40. v.).

Ha nem igyekszünk elegendő és megfelelő tanúbizonyságról gondoskodni, akkor szíveket törhetünk össze, emberek jó hírét tehetjük tönkre, gyülekezetekben kelthetünk meghasonlást, és megronthatunk barátságokat. Kövessük Isten Igéjét, mert így az igazságtalanságok és lelki sebek okozását kerülhetjük ki.


 

01.10 Hosszútávfutás

„…állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát." Zsidók 12,1

Állhatatossággal

Sokaknak túl eszményi nézetük van a keresztyén életről. Úgy gondolják, hogy az élmények sorozatából áll. Keresztyén könyveket és folyóiratokat olvasnak, személyes bizonyságtételeket hallanak különböző drámai megtapasztalásokról. Mindebből arra következtetnek, hogy az egész élet ilyenekből áll. Ott nem léteznek problémák, fájdalmak, megpróbáltatások és tanácstalanságok. Nincs helye a kemény munkának, a napi taposómalomnak, egyhangú küzdelemnek. Ha azután életük nem egyezik ezzel az elképzeléssel, akkor elcsüggednek, illúziójukat vesztik, és elvonási tünetektől szenvednek.

A valóság azonban a következő: a keresztyén élet túlnyomó része „a látszólag kicsiny dolgoknak szívós állhatatossággal végzése". Pontosan ezt tapasztaltam meg én is. Hatalmas tömegű kellemetlen aprómunka, fegyelmezett tanulmányozás hosszú órái, szolgálat nyilvánvaló eredmények nélkül. Olykor felmerült a kérdés: „El tudok-e érni egyáltalán valamit?" És éppen akkor ajándékozott meg az Úr bátorító jellel, csodálatos imameghallgatással, vezetésének világos Igéjével. És ekkor megerősödtem, és ismét tovább tudtam menni egy darabig.

A keresztyén ember élete nem 50 méteres vágtázás, hanem hosszútávfutás, és kitartásra van szükségünk, hogy végigfussuk. Fontos a jó rajt, de legfontosabb - amin az egész múlik - a kitartás, amelynek segítségével átfutunk a dicsőség tündöklő célján.

Énóknak mindörökre kitüntető helye van az állhatatosság évkönyveiben. Képzeljük csak el! - Istennel járt 300 éven át (1Móz 5,22). De ne gondoljuk, hogy ezek a zavartalan öröm és zavartalan lelkesedés évei voltak, ő is elviselte a maga részét próbatételekben, tanácstalanságban, sőt üldöztetésben is. De nem fáradt bele a jó cselekvésébe. Állhatatos maradt mindvégig.

Ha olykor az a kísértés környékez, hogy hagyjuk abba, emlékezzünk meg a Zsidók 10,36-ról: „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret."

A nemes élet nem fénykoszorú,
nem villámgyorsan megnyert győzelem,
hanem, hogy napok egymásutánján
az Isten akaratát megtegyem!


 

01.09 Hétköznapi hit

Mindig arra kell törekedned, hogy boldogok legyenek azo akiket szeretsz...„...elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg..." 1Timóteus 5,4

Talán ismerjük a mondást: „Otthon ördög, kifelé szent." Azt jelenti, hogy valaki a kívülállókkal szemben jóságos és közlékeny, otthon azonban durva és barátságtalan.

Ez a hiba nemcsak bizonyos embercsoport sajátossága. Különösen a fiataloknak kell óvakodniuk tőle. Olyan egyszerű a kortársak között a sztárt játszani, otthon pedig a szülők rémének lenni. Férjek üzleti partnerükkel szemben mosolygós álarcot viselnek, de ha hazajönnek, levetik azt, és kimutatják közönséges, ingerlékeny énjüket. A szószéken tündöklik az a prédikátor, aki otthon szeszélyes és mogorva.

Bukott természetünk egyik legvisszataszítóbb vonása, hogy olykor a legcsúnyábban azokkal szemben viselkedünk, akik hozzánk a legközelebb állnak, akik a legtöbbet teszik értünk, akiket - józan perceinkben - a legjobban szeretünk. Ezt írja Ella Wheeler Wilcox:

Nagy igazság az a nyugati világban,
az udvariasság birodalmában:
azokat sértjük meg, akiket szeretünk,
és hízelgünk annak, akit nem ismerünk.
A futó vendégre jobban gondolunk,
mint arra, akivel közös az otthonunk!

Egy másik költő így fejezte ki ugyanezt: „Köszöntjük az idegeneket, mosolygunk a vendégekre, és gyakran csak keserű szavaink vannak a mieink számára, akiket a legjobban szeretünk."

„Nagyon egyszerű dolog egy »templomvallást«, egy »imaóravallást« vagy egy »Úrért fáradozó vallást« felmutatni, de egészen más a »hétköznapi hitet« gyakorolni. A keresztyénség egyik életfontosságú eleme az, hogy az ember »becsülje meg a saját háza népét«, de sajnos, elég ritka is. Egyáltalán nem szokatlan, hogy a keresztyén ember a maga megigazult életét kifelé, az emberek előtt éli meg, hogy lássák őt, ugyanakkor nyomorultul csődöt mond saját háza népével szemben. Ismerek egy családapát, aki a heti imaórákon oly erővel imádkozott, és akinek az intései oly mély benyomást keltettek, hogy az egész gyülekezet épült a kegyessége által; de amikor a gyülekezeti összejövetelről hazament, oly mogorva és utálatos volt, hogy családja szinte egy szót se mert szólni jelenlétében."

Samuel Johnson (1709-1784, híres angol esszéíró és lexikonszerkesztő) mondja: „Minden élőlény azokon tölti ki bosszúját, akik véletlenül a közelében tartózkodnak." Ellen kellene állnunk ezeknek a természetes hajlamainknak!

Otthoni magatartásunk világosabb tanúságtétel keresztyénségünkről, mint az, amit a nyilvánosság előtt mutatunk.


01.08 Az Úr dolgában járva
"Átkozott, aki az Úr dolgát hanyagul végzi…" Jeremiás 48,10

Átkozott aki az Úr dolgát hanyagul végzi...

Az Úr dolga oly fontos, sürgős, magasztos és tiszteletet parancsoló, hogy átok van mindazokon, akik azt hanyagul végzik. Isten a legjobbat akarja, és ez meg is illeti Őt, nem tűrheti el a restséget, habozást, félszívűséget és a felületes módszereket. S ha arra gondolunk, hogy milyen végtelenül fontos dolgokról van szó, akkor ezen nem is csodálkozunk.

1968 őszén Prágában egy fiatal keresztyén bizonyságot tett egy másik cseh fiatalembernek, Jan Palachnak. Jan őszinte érdeklődést tanúsított, mire a fiatal keresztyén megígérte, hogy visz neki egy Újszövetséget. Telve volt jó szándékkal, mégis hetek múltak el addig, míg egyáltalán beszerezte az Újszövetséget. Azután is egyre halogatta, hogy elvigye azt ismerősének.
1969. január 16-án Jan Pallach kiállt a Vencel térre, leöntötte magát benzinnel, és elégett. Nem érhette meg, hogy akár csak meglássa a neki megígért Újszövetséget.

A jó szándék tehát nem elég. Gyakran mondják, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Ezt azonban tettekre kell váltani! A következőkben lássunk néhány lehetőséget arra, hogyan:

Először: Sohase tiltakozzunk, ha az Úr világosan megmutatja, hogy valamiféle szolgálatot, cselekedetet vár tőlünk. Ha Úrnak mondjuk Őt, akkor nincs helye a kifogásoknak.

Másodszor: Sohase halasztgassuk a dolgot. A halogatás halálos. Másokat foszt meg segítségtől és áldástól, minket magunkat pedig bűntudattal és lelkiismeret-furdalással tölt el.

Harmadszor: Végezzük gondosan! „Tedd meg mindazt, ami kezed ügyébe esik, és amihez erőd van" (Préd 9,10). Ha valamit érdemes megtennünk, akkor azt érdemes jól megtennünk.

Végül: Tegyük azt Isten dicsőségére. „Akár esztek... akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek" (1Kor 10,31).

Amy Carmichael (1867-1951, indiai angol misszionáriusnő és költő) érzületével kellene telve lennünk, aki azt írta: „Isten ígéretei vesznek körül. Nem állhatok le, hogy árnyékokkal játsszam, vagy földi virágokat szedjek, míg el nem végeztem a dolgom, és számot nem adtam róla."


 

01.07 Hitben járás

Hitben járunk, nem látásban

„Hitben járunk, nem látásban." 2Korintus 5,7

Elgondolkoztunk-e már azon, miért van az, hogy a legtöbb ember számára egy labdarúgó-mérkőzés érdekesebb, mint egy imaközösség? A mindenkori látogatottsági statisztika ugyanis egyértelműen erről tanúskodik.

Vagy megkérdezhetjük magunkat: „Miért vonzóbb egy elnöki szék, mint egy gyülekezeti szolgálat?" A szülők általában nem azzal biztatják fiaikat, hogy „Egyél meg mindent, és egyszer talán még gyülekezeti munkás is lehet belőled", hanem így: „Egyél meg mindent, ami a tányérodon van, és ha majd nagy és erős leszel, még elnök is lehet belőled."

Miért van az, hogy a sikeres üzleti karrier vonzóbb, mint a misszionárius élete? Gyakran még keresztyén szülők is lebeszélik gyermeküket arról, hogy missziói mezőkre menjen, és szívesebben látják, ha valamely világi vállalkozásban jó álláshoz jut.

Miért köti le egy dokumentumfilm jobban a figyelmet, mint Isten Igéjének a tanulmányozása? Gondoljunk csak a képernyő előtt eltöltött számtalan órára, és a nyitott Biblia előtti futó pillanatainkra.

Miért tesznek meg az emberek pénzért olyasmit, amit az Úr Jézus iránti szeretetből nem tennének meg? Sokan fáradhatatlanul küzdenek cégükért, ugyanakkor közönyösek, ha az Üdvözítő hívja őket.

Végül: miért tűnik nagyobbnak és jelentősebbnek számunkra gyakran az államunk, mint Isten Gyülekezete? A politika változatos és izgalmas. A gyülekezeti életet pedig olykor unalmasnak és erőtlennek látjuk.

Mindennek oka az, hogy nem hitben járunk, hanem látásban. Látásunk pedig torz. Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek azok valójában. Többre becsüljük az időlegest az örökkévalónál. Többre becsüljük az emberi vélekedést Isten ítéleténél.

Ha hitben járunk, minden megváltozik. Világos szellemi látást kapunk. Úgy látjuk a dolgokat, ahogyan Isten látja őket. Az imádságot úgy értékeljük, mint leírhatatlan kiváltságot arra, hogy állandóan megjelenhessünk magánkihallgatáson az egész világmindenség uralkodója előtt. Fölismerjük, hogy a gyülekezeti munkás Isten előtt többet jelent, mint egy államfő. Spurgeonnal együtt úgy látjuk, hogy ha Isten valakit misszionáriusnak hív el, akkor kész tragédia lenne, ha „királlyá alacsonyodna le". A médiában a valótlanságok fészkét ismerjük fel, míg a Bibliában megtaláljuk a kiteljesedett élet kulcsát. Készek vagyunk magunkat elhasználni (és engedni elhasználni) az Úrért úgy, ahogy azt valamiféle személytelen cégért soha nem tennénk. És felismerjük, hogy helyi gyülekezetünk Isten számára és az Ő népe számára fontosabb, mint akár a legnagyobb világbirodalom.

A nagy különbséget hit által látjuk meg!


01.06 Feledkezz meg magadról

„Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó." Róma 7,18

Ha a fiatal hívő idejekorán megtanulja ezt a leckét, ezzel később sok problémától kíméli meg magát A Biblia azt tanítja, hogy a mi régi, gonosz, újonnan nem született természetünkben SEMMI JÓ nincs. A test egyáltalán nem ér semmit. És megtérésünkkel sem javul meg. Nem nemesedik meg azáltal sem, ha életünket mindvégig, következetesen Krisztussal járjuk. Sőt, még Isten sem próbálja megjavítani. A kereszten halálra ítélte, és azt akarja, hogy mindvégig a halálban maradjon.

Ha ezt hitben valóban megragadom, akkor megóv engem sok hiábavaló kereséstől és törekvéstől. Nem keresek többé jót azon a helyen, amelyről Isten megmondta, hogy ott egyszerűen nincs jó.

Ez megóv a csalódástól. Nem érzem többé csalódottnak magamat, ha nem találok semmi jót önmagamban. Mert kezdettől fogva tudom, hogy az egyszerűen nincs.

Megóv az állandó „köldöknézéstől". Abból indulok ki, hogy önmagamtól nem győzhetek. Ellenkezőleg - az önmagammal való foglalkozás szükségképpen vereséghez vezet.

Megóv a pszichológiai és pszichiátriai „lelkigondozástól", amely fényszóróját az „én"-re irányítja. Az efféle terápia csak még bonyolultabbá teszi a problémát, ahelyett, hogy megoldaná.

Megtanít arra, hogy szüntelenül az Úr Jézussal foglalkozzam. Robert Murray McCheyne (1813-1843, skót lelkész és író) mondja: „Valahányszor önmagadra nézel, utána nézz tízszer Jézusra." Helyes az arány! Valaki más egyszer azt mondta, hogy még a megszentelt „én" is csak nyomorúságos pótlék a megdicsőült Krisztus helyett. Az énekszerző írja: „Mily édes elmenekülni az éntől, és az Üdvözítőben elrejtőzni."

A mai igehirdetésekben, és számtalan „keresztyén" könyvben is sok minden biztatja az embert önmagával való foglalkozásra, és valósággal kényszeríti temperamentumával, önértékelésével, komplexusaival és kisebbrendűségi érzéseivel. Ez az egész irányzat az egyoldalúság tragédiája, és emberi roncsok halmazát hagyja maga után.

„Túlságosan rossz vagyok ahhoz, hogy akárcsak egyetlen gondolatot is megérdemelnék; ehelyett szeretnék önmagamról megfeledkezni, és Istenre tekinteni, aki valóban méltó minden gondolatomra."


01.05 Kevés vagy sok?

„Sok ez a nép, amely veled van." Bírák 7,2

Mózes népe

Mindegyikünkben megvan tudat alatt a vágy a „nagy számok" iránt, és a hajlam arra, hogy a sikert statisztikaszerűen mérjük. Van bennünk bizonyos lenézés a kicsiny csoportok iránt, míg a nagy tömegek figyelmet és tiszteletet ébresztenek mindenkiben. Milyen legyen a magatartásunk ezen a téren?

Ne vessük meg a nagy számokat, ha azok a tiszta Ige munkálkodásának gyümölcsei. Ilyen volt például az az eset pünkösdkor, amikor egyszerre több mint háromezren kerültek be Isten országába.

Örüljünk a nagy számoknak, hogyha azok Isten dicsőségére és az emberek áldására vannak. Tulajdonképpen egészen természetesnek kellene számunkra lennie annak, hogy vágyakozunk nagy tömegek után, amelyek fölemelik szívüket és hangjukat Isten imádására, és elmennek szerte a világba hirdetni a megváltás evangéliumát.

Másfelől azonban kifejezetten károsak a nagy számok, ha büszkeséghez vezetnek. Isten kénytelen volt Gedeon seregének létszámát erőteljesen lecsökkenteni, nehogy Izráel ezt mondja: „Az én kezem szabadított meg engem!" (Bír 7,2). E.Stanley Jones (1884-1973, amerikai indiai misszionárius és író) mondta egyszer, hogy milyen utálatosnak tartja „a ma jellemző futkosásunkat a számok után", mivel az csak „kollektív önzéshez vezet".

Károsak a nagy számok, ha azok emberi erőtől, nem pedig az Úrtól való függéshez vezetnek. Valószínűleg ez volt a baj Dávid népszámlálásával is (2Sám 24,2-4). Jóáb érezte, hogy királyának nem tiszták az indokai, és tiltakozott ellene - de hiába.

Nem kívánatosak a nagy számok akkor sem, ha elérésük érdekében lejjebb eresztjük a mércét, megalkuszunk a biblikus alapelvekkel, „felvizezzük" az evangéliumot, vagy nem gyakoroljuk az Istentől való fegyelmet. Ez a kísértés mindannyiszor megjelenik, valahányszor szívünk nagy tömegekre néz az Úr helyett.

A nagy számok semmiképpen sem eszményiek, ha az egymással való szoros közösség elvesztéséhez vezetnek. Ha az egyén elvész a tömegben, ha eltűnhet anélkül, hogy bárki hiányát érezné, ha senki sem osztja meg vele örömét és bánatát, akkor feladták azt az igényt, hogy Krisztus Testeként éljenek.

Károsak a nagy számok, ha gátolják az „egy test tagjaiban" a kegyelmi ajándékok kifejlődését. Nem hiába választott az Úr Jézus maga mellé csak tizenkét tanítványt.

Kezdettől fogva Isten egy maradék bizonyságtétele által munkálkodik. Istent nem vonzza a nagy tömeg, viszont nem veti el magától a kicsiny csoportot sem.

Ne dicsekedjünk nagy számokkal, de ne is elégedjünk meg a kis számokkal, ha ezek saját lustaságunk és közönyünk eredményei.


01.04 Ki végzi el?

„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Szellememmel - mondja a Seregek Ura." Zakariás 4,6

 

Igeversünk azt a fontos igazságot tartalmazza, hogy az Úr művét nem az emberi okosság és erő végzi el, hanem a Szent Szellem.

Ezt látjuk Jerikó bevételénél. Nem Izráel fegyveres ereje döntötte le falait. Az Úr adta kezükbe a várost, miután a papok hétszer megfújták a kürtöket.

Ha a hadsereg nagyságán múlt volna, Gedeon sohasem győzte volnale a midjánitákat, mert serege háromszáz emberre csökkent. És szokatlan volt a fegyverzetük is: cserépkorsók, fáklyákkal. Nyilvánvaló, hogy senki más, csak az Úr volt az, aki a győzelmet kezükbe adta.

Illés tudatosan kiiktatott minden emberi lehetőséget ahhoz, hogy emberi ügyesség gyújtson tüzet az oltáron, hiszen tizenkét vödör vizet öntött rá. Így aztán amikor a mennyből tűz szállt alá, ennek isteni eredetét senki sem kérdőjelezhette meg.

Pusztán emberi képességükre bízva magukat hiába halásztak a tanítványok egész éjszaka, nem fogtak semmit. Ez adta a lehetőséget az Úrnak, hogy megmutassa nekik: csak akkor lesz eredményes a szolgálatuk, ha mindenestől Tőle függenek.

Könnyen arra a gondolatra jutunk, hogy az Úr szolgalatában is a legszükségesebb a pénz. Pedig ez sohasem volt így! Hudson Taylornak tökéletesen igaza volt, amikor azt mondta: ne a kevés pénz miatt aggódjunk, hanem a túl sok pénz miatt, amelyet nem az Úrnak szentelnek.

Olykor makacsul ragaszkodunk kulisszák mögötti diplomáciai taktikázáshoz, hatalmas propaganda-hadjáratokhoz, lélektani manipulációkhoz vagy a szónoki tehetséghez. Beruházunk hatalmas építkezésekbe, és szervezetek valóságos birodalmát építjük ki - és ostobán azt hisszük, hogy ezek a siker kulcsai.

Márpedig nem hatalommal vagy erőszakkal, vagy valamiféle más eszközzel jut előbbre Isten munkája, hanem Isten Szelleme által.

Az Úr az Őérte végzett igazi munka számára nélkülözhetetlen, mivel a szellemi harcot nem testi fegyverekkel vívjuk, hanem imádsággal, hittel és Isten Igéjével.

 


 

01.03 Ítélkezés

„Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet." János 7,24

 Ne ítéljetek...

A bukott emberiség egyik legnagyobb gyöngesége az, hogy legtöbbször hajlamos a látszat szerint ítélni. Az embereket külsejük szerint ítéljük meg. A használt gépkocsit a dukkózása szerint, a könyvet a borítólapja után. Habár így sokszor csalódunk, mégis vonakodunk megtanulni azt az egyszerű igazságot: „Nem mind arany, ami fénylik."

„Kisebbrendűségi érzés - járvány" c. könyvében azt mondja dr. James Dobson, hogy mai kultúránk szerint a testi szépséget „az emberi értékek hitelesített mértékévé" tettük. Így a felnőttek egy csinos gyermeket többre értékelnek, mint egy átlagos külsejűt. A tanító a külsőleg vonzó gyereknek jobb osztályzatot ad. A csinos gyereket kevesebbszer büntetik meg. A jelentéktelen gyereket viszont sokkal többször vonják felelősségre csínytevéseiért.

Sámuel a daliás, a jóképű Eliábot választotta volna királlyá (1Sám 16,7), de az Úr rendreutasította: „Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van."

A történelem során a legtévesebb emberi ítélet akkor született, amikor az Úr Jézus a földre jött. „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna" (Ézs 53,2). Nem láttunk szépséget az egyetlen igaz emberben, aki valaha is élt!

Ő maga azonban sohasem döntött a külső alapján, mert már eljövetele előtt ezt prófétálták róla: „Nem a látszat után ítél, és nem a hallomás alapján dönt" (Ézs 11,3). Előtte nem a külső megjelenés számított, hanem a jellem, nem a csomagolás, nem a testi, hanem a szellemi tartalom.


01.02 Különbnek tartani másokat

"Alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál" Filippi 2,3b.

 alázat

Másokat magunknál különbnek tartani - természetellenes dolog; a bukott ember természete tiltakozik ellene. Emberileg egyszerűen lehetetlen, önmagunktól nincs is erőnk ilyen természetfölötti életet élni. Isten ereje által azonban lehetséges, hogy énünket megfeszítve tartsuk, és így másokat tiszteljünk.

Gedeon szép példa Igénk mondanivalója számára. Miután 300 emberével leverte a midjánitákat, felszólította Efraim férfiait, hogy mérjenek halálos csapást az ellenségre. Ezek elvágták az utat a menekülő ellenség elől, és elfogták Midján két vezérét. Utóbb mégis szemrehányást tettek, hogy miért nem hívták Őket már korábban segítségül. Gedeon erre azt felelte, hogy többet ért „Efraim böngészése Abiszer szüretjénél" (Bír 8,2), azaz az efraimiták által elvégzett tisztogatási akció többet ért, mint Gedeon egész hadjárata. Ez az önzetlen magatartás megnyugtatta Efraim férfiait.

Jóáb nagy önzetlenséget tanúsított, amikor Rabbá bevétele után felszólította Dávidot, hogy a már szinte teljesen elfoglalt városnak adja meg a kegyelemdöfést (2Sám 12,26-28). Jóáb helyesnek tartotta, sőt, az volt a kívánsága, hogy a győzelem dicsősége Dávidé legyen.

Pál apostol önmagánál különbnek tartotta a filippibelieket. Azt mondta, hogy a filippibeliek élete és szolgálata volt a tulajdonképpeni áldozat Isten számára, míg ő maga semmi mást nem tett, mint italáldozatot mutatott be, amely kiöntetik az ő hitük áldozatára és szolgálatára (Fil 2,17).

Az önmegtagadás legfőbb példája azonban az Úr Jézus, aki megalázta magát, hogy mi felmagasztaltassunk. Szegénnyé lett, hogy mi meggazdagodjunk. Meghalt azért, hogy mi éljünk

„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt" (Fil 2,5).


01.01. Újévi ima

„Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között." 2Mózes 12,2

 ima

Az újévi elhatározások jók, csak éppen könnyen összetörnek. Az újévi imádságok még jobbak; mert felszállnak Isten trónusához, és mozgásba hozzák a meghallgattatás kerekeit. Ha ma egy új esztendő kezdeténél állunk, gondolkodjunk el a következő imádság felett.

„Úr Jézus, ma ismét egészen Neked szentelem magamat. Azt akarom, hogy ebben az évben is vedd kezedbe életemet, és használd fel a Te dicsőségedre. Vedd egész valómat, hadd adjam neked mindenem.

Kérlek, óvj meg a bűntől és mindattól, ami szégyent hoz nevedre!

Add, hogy engedjek Igéd tanításának. Szeretnék benne előre haladni. Ne engedd, hogy a "régi nótát fújjam".

Legyen ez évi jeligém: »Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem« (Jn 3,29). Legyen minden dicsőség a Tied! Segíts, hogy ne magamnak kívánjam azt!

Taníts meg arra, hogy minden döntésemet imádság után tegyem. Aggódom, nehogy a magam értelmére támaszkodjam. "Tudom Uram, hogy az ember nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja lépteit" (Jer 10,23).

Szeretnék meghalni a világnak, sőt a barátok és ismerősök dicséretének vagy korholásának is. Adj nekem osztatlan, tiszta vágyat arra, hogy azt tegyem, ami Neked kedves.

Óvj meg attól, hogy másokat kritizáljak, és rosszat mondjak róluk. Segíts abban, hogy szavaim embertársaim épülésére és hasznára váljanak.

Vezess el a bajban levő lelkekhez! Szeretnék én is - miként Te - a bűnösök barátja lenni. Add, hogy sírni tudjak az elveszettek miatt! Add, hogy úgy lássam az embereket, mint ahogy Üdvözítőm látta Őket, mígnem szememet elhomályosítják a könnyek! Add, hogy részvéttel tekintsek a tévelygő juhokra, és az Úr iránti szeretetből szeressem őket!

Úr Jézus, óvj meg attól, hogy hideg, keserű és cinikus legyek, hogy közönyössé váljak, akármi történjék is velem, keresztyénségem miatt!

Vezess a pénzzel való gazdálkodásban is! Segíts, hogy hűséges sáfár legyek mindazokban, amiket rám bíztál!

Segíts minden pillanatban arra gondolnom, hogy testem a Tiéd! Add, hogy ez a hatalmas igazság egész magatartásomat befolyásolja!

És, Úr Jézus, könyörgök azért, hogy legyen ez az év a Te visszajöveteled éve! Vágyva vágyom arra, hogy színről színre lássalak és imádattal boruljak eléd. Maradjon eleven a boldog reménység a szívemben ebben az évben, és oldjon le mindarról, ami ehhez a földhöz köt, sőt, tartson állandóan a várakozás készültségében. Ámen. Jöjj, Uram Jézus!"



William MacDonald rendkívül gyakorlatias áhítatos könyve Isten Igéjének a szeretetét, és az Úr Jézus Krisztus iránti odaadásunkat kívánja felébreszteni és ébren tartani. A fentiekből adódóan a mindennapokban előforduló nehézségek, bűnök isteni megoldásában kíván útmutatást adni.

„Az én lelkem szomjazza, hogy az én lábamnak legyen szövétneke az Ige, az én ösvényemre derítsen világosságot Isten áldott beszéde.”