Havanna csoport

Útkövetés

Véletlenszerű képek

BIZONYSÁG ÉS HÁLAADÁS

ARCHIVÁLT CIKKEK

ÚJ BEJEGYZÉSEK

LÁTOGATÓ STATISZTIKA

Oldalmegnyitások számláló indult: 2008.febr.

 

 

Mystat számláló indult: 2013.03.15.

ÜZENET küldése

99 után melyik szám következik?
Email:
Tárgy:
Üzenet:

BEJELENTKEZÉS

Jelentkezzen be, vagy regisztráljon új fiókot

Online felhasználók

Oldalainkat 153 vendég és 0 tag böngészi

Az arany trombita (Herczeg Ferenc)

 

Már alkonyodott, de az utcai lámpákat még nem gyújtották meg. A kihalt, keskeny Boldog-asszony-utca szürkületén egy férfi ment végig. Talpig érő bundát viselt, amelynek két szárnya a lábszárát csapkodta és égő szivart tartott fogai között.

A Boldogasszony kis temploma előtt egy fiúcska toppant eléje és újságlapot kínált neki. Valami elkésett kis rikkancsgyerek volt. Vékonyan öltözött, vézna fiúcska. A paraszti ruháján látszott, hogy valami felvidéki kis faluból szakadt ide a nagy városba. Kopott báránybőr süvegét a fülére húzta és annyira didergett, hogy valóságos rezgős táncot járt a kövezeten. 

A férfi bosszúsan morgott valamit s tovább sietett. A templom ajtaja előtt megemelte a süvegét és ekkor megint hallotta maga mellett a gyermek cipőjének kopogását.

Most megállt és pénzt vett ki zsebéből. Egy ideig keresgélt a krajcárok között, de aztán hirtelen meggondolta magát s egy ezüst forintot adott a fiúnak.

- Nesze, legyen neked is jó karácsonyod. 

A kis fiú szinte ijedten nézte a forintot, majd sarkon fordult és szó nélkül szaladni kezdett. A Boldogasszony-utca szó nélkül szaladni kezdett. A Boldogasszony-utca túlsó végében, az ezer lámpa fényében ragyogó Nagykörút sarkán kövér, öreg asszony várta. 

- Kaptál valamit, Jóska? - kérdezte. 

A gyerek szó nélkül odaadta az ezüstforintot. Az öreg asszony örömében hangosan elkacagta magát, azután eltette a pénzt, kézen fogta a gyereket és megindult vele a távoli külváros felé. Oly sebesen ment, hogy a kis fiú csak futva tarthatott vele lépést. Egy pálinkamérés ajtaja előtt megállott az asszony. Láthatólag habozott, hogy bemenjen-e vagy ne. A habozás hamar véget ért. Egy krajcárt adott a kis Jóskának és így szólt hozzá:

- Ez a tied, vehetsz magadnak, amit akarsz. Aztán várj meg a rendes helyen, a Boldogasszony-utcában. Félóra múlva érted megyek és adok vacsorát is. 

Azzal magára hagyta a gyereket és bement a boltba. Jóska egy ideig utána nézett a jégvirágos ablakon át, majd lassan megindult a Boldogasszony-utca felé. Útközben meg-megállott egy boltkirakat előtt és azon tanakodott, hogy mit vegyen a krajcárért. Legszívesebben trombitát vett volna. Ilyenre fájt a foga, amióta eszét tudta. Azonban a trombiták, amelyeket egyik-másik kirakatban látott, nem voltak elég szépek. Jóska okos kis ember volt és tudta, hogy holnap is lesz nap... 

A Boldogasszony-templomának sötét kapuja előtt megint jó ideig járta a didergő táncot. Amikor már nagyon elfáradt, leült a kapu lépcsőjére. A nagy hópelyheket nézte, amelyek hullani kezdtek. Álmos szeme előtt mind nagyobb hópelyhek röpködtek; egyik-másik akkora is volt már, mint a papírsárkány.

Egyszerre azon vette észre magát, hogy nincs egyedül. A legfelsőbb lépcsőn egy koldusasszony ült, kis gyermekkel az ölében. Amikor Jóska a koldusasszony felé fordult, az könyörögve kinyújtotta a kezét. És Jóska a krajcárját, amely már egészen meleg volt a keze szorításától, beletette a koldusasszony tenyerébe. Aztán fölkelt és el akart szaladni, mert szégyellte a tulajdon nagylelkűségét. 

A koldusasszony azonban a nevén szólította: 

- Jóska! 

A hangja olyan szelíden és édesen zengett, mint a hárfa. A fiú most már megismerte. Maga a Boldogasszony volt. A gyermek pedig, amelyet a karján tartott, a kis Jézus. A Boldogasszony mosolyogva tekintett a rikkancsra. 

- Jóska, gyere velem! - szólt a Boldogasszony.

A templom kapujának mind a két szárnya megnyílott előttük. Odabenn ezer gyertya égett. A két padsor között komoly arcú, fehér ruhás, szép angyal-ifjak állottak sorfalat. Amikor a Boldogasszony a kis Jézust a karján vive, Jóskát pedig a kezén vezetve, végighaladt a sorokon, valamennyien olyan mélyen meghajoltak, mint a ministráns-gyerekek a szentség előtt. A kis fiú boldog alázatossággal tipegett a Szűzanya oldalán. Egyébként azonban nagyon fázott; a templomban dermesztő hideg volt és a szent asszony keze is olyan volt, mint a jégcsap. 

Az oltárhoz lépett. Az aranykeretbe, hol különben a Boldogasszony képe szokott ragyogni, most ezüstpántos ajtó volt. Ez az ajtó is megnyílott előttük és ekkor kiléptek a szabad ég alá.

A Boldogasszony nem szólt Jóskához, csak vezette magával és olykor szelíden lemosolygott reá. A kis fiú meg, persze nem mert szólani. Házat sehol se látott. Egy behavazott úton jártak, melyet jobbról-balról hosszú dombok szegélyeztek. A vidék egészen olyan volt, mint Jóska szülőföldje. A fehér dombok fölött tisztán világított a telihold. Olykor egy-egy farkascsaláddal találkoztak és az ordasok alázatosan lekonyították fejüket, fülüket a vándorok előtt. Előttük nesztelen szárnyakon baglyok szállottak, olyan sietve, mintha valakinek hírt akarnának vinni a Boldogasszony érkezéséről. 

Végül valami piros világosságot láttak a dombon. Egy karácsonyfa volt, mely magában tündökölt a havas pusztaságban. Száz gyertya égett rajta és az ágai csak úgy hajladoztak a sok tarka drágaság súlya alatt. Távolabb még néhány karácsonyfa fénylett, aztán mindig több.

Fölértek a dombra és ekkor megállottak egy pillanatra. 

- Ez a karácsonyfa-erdő! - mondta halkan a Boldogasszony.

Alattuk, ameddig a szem elért, hatalmas rengeteg terült el, csupa tündöklő karácsonyfából. Az erdőszélen kisebb fák állottak, beljebb hatalmas faóriások. A millió viaszgyertyácska fényétől piros volt az égboltozat is. A fák a tövüktől a csucsig ragyogtak az arany-ezüstékességtől. Óriási gyémántcsillagok, amelyek a galyakon himbálóztak, ezerszeresen verték vissza a különben is szemkápráztató fényességet. Annyi tarka édesség volt rajtuk, mintha napokon át hó helyett cukorsüteményt ontottak volna a felhők. És annyi és oly sokféle, kimondhatatlanul szép és kedves gyermekjáték, hogy a kis Jóskának elállott a szíve verése.

Útjuk a karácsonyfa-erdőn át vezetett. Jóska nagyon fázott és a nagy fáradtságtól ár alig tudta emelni a lábát. Erősen megkapaszkodott a Boldogasszony jéghideg kezébe és káprázó szemét le-lehunyva vezettette magát előre. Egyre hallotta az égő viaszgyertyák halk sercegését és érezte a megpörkölt fenyőgally édes illatát.

Nagy sokára a tüzes erdőben egy kerek tisztásra értek. A tisztás közepén magános kis karácsonyfa állott. Egyetlen ajándék függött csak rajta: egy aranytrombita.

- Ez a tied, - mondta a Szűzanya. - Ilyen trombitája egy gyereknek sincsen. Kívánj magadnak valamit, aztán fujj bele. Bármit kívánsz, minden meglesz.

Jóska dermedt ujjacskáit kinyújtotta a trombita után. A trombita is jéghideg volt. Gondolkozni kezdett. Mit kívánhatna még, ha már van trombitája? Aztán eszébe jutott hogy mi volna neki jó.

- Azt szeretném, hogy ne fázzak többet. És, hogy ne legyek éhes soha. És, hogy a néném ne verjen meg, ha kevés pénzt viszek neki.

- Fújd meg a trombitát és minden úgy lesz,- szólalt mosolyogva a Szűzanya.

Jóska megfújta az aranytrombitát... Trara, trara! Olyan szépen szólt, hogy hallgatni is gyönyörűség volt. A Boldogasszony ekkor lehajolt és az ajkával megérintette Jóska homlokát. A tüzes erdő lángot vetett és Jóska minden tagjában édes melegség zsibongott, a szívét pedig mámoros boldogság járta át. Most már érezte, hogy nem lesz többé semmi baja. 

A Boldogasszony templomának sekrestyése, miután az éjféli misére kinyitotta a templom kapuját, elszaladt a Nagykörút sarkáig és ott megszólította a rendőrt.

- Biztos úr, egy kis fiú fekszik a templom küszöbén. Azt hiszem, hogy megfagyott. Újságárus gyerek. Ismerem, mert mindig ott lappangott a templom körül.

- Meghalt? - kérdezte a rendőr. 

- Meg. Egy krajcárt szorongat a kezében. 

A rendőr nem válaszolt semmit, hanem bement a sarki kávéházba, hogy a mentőknek telefonáljon.

 

/Forrás.: Cimbora 1924.dec./