Az imádság lényege

 

 

„Íme, a zajtó elõtt állok és zörgetek, ha valaki
meghallja az én szómat és kinyitja az ajtót, bemegyek
ahhoz és vele vacsorálok és õ énvelem”.
(Jelenések 3,20).

 

Az egész Szentírásban nincs még egy Ige, amelyik tisztább fényt vetni az imádságra, mint ez. Szerintem ez az a kulcs, amelyik megnyitja az imádság szent és áldott birodalmába vezető utat.

Imádkozni annyi, mint Jézust beengedni a szívünkbe.

A fenti Ige elsősorban arra tanít, hogy nem a mi imádságunk indítja meg Jézust, hanem Jézus az, aki minket imádkozásra indít. Ő zörget. Ezzel adja tudtunkra, hogy be akar térni hozzánk. Az imádságunk mindig annak az eredménye, hogy Jézus zörget nálunk.

Ez új fényt vet a régi prófétai Igére:

"Mielőtt kiáltanának én felelek, ők még beszélnek és én már meghallgattam" (Ézs.65,24)

Valóban még mielőtt szólnánk, máris arra az ajándékra tereli figyelmünket, melyet már korábban nekünk szánt. Zörgetésével arra akar indítani, hogy az imádság által legyünk készek elfogadni  az ajándékot, amelyet nekünk adni kíván. 

Az imádságot már ősidők óta a lélek lélegzetvételének nevezik. Kitűnő hasonlat! A levegő, amelyre testünknek szüksége van, minden oldalról körülvesz minket és igyekszik belénk hatolni. Ismert dolog, hogy a légzést nehezebb visszatartani légzőszervünket s a levegő máris tüdőnkbe hatol és teljesíti testet éltető feladatát.

 Az a levegő, amelyre lelkünknek szüksége van, szintén körülvesz minket, mindenkor és minden felől. Isten és Krisztusban a maga sokféle és tökéletesen elegendő kegyelmével egészen körülvesz bennünket. Csak arra van szükség, hogy megnyissuk a szívünket.

 Az imádság az a "szerv" amelynek segítségével sivár és kiaszott szívünkben fogadjuk Krisztust. Ő ezt mondja:

Ő csak nyitott ajtót keres - különben már régen az a kívánsága, hogy betérjen hozzánk. Mindenhová betér, ahol nem tagadják meg a bebocsátást. Amilyen csendesen hatol belénk lélegzéskor a levegő és végzi rendes munkáját a tüdőnkben, éppen ilyen csendesen lép szívünkbe Jézus és végzi ott áldott szolgálatát.

Ő ezt így fejezi ki:

"Ha valaki megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz"

Ügyelj gondosan minden szóra, nem a mi imádságunk vonja Jézust a szívünkbe, nem is ez indítja, Őt arra , hogy belépjen hozzánk.

"Vele vacsorálok"

 A Biblia nyelvén a közös étkezés az együttlét legmeghittebb és legünnepélyesebb együttlétet Isten és az ember között.Íme milyen kegyelmes dolog az imádság! Az imádság nem más mint hogy Jézust befogadjuk nyomorúságainkban.

Milyen kegyelem.

Ő aki az imádságot ajándékozta nekünk, jól ismer bennünket. Tudja, miből teremtettünk, és gondol arra, hogy csak por vagyunk.Ezért tette az imádkozást olyanná, hogy a legerőtlenebb ember is tud imádkozni. Hiszen ez csak azt jelenti, hogy megnyílik Jézus előtt. Ehhez nem kell erő. Ez akarat dolga. Be akarjuk engedni Jézust nyomorúságainkba, ez az imádság egyetlen de alapvető kérdése.

Amikor Izráel vétkezett az Úr ellen a pusztában, akkor Isten rendkívül mérges kígyókat küldött rájuk. E nyomorúságban a nép megalázkodott és irgalomért kiáltott Istenhez. Az Úr megkönyörült a pártütő népen. A kígyókat azonban nem vette el, hanem azt mondta Mózesnek, állítson fel egy rézkígyót a tábor közepén, hogy mindenki láthassa. Kegyelmében úgy határozott, hogy azoknak, akiket megmart a kígyó, csak oda kell fordulniuk, rá kell tekinteniük a rézkígyóra és azonnal erőre kapnak, amely meggyógyítja őket a kígyómarás halált okozó mérgétől. Ez kegyelmes rendelkezés volt. Így mindenki megmenekülhetett aki csak akart.

Ha az Úr úgy rendelkezett volna, hogy azoknak, akiket megmart a kígyó, az érckígyóhoz kell vánszorogniuk és meg kell érinteniük azt, akkor a legtöbbjük nem menekült volna meg, hiszen a méreg azonnal hatott, képtelenek lettek volna néhány lépésnél többet vánszorogni. De nem volt szükség másra: csak fordítsák meg a fejüket, tekintsenek a rézkígyóra és meggyógyulnak. Az Úr az Ő kegyelmével éppen így adott segítséget az újszövetségben is a kígyó által megmartaknak:

"És ez azt jelenti, engedjük, hogy Jézus éljen hatalmával és könnyítsen nehézségeinken. Alkalmat adunk Jézusnak , hogy megdicsőítse nevét a mi szükségeinkben. Az imádság eredménye ezért nem az imádkozó erején múlik. Sem erős akarata, sem heves érzelmei, sem imatárgyainak világos és jó átgondolása nem feltétele az imameghallgatásnak. Nem hála Istennek, az imádság eredménye nem ezektől függ. Az imádkozás nem más mint Jézust beengedni, hogy szükségeinkhez közeledhessen és engedni, hogy legyőzze azokat. amint Mózes elemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Ember Fiának felemeltetnie hogy mindenkinek, aki hisz, örök élete legyen őbenne" (Ján. 3,14-15).

Bármilyen nyomorúságba jutunk is, akár lelki, akár testi nyomorúságba, csak arra kell tekintenünk, aki minden időben kész, hogy gyógyító erejével a bűn halálos mérgét és annak a lélek és test számára veszedelmes következményeit legyőzze. Imádkozni nem más, mint kérő tekintetünket felemelni a Megváltóra, aki készen áll és zörget, éppen a mi szükségeinken és nyomorúságainkon keresztül, hogy beengedjük Őt ezekbe, velünk egyék és megdicsőítse az Ő nevét.

Gondoljunk csak a tüdőbetegekre. Az orvosok napfényt és tiszta levegőt rendelnek nekik, télen éppúgy mint nyáron. Ott pihennek addig, amíg a levegő és a nap sugarainak állandó hatására meggyógyulnak.

A beteg gyógyulása nem azon múlik, hogy tud -e a napsugarak és a tiszta levegő hatóerejéről. A kúra alatti érzéseitől sem függ, és az akaratán sem múlik olyan értelemben, hogy erőlködik, hogy egészséges legyen.

Ellenkezőleg! A kezelés akkor hat jobban, ha a beteg nyugodtan fekszik, megadja magát és sem értelmét, sem akaratát nem erőlteti. A nap viszi végbe a gyógyulást. A betegnek csupán arra van szüksége, hoy betegségével a tiszta levegőn és a napon maradjon.

Éppen ilyen egyszerű az imádság is. Mindnyájunkat kikezdett a bűn maró hatása és mindnyájan halálra ítélt tüdőbetegek vagyunk.

"De feltámadt az igazság napja és gyógyulás van az Ő szárnyai alatt."(Mal.4,2).

Az ideig és örökkévaló gyógyuláshoz engednünk kell, hogy az igazság napja érjen bennünket és ebben a napfürdőben maradjunk. 

Imádkozni nem egyéb mint kifeküdni a kegyelem napfényébe . 

Egy példán szeretném megmutatni, milyen egyszerűvé tette az Úr az imádkozást. 

A gutaütöttnek, akiről Márk evangéliuma 2. fejezete számol be, volt néhány jó barátja. Ezek tudták, hogy Jézus segíthet rajta. Ezért odavitték a ház elé, amelyikben Jézus volt. De olyan sokan voltak ott, hogy nem tudtak bejutni. Elszántan a háztetőre vitték a beteget, s annak fedelét megbontva, leeresztették őt, éppen Jézus lábához. 

Ezek a barátok nyugodtan álltak ott és Jézus döntő szavára vártak, amivel a beteg barátjukat azonnal meggyógyítja. De különösképpen Jézus nem ilyen szót mondott, hanem egyéb döntő szavakat hallanak. "Fiam megbocsátattak a te bűneid!" Tehát volt egy másik kérés, amelyik erősebben szólt Jézushoz. A beteg bűnei bocsánatát kérte. Pedig ez az ember egyetlen szót sem szólt Jézushoz. Csak feküdt az ágyán.

Könnyen el tudom képzelni, amint ott fekszik és csak Jézusra tekint. 

De Jézus hallotta ezt a szavak nélküli imádságot, amely a beteg ember szívéből bűnei bocsánatáért kiáltott. És Jézus először erre az imára felelt. Azután a másikra is válaszolt és ezt az embert testi betegségéből is meggyógyította. 

Ez segít nekünk, hogy kissé mélyebben tekinthessünk az imádság titkába.

Az imádság mélyebbre hatol , mint bármely szavunk. A lélekben él, még mielőtt szavakká formáltuk volna. És még akkor is ott marad a lélekben amikor az ima utolsó szavai is elhagyják ajkunkat.

És testünk- lelkünk nyomorúságát kiteríteni ebben a szent napfényben, amely csodatevő erejével a bűn minden baktériumát megsemmisíti. Imádkozónak lenni annyit jelent, mint fénykúrát venni és Jézus csodatévő erejét éjjel és nappal, minden nyomorúságunkban hatni engedni. Hívő kereszténynek lenni azt jelenti: Helyet kaptunk a napon.

Az imádság szívünk állapota: lelkiállapot.

Az imádkozás egy bizonyos szívbeli magatartás Istennel szemben, amelyet Ő a mennyben azonnal mint kiáltást hall meg. Hogy ez szavakká alakult -e vagy nem, ez Isten előtt nem jelent semmit, nekünk azonban igen.