Havanna csoport

Útkövetés

Véletlenszerű képek

BIZONYSÁG ÉS HÁLAADÁS

ARCHIVÁLT CIKKEK

ÚJ BEJEGYZÉSEK

LÁTOGATÓ STATISZTIKA

Oldalmegnyitások számláló indult: 2008.febr.

 

 

Mystat számláló indult: 2013.03.15.

ÜZENET küldése

99 után melyik szám következik?
Email:
Tárgy:
Üzenet:

BEJELENTKEZÉS

Jelentkezzen be, vagy regisztráljon új fiókot

Online felhasználók

Oldalainkat 98 vendég és 0 tag böngészi

Keskeny út és az emberi problémák

 

 

A széles és a keskeny út

 

 

Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt. (Mt.7.13-14.)

Egyfelől ott van a keskeny út: le kell mondanunk bizonyos nekünk tetsző dolgokról, meg olyan dolgokról, amikről esetleg úgy gondoljuk (sokszor jogosan), hogy alapból jár nekünk. A hívő élet arról szól, hogy nem én vagyok a középpontban, hanem Isten és más emberek. Nem az van a középpontban, hogy nekem mi hiányzik, mi kéne, én mit szeretnék, mit akarok, hanem az, hogy Isten mit akar velem, mit mond nekem (ennek személyes megértéséhez, meghallásához kell a Szentlélek vezetése), és az, hogy én mit tehetek másokért, hogyan segíthetek másoknak. A világ csábításairól (saját vágyak, célok, kényelmünk, jólétünk hajkurászása) a figyelmemet Isten akaratára kell fordítanom. Nagyjából erről szól a keskeny út, és minél inkább meghallom Isten szavát, amit szól hozzám, a Szentlélek vezetését, hogy mit tegyek, annál inkább nem is marad időm a világ csábításaival foglalkozni, és végül úgy megyek előre ezen az úton, mint kés a vajban. ...
És ez tölt be igazán örömmel, békességgel, ez hoz gyógyulást és ha kell, egyéb csodákat akár, valóságos célt ad életünknek!

Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. (Róm.8.14.)

Másfelől ott vannak a problémáink: mindenkinek vannak problémái, sokszor irigyek vagyunk másokra, mert nekik látszólag nincs olyan problémájuk, mint nekünk, na nem mintha olyan nagyon bele tudnánk látni abba, hogy a másik embernek milyen problémái vannak. Ezeknek a problémáknak nem sokféle oka lehet, hanem egyetlen: Isten meg akar ezzel valamire tanítani, formálni akar általa! Persze emberi szemmel nézve a problémáinkat vissza lehet vezetni különböző okokra, amikor sérüléseket szenvedünk lelkileg, amikor belénk rúgnak, megaláznak, elutasítanak, esetleg mindezt sorozatban, és még ki tudja, milyen okai lehetnek problémáinknak. Nem mondok újat azzal, hogy a mai világban rengeteg forrása lehet annak, hogy egy ember lelkileg súlyosan meg legyen terhelve, a pszichiátria és az öngyilkosság fogalma is mindenki előtt ismert.

Jézus mondja: Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. (Mt.11.28.)

Mégis, hol kapcsolódik össze a kettő (a keskeny út és a problémák)?
Az első bekezdésben utaltam már rá, szinte le is lőttem a poént: nem a problémámmal foglalkozom, hanem megyek előre a keskeny úton, Jézusra nézek. Naná, merthogy ez olyan nagyon egyszerű. Nem, sokszor nem egyszerű. Vannak olyan vágyaink, céljaink, amik emberileg teljesen érthetők, és időnként borul a bili, mert ezekkel ellentétes irányba kell haladnunk. Valamikor a problémák maguk azok, amik rákényszerítenek egy olyan útra, ami maga a keskeny út; és emberileg nem ezt az utat akarjuk járni, ami tele van alapvető dolgokról való lemondásokkal. Sokszor a problémáink behatárolnak minket elég erőteljesen, és menekülnénk el ebből valahova... ha lehetne, de nincs hova. Idézek egy e-mailemből, amit nemrég küldtem egy barátomnak:

Próbálok járni azon a keskeny úton, ami számomra lett kijelölve, mérsékelt sikerrel. Emberileg eléggé értelmetlennek tűnik és látszólag sehova nem vezet. Igaz, a szeretetre tanít engem ezzel az Úr, és ez jó, de nem teljesen érzem, hogy ez annyira jó lenne, sőt. Nehéz néha nem a láthatókra, az emberi, földi dolgokra és törvényszerűségekre nézni, hanem a láthatatlanra. Néha nehéz lemondani a saját érdekeinkről, dolgainkról, elképzeléseinkről. Nem mond igazat, aki azt mondja, hogy ez könnyen megy. Bár rendszeres és élő közösségben az Igével ez azért jelentősen könnyebb és ez hoz mindenre megoldást végső soron, az Istennel való élő kapcsolat, így fel sem tűnik, és az ember csak megy előre az úton.

Persze általában pont akkor borul a bili, amikor nem vagyunk a legjobb kapcsolatban az Igével, amikor nem tudunk hittel arra nézni, hogy Istennek csodás terve van velünk, hanem a földi, fizikai világban látjuk magunkat - olyannak, akinek kész, vége, annyi.
Ilyenkor szokták valami jó csattanóval lezárni, hogy de akkor jön Isten és megszabadít. Nem akarok jól bevált általánosságokat és keresztény közhelyeket írkálni. Inkább leírom, amit én tapasztaltam legutóbb.

A problémákkal küzdő keresztények egy része sejti, hogy Istennek mi a célja azzal, hogy olyan nehéz az élete, mit akar ebből Isten kihozni. Ez sem lehet túl könnyű, de ha valakinek fogalma sincs, hogy miért vannak a problémái, mire akarja Isten megtanítani, milyenné akarja formálni a problémák által, az még nehezebb. Én az utóbbi csoportba tartozom, és nem éppen felemelő azt tapasztalni, hogy az életem emberi szemmel nézve olyan irányba halad, aminek abszolút semmi értelme, sőt talán még csak rosszabb lesz.

Miképpen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképpen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképpen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik. (Préd.11.5.)

(Meg kell említeni, hogy nagyon könnyen el tudom felejteni, hogy olyan szituációkba is belevisz Isten az említett problémákon kívül, amikről határozottan látom, hogy a javamat szolgálják! Írtam régebben ezekről is (pl. itt), amikor bizonyos lépéseket teszek bizonyos irányba, és idővel már nem én keresem ezeket a lépési lehetőségeket, hanem az Úr visz bele ilyen szituációkba. Félre kell tenni a búsmagyar pesszimista szemléletet, mert tényleg hajlamos az ember ezeket a pozitív dolgokat elfelejteni, amik igenis ott vannak az életünkben, akkor is, ha éppen a problémánk nyom le.)

A legutóbbi megtapasztalásom a következő: tegnap többször és hosszabb időre kerültem olyan szituációba, amitől az őrület határára kerülök: tehetetlennek is érzem magam a szituációval szemben és egyáltalán nem látom, hogy valami pozitívat hozna ki belőlem, formálna engem az Úr ezáltal, sőt, inkább nem is írom le, hogy mik fordultak meg a szituációban az agyamban (jobb, ha nem tudja senki). Ilyesmi szituációk viszonylag gyakran előfordulnak, de tegnap fokozottan jöttek. (Megjegyzem azt is, hogy tegnap vihar volt, nem akármilyen, ami egész Magyarországon végigsöpört.) Valahogy béketűréssel megpróbáltam kitartani ezekben a szituációkban, de idegileg eléggé használhatatlan állapotba kerültem tőlük. Mi értelme ennek? Mire akar ezzel az Úr formálni, tanítani? Ezekben csak tönkremenni lehet.
Kicsit később folytattam a mindennapi teendőimet, közben emberekkel is kommunikáltam, és azt vettem észre, hogy miközben kommunikálok velük, valahogy nagyobb békesség, szeretet van bennem irántuk, miközben alig láttam ki a vihar romjai alól. Fogalmam sincs, hogy lehet ez, hogy ezek az idegtépő szituációk megváltoztatják az emberekhez való viszonyomat, de ez történt. Mégiscsak van értelme!

Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság. Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem. (Zsolt.139.11-14.)

forrás: http://nameless.blog.hu/2009/07/19/a_keskeny_ut_es_az_emberi_problemak_kapcsolatarol