Blog

Azonos témakörökhöz tartozó keresztény írások gyüjtemény, tárhelye, folyamatos frissítéssel.

Elégedettség minden körülmények között

Hála - Mindenkor örüljetek...

 

„Megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek.”
Filippi 4:11,

Fontos, hogy amiben vagyok azzal elégedett legyek. Vagyis minden körülmények között tudjak az Úrnak hálát adni. Ez gyakran nem könnyű feladat, mert érzelmeink közbeszólnak, és ha hitünk helyett azokra figyelünk, téves következtetésékre juthatunk. A sátán persze igyekszik gondolatainkat Istenről hamis irányokba terelni.

Nagyon fontos az, hogy meggyőződésünk legyen arról, hogy Isten gondviselése minden körülmények között velünk van. Bizonyossá kell válnia előttünk annak, hogy az Úr a számunkra adott ígéreteit megtartja.

„Hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb megpróbáltatni, mint elszenvedhetitek, és a megpróbáltatással együtt a kimenekedést is megadja...”
1 Korinthus 10:13,

Igen, kellenek a megpróbáltatások, hogy megerősödjünk azok által. Sokszor reménytelennek tűnik a helyzetünk, de az Úr tudja, hogy mikor kell közbelépnie és megmutatnia a kimenekülő és győztes utat.

Ha Isten vezetése alatt vagyunk akkor tudjuk, hogy életünk biztonságban van. Ekkor számunkra is igaz amit olvashatunk Dávid Zsoltárában:

Zsolt. 112,1-10,
Boldog [Zsolt. 1,1-3.] az ember, a ki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik.
Hős lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik.
Gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad.
Az igazakra világosság fénylik a sötétben: attól a ki irgalmas, kegyelmes és igaz.
Jó annak az embernek, a ki könyörül és kölcsön ad; dolgait pedig igazán végezi.
Mivelhogy soha sem ingadoz: örök emlékezetben lesz az igaz.
Semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó.
Rendületlen az ő szíve; nem fél, míglen ellenségeire lenéz.
Osztogat, [2 Kor. 9,8. 9.] adakozik a szegényeknek; igazsága megmarad mindvégig; az ő szarva felemeltetik dicsőséggel.
Látja ezt a gonosz és dühöng; fogait csikorgatja és eleped; a gonoszok kivánsága semmivé lesz.

Szeretjük az Urat, nem akarjuk Őt megbántani. Mondhatnám féljük Őt megbántani, ez az istenfélelmünk alapja, nem akarjuk megszomorítani.

Felismertük, hogy Istennek célja van az életünkkel. Mégpedig az, hogy az Ő szeretetét megosszuk az emberekkel. Sokszor nehéz szeretni az embereket viselkedésük miatt, de lehet Istentől szeretetet kérni az emberek iránt. És ekkor

„Isten szeretete kitöltetik a szívünkbe.”
Róma 5:5,

Nem félünk a jövőtől, mert követjük az Urat, a keskeny úton járunk és a békesség emberei vagyunk.

„Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé.”
Zsoltárok 37:37,

Elégedettek vagyunk mert tudjuk, hogy az Úr megtart minket szeretetében és kegyelmében. Ezért az előttünk álló új élet nem hoz félelmet számunkra, mert Jézusban megújult életünk van.

"Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre."
2Korintus 5:17

B.I.

Légy ott ahová Isten vezet

 

Az ápolónő odakísérte a fáradt, aggódó katonát az ágyhoz.

– Itt van a fia – mondta az idős embernek, ám szavait többször is meg kellett ismételnie, mielőtt a beteg kinyitotta a szemét. Erős nyugtatókat kapott a szívroham okozta fájdalmakra, ezért csak homályosan látta az ifjú egyenruhást, ahogy az oxigénpalack mellett áll. Az idős páciens kinyújtotta felé erőtlen kezét, a tengerészgyalogos pedig a szeretet és a bátorítás jeleként megszorította erős ujjaival. A nővér széket hozott, hogy a fiatalember helyet foglalhasson az ágy mellett.

A fiatal katona egész éjjel ott ült a félhomályban. Mindvégig fogta az idős beteg kezét, miközben szeretetteli szavakkal erőt öntött belé. Az ápolónő néha azt javasolta, pihenjen egy kicsit, térjen ő is nyugovóra, a fiatalember azonban elutasította. Valahányszor csak belépett a nővér a kórterembe, észrevette, hogy a katona a kórház minden éjszakai zajára odafigyel – az oxigénpalack hangjára, az éjszakai műszakosok beszélgetéseire, a betegek panaszos jajgatására…Az ápolónő hallotta, ahogy a fiatalember néha vigasztaló szavakat mond a betegnek. A haldokló semmit sem szólt, csak szorosan fogta a fia kezét.

Hajnaltájban a beteg meghalt. A tengerészgyalogos elengedte az ernyedt kezet, szólt a személyzetnek, és várt, amíg az ápolónő megtette a szükséges intézkedéseket. Miután visszament, részvétet nyilvánított a tengerészgyalogosnak, a fiatalember azonban félbeszakította:

- Ki volt ez az ember? – kérdezte.
A nővér meglepetten válaszolt: – A maga apja.
- Nem, ő nem az apám. Soha életemben nem láttam.
- Akkor miért nem szólt, amikor odakísértem az ágyához?
- Természetesen tudtam, hogy tévedésről van szó, de azt is felismertem, hogy szüksége lenne a fiára, aki azonban nem volt itt. Amikor észrevettem, hogy már milyen súlyos az állapota, úgy gondoltam, nem közlöm vele, hogy nem én vagyok a fia, hiszen szüksége volt rám, így maradtam. Valójában Mr. William Grey-hez jöttem, hogy közöljem vele, a fia tegnap gyilkosság áldozata lett Irakban. Engem küldtek, hogy értesítsem őt. Hogy hívták egyébként ezt az idős urat?

A nővér könnyes szemmel mondta meg a választ:
- Mr. William Grey.

Halálos zsákmány

 

Példázat a sasról, a zsákmányhoz való ragaszkodás miatt, amely tragédiába torkollik...

sas

Egy zimankós télen történt. Az Erie-tó felől hatalmas jégtáblák sodródtak a Niagara vízesés irányába. Az egyiken egy döglött birka hevert. Egy sas, amely az áramlat fölött körözött, észrevette, és nyomban lecsapott rá. Karmait mélyen belevájta a tetembe, és pengeéles csőrével egyik falatot a másik után hasította ki belőle. Időközben a jégtábla egyre közeledett az óriási vízeséshez, ám a sas továbbra is nyugodtan üldögélt zsákmányán.

Csupán időről időre arrafelé kémlelt éles szemével, ahol a víztömeg a sziklákról a mélybe zúdult. Jól tudta, hogy neki csak ki kell terjeszteni a szárnyait, és máris felemelkedhet a magasba.
A víz elkezdett pezsegni és kavarogni körülötte, s a jégtábla egyre hevesebben száguldott.
A vízesés felől finom permet szállt fel, és megtelepedett a sas tollazatán. Ő azonban úgy vélte, még RÁÉR, még bekaphat egy hatalmas falatot.
Ekkor a jégtömb zuhanni kezdett. A sas a szárnyait emelgette, DE - NEM tudott felszállni.
A karmai egyszerűen belefagytak a birka széthasított, megmerevedett tetemébe. A sas hevesen csapkodott szárnyaival - de MINDHIÁBA.

A jégtáblával együtt a mélybe zuhant, és ott lelte sírját.

Traktátus, mint próbakő

Egy hajó kötött ki a szigeten. a benszülött első kérdése ez volt:
- Van-e traktátus nálatok?
- Miért kérded, hiszen úgysem tudsz olvasni - érdeklődött a kapitány.
- Igazad van - szólt a benszülött, - de jó hasznát veszem. Ha fehér ember jön hozzánk és üzletet akar velünk kötni, egy traktárust adok neki és figyelem, mit csinál vele. Ha figyelmesen átolvassa és tisztelettel bánik vele, arról tudom, hogy az nem csap be. De ha káromkodva eldobja, nincs bizalmam hozzá.

"Az igének megútálója megrontatik; a ki pedig féli a parancsolatot, jutalmát veszi."
Példabeszédek 13:13