A két szerzetes

olajfa csemete

- Olajra van szükségem - mondta egy szerzetes, és ültetett egy olajfacsemetét.
- Uram - imádkozott -, esőre van szüksége, hogy érzékeny gyökerei ihassanak és növekedjenek. Küldj gyenge záporokat!
És az Úr küldött gyenge záporokat.
- Uram - imádkozott a szerzetes -, a fámnak napsugárra van szüksége. Küldj napfényt, könyörgöm!
És a nap ragyogott, bearanyozva a felhőket, melyekből esőcseppek hullottak.
- Most fagyot adj, Uram, mely megerősíti a fa szöveteit! - kiáltott a szerzetes. És íme, a kis fa ragyogott a fagyban, de estére elpusztult.
Ekkor egy másik szerzetes kereste fel, és elmondta az ő tapasztalatait:
- Én is ültettem egy kicsi fát, és amint látod, gyönyörűen fejlődik. Istenre bíztam a fámat. Ő alkotta, jobban tudja, mire van szüksége, mint egy magamfajta ember. Nem szabtam feltételeket. Nem határoztam meg módokat, és módszereket. "Uram, küldd azt, amire szüksége van - imádkoztam - esőt, napfényt, vihart vagy fagyot! Te alkottad, te tudod."

Linda Dillow