A sír üres volt

 

Húsvét közeledtével egy tanárnő kiküldte diákjait az iskola mellé, a szabadba. Egy-egy dobozkát adott a kezükbe, és azzal a feladattal bízta meg őket, hogy hozzanak valamit, ami szerintük az életet jelképezi. Miután a gyerekek visszatértek, sorra kinyitották a dobozokat. Az elsőben egy pillangó lapult, majd gyorsan elrepült. A másikban levelek voltak, a harmadikban faágak. Az egyik dobozka azonban, amit a tanárnő kinyitott, teljesen üres volt.
„Jaj, de buta! – kiáltotta az egyik gyerek. – Nem talált semmit!”
Ekkor szólalt meg a Down-kóros Philip: „Ez az én dobozom.”
„Philip! – folytatta tovább az előbbi fiú rendületlenül. – Nem végezted el a feladatot!”
„Nem is igaz! – válaszolta Philip magabiztosan. – A sír üres volt!”
Azon a napon kezdték el tisztelni az osztálytársai Philipet. Nem sokkal később, sajnos a kisfiú meghalt. A temetésén az osztálytársai egy-egy üres dobozt tettek le a sírjára.
Igen, a sír valóban üres volt! Éppen az üres sír minden keresztény reményének alapja.

A sír üres volt, mert Jézus Krisztus feltámadt.
Ígéret ez nekünk is, hogy testi halálunk nem végleges.
Jézus ígérte a tanítványainak:

“Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.”
János 14,1-3

 

• < Előző
• Következő >