ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET

  

KRISZTUS FELTÁMADT !

  Az Úr ezt a szép ünnepet adta nekünk.


Hallottunk ordító tömeget, amely Jézus halálát kívánta.
Hallottunk kalapácsütéseket, amellyel Jézust a keresztre szegezték.
Hallottunk sóhajokat Jézus ajkáról.
Hallottunk anyai sírást és örömteli szavakat a farizeusoktól.
A szomorú napok után Isten ezt a kegyelemmel gazdag napot adta nekünk, hogy halljunk örvendetes híreket.
Halljuk a feltámadt Jézus örömteli hangját, amivel szerte hirdeti a világnak:


"Az Úr jobbja győzelmet szerzett, az Úr jobbja felmagasztalt engem, az Úr jobbja hatalmasan cselekedett”.
Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit!"
(Zs. 117)

Bármilyen a tél, mindig tavasz jön utána. Nagypéntek után mindig Húsvét jön.
Jöjjön el a mi életünkben is az az idő, és az most legyen, hogy győz az igaz és bennünk a jó, Krisztus jósága.
 

 

jesus feltamadasa

 

Húsvét és a feltámadás

A húsvét egybeesik a tavaszi nap-éjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés. Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22 és április 25-e közé. (Ezt mondja ki a niceai zsinat határozata is i. sz. 325-ben)

Húsvét kialakulásában fontos szerepet játszik a zsidó húsvét, a pészah. E vallás tanítása szerint e napon ünneplik a zsidók az egyiptomi rabságból való menekülésüket. Az Ótestamentum szerint a halál angyala lecsapott az egyiptomiakra, a zsidók kapuja azonban egy frissen leölt bárány vérével volt bekenve, így az ô házukat “elkerülte”. 

A keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe a húsvét, a feltámadás, a megváltás alapgondolatát foglalja magában.

Mi történt ezen a napon?
A feltámadás, vagyis a húsvéti ünnep eseménye annak a történetnek része, melynek fôhôse Jézus, s a Bibliában az Újtestamentumot az ô életének és tanításainak szentelték. A négy evangélista: Máté, Márk, Lukács és János, Jézus életének történetét az evangéliumokban hagyta ránk.

    Jézus tanításaival és példamutató életével nagyon sok tanítványt és hívet szerzett, s útra kelt, hogy a húsvét zsidó ünnepét a nagy városban, Jeruzsálemben ünnepelje meg, ahol - mint tudta - sorsa és küldetése beteljesedik.
Szamárháton, zarándokként érkezett a városba, ahol ünneplő tömeg fogadta, kezében a béke jelképével, pálmaággal. Az emberek ruháikat a porban eléje terítették, hogy arra lépjen, gyermekeiket magasba emelték, hogy megáldhassa őket. Ám a főpapok, akik féltették hatalmunkat, elérkezettnek látták az időt, hogy megszabaduljanak Jézustól. Mivel féltek a tömegtől, cselhez folyamodtak. Tanítványai szűk körében akarták elfogni, s az egyik tanítványt, az árulásra hajló Júdást bízták meg, hogy a Mestert a katonáknak megmutassa.
    A húsvét első napján szokásos vacsorát, a bárányt Jézus tizenkét tanítványa körében költötte el, s így szólt: “Bizony mondom néktek, tiközületek egy elárul engem.” Kérdezték, melyikük lesz az, s Jézus tudta, az árulja el, aki vele együtt mártja kezét a tálba. S mikor Júdás kérdezte, ő lesz-e az, Jézus rábólintott: “Te mondád.”  Ezen az utolsó vacsorán Jézus fontos dolgokat cselekedett.
 
    Kenyérrel kínálta tanítványait, mondván: “Vegyétek, ez az én testem”, és borral, mondván: “Igyatok ebből, mert ez az én vérem.” Ezt a jelenetet ismétli a pap a keresztény szertartásokon. Vacsora közben Jézus beszélt a feltámadásról, s arról, hogy leghűségesebb tanítványa, Péter is megtagadja ôt. E rossz előjelektől terhes este után Jézus tanítványaival a Gecsemáné-kertbe megy, s kéri őket virrasszanak vele. ők nem teszik ezt meg, s igen hamar elnyomja őket az álom. A Mester egyedül marad, szorongásaival, kétségeivel. Itt lelt rá Júdás a fegyveresek kíséretében, s csókkal árulta el Jézust. Elfogták, s a főpap elé vezették. Jézus megjövendölte, hogy ő, az Istennek fia, az Isten jobbján ül majd a mennyekben. Ezt bírái istenkáromlásnak tekintik, s halálos ítélettel büntették. 
    Az embereket könnyű volt Jézus ellen lázítani, megalázták, kicsúfolták az Isten fiát, hű tanítványa, Péter pedig háromszor megtagadta mesterét, hogy nehogy azt higgyék, Jézushoz tartozik. Másnap reggel Júdea római helytartója, Poncius Pilátus elé vitték Jézust, hogy az ítéletet végrehajtsák. Ekkorra Júdás megbánva árulását, a vérdíjat, a harminc ezüstöt visszaadta a főpapoknak, s önkezével véget vetett életének. Pilátus nem tartotta bűnösnek Jézust, ezért lehetőséget akart adni a megmenekülésére. A hagyomány szerint a tömeg kívánságára egy rabot szabadon engedhetett. Barnabás és Jézus közül a nép Barnabás megmenekülését választotta. Pilátus pedig jelképes kézmosással érzékeltette, nincs köze Jézus halálához. 
    A foglyot, bíborköpenybe öltöztették, fejét töviskoszorúval övezték, kezébe nádszálat adtak, és gúnyolták: “Íme a zsidók királya!” Majd nehéz kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgota hegyre, hogy beteljesüljön a sorsa. Megfeszítették. Volt aki segített, volt aki bántotta a haldoklót, s az őket megszemélyesítő alakok újra és újra megjelennek a passiót, azaz Jézus szenvedéseit bemutató képzőművészeti alkotásokban, zenemű remekekben. A katonák, a keresztnél őrt állók kisorsolták maguk között Jézus ruháit. Sokan csúfolták, ha valóban Isten fia, miért nem szabadítja meg magát? Jézus azonban vállalta sorsát, s meghalt a kereszten. 
    Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítő kárpit megrepedt, a föld megnyílt. Este egyik tanítványa, Aramateai József kérte, hadd vigye el a testet, s a sír elé követ görgetett. Mindez pénteken történt. A sírhoz őröket állítottak a főpapok, hogy el ne lopják a testet, hisz a jövendölés szerint, a halál utáni harmadik napon elhagyja Jézus a sírját.
    Nagypénteken a keresztre feszített  Megváltót, családja zsidó szokás szerint eltemette egy barlangban, amelyet az Olajfák hegyén a domboldalba ástak. A sír bejáratát a hagyomány szerint nehéz kővel zárták le. Lévén másnap szombat volt, a tízparancsolat szerint a pihenés napja következett. Jézus családja és tanítványai vasárnap tértek vissza a sírhoz, és meglepődve látták: üres a sír.
Vasárnap három asszony, köztük Jézus anyja is, finom kenetekkel a sírhoz mentek, mely nagy földindulás közepette föltárult, megjelent egy angyal, s jelentette, hogy Jézus nincs már ott, föltámadott.

Jézus feltámadását mindenhol megünneplik a keresztények.

 

 

 

 

Videó - Lent a Via Dolorosán

 

Húsvét a feltámadás ünnepe

A halál az ember legnagyobb ellensége. Egyszer minden ember meghal, még a legnagyobbak is. Az egész fizikai, biológiai és társadalmi élet a halál uralma alatt van, Isten átka miatt, amit az ember érdemelt ki, amikor első alkalommal nem engedelmeskedett Isten szavának és ezzel bűnt hozott a világba (1Mózes 3,17).
 Jézus Krisztus, az örökkévaló Isten Fia és a világ megígért megváltója, legyőzte a halált, magára véve az átkot (Galata 3,13). Ezzel megnyitotta az Istenhez és az örök élethez vezető utat.
Feltámadása a történelem legfontosabb eseménye és a legjobban bizonyított tény. Több bizonyíték és tanúvallomás támasztja alá, mint a világ kezdete óta történt minden más történelmi eseményt. Ezért feltétlenül szükséges, hogy mindenki szembenézzen Krisztus követeléseivel a saját életére nézve.

Miért jött Jézus?

Egy érdekes és elgondolkodtató falfirkát láttam.

„Jézus Krisztus életét adta érted”

Ez így igaz, csak a hirdetés módja nem illik hozzá. Aztán valaki odaírta az egyikhez:

„ Ki kérte rá? ”

Elgondolkodtam a névtelen kommentáron. Sok ember nevében szól.

Semmi szükségünk Jézusra, csak kellemetlenséget okoz, amikor a bűnünkről beszél, azután ránk erőlteti, hogy őt kövessük valamiféle szent életben!

Olyan szabadelvű világ részei vagyunk, ahol rettenetesen kellemetlen így szembesülni Krisztussal, vagy hallgatni azt, aki az evangéliumról szónokol.
Hagyjon már békén, hadd éljünk úgy, ahogy akarunk! Nem veszi észre magát? Nem kell és kész!

Hallgassunk meg azért mást is!

Mit mond a halálos beteg, az elhagyatott, a szegény, akinek az élete tönkrement,és összeroppant bűnei alatt, akinek már nincs reménye az életben? Ezt üzeni szótlan vergődéssel is:

„Miért nem segít már valaki rajtam?”

Krisztus meghallotta a nyomorúságában kiáltó könyörgését. Azért jött, hogy segítsen rajtunk élete árán is. Hogy bűnösök vagyunk mind, lehet, nem is tudod, és nem is érdekel. Egyszer az Isten színe előtt kiderül, de akkor már késő, nincs menekvés a kárhozattól!

Most kell a segítség. Talán most fiatal, menő ember vagy, de egyszer elhagyatott, beteg és magányos leszel, aki a halálra készül. Ki segít akkor, hogy ne félj, és vigaszt, hitet kapj, örök élet reménységével, ha most nem kell neked Jézus?

Miért jött Jézus?

Mert látta, hogy a kárhozatba rohansz, mert hitetlenül vétkezel Isten ellen, és a bűn zsoldja a halál. Nem várta meg, hogy egyszer majd ráébredsz erre, mert akkor már késő lesz. Annál konokabb a szíved, minthogy Isten előtt bűnbánatot tarts és irgalmat kérj. Pedig most van szükséged rá.

Honnan tudod, megéred-e a holnapot?

Ezen a napon érted jött Jézus, hogy a halálból az életre vigyen. Ne taszítsd el magadtól ördögi sugallatra, keserűen dacos szívvel!
Lásd meg valójában, bűnösen önmagad, és őt, aki annyira szeretett, hogy életét adta érted! Vele tiéd lehet az, az élet, ami boldog, bővelkedő és üdvös.

Jézus Krisztus azért jött, hogy „megkeresse és megtartsa az elveszettet”
(Lukács 19,10)


Téged is!

 

 

                              kép:Munkácsy: Krisztus Pilátus előtt
     

  PILÁTUS UDVARÁN

 

 

Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus, vagy Barabás...

Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Pilátus zsúfolt udvarán
mind a ketten előttem állnak,
Melyiket akarom?

Barabás ... úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
Tüzek parázslanak.

Mozdul acélos karja,
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.

Pogány hatalom ... pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen, a testnek és a földnek
Krisztus, vagy Barabás?

Farizeusok bujtogatnak:
“Te Barabással vagy rokon,
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!

Te megtagadod ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!

Ők nem élhetnek mind a ketten,
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.

Bélpoklos, rút tisztátalannak érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg Őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”

A fejsze is utolsót csattant,
nem suhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus, vagy Barabás?

Pogány erő és pogány szépség ...
Tagadjak mindent ... magamat? ...
“Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”

Azóta is nap mint nap jő
a sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen? Ő vagy én?

Én ... földi, poklos és fekélyes ...
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
Sohase Barabás!

Elébe hullok, s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet,
Aztán keze, - újjáteremtőn
érinti lelkemet.

                                         

Kép: Munkácsy: Ecce homo

Ámon, az ács
TÚRMEZEI ERZSÉBET




Két szálfát hoztak Ámon udvarára
és szólt a főpap: “Ámon, jól figyelj:
Kereszt legyen. Ne félj! Meg lesz az ára.
Durva, nehéz... Ne faragj rajt sokat.
Sürgős.” És Ámon munkához fogott.
Fejszecsapások hullottak a fára.
Akkor hajnalodott.


Felkelt az asszony is, a gyermek is.
“Édesapám, milyen két furcsa fa. 
Mi lesz belőle?” “Eridj Salomé,
ne is kérdezd!” - döbben fel az apa.
Kis Salomé vidáman elszalad.
Milyen erős a nemrég béna láb! 
De jó is volt Jézushoz vinni őt,
követve szívük halk sugallatát.
Csodálatos volt a pillanat.

Ámon dolgozik. Készül a kereszt.
Nehéz a szíve. Ki is hordja majd?
Valami gyilkos, lator, lázadó,
nyomorult ember teste függ le rajt.
Akárkié, annak nem hirdetett
bocsánatot a szelíd Názáreti,
mint őneki.
A kis Salomé sírva jó megint:
“Édesapám, ne ácsold azt a fát,
valami úgy fáj a szívem körül.”
Ámon, az ács verejtéket törül.


 
És két pribék cipeli már tova.
“Hová emberek? Csak azt, hogy hová,
kinek? Szóljatok! Két kérges kezem
keresztet, mást minden nap annyit ácsolt,
de soha semmit ilyen nehezen!”
“Eh, valami hamis próféta volt.
Jézus. Hiszen hallhattad a nevét.
Nem emlékszel rá?” - Jaj! Emlékezem.”
“Ámon, vidd már a pénzt. Kell a kereszt.
Durva, nehéz. Éppen jó lesz neki.
Ha igazán Isten Fia, ne félj,
majd leszáll róla a Názáreti.
Őrajta lesz, nem a te válladon.”
Ámon csak áll, s két szót dadog
szüntelen: “Nem adom! Nem adom!”
“Megvettük, Ámon. Mi közünk veled?
Ácsolhatsz egyet önmagadnak is.
Ma az ács fia, holnap meg az ács.”
“Nem nagyurak, kérlek, ma engemet.
Énrám sújtson le ostor, kalapács!
Ártatlan Ő. Annyit vétkeztem én.
A gyermekemet gyógyította meg!
Ha vért akartok, itt van az enyém!”
“Elég volt, Ámon. Vidd a pénzedet!”


Kavargó, lármás, gyülevész menet.
Látni akarnak, egymáson taposnak.
“Ni, hogy vérzik! Ni, már megint verik!
Odanézzetek, már megint leroskad!”
Ki hederítene rá, hogy valaki
ott tördeli kezét a vad menetben:
“Nem az övé! Az enyém! Az enyém!
Nekem adjátok! Az az én keresztem!”
Csak másnap reggel vetődik haza.
Semmit se szól, semmit se kérd az asszony.
A nagy kereszt ott állt a Golgotán
s ő fennmaradt, hogy álmatlan virrasszon,
és faggassa a kereszt titkait,
a nagy keresztét ... hiszen az övé volt...
ő ácsolta... Virrasztott végtelen,
míg el nem kezdett pirkadni az égbolt.

Most hazajött. Az asszony is remeg.
Egymásra néznek: sír bennük a bánat.
Szívükbe hasít az a kacagó
boldog gyermekhang. Szegény Salomé,
szegény, ő mitse sejt. “Édesapám,
álmomban láttam édesapámat!
Ékes királyiszéket faragott
két nagy-nagy fábul. S az Úr Jézus ráült.
Koronája volt. De egész olyan volt,
mint mikor meggyógyította a lábom.
Fényes angyalok álltak körülötte
és uralkodott az egész világon.
Édesapám, ugye gyönyörű álom?”


Ámon sötét szeme látóra tágul:
“Királyi széket ... faragtam neki...
és uralkodik az egész világon?
Királyi szék lesz véres keresztfából ...
A te váltságod az Ő vére, Ámon.
Igen, kis Salomém, egyetlen leányom,
gyönyörű álmod volt: próféta-álom!”

 

 

HÚSVÉTI HOZSÁNNA
Szerző: Palotay Gyula

 
Azon a napon elborult az ég,
Bujkált a Nap a fellegek mögött.
Rengett a föld és kősziklák repedtek:
Megnyílt a sírdomb a halottak fölött.
A százados is megrémült, ezt látván.
A templomkárpit kettéhasadott,
De kárörvendőn nevetett a Sátán:
Meghalt a Krisztus! A Krisztus halott!

Négy drága sebből patakzott a vér,
Mikor elhangzott: "Elvégeztetett!"
Hogy gyűlölt a világ szeretetedért:
Gyalázat fáján elvéreztetett!
Anyád szívét az éles tőr átjárta,
Csak a Sátán ült tort és kacagott.
Ő erre készült, ezt a napot várta:
Meghalt a Krisztus! A Krisztus halott!

És szombatnapon átvert testedet
Gyolcsba takarta sziklasír öle.
Még holtodban is poroszlók vigyáztak
És sziklasírod pecsétes köve.
Te mondád azt, hogy harmadnap felépül,
Ha lerontják ezt a templomot,
S bízott a Sátán, hogy ő győzött végül:
Meghalt a Krisztus! A Krisztus halott!

Síró asszonyok húsvét hajnalán
Drága kenettel sírodhoz jövet
Így tanakodtak: Ki veszi le nékünk
A sír szájáról a nehéz követ?
... És fehérruhás angyal ajkán zengett:
"Megnyílt a sír! A Krisztus nem halott!"
S azóta húsvét mindig így üzenget:
Él a mi Krisztusunk! Feltámadott!


 

HÚSVÉT HAJNALÁN
 Szerző: Túrmezei Erzsébet



Alig várták, hogy jöjjön a reggel,
s most bánatosan, illatos kenetekkel,
sírva sietnek a sír fele hárman,
epesztő, emésztő, roskasztó gyászban.
Ím ébred az élet és támad a nap már.
A madarak kara csak egy fénylő sugarat vár
és csattog az ének, száll által a légen
fel, fel az ég felé ... Csak úgy, mint régen.
Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék?
Mikor a Mester előttük ment még,
és ajkán az élet igéi fakadtak
a szomjazóknak, a fáradtaknak!
Volt-e valaha riasztóbb álom,
mint ez a három nap, ez a három:
mikor, aki folyvást csak életet mentett,
vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet,
viszik diadallal a főpap elébe,
rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe
és suhog a korbács és csattog az ostor,
hol, aki megvédje, a hős, az apostol?
És az Atya hallgat? - Mély csend ül az égen
s most hajnallik újra: csakúgy ... úgy mint régen.

Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt.
S még volt, aki gúnnyal nevette Őt,
amint a tövistől a vére kicsordul,
s úgy kell felemelni az utcai porbul.
Köpdösve, gyalázva a fára szegezték,
de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még,
ott fenn a kereszten, anyát és poroszlót:
könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót.
Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett!
Viszik az illatozó kenetet,
és sírva sietnek a sír fele hárman,
nagypénteki gyásszal, húsvéti sugárban.

Hogy látnák szemükben keserű könnyekkel,
milyen csodálatos ez a reggel.
A pálmafák két szegélyén az útnak
súgva-búgva valami titkot tudnak.
A virágok át harmatkönnyeken
már látják felragyogni fényesen
az élet napját, s azt hirdeti minden:
A sírban nincsen! A sírban nincsen!

Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva.
Betekinteni egy üres sírba,
az angyal előtt döbbenve megállni:
feltámadott, élő Mesterre találni.

Húsvétkor ha nincs még húsvéti szíved,
a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed
könnyesen, aggódón, búsan, amint van,
s keresd a Krisztust, keresd a sírban!
Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.
Eléd fog állani feltámadottan.



Versek forrása: Királyhágómelléki Református Egyházkerület 
                          Presbiteri Szövetsége
 
 

 

                                                       Hitetlen Tamásokhoz

 

Bármit beszéltek, hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzedelmes marad.
Az Úr feltámadt, vallja millió szív,
s nem roskad össze semmi súly alatt.

Én nem hajlok a hitető beszédre,
világcsalók előtt se hódolok,
de tördelvén a titok néma zárát,
csak azt hiszem, amit megtapasztalok.

De mit nem érzek vak, süket kezemmel,
s hová nem ér el káprázó szemem,
lelkemmel látom azt, amely ha szárnyal,
nem ér nyomába gyarló értelem.

Én hallom, mit súg virág a virágnak,
bár hangjának fülemben nincs nyoma.
Értem a tavasz illatos beszédét,
s érzem Istent, bár nem láttam soha.

S bár győzött a bűn, mikor a keresztről
lelkeket mosva hullt alá a vér,
mégis hiszem a Krisztus diadalát,
s tudom, hogy feltámadt, mert bennem él!

Ő áll mellettem könnyben és mosolyban,
amíg az élet rögeit töröm,
nyugodtan tűrök, mert tudom, hogy vár majd
egy új élet s fenn mennyei öröm.

E hit vigasztal minden megtiportat,
özvegyet, árvát, sir felé menőt,
gyermeket-vesztett, zokogó anyákat,
s aki beteg is, ebből nyer erőt.

Az Úr feltámadt, vallja millió szív
s nem roskad össze semmi súly alatt.
Bármit beszéltek hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzelmes marad!

forrás: Keresztény Club  - (küldte - Vattamány Zoltánné)

 

easter - húsvét

 

Reviczky Gyula: Húsvét

 

Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az Isten-ember
Győzedelmesen! Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső;
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő:
Gondoljon feltámadásra,
Mely örök Leszen.
Feltámadt az Isten-ember
Győzedelmesen

 

forrás: Keresztény Club - (küldte -Oláh Edit)

 

A húsvéti elmélkedés témakörének talán legfontosabb és egyben legizgalmasabb része Jézus feltámadása, amely a világ számára azt bizonyítja, hogy Jézus él!


Jézus feltámadása

 

Ha  szeretnél többet tudni Jézus Krisztus temetésének és feltámadásának részleteiről, ajánlom, olvasd el  az alábbi részletét:  

Ha csupán az evangéliumokat olvasnád, gondolod, hogy többet tudnál, mint az apostolok? Több mint három éven át nap, mint nap Jézussal voltak, mégsem tudták, miért halt meg. Megkérdezték Tőle: „Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izraelnek?“ (Csel. 1,6)  

Emlékszel, hogyan írta le János, amint Péterrel a sírhoz szaladtak, miután Mária elmondta nekik, hogy Jézus nincs ott? János, mivel ő volt a kisebb termetű, megelőzte Pétert, aki egy nagyobb, nehézkesebb alkat volt. János azonban a finomabb, érzékenyebb természetével (mivel a halottak és a sírok igen szentek voltak a zsidók számára) nem ment be Jézus sírboltjába. Megállt odakinn. Péter, aki lobbanékony természetű volt, bedugta a fejét, és egyenesen besétált a nyíláson át. Aztán János is követte őt.  

János így ír: „Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. Mert nem tudják vala még az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból.“ (Ján. 20,8. 9.)Maguk a tanítványok sem tudták, miért halt meg Jézus! 

A tanítványokat a következő dolog győzte meg Jézus feltámadásáról: a János 19,39–42-ből tudjuk, hogy Jézus a zsidók szokása szerint lett bebalzsamozva.

 János 19,39–42    Eljöve pedig Nikodémus is, aki éjszaka ment először Jézushoz, hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot. (40) Vették azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, amint a zsidóknál szokás temetni. (41) Azon a helyen pedig, ahol megfeszítteték, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senki sem helyeztetett. (42) A zsidók péntekje miatt azért, mivelhogy az a sír közel volt, abba helyezék Jézust.  

A zsidók az egyiptomiaktól tanulták a balzsamozást; az egyiptomi fogság négyszázharminc éve alatt. Az egyiptomiak mirha és áloé keverékéből egy ragadós, kátrányszerű anyagot készítettek. Majd vékony vászoncsíkokat kentek be ezzel az anyaggal, és a testet ezekkel a csíkokkal tekerték körbe. Ez egy hernyóbábhoz hasonlítható burkot képezett a holttest körül. A kéz és a lábfej minden egyes ujját egyenként becsavarták. 

Mária többek között azért ment a sírhoz a szombatnapot (zsidó sabbath-ot) követően, a hét első napján, hogy befejezze a balzsamozást. Az arccal még nem voltak készen. A „bábnak“ ezt a részét nyitva hagyták, és egy kendőt terítettek fölé. 

Minden történelmi bizonyíték alapján Jézus körülbelül száznyolcvan centiméter magas, és valószínűleg nyolcvan kilogramm körül volt. Azon a meleg vidéken valószínűleg összezsugorodott halálát követően, és mintegy kilenc kilogrammal csökkenhetett a testsúlya. A száz font mirha és áloé, valamint a halotti ruhák körülbelül ötvennégy kilogrammot nyomhattak. Tehát a testtel, a mirhával, áloéval és a ruhákkal ez a „báb“ összesen százhuszonhét kilogramm körül lehetett.

Jézus az arcnyíláson át jött ki, és a burok továbbra is ott feküdt. Az arcot takaró kendő össze volt hajtogatva — nem pedig félredobva. Péter és János ezt meglátva meggyőződtek arról, hogy senki nem vitte el Őt. Hogyan tudta volna bárki is kiszedni Őt abból a „báb“-ból?

Láthatod, hogy csupán a négy evangéliumot olvasva nem leszel képes igazán felfogni, miért halt meg Jézus. Az evangéliumok az Ő életével, halálával, temetésével és feltámadásával foglalkoznak. A Gyülekezetnek írt apostoli levelekben azonban elmondja nekünk a Biblia, hogy pontosan miért halt meg Jézus. Az apostoli levelekből tudod meg, mi történt Jézussal a halála pillanatában, hová ment és mit tett.

Pál szintén a levelekben írta: „…az az Evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által.“ (Gal. 1,11. 12.

Továbbá, a levelekből tudod meg, mi történt Jézussal, miután feltámadt a halálból. Emlékeztek, Mária látta Jézust a sírnál, és Ő ezt mondta neki:„Ne illess engem…“ (Ján. 20,17) Mégis, amikor megjelent a tanítványoknak (akik meg voltak rémülve, mert azt hitték, kísértetet látnak), így szólt: „…tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van.“ (Luk. 24,39) 
    Miért mondta Jézus Máriának, az első embernek, akit meglátott: „Ne érints meg“, majd egy kis idő múlva a tanítványoknak: „Tapogassatok meg, érintsetek meg, hogy lássátok, hús és csont vagyok“?
    A választ erre a kérdésre az apostoli levelekben találjuk, mert e levelekben láthatjuk, mi történt valójában az első megjelenése — amikor Jézus azt mondta Máriának: „Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz…“ (Ján. 20,17) — és második megjelenése között, amikor a tanítványainak jelent meg. A Zsidó levélben mondja el nekünk a Biblia, hogy Jézus e két megjelenése között a mennyei Szentek Szentjébe ment be a tulajdon vérével, hogy örök megváltást szerezzen számunkra. (Zsid. 8–10) Mindörökké dicsőség Istennek!
 
forrás: Bácsi Irma e-mail  2009-04-12.