http://velunkazisten.hu/osvenyem/Osvenyem_vilagossaga


William MacDonald: Ösvényem világossága

 

 

Július 23. Szellemiséged árnyéka

„A betegeket is kivitték az utcákra, ágyakra és fekvőhelyekre tették le őket, hogy ha arra jár Péter, legalább az árnyéka vetődjék rá valamelyikükre." ApCsel 5,15

Árnyék

Az emberek fölismerték, hogy Péter szolgálata erőt hordoz magában. Amerre csak ment, betegek gyógyultak meg. Nem csoda, ha az emberek az árnyékába akartak kerülni! Hatalmas befolyással volt rájuk.

Mindegyikünk vet valamilyen árnyékot. Akár akarjuk, akár nem, befolyásoljuk azoknak az embereknek az életét, akikkel kapcsolatba kerülünk.

Herman Melville ezt írta: „Nem élhetünk csupán önmagunknak. Életünk ezernyi láthatatlan szállal van összefonódva más emberekével, és ezeken a láthatatlan idegpályákon cselekedeteink elfolynak tőlünk mint indítékok, s mint következmények térnek vissza hozzánk."

„Te evangéliumot írsz, üzenetet, mindennap egy fejezetet; a cselekedetek által, amit teszel, szavak által, amelyeket mondasz. Az emberek pedig olvassák, amit írsz, akár becstelenséget, akár igazságot. Mondd csak, milyen a rólad elnevezett evangélium?"

John Wesley mondta egyszer „Anyámtól többet tanultam a keresztyénségről, mint Anglia összes teológusától."

Kijózanító, ha tudomásul vesszük, hogy amikor ránk néz valaki, közben azt gondolja: „Tehát ilyen a keresztyén ember." Ezt mondhatja talán fiunk vagy leányunk, barátunk vagy szomszédunk, tanítónk vagy tanítványunk. Mi vagyunk számára a mintakép, az eszménykép. És gondosabban megfigyel bennünket, mint ahogyan gondoljuk. Életünk a hivatásban, a gyülekezetben, a családban; imaéletünk - mindez mintát jelent más számára, amit utánoz. Azt akarja, hogy az árnyékunk rá essen.

Általában azt gondoljuk, hogy az árnyék teljesen jelentéktelen dolog. De az a szellemi árnyék, amit másokra vetünk, nagyon is valóságos! Ezért fel kell tennünk magunknak a kérdést: Ha egyszer mindazok élete, akikkel érintkezésbe kerültem, az ítélet elé kerül, akkor a velem való érintkezés örömüket vagy szenvedésüket szaporítja?

Robert G. Lee írja: „Amik vagyunk, amit mondunk, és amit teszünk, annak másokra gyakorolt hatását éppúgy nem tudjuk megakadályozni, mint azt, hogy a testünk a napsütésben árnyékot vessen. Amik önmagunkban vagyunk, az torzítás nélkül meglátszik kifelé is. Olyan a másokra gyakorolt befolyásunk, hogy ahhoz képest a puszta beszéd vagy a meggyőző erő gyönge eszközök csupán."

 


július 22., Jóvátétel és dicsőítés

„Uram,... ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." Lukács 19,8

jóvátétel

Mihelyt Zákeus megnyitotta szívét az Úr Jézus előtt, az Istentől munkált magatartás azt mondta neki, hogy tegye jóvá a múltban elkövetett vétkeit! Tisztességtelen módon szerzett pénzt, ennek tudatára ébredt, és elhatározta, hogy a dolgot rendbe teszi.

A jóvátétel bibliai tanítás, és jó bibliai gyakorlat. Ha megtértünk, a jogtalanul nálunk levő dolgokat vissza kell adunk jogos tulajdonosaiknak! A megváltás nem ment fel bennünket a felelősség alól, hogy a múltban elkövetett vétkeket jóvá tegyük. Aki a megváltása előtt pénzt lopott, Isten megtapasztalt kegyelme megkívánja tőle, hogy azt a pénzt visszafizesse. A megtérésünk előtt csinált adósságaink sincsenek egyszerűen eltörölve az újonnan születés által.

Évekkel ezelőtt, amikor Belfastban W. P. Nicholson (1876-1959) igehirdetésének hatására emberek százai jutottak hitre, a helyi gyárak kénytelenek voltak új raktárakat építeni, hogy elhelyezhessék azokat a tárgyakat, amelyeket az újonnan megtértek visszavittek.

Amerikában mamutraktárak kellenének ahhoz, hogy csak azokat a holmikat elhelyezzék, amiket a katonák a hadseregtől loptak. Nem is szólva a gyárakból, irodákból és üzletekből ellopott szerszámokról, anyagokról és árukról, amelyek ismeretlen embereknél lapulnak.

Ha a hívő ember ilyen jóvátételt végez, akkor azt az Úr Jézus nevében kell tennie. Például így: „Évekkel ezelőtt, amikor Önnél dolgoztam, ezeket a szerszámokat elloptam, de nemrégiben üdvösséget nyertem, és az Úr Jézus teljesen átalakította az életemet. Ő helyezte szívemre, hogy ezeket a szerszámokat most visszahozzam, és Öntől bocsánatot kérjek." Ily módon az Úr megkapja a dicsőséget, amely megilleti Őt.

Vannak olyan körülmények, amelyekben a lopott pénz megtérítésekor - az Úr Jézusért - kamatot is kell fizetni. Erre példa az ószövetségi jóvátételi áldozat, amely előírta, hogy a megtérített kár mellé oda kell tenni annak ötödrészét.

Adódnak azonban olyan helyzetek is, amikor az eltelt hosszú idő, és megváltozott körülmények miatt a jóvátétel már nem lehetséges. Az Úr tud erről is. Ha valaki megvallja bűnét, akkor a komoly és őszinte jóvátételi vágyat egynek veszi magával a jóvátétellel - de csakis azokban az esetekben, amikor a jóvátétel már nem lehetséges.

 


Július 21. Ki hordja a terhed?

„Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok."
1Péter 5,7

 Minden gondotokat Ő reá vessétek...

Lehetséges egy hosszú életen át hitben élni úgy, hogy közben sohasem tanuljuk meg gondjainkat az Úrra vetni. Megtanulhatjuk könyv nélkül ezt az igeverset, sőt, prédikálhatunk róla másoknak úgy, hogy eközben nem váltjuk át saját életünkben cselekedetté. Értelmünkkel tudjuk, hogy Isten gondoskodik rólunk, törődik ügyeinkkel, még a legnagyobb nehézségeket is kezébe veheti! Ugyanakkor pedig éjszaka álmatlanul hánykolódunk ágyunkban, gondokat csinálunk magunknak, idegeink felőrlődnek, és a legrosszabbtól tartunk. 

Pedig nem kell ennek így lennie! Van egy barátom, akinek több nehézsége és problémája akad, mint amit mi egyáltalán ismerünk. Ha mindezeket egyedül kellene hordoznia, hamarosan súlyos idegbeteg lenne. Mit tesz hát? Nyomorúságait teljes egészében az Úr elé viszi, és ott is hagyja. Feláll térdeiről, bebújik ágyába, talán elzümmög néhány strófát egy evangéliumi énekből, és azután egy szempillantás alatt elalszik.

Egy Bill nevű testvér mondta egyszer LeRoy Eimsnek: „LeRoy, vigasztalást találtam az 1Péter 5,7-ben. Rájöttem, hogy vagy én hordozom életemben a terheket, vagy az Úr Jézus. Elhatároztam, hogy Őrá vetem őket."

Eims elhatározta, hogy ő is megkísérli ezt. Ezt írta: „Fölmentem a szobámba, és imádkozni kezdtem. Amennyire csak tőlem tellett, megpróbáltam azt tenni, amit Bill mondott. Már hónapok óta valami súlyosan megfeküdte a gyomromat. És most szó szerint éreztem, hogyan oldódik fel bennem az a valami. Megtapasztaltam Isten szabadítását. Nem, a probléma nem tűnt el, mindmáig megvan. De a teher eltűnt. Többé nincsenek álmatlan éjszakáim, és nem sírom álomba magamat. Vidám lélekkel és hálás szívvel tudok becsületesen szembenézni a terhekkel."

 

Isten arra biztat engem,
hogy Reá vessem minden terhem,
s bizalommal tegyem kezébe
nehézséget, s életem!
S én mit teszek?
A váratlan jött bajok láttán
elvesztem mind bizalmamat,
s magam cipelem gondomat!
Pedig a Megváltó nekünk is mondja:
Ne erőlködj a lehetetlenen,
ne cipeld a problémáidat,
tedd hittel mind a kezembe,
és megnyugszol az én igám alatt!

 


Július 20. Barátság

"Az ember, akinek barátai vannak, tanúsítson barátságot." Példabeszédek 18,24

 Nem vagy igazán gazdag addig, amíg nincs olyan dolog a birtokodban, amit pénzzel nem lehet megvenni. /Garth Brooks/

 

Valamennyi mai bibliafordítás másként adja vissza ezt az igeverset („van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél"), de mindegyik tartalmazza azt a drága igazságot, hogy a barátságot ápolni kell. A barátság erősödik, de ha elhanyagoljuk, tönkremegy.

Egy evangéliumi folyóirat egyik cikke mondja: „Barátságok nem keletkeznek csak úgy maguktól, azokat ápolni kell - röviden: munkálkodnunk kell rajtuk. Alapjuk az adás. Nemcsak jó idők számára érvényes, hanem a rosszakra is. Nyomorúságunkat nem titkoljuk az igazi barát előtt, de nemcsak azért ragaszkodunk egy baráthoz, hogy segítsen nekünk, ha kell."

A jó barát érték! Mellénk áll, ha igaztalanul vádolnak minket. Mindig megmondja nekünk, ami bennünk jó, de nyíltan rámutat azokra a pontokra is, amelyek javításra szorulnak. Az évek során állandó kapcsolatban marad velünk, s megosztja örömeinket és szenvedéseinket.

Ez nagyon fontos - kapcsolatban maradni! Akár levelek, telefonhívás, látogatások által. A barátság azonban nem egyirányú út. Ha levelekre sohasem válaszolok, ezzel azt mondom, hogy nem tartom érdemesnek a barátság folytatását. Túlságosan elfoglalt vagyok. Vagy: nem akarom, hogy zavarjanak. Vagy: nem szeretek levelet írni. Csak nagyon kevés barátság képes túlélni a hosszabb elhanyagolást.

Ha nem óhajtjuk valakivel felvenni a kapcsolatot, vagy ápolni, annak oka gyakran az önzés. Önmagunkra gondolunk, az időre, energiára és a költségekre, amiket be kellene fektetni. Az igazi barátság másokra gondol, hogyan tudjuk őket bátorítani, vigasztalni, vagy segíteni nekik; hogyan közvetíthetnénk nekik szellemi táplálékot.

Sokat köszönhetünk azoknak a barátainknak, akik a Szellemtől indítva Igét hoztak számunkra akkor, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá! - Volt az életemnek egy korszaka, amikor nagyon nyomorultul éreztem magam, mert az Úr szolgálata során mély csalódásban volt részem. Egy nőtestvér, aki pedig nem is tudhatta, mennyire el vagyok csüggedve, bátorító levelet írt, amelyben az Ézsaiás 49,4-et idézte: „Én azonban ezt mondtam: hasztalan fáradoztam, semmiért hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél." - Pontosan erre az Igére volt akkor szükségem, hogy fölemeljen, és újra visszavigyen a munkába.

Charles Kingsley írta:

„Elfelejthetjük-e azt a barátot, azt az arcot, amely bátorítóan nézett ránk, és a célra fordította tekintetünket, és biztatott a futásra? Nagyon el vagyunk adósodva ezekkel az istenfélő lelkekkel szemben! Még ha el tudnánk is felejteni őket, akkor sem tehetjük soha."

Legtöbbünknek egész életünk során csupán néhány jó barátja akad. S mert ez így van, ezért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy ezeket a barátságokat erősnek és egészségesnek megtartsuk.

 


Július 19., Úgy, ahogyan Ő

"Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban."
1János 4:17,

Isten szeret téged

 

Olyan újszövetségi igazság tárul itt elénk, amely valósággal megdöbbent minket. Mi sohasem mernénk kimondani e szavakat, ha nem találnánk a Bibliában. Pedig ezek csodálatosan igazak, örülhetünk nekik!

Milyen értelemben vagyunk mi ebben a világban, ahogyan Krisztus van? Szinte mindig automatikusan arra gondolunk, miben nem vagyunk éppen olyanok, mint Ő volt. Nem osztozunk Vele isteni tulajdonságaiban, mint amilyen pl. a mindentudás és mindenütt jelenvalóság. Telve vagyunk bűnökkel és hibákkal, míg Ő bűntelen és tökéletes. Nem szeretünk úgy, ahogyan Ő szeretett, nem bocsátunk meg úgy, ahogyan Ő megbocsátott.

Milyen módon vagyunk tehát „úgy, ahogyan Ő"? A vers önmagát magyarázza: „Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan Ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban." Isten szeretete oly módon munkálkodott az életünkben, hogy nem félünk, ha majd Krisztus ítélőszéke elé kell állnunk. Ennek a bizalomnak az alapja az, ami bennünk Krisztussal közös - az ítélet mögöttünk van. Az ítéletre nézve vagyunk úgy, ahogyan Ő! Ő elhordozta bűneinket a golgotai kereszten, ezzel a bűn kérdését megoldotta. Mivel elhordozta a bűneinkért járó büntetést, nekünk már soha többé nem kell elhordoznunk. Bizakodva énekelhetjük:

„Halál és ítélet már mögöttem vannak, kegyelem és dicsőség tárult fel előttem, minden hullám Jézuson csapott át, és ott elveszítették minden erejüket."

„Nincs már kárhozat, nincs már pokol számomra, a gyötrelmet és tüzet sohasem látják meg szemeim. Nincs már ítélet számomra, és a halálnak sincs számomra fullánkja: mivel az Úr, aki szeret engem, szárnyai alatt megoltalmaz."

Úgy vagyunk, ahogyan Ő - nemcsak az ítélet tekintetében, hanem abban a tekintetben is, hogy Isten elfogad minket. Isten előtt ugyanolyan kedvesek vagyunk, mint az Úr Jézus, mivel Őbenne vagyunk.

„Oly közel vagyok Istenhez az Ő Fiának személyében, mint Ő."

Végül azért vagyunk úgy, mint Krisztus, mert az Atya Isten éppúgy szeret minket, mint Őt. Főpapi imájában azt mondta az Úr Jézus: „Úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél" (Jn 17,23b). Ezért nem túlzás, ha azt mondjuk:

„Szeret engem Istenem, jobban nem is szerethet. Az a szeretet, amellyel Fiát szereti, ugyanaz, amit én is átélek."

Így tehát igaz, hogy amint Krisztus van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. Örüljünk hát ennek!

 


Július 18.  Ítélkező szellem

„Ezért nem lett gyermeke Mikálnak, Saul lányának holta napjáig." 2Sámuel 6,23

Ránk ragasztott cimkék 

Dávid túláradó lelkesedéssel vitte a frigyládát Jeruzsálembe, hogy ott elhelyezze azt a külön e célra felállított sátorban. A király érezte, hogy pályafutásának ez az egyik legnagyobb eseménye, és ezért teljes erejéből táncolt a frigyláda előtt. Felesége, Mikál kigúnyolta a szerinte királyhoz méltatlan magatartásért. Kritikájának közvetlen következményeként haláláig nem lehetett gyermeke.

A kritikai szellem terméketlenséghez vezet. Természetesen nem az építő bírálatról van szó. Ha a kritika jogos, hálásan kell fogadnunk, és hasznossá tehetjük. (Kevés olyan barátja akad az embernek egész élete során, aki annyira szereti, hogy segítőkész kritikát gyakoroljon vele szemben.)

A negatív indulatú kritika hatása azonban katasztrofális lehet. Összetörheti az ember életén belül Isten munkáját, és néhány pillanat alatt semmivé teheti az évek óta tartó növekedést. Dávid történetében a frigyláda Krisztus kiábrázolója, a Jeruzsálembe hozott láda pedig arról a Krisztusról beszél, aki elfoglalja trónját az ember szívében. Ha ez megtörténik, akkor a Szent Szellemmel betöltött hívő ember nem is tehet mást, mint hogy kifejezésre juttassa túláradó örömét. Ez gyakran kihívja maga ellen a hitetlenek ellenséges magatartását, sőt, olykor más keresztyén testvérek részéről a megvetést. Az ilyen kritikai magatartás azonban terméketlenséghez vezet.

Nemcsak a személyes életben munkálhatja a kritika a terméketlenséget, hanem a helyi gyülekezet életében is. Vegyük példának azt a gyülekezetet, amelyben a fiatalokra a kritika szüntelen záporesője zuhog. Felelősségre vonják őket ruházatuk, hajviseletük, nyilvános imádságaik és zenéjük miatt. A gyülekezet vezetői - ahelyett, hogy türelmesen vezetnék és tanítanák őket - elvárják tőlük, hogy egyik pillanatról a másikra felnőtté váljanak. Ezek a fiatalok csakhamar elmaradoznak, és más gyülekezetekbe mennek, ahol megértően fogadják őket, az általuk elhagyott gyülekezet pedig elevenen meghal.

Tanuljunk Mikál példájából, hogy az ilyen ítélkező szellem nemcsak az áldozatát sérti meg, hanem azon is megbosszulja magát, aki gyakorolja. A büntetés pedig a szellemi terméketlenség.

 


Július 17.  Áldás és átok

„Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat." 1Mózes 12,3

 

Amikor Isten elhívta Ábrahámot, hogy választott népének ősatyja legyen, megígérte, hogy ennek a népnek a barátait megáldja, ellenségeit pedig megátkozza. Az azóta eltelt évszázadok során a zsidó nép végtelenül sokat szenvedett az ellenségeskedéstől és elnyomástól, de Istennek az antiszemitizmus fölött kimondott átka sem szűnt meg.

Hámán a zsidó nép kiirtását tervezte Perzsiában. Rávette a királyt, hogy írjon alá egy megváltoztathatatlan törvényt. Eleinte úgy látszott, minden kedvezően megy, ahogy eltervezte, de azután jöttek a bökkenők. Az ősellenséget katasztrófa sújtotta, és végül arra a bitófára akasztották fel, amelyet Ő emelt a zsidó Mardokajnak (Eszter könyve).

Hitler Adolfnak is az lett a végzete. Ördögi programot eszelt ki a zsidók teljes kiirtására koncentrációs táborokban, gázkamrákban, krematóriumokban és tömegmészárlásokban. Úgy látszott, semmi nem akadályozza meg szándéka véghezvitelében. De azután fordult a kocka, és Hitler szégyenletesen és gyáván halt meg bunkerében.

Az antiszemitizmus borzalmas tetőpontját éri el majd a nagy nyomorúság idején. A zsidók kénytelenek lesznek gyötrelmeket és halált elszenvedni; valamennyi nem zsidó nép gyűlöli majd őket. Közülük nagyon sokat meggyilkolnak akkor. A pogromnak azonban véget vet a mi Urunk Jézus Krisztus személyes megérkezése. És akkor népének üldözőit megsemmisíti.

Egyetlen igazán hívő ember sem szennyezheti be lelkét az antiszemitizmussal. Ura, Megváltója zsidó volt. Isten felhasználta a zsidó népet arra, hogy rajta keresztül adja nekünk a Szentírást, és Ők voltak azok is, akik megőrizték. És még ha Isten a zsidó népet átmenetileg „holt vágányra" is tette, mert elvetették a Messiást, ma is szereti Izráelt, az atyákért. Senki, aki a zsidókat gyűlöli, nem várhatja Isten áldását életére és szolgálatára.

„Kívánjatok békét Jeruzsálemnek! Legyenek boldogok, akik téged szeretnek!" (Zsolt 122,6).

 


Június 16 Hűség

„Segíts, Uram, mert elfogytak a kegyesek, eltűntek a hívek az emberek közül."
Zsoltár 12,2


Az emberek egymás iránti hűségét a kihalás veszélye fenyegeti. S ha már Dávid is erről panaszkodott a maga idejében, föl kell tennünk a kérdést: vajon mit szólna a mai helyzethez?

Amikor valakire azt mondjuk: hű ember, akkor nyilván arra gondolunk, hogy megbízható. Amit megígér, azt meg is tartja. Ha feladatot kap, azt elvégzi. Ha megválasztják valamely tisztségre, abban megbízhatóan működik.

A hűtlen ember hivatalos egy megbeszélésre, de nem megy el, vagy elkésik, és nem kér ezért bocsánatot. Elvállalja egy vasárnapi iskolai osztály vezetését, de nem gondoskodik helyetteséről, ha valamilyen ok miatt nem tud ott lenni. Sohasem lehet ráhagyatkozni. Szava semmit sem ér. Nem csoda, ha Salamon azt mondja: „Mint a rossz fog és a tántorgó láb, olyan lesz a hűtlenek bizakodása a nyomorúság idején" (Péld 25,19).

Isten hűséges férfiakat és nőket keres. Olyan sáfárokat kíván, akik jól képviselik az Ő ügyét (1Kor 4,2). Olyan tanítókat, akik a keresztyén hit nagy igazságait híven adják tovább (2Tim 2,2). Keresi a hívőket, akik hűségesek az Úr Jézushoz, akik osztoznak Vele megvetettségében, és magukra veszik keresztjét. Olyan embereket, akik megalkuvás nélkül ragaszkodnak az Igéhez, akik hűségesek a helyi gyülekezethez, és nem vándorolnak gyülekezetről gyülekezetre. Szenteket keres, akik hűségesek a többi hívőhöz, de a hitetlenekhez is.

Mint minden másban, itt is az Úr Jézus a dicsőséges példaképünk. Ő a hű és igaz tanú (Jel 3,14), irgalmas és hű főpap az Isten előtti szolgálatban (Zsid 2,17), hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól (1Jn 1,9). Szavai igazak, ígéretei bizonyosak, útjai megbízhatók.

Ha az emberek nem is tulajdonítanak valami nagy értéket a hűségnek, Isten azonban igen. Az Úr Jézus ezekkel a szavakkal dicsérte meg tanítványait hűségükért: „Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben, és én rátok hagyom a királyságot, ahogyan az én Atyám rám hagyta azt" (Lk 22,28-29). A hűség végső és legnagyobb jutalmát azonban akkor nyeri el majd az ember, amikor hallja az ünnepélyes kitüntetést: „Jól van, jó és hű szolgám... menj be Urad ünnepi lakomájára!" (Mt 25,21).

Zsolt.12. 1 Ments meg, Örökkévaló! Elfogytak az istenfélők! Kiveszett a hűség, eltűntek a földről a hűségesek! (ERV)
1Kor.4. 2 A sáfároktól pedig egyébként azt várják el, hogy mindegyik hűségesnek bizonyuljon. 

Hű és igaz Ő

 


Július 15.  Az embert szereti nem a vallást

„Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot." Máté 9,13

 „Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” (Mt 9,13)

Isten sokkal fontosabbnak tartja azt, hogyan bánunk más emberekkel, mint azt, hogy mennyi vallásos szertartáson veszünk részt. Az irgalmasságot fontosabbnak tartja az égőáldozatnál. Az erkölcsöt a rítus fölé helyezi. Talán különösnek tartjuk, hogy Isten nem kívánja az áldozatot, hiszen végül is ő Maga vezette be az áldozatok rendjét. Pedig itt nincs ellentmondás. Miközben helyes, hogy a népnek megparancsolta az áldozatok bemutatását, mégsem volt sohasem az az elgondolása, hogy az áldozatok helyettesítsék az igazságosságot és a jóságot. „Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az Úr, mint az áldozatot" (Péld 21,3).

Az ószövetségi próféták haraggal fordultak azok ellen, akik minden előírt vallási szertartást elvégeztek, ugyanakkor azonban megcsalták és elnyomták a felebarátaikat. Ézsaiás megmondta nekik, hogy „Isten előtt utálatosak az áldozataik és ünnepléseik mindaddig, amíg közben elnyomják az özvegyeket és árvákat". Megmondta azt is, hogy az Isten gondolatai szerinti böjt abban áll, hogy igazságosan bánnak a szolgáikkal, enni adnak az éhezőknek, és felruházzák a szegényeket (Ézs 58,6-7). Amíg életüket ezen a téren nem rendezik, addig olyanok az áldozataik, mintha kutyafejet vagy disznóvért mutatnának be (Ézs 66,3).

Ámósz azt mondta a népnek, hogy teljesen szüntesse meg vallási ünnepeit, mivel Isten ezeket a szertartásokat mindaddig megveti, amíg a törvény úgy nem árad, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak (Ám 5,21-24). Mikeás hangsúlyozta, hogy Isten valóságot akar szertartás helyett - a törvény szerinti élet, a szeretet és az alázatosság valóságát és valódiságát (Mik 6,6-8).

Urunk földi napjaiban a farizeusok vallásos képmutatásukkal vonták magukra az Ő haragját, amikor ezek a nagy nyilvánosság előtt hosszan imádkoztak, s közben fölemésztették az özvegyek házait (Mt 23,14). Gondosan ügyeltek arra, hogy a mentából, a kaporból és a köményből megadják Istennek a tizedet, ez azonban sohasem helyettesítheti az igazságosságot és a hitet (Mt 23,23). Fölöslegesen visszük ajándékunkat az oltárra mindaddig, amíg testvérünknek panasza van ellenünk (Mt 5,24); adományunkat csak akkor fogadja el Isten, amikor jóvá tettük, amit vétettünk. A gyülekezet rendszeres látogatása sohasem teheti jóvá vagy takarhatja el a tisztességtelen ügyleteket, amelyeket a hét folyamán kötöttünk. Hiába ajándékozzuk meg édesanyánkat anyák napján egy doboz csokoládéval, ha egyébként egész éven át tiszteletlenül és szeretetlenül bánunk vele.

Istent nem lehet külsőségekkel és szertartásokkal megcsalni. Ő látja szívünket és hétköznapi magatartásunkat.

Ézs.58. 6 Hát nem az-e a böjt, amit kedvelek, hogy megnyitod a gonoszság bilincseit, megoldod az iga köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és minden igát széttörsz? 7 Nem az-e, hogy az éhezőnek megszeged kenyeredet, és beviszed házadba a szegény bujdosókat; ha mezítelent látsz, felruházod, és nem zárkózol el saját testvéred elől.

Ám.5. 21 Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, nem gyönyörködöm összejöveteleitekben. 22 Még ha égőáldozatokkal áldoztok is nekem, sőt ételáldozataitokkal, nem kedvelem őket; rá sem tekintek a kövérjéből való békeáldozataitokra. 23 Távoztasd el tőlem énekeid zaját, nem akarom hallani hárfáid pengését. 24 Hanem áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!

Mik.6. 6 Mivel menjek az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Vajon égőáldozatokkal menjek elébe, esztendős borjakkal? 7 Kedvét leli-e az ÚR ezernyi kosban vagy tízezernyi olajpatakban? Vajon elsőszülöttemet adjam-e bűnömért vagy méhem gyümölcsét lelkem vétkéért?! 8 Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az ÚR: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel.

Mt.23. 14 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házait, és színből hosszan imádkoztok! Ezért annál súlyosabb lesz ítéletetek.

Mt.23. 23 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget! Pedig ezeket kellene cselekedni és azokat sem elhagyni.

Mt.5. 24 hagyd ott az oltár előtt ajándékodat, eredj el, előbb békülj meg az atyádfiával, és csak azután jöjj, és vidd fel ajándékodat.

 


Július 14 Szekták jellemvonásai

„Elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket, nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt." 2Korintus 4,2

 https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/c7/5c/c4/c75cc44958f0bf173d3a096f5ab5665d.jpg

Három területre mutattunk rá, amelyen a szekták ellentmondanak a szentek számára egyszer s mindenkorra adott keresztyén hitnek. A szektáknak vannak más jellemvonásai is, amelyekre nemcsak hogy éber szemmel kell ügyelnünk, de amelyeket saját keresztyén közösségünkben is kerülnünk kell.

Így például a vezetőik személyi kultuszt építenek ki maguk körül. Vezetői képességekkel ellátott emberek sokszor kérlelhetetlen uralmat gyakorolnak a laikusok fölött, vak engedelmességet követelve, és engedetlenség esetére súlyos büntetéseket helyeznek kilátásba.

Gyakran állítják magukat az igazság kizárólagos birtokosainak, büszkélkednek ezek meghatározott ismertetőjegyeivel, és elítélnek minden más csoportot, amelyek nincsenek egy véleményen velük. Egyesek közülük azt állítják, hogy minden más tanításból kivonták a legjobbat, és ezért mindig övék az utolsó szó. Hiszik, hogy senki nem lehet igazán boldog, ha nincs beavatva az ő „misztériumukba".

Megkísérlik elszigetelni követőiket minden más tanítástól, mindazoktól, akik magukat hívőknek vallják, és minden olyan könyvtől, amit nem saját vezetőik írtak.

Gyakran törvényeskedő életmódot írnak elő. A megszentelődést egynek veszik bizonyos szertartások és szokások megtartásával, amiket az emberek a maguk erejéből véghez tudnak vinni, és amelyhez nincs szükségük Istenből való életre.

Ügyes lélektani manipulációrendszer segítségével anyagilag kizsákmányolják az embereiket. Fényűző gazdagságban élnek, míg a követőik a szegénység határán vegetálnak.

Sok szekta „bárányt rabló", amennyiben zsákmányszerző hadjáratot folytatnak más vallási közösségekben, ahelyett, hogy azokat igyekeznének elérni, akik mindenféle egyházi kapcsolaton kívül vannak.

Egy vagy több tanítást túlhangsúlyoznak, ugyanakkor teljesen figyelmen kívül hagyják az isteni kijelentés életfontosságú területeit.

Ellenségeiknek tartják azokat, akik az igazságot tanítják. Pál is föltette a kérdést a törvényeskedő galatáknak: „Most pedig ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?" (Gal 4,16).

Félelmetes lenne, ha az efféle magatartások vagy cselekedetek belopódznának egy egészséges keresztyén közösségbe. Amíg a földön élünk, résen kell lennünk velük szemben.

 

 


Július 13. Tévtanítók, szekták mérlegen

„Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem vizsgáljátok meg a szellemeket, hogy azok Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba." 1János 4,1


Olyan korban élünk, amelyben hihetetlen gyorsasággal terjednek a szekták. Szorosan véve azonban nincsenek is új szekták. Ezek csupán eretnek csoportok új kiadásban, amelyek léteztek már az Újszövetség napjaiban is. Sokféleségük új, de nem az alapvető tanításuk.

Amikor János azt mondja, hogy vizsgáljuk meg a szellemeket, akkor ezen azt érti, hogy minden tanítót Isten Igéje alapján kell megvizsgálnunk, hogy fölismerjük azokat, akik hamisan tanítanak. Három terület van, amelyben a szekták tévelygőknek bizonyulnak. Nincs egy szekta sem, amely kiállná mindhárom terület próbáját.

A legtöbb szektának végzetes a tévtanítása a Bibliáról. Nem ismerik el a Szentírást Isten tévedhetetlen Igéjének, az emberhez szóló végleges kijelentésének. Számukra ugyanolyan tekintélye van alapítóik és vezetőik írásainak.

Azt állítják, hogy új kijelentéseket vettek Istentől, és „új igazságokkal" dicsekszenek. Saját külön bibliafordításaikat adják ki, s ezek eltorzítják és elferdítik az igazságot. A hagyományokat a Bibliával egyenértékűnek tartják. Isten Igéjét félrevezető módon alkalmazzák.

A legtöbb szekta eretnek módon tanít az Úr Jézusról. Tagadják, hogy Ő Isten, a Szentháromság második személye. Azt talán elismerik, hogy Isten Fia, de ezen valami mást értenek, mint azt, hogy egyenlő Istennel. Gyakran azt is tagadják, hogy Jézus a Krisztus, és azt tanítják, hogy „Krisztus" legföljebb valamiféle isteni befolyásolás, amely az ember Jézusra jött el. Gyakran tagadják az Üdvözítő igaz, bűntelen ember voltát is.

A harmadik terület, amelyen a szekták Isten Igéjének ítélete alatt állnak, az a megváltás útjáról való tanításuk. Tagadják, hogy a megváltás tisztán kegyelemből, az Úr Jézusba vetett hit által történik. Mindegyikük más evangéliumot hirdet, némelyek a jó cselekedetek és az emberi jóság által való megváltást.

Ha e szekták toborzói ajtónkon kopogtatnak, mit tegyünk? János nem hagy kétséget afelől: küldjétek el! Kerüljetek vele mindenféle kapcsolatot. „Ne fogadjátok be házatokba, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel" (2Jn 10).

 


Július 12. Ő harcol értünk!

„...Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. "
2Krónika 20:15, 

 az Úr harca ez

Ha valaki az Úr Jézus katonája, előbb vagy utóbb számíthat arra, hogy támadások érik. Minél bátrabban hirdeti Isten igazságát, minél gondosabban valósítja meg életében ezt az igazságot, annál inkább ki van téve támadásoknak. Egy öreg puritán mondotta: „Aki a vezér közelében harcol, az biztos célpontja az ellenség lövészeinek."

Igazságtalanul megvádolják azzal, amit nem követett el. Rágalmakkal, pletykahadjárattal ártanak neki. Kicsúfolják és nevetségessé teszik. Ilyen bánásmódban részesül a világtól, és sajnos, olykor még keresztyén testvérei részéről is.

Ilyen helyzetben fontos emlékeznünk arra, hogy a harc nem a mienk, hanem Istené. És támaszkodnunk kell a 2Mózes 14,14 ígéretére: „Az Úr harcol értetek; ti pedig maradjatok veszteg." Ez azt jelenti, hogy nem kell sem védekeznünk, sem pedig visszaütnünk. Az Úr igazol bennünket, amikor eljön az ideje.

F. B. Meyer írja: „Milyen sokat veszíthetünk akár egyetlen szóval: légy csöndben, maradj nyugodt; ha arcul ütnek jobb felől, tartsd oda a másik arcodat is! Sohase add vissza a sértést. Ne féltsd se a jó híredet, se jellemedet - mindezek az Ő kezében vannak, és ha magad akarod megőrizni azokat, csak beszennyezed őket."

József világító példája annak, hogy nem kell védekeznünk, ha igazságtalanul vádolnak bennünket. Ő az ügyét Istennek ajánlotta. Isten pedig helyreállította jó hírét, és magas tisztségbe juttatta.

Krisztusnak egyik idős szolgája tanúságot tett arról, hogy az évek során sok igazságtalanságban volt része. Ő azonban Augustinus szavaival imádkozott: „Uram, szabadíts meg attól a belső kényszertől, hogy szüntelen igazolni akarjam magamat." Elmondja, hogy az Úr még mindig igazolta őt, vádolóit pedig leleplezte.

Természetesen itt is az Úr Jézus a legmagasztosabb példánk, „...mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél" (1Pt 2,23).

Ez tehát a mai napra szóló üzenet. Amikor hazug vádak érnek, ne védekezzünk! Az Úré a háború. Ő harcol értünk. Mi maradjunk csöndben!

 


Július 11.  Hirdesd, mégha el is ítél!

„Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék," Filippi 3,12

 ApCsel_20_24

Láttuk, hogy magatartásunknak összhangban kell lennie vallástételünkkel. De hogy ezt a témát átfogóan és több oldalról mutassuk be, még két megjegyzést kell fűznünk hozzá.

Először is be kell látnunk, hogy sohasem fogjuk Isten igazságát tökéletesen és teljesen kiábrázolni, amíg ebben a világban élünk. Még ha mindent meg is teszünk, ami rajtunk áll, akkor is be kell látnunk, hogy „haszontalan szolgák" vagyunk. Csakhogy ezt a tényt sohasem használhatjuk fel csődjeink és középszerűségünk mentegetésére. Kötelesek vagyunk a beszédünk és az életvitelünk közti szakadékot egyre jobban szűkíteni.

A második, amit meg kell gondolnunk, az a következő: az üzenet mindig nagyobb, mint a küldönc, bárki legyen is az. Andrew Murray mondta: „Mint az Úr követei, előbb vagy utóbb kénytelenek leszünk olyan Igéket hirdetni, amelyeket mi magunk nem mindig tudunk megvalósítani a magunk életében.". Harmincöt évvel a „Maradj meg Jézusban" c. könyvének megjelenése után ezt írta: „Szeretném, ha megértenék, hogy egy prédikátor vagy keresztyén szerző gyakran olyan vezetést kaphat, hogy többet mondjon, mint amit ő maga megtapasztalt. Én sem tapasztaltam meg mindazt, amiről akkor írtam. Még most sem mondhatom el, hogy már mindazt megtapasztaltam."

Isten igazsága hatalmas és magasztos. Oly végtelenül magasztos, hogy nekünk (ahogy Guy King írja) „félnünk kellene, nehogy érintésünk által megrontsuk". De hát sohase beszéljünk róla csak azért, mert még mi magunk nem értünk fel a csúcsra? Ellenkezőleg, hirdetjük azt még akkor is, ha ezáltal önmagunkra is ítéletet mondunk.

Még egyszer hangsúlyoznunk kell, hogy mindennek meggondolása sohasem lehet mentség az Úrhoz méltatlan magatartásunkra. De sohasem szabad igazságtalanul elítélnünk Isten emberét, csak azért, mert üzenete néha olyan magaslatokat ostromol, amelyeket ő maga sem ért még fel. És őrizzen ez meg bennünket attól is, hogy Isten teljes tanácsvégzését ne hirdessük csak azért, mert még nem tapasztaltuk meg annak teljes mélységét és magasságát. Isten ismeri szívünket. Tudja, hogy gyarló képmutatók vagyunk-e, vagy igyekszünk egyre magasabbra.


Július 10  Te vagy az üzenet!

„Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket." János 13,17

 

Aki a keresztyén hitet hirdeti és tanítja, annak cselekedetekre is kell váltania azt, amit tanít. Az igazság élő példaképének kell lennie a világ előtt. Isten akarata, hogy az Ige láthatóvá váljon az övéi életében.

A világra sokkal nagyobb hatást gyakorolnak a tettek, mint a szavak. Edgar Guest így ír: „Inkább szeretnék csak egyetlen egyszer látni egy prédikációt, mint naponta hallani egyet." És ismerjük mindnyájan azt a megjegyzést: „Nem hallom, mit mondasz, mert olyan hangosan beszél az, ami vagy!"

H. A. Ironside mondta: „Semmi se zárja le az ember ajkait annyira, mint a mindennapi élete." Hasonló értelemben ír Henry Drummond (1851-1897, skót író és evangélista, Moody munkatársa): „Az ember maga az üzenet." Carlyle Thomas (1795— 1881, skót szerző) hozzáteszi: „A tények korszakában a szent élet a legjobb érv Isten mellett... Szavaknak csak akkor van súlyuk, ha egy férfi áll mögöttük." E. Stanley Jones mondta: „Az Igének testté kell bennünk lennie, és csak azután lehet rajtunk keresztül ható erővé." „Ha az igazat hirdetem, de nem aszerint élek, akkor valótlanságot mondok Istenről" - mondta Oswald Chambers.

Természetesen tudjuk, hogy az Úr Jézus az egyetlen, aki tökéletesen megtestesítette azt, amit tanított. Üzenete és élete között semmiféle ellentmondás nem volt. Amikor a zsidók megkérdezték: „Ki vagy te?", azt felelte: „Az, akinek eleitől fogva mondom magam" (Jn 8,25.). Életvitele és igehirdetése teljes összhangban volt. Nálunk is így kellene lennie, hogy a kettő egyre jobban közelítsen egymáshoz.

Két testvérnek doktori címe volt, az egyiknek, mint prédikátornak, a másiknak, mint orvosnak. Egy napon egy gondoktól gyötört asszony jött, hogy fölkeresse a prédikátort, de nem volt biztos benne, a két doktor közül melyik lakik ott. Amikor a prédikátor ajtót nyitott, az asszony megkérdezte: „Ön az a doktor, aki prédikál, vagy az, aki gyógyít?" Ez a kérdés újra tudatosította benne annak szükségességét, hogy élő példájává kell lennie annak, amit tanít!

Hiteles élet

 


Július 9 Kiálts, s Ő megment

"Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." Róma 10,13


Még soha senki nem hívta úgy teljes szívéből az Úr nevét segítségül, hogy ne üdvözült volna. A szívből fakadó, kétségbeesett hívás sohasem marad meghallgattatás nélkül. Ha saját lehetőségeink végéhez értünk, ha feladtunk minden emberi reményt arra nézve, hogy magunkat megmentsük, és már sehová sem fordulhatunk segítségért, csak fölfelé: nos, ha ebben a kétségbeejtő helyzetben az Úrhoz küldünk kiáltást, akkor Ő meghall és meghallgat minket.

Indiában egy fiatal szikh elhatározta, hogy öngyilkosságot követ el, ha nem talál békességet. Így imádkozott: „Ó, Isten - ha létezik egyáltalában Isten -, jelentsd ki nekem Magadat ma éjjel." Elhatározta, hogy ha hét órán belül erre a hívásra nem kap választ, akkor a vonat elé veti magát.

Kora hajnalban hangot hallott, amely azt mondta neki hindusztáni nyelven: „Imádkoztál azért, hogy megismerd a helyes utat. Nos, miért nem indulsz el rajta? Én vagyok az út."

Beszaladt apja szobájába, és azt mondta: „Keresztyén vagyok! Nem tudok többé senki mást szolgálni, csak az Úr Jézust. Halálom napjáig övé az életem."

Soha még senkiről nem hallottam, hogy ha teljes komolysággal segítségül hívta az Úr nevét, ne hallgatta volna meg őt. Természetesen vannak olyanok is, akik csak akkor könyörögnek az Úrhoz, amikor nagy bajban vannak. Megígérik, hogy ezentúl Neki élnek, ha megsegíti őket. Gyorsan elfelejtenek azonban mindent, amikor elmúlt a baj. Isten ismeri szívüket; tudja, hogy ők alkalmi emberek, akik csak bajukban fordulnak Hozzá, de még sohasem adták át őszintén és teljesen szívüket Neki.

Az viszont tény, hogy Isten mindig kijelenti magát azoknak, akik kétségbeesetten igyekeznek megtalálni Őt. Azokban az országokban is megvannak útjai és eszközei, amelyekben nem lehet csak úgy egyszerűen Bibliához jutni. Szól a Szentírás egy része, személyes bizonyságtételek, keresztyén irodalom vagy a körülmények csodálatos találkozásán keresztül. Így a legmélyebb értelemben igaz, hogy „aki Istent keresi, az már meg is találta".

Néma  kiáltás

 


 


Július 8 Ne hanyagold el a saját kerted!

 

„...szőlőt őriztették velem; a magam szőlőjét nem őriztem." Énekek éneke 1,6b

Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz..

Szulamitot fivérei a szőlőjükbe küldték dolgozni. S miközben azok szőlőjét gondozta, a maga szőlőjét (azaz saját személyes megjelenését) elhanyagolta. Bőrét kiszárította a nap, és nyilván haja is összekócolódott.

Mindig fennáll annak a veszélye, hogy saját szőlőnket elhanyagoljuk, miközben buzgón foglalkozunk valaki máséval. Lehet pl., hogy annyira lefoglal bennünket a gyülekezeti szolgálat, hogy elveszítjük saját családunkat. Ha Isten gyermekekkel ajándékoz meg bennünket, akkor számunkra ezek a gyermekek jelentik a legelső missziói mezőt. Ha majd egyszer megállunk az Úr előtt, egyik legnagyobb örömünk lesz, ha elmondhatjuk: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem" (Zsid 2,13). A hálás hallgatóság tetszésnyilvánítása nem kárpótolhat azért, hogy elveszítettük saját fiainkat és leányainkat.

A Szentírásból világosan kitűnik, hogy a hívő ember felelőssége mindig otthon kezdődik. Miután az Úr Jézus kiűzte a gadarénusból a démonokat, megparancsolta neki: „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, mely nagy dolgot tett az Úr veled, és hogyan könyörült meg rajtad" (Mk 5,19). Sokszor úgy látszik, hogy a legnehezebb szolgálati területünk saját „hátsó udvarunk", pedig éppen ott kell kezdenünk.

Mikor az Úr a missziói parancsot adta tanítványainak, akkor is azt mondta: „...Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig" (Csel 1,8). Tehát a szolgálatukat Jeruzsálemben kellett kezdeniük (amely ez idő tájt az otthonuk volt)!

András nem hanyagolta el saját szőlejét. Ezt olvassuk róla: „Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: »Megtaláltuk a Messiást (ami megmagyarázva azt jelenti: Felkent)«" (Jn 1,41).

Kétségkívül vannak esetek, amikor a hívő ember hiába fáradozik azon, hogy hozzátartozóit Krisztusnak megnyerje, mert azok csökönyösen megmaradnak hitetlenségükben. Egyikünk sem kezeskedhetik saját rokonainak és ismerőseinek örök üdvösségéről. Amitől azonban őrizkednünk kell, az annak a veszélye, hogy annyira elfoglaljuk magunkat a másokért való szolgálatban, hogy közben saját családi körünket elhanyagoljuk. Ilyen esetekben a saját szőlőnk a legfontosabb és legsürgősebb feladat.

 


Július 7 Pillanatnyi szevedés - örök dicsőség

 

„Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk." Róma 8,18

 E mostani idők szenvedései - önmagukban nézve - borzalmasak lehetnek. Gondolok most a keresztyén mártírok gyötrelmeire, vagy arra, amit Isten nem egy gyermekének el kellett szenvednie a koncentrációs táborokban. És mit mondjunk azokról a rettenetes szenvedésekről, amelyek a háborúval kapcsolatosak, vagy a balesetek okozta csonkításokról és bénulásokról? Emberek testének kimondhatatlan fájdalmairól, amiket a rák vagy más betegségek okoznak?

És mégis, a testi szenvedés nem az egyetlen. Olykor úgy tűnik, hogy a testi szenvedést könnyebb elviselni, mint a lelki kínt. Salamon nyilván személyes tapasztalata alapján írta: „Az ember szelleme elviseli a szenvedést, de ha a szellem összetörik, azt el lehet-e hordozni?" (Péld 18,14). Ilyen például az a szenvedés, amit a házastárs hűtlensége okoz, vagy egy szeretett hozzátartozónk halála, esetleg súlyos csalódás. Szívfájdalmat okoz, ha elhagyott és elárult bennünket a hű barát. Olykor csak csodálkozunk azon, hogy mennyi csapást, fájdalmat, szenvedést képes elviselni az ember.

Ezek a szenvedések - magukban nézve - lesújtóak. De ha az eljövendő dicsőséghez mérjük őket, akkor csupán tűszúrások. Pál azt mondja, hogy „nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk". Ha már a szenvedések is ily nagyok, milyen lenyűgözően nagynak kell lennie majd a dicsőségnek.

Egy másik igehelyen az apostol valóságos örömujjongásban tör ki, amikor így beszél: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó, nagy, örök dicsőséget szerez nekünk" (2Kor 4,17). Ha mérlegre tesszük őket, kiderül, hogy a szenvedések pehelykönnyűek, míg a dicsőség mérhetetlenül súlyos. Ha naptár szerint nézzük, a szenvedések csak egy pillanatig tartanak, míg a dicsőség örökkévaló.

Ha utunk végén Üdvözítőnkre tekintünk, akkor e jelenlegi idő szenvedései jelentéktelenné halványulnak:

Jutalmunkat majd elnyerjük egyszer,
ha mindig az Úr Jézusra nézünk,
próbatételeink nem nehezek,
ha tudjuk, hogy Ő is ott van vélünk!
Pillantásunk hű tekintetére
bátorítás további küzdésre.

 


Július 6 Ne szomorítsd meg!

"És ne szomorítsátok meg az Isten Szent Szellemét, aki által meg vagytok pecsételve a váltság napjára." Efézus 4,30

 Meg ne szomoritsátok...

Ahogyan a gyülekezeti összejöveteleken lehetséges a Szent Szellem kioltása, ugyanúgy a személyes életünkben is meg tudjuk Őt szomorítani. A „megszomorít" szó bizonyos gyöngédséget tartalmaz. Csak azt szomoríthatjuk meg, aki szeret minket. A szomszéd komisz kölykei nem szomorítanak meg minket, saját neveletlen gyermekeink azonban nagyon is.

A Szent Szellem szeret minket. Elpecsételt a megváltás napjára. Ezért lehetséges az, hogy megszomorítjuk! De mivel tesszük ezt? A bűnnek minden formája megszomorítja. Mindaz, ami szentségtelen, mélységesen megszomorítja Őt. A „ne szomorítsátok meg" intés egy sor bűn közepette jelenik meg, amelyektől óv az Ige. A felsorolás nem teljes, csak példaszerű.

- A hazugság megszomorítja a Szent Szellemet (25. v.) - szükséghazugság, „rossz" és „kevésbé rossz" hazugság, túlzások, féligazságok és egyoldalúan beállított tényállás. Isten nem hazudik, és az övéinek sem adja meg ehhez a jogot.

- A harag, amely gyakran bűnné lesz, szintén megszomorítja a Szellemet (26. v.). Az egyetlen eset, amikor jogos a harag, ha Isten ügyéről van szó. Minden másnemű haraggal csak újabb hídfőállást építünk az ördögnek (27. v.).

- A lopás megszomorítja a Szent Szellemet, akár anyánk pénztárcájáról van szó, vagy munkaadónk idejéről, akár szerszámokról vagy irodai anyagokról (28. v.).

- Bomlasztó (rothadt) beszéd is megszomorítja a Szent Szellemet (29. v.). Akár szennyes, kétértelmű viccről, akár üres, haszontalan fecsegésről van szó. Beszédünk legyen építő, szükséges és áldásos.

- Keserűség, harag, indulat, kiabálás és istenkáromlás egészíti ki a 4. fejezet listáját.

A Szent Szellem egyik főszolgálata az, hogy bennünket az Úr Jézussal való foglalkozásra indít. De ha vétkezünk, kénytelen ezt a szolgálatot abbahagyni, hogy helyreállítsa és rendezze az Úrral való közösségünket. De még így sem vagyunk képesek arra, hogy a Szent Szellemet végleg elkeserítsük. Ő nem hagy el minket soha. Elpecsételt minket a megváltás napjára. Ez azonban sohasem lehet mentség a közönyünkre és gondatlanságunkra, hanem egyik legmélyebb indíték kell, hogy legyen a megszentelődésünkre!

25. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. 26. "Ha haragusztok is, ne vétkezzetek": a nap ne menjen le a ti haragotokkal, 27. helyet se adjatok az ördögnek. 28. Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. 29. Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. 30. És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára. 31. Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. 32. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.

Efézus 4:25-32

 

 


Július 5. Ne oltsd ki!

„A Szellemet ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg." 1Tesszalonika 5,19-20

Szent Szellem tüze 

A kioltásnál általában a tűzre gondolunk. Kioltjuk a tüzet, ha vizet öntünk rá. Ezáltal egészen kialszik, vagy legalábbis nem terjed tovább. A Szentírás azonban a Szent Szellemről beszél. Ha emberek Őáltala vezetni engedik magukat, azok buzgók, lángolnak az Úrért, és örömmel szolgálnak Neki. Viszont kioltják a Szent Szellemet, ha elnyomják kijelentését Isten népének gyülekezeteiben.

Pál ezt mondja: „A Szellemet ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg." Abból, hogy a Szellem kioltását a prófétálás megvetésével köti össze, arra következtethetünk, hogy a kioltás főként a helyi gyülekezet összejöveteleivel kapcsolatos.

Kioltjuk a Szellemet, ha megszégyenítjük azt, aki bizonyságot tett Krisztusról, akár imádságban, akár az Ige szolgálatában. Más dolog az építő kritika, és más, ha valakit kritizálunk pusztán a szavak megválasztása vagy lényegtelen részletek miatt, mivel ekkor az a veszély fenyeget, hogy az illetőt elbátortalanítjuk a további nyilvános szolgálattól.

Kioltjuk a Szellemet akkor is, ha az istentiszteleteinket annyira beszorítjuk egy meghatározott keretbe, hogy ezzel szinte kényszerzubbonyt húzunk rá. Ha bizonyos dolgokat imádsággal és a Szent Szellem vezetésével szabályozunk, akkor senki sem tehet észrevételt ellene. De azok a rendelkezések, amelyek pusztán emberi megfontolás eredményei, a Szent Szellemet a néző szerepére ítélik vezetés helyett.

Isten számos kegyelmi ajándékot adott a gyülekezetnek. Különböző időkben különböző ajándékokat használ fel. Az egyik testvérnek talán intő szava van a gyülekezethez. De ha minden nyilvános szolgálat néhány meghatározott testvér kezében összpontosul, akkor a Szent Szellemnek nincs meg az a szabadsága, hogy a szükséges üzenetet a kellő időben közölje. Ilyen módon is ki lehet oltani a Szellemet.

Végül kioltjuk a Szellemet akkor, ha személyes életünkben ellenszegülünk vezetésének és sürgető parancsának. Talán arra indít minket, hogy bizonyos szolgálatot végezzünk el, mi azonban emberektől való félelmünk miatt visszariadunk tőle. Vagy szívünkre helyezi, hogy nyilvánosan imádkozzunk, de félénkségünk miatt csöndben maradunk. Eszünkbe jut egy ének, amely az alkalomhoz nagyon illő lenne, de nincs bennünk bátorság, hogy ajánljuk.

A végeredmény az, hogy a Szellem tüze kialszik; gyülekezeteink elveszítik közvetlenségüket és erejüket, és Krisztus Teste azon a helyen elszegényedik.

 


Július 4.  Vízre van szükséged!

„Nem akarsz új életet adni nekünk, és örömöt szerezni népednek?" Zsoltár 85,7

vízre van szükséged

A szellemi hanyatlás állapota gyakran olyan, mint a rák: nem is tudunk róla, hogy betegek vagyunk! Lehet szellemileg fokozatosan annyira kihűlni, hogy valójában nem is tudjuk, mennyire testiesek lettünk. Olykor egy szerencsétlenség, válságos élmény vagy prófétai szó kell ahhoz, hogy megláttassa velünk kétségbeejtő nyomorúságunkat. Csak ekkor vehetjük igénybe Isten ígéretét: „Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra" (Ézs 44,3).

Sürgős szükségem van megelevenedésre, ha kiveszett belőlem a buzgóság Isten Igéje iránt, ha imaéletem rutinná vált (vagy egészen megszűnt), ha „elhagytam az első szeretetet".

Istennek újra meg kell érintenie szívemet, ha jobban érdekel az üzletem, mint a gyülekezeti összejövetel, ha a munkába pontosan érkezem, de az összejövetelekre késve, ha hivatásomban megbízható vagyok, de a gyülekezetben csak néha bukkanok fel. Felfrissülök, ha pénzért elvégzek bizonyos dolgokat, amiket az Úrért nem vagyok hajlandó megtenni, ha több pénzt fordítok a magam jólétére, mint az Úr ügyére.

Megújulásra van szükségünk, ha szívünkben irigység, harag és keserűség rejtőzik. Ha ártalmas pletykákat és rágalmakat terjesztünk. Ha már nem vagyunk készek beismerni saját igazságtalanságainkat, vagy megbocsátani másoknak, ha megvallják nekünk botlásukat. Megújulásra van szükségünk, ha az otthoniakkal kutya-macska módjára élünk együtt, a gyülekezetben pedig úgy teszünk, mintha nálunk minden a legnagyobb rendben lenne. Megújulásra van szükségünk, ha beszédünkben, cselekedeteinkben, egész életstílusunkban a világhoz alkalmazkodtunk. (És milyen nagy a nyomorúságunk, ha Sodoma vétkében marasztaltatunk el - fenség, kenyérbőség és zavartalan békesség - de könyörtelenség.)

Amint tudtára ébredtünk hidegségünknek és szegénységünknek, akkor támaszkodhatunk a 2Krónika 7,14 ígéretére:

„...de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz útjaikról, én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat".

A bűnvallás a megújulás kezdete.

A bűnbánat s a bűn megvallása
megeleveníti beteg szívemet,
Úr Jézus Krisztus! Kezdd a munkát rajtam,
hiszen Tőled jött ez az üzenet:
áldd meg a kapott új életemet!

 


Július 3.  Vendégszeretet

„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg."Zsidók 13,2

Murillo_ Abraham

 

A vendégszeretet nemcsak szent kötelesség („a vendégszeretetről meg ne feledkezzetek"), hanem nagyszerű meglepetések ígérete is („mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg").

Az a nap is úgy kezdődött Ábrahám számára, mint a többi. És akkor egyszerre csak megjelent előtte három férfi, amikor sátra előtt ült. A patriarcha tipikus keleti módon fogadta Őket - megmosta lábukat, kikereste számukra a leghűvösebb pihenőhelyet egy fa alatt, kiválasztott a csordából egy borjút, megkérte Sárát, hogy süssön lángost, és azután nagyszerű lakomát szolgált fel nekik.

Egyébként ki volt ez a három férfi? Ketten közülük angyalok voltak, a harmadik az Úr angyala volt: mi úgy látjuk, hogy az Úr angyala az Úr Jézus volt, aki emberi alakban jelent meg.

Ábrahám tehát nemcsak angyalokat vendégelt meg, hanem magát az Urat is. Talán egyszer mi is részesülünk ebben a kiváltságban, akármilyen hihetetlenül hangzik is.

Sok keresztyén család tud tanúságot tenni arról, milyen nagy áldást jelentett számukra, mikor istenfélő férfiakat és asszonyokat láttak vendégül házukban. Gyermekeik a vendégek által olyan benyomást kaptak Istenről, hogy annak hatása egész életükben elkísérte őket. Újra fellobogott az Úrért való buzgóság lángja, gyászoló szívek megvigasztalódtak, problémák megoldódtak. Sokat köszönhetünk ezeknek az „angyaloknak", akiknek már puszta jelenléte is áldás volt a házunkra!

De felülmúlhatatlan kiváltságunk az is, hogy az Úr Jézust vendégül láthatjuk. Valahányszor az övéi közül valakit az Ő nevében befogadunk, az ugyanolyan, mintha Őt Magát fogadnánk be (Mt 10,40). Ha valóban hiszünk ebben, akkor szívesen felkínáljuk mindenünket a vendéglátásnak ebben a csodálatos szolgálatában. Akkor vendégszeretőek vagyunk „zúgolódás nélkül" (1Pt 4,9). Minden vendéggel úgy bánunk, ahogy magával Jézus Krisztussal bánnánk. Otthonunk pedig olyan lesz, mint Mária és Márta háza Betániában - ahol az Úr Jézus oly szívesen tartózkodott.

 


Július 2.  Válaszd a jobb részt!

"Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, válójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle." Lukács 10,41-42

Márta és Mária

Mária csendesen ült az Úr Jézus lábánál, és hallgatta szavát. Márta zaklatottan és izgatottan sürgölődött szolgálatában, és bosszankodott azon, hogy Mária nem segített neki. Az Úr Jézus nem a szolgálata miatt dorgálta meg Mártát, hanem a közben tanúsított magatartásért. Úgy tűnik, Márta fölcserélte az elsőbbségi sorrendet: fontosabbnak tartotta a szolgálatot az istentiszteletnél.

Sokan vagyunk Mártához hasonlóak. Sikertípusok vagyunk, ezért inkább tevékenykedünk, mintsem tétlenül ülünk. Büszkék vagyunk arra, hogy jól szervezünk, szorgalmasak vagyunk, és nagy a teljesítőképességünk. Annyira foglalkoztat bennünket a munka, hogy reggeli bibliaolvasásunk alatt is ezerféle elintézendő dolog gondolata nyüzsög a fejünkben. Imádságaink is zűrzavarosak, mert gondolataink vándorolnak „Dántól Beérsebáig", hogy megtervezzük napunkat. És könnyen megkeseredünk, ha a többiek nem segítenek. Azt hisszük, mindenkinek úgy kellene tennie, amint mi teszünk.

Azután vannak olyanok, mint Mária. Tele vannak szeretettel mások iránt. Egész életük ezt sugározza. És különösen szeretik az Úr Jézust. Nem lusták és nem kényelmeskedők, noha mi, Márták, gyakran annak látjuk őket. Egyszerűen csak másképpen rangsorolják a dolgokat.

Mi magunk is jobban szeretünk egy melegszívű és szeretettel teljes személyt, mint egy olyant, aki hűvös és fölényes, és akinek csak a munkája jár az eszében. Jobban megragadja szívünket az olyan gyermek, aki átölel és megcsókol minket, mint az olyan, aki túlságosan el van foglalva a játékával ahhoz, hogy minket figyelemre méltasson.

Jól fejezte ki valaki, amikor ezt mondta, hogy Istent jobban érdekli az istentiszteletünk, mint a szolgálatunk; a mennyei Vőlegény azért jön, hogy feleségül vegye menyasszonyát, nem pedig azért, hogy egy szolgát fogadjon fel.

Krisztus nem azt kívánja tőlünk, hogy
belevetve magunk a munkába,
ne maradjon időnk csöndes imára,
és lábainál ülve olykor türelmes várakozásra.

Mária a jó részt választotta, amely nem vétetik el tőle. Bárcsak mindnyájan ugyanezt tennénk!

 


Július 1. Felismerlek

"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten."
1Korintus 13:12,

Megdicsőülés

Természetes és érthető, ha tudni szeretnénk, hogy a mennyben fölismeijük-e majd szeretteinket. Míg konkrét igehely egyetlen sincs, amely ezzel a témával különösképpen foglalkoznék, vannak különböző utalások, amelyek alapján eligazodhatunk ebben a kérdésben.

Először is a tanítványok fölismerték az Úr Jézust megdicsőült feltámadott testében. Külső megjelenése változatlan volt. Minden tévedés ki volt zárva, „maga Jézus" volt az! Ehhez hasonlóan mi is magunkon fogjuk viselni személyes vonásainkat a mennyben, de megdicsőült formában! A Szentírásban nincs utalás arra, hogy a mennyben mindnyájunknak egyforma külsőnk lenne. Ha az 1János 3,2-ben azt olvassuk, hogy hasonlóvá leszünk Őhozzá (Jézushoz), akkor ez azt jelenti: erkölcsi tekintetben hasonlítunk majd hozzá, azaz mindörökre szabadok leszünk a bűntől és következményeitől. De az bizonyos: külsőnkben nem leszünk Hozzá hasonlók olyan értelemben, hogy összetéveszthetőek lennénk Ővele. Soha!

Másodszor semmi okunk azt hinni, hogy a mennyben kevesebbet tudunk majd, mint itt a földön. Itt fölismerjük egymást, miért lenne bármi különleges abban, hogy ott fönt is fölismerjük egymást. Ha ott „úgy fogunk ismerni, ahogyan most megismertetünk", akkor ez egyértelmű.

Pál számított arra, hogy a mennyben majd viszontlátja a tesszalonikabelieket. Azt mondta, hogy ők az ő reménysége, dicsősége, koszorúja és öröme (1Tesz 2,19).

Arra is vannak utalások a Bibliában, hogy az emberek elnyerték és elnyerik majd a képességet arra, hogy fölismerjenek olyan személyeket is, akiket azelőtt még sohasem láttak. Péter, Jakab és János fölismerték Mózest és Illést a megdicsőülés hegyén (Mt 17,4).

A gazdag ember a pokolban fölismerte Ábrahámot (Lk 16,24). Jézus azt mondta a zsidóknak, hogy meg fogják majd látni Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és valamennyi prófétát Isten országában (Lk 13,28).

Hozzá kell azonban fűznünk mindehhez egy figyelmeztetést: szeretteinket föl fogjuk ismerni a mennyben, de nem olyan kapcsolatban, mint amilyenben itt voltunk a földön! Így pl. nem lesz többé férj-feleség kapcsolat. Ez világosan kiderül az Úr szavaiból a Máté 22,30-ban: „Mert a feltámadáskor nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben."


 

 

William MacDonald rendkívül gyakorlatias áhítatos-könyve Isten Igéjének a szeretetét, és az Úr Jézus Krisztus iránti odaadásunkat kívánja felébreszteni és ébren tartani.

A fentiekből adódóan a mindennapokban előforduló nehézségek, bűnök isteni megoldásában kíván útmutatást adni.

forrás: http://velunkazisten.hu/osvenyem/Osvenyem_vilagossaga