http://velunkazisten.hu/osvenyem/Osvenyem_vilagossaga


William MacDonald: Ösvényem világossága

 

 

Augusztus 18. Hogyan végződik? Ez itt a kérdés.

„Aki kardot köt, ne kérkedjék úgy, mintha már lecsatolta volna." 1Királyok 20,11

Noha e szavakat egy istentelen király, Aháb mondta, mégis az igazság szavai voltak. Istentelen emberek is mondanak olykor igazságot.

Arám királya sértő és megalázó követelésekkel fordult Aháb királyhoz, és háborúval fenyegetőzött. A csatában az arám csapatok visszavonulásra kényszerültek, és magának a királynak is menekülnie kellett, hogy életét mentse. Teljesítménye messze elmaradt korábbi hősieskedése mögött.

Gondolhatunk Góliát példájára is. Mikor Dávidot közeledni látta, azt mondta: „Gyere csak ide, hadd adjam testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak" (1Sám 17,44). Dávid azonban minden nehézség nélkül legyőzte őt a parittyájából kilőtt egyetlen kővel. Az óriás túl korán dicsekedett.

Amikor fiatal keresztyének vagyunk, könnyen megesik, hogy túlbecsüljük saját képességeinket. Úgy tetszik, mintha fél kézzel fel tudnánk venni a harcot a világgal, a testtel és az ördöggel. Talán még szemrehányásokat is teszünk idősebb keresztyéneknek, amiért még nem vitték el az evangéliumot az egész világra. „Majd mi megmutatjuk nekik, hogyan kell csinálni!" Csakhogy dicsekvésünk sokszor elsietett. A csata éppen csak elkezdődött, és úgy beszélünk és gondolkodunk, mintha már megnyertük volna.

Hívők egyik kötetlen esti összejövetele egy ragyogó tehetségű ifjú prédikátor körül forgott, aki szintén jelen volt. Nagyon jól érezte magát az érdeklődés középpontjában. A csoportban volt egy idősebb vasárnapi iskolai tanító is, aki nagy hatással volt az ifjú prédikátor életére. Valaki azt mondta ennek a tanítónak: „Tulajdonképpen büszke lehetsz egykori tanítványodra". Mire az így válaszolt: „Igen, ha mindvégig ilyen jól csinálja." Ez a megjegyzés akkor némi keserűséget okozott a prédikátornak ezen az estén. Később azonban, hosszú évek tapasztalatai nyomán világos lett számára, hogy tanítójának tökéletesen igaza volt. Nem az a döntő, hogyan vesszük föl a fegyverzetünket. Minden azon múlik, hogyan végződik a csata.

Valójában az életben a csatának soha nincs vége. Nem is lesz vége mindaddig, amíg ott nem állunk nagy Hadvezérünk előtt a mennyben. Ő majd elmondja, hogyan értékelte szolgálatunkat, és egyedül az Ő értékelése számít. És akárhogy is hangzik az értékelés, semmi alapunk nem lesz a dicsekvésre. Alázatos meggyőződéssel valljuk majd: „Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami a kötelességünk volt" (Lk 17,10).


Augusztus 17.  Hűséged dicsőíti Őt

„Akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek." 1Sámuel 2,30

 Tűzszekerek - filmkép

Tűzszekerek - filmkép

Sokféle módon dicsőíthetjük az Urat, pl. azzal is, ha hűségesen megmaradunk az isteni alapelvek mellett, és nem vagyunk hajlandók megalkudni.

Adam Clarke (1762-1832) fiatal éveiben egy selyemkereskedőnél dolgozott. Egy napon a főnöke megmutatta neki, hogyan nyújtsa meg a selymet, amikor leméri a vevőnek. Adam azt felelte: „Uram, a maga selymét meg lehet nyújtani, de az én lelkiismeretemet nem." Ezt a becsületes alkalmazottat évekkel később azzal tisztelte meg Isten, hogy képessé tette a híres nyolckötetes bibliakommentár megírására.

Eric Liddelnek (1902-1945) részt kellett volna vennie az olimpián a 100 méteres síkfutásban. Mikor megtudta, hogy az előfutamok vasárnap lesznek, azt mondta az edzőjének, hogy ő nem indul. Meg volt győződve arról, hogy ha meggyalázza az Úr napját, ezzel az Úrra hoz gyalázatot. Kitört a bírálatok vihara. Szemére vetették, hogy hiányzik belőle a sportember szelleme, hogy elárulja hazáját, és hogy vallási fanatikus. Mindez azonban nem tántorította el elhatározásától. Amikor megtudta, hogy a 200 méteres síkfutás előfutamai hétköznap lesznek, engedélyt kért az edzőjétől, hogy ezeken indulhasson, jóllehet ez nem az ő távja volt. Győzött az első előfutamon, majd a másodikon, végül az elődöntőn is. Mikor a döntőn a rajthelyre indult, valaki egy cédulát nyomott a kezébe. Futó pillantást vetett rá, és ezeket a szavakat olvasta: „Akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek." Ezen a napon nemcsak hogy győzött és olimpiai aranyérmet nyert, hanem új világrekordot is állított fel.

Az Úr azután még nagyobb dicsőséggel tisztelte meg, amennyiben szolgálhatott neki Távol-Keleten. A második világháborúban a japánok internálták, és koncentrációs táborban halt meg. Urunk helyett elnyerte a mártírkoszorút.

Adam Clarke és Eric Liddel olyan férfiak sorában állnak, mint József, aki tiszta jellemével dicsőítette meg az Urat, és akinek Isten azt a dicsőséget szerezte, hogy népének megmentőjévé válhatott a nagy éhínség idején; Mózes, hűségét Isten azzal dicsőítette meg, hogy ő lehetett az, aki kivezette Izráelt az egyiptomi fogságból. Dánielt meg nem alkuvó jelleme a Babiloni és a Perzsa Birodalom előkelői közé emelte. És végül - az Úr Jézus, úgy dicsőítette meg Atyját, ahogyan senki más, és aki ezért olyan nevet kapott, amely minden név fölött való.

 


Augusztus 16.   Megelégedettség

„De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele." 1Timóteus 6,8

Jobb a kevés az Úr félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele (Péld 15:16)

Kevés keresztyén ember veszi komolyan ezeket a szavakat, pedig éppúgy valóságosan Isten Igéje, mint a János 3,16. Azt üzeni nekünk, hogy ha van élelmünk és ruházatunk, érjük be ezzel. A „ruházat" magában foglalja a fejünk fölött levő tetőt és a felöltendő ruhát. Más szavakkal: legyünk megelégedettek, ha megvannak a legszükségesebb életfeltételeink, és a többit adjuk az Úr ügyére!

A megelégedett embernek van valamije, ami pénzen meg nem vásárolható. E. Stanley Jones mondotta: „Mindene megvan annak, aki semmi után nem sóvárog. Noha semmije nincs, övé minden az életben, sőt, övé maga az élet is... Mivel kevéssel is beéri, ezért gazdagabb, mintha dúskálna a földi javakban."

Amikor évtizedekkel ezelőtt Rudyard Kipling a McGill Egyetem végzős hallgatói előtt beszédet mondott, óvta a hallgatóit attól, hogy túlságosan törekedjenek anyagi gazdagságra. „Egy napon - mondta - szemtől szembe kerültök majd azzal a Férfiúval, aki számára mindezeknek a dolgoknak semmi jelentősége sincs, és akkor rémülten jöttök rá, hogy milyen szegények vagytok."

„A keresztyén ember legboldogabb állapota a földön az, ha kevés szükséglete van. Ha valakinek Krisztus él a szívében, a menny van a szeme előtt, és éppen annyi földi áldást élvez, amennyire szüksége van ahhoz, hogy keresztülvigye az életen, akkor a szenvedésnek és a gondoknak kicsiny a céltáblája; az ilyen embernek kevés a veszíteni valója" (William C. Burns, 1815-1868, skót kínai misszionárius, az ifjú Hudson Taylor atyai jóbarátja).

Isten számos hősének volt ismertetőjele a megelégedettség. David Livingstone mondotta: „Amim csak van, és minden tulajdonomnak csak annyi legyen az értéke számomra, amennyire Isten országának terjesztését szolgálja". Watchman Nee írja: „Semmit nem kívánok önmagamnak; mindent az Úr számára kívánok". Hudson Taylor pedig: „Élvezem azt a fényűzést, hogy kevés dolog van birtokomban, amiért aggódnom kellene."

Némelyek a megelégedettség gondolatában a szellemi hajtóerő és egészséges becsvágy hiányát látják. Az elégedett embert élősdinek, parazitának tartják. Pedig ez nem az Isten szerint való megelégedettség. Az elégedett keresztyén emberben elég energia van, csakhogy ez a szellemi dolgokra irányul, nem az anyagiakra! Az ilyen ember semmiképpen sem élősdi, keményen dolgozik, hogy adhasson azoknak, akik szükséget látnak. Jim Elliot szavai szerint az az elégedett ember, aki a mohó kéz görcsét Istenért föloldotta.

 


Augusztus 15.  Kapzsiság


„Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól." Lukács 12,15

 

A kapzsiság a gazdagság és birtoklás utáni túlzott vágyakozás. Olyan szenvedély, amely igézetébe vonja az embert, úgyhogy az egyre többet akar. Láz, amely olyan dolgok utáni vágyra ösztönöz, amelyekre semmi szükség nincs!

A kapzsi üzletember sohasem elégedett. Azt mondja, hogyha egy bizonyos mennyiségű vagyont felhalmozott, akkor abbahagyja, de ha eljut odáig, akkor még többet kíván. Kapzsi a háziasszony, akinek élete szüntelen bevásárlási körút. Vásárolja és összegyűjti a nem szükséges dolgokat is, mígnem zsúfolásig megtelik kamrája, pincéje. Kapzsiságról tanúskodik a karácsonyi és születésnapi ajándékok hagyománya. Fiatalok és öregek aszerint értékelik a karácsonyt, amennyi „zsákmányt" kaptak.

Kapzsiságot látunk az örökségek elosztásánál. Amikor valaki meghal, rokonai és ismerősei látszatkönnyeket ontanak, hogy aztán a keselyű mohóságával vessék magukat az örökségre. Gyakran kisebbfajta családi háború keletkezik belőle. A kapzsiság azonos a bálványimádással (vö. Ef 5,5; Kol 3,5). A saját akaratot Isten akarata helyébe teszi. Elégedetlenségét fejezi ki azzal szemben, amit Isten adott, és elszánt arra, hogy többet szerezzen magának (kerül amibe kerül!).

A kapzsiság hazugság is, mivel azt a benyomást ébreszti az emberben, mintha a boldogság a földi javak birtoklásától függene! Ismerek egy történetet egy emberről, aki mindent megkapott, amit csak kívánt. Kastélyt, szolgákat, mercedest, jachtot. Eleinte mindez nagy örömére volt, de ahogy lassan már nem jutott eszébe több kívánnivaló, elégedetlenné vált. Végül azt mondta: „Szeretnék kikerülni ebből az állapotból. Szeretnék alkotni, szenvedni. Szeretnék inkább a pokolban lenni, mint itt." Mire a szolgája így felelt: „Mit gondol, uram, hol van most?"

A kapzsiság arra indítja az embert, hogy kompromisszumokat kössön, csaljon és vétkezzen, csakhogy megkapjon mindent, amit akar.

A kapzsiság alkalmatlanná teszi a férfit, hogy a gyülekezetben vezető tisztséget viseljen (1Tim 3,3). Ronald Sider kérdi: „Nem lenne biblikusabb, ha olyan embereket, akiket kapzsi szerzési vágyaik »pénzügyi sikerhez« vezettek, gyülekezeti fegyelmezés alá helyeznénk, ahelyett, hogy a gyülekezeti életben szavuk lehetne?"

Ha a kapzsiság hűtlenséghez, harácsoláshoz vagy más nyílt botrányos viselkedéshez vezet, akkor az illetőt ki kell zárni a gyülekezetből (1Kor 5,11). És ha a kapzsi ember nem vallja meg és nem hagyja el ezt a bűnét, akkor Isten ítéletét vonja magára (1Kor 6,10).

 


Augusztus 14. Megtört szív

„Isten előtt a töredelmes szellem a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg Istenem!"
Zsoltár 51,19

 Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem! Zsolt 51:19,

Isten teremtett szellemi világában nincs szebb jelenség, mint amikor a hívő őszintén és igazán megvallja összetöretettségét. Az ilyen ember Isten számára kedves; Ő ellenáll a büszkéknek és kevélyeknek (lásd Jak 4,6), de nem áll ellen a megtört szívűeknek és alázatosaknak.

Természetes állapotunkban egyikünk sem megtört. Ellene állunk Isten akarata zablájának. Nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy Isten megszelídítsen, hanem csak a magunk akaratát akarjuk érvényesíteni. Amíg össze nem törünk, addig használhatatlanok vagyunk a szolgálatra.

A megtérés mintegy a szelídítési folyamat kezdete. A bűnbánó bűnös elmondhatja: „A legbüszkébb szív, amely valaha is vert, összetört bennem; a legvadabb akaratot, amely fölkelt, hogy megvesse ügyedet, vagy segítse ellenségeidet, összetörted, én Istenem!" A megtéréskor magunkra vesszük Krisztus igáját.

Lehetséges azonban, hogy hitre jutásunk után is fékezhetetlen szamárcsikó módjára viselkedünk. Meg kell tanulnunk életünk gyeplőjét az Úr Jézusnak átadni. Életünkben alá kell vetnünk magunkat az Ő akaratának, anélkül, hogy kitörnénk, toporzékolnánk vagy elfutnánk Tőle. El kell tudnunk mondani:

- Az Ő útja a legjobb, ezért felhagyunk hiábavaló tervezgetéseinkkel, és átengedjük Neki életünk irányítását!

Ne legyünk büszkék, magabiztosak. Ne ragaszkodjunk mindenáron a magunk igazához, és ne védekezzünk, ha igazságtalanul támadnak bennünket. Ne toroljuk meg hasonlóval a sértést, gúnyt és rágalmazást. Az összetört ember azonnal bocsánatot kér, ha valami helytelent tett vagy mondott. Nem hordoz magában neheztelést, és nem raktározza el magában azokat az igazságtalanságokat, amik érték. Másokat önmagánál nagyobbra értékel. Ha késésekkel, zavartatásokkal, szerencsétlenségekkel, menetrendváltozásokkal és csalódásokkal van dolga, nem dühödik fel, nem esik pánikba, nem hisztériázik és „nincs a plafonon". Az életben előforduló válságok közepette Isten megőrzi nyugalmát és állhatatosságát.

Ha egy házaspár igazán összetört, akkor sohasem mennek válóperes bíró elé. A megtört szívű szülők és gyermekek között eltűnnek a nemzedéki ellentétek. Ha a gyülekezet tagjai megtanultak az összetörettetés útján járni, akkor állandó áldásokat tapasztalnak meg.

Ha az Úr asztalához jövünk, és halljuk, amint a Megváltó azt mondja: „Ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik", akkor az egyetlen helyes válasz erre: „Az én életemnek, Uram Jézus, éretted meg kell töretnie!"


Augusztus 13. Amikor Ő van a középpontban 

„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." Máté 18,20

 

 „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." Máté 18,20

Amikor az Úr Jézus ezeket a szavakat mondta, olyan gyülekezeti összejövetelre utalt, amely azért jött létre, hogy egyik bűnben élő, és bűnbánatra nem hajlandó tagjával beszéljen. Minden más kísérlet, amellyel a bűnöst jobb belátásra igyekeztek bírni, csődöt mondott, úgyhogy végül az ügye a gyülekezet elé került. S ha még ezután sem hajlandó bűneit megbánni, akkor ki kell zárni a gyülekezet közösségéből. Az Úr Jézus megígérte, hogy jelen lesz az ilyen összejöveteleken, amelyeken a gyülekezeti fegyelem kérdése kerül szóba.

Ennek az Igének azonban nyilván van tágabb alkalmazása is. Igaz az Úr ígérete mindazokra az esetekre, ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az Ő nevében. Az „Ő nevében összegyülekezni" azt jelenti: keresztyén gyülekezetként összejönni. Az Ő nevében cselekedni. Azt jelenti, hogy Őhozzá, mint az egyetlen vonzási ponthoz az első keresztyének gyakorlatának megfelelően összegyűlni, és részt venni „az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádságban" (lásd Csel 2,42). Azt jelenti: Krisztus a középpont! (lásd Zsolt 50,5; 1Móz 49,10).

Ahol a hívők ily módon összegyülekeznek az Úr Jézus köré, ott ígérete szerint Ő jelen van. De valaki azt kérdezheti: „Hát nincs jelen az Úr Jézus mindenütt?" „Mint mindenütt jelenlevő, Isten nincs egy időben minden helyen jelen?" Nos, erre a válasz természetesen az, hogy „Igen". De Ő azt ígéri, hogy egészen különleges módon van jelen ott, ahol a szentek az Ő nevében összegyülekeznek.

„...ott vagyok közöttük." Önmagában véve ez a legerősebb érv amellett, hogy miért látogassuk hűségesen a helyi gyülekezet összejöveteleit. Az Úr Jézus ott különleges módon van jelen. Gyakran talán nem is vagyunk tudatában az Ő megígért jelenlétének. Ilyenkor ezt a tényt hitben, az Ő ígéretére támaszkodva kell megragadnunk. De vannak más idők, amikor rendkívüli módon kijelenti magát. Amikor a menny szinte érzékelhetően mélyen lehajlik, amikor valamennyi szív az Ige érezhető hatása alatt meghajlik. Amikor az Úrnak dicsősége oly mértékben tölti be a helyet, hogy a résztvevőket, félő tisztelet fogja el, és kicsordul a könnyük, amikor szívünk ég bennünk.

E szent látogatások idejét előre nem tudjuk. Váratlanul jönnek. És ha ilyenkor nem vagyunk jelen, akkor elszalasztjuk őket. Ilyenkor a veszteségünket Tamáséhoz hasonlíthatjuk. Ő nem volt jelen, amikor a feltámadott és megdicsőült Úr Jézus megjelent a tanítványoknak (Jn 20,24). Ez a dicsőség egyetlenszerű pillanata volt.

Ha valóban hisszük, hogy Krisztus jelen van, valahányszor az Ő nevében egybegyülekezünk, akkor még fontosabb a számunkra, hogy egyetlen alkalmat se mulasszunk el! Legföljebb a halál, vagy halálos betegség akadályozná meg jelenlétünket.

 


Augusztus 12. Egy húron játszik

„A szakadást okozó (szektás) ember elől egy vagy két megintés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él, és magában hordja ítéletét." Titusz 3,10-11

 szakítás

Ha egy szektásra gondolunk, többnyire olyan tévtanítót képzelünk magunk elé, aki a hit nagy igazságainak ellentmondó nézeteket terjeszt. Olyanokra gondolunk, amilyen Arius, Montanus, Marcion és Pelagius voltak, akik Krisztus után az első századokban éltek.

A szektás ember fenti meghatározását nem akarom elvetni, legföljebb kissé kiszélesíteni. Az Újszövetség szerint szektás az is, aki csökönyösen terjeszt egy tanítást, és ezzel - noha a tanítás másodrendű jelentőségű - szakadást idéz elő a gyülekezetben. Lehet, hogy vallja a hit alapvető tanításait, ugyanakkor mindig egy másik tanítást is hangsúlyoz, amellyel szakadást okoz.

A szektás makacsul elszánt arra, hogy tanításbeli vesszőparipáján lovagoljon, még ha ezzel a gyülekezet meghasonlását idézi is elő. Beszélgetés közben újra meg újra visszatér kedvenc témájához. Akármit is olvas a Bibliájában, mindenütt utalást vél fölfedezni a maga álláspontjának igazolására. Igazi beszűkült látókörű ember. Hegedűjén csak egy húr van, és ezen szüntelenül ugyanazt a hangot játssza.

Magatartása visszás. Félreteszi a Biblia más tanítását, amelyek a szenteket hitben építik, ezek helyett egy vagy két eltérő tanítást hirdet, amelyek csak szakadáshoz vezetnek. Talán a próféciáknak egy bizonyos szempontját hangsúlyozza. Vagy állandóan Isten bizonyos ajándékáról beszél.

Ha a gyülekezet elöljárói intik, ne folytassa ezt az önigaz, makacs hadjáratot, nem hajlandó bűnbánatra. Kitart amellett, hogy hűtlen lenne az Úrhoz, ha nem tanítaná ezeket a dolgokat. És nem engedi elhallgattatni magát. Minden vele szemben felhozott érvre „szuperszellemi" válasza van. Az a tény, hogy ezáltal a gyülekezetben botránkozást kelt és szakadást támaszt, őt nem riasztja vissza. Érzéketlen Isten figyelmeztetésével szemben is: „Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten" (1Kor 3,17).

 

Az írás azt mondja, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él, és magában hordja ítéletét. Torz a gondolkodásmódja. Bűnös, mert a Biblia elítéli az ilyen magatartást. És ezt ő maga is - minden kegyes erősködése ellenére - jól tudja. Kétszeri figyelmeztetés után a gyülekezetnek ki kell zárnia őt, abban a reménységben, hogy az általános kiközösítés arra indítja, hogy feladja szakadár elveit.

 


Augusztus 11  "Te kinek a bolondja vagy?"

„Ha ugyanis révületbe estünk, Istenért történt" 2Korintus 5,13

Isten hadseregében szokatlan katonák is vannak, és gyakran éppen ezek aratják a legnagyobb győzelmeket. Az Úr követésében sokszor nem mindennapi a magatartásuk. Eredeti megoldásokat alkalmaznak, ahelyett, hogy a hagyományosakhoz tartanák magukat. Mindig éppen azt mondják és teszik, amit a legkevésbé várnánk tőlük. Megszegik a nyelv szabályait, valamint a prédikálásét és a tanításét is, mégis nagy nyereséget jelentenek Isten országa számára. Gyakran felrázzák hallgatóságukat, s ezért nem felejtik el őket.

Ezek az irreguláris harcosok a gyötrelem állandó forrását jelentik a megállapodott hagyománytisztelők számára, akik a kultúra szabályainak megsértésétől elborzadnak. Más keresztyének megpróbálják megváltoztatni, egy kissé „normálisabbá" tenni őket - a tüzet kioltani! De ezek a próbálkozások általában kudarcra vannak ítélve.

Nehéz elképzelnünk, pedig így volt, hogy a mi Urunk is különcnek látszott kortársai előtt. „Olyan odaadással szentelte magát munkájának, hogy gyakran még enni sem volt ideje. Anyja és testvérei haza akarták hívni, mert azt hitték, hogy lassanként elveszti józan értelmét. Azt mondták róla: »Magán kívül van.« Pedig az Úr Jézus volt az egészséges és értelmes, nem pedig fivérei" (W. Mackintosh Mackay).

Nyilvánvaló, hogy egyesek Pálnak is szemére vetették, hogy nem egészen normális. A szemrehányásra ezt felelte: „Ha révületbe estünk, Istenért történt" (2Kor 5,13).

Közülünk néhányan hallottak Istennek arról az „irreguláris" harcosáról, aki szendvicsemberként kettős plakáttal járt-kelt. Az elöl levő plakáton az volt olvasható: „Bolond vagyok, Krisztusért." A hátsón pedig: „Te kinek a bolondja vagy?"

Legtöbbünkkel az a probléma, hogy túlságosan is középszerűek vagyunk ahhoz, hogy a társadalomban valamit is meg tudjunk mozdítani Isten ügyében. Valaki ezt így fejezte ki: „Meghagyjuk magunkban a középszerűséget. Olyanok vagyunk, mint Péter, aki a bíróság épületén kívül állt, ahol Krisztust elítélték, és egyszerűen csak »melegedett«."

Rowland Hill (1744-1833), a nagy londoni prédikátor, eredeti ember volt, éppen így C. T. Studd és Billy Bray (1794-1868, cornwali prédikátor) is. Ugyanígy W. P. Nicholson, az ír evangélista. Vajon másoknak kellett volna lenniük? Nem, mert ha meggondoljuk, hogy Isten jól fel tudta őket használni, akkor inkább azt kívánjuk, hogy mi is hasonlóbbak legyünk hozzájuk. „Ezerszer többet ér az eredetiség, mint a hatástalan megszokottság. Az első szeretet talán olykor sajátosan fejeződik ki, de hála Istennek, áldásosan. És közülünk némelyek - sajnos elveszítették ezt" (Fred Mitchell).

 


Augusztus 10.  Csodák

A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: "Angyal beszélt vele."  János 12:29 

hang a mennyből

Isten az égből szólt világosan érthető nyelven. Egyesek azt mondták erre, hogy mennydörgött. Készen állt a természetes magyarázat arra, ami isteni és természetfölötti volt.

Napjainkban is ilyen lehet a magatartásunk a csodákkal szemben. Megpróbáljuk azokat pusztán természetes jelenségnek feltüntetni.

Vagy egyszerűen azt mondjuk, hogy a csodák ideje lejárt. És elraktározzuk őket egy üdvtörténeti fiókba.

A harmadik magatartás az a szélsőség, amikor azt állítjuk, hogy csoda történt velünk, pedig valójában nem volt az más, mint élénk képzeletünk terméke.

A helyes magatartás az, ha elismerjük, hogy Isten ma is tehet és tesz is csodákat. Mint szuverén Úr, azt teszi, amit jónak lát.

Csoda történik mindannyiszor, amikor valaki újonnan születik. Az isteni hatalom óriási megnyilvánulása az, amely által egy ember megszabadul a sötétség hatalmából, és átvitetik Isten szeretett Fiának országába.

Léteznek gyógyulási csodák, amikor az orvostudomány már csődöt mondott, és minden emberi reménység szertefoszlott. Olykor úgy tetszik Istennek, hogy a hívő imádság nyomán megérinti a beteg testét, és visszaadja egészségét.

Léteznek csodái az isteni gondviselésnek, amikor teljesen üres a pénztárca. És vannak csodái Isten vezetésének, amikor válaszútnál állunk, és nem tudjuk, melyik irányba menjünk.

Lehet csodás az isteni megőrzés, amikor valaki egyetlen karcolás nélkül mászik ki a bádog és üvegcseréphalmaz alól, amely valaha az autója volt.

Igen, Isten ma is tesz csodákat, de az Ő akarata szerint. Sohasem ismételte meg pl. a tíz csapást, amelyekkel egykor Egyiptomot sújtotta. Noha Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz, ebből nem következik az, hogy módszerei szükségszerűen mindig ugyanazok. Az a tény, hogy amikor a földön volt, halottakat támasztott fel, nem jelenti azt, hogy ma is feltámaszt halottakat.

És még egyet! Nem minden csoda isteni eredetű. Az ördög és szolgái is tudnak csodákat tenni. Valamikor a közeljövőben a Jelenések 13. második fenevada az általa tett csodákkal félrevezeti majd azokat, akik a földön laknak. Ma is meg kell vizsgálnunk minden állítólagos csodát Isten Igéje alapján, és aszerint, hogy milyen irányba vezetik azok az embereket.

 


Augusztus 09 Elhívás és követés

„Az otthagyva mindent, felkelt, és követte Őt." Lukács 5,28

Lévi elhívása

Képzeljük magunk elé Lévit, amint a főút mentén ott ül az asztala mellett, és beszedi az arra menőktől az adót és a vámot. Ha igazi vámszedő volt, akkor tekintélyes összeget csúsztatott a saját zsebébe, ahelyett, hogy továbbadta volna azt a megvetett megszálló római hatalomnak.

Azon a bizonyos napon Jézus arra ment, és ezt mondta: „Kövess engem!" És akkor valami történt Lévi életében. Leplezetlenül feltárultak előtte bűnei. Tudatára ébredt annak, hogy milyen üres az élete. Hallotta az ígéretet a „jobb dolgok" felől. Reakciója közvetlen volt, „otthagyva mindent, felkelt és követte Őt". Amy Carmichael (1867-1951, angol indiai misszionáriusnő és költőnő) megrendítően így fejezi ki ezt:

Hallottam hívását: - Kövess engem! - Ez volt minden!
Az ő szavára értéket vesztett minden kincsem,
fölkeltem és engedelmeskedtem: minden ez volt.
- Ki tenne mást, akinek füle van, hogyha Ő szólt?

De Lévi, vagy ismertebb nevén Máté, azon a napon, amikor követte Krisztus hívását, még nagyon keveset tudott azokból, amik engedelmessége következtében vele történni fognak.

Először is természetesen megtapasztalta az üdvösség kimondhatatlan áldását. Attól kezdve „sarujának inkább az orrát koptatta, mint a sarkát" (azaz többet térdelt Isten előtt, mint egyenesen állt). Attól kezdve még szomorúsága közepette is több öröme volt, mint azelőtt bármikor.

Máté a tizenkét apostol közé került. Az Úr Jézussal együtt élt, hallotta tanításait, tanúja lett feltámadásának, elindult a világba dicsőséges örömhírével, és végül életét adta Megváltójáért.

Máténak jutott az a nagy kiváltság, hogy megírhatta az evangéliumát. Az előbb azt mondtuk, hogy mindent otthagyott, de az Úr megengedte neki, hogy megtarthassa írótollát. Ezt a tollat arra használta, hogy ábrázolja az Úr Jézust, mint a zsidók igazi Királyát.

Igen, Máté mindent elhagyott, de ezáltal többet nyert; megtalálta létének valódi célját.

Bizonyos értelemben az Úr Jézus hívása minden férfihez, minden asszonyhoz, minden fiúhoz és minden leányhoz szól. Vagy hallgatunk rá, vagy elutasítjuk ezt a hívást. Ha igent mondunk, megáld minket úgy, hogy a legmerészebb álmunkat túlszárnyalja. Ha elutasítjuk, talál másokat, akik követik őt. Mi azonban sehol nem találunk jobbat, akit követhetnénk.

 


Augusztus 08. Semmit se várj érte

„Tegyetek jót, és adjatok kölcsönt semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok" Lukács 6,35

 Tégy jót...

Urunknak ez a parancsa meghatározza minden emberrel, megtérttel és meg nem térttel szemben magatartásunkat, mi azonban ma elsősorban az egyes keresztyének között előforduló anyagi kérdésekre alkalmazzuk. Szomorú, de igaz, hogy a hívők között legsúlyosabb konfliktusokból nem egyet a pénzügyek okoznak. Nem kellene ennek így lennie, de sajnos még mindig igaza van a régi közmondásnak: „Ahol a pénz belép az ajtón, a szeretet kimenekül az ablakon."

Egyszerű megoldás lenne eltiltani a hívők között mindenféle anyagi ügyletet, de ezt nem tehetjük, mert a Biblia azt mondja: „Mindenkinek, aki kér tőled, adj" és: "Adjatok kölcsön, semmit sem várva érte" (Lk 6,30.35). Ezért magunkévá kell tennünk néhány vezérelvet, amelyek Isten Igéje iránt engedelmessé tesznek minket, és segítenek abban, hogy kikerüljük a barátságok széthullását és a viszálykodást.

Minden valóságos nyomorúság és szükség esetén adnunk kell. Az adománynak minden feltétel nélkülinek kell lennie. Semmire se kötelezze az illetőt - pl. hogy a gyülekezeti vitás kérdésekben mellénk álljon, vagy hogy bennünket támogasson, ha nincs igazunk. Meg se próbáljunk segítségnyújtással „megvásárolni" embereket.

A parancs alól, hogy mindenkinek adjunk, aki tőlünk kér, vannak bizonyos kivételek. Senkinek ne adjunk abból a célból, hogy az illető azt a pénzt italra, kártyára vagy dohányzásra költse! Ne adjunk akkor sem, ha azzal egy ostoba tervet - amely gyors pénzhez jutást ígér - támogatnánk, ami csak az ember pénzvágyát növelné.

Viszont ha olyasvalamire kölcsönzünk pénzt, amire valóban érdemes, akkor azzal a lelkülettel tegyük, hogy esetleg nem is kapjuk vissza azt a pénzt. Akkor a visszafizetés nem terheli a barátságunkat. És ne kérjünk kamatot a kölcsönzött pénzre. Ha már a törvény alatt élő zsidó nem vehetett kamatot a zsidó embertől (3Móz 25,35-37), mennyivel kevésbé kérhet kamatot a kegyelem alatt élő keresztyén a hívő testvérétől.

Ha nem látunk tisztán abban, hogy valóságos szükségről van-e szó, akkor általában jobb eleget tenni a kérésnek. Mert ha csalódunk, akkor még mindig jobb a kegyelem irányában csalódnunk.

S ha adunk, tisztában kell lennünk azzal a ténnyel is, hogy a szeretetadományban részesült ember gyakran keserűséget és haragot érez az adakozóval szemben. Ezt az árat is készséggel meg kell fizetnünk. Mikor Disraeli (Benjamin, 1804-1881, brit államférfi és miniszterelnök) egyszer meghallotta, hogy valaki gyűlöli őt, azt felelte: „El nem tudom képzelni, miért. Az utóbbi időben ugyanis semmi jót nem tettem vele."

 

 


Augusztus 07.  Új élet, új ének

 

„Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, a csüggedés helyett öröméneket." Ézsaiás 61,3

 mennyben

Ez az Ige azokról a dicsőséges változásokról ír, amiket a Messiás azoknak hoz, akik Őt elfogadják. A gyászt jelképező hamu helyett szépséget ad, bánkódás helyett örömöt, csüggedés helyett reményt.

Elébe visszük a földi gyönyöröktől kiégett élet, az alkoholtól vagy kábítószertől tönkretett test hamuját. Elébe visszük a pusztában eltékozolt éveket, vagy a meghiúsult reménységek és összetört álmok hamvait. És mit kapunk helyette? Szépséget, a menyasszonyi fejdísz tündöklő szépségét. Micsoda változás! „A bűn szegény, nyomorult rabszolgáját az a tisztesség éri, hogy a szent Isten háza népének tagja lehet" (J. H. Jowett). Mária Magdaléna, egykor hét démon megszállottja, nemcsak ezektől szabadult meg, hanem a király leánya lett. A korintusiak nemcsak megmosattak és megtisztultak eltorzult életüktől, hanem megszentelődtek és megigazultak.

A gyász könnyeit visszük az Úr elébe. Ezeket a könnyeket a bűn, a szerencsétlenségek és a kudarcok okozták. Könnyeket, amelyek sorscsapások és veszteség nyomán támadtak. Összetört házasságok és rossz útra tért gyermekek miatt. Tud-e az Úr valamit kezdeni a forró, sós könnyekkel? Igen, le tudja törölni szemünkről, és az öröm illatos olaját ajándékozni helyettük. Megajándékoz minket a bűnbocsánat örömével, az Istentől való elfogadtatás, az ő családjának örömével, annak az örömével, hogy végre megtaláltuk létezésünk alapját. Röviden: a nyomasztó fájdalom helyett megajándékoz a menyegző ujjongásával.

Végül megszabadít minket a csüggedés szellemétől. Mindnyájan ismerjük ezt - a bűn, a lelkiismeret-furdalás, a szégyen és megalázottság terhét. Az elhagyatottság, elvetettség és elárultság szellemét, a szorongást és a gondokat. Mindezt elveszi tőlünk, és ad helyettük öröméneket. Új éneket ad szánkba, a mi Istenünk dicséretét (lásd Zsolt 40,4). A zúgolódó ember megtelik hálával, az istenkáromló Isten imádatával.

Ó mi szép, ó mi jó!
Nyomorúságomat az Úr elvette tőlem,
mert mást én nem tudtam Néki adni.
Ő új embert formált belőlem!


Augusztus 06.  Könny nélküli kereszténység?

„Mindnyájan, akik erre jártok, nézzetek ide, és lássátok: van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amelyet nekem okoztak, amellyel megnyomorított az Úr izzó haragja napján?!" Jeremiás Siralmai 1,12

Olykor, amikor az Úr asztalánál ülök, meg kell kérdeznem önmagam: „Mi van velem? Hogyan ülhetek itt és gondolhatok a Megváltó szenvedésére anélkül, hogy könnyekben törnék ki?"

Kő vagyok-e, és nem ember,
hogy csak állok a kereszt alatt,
Krisztusom! Folyik a véred,
és ezt önként vállaltad magad!
...rengett a föld, eltűnt a nap,
és én csak állok részvétlenül...
Kérlek, sújts rá kőszívemre
úgy, ahogy csak Te ütsz egyedül:
hogy meglássam bűnös keménységem,
és sírni tudjak észrevétlenül!

Nagy tiszteletet érzek minden érzékeny lélek iránt, akit a haldokló Megváltó szenvedése annyira megindít, hogy könnyekben tör ki. Gondolok most hívő fodrászomra, Ralph Ruoccóra. Mikor mögöttem állt és a hajamat nyírta, gyakran beszélt azokról a szenvedésekről, amelyeket az Úrnak el kellett viselnie. És gyakran szólt így, miközben könnyei a kendőre hulltak: „Nem is tudom, miért volt hajlandó Ő értem meghalni. Olyan nyomorult alak vagyok. És mégis hordozta a bűneimért járó büntetést a maga testében, a kereszten."

Gondolok arra a bűnös asszonyra, aki könnyeivel áztatta az Úr lábait, és hajával törölte meg, s azután megcsókolta és drága kenettel megkente (lásd Lk 7,38). Bár ez még a Golgota előtt történt, mégis a maga érzéseivel közelebb volt az Úrhoz akkor, mint én most, a magam megfontolt tudásával és minden kiváltságával.

Miért vagyok ilyen jégtömb? Talán azért, mert olyan kultúrában nőttem fel, amelyben a sírást férfiatlan dolognak tartják. Ha így van, akkor ezt a kultúrát bár sohase ismertem volna meg! Nem szégyen a Golgota árnyékában sírni; inkább az a szégyen, ha ott sem tud az ember.

Ezért ezentúl Jeremiás szavaival kell könyörögnöm: „Bárcsak a fejem víznek, és a szemem könnynek forrásává válnék! Éjjel-nappal siratnám..." (Jer 8,23), ti. sírnék a szenvedés és halál miatt, amit bűneim a bűntelen Megváltóra hoztak. És magamévá teszem Isaac Watt halhatatlan szavait:

Jobban tenném, ha piruló arcom
elrejteném keresztje előtt,
és sírni tudnék szívből, igazán
s bűnbánó szívvel látnám újra Őt!
Uram óvj meg engem a könny nélküli kereszténységtől!

 


Augusztus 05.  Önuralom

„Mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát." Jakab 1,20

 Mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát

A jelenet nem szokatlan. Megbeszélést tartanak gyülekezeti ügyekben. Döntést kell hozni. Nem valami hitbeli tanításról van szó, talán csak egy kisebb építkezésről, vagy egy helyiség kifestéséről, esetleg adományok szétosztásáról. Különböző vélemények hangzanak el, egyesekben gyűlik a harag, az indulatok már fékezhetetlenek, és az emberek túlkiabálják egymást. Végül néhány makacs ember hangerejével legyőzi a többit, és azzal az illúzióval megy haza az ülésről, hogy előre vitte Isten ügyét. Pedig akármit vittek is előre, annyi bizonyos, hogy nem Isten ügyét. Nem az Ő akaratát cselekedték! Az ember haragja sohasem szolgálja Isten igazságát.

Emerson egyszer elrohant egy megbeszélésről, amelyen heves viták és szópárbajok voltak. Miközben még forrt a méregtől, úgy tűnt neki, mintha a csillagok megszólították volna: „Mit mérgelődsz, emberke?" Leslie Weathcrhead ehhez hozzáfűzi: „Csodálatosan lecsöndesítik a hallgatag csillagok, a maguk távoli, fenséges szépségükkel a mi kedélyünket, mintha azt mondanák: »Isten elég nagy, hogy törődjék veled.« És: »Ami felbosszantott, nem olyan fontos, mint amilyennek látod.«"

Természetesen tudjuk, hogy van olyan is, amikor helyénvaló a jogos harag. De csak akkor, amikor Isten dicsősége forog kockán. Jakab azonban, amikor az ember haragjáról beszél, arra az emberre gondol, aki minden áron keresztül akarja vinni akaratát és valósággal robban a haragtól, ha akadályok állnak az útjába. Arra a fennhéjázó személyre gondol, aki a maga ítéletét tévedhetetlennek tartja, és ezért nem tud elviselni semmilyen attól eltérő véleményt.

E világ emberei a robbanékony temperamentumot az erő jelének tartják. Lehet ez a vezéregyéniség ismertetőjele, eszköz mások tiszteletének megszerzésére. A világ emberei a szelídséget gyöngeségnek tartják.

A keresztyén ember azonban tudja, hogy ha nem képes uralkodni magán, ezzel elveszíti keresztyén testvéreinek a tiszteletét. Az érzelmi kitörések a test cselekedetei, és nem az új emberéi.

Krisztus ennél jobb útra tanított. Az önuralom útján helyet adunk Isten haragjának, mi pedig mindenkivel szemben szelídek vagyunk. Türelmesen elhordozhatjuk az igazságtalanságot. A keresztyén ember tudja, hogy az indulatos kitörésekkel Isten munkáját hátráltatja, mert ezzel eltöröl minden különbséget önmaga és a meg nem tért emberek között, és a bizonyságtétel szempontjából lepecsételi ajkait.

 


Augusztus 04.  Ne alkudj meg!

„Bizony igaz az Úr, igaz tetteket szeret" Zsoltár 11,7

 Bizony, igaz az Úr...

Az Úr maga igaz, és azt akarja, hogy az övéi igaz tetteket vigyenek véghez. Örül annak, ha az övéi már ösztönösen olyan döntéseket hoznak, amelyek egybecsengnek az isteni és erkölcsi alapelvekkel.

Csakhogy olyan világban, mint amilyen a mienk, ez nem mindig könnyű. Állandó a kísértés, hogy erkölcsi téren megalkudjunk. Egyes kísértések egészen otrombák és nyilvánvalók, mások inkább alattomosak. Ítélőképességre és gerincességre van szükségünk, hogy megmaradjunk az egyenes úton.

Ha megemlítünk néhány példát, az talán segítségül szolgálhat döntéseinkben.

Csúszópénz és megvesztegetés, egy beszerzőnek adott ajándék, amellyel őt megpróbálják befolyásolni, ez mind jogtalan előnyszerzés. Hamis dolog fedezetlen csekket kiállítani (abban a reményben, hogy amikor beváltják, addigra lesz elég pénz a bankszámlán)... Illegális dolog küldeményhez levelet mellékelni, ugyanakkor a többlet postaköltséget meg nem fizetni... Csalás, ha a telefonálónak azt mondjuk: a főnök nincs bent, holott ott ül mellettünk... Minden visszaélés a cég számlájával, mikor azzal olyan kiadásokat fedezünk, amelyeknek a céghez semmi közük nincs... És természetesen csalás az a széles körben elterjedt szokás, hogy hamis adóbevallást tesz az ember, amikor túl alacsony bevételeket mutat ki, vagy hamis számlák segítségével a kiadásokat duzzasztja fel... Helytelen a határidők átlépése és a munka silány minősége... És talán a leggyakrabban fordul elő az a csalás, amikor a munkáltató idejét - engedély nélkül - saját dolgaink elintézésére fordítjuk.

Nem helyes kiállni rokonaink és ismerőseink mellett, amikor azoknak egyértelműen nincs igazuk. Ez félremagyarázott szeretet és hamis szolidaritás. Mi az igazság ügyét szolgáljuk, amikor az igazság érdekében fellépünk a bűn ellen, függetlenül attól, hogy ki a vétkes.

Éppen úgy hamis dolog egy gyülekezetből kizárt személy pártját fogni olyan alapon, hogy szeretetre és megértésre van szüksége. Ez szükségszerűen meghasonlást idéz elő a gyülekezetben, és az illetőt csak még jobban megkeményíti a maga gonoszságában.

Végül sohasem helyes, ha az ember olyasmiért veszi magára a felelősséget, amit nem ő követett el. Vannak békeszerető lelkek, akik készek a felelősséget magukra venni, amikor a valódi bűnös nem hajlandó előállni és bűnét megvallani. De békességet nem lehet úgy elérni, hogy feláldozzuk az igazságot.

Vigyázz, testvérem, meg ne botolj,
még ha éjsötét is az utad,
bízz Istenben alázatosan,
az Ő csillaga jó irányt mutat!


Augusztus 03   Miben gyönyörködik Isten?

"Nem a férfi izmaiban gyönyörködik." Zsoltár 147,10

Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr...

Az emberi értékek a Mindenható előtt nem sokat jelentenek!

Gondolhatunk a sportvilágra. A karcsú és gyors versenyfutóra, aki átszakítja a célszalagot, s diadalittasan emeli karját a magasba. A kosárlabda-játékosra, aki ügyesen mozog az ellenfél térfelén, és a kosárba dobja a döntő pontokat hozó labdát. A labdarúgóhősre, aki kijátssza a védőket, és védhetetlenül belövi a győztes gólt. A közönség tombol. Ugrálnak, ujjonganak, fütyülnek. Fanatikusak, akik minden idegszálukkal részt vesznek a mérkőzésben. Azt mondhatjuk róluk, hogy gyönyörködnek a férfi izmaiban - vagy játéktudásában.

Igeversünknek nem az a szándéka, hogy elítélje a sport iránti egészséges érdeklődést. A Biblia is beszél - máshol - a testgyakorlás értékéről. De azzal, hogy Isten nem gyönyörködik a férfi izmaiban, arra figyelmeztet bennünket, hogy mit kell elsőrendű fontosságúnak tartanunk.

A fiatal hívő könnyen elmerülhet valamely sport űzésében úgy, hogy az életének nagy szenvedélye lesz. Minden erőfeszítése arra irányul, hogy a sportban feljusson a csúcsra. Pontosan beosztja idejét, étkezését, alvását. Szüntelenül gyakorol, hogy teljesítménye egyre tökéletesebb legyen. Szigorúan tartja magát az edzésprogramhoz, hogy fizikailag csúcsformában maradjon. Úgy gondolkozik, és úgy beszél a sportjáról, mintha az lenne az élete. És lehet, hogy így is van. De olyankor az ilyen ifjú keresztyén megdöbben, amikor hirtelen világosan meglátja: Isten nem gyönyörködik „a férfi izmaiban". S ha Istennel közösségben akar élni, akkor Isten látásmódját kell követnie.

Miben gyönyörködik hát az Isten? A 147. zsoltár 11. verse megmondja nekünk: „Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik az Ő szeretetében bíznak." Más szavakkal: Istent jobban érdekli a szellemünk, mint a testünk. Pál apostol ugyanezt az értékrendszert tükrözi vissza, amikor ezt mondja: „A test sanyargatásának kevés a haszna" (1Tim 4,8). Amikor a tetszésnyilvánítás rég elhalt, a stadion üresen áll, és az eredmények feledésbe merültek, akkor csak az az egy számít, hogy valaki „először Isten országát és az Ő igazságát" kereste-e.

 


Augusztus 02  Felhők a javunkra

"Nagyon megrémültek, amikor a felhőbe kerültek." Lukács 9,34

 felhő

Péter, Jakab és János együtt voltak az Úr Jézussal a hegyen. Mivel tudták, hogy ez döntő pillanat volt, ezért valamiképpen meg akarták őrizni az Úr dicsőséges, magasztos voltát. Péter azt javasolta, hogy készítsenek három sátrat, egyet Jézusnak, egyet Mózesnek, egyet Illésnek. Természetesen ez az Úr Jézust a két ószövetségi szent szintjére állította volna. Isten meghiúsította szándékukat, és felhőbe burkolta őket. Lukács megírja, hogy „nagyon megrémültek, amikor a felhőbe kerültek".

Pedig nem kellett volna félniük. Ez a dicsőség felhője volt, nem az ítéleté. Átmeneti jelenség volt csupán. Ha láthatatlanul is, de Isten volt a felhőben.

Gyakran jönnek felhők az életünkbe, és miként az apostolok, mi is megijedünk, amikor belekerülünk egy ilyen felhőbe. Ha Isten például valamilyen új szolgálati területre hív el bennünket, akkor félünk az ismeretlentől. A legrosszabbra számítunk, veszélyekre, ellenállásra és kényelmetlenségre. Valójában azonban ilyenkor Isten áldásától félünk. Ha azután a felhő fölemelkedik, megállapítjuk, hogy Isten akarata jó, kedves és tökéletes.

Félünk, ha belépünk a betegség felhőjébe. Gondolataink összezavarodnak. Az orvos minden szavát, minden gesztusát a katasztrófa előjelének tekintjük. Minden tünetet úgy magyarázunk, hogy betegségünk halálos. De amikor a betegség elmúlik, akkor elmondhatjuk a zsoltárossal: „Jó nekem, hogy nyomorúság ért" (Zsolt 119,71). Isten ott volt a felhőben, csak mi nem tudtuk.

Félünk, amikor belépünk a fájdalmak felhőjébe. Ugyan, mi jó támadhat - kérdeztük magunktól - könnyekből, aggodalomból, szívfájdalomból? Látszólag összeomlik az egész világ körülöttünk. Pedig a felhők által tanulunk. Megtanuljuk, hogy másokat vigasztaljunk azzal a vigasztalással, amellyel az Úr minket megvigasztalt. Kezdjük megérteni Urunk könnyeit úgy, ahogyan azt másként sohasem értettük volna meg.

Nem kell tehát félnünk, amikor belépünk az élet felhőibe. Ezek a felhők nevelnek bennünket. És csak átmeneti jelenségek. Nem törnek össze bennünket. Talán eltakarták az Úr arcát, de nem a szeretetét és hatalmát. Ezért kell szívünkre vennünk William Cowpers (1731-1800, angol költő) szavait; amit éneklünk is:

Ne félj tehát kicsiny csapat, ha rád felleg borul,
Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull.
Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik,
Sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik.

 


Augusztus 01.  Aranyalma ezüsttányéron

„Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott Ige." Példabeszédek 25,11

Mint az aranyalma ezüsttányéron,...

Aranyalma ezüsttányéron ízléses, és szép a szemnek. A két dolog jól összeillik. Éppen így van ez az „arany" Igével, amelyet a kellő pillanatban mondtunk ki. „Örül az ember, ha válaszolni tud, és milyen jó az idején mondott szó" (Péld 15,23).

Egy volt misszionáriusnő halálán volt a rákbetegek osztályán, még öntudatánál, de már túl gyöngén ahhoz, hogy beszéljen. Egy istenfélő gyülekezeti elöljáró lépett az ágyához, röviddel a látogatási idő vége előtt. Az ágy fölé hajolva idézte az Énekek Éneke 8,5-öt: „Ki ez a lány, aki a pusztából jön, szerelmesére támaszkodva?" A beteg kinyitotta szemét és mosolygott. Ez volt az utolsó kapcsolata ezzel a sóhajtó, szenvedő világgal. Mielőtt az éjszaka eljött, ő már elhagyta ezt a pusztaságot, szeretett Urához ment. Ez pontosan az odaillő Ige volt!

Egy család elvesztette egyik szeretett hozzátartozóját, és kábult volt a fájdalomtól. Sok ismerős látogatta meg őket, és nyilvánította együttérzését, de egyikük sem enyhítette fájdalmukat. Ekkor jön egy levél dr. Ha. A. Ironside-től, benne az idézet a Zsoltár 30,6-ból: „Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás." Íme, az Úrtól való megfelelő Ige, amely letöri a fájdalom bilincsét.

Egy csoport fiatal keresztyén hosszú úton volt, és egyikük elkezdte hangoztatni a Szentírással kapcsolatos kétségeit, amelyek egy egyetemi előadás alatt támadtak benne. Az egyik csöndes, észrevétlen útitárs egy ideig szótlanul hallgatta, de azután mindenki csodálkozására fejből idézte a Példabeszédek 19,27-et: „Ha nem hallgatsz, fiam, az intésre, tévelyegni fogsz, okos tanítások nélkül!" Íme, egy aranyalma ezüsttányéron!

Azután itt van az ismerős történet Ingersollról (Robert Green, 1833-1899, amerikai politikus és híres-hírhedt ateista szónok), aki nagy hallgatóság előtt felszólította Istent, hogy ha egyáltalán létezik, akkor a következő öt percen belül ölje meg Őt. Ez az öt perc nyomasztó feszültségben telt el. Az a tény, hogy Ingersoll még életben volt, azt kívánta bizonyítani, hogy nincs Isten. A következő percben felállt a hallgatóságból egy egyszerű keresztyén férfi, és megkérdezte: „Ingersoll úr, azt hiszi talán, hogy Isten kegyelmét öt perc alatt ki tudta meríteni?" A szó egyenesen célba talált.

A megfelelő időpontban kimondott odaillő szó valóban Isten ajándéka. Jól tesszük, hogyha kérjük Istentől ezt az adományt, úgyhogy Isten Szelleme minket is felhasználjon arra, hogy a megfelelő időben el tudjuk mondani a vigasztalás, a bátorítás, az intés vagy a rendreutasítás megfelelő szavait.

 


 


Július 31. Befektetés és nyereség

„Senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjét énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet." Márk 10,29-30

Jelenések 3:8, 

Életünk befektetés az Úr Jézus számára. Minden befektetésnél a döntő kérdés a tőke biztonsága és a várható kamat nagysága. Ha ezen az alapon ítéljük meg a dolgokat, akkor ennek a világnak semmiféle befektetése nem hasonlítható az Istennek odaszánt élethez. A tőke teljes biztonságban van, mert Istennek hatalma van arra, hogy rábízott kincseinket megőrizze (2Tim 1,12). Ami pedig a nyereséget illeti, valósággal szédülünk, ha mérhetetlen nagyságára gondolunk.

Mai Igénkben az Úr Jézus megígéri, hogy mindent százszorosan visszafizet nekünk. Ez 10 000%-os kamatot jelent - ami valóban hallatlanul magas. De ez még nem minden!

Azoknak, akik otthonuk kényelmét elhagyták, hogy az Úr Jézusnak szolgáljanak, sok otthon melegét és kényelmét ígéri, amelyekben Jézus Krisztusért Isten jóságával fogadják őket.

Azoknak, akik lemondanak a házasság vagy a család nyújtotta örömökről, és más földi kapcsolatokról az evangéliumért, világméretű családot ígér, amelyen belül sokan jobban a szívéhez nőnek, mint a vér szerinti családban.

Azoknak, akik földjeiket elhagyják, földeket ígér. Lemondanak arról a kiváltságról, hogy néhány négyzetméternyi saját tulajdonuk legyen, ugyanakkor megkapják azt a nagyobb kiváltságot, hogy országokat, sőt egész világrészeket az Úr Jézus nevében igénybe vegyenek.

Üldöztetésre is van ígéretük. Első hallásra ennek keserű csengése van az egyébként kellemesen hangzó szimfóniában. De az Úr Jézus az üldöztetéseket is a befektetésünk pozitív hozamai közé számolja. Krisztus gyalázatában osztozni nagyobb gazdagságot jelent Egyiptom minden kincsénél (Zsid 11,26).

És mindezek még csak az osztalékok ebben az életben! Mert az Úr hozzáteszi: „...a jövendő világban pedig örök életet". Ez pillantásunkat az örök életre irányítja, annak teljességében. Noha az örök élet önmagában véve ajándék, amit hit által fogadunk el, különböző mértékben fogjuk élvezni. Akik mindenüket elhagyták, hogy az Úr Jézust kövessék, nagyobb jutalmat kapnak majd a mennyei városban.

Ha végiggondoljuk azt a lenyűgöző nyereséget, amit az Isten számára befektetett élet hoz, akkor különös, hogy ebben nem vesznek részt többen. A befektetők lehetnek nagyon okosak és élelmesek, amikor földi értékpapírokról, részvényekről van szó, de sajátosan nehézfejűek akkor, amikor a lehető legnagyobb szellemi befektetést kínálják nekik.

 


Július 30  Egyformán fontos minden szolgálat

"Amekkora annak a része, aki elment a harcba, akkora legyen annak a része is, aki a felszerelésnél maradt. Egyforma részt kapjanak!" 1Sámuel 30,24

imádkozva

Amikor Dávid Ciklágot visszafoglalta az amálekitáktól, emberei közül némelyek nem akarták megosztani a zsákmányt azzal a 200 férfival, akik visszamaradtak Beszór patakjánál. Dávid azonban úgy rendelkezett, hogy azok is ugyanolyan részt kapjanak belőle, mint akik részt vettek a harcban.

Minden harcban részt vevő katonára több olyan katona jut, akik a front mögött dolgoznak. A második világháborúban az amerikai csapatoknak csak mintegy 30%-a tartozott a harcoló egységekhez. A többiek segítő szolgálatot végeztek, mint hadmérnökök, szálláscsinálók, küldöncök, rádiósok, vegyészek, szállítók és a katonai közigazgatás munkatársai.

Így van ez az Úrért való munkában is. Noha valamennyi keresztyén ember katona, nem mindegyikük harcol a frontvonalban. Nem mindnyájan prédikátorok, evangélisták, pásztorok vagy tanítók. Nem mindnyájan misszionáriusok, akik a világ különböző szellemi hadszínterein bevetésben vannak.

Isten hadseregében is van segítőszemélyzet. Itt vannak az Ő hűséges imaharcosai, akik naponta imádkoznak és könyörögnek mindaddig, amíg a harc jóra nem fordul. Vagy a hűséges sáfárok, akik állandóan áldozatos és lemondó életet élnek, hogy a frontra minél több pénz jusson. Azután azok, akik élelemről és szállásról gondoskodnak azok számára, akik az ellenséggel közelharcot folytatnak. Gondoljunk azokra is, akik kéziratokat gépelnek, amelyek azután az üzenetet távoli országokba viszik. Gondoljunk azokra a kiváló asszonyokra, akik otthon végzik szolgálatukat azzal, hogy fiakat és leányokat nevelnek a Király szolgálatára. Mindenkire, aki harcban áll, többen jutnak olyanok, akik segédszemélyzetként dolgoznak.

És amikor majd a jutalmat osztják, akkor ezek a segítők ugyanazt a részt kapják, mint azok, akiket hős harcosokként ünnepelnek. Akik csöndben és szerényen szolgáltak az arcvonalak mögött, azok ugyanabban a tisztességben részesülnek, mint akik a frontharcokban szereztek nevet maguknak.

Isten pontosan meg tud ítélni mindent. Minden szolgálat jelentőségét pontosan fel tudja mérni. Ezért lesz majd sok meglepetésben részünk. Azt látjuk esetleg, hogy olyanok, akiket mi jelentéktelennek tartottunk, valójában igen fontos szolgálatot végeztek. Nélkülük mi magunk is erőtlenek lettünk volna.

 


Július 29 Maradj elkülönülve!

„A bűnöst kellett segítened, és az Úr gyűlölőit szeretned? Ezért szállt rád az Úr haragja." 2Krónika 19,2

Az Úr haragja

Jósáfát király az istentelen Aháb királlyal szövetkezett a Szíria elleni háborúban. Szentségtelen volt ez a szövetség, amely csaknem a király életébe került. A szírek azt hitték Jósáfátról, hogy ő Aháb, és már csaknem megölték, amikor észrevették tévedésüket.

Noha Jósáfát megmenekült a haláltól, nem kerülte el a szigorú megrovást Jéhu próféta részéről. Isten haragszik, ha az övéi az istentelenekkel működnek együtt, és azokat szeretik, akik Őt gyűlölik.

Mikor történik ilyesmi napjainkban? Például akkor, amikor a hitvalló evangéliumi keresztyének közismert liberálisokkal szövetkeznek nagy vallásos mozgalmakban. Ezek a liberálisok tagadják a keresztyén hit alapvető tanításait. Megpróbálják aláásni a Biblia tekintélyét kételyeikkel és tagadásaikkal. Ezek, noha keresztyénnek mondják magukat, valójában Krisztus keresztjének az ellenségei. Azzal dicsekednek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek (lásd Fil 3,18-19). Támogatásukból semmi haszna nincs Krisztus ügyének, csak kárára lehet annak.

Minél befolyásosabb lesz az ökumenikus mozgalom, annál erősebb nyomás nehezedik a bibliahívő keresztyénekre, hogy csatlakozzanak a keresztyénségben levő istentelen elemekhez. S ha erre nem hajlandók, gúnyolják és támadják őket, és megnyirbálják szabadságukat. A Krisztushoz való hűség azonban azt kívánja tőlük, hogy maradjanak meg az elkülönülés keskeny ösvényén.

Egyik legfájdalmasabb csapás az, amikor valódi keresztyének is megvetik azokat a testvéreiket, akik nem hajlandók az istentelenekkel együtt munkálkodni. Ismeretes, hogy vezető keresztyén személyiségek elismeréssel szólnak a modernistákról, miközben támadják a fundamentalistákat (bibliahívőket). A liberális tudományosságot fontosabbnak tartják a keresztnél, jóakaratúlag idézik a liberális szerzőket, és szeretetteljes megértést hirdetnek a liberális tévtanokkal szemben. Fundamentalista testvéreik számára pedig lesújtó megjegyzéseik maradnak, csak azért, mert azok világosan meg akarják húzni a határvonalat az igazak és istentelenek között.

Isten ellenségeinek a kegyeibe behízelkedni vagy segítségüket keresni, a hűtlenség vonalát jelenti. A Krisztushoz való hűség megkívánja, hogy megalkuvás nélkül kövessük Őt, és szembeszálljunk ellenségeivel.

 


Július 28.  Tékozló fiú

„Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani." Ézsaiás 55,7

 szalagok a fán

A bűnös fél, hogy Isten nem fogadja el őt. Az elbukott, de bűnbánatra kész ember kételkedik abban, hogy Isten valaha is el tudja-e felejteni vétkeit. Igeversünk azonban arra emlékeztet bennünket, hogy akik megtérnek az Úrhoz, azokat Ő teljes irgalommal és bűnbocsánattal fogadja.

Ezt ábrázolja ki egy olyan történet, amelyet újra meg újra hallhatunk az évek során - olyan történet, amelyben a részletek változnak, de a lényeg marad, és él tovább. Egy lázadó fiúról van szó, aki megszökött hazulról, New Yorkba ment, ott bűnben és szégyenben élt, végül a börtönben kötött ki. Négy év múlva kiengedték, és akkor föltétlenül haza akart menni. De gyötörte a félelem, hogy apja nem fogadja vissza. Azt a csalódást, hogy saját családja kiveti, nem tudta volna elviselni.

Végül levelet írt az apjának. Megírta, hogy a következő hét péntekjén vonatra ül hazafelé. Ha a család szívesen fogadja őt, akkor kössenek egy fehér zsebkendőt a házuk mögött álló tölgyfára. Ha a vonat elhalad előttük, és a fán nem lát fehér zsebkendőt, akkor ő egyszerűen tovább utazik.

S eljött a nap, hogy vonatra ült, komoran, magába roskadva, tele a legrosszabb előérzetekkel. „Véletlenül" mellette ülő útitársa hívő keresztyén ember volt. Néhány sikertelen kísérlet után végre rávette, hogy nyissa meg szívét, és mondja el történetét. Még nyolcvan kilométerre voltak a házuktól. A hazatérő tékozló fiú reménység és félelem között hányódott. Már csak hatvan kilométer. Arra a szégyenre gondolt, amit szüleire hozott, és arra, ahogy összetörte szívüket. Negyven kilométer. Elvonulnak előtte eltékozolt évei. Harminc kilométer, húsz kilométer, tíz kilométer.

Végre meglátja a házat. És megrendülve nézi a vonat ablakából: az egész tölgyfa el van borítva fehér vászoncsíkokkal, amelyek vidáman libegnek az szélben. Feláll, fogja bőröndjét, és könnyes szemmel készül a leszállásra.

A fa természetesen a keresztről beszél. Kitárt karokkal, a bűnbocsánat számtalan ígéretével fogadja a bűnbánó bűnöst, hogy hazatérjen. Micsoda fogadtatás az atyai házban!

 


Július 27 Nem elég csak meghallani

„Csak ennyi vagy nekik: pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek." Ezékiel 33,32


Iróniaként hat, hogy az Isten Igéje hirdetésénél a hallgatóság gyakran el van ragadtatva a prédikátortól, de nem az üzenettől, amely tőlük cselekvést követel.

Ez érvényes egyfelől a nyilvános igehirdetésekre. Az emberek csodálják a prédikátort. Emlékeznek tréfáira és illusztrációira. Dicsérik szónoki erejét, de amikor az engedelmességről van szó, mintha megbénultak volna. Immunisak minden cselekvésre szóló felhívással szemben. Mintha a kellemes hang narkotizálta volna őket.

Ismert jelenség ez azok előtt is, akik lelkigondozói szolgálatban állnak. Vannak, akiknek a lelkigondozói tanácsadás titkos kielégítést jelent. Kivirágoznak attól, hogy egy rövid órán át ők vannak a figyelem középpontjában. Annyira élvezik a lelkigondozó társaságát, hogy valósággal krónikus lelkigondozói esetté válnak.

Állítólag azért jönnek, hogy tanácsot kérjenek. Valójában azonban semmit nem akarnak. Már elhatározták, hogy mit fognak cselekedni. Tudják, mit akarnak. S ha a lelkigondozó tanácsa egybehangzik saját kívánságaikkal, akkor megerősödnek. De ha nem, akkor fütyülnek a tanácsára, és folytatják elhatározott útjukat.

Heródes király szívesen hallgatta Keresztelő Jánost (Mk 6,20), de megmaradt felszínes embernek, minden komoly szándék nélkül. Esze ágába sem jutott, hogy életén a hallott üzenet nyomán változtasson.

Erwin Lutzer írja: „Megállapítottam, hogy a lelkigondozás egyik bénító problémája az a tény, hogy a legtöbb ember egyszerűen nem akar megváltozni. Természetesen kisebb változásokat hajlandók véghezvinni - különösen akkor, ha magatartásuk miatt mindenféle nehéz helyzetbe kerülnek. De a legtöbben jól érzik magukat bűneikkel mindaddig, amíg azok ellenőrizhetetlenné nem válnak. És azt szeretik a legjobban, ha Isten a minimumra csökkenti az életükbe való beavatkozást."

Egyes lelkigondozók kifejlesztettek egyfajta stratégiát abból a célból, hogy áthidalják a hallgatás és a cselekvés közti szakadékot. A tanácsot kérőnek adnak egy konkrét feladatot, amelyet föltétlenül el kell végeznie, mielőtt legközelebb elmegy hozzá. Ezzel bizonyos mértékig kiszűrik azokat, akik nem gondolják komolyan az egészet. Ez megóvja mindkét felet az időpocsékolástól.

Félelmetes és veszedelmes, ha életünk olyan szakaszához érkezünk, amikor hallgathatjuk Isten Igéjét anélkül, hogy az bármire is indítana. Kérnünk kell az Urat, tegyen minket állandóan érzékennyé az Ő hangja iránt, és késztessen arra, hogy mindazt megtegyük, amit mond.

 


Július 26  Megvetés és gyűlölet - miért?

„Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe". Máté 10,35-36

 „Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe". Máté 10,35-36

Az Úr itt nem eljövetelének közvetlen céljáról beszél, hanem annak szinte kikerülhetetlen következményéről. Azt mondja ezzel, hogy akik Őt követik, azok számíthatnak arra, hogy dühös ellenségeskedés veszi körül őket rokonaik és ismerőseik részéről. Ilyen értelemben véve nem azért jött, hogy békességet hozzon, hanem kardot (34. v.).

A történelem beteljesítette ezt a jövendölést. Valahol csak az emberek odafordultak az élő, őket szerető Megváltóhoz, megvetés és ellenségeskedés volt az osztályrészük. Kigúnyolták, örökségüktől megfosztották, a szülői házból kitagadták, munkahelyükön megvetették, sőt olykor meg is ölték őket.

Az ilyen ellenállás teljesen értelmetlen, sőt érthetetlen. Itt van pl. egy apa, akinek a fia kábítószer-élvező volt. Csakhogy a fiú hátat fordított a kábítószereknek, és most Krisztus aktív szolgája. Az ember azt hinné, hogy az apa boldog. De nem! Valósággal dühöng. Nyíltan kijelenti, hogy jobban örülne, ha a fia olyan lenne, mint korábban volt.

Másokat megszabadít Krisztus az alkoholizmustól, bűnözéstől, szexuális perverziótól és okkultizmustól. Az ilyenek a maguk naivitásában azt gondolják, hogy rokonaik ennek láttán nemcsak fellelkesülnek, hanem maguk is hívő keresztyénné akarnak lenni. Sajnos azonban másként áll a dolog. Az Úr Jézus érkezése meghasonlást támaszt a családban.

S ha valaki Krisztusért elhagyja szülei vallását, az olykor a legmélyebb indulatokat szítja fel. Megtörténhet pl. az olyan családokban, amelyek már csak névleg zsidók, hogy ha a család valamely tagja keresztyénné lesz, az heves érzelmi kitöréseket okoz. Az illetőt hitehagyottnak és árulónak bélyegzik, sőt Hitlerrel egyenértékű zsidóellenségnek mondják. A keresztyénné lett családtag minden kérlelése és magyarázkodása süket fülekre talál.

Számos iszlám országban a Krisztushoz való megtérést halállal büntetik. A halálos ítéletet nem az állami szervek hajtják végre, hanem a legközelebbi családtagok. Így pl. a feleség finomra őrölt üveget kever férje ételébe.

És mégis megtörténik, hogy az újonnan megtértek azáltal, hogy a gyűlöletet és az üldözést Krisztushoz hasonló türelemmel viselik, gondolkozásra késztetnek másokat saját életük és vallásuk ürességéről, és akkor ezek is bűnbánattal és hittel fordulnak az Úr Jézus Krisztus felé. Így növekszik az ellenállás közepette Jézus Krisztus serege, és terjed üldöztetés által is.


Július 25 Kiegyenlítődés

"De az Úr látta Lea megvetett voltát, és megnyitotta az ő méhét, Ráhel ellenben meddő maradt." 1Mózes 29,31

Kiegyenlítődés

Életünkben működik a kiegyenlítődés törvénye. E törvény szerint egy bizonyos területen hátrányos helyzetű embereknek más területeken különleges előnyeik vannak. Ha egy asszonyból hiányzik a szépség, kiegyenlítődik pl. nagy gyakorlati bölcsességével. Ha egy férfi ügyetlen a sportban, talán nagy intellektuális képességei vannak. A költőkből gyakran hiányzik a gyakorlati érzék, a művészek pedig gyakran gyámoltalanok a pénzügyekben.

Amikor Isten észrevette, hogy Jákób jobban szereti Ráhelt, mint Leát, termékenyebbé tette Leát. Jóval később ugyanez a törvény érvényesült Anna és Peninná esetében. Elkána jobban szerette Annát, mint Peninnát, de Peninnának voltak gyermekei, Annának pedig nem voltak (1Sám 1,1-6).

Fanny Crosby (1823-1915, amerikai énekszerzőnő) nem látott, viszont rendkívüli adottsága volt evangéliumi énekek szerzésére, amelyek ma is a gyülekezetek nagy kincsét képezik (pl. Jézus ölében bizton..." stb.). Alexander Crudens (1699-1770) súlyos depresszióban szenvedett, mégis volt ereje a róla elnevezett bibliai szókönyvet elkészíteni (amely tulajdonképpen minden modern konkordancia alapja).

Vagy vegyük pl. azt az egyszerű, szerény keresztyén embert, akinek semmiféle képessége nincs arra, hogy mások előtt bizonyságot tegyen, de valóságos „műszaki zseni", aki állandóan menetkész állapotban tudja tartani testvérei autóját. Az igehirdető viszont ilyen dolgokban reménytelenül ügyetlen. Ha valami baj van az autójával, nem tud mást tenni, mint hogy kinyitja a motorházat - és imádkozik.

Ha valakinek az a véleménye, hogy a kiegyenlítődés törvénye nem mindig érvényesül az életben tökéletesen, akkor igazat kell adnunk neki. Léteznek egyenetlenségek és igazságtalanságok. De ez a földi élet nem minden! Az utolsó fejezet még nincs megírva! Ha majd Isten szétnyitja a függönyt, és megláttatja velünk a túlvilágot, akkor világos lesz előttünk sok minden. Meghalljuk pl. azt, amit Ábrahám mondott a gazdagnak: „Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz" (Lk 16,25).

Addig is azonban jó, ha az életről kiegyenlített a látásmódunk. Ahelyett, hogy folyton a hiányosságaink fölött siránkoznánk, inkább arra gondoljunk, hogy kaptunk Istentől olyan tulajdonságokat és képességeket, amelyek másokban - akik kedvezettebbnek látszanak - nincsenek meg. Ez megóv bennünket a kisebbrendűségi érzéstől, irigységtől és keserűségtől.

 


Július 24.  Úr napja

„Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében." Róma 14,5

 

Az „egyforma" szó tulajdonképpen nem szerepel az eredeti szövegben, ezt a fordítók illesztették oda. Tulajdonképpen így hangoznék a mondat: „az pedig minden napot megtart", vagyis számára minden nap szent.

A törvény alatt élő zsidók számára a hetedik nap, a szombat kiváltképpen szent volt. A törvény megtiltott minden munkát ezen a napon, még az utazást is korlátozta, külön áldozatokat követelt.

A kegyelem alatt élő keresztyének számára sehol nem parancsolja az Ige, hogy tartsák meg a szombatot. Számukra minden nap szent, noha hiszik, hogy Isten Igéjében benne van az alapelv, hogy a hét nap közül az egyik a nyugalom napja. Senki sem ítélheti el őket azért, mert nem tartják meg a szombatot (Kol 2,16).

Különösen kiválik a napok közül a hét első napja, az „Úr napja". Az Úr Jézus ezen a napon támadt fel (Jn 20,1). Feltámadása után két egymást követő vasárnapon találkozott a tanítványaival (Jn 20,19.26). A Szent Szellem pünkösdkor, a hét első napján adatott: a pünkösd a zsengék ünnepe után hét vasárnappal volt (3Móz 23,15-16; Csel 2,1), az pedig Krisztus feltámadásának jelképe (1Kor 15,20.23). A tanítványok összegyűltek a hét első napján, hogy megtörjék a kenyeret (Csel 20,7). Pál elrendelte a korintusiaknak, hogy adományaikat a hét első napján gyűjtsék össze (1Kor 16,1-2). Ez azonban nem a különleges kötelezettségek napja, mint a szombat, inkább a kiváltságok napja. Mivel vasárnap szabadok vagyunk a munka kötelezettsége alól, ezt a napot felhasználhatjuk az Úr imádására és az Ő szolgálatára, úgy, ahogy az a hétköznapokon nem lehetséges.

Bár megvan a szabadságunk arra, hogy minden napot szentnek tartsunk, arra azonban nincs szabadságunk, hogy az Úr napján olyasmit csináljunk, ami másoknak tőrré válhat. Ha a ház javítása, autónk tisztogatása vagy labdarúgás egy testvérünk botlását okozhatja, akkor inkább mondjunk le erről. Ahogy Pál mondja: „Többé tehát ne ítélkezzünk egymás fölött, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek ne okozzatok megütközést vagy botlást" (Róm 14,13).

A törvény alatt élő zsidók a munkával töltött hét utolsó napján tartották a nyugalom napját. A kegyelem alatt élő keresztyének nyugalom napjával kezdik a hetet, mivel Krisztus a megváltás művét elvégezte.

C. I. Scofield rámutatott arra, hogy az Úr napjának igazi jellegét az adja meg, amivel az Úr töltötte ezt a napot: „Megvigasztalta a síró Máriát; hét mérföldet ment együtt két elbizonytalanodott és szomorú tanítvánnyal, tanítást adva nekik közben a Bibliából; személyes lelkigondozói beszélgetést folytatott a visszaesett Péterrel, és a felső teremben a Szent Szellemet közölte a tanítványokkal."

Kol.2. 16 Senki titeket el ne ítéljen evésért, ivásért vagy ünnep vagy újhold vagy szombat miatt, 17 amelyek csak árnyékai az eljövendőknek, de a valóság Krisztusé.

 


Július 23. Szellemiséged árnyéka

„A betegeket is kivitték az utcákra, ágyakra és fekvőhelyekre tették le őket, hogy ha arra jár Péter, legalább az árnyéka vetődjék rá valamelyikükre." ApCsel 5,15

Árnyék

Az emberek fölismerték, hogy Péter szolgálata erőt hordoz magában. Amerre csak ment, betegek gyógyultak meg. Nem csoda, ha az emberek az árnyékába akartak kerülni! Hatalmas befolyással volt rájuk.

Mindegyikünk vet valamilyen árnyékot. Akár akarjuk, akár nem, befolyásoljuk azoknak az embereknek az életét, akikkel kapcsolatba kerülünk.

Herman Melville ezt írta: „Nem élhetünk csupán önmagunknak. Életünk ezernyi láthatatlan szállal van összefonódva más emberekével, és ezeken a láthatatlan idegpályákon cselekedeteink elfolynak tőlünk mint indítékok, s mint következmények térnek vissza hozzánk."

„Te evangéliumot írsz, üzenetet, mindennap egy fejezetet; a cselekedetek által, amit teszel, szavak által, amelyeket mondasz. Az emberek pedig olvassák, amit írsz, akár becstelenséget, akár igazságot. Mondd csak, milyen a rólad elnevezett evangélium?"

John Wesley mondta egyszer „Anyámtól többet tanultam a keresztyénségről, mint Anglia összes teológusától."

Kijózanító, ha tudomásul vesszük, hogy amikor ránk néz valaki, közben azt gondolja: „Tehát ilyen a keresztyén ember." Ezt mondhatja talán fiunk vagy leányunk, barátunk vagy szomszédunk, tanítónk vagy tanítványunk. Mi vagyunk számára a mintakép, az eszménykép. És gondosabban megfigyel bennünket, mint ahogyan gondoljuk. Életünk a hivatásban, a gyülekezetben, a családban; imaéletünk - mindez mintát jelent más számára, amit utánoz. Azt akarja, hogy az árnyékunk rá essen.

Általában azt gondoljuk, hogy az árnyék teljesen jelentéktelen dolog. De az a szellemi árnyék, amit másokra vetünk, nagyon is valóságos! Ezért fel kell tennünk magunknak a kérdést: Ha egyszer mindazok élete, akikkel érintkezésbe kerültem, az ítélet elé kerül, akkor a velem való érintkezés örömüket vagy szenvedésüket szaporítja?

Robert G. Lee írja: „Amik vagyunk, amit mondunk, és amit teszünk, annak másokra gyakorolt hatását éppúgy nem tudjuk megakadályozni, mint azt, hogy a testünk a napsütésben árnyékot vessen. Amik önmagunkban vagyunk, az torzítás nélkül meglátszik kifelé is. Olyan a másokra gyakorolt befolyásunk, hogy ahhoz képest a puszta beszéd vagy a meggyőző erő gyönge eszközök csupán."

 


július 22., Jóvátétel és dicsőítés

„Uram,... ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." Lukács 19,8

jóvátétel

Mihelyt Zákeus megnyitotta szívét az Úr Jézus előtt, az Istentől munkált magatartás azt mondta neki, hogy tegye jóvá a múltban elkövetett vétkeit! Tisztességtelen módon szerzett pénzt, ennek tudatára ébredt, és elhatározta, hogy a dolgot rendbe teszi.

A jóvátétel bibliai tanítás, és jó bibliai gyakorlat. Ha megtértünk, a jogtalanul nálunk levő dolgokat vissza kell adunk jogos tulajdonosaiknak! A megváltás nem ment fel bennünket a felelősség alól, hogy a múltban elkövetett vétkeket jóvá tegyük. Aki a megváltása előtt pénzt lopott, Isten megtapasztalt kegyelme megkívánja tőle, hogy azt a pénzt visszafizesse. A megtérésünk előtt csinált adósságaink sincsenek egyszerűen eltörölve az újonnan születés által.

Évekkel ezelőtt, amikor Belfastban W. P. Nicholson (1876-1959) igehirdetésének hatására emberek százai jutottak hitre, a helyi gyárak kénytelenek voltak új raktárakat építeni, hogy elhelyezhessék azokat a tárgyakat, amelyeket az újonnan megtértek visszavittek.

Amerikában mamutraktárak kellenének ahhoz, hogy csak azokat a holmikat elhelyezzék, amiket a katonák a hadseregtől loptak. Nem is szólva a gyárakból, irodákból és üzletekből ellopott szerszámokról, anyagokról és árukról, amelyek ismeretlen embereknél lapulnak.

Ha a hívő ember ilyen jóvátételt végez, akkor azt az Úr Jézus nevében kell tennie. Például így: „Évekkel ezelőtt, amikor Önnél dolgoztam, ezeket a szerszámokat elloptam, de nemrégiben üdvösséget nyertem, és az Úr Jézus teljesen átalakította az életemet. Ő helyezte szívemre, hogy ezeket a szerszámokat most visszahozzam, és Öntől bocsánatot kérjek." Ily módon az Úr megkapja a dicsőséget, amely megilleti Őt.

Vannak olyan körülmények, amelyekben a lopott pénz megtérítésekor - az Úr Jézusért - kamatot is kell fizetni. Erre példa az ószövetségi jóvátételi áldozat, amely előírta, hogy a megtérített kár mellé oda kell tenni annak ötödrészét.

Adódnak azonban olyan helyzetek is, amikor az eltelt hosszú idő, és megváltozott körülmények miatt a jóvátétel már nem lehetséges. Az Úr tud erről is. Ha valaki megvallja bűnét, akkor a komoly és őszinte jóvátételi vágyat egynek veszi magával a jóvátétellel - de csakis azokban az esetekben, amikor a jóvátétel már nem lehetséges.

 


Július 21. Ki hordja a terhed?

„Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok."
1Péter 5,7

 Minden gondotokat Ő reá vessétek...

Lehetséges egy hosszú életen át hitben élni úgy, hogy közben sohasem tanuljuk meg gondjainkat az Úrra vetni. Megtanulhatjuk könyv nélkül ezt az igeverset, sőt, prédikálhatunk róla másoknak úgy, hogy eközben nem váltjuk át saját életünkben cselekedetté. Értelmünkkel tudjuk, hogy Isten gondoskodik rólunk, törődik ügyeinkkel, még a legnagyobb nehézségeket is kezébe veheti! Ugyanakkor pedig éjszaka álmatlanul hánykolódunk ágyunkban, gondokat csinálunk magunknak, idegeink felőrlődnek, és a legrosszabbtól tartunk. 

Pedig nem kell ennek így lennie! Van egy barátom, akinek több nehézsége és problémája akad, mint amit mi egyáltalán ismerünk. Ha mindezeket egyedül kellene hordoznia, hamarosan súlyos idegbeteg lenne. Mit tesz hát? Nyomorúságait teljes egészében az Úr elé viszi, és ott is hagyja. Feláll térdeiről, bebújik ágyába, talán elzümmög néhány strófát egy evangéliumi énekből, és azután egy szempillantás alatt elalszik.

Egy Bill nevű testvér mondta egyszer LeRoy Eimsnek: „LeRoy, vigasztalást találtam az 1Péter 5,7-ben. Rájöttem, hogy vagy én hordozom életemben a terheket, vagy az Úr Jézus. Elhatároztam, hogy Őrá vetem őket."

Eims elhatározta, hogy ő is megkísérli ezt. Ezt írta: „Fölmentem a szobámba, és imádkozni kezdtem. Amennyire csak tőlem tellett, megpróbáltam azt tenni, amit Bill mondott. Már hónapok óta valami súlyosan megfeküdte a gyomromat. És most szó szerint éreztem, hogyan oldódik fel bennem az a valami. Megtapasztaltam Isten szabadítását. Nem, a probléma nem tűnt el, mindmáig megvan. De a teher eltűnt. Többé nincsenek álmatlan éjszakáim, és nem sírom álomba magamat. Vidám lélekkel és hálás szívvel tudok becsületesen szembenézni a terhekkel."

 

Isten arra biztat engem,
hogy Reá vessem minden terhem,
s bizalommal tegyem kezébe
nehézséget, s életem!
S én mit teszek?
A váratlan jött bajok láttán
elvesztem mind bizalmamat,
s magam cipelem gondomat!
Pedig a Megváltó nekünk is mondja:
Ne erőlködj a lehetetlenen,
ne cipeld a problémáidat,
tedd hittel mind a kezembe,
és megnyugszol az én igám alatt!

 


Július 20. Barátság

"Az ember, akinek barátai vannak, tanúsítson barátságot." Példabeszédek 18,24

 Nem vagy igazán gazdag addig, amíg nincs olyan dolog a birtokodban, amit pénzzel nem lehet megvenni. /Garth Brooks/

 

Valamennyi mai bibliafordítás másként adja vissza ezt az igeverset („van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél"), de mindegyik tartalmazza azt a drága igazságot, hogy a barátságot ápolni kell. A barátság erősödik, de ha elhanyagoljuk, tönkremegy.

Egy evangéliumi folyóirat egyik cikke mondja: „Barátságok nem keletkeznek csak úgy maguktól, azokat ápolni kell - röviden: munkálkodnunk kell rajtuk. Alapjuk az adás. Nemcsak jó idők számára érvényes, hanem a rosszakra is. Nyomorúságunkat nem titkoljuk az igazi barát előtt, de nemcsak azért ragaszkodunk egy baráthoz, hogy segítsen nekünk, ha kell."

A jó barát érték! Mellénk áll, ha igaztalanul vádolnak minket. Mindig megmondja nekünk, ami bennünk jó, de nyíltan rámutat azokra a pontokra is, amelyek javításra szorulnak. Az évek során állandó kapcsolatban marad velünk, s megosztja örömeinket és szenvedéseinket.

Ez nagyon fontos - kapcsolatban maradni! Akár levelek, telefonhívás, látogatások által. A barátság azonban nem egyirányú út. Ha levelekre sohasem válaszolok, ezzel azt mondom, hogy nem tartom érdemesnek a barátság folytatását. Túlságosan elfoglalt vagyok. Vagy: nem akarom, hogy zavarjanak. Vagy: nem szeretek levelet írni. Csak nagyon kevés barátság képes túlélni a hosszabb elhanyagolást.

Ha nem óhajtjuk valakivel felvenni a kapcsolatot, vagy ápolni, annak oka gyakran az önzés. Önmagunkra gondolunk, az időre, energiára és a költségekre, amiket be kellene fektetni. Az igazi barátság másokra gondol, hogyan tudjuk őket bátorítani, vigasztalni, vagy segíteni nekik; hogyan közvetíthetnénk nekik szellemi táplálékot.

Sokat köszönhetünk azoknak a barátainknak, akik a Szellemtől indítva Igét hoztak számunkra akkor, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá! - Volt az életemnek egy korszaka, amikor nagyon nyomorultul éreztem magam, mert az Úr szolgálata során mély csalódásban volt részem. Egy nőtestvér, aki pedig nem is tudhatta, mennyire el vagyok csüggedve, bátorító levelet írt, amelyben az Ézsaiás 49,4-et idézte: „Én azonban ezt mondtam: hasztalan fáradoztam, semmiért hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél." - Pontosan erre az Igére volt akkor szükségem, hogy fölemeljen, és újra visszavigyen a munkába.

Charles Kingsley írta:

„Elfelejthetjük-e azt a barátot, azt az arcot, amely bátorítóan nézett ránk, és a célra fordította tekintetünket, és biztatott a futásra? Nagyon el vagyunk adósodva ezekkel az istenfélő lelkekkel szemben! Még ha el tudnánk is felejteni őket, akkor sem tehetjük soha."

Legtöbbünknek egész életünk során csupán néhány jó barátja akad. S mert ez így van, ezért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy ezeket a barátságokat erősnek és egészségesnek megtartsuk.

 


Július 19., Úgy, ahogyan Ő

"Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban."
1János 4:17,

Isten szeret téged

 

Olyan újszövetségi igazság tárul itt elénk, amely valósággal megdöbbent minket. Mi sohasem mernénk kimondani e szavakat, ha nem találnánk a Bibliában. Pedig ezek csodálatosan igazak, örülhetünk nekik!

Milyen értelemben vagyunk mi ebben a világban, ahogyan Krisztus van? Szinte mindig automatikusan arra gondolunk, miben nem vagyunk éppen olyanok, mint Ő volt. Nem osztozunk Vele isteni tulajdonságaiban, mint amilyen pl. a mindentudás és mindenütt jelenvalóság. Telve vagyunk bűnökkel és hibákkal, míg Ő bűntelen és tökéletes. Nem szeretünk úgy, ahogyan Ő szeretett, nem bocsátunk meg úgy, ahogyan Ő megbocsátott.

Milyen módon vagyunk tehát „úgy, ahogyan Ő"? A vers önmagát magyarázza: „Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan Ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban." Isten szeretete oly módon munkálkodott az életünkben, hogy nem félünk, ha majd Krisztus ítélőszéke elé kell állnunk. Ennek a bizalomnak az alapja az, ami bennünk Krisztussal közös - az ítélet mögöttünk van. Az ítéletre nézve vagyunk úgy, ahogyan Ő! Ő elhordozta bűneinket a golgotai kereszten, ezzel a bűn kérdését megoldotta. Mivel elhordozta a bűneinkért járó büntetést, nekünk már soha többé nem kell elhordoznunk. Bizakodva énekelhetjük:

„Halál és ítélet már mögöttem vannak, kegyelem és dicsőség tárult fel előttem, minden hullám Jézuson csapott át, és ott elveszítették minden erejüket."

„Nincs már kárhozat, nincs már pokol számomra, a gyötrelmet és tüzet sohasem látják meg szemeim. Nincs már ítélet számomra, és a halálnak sincs számomra fullánkja: mivel az Úr, aki szeret engem, szárnyai alatt megoltalmaz."

Úgy vagyunk, ahogyan Ő - nemcsak az ítélet tekintetében, hanem abban a tekintetben is, hogy Isten elfogad minket. Isten előtt ugyanolyan kedvesek vagyunk, mint az Úr Jézus, mivel Őbenne vagyunk.

„Oly közel vagyok Istenhez az Ő Fiának személyében, mint Ő."

Végül azért vagyunk úgy, mint Krisztus, mert az Atya Isten éppúgy szeret minket, mint Őt. Főpapi imájában azt mondta az Úr Jézus: „Úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél" (Jn 17,23b). Ezért nem túlzás, ha azt mondjuk:

„Szeret engem Istenem, jobban nem is szerethet. Az a szeretet, amellyel Fiát szereti, ugyanaz, amit én is átélek."

Így tehát igaz, hogy amint Krisztus van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. Örüljünk hát ennek!

 


Július 18.  Ítélkező szellem

„Ezért nem lett gyermeke Mikálnak, Saul lányának holta napjáig." 2Sámuel 6,23

Ránk ragasztott cimkék 

Dávid túláradó lelkesedéssel vitte a frigyládát Jeruzsálembe, hogy ott elhelyezze azt a külön e célra felállított sátorban. A király érezte, hogy pályafutásának ez az egyik legnagyobb eseménye, és ezért teljes erejéből táncolt a frigyláda előtt. Felesége, Mikál kigúnyolta a szerinte királyhoz méltatlan magatartásért. Kritikájának közvetlen következményeként haláláig nem lehetett gyermeke.

A kritikai szellem terméketlenséghez vezet. Természetesen nem az építő bírálatról van szó. Ha a kritika jogos, hálásan kell fogadnunk, és hasznossá tehetjük. (Kevés olyan barátja akad az embernek egész élete során, aki annyira szereti, hogy segítőkész kritikát gyakoroljon vele szemben.)

A negatív indulatú kritika hatása azonban katasztrofális lehet. Összetörheti az ember életén belül Isten munkáját, és néhány pillanat alatt semmivé teheti az évek óta tartó növekedést. Dávid történetében a frigyláda Krisztus kiábrázolója, a Jeruzsálembe hozott láda pedig arról a Krisztusról beszél, aki elfoglalja trónját az ember szívében. Ha ez megtörténik, akkor a Szent Szellemmel betöltött hívő ember nem is tehet mást, mint hogy kifejezésre juttassa túláradó örömét. Ez gyakran kihívja maga ellen a hitetlenek ellenséges magatartását, sőt, olykor más keresztyén testvérek részéről a megvetést. Az ilyen kritikai magatartás azonban terméketlenséghez vezet.

Nemcsak a személyes életben munkálhatja a kritika a terméketlenséget, hanem a helyi gyülekezet életében is. Vegyük példának azt a gyülekezetet, amelyben a fiatalokra a kritika szüntelen záporesője zuhog. Felelősségre vonják őket ruházatuk, hajviseletük, nyilvános imádságaik és zenéjük miatt. A gyülekezet vezetői - ahelyett, hogy türelmesen vezetnék és tanítanák őket - elvárják tőlük, hogy egyik pillanatról a másikra felnőtté váljanak. Ezek a fiatalok csakhamar elmaradoznak, és más gyülekezetekbe mennek, ahol megértően fogadják őket, az általuk elhagyott gyülekezet pedig elevenen meghal.

Tanuljunk Mikál példájából, hogy az ilyen ítélkező szellem nemcsak az áldozatát sérti meg, hanem azon is megbosszulja magát, aki gyakorolja. A büntetés pedig a szellemi terméketlenség.

 


Július 17.  Áldás és átok

„Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat." 1Mózes 12,3

 

Amikor Isten elhívta Ábrahámot, hogy választott népének ősatyja legyen, megígérte, hogy ennek a népnek a barátait megáldja, ellenségeit pedig megátkozza. Az azóta eltelt évszázadok során a zsidó nép végtelenül sokat szenvedett az ellenségeskedéstől és elnyomástól, de Istennek az antiszemitizmus fölött kimondott átka sem szűnt meg.

Hámán a zsidó nép kiirtását tervezte Perzsiában. Rávette a királyt, hogy írjon alá egy megváltoztathatatlan törvényt. Eleinte úgy látszott, minden kedvezően megy, ahogy eltervezte, de azután jöttek a bökkenők. Az ősellenséget katasztrófa sújtotta, és végül arra a bitófára akasztották fel, amelyet Ő emelt a zsidó Mardokajnak (Eszter könyve).

Hitler Adolfnak is az lett a végzete. Ördögi programot eszelt ki a zsidók teljes kiirtására koncentrációs táborokban, gázkamrákban, krematóriumokban és tömegmészárlásokban. Úgy látszott, semmi nem akadályozza meg szándéka véghezvitelében. De azután fordult a kocka, és Hitler szégyenletesen és gyáván halt meg bunkerében.

Az antiszemitizmus borzalmas tetőpontját éri el majd a nagy nyomorúság idején. A zsidók kénytelenek lesznek gyötrelmeket és halált elszenvedni; valamennyi nem zsidó nép gyűlöli majd őket. Közülük nagyon sokat meggyilkolnak akkor. A pogromnak azonban véget vet a mi Urunk Jézus Krisztus személyes megérkezése. És akkor népének üldözőit megsemmisíti.

Egyetlen igazán hívő ember sem szennyezheti be lelkét az antiszemitizmussal. Ura, Megváltója zsidó volt. Isten felhasználta a zsidó népet arra, hogy rajta keresztül adja nekünk a Szentírást, és Ők voltak azok is, akik megőrizték. És még ha Isten a zsidó népet átmenetileg „holt vágányra" is tette, mert elvetették a Messiást, ma is szereti Izráelt, az atyákért. Senki, aki a zsidókat gyűlöli, nem várhatja Isten áldását életére és szolgálatára.

„Kívánjatok békét Jeruzsálemnek! Legyenek boldogok, akik téged szeretnek!" (Zsolt 122,6).

 


Június 16 Hűség

„Segíts, Uram, mert elfogytak a kegyesek, eltűntek a hívek az emberek közül."
Zsoltár 12,2


Az emberek egymás iránti hűségét a kihalás veszélye fenyegeti. S ha már Dávid is erről panaszkodott a maga idejében, föl kell tennünk a kérdést: vajon mit szólna a mai helyzethez?

Amikor valakire azt mondjuk: hű ember, akkor nyilván arra gondolunk, hogy megbízható. Amit megígér, azt meg is tartja. Ha feladatot kap, azt elvégzi. Ha megválasztják valamely tisztségre, abban megbízhatóan működik.

A hűtlen ember hivatalos egy megbeszélésre, de nem megy el, vagy elkésik, és nem kér ezért bocsánatot. Elvállalja egy vasárnapi iskolai osztály vezetését, de nem gondoskodik helyetteséről, ha valamilyen ok miatt nem tud ott lenni. Sohasem lehet ráhagyatkozni. Szava semmit sem ér. Nem csoda, ha Salamon azt mondja: „Mint a rossz fog és a tántorgó láb, olyan lesz a hűtlenek bizakodása a nyomorúság idején" (Péld 25,19).

Isten hűséges férfiakat és nőket keres. Olyan sáfárokat kíván, akik jól képviselik az Ő ügyét (1Kor 4,2). Olyan tanítókat, akik a keresztyén hit nagy igazságait híven adják tovább (2Tim 2,2). Keresi a hívőket, akik hűségesek az Úr Jézushoz, akik osztoznak Vele megvetettségében, és magukra veszik keresztjét. Olyan embereket, akik megalkuvás nélkül ragaszkodnak az Igéhez, akik hűségesek a helyi gyülekezethez, és nem vándorolnak gyülekezetről gyülekezetre. Szenteket keres, akik hűségesek a többi hívőhöz, de a hitetlenekhez is.

Mint minden másban, itt is az Úr Jézus a dicsőséges példaképünk. Ő a hű és igaz tanú (Jel 3,14), irgalmas és hű főpap az Isten előtti szolgálatban (Zsid 2,17), hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól (1Jn 1,9). Szavai igazak, ígéretei bizonyosak, útjai megbízhatók.

Ha az emberek nem is tulajdonítanak valami nagy értéket a hűségnek, Isten azonban igen. Az Úr Jézus ezekkel a szavakkal dicsérte meg tanítványait hűségükért: „Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben, és én rátok hagyom a királyságot, ahogyan az én Atyám rám hagyta azt" (Lk 22,28-29). A hűség végső és legnagyobb jutalmát azonban akkor nyeri el majd az ember, amikor hallja az ünnepélyes kitüntetést: „Jól van, jó és hű szolgám... menj be Urad ünnepi lakomájára!" (Mt 25,21).

Zsolt.12. 1 Ments meg, Örökkévaló! Elfogytak az istenfélők! Kiveszett a hűség, eltűntek a földről a hűségesek! (ERV)
1Kor.4. 2 A sáfároktól pedig egyébként azt várják el, hogy mindegyik hűségesnek bizonyuljon. 

Hű és igaz Ő

 


Július 15.  Az embert szereti nem a vallást

„Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot." Máté 9,13

 „Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” (Mt 9,13)

Isten sokkal fontosabbnak tartja azt, hogyan bánunk más emberekkel, mint azt, hogy mennyi vallásos szertartáson veszünk részt. Az irgalmasságot fontosabbnak tartja az égőáldozatnál. Az erkölcsöt a rítus fölé helyezi. Talán különösnek tartjuk, hogy Isten nem kívánja az áldozatot, hiszen végül is ő Maga vezette be az áldozatok rendjét. Pedig itt nincs ellentmondás. Miközben helyes, hogy a népnek megparancsolta az áldozatok bemutatását, mégsem volt sohasem az az elgondolása, hogy az áldozatok helyettesítsék az igazságosságot és a jóságot. „Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az Úr, mint az áldozatot" (Péld 21,3).

Az ószövetségi próféták haraggal fordultak azok ellen, akik minden előírt vallási szertartást elvégeztek, ugyanakkor azonban megcsalták és elnyomták a felebarátaikat. Ézsaiás megmondta nekik, hogy „Isten előtt utálatosak az áldozataik és ünnepléseik mindaddig, amíg közben elnyomják az özvegyeket és árvákat". Megmondta azt is, hogy az Isten gondolatai szerinti böjt abban áll, hogy igazságosan bánnak a szolgáikkal, enni adnak az éhezőknek, és felruházzák a szegényeket (Ézs 58,6-7). Amíg életüket ezen a téren nem rendezik, addig olyanok az áldozataik, mintha kutyafejet vagy disznóvért mutatnának be (Ézs 66,3).

Ámósz azt mondta a népnek, hogy teljesen szüntesse meg vallási ünnepeit, mivel Isten ezeket a szertartásokat mindaddig megveti, amíg a törvény úgy nem árad, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak (Ám 5,21-24). Mikeás hangsúlyozta, hogy Isten valóságot akar szertartás helyett - a törvény szerinti élet, a szeretet és az alázatosság valóságát és valódiságát (Mik 6,6-8).

Urunk földi napjaiban a farizeusok vallásos képmutatásukkal vonták magukra az Ő haragját, amikor ezek a nagy nyilvánosság előtt hosszan imádkoztak, s közben fölemésztették az özvegyek házait (Mt 23,14). Gondosan ügyeltek arra, hogy a mentából, a kaporból és a köményből megadják Istennek a tizedet, ez azonban sohasem helyettesítheti az igazságosságot és a hitet (Mt 23,23). Fölöslegesen visszük ajándékunkat az oltárra mindaddig, amíg testvérünknek panasza van ellenünk (Mt 5,24); adományunkat csak akkor fogadja el Isten, amikor jóvá tettük, amit vétettünk. A gyülekezet rendszeres látogatása sohasem teheti jóvá vagy takarhatja el a tisztességtelen ügyleteket, amelyeket a hét folyamán kötöttünk. Hiába ajándékozzuk meg édesanyánkat anyák napján egy doboz csokoládéval, ha egyébként egész éven át tiszteletlenül és szeretetlenül bánunk vele.

Istent nem lehet külsőségekkel és szertartásokkal megcsalni. Ő látja szívünket és hétköznapi magatartásunkat.

Ézs.58. 6 Hát nem az-e a böjt, amit kedvelek, hogy megnyitod a gonoszság bilincseit, megoldod az iga köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és minden igát széttörsz? 7 Nem az-e, hogy az éhezőnek megszeged kenyeredet, és beviszed házadba a szegény bujdosókat; ha mezítelent látsz, felruházod, és nem zárkózol el saját testvéred elől.

Ám.5. 21 Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, nem gyönyörködöm összejöveteleitekben. 22 Még ha égőáldozatokkal áldoztok is nekem, sőt ételáldozataitokkal, nem kedvelem őket; rá sem tekintek a kövérjéből való békeáldozataitokra. 23 Távoztasd el tőlem énekeid zaját, nem akarom hallani hárfáid pengését. 24 Hanem áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!

Mik.6. 6 Mivel menjek az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Vajon égőáldozatokkal menjek elébe, esztendős borjakkal? 7 Kedvét leli-e az ÚR ezernyi kosban vagy tízezernyi olajpatakban? Vajon elsőszülöttemet adjam-e bűnömért vagy méhem gyümölcsét lelkem vétkéért?! 8 Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az ÚR: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel.

Mt.23. 14 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házait, és színből hosszan imádkoztok! Ezért annál súlyosabb lesz ítéletetek.

Mt.23. 23 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget! Pedig ezeket kellene cselekedni és azokat sem elhagyni.

Mt.5. 24 hagyd ott az oltár előtt ajándékodat, eredj el, előbb békülj meg az atyádfiával, és csak azután jöjj, és vidd fel ajándékodat.

 


Július 14 Szekták jellemvonásai

„Elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket, nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt." 2Korintus 4,2

 https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/c7/5c/c4/c75cc44958f0bf173d3a096f5ab5665d.jpg

Három területre mutattunk rá, amelyen a szekták ellentmondanak a szentek számára egyszer s mindenkorra adott keresztyén hitnek. A szektáknak vannak más jellemvonásai is, amelyekre nemcsak hogy éber szemmel kell ügyelnünk, de amelyeket saját keresztyén közösségünkben is kerülnünk kell.

Így például a vezetőik személyi kultuszt építenek ki maguk körül. Vezetői képességekkel ellátott emberek sokszor kérlelhetetlen uralmat gyakorolnak a laikusok fölött, vak engedelmességet követelve, és engedetlenség esetére súlyos büntetéseket helyeznek kilátásba.

Gyakran állítják magukat az igazság kizárólagos birtokosainak, büszkélkednek ezek meghatározott ismertetőjegyeivel, és elítélnek minden más csoportot, amelyek nincsenek egy véleményen velük. Egyesek közülük azt állítják, hogy minden más tanításból kivonták a legjobbat, és ezért mindig övék az utolsó szó. Hiszik, hogy senki nem lehet igazán boldog, ha nincs beavatva az ő „misztériumukba".

Megkísérlik elszigetelni követőiket minden más tanítástól, mindazoktól, akik magukat hívőknek vallják, és minden olyan könyvtől, amit nem saját vezetőik írtak.

Gyakran törvényeskedő életmódot írnak elő. A megszentelődést egynek veszik bizonyos szertartások és szokások megtartásával, amiket az emberek a maguk erejéből véghez tudnak vinni, és amelyhez nincs szükségük Istenből való életre.

Ügyes lélektani manipulációrendszer segítségével anyagilag kizsákmányolják az embereiket. Fényűző gazdagságban élnek, míg a követőik a szegénység határán vegetálnak.

Sok szekta „bárányt rabló", amennyiben zsákmányszerző hadjáratot folytatnak más vallási közösségekben, ahelyett, hogy azokat igyekeznének elérni, akik mindenféle egyházi kapcsolaton kívül vannak.

Egy vagy több tanítást túlhangsúlyoznak, ugyanakkor teljesen figyelmen kívül hagyják az isteni kijelentés életfontosságú területeit.

Ellenségeiknek tartják azokat, akik az igazságot tanítják. Pál is föltette a kérdést a törvényeskedő galatáknak: „Most pedig ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?" (Gal 4,16).

Félelmetes lenne, ha az efféle magatartások vagy cselekedetek belopódznának egy egészséges keresztyén közösségbe. Amíg a földön élünk, résen kell lennünk velük szemben.

 

 


Július 13. Tévtanítók, szekták mérlegen

„Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem vizsgáljátok meg a szellemeket, hogy azok Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba." 1János 4,1


Olyan korban élünk, amelyben hihetetlen gyorsasággal terjednek a szekták. Szorosan véve azonban nincsenek is új szekták. Ezek csupán eretnek csoportok új kiadásban, amelyek léteztek már az Újszövetség napjaiban is. Sokféleségük új, de nem az alapvető tanításuk.

Amikor János azt mondja, hogy vizsgáljuk meg a szellemeket, akkor ezen azt érti, hogy minden tanítót Isten Igéje alapján kell megvizsgálnunk, hogy fölismerjük azokat, akik hamisan tanítanak. Három terület van, amelyben a szekták tévelygőknek bizonyulnak. Nincs egy szekta sem, amely kiállná mindhárom terület próbáját.

A legtöbb szektának végzetes a tévtanítása a Bibliáról. Nem ismerik el a Szentírást Isten tévedhetetlen Igéjének, az emberhez szóló végleges kijelentésének. Számukra ugyanolyan tekintélye van alapítóik és vezetőik írásainak.

Azt állítják, hogy új kijelentéseket vettek Istentől, és „új igazságokkal" dicsekszenek. Saját külön bibliafordításaikat adják ki, s ezek eltorzítják és elferdítik az igazságot. A hagyományokat a Bibliával egyenértékűnek tartják. Isten Igéjét félrevezető módon alkalmazzák.

A legtöbb szekta eretnek módon tanít az Úr Jézusról. Tagadják, hogy Ő Isten, a Szentháromság második személye. Azt talán elismerik, hogy Isten Fia, de ezen valami mást értenek, mint azt, hogy egyenlő Istennel. Gyakran azt is tagadják, hogy Jézus a Krisztus, és azt tanítják, hogy „Krisztus" legföljebb valamiféle isteni befolyásolás, amely az ember Jézusra jött el. Gyakran tagadják az Üdvözítő igaz, bűntelen ember voltát is.

A harmadik terület, amelyen a szekták Isten Igéjének ítélete alatt állnak, az a megváltás útjáról való tanításuk. Tagadják, hogy a megváltás tisztán kegyelemből, az Úr Jézusba vetett hit által történik. Mindegyikük más evangéliumot hirdet, némelyek a jó cselekedetek és az emberi jóság által való megváltást.

Ha e szekták toborzói ajtónkon kopogtatnak, mit tegyünk? János nem hagy kétséget afelől: küldjétek el! Kerüljetek vele mindenféle kapcsolatot. „Ne fogadjátok be házatokba, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel" (2Jn 10).

 


Július 12. Ő harcol értünk!

„...Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. "
2Krónika 20:15, 

 az Úr harca ez

Ha valaki az Úr Jézus katonája, előbb vagy utóbb számíthat arra, hogy támadások érik. Minél bátrabban hirdeti Isten igazságát, minél gondosabban valósítja meg életében ezt az igazságot, annál inkább ki van téve támadásoknak. Egy öreg puritán mondotta: „Aki a vezér közelében harcol, az biztos célpontja az ellenség lövészeinek."

Igazságtalanul megvádolják azzal, amit nem követett el. Rágalmakkal, pletykahadjárattal ártanak neki. Kicsúfolják és nevetségessé teszik. Ilyen bánásmódban részesül a világtól, és sajnos, olykor még keresztyén testvérei részéről is.

Ilyen helyzetben fontos emlékeznünk arra, hogy a harc nem a mienk, hanem Istené. És támaszkodnunk kell a 2Mózes 14,14 ígéretére: „Az Úr harcol értetek; ti pedig maradjatok veszteg." Ez azt jelenti, hogy nem kell sem védekeznünk, sem pedig visszaütnünk. Az Úr igazol bennünket, amikor eljön az ideje.

F. B. Meyer írja: „Milyen sokat veszíthetünk akár egyetlen szóval: légy csöndben, maradj nyugodt; ha arcul ütnek jobb felől, tartsd oda a másik arcodat is! Sohase add vissza a sértést. Ne féltsd se a jó híredet, se jellemedet - mindezek az Ő kezében vannak, és ha magad akarod megőrizni azokat, csak beszennyezed őket."

József világító példája annak, hogy nem kell védekeznünk, ha igazságtalanul vádolnak bennünket. Ő az ügyét Istennek ajánlotta. Isten pedig helyreállította jó hírét, és magas tisztségbe juttatta.

Krisztusnak egyik idős szolgája tanúságot tett arról, hogy az évek során sok igazságtalanságban volt része. Ő azonban Augustinus szavaival imádkozott: „Uram, szabadíts meg attól a belső kényszertől, hogy szüntelen igazolni akarjam magamat." Elmondja, hogy az Úr még mindig igazolta őt, vádolóit pedig leleplezte.

Természetesen itt is az Úr Jézus a legmagasztosabb példánk, „...mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél" (1Pt 2,23).

Ez tehát a mai napra szóló üzenet. Amikor hazug vádak érnek, ne védekezzünk! Az Úré a háború. Ő harcol értünk. Mi maradjunk csöndben!

 


Július 11.  Hirdesd, mégha el is ítél!

„Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék," Filippi 3,12

 ApCsel_20_24

Láttuk, hogy magatartásunknak összhangban kell lennie vallástételünkkel. De hogy ezt a témát átfogóan és több oldalról mutassuk be, még két megjegyzést kell fűznünk hozzá.

Először is be kell látnunk, hogy sohasem fogjuk Isten igazságát tökéletesen és teljesen kiábrázolni, amíg ebben a világban élünk. Még ha mindent meg is teszünk, ami rajtunk áll, akkor is be kell látnunk, hogy „haszontalan szolgák" vagyunk. Csakhogy ezt a tényt sohasem használhatjuk fel csődjeink és középszerűségünk mentegetésére. Kötelesek vagyunk a beszédünk és az életvitelünk közti szakadékot egyre jobban szűkíteni.

A második, amit meg kell gondolnunk, az a következő: az üzenet mindig nagyobb, mint a küldönc, bárki legyen is az. Andrew Murray mondta: „Mint az Úr követei, előbb vagy utóbb kénytelenek leszünk olyan Igéket hirdetni, amelyeket mi magunk nem mindig tudunk megvalósítani a magunk életében.". Harmincöt évvel a „Maradj meg Jézusban" c. könyvének megjelenése után ezt írta: „Szeretném, ha megértenék, hogy egy prédikátor vagy keresztyén szerző gyakran olyan vezetést kaphat, hogy többet mondjon, mint amit ő maga megtapasztalt. Én sem tapasztaltam meg mindazt, amiről akkor írtam. Még most sem mondhatom el, hogy már mindazt megtapasztaltam."

Isten igazsága hatalmas és magasztos. Oly végtelenül magasztos, hogy nekünk (ahogy Guy King írja) „félnünk kellene, nehogy érintésünk által megrontsuk". De hát sohase beszéljünk róla csak azért, mert még mi magunk nem értünk fel a csúcsra? Ellenkezőleg, hirdetjük azt még akkor is, ha ezáltal önmagunkra is ítéletet mondunk.

Még egyszer hangsúlyoznunk kell, hogy mindennek meggondolása sohasem lehet mentség az Úrhoz méltatlan magatartásunkra. De sohasem szabad igazságtalanul elítélnünk Isten emberét, csak azért, mert üzenete néha olyan magaslatokat ostromol, amelyeket ő maga sem ért még fel. És őrizzen ez meg bennünket attól is, hogy Isten teljes tanácsvégzését ne hirdessük csak azért, mert még nem tapasztaltuk meg annak teljes mélységét és magasságát. Isten ismeri szívünket. Tudja, hogy gyarló képmutatók vagyunk-e, vagy igyekszünk egyre magasabbra.


Július 10  Te vagy az üzenet!

„Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket." János 13,17

 

Aki a keresztyén hitet hirdeti és tanítja, annak cselekedetekre is kell váltania azt, amit tanít. Az igazság élő példaképének kell lennie a világ előtt. Isten akarata, hogy az Ige láthatóvá váljon az övéi életében.

A világra sokkal nagyobb hatást gyakorolnak a tettek, mint a szavak. Edgar Guest így ír: „Inkább szeretnék csak egyetlen egyszer látni egy prédikációt, mint naponta hallani egyet." És ismerjük mindnyájan azt a megjegyzést: „Nem hallom, mit mondasz, mert olyan hangosan beszél az, ami vagy!"

H. A. Ironside mondta: „Semmi se zárja le az ember ajkait annyira, mint a mindennapi élete." Hasonló értelemben ír Henry Drummond (1851-1897, skót író és evangélista, Moody munkatársa): „Az ember maga az üzenet." Carlyle Thomas (1795— 1881, skót szerző) hozzáteszi: „A tények korszakában a szent élet a legjobb érv Isten mellett... Szavaknak csak akkor van súlyuk, ha egy férfi áll mögöttük." E. Stanley Jones mondta: „Az Igének testté kell bennünk lennie, és csak azután lehet rajtunk keresztül ható erővé." „Ha az igazat hirdetem, de nem aszerint élek, akkor valótlanságot mondok Istenről" - mondta Oswald Chambers.

Természetesen tudjuk, hogy az Úr Jézus az egyetlen, aki tökéletesen megtestesítette azt, amit tanított. Üzenete és élete között semmiféle ellentmondás nem volt. Amikor a zsidók megkérdezték: „Ki vagy te?", azt felelte: „Az, akinek eleitől fogva mondom magam" (Jn 8,25.). Életvitele és igehirdetése teljes összhangban volt. Nálunk is így kellene lennie, hogy a kettő egyre jobban közelítsen egymáshoz.

Két testvérnek doktori címe volt, az egyiknek, mint prédikátornak, a másiknak, mint orvosnak. Egy napon egy gondoktól gyötört asszony jött, hogy fölkeresse a prédikátort, de nem volt biztos benne, a két doktor közül melyik lakik ott. Amikor a prédikátor ajtót nyitott, az asszony megkérdezte: „Ön az a doktor, aki prédikál, vagy az, aki gyógyít?" Ez a kérdés újra tudatosította benne annak szükségességét, hogy élő példájává kell lennie annak, amit tanít!

Hiteles élet

 


Július 9 Kiálts, s Ő megment

"Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." Róma 10,13


Még soha senki nem hívta úgy teljes szívéből az Úr nevét segítségül, hogy ne üdvözült volna. A szívből fakadó, kétségbeesett hívás sohasem marad meghallgattatás nélkül. Ha saját lehetőségeink végéhez értünk, ha feladtunk minden emberi reményt arra nézve, hogy magunkat megmentsük, és már sehová sem fordulhatunk segítségért, csak fölfelé: nos, ha ebben a kétségbeejtő helyzetben az Úrhoz küldünk kiáltást, akkor Ő meghall és meghallgat minket.

Indiában egy fiatal szikh elhatározta, hogy öngyilkosságot követ el, ha nem talál békességet. Így imádkozott: „Ó, Isten - ha létezik egyáltalában Isten -, jelentsd ki nekem Magadat ma éjjel." Elhatározta, hogy ha hét órán belül erre a hívásra nem kap választ, akkor a vonat elé veti magát.

Kora hajnalban hangot hallott, amely azt mondta neki hindusztáni nyelven: „Imádkoztál azért, hogy megismerd a helyes utat. Nos, miért nem indulsz el rajta? Én vagyok az út."

Beszaladt apja szobájába, és azt mondta: „Keresztyén vagyok! Nem tudok többé senki mást szolgálni, csak az Úr Jézust. Halálom napjáig övé az életem."

Soha még senkiről nem hallottam, hogy ha teljes komolysággal segítségül hívta az Úr nevét, ne hallgatta volna meg őt. Természetesen vannak olyanok is, akik csak akkor könyörögnek az Úrhoz, amikor nagy bajban vannak. Megígérik, hogy ezentúl Neki élnek, ha megsegíti őket. Gyorsan elfelejtenek azonban mindent, amikor elmúlt a baj. Isten ismeri szívüket; tudja, hogy ők alkalmi emberek, akik csak bajukban fordulnak Hozzá, de még sohasem adták át őszintén és teljesen szívüket Neki.

Az viszont tény, hogy Isten mindig kijelenti magát azoknak, akik kétségbeesetten igyekeznek megtalálni Őt. Azokban az országokban is megvannak útjai és eszközei, amelyekben nem lehet csak úgy egyszerűen Bibliához jutni. Szól a Szentírás egy része, személyes bizonyságtételek, keresztyén irodalom vagy a körülmények csodálatos találkozásán keresztül. Így a legmélyebb értelemben igaz, hogy „aki Istent keresi, az már meg is találta".

Néma  kiáltás

 


 


Július 8 Ne hanyagold el a saját kerted!

 

„...szőlőt őriztették velem; a magam szőlőjét nem őriztem." Énekek éneke 1,6b

Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz..

Szulamitot fivérei a szőlőjükbe küldték dolgozni. S miközben azok szőlőjét gondozta, a maga szőlőjét (azaz saját személyes megjelenését) elhanyagolta. Bőrét kiszárította a nap, és nyilván haja is összekócolódott.

Mindig fennáll annak a veszélye, hogy saját szőlőnket elhanyagoljuk, miközben buzgón foglalkozunk valaki máséval. Lehet pl., hogy annyira lefoglal bennünket a gyülekezeti szolgálat, hogy elveszítjük saját családunkat. Ha Isten gyermekekkel ajándékoz meg bennünket, akkor számunkra ezek a gyermekek jelentik a legelső missziói mezőt. Ha majd egyszer megállunk az Úr előtt, egyik legnagyobb örömünk lesz, ha elmondhatjuk: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem" (Zsid 2,13). A hálás hallgatóság tetszésnyilvánítása nem kárpótolhat azért, hogy elveszítettük saját fiainkat és leányainkat.

A Szentírásból világosan kitűnik, hogy a hívő ember felelőssége mindig otthon kezdődik. Miután az Úr Jézus kiűzte a gadarénusból a démonokat, megparancsolta neki: „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, mely nagy dolgot tett az Úr veled, és hogyan könyörült meg rajtad" (Mk 5,19). Sokszor úgy látszik, hogy a legnehezebb szolgálati területünk saját „hátsó udvarunk", pedig éppen ott kell kezdenünk.

Mikor az Úr a missziói parancsot adta tanítványainak, akkor is azt mondta: „...Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig" (Csel 1,8). Tehát a szolgálatukat Jeruzsálemben kellett kezdeniük (amely ez idő tájt az otthonuk volt)!

András nem hanyagolta el saját szőlejét. Ezt olvassuk róla: „Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: »Megtaláltuk a Messiást (ami megmagyarázva azt jelenti: Felkent)«" (Jn 1,41).

Kétségkívül vannak esetek, amikor a hívő ember hiába fáradozik azon, hogy hozzátartozóit Krisztusnak megnyerje, mert azok csökönyösen megmaradnak hitetlenségükben. Egyikünk sem kezeskedhetik saját rokonainak és ismerőseinek örök üdvösségéről. Amitől azonban őrizkednünk kell, az annak a veszélye, hogy annyira elfoglaljuk magunkat a másokért való szolgálatban, hogy közben saját családi körünket elhanyagoljuk. Ilyen esetekben a saját szőlőnk a legfontosabb és legsürgősebb feladat.

 


Július 7 Pillanatnyi szevedés - örök dicsőség

 

„Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk." Róma 8,18

 E mostani idők szenvedései - önmagukban nézve - borzalmasak lehetnek. Gondolok most a keresztyén mártírok gyötrelmeire, vagy arra, amit Isten nem egy gyermekének el kellett szenvednie a koncentrációs táborokban. És mit mondjunk azokról a rettenetes szenvedésekről, amelyek a háborúval kapcsolatosak, vagy a balesetek okozta csonkításokról és bénulásokról? Emberek testének kimondhatatlan fájdalmairól, amiket a rák vagy más betegségek okoznak?

És mégis, a testi szenvedés nem az egyetlen. Olykor úgy tűnik, hogy a testi szenvedést könnyebb elviselni, mint a lelki kínt. Salamon nyilván személyes tapasztalata alapján írta: „Az ember szelleme elviseli a szenvedést, de ha a szellem összetörik, azt el lehet-e hordozni?" (Péld 18,14). Ilyen például az a szenvedés, amit a házastárs hűtlensége okoz, vagy egy szeretett hozzátartozónk halála, esetleg súlyos csalódás. Szívfájdalmat okoz, ha elhagyott és elárult bennünket a hű barát. Olykor csak csodálkozunk azon, hogy mennyi csapást, fájdalmat, szenvedést képes elviselni az ember.

Ezek a szenvedések - magukban nézve - lesújtóak. De ha az eljövendő dicsőséghez mérjük őket, akkor csupán tűszúrások. Pál azt mondja, hogy „nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk". Ha már a szenvedések is ily nagyok, milyen lenyűgözően nagynak kell lennie majd a dicsőségnek.

Egy másik igehelyen az apostol valóságos örömujjongásban tör ki, amikor így beszél: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó, nagy, örök dicsőséget szerez nekünk" (2Kor 4,17). Ha mérlegre tesszük őket, kiderül, hogy a szenvedések pehelykönnyűek, míg a dicsőség mérhetetlenül súlyos. Ha naptár szerint nézzük, a szenvedések csak egy pillanatig tartanak, míg a dicsőség örökkévaló.

Ha utunk végén Üdvözítőnkre tekintünk, akkor e jelenlegi idő szenvedései jelentéktelenné halványulnak:

Jutalmunkat majd elnyerjük egyszer,
ha mindig az Úr Jézusra nézünk,
próbatételeink nem nehezek,
ha tudjuk, hogy Ő is ott van vélünk!
Pillantásunk hű tekintetére
bátorítás további küzdésre.

 


Július 6 Ne szomorítsd meg!

"És ne szomorítsátok meg az Isten Szent Szellemét, aki által meg vagytok pecsételve a váltság napjára." Efézus 4,30

 Meg ne szomoritsátok...

Ahogyan a gyülekezeti összejöveteleken lehetséges a Szent Szellem kioltása, ugyanúgy a személyes életünkben is meg tudjuk Őt szomorítani. A „megszomorít" szó bizonyos gyöngédséget tartalmaz. Csak azt szomoríthatjuk meg, aki szeret minket. A szomszéd komisz kölykei nem szomorítanak meg minket, saját neveletlen gyermekeink azonban nagyon is.

A Szent Szellem szeret minket. Elpecsételt a megváltás napjára. Ezért lehetséges az, hogy megszomorítjuk! De mivel tesszük ezt? A bűnnek minden formája megszomorítja. Mindaz, ami szentségtelen, mélységesen megszomorítja Őt. A „ne szomorítsátok meg" intés egy sor bűn közepette jelenik meg, amelyektől óv az Ige. A felsorolás nem teljes, csak példaszerű.

- A hazugság megszomorítja a Szent Szellemet (25. v.) - szükséghazugság, „rossz" és „kevésbé rossz" hazugság, túlzások, féligazságok és egyoldalúan beállított tényállás. Isten nem hazudik, és az övéinek sem adja meg ehhez a jogot.

- A harag, amely gyakran bűnné lesz, szintén megszomorítja a Szellemet (26. v.). Az egyetlen eset, amikor jogos a harag, ha Isten ügyéről van szó. Minden másnemű haraggal csak újabb hídfőállást építünk az ördögnek (27. v.).

- A lopás megszomorítja a Szent Szellemet, akár anyánk pénztárcájáról van szó, vagy munkaadónk idejéről, akár szerszámokról vagy irodai anyagokról (28. v.).

- Bomlasztó (rothadt) beszéd is megszomorítja a Szent Szellemet (29. v.). Akár szennyes, kétértelmű viccről, akár üres, haszontalan fecsegésről van szó. Beszédünk legyen építő, szükséges és áldásos.

- Keserűség, harag, indulat, kiabálás és istenkáromlás egészíti ki a 4. fejezet listáját.

A Szent Szellem egyik főszolgálata az, hogy bennünket az Úr Jézussal való foglalkozásra indít. De ha vétkezünk, kénytelen ezt a szolgálatot abbahagyni, hogy helyreállítsa és rendezze az Úrral való közösségünket. De még így sem vagyunk képesek arra, hogy a Szent Szellemet végleg elkeserítsük. Ő nem hagy el minket soha. Elpecsételt minket a megváltás napjára. Ez azonban sohasem lehet mentség a közönyünkre és gondatlanságunkra, hanem egyik legmélyebb indíték kell, hogy legyen a megszentelődésünkre!

25. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. 26. "Ha haragusztok is, ne vétkezzetek": a nap ne menjen le a ti haragotokkal, 27. helyet se adjatok az ördögnek. 28. Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. 29. Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. 30. És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára. 31. Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. 32. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.

Efézus 4:25-32

 

 


Július 5. Ne oltsd ki!

„A Szellemet ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg." 1Tesszalonika 5,19-20

Szent Szellem tüze 

A kioltásnál általában a tűzre gondolunk. Kioltjuk a tüzet, ha vizet öntünk rá. Ezáltal egészen kialszik, vagy legalábbis nem terjed tovább. A Szentírás azonban a Szent Szellemről beszél. Ha emberek Őáltala vezetni engedik magukat, azok buzgók, lángolnak az Úrért, és örömmel szolgálnak Neki. Viszont kioltják a Szent Szellemet, ha elnyomják kijelentését Isten népének gyülekezeteiben.

Pál ezt mondja: „A Szellemet ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg." Abból, hogy a Szellem kioltását a prófétálás megvetésével köti össze, arra következtethetünk, hogy a kioltás főként a helyi gyülekezet összejöveteleivel kapcsolatos.

Kioltjuk a Szellemet, ha megszégyenítjük azt, aki bizonyságot tett Krisztusról, akár imádságban, akár az Ige szolgálatában. Más dolog az építő kritika, és más, ha valakit kritizálunk pusztán a szavak megválasztása vagy lényegtelen részletek miatt, mivel ekkor az a veszély fenyeget, hogy az illetőt elbátortalanítjuk a további nyilvános szolgálattól.

Kioltjuk a Szellemet akkor is, ha az istentiszteleteinket annyira beszorítjuk egy meghatározott keretbe, hogy ezzel szinte kényszerzubbonyt húzunk rá. Ha bizonyos dolgokat imádsággal és a Szent Szellem vezetésével szabályozunk, akkor senki sem tehet észrevételt ellene. De azok a rendelkezések, amelyek pusztán emberi megfontolás eredményei, a Szent Szellemet a néző szerepére ítélik vezetés helyett.

Isten számos kegyelmi ajándékot adott a gyülekezetnek. Különböző időkben különböző ajándékokat használ fel. Az egyik testvérnek talán intő szava van a gyülekezethez. De ha minden nyilvános szolgálat néhány meghatározott testvér kezében összpontosul, akkor a Szent Szellemnek nincs meg az a szabadsága, hogy a szükséges üzenetet a kellő időben közölje. Ilyen módon is ki lehet oltani a Szellemet.

Végül kioltjuk a Szellemet akkor, ha személyes életünkben ellenszegülünk vezetésének és sürgető parancsának. Talán arra indít minket, hogy bizonyos szolgálatot végezzünk el, mi azonban emberektől való félelmünk miatt visszariadunk tőle. Vagy szívünkre helyezi, hogy nyilvánosan imádkozzunk, de félénkségünk miatt csöndben maradunk. Eszünkbe jut egy ének, amely az alkalomhoz nagyon illő lenne, de nincs bennünk bátorság, hogy ajánljuk.

A végeredmény az, hogy a Szellem tüze kialszik; gyülekezeteink elveszítik közvetlenségüket és erejüket, és Krisztus Teste azon a helyen elszegényedik.

 


Július 4.  Vízre van szükséged!

„Nem akarsz új életet adni nekünk, és örömöt szerezni népednek?" Zsoltár 85,7

vízre van szükséged

A szellemi hanyatlás állapota gyakran olyan, mint a rák: nem is tudunk róla, hogy betegek vagyunk! Lehet szellemileg fokozatosan annyira kihűlni, hogy valójában nem is tudjuk, mennyire testiesek lettünk. Olykor egy szerencsétlenség, válságos élmény vagy prófétai szó kell ahhoz, hogy megláttassa velünk kétségbeejtő nyomorúságunkat. Csak ekkor vehetjük igénybe Isten ígéretét: „Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra" (Ézs 44,3).

Sürgős szükségem van megelevenedésre, ha kiveszett belőlem a buzgóság Isten Igéje iránt, ha imaéletem rutinná vált (vagy egészen megszűnt), ha „elhagytam az első szeretetet".

Istennek újra meg kell érintenie szívemet, ha jobban érdekel az üzletem, mint a gyülekezeti összejövetel, ha a munkába pontosan érkezem, de az összejövetelekre késve, ha hivatásomban megbízható vagyok, de a gyülekezetben csak néha bukkanok fel. Felfrissülök, ha pénzért elvégzek bizonyos dolgokat, amiket az Úrért nem vagyok hajlandó megtenni, ha több pénzt fordítok a magam jólétére, mint az Úr ügyére.

Megújulásra van szükségünk, ha szívünkben irigység, harag és keserűség rejtőzik. Ha ártalmas pletykákat és rágalmakat terjesztünk. Ha már nem vagyunk készek beismerni saját igazságtalanságainkat, vagy megbocsátani másoknak, ha megvallják nekünk botlásukat. Megújulásra van szükségünk, ha az otthoniakkal kutya-macska módjára élünk együtt, a gyülekezetben pedig úgy teszünk, mintha nálunk minden a legnagyobb rendben lenne. Megújulásra van szükségünk, ha beszédünkben, cselekedeteinkben, egész életstílusunkban a világhoz alkalmazkodtunk. (És milyen nagy a nyomorúságunk, ha Sodoma vétkében marasztaltatunk el - fenség, kenyérbőség és zavartalan békesség - de könyörtelenség.)

Amint tudtára ébredtünk hidegségünknek és szegénységünknek, akkor támaszkodhatunk a 2Krónika 7,14 ígéretére:

„...de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz útjaikról, én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat".

A bűnvallás a megújulás kezdete.

A bűnbánat s a bűn megvallása
megeleveníti beteg szívemet,
Úr Jézus Krisztus! Kezdd a munkát rajtam,
hiszen Tőled jött ez az üzenet:
áldd meg a kapott új életemet!

 


Július 3.  Vendégszeretet

„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg."Zsidók 13,2

Murillo_ Abraham

 

A vendégszeretet nemcsak szent kötelesség („a vendégszeretetről meg ne feledkezzetek"), hanem nagyszerű meglepetések ígérete is („mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg").

Az a nap is úgy kezdődött Ábrahám számára, mint a többi. És akkor egyszerre csak megjelent előtte három férfi, amikor sátra előtt ült. A patriarcha tipikus keleti módon fogadta Őket - megmosta lábukat, kikereste számukra a leghűvösebb pihenőhelyet egy fa alatt, kiválasztott a csordából egy borjút, megkérte Sárát, hogy süssön lángost, és azután nagyszerű lakomát szolgált fel nekik.

Egyébként ki volt ez a három férfi? Ketten közülük angyalok voltak, a harmadik az Úr angyala volt: mi úgy látjuk, hogy az Úr angyala az Úr Jézus volt, aki emberi alakban jelent meg.

Ábrahám tehát nemcsak angyalokat vendégelt meg, hanem magát az Urat is. Talán egyszer mi is részesülünk ebben a kiváltságban, akármilyen hihetetlenül hangzik is.

Sok keresztyén család tud tanúságot tenni arról, milyen nagy áldást jelentett számukra, mikor istenfélő férfiakat és asszonyokat láttak vendégül házukban. Gyermekeik a vendégek által olyan benyomást kaptak Istenről, hogy annak hatása egész életükben elkísérte őket. Újra fellobogott az Úrért való buzgóság lángja, gyászoló szívek megvigasztalódtak, problémák megoldódtak. Sokat köszönhetünk ezeknek az „angyaloknak", akiknek már puszta jelenléte is áldás volt a házunkra!

De felülmúlhatatlan kiváltságunk az is, hogy az Úr Jézust vendégül láthatjuk. Valahányszor az övéi közül valakit az Ő nevében befogadunk, az ugyanolyan, mintha Őt Magát fogadnánk be (Mt 10,40). Ha valóban hiszünk ebben, akkor szívesen felkínáljuk mindenünket a vendéglátásnak ebben a csodálatos szolgálatában. Akkor vendégszeretőek vagyunk „zúgolódás nélkül" (1Pt 4,9). Minden vendéggel úgy bánunk, ahogy magával Jézus Krisztussal bánnánk. Otthonunk pedig olyan lesz, mint Mária és Márta háza Betániában - ahol az Úr Jézus oly szívesen tartózkodott.

 


Július 2.  Válaszd a jobb részt!

"Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, válójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle." Lukács 10,41-42

Márta és Mária

Mária csendesen ült az Úr Jézus lábánál, és hallgatta szavát. Márta zaklatottan és izgatottan sürgölődött szolgálatában, és bosszankodott azon, hogy Mária nem segített neki. Az Úr Jézus nem a szolgálata miatt dorgálta meg Mártát, hanem a közben tanúsított magatartásért. Úgy tűnik, Márta fölcserélte az elsőbbségi sorrendet: fontosabbnak tartotta a szolgálatot az istentiszteletnél.

Sokan vagyunk Mártához hasonlóak. Sikertípusok vagyunk, ezért inkább tevékenykedünk, mintsem tétlenül ülünk. Büszkék vagyunk arra, hogy jól szervezünk, szorgalmasak vagyunk, és nagy a teljesítőképességünk. Annyira foglalkoztat bennünket a munka, hogy reggeli bibliaolvasásunk alatt is ezerféle elintézendő dolog gondolata nyüzsög a fejünkben. Imádságaink is zűrzavarosak, mert gondolataink vándorolnak „Dántól Beérsebáig", hogy megtervezzük napunkat. És könnyen megkeseredünk, ha a többiek nem segítenek. Azt hisszük, mindenkinek úgy kellene tennie, amint mi teszünk.

Azután vannak olyanok, mint Mária. Tele vannak szeretettel mások iránt. Egész életük ezt sugározza. És különösen szeretik az Úr Jézust. Nem lusták és nem kényelmeskedők, noha mi, Márták, gyakran annak látjuk őket. Egyszerűen csak másképpen rangsorolják a dolgokat.

Mi magunk is jobban szeretünk egy melegszívű és szeretettel teljes személyt, mint egy olyant, aki hűvös és fölényes, és akinek csak a munkája jár az eszében. Jobban megragadja szívünket az olyan gyermek, aki átölel és megcsókol minket, mint az olyan, aki túlságosan el van foglalva a játékával ahhoz, hogy minket figyelemre méltasson.

Jól fejezte ki valaki, amikor ezt mondta, hogy Istent jobban érdekli az istentiszteletünk, mint a szolgálatunk; a mennyei Vőlegény azért jön, hogy feleségül vegye menyasszonyát, nem pedig azért, hogy egy szolgát fogadjon fel.

Krisztus nem azt kívánja tőlünk, hogy
belevetve magunk a munkába,
ne maradjon időnk csöndes imára,
és lábainál ülve olykor türelmes várakozásra.

Mária a jó részt választotta, amely nem vétetik el tőle. Bárcsak mindnyájan ugyanezt tennénk!

 


Július 1. Felismerlek

"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten."
1Korintus 13:12,

Megdicsőülés

Természetes és érthető, ha tudni szeretnénk, hogy a mennyben fölismeijük-e majd szeretteinket. Míg konkrét igehely egyetlen sincs, amely ezzel a témával különösképpen foglalkoznék, vannak különböző utalások, amelyek alapján eligazodhatunk ebben a kérdésben.

Először is a tanítványok fölismerték az Úr Jézust megdicsőült feltámadott testében. Külső megjelenése változatlan volt. Minden tévedés ki volt zárva, „maga Jézus" volt az! Ehhez hasonlóan mi is magunkon fogjuk viselni személyes vonásainkat a mennyben, de megdicsőült formában! A Szentírásban nincs utalás arra, hogy a mennyben mindnyájunknak egyforma külsőnk lenne. Ha az 1János 3,2-ben azt olvassuk, hogy hasonlóvá leszünk Őhozzá (Jézushoz), akkor ez azt jelenti: erkölcsi tekintetben hasonlítunk majd hozzá, azaz mindörökre szabadok leszünk a bűntől és következményeitől. De az bizonyos: külsőnkben nem leszünk Hozzá hasonlók olyan értelemben, hogy összetéveszthetőek lennénk Ővele. Soha!

Másodszor semmi okunk azt hinni, hogy a mennyben kevesebbet tudunk majd, mint itt a földön. Itt fölismerjük egymást, miért lenne bármi különleges abban, hogy ott fönt is fölismerjük egymást. Ha ott „úgy fogunk ismerni, ahogyan most megismertetünk", akkor ez egyértelmű.

Pál számított arra, hogy a mennyben majd viszontlátja a tesszalonikabelieket. Azt mondta, hogy ők az ő reménysége, dicsősége, koszorúja és öröme (1Tesz 2,19).

Arra is vannak utalások a Bibliában, hogy az emberek elnyerték és elnyerik majd a képességet arra, hogy fölismerjenek olyan személyeket is, akiket azelőtt még sohasem láttak. Péter, Jakab és János fölismerték Mózest és Illést a megdicsőülés hegyén (Mt 17,4).

A gazdag ember a pokolban fölismerte Ábrahámot (Lk 16,24). Jézus azt mondta a zsidóknak, hogy meg fogják majd látni Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és valamennyi prófétát Isten országában (Lk 13,28).

Hozzá kell azonban fűznünk mindehhez egy figyelmeztetést: szeretteinket föl fogjuk ismerni a mennyben, de nem olyan kapcsolatban, mint amilyenben itt voltunk a földön! Így pl. nem lesz többé férj-feleség kapcsolat. Ez világosan kiderül az Úr szavaiból a Máté 22,30-ban: „Mert a feltámadáskor nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben."


 

 

William MacDonald rendkívül gyakorlatias áhítatos-könyve Isten Igéjének a szeretetét, és az Úr Jézus Krisztus iránti odaadásunkat kívánja felébreszteni és ébren tartani.

A fentiekből adódóan a mindennapokban előforduló nehézségek, bűnök isteni megoldásában kíván útmutatást adni.

forrás: http://velunkazisten.hu/osvenyem/Osvenyem_vilagossaga

 


 

 Ösvényem világossága Január 1 - Június 30