William MacDonald: Ösvényem világossága

 

 

 

Ösvényem világossága

William MacDonald: Ösvényem világossága 

 

 

 

Június 26 Készen a segítésre

„Ő pedig így szólt hozzájuk: »Jöjjetek el velem csak ti magatok egy lakatlan helyre...«. Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre... De sokan meglátták és felismerték őt, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket... Jézus megszánta őket."
Márk 6,31-34

 

Könnyen felháborodunk, ha megzavarnak bennünket valamilyen munkánkban. Elpirulok, ha arra gondolok, milyen gyakran bosszankodtam váratlan következmények miatt, amelyek megakadályoztak egy magam elé tűzött feladat elvégzésében. Talán éppen írtam valamit, és a szavak csak úgy áradtak a tollam alól. És akkor hirtelen csöngött a telefon, vagy valaki az ajtóm előtt állt, hogy tanácsot vagy lelkigondozói segítséget kérjen. Az efféle zavarást nagyon nem szívesen vettem 

Az Úr Jézus sohasem bosszankodott, ha megzavarták. Az ilyent a mennyei Atya kezéből úgy fogadta, mint az Ő tervét arra a napra. 

Valójában annak gyakorisága, ahányszor félbeszakítanak, a hasznosságunk mértéke. Az „Anglican Digest" egyik szerzője írja: „Ha ön kétségbe van esve, mert gyakran félbeszakítják munkáját, gondoljon arra, hogy a félbeszakítások száma jelzi életének hatásosságát és kisugárzó erejét. Csak a segítőkész és erőt sugárzó embereket terhelik meg mások a maguk nyomorúságával. A zavarások, amelyek miatt bosszankodunk, jelzik, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk. A lehető legsúlyosabb ítélet, amit magunkra vonhatunk - és ez olyan veszély, amelytől óvakodnunk kell - az, ha olyan függetlenek vagyunk, ha olyan kevéssé vagyunk segítségre készek és képesek, hogy már senki sem zavar minket, és magunkra maradunk valamilyen kényelmetlen érzéssel."

Egy nagyon elfoglalt háziasszony fölnézett munkájából, és észrevette, hogy férje korábban jött haza, mint szokott. „Mit csinálsz te itt?" - kérdezte tőle fojtott haraggal. „Nos, itt lakom" - felelte férje görcsös mosollyal. Később ezt írta ez az asszony: "Azóta amikor férjem hazajön, azonnal félreteszem a munkámat, szeretettel üdvözlöm, és éreztetem vele, hogy számomra föltétlenül ő van az első helyen."

Minden reggel le kell tennünk egész napunkat az Úr elé, és kérni kell, hogy Ő rendezze el a részleteket. Ha azután valaki megzavar bennünket, akkor tudjuk, hogy az illetőt Ő küldte. Meg kell tudnunk az okát, amiért jött, és segítenünk kell rajta képességünk szerint. Megeshet, hogy annak a napnak éppen az lesz a legfontosabb tennivalója, még ha emiatt valamit félbe is kellett szakítani.


Június 25 Akartam, de ti nem akartátok

„Fiam, Absolon! Fiam, fiam, Absolon! Bárcsak én haltam volna meg helyetted, fiam, fiam, Absolon!"
2Sámuel 19,1

Menny és pokol

Absolon apjának, Dávidnak jajveszékelése olyan hívő fájdalmát tükrözi, akik hitre nem jutott rokonaikat siratják, akikért éveken át imádkoztak. Van-e erre a fájdalomra balzsamolaj Gileádban (Jer 8,22)? Hogyan kell az ilyen esetet fogadnunk az Írás szerint?

Nos, először is: sohasem lehetünk egészen bizonyosak abban, hogy valaki valóban Krisztus nélkül halt meg. Hallottunk egy férfi bizonyságtételéről, akit a ló levetett a hátáról, és épp ebben a pillanatban fogadta el Krisztust. „A nyereg és a föld között kért és talált kegyelmet." Egy másik férfi megcsúszott a kötélhágcsón, és megtért, még mielőtt belecsapódott a tengerbe. Ha bármelyikük meghalt volna a balesetkor, senki nem tudta volna, hogy hitben halt meg.

Hisszük, hogy az ember még a kóma állapotában is megtérhet. Orvosi tekintélyek állítják, hogy az ember gyakran még a kóma állapotában is hallja és megérti azt, ami a szobában történik, amit ott mondanak, még ha őmaga már nem tud is beszélni. Pedig, ha az ember hall és ért, miért ne fogadhatná el hittel, határozott döntéssel az Úr Jézust?

De tegyük fel a legrosszabb esetet. Tegyük fel, hogy az illető valójában meg nem tért állapotában hal meg. Milyen legyen ilyenkor a magatartásunk? Ilyenkor egyértelműen Isten oldalán kell állást foglalnunk saját testünkkel és vérünkkel szemben is. Nem Isten tehet arról, ha valaki bűneiben hal meg. Isten mérhetetlen nagy áron utat készített az ember számára, amelyen bűneiből megszabadulhat. Az üdvözítés Isten ingyen ajándéka, teljesen független érdemeinktől vagy vétkességünktől. Ha valaki elutasítja magától az örök életet, akkor mit tehet még Isten? Nem kényszerít oda olyan embereket, akik egyáltalán nem kívánkoztak oda, mert akkor az már nem lenne többé mennyország.

Ha tehát valamelyik szerettünk az örök élet reménysége nélkül hal meg, akkor csak osztozzunk Isten fiának szívfájdalmában, amikor Jeruzsálem fölött sírt: „Akartam..., de ti nem akartátok" (Mt 23,37).

Tudjuk, hogy az egész föld Bírája igaz ítéletet tesz majd (1Móz 18,25). Ő tehát igaz akkor is, amikor kárhoztatja az elveszetteket, ugyanígy, amikor üdvözíti a bűnbánó bűnösöket.

 

 


Június 24  Benépesíti az örökkévalóságot

 „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa." Márk 10,14

A gyermekek halála mindig különösen súlyos próbát jelent Isten népe hite számára, és fontos, hogy szilárd bibliai alapunk legyen, amelyhez ilyen időben ragaszkodni tudunk.

A keresztyének között általános az a felfogás, hogy azok a gyermekek, akik meghalnak, még mielőtt erkölcsileg felelős döntéseket tudnának hozni, üdvözülnek a Bárány vére által. Végső következtetésük valahogy így hangzik: mivel a gyermeknek sem képessége, sem lehetősége nem volt, hogy az Urat, mint Üdvözítőt elfogadja vagy visszautasítsa, ezért Isten Krisztusnak a kereszten elvégzett művének teljes értékét beszámítja neki. Az Úr Jézus halála és feltámadása által üdvözül, még ha ő maga sohasem volt abban a helyzetben, hogy megértse a váltságmű megmentő hatását.

Azt, hogy egy gyermek mikor érkezik el abba az életkorba, amikor már képes önálló erkölcsi döntésre, egyedül Isten tudja. Annyi bizonyos, hogy minden eset más, egyik gyermek korábban érik, mint a másik.

És még ha nincs is olyan igehely, amely egyértelműen kijelentené, hogy azok a gyermekek, akik az erkölcsi döntési képesség életkora előtt meghalnak, a mennybe jutnak, mégis van két vonal a Szentírásban, amelyek ezt a nézetet támasztják alá. Az elsőt mai igeversünkben találjuk: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem Őket, mert ilyeneké az Isten országa" (Mk 10,14). Az Úr Jézus a gyermekekről beszélt, amikor ezt mondta: „...ilyeneké az Isten országa". Nem mondta, hogy meg kell nőniük ahhoz, hogy az Isten országába bemehessenek, hanem azt mondta, hogy épp hozzájuk hasonlók, akik Isten országában vannak. Ez rendkívül nyomós érv amellett, hogy a kisgyermekek üdvözülnek.

A másik ezt bizonyító vonal a következő: mikor az Úr Jézus a felnőttekről szólt, azt mondta: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet" (Lk 19,10). Csakhogy amikor gyermekekről szólt, nem beszélt „megkeresésről". Egyszerűen csak azt mondta: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett" (Mt 18,11). Ez azt is jelentheti, hogy a gyermekek nem tévelyegnek el, mint a felnőttek, és hogy az Úr, haláluk idején szuverén hatalmával a maga nyájához gyűjti őket. Noha soha nem ismerték meg Krisztus váltságművét, Isten tudja ezt, és nekik tulajdonítja a váltságmű mentő erejét.

Ezért ne vonjuk kétségbe Isten gondviselését, ha elveszi tőlünk gyermekeinket. Jim Elliot írja: „Nem találhatok semmi különöset abban, ha Isten már zsenge ifjúságukban magához veszi azokat, akiket én szívesen látnék még itt a földön, amíg idősebbek lesznek. Isten benépesíti az örökkévalóságot, és én nem korlátozhatom Őt öreg férfiakra és nőkre".

 


Június 23 Ne őket sirassuk, hanem magunkat

„Akik elaludtak, a Jézus által..." 1Tesszalonika 4,14

Mennyben 

Hogyan fogadjuk azt, ha valamelyik szerettünk meghal az Úrban? Egyesek ilyenkor érzelmileg összeomlanak. Mások viszont, noha ők is gyászolnak, hősiesen el tudják hordozni a fájdalmukat. Mindez attól függ, milyen mélyen gyökereztünk meg Istenben, és milyen mértékben ragaszkodunk hitünk nagy igazságaihoz.

Először is a halált a mi Urunk szempontjából kell néznünk. A János 17,24-ben elmondott imájának teljesülése az: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál...". Ha szeretteink megtérnek Hozzá, akkor ebben az Úr az Ő lelki gyötrelmeinek a gyümölcsét látja, és megelégszik (lásd Ézs 53,11). „Drágának tekinti az Úr híveinek halálát" (Zsolt 116,15).

Azután azt is meg kell értenünk, mit jelent a halál az elhunyt számára. Az Úr hazavitte őt, hogy teljes szépségében lássa a Királyt. Mindörökre megszabadult a bűntől, betegségtől, szenvedéstől és fájdalomtól. Elvitte őt Isten a veszedelem elől (lásd Ézs 57,1). „Semmi sem hasonlítható Isten egy-egy szentjének hazatéréséhez... hazatérni, elhagyni ezt a régi agyagedényt, megszabadulni a test bilincseitől, és az angyalok megszámlálhatatlan seregétől üdvözöltnek lenni." Ryle (John Charles, 1816— 1900, anglikán püspök és szerző) írja: „A hívő emberek haláluk pillanatában máris a paradicsomban vannak. Megvívták harcukat. Szenvedésüknek vége. Átmentek azon a sötét völgyön, amelyen egyszer majd át kell mennünk. Átkeltek a sötét folyón, amelyen egyszer majd át kell kelnünk. Megitták azt az utolsó keserű poharat, amelyet a bűn készített az ember számára. Elérték azt a helyet, ahol nincs szenvedés, sem sóhajtozás. Ne kívánjuk vissza őket! Ne őket sirassuk, hanem magunkat." A hit az igazság által képes erősen megállni, mint a folyóvizek mellé ültetett fa!

Számunkra egy kedves rokon vagy ismerős halála mindig szomorúságot jelent. De nem úgy szomorkodunk, mint akiknek nincs reménységük (1Tesz 4,13). Tudjuk, hogy hozzátartozónk már Krisztusnál van, ami sokkal jobb! Tudjuk, hogy az elszakadás csak rövid időre szól. Akkor majd újra együtt leszünk Immánuel földjének lankáin, és újra felismerjük egymást. Amíg élünk, várjuk az Úr eljövetelét, amikor majd először is feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk a felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, s így mindenkor az Úrral leszünk (lásd 1Tesz 4,16-17). Ez a reménység adja meg a döntő különbséget számunkra.

Ily módon nem tarthatjuk kevésnek az Isten vigasztalását (Jób 15,11). Fájdalmunk örömmel elegyedik, és a veszteség érzését kiegyenlíti az örök áldás ígérete.

Ézs 53,11 Mert lelke szenvedése nyomán látni fog, és megelégedett lesz. Az ő megismerése által igaz szolgám sokakat igazzá tesz, mivel ő hordozza vétkeiket.
Ézs 57,1 Az igaz elvész, és senki sem veszi ezt szívére, elvétetnek a kegyesek, és senki sem gondol bele, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz.
1Thessz 4,13 Nem akarom továbbá, testvéreim, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.
Jób 15,11 Csekélység neked Isten vigasztalása, hozzád szóló szelíd beszéde? 

 


Június 22. Hit és hiszékenység

„Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg." 1Tesszalonika 5,21

Mindent vizsgáljatok meg...

Olykor az az érzésünk, hogy sok keresztyén hajlamos arra, hogy minden rövid életű divatos áramlatnak és tanításnak behódoljon. John Blanchart beszél két kirándulóbusz vezetőiről, akik összehasonlítják útinaplójukat. Amikor az egyik elmondja, hogy nemrég az autóbusza tele volt keresztyénekkel, a másik azt kérdezi: „Igazán? Mit hisznek ezek?" Mire a másik így felel: „Mindazt, amit elmesélek nekik!"

Egy ideig talán valamilyen élelmiszerrendről van szó. Bizonyos élelmiszereket mérgezőnek kiáltanak ki, míg másoknak állítólag szinte mágikus hatásuk van. Aztán jön egy bizonyos gyógyszer divatja, amikor különleges növények kivonatainak látványos gyógyulásokat tulajdonítanak.

Ha adakozásról van szó, a keresztyének rendkívül hiszékenyek. Legalábbis Amerikában spontán és nagylelkűen adakoznak minden gyűjtési felhívásra, legyen akár árva gyermekek, akár antikolonista kampány ügyéről szó, anélkül, hogy a gyűjtést rendező szervezetek megbízhatóságáról is meggyőződnének.

Csalók és szélhámosok bőven aratnak a hívők között. Bármilyen nevetségesek és hihetetlenek legyenek is az előadott megható történetek, mindig elegendő pénzt söpörnek be.

Talán az a probléma, hogy nem tudunk különbséget tenni a hit és a hiszékenység között. A hit az egész világmindenség legmegbízhatóbb alapjára épül: Isten Igéjére. A hiszékenység viszont minden bizonyíték nélkül tényként fogadja el a dolgokat, s néha még jelentős ellenbizonyítékok ellenére is.

Az sohasem volt Isten szándéka, hogy az övéi tegyék félre ítélőképességüket. A Bibliában különböző figyelmeztetéseket találunk ezzel kapcsolatban:

„Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg" (1Tesz 5,21). „...ha elválasztod a jót a hitványtól..." (Jer 15,19). „Imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes" (Fil 1,9-10a). „Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem vizsgáljátok meg a szellemeket, hogy azok Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el ebbe a világba" (1Jn 4,1).

Kiváltképpen nagy a veszély természetesen a kétes irányzatú tanoknál és az úgynevezett „új ismereteknél". De sok egyéb téren is lehetséges, hogy a keresztyének tévútra kerülnek, amikor rögeszméknek és új áramlatoknak esnek áldozatul, és azokhoz túlzott buzgalommal ragaszkodnak.

 


Június 21.  Milyen a derék férj?

„Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte." Efézus 5,25

 

Mit várhat a keresztyén feleség a férjétől? Elsősorban annak szellemi életére figyel, nem pedig külső megjelenésére.

Legyen Isten embere, aki elsősorban Isten országát és az Ő igazságát keresi. Életének célja az Úr szolgálata, és a felelősség hordozása a helyi gyülekezetben. Otthon legyen a család „papja", aki gondoskodik az imádságról és bibliatanulmányozásról. Legyen a hívő ember példaképe!

Ez a férfi elfogadja Istentől kapott helyzetét, mint a ház feje - de nem zsarnok!

Szereti feleségét, és ezáltal eléri készséges engedelmességét anélkül, hogy ki kellene követelnie, tapintatos feleségével szemben, és mindenkor tisztelettel viseltetik iránta. Hűséges, megértő, türelmes, kedves, figyelmes, előzékeny és vidám.

Az eszményi férj jó kenyérkereső, aki hivatásában szorgalmas és gondos, de nem a pénzt tekinti legfontosabbnak. Nem kapzsi.

Szereti gyermekeit, neveli őket, nem sajnálja a velük töltött időt, közös vállalkozásokat tervez velük, jó példakép számukra, és minden egyes gyermekére külön figyelmet fordít.

Vendégszerető, ajtaja tárva az Úr szolgái előtt, minden keresztyén előtt, és a meg nem tértek előtt is.

Mindig jó a kapcsolata a feleségével és családjával. Megérti és elfogadja azok gyöngeségeit is, nem ró fel azonnal minden hibát. Közössége van velük szellemi síkon is. Amikor valami helytelen dolgot cselekszik vagy mond, azonnal elismeri hibáját, és bocsánatot kér. Mindig nyitott családjának kívánságai és javaslatai számára. Rendkívül fontos, hogy meg tudja őrizni szellemi és lelki egyensúlyát, amikor a felesége levert.

Kívánalmak még, hogy külső megjelenésében legyen tiszta és rendes! Legyen önzetlen, becsületes, szelíd, megbízható, nagylelkű és megértő. Legyen humora, és ne legyen zúgolódó és elégedetlenkedő.

Kevés olyan férfi van - ha ugyan egyáltalán van ilyen -, akiben mindezek a tulajdonságok megvannak, és nem is reális mindezt egyszerre elvárni. Az asszony legyen hálás azokért, amelyek már megvannak, és legyen szeretetteljesen segítségül férjének abban, hogy további pozitív jellemvonások fejlődjenek ki benne.

 


Június 20. Derék asszony koronája férjének

„Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél!"
Példabeszédek 31,10

 „Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél!"  Példabeszédek 31,10

Mik azok a tulajdonságok, amiket a keresztyén férj feleségében látni kíván? A következőkben megkíséreljük felsorolni őket. Remélhetőleg senki sem gondolja, hogy egyetlen asszonyban mindezek megtalálhatók.

Először is legyen istenfélő - olyan, aki nemcsak újonnan született, hanem krisztusi érzületű is. Életében az első helyet Krisztus foglalja el. Imádkozó asszony, aki cselekvően szolgálja az Urat. Erős keresztyén jellemű és becsületes, akit férje szellemileg tisztelni tud, s aki szintén tiszteli a férjét.

Olyan asszony, aki Istentől rendelt alávetettségi helyzetét elfogadja, és cselekvően segíti férjét, hogy az betölthesse családfői tisztét... Híven megtartja házassági fogadalmát... Férjének jó felesége, és gyermekeinek jó anyja... Külső megjelenésében ápolt és vonzó, de nem követi a divat szélsőségeit; nőies magatartásában, de nem kihívó.

Jó háziasszony, aki otthonát rendben tartja. Ügyel a tisztaságra, gyakorlott a háztartás vezetésében, és megoldja problémáit. Gondoskodik arról, hogy háznépe a megfelelő időkben eledelt kapjon. Másokkal szemben vendégszerető... Meg se kellene említeni, hogy osztozik férje céljaiban és érdekeiben.

Ha nehézségek fordulnak elő, nyíltan kitárja a problémákat ahelyett, hogy hallgatásba burkolóznék, és komoran magába vonulna. A véleménykülönbségeket kész megbeszélni, és amikor szükséges, hajlandó tévedéseit belátni és bűneit megvallani.

Nem kíváncsi, nem pletykál, nem üti bele az orrát mások dolgaiba. Szelíd, békességes lelkületű, nem akadékoskodó és viszálykodó természetű.

Megteszi a magáét annak érdekében, hogy a rendelkezésére álló pénzből kijöjjön a háztartás minden költsége. Nem nagyravágyó, és nem akar szomszédjaival versenyezni.

Kész elhordozni a bajt és a nyomorúságot is, ha szükséges.

Örömmel teljesíti férjével az ember házastársi kötelességét, nem passzív és nem közönyös.

Derűs, jó barát, nem törekszik társadalmilag feltörni, és abszolút megbízható.

Hálás lehet az a férfi, akinek feleségében e tulajdonságok többsége megvan, az asszonyok pedig alkalmazhatják ezt mintaként, hogy az Isten gondolatai szerinti asszonyképnek egyre jobban megfeleljenek.

 


Június 19. Akkor adja, amikor szükséges

„...életeden át tartson erőd!" 5Mózes 33,25

 Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. (Filippi 4,13)

Isten megígérte, hogy erőt ad az övéinek, mégpedig szükségeik szerint és a megfelelő időben. Sohasem korábban, mint ahogy beáll a szükség, de amikor jönnek a nehézségek, akkor kegyelme a kellő időben segít.

Talán úgy rendelte Isten számunkra, hogy betegségen és szenvedéseken menjünk keresztül. Ha előre tudnánk, milyen súlyos lesz a próbatétel, azt mondanánk: „ezt soha nem bírnám ki!" De a próbák közepette megtapasztaljuk az isteni segítséget, mind a magunk, mind mások csodálkozására.

Aggodalommal várjuk azt az időt, amikor szeretteinket Isten a halálon keresztül hazahívja. Azt gondoljuk, hogy akkor majd összetörik a magunk kicsiny világa, és soha többé nem jön helyre. Amikor azonban bekövetkezik, minden egészen másként történik. Megtapasztaljuk az Úr jelenlétét és erejét oly mértékben, ahogyan előzőleg sohasem ismertük!

Sokan olykor közel jártunk a halálhoz, baleset vagy más veszélyhelyzet által. De megállapíthatjuk, hogy szívünk a kétségbeesés helyett békességgel telt meg. Tudjuk, hogy az Úr segítségünkre jött!

Ha olvassuk azok történetét, akik Krisztusért hősiesen feláldozták életüket, újra tudatára ébredünk annak, hogy Isten milyen nagy kegyelmet ad az Ő mártírjainak a szenvedés napjaiban. Bátorságuk felülmúl minden emberi képzeletet. Bizonyságtételükhöz az erőt nyilvánvalóan a mennyből nyerik.

Azzal is tisztában kellene lennünk, hogy a jövő miatti aggodalmaskodás gyomorfekélyhez vezet. Isten ugyanis csak akkor bocsátja rendelkezésünkre kegyelmét és erejét, amikor szükségünk lesz rá. D. W. Whittle írja:

Nem aggódom, hogy mit hoz a holnap,
Üdvözítőm majd törődik vele:
időben adja mindenhez kegyelmét,
a gondoknak így nincsen ereje!

Annie Johnson Flint sorai mindig időszerűek:

Több a kegyelem, ha nő a teher,
ha sok a fáradság, nő az erő!
Sok szenvedéshez nagy irgalmat ad,
próbatételben békessége nő!
Amikor már nem bírjuk a terhet,
pedig a nap csak delelőre járt,
és kimerült a segély forrása,
akkor kezd igazán adakozni Atyánk!

 


Június 18. A legfontosabb szolgálat

„Tiszta és szeplőtelen kegyesség (istentisztelet) az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól."
Jakab 1,27

meglátogatni a betegeket 

Amikor Jakab ezeket a sorokat leírta, nem azt akarta mondani, hogy a hívő ember, ha ezeket gyakorolja, már mindent megtett, amit Isten tőle kívánt. Annyit akart ezzel mondani, hogy az igazi istentisztelet két kimagasló példája az özvegyek és árvák meglátogatása, és a saját személyünk tisztaságának megőrzése..

Mi talán azt gondoltuk volna, hogy inkább bibliamagyarázatot vagy missziói munkát, vagy a személyes evangelizációt kellett volna kiragadnia. De nem! Elsősorban meg kell látogatni az ínségeseket!

Pál apostol emlékeztette az efézusi véneket, hogy ő „házanként" tanított (Csel 20,20). J. N. Darby a látogató szolgálatot „a munka legfontosabb részének" tartotta. Ezt írja: „Az óra üti az időt, és az arra menők hallják az óraütést, de odabent a szerkezet mozgatja az órát, és gondoskodik arról, hogy az óra pontosan üssön és mutassa az időt. Úgy gondolom, hogy a látogató szolgálatnak kellene a tulajdonképpeni munkádnak lennie, minden mást fogadj úgy, ahogy jön. Félek a túl sok nyilvános bizonyságtételtől, kivált ha közben nincs személyes szolgálat." (Részlet G. V. Wigramnak 1839. augusztus 2-án írt leveléből.)

Egy magányos özvegy olyan állapotba jutott, hogy teljesen a szomszédjai és ismerősei segítségére volt utalva. Mivel sok ideje volt, naplót vezetett mindenről, ami vele történt - főként a külvilággal való kapcsolatáról. Egy napon feltűnt a szomszédoknak, hogy néhány napja már semmi életjel sem mutatkozott az özvegy házában. Hívták a rendőrséget, és kiderült, hogy az asszony már néhány napja halott volt. Az utolsó három napon a naplóba írt összes bejegyzés ennyi volt: „Senki nem jött." „Senki nem jött." „Senki nem jött."

Hétköznapi életünk nyüzsgésében túlságosan is könnyen elfeledkezünk a magányosokról, a szükségben élőkről és a betegekről. Más dolgokat tartunk fontosabbnak, gyakran olyanokat, amelyek a nyilvánosság előtt játszódnak le, és inkább felhívják magukra a figyelmet. Pedig ha azt akarjuk, hogy istentiszteletünk tiszta és szeplő nélküli legyen, akkor nem hanyagolhatjuk el az özvegyeket és az árvákat, a mozgássérülteket és az öregeket, az ágyhoz kötött betegeket és az elhanyagoltakat. Az Úr különösképpen szívén viseli a segítségre szorultakat, és jutalmat tartogat azok számára, akik ezek szükségleteit kielégítik.

 


Június 17.  Felfoghatatlan

„Ki tudod-e találni, mi az Isten titka, vagy a Mindenható tökéletességéig eljuthatsz-e?" Jób 11,7

Isten kinyilatkoztatott titka

Istennek vannak más tulajdonságai is, amelyeket meg kell említenünk! Ha ezeken elgondolkodik a lélek, akkor eltávolodik az anyagi dolgoktól és bepillantást nyer a magasztos dolgokba.

Isten igaz az igazságosság értelmében, azaz minden cselekedetében pártatlan és egyenes. „Igaz és szabadító Ő" (Ézs 45,21).

Isten kifürkészhetetlen (Jób 11,7-8). Túlságosan nagy ahhoz, hogy az emberi szellem megérthesse Őt. Stephen Charnock (1628-1680, angol puritán prédikátor és teológus) mondja: „Hogy Isten van, az látható. De hogy mi Ő, az láthatatlan." Richard Baxter (1615-1691) pedig így szól: „Istent megismerhetjük, de fel nem foghatjuk."

Isten örök - kezdet és vég nélkül (Zsolt 90,1-4). Élete az örökkévalóságban folyik.

Isten jó (Náh 1,7). Jó az Úr mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez" (Zsolt 145,9).

Isten végtelen (1Kir 8,27). Nem ismer korlátokat vagy határokat. „Nagysága felülhaladja a kiszámíthatóságot, megmérhetőséget vagy az emberi képzelőerőt."

Isten önmagában létező (2Móz 3,14). Létezését nem valami rajta kívül lévő forrásból merítette. Ő minden élet eredete!

Isten önmagában teljes, azaz a Szentháromságon belül mindent magában foglal! Isten érzékfölötti. Messze felülemelkedik a világmindenségen és az időn, az anyagi világtól függetlenül, és azon kívül létezik.

Így eljutottunk az Isten tulajdonságairól való együttes elmélkedésünk végéhez. Csakhogy ez olyan téma, amelynek bizonyos értelemben véve nincs vége. Isten oly nagy, oly fenséges, olyan tiszteletet parancsoló, hogy mi „csak tükör által, homályosan" ismerhetjük meg. Mivel végtelen, ezért a véges emberi szellemmel sohasem ismerhető meg teljesen. Az örökkévalóságban fogunk majd személyének csodáival foglalkozni, és igaz lesz az, hogy: „A felét sem mondták el nekem."

 

 


Június 16.   Fazekas és én, az agyag

„A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart." Zsoltár 115,3

fazekas

Isten szuverén Úr. Teljhatalommal uralkodik a világmindenség fölött, és mindent megtehet, amit csak jónak lát. De tegyük hozzá gyorsan, hogy amit Isten jónak lát, az mindig helyes. Az Ő útjai tökéletesek!

Ézsaiás könyvében így szól az ÚR: „Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik" (46,10). Amikor Nabukadneccár meggyógyult őrültségéből, ezt mondta: „(Isten) tetszése szerint bánik a menny seregével és a föld lakóival. Senki sem foghatja le kezét, és senki sem mondhatja neki: Mit csinálsz?" (Dán 4,32). Pál apostol hangsúlyozza, hogy az embernek nincs joga megkérdőjelezni Isten cselekedeteit: „Ugyan, ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: »Miért formáltál engem ilyenre?«" (Róm 9,20). Egy másik helyen úgy beszél Istenről, mint aki „mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik" (Ef 1,11).

Spurgeon mondta: „Mi trónusán ülő Istent hirdetünk, és azt a jogát, hogy úgy cselekedjék teremtményeivel, ahogyan Ő akar, aki jó belátása szerint rendelkezik velük, anélkül, hogy véleményüket kérné."

Olyan igazság ez, amely félő tisztelettel és ámulattal tölt el. Nem tudom minden részletében megérteni, de tisztelem és imádom érte Istent! Arra késztet, hogy teljesen alávessem magam Őneki. Ő a Fazekas, én pedig az agyag. Joga van reám mind a teremtés, mind a megváltás címén! Semmiféle körülmények között ne kérdőjelezzem meg döntését!

Ez az igazság rendkívül vigasztaló. Tudom, hogy véghezviszi terveit, és hogy azok kitűzött céljukat elérik.

Noha vannak az életben dolgok, amelyeket nem tudok megérteni, biztos lehetek benne, hogy Isten szövőszékén a sötét fonalaknak éppúgy megvan a szerepük, mint az arany- és ezüstfonalaknak.

 


Június 15. Hűség mindenben

„Mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a Te hűséged!"
Jeremiás Siralmai 3,22-23

 

Isten hű és igaz. Nem hazudik és nem csal meg senkit. Nem vonja vissza szavát. Abszolút megbízható és bizalomra méltó. Egyetlen ígérete sem marad beteljesületlen!

„Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?" (4Móz 23,19). „Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az Úr az Isten. Állhatatos Isten Ő" (5Móz 7,9). „Nemzedékről nemzedékre megmarad igazságod" (Zsolt 119,90).

Isten hűségét látjuk abban, hogy elhív minket az Ő Fiával való közösségbe (1Kor 1,9). Ezt látjuk abban is, hogy nem hagy minket erőnkön felül kísérteni (1Kor 10,13). Abban is látjuk, hogy megerősít minket és megőriz a gonosztól (2Tesz 3,3). Ha egyesek hűtlenek is, Ő hű marad: Ő magát meg nem tagadhatja (2Tim 2,13).

Az Úr Jézus a testté lett igazság (Jn 14,6). Az Isten Igéje megszentelő igazság (Jn 17,17). „Igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok" (Róm 3,4).

Ha tudjuk, hogy Isten hű és igaz, az bizalommal tölti el lelkünket. Tudjuk, hogy Igéje bizonyos, hogy Ő meg is cselekszi azt, amit megígért (Zsid 10,23). Tudjuk például, hogy mindörökre meg vagyunk mentve, hiszen Ő maga mondta, hogy az Ő juhai közül egy sem veszhet el (Jn 10,28). Azt is tudjuk, hogy sohasem fogunk hiányt szenvedni, mert Ő minden szükségünket beteljesíti (Fil 4,19).

Isten azt akarja, hogy az övéi is hűek és igazak legyenek. Azt akarja, hogy mi is álljuk a szavunkat, hogy megbízhatók legyünk. Kerüljük a hazugságot, túlzásokat és féligazságokat. De mindenekelőtt legyenek a keresztyének hűek a házassági fogadalmukhoz, hűségesen végezzék el feladataikat a gyülekezetben, a hivatásukban és a családjukban!

Milyen hálásnak kell lennünkaz Úr hűségéért, és mennyire dicsérnünk kell Őt azért. Isten Ő, aki nem okoz csalódást,

- mert Ő Isten!

- mert szavát adta!

- Ő átsegít minket nehézségeinken, és

- meghallgat bennünket.

 

 


Június 14. Szeretet és harag

"Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen." 
Róma 1,18

 

Isten ítélete és megtorló büntetése a nem bűnbánó bűnössel szemben az Ő haragja itt és az örökkévalóságban. A. W. Pink rámutatott arra, hogy a harag éppúgy isteni megnyilatkozás, mint az Ő hűsége, hatalma és irgalmassága.

 Ha Isten haragja felől gondolkozunk, tartsuk szem előtt, hogy nincs ellentmondás Isten szeretete és haragja között. Az igazi szeretet megbünteti a bűnt, a lázadást és az engedetlenséget; ha az emberek visszautasítják Isten szeretetét, mi marad más a számukra, mint az Ő haragja? Az örökkévalóságban csak két tartózkodási hely van, a menny és a pokol. Amikor az emberek a mennyet visszautasítják, ezzel a pokol mellett döntenek.

Isten a poklot nem az emberek számára készítette, hanem az ördög és az ő angyalai számára (Mt 25,44). Az Úr nem kívánja a bűnös ember halálát (Ez 33,11). De akik Krisztust elvetik, azok számára nem marad más alternatíva; az ítéletet a Szentírás Isten „szokatlan... rendkívüli" tettének nevezi (Ézs 28,21). Ez arra utal, hogy Isten sokkal szívesebben gyakorolna irgalmasságot (Jak 2,13b).

 Isten haragja nem tartalmaz semmiféle bosszút vagy gyűlöletet. Igazságos ez a harag, amelyben a bűnnek nyoma sincs.

Isten haragja olyan tulajdonság, amelynek utánzására nem szólítja fel az embert! Ez egyedül az Ő joga! Ezért írja Pál a rómaiaknak: „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az Ő haragjának, mert meg van írva: »Enyém a bosszúállás, én megfizetek« — így szól az Úr" (Róm 12,19).

 A keresztyén ember mutathat jogos haragot, de annak jogosnak kell lennie. Nem mehet át bűnös haragba (Ef 4,26), és csak akkor gyakorolható, ha Isten dicsősége forog kockán, de sohasem önvédelemből, vagy önmaga igazolására.

 Ha valóban hiszünk Isten haragjában, annak arra kellene indítania bennünket, hogy közöljük az evangéliumot mindazokkal, akik még a széles úton járnak, amely a veszedelembe visz. És ha Isten haragját hirdetjük, tegyük az együttérzés könnyeivel!

 Jak.2. 13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítélet fölött.


Június 13 Irgalma is maximális

„De Isten, gazdag lévén irgalomban..." Efézus 2,4

Isten irgalmassága az Ő könyörülete, jósága és együttérzése azokkal szemben, akik vétkesek, akik csődöt mondtak, kétségbeesettek vagy nyomorúságban vannak. A Szentírás hangsúlyozza, hogy Isten irgalomban gazdag (Ef 2,4) és szeretete nagy (Zsolt 86,5). Irgalma nagy (1Pt 1,3), oly nagy, hogy az egekig ér (Zsolt 57,10). „Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt" (Zsolt 103,11). Istent „az irgalom Atyjá"-nak nevezi az Ige (2Kor 1,3), olyan valakinek, aki „igen irgalmas és könyörületes" (Jak 5,11). Irgalmának kinyilvánításában előítélet nélküli, mert „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak" (Mt 5,45). Az emberek nem az igazság cselekedetei által üdvözülnek (Tit 3,5), hanem Isten irgalma által (2Móz 33,19; Róm 9,15; Tit 3,5). Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad mindazokon, akik Őt félik (Zsolt 136,1; Lk 140), de akik nem hajlandók a bűnbánatra, azok számára csak e földi életre szól.

Különbség van kegyelem és irgalmasság között. A kegyelemben Isten elhalmoz engem olyan áldásokkal, amelyeket nem érdemlek. Az irgalom pedig azt jelenti, hogy nem sújt azzal a büntetéssel, amelyet tulajdonképpen megérdemlek.

Isten irgalma megkívánja tőlünk azt, hogy szánjuk oda testünket „élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek" (Róm 12,1). Ez a legértelmesebb, legcélszerűbb, és legegészségesebb dolog, amit csak tehetünk.

Isten azt kívánja, hogy egymással szemben irgalmasak legyünk. Az irgalmasak számára jutalmat ígér: „...mert ők irgalmasságot nyernek" (Mt 5,7). Az Úr irgalmasságot kíván inkább, mintsem áldozatot (Mt 9,13), azaz a legnagyobb áldozathozatal is értéktelen, ha nem kapcsolódik hozzá istenfélő élet.

A jó szamaritánus az, aki felebarátjával szemben irgalmasságot tanúsít. Ha enni adunk az éhezőnek, ápoljuk a betegeket, meglátogatjuk az özvegyeket és árvákat, együtt sírunk a sírókkal...

Ha nem használjuk ki az adandó alkalmat, hogy bosszút álljunk azon, aki minket megbántott, vagy ha együttérzésünket mutatjuk ki azokkal szemben, akik kudarcot vallottak.

S miközben szüntelenül előttünk van az, hogy kik vagyunk mi magunk, irgalomért kell esedeznünk önmagunk (Zsid 4,16) és mások számára (Gal 6,16; 1Tim 1,2).

Végül indítsa Isten irgalmassága dicsérő énekre szívünket és ajkunkat:

 

Nagy irgalomban részesedtem,
Én elveszett, érdemtelen.
Csodálom ezt, hisz gőgös szívem
Vakon nem vágyott rá sosem.
De most mindegyre zeng dalom:
Légy áldva, drága irgalom!

 


Június 12. Meghökkentő kegyelem

"A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká"  1Péter 5,10

 Kegyelem

 Isten kegyelme az Ő jóakaratának kiáradása azokra, akik ezt nem érdemlik, akik valójában épp az ellenkezőjét érdemlik, de akik bíznak Jézus Krisztusban mint Urukban és Üdvözítőjükben.

 Az Isten kegyelméről szóló legismertebb igehelyek közül néhány: „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg" (Jn 1,17). „Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által" (Róm 3,24). „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8,9). „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Ef 2,8-9).

 Egyesek úgy dicsőítik Isten kegyelmét, mint legdicsőbb tulajdonságát. Sámuel Davies (1723-1761, amerikai ébredési prédikátor, a Princeton Egyetem egyik megalapítója és elnöke) azt írja például: 

Csodák nagy Istene, a Te útaid
tulajdonságaidat mutatják,
kegyelmed irántunk mindennél nagyobb,
az jelenti a legnagyobb csodát!
Ahogyan Te nekünk megbocsátasz,
imánkra az az isteni válasz!

De ki mondhatja meg, hogy Isten egyik tulajdonsága nagyobb, mint a másik?

Isten a kegyelem Istene - mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Krisztus eljövetelével azonban lényének ez a nézőpontja új és egészen sajátos módon vált láthatóvá.

Ha egyszer már megértettünk valamennyit Isten kegyelméből, ezáltal az Ő imádóivá válunk. Ilyen kérdések támadnak bennünk: „Miért éppen engem választott ki? Miért ontotta az Úr Jézus a vérét ilyen méltatlanért, mint amilyen én vagyok? Miért van az, hogy Isten nemcsak a pokoltól mentett meg, hanem megáldott szellemi áldásokkal, és arra rendelt, hogy az örökkévalóságot Vele együtt töltsem el a mennyben?"

Isten azonban azt is akarja, hogy az Ő kegyelme látható legyen életünkben, és kiáradjon mások felé. Azt akarja, hogy másokhoz való viszonyunk jellemzője legyen, beszédünk mindenkor kedves, sóval fűszerezett (Kol 4,6). Mi magunk legyünk szegénnyé, hogy másokat meggazdagítsunk (2Kor 8,9). Tanúsítsunk szeretetet és jóakaratot a megvetett és szeretetre nem méltó emberekkel szemben.

 


Június 11. Mi a szeretet?

,,Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, ahogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért." 1János 4,10 (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája -1990)

1János 4:9 - az Újfordítás szerint: "Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala."

 

Istent a szeretet arra indítja, hogy határtalan jóindulattal halmozzon el másokat, akit szeret, annak jó és tökéletes ajándékokat ad.

 

Csak néhányat sorolhatunk itt fel a számtalan igehely közül, amelyek erről a szeretetről beszélnek.

 

„Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen" (Jer 31,3). „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk" (Róm 5,8). „De Isten, gazdag lévén irgalomban, az Ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett..." (Ef 2,4). És természetesen valamennyi között a legismertebb: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16).

 

Amikor János azt mondja: „Isten szeretet" (1Jn 4,8), akkor ezzel nem Istent határozza meg, hanem azt hangsúlyozza, hogy a szeretet Isten lényének kulcseleme. Nem a szeretetet imádjuk, hanem a szeretet Istenét.

 

Szeretetének nem volt kezdete, és nem lehet vége sem. Határtalan. Abszolút tiszta, az önzés nyomát sem találjuk benne. Áldozatra kész, és nem számítgatja, hogy milyen árat fizet érte. Ugyanúgy kiárad a szeretetre nem méltókra, mint a szeretetre méltó emberekre, az ellenségeire éppúgy, mint a barátaira. Forrása nem azok vonzereje, akikre kiárad, hanem Ő, aki kiárasztja.

 

Ennek a magasztos igazságnak a következményei: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk" - mondja Pál (Ef 5,1-2a). Szálljon fel szeretetünk Istenhez, forduljon testvéreink felé és áradjon ki ebbe a meg nem váltott világba.

 

Szeretetének szemlélése indítson bennünket a legmélyebb imádatra. Míg lábaihoz borulunk, mondjuk el újra meg újra:

 

Ahogy Te szeretsz, mennyei Atyám,
az tündöklik az ég boltozatán,
fénycsíkot lát a sötét értelem:
Mindenható Úr, Te törődsz velem!

 

 


06.10 Ő a Kezdet és Vég

„Mert én, az Úr, meg nem változom..." Malakiás 3,6

Mert én, az Úr, meg nem változom... Malakiás 3:6,

 

A zsoltáros az ég és a föld változó sorsával szembeállítja Isten változhatatlanságát. „Azok elpusztulnak, de Te megmaradsz... Ők változnak, de Te ugyanaz maradsz, éveidnek soha sincs vége" (Zsolt 102,27-28). Jakab úgy írja le az Urat, mint a világosság Atyját, „akiben nincsen változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása" (Jak 1,17).

Egyéb igehelyek elmondják nekünk, hogy Isten nem bán meg semmit. „Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit is megbánna" (4Móz 23,19). „Izráel felséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember Ő, hogy megbánjon valamit" (1Sám 15,29).

De mit kezdjünk akkor olyan Igével, amely szerint Isten igenis megbánt valamit? „Megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön" (1Móz 6,6). „Megbánta az Úr, hogy Sault Izráel királyává tette" (1Sám 15,35). Lásd még: 2Mózes 32,14 és Jónás 3,10.

Nos, itt nincs ellentmondás! Isten mindig aszerint munkálkodik, hogy megjutalmazza az engedelmességet, és megbünteti az engedetlenséget. S ha az ember az engedelmesség útjáról letérve engedetlenné válik, Isten kénytelen saját lényéhez hűséges maradni, és az első alapelvről áttérni a másodikra. Ez felőlünk nézve úgy látszik, mint megbánás, és a magunk emberi nyelvén így is fejezzük ki. De semmiképpen nem jelent sajnálkozást vagy változékonyságot.

Isten mindig ugyanaz. Sőt, ez egyik neve is: „Én, az Úr, vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok" (Ézs 41,4). Ezt a nevét találjuk az 5Mózes 32,39-ben, a 2Sámuel 7,28-ban, a Nehémiás 9,6-ban és a Zsoltár 102,27-ben.

Isten változhatatlansága minden időben nagy vigasztalást jelentett az Ő szentjei számára, akik ezt meg is énekelték, mint pl. Henry F. Lyte:

Csak változást és romlást lát a szem,
Változhatatlan, ó maradj velem!

Ez is olyan tulajdonság, amit utánoznunk kellene. Állhatatosnak, kitartónak és következetesnek kellene lennünk. 

„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozástok nem hiábavaló az Úrban" (1Kor 15,58).

 


Június 09 Szent, vagyis tökéletes, mint senki más

„Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!" Jelenések 4,8

 

Amikor Isten szentségéről beszélünk, ezen azt értjük, hogy Ő tökéletes gondolataiban, cselekedeteiben, indítékaiban és minden más vonatkozásban. Tökéletesen mentes a bűntől és a tisztátalanságtól. Nem is lehet más, mint tiszta. A Szentírás gazdag az Ő szentségéről való bizonyságtételben. Íme, néhány példa erre: 

„Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok" (3Móz 19,2).
„Nincsen olyan szent, mint az Úr" (1Sám 2,2).
„Uram... te vagy az én szent Istenem... Szemed tiszta, nem nézheti a rosszat, nem tudod nézni az elnyomást" (Hab 1,12-13).
„Isten a gonosztól nem kísérthető, és Ő maga nem kísért senkit a gonosszal" (Jak 1,13).
„Az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség" (1Jn 1,5).
„Egyedül Te vagy szent" (Jel 15,4).
Szemében még a csillagok sem fényesek (lásd Jób 25,5). 

Az ószövetségi papok és áldozati rendszer többek között Isten szentségét is tanították. Világossá tették, hogy a bűn elválasztotta az embert Istentől, és hogy kell lennie valamilyen eszköznek, amely ezt a szakadékot áthidalja, és az ember a szent Istenhez csak az áldozat által közelíthet.

Isten szentsége sajátos módon mutatkozott meg a kereszten. Mikor Isten látta Fiát szenvedni a kereszten, magára hagyta Őt a sötétség három félelmetes órájára.

 Mindezeknek a jelentése számunkra világos: Isten akarata, hogy szentek legyünk.

 „Az pedig az Isten akarata, hogy megszentelődjetek" (1Tesz 4,3). 

„Mivel Ő, a Szent hívott el titeket, magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban" (1Pt 1,15).

 Ha Isten szentségére gondolunk, ez bennünk a félő tisztelet mély érzését is munkálja, ahogyan egykor Isten Mózesnek is mondotta: „Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állasz!" (2Móz 3,5).

 Szívünk túlárad imádással, ha világossá válik bennünk, hogy az Úr Jézusban való hit által mi is megtisztulunk!

Szent az Isten, szent, szent, szent az ég Ura!
Szent az Isten, szent, szent, szent csak Ő maga!
Végtelen nagy Isten, nincsen kezdete;
mindörökre Úr lesz, véd erős keze! 

Szent az Isten, szent, szent, szent az ég Ura!
Szent az Isten, szent, szent, szent csak Ő maga!
Méltóság és béke, élet s szent csoda,
szent az Isten, szent, szent, szent az ég Ura!

 


Július 08. Bölcsesség felülről 

"Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen."
Róma 16,27

Isten dicsősége

 

Isten bölcsessége fonalként húzódik végig az egész Biblián. Például: „Tőle van a bölcsesség és hatalom, Övé a tanács és értelem... Tőle van az erő és a siker, hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő" (Jób 12,13.16). „Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel" (Zsolt 104,24). „Az Úr bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg az eget" (Péld 3,19). „Isten neve legyen áldott örökkön Örökké, övé a bölcsesség és a hatalom" (Dán 2,20). „Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket" (1Kor 1,21). „Az Ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok, őt tette nekünk Isten bölcsességgé..." (1Kir 1,30). 

Isten bölcsessége vonatkozik az ő tökéletes belátására, csalhatatlan ítélőképességére és tévedhetetlen döntéseire is. Valaki úgy határozta ezt meg, mint arra való képesség, hogy legjobb eredményt a lehető legmegfelelőbb eszközzel elérje. Ez több, mint tudás. Képesség arra, hogy ezt a tudást helyesen alkalmazza. - Így próbálja az ember megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

Isten minden műve az Ő bölcsességét fejezi ki. Ennek bizonyítéka például az emberi test csodálatos szerkezete. 

Isten bölcsességét látjuk abban is, ahogy üdvözítésünket csodálatosan megtervezte. Az evangélium elmondja nekünk, hogyan fizette ki a büntetést bűneinkért, hogyan elégíttetett meg Isten igazságossága, hogyan töltetett ki kegyelme igazságosságban, és hogy a Krisztusban hívőnek mára sokkal dicsőségesebb helyzete van, mint ami valaha is az övé lehetett volna, ha Ádám nem bukott volna el.

Hogy üdvösségünk van, Isten bölcsessége csodálatos vigasztalást jelent lelkünk számára. Noha vannak az életben dolgok, amelyeket nehezen lehet megérteni, tudjuk, hogy Ő sohasem téved!

Teljes bizalommal ráhagyatkozhatunk a vezetésére. Már kezdettől fogva ismeri a végünket. Vannak áldásának olyan ösvényei, amelyek számunkra teljesen ismeretlenek. Az Ő útja tökéletes. 

Végül azt akarja, hogy növekedjünk a bölcsességben. Legyünk bölcsek a jóra (Róm 16,9). Vigyázzunk, hogy úgy éljünk, amint az a bölcsekhez illik, és használjuk ki az alkalmas időt, mert az idők gonoszak (Ef 5,15.16). Legyünk okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok (Mt 10,16).

 


Június 07.  Mindenható

„...Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható." Jelenések 19,6

Isten igéje

 Isten mindenható volta azt jelenti, hogy Ő mindent megtehet, ami nincs ellentétben egyéb tulajdonságaival. Halljuk csak a Szentírás egybehangzó tanúságtételét erről:"Én vagyok a mindenható Isten" (1Móz 17,1). „Van-e valami lehetetlen az Úr számára?" (1Móz 18,14). „Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál" (Jób 42,2). „Ó, Uram,... neked semmi sem lehetetlen" (Jer 32,17). „Istennél minden lehetséges" (Mt 19,26). „Mert az Istennek semmi sem lehetetlen" (Lk 1,37). 

Magától értetődő viszont, hogy Isten semmi olyat nem tesz, ami ellentmondana tulajdon jellemének. Így pl. lehetetlen, hogy Isten hazudjék (Zsid 6,18). Ő magát meg nem tagadhatja (2Tim 2,13). Nem vétkezhet, mert abszolút szent. Nem mondhat csődöt, és senkit nem hagyhat cserben, mert abszolút megbízható.

 Isten mindenhatóságát látjuk a világmindenség teremtésében és fenntartásában, gondviselésében, a bűnös üdvözítésében és a bűneit megbánni nem hajlandó ember megítélésében. Hatalmának legnagyobb kijelentése az Ószövetségben a kivonulás Egyiptomból, az Újszövetségben pedig Krisztus feltámadása.

Mivel Isten mindenható, senkinek sincs esélye arra, hogy felvegye ellene a harcot: „Nem használ a bölcsesség és az értelem, sem a tanács az Úrral szemben" (Péld 21,30).

 Mivel Isten mindenható, a hívő ember mindig a győztes oldalán áll. Egy ember Istennel együtt mindig többséget jelent. „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Róm 8,31).

 Mivel Isten mindenható, imádságainkkal behatolhatunk a lehetetlenségek területére is. Ahogy egy ének mondja: „Nevetjük a lehetetlenséget, és így könyöröghetünk: »Legyen!«"

Mivel Isten mindenható, mérhetetlenül nagy vigasztalásunk van, mert

Problémáinkat az Úr oldja meg:

kibogozza kusza életünket,
Előtte semmi sem lehetetlen,
a bajokból kivezet bennünket!

„Ha erőtelenségem az Ő erejére támaszkodik, akkor minden könnyű."

 


Június 06  Mindenütt ott van Ő

„Vajon elrejtőzhetik-e valaki a rejtekhelyeken, hogy én ne lássam őt? azt mondja az Úr, vajon nem töltöm-e én be a mennyet és a földet? azt mondja az Úr." Jeremiás 23,24

Mount Shasta, Kalifornia

Amikor Isten mindenütt jelenvalóságáról beszélünk, ezt úgy értjük, hogy mindenütt egy időben van jelen. Egy John Arrowsmith nevű puritán mondotta el egy pogány filozófusról, hogy az megkérdezett egy keresztyént: „Hol van az Isten?" A keresztyén azt felelte: „Hadd kérdezzelek meg téged először: hol nincsen Ő?"

Amerikában egy ateista felírta egy falra: „God is nowhere" (Isten sehol nincs). Arra jött egy gyerek, és megváltoztatott betűközzel ezt írta: „God is now here" (Isten most itt van).

Dávidnak köszönhetjük Isten mindenütt jelenvalóságának klasszikus kifejezését: „Hová menjek Szellemed elől? Orcád elöl hová fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy. Ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem" (Zsolt 139,7-10).

Ha a mindenütt jelenvalóságról beszélünk, óvakodnunk kell, nehogy összekeverjük azt a panteizmussal, amely szerint: minden isten. Némely formájában az emberek fákat, virágokat folyókat vagy természeti erőket imádnak. A valódi Isten viszont uralkodik, és betölti az egész világmindenséget, ugyanakkor azonban Ő független attól, és nagyobb annál.

Milyen gyakorlati következményei vannak Isten mindenütt jelenvalóságának az Ő népe számára?

Először is természetesen emlékeztet arra, hogy Isten elől nem rejtőzhetünk el!

Viszont kimondhatatlan vigasztalás rejlik abban a tudásban, hogy Isten mindig és mindenütt az övéivel van. Sohasem hagy el minket. Sohasem vagyunk egyedül!

Jelenléte azonban kihívás is számunkra! Mivel mindig velünk van, ezért szentségben és elkülönültségben kell járnunk ebben a világban!

Kiváltképpen megígérte jelenlétét arra az esetre, ha valahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, akkor ő ott van középen. A hívők összejöveteleit ezért át kell hatnia az ünnepélyes komolyságnak és Isten iránt félő tiszteletnek.

 


Május 05. Mindentudó

„Isten mindent tud." 1János 3,20

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/56/27/6e/56276e974660c96fea3a563c33b3a204.jpg

Isten mindenek fölött áll, az Ő mindentudását magyarázni nem képes az ember. Dávid ezt írja erről a témáról a 139. zsoltárban:

„Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni."

A Zsoltár 147,4-ből megtudjuk, hogy Isten megszámlálja a csillagokat, és nevet ad mindegyiknek. Sir James Jeans mondja: „A világmindenség valamennyi csillagának száma valószínűleg a világ valamennyi tengerpartján levő homokszemek számának nagyságrendjébe tartozik."

Urunk emlékeztette tanítványait arra, hogy egy verebecske sem eshet le a földre a mennyei Atya tudta nélkül. És ugyanakkor mondta azt is, hogy nekünk még a hajunk szálát is számon tartja (Mt 10,29.30).

Világos, hogy „mindenki mezítelen és fedetlen az Ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk" (Zsid 4,13), úgyhogy Pállal együtt föl kell kiáltanunk:

„Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az Ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az Ő útjai!" (Róm 11,33).

Isten mindentudásának nagy gyakorlati jelentősége van ránk nézve. Egyrészt figyelmeztetés: Isten lát mindent, amit teszünk. Semmit sem titkolhatunk el előle. Másfelől azonban vigasztalás is. Tudja, mi mindent kell kibírnunk, ahogy Jób mondja: „Ő tudja, milyen úton járok" (Jób 23,10). „Te számon tartod bolyongásomat, gyűjtsd könnyeimet tömlődbe, legyenek benne könyvedben" (Zsolt 56,9).

És bátorítás is ez számunkra. Mindent tudott rólunk, és mégis megváltott! Tudja, mit érzünk és gondolunk imádat és imádkozás közben, azt is, amit szóban nem tudunk kifejezni.

És végül nagy csoda is kapcsolódik hozzá. Noha Isten mindentudó, mégis el tudja felejteni mindazokat a bűnöket, amelyeket megbocsátott. Dávid Seamans mondta ezzel kapcsolatban: „Nem tudom, hogyan képes az isteni mindentudás felejteni, de azt tudom, hogy elfelejt".

 


Május 04. Nagysága felfoghatatlan

„Nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék, nagysága felfoghatatlan." Zsoltár 145,3

 Nagy az Úr...

Isten felől elgondolkodni kétségkívül a legmagasztosabb dolog. Az Istenről alkotott magasztos gondolatok az élet minden területén megnemesítik látásmódunkat. Viszont az Istent lekicsinylő gondolkodás megrontja a gondolkodót.

Isten igen nagy. Isten hatalmának és fenségének leírásánál így szólt Jób:

„Pedig ez csak szegélye útjának! S milyen halk szót hallunk tőle! De hatalmas mennydörgését ki tudná elviselni?" (Jób 26,14). Útjának csak szegélyét ismerjük, és csak „keveset" hallunk tőle.

A zsoltáros világossá teszi, hogy Istennek egyetlen pillantásától reszket a föld, és érintésétől füstölögnek a hegyek (Zsolt 104,32).

Az Úrnak le kell hajolnia, hogy lássa a mennyben levő dolgokat (Zsolt 113,6). Oly nagy Ő, hogy a csillagokat mind nevükön nevezi (Zsolt 147,4).

Mikor Ézsaiás azt mondja, hogy Isten dicsőségének a palástja betölti a templomot (Ézs 6,1), akkor képzeletünkre bízza, hogy milyen nagynak kell lennie e dicsőség megjelenésének. Később úgy ábrázolja Istent, mint aki puszta kezével méri meg a tengereket, és az eget arasszal méri (Ézs 40,12). „A népek olyanok előtte, mint a vízcsepp a vödörben... és a porszem a mérlegserpenyőn" (40,15). Libanon erdejének minden fája és vadja sem elég az Ő nagyságához méltó égőáldozatra (40,16).

Náhum próféta mondja: „Förgetegben és forgószélben visz (az Úr) útja, felhő a lépteinek pora" (Náh 1,3).

Habakuk kispróféta Isten dicsőségének további lélegzetelállító rajzát így summázza: „Abban rejtőzik az ereje" (3,4), s ezzel azt fejezi ki, hogy az emberi beszéd egyszerűen csődöt mond, valahányszor megkísérli leírni Isten dicsőségét.

Ha a következő napokban Isten néhány tulajdonságát szemügyre akarjuk venni, akkor az vezessen bennünket csodálathoz - mivel Ő csodálatos, imádathoz - mindazért, ami Ő, és amit Ő tett értünk, bizalomhoz - mivel Ő méltó határtalan bizalmunkra, szolgálathoz - mivel az élet egyik legnagyobb kiváltsága, ha ilyen Urat szolgálhatunk.

Kövessük, utánozzuk Őt - mivel az az Ő akarata, hogy hozzá egyre hasonlóbbak legyünk.

 


Június 03. Csalás és lelkiismeret

„Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt."
ApCsel 24,16

"Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt." ApCsel 24,16

Az olyan társadalomban, mint a mienk, és azzal a régen megromlott természettel, amilyen a mienk, állandóan szembetalálkozunk olyan etikai problémákkal, amelyek próbára teszik keresztyén hűségünk valódiságát.

A diák pl. kísértésbe esik, hogy vizsgáján csaljon. Ha hirtelen minden tisztességtelenül szerzett diplomát és doktori címet visszaadnának, akkor az iskolák és egyetemek alig tudnák mind befogadni.

Az adófizető állandó kísértésnek van kitéve, hogy jövedelmét túl csekélynek és kiadásait túl nagynak tüntesse fel, vagy hogy fontos információkat eltitkoljon.

Üzleti életben, politikában és a jog területén vezérszó a megvesztegetés. Csúszópénzeket alkalmaznak, hogy a jogot és az igazságot elfordítsák. Ajándékok megváltoztatják a véleményt, és az ajándékozó kapja a fontos megbízatást. Kéz alatt nyújtott összegek gondoskodnak arról, hogy az üzlet virágozzék. Hallgatási pénzek teszik némává a hatóság embereit.

Szinte minden hivatásnak megvannak a maga kísértései a becstelenségre. A keresztyén orvos is aláírja a biztosítási igényjogosultságot, holott tudja, hogy az hamis. A hívő ügyvédnek el kell döntenie, vállalja-e annak a bűnözőnek a védelmét, akiről tudja, hogy vétkes, vagy vállalja-e a válópert abban az esetben, ha mindkét partner hívő keresztyén. A használtautó-kereskedő belső harcot folytat magával, manipuláljon-e a kocsi kilométer-mutatóján, hogy kedvezőbb áron adhassa el. A munkásnak el kell döntenie, csatlakozzék-e a szakszervezethez, amely őt sztrájk esetén erőszakos cselekedetekre is kényszerítheti. A keresztyén légi kísérő szolgálhat-e fel alkoholos italt (vagy van-e egyáltalán választási lehetősége, ha ezt a hivatást választotta)? A keresztyén sportoló részt vegyen-e versenyen az Úr napján? A keresztyén élelmiszerkereskedő árulhat-e cigarettát, ami köztudottan rákot idézhet elő?

Mi a rosszabb a keresztyén építész számára: ha éjjeli mulatót tervez, vagy pedig templomot egy modern liberális egyház számára? Elfogadhatja-e egy keresztyén intézmény egy sörfőzde ajándékát? Vagy fogadhat-e el adományt olyan keresztyéntől, aki bűnben él? Egy anyagbeszerző elfogadhat-e egy szállítótól karácsonyra egy láda narancsot vagy egy karton lekvárt?

E kérdések eldöntésére a legjobb szabályt Igénk adja meg: Törekedjünk mindenkor arra, hogy lelkiismeretünk tiszta legyen Isten és emberek előtt.

 


Június 02. Elég most már

„Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet; mert nem vagyok jobb az én atyáimnál!"
1Királyok 19,4b

 depresszio

Nem szokatlan jelenség, hogy Isten emberei is depressziósak lehetnek, olyanok, mint amilyen itt Illés. Mózes és Jónás is kívánták már a halált (2Móz 32,32; Jón 4,3). Isten sohasem ígérte meg a hívőknek, hogy megőrzi őket a nagy nehézségektől. Az efféle levertség nem föltétlenül a hit vagy a szellemi élet hiányát bizonyítja. Mindnyájan kerülhetünk ilyen állapotba.

Előfordul, hogy Istentől elhagyatva érezzük magunkat, jóllehet tudjuk, hogy Ő sohasem hagyja el az övéit. Vigasztalást keresünk Isten Igéjében, de újra meg újra olyan igehelyekre bukkanunk, amelyek a megbocsáthatatlan bűnökről vagy az elbukottak reménytelen állapotáról beszélnek. Megéljük annak a betegségnek reménytelen állapotát, amit sem belgyógyászatilag, sem sebészileg gyógyítani nem lehet. Barátaink tanácsolják, hogy azonnal szakadjunk el ettől a gondolkodástól, de azt nem mondják meg, hogyan. Kérjük és kívánjuk a gyors gyógyulást, de csak azt tudjuk megállapítani, hogy a levertség jön és nem akar távozni. Az egyetlen dolog, amire még gondolni tudunk: önmagunk és nyomorúságunk. Kétségbeesésünkben azt kívánjuk: bárcsak Isten drámai közbeavatkozása által meghalnánk.

Az ilyen depressziónak különböző okai lehetnek. Egészségügyi problémák; így pl. a vérszegénység károsan hathat gondolkodásunkra. Lehetnek szellemi okai, pl. elkövetett, de meg nem vallott, és bocsánatot nem nyert bűn. Talán lelki ok: ide vezethet a házastárs hűtlensége. A túl sok munka vagy a nagy szellemi feszültség idegkimerültséget eredményezhet. Vagy lehet bizonyos gyógyszeres kezelés, amely kedvezőtlenül hat szervezetünkre.

Mit tehetünk ilyenkor? Először is imádságban forduljunk Istenhez, és kérjük: vigye véghez rajtunk a maga csodálatos tervét! Általunk ismert bűneinket valljuk meg és hagyjuk el. Bocsássunk meg mindazoknak, akik ellenünk vétettek. Azután vessük alá magunkat alapos orvosi vizsgálatnak, hogy eleve kizárható legyen minden fiziológiai ok. Erőteljes változtatásokat kell végrehajtanunk, hogy túlhajszoltság, gondok, stressz és hasonlók forrását kikapcsoljuk. A rendszeres alvás, egészséges étkezés, szabadban való testi munka szintén jó gyógymód lehet.

Ettől kezdve meg kell tanulnunk életünkben megtartani egy kiegyensúlyozott tempót, miközben „nem"-et tudunk mondani azokra a követelményekre, amelyek talán újra a szakadék szélére sodorhatnának minket.

 


Június 01. Nincs szerencse - csak isteni vezetés, védelem

Isteni vezetés„De az Úr Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett." 1Mózes 39,2

 

Hallottam, hogy az egyik legrégibb angol bibliafordítás ebben a versben Józsefet „lucky fellow"-nak, szerencsés fickónak nevezte. Talán abban a korban a „lucky" szónak némileg más volt a jelentése, mégis örülök annak, hogy a későbbi bibliafordítások Józsefet „eltávolították a szerencsések" sorából.

Isten gyermeke számára nem létezik „szerencsés véletlen"! Életét a szerető mennyei Atya vezeti, őrzi és tervezi. Semmi sem történik vele véletlenül.

Nem helyes tehát az sem, hogy a keresztyén ember bárkinek is „Sok szerencsét!" kívánjon. Éppoly kevéssé mondja ezt: „Szerencsém volt". Az efféle kijelentések tulajdonképpen tagadják Isten gondviselését.

A hitetlen világ bizonyos tárgyakat összeköt a szerencsével - mint a nyúlláb, a gomba, a négylevelű lóhere és a patkó (miközben a végeinek természetesen fölfelé kell mutatniuk, különben „kiesik a szerencse"). Vannak, akik keresztbe teszik az ujjukat, lekopognak valamit a fán, mintha ezekkel a cselekedetekkel kedvezően befolyásolnák az eseményeket, és elfordíthatnák a bajt.

Ugyanezek az emberek más dolgokat balszerencsével kötnek össze - fekete macska, péntek 13-a, átmenni a létra alatt, 13. emelet vagy 13. számú szoba. Szomorú, hogy emberek ilyen babonák rabszolgái, mert ez a rabszolgaság haszontalan és gyümölcstelen.

Az Ézsaiás 65,11-ben Isten ítéletet hirdetett azok fölött a júdabeliek fölött, akik a véletlen isteneit tisztelték. „De nektek, akik elhagyjátok az Urat, elfeledkeztetek szent helyemről, a szerencseistennek terítetek asztalt, a sorsistennőnek öntötök italáldozatot, fegyver lesz sorsotok."

Nem tudjuk pontosan, milyen sajátos bűnökről volt itt szó, az azonban világos, hogy az emberek olyan bálványoknak mutattak be áldozatokat, amelyek a szerencsével és a véletlennel voltak kapcsolatban. Isten pedig ezt akkor is gyűlölte, és ma is gyűlöli.

Bizalommal tölthet el bennünket az a tudat, hogy nem vagyunk a vak véletlen, valamiféle kozmikus kockajáték eszközei, sem a szerencse istennőjének tehetetlen sakkfigurái. Életünkben minden eleve elrendezett és célratörő. Nekünk mennyei Atyánk van, Krisztusunk, nem pedig véletlenünk; isteni szeretetünk, nem pedig vak sorsunk!

 



Május 31. Illetéktelenek

"Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg."
1Korintus 2,14 (Károli)

 Érzéki ember...

Természeti ember az, aki nem született újonnan. Nincs meg benne Isten Szelleme. Nem akar elfogadni szellemi igazságokat, mert azok értelmetlennek tűnnek fel előtte. De nem is képes a szellemi igazságokat megérteni, mivel azokat csak a Szent Szellem megvilágosító ereje által lehet felfogni.

Nyomatékosan kell erre rámutatnunk: nem az a helyzet, hogy a meg nem tért ember egyszerűen nem akarja megérteni Isten dolgait. Nem képes megérteni azokat. Születésétől fogva képtelen erre.

Ez segít nekem abban, hogy e világ tudósainak, filozófusainak és akadémikusainak a kijelentéseit a maguk helyére tegyem. Amíg földi dolgokról beszélnek, tiszteletben tartom a szakértelmüket. De mihelyt be akarnak hatolni szellemi területre, nem ismerem el képességüket arra, hogy mérvadó kijelentést tegyenek.

Nem vagyok különösebben meglepve, ha valamely egyetemi tanár vagy liberális egyházi vezető olyasmit mond, amivel a Biblia kijelentéseinek igazságát kétségbe vonja vagy tagadja. Megtanultam már, hogy tőlük csak ezt várhatom, és mint illetéktelen véleményeket ne vegyem figyelembe. Világos előttem, hogy az újonnan nem született emberek képességét meghaladják Isten Szellemének dolgai 

F. W. Boreham a tudomány és a filozófia nagy embereit az óceánjáró hajók második osztályú utasaihoz hasonlítja, akik ki vannak zárva az első osztály napsütötte fedélzetéről. „A tudósok és filozófusok úgyszólván »másodosztályú utasok«, akiknek a saját fedélzetükön kell maradniuk. Nem tekintélyek a keresztyén hitet illetően... Nekünk olyan hitünk van, amit a másodosztályú utasok részéről jövő megvetés nem rendíthet meg, és az ő rokonszenvük nem jelent támogatást. 

Természetes, hogy olykor akadnak tudósok és filozófusok is, akik a szentek közé számítanak. Ilyen esetekben - így Boreham - mindig fölfedezem, hogy zsebükből első osztályú jegy kandikál ki; s miközben üdítő társaságukban a napos fedélzeten sétálgatok, épp annyit gondolok rájuk (tudósokra), mint amennyit Bunyanra (az üstfoltozóra). Első osztályú utasok és barátok vagyunk.

Robert G. Lee mondotta: „Lehet valaki okos, tanult, és tudhat mindent a kövekről, a gázokról és molekulákról, ugyanakkor mégis teljesen illetéktelen a keresztyénségnek vagy a Bibliának a megítélésére."

 


Május 30. Fiú és Atya!

„És senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya." Máté 11,27

 kereszt

Az Úr Jézus személyéhez mélységes titok kapcsolódik. E titok egyik része az abszolút Istenség és a teljes emberi mivolt összekapcsolódása egy személyben. Így felvetődik például az a kérdés: hogyan lehetnek valakinek Isten tulajdonságaival egy időben a véges ember korlátai. Egyetlen ember sincs, aki megérthetné Krisztus személyét. Csak az Atya Isten érti Őt.

A keresztyénséget próbára tevő legkárosabb tévtanítások e tárgy körül forogtak. Voltak, akik figyelmen kívül hagyva saját korlátozott voltukat, olyasmivel foglalkoztak, amit egyszerűen nem tudtak fölfogni. Voltak, akik túlságosan kihangsúlyozták Urunk istenségét, embervoltával szemben. Mások viszont akkora hangsúlyt helyeztek embervoltára, hogy ezáltal sértették istenségét.

William Kelly írja: „Az a pont, ahol a tévelygés belopakodik, az az Isten Fiának emberré létele; mert az Úr Jézus összetett természete teszi világossá minden más személy teljes csődjét. Kétségkívül vannak olyan emberek, akik isteni dicsőségét egyenesen tagadják. De van egy ennél sokkal rafináltabb mód is, amellyel az Úr Jézust lealacsonyítják. Bár elismerik Őt Istennek, oly módon keverik embermivoltát Istenségével, hogy ezzel semlegesítik személyének tanúságtételét. Így hamarosan zavart támasztanak, és oly módon állítják előtérbe mindazt, ami Őt mint embert velünk, emberekkel összeköti, hogy ezzel meghamisítják mindazt, ami benne Istennel közös. Csupán egyetlen védelem a lélek számára ezekkel a dolgokkal szemben az, hogy sohasem merészkedünk behatolni ebbe a titokba, és még vitázni sem merünk róla, mivel ez azzal a veszéllyel jár, hogy emberi ostobasággal szent talajra hatolunk be. Ezen a talajon ne legyünk mások, mint imádók. Ha erről elfeledkezik a lélek, hamarosan megállapítja, hogy Isten már nem jár vele - hogy Ő azt, aki a maga teljes vakmerőségében az Úr Jézusról beszélni mer, saját ostobaságában szégyeníti meg. Csak a Szent Szellem által érthetjük meg mindazt, amit az Egyszülöttel kapcsolatban kijelentett."

Az Úrnak egyik hűséges szolgája adta egyszer tanítványainak azt a tanácsot, hogy szigorúan tartsák magukat a Szentírás szövegéhez, ha Urunk kettős természetéről szólnak. Ha belevisszük ebbe saját eszméinket és spekulációinkat, azzal tévelygések lopódznak be.

Senki sem ismeri Őt igazán, az egyszülött Fiút, csak az Atyja! Dicsőségének magasztos titka gondolkodásunkat túlhaladja. Szent érthetetlenség: Fiú és Atya!

 


Május 29. Hitből való élet

„Nem a nélkülözés mondatja ezt velem..." Filippi 4,11

Bízz az Úrban...


Figyelemre méltó, hogy Pál sohasem beszélt anyagi helyzetéről. A hitből való életet élte. Hitte, hogy őt Isten hívta el szolgálatába, és teljesen meg volt győződve arról is, hogy Isten fizet meg majd a vállalt szolgálatért.

És a mai keresztyének hozzák nyilvánosságra anyagi szükségeiket, vagy kolduljanak pénzért? Ehhez néhány megfontolandó gondolat: az ilyen gyakorlatnak nincs bibliai alapja. Az apostolok beszéltek ugyan mások szükségeiről, de sohasem kértek pénzt a maguk számára.

Sokkal inkább egybehangzó a hitből való élettel az, ha egyedül Istenben bízunk. Ő ellát bennünket a szükséges anyagiakkal mindahhoz, amit el akar velünk végeztetni. Ha megtapasztaljuk, hogy éppen a kellő időpontban kaptuk meg a szükséges összeget, akkor ez nagyon megerősíti hitünket. És dicsőíti Istent, ha a gondoskodás természetfölötti volt. Viszont egyáltalán nem szolgálja Isten dicsőségét, ha a pénzügyeinket gyűjtéssel alakítjuk.

Adakozásra való felhívás, vagy kolduló levelek által olyan ügyeket szorgalmazhatunk „Isten számára", amelyek bizonyos körülmények között egyáltalán nem felelnek meg az Ő akaratának. Vagy folytatunk valamilyen dolgot, amit a Szent Szellem már réges-rég otthagyott. De ha függünk Isten természetfölötti gondoskodásától, csak akkor végezhetünk valamit, amíg Ő hordoz bennünket.

A teljes gőzzel folytatott pénzgyűjtés a keresztyén munkának sajátos új mértéket adott. A legügyesebb kéregető kapja a legtöbb pénzt. Így azután megtörténhet, hogy a legértékesebb munkák kárt szenvednek, mert óriási adománygyűjtő hadjáratok minden pénzt beszednek. Ennek következményeként gyakran irigység és meghasonlás támad.

C. H. Mackintosh nem nagyon igyekezett arra, hogy személyes szükségleteit ismertté tegye. Azt mondta: „Akár közvetve, akár közvetlenül közlöm egy emberi lénnyel a magam személyes szükségleteit, ezzel eltávolodom a hitből való élettől, és közvetlenül szégyent hozok Istenre. Tulajdonképpen ez még árulás is Vele szemben. Gyakorlatilag ugyanaz, mintha azt mondanám: Isten cserbenhagyott, és ezért most az embertársaimhoz kell fordulnom segítségért. Annyit jelent, hogy elhagyom az élő víz forrását, és repedezett ciszternákhoz fordulok. Azt jelenti, hogy a teremtményt állítom Isten és a lelkem közé, s így magamat gazdag áldástól, Istent pedig az őt megillető dicsőségtől fosztom meg."

Hasonlóképpen ír Corrie ten Boom is „Istennel mindenen át" c. könyvében: „Szívesebben vagyok egy gazdag Atya bizalommal teljes gyermeke, mint koldus világi emberek ajtaja előtt."

 


Május 28. Szemléljük

„Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléjük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Szelleme által, dicsőségről dicsőségre."
2Korintus 3,18

Fedetlen arccal

A Biblia azt tanítja, hogy olyanná leszünk, mint amilyen az, Akit imádunk. Ezt a fontos megállapítást találjuk mai Igénkben. Ezt a következőképpen oszthatjuk fel:

Mi pedig... mindnyájan - azaz minden igazi hívő;

fedetlen arccal - a bűn olyan, mint egy lepel arcunk és az Úr között. Ha megvalljuk és elhagyjuk bűneinket, akkor van fedetlen arcunk;

az Úr dicsőségét azaz erkölcsi szépségét. A Bibliában álmélkodva látjuk jellemének tökéletes voltát, minden cselekedetének és útjának szépségét;

szemléljük - ezt a dicsőséget Isten Igéjének a tükrében szemléljük;

ugyanarra a képre formálódunk át - hasonlókká leszünk Őhozzá. Ahogy szemléljük, úgy alakulunk át. Minél többet foglalkozunk Vele, annál hasonlóbbak leszünk Hozzá. Ez a változás

dicsőségről dicsőségre történik - a dicsőség egyik fokáról a következőre. A változás folyamat, amely mindaddig tart, amíg Őt szemléljük. És jellemünknek ez az átalakulása

az Úr Szelleme által megy végbe - a Szent Szellem munkálja a krisztusképűséget mindazokban, akik hitben az Úrral foglalkoznak, úgy, ahogyan Ő a Bibliában kijelentette magát.

Nathaniel Hawthome meséjében nem Aranysóvár úr, nem is Vér tábornok, sem Mennydörgés úr, sem az öreg Keményszív vagy a Költő, hanem Komoly az, aki - miközben csöndesen és elgondolkozva hosszan szemlélete a Nagy Kőarcot, végül maga is hasonló lett hozzá.

Hallottam egy emberről, aki naponta elment a buddhista templomba, és lótusz-ülésben, összekulcsolt karokkal nézte órák hosszat a zöld Buddha-szobrot. Azt mondják, hogy hosszú éveken át meditált így, és végül maga is hasonlóvá lett Buddhához. Nem tudom, igaz-e ez, de azt tudom, hogy ha valaki félő tisztelettel foglalkozik az Úrral, akkor erkölcsileg hasonló lesz hozzá.

A megszentelődés útja az Úr Jézus szemlélésén át vezet. Általában lehetetlen egyszerre Krisztusra és bűnös dolgokra gondolni. Amikor Ő megragad minket, abban a pillanatban szabadok vagyunk a bűntől. Ezért igyekezzünk időnkből egyre többet az Úr szemléletére fordítani.


Május 27. Mi adja az értéket?

„...mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat?"
Máté 23:17,

arany-templom

Az Úr Jézus idejében az írástudók és farizeusok azt gondolták, hogy aki a templomra esküszik, annak nem föltétlenül szükséges az esküjét megtartania. De a templom aranyára esküdni - szerintük - egészen más volt. Akkor az illetőt kötötte az esküje. Ugyanezt a képtelen megkülönböztetést tették az oltárra és az oltáron levő áldozatra tett eskü között. Az előbbit meg lehetett szegni, az utóbbi kötelező volt.

Az Úr megmondta nekik, hogy értékrendszerük torz. A templom az, amely megadja az aranynak az értékét, és az oltár az, amely a bemutatott áldozatot különösen kiemeli.

A templom Isten földi lakhelye volt az Ószövetségben. A legmagasztosabb cél, amire itt a földön aranyat lehetett felhasználni, az a templom céljaira való adomány volt. Isten házával való kapcsolata különleges és páratlan értéket kölcsönzött neki. Ugyanez volt a helyzet az oltárral és a rá helyezett ajándékkal. Az oltár az istentisztelet fontos része volt. Állatot nem lehetett nemesebb célra felhasználni, mint hogy az oltárra teszik áldozatul.

Egy turista Párizsban kedvező áron vásárolt egy régiségboltban egy borostyánkő nyakláncot. Mikor a New York-i vámhivatal magas vámot vetett ki rá, a turista kíváncsi lett a dologra. Elvitte egy ékszerészhez, aki 25 000 dollárt kínált érte. Egy másik 35 000 dollárt. S mikor a turista megkérdezte, mitől olyan értékes ez a nyaklánc, az ékszerész nagyítón keresztül mutatta meg neki. Az volt belevésve: „Bonaparte Napóleontól Josephine részére". Napóleon neve tette a nyakláncot oly értékessé.

E példa jelentése világos: mi magunk önmagunkban semmik vagyunk és semmit sem tehetünk. Az Úrral való kapcsolatunk és az Úrnak való szolgálatunk tesz minket különlegesen értékessé. Spurgeon mondta: „A Golgotával való kapcsolatod a legcsodálatosabb és legdrágább rajtad."

Talán átlagon felüli értelmi képességünk van. Hálásak lehetünk érte. De ne feledjük közben soha el: csak ha ezt az értelmi képességet Krisztus szolgálatába állítjuk, akkor tölti be legmagasabb rendeltetését. Krisztus az, Aki megszenteli értelmi képességünket.

Vannak esetleg olyan talentumaink, amelyekért a világ kész magas árat fizetni. Talán még azt is gondoljuk, hogy a gyülekezet túl jelentéktelen azok számára. Pedig a gyülekezet az, amely megszenteli a talentumainkat, és nem a talentumaink szentelik meg a gyülekezetet!

Talán bőségesen van pénzünk. Félrerakosgathatjuk, eltékozolhatjuk személyes kedvtelésekre, vagy Isten országa számára használjuk fel. A pénz felhasználása akkor a legértékesebb, ha Krisztus ügyét mozdítjuk vele előre. Isten országa szenteli meg gazdagságunkat, s nem fordítva!

 


Május 26. Engedelmesség

 "...Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél" 1Sámuel 15,22

 

Isten utasításai Saul király számára világosak voltak: ölje meg az amálékitákat, és semmisítse meg mindenüket. Mindent, kivétel nélkül. Ne ejtsen zsákmányt. Saul azonban megkímélte Agág királyt és az ellenség legjobb juhait, marháit, borjait és bárányait.

Amikor Sámuel reggel Gilgálban találkozott Saullal, ez öntudatosan jelentette, hogy megtette mindazt, amit az Úr parancsolt. Ebben a pillanatban azonban megszólalt egy „istállókórus". A bárányok bégettek, az ökrök bőgtek. Rendkívül kínos volt!

Sámuel természetesen tudni akarta, miért bégettek a bárányok, holott Saul mindet megölte. Erre a király megpróbálta elleplezni az engedetlenséget azzal, hogy részben a népre hárította a bűnt. Azt mondta: „A nép azonban elvette a zsákmányból a kiirtásra szánt juhok és marhák javát, hogy feláldozza Istenednek, az Úrnak Gilgálban."

Ebben a pillanatban Isten prófétája az ítélet szavaival sújtotta Sault: „Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél. Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás."

Az engedelmesség fontosabb, mint a szertartás, az áldozat és az adományok. (Hallottam egyszer egy családról, ahol az idős édesanyával szemben hideg megvetéssel és engedetlenül viselkedtek. Mikor azonban az anya meghalt, testét valódi Dior-kosztümbe öltöztették. Megvetendő és hiábavaló kísérlet arra, hogy hosszú évek tiszteletlenségét és lázadását jóvátegyék!)

Gyakran halljuk, ahogy egyesek a Szentírásnak meg nem felelő felfogásukat vagy kapcsolataikat azzal mentegetik, hogy ily módon állítólag nagyobb befolyást gyakorolhatnak. Istent azonban efféle látszatérvekkel nem lehet becsapni. Engedelmességet kíván tőlünk - a befolyásunkkal Ő törődik. Valójában úgy áll a dolog, hogy a befolyásunk akkor negatív, ha engedetlenek vagyunk. Csak ha az Úrral való közösségben járunk, akkor gyakorolhatjuk befolyásunkat másokra Isten akarata szerint.

William Gurnall mondta egyszer: „Az áldozat engedelmesség nélkül galádság." És még sokkal rosszabb, ha engedetlenségünket vallásos ürüggyel álcázzuk. Istent nem lehet megcsalni.


Május 25. Rendezni négyszemközt

"Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát;"  Máté 18,15

Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj és dorgáld meg őt négy szem között:ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát;  Máté 18:15,

Valaki mondott vagy tett valamit, amivel minket megsértett vagy megzavart. A Biblia azt parancsolja, hogy menjünk el az illetőhöz, és intsük meg őt négyszemközt. Csakhogy éppen ezt nem szeretnénk megtenni, ez esik nehezünkre.

Így elkezdünk tépelődni a dolog fölött. Újra meg újra végiggondoljuk, mit is tett velünk az illető, és mennyire igazságtalan volt velünk szemben. Ha dolgoznunk kellene, és ahelyett gondolataink a sértés részleteivel foglalkoznak, közben fölmegy a vérnyomásunk. Nem tudunk elaludni, mert újra magunk elé idézzük azt a kellemetlen esetet, és a mérgünk egyre fokozódik. A Biblia pedig azt mondja, hogy menjünk el hozzá, és mondjuk meg neki a hibáját, de mi sokszor gyávák vagyunk ehhez.

Azután azon töprengünk, hogyan tudnánk névtelenül tudomására hozni a sértődésünket. Vagy abban reménykedünk, hogy történik valami, ami megszégyeníti őt helytelen viselkedéséért. De nem történik semmi. Tudjuk, mit kellene tennünk, de félünk az illetővel szemtől szemben elintézni a dolgot

S eközben az egész ügy sokkal többet árt nekünk, mint neki. Mogorva viselkedésünkből az emberek leolvashatják, hogy valami bosszant bennünket. Ha beszédbe elegyednek velünk, nem ügyelünk rájuk. Munkánk is megsínyli, mivel nem tudunk rá összpontosítani. Egész egyszerűen túlságosan szétszórtak vagyunk ahhoz, hogy bármit is igazán jól elvégezzünk. A Biblia pedig egyre azt mondja: „Menj el hozzá, intsd meg négyszemközt". Akaraterőnk teljes összeszedettségével mind ez idáig sikerült elkerülnünk, hogy bárkivel is beszéljünk a dologról. Végül azonban a nyomás elviselhetetlenné válik. Összeroskadunk alatta, és elmondjuk valaki másnak - természetesen csak közös imatémaként. Csakhogy az a másik - ahelyett, hogy sajnálna bennünket - egyszerűen azt mondja: „Miért nem mégy el hozzá, és mondod el neki, hogy megbántott téged?"

Ez megadja a végső lökést! Elhatározzuk, hogy beleharapunk a savanyú almába. Igazat adunk a tanácsnak, és engedelmeskedünk Isten Igéjének azzal, hogy az illetőnek elmondjuk, mit vétett ellenünk. Ő meglepően jól fogadja a dolgot, sajnálatát fejezi ki a történtekért, és bocsánatot kér, s a beszélgetés közös imádsággal ér véget.

Ha elmegyünk, nagy teher esik le a vállunkról. Mindössze önmagunkra haragszunk azért, hogy miért nem engedelmeskedtünk azonnal és közvetlenül a Szentírásnak.

 


Május 24. Elszegényedés

„Könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik."
Példabeszédek 13:11,

 Vagyont akar szerezni a kapzsi ember...

„Talán már ma húszmilliót nyer!" - ilyen és ehhez hasonló csábítások árasztanak el minket, hogy rábírjanak: vegyünk részt ebben vagy abban a szerencsejátékban. A nagy áruházban bevásárló háziasszonyt a legújabb sorsolási ajánlatokkal csalogatják. Az átlagpolgárt biztatják, küldje be nevét, címét (az újságra való előfizetéssel együtt), és részt vehet a milliós értékű sorsoláson. Vagy talán egy Bingo-sorsolásról van szó, amelynél a nyerés szinte garantált.

Mindezek mellett ott vannak természetesen a szerencsejáték nyilvánvalóbb formái: - rulett, lóverseny, lottó, totó stb.

Mit mond a Biblia mindezekkel kapcsolatban? Semmi jót.

Azt mondja: „Könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik" (Péld 13,11).

Azt mondja: „Vagyont akar szerezni a kapzsi ember, de nem tudja, hogy ínségbe jut" (Péld 28,22).

Azt mondja: „Aki törvénytelenül gyűjt gazdagságot, olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül. Élete derekán el kell hagynia, és a végén bolondnak tartják" (Jer 17,11).

S ha a Tízparancsolat nem is mondja ki kategorikusan, hogy „Ne végy részt szerencsejátékban!" - azt határozottan kimondja: „Ne kívánd!" (2Móz 20,17). És ugyan, mi a szerencsejáték, ha nem a kapzsiság egyik formája?

A szerencsejátéknak különben is rossz mellékzöngéje van a hívők számára, ha arra gondolunk, hogy Jézus Krisztus megfeszítésénél a római katonák sorsot vetettek az Úr Jézus köntösére.

De gondoljuk csak végig, mennyi nyomorúságot és szegénységet hoztak családjukra a krónikus szerencsejátékosok, mennyi bűnt követtek el már emberek azért, hogy a veszteségüket pótolják, és arra is gondolnunk kell, gyakran milyen romlott az a társaság, amely szerencsejátékot játszik. Nem nehéz rájönnünk, hogy a szerencsejátéknak hívő keresztyén ember életében nincs helye.

Miután Pál apostol Timóteus szívére kötötte, hogy „ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele", figyelmezteti arra, hogy „akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik" (1Tim 6,8-9).

 


Május 23 Egység

 

"Hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan Te, Atyám, énbennem és én Tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy Te küldtél el engem." János 17,21

Egységben

 


Az úgynevezett „Főpapi imádság"-ában kétszer könyörög az Úr Jézus azért, hogy az övéi egyek legyenek (21. és 23. v.). Ezzel az egységért való könyörgéssel éltek vissza az ökumenikus mozgalom bibliai megalapozásánál. E mozgalom a - névleg - keresztyén egyházak szervezett nagy egysége. Sajnos, ezt az ökumenikus egységet azáltal érték el, hogy a keresztyénség nagy, alapvető igazságait vagy teljesen feladták, vagy pedig átértelmezték. Malcolm Muggeridge írja: „Korunk nagy iróniája, hogy az ökumenizmus éppen most diadalmaskodik, amikor már szinte semmi sincs, amiről ökumenikusan gondolkodhatnánk. A különböző vallási közösségek azért találnak egymásra oly könnyen, mert - mivel szinte már semmiben sem hisznek - ennek megfelelően szinte semmiben sem különböznek."

 

Ez lenne hát az egység, amelyért az Úr Jézus a János 17-ben imádkozott? Bizonyos, hogy nem! Szerinte ennek az egységnek oda kell vezetnie, hogy elhiggye a világ, hogy Őt Isten küldte.

 

Az Úr az általa szándékozott egységet így jellemezte: „ahogyan Te, Atyám, énbennem és én Tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk". És azt is mondta: „Én őbennük, és Te énbennem, hogy tökéletesen egyek legyenek". Milyen egység köti össze az Atyát és a Fiút, amelyben mi is osztozhatunk? Nem az a tény, hogy mindkettő Isten, mert ebben nekünk sohasem lehet részünk. Azt hiszem, az Úr Jézus olyan egységre utal, amely erkölcsi hasonlóságból áll. Imádkozott azért, hogy a hívők egyek legyenek, miközben ebben a világban Isten és Krisztus jellemét juttatják kifejezésre. Ez szentségben, szeretetben, tisztaságban, hosszútűrésben, önuralomban, szelídségben, örömben és nagylelkűségben folytatott életet jelent. Ronald Sider írja „Út a tű fokán át" c. munkájában, hogy ez az egység, amelyért Krisztus imádkozott, abban nyilvánult meg, hogy az első keresztyének készségesen megosztották mindenüket egymással aszerint, amint kinek-kinek szüksége volt rá. Igazi „koinonia", azaz közösségi érzület volt, ami összekötötte őket. Az Úr Jézusnak az az imádsága, hogy követőinek szeretetteljes egysége keltsen a világban oly mély benyomást, hogy a világ elhiggye: Őt az Atya küldte, meghallgatásra talált, legalábbis egyszer! A jeruzsálemi gyülekezetben. Az együttélésnek ez a rendkívüli minősége adott teljhatalmat az apostoli igehirdetésnek (lásd Csel 2,45-47; 4,32-35).

 

Az ilyen egység ma is mély benyomást keltene a világban. Ha a keresztyének közös bizonyságtétellel magának az Úr Jézusnak az életét sugároznák szerte a világba, ezzel meggyőznék a hitetleneket bűneik felől, és feltámadna bennük a szomjúság az élő víz iránt.

 

 


Május 22. Bizalom első helyen

"Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában, mire lehet hát becsülni?"
Ézsaiás 2,22

 Bízzál az Úrban...

Ha egy férfi vagy nő foglalja el életünkben azt a helyet, amely egyedül Istent illeti meg, akkor bizonyosan csalódni fogunk. Hamarosan megtanuljuk majd, hogy még a legjobb emberek is - a legjobb esetben is - csak emberek. Még ha talán a legkiválóbb tulajdonságaik vannak is, lábuk vasból és cserépből áll. Ez talán cinikusan hangzik, pedig nem az: ez realizmus.

Amikor egy inváziós hadsereg Jeruzsálemet fenyegette, Júda lakói Egyiptomtól reméltek segítséget. Ézsaiás kipellengérezte ezt a rossz irányba forduló bizalmat: „Talán Egyiptomnak, ennek a törött nádszálnak a támogatásában bíztál? Aki erre támaszkodik, annak belemegy a tenyerébe, és átszúrja" (Ézs 36,6). Jeremiás pedig ezt mondta később, hasonló körülmények között: „Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul a szíve" (Jer 17,5).

Ugyanezt támasztja alá a zsoltáros is, amikor azt írja: Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint emberben bízni. Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint előkelő emberekben bízni" (Zsolt 118,8-9). Majd ismét: „Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Ha elszáll a szelleme: visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei" (Zsolt 146,3-4).

Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy bizonyos értelemben igencsak bíznunk kell egymásban. Mi lenne például abból a házasságból, amelyből teljesen hiányzik a kölcsönös bizalom és tisztelet? A gazdasági életben is a kölcsönös bizalom rendszerén alapul a csekk mint fizetőeszköz. Bízunk az orvosban, hogy helyes diagnózist állapít meg, és a megfelelő gyógyszert írja fel receptre. Az áruházban bízunk az árukra ragasztott cédulákban. Szinte teljesen lehetetlen lenne a társadalmi együttélés az embertársainkba vetett bizonyos mértékű bizalom nélkül.

A veszély akkor áll fenn, ha abban bízunk, hogy az emberek megteszik azt, amit egyedül Isten tud megtenni, ha letaszítjuk az Urat a trónusról, és embert ültetünk a helyébe. Mindazok, akik rokonszenvünkben Istent helyettesítik, akik az Ő helyét foglalják el bizalmunkban, keserves csalódást okoznak nekünk. Akkor ismerjük fel, hogy az ember nem méltó bizalmunkra, amikor már késő.

 


Május 21.  Nyereséghez veszteség kell

„Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz." János 12,24

Búzaszem

Egy napon görögök keresték fel Fülöpöt ezzel a kívánsággal: „Uram, Jézust szeretnénk látni." De miért akarták Őt látni? Talán magukkal akarták vinni Athénbe, mint népszerű, új filozófust. Talán meg akarták menteni a kereszthaláltól, amely ekkor már kikerülhetetlennek látszott.

Az Úr Jézus az aratás egyik nagy alaptételével válaszolt: A gabonamagnak a földbe kell esnie és meg kell halnia ahhoz, hogy termést hozzon. Ha Ő most elmenekülne a halál elől, akkor magára maradna. Nem volnának megmentett bűnösök, akikkel megoszthatná dicsőségét. De azzal, hogy kész a halálra, utat készít mások számára az üdvösséghez, és sokan juthatnak el az örök életre.

T. G. Ragland mondotta egyszer: „Minden terv között a legbizonyosabb volt Krisztus tulajdon terve, amely abban állt, hogy búzaszemmé lett, amely a földbe hullott és meghalt. Ha mi nem vagyunk hajlandók búzaszemmé válni..., ha nem vagyunk készek jövőbeni kilátásainkat, hírnevünket, vagyonunkat és egészségünket feláldozni, akkor magunkra maradunk. De ha követjük szeretett Urunkat azzal, hogy búzaszemmé leszünk és meghalunk, akkor bő termést hozunk."

Évekkel ezelőtt olvastam egy misszionárius csoportról, akik Afrikában éveken át fáradhatatlanul dolgoztak anélkül, hogy ennek bármiféle maradandó gyümölcsét látták volna. Végső kétségbeesésükben összehívtak egy konferenciát, hogy imádság és böjtölés közepette Isten elé járuljanak. Beszélgetés közben azt mondta az egyik misszionárius: „Nem hiszem, hogy áldást nyerünk Istentől, amíg egy búzaszem a földbe nem esik és meg nem hal." Röviddel ezután éppen ez a misszionárius beteg lett és meghalt. És akkor megkezdődött az aratás - az áldás, amelyet megjövendölt.

Sámuel Zwerner (1867-1952, amerikai úttörő-misszionárius, „az iszlám apostola") írta:

Nyereségnek veszteség az ára, erről szól a búzaszem példája, vetés nélkül nincsen aratás, holt búzaszemből nő aranykalász. Ha valahol érett búzatenger hullámzik, tán megérti az ember, hogy ott, ahol az Ige vetése termést hoz Isten dicsőségére, és amikor Neki zeng az ének, életadó halálról beszélnek!

 


Május 20.  Rugalmasság

„És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert az újbor szétrepesztené a tömlőt, és elfolyna, sőt a tömlő is tönkremenne. Hanem az újbort új tömlőbe kell tölteni, és a kettő együtt megmarad."
Lukács 5,37-38

Új bor, régi tömlő

Az itt említett tömlők állatbőrökből készültek. Amíg ezek a tömlők újak voltak, tágultak, rugalmasak maradtak. De amikor elöregedtek, merevvé és hajlíthatatlanná lettek. S ha újbort töltöttek a régi tömlőkbe, akkor az erjedési folyamat oly nagy nyomást gyakorolt a tömlő falára, amit az nem bírt el, és szétrepedt.

Itt, a Lukács 5-ben az Úr Jézus arra használja fel ezt a képet, hogy általa mutassa be Izráel és a keresztyénség összeütközését. Azt mondja vele, hogy Izráel szertartásai, hagyományai és rituáléja túlságosan is merevek voltak ahhoz, hogy befogadják az új üdvkorszak túláradó örömét és energiáját.

Ez a fejezet drámai illusztrációkat tartalmaz. A 18-21. versekben látjuk, ahogy négy férfi megbontja a ház tetőzetét, hogy egy béna embert az Úr Jézus elé juttassanak. Ez az új, szokatlan módszer is illusztrálja az újbort. A 21. versben az írástudók és farizeusok vádolják az Úr Jézust: ők a régi tömlő. Azután a 27-29. versekben olvassuk, hogy Lévi lelkesen fogadta az Úr hívását, és lakomát rendezett, hogy Jézust a barátaival is megismertesse. A 30. vers pedig ismét csak a farizeusok és írástudók zúgolódásáról beszél. Ők a régi tömlők.

Ezzel újra meg újra találkozunk az életben. Az emberek megszokták a hagyományos viselkedést és cselekvésmódot, és nehezen tudnak alkalmazkodni a változáshoz. Minden háziasszonynak megvan a maga módszere pl. a mosogatáshoz, és ideges lesz, ha valaki másként áll oda a mosogatóhoz. A férjnek megvan az elképzelése a helyes autóvezetésről, és ingerült lesz, ha felesége vagy gyermeke ül a kormánynál.

A legfontosabb lecke azonban mindnyájunk számára szellemi téren található. Elég rugalmasoknak kell lennünk, hogy ne ítéljük el az olyan keresztyén gyakorlatot, amely néha szokatlan módon nyilatkozik meg. Kerülnünk kell a farizeusok nehézkességét és hideg formalizmusát, és ne álljunk félre zúgolódva, ha Isten mások által munkálkodik.

 


Május 19. Igazságszolgáltatás

„...Isten ítélete igazságosan sújtja azokat." Róma 2,2

 Igazságos ítélet

Az egész világmindenségben egyedül Istennek van joga tökéletessége alapján arra, hogy ítélkezzék. Mindörökre hálásak lehetünk azért, hogy az utolsó ítéletet nem ránk bízta. Gondoljunk csak mindarra, ami egy földi bírót korlátoz. Lehetetlen, hogy teljesen tárgyilagos legyen. Lehet, hogy a vádlott rossz híre, vagy akár külső megjelenése is befolyásolja. Hatással lehet rá az ügyvédek csavaros érvelése. Azt sem tudja mindig, hogy a tanú nem hazudik-e. Az is lehet, hogy őszinte, csak éppen pontatlan megfigyelő.

A bíró nem ismerheti mindig azok indítékait, akikről tárgyal - pedig számos esetben rendkívül fontos a mindenkori indokokat felderíteni.

Még a hazugságjelző készüléket is be lehet csapni. A megrögzött bűnözők értenek a saját lélektani reakcióik és bűntudatuk szabályozásához.

Isten azonban tökéletes bíró. Feltétlen tudása van minden cselekedet, gondolat és indíték felől. Meg tudja ítélni az emberi szív elrejtett titkait is. Isten az igazság; semmit nem lehet előle eltitkolni. Nem személyválogató, elfogulatlanul ítél mindenki fölött. Ismeri mindenkinek a szellemi képességeit; ismeri teremtményeinek különböző erkölcsi erejét; vannak, akik könnyebben ellen tudnak állni a kísértéseknek, mint mások. A mulasztási bűnöket éppoly könnyen fölfedezi, mint a cselekedeti bűnöket, a titkos bűnöket éppúgy, mint a nyilvánvalókat.

Ezért nem kell aggódnunk amiatt, hogy a pogány ember, aki sohasem hallotta az evangéliumot, igaztalan bánásmódban részesül. Afelől sem, hogy Isten nem áll bosszút azokért, akik egész életükben mások igazságtalansága miatt szenvedtek. Vagy hogy az istentelen zsarnokok, akik ebben az életükben büntetlenül megúszták, nem nyerik el méltó büntetésüket.

A királyi székben ülő Bíró tökéletes bíró, és ítélete igazság szerint való!

 


Május 18  Önuralom

„...és meggondolatlanul beszélt." Zsoltár 106,33

 Önuralom

Amikor Izráel Kádésban zúgolódott a vízhiány miatt, Isten azt mondta Mózesnek, hogy ha szól a sziklához, víz fog ömleni abból. Közben azonban Mózesnek elege lett a népből, úgyhogy ezekkel a szavakkal ostorozta őket: „Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából?" Azután botjával kétszer ráütött a sziklára. Haragos szavaival és engedetlen cselekedetével rosszul képviselte Istent a nép előtt. Ezáltal eljátszotta előjogát ahhoz, hogy Izráel gyermekeit az ígéret földjére bevezesse (4Móz 20,1-13).

A buzgóságtól égő ember könnyen elveszíti más hívőkkel szemben az önuralmát. Ő maga hitben felnőtt már, miközben azok még mindig gyermekbetegségekkel küszködnek. Neki magának már oly sok ismerete van, amazok pedig még mindig olyan keveset értenek meg.

Amit azonban meg kell tanulnia, az, hogy emezek mindennek ellenére Isten gyermekei, és az Úr nem engedi, hogy hirtelen haragját kitöltse rajtuk. Más dolog Isten Igéjét teljhatalommal hirdetni, hogy az embereket meggyőzze és bensejükben összetörje. És egészen más dolog a személyes harag kifejezéseként őket kemény szavakkal megsérteni. Ezzel sokat eljátszhat az ember az Istentől való dicsőséges jutalomból.

Amikor a 2Sámuel 23 felsorolja Dávid hőseit, hiányzik közülük egy jól ismert név: Jóábé, Dávid fővezéréé. Ugyan, miért hiányzik a neve? Egyesek úgy vélik, mert Jóáb Dávid némely barátja ellen is fölemelte kardját.

Amikor a mennydörgés fiai, Jakab és János, tüzet akartak lehozni az égből a szamaritánusokra, azt mondta nekik az Úr Jézus: „Nem tudjátok, milyen szellem van bennetek" (Lk 9,55). Mennyivel inkább vonatkozik ez a rendreutasítás reánk, amikor meggondolatlanul azok ellen szólunk, akik nemcsak a teremtés alapján az Úréi (mint a szamaritánusok), hanem a megváltás alapján is.

 


Május 17.  Tévedhetőség

„Bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből Krisztust hirdetik, én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok." Filippi 1,18

Jézust hirdetni...

Az emberek között széles körben elterjedt az a nyomorúság, hogy a saját szűk látókörén kívül nem hajlandó elismerni semmit jónak. Mintha az ő képességei és teljesítményei számítanának egyedül, és képtelen elismerni, hogy másvalaki is lehet hozzá hasonló. Az ilyen emberek emlékeztetnek bennünket némely autóra ragasztott címkére: „Én No.1 vagyok, de azért te is vagy valami...". Ám egyesek még ezt is csak fogcsikorgatva ismernék el.

Még hívők között is vannak ilyen nézetűek: az ő gyülekezetük az egyetlen igazi gyülekezet. Az ő szolgálatuk az egyetlen, ami számít. Csak az ő véleményük az érvényes... Ők azok az emberek, akikkel kihal a bölcsesség.

Pál nem ezek közé tartozott. Elismerte, hogy mások is hirdethetik az evangéliumot. Tudta, hogy vannak, akik irigységből teszik, csak azért, hogy neki bosszúságot okozzanak. És mégis tudta dicsérni őket az evangélium hirdetéséért, és tudott örülni annak, hogy a Krisztust prédikálják.

Donald Guthrie írta a pásztori levelekhez írt kommentárjában: „Az önálló gondolkodóknak nagyon sok kegyelemre van szükségük, hogy elismerjék: az igazság az övéken kívül más csatornákon át is áradhat."

A szekták jellemző ismertetője, hogy vezetőik azt állítják: a hit és erkölcs valamennyi kérdésében övék az igazi nézet. Minden követelésükkel szemben föltétlen engedelmességet követelnek híveiktől, és megkísérlik őket minden másként vélekedőtől elszigetelni.

A King James (régi angol) bibliafordítás ritkán olvasott előszavában írnak a fordítók „beképzelt testvérekről, akik a maguk útján járnak, és semmire sem becsülik azt, amit nem ők gondoltak el, és amit nem az ő üllőjükön kovácsoltak". Meg kell tanulnunk tág szívűnek lenni, és minden jót elismerni, bárhol is találjuk azt! Be kell látnunk továbbá, hogy ha hiszünk a keresztyén közösségben, sohasem állíthatjuk azt, hogy „mi" vagyunk egyedül igaziak, és mi nem tévedhetünk.

 


Május 16  Elkülönülve

„Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete."
1János 2,15

Ne szeressétek a világot... 

Ez a világ az Újszövetségben, mint istenellenes birodalom mutatkozik be. Uralkodója a Sátán, akinek alattvalói a hitetlenek. Ez az ország „a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élettel való kérkedés" által gyakorolja vonzerejét az emberekre. Olyan társadalom ez, amelyben az ember Isten nélkül akar boldog lenni, és amelyben Krisztus neve nem kedves. Dr. Gleason L. Archer mondja, hogy a világ a lázadás, az önzés és az Isten iránti ellenségeskedés szervezett rendszere, amelyben az emberi nemet az Istennel szemben való ellenszegülés jellemzi.

A világnak megvannak a maga gyönyörűségei, a maga politikája, művészete, zenéje, vallása, megvan a maga gondolkodási formája és életstílusa. Megkísérel mindent magába olvasztani, és gyűlöli azokat, akik erre nem hajlandók. Ez magyarázza Jézus Krisztus iránti gyűlöletét.

Krisztus azért halt meg, hogy megszabadítson minket a világból. Most már ez a világ megfeszíttetett számunkra, mint ahogy mi is a világ számára. Árulás, ha a hívő ember bármely formában is szereti a világot. Sőt, János apostol szerint mindazok, akik szeretik a világot, Istennek ellenségei.

A hívők nem e világból valók, de elküldettek ebbe a világba, hogy tanúságot tegyenek ellene, és hogy hirdessék az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által való üdvösséget.

A keresztyének arra hívattak el, hogy e világtól elkülönülve járjanak. A múltban mindezt talán kizárólag a táncra, színházlátogatásra, dohányzásra, italozásra, kártyázásra és szerencsejátékokra korlátozták. De ma sok minden más is szintén a szemek kívánságát és a test kívánságát szólítja meg. Világi a büszkeség is, akár rangra, doktori fokozatra, a jövedelemre, ősökre vonatkozzék. Világi a fényűzés a palotaszerű házakban, ínyenc étkezésben, feltűnő ruházkodásban és ékszerekben vagy luxusautóban. Ugyanígy világi az az élet, amely csupa szórakozás és kényelem, s amelynek fő eseményei a bevásárlókörút és az utazgatások. Világiak lehetnek becsvágyaink, miközben mi magunk istenfélő embereknek látszunk.

Minél inkább átadjuk és kiszolgáltatjuk magunkat az Úrnak, annál kevesebb időnk marad a világi gyönyörűségekre és kétes értékű időtöltésekre. C. Stacey Woods mondotta: „Amilyen mértékben átadjuk magunkat Krisztusnak, oly mértékben különítjük el magunkat a világtól."

Idegenek vagyunk ezen a földön,/ Néked, Urunk, csak egy sírt adott. / Oda vágyunk, a dicső világba,/ahol Te vársz; az a Te otthonod!


Május 15. Panaszkodás vagy hálaadás

"De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal." 1Korintus 10,10

 panaszkodás

Az izraeliták zúgolódók voltak a pusztai vándorlás alatt. Panaszkodtak a vízre, a táplálékra. Panaszkodtak a vezetőikre. Mikor Isten mannát adott nekik az égből, hamarosan megunták azt is, és siránkoztak az egyiptomi hagymák, uborkák és fokhagymák után. És noha a pusztában nem volt semmiféle áruház, Isten mégis mindig gondoskodott számukra 40 éven át élelmiszerről, és saruikat nem kellett újjal pótolniuk. Mégis ahelyett, hogy hálásak lettek volna a csodálatos gondoskodásért, gyakran panaszkodtak.

Az idők azóta sem változtak. Az emberek panaszkodnak az időjárás miatt: túl meleg vagy túl hideg, túl nedves vagy túl száraz. Panaszkodnak az eledelre: a mártás csomós, a pirítós megégett. Panaszkodnak a munkájukra, a keresetükre vagy a munkanélküliségre. Panaszkodnak a kormányzatra, az adókra, és egyre több szolgáltatást és kedvezményt követelnek. Bosszankodnak más emberek miatt, autójuk miatt, az éttermi kiszolgálás miatt. Panaszkodnak egészen apró dolgok miatt, szeretnének magasabbak, karcsúbbak, csinosabbak lenni. Akármilyen jó is volt hozzájuk Isten, mégis azt mondják: „Ugyan, mit tett értem az utóbbi időben?"

Hogyan is tud Isten elviselni olyan embereket, mint amilyenek mi vagyunk? Hiszen Ő olyan jó hozzánk, nemcsak a legfontosabb életszükségleteket elégíti ki, hanem még olyan kényelmet is nyújt, amelyben az ő Fiának nem volt része, amikor itt a földön járt. Jó ételeket eszünk, friss vizet iszunk, nagy házakban lakunk, bőségesen van ruházatunk. Van látásunk, hallásunk, étvágyunk, emlékezőtehetségünk, és még sok más ajándékunk, amiket természetesnek tartunk. Mind ez idáig megtartott, vezetett minket, és gondoskodott rólunk. És ami a legtöbb: örök életet ajándékozott nekünk az ő Fiába, a Jézus Krisztusba vetett hit által. És milyen hálát kap mindezért tőlünk? Többnyire nem hall mást, mint siránkozást és sóhajtozást.

Évekkel ezelőtt volt egy barátom Chicagóban, aki arra a kérdésre: „Hogy vagy?" - tudott egy nagyon jó választ: „Bűn volna, ha panaszkodnék." Mindig rá kell gondolnom, ha kísértésbe esem, hogy zúgolódjam. A panaszkodás: bűn. Ellenszere pedig: a hálaadás. Ha végiggondoljuk, hogy mi mindent tett értünk az Úr, akkor világos lesz előttünk: semmi okunk nincs a panaszra!

W.MacDonald: Ösvényem világossága

 


Május 14 Kétértelműség

„Se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, ami nem illik..." Efézus 5,4

 Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; 4. se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás.

Kerüljük a laza viselkedést, mert ez a szellemi erőnk veszteségét okozza.

A prédikátor hatalmas és komoly témákat taglal, mint amilyen az élet és a halál, az idő és az örökkévalóság, de ha ez túl sok humort is tartalmaz, akkor hallgatói többnyire csak a viccekre emlékeznek, és elfelejtik a többit.

Az igehirdetés átütő erejét gyakran elveszi az utána folytatott felületes csevegés. A megtérésre való ünnepélyes felhívás azt munkálhatja, hogy az utána következő csendben az örökkévalóság ízét érezze meg a gyülekezet. De ha a látogatók felállnak, és kifelé indulnak, a mindennapos dolgokról való beszéd hangzavara hallatszik. Az emberek beszélgetnek a futballmérkőzésről vagy a napi politikáról. Nem csoda, ha ezzel megszomorítják a Szent Szellemet, és nem történik semmi Isten ügyéért.

A gyülekezet véneinek, akik sokat viccelődnek, csak kevés valódi szellemi befolyásuk van a fiatalokra, akik őket példaképüknek tekintik. Talán azt gondolják, hogy a humoruk imponál a fiataloknak, csakhogy ezeknek finom érzékük van az ilyen dolgokhoz, és ezért gyakran csalódottak és kiábrándultak.

Különösen nagy kárt okoz az az otrombaság, ha a Bibliát viccek számára használják fel, miközben igehelyeket vesznek elő, hogy nevetésre ingereljenek valakit. Valahányszor a Bibliáról viccelődünk, meggyöngítjük tekintélyét a magunk és mások életében!

Ez nem jelenti azt, hogy a hívő embernek nem lehet humorérzéke. Egyszerűen azt jelenti, hogy a humorát tartsa a megfelelő határok között, hogy ne gyöngítse és ne hamisítsa meg a bizonyságtételét.

Kierkegaard mondja el annak a bohócnak az esetét, aki keresztül-kasul rohant a városon, és úgy kiabálta, hogy a cirkuszi sátor lángokban áll a város szélén. Az emberek hallották segélykiáltásait, és csak úgy dőltek a nevetéstől. Senki nem hitt neki.

Charles Simeon felakasztotta a szobájában Henry Martyn képmását. Akárhol is tartózkodott dolgozószobájában, úgy érezte, hogy Martyn követi őt tekintetével, és azt mondja: „Légy komoly; ne pepecselj." És Simeon ilyenkor mindig azt felelte: „Igen, komoly akarok lenni, nem akarok pepecselni, mert lelkek mennek vesztükbe, és az Úr Jézust kell megdicsőíteni."

 


Május 13 Botránkoztatás és malomkő

„Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tenger mélyébe vetik."
Máté 18,6

Malomkő

Nehéz ennél hathatósabb és biztosabb módszert elképzelni a vízbe fojtásra. Itt nem a kicsiny, kézzel hajtott malomkőről van szó, hanem a nagyról, amelyet egy szamár forgatott. S ha valakinek egy ekkora követ kötnek a nyakába, és úgy dobják vízbe, az gyorsan és bizonyosan megfullad.

Először talán megdöbbent minket Urunk szavainak látszólagos brutalitása. Nyilvánvaló, hogy szokatlanul élesen ostorozza a kicsinyek megbotránkoztatásának bűnét. Mi idézi elő ezt a haragot?

Lássunk egy illusztrációt. Képzeljük el az evangélium egyik szolgáját, akihez rendszeresen jönnek az emberek lelkigondozásra. Köztük egy fiatal, aki szexuális bűnnek a rabja. Ez a fiatal személy kétségbeesetten keres segítséget. Úgy tekint föl a lelki-gondozóra, mint akiben meg lehet bízni, és aki segít megtalálnia a szabadulás útját. Ehelyett azonban magában a lelkigondozóban is fellángol a szenvedély, tisztességtelen ajánlatot tesz a fiatalnak, és ezzel a tanácsot keresőt visszavezeti az erkölcstelenségbe. Ez a visszaélés a bizalommal erkölcsileg teljesen tönkreteszi a fiatalt, aki végképpen csalódik a „vallásos világban". Meglehet, hogy egész életére szellemi nyomorék marad.

Vagy lássuk azt az egyetemi tanárt, aki fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy hallgatóit megfossza hitüktől. Kétséget és tévhitet támaszt szívünkben, aláaknázza a Szentírás tekintélyét, és támadja Urunk személyét.

Vagy szó van arról a keresztyén emberről, akinek magatartása bukásba sodor egy fiatal hívőt. Átlépi a szabadság és féktelenség közti keskeny határvonalat, és megkérdőjelezhető tevékenységeket enged meg magának. A fiatal keresztyén pedig ebből azt a következtetést vonja le, hogy mindez megengedhető a keresztyének számára, és elhagyja a biblikus elkülönülés ösvényét, hogy belevesse magát a világiasságba és az állandóan megalkuvó életbe.

Szolgáljanak az Úr szavai nekünk is komoly intésül, milyen borzalmas és félelmetes bűn a gyöngék és kicsinyek - akik az Övéi - erkölcsi vagy szellemi megrontása. Szó szerint véve:jobb a vízbe fulladni, mint a bűn, a szégyen és a lelkiismeret-furdalás tengerébe, azért, mert az Ő kicsinyei közül egynek a bűnbeesését okoztuk.

 


Május 12 Az igehirdetés bolondsága

„Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket."
1Korintus 1,21

Úrnak félelme...


Akadtak a korintusi gyülekezetben néhányan, akik az evangéliumot intellektuálisan vonzóvá akarták tenni. E világ bölcsességével való foglalatosságuk során megérezték, melyek a keresztyén üzenet olyan vonásai, amelyek a filozófusokban megütközést keltenek.

Nem akarták hitüket feladni, csupán újra akarták fogalmazni, hogy a tudósok számára is megközelíthető legyen.

Pál azonban élesen szembeszállt ezzel a kísérlettel, amellyel a világ bölcsességét össze akarták keverni Isten bölcsességével. Nagyon jól tudta, hogy az értelmi tekintély megszerzése a szellemi erő elvesztésével jár együtt.

Legyünk egészen őszinték: a keresztyén üzenetben van olyan elem, amely a zsidóknak megütközés, a görögöknek pedig bolondság. És még egy: a legtöbb hívő keresztyén nem éppen azok közé tartozik, akiket ez a világ bölcseknek, hatalmasoknak vagy előkelőknek tartana. Előbb vagy utóbb szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy mi - ahelyett, hogy az értelmi elit közé számítanánk - bolondok, erőtlenek, nem előkelőek és lenézettek vagyunk, sőt egyenesen „semmik" vagyunk a világ szemében.

De a csodálatos az, hogy Isten éppen ezt a látszólag bolond üzenetet használja fel arra, hogy üdvözítse azokat, akik hisznek. És Isten „semmiket" használ fel arra, hogy szándékait megvalósítsa. És miközben lehetetlen eszközöket használ, elítéli ennek a világnak minden elbizakodottságát és dölyfösségét, elveszi tőlünk az öntömjénezés minden lehetőségét, s így gondoskodik arról, hogy mindezért egyedül az Övé legyen a dicsőség.

Ezzel nem akarjuk azt állítani, hogy nincs helye a tanultságnak. Ellenkezőleg. De ha a tanultság nem jár együtt mély szellemiséggel, akkor halálosan veszélyes dolog lesz belőle. Ha a tanultság ítéletet mond Isten Igéje fölött, és például olyanokat állít, hogy némely bibliai szerző megbízhatóbb forrásokra támaszkodik, mint mások, akkor már eltévelyedett Isten igazságától. És ha mi az ilyen tudósoknak teret engedünk, ezzel kitesszük magunkat tévtanításaiknak.

Pál nem ékesszólással vagy bölcsességgel érkezett a korintusiakhoz. Elhatározta, hogy semmi másról nem akar tudni köztük, mint Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről. Tudta, hogy az igazi erő az evangélium egyszerű, őszinte előadásában van, nem pedig csavaros problémákkal és haszontalan elméletekkel való foglalkozásban, vagy a tudományosság dicsőítésében.

 


Május 11.  Kényelem vagy jellem

„Gondtalan élt Móáb ifjúsága óta, és pihent, mint seprőn a bor. Nem öntötték át egyik edényből a másikba, nem kellett fogságba sem mennie. Ezért maradt meg zamata, illata sem változott meg."
Jeremiás 48,11

 bor

Jeremiás a borkészítés területéről veszi a példát, hogy általa megtanítson: a kényelmes élet nem vezet erős jellemhez.

Amikor a bor a tömlőkben vagy a hordókban forr, akkor a seprő lerakódik az edény fenekére. Ha a bort ebben az állapotában hagyjuk, élvezhetetlen lesz. Ezért a pincemesternek át kell öntenie egy másik edénybe, hogy a seprőt tisztátalanságaival együtt eltávolítsa belőle. E folyamat által nyer a bor erőt, aromát, színt és különleges zamatot.

Móáb zavartalan kényelemben élt. Nem kellett elszenvednie olyan fájdalmas élményeket, mint fogság és száműzetés. Sikerrel elszigetelte magát nehézségektől, próbatételektől és nélkülözésektől. Ennek következtében élete áporodott, ízetlen lett. Nem volt aromája, fűszere.

Ami a borra érvényes, természetesen ránk is érvényes. Szükségünk van bajokra, ellenállásra, nehézségekre, hogy megszabaduljunk tisztátalanságainktól, és teret adjunk a Krisztussal teljes élet jellemvonásainak.

Természetes hajlandóságunk, hogy minden olyan dolog ellen védekezzünk, ami valamiképpen zavarhat bennünket. Szüntelenül arra törekszünk, hogy kényelmes fészket rendezzünk be magunknak.

Isten akarata azonban számunkra az, hogy életünk olykor válságban legyen, amely a Tőle való állandó függőséghez vezet. Szüntelenül felzavar bennünket a fészkünkből.

Howard Taylor felesége mondja el Hudson Taylorról írt életrajzában: „Ennek az életnek, amely áldássá lett mindenütt a világban, egész sajátos folyamaton kellett végigmennie (tehát máson, mint a kényelmes seprőn nyugvás), beleértve a kiürítést és az áttöltetést egyik edényből a másikba, amely oly fájdalmas a régi természet számára, de amely által megtisztulunk."

Ha tisztán látjuk, hogy az „isteni pincemester" mit akar munkálni életünkben, akkor ez megóv bennünket a felháborodástól és lázadástól, és megtanít alázatra és engedelmességre. Megtanuljuk elmondani:

Fogadd el Isten szuverén hatalmát minden döntésben életed fölött, és álmélkodva ismered föl útját, hogy mindenen mily bölcsen őrködött: Minden gondolatnál magasabbak az ő áldott tanácsvégzései, ha elvégezte munkáját rajtad, eltűnnek majd szíved félelmei!

 


Május 10. Ismerni az ellenséget

„Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk." 2Korintus 2,11

Mint ordító oroszlán jár szerte, és keresi, hogy kit nyelhet el (1Pt 5,8)

Fontos, hogy ismerjük ellenségünknek, az ördögnek a taktikáját.

Tudnunk kell, hogy hazug, kezdettől fogva. Sőt, ő a hazugság atyja (Jn 8,44). Megcsalta Évát, mivel hamis elképzelést közölt vele Istenről, és azóta is újra meg újra ezt teszi.

Ő a megtévesztő (Jel 20,10). Egy kevés igazságot kever a hazugságba. Utánoz és meghamisít mindent, ami Istentől való. A világosság angyalának alakját ölti magára, és kiküldi követeit - az igazság követeinek álcázva (2Kor 11,14-15). A hazugság nagy jelei és csodái által csalja meg az embert (2Tesz 2,9). Megrontja az emberek gondolkodását (2Kor 11,3).

A Sátán gyilkos és pusztító (Jn 8,44; 10,10). Mint ordító oroszlán jár szerte, és keresi, hogy kit nyelhet el (1Pt 5,8). Üldözi Isten népét (Jel 2,10), és tulajdon szolgáit is elpusztítja kábítószerekkel, démonizmussal, alkohollal, erkölcstelenséggel és hasonló mérgekkel.

A testvérek vádolója (Jel 12,10). Az „ördög" (görög = diabolos) szó azt jelenti: „vádaskodó" vagy „tagadó", „rágalmazó", „szétdobáló" és ő az is, aminek a neve mondja. Mindazok, akik a testvéreket rágalmazzák, az ördög munkáját végzik.

Szomorúságot és depressziót ültet el a lelkekbe. Pál figyelmezteti a korintusiakat arra a veszélyre, hogy az elbukott, de megbánásra kész testvért hatalmába kerítheti a Sátán, és megemésztheti a túlságosan nagy szomorúság, ezért bocsássanak meg neki (2Kor 2,7-11).

Ahogyan egykor a Sátán Péter szája által az Úr Jézust vissza akarta tartani a kereszttől (Mk 8,31-33), ugyanígy kísérli meg most is, hogy a keresztyéneket lebeszélje a kereszthordozás szenvedéséről.

A gonosz egyik kedvenc taktikája, hogy viszálykodást és széthúzást igyekszik támasztani a szentek között, mivel tudja, hogy „egyetlen város vagy ház sem maradhat fönn, amely meghasonlik önmagával" (Mt 12,25). Sajnos, ezzel a taktikájával nagy sikere van.

Megvakítja „ezeknek a gondolkodását, mert hitetlenek, és így nem látják a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát" (2Kor 4,4). Megvakítja őket világi gyönyörűség, hamis vallások, a döntés halogatása, gőg és nagyravágyás által. Érzelmekkel tereli el figyelmüket tényekről, saját énjükkel Krisztusról.

Végül gyakran támad a Sátán közvetlenül nagy szellemi győzelmek vagy élmények után, amikor a legközelebb van hozzánk a büszkeség veszélye. Megkeresi szellemi fegyverzetünk leggyöngébb pontját, és pontosan azt veszi össztűz alá.

Az ördög ellen a legjobb védekezés, ha szoros közösségben élünk az Úrral, a szent jellem védőruhájában.

 


Május 09. Névtelen, de ismert hősök

„...az Izráel országából való leány." 2Királyok 5:4,

Özvegyasszony két fillérje

Nem kell valakinek név szerint ismertnek lennie ahhoz, hogy nagy tetteket vigyen véghez Isten ügyéért. Ellenkezőleg, a Bibliában találunk nem egy olyan személyt, aki halhatatlan hírnevet szerzett magának, holott még a nevét sem tudjuk.

Itt van például az a három férfi, akik Dávidnak vizet hoztak a betlehemi kútból (2Sám 23,13-17). Dávid ebben a cselekedetükben az odaadás oly kiváló példáját látta, hogy nem is akarta meginni a vizet, hanem italáldozatként a földre öntötte. A hősök neve azonban ismeretlen maradt

Nem tudjuk annak a sunémi asszonynak a nevét (2Kir 4,8-17), akire mindenkor gondolni fognak, mert Elizeus prófétának szálláshelyet építtetett.

Egy ismeretlen nevű zsidó leányka volt az, akinek tanácsára Naámán Elizeushoz utazott, hogy ott a leprából meggyógyuljon (2Kir 5,3-14). Isten azonban ismeri a nevét, és egyedül ez a fontos.

Ki volt az az asszony, aki az Úr Jézus fejére drága kenetet öntött (Mt 26,6-13)? Máté nem nevezi meg, de az Úr Jézus megjövendölte, hogy megmarad a híre: „Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezésére" (Mt 26,13).

„Isten névtelenjei" között van az a szegény özvegyasszony is, aki utolsó két fillérjét bedobta a perselybe (Lk 21,2). Világító példája annak, mily csodálatosan sokat tehetünk Isten ügyéért, ha nem törődünk azzal, hogy kapunk-e érte elismerést.

Aztán itt van az a fiú, aki öt kenyerét és két halát az Úrnak adta, és átélte, hogy azok megszaporodtak, s általuk 5000 férfi, valamint asszonyaik és gyermekeik éhségét lehetett csillapítani (Jn 6,9). Nevét nem ismerjük, cselekedetét azonban sohasem felejtik el.

És egy utolsó illusztráció: Pál két testvért küldött el Titussal Korintusba, a jeruzsálemi szentek részére végzett gyűjtéssel kapcsolatban. Pál nem nevezi néven, de dicséri őket, mint a gyülekezetek köveit és Krisztus dicsőségét (2Kor 8,23).

Amikor Gray (James Martin, 1851-1935, amerikai író és bibliai tanító, a Scofield-Biblia egyik kiadója) egyszer egy falusi temetőben ismeretlen emberek sírköveit nézegette, azt írta:

Sok virág szépsége észrevétlen, és illatát a puszta nyeli el...

Istennél azonban nincs semmilyen tékozlás. Ő ismeri mindazok nevét, akik névtelenül szolgáltak Neki, és majd Őhozzá méltó módon jutalmazza meg őket.

 


Május 08. Sötétség kincsei

„Neked adom a sötétség kincseit." Ézsaiás 45,3


Amikor Isten Cirusnak ezt az ígéretet tette, a sötétség országainak anyagi értékeire gondolt, amelyeket Cirus meg fog hódítani. Mégsem követünk el erőszakot a versen, ha ezt szellemi értelemben is alkalmazzuk.

Vannak kincsek, amelyeket az élet sötét éjszakáiban fedez föl az ember, és amelyeket a zavartalan napfényben sohasem találna meg.

Így például Isten éneket adhat szánkba az éjszakában (Jób 35,10), olyan éneket, amelyet sohasem énekelnénk, ha nem volnának próbatételek az életünkben.

A világosság fiai közül nem egy legszebb zenéjét éjszaka tanulta, és az atyai ház dicső himnuszát volt, aki a sötétben gyakorolta.

Léteznek sötétségek, amelyeket J. Stuart Holden úgy jellemez, mint „az élet megfejthetetlen titkai"-t - a balesetek, a katasztrófák, a hirtelen és nem várt események, amelyek behatoltak életünkbe, és amelyeket még a legkörültekintőbb gondoskodással sem háríthattunk el; ezek teszik sötétté az életet - fájdalom, veszteség, csalódás, igazságtalanság, félreértés, rágalmazás. Ezek azok a dolgok, amelyek gyakran elsötétítik életünket.

Emberileg nézve senki nem kívánja magának ezt a sötétséget, pedig gyakran felbecsülhetetlen értékű, mivel sokféle haszonnal jár. Leslie Weatherhead írta: „Természetesen én is, mint minden más ember, szeretek az élet napfényes magaslatain járni, amikor jó egészség, boldogság és siker az osztályrészem, de Istenről, az életről és önmagamról sokkal többet tanultam a szorongások és csődök sötétségében, mint valaha is a napfényben.

Létezik olyasmi, mint »a sötétség kincsei«. A sötétség - Istennek hála! - elmúlik. De amit az ember a sötétségben megtanult, az örökké az övé marad."

 

 


Május 07 Valódi gondoskodás
„Neki gondja van rátok." 1Péter 5,7

...gondja van rátok

A Biblia tele van példákkal arról, milyen csodálatosan gondoskodik Isten az ő népéről. Izráel a negyvenévi pusztai vándorlása idején mennyei kenyeret evett (2Móz 16,4), kimeríthetetlen tartalékuk volt vízből (1Kor 10,4), és Isten ellátta őket elnyűhetetlen saruval (5Móz 29,4).

Ugyanez a helyzet a mi pusztai vándorlásunkkal is. Ennek bizonyítására az Úr világossá teszi számunkra, hogy sokkal inkább gondoskodik rólunk, mint a virágokról, madarakról és állatokról. Beszél pl. a verebekről. Gondoskodik azok eledeléről (Mt 6,26). Közülük egyről sem feledkezik meg (Lk 12,6). Isten akarata nélkül egy sem hullhat le a földre (Mt 10,29), vagy ahogyan H. A. Ironside kifejezi: „Isten részt vesz minden veréb temetésén." A kép jelentése természetesen az, hogy mi sokkal értékesebbek vagyunk az ő számára, mint sok veréb (Mt 10,31).

Ha a mezők liliomait pompásabban öltözteti, mint ahogy Salamon öltözött teljes dicsőségében, mennyivel inkább gondoskodik a mi ruházatunkról is (Mt 6,30). Ha gondoskodik az ökrökről, mennyivel inkább gondoskodik a mi szükségleteinkről (1Kor 9,9).

Jézus Krisztus, a mi nagy Főpapunk, nevünket a vállán, az erő helyén (2Móz 28,9-12) és a mellén, a szeretet helyén (2Móz 28,21) viseli. De tenyerébe vésve is hordozza nevünket (Ézs 49,16), és elkerülhetetlenül emlékeztet ez a szegek helyére, amelyeket a Golgotán érettünk szenvedett el.

Ismeri fejünk hajszálainak pontos számát (Mt 10,30). Számon tartja bolyongásunkat, és fel van írva könyvében minden egyes könnycseppünk (Zsolt 56,9).

Aki minket bánt, az ő szemefényét bántja (Zak 2,12). Minden ellenünk kovácsolt fegyver célt téveszt (Ézs 54,17).

Míg a pogányoknak vállukon kell hordozniuk isteneiket (Ézs 46,7), addig bennünket a mi Istenünk hordoz (Ézs 46,4).

Még ha vízáradaton vagy tűzön megyünk is át, Ő velünk van (Ézs 43,2). Minden szenvedésünket Ő is szenvedte (Ézs 63,9).

Nem alszik és nem szunnyad a mi Őrizőnk (Zsolt 121,3-4). Istennek eme jellemvonását valaki egyszer „isteni álmatlanságnak" nevezte.

A jó Pásztor, aki életét adta értünk, nem tart vissza tőlünk semmi jót (Jn 10,11; Zsolt 84,12; Róm 8,32).

Gondoskodik rólunk az év elejétől az év végéig (5Móz 11,12).

Ősz korunkig hordoz Ő bennünket (Ézs 46,4).

Nem hagy el minket, sem el nem marad tőlünk (Zsid 13,5).

Isten valóban gondoskodik rólunk!

 


Május 06. Meddig bánkódsz?

„Meddig bánkódsz még Saul miatt, hiszen én elvetettem, és nem marad Izráel királya?" 1Sámuel 16,1

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/d6/43/b8/d643b85df044239570c864a5f027caed.jpg

Elkövetkezik életünkben az az idő, amikor abba kell hagynunk az elmúlt dolgok fölötti bánkódást, és neki kell fognunk a jelen tennivalóinak.

Isten elvetette Sault mint királyt. Ez végleges, visszafordíthatatlan tény volt. Sámuel azonban nehezen tudta ezt elfogadni. Szoros kapcsolatban volt Saullal, és siratta meghiúsult reménységét. Olyan veszteséget gyászolt, ami visszahozhatatlan volt. Ezért Isten azt mondta neki: „Hagyd abba a gyászolást. Menj, és kend fel Saul utódát! Tervem nem hiúsulhat meg. Saulnál jobb emberem van, aki hamarosan Izráel történetének színpadára lép majd."

Föltételezhetjük, hogy Sámuel ezt a leckét nemcsak önmagára nézve tanulta meg, hanem Dávidnak is továbbadta, aki Saul helyébe lépett mint király. Mindenesetre Dávid megmutatta, hogy jól megtanulta ezt a leckét. Amíg kisfia haldoklott, böjtölt és imádkozott abban a reményben, hogy Isten talán megmenti a gyermeket. De mikor a fiú meghalt, Dávid megfürdött, ruhát váltott, bement Isten házába, hogy leboruljon, majd ételt hozatott magának. Akik nem értették meg gyakorlatias magatartását, azoknak azt mondta: „De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd hozzá, de ő nem tér vissza hozzám (2Sám 12,23).

Ennek mondanivalója van a mi keresztyén szolgálatunkra és életünkre nézve is. Néha megtörténik, hogy Isten elvesz tőlünk egy szolgálatot, és másnak adja. Ilyenkor azután szomorkodunk, hogy számunkra megszűnt a szolgálat lehetősége.

Talán összetörik egy barátság vagy egy partnerkapcsolat, és ennek következtében életünk üresnek és sivárnak tűnik. Vagy borzalmasan csalódunk valakiben, aki nagyon közel állt hozzánk. Gyászoljuk egy nagyra értékelt kapcsolatunk elmúlását.

Vagy talán szertefoszlik egy életen át melengetett álmunk, vagy megsemmisül valamilyen nagyralátó becsvágyunk. Gyászoljuk vágyaink és törekvéseink végét.

A gyász önmagában véve nem visszás dolog, de nem tarthat oly sokáig, hogy elnyomorítsa képességünket, amellyel szembenézhetünk a jelen kihívásával. E. Stanley Jones mondotta, hogy hozzá szoktatta magát: „az élet minden bajából és csapásából egy óra leforgása alatt gyógyuljon ki". Egy óra valószínűleg túl kevés a legtöbbünk számára, de nem maradhatunk mindörökre vigasztalhatatlanok olyan dolgok és körülmények miatt, amelyeket nem lehet megváltoztatni.

 


Május 05.  Egy tál lencséért

„...Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát." Zsidók 12,16

Ezsau

Gyakran megesik, hogy az ember az élet legnagyobb és legkülönb értékeit a pillanatnyi testi kielégülésért eltékozolja.

Ezt tette Ézsau is. Fáradtan és éhesen jött haza a mezőről. Jákób éppen egy fazék lencsét főzött. Mikor Ézsau megkérte, hogy adjon neki „ebből a vörös ételből", Jákób gyakorlati érzékkel azt felelte: „Add nekem érte azonnal elsőszülöttségi jogodat!" (1Móz 25,31).

Az elsőszülöttségi jog értékes kiváltság volt az Ószövetségben, amely a családban a legidősebb fiút illette meg. Ezáltal lett később a család vagy törzs feje, és ez biztosított neki az örökségből kettős részt.

Ezt az elsőszülöttségi jogot azonban Ézsau abban a pillanatban értéktelennek tekintette. Mit használ az elsőszülöttségi jog, ha egyszer ilyen éhes vagyok - gondolta. Annyira erőt vett rajta az éhség, hogy kész volt szinte mindent feláldozni azért, hogy pillanatnyi étvágyát kielégítse: maradandó értékről mondott le érte. És megkötötte a rettenetes csereügyletet.

Napjainkban majdnem naponta játszódnak le ehhez hasonló drámák. Nézzük például azt a férfit, akinek éveken át jó hírneve volt. Nagyszerű család szeretetét élvezte, és tisztelték a keresztyén gyülekezetben is. Szavának szellemi tekintélye volt, és szolgálatán nyilvánvalóan Isten áldása nyugodott. De jött a vad szenvedély. Valósággal elemésztődött a szexuális kísértés tüzében. Hirtelen semmi sem látszott fontosabbnak, mint testi ösztönének kielégítése. Értelmes gondolatoknak nem volt már semmi hatalmuk fölötte. Kész volt egy romboló kapcsolatért mindent feláldozni.

És - gondolkodás nélkül - belevetette magát! A pillanatért feláldozta Isten dicsőségét, saját bizonyságtételét, családjának becsületét, barátainak tiszteletét, és keresztyén jellemének befolyásoló erejét. Vagy, ahogy Alexander MacLaren (1826-1910, skót prédikátor és bibliamagyarázó) mondotta: „Elfelejti az igazságosság utáni vágyát; messzire hajítja magától az Istennel való közösség örömét; elsötétíti lelkét; véget vet jó lelkiismeretének; hátralevő éveiben zuhanórepüléssel közeledik a nyomorúság felé; nevét és hitét a gúnyolódók céltáblájává teszi."

Az írás klasszikus szavaival kifejezve, eladta elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért!

 


Május 04 Szellemi oxigénhiány

„Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet."
Példabeszédek 14:12,

 Van olyan út...

Kétszer is olvashatjuk a Példabeszédek könyvében (14,12 és 16,25), hogy a helyes utat illetőn nem lehet a magunk döntésére hagyatkozni. Amit az ember helyesnek lát, nyomorúságban és ínségben végződik. 

A második világháború idején az amerikai haditengerészet vezetősége találó példában mutatta be ezt a tényt a repülőszemélyzetnek. Megkísérelte tudatukba vésni azt, hogyha nagy magasságban repülnek és nem használnak oxigént, akkor már nem bízhatnak saját érzéseikben. Egy pilótát beültettek a kísérleti fülkébe egy asztal mellé, amelyen egy papírlap volt matematikai feladatokkal. Azután a nagy magasság utánzására oxigént vontak ki a kamrából. Amikor a levegő ritkább lett, jelezték a pilótának, hogy elkezdheti a feladatok megoldását. Előzőleg elmondták neki, hogy addig ez még senkinek nem sikerült. 

A pilóta gyorsan megoldotta a feladatokat, és bizonyos volt abban, hogy ő lesz az első kivétel. A tételek könnyűnek látszottak, és úgy ítélte, hogy hibátlanul oldotta meg őket. 

Amikor azonban ismét oxigént vezettek be a kamrába, a pilóta kijött, és a megoldott példákat kijavították, megdöbbenve látta, hogy a problémák megoldására való képessége veszélyesen csökkent, mert agya nem kapott elegendő oxigént. A lecke természetesen arra szolgált, hogy megmutassa a pilótának, nagy magasságban milyen fontos az oxigén pótlása, ami nélkül már nem bízhatnak saját ítélőképességükben, s így könnyen lezuhanhatnak. 

A bűn veszélyesen korlátozta az ember ítélőképességét. Bizonyos afelől, hogy a mennybe vezető út abban áll, ha a legjobbat teszi, ami tőle telik. S ha azt mondják neki, hogy jó cselekedetei által még senki sem üdvözült, akkor bízik abban, hogy ő lesz az első kivétel!

Csakhogy ez nem így van, és ha továbbra is megmarad nála ez a szellemi „oxigénhiány", akkor elvész. Biztonságának és üdvösségének egyetlen alapja az, hogy Isten Igéjében bízzék, s ne a saját ítélőképességében. Ha ezt teszi, akkor megbánja bűneit és elfogadja az Úr Jézus Krisztust Urának és Üdvözítőjének. Mivel Isten Igéje igazság, ezért akik Benne bíznak, azok a helyes úton járnak.

  


Május 03. A mélységből

„Mert aki testének vet, a testből arat majd pusztulást." Galata 5,8

 Mert aki testének vet

Senki nem vétkezhet úgy, hogy büntetlenül megússza. A bűn következményei nemcsak elháríthatatlanok, hanem rendkívül keservesek. A bűn tűnhet eleinte kedves kiscicának, végül azonban üvöltő oroszlánként marcangol szét bennünket.

A bűn állítólag varázslatos voltát lépten-nyomon reklámozzák. De nagyon keveset hallunk az érem másik oldaláról. Nagyon kevesen hagynak hátra leírást a hanyatlásukról és az azt követő nyomorúságról.

Írország egyik legragyogóbb tehetségű írója megtette. Természetellenes perverzióba bonyolódott. Egyik esetét a másik követte, míg végül bíróság elé került, és a börtönben kötött ki.

„Mindent megadtak nekem az istenek. Lángész voltam, nevem jól ismert lett, magas társadalmi állásban voltam. Megadatott az intellektuális ragyogás és bátorság. A művészetet filozófiává tettem, és a filozófiát művészetté. Megváltoztattam az emberek gondolkodását és a dolgok színét. Bármit mondtam vagy tettem, ámulatba ejtettem vele az embereket.. A művészetet úgy kezeltem, mint a legfőbb valóságot, az életet pedig, mint a költészet egyik puszta formáját: fölébresztettem korom képzelőerejét, úgyhogy valóságos mítosz és legenda szövődött körém. Minden rendszert egyetlen mondatban foglaltam össze, és minden létet egyetlen epigrammában.

De mindezek mellett más is akadt az életemben. Hosszú időszakokon át engedtem magam értelmetlen és érzéki élvezetekhez elcsábítani. Gyönyörűséget találtam abban, hogy igazi »világfi« képében léptem fel. Gyönge és középszerű jellemekkel vettem körül magam. Eltékozoltam lángeszemet, és valami sötét gyönyörűséggel töltött el, hogy örök ifjúságomat elvesztegessem. S miután az élet magaslatain unatkoztam, tudatosan a mélybe szálltam, és új érzéki ingereket kerestem. Ami a gondolkodás mezején a paradoxon volt, az a szenvedély területén a perverzió lett. A vágyak végül betegséggé lettek, vagy őrületté, vagy mindkettővé. Kíméletlenül tönkre tettem mások életét, leszakítottam a gyönyörűség virágát, aztán odébb álltam. Elfelejtettem, hogy minden hétköznapi kis cselekedet jellemet alakít és rombol, és azért mindazt, amit az ember titokban cselekszik, egy napon a háztetőkön fogják hirdetni... borzalmas szégyenben végeztem."

Az esszének, amelyből a fenti idézetet vettük, az a címe: „Oscar Wilde: De profundis" - „A mélységből" (Zsolt 130).

 


Május 02. Az evangélium megelőzi a szociális segítséget

 

„És bejárta (Jézus) egész Galileát, tanított a zsinagógáiban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget a nép körében."
Máté 4,23

 

Ézsaiás 55:10,

A keresztyének visszatérő problémája a prédikálás és a szociális munka közti helyes egyensúly megtalálása. Az evangéliumi keresztyéneket gyakran azért bírálják, hogy állítólag csak az emberek lelkével foglalkoznak, és túl keveset azok testi szükségleteivel. Más szavakkal: nem fordítanak elég időt arra, hogy az éhezőknek enni adjanak, a mezíteleneket felruházzák, a betegeket meggyógyítsák.
Kétségkívül igaz, hogy az Úr Jézus törődött az emberek testi szükségleteivel, és arra tanította követőit, hogy Ők is törődjenek vele. A történelemben mindig is a keresztyének voltak azok, akik szociális és karitatív szolgálat terén élen jártak és utakat törtek.

 

De itt felmerül a sorrendiség kérdése. Mi a fontosabb: az ideigvaló vagy az Örökkévaló? Ha e mérték szerint ítélünk, akkor egyértelműen az evangélium a fő dolog. Erre utalt az Úr Jézus, amikor azt mondta: „Az az Isten dolga, hogy ...higgyetek..." (Jn 6,29). A tanítás megelőzi a szociális segítséget.

 

(Az emberiség legnyomasztóbb szociális problémái vallási tévelygésekből is fakadnak. Így pl. Indiában emberek sokasága hal éhen, mivel sohasem vágnak le egy tehenet, mert azt hiszik, hogy benne egyik rokonuk él a reinkarnáció (lélekvándorlás) következtében. Ha más népek hajórakományszámra küldik is a gabonát, annak több mint a felét a patkányok falják fel, mivel senki sem öl meg egy patkányt.) Az emberek és problémáik számára Krisztus a megoldás.

 

Amikor fenn akarják tartani az egyensúlyt a prédikálás és a szociális munka között, mindig fennáll annak a veszélye, hogy elmerülnek a „kávé és péksütemény" munkában, és az evangélium számára sem hely, sem idő nem marad. A keresztyén jótékonysági szervezetek története bőségesen szolgáltat példát arra, hogy a jó így a legjobb ellenségévé lett.

 

A szociális munka bizonyos fajtái meglehetősen kérdésesek, ha ugyan nem teljesen elképzelhetetlenek a keresztyének számára. Hívő keresztyén ember pl. sohasem vehet részt a kormányzat megdöntésére irányuló forradalomban. Az is kérdéses, vállalhat-e politikai feladatot, hogy a szociális viszonyokon javítson. Sem az Úr, sem az apostolok nem tették ezt. Az evangélium terjesztésével sokkal többet lehet elérni, mint a törvényadással.

 

Annak a keresztyén embernek, aki mindent elhagyott, hogy Krisztust kövesse, aki mindenét eladta, hogy szétossza a szegények között, aki megnyitja szívét és pénztárcáját, ha valódi nyomorúsággal találkozik, nem kell lelkiismeret-furdalást éreznie, ha szociális közönnyel vádolják.

 


Május 01 Ima

„Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, én megteszem."
János 14,14

 Részlet a János evangéliuma c. filmből

Isten meghallgatja az imádságot. Éppúgy meghallgatja, ahogy mi is meghallgatnánk, ha végtelen bölcsességünk, szeretetünk és hatalmunk lenne. Olykor megadja azt, amit kérünk, máskor valami jobbat, de mindig azt adja, amire szükségünk van. Néha gyorsan meghallgatja imádságunkat; máskor megtanít türelmesen várni.

Isten meghallgatja imádságunkat, amikor szívünk gyönge, megadja azokat az ajándékokat, amelyeket gyermekei Tőle kérnek. A hitnek azonban gyakran meg kell ismernie a mélyebb nyugalmat, és bízni Isten hallgatásában, amikor Ő nem beszélhet, mert Ő, kinek neve Szeretet, a legjobbat küldi majd el. Csillagok kiéghetnek, hegyláncok leomolhatnak, de Isten hűséges, ígéretei bizonyosak azok számára, akik Hozzá fohászkodnak. 

Az imádságnak vannak föltételei. Gyakran olyan, mint egy biankó csekk („ha valamit kértek"), föltételekhez van kötve („az én nevemben"). Az imádsággal kapcsolatos bizonyos ígéreteket más igehelyek fényében is meg kell vizsgálnunk, amelyek az imában kért dolgokra vonatkoznak

Az imádságnak vannak titkai. Felmerülhet bennünk minden lehetséges „miért" és „mi végett" kérdés. Ezek a kérdések azonban nem építők. Sokkal jobb, ha imádkozunk, és közben megtapasztaljuk, hogyan munkálkodik Isten. Temple érsek (William, 1881-1944, canterburyi érsek) mondta: „Ha imádkozom, sajátságos »véletlenek« történnek. Ha nem imádkozom, nem történnek meg".

Ha az Úr Jézus nevében imádkozunk Istenhez, a kéréseket az Atya elé visszük, és ez ad jelentőséget imáinknak. Sohasem kerülünk annyira közel a mindenható hatalomhoz, mint amikor imádkozunk. Mi magunk természetesen sohasem leszünk mindenhatók, még az örökkévalóságban sem! De ha az Úr Jézus nevében imádkozunk, akkor végtelen hatalommal kerülünk kapcsolatba.

A legjobb imádság erős belső szükségből fakad. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy imaéletünk annál hatásosabb, minél inkább függünk az Úrtól.

Ha imádkozunk, olyan dolgok történnek, amelyek a véletlen és valószínűség törvényei szerint soha nem történnének meg. Életünk telve van a természetfölötti feszültségétől. „Rádióaktív sugárzás" hatja át életünket a Szent Szellemtől. És ha mások életével kapcsolatba kerülünk, akkor valami történik Isten számára.


Április 30 Parancsolat vagy törvényeskedés 

„Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat." János 14,15

 Ha szerettek engem...

Parancsolat? Az Újszövetségben? Valahányszor az ember meghallja a „parancsolat" szót, rögtön a törvényeskedésre gondol. Pedig a két kifejezés nem azonos jelentésű. Senki nem beszélt többet parancsolatról, mint az Úr Jézus, ugyanakkor senkitől nem állt távolabb a törvényeskedés, mint Tőle.

Mi a törvényeskedés? Noha maga a szó az Újszövetségben nem fordul elő, az embernek azt a szüntelen törekvését írja le, amellyel Isten tetszését igyekszik elnyerni. Alapjelentésében azt a kísérletet fejezi ki, hogy a törvények megtartása által megigazul vagy megszentelődik az ember. Ez a szó tulajdonképpeni jelentése.

Ma azonban más, sokkal tágabb jelentésében használják ezt a szót, mégpedig annak leírására, amit az ember merev, moralizáló szabályoknak tart. Minden kísérletet, amely bizonyos cselekvéseket vagy magatartásmódokat meg nem engedettnek akar besorolni, azonnal a törvényeskedés címkéjével látják el. Sőt, eközben a „törvényeskedés" szót csatabárdként forgatják, hogy vele ledöntsenek szinte minden olyan korlátot és tilalmat, amely a keresztyén magatartásra jellemző.

Mit kell tennie ilyenkor a keresztyén embernek, hogy a „törvényeskedés"-sel kapcsolatos új elképzelések veszélyeit kikerülje?

Először is: igaz az, hogy a keresztyén ember felszabadult a törvény alól, de (sietünk hozzátenni), azért nem törvény nélküli! Krisztus törvénye alatt él. Ne úgy cselekedjék, ahogyan neki tetszik, hanem ahogy Krisztusnak tetszik.
Másodszor: gondoljuk csak meg, hogy az Újszövetség tele van parancsolatokkal, beleértve tekintélyes számú tilalmat is. A különbség az, hogy ezek a parancsolatok nem törvényként adattak, a velük kapcsolatos büntetéssel együtt, hanem Isten népe számára oktatásként az igazságosságban.
Továbbá: vannak dolgok, amelyek talán megengedettek a keresztyén ember számára, de ettől még nem hasznosak. Vagy pedig megvannak ugyan engedve, de foglyul ejthetik őt (1Kor 6,12).
Lehet az is, hogy a hívő ember olyat tesz, amivel más hívők kárát idézheti elő. Ebben az esetben jobb, ha nem teszi.
Csak azért, mert valaki egy tilalmat „törvényeskedés"-nek nevez, azért az még egyáltalán nem rossz.
Ha keresztyének az addig istenfélőnek és biblikusnak tartott életmódot és magatartást hirtelen „törvényeskedés"-nek bélyegzik, az gyakran annak a jele, hogy ők maguk tartásukat vesztették, belekerültek a korszellem sodrásába. Olyan naivak, hogy azt képzelik, jobban állnak itt, ha sarat dobálnak az ún. „törvényeskedőkre".

A mi biztonságunk viszont abban van, hogy a lehető legszorosabban tartjuk magunkat a Szentíráshoz, és nem kísérletezünk állandóan azzal, hogy miként kerülhetünk közelebb a szakadék széléhez.


 

Április 29 Ahol a lehetőségek véget érnek 

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés."
Zsidók 11,1

 Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt,

A hit föltétlen bizalom Isten Igéjében, Isten megbízhatóságában. Szilárd meggyőződés afelől, hogy amit Isten mond, az igaz, és amit ő ígér, az valóban meg is történik. Főképpen a jövendő területére (remélt dolgok) és a láthatatlanok (nem látható dolgok) területére irányul.

Whittier (John Greenleaf, 1807-1892, amerikai kvéker, a rabszolgaság ellenzője és költő) mondta, „hogy az ember a hit lépéseit a látszólagos ürességbe teszi, és azután sziklát érez a lába alatt". Csakhogy a hit nem ugrás a sötétbe. Megkívánja a bizonyítékot, és meg is találja Isten Igéjében!

Némelyeknek az az elképzelésük, hogy csak elég erősen kell hinni valamilyen dolgot, és az meg is történik. Ez azonban hiszékenység (vagy „pozitív gondolkodás"), de nem hit. A hitnek Isten kijelentésére van szüksége, amelyre támaszkodik, Isten ígéretére, amelybe belekapaszkodik. Ha Isten valamit megígér, akkor az oly bizonyos, mintha már meg is történt volna. Ha mond valamit a jövő felől, akkor azt teljesíti is. Más szavakkal, a hit előrehozza a jövőt a jelenbe, és a láthatatlant láthatóvá teszi.

Ha Istenben hiszünk, nem vállalunk kockázatot. Isten nem hazudhat. Isten nem csal meg soha senkit, és Ő maga sem csalható meg. Istenben hinni a legértelmesebb, a legbiztosabb és leglogikusabb dolog, amit csak tehetünk.

A hit nem szorítkozik a lehetőségek területére, hanem átlépi annak határait. Valaki így fejezte ki ezt: „A hit ott kezdődik, ahol a lehetőségek véget érnek. Ha valami lehetséges, akkor ez nem jelent különösebb dicsőséget Istennek."

A hit, mely erővel teli, látja az ígéretet,
És csak Istent tekinti;
Neveti a lehetetlent,
És így kiált: „Meg fog történni."

El kell ismerni, hogy a hitből való életben vannak nehézségek és problémák is. Isten megpróbálja hitünket a szorongattatások és kísértések olvasztókemencéjében, hogy meglássa: valódi-e az? (1Pt 1,7) Gyakran évekig kell várnunk, míg ígéretei beteljesednek, és olykor várnunk kell, amíg az Úrhoz érkezünk. De hát „a nehézségek jelentik azt az eledelt, amellyel a hit táplálkozik" (Müller György). 

„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt" (Zsid 11,6). Ha vonakodunk Benne hinni, ezzel meghazudtoljuk Őt (1Jn 5,10), és hogyan lehetnének kedvesek Istennek azok, akik Őt hazugnak tartják?

  


Április 28. Szellemi vezetés 

„Hallgassatok, fiaim, az atyai intésre, és figyeljetek az okos tudományra!"
Példabeszédek 4,1

 

 A Példabeszédek könyve 4. fejezetének első négy versében Salamon elmondja, hogyan kell az egyik nemzedéknek átadnia a jó tanácsot a következő generációnak. Elmondja, hogyan tanította őt az apja, utána pedig inti fiát, hogy hallgasson a jó és egészséges tanításra.

 Tanácsos, hogy a fiatalok minél több dolgot tanuljanak meg szüleiktől a gyakorlati életvitelt illetően. De szellemi téren éppoly fontos, hogy minden fiatal hívő keresztyénnek legyen szellemi atyja - legyen valakije, akinek kérdéseket tehet fel, valaki, akiben bízhat, aki élettapasztalatokban gazdag, és aki problematikus helyzetekben továbbsegíti őt. Ha valamelyik szülő ezt a feladatot be tudja tölteni, annál jobb. De ha nem, akkor keresni kell valaki mást.

 Istenfélő, érett hívőknek gyakorlati ismeretekből gazdag tárházuk van. Kétségkívül nekik is voltak bukásaik, de ők azokból értékes leckét tanultak meg, és azt is, hogyan lehet azokat legközelebb kikerülni. Idősebb keresztyének gyakran fölismerik a probléma olyan oldalát is, amelyre talán a fiatalok nem figyelnek. Az idősebbek megtanultak kiegyensúlyozottan gondolkodni és cselekedni.

 Egy bölcs „Timóteus" gondosan ápolja „Pál"-lal a kapcsolatot, hogy haszna legyen annak bölcsességéből és tapasztalataiból. Megpróbálja kikerülni a vereségeket és tévedéseket azzal, hogy előzőleg tanácsot kér olyan testvéreitől, aki már tapasztalatot szerzett. Nem veti meg az idősebbeket, sőt tiszteli őket, akik megharcolták a maguk harcát, és jó bizonyságot szereztek maguknak.

 Az idősebb hívők általában nem erőltetik rá magukat a fiatalokra. Tudják, hogy a kéretlen tanácsot nem szívesen fogadja senki. De ha hozzájuk fordulnak, mindig hálásak azért, hogy továbbadhatják azokat a meglátásaikat, amelyek nekik segítségül szolgáltak útjukon.

 Ha tehát egy fiatal szexuális problémákkal küszködik, vagy tudni akarja Isten akaratát a családalapítással kapcsolatban, vagy azt kérdezi önmagától, vajon nem hívja-e el őt Isten a misszióba, esetleg anyagi ügyeivel kapcsolatban van segítségre szüksége, és mélyebb imaéletre vágyik - mindig jól teszi, ha szellemi vezetőt keres, aki a Szentírás fényében megvilágíthatja a kérdést. Az ősz haj alatt gyakran a bölcsességnek egész aranybányája rejtőzik. - Miért tanuljunk keserves tapasztalataink árán, amikor hasznunk lehet mások tapasztalataiból és bölcsességéből?

  


Április 27  Hűség

„...bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban"
Apostolok cselekedetei 11:23,

 Barnabás

Bizonyos keresztyén körökben riasztó irányzat figyelhető meg: körülrajongnak tudós embereket, de Krisztus személyét nem becsülik.

Itt van például egy briliáns író, az illusztrációk mestere, kiváló írásmagyarázó, szótanulmányai kimagaslóak, de tagadja Jézus szűztől születését. Félremagyarázza Urunk csodatételeit. Tagadja az Úr Jézus test szerinti feltámadását. Lekicsinylően beszél Jézusról, mint akinek az emberiség hőseinek minden képtárában ott a helye. Számára Jézus csupán az emberiség egyik hőse. Isten Fiát - bár álcázásul némi elismeréssel illeti -, alapjában véve megtagadja. Az ilyen ember nem az Úré.

 Az azonban már egyenesen ijesztő, ahogyan keresztyének az ilyen embert káprázatos tudása miatt védelmükbe veszik. Dicsérik intellektuális képességeit, és könnyelműen mennek el Krisztusról vallott eretnek nézetei mellett. Szívesen idéznek tőle mint elismert tekintélytől, és előszeretettel forognak ilyen tudós körökben. S ha megkérdezzük tőlük, miért barátkoznak Krisztus keresztjének ellenségével, akkor kétértelmű magyarázatokkal igyekeznek vétküket elfogadhatóvá tenni. Nem ritkán meg is támadják a komoly, bibliahű keresztyéneket, mert azok szót merészelnek emelni egy ilyen nagy tekintélyű tudós ellen.

Itt az ideje annak, hogy a keresztyének éreztessék jogos haragjukat akkor, amikor az Urat a tudósok csarnokában mutogatják. Nincs idő megalkuvásra. Az ő személyével és váltságművével kapcsolatos igazságot nem lehet föladni!

 A próféták sem használtak kétértelmű szavakat, amikor Isten igazsága forgott kockán. Bátor elszántsággal maradtak hívek az Úrhoz.

Az apostolok is haraggal fordultak szembe minden olyan kísérlettel, amely meg akarta fosztani az Urat a dicsőségtől.

A mártírok inkább meghaltak, semhogy hűtlenek legyenek Isten Fiához. Isten tetszését keresték, s nem az emberekét.

Mi felelősek vagyunk azért, hogy az Úrhoz minden dologban hűek legyünk, és mindent elvessünk, ami Krisztus keresztjének ellensége.

  


Április 26.  Elfogadás viszonzás nélkül

„Az én lábamat nem mosod meg soha!" János 13,8

lábmosás 

Az Úr körülkötötte derekát egy vászonkendővel, és vizet öntött egy mosdótálba, hogy megmossa tanítványai lábát. Mikor Péterhez ért, heves és határozott ellenkezéssel találkozott: „Az én lábamat nem mosod meg soha!" 

Miéit? Miért nem akarta Péter elfogadni az Úrtól ezt a szeretetteljes szolgálatot? Először is érezhette méltatlan voltát: nem tartotta magát méltónak arra, hogy az Úr kiszolgálja őt. De fennáll az a lehetőség is, hogy Péter magatartására a büszkeség és függetlenség nyomta rá bélyegét. Nem akarta, hogy valaki gondoskodjék róla. Nem akart másokra utalt lenni.

Ugyanez tart vissza sok embert attól, hogy engedjék magukat üdvözíteni. Szeretnék kiérdemelni az üdvösséget, de méltóságukon alulinak tartják azt Isten kegyelméből, ingyen, ajándékként elfogadni. Nem akarnak Istennek adósai lenni. Márpedig „aki túlságosan büszke ahhoz, hogy örökre adósa maradjon Istennek, az sohasem lehet keresztyén" (James S. Stewart). 

Tartalmaz azonban ez a vers azok számára is tanítást, akik már hívő keresztyének. Mindnyájan ismerünk olyan hívőket, akik szinte „kényszerű" adakozók. Mindig tesznek valamit másokért. Egész életük szinte kizárólag rokonaik és szomszédaik szolgálásából áll. Adakozásuk és szolgálatkészségük nagy dicséretet érdemel. És mégis "légy van a kenőcskészítő olajában" (Préd 10,1). Ők maguk sohasem akarnak segítséget elfogadni. Megtanultak nagylelkűen adakozni, de nem tanulták meg hálásan elfogadni a szolgálatot. Élvezik annak áldását és örömét, hogy embertársaiknak szolgálnak, de másoktól megtagadják ugyanezt az áldást.

Pál hálásan fogadta a filippibeliek adományait. S köszönetében kifejezésre juttatta velük szemben: „Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy hűségesen kamatozzék az a ti javatokra" (Fil 4,17). Inkább azok megjutalmazására gondolt, mint saját szükségleteire.

„Wescott püspökről beszélik, amit élete végén mondott el, hogy egy nagy hibát követett el. Mert miközben mindig kész volt arra, hogy másoknak a lehetőségeihez képest segítsen, sohasem akarta megengedni, hogy mások tegyenek valamit érte, és ennek következtében hiányzott életéből a kedvességnek és a tökéletességnek egyik eleme. Elmulasztotta megtanulni, hogyan kell elfogadni azokat a jótéteményeket, amelyeket az ember nem tud viszonozni" (J. O. Sanders).

Egy ismeretlen költő találóan így foglalta ezt össze:

 

Igazán értékelem azokat,
akik szeretetből sokat tudnak adni,
ám még nagylelkűbbnek tartom azt,
aki jó adományt el is tud fogadni!

 


Április 25. Ismeretének illata

„De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt." 2Korintus 2,14

 Mert Krisztus jó illata vagyunk...

Pál itt egy hadvezér győzelmi bevonulásának képét használja, aki éppen visszatér egy hadjáratból. A tábornok vezeti a diadalmenetet, mögötte jönnek ujjongó csapatai. Őket követik a hadifoglyok, akikre fogság és rabszolgaság, vagy halál vár. A bevonulás útja mentén véges-végig tömjénezők füstölnek, amelyek a levegőt jó illattal töltik be. Csakhogy ennek a jó illatnak a különböző emberek számára különböző a jelentése, attól függően, hogy melyik oldalon állnak. Akik hűségesen követték vezérüket, azoknak a győzelem jó illatát jelenti. A foglyok számára azonban a pusztulás és a megtorlás előjele.

Az Úr szolgájának útja több párhuzamot mutat fel ezzel a képpel. Az Úr diadalra viszi őt. Még ha ez nem is látszik mindig győzelemnek, akkor is vitathatatlan, hogy ő a győztes oldalán áll, és Isten ügye sohasem lehet vesztes.

Amerre csak jár, mindenüvé Krisztus jó illatát viszi magával. Ennek a jó illatnak azonban a különböző emberek számára más és más a jelentése. Azok számára, akik engedelmeskednek az Úr Jézusnak, az örök élet jó illatát jelenti. Akik azonban elutasítják maguktól az evangéliumot, azoknak a halál és a pusztulás illatát.

De mindkét esetben Istené a dicsőség! Isten dicsőül meg a bűnbánó bűnös megtérésében. De azok elutasításában is, akik elvesznek. Ha majd az ítéletkor megállnak Krisztus nagy fehér királyi széke előtt, a legkisebb szemrehányást sem tehetik Istennek borzalmas sorsukért. Volt lehetőségük arra, hogy üdvözüljenek, ők azonban visszautasították ezt.

Általában a keresztyén szolgálatot aszerint ítélik meg, hogy annak nyomán hányan jutnak hitre. Ez a vers azonban talán arra is utal, hogy éppoly helyes lenne a szolgálatot aszerint értékelni, hogy hányan utasították vissza az evangéliumot - miután egyértelműen és világosan elébük tárták!

 


Április 24  Pártoskodás

"Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok." 1Korintus 3,17

 Ha valaki az Isten templomát megrontja...

Ebben az igeversben Isten temploma a helyi gyülekezetre vonatkozik. Pál itt nem az egyes keresztyénekhez szól, hanem a hívők összeségéhez, amikor azt mondja: „Ti vagytok Isten temploma" (többes számban). A korintusi szentek Isten templomát alkották.

Természetesen az is éppoly igaz, hogy minden egyes hívő önmagában is a Szent Szellem temploma. Ezt az apostol az 1Korintus 6,19-ben így fejezi ki: „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amelyet Istentől kaptatok, a bennetek lakó Szent Szellem temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?"

Mai igénkben azonban a gyülekezet áll előtérben. Pál azt mondja, hogy aki megrontja a gyülekezetet, azt megrontja Isten! „A »megrontani« szó itt a helyi gyülekezet tönkretételét jelenti azáltal, hogy valaki kivezeti azt a szent élet és tiszta tanítás állapotából, amelyben meg kellene maradnia, és hogy Isten a megrontót megsemmisíti a bűne miatt" (W. E. Vine).

Igénk tehát óva int mindenkit, hogy ne kontárkodjék bele egy helyi gyülekezet életébe. Végső soron ez az önpusztítás egyik formája. És mégis a keresztyének ezen a területen gyakran végtelenül félnek attól, hogy ilyen emberekkel szemben eljárjanak. Például valaki nem tudja keresztülvinni a maga akaratát a gyülekezetben. Vagy személyes vitába bonyolódik egy másik testvérrel. Ahelyett, hogy a dolgokat a Szentírásnak megfelelően rendezné el, embereket gyűjt maga köré, és külön pártot alakít a gyülekezetben. Az ellentét egyre mélyebb lesz, és hamarosan nyílt szakításra kerül sor.

Vagy talán egy testvér valóságos pletykahadjáratot vezet valaki ellen, és gonosz rágalmakat mond rá. Éles nyelvével addig harcol, míg a gyülekezet meg nem telik keserűséggel és viszállyal. És nem is hagyja abba mindaddig, amíg az egykor élő és növekvő gyülekezetből romhalmaz nem lesz.

Csakhogy az ilyen emberek veszélyes játékot űznek, és nem maradnak büntetlenül. A világmindenség hatalmas Istene elhatározta, hogy megrontja azokat, akik megrontják a gyülekezetet. Komoly figyelmeztetés ez mindazoknak, akik hajlamosak a pártoskodásra.

 


Április 23 Őhozzá a táboron kívülre

„Menjünk ki tehát Őhozzá a táboron kívülre, az Ő gyalázatát hordozva." Zsidók 13,13

táboron kivül

Ebből az igeversből elsőként azt tanuljuk meg, hogy Krisztus a központ, aki köré népe összegyülekezik, nem egy felekezethez, egy gyülekezethez, egy épülethez, egy nagy prédikátorhoz, hanem egyedül Krisztushoz! „Gyűljetek hozzám híveim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem" (Zsolt 50,5).

A második lecke az, hogy ki kell őhozzá mennünk a táboron kívül. A tábort itt úgy határozhatjuk meg, hogy az a földi vallásos rendszerek összessége, amely megfelel a természeti embernek. Éppen a vallásos terület az, amelyben Krisztust gyalázzák és lábbal tapodják. A tábor a keresztyénségnek álcázott pogány szörny, amely „a kegyesség látszatát megőrzi ugyan, de annak erejét megtagadja" (2Tim 3,5). Krisztus azon kívül tartózkodik, és nekünk őhozzá kell kimennünk!

Harmadszor, megtapasztaljuk, hogy ha egyedül Krisztushoz gyülekezünk össze a táboron kívül, akkor ez gyalázatot hoz magával. Ritkán dereng fel a keresztyénekben, hogyha a gyülekezethez tartozás kérdésében az Úrnak kívánnak engedelmeskedni, akkor ez gyalázattal van összekötve. Egy bizonyos egyházhoz való tartozás gyakran társadalmi tekintélyt jelent. De minél inkább közelítünk az újszövetségi eszményhez, annál valószínűbb, hogy osztoznunk kell Krisztus gyalázatában. Készek vagyunk-e arra, hogy megfizessük érte ezt az árat?

A TÁBORON KÍVÜL

Ő hívott ki. Megismertem hangját,
véres köntösét, töviskoronáját,
megmutatta magát. Nem tehettem mást,
követnem kellett Őt, járni lábnyomát.

A világ ezt látva elfordult tőlem,
nem értette meg, hogy mi lett belőlem,
mért tartom Úrnak, Királyomnak Őt,
fölöttük állónak az Üdvözítőt.

S mert Ő a táboron kívül szenvedett,
ott szerezte meg üdvösségemet,
ott találtam én is Gyülekezetet!
Ővele vagyok „kívül a táboron":
úgy vallom meg Őt, nevét úgy hordozom!

 


Április 22 Üdvösség elnyerése

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz." Róma 10,9

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz." Róma 10,9 

Ez az újszövetségi igehely két igazságra összpontosít, amelyeket a bukott ember oly nehezen fogad el: - az emberré lételre és a feltámadásra. De ha nem fogadjuk el ezt a két tanítást mindazzal együtt, amit jelentenek, akkor nincs üdvösségünk.
Először is szájjal kell vallást tennünk arról, hogy Jézus az Úr, azaz hogy a betlehemi istállóban született gyermek nem más, mint a testben megjelent Isten. Az üdvözítés tervének egészére nézve nélkülözhetetlen az Úr Jézus Istensége.
Másodszor, szívből hinnünk kell, hogy Isten őt feltámasztotta a halottaiból. Ez azonban többet jelent, mint a feltámadás puszta tényét. Magában foglalja azt is, hogy az Úr Jézus helyettünk halt meg a kereszten. Ő fizette meg a bűneinkért járó büntetést. Ő szenvedte el Isten haragját, amit nekünk kellett volna elszenvednünk. Azután Isten harmadnapon feltámasztotta, bizonyítékául annak, hogy elfogadta Krisztus áldozatát, mint tökéletes elégtételt a mi bűneinkért.
Ha Őt befogadjuk életünkbe mint Urat és Üdvözítőt - mondja a Biblia -, akkor üdvösséget nyertünk.
De talán azt kérdezi valaki: „Miért beszél itt az Ige először a vallástételről és csak azután a hitről? Hát nem úgy áll a dolog, hogy először hiszünk, és csak azután teszünk vallást?"
A 9. versben Pál az emberré lételt és a feltámadást hangsúlyozza, és utal a történeti sorrendre, amelyben a kettő történt: először az emberré létel, és 33 évvel később a feltámadás.

A következő versben a hitet a vallástétel elé helyezi: „Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk." Itt a sorrend megfelel az újjászületési történésnek. Először bízunk az Üdvözítőben, és megigazulunk. Azután elmegyünk, hogy vallást tegyünk az üdvösségről, amit elnyertünk.

Igeversünk az egyszerűséget és az időtlen frissességet fejezi ki.

Megj: A "szájjal vallást tenni", mint a megigazulás követelményét úgy kell értenünk, ahogy Jakab 2 elmagyarázza: Jak.2. 17 "Így a hit is, ha nincsenek cselekedetei, halott önmagában. 18 De mondhatja valaki: Neked hited van, nekem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a te cselekedetek nélküli hitedet, én pedig megmutatom neked az én cselekedeteimből a hitemet. ". Vagyis nem a cselekedet, hanem a hit az, ami fontos, és amit a cselekedetünk (a megvallás) csak megmutat.

 


Április 21 Tanítványság

„A tanítvány nem feljebb való a mesterénél; aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere." Lukács 6,40

Illés - Elizeus 

Ebben az Igében az Úr Jézus megmagyarázza a tizenkettőnek, akiket kiküldött, hogy másokat tanítványokká tegyenek, hogy majdani tanítványaik szellemi fejlődésében nem várhatnak többet, mint amennyit ők maguk is megvalósítottak.

O. L. Clark mondotta:
„Nem tudsz mást megtanítani arra, amit magad se tudsz; Nem vezethetsz mást olyan úton, amelyen magad nem jársz."

Az Úr ezt a tanítást még ki is hangsúlyozta a szálka és gerenda példázatával. Valaki elmegy egy szérű mellett, és a szél egy piciny pelyvadarabkát a szemébe fúj. Emberünk dörgöli a szemét, felhúzza alsó és felső szemhéját, és követi barátai jó szándékú tanácsait, hogy miként kell ezt az apró idegen testet eltávolítani a szemből. Erre jövök én az úton, egy „telefonpózna" áll ki a szememből, és azt mondom neki: „Egy pillanat, kedvesem, segítek neked ezt az atomot kivenni a szemedből." A másik azonban kissé félrehajtott fejjel néz rám egészséges szemével, hitetlenkedve, és azt mondja: „Nem gondolod, hogy értelmesebb dolog lenne, ha előbb kivennéd a póznát a magad szeméből?"

Természetesen! Képtelen vagyok segíteni valakin, aki egy makacs bűnnel harcol, ha én magam még jobban meg vagyok kötözve ebben a bűnös szokásban. Nem unszolhatok másokat, hogy tartsák be a Szentírás valamelyik egészen világos parancsát, ha én magam ugyanezen a ponton még engedetlen vagyok. Életem valamennyi szellemi csődje bezárja ajkamat a szóban forgó területen.

Ha tanítványom „teljesen felkészült", azaz, ha befejeztem az edzést vele, akkor nem várhatom el tőle, hogy akár egy centiméterrel is felülhaladja az én szellemi helyzetemet. Talán elérheti ugyanezt a szintet, de azon túl nem tudom őt vezetni.

Mindez újra figyelmeztet arra, mennyire vigyáznunk kell önmagunkra. Mindenféle szolgálatunkon rajta van jellemünk bélyege. A benső az, ami számít. Talán jó a beszédkészségünk, értelmesen és gyorsan tudunk érvelni, de ha életünknek vannak sötét pontjai, amelyeket elhanyagoltunk, vagy amelyekben engedetlenek vagyunk, akkor tanítványaink vezetése nem más, mint amikor vak vezet világtalant.

 

 


Április 20. Kegyelemből 

"Ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor nem volna kegyelem." Róma 11,6

 kegyelem

Ha valaki, miután hívő keresztyénné lett, hamarosan megszilárdul a kegyelemről szóló bibliai tanításban, ezáltal megkíméli magát későbbi életének számtalan problémájától. Alapvető fontosságú megértenünk azt, hogy az üdvösség Isten ingyen kegyelmének ajándéka, és hogy ezt olyanok kapják meg, akik éppen az ellenkezőjét érdemelnék. Nincs semmi, amit tehet vagy amivé lehet bárki is, hogy ezáltal kiérdemelhetné az örök életet. Az örök élet azoknak adatik, akik már feladtak a saját érdemükkel kapcsolatos minden elképzelést, és egyedül a Megváltó érdemében bíznak. 

Ha felismertük, hogy az üdvösség kizárólag kegyelemből van, akkor tudhatjuk, hogy üdvösségünk van! Ha üdvösségünk bármily kicsiny részben is magunktól és nyomorúságos teljesítményünktől függne, akkor sohasem lehetnénk bizonyosak benne. Sohasem tudnánk, hogy eleget teljesítettünk-e, vagy azt tettük-e, amit kellett. De ha az üdvösség teljesen Krisztus művétől függ, akkor többé nincs helye a gyötrő kételkedésnek.

Ugyanez érvényes az örök üdvösség bizonyosságára. Ha üdvbizonyosságunk valamiképpen a kitartásunkon múlnék, akkor ma talán lenne üdvösségünk, de holnap ismét a kárhozatban lennénk.

Aki kegyelem által él, az nem válik a bűn tehetetlen sakkfigurájává. A bűn uralkodik a törvény alatt levőkön, mert bár igaz, hogy a törvény megmondja nekik, hogy mit tegyenek, de nem ad erőt ahhoz, hogy azt meg is valósítsák. Ezzel szemben a kegyelem tökéletes helyzetet ajándékoz az embernek Isten előtt, megtanítja, hogy elhívatásához méltóan járjon, képessé teszi erre a benne lakó Szent Szellem, és még meg is jutalmazza érte.

A kegyelem alatt a szolgálat boldog kiváltság, nem pedig törvény adta kényszer. A hívő embert a szeretet indítja, nem a félelem. Az üdvösséget nyert bűnös megemlékezik arról, mit szenvedett az Úr, hogy őt megváltsa, és mindez arra indítja, hogy életét odaadó szolgálatban töltse el. 

A kegyelem azzal is meggazdagítja életünket, hogy hálaadásra, dicséretre, imádásra indít. Annak tudata, hogy ki az Úr Jézus, és kik vagyunk mi természettől fogva és gyakorlati életünkben, és hogy mi mindent tett Ő értünk: szerető imádatban árad ki szívünkből feléje.

Semmi nincs, ami Isten kegyelméhez fogható lenne. Isten valamennyi tulajdonságának ez a koronagyémántja. Gyökerezz meg mélyen Isten kegyelmében, és ez egész életedet átalakítja!

  


Április 19  A vér meggyőz, az Ige bizonyossá tesz

„Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok, örök életetek van, és hogy higgyetek Isten Fiának nevében." 1János 5,13

 "Az örök éélet pedig az, hogy egyre jobban megismerjenek téged, az egyetlen valóságos Istent, és a Messiás Jézust, akit elküldtél." János 17:3,

Mindörökké hálásak lehetünk Istennek ezért az igeversért, mert ez megtanít minket arra, hogy az üdvbizonyosság elsősorban és főként Isten Igéje által támad, nem pedig érzéseink által. A Bibliát azért is írták, hogy mindazok, akik hisznek Isten Fiának nevében, tudják meg, hogy örök életük van.

A bizonyosság nem érzéseink által keletkezik, hisz azok nap mint nap változnak. „Isten nem kívánja a lélektől, hogy ezt mondja: »Hála Istennek, oly jól érzem magam«, hanem tekintetünket más irányba tereli, az Úr Jézusra és az ő Igéjére." Mikor egyszer valaki megkérdezte Luther Mártont: „Érzed, hogy bűneid meg vannak bocsátva?" - azt felelte: „Nem, de olyan bizonyos vagyok benne, mint abban, hogy van Isten az égben. Mert az érzések jönnek és mennek, és az érzések csalárdak. Az én zálogom Isten Igéje, semmi másban nem érdemes hinnem." C. I. Scofield emlékeztet minket arra, hogy „A megigazulás Isten gondolataiban van, s nem a hívő idegrendszerében." H. A. Ironside szokta mondani: „Nem azért tudom, hogy üdvözülök, mivel boldognak érzem magam, de boldognak érzem magamat, mert tudom, hogy van üdvösségem." Tudta, hogy üdvözül, és ezt az Isten írott Igéje alapján tudta.

Ha azt olvassuk, hogy a Szent Szellem a mi szellemünkkel együtt tesz bizonyságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk (Róm 8,16), akkor meg kell gondolnunk, hogy a Szent Szellem főként a Szentíráson keresztül tesz bizonyságot. Ezt olvassuk pl. a János 6,47-ben: „Aki hisz énbennem, annak örök élete van." Tudjuk, hogy örök üdvösségünket illetőleg Krisztusra bíztuk magunkat; Ő a mi egyetlen reménységünk arra nézve, hogy a mennybe jutunk. A Szent Szellem tehát bizonyságot tesz arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.

Természetesen vannak más eszközök is ennek a bizonyságnak alátámasztására. Tudjuk, hogy üdvösségünk van, mert szeretjük testvéreinket, mert gyűlöljük a bűnt és szeretjük az igazságosságot, mivel szeretjük Isten Igéjét, s vágyunk imádkozni. De a bizonyosság első és alapvető eszköze: Isten Igéje. George Cutting írta ismert kis füzetében: „Védettség, biztonság, öröm"-ben: „A vér meggyőz, az Ige bizonyossá tesz."

Róm.8. 16 Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.

 


Április 18.  Homályosan látva

„Mert most tükör által homályosan látunk..." 1Korintus 13,12

Mert most tükör által homályosan látunk, 

Keresztyén életünk során ritkán mutatkozik meg ez az igazság oly világosan, mint amikor az Úr asztalánál összejövünk, hogy Őróla és az Ő értünk szenvedett haláláról megemlékezzünk. „Tükör által homályosan látunk..."

Olyan ez, mint egy sűrű, áthatolhatatlan fátyol. Az egyik oldalon mi állunk a magunk korlátozottságával, a másik oldalon ott van megváltásunk egész hatalmas drámája - Betlehem, Gecsemáné, Gabbata, Golgota, az üres sír, a megdicsőült Krisztus Isten jobbján. Tudjuk, hogy itt valamilyen végtelenül nagy és hatalmas dologról van szó, és igyekszünk valamit megérteni belőle, de csak erőlködünk emberi korlátaink között.

Megkíséreljük felfogni az Úr szenvedéseit bűneinkért. Szellemünk erőlködik, hogy felfoghassa, mit jelent az Ő Istentől való borzalmas elhagyatottsága. Tudjuk, hogy elszenvedte a gyötrelmeket, amiket nekünk kellett volna örökkön-örökké elszenvednünk. És mégis, bizonyos módon megbénít az, hogy még oly sok mindent kellene megtapasztalnunk, kikutatnunk. Egy ki nem kutatott óceán partján állunk!

Gondolunk arra a szeretetre, amely a menny legjobbját elküldte a föld legrosszabbjáért. Mélyen megrendít, ha arra gondolunk, hogy Isten az Ő egyszülött Fiát elküldte a bűn dzsungelébe, hogy itt megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Olyan szeretettel van dolgunk, amely minden ismeretet felülhalad. Csak rész szerint van bennünk az ismeret.

Énekelünk az Úr Jézus kegyelméről, aki gazdag lévén, szegénnyé lett értünk, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodjunk. Olyan csoda ez, amelynek láttán az angyaloknak elakad a lélegzetük. Megerőltetjük szemünket, hogy meglássuk ennek a kegyelemnek végtelen dimenzióit. De hiába. Korlátoz minket emberi rövidlátásunk.

Tudjuk, hogy le kellene bennünket nyűgöznie, ha az ő golgotai áldozatára nézünk, sajátos módon azonban gyakran csak kevéssé indít meg ez minket. Ha valóban belépnénk abba, ami a fátyol másik oldalán van, könnyeink elborítanának minket. És mégis meg kell vallanunk:

Csodálkozom önmagamon is Uram, Te vérző, haldokló Bárány. Örök titok, miért nem tudlak jobban szeretni áldozatod láttán!

Valami azonban akadályozza látásunkat, akárcsak az emmausi tanítványokét. De égő vággyal várunk arra a pillanatra, amikor a fátyol félrehúzódik, és mi tisztán látjuk majd a megtört kenyér és a kitöltött bor minden elképzelést felülmúló jelentőségét.


Április 17.  Rangkórság

„De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön; mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se (Károli: »doktoroknak«), mert egy a ti Tanítótok, a Krisztus." Máté 23,8-10

 

Az Úr Jézus óva intette tanítványait a „cím- és rangkórságtól", amelyek az „én"-nek hízelegnek. Isten a mi Atyánk, Krisztus a mi Mesterünk, a Szent Szellem a mi Tanítónk. Ne igényeljük magunknak ezeket a címeket a gyülekezetben! Természetesen ebben a világban van földi atyánk, a hivatásunkban van mesterünk vagy főnökünk, az iskolában van tanítónk. Szellemi értelemben azonban mindezeket a szerepeket az Istenség személyei töltik be, és egyedül őket tiszteljük ezekkel a címekkel.

Isten a mi Atyánk abban az értelemben, hogy Ő adja nekünk az életet. Krisztus a mi Mesterünk, mert Hozzá tartozunk, és alá vagyunk vetve a vezetésének. A Szent Szellem a Tanítónk, mivel Ő a Szentírás szerzője és magyarázója; minden tanításunkat neki kell vezetnie.

Különös tehát, hogy az egyházak mind a mai napig úgy osztogatják ezeket a tiszteleti címeket, mintha Krisztus intése sohasem hangzott volna el. A papokat még mindig a legkülönbözőbb nyelveken „atyá"-nak, „pater"-nek nevezik. A lelkészek gyakran hívatják magukat „nagytiszteletű"-nek, „főtisztelendő"-nek, „főtiszteletű"-nek, amely megszólításokat a Biblia voltaképpen egyedül Isten és a Bárány számára tartja fenn (Jel 4,11; 5,9.12). A „doktor" címzés a latin „docere" - „tanítani" szóból származik. A doktor tehát azt jelenti: „tanító". Ezt a címet, akár tanulmányai alapján, akár tiszteletből kapja valaki, adományozhatja egy olyan intézmény is, amely sokkal inkább a hitetlenség fészke, mint a keresztyén hit fellegvára. És mégis, ha valakit dr. címmel mutatnak be a gyülekezetben, máris úgy vélik, hogy az illető szavainak nagyobb a súlya a doktori címe alapján. Egy púpos utcaseprő, aki teljes Isten Szellemével, inkább lehet Isten szócsöve, mint egy hitetlen férfi, még ha mindenféle címmel, ranggal van is kitüntetve.

Természetesen ezeknek a címeknek és rangoknak megvan a maguk helye a világban. Ezen a területen ez az Ige érvényes: „Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok..., akinek pedig tisztelettel, a tiszteletet" (Róm 13,7). Azt az alapelvet azonban, amelyet a gyülekezetben alkalmazni kell, az Úr határozta meg ezekkel a szavakkal: „...ti pedig mindnyájan testvérek vagytok" (Mt 23,8).

Jel.4. 11 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztesség és erő, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratod által lett és teremtetett.
Jel.5. 9 És új éneket énekeltek, amely így hangzott: Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet, és felnyisd pecsétjeit, mert megöltek, és véred által megvásároltál Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből,
Jel.5. 12 és hangosan ezt mondták: Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő, a gazdagság, a bölcsesség, a hatalom, tisztesség, dicsőség és áldás!

 


Április 16. Elkülönülve

„Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete." 1János 2,15

Ne szeressétek a világot

Ez a világ az Újszövetségben, mint istenellenes birodalom mutatkozik be. Uralkodója a Sátán, akinek alattvalói a hitetlenek. Ez az ország „a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élettel való kérkedés" által gyakorolja vonzerejét az emberekre. Olyan társadalom ez, amelyben az ember Isten nélkül akar boldog lenni, és amelyben Krisztus neve nem kedves. Dr. Gleason L. Archer mondja, hogy a világ a lázadás, az önzés és az Isten iránti ellenségeskedés szervezett rendszere, amelyben az emberi nemet az Istennel szemben való ellenszegülés jellemzi.

A világnak megvannak a maga gyönyörűségei, a maga politikája, művészete, zenéje, vallása, megvan a maga gondolkodási formája és életstílusa. Megkísérel mindent magába olvasztani, és gyűlöli azokat, akik erre nem hajlandók. Ez magyarázza Jézus Krisztus iránti gyűlöletét.

Krisztus azért halt meg, hogy megszabadítson minket a világból. Most már ez a világ megfeszíttetett számunkra, mint ahogy mi is a világ számára. Árulás, ha a hívő ember bármely formában is szereti a világot. Sőt, János apostol szerint mindazok, akik szeretik a világot, Istennek ellenségei.

A hívők nem e világból valók, de elküldettek ebbe a világba, hogy tanúságot tegyenek ellene, és hogy hirdessék az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által való üdvösséget.

A keresztyének arra hívattak el, hogy e világtól elkülönülve járjanak. A múltban mindezt talán kizárólag a táncra, színházlátogatásra, dohányzásra, italozásra, kártyázásra és szerencsejátékokra korlátozták. De ma sok minden más is szintén a szemek kívánságát és a test kívánságát szólítja meg. Világi a büszkeség is, akár rangra, doktori fokozatra, a jövedelemre, ősökre vonatkozzék. Világi a fényűzés a palotaszerű házakban, ínyenc étkezésben, feltűnő ruházkodásban és ékszerekben vagy luxusautóban. Ugyanígy világi az az élet, amely csupa szórakozás és kényelem, s amelynek fő eseményei a bevásárlókörút és az utazgatások. Világiak lehetnek becsvágyaink, miközben mi magunk istenfélő embereknek látszunk.

Minél inkább átadjuk és kiszolgáltatjuk magunkat az Úrnak, annál kevesebb időnk marad a világi gyönyörűségekre és kétes értékű időtöltésekre. C. Stacey Woods mondotta: „Amilyen mértékben átadjuk magunkat Krisztusnak, oly mértékben különítjük el magunkat a világtól."

Idegenek vagyunk ezen a földön,/ Néked, Urunk, csak egy sírt adott. / Oda vágyunk, a dicső világba,/ahol Te vársz; az a Te otthonod!

 


Április 15. A szeretet szolgál

„...szeretetben szolgáljatok egymásnak." Galata 5,13

 Szeretetben szolgáljatok...

Valaki azt mondta: „Az önzés nagynak tartja, és kiszolgáltatja magát. A szeretet szolgál - és nagy."

Egy ismert keresztyén énekes egy étteremben bizonyságot tett asztalszomszédjának, és megadatott neki az az öröm, hogy az Úrhoz vezethette. A következő hetekben pedig folytatta az újonnan megtért vezetését a tanítványság útján. A fiatal hívőt rák támadta meg, és mint gyógyíthatatlant, kórházba vitték. Itt az ellátás és a gondozás sajnos elégtelen volt. Az énekes - híresség volt a rádióban - hűségesen látogatta őt, ágyhuzatot cserélt, fürdette és etette „Timóteusát", és még sok mindent megcsinált, ami tulajdonképpen a személyzet dolga lett volna. Azon az éjszakán, amikor Fred meghalt, a híres énekes karjaiban tartotta, és vigasztaló igéket suttogott a fülébe. „...szeretetben szolgáljatok egymásnak."

Egy bibliaiskola egyik legmagasabb rangú tanára a férfiak mosdóhelyiségét gyakran találta piszkosnak a reggeli tisztálkodás után. Türelmesen megtisztította a berendezéseket és letérdelt, hogy a padozatot is szárazra törölje. Legjobb előadásait nem kizárólag a tanteremben tartotta. Tisztelt tanáruk példája nyomán - aki feltörölte utánuk a mosdót - a hallgatók megaláztattak, és indíttatást kaptak: „...szeretetben szolgáljatok egymásnak."

Ugyanabban a bibliaiskolában a kosárlabdacsapat egyik tagjának igazi szolgáló szíve volt. Mérkőzés után, mikor mindenki rohant, hogy elsőként érjen a zuhany alá, ő ott maradt a tornateremben, és gondoskodott arról, hogy másnapra minden rendben legyen. Mások önzését arra használta fel, hogy hasonlítson az Urára, mint mindenki szolgájára „…szeretetben szolgáljatok egymásnak."

Törökország egyik falujából egy hívő asszonyt felhoztak Londonba, hogy az egyik veséjét beteg fiának ajándékozza. Az asszony azt hitte, hogy veséjének odaajándékozása életébe fog kerülni. Mikor az angol orvos megkérdezte tőle, valóban kész-e egyik veséjét a fiáért feláldozni, azt felelte: „Kész vagyok mind a két vesémet feláldozni." „...szeretetben szolgáljatok egymásnak."

Ebben az önző világban nem sokan tolonganak az önzetlen, áldozatos élet útján. De mindennap új lehetőség nyílik kicsiny és nagy áldozatokkal való szolgálatra.

  


Április 14. Nagyság a szolgálatban mutatkozik meg

„...aki naggyá akar lenni közületek, legyen a szolgátok, és aki közületek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok." Máté 20,26-27
 
nagy vagy
 

Mi az igazi nagyság?

Ebben a világban az a nagy, aki gazdagsággal és hatalommal járó tisztséget küzdött ki magának. Egész sereg beosztottja van, akik mind arra várnak, hogy parancsát teljesítsék. Bárhová megy, kivételes bánásmódban részesül. Állásánál fogva tisztelettel tekintenek rá az emberek. Sohasem kell lehajolnia, hogy valamiféle alantas munkát végezzen; mindig akadnak mások, akik ezt elvégzik helyette.

A mi Urunk országában azonban egészen másként vannak a dolgok. Itt a nagyságot azzal a mértékkel mérik, amellyel mi szolgálunk másoknak. Az a nagy, aki lehajlik, hogy rabszolga legyen mások számára. Nincs olyan szolgálat, amelyet túl alacsonynak tartana. Nem vár különleges bánásmódot, sem hálát. Amikor egyszer George Washington egyik embere meglátta, hogy a tábornok alantas szolgai munkát végez, ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Tábornok úr, ön túlságosan is nagy ember ahhoz, hogy ilyesmit végezzen." Washington így felelt: „Ó nem, éppen a megfelelő magasságom van meg hozzá."

A Lukács 17,7-10 alapján Roy Hession emlékeztet arra, hogy a rabszolgának öt ismertetőjele van:

  • Késznek kell lennie arra, hogy egyik terhet a másik után teszik a vállára anélkül, hogy őreá tekintettel lennének.
  • Nem várhat köszönetet.
  • Ha mindezt megtette, akkor sem vádolhatja önzéssel az urát.
  • Meg kell vallania, hogy alapjában haszontalan szolga.
  • El kell ismernie, hogy ha alázatosan és szelíden megteszi mindazt, amit ráterheltek, akkor sem tett többet, mint amennyi a kötelessége.

Amikor Urunk elhagyta a menny dicsőségét, hogy ezen a bolygón emberré legyen, akkor „szolgai formát vett föl" (Fil 2,7). Olyan volt köztünk, mint aki szolgál (Lk 22,27). Azt mondta: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért" (Mt 20,28). Körülkötötte magát a rabszolgák kötényével, és megmosta a tanítványok lábát (Jn 13,1-17).

„A szolga nem nagyobb az uránál" (Jn 13,18). Ha Ő ilyen mélyre hajolt alá, hogy nekünk szolgáljon, mi miért tartjuk méltóságon alulinak, hogy másoknak szolgáljunk?

  


Április 13. Dicsőíti Istent?

 

„Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!"
1Korintus 10,31

Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! 1Korintus 10:31,

 


A keresztyén magatartás egyik nagy kérdése, hogy az valóban Istent dicsőíti-e? Magatartásunkat általában annak a kérdésnek az alapján szoktuk megvizsgálni: „Vajon nem ártalmas-e az valamiképpen?" Pedig nem erről van szó. A kérdésnek így kell szólnia: „Isten dicsőségére való?"

Mielőtt bármibe belefognánk, hajtsuk meg fejünket, és kérjük az Urat, hogy dicsőítse meg magát abban, amit most tenni készülünk. S ha ez nem dicsőítheti Istent, akkor inkább hagyjuk el.

Más vallások talán beérik olyan magatartással, amely nem árt senkinek. Csakhogy a keresztyénség túlmegy a negatívum elkerülésén az egyértelmű pozitívumhoz. Keith L. Brooks mondta: „Ha határozott keresztyén ember akarsz lenni, akkor hagyd abba a kérdezősködést az után, hogy okozol-e kárt bizonyos dolgokkal, és keresd a jót. Ha igazán boldog életet akarsz élni, akkor keresd a keresztyének társaságát, akik mindenkor a jót tudakozzák egy dologban, s nem a károsat. 

Sok minden van, ami önmagában véve nem okoz kárt, és mégis elhordozhatatlan terhet jelent keresztyén életünk futópályáján. Semmiféle szabály nem tiltja, hogy az 1500-as versenyfutó az olimpián egy zsák burgonyát vigyen a vállán. Természetesen megteheti, de azzal együtt a versenyt semmiképpen nem nyerheti meg. Éppen így van ez a keresztyénekkel. Bizonyos dolgok talán ártalmatlanok, mégis akadályt jelentenek.

Ám ha azt kérdezzük: „Ártalmas ez valamiképpen?" - akkor kérdésünk általában burkolt kételyről árulkodik. Nem teszünk fel efféle kérdéseket olyan tevékenységekkel kapcsolatban, amelyek nyilvánvalóan megengedettek - mint amilyen az imádság, bibliatanulmányozás, istentisztelet, bizonyságtétel vagy a mindennapi munkánk.

Egyébként minden tisztességes munkát végezhetünk Isten dicsőségére. Ezért némely háziasszony ezt a feliratot helyezi a mosogató fölé: „Itt naponta háromszor istentisztelet."

Ha pedig mégis kételyeink vannak, kövessük John Wesley édesanyjának tanácsát: „Ha meg akarod tudni, hogy valamilyen időtöltésed helyes-e, kövesd ezt a szabályt:

"Ami gyöngíti az értelmedet, ami eltompítja érzékeny lelkiismeretedet, ami megrontja Istennel való kapcsolatodat, vagy elveszi a szellemi dolgok fölötti örömödet, és bármi, aminek következtében tested jut uralomra a szellemed fölött: mindaz bűn."

  


Április 12. Az igazi gazdagság

„Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűek, ki bízza rátok az igazit?" Lukács 16,11

Aki hű a kevesen...

A „hamis mammon" itt a földi kincsekre, az anyagi gazdagságra vonatkozik. Nincs még illúzió, amely jobban el lenne terjedve, mint az, hogy akinek sok anyagi java van, az gazdag. Beszélünk házról és földbirtokról mint ingatlanokról, mivel azt hisszük, hogy „megingathatatlanok", mozdíthatatlanok és akaratunk ellenére senki sem veheti el tőlünk. Beszélünk „biztonságot" nyújtó részvényekről és értékpapírokról, mert azt hisszük, hogy ezek valóban biztonságot nyújthatnak.

A Lukács 16,1-ben azonban az Úr Jézus különbséget tesz „hamis mammon" és „igazi gazdagság" között. Azok a dolgok, amelyeket az emberek gazdagságnak neveznek, csak látszatra azok.

János istenfélő keresztyén ember volt, aki házmesterként dolgozott egy gazdag embernél. Egy napon az a gondolat töltötte el, hogy a környék leggazdagabb embere még a következő éjfél előtt meg fog halni. Mikor János másnap reggel találkozott a munkaadójával, elmondta neki a gondolatát. A milliomos eleinte közönyösen fogadta a dolgot, hiszen oly egészségesnek érezte magát, mint még soha. És különben sem hitt a mások gondolataiban.

Mihelyt azonban János elment, a gazdag ember hívta a sofőrjét, és elvitette magát az orvosához. Megkérte, hogy vizsgálja ki alaposan. A vizsgálat - mint számított is rá - kimutatta, hogy kitűnő egészségnek örvend. S ennek ellenére gondolatai még mindig János szavai körül jártak, és ezért, mielőtt a rendelőből eltávozott volna, így szólt: „Egyébként, doktor úr, el tudna hozzám jönni ma este vacsorára?" Az orvos elfogadta a meghívást.

A vacsora a megszokott módon folyt le, és szóba került mindenféle téma. Az orvos többször is felállt, hogy távozik, de a vendéglátója mindannyiszor arra kérte, hogy maradjon még egy keveset.

Mikor azután az óra éjfélt ütött, az istentelen gazdag ember megkönnyebbülten kívánt az orvosnak jó éjt.

Néhány perc múlva csöngettek. Amikor a gazdag ember ajtót nyitott, ott állt az öreg János felnőtt lánya, aki így szólt: "Bocsásson meg, Uram, de anyám tudatni akarta önnel, hogy apámnak szívrohama volt, és éppen az imént meghalt"

A környék leggazdagabb embere az istenfélő házmester volt!


Április 11.  Az ellopás-elmélet

„Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és miután határozatot hoztak, sok ezüstpénzt adtak a katonáknak, és így szóltak: »Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk." Máté 28,12-13

üres sir


Alighogy feltámadt az Úr Jézus, ellenségei is akcióba léptek annak érdekében, hogy ezt a csodát félremagyarázzák. A legjobb hazugság, amelyet az idő tájt ki tudtak találni, az volt, hogy a tanítványok éjszaka odajöttek a sírhoz, és ellopták Jézus testét. Az „ellopás-elmélet" sorsa azonban az - mint minden más ilyen elméleté -, hogy több kérdést vet fel, mint ahányat megválaszol. Például:

Miért nem vonták kétségbe a főpapok és vének a katonáknak az üres sírral kapcsolatos jelentését? Elfogadták igaznak, és sietve kitaláltak rá valamilyen magyarázatot, hogy miként történt az egész.

Miért aludtak volna a katonák, amikor őrködniük kellett volna? A római hadseregben halállal büntették azt a katonát, aki elaludt az őrhelyén. És a főpapok mégis büntetéstől való mentességet biztosítottak számukra. Miért?

Hogy volt lehetséges, hogy valamennyi katona egyszerre aludt el? Túlmegy a szavahihetőség határán az az elképzelés, hogy mindnyájan egyidejűleg kockáztatták a halálbüntetést, csak azért, hogy egy kis alváshoz jussanak.

Hogyan tudhatták a tanítványok elgörgetni a követ anélkül, hogy az őrséget felébresztették volna? A kő súlyos volt, és csak nagy zajjal lehetett elmozdítani.

Hogyan tudták a tanítványok egyáltalán megmozdítani a követ? A heródesi korban a sírkövet egy vájatban görgették, mígnem egy mélyedésben megállt. Sokkal könnyebb volt tehát egy ilyen sírt lezárni, mint ismét felnyitni. Azonfelül a sírt a római hatóságok a lehető legjobban „biztosították".

Valószínű-e, hogy a tanítványok, akik félve csak az imént futottak el, hogy az életüket mentsék - hirtelen olyan bátorságot nyertek, amellyel fölvették a harcot a római őrséggel, és kirabolták a sírt? Nyilván tudták, hogy az ilyen cselekmény milyen súlyos büntetést von maga után.

Ha a katonák mindnyájan aludtak, honnét tudhatták, hogy a tanítványok ellopták Jézus testét?

Ha a tanítványok lopták el a testet, miért vesztegettek még időt arra is, hogy a leplet eltávolítsák a halottról, sőt a fejkendőt külön szépen összehajtogassák (Lk 24,12; Jn 20,6-7)?

Egyáltalán, miért akarták volna a tanítványok ellopni Jézus testét? Erre nincs sem ok, sem indíték. Ellenkezőleg, ők maguk is meg voltak lepve, és hitetlenkedtek, amikor megtudták, hogy Jézus feltámadt.

Hogyan indulhattak a tanítványok, ezek az emberek széles e világra, életüket is kockára téve, hirdetni a feltámadást, ha tudták, hogy ez hazugság? P. Little mondja: „Senki sem hal meg olyasmiért, amiről tudja, hogy hazugság." A tanítványok tehát tökéletesen meg voltak győződve arról, hogy az Úr Jézus feltámadt.

 


Április 10.  Egyedül az Írás

„...nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket" 1János 2,27

Hamis tanító

Ez az Ige első pillantásra problémát állít elénk. Ha nincs szükségünk arra, hogy valaki tanítson bennünket, akkor miért adott a megdicsőült Úr tanítókat, „hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére" (Ef 4,11-12)?

Ahhoz, hogy János szándékát jobban megértsük, talán segít egy kissé, ha ismerjük a levél hátterét. Amikor a levél keletkezett, a gyülekezetben hamis tanítók jártak, az úgynevezett gnosztikusok. Ezek a tévtanítók valamikor komoly hívőknek adták ki magukat, és közösségre jutottak a helyi gyülekezetekkel. De azután különváltak tőlük, hogy téves nézeteiket Krisztus Istenségéről és ember voltáról tovább terjesszék.

Azt állították magukról, hogy magasabb rendű ismereteik vannak, ezért a „gnosztikus" kifejezés is (a görög „gnózis" - „ismeret, megismerés, tudás" szóból). Valószínűleg valami effélét mondtak a keresztyéneknek: „Amitek van, az jó, de nekünk van még kiegészítő igazságunk is. Ki tudunk vezetni titeket ebből az egyszerű tanításból, s új és mélyebb titokba avatunk. Ha felnőttek akartok lenni, akkor szükségetek van a mi tanításunkra..."

János azonban figyelmezteti a hívőket, hogy mindez csalás. Semmi szükségük nincs ezeknek a szélhámosoknak a tanításaira! Mert elnyerték a Szent Szellemet. Övék az igazság Igéje. Egyszer s mindenkorra a keresztyénekre bízatott a hit (Júd 3), és bármi, amit ehhez még hozzá akarnak tenni, hazugság. Keresztyén tanítókra van szükség, hogy az Írást magyarázzák és alkalmazzák, de sohasem szabad abba a bűnbe esniük, hogy a Szentíráson túlmenjenek.

János nem vitatja, hogy a gyülekezetben szükség van tanítókra! Ő maga is ilyen kiváló tanító volt. Viszont ragaszkodik ahhoz az igazsághoz, hogy a legfőbb tekintély a Szent Szellem, Aki Isten népét a Szentírás lapjain keresztül elvezeti a teljes igazsághoz. Minden tanítást a Biblia alapján kell megvizsgálnunk és értékelnünk. Ha egy tanítás valamit hozzá akar tenni a Bibliához, vagy ha nem egyezik meg tanításával, akkor azt el kell vetnünk.

 


Április 09  A Bárány

„Mint a bárány, ha vágóhídra viszik." Ézsaiás 53,7b

"És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve." (Zsid. 9.12)

Láttam egyszer egy bárányt kimúlni. Megrendítő, ugyanakkor borzalmas látvány volt.

Amikor a levágás helyére vitték, különösképpen szeretetre méltónak tűnt, a gyerekek szívesen megcirógatták és dédelgették volna. Minden állatfajta kicsinyei kedvesek - kiscicák, kölyökkutyák, kiscsibék, borjak és csikók -, de a kisbárány különösen vonzó.

Ahogy ott állt, maga volt a megtestesült ártatlanság. Makulátlan fehér bundája a tisztaságról beszélt. Szelíd volt, tehetetlen és védtelen. Különösen a szeme volt kifejezésteljes; félelemről, fájdalomról, gyötrelemről beszélt. Teljesen indokolatlannak látszott, hogy ilyen fiatal, szép teremtményt levágjanak.

Azután összekötözték a lábát, és a szenvedő bárány az oldalán feküdt, zihálva, mintha sejtené közeli végét. A mészáros egyetlen gyors mozdulattal elvágta a torkát, a vér a földre ömlött. A kicsiny test néhányat vonaglott, azután nem mozdult többé. A szelíd bárány kimúlt.

Az egyik néző félrefordult; túlságosan szomorú volt a látvány. Mások könnyet töröltek ki szemükből. Senki nem szólt egy szót sem.

Hitben látok egy másik Bárányt meghalni - Isten Bárányát. Áldott, s egyúttal borzalmas látvány.

Ezen a Bárányon minden kedves: kiválik mindenki közül, a szépek között a legszebb, és mikor a vágóhídra vitték, a legszebb éveiben volt.

Nemcsak ártatlan - hanem szent, makulátlan, elkülönülve a bűntől, szeplő és folt nélkül. Teljesen indokolatlannak tűnik halálba vinni valakit, aki ilyen tiszta.

A hóhérok azonban fogták és keresztre feszítették, kezét és lábát átszögezték. És ott a pokol minden reá összpontosított gyötrelmét elszenvedte, mint a bűnösök helyettes elégtevője. S eközben szeme tele volt szeretettel és megbocsátással.

Azután véget ért szenvedésének ideje. Szellemét Istennek ajánlotta, teste élettelenül függött a kereszten. Az egyik katona átdöfte oldalát, amelyből vér és víz folyt ki. Isten Báránya meghalt.

Szívem tele van. Szememből forró könnyek folynak. Térdre esem, hálát adok Neki és dicsőítem Őt! Értem halt meg!


Április 08.  Isten erőteljes Igéje

„Mert Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál" Zsidók 4,12

 Mert Isten igéje élő és ható...

Egy hívő egyetemista egyszer bizonyságot tett egy liberális teológiai hallgatónak. Mikor egy igeverset idézett, a teológus ezt felelte: „Nem hiszek a Bibliában." A hívő fiatalember idézett egy másik verset, de erre is csak ezt a választ kapta: „Mondtam már neked, hogy nem hiszek a Bibliában." Amikor a keresztyén diák a harmadik bibliai verset idézte, a teológus a következő szavakban tört ki: „Nem akarok több bibliai idézetet hallani tőled. Már megmondtam, hogy nem hiszek benne." Ezen a ponton a hívő fiatalember úgy érezte, csődöt mondott, és le van győzve. Úgy látta, teljes kudarcot vallott a lelkek megmentése terén.

Éppen aznap este azonban a családjánál látogatóban volt dr. H. A. Ironside. Vacsoránál a diák elmondta neki kiábrándító élményét a teológiai hallgatóval. Azután megkérdezte dr. Ironside-től: „Ha ön bizonyságot tesz valaki előtt, és az azt feleli: »Nem hiszek a Bibliában«, ön mit felel?" Dr. Ironside boldog mosollyal azt felelte: „Egyszerűen még többet idézek neki belőle."

Ez minden jövendő bizonyságtevő számára kitűnő tanács. Ha azt mondják neked az emberek, hogy nem hisznek a Bibliában, akkor egyszerűen csak idézz belőle tovább. Isten Igéje élő és ható. Soha nem téveszti el hatását az emberekre, még ha azok nem is hiszik ezt.

Képzeljük el, hogy két ember vív egymással. Egyszer csak az egyik azt mondja a másiknak: „Nem hiszem el, hogy kardod valóban acélból van." Mi történik akkor? A másik eldobja a kardját és megadja magát? Vagy tudományos előadást tart a fém széntartalmáról és rugalmasságáról? Ez nevetséges lenne! Nem, hanem gyors, ügyes vágással odavág az ellenfelének, és így érezteti meg vele, mennyire valóságosan acél a kardja. Így vagyunk a Bibliával is. Isten Igéje a Szellem kardja. Használni kell, nem pedig megvédeni. Ő meg tudja védeni magát.

Ezzel nem vitatom azt, hogy a Szentírás Istentől ihletett voltának bizonyítékaira szükség van. Az ilyen bizonyítékok még azt a fontos célt is szolgálják, hogy megerősítsék a már megmentett emberek hitét. És néhány esetben segít az embereknek, hogy élő hitre jussanak. Csakhogy nagy általánosságban az emberek nem győzhetők meg emberi érvekkel és következtetésekkel. „Ha valakit akarata ellenére meggyőznek, az többnyire még mindig ragaszkodik régi véleményéhez." Az embereket szembe kell állítani Isten erőteljes Igéjével. Gyakran egyetlen igevers többet ér, mint ezernyi érv.

Ez azt is világossá teszi, miért olyan fontos az igeversek kívülről való megtanulása. Ha az emlékezetemre egyetlen igeverset sem bíztam, hogyan hozzon elő Igét a Szent Szellem a döntő pillanatban? A legfontosabb pont azonban az, hogy Isten sehol nem ígérte, hogy az én szavaimat becsüli meg, hanem az övéit. Ezért tehát, ha hitetlenekkel van dolgom, szabadon használhatom a Szellem kardját, és láthatom, hogyan győz meg valakit a kegyelem csodája által.

 


Április 07. Adományom illata

„Átvettem mindent és bővölködöm: el vagyok látva, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött, olyan kellemes illatként és kedves áldozatként, amely tetszik Istennek." Filippi 4,18

kereszt

Pál filippiekhez írott levele tulajdonképpen nyugtázása azoknak az adományoknak, amelyeket a filippibeli hívőktől kapott, és köszönetmondás értük. Valószínű, hogy pénzadományról volt szó. A bámulatos csak az, ahogy az apostol ezt az adományt dicséri. Kellemes illatnak és kedves, Istennek tetsző áldozatnak nevezi. Hasonló kifejezést használ az Efézus 5,2-ben arra, hogy leírja Krisztus nagy ajándékát azzal, hogy feláldozta magát a Golgotán. Ott ezt írja: „...áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként." Szinte eláll a lélegzetünk, ha arra gondolunk, hogy az Úr szolgájának adott adományt a Biblia hasonló szavakkal írja le, mint amilyenekkel Isten ajándékát dicsőíti.

J. H. Jowett (1864-1923, angol prédikátor, egy ideig New Yorkban, majd Campbell Morgan utóda a Westminster Chapelben) nagyon találóan így ír erről: „Mily nagy hordereje is lehet egy látszólag helyhez és időhöz kötött jóságos cselekedetnek! Azt gondoltuk, hogy segítünk egy szegénynek, valójában pedig magával a Királlyal találkoztunk. Azt gondoltuk, hogy a jó illat csak jelentéktelen környékre korlátozódik, és lám, a kedves illat betölti az egész világmindenséget. Azt hittük, hogy csak Pállal van dolgunk, és megállapítjuk, Pál Urát és Megváltóját szolgáltuk." Ha megértjük a keresztyén adakozás valódi szellemi természetét és messzeható befolyását, akkor egyszer s mindenkorra megszabadulunk a kényszeredetten történő adakozástól. De egyszer s mindenkorra immunisak vagyunk a hivatásos „adományfelhajtók" trükkjeivel szemben, akik hízelkedéssel és színpadias módszerekkel igyekeznek minél többet kisajtolni a hívőkből. Az adakozás a papi szolgálat egyik formája, nem pedig törvény által előírt kötelesség. Adunk, mert szeretünk, és szeretünk adni.

Annak az igazságnak, hogy az én csekély adományom illata betölti a nagy Isten tróntermét, a világmindenséget, alázatos imádásra és jókedvű adakozásra kell indítania engem. Az adományom eszköz lehet arra, hogy közvetlenül és személyesen Jézus Krisztusnak adjak valamit, éppúgy, mintha Ő test szerint jelen volna.

 


Április 06.  Mutasd meg Magad!

"Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok." János 7,17

 Kérd Istent

Ennek a versnek az első része reménységet nyújt mindenki számára: „Ha valaki kész cselekedni Isten akaratát, az fölismeri...". Csodálatos ez az ígéret, hogy ha valaki igazán és őszintén meg akarja ismerni Istent, annak Isten kijelenti magát.

Ha egy bűnös ember teljesen megcsömörlött önmagától, és mély nyomorúságban így könyörög: „Ó Istenem, mutasd meg magad nekem!" - akkor Isten mindig eszerint cselekszik. Olyan imádság ez, amely sohasem marad meghallgatás nélkül.

Egy hippi, aki az USA déli részén egy barlangban élt, véget akart vetni mindennek. Alkoholban, kábítószerben, szexben és okkultizmusban keresett kielégülést. Élete azonban még mindig üres volt. Nem látott kiutat a nyomorúságból. Egy napon öszszekuporodva ült barlangjában, és Istenhez kiáltott: „Ó Isten - ha egyáltalában vagy -, jelentsd ki magad nekem, mert különben véget vetek az életemnek."

Tíz perc múlva „véletlenül" arra járt egy keresztyén fiatalember, bedugta fejét a barlang bejáratába, megpillantotta a hippi remetét, és azt mondta: „Halló - van-e kifogásod az ellen, hogy beszélgessek veled az Úr Jézusról?"

És képzeljük el, mi történt: a hippi meghallgatta a jó hírt az Úr Jézus Krisztusban való hit által történő szabadulásról. Megtalálta az Urat, bűnbocsánatot kapott és új életet.

Még soha nem hallottam, hogyha valaki így imádkozott, az Úr ne jelentette volna ki magát neki!

Ez az ígéret természetesen a hívő keresztyénekhez is szól. Ha valaki igazán meg akarja ismerni Isten akaratát élete számára, annak Isten kijelenti. Ha meg akarja találni a gyülekezetbe vezető utat, akkor Isten odavezeti őt. Ha Isten akaratát tesszük az első helyre, akkor Isten teljesíti, bármit is kérünk Tőle. Gyakran akadályozza meg az őszinte vágyakozás hiánya Isten gondolatainak valóságos megismerését.

 


Március 05 Megbocsátás

„Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban." Efézus 4,32

 Megbocsátás

Az írás szerint a megbocsátással kapcsolatban van egy meghatározott sorrend, amelyre ügyelnünk kell! Ha követnénk ezt a sorrendet, sok fej- és gyomorfájástól kímélnénk meg magunkat.

Ha igazságtalanság ér bennünket, az első lépésünk az, hogy az illetőnek szívből megbocsátunk. Még nem mondjuk meg neki, hogy megbocsátottunk, de ha szívből megbocsátottunk, akkor letesszük a dolgot a kezünkből, hogy az már csak az ő és az Úr dolga lesz. Ezzel elejét vesszük annak, hogy gyomornedvünk kénsavvá alakuljon, és megkíméljük magunkat sok más gonosz testi és érzelmi zavartól.

Azután elmegyünk az illető testvérhez, és négyszemközt figyelmeztetjük (Lk 17,3). Ahelyett, hogy másoknak továbbmondanánk, milyen igazságtalanság esett meg velünk, az Írás világosan mondja: „Intsd meg őt négyszemközt" (Mt 18,15). Meg kell kísérelnünk a problémát lehetőleg egymás között elintézni.

Ha nem hajlandó bűnbánatra, és nem kér bocsánatot, akkor egy vagy két tanúval menjünk el hozzá (Mt 18,16). A Szentírás szerint ez elegendő alap ahhoz, hogy az igazságtalanságot elkövető ember magatartásáról megbízható bizonyíték legyen.

Ha még erre sem hajlik meg, akkor a tanúkkal együtt vigyük az ügyet a gyülekezet elé. És ha a gyülekezet ítéletére sem akar hallgatni az illető, akkor természetesen ki kell zárni a közösségből (Mt 18,17).

De ha a történések folyamán az illető megbánja, amit tett, akkor bocsássunk meg neki (Lk 17,3). Szívünkben már rég megbocsátottunk, de most ezt a bűnbocsánatot átvisszük a gyakorlatba is. Fontos itt, hogy ne intézzük el egy könnyed legyintéssel a dolgot, tehát ne mondjuk: „Jó, rendben van minden. Alapjában véve nem is vétettél ellenem." Inkább mondjuk azt: „Szívesen megbocsátok neked. Ezzel az egész ügy le van zárva. Térdeljünk le és imádkozzunk együtt."

A bűnvallás és bűnbánat szégyene talán visszatartja majd az illetőt, hogy újra ártson nekünk. De még ha megismétli is a bűnét, és újra megbánja, akkor megint meg kell bocsátanunk neki. És ha naponta hétszer vét ellenünk, és hétszer megbánja, akkor hétszer kell megbocsátanunk neki - függetlenül attól, hogy hiszünk-e bűnbánatának őszinteségében (Lk 17,4).

Sohasem feledhetjük el, hogy nekünk mérhetetlenül sok bűn bocsáttatott meg! Ezért nem szabad haboznunk, hogy másoknak ellenünk elkövetett jelentéktelen bűnét megbocsássuk, ahogyan azt az Úr nekünk a példázatban parancsolja (Mt 18,23-25).

 


Április 04. A hit a tudás előfeltétele

„Hit által értjük meg..." Zsidók 11,3

 Hit által...

„Hit által értjük meg..." Ezek a szavak szellemi életünk egyik legfontosabb alapelvét tartalmazzák. Először hiszünk Isten Igéjének, azután megértjük! A világ azt mondja: „Hiszem, ha látom." Isten azt mondja: „Először hinni, azután látni." Az Úr Jézus ezt mondta Mártának: „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?" (Jn 11,40). Később pedig így szólt Tamáshoz: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek" (Jn 20,29). János apostol így ír levelében: „Ezeket írtam nektek, akik hisztek.., hogy tudjátok..." (1Jn 5,13). A hit a tudás előfeltétele.

Billy Graham elmondta, hogyan vált valósággá ez az ő életében: „1949-ben igen sok kétség volt bennem a Bibliával kapcsolatban. Úgy hittem, nyilvánvaló ellentmondásokat fedeztem fel benne. Egyes dolgokat egyszerűen nem tudtam összeegyeztetni Istenről való korlátolt elképzeléseimmel. Amikor felálltam prédikálni, hiányzott belőlem az a tekintély és teljhatalom, amely oly jellemző volt a múlt minden nagy igehirdetőjére. Ahogy a teológiai szeminárium sok más hallgatója, én is vívtam intellektuális életem harcát. Annak kimenetele nyilván döntő módon meghatározza majd eljövendő szolgálatomat - gondoltam.

Annak az évnek az augusztusában meghívtak a Forest Home-ba, a presbiteriánus konferenciaközpontba, amely magasan a hegyek között, Los Angelesen kívül feküdt. Emlékszem, ahogyan lefelé ballagtam egy ösvényen, és beértem az erdőbe, s közben Istennel küzdöttem. Harcban álltam kétségeimmel, és lelkem fogva volt a gondolatok kereszttüzében. Végül kétségbeesésemben kiszolgáltattam akaratomat a Szentírásban kijelentett élő Istennek. Letérdeltem nyitott Bibliám elé, és azt mondtam: »Uram, sok mindent nem értek ebben a könyvben. De Te mondtad: az igaz ember hitből fog élni. Mindazt, amit idáig Tőled kaptam, hitből fogadtam el. Itt és most elfogadom hitből a Bibliát, mint a Te Igédet. Elfogadom elejétől végéig, minden fenntartás nélkül! Ha olyan dolgokra bukkanok benne, amelyeket nem értek, várok az ítéletemmel addig, amíg több világosságot kapok. S ha Neked is úgy tetszik, adj nekem teljhatalmat, győzz meg embereket bűneik felől, és vezesd őket az Üdvözítőhöz!«"

Hat héttel később megkezdtük evangelizációs kampányunkat Los Angelesben, amely időközben történelmi eseménnyé vált. E kampány alatt fedeztem föl a titkot, amely szolgálatomat megváltoztatta. Nem igyekeztem többé bizonygatni, hogy a Biblia igaz. Ezt én a magam számára hitben elfogadtam, és ezt a hitet adtam át hallgatóimnak"

 


Április 03 Az vagy amit gondolsz

„...mert olyan ő, mint aki számolgat magában." Példabeszédek 23,7

 az vagy aminek gondolsz

 

A. P. Gibbs szokta mondogatni: „Nem az vagy, akinek gondolod magad, hanem amit gondolsz - az vagy." A gondolkodás az a forrás, amelyből magatartásunk fakad. Ellenőrizd a forrást - gondolataidat, és ezzel ellenőrzöd a folyamatot is, amely belőle ered!

Gondolataink fölött uralkodnunk kell! Ezért mondta Salamon is: „Minden féltett dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet" (Péld 4,23). Ebben a mondásban a szív a gondolkodást jelenti.

Jakab apostol emlékeztet arra, hogy a bűn a gondolatainkban kezdődik (Jak 1,14-15). Ha valami fölött sokat gondolkodunk, akkor végül azt meg is fogjuk tenni.

Vess el egy gondolatot, és cselekedetet aratsz. Vess el egy cselekedetet, és szokást aratsz. Vess el egy szokást, és jellemet aratsz. Vess el egy jellemet, és sorsot aratsz.

Az Úr Jézus hangsúlyozza a gondolkodás jelentőségét, amennyiben a haragot azonosnak tartja a gyilkossággal (Mt 5,21-22), és az érzéki tekintetet azonosnak a házasságtöréssel (Mt 5,28). Azt is tanítja, hogy nem attól lesz tisztátalan az ember, amit eszik, hanem attól, amit gondol (Mk 7,14-23).

Felelősek vagyunk azért, amit gondolunk, mert hatalmunkban áll, hogy ellenőrizzük gondolatainkat. Gondolkodhatunk illetlen, kétértelmű dolgokon, vagy olyanokon, amelyek tiszták, és Krisztussal vannak kapcsolatban. Mindannyian királyok vagyunk. A tartomány, amelyen uralkodunk, gondolataink birodalma. Ennek nagy lehetőségei vannak mind a jóra, mind a rosszra. Mi magunk döntünk afelől, hogy gondolatainkat egyikre vagy a másikra használjuk.

Íme, néhány javaslat a tiszta, ellenőrzött gondolkodás számára.

* Először is az egész ügyet az Úr elé kell vinnünk: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős szellemet újítsd meg bennem" (Zsolt 51,12).
* Másodszor, mi magunk ítéljük meg minden gondolatunkat, milyennek tűnik a Krisztus jelenlétében (2Kor 10,5).
* Harmadszor, minden gonosz gondolatunkat azonnal meg kell vallanunk, és gondolatvilágunkból száműznünk (Péld 28,13).
* Negyedszer, óvakodnunk kell az üres fejtől. Ehelyett meg kell töltenünk jó, Istennek kedves gondolatokkal (Fil 4,8).
* Ötödször, föltétlenül fegyelmeznünk kell magunkat abban, hogy mit olvasunk, látunk és hallunk. Nem várhatjuk, hogy gondolatvilágunk tiszta legyen, ha szennyes dolgokkal foglalkozunk.
* Végül el kell foglalnunk magunkat az Úrral és az Úrért.

Ha gondolatvilágunkat „üresjáratra" kapcsoljuk, akkor hamarosan bebocsátást nyernek a tisztátalan fantáziaképek.

* Jak.1. 14 Hanem mindenki kísértésbe esik, amikor vonja és csábítja tulajdon kívánsága. 15 Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutva halált nemz.
* Mt.5. 21 Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. 22 Én pedig azt mondom, hogy ha valaki haragszik atyjafiára, méltó az ítéletre; aki pedig azt mondja az atyjafiának: „Ostoba!”, megérdemli, hogy a nagytanács elé kerüljön; aki meg ezt mondja: „Bolond!”, méltó a gyehenna tüzére.
* Mt.5. 28 Én pedig azt mondom: Mindenki, aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráználkodott vele az ő szívében.
* Mk.7. 20 Azt mondta továbbá: Ami az emberből jön ki, az teszi tisztátalanná az embert,
* Zsolt.51. 12 Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!
* 2Kor.10. 5 Leromboljuk az okoskodásokat és minden magaslatot, amelyet Isten ismerete ellen emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak,
* Péld.28. 13 Aki elfedezi vétkét, nem lesz jó dolga, aki viszont megvallja és elhagyja, irgalmat nyer.
* Fil.4. 8 Továbbá, testvéreim, azokról gondolkozzatok, amik igazak, amik tisztességesek, amik igazságosak, amik tiszták, amik szeretetreméltók, amik jó hírűek, ha van valami erényes, és ha van valami dicséretes.

 


Április 02 Csordultig tele poharak

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett, akár jót, akár gonoszat." 2Korintus 5,10

Mennyek országa

Igaz az, hogy a menny számára való alkalmasságnak nincsenek különböző fokozatai, ám igaz az is, hogy a jutalmazásnak különböző fokozatai lesznek. Krisztus ítélőszéke a visszatekintés és a jutalmazás helye, ahol egyesek több jutalmat kapnak, mint mások.

És lesznek a mennyei dicsőségnek különböző fokozatai. Mindenki tökéletesen boldog lesz ott, de lesznek, akik nagyobb mértékben kapják ezt a boldogságot. Mindenkinek csordultig lesz a pohara, de lesznek, akiknek a pohara nagyobb lesz, mint másoké.

Búcsút kell mondanunk annak a gondolatnak, hogy mindnyájan egyformák leszünk, amikor elérjük a megdicsőült állapotot. A Biblia sehol nem tanít az arctalan egyformaságról. Ezzel szemben azt tanítja, hogy a hűséges és odaadó élet koszorút nyer, és azt is, hogy míg egyesek jutalmat nyernek, mások kárt szenvednek.

Vegyünk példának két fiatalembert, akik egyidősek, és ugyanakkor tértek meg. Az egyik életének következő negyven évében abszolút előnyt biztosít Isten országának és az Ő igazságának. A másik életének legjobb erőit pénzszerzésre használja föl. Az első szívesen beszél az Úr dolgairól, a másik a piaci lehetőségekről. Az elsőnek már most megvan a nagyobb képessége, hogy örüljön az Úrnak, és ezt a képességét magával viszi a Mennybe is. A másik viszont - jóllehet Krisztus váltságműve által éppúgy alkalmas a menny számára - szellemileg törpe maradt, s ezt a csekély felfogó képességet viszi magával a Mennybe.

Nap mint nap döntünk a jutalom felől, amelyet kapni fogunk, és afelől is, hogy milyen mértékben élvezzük majd örök hazánkat. Döntünk felőle bibliaismeretünk, és az Úr iránt tanúsított engedelmesség által, imaéletünkkel, Isten népével való közösségünk, és az Úrnak végzett szolgálatunk által, és azáltal, ahogy mindazzal gazdálkodunk, amit Isten ránk bízott. Mihelyt fölismerjük, hogy mindennap az örökkévalóság egy darabja felől is döntünk, hasson az mélyen életünk folyamán egész értékítéletünkre!

 


Április 01. Teljesség

„Őbenne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez…"
Kolossé 2,10

 "Őbenne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez..." Kolossé 2,10

Szemben a közfelfogással, a menny számára való alkalmasságnak nincsenek fokozatai. Az ember vagy teljesen alkalmas rá, vagy egyáltalán nem. Ez természetesen ellentétben áll azzal a felfogással, hogy a mérőléc tetején találhatók a tiszta életű jó emberek, legalján a bűnözők és a gengszterek, közepén pedig az átlagemberek, akik különböző mértékben alkalmasak a Menny számára. Ez tévedés! Vagy alkalmasak vagyunk rá, vagy nem. Nincs közbeeső, átmeneti zóna.

Valójában önmagában senki sem alkalmas a Menny számára. Mindnyájan bűnösök vagyunk, akik megérdemeljük az örök kárhozatot. Mindnyájan vétkeztünk, és híjával vagyunk Isten dicsőségének! Mindnyájan tévelyegtünk, és jártuk a magunk útját. Tisztátalanok vagyunk, és még a legigazabb cselekedeteink is csak szennyes rongyokhoz hasonlóak.

De nemcsak hogy alkalmatlanok vagyunk a Menny számára, hanem még csak nem is tehetünk semmit magunktól alkalmasságunkért. Legjobb szándékaink és legnemesebb fáradozásaink is hatástalanok, ha arról van szó, hogy bűneinket eltöröljék, vagy olyan igazzá tegyenek bennünket, amilyent Isten megkövetel. A jó hír azonban az, hogy Isten szeretete elkészítette, amit igazságossága kíván, és ingyen nekünk ajándékozza azt! „Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Ef 2,8-9).

A Menny számára való alkalmasságot Krisztusban adta nekünk. Ha a bűnös újonnan született, befogadja Krisztust. Isten többé nem mint bűnöst látja őt, hanem Krisztusban, és ezen az alapon elfogadja. Isten Krisztust, „aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne" (2Kor 5,21).

Másfelől, ha Krisztus nem a mienk, akkor teljes mértékben elveszettek vagyunk. Ha Ő nem a mienk, az halálos hiányt jelent, és meghatározza egész örök életünket. Ezt a mindent eldöntő hiányt semmi sem pótolhatja.

Azt is világosan kell látnunk, hogy egyetlen hívő sem alkalmasabb a Menny számára (még egy árnyalattal sem), mint a másik. Minden hívő ugyanolyan mértékben jogosult a dicsőségre. Ez a jogosultság pedig maga Krisztus!

 

 



JANUÁR - FEBRUÁR - MÁRCIUS
GÖRGETŐSÁVBAN LÁTHATÓ
 

Március 31.  Legyenek kipróbált emberek

„Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék."
1Timóteus 3,6

kérdés

Amikor Pál felsorolja egy gyülekezeti elöljáró tulajdonságait, óv attól, hogy olyan valaki vegye át ezt a munkát, aki még fiatal a hitben. Az elöljáró szolgálata megköveteli azt a bölcsességet és egészséges ítélőképességet, amit csak a szellemi érés és az istenfélő élet tapasztalatai által lehet megszerezni. De milyen gyakran megsértik ezt az alapelvet! Ha például sikeres, fiatal üzletember, politikus vagy diplomás ember kerül kapcsolatba a gyülekezettel. Ilyenkor azt gondoljuk, hogy a szolgálatokban előnybe kell részesítenünk. Pedig jobban tennénk, ha megfogadnánk Pál tanácsát a szolgálattevőkkel kapcsolatban: „Legyenek ezek kipróbált emberek."

Még szembetűnőbb tévedés az a mód, ahogyan az újonnan megtért sztárokat az evangéliumi mennybe emelik, és úgy dicsőítik és reklámozzák. Talán egy labdarúgó-hőst, aki éppen most jutott megmentő hitre Jézus Krisztusban. Őt egy vallási reklámügynök veszi gondjaiba, és szerepelteti minden vallásos összejövetelen, „Dántól Beérsebáig". S mihelyt kiszivárog, hogy egy hollywoodi filmszínésznő újonnan született, máris ott szerepel az újságok címoldalán. Megkérdezik véleményét mindenről - a halálbüntetéstől kezdve a házasság előtti szexuális kapcsolatig -, mintha a megtérés által egyszerre bölccsé lett volna minden témában. Vagy ha az egykori gengszter találja meg az Urat. Ilyenkor vigyázni kell, nehogy magukat keresztyénnek nevező pénzsóvár ügynökök kezébe kerüljön, akik visszaélnek a megtérésével, akiknek egyetlen céljuk gyorsan pénzt keresni általa.

Dr. Paul van Gorder mondja ezzel kapcsolatban: „Sohasem voltam amellett, hogy egy bűnöst felrántsunk a térdeiről, és mutogassuk a tömeg előtt. Helyrehozhatatlan kárt okoznak Krisztus ügyének, amikor a társaság, a sport vagy a politika ismert alakjait evangéliumi pódiumon közszemlére teszik, még mielőtt elég idő telt volna el ahhoz, hogy kiderüljön: Isten Igéjének a magva valóban behatolt-e és gyökeret vert-e benne."

Valószínűleg egyes keresztyének vallásos énjét erősíti, ha megtudják, hogy egy volt kábítószer-élvező, vagy egy híres politikus gyarapítja a hívők seregét. Ezek talán bizonytalansági vagy kisebbrendűségi érzésben szenvednek, és minden megtért híresség segít ingadozó önbizalmuk megerősítésében.

Ezek a hősök és hősnők, akikkel visszaéltek, gyakran lesznek az ördög zsákmányává. Mivel még nem ismerik annak alávaló és közönséges csapdáit, bűnbe esnek, és hatalmas szégyent hoznak az Úr Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételre.

Hálásak lehetünk mindazokért, akik valóban megtértek, akár híres emberek, akár imeretlen személyek! De melléfogunk, ha azt gondoljuk, hogy Krisztus ügyének leginkább azzal teszünk szolgálatot, ha az újoncokat a szószékre állítjuk, vagy a nyilvánosság előtt szerepeltetjük.


Március 30. Minden a javamra van

 

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." Róma 8,28

"...akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál..."

Ez olyan igevers, amely a legtöbb nehézséget akkor okozza, amikor legnehezebb az életünk. Amíg lágy szellő lengedez, addig problémamentesen elmondhatjuk: „Hiszek, Uram." De amikor jönnek az élet viharai, akkor így kiáltunk: „Segíts a hitetlenségemen."

És mégis tudjuk, hogy ez a vers igaz. Isten javunkra fordítja a dolgokat. Tudjuk, mert ezt mondja a Biblia. Hittel elfogadjuk, még ha nem is látjuk, és nem is értjük.

Tudjuk, hogy igaz - Isten jelleme alapján. Ha Ő a végtelen szeretet, a végtelen bölcsesség és a végtelen hatalom, akkor ebből az következik, hogy mindent javunkra tervez és javunkra fordít.

Tudjuk, hogy igaz - Isten népének tapasztalata alapján. Egy áhítatos könyv elmondja egy hajótörött történetét, aki egymaga menekült meg és vergődött el egy lakatlan szigetre. Fölépített magának egy kunyhót, amelyben mindazt el tudta helyezni, amit a hajóroncsról megmentett. Könyörgött Istenhez szabadulásért, és aggódva kémlelte a látóhatárt, hogy egy esetleg arra haladó hajóval észrevetesse magát Egy napon rémülten látta, hogy kunyhója kigyulladt, mindene a lángok martaléka lett. Csakhogy az, amit az elképzelhető legrosszabbnak látott, valójában a lehető legjobb lett, ami csak történhetett vele. „Észrevettük a füstjelzést" - mondta a hajó kapitánya, aki mentésére sietett.

Gondoljunk mindig arra, hogy ha életünk Isten kezében van, akkor valóban „minden a javunkra szolgál".

El kell ismerni, vannak idők, amikor megrendül a hitünk, amikor a teher nyomasztónak, a homály elviselhetetlennek tűnik. Ilyenkor kétségbeesetten kérdezzük: „Hogyan támadhat ebből a helyzetből valaha is jó?" Erre csak egy válasz van. Az a jó, amit Isten munkál ebből, a 29. versben található: „hogy hasonlatossá legyenek Fia képéhez". Olyan ez, mint a véső, amelyet a szobrász használ, hogy a márványból előhozza az ember képét. Miközben az élet csapásai minden alkalmatlan vonást levésnek rólunk, átváltozunk Krisztus dicsőséges képére. És még ha az élet nyomorúságai között semmi jót nem találhatunk - akkor is ez a legjobb: átváltozunk Krisztus képére.

Róm.8. 28 Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. 29 Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között.

 


Március 29.  Gondolataimat kitöltő szenvedély

„Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki harcosává fogadta." 2Timóteus 2,4

 Egy harcos sem...

A keresztyén embert Krisztus fogadta zsoldjába, és az Ő szolgálatában tevékenykedik. Nem elegyedhetik bele a mindennapi élet dolgaiba. Itt a hangsúly a beleelegyedik szón van. Természetesen nem teheti magát teljesen függetlenné a földi tevékenységtől. Dolgoznia kell, hogy családja számára megszerezze a mindennapi kenyeret. A napi dolgokkal való foglalkozásnak van bizonyos mértéke, amely egyszerűen elkerülhetetlen, mert különben ki kellene mennünk a világból, ahogyan azt Pál világosan megmondta az 1Korintus 5,10-ben,

A keresztyén ember azonban nem elegyedhetik bele ezekbe a dolgokba. Következetesen az Úr számára végzett szolgálatnak kell elsőbbséget adnia. Az önmagukban jó dolgok is gyakran ellenségeivé válnak a legjobbnak.

William Kelly mondja: „Hogyha beleelegyedünk az élet dolgaival való foglalatosságba, akkor tulajdonképpen feladtuk a világtól való elkülönülésünket, és mint teljes értékű üzleti partnerek foglaljuk el helyünket a földi dolgokban."

Beleelegyedtem a világ dolgaiba akkor is, amikor politikával foglalkozom, mint eszközzel e világ problémáinak megoldására. Ez olyasmi, mintha a süllyedő Titanicon a fedélzeti fekvőszékeket kezdeném rendbe rakni.

Akkor is beleelegyedtem, ha a világ minden nyomorúságára gyógyszerként a szociális munkára tenném a hangsúlyt inkább, mint az evangéliumra.

Beleelegyedtem a világ dolgaiba akkor is, ha az üzleti élet annyira leköt, hogy legjobb erőimet a pénzszerzésnek szentelem. Így miközben valamit csinálni akarok az életemből, a valóságban elveszítem azt.

Beleelegyedtem akkor, ha nem Isten országának és az Ő igazságának adom meg az első helyet az életemben.

Beleelegyedtem, ha olyan dolgok rabjává válok, amelyek túl jelentéktelenek az örökkévalóság gyermeke számára: pl. az autóm teljesítménye, a részvényeim árfolyama, a házi számítógépem teljesítménye, a magam sütötte korpás kenyér tápértéke, vagy a macskaeledel hatása cicáim selymes szőrére... Ilyesmik a mindennapi életben egy pillanatra fontosak lehetnek, de az Úr szolgájához méltatlan az, ha gondolatainkat kitöltő szenvedéllyé válnak.

 

 


Március 28  Ingatag alap

„Nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette." 2Sámuel 13,15

 

Amnón égő vágyakozással kívánta féltestvérét, Támárt. A leány szép volt, és Amnón elhatározta, hogy magáévá teszi, mégpedig azonnal. Noha tudta, hogy szándékát Isten törvénye egyértelműen tiltja, olyan nagy sóvárgás emésztette, amely minden megfontolást elsöpört. Betegnek tettette magát, becsalta a leányt a szobájába, és megerőszakolta. Kész volt szenvedélye egyetlen pillanatáért mindent feláldozni.

A kéjes gyönyörűség azonban gyűlöletté változott. Miután önző módon visszaélt vele, megvetette a leányt, és valószínűleg azt kívánta, hogy bárcsak sohase látta volna őt. Kidobatta az utcára, és bezáratta utána az ajtót.

A történelemnek ez a kicsiny szakasza ma naponta megismétlődik. A mi úgynevezett szabad társadalmunkban teljesen leépítették az erkölcsi értékmérőket. A házasság előtti szexuális kapcsolatot teljesen normálisnak tekintik. Sokan együtt élnek házasságkötés nélkül. A prostitúciót megengedi a törvény. A homoszexualitás általánosan elfogadott alternatív életmód lett.

Akár idős, akár fiatal valaki - megismer és megkedvel valakit, s azzal minden el van intézve. Nincs ennél magasabb törvény. Nem köt semmiféle parancsolat. Az ember elhatározta, hogy mindazt megszerzi, amit csak akar. Így elfojtja magában az igazság és az igazságtalanság minden gondolatát, és elhiteti magával, hogy semmilyen más módon nem lehet normális életet élni. Így tehát - Amnónhoz hasonlóan - fejjel ugrik bele valamibe, és azt hiszi, hogy ily módon kiteljesedik az élete.

Csakhogy ami előzőleg oly szépnek látszott, arról utólag gyakran kiderül, hogy katasztrofális. Elkerülhetetlenül következik a bűntudat, akármilyen szenvedélyesen tagadják is sokan. Az önértékelés kölcsönös elvesztése megkeseredéshez vezet, azután viszálykodáshoz, végül pedig nyílt gyűlölködéshez. Az a személy, aki azelőtt oly nélkülözhetetlennek látszott, most egyenesen visszataszítóvá válik. Innen azután már csak egy kicsiny lépés vezet a bántalmazáshoz, pereskedéshez, sőt gyilkossághoz.

A szexuális vágy túlságosan ingatag alap ahhoz, hogy tartós kapcsolatot építsünk rá. Ha az ember megveti Istennek az erkölcsi tisztaságra vonatkozó alapelveit, azt saját kárára és vesztére teszi. Csak Isten kegyelme adhat bocsánatot, gyógyulást és helyreállítást.

 


Március 27.  Nem zárható kalitkába

„A szél arra fúj, amerre akar." János 3,8

 A szél arra fúj amerre akar

Isten Szelleme szuverén. Arra hat, amerre neki tetszik. Megkísérelhetjük Őt a mi saját kereteinkbe kényszeríteni, kísérleteink azonban eleve kudarcra vannak ítélve.

Isten Szellemének legtöbb jelképe mozgékony dolog: - szél, tűz, olaj és víz. Mindezeket megkísérelhetjük kezünkkel megragadni, de világossá teszik számunkra: „Ne akarj nekem határokat szabni!"

A Szent Szellem sohasem cselekszik erkölcsileg visszás dolgokat, másfelől azonban fenntartja magának a jogot, hogy rendkívüli és szokatlan módon cselekedjék. Így például Isten a férfira bízta a vezetést teremtési rendjében, de nem mondhatjuk azt, hogy a Szent Szellem nem támaszthat pl. egy Debórát, hogy vezesse az Ő népét, ha úgy látja jónak.

Vészterhes időkben a Szent Szellem olykor megenged olyan magatartásokat, amelyek általánosságban tilosak. Dávidnak és társainak megengedte, hogy egyenek a szent kenyerekből, amelyek pedig kizárólag a papok számára voltak fenntartva. És a tanítványoknak is megengedte, hogy szombatnapon kalászokat tépjenek.

Egyesek szerint a Cselekedetek könyvében az evangelizáció pontosan meghatározott mintáját látjuk, márpedig az egyetlen minta, amelyet fel tudok fedezni benne, az a Szent Szellem szuverén volta.

Az apostolok és más hívők nem követtek semmiféle tankönyvet, hanem egyedül az ő vezetését. Ez gyakran különbözött attól, amit mi egészséges emberi ésszel tanácsoltunk volna.

Látjuk például, ahogyan Fülöpöt vezeti a Szellem, hogy hagyja ott a sikeres szamáriai ébredést azért, hogy egy magányos embernek, az etiópiai kincstartónak bizonyságot tegyen a gázai úton (Csel 8,26 kk).

Ma is óvakodnunk kell attól, hogy a Szent Szellemnek valamit is előírjunk arra nézve, hogy mit tegyen és mit ne tegyen. Tudjuk, hogy Ő sohasem tenne semmiféle bűnös dolgot. Másfelől viszont számolhatunk azzal, hogy esetleg szokatlan módon munkálkodik. Nem köti magát a mi hagyományos munkamódszereinkhez. Gyakran tiltakozik minden formalizmus, szertartásosság és megmerevedés ellen, miközben új mozgalmakat tölt el megelevenítő erővel. Ezért legyünk nyitottak a Szent Szellem szuverén munkája iránt, és ne vonuljunk félre tele kritikával.


Március 26  Mit tartozik rád?

„Mit tartozik rád? Te kövess engem!" János 21,22

 kereszt és virág

Csak az imént mondta az Úr Jézus Péternek, hogy magas kort fog elérni, és a végén mártírhalált hal. Péter azonnal Jánosra tekintett, és megkérdezte, hogy János talán kivételezett bánásmódban részesül? Az Úr válasza ez: „Mit tartozik ez rád? Te kövess engem!"

Péter magatartására emlékeztet Dag Hammarskjöld: „Mindenek ellenére keserűség van benned, hogy mások élvezik azt, amit tőled megtagad az élet, és ez a keserűség újra meg újra fellángol benned. Legjobb esetben talán elcsitul életed néhány napsugaras napján. De azért ott van, még ezen a kimondhatatlanul nyomorúságos szinten, a halál valóságos keserűségének kifejezése - neked pedig fáj, hogy mások tovább élhetnek."

Ha szívünkre vennénk az Úr szavait, akkor nem egy probléma simán megoldódnék Isten népe között.

Könnyű elkeserednünk, ha látjuk, hogy másoknak jobban megy a dolguk, mint nekünk. Az Úr megengedi, hogy új házuk legyen, új kocsit vásároljanak.

Mások, akik - szerintünk - kevésbé élnek odaadó életet, a legjobb egészségnek örvendenek, míg mi két-három betegséggel is küszködünk.

A szomszéd család gyermekei jó külsejűek, kiválóak a tanulásban és sportban egyaránt. A mieink viszont középszerűek.

Látjuk, hogy mások olyan dolgokat tehetnek meg, amelyek megtételére nekünk nincs szabadságunk. Még ha ezek a dolgok nem bűnösök is önmagukban, akkor is keserűek vagyunk mások szabadsága miatt.

És ami még ennél is szomorúbb: bizonyos hivatásbeli féltékenység létezik még az Úr ügyében munkálkodók között is. Az egyik prédikátor megsértődik, mert a másik népszerűbb, közismertebb és több barátja van. Egy másik amiatt van megbántva, hogy testvére olyan módszereket alkalmaz, amelyekkel ő nem ért egyet

S mindezeket a méltatlan magatartásokat határozottan és erőteljesen elítéli az Úr: „Mit tartozik rád? Te kövess engem!" Valóban nem tartozik ránk, hogyan bánik az Úr más hívőkkel. A mi felelősségünk az, hogy kövessük Őt az úton, amelyet számunkra kijelöl - akármilyen legyen is az.


Március 25. Először Isten!

„Kezdetben teremtette Isten..." 1Mózes 1,1

 

Ha az 1Mózes 1,1 első három szavát elválasztjuk a vers többi részétől, akkor mintegy egész életünkre érvényes jelszót kapunk: „Először Isten!"

Ugyanerre a mottóra találunk utalást már az első parancsolatban: „Ne legyen más istened rajtam kívül" (2Móz 20,3). Senki és semmi nem foglalhatja el az igaz és élő Isten helyét!

Ugyanezt találjuk Illés és a sareptai özvegy történetében. Az asszonynak már csak annyi olaja és lisztje volt, amennyiből egy lepényt süthetett magának és a fiának (1Kir 17,12). Meglepő módon azt mondta neki Illés: „Készíts először nekem egy kis lepényt belőle." Ez talán elképesztő önzésnek tűnik, ha nem tudjuk, hogy Illés Isten képviselője volt. Kérésével azt fejezte ki: „Tedd egyszerűen Istent az első helyre, és akkor sohasem fogsz szükséget látni!" '

Századokkal később ugyanezt tanította az Úr Jézus a Hegyi Beszédben, amikor azt mondta: „Keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak néktek" (Mt 6,33). Életünkben az első hely Isten országát és az Ő igazságát illeti meg.

Az Úrnak ezt a kijelentését támasztja alá a Lukács 14,26: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom." Krisztusnak kell elfoglalnia az első helyet!

De hogyan helyezzük Istent az első helyre? Végül is gondoskodnunk kell családunkról. Gondolnunk kell munkánkra. Számtalan kötelességünk van, amelyek igénybe veszik időnket és erőnket. Nos, úgy tesszük Istent az első helyre, hogy olyan szeretettel szeretjük Őt, amihez képest minden más szeretet gyűlöletként hat. Úgy, hogy ennek a világnak dolgait csak Tőle ránk bízott javaknak tekintjük, és csak azokhoz a dolgokhoz ragaszkodunk, amelyek az Ő országával kapcsolatban használhatók fel. Úgy, hogy az örökkévalóságra vonatkozó dolgokat tesszük az első helyre, és arra gondolunk, hogy olykor még maguk a jó dolgok is ellenségei lehetnek a legjobbnak.

A helyes kapcsolat Istennel az ember legfőbb érdeke. És ez abban áll, hogy Ő lesz az első helyen. Ha Istennek adjuk az első helyet, akkor nem lesz ugyan problémamentes az életünk, de teljes életet tudunk élni. Ha azonban Istennek a második helyet utaljuk ki, akkor csak problémáink lesznek - s ráadásul nyomorúságos vegetálás lesz az életünk.


Március 24. Mindent megad, amire szükség lesz

„A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott." Ef. 4,7

Nekem az élet Krisztus 

Ha az Úr valamit parancsol nekünk, mindig megadja a hozzá való erőt is. Valamennyi parancsolatában benne rejlik az általa adott képesség is, még ha ezek a parancsolatok lehetetlennek látszanak is.

Jethró azt mondta Mózesnek: „Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, akkor te is helyt tudsz állni" (2Móz 18,23). „Alapelv az, hogy Isten teljes felelősséget vállal azért, hogy emberét alkalmassá tegye a feladat elvégzésére, amelyre rendelte" (J.O. Sanders).

Az Úr Jézus szolgálata során legalább két béna emberrel találkozott (Mt 9,6; Jn 5,9). Mindkét alkalommal felszólította őket, hogy keljenek fel, és vigyék magukkal az ágyukat. Mikor ezek a bénák arra az akarati döntésre jutottak, hogy engedelmeskednek, erő áradt tehetetlen tagjaikba.

Péter tudta, hogyha az Úr Jézus azt mondta neki, hogy a vízen járva menjen hozzá, akkor tud is járni a vízen. Mihelyt Jézus azt mondta: "Jöjj!" - Péter kilépett a hajóból és járt a vízen.

A száradt kezű ember nem tudta volna kinyújtani kezét, de amikor az Úr Jézus parancsolta neki, akkor megtette. A keze meggyógyult.

Az a gondolat, hogy 5000 embert jóllakassanak néhány darab kenyérrel és hallal, teljes képtelenség volt. De amikor az Úr Jézus azt mondta tanítványainak: „Adjatok nekik ti enniük", megszűnt a lehetetlenség.

Lázár már négy napja volt a sírban, amikor az Úr Jézus megparancsolta: „Lázár, jöjj ki!" A parancsot a végrehajtásához szükséges erő kísérte. Lázár kijött a sírjából.

Ezt az igazságot a gyakorlatban kell élnünk! Mikor Isten úgy vezet minket, hogy végezzünk el egy dolgot, sohase bújjunk ki alóla azzal, hogy képtelenek vagyunk rá! Ha Ő valamit megparancsol, akkor megadja a teljesítéshez szükséges erőt is. Találóan mondta egyszer valaki: „Isten akarata sohasem vezet téged olyan helyre, ahol ne tartana meg az ő kegyelme."

Ugyanúgy igaz az is, hogy ha Isten megbízatást ad, akkor Ő gondoskodik a költségeiről is. Ha bizonyosak vagyunk az ő vezetésében, nem kell aggódnunk a pénzügyi dolgok miatt, ő majd gondoskodik azokról is.

Isten, aki kettéválasztotta a Vörös-tengert és a Jordánt, hogy népe átkelhessen a vízen, ma is ugyanaz, aki akkor volt. Ma is kész minden akadály és nehézség elhárítására, ha az övéi engedelmeskednek akaratának. És még mindig készen áll a segítségre teljes kegyelmével, amely lehetővé teszi annak véghezvitelét, amit parancsolt. Ma is „munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően" (Fil 2,13).

 


Március 23.  Áldozat

„Nem akarok ingyen kapott áldozatot bemutatni Istenemnek, az Úrnak." 2Sámuel 24,24 *

 

Amikor Dávid parancsot kapott, hogy áldozatot mutasson be azon a helyen, ahol az Úr véget vetett a dögvésznek, Arauná önként, ajándékképpen fölkínálta neki szérűjét, az áldozati marhákat és a tűzifát. Dávid azonban ragaszkodott hozzá, hogy fizessen mindezekért a dolgokért. Nem akart olyasmit áldozni az Úrnak, ami semmibe sem került neki.

Tudjuk, hogy semmibe nem kerül keresztyénné lennünk, de azt is tudnunk kell, hogy az igazi tanítványi élet bizony sokba kerül. „Az ami semmibe sem kerül nekünk, semmit sem ér."

Odaadásunk mértékét gyakran bizonyos meggondolások határozzák meg, a kényelmesség és a ráfordítandó költség. Persze, hogy elmegyünk az imaórára, ha nem vagyunk éppen fáradtak, vagy nem fáj éppen a fejünk. Igen, szívesen vezetjük a bibliaórát, hacsak nem jön közbe egy hétvége a hegyekben.

Annak gondolata, hogy nyilvánosan és hangosan imádkozzunk, bizonyságot tegyünk vagy az evangéliumot hirdessük, elbizonytalanít és szorongást kelt bennünk - ezért inkább csöndben maradunk. Semmi kedvünk részt venni a hajléktalan-misszió munkájában, mert attól tartunk, hogy tetveket vagy bolhákat szedünk össze. A missziói mezők minden gondolatát elutasítjuk, mert félünk a kígyóktól és pókoktól.

Adományunk gyakran inkább borravaló, mintsem áldozat. Azt adjuk, amit különben sem nélkülözünk - szemben az özvegyasszonnyal, aki mindenét odaadta. Vendégszeretetünk mértékét a költségek, a háztartásunkban okozott kényelmetlenség és rendetlenség határozza meg - ellentétben azzal a lelkigondozóval, aki elmondta, hogy lakásának minden szőnyege tele van már foltokkal, az ott tartózkodó részegek hányadékának nyomaival. A szükségben lévő embertársainkkal szemben segítőkészségünk azonnal megszűnik, mihelyt lepihenünk - ellentétben azzal a gyülekezeti elöljáróval, aki kész volt bármilyen órában ágyából is felkelni, hogy valakinek szellemi vagy anyagi téren segíthessen.

Ha Krisztus hívása elérkezik hozzánk, gyakran azt kérdezzük: „Mi hasznom van belőle?" vagy „Kifizetődik ez?" Pedig inkább azt kellene kérdeznünk: „Olyan áldozat ez, amely valóban kerül valamibe nekünk?' Találóan mondta valaki: „Szellemi-lelki életünkben jobb, ha a dolgok kerülnek nekünk valamibe, mintha a dolgok kifizetődnek."

*

2Sám. 24:24 - az Újfordítás szerint:

"De a király ezt felelte Araunának: Így nem! Csak áron veszem meg tőled, mert nem akarok ingyen kapott áldozatot bemutatni Istenemnek, az ÚRnak. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és a marhákat ötven ezüst sekelért."

- a Károli fordítás szerint:

"Monda pedig a király Araunának: Nem, hanem pénzen veszem meg tőled, mert nem akarok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen való áldozatot áldozni. Megvevé azért Dávid azt a szérűt és az ökröket ötven ezüst sikluson."


Március 22. Szándékainkat jutalmazza

"De az Úr azt mondá Dávidnak, az én atyámnak: Azt, hogy arra gondoltál, hogy az én nevemnek házat építs, jól cselekedted, hogy szívedben ezt végezted;" 
1Királyok 8,18

Az ember azt nézi


Dávid szívének leghőbb vágya az volt, hogy az Úrnak Jeruzsálemben templomot építsen. Az Úr megüzente neki, hogy ő maga nem építhet templomot, mert hadakozó ember, de hozzátette ezeket a szavakat: „... Azt jól tetted, hogy szívedben elhatároztad". Ebből világosan kitűnik, hogy Isten a kívánságot egyenlőnek tartotta a cselekedettel, és így van ez velünk is, ha nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végrehajtsuk Őérte való terveinket.

Ez természetesen nem érvényes akkor, ha tehetetlenségünket saját mulasztásunkra és restségünkre kell visszavezetnünk. Ebben az esetben a puszta kívánság nem elegendő. Gyakran halljuk, hogy „a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve".

Sok azonban az olyan eset keresztyén életünkben, amikor szeretnénk valamit tenni az Úrért, de olyan körülmények akadályoznak meg, amelyekre nincs befolyásunk. Egy hívő fiatal pl. szeretne megkeresztelkedni, de hitetlen szülei megtiltják neki. Az ilyen esetben Isten úgy tekinti, mintha megkeresztelkedett volna, mindaddig, amíg el nem hagyja a szülői házat, és engedelmeskedhet az Úrnak anélkül, hogy szüleivel szemben engedetlen volna.

Egy hívő asszony pl. szeretne a helyi gyülekezet minden egyes összejövetelén részt venni, de részeg férje ragaszkodik hozzá, hogy otthon maradjon. Az Úr megjutalmazza férje iránti engedelmességét, és azt a vágyát is, hogy másokkal összejöjjön az Úr Jézus nevében.

Egy idős nőtestvér sírva nézte, ahogy a többiek egy bibliai konferencián osztották az ebédet. Ezt a szolgálatot sok éven át ő végezte nagy örömmel, de testi állapota miatt most már nem volt képes rá. Isten ennek az asszonynak a könnyeit éppoly gazdagon megjutalmazza, mint a többiek szorgos munkáját.

És ki tudná, hányan vannak olyanok, akik magukat szívesen feláldoznánk a misszió szolgálatában, de sohasem voltak abban a helyzetben, hogy akárcsak a városuk határán is túljussanak. Isten ismeri őket - és valamennyi szent vágyuk elnyeri jutalmát Krisztus ítélőszéke előtt.

Ez érvényes az adakozásra is. Azokra, akik már idáig is bőven adakoztak - nagy személyes áldozatok árán - az Úr ügyéért, de vágynak arra, hogy bárcsak még többet adhatnának. Isten úgy tekinti őket, hogy valóban többet adtak.

A betegek, fogyatékosok, ágyhoz kötöttek, hajlott korúak nincsenek eleve kizárva a legmagasabb értékelésből, mert „Isten a maga irgalmában nem sikereink, hanem óhajaink szerint ítél meg minket".


Március  21 Haragunk is dicsőíti

„Mert az emberek haragja megdicsőít téged, haragjuk maradékával felövezed magadat." Zsoltár 76,11

 

Az emberiség történetének egyik legizgalmasabb vonása az, ahogyan Isten az emberek haragját a maga dicsőítésére változtatja. A bűneset óta az ember szüntelenül Isten ellen, Isten ügye ellen és Isten népe ellen szorítja ökölbe a kezét. Isten azonban ahelyett, hogy ezt a haragot azonnal megbüntetné, engedi, hogy kifejlődjék, aztán felhasználja Önmaga dicsőségére és népe áldására.

Néhány ember gonosz tervet szőtt testvérük, József ellen, és eladták őt egy nomád bandának, amely azután Egyiptomba vitte. Isten azonban Egyiptom második leghatalmasabb férfiévá magasztalta föl, és népének megmentőjévé tette őt. Később József meg is magyarázta testvéreinek: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt" (1Móz 50,20).

Hámán haragja a zsidók ellen végül saját pusztulásához vezetett, és azok felmagasztaltatásához, akiket meg akart semmisíteni (Eszter könyve).

Három ifjú zsidót tüzes kemencébe vezettettek, amely olyan forró volt, hogy még azok is megégtek, akik őket beledobták. Az ifjak azonban sértetlenül kerültek ki belőle, anélkül, hogy a tűznek akárcsak a szaga megérződött volna rajtuk. Erre a pogány király törvényt bocsátott ki, amely szerint halállal bűnhődik, aki csak egy szót is szól a zsidók Istene elle. (Dániel könyve)

Dánielt az oroszlánok vermébe vetették, mert a menny Istenéhez imádkozott. Csodálatos megmenekülésének következményeként a király új rendeletet adott ki, amely szerint tisztelni kell Dániel Istenét! (Dániel könyve)

Ha most az újszövetségi korba érkezünk, megállapíthatjuk, hogy a Gyülekezet üldöztetésének következménye az evangélium gyorsabb elterjedése. István vértanúhalála adta az első indítékot Saul megtéréséhez. Pál bebörtönzésének eredménye négy levél, amelyek ma is benne vannak a Szentírásban.

Amikor évszázadokkal később Husz János hamvait a folyóba szórták, ezt hamarosan követte az evangéliumok folyamként áradó terjedése minden helyen. Emberek széttépték a Bibliát és a szélbe szórták lapjait, de valaki valahol megtalált egyetlen kettészakadt lapot belőle, és annak nyomán csodálatosképpen hitre jutott.

Az emberek csúfolódva beszélnek ma Jézus Krisztus visszatéréséről, és ezzel betöltik a próféciát, amely szerint az utolsó napokban csúfolódók támadnak (2Pt 3,3-4).

Így munkálja Isten, hogy az emberek haragja Őt dicsőítse.


Március 20. Megértés helyett ima

"És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!"
Lukács 15,21

 

Az apa csak akkor szaladt a tékozló fiú elébe, és csak akkor borult a nyakába és csókolta meg, amikor az bűnbánó szívvel hazatért. Nem lett volna helyes bocsánattal ajándékozni meg őt anélkül, hogy előzőleg igaz bűnbánatot mutatott volna. A bibliai alapelv így hangzik: „...ha megbánja, bocsáss meg neki" (Lk 17,3).

A példázat nem szól arról, hogy az apa támogatta volna tékozló fiát mindaddig, amíg a messzi országban élt. Ha ezt tette volna, ezzel csak akadályozta volna Isten munkáját lázadó fia életében. Az Úr célja az volt, hogy a lázadó fiút eljuttassa egészen a disznók vályújáig. Tudta, hogy a tékozló fiúnak teljesen csődbe kell jutnia, hogy nem fog föltekinteni mindaddig, amíg mélyen el nem merül a mocsokban.

Minél hamarabb jut el a tévelygő ember a disznók eledeléhez, annál hamarább kész arra, hogy megadja magát.

Ez talán a legnehezebb dolog, különösen az édesanyák számára. Természetünknél fogva hajlamosak vagyunk arra, hogy lázadozó fiainkat és leányainkat kiszabadítsuk mindazokból a szükséghelyzetekből, amelyekbe az Úr beleengedi őket. De ha ezt teszik a szülők, akkor hátráltatják az Úr művét, és csak meghosszabbítják gyermekük szenvedését.

Spurgeon mondta egyszer: „Az eltévelyedettekkel szemben való igazi szeretet nem abban nyilvánul meg, hogy testvériesülünk velük a tévelygésükben, hanem abban, hogy az Úr Jézushoz mindenekben hűségesek maradjunk."

Nem igazi szeretet az, amely megértést mutat a bűnös ember gonoszságával szemben.
Az igazi szeretet az Úrnak ajánlja az illetőt, és így imádkozik: „Uram, hozd vissza őt, kerüljön, amibe kerül."

Dávid életében akkor követte el az egyik legnagyobb hibát, amikor Absolont visszahozatta anélkül, hogy az a bűnbánatnak a legcsekélyebb jelét is mutatta volna. Röviddel ezután Absolon meglopta a nép szívét, és összeesküvést szervezett apja ellen. Végül kiűzte apját Jeruzsálemből, és magát emelte királynak helyette. Dávid azonban - még akkor is, amikor fia sereggel vonult ellene, hogy apját megsemmisítse - megparancsolta embereinek, hogy kíméljék Absolon életét. Jóáb azonban megölte Absolont.

Ha a szülők készek arra, hogy elhordozzák a szenvedést, amikor látják, hogy fiukat vagy lányukat Isten egy disznóólban folytatott életig engedi lezülleni, ezzel sokszor egy még nagyobb szenvedést segítenek neki elkerülni.

Lukács 17:3, Vigyázzatok magatokra! Ha vétkezik a testvéred, dorgáld meg, és ha megtér, bocsáss meg neki.


Március 19. Hallgatni nem mindig arany

"Átkozzátok Mérózt - mondta az Úr angyala -, átkozva átkozzátok lakóit, mivel nem jöttek el segíteni az Úrnak, segíteni az Úrnak a hősök közt!" Bírák 5,23

közöny 

Debora énekében azért átkozza Mérózt, mert lakói közönyösen nézték, hogyan harcol Izráel a kánaánitákkal. Ruben törzsét is keserűen gúnyolja: jó szándékúak voltak ugyan, de nem akkor hagyták ott nyájaikat, amikor kellett volna. Gileádot, Ásért és Dánt is bírálja tétlenségéért.

Dante azt mondta: „A pokol legforróbb helye azoknak van fenntartva, akik a nagy erkölcsi válságok idején semlegesek maradtak."

Ugyanezzel a gondolattal találkozunk a Példabeszédek könyvében, ahol ezt olvassuk: „Mentsd meg azokat, akiket halálra visznek, és ne fordulj el azoktól, akiket, a vesztőhelyre hurcolnak! Ha azt mondanád, hogy erről nem tudtunk, az, aki a szíveket vizsgálja, beléd lát, és aki a lelkedet őrzi, ismer, ő megfizet az embernek cselekedete szerint" (Péld 24,11-12). Ezzel kapcsolatban Kidner a következőket mondja: „Béres, és nem jó pásztor az, aki a súlyos körülményekre (11), reménytelen feladatokra (11) és megbocsátható tudatlanságra (12) hivatkozik; a szeretet nem nyugszik meg olyan könnyen - és a szeretet Istene sem."

Mit tennénk ma, ha nagy antiszemita hullám söpörne végig országunkon, ha a zsidókat, Isten választott népét, újra koncentrációs táborba, gázkamrákba, krematóriumokba hurcolnák? Kockára tennénk-e életünket, hogy nekik menedéket biztosítsunk?

Vagy ha keresztyén testvéreinket üldöznék, és halálbüntetés terhe mellett meg lenne tiltva, hogy őket befogadja bárki is: védelmet nyújtanánk neki otthonunkban? Mit tennénk?

Vagy lássunk valami kevésbé hősies, és talán valószínűbb esetet. Tegyük fel, hogy egy keresztyén szervezet vezetője vagy, ahonnét el akarnak bocsátani egy hűséges alkalmazottat, egy másik befolyásos vezető kívánságára, hogy az ő emberét alkalmazzák. Mikor döntésre kerül a sor ebben a kérdésben, néma maradsz?

„Hallgatni nem mindig arany. Olykor csupán piszkossárga."


Március 18. A legjobb gyógymód

„Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is."
Filippi 2:4,

„Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is."  Filippi 2:4,

A Filippi 2 kulcsszava: „a mások". Az Úr Jézus másokért élt. Pál másokért élt. Timóteus másokért élt. Epafroditus másokért élt. Mi is éljünk másokért.

Nemcsak azért, mert ez a helyes, hanem azért, mert ez nekünk is jó! Sokszor nagy árat kell fizetnünk azért, hogy másokért éljünk, de még nagyobbat azért, ha nem másokért élünk!

Társadalmunk tele van olyan emberekkel, akik csak saját érdekeikért élnek. Saját problémáikon töprengve ülnek otthon. Elgondolkodnak minden őket ért kicsiny sérelem fölött, és hamarosan hipohonderek lesznek. Magányukban azon siránkoznak, hogy senki sem törődik velük, és nemsokára az önsajnálatban merülnek el. Minél több idejük van az önmagukkal való törődésre, annál lehangoltabbak lesznek. Az élet egyetlen belső rémlátássá alakul át. Hamarosan orvoshoz fordulnak, és tabletták tömegét szedik be, amelyek sohasem gyógyítják ki őket énközpontuságukból. Azután törzsvendégek lesznek a pszichiáterek heverőjén, hogy megszabadulhassanak életuntságukból.

Az ilyen emberek számára a legjobb gyógymód a másokért való szolgálat. Vannak fekvő betegek, akiket meg kell látogatni! Idős emberek, akiknek szükségük van barátra. Kórházak, amelyekben örömmel fogadnak minden önkéntes segítőt. Vannak, akiket egy levelezőlappal vagy levéllel föl lehet vidámítani. Misszionáriusok, akik örülnek a hazulról kapott híreknek (és minden csekélységnek, amely otthonukat megeleveníti és megszépíti). Lelkeket kell megmenteni! Röviden: nincs mentségük az unatkozóknak. Bőségesen van tennivaló, hogy megtöltse életünket hasznos cselekedetekkel. S miközben másokért élünk, kitágul baráti körünk, érdekesebb lesz az életünk, kiteljesedik, és békességet találunk. P. M. Derham mondotta: „Az együttérzéssel teli szívet nem fenyegeti a gondterheltség és önsajnálat veszélye."

Igen, Uram: a többiekért élni! Add, hogy ez legyen éltem jelszava! Segíts, hogy a mások terhét hordva éljek Érted, s majd úgy menjek haza!


Március 17. Isten vezetése

„Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér!"
Zsoltár 32,9

 Ne legyetek olyanok, mint a ló vagy az öszvér

Úgy tűnik számomra, hogy a ló és az öszvér azt a kétféle magatartást jellemzi, amit az Úr vezetésével szemben tanúsíthatunk. A ló előre akar törni, az öszvér szeretne lassan mögötte ballagni. A ló általában türelmetlen, eleven és ösztönös. Az öszvér ezzel szemben csökönyös, önfejű és lusta. A zsoltáros szerint mindkét állat oktalan. Mindkettőt kantárral és zablával kell megfékezni, különben nem közelítenek gazdájukhoz.

Isten kívánsága, hogy értelmesen és érvényesen reagáljunk vezetésére, azaz ne törjünk előre a saját fejünk szerint, de ne is maradjunk tétlenek, ha egyszer világosan közölte velünk akaratát.

Kérjük Istent, hogy vezetését támassza alá két vagy három tanú által. Egy bibliai tanító mondta: „Két vagy három tanú lehet egy igevers, egy keresztyén testvér tanácsa, vagy körülmények csodálatos egybeesése". Ha két vagy három világos utalást kapunk Isten akaratára nézve, akkor nem lehet bennünk kétség vagy félelem.

Ha Isten vezetését keressük, és nem kapunk választ, akkor Isten vezetése az, hogy maradjunk ott, ahol vagyunk. Még mindig érvényes: „Az indulással kapcsolatos homály világos útmutatás a maradásra!"

Várjunk, amíg a vezetés oly világos lesz, hogy a vonakodás engedetlenség lenne! Izráel fiai a pusztában nem mehettek tovább, míg a felhő- vagy tűzoszlop nem mozdult. Semmiféle, mégoly bölcs meggondolásuk sem szolgálhatott volna mentségül az Istentől független cselekedetre. Izráel dolga az volt, hogy induljon tovább, amikor a felhő elindult - nem előbb és nem később!

Engedjük végül, hogy az Isten békessége legyen a döntőbíró! Ez a Kolossé 3,15 egy másik lehetséges fordítása. Azt jelenti, hogy Isten, ha valóban vezet minket, akkor értelmünket és érzelmünket annyira befolyásolja, hogy a helyes úton találunk békességet, semmilyen más úton azonban nem 

Ha arra vágyunk, hogy Isten akaratát fölismerjük, és rögtön engedelmeskedjünk is, akkor sohasem fogjuk érezni Isten nevelésének „kantárját és zabláját".

Kol.3.15 És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak.


Március 16. Engedelmességhányados

„Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van." Lukács 19,26

 

Az „akinek van" kifejezés ennek a versnek az elején többet jelent, mint birtokolni valamit. Ez a kifejezés magában foglalja azt a gondolatot is, hogy engedelmeskedünk annak, amire tanítottak, és felhasználjuk azt, amit ránk bíztak. Más szavakkal, nemcsak arról van szó, ami a tulajdonunk, hanem arról is, mit teszünk azzal, amink van.

Itt a bibliatanulmányozás fontosságával van dolgunk. Ha követjük a világosságot, amit nyertünk, akkor Isten több világosságot ajándékoz nekünk. Keresztyén életükben a legjobban azok fejlődnek, akik szilárdan elhatározták, hogy mindent megtesznek, amit a Biblia mond, még ha körülöttük senki sem cselekszik is ugyanúgy. Ez tehát nem az intelligenciahányadosunk kérdése. Ami valóban számít, az az "engedelmességhányados". A Szentírás az engedelmes szív előtt nyitja meg kincsesházát. Így fejezte ezt ki Hóseás: „Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat" (6,3). Minél inkább átvisszük a gyakorlatba azt, amit tanultunk, annál teljesebben jelenti ki magát az Úr nekünk. Információ plusz engedelmesség sokszorozódást eredményez. Információ alkalmazás nélkül megtorpanáshoz vezet.

Ez érvényes képességeinkre és talentumainkra nézve is. Az az ember, akinek minája tíz minát nyert, tíz város fölött kapott hatalmat, és az, akinek a minája ötöt nyert, öt város fölött uralkodhatott (Lk 19,16-19).

Mindez azt mutatja, ha a ránk bízott dolgokat helyesen kezeljük, akkor jutalomként nagyobb kiváltságokat és nagyobb felelősséget kapunk. Az az ember, aki a maga minájával semmit nem kezdett, elveszítette azt az egyet is. Aki tehát nem hajlandó az Úr számára felhasználni azt, amije van, végül elveszíti erre a képességét, még ha később akarná is. „Ha nem használod fel, elveszíted."

Tudjuk, hogy ha valamelyik testrészünket nem használjuk, izomzata elsorvad. A test normális fejlődése a testrészek állandó használata által megy végbe. A szellemi-lelki életben ugyanez a helyzet. Ha kegyelmi ajándékainkat akár félelemből, akár lustaságból elássuk, hamarosan megtapasztaljuk, hogy Isten félreállít, és másokat használ fel helyettünk.

Ezért rendkívül fontos, hogy engedelmeskedjünk a Szentírás előírásainak, hittel vegyük igénybe az ígéreteit, és azokat a képességeinket, amelyeket Istentől kaptunk, szorgalmasan és rendszeresen használjuk.

 


Március 15. Megtalálni az életet

„Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszíti, aki pedig elveszíti az életét énértem, megmenti azt." Lukács 9,24

Mert aki meg akarja menteni az életét...


Mi hívők kétféle alapvető magatartást tanúsíthatunk a saját életünkkel szemben. Megkísérelhetjük megmenteni, vagy tudatosan elveszíthetjük Krisztusért.

A természetes az, hogy megpróbáljuk megmenteni. Élhetünk énközpontú életet, és megkímélhetjük magunkat minden erőfeszítéstől és kellemetlenségtől. Gondosan megtervezhetjük, hogyan tartózkodjunk a hirtelen felindulástól, veszteségtől és mindenfajta kényelmetlenségtől. Otthonunkat magántulajdonná tehetjük, amelyet minden oldalról körülvesznek a „Belépni tilos" táblák. Az otthon csakis a családunké legyen, amelyben a vendégszeretetet a minimumra csökkentjük.

Döntéseinket jó közérzetünk alapján hozzuk. Ha a dolgok összezavarják terveinket, túl sok munkát igényelnek, vagy szükségessé teszik mások anyagi támogatását, akkor azt már nem vállaljuk. Testi egészségünkre túl nagy figyelmet fordítunk, és vonakodunk mindazoktól a szolgálatoktól, amelyek esetleg álmatlan éjszakákat okoznának, vagy amelyek során betegséggel, halállal kerülnénk kapcsolatba, vagy amelyek egyéb testi kockázattal járnak. Személyes jólétünket többre értékeljük, mint a körülöttünk élők szükségeit. Röviden szólva: kényeztetjük testünket, amelyet pedig - ha az Úr előbb el nem jön - néhány év múlva férgek esznek meg.

Miközben életünket akarjuk megtartani, elveszítjük azt. Megtapasztaljuk az önző életmód minden nyomorúságát, és elveszítjük a másokért való élet valamennyi áldását.

A másik lehetőségünk, hogy életünket Krisztusért elveszítjük. Ez a szolgálat és az áldozathozatal életét jelenti. Nem vállalunk fölösleges kockázatot, nem keressük a vértanúságot, de nem vonjuk ki magunkat kötelességeink teljesítése alól azzal az ürüggyel, hogy mindenáron élnünk kell. Bizonyos értelemben „lelkünket és testünket Istennek adjuk, hogy Ő használja"! Nagy örömnek tartjuk, hogy Érte mindent eltékozlunk. Házunk nyitva, vagyonunk rendelkezésére áll, időnket azoknak szenteljük, akik nyomorúságban vannak.

Ha ily módon kiöntjük életünket Krisztusért és másokért, akkor megtaláljuk az igazi életet.

 


Március 14.  Hogyan hallgatod?

„Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok." Lukács 8,18


Keresztyén életünkben nemcsak arról van szó, hogy mit hallunk, hanem arról is, hogyan hallgatjuk azt.

Lehet Isten Igéjét közömbös magatartással hallgatni. Olvashatjuk a Bibliát mint minden más könyvet, s közben nem gondolunk arra, hogy benne a mindenható Isten szól hozzánk.

Lehet kritikus magatartással hallgatni. Ítéletet mondunk a Biblia fölött, ahelyett, hogy engednénk magunkat általa megítéltetni.

Hallgathatjuk lázadó magatartással. Ha olyan igehelyekre akadunk, amelyek a tanítványság szigorú követelményeivel foglalkoznak, vagy az asszonyok alárendeltségével, fölháborodunk és megtagadunk minden engedelmességet.

Lehetünk feledékeny hallgatók, mint az ember Jakab levelében, „aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt" (Lk.1,23-24).

A legtöbben vannak talán az eltompult hallgatók. Ezek már gyakran hallották az Igét, de érzéketlenné és keménnyé váltak. Gépiesen hallgatnak meg egy igehirdetést. Rutinná lett náluk. Fülük eltompult. Magatartásukban az van: „Ugyan, mit tudsz nekem még mondani, amit már rég nem hallottam volna?"

Minél többet hallgatjuk Isten Igéjét anélkül, hogy követnénk, amit hallottunk, annál jobban eldugul a fülünk. Ha nem akarunk hallani, lassanként elveszítjük a képességet a hallásra!

A legjobb mód tisztelettel, engedelmesen és komolyan hallgatni. Azzal az elhatározással nyúljunk a Bibliához, hogy megcselekesszük azt, amit mond, még ha senki sem tesz is úgy. Bölcs az az ember, aki nemcsak hallgat, hanem cselekszik is. Isten olyan embereket keres, akik tisztelik az Ő Igéjét (Ézs 66,2).

Pál dicséri a tesszalonikaiakat, hogy amikor hallgatták Isten Igéjét, azt „nem emberi beszédként fogadták be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az" (1Tesz 2,13). Ugyanígy ügyeljünk mi is arra: hogyan hallgatunk.


Március 13. Mire figyelsz?

„Vigyázzatok, hogy mit hallotok!" Márk 4:24,

 


Az Úr Jézus figyelmeztetett minket, hogy gondosan figyeljünk arra, amit hallunk. Felelősek vagyunk azért, hogy ellenőrizzük azt, ami füleinken bemegy, és felelősek vagyunk azért is, hogy amit hallunk, azt hasznosan alkalmazzuk.

Ne hallgassunk arra, ami nyilvánvalóan hamis. A szekták óriási hangerővel harsogják propagandájukat. Szüntelenül figyelik, ki az, aki figyel rájuk. János apostol figyelmeztet, hogy szektásokat ne fogadjunk házunkba, sőt még csak ne is köszöntsük őket. Ezek Krisztus ellenségei.

Ne hallgassunk arra, ami veszélyes módon aláaknázza hitünket. A főiskolákon és az egyetemeken a fiatalok gyakran ki vannak téve az Isten Igéjével kapcsolatos kételyek és tagadások naponkénti pergőtüzének. Hallják, hogyan értelmezik át a csodákat, hogyan utasítják el - alkalmanként kényszerű elismeréssel - az Úr Jézust, és hogyan hígítják fel a Szentírás világos kijelentéseit. Lehetetlen, hogy akik ezeknek a romboló tanításoknak ki vannak téve, azok érintetlenek maradjanak tőlük. És ha nem is fosztja meg a fiatalokat a hitüktől, beszennyezi gondolkodásukat. „Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája? Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy a lába meg ne égjen?" (Péld 6,27-28). A válasz természetesen: „Nem!"

Ne hallgassunk tehát arra, ami tisztátalan és kétértelmű. Mai társadalmunkban a környezetszennyezés legrosszabb fajtája a gondolatok beszennyezése. Az a szó, amely legjobban jellemzi a legtöbb folyóiratot, könyvet, rádió- és tévéadást, filmet és beszélgetést, az a „szenny". Ha a keresztyén ember állandóan ki van téve ezeknek a dolgoknak, akkor az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti a bűn iránti érzékét. És nem ez az egyetlen veszély! Ha szennyes és kétértelmű történetek hatolnak be gondolatvilágunkba, akkor gyakran ezek a legszentebb pillanatokban ismét előjönnek, megzavarnak és meggyötörnek.

Ne töltsük meg gondolatvilágunkat értéktelen és haszontalan dolgokkal! Az élet túl rövid, és a feladataink túl sürgetőek. „Olyan világban, mint amilyen a mienk, mindent szent komolyságnak kell jellemeznie."

Pozitív oldalról viszont gondosan fáradozzunk azért, hogy meghalljuk Isten Igéjét. Minél alaposabban tápláljuk gondolkodásunkat Isten Igéjével, és engedelmeskedünk Isten szent parancsainak, annál jobban végre tudjuk hajtani az Ő szándékait, annál inkább átformálódunk Krisztus képére, és annál védettebbek vagyunk környezetünk erkölcsi szennyezettségétől.


Március 12. Az ÚR látogatása

„Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg." Máté 25:40,

"Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg." Máté 25:40,


Itt nagyszerű biztatást, ugyanakkor azonban komoly figyelmeztetést is olvasunk, amelynek fel kellene ébresztenie bennünket. Amit a Krisztusban testvérünkkel cselekszünk, azt az Úr Jézus úgy tekinti, mintha vele tettük volna.

Naponta lehetünk kedvesek Krisztushoz, amikor kedvesek vagyunk egy hívő testvérünkhöz. Ha vendégül látjuk Isten gyermekeit, az olyan, mintha Őt magát láttuk volna vendégül otthonunkban. Ha átadjuk neki legjobb szobánkat, olyan, mintha neki adtuk volna át.

Mindenki buzgólkodna, hogy a tőle telhetőt megtegye, ha Ő, mint a Királyok Királya, az Uraknak Ura jönne el hozzánk. Általában azonban igen szerény külsővel jelenik meg ajtónk előtt, éppen azért, hogy próbára tegyen bennünket. Mert ahogyan az Ő legkisebb testvérével cselekszünk, úgy cselekszünk Ővele.

Egy istenfélő öreg prédikátor meglátogatott egy gyülekezetet abban a reményben, hogy az ottani szentekkel közölhet valamit Isten Igéjéből. Nem volt semmiféle különleges kisugárzása a személyiségének, és talán a prédikáció stílusa sem volt dinamikus. De Isten szolgája volt, és volt üzenete az Úrtól. A gyülekezet vénei azt mondták: nem tudják rendelkezésére bocsátani a gyülekezeti termet, hogy ott előadásokat tartson, és azt javasolták neki, hogy prédikáljon a négernegyedben. Az idős prédikátor ezt is tette, és ott a lehető legmelegebben fogadták. Igehirdetés-sorozata közben szívrohamot kapott, és meghalt. Mintha az Úr azt mondta volna az igényes gyülekezeti testvéreknek: „Ti talán nem akartátok őt, de én akartam őt. Amikor elutasítottátok, engem utasítottatok el."

Edwin Markham „Hogyan jött a nagy vendég" című versében beszél egy szegény cipészről, akinek az Úr álmában megjelentette, hogy meg fogja látogatni, és aki gondosan készült a találkozásra. Az Úr azonban nem jött. De jött egy koldus, akit a suszter megajándékozott egy pár cipővel. Aztán jött egy idős asszony, akinek enni adott, és segített a csomagját vinni. Egy másik alkalommal jött egy eltévedt gyermek, akit visszakísért anyjához.

És akkor a csöndben halk hangot hallott:

Szíveddel láthattad: szavam megtartottam, meglátogattalak: a vendéged voltam! ...mint öreg koldusnak, sebes volt a lábam, és te cipőt adtál, igen, ott van nálam! Az öregasszony és az eltévedt gyermek árnyékaim voltak: küszöbödre estek!


Március 11.  Békülés keresztény módra

„Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj." Máté 5,25

Róma 12:18 "Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben."

Ennek az Igének egyik nyilvánvaló tanítása az, hogy a keresztyén ember ne is gondoljon arra, hogy bírósági eljárást kezdeményezzen. Az ember természetes reakciója, hogy jóvátételt nyerjen, amikor valamilyen kár éri. A hívő embert azonban magasabb alapelvek vezetik, s nem természetes reakciók.

Bíróságaink napjainkban túl vannak terhelve baleseti kártérítési igényekkel, hanyagság és orvosi műhiba miatti panaszokkal, válási és örökösödési ügyekkel. Sok esetben az emberek azért rohannak az ügyvédhez, mert felcsillan előttük a gyors meggazdagodás reménye. A keresztyén embernek azonban mindezeket a dolgokat a szeretet ereje által kell rendbe hoznia, nem pedig polgári vagy büntető perek útján.

(Az egyetlen ember, aki a perekben valóban nyertes, az ügyvéd: az ő honoráriuma biztos. Világosan mutatja ezt egy karikatúra: egy tehenet ábrázol, amint azt a felperes a szarvánál fogva húzza, az alperes pedig a farkánál fogva vonja, miközben az ügyvéd középen vidáman feji.)

Az 1Korintus 6 kifejezetten megtiltja a hívőknek, hogy más keresztyénekkel a bíróság előtt pereskedjenek. A vitás ügyeket először gyülekezeti testvérek elé kell tárni. De ezen túl is inkább viseljék el a sérelmet és a kárt, mintsem egymást világi bíróság elé vonják. Ez - mellékesen megjegyezve - kizárja a válást hívő házastársak esetében.

Hogyan áll azonban a dolog, ha hívő embernek hitetlennel akad ügye? Nem kell-e akkor a keresztyén embernek a jogaihoz ragaszkodnia? Erre a válasz az, hogy ilyenkor is sokkal jobb, ha lemond a maga igazáról, hogy ezzel is világosan megmutassa, mit jelent Krisztus az ember életében. Mert nem szükséges Istentől való új élet ahhoz, hogy valakit feljelentsünk, aki igazságtalanul bánt velünk. De igenis Istentől való élet kell ahhoz, hogy az ember Istennek ajánlja az ügyét, és az esetet alkalomként használja arra, hogy ezzel is bizonyságot tegyen Krisztus mentő, életünket megváltoztató erejéről. Amennyire lehetséges, éljünk békességben minden emberrel (Róma 12,18)!

„Egy ember kerítést kezdett építeni saját telke és a szomszédé között. A szomszéd átjött hozzá és azt mondta: »Ha maga ezt a kerítést felhúzza, beperelem. A kerítés ugyanis két méterrel belóg az én telkemre.« Emberünk így felelt: »Mindig tudtam, hogy kedves ember lesz a szomszédom. A következőt ajánlom: építse meg maga a kerítést oda, ahol gondolja, hogy megfelel az igazságnak, és azután küldje el nekem a számlát, és én kifizetem az egészet« - A kerítést sohasem építették fel. Felesleges volt!"


Március 10.  Önuralom (önmegtartóztatás)

„A Lélek gyümölcse pedig: ...önmegtartóztatás." Gatata 5,22

 önmegtartóztatás

A Léleknek ezt a legutoljára felsorolt gyümölcsét gyakran „önuralom"-nak is fordítják. „Önmegtartóztatás"-on többnyire csak az alkoholtartalmú italok élvezetétől való lemondást értik. Az önuralom azonban mértékletességet, fegyelmezettséget és lemondást jelent, mégpedig az élet minden területén.

A Szent Szellem ereje által a hívő ember fegyelmezni tudja gondolatvilágát, evését-ivását, beszédét, nemi ösztöneit, temperamentumát, és minden egyéb természetes képességét, amelyeket Isten adott neki. Nem kell semmiféle szenvedély és kívánság rabjává lennie.

Pál emlékezteti a korintusiakat arra, hogy egy versenyző mindenben önmegtartóztató (1Kor 9,25). Ő maga is erősen elhatározta, hogy semmi sem győzi le és teszi rabszolgává (1Kor 6,12), és ezért keményen megfegyelmezi testét, hogy míg másoknak prédikál, önmaga alkalmatlanná ne legyen (1Kor 9,27).

A fegyelmezett keresztyén ember kerüli a mértéktelen evést. Ha úgy látja, hogy szenvedélyévé válik a kávé-, tea- vagy kólafogyasztás, inkább lemond róluk. Gondosan kerüli a nyugtatók, altatók és más drogok használatát, hacsak az orvos kifejezetten elő nem írja számára. Arra is vigyáz, hogy ne aludjon túl sokat. Ha küzdenie kell szexuális vágyaival, megtanulja tisztátalan gondolatait háttérbe szorítani és tiszta gondolatvilágra összpontosítani és alkotó tevékenységet folytatni. Számára minden függőség és bűnös szokás egy-egy Góliát, akit le kell győznie.

Gyakran halljuk, amint a keresztyének panaszkodnak, hogy bizonyos szokásokat nem tudnak elhagyni. Az efféle pesszimista magatartás biztos garanciája a szüntelen vereségnek. Ezzel ugyanis azt állítjuk, hogy a Szent Szellem képtelen megadni nekünk a szükséges győzelmet. Tény, hogy meg nem tért emberek, akikben nincs Isten Szelleme, abba tudják hagyni a dohányzást, italozást, szerencsejátékokat és a káromkodást. Mennnyivel inkább képesnek kell lenniük erre a keresztyén embereknek, a bennük lakó Szent Szellem által.

Az önuralom is, mint a Szent Szellem gyümölcse, valami természetfölötti dolog. Képessé teszi a hívő embert arra, hogy olyan módon uralkodjék saját élete fölött, amiről mások csak álmodnak.

 


Március 09.  Szelídség

„A Lélek gyümölcse pedig: ...szelídség..." Galata 5,22

szelídség

Ha a „szelídség" szót használjuk, hajlamosak vagyunk arra, hogy kapcsolatba hozzuk a gyöngeséggel, lágysággal, félénkséggel. Pedig a szelídség, mint a Lélek gyümölcse, valami egészen mást jelent: természetfölötti erőt.

Először is arra vonatkozik, hogy a hívő ember készségesen aláveti magát mindannak, amit Isten vele cselekszik. A szelíd ember ellentmondás, kérdezés és panaszkodás nélkül meghajlik Isten akarata előtt. Tudja, hogy „Isten túlságosan bölcs ahhoz, hogy tévedjen, és túlságosan szeretetteljes ahhoz, hogy irgalmatlan legyen". Annak tudatában, hogy nincs vak véletlen, hiszi, Isten úgy munkálkodik az ő életében, hogy végül minden a javára válik!

A szelídség a hívő embernek másokkal való kapcsolatára is vonatkozik. A szelíd ember önzetlenül cselekszik, nem öntudatosan, alázatos, és nem fennhéjázó. Gyakorlatilag összetöretettségben él. Ha valami helytelent mondott, vagy cselekedett, legyőzi büszkeségét, és azt mondja: „Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg!" Inkább elveszti arcát, mint önbecsülését. Ha a jó cselekedete miatt szenved, azt türelmesen elviseli, és egy gondolatot sem fordít arra, hogy miként védje magát. Ha igaztalanul vádolják, lemond a védekezésről. Trench (Richard Chevenix, 1807-1886, angol-ír érsek és tudós) mondja, hogy a szelíd ember a másoktól elszenvedett sérelmeket Isten kezéből mint nevelő és tisztító eszközöket fogadja el.

Dr. Ironside azt tapasztalta, hogy előadásai után gyakran hevesen szembeszálltak vele hallgatói, egyik-másik tanítási részletet illetően. Támadásaik élét egyszerű szavakkal vette el: „Nos, testvérem, ha majd egyszer a mennybe érünk, ki fog derülni, hogy valamelyikünknek nem volt igaza - talán én leszek az." Rendkívül nehéz vitatkozni azzal, aki elég szelíd ahhoz, hogy elismerje: talán neki magának nincs igaza.

Az Ige felhív minket, hogy vegyük fel az Úr Jézus igáját, Aki szelíd és alázatos szívű! Ha ezt tesszük, megnyugvást találunk lelkünknek, és végül örököljük a földet.

 


Március 08.  Hűség

„A Lélek gyümölcse pedig: ...hűség..." Galata 5,22

 hűség

Itt arról van szó, milyen gondosan ápoljuk az Úrral és egymással való kapcsolatainkat. Valaki úgy határozta meg, hogy „önmagunkhoz, lényünkhöz, minden adott ígéretünkhöz, minden ránk bízott feladatunkhoz hűségesnek lenni".

Ha az „embere a szavának" kifejezést használjuk, akkor ezen azt értjük, hogy az illetőnél nincs szükség írásos szerződésre. Ha megígért valamit, ráhagyatkozhatunk, hogy valóban meg is teszi!

A hűséges ember pontosan betartja a megállapodásokat, idejében kifizeti számláit. Rendszeresen látogatja a helyi gyülekezet összejöveteleit, és véghezviszi a rábízott feladatokat, anélkül, hogy állandóan emlékeztetni kellene rá. Rendíthetetlenül hűséges házastársához, és megbízható családi kötelességeinek teljesítésében. Lelkiismeretesen félreteszi a pénzt az Úr ügyére, és gondosan osztja be idejét is, gazdálkodik talentumaival.

A hűség azt jelenti, hogy az ember betartja szavát, még ha drága árat is kell fizetnie érte. A hűséges ember „esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is" (Zsolt 15,4). A rábízott munkát nem teszi félre, hogy elutazzon szabadságra (hacsak nem gondoskodott helyettesről, aki elvégzi). A házat a megegyezés szerinti árban adja el, még akkor is, ha valaki más rögtön utána többet ígért érte...

A hűségnek kétségkívül legmagasabb formája a készség, hogy inkább meghalunk, de az Úrral való közösségünket nem adjuk fel. Amikor egy király egy hűséges keresztyéntől azt követelte, hogy vonja vissza Krisztusról szóló vallástételét, azt felelte: „A szív elgondolta, a száj kimondta, a kéz aláírta, és - ha kell - Isten kegyelme által a vér megpecsételi." Mikor Polikarposznak az Úr megtagadása fejében felkínálták az életet, úgy döntött, hogy inkább elszenvedi a máglyahalált, és azt mondta: „Immár nyolcvanhat éve szolgálom az én Uramat. Ő mindig jó volt hozzám, ezért most nem tagadhatom meg Uramat és Mesteremet."

A mártírok hűek voltak mindhalálig, és ők elnyerik az élet koszorúját (Jel 2,10).

 


Március 07.  Jóság

„A Lélek gyümölcse pedig: ...jóság..." Galata 5,22

 

A jóság jellembeli kiválóságot jelent. Valaki egyszer azt mondta a jóságról, hogy az „minden tartozékkal ellátott erény", akinek ez birtokában van, az az élet minden területén szívélyes, jószándékú és becsületes.

A jóság a gonoszság ellentéte. A gonosz ember lehet csaló, erkölcstelen, áruló, igazságtalan, kegyetlen, önző, gyűlölködő, utálatos, kapzsi és féktelen. A jó ember azonban - még ha nem tökéletes is - igazságot, igazságosságot, tisztaságot, és más hasonló kívánatos jellemvonásokat mutat fel.

A Róma 5,7-ben Pál apostol különbséget tesz az igaz és a jó ember között. Az igaz ember őszinte, egyenes és becsületes minden cselekedetében, de meglehet, hogy másokkal szemben hideg és közönyös. A jó ember ezzel szemben melegszívű és szeretetre méltó.

De nem szabad elfelejtenünk, hogy a jóság tud következetes is lenni. Nem jó dolog figyelembe nem venni, vagy eltűrni a bűnt. Ezért tud az igazi jóság dorgálni, rendreutasítani és fegyelmezni is. Világosan látjuk ezt abban, hogy az Úr Jézus - aki személyében maga a megtestesült jóság - megtisztítja a templomot.

A jóság sajátos vonása, hogy le tudja győzni a gonoszt. Pál azt írja a római hívőknek: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval" (Róm 12,21). Ha megengedjük, hogy másvalaki gyűlölete megrontsa belső magatartásunkat, akkor legyőzött minket a gonosz. De ha nem engedjük magunkat általa befolyásolni, és kegyelmet, irgalmat és szeretetet tanúsítunk, akkor mi győztük le a gonoszt jóval.

Murdoch Campbell számol be egy, a Skót Felföldön élő istenfélő lelkészről, akinek életét a felesége mindenféle módon tönkre akarta tenni. Mikor egyszer ez a lelkész a Bibliáját olvasta, a felesége kiragadta a kezéből és a tűzbe dobta. Erre a lelkész nyugodtan ránézett és azt mondta: „Soha még ennél melegebb tűz mellett nem ültem." Jósága legyőzte a gonoszt. Felesége végül jóságos, szeretetreméltó asszonnyá lett. Campbell így kommentálta az eseményt: „Jézabelből Lídia lett! Tövisből liliom! Győzött a jóság."

 


Március 6. - Szívesség

„A Lélek gyümölcse: ...szívesség..." Galata 5,22

 

A szívesség szelíd, jóságos, adakozó belső magatartás, amely kifelé nagyobb vagy kisebb mértékű előzékenységben, jó cselekedetekben és segítőkészségben mutatkozik meg. A szíves ember nem goromba; könyörületes és nem közömbös; segítőkész, telve részvéttel. Tapintatos, együttérző és elnéző.

Létezik természetes szívesség, amelyet a világ emberei tanúsítanak egymás iránt. A Szent Lélek által munkált szívesség azonban természetfölötti. Messze meghaladja azt, amennyi az embertől telik. Képessé teszi a hívőt arra, hogy kölcsönadjon, és ne várjon vissza semmit; hogy vendégszerető legyen olyanokkal szemben, akik nem tudják viszonozni. Erőt ad ahhoz, hogy a sértésre udvariassággal válaszoljon.

Az egyik keresztyén egyetemi hallgató ilyen természetfölötti szívességet gyakorolt egy másik hallgatóval szemben, aki iszákos volt. Ez utóbbi magatartása végül is olyan undorítóvá vált, hogy társai hátat fordítottak neki, és még a szobáját is felmondták a kollégiumban. A keresztyén hallgatónak a szobájában volt egy másik ágy, és meghívta ezt az iszákos fiút, hogy lakjék nála. Számos éjszakán volt kénytelen a hívő fiatalember lakótársa hányadékát eltakarítani, őt magát levetkőztetni, megfürdetni és ágyba tenni. A keresztyén szívesség csodálatos bemutatása volt ez.

És - hogy befejezzem a történetet - megérte. Egy józan pillanatában ingerülten kérdezte meg tőle lezüllött szobatársa: „Mondd már, miért teszed meg mindezt velem? Mire megy ki az egész?' A keresztyén válasza az volt: „A lelkedre" - és valóban, a fiú lelke megmenekült.

Amikor dr. Ironside egyszer kitakarította a pincéjét, hívott egy ószerest, hogy megkérje, vigye el a régi újságokat, folyóiratokat, rongyokat és ócskavasakat. Dr. Ironside úgy tett, mintha az ócskaságokért jó árat akart volna kapni, de természetesen az ócskás győzött. Mikor az utolsó csomagot is kivitte a teherautójába, Ironside kedvesen visszahívta, és azt mondta: „Még valamit elfelejtettem. Ezt szeretném önnek adni az Úr Jézus nevében" - és átadott neki egy kisebb összeget.

Az ószeres ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle: „Eddig még soha senki nem adott nekem semmit Jézus nevében."

"A Lélek gyümölcse pedig: ...szívesség..."


03.05 Türelem

„A Lélek gyümölcse pedig: ...türelem..." Gatata 5,22

 

A türelem az az erény, amely az élet nyomorúságait béketűréssel elhordozza, és bátran szembenéz velük. Vonatkozhat ez türelmes magatartásra nehéz körülmények között, általában azonban más emberek részéről ért támadások és provokációk békességes elviselését jelenti.

Isten türelmes az emberekkel. Gondoljuk csak végig a mai emberiség borzalmas bűneit - a prostitúció legalizálását, a homoszexualitás népszerűsítését, törvényeket, amelyek megengedik a magzatelhajtást, házasságok és családok összeomlását, az erkölcsi értékek teljes elvetését, és természetesen az ember mindent felülhaladó bűnét - az Isten Fiának mint egyetlen Úrnak és Üdvözítőnek elvetését. Senki nem tehetne szemrehányást Istennek, ha az egész emberiséget egy csapásra elpusztítaná. De ő nem teszi. Jósága megtérésre szeretné indítani az embereket. Nem akarja, hogy egy is elvesszen közülük.

És azt akarja, hogy ez a türelem visszatükröződjék az övéi életében is, miután kiszolgáltatták magukat a Szent Szellemnek. Ez azt jelenti, hogy ne legyünk indulatosak. Ne háborodjunk fel mindenen. Ne akarjunk megfizetni azoknak, akik ártottak nekünk. Ehelyett mutassunk „befogadó türelmet", ahogy ezt valaki kifejezte.

Amikor Corrie és Betsie ten Boom mérhetetlen szenvedéseket hordoztak el a koncentrációs táborban, Betsie gyakran mondogatta, hogy ha megszabadul, akkor szeretne segíteni azokon az embereken. Meg kell találniuk a módot, hogyan segítsenek nekik. Corrie azt hitte, hogy testvére arra gondol: állítsanak fel egy intézményt a nácizmus áldozatainak megsegítésére. Csak később lett világossá előtte, hogy Betsie a kínzóikra gondol. Meg akarta találni a módot, hogyan lehetne megtanítani őket arra, hogy szeressenek. Ezzel kapcsolatban Corrie ezt írta a „Menedék"-ben: „És akkor - nem először - föltettem magamban a kérdést: ugyan, miféle ember az én testvérem..., milyen úton jár, miközben én mellette csak az igen biztos földön topogok nagy nehezen."

Az az út, amelyen Betsie járt, a türelem útja volt. És Corrie is ezen járt - amikor megszabadulása után biszonyságtételével bejárta a világot.


 

Március 04. Békesség a viharban is

„A Lélek gyümölcse pedig: ...békesség..." Galata 5,22

 

„Mihelyt megigazulunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által" (Róm 5,1). Ez azt jelenti, hogy vége az ellenségeskedésnek köztünk és Isten között, mivel az ellenségeskedés okát - a bűnt - Krisztus tökéletesen eltávolította.

Ezért van békesség lelkiismeretünkben is, mert tudjuk, hogy a mű elvégeztetett, Krisztus magára vette a bűneinkért járó büntetést, és Isten elfelejtette bűneinket.

A Szent Szellem azonban még azt is munkálja, hogy Isten békessége szívünkben teljes legyen. Ez a nyugalom annak tudatából fakad, hogy időnk és sorsunk Isten kezében van, és semmi nem történhet velünk az Ő jóváhagyása nélkül.

Ezért megőrizhetjük nyugalmunkat akkor is, ha a zsúfolt autópályán hirtelen durr-defektet kapunk, vagy ha közlekedési dugóba kerülünk, és lekéssük a repülőgépet. Ez a békesség azt is jelenti, hogy nem mondják fel a szolgálatot idegeink egy balesetnél, vagy amikor odaég a sült a konyhában.

A Szellemnek ez a gyümölcse tette képessé Pétert arra, hogy még a börtönben is mélyen tudjon aludni, és István vértanút arra, hogy gyilkosaiért imádkozzék; ez tette lehetővé Pálnak, hogy hajótörés közepette másokat vigasztaljon.

Amikor a repülőgép erős légörvénybe kerül, és a vihar mint valami pelyhet ide-oda hányja, amikor a legtöbb utas jajveszékel, miközben a gép hánykolódik, hol fölemelkedik, hol zuhan egyet, akkor ez a békesség teszi képessé a hívő embert arra, hogy fejét meghajtva lelkét Istennek ajánlja, és dicsérje Istent, bármi történik is vele.

Isten Szelleme békességgel tölthet el akkor is, ha az orvosi rendelőben ülünk, és halljuk az orvost: „Rendkívül sajnálom, de közölnöm kell önnel, hogy daganata - sajnos - rosszindulatú." És erőt ad arra, hogy így válaszoljak: „Doktor úr, készen vagyok az elmenetelre. Isten kegyelme megmentett engem, és számomra, a halál azt jelenti, hogy nemsokára e testemből megszabadulva otthon leszek az én Uramnál."

Ezért mondhatjuk el Bickerstet csodálatos énekének szavaival -

„Békesség, tökéletes békesség van szívünkben a bűn e sötét világában,
még ha szorongatnak is sürgős kötelességeink,
még ha magasra csapnak is körülöttünk a szenvedés hullámai,
még ha távol vannak is szeretteink, és a jövőnk teljes homályba burkolódzik...
mert ismerjük az Úr Jézust, Aki a trónuson ül."


Március 03.  Öröm, ami terem

„A Lélek gyümölcse pedig: ...öröm..." Galata 5,22

 

Senki nem talál igazi örömet mindaddig, amíg az Urat meg nem ismerte. De akkor megtapasztalja azt, amit Péter „kimondhatatlan dicsőült öröm"-nek nevez (1Pt 1,8).

Ha a körülmények kedvezők, mindenki örvendezhet, de az az öröm, amely a Szent Szellem egyik gyümölcse, nem a földi körülmények terméke. Forrása az Úrral való kapcsolatunk, és az Ő sok drága ígérete. Ahhoz, hogy a Gyülekezetet meg lehessen fosztani ettől az örömtől, Krisztust kellene megfosztani uralmától.

A keresztyén öröm megfér a szenvedésekkel. Pál összeköti a kettőt, amikor az örömmel viselt hosszútűrésről beszél (Kol 1,11). A tesszalonikai hívők sok zaklatás ellenére a Szent Szellem örömével fogadták be az Igét (1Tesz 1,6). Szentek, akiknek szenvedniük kellett; minden században bizonyságot tettek arról, hogyan adott nekik az Úr „éneket az éjszakában".

Az öröm összefér a fájdalommal is. A hívő ember is könnyeket ejt kedves ismerőse vagy rokona sírjánál, ugyanakkor ott lehet benne az öröm annak tudatában, hogy a szeretett valaki már az Úr színe előtt van.

De nem fér meg az öröm a bűnnel. Valahányszor vétkezik a keresztyén ember, elveszíti az örömét. Csak ha megvallja és elhagyja bűnét, akkor tér vissza az üdvösség öröméletébe.

Az Úr Jézus azt mondta tanítványainak, hogy örüljenek, amikor gyalázzák és üldözik őket, és mindenféle rosszat hazudnak róluk (Mt 5,11-12). És a tanítványok így is tettek! Azt olvassuk róluk, hogy alig néhány év elteltével „örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az Ő nevéért" (Csel 5,41).

Ahogy gyarapodunk az Úr ismeretében, úgy növekszik az örömünk. Először talán csak abban a helyzetben vagyunk, hogy kis bosszúságok, krónikus betegségek és mindennapos kényelmetlenségek közepette örvendezzünk. Isten Szelleme azonban el akar vinni addig, hogy még akkor is lássuk Istent, amikor a körülményeink szinte elviselhetetlenek, és tudjunk örvendezni abban a tudatban, hogy Isten útjai tökéletesek. Akkor jutunk el teljes szellemi érettségre, amikor meg tudjuk érteni Habakuk prófétát: „Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállóban. De én vigadozni fogok az Úr előtt, örvendezem szabadító Istenem előtt" (Hab 3,17-18).

 


Március 02. Agapé szeretet

„A  Lélek gyümölcse pedig: szeretet..." Galata 5,22

Lélek gyümölcse

A „Lélek gyümölcse" kifejezés már eleve arra tanít minket, hogy a következőkben felsorolt tulajdonságokat csakis a Szent Lélek hozhatja elő belőlünk. A meg nem tért ember nincs abban a helyzetben, hogy ezek közül csak egyet is felmutasson. De még az igazán hívő ember sem képes ezeket a maga erejéből kifejleszteni. Ha tehát ezekre a tulajdonságokra gondolunk, szem előtt kell tartanunk, hogy mind természetfölötti adományok, és egy másik világból származnak.

Például az a szeretet, amelyről az Ige beszél, nem az „erosz" (görög) szenvedélye, nem is a „fília" baráti szeretete, és még csak nem is a „sztorgé" rokonszenve. Ez az „agapé" szeretete - tehát az a szeretet, amit Isten mutatott ki irántunk, és amit az Ő akarata szerint nekünk is kell élnünk másokkal szemben.

Lássunk erre talán egy példát. dr. T. E. McCully apja volt Ed McCullynak, az öt fiatal misszionárius közül az egyiknek, akik Ecuadorban, az auka-indiánok keze által mártírhalált szenvedtek. Amikor egy este dr. McCullyval együtt az Oak Parkban (Illinois) térden állva imádkoztunk, gondolatai visszaszálltak Ecuadorba a Curaray folyóhoz, amelyben valahol még mindig ott rejtőztek Ed fiának földi maradványai. Apja így imádkozott: „Uram, add, hogy elég sokáig éljek ahhoz, hogy megérjem azoknak az indiánoknak a megtérését, akik a fiainkat megölték, hogy átölelhessem őket, és elmondhassam nekik, hogy szeretem őket, mert Ők is szeretik az én Krisztusomat." Mikor fölkeltünk térdünkről, észrevettem, hogy könnyes az arca.

Isten meghallgatta a szeretetnek ezt az imádságát. Később néhány auka-indián hitre jutott Krisztusban. Dr. McCully elment Ecuadorba, találkozott ezekkel a férfiakkal, akik fiát meggyilkolták, átölelte őket és elmondta nekik, hogy szereti őket, mert ők szeretik az ő Krisztusát.

Ez az „agapé"-szeretet. Pártatlan, és mindenkinek a legjobbat akarja - a szeretetteknek, az ellenségeknek és a barátoknak. Feltétel nélküli, nem kíván hálát. Önfeláldozó, és nem törődik azzal, milyen árat kell fizetnie. Önzetlen, többet törődik mások nyomorúságával és szükségleteivel, mint a magáéval. Tiszta, türelmetlenségnek, irigységnek, büszkeségnek, bosszúvágynak és neheztelésnek még a nyoma sincs benne.

A szeretet a keresztyén élet legfőbb erénye. Nélküle még a legnemesebb vállalkozásunk is értéktelen.

 


 

Március 01. Semmi nem akadályozhatja meg

„Nem tizenkét órája van-e a nappalnak?" János 11,9

 

Amikor az Úr Jézus ismét vissza szándékozott menni Júdeába, tanítványai megrettentek. Csak az imént akarták megkövezni a zsidók, és Ő mégis újabb látogatásról beszél. A tanítványok aggodalmaskodó és gondterhelt szavaira azt felelte az Úr: „Nem tizenkét órája van-e a nappalnak?" Első pillantásra úgy látszik, hogy ennek a válasznak semmi köze nincs a megelőző beszélgetéshez. Az Úr azonban ezzel azt akarta hangsúlyozni: a munkanap tizenkét órából áll. Ha valaki átadta életét Istennek, akkor számára minden egyes napnak megvan a maga határozott programja. És ennek az Isten által előírt programnak végrehajtását semmi sem akadályozhatja meg. Ha tehát az Úr Jézus visszatér Jeruzsálembe, még ha a zsidók ismét meg akarják is ölni, akkor sem sikerül az nekik. Munkáját még nem végezte el.

Isten minden gyermekére nézve érvényes, hogy „halhatatlan mindaddig, amíg el nem végezte munkáját". Ez nagy békességet és állhatatosságot ajándékoz életünknek. Ha Isten akarata szerint élünk, akkor egy szempillantással sem fogunk korábban meghalni, mint ahogy Isten akarja. Semmi nem érhet minket Isten akarata ellenére!

Sok keresztyén ember beteggé teszi magát aggodalmában az élelem miatt, amit megeszik, a víz miatt, amit megiszik, és a levegő miatt, amit beszív. Társadalmunkban, amely annyira tudatában van a környezetszennyezésnek, mindig akad valami, ami azt hiteti el velünk, hogy a halál már az ajtónkon kopogtat. Pedig szükségtelen ez a félelem. „Nem tizenkét órája van-e a nappalnak?" Hát nem húzott fel Isten védőfalat a hívők köré, amelyet még az ördög sem tud áttörni? (Jób 1,10)

Ha ezt hisszük, ez megóv minket sok utólagos szemrehányástól. Akkor nem mondjuk többé: „Ha az ügyeletes orvos egy kicsit hamarabb jött volna", vagy „ha az orvos csak néhány héttel korábban fedezte volna fel a daganatot", vagy „ha a férjem egy másik repülőgépen jött volna". Isten végtelen bölcsességével és hatalmával tervezi életünket. Időben is tökéletes terve van mindnyájunk számára, és az Ő vonata tökéletes menetrend szerint közlekedik.

Jób.1. 10 Nem te vetted-e körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, jószága igen megszaporodott e földön.


  


F E B R U Á R 

 

02.28 Vezetve cselekedni

„Ő pusztítja el őket..., te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket." 5Mózes 9,3

 

Isten valamennyi - az emberiséggel kapcsolatos - cselekedeténél sajátos kapcsolatot találunk az isteni és az emberi között.

Vegyük pl. a Bibliát. Szerzője Isten, és mégis emberek voltak, akik leírták azt, amire a Szent Szellem indította őket.

A szabadítás kezdettől fogva az Úrtól indul ki. Az ember semmit sem tehet annak érdekében, hogy azt kiérdemelje. És mégis hitben el kell fogadnia! Isten embereket kiválaszt az üdvösségre, de az is szükséges, hogy azok átmenjenek a szoros kapun! Ezért ír Pál Titusznak az Isten választottainak hitéről (Tit 1,1).

Isten oldaláról nézve, minket „Isten hatalma őriz." Ennek megvan azonban az emberi oldala is: „hit által". „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre" (1Pt 1,5).

Csak Isten tud engem megszentelni. De nem szentel meg engem az én közreműködésem nélkül. Nekem kell a hitemben megmutatni az igaz emberiséget, ismeretet, önuralmat, állhatatosságot, kegyességet, testvéri és minden ember iránti szeretetet (2Pt 1,5-7). Nekem kell magamra öltenem Isten teljes fegyverzetét (Ef 6,13-18), az óembert levetkőznöm, és az új embert felöltenem (Ef 4,22-24). Nekem kell az Ige szerint élnem (Gal 5,16).

Az isteni és az emberi elem kapcsolatát megtaláljuk a keresztyén szolgálat minden területén. Pál ültet, Apollós öntöz, de Isten adja a növekedést (1Kor 3,6).

Ami a helyi gyülekezetek felelős elöljáróit illeti, tudjuk, hogy csak Isten választhat ki bárkit is erre a szolgálatra. Pál emlékeztette az efézusi gyülekezet véneit arra, hogy a Szent Szellem tette őket önzőkké (Csel 20,28). És mégis, ennél a szolgálatnál is szerepe van az emberi igyekezetnek. Az embernek törekednie kell az Újszövetség szerinti püspökségre (1Tim 3,1). (Az Újszövetség szerint a püspök felvigyázót jelent.)

Végül mai elmélkedésünk vezérigéjében látjuk, hogy Isten győzi le ellenségeinket, de nekünk kell kiűznünk őket (5Móz 9,3). Ahhoz, hogy olyan keresztyének lehessünk, akik egyidejűleg engedjük magunkat vezetni és cselekszünk is, föl kell ismernünk az isteni és az emberi oldalnak ezt az összhangját. Úgy kell imádkoznunk, hogy tudatában legyünk annak, hogy minden Istentől függ, és úgy kell dolgoznunk, mintha minden tőlünk függne. Valaki ezt úgy fejezte ki, hogy imádkozzunk a jó aratásért, ugyanakkor azonban szorgalmasan irtanunk kell a gyomot.


 


02.27 Az Úré a dicsőség

„Azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket…" 1Korintus 1,27

 

Ha egy asztalos szemétre való hulladékfából nagyszerű bútort tud készíteni, akkor ezzel nagyobb becsületet szerez magának, mintha a legjobb anyagot használta volna fel. Ha Isten hasonló módon a bolondokat, a nem előkelőket és gyöngéket használja föl, hogy belőlük nagyszerű mesterművet formáljon, ez még jobban dicsőíti őt. Az emberek nem tulajdoníthatják a sikert a nyersanyagnak; kénytelenek elismerni, hogy csak az Úr lehet az, akit ezért tisztelet illet.

A Bírák könyve ismételten kiábrázolja azt a tényt, hogy Isten e világ gyöngéit használja fel arra, hogy az erőseket megszégyenítse. Éhud pl. balkezes benjámini volt. A bal kéz a Szentírásban gyöngeségről beszél. És Éhud mégis megölte Eglónt, Móáb királyát, és így harcolt ki Izráel számára nyolcvan évig tartó nyugalmi időszakot (Bír 3,12-30).

Samgár ökörösztökével ment csatába, és mégis levert 600 filiszteust ezzel a sajátos fegyverrel, és megszabadította Izráelt (Bír 3,31). Debóra az ún. „gyöngébb nem"-hez tartozott, és mégis Isten erejével hatalmas győzelmet aratott a kánaániták fölött (Bír 4,4; 5,31). Bárák 10000 gyalogos katonájával, emberileg nézve nyomorúságosan szegény haderőt képviselt Sisera 900 vas harci szekerével szemben, és mégis legyőzte az ellenséges sereget (Bír 4,10.13). Jáél, a „gyöngébb nem" egy másik tagja megölte Siserát, olyan lehetetlen fegyverrel, mint a sátorcövek. Gedeon a midjániták ellen olyan sereggel vonult fel, amelyet Isten 32 000-ről 300 főre csökkentett le (7,1-7). Serege egy midjánita katona álmában árpakenyér formájában jelent meg. Mivel az árpa a szegények eledele volt, azért ez a szegénység és a gyöngeség képe volt (7,13). Gedeon seregének szokatlan fegyverei cserépfazék, fáklya és kürt voltak (7,16). S mintha még ez sem lett volna elég ahhoz, hogy - emberileg szólva - a vereséget biztosítsák, a fazekakat még össze is kellett törniük (7,19). Abimelek asszony kezétől halt meg, aki egy nagy követ ejtett a fejére (9,53). Tólá neve azt jelentette: féreg, ami igazán nem valami dicsőséges név egy katonai szabadító számára (10,1). Sámson anyja névtelen, meddő asszony volt (13,2). Végül azonban Sámson ezer filiszteust ölt meg, méghozzá nem is valami veszedelmes, halált hozó fegyverrel: szamárállcsonttal (15,15).


02.26 Elismerés, de kitől?

„Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?" János 5,44

 

Ezekkel a szavakkal az Úr arra utal, hogy nem lehet egy időben az emberek tetszését keresni, és Istennek is kedvében járni. Azt is világossá teszi, hogyha már egyszer az emberek elismerésére törekedtünk, akkor a hitéletre nagy ütést mértünk.

Hasonló módon fejezi ki Pál apostol azt, hogy erkölcsileg mennyire összeegyeztethetlen az emberektől való dicséretre törekvés az Istentől való elismeréssel: „Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája" (Gal 1,10b).

Hadd illusztráljam ezt egy gyakorlati példával. Tegyük fel, hogy van egy hívő fiatalember, aki a tudomány valamely ágából tudományos fokozatot akar elérni. De szeretné ezt a fokozatot egy igazán híres és elismert egyetemen megszerezni. Sajnos azonban mindazok a híres és elismert egyetemek, amelyeken ezt el lehet érni, olyanok, hogy tagadják a hit alapvető igazságait. Ahhoz azonban, hogy a mi fiatal hívőnk neve mellé illeszthesse a tudományos fokozatot, szükséges az a készség, hogy azt olyan emberek kezéből vegye át, akik - jóllehet kiváló tudósok -, Krisztus keresztjének ellenségei. Csaknem elkerülhetetlen, hogy a felkészülés során ez a hívő fiatalember meg ne gyengüljön. Megnyeri a címet, de soha többé nem beszél azzal a meggyőződéssel, mint azelőtt...

Ha valaki ebben a világban ismert tudós akar lenni, nagy kockázatot vállal. Fenyegeti az az alattomos veszély, hogy megalkuszik, feladja a bibliai alapelveket a liberális szemlélet kedvéért, és végül jobban bírálja a fundamentalistákat, mint a modernistákat.

A keresztyén iskolák gyötrelmes választás előtt állnak - dönteniük kell: törekedjenek-e iskolájuk és tanítási módszerük hivatalos elismerésére, vagy ne arra törekedjenek. A hivatalos „elismerés" utáni vágy nagyon gyakran azzal jár együtt, hogy felhígítják a bibliai alapelveket, és átvesznek olyan elveket, amelyeket nem a Szent Szellemmel teljes emberek állapítottak meg.

Amire teljes erőnkből törekednünk kell, az, hogy életünk Isten előtt próbált, Általa „elismert" legyen. A más megoldás túl drága, mivel „a pénzen, amelyet az elárult igazságért kapunk, mindig - ha nem is jól láthatóan - rajta van az Antikrisztus képe" (F. W. Grant).


 

02.25 Vízen járva

„Legyen a ti hitetek szerint." Máté 9,29

 legyen  nagyobb a hited, mint a félelmed

Amikor az Úr Jézus megkérdezte a két vakot, hiszik-e, hogy Ő vissza tudja adni szemük világát, azok „igen"-nel válaszoltak. Mikor megérintette a szemüket, azt mondta: „Legyen a ti hitetek szerint" - és a vakok szemei megnyíltak.

Mindebből csak felszínesen következtethetünk arra, hogy csupán elegendő hitre van szükségünk, és mindazt megkaphatjuk, amit csak akarunk, gazdagságot, egészséget vagy bármit. A hitnek mindig az Úr szaván, Isten ígéretén, a Szentírás valamelyik parancsán kell alapulnia! Különben nem más, mint könnyelmű játszadozás a kívánságokkal.

Amit ebből az Igéből megtanulunk, az az igazság, hogy Isten ígéreteinek gyakorlati beteljesedése a mi hitünk mértékétől függ. Mikor Elizeus megígérte Jóás királynak, hogy győzni fog az arámok fölött, megparancsolta neki, hogy lője nyilait a földbe. Jóás háromszor lőtt a földbe, és azután abbahagyta. Elizeus pedig haragosan közölte a királlyal, hogy az arámokat csak háromszor fogja legyőzni, holott öt vagy hat győzelem is lehetett volna (2Kir 13,14-19). Győzelmének nagysága hitének mértékétől függött.

Így van ez a tanítványok életében is. Arra hívattunk el, hogy hitben járjunk! Mennyire merünk ennek a parancsnak engedelmeskedni? Adjuk fel életbiztosításunkat, betegbiztosításunkat, takarékban levő pénzünket, értékpapírjainkat, részvényeinket? A válasz: „Legyen a ti hitetek szerint."

Ha hitben el tudjuk mondani: „Keményen fogok dolgozni magam és családom jelenlegi szükségleteiért, de ezen felül mindent az Úr ügyébe fogok befektetni, a jövőt illetően pedig Istenben bízom", akkor bizonyosan lehetünk benne, hogy a jövőnkkel az Úr törődni fog. Ő megmondta, hogy nem hagy el bennünket, és az Ő szava megmásíthatatlan. Ha azonban úgy véljük, hogy „emberi bölcsességgel" kell eljárnunk, és valamennyit félre kell tennünk a nehéz időkre, akkor Isten ennek ellenére szeret minket, és hitünk mértéke szerint fog felhasználni.

A hit élete olyan, mint a víz, amely Ezékiel 47 szerint a templomból kifolyik. Belemehetünk bokáig, térdig, derékig - vagy, és ez a legjobb -, úszhatunk is benne.

Isten legdrágább áldásait természetesen csak azok tapasztalhatják meg, akik feltétel nélkül bíznak Benne. Ha hűségét és gondoskodását egyszer már kipróbáltuk és megtapasztaltuk, akkor többé nem lesz szükségünk az „egészséges emberi értelem" mankójára, botjára és párnájára. Valaki azt mondta: „Ha egyszer már a vízen jártál, soha többé nem akarsz majd csónakkal közlekedni."


02.24 A maga képmására

„Ádám... fiút nemzett, magához hasonlót, a maga képmására." 1Mózes 5,3

 

Természetes életünk ténye, hogy gyermeket nemzünk a magunk hasonlatosságára, a magunk képére. Ádám is fiat nemzett a maga hasonlatosságára, és elnevezte Sétnek.

Keresztyén életünknek is kijózanító ténye, hogy a magunk hasonlatosságára nemzünk gyermekeket. Ha az a vágyunk, hogy másoknak az Úr Jézust mutassuk be, akkor ők is - öntudatlanul - a mienkéhez hasonló jellemvonásokat vesznek föl. Ez nem átöröklés, hanem utánzás. Úgy tekintenek ránk, mint a keresztyén ember eszményi megtestesítőjére, és öntudatlanul is a mi példánk után formálják magatartásukat. Azután hamarosan kiütköznek rajtuk a tipikus családi vonások.

Ez azt jelenti, hogy amilyen helyet adok a Bibliának az életemben, az lesz hitbeli gyermekeimre nézve is a mértékadó. Azt jelenti, hogy ha én fontosnak tartom az imádságot, ők is fontosnak fogják tartani. Ha imádom Istent, akkor valószínűleg az imádat fogja az ő jellemvonásukat is színezni.

Ha következetesen alávetem magam a tanítványság kívánalmainak, akkor ők is átveszik tőlem ezt. De ha - másfelől - felhígítom az Üdvözítő Igéit, és csak a gazdagságnak, hírnévnek és gyönyörűségnek élek, akkor számítanom kell arra, hogy ebben is az én vezetésemet követik.

Akik örömöt találnak a Szentírás egyes részleteinek kívülről való tanulásában, továbbadják ezt az örömöt szellemi gyermekeiknek is.

Ha csak rendszertelenül látogatom a gyülekezeti összejöveteleket, aligha számíthatok másféle magatartásra védenceim részéről. Ha rendszeresen elkésem, valószínűleg ők is rendszeresen elkésnek majd. Ha mindig a leghátsó sorba ülök, példámra ők is ugyanezt teszik.

Ha azonban fegyelmezett, megbízható, pontos és szorgalmas munkás vagyok, akkor nyilván az én „Timóteusom" is hitem példáját követi majd.

A kérdés tehát mindnyájunkhoz így szól: „Megelégedhetem-e azzal, hogy gyermekeket nemzek a magam képére?" Pál apostol ajánlhatta: „Legyetek az én követőim" (1Kor 4,16). Elmondhatjuk-e ugyanezt mi is?


02.23 Hallgat rá a bölcs

„Hallgat rá a bölcs." Példabeszédek 1,5

http://havannacsoport.hu/images/sajat_kepek/3587_bigger.jpg


A Példabeszédek könyve szerint a bölcs és a bolond között az alapvető különbség az, hogy a bölcs kész (a jó tanácsot) meghallani, a bolond azonban nem.
Itt egyáltalán nem a bolond értelmi felfogóképességéről van szó. Lehet akár rendkívüli intelligenciája is. Csak éppen senkitől nem fogad el tanácsot. Abban a tévedésben szenved, hogy tudása határtalan, ítélete pedig tévedhetetlen. Ha barátai tanácsot akarnak adni neki, csak gúnyt és haragot aratnak fáradozásukért. Látják, hogyan igyekszik szabadulni bűnös és ostoba cselekedeteinek következményeitől, de nem tudják megakadályozni a szerencsétlenséget. És így támolyog az egyik káoszból a másikba. Hol pénzügyi katasztrófa sújtja. Hol személyes életében támad zűrzavar. Hol az üzlete került a csőd szélére. Ő azonban bebeszéli magának, hogy az élet „rossz kártyákat" osztott neki. Soha eszébe sem jut, hogy önmagának ő a leggonoszabb ellensége. Nagyvonalúan osztogatja tanácsait másoknak, és teljesen elfelejti közben, hogy a saját életét nem tudja rendezni.

A bölcs embert más fából faragták. Tisztában van azzal, hogy minden ember agyvelejének vezetékei a bűneset által összekuszálódtak. Tudja, hogy mások egy problémánál néha olyan szempontokat látnak, amely az ő figyelmét elkerülte. Készségesen elismeri, hogy olykor emlékezete is kihagy, és összezavarja a dolgokat. Tanítható, és készséggel elfogad minden olyan információt, amelyek segíthetnek neki a helyes döntésben. Sőt, igyekszik minél többektől tanácsot kérni, mert tudja, hogy „segítséget jelent, ha sok a tanácsadó" (Péld 11,14). Mint minden ember, úgy ő is elkövet hibákat alkalmanként. De megvan benne az az egészséges tulajdonság, hogy tanul saját hibáiból, és minden csődje ugródeszkául szolgál a következő sikerhez. Hálás a megérdemelt dorgálásért, és készségesen mondja: „Helytelenül cselekedtem. Bocsánatot kérek."

A bölcs gyermekek alávetik magukat a szülői nevelésnek, a bolondok pedig lázadoznak ellene. A bölcs fiatalok engedelmeskednek az erkölcsi tisztaságra vonatkozó bibliai előírásoknak: a bolondok vakon követik vágyaikat. A bölcs felnőttek mindent aszerint ítélnek meg, hogy kedves-e az Úrnak; a bolondok tulajdon jótetszésük szerint cselekszenek.

Így van aztán, hogy a bölcsek egyre bölcsebbek lesznek, míg a bolondok saját bolondságuk foglyaivá válnak.


02.22 Felkészítés

„Hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére." Efézus 4,12

 

Forradalmi fölismerés! Az Efézus 4-ben felsorolt kegyelmi ajándékok arra valók, hogy fölkészítsék a szenteket a szolgálat végzésére. Mihelyt a szentek a szolgálatot önállóan is végezni tudják, a kegyelmi ajándék tovább vonulhat.

Ez azt jelenti, hogy az Úrért való szolgálat akkor eredményes, ha az ember a lehető legrövidebb idő alatt „kidolgozza" magát belőle, azaz fölöslegessé válik, és új munkamező után néz.

Pontosan ezt tette Pál. Elment pl. Tesszalonikába, három szombaton hirdette az Igét a zsidóknak, és működőképes gyülekezetet hagyott hátra. Az ugyan kivételes eset, ha egy munka ilyen gyorsan megalapozódik. A leghosszabb idő, amelyet Pál egyhuzamban egy helyen eltöltött, két esztendő volt, mégpedig Efézusban.

Isten szándéka sohasem volt az, hogy szentjei szüntelenül csak egyetlen kegyelmi ajándéktól függjenek. Az ajándékok nélkülözhetőek. Ha a hívők főfoglalkozású prédikációfogyasztók maradnak, és nem engedik magukat belehelyezni a szolgálatba, akkor szellemileg sohasem fejlődhetnek úgy, ahogy kellene, és a világot sohasem evangelizálják úgy, ahogyan az Isten eredeti szándéka volt.

William Dillon mondta, hogy egy eredményes külföldi misszionáriusnak sosincs külföldi utódja. Így kellene lennie a saját hazájukban is a munkásokkal - ha munkájuk befejeződött, akkor maguknak a szenteknek kellene a munkát átvenniük, és nem kellene egy új igehirdetőt keresniük.

Mi igehirdetők gyakran gondoljuk helyzetünket élethosszig tartónak. Úgy véljük, hogy senki más nem tudná munkánkat oly jól elvégezni, mint mi. És az egy helyen maradásunkat azzal indokoljuk, hogy a látogatók létszáma csökkenne, ha elmennénk. Felpanaszoljuk, hogy mások nem jól végzik a dolgukat, és hogy nem megbízhatók. Pedig az a valóság, hogy azoknak először tanulniuk kell! Hogy tanulhassanak, ahhoz lehetőséget kell adni nekik. A tanulás folyamatához hozzátartozik a gyakorlat, a felelősség átvétele és a fejlődés megállapítása.

Ha a szentek elérkeznek a ponthoz, hogy úgy látják, meg tudnak lenni egy bizonyos prédikátor vagy tanító nélkül is, akkor annak semmi oka a duzzogásra vagy megsértődésre. Sőt, örülnie kell. A munkás most szabad, hogy oda menjen, ahol sürgősebb szükség van rá.

Mindig nagy baj az, ha Isten műve tartósan egyetlen emberre épül, függetlenül attól, hogy az milyen tehetséges. Fő célja az legyen, hogy a szenteket úgy készítse és építse föl, hogy ne függjenek többé tőle! Ebben a világban nincs oka félni attól, hogy más helyen nem találna munkát!


02.21 Megelégedve

„Én a saját népem körében lakom." 2Királyok 4,13

 

Egy Sunémben élő jómódú asszony vendégül látta Elizeust, valahányszor a próféta arra járt. Végül megbeszélte férjével, hogy építsenek egy külön szobát a próféta számára, hogy legyen saját helyisége, amikor náluk megpihen. Vendéglátójának nagylelkűségét mintegy elismerve, Elizeus megkérdezte, mit tehetne érte - talán miben lehetne ő is segítségére valamilyen ügyben a királynál vagy a hadsereg parancsnokánál? Az asszony egyszerű válasza az volt: „Én saját népem körében lakom." Más szavakkal: „Teljesen meg vagyok elégedve életemmel. Szeretem azokat az egyszerű embereket, akik között élek. Nem vágyom a »felső tízezer« társaságára. Számomra nem elérendő cél a híres emberekkel való érintkezés."

Bölcs volt ez az asszony! Azoknak, akik nem nyugosznak addig, amíg a híresek, a gazdagok és az arisztokraták társaságába be nem kerülnek, gyakran meg kell tanulniuk, hogy az igazán értékes emberek a földön sohasem azok, akik az újságok első oldalán, ill. azok pletykarovatában szerepelnek.

Volt már néhány kapcsolatom az evangéliumi világ nagy neveivel, de meg kell vallanom, hogy többnyire kiábrándító tapasztalatokat szereztem. És minél inkább éltem meg személyesen azt, amivel kapcsolatban a keresztyén sajtó nagy felhajtást csinál, annál jobban elveszítettem az illúziómat. Ha választhatok, szívesebben vagyok közösségben az egyszerű, alázatos, istenfélő és megbízható polgárokkal, akiknek e világban nincs ismert nevük, a mennyben azonban ismerik őket.

Ugyanezt az érzést tükrözi vissza A.W. Tozer, amikor ezt írja: „Én a Krisztus követőket keresem. Találkoztam komikusokkal, vásári kikiáltókkal, megismerkedtem alapítókkal, akik az épület homlokzatára íratták fel nevüket, hogy az emberek tudják, ki alapította azt. Találkoztam megtért cowboyokkal, akik nem voltak igazán megtértek. Találkoztam mindenféle, az USA-ban és Kanadában, egészen különböző és különleges keresztyénekkel, szívem azonban mindig a Krisztus követőket kereste. Azokkal szerettem megismerkedni, akik az Úr Jézus Krisztust tükrözték vissza... Amire ugyanis valóban vágyunk és vágynunk is kell, az a mi Urunk Istenünk szépsége az emberekben. Egyetlen megnyerő és vonzó szent többet ér, mint sok reklámszakember, keresztyén mesterkedő és vallásos mérnök."

Hasonló gondolatai vannak Charles Simeonnak: „Kezdettől fogva mindmáig arra törekedtem..., hogy a föld szentjeivel és dicsőségeseivel legyek kapcsolatban; mindegyikük teljes erejével azon fáradozott, hogy felém jóságosságot tanúsítson az Úrért."

 


 

 

02.20 Ölbe tett kézzel

„Nem eszem, amíg el nem mondom a mondanivalómat!" 1Mózes 24,33

 

Amilyen sürgősnek látta Ábrahám szolgája a maga küldetését, olyan jelentősnek kell látnunk nekünk is a magunk feladatát. Ez nem azt jelenti, hogy azonnal futkosnunk kell minden irányba. Nem is azt, hogy mindent ideges kapkodással kell tennünk, hanem azt jelenti, hogy az előttünk álló kötelességnek elsőbbséggel és sürgősséggel szánjuk oda magunkat.

Át kellene vennünk azt a magatartást, amelyet Robert Frost verse fejez ki:

Kedvesek az erdők, homályosak, mélyek.
De be kell tartanom ígéretemet,
És még mérföldeket kell megtennem,
Mielőtt aludni térhetek.

Amy Carmichael ezekkel a szavakkal fejezi ki ugyanezt: „Istennek tett fogadalmaim köteleznek. Nem időzhetek el, hogy árnyékkal játszadozzam vagy virágot szedjek, míg el nem végeztem munkámat, és számadást nem adtam."

Egy másik helyen így ír:

Csak tizenkét rövid óra, Uram, Jó Pásztorom, kérlek, azt ne engedd, hogy elfeledkezzem arról, ami sürgős, hanem átkutassam a dombokat Veled!

Mondják, hogy Charles Simeonnak (1759-1836, cambridge-i lelkész, evangéliumi vezető személyiség, három missziós társaság társalapítója) dolgozószobájában volt egy kép Henry Martynról (1781-1812, indiai és perzsiai úttörő-misszionárius és bibliafordító). Akárhol tartózkodott is a dolgozószobájában, Henry Martyn mintha rá nézett volna, és azt mondta volna: „Légy szorgalmas! Ne pepecselj!". És Simeon ilyenkor azt felelte: „Igen, én szorgalmas akarok lenni, nem akarok pepecselni, mert lelkek mennek vesztükbe, és az Úr Jézust meg kell dicsőíteni."

Figyeljünk csak, milyen sürgetőek Pál apostolnak a szavai: „De egyet teszek... nekifeszülve futok a cél felé egyenest, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adottjutalmáért" (Fil 3,14).

És a mi Urunk nem a sürgősségnek ebben a tudatában élt? Azt mondta: "Be kell merítkeznem, és nagy teher nehezedik rám, amíg ez meg nem történik!" (Lk 12,50).*

Nincs mentségük a keresztyéneknek, ha ölbe tett kézzel tétlenkednek.

*Be kell merítkeznem: A bemerítkezés általában azt jelenti, hogy víz alá merítés, itt azonban különleges jelentése van: teljesen belemerülni a szenvedésekbe és megpróbáltatásokba. 


02.19 A szív eltévelyedése

„Az embert saját bolondsága vezeti félre, mégis az ÚR ellen zúgolódik a szíve." Példabeszédek 19,3

 az embert saját bolondsága vezeti félre, mégis az Úr ellen zúgolódik a szive. Példabeszédek 19,3,

Nincs pszichológiai szakkönyv, mely olyan mélyen feltárná az emberi magatartást, mint a Biblia. Ez az igehely például bemutat egy olyan embert, aki saját ostobaságával teszi tönkre életét, de aki ahelyett, hogy vállalná érte a felelősséget, Istent vádolja, mintha Ő okozta volna baját.

És milyen igaz ez az életben! Ismerünk olyan embereket, akik egykor keresztyéneknek vallották magukat, de visszataszító szexuális erkölcstelenségekbe bonyolódtak, és ez szégyent, megvetést és anyagi romlást hozott rájuk. Vajon bűnbánatot tartottak? Nem, hanem Krisztus ellen fordultak, megtagadták hitüket, és harcos ateisták lettek.

A hittől való elszakadás oka - gyakrabban, mint gondolnánk - az erkölcsi csődbejutás. A.J. Pollack (1864-1957, angol evangélista és bibliatanító) mondja el, hogy egyszer találkozott egy fiatalemberrel, aki minden elképzelhető kifogást és istentagadó vádaskodást felhozott a Szentírással szemben. Mikor Pollack megkérdezte: „Melyik bűnnek hódoltál?", a fiatalember összetört, és csak úgy ömlött belőle bűnnel és erkölcstelenséggel teli sötét története.

Kiáltóan igazságtalan az ember, amikor perverz módon az Úr ellen támad saját bűnének következményei miatt. W.F. Adeney mondta: „Förtelmes dolog, ha az isteni gondviselést vádolja az ember olyan tettének következményeiért, amelyet Isten megtiltott."

És igaz, hogy „aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei" (Jn 3,20)! Péter apostol is emlékeztet arra, hogy vannak csúfolódók, „akik saját kívánságaik szerint élnek" (2Pt 3,3). Pollack ezt írja ehhez: „Ez magyarázza azt a rendkívül fontos igazságot, hogy sokan azért nem akarják és nem tudják elfogadni Isten igazságát, mert ennek erkölcsi okai vannak. Az ember gyakran egyszerűen tovább akar kéjelegni a bűnében, vagy pedig a testnek van természetes ellenszenve Istennel szemben. Talán lázad a mindent leleplező világosság, vagy pedig a Bibliának a gonoszt megakadályozó befolyása ellen. Ez nem annyira a fej, mint inkább a szív eltévelyedése."


02.18 Ami igaz, ami helyes

„Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet?"
1Mózes 18,25

igazságos ítélet

 

Vannak az életben titkok, amelyek túl mélyek számunkra ahhoz, hogy megértsük őket. De amiben biztosak lehetünk az, hogy az egész föld Bírája az abszolút igazságos Isten!

Itt van pl. az a kérdés, mi történik azokkal a gyermekekkel, akik meghalnak, mielőtt erkölcsi ítélőképességük kifejlődhetnék. Sokunk számára elegendő, ha tudjuk: „Ilyeneké a mennyek országa". Hisszük, hogy az Úr Jézus vére által ők is üdvözülnek. De akik nem elégszenek meg ezzel a magyarázattal, azok érjék be Igénk szavaival. Nyugodtan ráhagyatkozhatunk arra, hogy Isten mindig azt teszi, ami igaz és helyes.

Itt van azután az állandó probléma: hogyan állunk a kiválasztással és eleve elrendeléssel. Vajon kiválaszt-e Isten egyeseket az üdvösségre anélkül, hogy ugyanakkor másokat kárhozatra rendelne? Miután az igehirdetők valamennyi érvüket felsorakoztatták, mi megnyugodhatunk abban a bizonyosságban, hogy Istennél nincsen igazságtalanság!

Az igazságtalanság látszatát kelti az, hogy a gonoszoknak gyakran jólmegy a soruk, míg az igazak mély nyomorúságokon mennek keresztül. Azután itt van a szüntelenül visszatérő kérdés: Mi lesz a sorsa azoknak a pogányoknak, akik sohasem hallották az evangéliumot? Sokan törik a fejüket azon, miért engedte meg egyáltalán Isten, hogy a bűn behatoljon a világba? Sokszor kábultan és szótlanul állunk katasztrófák, szegénység és éhség, iszonyatos testi és szellemi fogyatékosságok előtt. A kétkedés állandóan zúgolódik: „Ha Isten valóban mindent a kezében tart, miért engedi meg mindezt?"

A hit válasza: „Várj, míg meg nincs írva az utolsó fejezet. Isten még nem vétett hibát. Ha majd egyszer abban a helyzetben leszünk, hogy világosan lássuk a dolgokat, fel fogjuk ismerni, hogy az egész föld Bírája helyesen cselekedett."

Isten számunkra túl nagy betűkkel ír,
nem tudjuk olvasni, sem megérteni,
ha egy-egy vonalat fölismerünk,
már meg akarjuk a titkát fejteni
a viszályoknak, hosszú háborúknak,
tört reményeknek - életünknek itt lent...
De egykor majd meglátjuk: az a legjobb,
ahogyan Ő rendezett el mindent!


 

02.17 A haladás zálogai

„Szorult helyzetemből adj nekem kiutat…" Zsoltár 4,2

 Szorult helyzetemből adj nekem kiutat... Zsolt 4,2

Igaz a mondás, hogy „a mindig csöndes tengeren még sohasem lett senki igazán jó tengerésszé." A szorongattatás által fejlődik ki bennünk a türelem. Az élet nyomasztó eseményei által kapunk szabad teret és jutunk előre.

Még e világ emberei is fölismerték, hogy a nehézségek nevelnek és előbbre juttatnak bennünket. Charles Kettering mondotta: „A problémák a haladás zálogai. Ne adjatok nekem mást, csak problémákat. A jó hírek elgyöngítenek."

Kiváltképpen azonban a keresztyének világában találunk bizonyságtételeket arról, milyen nagy haszna van a szorongattatásnak.

Ezt olvassuk például: „A szenvedés elmúlik, de hatása mindörökre megmarad."

A költő így erősíti meg ezt:

A világosság fiai közül nem egy
legszebb zenéjét éjszaka tanulta,
és az atyai ház dicső himnuszát
volt, aki a sötétben gyakorolta.

Spurgeon írta a maga utánozhatatlan módján:

"Attól félek, hogy mindaz a kegyelem, amelyet kellemes és könnyű pillanataimban és boldog óráimban kaptam, elférne egy pennyn (legkisebb angol pénzdarab). De az a jó, amelyet fájdalmaim, szenvedéseim és törődéseim útján nyertem, a maga egészében felmérhetetlen. Mi az, amit nem a kalapácsnak és reszelőnek köszönhetek? A nyomorúság házam legjobb bútordarabja."

És tulajdonképpen miért is lepne meg ez bennünket? Hát nem ezt mondja a Zsidókhoz írt levél névtelen szerzője:

„Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa" (Zsid 12,11).


02.16 Az egyetlen, Aki tökéletes

„Nevetés közben is fájhat a szív." Példabeszédek 14,13

Nevetés közben is fájhat  a szív

Ebben az életben semmi nem tökéletes. Minden nevetés fájdalommal kevert. Minden gyémánt hibás valahol. Minden embernek van valamilyen jellembeli gyöngesége.

Isten belénk plántálta a tökéletesség utáni vágyat. De jó, ha gyakorlatiak vagyunk: soha, sehol nem találunk tökéletességet a nap alatt.

A fiatalok könnyen jutnak ara a gondolatra, hogy az ő családjuk az egyetlen, amelyben viszályok vannak. Vagy azt gondolják, hogy csak nekik vannak olyan szüleik, akik nem valami ragyogó személyiségek.

Könnyen megesik, hogy csalódunk a magunk gyülekezetében, és állandóan azt gondoljuk, hogy a másik gyülekezetben minden kitűnően megy.

Vagy egész életünk során mindig tökéletes barátokat keresünk. Elvárjuk tőlük, hogy tökéletesek legyenek, holott mi magunk nyilván nem vagyunk azok.

Ezért jó, ha nyíltan szembenézünk azzal a ténnyel, hogy mindenkinek megvannak a maga hibái és gyöngeségei: az egyik feltűnőbb, a másik kevésbé az. Minél kimagaslóbb valamely személyiség, annál jobban látszanak a hibái. Ezért jól tesszük, ha hívő testvéreink jó tulajdonságait hangsúlyozzuk ahelyett, hogy hibáik miatt csalódnánk bennük. Mert mindenkinek vannak jó tulajdonságai is. De egyetlen, akiben együtt megvan minden jó tulajdonság - az Úr Jézus!

Gyakran gondolok arra, hogy az Úr azért hagyott itt lent bennünket a tökéletesség utáni kielégíthetetlen vágyakozással, hogy Őrá tekintsünk föl, Akiben semmi hiba, semmi folt nincs. Benne találjuk meg valamennyi erkölcsi szépség együttesét. Benne senki nem csalódik!


02.15 Kitartó munkálkodás

„Vesd a te kenyeredet a víz felszínére, mert sok nap múlva megtalálod azt." Prédikátor 11,1

Vesd a te kenyeredet a víz felszínére 

A „kenyér" szó itt valószínűleg a gabonát jelképezi, amelyből készítik. Egyiptomban a gabonát az elárasztott földekre vetették. Mikor azután a víz fokozatosan visszahúzódott, akkor megjelent a termés. De nem azonnal, hanem „sok nap múlva".

Ma „instant" (azonnal)-társadalomban élünk, és „instant"-eredményeket akarunk, amelyek azonnal láthatók. Van azonnal elkészülő burgonyapürénk, azonnal oldódó kávénk, teánk, kakaónk és levesporunk. A bankban van azonnali hitel.

A keresztyén életben és szolgálatban azonban nem ez a helyzet. Kedvességünk és jóságunk nem talál azonnal viszonzásra. Imádságaink nem mindig hallgattatnak meg azonnal. És szolgálatunk általában nem jár azonnal eredménnyel.

A Biblia ismételten a földművelés éves körforgásához hasonlítja a szellemi-lelki munkát: „Íme, kiment a magvető vetni..." (Mt 13,3). „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést Isten adta..." (1Kor 3,6), „először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban..." (Mk 4,28). Lassú, hosszú időt igénylő folyamat ez. A tök gyorsabban nő, mint a tölgy, de azért neki is időre van szüksége a növekedéshez.

Ezért reális hatásaiban ki nem számítható jó cselekedeteink nyomán azonnali eredményeket ne várjunk! Azonnali imameghallgatást várni éretlen dolog. Ugyanígy nem bölcs dolog az Úr Jézus mellett való döntésre felszólítani azt, aki életében először hallja az evangéliumot. Az általános tapasztalat az, hogy hosszú időn át adni, imádkozni és fáradhatatlanul szolgálni kell. Ezt azzal a bizalommal tesszük, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban. Egy idő után látunk majd (talán) eredményeket. Nem annyit, hogy felfuvalkodjunk, ám ahhoz mégis eleget, hogy bátorságot öntsön belénk a munka folytatására. A teljes eredményről csak akkor értesülünk majd, hogyha a mennybe érkezünk - amely végső soron a legjobb és legbiztosabb hely, hogy munkánk gyümölcsét megtapasztaljuk.


02.14 Most

„Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék Igédet;" Ap.Csel. 4:29,

 

Amikor az első keresztyének üldöztetéseket szenvedtek, nem várták a körülmények megváltozását. Dicsőítették Istent az adott körülmények között.

Sajnos, mi gyakran nem követjük az ő példájukat. Cselekedeteinket inkább későbbre halasztjuk, amikor majd a föltételek kedvezőbbek lesznek. Az utca köveit akadályoknak tekintjük. Visszavonulásunkat azzal mentegetjük, hogy a körülmények nem kedvezők.

Az egyetemi hallgató nem óhajt keresztyén szolgálatot végezni mindaddig, amíg záróvizsgáját háta mögött nem tudja. Azután pedig teljesen lefoglalják a barátságok és a házassága. Majd hivatásának és családi életének terhei tartják vissza a keresztyén munkától. Elhatározza, hogy megvárja a nyugdíjaztatását, amikor szabad lesz, és életének hátralevő részét teljesen az Úr rendelkezésére bocsátja. Mikor azután végre nyugdíjba megy, addigra teljesen elpárolog belőle az energia és a szellemi látás, és elpihen a kényelmes életben.

Vagy talán megállapítjuk, hogy olyan emberekkel vagyunk kénytelenek együtt dolgozni, akik nem fogadnak bennünket elég gyöngéden. Talán ezeknek az embereknek szavuk van a gyülekezetben. És noha hűségesek és keményen dolgoznak, mi problematikusnak találjuk őket. És mit teszünk ilyenkor? Duzzogva félrevonulunk, és várunk néhány kiváló személy temetésére. De ez nem válik be. Az ilyen emberek többnyire bámulatosan hosszú életűek. Temetésekre várni meglehetősen meddő dolog.

József nem várta meg, amíg kiszabadul a börtönből, hogy majd akkor odaszánja valaminek az életét. Szolgálata volt Isten számára a börtönben is. Dániel is a babiloni fogság során tett erőteljes bizonyságot Istenről. Ha megvárta volna a száműzetés végét, akkor már késő lett volna! Pál börtönből írta leveleit Efézusba, Filippibe, Kolosséba és Filemonnak. Nem várt arra, hogy majd megváltoznak a körülményei.

Itt a földön körülményeink sohasem eszményiek. És nincs a keresztyének számára ígéret, hogy azok valaha is megjavulnak. Ezért azután a szolgálatra ugyanaz érvényes, mint az üdvösség elnyerésére: „Íme, most van a kellemetes idő" (2Kor 6,2 — Károli ford.).

Luther azt mondta: „Aki addig akar várni, míg a munkájához az idő teljesen kedvező lesz, az sohasem fogja megtalálni." Salamon pedig így figyelmeztet bennünket: „Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat" (Préd 11,4).


02.13 Tartozás

„Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek." Róma 13,8

Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek.  Róma 13,8

 

Nem szabad ezt az igeverset úgy felfognunk, mint ami eltilt mindenféle tartozástól. Társadalmunkban egyszerűen kikerülhetetlen a telefon-, gáz-, villany- és vízdíjszámla. Bizonyos körülmények között a tanítványi magatartásnak jobban megfelelhet, ha vásárolunk egy házat banki kölcsönre, s ezzel (földi) maradandó értéket szerzünk, mint az, hogy a havi törlesztőrészletnek megfelelő lakbért fizetünk. Napjainkban szinte lehetetlen egy vállalkozást úgy vezetni, hogy közben kölcsönhöz ne folyamodnánk.

Ez a vers bizonyára egészen más dolgokat tilt meg. Megtiltja az adósságcsinálást, amikor eleve tudjuk, kevés a kilátásunk a visszafizetésre. Megtiltja, hogy hitelbe vásároljunk olyan árut, amely értékét veszíti; hogy elmaradjunk a részletek fizetésével; hogy kölcsönt vegyünk fel szükségtelen dolgok vásárlásához; hogy meggondolatlanul adósságba verjük magunkat és engedjünk a kísértésnek, hogy túllépjük a hitelkártyánkon levő összeget. Megtiltja, hogy eltékozoljuk az Úr pénzét, amikor fölemelt kamatot fizetünk banki követelésünk túllépése miatt.

Ez a vers meg akar óvni bennünket a kölcsönzés hiénáitól, azoktól a problémáktól, amelyeket a túlzott kiadások okoznak, és a csődeljárásoktól. Mindezek megrontják keresztyén bizonyságtételünket.

Általánosságban felelősen kell intéznünk pénzügyeinket, és szerényen meg kell maradnunk anyagi lehetőségeinken belül. Mindig arra kell gondolnunk, hogy az adós a kölcsönadó rabszolgája lesz (Péld 22,7).

Az az egy tartozás, amely a keresztyén embernek mindig dolga, az, hogy egymást szeressük! Szeretni a nem megtérteket, és velük az evangéliumot közölni (Róm 1,14). Szeretni testvéreinket, és életünket adni értük (1Jn 3,16). Az effajta tartozás sohasem juttat bennünket konfliktusba a törvénnyel. Inkább a törvény betöltését jelenti, ahogyan Pál is mondja.


02.12 Ahol összegyűlünk Ő ott van

„...nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben." János 4,21

 

A szamaritánusok istenimádásának központja a Garizim hegyén volt. A zsidók számára viszont az egész földkerekségen Jeruzsálem volt az az egyetlen hely, ahol Isten neve lakozott. Az Úr Jézus azonban egészen új rendet hirdetett a szamáriai asszonynak: „...eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának" (Jn 4,23).

Ma már nincs a földön egyetlen olyan különleges hely sem, amely arra rendeltetett, hogy ott imádják Istent. A mi üdvkorszakunkban a szent helyet felváltotta egy szent Személy. Most az Úr Jézus Krisztus az Ő népe Gyülekezetének a középpontja! Beteljesedtek Jákob szavai: „Neki engednek (hozzá csatlakoznak) a népek" (1Móz 49,10).

Mi Őhozzá gyülekezünk. Nem fölszentelt, színes üvegablakos, orgonaszótól hangos épület vonz és gyűjt össze bennünket. Nem is egy emberhez gyülekezünk, legyen az bármilyen tehetséges és ékesszóló. Az Úr Jézus az isteni mágnes.

A hely a földön nem fontos; összejöhetünk egy gyülekezeti teremben, vagy magánházban, szabad ég alatt vagy egy barlangban is. Valódi imádatkor hitben lépünk be a mennyei szentélybe. Jelen van itt Isten, az Atya. Jelen van az Úr Jézus. Jelen vannak az angyalok mint ünneplő gyülekezet. Jelen vannak az ószövetségi idők szentjei. És jelen vannak a gyülekezet üdvkorszakának hazaköltözött szentjei. És ilyen magasztos közösségben az a kiváltságunk, hogy kiönthetjük szívünket az Atya Isten imádásra, az Úr Jézus Krisztus által, a Szent Szellem erejében. Míg tehát testünk még a földön van, szellemünk messze a nyugtalan, küzdő világ fölé emelkedik.

Ellentmondana az Urunk szavainak: „...ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20)? Nem, mivel ez éppúgy igaz. Ő kiváltképpen jelen van akkor, amikor az Ő népe az Őnevében összegyülekezik. Átveszi imádságainkat és imádásunkat, és az Atya elé viszi!

 


02.11 Csak a szellemi marad meg, a lelki elég

„...lélek és szellem... szétválásáig." Zsidók 4,12

 

Amikor a Biblia az ember lényének hármas felosztásáról beszél, akkor a sorrend mindig szellem, lélek és test. De ha ezt a hármat az ember említi együtt, akkor a felsorolás csaknem mindig test, lélek és szellem. A bűn visszájára fordította Isten rendjét. Most az ember a testet helyezi az első helyre, azután jön a lélek, és csak egészen a végén a szellem.

Az ember lényének két nem anyagi alkotórésze a szelleme és a lelke. A szellem képessé teszi az Istennel való közösségre. A lélek az érzéseivel és szenvedélyeivel kapcsolatos. Noha mi nem tudjuk a szellemet és lelket részleteiben megkülönböztetni, meg kell tanulnunk a megkülönböztetést a szellemi és a lelki dolgok között.

Mi tehát szellemi? A Krisztust dicsőítő igehirdetés. Az Istenhez forduló imádság Jézus Krisztus által, a Szellem erejében. Az Úr iránti szeretetből végzett, és a Szent Szellem ereje által hordozott szolgálat. A szellemben és igazságban való imádás!

És mi lelki? Igehirdetés, amely az érdeklődést az emberre irányítja, szónoki képességére, személyiségére, talpraesettségére. A gépies imádság, amelyben a szív nem vesz részt, és amely kizárólag másokban akar valamilyen benyomást kelteni. A szolgálat, amelyre az ember maga hívta el önmagát, amelyben közrejátszanak az anyagi érdekek is.

Mi köze Isten Gyülekezetének a felszentelt épületekhez, tarka üvegablakokhoz, palástokhoz, tiszteleti címekhez és rangokhoz, gyertyákhoz, tömjénhez és más külsőségekhez? Vagy - hogy világosabban fejezzük ki magunkat - mi köze a gyülekezetnek a hollywoodi stílusú toborzóhadjáratokhoz, adománygyűjtő szervezetekhez, evangéliumi reklámtrükkökhöz, személyi kultuszhoz, zenei különcködéshez?

Egy átlagos evangéliumi folyóiratban megjelenő reklámok elegendőek annak bizonyítására, hogy milyen lelkiek lettünk.

Pál világosan különbséget tesz az aranyhoz, ezüsthöz és drágakőhöz hasonlítható szolgálatok között, és azok között, amelyek nem mások, mint fa, széna és pozdorja (1Kor 3,12). Mindaz, ami szellemi, ki fogja állni Isten ítéletének tűzpróbáját. Ami azonban lelki, az lángokban ég el.

1Kor.3. 12 Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít erre az alapra,

 


02.10 Szellem szerinti élet

„Intelek titeket: a Szellem szerint éljetek."
Galata 5,16


Mit is jelent gyakorlatilag az, hogy „Szellem szerint éljünk"? Egyáltalában nem olyan elméleti és bonyolult dolog ez, mint ahogy némelyek gondolják. Következzék most néhány utalás arra, milyen a hétköznapokban a Szent Szellem szerinti élet:

Először is imádsággal kezdjük a napot. Megvalljuk minden bűnünket, amelyről tudunk; ez tiszta edénnyé teszi életünket, amelyet ezért Isten felhasználhat. Hagyunk időt Isten dicsőítésére és imádására; ez lelkünket üdíti fel. Tudatosan átadjuk az életünk fölötti uralmat Őneki; ezzel lehetővé tesszük, hogy Ő az életét általunk élje. A megújított odaadással óvjuk magunkat a haszontalan tervezgetéstől, és átengedjük az Úrnak, hogy Ő tervezze meg életünket.

Azután időt szánunk arra, hogy Isten Igéjével táplálkozzunk. Ezáltal általános bepillantást nyerünk Isten akaratába életünk számára. Talán különleges utalást is kapunk az Ő akaratára jelenlegi helyzetünkkel kapcsolatban.

Csöndes időnk után nekilátunk aznapi dolgainknak. Ezek rendszerint józan, száraz, mindennapi kötelességek. Ezen a téren sokaknak igencsak visszás elképzeléseik vannak. Úgy gondolják, hogy a „Szellem szerinti élet"-nek semmi köze a kötények és a munkaruhák világához. Pedig az nagyrészt a mindennapi munkánk hűséges és gondos elvégzésében áll.

A nap során megvalljuk és elítéljük minden egyes bűnünket, mihelyt tudatára ébredünk annak. Magasztaljuk az Urat, valahányszor áldásaira gondolunk. Engedelmeskedünk a jó cselekedetre való ösztönzésnek, és ellenállunk a rosszra való kísértésnek.

Mindazt, ami a nap folyamán velünk történik, elfogadjuk, mint Isten akaratát számunkra. A megpróbáltatások a bizonyságtétel alkalmaivá lesznek. Csalódásainkat megbeszélhetjük Istennel. (A telefonhívások, levelek, látogatók Isten tervének részei.)

Harold Wildisch a következő összefoglalást adja egyik könyvében:

„Ahogyan bűneid terhét leteszed, és rábízod magadat Krisztus elvégzett áldozatára, ugyanúgy tedd le életed és szolgálatod minden terhét, és hagyatkozz a benned munkálkodó Szent Szellemre."

„Minden újabb reggelen rendeld alá magadat a Szent Szellem vezetésének, és Istent dicsérve, békességgel indulj el munkádba, miközben önmagad és napi munkád fölötti ellenőrzést átengeded Őneki. Legyen egész napon át szokásoddá, hogy örömmel bízod Őrá magadat, és neki engedelmeskedsz, várván, hogy Ő vezet, megvilágít, rendreutasít, tanít, használ téged, és megcselekszi benned és általad, amit akar. Számolj tényként az Ő munkálkodásával, látásodtól és érzéseidtől függetlenül. Bízd magadat a Szent Szellem vezetésére, és engedelmeskedj neki, mint életed vezérének, és állj el a kísérletezéstől, hogy életed irányítását a magad kezébe vedd; és akkor az ő akarata szerint megjelenik majd benned a Szellem gyümölcse, Isten dicsőségére."


02.09 Világosság harca a sötétség ellen

"Aki nincs ellenetek, az veletek van." Lukács 9,50

 

Első pillantásra ez a vers a tegnapinak ellentmondani látszik, de természetesen nem ez a helyzet. A Máté 12,30-ban (és a Lukács 11,23-ban) az Úr a farizeusokhoz szól, akik nem akarnak hinni, és világossá teszi előttük: „Ha nem vagytok velem, akkor ellenem vagytok." Itt azonban valami másról van szó. A tanítványok éppen el akartak tiltani valakit, aki az Úr Jézus nevében démonokat űzött ki. Egyetlen vádjuk vele szemben az volt, hogy nem csatlakozott hozzájuk. Ebben az összefüggésben mondja az Úr Jézus: „Ne tiltsátok meg! Aki nincs ellenetek, veletek van."

Amikor a szabadításról van szó, akkor mindazok, akik nem Krisztus mellett vannak, ellene vannak. Amikor azonban szolgálatról van szó, akkor mindazok vele vannak, akik nincsenek ellene.

Nem az a dolgunk, hogy mások útjába akadályokat gördítsünk, ha azok az Urat szolgálják. Nagy és tágas a világ, van benne elég hely mindnyájunknak, akik az Urat akarjuk szolgálni, anélkül, hogy egymás lábára taposnánk. Vegyük azért szívünkre az Úr szavait: „Ne tiltsátok meg!"

Vegyük azonban észre azt is, hogy az Úr nem azt mondta Jánosnak és a többieknek, hogy most csatlakozzanak ahhoz az emberhez. Egyesek olyan módszereket használnak, amelyeket mások nem fogadhatnak el. Vannak, akik az igehirdetésükben máshová helyezik a hangsúlyt. Egyeseknek több világosságuk van, mint másoknak. És egyeseknek megadatott a szabadság, hogy olyan dolgokat cselekedjenek, amilyenek másoknál rossz lelkiismeretet okoznak. Nem várhatjuk el minden hívőtől, hogy ugyanolyan módon szolgáljon, ahogyan mi helyesnek látjuk. De szívből örvendezhetünk, valahányszor az evangélium győzedelmeskedik, ahogyan Pál is tette. Ő így vélekedett: „Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust. Ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban. Mert miről van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok" (Fil 1,15-18).

Sam Shoemaker (1893-1963, amerikai lelkész és író) föltette a sürgős kérdést: „Mikor tanuljuk meg már végre, hogy korunk nagy háborújában, amelyben a világosság harcol a sötétség ellen, támogatnunk kell a szövetségeseinket, még ha azok nem is felelnek meg mindenben a mi személyes ízlésünknek? Mikor tanuljuk meg, hogy minden keresztyénnek össze kell dolgoznia és együtt kell harcolnia, hogy szembeszállhassunk az Antikrisztus áradatával?"


02.08 Mellette vagy ellene?
„Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol." Máté 12,30

 Aki nincs velem

Az Úr Jézus ezt a farizeusokkal kapcsolatban mondotta. Azok éppen akkor az Úr Jézus csodáit Belzebubnak, a démonok fejedelmének tulajdonították, holott azok valójában Isten ereje által mentek végbe. Nyilvánvalóvá lett immár, hogy nem fogadják el Őt Izráel Messiásának. S mivel nem álltak Krisztus oldalára, szükségképpen szembekerültek Vele. Mivel nem az Ő oldalán szolgáltak, ellene dolgoztak.

Krisztus személyével és váltságművével kapcsolatban az ember nem lehet semleges. Ebben a kérdésben lehetetlen határozatlannak maradni. Vagy Krisztus mellett van valaki, vagy ellene. Aki azt mondja, hogy nem tud dönteni, az tulajdonképpen már döntött.

Ha a Krisztussal kapcsolatos igazságról van szó, nincs megalkuvás. A biblikus keresztyénségben akadhatnak olyan területek, amelyeken bizonyos határok között helye lehet a véleménykülönbségnek, de ez nem azok közé tartozik. Bizonyos dolgok egyszerűen elidegeníthetetlenek. Szilárdan ragaszkodnunk kell az Úr Jézus abszolút Istenségéhez, a szűztől születéséhez, valóságos ember voltához, bűntelen természetéhez, a bűnösökért való helyettes halálához, test szerinti feltámadásához, mennybemeneteléhez, megdicsőítéséhez Isten jobbján és visszajöveteléhez! Ha elkezdünk ezekből az alapvető tételekből engedményeket tenni, akkor csak „fél megváltónk" marad, aki voltaképpen már egyáltalán nem az. Jól fejezte ki ezt a költő:

Mit mondasz Krisztusról? - ez a kérdés,
ez dönti el jelened és jövődet.
Itt nincs helye a tétovázásnak,
mivel egyszer itt hagyod a földet!
Ha Felőle nincs meggyőződésed,
lehet-e bármiről egyáltalán?
Hogy te szereted vagy megveted Őt,
azt kapod vissza egyszer igazán!

 


02.07 Isten rendelkezésére állok

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve." Galata 2,20

 Krisztussal...

Amikor az Úr Jézus a kereszten meghalt, nemcsak hogy értem halt meg, hanem mint az én személyem! Amikor meghalt, valójában én is meghaltam. Mindaz, ami Ádám fiaként voltam, egész régi, gonosz, újonnan nem született énem a keresztre lett szögezve. Isten gondolatai szerint ezzel vége lett az én óemberi történetemnek.

De ez még nem minden! Mikor Üdvözítőmet eltemették, vele együtt engem is eltemettek. Ez a régi én félretételét jelenti mindörökre Isten szeme elől.

És amikor az Úr Jézus halottaiból feltámadt, vele együtt én is feltámadtam. De itt változik a kép. Nem ugyanaz támadt fel, aki eltemettetett, nem a régi én, hanem az új ember - a bennem élő Krisztus. Krisztussal együtt feltámadtam, hogy új életben járjak.

Isten minderre úgy tekint, mint elvégzett tényre. Most azt akarja, hogy ez életem gyakorlatában valósággá váljék. Azt akarja, hogy fölismerjem, mégpedig tényként, hogy átmentem a halálon, eltemettetésen és feltámadáson. De hogyan valósíthatom meg mindezt?

Ha kísértés tör rám, akkor éppúgy reagáljak rá, mint a holttest, amely sehogy sem reagál! Egész gyakorlati módon azt kell feleljem: „Meghaltam a bűnnek. Te nem uralkodsz többé rajtam. Számodra én már halott vagyok."

Nap mint nap el kell ismernem, hogy régi, megromlott énemnek vége lett Jézus sírjában. Ez azt jelenti, hogy nem foglalkozom vele szüntelen! Többé nem várok semmi jót tőle, és romlottsága miatt már nem vagyok csalódott.

Végül másfelől minden pillanatban úgy élek, mint aki Krisztussal új életre támadt - új célokkal, új kívánságokkal, új indítékokkal, új szabadsággal és új erővel.

A bristoli Müller György elmondja, hogyan döbbent rá először a Krisztussal való eggyélétel igazságára.

„Egy napon meghaltam. Müller György meghalt. Meghalt a vélekedéseinek, a kedvteléseinek, a hajlamainak, az akaratának, a világnak, a világ tetszésének és megvetésének, sőt testvéreim és barátaim dicséretének vagy szidalmazásának is, és azóta csak egyre törekszem: magamat »Isten rendelkezésére bocsátani«."


02.06 Légy cselekvője az igének

„Legyetek az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói." Jakab 1,22

 

Gyakran azzal ámítjuk magunkat, hogy a gyülekezeti összejövetelek, konferenciák látogatásával már Isten akaratát cselekesszük. Hallgatjuk az igehirdetéseket, és megbeszéljük, hogy mi az, amit tulajdonképpen cselekednünk kellene, és lassan az az illúziónk támad, hogy ezzel már Isten akaratát teljesítettük. Amit azonban valójában csinálunk, az nem más, mint felelősségünk fokozása és önmagunk megcsalása. Már azzal is, hogy komoly embereknek tartjuk magunkat, holott valójában talán mindenestől testiek vagyunk. Úgy véljük, növekedünk, holott valójában egy helyben topogunk. Magunkat bölcsnek tartjuk, holott valójában elképesztően ostobák vagyunk.

Az Úr Jézus azt mondja, az a bölcs ember, aki nemcsak hallja szavát, hanem meg is cselekszi azt. A bolond is hallja a szavát, de nem váltja cselekedetekre.

Egyszerűen nem elég meghallgatni egy prédikációt, és utána azzal elmenni: „Milyen csodálatos üzenet!" Döntő az, hogy hazatérés után azt mondjuk: „Amit ma hallottam, azt most cselekedetre váltom." Valaki azt mondta egyszer, hogy a jó igehirdetés nemcsak szellemünket tágítja, szívünket melegíti és bűneinket ostorozza, hanem akaratunkat cselekvésre indítja.

Egy igehirdető egyszer prédikációja közben megkérdezte a hallgatóságtól, mi volt a kezdő ének. Senki sem tudta. Majd a felolvasott Ige után érdeklődött Ezt sem tudta senki. Azután megkérdezte, milyen hirdetések hangzottak el. Erre sem emlékezett senki. Ezek az emberek gyülekezetesdit játszottak.

Jó, ha minden összejövetel előtt föltesszük a következő kérdéseket: Miért jöttem ide? Kész vagyok-e elfogadni, hogy Isten most személyesen hozzám fog szólni? Akarok-e engedelmeskedni annak, amit nekem mond?

Életünkben megreked a tanítás, és nem jut el a gyakorlati megvalósításig. Az Úr kérdése pedig fülünkben cseng: „Miért mondjátok nekem: Uram! Uram!, ha nem teszitek azt, amit mondok?"


02.05 Véghezviszi akaratát

„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amit meg ne valósíthatnál." Jób 42,2

Isten semmilyen szándékát nem lehet megakadályozni. Hiába istentelen az ember, Isten útját nem befolyásolja. Az embernek talán sok a mondanivalója, de Istené az utolsó szó. Salamon emlékeztet minket arra, hogy „nem használ a bölcsesség és értelem, sem a tanács az Úrral szemben" (Péld 21,30). Jeremiás pedig tanúságot tesz arról, hogy „beteljesednek... az ÚR szándékai" (Jer 51,29).

József testvérei úgy gondolták, hogy megszabadulnak tőle, ha eladják őt egy csoport midjanitának. De mindazzal, amit tettek, valójában Isten akaratát teljesítették. A midjaniták gondoskodtak arról, hogy József (útiköltség nélkül) Egyiptomba jusson, ahol alkirályi tisztségre emelkedett, és népének megmentője lett.

Amikor a vakon született férfi elnyerte Jézustól szeme világát és hitt az Úrban, a zsidók kizárták a zsinagógából. Valami nagy győzelem volt ez a zsidók számára? Nem, mert az Úr Jézus amúgy is kivezette volna a zsinagóga közösségéből, hiszen a Jó Pásztor „a maga juhait nevükön szólítja és kivezeti" (Jn 10,3).

Az emberek istentelensége tetőpontját érte el akkor, amikor az Úr Jézust megölték, keresztre feszítették. Péter azonban megmagyarázta nekik, hogy Jézus Krisztus „Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda" (Csel 2,23). Isten jósága túltett az emberek borzalmas vétkén, miközben Krisztust Úrrá és Üdvözítővé magasztalta fel.

Donald Grey Bamhouse (1895-1960, amerikai lelkész, rádióprédikátor és teológiai tanár) mondott el egy történetet egy gazdag földbirtokosról, akinek nagyon szép fái nőttek a birtokán. Volt azonban egy ellensége, aki azt mondta: »Kivágom az egyik fáját, és ezzel okozok neki fájdalmat.« Az éjszaka sötétjében ez az ellensége átmászott a kerítésen, odament a legszebb fához, fűrésszel, fejszével, és nekilátott a munkának. Hajnalban megpillantott a távolból két férfit lóháton feléje közeledni, és megdöbbent, hogy egyikük éppen a földbirtokos. Gyorsan kiütötte az ékeket, úgyhogy a fa ledőlt, de az egyik ága rácsapódott a férfira, és a földhöz szögezte, úgyhogy az a súlyos sérülés következtében meghalt. Halála előtt még így kiáltott: »Kivágtam a szép fádat.« De a földbirtokos részvéttel tekintett rá, és azt mondta: »Itt van velem az építész. Házat akarok építtetni, és egy fát ki kell vágatnom, hogy helyet csináljak a háznak. Éppen ez az a fa, amelynek kivágásán egész éjszaka dolgoztál.«


02.04 Bizonyságaidról beszélj

„Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét" Zsoltár 73,15

 

A zsoltáros Aszáf nehéz időkön ment át. Látta, hogy e világban az istenteleneknek jól megy dolguk, míg az ő élete csupa szenvedés és nyomorúság. Már-már kételkedni kezdett Isten igazságában, szeretetében és bölcsességében. Úgy látta, mintha Isten megjutalmazná az istentelenséget és megbüntetné a kegyességet.

Ászáf azonban példaszerű döntésre jutott. Elhatározta, hogy kételyeit nem mutatja ki, nehogy ezáltal Isten gyermekei megbotoljanak, sőt elessenek.

Valószínű, hogy olykor mindnyájunkban feltámadnak a kételyek, a kérdések. Különösen olyankor, amikor úgy látjuk, nem bírjuk tovább az egészet, amikor a hullámok összecsapnak fölöttünk, és akkor könnyen eljutunk odáig, hogy még Isten gondviselését is megkérdőjelezzük. Mi a helyes magatartás ilyenkor?

Nyilván megtehetjük, hogy kétségeinket közöljük olyasvalakivel, akiben megvan a szellemi képesség, hogy rajtunk segítsen. Olykor egyszerűen annyira belezavarodunk problémáinkba, hogy mi magunk nem látjuk a világosságot az alagút végén, amely más számára talán fénylik, úgyhogy minket is el tud oda vezetni.

Alapvetően ne kételkedjünk a sötétségben abban, ami a világosságban kijelentetett számunkra. Isten Igéjét ne a körülmények által értelmezzük, akármilyen sötétek is azok. Ehelyett magyarázzuk körülményeinket Isten Igéjének világosságánál, és legyünk tisztában azzal, hogy Isten terveit soha semmi nem akadályozhatja, és az Ő ígéreteit semmi nem hiúsíthatja meg.

Soha ne tegyük közszemlére kételyeinket. Fennáll ti. az a veszély, hogy Isten gyönge gyermekeit elbuktatjuk, a „kicsinyeket", akikről az Úr azt mondta: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik" (Mt 18,6).

Bizonyosságaink számtalanok; kétségeink, ha egyáltalán vannak, kevesek. Közöljük tehát egymással bizonyosságainkat.


02.03 Imáinkat megtisztítja

„Egy másik angyal is odajött, és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, mely a trónus előtt van." Jelenések 8:3,

Hisszük, hogy ennek az igeversnek az angyala nem más, mint maga az Úr Jézus. És itteni szolgálata teljes vigaszt és bátorítást jelent számunkra.

Mit csinál? Veszi valamennyi szent imádságát, hozzáteszi a maga drága füstölő-szereit, és így viszi azokat az Atya elé.

Imádságaink és dicséreteink rendkívül tökéletlenek. Nem tudunk úgy imádkozni, ahogyan kellene. Amit csak teszünk, az mind bűnnel, hazug indítékokkal, önzéssel szennyezett.

„A legszentebb órákért, amelyeket térden állva imádsággal töltünk,
Azokért az időkért, amikor a leginkább gondoljuk, hogy dicsérő énekeink tetszenek Neked,
Ó, szívek Vizsgálója, áraszd reánk bűnbocsánatodat."

Mielőtt imádatunk eljutna Isten színe elé, az Úr Jézus elé kerül, Ő eltávolít belőle minden tökéletlenséget, úgyhogy az makulátlan, amikor eljut az Atyához. És még valami csodálatos dolog is történik ilyenkor. A szentek imádságával egy időben Ő maga füstölőszerrel áldoz. Ez a füstölőszer az ő személyének és váltságművének jó illatot árasztó tökéletességéről beszél. Ez az, ami imádságainkat végül is elfogadhatóvá teszi.

Bátorító ez számunkra! Tudatában vagyunk annak, milyen fogyatékosok imádságaink. Mellőzzük a nyelvtan szabályait, nem fejezzük ki választékosan magunkat, és olykor tanításbeli képtelenségeket mondunk. Mindez azonban ne vegye el kedvünket az imádságtól. Van egy nagy Főpapunk, Aki mindazt, amit az Atyával akarunk közölni, átdolgozza és megtisztítja.

Mary Bowley költői formába önti ezt az igazságot:

Sok füstölőszer illata száll
föl az örök trónus felé,
Isten kegyelme azt megérzi,
a sóhaj is eljut Elé.
Imáinkat, dicséretünket
Krisztus illata járja át,
azért ne féljünk eldadogni
minden szívből jövő imát!


02.02 Csatornáid vagyunk

„Isten ugyanis, Aki ezt monda: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, Ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán." 2Korintus 4,6

 

Szó szerint ez áll itt: „Ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy azt továbbsugározzuk...". Megtudjuk itt, hogy Isten gondolatai szerint mi nem az Ő áldásainak végállomásai, hanem csatornái vagyunk. Az a kifejezés, hogy „Ő gyújtott világosságot szívünkben", a megtérésünkre vonatkozik. Ő, Aki a teremtéskor világosságot parancsolt, az új teremtéskor Maga gyújtott világosságot a szívünkben.

Ezt azonban nem azért tette, hogy áldásait önző módon önmagunkban felhalmozzuk. Szándéka inkább az volt, hogy az Ő Krisztus arcán felragyogó dicsőségét rajtunk keresztül másoknak is tudtul adja.

Hasonló módon beszél Pál arról, hogy Isten úgy látta jónak, „hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem Őt a pogányok között" (Gal 1,16). Isten kinyilatkoztatja bennünk Fiát, hogy mi másoknak nyilatkoztassuk ki Őt. (Mikor évekkel ezelőtt ez az igazság világossá lett előttem, ezt írtam Bibliám fedőlapjára:

Ha te voltál az egyetlen, akiben egy ember Jézus Krisztusból valamit megláthat, mondd, MacDonald, mit látna akkor?)

Teljesen igaza van Ian MacPhersonnak: „Igét hirdetni nagyszerű, magasztos, tiszteletet parancsoló dolog - természetfölötti cselekedet, egy SZEMÉLY közvetítése egy személy által egy csoport személynek, miközben ez a közvetítendő SZEMÉLY az örök Jézus Krisztus."

 

Csatornáid vagyunk csupán, áldott Mesterünk,
de ha csodás erőd után képesek leszünk,
rajtunk keresztül áramlik szent akaratod:
életünk, míg ki nem alszik, felhasználhatod!


02.01 Nincs más csak Te

„...a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium." 2Korintus 4,4

 Biblia

Soha ne feledjük el, hogy az evangélium Krisztus dicsőségéről szóló örömhír. Természetesen Arról szól, Akit megfeszítettek, és Akit eltemettek. De már nincs a kereszten, már nincs a sírban. Feltámadott, fölment a mennybe, és most mint megdicsőült Ember, Isten jobbján ül.

Mint embert, nem úgy ábrázoljuk Őt, mint egyszerű názáreti ácsot, nem is úgy, mint Isten szenvedő szolgáját, vagy mint a Galileából származó ismeretlent. És főként nem úgy, ahogyan a modern vallásos művészet teszi: elpuhult humanista apostolként.

Úgy hirdetjük Őt, mint az élet és a dicsőség Urát. Ő az, Akit Isten felmagasztalt, és Akinek olyan nevet adott, amely minden név fölött való. Az Ő nevére egyszer majd minden térd meghajlik, és minden nyelv vallja, hogy Ő az Úr az Atyaisten dicsőségére. Dicsőséggel és tisztességgel megkoronázott Fejedelem és Szabadító Ő.

Még azzal is gyalázatot hozhatunk Rá, ahogy hirdetjük Őt. Az embert dicsőítjük talentumaival együtt, és azt a benyomást keltjük, mintha Istennek tulajdonképpen hálásnak kellene lennie azért, hogy ilyen ember szolgálja Őt. Azt az elképzelést támasztjuk, mintha az ember mutatna jóakaratot Istennel szemben akkor, amikor bízik benne. Ez nem az az evangélium, amelyet az apostolok hirdettek! Ők azt mondták: „Ti vétkesek vagytok az Úr Jézus Krisztus meggyilkolásában. Ti megragadtátok Őt, és istentelen kezeitekkel keresztre szegeztétek! Isten azonban feltámasztotta Őt a halottaiból, és a maga jobbján megdicsőítette Őt a mennyben. Ő ott van most megdicsőült testben. Szögekkel megjelölt kezében tartja az egész világmindenség királyi pálcáját. És egyszer visszajön majd, és igazságban megítéli a földkerekséget. Ezért tartsatok bűnbánatot, és forduljatok Hozzá hittel. Nincs más lehetőség a megmenekülésetekre. "Nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk" (Csel 4,12).

Bárcsak ilyen látást nyernénk a megdicsőült Emberfiáról! És olyan nyelvet, amely hirdetné a dicsőségek milliárdjait, amelyek homlokát koronázzák! Mert akkor a bűnösök nyilván remegnének, és úgy kiáltanának, mint egykor pünkösdkor „Mit tegyünk, testvérek, férfiak?" (Csel 2,37).



01.31 Ítélkezés és megítélés

         „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" Máté 7,1

...igaz ítélettel...

Vannak, akik egyébként alig tudnak valamit a Bibliáról, mégis jól ismerik ezt a verset, és a legkülönbözőbb módokon alkalmazzák. Még ha valakit kifejezett gonoszságáért bírálnak is, ők jámbor szemforgatással mondják: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek". Más szavakkal: arra használják fel ezt az Igét, hogy vele elhárítsák gonoszságuk megítélését.

Nos, tény az, hogy vannak területek, ahol valóban nem szabad ítélkeznünk, ugyanakkor vannak olyan területek, ahol szükséges ítéletet mondanunk.

Lássunk néhány példát, amikor nem ítélkezhetünk.

- Nem ítélhetjük meg egy-egy ember indokait, tettének mozgató erőit; mivel nem tudhatjuk, hogy amit tesz, miért teszi.
- Nem ítélkezhetünk egy hívő testvérünk szolgálata fölött; ő a maga Urának áll vagy bukik.
- Nem ítélhetjük meg azokat, akiknek lelkiismeretüktől indíttatva kétségeik vannak bizonyos dolgokkal kapcsolatban, amelyek erkölcsileg semlegesek; helytelen volna lelkiismeretüket megsérteni.
- Nem ítélkezhetünk a külső megjelenés alapján, ami a szívben van, az számít.
- És teljesen világosan kerülnünk kell a kemény, kritikus, vádaskodó magatartást. Aki megszokásból bírál, az rossz cégér a keresztyének számára.

Léteznek azonban olyan területek, ahol meg kell ítélnünk a dolgokat és ítélkeznünk kell.

- Meg kell ítélnünk minden tanítást, vajon egybehangzik-e a Bibliával.
- Hogy elkerüljük a felemás igát, világosan meg kell ítélnünk, hogy a másik ember valóban hívő-e vagy sem.
- Keresztyén emberek ítélkezzenek a hívők között felmerülő minden vitás kérdésben, ahelyett, hogy a bíróság elé mennének.
- A helyi gyülekezetnek ítélkeznie kell kiáltó bűnök esetében, és a megtérni nem hajlandó vétkest ki kell zárnia a közösségből.
- A gyülekezet tagjainak meg kell ítélniük, fel kell ismernünk, kik azok a férfiak, akik alkalmasak a különböző szolgálatokra

Isten nem várja el tőlünk, hogy ítélőképességünket a sutba vágjuk, vagy minden erkölcsi és szellemi mértéket feladjunk. Amit Ő megkíván tőlünk, az, hogy ne ítélkezzünk akkor, ha Ő megtiltja az ítélkezést, és hogy igazságosan ítélkezzünk, amikor Ő parancsolja.


01.30 Ingyen, szolgálatként

„Ingyen kaptátok, ingyen adjátok." Máté 10,8

 Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.

A világ egyik legnagyobb hegedűművésze, Fritz Kreisler mondta: „Mikor megszülettem, a zene már benne volt szervezetemben. Ösztönösen ismertem a partitúrákat, még mielőtt az ábécét megtanultam volna. A Gondviselés ajándéka volt ez, nem én dolgoztam meg érte. Ezért tulajdonképpen még köszönetet sem érdemlek a zenéért... A zene túlságosan szent ahhoz, hogy áruba bocsássuk. És azok az őrült fellépti díjak, amelyeket ma híres muzsikusok követelnek, gaztett a társadalom ellen."

Szívükre kellene venniük ezeket a szavakat mindazoknak, akik az Úr ügyében fáradoznak. A Krisztusért való szolgálat az adás szolgálata, nem pedig a kapásé. A kérdés nem az: „Mi hasznom lehet belőle!", hanem sokkal inkább: „Hogyan adhatom tovább az evangélium üzenetét az embereknek a lehető legjobban!" Az Úr szolgálatában sokkal jobb, ha én hozok áldozatot, mintha hasznom van belőlük.

Igaz, hogy „méltó a munkás a maga bérére" (Lk 10,7), és hogy „akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek" (1Kor 9,14). Ez azonban még senkit nem jogosít fel arra, hogy azért, amit ad, bizonyos árat követeljen, arra sem, hogy hatalmas jogdíjat számítson fel valaki egy-egy ének előadásáért. Nem jogosít fel arra, hogy bárki is nagy honoráriumot kérjen egy-egy munkájáért!

Simon mágus pénzért akarta megvásárolni azt a hatalmat, hogy másokkal a Szent Szellemet közölni tudja (Csel 8,19). Valamiféle új jövedelmi forrást látott benne. Emiatt az ő nevét használják mindmáig a vallási kiváltságok pénzért történő adására, vételére (szimónia). Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a vallásos világ ma szimóniával van átitatva.

Ha a pénzt ma kivonnák az úgynevezett keresztyén munkából, akkor a munka nagy része azonnal leállna. De még mindig maradnának az Úrnak hűséges szolgái, akik tovább szolgálnának, erejük fogytáig.

Ingyen kaptuk; ingyen kellene adnunk is. Minél többet adunk, annál nagyobb az áldás, a jutalom - jó, megtetézett mértékkel.


 

01.29 Hálával elfogadni azt, aki vagyok

„Igen, Atyám, mert így láttad jónak." Máté 11,26

 boldogságunk

Csaknem minden ember életében vannak dolgok, amelyeket őmaga sohasem keresett volna, amelyektől szívesen megszabadulna, de amelyeken egyszerűen nem tud változtatni. Ilyenek pl. a testi fogyatékosságok, vagy egy krónikus betegség, amely egyszerűen nem hagy nyugton. Esetleg újra meg újra fellépő idegi zavar vagy kedélybetegség.

Oly sok ember él keserűen és leverten, aki csak arról álmodik, hogy: mi lenne, ha... Ha nagyobb lenne. Ha csinosabb lenne. Ha egy másik családba, másik fajba született volna, vagy más lenne a neme. Ha olyan lenne a testi felépítettsége, hogy a sportban vihetné valamire. Tökéletes egészségnek örvendhetne...

Az a lecke, amit ezeknek az embereknek meg kell tanulniuk, a következő: az igazi békesség titka abban rejlik, hogy amin nem tudunk változtatni, azt fogadjuk el. Isten kegyelme által vagyunk, akik vagyunk. Isten végtelen szeretettel és bölcsességgel tervezte el életünket. Ha mindent olyan tökéletesen meg tudnánk ítélni, ahogyan Ő, akkor mi is pontosan így rendeznénk el a dolgokat. Ezért kellene nekünk is elmondanunk: „Igen, Atyám, mert így látod jónak."

De még egy lépéssel tovább is kell mennünk. Nem szabad mindezeket a dolgokat szelíd beletörődéssel elfogadnunk. Miközben tudjuk, hogy mindezt a Szeretet Istene engedi meg, akkor ezekért hálát szabad adnunk! Pál háromszor is könyörgött azért, hogy Isten távolítsa el a tövist a testéből. Mikor azután az Úr elég kegyelmet adott neki, hogy el tudja viselni a tövist, akkor így kiáltott az apostol: „Legszívesebben tehát az erőtlenségemmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem" (2Kor 12,9).

A szellemi érettség jele, ha az élet látszólag visszás körülményei közepette örvendezünk, és azokat Isten nevelő eszközének tudjuk tekinteni. Fanny Crosby (1823-1915, amerikai ismert evangéliumi énekszerző) életében nagyon korán megtanulta ezt a leckét. Mindössze nyolcéves volt a hathetes korától fogva vak költőnő, amikor az alábbi verset írta:

 

Milyen boldog gyermek vagyok én,
jóllehet, semmit sem látok.
Elhatároztam, hogy magamban
szemlélem majd a világot!

Milyen sok áldást élvezek én,
amilyen másnak nem jutott!
Vakságom miatt sóhajtozni
nem akarok! - Nem is tudok!


 

01.28 Hitbeli nyugalom

"Aki hisz, az nem menekül el!" Ézsaiás 28,16

Minden lehetséges...

A hangsebességnél gyorsabb utazások, a telekommunikáció korszakában, olyan korban, amelyben a jelszó: gyorsan, gyorsan - mint derült égből a villámcsapás, úgy ér bennünket annak tudata, hogy a Bibliában a sietséget igen ritkán hagyja jóvá az Isten. Azért mondom, hogy „ritkán", mert olyan példáink is vannak, mint a tékozló fiú apja, aki elébe futott hazatérő tékozló fiának, hogy világossá tegye, Isten siet megbocsátani a megtérő bűnösnek

Mikor Dávid ezt mondta: „Sürgős volt a király parancsa" (1Sám 21,9), akkor csalárdság bűnében lett vétkes. Az ő szavaival nem igazolhatjuk saját lázas rohangálásunkat.

A tiszta igazság, amit Igénkből világosan kiolvashatunk, az, hogy ha valóban az Úrban bízunk, akkor semmi szükség nincs a sietségre. Még a legsürgősebb feladatainkat is jobban tudjuk elvégezni nyugodt szellemben, mint testi aktivitás megszállottsága által.

Itt van előttünk annak a fiatalembernek a példája, aki nagyon sietett megházasodni. Ha nem siet cselekedni - így gondolkodott -, akkor másvalaki kapja meg a leányt. Az igazság azonban az, hogy ha Isten valóban számára rendelte azt a leányt, akkor senki más nem kaphatja meg őt. De ha nem Isten választotta számára azt a leányt, akkor keservesen tapasztalja meg majd annak a mondásnak az igazságát: „Házasodj sietve - bánd meg nyugalomban."

Másvalaki nagyon siet, hogy ún. teljes idejű evangéliumi szolgálatba lépjen. Azzal érvel, hogy ez a világ tönkremegy, és nem tud várni. Az Úr Jézus viszont nem így érvelt názáreti évei alatt. Megvárta, amíg Isten hívja el a nyilvános szolgálatra.

Túl gyakran sietünk a személyes evangelizációnkban is. Annyira igyekszünk minél több megtérést felmutatni, hogy gyakran leszedjük a gyümölcsöt, még mielőtt megérett volna. Nem engedjük meg a Szent Szellemnek, hogy meggyőzze az illetőt bűneiről. Az ilyen módszerek eredménye a hamis bűnvallások rommezője. Megszívlelendő a Jakab 1,4: „Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet."

Életünk valódi tevékenysége nem a magunk csinálta misszió lázas sietségében áll, hanem az Isten vezérelte aktivitásban, amit az Úrra való nyugodt várakozás erősít meg.


01.27 A munka áldás

„Kihasználva az alkalmas időt." Efézus 5,16

 

Ebben a mostani világban, amelyben az emberek egyre allergiásabbak lesznek a munkára, a keresztyéneknek minden pillanatot ki kell használniuk. Az időt eltékozolni: bűn.

Minden kor emberei hangsúlyozzák a gondos és kitartó munka fontosságát. Üdvözítőnk maga is azt mondja: „Nekünk - amíg nappal van - annak cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat" (Jn 9.4).

Kempis Tamás írja: „Soha ne légy tétlen és rest: foglalatoskodjál mindig olvasással, írással, imádkozással, gondolkodással, vagy másmilyen hasznos munkával a közösség javára."

Amikor C. Campbell Morgant megkérdezték, mi a titka annak, hogy oly eredményesen tudja magyarázni Isten Igéjét, azt válaszolta: "Munka - kemény munka - és ismét csak munka!"

Sohase feledjük, hogy az Úr Jézus, amikor emberként élt, ácsmesterként dolgozott. Életének legnagyobb részét a názáreti ácsműhelyben töltötte.

Pál sátorkészítő volt. Szakmáját kenyérkeresetnek fogta föl.

Téved az, aki a munkát a bűn következményének tekinti. Már a bűneset előtt Isten azért helyezte Ádámot az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt (1Móz 2,15). Az átok csak a fáradságot és a verejtéket tartalmazza, amely a munkával össze van kötve (1Móz 3,19). Még a mennyben is lesz munka, hiszen „szolgái szolgálnak neki" (Jel 22,3).

A munka - áldás. Általa elégítjük ki a kreativitás iránti szükségletünket. Szellemünk és testünk akkor működik a legjobban, ha szorgalmasan és lelkiismeretesen dolgozunk. A bűntől is az őriz meg leginkább, ha valami hasznos foglalatosságot végzünk, mert „a tétlen kezek számára a Sátán mindig talál valami gonosz tennivalót" (Isaac Watts. 1674-1748, angol énekköltő és nevelő). Thomas Wattson pedig ezt mondta: „A restség megkísérti az ördögöt, hogy minket megkísértsen." A becsületes, szorgalmas, lelkiismeretes munka életfontosságú része Krisztusról való bizonyságtételünknek. És munkánk gyümölcsei talán túlélnek bennünket. William James (1842-1910, amerikai filozófus) pedig ezt mondta: „Az élet legnagyobb haszna, ha olyasmire fordítjuk, ami tovább tart, mint maga az élet!"


01.26 A szeretet gyakorlati

„Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást." 1János 4,11

 Szeretet

A szeretetet nem szabad úgy elképzelnünk, mint valami ellenőrizhetetlen és kiszámíthatatlan érzést. Isten parancsolja nekünk, hogy szeressünk, és ez teljesen lehetetlen volna, ha a szeretet valami nehezen megfogható alkalmi hangulat lenne, amely jön és megy, mint pl. egy meghűlés. A szeretet kiterjed érzelmeinkre is, de sokkal inkább az akarat dolga, mint az érzéseké.

Attól az elképzeléstől is őrizkednünk kell, hogy a szeretet a légvárak világához tartozik, és nincs sok köze a mindennapok küzdelmeihez. Minden rózsaillatú, holdfényes óra után a portörlő és az elmosandó edény hetei következnek.

Más szavakkal: a szeretet igencsak gyakorlati! Ha pl. az asztalnál körbekínálnak egy tál banánt, amelyek közül az egyiken fekete foltok vannak, akkor a szeretet azt választja. A szeretet kimossa a mosdót és a fürdőkádat használat után. A szeretet eloltja a villanyt, ha már nincs rá szüksége. Fölszedi az eldobott papírzsebkendőt, és nem lép át rajta közönyösen. A kölcsönkért autót feltölti olajjal és benzinnel, mielőtt visszaadja. A szeretet kiüríti a szeméttárolót anélkül, hogy erre kérni kellene. Nem várat meg senkit. Először másokat szolgál ki, csak azután önmagát. Fölveszi a nyűgös csecsemőt és kiviszi, hogy ne zavarja a gyülekezetet. A szeretet hangosan beszél, hogy a nagyothallók is meghallják. És a szeretet dolgozik, hogy legyen mit adnia másoknak.

A szeretetköpeny szegélye
beleér egészen a porba,
utak, utcák szemetét érinti,
s ha rátapad, türelemmel hordja...
Nem siet föl pihenni a hegyre,
amíg völgyön át vezet az út,
nem önmagának keres nyugalmat,
azt segíti, aki csődbe jut!

https://www.youtube.com/watch?v=-cBlheW8MYc

 


 

01.25 Isten szeretet

„Isten szeretet." 1János 4,8

Isten szeretet

Amikor Krisztus eljött, a szeretet új szavával ajándékozta meg a görög nyelvet: „agapé". A görögöknek már volt szava a barátságra („fília") és az érzéki szerelemre („erosz"), de nem volt szava annak a szeretetnek a kifejezésére, amelyet Isten mutatott meg akkor, amikor egyszülött Fiát adta, és amelyről kívánja, hogy az övéi is ezzel a szeretettel szeressék egymást.

Ez egy másik világnak a szeretete: szeretet új dimenziókkal! Isten szeretetének nem volt kezdete, és nem lehet vége sem. Olyan szeretet ez, amelynek nincsenek határai, amelyet senki nem tud megérteni. Abszolút tiszta, a testi vágyak minden szennyétől mentes. Önfeláldozó, semmi árat nem talál magasnak. Ez a szeretet az adásban fejeződik ki, mert „Úgy szerette Isten a világot, hogy... adta..." (Jn 3,16) és "...ahogyan a Krisztus is szeretett minket és önmagát adta értünk" (1Jn 5,2).

A szeretet szüntelenül a másik ember javát akarja. Kinyújtja kezét a visszataszító ember felé éppúgy, mint a szeretetre méltó felé. Az ellenség felé éppúgy, mint a jóbarát felé. Ezt a szeretetet az ajándékozó jósága hívja elő. Abszolút önzetlen, sohasem vár ellenszolgáltatást, és sohasem zsákmányol ki senkit önmaga hasznára. Nem vezet könyvet az elszenvedett igazságtalanságokról, hanem fátylat borít bántásokra és sérelmekre. A szeretet minden udvariatlanságot kedvességgel viszonoz, és imádkozik jövendő gyilkosaiért. A szeretet mindig másokra gondol.

A szeretet azonban következetes is. Isten megfegyelmezi azokat, akiket szeret. A szeretet nem tudja elviselni a bűnt, mert a bűn káros és pusztító; de a bűnöst meg akarja menteni a pusztulástól.

Isten szeretetének legnagyobb megnyilvánulása egyszülött Fiának odaadása volt, aki értünk meghalt a Golgota keresztjén.

Ki mérhetné föl, hogy szeret az Isten,
Aki miattunk Önmagát zúzta szét,
értünk adta egyszülött Fiát:
bűnösökért a legkedvesebbjét!


 

01.24 Aggódás

„Semmiért ne aggódjatok." Filippi 4,6

 

Oly sok mindenféle akad, amiért aggódhatnánk - ilyenek a rák, szívinfarktus és egy sereg más betegség veszélye; állítólag káros élelmiszer, hirtelen halálos baleset, infláció, bizonytalan jövő, atomháború, gyermekeink sötét jövője, akiknek majd ilyen világban kell felnőniük. A lehetőségek határtalanok.

És mégis azt mondja nekünk Isten Igéje: „Semmiért ne aggódjatok." Isten azt szeretné, hogy gondtalan életet éljünk, és erre okunk is van!

Mindenféle aggodalom felesleges. Az Úr törődik velünk. Kezében elrejtve tart minket. Semmi nem történhet velünk, csak az, amit Ő megenged. Nem vagyunk kiszolgáltatva a vak önkénynek, a véletlennek vagy a sorsnak. Életünket Isten tervezte el, Ő rendezi és Ő vezeti.

Az aggodalmaskodásnak semmi haszna. Soha, egyetlen problémát nem tudtak megoldani, egyetlen válságot elkerülni aggodalmaskodással. Valaki egyszer ezt mondta: „Az aggódás sohasem szünteti meg a holnap fájdalmait, de megfosztja a mát az erejétől."

Az aggodalmak károsak. Az orvosok egyetértenek abban, hogy számos betegséget a gondok, feszültségek és idegeskedések okoznak, mint pl. a gyomorfekélyt.

Az aggodalmaskodás bűn. Aki aggodalmaskodik, „kétségbe vonja Isten bölcsességét, föltételezi Róla, hogy nem tudja, mit csinál. Kétségbe vonja Isten szeretetét; azt állítja, hogy Isten nem törődik velünk. Kétségbe vonja Isten erejét, azt állítva, hogy Isten sem tud megbirkózni azokkal a körülményekkel, amelyek a gondokat okozzák."

Gyakran még pozitív hatást is tulajdonítunk gondjainknak. Amikor egy férj megpróbálta lebeszélni feleségét szüntelen aggodalmaskodásáról, az asszony így felelt: „Ha nem aggodalmaskodnék szüntelen, akkor nyilvánvalóan nem intéződne el semmi." Aggódásunktól csakis úgy szabadulhatunk meg, ha azt mint bűnt valljuk meg, és elítéljük. És akkor bizalommal mondhatjuk:

 

Nem aggaszt az, hogy mit hoz a holnap,
Megváltóm azt kezében tartja,
ha gond és bánat súlya nyomna is,
segít hordozni az Ő szent karja.
Nem aggaszt hát, hogy mit hoz a holnap,
mért cipelném már most annak terhét,
mért okoznék bánatot az Úrnak,
Aki adja erejét s kegyelmét!


01.23 Neki kell növekednie!

„És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek!" Jeremiás 45,5

Senki se állíthatja egyidejűleg, hogy ő maga nagy, és hogy Krisztus dicsőséges /James Denney/

Még az Úrért való munkának is van egy igen alattomos kísértése: „Naggyá lenni" - nevünket az újságban látni vagy a rádióban hallani. Ez igen veszélyes csapda. Megfosztja Krisztust a dicsőségtől, minket pedig a békességtől és az örömtől.

C. H. Mackintosh mondotta: „Mindig rendkívül nagy veszélyt jelent, ha egy ember vagy a műve ismertté lesz. Bizonyos lehet benne, hogy a Sátán elérte célját, ha a figyelem bárkire vagy bármire irányul, és nem az Úr Jézusra magára. Talán a munkát a legegyszerűbben kezdték, de ha nem volt a munkásban szent éberség és lelkület, s ő, vagy munkája gyümölcse fölkeltette az általános érdeklődést, akkor könnyen az ördög csapdájába esik. A Sátán állandó célja, hogy az Úr Jézust megfossza dicsőségétől. És ha ezt a célját valamilyen, látszólag keresztyén munka által éri el, akkor - átmenetileg - még nagyobb győzelmet aratott." Jól fejezte ki ezt Denney (James 1856-1917, skót teológus) is: „Senki se állíthatja egyidejűleg, hogy ő maga nagy, és hogy Krisztus dicsőséges."

Önmagunkat fosztjuk így ki. Valaki egyszer azt mondta: „Nem ismertem meg addig az igazi békességet és valóságos örömöt az Úr szolgálatában, amíg már nem akartam nagy lenni."

Ha arra törekszünk, hogy naggyá legyünk, ezzel a Sátán támadásainak óriási céltáblájává tesszük magunkat. Ismert személyiség bukása sokkal nagyobb szégyent hoz Krisztus ügyére.

Keresztelő János minduntalan elutasította magától a nagyságnak még a gondolatát is. Jeligéje ez volt: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem" (Jn 3,30).

Mi is üljünk le a legalsó helyre, míg az Úr maga nem hív, hogy üljünk följebb. Mindnyájunk számára ajánlatos az alábbi imádság: „Hadd legyek én kicsiny és ismeretlen, akit csak egyedül Krisztus szeret és értékel."


01.22 Felöltözve Isten igazságosságába

"Nem vett észre Jákóbban hamisságot, nem látott gonoszságot Izráelben." 4Mózes 23,21

 

Bálám, a megvásárolt próféta, hatalmas igazságot mondott ki, amikor azt mondta, hogy a mindent látó Isten nem lát bűnt Izráel népében. Ami akkor Izráelre nézve érvényes volt, az csodálatosképpen érvényes a mai hívő ember számára is. Amikor Isten rátekint, egyetlenegy bűnt sem fedez föl benne, ami miatt örök halállal kellene büntetnie őt. A hívő ember „Krisztusban" van. Ez azt jelenti, hogy Krisztus teljes érdemében és tökéletességében áll Isten előtt. Isten pontosan úgy fogadja, mint egyetlen szeretett Fiát. Ez különleges jóindulat és kedvezés helyzete, amelyen nem lehet javítgatni, és ami sohasem ér véget. Isten, egyetlen bűnt sem talál abban, aki a Krisztusban van!

Hadd illusztráljuk ezt azzal, amit egy angol a Rolls-Royce-ával kapcsolatban átélt. Szabadságon volt Franciaországban, amikor a hátsó tengely eltört. A helybeli műhelyben nem tudták pótolni a tengelyt, ezért telefonáltak Angliába. A vállalat pedig nemcsak új hátsó tengelyt küldött, hanem két szerelőt is, akik gondoskodtak a tengely gondos és szakszerű beépítéséről. Az angol férfi folytatta szabadságos körútját, azután visszatért Angliába. Várta a cég számláját, de hónapok teltek el, és nem küldtek semmit. Végül írt a vállalatnak, pontosan leírta az egész esetet, és kérte, hogy küldjék el a számlát. Hamarosan megkapta a választ a Rolls-Royce-tól a következő tartalommal: „Gondosan átvizsgáltuk irattárunkat, és sehol egyetlen utalást nem találtunk arra, hogy egy Rolls-Royce-nak valaha is eltört volna a hátsó tengelye." (Ti. ennek az autónak örökös garanciája van.)

Isten is gondosan átvizsgálhatja irattárát, és a hívőknél egyetlen olyan bűn említését sem találja, amely miatt az ítéletre kellene küldenie őket. A hívő ember elfogadhatóvá vált Isten számára „ama Szeretettben". Tökéletes lett a Krisztusban! Felöltözött Isten igazságosságába, az abszolút tökéletes Isten előtt.


01.21 Megengedő akarat


„Saultól viszont eltávozott az Úr Szelleme, és rossz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött.'' 1Sámuel 16,14

 

Vannak olyan versek a Bibliában, amelyek látszólag rossz cselekedeteket tulajdonítanak Istennek. Mikor például Abimelek három évig uralkodott Izráelben, akkor „Isten egy gonosz szellemet küldött Abimelek és Sikem polgárai közé" (Bír 9,23). Aháb király idejében Mika így szólt az istentelen királyhoz: „Íme, így adott az Úr hazug szellemet valamennyi prófétád szájába" (1Kir 22,23). Jób pedig az Úrnak tulajdonította valamennyi veszteségét, amikor ezt mondta: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk" (Jób 2,10). És az Úr maga is így szól az Ézsaiás 45,7-ben: „...én szerzek békességet, én teremtek bajt."

Másfelől tudjuk, hogy Isten, éppen mert szent, nem cselekedhet gonoszt, és nem is hagyhatja büntetlenül azt. Semmiféle bűn, betegség, szenvedés vagy halál nem az Úrtól származik. Ő világosság, és nincs benne semmi sötétség (1Jn 1,5). Elképzelhetetlen, hogy olyasminek az okozója legyen, ami ellentmond tökéletességének.

Egyéb igehelyekből kiderül, hogy a Sátán a betegség, szenvedés, szerencsétlenség és rombolás okozója. Jób veszteségeit és rettenetes fájdalmait a Sátán okozta. Az Úr Jézus mondotta, hogy a meggörnyedt asszonyt tizennyolc éven át a Sátán kötözte meg (Lk 13,16). Pál úgy beszélt a testébe adatott tövisről, mint „a Sátán angyalá"-ról (2Kor 12,7). Az emberiség minden szenvedése mögött a Sátán a mozgató erő.

De hogyan egyeztethetjük össze mindezt azokkal az igeversekkel, amelyek Istenről, mint a gonosz okozójáról beszélnek? A magyarázat egyszerű: a Biblia gyakran Isten cselekedetének mondja azt, amit Isten megtörténni enged. Különbség van Isten „direkt" (cselekvő) és „permissziós" (megengedő) akarata között. Gyakran megengedi, hogy az Övéi olyan tapasztalásokat éljenek át, amelyeket önmagától sohasem rendelt volna számukra. Megengedte, hogy Izráel negyven évig vándoroljon ide-oda a pusztában, holott direktív akarata az volt, hogy - ha engedelmeskednek neki - sokkal hamarabb érkezzenek az ígéret földjére.

De még ha Isten meg is engedi a démonok és emberek munkálkodását, az utolsó szó mégis mindig az övé. Mindent úgy irányít, hogy az az Ő dicsőségére és azoknak áldásul szolgáljon, akiknek azt az eseményt át kell élniük.


01.20 Halászni tilos

          „Bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg." Zsidók 10,17

Ha megvalljuk bűneinket...

A Szentírás egyik legdrágább és legmegnyugtatóbb igazsága az, hogy a Krisztus vére által befedezett bűnöket Isten elfelejti.

Mérhetetlen csoda, amikor olvassuk: „Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket" (Zsolt 103,12). Elmondhatjuk Ezékiással: „Hátad mögé dobtad minden vétkemet" (Ézs 38,17). Lélegzetünk is eláll, ahogy halljuk az Urat: „Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt" (Ézs 44,22). De még ennél is csodálatosabb, amit a Zsidók 10,17-ben olvasunk: „Bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg."

Ha megvalljuk bűneinket, Isten nemcsak megbocsátja, hanem azonnal el is felejti azokat. Nem túlozzuk el az igazságot, ha azt mondjuk, hogy bűneinket azonnal beleveti az ő feledése tengerének mélyébe. Szolgáljon illusztrációképpen egy hívő ember tapasztalata, aki ide-oda hullámzó küzdelmet folytatott egy szokássá vált bűnével. Egyik gyönge pillanatában újra engedett a kísértésnek. Azonnal az Úr színe elé sietett és kifakadt: „Uram, már megint megtettem azt." És akkor mintha hallotta volna, hogy az Úr ezt mondta: „Mit tettél meg újra?" - Amit a történet ezzel mondani akar, az világos: Isten a bűnvalláskor a másodperc tört része alatt már mindent el is felejtett.

Drága ellentmondás az, hogy a mindentudó Isten tud felejteni. Egyfelől Ő mindent tud. Megszámlálja a csillagokat, és mindegyiket a nevén nevezi. Számon tartja küzdelmeinket és könnycseppjeinket. Számon tart minden verebecskét, fejünk minden hajszálát, és mégis elfelejti azokat a bűnöket, amelyeket megvallunk és elhagyunk. Dávid Seamands mondotta: „Nem tudom, hogyan képes Isten mindentudása felejteni, de azt tudom, hogy bűneimet elfelejti."

És még egy utolsó gondolat! Joggal emlegetik azt a mondást, hogy amikor Isten valamit megbocsát és elfelejt, akkor a tenger partján, amelynek mélyére bűneinket vetette, felállít egy táblát ilyen felirattal: „Halászni tilos!" Nem szabad kihalásznom a magam bűneit, vagy a mások bűneit, amelyeket Isten elfelejtett.


01.19 Megvallás, megbocsátás, megtisztítás

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." 1János 1,9

 

Ennek az Igének a biztatása nélkül lehetetlen volna keresztyén életünkben előrehaladnunk. Minél inkább növekedünk a kegyelemben, annál mélyebb tudatára ébredünk mindenestől bűnös voltunknak. Szükségünk van arra, hogy azonnal megtisztuljunk bűneinktől, különben szüntelen bűntudatra és állandó levertségre volnánk ítélve.

János azt mondja itt, hogy a megoldás a bűnök megvallásában van. A hitetlen ember elnyeri a bűneiért járó büntetés bírói elengedését a Jézus Krisztusban való hit által. A hívő ember pedig elnyeri az Atya bocsánatát a bűnvallás után.

A bűn Isten gyermekeinek az életében megszakítja a közösséget Istennel, és ez a szakadás meg is marad mindaddig, amíg a bűnös ember be nem vallja és el nem hagyja bűneit. Ha megvalljuk, akkor Isten hűséges marad Igéjéhez: megígérte, hogy megbocsát. És igazságos marad mégis, mert Krisztus váltságműve a kereszten megteremtette az alapot erre.

Ez a vers tehát azt jelenti, hogy ha megvalljuk bűneinket, minden följegyzés kitöröltetik a nyilvántartásból, teljesen megtisztulunk, helyreáll az Istennel való közösség csodálatos légköre.

Mihelyt tudatára ébredünk annak, hogy bűn van az életünkben, azonnal Isten színe elé járulhatunk, néven nevezhetjük azt, elítélhetjük, és teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy az megbocsátatott.

De hogyan lehetünk bizonyosak ebben? Ha érezzük a bűnbocsánatot? Nem, egyáltalán nem érzés kérdése. Tudjuk, hogy Isten nekünk megbocsátott, mert Igéjében megmondta. Az érzések megbízhatatlanok, Isten Igéje azonban megbízható.

Tegyük fel azonban, hogy valaki azt mondja: „Tudom, hogy Isten megbocsátott nekem, de én nem tudok magamnak megbocsátani." Ez igen kegyesen hangzik, valójában azonban Istent gyalázza meg vele az ember. Ha Isten megbocsátott, akkor azt akarja, hogy ezt a bűnbocsánatot hit által elfogadjam: örüljek neki, és mint megtisztított edény szolgáljak Neki.


01.18 Válasz e világ problémáira

„Az én országom nem e világból való; ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának..." János 18,36

 

Önmagában az a tény, hogy Krisztus országa nem e világból való, elegendő ahhoz, hogy engem távol tartson e világtól. Ha politikai tevékenységet folytatok, azzal kifejezem bizalmamat a politikai rendszer iránt, hogy az meg tudja oldani a világ problémáit. De – őszintén szólva - nincs meg bennem ez a bizalom, mert tudom, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van" (1Jn 5,19).

A politika kétséget kizáróan bebizonyította azt, hogy képtelen a társadalmi problémák megoldására. Intézkedései nem mások, mint ragtapaszok a gennyező sebekre: nem hatolnak le a fertőzés gyökeréig. Tudjuk, hogy beteg társadalmunk alapvető baja a bűn. Ezért nem is tekinthető komoly gyógyszernek az, ami nem tud magával a bűnnel leszámolni.

Ez tehát a sorrendiség kérdése. Politikai tevékenységbe fektessem be az időmet, vagy pedig ugyanezt az időt az evangélium terjesztésére fordítom? Az Úr Jézus válaszolt erre a kérdésre, amikor azt mondta: „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát" (Lk 9,60). Krisztus ismertté tétele a legfontosabb, mivel Ő a válasz e világ problémáira.

„Hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására" (2Kor 10,4). S mivel ez valóban így van, arra a belátásra jutunk, hogy a nemzeti és nemzetközi történelemre nagyobb befolyással lehetünk imádsággal és Isten Igéjének hirdetésével, mint bármilyen politikai tevékenységgel.

Egy közéleti személyiség mondotta egyszer, hogy a politika már lényénél fogva romlott. És figyelmeztetésként hozzátette: „A gyülekezet ne feledkezzék el tulajdonképpeni feladatáról, és ne lépjen az emberi erőfeszítések területére, ahol szükségszerűen nyomorúságos figurát mutat.. Ha ilyesmibe keveredik, elveszíti létalapjának tisztaságát."

Ebben az üdvkorszakban Istennek terve az, hogy a nemzetek közül kihív egy népet az ő nevéért (vö. Csel 15,14). Ahelyett, hogy ezt a romlott világot az emberek számára lehetőleg elhordozhatóvá és kényelmessé tegye, arra törekszik, hogy embereket mentsen ki ebből a világból. Én pedig azzal legyek elfoglalva, hogy Istennek ebben a dicsőséges szabadító vállalkozásában Vele együtt munkálkodjam.

Amikor megkérdezték az Úr Jézust, hogyan cselekedhetnek Istennek tetsző dolgokat, azt válaszolta, hogy az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyenek abban, akit Ő elküldött (Jn 6,28-29). A mi feladatunk tehát az, hogy embereket hitre vezessünk!


 

 

01.17 Mindennapi szolgálat


„Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek." Efézus 6,7

 Jóakarattal szolgáljatok

Pálnak a rabszolgákhoz szóló utasításai (5-8. v.) rendkívül jelentőségteljesek mindazok számára, akik Jézus Krisztus szolgái akarnak lenni.

Először is megmutatják, hogy még a legalantasabb munkát is végezhetjük Isten dicsőségére. Azok a rabszolgák, akiknek Pál ezeket írta, talán padlót súroltak, ebédet főztek, mosogattak, gondozták a háziállatokat, vagy a mezőn dolgoztak. Az apostol mégis azt mondja, hogy ezeket a mindennapos kötelességeiket mint a „Krisztusnak" végezhetik (5. v.), hogy a rabszolgák e munkáknál „Krisztus szolgáiként cselekedjék Isten akaratát" (6. v.), hogy ők ilyenkor „az Úrnak szolgálnak" (7. v.), és hogy végül „ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól" (8. v.).

Túl könnyen elkövetjük azt a hibát, hogy különbséget teszünk „világi" és „lelki-szellemi" munka között. A hét munkanapjai során végzett munkánkat „világinak" mondjuk, míg az igehirdetést, bizonyságtételt és bibliai tanítást „szellemi-lelki" munkának tartjuk. Pedig Igénk arra tanít, hogy a keresztyén ember számára nem létezik ilyen különbségtétel. Ennek tudatában erősítette fel egy prédikátor felesége a konyha falára, közvetlenül a mosogató fölé a következő mondást: „Itt naponta háromszor istentisztelet."

Egy szolga ilyen magatartással
a robotmunkát megszentelheti.
Néked söpri tisztára szobáját,
és nemesek lesznek tettei!

(George Herbert, 1593-1633, anglikán lelkész és költő)

És még egy további drága igazságot is megtanulunk ebből, ugyanis azt, hogy legyen bár valaki nagyon alacsony társadalmi helyzetben, a keresztyén élet dicsőséges áldásaiból és jutalmaiból nincs kizárva. Talán egész életében soha nincs alkalma munkaruháját mérték utáni öltönyre fölcserélni, de ha a munkája jó minőségű, és ezzel Krisztust dicsőíti, akkor teljes és gazdag jutalmat nyer. „Mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad" (8. v.).

Ha ebben hiszünk, elmondhatjuk George Herberttel együtt az imát:

Istenem, Királyom, taníts meg arra,
hogy mindenben Téged lássalak!
Ha bárkinek bármit is teszek meg,
abban is csak Téged áldjalak!

Ef.6. 5 Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. 6 Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, 7 jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; 8 mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad. 


01.16 Második lehetőség


„Az Úr Igéje másodszor is szólt Jónáshoz." Jónás 3,1

 

Ebből az üzenetből reménység és ígéret sugárzik. Ha valaki csődöt mond, ez Isten számára még nem ok arra, hogy most egyszerűen leírja őt.

Az Ige kíméletlen realizmussal írja le Dávid vétkeit. Amikor olvassuk, vele együtt porba ülünk, és szégyen borít el bennünket. Dávid azonban teljesen összetört az Úr előtt, és megtanulta gyökeresen megbánni bűneit. Az Úr pedig megbocsátott neki, nem vetette el magától, és helyreállította, hogy újra tudjon gyümölcsöt teremni.

Jónás nem volt hajlandó teljesíteni az Úrtól való missziói küldetését, és végül egy nagy cet gyomrába került. Ebben az élő tengeralattjáróban tanult meg engedelmeskedni. Amikor Isten másodszor is megszólította, elment Ninivébe, hirdette a közvetlenül bekövetkező ítéletet, és megélte, hagy az egész város mély bűnbánatot tartott.

János Márk szépen kezdett Pállal és Barnabással, de azután hirtelen kiszállt a munkából és hazament. Isten azonban nem hagyta cserben. Márk ismét visszatért a küzdelembe, visszanyerte Pál bizalmát, és Isten elhívta arra, hogy megírja a soha csődöt nem mondó Szolga evangéliumát.

Péter, miután rendíthetetlen hűségéről biztosította az Urat, mégis megtagadta Őt. Emberek leírták volna azzal, hogy a törött szárnyú madár a jövőben nem fog magasan repülni. Isten azonban nem írta le, és Péter ennek utána magasabban szárnyalt, mint valaha. Pünkösdkor egyszerre több, mint 3000 ember előtt nyitotta meg Isten országának ajtaját. Fáradhatatlanul dolgozott, és többször szenvedett üldöztetéseket. Megírta a nevét viselő két levelet, és végül az Úr szolgálatában eltöltött életét mártírhalál koronázta meg.

Ami tehát a szolgálatot illeti, Isten (sokszor) második lehetőséget is ad. Nem végez valakivel csak azért, mert az illető csődöt mondott. Valahányszor megtört szívű, bánkódó embert talál, lehajlik hozzá, hogy bukott harcosának a fejét újra fölemelje.

Ezzel természetesen semmiképpen nem akarjuk igazolni a bűnt vagy a csődöt. Az összetörettetés és a lelkiismeret-furdalás legyen elég az elrettentéshez.

Nem akarjuk azt sem mondani, hogy Isten a bűneit meg nem bánó bűnösnek is ad második lehetőséget. A halál félelmetes véglegességet jelent. Aki bűneiben hal meg, annak szól a rettenetes mondat: „Ha ledőlt a fa..., ugyanazon a helyen marad, ahová ledőlt" (Préd 11,3).


01.15 Szabadon rabszolga

„Mert ti, testvérem, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak." Galata 5,13

Hívj segitségül...

A szabadság Isten gyermekének egyik felbecsülhetetlenül értékes tulajdona. Akit a Fiú megszabadított, az valósággal szabad. Csakhogy felelős szabadságra vagyunk elhíva, nem pedig féktelenségre.

A gyermekek szabadok akarnak lenni az otthoni élet korlátaitól. A felnőttek szabadok akarnak lenni házastársuktól. Sokan hadakoznak az ellen, hogy rendszeres munka korlátozza életüket. Mindez azonban nem az a szabadság, amelyre mi elhívattunk.

A csillagoknak nem áll szabaságukban, hogy elhagyják pályájukat és a világűrben kószáljanak. A vonatnak sem, hogy elhagyja a síneket, és keresztül-kasul kóborolja a vidéket. A repülőgépnek sem, hogy elhagyja előre megállapított légi folyosóját; biztonsága attól függ, hogy a pilóta engedelmeskedik-e az előírásoknak.

Jowett (John Henry, 1864-1923, angol, egy ideig New Yorkban munkálkodó igehirdető) mondja erről: „Nincs olyan terület, ahol a törvénytelenség szabadságot jelentene. Akármilyen irányba indulunk is, el kell fogadnunk bizonyos kötöttséget, ha szabadságot akarunk. A zenésznek meg kell hajolnia az összhangzat törvényei előtt, ha azt akarja, hogy muzsikája szép legyen. Az építésznek alá kell vetnie magát a nehézségi erő törvényeinek, mert különben fáradozásának nem ház, hanem romhalmaz lesz az eredménye. És ugyan, miféle szabadságot élvez az az ember, aki szüntelen vétkezik az egészség törvényei ellen? Mindezeken a területeken a törvényszegés elnyomorodást jelent, az engedelmesség azonban szabadságot."

Való igaz, hogy a hívő ember szabad a törvénytől (Róm 7,3). Ez azonban nem jelenti azt, hogy törvényszegő lehet. Most törvény szerint össze van kötve Krisztussal, a szeretet kötelékei által, és köteles engedelmeskedni az Újszövetségben található isteni parancsoknak.

A hívő ember egyrészt szabad a bűn rabszolgaságától (Róm 6,7.18.22), másrészt azonban Isten és az igazságosság rabszolgája.

A hívő ember szabad minden embertől (1Kor 9,19), másrészt azonban minden ember szolgája legyen, hogy minél többeket megnyerjen.

De - nem szabad arra, hogy a szabadságát a gonoszság eltakarására használja (1Pt 2,16). Nem szabad arra, hogy a test vágyait kielégítse (Gal 5,13); hogy másokban megütközést keltsen (1Kor 8,9); hogy az Úr Jézus nevére gyalázatot hozzon (Róm 2,23-24)! Nem szabad arra, hogy szeresse a világot (1Jn 2,15-17); és, hogy a benne lakó Szent Szellemet megszomorítsa (1Kor 6,19).

Nem talál az ember beteljesedést és békét, ha a boldogságról alkotott saját elképzeléseit igyekszik megvalósítani. Csak akkor, ha magára veszi Krisztus igáját, és Tőle kezd el tanulni. „Az Ő szolgálata tökéletes szabadság."


01.14 Dúsgazdag koldusok

„Minden a tietek." 1Korintus 3,21-23

örök élet

A korintusi „szentek" emberi vezető személyiségek fölött vitáztak a gyülekezetben. Voltak, akik Pált tartották eszményképüknek, másoknak Apollós volt a kedvencük. Ismét mások úgy gondolták, hogy Kéfás az, aki mindezek fölött áll. Pál tisztázza előttük, milyen nevetséges az, hogy választásukat egy emberre korlátozzák, holott minden az övék. Tehát ahelyett, hogy azt mondanák: „Apollós az enyém", inkább mondják azt, hogy „Pál, Apollós és Kéfás, mind az enyémek".

Kiváltképpen érvényes ez az Ige ma. Tévelygünk, ha Luther, Kálvin, Wesley, Booth, Darby vagy valaki más nagy személyiség kizárólagos követőinek mondjuk magunkat. Mindezek a férfiak a mieink, és mi örvendezhetünk annak a világosságnak, amely valamennyiükből árad felénk. De sohase legyünk csupán egyetlen ember követői.

De nemcsak az Úr szolgái a mieink. A világ is a mienk. Isten örökösei és Krisztus örököstársai vagyunk. Egy napon visszatérünk majd, és az Úr Jézussal együtt uralkodunk a világ fölött. A közbenső időben itt a földön meg nem tért emberek uralkodnak, mintha a világ az övék lenne. De ez nem így van. Ők egyszerűen e világ ügyvezetői, akik igazgatják mindama napig, amikor majd mi birtokba vesszük.

Az élet a mienk! Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy életünk van, inkább azt jelenti, hogy mienk a minden mértéken túláradó örök élet, magának Krisztusnak az élete. Életünk nem semmiség, hanem: értelmes, célratörő és csodálatosan hasznos.

És mienk a halál is. Nem vagyunk egész életünkön át a szolgaság halálfélelmének alávetve. A halál számunkra Isten követe, aki lelkünket a mennybe viszi. Ezért „a meghalás nyereség" (Pál). És mindezeken felül mi Krisztuséi vagyunk, Krisztus pedig az Istené. Ha mindezt végiggondolom, emlékeznem kell Guy King sajátos megjegyzésére: „Milyen dúsgazdag koldusok vagyunk!"


 

01.13 Az Úr ad erőt

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." Filippi 4,13

Mindenre van erőm...

Az ilyen igeverset könnyen félreérthetjük. Elolvassuk, és azonnal eszünkbe jut százféle dolog, amit képtelenek vagyunk megtenni. Pl. valami fizikai erőfeszítés, amely emberfölötti erőt igényel. Vagy gondolunk valamilyen nagy szellemi teljesítményre, amely messze felülhaladja képességünket. Így azután ezek a szavak gyötrelemmé lesznek számunkra vigasztalás helyett.

Valójában ez az igevers valami mást jelent, mégpedig azt, hogy az Úr erőt ad nekünk mindannak elvégzésére, amit Ő kíván tőlünk. Az Ő akaratának körén belül nincs lehetetlenség.

Péter ismerte ezt a titkot. Tudta, hogy - egyedül önmagára hagyatkozva - képtelen lenne a víz tetején járni. De azt is tudta, hogy megteheti, ha azt az Úr parancsolja. Mihelyt Jézus Krisztus kimondta: „Jöjj!", Péter kiszállt a csónakból és elindult a víz tetején az Úr felé.

Normális körülmények között parancsomra egyetlen hegy sem ugrik a tengerbe. De ha ez a hegy akadályt képez köztem és az Isten akaratának teljesítése között, akkor elmondhatom: „Hegy, állj félre!", és megtörténik.

Végső soron tehát kimondhatjuk, hogy amit Isten parancsol, arra képessé is tesz! Ezért ad erőt nekünk mindenféle próbatétel elviselésére. Képessé tesz arra. hogy minden kísértésnek ellenálljak, és minden terhet elhordozzak. Megerősít, tisztává teszi gondolatvilágomat, tiszta indítékokkal ajándékoz meg, hogy mindig azt tegyem, ami az Ő szívének kedves.

Ha pedig nem kapok erőt, hogy valamit véghezvigyek, ha fenyeget a fizikai, vagy belső összeomlás, akkor föl kell tennem magamnak a kérdést, nem tértem-e el valahol az Isten útjáról, nem mentem-e a magam vágyai után? Lehetséges Istenért munkálkodni anélkül, hogy az Isten műve lenne. Az ilyen munkálkodást nem kíséri az Ő erőt adó ígérete.

Fontos tehát tudnunk, hogy Isten elvégzett akaratának folyamában haladunk-e előre. Ha igen, akkor örvendezhetünk és bízhatunk abban, hogy az ő kegyelme megtart és megerősít.


01.12 Mindent úgy kaptunk

„Mid van, amit nem kaptál?" 1Korintus 4,7

 

Ez jó kérdés, mert leszállít bennünket igazi nagyságunkra. - Ugyanis egyáltalán semmink nincs, amit ne kaptunk volna.

Külső és belső adottságainkat születésünkkor kaptuk. Külső megjelenésünket és értelmi képességeinket távolról se tudjuk befolyásolni, így nem is büszkélkedhetünk ezekkel.

Mindaz, amit tudunk, tanulásunknak köszönhető. Mások töltöttek be bennünket információval. Gyakran hisszük, hogy önállóan valami egészen új gondolatunk támadt, aztán rájövünk, hogy már vagy húsz éve olvastuk egy könyvben. Emerson (1803-1882, amerikai szerző és költő) mondta öngúnnyal: „Legjobb gondolataimat a klasszikusok ellopták."

És hogy állunk a talentumokkal? Némelyik talentum biztosan benne van a családban. Mi felkészülés és gyakorlat által kifejlesztettük. De a döntő az, hogy nem önmagunkból származnak, ajándékba kaptuk őket.

Pilátust felfuvalkodottá tette hatalma, de az Úr figyelmeztette: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha nem felülről adatott volna neked" (Jn 19,11).

Végső soron minden lélegzetvételünk Isten ajándéka. Ezért folytatja így Pál apostol a korintusiakhoz intézett kérdését: „Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (1Kor 4,7).

Például Harriet Beecher Stowe (1811-1896) elutasított minden elismerést a „Tamás bátya kunyhója" megírásáért: „Hogy én lennék a »Tamás bátya kunyhója« szerzője? Nem, semmi hatalmam nem volt a történet fölött! Az Úr írta, én pedig egyszerű eszköz voltam kezében. Az egész történet megjelent előttem a gondolataimban, egyik kép a másik után, és én szavakba foglaltam Őket. Egyedül Istené a dicsőség."

Ha állandóan szemünk előtt van, hogy semmink sincs, amit ne kaptunk volna, akkor védve vagyunk a dicsekvéstől és az öntömjénezéstől, és eljutunk odáig, hogy Istennek adjuk a dicsőséget mindazért a jóért, ami bennünk van, vagy amit véghezvittünk.

Ezért hát: „Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem - így szól az ÚR!" (Jer 9,22-23).


01.11 Ítélkezés

„... hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást." Máté 18,16

 

A Biblia szerint minden kijelentést két vagy három tanúnak kell megerősítenie, hogy valaki érvényes ítéletet hozhasson. Ha ezt az alapelvet követnénk, problémák egész tengerét kerülhetnénk el.

Természetes hajlamunk oda vezet, hogy csak az egyik felet hallgatjuk meg, és mindjárt ítélkezünk. Oly meggyőzően hangzik, hogy azonnal elnyeri rokonszenvünket. Később tudjuk csak meg, hogy az illető a dolognak csak egyik oldalát mondta el. Ha meghalljuk a másik oldalt is, világossá válik előttünk, hogy az első személy a tényeket eltorzította vagy legalábbis a maga javára kiszínezve adta elő. Itt ismerjük fel igazán a Példabeszédek 18,17 igazságát: „Igaznak látszik az, aki először szól a perben, de sorra kerül ellenfele is, és megcáfolja." Ha ítélünk anélkül, hogy az ügy valamennyi tényezőjével megismerkedhetnénk, igazságtalanabbul cselekszünk, mint a világ jogrendszere, és érvényes ránk a Példabeszédek 18,13: „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják és megpirongatják."

Amikor Cibá azt közölte Dáviddal, hogy Méfibóset a trónjára tör, azt Dávid minden további nélkül elhitte, és Cibának adta Méfibóset minden vagyonát (2Sám 16,1-4). Később azonban Méfibósetnek megadatott a lehetőség, hogy a királynak elmondja a valóságot. Ekkor Dávid belátta, hogy döntését a kellő bizonyítékok nélkül hozta.

Az Úr is elismerte ezt az alapelvet. Azt mondta: az Ő önmagáról szóló tanúságtétele nem elég (Jn 5,31). Ezért előadott négy további tanúbizonyságot: Keresztelő Jánost (5,32-5), az Ő cselekedeteit (36. v.), az Atya Istent (37-38. v.) és a Szentírást (39-40. v.).

Ha nem igyekszünk elegendő és megfelelő tanúbizonyságról gondoskodni, akkor szíveket törhetünk össze, emberek jó hírét tehetjük tönkre, gyülekezetekben kelthetünk meghasonlást, és megronthatunk barátságokat. Kövessük Isten Igéjét, mert így az igazságtalanságok és lelki sebek okozását kerülhetjük ki.


 

01.10 Hosszútávfutás

„…állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát." Zsidók 12,1

Állhatatossággal

Sokaknak túl eszményi nézetük van a keresztyén életről. Úgy gondolják, hogy az élmények sorozatából áll. Keresztyén könyveket és folyóiratokat olvasnak, személyes bizonyságtételeket hallanak különböző drámai megtapasztalásokról. Mindebből arra következtetnek, hogy az egész élet ilyenekből áll. Ott nem léteznek problémák, fájdalmak, megpróbáltatások és tanácstalanságok. Nincs helye a kemény munkának, a napi taposómalomnak, egyhangú küzdelemnek. Ha azután életük nem egyezik ezzel az elképzeléssel, akkor elcsüggednek, illúziójukat vesztik, és elvonási tünetektől szenvednek.

A valóság azonban a következő: a keresztyén élet túlnyomó része „a látszólag kicsiny dolgoknak szívós állhatatossággal végzése". Pontosan ezt tapasztaltam meg én is. Hatalmas tömegű kellemetlen aprómunka, fegyelmezett tanulmányozás hosszú órái, szolgálat nyilvánvaló eredmények nélkül. Olykor felmerült a kérdés: „El tudok-e érni egyáltalán valamit?" És éppen akkor ajándékozott meg az Úr bátorító jellel, csodálatos imameghallgatással, vezetésének világos Igéjével. És ekkor megerősödtem, és ismét tovább tudtam menni egy darabig.

A keresztyén ember élete nem 50 méteres vágtázás, hanem hosszútávfutás, és kitartásra van szükségünk, hogy végigfussuk. Fontos a jó rajt, de legfontosabb - amin az egész múlik - a kitartás, amelynek segítségével átfutunk a dicsőség tündöklő célján.

Énóknak mindörökre kitüntető helye van az állhatatosság évkönyveiben. Képzeljük csak el! - Istennel járt 300 éven át (1Móz 5,22). De ne gondoljuk, hogy ezek a zavartalan öröm és zavartalan lelkesedés évei voltak, ő is elviselte a maga részét próbatételekben, tanácstalanságban, sőt üldöztetésben is. De nem fáradt bele a jó cselekvésébe. Állhatatos maradt mindvégig.

Ha olykor az a kísértés környékez, hogy hagyjuk abba, emlékezzünk meg a Zsidók 10,36-ról: „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret."

A nemes élet nem fénykoszorú,
nem villámgyorsan megnyert győzelem,
hanem, hogy napok egymásutánján
az Isten akaratát megtegyem!


 

01.09 Hétköznapi hit

Mindig arra kell törekedned, hogy boldogok legyenek azo akiket szeretsz...„...elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg..." 1Timóteus 5,4

Talán ismerjük a mondást: „Otthon ördög, kifelé szent." Azt jelenti, hogy valaki a kívülállókkal szemben jóságos és közlékeny, otthon azonban durva és barátságtalan.

Ez a hiba nemcsak bizonyos embercsoport sajátossága. Különösen a fiataloknak kell óvakodniuk tőle. Olyan egyszerű a kortársak között a sztárt játszani, otthon pedig a szülők rémének lenni. Férjek üzleti partnerükkel szemben mosolygós álarcot viselnek, de ha hazajönnek, levetik azt, és kimutatják közönséges, ingerlékeny énjüket. A szószéken tündöklik az a prédikátor, aki otthon szeszélyes és mogorva.

Bukott természetünk egyik legvisszataszítóbb vonása, hogy olykor a legcsúnyábban azokkal szemben viselkedünk, akik hozzánk a legközelebb állnak, akik a legtöbbet teszik értünk, akiket - józan perceinkben - a legjobban szeretünk. Ezt írja Ella Wheeler Wilcox:

Nagy igazság az a nyugati világban,
az udvariasság birodalmában:
azokat sértjük meg, akiket szeretünk,
és hízelgünk annak, akit nem ismerünk.
A futó vendégre jobban gondolunk,
mint arra, akivel közös az otthonunk!

Egy másik költő így fejezte ki ugyanezt: „Köszöntjük az idegeneket, mosolygunk a vendégekre, és gyakran csak keserű szavaink vannak a mieink számára, akiket a legjobban szeretünk."

„Nagyon egyszerű dolog egy »templomvallást«, egy »imaóravallást« vagy egy »Úrért fáradozó vallást« felmutatni, de egészen más a »hétköznapi hitet« gyakorolni. A keresztyénség egyik életfontosságú eleme az, hogy az ember »becsülje meg a saját háza népét«, de sajnos, elég ritka is. Egyáltalán nem szokatlan, hogy a keresztyén ember a maga megigazult életét kifelé, az emberek előtt éli meg, hogy lássák őt, ugyanakkor nyomorultul csődöt mond saját háza népével szemben. Ismerek egy családapát, aki a heti imaórákon oly erővel imádkozott, és akinek az intései oly mély benyomást keltettek, hogy az egész gyülekezet épült a kegyessége által; de amikor a gyülekezeti összejövetelről hazament, oly mogorva és utálatos volt, hogy családja szinte egy szót se mert szólni jelenlétében."

Samuel Johnson (1709-1784, híres angol esszéíró és lexikonszerkesztő) mondja: „Minden élőlény azokon tölti ki bosszúját, akik véletlenül a közelében tartózkodnak." Ellen kellene állnunk ezeknek a természetes hajlamainknak!

Otthoni magatartásunk világosabb tanúságtétel keresztyénségünkről, mint az, amit a nyilvánosság előtt mutatunk.


01.08 Az Úr dolgában járva
"Átkozott, aki az Úr dolgát hanyagul végzi…" Jeremiás 48,10

Átkozott aki az Úr dolgát hanyagul végzi...

Az Úr dolga oly fontos, sürgős, magasztos és tiszteletet parancsoló, hogy átok van mindazokon, akik azt hanyagul végzik. Isten a legjobbat akarja, és ez meg is illeti Őt, nem tűrheti el a restséget, habozást, félszívűséget és a felületes módszereket. S ha arra gondolunk, hogy milyen végtelenül fontos dolgokról van szó, akkor ezen nem is csodálkozunk.

1968 őszén Prágában egy fiatal keresztyén bizonyságot tett egy másik cseh fiatalembernek, Jan Palachnak. Jan őszinte érdeklődést tanúsított, mire a fiatal keresztyén megígérte, hogy visz neki egy Újszövetséget. Telve volt jó szándékkal, mégis hetek múltak el addig, míg egyáltalán beszerezte az Újszövetséget. Azután is egyre halogatta, hogy elvigye azt ismerősének.
1969. január 16-án Jan Pallach kiállt a Vencel térre, leöntötte magát benzinnel, és elégett. Nem érhette meg, hogy akár csak meglássa a neki megígért Újszövetséget.

A jó szándék tehát nem elég. Gyakran mondják, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Ezt azonban tettekre kell váltani! A következőkben lássunk néhány lehetőséget arra, hogyan:

Először: Sohase tiltakozzunk, ha az Úr világosan megmutatja, hogy valamiféle szolgálatot, cselekedetet vár tőlünk. Ha Úrnak mondjuk Őt, akkor nincs helye a kifogásoknak.

Másodszor: Sohase halasztgassuk a dolgot. A halogatás halálos. Másokat foszt meg segítségtől és áldástól, minket magunkat pedig bűntudattal és lelkiismeret-furdalással tölt el.

Harmadszor: Végezzük gondosan! „Tedd meg mindazt, ami kezed ügyébe esik, és amihez erőd van" (Préd 9,10). Ha valamit érdemes megtennünk, akkor azt érdemes jól megtennünk.

Végül: Tegyük azt Isten dicsőségére. „Akár esztek... akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek" (1Kor 10,31).

Amy Carmichael (1867-1951, indiai angol misszionáriusnő és költő) érzületével kellene telve lennünk, aki azt írta: „Isten ígéretei vesznek körül. Nem állhatok le, hogy árnyékokkal játsszam, vagy földi virágokat szedjek, míg el nem végeztem a dolgom, és számot nem adtam róla."


 

01.07 Hitben járás

Hitben járunk, nem látásban

„Hitben járunk, nem látásban." 2Korintus 5,7

Elgondolkoztunk-e már azon, miért van az, hogy a legtöbb ember számára egy labdarúgó-mérkőzés érdekesebb, mint egy imaközösség? A mindenkori látogatottsági statisztika ugyanis egyértelműen erről tanúskodik.

Vagy megkérdezhetjük magunkat: „Miért vonzóbb egy elnöki szék, mint egy gyülekezeti szolgálat?" A szülők általában nem azzal biztatják fiaikat, hogy „Egyél meg mindent, és egyszer talán még gyülekezeti munkás is lehet belőled", hanem így: „Egyél meg mindent, ami a tányérodon van, és ha majd nagy és erős leszel, még elnök is lehet belőled."

Miért van az, hogy a sikeres üzleti karrier vonzóbb, mint a misszionárius élete? Gyakran még keresztyén szülők is lebeszélik gyermeküket arról, hogy missziói mezőkre menjen, és szívesebben látják, ha valamely világi vállalkozásban jó álláshoz jut.

Miért köti le egy dokumentumfilm jobban a figyelmet, mint Isten Igéjének a tanulmányozása? Gondoljunk csak a képernyő előtt eltöltött számtalan órára, és a nyitott Biblia előtti futó pillanatainkra.

Miért tesznek meg az emberek pénzért olyasmit, amit az Úr Jézus iránti szeretetből nem tennének meg? Sokan fáradhatatlanul küzdenek cégükért, ugyanakkor közönyösek, ha az Üdvözítő hívja őket.

Végül: miért tűnik nagyobbnak és jelentősebbnek számunkra gyakran az államunk, mint Isten Gyülekezete? A politika változatos és izgalmas. A gyülekezeti életet pedig olykor unalmasnak és erőtlennek látjuk.

Mindennek oka az, hogy nem hitben járunk, hanem látásban. Látásunk pedig torz. Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek azok valójában. Többre becsüljük az időlegest az örökkévalónál. Többre becsüljük az emberi vélekedést Isten ítéleténél.

Ha hitben járunk, minden megváltozik. Világos szellemi látást kapunk. Úgy látjuk a dolgokat, ahogyan Isten látja őket. Az imádságot úgy értékeljük, mint leírhatatlan kiváltságot arra, hogy állandóan megjelenhessünk magánkihallgatáson az egész világmindenség uralkodója előtt. Fölismerjük, hogy a gyülekezeti munkás Isten előtt többet jelent, mint egy államfő. Spurgeonnal együtt úgy látjuk, hogy ha Isten valakit misszionáriusnak hív el, akkor kész tragédia lenne, ha „királlyá alacsonyodna le". A médiában a valótlanságok fészkét ismerjük fel, míg a Bibliában megtaláljuk a kiteljesedett élet kulcsát. Készek vagyunk magunkat elhasználni (és engedni elhasználni) az Úrért úgy, ahogy azt valamiféle személytelen cégért soha nem tennénk. És felismerjük, hogy helyi gyülekezetünk Isten számára és az Ő népe számára fontosabb, mint akár a legnagyobb világbirodalom.

A nagy különbséget hit által látjuk meg!


01.06 Feledkezz meg magadról

„Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó." Róma 7,18

Ha a fiatal hívő idejekorán megtanulja ezt a leckét, ezzel később sok problémától kíméli meg magát A Biblia azt tanítja, hogy a mi régi, gonosz, újonnan nem született természetünkben SEMMI JÓ nincs. A test egyáltalán nem ér semmit. És megtérésünkkel sem javul meg. Nem nemesedik meg azáltal sem, ha életünket mindvégig, következetesen Krisztussal járjuk. Sőt, még Isten sem próbálja megjavítani. A kereszten halálra ítélte, és azt akarja, hogy mindvégig a halálban maradjon.

Ha ezt hitben valóban megragadom, akkor megóv engem sok hiábavaló kereséstől és törekvéstől. Nem keresek többé jót azon a helyen, amelyről Isten megmondta, hogy ott egyszerűen nincs jó.

Ez megóv a csalódástól. Nem érzem többé csalódottnak magamat, ha nem találok semmi jót önmagamban. Mert kezdettől fogva tudom, hogy az egyszerűen nincs.

Megóv az állandó „köldöknézéstől". Abból indulok ki, hogy önmagamtól nem győzhetek. Ellenkezőleg - az önmagammal való foglalkozás szükségképpen vereséghez vezet.

Megóv a pszichológiai és pszichiátriai „lelkigondozástól", amely fényszóróját az „én"-re irányítja. Az efféle terápia csak még bonyolultabbá teszi a problémát, ahelyett, hogy megoldaná.

Megtanít arra, hogy szüntelenül az Úr Jézussal foglalkozzam. Robert Murray McCheyne (1813-1843, skót lelkész és író) mondja: „Valahányszor önmagadra nézel, utána nézz tízszer Jézusra." Helyes az arány! Valaki más egyszer azt mondta, hogy még a megszentelt „én" is csak nyomorúságos pótlék a megdicsőült Krisztus helyett. Az énekszerző írja: „Mily édes elmenekülni az éntől, és az Üdvözítőben elrejtőzni."

A mai igehirdetésekben, és számtalan „keresztyén" könyvben is sok minden biztatja az embert önmagával való foglalkozásra, és valósággal kényszeríti temperamentumával, önértékelésével, komplexusaival és kisebbrendűségi érzéseivel. Ez az egész irányzat az egyoldalúság tragédiája, és emberi roncsok halmazát hagyja maga után.

„Túlságosan rossz vagyok ahhoz, hogy akárcsak egyetlen gondolatot is megérdemelnék; ehelyett szeretnék önmagamról megfeledkezni, és Istenre tekinteni, aki valóban méltó minden gondolatomra."


01.05 Kevés vagy sok?

„Sok ez a nép, amely veled van." Bírák 7,2

 

Mindegyikünkben megvan tudat alatt a vágy a „nagy számok" iránt, és a hajlam arra, hogy a sikert statisztikaszerűen mérjük. Van bennünk bizonyos lenézés a kicsiny csoportok iránt, míg a nagy tömegek figyelmet és tiszteletet ébresztenek mindenkiben. Milyen legyen a magatartásunk ezen a téren?

Ne vessük meg a nagy számokat, ha azok a tiszta Ige munkálkodásának gyümölcsei. Ilyen volt például az az eset pünkösdkor, amikor egyszerre több mint háromezren kerültek be Isten országába.

Örüljünk a nagy számoknak, hogyha azok Isten dicsőségére és az emberek áldására vannak. Tulajdonképpen egészen természetesnek kellene számunkra lennie annak, hogy vágyakozunk nagy tömegek után, amelyek fölemelik szívüket és hangjukat Isten imádására, és elmennek szerte a világba hirdetni a megváltás evangéliumát.

Másfelől azonban kifejezetten károsak a nagy számok, ha büszkeséghez vezetnek. Isten kénytelen volt Gedeon seregének létszámát erőteljesen lecsökkenteni, nehogy Izráel ezt mondja: „Az én kezem szabadított meg engem!" (Bír 7,2). E.Stanley Jones (1884-1973, amerikai indiai misszionárius és író) mondta egyszer, hogy milyen utálatosnak tartja „a ma jellemző futkosásunkat a számok után", mivel az csak „kollektív önzéshez vezet".

Károsak a nagy számok, ha azok emberi erőtől, nem pedig az Úrtól való függéshez vezetnek. Valószínűleg ez volt a baj Dávid népszámlálásával is (2Sám 24,2-4). Jóáb érezte, hogy királyának nem tiszták az indokai, és tiltakozott ellene - de hiába.

Nem kívánatosak a nagy számok akkor sem, ha elérésük érdekében lejjebb eresztjük a mércét, megalkuszunk a biblikus alapelvekkel, „felvizezzük" az evangéliumot, vagy nem gyakoroljuk az Istentől való fegyelmet. Ez a kísértés mindannyiszor megjelenik, valahányszor szívünk nagy tömegekre néz az Úr helyett.

A nagy számok semmiképpen sem eszményiek, ha az egymással való szoros közösség elvesztéséhez vezetnek. Ha az egyén elvész a tömegben, ha eltűnhet anélkül, hogy bárki hiányát érezné, ha senki sem osztja meg vele örömét és bánatát, akkor feladták azt az igényt, hogy Krisztus Testeként éljenek.

Károsak a nagy számok, ha gátolják az „egy test tagjaiban" a kegyelmi ajándékok kifejlődését. Nem hiába választott az Úr Jézus maga mellé csak tizenkét tanítványt.

Kezdettől fogva Isten egy maradék bizonyságtétele által munkálkodik. Istent nem vonzza a nagy tömeg, viszont nem veti el magától a kicsiny csoportot sem.

Ne dicsekedjünk nagy számokkal, de ne is elégedjünk meg a kis számokkal, ha ezek saját lustaságunk és közönyünk eredményei.


01.04 Ki végzi el?

„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Szellememmel - mondja a Seregek Ura." Zakariás 4,6

 

Igeversünk azt a fontos igazságot tartalmazza, hogy az Úr művét nem az emberi okosság és erő végzi el, hanem a Szent Szellem.

Ezt látjuk Jerikó bevételénél. Nem Izráel fegyveres ereje döntötte le falait. Az Úr adta kezükbe a várost, miután a papok hétszer megfújták a kürtöket.

Ha a hadsereg nagyságán múlt volna, Gedeon sohasem győzte volnale a midjánitákat, mert serege háromszáz emberre csökkent. És szokatlan volt a fegyverzetük is: cserépkorsók, fáklyákkal. Nyilvánvaló, hogy senki más, csak az Úr volt az, aki a győzelmet kezükbe adta.

Illés tudatosan kiiktatott minden emberi lehetőséget ahhoz, hogy emberi ügyesség gyújtson tüzet az oltáron, hiszen tizenkét vödör vizet öntött rá. Így aztán amikor a mennyből tűz szállt alá, ennek isteni eredetét senki sem kérdőjelezhette meg.

Pusztán emberi képességükre bízva magukat hiába halásztak a tanítványok egész éjszaka, nem fogtak semmit. Ez adta a lehetőséget az Úrnak, hogy megmutassa nekik: csak akkor lesz eredményes a szolgálatuk, ha mindenestől Tőle függenek.

Könnyen arra a gondolatra jutunk, hogy az Úr szolgalatában is a legszükségesebb a pénz. Pedig ez sohasem volt így! Hudson Taylornak tökéletesen igaza volt, amikor azt mondta: ne a kevés pénz miatt aggódjunk, hanem a túl sok pénz miatt, amelyet nem az Úrnak szentelnek.

Olykor makacsul ragaszkodunk kulisszák mögötti diplomáciai taktikázáshoz, hatalmas propaganda-hadjáratokhoz, lélektani manipulációkhoz vagy a szónoki tehetséghez. Beruházunk hatalmas építkezésekbe, és szervezetek valóságos birodalmát építjük ki - és ostobán azt hisszük, hogy ezek a siker kulcsai.

Márpedig nem hatalommal vagy erőszakkal, vagy valamiféle más eszközzel jut előbbre Isten munkája, hanem Isten Szelleme által.

Az Úr az Őérte végzett igazi munka számára nélkülözhetetlen, mivel a szellemi harcot nem testi fegyverekkel vívjuk, hanem imádsággal, hittel és Isten Igéjével.

 


 

01.03 Ítélkezés

„Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet." János 7,24

 

A bukott emberiség egyik legnagyobb gyöngesége az, hogy legtöbbször hajlamos a látszat szerint ítélni. Az embereket külsejük szerint ítéljük meg. A használt gépkocsit a dukkózása szerint, a könyvet a borítólapja után. Habár így sokszor csalódunk, mégis vonakodunk megtanulni azt az egyszerű igazságot: „Nem mind arany, ami fénylik."

„Kisebbrendűségi érzés - járvány" c. könyvében azt mondja dr. James Dobson, hogy mai kultúránk szerint a testi szépséget „az emberi értékek hitelesített mértékévé" tettük. Így a felnőttek egy csinos gyermeket többre értékelnek, mint egy átlagos külsejűt. A tanító a külsőleg vonzó gyereknek jobb osztályzatot ad. A csinos gyereket kevesebbszer büntetik meg. A jelentéktelen gyereket viszont sokkal többször vonják felelősségre csínytevéseiért.

Sámuel a daliás, a jóképű Eliábot választotta volna királlyá (1Sám 16,7), de az Úr rendreutasította: „Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van."

A történelem során a legtévesebb emberi ítélet akkor született, amikor az Úr Jézus a földre jött. „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna" (Ézs 53,2). Nem láttunk szépséget az egyetlen igaz emberben, aki valaha is élt!

Ő maga azonban sohasem döntött a külső alapján, mert már eljövetele előtt ezt prófétálták róla: „Nem a látszat után ítél, és nem a hallomás alapján dönt" (Ézs 11,3). Előtte nem a külső megjelenés számított, hanem a jellem, nem a csomagolás, nem a testi, hanem a szellemi tartalom.


01.02 Különbnek tartani másokat

"Alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál" Filippi 2,3b.

 

Másokat magunknál különbnek tartani - természetellenes dolog; a bukott ember természete tiltakozik ellene. Emberileg egyszerűen lehetetlen, önmagunktól nincs is erőnk ilyen természetfölötti életet élni. Isten ereje által azonban lehetséges, hogy énünket megfeszítve tartsuk, és így másokat tiszteljünk.

Gedeon szép példa Igénk mondanivalója számára. Miután 300 emberével leverte a midjánitákat, felszólította Efraim férfiait, hogy mérjenek halálos csapást az ellenségre. Ezek elvágták az utat a menekülő ellenség elől, és elfogták Midján két vezérét. Utóbb mégis szemrehányást tettek, hogy miért nem hívták Őket már korábban segítségül. Gedeon erre azt felelte, hogy többet ért „Efraim böngészése Abiszer szüretjénél" (Bír 8,2), azaz az efraimiták által elvégzett tisztogatási akció többet ért, mint Gedeon egész hadjárata. Ez az önzetlen magatartás megnyugtatta Efraim férfiait.

Jóáb nagy önzetlenséget tanúsított, amikor Rabbá bevétele után felszólította Dávidot, hogy a már szinte teljesen elfoglalt városnak adja meg a kegyelemdöfést (2Sám 12,26-28). Jóáb helyesnek tartotta, sőt, az volt a kívánsága, hogy a győzelem dicsősége Dávidé legyen.

Pál apostol önmagánál különbnek tartotta a filippibelieket. Azt mondta, hogy a filippibeliek élete és szolgálata volt a tulajdonképpeni áldozat Isten számára, míg ő maga semmi mást nem tett, mint italáldozatot mutatott be, amely kiöntetik az ő hitük áldozatára és szolgálatára (Fil 2,17).

Az önmegtagadás legfőbb példája azonban az Úr Jézus, aki megalázta magát, hogy mi felmagasztaltassunk. Szegénnyé lett, hogy mi meggazdagodjunk. Meghalt azért, hogy mi éljünk

„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt" (Fil 2,5).


01.01. Újévi ima

„Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között." 2Mózes 12,2

 ima

Az újévi elhatározások jók, csak éppen könnyen összetörnek. Az újévi imádságok még jobbak; mert felszállnak Isten trónusához, és mozgásba hozzák a meghallgattatás kerekeit. Ha ma egy új esztendő kezdeténél állunk, gondolkodjunk el a következő imádság felett.

„Úr Jézus, ma ismét egészen Neked szentelem magamat. Azt akarom, hogy ebben az évben is vedd kezedbe életemet, és használd fel a Te dicsőségedre. Vedd egész valómat, hadd adjam neked mindenem.

Kérlek, óvj meg a bűntől és mindattól, ami szégyent hoz nevedre!

Add, hogy engedjek Igéd tanításának. Szeretnék benne előre haladni. Ne engedd, hogy a "régi nótát fújjam".

Legyen ez évi jeligém: »Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem« (Jn 3,29). Legyen minden dicsőség a Tied! Segíts, hogy ne magamnak kívánjam azt!

Taníts meg arra, hogy minden döntésemet imádság után tegyem. Aggódom, nehogy a magam értelmére támaszkodjam. "Tudom Uram, hogy az ember nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja lépteit" (Jer 10,23).

Szeretnék meghalni a világnak, sőt a barátok és ismerősök dicséretének vagy korholásának is. Adj nekem osztatlan, tiszta vágyat arra, hogy azt tegyem, ami Neked kedves.

Óvj meg attól, hogy másokat kritizáljak, és rosszat mondjak róluk. Segíts abban, hogy szavaim embertársaim épülésére és hasznára váljanak.

Vezess el a bajban levő lelkekhez! Szeretnék én is - miként Te - a bűnösök barátja lenni. Add, hogy sírni tudjak az elveszettek miatt! Add, hogy úgy lássam az embereket, mint ahogy Üdvözítőm látta Őket, mígnem szememet elhomályosítják a könnyek! Add, hogy részvéttel tekintsek a tévelygő juhokra, és az Úr iránti szeretetből szeressem őket!

Úr Jézus, óvj meg attól, hogy hideg, keserű és cinikus legyek, hogy közönyössé váljak, akármi történjék is velem, keresztyénségem miatt!

Vezess a pénzzel való gazdálkodásban is! Segíts, hogy hűséges sáfár legyek mindazokban, amiket rám bíztál!

Segíts minden pillanatban arra gondolnom, hogy testem a Tiéd! Add, hogy ez a hatalmas igazság egész magatartásomat befolyásolja!

És, Úr Jézus, könyörgök azért, hogy legyen ez az év a Te visszajöveteled éve! Vágyva vágyom arra, hogy színről színre lássalak és imádattal boruljak eléd. Maradjon eleven a boldog reménység a szívemben ebben az évben, és oldjon le mindarról, ami ehhez a földhöz köt, sőt, tartson állandóan a várakozás készültségében. Ámen. Jöjj, Uram Jézus!"



William MacDonald rendkívül gyakorlatias áhítatos könyve Isten Igéjének a szeretetét, és az Úr Jézus Krisztus iránti odaadásunkat kívánja felébreszteni és ébren tartani. A fentiekből adódóan a mindennapokban előforduló nehézségek, bűnök isteni megoldásában kíván útmutatást adni.

„Az én lelkem szomjazza, hogy az én lábamnak legyen szövétneke az Ige, az én ösvényemre derítsen világosságot Isten áldott beszéde.”