Március 28.

A hit előretekintése

És monda Elizeus (Jóás királynak): végy kézívet és nyilakat, nyisd ki az ablakot és lőjj. És lőtt. Ekkor monda: az Úrnak győzedelmes nyila ez a szíriabeliek ellen. (2 Királyok 13, 15-17)

Elizeus próféta halálos ágyán volt. Jóás király lement hozzá és arcra borulva sírva fakadt: atyánkat veszítjük el, olyan férfi távozik tőlünk, aki Izrael számára harciszekerekkel és lovagokkal ért fel. - Egy hűséges imádkozó sokszor egy egész hadsereggel ér fel. Persze Jóás sokkal jobban ragaszkodott a próféta személyéhez, mint az Úrhoz magához. Isten emberét azonban a királynak ez a fájdalma nem befolyásolta. Nem hatódott meg tőle. Szívében szikrája sem volt az önszeretetnek és sajnálkozásnak. Izrael népének a sorsa foglalkoztatta őt, akiket akkoriban a szíriaiak erősen szorongattak. A haldokló Elizeus még egyszer lehetővé tette népe számára az ellenség felett való győzelmet. Megparancsolta a királynak, hogy vegyen kézívet és nyilakat s miközben az Úrhoz fohászkodott, kezét a király kezére téve megparancsolta, hogy a kelet felé kinyitott ablakon keresztül lőjjön ki. Az a nyílvessző, mely áthasított a levegőn, az Úr győzelmének és üdvösségének a nyila volt. A haldokló prófétának ebben a csendes órájában, ott, abban a kis szobában eldőlt a szír háború és győzelem kérdése.

Ugyanez történt a kereszten is, abban a pillanatban, mikor Jézus így kiáltott: „Elvégeztetett!" Ott akkor véglegesen eldőlt a győzelem kérdése, de senkinek még csak sejtelme sem volt róla. A szíriaiak is, mielőtt még Izrael egyáltalán táborba szállt volna, már levert ellenség számba mentek. Ugyenez történt Kánaán népeivel is, akik felett kimondatott a megsemmisítésükről szóló ítélet, mielőtt még Izrael népe Kánaánba benyomult volna. Gedeonnak ismételten azt mondja az Úr: „kezeidbe adom Midiánt".

Hinni annyit jelent, mint a Jézusban tökéletesen elvégzett üdvösséget, győzelmet gondolkodás nélkül elfogadni. Némelyik ember így panaszkodik: rajtam úgy sem lehet segíteni, elveszett ember vagyok! Honnan jön az ilyen panasz? Hitetlenségbál. A győzelem számodra is már régen eldöntött kérdés. Készen áll a segítség. Ha valóban szabadulni vágyol a bűn hatalmából, akkor tudd meg, hogy üdvösséged elvégezett tény! Tombolhat még az ellenség ellened, ahogy csak akar, már elveszítette a csatát. A Megváltó önmagára vállalta azt a bűnt, amivel még téged vádolni próbál, bűneid láncait már széttépte. Higgy és a győzelem a tied!

---

Március 27.

Teljes győzelem Jézusban

Nincs tehát immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak. (Róma 8, 1)

Nem állnak többé kényszer alatt, akik Jézus Krisztusban vannak. Sem a bűn, sem pedig a Sátán, aki a bűn mögött áll, nem tarthat igényt többé rájuk. E két szövetséges, a bűn és a gonosz, nem tarthat minket többé leigázva és fogságban. Aki hittel az Úrra tekint és hitben van, megoldást kapott erre a kínzó talányra: ki szabadít meg engem, nyomorult embert? Jézus Krisztusban eldőlt a csata sorsa. És mégis, mindezzel még a belső hasadtság nem nyert végleges elintézést. Nem kerülünk egy csapásra a Római levél 8. fejezetének áldott talajára. Visszaesések és hanyatlások jönnek még. A hitbeli látás elhomályosulhat. Régi életünk sötét hatalmai ismét uralomra juthatnak és máris elbukunk. Ilyenkor új bűnbánatra, az üdvösség újból való megragadására van szükség.

Az Isten törvénye, a lelki törvény még nem tudott egyszeriben mindent teljesen bevilágítani. A lélek életében még vannak fel nem derített részletek. Az ember azt hiszi, hogy már mindenen túljutott, öröméneket zeng, mert még nem ismeri fel a maga mindent átható romlottságát. Idő kell hozzá, míg lassan mindenre fény derül. Rájövünk, itt-ott még nincsenek rendben a dolgok, ettől vagy attól a bűntől még nem vagyok szabad. Új harc keletkezik s lehet, hogy csak hosszas ingadozás után tapasztalunk újabb győzelmeket Krisztusban. Bizonyos kedvenc bűnök még mindig gonosz játékot űznek velünk s a harag, türelmetlenség, meggondolatlan beszéd újra előfognak minket. Ezzel ismét visszakerülünk a Róma 7-ben leírt állapotba.

Egyéb súlyos próbák is előjöhetnek, például a szenvedés. Igaz, hogy belső emberünk szerint elfogadjuk megnyugvással Isten akaratát, de mégsem tudunk könnyen beleilleszkedni abba. Itt is csak Jézusban arathatunk győzelmet. Ez azonban nem megy rögtön. Gonosz szellemi erők vesznek körül és legyőznek minket. Kedvetlenség, ellenszenv vagy gyűlölet lesz úrrá felettünk. Ilyenkor elítéljük önmagunkat és legszívesebben kifutnánk Isten iskolájából. - Az legyen a célunk, hogy a Róma 8-ban leírt állapotban maradiunk állandóan és teljesen s ne csak a bűnbocsánatnak örüljünk, hanem mindenekben győztesek is legyünk. A cél az, hogy Jézusban járjunk és mindenben az ő Lelke vezessen minket a győzelmes életben.

 

---

Március 26.

Jézusban megszentelődve

Akik megszenteltettek a bennem való hit által. (Cselekedetek 26,18)

A „szent" jelző Isten gyermeke számára megtiszteltetés, jóllehet a világ csúfondároskodásra használja. A hitetlenek úgy gondolják, hogy a hívők csak szenteskednek s az egész csupán látszat náluk. Persze nincs betekintésük a kegyelem csodájába, mely a bűnöst szentté teszi. A világ gyermekei nem nyugszanak, amíg valami hibát és gyengeséget fel nem fedeznek s azután úgy tekintik a hívőket, mint képmutatókat és szenteskedőket. Nem tudják, hogy minden őszinte megtért lélek alapjában véve megtisztult a bűntől és Istennek van szentelve. - Az, hogy valaki megigazult és megszentelődött, ugyanazt fejezi ki. A megigazulás felől nézve a bűn vétek, hiba, adósság; a megszentelődés szempontjából pedig tisztátalanság és lényünk romlottsága. A megszentelődés tehát azt jelenti, hogy az ember megtisztulást nyer ennek a világnak a szennyétől és el van különítve Isten számára. Igazában csak Isten számára létezik, neki áll rendelkezésére és szolgálatára.

Isten végzi el megszenteltetésünket is, és éppen olyan egyszeriben, mint megigazulásunkat. Nem apránként igazulunk és szentelődünk meg, hanem egyszeriben, midőn hitben megragadjuk az Úr Jézus Krisztust. Isten ajándéka, hogy megigazultunk, viszont az már a mi feladatunk, hogy igazán éljük, amit hiszünk és az elnyert megigazulást belső és külső életünkben kifejezésre juttassuk. Ha megszentelődtünk, akkor már tudunk „szentül" élni. Persze ez sok ingadozás és törés közepette megy végbe. De azért mégis szentek vagyunk, akiket Jézus vére megtisztított és megszentelt minden tisztátalanságtól. Lényünk legmélyén már tiszták vagyunk Isten előtt. Ezért mondta Jézus tanítványainak utolsó együttlétük alkalmából: „Ti már tiszták vagytok." Pedig még utána milyen sok hibát követtek el, sőt akkor hagyták őt cserben.

A megszentelődés, mint Isten cselekedete, egy pillanat alatt megy végbe, másrészt azonban egy egész életen át tart a megvalósulása. Mennyi csetlés-botláson, elsötétedésen át vezet az út. A Jézus Krisztusban ajándékozott szentséget nem őrizzük eléggé gondosan, néha helyet adunk a bűnnek, ahelyett, hogy ellene állapánk. - Tehát nem bűntelenül, de mégis megigazulva, nem szeplő nélkül, de mégis Jézusban megszentelődve, a felszínen gyakran meghomályosodva, de a szív mélyén mégis tisztán - ez az Isten gyermekeinek a titka.

 

---

Március 25.

A megigazulás másik oldala

(Isten) azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. (2 Kor 5, 21)

A megigazulásnál nem csupán az történik, hogy Isten nekünk tulajdonítja Jézus Krisztus igazságát és engedelmességét, hanem bűnösökből valójában igazzá válunk - „hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne". Tehát az Istentől eredő s ezért őelőtte mindenképpen érvényes igazság lényünk részévé válik. Úgy is mondhatnánk, hogy hit által mély, bensőséges, személyes viszonyba kerülünk az Úrral. Őbelé oltatunk és vele eggyé leszünk (Róm 6, 5). Ezért mondja az Ige, hogy nemcsak általa, hanem őbenne válunk igazzá. Ő maga lesz a mi igazságunk (Jer 23, 6). Ábrahám is magát az Urat ragadta meg hitben és ez számíttatott be neki igazságul. Jézus Krisztusban, mint megfeszítettben és feltámadottban Isten olyan igazságot számít be nekünk, melyet csak az ő személyében nyerhetünk el. Mindenki, aki igazán hisz őbenne, az valósággal mint valami új ruhát öltheti magára Jézus Krisztust (Róma 13, 14).

Mikor Jézus Krisztussal hit által ilyen életszövetségre lépünk, nem csupán felmentést kapunk a bűn büntetése alól, hanem tényleges szabadulást is a bűntől. Nincs teljesebb szabadulás annál, mint amit a halál idéz elő. Mindnyájan, akik Jézus Krisztusban hisznek, meghaltak a bűn számára. Az óember Krisztussal együtt keresztre került, meg van feszítve, tehát egy teljes szakítás, elidegenülés következik be a bűnhöz és a világhoz való eddigi kapcsolatainkban. Lehet ugyan, hogy a megkísértés óráiban a gonosz még ki tudja fejteni vonzóerejét, de utána rögtön jön a bűnbánat és a fájdalom. A megigazult ember szíve mélyén már elszakadt a bűntől. Nem fut már utána, mint addig. A bűn ugyan még követi őt, de ő menekül előle. És ha elő is fogja valami bűn, védekezik, harcol ellene és minden vágya az, hogy úrrá legyen teljesen felette. A megigazult ember nem tud többé zavartalanul vétkezni. A megigazulás nem tehet senkit könnyelművé. Pál apostol idejében voltak emberek, akik a kegyelemről való tanítását durván félremagyarázták. Úgy gondolták, ha ilyen könnyen - „ingyen" - jutunk kegyelemhez, könnyen és nyugodtan vétkezhetünk tovább; annál több alkalmat adunk a kegyelem kibontakozására. Pál ezt a feltételezést megdöbbenve utasítja vissza: „Hogyan? Tovább éljünk a bűnben, miután meghaltunk a számára?" - Jézusban már holtak vagyunk a bűnnek és Istennek élünk.

 

---

Március 24.

A bűnös megigazulása

Megigazulnak ingyen az ő kegyelméből. (Róma 3, 24)

Isten ingyen, azaz érdem nélkül igazítja meg a bűnöst és istentelent, mintegy ajándékképpen, a Jézus Krisztusban való hit révén. Ez az evangéliumnak egyik legdrágább titka. Mi mindent rejt magában a megigazulás? Mindenekelőtt az adósság, vétek elengedését és a bűnök bocsánatát. Isten a Jézus Krisztushoz ragaszkodó bűnös oldalára áll. Kegyelmébe és szeretetébe fogadja őt. Eltépi az adósságlevelet és megkegyelmez a halálra méltó bűnösnek. De még ennél is több rejlik a megigazulásban. Isten nem csak igaznak nyilvánítja a bűnöst, hanem valójában azzá is teszi. Isten szavai mindig tettekké formálódnak át. Amikor így szól: „Legyen világosság!" - akkor máris ott a világosság. Így teszi a bűnöst is igazzá.

A megigazulás fogalma tehát két tényt rejt magában: igaznak nyilvánítanak valakit és igazzá is teszik. Amikor az Írás a hit által való megigazulásról beszél, azt mindig mind a két értelemben érti. De miképpen teszi Isten a bűnöst valóban igazzá? Belsőleg megújítja őt. Új érzületet ajándékoz neki. Nemcsak Isten kerül vele teljesen más viszonyba,tudniillik a kegyelem viszonyába,hanem maga a bűnös is másként viszonyul; teljesen más lelki helyzetbe kerül. Isten ugyanis a maga Lelkét ajándékozza neki s ezen keresztül újjászületését és megváltozását munkálja. Ha a bűnös előzőleg Isten ellensége volt, most Isten barátjává lett. Isten szerelme kitöltetik a szívébe. Magatartása alapvetően más lesz. Aki Krisztusban van, új teremtmény az. Régi lénye eltűnik, a megigazulás révén itt van az új ember. Mindez megelevenedést, életre jutást is hoz magával. A bűnös Krisztussal együtt él és életének súlypontja most már el van rejtve a mennyben. Ezért beszél az apostol „az élet megigazulásáról" (Róma 5, 18). Azok, akik eddig a halál rabszolgái voltak, a megigazító kegyelem révén „uralkodnak az életben" (Róm 5, 17). „Ha olyan törvény adatott volna - mondja az apostol -, amely képes megeleveníteni, valóban törvény által volna az igazság." Tehát a megigazulás és az életre jutás egy és ugyanazon dolog. Egy másik helyen azt mondja az apostol: „mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége hiányában" (Róm 3, 23). A dicsőség itt az élet teljességét jelenti és ellentéte a halál sötétségének. A bűnös tehát mindkettőt elnyeri: a bűnből való szabadulást s az új életet, ami azután egyre inkább kialakul és valósággá válik nála.

 

---

Március 23.

Isten gyermekei jog szerint

Mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek. (János 1, 12)

Hinni annyit jelent, mint Jézust befogadni. Először is szabaddá kell tennünk a szívet mindattól, ami ővele nem egyeztethető össze. Azután az embernek le kell mondania a maga dicsőségéről. Jézus nem elégszik meg valami kis sarkocskával az életünkben. Ő a dicsőség Ura; az ő igénye: mindent vagy semmit! A központi helyet akarja elfoglalni és maga mellett nem tűrhet meg ott senki mást. Hinni annyit jelent: Jézust egyedüli és kizárólagos Úrnak ismerem el, aki előtt minden másnak meg kell hajolnia.

Vannak, akik Jézust még nem akarják befogadni. Mások viszont szívesen hajlandók lennének erre, de kételkednek abban, hogy ilyen nagy dologra képesek. Ezek a félénk és csüggedt szívek csak a maguk nagy méltatlanságát látják, nem értik meg, hogy Jézus hozzájuk is betérhet. Az ilyeneknek mondjuk bátorítólag: ne féljetek, az a fontos, hogy igazán akarjátok őt! S mivel a legtöbben nem akarják őt befogadni, annál inkább örül azoknak, akiknek szíve vágyakozik utána. "Biztosságba helyezem azt, aki arra vágyik" (Zsolt 12, 6).

Igénkben az áll, hogy "akik hisznek az ő nevében". A hit ragaszkodik az Úr nevéhez, mert az azt jelenti: Jézus, a bűnökből szabadító. Neked is kész bebizonyítani ezt, csak bátran szegezd neki a Jézus-nevet. Az ő nevének dicsőségéért neked is szabadító Istened lesz (Zsolt 79, 9). - Azoknak, akik befogadták, hatalmat, szó szerint teljhatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, tehát jogosan nevezik magukat így. Mások viszont -igen sokan - csak bitorolják ezt a nevet és Istent atyjuknak nevezik, holott Isten nem tudja őket gyermekeinek elismerni, mivel Jézust mint Szabadítót nem fogadták be. Csak az sorolhatja magát Isten gyermekei közé, aki Jézusban találta meg az üdvösség egyetlen lehetséges alapját. Milyen sokan csak szájukkal nevezik Istent atyjuknak, mondogatva például a Miatyánkot, de valójában nem fűzi őket semmi szívbeli kapcsolat Istenhez. Nem újjászületés vagy az Istentől nyert új élet alapján lettek Isten gyermekeivé. Csak betolakodók és egyszer majd hallaniok kell a rettenetes szót: "Nem ismerlek titeket!" Ha atyátok vagyok, hol az én dicsőségem? Hiszen ti önmagatokat dicsőítettétek! - Csak a bűnösként Jézushoz közeledő lélek nyerhet befogadást Isten családjába.

 

---

Március 22.

Isten gyermekeinek méltósága

Lássátok, milyen nagy szeretettel volt hozzánk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveztetünk. (1János 3, 1)

Az öreg János apostolt lelke mélyéig megragadja ez a felemelő tény. Már esztendők hosszú során át boldog birtokosa és élvezője istengyermeki mivoltának, de még mindig nem vált számára megszokottá; lelke újra meg újra imádással és csodálattal telik meg, amikor Isten aláhajló atyai szeretetére gondol. Szeretné, ha minden ember szeme kinyílna erre a végtelen szeretetre. De mindenekelőtt a hívő embereknek kell ezt az ajándékot újra meg újra szívükhöz szorítaniok s ezért mondja: "Lássátok", azaz nyissátok ki szemeteket! Nem azt mondja, hogy az ő gyermekei, hanem Isten gyermekei, a Mindenhatóé, az egész teremtett világ korlátlan Uráé, akihez olyan közel állhatunk, mint gyermekek atyjukhoz. Könyörül rajtunk, gondoskodik rólunk, táplál, őriz és megvéd minket, mint atya a gyermekeit.

Nincs nagyobb méltóság ezen a földön, mint ha valaki Isten gyermeke lehet s aki valóban az, annak kimondhatatlan kiváltságai vannak. Bármikor Isten elé járulhat, elmondhat neki mindent, ami szorongatja és az Atya meghallgatja gyermekét. Nem veti meg a Jézus nevében hozzá felszálló könyörgéseket. Isten gyermeke az Atya különleges gondoskodásában részesül, mely a legkisebb részletekre is kiterjed. Sokszor az a látszat, mintha Isten gyermeke idegen, sőt sötét hatalmak játékszere lenne. Valójában azonban egyedül és kizárólag a mennyei Atya gondozása, felügyelete és fegyelme alatt áll. Szenvedései is a szeretetteljes isteni bölcsesség nevelőeszközei. Még a Sátán támadásai is csak arra jók, hogy őt a mennyei Atya karjaiba kergessék. A viharok pedig szinte még jobban felszítják Isten iránti szeretetének tüzét. A nehézségek is csak arra jók, hogy annál szilárdabban és mélyebben belegyökerezzék az örökkévaló szeretet talajába. Minden javukat szolgálja és közreműködik abban, hogy az eléjük kitűzött célokat elérjék.

Örökségük maga a gazdag Isten. Tulajdonképpen Jézus, Isten Fia az örökös. Neki adott át mindent az Atya; Isten gyermekei pedig örököstársai az egyszülött Fiúnak. Isten gyermekének lenni tehát a legnagyobbat jelenti, amit csak elképzelhetünk. - Micsoda szánalmas vakság, amely ilyen nagy áldás mellett elhalad! De boldog az, akinek szeme megnyílt mindennek meglátására, birtokába veszi eme drágagyöngyöt és hűségesen őrzi azt.

---

Március 21.

Isten gyermekeinek boldogsága

Én magamhoz fogadlak titeket és leszek nektek Atyátok, ti pedig nekem fiaimmá és leányaimmá lesztek - azt mondja a mindenható Úr. (2 Kor 6, 17. 18)

Micsoda nagyszerű Ige ez. A mindenható Isten kitárt karokkal közeledik felénk: magamhoz fogadlak és szeretetem körébe vonlak titeket. Atyátok akarok lenni, aki gondoskodik rólatok, megtart, vezet és oltalmaz titeket. Ennél nagyszerűbb és boldogítóbb dolog nem történhetik emberrel. Van azonban egy előfeltétele ennek: menjetek ki közülük és szakadjatok el tőlük! Ezt az előfeltételt nem mellőzhetjük. Ha nem tudjuk elhatározni magunkat arra, hogy szakítsunk a világgal és a bűnnel, Isten a fent említett boldogságot megtagadja tőlünk.

Sokan mindkettőt szeretnék megtartani; Isten barátságát is, a föld és a menny javait, az érzéki és lelki örömöket is. Ez azonban nem megy; vagy-vagy. Ez az oka annak, hogy olyan sokan nem ismerik meg az igazi öröm ízét. Valami nyomás nehezedik rájuk, nem szabadultak még ki a világ vonzásából. Nem akar az ember bizonyos kapcsolatokat felbontani, titokban olyan viszonyt ápol, mely Isten akaratával összeütközésbe hozza. Lehet, hogy néhány gyökeret feltépett, mely odaköt e bűnös világ talajához, azonban az óember szívének gyökere nem lett átvágva. Ezért Isten az ilyen lelket nem tudja felüdíteni. Krisztus nem tud benne kibontakozni. Legfeljebb valami gyatra kezdetig jut el, valami kicsírázik, de az azután lassanként el is szárad megint. Milyen jó, hogy Isten segít minket gyengeségeinkben. Gyakran irgalmas irgalmatlansággal szakít el minket dolgoktól és a világ is segít ebben. Ő maga csapja be az ajtót előttünk, ha túlságosan nehezünkre esik a tőle való elválás. Valósággal kiközösít minket, hogy az elszakadást megkönnyítse.

Milyen bolondok is vagyunk mi, ha oly sokáig tépelődünk, a világ kegyeire pályázunk, pedig Isten kegyelme mindennél nagyobb. Ha az emberek el is vetnek minket, Isten felemel. Figyeljük csak meg, hogy is mondja: "a mindenható" Isten. Ehhez a mindenható Istenhez olyan bensőséges kapcsolat fűzhet minket, mint a gyermeket az atyjához. Hatalmában áll a testet és a lelket a kárhozatba vetni, de az is hatalmában áll, hogy örökre boldoggá tegye. Valóban semmit nem veszítünk, ha hátat fordítunk a világnak; Isten bőven kárpótol minket mindenért.

 

---

Március 20.

A jó lelkiismeret áldása Mint akiknek szívük megtisztult a gonosz lelkiismerettől. (Zsidók 10, 22) Igazán nagy boldogság a jó lelkiismeret. Sokan bizonygatják: „nekem nincs rossz lelkiismeretem, senki sem hányhat semmit a szememre!" Az alvó lelkiismeret azonban még nem jó lelkiismeret. Igaz ugyan, hogy nyugton hagyja az embert, mint ahogy egy elviselhetetlen embertől is nyugtunk van, amikor alszik. De amint felébred a lelkiismeret, oda a nyugalom. Egymásután jönnek a vádak és önvádak. Vannak, akik megpróbálják lelkiismeretük szemrehányásait saját maguk elfojtani. Igyekeznek, hogy elhallgattassák vagy elkábítsák lelkiismeretüket. Azonban egy kábítószer még nem gyógyszer. A morfium például átmenetileg megszüntetheti a testi fájdalmakat, de még soha morfium nem tett senkit egészségessé. És ha sikerül is valakinek a szíve mélyéből előtörő kellemetlen intő hangot elhallgattatnia, ugyan mit nyert vele? Jaj annak az embernek, aki lelkiismeretén erőszakot követ el. Ha az ember bezárja fülét Isten szava felé, megtörténhet, hogy Isten egyáltalán nem szól hozzá többé. Ha lelkiismereted szorult helyzetbe hoz, akkor az egyetlen kivezető út, amely valóban célhoz vezet: menekülj Jézus keresztjéhez! Csak egy orvosság van a megsérült lelkiismeret számára s ez Jézusnak, Isten Fiának a vére. Egyedül ez tisztíthatja és gyógyíthatja meg a lelkiismeretet. Őbenne találsz nyugalmat és bizonyosságot, hogy bűnöd egyszer s mindenkorra elvétetett. - Egy asszony, miután súlyos betegségből felgyógyult, ezt mondta: „Mikor magam előtt láttam a halál lehetőségét, a szívemben csodálatos békességet éreztem, mintha soha életemben semmiféle bűnt nem követtem volna el. Miután előzőleg súlyos lelkiismereti válságokon mentem keresztül, teljes békességre jutottam." Ez Jézus vérének az ereje. Megszabadulva a gonosz lelkiismerettől és minden szorongástól, ez a megkegyelmezett bűnös boldog állapota. Az a lelkiismeret, melyet Jézus vére tisztított meg, finom és érzékeny mindarra, ami Isten előtt nem helyes. Olyan mint a szem, melyet a legkisebb homokszem is könnyen megsért. Ez a megsérült szervünk a kegyelem révén gyógyul meg. Ismét zavartalanul működik. - Törekedj arra, hogy csak az Isten Lelke által megtisztított lelkiismeret szavára figyelj és vigyázz, hogy jó lelkiismeretednek benső, finom érzéke és derűje soha többé el ne vesszen.

 

---

Március 19.

Megigazulás vagy megkegyelmezés

Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít. (Zsoltár 32,1-2)

A bűn a legnagyobb méretű szerencsétlenség és baj, ezért a bűnbocsánat a legnagyobb boldogságot jelenti. Ha valaki Istennél kegyelmet talált, akkor még a szenvedések, bajok és nyomorúságok is csak javára szolgálnak. Egy hívő ember, aki hosszú ideig szenvedett, így fejezte ezt ki: "Lelkem egét nem homályosítják el felhők többé."

Jó annak és boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, mert egyébként csak nyomasztó teher az, ha a lelkiismeret valóban felébredt. Dávid súlyos bukása után szinte megroskadva járt. Mindaddig, amíg a lelkiismeret alszik, a vétkek pehelykönnyűek, utána lesznek csak mázsás súlyúak. Isten azonban valamennyiünk bűnét Jézusra, a bűnök nagy eltörlőjére helyezte. Azóta mi is átháríthatjuk bűneinket őreá. Milyen könnyűvé is válik az előzőleg megroskadt lélek!

A bűn azonban nem csupán teher, hanem tisztátalanság is, mely elrútít minket Isten előtt. Az ő tiszta tekintete előtt vétkeink gyűlöletes és szennyes foltként hatnak. Az ember csupán a másik ember előtt szégyenkezik vétkei miatt, különben, ha senki sem tud róluk, még a leggyalázatosabb dolgai sem okoznak neki gondot. Az már haladás, amikor az ember önmaga előtt kezd szégyenkezni. De az igazi bűnbánathoz tartozik az, hogy az ember a szent Isten előtt szégyenkezik.

Őelőtte az ember még olyan dolgokat is gyalázatosnak érez, amik talán különben nem is számítanának annak, mint például az irigység, öntetszelgés, akaratosság és emberfélelem. Csak amikor már nem tetszünk önmagunknak, sőt iszonyodunk önmagunktól, akkor tudja Isten bűneinket elfedni. Jézus vére takarja el azokat úgy, hogy Isten tekintete előtt tisztán és feddhetetlenül állunk. Milyen boldog is az ilyen megigazult bűnös.

A bűn ugyanakkor az adósság jellegét is magán viseli s egyszer majd leszámolásra kerül a sor Isten előtt. Mivel ő szent, így minden bűnt kénytelen felszámítani. A bűnös az ítélet napjáig szakadatlanul halmozza magára Isten haragját, akkor pedig majd ott áll némán és ezer kérdés közül egyre sem tud válaszolni. Boldog az az ember, akivel Isten már ebben az életben "leszámolt". Az ember fizetésképtelen, de a Megváltó teljes összegében teljesítette a fizetést és az egész adósságot eltörölte a számlánkon.

 

---

Március 18.

A hit energiái

A mennyek országa erővel tör utat és az erősek ragadják azt el. (Máté 11, 12)

Igaz, hogy minden kegyelem, de ne tekintsd a kegyelmet úgy, mint a restség párnáját. Ellenkezőleg, a hit minden erőt mozgósít. Valamikor Izrael népe kegyelmi ajándékként kapta meg Kánaánt. Isten kezükbe adta Kánaán népeit is. Mégis súlyos harcok árán kellett az országot birtokba venniök és győzelmet kiharcolniok, noha mindent ajándékba kaptak. Péter elhívásánál a gazdag halfogás csodálatos ajándék volt, a tanítványok mégis verejtékezve és fáradozva vonták a hálókat a partra. A hit is isteni ajándék elfogadása, de nem álomban hull az ölünkbe. A hitben, ha az valódi, van valami kényszerítő, sürgető vonás és szinte erőszakkal ragadja magához a mennyet. Az Urat szaván fogja és nem engedi el: hiszen megígérted és szavad köt! Be kell azt rajtam teljesítened. Neved dicsősége követeli ezt meg. El nem mozdulok innen, míg meg nem szabadítasz a gonosz lelkiismerettől és az engem fogva tartó bilincsektől. Te magad mondtad Uram, hogy keressem orcádat. Szívem nyitva áll Igéd előtt. Te segítséget nyújtasz annak, aki hozzád fohászkodik, s így én nyomorult ember nem bocsátlak el téged. Uram, én ezt nem érdem szerint kérem. Nem lehet semmiféle igényem, de bízom a te könyörületességedben.

Földi problémáinkban nem követelhetünk mindenáron segítséget tőle, de ahol az üdvösség kérdése forog kockán, ott szabad, sőt kell is erőszakoskodnunk és nem hagyhatjuk magunkat könnyen elutasítani. Szabad ezt mondanod: Uram, meg kell, hogy tarts engem! Mert Isten világosan tudtul adta akaratát, hogy nem akarja, hogy egy ember is elvesszen. Nem akarja a bűnös halálát. Azt akarja, hogy mindenki eljusson az igazság ismeretére. Nem áll ellene a hitből származó sürgetésnek. Ennek a hitnek egyik legszebb példája a kananeus asszony, aki elől az Úr Jézus nem tudott elzárkózni. Igaz, hogy ez az asszony még azt is vállalta, hogy a kutyák közé sorolják őt, csakhogy részese lehessen az asztalról lehulló morzsáknak. Az Úr nem tudta őt elutasítani. - Az üdvösségéért szorongó ember úgy látja magát, mint nagy bűnöst, mint istentelent és az Úr ellenségét. De éppen ezáltal lesz része az üdvösségben; hiszen Jézus elfogadja a bűnösöket és Isten megigazítja az istenteleneket. A hit nem engedi magát elutasítani és így erővel ragadja meg az Isten országát.

 

---

Március 17.

A hit mint kéz

Az ő teljességéből vettünk mindnyájan, mégpedig kegyelmet kegyelemre. (János 1, 16)

A hit a szem, mely megpillantja Isten Fiának dicsőségét, de egyszersmind kéz is, mely az ő kegyelmének teljességéből vesz. A hit tehát nem csupán a kegyelem szemlélése, hanem megragadása is. Kézként megragadja és magáévá teszi azt, amit Isten Jézus Krisztusban nekünk szánt. Miért habozol tehát? Azt gondolod, hogy túlságos elbizakodottság lenne azt a kegyelmet, hogy Isten gyermeke vagy, a magadévá tenned? Az Úr Jézus egyszer hangosan így kiáltott: "Aki szomjúhozik, jöjjön!" Miért kiáltotta bele ezt egy ünnepi tömegbe? Mert azt akarja, hogy a szegény, eltikkadt lelkek kegyelmet nyerjenek. Ezért nyugodtan elveheted azt, amire nézve ő parancsolja, hogy vedd el.

Mi mindnyájan vettünk - ezzel János önmagát is a többi hívők közé sorolja. Pedig nagy különbségek voltak. Egy János, Jakab, Péter, András, Fülöp soha nem tévedtek gonosz utakra. Kora ifjúságuktól fogva az isteni törvény oltalma alatt álltak s szívükben vágy volt Isten után. Így jutottak el Keresztelő Jánoshoz, majd rajta keresztül Jézushoz. De ha a gonosz nem is tört fel szemmel látható módon életükbe, mégis szívük ugyanolyan romlott és önző szív volt, mint bárki másé. Éppen annyira szükségük volt kegyelemre, mint a cégéres bűnösöknek. De ott volt mellettük egy Máté. Ő viszont igen messze került Istentől. A pénzvágy megragadta és indította őt, hogy császári adószedő legyen. Lelkiismeretét sokszorosan beszennyezték a becstelenségek és mégsem volt túl rossz a Megváltónak. Az Úr őt is felvette tanítványainak legszorosabb körébe. Isten előtt nincsenek különbségek, "mert mindnyájan vétkeztek", így mindnyájuknak szükségük van a kegyelemre. Ez mindenki számára elegendő. Minél inkább kinyújtja az ember a kezét a kegyelem után, annál több kegyelemre talál. Kimeríthetetlenül tör elő a kegyelem forrása. Soha nem dugul el. "Istennek folyója tele van vizekkel" (Zsolt 65, 10).

Mindnyájan vettük a kegyelmet, ez azt jelenti, hogy Isten könyörült rajtunk és békességünk van. Nevünk beíratott az élet könyvébe. János szíve tele van örömmel a vett kegyelemért. Vajon mi eljutottunk-e már a kegyelemnek erre a birtokbavételére? Nyújtsd ki a kezedet, hogy megragadhasd a valóban nekünk nyújtott kegyelmet és együtt kiálthassuk: Isten gyermekei vagyunk!

 

---

---

Március 16.

Jézus dicsõségét látni

És láttuk az õ dicsõségét, mint az Atya Egyszülöttének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. (János 1, 14)

Jézusé az Isten dicsősége. Csak általa részesülhet az ember kegyelemben, amit kizárólag Isten ajándékozhat. Már az is nagy dolog, hogy Isten létrehívta a világmindenséget, de még sokkal nagyobb dolog az, hogy az oly mélyre süllyedt teremtményeit ismét felemeli, megigazítja és megkegyelmez nekik. Az is isteni kiváltság, hogy csodákat cselekszik: De a legnagyobb csoda a kegyelem és a bűnbocsánat. Mindnyájan kegyelemre szorulunk, kicsinyek és nagyok, szegények és gazdagok. Ezt a kegyelmet az Atyától az Egyszülött Fiú révén nyerjük el..

A kegyelem mellett az igazság is isteni tulajdonság. A Biblia igazság szava, más szóval hűséget, feltétlen megbízhatóságot is jelent. Isten olyan, mint egy kőszikla. Az ember feltétlenül rátámaszkodhat, csakúgy mint Jézusra, az Egyszülött Fiúra. Ő a maga személyében "kegyelem és igazság". Ő az "Ámen". Soha nem csap be. Az emberek hazudhatnak, nem bízhatunk mindig bennük. De az Úr Jézusban nem ér minket csalódás. Megtartja azt, amit megígért. Mindazok, akik ismerik őt, erről tesznek bizonyságot: "Amit tőle hallottam, mind igaz, beteljesült." Hányszor bízunk meg vezetőkben, akik csak félrevezetők, mocsárba visznek minket és otthagynak. Az Úr Jézus azonban kiemel minket azokból a mélységekből, ahol pusztulás várna ránk. "Teljes kegyelemmel és igazsággal."

Nagy dolog az, ha mi is elmondhatjuk, hogy "láttuk az ő dicsőségét". Természet szerint mindnyájan vakok vagyunk Isten dicsőségének a meglátására, de amikor szemünk előtt felragyog Isten Fiának a dicsősége, árnyék borul a világra és annak ragyogására. A talmi csillogás nem téveszt meg többé. Azonban ami igen sokszor megakadályozza az embert abban, hogy Jézus dicsőségét meglássa, az az öndicsőségünk. Saját magunkat olyan szépnek és elragadónak látjuk, hogy szinte beleszeretünk önmagunkba és az énünk tölt el minket. Csak amikor felismerjük saját lényünk utálatos voltát, ragyog fel előttünk Isten Fiának dicsősége. Ő világít rá azután a magunk gonosz lényének sötét hátterére. De mindaddig, amíg önmagunkban tetszelgünk, a Megváltó nem vonz minket. Valamikor egy hívő ember ezzel zárta le utolsó írását: "nem tetszem önmagamnak". Másoknak pedig nagyon tetszett, mert úgy látták, hogy Jézus Krisztus képe rajzolódik ki benne.

 

---

---

Március 15.

A kegyelem kapuja

Íme nyitott ajtót adtam eléd. (Jelenések 3, 8)

Az Úr Jézus azt mondja magáról, hogy nála van a Dávid kulcsa. Amit ő kinyit, senki be nem zárja és amit bezár, senki ki nem nyitja. Csak az Újtestamentum alapján érthetjük meg ezt a kifejezést. A király után legnagyobb méltósága a királyi ház miniszterének volt. Nála volt a "Dávid házának kulcsa", azaz felügyelt a királyi palotára és kézben tartotta az uralkodó háztartásának ügyeit. Hozzá fordultak mindazok, akik bebocsátást kértek a királyhoz. Ézsaiás próféta korában egy bizonyos Sebna töltötte be ezt a tisztet. Ő azonban a saját becsvágya kielégítésére használta fel méltóságát, ezért az ő helyébe másvalaki került, egy Eljákim nevezetû ember, aki viszont atyai érzülettel viseltetett a nép iránt.

Isten háza felett az Úr Jézus ügyel fel. Az lép be oda, akinek ő ajtót nyit. Nincsenek kegyeltjei és nem használja fel méltóságát saját érdekében. Igazságosan jár el s mindenkinek kinyitja Isten házának ajtaját, aki őszinte bűnbánattal közeledik és vágyakozik a kegyelem után. - A nyitott ajtó Isten házán valami minden mást felülmúló drága dolog. Annak, aki előtt feltárul, ki szabad jönnie végre vétkei börtönéből, hogy odajáruljon a kegyelem királyi trónjához. Minden gondját, terhét lerakhatja e királyi szék előtt és kérései meghallgatásra találnak. Ezen az ajtón keresztül mennyei levegő árad be életünkbe. Vele szemben a föld fojtogató levegője alig enged lélegzethez. Mit segít rajtunk, ha minden emberi ajtó nyitva is áll előttünk, de a menny ajtaja zárva! És mi árt nekünk, ha az emberi ajtók becsukódnak, de ezzel szemben a kegyelem kapuja kinyílik? Akinek az Úr kinyitja ezt a kaput, az előtt sok emberi ajtó bezárul. Ezt a veszteséget azonban könnyen elfelejti az ember, hiszen a kegyelem kapuja mellett egyéb olyan testvéri ajtók is megnyílnak, melyek többet érnek minden világi díszkapunál.

Ilyen nyitott ajtót adott Jézus a filadelfiai gyülekezet elé is. Vigasztalás volt ez nekik a tusakodások között, melyeket el kellett szenvedniök. Eléd is ad majd nyitott kaput, ha szíved odavisz és békesség után vágyódsz. De azután használjuk is ezt a nyitott kaput! Jézus azt mondja neked is: "eléd adtam". Csak azután lépjünk is be rajta és "járuljunk bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmat nyerjünk" (Zsid 4, 16). Ne álljunk meg töprengve és kételkedve az ajtó elõtt. Nekünk magunknak kell belépni rajta.

 

---

---

Március 14.

Jézus kitárt karja

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én nyugodalmat adok nektek. (Máté 11, 28)

A megfáradt és megterhelt emberek pontos ellentétei az életet könnyen vevő, életvidám embereknek, akik nem sokat törődnek az örökkévalósággal. Az előbbiek azok, akiknek szíve súlyos gondolatokkal telik meg s aggódva teszik fel a kérdést: "Mi lesz velem az örökkévalóságban? Hogyan állok meg majd Isten előtt?" Ezek az emberek azok, akik komolyan fáradoznak, hogy Istenhez közelebb kerüljenek, akik felvették a harcot bűneikkel, de mégsem jutnak célhoz. Akarják ugyan a jót, de annak véghezvitelét nem találják. A bűntudat egyre jobban elmélyül bennük és vétkük, mulasztásuk teherként nehezedik lelkiismeretükre. Nem látják, hogyan lehetne továbbjutni és mi lesz mindennek a vége. - Ezekhez szól Jézus hívása: Jöjjetek hozzám! Ezek értik meg őt, ezeknek van szükségük Szabadítóra. A Megváltó velük tud valamit kezdeni. Mintha csak elő lennének készítve az ő szavára. Parancsként hangzanak ezek a szavak: "ide hozzám!" Jézus magánál akarja őket tartani és engedetlenség részükről, ha távol maradnak. Jézus kitárja karját feléjük. Ég a szíve azért, hogy megelevenítse, élettel töltse el őket, megszabadítsa őket a bűntől és zaklatott lelküknek nyugalmat adjon. Leveszi róluk a bűn terhét, ami minden más tehernél jobban nyom és a megbocsátás vigasztalását nyújtja. Nyilvánvalóvá teszi a lélek előtt az Atyát, amidőn Isten szeretetét megtapasztaltatja vele és lebontja a válaszfalat, mely Istentől elválasztotta.

Jézus szeretettel és együttérzéssel telt szívéből jön ez a hívás. Az Úr tudja, hogy mindazokat, akik ezt a kegyelmi hívást elutasítják, szörnyű ítélet várja majd; ezért mondja: ne haladj tovább a romlás felé! Szíve tele van hálaadással, hogy az Atya őbenne, a Fiúban az egész elveszett emberiség számára megnyitotta a kegyelem útját. Most már mindenki járhat ezen az úton. Az Atya mindent Jézus kezébe helyezett, nem csupán a világ teremtését, fenntartását vagy végső megítélését, hanem a világ megváltását is. Ezért őhozzá jöjj! Csak Jézus hozhat ki a bűn éjszakájából s vihet be az Atyával való közösségbe, az örök életre. De nehogy azt gondold, hogy előbb jobbá kell lenned. Nem, jöjj úgy, amint vagy. Majd ő új teremtéssé formál. Ami kínoz téged, azt elveszi. Jöjj hozzá és megnyugszol. A bűn igája széttörik. Jöjj, ahogy vagy, jöjj még ma!

 

---

---

Március 13.

A hitre vezetõ biztos út

Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti a tanítás felől, vajon Istentől van-e vagy én magamtól szólok. (János 7, 17)

Hogyan jut el az ember a hit nagy élményére? Valami szerencsés véletlen folytán vagy egy felülről jövő és nem várt ajándék révén jut valaki hitre? Milyen gyakran halljuk ezt: "Igazán csak irigyelni lehet a kegyes embereket hitükért." Nemrégiben ezt mondta valaki nekem: "Mindeddig még nem tudtam megragadni a megváltás lényegét." Mire azt válaszoltam: "Mielőtt megragadhatná azt, kell, hogy az ragadja meg önt!" - Az Úr itt egy "megismerésről" beszél. Ennek az a lényege, hogy az igazság valami különös erővel megragad és fogva tart minket. Az Ige más szóval ezt hitnek nevezi. "Ó, bárcsak én is tudnék hinni!" Az Úr Jézus rámutatott egy útra, amelyen minden bizonnyal hitre juthatunk.

"Aki akarja" - ami azt foglalja magában, hogy Isten akaratát akarja cselekedni -, az majd megismeri, hogy vajon Jézus-e az Istentől küldött Szabadító, vagy sem. Péter is ezen az úton jutott hitbizonyosságra. Teljes komolysággal akarta azt; így lett Keresztelő János tanítványa, majd Jézust követve haladt tovább az Isten akarata megismerésének útján.

Te is kíséreld meg egyszer komolyan, hogy életedet Isten gondolatai és parancsai alapján rendezed be s egészen biztosan felismered majd, hogy csak egyedül Jézus tudja megadni neked azt, amit addig a magad erőfeszítései révén hiába igyekeztél elérni. Csak egyszer értsd meg Isten akaratát a maga teljességében és mélységében! Csak egyszer szánd rá magad, hogy a harag és az irigység gonosz indulatait kiszakítod szívedből, csak egyszer próbáld meg, hogy úgy szeresd felebarátodat, mint magadat és próbáld meg letaszítani énedet a trónról. Rájössz, hogy a magad erejéből soha sem viszed ezt végbe! Egyre inkább csak csődbe kerülsz önmagadra nézve. A bűntudat fokozódik és tehetetlenséged tudata egyre jobban erősödik. Egyszer valaki, aki ezt komolyan megpróbálta - Luther Márton -, ezt a vallomást tette: "mindig mélyebbre süllyedtem a bűnbe, mind kevesebb jót láttam magamban s mind lobban foglyul eltett a bűn". - De így jutsz egyre közelebb a bűnösök Megváltójához, így leszel képes befogadni a kereszt üzenetét. És Isten nyilvánvalóvá teszi eltted Fiát, mint aki egyedül segíthet téged életre és szabadságra, békességre és örömre. Hitbizonyossággá válik benned: csak Ő és senki más!

 

---

---

Március 12.

A hit kockázata

Péter így szólt: Uram, parancsolj, hogy odamehessek hozzád a vízen. Ő pedig szólt: jöjj! (Máté 14, 28-29)

Jézus útja szakadatlanul a hit útja volt. De a mi utunk is - Jézushoz vagy Jézussal - mindig a hit útja, azaz állandó kockázat. Ilyen kockázat volt Péter tengeren járása is. Jézus ezzel nem Péter kíváncsiságát akarta kielégíteni vagy önelégültségét táplálni. Azt akarta minden időkre leszögezni, hogy a hozzávezető vagy a vele járt út minden, csak nem könnyű. Csak a világ szerint való okosság gondol ki magának egy széles utat, amit saját természetes értelme világít meg. A hit útja viszont a természeti embernek mindig bolondság. Mindaz, ami ellentétes a megszokott emberi tapasztalatokkal, lehetetlen előtte. Az ilyen ember nem hisz és nem is meri az Urat arra kérni: "Parancsolj, hogy hozzád mehessek!" Csak azon a széles úton, melyen az emberek sokasága jár, lát magának szilárd talajt. Ott látszólag minden rendben van és nem lehet kétség a sikert illetően. Milyen gyakran jutottak már emberek ingoványra, jóllehet mindent olyan okosan kiterveltek! És milyen sokan majd csak odaát ébrednek annak a tudatára, hogy eltévesztették a helyes utat és a kárhozatba jutottak.

A Jézushoz vezető út s a vele járt út nem hat csábítótag. Nem ígér megbecsülést vagy előnyöket, sőt csak megvetést és gyalázatot. Pusztán és sötétségen vezet át, miközben mások napsütötte, széles utakon mennek tovább. "Úgysem szabadulok meg már soha régi énemtől, megrögzött utaimtól" - monda egy hang belül, mert csak a láthatókkal számol. Jézus azonban azt monda: "Jöjj!" - Ő az, aki vágyat ébresztett lelkedben s ezen keresztül hív magához. Építs bátran és bizalommal arra, amit ő mond! Ő erősebb, mint körülményeid és mindazok a nehézségek, melyek veled szemben tornyosulnak. Erősebb azoknál a sötét hatalmaknál is, melyek nem akarnak elengedni téged. Kérd az Urat hittel: "Parancsolj, hogy odamehessek hozzád a vízen!" És ne nézz közben magadra és bűneidre! Ne nézd a nehézségek tengerét sem, vagy a sátáni ellenállás viharát. Csak az Úrra tekints és hittel figyeli a szavára: "Jöjj!" - Azután lépj a kegyelem vizére és járj a hullámokon, magad mögött hagyva a régi megszokások, üres előítéletek és kételyek hajóját!

 

Március 11.

A hit kockázata

Péter így szólt: Uram, parancsolj, hogy odamehessek hozzád a vízen. Ő pedig szólt: jöjj! (Máté 14, 28-29)

Jézus útja szakadatlanul a hit útja volt. De a mi utunk is - Jézushoz vagy Jézussal - mindig a hit útja, azaz állandó kockázat. Ilyen kockázat volt Péter tengeren járása is. Jézus ezzel nem Péter kíváncsiságát akarta kielégíteni vagy önelégültségét táplálni. Azt akarta minden időkre leszögezni, hogy a hozzávezető vagy a vele járt út minden, csak nem könnyű. Csak a világ szerint való okosság gondol ki magának egy széles utat, amit saját természetes értelme világít meg. A hit útja viszont a természeti embernek mindig bolondság. Mindaz, ami ellentétes a megszokott emberi tapasztalatokkal, lehetetlen előtte. Az ilyen ember nem hisz és nem is meri az Urat arra kérni: "Parancsolj, hogy hozzád mehessek!" Csak azon a széles úton, melyen az emberek sokasága jár, lát magának szilárd talajt. Ott látszólag minden rendben van és nem lehet kétség a sikert illetően. Milyen gyakran jutottak már emberek ingoványra, jóllehet mindent olyan okosan kiterveltek! És milyen sokan majd csak odaát ébrednek annak a tudatára, hogy eltévesztették a helyes utat és a kárhozatba jutottak.

A Jézushoz vezető út s a vele járt út nem hat csábítótag. Nem ígér megbecsülést vagy előnyöket, sőt csak megvetést és gyalázatot. Pusztán és sötétségen vezet át, miközben mások napsütötte, széles utakon mennek tovább. "Úgysem szabadulok meg már soha régi énemtől, megrögzött utaimtól" - monda egy hang belül, mert csak a láthatókkal számol. Jézus azonban azt monda: "Jöjj!" - Ő az, aki vágyat ébresztett lelkedben s ezen keresztül hív magához. Építs bátran és bizalommal arra, amit ő mond! Ő erősebb, mint körülményeid és mindazok a nehézségek, melyek veled szemben tornyosulnak. Erősebb azoknál a sötét hatalmaknál is, melyek nem akarnak elengedni téged. Kérd az Urat hittel: "Parancsolj, hogy odamehessek hozzád a vízen!" És ne nézz közben magadra és bűneidre! Ne nézd a nehézségek tengerét sem, vagy a sátáni ellenállás viharát. Csak az Úrra tekints és hittel figyeli a szavára: "Jöjj!" - Azután lépj a kegyelem vizére és járj a hullámokon, magad mögött hagyva a régi megszokások, üres előítéletek és kételyek hajóját!

 

---

---

Március 10.

Kegyelem a megtört bűnösnek

A vámszedő pedig távol állva, még a tekintetét sem akarta az égre emelni, hanem verte a mellét és így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! (Lukács 18, 13)

Távol állt. Érezte, hogy tulajdonképpen semmi joga sem volt ahhoz, hogy belépjen erre a szent helyre. Méltatlannak tartotta magát ahhoz is, hogy ott időzzék. Érezte Istentől való távolságát és az elválasztó falat. Szégyenében lesütött szemekkel állt Isten előtt. Lelki szemei előtt lebegett egész bemocskolt élete. A magában való bizakodásnak még csak a nyoma sem volt benne. Mellét verte, azaz nem tartotta magát jónak, csak ütésekre méltónak. Az önigazult ember valósággal szerelmes önmagába, gyengéden bánik önmagával és azt akarja, hogy mások is simogassák. A vámszedő mellét verte, melyben ott dobogott gonosz szíve, minden nyomorúság forrása. "Szíveteket szaggassátok meg!" - kiáltja nekünk Jóel próféta (2, 13). A farizeus imája könnyedén pereg ajkairól. A vámszedő csak hallgatagon áll ott, hosszú ideig, míg sóhaj szakad ki belőle. Nem tér könnyen napirendre a bűnei felett a megszokott módon: "hiszen mindnyájan bűnösök vagyunk, mindenki követ el hibákat". Csak magát látja bűnösnek, akinek kegyelemre van szüksége, különben elvész.

Mindaddig, míg valaki töretlenül bízik önmagában, nincs szüksége semmiféle kegyelemre. Ha azután az önigazság épülete itt-ott megrepedezik vagy inogni kezd, akkor esetleg szükségünk van még a kegyelemre is. De amikor az ember teljesen összetört, akkor csak a kegyelem az, amire szüksége van. Mindaz, aki összetörve és megalázkodva jön a kegyelem királyi székéhez, nem kap visszautasítást. "Megigazulva ment alá az ő házához." A bűn terhe lekerült róla. Isten kegyelmet nyert gyermekeinek a méltóságára emelkedett. Mert mindaz, aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

"Aláment az ő házához" -, de még az a ház is, amit előzőleg otthagyott, most egészen más lett. Isten békéjét vitte oda magával és háza népe is megtapasztalhatta, hogy egy Istentől megáldott és belsőleg boldog ember tért vissza. Tele lett napfénnyel a ház. A farizeus azonban úgy hagyta el a templomot, ahogy odament. Nála semmi sem változott meg. - Sokan maradnak minden imádságuk, igeolvasásuk vagy hallgatásuk ellenére is ugyanazok a régi, töretlen, alázat nélküli emberek, akikben Isten nem gyönyörködik. Aki porig alázza magát, azt Isten szeretettel a szívére vonja.

  

---

---

Március 9.

Bezárt ajtók

 

Az övéi közé jött és az övéi nem fogadták be őt. (János 1, 11)

 

Milyen fájdalmas lehet egy édesanya szívének, ha tulajdon gyermeke bezárja előtte az ajtót. Az ilyen tudja csak igazán megsejteni, hogy mit érezhetett a Megváltó, amikor Izrael, az ő saját népe, nem fogadta őt be. Könnyek peregtek szeméből, amikor szeretetének ismételt hívogatását is elutasították (Luk 19, 41). - Milyen jellemző, hogy az Úr Jézusnak már a születésekor sem volt hely a vendégfogadó háznál. Ma ugyanez történik.

Sok szív ajtaján kopogtat, de az emberek nem törődnek vele. Milyen sokáig kell sokszor várnia csak egy kicsike kis ajtónyílásra is! De mégis, miért nem fogadták őt be a zsidók? Ennek fő oka önigazságukban rejlett. Úgy jött, mint a bűnösök szabadítója. Ilyenre nem volt szükség. Olyan Messiás-királyra vártak, aki a nemzetek élére állítja a maga népét. Ma is még az önigazság az egyik ok, amiért Jézus olyan sok ember előtt nem szívesen látott vendég. Ezenkívül olyan sok más vendég fészkelte be magát az emberi szívekbe s ott végleg letelepedési jogot is nyert, akikkel az Úr Jézus soha nem tudna együtt lakozni: nyereségvágy, becsvágy, élvezetvágy. Ezeknek a vendégeknek, noha határozottan el kellene utasítanunk őket, az ember nem akar felmondani, így az Úrnak kívül kell maradnia. Az ember talán még hajlik is az Úr felé, sok minden nagyszerűt tud róla mondani, nem tagadja meg tőle elismerését, csak éppen nem engedi őt be. Pedig Isten hatalmat adott Jézusnak minden test felett. Jogos igénye van mindenkire, mivel ő mindnyájunkért odaáldozta magát. Téged is megváltott, tulajdonává tett s most az lenne a kötelességed, hogy Jézusnak ezt a tulajdonjogát elismerd és szívedben helyet adj neki. Természetesen ennek érdekében sok mindent el kellene előbb távolítanod; az évek hosszú során át sok szenny halmozódott fel. De fogj már egyszer hozzá és az Úr melletted lesz. Csak olyan lélekben tud lakozást venni, melyben végigjárt már a seprő.

Szakíts már végre azokkal az idegen vendégekkel, akik évek óta lakják szívedet és úgy viselkednek ott, mint jogos tulajdonosok, pedig egyedül Jézusnak van joga rád. Légy bátor és szakíts azokkal a dolgokkal, melyek lelkedet nyomorúságos szolgaságban tartják és károkat okoznak benned. Eltûnnek majd, mihelyt Jézust hitben jogos Uradnak ismered el.

 

---

---

Március 8.

Jézusban megítélődnek a lelkek

Íme, ez arra rendeltetett, hogy általa sokan elessenek és felkeljenek Izraelben és jel legyen, melynek sokan ellene mondanak, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek. (Lukács 2, 34-35)

Amikor az öreg Simeon a gyermek Jézust karjára vette, lelki szemei előtt a gyermek - jelül - hatalmas alakká növekedett, azaz olyan jelentős személyiséggé, aki mellett senki sem haladhat el anélkül, hogy fel ne figyelne rá. De Simeon azt is hozzáteszi, hogy ez a jel ellentmondásokat vált majd ki. Nem is lehet ez másként, hiszen Jézus nem emberi személy csupán, hanem Isten. - Ha csak ember lenne, akkor pontosan megfelelne az emberi elgondolásoknak és kívánságoknak. - Minthogy azonban Isten Fiaként jött el az emberek közé, így minden emberi elgondolásnak pontosan az ellentéte. Még legközelebbi barátaiban, az apostolokban is csak ellentmondást vált ki, amikor elindul a szenvedés útján. Az általa hozott megváltás nem felelt meg sem népe elgondolásainak, sem pedig az önigazult emberi szív mindenkori kívánságainak. Az embernek nincs szüksége a bűnösök Megváltójára, mert nem tudja és nem akarja belátni, hogy elveszett és kárhozatra méltó bűnös. Azokból a büszke lelkekből, akik az önmegváltás lobogója alatt hajóznak, a Megváltó csak ellentmondást vált ki. De ugyanígy azokból is, akik szeretik önmagukat magasztalni, nagyra tartani s akik alapjában véve önmagukat imádják. A Megváltó előtt sem adják meg magukat, aki ezáltal szikla lesz számukra, melynek neki verődnek s szétzúzódnak rajta. De sokan éppen őáltala kelnek fel. Kik ezek? Mindazok, akik tehetetlenül a földön feküsznek s bevallják, hogy nem tudják önmagukat megszabadítani. Az ilyen összetört szívekhez odalép a Megváltó és felemeli őket.

 

Áldott az az ember, aki önmagában csalódott, önmagába vetett hitét elveszítette, mert az ilyennek odanyújtja kezét az Úr és kihúzza a mélyből. - Isten arra rendelte Jézus Krisztust, hogy vele kapcsolatban sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek. Õelőtte megítélődnek lelkek s nyilvánvalóvá lesz, hogy ki az, aki legbenső lényege szerint jobban szereti a sötétséget, mint a világosságot. De az is nyilvánvalóvá lesz, hogy ki az, aki tisztaság után vágyódik, a békességet szomjúhozza, aki mindenképpen el akar jutni Istenhez és meg akar szabadulni a bűn megkötözöttségétől. Vajon mi is azokhoz tartozunk, akik feltétel nélkül átadták magukat Jézusnak?

 

---

---

Március 7.

Jézus minden időben!

Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. (Zsidók 13, 8)

Sokan úgy gondolják, hogy a Krisztusról szóló örömüzenet nem időszerű többé, a Biblia szempontjai pedig régen túlhaladottak és maradiak. Ha a bűn valóban túlhaladott álláspont lenne, akkor az emberiségnek nem lenne többé szüksége a bűnösök Megváltójára. És ha igaz lenne, hogy az emberi fejlődés által egyre inkább levetjük a bűnt, egyre inkább tiszták és igazak leszünk, akkor a keresztről szóló evangélium tényleg feleslegesnek bizonyulna. De elég csak egy pillantást vetnünk az emberek életére, megnyilvánulásaira és máris látjuk, hogy az ember nagyszerű és nemes voltáról való derűlátó megnyilatkozások nem állják meg helyüket. Elég csak a történelem utolsó néhány évtizedére visszaemlékeznünk: a gyűlöletnek, igazságtalanságnak és erőszaknak micsoda mélységeibe tekinthetünk bele, az erkölcstelenségnek milyen szörnyű áradata önti el a világot! Igazán elmondhatjuk, hogy ma még nagyobb szüksége van az emberiségnek a Szabadítóra, mint valaha.

A modern emberen is csak az Isten megújuló kegyelméről szóló üzenet segíthet. Az emberiség nem jobb, hanem rosszabb lesz az idő előrehaladásával. Lehet, hogy külső, kulturális tekintetben emelkedik, technikailag tökéletesül, de ezzel egyenes arányban növekszik belső romlottsága is. Mennyire igaza van az Igének, amikor azt monda, hogy a világban egyre inkább fokozódik majd az erkölcsi szétesés és egyre nagyobb tért nyer az igazságtalanság. Az Ige szerint csak egy valaki hozhat szabadulást, s ez Krisztus. Ma is neki kell közbelépnie, különben az ember menthetetlenül elvész.

Vajon megragadtad-e már ezt a Szabadítót és magadénak vallottad-e őt? És vajon ma is az-e a számodra? Sokan vannak ugyanis, akiknek csak tegnapi Krisztusuk van. Valamikor megtapasztalták megváltói erejét, de azután eltávolodtak tőle. Alakja ma nem úgy áll lelki szemeik előtt, mint az egyetlen Szabadító. Elfeledkeztek a régi bűneikből való megtisztulásukról (2 Pét 1, 9). Ismét álomba merültek. Nem gondolnak arra, hogy mindennap szükségünk van Jézus szabadítására mindaddig, amíg hitből látásra jutunk. Hiszen mindennap dolgunk akad a bűnnel és csak őbenne van megtartatásunk. Naponta szükségünk van az ő vérében való megtisztulásra és neki naponta kell könyörögnie értünk. Istennek legyen hála, ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

 

---

---

Március 6.

Hitünk szilárd alapja

Nem kieszelt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hanem mint akik szemünkkel láttuk az ő isteni fenségét. (2 Péter 1, 16)

Hitbizonyosságunk az üdvösségnek azokra a nagy tényeire alapozódik, melyekről az Ige tesz nekünk bizonyságot. A hit a megváltás elvégzett tényén nyugszik, amely itt és most azért érvényes számunkra, mivel Jézus Krisztus él és az Igén keresztül közel jön hozzánk. A hit nem támaszkodik valami másra; valamire, ami bennünk megy végbe, mint például az érzéseinkre. Ebben az esetben igen ingatag talajon állna. Érzelmeink hőmérője állandóan mozgásban van. Gyakran mélypontokat ér el. A hitbizonyosság azon az átváltozáson vagy megújuláson sem alapulhat, ami az emberben megy végbe. Ez inkább csak erősíti a hitbizonyosságot, mely kizárólag az Igén alapul.

De vajon van-e magának a Jézus szabadító hatalmáról szóló Igének, mely újjáteremt minket, valami szilárd alapja? Végső fokon mindez nem csupán valami légből kapott kitalálás? Vajon nemcsak okos és remekül kitalált mesék azok, amik az apostoli igehirdetésnek is alapul szolgáltak? A hitetlenség az üdvtények közül szívesen minősítene több mindent mesének, így Jézus csodálatos születésének vagy feltámadásának tényét. Persze akkor Jézus halálának sem lenne engesztelő ereje és vérének sem volna szabadító hatalma. De vajon nincs-e a hitetleneknek mégis igazuk? Nem áll-e az evangélium szellemes emberi kitalálásokból csupán? Rettenetes lenne, ha ezen a ponton kétségek között kellene élnünk és egész hitéletünk csak kegyes kitalálás és elképzelés lenne csupán. Istennek legyen hála, egészen szilárd talajon állunk. Az apostolok saját maguk látták Jézus dicsőségét a megdicsőülés hegyén. Feltámadásának is tanúi voltak. Valóban feltámadott. A csodák ezen csodája az a szilárd pillér, melyen a Jézusról szóló evangélium nyugszik. A Fiú feltámasztásával Isten nyomta rá a hitelesség pecsétjét az evangéliumra. Jézus valóban a bűnök bocsánatára ontotta ki a vérét. És mivel feltámadott, így látható módon vissza is tér majd. Mivel pedig él, hitünk nem egy elképzelt Megváltóhoz kapcsolódik, hanem valóságos, mindig jelenlevő Szabadítóhoz. Hitünk nem "hiábavaló". Nem ábrándképhez kapcsolódik, hanem élő személyiséghez. Ezentúl pedig a hívő maga is meglátja, megtapasztalja Isten dicsőségét.

 

---

---

Március 5.

Az örömüzenet bizonyossága

Igaz beszéd ez, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnösöket. (1 Tim 1, 15)

Isten Fia otthagyta az atyai ház dicsőségét és eljött a bűnnek és a halálnak ebbe a világába, hogy megmentse a bűnösöket. Jézusban van az ember üdvössége. Sokan persze nem osztják ezt a véleményt. Kételkednek benne, sőt tagadják azt. Vajon tényleg valami bizonytalan dologról van itt szó? Igaz beszéd ez - mondja az apostol. Az ember feltétlenül ráhagyhatja magát. A hitnek is szüksége van valami kétségtelen bizonyosságra, mint alapra. A hit nem valami vélekedés vagy feltevés csupán. Istennek legyen hála, mi biztos tényre támaszkodunk. Már az Ótestamentum prófétái bizonyságot tettek arról, hogy Jézus nevében mindazok, akik hisznek őbenne, bűnbocsánatot nyernek. Ézsaiás úgy rajzolta meg Jézusnak a bűn miatt való szenvedését, mintha lélekben ott állt volna Krisztus keresztje alatt. Könyvének 53. fejezete nem egy zsidó embernek felnyitotta szemét a világ Megváltójának felismerésére.

Jézus maga tesz bizonyságot arról, hogy ő az elveszett bűnösök Megváltója. Csodái is ezt bizonyítják. Amint a betegségeket megszüntette, ugyanúgy magától a bűntől, bajaink e végzetes forrásától is megszabadít. Gondoljunk csak a gutaütött meggyógyítására. "Megbocsáttattak a te bűneid" - mondja neki. Ellenfelei rossz néven veszik ezt a beszédet, hiszen egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket! Jézus belelát gondolataikba és ezt kérdezi: "Mi könnyebb; azt mondanom, megbocsáttatok a te bűneid, vagy ezt mondanom: kelj fel és járj?" Kétségtelen, hogy valaki sokkal könnyebben mondhatja azt, hogy bűneid meg vannak bocsátva, mint a másikat. Ugyanis az utóbbi esetben pillanatok alatt kiderül, hogy az illető elbizakodottságból mondta ezt. Ha azonban valaki hatékonyon kimondja ezt a bátor felszólítást: "kelj fel és járj!" - akkor nyilvánvalóan a másik szava sem lehet istenkáromló beszéd. A beteg, amint tudjuk, felállt és felvette az ágyát. De ugyanekkor mint megújult ember, bűneiből is kilépett.

Jézus tehát a bűnösök Szabadítója. Halálának kiengesztelő jelentősége van s ezt Isten is megerősítette azáltal, hogy feltámasztotta őt. Tehát minden bizonnyal igaz beszéd ez: Jézus a bűnösök Szabadítója. - Miért nem hiszed ezt? Nekünk a világ legbizonyosabb tényével van dolgunk. Nincs senkiben másban üdvösség Jézuson kívül.

 

---

---

Március 4.

Drága örömüzenet

Teljes elfogadásra méltó (beszéd) ez, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bûnösöket. (1 Tim 1, 15)

Teljes elfogadásra méltó, azaz drága ez a beszéd. A hitetlenség persze elutasítja, de a hit boldogan fogadja el. Aki ezt elutasítja, az saját kárhoztató ítéletét írja alá és kizárja magát az üdvösségből. Aki azonban elfogadja, nagyobb kincset nyer, mint bármi ezen a világon. Mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az életét (lelkét) elveszíti? A lélek mindennél drágább. Nincs semmi a világon, amit az ember odaadhatna, hogy lelkét, mely veszendőbe indult, megváltsa. Jézus drága vére az egyetlen váltságdíja lelkünknek.

Amint valaki, akit élve eltemetnek, nem tudja magát többé kiásni, éppoly kevéssé tudja magát a bűneiben halott ember megeleveníteni. "Elváltoztathatja-e bőrét a szerecsen és a párduc az õ foltosságát?" (Jer 13, 23). Éppoly kevéssé képes a bűnös vétkeinek sötét foltjait eltávolítani. Elhiteti önmagával, hogy ártatlan, de egy hang a szíve mélyén mást mond. Ezt a hangot egy ideig el lehet hallgattatni, el lehet nyomni, de egyszer csak robbanásszerűen tör majd elő. Kicsoda tudja magát megszabadítani, ha egy sziklához láncolják? A bűnös éppen így képtelen szenvedélyeinek a láncát széttépni. És ha minden bilincstől meg is tudna szabadulni, egytől soha: önzésének és önszeretetének kötelékeitől. Hitvány önszeretetünket csak Jézus szeretete tudja legyőzni. Ezt a szabadulást a Jézusról szóló evangélium kínálja fel nekünk, amely evangélium szabadulást kínál leggonoszabb ellenségünktől, a bűntől is. És mivel e mögött mindig a Sátán áll, Jézus ettől a sötét hatalomtól is megment, aki elől egyébként senki nem tud elmenekülni.

Jézus szabadítása az örök haláltól és az örök életre való szabadítást is magában foglalja. Ő visszaviszi a megmentett lelket Istenhez, hogy részesévé lehessen az Atya szeretetének és az atyai hajléknak. Megszabadít a kárhozattól és megnyitja felettünk a mennyet. És hány ember utasítja vissza ezt a nagy üdvösséget! Hogyan menekülünk meg, ha nem törődünk ilyen nagy ajándékkal? Figyelj tehát a Szabadítóról szóló beszédre, különben menthetetlenül örök romlásba jutsz. Sokba kerülhet az, ha ezt a drága beszédet megveted. Aki hittel megragadja, az megmenekül. Ez menekülésünk biztos és erős horgonya.

 

---

---

Március 3.

A belső ellentét feloldása

Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadit meg engem a halálnak ebből a testéből? Hálát adok az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róma 7, 24-25)

A halálnak ez a teste velünk született természetünk, melybe belefészkelte magát a bűn és a halál. Ki hoz most már szabadulást? Nyilvánvaló, hogy ez a belső ellentét és hasadás nem maradhat mindig így, különben a keresztyén élet merő nyomorúság lenne. Sok magyarázó a Rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében a keresztyén ember természetes állapotát látja megrajzolva. Van is ebben valami igazság. A törvény nélküli állapotunk egyszer s mindenkorra megszűnt. Pál így mondja ezt: "Én pedig egykor törvény nélkül éltem". Akit egyszer igazán felébresztettek már a bűn álmából, nem maradhat meg abban továbbra is és nem követhet el többé bűnt büntetés nélkül. Az Isten törvénye újra meg újra fenyegetőleg mered az emberre még akkor is, ha csak olykor esik vissza. A belső hasadtság állapota tehát még azoknál sem szűnik meg azonnal, akik hitre jutottak.

Erre a fontos kérdésre: "kicsoda szabadít meg engem?" Istennek legyen hála, csak egy válasz van: Krisztus Jézus, a mi Urunk. Ő szabadít meg minket a bűn szolgaságától és átkától. De csak az él ilyen szabadsággal, aki hittel Krisztusra tekint. Amint tekintete hit dolgában meghomályosul, az ember ismét visszaesik a törvény alatti állapotába. Ezért van az, hogy még Isten gyermekei is gyakran így sóhajtoznak: "Nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok." Az ember a maga erejéből nem is jut tovább, mint egy szívszaggató jajkiáltásig. A győzelem nincs bennünk, hanem úgy adatik nekünk Jézusban és hit által.

A Római levél 7, 25 pontosan ezt mondja: "Ezért bár én, azaz a magam személyében Krisztus nélkül, az Isten törvényének szolgálok az elmémmel, de testemmel a bűn törvényének." Ennyire viszi az ember önmagában. De Istennek legyen hála, nincs többé kárhoztató ítélet azok felett, akik a Krisztus Jézusban vannak, azaz őrá támaszkodnak. A cél: győzelmes élet a Krisztusban. De ez nem megy ingadozások és visszaesések nélkül. Addig nem is kaphatunk bepillantást ebbe az örömüzenetbe, amíg nem kerültünk először a törvény alá, nem vettük fel a harcot a bűnnel és nem ismertük fel megrendülten vétkeink és tehetetlenségünk halálos voltát.

 

---

Március 2.

A belső összeütközés

 

Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok! (Róma 7, 19)

 

Csak megtérésekor ismerte fel az apostol saját lelkében a fájdalmas hasadást az akarás és a tehetetlenség között. Vagy lehetséges az, hogy már megtérése előtt ilyen belsőleg hasadt állapotba került? Ez elképzelhetetlen. Az üldöző Saul nem volt belsőleg megbénult, tehetetlen ember. Sokkal inkább a törvényért buzgólkodó zsidók büszke öntudata hatotta át. Csak amikor a felülről adatott tövis a szívébe fúródott, került a belső forrongás állapotába. Most vált világossá előtte Isten akarata a maga teljes mélységében. Felismerte és akarta a jót, de nem tudta azt megvalósítani. Így válik az ember önmaga előtt is talánnyá: "Nem tudom, mit csinálok!" Alapjában véve gyűlölöm a gonoszt - és mégis cselekszem. Tiszta akarok lenni - és tisztátalanságnak adom át magam. Isten minden parancsát helyeslem - és mégis áthágom azokat. Honnan jön mindez? Aki egy idegen hatalomnak eladta magát, az kénytelen a végsőkig kiszolgálni azt. Ahhoz, hogy az ember a bűntől megtartóztassa magát, önmagából kellene kiszakadnia. Benne lakik a bűn. Ezért az "óembernek" meg kell halnia.

Amikor az ember önmagában semmi jót nem talál már, csak gonoszt, a törvény betöltötte feladatát. Nem tud új életet teremteni, csak felnyitja az ember szemét, hogy önmagát bűnösnek lássa. Megmutatja neki lényének teljes romlottságát és sivárságát. Ez az állapot, amibe az ember kerül, annál nyomasztóbb, mivel belső embere, hajlamai, erkölcsi felfogása szerint a jót akarja. A felülről jövő ébresztés elérte azt, hogy az ember a jó felé vonzódik és jót akar. Meg is kísérli, hogy Isten akaratának saját erejéből eleget tegyen. De minél inkább harcol a bűn ellen, annál jobban érzi annak kényszerítő hatalmát. Tagjaiban egy különös törvényszerűséget fedez fel, a bűn törvényét, amiből nem tud szabadulni. Mély és tragikus hasadás: Isten törvényét szereti. Kívánná a jót, de a testében jelentkező bűn hatalma ellen tehetetlen. Az ember kénytelen engedni neki és tehetetlen vele szemben. De közben érzi, hogy meg kell változnia. Ő maga is meg akar változni, azonban gyakran még ez az akarás sem teljes. Csak hányódik ide-oda, s csupán újabb és fájdalmasabb vereségek megtapasztalása után formálódik ki benne a teljes és mindenre elszánt akarás: Adj szabadulást Uram, nekem, nyomorult embernek!

 

---

---

Március 1.

Bűnismeret a törvény által
Én pedig egykor törvény nélkül éltem. De a parancsolat eljöttével életre kelt a bűn, én pedig meghaltam. (Róma 7, 9-10)
Az apostol három állapotot különböztet meg: törvény nélkül, törvény alatt, törvényben. "Én pedig egykor törvény nélkül éltem." Ezzel az apostol nem gyermekkorának idejére gondol, hanem életének arra a korszakára, amikor az isteni akarat, a szent Isten követelményei a maguk mélységében még nem értek el a tudatáig. Így van ez a legtöbb emberrel. Ismerik ugyan Isten parancsait, még hiszik is, hogy eleget tudnak azoknak tenni, mivel kifejezetten nem vétenek annak betűi ellen.
A törvény betűi szempontjából Pál feddhetetlen volt (Fil 3, 6). Így vannak sokan a keresztyén tanítással is. Értelmükkel felfogják azt, de belső tartalma elől szívük zárva marad. Csak akkor vált a bűn élővé és égetővé Pál számára, amikor belsőleg felfogta a törvény értelmét. Előzőleg teljesen érintetlen maradt a szíve ebben a tekintetben. De később különösen egy parancs nehezedett súlyosan a szívére: még csak ne is kívánd! Addig nem is gondolt a törvénynek erre az oldalára. Úgy gondolta, hogy "mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva". A bűnről mint cselekedetről gondolkodott. A szívből származó gonosz gondolatokat és vágyakat a maguk szörnyűségében nem látta meg. Milyen sokan vigasztalják magukat azzal: "hiszen én semmi rosszat nem cselekszem! Ez azt jelenti, hogy nem ismerik a bűnt a maga mélységében, nem értik meg, hogy "belülről, az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések..." (Márk 7, 21-22). A lelkiismeret akkor ébred fel, amikor így ismeri fel a törvény lényegét. Most lesz az ember igazán bűnössé. Előzőleg a bűn halott volt. Jelen van ugyan a lélekben, de úgy, mint a test belsejében meghúzódó betegség-csíra, melyet csak egy bizonyos gyógyszer hoz elő. Amint az ember szívében megértette az isteni törvényt - a rejtett gonosz napvilágra kerül. Az önigazult ember, akinél hiányzik a voltaképpeni bűnismeret, még élvezi az életet és jól is érzi magát. De élete csak látszatélet. Mihelyt a bűn életre kel, egy haldoklási folyamat indul meg. A gondatlan életnek és az önigazultságból származó biztonságérzetnek vége. A bűn szörnyű hatalma most lesz igazán világossá az ember előtt. Ha be tudná tartani a törvényt, ez életet jelentene a számára, de mivel nem tudja, az kiszolgáltatja őt a halálnak.

        

A magyarországi jogok tulajdonosa és a kiadásért felel az Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió
1066 Budapest, Ó utca 16.
Tel.: 06-1-311-5860 / Fax.: 06-1-275-0197
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.