- Részletek
- Találatok: 13966
Bosszúvágy
A börtönben raboskodó férfi elhatározta, hogy szabadulása után kegyetlen bosszút áll feleségén, mert tudomására jutott, hogy el akar válni tőle.
Tervét senki sem ismerte, naponta táplálta és mélyen titokban tartotta.
Egy nap azonban egy missziós csoport látogatott el a börtönbe. A rab megrendülten hallgatta, amint egy szolgáló a bosszúvágyról beszélt, és a férfi úgy érezte, azt mondja el amit ő tervez és titkol.
Megértette, hogy Isten minden gondolatát ismeri és személyesen neki üzent a szolgálón keresztül, aki végül a megbocsátásról is beszélt.
Hosszú és fájdalmas vívódások után a rab úgy döntött, hogy lemond a bosszúról, és megbocsát feleségének, mert az ő bűnös életvitele juttatta el feleségét a házasság megszüntetésére.
Szívébe békesség költözött, és érezte, hogy Isten szeretete átjárja.
Ismét bíróság elé kellett állnia egy másik bűncselekménye miatt. Amikor új tárgyalása során elmondta történetét és bizonyságot tett Isten hozzá intézett szaváról, a bíróság értékelte megváltozott gondolkodását, megbocsátását és csökkentette hátralévő büntetését.
Szabadulása után a férfi Isten hűséges követője lett, élete teljesen megváltozott.
Tanulságként szolgál, hogy a bosszúvágy feladása, a megbocsátás saját magunkat szabadítja fel, és Isten szeretete képes megváltoztatni még a legkeményebb szívet is.
bacsipista
2024.06.03.
A fotó illusztráció: Pixabay