- Részletek
- Találatok: 807
Veserákból való gyógyulás
Egy egyedülálló anyát, halálos rákkal diagnosztizáltak, de ő segítségül hívta az Urat. J. F.-val aki egyedül neveli gyermekeit a Dominikai Köztársaságban rossz hírt közöltek. Egy rutin műtét során az orvosa valami gyanúsra lett figyelmes. Az történt,hogy kiszakadt a hólyagom és a műtét során gyanús csomótt találtak benne. Nagyon meglepődtek. Azt gondolták, hogy rák. A szövettani vizsgálat J. legrosszabb félelmét igazolta.Rosszindulatú dananatról lévén szó el kellett dönteni mi a legjobb kezelés. Egyetértettünk abban, hogy a legjobb műtéti úton eltávolítani. Ám míg Judith a második eltávolító műtétre készülődött félni kezdett. Attól féltem, hogy kiveszik a hólyagot és katéterre lesz szükségem, hogy fertőzéseket fogok kapni és leáll a vesém, és hogy 6 hónapon belül halott leszek. J. nem is annyira magáért, mint inkább fiaiért aggódott. Különösen a kisebbikért. Imában azt kértem Istentől: Ha nem is könyörülsz rajtam, akkor könyörülj a gyermekeimen. Ha én meghalok ki fogja gondjukat viselni? A 700-as club adása közben J felfigyelt arra, hogy egy telefonszámon imakéréseket fogadnak. Felvette hát a kagylót. Imádkoztam az egyik tanácsadóval. Jézus az életem a tiéd. A szívem a tiéd, és minden amim csak van. Azt kérem, hogy könyörülj rajtam. A tanácsadó azt is megkérdezte hiszem-e, hogy Isten meg tud gyógyítani? Mondtam, hogy igen, ha Isten feltámasztotta Lázárt akkor a rák semmi neki. Következő héten J megkérte az orvosát, végezzék el újra a vizsgálatokat. Elküldtük a szövetteni mintákat két különböző helyre és Istené legyen a dicsőség, azt mondták, hogy a rák eltünt., semmi nem utalt rá. Azt mondták már csak a hólyaggyulladásom van. Nem tudom megmagyarázni. Azt mondtam volna, hogy eltávolították a tumort ha lett volna műtét, de nála nem volt. Az újbóli vizsgálatok pedig azt mutatták, nincs is rá szükség mert a daganat eltűnt. Amikor először állapították meg a rákot J. attól félt, hogy meghal és a gyerekei anya nélkül maradnak. Ma azt ünnepli, hogy idősebb fia orvosként lediplomázott. Megtanultam, hogy Isten kegyelmes. Jézus kegyelmes. Jézushoz jöttem és Ő meggyógyított. Meggyógyultam és üdvös szívem van. Köszönöm a 700-as klubnak.