- Részletek
- Találatok: 266
Karácsonyi történet - A karácsony fényei
Judit csak hatéves volt, de a szemeiben ott volt valami, amit a felnőttek is ritkán hordoztak: egy kicsi, csendes szomorúság. Amióta a nevelőszülőkhöz került, sok minden megváltozott körülötte. A Kovács család kedves volt vele, a két gyerek – Anna és Milán – pedig igyekeztek játszani vele, mégis… valami hiányzott.
Az édesanyja.
Karácsony este volt. A nappalit finom fahéjillat lengte be, a fenyőágak alatt színes csomagok sorakoztak. Anna izgatottan rázogatta a sajátját, Milán már próbálta kitalálni, mi lehet az övében. Judit csendben ült a sarokban, az ünnepi ruhácskája alján az ujjait sodorgatta.
– Juditka, gyere, itt a te ajándékod is – mosolygott rá a nevelőanya, és átnyújtott neki egy kisebb, gondosan becsomagolt csomagot.
A kislány óvatosan vette kézbe. A doboz könnyű volt, sokkal könnyebb, mint a másik két gyereké. Nem számított igazán, mégis valahogy megcsípte a szívét az érzés, hogy az ő ajándéka más.
Amikor kibontotta, egy puha, hímzett angyalkát talált benne. Apró szárnyai voltak, és meleg, barátságos mosolya.
– Hogy mindig vigyázzon rád – mondta a nevelőapa halkan.
Judit megköszönte, de a torkát valami elszorította. Mindenki boldogan nevetett, beszélgetett, csomagolópapír zörgött körülötte – ő pedig az angyalkát szorította magához.
A gondolatai hazaszálltak. Az édesanyjára gondolt: a hangjára, ahogy mesét olvasott; a mozdulatára, amikor megigazította a kabátját; arra, hogy utoljára milyen könnyes volt a szeme, amikor elbúcsúztak.
A karácsony Judit számára régen a szeretet ünnepe volt. Most inkább a hiányé.
Lassan felállt, és odament az ablakhoz. Kint csendesen hullott a hó, a lámpák sárgás fénye ragyogott rajta, mintha az apró pelyhek csillagok lennének, amelyek leszálltak a földre.
– Anya, te is látod ezeket? – suttogta alig hallhatóan.
A nevelőanya észrevette, hogy Judit elsomfordált. Csendben odalépett mellé, de nem szólt semmit. Csak egy puha kendőt terített a kislány vállára, jelezve: itt van, és nem hagyja magára.
Judit szeme megtelt könnyel, de most nem hullottak ki. Csak bólintott egy picit, mintha megköszönné a csendes jelenlétet.
A fenyőfa fényei visszatükröződtek az ablak üvegén. A kislány a saját kis angyalkáját szorította, és egy pillanatra úgy érezte, hogy talán… talán az anyukája is gondol rá valahol.
És ez a gondolat – bármilyen pici volt – egy kicsit melegebbé tette a karácsony estét.
Bi bacsipista
