- Részletek
- Találatok: 13111
Valahol Európában - magyar film
A "Valahol Európában" fekete-fehér, magyar filmdrámát 1947-ben mutatták be.
A gyermek főszereplőket árvaházakból válogatták ki. A főszereplő Kuksira azonban sokáig nem akadtak rá, mígnem egyszer felfigyeltek a Film takarítónőjének kisfiára, Horváth Lacira, ő lett Kuksi. A gyerekek szinte önmagukat adták a filmben: a való életben is igazi csínytevők voltak (almát loptak, lerészegedtek a forgatás egyik napján, tintát öntöttek az egyik templom szenteltvíz-tartójába, stb.
A film a második világháború idején játszódik. Szereplői az árván, otthontalanul kóborló gyerekek, akik bandákba verődve járják az országot, és úgy tartják el magukat, ahogy tudják: élelmet lopnak. Hamarosan körözést adnak ki ellenük. Szerencséjükre találnak egy elhagyatottnak látszó várat egy kopár hegyen. A vár azonban nem lakatlan, Simon Péter egykori karmester lakja, aki a világtól megcsömörödve, magányosan él itt. A gyermekek először idegenkednek a felnőttől, ám hamarosan megbarátkoznak vele, sőt megszeretik őt. Simon ugyanis nem hazudik nekik, és nem csapja be őket, mint a többi felnőtt. Sőt, öntudatra ébreszti őket. Megtanítja nekik, hogy a szabadság a legfontosabb érték, melyhez minden embernek (így nekik) is joguk van. Együtt hozzák rendbe a rozoga várat, közben a francia himnuszt fütyülik. A gyermekek azonban lebuknak, és elfogatásukra több felnőtt is megindul. A szabadságukat nem kívánják feladni, harcolnak érte, és el is űzik a felnőtteket, ám harc közben az egyik kisgyerek, Kuksi halálos sérülést szerez. Kénytelenek bevinni őt a faluba, holott tudják: így elfogják majd őket. Kuksi ugyan meghal, ám Simon a városból olyan rendelkezést hoz, amely a gyermekeket felmenti a kényszerű rablásokból fakadó büntetések alól, sőt, a várat is az ő tulajdonukba helyezi. Forrás: Vikipédia