A kereszt titka

Egy szép, csendes délutánon egy édesanya kézen fogva sétált hatéves kisfiával az út szélén. A nap már lassan lefelé ereszkedett az égen, a levelek között pedig lágyan fújdogált a szél.
A kisfiú vidáman lépkedett édesanyja mellett, amikor egyszer csak megtorpant.
– Anya, nézd! Mi az ott?
Az út szélén egy nagy kereszt állt. A kereszten pedig Jézus alakja volt.
A kisfiú közelebb lépett, és hosszasan nézte. Arcán egyszerre látszott a kíváncsiság és a szomorúság.
– Anya… az a bácsi miért van a kereszten?
Az édesanya leguggolt mellé.
– Ő Jézus – mondta csendesen.
A kisfiú tovább nézte.
– De miért van ott? Szegény bácsi… nagyon fájt neki, amit vele csináltak?
Az édesanya megszorította a kezét.
– Igen, kisfiam. Jézusnak nagyon fájt. Az emberek bántották őt, pedig ő senkinek nem akart rosszat. Jézus szeretetet tanított, segített a betegeknek, megvigasztalta a szomorúakat, és azt mondta az embereknek, hogy szeressék egymást.
– Akkor miért bántották?
Az édesanya egy pillanatra elhallgatott. Tudta, hogy ez egy hatéves gyermeknek nehéz kérdés. Nem akarta megijeszteni, de azt sem akarta, hogy hazugsággal válaszoljon.
– Tudod, kisfiam, néha az emberek rosszat választanak. Jézust is olyan emberek bántották, akik nem értették meg, ki ő, és nem fogadták el a szeretetét.
– Kik tették ezt vele?
– Emberek, akik elítélték őt. De Jézus még akkor sem gyűlölte őket. Imádkozott értük is.
A kisfiú elgondolkodott.
– Anya… Jézus akkor meghalt?
Az édesanya bólintott.
– Igen, kisfiam. Jézus meghalt a kereszten.
A gyermek szeme elszomorodott.
– És akkor most mindig ott fog maradni a kereszten?
Az édesanya gyengéden elmosolyodott.
– Nem. És éppen ez az, amit szeretnék neked elmesélni.
A kisfiú kíváncsian felnézett rá.
– Mi történt vele?
– Jézus meghalt, és eltemették. Az emberek azt hitték, hogy mindennek vége. De Istennek más terve volt. Harmadnap Jézus feltámadt.
A kisfiú nagy szemekkel nézett édesanyjára.
– Feltámadt?
– Igen. Ez azt jelenti, hogy Jézus újra él. Nem maradt a sírban. Isten feltámasztotta őt.
– Akkor Jézus most hol van?
Az édesanya megsimogatta a kisfiú haját.
– Jézus Istennél van, de a szeretete velünk van. És tudod, mi a legszebb?
– Mi?
– Hogy hozzá bármikor fordulhatunk. Nem kell hozzá különleges helyre mennünk. Amikor félünk, elmondhatjuk neki. Amikor szomorúak vagyunk, megkérhetjük, hogy vigasztaljon meg. Amikor valami nagyon nehéz, kérhetjük a segítségét. És amikor boldogok vagyunk, azt is megköszönhetjük neki.
A kisfiú elmosolyodott.
– Akkor Jézus meghallja, amit mondok neki?
– Igen, kisfiam. Jézus meghallja az imádságodat.
– Akkor ő olyan, mintha mindig velünk lenne?
– Igen. Nem úgy, hogy látjuk őt a szemünkkel, hanem úgy, hogy a szívünkben tudhatjuk: nem vagyunk egyedül. Jézus szeret minket.
A kisfiú még egyszer a keresztre nézett.
Most már nem csak egy szomorú bácsit látott rajta.
Valami egészen mást kezdett megérteni.
– Anya…
– Igen?
– Akkor a kereszt azt jelenti, hogy Jézus nagyon szeretett minket?
Az édesanya szemében könny csillant.
– Igen, kisfiam. A kereszt Jézus szeretetére emlékeztet bennünket. Arra, hogy értünk is vállalta a szenvedést. De arra is, hogy a halál nem volt a történet vége.
– Mert feltámadt?
– Igen. Mert feltámadt.
A kisfiú egy ideig csendben állt, majd megszorította édesanyja kezét.
– Anya, én is szeretnék beszélni Jézussal.
– Beszélhetsz vele bármikor.
– Most is?
– Most is.
A kisfiú lehunyta a szemét, és nagyon halkan ezt mondta:
– Jézus, én még kicsi vagyok, és nem értek mindent. De anya azt mondta, hogy szeretsz engem. Kérlek, maradj velem, és vigyázz ránk. Én is szeretnélek megismerni.
Az édesanya átölelte.
Nem mondtak többet.
Csak álltak egy ideig a kereszt mellett, kézen fogva.
A kisfiú pedig azon az estén megtanult valami nagyon fontosat:
Jézus nem csupán egy történet, akiről régen meséltek az emberek. Ő a feltámadt Krisztus, akihez ma is fordulhatunk. Ott lehet az örömünkben, a félelmeinkben, a kérdéseinkben és a nehéz napjainkon is.
Mert az életünk része lehet.
És amikor úgy érezzük, hogy egyedül maradtunk, elég lehet csak ennyit mondani:
„Jézus, itt vagyok. Kérlek, vezess engem.”
A kereszt pedig minden alkalommal emlékeztethet bennünket arra, hogy a szeretet erősebb a szenvedésnél, a remény erősebb a félelemnél, és a feltámadás megmutatja: Istennél nincs olyan sötétség, amelyben ne lenne remény.

„Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él.”
János 11,25

A történet tanulsága

A kereszt nem csupán Jézus szenvedésére emlékeztet bennünket, hanem arra a hatalmas szeretetre is, amellyel Isten felénk fordult.
Jézus vállalta a szenvedést, meghalt a kereszten, de a történet nem a halállal ért véget: feltámadt. Ez ad nekünk reményt akkor is, amikor az életünkben nehézségek, fájdalmak vagy kilátástalannak tűnő helyzetek jönnek.
Ahogyan a kisfiú sem értett meg mindent egyszerre, úgy mi sem értjük mindig, miért történnek velünk bizonyos dolgok. Lehetnek kérdéseink, félelmeink és olyan időszakaink, amikor nem látjuk az utat.
De nem kell minden választ ismernünk ahhoz, hogy bízzunk Jézusban.
Hozzá fordulhatunk örömünkben és bánatunkban, amikor félünk, amikor elfáradunk, és akkor is, amikor hálás a szívünk. Ő nem távoli történelmi személy számunkra, hanem olyan Úr, akinek jelenléte és szeretete életünk része lehet.
A legfontosabb üzenet talán ez:
Ne csak nézzük a keresztet, hanem értsük meg, mit üzen nekünk: Jézus szeretete nem ért véget a kereszten. A feltámadással reményt adott nekünk, és ma is hív bennünket, hogy bízzunk benne, keressük őt, és engedjük, hogy vezesse az életünket.
Amikor pedig nem tudjuk, merre tovább, ne feledjük:
Jézushoz mindig odafordulhatunk.
Ő meghallgat, szeret, és nem hagy magunkra.

Szerző: H.Juditt

• Következő >