Történetek-Irodalom
A szomorúfűz
- Részletek
- Találatok: 13082
A szomorúfűz
Egy nagyváros parkjában álldogált a szomorúfűz, és nevéhez híven valóban szomorú volt, mert mérhetetlenül unalmasnak és haszontalannak érezte életét.
Hosszú, hajlékony ágai körben a földig lógtak, hűvös, zöld sátort alkotva.
Unatkozott. Nem csinált egész nap mást, csak figyelte a parkban sétáló embereket, és várta, hogy sátra alá rejtőzzön valaki.
Egyszer egy öt éves forma kislányka be is bújt az ágai közé. A szülők izgatottan keresték a gyermeküket, és amikor végre megtalálták, haragjukban nagyon elfenekelték. A szomorúfűz ettől persze még szomorúbb lett.
Aztán egy kellemes nyári szombat délután egy fiatal pár bújt a lombsátra alá, szerelmesen átölelték egymást és sokáig így álltak ott némán az ágak takarásában.
- Feleségül veszlek - szólt a fiú, mire a lány nagyon rémülten így válaszolt:
- Nem lehet! - majd szomorúan folytatta: - Tudod, hogy apám sohasem adna hozzád feleségül, hiszen ő a város egyik leggazdagabb embere, te pedig nincstelen senki vagy az ő szemében.
- Hát már a szerelem fölött is a pénz az úr?! - tört ki keservesen a fiúból: - Tán nem szeretsz?
- Tudod, hogy szeretlek - válaszolt a lány csendesen.
- Akkor pedig gyere hozzám feleségül! - kiáltotta izgatottan a fiú.
- Apám nem enged. Hát nem érted?
- Megszöktetlek. - jött a válasz - Hajlandó vagy megszökni velem? Hajlandó vagy hozzám jönni feleségül? Otthagynád apádat értem? Otthagynád a pénzt, a vagyont, a pompát, a hatalmat a szerelmemért?
- Igen. - sóhajként szállt a felelet.
- Akkor induljunk máris!
- Nem lehet - mondta a lány ijedten -, most még nem; a nevelőnőm máris keres. Majd üzenek, hogy mikor és hol találkozunk.
- Kitől? Hogyan? - kérdezte a fiú - Mi módon üzensz nekem? Hisz egyetlen közös, megbízható jó barátunk sincsen.
A lány riadtan nézett körül, hallotta, amint a nevelőnője kiáltja a nevét, de közben észrevett a fa törzsében egy kis mélyedést.
- Gyere el ide minden nap. Itt, - mondta, közben az odúra mutatott - itt fogok neked levelet hagyni. Ezzel fogta magát és elszaladt.
A fiú még egy darabig ott maradt a lombsátor alatt, zavart volt, bizonytalan, nem tudta, hogy örüljön-e vagy búsuljon. Vajon tényleg képes lesz megszökni vele a szerelme? Nem tudta biztosan.
Amikor ő is elment a szomorúfűz kivirult a boldogságtól. Végre valami izgalom! És végre hasznára lehet valakinek, méghozzá egy ilyen kedves párnak! Értelmet kapott az élete.
A fiú eljött másnap délelőtt, aztán újra eljött délután is, de nem talált üzenetet a mélyedésben, csalódottan ment haza, úgy érezte, hogy nem bírja a tehetetlen várakozást. Pedig a fűz még talán nála is türelmetlenebbül várta a lányt.
Szerencsére azért nagyon sokáig nem kellett várnia, mert kedd délelőtt izgatottan bújt az ágai közé a kisasszonyka, és odvába mélyesztette az illatos, rózsaszín levélkét, aztán gyorsan elszaladt.
A fának remegett minden porcikája; soha nem volt még ilyen izgatott. És micsoda illata volt annak a levélnek! Szinte teljesen elkábult tőle. Észre sem vette, hogy egy öreg, csúf, morcos asszonyság csörtetett be a lombsátra alá. A lány nevelőnője volt az, aki megfigyelte, hogy kisasszonykája pár perccel ezelőtt innen szaladt ki. Bebújt hát ő is, hogy körülnézzen, vajon mit kereshetett itt a leány.
A szomorúfűz szerencsére, az utolsó pillanatban rájött, hogy ki lehet ez az öregasszony, és mit akarhat, ezért gondosan elrejtette odvába a levélkét. Szerencse, hogy ezt tette, mert a nevelőnő oda is benézett, sőt, bele is nyúlt, de a fűznek hála, nem talált ott semmit és dolgavégezetlenül, dühösen távozott.
Bezzeg délután, amikor a fiú megérkezett, már nem rejtegette a levelet!
A hősszerelmes ifjú, remegő kézzel bontotta fel az illatos papírt, és félhangosan olvasta el a gyöngybetűkkel írt sorokat, így aztán a mi fánk is megismerhette a levélke tartalmát, mely így szólt: " Kedvesem, mindent elintéztem, ma este, sötétedés után ott leszek a szomorúfűz alatt."
A fiú annyira boldog volt, hogy azt sem tudta hirtelen örömében, mit is tegyen addig, amíg a lány megérkezik. Elhatározta hát, hogy ottmarad, nehogy késni tudjon egy percet is, és alszik egyet a fűz árnyékában, amíg kedvese megérkezik.
Lefeküdt hát a fa lábaihoz, és elaludt. A szomorúfűz pedig hűségesen, boldog szívvel őrizte a szerelmes ifjú álmát. Amikor besötétedett, és közeledni látta a lányt, egyik ágával megsimogatta a fiú arcát, hogy az ébren fogadhassa kedvesét.
Nagy volt az öröm, amikor megérkezett a lány. Kis batyuval, üres zsebbel, de teli szívvel jött, a fiú pedig ugyanígy fogadta. Egymás nyakába borultak, majd mindketten kedvesen megsimogatták a fa ágait és kéz a kézben elindultak a nagyvilágba.
A szomorúfűz ettől a naptól fogva már nem szomorkodott, mert tudta, hogy az élete nem volt hiábavaló.
"Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül."
Példabeszédek 11:25.
2022.07.30
forrás: http://www.juditti.hu/content/szomorufuz
Kisgyermek szeretete
- Részletek
- Találatok: 1694
Kisgyermek szeretete
Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamban: " Egy örökkévalóságig fogok itt várni és még annyi más helyre kell mennem. Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet.
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
- Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem,hogy megvegyem ezt a babát?
Az idős hölgy ezt felelte:
- Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ô elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
- Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki.
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva mondta:
- Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak amikor odamegy.
A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.
- A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz.
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett. Aztán azt mondta nekem:
- És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni.Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
- Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
- Oké - mondta. - Remélem, van elég. - Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta:
- Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.
Aztán rám nézett és hozzátette:
- Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát.
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.
Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja? Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt. Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem.