Történetek-Irodalom
Az ember, aki lemaradt a karácsonyról
- Részletek
- Találatok: 28
Karácsonyi történet
Szenteste volt; és szokás szerint George Mason hagyta el utolsóként az irodát. Odament egy hatalmas széfhez, megpörgette a tárcsákat, kitárta a nehéz ajtót. Meggyőződve arról, hogy az ajtó nem csukódik be mögötte, belépett.
Egy fehér kartonpapír négyzetet ragasztottak közvetlenül a páncélszekrények legfelső sora fölé. A kártyára néhány szót írtak. George Mason a szavakra meredt, és eszébe jutott…
Pontosan egy évvel ezelőtt lépett be ebbe a kriptába. És akkor a háta mögött, lassan, nesztelenül becsapódott a nehézkes ajtó. Csapdába esett – eltemette a hirtelen rátelepedett rémisztő sötétség.
A hajthatatlan ajtónak vetette magát, rekedt kiáltása robbanásra hasonlított. Agyában felvillant minden történet, amit az időbódékban megfulladt férfiakról hallott. Ezt a szerkezetet nem irányította óra; a széf zárva marad, amíg kívülről ki nem nyitják. Holnap reggel.
Aztán hirtelen rádöbbent. Holnap senki sem fog jönni – holnap karácsony lesz.
Újra az ajtónak vetette magát, vadul kiabálva, míg kimerülten térdre nem rogyott. Csend lett, magas hangú, éneklő csend, ami fülsiketítőnek tűnt. Több mint harminchat óra telt el, mire bárki is jött – harminchat óra egy három láb széles, nyolc láb hosszú, hét láb magas acéldobozban. Kitart az oxigén? Izzadva és zihálva tapogatta végig magát a padlón. Aztán a jobb szélső sarokban, közvetlenül a padló felett, egy kis, kör alakú nyílást talált. Gyorsan beledugta az ujját, és halvány, de félreérthetetlen légáramlatot érzett.
A feszültség oldódása olyan hirtelen volt, hogy sírva fakadt. De végül felült. Biztosan nem kell csapdában maradnia a teljes harminchat órát. Valaki hiányolni fogja. De ki? Nőtlen volt, és egyedül élt. A szobalány, aki a lakását takarította, csak egy szolgáló volt; mindig is úgy bánt vele. Meghívták, hogy töltse szenteste a bátyja családjával; de a gyerekek az idegeire mentek, és ajándékokat vártak.
Egy barátja megkérte, hogy karácsony napján menjen el egy idősek otthonába zongorázni – George Mason jó zenész volt. De valami kifogást talált ki; otthon akart ülni, és hallgatni néhány új felvételt, amit magának adott.
George Mason a tenyerébe vájta a körmeit, míg a fájdalom ellensúlyozta a fejében lévő szenvedést. Senki sem jött és nem engedte ki, senki, senki, senki…
Nyomorúságosan telt el az egész karácsony napja és a rákövetkező éjszaka is.
Karácsony másnapján a főhivatalnok a szokásos időben bejött az irodába, kinyitotta a széfet, majd bement a saját irodájába.
Senki sem látta, ahogy George Mason kitántorgott a folyosóra, a vízhűtőhöz rohant, és nagy kortyokat ivott a vízből. Senki sem figyelt rá, amikor elment, és taxiba fogott, hogy hazamenjen.
Aztán megborotválkozott, átöltözött gyűrött ruháiból, megreggelizett, majd visszament az irodájába, ahol az alkalmazottai közömbösen üdvözölték.
Azon a napon több ismerősével is találkozott, és beszélt a saját testvérével. Az igazság komoran közeledett George Masonhoz. A testvériség nagy ünnepén eltűnt az emberi társadalomból; senki sem hiányolta.
George Mason vonakodva kezdett el gondolkodni a karácsony valódi jelentésén. Lehetséges, hogy ennyi éven át vak volt az önzéstől, a közönytől és a büszkeségtől? Végül is nem az adakozás a karácsony lényege, mert ez az időszak jelzi azt az időszakot, amikor Isten a világnak adta a fiát?
Az ezt követő évben George Mason apró, tétova kedves tettekkel, apró, észrevétlen önzetlen cselekedetekkel próbálta felkészülni…
Most megint szenteste volt.
Lassan kihátrált a széfből, becsukta. Könnyedén, szinte szeretettel megérintette a komor acélfelületet, és elhagyta az irodát.
Ott megy most a fekete kabátjában és kalapjában, ugyanaz a George Mason, mint egy évvel ezelőtt. Vagy mégsem? Sétál néhány háztömbnyit, majd int egy taxinak, aggódva, hogy ne késsen el. Az unokaöccsei arra számítanak, hogy segít nekik feldíszíteni a fát. Utána a testvérét és a sógornőjét viszi egy karácsonyi színdarabra. Miért olyan boldog? Miért lelkesíti és gyönyörködteti ez a lökdösődés másokkal, miközben csomagokkal van megrakva?
Talán a képeslapnak van valami köze ehhez, annak a képeslapnak, amit tavaly újév napján ragasztott be az irodai széfjébe. A képeslapon George Mason saját kezűleg ezt írta:
„Szeretni az embereket, nélkülözhetetlennek lenni valahol, ez az élet célja. Ez a boldogság titka.”
by J. Edgar Park
Forrás: https://christmasstories.org/the-man-who-missed-christmas/
A mai nap ajándéka
- Részletek
- Találatok: 21
A mai nap ajándéka
Volt egyszer egy ember, aki mindig a holnap miatt aggódott. Attól félt, hogy mi történik majd vele, vajon sikerülnek-e a tervei, megoldódnak-e a gondjai, és mit hoz számára a jövő.
Reggelenként úgy ébredt, hogy gondolatai már a következő nap körül forogtak. Esténként pedig úgy hajtotta álomra a fejét, hogy észre sem vette, mennyi szép pillanatot hagyott elveszni az aggodalmai között.
Egyik nap megszólította egy idős ember, aki a kertjében virágokat ültetett.
– Mondd csak, miért vagy mindig ilyen szomorú? – kérdezte az idős ember.
– Mert nem tudom, mit hoz a holnap – felelte a férfi. – Félek attól, amit még nem ismerek.
Az idős ember elmosolyodott, majd egy apró virágpalántára mutatott.
– Nézd ezt a növényt! Amikor elültetem, nem tudom pontosan, milyen lesz a következő nap időjárása. Nem tudom, mennyi eső éri, és milyen gyorsan fog növekedni. Mégsem ülök mellette egész nap félelemben. Megöntözöm, gondozom, és bízom abban, hogy megkapja mindazt, amire szüksége van.
A férfi csendben hallgatta.
Az idős ember folytatta:
– Tudod, mi a legnagyobb ajándék, amit Isten adott nekünk? Nem az, hogy előre ismerhetjük a holnapot, hanem az, hogy ma még szerethetünk, jót tehetünk, megbocsáthatunk, és hálát adhatunk azért, amink van.
– De mi lesz, ha holnap nehézségek várnak rám? – kérdezte a férfi.
– Akkor majd holnap kérsz erőt Istentől, hogy szembenézhess velük. Miért vennéd el a mai nap békességét egy olyan teher miatt, amelyet talán még soha nem is kell majd hordoznod? Isten nem azt ígérte, hogy soha nem lesznek nehézségeink, hanem azt, hogy a nehézségek között is hozzá fordulhatunk segítségért.
A férfi ekkor körülnézett. Észrevette a kertben nyíló virágokat, meghallotta a madarak énekét, és eszébe jutottak azok az emberek, akik szeretik őt, mégis oly sokszor nem jutott ideje arra, hogy ezt elmondja nekik.
Azon a napon hazament, megölelte a családját, felhívott valakit, akit régóta szeretett volna felkeresni, és segített egy embernek, akinek szüksége volt rá.
A gondjai nem tűntek el varázsütésre. A holnap továbbra is ismeretlen maradt. De valami megváltozott benne: már nem akarta az egész életét előre megérteni. Megtanulta, hogy a mai napban is ott rejlik Isten jósága.
Attól kezdve minden reggel így imádkozott:
„Uram, köszönöm ezt a napot! Nem tudom, mit tartogat számomra a holnap, de ma szeretni szeretnék, jót tenni, megbocsátani, és észrevenni áldásaidat. Amikor félek, adj hitet! Amikor elfáradok, adj erőt! És amikor nem látom az utat, segíts bíznom Benned. Ámen.”
És bár az élet továbbra is hozott számára örömöket és próbákat, egyre inkább megértette: nem kell ismernünk a holnap minden titkát ahhoz, hogy a mai napot hálás szívvel élhessük meg.
Mert a tegnapot már nem változtathatjuk meg, a holnapot még nem ismerjük, de a ma lehetőség arra, hogy Isten szeretetét továbbadjuk.
Ne engedjük, hogy a holnap miatti félelem elrabolja tőlünk a mai nap örömét! Ne halogassuk a szeretetet, a megbocsátást, a kedves szót és a jótetteket, mert nem tudhatjuk, hány ilyen lehetőség áll még előttünk.
Ha nehézségek érnek, ne feledjük, hogy nem kell mindent egyedül megoldanunk. Fordulhatunk Istenhez, aki erőt adhat a próbákban, békességet a nyugtalanságban és reményt a bizonytalanságban.
A mai nap nem csupán egy újabb nap az életünkből, hanem Isten kegyelmének ajándéka. Éljünk úgy, hogy estére ne csak azt kérdezzük magunktól, mi mindent végeztünk el, hanem azt is: kit szerettünk, kinek szereztünk örömet, és miért adhatunk hálát Istennek.
forrás: h.juditt