Történetek-Irodalom
Árokba esett ember
- Részletek
- Találatok: 11193
Árokba esett ember
Történt pedig egyszer, évtizedekkel ezelőtt, hogy egy rendszeresen templomba járó férfi elindult a hit útján, de aztán rövid idő elteltével visszacsúszott, végül pedig az alkohol rabja lett. Az egyik este, - ahogy az már szokássá vált az Ő életében - ismét berúgott a cimboráival olyannyira, hogy nem tudott hazamenni se. Támolyogva elindult ugyan a kocsmából, de hazafelé menet beleesett az út menti árokba és ott ébredt föl hajnalban.
A következőket Ő mondta el később:
Amikor fölébredt már világosodott és azt vette észre, hogy egy méterrel arrébb sokkal mélyebb az árok és az tele van vízzel. Ha oda esik, megfullad. Az első épkézláb mondat, ami eszébe jutott ez volt: Az Isten megmentette az életemet. Aztán beleakadt ez a szó, hogy Isten, és Isten felé terelte a gondolatait. Végignézett magán. A zakóján félig megszáradt hányás volt, s megundorodott magától, meg attól az egész élettől amit Ő folytatott. Hirtelen eszébe jutott egy hallelúja, amit még vallásos korában tanult egy konferencián és amit elkezdett dúdolni magában. A szöveg így hangzott: "A nagy mélységből szüntelen, hozzád kiáltok Istenem. Halálból ments meg engemet, fogadj be engemet! Amint vagyok jövök, amint vagyok jövök. Fiad érettem onta vért, fogadj be Jézusért."
Elmondta ez az ember, hogy Ő maga is meglepődött azon, hogy ezt az árokban ülve mennyire komolyan vette. Azt mondta:
- Istenem! Ha így is kellek neked fogadj be engem!
Ezután arra gondolt, hogy hogy történik majd meg mindez? Ezért egy kis segítséget akart adni Istennek és hozzátette:
- De küldj valakit, ha lehet még ma, hogy segítsen odatalálni hozzád!
Annyira komolyan vette az imádságát , hogy körülnézett nem jön-e valaki? Nem jött. Ilyen kora hajnali órában nem járt senki a faluban, ezért elindult haza. Otthon az egész napja azzal telt el, hogy várta hátha jön valaki. Eltelt a nap, de nem jött senki. Késő este azonban csöngettek. Egy régi ismerőse, akivel annak idején több konferencián is volt meglátogatta és sűrűn elnézést kért, hogy ilyen késő este zavarja. Elmondta, hogy a második faluban vasárnap egy csendesnap lesz és neki egész nap az járt az eszében, hogy jó lenne Őt is elhívni erre az alkalomra. Mondandóját azzal zárta:
- Komám, gyere menjünk el együtt erre a csendesnapra!
Elment és ott fordult meg az Ő élete. Attól kezdve nagyon sok alkoholistának tett bizonyságot az Úr Jézusról és az Ő szabadításáról.
Ennyire igaz az, hogy amint vagyunk, úgy lehet az Úr Jézushoz menni, Őt megszólítani, Tőle szabadulást kérni. És ha ezt komolyan gondoljuk, Ő válaszol, sőt megszabadít minden bűnből, minden megkötözöttségből, képes kihozni minden nyomorúságból, képes helyrehozni az egész elrontott életünket. Jézus nem azt mondja, hogy szeretlek, majd ha megváltozol, hanem azt mondja: szeretlek így, ahogy vagy! Bízd rám magad, aztán majd úgyis megváltozol ennek a szeretetnek a melegében, ha te is akarod!
Kérdés, hogy akarjuk-e? Eljutottunk-e oda, hogy megundorodunk magunktól, ettől az életviteltől? Ha igen, ne habozzunk, kérjük az Ő segítségét és Ő bizton segíteni fog!
Jézus mondja: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre." Lukács 5.31-32.
"Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett." Lukács 19.10.
forrás: andre.glap
Erre a történetre mondhatjuk, hogy tanulságos történet. Az ember aki elfordult Istentől belátta, hogy Isten viszont nem fordult el tőle. És bűnbánatra lelt, elszégyellte eddigi életét és belekapaszkodott Isten kegyelmébe, új életet kezdett és ő is menteni kezdett másokat. Isten kegyelme végtelen, de ha visszautasítjuk lehet, hogy nem lesz többé esélyünk a megismétlésre.
További tanulságos történetek az alábbi weblapon találhatók. Kattintás a képre!
Isteni időzítés, gondviselés
- Részletek
- Találatok: 3783
Isteni időzítés, gondviselés
Ez a történet éppen, hogy a megtérésem idején történt, alig egy éve voltam megtért (1999). Húsz évig voltam vállalkozó, és olyan kicsiny ipart űztem, mint divat és gyermekruha készítő. Először butikokba szállítottuk az árut, a férjemmel dolgoztunk. Aztán ahogy kezdtek a nagy áruházláncok és a kínaiak terjeszkedni, már csak én tettem, és piacoztam. Sokszor elgondoltam: miből lesz nekem nyugdíjam, hisz a bejelentett keresetem az az átlag alatt volt. Sógornőmet valamikor én vittem a gyárba, akkor még Vörös Október Ruhagyárnak hívták, majd az angolok megvették, és Elit Ruhagyár lett a neve. Ő az irodában volt, mint titkárnő. Gyakran látogatott meg a lőrinci piacon. Ő ismerte, hogy gyengécskén megy már ez a dolog, és felvetette, nem jönnél vissza, most van felvétel. Abban az időben már nem volt kiírva, hogy felveszünk szakembereket, mint régen, csak beajánlásra vettek fel embereket. Mondtam neki, át gondolom.
Otthon már el is vetettem ezt a kérdést, hogy húsz év szabadság után nem igazán akaródzik, hogy robotoljak, merthogy nagyon kemény munka volt, akár varrodában, akár szabászaton dolgozott valaki. Jött a szombat, piac, aznap kemény három ezer forintot árultam, abból a hasznom 500Ft, mert levonom az árú értékét, a benzint, az időmet, a helypénzt, a reggelimet, talán még annyi sem maradt. Nagyon elkeseredtem, ilyen talán még soha nem is történt velem. Rögtön döntöttem, megyek vissza dolgozni. Megbeszéltük, melyik nap, és én imádkoztam, vittem a Bibliámat, és mentem.
A legnagyobb meglepetésemre a szabászaton a fő művezetőnő, nevezzük Évikének, az akkori laborvezető (mintákat készítettek és modelleztek) volt, aki ismert engem még arról az időből, amikor a szalagon dolgoztam. Nagy örömmel üdvözölt, és rögtön felvett. Megbecsült dolgozó voltam, brigádvezető, szakszervezeti bizalmi, és mint KISZ-en kívüli ifjúsági aktivista is mindig foglalkoztatva voltam. Rögtön megkérdezte, annyira kevesen vagyunk (mert szabadságolás volt akkor), nem maradnék mindjárt bent arra a napra is. Mondom, hát dehogynem, igaz nem hoztam munkaruhát, de lapos cipőben voltam, legyen. Megadta a 300 forint órabért.
Én rögtön nyilvánosságra hoztam mindenki előtt, hogy hívő vagyok. Hálásan gondolok arra, hogy volt még egy inárcsi asszony, akiben hamar felfedeztem, hogy ő is az. Az emberek nem igazán örvendeztek nekem, árgus szemekkel figyeltek. Nem tudtam, vajon azért, mert hívő vagyok? Aztán kiderült, az órabér volt a hibás, mert aki ott volt már 25 éve, mint megbecsült univerzális ember, annak volt 310 forintja, az új embereket pedig 260 forinttal vették fel. Hát én csak annyit mondtam, én nem kértem, hanem kaptam ezt az órabért, annyi a kérésem, hogy tegyenek olyan reszortra, ahol bizonyítani tudok.
Következő héten nem látom az Évikét, kérdezem, hol van. Válasz: elment a szabadságát tölteni, és megy nyugdíjba. Akkor esett le a tantusz, hogy Istentől volt az egész. Mert ha aznap nem árulok olyan keveset, akkor nem döntök, és akkor nem Évi vesz fel, hanem az új művezető, aki nem ismert. Isten ilyen csodálatosan tud beavatkozni az életünkbe, hogy a pénz dolgában is tudjon nekünk segíteni. Így onnan mentem nyugdíjba, és így egy normális nyugdíjam van, bár nem sok, de meg lehet élni belőle.
Vasárnap délután a vendégszolgáló testvérünk azt mondta, legyen egy Igénk, ami a miénk, hát nekem azóta a vezér Igém a Róma 8:28. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Ebből megtudtam, hogy Ő engem elhívott, bár ez csak később esett le a buksimban. Igyekszem, hogy a megigazítást is elvégezze rajtam, mert nem csak elhívott szeretnék lenni, hanem, választott, amit engedelmességben érhetünk el. „Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.” (Máté 22:14)
Ilyen Csodálatos Tanácsos, Erős Isten a mi Urunk. Féltőn szerető és gondoskodó Atya, szüntelen hálát adok érte, hogy elhívott arra, hogy őt szolgáljam, dicsőítsem, amíg csak élek.
Pusztainé Edit
2013.09.19.