Történetek-Irodalom
A tűz
- Részletek
- Találatok: 3469
Bruno Ferrero: A tűz
Hat ember a véletlen folytán egy jeges éjjel sötétjében elhagyott szigeten találta magát, kezükben egy-egy darab fával. Más fa nem volt az Északi-tenger eldugott szigetén. Középen egy kis tűzrakás tüzelő hiányában kihunyóban volt. A hideg pedig egyre elviselhetetlenebbé vált.
Az első közülük egy nő volt, de a fellobbanó láng egy sötétbőrű bevándorló arcát világította meg. A nő észrevette. Összeszorította ujjai között fadarabját. Miért használja el fáját, hogy melegítsen egy naplopót, aki azért jött, hogy elvegye a kenyeret és a munkát?
A mellette lévő férfi meglátott valakit, aki nem tartozott az ő pártjához. Soha nem fecsérelte volna el szép fadarabját egy politikai ellenfélre. A harmadik rosszul öltözött ember volt és még jobban összehúzta kopott kabátját, elrejtve fadarabját. A szomszédja minden bizonnyal gazdag volt. Miért használja faágát egy pénzeszsákra?
A gazdag ember, ahogy ott ült, javaira gondolt: két villájára, négy autójára és tetemes bankszámlájára. Mobiltelefonja akkuja lemerült. Fadarabját mindenáron meg kell őriznie, nem pedig azokért a lustákért és ügyefogyottakért elhasználnia.
A bevándorló sötét arca bosszúálló lett a kialudt tűz halvány fényében. Szorosan összezárta ujjait fadarabján. Jól tudta, hogy azok a fehérek mindnyájan lenézik. Soha nem tette volna fáját a tűz parazsára. Eljött a bosszú pillanata.
A szomorú csoport utolsó tagja kicsinyes és bizalmatlan volt. Nem tett semmit, amiből ne származott volna haszna. Csak annak adni, aki ad: ez volt kedvenc szavajárása. Azt gondolta: drágán kell megfizetniük nekem ezt a darab fát.
Így találtak rájuk: öklükben szorították a fadarabokat, mozdulatlanul a fagyhalálban. Nem a külső hidegtől haltak meg, hanem a belsőtől.
2021.09.18
További tanulságos történetek az alábbi weblapon találhatók. Kattintás a képre!
Gazdag ifjú barátai
- Részletek
- Találatok: 3305
Gazdag ifjú barátai
Néhány évvel ezelőtt történt az egyik előkelő szálloda fényesen kivilágított termében.
Egy előkelő, gazdag ifjú vacsorát adott barátai tiszteletére.
Finom ételek és borok kerültek az asztalra és jó hangulat uralkodott a vendégek között.
A vacsora végén felállt a vendéglátó ifjú és így szólt a jelenlevőkhöz:
Kedves barátaim! Azért hívtalak ma össze titeket, hogy elbúcsúzzam.
Azt gondoljátok, hogy gazdag vagyok, pedig tévedtek. Alig kaptam valamit az atyai örökségből.
De mert fiatal vagyok és előttem az élet, holnap reggel Ausztráliába indulok szerencsét próbálni.
Most pedig jól jegyezzétek meg, amit mondok: mához hét évre újra itt leszek ebben a teremben. Ha kedvez a szerencse és sikerül vállalkozásom, akkor mindnyájatokat ünnepi vacsorával és gazdag ajándékkal várlak.
Ha pedig cserbenhagyna a szerencse, akkor is jöjjetek el és egy szerény vacsorával megvendégellek titeket.
Az egybegyűlt vendégek lelkesen fogadták a bejelentést és megígérték, hogy teljesítik barátjuk kívánságát.
Elmúlt hét esztendő és az egykori vendégek levelet kaptak Ausztráliából hazatért barátjuktól: szegényen utaztam el és nyomorultul tértem vissza.
Mielőtt újabb kísérletet tennék a vagyonszerzésre, szeretnélek viszontlátni titeket.
Ezért azt kérem, hogy teljesítsétek ígéreteket és holnap este legyetek a megbeszélt szállodában. Remélem senki sem marad távol a baráti összejövetelről!
A levelet író ifjú már nyolc napja visszatért Ausztráliából és súlyos betegen feküdt a szálloda egyik szobájában.
Odakint nagy vagyont szerzett és gazdag emberként tért vissza hazájába.
Sajnos azonban a vagyonszerzés egészségébe került.
A levelet most azért küldte el barátainak, hogy ezzel próbára tegye hűségüket.
Már készen volt a végrendelet is. Vagyonát azok a barátok kapják, akik teljesítik ígéretüket és a megbeszélt este megjelennek a szállodában. Mindezt titkárára bízta.
A kitűzött nap elérkezett és gazdája képviseletében. a titkár jelent meg a szálloda nagytermében. Kilencet, tízet, tizenkettőt ütött az óra és nem jött senki.
Ekkor derült ki, hogy a sok ,,jóbarát" közül egy sem volt igazi barátja a gazdag, de haldokló embernek. Másnap mindenről beszámolt a titkár főnökének. Szomorúan hallgatta és megvetően szólt az emberek megbízhatatlanságáról.
Összetépte végrendeletét és egész vagyonát a város árvaházára hagyta.
"Minden időben szeret a barát, de testvérré a nyomorúság idején válik."
Példabeszédek 17:17.