Történetek-Irodalom
Húsvét
- Részletek
- Találatok: 33745
ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET
KRISZTUS FELTÁMADT !
Az Úr ezt a szép ünnepet adta nekünk.
Hallottunk ordító tömeget, amely Jézus halálát kívánta.
Hallottunk kalapácsütéseket, amellyel Jézust a keresztre szegezték.
Hallottunk sóhajokat Jézus ajkáról.
Hallottunk anyai sírást és örömteli szavakat a farizeusoktól.
A szomorú napok után Isten ezt a kegyelemmel gazdag napot adta nekünk, hogy halljunk örvendetes híreket.
Halljuk a feltámadt Jézus örömteli hangját, amivel szerte hirdeti a világnak:
"Az Úr jobbja győzelmet szerzett, az Úr jobbja felmagasztalt engem, az Úr jobbja hatalmasan cselekedett”.
Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit!" (Zs. 117)
Bármilyen a tél, mindig tavasz jön utána. Nagypéntek után mindig Húsvét jön.
Jöjjön el a mi életünkben is az az idő, és az most legyen, hogy győz az igaz és bennünk a jó, Krisztus jósága.
Húsvét és a feltámadás
A húsvét egybeesik a tavaszi nap-éjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés. Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22 és április 25-e közé. (Ezt mondja ki a niceai zsinat határozata is i. sz. 325-ben)
Húsvét kialakulásában fontos szerepet játszik a zsidó húsvét, a pészah. E vallás tanítása szerint e napon ünneplik a zsidók az egyiptomi rabságból való menekülésüket. Az Ótestamentum szerint a halál angyala lecsapott az egyiptomiakra, a zsidók kapuja azonban egy frissen leölt bárány vérével volt bekenve, így az ô házukat “elkerülte”.
A keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe a húsvét, a feltámadás, a megváltás alapgondolatát foglalja magában.
A feltámadás, vagyis a húsvéti ünnep eseménye annak a történetnek része, melynek fôhôse Jézus, s a Bibliában az Újtestamentumot az ô életének és tanításainak szentelték. A négy evangélista: Máté, Márk, Lukács és János, Jézus életének történetét az evangéliumokban hagyta ránk.
Jézus tanításaival és példamutató életével nagyon sok tanítványt és hívet szerzett, s útra kelt, hogy a húsvét zsidó ünnepét a nagy városban, Jeruzsálemben ünnepelje meg, ahol - mint tudta - sorsa és küldetése beteljesedik.
Szamárháton, zarándokként érkezett a városba, ahol ünneplő tömeg fogadta, kezében a béke jelképével, pálmaággal. Az emberek ruháikat a porban eléje terítették, hogy arra lépjen, gyermekeiket magasba emelték, hogy megáldhassa őket. Ám a főpapok, akik féltették hatalmunkat, elérkezettnek látták az időt, hogy megszabaduljanak Jézustól. Mivel féltek a tömegtől, cselhez folyamodtak. Tanítványai szűk körében akarták elfogni, s az egyik tanítványt, az árulásra hajló Júdást bízták meg, hogy a Mestert a katonáknak megmutassa.
Kenyérrel kínálta tanítványait, mondván: “Vegyétek, ez az én testem”, és borral, mondván: “Igyatok ebből, mert ez az én vérem.” Ezt a jelenetet ismétli a pap a keresztény szertartásokon. Vacsora közben Jézus beszélt a feltámadásról, s arról, hogy leghűségesebb tanítványa, Péter is megtagadja ôt. E rossz előjelektől terhes este után Jézus tanítványaival a Gecsemáné-kertbe megy, s kéri őket virrasszanak vele. ők nem teszik ezt meg, s igen hamar elnyomja őket az álom. A Mester egyedül marad, szorongásaival, kétségeivel. Itt lelt rá Júdás a fegyveresek kíséretében, s csókkal árulta el Jézust. Elfogták, s a főpap elé vezették. Jézus megjövendölte, hogy ő, az Istennek fia, az Isten jobbján ül majd a mennyekben. Ezt bírái istenkáromlásnak tekintik, s halálos ítélettel büntették. 
Nagypénteken a keresztre feszített Megváltót, családja zsidó szokás szerint eltemette egy barlangban, amelyet az Olajfák hegyén a domboldalba ástak. A sír bejáratát a hagyomány szerint nehéz kővel zárták le. Lévén másnap szombat volt, a tízparancsolat szerint a pihenés napja következett. Jézus családja és tanítványai vasárnap tértek vissza a sírhoz, és meglepődve látták: üres a sír.Vasárnap három asszony, köztük Jézus anyja is, finom kenetekkel a sírhoz mentek, mely nagy földindulás közepette föltárult, megjelent egy angyal, s jelentette, hogy Jézus nincs már ott, föltámadott.
Jézus feltámadását mindenhol megünneplik a keresztények.
Videó - Lent a Via Dolorosán
Húsvét a feltámadás ünnepe
A halál az ember legnagyobb ellensége. Egyszer minden ember meghal, még a legnagyobbak is. Az egész fizikai, biológiai és társadalmi élet a halál uralma alatt van, Isten átka miatt, amit az ember érdemelt ki, amikor első alkalommal nem engedelmeskedett Isten szavának és ezzel bűnt hozott a világba (1Mózes 3,17).
Jézus Krisztus, az örökkévaló Isten Fia és a világ megígért megváltója, legyőzte a halált, magára véve az átkot (Galata 3,13). Ezzel megnyitotta az Istenhez és az örök élethez vezető utat.
Feltámadása a történelem legfontosabb eseménye és a legjobban bizonyított tény. Több bizonyíték és tanúvallomás támasztja alá, mint a világ kezdete óta történt minden más történelmi eseményt. Ezért feltétlenül szükséges, hogy mindenki szembenézzen Krisztus követeléseivel a saját életére nézve.
Miért jött Jézus?
Egy érdekes és elgondolkodtató falfirkát láttam.
„Jézus Krisztus életét adta érted”
Ez így igaz, csak a hirdetés módja nem illik hozzá. Aztán valaki odaírta az egyikhez:
„ Ki kérte rá? ”
Elgondolkodtam a névtelen kommentáron. Sok ember nevében szól.
Semmi szükségünk Jézusra, csak kellemetlenséget okoz, amikor a bűnünkről beszél, azután ránk erőlteti, hogy őt kövessük valamiféle szent életben!
Olyan szabadelvű világ részei vagyunk, ahol rettenetesen kellemetlen így szembesülni Krisztussal, vagy hallgatni azt, aki az evangéliumról szónokol.
Hagyjon már békén, hadd éljünk úgy, ahogy akarunk! Nem veszi észre magát? Nem kell és kész!
Hallgassunk meg azért mást is!
Mit mond a halálos beteg, az elhagyatott, a szegény, akinek az élete tönkrement,és összeroppant bűnei alatt, akinek már nincs reménye az életben? Ezt üzeni szótlan vergődéssel is:
„Miért nem segít már valaki rajtam?”
Krisztus meghallotta a nyomorúságában kiáltó könyörgését. Azért jött, hogy segítsen rajtunk élete árán is. Hogy bűnösök vagyunk mind, lehet, nem is tudod, és nem is érdekel. Egyszer az Isten színe előtt kiderül, de akkor már késő, nincs menekvés a kárhozattól!
Most kell a segítség. Talán most fiatal, menő ember vagy, de egyszer elhagyatott, beteg és magányos leszel, aki a halálra készül. Ki segít akkor, hogy ne félj, és vigaszt, hitet kapj, örök élet reménységével, ha most nem kell neked Jézus?
Miért jött Jézus?
Mert látta, hogy a kárhozatba rohansz, mert hitetlenül vétkezel Isten ellen, és a bűn zsoldja a halál. Nem várta meg, hogy egyszer majd ráébredsz erre, mert akkor már késő lesz. Annál konokabb a szíved, minthogy Isten előtt bűnbánatot tarts és irgalmat kérj. Pedig most van szükséged rá.
Honnan tudod, megéred-e a holnapot?
Ezen a napon érted jött Jézus, hogy a halálból az életre vigyen. Ne taszítsd el magadtól ördögi sugallatra, keserűen dacos szívvel!
Lásd meg valójában, bűnösen önmagad, és őt, aki annyira szeretett, hogy életét adta érted! Vele tiéd lehet az, az élet, ami boldog, bővelkedő és üdvös.
Jézus Krisztus azért jött, hogy „megkeresse és megtartsa az elveszettet”
(Lukács 19,10)
Téged is!
kép:Munkácsy: Krisztus Pilátus előtt
PILÁTUS UDVARÁN
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus, vagy Barabás...
Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Pilátus zsúfolt udvarán
mind a ketten előttem állnak,
Melyiket akarom?
Barabás ... úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
Tüzek parázslanak.
Mozdul acélos karja,
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.
Pogány hatalom ... pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen, a testnek és a földnek
Krisztus, vagy Barabás?
Farizeusok bujtogatnak:
“Te Barabással vagy rokon,
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!
Te megtagadod ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!
Ők nem élhetnek mind a ketten,
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.
Bélpoklos, rút tisztátalannak érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg Őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”
A fejsze is utolsót csattant,
nem suhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus, vagy Barabás?
Pogány erő és pogány szépség ...
Tagadjak mindent ... magamat? ...
“Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”
Azóta is nap mint nap jő
a sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen? Ő vagy én?
Én ... földi, poklos és fekélyes ...
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
Sohase Barabás!
Elébe hullok, s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet,
Aztán keze, - újjáteremtőn
érinti lelkemet.
Kép: Munkácsy: Ecce homo
Ámon, az ács
TÚRMEZEI ERZSÉBET
Két szálfát hoztak Ámon udvarára
és szólt a főpap: “Ámon, jól figyelj:
Kereszt legyen. Ne félj! Meg lesz az ára.
Durva, nehéz... Ne faragj rajt sokat.
Sürgős.” És Ámon munkához fogott.
Fejszecsapások hullottak a fára.
Akkor hajnalodott.
Felkelt az asszony is, a gyermek is.
“Édesapám, milyen két furcsa fa.
Mi lesz belőle?” “Eridj Salomé,
ne is kérdezd!” - döbben fel az apa.
Kis Salomé vidáman elszalad.
Milyen erős a nemrég béna láb!
De jó is volt Jézushoz vinni őt,
követve szívük halk sugallatát.
Csodálatos volt a pillanat.
Ámon dolgozik. Készül a kereszt.
Nehéz a szíve. Ki is hordja majd?
Valami gyilkos, lator, lázadó,
nyomorult ember teste függ le rajt.
Akárkié, annak nem hirdetett
bocsánatot a szelíd Názáreti,
mint őneki.
A kis Salomé sírva jó megint:
“Édesapám, ne ácsold azt a fát,
valami úgy fáj a szívem körül.”
Ámon, az ács verejtéket törül.
És két pribék cipeli már tova.
“Hová emberek? Csak azt, hogy hová,
kinek? Szóljatok! Két kérges kezem
keresztet, mást minden nap annyit ácsolt,
de soha semmit ilyen nehezen!”
“Eh, valami hamis próféta volt.
Jézus. Hiszen hallhattad a nevét.
Nem emlékszel rá?” - Jaj! Emlékezem.”
“Ámon, vidd már a pénzt. Kell a kereszt.
Durva, nehéz. Éppen jó lesz neki.
Ha igazán Isten Fia, ne félj,
majd leszáll róla a Názáreti.
Őrajta lesz, nem a te válladon.”
Ámon csak áll, s két szót dadog
szüntelen: “Nem adom! Nem adom!”
“Megvettük, Ámon. Mi közünk veled?
Ácsolhatsz egyet önmagadnak is.
Ma az ács fia, holnap meg az ács.”
“Nem nagyurak, kérlek, ma engemet.
Énrám sújtson le ostor, kalapács!
Ártatlan Ő. Annyit vétkeztem én.
A gyermekemet gyógyította meg!
Ha vért akartok, itt van az enyém!”
“Elég volt, Ámon. Vidd a pénzedet!”
Kavargó, lármás, gyülevész menet.
Látni akarnak, egymáson taposnak.
“Ni, hogy vérzik! Ni, már megint verik!
Odanézzetek, már megint leroskad!”
Ki hederítene rá, hogy valaki
ott tördeli kezét a vad menetben:
“Nem az övé! Az enyém! Az enyém!
Nekem adjátok! Az az én keresztem!”
Csak másnap reggel vetődik haza.
Semmit se szól, semmit se kérd az asszony.
A nagy kereszt ott állt a Golgotán
s ő fennmaradt, hogy álmatlan virrasszon,
és faggassa a kereszt titkait,
a nagy keresztét ... hiszen az övé volt...
ő ácsolta... Virrasztott végtelen,
míg el nem kezdett pirkadni az égbolt.
Most hazajött. Az asszony is remeg.
Egymásra néznek: sír bennük a bánat.
Szívükbe hasít az a kacagó
boldog gyermekhang. Szegény Salomé,
szegény, ő mitse sejt. “Édesapám,
álmomban láttam édesapámat!
Ékes királyiszéket faragott
két nagy-nagy fábul. S az Úr Jézus ráült.
Koronája volt. De egész olyan volt,
mint mikor meggyógyította a lábom.
Fényes angyalok álltak körülötte
és uralkodott az egész világon.
Édesapám, ugye gyönyörű álom?”
Ámon sötét szeme látóra tágul:
“Királyi széket ... faragtam neki...
és uralkodik az egész világon?
Királyi szék lesz véres keresztfából ...
A te váltságod az Ő vére, Ámon.
Igen, kis Salomém, egyetlen leányom,
gyönyörű álmod volt: próféta-álom!”
HÚSVÉTI HOZSÁNNA
Szerző: Palotay Gyula
Azon a napon elborult az ég,
Bujkált a Nap a fellegek mögött.
Rengett a föld és kősziklák repedtek:
Megnyílt a sírdomb a halottak fölött.
A százados is megrémült, ezt látván.
A templomkárpit kettéhasadott,
De kárörvendőn nevetett a Sátán:
Meghalt a Krisztus! A Krisztus halott!
Négy drága sebből patakzott a vér,
Mikor elhangzott: "Elvégeztetett!"
Hogy gyűlölt a világ szeretetedért:
Gyalázat fáján elvéreztetett!
Anyád szívét az éles tőr átjárta,
Csak a Sátán ült tort és kacagott.
Ő erre készült, ezt a napot várta:
Meghalt a Krisztus! A Krisztus halott!
És szombatnapon átvert testedet
Gyolcsba takarta sziklasír öle.
Még holtodban is poroszlók vigyáztak
És sziklasírod pecsétes köve.
Te mondád azt, hogy harmadnap felépül,
Ha lerontják ezt a templomot,
S bízott a Sátán, hogy ő győzött végül:
Meghalt a Krisztus! A Krisztus halott!
Síró asszonyok húsvét hajnalán
Drága kenettel sírodhoz jövet
Így tanakodtak: Ki veszi le nékünk
A sír szájáról a nehéz követ?
... És fehérruhás angyal ajkán zengett:
"Megnyílt a sír! A Krisztus nem halott!"
S azóta húsvét mindig így üzenget:
Él a mi Krisztusunk! Feltámadott!
Hitetlen Tamásokhoz
Bármit beszéltek, hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzedelmes marad.
Az Úr feltámadt, vallja millió szív,
s nem roskad össze semmi súly alatt.
Én nem hajlok a hitető beszédre,
világcsalók előtt se hódolok,
de tördelvén a titok néma zárát,
csak azt hiszem, amit megtapasztalok.
De mit nem érzek vak, süket kezemmel,
s hová nem ér el káprázó szemem,
lelkemmel látom azt, amely ha szárnyal,
nem ér nyomába gyarló értelem.
Én hallom, mit súg virág a virágnak,
bár hangjának fülemben nincs nyoma.
Értem a tavasz illatos beszédét,
s érzem Istent, bár nem láttam soha.
S bár győzött a bűn, mikor a keresztről
lelkeket mosva hullt alá a vér,
mégis hiszem a Krisztus diadalát,
s tudom, hogy feltámadt, mert bennem él!
Ő áll mellettem könnyben és mosolyban,
amíg az élet rögeit töröm,
nyugodtan tűrök, mert tudom, hogy vár majd
egy új élet s fenn mennyei öröm.
E hit vigasztal minden megtiportat,
özvegyet, árvát, sir felé menőt,
gyermeket-vesztett, zokogó anyákat,
s aki beteg is, ebből nyer erőt.
Az Úr feltámadt, vallja millió szív
s nem roskad össze semmi súly alatt.
Bármit beszéltek hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzelmes marad!
forrás: Keresztény Club - (küldte - Vattamány Zoltánné)
Reviczky Gyula: Húsvét
Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Sziveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az istenember
Győzedelmesen!
Akik tanait gyülölték,
Meg nem ölheték.
Nem rejthette sír magába
Égi szellemét.
Mert égből eredt s nem is volt
Születése sem…
Feltámadt az istenember
Győzedelmesen!
Kettős ünneplés azóta
Minden kikelet!
A mennyországé s a földé…
Ünnepeljetek!
Adjatok hálát, hogy ismét
Új világ terem,
S feltámadt az istenember
Győzedelmesen!
Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső;
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő;
Gondoljon feltámadásra,
Mely örök leszen…
Feltámadt az istenember
Győzedelmesen!
Adjatok hálát s virágot,
Tömjént hozzatok.
Hallelujah! hallelujah!
Zengje ajkatok.
Mert feltámadtok ti is még
Valamennyien,
Mint az istenember egykor:
Győzedelmesen.
A húsvéti elmélkedés témakörének talán legfontosabb és egyben legizgalmasabb része Jézus feltámadása, amely a világ számára azt bizonyítja, hogy Jézus él!
Jézus feltámadása
Ha szeretnél többet tudni Jézus Krisztus temetésének és feltámadásának részleteiről, ajánlom, olvasd el az alábbi részletét:
Ha csupán az evangéliumokat olvasnád, gondolod, hogy többet tudnál, mint az apostolok? Több mint három éven át nap, mint nap Jézussal voltak, mégsem tudták, miért halt meg. Megkérdezték Tőle: „Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izraelnek?“ (Csel. 1,6)
Emlékszel, hogyan írta le János, amint Péterrel a sírhoz szaladtak, miután Mária elmondta nekik, hogy Jézus nincs ott? János, mivel ő volt a kisebb termetű, megelőzte Pétert, aki egy nagyobb, nehézkesebb alkat volt. János azonban a finomabb, érzékenyebb természetével (mivel a halottak és a sírok igen szentek voltak a zsidók számára) nem ment be Jézus sírboltjába. Megállt odakinn. Péter, aki lobbanékony természetű volt, bedugta a fejét, és egyenesen besétált a nyíláson át. Aztán János is követte őt.
János így ír: „Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. Mert nem tudják vala még az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból.“ (Ján. 20,8. 9.)Maguk a tanítványok sem tudták, miért halt meg Jézus!
A tanítványokat a következő dolog győzte meg Jézus feltámadásáról: a János 19,39–42-ből tudjuk, hogy Jézus a zsidók szokása szerint lett bebalzsamozva.
János 19,39–42 Eljöve pedig Nikodémus is, aki éjszaka ment először Jézushoz, hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot. (40) Vették azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, amint a zsidóknál szokás temetni. (41) Azon a helyen pedig, ahol megfeszítteték, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senki sem helyeztetett. (42) A zsidók péntekje miatt azért, mivelhogy az a sír közel volt, abba helyezék Jézust.
Mária többek között azért ment a sírhoz a szombatnapot (zsidó sabbath-ot) követően, a hét első napján, hogy befejezze a balzsamozást. Az arccal még nem voltak készen. A „bábnak“ ezt a részét nyitva hagyták, és egy kendőt terítettek fölé.
Jézus az arcnyíláson át jött ki, és a burok továbbra is ott feküdt. Az arcot takaró kendő össze volt hajtogatva — nem pedig félredobva. Péter és János ezt meglátva meggyőződtek arról, hogy senki nem vitte el Őt. Hogyan tudta volna bárki is kiszedni Őt abból a „báb“-ból?
Pál szintén a levelekben írta: „…az az Evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által.“ (Gal. 1,11. 12.
Miért mondta Jézus Máriának, az első embernek, akit meglátott: „Ne érints meg“, majd egy kis idő múlva a tanítványoknak: „Tapogassatok meg, érintsetek meg, hogy lássátok, hús és csont vagyok“?
A választ erre a kérdésre az apostoli levelekben találjuk, mert e levelekben láthatjuk, mi történt valójában az első megjelenése — amikor Jézus azt mondta Máriának: „Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz…“ (Ján. 20,17) — és második megjelenése között, amikor a tanítványainak jelent meg. A Zsidó levélben mondja el nekünk a Biblia, hogy Jézus e két megjelenése között a mennyei Szentek Szentjébe ment be a tulajdon vérével, hogy örök megváltást szerezzen számunkra. (Zsid. 8–10) Mindörökké dicsőség Istennek!
Túrmezei Erzsébet: Húsvét után
HÚSVÉT ELŐTT… nehéz, szomorú léptek.
Húsvét előtt… zokogó, bús miértek.
Húsvét előtt… ajtók, kemények, zártak.
Húsvét előtt… arcok, fakóra váltak.
Húsvét előtt… szívek, üres-szegények.
Húsvét előtt… kihamvadott remények.
Húsvét előtt… egy nagy „Minden hiába!”
Bús eltemetkezés az éjszakába.
De húsvét lett! Feltámadott a Mester!
HÚSVÉT UTÁN… el a gyásszal, könnyekkel!
Húsvét után… futni a hírrel frissen!
Húsvét után… már nem kérdezni mit sem!
Húsvét után… új cél és új sietség!
Jézus él! Nincs út, mely messze esnék!
Húsvét után… erő, diadal, élet!
Csak azokért sírjunk húsvéti könnyet,
Akik még mindig húsvét előtt élnek.
Juhász Gyula: Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!
Túrmezei Erzsébet: Húsvét hajnalán
Alig várták, hogy jöjjön a reggel,
s most bánatosan, illatos kenetekkel,
sírva sietnek a sír fele hárman,
epesztő, emésztő, roskasztó gyászban.
Ím ébred az élet és támad a nap már.
A madarak kara csak egy fénylő sugarat vár
és csattog az ének, száll által a légen
fel, fel az ég felé ... Csak úgy, mint régen.
Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék?
Mikor a Mester előttük ment még,
és ajkán az élet igéi fakadtak
a szomjazóknak, a fáradtaknak!
Volt-e valaha riasztóbb álom,
mint ez a három nap, ez a három:
mikor, aki folyvást csak életet mentett,
vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet,
viszik diadallal a főpap elébe,
rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe
és suhog a korbács és csattog az ostor,
hol, aki megvédje, a hős, az apostol?
És az Atya hallgat? - Mély csend ül az égen
s most hajnallik újra: csakúgy ... úgy mint régen.
Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt.
S még volt, aki gúnnyal nevette Őt,
amint a tövistől a vére kicsordul,
s úgy kell felemelni az utcai porbul.
Köpdösve, gyalázva a fára szegezték,
de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még,
ott fenn a kereszten, anyát és poroszlót:
könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót.
Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett!
Viszik az illatozó kenetet,
és sírva sietnek a sír fele hárman,
nagypénteki gyásszal, húsvéti sugárban.
Hogy látnák szemükben keserű könnyekkel,
milyen csodálatos ez a reggel.
A pálmafák két szegélyén az útnak
súgva-búgva valami titkot tudnak.
A virágok át harmatkönnyeken
már látják felragyogni fényesen
az élet napját, s azt hirdeti minden:
A sírban nincsen! A sírban nincsen!
Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva.
Betekinteni egy üres sírba,
az angyal előtt döbbenve megállni:
feltámadott, élő Mesterre találni.
Húsvétkor ha nincs még húsvéti szíved,
a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed
könnyesen, aggódón, búsan, amint van,
s keresd a Krisztust, keresd a sírban!
Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.
Eléd fog állani feltámadottan.
Kárász Izabella: Holnapután ünnep lesz
Ma nagypéntek van, de holnapután
ünnepi harang kong a réteken.
Ó, e hangot én valahonnan már
régről, jól ismerem.
Holnapután ünneplő sokaság
ünnepet ül fönt, a Sion-hegyen,
holnapután ó, ünnepet ülünk,
ünnep lesz, Istenem!
Csak én maradok lenn, mert hiába,
gyümölcstelenül állok. Senkinek
nem lett köröttem szent feltámadása,
üresek a szívek!
Támadj fel bennem úgy, hogy közeledbe
hozzam a holtak seregét. Igen,
győzelmesen, hogy boldogan érezzem:
ünnep lett Istenem…
Balogh Miklós: Húsvét reggelén
Zengjen ma hangos hálaének
A mindenség nagy Istenének!
Ünneplő lelkünk égbe szállva,
Olvadjon össze hő imába.
Ég, föld derüljön fel ragyogva:
Feltámadott! Feltámadott!
A szellő susogva hogy átmegy a tájon,
Könny csillog utána ezernyi fűszálon.
Érinti az erdőt, lombját az olajfa
Megrezgeti vígan, s bólintva lehajtja...
Áldott legyen a szó, mit a szellő mondott!
Zizegve beszélik egymásnak a lombok:
Feltámadott! Feltámadott!
De ah, amott, zöld selymén a rétnek,
Galileának özvegy női jőnek...
Kezükben balzsam, sok jóillatú,
Szemükben némán ott virraszt a bú...
- Te néma bánat, nyílt örömre változz!
Győzelmi dalként szállj az ég Urához:
Feltámadott! Feltámadott!
Nézd, ott a sir, az Úr akarta, s ímhol
Örökélet bölcsője lett a sírból...
Lehullt a kő: helyén az égbe látunk,
A sir üzen: halál, remélve várunk!
Szegezd nyilad bár az ember szívének,
Fülünkbe cseng mindig az angyalének:
Feltámadott! _Feltámadott!
Töröld le könnyed ember, nem vagy árva,
Út lett a sir egy szebb, dicsőbb hazába.
Csak légy erős, csak légy szilárd a hitben,
Az út felén ne félj, nem hágy el az Isten.
Ha tán a bűn lett újra rajtad úrrá,
E mennyei varázsszó szüljön ujjá:
Feltámadott! Feltámadott!
Zengjen hát hangos hálaének
A mindenség nagy Istenének!
Ünneplő lelkünk égbe szállva
Olvadjon össze hő imába.
Ég, föld derüljön fel ragyogva,
A Golgothának szent halottja
Feltámadott! Feltámadott!
Makovei János: A keresztről való beszéd ...
„Mert a keresztről való beszéd
bolondság ugyan azoknak, akik
elvesznek, de nekünk, akik
megtartatunk Istennek ereje.”
(1Korintus 1, 18.)
A koponyák-hegyén ott fenn állt,
Durván összeróva három kereszt.
Egy lator káromló hangon kiált:
„Emberek, ugyan ki érti meg ezt,
Mi latrok itt, bűnösök tetőtől talpig
Ő állítólag Izráel Istenének fia,”
– Mindenfelől gúny, kacaj hangzik –
„És ma velünk kell itt meghalnia!”
A koponyák hegyén az átok fája
Háromszorozza a szörnyű halált…
Szól a lator, szívét bús halál vájja,
Eddig ő ölt, most csapdára talált:
„Ez a kereszt a legnagyobb átok,
Innen csak egy helyre vezet az út,
A pokol ezer lángja hulljon rátok,
S hintsen mindenre sötét hamut.”
A harmadik kereszten is mozdul
A másik lator fájón, összetörten,
A halál már készen, s e léten túl
A pokol nyitja meg száját bőszen.
Ő is szól, mert a kárhozat szele
Vad kősziklákat is megmozdítana,
És szíve most vad félelemmel tele
Mielőtt elnyelné a halál hatalma.
Odaszól a másiknak csendesen:
„Mi méltán vesszük büntetésünk,
Méltó másra nem vagyok, te sem.
Mi már örökre mindent lekéstünk.
Ő ártatlan, Ő az Isten szent Fia,
Ő csak adott, szolgálta az életet,
Mégis közöttünk kell meghalnia.
Legalább most bánd az életed!
Uram, emlékezz rám; a kereszten
Függve látom a halált, s tudom
Hiába volt itt minden, elvesztem,
Csak a pokol várt rám ezen az úton.
Emlékezz rám nagy országodban,
Mert semmit nem kezdhetek újra,
Minden cselekedetemnek ára van,
Kegyetlenül lesújt életem, múltja.
Kereszted közel – bár életed útja
Más, soha nem mondtad – elég!
Mint aki az örök Isten útját futja
Neked itt most megnyílik az ég!”
Uram, emlékezz rám; a kereszten
Függve látom a halált, s tudom
Hiába volt itt minden, elvesztem,
Csak a pokol várt rám ezen az úton.
A kereszt. Csak néhány szó, a lator
Beszél… egyik ítél, a másik bánja
Bűneit és életét, ez ott felhatol
Egész az égig… mert az Ember Fia
– Azért aki egész életében csak ölt, –
Ott függ, annak ne kelljen halnia
S a kegyelem ott mindent betölt
Mert néhány szó is lehet erős ima!
A keresztről való beszéd nekem,
Azóta örök élet és hű kegyelem!
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal-
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Anyák napja
- Részletek
- Találatok: 15783
14.985. 26.05.03
SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK AZ ÉDESANYÁKAT!
ANYÁK NAPJA
Minden Édesanyának
E szép nap alkalmával köszöntünk minden édesanyát, akinek az arca örömtől sugárzik, mert gyermeke rajongó szeretettel, virággal, dallal, verssel, saját maga készítette rajzzal köszönt fel. Így viszonozva azt a nagy szeretetet, amit édesanyjától kap.
Hiszen a szeretet a legmagasztosabb érzés, amely megszépíti életünket, látóvá teszi szívünket. S ha a szeretetet fokozni lehet, az anyai szeretet kerül a legfelső fokra.
Szorongó, de vigasztaló szóval próbálok azokhoz az édesanyákhoz is szólni, akik gyermeküket elveszítették. Nehéz vigasztaló szavakat találni. De nem tudhatod, Te drága édesanya, hogy miért kellett ennek így történnie. Nem tudhatod, hogy a Mindenható milyen szenvedéstől mentette meg gyermekedet és Téged. Tudnod kell és érezned, hogy gyermeked Isten örök világosságában, az angyalok körében, a mennyei boldogságban őrangyalként van melletted. Őt már nem kell féltened, mer a Mennyei Atya védőszárnyai alatt áll.
Most pedig Hozzád szeretnék szólni, ahhoz az anyához, aki szomorú szívvel nézi a televízióban az "Anyák napi" műsort, mert a Te gyermeked, akit féltő szeretettel neveltél fel, nem hoz neked virágot, nem nyitja rád az ajtót, nem érdekli hogyléted, pedig jól tudja, hogy öregségedben, testben és lélekben törékeny vagy.
Tudom, hogy fáj, mert az anyai szív nagyon tud szeretni, de szenvedni is. Isten mégis erőt és vigaszt nyújt neked.
Vissza kell gondolnod arra az időre, amikor gyermeked még kicsi volt, amikor Te voltál a mindene. Ő már akkor hálálta meg az iránta érzett jóságodat. Kacagva, boldogan szaladt karjaidba, mert csak ott talált szeretetet, megnyugvást. Ha pedig játszótársai bántalmazták, azt kiáltozta: "Anyu, anyuci !". Erre az időszakra gondolj, és bocsássad meg gyengeségét. Ne panaszkodj, légy nemes lelkű, ne érezd úgy, hogy eltévedt. Imádkozz, hogy Isten segítő kegyelme őrizze útjait.
Most úgy látod, hogy gyermekedtől elhagyatva állsz, de isten végtelen jóságában bízva tudnod kell, hogy gyermeked előbb-utóbb megtalálja azt a kulcsot, amely kinyitja az édesanyja iránti szeretet kapuját. S ha rá fog jönni, hogy nem veszítheti el a legnagyobb, az anyai szeretetet, az lehet, hogy csak akkor fog bekövetkezni, amikor te már az angyalok körében fogod látni őt. A sírodnál bűnbánó szívvel döbben majd rá, hogy mit mulasztott el. Anyai szíved akkor is ott lesz vele, mert az anyai szív a síron túl is szeret.
Eljön majd az idő, amikor minden anyai szív azzal a tudattal fog a végtelen boldogságban megnyugodni, hogy hátrahagyta gyermekének és unokáinak az anyai szív szeretetét.
forrás: Új ember
Egy anya elindult otthonról gyermekével, hogy megkeresse Jézust. Útközben elmondta célját a szomszédnak, s az is szerette volna, ha Jézus megáldja gyermekeit. Több anya gyűlt így össze gyermekeivel. Néhányan már kinőttek a csecsemőkorból: gyermekké vagy ifjúvá serdültek. Mikor az anyák előadták kívánságukat, Jézus együtt érzően hallgatta a félénk, könnyes kérést. Azonban várt, hogy lássa a tanítványok viselkedését. Amikor látta, hogy elküldik az anyákat, mert azt hiszik, ezzel Neki kedveznek, rámutatott tévedésükre, mondván: "Engedjétek, hogy a kisgyermekek énhozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket: mert ilyeneké az Istennek országa" (Lk 18:16). Karjába vette a gyermekeket, kezét rájuk helyezte, és részesítette őket az áldásban, amiért jöttek.
Az anyák megnyugodtak. Krisztus szavaiból erőt és áldást nyertek,úgy tértek vissza otthonukba. Bátorságot kaptak, új derűvel vették föl terheiket, s reménykedve dolgoztak gyermekeikért. A mai anyáknak ugyanilyen hittel kell fogadniuk Igéjét. Krisztus ugyanolyan személyes Megváltó ma is, mint amikor emberként élt az emberek között. Ugyanúgy segíti a mai anyákat is, mint azokat, akiknek gyermekeit karjába vette Júdeában. A mi otthonunk gyermekeit ugyanúgy vérén váltotta meg, mint a hajdaninkat.
Jézus ismeri minden édesanya szívének terhét. Ő, akinek édesanyja szegénységgel, nélkülözésekkel küszködött, együtt érez minden dolgozó anyával. Ő, aki hosszú utat tett meg, hogy könnyítsen az aggódó kananeita asszony szívén, ugyanezt megteszi a mai anyákért is. Aki a naini özvegynek visszaadta egyetlen fiát, s haláltusájában a kereszten is megemlékezett édesanyjáról, az ma is átérzi az anyák fájdalmát. Minden bajban, szükségben vigaszt és segítséget nyújt.
Jöjjenek Jézushoz az anyák gondjaikkal! Elegendő kegyelmet kapnak Tőle gyermekeik neveléséhez. Minden anya számára, aki terheit a Megváltó lábához akarja lerakni, nyitva állnak a kapuk. Aki ezt mondta: "Engedjétek, hogy a kisgyermekek énhozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket" (Lk 18:16), az ma is hívja az anyákat, vezessék hozzá gyermekeiket, hogy megáldja őket. Az imádkozó anya hite által még az anyja karjában fekvő csecsemő is a Mindenható árnyékában nyugodhat. Keresztelő Jánost születésétől kezdve betöltötte a Szentlélek. Ha közösségben élünk Istennel, mi is várhatjuk, hogy a legelső percektől fogva az isteni Lélek formálja kicsinyeinket.
...
Midőn az anya megtanítja gyermekeit, hogy szeretetből engedelmeskedjenek neki, tulajdonképpen a keresztény élet első leckéit adja. Az édesanya szeretete képviseli a gyerek számára Krisztus szeretetét, s az anyjukban bízó, engedelmeskedő kicsinyek megtanulnak bízni és engedni az Üdvözítőnek is.
forrás: Ellen G. White írásai - Jézus élete (részlet)
Zágon István: Az anya meg a szülő
Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.
A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.
Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.
Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.
De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.
Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.
Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.
És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle
De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.
Anyák napi versek, videók
Kiss Jenő: Anyád szemében
Anyád szemében
ott a nap;
sugarai rád hullanak,
hogy nőj te szépen.
Anyád szemében
ott a hold,
beteg, ha voltál, rád hajolt
a lázas éjben.
Anyád szemében
ott a víz;
a könny, ha utad félre visz,
jaj! baj ne érjen...
Anyád szemében
ott a tűz:
ha csüggednél, szívedbe tűz,
lobogjon, égjen!
Szólj még, Mama ...!
Reszkető fáradt hangodon
csak egyszer még: Szólj hozzám Mama!
~ Lásd; eltévedtem, s nem tudom,
merre visz az Éjszaka ...
Nem látom szemed fényét,
mely Hitet adott, Merszet, és Célt.
Nem foghatom többé kezed
hogy megcsókoljam ... mindenért ...
Nem hallhatom óvó szavad
mely intett; dorgált; dicsért ...
- Magam kell lássam az Út rögét
ha elérni vágyom a Tiszta Célt.
~~ Míg gyermek voltam, ifjú, bohó:
Nem éreztem, hogy kell szavad ...
Most sírva kérlek; Szólj! Ó, szólj még ...
~ De elszállt a Szó, mint a pillanat ...
Most érteném már! Fogadnám ...
~ De elszállt a Szó; csak emlék maradt.
Emlék maradt, csak ezt áldhatom,
s csak a földet csókolhatom, mi rejti
mélyben is szerető, óvó hangodat ...
Tandari Éva
Anyai szív
Aki szíve alatt hordozott Téged,
Aki életet adott Neked,
Aki ágyad mellett altatódalt énekelt,
Ha beteg voltál, ágyad mellett virrasztott ő
És imádkozott Érted - Istenem gyógyítsd meg a gyermekem!
Aki a kezed fogta és tanitgatta első lépteid,
Ha iskolába mentél, fogta a kezed és elvezetett,
Ő mindig érted élt és dolgozott,
Ő felnevelt és elengedte kezedet,
Hogy élhessed a saját életed.
S ha netán messze elsodort tőle az élet,
A fényképed őrzi és mindig hazavár.
Amíg szíve dobog mindig csak Érted él,
Minden nap imába foglalja a neved.
Kéri a jó Istent, hogy minden bajtól őrizzen meg Tégedet,
S ha csalódások érnek, igazán csak Ő ad vigaszt Neked.
S ha néha-néha megbántod Őt,
Az Ő anyai szíve mindig megbocsát Neked,
Mert meg nem szűnik Ő szeretni Téged soha.
Ne feledd, hogy mindent megadhat ez a világ:
Márványt, kincset, palotát,
Csak egyet nem adhat meg kétszer: Édesanyát.
Aki úgy szeret Téged, mint a jó Isten és az Édesanyád.
(forrás: Ezüst Hold Blogja)
Ruttkai Éva - Csókold meg édesanyádat
ÉDESANYÁM
Nagy Ferenc
Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sír az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.
Pere János: Anyám, édesanyám dallal köszönöm
<
EMLÉKEZÉS
Nagyon rég volt, mikor anyám
Az ágyam felé hajolt
És mosolyát szórva reám,
szép altatódalt dalolt.
E kis dal is, mint minden szó,
Imádság volt az ajkán,
Mellyel érettem zörgetett…
az Istennek ajtaján.
S ma, hogy eszembe jut újra
A sok elnémult csata,
Letérdelek és folytatom…
Ahol ő abbahagyta.
De a könny és öröm között,
csak suttogom ez imát:
ezerszer köszönöm, Uram,
őt, a legdrágább anyát!
(Erdélyi Ilona)
Kovács Kati - Mamy blue
Nagyanyónak
Édes-kedves Nagyanyókám!
Anyák napja van ma!
Olyan jó, hogy anyukámnak
is van édesanyja.
Reggel mikor felébredtem
az jutott eszembe,
anyák napján legyen virág
mind a két kezembe.
Egyik csokrot neked szedtem,
odakünn a réten,
Te is sokat fáradoztál
évek óta értem.
Kimostad a ruhácskámat,
fésülted a hajamat,
jóságodat felsorolni
kevés lenne ez a nap.
Köszönöm, hogy olyan sokat
fáradoztál értem,
és hogy az én jó anyámat
felnevelted nékem.
...mert Anya
Darabokra törte a kenyeret, és
odaadta gyermekeinek, akik
mohón ették.
"Magának nem hagyott" - dörmögte
az őrmester..
"Mert nem éhes" - mondta a katona.
"Mert anya" - mondta az őrmester
Viktor Hugo
Mert ítélkezni nincs jogod
" Ma már tudom...
Anya egyetlen egy adatik."
Talán iszik, ver, szóval, s tettel tipor, megalázón elhajít.
Mi elhagyjuk őket, megvetve gyűlöljük, ki életet adott.
Míg mellettünk van, nem tudjuk milyen, ha már nincs....
De talán változtathatunk...
Merd kérdezni, hogy miért, s hogyan tovább?
Merj mellé állni, felkarolni, kezét fogni,
s mint egy beteg gyermeket, gyógyítani, ápolni.
Hisz Ő is ember, mint Te vagy Én, gyarló s tökéletlen lény.
Mert ítélkezni nincs jogod!
Te sem vagy különb, ugye tudod?
Gyermekként, ha elestél...
fel ki segített?
Te tudod a legjobban, hogy anyád, legyen bár nevelő vagy édes,
melletted állt, segített s féltett.
Lehet most rajtad a sor...
Állj elibe! Mondd!
"Anyám, szeretlek!
Én őrködöm feletted."
