Havanna csoport

Útkövetés

Véletlenszerű képek

BIZONYSÁG ÉS HÁLAADÁS

ARCHIVÁLT CIKKEK

ÚJ BEJEGYZÉSEK

LÁTOGATÓ STATISZTIKA

Oldalmegnyitások számláló indult: 2008.febr.

 

 

Mystat számláló indult: 2013.03.15.

ÜZENET küldése

99 után melyik szám következik?
Email:
Tárgy:
Üzenet:

BEJELENTKEZÉS

Jelentkezzen be, vagy regisztráljon új fiókot

Online felhasználók

Oldalainkat 149 vendég és 0 tag böngészi

 Akiket nehéz szeretni - börtönmisszió Kozma utca

 

 
 
„Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is?” Mt 5,46
 
         
 Húsvét előtti kedden (ápr.21) vettem először részt a börtönmisszióban, eleget téve a felkérésnek, hogy a Magyar Keresztény Motorosok Közössége (link) tagjaiként segítsünk bemutatni, milyen sokszínű, klisékbe nem szorítható Isten népe. A börtönmisszió tagjain kívül még a gyöngyösoroszi roma testvérek szolgáltak velünk.
 
Eddig soha nem jártam még börtönben, ezért kíváncsisággal vegyes izgalommal vártam ezt az alkalmat. A Kozma utcai börtönt eddig csak kívülről láttam, de már kiskoromban megbámultam a kertet csinosítgató szürke ruhás elítélteket.
 
Amint átestünk a reptéri szigorúságú beléptetésen, és elindultunk a tágas folyosón két büntetés-végrehajtási tiszt kíséretében, az tűnt fel elsőnek, hogy milyen sivár hely ez a börtön. Bár a sűrű ráccsal és plexivel védett résnyi nyílásokkal ellátott cellaajtók között a falon satnya növények voltak hivatottak feldobni az egyhangúságot, valahogy azok is csak sajnálatot tudtak kiváltani. Ennek ellenére nem éreztem nagyon nyomasztónak a helyet.
 
Az istentiszteletet a könyvtár melletti közösségi teremben tartottuk, ahová ezúttal előzetes letartóztatottakat hoztak. Mire a fogva tartottak a terembe értek, már ment a dicsőítés, így pezsgő ritmusú életteli zenére foglalhatták el helyeiket. Az oroszi dicsőítő csapatot Murányi Atti és Janó egészítették ki, fantasztikusan átvéve ezt a fajta ritmust. Én mindig érzek valamiféle plusz kenetet a roma dicsőítésekben, egyfajta mélyről jövő, őszinte ujjongást, határtalan hálát a megváltásért. Alighanem ez fogta meg a széksorokban ülő keményfiúkat is, mert bizony többeknek szüksége lett zsebkendőre könnyeik eltüntetésére.
 
Végignéztem a megjelent „közönségen”, és feltűnt, hogy voltak, akik istentiszteletre jöttek, Bibliát is hoztak magukkal, míg mások talán unaloműzőnek tartották a szolgálatunkat. A fegyőrökkel is beszéltünk néhány szót, és megtudtuk, hogy az előzeteseket fegyház szintű őrizetben tartják, ami azt jelenti, hogy csak napi 1 órára hagyhatják el a celláikat, ellentétben a börtönre ítéltekkel, akik napközben sokkal szabadabban mozoghatnak a börtön területén belül. Az előzetesek közül volt, aki már több mint két évet, volt aki csak néhány hetet töltött bent. Külön öröm, hogy azok felé is szolgálhattunk, akik talán most hallanak először Krisztusról.
 
A dicsőítést követően Bugovics Tibor szolgált Igével, majd mi, keresztény motorosok is bemutatkozhattunk. Kis csapatunkból többen is bizonyságot tettek.
 
Az alkalom végén kerültek kiosztásra a sütemények. Biliczki Zsuzsa, ahol és amikor csak bizonyságot tesz a börtönmisszióról, mindig köszönetet mond azoknak az asszonyoknak, akik a süteményeket sütik. Valóban, leírhatatlan örömöt okoznak ezzel. A tálcákon körbevitt sütiket pillanatok alatt szétkapkodták, és ami nem fért elsőre a szájukba, azt nagy kupacokban halmozták fel a kiosztott papírtálcákon. Én még soha senkit nem láttam ennyire süteménynek örülni, se gyereket, se felnőttet, se öreget. Arra gondoltam, hogy ez még akkor is túlzás, ha a házisüti évek óta hiányzik valaki étrendjéből. Lehet, hogy az otthoni emlékeket hozza vissza, lehet, hogy szabadság ízét érzik benne. Talán a szeretet, a törődés, az emberszámba vétel fejeződik ki számukra az édességekben, pogácsákban.
 
Miközben a fogva tartottak a sütiket majszolták, Révész Attilával arról beszélgettünk, hogy ezek az emberek milyen kemények, már első látásra is rémisztőek. Pedig ugyanolyan bűnösök voltunk mi is megtérésünk előtt, mint ők, azzal a különbséggel, hogy az általunk elkövetett bűnök az állami törvények szerint nem (mindig) büntetendőek.
 
Isten szemében azonban a mi bűneink is utálatosak voltak, Ő mégis tudott minket szeretni, olyan szabadítást tartogatott mindannyiunk számára, hogy az után tisztán, örömmel tudjunk közösségben lenni Vele. Nagyon hálás vagyok azért, hogy újjászületésünkkor olyan szívet kaptunk, mint az Övé, ami képessé tesz minket szeretettel fordulni ezek felé az emberek felé, akik ki tudja milyen gonoszságot, felelőtlenséget követtek el.
 
Amikor letelt az időnk, a legtöbben odajöttek köszönetet mondani az alkalomért, én pedig örömmel fogtam kezet velük.
 

 Riport Biliczki Zsuzsával
 


Ezzel a szolgálattal kapcsolatban nagyon sok gondolat, feltételezés és kérdés merült fel bennem, ami nem hagyott nyugodni, ezért megkerestem Biliczki Zsuzsát, a börtönmisszió elindítóját, motorját, szervezőjét, hogy segítsen tisztán látni néhány dolgot.  
 
Miért csak a nagyobb ünnepekhez kapcsolódva mentek be a börtönbe szolgálni, amikor rajtatok kívül több más gyülekezet is szolgál feléjük?
 
Ez nem rajtunk múlik. Sajnos a Kozma utcai börtön vezetésének kell valamilyen vallási ünnep, amibe kapaszkodhatnak: húsvét, pünkösd, halottak napja, karácsony. Ezekhez kötődően tudják engedélyezni, hogy bemehessünk szolgálni.
Baracskán viszont nyolc embernek lehetne állandó engedélye, hogy négyhetente járjunk szolgálni. Négyen már rendszeresen járunk is, és két órát foglalkozhatunk az elítéltekkel. Dicsőítést, igét, bizonyságokat hozunk nekik. Amikor megérkezünk, bemondják a hangosbemondón, hogy megjött az Agapé gyülekezet, lehet jönni. Az jön el az istentiszteletre, aki akar. A múltkor húsz új érdeklődő volt az alkalmon. Ki szoktuk osztani nekik a dalok szövegét, hogy valami maradandót is elvihessenek magukkal. Itt sokkal közvetlenebbül tudunk foglalkozni az emberekkel, az egyik alkalommal például valaki elkérte Schull Peti gitárját, és játszott rajta.
 
Úgy érzem, ezek az emberek hihetetlenül leegyszerűsített körülmények között élnek. Tekinthetőek úgy, mint nagyra nőtt gyerekek?
 
Inkább leegyszerűsödött felnőttek. Felelősség és kötelesség nincs, abban a kis világban ők csupán a túlélésre koncentrálnak. Például a szókincsük is nagyon lecsappan odabent. Csak azzal törődnek, hogy éppen most mi van, nem gondolnak arra, hogy mi lesz kint. Ha rájuk szakadna a felelősség, nem bírnák ki, összeomlanának. Még maguknak se vallják be, hogy mit tettek, ezért van az, hogy az elítéltek általában ártatlannak mondják magukat, és így is érzik.
Egyébként, néha tényleg úgy kell őket fegyelmezni, mint a gyerekeket. Mivel tudom, hogy amit el akarok nekik mondani, az az Úrtól van, így élet-halál kérdése, hogy átadjam. Ezért, van, hogy egyszerűen és nyersen rájuk kell szólni, hogy most én beszélek, ők meg figyeljenek oda.
 
Mire van leginkább szüksége az elítélteknek vagy előzetesben lévőknek a finom házisütiken kívül?

Leginkább a szabadságra vágynak. Ez számukra a legfontosabb. A szállást, a ruhát és a túléléshez elegendő ételt megkapják.
Azt, hogy szeretetre van szükségük, maguknak se fogják beismerni. Sokszor még a biztonságos körülmények között élő hívő embereknek is nehéz a szeretetet fogadni. A börtönben nagyon erősen jelen van a nyomasztó, félelemkeltő szellemiség. Az elítéltek azért nem ismerik be maguknak se, hogy szeretetre van szükségük, mert félnek, hogy akkor elgyengülnének, és összeroppannának. Itt csak az erősek bírják ki. Nagyon rossz sorsa van a börtönben annak, akiről azt látják, hogy gyenge. Amikor az ige betalál a szívükbe, látszik rajtuk, hogy ellágyulnak. Amikor viszont visszatérnek a celláikba, újra meg kell, hogy keményítsék a szívüket. Akkor jó, ha cellán belül többen is megtérnek, mert akkor megússzák a cikizést.
 
Lehet-e velük személyes, tartós kapcsolatokat kiépíteni? Hogy esetleg akkor is tudjuk segíteni őket, amikor kikerülnek az életbe?
 
Van erre is lehetőség, korábban éltünk is vele, de rossz tapasztalataink voltak. Nagy bölcsesség kell ahhoz, hogy kivel és hogyan tartsuk a kapcsolatot. A csapatunkból néhányan kapcsolattartóként látogattak rabokat, csomagot küldtek nekik. Ők azonban kihasználtak minket, volt olyan is, aki szabadulása után nagy összegeket csalt ki a testvérektől.
Nagy áldás számunkra a börtönlelkész, az Úr ajándéka. Vele egyeztetek, hogy mit tegyünk, ha valaki arra kér, hogy látogassuk, küldjük csomagot, hiszen ő az, aki jobban ismeri az elítélteket. Volt olyan fegyenc, aki panaszkodott nekünk, hogy anyja-apja meghalt, nincs, aki látogassa, akitől csomagot kapjon, de kiderült, hogy az apja aznap jelentette fel a lelkészt. Tőle viszont megtudhatjuk azt is, ha valaki rászorul a támogatásra.
Viszont magukon az alkalmakon, amikor szolgálhatunk a rabok felé, a sütemény a legjobb kapcsolattartó. Ugyanis azzal az indokkal, hogy süteményt osztunk, tudunk fizikailag is közel kerülni hozzájuk, személyesen elbeszélgetni velük, imádkozni értük.
 
Mi a legnagyobb dolog, amit ez a szolgálat neked nyújt?
 
A kárpótlás. Kárpótlás azt átélni, hogy ahova én sírva, összetörve mentem be, mint édesanya, oda én most a főbejáraton tudok bemenni, az élő Isten követeként vinni az Ő szeretetét.
Az elítéltek gondolkodásában főként az van, hogy ők a sajnálatra méltók, hogy itt vannak bent, és nem gondolnak arra, hogy kiket hagytak kint, kiknek okoztak fájdalmat. Ha már ez elindul a gondolkodásban, akkor azoknak is gyógyulni fog a szívük, akiket otthon hagytak.
Nagy lehetőség, hogy az ilyen kemény, kegyetlennek tűnő embereknek beszélhetünk Istenről. Kint biztosan nem hallgatnák meg az Evangéliumot, nem élnének a lehetőséggel, hogy Istennel találkozhassanak. A feléjük szolgálókból áradó megbocsátás, szeretet ráébresztheti őket a bűneikre, bűnbánatra indíthatja őket, arra, hogy rendezzék Istennel bűneiket, rendezzék a családjukkal vagy saját lelkiismeretükkel azt, amit tettek.
 

A beszámolót és riportot készítette: Czimmer Zsuzsa
 

 A börtönben felvételeket nem készíthettünk, látogatás napján készült egy rövid kis film (Révész Ati jóvoltából) a készülődésről, indulásról, érkezésről és az azt követő ebédről.