- Részletek
- Találatok: 2682
Riport Biliczki Zsuzsával
Ezzel a szolgálattal kapcsolatban nagyon sok gondolat, feltételezés és kérdés merült fel bennem, ami nem hagyott nyugodni, ezért megkerestem Biliczki Zsuzsát, a börtönmisszió elindítóját, motorját, szervezőjét, hogy segítsen tisztán látni néhány dolgot.
Miért csak a nagyobb ünnepekhez kapcsolódva mentek be a börtönbe szolgálni, amikor rajtatok kívül több más gyülekezet is szolgál feléjük?
Ez nem rajtunk múlik. Sajnos a Kozma utcai börtön vezetésének kell valamilyen vallási ünnep, amibe kapaszkodhatnak: húsvét, pünkösd, halottak napja, karácsony. Ezekhez kötődően tudják engedélyezni, hogy bemehessünk szolgálni.
Baracskán viszont nyolc embernek lehetne állandó engedélye, hogy négyhetente járjunk szolgálni. Négyen már rendszeresen járunk is, és két órát foglalkozhatunk az elítéltekkel. Dicsőítést, igét, bizonyságokat hozunk nekik. Amikor megérkezünk, bemondják a hangosbemondón, hogy megjött az Agapé gyülekezet, lehet jönni. Az jön el az istentiszteletre, aki akar. A múltkor húsz új érdeklődő volt az alkalmon. Ki szoktuk osztani nekik a dalok szövegét, hogy valami maradandót is elvihessenek magukkal. Itt sokkal közvetlenebbül tudunk foglalkozni az emberekkel, az egyik alkalommal például valaki elkérte Schull Peti gitárját, és játszott rajta.
Úgy érzem, ezek az emberek hihetetlenül leegyszerűsített körülmények között élnek. Tekinthetőek úgy, mint nagyra nőtt gyerekek?
Inkább leegyszerűsödött felnőttek. Felelősség és kötelesség nincs, abban a kis világban ők csupán a túlélésre koncentrálnak. Például a szókincsük is nagyon lecsappan odabent. Csak azzal törődnek, hogy éppen most mi van, nem gondolnak arra, hogy mi lesz kint. Ha rájuk szakadna a felelősség, nem bírnák ki, összeomlanának. Még maguknak se vallják be, hogy mit tettek, ezért van az, hogy az elítéltek általában ártatlannak mondják magukat, és így is érzik.
Egyébként, néha tényleg úgy kell őket fegyelmezni, mint a gyerekeket. Mivel tudom, hogy amit el akarok nekik mondani, az az Úrtól van, így élet-halál kérdése, hogy átadjam. Ezért, van, hogy egyszerűen és nyersen rájuk kell szólni, hogy most én beszélek, ők meg figyeljenek oda.
Mire van leginkább szüksége az elítélteknek vagy előzetesben lévőknek a finom házisütiken kívül?
Leginkább a szabadságra vágynak. Ez számukra a legfontosabb. A szállást, a ruhát és a túléléshez elegendő ételt megkapják.
Azt, hogy szeretetre van szükségük, maguknak se fogják beismerni. Sokszor még a biztonságos körülmények között élő hívő embereknek is nehéz a szeretetet fogadni. A börtönben nagyon erősen jelen van a nyomasztó, félelemkeltő szellemiség. Az elítéltek azért nem ismerik be maguknak se, hogy szeretetre van szükségük, mert félnek, hogy akkor elgyengülnének, és összeroppannának. Itt csak az erősek bírják ki. Nagyon rossz sorsa van a börtönben annak, akiről azt látják, hogy gyenge. Amikor az ige betalál a szívükbe, látszik rajtuk, hogy ellágyulnak. Amikor viszont visszatérnek a celláikba, újra meg kell, hogy keményítsék a szívüket. Akkor jó, ha cellán belül többen is megtérnek, mert akkor megússzák a cikizést.
Lehet-e velük személyes, tartós kapcsolatokat kiépíteni? Hogy esetleg akkor is tudjuk segíteni őket, amikor kikerülnek az életbe?
Van erre is lehetőség, korábban éltünk is vele, de rossz tapasztalataink voltak. Nagy bölcsesség kell ahhoz, hogy kivel és hogyan tartsuk a kapcsolatot. A csapatunkból néhányan kapcsolattartóként látogattak rabokat, csomagot küldtek nekik. Ők azonban kihasználtak minket, volt olyan is, aki szabadulása után nagy összegeket csalt ki a testvérektől.
Nagy áldás számunkra a börtönlelkész, az Úr ajándéka. Vele egyeztetek, hogy mit tegyünk, ha valaki arra kér, hogy látogassuk, küldjük csomagot, hiszen ő az, aki jobban ismeri az elítélteket. Volt olyan fegyenc, aki panaszkodott nekünk, hogy anyja-apja meghalt, nincs, aki látogassa, akitől csomagot kapjon, de kiderült, hogy az apja aznap jelentette fel a lelkészt. Tőle viszont megtudhatjuk azt is, ha valaki rászorul a támogatásra.
Viszont magukon az alkalmakon, amikor szolgálhatunk a rabok felé, a sütemény a legjobb kapcsolattartó. Ugyanis azzal az indokkal, hogy süteményt osztunk, tudunk fizikailag is közel kerülni hozzájuk, személyesen elbeszélgetni velük, imádkozni értük.
Mi a legnagyobb dolog, amit ez a szolgálat neked nyújt?
A kárpótlás. Kárpótlás azt átélni, hogy ahova én sírva, összetörve mentem be, mint édesanya, oda én most a főbejáraton tudok bemenni, az élő Isten követeként vinni az Ő szeretetét.
Az elítéltek gondolkodásában főként az van, hogy ők a sajnálatra méltók, hogy itt vannak bent, és nem gondolnak arra, hogy kiket hagytak kint, kiknek okoztak fájdalmat. Ha már ez elindul a gondolkodásban, akkor azoknak is gyógyulni fog a szívük, akiket otthon hagytak.
Nagy lehetőség, hogy az ilyen kemény, kegyetlennek tűnő embereknek beszélhetünk Istenről. Kint biztosan nem hallgatnák meg az Evangéliumot, nem élnének a lehetőséggel, hogy Istennel találkozhassanak. A feléjük szolgálókból áradó megbocsátás, szeretet ráébresztheti őket a bűneikre, bűnbánatra indíthatja őket, arra, hogy rendezzék Istennel bűneiket, rendezzék a családjukkal vagy saját lelkiismeretükkel azt, amit tettek.
A beszámolót és riportot készítette: Czimmer Zsuzsa
A börtönben felvételeket nem készíthettünk, látogatás napján készült egy rövid kis film (Révész Ati jóvoltából) a készülődésről, indulásról, érkezésről és az azt követő ebédről.