- Részletek
- Találatok: 71459
„Cseri Kálmán: A Kegyelem harmatja"
http://velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/A_kegyelem_harmatja
56.766 09.30
OKTÓBER-NOVEMBER-DECEMBER
December 31 Kinek a keze tette?
Ne gondolkodj tehát így: az én erőm és hatalmas kezem szerezte nekem ezt a gazdagságot! (5Móz 8,17)
Hogyan értékeljük ennek az évnek az eseményeit? Van, aki dicsekszik: ezzel a két kezemmel szereztem mindent. Van, aki panaszkodik: miért próbált engem Isten, miért nehezedett rám a keze? S van, aki panaszkodva dicsekszik.
Isten ezt mondja: ne gondolkozz így, mert ez felszínes és hamis megállapítás! Hiszen már az is Isten ajándéka volt, hogy adott neked két munkáskezet, adott munkát, a munkádra áldást. Isten sorolja a népnek: kinek a keze szabadított ki Egyiptomból, ki választotta ketté a tengert, ki táplált éveken át a pusztában, ki vezetett el az ígéret földjének a határához? Egyedül Isten hatalmas keze.
Aki ezt nem látja, hamisan ítéli meg a múltat. A jót magának tulajdonítja, a rossz miatt Istent vádolja. Nem látja, hogy minden jót Istentől kapott ajándékba, s Isten még a próbákat is a nép javára használta fel. A Biblia azt írja, hogy még a jó cselekedeteket is Isten készíti el nekünk, hogy azokat megtehessük. Egyedül őt illeti a dicsőség
Aki ezt nem látja, árt magának a jelenben. Mert aki magának tulajdonítja azt, amit Isten tett érte, az meglopja az Urat, és így szembehelyezkedik vele. Az pedig életveszélyes Isten népe számára, ha a világ sok fenyegetése közt kiszolgáltatottá válik, és Istent is ellenségévé teszi.
Ezzel veszélyezteti az ilyen ember a jövőjét is. Mert aki magában bízik, azt magára hagyja az Úr, nem számíthat az ő védelmére és további ajándékaira.
Mi hát a helyes magatartás az év utolsó napján? Őszinte bűnbánat minden hitetlenségünk, dicsekedésünk, önhittségünk miatt. Buzgó hálaadás Isten sok meg nem érdemelt ajándékáért. És annak megvallása, hogy nem a mi kezünk erejében bízunk, hanem egyedül Jézus Krisztus érettünk is átszögezett kezének érdemében és irgalmában.
December 30 Emlékezés és magasztalás
Ezért magasztallak, Uram..., zsoltárt éneklek nevednek. (2Sám 22,50)
Élete alkonyán Dávid király visszatekintett a megtett útra, számba vette és értékelte élete eseményeit, és megtelt a szíve hálával. Ezt egy hosszú imádságban tárta Isten elé, amelyben többször idézte a 18. zsoltárt is.
Ennek az évnek az alkonyán hasznos lehet visszaemlékezni nekünk is, és Isten előtti világosságban értékelni az eseményeket.
Dávidnak sok minden eszébe jutott: évekig tartó menekülése Saul király féltékeny haragja elől, a filiszteusokkal való örökös hadakozása, győzelmek és vereségek, fia lázadása, külső ellenségek és belső bajkeverők, saját bűnei... De nem a maga sérelmeit és hőstetteit sorolja, hanem Isten kegyelmes tetteit. Ő védte meg Dávidot sok veszélyes helyzetben (pajzsa volt neki), ő futamította meg ellenségeit (nem Dávid), ő adott gondolatokat, helyes döntéseket, fizikai erőt, bűneire bocsánatot. „Megmentettél lázadó népemtől..." „Ő tanítja kezemet a harcra..." Ő, ő, ő...
Hogyan emlékezünk az elmúló év eseményeire, és mi következik az emlékezésünkből? Követjük-e Dávid kezét, aki felfelé mutatott, meglátta az események mögött a hatalmas és kegyelmes Istent, és magasztalta őt? Sok minden történt velünk is. Történt-e valami fontos változás bennünk? Isten kezéből tudjuk-e fogadni az áldásokat és a veszteségeket is?
Hisszük-e, hogy azoknak, akik őt szeretik, valóban minden a javukat szolgálja (Róm 8,28)?
Olvassuk el ezt a hosszú imádságot (2Sám 22), és egészítsük ki a magunkéval! Isten megtölti közben a szívünket hálával és békességgel. Ez lesz szép lezárása ennek az esztendőnek.
December 29 Idő és örökkévalóság
Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk..., örökkévaló mennyei házunk. (2Kor 5,1)
A filozófusok írnak az idő aszimmetriájáról, vagyis arról, hogy megfordíthatatlanul egy irányba halad. Mérni tudjuk, de megállítani és visszahozni nem. Megszoktuk, hogy egyik pillanat követi a másikat, egyik esztendő jön a másik után, de ritkán gondolunk arra, hogy eljön majd egy pillanat, ami után nem következik másik, mert vége szakad az időnek, és beletorkollik az örökkévalóságba, mint folyók az óceánba. A folyókat is csak a torkolatig tudjuk mérni. És mi lesz utána?
A sátán arra törekszik, hogy ne gondoljunk a jövőre, csak a pillanatra figyeljünk, hogy most jól érezzük magunkat. Isten azonban messzebbre enged látni. Mert van, ami elmúlik, de van, ami megmarad. Van, ami összeomlik, és van, ami örökkévaló.
Igénk az emberi testet és ezt a földi életet sátorhoz hasonlítja, amely ideiglenes tartózkodási hely. Ez azonban egyszer összeomlik, s belépünk az örökkévalóságba, amelynek nem lesz vége. Ott kétféle állapot létezik: Istennel az örök élet, Isten nélkül az örök szenvedés amiatt, hogy itt nem hittünk benne. Ezt a tényt nem szabad elködösíteni.
Hol töltjük az örökkévalóságot - ez minden ember számára a legfontosabb kérdés. Fontosabb, mint az, hogyan sikerül egy napunk vagy egy vállalkozásunk.
Ne feledjük, hogy minden itteni tettünknek örökkévaló következménye van! A jelenünkkel alapozzuk meg a jövőnket. És Isten megtanítja a benne hívőket már itt mindent az örökkévalóság nézőpontjából értékelni. Aki ezt gyakorolja, tudja, hogy nem az a fontos igazán, hogy ki mit szól hozzá, hanem hogy Istennek kedves-e egy tettünk. Nem az dönt, hogy van-e kedvem valamihez, hanem hogy most annak az ideje van-e, s az fontos-e másnak. Az ilyen ember könnyedén átlép az őt ért sérelmeken, de fontos lesz neki mások üdvössége. Itt áll két lábbal a földön, de mennyei normákhoz igazodik. Jellemez ez engem?
December 28 Megszabott idő
Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. (Préd 3,1)
Így az év vége felé óhatatlanul gondolkozunk az időről. Mi az, menynyi van belőle, mire kapjuk, kapunk-e még és mennyit? Az a határ, amelyet az évek közt vonunk, mesterséges, de ha kiértékelünk egy ilyen szakaszt, segíthet abban, hogy a következőt - ha még kapunk - helyesebben töltsük el.
A Biblia azt tanítja, hogy az idő Istené. Ő ajándékoz nekünk mindennap újabb 24 órát. Kérdés, hogy arra használjuk-e, amire adta! Mulasztás akkor történik, ha nem arra használjuk. Időzavarba az kerül, aki tanulás helyett cseverészik, alvás helyett szórakozik stb.
Az idő helytelen felhasználása vagy eltékozlása vezet a sietéshez és a siettetéshez - amikor nincs türelmünk kivárni a dolgok természetes menetét. A kapkodás pedig felszínessé tesz, az ilyen ember több hibát vét, selejtet termel, balesetet okozhat. Feleslegesen kimeríti magát, és veszélyeztet másokat is. Aztán néha az igazán fontos dolgokat hagyjuk el, hogy elintézzük azt, ami sürget. Így károsodik az Istennel és az egymással való közösségünk.
A hívő ember hálásan látja, hogy Isten milyen bölcsen időzíti életünkben az eseményeket. Aki figyelmesen ügyel őrá, nem hamarkodik el semmit, és nem késik le semmiről. Jézus földi élete gyönyörű példa erre.
Mivel valóban ő szabja meg mindennek az idejét, ezért Isten nélkül rohanás, kapkodás, mulasztások vádja és folyamatos elégedetlenség kísér, Istenre figyelve pedig ugyanannyi idő alatt sokkal többet el lehet végezni, így is kell dolgozni keményen, de marad ereje az embernek, öröme lesz közben, a végén pedig hála és békesség van a szívében.
December 27 Csak vezess, Uram, végig!
Mivel azonban kijelentést kaptak..., más úton tértek vissza hazájukba. (Mt 2,12)
A napkeleti bölcseknek nagy csalódást jelenthetett, hogy az ország első embere nem is tud arról a nagy eseményről, ami miatt ők több ezer kilométert megtettek. Az írástudóknak akkor kell keresgélniük a szent könyvekben, s miután megtalálták a választ, nem indulnak el örömmel velük együtt, hanem csak útnak indítják őket.
Ilyen csalódást ma is átélhetnek Istent kereső emberek, mert képmutatók és tudatlanok a vallásosok között is vannak. De sose akadjunk el náluk, mert ez a szomorú tény semmit nem változtat azon, hogy mindnyájunknak csak Jézus Krisztus tud segíteni, de ő tud, és érdemes egészen őhozzá elmenni. Semmilyen csalódás miatt ne álljunk meg, és ne forduljunk vissza! Mindenkit ő vonz és vár, és nagy örömük a bölcseknek is Betlehemben lett, amikor Istennek kijáró tisztelettel imádták Jézust.
Ez a magyarázata annak, hogy útjuk harmadik szakasza egészen más volt, mint az előzők. Itt már közvetlenül kaptak kijelentést Istentől, és meg is értették azt. „...más úton tértek vissza hazájukba." Aki eljut egészen Jézushoz, az előtt megnyílik a menny, kapcsolatba kerül Istennel, és másként folytatódik az élete. Megváltozik a gondolkozása, felismeri, hogy más utak is vannak, mint amelyeket addig ismert. Megtanulja, hogy az emberek szívéhez a legeredményesebb út a szeretet. Hogy lehet tisztán is élni. Nem ez a legrövidebb út a meggazdagodáshoz, de ez a legbiztosabb út a békességhez és boldogsághoz.
Nagy kegyelem, hogy Isten indítására elindulhatunk a magunk pogányságából Krisztushoz. Nagy kegyelem, hogy ha valami miatt elakadunk az úton, vissza lehet rá térni, lehet folytatni. Nagy kegyelem, ha Isten végigvezet rajta, és átformál, más emberként mehetünk vissza a mieink közé. Úgy, mint akiket már Krisztus visz, s akik Krisztust visszük.
December 26 A bölcsek útja
Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben..., íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe... (Mt 2,1)
Az ötödik századtól terjedt el az a legenda, hogy három király látogatta meg a kis Jézust Betlehemben. A Biblia híradása nem szól arról, hogy hányan mentek, csak az derül ki, hogy olyan csillagászattal is foglalkozó tudósok voltak, akik feltehetően Babilonból indultak el, ahol a fogság után ott maradt zsidóktól hallhattak arról, hogy jön majd egy nagy király, aki isteni teljhatalommal cselekszik. S amikor a Jupiter (királycsillag) és a Szaturnusz (Izrael csillaga) ritka együttállása bekövetkezett, nekik ez azt jelentette, hogy Izraelben megszületett ez a nagy király. Elmentek hát, hogy hódoljanak előtte.
Így kapcsolódik össze a hallott ige az ember sajátos gondolkozásmódjával, így beszél Isten mindenkivel a neki érthető nyelven.
Útjuknak három szakasza volt:
Először a hazájuktól Jeruzsálemig. Nagyon messziről indultak el: térben több ezer kilométerről, szellemileg pedig a komor végzethittől. Akit azonban Isten szeretete vonzani kezd, az bármilyen messzeségből el fog jutni hozzá. Akkor is, ha nem kapott vallásos nevelést, s akkor is, ha erkölcsileg mélyre került közben.
Másodszor Jeruzsálemből Betlehemig. Megérkezve a fővárosba a királytól kértek tájékoztatást. Nem tudták, hogy Heródes betegesen féltékeny, s egy új király születésének híre őt is, az embereket is félelemmel tölti el. A szakemberek megkeresik Mikeás könyvében: a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie. Az nyolc-tíz kilométerre van Jeruzsálemtől, de nem kíséri el őket senki. Ez nagy csalódás lehetett, de elindultak oda, megtalálták a gyermek Jézust. Nagy örömmel örvendeztek, és ajándékaikat átadva imádták őt
Istenem, segíts végigjárni azt az utat, amin a te szereteted indított el Jézushoz!
December 25 A pásztorok útja
A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. (Lk 2,20)
Jézus születésének hírét legelőször a pásztorok hallották meg, mégpedig egy angyaltól. Miért éppen ők? Mert Isten a megvetett, lenézett embereket gyakran különös szeretettel részesíti előnyben. Mert ők az általános felfordulás közepette is csendben voltak, és akkor is ébren őrködtek, amikor a világ aludt. Ma nagy altatás folyik, boldog, aki éberen figyel Isten kijelentésére, sok mindent idejében meg fog hallani és érteni.
A karácsonyi prédikáció így szól: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában (Betlehemben). Ennek minden szava külön és így együtt is nagyon sokat jelent. Nem hiába lett ez nagy öröme az egész népnek. Nekünk az-e? Már a gyermek Jézus Szabadító, Úr, Messiás. Ő nekünk született, s meg lehet találni őt egy konkrét helyen.
A pásztorok hitték is, meg nem is. Mi is így vagyunk olykor Isten igéjével. Ők azonban nem érték be ezzel, felkerekedtek, és meg akartak győződni a valóságról. S meg is találták a gyermeket pontosan ott és úgy, ahogyan Isten küldötte mondta. Ez a becsületes magatartás: teljes bizonyosságra vágyom, elmegyek hát egészen Jézusig. Ott a tények meggyőzik a kételkedőt is.
És visszafelé már ezzel a meggyőződéssel lesznek ők is „angyalok", Isten követei, akik dicsőítik az Urat nagy tetteiért, és maguk is hirdetik a karácsonyi örömhírt. Teljes bizonyossággal tanúskodnak arról, hogy mi az igazság.
Mi tehát a pásztorok útja? Az éjszaka csendjében igét hallottak. Nem egészen értették, de aszerint cselekedtek, elmentek és megnézték, igaz-e. Minden tekintetben igaznak bizonyult. így ők is hirdették azt másoknak.
Ma is az ige hallgatása vezet el Jézushoz. De a templomtól el kell jutni őhozzá, személyesen meg kell ismernünk őt a hit által. Ez változtatja meg minden ember életét, betölti örömmel, és hiteles tanúvá teszi.
December 24 Van hely?
Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. (Lk 2,7)
Az a népszámlálás, amit Augustus császár akkor elrendelt, tulajdonképpen az adóköteles polgárok összeírása volt, s egyben alkalom az adó emelésére is. Mindenkinek a származási helyén kellett jelentkeznie. Ezért volt kénytelen József is Názáretből Betlehembe gyalogolni a várandós feleségével mintegy százhúsz kilométert. Ott már nem éltek rokonaik, így az egyetlen karavánszerájban kerestek szállást. Ennek ajtajában hangzott el a karácsonyi történet két sötét szava: nincs hely. Aztán végül valaki mégis befogadta őket a ház alatti birkaistállóba, ott szülte meg Mária első gyermekét - ki tudja, milyen segédlettel vagy anélkül.
Ez a karácsony igaz története, minden ráaggatott díszítés nélkül. Miért nem volt hely nekik? Mert a fél ország úton volt, s lehet, hogy valóban megtelt a fogadó. És mert József és Mária nem ígérhetett nagy bevételt a fogadósnak, inkább csak gondot, ha ott születik meg a kisbaba.
A mi életünk ajtajára nem ugyanez van kiírva: nincs hely? Tele vagyunk tennivalókkal, gondokkal, félelmekkel, nincs hely Jézus számára az időnkben. Reggel sem és este sem. Talán még ma sem fér bele az esti programunkba. Vagy legfeljebb így karácsony este meghívjuk vendégnek, remélve, hogy utána hamar távozik. - De nincs hely számára a költségvetésünkben sem. így is nehéz beosztani, Jézus ügyére, Jézus kicsinyeinek már nem jut semmi.
De nem lehetne helyet szorítani neki? Ha ez a fogadós mégis befogadja őket, búcsújáró hellyé lett volna a háza, még anyagilag is jól járt volna. De ki hitte ezt erről az elcsigázott fiatal házaspárról?
Nagyon megszegényíti magát, aki kizárja életéből a világ Megváltóját. Ezzel kizárja önmagát az Isten országából, ahol csak azoknak lesz helyük, akik itt befogadták Jézust az életükbe.
December 23 Alapok, falak, kapuk
...fala nagy és magas volt, tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal... A város falának tizenkét alapköve volt... (Jel 21,10-14)
János apostol látomásban látja a mennyei Jeruzsálemet, ami az üdvözültek gyülekezete, a megdicsőült egyház. Egyik jellemvonása, hogy szilárd alapja, magas falai és nyitott kapui lesznek. Bizonyos értelemben ennek kell jellemeznie ma is minden egészséges gyülekezetet és minden újjászületett hívő keresztényt.
Legyen szilárd alapja! Az egyház és a mi hitünk alapja Jézus Krisztus személye (1Kor 3,11). Amit ő értünk tett, az az üdvösség szükséges és elégséges feltétele. Semmivel nem lehet és nem is kell kiegészíteni. Erről az alapról soha nem szabad lelépnünk.
A fal mutatja meg, mi tartozik a városhoz, és mi van azon kívül. Isten akarata az, hogy a benne hívők szentek legyenek, vagyis egészen az ő számára legyenek elkülönítve. A hívő elkötelezett Krisztus-követő, aki semmiben nem elegyedhet az Isten nélküli világgal. Minden kettősségtől meg kell tisztulnia, mert a falakon nem lehet lakni, vagy bent él valaki, vagy kívül. Ézsaiás 1. fejezetében részletesen tanít erről Isten. Ezért feltétele a hívő életnek a hűség.
A nyitott kapuk arra utalnak, hogy bejöhet mindenki, aki „megmosta ruháit a Bárány vérében", vagyis Jézus Krisztus érdeméért bocsánatot kapott. Ellenség nem jöhet be, angyalok őrzik a kapukat. A hívők pedig kimennek a kapukon, hogy hirdessék az evangéliumot minden népnek, és hívogassanak Jézus Krisztushoz.
Az alap arról szól, hogy mit hiszünk, a fal arról, hogy kik vagyunk, a kapuk pedig arról, hogy mi a feladatunk. Jellemez-e minket mindez? Jézus személyére, váltságművére épül fel minden. Világos identitástudatunk van, amelyet vállalunk is. És elfogadó, mentő szeretettel, Jézusi felelősséggel hívunk mindenkit Isten közelébe, az igazi életbe.
December 22 Hogyan ünnepeljünk?
Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét... (Jn 1,14)
A karácsony elnevezés a latin carnatío = megtestesülés szóból származik. Karácsony az Úr Jézus emberré lételének ünnepe. Jézus Krisztus az ő örök isteni természete mellé magára vette a mi emberi természetünket is, mert csak így lehetett segíteni rajtunk. Minden karácsonykor erre kellene emlékeznünk, és ezért hálát adnunk.
Az ünnep tartalma azonban az idők folyamán eltorzult. Sokak számára egyenesen teher a hozzá tapadt sok szokás és többletkötelesség. Ilyenkor felbolydul az ország, aki teheti, vásárol, utazik, vendégeskedik - s az ünnep kimerül ebben, és sok ember is kimerül az ünnep végére.
Segítség lehet, ha megtervezzük a tennivalókat, csak a valóban szükségeset vesszük célba, elosztjuk a feladatokat, és csendet is készítünk az ünnepekre. Az ajándékozás ne legyen kényszer, ne versenyezzünk egymással, ne fokozzuk le üzletté! Az ajándékot ne a forintértéke, hanem a szeretetértéke tegye kedvessé. Saját kézzel készített tárgyak, amelyek mögött figyelmesség, szellemesség van, nagyobb örömöt szerezhetnek, mint bármi más. Egyáltalán az örömszerzés legyen a cél! S örömöt szellemi értékekkel is lehet szerezni, egymást ilyesmivel is gazdagabbá tehetjük.
És ne feledkezzünk el azokról, akiknek senki nem készít ajándékot! Nézzünk körül, imádságban kérjünk tanácsot Istentől, s legalább egyvalakinek készítsünk így szép ünnepet!
Az ünnep lényege pedig, az élő Krisztussal való közösség, a benne való öröm, maradjon meg a hétköznapokban is, tegye ünneppé legszürkébb óráinkat is!
December 21. Mint csillagok
...legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban... (Fil 2,15)
A református templomok tornyán levő csillag arra emlékeztet, hogy a napkeleti bölcsek egy csillag fényét követve találtak oda a gyermek Jézushoz. Mai igénk pedig arra biztat, hogy mi magunk legyünk csillagokká. Mit jelent ez?
Mit tesznek a csillagok? Egy kicsit világítanak, s nem mondják, hogy ilyen sötétségben nincs értelme ennyi fényt adni. De ennél is fontosabb, hogy a csillagokhoz igazodni lehet. Amikor még nem voltak műszerek, a hajósok a csillagok állása alapján állapították meg, merre kell menniük.
Isten akarata az, hogy minden hívő ember ilyen útmutató „csillag" legyen. Ezen a világon nagy sötétség van. Az emberek szívében, fejében sok sötét indulat, gondolat lakik. Az önzés, gyűlölet, durvaság, hazugság világában Isten gyermekeinek mutatniuk kell a Jézus Krisztushoz vezető utat, és azt, hogy másképpen is lehet élni. Hogyan történik ez?
Egy gyárban az egyik munkás javasolta, hogy a karácsony előtti utolsó munkanapon mindenki hozzon egy üveg bort, és csinálnak egy nagy murit. Ekkor valaki azt mondta: tudjátok, mi van a Bélával. (Mindenki tudta: Béla négy ujját levágta a gép, most egyedül van otthon, s nem tudja, tud-e majd dolgozni.) Jó lenne, ha mindenki elhozná egy fél üveg bor árát, és vinnénk neki valami ajándékot karácsonyra együtt. Nem könnyen, de ráálltak. A sötétben felragyogott egy kis fény, csillaggá lett valaki.
Jézus Krisztus eljövetelével maga a nap kelt fel. Ő a világ világossága, tőle kaphatunk fényt mindnyájan.
Ma a legrövidebb a nappal, és leghosszabb az éjszaka. Mától kezdve nőni fog a világosság, és csökken a sötétség. Legyen ez így a mi életünkben is!
December 20 Mire való az ünnep?
A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! (Ézs 30,15)
Pilinszky János ezt írja az ünnepek lényegéről: „A statisztika azt mutatja, hogy az ünnep sokak számára a napi felelősségből az ünnepi felelőtlenségbe való menekülést jelenti... A keresztény ünnep a pihenés, a hálaadás, a megszentelés napja kell hogy legyen. A kikapcsolódás erre kevés..., valójában bekapcsolódásnak kell lennie. Az ünnep az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja."
Az ünnepet Isten rendelte el, amikor a hetedik nap megszentelését megparancsolta. Célja az, hogy ilyenkor az ember tegye félre a maga munkáját, és Isten munkájára összpontosítson. Úgy is, hogy Isten nagy tetteiről beszélgessünk, s úgy is, hogy nyissuk ki magunkat, s kérjük, hogy ő munkálkodjék bennünk.
Az ünnep célja nem a semmittevés, de nem is a még lázasabb tevékenység, hanem kapunyitás felfelé. Tartom a kezemet, hogy Isten ajándékait átvegyem, s aztán legyen mit továbbadnom másoknak. Nincstelen leszek, ha soha nem állok csendben Isten elé, hogy beszéljen velem és gazdaggá tegyen. Előbb dolgozik bennem, utána pedig dolgozik általam.
Óvakodjunk attól, hogy ehelyett teletömjük ünnepeinket tennivalókkal, s a végére még fáradtabbak és üresebbek legyünk! Ezt csak tudatos tervezéssel lehet megvalósítani. Ne engedjünk semmilyen kényszernek! Az ajándékozást, utazást, vendéglátást is ehhez a célhoz lehet igazítani.
Az ünnep központjában az ünnepelt álljon: karácsonykor Jézus Krisztus. Ez nem a szeretet ünnepe úgy általában, hanem Isten irántunk való szeretetének ünnepe. Nem az ajándékozásé, hanem az Isten nekünk adott ajándékáé: Jézusé. Neki örüljünk, érte legyünk hálásak, vele keressük a közösséget! Akkor egymásnak is jobban tudunk örülni, hálát érezni és egymással mélyebb közösségre jutni.
December 19 Van visszaút
...aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; (János 6:37, MBT újforditás)
Egy fiú egy alkalommal nagyon összeveszett a szüleivel. Mindkét fél durva volt, de a fiú különösen szemtelen és tiszteletlen. Utána megszökött otthonról. Keserves hetek következtek, gazdátlanul hányódott, veszélyes helyzetekbe is került. Aztán közeledett a karácsony, és egyre jobban vágyódott haza. De vajon visszafogadják-e? Írt egy levelet a szüleinek, amelyben bocsánatot kért, és jelezte, hogy karácsony délután melyik vonattal érkezik. Azt kérte, hogy ha meg tudnak bocsátani, kössenek egy fehér zsebkendőt a ház előtti almafára. Ha nem, akkor nem megy többé haza. A vonaton nagyon ideges volt, félt kinézni az ablakon, mert ha nem lesz zsebkendő, nem tudja, mitévő legyen. Amikor azonban a házuk előtt haladt el a vonat, megrendülve látta, hogy négy-öt fehér zsebkendőt is lenget a szél a fán. Boldogan ment haza, és kibékült a szüleivel.
Karácsony ezt az örömhírt hirdeti: télvíz idején kivirágzott az almafa, Isten szeretetének a fehér zsebkendője Jézus Krisztus testet öltése, közénk érkezése. Isten bűnbocsátó kegyelme nélkül a mi sorsunk is teljesen reménytelen lenne. De ő kész megbocsátani, mert Jézus eleget tett az ő igazságának, helyettünk elszenvedte bűneink ítéletét. S aki ezt komolyan veszi, vagyis hisz Jézusban, az új életet kezdhet.
Készen vagyunk-e mi is ugyanígy megbocsátani az ellenünk vétkezőknek? És akarunk-e hálából egészen Isten akarata szerint élni, ami a legjobb, sőt az egyetlen életlehetőség a számunkra?
"A bűnből hozzád sietek, mert szomjazom kegyelmedet. Te nyugtass meg, én Jézusom! Ím neked szívem átadom."
(Philipp Melanchthon)
December 18. Immánuel
Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el. (Ezs 7,14)
Kodály Zoltán Adventi ének című műve egy középkori himnusz feldolgozása. Ez a himnusz Ézsaiás könyvének négy Messiás-jövendölését sorolja fel, így ragyogtatja fel az eljövendő Krisztus nagyságát.
Immánuel ezt jelenti: velünk az Isten. Karácsony, Jézus testté létele azt bizonyítja, hogy Isten nem ellensége az embernek, nem is közönyösen nézi, hogyan „forog keserű levében", hanem utánanyúl, kiemeli abból a szakadékból, amelyből önerejéből nem tud kijönni. A testté lett Krisztusban Isten ezt a mentő szeretetét kínálja nekünk.
A Jessze vesszeje (Ézs 11,1) kifejezés arra utal, hogy mivel Jézus Isainak (ennek másik alakja a Jessze), Dávid apjának a leszármazottja, benne teljesednek be mindazok a próféciák, amelyeket Isten az eljövendő Messiásról kijelentett.
Ő a „napkelet", a felkelő nap is, aki az Istentől elszakadt világ lelki sötétségébe olyan fényt hozott, ami leleplez, útbaigazít, segít tájékozódni, sőt kivezet a halálból az életbe (Ézs 9,1; Károli: 9,2).
És ő a Dávid kulcsa (Ézs 22,22), aki megnyitotta minden benne hívő előtt a mennyország kapuját, lehetővé tette a bűnös embernek az élő Istennel való találkozást, ezért hasadt ketté halálakor a templom kárpitja. Erre egyedül ő volt képes.
A himnusz utolsó verse pedig Adonájnak nevezi őt, ami a mindenható és örökkévaló Isten megszólítása, személyes hitvallás: Uram. Ne csináljunk ebből a hatalmas Úrból „kis Jézuskát", mert neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Ő már testté lételekor is ilyen hatalmas Isten volt, és így jelenik majd meg második eljövetelekor is nagy hatalommal és dicsőséggel.
December 17. Készülünk karácsonyra
Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten. Magasztalnak a népek... (Zsolt 46,11)
Ezekben a napokban nagyon sok tennivalónk van, a legtöbb ember készül karácsonyra. De hogyan?
Tervezni és szervezni kell, pénzt és időt beosztani, munka után zsúfolt üzletekben vásárolni... Aztán mire megérkezünk az ünnephez, elfogy az erő, kiürül a pénztárca, kimerülten próbálunk illedelmesen viselkedni, és sokan el is feledkeznek arról, hogy karácsony az Úr Jézus Krisztus születésnapja.
Ebben a hangos, kapkodó időben Isten különös szeretettel figyelmeztet: csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok Isten! S aki elolvassa az egész zsoltárt, megtudja belőle, hogy
a. Isten az üdvtörténet Ura. Neki szép terve van ezzel a világgal. A gonoszság erői próbálják ezt meghiúsítani, de éppen karácsony csodája mutatja: Isten Jézus Krisztus személyében utánunk jött, hogy segítsen rajtunk.
b. Isten a történelem Ura is. Sokszor úgy tűnik, hogy a pénz, a hatalom, a hazugság diadalmaskodik, de mi tudjuk, hogy a kormány Isten kezében van.
c. És Isten a mi személyes életünk Ura is. Ő a mi erős várunk, biztos oltalmunk. Aki ismeri őt és bízik benne, annak minden körülmények közt békessége van. Őt megismerni ebben a csendben lehet.
Legyenek hát csendes adventi estéink, akár egyedül, akár családban élünk, amikor ha röviden is, de magasztaljuk őt, figyeljünk igéjére, lássuk meg nagy tetteit - köztük azt is, hogy karácsonykor Jézusban egészen közel jött hozzánk Isten!
Készüljünk karácsonyra másként, mint a világ! Az Isten előtti csendben az is hallható lesz, amit a lármában és rohanásban nem hall meg az ember. Így közelebb kerülünk Istenhez, egymáshoz és önmagunkhoz is.
Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, Az Úr-rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz!
(G. Neu mark)
December 16. Az ítélet Istene is az Ur
...sebed gyógyíthatatlan..., mert van-e, akin nem gázolt át örökös gonoszságod?! (Náh 3,19)
Náhum próféta megjövendölte, hogyan fog elpusztulni Asszíria fővárosa, Ninive. A könyvében leírtak Kr. e. 612-ben olyan pontosan beteljesedtek, hogy némelyek gyanakodtak, hogy ez nem is jövendölés, hanem utólagos leírás volt. A tudományos vizsgálat azonban állítja, hogy ez a rövid könyv jóval 612 előtt keletkezett.
Ninivének olyan fekvése és védfala volt, hogy bevehetetlennek tartották. Szinte elképzelhetetlen kincset halmoztak fel benne, amelyet hírhedt kegyetlenséggel zsákmányoltak folyamatosan. A leírás ragadozó oroszlánhoz hasonlítja ezt a várost. De Náhum megjövendöli, hogy Isten nem hagyja büntetés nélkül a bűnt, és Ninive el fog pusztulni.
Isten azonban soha nem az ítélet végrehajtásával kezdi, hanem figyelmeztet az ő igéjével. Korábban Jónás prédikált ebben a városban, amire akkor ijedtükben hallgattak is, de érdemi változás nem követte azt az alkalmi felbuzdulást, és így visszaestek régi bűneikbe. Vigyázzunk erre mindig: Isten igéjét csak egészen komolyan érdemes venni, aminek radikális és végleges életváltozást kell jelentenie.
Isten viszont nemcsak irgalmas, de igazságos is. Az ítélet késése gyakran megtéveszti az embereket, úgy gondolják, lehet következmények nélkül vétkezni. Szeretnénk is magunknak egy olyan Jóistent elképzelni, aki nem néz oda, amikor vétkezünk. Az élő Isten azonban nem ilyen. A bűnbánó bűnösnek megbocsát, de a makacsul vétkezőt megítéli. Ne irigyeljük azokat, akik ninivei módra élnek!
Az egész emberiség is egy nagy ítélet előtt áll, amelyet a visszatérő Jézus Krisztus hajt majd végre. Ez elől az egyetlen menedék, ha valaki hiszi, hogy bűneink büntetését ő már elszenvedte a keresztfán, és neki engedelmes életet élünk. Aki azonban nem törődik ezzel, annak a sebe valóban gyógyíthatatlan.
December 15. A sorsdöntő de
...de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. (Lk 5,5)
Egy sötét éjszaka. A Genezáreti tóban a halak éjszakára a mélyebb vízbe húzódnak, mert ott nem hűl le olyan gyorsan a víz, nappal viszont a part menti sekélyben szétszóródnak. A halászok ezért éjjel dolgoztak, s a mélyben halásztak. Péter és társai ezt jól tudták, egyik éjjel azonban szorgos munkájuk ellenére sem fogtak semmit.
Hajnali derengés. Ahogy ilyen kudarcos éjszaka után a hálóikat tisztogatták, Jézus jött oda, s azt kérte Pétertől, vigye egy kissé beljebb a parttól, hogy onnan tanítsa a sokaságot. Péternek nem nagy kedve volt ehhez, de megtette, s így ő is kénytelen volt hallgatni Jézus szavait.
Nappali világosság. Befejezve a tanítást arra kérte Pétert, evezzen a mélyre, és vesse ki a hálókat. Péter válaszából kitűnik, mennyire bosszantotta ez a kérés, amiben a teljes hozzá nem értés is megszólalt: ilyenkor a mély vízben nincsenek halak. Jézus szavai azonban dolgoztak Péter szívében, s elhangzott egy sorsdöntő „de": nem látom értelmét, de mivel te mondod, megteszem. És annyi halat fogtak, hogy két hajót megtöltöttek.
„Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!" Nem a nagy zsákmánnyal foglalkozott, mert teljes világosságban meglátta, ki ő valójában, és ki Jézus. Már nem Mesternek szólította, hanem Uramnak.
Néha engedi megtapasztalnunk Jézus, milyen tehetetlenek vagyunk nélküle. Átéljük a kudarcok éjszakáját, amikor hiábavalónak bizonyul minden jó szándék, erőfeszítés, hozzáértés, nem fogunk semmit. - Jézus szavai nyomán mindig derengeni kezd valami, de az ő isteni teljhatalmát és érthetetlen szeretetét csak az tapasztalja meg, aki kész neki önmaga ellenében is engedni. Nem értem, mást gondolok, de a te szavadra mégis megteszem, amit mondtál. Ekkor látjuk helyesen önmagunkat is és Jézust is.
Mire kellene ezt most kimondanom?
December 14. Életünk kapui
...tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál. (ApCsel 22,15)
Azt szokták mondani, hogy egy ember életén a kapuk szerepét az értelem, a szem, a fül és a száj tölti be. Ezeken keresztül jön be és megy ki információ. Egyáltalán nem mindegy, hogy mi jön be és mi megy ki. Amikor Jézus Krisztus elhívta szolgájának Saul-Pált, ezekre a kapukra nézve adott neki ígéreteket.
1. „...hogy megismerd az ő akaratát..." Mi Isten akarata? „...hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében..." Hogy hagyjuk abba a kételkedést, okoskodást, hiszékenységet, és vegyük komolyan, amit ő mondott magáról. S őt megismerve felismerjük majd Isten akaratát életünk konkrét vonatkozásaiban is.
2. „...meglásd az Igazat..." Ő, milyen sok szennyes és felesleges dolog jön be a szemünkön! Az első kísértés is ezen a kapun érkezett az emberhez, amikor nézte a tiltott gyümölcsöt. Ez az ígéret arra vonatkozik, hogy felismerhetjük a názáreti Jézus személyében az Isten Fiát, személyes Megváltónkat.
3. „...hangot hallj az ő ajkáról." Külön kegyelem, hogy Jézus kijelenti magát, szól ahhoz, aki felismerte és hitt benne, „...igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt" - vallja Jeremiás próféta (Jer 15,16).
4. „Mert az ő tanúja leszel" - hangzik tovább az ígéret. Arról tud tanúskodni valaki, amit maga is látott és hallott. S végül is ez Jézus célja Pállal és minden benne hívővel, hogy ami bejött a fülünkön (a tőle hallott ige), az átalakítson minket, és továbbmenjen a szánkon. Így nem a magunkét fogjuk mondani, hanem olyan igét adhatunk tovább, ami tőle származik. Ennek az igének ereje van, ezen keresztül maga az élő Jézus Krisztus munkálkodik. Ő legyen őrizője, megszentelője életünk kapuinak!
December 13. „Tiszta" gyilkosok
CseriKálmán képmutatás megváltozás
...nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a húsvéti vacsorát. (Jn 18,28)
Ez aztán a képmutatás teteje! A nép vezetői évek óta Jézus halálát készítik elő, most csütörtök éjjel végre halálra is ítélték, és szeretnék, ha még pénteken ki is végeznék. Ehhez kell a helytartó hozzájárulása. Ezért mennek reggel mindjárt Pilátushoz. Sürgős a dolog, mert aznap este kezdődik a nagy ünnep, a páska, és ők szeretnének nyugodtan ünnepelni. Ennek érdekében nem lépik át a pogány ember küszöbét, mert akkor vallásilag tisztátalanokká lennének.
Öljük meg minél előbb Jézust, hogy utána áhítatosan ünnepelhessünk! Pusztítsuk el az ártatlan Isten Bárányát, hogy ünnepélyesen megehessük a páskabárányt! Közben pedig ügyeljünk nagyon az előírások megtartására! Erre mondta Jézus: fényesre tisztítjátok a tál külsejét, de belül rothad benne valami.
Nem ismerős ez: a családi összejövetelre szépen felöltözünk, eltüntetjük a gyanús könyveket és üvegeket, kioktatjuk a gyerekeket, szépen mosolygunk, s amikor elmentek a vendégek, gyilkos megjegyzések, gonosz rágalmak hangzanak el.
De vajon nem jobb így kulturáltan leplezni a bennünk levő szennyet? Csak kellemesebb így az együttélés, mintha nyersen az lenne a szánkon is, ami a szívünkben. Kellemesebb, de nem tisztább. Jézus azt akarja, hogy a szívünk tartalma változzék meg, s aztán legyen a szánkon, ami az új szívünkben van. És ne formai előírások megtartásától reméljünk bármi jót, miközben belül tele vagyunk tisztátalan gondolatokkal és vágyakkal, hanem az az indulat legyen bennünk, ami Krisztusban, és ez mutatkozzék meg a külső viselkedésben, beszédben is! Ezt csak ő tudja megvalósítani életünkben, de ő megtudja. Akarjuk-e ezt őszintén?
December 12 A baj nem jár maga
Dávid nagyon szorult helyzetbe jutott..., azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól. (1Sám 30,6)
Ez a fejezet egy olyan izgalmas történetet ír le, amikor Dávid életében egymást követték a bajok. Ráadásul ezek egy részét ő maga okozta, és mások is szenvedtek miatta. Mit tett ő ebben a helyzetben? Van, aki ilyenkor pánikba esik, és szinte eszét vesztve küzd. Van, aki elcsügged és feladja, mások Isten ellen fordulnak, vagy tehetetlen dühükben még több kárt okoznak.
Azzal kezdődött, hogy Dávid belefáradt abba, hogy Saul király elől meneküljön, és az ősi ellenségnél, a filiszteusoknál keresett menedéket. Ott kis híján belekényszerült egy olyan csatába, amelyet saját népe ellen kellett volna vívnia. Ettől Isten csodálatosan megmentette. Akkor azonban kiderült, hogy távollétükben egy másik ellenség elhurcolta családjukat és mindenüket. Emberei fellázadtak ellene, és meg akarták kövezni. Ő leborult Isten előtt, és tőle kért tanácsot.
És Isten nem hagyta el, könyörült rajta. Különös módon adott melléjük kalauzt a sivatagban, adott győzelmet a túlerőben levő ellenség felett, mindenki visszakapta hozzátartozóit. Amikor pedig a csapatán belül támadt volna egyenetlenség, Dávid kapott bölcsességet, hogy megőrizze az egységet és békességet. Végül őt akarták felmagasztalni, de ő minden ponton Istenre mutatott, és egyedül neki adott dicsőséget.
Velünk is előfordulhat, hogy „összejön minden", hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok, és erőnk határához érünk. Bízzunk Istenben, kiáltsunk hozzá, és ugyanígy megtapasztaljuk majd, mit jelent erőt kapni Istenünktől, az Úrtól!
December 11. Mikor jön vissza Jézus?
Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok! (Mt 24,44)
Jézus Krisztus második eljövetelével kapcsolatban mindig megkérdezik, hogy mikor, hogyan és miért jön vissza. A Máté 24. részben Jézus részletesen tanított erről.
Mikor jön vissza Jézus? „Azt a napot vagy azt az órát senki nem tudja..., csak az Atya egyedül." Tehát nem tudjuk, mikor jön el az a nap. Ennek ellenére több alkalommal is megpróbálták kiszámítani különböző módon. Ne tegyük ezt, hiszen a Biblia állítása világos. Viszont ha valaki tudja, hogy egy számára fontos esemény bizonyosan bekövetkezik, de nem tudja, mikor, akkor arra most kell felkészülnie, s utána nyugodtan várja annak eljövetelét.
És hogyan jön vissza Jézus? Ő maga mondta, hogy olyan váratlanul, ahogy a tolvaj szokott megjelenni. „Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!" -Ugyanakkor feltűnően jelenik majd meg. Nem lehet észre nem venni. A villámot mindenki meglátja, ez is hasonló lesz ahhoz. - És „nagy hatalommal és dicsőséggel" érkezik majd Jézus. Az első alkalommal, karácsonykor észrevétlenül és nagy nyomorúságban jött el közénk. Másodszor nem így lesz.
És miért jön? ítélni élőket és holtakat. Akkor történik majd meg az általános feltámadás, még a tenger is kiadja a halottakat. S akik őbenne hittek, azokat magához veszi mennyei dicsőségébe, akik őt visszautasították, azokat elveti.
Legyen bennünk friss ez a Krisztus-várás! A hívő embert a józanság jellemzi. Luthernek tulajdonítják a mondást: ha tudnám, hogy Jézus holnap visszajön, ma még elültetnék egy almafát. A végsőkig való hűség, képe ez. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy minden, ami itt történik, ideiglenes, és egyedül annak van örök értéke, amit a Krisztussal való találkozásra tekintettel teszünk. Így várjuk őt örömmel!
December 10. János halála
Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét. (Mk 6,25)
Heródes a születésnapján nagy fogadást adott az ország vezetőinek. Ezen Heródiás lánya is táncolt. Annyira megtetszett a királynak, hogy azt ígérte, bármit megad neki, amit kér. Anyja tanácsára Keresztelő János fejét kérte. Erre nem gondolt Heródes, de nem merte megváltoztatni ígéretét, elküldött a börtönbe, és lefejeztette Isten prófétáját.
Önmagában is megrendítő ez a történet, de magyarázatra szorul benne az, hogy miért volt kész erre az a Heródes, aki tisztelte Jánost, és szívesen hallgatta tanítását. Azért, mert mindig csak félig vette komolyan azt, amit mondott. S aki Isten igéjét hallgatja ugyan, de nem engedelmeskedik neki, könnyen kerülhet olyan helyzetbe, ahol olyasmit kell tennie, amit nem akart. Mert aki csak félig akar Istenhez tartozni, az előbb-utóbb nagyot bukik.
Heródes „félt Jánostól", de nem félt Istentől. „Igaz és szent embernek tartotta", de nem tartotta nélkülözhetetlennek. Megpróbálta védeni a felesége haragjától, de ebben a kritikus helyzetben nem védte meg. Sok dologban hallgatott rá, de ebben az egyben nem, amikor azt mondta neki János: „Nem szabad együtt élned a testvéred feleségével." Szívesen hallgatta őt, de a végén mégis végleg elhallgattatta.
Félig nem lehet követni Jézus Krisztust sem. Vannak ilyen „majd-nem"-emberek, akik hallgatják, sok mindenben egyetértenek vele, de ha nem teszik meg, amit mondott, és nem mindenben engedelmesek neki, akkor úgy járnak, mint aki majdnem elérte a vonatot - vagyis lekéste. A majdnem keresztények a kárhozat várományosai.
Nagy szégyen, nagy „égés" lett volna, ha Heródes a gyilkos kívánságot hallva visszavonja ígéretét. De inkább égjen itt valaki a szégyen tüzében rövid ideig, mint a kárhozat tüzében örökké!
Uram, segíts, hogy teljes szívemből és minden tekintetben kövesselek téged!
December 09 Bizonytalanságban
Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? (Mt 11,3)
Galilea kiskirálya, Heródes Antipász, összeköltözött testvére fiatal feleségével, Heródiással. Keresztelő János emiatt megfeddte őt. Heródiás annyira megharagudott Jánosra, hogy börtönbe csukatta. Jánost a börtönben nagy lelki támadás érte, kérdésessé vált számára, hogy vajon Jézus-e az igazi Messiás, akit ő is sokakkal együtt várt, vagy pedig még ezután jön el a Messiás (görögül: Krisztus). Ő a Messiás útkészítője volt. Befejeződött a munkája, vagy még el kell végeznie valamit?
Nem tudja, mi lesz vele, meddig tartják börtönben, életben hagyják-e egyáltalán. Minden bizonytalan. Gyötrik a kételyek, és megkéri tanítványait, kérdezzék meg Jézust.
Jézus ezt üzeni neki: „mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak..., leprások tisztulnak meg..., halottak támadnak fel..., és boldog, aki nem botránkozik meg bennem."
Nem szégyen, hogy egy ilyen komoly hívő ember is kételkedni kezd7 Az a tapasztalat, hogy az ördög Isten gyermekeit is megkísérti ezzel, amikor fizikailag vagy lelkileg erőtlenek lesznek, vagy közvetlenül haláluk előtt is igyekszik mindent bizonytalanná tenni számukra.
December 08 János engedelmessége
Akkor eljött Jézus... Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt... János azonban... ezt mondta: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj..." (Mt 3,13-17)
A bűnbánó bűnösök hosszú sora kígyózott a Jordán partján. János egy pillanatra mindenkit bemerített a vízbe, majd kiemelte. Egyszer csak megtorpant. Aki előtte állt, azt nem akarta bemeríteni. Neked kellene engem bemerítened - mondta neki. Jézus azonban csendesen válaszolt: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot." Akkor engedett neki.
Miért állt be Jézus a bűnösök közé, amikor bűn nélküli volt? Noha egyedül ő volt ilyen a földön az ősi bűneset óta, ezzel is kifejezésre akarta juttatni, hogy azért jött, hogy magára vállalja a mi bűneinket, s így szerezzen nekünk Istennél bocsánatot.
Miért torpant meg János, amikor felismerte Jézust? (Az emberek akkor még nem ismerték őt.) Mert Jézus isteni szentsége és tökéletes tisztasága előtt azonnal a maga bűnös volta jutott eszébe, s érezte, hogy bocsánatra szorul.
És miért engedett mégis Jézus kérésének? Ez a legszebb ebben a jelenetben. Hiszen János elhatározta, hogy nem kereszteli meg Jézust, mert lelkileg megtisztulni csak bűnösöknek kell. És ebben teljesen igaza is volt. De Jézus egyetlen szelíd mondatára mégis megváltoztatja elhatározását, félreteszi a maga igazát, és megteszi azt, amit Jézus kér.
Sok ilyen győzelemre lenne szükség a mi életünkben! Amikor lehet, hogy másképpen gondoltam, lehet, hogy nem is értem most Jézust, még igazam is van - s mégis megteszem, amit ő mond. Kész vagyok engedelmeskedni neki.
Egészüljön ki adventi programunk, és ragyogjon e három szó előttünk: akkor engedett neki. Ebben mutatkozik meg az igazi istenfélelem, bizalom, alázat, ezzel dicsőítjük ma is Megváltónkat. Miben kell elkezdenünk ezt az engedelmességet?
December 07 Akinek két ruhája van...
János így válaszolt nekik: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs..." (Lk 3,11)
Amikor Isten igéje erővel hangzik, az mindig tettekre indítja a hallgatókat. Amikor Keresztelő János a Jordán partján prédikált, többen ezt kérdezték: most akkor mit tegyünk?
Egyebek közt ezt is válaszolta: Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs! Az Isten igéjének való engedelmesség konkrét tettekben mutatkozik meg.
A háború után történt: egy asszonynak, akinek a férje hadifogságban volt, több kisgyermekről kellett gondoskodnia. Hívővé lett. Néhány nap múlva feltűnt neki, hogy egyik munkatársa téli hidegben is egy elég kopott kardigánban jön dolgozni. Kiderült, hogy nincs semmilyen kabátja. Neki két télikabátja volt, elhatározta, hogy az egyiket nekiadja. Reggel indulásnál lett csak kérdéses, hogy melyiket. Természetesnek tartotta, hogy a jobbat megtartja, a kopottat odaajándékozza. De nem volt békesség a szívében. Végül mégis a jobbikat adta oda, a régit tartotta meg magának, és utólag nagyon örült e döntésnek.
Akinek kettő van, adja oda az egyiket! De melyiket? Ezt mindig Isten végzi el a hívők szívében. És nem is szabad semmit úgy adni, ha nem Isten iránti hálából és örömmel tesszük. Csak „a jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9,7).
Fontos tudnunk, hogy minden adakozásunk, segítésünk csak válasz Isten ajándékaira és segítésére. Nem ezzel szerzünk érdemeket nála, hanem a hálánkat akarjuk ily módon is kifejezni. Nekünk lesz öröm, ha engedünk az ő indításának, és örömöt szerzünk másoknak. Amit így örömmel ad valaki, amiatt soha nem lesz szegényebb, de átéli, hogy Isten kezében válik eszközzé, rajta keresztül tulajdonképpen Isten szeretete jut el egy emberhez. Legyen hát az egészért egyedül Istené a dicsőség!
Tőlem milyen „kabátnak" lehetne valahová elvándorolnia?
December 6. János munkája
Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! (Lk 3,4)
Keresztelő János nagyon fontos lelki munkát végzett az egész nép életében. Fő erénye az volt, hogy hirdette az igazságot, és kemény mondanivalóján semmilyen meggondolásból nem volt hajlandó változtatni. Tudta, hogy hallgatóinak kell megváltozniuk, ha nem akarnak elveszni. Bármire hivatkoznak, semmi nem segít rajtuk, csak az Istenhez való visszatérés.
Mikor szeretjük mi egymást: ha szó nélkül nézzük, hogy valaki tönkreteszi magát és családját, vagy ha szeretette] megmondjuk neki az igazságot, akkor is, ha az kényelmetlen feladat? Az lenne a szeretet, ha finomkodásból nem beszélünk az üdvösség és kárhozat tényéről? Akkor szeretjük a gyermekeinket, ha a korszerűség jegyében nem fegyelmezzük, nem is neveljük őket?
Aki az igazságot hirdeti, annak ez mindig áldozatba kerül. Keresztelő János is vállalta a minden komfort nélküli életet, távol a családtól. Nem mindenkinek kell így élnie, de készek vagyunk-e áldozatot is hozni az igazságért?
Akik elfogadták, amit mondott, azokat bemerítette a Jordán vizébe, jelképezve, hogy az illető meghalt a régi életének, s a vízből egy új ember emelkedik fel. Ezt pedig egészen konkrét változásnak kellett követnie az emberek életében (Lk 3,1-14).
Ezért nevezi Jánost a Biblia Jézus útkészítőjének. Mert Istentől a bűneink választanak el, ezt az akadályt úgy lehet félretenni az útból, ha nevén nevezzük, megvalljuk és elhagyjuk a bűnt. Bocsánatot rá Jézus Krisztus kereszthalála szerzett. János különösen az emberi gőg, önhittség, képmutatás, büszkeség ellen prédikált.
Legyen ez a mi adventi programunk: feltérképezni, mi áll leginkább Jézus útjában, és ne halogassuk annak eltávolítását!
A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelenik (V. Thilo, ford. Czeglédy Sándor)
December 05. Keresztelő János születése
...meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül... nagy lesz ő az Úr előtt... (Lk 1,13-15)
Az első advent jeles alakja Keresztelő János volt. Ismerjük meg az ő életét!
Júdea hegyes vidékének egy kis falujában egy házaspár régóta imádkozott gyermekért. Most már abba is hagyták, mert megöregedtek. Egyik nap azonban, amikor Zakariás éppen a papi feladatait végezte Jeruzsálemben, Isten azt üzente neki, hogy fiuk születik, aki a Messiás útkészítője lesz. Hitte is, nem is. Hitetlensége miatt addig, amíg a kis János meg nem született, megnémult. Amikor újra tudott beszélni, hálás szóval magasztalta Istent (Lk 1. rész).
Most csak azt vegyük észre, hogyan építi be Isten kis emberek csendes imádságát a maga világot kormányzó tervébe! Isten nagyszabású üdvterve már a világ megteremtése előtt készen volt. Ezt ő lépésről lépésre feltartóztathatatlanul megvalósítja. Ehhez emberekre is szüksége van. Például Zakariást is kiválasztotta arra, hogy az ő fia legyen Jézus előfutára. De még nincs is fia, s ők már öregek. Ez nem akadály. Lesz gyermekük idejében, egészen megszokott módon. A csoda benne az, ahogyan Isten ezt a nekik már elképzelhetetlen eseményt időzíti és megvalósítja. Mert miközben Isten nagy terve kibontakozik, ő számon tartja az éveken át elhangzott imádságokat is, és felel azokra.
Istennél minden időzítve van, nincs összevisszaság. Ő nem rögtönöz, és nem kapkod, mindent végtelen bölcsessége szerint, a mi érdekünkben valósít meg.
Így merjük-e rábízni életünk apró és jelentős dolgait és a világ sorsdöntő ügyeit egyaránt? Zakariás hitetlensége nem lett akadálya Isten cselekvésének. Az ő tettei nem a mi hitünktől függnek, de magunkat szegényítjük meg, ha kételkedünk ígéreteiben. Szálljunk szembe mindig a magunk kételyeivel! „Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amil az Úr mondott neki." (Lk 1,45)
December 04 Az utolsó idők jellemzői
De aki mindvégig kitart, az üdvözül. (Máté 24:13,)
Jézus Krisztus gondosan felkészített bennünket a visszajövetelét közvetlenül megelőző időkre (Mt 24. rész). Egyrészt tájékoztatott, hogy a gonoszság, hazugság és erőszak elhatalmasodik a világon, másrészt megígérte jelenlétét, oltalmát a benne hívőknek. Az események irányítása az ő kezében marad, mert neki adatott minden hatalom mennyen és földön.
Említi, hogy sok tévtanító támad majd, akik sokakat megtévesztenek. Többen egyenesen Krisztusnak adják ki magukat. Megnő a háborúk és természeti csapások száma és pusztító ereje. A szeretet helyét közöny, sőt gyűlölet foglalja el a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. A benne hívőket üldözni fogják, és sokakat meg is ölnek közülük.
Ugyanakkor az evangélium terjed, s a végén már mindenkinek lesz lehetősége arra, hogy meghallja az Isten üdvözítő szeretetéről szóló jó hírt. Aki minden próbatétel közt is ragaszkodik őhozzá, azt megtartja. Az övéire a nagy nyomorúság idején is gondja lesz, érettük megrövidíti a legnehezebb időket.
Ha ilyen jelekkel találkozunk napjainkban, gondoljunk arra, hogy Jézus Krisztus megjelenése és ennek a világkorszaknak a vége egyre közelebb jön! Serkentsen bennünket minden ilyen esemény is arra, hogy amíg lehetőségünk van, készüljünk fel a vele való találkozásra! Ő először mint Megváltó jött ebbe a világba, másodszor mint ennek Bírája érkezik. S akkor már nem lesz mód bármit is megváltoztatni, amilyen lelkiállapotban talál, aszerint ítél majd meg.
Olyan jó Péter apostol biztatására gondolnunk: „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben." (1Pt 1,5)
December 03 Mit hoz a jövő
...testvéreim, legyetek szilárdak..., hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. (1Korintus 15:58,)
A futurológia tudománya módszeresen kutatja, hogy ha a világban ma zajló folyamatok így folytatódnak, hova fog az vezetni 10, 20, 50,100 év múlva. Elég ijesztő adatokat közölnek. A „föld haláláról", a „kétségbeesés társadalmáról" írnak, és egyre kevésbé remélik, hogy sikerül gyökeresen megváltoztatni az emberek gondolkozását, szokásait, igényeit, így viszont hamarosan a beszívható levegő, az elegendő víz és élelem biztosítása lesz probléma.
A hívő ember is komolyan veszi ezeket az előrejelzéseket, s törekszik minden módon védeni, megmenteni, ami az Isten által teremtett világból még ép maradt, és az életfeltételeinket jelenti.
Ugyanakkor a keresztény ember nemcsak a jövőt várja, hanem a jövő Urát is. A hívő nép kulcsszava nem a futurum (jövő), hanem az advent. Mi a világmindenség Urát várjuk, akinek a megjelenése egyben minden nélkülözés, nyomorúság, hazugság, szenvedés végét is jelenti, aki magához veszi majd a benne hívőket, és megítél minden gonoszságot, embertelenséget és istentelenséget.
Mi nem a világ végét várjuk, hanem azt a dicsőséges Krisztust, aki első ittlétekor kiváltott bennünket a pusztulás, az értelmetlen lét rabságából. Ezért is fontos, hogy ismerjük őt. Mert nem is azt kérdezzük, hogy mit hoz a jövő, hanem hogy kit hoz a jövő, pontosabban hogy ki készíti nekünk a jövendőt. Az, aki szeretett minket, és önmagát áldozta fel értünk.
A világ sok nyomorúságát nem tudjuk megoldani. Abban azonban bizonyosak vagyunk, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban. Hogy jó kezekben van a világ, a jövője is, van gazdája az életünknek, ezért tudunk reménységgel előrenézni a csüggesztő adatok ellenére is.
December 02. Isten ígérete szerint
...minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. (2Pt 3,14)
Az adventi időszak a jövőre irányítja figyelmünket. Vajon hogyan alakul az emberiség jövője, és a mi személyes életünk számára mit tartogat a jövendő?
Vannak, akik nem szeretnek ezzel foglalkozni, csak a mának élnek, azt akarják élvezni. Milliók vallják: a holnap bizonytalan, fő, hogy ma érezd jól magad.
Ez a szemlélet mérhetetlen önzéshez és felelőtlenséghez vezet. Aki így él, sose gondol a másik emberre, semmit nem tesz a közösségért, aminek tagja, képtelen áldozatot hozni bármilyen fontos ügyért, nem tud várni semmire, nem akar lemondani semmiről, viszont a maga pillanatnyi élvezete érdekében sok kárt okoz másoknak is. Ennek a torz szemléletnek szomorú következménye az a rettenetes környezetpusztítás is, aminek tanúi vagyunk.
Vannak, akik olyan fenyegetőnek és kilátástalannak képzelik a jövőt, hogy megtelnek félelemmel, szorongással.
S vannak, akik csak gúnyolódnak Isten erre vonatkozó ígéretein.
A hívő ember békességgel néz a jövőbe. Tudja, hogy arra felelősen készülnie kell. Tudja, hogy semmi oka a félelemre, mert élete Isten kezében van, s ő gondoskodik az övéiről. És bizonyos abban, hogy Isten ígéretei igazak, várja azok beteljesedését.
„Nem késlekedik az Úr az ígérettel..., hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek... De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj (váratlanul), amikor... az elemek égve felbomlanak... milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok... De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik." (2Pt 3,9-13)
Isten ígéreteinek komolyan vétele megőriz a könnyelműségtől is, az aggodalmaskodástól is, a cinikus kételyektől is, és segít derűsen, reménységgel, felkészülten várni az ismeretlen jövőt.
December 1. Advent
„Bizony, hamar eljövök." Ámen. Jöjj, Uram Jézus! (Jel 22,20)
A karácsony előtti négy hetet adventi időszaknak szokták nevezni. Ez a szó az adventus Domini latin kifejezésből jön, ami ezt jelenti: az Úr eljövetele, és Jézus Krisztusnak a történelem végén bekövetkező második eljövetelére utal.
Bod Péter, a 18. században Erdélyben élt tudós református lelkész és irodalomtörténész ezt írja: A mi Urunk Jézus Krisztusnak négy adventusa, eljövetele van: midőn testben megjelent, midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti, midőn halála óráján elmégyen az emberhez, és midőn eljő az utolsó ítéletre.
Advent idején jó ezeken elgondolkodnunk. Az első megtörtént, minden Jézus eljöveteléről szóló ígéret pontosan beteljesedett karácsonykor. Jézus elvégezte a megváltás munkáját, és megígérte, hogy visszajön majd ítéletre.
Egy ember szívébe akkor száll be ő, amikor az illető rádöbben, hogy gyakorlatilag Jézus nélkül élt, és ez maga a halál. Nem akar tovább így maradni, s átadja az uralmat élete felett Jézusnak. Tőle kér bocsánatot a múltjára, rábízza a jövőjét, s neki akar engedelmeskedni a jelenben.
Halálunk órája mindnyájunknak eljön, s addig van módunk arra, hogy Jézussal összekössük az életünket. Ha ez megtörtént, magához vesz a mennyei dicsőségbe, ha azonban ez az óra nélküle, a benne való hit nélkül ér, az örök kárhozat következik.
És mi most ebben a világkorszakban várjuk, hogy egyszer hirtelen megjelenik majd a mi Urunk ítélni élőket és holtakat, véget ér a történelem mostani szakasza, s elkezdődik egy új világ, aminek már nem lesz vége.
Jó, ha meghányjuk-vetjük ezzel kapcsolatos gondolatainkat, és Istentől kérünk világosságot, hogy tisztán lássunk, és idejében rendezzük, amit kell.
N O V E M B E R
November 30. Követte őt
És azonnal újra látott, és követte őt az úton. (Mk 10,52)
Csodálatos, amikor Jézus Krisztus megnyitja valakinek a szemét! Bartimeus is először Jézust látta meg, s nem is akarta többé szem elől téveszteni: követte őt az úton.
Egy asszony sokat panaszkodott, hogy milyen szótlan, morcos ember a férje, milyen nehéz vele együtt élni. Egy lelki konferencián az Úr Jézus kinyitotta a szemét. Hetek múlva nem győzött áradozni arról, hogy milyen kedves, szellemes ember a férje, milyen jókat beszélgetnek. Később azt is meglátta, hogy őmiatta lett szótlan a párja.
Valaki szüntelenül panaszkodott, hogy milyen nehéz sorsa volt, az emberek milyen gonoszak, és vég nélkül sorolta a hiányait. Amikor Jézus Krisztus kinyitotta a szemét, először ő is Megváltóját látta meg, aztán a maga bűneit, s attól kezdve tele volt hálával, hogy mennyi jót ad neki Isten, pedig nem érdemli meg.
Más pedig azt vette észre az ilyen gyógyulása után, hogy milyen sok felesleges holmi van a szekrényében, és utána sokaknak szerzett örömet az ajándékaival.
Van, aki észreveszi végre a vele együtt élőket, vagy meglátja az Istentől neki elkészített szolgálatokat, elkezdi érteni a Bibliát, felismeri az események mögött az azokat mozgató Istent...
Bartimeus követte Jézust az úton. Csakhogy Jézus útja akkor már egyenesen a keresztre vezetett. Követőinek vállalniuk kell az ő szenvedését is, és azt is, hogy „vele együtt megfeszíttetik" a régi természetük, s ő akar mindenben irányítani. Jézus követése a vele való állandó együttlétet jelenti. Ez az együttlét azonban folytatódik a halálunk után is, amikor a hitünk látássá lesz, mi is „hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában" (1Jn 3,2).
November 29. A megtartó hit
Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged." (Mk 10,52)
Bartimeust nem a hite gyógyította meg, hanem Jézus, de az Úr külön megemlíti Bartimeus hitét. Jelzőt is tesz elé: megtartó hit.
Van másmilyen is? Van, sokféle hit van, szinte minden ember hisz valamiben. De a hitet a tartalma minősíti: mit hisz, kiben hisz valaki. Jézus szerint Bartimeusnak megtartó, üdvözítő hite volt. Azt mi jellemzi? Az, hogy mindig Isten igéjére épül, és Jézus Krisztussal kapcsol össze. Tehát a hívő nemcsak bizonyos hitigazságokat fogad el, hanem a feltámadott, élő Krisztussal kerül kapcsolatba. Nyugodtan mondhatjuk: a hit az a kinyújtott kéz, amellyel Jézust megragadjuk, s utána az ő ajándékait átvesszük. Ebben kifejeződik mindig a benne való bizalom is.
Ezért veszélyes a jóslás és varázslás minden formája, mert az viszont az ördöggel kapcsolja össze az embert, mert tőle kér és fogad el „ajándékokat".
Hogyan lehet valaki hitetlenből hívővé? Hogyan tett szert Bartimeus erre a megtartó hitre? Hallott Jézusról, komolyan vette, amit hallott, és ennek megfelelően viszonyult hozzá: bízott benne, tőle kért segítséget.
Vannak, akik panaszkodnak: ők keresik Istent, de nem tudnak benne hinni. Spurgeon a maga stílusában ezt írja: hagyd abba a keresést, mert ő itt van melletted, és kezdj el hinni benne! Az Istent kereső József Attila írta: „Az Isten itt állt a hátam mögött, S én megkerültem érte a világot." Nem kell semmit megkerülni, csak meg kell fordulni, mert mi állunk háttal Istennek, azért nem látjuk.
Bartimeus elhitte, hogy Jézus az, aki, és azonnal így is szólította meg. És Isten Fiától isteni ajándékot kért: élete teljes megoldását.
Nyújtom-e én a hitem kezét Isten felé? Üres a kezem, vagy tele van kacatokkal? Bízom abban, hogy amit ő ad, az mind jó, és csak az a jó? S tudom-e utána őt dicsőíteni szabadításáért?
November 28. Mit kérsz Jézustól?
Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?" A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak!" (Mk 10,51)
Bartimeus ott áll Jézus előtt, és egyelőre nem történik semmi. Azaz mégis: Jézus beszélgetni kezd vele. És ez igen jelentős dolog volt. Egy ilyen emberrel, aki ennyire a társadalom peremére került, egy országos hírű rabbi külön beszélget. Jézus nem tett különbséget ember és ember között.
Jézus kérdése nyilván vizsgáztatja Bartimeus hitét: kinek tartja őt valóban, mire tartja képesnek? De ennél fontosabb, hogy ezzel a kérdéssel kinyitja előtte Isten gazdagságának az ajtaját: bármit kívánhat.
És kitűnik ebből a kérdésből az is, hogy itt Jézusnak kell tennie valamit. Bartimeus semmit sem tehet magáért - mint ahogyan mi sem tehetünk semmit az üdvösségünkért. De nem is kell erőlködni. Hiszen nem Bartimeus kereste fel Jézust, ő jött oda, ahol a vak koldult. Nem Bartimeus találta ki, hogy Jézushoz kellene fordulnia, ő csak hallott a Megváltó tetteiről, és eközben született hit a szívében. És az említett akadályokon sem magától lépett át, Isten szeretete vonzotta őt.
És most mit kíván Jézustól? Kérhetne egy kicsit több adományt, mint amennyit az emberek adni szoktak. Ő azonban nem komfortosabb vakságot kér, hanem látást. Nem tüneti kezelést, mint mi gyakran, hanem nyomorúsága okának a megszüntetését.
Lelki kérdésekben ne legyünk kis igényűek! Az egész életünk gyökeresen megromlott, Isten azt gyökeresen (radikálisan) újjá akarja és tudja teremteni. Ne érjük be annyival, hogy pénzt, egészséget és sikert többet adjál, Uram, hanem jussunk el ide: „Csak te kellesz, én Uram, benned mindent meglelek". Mert Isten mindent nekünk akar ajándékozni, de mivel legfőbb ajándéka Jézus, ezt csak vele együtt kaphatjuk meg (Róm 8,32). Keressük hát mindenekelőtt Isten királyi uralmát, és ez után minden megadatik nekünk (Mt 6,33).
November 27. Akadályok a hit útján
Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott... ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. (Mk 10,48-50)
Bartimeus tudta, hogy ez soha vissza nem térő alkalom, neki Jézushoz kell most jutnia. Ez tette olyan eltökéltté, hogy minden akadályt legyőzve találkozott vele. Mert akadályok mindig vannak a hit útján. Az ördög azt akarja, hogy lehetőleg el se induljunk Jézushoz, de ha már valaki elindult, útközben álljon meg, ne találkozzék a Szabadítóval.
Az első akadály az volt, hogy Jézus nem válaszolt azonnal a kiáltására. Vajon hallotta? Szóba áll ő egy ilyen senkivel? Érdemes tovább imádkozni? - Aztán az emberek rászólnak, le akarják beszélni arról, hogy Jézushoz jusson. Veszélyes is volt már akkor Jézust Messiásnak nevezni, a hatósággal gyűlik meg a baja annak, aki ezt teszi. Sokan elakadnak ott, hogy vannak Jézus körül szeretetlen, hitetlen, képmutató emberek is. Ne feledjük: ez semmit nem változtat azon, hogy Jézusra van szükségünk, s ő kész és tud segíteni.
Aztán jön a biztató üzenet: hívjátok ide! Most higgyen azoknak, akik az előbb még letámadták? Csakugyan Jézus üzeni ezt neki? Induljon vagy várjon még? Vagy ha ez annyira nehéz, hagyja abba? - Nem! Bartimeus nem találgat feleslegesen, ledobja hosszú felsőruháját, és ahogyan egy vak arra képes, odasiet Jézushoz.
Legyen példa számunkra ez a magatartás! Ő meg akart gyógyulni, s ezért mindenképpen találkozni akart Jézussal. Még nem ismerte őt, csak hallott róla, de azt komolyan vette. Mondhatott bárki amit akart, megnehezíthette a dolgát sok minden, az ő egész tehetetlen, kiszolgáltatott helyzete is, de ő minden akadályt félretett, a ruhát is ledobta magáról, csak Jézussal találkozhasson.
Kész vagyok-e én is minden akadályon át, minden visszatartó bűnt ledobva (megvallva) közvetlenül Jézushoz menni? Ott vár a teljes gyógyulás.
November 26. Kiálts, mert van kihez!
Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!" (Mk 10,47)
Honnan ismerte Bartimeus Jézust? Minden bizonnyal sok mindent hallott róla az úton a járókelőktől. Tele volt akkor az a kis ország Jézus tanításával és csodatetteivel. Talán még azt is hallotta, hogy vakon születettnek is megadta Jézus a látását.
Ez a jó hír hitet ébresztett benne, s várni kezdte, hátha egyszer ott megy el Jézus. A hit valóban hallásból születik. Ezért fontos, hogy hallgassuk Isten igéjét.
Két tényt kellett komolyan vennie ahhoz, hogy hittel tudjon kiáltani: azt, hogy ő vak, és nem tud magán segíteni, és azt, hogy Jézus valóban az, akinek mondta magát, Dávid Fia, a megígért Messiás, Isten teljhatalmú küldöttje.
Amíg valakinek nincs betegségtudata, nem lehet rajta segíteni. S amíg valaki nincs meggyőződve arról, hogy Jézus Krisztus tud segíteni rajta, nem tud hozzá hittel kiáltani. Ez a kiáltás, ez az életre-halálra hangzó imádság hiányzik sok szenvedő emberből. Isten panaszolja ezt a hitetlen népről: „Ahelyett, hogy szívből kiáltanának hozzám, csak jajgatnak fekvőhelyükön, keseregnek a gabona és a must hiánya miatt" (Hós 7,14).
Bartimeus tudta: segítségre szorul, és Jézustól várt segítséget. A Bibliában háromszor is meg van írva: mindenki megmenekül, aki segítségül hívja az Úr nevét (Jóel 3,5; ApCsel 2,21; Róm 10,13).
Lelki vakságunkon, egész elrontott, Istentől elszakadt életünkön egyedül Jézus Krisztus tud segíteni. Ne csak elmélkedjünk ezen, hanem ténylegesen kiáltsunk hozzá, tudva, hogy
Csak Jézus az, aki segíthet,
Üdvöt nem ad más, csakis ő.
Itt áll, és türelmes, vár még.
Mit késel ? Nincs már sok idő!
Ó, bízd magad e kegyelemre,
Mely gazdagon árad feléd,
Váltságát tedd a magadévá,
Hidd, az számodra is elég!
(F. J. Crosby)
November 25. Egy névtelen koldus
Jerikóba értek..., egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. (Mk 10,46)
Bartimeus története az Úr Jézus szívébe enged bepillantást. Ki volt ő?
A leírás első mondata egy rövid életrajz. A neve? Kiderül, hogy nincs is saját neve, csak az apja után hívják így: a Timeus fia (bar = fia). Egy névtelen senki. Lakhelye Jerikó, foglalkozása koldus, munkahelye az út széle. Ide botorkál ki vagy vezetik ki mindennap, s ha annyi adomány összejön, amiből ehet valamit, legyen boldog!
Az úton jönnek-mennek az emberek, elkap egy-egy mondatfoszlányt, abból próbál tájékozódni. Néhány méternyi hallótávolság - ide zsugorodott az élete. Pedig csak egyetlen érzékszervét veszítette el.
A haszonelvű világ ezt mondja: értéktelen ember, semmit nem tud termelni, csak terhére van másoknak. Jerikóban pezseg az élet, kortársai építik a maguk világát, ő pedig csak tengődik egyik napról a másikra, minden távlat nélkül.
Az egész emberiség képe ez. Mi is csak egy „érzékszervünket" veszítettük el, az Istennel összekötő hitünket, és mennyire összezsugorodott a világunk! A valóság csak hittel érzékelhető részét nem ismerjük, s emiatt sok téves következtetésre jutunk. És nem látjuk sokszor önmagunkat sem helyesen, nem találjuk a helyünket, a feladatunkat, nem vagyunk tekintettel egymásra, nem látjuk a bűneinket és azok megoldását, nem érzékeljük Isten valóságát.
Bartimeus azonban egyvalakinek nagyon fontos: Jézus ismeri őt és számon tartja. És a keresztre vezető utolsó útján megáll mellette, és meggyógyítja. Ma pedig nekem üzeni: én nem feledkezem meg rólad (Ézs 49,15). És bátorít: végy tőlem szemgyógyító írt, hogy láss (Jel 3,18).
Ésa.49.15 Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.
Jel.3.18 Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.
November 24. A keresztény szabadság
...többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét. (1Pt 4,2)
A kereszténységet kezdettől fenyegette két végletes gondolkozás: a törvényeskedés és a szabadosság. A törvényeskedés azt vallja, hogy ha bizonyos előírásokat megtartunk, kapjuk érte az üdvösséget. A szabadosság ennek az ellenkezője: senki ne írjon elő semmit, mi szabjuk a normákat, és megoldjuk az életünket egyedül is. Mindkettő mögött az ember gőgje van. Az egyik így szól: én teljesítek, Isten fizet, a másik: nekem senki se parancsoljon!
Közben pedig észre sem vesszük, mennyire az emberi vágyak, szokások, igények szerint élünk: megmondják, mi illik, hogyan kell viselkedni, beszélni, öltözködni, boldogulni. És ezt gyakran gondolkozás nélkül áthagyományozzuk a gyerekeinkre is.
A keresztény szabadság ott kezdődik, amikor valaki felismeri: egyedül Isten tudja, hogyan lehetek azzá, akinek ő teremtett. S ebből a bizalomból az következik, hogy az illető önként elkezdi cselekedni Isten akaratát. Már nem mások befolyása, az események kényszere vagy saját romlott szíve diktál neki, hanem arra hallgat, aki neki mindig jót akar. Nem sodródik, hanem céltudatosan él. Szabaddá vált az Isten nélküli gondolkozás minden kényszerétől, s szabaddá vált az Istennek való következetes engedelmességre. Ez így paradox fogalmazás, de aki így él, tapasztalja, hogy szabad, s minden korábbi kísérlete egyfajta rabság volt ehhez képest.
Ugyanakkor tudja, hogy ez nem olyan teljesítmény, amiért neki Istentől bármi járna. Ez nem megelőzi az üdvösséget, hanem követi azok életében, akik már előbb Isten kegyelmét hittel megragadták. Ez a szabadság, az Isten akaratának felismerése és boldog cselekvése már gyümölcs, következmény. Pál apostol így nevezi: az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadsága (Róm 8,21).
November 23. Hűtlenné lett asszony
...megszegted a szövetséget. De én emlékszem szövetségemre, amelyet ifjúkorodban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled. (Ez 16,59-60
A szép történetnek szomorú folytatása van. A királynévá lett szépasszony elbízta magát, elfelejtette, honnan emelte ki, mentette meg jótevője, magának tulajdonította azt, amit Istentől kapott ajándékba, és megszegte vele kötött szövetségét
Itt már egyértelmű, hogy Isten választott népéről, azon keresztül mindnyájunkról szól a leírás. Mindnyájunkat kísért, hogy elfelejtjük, honnan szabadított ki az Úr, nem neki adunk dicsőséget életünk eredményeiért, a tőle kapott áldásokért, egy idő után úgy gondoljuk, boldogulunk mi már nélküle is. S ami a legrosszabb: mástól vagy mástól is várunk segítséget, megvonjuk tőle kizárólagos bizalmunkat, ami Izrael esetében a környező pogány népek bálványainak tisztelését jelentette. Ez a legdurvább istengyalázás, a szabadító Isten megcsúfolása. (A Biblia ezt lelki paráznaságnak, házasságtörésnek nevezi.)
Ennek mindig súlyos következményei vannak, mert aki ezt teszi, kilép Isten szövetségéből, s így egyedül marad. Isten nélkül pedig mindenféle bűn és baj áldozata lesz az ember.
A kérdés az, hogy mit tesz ebben a helyzetben. Ha rádöbben bűnére, kertelés nélkül megvallja azt, és bocsánatot kér, Isten kész visszafogadni a szövetségszegőt. Ha azonban megkeményedik hűtlenségében, halálra ítélte önmagát
Óvakodjunk az ilyen szövetségszegéstől! Mert ha van is kegyelem a bűnbánónak, és ez óriási lehetőség, utólag mindig keservesen bánja a megtérő az elrontott, eltékozolt időt.
November 22. Szépségéről híres királyné
Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled - így szól az én Uram, az Úr -, és az enyém lettél. (Ez 16,8)
Isten mentő munkája folytatódik: életben maradt a gyermek, felserdül, érett ember lesz, kibontakozik. Nem önmagát valósította meg, hanem azzá lett, akinek Isten teremtette. De még „meztelen" - vagyis még nincstelen, védtelen, kiszolgáltatott. Még nem tudja, mivégre van a világon (7. v.).
Ekkor Isten szövetséget köt vele. „...rád terítettem ruhám szárnyát" -ez azt jelenti, hogy vállallak, számíthatsz rám, összetartozunk, gondoskodom rólad. Ennek a feltétele megint nem bennünk van, hanem Isten kiválasztó kegyelme, meg nem érdemelt szeretete, elfogadó irgalma cselekszi ezt. - Igazi fordulatot ez a szövetség hoz egy ember életébe. Itt kap küldetést, itt telik meg tartalommal az élete, ezen belül ismeri meg igazán Istent, az ő hűségét és gazdagságát, ebben lesz hozzá tartozó gyermekévé (8. v.).
Isten szeretetének a közegében pedig teljesen átformálódik a hívő. Elfelejtheti a múltját, Isten bebiztosította a jövőjét, és boldog, tartalmas jelennel ajándékozza meg. El egészen odáig, hogy „a királyságot is elérted" (9-14. v.). Ez lett a mezőre kidobott, halálra szánt csecsemőből.
Az Újszövetség erről úgy ír, hogy „Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől", hogy a vele való szövetségben isteni természet részeseivé leszünk, Jézusra jellemző tulajdonságok jelennek meg gyarló életünkben, és aki őhozzá mindvégig ragaszkodik, az vele együtt ül az ő trónján (Jel 3,21).
Hol tartunk ezen az úton? Az indulásunk egyforma, esélyeink azonosak. De az ő kegyelme is készen van a benne hívőknek.Köszönöm, Uram, hogy
Igazságod palástját
Reám kiterjesztetted,
Szentlelkednek áldását
Bennem felgerjesztetted,
Hogy megújulást vegyek:
Hozzád hasonló legyek.
(Losontzi István)
Ezék.16. 6 De én elmentem melletted, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! 7 Nagyra növeltelek, mint a mező füvét. Nagyra nőttél, fölserdültél, melled kitelt, szőröd kinőtt, de teljesen mezítelen voltál. 8 Elmentem melletted, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam mezítelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled - így szól az én Uram, az Úr -, és az enyém lettél. 9 Megfürdettelek vízben, lemostam rólad a vért, és bekentelek olajjal. 10 Tarka ruhába öltöztettelek, és delfinbőr sarut húztam a lábadra; gyolcsba takartalak, selymet terítettem rád. 11 Földíszítettelek ékszerekkel, karpereceket tettem a kezeidre és a nyakadra láncot. 12 Orrodba orrperecet tettem, füleidbe fülbevalót, a fejedre pedig ékes koronát. 13 Földíszítetted magad arannyal, ezüsttel; gyolcsba, selyembe és tarka ruhába öltöztél; ételed finomliszt, méz és olaj volt. Igen-igen megszépültél, sőt még a királyságot is elérted. 14 Szépségednek híre ment a népek között, mert tökéletessé tették azok az ékszerek, amelyeket rád raktam - így szól az én Uram, az Úr.
Jel.3. 21 Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán.
November 21. Mezőre kidobott csecsemő
Azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! (Ez 16,6)
Ezékiel próféta megrendítő képekkel írja le, milyen helyzetbe került az emberiség Isten nélkül, mit tett Isten az érdekünkben, és kivé tudja ő tenni azt, akivel szövetséget köt.
Isten nélkül olyanok a nép esélyei, mint egy mezőre kidobott csecsemőé. Megszületett, de mivel nem gondoskodik róla senki, tehetetlen, életképtelen, egészen bizonyos, hogy elpusztul. Kiszárad, és tetemét megeszik a dögevők. Megrázó kép, de a Biblia azt tanítja, hogy mi is potenciális halottak vagyunk a lázadásunk miatt, s nem tudunk segíteni magunkon. Gondoljuk egyszer nyugodtan végig: Istent elhagyva az életet veszítettük el. Hisszük-e ezt (4-5. v.)?
Isten elmegy a kidobott újszülött mellett, és megkönyörül rajta. Miért? A Biblia nem ír arról, hogy miért szeret minket Isten, csak arról, hogy mennyire szeret. Egyszülött Fiát is feláldozta értünk. Azért szeret, mert Ő maga a szeretet, és mert múlhatatlanul szükségünk van rá (6. v.).
Megáll a gyermek mellett, és így szól: Maradj életben! És az Ő szavának teremtő hatalma van. Ahogyan a teremtéskor kimondta: Legyen -úgy döntött isteni teljhatalommal az ellene fellázadt ember életben maradása mellett is. Sok szép példa mutatja, hogy Isten ma is így ad új életet embereknek, hogy megszólít bennünket igéjével, és aki komolyan veszi azt, annak megnyílik a szeme, a szíve, az értelme, egyszerre világosan látja, milyen végzetes helyzetbe került, nem ámítja többé magát azzal, hogy önerejéből ki tud szabadulni ebből, hanem két kézzel kap azon a tényleges szabadításon, amit Isten kínál nekünk.
Látom-e már világosan, mik az esélyeim Isten nélkül, és hogy mit kínál ő nekem végtelen nagy szeretetéből?
Ezék.16.4 Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek. 5 Senki sem szánakozott rajtad, semmit sem tettek meg veled ezekből, nem könyörültek rajtad. Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél. 6 De én elmentem melletted, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben!
November 20. Biztos védelem alatt
Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott... boldog örömben lesz részük... (Ézs 35,10)
Még három képet használ itt a Szentírás Isten szabadító munkájának szemléltetésére:
„Jól megépített útja lesz" a fogságból hazatérő népnek. Homokban gyalogolni nagyon fárasztó. Célt tévesztve, bizonytalanban haladni nagyon nyomasztó. Isten azt ígéri, gondja lesz erre is: utat készít a benne bízóknak, és segíti őket célirányosan haladni. Látni fogják mindig életük értelmét, s Isten vezeti őket célba.
„Nem lesz ott oroszlán, nem megy rá ragadozó vad..." Isten népe biztonságban tudhatja magát hatalmas Urának védelmében. Olyan sokféle félelem nyomorítja az életünket! S „az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el" (1Pt 5,8). Néha pedig bennünk mozdulnak meg vadállati indulatok vagy félelmek. Isten minden külső és belső ellenségtől megvédi népét. Sokszor csak visszatekintve látjuk, mitől őrzött meg, hogyan hordozott és vezetett.
Végül ezt ígéri: „Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott, ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre..., a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik." (10. v.) Lesz beteljesedés Isten népének az életében. Isten valóra váltja minden ígéretét, nemcsak átsegít sok nehézségen, hanem bevisz örök országába, ahol vége lesz minden szenvedésnek, nélkülözésnek, küzdelemnek, s az ő dicsőségében részesíti gyermekeit. Jó erre gondolnunk már most, amikor még gyakran sóhajtozunk, és úgy érezzük, semmi okunk örülni. Aki azonban „az Úrban van", az már most is kap előleget ebből az örök örömből, és minden nyomorúságunk ellenére is csordultig lehetünk örömmel (2Kor 7,4).
November 19. Isten munkája az életünkben
Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. (Ézs 35,7)
Ézsaiás próféta is képekkel szemlélteti azt, hogy milyenné vált az ember élete Isten nélkül, és milyen lesz Isten szabadítása után.
Isten nélkül olyan az élet, mint a puszta: kietlen, terméketlen, szikkadt. Érzelmileg is nagyon sivárrá válik sok kapcsolat. Az öröm, a kedvesség, szívesség hiányzik a szívekből. Amikor Isten igéjének az esője megöntöz egy kiszáradt emberi lelket, olyan lesz, mint amikor kivirágzik a sivatag. És tartósan olyan is marad, Jézusi tulajdonságok jelennek meg benne (1-2. v.).
Isten nélkül nagyon erőtlenné válik sokszor az ember. Csüng a keze, rogyadozik a térde, remeg a szíve - írja itt a Biblia. Amikor Isten megszabadítja, elszáll a félelme, látja a célját, bátran halad előre az útján, s még mások terhét is képes hordozni, nemcsak a magáét (3-4. v.).
Isten nélkül sokféle betegség nyomorít meg bennünket, lelkileg is. Nem látunk tisztán, nem halljuk Isten szavát, még egymást sem, nem tudunk egyenesen beszélni, megkeményedett a szívünk... Isten szabadító munkája nyomán a vakok látnak, a siketek hallanak, ujjong a néma nyelve (5-6. v.).
Isten nélkül a szomjhalál fenyeget a pusztában. De az ő csodájaképpen „víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek ott" (6-7. v.). Ez különösen fontos ígéret volt, mert sokan attól való félelmükben nem indultak haza a fogságból, hogy elhullanak az úton víz nélkül. Hisznek-e az emberek Isten ígéretének, hogy átsegíti őket a víz nélkül való helyeken, vagy pedig hitetlenül ott maradnak a fogságban? Akik hittek, hazamentek, akik nem, a fogságban maradtak.
Mi jellemzi pillanatnyilag az életünket? Hol van szükség Isten szabadítására?
Ézs.35 Isten népe visszatér hazájába 1 Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik rajta a nárcisz. 2 Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és Sárón díszében. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát. 3 Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! 4 Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! 5 Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. 6 Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában. 7 Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. Ahol azelőtt sakálok tanyáztak, nád és káka terem. 8 Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak hívnak. Nem jár azon tisztátalan, csak az Úr népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá. 9 Nem lesz ott oroszlán, nem megy rá ragadozó vad, ilyen nem lesz található, hanem a megváltottak járnak rajta. 10 Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott, ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.
November 18. Szabadulás a fogságból
Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.(Jer 31,3)
Izrael népe a babiloni fogságban volt. A többség nem remélte, hogy hazakerülnek még valaha. Akkor hangzott el Jeremiás ajkán Isten ígérete: megszabadítja és hazaviszi népét (1-5. v.). Voltak, akik elhitték, mások kételkedtek, s amikor már lehetett menni, mégis ott maradtak.
Az egész emberiség képe ez: Istennel közösségben szabadok voltunk. Tőle elszakadva fogságba estünk. Az indulataink, a hiúság, a gőg, érzékiség, hazugság, kényszergondolatok rabságában sínylődünk. Ide jött utánunk Jézus, hogy kiszabadítson az Isten gyermekei szabadságára. Aki hisz neki és benne, szabad lesz, de nem mindenki él ezzel a lehetőséggel.
Szép képekkel szemlélteti a próféta, hogyan rendeződik azoknak az élete, akik engednek Isten hívásának, és kilépnek a maguk fogságából:
„eljön az a nap, amikor... így kiáltanak: ...menjünk a Sionra Istenünkhöz, az Úrhoz!" Felépül a templom, helyreáll a kapcsolat Isten és az ő népe között, újra bíznak az Úrban, s tudják dicsőíteni őt.
„Fölékesíted még magadat, és kézi dobokkal lejtesz táncot a vigadozók közt." Az emberi méltóságából kivetkőzött ember újra felöltözik, rendeződnek a kapcsolatok, és az együttélést az öröm jellemzi. Mivel előbb helyreállt az Istennel való közösség, ünneppé lesz az élet, jó lesz élni és együtt élni egymással is.
„Szőlőket ültetsz..., fogják szüretelni is." Vagyis értelmes munkát fognak végezni, annak az eredményét is élvezhetik, gyümölcsöző, termékeny életet élnek, s utódaikról is gondoskodnak.
Isten teljes szabadítást ad, de ez a megfordíthatatlan sorrend: rendezni a kapcsolatunkat vele, egymással, a körülményeinkkel.
Jer.31 Jövendölés a hazatérésről 1 Abban az időben - így szól az Úr -, Izráel minden nemzetségének Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek. 2 Ezt mondja az Úr: Kegyelmet kapott a pusztában a fegyvertől megmenekült a nép, a nyugalma felé tartó Izráel. 3 A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. 4 Fölépítelek még, és fölépülsz, Izráel szüze. Fölékesíted még magad, és kézi dobokkal lejtesz táncot a vigadozók közt. 5 Szőlőket ültetsz még Samária hegyein, és akik elültetik, azok fogják szüretelni is. 6 Mert eljön az a nap, amikor az őrök így kiáltanak Efraim hegyén: Jöjjetek, menjünk a Sionra, Istenünkhöz, az Úrhoz!
November 17. Isten megismerése
...az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. (Mt 11,27)
Sok ember szívében ott a vágy, hogy szeretné megismerni Istent. Jézus pedig azt mondta, hogy ez életkérdés mindenki számára: „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent" (Jn 17,3). Hogyan lehetséges ez?
A Biblia azt tanítja, hogy csupán értelmi belátás útján senki sem ismerheti meg Istent. Isten lénye titok az ember előtt, s azt csupán az értelmével nem tudja megfejteni. Sok mindenre képes az emberi értelem és bölcsesség, de erre nem. Legfeljebb elképzel magának egy istenfélét, de az nem is hasonlít az egyedül igaz Istenhez.
Éppen ezért Isten kijelenti magát az emberek számára. Leleplezi a titkát, mint amikor egy szobor leleplezése alkalmával lehull a lepel, és mindenki számára egyértelmű lesz az alkotás.
Isten legteljesebben Jézus Krisztus személyében jelentette ki magát. A valódi, élő Isten megismerése a názáreti Jézus személyéhez van kötve, rajta kívül senki sem juthat helyes istenismeretre. „Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt." (Jn 1,18)
De ki érti meg ezt a kijelentést? Csak az, akiben Isten Lelke van. Az 1Kor 2 végig erről szól. A természeti (pszichikus) embernek érthetetlen vagy ostobaság Isten önmagáról szóló kijelentése. Aki azonban már kapta az újjászületésben az ő Lelkét (pneumáját), az érti Isten gondolatait.
Ez az istenismeret aztán az Istennek való engedelmeskedés közben mélyül el és gyarapszik - földi életünk végéig. Erre is érvényes, hogy lakva lehet megismerni egymást. Erre az állandó lelki közösségre hív minket a mi Urunk.
Az üdvösségben pedig megismerjük majd Őt olyan teljesen, ahogyan Ő ismer most minket.
November 16. Ki mennyit lát?
Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! (2Kir 6,16-17)
Egy időben az arámok gyakran megtámadták Izraelt, de Izrael királya Elizeus próféta tanácsára mindig ott várta őket, ahol titokban támadni akartak. Az arám király ezért megparancsolta, hogy fogják el Elizeust. Éjjel körülvették a várost, ahol éppen tartózkodott, s amikor a szolgája ezt reggel meglátta, megrémült. Elizeus imádságára azonban megnyílt a szeme, és meglátta, hogy az ellenséges katonák és őközöttük egy védőgyűrű van, Isten megvédte szolgáját. Viszont az ellenség büntetése az lett, hogy elveszítették látásukat, és el lehetett vezetni őket.
Van, aki a láthatókat sem látja. Nem is mindig orvosi értelemben vakul meg, hanem elbizakodottságában vagy félelmében nem tudja felismerni a helyzetet, megmámorosodik valamitől, megszédül a sikertől, elvakult lesz, mert könnyelmű, vagy egyszerűen nem vesz észre másokat, még a hozzá legközelebb állókat sem.
Van, aki csak a láthatókat veszi számításba, de nem számol a láthatatlanokkal. Az arámok (és sokan ma is) csak racionális tényezőkkel számoltak, nem gondoltak arra, hogy Isten meghiúsíthatja haditervüket. Elizeus szolgája is először csak az ellenséget látta, de az Isten által küldött védelmet nem.
És vannak, akik ugyanolyan komolyan veszik a valóság láthatatlan részét, mint a láthatót. Elizeus is pontosan látta a veszedelmet, de tudta, hogy Isten meg fogja őket védeni. Tudta, hogy tehetetlen ebben a helyzetben, de azt is, hogy nem védtelen. Ezt a látást nevezi a Biblia hitnek. Ábrahám közel százéves, és még nincs gyermeke, de „hitében erős volt", és várta, hogy Isten teljesíti ígéretét. Dávid sem csupán Góliát méreteit látta, hanem Isten hatalmát is.
A teljes valóságon az tájékozódik, s az jut el helyes következtetésekre, aki a láthatatlanokkal, Isten létével és igéjével is számol.
November 15. Nem süllyed el
...ő pedig levágott egy darab fát, és odadobta. A fejszevas ekkor úszni kezdett... és kivette. (2Kir 6,1-7)
Egy egészen hétköznapi történetről van itt szó, de sok lelki üzenettel. Elizeus próféta körül egy egyre bővülő tanítványi kör alakult ki. Abban a lelki sivatagban, amely akkor ott volt, ez oázisnak számított. Kinőtték a szálláshelyet, úgy akarták bővíteni, hogy kivágnak fákat. Olyan szegények voltak, hogy szerszámot is kölcsön kellett kérni. Munka közben az egyik fejsze beleesett a folyóba. Elizeus bedobott oda egy fadarabot, s Isten ereje felhozta a vasat a víz színére, ki lehetett venni.
Miért alakult ki ez az oázis a lelki sivatagban? Mert ott volt víz: Elizeuson keresztül Isten élő igéje hangzott, s ez vonzotta az embereket. Isten igéje mindig életet támaszt, és növekedést ad. Semmi mással nem érhető el, és nem pótolható az, amit Isten beszéde elvégez az emberek életében. Rajtam keresztül árad-e Isten éltető igéje? Bízzunk az ige erejében!
Ez a kis gyülekezet nem mástól várt támogatást, hanem maga látott munkához, hogy bővítse épületét. Mindenki megfogta a szerszámot, és dolgozott. Menjünk, készítsünk, magunknak! - ez volt a jelszó. A lelki ébredések idején ez mindig így történt.
De Isten embere nélkül nem akartak elindulni. Mózes is ezt mondta az Úrnak: ha a te arcod nem jön velünk, ne vigyél ki innen! A hívő ember minden dolgát Istenre figyelve, vele közösségben akarja végezni.
Baj azonban így is történhet. De az is arra volt jó, hogy láthassák Isten hatalmát és szeretetét.
Ma sokan elmerülnek a túlhajszoltság, csüggedés, depresszió, reménytelenség folyójában. Sokakat beszippant egy-egy szenvedély örvénye. Az a „fadarab", amelyet Isten beledobott ebbe a folyóba, Jézus Krisztus keresztje. Aki őt segítségül hívja, megmenekül, új életlehetőséget kap. Mondjuk ezt el másoknak is!
November 14. Lélektől vezettetve
Jusson nekem a benned működő lélekből kétszeres rész! (2Kir 2,9)
Elizeus elkezdi szolgálatát, és Isten edzi a hitét. Eddig ő csak Illés szolgája volt. A nagy próféta végezte Istentől kapott feladatát. Most azonban neki közvetlenül Istennel van már kapcsolata, tőle kapja az utasítást, tőle kell várnia az erőt és bölcsességet is. Lesz-e hozzá hite?
Illés példájára ő is át akar kelni a Jordán folyón. Isten megmutatja hatalmát, a víz kettéválik. Bele mer lépni így a mederbe? Az ott levő prófétatanítványok nem mernek, csak a partról nézik. Isten szolgájának meg kell tanulnia akár életveszélyesen is rábízni magát hatalmas Urára, ha az ő küldetésében jár.
Illés azt mondta Elizeusnak közvetlenül távozása előtt: kérj, amit akarsz! Ő azt kérte, ami a fenti igénk. Az örökséget mindig úgy osztották el, hogy a legidősebb gyerek kétszer annyit kapott, mint a többi. Elizeus tehát többet kér Isten Lelkéből, mint amennyit egy átlaghívő kaphat. Miért? Mert látja feladata nagyságát, és érzi a maga kicsinységét. És nem magában bízik, hanem egyedül Isten Lelkének erejében. Az ilyen emberek tudnak jól szolgálni Istennek.
Persze Illés is tudja, hogy nem ő adja a lelket, azt csak Istentől lehet kapni, erre figyelmezteti is Elizeust.
Amikor Illés eltűnik előle, ő meggyászolja, de nincs kétségbeesve, a hívő ember józanságával éli át a veszteséget.
És mivel valóban Isten Lelke vezeti már, nem kezdi őt keresni, mint ezek a „tanítványok", akik teljesen maguktól cselekedtek itt sok mindent. Isten szolgája nem önállóan buzgólkodik, hanem mindig Urának engedelmeskedik. Akkor is, ha ezzel egyedül marad.
November 13. Illés halála
Amikor az Úr fel akarta vinni Illést..., ezt mondta Elizeusnak: Maradj itt, mert engem Bételbe küldött az Úr. (2Kir 2,1 -2)
Illés búcsúzik Elizeustól, készül meghalni. Mit jelentett ez neki?
„Az Úr magához vesz engem." Hívő embernek ezt jelenti meghalni. Egyik otthonából hazamegy a másikba. Ismerős várja a túlsó parton, az az Isten, akivel már itt is együtt élt. Jézus is ezt mondta a benne hívőknek: elmegyek, helyet készítek nektek, aztán majd magamhoz veszlek titeket (Jn 14,1-3). A meghalás a hívőnek nem tragédia, nem megsemmisülés, nem ismeretlen szörny, hanem elköltözés az Úrhoz.
Illés mégis készül rá. Olyan szomorú, hogy igen sok embert teljesen készületlenül ér a halál. Még egy rövid utazásra is összekészíti mindenki azt, amire szüksége lesz. Hát még ha az egész család megy el egy időre, milyen csomagolás kíséri azt! Erre a nagy útra pedig sokan teljesen készületlenül indulnak. Sőt sokan azt sem tudják, hova fognak megérkezni. Ne legyünk ilyen felelőtlenek! Isten igéje segít nekünk idejében és megfelelően felkészülni.
Az megy az Úrhoz, amikor meghal, aki életében is vele járt. A Biblia írja: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg" (Jel 14,13). Aki mindvégig követi Jézust, az érkezik meg oda, ahol ő van.
Illés egészen halála pillanatáig Isten küldetésében jár. Még az utolsó nap is oda megy, ahova az Úr küldi. De nagy ajándék így élni és így abbahagyni a munkát! Teljesen Istenre bízva azt, s annak a folytatását is. Ő nem izgul amiatt, hogy mit tesz majd Elizeus. Neki is Isten a gazdája, Elizeus is így végzi majd azt, ami a feladata lesz.
November 12. Elizeus elhívása
Elizeus... elindult, követte Illést, és szolgálatába állt. (1Kir 19,21)
Illés próféta szolgálata befejeződött, és Isten azt parancsolta neki, hogy hívja el utódául Elizeust. Ő éppen szántott, amikor erről értesült, de azonnal engedelmeskedett, s így Kr. e. 850 táján a bálványtisztelővé lett északi országrészben ő folytatta Illés munkáját.
Istennek szüksége van emberi eszközökre. Olyanokra, akik már ismerik őt, kapcsolatban vannak vele, hogy közvetítsenek közte és az őt még nem ismerő emberek közt. A próféta feladata az volt, hogy mondja el a népnek Isten üzenetét, és járjon közben Istennél a nép érdekében. Ma az új szövetség idején ez minden Jézusban hívő ember nagy lehetősége és feladata.
Erre a szolgálatra Isten hív el. Nem mi jelentkezünk, nem is személyes kiválóságunk alapján szemelnek ki, hanem Isten úgy dönt, hogy elhív. Jézus mondta: nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket. Ő bárkit alkalmassá tud tenni.
Ahhoz, hogy valaki beálljon ilyen munkába, ott kell hagynia azt, amit addig végzett. Jézus tanítványai otthagyták a halászhálót, Elizeus a gazdaságát. Akik még nem ismerik igazán Istent, félnek ettől, azt hiszik, hogy szegényebb lesz az életük, csupa lemondásból áll. Aki azonban bátran meglépi, úgy tapasztalja, sokkal többet kap.
Elizeus szolgálata kicsiben kezdődött. Isten kijáratja választottaival az alázat iskoláját. Aki hű a kevésen, arra bíz egyre többet. De az ő szolgálatában a legcsekélyebb feladat is kitüntetés.
Figyeljünk Isten hívására, vállaljuk örömmel a legkisebb szolgálatot is, és az ő szavára ne féljünk elengedni semmit, sokkal többet kapunk, mint gondoljuk.
November 11. Akarsz-e meggyógyulni?
Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik..., megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?" (Jn 5,6)
Jeruzsálemben a városfalon kívül volt egy gyógyforrás. Mivel időszakos forrás volt, építettek egy medencét, amibe felfogták a vizét. Ekörül sok beteg volt gyógyulást remélve. Egyikük már 38 éve feküdt ott, de segítség nélkül nem tudott bemenni a vízbe. Tőle kérdezte ezt egyszer Jézus: akarsz-e meggyógyulni?
Az ember nem válaszol, panaszkodik, kesereg, hogy nincs segítsége. Jézus csak ennyit mond neki: kelj fel és járj! És meggyógyult a beteg.
Találó kép: a fényes nagyváros mellett nyomorultak sokasága, akik megoldásra várnak. A látványos technikai haladás mellett súlyos problémák sokasága, amelyeket nem tudunk megoldani. Sokféle emberi erényünk, értékünk mellett sötét indulatok, emlékek, félelmek, bűnök sokasága a szívünkben, amelyektől nem tudunk szabadulni.
Ide jött el Jézus. Kérdése nagyon fontos, mert aki erre igennel válaszol, az elismerte, hogy beteg, nem tud magán segíteni, eddig más sem tudott, de ő nem mondott le arról, hogy meggyógyuljon. Talán még egy kis bizalom is van az igenben: ha te tudsz segíteni, tedd meg! Mi mit felelünk ma Jézus kérdésére?
Ez a beteg mellébeszél: nincs emberem, aki bevinne a vízbe. Már akarni sem tud? Vagy pedig csak ez az egyetlen lehetőség lebeg a szeme előtt. Jézusnak azonban számtalan lehetősége van. Végül a szavával, teremtő igéjével gyógyítja meg.
A betegtől csak egy kis mozdulatot kér, annyi bizalmat, hogy tegye meg, amit mond neki: kelj fel! De hiszen ez képtelenség! Ő mégis megteszi. - Értünk is mindent Jézus tett meg.
Csak ezt a kicsi hitet várja amit addig hallottál tőle, tedd meg! És aki addig teher volt, teherhordóvá válik.
November 10. Hol vannak isteneid?
Hol vannak isteneid, amelyeket csináltál?... segítsenek rajtad bajodban, ha tudnak! (Jer 2,28)
Az ember eredendően vallásos, imádni akar valamit vagy valakit. (Ezt használják ki a diktátorok.) Ha nem a valóban létező, élő Istent imádja, akkor készít magának isteneket. Ha nem imádja a Teremtőt, imádni fogja a teremtményeket (Róm 1). Bármi bálvánnyá lehet, „Kit teremt magának / A boldogtalan" (Csokonai).
Bálvány az lesz, amitől valaki a boldogságát reméli, amire sok időt szán, ami mindennél fontosabb lesz neki, aminek alárendel más egyebet, amiért él. Lehet az egy személy, aki körül forog, lehet önmaga is, lehet egy tárgy, de a munka, siker, pénz, szex - bármi.
Kevesen tudják, hogy minden olyan imádatot, amit valaki nem tudatosan Istennek ad, kisajátít az ördög, és a bálványtisztelők az ő befolyása alá kerülnek (1Kor 10,20). Nem véletlenül kezdte Isten a tízparancsolatot így: „Ne legyen más istened rajtam kívül!" (2Móz 20,3)
Természetesen ezek az ember alkotta úgynevezett istenek nem léteznek, segíteni éppen úgy nem tudnak, mint ahogyan a kőből és fából készült bálványszobrok sem. Nagy öngólt rúg magának, aki olyantól vár segítséget, ami nem létezik.
Ezzel szemben Isten hall, lát, cselekszik, sőt szeret, és a benne bízók minden helyzetben és időben számíthatnak rá. Mivel minden hatalom az övé, neki minden lehetséges.
Hogyan lehet megismerni? Jézus Krisztus mutatta be őt nekünk. Aki Jézus személyét, tetteit, lelkületét megismeri, benne a mindenható Istennel találkozik.
Ezt tapasztalta meg Tamás tanítvány, aki nem hitte el, hogy Jézus feltámadt a halálból, de amikor találkozott vele, és látta a sebeit, így szólt: Én Uram, és én Istenem! - A bálványok nem, de az élő Isten tud segíteni rajtunk nyomorúságunkban.
1Kor.10. 20 (EFO) Dehogyis! Azt mondom, hogy amit az emberek a bálványoknak áldoznak, azt valójában gonosz szellemeknek adják, és nem Istennek. Én azonban nem akarom, hogy a gonosz szellemekkel legyetek közösségben!
November 09 Honnan - hová?
Hágár...! Honnan jössz és hová mégy?... Térj vissza úrnődhöz... (1Móz 16,8-9)
Vannak emberek, akik nem találják a helyüket, sehol sem érzik igazán jól magukat, s mindig valamilyen környezetváltozástól remélik a boldogságukat. Részben ilyen volt Hágár is, aki elfutott úrnője elől, a pusztában azonban a biztos pusztulás várt volna rá. Isten utánaküldött egy angyalt, és ezt üzente neki: „Térj vissza úrnődhöz, és alázkodj meg előtte", és utódaira nézve nagy ígéretet adott neki.
Ebben a történetben benne van az egész emberiség történelme. Mi is megszöktünk otthonról, pedig velünk jól bánt mennyei Atyánk. Ma a puszta nyomorúságait éljük át, keressük a helyünket, sokan menekülnek valami elől vagy valamibe. A világ tele van menekülő emberekkel munkába, tanulásba, szenvedélyekbe, újabb és újabb kapcsolatokba futnak sokan, miközben már el is felejtették, honnan jönnek, és egyáltalán nem tudják, hova tartanak vagy hova fognak megérkezni ennek az útnak a végén.
Isten azonban utánunk is küldött valakit, aki által eszméltet és hív vissza magához. Jézus Krisztus eljött ebbe a pusztaságba, ahova kerültünk, és kérdezi: honnan jössz, és hova mész? Kiderül, hogy Istennek terve van velünk, feladatokat készített számunkra (mint Hágárnak is), jövőt és életet tartogat még. Ezt azonban csak otthon, vele közösségben tudjuk megvalósítani. A bűn pusztájában nem lehet más célja az embernek, csal a puszta lét, a túlélés. Igazán emberré válni, kibontakozni, a helyére zökkenni „otthon" tud, Istennel közösségben.
Hágár így válaszolt erre: láttam azt, aki engem sokkal előbb látott. Átéli Isten jelenlétét és örökkévaló szeretetét, és visszamegy oda, ahonnan elmenekült.
November 08 Hol van a testvéred?
De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről. (1Móz 4,10)
Az első házaspár elszakadt Istentől, a gyermekeik már elszakadtak egymástól. A szülők elengedték Isten kezét, a gyerekek már kezet emeltek egymásra. Aki elszakad Istentől, az szembekerül a többi emberrel, a hozzá legközelebb állókkal is. Így nő és pusztít a bűn, mint a lavina.
És a testvérgyilkosság után Isten kérdezi Káint: Miért gerjedtél haragra? Mert az, hogy agyonütötte a testvérét, ezzel kezdődött. Halmozódik a szívben a keserűség, irigység, féltékenység, és egyszer csak az jut eszünkbe: ha ő nem lenne, nekem könnyebb lenne, több jutna, boldogabb lennék.
Aztán a harag gyűlöletté válik. Előbb gyűlik az emberben, aztán ölni kezdi, s végül egy kritikus pillanatban ölet. Aki idejében nem veti ki magából a haragot, könnyen az ördög játékszere lesz, aki „embergyilkos volt kezdettől fogva" (Jn 8,44).
Jézus azt mondta, hogy nemcsak késsel, fegyverrel lehet ölni, hanem szóval is, és aki haragszik testvérére, az is olyan büntetést érdemel, mint aki megöli (Mt 5,21. skk.).
Hol van a testvéred? - kérdezi tovább Isten. És valóban, hol vannak a magzataid, gyermekeid, házastársad - tudod, ki hol van most, s miért került oda? Hol van a szomszédod?
Emberi kapcsolataink rendbetételére bátorít ez az ige.
Mit tettél? Olyan sokan úgy élnek, hogy nem tudják, mit cselekszenek. Jézus nem véletlenül imádkozott így a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek."
Ábel vére az égre kiált. Van-e erre a bűnre bocsánat? A Biblia meghökkentő válasza: van. Miért? Mert valaki másnak is kiontották a vérét ártatlanul, és az is az égre kiált. De Jézus vére kegyelemért kiált, s őérette Isten minden gonoszságot kész megbocsátani. Már ma kérhetjük ezt teljes bizalommal.
November 07 Hol vagy?
...elrejtőzött az ember... az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen... ezt kérdezte: Hol vagy? (1Móz 3,8-9)
Nemcsak mi szoktuk kérdezni Istent, olykor ő is kérdez minket. A fenti kérdés akkor hangzott el, amikor az első ember hallgatott a kísértőre, megvonta a bizalmát Istentől, és szembefordult vele. Utána mindjárt félni kezdett és elrejtőzött. Ez teljesen szokatlan, ismeretlen érzés volt számára.
Isten nem azért kérdezte, hogy hol van, mintha nem tudta volna, hanem mert az ember nem tudta, hova került, s mert Isten a kérdésével egyben hívogatta is vissza magához. Az ő kérdése mindig eszméltet és hívogat.
Te hol vagy most - például ahhoz képest, ahogyan tervezted az életedet? Hol szoktál kóborolni az interneten? Hol vagytok mint házaspár? Hol vagy vasárnaponként? Jól érzed magadat a kételyeid közt, a jóságodban, a szeretőd ágyában, a langyos bizonytalanságban? Ádámnak nem a bokor alatt volt a helye, Isten nem arra teremtette.
„Talán ettél arról a fáról, amitől tiltottalak?" Téged már mindennel meg lehet etetni? Elég az, hogy reklámozzák, a mérget is megeszed? Megtéveszt a csomagolás?
Mit felel az ember Isten kérdésére? Magyaráz, mentegetőzik, egymásra hárítják a felelősséget. Mi lett volna az egyetlen helyes válasz az utolsó kérdésre? Ettem. És szégyellem magamat, ha van erre bocsánat, kőnyörülj rajtam, Uram! Ahogyan a tékozló fiú mondta.
Itt azonban nem ez hangzik el, s ezért maradt az ember Isten nélkül. Milyen nagy ajándék, hogy ennek ellenére Isten maga jött utánunk, és hív haza. Mi becsaptuk magunk mögött az atyai ház kapuját, de Jézus Krisztus kinyitotta azt, s megtépázva, rongyosan, koldusként - de jöhetünk, és mondhatjuk: Atyám, vétkeztem, fogadj vissza, ha lehet! S átéljük, hogy lehet.
November 06 Meddig?
Meddig rejted el orcádat előlem? Meddig kell... bánkódnom szívemben naponként? (Zsolt 13)
Dávid kezdett belefáradni abba, hogy Saul király féltékenyen üldözte, és Istenhez fordult: meddig tart ez, Uram? Meddig kerekedik fölém ellenségem?
Sokunk szívében megszólalnak ilyen kérdések. Meddig várjak még, hogy legyen társam, szülessen gyermekünk, békén hagyjon, aki gyötör, megszabaduljon egy családtag a szenvedélyéből...
Illik ilyet kérdezni egy hívő embernek? Illik, nem illik, kérdezi. Csakhogy Dávidnak ez a rövid imádsága egészen más lelkületről árulkodik, mint ha nem lenne istenfélő ember.
Először is Istent kérdezi. Nem róla beszél másokkal, hanem neki önti ki a szívét. Úgy, mint aki mást is megbeszél vele, nemcsak most, a bajban, türelme fogytán jön hozzá, ők beszédes kapcsolatban vannak. E kapcsolatnak csak egy része az, hogy most kérdez. Uramnak szólítja, és ezzel elismeri, hogy élete az ő uralma alatt van, és ez nagyon jó.
Kérdez. Nem vádol, nem kér számon semmit Istenen, hogy hogyan engedheti meg... Tudja, kivel beszél. Teljes tisztelettel és bizalommal szól hozzá. „Mert én hűségedben bízom..."
Ezért egészen bizonyos abban, hogy választ és szabadítást fog kapni, „...szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem." De hiszen még nem tett semmit! Dávid a bekövetkező segítségben olyan bizonyos, hogy előre megköszöni. Ő valóban ismeri Istent, és bízik hűségében.
Szabad bármit kérdeznünk az Úrtól. Aki ilyen hittel borul elé, az megérti: addig tart nehéz helyzete, amíg a javára van, s amíg ebben is felragyog majd Isten dicsősége.
November 05. Élő reménység
Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki... újjászült minket Jézus Krisztusnak a... feltámadása által élő reménységre... (1Pt 1,3)
A szakemberek azt mondják, hogy a sok öngyilkosság oka a reménytelenség. Vagy nincs semmilyen megalapozott távlat az emberek előtt, vagy pedig csalódtak olyan elképzeléseikben, amelyeknek nem volt alapjuk. Erről írja Csokonai Vitéz Mihály:
Földiekkel játszó
Égi tünemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának
Bókol untalan.
Ezzel szemben Isten a benne hívőknek egészen bizonyos jövőt készített. Az ő ígéretei igazak, s Jézus Krisztus feltámadásával megalapozta a jövőnket. Péter apostol ebben a levélben részletesen leírja: mi várjuk Jézus második eljövetelét, de addig is örömmel végezzük a munkánkat, sőt így vállaljuk Jézusért még a szenvedéseket is. Mert sohasem csupán a pillanatnyi körülményeinkre nézünk, hanem túllátunk azokon a mi Urunk ígéreteire. Mivel biztos jövőnk van, nem szédítenek meg a pillanatnyi sikerek, és nem csüggesztenek el a pillanatnyi kudarcok, hitünk az örökkévalóságban gyökerezik, s ezért kiegyensúlyozott az életünk.
Olyan a Krisztusban reménykedő ember élete, mint egy mélyen gyökerező fa, ami bírja a viharokat, sőt közben megtermi még a szeretet gyümölcseit is - ahogy az ige folytatásában írja.
Az élő Krisztus nemcsak a jelen megpróbáltatásai közt biztos támasz, hanem tudjuk azt is, milyen gazdag örökséget készített el az övéinek amit senki el nem vehet, ami örök értékű kincsekből áll. Akinek ilyen biztos a jövője, az örömmel él a mában.
Ismerem-e ezt a reménységet, és él-e ez a szívemben?
November 04 Elengedés
Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának... Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. (Róm 14,7-8)
Gyászunkra nézve azt tanácsolja Isten igéje, hogy engedjük el a halottainkat. Vegyük komolyan, hogy minden Istené, s amikor ő elhív valakit mellőlünk, nem a miénket veszi el, hanem a magáéval rendelkezik. Szeretteinket is csak egy időre bízza ránk, egy időre ajándékoz meg egymással, hogy addig szeressük és őrizzük egymást.
Amikor pedig ez az idő letelik, adjuk vissza őket neki! Ne is találgassuk, hogy vajon hova kerültek, bízzuk őrá egészen! Istent tisztelő ember nem ragaszkodik halottaihoz, hanem átadja őket Teremtőjüknek.
Jób komolyan vette ezt, s ezért tudta súlyos gyászában elmondani: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!" (Jób 1,21)
Kinek nehéz ez az elengedés? Aki bálványozta azt, akit elveszített, vagy akinek rossz a lelkiismerete mulasztásai miatt. Aki bálványozta, tegye most életében az első helyre Istent! Legyen valóság, amit az ének így mond: az űrt ő töltse ki! Egyedül ő tud adni igazi vigasztalást nekünk.
Akit pedig vádol a szíve, vegye komolyan, hogy sok mulasztást nem lehet már pótolni, de Isten kegyelme ezekre is elég! Vallja meg neki őszinte bűnbánattal, higgye, hogy bocsánatot kapott, s az Úrral való közösségben békessége lesz.
Egyvalamit soha nem vesz vissza tőlünk Isten: önmagát. Aki őbenne hisz, az is szegényebb lesz a gyászban, mert elveszített valakit, de nem lesz nincstelen, nem marad üres az élete.
A földön ha elvesztem
Szerelmem tárgyait,
Maradjon meg mellettem
Szerelmed és a hit;
Csak azt el ne veszítsem,
Mi benned, ó, Úr Isten,
Remélni megtanít!
(Fejes István)
November 03. A halottak és mi
Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül. (Lk 16,31)
A gazdag és Lázár történetében külön hangsúlyos, hogy a pokolba került ember szeretne segíteni még élő testvérein, hogy azok ne oda kerüljenek. Ezért szeretné, ha Lázár visszajöhetne a földre, hogy tájékoztassa őket erről. Megtudja azonban, hogy ez lehetetlen. Az élők és az elhunytak közt semmiféle érintkezés, kapcsolat nem lehetséges. Egyetlen, de nagy lehetőségük (az élőknek), hogy olvassák és vegyék komolyan a Szentírást. Az megmentheti őket a pokoltól.
A Biblia más igéivel együtt ez azt tanítja, hogy a halottak lelke nem jár vissza. Isten a mi érdekünkben éles határt vont a két világ közé. Aki az Ő tilalma ellenére mégis megpróbálkozik valamiféle halottidézéssel, az nem az elhunytak lelkével, hanem démoni lelkekkel kerül kapcsolatba, és ennek mindig súlyos következménye szokott lenni. (Erről szól egyebek közt: 5Móz 18,9-14 és Ézs 8,19-21.)
Ezért nem helyes az sem, ha valaki elhunyt szeretteivel kezd beszélni. A halottakkal minden kapcsolatot megtiltott Isten - a mi érdekünkben. Amíg élnek, addig vigyünk nekik virágot, addig imádkozzunk értük és velük, addig kérjük a tanácsukat!
Jézus azonban világossá teszi a végén azt is, hogy Isten igéje menthet meg mindnyájunkat a pokoltól. A halott Lázár nem jöhet vissza ilyen céllal sem. De Isten gondoskodott arról, hogy a Bibliából pontosan megtudjuk, milyen helyzetben vagyunk, mi vár ránk, ha így maradunk, milyen út vezet vissza hozzá, és mit készített a benne hívőknek. Erre hív bennünket nagy szeretettel. De ennek a hívásnak csak itt, a földi életben lehet engedni. Ne halogassuk!
A varázslás tiltása 5Móz.18.9 Mikor te bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek útálatosságai szerint. 10 Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; 11 Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző; 12 Mert mind útálja az Úr, a ki ezeket míveli, és ez ilyen útálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled. 13 Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel. 14 Mert ezek a nemzetek, a kiket te elűzesz, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de tenéked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened.
A babona büntetése Ésa.8.19 És ha ezt mondják tinéktek: Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, a kik sipognak és suttognak: hát nem Istenétől tudakozik-é a nép? az élőkért a holtaktól kell-é tudakozni? 20 A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, a kiknek nincs hajnalok: 21 Úgy bolyongani fognak a földön, szorongva és éhezve; és lészen, hogyha megéhezik, felgerjed és megátkozza királyát és Istenét, s néz fölfelé, 22 És azután a földre tekint, és ímé mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva!
November 02 Jézus tanítása a halottakról
...közöttünk... nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni..., ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. (Lk 16,26)
A gazdag és Lázár történetében Jézus Krisztus nagyon fontos igazságokat tanít arról, hogy mi van a halál után, mit tudhatunk az elhunytakról.
Egészen természetesen tanítja, hogy van folytatása az emberi létnek a biológiai halálunk után is. Jézus szerint a halál nem pont az élet mondatának a végén, hanem kettőspont: folytatása következik. Más létformában, de tovább létezik minden ember, a nem hívők is, akár akarjuk, akár nem.
De nem mindenki ugyanolyan körülmények közt létezik tovább. A gazdag a pokolba, Lázár az üdvösségbe került. Az előbbi szenvedett, az utóbbi boldog volt. Ne feledjük, hogy már itt is két különböző állapotban létezünk: Istennel közösségben vagy Isten nélkül. Ez válik véglegessé a halálunkkor. Jézus tehát világosan tanítja: van üdvösség és van kárhozat.
Van összefüggés az ember földi élete és örök sorsa között. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta." (Jn 3,36) Mindnyájan Isten haragja alá születünk, innen lehet megtérnünk hozzá.
Jézus azt is világosan tanítja, hogy örök sorsunk eldől a halálunk pillanatában, s utána már ezen nem lehet változtatni. A történet mindkét szereplője azonnal odakerül, ahol el kell töltenie az örökkévalóságot. S hiába próbálna a gazdag akárcsak enyhülést is kérni, utána már nem lehet változtatni semmin.
Jézus tanítása szerint egy életünk van, ez megismételhetetlen, ebben van lehetőségünk megtérésre. A Szentírástól távol áll a reinkarnáció elképzelése, és a halottakért való imádkozás gyakorlata is. Hiszen a sorsuk végleg eldőlt.
(Imádkozzunk az élők üdvösségéért)
November 01 Elhívott szentek
Pál... az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek... (1Kor 1,2)
Így címezi Pál apostol Korinthusba írott levelét, s utána ezeket a szenteket keményen megdorgálja bűneik miatt. Hogyan? Hát a szentek nem bűntelen emberek? Nem, és nem is erkölcsi hősök, nem vallásos lángelmék.
A Biblia azokat nevezi szenteknek, akik hisznek Jézus Krisztusban mint Megváltójukban és életük parancsoló Urában, és neki igyekeznek engedelmeskedni. Az az ember szent, aki komolyan veszi, hogy Jézus kereszthaláláért bűnbocsánatot és örök életet kapott Istentől, s hálából alá rendeli akaratát Isten akaratának. Aki így Isten számára elkülönített (ezt jelenti a szent szó), akit ő arra használhat, amire akar, aki nem képzeli, hogy a maga ura, de nem enged Istentől idegen erőknek sem.
Az ilyen ember is követhet el még bűnöket, de az Istennek való engedelmeskedés közben a jelleme mégis egyre szentebb lesz, vagyis egyre jobban hasonlít Jézushoz. Mert meg van írva: „Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé..." (1Kor 1,30)
Ez a szentség ajándék és feladat egyszerre. Isten adja ezt a benne hívőknek, de nekünk is törekednünk kell rá: „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek" (1Thessz 4,3). „Szentek legyetek, mert én szent vagyok." (1Pt 1,16) Isten országába csak a szentek juthatnak be.
A szentek tehát olyan újjászületett emberek, akik készek Istennek engedelmeskedni, és akiket ő képesekké is tesz erre. Ők azok, akik vétkezni is tudnak még, de már tudnak nem vétkezni is. - Jelen állapotomban én vajon szent vagyok-e?
Úr Jézus, kérlek, tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen fényedből fénysugár az életem! Ámen.
O K T Ó B E R
Október 31. Csak Jézus egyedül
Amikor feltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. (Mt 17,8)
Egyszer Jézus megengedte három tanítványának, hogy meglássák páratlan isteni dicsőségét, és átéljék, hogyan beszélt vele Mózes és Illés, a törvény és a próféták képviselője, kereszthalálának jelentőségéről. Hallhatták, ahogyan a mindenható Isten újra kijelentette: „Ez az én szeretett Fiam..., rá hallgassatok!" Amikor ámulatukból magukhoz tértek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.
Minket gyakran kísért, hogy segíteni akarunk Istennek a megváltás munkájában. Ki akarjuk érdemelni valamivel az üdvösséget, vagy meg akarjuk osztani másokkal is azt, amit csak egyedül Jézus Krisztus tudott megvalósítani. Ez az ige a szívünkbe vési most a valóságot: csak Jézus egyedül.
Mert egyedül Jézus volt bűn nélküli ezen a földön. Ezért egyedül ő vállalhatta magára a mi bűneinket és azok ítéletét. Egyedül ő volt képes elhordozni ezt a terhet. Egyedül az ő önfeláldozását fogadta el Isten érvényes elégtételként érettünk. Egyedül ő halt meg helyettünk a kereszten, egyedül ő támadt fel testben a harmadik napon, egyedül ő jár közben most is érettünk az Atyánál.
„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért..." (1Tim 2,5-6)
„Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket." „...az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra." (Zsid 10,14. és 10. v.)
„...nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk." (ApCsel 4,12)
„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef 2,8-9)
Október 30. Isten törvénye szerint
...esküt tettünk, hogy Isten törvénye szerint élünk..., és hogy megtartjuk... az Úrnak minden... rendelkezését. (Neh 10,30)
A babiloni fogság évtizedeiben nem volt Isten népének Bibliája. Két nemzedék úgy nőtt fel, hogy csak az idősektől hallottak Isten tetteiről. Amikor Círus király hazaengedte a népet, otthon elővették a szent tekercseket. Isten igéjét hallgatva rádöbbentek az emberek, milyen messze kerültek Isten rendelkezéseitől, és vágy ébredt a szívükben, hogy újra azokhoz igazítsák, reformálják életüket.
Mindenekelőtt a családi életet tisztították meg. A pogányokkal kötött házasságokban a gyerekek pogány módon nőttek fel, és a házasságról sem Isten igéje szerint gondolkoztak. Később az egész társadalom látta hasznát annak, hogy itt Nehémiás rendet teremtett, és mertek igeszerűen élni. Ma is nagy szükség lenne arra, hogy a házasságról, családról, a gyerekek és öregek iránti felelős szeretetről Isten útmutatása szerint gondolkozzunk.
Utána a munka került a helyére. A pogányok kihasználták, hogy a zsidók szombaton nem dolgoztak, és akkor rendezték a nagy vásárokat. Ez azonban az Úr napja megszentelésének a rovására ment. Éppen úgy, mint az, amit mi tettünk az Úr napjával: vásárnap, vasárnap lett belőle. Az, hogy Isten rendelkezését ebben is komolyan vették, nem gazdasági visszaesést, hanem fellendülést vont maga után.
Isten igéje a szociális kérdésekben is rendelkezik. Erre hallgatva sokan elengedték a kölcsönt azoknak, akik nagyon szegények voltak, s nem tudták visszafizetni.
És közös kincsnek tekintették újra a templomot, nagy ajándéknak az istentiszteleteket, rászántak időt, pénzt a tatarozásra és az áldozatok, a lelki munka feltételeinek biztosítására. Ezt az engedelmességet pedig nagy lelki megújulás követte.
Istenem, segíts, hogy mindig észrevegyem, hol térek el a te rendelkezéseidtől, és újra vissza tudjak azokhoz térni!
Október 29. Az első szeretet
De az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. (Jel 2,4)
Ez egy levélből vett idézet. Jézus Krisztus levelet írt az efézusi gyülekezetnek, amelyben sok mindenért megdicséri, de utána ezt hiányolja életükből: az első szeretet eltűnt. Mit jelentett ez akkor és ma?
Az első század végén a keresztény gyülekezetek intézményesedni kezdtek. Egyre gyakrabban kellett tanbeli, szervezeti, szervezési kérdésekről beszélni, és lassan háttérbe szorult a hívők Jézus Krisztussal való személyes lelki kapcsolata. Jézus személyéről áttevődött a hangsúly Jézus ügyére. És mivel ez a ügynek is és a hívőknek is lelki kárára vált, szóvá teszi az Úr.
Ugyanez gyakran megtörténik az emberi kapcsolatokban is. Az ismeretség elején a szerelmesünk személye fontos. Bármiről bármennyit tudunk beszélgetni, bármilyen áldozatra készek vagyunk, hogy találkozhassunk, minden gondolatunk körülötte forog. Aztán sokévi házasság után megszürkülhet a kapcsolat, nincs miről beszélni, teher a másik közelsége, csak azért maradnak együtt, mert nehéz lenne az anyagi szétválás. A házasság intézménye tartja össze a két embert, nem az egymás iránti szeretet. Az első szeretet eltűnt.
Jézus azt mondja, meg lehet újulni, vissza lehet térni az első szeretethez. Mert az ügy elviszi az energiát, a szeretetközösség adja. Az ügy leköt, a személyes kapcsolat felszabadít. Az előbbi megterhel, az utóbbi megerősít. Jézus ügye ideig való, a vele való személyes közösség örökkévaló. S ez a közösség a feltétele annak is, hogy az ő ügyét jól tudjuk képviselni.
Ügyeljünk a vele való személyes lelki közösség frissen maradására! És ne engedjük, hogy az egymással való kapcsolataink is személytelenné váljanak! Ne váljék kötelességgé a szenvedély, teljesítménnyé a ragaszkodás! „Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg" - ezt olvassuk ebben az igében.
Október 28 Kárhozat, kegyelem, küldetés
Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt... (Ef 2,1)
Kezdetben Isten szép küldetést adott az embernek, hogy legyen az ő képviselője a teremtett világban, s művelje és őrizze azt, amit Isten alkotott.
Egy képpel folytatva: alig kezdte el az ember ezt a boldog életet, megállt mellette a kísértő, és egy érdekes hajóútra hívta az „unalmas" éden-kertből. Az ember engedett a csábításnak, de amikor a hajóra lépett, lefogták, megkötözték, az evezőpadhoz láncolták, s azóta gályarabként tengeti életét. Már nem Isten az ura, de a maga ura sem lett, hanem az Isten elleni lázadás, a bűn uralma alá került. Tehetetlen, a helyzetén nem tud változtatni. Ezt az Isten nélküli létet nevezi a Biblia halálnak, s ennek a végleges formája a kárhozat.
Jézus Krisztusról azt tudjuk, hogy megjelent ezen a gályán, és kihirdette a jó hírt: aki hisz benne, az szabad. Ezek álljanak fel! Aki az ő szavára felállt, arról lehullottak a láncok, Jézus neve is ezt jelenti: szabadító, megmentő, üdvözítő. A vele való kapcsolat újra az életet jelenti a raboknak, ennek végleges formája az üdvösség.
A bűn uralma alól felszabadított ember újra képes küldetését végezni. Felismeri, milyen érdekes és fontos lehetőségeket készített el neki Isten, aki minket „jó cselekedetekre teremtett..., hogy azok szerint éljünk" (Ef 2,10). Az ilyen ember már nem rab, nem kénytelen szüntelenül Isten akarata ellen cselekedni, hanem képes őt megérteni, vele egyetérteni, neki engedelmeskedni. S eközben „valósul meg", lesz azzá, akinek Isten teremtette. Ez az igazi szabadság.
Ez a megszabadult, hitre jutott ember útja: küldetés, kárhozat, kegyelem, küldetés. A második állomásig mindnyájan eljutottunk. A kárhozat állapotából hív ki minket Jézus, hogy Isten kegyelmet nyert gyermekeiként újra eredeti küldetésünket tudjuk végezni.
Október 27. Ne zárkózz el!
Oszd meg kenyeredet az éhezővel..., és ne zárkózz el testvéred elől! (Ézs 58,7)
Miért zárkózunk el testvérünk elől? Azért, mert nem testvért látunk benne, hanem vetélytársat, ellenfelet, sőt olykor ellenséget. Félünk tőle, féltjük tőle a javainkat. És őt miért nem féltjük? Mióta az ember szembefordult Istennel, szembekerült embertársával is. S ez így tapasztalható -attól kezdve, hogy egy családban megszületik a második gyermek, egészen a világűr birtoklásáig.
Isten arra figyelmeztet, hogy az emberiség egy vérből van teremtve, tehát egy nagy család, ügy kellene néznünk mindenkire, mint testvérre. A bizalmatlan, önző, közönyös magatartás elzár egymástól, a magára maradt ember még inkább fél, és aki fél, az agresszív lesz.
Hogyan lehet ennek véget vetni? Pál apostol tanácsa: béküljetek meg Istennel (2Kor 5,20)! Isten nem ellenség, ti se hadakozzatok ellene, és ne is védekezzetek ellene! Nem büntetni készül, hanem ajándékot kínál. Aki őt elkezdi szeretni és szolgálni, az képes lesz szeretni és segíteni a másik embert is. Függetlenül attól, hogy kicsoda. Nem azt nézi, hogy megérdemli-e, vagy hogy megéri-e segíteni neki, csupán azt, hogy szüksége van rá. Isten is csak azt nézte, amikor könyörült rajtunk.
Az ilyen ember megszabadul az önzéstől. „Az volt a bűne... Sodornának, hogy bár... kenyérbőségben... volt része..., a nyomorultat és a szegényt mégsem támogatta." (Ez 16,49)
Megszabadul a közönytől. „Ne nézd el, ha embertársadnak... juha elcsatangol, ne menj el mellettük közömbösen..." (5Móz 22,1-4)
Felszabadul arra, hogy sose érvényesítse a maga előnyeit mások kárára, de mindig legyen kész akár a saját rovására is segíteni, adni, örömöt szerezni, áldozatot hozni másokért. Jézus Krisztus erre adott példát, s az a mi lelki gazdagságunk forrása, hogy ő azért jött, hogy szolgáljon, és az életét adja váltságul sokakért (Mk 10,45). Boldog az, aki meri őt követni ezen az úton.
Október 26 - A Pásztor hangja
Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. (Jn 10,4)
A jó pásztorról szóló példázatban Jézus Krisztus fontos igazságokat mondott arról, hogy ki és hogyan értheti meg az ő tanácsait.
1. A Biblia ritkán ír vezetésről, de gyakran a vezetőről. Vagyis arról, hogy milyen fontos, hogy újra Isten vezetése alá rendeljük az életünket. Mert más megrendelni a vezetést, vagy alárendelni magunkat feltétel nélkül Isten vezetésének. Mi az előbbit szeretnénk, Isten viszont csak az utóbbira hajlandó. Nem elveket taníttat meg velünk, hanem a vele való személyes közösséget kínálja fel. Eközben megismerjük őt, együtt él vele a hívő, nem „probléma" lesz a vezetés, hanem napi gyakorlat.
2. Isten csak a maga útján vezet, és nem ahhoz szolgáltat tanácsokat, hogy a magunk útján hogyan juthatunk előre. Az ókori pásztor nem terelgette nyáját, hanem hívogatta. Nem ő követte a nyájat, hanem előttük járt, és mutatta az utat. Az vezethető és az érti Istent, aki előtt ő, az ő akarata és igéje feltétlen tekintély. Aki bízik benne, bizonyos abban, hogy Isten jobban tudja, mi jó nekünk, mint mi magunk. Ezért meggyőződéssel követjük. A vezetés tehát azzal kezdődik, hogy a magunk útjáról megtérünk Isten útjára.
3. A pásztor egy sajátos sípoló hangon hívta mindig a juhokat. Azok megismerték a hangját, és így követték. Mivel egész nap együtt voltak, megtanulták, és idegent nem követtek. A Jézussal való állandó együttlét a hívő ember életformája. És a naponkénti bibliatanulmányozás, rendszeres igehallgatás során megszokja a lelki fülünk a Pásztor hangját. Így tudunk majd igeszerűen gondolkozni, dönteni és cselekedni.
Ő egyenként, név szerint ismeri a juhait, de mint nyájat gondozza őket. Én magamban is fontos vagyok neki, de a hívők közösségében lehet fejlődni, és ott vagyunk védve is.
Október 25
Emberek, Isten kezében
Áldott az Úr..., hogy elém küldött most téged... megakadályoztál ma a vérontásban... (1Sám 25,32-33)
Különös, ahogyan Isten szervezi a dolgokat. Ahogyan irányít embereket, időzíti az eseményeket, felhasznál bárkit tudta nélkül is az ő jó céljainak megvalósítására.
Dávid, amikor még Saul elől bujdosott, sok jót tett egy Nábál nevű gazda pásztoraival. Ennek fejében várt volna tőle egy kis támogatást. Nábál azonban fukar és ostoba ember volt, elkergette Dávid követeit. Dávidban felforrt a méreg, és bosszút akart állni a kegyetlen emberen. Megmondta ezt egy szolgafiú Nábál feleségének. Abigail azonnal felismerte a fenyegető veszélyt, Dávid csapata elé ment, lecsillapította haragját, emlékeztette őt Isten ígéreteire, hogy király lesz, és óvta attól, hogy vétkezzen és indulatból vért ontson.
„Véletlenek" sora ez a történet, amiben azonban egyértelműen látszik Isten bölcsessége, rendező hatalma, választottai iránti szeretete, igéjének emberformáló ereje.
Véletlenül volt fültanúja a jelenetnek a szolga, véletlenül gondolta, hogy megmondja gazdaasszonyának, teljesen szokatlan, hogy Abigail nő létére azonnal cselekszik, éppen azon az ösvényen megy le az ajándékkal, amelyen Dávid és emberei csörtetnek felfelé, prófétai bátorsággal inti a leendő királyt, az meglepő alázattal úgy fogadja ezt, mint Isten szavát - és elmarad a vérontás, lecsillapodnak a kedélyek. Nyilvánvaló, hogy semmi nem történt véletlenül, Isten kegyelemmel és hatalommal irányít mindenkit, és vezeti népe történelmét is a jó irányba.
Ismerjük-e mi Istennek ezt a tulajdonságát, és így bízunk-e benne? Vegyük észre az események mögött is őt, és engedjük, kérjük, hogy irányítson minket és népünk történetét is!
Október 24.
Dávid, a vezetett ember
Dávid újra megkérdezte az Istent, és az Isten azt felelte neki... Dávid úgy tett, ahogyan az Isten megparancsolta neki... (1Krón 14,13-17)
Dávid királynak nagyon sokat kellett hadakoznia, különösen a filiszteusok támadták gyakran az országot. Ő tapasztalt katona volt, mégis minden ütközet előtt megkérdezte Istent, hogy mit tegyen. Mindig úgy cselekedett, ahogyan Isten tanácsolta, és sok győzelmet aratott, olykor nagy túlerővel szemben is.
Hogyan történt vele az, hogy megértette Isten vezetését, és aszerinl járt el? Kit vezet Isten, és ki értheti meg a vezetést?
Az érti Isten vezetését, aki kérdezi őt. Sokan vágynak arra, hogy kapjanak tanácsot, de kevesen jutnak el oda, hogy meg is kérdezzék. Ehhez tudniillik már hit kell. Az a reménység, hogy Isten válaszolni fog, s ők azt meg is érthetik. Sokszor éppen a hitetlenség az akadálya annak, hogy ez megtörténjék, mert eleve kételkedik sok ember abban, hogy Isten felel. Mert hogyan fogja megmondani, és hogyan értem majd meg? Ezt bízzuk őrá! A hogyan az ő titka. Az én feladatom, hogy higgyem: őt érdemes megkérdezni, és megérthetem válaszát. Hit nélkül ez nem működik.
És vevőkészülék nélkül sem, mert Isten Lelke nélkül senki sem értheti meg Isten gondolatait (1Kor 2). Az újjászületett ember képes azt érteni is, cselekedni is.
Csak az érti Isten vezetését, aki nemcsak kivételes alkalmakkor igényli, hanem mindig. Hétköznapi helyzetekben is, sorsdöntő kérdésekben is. Eközben fejlődik ki a hívő ehhez szükséges lelki érzékszerve is.
És az érti Isten vezetését, aki látatlanban kész annak engedelmeskedni. Aki csak úgy tekint Istenre, mint egyik tanácsadójára a sok közül, akit meghallgat, de majd eldönti, hogy hallgat-e rá, nem fogja megérteni őt.
Dávid újra és újra alázatosan kérdezte, és teljes bizalommal engedelmeskedett, így tapasztalta meg, hogy Isten valóban vezette őt. Éljünk ezzel a nagy lehetőséggel, s kérjük el ennek a feltételeit is az Úrtól!
Október 23
Légy résen!
Gondolta, hogy kipusztítja őket; de Mózes... elébe állott a résre, hogy elfordítsa haragját... (Zsolt 106,23 - Károli)
Sokan úgy kezdtünk imádkozni, hogy édesanyánk vagy nagymamánk megtanított egy kedves esti gyermekimádságot. Később meg tudtuk jegyezni már a miatyánkot is. Aztán egyszer csak saját szavaival próbálkozik az ember, főleg ha Isten segítségét kéri valamihez. Fordulatot az jelent, ha újjászületik valaki, és tud a „Lélek által" imádkozni, természetes lesz neki, hogy szüntelen imádkozik. Öröm neki, hogy mennyei Atyjával mindent megbeszélhet, és őt dicsőítheti.
Van azonban olyan imádság is, amikor Isten gyermeke tusakodik, küzd valamiért vagy valakikért, amikor az imádságot mint fegyvert forgatja. Mózes többször is kénytelen volt így imádkozni. A nép újra és újra bálványokat imádott az élő Isten helyett vagy mellett, s ezzel Isten ítéletét hívták ki maguk ellen. Ezekben a nehéz helyzetekben Mózes gyakran odavetette magát Isten elé, és életre-halálra könyörgött az ő kegyelméért.
Mert Isten népének védelmet az Úrral való szövetség ad. Azon belül biztonságban van. Ha azonban elfordul Istentől, rés támad a szövetség falán, s azon bejön Isten ítélete. Ezt a képet használja több esetben a Biblia: az imádság az a „malter", amivel ezeket a repedéseket be lehet tömni. Mózes ilyenkor Isten irgalmas voltára hivatkozik, megvallja a nép bűnét, emlegeti Isten ígéreteit, amelyek meghiúsulnának, ha igazságosan megítéli az embereket. Isten dicsősége és a vétkes nép jövője van szeme előtt.
Isten komolyan veszi az ilyen elszánt imádságokat. Sőt keres olyan hívőket, akik adott esetben így tudnak harcolni népükért. „Kerestem köztük valakit, aki... odaállana a résre... az országért..." (Ez 22,30)
Népünk jövőjére, szabadságára gondolva ne felejtsük el ezt a sajátos fegyvert se, amelyet a hívők eredményesen forgathatnak!
Október 22.
Imádság - minden helyzetben
Én pedig imádkoztam a menny Istenéhez, majd ezt mondtam a királynak... (Neh 2,4-5)
Illik-e imádság egy felelős államférfi szájába? Lehet-e a közügyeket imádsággal jó irányba befolyásolni? Kaphat-e védelmet, akár látványos előrehaladást is egy közösség vagy egy nép csak azért, mert hívő tagjai a munkájuk közben is állandó kapcsolatban vannak az élő Istennel?
A Biblia határozott válasza: igen. S erre nagyon jó példa a Kr. e. 5. században élt Nehémiás. Számára az imádkozás nem alkalmi időtöltés volt, hanem életstílus. Akármit csinált, közben eleven kapcsolatban maradt Istennel. Társadalmi felelősségének, népe iránti szenvedélyes szeretetének, a mások nyomorúsága iránti roppant érzékenységének forrása ebben a lelki közösségben volt. Innen táplálkozott erkölcsi tartása, kitartása, leleményessége, határozottsága és szelídsége, ami egy kritikus történelmi helyzetben sorsdöntően jó irányba vitte népe történetét.
Imádkozott, amikor magas pozícióban volt, imádkozott, amikor rossz híreket hallott népe helyzetéről, és Istent kérdezte, mi az ő feladata. Imádkozott a belső és külső ellenségek ármánykodása idején, és ez kihatott az egész közösségre. Így épült fel Jeruzsálem hetven évvel korábban lerombolt fala két hónap alatt - állandó nehézségek közepette is.
A hittel imádkozó hívők szerepe népünk történetének alakulásában sokkal nagyobb, mint gondoljuk. Ezért a felelősségük is nagy, s ha nem élnek ezzel a lehetőséggel, bűnt követnek el. Nem azt jelenti ez, hogy a történelem Urát bármire rábeszélhetnék, hanem azt, hogy Isten sok jót tartogat az őt nem tisztelő embereknek is. De kellenek, akik ismerik őt, és tartják a kezüket, hogy átvehessék és továbbadhassák ezeket az ajándékokat.
Engem használhat-e Isten erre?
Október 21 Szüntelen hála
...mindenben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (1Thessz 5,18)
Miért írja a Szentírás többször, hogy tartsuk számon Isten jótetteit, köszönjük meg újra és újra ajándékait, bővölködjünk a hálaadásban?
S mi a haszna annak, ha egymás iránt sem fukarkodunk a hálával? Nekünk is, másoknak is nagyon hasznos ez, és Isten dicsőségét is szolgálja. Hogyan?
Akitől kaptunk valamit, annak adósa lettünk, tartozunk a hálával. És a szívből jövő köszönet gyakran többet ér, mint bármilyen viszonzás, mert ebben szív érintkezik a szívvel.
A hála biztatás is újabb jótettekre. Valaki értelmi fogyatékos gyermekek közt dolgozik. Kezdetben nyomasztotta, hogy nem tud velük beszélgetni. Ma ezt vallja: semmi pénzért nem mennék el máshova, egész nap hálás tekintetek közt dolgozhatok. A köszönet: energiaközlés.
A hálás ember ismeri fel, milyen gazdag. Aki elégedetlen, követelőző, mindig azt látja, amije nincs. A hálás azt, amije van, és egy hálaadó imádság olyan „leltár", amely elégedetté teszi az embert. A hálaadás a saját hitünket is megerősíti.
Az Isten iránti hála kifejezése bizonyságtétel is Istenről. Arról vall ezzel a hívő, hogy Isten gazdag, hatalmas, szerető Atya, aki megbízható, nyugodtan rábízhatják magukat az ő gyermekei, akik tudják, hogy tőle kaptak mindent, és ezután is tőle kérnek és várnak mindent.
Ezért véd meg a hála az aggodalmaskodástól. A hívő ember olykor már előre megköszöni, hogy Isten a jövőben is cselekedni és ajándékozni fog. Szorongás helyett szent kíváncsisággal várja, hogy ebből az újabb bajból hogyan ad majd szabadulást. S mivel a hála s a mögötte álló hit magával Istennel kapcsol össze, ezért az ilyen ember a nyomorúság idején is tudja magasztalni Istent. Belé vetett bizalma nem rendül meg, ha próbák közt vezet az útja. Nem a bajokért hálás, hanem azért, hogy minden helyzetben Istennel közösségben maradhat. Így a nehéz időkben is tudja őt dicsőíteni, mint Jób (Jób 1,21). A szüntelen hála egyik édes gyümölcse ez a dicsőítés.
Jób.1.21 és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!
Október 20. Egyikük visszatért
Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. (Lk 17,16)
Amikor egyszer Jézus úton volt, tisztes távolból tíz leprás kiáltott neki: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Ő elküldte őket a papokhoz, akkoriban ők igazolhatták, hogy nem fertőző betegek, közösségbe mehetnek. Mire odaértek, mind meggyógyult. Kilenc boldogan sietett haza, egy azonban visszament Jézushoz, és dicsőítette Istent.
Palesztinában akkor ezen kívül még sok leprás élt. A legtöbben egyedül hordozták a betegség, kiközösítettség és reménytelenség terhét. Ez a tíz messziről kiáltott Jézushoz, s ő meggyógyította őket. De személyes kapcsolatba csak az került vele, aki visszament megköszönni. Ma is sok ember hordoz sokféle nyomorúságot. Vannak köztük, akik a bajból Jézushoz kiáltanak, s tőle remélnek valamilyen segítséget. És sokan kapnak is. De kevesen vannak, akik ezért hálásak, ezt ki is mondják, visszamennek, megköszönik. Ők már egészen közel kerülnek Jézushoz („arcra borult Jézus lábánál"), ők felismerik és elismerik benne Istent, így dicsőítik őt. S hozzájuk az Úrnak személyes szava is van. Csak ennek az embernek mondta: Kelj fel, hited megtartott téged!
A hála jelentőségéről a Biblia sok fontos igazságot említ. Hálás az, aki az ajándékról feltekint az Ajándékozóra. Csak a hálás ember ismeri fel, hogy a Krisztussal való közösség mérhetetlenül több, mint az ő ajándékai. Hogy amit kapott, az csak töredéke annak, ami el van készítve neki. Hogy a gyógyulás csak kezdet, ezentúl ezzel a gazdag Úrral együtt élhet. Visszakerül az ilyen ember eredeti helyzetébe: ismeri Istent, tudja őt dicsőíteni, akár így egyedül is vállalja őt, mert ő jelenti neki az igazi társaságot.
Ne csak a bajban kiálts Jézushoz, hanem légy vele folyamatos közösségben! S ne csak ajándékait igényeld, hanem őt magát keresd, szeresd, kövesd! Ez az igazi gazdagság.
Október 19. Kétféle életvitel
Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz... (Mt 7,14)
Jézus itt kétféle életútról, életvitelről beszél. Valaki vagy az egyiken, vagy a másikon jár, harmadik lehetőség nincs. Mi a különbség köztük?
A bejárat mérete más. A széles útra bármit vihet magával az ember. Érdemeit, bűneit, kíséretét... A szoros kapu előtt azonban mindent le kell rakni. Oda csak az ember mehet be. De ott lerakhatja a bűn terhét is.
A széles úton bárhogyan lehet közlekedni. Ott nincs törvény, nincs tekintély, nincsenek tekintettel egymásra az emberek. A keskeny úton csak egyenesen lehet lépkedni, leginkább Jézus Krisztus nyomában.
A legjelentősebb különbség az út vége: a széles a kárhozatba visz. És ez nem a megsemmisülés, hanem az istenhiány miatti örök szenvedés. Ez azonban nincs kiírva sehol. Ha valaki nem figyel Isten hívó szavára, csak az út végén tudja meg, hova érkezett, és akkor már nem lehet segíteni rajta. A keskeny út az életre visz: egyre teljesebb közösségbe az élő Istennel.
A széles úton sokan járnak. Olyan sokan, hogy mindnyájan azon indulunk el. Onnan lehet átmenni a keskenyre, ha valaki enged Isten hívásának. A keskeny úton kevesen vannak, néha egyedül is maradhat az ember, mert a többség nem hajlandó lepakolni a bejáratnál, a szoros kapunál, ragaszkodnak az emberek ahhoz, amit már megszereztek.
Mit kell tenni ahhoz, hogy az egyiken vagy a másikon járjon valaki? Ahhoz, hogy a széles úton haladjon, semmit nem kell tennie. Ott nemcsak a bűnözők járnak, hanem mindenki, aki Isten nélkül marad. A keskeny útra azok mehetnek át, akik hallották és komolyan vették az evangéliumot: Jöjjetek énhozzám mindnyájan... Ezért fűz Jézus a tájékoztatáshoz egy felszólítást is: Menjetek be a szoros kapun! Ez örömhír és parancs egyben: be lehet menni, de a másikat ott kell hagyni.
Október 18. Önszeretet?
A második (parancs) ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mk 12,31)
Egy új keletű tévtanítás szerint a szeretet kettős parancsa három, mert nemcsak azt mondja, hogy szeresd Istent és felebarátodat, hanem azt is, hogy szeresd önmagadat. A helyes önértékeléshez és önmegvalósításhoz szüksége van az embernek arra is, hogy megtanulja szeretni önmagát. Mit ír erről a Szentírás?
Más az önmagam elfogadása, és más az önmagam szeretése. Az előbbire bátorít a Biblia. Ír arról, hogy Isten egyenként megtervezett mindnyájunkat, mind „egyedi darabok" vagyunk, „egyedüli példány" (Kosztolányi). Mint Isten alkotását fogadjam magamat: a külsőmet, képességeimet, adottságaimat, hiányaimat. Legyek hálás minden tőle kapott értékemért, és tartson alázatban minden hiányosságom! Mindnyájunkból hiányzik valami. Aki így elfogadja magát, annak helyes önértékelése lesz, és boldogan szolgál Istennek és segít embertársainak.
Ez azonban nem önszeretetet jelent. Az önszeretet velünk születik, azt inkább fékezni kell olykor. Jézus világosan két parancsról beszél: szeresd Istent, és szeresd felebarátodat. A „mint magadat" csak mérték: legalább úgy szeresd a másikat, amennyire magadat szereted!
Az önszeretetet egyenesen bűnnek minősíti a Biblia, például az utolsó időkről írja, amikor felerősödik minden gonoszság: lesznek az emberek magukat szeretők (önzők), pénzsóvárak... (2Tim 3,2).
Jézus Krisztus sokkal inkább az önfeláldozásra adott példát, és arra bátorít. A felebarát iránti szeretetből fakadó önfeláldozás és az önszeretet semmiképpen nem fér meg együtt.
A Biblia tanítása tehát világos: fogadjam el és ápoljam Istentől kapott testemet, lelkemet! De legalább ilyen fontos legyen nekem a másik ember teste és lelke is, akkor teszek eleget Isten parancsának. Ennek az egészséges egyensúlynak a feltétele, tápláló forrása pedig az, ha teljes szívemből szeretem Istent.
Október 17. A csüggedés gyógyszere
A tűz után halk és szelíd hang hallatszott... Mit csinálsz itt, Illés? (1Kir 19,12-13)
Jezábel, az istentelen királyné, terjesztette a bálványimádást, üldözte Isten népét, és irtotta Isten prófétáit. Illés próféta is sokat szenvedett tőle. A Karmel-hegyi istenítélet bebizonyította, hogy mégis Isten az Úr, ő él és cselekszik - ellentétben a tehetetlen bálvány szobrokkal. Ez Jezábelt annyira feldühítette, hogy megüzente Illésnek, ő is halál fia.
Illés ekkor teljesen elkeseredett. Fizikailag is kimerült már, de most lelkileg is összeomlott, és szeretett volna meghalni. Hogyan gyógyította meg őt Isten?
Nem szidta meg, nem háborodott fel, hanem először altatta, aztán enni és inni adott neki, majd beszélgetett vele. Eszméltette: mit csinálsz itt? Illésből áradt a panasz. De mit csinálsz? Aztán kapott néhány feladatot, és észre sem vette, hogy visszatért az életkedve, fizikai ereje, és újra Isten használható eszközévé vált.
A legjobbakkal is előfordulhat, hogy kimerülnek és elcsüggednek. Ne szégyellje ezt a hívő ember se! Isten nem háborodik fel emiatt, hanem gyengéd szeretettel kezelésbe vesz. Ő ismeri a testi szükségeinket is, de legfőbb gyógyszer mindig az ő igéje. Itt így olvassuk: az ő halk és szelíd szava. Ez segít a helyes önismeretre, valóságlátásra, és önmagunkról és a nehézségekről újra Istenre irányítja a figyelmünket. Felemeli a csüggedt ember tekintetét, s mindjárt messzebb is lát, meglátja Istentől elkészített feladatait.
Mi se botránkozzunk meg, ha valaki kimerül vagy kiborul a közelünkben! Isten gyengéd, de határozott szeretetével pótoljuk fizikai és lelki szükségeit, és főleg helyén mondott igével engedjük, hogy erősítse őt maga Isten! Rá irányítsuk egymás tekintetét, ő a mi igazi gyógyítónk.
Október 16. Éles kérdések
Aki győz..., fiam lesz. De a gyáváknak... osztályrésze... a második halál. (Jel 21,7-8)
Nem szeretjük az ilyen sarkos fogalmazást, de így a Biblia vége felé Isten egyre élesebb kérdéseket tesz fel, hogy világos választ tudjunk adni. Kik vagyunk: Isten fiai vagy a halál fiai? Hol lesz a helyünk Krisztus második eljövetelekor: a mennyei Jeruzsálemben vagy a tűzzel és kénnel égő tóban? És mi vár ránk: a második feltámadás vagy a második halál?
Az első feltámadás az, amikor valaki hitetlenből hívővé lesz, lelkileg új életre támad. A második feltámadás, amikor Krisztus magához veszi majd a benne hívőket az ő dicsőségébe. Az első halál a biológiai, amelyben mindnyájunknak részünk lesz. A második az örök kárhozat. Erre mondják, hogy aki kétszer születik (testileg és lelkileg is újjászületik), az egyszer hal meg (biológiai halál). Aki csak egyszer születik (testileg, ahogyan mindnyájan), az kétszer hal meg.
„Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen." Ezt ígéri Isten, s mindnyájan erre szomjazunk. Mégsem fogadja el mindenki ezt az ajándékot. Pedig Isten ingyen kínálja, nem kell érte felmutatni, teljesíteni, adni semmit. Aki ebből iszik, vagyis aki hittel megragadja Islen kegyelmét, az „örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz".
„De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak... osztályrésze... a második halál." Olyan tükör ez, amibe jó becsületesen belenéznünk, és önvizsgálatot tartanunk. Isten nem ijesztget, hanem figyelmeztet és hív. Ő azt akarja, hogy a mi részünk a második feltámadás legyen. Ő mindent megtett ezért. És én?
Október 15. Letöröl minden könnyet
Íme, az Isten... letöröl minden könnyet a szemükről... (Jel 21,3-4)
Arról az új világról mondja ezt Isten, amit majd Krisztus második eljövetele után teremt. Ebben a mostani világban nagyon sok könny vér és verejték folyik. Kezdetben nem így volt, ez mind az Istentől való elszakadás következménye.
Végigkísér bennünket. Amikor egy ember megszületik, az édesanyja verítékben úszik és vérzik. A kicsi első tette pedig az, hogy felsír. És ettől kezdve hol ő sír mások miatt, hol miatta sírnak mások, verejtékkel keresi meg a kenyerét, és közben nem szűnik meg a vérontás különféle formája sem.
Abban a világban, amit Isten a benne hívőknek készít, „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom".
Akik már ebben a világban Isten újjáteremtett gyermekei, azok arra törekszenek, hogy sose folyjék miattuk könny, se vér. Sőt ők tudnak sírni a sírókkal, tudnak vigasztalni azzal a vigasztalással, amit ők is Krisztustól kapnak, megtanulnak könnyet törölni, sebet kötözni. A halál világában az életet képviselik. Jézus Krisztus megszabadít minden benne hívőt attól a kényszertől, hogy önmagát szeresse mindenekfelett, s felszabadít arra, hogy adjon, szolgáljon, segítsen.
Jézus is sírt Lázár sírjánál, s Jeruzsálem hitetlensége miatt is. Jézus is verejtékezett a nagycsütörtök éjszakáján folytatott imaharcában. És ő is vérzett, sőt elvérzett a kereszten - éppen azért, hogy gátat vessen ez elé a könny- és vérfolyam elé, s halálával teremtsen olyan embereket, akik az eljövendő új világ erőit hozzák el erre a világra, akik „az új teremtés zsengéi".
Boldog, aki már itt így él. Mert akit nem tisztít meg Jézus Krisztus vére, annak nem lesz helye az új világban, hanem csak ott, ahol lesz „sírás és fogcsikorgatás" (Mt 25,30).
Október 14.
Igazam lenne, ha...
Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. (Filém 21)
Filemonnak sem volt ez könnyű lecke. Meglopta és otthagyta a rabszolgája, s most beállít Pál apostol levelével. Teljesen igaza lenne, ha példásan megbüntetné.
Igen ám, csakhogy Filemon is teljes bocsánatot és kegyelmet kapott, amikor Isten befogadta őt gyermekei közé. És azóta ezt az evangéliumot hirdeti másoknak is. Hogyan lesz ebből a tanból gyakorlat a hétköznapokban? Valóban keresztény testvérként kell visszafogadnia ezt a gyereket? Vagy esetleg fel is kell szabadítania? És mit szólnak ehhez mások? Szokatlan szituáció. A Krisztusban kapott szeretet új törvénye belülről repeszti szét a rabszolga-társadalom és minden társadalom hamisságait „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad..." (Gal 3,28)
És Filemon lemond az igazáról, tudomásul veszi ezt a nagy változást, amelyet Jézus hozott ebbe a velejéig romlott világba. Így jelenik meg Krisztus ebben a világban a benne hívő, új életet kapott tanítványain keresztül. Egy művelt rabbi, aki éppen börtönben van Krisztusért, egy jómódú pogány gazda, egy nincstelen, komisz rabszolgafiú - akik testvérek a Krisztusban, és őérette mindhárman Isten gyermekei lettek. Így megtanulnak bocsánatot kérni és bocsánatot adni, ahogy Isten is megbocsátott nekik Krisztusért.
Készek vagyunk-e valóban a krisztusi szeretet törvénye szerint élni ebben a világban? Lehetséges-e ez egyáltalán? Megpróbáltuk már? Valóban Krisztus él bennünk, vagy csak mi próbálunk egy kicsit őhozzá hasonlóan cselekedni? Az ő természete bontakozik ki bennünk, vagy ez még a miénk, javított kiadásban, egy kis humanista vagy vallásos díszítéssel? Akiben ő él, az többet is tesz annál, mint ami az alsó határ, mert nem ragaszkodik a maga igazához, hanem mindig Krisztushoz.
Október 13
Félek nagyon, de...
...visszanyerd, most már nem úgy, mint rabszolgát..., hanem... az Úrban is szeretett testvéred. (Filém 15-16)
Onézimosz elrendezte a múltját Istennel, de most rendeznie kell azt Filemonnal is. Igen ám, de a szökött rabszolgát legjobb esetben megkorbácsolták, ami gyakran valósággal lenyúzta a meztelen hátát, vagy homlokára sütötték tüzes vassal a bélyeget, de olykor ki is végezték elrettentő példaként. Helyes az, hogy Pál hazaküldi ezt a fiút?
Az apostol bízik abban, hogy Filemon Krisztus tanítványa, s mint rabszolgatartó is így fog viselkedni. De még inkább bízik Krisztusban, aki új életet adott ennek a szökött fiúnak, és meg is fogja védeni.
De vajon Onézimosz is bízik-e ennyire Krisztusban? Ezt kell neki most már egyre jobban megtanulnia. Mert ezt jelenti hitben járni: minden helyzetben, veszélyes körülmények közt is számol új Urának hatalmával és szeretetével, és számít rá. Ő kiszolgáltatta magát Jézusnak, tehát nincs kiszolgáltatva többé senki másnak.
Pál azt kéri Filemontól, hogy úgy fogadja vissza szökött szolgáját, mint aki testvérévé lett Krisztusban. Ilyen egyszerű lenne ez? Egy tolvaj szökevény egyszerre Isten gyermekévé lesz? Isten kegyelmének a munkája nyomán, igen. De nem olyan egyszerű ez, mert Jézus bűn nélküli életébe került. Ő meghalt, hogy az Onézimoszok élhessenek. Ő elszenvedte Onézimosz bűneinek büntetését - és a mienket is -, hogy a bűn rabszolgaságából Isten boldog és szabad gyermekeivé legyünk.
Meg kell tanulni ebben a szabadságban járni. Meg kell tanulni magunkat egészen Krisztus kegyelmére bízni. Ha félünk is, bízni benne. Ismerni ígéreteit, s komolyan venni azokat. Egyre jobban megismerni őt magát, hogy Pál apostolhoz hasonló gyámok nélkül is közvetlenül vele legyen élő kapcsolatunk, s ez adjon biztonságot, békességet, bátorságot.
Október 12
Jogom lenne, de...
...magamnál szerettem volna tartani... Döntésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni... (Filém 12-14)
A Filemonhoz írt levél Pál apostol legrövidebb levele. Három szereplője van, ismerjük meg őket közelebbről!
Filemon kolosséi keresztény volt, valószínűleg az ő házánál jöttek össze a hívők. Onézimosz az ő rabszolgája volt, aki meglopta és megszökött. Valahogyan elkerült Pál apostolhoz, akiről hallhatott korábban, s aki akkor éppen börtönben volt. Pál mellett hívővé lett. Az apostol visszaküldi őt gazdájához, Filemonhoz, de ennek a levélnek a védelme alatt.
Három egymástól életkorban, társadalmi helyzetben, műveltségben teljesen különböző ember. De mindhármuk jellemében Jézusi tulajdonságok kezdenek megmutatkozni. Ebben az egyben közösek: Jézus Krisztus tanítványai lettek, s eszerint is akarnak élni.
Pál a börtönben is „szül". Ezt írja Onézimoszról: fiam, akit fogságban szültem. Nem önmagát sajnálja, nem is sajnáltatja, nem fogva tartóit vádolja, hanem ott is hivatása magaslatán áll: őrei közül többeket s ezt a rabszolgafiút is Jézushoz vezeti. Mi hogyan viseljük a nehézségekelt? Vannak-e lelki gyermekeink?
Ebben a helyzetben nagyon jól jött neki Onézimosz segítsége. Még sem tartja magánál, hanem visszaküldi tulajdonosához, Filemonhoz. Írja. hogy joga lenne ott tartani, de nem él ezzel, betartja a rendet. Mennyi békétlenség forrása az, amikor emberek mindenáron érvényesítik jogaikat, s csak ennek a jegyében cselekszenek. Milyen sok otthoni békétlenség oka ez: nekem ez jár, én nem vagyok a család cselédje vagy bolondja. Jézus nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, őt a szeretete vezette, nem a jogai.
És Pál kötelezvényt ír, hogy megtéríti az Onézimosz által okozott kárt. Kéri, hogy úgy fogadja őt vissza Filemon, mintha maga Pál menne hozzá. Jézus is kifizette a mi adósságunkat, ezért mehetünk Istenhez bizalommal (Kol 2,14).
Október 11
Beszűkülni vagy elmélyülni?
Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez... az ember... eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet. (Mt 13,44)
A példázatbeli ember szántogatott, s az ekéje beleakadt valamibe. Kiderült, hogy valamikor kincseket ástak el oda. Elmegy tehát, örömében eladja mindenét, és megveszi azt a földet.
De amíg ő ezzel foglalkozott, mások haladtak a szántással, ő lemaradt mögöttük. És ha mindenét eladta, nem maradt neki más, csak ez a kincs. Igen, de ez többet ért mindennél, a közben elvégzett munkánál is, és minden addigi vagyonánál. Látszólag beszűkült az élete, valójában azonban elmélyült, gazdagabb lett.
Az egyik faluban az ásott kutakban nem jó víz volt, nyáron pedig olykor ki is száradtak ezek. A főtéren fúrtak egy kutat, s utána az látta el az egész falut bőséges, jó minőségű vízzel. Kisebb átmérőjű csövön jött a víz, mint egy szokásos kút átmérője, de mélyebbről, több és jobb vizet kaptak.
Van ilyen a lelki életben is. A lehetőségek nagy kínálata és az emberi mohóság miatt nagyon felszínessé, sekélyessé válik sok ember élete. De ha valaki felismeri az Isten által kínált kincsek értékét, örömében (és nem kényszerből, rábeszélésre) szívesen lemond sok mindenről, hogy ez a lelki gazdagság az övé legyen, és másokat is tudjon vele gazdagítani.
Ha csak beszűkül valaki, szegényebb lesz. De ha azért mond le valamiről, hogy elmélyüljön, és igazi kincshez jusson, gazdagabb lesz az élete.
Aki minden lehetőséggel élni akar, az sokszor elfelejt közben élni. Jézus szerint „kevésre van szükség, valójában csak egyre" (Lk 10,42), s ő olyan ajándékot kínál, amelyet „nem vehetnek el tőlünk", ami lelkileg gazdaggá tesz itt, és érték marad a halálunk után is. Ez pedig ő maga. Akinek az életében ő lesz az első helyen, az minden egyébbel is helyesen tud élni.
Október 10
Kihallgatni vagy meghallgatni?
...azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról... (Jn 18,37)
Pilátust nagyon bosszantotta, hogy éppen a nagy ünnep alkalmával vitték hozzá Jézust, és követelték, hogy végeztesse ki. Ingerülten kezdte a kihallgatást: Ki vagy? Mit tettél? - Jézus szelíden válaszolt: Én azért jöttem, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra. Az én országom nem e világból való...
Jézus arról beszélt, ami Pilátust nagyon érdekelte. Azonnal rá is kérdez: Mi az igazság? - De mielőtt Jézus felelhetne, feláll, kimegy, és tovább tárgyal Jézus vádlóival.
Ez a rövid kérdés nagyon sokat elárul. Amikor elhangzik, a hivatalnokból egy pillanatra előbújik az ember. Ez hiányzik Pilátus életéből, erre vágyik, de nem vallja be magának sem. Ő vallat, és nem vall. Kihallgatja Jézust, de nem akarja meghallgatni.
Pedig ezek kegyelmi pillanatok egy ember életében: megnyílik a szív Isten előtt, Isten meg akarná ajándékozni, de az ember mégis elfut, és szegény marad. Nem cserél helyet Jézussal, ragaszkodik ahhoz, hogy ő a bíró, és Jézus a vádlott.
Pedig az igazság nem ijesztő, éppen az az örömhír. Mi az igazság? Az igazság az, hogy mi Istentől halálos ítéletet érdemlünk. Az igazság az, hogy ezt az ítéletet Jézus Krisztus magára vállalta és ténylegesen elszenvedte, amikor meghalt a kereszten. Az igazság az, hogy aki ezt hiszi, azt Isten igazzá nyilvánítja, és nem bünteti meg. Mert az igazság egy személy, úgy hívják: Jézus. Akinek Jézusa van, azé az igazság. Ezért jött ő a világba.
Ne vallassam Jézust, hanem vallják neki ma! Ne én kérjem számon, mintha bírája lennék, hanem üljek a vádlottak padjára, engedjem, hogy leleplezzen és kegyelemmel felmentsen! Aki őbenne hisz, nem megy ihletre (Jn 5,24)!
Október 09.
Mivel vagyok tele?
...tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. (2Kor 7,4)
Mivel van tele a mi életünk? Gondokkal, feladatokkal, félelmekkel, hirtelen támadt nagy baj esetén kétségbeeséssel, van, aki önmagával van tele, vagy szerelemmel (fülig szerelmes), van, aki egy másik emberrel, vagy a semmivel - üres az élete.
Sokan tapasztalják, hogy ha kitölti is valami őket, mégis marad hiányérzetük, még valami kellene a teljes boldogsághoz. Amikor pedig megszűnik az addigi tartalom (abba kell hagyni a munkát; meghal, akiért élt az illető...), összeomlik az életük. Csak az tartotta, s most nincs miért élni.
Isten arra teremtett minket, hogy mint üres edények, ővele legyünk tele. Az iránta való szeretet (teljes szívedből) és tisztelet töltsön be, és így legyünk szerelmesek, szorgalmasak, szenvedők stb.! Aki ővele van tele, az soha nem veszíti el élete tartalmát, s benne minden más tartalom is a helyére kerül.
Ezért hordozza az ilyen ember egészen másként a veszteségeket, próbatételeket. Istenben szerető Atyja van, akire mindig számíthat, akivel közösségben mindent megkapott, amire szüksége van ebben az életben és az örökkévalóságban. Hogy emellé olykor nehézségek is jönnek, azok őt is meggyötrik, de Isten a benne bízókat előre felkészíti erre, s ezért már előre kapnak vigasztalást és erőt is. Nem akkor kapkodnak valami segítség után, amikor bajok érik őket, legfeljebb akkor még erősebben kapaszkodnak szövetséges Istenükbe, aki a nehéz időkben még inkább érezteti gyermekeivel hatalmát és szeretetét.
Ezért nem túlzás, amit itt Pál apostol ír. Abban az időben különösen is sok szenvedésben volt része. De Krisztussal való szoros közösségén ez nem változtatott. Az elég volt ahhoz, hogy megvigasztalt, reménykedő ember maradjon.
Mi ismerjük ezt az elrejtettséget és lelki biztonságot?
Október 08
Ha ismernéd...
Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle..." (Jn 4,10)
A samáriai asszony nagyon magabiztosan kezd tárgyalni Jézussal. Hozzáértően beszél a vízmerítés technikájáról, különböző vallási kérdesekről, úgy tűnik, tájékozott, mint aki kapott vallásos nevelést. Jézus nem bántja meg őt, de szelíd határozottsággal mégis érezteti vele: nem erről van szó. Ő pontosan tudja, hogy e mögött az álarc mögött egy boldogtalan ember áll.
Ezért mondja neki: ha ismernéd Isten ajándékát... Akkor nem ment volna tönkre minden házasságod, nem lennél emberkerülő, aki a déli hőségben jön vízért, nem bújnál vallásos elméleti kérdések mögé a megoldatlanságaiddal.
Nem kísért-e minket is: magabiztos okoskodás mögé bújni életünk gubancaival? Ha ismernéd Isten ajándékát, Jézust, és azt a gazdagságot, amit ő a benne hívőknek ad, akkor nem ilyen légkör lenne otthon, nem lenne annyi rendezetlen kapcsolatod, nem lenne ennyi feszültség benned, ilyen félelem és büszkeség a szívedben. Ha ismernéd Isten ajándékát, és hogy ki Jézus, akkor ő lenne a legfontosabb számodra, öröm lenne a vele töltött idő, és nem halogatott kötelesség, akkor keresnéd a csendet, jobban ismernéd magadat, s régen átadtad volna már életed trónját neki.
És akkor te kérnéd őt, hogy adja neked azt az életet, amelyet csak tőle lehet kapni, amely egyedül érdemli meg az élet elnevezést, aki tulajdonképpen ő maga.
A beszélgetésük végére megtudta ez az asszony, hogy ki Jézus, hogy mi az Isten ajándéka, és mindenről megfeledkezve boldog örömmel futott be a faluba, és hirdette az embereknek, kivel találkozott. Egy magányos, boldogtalan, kudarcos ember élete meggyógyult, és az evangélium boldog hírvivője lett. Olyan ajándékot kapott, amelyet azonnal megosztott másokkal is.
Én vajon ismerem az Isten ajándékát, és hogy ki valóban Jézus?
Október 07
Imádság és útmutatás
Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az Úr ellen, és ne imádkozzam többé értetek. (1Sám 12,23)
Sámuel búcsúbeszédének a végén elmondja, mi lesz az új feladata. Mit tesz az idős ember üres kezeivel? Ha Isten üresíti meg a kezünket, akkor az a kéz sohasem csupán üres, hanem szabad is. S az ilyen ember élete nem üressé válik, hanem szabaddá egy másik küldetés végzésére.
a. Egyik feladatát abban látja Sámuel, hogy az eddiiginél is többet, mélyebben, gyakrabban imádkozzék. Aktív korában mindenki amiatt panaszkodik, hogy nincs elég ideje az Isten előtti elcsendesedésre. Mindig tenni kell valamit, s alig van lehetősége csak lenni, Isten előtt állni. Most már nem tudja járni az országot az idős próféta, ezért az emberek gondját viszi Isten elé. A körülményei miatt nem tud másoknak Istenről beszélni, de annál inkább akar másokról Istennek beszélni.
Az ilyen imádkozó öregek benne maradnak az élet pezsgésében, mindig friss információik vannak, láthatják Isten tetteit az emberek életében, fontos szereplőivé válnak Isten országa építésének, és áldássá azok életében, akiket imádságban hordoznak.
b. A másik feladat: „tanítalak majd benneteket a jó és egyenes útra". Szabaddá vált kezét útjelzőként használja. Aki ismeri a helyes utat, annak kötelessége megőrizni másokat az eltévelyedéstől. Sámuel már nem közlekedik, de segíti a közlekedőket. Mint egy tapasztalt révkalauz, óvja a veszélyektől a többieket. S úgy látja, ha ezt nem tenné, vétkezne Isten ellen.
S mit tegyen az az idős ember, aki még nem ismeri a helyes utat, amely az életre vezet? Ismerje meg, amíg arra ideje van, s ugyanígy áldássá lesz szerettei és mások számára.
S mit tegyen, aki még nem öreg? „Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok..." (Préd 12,1) Mindenki fiatalon készíti elő az öregségét. Ez a két feladat mindnyájunk nagy lehetősége, minden életkorban!
Október 06
Üres kéz - tele szív
Tanú az Úr veletek együtt..., hogy nem találtatok semmit a kezemben (1Sám 12,5)
Miért tartja Sámuel fontosnak, hogy ezt mintegy jegyzőkönyvbe vegyék? Mit jelent az, hogy üres kézzel megy nyugdíjba? Több mindent:
Jelenti, hogy amíg a nép bírája volt, senkitől nem fogadott el megvesztegető ajándékot. De nem élt vissza a pozíciójával sem, nem vett el sem szavakkal vagy fondorlattal senkitől semmit.
Jelenti azt is, hogy senkinek nem adósa. Nem terheli kötelességmulasztás, megtett minden tőle telhetőt, nem vádolják teljesítetlen ígéretek.
De jelenti ezt is: szabad vagyok, nem ragaszkodom semmihez, amit Isten a kezembe adott, elfogadtam, amit most visszavesz, visszaadom. Eddig is ő használta a kezemet, ezután is használja ő, amire akarja! Az ilyen ember nem keserű és boldogtalan, hanem kíváncsi, és kész elfogadni Urától az új feladatokat.
Sámuelnek nemcsak a munka jelentette az élete tartalmát és értelmét. Sok ember élete üressé válik, ha már nem igénylik a munkáját, vagy nem tud dolgozni. Isten gyermekének az Úrral való közösség tölti ki az életét. Ezen belül megvan a munka szerepe is, de ha az háttérbe szorul, nem omlik össze semmi, mert az Urat nem veszítette el, élete értelme változatlan marad, szíve ővele van tele.
Mennyivel gazdagabb egy ilyen üres kezű ember, mint az, aki visszavonulásakor szorongatja, amit megszerzett. Keze tele van rendjeleivel és sérelmeivel, vagy önmagával, s egyszer kiderül, hogy semmije sincs, érdemei elolvadtak, mint gyerekek markában a hó.
Sámuel üres kezei ezt is tanítják: az öregség az alázat iskolája. Akkor még inkább Isten kegyelmére hagyatkozzék az ember! De ne feledjük - elég nékünk az ő kegyelme.
Október 05
Józan visszavonulás
Most már a király jár előttetek, én pedig megöregedtem és megőszültem... (1Sám 12,2)
Sokak problémája, hogy nehezen tudnak visszavonulni. Van, aki belebetegszik abba, hogy nyugdíjba kell mennie. Az idős Sámuel próféta szép példát ad arra, hogyan teszi ezt Isten gyermeke.
Ő Kr. e. 1000 táján élt, és népének legjelentősebb lelki vezetője volt évtizedeken át. Amikor úgy látta, eljött visszavonulásának ideje, egy megrendítően őszinte, szép beszéddel búcsúzott az emberektől (1Sám 12). Három megállapítást tesz önmagáról, ebből ma az elsővel foglalkozzunk: megöregedtem és megőszültem.
A tények józan megállapítása ez. Isten gyermekeit mindig jellemzi a józan egyszerűség. Az élet rendje az, hogy megszületünk, felnőtté válunk, aztán megöregszünk, és végül elmegyünk a minden földiek útján. Ezt a rendet Isten szabta meg, így a megöregedés sem tragédia, hanem isteni rend. Aki ezt tőle elfogadja, az nem akarja ezt tagadni, késleltetni, az ellenkezőjét mutatni, mert azzal csak nevetségessé válik. Vállalja természetesen az ezzel járó kellemetlenségeket is.
Az Istenre figyelő ember pedig felismeri azt is, mikor kell abbahagynia, amit egész életén át gyakorolt. Sámuel ezért mondja: itt az új vezető, Saul, átadom neki a munkámat. Jobban szerette volna, ha a fiai követik őt, és Saul ellen is több kifogás felmerülhetett (Sámuel egyáltalán nem helyeselte, hogy a nép pogány mintára királyt választott), de így alakult, elfogadta, s ő visszalépett. Nem sértődötten, hanem emelkedetten és józanul. Neki soha nem saját személye volt fontos, hanem mindig, most is Isten dicsősége és a nép jövője.
Sáfárnak tekintette magát. Amit Isten rábízott, igyekezett hűséggel elvégezni. Most más folytatja. Lehet, hogy másként fogja csinálni. De a lényeg nem változik: Isten az marad, aki volt. Sámuel nem nélkülözhetetlen, Isten nélkülözhetetlen, de ő hű marad népéhez. Isten állította be őt a munkába, és most ő hívja vissza. Ez így van jól.
Október 04
Fiatalos szívvel
...akkor karjába vette (Jézust), áldotta az Istent... (Lukács 2,28)
Az idős Simeon lelkileg mindvégig nagyon fiatalos, felszabadult, boldog ember maradt. Miért?
Isten igéjére figyelő ember volt. Kapott egy kijelentést korábban, és szívében hordta Isten igéjét, bizonyos volt abban, hogy az igaz, és semmi nem hiúsíthatja meg. „Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát."
Várakozó ember volt. Tudta, hogy Isten megtartja ígéretét, s reménykedve várta azt. Oly sok idős ember amiatt keserű, hogy már semmit nem vár az élettől. Fontos, hogy ismerjük Isten ígéreteit, és legyünk bizonyosak abban, hogy azok rendre beteljesednek. Egyebek közt az is, hogy azt a Krisztust, akiben most hiszünk, meg fogjuk látni olyannak, amilyen valójában.
Simeont Isten Szentlelke vezette. A Lélek indítására elment a templomba, amikor a gyermek Jézust bevitték szülei. Aki időskorában is figyel Isten Lelkére, aki egész életében begyakorolta ezt az alázatot és engedelmességet, az lelkileg rugalmas, vezethető, fiatalos marad.
És Simeon tudott örülni. Előzőleg azt olvastuk róla, hogy „várta Izráel vigasztalását". Nyomasztó, nehéz körülmények közt élt akkor a nép, Simeon is szenvedett a sok csüggesztő jelenség miatt. Ő azonban túllátott ezeken, és látta Jézusban a pogányok világosságát, saját népe dicsőségét és minden nép üdvözítőjét. Ez elég volt ahhoz, hogy öröm legyen a szívében minden ellenére.
Mindez nekünk is lehetséges: megismerni Isten igéjét, reménykedve várni ígéreteinek teljesedését, engedni a Szentlélek vezetésének, és örülni az Úrban mindenkor (Fil 4,4).
Október 03
Aki meglátta Jézust
Most bocsátod el, Uram, szolgádat... békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet... (Lk 2,29-30)
Amikor az öreg Simeon a csecsemő Jézusban felismerte a világ Megváltóját, áldotta Istent, és békével kész volt meghalni. Mert megízlelt valamit az örökkévalóságból. Erről a lelkiállapotról egy igehirdetésben így tanított Joó Sándor lelkipásztor:
„Az ilyen embernek az idő többé nem múlik, hanem telik. Mert ha az idő múlik, akkor minden órával, esztendővel kevesebb van belőle, s egyszer egészen elmúlik. Ha azonban telik, akkor nő, minden nappal közelebb jut a kiteljesedéshez. Telik, azaz telítődik, mint egy pohár, egy edény - aztán egyszer egészen megtelik, kiteljesedik benne az élet.
A múló idő viszi az életet, egyre messzebb. A telő idő hozza az életet, az örök életet, egyre közelebb. Aki felett múlik az idő, az rendszerint hátrafelé néz, a múltba. Aki számára telik az idő, az előrenéz, a halálon át is az örökkévalóság felé. A múló idő öregít, a telő idő pedig megérlel. Az idő múlása nyugtalanná és szomorúvá tesz, az idő telése pedig megbékéltet és vigasztal. Akinek telik az idő, az ősz hajjal nem a szép ifjúság elmúlásának, hanem a közelgő örökkévalóság dicsfényének a jelét látja már. A múló időben a halál kapuzárás, érthető hát előtte a pánik. A telő időben a halál kapunyitás, érthető hát előtte a nyugalom. A múló időben a halál az életünk vége. A telő időben azonban a halál csak a mulandóság vége, és az örök élet kiteljesedése.
A te számodra, testvér, múlik az idő vagy telik?
Simeon előbb meglátta Jézust, mint a halált. Az tud békességgel elmenni a földi életből, és átlépni az örökkévalóság küszöbén, aki nem akkor döbben rá arra, kicsoda Jézus, hanem már itt találkozott vele. Ez a hit lesz látássá odaát.
Október 02
Tartam és tartalom
Érett korban térsz a sírba, ahogyan a kévéket idejében takarítják be.(Jób 5,26)
Vajon az érett kor azt jelenti, hogy hosszú élettartam? Sokan ezt gondolják. Pedig a gabona sem attól lesz érett, hogy még tovább hagyják lábon állni, hiszen akkor kiperegne a szem, hanem attól, hogy eljön az ideje. Vannak magas kort megért emberek, akik mégis lelkileg éretlenek maradtak, és vannak érett fiatalok is.
Milyen jó, hogy Isten dönti el, hogy „idejében" érjen véget földi életünk. Dávidnak is nagy békességet adott ez a bizonyosság: „Életem ideje kezedben van" (Zsolt 31,16 - Károli)
De vajon ki az, aki érett korban tér a sírba? Jézus Krisztus harminchárom éves volt, amikor kivégezték. Ő vajon érett korban halt meg? Igen, mert amikor számot ad az Atyának, így szól: elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál (Jn 17,4). Pál apostol is bizonyos volt abban, hogy amíg Jézus őt használni akarja, addig nem halhat meg. Utána pedig minek élne? Neki is az Istentől kapott küldetése volt fontos, az jelentette az életet.
Ma általános lett az, hogy az életük tartamáért mindent megtesznek az emberek. De kevesen és keveset foglalkoznak az életük tartalmával Hogy mivel bízott meg bennünket Isten, mi a tőle kapott feladatunk, mivel akar még megajándékozni, hogy azt továbbadjuk másoknak. S hogy ő mit akar elvégezni még bennünk. Mert van olyan, hogy nekünk már nem sok tennivalónk maradt, de még nem vagyunk készen arra, hogy megjelenjünk előtte, Ő még tisztogatni, formálni akar lelkileg.
Ó, de nagy kegyelem, hogy Isten szabja meg földi életünk kezdetét és végét is! Ne csak a hossza izgasson bennünket, hanem a mélysége, tartalma, célja is! Aki a küldetését végzi, az boldog az élete során, s aki küldetését elvégezte, az megy haza békességgel az örök hazába.
Október 01
Mit ér az ember, ha vén?
Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között... (2Kor 2,15)
Egy idős férfi ezt mondta egyszer: tudja, mit ér az ember, ha vén? Semmit. A nagy akaraterőmből megmaradt az akarat, és elszállt az erő. így pedig nem érdemes élni.
Igaz ez? Valóban annyit ér egy ember, amennyit teljesít? Akkor egy csecsemő sem ér semmit, csak gond és munka van vele. És csak fizikai teljesítménnyel gazdagíthatjuk magunk körül az életet? Akkor miért mondta egy sokat dolgozó férfi az évek óta ágyban fekvő beteg anyósának egy este: Mama, ha maga nem lenne, nem bírnánk ki az életet. Mert annak az idős asszonynak a szíve tele volt derűvel, szeretettel, megértéssel, hálával, mert tele volt Krisztussal. Jézus Krisztussal töltötte a napjait otthon egyedül, és Krisztus jó illata áradt belőle este, amikor hazajött a család. Ezt lehet betegen és időskorban is „teljesíteni".
Mit ér az ember, ha vén? Nagyon sokat érhet, ha nem a maga keserűsége, hanem Krisztus illata árad belőle. Azt a fontos szolgálatot végzik az ilyen öregek, amit a nagyvárosban a parkok. Kémények ezreiből dől a füst, de a fák oxigénnel tisztítják a levegőt. A füstöt mindenki látja, a fákból áradó oxigént nem. Ők úgy vannak jelen, hogy hatnak, áldásukat érzi a környezetük. Akkor derül ki, mit jelentettek, amikor már nincsenek.
Egy erőtlen, magatehetetlen idős ember is sokat jelenthet a környezetének, ha olyan lelki kincseket tud adni, amelyekre nekik szükségük van, de nem tudnak hozzájutni. Egy Jézusban hívő, vele lelki közösségben élő, az ő igéjével táplálkozó, az imádság csendjében formálódó idős ember kimondhatatlan áldássá lesz mások számára. Sáfár lesz, közvetít Isten és a hajszában őrlődök között. Ha nem önmagával van tele, hanem Isten szeretetével, nem a magáét mondja, hanem helyén mondott igét. Legyünk hálásak az ilyen öregeknek, s készüljünk magunk is ilyen öregségre!
JÚLIUS - AUGUSZTUS -SZEPTEMBER
S Z E P T E M B E R
Szeptember 30
Őszi napsugarak
...elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak... (Zsid 9,27)
Lassan közeledik az ősz, az érett gyümölcsök, a színesedő lombok az elmúlásra emlékeztetnek. Mit tanít a Biblia az elmúlásról és életünk őszéről?
Felix Saiten Bambi című regényében két falevél beszélget erről. Úgy vélik, az emberek nem szeretnek erre gondolni, inkább a megszépített múltat emlegetik, halogatják a szembenézést azzal, hogy egyszer mindnyájunk földi élete befejeződik. Sokan félnek ettől. Miért? Mit tudhatunk erről bizonyosan?
Tudhatjuk, hogy életünknek ez a szakasza egyszer véget ér. Vagy azért, mert meghalunk, vagy azért, mert Jézus Krisztus második eljövetele elérkezik.
Tudhatjuk, hogy életünknek csak ez a szakasza ér akkor véget, mert a létünk folytatódik. Aki itt Jézussal járt, vele tölti az örökkévalóságot, aki itt nélküle élt, nélküle kell eltöltenie azt is.
Mivel nem tudjuk, mikor ér véget a földi élet, most kell felkészülni az örökkévalóságra. Felelős ember ezt nem halogatja és nem mulasztja el. Felkészülni azt jelenti, hogy rendezzük a kapcsolatunkat Istennel. Ha a kapcsolat nem jött még létre, akkor keressük Őt és a vele való közösséget, ha már létrejött, naponta erősítjük azt.
És Isten igéjéből biztosan tudhatjuk azt is, hogy mi van a halál után „...elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik..." Aki Jézusban hisz, az akkor már nem megy ítélelre, mert annak az ítélete végrehajtatott a Golgotán Jézus halálakor. Aki őbenne nem hisz, az maga szenvedi el bűnei ítéletét, ami a kárhozat.
Ezért fontos, hogy idejében keressük a vele való kapcsolatot, s ránk is érvényes legyen: „ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe (Jn 5,24). Így nincs mitől félnünk.
Szeptember 29
Nyereség és élet
Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? (Mt 16,26)
A lelkében kárt vall kifejezés így is fordítható: az életét elveszíti. Jézus arra figyelmeztet itt, hogy a legnagyobb nyereség is kevesebb, mint maga az élet, mert ha az életet elveszíti valaki, a nyereséget sem tudja élvezni. Milyen egyszerű és világos igazság, és mennyire nem vesszük komolyan!
Amerikában kigyulladt egy kaszinó, és néhányan azért égtek benn, mert nyerésre állt a játszmájuk, és nem akarták abbahagyni. Sok ember nyerni akar, de közben elfelejt élni. - Valaki agyonhajszolta magát, gyűjtött, hogy nyugdíjas korában sokat utazhasson. Mielőtt nyugdíjba ment, megállt a szíve. Nem mindenki jár így, de ezek intő példák. - Autópályán szokatlan sebességgel zúgott el mellettünk egy kocsi. Két óra múlva az árokban láttuk összetörve. Megtudtuk: két fiatal fogadott, hogy mindenkit leelőznek. Sikerült, de nem érkeztek meg a célba.
Mi fontos nekünk: mindent megnyerni, vagy élni? Érdemes a nyereséget hajszolni, ha közben belepusztulunk? Jézus nem azt mondja itt, hogy nem kell dolgozni, tanulni, fejlődni, gyarapodni. Csak a mértéket és az arányokat hangsúlyozza. A lélek, az élet rovására nem érdemes törni magunkat. Semmi nem használ, ami lelki károsodással jár.
S ez a kóros egyoldalúság azzal jár: étkezni fontos, Bibliát olvasni nem fontos. A tévézésre szánunk időt, nyugodt imádkozásra nem. A barátokkal fecsegni fontos, otthon egymással beszélgetni nem. A gyerekeinknek igyekszünk megadni mindent, csak a lelkük nem kap semmit, mellettünk kárhoznak el. Minden fontosabb lett, mint a legfontosabb: az élet. Ez a földi is, és az örökké tartó része is.
Jézus arra bátorít: akarj élni! S mivel az élet teljessége ő maga: keresd őt, és ragaszkodj hozzá - akkor is, ha ezért valamiről le kell mondani! Több az élet, mint akármilyen „nyereség".
Szeptember 28
Mit jelent Krisztust követni?
Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. (Mt 16,24)
Jézus Krisztus elmondja ebben a mondatban, hogy mit jelent őt követni. Már maga ez örömhír, hogy lehet őt követni, vagyis hogy van egy másik út is, mint amelyen mindnyájan elindultunk. Az a széles út, amely a pusztulásba vezet, de ő mutat egy másikat, amely az életre visz. Át lehel jönni erre, lehet engedni az ő hívásának.
Krisztus követése egy döntéssel kezdődik arról, hogy valaki őt akarja követni. Soha nem toborzott magának híveket. Viszont világos, hogy egyidejűleg csak egy úton lehet járni, tehát aki őt akarja követni, annak ott kell hagynia minden más utat. Ez az ember életének legjelentősebb döntése, s utólag látjuk, hogy még abban is ő segített, ha tudunk így dönteni, és szakítani mindennel, ami ettől visszatartott.
Ezt követi, hogy „tagadja meg magát". Nemcsak a bűneinket lehet és kell elhagyni, hanem mindenre nemet kell mondanunk, amire Jézus nemet mond, és mindent elfogadni, amit ő kínál. Vagyis meg kell tanulnunk engedelmeskedni. Gerhard Tersteegen írásban is elkötelezte erre magát: „Jézusom, én teljes és örök tulajdonul ajánlom fel magamat neked... parancsolj velem, uralkodj rajtam, és kormányozz engem..."
Vegye fel a keresztjét - azt jelenti, hogy vállalok mindent, amit Jézusért vállalnom kell, tudva, hogy eközben hal meg igazán a régi természetem, és erősödik meg bennem Krisztus. Az érte való lemondás mindig gazdagabbá tesz, az érte vállalt szenvedés közelebb visz hozzá.
A „kövessen engem" arra utal, hogy mindez nem elmélet, hanem napi gyakorlat, valóságos történés. A keresztény élet dinamikus, jellemzi a folyamatos fejlődés, növekedés, haladás. Aki Krisztust követi (és csak az), az oda érkezik meg, ahova ő: megbecsüli azt az Atya (Jn 12,26).
Szeptember 27
Milyen változás az átöltözés?
...öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. (Ef 4,24)
Ez a lelki „átöltözés" nem külső, hanem belső változást jelent. Nem az életünk felszínén, hanem a mélyén változik meg valami. Új alapot kap a hívő: Jézus Krisztust. Nem az ember szóhasználata, modora, viselkedése változik meg, hanem a szíve, lényének a közepe. Éppen ezért ezt nem lehet megtanulni, de nem lehet megjátszani sem. Ne is tévesszük össze a megtérést valami felvett modorossággal! Új természetet kap a hívő, aminek a tartalma: Isten akaratának a cselekvése. Ez azonban meglátszik minden megnyilvánulásán.
Ez nem átmeneti, hanem végleges változás. Nem ünneplőruha, amelyet vasárnap felveszünk, s aztán visszateszünk a szekrénybe. A Krisztustól kapott tiszta ruhát a hívő soha többé nem veti le. Éjjel-nappal rajta van, egy lesz vele, nem is ruha már, olyan lesz, mint a bőre, összenő vele. Jézus mondta: „Maradjatok énbennem, és én tibennetek." (Jn 15,4) -Ezért a hívő mindig ugyanolyan, nem viselkedik, nem lesz képmutató, de nem is szégyelli új önazonosságát, vállalja Krisztus gyalázatát is, hiszen ő ma is idegen ebben a világban.
Ez nem részleges, hanem teljes változás. Minden megtérő kísértése az, hogy átmentsen valamit a régi életéből az újba, hátha szükség lesz még rá. Ez nevetséges, hiszen Krisztus szolgálatában csak tőle kapott felszereléssel lehet boldogulni. Itt már nem mi akarunk használni bizonyos eszközöket, hanem Krisztus akar használni eszközül minket. Itt már minden, ami nem hitből van, bűn (Róm 14,23). A mi úgynevezett jó tulajdonságaink, erényeink is csak akadályt jelentenek a teljes engedelmesség útjában. Ebben a szolgálatban ez a hívő szíve vágya: „Magamat egészen néked szentelem, Szentlelked és igéd legyen vezérem"!
Szeptember 26
Hogyan kell átöltözni?
Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. (Fil 3,8)
A mi életünket egyedül Isten tudja újjáteremteni. Utólag látják a hívők, hogy mindent Isten végzett el megváltozásunk, új életre támadásunk érdekében. Mégis jogos a kérdés: milyen feladatot jelent ez annak, akiben már felébresztette Isten Lelke a vágyat ez után?
Azzal kezdődik, hogy az ember meglátja magát olyannak, amilyen valójában. Aki belenéz az ige tükrébe, annak a Szentlélek megmutatja igazi arcát. Mi folyamatosan áltatjuk magunkat, szeretnénk szebbnek látszani. Azt gondoljuk, olyanok vagyunk, amilyenek szeretnénk lenni.
Ha valaki meglátta a maga igazi képét, és nem akar olyan maradni, akkor ezt elmondhatja Istennek. A bűnlátást bűnvallásnak kell követnie. Nevén kell nevezni a bűneinket, és kérni Isten bocsánatát. Ezzel lerakjuk elé régi, fertőzött ruhadarabjainkat.
Azt viszont hittel komolyan kell vennünk, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól" (1Jn 1,9). Legyünk bizonyosak abban, hogy Jézus Krisztus golgotai kereszthaláláért Isten teljes bocsánatot ad!
Ennek jeleként ezt köszönjük is meg, és hálából kezdjünk el Isten akarata szerint élni! Eközben megtapasztaljuk majd, hogy egészen más gondolataink, indítékaink lesznek, mint addig voltak, kezdjük felöltözni Jézus Krisztus tulajdonságait.
Mindezt röviden így mondjuk: Krisztust kell befogadni, és engedni, hogy érvényesüljön bennünk.
Fontos azonban, hogy ne akarjunk átmenteni semmit a régiből. Amikor Pál apostol erről vall, hangsúlyozza, hogy mindent kárnak ítélt, minden régit levetett, és így igyekszik felöltözni Krisztust. Nem feltétlenül rossz minden, ami a neveltetésünkből, múltunkból következik, de minden kerüljön oda Krisztus elé, mert csak amit ő ad, vagy megszentelve visszaad, azzal tudjuk őt helyesen szolgálni.
Szeptember 25
Miért nem ad foltnak valót Isten?
Senki sem tesz foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitép a ruhából... (Mt 9,16)
Ha új anyaggal foltoznak meg régi ruhát, az csak addig jó, míg nedvesség nem éri. Ha például kimossák, az új összehúzódik, és körben kiszakítja a régit. Egészen mások a tulajdonságai az újnak, mint a réginek.
Ezzel szemléltette Jézus azt, hogy az ő gondolatai annyira eltértek az akkori vallásos és világi gondolkozástól, hogy nem lehet összepárosítani őket. De az Istentől elszakadt ember gondolkozása is teljesen más, mint Isten normái, amelyeket a mi érdekünkben adott és újra kínál. Ezért sem akarja Isten mindenestől megromlott életünket javítgatni, hanem újat ad.
És ezért nem teljesít sok olyan kérést, amelyet az emberek hozzá intéznek. Sok ilyen megrendelésről azt gondolják, hogy az imádság, s utólag így szólnak: Isten nem hallgatta meg az imádságomat. Ezek általában így hangzanak: Istenem, segíts meg! De miben? Abban, amit én nélküled elterveztem. Képtelenség lenne, hogy Isten olyan vállalkozáshoz adja segítségét, amelyet egy őt negligáló ember nélküle (vagy olykor ellenére) meg akar valósítani. Az imádság lényege éppen az, hogy valaki előre kérdezi, mi Isten akarata, mert tudja, hogy neki is az a legjobb. Aztán ha elmondja is kérését, hozzáteszi: mindazáltal a te akaratod legyen meg! Az ilyen ember nemcsak alkalmilag kiált Istenhez segítségért, hanem állandó kapcsolatban van vele, s így egyre inkább egyet akar vele.
Különös, hogy Isten néha mégis válaszol a segítséget kérő ember kiáltására akkor is, ha emögött nincs igazi hit. Miért? Mert olyan kegyelmes, hogy gondviselő szeretetéből a hitetleneket is megajándékozza, s egy-egy ilyen „folttal" arra bátorít, hogy fogadjuk el tőle a mindenestől újat, saját érdekünkben, „...téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz..." (Róm 2,4)
Szeptember 24
Foltozni vagy átöltözni?
Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki... megromlott... (Ef 4,22)
Isten nem foltozó, hanem teremtő. Ő nem foltozgatni akarja rongyos életünket, hanem egészen újat kínál helyette. Vagy kell ez valakinek, vagy csalódni fog a maga elvárásaiban.
Gyakori kísértés ez: éli sok ember a maga életét Isten nélkül, aztán valahol szakadni kezd, s csak oda kérne - lehetőleg azonnal - egy foltot. Jelentkezik egy betegség, megromlik a házasság, nehézségek támadnak a gyerekekkel, jó lenne tisztán látni egy döntés előtt - s ebben az egy ügyben kér hamar segítséget az illető Istentől, de a hozzá való viszonyulásán, egész életén nem kíván változtatni.
Isten azonban nekünk nem egy kis vigasztalást, egy kis megnyugvást, alkalmi jó tanácsot (amit aztán lehet, hogy meg sem fogadunk) akar adni, hanem újjá akar teremteni: új gondolkozást, Jézus indulatát, örök életet kínál.
Amikor a tékozló fiú a maga disznószagú, rongyos ruhájában hazatért, nem megfoltozták rajta, hanem levetette, az apja szeretete tisztára mosdatta, és ráadták „a legszebb ruhát". Isten nekünk is Jézus Krisztus igaz voltának, szentségének fehér ruháját adja a megváltásban. De ehhez le kell vetni a magunk megszokott bűneinek szennyesét. A megváltás átöltözés. Nem foltozom a régit, nem veszem rá az újat, hanem a bűnvallás őszinteségében meztelenre vetkőzöm Isten előtt, elvetek magamtól mindent, ami az ő szemében tisztátalan, és boldog hálával magamra veszem az újat. „Felöltözöm Krisztust." Vagyis hittel komolyan veszem, hogy ő megbocsátott, gyermekévé fogadott, és ezentúl ehhez méltóan is akarok élni.
„...végy tőlem... fehér ruhát, hogy... ne lássék szégyenletes mezítelen séged..." (Jel 3,18)
Cselekedeteink rongyaiban nem lehet bemenni Isten országába, csak Jézus igazságában.
Szeptember 23
Miben áll ez a szeretet?
Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.(Máté 5:48,)
Nem az tökéletes, aki bűn nélküli, hanem aki Isten szeretetével tud szeretni másokat. Ez a szeretet Isten gyermekeinek az ajándéka. Jézus mondja: ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, semmivel sem tesztek többet, mint a pogányok. Isten gyermekeinek azonban ezt a „többet" kell adniuk a világnak.
Ez a szeretet nem személyválogató. Isten „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak". Nem a személyes rokonszenv vagy ellenszenv dönt, hanem az ő példájának a követése, a tőle kapott szeretet továbbadása.
Ez a szeretet nem elmélet, hanem a hétköznapok gyakorlatában mutatkozik meg. Hogyan?
„...tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket." (Lk 6,27-28)
Áldani ezt jelenti: jót mondani. Tehát mondjunk jót arról, aki rólunk rosszat mond! Tegyünk jót azzal, aki nekünk árt! És imádkozzunk azért, aki bánt és gyűlöl!
A világ számára ez bolondság. De a hívő ember tapasztalja, hogy az ellenség gyűlölése és az érte való imádkozás egy szívben nem fér meg. Aki szabadulni akar a haragtól, kezdjen el imádkozni ellenségéért, és megszabadul.
Nem vezet-e képmutatáshoz, hogy ez a szeretet nem az érzelmekből fakad, hanem az akaratunk tudatos engedelmessége? Tehát hogy szívem szerint nem szeretem az illetőt, de úgy teszek, mintha szeretném. Szabad színlelni a szeretetet? Nem szabad. De szabad utat engedni Isten szeretetének. Szabad újra és újra félreállni annak útjából. Ez a hit harcának része. Szabad őszintén kérni: Istenem, én nem tudom szeretni ezt az ellenségemet, de szeretni akarom, add a te szeretetedet a szívembe!
István vértanú ugyanúgy imádkozott kivégzésekor, mint Jézus a kereszten: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!" (ApCsel 7,60) Adatik tehát ez a szeretet az egyszerű hívőknek is.
Szeptember 22
Az ellenség szeretése
Szeressétek ellenségeiteket..., hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai... (Mt 5,44-45)
Jézus egy idézettel kezdi: „megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet." Ez azonban nem az Ószövetségből vett idézet, ott nincs ilyen gyűlöletre felszólító mondat, hanem az akkori torz gondolkozás szülötte. Ezzel szemben folytatja Jézus így: „Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket..." Az őszinte ember ezt kérdezi: szépen hangzik, de ki képes rá?
Kit tekintünk ellenségnek? Aki az életharcban szemben áll velünk, aki rossz szándékkal, ártó indulattal közeledik, aki akadályozza terveink megvalósulását, nehezíti érvényesülésünket, zavarja nyugalmunkat. Kinek vagyok én ellensége? Isten nemcsak a tetteink alapján minősít, hanem a szív szándékai alapján is!
És milyen szeretetről van itt szó? Nem arról, ahogyan az anya szereti gyermekét, egyik szerelmes a másikat, hanem ahogyan Isten szeret minket. Ennek az agapé szeretetnek a feltétele és forrása nem abban van, akit szeretnek, hanem abban, aki szeret. Oka csupán az, hogy a másiknál szüksége van rá. Ez nem a szív ösztönös mozdulata (mint a gyermek vagy a szerelmes iránti szeretet), hanem az akarat tudatos engedelmessége. Erre is érvényes Jézus szava: új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást (Jn 13,34).
És mégsem keserves parancsteljesítés az ellenség szeretése, hiszen az, aki már Isten szeretetét megtapasztalta és befogadta, mintegy átengedi magán ezt a szeretetet. Erre csak Isten újjászületett gyermekei képesek. Ezért ez nem az ő érdemük vagy teljesítményük, hanem kiváltságuk. Így olvassuk a folytatásban: „hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai".
Azért szerethetjük ellenségeinket, mert „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által" (Róm 5,5).
Szeptember 21
A bűn természetrajza
Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. (Jak 1,14-15)
Ha Géhazi tegnap vizsgált történetét figyelmesen elolvassuk (2Kir 5), világosan láthatjuk a bűn természetrajzát. Jó ezt megjegyezni, hogy már az elején felismerjük a kísértést, és ne essünk áldozatul neki.
Elizeus próféta rámutat, hogy Géhazi szívében kezdődött a baj: szerezni akart. Minden ember ősi vágya, kicsi kortól kezdve, hogy birtokolni, parancsolni és szüretelni akar. S hiába volt Géhazi Isten emberének a közelében, a szívében ott volt ez a rejtett vágy, s egy kísértéshelyzetben belobbant.
Ami a szívben van, az egyszer csak gondolattá válik. Jézus találóan mondta: „a szívből származnak a gonosz gondolatok..., lopások..." (Mt 15,19). Ezekkel még szembe lehetne szállni, de aki nem teszi, hanem játszani kezd velük, az maga válik a gonosz játékszerévé.
A meg nem fékezett gondolat tettre sarkall: utánafut a szekérnek, mozgásba jön a lába is. Majd a szája is: ott már hazudik többször egymás után. Kezével pedig megragadja a zsákmányt - maga alá teperte a bűn az egész embert. S mivel kikerült Isten világosságából, nem vallja be ezt Elizeus kérdésére sem.
A kívánság megfogant, bűn lett belőle, s ez maga után vonja ítéletét, halált nemz: Géhazi megkapja a meglopott Naamán lepráját.
Istenem, segíts, hogy ne én akarjak birtokolni, hanem te birtokolj engem! Ne én akarjak parancsolni, hanem te parancsolj nekem! Nem én akarok szüretelni, hanem szeretnék inkább sok gyümölcsöt teremni a te dicsőségedre. Adj nekem tiszta szívet, tiszta gondolatokat, hogy soha ne engedjek a kísértésnek, és ne hozzak szégyent a te nevedre! Ámen.
Szeptember 20.
Kiderül
Géhazi... ezt gondolta: Lám, az én uram... nem fogadta el tőle, amit hozott... Majd utánafutok, hogy kapjak tőle valamit! (2Kir 5,20)
Géhazi Isten emberének, Elizeusnak a szolgája volt. Vele sem tesz kivételt Isten? Nem, mert ő nem azt nézi, hogy kik vagyunk, hanem hogy mi van a szívünkben. Sőt: akik hozzá közel vannak, azokat szigorúbban fogja, mert csak akkor használhatók az ő számára, ha tiszta az életük. S aki csak szájával tiszteli őt, de szíve távol van tőle, azt megítéli.
Azt szoktuk mondani, alkalom szüli a tolvajt. Ez nem igaz, emögött gyáva mentegetőzés van. Géhazi nem azért lett hazug és tolvaj, mert alkalma nyílt erre, hanem mivel szíve szerint az volt, most élt a kínálkozó alkalommal. Az alkalom csak leleplezi a bennünk lapuló tolvajt. Sose becsüljük le a bennünk lakozó bűnt!
Géhazi bűne azzal kezdődött, hogy „azt gondolta magában": Elizeus nem fogadott el ajándékot, majd én kérek tőle valamit. Még nem tett semmit, de a gondolatnak helyet adott magában. Az nem a mi felelősségünk, hogy mi jut eszünkbe, de az már igen, hogy miről kezdünk el gondolkozni. A gondolataink is kerüljenek Isten világosságába, s ami nem tőle való, vessük el minél előbb!
Elizeust is kényszeríteni akarta Naamán, hogy fogadjon el tőle ajándékot, de őt nem lehetett, mert eltökélte magában, hogy az nem lenne helyes. Géhazinak kétszer sem kell mondani, ő könnyen elfogadja. Sol gyengeség következik abból, ha a tetteink mögött nincs egyértelmű döntés, amihez a kísértés idején ragaszkodunk.
Megtévesztő, hogy Géhazi sötét vállalkozása során minden olyan simán ment. Az, hogy valami sikerül, még nem igazolja a tettet. Más a siker, és más az áldás. Ha valaki Isten nélkül megy egy úton, és nem akar megtérni, Isten megengedi, hogy végigjárja azt. A bűne lesz a büntetése. Ne akarjuk ilyenkor Istenre hárítani a felelősséget: miért engedte meg? Miért indultunk el olyan úton?
(Cseri Kálmán: A Kegyelem harmatja)
Szeptember 19
Rendben van minden?
Honnan jössz, Géhazi? Ő így felelt: Nem járt a te szolgád sehol sem. (2Kir 5,25)
Isten meggyógyította a szíriai Naamánt a leprájából. Ebben felhasználta Elizeus prófétát. Elizeus azonban azt akarta, hogy Naamán egyértelműen lássa: nem ő, hanem az élő Isten gyógyította meg. Ezért nem fogadott el Naamántól semmilyen ajándékot. Ne valamit adjon hálából neki, hanem adja oda önmagát egészen Istennek! Így Naamán visszavitte a magával hozott ajándékokat.
Elizeus szolgája, Géhazi, ezt nem helyeselte. Naamán után futott, és egy hazugsággal elkért tőle értékeket. Elrejtette őket, mert Elizeusnak nem akarta bevallani tettét. Elizeus azonban mint próféta tudta ezt, s mivel Géhazi tagadott, az lett a büntetése, hogy megkapta Naamán betegségét, a leprát. - Ma két kérdésen gondolkozzunk, melyek a történetben hangoznak el.
Amikor Géhazi a kocsi után futott, Naamán ezt kérdezte tőle: Rendben van minden? Ha Géhazinak működött volna a lelki hallása, kihallotta volna ebből Isten kérdését, és megállhatott volna ezen a veszélyes úton. Külsőleg gyakran úgy tűnik, a mi életünkben is rendben van minden, de Isten a szívet vizsgálja mindig, s arra akar rádöbbenteni, ha ott nincs rendben valami. Hallgatunk-e rá, vagy megszelesedve futunk valamilyen szekér után, ahonnan zsákmányt akarunk szerezni?
Amikor Géhazi - elrejtvén a zsákmányt - megáll Elizeus előtt, ő ezt kérdezi: Honnan jössz? Még egy lehetőség a bűn bevallására. Ilyen türelmes és kegyelmes Isten! Megalázkodik vagy megkeményedik a bűnös? Vállalja a szégyent, és megmenekül, vagy ragaszkodik bűnéhez, és bűnhődik? Mert Isten nem azokat ítéli meg, akik vétkeztek, hanem azokat, akik megmaradnak a bűnben. A bűnbánónak kegyelmet ad, mert „abban telik kedve" (Mik 7,18).
Jobb, ha el sem indulunk ilyen utakra. De ha mégis, nem kell végigmenni, vissza lehet fordulni. Vállaljuk inkább a bűn megvallásával járó szégyent, mint a bűn takargatásával járó pusztulást!
Szeptember 18
A hit harca
Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen..., hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. (Gal 5,17)
Amikor valaki új szívet kap Istentől, elkezdődik életében egy sajátos harc: a test és a Lélek harca.
Testnek a Biblia azt a természetet nevezi, ami velünk születik. Az ilyen embernek is lehetnek jó tulajdonságai, de gyakorlatilag Isten nélkül él. El is veszítette azt a képességét, hogy értené Isten akaratát, de nem is figyel rá, éli a maga életét. Ebben az állapotában nem tudja imádni Isteni, nem tudja őt megismerni, nem tud vele egyetérteni. És a maga erejéből nem tud megváltozni sem. A vallás sem változtatja meg, legfeljebb az az utáni vágyat ébreszti fel benne.
Amikor valaki Jézus Krisztust megismeri mint Megváltóját, és elismeri élete Urának, kapja az ő Szentlelkét, és egyszerre érteni kezdi Isten igéjét, örömmel cselekszi Isten akaratát, Krisztusra jellemző tulajdonságul jelennek meg rajta, és legszívesebben mindig mindenben Istennek engedelmeskedne.
Ekkor kezdődik el az a harc, amelyről mai igénk szól. Mert megszületett ugyan az új élet a hívőben, de megmaradt a régi természete is. Már Isten akaratát törekszik cselekedni, de régi természete fékezi, akadályozza. Például szívesen segítene egy rászorulót, de önzése visszatartja ettől. Örömmel szánna időt reggel a bibliaolvasásra, imádkozásra, de lustasága vagy fáradtsága meghiúsíthatja szándékát.
Ezt a harcot a nem hívő ember nem ismeri. De ez „a hit szép harca" amelyben Jézus Krisztus segíti győzelemre az övéit.
Ha pedig mégis a „test" győz, vagyis vétkezik a hívő ember, újra Isten kegyelmét kéri. Az ő esetében azonban a vétkezés már nem menetrendszerűen történik, hanem baleset, amit rendbe lehet tenni, és utána helyreáll az engedelmes élet rendje.
Szeptember 17
Új teremtés
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem... (Zsolt 51,12)
Amikor Dávid király szívéből felszakadt ez a kiáltás, már világosan látta, mit tett. Ravaszul megölette egyik katonáját, akinek elcsábította a feleségét, s az a gyermek, aki ebből a viszonyból született, meghalt. Mindezzel pedig alkalmat adott Isten ellenségeinek Isten gyalázására. Rettenetes.
Világos lett számára, hogy itt nem valami tévedést vagy hibát követett el, hanem olyan sötétség áradt a szívéből, amiről addig nem tudott. Valahol mélyen, minden gondolat és tett forrásánál van a baj: a szíve nem tiszta. Nem leszoknia kell valamiről, nem mérsékelni valami rosszat, hanem a forrás szennyezett, azt kell kicserélni. De hiszi, hogy ki lehet cserélni, és nem mond le róla.
Éppen ezért Istenhez fordul. Nem ő akart önmagán segíteni, már tudja, hogy erre képtelen. Nem abban reménykedik, hogy a körülmények változásával majd ő is megváltozik. Egyenesen Istenhez megy, mert itt nem megjavítani kell valamit, hiszen az javíthatatlan, hanem újat kell teremteni. Teremteni pedig csak Isten tud.
Nyert ügye van annak, aki ide eljut, és el is fogadja azt az újat, amit Isten kínál. Ő ugyanis ezt ígéri: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek... Az én lelkemet adom belétek" (Ez 36,26-27).
Ki lehet cserélni az ember szívét, de ez nem reparálás, hanem teremtés. Isten nem foltozgat, hanem újat ad: szent Fiához hasonlóvá formálja az embert. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." (2Kor 5,17)
Aki pedig átélte már ezt, de azóta megfáradt, azt bátorítja a mondat folytatása: „és az erős lelket újítsd meg bennem!" (Zsolt 51,12)
Zsolt. 51.12 Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.
Szeptember 16.
Mi lesz a kárral?
Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. (Róma 8,33)
Valaki ezt kérdezte: óriási ajándék a bűnbocsánat, kimondhatatlanul nagy dolog, hogy el lehet rendezni Istennel és emberekkel a bűnöket, le lehet zárni a múltat, és békesség lesz az ember szívében. De mi lesz az okozott kárral? Például egy alkoholista megtér Jézushoz, megszabadul szenvedélyéből - de ott marad körülötte a tönkretett lakás, és szerettei, akiket évekig gyötört, s ez emlékezteti sötét múltjára.
Tudjuk, hogy a sátán egyik tevékenysége az, hogy éjjel és nappal vádolja Isten előtt a hívőket (Jel 12,10). Sőt a saját szívünk is vádol minket gyakran (1Jn 3,20). Ilyenkor fontos fegyver a hálaadás. Tudom, hogv ilyen voltam, de bizonyos vagyok abban, hogy Isten megbocsátott, s nem vádlott vagyok, hanem kegyelmet nyert bűnös.
Amit az ember tehet, hogy többé nem követi el azokat a bűnöket. Ez is nagyon sokat jelent, például az említett családtagoknak. Nem tudja helyrehozni az elkövetett gonoszságokat, de mégis boldogok, mert egészen megváltozott, aki azokat régen okozta.
Amit pedig jóvá lehet tenni, azt el kell végezni. Zákeus mihelyt rádöbbent Jézus jelenlétében zsarolására, visszavitte a pénzt azoknak, akiktől jogtalanul elvette. Sok mindent helyre lehet még így hozni.
Amit pedig nem lehet, ami megmarad mementónak, az alázatban tartja a megtért bűnöst: ilyen voltam Isten nélkül, de többé soha nem akarom elhagyni őt. De ez sem önmarcangoló önváddal tölti el, hanem hálával, hogy ezután másként élhet.
Végül tudnunk kell, hogy Isten még az „okozott kárt" is fel tudja használni mások javára. Például József testvéreit is úgy mentette meg, hogy ők Józsefet Egyiptomba juttatták. Ez nem csökkenti a bűnös felelősségét, de mutatja Isten hatalmát és bölcsességét.
Szeptember 15
Nem akart bemenni
Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte. (Lk 15,28)
A tékozló fiú bátyja azokat a derék, jó, vallásos embereket képviseli, akik nem lázadnak nyíltan, nem züllenek el, de a szívük ugyanolyan távol van az Atyától, mint a lázadó fiáké. Mert más dolog Isten közelében élni, vagy vele közösségben élni.
Az idősebb testvért az jellemezte, hogy nagyon meg volt elégedve magával. Öntelt, büszke ember, aki különbnek tartja magát másoknál, és kíméletlenül ítélkezik mások felett. És ebben az esetben igaza is van. Csakhogy Isten előtt nem áll meg az ő vélt igaz volta. Mert aki a maga igazában bízva áll oda Isten elé, azt a saját igazsága alapján ítéli meg, és nem a Krisztusba vetett hit alapján. És ez semmi jót nem jelent.
Noha nagyon önelégült, mégsem boldog. Tele van keserűséggel, elégedetlenséggel. Apját vádolja: nem adtál nekem... Nincs-e ott a mi szívünkben is: nem adtál nekem társat (vagy ilyet adtál), egészséget, anyagi bőséget, szakmai sikereket... S hiába mondja az apa: velem vagy, és mindenem a tied - neki ez kevés.
Akiben ennyi keserűség van, abban hamar fellobban a harag lángja. A harag pedig mindig szembeállít másokkal, félelmet és gyűlöletet termel, nagyon rossz tanácsadó. Kain testvérgyilkossága is haraggal kezdődött.
Mivel haragszik, nem akar bemenni az örömlakomára. Az apja kérleli, neki is van ott helye, de ő nem akarja. Megkeményedik a maga igazában, és kizárja magát a közös örömből. Éppen azt a két szót nem ismeri, amivel az öccse hazatért: Atyám - vétkeztem. Ez a különbség a két fiú között. Az elfogadott kegyelem az új élet, a visszautasított kegyelem az ítélet. Isten őrizzen meg bennünket ettől!
Szeptember 14.
Ki ül a trónon?
Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. (Máté 7:21,)
Láttam egyszer egy három körből álló ábrát. Az első kör közepén egy trónszék volt, azon ült valaki, s a körön kívül egy kereszt, ami Istent jelképezte. Az Isten nélkül élő ember képe ez. Isten kívül van az érdeklődési körén, az életén, nem tagadja, de mintha nem létezne, számára nincs. Isten nélkül kel és fekszik, Isten nélkül hoz döntéseket, ő maga ül az élete trónján, ő uralkodik, Isten nélkül él és hal meg, és nem tudja, hogy így tölti majd az örökkévalóságot is.
A második körben ugyanezen a széken ugyanez az ember ül, csak a kereszt már a körön belül van. Ez az ember már tud arról, hogy van Isten, érdeklődik iránta, talán tiszteli is őt - de csak úgy távolról. Az élete trónján még mindig ő feszít, és gyakorlatilag ugyanúgy Isten nélkül dönt, mint az előbbi. Legfeljebb megpróbálja bevonni Istent az eseményekbe, kéri a segítségét ahhoz, hogy saját elgondolásait megvalósíthassa. Még az imádságot is erre akarja használni: megmondja Istennek, hogy mit tegyen. Aztán ha nincs rá szüksége, nélküle is megvan.
A harmadik körben a kereszt van a trónon, s az ember ott térdel az ÚR előtt. Átadta az uralmat Istennek, ő pedig magát megalázva áll Ura rendelkezésére. Kérdése ez: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Teljes bizalommal ráhagyatkozik Isten döntésére, tőle kér útmutatást, minden tőle kapott képességével őt akarja szolgálni. Senki sem kényszerítette erre, magától döntött így, tudja, hogy ez a legjobb neki.
Jézus Krisztus azért jött utánunk, hogy ne pusztuljunk el Isten nélkül És ne hitegessük magunkat azzal se, hogy ha nem tagadjuk a jó Istent, sok mindent tudunk róla, ez elég az üdvösséghez! Arra akar elsegíteni, hogy legyen vele igazi, élő közösségünk, és tudjuk őt szolgálni már itt, és örökkön-örökké.
Szeptember 13.
Indulás és növekedés
...megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által. (1Kor 6,11)
Amikor egy hitetlen ember hívővé lesz, Isten Krisztus igazságát tulajdonítja neki, olyan igaznak látja őt, mint Krisztust, „...megigazultunk hit által..." (Róm 5,1) Az ilyen embert mintegy Krisztuson keresztül, Krisztusban látja Isten. Ez a megigazíttatás.
Ezt a sorsdöntő változást azonban követnie kell egy folyamatos fejlődésnek, amelynek során ténylegesen is Krisztushoz kezd hasonlítani az ő tanítványa, kiformálódik benne a Krisztus (Gal 4,19). Ez a megszentelődés.
A megigazíttatás: én Krisztusban. A megszentelődés: Krisztus bennem. A megigazulás egy pillanat alatt megy végbe: Isten gyermekévé fogad. A megszentelődés folyamat, halálunkig tart. A megigazulás mindenkire nézve egyenlő, nem lehet valaki jobban Isten gyermeke, mint a másik. A megszentelődésben vannak fokozatok. Valaki ezt mondta: én ugyanolyan igaz vagyok, mint Pál apostol, csak még nem vagyok olyan szent. A megigazulás során Isten kiemel a bűn gödréből, és ráállít az élet útjára. A megszentelődés során haladunk előre ezen az úton. A megigazítás megváltoztatja az Isten előtti helyzetünket, Isten ellenségéből Isten gyermekévé leszünk. A megszentelődésben Isten megváltoztatja a képességeinket, képesek leszünk neki engedelmeskedni. Egyre több készséget ad Isten arra, hogy az ő akaratát cselekedve az ő dicsőségére és mások üdvösségére tudjunk élni.
Mindkét csoda Isten munkája, de a megszentelődés a mi feladatunk is. Minél inkább él a hívő az Istennek való engedelmeskedés lehetőségével, annál jobban erősödik benne az új természet, a belső ember, a hit által bennünk élő Krisztus (Ef 3,17). Így lesz valaki a bűn szolgájából Isten gyermeke, Jézus Krisztus tanítványa, az új teremtés zsengéje.
Szeptember 12
Az igazi szabadság
Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (Róm 8,14)
A szolga külső parancsra engedelmeskedik urának. A gyermek belső indításra engedelmeskedik apjának. Ugyanaz a lélek, ugyanaz a lelkület van bennük, egyet akarnak. A hívő számára Isten törvénye nem külső kényszer már, hanem belső késztetés. Önként, meggyőződéssel teszi azt. Nem lázad ellene, nem engedményeket kér belőle, nem kibúvókat keres, hanem mivel teljes szívéből szereti az Urat, teljes szívvel törekszik az engedelmességre is.
Erre a szabadságra segíti el Isten azokat, akik hisznek benne. Amikor a tékozló fiú elment otthonról, szolgalélekkel távozott. Keserű kötelességnek találta a munkát, nyűgnek az apai ház rendjét. Amikor hazatér, ugyanazokat a parancsokat kell teljesítenie, csak most már szereti azt, aki parancsol, s tudja, hogy neki is az a jó, ha engedelmeskedik. Itt van a helyén, itt lehet azzá, akivé lennie kell: szabad gyermekké, gazdag örökössé.
Mert a szabadság nem az, bogy azt teszek, amit akarok, hiszen ilyen lehetőség nincs. Hanem az az igazi szabadság, hogy azzá válhatok, akinek Isten teremtett. Ez pedig csak az Atyával való közösségben lehetséges, amikor Isten az ő Szentlelkét adja az embernek, aki így képes is engedelmeskedni neki. A külső törvény bensővé válik, a hívő egyet akar Istennel.
Ágoston írta: az Istentől teremtett ember képes volt Istennek engedelmeskedni, és azt megtagadni is, tehát nem vétkezni, és vétkezni is. A tőle elszakadt ember nem tud nem vétkezni (mindig csak vétkezni képes). Az újjászületett hívő újra tud vétkezni, és nem vétkezni is. A mennyországban pedig már nem tud vétkezni többé.
Jézus Krisztus a vétkezés kényszere alól szabadít fel arra az állapotra, hogy tudjunk újra nem vétkezni is, vagyis örömmel engedelmeskedni Istennek, aki jobban tudja, mi jó nekünk, mint mi magunk.
Én már szabad vagyok erre?
Szeptember 11
Új élet otthon
Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok..., hanem a fiúság Lelkét... örökösei Istennek... (Rom 8,15-17)
Arról nem szól Jézus példázata, hogy hogyan teltek a hazatért fiú hétköznapjai otthon, vagyis hogy milyen az újjászületett hívő élete. Az azonban kiderül, hogy az a fiú béresnek akart hazamenni, tehát arra vágyott, hogy újra az apját szolgálhassa. Addig azt hitte, a maga ura volt, de kiderült, hogy kényszerhelyzetbe került, sötét erők rabszolgája lett. Most nem ő akar már uralkodni önmagán, hanem átadja az uralmat apjának. A megtérés: uralomátadás.
Más kérdés, hogy az apja nem szolgaként fogadja vissza, hanem fiaként. Mi a különbség? Abban semmi, hogy a fiaknak is dolgozniuk kellett, és nekik is az apa, a gazda parancsolt. Csakhogy az egykori tékozló most már önként vállalta ezt a szolgaságot, örül ennek a lehetőségnek, s mint fiú, egészen más helyzetben volt.
A szolga bérért dolgozik, a fiú az apja iránti hálából és szeretetből. A szolga idegen, a fiú a sajátjában van. A szolga parancsot teljesít, a fiú érti is, mit miért kell végeznie. A szolga munkaviszonya bármikor megszűnhet, a fiú biztonságban van, tudja, hogy „el nem szakaszt tőle már sem élet, sem a halál".
Isten közel engedi magához gyermekeit, saját Lelkét adja nekik, megbeszéli velük terveit, kijelenti magát nekik. Ezért vágyik Isten gyermeke megismerni a mennyei Atya gondolatait, ezért olvassa a Bibliát, így hallgatja az igehirdetést, ezért öröm neki az imádkozás, ezért kéri: taníts akaratod teljesítésére (Zsolt 143,10). S a gyermek örökös is!
Isten gyermeke is vétkezhet szerető Atyja ellen, de nem ez a jellemző, és ő már észlel minden bűnt az életében, tudja, hogy „Jézusa kezében kész a kegyelem, / Egyenest oda fog folyamodni" (Arany János).
Szeptember 10
A fogadtatás
Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. (Lk 15,21)
Izgalmas kérdés volt, hogy visszafogadja-e az apa ezt a fiút. Azok után, ahogyan elment, s ahogyan eltékozolta örökségét, mire számíthat?
„Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt." Ez a megbocsátás jele volt. A bocsánat előbb készen volt a számára, mint ahogyan bocsánatot tudott kérni. Ilyen az Isten szeretete.
Akkor most már nem is kell elmondani a bűnvallást, amelyet kigondolt? De igen. El is mondja: vétkeztem, nem érdemlek semmit, de ha lehet, szeretnék újra itthon szolgálni. Miért kell ezt elmondani? Mert a bűnvallás teszi szabaddá a kezünket, amellyel elfogadjuk, megragadjuk a bocsánatot. A bűntudat, a lelkifurdalás még nem bűnvallás. Azt nem követi felszabadulás és békesség. Ha világosságra hozzuk a bűnt, és elválunk tőle, akkor lesz miénk a feloldozás.
Ez nagyon fontos mozzanat a hívő életre vezető úton: amit Isten már bűnnek ítélt, azt néven nevezni, kimondani és elhagyni. A tékozló fiú éppen ebben példa: otthagyta a disznóságait, és újra alárendelte magát az apja akaratának (otthon akart dolgozni). Ez a megtérés: tudom, hogy miből, és tudom, hogy kihez térek meg.
Ekkor szólal meg az apja, ekkor áll helyre a megszakadt közösség vele, ekkor hangzik el: ez az én fiam, aki meghalt és feltámadott. Itt kezdődik az új élet.
Ezt is vegye komolyan minden hazatérő tékozló ember: ha megvallottuk, Isten megbocsátotta, és nem hivatkozik rá többé. Nem azért, mert elnéző, hanem azért, mert bűneink büntetését Jézus elszenvedte a kereszten. S a bűnvallás során mi erre való tekintettel kapunk bocsánatot. Ez tehát mindenestől Isten ajándéka. Mi csak felismerjük, hogy rászorulunk, és hittel komolyan vesszük.
Megtörtént már ez az életemben?
Szeptember 09
Visszament
És útra kelve el is ment az apjához. (Lukács 15,20)
Festmény:
The Parable Of The Prodigal Son. Received Home By His Father
Luca Giordano
Date: 1685
Meddig tart a lejtő? Addig, amíg valaki rádöbben arra, hogy ha továbbcsúszik lefelé, elpusztul. A tékozló fiú a disznói között korgó gyomorral ezt ismerte fel: ha itt maradok, éhen halok.
„Ekkor magába szállt" - ezt így is lehet fordítani: magához tért. Egy szédült állapotból végre ráébredt a valóságra. Eszébe jut az otthon, az apja, s arra gondol: mi lenne, ha hazamenne. Már keresi is a szavakat, amelyeket az apjának mondana.
Nagy eredmény, ha valaki eljut idáig. Ha végre gondolkozik, a valóság talaján áll, és józanul felméri helyzetét. A Biblia ezt felébredésnek nevezi. De ha itt elakad, még elpusztul. Ezeket a gondolatokat tettnek kell követnie, a fiúnak valóban haza kell mennie.
Ez a lépés, amire mai igénk utal, elmarad sok jó szándékú, Istent kereső ember életében. Márpedig ha a lelki felébredést nem követi valóságos megtérés, visszatérés az Atyához, akkor a vágyak elhalnak, minden szép gondolat emlékké válik, s az illető csak a pokolban ébred rá arra, hogy Istentől most már véglegesen elszakadt, és ezen akkor már nem lehet segíteni.
Ez a fiú felismerte, hogy ha ott marad, meghal. S eldöntötte: nem akar meghalni. Élni viszont csak otthon lehet. Akkor felkel és hazamegy, mégpedig most mindjárt. Nem találgatja, hogy ki mit szól hozzá, nem tartja vissza az sem, hogy mi lesz a disznókkal, indul az apjához.
A bűnnel csak ilyen radikálisan lehet szakítani. Jézust nem lehet félig követni, mint ahogyan a Balatonból sem lehet egy fuldoklót félig kimenteni. És elméletben nem lehet senki keresztény. A megtérés: elfordulás a bűneinktől, és odafordulás Istenhez. Tettekben kivitelezve.
Szeptember 08
Tönkrement
Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. (Lukács 15,16)
Ide jutott a tékozló fiú azon a „távoli vidéken". Nem ezt akarta, de ez lett belőle. Csak ezt a kísértő nem mondja meg előre, Isten pedig sok embernek hiába mondja, nem veszik komolyan. A példázat erre is figyelmeztet: nem lehet következmények nélkül vétkezni.
Ott tartott tehát, hogy elköltötte mindenét. A józan eszét sem tudja használni, csúszik le a lejtőn, sodródik az árral.
Ez után „nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett". Otthon ilyen nem volt, az atyától távol azonban ki van szolgálatva mindenki nála nagyobb erőknek.
Bekönyörögte hát magát a vidék egyik polgárához. Ez az Istentől elszakadt ember tragikomédiája: szabad akar lenni mindentől, s a végen bekönyörgi magát, hogy szolga lehessen éhbérért. Ráadásul disznókat kell legeltetnie. Ez egy zsidó fiú számára a legnagyobb szégyen. Volt egy mondás: átkozott mindenki, aki disznót etet. Azt azonban megtiltották, hogy ő is egyék a disznók eledeléből.
Ez a tékozló fiú útjának mélypontja. Beérné már moslékkal is, de abból sem ehet. Mindezt súlyosbítja a totális magánya. Csak a disznói röfögnek körülötte, mint bűneinek eleven jelképei.
Valaki, aki szintén szabadságra vágyott, és minden kötöttséggel szakított, keserűen ezt mondta: szabad lettem, mint a madár, melyet elkap a forgószél.
A mennyei Atya azonban még ezeket a nyomorúságokat is - amelyiket mi okoztunk magunknak - felhasználja arra, hogy megmentsen a pusztulástól. Eközben jut eszébe ennek a fiúnak az otthon és az apja. Ez az atya szeretete vonzani kezdi hazafelé. De vajon visszafogadjak e majd?
Szeptember 07
Elment
Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! (Lukács 15:12,)
A példázatbeli kisebb fiú odaállt az apja elé, elkérte az örökség őt illető részét, és elment otthonról. Szabad akart lenni, s úgy gondolta, ez azt jelenti, hogy azt tehet majd, amit akar. Később látta csak, hogy az atyától függetlenül egy sötét erő rabságába került, és azt kellett tennie, amit az diktált neki.
Távozása során három elgondolkoztató megállapítást olvasunk: „Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét!" Mintha az apja már nem élne, az ő számára meghalt, nem számít. Nem kér, hanem követel. Úgy érzi, az neki jár. Így érezzük mi is sokszor. S még várni sem tudunk, azonnal kell minden, amire vágyunk.
Néhány nap múlva összeszedett mindent, és messze vidékre költözött. Egy keveset még várt, tehát gondolkodott. Nem az apja küldte el, ő döntött így. Nem Isten szakított velünk, mi hagytuk ott őt.
Sokak élete is abból áll, hogy összeszednek mindent, amit csak lehet. Közben ők maguk szétszóródnak, kapcsolataik fellazulnak. A sátán célja az, hogy szedjünk össze mindent, csak magunkat ne szedjük össze, el ne kezdjünk gondolkozni azon, hogy hova vezet ez. A fiú úti célja is bizonytalan, csak az a fontos, hogy minél messzebbre költözzön.
„...ott aztán eltékozolta vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott." Nem termelt, csak fogyasztott. Azt élte fel, amiért más dolgozott meg. De az apjától távol gazdálkodni sem tudott az apjától kapott értékekkel. Mint ahogyan mi sem tudunk a teremtett világ kincseivel. S még gondolkozni is elfelejtett: miért kellett mindent eltékozolnia? Nem lehetett volna egy idő után megállni?
Ez az a nagy szabadság, amit sok ember Isten nélkül elérni remél. Lejtő ez, amin csak külső erő állíthatja meg a zuhanót, ellenkező esetben elpusztul az alján.
Szeptember 06
Mindkét fiú
Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. (Lukács 15,30)
Milyen fiúk voltak ezek? Az egyik rossz, a másik jó. Ó, de felszínes gyakran a mi ítéletünk, és mennyire csak a látszat alapján mondunk véleményt! Jézus éppen azt szemlélteti itt, hogy a példás viselkedés olykor milyen gonosz szívet rejt. Elég egy váratlan lökés, amitől kiborul az ember szíve, és szörnyű dolgok gurulnak szét belőle.
Ennek az idősebb fiúnak az jelentette ezt a lökést, hogy állt a vidám családi ünnep, amikor hazajött a munkából. Erre a bezzeg-gyerekről azonnal kiderül, hogy ugyanolyan távol áll az apjától, mint a másik, ugyanúgy lázad ellene, szemben áll vele, ellensége. Az apjukhoz való viszonyukat és a szív minőségét tekintve nincs különbség a két fiú között.
Jézus tanítása: emberi megítélés szerint vannak jobb és gonoszabb emberek. De isteni megítélés szerint mindnyájan egyformán lázadunk Isten ellen, mert mindnyájan tőle elszakadt bűnösök vagyunk. A Biblia szerint a bűn nem erkölcsi fogalom, nem cselekedetek sokasága, hanem lelkiállapot. Az, amibe beleszületünk mindnyájan. Ezért születik bűnben a csecsemő is. Ebben az állapotban pedig minden ember csak bűnöket tud termelni.
Isten úgy segít rajtunk, hogy ezt a bűngyárat cseréli ki: új szívet ad a benne hívőknek. S aki őbenne hisz, nem lázad többé ellene, tehát képes szerinte való jót is tenni. Egyébként pedig a jó emberek is elkárhoznak, mert nem az erkölcsi teljesítményeink, hanem az Istenhez való visszatérés alapján lehet üdvözülni. Akár két centiméterre van valakinek az orra a víz szintje alatt, akár egy méterre, ha ott marad, megfullad. De bármilyen mélyre is süllyedt valaki, Isten kegyelme ki tudja emelni. Aki nincs olyan mélyen, annak is erre a kegyelemre van szüksége.
Hisszük-e ezt, és így keressük-e az Atyához való visszatérést?
Szeptember 05
Előlegezett bocsánat
Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá... (Lk 15,22)
A harmadik, amivel Jézus folytatja a mennyei Atya arcképének megrajzolását, az, ahogyan a példázatbeli apa mozgósítja a házat. Egészen eddig hallgatott, most azonban mindent megtesz, hogy visszatért fiát megvédje a szégyentől. A hosszú fehér ruha tiszteletet parancsolt, a gyűrű és a saru a fiúság jele volt, s a jogi formula rehabilitálta a tékozlót: ez az én fiam. Nem csavargó, nem gazember, még csak nem is béres, hanem a fiam. így nézzetek rá, így beszéljetek vele és róla! Ennek a gyereknek nincs múltja, tiszta lappal indul, csak jövője van.
Isten irántunk való szeretetében mérhetetlenül sok gyengédség van, s ugyanakkor az ő visszafogadó kegyelme radikális, megfellebbezhetetlen. Jó lenne, ha mi is ezt a radikális bocsánatot kérnénk el tőle nagy alázattal, és így tudnánk megbocsátani egymásnak is.
Elkezdődik az örömlakoma, és akkor ér haza az idősebb testvér. Őt felháborítja ez az egész, amit az apja művel. Ő, a jó fiú, csak öccse viselt dolgait látja, és elképzelhetetlennek tartja, hogy ezt meg lehet bocsátani, és azok után újat lehet kezdenie otthon. Durván rátámad az apjára.
Az apa azonban őt is ugyanazzal a szeretettel veszi körül, mint másik fiát. Annak elébe futott, ennek utánamegy, és hívja a közös örömbe. „Örülnöd kellene, hogy a testvéred megjött." Ő azonban nem tud örülni.
Isten szereti a bűnbánattal megtérőt is, és az önelégülten duzzogót is. Egyiket a messzeségből vonzotta szeretete, másikat a közelből hívja magához, mert mindkettőnek őrá van szüksége.
Ismerjük mi már ezt az Istent? A valódi, az élő Istent, akit Jézus Krisztus jelentett ki nekünk és élt elénk. „Aki engem lát, látja az Atyát." (Jn 14,9)
Szeptember 04
Az Atya
Egy embernek volt két fia. (Lk 15,1.1)
Így kezdődik Jézus legismertebb példázata, amiről Dickens azt mondta, hogy kellene egy templom, ahol reggeltől estig ezt olvassák fel újra meg újra. Ma csak a benne szereplő apára figyeljünk, aki a mi mennyei Atyánkat, Istent példázza! Négy meglepő dolgot cselekszik, ami mind jellemző Istenre.
Amikor a kisebbik fia elég szemtelenül eléje áll, elkéri az örökségét, és bejelenti, hogy elmegy otthonról - elengedi. Isten nem kötöz magához, azt akarja, hogy önként vállalt szeretetkapcsolatban éljünk vele. Aki már tudja, hogy ki és milyen az ő Istene, és úgy ragaszkodik hozzá, hogy el sem lehetne kergetni otthonról, azt engedi ő egészen közel magához, annak jelent mindennél többet a vele való közösség. Aki nélküle akar élni teheti. Nem zárja be előtte az ajtót.
De nem zárja be mögötte sem! Visszavárja az elbitangoltat. Ez az apa is várta a fiát, s amikor sok idő múltán meglátta, hogy közeledik, „elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta". Pedig még nem is kért bocsánatot a gyerek. És tulajdonképpen azért indult haza, mert éhes volt, s rájött, hogy ha ott marad, éhen hal. Így is megbocsátott neki?
El kell majd hangoznia a fiú bűnvallásának is. De Isten megbocsátó kegyelme nem a mi bűnbánatunk következménye. A bocsánat már készen van, ő már akkor megbocsátotta minden vétkünket, amikor Jézus meghalt a kereszten helyettünk. „Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen" - ezt mondja az Úr (Jer 31,3). Ha csupán a nyomorúságunk hoz Istenhez, jöjjünk akkor is bátran, ő megelőlegezett szeretettel és kegyelemmel fogad. Csak ne feledjük: magunk miatt kerültünk abba a nyomorúságba.
Szeptember 03
Kiskorú és érett keresztények
...arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire... (Zsid 5,12)
A lelki kiskorúság jele az is, hogy nem tanulékony, olykor nem is tanítható valaki. Már neki kellene tanítania másokat, és még mindig újra ugyanazt kell magyarázni neki. Neki kellene utat mutatnia másoknak, de még mindig járatlan maga is az igazság igéjében.
Milyen a mi szellemi étvágyunk? Mennyire törekszünk a passzív ismereteket aktív, saját, továbbadható ismeretté alakítani? Van-e bennünk elég alázat ahhoz, hogy növekedjünk a mi Urunk, Jézus Krisztus megismerésében (2Pt 3,18)?
A kiskorú tejjel él, a nagykorúaknak pedig kemény eledel való - olvassuk mai igénk folytatásában. A tej az egyszerű evangélium: Isten szeret téged, neked is kész a bocsánat, gyere haza, mennyei Atyád vár. A kemény eledel: menjetek és hirdessétek ezt, éljetek is eszerint, vállaljátok Krisztusért a szenvedést is, „álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!" (1Kor 16,13). Az érett korúak is isznak tejet, de nem csak azt, mert azon nem tudnának dolgozni.
Fontos különbség még: a nagykorú keresztény „érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére". A kisgyerek nem tudja, mi az ékszer, és mi a bizsu, mi értékes, és mi csak mutatós. Mi eredeti, és mi hamisítvány. Ezért kérte Salamon király az Urat: Adj szolgádnak bölcs szívet, hogy tudjon különbséget tenni jó és rossz között (1Kir 3,9). Mert ezt nem mi akarjuk megállapítani, ezt Isten határozza meg, csak az érett hívő felismeri és elfogadja Isten minősítését.
A lelki érettség nem az életkortól függ, nem is mindig a hitben eltöltött időtől. De az engedelmességre való készség, a megszentelt életben való járás, az Úr Jézussal való állandó közösség segíti.
Szeptember 02
Helyén mondott ige
Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert? Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá. (Péld 29,20)
Van, aki tudja, mit beszél, s van, aki csak beszél, amit tud. Akiknek eltompult a hallásuk, azok általában könnyen beszélnek, fecsegnek, akkor is, ha nincs mondanivalójuk. Ez a kiskorúság jele. Ők gyakran meg sem várják, hogy befejezze a másik, nekik mindegy, mi a kérdése, kész válaszaik vannak. Így aztán nem a valódi kérdésre felelnek, csak beszélnek, amit tudnak. És beszélnek, kibeszélnek mindent.
Az érett korú keresztény előbb igyekszik megérteni a problémát, világosan látni a kérdést, és utána válaszol arra. Ha pedig nem tudja a választ, azt is bevallja, vagy kérdez. Legfőképpen pedig az jellemzi, hogy Istent kéri, adjon szót a szájába, hogy igaz, helyes beszéd hangozzék el, így lesz a szava „aranyalma ezüsttányéron", helyén mondott ige (Péld 25,11).
Pál apostol az ilyen beszéd ismérveit így sorolja fel: „jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják." (Ef 4,29) Hasznos, szükséges, építő.
Akinek nincs füle a hallásra, az könnyen, sokat, feleslegesen és ártó módon is beszél. Aki tud figyelni másokra, az akkor szól, ha van mondanivalója, tud hallgatni, ha az a hasznos, és semmiképpen nem fecsegi ki mások bizalmas közléseit, „...a más titkát ne fedd föl..." (Péld 25,9) Semmiképpen nem mond olyat, ami bárkinek árthatna.
A kiskorú kifárasztja a másik embert a beszéddel. Az érett korú tudja erősíteni a megfáradtat a beszéddel (Ézs 50,4).
Szeptember 01
Van füle a hallásra
...legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra...(Jak 1,19)
Ezekben a napokban sok diák eggyel magasabb osztályban vagy évfolyamon folytatja a tanulását. Jó látni ebben a növekedést, előrehaladást.
A Biblia azt tanítja, hogy a hívő ember lelki életében is folyamatos fejlődésnek, gyarapodásnak kell lennie. A keresztény élet, a Krisztus-követés dinamikus életforma, Jézus nem azt mondta, hogy elmélkedjünk az ő gondolatain, vagy hogy nézzünk őutána, hanem ezt: Aki utánam akar jönni, kövessen!
Akinek a lelki életében nincs egészséges növekedés, aki az idő múlásával is kiskorú marad, az beteg, meg kell gyógyulnia. Mi a különbség kiskorú és érett korú keresztények között? Ezt vizsgáljuk meg most néhány alkalommal. A Zsid 5,11-14 több különbséget is felsorol.
A kiskorú keresztényeknek „eltompult a hallásuk", restek lettek a hallásra. Aki önmagával van tele, az nem nagyon érdeklődik mások sorsa iránt. Aki mindig csak saját bajaival foglalkozik, annak nincs figyelme más emberek nehézségeire. Lehet az ok fizikai fáradtság is, de gyakrabban lelki közöny. Vagy egyszerűen éretlenség: képtelen igazán figyelni másokra, érdeklődéssel kérdezni, végighallgatni embereket.
A nagykorú keresztény Istenre is éberen figyel (Hab 2,1!), és másokat is szeretettel, türelmesen, megértően tud hallgatni. Ahogyan Jézus Krisztus így tette ezt mindenkivel. Ő még segített is, hogy a nehezen kimondható is elhangozzék, és jó kérdésekkel bátorította azokat, akik hozzá fordultak.
Kérjünk Istentől ilyen nyitott szívet és fület, hogy érdemes legyen szeretteinknek is megnyílniuk előttünk, és hallgatásunkban is megérezzék az őszinte szeretetet és elfogadást!
Zsid. 5.11 A kiről nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek lettetek a hallásra. 12 Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, a kiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre. 13 Mert mindaz, a ki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú: 14 Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint a kiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.
A U G U S Z T U S
Augusztus 31
Véget ért a nyár
Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg! (Jeremiás 8:20,)
Az a nyár, amiről itt Jeremiás ír, a Kr. e. 587. év nyara volt. Ezt követően Nebukadneccar babiloni király hadai a földdel tették egyenlővé Júda városait, köztük Jeruzsálemet és a templomot is.
Az előző fejezetben Isten részletesen elmondja, hogy miért. „Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök", pogány környezetetek hatására az ég királynőjének és egyéb bálványoknak áldoztok, asztrologiát és más sötét babonaságot gyakoroltok, mindezt leöntitek vallásos mázzal, és úgy vélitek, minden rendben van. Változni senki sem akar, „már pirulni sem tudnak".
Pedig az egyetlen menekvés az őszinte bűnbánat lenne, s akkor Islen nem hajtaná végre a kilátásba helyezett ítéletet. Az a nyár még a kegyelmi idő meghosszabbítása volt. De hiába, az emberek nem arra használták, amire Isten adta. így bekövetkezett az ítélet.
Komolyan vesszük-e, hogy minden bűnnek következménye van? Hisszük-e igazán, hogy minden megbánt és abbahagyott bűnre Isten bocsánatot ad? És arra használjuk-e a kegyelemből kapott időt, hogy megragadjuk az elkészített kegyelmet? Arra használjuk-e az alkalmakat, amire Isten adta?
Így a nyár végén, tanév elején mindig feltűnik: milyen gyorsan megnőnek a gyerekek. Amit nem adtunk meg nekik kiskorukban, talán soha nem lehet pótolni. S milyen hamar elmennek az öregjeink - s mi itt maradunk sok lelkiismeret-furdalással a mulasztásaink miatt. És váratlanul távoznak sokan a derékhadból is.
Egyszer pedig elmúlik nemcsak egy nyár, hanem az életünk is. Mit kell majd mondani: sajnos nem szabadult meg, vagy ezt: idejében megragadta Isten szabadító kegyelmét, s most hazament hozzá a mennyei dicsőségbe?
Augusztus 30,
A szabadulás képeskönyve
Megmentett engem erős ellenségemtől... az Úr az én támaszom.(Zsolt 18,18-19)
A 18. zsoltár olyan, mint egy képeskönyv. Dávid erőteljes képekkel írja le, mit élt át Isten szabadítása előtt és után. A szabadítás előtt:
„Körülvettek a halál kötelei... A sír kötelei fonódtak rám..." Akit körbetekerve kikötöttek egy fához, az nem tudott magán segíteni, ott pusztult el a tűző napon. Így kötöz meg minket sokféle téveszme, vágy, szokás, félelem, szenvedély. Igaz az ének: „Ha nem jön segítség, elpusztulok."
Egyet tehet az ember: „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez." De vajon hallja-e? S majd éppen egy ilyen megkötözött emberrel fog foglalkozni? „Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott." Ezzel a reménységgel kiáltsunk hozzá mindig!
Akkor nagy dolgok történnek: megrendül a föld, megzendül az ég, megjelenik Isten, a kötelékek lehullanak, s az ember átéli: Szabad vagyok, szabad!
S mi következik utána?
„...fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben." Világosság támad, ami leleplez, eligazít, utat mutat, „felragyog néked a Krisztus".
Biztonságérzet támad az ember szívében. Az Úr „pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek". A pajzs megvéd a támadásoktól - ha szorosan ott maradunk mögötte. A halálát is túléli az, aki az Úrhoz ragaszkodik.
„Biztossá teszed lépteimet, és nem inognak bokáim." Nemcsak kiemel a pusztulásból, nemcsak ráállít az élet útjára, hanem végig is kísér azon, erősít, bátorít, hűsége végtelen.
Melyik kép illik rám? Melyik tapasztalat ismerős már nekem?
Augusztus 29.
Tehetetlen ember és szabadító Isten
Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.(Zsolt 18,17)
Abban a faluban, ahol a szolgálatomat kezdtem, sok gólyafészek volt. Az egyikből egyszer kiesett egy fióka. Még nem tudott repülni, tehetetlenül vergődött a földön. Tehetetlenül köröztek fölötte az öregek, és tehetetlenül néztük mi is. Azt mondták a hozzáértők, hogy ha vissza is tudnánk tenni a fészekbe (de azt nem lehetett megközelíteni), akkor is kilöknék, mert megéreznék rajta az emberszagot, és azt nem bírják ezek a madarak. Akkor mi lesz vele? Elpusztul. Legfeljebb ezt lehet neki megkönnyíteni.
Beleborzongtam ebbe. Pedig ez történt velünk is. Mi is kiestünk onnan, ahol igazán emberré válhattunk volna. Bölcs urává a teremtett világnak, boldog gyermekévé a teremtő Istennek, és szerető testvéreivé egymásnak. Ezt hiúsítottuk meg, amikor kimondtuk: nem kell az Atya, majd mi egyedül. Azóta folyamatosan tönkretesszük a világot, önmagunkat, és egyre gyilkosabb eszközökkel fenyegetjük egymást. S mindezt nem tudjuk abbahagyni. Tehetetlenül vergődünk, és nincs, aki segítsen rajtunk.
A Biblia örömhíre az, hogy mégis van. Isten képes a fészekből kiesett embergyermeket oda visszaemelni. „Lenyúlt a magasból, és fölvett..." Jézus Krisztus az Isten utánunk nyúló keze, akiben olyan mélyre szállt le, ahova estünk, egészen a Golgotáig, két rablógyilkos közé, sőt a halál, a pokol mélyére. Onnan emeli ki azokat, akik nyújtják a kezüket. „...hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen..." Ennyit tehetünk mi.
A „nagy vizek" az őskáoszt, a gonosz hatalmát, a biztos pusztulást jelentik. Amikor teljesen tehetetlenekké válunk, amikor összecsapnak fejünk felett a hullámok, Istenhez akkor is kiálthatunk, s neki lehetséges az is, ami az embereknél lehetetlen. Legyen áldott érte!
Augusztus 28.
Istent kereső ember és embert kereső Isten
...az írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.(ApCsel 8,35)
Nem sokkal Jézus mennybemenetele után az etióp kincstárnok elindult Jeruzsálembe „Istent imádni". Minden bizonnyal csak a pogányok udvaráig mehetett, mert pogány is volt, és eunuch is. Ott vásárolt egy könyvtekercset, Ézsaiás próféta könyvét - valószínűleg görög nyelven. Hazafelé olvasta, de nem értette. Isten azonban odaküldte hozzá Fülöpöt, aki megmagyarázta, hogy az a bárány, amiről ott szó van, Jézus Krisztus, és hogy mit tett ő értünk. A kincstárnok ezt hittel komolyan vette, útközben meg is keresztelkedett, és örömmel, megváltozott szívvel tért haza. Talán ő lett az első színes bőrű bizonyságtevő Afrika földjén.
Csupa különös esemény: mi indít valakit arra, hogy elinduljon kétezer kilométerre egy akkori kocsival? Hogy egy vagyont fizessen egy bibliai könyvért, hogy olvassa akkor is, ha nem érti, hogy valahonnan ott terem egy ember, aki megmagyarázza neki, hogy ő ezt alázatosan elfogadja, megértse, elhiggye, s megváltozzon tőle az élete. Ilyet csak Isten tud cselekedni.
És mit cselekedett az etióp? Engedett Isten indításának, áldozatok árán kereste az élő Istent, olvasta a Bibliát, hittel fogadta annak magyarázatát, azonnal szabadulni akart a bűneitől (ezért akart megkeresztelkedni), és nem Fülöphöz ragaszkodott, hanem Jézushoz, akiben már mint Megváltójában és Urában hitt. Az ige vezet Jézushoz, Jézus az Atyához.
Istenkereső ember volt, de nem maradt meg csupán a vágynál, s nemcsak gondolkozott ezen, hanem elutazott, megvette a Bibliát, olvasta, komolyan vette, magára alkalmazta - s minden bizonnyal másoknak is elmondta otthon. Így talált meg Isten egy őt kereső embert.
Én is végigmegyek ezen az úton?
Augusztus 27.
Reménységgel várjuk
Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. (Róma 8,25)
Ezt a szakaszt azzal kezdi az apostol, hogy a teremtett világ szenved, sóhajtozik és nyög. Miért? Mert Isten ránk bízta világát (a teremtést), hogy az ember művelje és őrizze, ehelyett azonban inkább kiraboljuk és tönkretesszük. Írtjuk az erdőket, ezzel mérhetetlen kárt okozva önmagunknak, pusztítjuk az állat- és növényvilágot, mérgezzük a vizet és a levegőt, közben nem tudunk gátat vetni az éhezésnek és betegségeknek, nem tudunk véget vetni a háborúknak... Ha csak ezt látjuk, minden okunk megvan a kétségbeesésre.
Isten gyermekei is szenvednek. Nekik is ugyanannyi bajt okoz mindez, mint másoknak, és ők még a mások nyomorúsága miatt is szenvednek, együtt sírnak a sírókkal. Nekik azonban van reménységük. Tudják, hogy ez a világ elmúlik, de Isten készíti az új teremtést. Annak a zsengéi ők maguk is. Isten már elkezdte nagy helyreállító munkáját, s megígérte, hogy mindent újjátesz majd. Isten nem mondott le az ellene fellázadt világról.
Aki az új teremtés reménységével él, aki várja a megígért jövőt, túllát a jelen nyomorúságain, készül Jézus Krisztus dicsőséges második eljövetelére, annak ez már a jelen szenvedései közt is nyugalmat, derűt, biztonságot ad.
Ezért Isten gyermekei nem csüggednek el, hanem helytállnak a jelen feladatai között. Igyekeznek enyhíteni a szenvedéseket, és segíteni másokat is, hogy lássanak túl a sok nyomorúságon, higgyenek Jézusban. Nem ők akarják megváltani a világot, hanem a világ Megváltójára irányítják a figyelmet, s az ő megváltottjaiként igyekeznek élni. Bizonyosak abban, hogy Isten minden ígérete teljesedni fog.
Augusztus 26
Egyre mélyülő patak
...lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért.(Ez 47,3)
Ezékiel látomásában a templomból kifolyó víz egyre mélyül. Mit jelent ez?
Először a víz bokáig ér. A mezítláb vagy saruban járó emberek lába hamar bepiszkolódott, leggyakrabban lábmosásra volt szükségük. Jézus is ezt mondta: akit az újjászületés fürdője megtisztított, annak is szüksége van lábmosásra. Vagyis aki az ő tanítványa lett, az is rászorul a naponkénti bűnbánatra és bocsánatra, a lelki tisztálkodásra.
Ötszáz méterrel lejjebb a víz térdig ért. A bűnbocsánatot kapott hívő közösségbe kerül Istennel, és megtanul vele imádságos párbeszédben élni. Megtanulja Istent önmagát megalázva, térden állva imádni. Az ilyen ember már nem a saját akarata teljesülésére vágyik, hanem ezt kéri: taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem (Zsolt 143,10).
A harmadik fokozat, amikor derékig áll a vízben a próféta. így már erős a folyó sodra, keményebben kell ellenállni minden kísértésnek. A derék egyrészt az erő jelképe (derekasan helytáll valaki), másrészt a termékenységre emlékeztet: az érett hívőnek már vannak lelki gyermekei, másokat is Istenhez vezet.
Kissé lejjebb pedig annyira megnőtt a víz, hogy úszni kellett volna benne, nem lehetett átgázolni rajta. Itt már rá kell feküdni a vízre, és teljes bizalommal engedni, hogy megtartson és vigyen. Ezt nevezi a Biblia hitben járásnak. Már nem éri a lábam a földet, de egy másik valóság tart és visz: a víz, Isten kegyelme. Én pedig hagyom, hogy vigyen, és arra használjon, amire akar.
Az Istennel való közösség mélyülésének, a hitben való növekedésnek, a lelki érésnek szép képe ez. Én hol tartok ezen az úton?
Augusztus 25.
Élni fog benne minden
Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak. (Ez 47,9)
Amikor ez a prófécia elhangzott, Isten népe a babiloni fogságban voll Már több évtized eltelt, sokan nem is remélték, hogy még egyszer látják Jeruzsálemet, és felépül a templom. Isten ekkor Ezékiel prófétán keresztül azzal vigasztalta a népet, hogy pontosan leírta nekik, milyen lesz az új templom. Ezékiel látomásának a végén látta ezt: a templom küszöbe alól víz folyt ki, ami egyre mélyülő folyóvá duzzadt, s ahova csak eljutott, ott élet támadt. Még a Holt-tenger is tele lett halakkal, a folyó partján pedig olyan gyümölcsfák nőttek, amelyek havonta teremtek gyümölcsöt, leveleik pedig orvosságul szolgáltak.
Mit jelent ez a képes beszéd? A templom mindig Isten jelenlétére utal. A víz a csapadékban szegény Palesztinában az élet jelképe lett. A folyó víz, élő víz, Isten igéjét jelenti. A templomból kiáradó ige termékennyé teszi a pusztaságot is, életet támaszt a halál helyén, nyomában gyümölcs terem ott, ahol semmi nem volt. Gazdag, bővölködő élet lesz ott, ahova Isten igéje eljut. Ahol azonban nincs számára hely, ott „a pocsolyák nem gyógyulnak meg, sósak maradnak".
Jézus Krisztus azt mondta önmagáról: a templomnál nagyobb van itt. Valamint ezt: én vagyok az élet. Azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek (Jn 10,10). Ő olyan vizet kínál, ami végleg eloltja a benne hívő életszomját, sőt átfolyik rajta, és másokat is megelégít (Jn 4,14).
Csodálatos látni ma is, hogy aki hallgatja és magába fogadja Isten igéjét, annak hogyan változik meg az élete. Valóban gyümölcsök jelennek meg rajta: szeretet, öröm, türelem, jóság... (Gal 5,22). A halál állapotából emel ki Isten az ő igéjével, és örök élete
Augusztus 24.
Menjen vagy maradjon?
Amikor Jézus közelébe értek és látták, hogy a megszállott... felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. (Mk 5,15)
Amikor Jézus isteni hatalmával megszabadította ezt az ön- és közveszélyes embert az ördögi megszállottságból, Gadara lakói kérni kezdték, hogy távozzék el a határukból. Az előbb még megszállott ember pedig kérlelte őt, hogy mellette maradhasson. Mi mit kérünk Jézustól, ha belenyúl az életünkbe: menjen el vagy maradjon velünk örökre?
Mi is történt itt? Volt valaki, aki a sírboltokban lakott, csupaszon szaladgált az egyetlen úton, ami Gadarát a Genezáret-tóval összekötötte, rettegésben tartotta az embereket, megkeserítette minden arra lakó életét, és olyan emberfeletti ereje volt, hogy ha láncokkal megkötözték, azokat is széttépte.
Amikor Jézus odament, megszabadította őt ebből az állapotából, de a benne lakó démonok elpusztították a falu disznóinak egy részét. Ezért az ott lakók kérni kezdték Jézust, hogy menjen el onnan.
Nem tudtak annyira örülni a szabadításnak, mint amennyire sajnálták anyagi veszteségüket. Pedig Jézus őket is megszabadította valamitől, amitől szenvedtek, és nem tudtak rajta változtatni. Most már nem kell félniük semmitől, de ahelyett, hogy hoznák hozzá a többi betegüket is, ahogyan mások tették, elküldik őt.
Bizonyos értelemben mi is ilyen kényszer alatt élünk, mint ez a megszabadított ember. Félelmek, indulatok, hazugság, harag, kényszergondolatok rabságában szenvednek sokan, és nem tud segíteni senki. Jézus Krisztus ebből is ad szabadulást. De vajon nem sajnáljuk-e a „disznóinkat", amelyek közben esetleg elvesznek? Sok ember jobban ragaszkodik a disznóságaihoz, mint Jézushoz. Pedig ő új életet kínál, saját igazságának fehér ruhájába öltöztet, és aki benne hisz, igazán emberré válik, és vele marad mindörökre.
Augusztus 23
Kinek szolgálok?
Mi pedig, miközben... szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által... (2Korintus 3:18,)
A Biblia különbséget tesz az Úr házának való szolgálat és az Úrnak végzett szolgálat között (Ez 44). Az Úr házának való szolgálat során megjelenik a kísértés, hogy az ember tulajdonképpen önmagának szolgál. Van, aki alkatánál fogva szeret tevékenykedni, buzgólkodni. Egyfajta kötelességteljesítés ez, a jó lelkiismeret keresése, amiért elismerést, dicséretet is vár.
Az Úrnak való szolgálat gyakran rejtett, nem látványos, nem is tud róla senki. Mindig lemondással jár, mert az alatt semmi láthatóan „hasznosat" nem végez a hívő. Ebben a nagyon mozgalmas, tevékeny életben, ami körülvesz minket, idegen és furcsa, ha valaki csak úgy csendben Isten elé áll, időt szán arra, hogy belsőleg lecsendesedjen, és várja, hogy Isten milyen gondolatokat ad neki - miközben kiönti a szívét az Úrnak.
Aki azonban gyakorolja ezt, tapasztalja, hogy milyen közel kerül eközben az Úrhoz. Szinte felesleges sorolnia a kéréseit (máskor csak azokat szoktuk imádságba foglalni), mert bizonyos lesz abban, hogy Isten hatalmas, nagyon szeret, bármit megtehet és megadhat, előre magasztalhatjuk őt következő tetteiért.
És közben kap a hívő olyan lelki erőt, világosságot, békességet, mondanivalót, amivel utána hathatósan szolgálhat mások javára. - De eközben formálódunk mi is erőteljesen. Csendben történik bennünk az, amit Pál apostol a fenti igében ír le, s amit egy másik helyen így jellemez: kiformálódik bennünk a Krisztus (Gal 4,19). Megerősödik a bizonyosságunk, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ettől fosztja meg magát az, aki soha nem szolgál az Úrnak, mindig csak az Úr házának.
Augusztus 22.
Egészen közel az Úrhoz
...ők hozzám járulhatnak, hogy a szent szolgálatot végezzék. (Ez 44,15)
A legtöbben igyekszünk jól elvégezni napi munkánkat, gondoskodunk családunkról, magunkról, gyűjtünk új szakmai ismereteket, törekszünk fejlődni, gyarapodni minden téren.
Vannak, akik eközben nyitva tartják a szemüket, észreveszik, ha közelükben valaki segítségre szorul, és szívesen támogatnak, tanítanak, vigasztalnak másokat. Készek sok jótettre.
A hívők közül sokan végeznek valamilyen munkát a gyülekezetben, amelynek tagjai. Szabadidejük jó részét azzal töltik, hogy ott segítsenek fizikai munkában, lelki szolgálatban, szeretetszolgálatban. A pénzükkel, autójukkal, erejükkel, különböző képességeikkel Istennek szolgálnak.
Mai igénk azonban arról szól, hogy van valami, ami még ennél is több. Olyan szolgálat, ami kiváltság, amit Isten csak azoknak enged meg, akik minden helyzetben hűek voltak hozzá. Ezékiel idejében a papság egy része is beleesett a bálványimádás bűnébe, de voltak, akik nem engedtek a csábításnak, ragaszkodtak az Úrhoz. A szentélybe, a vele való legszorosabb lelki közösségbe csak ezeket engedte be Isten. Különös tennivalójuk ott nem is volt, csak bemutatták a közvetlenül Istennek szóló áldozatot, és átélték az ő közelségét.
Jézus Krisztus lehetővé tette, hogy a benne hívők, akik az ő golgotai váltsághalála által megtisztultak, eljussanak ide. Amikor meghalt a kereszten, kettéhasadt a jeruzsálemi templom kárpitja, jelezve, hogy megnyílt az út a bűnös számára Istenhez.
Álljunk meg csendben Isten előtt, magasztaljuk őt, emlékezzünk nagy tetteire, és várjuk, hogy formáljon minket!
Augusztus 21
Testvér vagy vetélytárs?
Ó, mily szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor. (Zsolt 133)
Áldást és életet csak Istentől kaphatunk mindnyájan. A feltétele azonban az, ha egyetértésben élünk. Miért nehéz a testvéreknek így élniük? Egyrészt mert a testvérét nem maga választja meg az ember, hanem kapja. Másrészt mert ahelyett, hogy saját érdekünkben is egyetértésben élnénk, vetélytársnak tekintjük egymást.
Mikor kezdődött ez? Amikor az első ember szembefordult Istennel, azonnal szembehelyezkedett embertársával is. Az első házaspár egymást vádolja, az első gyermekük agyonüti az öccsét. Nem tudunk egyetérteni, mert mindnyájan ugyanazt akarjuk: minél többet birtokolni, és uralkodni egymáson. Az emberi együttélés: királyok párbaja.
Az egyetértés akadálya, hogy úgy érezzük, a másik tartozik nekünk. Állandóan követelünk valamit. A nemzetek területet követelnek egymástól, a házastársak egy kis figyelmességet, törődést, gyengédséget, egymás testét, pénzét. Várunk elismerést, hogy vegyék észre, mit teszünk egymásért. Számon tartjuk mások adósságát, s közben nő a keserűség a szívünkben, egyre messzebb kerülünk egymástól, sőt egyre inkább szembekerülünk egymással. És elmarad az áldás, és egyre szegényebb lesz az élet.
Mi a megoldás? Ha a baj oka az Istentől való elszakadás volt, akkor vissza kellene találnunk hozzá. Jézus Krisztus lehetővé tette ezt. Isten nem követel tőlünk semmit, mert Jézus kifizette az adósságunkat. Aki ezt a szíve mélyéig átéli, és hittel komolyan veszi, felszabadul arra, hogy megadja másoknak, amivel tartozik, és ne követelje senkitől az adósságát. Az ilyen ember lelkileg gazdag lesz arra, hogy adjon és elengedjen. Ő érzi magát adósnak, aki tartozik: Istennek hálával, testvéreinek szeretettel. Akinek atyja lesz Isten, annak testvére lesz a másik ember.
Augusztus 20.
Az állam
Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak..., mert Isten szolgája az a te javadra. (Róm 13,1.4)
Amikor az ország az államalapításra emlékezik, akkor jó, ha megnézzük, mit tanít a Szentírás az államról, a hatóságról, a hatalomról, a felsőségnek való engedelmességről.
A Biblia szerint az állam léte Isten gondviselő szeretetében gyökerezik. Isten adott hatalmat a hatóság kezébe, hogy a rosszat fékezze, és a jót védje, erősítse. Sajnos ez is a bűneset miatt vált szükségessé, mert amikor az emberek fellázadtak Isten ellen, egymásnak is ellenségévé lettek. Az elszabadult bűn fékezésére, az igazság valamelyest érvényesítésére jött létre az állam. Az önkényes önbíráskodás, az ököljog lehetetlenné tenné az emberi együttélést.
Ennek érdekében viszont kénytelen néha erőszakot is alkalmazni. „Nem ok nélkül viseli a kardot" - írja tovább alapigénk. A hatalmat azonban mindenkinek Isten iránti felelősséggel kell használnia, mert ő adja azt. Ezért kell a hatóságnak engedelmeskednünk. Viszont ha a hatóság nem arra használja a hatalmát, amire kapta, Isten visszaveszi tőle, és megítéli. Sem a totális állam, sem a népszuverenitás nem Istentől adott rend. A nép szava nem Isten szava.
A hívő ember feladata az, hogy engedelmeskedjék a hatóságnak mint Istentől rendelt felsőségnek, imádkozzék a hatalmon levőkért (1Tim 2,1-3!), ha pedig a hatóság Isten parancsaival ellenkező utasítást ad, akkor merje mondani: Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek (ApCsel 5,29). A keresztény ember Istentől kapott hatalmával a családban és a munkahelyén is felelősen él, nem hatalmaskodik, nem nézi tétlenül a bűn rombolását, hanem tevékenyen részt vesz a jó előmozdításában. Mindebből következik az egymás iránti tisztelet, a ránk bízottakról való gondoskodás, a közös értékek védelme - egyszóval az Isten előtti felelősséggel folytatott élet.
Legyek én is Isten szolgája - mások javára!
Augusztus 19
Aki a hit szemével lát
És megtudja mindenki a földön, hogy van Isten Izraelben. (1Sám 17,46)
Dávid és Góliát története nagyon fontos igazságokra hívja fel a figyelmünket:
Aki a hit szemével nézi a valóságot, az a teljes valóságot látja. A rettegett óriást azonnal lefokozza: ez egy körülmetéletlen pogány, mi pedig Isten szövetséges népe vagyunk. Nemcsak a túlerő és a technikai fölény számít, hanem hogy kinek az oldalán van Isten!
Aki látja Isten páratlan nagyságát, az nem kerül a félelem igézetébe. Saul seregét az jellemezte, hogy „megrettentek és igen féltek". Ez már fél vereség. Ők csak Góliát méreteit és fegyverzetét látták, Dávid viszont elmondta neki: „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izrael csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. Még ma kezembe ad az Úr..."
Mivel így bízik Istenben, ezért mer a hívő ember más eszközökkel harcolni. Dávid egyszerű parittyával, amit azonban Isten irányít majd. És az ilyen ember jobban bírja idegekkel is. A győzelemhez vezető legbiztosabb út Isten nevének komolyan vétele. A bukáshoz vezető út: Isten nevének gyalázása.
Dávid emlékezett arra, hogyan szabadította meg őt Isten már a vadállatok karmai közül is.
Ezzel a nagy hittel bírja az ember a magányt is - milyen egyedül van ott, még a testvérei is csak csúfolják! Akinek azonban Istennel ilyen közössége van, az soha nem lesz magányos. Még ő bátorítja a királyt és a harcosokat: „Senki se csüggedjen el emiatt, elmegy a te szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal."
Merünk-e mi hasonló éles helyzetekben ilyen életveszélyesen is bízni Istenben? Nem a szerencsében vagy a magunk rátermettségében, hanem a személyes, élő Istenben, akiről sok mindent tudunk, s akinek a szabadítására hittel várunk. Aki valóban bízik benne, azt nem hagyja megszégyenülni.
Augusztus 18.
Dávid és Góliát
...az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket. (1Sám 17,47)
A filiszteusok állandóan támadták Izraelt, mindig újra védekezésre kényszerítették őket. Egyik alkalommal úgy akarták eldönteni a csatát, hogy egy óriás harcosuk, Góliát, párbajra hívott valakit Saul király seregéből. Naponta kétszer kiállt, szidta a sereget és Istenüket, és dicsekedett. A filiszteusoknak sokkal fejlettebb haditechnikájuk volt. Senki nem merte vállalni, hogy megvív vele.
Akkor ment oda Dávid, aki élelem-utánpótlást vitt a bátyjainak. Hallotta, hogy Góliát káromolja Istent. Csodálkozott, hogy senki nem áll ki ellene, hiszen Dávid hite szerint ez a párbaj már eldőlt: aki Istent káromolja, az vele találja szemben magát, és Isten ellen nem győzhet.
Éppen ezért jelentkezett a viadalra. Túl fiatalnak és gyakorlatlannak találták, de beleegyeztek. Dávid mint pásztorfiú bottal járt és parittyát használt. Góliát gyalázni kezdte őt is, ő azonban kilőtt egy kövecskét, ami a páncélba öltözött óriást ott találta el, ahol a sisakrostély mellett egy kis rés volt a halánték táján. Góliát megszédült, a földre esett, Dávid pedig saját kardjával vágta le a fejét.
A filiszteusok megfutamodtak, s évekig nem támadták meg Izraelt.
A katonák így látták: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen legyőzni. Dávid így: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen nem eltalálni. Ő nemcsak a látható erőviszonyokkal számolt, hanem számolt Isten mindenek feletti erejével, és számított rá. Ezt jelenti hinni. Nem ő akarta legyőzni az óriást, csak azt akarta, hogy derüljön ki: Istent gyalázva nem lehet győztes senki.
Merek én így számolni Istennel?
08.17
A súnémi fiú
Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan feküdt..., és imádkozott az Úrhoz. (2Kir 4,32-33)
Ez a történet arról szól, hogy Isten emberileg reménytelen helyzetben is tud segíteni. Az, hogy ő mindenható, nem azt jelenti, hogy több lehetősége van, mint nekünk, hanem hogy neki minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen.
Názáret mellett egy Súném nevű faluban élt egy házaspár, akik mindig nagy szeretettel fogadták Elizeus prófétát. Többször meg is szállt náluk, de soha nem fogadtak el tőle semmit. Amikor Elizeus megtudta milyen nagy bánatuk az, hogy nincs gyermekük, Istentől indíttatva megjövendölte, hogy lesz. Született is egy év múlva egy kisfiúk. Amikor felcseperedett, egyszer rosszul lett és meghalt. Ekkor az édesanya azonnal felkereste Elizeust, és kérte, hogy jöjjön el. Elizeus könyörgött Istenhez, és ő visszaadta a gyermek életét.
Önmagában is tanulságos ez, mert jól szemlélteti Isten mindenek feletti hatalmát és gyengéd szeretetét is. Ugyanakkor a hit erejét, amivel egy ember képes elfogadni Isten nagy tetteit. Ez az anya nem törődött bele gyermeke elvesztésébe. Így gondolkozott: az az Isten, aki tudott nekünk adni gyermeket, vissza is tudja adni őt, ha akarja. Elizeus pedig, életre-halálra tudott imádkozni azért, hogy Isten cselekedjék.
Az egész emberiséggel ez történt: Isten életet adott nekünk, amit aztán elveszítettünk, amikor ellene fellázadtunk. De nem kellene ebbe beletörődnünk, ő szabadítást is ígért. Sokan azonban csak ímmel-ámmal gondolnak erre, nem úgy, mint a súnémi asszony, aki azonnal kérte a segítséget, és jó helyen kérte, és hittel kérte azt Istentől.
Jézus Krisztus hozta el nekünk ezt az életet, aki őbenne hisz, új élete támad. Kérjük ezt ilyen szent komolysággal, mint Elizeus! Ő ma is imádságot meghallgató, mindenható Isten.
Augusztus 16
Nem rója fel
A szeretet... nem rója fel a rosszat. (1Kor 13,4-5)
Mindnyájunkat érnek sérelmek. Akarva-akaratlanul bántjuk egymást. Olyan ez, mintha egy kis (néha nagyobb) követ dobnánk egymáshoz. Rosszulesik, fáj, esetleg maradandó sérülést is okoz. Hogyan fogadjuk a sértést, bántást?
Vannak, akik azonnal visszadobják a követ. Ők nem hagynak megtorlás nélkül semmilyen sérelmet. Általában nagyobbat ütnek vissza, mint amekkorát kaptak, nagyobb kő repül, mint ami őket érte el. És így tartják helyesnek, kölcsönkenyér visszajár, ha megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel - mondogatják. A történelem olyan háborúk sora, amelyek gyakran így robbantak ki.
A félénkebb, csendesebb emberek elteszik emlékbe ezeket a köveket. Egész gyűjteményük van már, és évek, évtizedek múlva is számon tartják, hogy kitől mit szenvedtek el. Ők nem állnak bosszút, de tartják a haragot, és ez sok keserűséget halmoz fel a szívükben. Gondosan felróják, emlékezetbe vésik a sérelmeket.
Mai igénk azt mondja, van egy harmadik lehetőség is: a szeretet nem rója fel a rosszat. Van, aki nem dobja vissza, és nem is tartja számon. Miért? Mert nem ér rá, feladata, küldetése van, és tudja, hogy menet közben kap az ember ütéseket, de azokon túl kell tennie magát, fontosabb dolga van, mint a sérelmeivel foglalkozni.
Sőt: van, akinek arra is van ereje, hogy a gonoszra jóval válaszoljon. Neki is fáj, ha megdobták, de telik arra, hogy jóval viszonozza a rosszat Is. Mentegeti még az ellenségét is. Jézus a kereszten ezt tette. Az tudja az ő példáját követni, aki rádöbbent, hogy ő is megdobálta Jézust, de őérte is imádkozott, amikor haldoklott. S akinek megbocsáttattak a bűnei, az tud megbocsátani másoknak. Ez nem csupán az értelem belátása, végképp nem az érzelmek feladata, mert lehet, hogy így is fáj a sérelem, ez akarat döntése. És nagy felszabaduláshoz és békességhez vezet.
https://www.youtube.com/watch?v=-MdhS2Fw_n8
Augusztus15
Beteghordozók
Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid." (Márk 2,5)
Volt egy agyvérzés után lebénult ember. Amikor Jézus ott járt abban a városban, négy barátja megfogta, és minden akadályon át Jézushoz vitte őt. Jézus először a bűneit bocsátotta meg, majd meggyógyította. Néhány egyszerű megfigyelés segíthet abban, hogy mi is hasonlót tegyünk.
Ezek a barátok szerették a beteget. Ő már kiesett az élet pezsgéséből, magától nem tudott elmenni sehova, inkább csak teher volt, ha gondos kodni kellett róla, de számon tartották, nem voltak közönyösek eleseti al lapotával szemben.
Ugyanakkor hittek Jézusban. Tudták, hogy hozzá érdemes elvinni, csak ő segíthet rajta. Jézus az ő hitüket látta, és a másikon könyörült meg
Kihasználták az alkalmas időt. Sem előbb, sem később nem lehetett volna ezt megtenni. Amikor Isten Lelke indít, amikor a másiknak a legjobb, amikor egyáltalán van rá lehetőség, akkor kell segíteni.
Összefogtak négyen. Néha nem könnyű ezt megszervezni, de közösségben mindig könnyebb valakinek a terhét, gondját hordozni.
És végül: nem fordultak vissza az akadályok láttán, hanem mindent elkövettek, hogy Jézus segítségét megkapják. Vállalták a nézők esetleges megjegyzéseit is.
A farizeusok természetesen háborogtak, hogy Jézus bűnbocsánatot hirdetett. Ő azonban ezt mondta: azt nem lehet látni, hogy valóban megbocsáttattak a bűnei. Pedig ez ugyanolyan valóságosan megtörtént, mint az, hogy meggyógyul - s akkor meggyógyította.
Szoktunk-e mi így Jézushoz vinni másokat? Imádkozunk-e azért, aki még nem tud imádkozni, hívjuk-e igét hallgatni azt, aki nem szokott? Egyáltalán fontos-e nekünk valaki, aki bajban van és tehetetlen? Szeretni az elesetteket, hinni Jézusban, vállalni az áldozatot is másokért: ez a mai program.
Augusztus14.
Bemegyek ahhoz
...az ajtó előtt állok, és zörgetek... (Jel 3,20)
Jézus három képet tesz ebben az igében egymás mellé: „íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek..." Kitűnik ebből, hogy a mi bezárt életünkön kívül is van még valami. Nem annyi a valóság, amennyit látunk belőle. Ott kívül is van valaki, aki engem keres, mert nálam zörget. Sokféleképpen tud jelt adni önmagáról: kezembe kerül egy Biblia, beszél egy hívő munkatársam róla, elgondolkozom egy temetés után, egy csalódást követően megkérdezem, mi is az életem értelme...
„...ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót..." Ő nem töri ránk az ajtót, ennek a mozzanatnak én vagyok az alanya, az előzőt és a következőt ő végzi. Mit jelent meghallani a hangját? Magamra veszem, amit nekem mondott. És mit jelent ajtót nyitni? A Biblia jelképei szerint: bűnt vallani. Az Isten ellen elkövetett vétkeim választanak el tőle (Ézs 59,2). Amit már bűnnek látok, azt mondjam el őszintén Istennek, és kérjem bocsánatát!
„...bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." Nincs más feltétele a Jézussal való összeköltözésnek, csak ez az ajtónyitás. Nem kell teljesíteni semmit, nem kell megfelelni semminek. Az együtt étkezés a legteljesebb összetartozás, közösség kifejezése volt. Jézus közösséget vállal velem, és megosztja javait.
Ehhez azonban nem az ajtón keresztül kell beszélgetnünk, mert éppen az együttélés az új élet lényege. Az ilyen ember viszont soha többé nem lesz egyedül. Sem ebben a földi életben, sem halála óráján, sem azután.
Egyszer majd mi állunk meg Jézus ajtaja előtt. Behívhat-e akkor mint ismerőst, vagy ezt kell mondania: nem ismerlek titeket, távozzatok?
Augusztus 13
Kinek az életét éled?
...én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem.
(János 10,17)
Valaki ezt mondta: elköltöztem otthonról, végre a magam életét akarom élni - s otthagyta a családját, sok problémát hagyva maga mögött. Másvalaki: nekem túl nagy megkötöttség a házasság, kiszálltam, a magam életét akarom élni, hetente egyszer találkozom a gyerekekkel, s nekem ez így jó.
Mindnyájan úgy születünk, hogy önmagunkat szeretjük a legjobban, s másoktól is azt várjuk, hogy szeressenek bennünket. S amikor valaki rádöbben, hogy másokat szeretni csak önmagunk rovására lehet, akkor megriad. Senki sem akarja feláldozni magát, hanem a házasságban is azt várja, hogy őt dédelgessék. S ha ez kölcsönös, mindketten egyedül maradnak.
Milyen messze van ettől Jézus programja: én odaadom az életemet, senki sem veszi el, én magamtól adom oda! S annak, hogy ő odaáldozta az életét, az lett a gyümölcse, hogy sokunknak jut belőle, s ő sem lett szegényebb.
Aki másokért felelősséget vállalt, úgy is rákényszerül arra, hogy áldozatot hozzon. S aki ez ellen tiltakozik, sose lesz boldog. Mert mások boldogságának a romjain nem épülhet fel senkinek a boldog élete. De ha valaki Jézus rendelkezésére bocsátja a maga életét (megtagadja magát), az megkapja Jézusét, amelyet aztán már könnyű a tőle kapott szeretettel szétosztani. Ekkor már nem én élem a magam (szegényes, nyomorult, önző) életét, hanem ő éli bennem a magáét, s hatalmat ad arra, hogy letegyem a sajátomat örömmel. Aki mindenáron a maga életét akarja élni, abban nem élheti Krisztus a magáét. Amilyen távol áll tőlünk ez a készség: leteszem az életemet másokért, olyan távol állunk mi Jézustól. Aki ragaszkodik a magáéhoz, el fogja veszíteni. Aki átadja neki, többet kap helyette: örök életre tartja meg azt (Jn 12,25).
Augusztus 12.
Emlékezés
Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére... (Jeremiás 2:2,)
Mindenkire jellemző, hogy mire emlékszik és mit felejt el (illetve mit szeretne elfelejteni) a múltjából. A legtöbben emlékeznek az elszenvedett sérelmeikre és a véghezvitt hőstetteikre. Ezeket aztán többféle változatban adják elő, s lassan maguk sem tudják, hogy pontosan mi hogyan is történt. De szeretjük elfelejteni a kellemetlen emlékeket, kudarcokat, hibákat, bűnöket. Ezek aztán néha előtörnek egy-egy álomban vagy váratlan pillanatban, de újra lenyomjuk őket a tudatalattiba.
És mire emlékszik Isten? Emlékszik népe hűségére. Amikor szövetséget kötött Izraellel, az örült ennek, és ragaszkodott Istenhez. Olyan volt ez, mint a jegyesség, az egymás iránti szeretet jellemezte. - Aztán elromlott a kapcsolat, mert Isten népe a pogány népek bálványait is kezdte tisztelni. Ezzel megcsalták az Urat, hűtlenné váltak hozzá. Ez fájdalmas emlék, ami Isten ítéletét hívja ki. - Isten azonban kész megbocsátani a hűtlenséget. És a megbánt és elhagyott bűnre nem akar többé emlékezni. Amit ő megbocsátott, arra nem hivatkozik, az nem választ el tőle, „nem gondolok többé vétkeikre" - ígéri (Jer 31,34). Isten nem felejt, csak nem említi többé.
A Biblia minket is erre bátorít. Először is arra, hogy Isten jótetteit, csodáit ne feledjük el. „...ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsolt 103,2) Tartsa frissen a hálaadásunkat és Istent magasztaló imáinkat az emlékezés! Ez egyben bátorít arra, hogy bízzuk rá nyugodtan a jövőnket is.
Felejtsünk el viszont minden ellenünk elkövetett bűnt! Ezeket a tartozásokat el lehet engedni, ahogyan Isten is eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet, amikor Jézus meghalt értünk (Kol 2,14).
A megbocsátott, elrendezett vétkeket pedig nem szabad többé felemlegetni, családon belül sem, ahogyan Isten is a tenger mélyére veti a mi megbánt vétkeinket.
Augusztus 11
Teéretted
Úgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az Úr.
(1Mózes 30:27, - Károli)
Különös megfigyelés a Bibliában: Isten a benne hívőkre való tekintettel néha másokat is sok jóban részesít.
Jákob búcsúzik az apósától, Lábántól, akinek a juhait sokáig ő gondozta. Lábán nézi a megnövekedett nyájat, és ezt mondja: megtudtam, hogy teérted áldott meg engem az Úr.
Több király elmegy szorult helyzetben tanácsot kérni Elizeus prófétához. Ő ezt mondja: „ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem tekintenék." (2Kir 3,14)
A többiek csak most a bajban szeretnének segítséget kapni Istentől, de van köztük egy igazán hívő. Rá való tekintettel kap tanácsot a többi is.
Izrael több királyának mondta hasonló helyzetben Isten: te nem érdemelsz semmi jót, de Dávidért, az én szolgámért (aki akkor már régen meghalt), mégis segítek neked.
Pál apostol életében is láttuk: ő ragaszkodott az Úrhoz, vele terve volt Jézus Krisztusnak, és érette megmentette mind a kétszázhetvenhat embert a hajón.
Legfontosabb azonban az, hogy Jézus Krisztusért könyörült rajtunk a mindenható Isten. „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg." (Ezs 53,5)
Ezt a bocsánatot és üdvösséget azonban mindenkinek magának kell hittel elfogadnia Istentől. Mások hitéért nem kapunk üdvösséget, csak valamilyen más ajándékot.
Vajon kik azok, akikre nézett az Úr, és engem áldott meg? Köszönjem meg őket neki! És lesznek-e, akik azért kapnak valami jót, mert Isten engem néz?
Augusztus 10
Elköltözés
Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. (2Tim 4,6)
Valaki ezt mondta: milyen kár, hogy végigrohanjuk az életet, nem is tudjuk, mit jelentett volna élni, és utána készületlenül zuhanunk a sírba. Pál apostol nem így tett. Ő a Krisztusban élt, és így is készült meghalni.
Aki Krisztusban (a vele való lelki közösségben) él, az nehéz körülmények közt is boldog. Aki Krisztusban él, Krisztusban is hal meg. És aki Krisztusban hal meg, az azután is boldog. Mert „boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg" (Jel 14,13). De csak azok halnak meg az Úrban, akik vele járták végig földi életük útját is.
Amikor Pál utolsó levelében erről ír lelki gyermekének, Timóteusnak, egy nagyon kifejező szót használ: elköltözésem ideje elérkezett. Akkor használták ezt a szót, amikor a nomád pásztorok szedték a sátorfájukat, és más legelőre indultak. Vagy amikor eloldották a hajót, és új kikötőbe indult. Nem a semmibe, hanem meghatározott, biztos helyre.
Ránk sem a megsemmisülés vár, amikor meghalunk, hanem folytatódik a létünk: Krisztussal vagy nélküle. Ez az örök élet vagy az örök kárhozat. Itt dől el, hogy mi lesz a folytatás. Ritkán gondolunk erre őszinte komolysággal.
Aki Krisztusban van, annak a meghalás nem az élet végét jelenti, csak a mulandóság végét. Mindannak a befejezését, ami itt rossz volt. Ezért ilyen nyugodt Pál és minden hívő ember. Aki arra használta földi életét, amire kapta, teljes békességgel hagyja itt. És aki már itt átment a halálból (az Isten nélküli létből) az életbe, az maga mögött tudja a halált, csak a meghalás (a biológiai halál) van előtte, az pedig még közelebb viszi Krisztushoz.
Akinek az élet Krisztus, annak a meghalás nyereség (Fil 1,21). És nekem?
Augusztus 09.
Fogódzó a viharban
Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. (ApCsel 27,25)
Pál apostol hogy megmeneküljön népe vezetőinek halálos gyűlöletétől, a császárhoz fellebbezett. Ezért mint foglyot Rómába kellett őt szállítani. Nem hallgattak rá, hogy kicsit később induljanak el, így olyan viharba kerültek, hogy kétheti hánykolódás után „elveszett megmenekülésünk minden reménye".
Ekkor megszólalt a fogoly Pál: „bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó." Honnan veszi ezt? Isten azt mondta neki: császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón... Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk." Nem tudták, hova sodródtak, végül Málta szigetére kerültek, s megmenekültek.
Ez a hívők szerepe a világban. Ők mindig kapcsolatban maradnak Krisztussal. Krisztus szól hozzájuk az igén keresztül, s ők értik, amit mond. Nemcsak értik, hanem biztosra veszik, hogy az ige igaz, hittel megkapaszkodnak benne, s így tudják a többiekben is tartani a lelket. Nem szégyellik az igét vállalni mások előtt sem. De közben Pál észrevette, hogy a matrózok meg akarnak szökni, és megakadályozta ezt. Gondja volt arra is, hogy egyenek az emberek, mert az úszáshoz erő kell, s maga adott jó példát erre. Ő fogolyként is Krisztus szolgája volt - mindenki javára. Nincs identitászavara, a gyilkos viharban is hivatása magaslatán áll. Két lábbal ebben a világban, de nem e világból való erőkkel tud szolgálni másoknak.
Nem sértődött meg, hogy először nem hallgattak rá, nem volt közönyös, hogy neki már üdvössége van, a többi elveszhet, nem szégyellte a Krisztus evangéliumát, de tudott egészen gyakorlati segítséget is adni.
Így használhat-e minket is Urunk azok javára, akik közt élünk?
Augusztus 08.
Szenvedések közt
Milyen üldöztetéseket viseltem el, és mindegyikből megszabadított az Úr! (2Timóteus 3:11,)
Jézus Krisztus előre felkészítette Pált, hogy sokat kell majd az ő nevéért szenvednie. Az apostol az utolsó levelében így emlékezik vissza: milyen üldöztetéseket viseltem el! Azonban soha nem dicsekedett szenvedéseivel, és nem panaszkodott miattuk. Vállalt mindent Krisztusért és mások üdvösségre segítéséért.
Családja valószínűleg kitagadta, munkatársai közül is többekben csalódnia kellett, volt valami súlyos betegsége, éveket kellett börtönökben töltenie, saját népe a halálát akarta, sok baleset érte hosszú útjain, és olykor még a gyülekezetek is támadták. Hogyan maradt ő nyugodt és derűs ennyi baj között?
Tudta, hogy semmi nem történik vele véletlenül. Mivel ő „a Krisztusban" van, minden neki szánt ütés előbb Krisztust éri, neki csak annyi jut, amennyire szüksége van ahhoz, hogy alázatos maradjon. - Nem a nyomorúságaival foglalkozott, s főleg nem az ellenségeivel, hanem mindig a küldetésével. Nem engedte, hogy uralmába kerítse a keserűség, lázadás, önsajnálat. - Mindig újra igent mondott Isten akaratára. Meg akart ő gyógyulni betegségéből is, de amikor Jézus azt mondta, ennek így kell lennie, elfogadta. Nem beletörődött, hanem bizalommal elfogadta.
Nemcsak a hiányait látta, mint mi gyakran, hanem azt a sok jót is, amit Istentől kapott, s amit Isten általa és körülötte cselekedett. Ezért nem került bajainak az igézetébe, hanem tele volt hálával. - Minden nehézségben meglátta a lehetőséget is. Ha börtönbe zárták, az őreinek prédikált, és őket vezette Jézushoz.
Nem felejtette el, hogy minden szenvedésünk ideiglenes, a Krisztussal való dicsőség pedig örökkévaló lesz. Túllátott a pillanatnyi nehézségeken. És Krisztus érettünk vállalt sokkal nagyobb szenvedését soha nem tévesztette szem elől. Annak köszönhette egész életét, azért maradt hálás örökre.
Augusztus 07
Stabilitás és termékenység
Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne (Krisztusban)... (Kol 2,7)
Pál apostol élete olyan volt, mint egy mélyen gyökerező, egészséges gyümölcsfa, amelyet a stabilitás és termékenység jellemez.
Életének sok vihara közt is stabilan állt, mert világos küldetéstudata volt. Tudta, hogy ki küldte, kikhez és mivel. Isten különös szeretetet oltott a szívébe az elveszett emberek iránt, és kapott olyan mondanivalót, amely kezdetben neki is új volt, az ő életét is megváltoztatta, s amellyel minél többeknek akart segíteni.
Feladata ez volt: „nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem (Jézusban) való hit által megkapják bűneik bocsánatát" (ApCsel 26,18). Ő ezt teljes meggyőződéssel hirdette, Isten Szentlelke pedig nagy erővel munkálkodott egy ilyen erőtlen emberen keresztül is.
Életének a gyümölcsei egyrészt abban mutatkoztak meg, hogy a Lélék gyümölcse termett benne gazdagon, vagyis olyan rá egyébként nem, de Jézusra jellemző tulajdonságok jelentek meg benne, mint a türelem, alázat, szeretet, nagy lelki erő. Másrészt pedig munkájának gyümölcsei az élő hitre jutott és megváltozott életű emberek voltak, akik később maguk is sokakat vezettek Jézushoz.
Meggyökerezni Krisztusban azt jelenti, hogy egyre erősebb hitbeli közösségre jut vele az ember. Vele bensőleg azonosulni, benne feltétel nélkül bízni, őt az életünkben minden tekintetben érvényesülni engedni. Ez ad a hívőknek ebben a szellemi viharokkal teli időben állóképességet, de ez teszi könnyebbé az egymáshoz való hűséget is. És ebből a közösségből táplálkozva lesz az életünk termékeny. Egyre jobban hasonlít a jellemünk Krisztuséhoz, és tudunk másokat is hozzá vezetni. Termi az ő nevéről vallást tevő ajkak gyümölcsét is (Zsid 13,15).
Augusztus 06.
A kincs
Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. (Filippi 3,7)
Jézus ezt mondta Pálról: „ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok... előtt" (Károli). A név magát a személyt jelentette. Pál tehát olyan edény, akiben Krisztus él, és őt viszi másokhoz. Krisztus-hordozó lett, úgy, ahogyan ezt Istvánnál látta korábban. Később ő írta Korinthusba: a mi kincsünk cserépedényben van. Élete tartalma tehát Krisztus lett.
Ugyanakkor leveleiben igen gyakran használja ezt a kifejezést: a Krisztusban. Ezen elsősorban azt értette, hogy Isten őt Krisztuson keresztül látja, s így olyan tisztának és igaznak találja, mint Krisztus maga. A saját erejéből nem tudta elérni, amíg a törvény betartásától remélte ezt az Igazságot, most azonban Krisztusban megkapta. De jelent ez biztonságot, védelmet is.
Eddig számára a törvény volt a legnagyobb érték, törekedett azt megtartani. De soha nem tudhatta, hogy eleget teljesített-e már. Most értékpiramisán a csúcsérték Krisztus lett. Minden egyéb leértékelődött, sőt feleslegessé vált. Erről szól mai igénk s annak folytatása. Krisztusban bűnbocsánatot, jó lelkiismeretet, rendezett múltat és kiszámítható jövőt kapott. Még mennyei polgárjogot is.
Kosztolányi Dezső panaszolja a Boldog, szomorú dalban:
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.
Pál boldog, mert Krisztussal szoros közösségben itthon van itt, és elkészített otthona van a mennyben is. Nem ő érdemelte ki, kegyelemből kapta mindkettőt. Itt küldetést, ott jutalmat, de mindenütt Krisztus jelenlétét. Küzdelmei közt, halála óráján s azon túl is. Ez teszi boldoggá.
Augusztus 05
Pálfordulás
És azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia. (ApCsel 9,20)
A damaszkuszi úton Saul-Pál egészen új ismeretekre tett szert. Meglátta, ki Jézus, ki ő maga, és később a városban megtudta, mi Jézus terve vele, mi lesz az új feladata.
Eddig teljesen hamis elképzelése volt Jézusról, az, amire tanították hogy ő tévtanító és istenkáromló volt. Most tapasztalhatta, hogy nem volt, hanem él, és ő az, akinek mondta magát, Isten Fia. - Saul pedig az ellensége, üldözi őt. Igaz, csak a benne hívőket üldözte, de eszerint Jézus teljesen azonosítja magát velük.
A hit azonban nemcsak új ismereteket jelent, hanem engedelmességet is. Saul megteszi, amit Jézus mondott neki. Bemegy a városba, vár, ameddig kell, majd azonnal elmondja, kinek ismerte meg Jézust.
Ez a pálfordulás. Sokan tévesen úgy használják ezt a kifejezést, mintha ez köpönyegforgatást jelentene. Egyáltalán nem. A bibliai pálfordulás a gondolkozásnak s az egész életnek egyszeri, végleges és alapvető megváltozása. Itt nem forgatunk semmit oda meg vissza, hanem a felismert rossz irányból az Isten szerinti jó irányba fordul az élet, és attól kezdve úgy marad végig.
Eddig Pál azt hitte, a maga ura. Pontosan tudta, mit akar, megkapta ehhez az írásos felhatalmazást, meg volt győződve arról, hogy jó dolgot cselekszik. Most rájött, hogy nem a maga ura volt, hiszen gyilkos gyűlölet hajszolta, egy tévhit rabja volt. Mostantól tudatosan Jézus Krisztusnak akar engedelmeskedni.
És vállalja őt mások előtt is, mind a zsinagógában, mind a keresztények közt megvallja hitét. Új megvilágításba kerül régi ismerete is, felismeri, hogy az Ószövetség is Krisztusról szól. Az ő bátor hitvallója lesz.
Bekövetkezett-e már ilyen pálfordulás az életemben? Tudom-e, hogy ki ő, ki vagyok én, és mi a tőle kapott feladatom?
Augusztus 04
Irányváltás
„Saul, Saul, miért üldözöl engem?"... „Ki vagy, Uram?"... „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl." (ApCsel 9,4-5)
Saul életében Isten elkezdte munkáját. Ő jól ismerte az Ószövetséget, látta az általa elhurcolt keresztények életét, hallotta István vértanú imádságát, s kezdett meginogni a Jézussal szembeni hitetlenségében. Tiltakozott is, és vágyakozott is. Ez a vajúdás ideje.
Ilyenkor azonban gyakran még inkább megkeményedik az ember. Ő is nekiindult, hogy a 250 km-re levő Damaszkuszból is börtönbe hurcolja a keresztényeket. Ezen az úton jött el a szülés órája. Hirtelen nagy fényesség vette körül, még a látását is elveszítette, s akkor zajlott le a fenti párbeszéd.
Ebből számára világos lett a következő: Jézus él, hiszen beszélt hozzá. Tehát valóban fel kellett támadnia. Akkor viszont ő csakugyan Isten Fia. Jézus ismeri őt, nyilván mindent tud róla, de úgy tűnik, nem akar bosszút állni, hanem terve van vele. Elhangzik hát: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?
És így elkezdődik az alázat iskolája: menj be a városba, ott majd valaki megmondja, mit tegyél. Ettől kezdve minden lépése új gazdájától függ, aki hol így, hol úgy közli vele akaratát. Ő pedig többé nem fogja bántani az ő követőit, mert maga is Jézus követője lett. Mi lesz ennek a következménye? Majd kiderül. Vállalja.
Ez mindig a Szentlélek újjáteremtő munkája. Világosság támad nemcsak körülötte, hanem benne is. Meggyőződik arról, hogy Jézus él, és személyesen vele akar valamit - noha ez már a mennybemenetel után történt. Félreáll Jézus útjából, végérvényesen félreteszi saját programját, és tanul lépésenként engedelmeskedni valakinek, akit nem látott, de hisz a szavának. Vége az önmegvalósítási törekvésnek, de megvalósul egy kemény ellenállóban is Isten szép terve az ő dicsőségére és sokak üdvösségére.
Ez a pálfordulás, vagy bibliai szóval újjászületés, megtérés.
08.03
Egy kivégzés szemtanúja
Saul pedig egyetértett István kivégzésével... pusztította az egyházat... (ApCsel 8,1.3)
Mielőtt valaki találkozik Jézus Krisztussal, ő előkészíti az embert erre az eseményre. Isten kegyelmének van ilyen előkészítő munkája. Így történt ez Saul-Pállal is, aki még fiatal farizeus korában végignézte az első keresztény vértanú, István kivégzését.
István a jeruzsálemi keresztény gyülekezet diakónusa volt, vagyis az ottani szeretetszolgálatban dolgozott. Emellett azonban jó igehirdető is volt, aki különös erővel tudott beszélni Jézus Krisztusról. A gyülekezel ellenségei nyilvános vitára hívták ki, ahol ő nagyon szelíden, de nagy szellemi fölénnyel győzött. Ezt nem tudta elviselni a hatóság, és „fogukat csikorgatva" rárohantak, s a városon kívül agyonkövezték. Saul vigyaázott az ítélet végrehajtóinak a ruháira.
S amit látott és hallott, arra még húsz évvel később is úgy emlékezett, mint élete egyik legfontosabb élményére. Mert István, miközben záporoztak rá a kövek, nem átkozódott, hanem imádkozott. Két mondatát tisztán lehetett hallani: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!" és „Uram ne ródd fel nekik ezt a bűnt!"
Saul ilyet még nem hallott. Ez az ember imádkozik az ellenségeiért, Isten kegyelmét kéri nekik. Akkor őérte is imádkozik? Ő is részese ennek a bűnnek? István úgy készül meghalni, mint aki valami ismerős helyre utazik, ahol várják. Semmi hisztéria, semmi bosszúvágy. És úgy beszél ehhez a Jézushoz, mint aki itt van, mint akivel ő együtt él, akivel össze szoktak, értik egymást. Mégis igaz lenne, amit ezek a hívők Jézusról beszélnek?
István hitvalló magatartásában valami krisztusival találkozott Saul. Krisztus-kiáradás történt ott, s ez a másutt nem tapasztalt hiteles szeretet kezdte összetörni az ő kemény szívét. Ennyire valóságos az, hogy egy megszentelt életű hívőben Krisztussal találkozhatnak mások.
Bennem él már Krisztus?
Augusztus 2.
A megzavart iránytű
...futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (Fil 3,14)
Verne Gyula A tizenöt éves kapitány című regényében van egy megdöbbentő jelenet. A hajó szakácsa bosszúból elhelyez egy nagyobb vasdarabot a hajó egyetlen még működő iránytűje mellett, és az megzavarja a műszert, másfelé haladnak, mint gondolják, egyenesen ellenségeik karjába, a pusztulásba. De ezt senki sem veszi észre.
A Biblia azt tanítja, hogy így térítette el a kísértő az emberiséget is a helyes irányból, amikor az Istentől kapott iránytű mellé elhelyezte az ellene való lázadást, az ember önistenítésének vágyát, s azóta haladunk a biztos pusztulás felé. Gondja van az ördögnek arra, hogy ne foglalkozzunk a haladás irányával, csak a hajóval. Annak a komfortja, sebessége, korszerűsége legyen a gondunk, de sose gondolkozzunk azon, hogy valón hova is fogunk megérkezni.
Jézus Krisztus viszont pontosan azért jött, hogy erre figyelmeztessen, és megmentsen a végső pusztulástól. Ha a halottak meghallják az ő szavát, élni fognak (Jn 5,25). Vagyis ha mi, potenciális halottak, komolyan vesszük, amit ő erről mond, megmenekültünk.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki észreveszi az iránytű mellé helyezett vasat, az életébe beférkőzött bűnt, eltávolítja azt, és újra figyel Isten iránytűjére, a Szentírásra, annak az élete helyes irányba fordul. Az az Istentől kapott képességeit és lehetőségeit arra használja, amire kapta, lelkileg-szellemileg egyre gazdagabb lesz, és másokat is gazdagít. Az átment a halálból az életbe (Jn 5,24).
Ez ma akkor következik be, amikor olvassa vagy hallgatja valaki Isten igéjét, közben a Szentlélek világosságot gyújt benne, s így feltűnik neki, hogy rossz irányba halad, meglátja „a vasdarabot", lesz ereje kidobni azt, és teljes bizalommal ráhagyatkozik az iránytűre, hogy aztán az eredeti, helyes cél felé haladjon.
Augusztus 01
Szép hajóval rossz irányba
A törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. (Fil 3,6)
Mindig tanulságos megfigyelni, hogyan munkálkodik Isten egy ember életében. Hogyan lép kapcsolatba velünk, hogyan változtatja meg jó irányba valaki gondolkozását, jellemét, tevékenységét, akinek korábban semmi kapcsolata nem volt Istennel, vagy egészen másként gondolkodott róla. Figyeljük meg ezt most néhány napon át Pál apostol személyén!
Nagyon jó családból származott. Egy akkori világváros (Tarzusz) szülötte, szülei a legszigorúbb vallásos nevelést adták neki (farizeusok voltak), római polgárjoggal rendelkezett, ami nagy előnyöket jelentett, ma így mondanánk: az egyetemet Jeruzsálemben végezte egy híres tanár, Gamaliel lábainál. Korán emelkedett a karrierje, fiatalon már egy bizalmi feladatot kapott: szedje össze Damaszkuszban a keresztényeket. Ő pedig „öldökléstől lihegve" indult, hogy „megkötözve vigye őket Jeruzsálembe" (ApCsel 9,1-2). Ezt a kifejezést arra használják, amikor a nagy vadak üldözik a kiszemelt zsákmányt.
Éppen ez a meglepő: hogyan lehetséges, hogy egy ilyen kiváló ember ölni indul? Hogyan lehet helye egy művelt, vallásos emberben ilyen vadállati indulatnak? Ami fel sem tűnik neki, sőt erénynek tekinti ő is, felettesei is.
Egy képpel így lehetne válaszolni erre: kitűnő hajón indult el, de rossz irányba. Egy értékes ember, aki gonosz célokra használja képességeit, s ezt nem is veszi észre, úgy véli, ez a normális. - Amikor Jézus Krisztus megállítja ezen az úton, és világos látással ajándékozza meg, akkor döbben rá, hogy ő tulajdonképpen gyilkos. S amikor átadja az irányítást Jézusnak, akkor fordul jó irányba az élete.
Mit tartok fontosabbnak: hogy milyen a „hajóm" felszerelése, vagy hogy merre halad? Az én életem hajója milyen irányba megy? Ha így maradok, hova fogok megérkezni?
J Ú L I U S
Július 31
Imádság harc közben
Istenhez kiáltottak segítségért harc közben, ő pedig meghallgatta kérésüket, mert bíztak benne. (1 Krón 5,20)
Ez a megjegyzés egy családfa névsorában olvasható. Különös közbeszúrás, különös ismertetőjegyük azoknak, akiket ott említ. Később megemlíti még: Istentől volt ez a harc.
Mi milyen harcokat szoktunk vívni? Van kenyérharc, pozícióharc, folyik a nemek, nemzetek, nemzedékek közti küzdelem, van, aki a jogaiért harcol, vagy egy kis elismerésért, valakinek a kegyeiért... Sok felesleges és szennyes harcunk is van, amelyek nem Istentől valók. De tudunk-e küzdeni mások üdvösségéért, emberek kibéküléséért, az evangélium terjedéséért? Ezekre ilyen jelzőket használ a Biblia: nemes harc, a hit szép harca, szabályszerű küzdelem.
Milyen fegyvereket használunk? A hazugság az ördög fegyvere, az ige kardja a Lélek fegyvere. Mai igénk az imádság fegyverét említi. Jézus ezt használta leginkább. Az ötezer ember megvendégelése előtt, Lázár sírjánál, a Gecsemáné-kerti keserves küzdelmében, de még a kereszten is ezt a fegyvert forgatta, és ezzel győzött. Aki csak harc közben próbál imádkozni, az nem ismeri az imádságban rejlő lehetőségeket. De aki állandó közösségben van Istennel, az harc közben is így tud hozzá imádkozni.
Mi ennek a haszna? Az, hogy eközben kiderül, valóban Istentől való-e az a harc, s ha nem, abbahagyja. Ha viszont tőle való, a túlerőtől sem rémül meg. Sőt eljut oda, hogy az ellenségéért is imádkozik. Már nem azt kéri, hogy ő győzzön felette, hanem Isten győzzön mindkettőjük életében. Imádság közben látja meg a hívő azt is, hogy mi az, amiért nem neki kell harcolnia, hanem Istentől kapja majd ajándékba. Miközben mások tapossák egymást, ő tud csendben várni az Úr szabadítására (JSir 3,26). Mert olyan is van, hogy maga az Úr harcol az övéiért.
Július 30
Ma
Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma... Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket... (Zsid 3,13.15)
Vannak emberek, akik gyakran menekülnek a jelen feladatai elől a múltba vagy a jövőbe. Nincsenek ott igazán, ahol vannak, mert az eszük már a következő feladaton jár. Vagy éppen elmerengenek a múlt dicsőségén, vagy bénítják őket a múlt kudarcai, s nem haladnak az éppen soron következő feladattal. Hiányzik a jelen az életükből. Halogatják a feladatok megoldását, vagy már ma cipelni akarják a holnap terhét is, aggodalmaskodnak.
Jézus mindig a jelenben élt. Tudta, hogy honnan jött, és tudta, hogy miért jött - tehát rendben volt a múltja és jövője, s ezért minden figyelme, ereje megmaradt a mára. Mindig felismerte és elvégezte az éppen soron következő szolgálatot. Megy Jairus házához, de közben meggyógyítja a vérfolyásos asszonyt is. Kész éjjel is fogadni Nikodémust, egész éjszakai szenvedése után hajnalban észreveszi a tagadó Pétert, a kereszten is gondol édesanyja jövőjére, és közben üdvözíti a vele megfeszített gonosztevőt... Mindezt kapkodás nélkül, mindent a maga idejében.
A halogatás egyik következménye, hogy nem biztos, hogy lesz alkalom pótolni az elvégzendőt. A másik, hogy megvan az akkori feladat is, s ha nem győzzük, felhalmozódik a mulasztás, s az újabb bajok forrása lesz.
Mi kell ahhoz, hogy valakit Isten jól használhasson a mában? Rendezett múlt és rendezett jövő. Aki bocsánatot kapott minden múltbeli bűnére, mulasztására, s aki tudja, hogy Istennél van elkészítve a jövője, beleértve az örökkévalóságot is, annak minden ereje megmarad a jelen feladataira, tud örömmel élni, kész mindig az éppen szükséges szolgálatra, érzékeli, mikor minek van itt az ideje, és nem vonakodik cselekedni, de nem is akarja ma elvégezni a holnap feladatait.
Tanuljunk Jézustól örömmel élni a mában!
Július 29.
Inni és itatni
És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást... és megitatta a fiút. (1Móz 21,19)
Izmaelt elküldte az apja, lemondott róla az anyja, de felkarolta Isten. Miután Hágár lemondott életben maradásukról, megszólalt az Úr: „Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját..." Nem az asszony sírását, hanem a gyermek imádságát. Isten komolyan veszi a gyermekeket, emberszámba veszi őket, nem játékszernek vagy tehernek tekinti, mint olykor mi. És a kicsi imádsága magasabbra hatol, mint az anyja jajgatása. A „jaj, Istenem" nem feltétlenül imádság.
És kiderült, hogy van ott víz, csak a kétségbeesésünk és hitetlenségünk miatt sok mindent nem látunk meg. Isten megnyitja Hágár szemét, a ki meglátja a forrást. Megnyílt szemű édesanyákra van szükség, akik komolyan veszik Isten igéjét, látják a láthatatlant is, akiknek legalább olyan fontos gyermekük lelke, mint a teste, örök élete, mint e földi boldogulása.
Mi mindnyájan vaksi szemmel születünk, nem látjuk a forrást, de Isten megnyithatja a szemünket. Hiszen minden szülő nagy lehetősége az, hogy gyermekei újjászületésénél is bábáskodhat, hogy részt vehet Isten újjáteremtő munkájában. Ehhez azonban először nekünk kell újjászületnünk.
Ó, de sok nyomorúság nem következne be, ha ezt a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozó felnőttek komolyan vennék! Ha gyermekeinket az ige éltető vize helyett nem a világ kólájával és csokoládéjával etetnénk. Isten ma mindnyájunkat hív:
„Ti szomjazok mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek!... Minek adnátok pénzt azért,... amivel nem lehet jóllakni?... Hallgassatok rám, és élni fogtok!" (Ézs 55,1-3)
Jézus mondta a samáriai asszonynak: „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." (Jn 4,14) Minden szülő nagy lehetősége: ebből inni és ezzel itatni.
Július 28
Víz nélkül nincs élet
Amikor kifogyott a víz a tömlőből, odatette a gyermeket az egyik bokor alá... (lMóz 21,15)
A hajléktalanná vált Hágár és Izmael mennek a pusztában, és egyszerre csak elfogy az otthonról hozott víz. Nincs semmi esély arra, hogy találnak utánpótlást. Letette hát gyermekét egy bokor alá, ő pedig elment messzebb, hogy ne lássa, amikor meghal a gyermek.
Sokaknak ismerős ez: elfogy a türelmünk, a fantáziánk, talán még az életkedvünk is, és ott állunk egy nem várt helyzetben tehetetlenül a gyermekünk mellett. Víz kellene, de nincs. És nem lehet pótolni semmivel, csak az menthetné meg az életét.
A Szentírás gyakran használja a vizet Isten igéjének jelképeként. Tudjuk-e, hogy egyedül Isten igéje mentheti meg gyermekeink lelkét? Csak úgy menekülnek meg a végső pusztulástól, ha idejében hallanak igét, és van lehetőségük hinni Istenben. Hiába kapnak sok mindenből egyre többet, az örök haláltól csak ez mentheti meg őket.
Volt vize Hágárnak, csak elfogyott. Sokan hoztak otthonról vallásos hatásokat, emlékeket, de az most nem ér semmit. Élő vizet nem tud magából senki kisajtolni, csak magán átengedni. Aki maga is naponta táplálkozik igével, az tud táplálni másokat is. Sokan elmondták már, milyen sok áldás származott abból, ha elővették otthon a Bibliát, és naponta megbeszéltek egy-egy szakaszt. Miért gondoljuk, hogy nélkülözhető Isten igéje egy igényesen felkészített nemzedék neveléséből, vagy a saját lelki karbantartásunkból?
Hágárnak Isten világosan megígérte, hogy fiát nagy néppé teszi, és gondja lesz rá. Ha ezt Hágár hinné, akkor nem félne attól, hogy meghal a gyermek. Mert hinni azt is jelenti, hogy a tények ellenére is azt vesszük komolyan, amit Isten megmondott. Hívő édesanyákra lenne szükség, akik nem mondanak le gyermekeikről azok megszületése előtt sem, és később sem, hanem bíznak Istenben rendületlenül, vállalják és nevelik őket Istentől kapható, el nem fogyó szeretettel és erővel.
07.27
Apátlan nemzedék
Kergesd el ezt a szolgálót a fiával együtt... (1Móz 21,10)
Ábrahámnak és Sárának sokáig nem született gyermeke. Ekkor úgy segítettek magukon, hogy a kor szokása szerint Sára szolgálója szült gyermeket, s az az övéknek számított. Ez volt Izmael. Amikor azonban nődögélt a gyermek, Sára nem tűrte tovább a háznál, és kérte férjét, hogy küldje el anyjával együtt. Így is történt. Útközben azonban elfogyott a vizük, Hágár nem látott semmi lehetőséget az életben maradásra, és letette gyermekét egy bokor alá, várva halálukat. Isten azonban megmentette őket.
Van tehát egy gyermek, akit elküld az apja, lemond róla az anyja, de Isten végtelen szeretettel gondjaiba veszi. Ma az apára figyeljünk!
Izmaelnek tehát volt is apja, meg nem is. Enni, inni adott a gyermeknek, de éppen egy kritikus helyzetben nem lehetett rá számítani. Sok ilyen apátlan árva van ma is, akiknek az apjuk nem a másvilágra költözött el, hanem egy másik asszonyhoz, vagy otthon van, de egy világ választja el gyermekétől. Pedig az a gyermek talán nem bánná, ha kisebb kenyeret kapna, csak lenne megszólítható, vidám apja.
Itt azonban többről van szó: Ábrahám hitetlen volt Istennel szemben, amikor hallgatott a feleségére, és a kor szokása szerint cselekedett. Neki az isteni ígérethez kellett volna ragaszkodnia, nem a világ szerint eljárni. Nem is sejtjük, milyen sokat szenvednek gyermekeink a szülők hitetlensége miatt!
Milyen szülők vagyunk? S ha nincsenek is vér szerinti gyermekeink, hogyan viszonyulunk a fiatalokhoz? Nem küldjük-e el sokszor a gyerekeket, mert alkalmatlan, hogy jönnek? Fordulhatnak-e bármikor hozzánk? Érdemes-e ezt tenniük? Vannak-e őszinte, becsületes, használható válaszaink a kérdéseikre? Készek vagyunk-e elfogadni őket olyanoknak, amilyenek? Készek vagyunk-e visszafogadni őket, ha eltávolodtak? Kapnak-e valódi szeretetet, lelki felkészítést is, vagy csak élelmet és ruhát? Szeretnénk-e, ha úgy viszonyulnának hozzánk, mint ahogyan mi a mennyei Atyánkhoz?
Istennek az apátlan nemzedékre is gondja van.
Július 26
A bűnösök barátja
A vámszedők és a bűnösök mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt. (Lukács 15,1)
Ezt a két csoportot mindig meg lehetett találni Jézus mellett: vámszedők és bűnösök, farizeusok és írástudók. Egymással nem elegyedtek, mert az utóbbiak mélyen megvetették az előbbieket. A vámszedők és bünösök igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák. A farizeusok zúgolódtak ellene és bírálták: „Ez (!) bűnösöket fogad magához."
A bűnösök nem voltak megelégedve magukkal, közelebb akartak kerülni Jézushoz, tőle reméltek segítséget ahhoz, hogy megváltozzanak. A farizeusok nem voltak megelégedve Jézussal és a bűnösökkel. A vámszedők tudták, hogy bűnösök. A farizeusok úgy tudták, hogy igazak. A vámszedők vállalták, a farizeusok leplezték a bűneiket.
Kin lehet segíteni? Gyógyítani csak azt lehet, aki elismeri, hogy beteg, és gyógyulni akar. Ezért mondta Jézus: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek... nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket." (Mt 9,12-13)
Jézus egyik példázatában egy farizeus így imádkozott a templomban: köszönöm, hogy különb vagyok, mint a többiek. Ugyanott egy vámszedő így szólt: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek! Melyik változott meg utána? Jézus ezt mondta: a vámszedő megigazulva ment haza (Lk 18,14).
Mert aki önmagával van tele, annak nem lehet adni semmit. Aki szabadulni akar a bűneitől, az Jézustól kap a bűnei helyére igazságot, tisztaságot, békességet, reménységet. Jövője csak annak van, aki változni akar Az öntelt ember fejlődésképtelen.
Mi melyik csoportba tartozunk? Mi akarunk változni, vagy a körülöttünk élőket és Jézust szeretnénk megváltoztatni? Nem rejtegetünk-e bűnöket szép látszatok mögött? Jézust azzal is vádolták, hogy a bűnösök barátja. Örülünk-e annak, hogy ez igaz, és odatartozunk-e az ő baráti köréhez? „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek." (Jn 15,14)
Július 25
Ki a kegyes ember?
...gyakorold magad a kegyességben..., a kegyesség pedig mindenre hasznos... (1Tim 4,7-8)
Mi a kegyesség vagy más szóval istenfélelem? Az itt szereplő görög szó alapjelentése ez: helyet adni valakinek, akit tisztelünk. Ülök egy váróhelyiségben, bejön édesapám, azonnal felállok és átadom neki a helyet. Elhatároztam valamit, de meghallom egy tapasztaltabb ember véleményét, és megváltoztatom a tervemet, helyt adok az ő látásának. Ez nem kötelező, de saját érdekemben hallgatok rá, mert tisztelem és bízom benne.
Jelenti a szó ezt is: valakit előreengedni és követni. A kegyesség az Isten iránti tisztelet és bizalom ötvözete. Életemben az első hely az övé, az ő szava, igéje a döntő, tőle függök teljesen. Nem kényszerből, hanem meggyőződésből. Ahogyan Jézus vallotta: azért jöttem, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem.
A kegyesség tehát nem kegyeskedés (mint ahogyan az okosság nem okoskodás), az istenfélelem pedig nem az Istentől való rettegés, de nem is bizonyos vallásos kötelességek teljesítése, hanem bensőséges, gazdag szeretetkapcsolat az élő Istennel.
Mint minden számunkra fontos kapcsolatot, ezt is ápolni kell, erre vonatkozik mai igénk. Aki leszállt a maga trónjáról, és végleg átadta az első helyet Istennek, s aki tudja, hogy Isten mindig csak jót akar neki, az kérdezi őt kicsi és sorsdöntő dolgokban egyaránt, szenvedélyesen tudakozza és örömmel cselekszi az ő akaratát. Szívesen tölt időt vele, meggyőződéssel ajánlja ezt az életet másoknak is - egyszóval gyakorolja a kegyességet. Nemcsak vasárnap és hívők között, hanem mindig.
Ebben az életben erő van, a Biblia ír a kegyesség erejéről. Isten ereje árad az ilyen emberek életébe, s rajtuk keresztül a környezetükbe is. Isten jelenlétében élnek, s ez meglátszik rajtuk.
Július 24.
Ige és Lélek
Edd meg ezt a tekercset, azután menj, és szólj Izrael házához! (Ez 3,1)
Ezékiel közvetlenül a babiloni fogság előtt prédikált, aztán Isten a fogságba is elküldte, hogy erősítse a népet igével. Ez a szakasz arról szól, hogyan hívta el őt Isten erre a szolgálatra. Sok mindent megtudunk Isten igéjének természetéről.
Kiderül belőle, hogy Isten úgy segít az embereken, hogy az igehirdetésen keresztül megszólítja őket, és ha komolyan veszik azt, az ige megváltoztatja a hallgatók gondolkozását és életvitelét. Igehallgatás közben támad hit is a hitetlen szívben.
Isten jelképesen egy teleírt könyvtekercset ad a prófétának, amit meg, kell ennie. Minden könyv olvasni való, de a Biblia ilyen értelemben megenni való. Vagyis nem nyalogatni, lapozgatni kell, hanem megrágni megérteni, lenyelni - befogadni, megemészteni - magamévá tenni, azonosulni vele, engedelmeskedni neki. Ne válogassunk benne, amit Isten ad, azt vegyük komolyan!
Aki így olvassa és hallgatja Isten igéjét, annak táplálékká válik. Olyan lesz, mint az édes méz. Még a kemény beszédben is megérzi Isten mentő és ajándékozó szeretetét.
„Miközben beszélt, lélek áradt belém, talpra állított, én pedig hallottam, hogy beszél hozzám." (Ez 2,2) Vagyis aki Isten igéjére figyel, annak a Szentlélek érthetővé teszi Isten szavát, egészen személyesen szólítja meg, megerősíti, és elküldi másokhoz, hogy adja tovább az életmentő igét. A mi feladatunk ennyi: elmondani a ránk bízott üzenetet azoknak, akikhez Isten küld. Minden egyebet ő végez: hogy legyenek köztük is, akik befogadják, hisznek, megváltoznak, és így üdvözülnek.
De lesznek mindig, akik nem akarják hallani, kigúnyolják az igehirdetést, megvetik Isten szavát. Ez fáj annak, akit már Isten megmentett az igével, de nem szabad sem elkeseredni, sem abbahagyni a hirdetését. A ige által maga Isten munkálkodik, akármilyen erőtlen is az, aki mondja.
Július 23
Áldott ember
Szövetséget akarunk kötni veled... Hiszen az Úr áldott embere vagy te! (1Móz 26,28-29)
Ezt Izsáknak, Ábrahám fiának mondták olyan pogány fejedelmek, akik közelről látták az életét. Miből láthatták, hogy áldott ember?
Ahol Izsák megállt, ott sátrat vert, oltárt épített és kutat ástak. Tudjuk-e, hogy mi is csak ideiglenesen sátorozunk itt a földön, de örök lakásunk a mennyben van? Hozzátartozik-e a mindennapjainkhoz az oltár, Isten igaz tisztelése? És jellemzi-e az életünket, hogy értékeket hozunk létre, amelyeket csak részben élvezünk mi magunk, részben másoknak hagyunk?
Isten áldásainak egész sorát láthatjuk Izsák életén. Folyvást gyarapodott, kedvezőtlen körülmények között is. De nem lett elbizakodott, alázatos maradt, Istennek tulajdonított minden jót. Apja hitét mint drága örökséget szeme előtt tartotta, s tudta, hogy sok áldást őérette kap. Nagy türelemmel szenvedte a rosszindulatú támadásokat is, de a gonoszul betemetett kutakat újra kiásták, mert az létfeltétel volt nekik is, másoknak is.
Eközben egyszer forrásvízre akadtak. Ez volt aztán az igazi áldás! Ezzel csak Isten tudja megajándékozni az övéit. Az ember végzi mindennapi munkáját, ássa a kutakat egymás után, de ha eltalál egy vízeret, az kimondhatatlan ajándék. A hat-nyolc hónapig tartó szárazságban a legtöbb kút kiszáradt. A forráskutak mentették meg a nyájakat.
De még kijelentést is kap az áldott ember, Isten szól hozzá: ne félj, veled vagyok, megáldalak, utódaidat is. És az áldott ember vonzó is: akik korábban bántották, most szövetségét keresik, bocsánatot kérnek, és szívesen vannak a közelében. Isten embere Istenhez vonz tőle távol élőket, mert megfigyelték az életét, és hitelesnek találták.
Mindebből mi jellemző ránk? Szabad áldásért könyörögni, s ha kapjuk, vele szentül élni.
Július 22
Kilátás csak felfelé
...Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr! (Ézs 37,20)
Kr. e. 721, Asszíria nyugat felé terjeszkedik, az északi zsidó államot már meghódította, most Júda van soron. Jeruzsálem körül bezárult az ostromgyűrű, az asszír király ultimátumot ad. Képviselője nagy hangon dicsekszik, fenyegetőzik, igyekszik megingatni a várfalon remegő emberek bizalmát Istenben és Ezékiás királyban is, aki viszont rendületlenül tartja a lelket a népben: az Úr megszabadít bennünket, megígérte. Aztán Ezékiás beviszi a templomba az ellenség levelét, és megrendítő imádságban kéri újra Isten szabadítását.
Ő sem tudja, hogyan és mikor ad az Úr segítséget, de bizonyos benne, hogy adni fog. Aztán másnap reggel hűlt helyét találják az asszír seregnek, mert valami járvány törhetett ki, „mindenfelé csupa holttest volt".
Ebben a reménytelen helyzetben Ezékiás belekapaszkodott Isten igéretébe, és teljesen őrá bízta népe sorsát. Aki ismeri az ilyen mély, tusakodó könyörgést, az tudja, hogy mennyire másként látja utána a hívő a nyomasztó terheket és önmagát is. Az imádságnak emelő ereje van, önmagunk és a bajaink fölé emel, és Isten közeléből látjuk a helyzetet.
Az imádságnak formáló ereje is van, átrendezi a gondolatainkat s még az arcvonásainkat is. Megszabadít a szorongástól, felszabadít a reménységre. Aki az Istennel való imádságos párbeszédből él, az olyan rejtett életet él, amelyről a világ mit sem tud, csak az áldásait tapasztalja. Az ilyen emberben már az eljövendő világ erői mozdulnak meg, sőt áradnak a környezetébe is. Ezért lesz áldássá.
Hasonló szorongattatásainkban bízzunk mi is Isten igéjében! Nem az számít, hogy mekkora az ellenség, hanem hogy milyen közel vagyunk az Úrhoz, mert nála készen van a szabadítás. Ő mondta:
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! És megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50,15)
Július 21
Van-e a pénznek szaga?
De valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel... (1Tim 6,6 - Károli)
A keresztény ember számára nagyon fontos a pénz eredete. Mert a pénznek igenis van szaga, és ha tisztátalan pénz kerül hozzánk, meg-bűzhödik tőle az egész életünk. Tiszta az, amit a munkájáért kap valaki, amit ha szükségbe kerül, testvérek szeretettel adnak (tudni kell elfogadni is), és néha Isten készít ajándékot, „akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget" (Zsolt 127,2).
Kié a pénzünk? A miénk - mondják a legtöbben. A tizede az Úré -vallják, akik hallottak erről valamit. Az egész az Úré - állítja a Biblia. „Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók." (Zsolt 24,1) Isten gyermeke tudja, hogy mindenestől Isten tulajdona, akitől sáfárságra kapott sok mindent, a pénzét is, amivel felelősen lehet gazdálkodnia, s a végén majd el kell számolnia.
Az Újszövetség nem írja elő a tized fizetését, de akik a jövedelmük tizedét félreteszik Isten céljaira, mások megsegítésére, jól teszik, Isten áldása van rajta. De tudnunk kell, hogy az egészet felelősen kell beosztanunk. Jézus nélkül könnyen a szerzésvágy uralkodik el rajtunk, ővele az ajándékozás öröme lesz a részünk.
Mennyi az elég? „Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges..." (Péld 30,8) „...megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek." (Fil 4,11) Isten az egyik kezünket tele akarja rakni, de a másik maradjon szabad a szolgálatra (Préd 4,5-6)!
Az istenfélő embernek a kevés is mindig elég, Isten nélkül a sok is mindig kevés. Nélküle a másokét is kívánom, vele a magamét is megosztom. Aki Istenben gazdag, annak nem árt meg a szükség sem, a bőség sem.
Július 20
Mire való a pénzünk?
Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak. (1Tim 6,10)
Mi a pénz? A gazdasági életben általános értékmérőként és csereeszközként használt érme vagy bankjegy.
Tehát a pénz eszköz. Amíg eszköz, addig kénytelen engedelmesen szolgálni nekünk. Mihelyt céllá válik, kénytelenek vagyunk engedelmesen szolgálni neki. Ezért írja Pál apostol: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni..., sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik." Ha halvánnyá válik, elszakít Istentől, mert „nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak" (Mt 6,24).
A másik fontos igazság: érme, tehát csak neki tulajdonított értéke van. S ha ezt többé nem ismerjük el, nem ér semmit önmagában, ki lehet dobni. Ezért is fontos azokra az értékekre is figyelnünk, amelyek önmagukban is megállnak, mégpedig minden időben. A szeretetnek, hűségnek, áldozatnak, igazságnak önmagában van értéke. Nem beszélve az Istennel való közösségről, ami magát az életet jelenti a hívőnek. Erre mondta Jézus: az ember életét nem a vagyon tartja meg, hanem ha Istenben gazdag; (Lk 12,15.21).
Hol a pénz helye? Nem a szívünkbe zárva, nem a markunkban szorongatva, hanem a zsebünkben, hogy ha szükség van rá, elköltsük. így marad eszköz. Mondd meg, mire költöd el, s megmondom, ki vagy.
A Biblia szerint nem a pénz rossz önmagában, hanem a pénz szerelme. A pénz lehet áldott eszköz Isten kezében is. De akinek már az lesz a célja, hogy minél több legyen belőle, annak a fejére nő, s az ilyen ember nem tudja többé teljes szívéből szeretni Istent. Aki viszont teljes szívéből őt szereti, és felebarátját is úgy, mint önmagát, az mindig tudni fogja, mit kell tennie a pénzével, akár kevés az, akár sok.
Július 19.
Magába szállt
Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! (Lk 15,17)
Valaki azt mondta, nyári pihenésének egyik eredménye az volt, hogy végre magába szállt, s ennek sok jó következménye lett. Jézus a tékozló fiú példázatában használta ezt a kifejezést. Mit kell ezen érteni? Mit jelentett ez a tékozló fiú esetében?
Nagyon sok ember olyan értelemben magán kívül van, hogy a bajainak okát önmagán kívül keresi. Másokat vádol, önmagát mentegeti. A tékozló fiú is élte világát, amíg volt pénze, olyan harsogás volt körülötte, hogy nem hallott meg semmit. A disznók vályújáig kellett eljutnia, hogy végre befelé nézve megérkezzen önmagához, felismerje, hogy egyedül ő minden bajának az oka.
Amikor magába szállt, eszébe jutott az apja, de nem önmagában találta meg, hanem haza kellett mennie hozzá. Senki sem önmagában találja meg Istent, lelke mélyebb rétegeiben, valamiféle meditáció során, hanem az önmagára lelt ember leborul a rajta kívül, tőle függetlenül létező kegyelmes Isten előtt, meghallja hívását, és vall neki: „vétkeztem az ég ellen és teellened".
Amikor magába szállt, rádöbbent, hogy mi nyomorúságainak az oka. Addig csak azt látta, hogy nincs otthona, az éhhalál szélére került, megalázzák, és kilátástalan a jövője. Most ismerte fel, hogy mindennek az az oka, hogy nincs a helyén. Ha otthon lenne, mindez nem így lenne. Otthon a béres is jóllakik mindennap.
Az embereknek sem hitbeli problémáik vannak, hanem megélhetési, egészségügyi, társkapcsolati, önértékelési... Magunkba szállva látjuk meg, az a baj, hogy eljöttünk otthonról, hogy gyakorlatilag Isten nélkül telnek a napjaink. S ha a Szentlélek elsegít oda, hogy leborulunk Isten előtt, s kimondjuk: vétkeztem, de szeretnék veled élni, akkor kezdődik új szakasz az ember életében.
Július 18
Pihenjetek meg!
Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé. (Mk 6,31)
Sokan mostanában veszik ki nyári szabadságukat, és próbálnak valahol egy kicsit pihenni. Vannak, akik legszívesebben mindig szabadságon lennének, de vannak, akik nem mernek jó lelkiismerettel kikapcsolódni. Pedig Jézus azt tanítja, hogy a pihenés nem fényűzés, hanem a jó minőségű munka egyik feltétele. Persze nem munka helyett, hanem munka után helyes gyakorolni. Megállás nélkül nem lehet jól dolgozni, s itt olvassuk, hogy a tanítványoknak néha enni sem volt idejük.
Hogyan pihenjen egy keresztény ember?
A tanítványok Jézussal mentek el pihenni. Igazi felüdülést a vele való közösség ad. Munka közben is, de néha úgy, hogy csak rá figyelünk. Olyan jellemző, hogy ki mit visz magával évi szabadságára vagy egy-egy szabadnapra. Van, aki fáradtabban jön haza, mint ahogy elment. Tervezzük meg a pihenést, s legyen fontos az Úrral való közösség!
Egy lakatlan helyre viszi Jézus az övéit. Nagy szükségünk van a csendre. Ez önmagában is gyógyít, de Jézus halk és szelíd szavát is jobban értjük így. S csak a tanítványait hívta most. Nem kell ahhoz nagy társaság, hogy felüdüljön az ember, de a legközelebbiekkel fontos ápolni a közösséget. (Ugyanakkor éppen a szabadságunk alatt több lehetőség van meglátogatni olyanokat, akik mindig egyedül, a puszta csendjében élnek.)
Itt a tanítványok végre kibeszélhették magukat Jézusnak. Néha nagyon rövidre szabjuk a vele töltött időt. Szánjunk most többet arra, hogy egészen megnyíljunk előtte!
S végül: egy kissé akarja megpihentetni őket. Mert az élet nem pihenésből áll, a pihenés célja az erőgyűjtés a szolgálatra. De a csendben sokszor jobban látja az ember, mi is valóban a feladata, melyek a jellemző hibái, kiaknázatlan lehetőségei, ki ő és ki az ő Ura. Ezért szükséges munka közben is elvonulni néha a csendbe. Ahogyan Jézus is tette.
Július 17.
Életmentő ébresztés
Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus. (Ef 5,14)
Ez a mondat arra is figyelmeztet, hogy nem mindenki él, aki mozog ezen a földön. A Biblia ezt állítja: „Akié a Fiú (Jézus), azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban." (1Jn 5,12) A szó teljes értelmében tehát csak az él, akinek kapcsolata van Jézus Krisztussal. Erre az igazi életre támadhat fel mindenki a lelki halálból.
Edisonról jegyezték fel, hogy egyszer a kishúgát várta az állomáson. Mielőtt azonban a vonat megérkezett volna, az a kőhíd, amin át kellett haladnia, leszakadt. Pánik tört ki a várakozók közt, mert a szerelvényt már nem lehetett erről értesíteni és megállítani. Akkor a kis Edisonnak az jutott eszébe, hogy egy gőzmozdony sípjával morzejeleket ad, s ha a húga azt még idejében meghallja, talán lehet segíteni. A kislány azonban aludt. Egy kanyarban mégis felébredt, észlelte a jelzést, s az utolsó pillanatokban a vészfékkel meg lehetett állítani a vonatot. Megmenekültek a haláltól.
Isten nekünk is küld életmentő jelzéseket az ő igéjével, ébresztget lelki álmunkból. Itt is bolondoknak bélyegzik sokszor az ilyen igehirdetőket, ahogyan a kislányt is annak nézték a vonaton, pedig egyedül ő értette és vette komolyan a jelzést. Aki felébred álmából, ráébred elveszett állapotára, és még idejében kiszáll a halálvonatból, megmenekül. Az Istentől elválasztó szakadékon is átér Jézus Krisztus keresztje, s azon visszatalálhat minden hívő elveszített otthonunkba.
Ezen a világon nagy altatás folyik. A gonosz hol külső kábítással, hol lázas tevékenységgel igyekszik elvonni figyelmünket reménytelen állapotunkról. Legyünk hálásak Isten ébresztő igéjéért, és vegyük komolyan, amit ő a mi megmenekülésünk érdekében mond! Ő azt akarja, hogy már itt a mienk legyen ez a teljes, örök élet.
Július 16.
Kinek engedsz?
Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek... (Lk 9,55)
Jézus és tanítványai úton voltak, s egy samáriai faluban rájuk esteledett. Ott azonban nem fogadták be őket a népeik közti régi ellentét miatt. Két tanítvány méregbe jött, s tüzet akartak kérni az égből a gonosz falura. Ekkor mondta nekik Jézus: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse."
Hogyan lehetséges, hogy a Jézushoz közelállók is képesek lennének így megtorolni személyes sérelmeiket? Úgy, hogy velünk született természetünk mindig megszólítható marad a gonosz számára. Jézus arra figyelmeztet itt, hogy kettős hatás alatt áll minden ember. Ha már kapta Isten Lelkét, vezetheti őt a Lélek, ha még nem, a gonosz irányítása alatt van. De Isten gyermekeit is támadja az ördög, hátha hallgatnak rá. S amikor valaki fáradt, nem elég éber, csapdába eshet, mint itt Jakab és János.
Meg lehet különböztetni a kétféle hatást: az ördög emberölő volt kezdettől (Jn 8,44), Jézus mindig életpárti. A régi természetnek mindig én vagyok fontos, a magam hiúsága, kényelme, haszna. Az új természetnek Isten ügye és a másik ember üdvössége a fontos. Akit Isten Lelke vezet, az kész sérelmeket elszenvedni, akit a tisztátalan lélek, az mindig kész visszaütni. A krisztusi ember Istenre bízza az igazságtételt, a Krisztus nélkül élő maga intézi el.
A keresztény ember programja ez: „hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve..." (Ef 3,16-17)
Mindnyájan a bűn uralma alá születünk. Egyszer át kell adnunk a vezetést Isten Lelkének. „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." (Jn 3,30) De érvényes a figyelmeztetés is: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" (1Kor 10,12)
Július 15.
A nyugalom forrása
...tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek... (Mt 11,29)
Jézus itt arról beszél, hogyan lehet bennünk minden körülmények közt igazi nyugalom, és hogyan tudjuk a terheinket úgy hordozni, hogy ne roskadjunk össze alattuk. Ebben a vibráló, hajszolt, teljesítményközpontú időben, amiben élünk, különösen is fontos ezt tudnunk és gyakorolnunk.
Mielőtt azonban erről tanít, elhangzik egy sorsdöntő kijelentés tőle: Igen, Atyám. Teljes szívvel elfogadta az Atyától kijelölt helyét, és vállalta a küldetésével járó terheket. Ez a magyarázata az ő nyugalmának.
És ennek a hiánya magyarázza a bennünk levő sok feszültséget, nyugtalanságot, erőtlenséget. Sok ember elégedetlen a külsejével, képességeivel, lehetőségeivel, körülményeivel, emberi kapcsolataival. Az Isten elleni lázadás oka is az volt, hogy az ember nem fogadta el a teremtésben kijelölt helyét, hanem Isten helyére akart törni („olyanok lesztek, mint az Isten"). Ez az istenkedés az alázat ellentéte. Sokszor nem amiatt fáradunk el, hogy hordozzuk a terheinket, hanem hogy közben tiltakozunk ellenük.
Jézus a maga példáját állítja elénk: ő azért bírt ki mindent, mert teljes meggyőződéssel alárendelte magát az Atya akaratának. Ez az alázat. És tőle fogadta el a küldetésével járó nehézségeket is. Ez a szelídség. Ez nem lehetetlen beletörődés a változtathatatlanba, hanem szívbeli bizalom az Atya bölcsességében és szeretetében. S az az elhatározás, hogy nem azt keresem, mi jár nekem, hanem azt, hogy mit adhatok másoknak. Változtatni pedig csak azon akarok, amire Isten indít.
Aki tőle fogadja el az adottságait, az vele hordozhatja a terheit. Az iga kétszemélyes eszköz, Jézus igáját (amit említ itt) Jézussal hordozza a benne hívő. Ezért könnyű az.
Mt. 11: 25 „Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. 26 Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted. 27 Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni. 28 Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. 29 Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. 30 Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”
Július 14.
Tisztánlátás
...ő pedig körülnézett, és meggyógyult, és tisztán látott mindent.(Mk 8,25)
A Genezáret tava északi csücskénél feküdt Betsaida. Élt ott egy vak ember. A fogyatékkal élők helyzete akkor több ok miatt is nyomorúságos, megvetett volt. Egyszer valaki Jézushoz vezette őt, hogy érintse meg, s Jézus meggyógyította.
A Biblia azt mondja, hogy mióta Istentől elszakadtunk, mindnyájan lelki vaksággal születünk. Egymásra sem vagyunk tekintettel olykor, keresztülnézünk egymáson, gyakran észre sem vesszük a másik embert, sok összeütközés is történik emiatt. A valóság láthatatlan, lelki részét pedig egyáltalán nem érzékeljük. S azt állítjuk, hogy amit nem látunk, az nincs.
Nagy dolog, ha valaki Jézushoz fordul a vakságával. Ő többet adott ennek az embernek, mint amit vártak. Csak egy érintést kértek tőle, de Jézus kézen fogta, kivezette a sokaságból, különleges kezelésben részesítette, s addig nem hagyta magára, míg meg nem gyógyult.
Ebben az esetben nem egyszerre történt a gyógyulás. Előbb csak úgy látta az embereket, mintha járkáló fák lennének. Ez ma is gyakori, hogy tárgynak tekintik az emberek egymást. Isten azt akarja, hogy mi embernek lássuk a kisgyerekeket is, a párunkat, az idős szülőket, a fogyatékkal élőket is, akik nem arra valók, hogy használjuk őket, hanem hogy kölcsönösen szeressük és tiszteljük egymást. És lássuk mindenkinek az értékét.
Jézus nem hagyja ott ebben a félkész állapotban ezt az embert. A fél megtérés dupla nyomorúság. Mi se érjük be azzal, hogy valamit már tudunk a Megváltóról! Engedjük, hogy segítsen világos látásra! Hogy tudjunk józanul számolni a láthatókkal, de számoljunk hittel a láthatatlanokkal is, magával az élő Istennel! Mózesről olvassuk, hogy „erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant" (Zsid 11,27 - Károli).
Július 13.
Sírva is vetünk
...sírjatok a sírókkal. (Róm 12,15)
Nemcsak a bűnbánatnak vannak könnyei, hanem az együttérzésnek is. Akinek érző szíve van, annak fáj a másik ember fájdalma. Valakit súlyos gyász ért, ismerősei az együttérzés sok kedves jelét adták, próbálták vigasztalni. De amint utólag elmondta, a legtöbbet az jelentette neki, amikor egy barátnője átölelte, és együtt sírt vele. Nem hangzott el semmi, de megérezte az őszinte részvétet. Jézus is sírt Lázár sírjánál, pedig tudta, hogy fel fogja támasztani őt.
De sírt Jézus Jeruzsálem lelki keménysége miatt is. Fáj-e nekünk, ha valaki visszautasítja Isten szeretetét, kigúnyolja szent igéjét és azokat, akik azt vallják? Lázár sírjánál Jézus csak könnyezett, de Jeruzsálem ellenállása miatt keservesen zokogott (két különböző szó van az Újszövetség eredeti szövegében).
Aztán van, amikor a Krisztusért vállalt szenvedés is könnyeket fakaszt. Ezt sem kell szégyellni. Néha nagyon nehéz az a kereszt, amit Urukért vállalnak a hívők. Sok bántó megjegyzést hallgatnak keresztények a nem hívő családtagoktól, gúnyt és sértést a munkatársaktól, esetleg kegyetlen bántalmazást is a hatóság részéről.
S van, amikor olyan mostoha közegben kell lelki munkát végezni, hogy az csal könnyet a lelki munkás szemébe. Ezért imádkozik így a zsoltáros: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!" (Zsolt 126,5-6)
Akinek az ilyen könnyek ismeretlenek, annak ott kell majd sírnia, ahol „lesz sírás és fogcsikorgatás". Aki viszont itt tud sírni a bűnei, mások fájdalma, emberek keménysége miatt, az már soha többé nem fog, mert Isten letöröl a szeméről minden könnyet.
Július 12.
Boldog sírók?
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mt 5,4)
Különös megállapítása ez Jézusnak. Milyen sírásra gondolhatott?
Egyszer valaki úgy ment el reggel otthonról, hogy köszönés nélkül csapta be maga mögött az ajtót. Felesége szipogva készült szintén munkába. A napi események kitörölték mindezt a férfiból, s este kedélyesen tért haza. Az asszony éppen mosogatott, s amikor a férje megpuszilta, látta, hogy sír. Te meg mit bőgsz? - kérdezte. Rövid csodálkozás után a férje vállára borult, és elkezdett zokogni. A legtöbb férfi ilyenkor nem tudja, mit tegyen, de ahogyan ott álltak a konyha közepén, eszébe jutott a reggeli jelenet. Meg az a sok veszekedés, ami az utóbbi időben lezajlott. Szinte visszahallotta a maga kemény, durva szavait, és ő is elkezdett sírni. Aztán leült, ölébe vette asszonyát (már régen nem történt ilyen), és elkezdett gyónni. Bocsánatot kért sok mindenért. Mire az asszony is kezdte sorolni a maga bűneit. És kölcsönösen megbocsátottak egymásnak. Amikor ezt elmondták, így fejezték be: azóta vagyunk boldog házasok.
Ugye, milyen igaz Jézus szava: boldogok, akik sírnak. Akik csak siránkoznak, hogy milyen szerencsétlenek, azok nem boldogok. De akik sírni tudnak amiatt, hogy milyen bűnösök, azok boldogok.
A sírás nem a gyengeség jele, hanem az őszinteségé. Boldog az, akinek valós képe van önmagáról, aki nem akar olyan maradni, amilyen, akinek van bátorsága bűnt vallani és bocsánatot kérni, s aki tud szívből megbocsátani. S boldog az, akit Isten annyira szeret, hogy bevilágít a szívébe, s megmutatja, mi rejtőzik ott. Amikor ezt meglátta Péter, a kemény férfi, a derék, jó ember is csak sírni tudott rajta. Ekkor már meg lehetett vigasztalni.
Július 11.
Úgy, mint Pató Pál?
"...a világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai. (Lk 16,8)
Jézusnak ezt a példázatát sokan félreértik. Arról van itt szó, hogy egy sáfár (vagyonkezelő) sikkasztott, és emiatt elbocsátják. Megijed, mert „kapálni nem tud, koldulni szégyell", mit tegyen, hogy biztosítva legyen a jövője? Gyorsan hívatja az ügyfeleket, és mindegyiknek elenged a tartozásából, hogy később majd jóindulattal legyenek hozzá.
Jézus nem a csalását állítja példaként, hanem a gyors és határozott cselekvését, amivel biztosítani akarja a jövőjét. Erkölcsileg elítéli, végig hamisnak nevezi, de azt mondja: ha még egy ilyen alak is így gondol a jövőjére, mennyivel inkább kellene nektek biztosítanotok helyeteket az örökkévalóságban.
Minden példázatnak egy központi üzenete van, a részletek csak ennek a színezésére valók. Itt tehát Jézus figyelmeztetése ez: ha egy ilyen minden hájjal megkent szélhámos felelősen és idejében gondoskodott magáról, mennyivel komolyabban kellene nektek, felelős embereknek gondolnotok arra, hogy ez az élet rövid ideig tart, utána következik az örökkévalóság, de csak most lehet bebiztosítani, hogy az ne gyötrelmes legyen, hanem boldog. És ti olyan ráérősen, tétován, Pató Pál-osan gondoltok erre, semmit sem tesztek az örök üdvösségetekért, vagy halogatjátok az evangélium komolyan vételét, mintha ez olyan felesleges, lényegtelen dolog lenne, holott ez az ember legjelentősebb döntése, valóban élet vagy halál kérdése: állást foglalni Jézus mellett vagy Jézus ellen.
A jövőnknek kell meghatároznia a jelenünket. Mivel mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, most lehet és kell felkészülni erre, és rendezni vele a kapcsolatunkat. Ha ez megtörtént, félelem nélkül és örömmel élhetünk és léphetünk majd át az örökkévalóságba.
Július 10.
Istentisztelet a hétköznapokban
...fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek... (2Krón 20,21)
Ez alkalommal egészen szokatlan módon adott győzelmet Isten az ő népének. Miután böjtöltek és imádkoztak, Jósáfát „seregei" előtt mentek az énekes léviták „szent öltözetben", és dicsőítették az Urat, utánuk a nép. Velük szemben az ellenség. Jósáfát bátorította az embereket: higgyetek az Úrban, és higgyetek az ő prófétáinak! - akik ugye azt mondták, hogy ez az Úr harca lesz.
S akkor valami viszály támadt a szövetségesek seregében, váratlanul egymásnak estek, és lekaszabolták egymást. „Senki sem menekült meg." Jósáfát emberei összegyűjtötték a zsákmányt, és utána megint hálaadó istentiszteletre gyűltek össze.
A nem hívő ember ezt mondja: ilyen esetben nem imádkozgatni kell, hanem rendbe hozni a fegyvereket, haditervet készíteni és küzdeni. Imádsággal még senki sem nyert meg csatát, az csak a kegyesek pótcselekvése.
A vallásos ember így szól: az imádság a papok dolga, azt a templomban kell gyakorolni ünnepi istentiszteletek alkalmával. Más az ünnep, és mások a profán hétköznapok.
Jósáfát szerint a hívő ember élete egységes, nem válik így ketté. Ő az istentiszteletet is behozza a hétköznapokba. Nem száműzi az imádságot a templomba, hanem templommá lesz még a harctér is: ott is hangzott a léviták Istent magasztaló éneke. S hangzott az imádság ütközet előtt, a győzelem után - mindig.
Ez nem azt jelenti, hogy a hívő ember tétlen, és várja a sült galambot. Hanem hogy mindig azt igyekszik tenni, aminek Istentől rendelt ideje van, s amit Isten parancsol neki. Van, amikor erejét megfeszítve dolgozik s van, amikor hittel várja, hogyan teljesíti Isten az ígéreteit. Sok erőlködéstől, kudarctól és mulasztástól megmenekülnénk, ha ezt gyakorolnánk.
Július 9.
Ott álltak az Úr előtt
Ne félj, és ne rettegj..., mert veletek lesz az Úr! (2Krón 20,13-19)
Elhangzott Jósáfát király imádsága, a nagy gyülekezet csendben áll és vár. Mire? Az ellenség rohamosan közeledik. Nem kellene most már tenni valamit? Mégis mit? Akármit, de cselekedni kell. - Mi a hit magatartása?
„...a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt." És várták, hogy Isten válaszol az imádságra. Mert ő hallotta azt, és ő fogja megmondani, mit tegyenek most. Nem akármit akarnak tenni, csak amit az Úr mond. - Ez hiányzik sokszor a mi életünkből. A beteges tevékenység és a tétova semmittevés közt hányódik sok ember élete. Nem szánunk időt arra, hogy Isten előtt állva megértsük az ő tanácsát, világosságába kerülve helyesen értékeljük a magunk szerepét, s merjük kivárni, míg ő indít valamire. A hit mindezt vállalja.
Ezt érdemes vállalni, mert a csendben megszólalt valaki, és elmondta Isten válaszát: „Ne féljetek, ez nem a ti háborútok, hanem Istené. Nem kell harcolnotok, csak nézzétek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr!" Ilyen is van. Meg olyan is, hogy harcba küld és győzelemre segít, máskor csak nézzük az Úr szabadítását. A legnagyobb szabadításokat egyedül szokta elvégezni az Úr. A Golgotán is egyedül győzött.
Ezt hallva a király is, a nép is „arccal a földig hajolt", és dicsőítették az Urat.
Ez a hit magatartása: tud várni Isten szavára, képes meghallani és megérteni azt, elhiszi, hogy valóban ő szólt, s amit mondott, igaz. Annyira komolyan veszi Isten ígéretét, mintha már be is következett volna, és hálát ad érte, dicsőíti Istent.
Aki az ellenségre néz, az fél. Aki a mindenható Istenre, az bízik benne. Tőle vár segítséget, és neki köszöni meg azt. Ez nem felelőtlen tétlenség, hanem felelős engedelmesség. Cselekszik, de csak azt, amit Isten parancsol neki.
Július 08. Jósáfát imádsága
Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad... csak rád tekintünk. (2Krón 20,5-12)
Az ellenség tehát közeledik, védekezésre nincs se idő, se mód. Mit tesz ilyenkor egy felelős vezető és a nép? A nép összegyülekezett a jeruzsálemi templomba, a király pedig mindenki füle hallatára elmondott ott egy megrendítő imádságot. Mert sem a hívő hite, sem imaélete nem magánügy. Ebben az esetben a legteljesebb mértékben közügy volt.
Ez nem mutatvány, nem zavarában tesz valami rendkívülit, hanem mindig így szokta. Beszélget mennyei Atyjával. Ha öröme van, akkor is, ha bánat éri, akkor is, jóban, rosszban - mindig.
Kinek vallja Istent? „Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben." Aztán emlékezik Isten nagy tetteire és igéreteire, s máris biztos talajt érez a lába alatt.
Kinek látja az ellenséget? Onnan akarják kiűzni Jósáfát népét, ahova Isten helyezte őket. Tehát így Istennel kerültek szembe. Akkor pedig nem nekik kell legyőzniük őket, ez az Úr harca. Máris oldódik a szív szorongása, s egyre nagyobb kíváncsisággal várja, mit fog cselekedni Isten.
És kinek látja önmagát? „...nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk." Az igazi imádság ilyen őszinte. Jézus így tanított erről a hegyi beszédben: úgy imádkozzatok, ahogyan a kisgyerek beszél apjához, akiben bízik, és akiről tudja, hogy szereti őt!
Ilyen természetes-e számunkra az imádság, hogy nemcsak baj esetén, hanem folyamatosan kapcsolatban vagyunk Istennel? Hisszük-e, hogy a ma is cselekvő Úr, aki ki tud szabadítani emberileg reménytelen helyzetből is? Szoktunk-e imádkozni ilyen hittel népünkért? Gyakoroljuk saját hitünk erősítésére, hogy elsoroljuk hálával Isten tulajdonságait és nagy tetteit! Ő ígérte: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50,15)
Július 7.
A hit vizsgája
Történt ezek után, hogy hadba vonultak Jósáfát ellen a móábiak és az ammóniak... (2Krón 20,1-4)
Ez derült égből villámcsapás volt. A felderítők hozták a vészhírt, ráadásul olyan közel járt az ellenség, hogy már felkészülni sem lehetett a védekezésre, nem beszélve a nagy túlerőről.
Mit tesz most Jósáfát? „...megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában." Milyen őszinte könyv a Biblia! Mennyivel szebb lenne, ha azt olvasnánk, hogy a hívők mindig bátrak és okosak, első nekifutásra mindent jól megoldanak stb. De nem ez a valóság. A valóság az, hogy ők is ismerik a félelmet, s képesek megijedni is, ha váratlanul valami szörnyű hírt hallanak.
Csak nem állnak meg itt. Hanem ez a különös kifejezés így fordítható: a maga arcát az Úr arcára irányította. Először csak önmagára és népére nézett, s látta, milyen gyengék. Aztán az ellenségre, s látta, milyen erősek. De utána az Úrra nézett, mert látni akarta, hogy ő nemcsak még erősebb, hanem Mindenható. Csak az első válasza volt a rémület, a második már a bizalom. Ez a hit győzelme. „Ha félek is, benned bízom" - írta Jósáfát egyik elődje, Dávid király.
És most érik be a jó magvetés, a korábbi alapos igehirdetés gyümölcse: amikor felszólítja a népet böjtre és imádkozásra, az emberek értik, miről van szó. Nem esnek pánikba, nem kapkodnak szövetségesek után, tudják, hogy az élő Isten az ő hatalmas szövetségesük, s ha őt hívják segítségül, számíthatnak rá. De nagy dolog, ha egy közösségben ez természetes!
A váratlanul támadó nehézségek mindig vizsgáztatják a hitünket. Könnyű nyugodt időkben tisztelni az Urat, de merünk-e bízni benne, amikor hirtelen történik valami baj, s nyilvánvaló a tehetetlenségünk? Hisszük-e, hogy Istennek valóban minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen?
Július 06.
Új kezdés
Ezután Jósáfát Jeruzsálemben maradt. De újra meg újra kiment a nép közé,... és megtérítette őket őseik Istenéhez, az Úrhoz.(2Krón 19,1-7)
Jósáfát épségben tért vissza Jeruzsálembe. Isten nagy csodája volt ez, ő mentette meg az életét. És mi fogadja? Eléje ment Jéhú próféta, és ezt mondta: az istentelennek kellett segítened? Nagyon haragszik rád az Úr! Úgy, mint Nátán Dávidnak, szemébe mondja bűnét. Szép kis fogadtatás a nagy sokk után.
Jósáfát azonban nem sértődik meg, nem csukatja börtönbe a prófétát, mint sokan mások, hanem hálás. Miért? Azért, hogy Isten újra szól hozzá. Az után, hogy nem hallgatott az igére, Isten nem mondott le róla. Még, ha ítéletes igét küld is, de emögött is az ő el nem fogyó szeretete van. Legyen áldott érte!
Minden hívő ember tudja, milyen nagy ajándék, ha Isten személyesen beszél velünk. Ő megsebez, de be is kötöz. Bűneinket leleplező szavaiban benne van a bocsánat ígérete is.
Mit tesz Jósáfát? Egy ideig Jeruzsálemben marad. Csend következik. Magába száll, kiértékeli a múltat, emészti Isten üzenetét, amit a próféta mondott, lelkileg rendbe szedi magát. A Biblia gyakran így írja: az Úr előtt áll. Mindnyájunknak nagy szükségünk van erre. Hadd dolgozzék az ige bennünk, hadd menjen mélyre, amit hallottunk, hadd kerüljön Isten világosságába minden tettünk, jók és rosszak egyaránt!
Utána azonban kiment a nép közé, és megtérítette őket az Úrhoz. Uralkodása elején egy kis csapat bejárta az országot, és megismertette az emberekkel a Bibliát. Azóta sok minden történt, és ellaposodott a hitélet. Most újra indul ő maga is, mert az ország jövője a nép lelkiállapotától függ. Hisszük-e, hogy ez ma is így van?
És nemcsak hitébresztés történik, hanem utána bírákat rendel, akik tanítják az embereket, hogy új erkölcsiség is fakadjon a hitbeli megújulásból.
Isten gyermeke is eltévelyedhet, mint Jósáfát. De Isten ad lehetőséget új kezdésre.
Július 5.
Kiáltott Jósáfát
...körülfogták... Jósáfát azonban kiáltozni kezdett, és az Úr megsegítette; Isten másfelé terelte őket. (2Krón 18,28-34)
Lezajlott hát a csata, amitől Isten óvta a királyokat. Szörnyű vereség lett a vége, Aháb ottmaradt a harcmezőn, és Jósáfát is csak isteni csoda révén menekült meg.
Ennyire igaz az, hogy Isten az ő beszédével meg akar menteni minket. Ha azt komolyan veszik, elkerülték volna ezt a tragédiát. De Ahábot nem is érdekelte, Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten világos intésére. Szívszorító jelenet: két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén, ha belezuhannak, magukkal rántják a népet is, s Isten nyújtja feléjük a kezét, de ők ellökik maguktól. Háromszáz évvel később ugyanez történt, megvetették Isten igéjét, és bekövetkezett a babiloni fogság. És mi mit teszünk Isten életmentő igéjével?
Aki nem engedi, hogy Isten szava bölccsé tegye, az egyre balgább lesz. Aháb azt javasolja, hogy Jósáfát maradjon királyi ruhájában, ő pedig páncélba öltözik. És Jósáfát nem lát át a szitán! Persze hogy őt támadják a csatában, s csak az menti meg, hogy végre Istenhez kiált, és az Úr elviszi onnan támadóit.
Előbb is kiálthatott volna, de eddig nem volt szava Istenhez. Ő azonban olyan kegyelmes, hogy az ilyen segélykiáltást is meghallgatja. Így hallotta meg Jézus a vele együtt megfeszített lator kiáltását is. Mert „mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik" (ApCsel 2,21 - Károli).
De aki nem hívja segítségül, hanem magában bízik, az elvész, mint Aháb. Ha páncél van rajta, akkor is.
Így van ez a mi örök sorsunkkal is. Kilátástalan helyzetbe kerültünk, ahol nem tudunk magunkon segíteni, mint Jósáfát. De aki Isten kegyelméért kiált, üdvösséget kap. Aki pedig a maga álruhás huncutkodásában reménykedik, elpusztul. Hisszük-e mind a két megállapítást?
Az Úr trónja
Láttam az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján. (2Krón 18,18-27)
Ez a szakasz a korábbi események hátterébe enged bepillantást. Isten itt mintegy felemeli a függönyt, és beláthatunk a mennybe. Kitűnik, hogy Mikeás valóban nem magától jövendölte, hogy elvesztik a háborút, ha nem Isten döntött így, és ő adta tudtára ezt a prófétának. S most Mikeás elmondja, hogyan is tudta ezt meg.
Nekünk nem látomásokban adja tudtul Isten a végzéseit és igazságait, hanem írott igéjéből, a Bibliából tudhatjuk meg. Kérdés, hogy merjük-e komolyan venni mindazt, ami meg van írva, és aszerint rendezzük-e be vagy át az életünket.
A Biblia azt tanítja, hogy a valóságnak két része van: a láthatók és a láthatatlanok. Az előbbit érzékszerveinkkel fogjuk föl, az utóbbit hitünkkel érzékeljük valóságnak. Mai igénk a láthatatlanokról szól. Istent trónján ülve látja a próféta, és az egész mennyei sereg szolgálatkészen áll körülötte. A Mindenható egyedülálló hatalmát, fenségét fejezi ki ez a kép. Az Úr uralkodik, a földi események a mennyben dőlnek el. Ehhez képest nevetséges, ahogy a két kiskirály feszít a trónján Samária főterén, és azt gondolják, ők irányítják a történelmet. A mindenható Isten kezében van az, beleértve a mi kis életünk történetét is.
Mennyire másként értékelnénk mindent, ha ezt komolyan vennénk! Milyen nagy kiváltság e hatalmas Isten gyermekének lenni! Aki ezt hiszi, megszabadul minden felesleges félelemtől, türelmetlenségtől, értetlenségtől, és megtapasztalja, hogy ez valóban igaz: minden hatalom az Úré. S milyen nagy kegyelem, hogy ő idejében tanácsolja a benne bízókat, nekünk is adja szent igéjét!
Boldog, aki mer aszerint élni, akkor is, ha esetleg egyedül van ezzel, és megpofozzák miatta, mint itt Mikeást.
Július 3.
Van-e bátorságunk engedelmeskedni?
Láttam egész Izraelt szétszóródva a hegyeken, mint egy nyájat, amelynek nincs pásztora. (2Krón 18,4-17)
Amikor Jósáfát megígérte Ahábnak, hogy részt vesz a tervezett csatában, rossz érzése támadt. A Szentlélek jelzi a hívőknek, ha engedetlenek. Nem így szokott ő dönteni, hanem megkérdezi előtte Istent. Most legalább utólag meg kellene ezt tenni. Ahábot bosszantja ez a javaslat, de odaparancsolja az udvari prófétákat, akik mindig tudták, mit akar hallani a király. Egyöntetűen ezt kántálják: induljanak, mert győzni fognak.
Jósáfát még mindig nyugtalan. Odahívatja Mikeás prófétát is, és ő vereséget jövendöl. Milyen kegyelmes Isten, hogy még idejében küld egy igazmondót, aki valóban az ő akaratát hirdeti! Lesz-e erejük a királyoknak felismerni ezt, és engedni neki? Nem volt. Ekkor már Jósáfátnak is nehéz lett volna visszakoznia. Pedig ha megteszi, nem esik el sok fiatal férfi értelmetlenül a harcmezőn, nem maradnak árván és özvegyen sokan - minden eredmény nélkül.
Ebben a csatában Aháb király is elesett, és Jósáfát is majdnem ottmaradt. Van-e bennünk éberség, hogy idejében kérdezzük meg az Urat? Ismerős-e ez a lelki érzékenység, amikor a Szentlélek megmutatja: rossz úton járok? De még vissza lehet fordulni! Van-e ehhez bátorságunk, hogy ha késve is, de inkább vállaljuk a szégyent, mint az engedetlenséget? Nem számít, mit szólnak hozzá, mert Isten akarata a fontos. Van-e bátorságunk odaállni azok mellé, akik ezt képviselik? Egyre pogányabb világban élünk, ahol teljesen ismeretlen Isten útmutatása után tudakozódni. Nem népszerű ember az, aki ragaszkodik az Úrhoz. Az emberek bármit elhisznek, csak ne legyen benne a Bibliában. A világ minden iránt türelmes, csak az élő Isten és a benne hívők iránt nem.
De ezen a világon csak akkor tudnak segíteni a hívők, ha ragaszkodnak Isten igéjéhez. Kérjük el ezt a bátorságot a mi Urunktól! Ezzel használunk legtöbbet nem hívő embertársainknak is. Jézus Krisztus engedelmes maradt mindvégig.
Július 02
Légy éber mindig!
Aháb, Izrael királya ezt kérdezte Jósáfáttól, Júda királyától: Eljössz-e velem Rámót-Gileád ellen? Ő ezt válaszolta neki: Elmegyek..., veled leszünk a háborúban! (2Krón 18,3)
Jósáfát élettörténete rámutat a hívő élet buktatóira és győzelmeire is. Ez a szakasz példa arra, hogyan eshet csapdába még Isten gyermeke is.
Jósáfát a déli országrész királya volt. Az északi részben virágzott a bálványimádás, Aháb király pedig különösen is távol került Istentől, főleg pogány felesége hatására, aki istentelen asszony volt. Jósáfát mégis megkérte a lányukat a saját fiának feleségül. Isten mindig óvta a benne hívőket attól, hogy pogányokkal házasodjanak össze, mert könnyen érvényesült a lefelé nivellálódás törvénye. S most Jósáfát, aki a Bibliára akarta felépíteni személyes életét és az ország rendjét is, ezzel ellentétesen cselekszik.
A bajt fokozta, hogy Aháb most már mint rokont is meghívta egy nagy lakomára. Jósáfát a meghívást elfogadta. Ezek gyakran tivornyává váltak, ahol a bálványisteneknek való áldozat is sorra került. Mit keres itt egy istenfélő ember?
Mulatozás közben Ahábnak eszébe jutott, hogy vissza kellene foglalni egy elveszített várost. Jön-e vele a szomszéd a háborúba? Kényelmetlen lenne most nemet mondani, s Jósáfát gondolkozás nélkül bólint.
Egy hívő, aki nem kérdezi Urát, sodródik, s egyre mélyebbre kerül. A hajó a vízben van, de a víz ne kerüljön a hajóba! A hívő a világban él, de ne legyen hasonlóvá az Isten nélküli világhoz! Kényes, de fontos kérdés ez. Isten gyermekei csak akkor tudnak áldássá lenni mások számára, ha minden helyzetben Isten gyermekei maradnak. Szeretnek mindenkit, de közösséget csak a szentekkel vállalnak.
Péter apostol írta: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan..." (1Pt 5,8-9)
Július 01.
Felelősség békeidőben
Jósáfátnak egyre nagyobb lett a hatalma. (2Krón 17,10-19)
Ez a szakasz arról szól, mit adott Isten Jósáfátnak uralkodása elején, és mit tett ő azzal.
„...az Úr rettegést támasztott a Júda körül levő országok királyaiban, és nem mertek háborút indítani Jósáfát ellen." Néha Isten úgy védelmezi az övéit, hogy félelmet támaszt ellenségeikben. Olykor nem is tudjuk, milyen veszélyek közt járunk. Isten ott is véd, ahol nem sejtjük.
Ezek ritka idők Isten népe életében. A gyakoribb az, hogy bántják, támadják. Ráadásul még azt is olvassuk, hogy sok ajándékot, önkéntes adót hoztak Jósáfátnak.
Mit tesz ő ezzel? Nem magának fogadja el, hanem az államkasszát gyarapítja vele, és felelősen készül a jövőre. Mert most csend van, de bármikor támadásba lendülhet az ellenség. Éppen ezért jól képzett hadsereget készít fel, az adományokból pedig várakat és raktárvárosokat építtet.
Isten gyermekeit mindig jellemzi az előrelátás, felelősség, felkészültség. Békeidőben sem engedik el magukat. Később Jeremiás kesereg így a nép miatt: „nem gondolt a jövendőre. Szörnyű mélyre süllyedt" (JSir 1,9). A felelőtlen, pillanatnyi élvezetekre berendezkedő gondolkozás mindig mélyre süllyeszti a népet.
Jósáfát tudott bővölködni, nem szédítette meg, hogy egyre nagyobb lett a hatalma, ő akkor is Istenre figyelt, és alázatos szolgája maradt. Így tudta jóra használni a csend éveit és a kapott anyagi javakat.
Az tud felelősen élni minden adottsággal, s felelős és bölcs vezetője lenni a rábízottaknak (akár csak egy embernek vagy egy családnak is), aki kapcsolatban áll azzal, akinek végső soron felelős: Istennel.
ÁPRILIS - MÁJUS - JÚNIUS
J Ú N I U S
Június 30.
Hitbeli gyökerek
(Jósáfát) az Úr útjain járt, egyre bátrabb lett, és újból eltávolította... a szent fákat. (2Krón 17,1-9)
Szükségünk van pozitív példaképekre, akiket nem idealizálunk, és főleg nem imádunk, de akiktől helytállást tanulhatunk. A Biblia több ilyen személyt állít elénk. Ilyen volt Jósáfát is, vizsgáljuk meg az ő életét most néhány napon át!
Kr. e. 872-848-ig volt a kettészakadt Izrael déli részének, Júdának a királya. Nehéz helyzetben vette át az országot, mert elődje gyengekezű ember volt, aki alatt a tiszta egyistenhittel pogány elemek is keveredtek, az erkölcsi értékek viszonylagossá váltak, s ebből sokféle lazaság, szabadosság, az idegen és káros szellemiség iránti tolerancia is származott. Mint ma is.
Mit tett Jósáfát ebben a helyzetben? Meg volt győződve arról, hogv népe akkor jár jól, ha neki magának szoros kapcsolata lesz Istennel, ha ő mindig figyel Isten akaratára, és úgy uralkodik, hogy Istennek fog engedelmeskedni.
Bizonyos volt abban, hogy a gazdasági és szociális fejlődésnek, a családi és munkaerkölcsnek is hitbeli gyökerei vannak. Ezért istenismeretre és istenfélelemre kell tanítani az embereket, mert ettől függ minden. Elővette hát az akkori Bibliát, Mózes könyveit, és elkezdték rá tanítani a népet.
Eközben pedig Isten adott neki jó gondolatokat, így kezdte el megszervezni az ország védelmét, egyre nagyobb tekintélye lett otthon és külföldön is, és elindult lassan az anyagi gyarapodás is.
Hisszük-e, hogy a mi személyes, családi, munkahelyi életünk is attól függ, hogy Isten parancsai szerint élünk-e, és az ő útján járunk-e? Hogy ledöntünk minden bálványt, és egyedül az élő Istenben bízunk, benne gyökerezik, belőle táplálkozik az életünk, tőle kérünk és várunk mindent: tanácsot, védelmet, segítséget, áldást.
Június 29
Magától terem a föld...
Magától terem a föld... érett magot a kalászban. (Mk 4,26-29)
A hagyomány szerint ezen a napon szokták elkezdeni az aratást. A következő hetekben kerül tető alá egész évi kenyerünk. Meg szoktuk-e köszönni Istennek a kenyeret? A miatyánk szavaival néha kérjük, de tudjuk-e, mennyire az ő kegyelmétől függ az, hogy legyen termés, és abból jusson kenyér mindenkinek? S tudjuk-e, hogy az emberi önzés miatt mégsem így történik?
Egyre többen vannak, akik vetés nélkül akarnak aratni, sőt már aratni sem akarnak, csak a kenyeret követelik az asztalukra. Amiért mások megdolgoztak, ők azt csak élvezni akarják. Isten az ilyen élősködő magatartást nagyon elítéli. Ezek az emberek azok, akik mindennek csak az előnyét akarják élvezni, de áldozatot nem vállalnak, csak jogaikat emlegetik, de kötelességüket elhanyagolják. Holott minket Isten arra teremtett, hogy új értékeket hozzunk létre, s azok egy részével másokat segítsünk, sáfárkodjunk.
S közben ne feledjük, hogy minden Isten kegyelmének az ajándéka! Ha van vetőmag, van hova elvetni, van erőnk a munkához, csoda, hogy a magból kalász lesz, ha abban sok mag van, abból kenyeret lehet sütni - ez mind nem magától értetődő, ahogyan Jézus mai példázatunkban meggyőzően szemlélteti is.
Ugyanez érvényes a lelkiekre. Nem magától értetődő, hogy miközben mi hagytuk ott Istent, ő jött utánunk, pedig nem neki van szüksége ránk, hanem nekünk rá. Úgy gondoskodott üdvösségünkről, hogy azért mi semmit nem tettünk. Csoda, hogy ha belehull az ige magja egy ember szívébe, megváltozik a gondolkozása és jelleme, és olyan gyümölcsöket fog teremni, mint az önzetlen szeretet, türelem, jóság. És mindez magától, mint a gabona is. Magától a kegyelmes Istentől. Legyen áldott az ő neve! Mi pedig ne tulajdonítsunk magunknak semmit abból, amiért egyedül őt magasztalhatjuk!
Június 28.
Amit vet az ember...
...amit vet az ember, azt fogja aratni is... (Gal 6,7)
Kevesen gondolnak arra, hogy az életünk folyamatos magvetés. Minden szavunk, gesztusunk, tettünk hatással van a környezetünkre, beépül mások életébe, és akarva-akaratlanul példává lesz. Jó vagy rossz példává.
Amit a gyerekek látnak otthon, még ha kamaszkorukban nem értenek is egyet vele, később a legtöbb esetben ők is azt fogják tenni. Nagyon tudatos magatartás kell ahhoz, hogy a rossz példa láttán valaki éppen ezért ne úgy, hanem másként, helyesen éljen majd.
Nem kell ehhez feltétlenül tudatosság, elég, ha egy istenfélő ember éli a maga megszentelt, tiszta életét, azzal szórja a jó magokat. Aki istentelen, embertelen életet él, veti a gyomot. Mindkettő ki fog kelni, megtermi a maga gyümölcsét. Mindenki csak olyan magot tud vetni, amije van, és mindenből az fog kikelni, aminek a magja. Senki nem akar kukoricát szedni ott, ahova búzát vetett.
De szabad tudatosan is jó magot vetnünk. Úgy beszélni, élni, cselekedni, hogy azzal gyarapítsuk az életet, gazdagítsunk másokat, „...aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat." (2Kor 9,6) Nem érdemes kispórolni a munkáinkból az alaposságot, áldozatot, meri az valamikor valakinek kamatozni fog.
De akkor is érdemes bőven vetnünk, ha nem mi fogjuk learatni? Igen. A mi feladatunk a vetés. Az aratás Isten dolga. A mi nagy kiváltságunk, hogy gazdagíthatjuk az életet, bárki fogja is a termést betakarítani.
Fontos figyelmeztetés még: „aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet." (Gal 6,8) Vagyis aki Isten nélkül tölti el földi életét, nélküle tölti az örökkévalóságot is. Aki vele járt itt, vele lesz a mennyben is.
Június 27
Annyira komoly?
Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól, (1Jn 1,9)
A Szentírás erőteljes képekkel szemlélteti, hogy Isten mit tesz a megvallott bűnökkel. Minden kép arról szól, hogy amilyen komoly következményei vannak a bűnnek, ugyanolyan komolyan veszi Isten a bűnbocsánatot is.
„Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt... Ujjongjatok, egek, mert ezt tette az Úr..." (Ézs 44,22-23) A szél szétkergeti a felhőket, s nem lehet őket többé visszahozni vagy összerakni. Ugyanígy a megbocsátott bűnöket sem.
„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!" (Mik 7,18-19) Isten, ha megbocsátott, nem haragszik többé. Abban telik kedve, hogy kegyelmet ad! Újra meg újra számíthatunk irgalmára. Eltapossa bűneinket, mint egy férget, a tenger mélyére dobja, és többé nem hivatkozik rájuk.
„Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk... Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket." (Zsolt 103)
Mindez pedig azért lehetséges, mert Isten Jézust sújtotta mindnyájunk bűnéért (Ézs 53,6). Aki ezt hittel komolyan veszi, az tudja érvényesnek tekinteni a kapott bocsánatot is, és nem a további könnyelmű vétkezésre szabadítja fel, hanem megtölti a szívét soha el nem fogyó hálával. Az ilyen ember Jézus Krisztus bűneinkért bemutatott engesztelő áldozatára az egész életét meghatározó hálaáldozattal válaszol. Kálvin János szavaival: szívemet égő áldozatul neked ajánlom, Uram.
Június 26
Magyarázzuk vagy bevalljuk?
Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. (Zsolt 51,6)
Van, aki úgy vétkezik Isten és embertársai ellen, hogy észre sem veszi. Ez neki a természetes, nincs semmilyen mércéje, eltompult a lelkiismerete is. Van, aki magyarázza, mentegeti a bűneit, enyhítő körülményeket keres. Más megpróbálja rejtegetni, mert bűn az, ami kiderül mondja. Egyesek dekorálják: nem loptam, hanem csak örömet akartam szerezni valakinek. Mindenki így tesz, ez csak egy kis botlás volt, mindnyájan gyarlók vagyunk... S nem vesszük észre, hogy miközben a mutatóujjunkkal másokra mutatunk, három ujjunk magunk felé irányul, és minket vádol.
Dávid őszintén bevallja: „Míg hallgattam,... egész nap jajgatnom kellett... erőm ellankadt, mint a nyári hőségben." Míg végül így döntött: „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam... és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem." (Zsolt 32,3-5) Az 51. zsoltárban pedig megrendítő, konkrét módon vallja meg Istennek bűneit, és egyedül tőle remél feloldozást: „Ments meg, mert vért ontottam", „moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó... Tiszta szívet teremts bennem, Istenem..." (16., 9., 12. v.)
Isten igéje segítette el Dávidot is bűnlátásra, ő igazat adott Istennek, nevén nevezte bűneit, bevallotta teljes tehetetlenségét, és egyedül a bocsánatban reménykedett. És miután megkapta, ugyanolyan komolyan vette, mint előtte a bűnét. Hitetlen magatartás az, amikor valaki ezt mondja: nem tudom megbocsátani magamnak. Amit Isten megbocsátott, az olyan, mintha nem történt volna meg. Legyen békessége a kegyelmet kapott bűnösnek, és legyen hálás szüntelenül az elnyert bocsánatért! Ez is erőt ad ahhoz, hogy ne ismétlődjék a bűn.
Zsolt. 51.1 (EFO) Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára; 2 Mikor ő hozzá ment Nátán, a próféta, minekutána Bethsabéval vétkezett. 3 Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet! 4 Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet; 5 Mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog. 6 Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, a mi gonosz a te szemeid előtt; hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben. 7 Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám. 8 Ímé te az igazságban gyönyörködöl, a mely a vesékben van, és bensőmben bölcseségre tanítasz engem. 9 Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál. 10 Hallass örömet és vígasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim, a melyeket összetörtél. 11 Rejtsd el orczádat az én vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat. 12 Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. 13 Ne vess el engem a te orczád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem. 14 Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem. 15 Hadd tanítsam a bűnösöket a te útaidra, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád. 16 Szabadíts meg engemet a vérontástól, oh Isten, szabadításomnak Istene! hogy harsogja nyelvem a te igazságodat. 17 Uram, nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet. 18 Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl. 19 Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg! 20 Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait. 21 Akkor kedvesek lesznek előtted az igazságnak áldozatai; az égő és egész áldozat: akkor a te oltárodon áldoznak néked tulkokkal.
Június 25.
Tökéletes bocsánat
...nem voltál olyan, mint szolgám, Dávid, aki... csak azt tette, amit én helyesnek látok. (1Kir 14,8)
Ezt az erkölcsi bizonyítványt Isten állította ki Dávid királyról, jóval az ő halála után. Azért meglepő ez, mert Dávid Istenhez való hűsége mellett elkövetett súlyos bűnöket is. Elszerette egyik katonájának a feleségét, ezért megölette a férjet, hogy feleségül vehesse az özvegyet, s ennek ellenére ezt állítja róla Isten? Hogyan?
Úgy, hogy amikor Isten prófétája Dávid szemébe mondta ezeket a bűnöket, ő összetört, és keserű bűnbánattal megvallotta mindezt Istennek, kérve az ő bocsánatát. Aztán soha többé nem követett el hasonlót. Isten pedig megbocsátott neki. S most úgy beszél róla az Úr, mintha el sem követte volna a megbocsátott bűnöket. A radikális bűnvallást ilyen radikális bocsánat követi.
Aki nem is látja, mit vétkezik, vagy mentegeti bűneit, azon nem lehet segíteni, „...aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer." (Péld 28,13) Mert a bűnt nem lehet emberi erőfeszítéssel jóvátenni, csak isteni kegyelemmel megbocsátani. Dávid már semmit nem tudott volna jóvátenni abból, amit elkövetett.
A házasságtörő kapcsolatból született gyermek azonban meghalt. Mert „amit vet az ember, azt fogja aratni is" (Gal 6,7). A bűnbocsánat a bűneink örökkévaló következményére vonatkozik: a megbocsátott bűn nem zár ki az üdvösségből. Paráznák és gyilkosok nem örökölhetik Isten országát (Jel 22,15), de Dávid bocsánatot kapott ezekre a vétkeire.
Isten nem elengedte bűneink büntetését, hanem végrehajtotta azt - csak máson, az ő szent Fián. Jézusnak bele kellett pusztulnia abba, hogy mi ilyenek vagyunk. De aki hiszi, hogy Jézus helyette is meghalt, annak Isten az ő szent Fia igaz voltát tulajdonítja és adja. „...megigazított minket az ő vére által..." (Róm 5,9)
Június 24
Háromnapi csend
Készítsetek magatoknak útravalót, mert három nap múlva átkeltek itt a Jordánon... (Józs 1,11)
Mózes halála után a nép elfogadta Józsuét vezérnek, Isten megadta neki a szükséges tanácsokat, az emberek készek indulni. És akkor Józsué ezt mondja: három nap múlva indulunk. Miért nem azonnal? Mert szükség van háromnapi csendre, hogy lelkileg is felkészüljön a sokaság.
Először is veszély fenyegeti a lelki egységet. Márpedig együtt küzdeni csak úgy lehet, ha megvan a lelki egység. Az a három törzs tudniillik, amely a Jordán bal partján kapott földet, már helyben van. Ők kezdenék is az építkezést, a többi meg menjen és foglalja el a magáét! Ebből azonban később nagy feszültség lehetne, ezért Józsué bölcs indokkal ráveszi őket, hogy segítsenek a többieknek is. Ők pedig készek erre.
Kell ez az idő arra is, amit így mondott Isten: „Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az Úr." (Józs 3,5) Istennek ugyanis az ő nagy tetteihez nem zsenikre van szüksége, hanem megtisztított, megszentelődött emberekre. Egy ilyen nagy feladat előtt mindenkinek szüksége van arra, hogy Isten elé álljon, önvizsgálatot tartson, és újra csak egyedül Isten bűnbocsátó kegyelmében bízzon.
Kellett idő ahhoz is, hogy a pogány Ráháb felkészüljön az Isten népéhez való csatlakozásra, s a kémeknek már így tudjon beszélni: tudom, hogy az Úr nektek fogja adni ezt a földet, mert ő mindenható Isten.
Jézus negyven napig böjtölt csendben, mielőtt elkezdte nyilvános működését. Egész éjjel imádkozott, mielőtt kiválasztotta tanítványait. Csak mi ugrunk gyakran fejest a tennivalókba. Próbáljuk ki, mennyi áldás lesz azon, ha Isten előtti csenddel készülünk egy napra, egy új hétre, bármilyen megszokott vagy különösen nehéz feladatra!
Június 23.
Felkészített szolga
Csak légy igen bátor és erős, őrizd meg, és tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el tőle...(Józs 1,7)
A honfoglalás nagy vállalkozását Józsuénak kellett vezetnie. Ő alkalmatlannak tartotta magát erre. Isten azonban nem belelöki szolgáit a feladatokba, hanem felkészíti őket, és menet közben is tanácsolja, bátorítja. Hogyan készítette fel Józsuét?
1. „Józsué, Nún fia pedig megtelt bölcs lélekkel..." (5Móz 34,9) Meglepődünk, mert úgy gondoljuk, az ő feladatához inkább fizikai erő, jó fegyverek és némi katonai tapasztalat lenne szükséges. Majd megkapja azt is, de Isten azt tartja a legfontosabbnak, hogy tudjon vele beszélni, hogy Józsué értse őt, és legyen kész egyetérteni vele. Ehhez pedig ilyen lelki „vevőkészülék", bölcs lélek kell. Mert egyik énekünk szerint „vezetni úgy tudok, ha Szentlelked vezet". Ez a bölcsesség nem emberi készség, hanem Isten ajándéka. De aki kéri, megkaphatja (Jak 1,5).
2. Iránytűnek Isten írott igéjét használhatja, ehhez kell igazodnia. Egy leendő hadvezér kezébe Isten nem kardot ad, hanem Bibliát. Akkor lesz ő jó vezetője népének, ha komolyan veszi Isten igéjét. És Józsué mind a közéletben, mind magánéletében (24,15) komolyan vette azt. Minden nép és ország, amelynek ha csak egy ideig is ilyen vezetői voltak, felvirágzott. Ez gazdagíthatja meg a mi személyes életünket is.
3. Józsué nagyon félt. Tudta, hogy elődje, Mózes, milyen rátermett ember volt, ismerte népe keményszívűségét és a meghódítandó terület nehézségeit is. Isten ezért gyengéd szeretettel bátorítja, állandó jelenlétét ígéri. Ő pedig félve is helytállt, és Isten vitte őt győzelemről győzelemre.
Az üdvösséget is Isten adja, minden hozzájárulásunk nélkül. De nekünk kell azt hittel megragadnunk, és már itt megélnünk.
Jak. 1.5 Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.
Június 22.
Vedd birtokba!
...és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet Istenetek, az Úr ad nektek birtokul. (Józs 1,11)
Ez a mondat akkor hangzott el, amikor Isten az Egyiptomból kiszabadított népet a hosszú pusztai vándorlás után elsegítette az ígéret földjének határához. Két igazságot figyeljünk meg:
Isten nemcsak kihozta népét a szolgaságból, hanem be is viszi őket az ígéret földjére. Nemcsak kiszabadította egy emberileg reménytelen helyzetből, hanem felszabadította őket egy egészen új életre. Isten a mai hívőket sem csupán megszabadítja bűneikből, elesett állapotukból, hanem felszabadít a neki engedelmes, másoknak hasznos, szolgáló életre. Minden megtért embernek tudnia kell, hogy miből és kihez tért meg. Jézus Krisztus nemcsak Megváltója a hívőnek, hanem Ura is, és meg kell tanulni őt szolgálni. Meg kell ismerni, mit jelent ez: „a bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad". Egyetlen hívő sem állhat meg a bűnbocsánat öröménél, hanem növekednie, fejlődnie kell az ismeretben, hitben, szent életben.
A másik igazság: Isten adta birtokul népének az országot, de nekik kell birtokba venniük azt. Már az övék, és ez Isten ajándéka, semmit nem tettek érte, de akkor érzik majd magukénak, ha legyőzik a félelmet a szívükben, belépnek arra a földre, és egymás után meghódítják a városokat. Hogy Isten ajándékba adta nekik, ez a kegyelem. Hogy ezt komolyan veszik, és lépésről lépésre haladnak a meghódítással, ez a hit.
Isten tulajdonképpen ezt mondja itt nekik: vedd birtokba a birtokodat! A lelki életben is mindent Isten készített el nekünk, még az is az ő ajándéka, ha ezt hittel komolyan vesszük. De ez nem teszi feleslegessé a lépésről lépésre való engedelmeskedést, az ajándékcsomag kibontását és használatbavételét. Eközben tudjuk meg, milyen nagy gazdagságot adott nekünk az Úr.
06.21 Adjon békességet!
Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet! (4Móz 6,26)
Ez a mondat tulajdonképpen az előbbi fokozása. Ott arról volt szó, hogy Isten ránéz, mintegy rámosolyog megbocsátóan az emberre, itt pedig arról, hogy állandóan ránéz, szemmel tartja, folyamatosan egymás színe előtt élnek, együtt élnek. Az Isten és a kegyelmet nyert ember tartós közösségét fejezi ki. Isten azt ígéri itt, hogy a benne hívők soha nem a háta mögött, hanem színe előtt élhetnek, és ebben az állapotban békességük lesz.
A békesség a Bibliában nemcsak a háborúság hiányát jelenti, hanem olyan közeget, amelyben az élet feltételei gazdagon megvannak. A halnak a vízben van békessége, nem a parton. Az embernek az Istennel való közösségben vannak meg az életfeltételei. Ott válhat azzá, akinek a Teremtő szánta, ott kerül a helyére, ott érzi magát jól - még esetleg nehéz körülmények közt is.
Persze nemcsak Istennek kell felénk fordulnia, hanem nekünk is keresnünk kell az ő orcáját. Isten többször panaszolta, hogy „hátukat fordították felém, nem arcukat" (pl. Jer 2,27), és ezért lett a nép kiszolgáltatottá az ellenség számára. Az is előfordul, hogy az ember akar valamit Isten háta mögött cselekedni, vagy valamit előle elrejteni. Ebből soha nem fakad békesség.
Az ároni áldás tehát ezt a három nagy értéket kéri: biztonság, bocsánat, békesség. Mindhármat Jézus Krisztus szerezte vissza nekünk. „Mert ő a mi békességünk" (Ef 2,14), ő szerzett nekünk békességet a kereszten kiontott vére által (Kol 1,20), és ő adja a maga saját békességét a benne hívőknek (Jn 14,27), amit nem vehet el tőlünk senki. Ő maga és a vele való közösség minden isteni áldás foglalata.
Jer. 2.27 Mert ezt mondják a fának: Te vagy az apám! - a kőnek pedig: Te szültél engem! A hátukat fordítják felém, és nem az arcukat, de majd ha baj éri őket, így szólnak: Kelj föl, segíts rajtunk!
Ef. 2.14 Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést,
Jn. 14.27 Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.
06.20 Könyörüljön rajtad!
Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! (4Móz 6,25)
Az ároni áldás három ikerkérésből áll, amelyeknek első fele arról szól, mit tegyen veled Isten, a másik fele, hogy mit adjon.
Istennek nincs olyan orcája, arca, mint a mienk, de a szentíró csak ilyen emberszabású képpel tudja kifejezni, amit akar. Itt arra utal, hogy akkor szokott felragyogni egy ember arca, ha megpillant valakit, akit szeret, és rámosolyog. Tudjuk a Szentírásból, hogy bennünk semmi nincs, amiben Isten gyönyörködhetne, ami őt „mosolyra deríthetné".
Egyvalakiben gyönyörködik Isten, az ő szent Fiában, Jézusban (Mt 3,17). Ahhoz viszont, hogy Krisztus bennünk éljen, kegyelmet, bűnbocsánatot kapott embernek kell lennünk. Ezért kapcsolja össze ezt a két kifejezést: ragyogtassa rád orcáját, és könyörüljön rajtad. Akin ő könyörül, aki az ő bűnbocsátó kegyelmét hittel megragadta, azon felragyog Isten arca, mert már az ő ismerőse, sőt gyermeke lett.
Ír a Biblia arról is, hogy az ellene lázadó emberre haraggal néz Isten, vagy elrejti előle az arcát (Ézs 54,8).
A könyörülni szó az Ószövetség eredeti nyelvén azt is jelenti: lehajolni. A szent Isten Jézus Krisztus személyében hajolt le hozzánk, ő engesztelte ki Isten jogos haragját, amikor önmagát áldozta fel a keresztfán. Őérette könyörül rajtunk Isten. Jézus Krisztus tette lehetővé ennek az áldásnak a beteljesedését is rajtunk.
Mt. 3.17 És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm."
Ézs. 54.8 Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked - mondja megváltó Urad.
06.19
Az ároni áldás
Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! (4Móz 6,24)
Isten megparancsolta Áronnak, hogy mint főpap, ezekkel a szavakkal áldja meg a népet. Ez az áldás csaknem minden istentisztelet végén elhangzik, egy-egy sora azonban nehezen érthető.
Mi az áldás? A Biblia szerint minden testi és lelki jónak a foglalata, amit Isten az embernek adhat. Nem azért adja, mert az megérdemli, meghálálja, hanem mert szüksége van rá. Az áldás ajándék, amit Isten szeretetből ad, ha akar.
Tehát nem Áron áldotta meg a népet, hanem Isten. És nem a lelkész áldja meg a gyülekezetet, ő csak hirdeti ennek a lehetőségét, és kívánja, kéri azt az emberek számára. Ugyanígy egy szülő is megáldhatja gyermekét, vagy bárki kívánhatja hittel Isten áldását másokra.
Mit jelent az első mondat: áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged? Ez az áldás először a pusztai vándorlás során hangzott el, ahol ezer veszély leselkedett az emberekre. Isten ezekkel a szavakkal azt ígéri (mert ez a kérés egyben ígéret is), hogy mint jó pásztor őrizni fogja népét.
Amikor a babiloni fogságból hazatért a nép, szintén nagyon kiszolgáltatott helyzetben volt, Isten ezt ígérte: „Én magam oltalmazom mindenfelől... mint egy tüzes fal" (Zak 2,9). A zsoltáríró ezt a képet használja: szárnyainak árnyékában biztonságban leszünk.
Isten tehát mindenekelőtt biztonságot, védelmet ígér népének. Nagy szükségünk van erre ma is. A romló közbiztonság, a közlekedésben rejlő sok veszély, a különféle fertőzések, de a saját indulataink vagy félelmeink miatt is nagyon rászorulunk Isten védelmére. Bízzuk rá nyugodt hittel szeretteinket, egzisztenciánkat, egyházunk és népünk jövőjét, és kívánjuk egymásnak hittel: az Úr áldjon és őrizzen meg téged!
06.18 Ítélkezés
A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok... ne ítélkezzünk egymás felett... (Róm 14,1.13)
Gyakori bűnünk, hogy az illető távollétében megtárgyaljuk hibáit, gyengeségeit, és elítéljük. Isten ezt nagyon rossznak tartja.
Miért bűn ez? Azért, mert gőg van mögötte, magamat különbnek tartom, őt megbélyegzem. A másik felett ítélkezünk, tehát fölé emeljük magunkat. Mentegetőzés és dicsekvés is lehet emögött. Hallgatólagosan azt bizonygatjuk, hogy mi jobban tudunk, helyesebben gyakorolunk valamit. Pedig gyakran éppen azt a hibát ítéljük el másokban, ami bennünk is megvan. Így ítélgették egymást már az első gyülekezetekben is az erősebb hitűek és a bizonytalan kezdők. Pál apostol őket inti ebben az igében.
Mi ennek a káros gyakorlatnak a gyógyszere? Nem kell mindent kicsinyesen észrevenni és szóvá tenni. Ha valami nagyon helytelent látunk a másik ember életében, neki kell megmondanunk szeretettel. Szabad érte imádkozni, Isten sok mindent közvetlenül elrendez a benne hívőkkel. És törekednünk kell arra, hogy minél több jót mondjunk egymásról. Isten egyenesen arra biztat, hogy aki rosszat mond rólunk, azt is áldjuk - ami azt jelenti: jót mondunk róla.
És akkor egyáltalán nem szabad ítéletet mondanunk senkiről és semmiről? Dehogynem. Csak más dolog Isten igéje alapján megítélni valamiről, hogy helyes-e, vagy pedig elítélni valakit a segítés szándéka nélkül. Tudnunk kell, hogy Isten szerint mi jó és mi nem, de egymás felett öncélúan, szeretetlenül nem szabad ítélkezni.
Ne mi üljünk a bírói székbe, ahonnan ítéletet hirdetünk mások felett, hanem üljünk csak alázatosan a vádlottak padjára, és engedjük, hogy az igaz Bíró ítéljen el és mentsen fel! Aki ilyen lelkülettel néz másokra, az nem ítélkezni fog felettük a kárukra, hanem inteni fogja őket, és imádkozni fog értük épülésükre.
06.17
Igen és nem
Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod. (Mt 26,42)
Jézus nemcsak másoknak mondta, hogy „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem", hanem őt is az jellemezte, hogy egyszer s mindenkorra igent mondott az Atya akaratára, s ami attól kicsit is el akarta téríteni, arra újra és újra határozott nem volt a válasza.
Minket állandóan kísért hitbeli kérdésekben is az, hogy engedményeket teszünk, kivételeket nevezünk meg, csak egyszer, csak egy kicsit engedetlenek leszünk Istennel szemben. Alkottunk egy gyengeségünkre jellemző szót: nemigen. Ma így mondják: nem igazán. Nem egyértelmű a gondolkozásunk, a beszédünk, a cselekvésünk, és ebből sok bűn és baj származik.
Egy jegyespárral beszélgetve hangzott el a következő: mivel a vőlegény igent mondott a menyasszonyának, ez a világ összes többi nőjének ilyen minőségében nemet jelent. A fiatalember felháborodott, ő erre nem gondolt. Ilyen sarkosan kell ezt nézni? - kérdezte.
Jézusnak a nagypéntek előtti éjszakán a Gecsemáné-kertben végigvitt imaharca jól szemlélteti az ő határozott, egyértelmű, következetes magatartását. Először azt kéri, hogy ha lehet, ne kelljen kiinnia a szenvedések keserű poharát. De hozzáteszi: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te." Másodszor már csak az igen hangzik el: Atyám, legyen meg a te akaratod! És harmadszor is. Így teljesen megerősödött az igen az Atya akaratára, a nem a test félelmére, amit az ördög fel akart használni az engedetlenségre való csábításra.
Készek vagyunk-e eltökélten újra és újra nemet mondani minden hiúságra, büszkeségre, kényelemszeretetre, hatalomvágyra, anyagiasságra, önzésre, minden tisztátalan, babonás, ördögi ajánlatra, hogy teljes meggyőződéssel és örömmel mondjuk és tegyük: Igen, Atyám, mert így láttad jónak (Mt 11,26).
06.16 Jézus haragja
...ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává! (Jn 2,16)
Sokan szeretnek hivatkozni arra, hogy virágvasárnap még Jézus is méregbe gurult, és haragjában ostorral verte ki a templomból a kereskedőket és pénzváltókat. Íme - mondják -, mennyivel érthetőbb és megbocsáthatóbb, ha mi valami hasonlót teszünk.
Közben pedig ezek az emberek nem tudják, mi is történt akkor Jeruzsálemben. Hogyan kerültek állatkereskedők a templomba? Az áldozatok miatt sok állatra volt szükség egy-egy nagy ünnepen. Megvolt az arra kijelölt hely, ahol árulni lehetett őket: a templomon kívül. Az üzlet azonban jól ment, és némi összegért megengedték a templom felelősei, hogy a pogányok udvarán is lehessen kereskedni.
A pogányok udvara arra szolgált, hogy ha eljött egy Istent kereső, nem zsidó zarándok, az hallhassa ott Isten igéjét, és csendben imádkozhasson és elmélkedhessen. Ez volt Izrael missziójának egyik formája, amivel Isten bízta meg népét. Ezt tette lehetetlenné, hogy az anyagi haszon fejében ide is beengedték az üzletelést.
Jézus szemében ez olyan szemérmetlen Isten elleni lázadás, az ő igéjének, rendjének, szentségének semmibevétele volt, amit nem hagyhatott következmények nélkül. Ő nem személyes sérelmet torolt meg, nem dühbe gurult, ahogyan mi szoktunk, hanem idézi az igét, ami ellen vétettek, tanítványai pedig idézik a zsoltárt, ami Jézus haragjának az oka: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem." Messiási tett volt a templom megtisztítása, Isten rendjének a helyreállítása. Ezért nem mert tiltakozni ellene senki.
A mi életünkben vajon minden az Isten által kijelölt helyen van? Mi szorítja ki például a vasárnapjainkból Isten igaz tisztelését? Melyik világos isteni rendelkezést kellene komolyan vennünk, hogy rend legyen az életünkben? Nem áldozunk fel anyagi előnyökért lelki értékeket?
06.15
Jézus hazaszeretete
Amikor közelebb ért és meglátta a várost, megsiratta... Bár felismerted volna... a békességre vezető utat! (Lk 19,41-42)
Jézus Krisztus személyválogatás nélkül minden embert nagyon szeretett, de azt a népet, amelyből emberi eredetét tekintve származott, különösen is. Ez megkülönböztetés? Igen, de olyan, amiből soha senkinek nem származik hátránya. Elsősorban „Izrael házának elveszett juhaihoz" jött, de meggyógyította a római százados szolgáját is, sőt az ő hitét példaként állította honfitársai elé, és meghallgatta a pogány kánaáni asszony könyörgését is. Nem tett különbséget a maga népe és a többi nép közt, de sorrendben saját népe volt az első helyen. Még sírni is tudott miattuk.
Jézus tanítványainak ma is mindenkit őszintén szeretniük kell. De természetes, hogy ezek közt elsősorban a maga népét szereti mindenki. Ahogyan Pál apostol is írja: „tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben." (Gal 6,10) Leginkább azokkal, de soha nem mások rovására. Aztán ha nem ilyenek vannak bajban, és segíteni kell, a testvéreinket hanyagoljuk el átmenetileg, de mégis van egy alapvető sorrend.
Miért? Mert nem véletlen az, hogy melyik család és melyik nép tagjává születtünk. Hisszük, hogy Isten jelölte ki „lakóhelyünk határait" (ApCsel 17,26), s amelyik közösségbe belehelyezett, azért felelősek vagyunk. Nemcsak élvezni kell annak a működését, hanem munkálni is, hogy minél jobban működjék. Ez a keresztény ember politikai felelőssége, nem lehet közömbös a polisz, a város sorsát illetően. Ezt Isten még a babiloni fogságba hurcolt népnek is megparancsolta (Jer 29,7). Ennek a felelősségnek része a becsületes munka, az állandó imádkozás, a megszentelt élet, s állásfoglalás minden Isten szerinti rosszal szemben, minden Biblia szerinti jó mellett.
06.14
Jézus és a gyermekek
...aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba. (Mk 10,15)
A tanítók és írástudók megvetették a gyerekeket, mert ők még nem ismerik a törvényt, és nem tudnak felmutatni semmilyen vallásos teljesítményt. Jézus ezzel szemben többször példaként állította a gyermekeket a felnőttek elé.
Egy alkalommal csecsemőket vittek hozzá édesanyák, hogy áldja meg őket. A tanítványok nem akarták engedni a szülőket, mire Jézus megdorgálta őket. Akkor mondta a fenti igét. Hogyan fogadja a kisgyermek az ajándékot? Úgy, hogy elfogadja. Tudja, hogy gyerek, rászorul, s nem akar fizetni érte, bizalommal megragadja. Alázat, önismeret, Istenbe vetett bizalom nélkül sok büszke felnőtt kizárja magát az üdvösségből.
A tanítványok egyszer arról vitáztak, ki nagyobb köztük. Jézus felemelt egy kisgyermeket, és ezt mondta: „Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában." Isten előtt nem az lesz nagy, aki hatalmaskodik, hanem aki szolgál, „...aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok..." (Mt 20,26) Valakit egy megtisztelő címmel és feladattal tüntettek ki. Hívő barátja így gratulált neki: meg ne nőj!
A harmadik jelenet virágvasárnap történt a jeruzsálemi templomban. Jézus kiűzte a kereskedőket a templomból, az emberek már hazamentek, és akkor gyermekek kezdték éltetni a Messiást: Hozsánna a Dávid Fiának! Talán nem is tudták, mi ennek ott a jelentősége, de amikor a felnőttek már félve elhallgattak, Isten a kicsiket használta fel arra, hogy dicsőítésének eszközei legyenek.
Kész vagyok-e gyermekként fogadni Isten ajándékait, az üdvösséget is? Kész vagyok-e megalázni magamat, s mindig kicsinek maradni, hogy ő legyen nagy az életemben? S bízom-e abban, hogy minden erőtlenségem ellenére még engem is tud használni az ő szolgálatára?
06.13
Támadások kereszttüzében
...mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. (Jn 15,19)
Jézus mindenkivel jót tett, mégis sok támadás, rosszindulat, rágalom, gúny vette körül. Hogyan viselte ő ezt?
Az ördög többször is el akarta téríteni eredeti céljától, küldetésétől. Tanítványai közt is akadt, aki gáncsolta, megtagadta, elárulta. A nép vezetői pedig „állandóan szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána..., hogy Jézust a saját szavaival fogják meg, s átadhassák a hatóságnak" (Lk 20,20).
Politikai csapdát állítottak: szabad-e adót fizetni a császárnak? Vallási rejtvényt agyaltak ki: ha van feltámadás, kinek a felesége lesz az, akinek több férje is meghalt? Nem fogytak ki a gonosz ötletekből, míg végül keresztre juttatták őt.
Hogyan hordozta ezt Jézus? Természetesnek tartotta, mert tudta, hogy az ő tiszta, isteni jelleme olyan idegen ebben a megromlott világban, mint a világosság a sötétségben. Ezért soha nem lett ideges, sem dühös, nem ütött vissza, nem sértődött meg. Szelíden válaszolt a provokatív kérdésekre is.
Erre bátorította az övéit is: aki „felülről született", az nem e világból való, s azt gyűlöli az Isten nélküli világ. De szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok értük (Mt 5,44)! Ő is ezt tette még a kereszten is, utolsó leheletéig.
Két rendíthetetlen pillérre épült Jézus magatartása. Az egyik az Atyától való függés, a benne való teljes bizalom, a neki való feltétlen engedelmesség. Ettől nem lehetett eltéríteni. A másik: kimondhatatlan szeretet azok iránt is, akik bántották. Ez az elfogadó, megbocsátó szeretet azonban nem jelentette azt, hogy minden igazságtalanságot szó nélkül tűrt volna. Adott esetben megszólalt és leleplezte a hamisságot, de még ezt is mindig a támadó érdekében tette, őt szembesítette az igazsággal.
Kérjük el tőle mi is ezt a józan béketűrést!
06.12
Jézus családja
Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám. (Mt 12,50)
Jézus emberi testét nem József nemzette, hanem a Szentlélek teremtő műve volt (Lk 1,35). Születése után azonban Máriának és Józsefnek több gyermeke született, a Mk 6,3 név szerint felsorolja őket. Tehát Jézusnak voltak féltestvérei.
Családja sokáig nem értette meg őt. Testvérei sürgették, hogy tegye ismertté magát a világ előtt. Amikor pedig a hatóság is támadni kezdte Jézust, félelmükben őrültnek akarták nyilváníttatni. „Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy elfogják, mivel azt mondták: magánkívül van." (Mk 3,21) Jézus és családja kapcsolatában ez a mélypont, ennyire egyedül maradt ő küldetésével a családon belül.
Egy alkalommal tanított, s „még beszélt a sokasághoz, amikor íme, anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele". Miért nem hallgatták ők is? Ennyire kívülállók maradtak? Jézus ekkor mondta: ki az én anyám, és kik a testvéreim? Az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
De mindvégig szerette családját, gyermekként szót fogadott szüleinek, s még utolsó perceiben is gondoskodott anyjáról, amikor a kereszten haldokolva tanítványára, Jánosra bízta őt. János gondoskodott is Máriáról, mindkettőjüket Efézusban temették el, sírjukat sokáig gondozták a keresztények.
Jézus mennybemenetele után csatlakozott Mária a gyermekeivel együtt a keresztény közösséghez. Az ApCsel 1,14 szerint már ők is együtt imádkoznak Jézus tanítványaival.
A vér szerinti összetartozás mellett tehát van egy hit szerinti is. Jézus testvérének tekinti azt, aki Isten akaratát cselekszi. Ez azt is jelenti, hogy a benne hívők „örökösei Istennek, és örököstársai Krisztusnak" (Róm 8,17). Én vajon Jézus testvére vagyok már?
Szeressük nagyon a még nem hívő rokonainkat is! És higgyünk Jézusban, hogy így Isten fogadott gyermekeivé lehessünk (Jn 1,12; Róm 8,29, Zsid 2,11)!
Mk. 6.3 Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala ő benne.
Jn. 1.12 Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;
Róm. 8.29 Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.
06.11
Erő áradt ki belőle
Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle... (Mk 5,30)
Egy zsinagógai elöljáró a súlyos beteg lányához hívta Jézust. Ő azonnal indult is, de a sok embertől csak lassan tudott haladni. Ráadásul meg is állt útközben, és ezt kérdezte: ki érintette a ruhámat? Egy sokaságban ezt nehéz megállapítani, de ő érezte, hogy erő áradt ki belőle. Kiderült, hogy egy gyógyíthatatlanul beteg asszony ért hozzá azzal a hittel, hogy így meggyógyul. S úgy is történt.
Közben azonban a kislány meghalt, Jézus nem zavartatta magát, szerinte nem halt meg, csak alszik. Volt, aki sírt, volt, aki emiatt kinevette Jézust. Ő pedig feltámasztotta a halott leányt.
Bármerre járt, ez a mennyei erő áradt belőle. Ennek birtokában ura maradt minden helyzetnek, semmitől nem jött zavarba, minden nyomorúságra készen volt nála a megoldás. Egyszerűen igaznak bizonyult az, hogy isteni teljhatalmával neki minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen. Neki mindegy volt, hogy egy alvó gyermeket kell felébreszteni, vagy a halálból kell visszahozni valakit az életbe. Mert neki adatott minden hatalom mennyen és földön.
De ki tapasztalhatta meg ezt az erőáradást? Aki komolyan vette, hogy Jézus az, akinek mondta magát, vagyis aki hitt benne. Ez az asszony hittel lopakodott Jézus közelébe, és próbált segítséget kapni tőle. Jézus ereje ma is abba az irányba árad, ahonnan hittel közelít hozzá valaki.
Lehet, hogy nem azonnal segít, megvárakoztat. Néha engedi, hogy még súlyosabb legyen a baj. Ne essünk kétségbe! Aki hittel kéri őt, azt számon tartja. Bízzunk benne, és bízzuk rá mindig a megoldást!
Bár késik a segítség, És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.
(Paul Gerhardt)
06.10.
Jézus csendje
...elvonult velük külön... De amikor a sokaság észrevette, utánament. (Lk 9,10-11)
Isten néhány jellemző tulajdonsága után foglalkozzunk most Jézus személyével! Kinek ismerjük meg őt az evangéliumok leírásából?
Ez a szakasz arról szól, hogy a tanítványok beszámolói után Jézus elvonult, csak velük, egy csendes helyre. Rendszeresen kereste az alkalmat, hogy egyedül, csendben legyen az Atyával, vagy tanítványaival külön is beszélgessen. Jézus sokat dolgozott, előfordult, hogy enni sem volt idejük. Ezt csak úgy lehetett bírni, hogy az Atya előtti csendben kapott mindig új erőt.
Az emberek azonban megzavarják. Mindig sok problémájuk volt, hozták a betegeiket, utánamentek. Mit tesz most Jézus? Nem háborodik fel, nem küldi el a népet, nem zúgolódik emiatt, hanem „örömmel fogadta őket". Hirdette az evangéliumot, és meggyógyította a betegeket. - Mi vajon hogyan viselkednénk hasonló helyzetben?
Miért tett így Jézus? Mert soha nem a maga akarata szerint járt el, hanem azt tette, amit az Atya akart. S tudta, hogy ez a sokaság nem véletlenül jött éppen most. Akit pedig az Atya küldött hozzá, azt ő soha nem küldte el.
Megszánta őket. Neki volt érző és együtt érző szíve, és soha nem önmagát kímélte, hanem másokért szolgált. Akkor is, ha az neki éppen alkalmatlan volt.
S mint jó pásztor enni adott a nyájnak. Mit? Igét, egészséget, kenyeret. Először hirdette az Isten királyi uralmáról szóló igét, utána gyógyított, s végül jóltartotta a sokaságot. Mi fordított sorrendet szeretnénk. Ő azonban tudta, hogy ez vezet az ember életének teljes gyógyulásához: a lélek felől kell elindulni.
A helyén van-e mindez az életünkben: a csend és a munka, magánélet és szolgálat, a lélek és a test egészsége?
06.09
Féltőn szerető Isten
Ha bemégy arra a földre, amelyet Istened, az Úr ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. (5Móz 18,9)
Isten a népével kötött szövetség feltételéül szabta, hogy „ne legyen más istened rajtam kívül". Vagyis hitét és bizalmát a nép csak Istenbe vesse. Azért fontos kikötés ez, mert az ördög mindig az Istenbe vetett bizalmunkat igyekszik megingatni, s olyan „segítséget" kínál fel, amellyel elszakít Istentől.
Ezért az ígéret földjének határán Isten egész konkrétan óvta népét ettől a bűntől: ne legyen köztetek varázsló, igéző, jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó, mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. Ezek azért veszélyesek az emberre, mert a hitét kötik le, s így Istentől elszakadva védtelenné válik. Ettől félti Isten az övéit, ezért mondja a Biblia, hogy ő féltőn szerető Isten.
Amíg Mózes átvette a tízparancsolatot az Úrtól, addig a nép fülbevalókból borjút öntött, és úgy kezdték imádni, mintha az hozta volna ki őket Egyiptomból. Ugyanilyen ostobaság és istenkáromlás minden mai babonaság is. Sokan nem tudják, hogy ősellenségünk, az ördög, mindent elkövet, hogy Isten helyett őt imádják, benne bízzanak, tőle kérjenek segítséget. Aztán benyújtja a számlát, s az ilyennek gyakran súlyos következményei vannak. A ma divatos ezoterikus ajánlatok mögött is ez az ördögi szándék bújik meg.
Tudjuk a Szentírásból, hogy Jézus Krisztus legyőzte az ördögöt. Ezért tud segíteni azokon is, akik a gonosz csapdájába léptek. Jézushoz kell fordulnia mindenkinek, mert ő azért jött, „hogy az ördög munkáit lerontsa" (1Jn 3,8). A benne való állhatatos hit védelmet nyújt minden sötét támadástól.
06.08
A szövetség Istene
...ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül... Papok királysága és szent nép lesztek. (2Móz 19,5-6)
Izrael népe a pusztai vándorlás során megtapasztalta Isten gondviselő szeretetét, de még nem volt identitástudata. Márpedig fontos mindenkinek, hogy tudja, honnan jön, hova tart, kihez tartozik, és mi a feladata. Amikor az Úr szövetséget kötött népével a Sínai-hegynél, mindezt világossá tette számukra.
„...ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül..." Miért? „Nem azért..., mintha... a legnagyobbak volnátok..., hanem azért, mert szeret benneteket az Úr." (5Móz 7,7)
Tudhatja tehát a nép minden tagja, hogy ő Isten tulajdona, van gazdája, ennek egyetlen oka Isten szabad szeretete, s ennek alapján tartoznak ők egymáshoz, és mint közösség Istenéi. Számíthatnak rá, mert ő hű a szövetséghez. Tőlük viszont ezt kívánja meg: „ha engedelmesen hallgattok szavamra". Meg kell tehát tanulniuk figyelni Istenre, érteni őt, és egyetérteni vele. Így lesznek szent nép, akiket csak Isten használhat jó célokra.
És mire választotta ki Isten az ő népét? Papi feladatot szánt nekik, tehát közvetíteniük kell Isten és az emberek közt. Képviselni Istent a pogányok előtt, és közbenjárni Isten előtt másokért. Bizonyságtétel szóval és élettel, s kitartó imádkozás. Ha ezt végzik, Isten áldott eszközei lesznek sokak javára s az Úr dicsőségére.
Ugyanez az új szövetség tartalma is. Tudhatjuk, hogy Jézushoz tartozunk, aki vére árán vásárolt meg bennünket hiábavaló életünkből, és arra rendelt, hogy hirdessük nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el (1Pt 2,9).
A hívő keresztény önazonossága: Jézusé vagyok, neki szolgáltatom ki az életemet, másnak nem is akarok szolgálni, ő használjon arra, amire akar! (Ezt jelenti a királyi papság és szent nép kifejezés.)
06.07
A gondviselő Isten
De keressétek először az ő országát (királyi uralmát) és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. (Mt 6,33)
Ha tovább követjük a pusztában vándorló nép életét, számos jelét látjuk Isten gondoskodó szeretetének. Adott nekik éveken át kenyér gyanánt mannát, húsnak fürjeket, víztelen helyeken is friss karsztvizet, ha pedig megtámadták őket, a túlerővel szemben is győzelmet. Isten fontosnak tartja, hogy meglegyenek testi szükségleteink, Jézus Krisztus is belefoglalta a miatyánkba mindennapi kenyerünket.
A nép mégis gyakran zúgolódott, elégedetlenkedett. Miért? Mert amíg valaki csak Isten gondviselését élvezi, de nincs személyes kapcsolata vele, addig mindig hiányérzete van. Így is szokták mondani ezek az emberek: hiszek a gondviselésben. Amikor megjelenik valakiben a hála, akkor néz fel az ajándékokról az Ajándékozóra, s ha először kimondta: köszönöm, akkor kerül beszédes viszonyba Istennel. Akkor viszont már nemcsak Isten ajándékait követeli, hanem az élő Istennel való személyes közösségért hálás, s ez többet jelent, mint akármennyi ajándéka. A gondviseléstől eljut a Gondviselőig.
Isten azonban ennél is többet tartogat nekünk: önmagát adta ajándékul, amikor Jézus Krisztus személyében lehajolt hozzánk. S aki Jézust hittel befogadta az életébe, az a Gondviselőtől eljutott a Megváltóig, Isten gyermeke lett. Az tudja, hogy aki egyszülött Fiát feláldozta értünk, vele együtt mindent kész nekünk adni (Róm 8,32).
Merjük bátran minden anyagi, egészségi, testi, fizikai gondunkat is hittel Istenre bízni! De ne érjük be ennyivel, keressük az ő országát, cselekedjük akaratát, s meg fogjuk látni, hogy vele közösségben a kevés is mindig elég, a hiány is javunkra lesz, s mi is tudunk továbbadni másoknak tőle kapott testi és lelki ajándékokat.
06.06
A szabadító Isten
Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! (2Móz 14,14)
Visszatérő kérdés: mennyiben Isten munkája, és mennyiben a miénk az üdvösség? A vörös-tengeri átkelés története világos választ ad erre.
A fáraó végül elengedte a népet, s Mózes vezetésével elindultak őseik lakhelye felé. A Vörös-tengerhez érve megpihentek. Többszázezer ember batyukkal, állatokkal. Akkor jött a vészhír: a fáraó serege üldözi őket. Előttük a tenger, mögöttük az ellenség, az egyik oldalon sivatag, a másikon hegyek. Reménytelen helyzet, itt fognak elpusztulni. A nép fellázad Mózes ellen. Mózes pedig segítségért kiált Istenhez.
Akkor erős keleti szél kezdett fújni, az előttük levő még vízzel takart gázlóról elhajtotta a vizet, s a nép Isten parancsára átvonult a túlsó partra. Az őket üldöző sereget pedig a visszazúduló víz elpusztította.
Ez mennyiben volt Isten tette, s mennyiben a nép teljesítménye? Nem az emberek fújták a szelet, nem sorfal tartóztatta fel a vizet kétfelől, nem úszva értek át a túlpartra, egy nyilat sem lőttek ki az ellenségre. Sőt kitűnik, hogy még a bátorságot is Isten adta a szívükbe, hogy merjenek élni az Isten által eléjük tett lehetőséggel, és induljanak el. Ezt a szabadítást kizárólag Isten végezte el, egyedül. Ők csak elfogadták, remegő, hitetlenséggel kevert hittel éltek vele.
A mi nagy szabadításunkat, üdvösségünket is egyedül végezte el Isten. Jézus Krisztus a kereszten egyedül szenvedett bűneink miatt. És a Biblia világosan írja, hogy nem a jók üdvözülnek, nem azok, akik valamivel kiérdemelték, még csak hozzá sem járulhatunk, mert az Isten kegyelmének szabad ajándéka. A mi „hozzájárulásunk" az, hogy hittel elfogadjuk. Aki tudja, hogy rászorul, és elhiszi, hogy felkínálja neki Isten, az megragadja, komolyan veszi - és megköszöni. Ennyi telik tőlünk. És ennyit vár Isten tőlünk. Készek vagyunk erre?
06.05
Ki érti Isten szavát?
Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. (1Kor 2,12)
Amikor még nem volt a szava írásba foglalva, Isten a gondolataikon keresztül szólította meg az embereket. Számukra egyértelmű volt, hogy az, ami így vagy más módon eljutott a tudatukig, Isten szava. Ma elsősorban a Szentíráson és annak magyarázatán keresztül szól Isten. De miközben olvassuk ezeket a régen leírt szövegeket, vagy hallgatjuk azok magyarázatát, a Szentlélek egészen személyessé, konkréttá és időszerűvé tudja azokat tenni számunkra.
Isten tehát ma is beszél, a kérdés csak az, hogy értjük-e. Hiszen mi mindnyájan úgy születünk, hogy elveszítettük lelki hallásunkat. Isten gondolatait csak Isten Lelke érti. Az újjászületéskor adja Isten a Lelkét a benne hívőknek. Tehát az ő gondolatait egy gyarló ember is megértheti, ha kapta Isten Szentlelkét. Enélkül azonban nem értjük a beszédét, sőt egyenesen bolondságnak tekintjük (1Kor 2,14).
Még Jézus tanítványai is rászorultak arra, hogy feltámadása után elvegye ezt a lelki vakságot és süketséget belőlük: „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat" (Lk 24,45).
Aki viszont megkapja Istentől ezt a „vevőkészüléket", az a Biblia betűi mögött felismeri az élő Isten hozzá szóló szavát, és nagy örömmel hallgatja (Jer 15,16), nemcsak érti, hanem egyetért vele, engedelmeskedik neki, az ige munkálkodik benne, formálja életét, sőt úgy tudja továbbmondani, hogy akihez megérkezik, azt is Isten szavaként szólítja meg (1Thessz 2,13).
Kérjük Istentől az újjászületés csodáját, Szentlelkének ajándékát, hogy mi is értsük az ő szavát!
1 Kor. 2.14 Akiben csak a régi, emberi természet él, az nem tudja felfogni az Isten Szellemétől származó dolgokat. Számára mindez csak bolondság. Egyszerűen képtelen megérteni, mivel ezeket csak a Szent Szellem segítségével lehet megismerni.
06.04
Isten beszél
...kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes!... Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene... (2Móz 3,4.6)
Az emberek által kitalált úgynevezett istenek, a bálványok, némák. Az élő Isten viszont beszél. Mózes meg akarja nézni, hogyan lehetséges, hogy a csipkebokor ég, de nem ég el. S amikor közeledik hozzá, a saját nevét hallja. Ki van ott a pusztában rajta kívül? Akkor még nem ismerte Istent, csak sok mindent hallott róla.
Isten bemutatkozik: én vagyok atyáid Istene. Mózes átéli életében először a hatalmas Isten jelenlétét, s eltakarja a szemét. Isten pedig folytatja: láttam népem nyomorúságát, és kimentem őket rabszolga helyzetükből. Isten beavatja Mózest terveibe, részletesen tájékoztatja arról, hogy mit fog tenni. S már kapja is a feladatot: elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet Egyiptomból!
Ijesztően nagy feladat, Mózes tiltakozik. Mire Isten: én veled leszek. De mit mondjak, ki küld engem? Vagyok, aki vagyok - vagyis mindig ott leszek, ahol ott leszek.
Rendkívül izgalmas párbeszéd. Megszólítás a puszta csendjében, bemutatkozás, feladat, ígéret - ki tudja ezt így egyszerre felfogni és feldolgozni?
Mindenesetre az egyértelmű Mózesnek, hogy ez az Isten létezik, mert beszél. Ismeri őt, kijelenti magát neki, eszerint ő a történelem ura, ő irányítja az eseményeket, hallotta és számon tartotta népe segélykiáltását, teljesen biztos a dolgában (kihozom népemet), és máris rendelkezik Mózessel, bevonja őt munkájába. De nem bábként rángatja, hanem megbeszéli vele feladatát, meggyőzi arról, hogy merjen engedelmeskedni, állandó jelenlétét ígéri neki - s mindezt úgy, hogy valami módon Mózes megértheti őt. Beszélgetnek. Micsoda kiváltság ez!
Isten szava helyreállítja az édenkerti állapotot: az ember újra közösségben van Teremtőjével, s hasznos eszköz lesz az ő kezében. Ismerős ez nekem?
06.03
Isten mindenható
Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei,... és nem féltek a király parancsától. (Zsid 11,23)
A nép még szolgasorban szenvedett, de Isten már készítette a szabadítást, és annak emberi eszközét is, Mózest.
A kis Mózesnek meg kellett volna halnia, mihelyt megszületett, mert a fáraó parancsára minden fiúgyermeket meg kellett ölni. Csakhogy Isten olyan hatalmas, hogy akivel ő jót akar, annak az ellenségeit is jóakaróivá teszi (Péld 16,7). Mózes szülei hittek a mindenható Istenben, ezért vállalták gyermeküket, Isten pedig úgy irányította az eseményeket s az embereket, hogy Mózes éppen az oroszlán barlangjában, a fáraó udvarában nevelkedjék, mert ott volt a legnagyobb biztonságban. (Ennek a részleteit érdemes elolvasnunk a 2Móz 2. fejezetéből, megfigyelve, hogyan időzít és rendez Isten mindent az ő jó célja érdekében. Minden éppen akkor és éppen úgy történik, hogy ez a cél megvalósuljon. Ennyi „véletlenre" nincs más magyarázat, mint az ő mindenhatósága.)
Mózes szülei nem féltek, a mindenható Istenre bízták gyermeküket, amikor megtartották, amikor kitették a sásba, elengedték az ellenség udvarába, s nem voltak tele aggodalommal, mint mi gyakran. Pedig minden bizonytalan volt vele kapcsolatban. Abban azonban bizonyosak voltak, hogy Isten kezében jó helyen van Mózes, és Isten megbízható. Ők megtették, ami az ő feladatuk volt, s tudták, hogy Isten is megteszi, amit akar.
Amikor minket is sok bizonytalanság vesz körül, merjük-e hinni, hogy Isten ma is mindenható? Ő ura a történelemnek, úr minden ember érzelmei, gondolatai, akarata felett, s a benne bízók életét végtelen bölcsességgel, másnál nem tapasztalható szeretettel, ellenállhatatlan hatalommal irányítja, s hatalmát mindig jóra, a mi javukra használja.
Boldog az az ember, aki egészen rá meri bízni magát, szeretteit, népét, egyházát a mindenható Istenre.
06.02
Isten nem felejti el népét
Kemény munkával keserítették az életüket..., kegyetlenül dolgoztatták őket. (2Móz 1,14)
Sokan tiltakoznak az ellen, hogy Isten nélkül kényszerpályára került az emberiség. A tudomány és technika nagyszerű eredményeinek birtokában egyre büszkébbek leszünk. Pedig ugyanaz a helyzetünk, mint Isten népének volt Egyiptomban: láthatatlan hajcsárok állnak mögöttünk, és hajszolnak bennünket. Mi pedig tehetetlen rabszolgák vagyunk, nem tudjuk kiszabadítani magunkat.
Dolgozunk, hogy legyen mit ennünk, és eszünk, hogy tudjunk dolgozni. Csakhogy egyre gyakrabban munkalehetőség sincs, és egészséges élelem sem jut sokaknak. Tudjuk, hogy mi lenne jó, s tesszük mégis azt, ami árt - magunknak is, másoknak is. Mennyi pénzt elköltenek sokan arra, hogy tönkretegyék az egészségüket, s utána mindent megadnának, hogy valaki helyreállítsa azt. Igyekeznek leszoktatni bennünket a gondolkozásról, olcsó élvezetekkel elvonják figyelmünket a valóban fontos igazságokról, rablógazdálkodással feléljük a tartalékainkat, mérhetetlen önzésünk felborítja a biológiai egyensúlyt, tönkretesszük az Istentől kapott védőernyőt, az ózonpajzsot, és sem egységes akarat, sem erő nincs arra, hogy megálljunk ezen a lejtőn.
Ilyen reménytelen volt Isten népének a helyzete is Egyiptomban. De ő nem felejtette el népét: „Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére. Rátekintett Isten Izrael fiaira, és gondja volt rájuk Istennek." (2Móz 2,24-25)
Ilyen Istenünk van. Ő nem felejti, amit megígért, egyoldalúan is megtartja szövetségét, s nem hagyja népét még abban a nyomorúságban sem, amibe az önmagát sodorta. Sőt még azt is arra használja fel, hogy emlékeztesse népét az elfelejtett Istenre, hogy újra imádkozzanak. Ő pedig kegyelmesen meghallgatja imádságukat.
06.01
Kiáltottak
Kiáltottak, és a szolgaság miatt való jajgatásuk feljutott Istenhez. (2Móz 2,23)
Istenről mi annyit tudunk, amennyit kijelentett magáról a Bibliában. Nagyon fontos, hogy helyes ismeretünk legyen róla, mert ettől függ földi életünk minősége és az örök életünk is (Jn 17,3). Életkérdés, hogy a valóban létező, egyetlen igazi Istenben higgyünk, és ne valami elképzelt, nem létező fantáziaképben. Nézzük meg néhány ószövetségi történeten keresztül, melyek az élő Isten legfőbb tulajdonságai, ki a mi Istenünk!
Kr. e. 1600 táján, a nagy éhínség idején, Jákób fia, József Egyiptomba hívta családját, mert ott volt kenyér. Később az ott megszaporodott nép rabszolgasorba került, és keményen dolgoztatták őket. Négyszáz év alatt lassan elfelejtették Istent, aki annak idején szövetséget kötött ősatyjukkal, Ábrahámmal. Isten azonban nem felejtette el az ő népét és ígéretét. A nép még szolgaságban szenvedett, de Isten már készítette a szabadulást.
Lényegében így járt az egész emberiség is: amikor szembefordultunk Istennel, az ellene való lázadás (a bűn) szolgaságába kerültünk, és azóta is kényszerpályán vagyunk. Eközben egyre kevésbé ismerjük és tiszteljük Istent. Az emberiség nagyobb része szinte semmit vagy semmi hiteleset nem tud az élő Istenről. Pedig ő a szabadulást is elkészítette nekünk Jézus Krisztus váltsághalála által, „...mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által..." (Róm 5,10)
Mikor fordult meg a rabszolga nép sorsa? Amikor eszükbe jutott az elfelejtett Isten, és kiáltani kezdtek hozzá. A segítséget Isten elkészíti, de csak a kiáltás során végre kinyújtott kezünkbe teheti azt ajándékként.
Kiáltsak én is bizalommal Istenhez!
Tehozzád teljes szívből Kiáltok szüntelen: E siralmas mélységből Hallgass meg, Úr Isten!
Nyisd meg te füleidet, Midőn téged hívlak, Tekintsd meg én ügyemet, Mert régen óhajtlak.
(Marot K., 130. genfi zsoltár)
Jn. 17.3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.
M Á J U S
05.31 Egymás terhe és a magunk terhe
Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét... mindenki a maga terhét hordozza. (Gal 6,2.5)
A felületes bibliaolvasó azt mondja: ez ellentmondás a Bibliában. Először azt írja, hogy egymás terhét hordozzuk, utána meg ezt: ki-ki a maga terhét hordozza.
Csakhogy itt az eredeti szövegben két különböző kifejezés van. Amikor egymás terhét említi az apostol, akkor valami nagyon nehéz, erőnket meghaladó teherre gondol, a hajóteher szót használja. Az utóbbi esetben pedig azt a hátizsákot, személyes poggyászt, amit minden római katonának magának kellett vinnie.
Ha váratlan, nagy terhek zuhannak a vállunkra: betegség, gyász, munkanélküliség, anyagi gondok, megaláztatás, kudarcok, hitbeli kételyek..., olyankor a családban, a gyülekezetben, a hívők közösségében legyen természetes, hogy odaállunk egymás mellé, és segítünk a roskadozónak a terhek cipelésében, és nem mondjuk azt, hogy nekem is megvan a magam baja, vigye mindenki a magáét. Persze tudni kell elfogadni is a testvéri segítséget, le kell vetni minden büszkeséget. És nem szabad visszaélni ezzel, mert a teher attól még az enyém marad, csak most segítségre szorultam.
A személyes, megszokott, mindenkire jellemző terheimet viszont hordjam szép csendesen, zúgolódás és dicsekedés nélkül, nem terhelve meg vele feleslegesen másokat! Kérjek erőt Uramtól, aki megígérte: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi." (Ézs 40,29) Közben pedig legyen nyitva a szemem, és legyen kész a szívem észrevenni, ha valaki mellettem roskadozik! Mert az Isten országában van ilyen különös törvényszerűség is: ha nehéz a magad terhe, vedd fel a másikét is, és könnyebb lesz!
Minden gondom, keservem
Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom...
(Bonar Horatius, ford. Vargha Gyuláné és Vargha Tamás)
05.30 Igyekezzetek!
„Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?"... „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun..." (Lk 13,23-24)
Mi mindnyájan az Istennel való közösségen, az üdvösségen kívül születünk. Innen lehet bejutni az ő országába. Aki itt Jézust kérdezi, elvileg már érdeklődik, hogy vajon hány embernek sikerül ez. Erre az Úr így válaszolt: ne elmélkedj ezen, hanem lépj be!
Megszólal ebben az örömhír: be lehet lépni. Jézus Krisztus kinyitotta előttünk az üdvösség kapuját, s akik benne hisznek, őt követik, azok vele együtt bemehetnek oda. Már itt, nemcsak a halálunk után.
De megmondja azt is, hogy szoros kapun át lehet oda bejutni. Vagyis nem vihetünk magunkkal semmit. Az érdemeink, teljesítményeink, sérelmeink olyan batyuk, amiket kívül kell hagyni. A bűneink olyan terhek, amelyeket már most le lehet tenni! A belépés az őszinte bűnvallás és a bűnök elhagyása után lehetséges.
Ezt azonban nem érdemes halogatni, mert el lehet késni. Több olyan példát is említ Jézus, amikor emberek tétováztak, és elkéstek ezzel az életmentő lépéssel.
Ugyanilyen veszélyes az is, ha a kapu előtt elmélkedik valaki, hogy milyen jó lenne bemenni. Az ilyen embernek azt mondja: nem vagy messze az Isten országától. De még kívül vagy rajta!
A legfontosabb, hogy igyekezzünk. Ez a szó ezt jelenti: valaki valamit feltétlenül meg akar valósítani, mindenáron és most, kerül, amibe kerül, mert az mindennél fontosabb neki. Míg a másik szó: „sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak", a bizonytalan, tétova, halogató emberi akarás.
Isten igéje figyelmeztet: „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!" (Zsid 4,7)
05.29 Ruth
Mert ahová te mégy, odamegyek... Néped az én népem, és Istened az én Istenem... csak a halál választ el engem tőled! (Ruth 1,16-17)
Ezt Ruth mondta az anyósának, amikor azt a tanácsot kapta tőle, hogy ne menjen el vele idegenbe. Ruth azonban eldöntötte, hogy vele marad, nem fordult vissza, mint a társa.
Naomi mindenekelőtt Ruth irgalmas szívét említi. Irgalmas volt a férjéhez, míg az élt, és irgalmas idős özvegy anyósához is. Nem a maga boldogulását keresi, hanem neki akar segíteni. A Biblia szerint az irgalmasság nagy érték, az emberi együttélés olaja. Irgalmas az, aki akkor is segít, ha nem fogják megfizetni, elég neki az, hogy szüksége van rá a másiknak. Az irgalmas ember megértő, türelmes, tud elengedni, megbocsátani, áldozatot hozni. Ahonnan kivész az irgalom, ott elviselhetetlen lesz az együttélés.
De Ruth hűséges is. Hű akar maradni az élő Istenhez, akit anyósán keresztül valamennyire már megismert, de a magára maradt idős rokonához is. És ettől nem lehet eltántorítani. Orpá visszafordult, mert csak sodródott. Ruth kitart, mert döntött, és ő tudja, hova akar megérkezni, és miért oda. Nagy erőt ad a hűség: a hitben, házasságban, hivatásban, hazaszeretetben egyaránt.
Hűsége a bizalomból táplálkozott. Bízott Naomiban, és bízott Istenben. A jövőjük teljesen kilátástalan. Mennek a semmire, ő idegenbe, fiatal özvegyként, mi lesz belőle - anyósa betegápolója? De ez nem rettenti, hanem az élő Istenbe vetett bizalom bátorítja.
Megérkezve pedig alázatos, enged mindenben anyósának, tudva, hogy ő ismeri az ottani viszonyokat. Közben pedig keményen dolgozik, kettőjük helyett is.
Isten nem feledkezik el róluk. Ruth csak Istent és anyósát tartotta szem előtt, de kapott társat, otthont, kenyeret, békességet is. Sőt az Úr Jézus egyik ősanyjává vált. Ki sejtette ezt előre?
05.28 Félutas hívők
Orpá megcsókolta az anyósát,... visszatért népéhez és isteneihez. (Ruth 1,14-15)
Naomi azt tanácsolta özvegyen maradt menyeinek, hogy maradjanak otthon, ő pedig visszamegy elhagyott hazájába egyedül. Ők azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy együtt menjenek. Útközben ismét emlékeztette őket arra, hogy számukra előnyösebb lenne népük körében maradni. Ekkor egyikük, Orpá, visszafordult, Ruth azonban azt kérte, hogy többé ne unszolja erre, mert ő már eldöntötte, hogy anyósa népét és Istenét választja.
Mindketten Naomitól hallottak az élő Istenről. Amikor mind a hárman megözvegyültek, feltűnt nekik, mennyire másként gyászol az, aki hisz Istenben. Megkívánták ezt az életet, és egyébként is szerették anyósukat. Ruth el is döntötte, hogy ezen az úton akar járni, Orpá azonban megingott, és félútról visszafordult. Ő is elindult a pogányságból Istenhez, de nem érkezett meg hozzá. Ráébredt bálványainak hiábavalóságára, de nem merte rábízni magát az élő Istenre.
Heisenberg, a jeles fizikus és filozófus írja, hogy életünk legtöbb gyengeségének az az oka, hogy a cselekedeteink mögött nincsenek döntések. Nem tudunk elengedni és elfogadni. Márpedig az artisták azt mondják, hogy a legtöbb baleset akkor történik, ha nem merik határozottan elengedni az egyik trapézt, és úgy átlendülni a másikra.
Aki úgy akarja Krisztust követni, hogy közben ragaszkodik a világhoz is, soha nem ér célba, félútról vissza fog fordulni. Aki csak félszívvel hízza Istenre magát, nem tapasztalja meg az ő mindenek feletti gazdagságát, hűségét, szeretetét. És aki csak a hívő élet előnyeit szeretné, de nem vállalja a nehézségeket is, csak egy ideig fog hinni (Lk 8,13). Engedjünk a bíztatásnak:
Testvérek, menjünk bátran, Hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.
(Tersteegen Gellért, ford. Vargha Gyuláné)
05.27 Naomi
Áldott az Úr, aki nem hagyott most téged rokoni támasz nélkül! (Ruth 4,14)
Ruth könyve arról szól, hogy éhínség volt Izrael földjén, s egy négy tagú család átköltözött a szomszédos Móáb országába, mert ott volt kenyér. Hamarosan meghalt az apa, s ott maradt Naomi két fiával. Ők felnőve pogány lányokat vettek feleségül, de egy idő után ők is meghaltak. Ekkor Naomi hazaindult Betlehembe, menyeit pedig bátorította, hogy maradjanak otthon, menjenek újra férjhez. Egyikük ezt tette, Ruth azonban ragaszkodott anyósához, és vele tartott. Isten nagyon kegyelmesen rendezte az életét, s később az ő dédunokája lett Dávid király.
Naomi életútja nagyon tanulságos. Elindultak idegenbe úgy, hogy nem kérdezték Istent. Pogányokkal házasodtak össze a fiai, amit tiltott Isten törvénye. Amikor azonban mindkét fia meghalt, felébredt lelki álmából. Nem lázadt, sőt rábízta magát Istenre, s életében felragyogott valami Isten jelenlétéből. Menyeit meglepte, hogy így is lehet gyászolni. Isten a próbákat így használja fel lelki megtisztításunkra.
Amikor hazaindul, már egészen ez az Istentől kapott szeretet tölti be. Ezért tud a menyei fejével gondolkozni, s nem azt javasolja nekik, ami önmagának lenne jó, hanem ami nekik. Kész értük áldozatot hozni. Jézus szeretetét is ez jellemzi, tőle lehet ilyen szeretetet kapni.
Hazaérve már Isten boldog bizonyságtevője, arról beszél, mit tett vele, velük az Úr. Bevallja, hogy Isten nélkül mentek el annak idején, de most az Úr hozta őt haza. Nem is akarja nincstelen özvegységét másra bízni, csak az élő Istenre.
Isten pedig úgy irányította az eseményeket, arra indította az embereket, úgy formálta közben Naomi és Ruth hitét is, hogy az ő kegyelmét hatalmasan tapasztalhatta ez a két kiszolgáltatott özvegy.
Isten ma is ugyanilyen, merjük rábízni magunkat!
05.26 A mi tetteink és Isten tettei
Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. (Zsolt 127,1)
Korunk eszménye a nagy teljesítményekre képes ember. Eszerint mindenki annyit ér, amennyit teljesít. Éppen ezért a teljesítményt kell fokozni, munkában, tanulásban, sportban, szexben, mindenben, kerül, amibe kerül. Ha az emberbe kerül, akkor is. Bele is roppan sok ember és sok emberi kapcsolat ebbe a hajszába. Sok ilyen teljesítményen ott a bélyeg: hiába. „Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök." Íme az ember - Isten nélkül.
A vallásos ember így gondolkozik: majd én - Isten segítségével. Megpróbálja bevonni Istent a saját tervei megvalósításába, meg akarja nyerni őt céljai támogatására. Isten azonban sose lesz a mi alkalmazottunk, ő mindenek Ura.
A Biblia azt tanítja, hogy az embert nem a teljesítményei minősítik. A ki már nem tud teljesíteni, mert beteg vagy idős, az is ugyanolyan értékes Isten előtt. És a Biblia nemcsak a mi tetteinkről szól, hanem Isten tetteiről is. Isten előbb cselekedett, mint mi. És a jövőre nézve is megígérte, hogy cselekszik. S a hívő embert az jellemzi, hogy várja, amit Isten megígért, és közben végzi, amivel Isten őt bízta meg. Csak azt akarja tenni, amit Isten akar elvégeztetni vele, vagy amit Isten maga akar elvégezni általa.
Sőt olyan is van, hogy csak Isten akar cselekedni, nekünk pedig ezt mondja: maradj veszteg, és nézd az Úr szabadítását! A mai ember egyik nagy baja, hogy nem tud veszteg maradni. Itt is nagy ajándék, ha valaki ismeri Istent, és bízik benne, s tevékenysége vagy átmeneti tétlensége Isten útmutatásától függ. Az ilyen ember tanulja meg, mi az áldás. Az, amit Isten úgy ad, hogy nem is tettem érte semmit. Mert „akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget".
Bízzam magamat e tekintetben is egészen Istenre!
05.25 Az életnél is fontosabb küldetés
...az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet... kaptam... (ApCsel 20,24)
Hogyan valósult meg a búzaszem sorsa Pál apostol életében?
Felsorolja fiatalkorának minden értékét, s így folytatja: „azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért." (Fil 3,7-8) Később pedig megjelöli a célt: „hogy Krisztust megnyerjem." Nem sok mindent, hanem mindent odaadott azért, hogy Krisztus gazdagsága az övé lehessen, s így legyen mit adnia másoknak.
A korinthusiaknak ezt írja: „De mi nem éltünk ezzel a szabadsággal (hogy eltartsák őket), hanem mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé." (1Kor 9,12) Lemond olyan lehetőségről, amivel mindenki más természetes módon él, és amiben semmi rossz nincs, csak azért, hogy minél többekhez eljusson az életet mentő evangélium. Vállalja, hogy nehezebb legyen az ő élete, ha ezáltal könnyebb lesz másoké. Ő örömmel szegényebb marad, ha ezáltal mások élete gazdagodik. Ugyanúgy, ahogyan Krisztus tette.
„De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról." Ő sem a saját életét félti, hanem másokét. Világos célja van az életének, amit Jézus tűzött ki eléje. Küldetésben jár, tudja, ki küldte, kikhez és miért, és ezt akarja végezni utolsó leheletéig - örömmel.
Nagy kísértés, hogy féltjük magunkat, hogy saját céljaink fontosabbak lesznek, mint a kapott küldetésünk, vagy hogy egyáltalán nincs is világos cél előttünk. Boldog ember az, aki eljut erre a nagy szabadságra: mindennél fontosabb lett nekem az, hogy Isten mire akar használni, s emellett minden egyéb szempont eltörpül.
05.24 Odaadom az életemet
...nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel... (Fil 2,6)
Hogyan valósult meg Jézus életében a gabonamag sorsa? Nézzünk meg három igét!
„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." (2Kor 8,9)
Milyen gazdag volt Jézus? Amilyen most: az övé minden hatalom, imádják őt a mennyei seregek is, vallják, hogy uraknak Ura és királyok Királya. És milyen szegénnyé lett? Nem volt fejét hova lehajtania, még utolsó ruhadarabjain is sorsvetéssel osztoztak. De ennek a célja az volt, hogy minket, koldus szegényeket lelkileg gazdagokká tegyen.
Ő, aki Istennel egyenlő, rabszolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, megalázta magát, és engedelmeskedett a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé (Fil 2,6-11).
Otthagyta mennyei dicsőségét, magára vette nyomorult emberi testünket, azért, hogy minket a maga tisztaságában és dicsőségében részesíthessen.
Ő maga mondta: „én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem... én magamtól adom oda... ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól." (Jn 10,17-18)
Még azt is vállalta és engedte Jézus, hogy ártatlan, bűn nélküli életét szörnyű kínzások után kioltsák, azért, hogy nekünk életünk legyen, sőt bőségben éljünk.
Amikor pedig a Gecsemáné-kertben letartóztatták, nem hívott oda „tizenkét sereg angyalnál is többet" - pedig megtehette volna -, mert mindenáron segíteni akart rajtunk, és ezt az árat ő fizette meg, maradék nélkül.
Jézus nem magát féltette, hanem minket. Ő meghalt, mint a búzaszem, hogy ennek gyümölcseként a benne hívők éljenek - már itt és a mennyben is, vele, örökké.
05.23 A gabonamag sorsa
...ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. (János 12:24,)
Ezzel a képpel Jézus a saját sorsát szemléltette. De ugyanez illik mindenkire, aki hűségesen követi őt. El lehet tenni egy búzaszemet a vitrinbe, s akár évszázadok múlva is meglesz, de senkinek semmi haszna belőle. Vagy el lehet vetni a földbe, s akkor elpusztul, de önmaga többszörösét termi, kenyér lesz belőle.
Ha félti magát egy hívő, a hite akkor is megmaradhat, de élete meddő lesz, senkinek semmi haszna belőle. Ám ha kész feláldozni magát, ő maga belepusztul ugyan, de termékeny, gazdag élete lesz.
Sokan félnek ettől, pedig minden hívő ember életében eljön egy pillanat, amikor döntenie kell, hogy vállalja-e a gabonamag sorsát. Kész-e átadni Isten rendelkezésére nemcsak sok mindent, hanem mindent. Kész-e nemcsak szakítani mindennel, amit Isten bűnnek ítélt az életében, hanem lemondani régi vágyakról, dédelgetett tervekről, nemes célokról is, és azt tenni, amit Isten vár tőle. Az ilyen hívővel Isten közli önmagát, s olyan erőt, mondanivalót, lelki gazdagságot kap, amit korábban nem tapasztalt. Minden, ami nem kerül be a földbe, és nem hal meg, ezt akadályozza. Ezért van sok langyos, erőtlen, tétova, meddő életű keresztény. Aki egészen alárendeli magát Krisztus uralmának, az Istent tudja adni másoknak, és lelki teljesítményeiben mindig felülmúlja önmagát.
Ábrahámnak ez a pont Izsák feláldozása volt. Amit aztán nem kívánt tőle Isten, de ki kellett derülnie, hogy fontosabb-e neki az Úr még a fiánál is.
Isten általunk végzett munkáját minden akadályozza, ami a régi életünkből való. Miért féltjük azt, ami csak hátráltat küldetésünk útján? Jézus mindig többet ad, mint amit elkér. Adja már itt a vele való közösséget, a másoknak gyümölcsöző életet, s odaát az ő mennyei dicsőségét. Mi az, amihez érdemes ragaszkodnunk ezek helyett?
05.22 Dönteni kell
Ekkor sokan hittek benne... A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák. (Jn 11,45.57)
Lázár feltámasztása olyan egyértelmű bizonysága volt Jézus isteni hatalmának, hogy nem lehetett félremagyarázni. Ezért állásfoglalásra kényszerített mindenkit. A Jn 11 vége négy csoportot említ:
1. Sokan hittek benne a zsidók közül, mert látták, amit Jézus tett. Tettei hitelesítették számukra szavait, s elfogadták, hogy Istentől jött, az ő erejével cselekszik, valóban ő az Isten Fia.
2. Mások is látták Jézus tetteit, mégsem hittek benne. Miért? Mert „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba" (Mk 10,15). Az ismeri fel Krisztus titkát, aki előlegezi neki a bizalmat. Aztán majd ő meggyőzi a hívőt, hogy nem tévedett. Merjünk kisgyermekké válni!
3. A hatóság eldönti, hogy meg kell ölni. Miért? Hiszen ők is látták tetteit, s tudták, hogy ezek valóban messiási tettek. Igen, de be kellett volna ismerniük, hogy tévedtek Jézus eddigi megítélésében, s erre nem voltak hajlandók. Aki nem akar változni, annak az értelme is zárva marad Jézus igazsága előtt. Benne hinni azt jelenti, hogy nem őt állítom az én ítélőszékem elé, hanem én állok oda az ő igazságának ítélőszéke elé.
4. És voltak, akik keresik Jézust. Jönnek a zarándokok Jeruzsálembe, s vele szeretnének találkozni. És jönnek messziről ma is emberek, akik szeretnék őt megismerni, mert sejtik, hogy benne van jelen a mindenható és kegyelmes Isten, és nekünk őrá van múlhatatlanul szükségünk. Csak jó helyen keressék, ahol megtalálható: igéjében és a benne hívők között!
Kinek vallom Jézust annak alapján, amit már tudok róla? „Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében!" (2Pt 3,18)
05.21 Hinni
Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét? (Jn 11,40)
Lázár feltámasztásának történetében nyolcszor fordul elő az, hogy mit jelent hinni. A Biblia nem a hit meghatározását adja, hanem a hívő élet dinamizmusát szemlélteti.
Hinni azt jelenti, hogy semmi olyat nem várunk Istentől, amit nem ígért, de mindent nagy hittel várunk, amit megígért. Nem ígérte, hogy nem érnek szenvedések, tehát nem csalódom, ha próbák jönnek. De ígérte, hogy a benne hívő minden nyomorúság közepette is az ő jelenlétében marad.
Hinni azt jelenti, hogy bármi ér, legelőször Jézushoz fordulok. Amikor Lázár beteg lett, testvérei azonnal Jézushoz küldtek: Uram, akit szeretsz, beteg. Nem a maguk érdemeire hivatkoznak, hanem Jézus szeretetére, és teljesen rábízzák a segítés módját és idejét.
Hinni azt jelenti, hogy azt veszem komolyan, amit Jézus mondott, akkor is, ha az az eszem és a tapasztalataim számára felfoghatatlan. Mert mit jelent az, hogy „aki hisz bennem, ha meghal is, él"? Hogyan kell ezt érteni? Hiszen aki meghalt, meghalt.
Aki hisz, másként vélekedik a dolgokról, mint az, aki nem hisz. Az emberek vádolják Jézust: megtehette volna, hogy Lázár ne haljon meg, miért nem tette meg? Mária és Márta viszont teszik, amit Jézus mond. Még azt is, hogy a követ vegyék el a sír szájáról. Ennek semmi értelme, sőt veszélyes, mert már „szaga van". Jézus szavára azonban mégis megteszik - s csak utólag látják, hogy így tudott kijönni testvérük a sírból.
Aki hisz, vállalja Jézust, ha miatta bajba kerül, akkor is. A feltámadott Lázár meggyőző bizonysága lett Jézus isteni hatalmának. Ezért Jézussal együtt őt is meg akarták ölni. Az igaz hit sorsközösség Jézussal: itt a szenvedésben is, odaát az ő dicsőségében is.
„Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki." (Lk 1,45)
05.20 Hű és okos sáfár
Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? (Lk 12,42)
A jó sáfár másik jellemvonása a hűség. Vagyis az, hogy mindent arra használ, amire a gazda adta. Ha magának tartja meg, vagy semmit nem tesz vele, tolvaj. Ha másnak adja, mint akinek ura szánta, csaló. Hű az, aki megbízható, aki mindenben ura utasítása szerint jár el. - Itt kell megtanulnunk azt a teljes Istenre hagyatkozást, ami Jézust jellemezte. S itt derül ki az is, komolyan vesszük-e, hogy valóban semmi nem a mienk, ezért nem tehetünk vele azt, amit akarunk. Nem az enyém például az időm, az úgynevezett szabadidőm sem. És ez nem megszorítás, hanem nagy lehetőség: akkor fogom a legjobban használni, ha Uram akarata szerint osztom be. Minden családtagunkhoz is másként viszonyulunk, ha tudjuk: ők is Isten tulajdonai, és neki kell elszámolnom azzal, mi lett belőlük mellettem.
A jó sáfár harmadik jellemzője Jézus szerint, hogy bölcs, értelmes. Ha pedig abban mutatkozik meg, hogy „idejében kiadja élelmüket" azoknak, akiket rábízott a gazda.
Isten országában rend van, és mindennek megszabott ideje van. Ezért nincs ott kapkodás, és ezért nem mulasztanak el semmit. Ebben is Jézus a példánk: bármit kértek tőle, ő az Atya órájára nézett, s amikor eljött valaminek az ideje, akkor tette meg.
Ez a bölcsesség azt is jelenti, hogy mindenkinek azt adja, amire szüksége van. A csecsemőnek tejet, a felnőttnek kemény eledelt. Biztatást vagy feddést - kinek mi használ. Ehhez is szoros közösségben kell lenni a gazdával, s engedelmeskedni neki.
Kinek a szolgálatában állunk? Jézus szerint „aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája" (Jn 8,34). Boldog az a szolga, aki mindig ura akaratát cselekszi, s amikor az megjön, ebben a munkában találja. Nagy lesz a jutalma.
05.19 Életünk célja
Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7)
Mi végre vagyunk a világon? Ez a kérdés előbb-utóbb minden gondolkozó emberben felmerül. A Biblia válasza erre ez: hogy Isten jó sáfárai legyünk.
Születésünktől fogva mindnyájan a bűn szolgái vagyunk. Jézus Krisztus ebből a rabságból akar kiszabadítani, és helyreállítva az Istennel való kapcsolatunkat, megtanít felelős életet élni. Az így újjáteremtett ember már érti Istent, és kész egyetérteni vele. Isten tehát rábízhat értékeket, s használja őt mások javára. Így lesz sáfár.
A sáfár az ókorban olyan vagyonkezelő volt, akinek nem volt semmije, de a gazdája egy időre nagy értékeket is rábízott, s azokkal az ő utasítása szerint kellett gazdálkodnia. Ezen belül teljes önállósága volt, de az Úrtól való teljes függés természetesen megmaradt. Egy idő után pedig el kellett számolnia a rábízottakkal.
Mi jellemzi a jó sáfárt?
1. Tudja, hogy semmi nem az övé, minden az uráé. „Mid van, amit nem kaptál? - kérdezi Pál apostol. - Ha pedig kaptad, mit dicsekszel...?" Tudatában kell lennünk, hogy az életünk, testünk, lelkünk, szeretteink, képességeink mind Isten tulajdonai. És ő azt tesz az övével, amit akar. Ez az alázatos hit minden zúgolódástól megőriz.
De megóv az elégedetlenségtől is, mert néha úgy érezzük, hiányzik valami az életünkből. Isten mindent megad a sáfároknak, amire az általa rájuk bízott feladathoz szükségük van. Az elégedetlenség oka az, hogy mást akarunk tenni, mint amivel ő megbízott. Nem én döntöm el, mi a küldetésem, hanem a Küldőm. Ha a helyemen vagyok, nem lesz hiányom, a nehézségeken pedig ő segít majd át. Én csak bízzam benne, és tegyem a dolgomat!
05.18 Még van hely
Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat,... hogy megteljék a házam. (Lk 14,21.23)
Isten szívébe enged bepillantanunk Jézus ezzel a példázattal (Lk 14,15-24).
Egy ember vacsorára hívta ismerőseit, ők azonban különböző akadályokra hivatkozva nem mentek el. Erre azt mondta szolgáinak, tereljék be az utcákról az embereket, mindenki jöhet, van hely és van ennivaló is bőven.
Ilyen Istenünk van, aki kész velünk újra közösségre lépni. Mert az együtt étkezés a közösségvállalás kifejezése volt. Mi hagytuk ott őt, de ő jött utánunk, mert nélküle elvesznénk. Mindent elkészített Isten, hogy újra életünk legyen és bővölködjünk. Nincs feltétele a visszatérésnek, nem kell teljesítenünk semmit, nem kell (és nem is tudnánk) hozzájárulni a vacsorához semmivel. Az evangélium Isten meghívása: jöjjetek, mert minden készen van!
És milyen az ember? Nem ér rá. Visszaüzen, hogy fontosabb dolga van, mint Istennel találkozni. Ma így mondanánk: ki kell menni a telekre, ki kell próbálni az autót, párkapcsolati problémáink vannak. Ez mind fontos, de csak az Istennel való közösség helyett lehet mindezt elvégezni? Nem akkor kerülne a helyére az életünkben mindez, ha Isten szereteturalma ragyogna be mindent? Hiszen ami Isten helyére kerül, az istenné válik, és uralkodik rajtunk. Ezért mondják a meghívottak: kell. Nem is veszi észre az Isten nélkül maradt ember, hogy rab, kényszerpályára állt. Éppen innen akarja Isten kiszabadítani!
Mi erre Isten válasza? Ha nem jöttek a meghívottak, jöhet mindenki. Ha nem kellett a Messiás a választott népnek, jöhetnek a bűnösök, sőt a megvetett pogányok is - mindenki előtt nyitva van a menny, aki elfogadja a meghívást. Ne önmaga méltatlanságára nézzen, mert mindenki az, hanem vegye komolyan a hívást és a Hívót! „Még van hely." - A te helyed üres még, vagy már boldog vendége vagy a Gazdának?
05.17 Kihez hasonlítok?
...neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. (Lk 7,47)
Egy Simon nevű farizeus meghívta Jézust magához. Étkezés közben egy bűnös asszony jött be, leborult Jézus lábához, és drága olajjal kente meg azt, miközben sírt. Simon nagyon felháborodott.
Vajon miért? Két ember találkozott itt Jézussal: egy derék ember, és egy bűnös. Egy köztiszteletben álló vallásos, és egy megvetett prostituált. Simon szerint nagy különbség van köztük: ő igaz, az asszony bűnös. Jézus szerint is nagy különbség van köztük: Simon még nem tudja, menynyire bűnös, az asszony már tudja. Sőt ő már meg is szabadult bűnei terhétől, mert bocsánatot kapott Jézustól. Jézus iránti tiszteletét és túláradó háláját akarta kifejezni azzal, hogy ott ült a lábánál, és neki adta egyetlen értékét, a drága kenetet.
Simon csak az asszony múltját látja, Jézus a jövőjét is. Simon csak testi dolgokat észlel, Jézus a lelkeket is. Simon önigazságának fala mögött áll, s nem ismeri fel Jézusban a Megváltót, nincs helyes önismerete sem, csak keserűen ítélkezik mások felett. Az asszony Jézusban már személyes Megváltóját tiszteli, meggyőződött önmaga bűnösségéről is, és örül az ajándékba kapott új életnek.
Milyen kapcsolatban vagyunk Jézussal? Egy napon majd csak ez lesz fontos, semmi más. Ilyen hűvös, udvarias, kimért magatartás jellemez, mint Simont, vagy ez az odaadó, bensőséges, meghitt közösség, amikor már semmi nem drága, amit Jézusnak adhatunk, mert teljes szívből szeretjük és imádjuk őt? Szenvtelen szemlélői vagyunk-e Jézusnak, vagy szenvedélyes szolgálói? Ez a hála és hódolat csak belülről fakadhat. Akinek sok bűne bocsáttatott meg, az nagyon szereti azt, aki megbocsátotta.
05.16 Mit mond még a példázat?
A mag az Isten igéje. (Lukács 8,11)
A magvető példázatának van néhány általános üzenete is.
1. Életünk Isten igéje nélkül parlag és puszta marad. A bűntől megrontott természetünk csak gyomokat és vad gyümölcsöket tud teremni. A befogadott ige teremt egészen újjá, s így jelenik meg a Lélek gyümölcse. Ehhez viszont valóban olyan igére van szükség, ami Isten szájából származik (Ézs 55,11). Ezt kell elkérnie mindenkinek.
2. Ez az ige támaszt hitet és ad üdvösséget. Ezt ott hangsúlyozza Jézus, amikor figyelmeztet, hogy jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek. Aki tehát hinni szeretne, hallgasson igét, mert csak ez az út vezet az élő Istenbe vetett igaz hithez!
3. Ebből az is kiderül, hogy az ördög személyesen igyekszik akadályozni, hogy az ige által Isten újjáteremtsen embereket. Ahol Isten igéje hangzik, ott kemény harc folyik a lelkekért - ezt ne feledjük el! Az ellenség célja, hogy ne hallgassuk, ne figyeljünk oda, ne fogadjuk be, ne hozzon létre változást bennünk az ige. Isten vetésébe beleszórja a maga ellenvetését. Ezért is kell féltve őriznünk az igét.
4. A példázatból az is következik, hogy legyünk jó szántóföld és jó magvetők. Legyünk nyitottak Isten előtt, hogy dolgozhasson bennünk! Aztán legyünk készek továbbadni az igét szóval és élettel is, hogy Isten dolgozhasson általunk!
Ne feledjük, hogy ő az aratás ura, s „aki a jó magot veti, az Emberfia" (Mt 13,37)! Mi csak az alkalmazottai vagyunk. Ez nagy kiváltság, de az evangélium ügyét ő viszi győzelemre, nekünk csak ez a feladatunk: „Ahogyan a szolgák uruk kezére néznek,... úgy nézünk mi Istenünkre, az Úrra" (Zsolt 123,2).
05.15 Mi lesz az igéből?
Akiknél pedig a jó földbe esett (az igemag), azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal. (Lk 8,15)
A magvető példázatában Jézus azt mondta el, hogy többféleképpen lehet fogadni az ő igéjét, és ettől függ, hogyan alakul egy ember sorsa.
1. Az ókori ember gyakran előbb kiszórta a magot, s csak utána szántotta bele a földbe. Így előfordult, hogy az előző aratás óta kitaposott ösvényekre is hullott mag. A kemény felületről könnyen felkapták azt a madarak. Minden Istennel szembeni keménység, ellenállás megakadályozza, hogy az ige új életet teremjen bennünk.
2. A palesztinai talaj nagyon köves. Gyakran a vékony földréteg alatt sziklák lapulnak. Hamar kikel a mag, de nem tud gyökeret ereszteni, és kisül, megég. Ilyen az, aki befogadja az igét, de csak egy ideig hisz, mert ha bármi kellemetlenséget kellene elszenvednie miatta, vagy ténylegesen változtatnia kellene valamit az életében, visszahőköl, nem enged az igének.
3. A gyomok együtt nőnek a hasznos veteménnyel, és kegyetlen harc folyik a fényért, tápanyagért. Ha nem elég erős a gabona, megfojtják. Ügyeljünk a három g betűre, amit Jézus említ: a gondok, a gazdagodás lehetősége és a gyönyörök nagy ellenségei az ige munkájának. Ma a haszon és az élvezet nagy úr, nem szabad behódolni nekik, megfojthatják az igét.
4. Akiknek a szíve jó föld, azok hallgatják az igét, megtartják, és termést hoznak állhatatossággal. A „megtart" szó azt jelenti: valamire nagyon vigyázni, féltve őrizni. És erre is utal: akinek az életén meglátszik, hogy befogadta az igét. Termi a Lélek gyümölcsét, ami: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Gal 5,22-23)
Ilyen beszédes élet követi a bibliaolvasásunkat és igehallgatásunkat?
05.14 Szegényeknek örömhír
Az Úr Lelke van énrajtam,... hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek;... a szabadulást hirdessem a foglyoknak... (Lk 4,18)
A zsinagógákban minden férfi felolvashatott a Szentírásból, ha akart. Egyik alkalommal Jézus Názáretben, ahol felnőtt, az Ézsaiás könyve 61. részéből a fenti igét olvasta, és azt mondta, hogy ez benne teljesedett be.
Mit jelent az, hogy a szegényeknek evangéliumot (jó hírt) hozott? Kik azok a lélekben szegények, akikről beszél? Akik tudják, hogy semmi érdemük nincs Isten előtt, ami alapján nekik járna bármi jó Istentől. A farizeusok és írástudók gazdagoknak tartották magukat, különbnek, többnek, mint az átlag, mert sok vallási rendelkezést betartottak. Ennek alapján úgy gondolták, Isten tartozik nekik. Azt képzelték, hogy ők önmagukban igazak, és nincs szükségük megtérésre (Lk 15,7).
Jézus nagyon elmarasztalta ezt a téves, önhitt vélekedést, és azt tanította, hogy Isten előtt mindnyájan koldus szegények vagyunk. Aki ezt tudja és vállalja, azt Isten az ő ingyen kegyelméből megajándékozza mindazzal a lelki értékkel, amire szüksége van. Ez az evangélium, a jó hír, amit Jézus meghirdetett. Megajándékozni viszont csak azt lehet, aki tudja, hogy rászorul, és tartja a kezét.
A foglyoknak és megkötözötteknek pedig szabadságot hozott Jézus. Aki alaposan ismeri az embereket, tudja, hogy milyen sok félelem, sérelem, kényszergondolat, szenvedély, indulat, babonaság kötöz meg sokakat. És nem bírunk szabadulni ezektől. Isten szavára azonban lehullanak ezek a bilincsek, és a Krisztusban való hit elsegít az „Isten gyermekeinek szabadságára". Így a hívő megszabadul ezektől, és felszabadul Isten boldog szolgálatára. Tudja és gyakorolja, hogy „minden szabad, de nem minden használ" (1Kor 10,23).
Megajándékozhat engem Isten? Mitől kell megszabadulnom?
05.13 Meglepő megoldás
Amikor megteltek az edények,... nem folyt több olaj. (2Kir 4,6)
Tud-e adni Isten reménytelen helyzetben is megoldást? Igen, a kérdés csak az, hogy elfogadjuk-e olykor meglepő segítségét.
Ki képes elfogadni? Aki tudja, hogy rászorul, aki nem az öklét rázza, hanem a kezét nyújtja és kér Istentől, s aki okoskodás nélkül megteszi azt, amit Isten parancsolt neki. Alázat, hit, engedelmesség szükséges a mi részünkről.
Isten a prófétán keresztül felel ennek az özvegynek, s ez olyan, mintha ma valaki a Bibliából érti meg, mit üzen neki Isten. Azt a parancsot kapta, hogy gyűjtsön össze üres edényeket, s a maradék kis olajukból töltsön azokba. Ez furcsa utasítás volt, de szót fogadott, s így minden edény tele lett. Az eladott olajból ki tudta fizetni az adósságot, s maradt nekik is bőségesen.
Milyen fontos volt az, hogy a gyerekek látták édesanyjuk hitét, és látták, hogyan cselekszik Isten! Válaszolt az imádságra, könyörült a nyomorultakon, s bőséges ajándékot adott. A Biblia ezt nevezi kegyelemnek. Az, hogy csorgott az olaj az üres edényekbe: a kegyelem. Az, hogy az asszony Isten szavára egymás után rakta oda az üres edényeket: a hit. Kegyelemből - hit által van az üdvösségünk is.
Jézus Krisztus így jelentette be a programját: „azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (Jn 10,10) Az emberiség helyzete is reménytelenné vált a bűn miatt, s rabszolgák maradtunk volna, ha ő nem segít rajtunk. Boldog ember az, aki megragadja az általa felkínált szabadulást és életet.
Minden nyomorúságunkból bizalommal kiálthatunk az Úrhoz segítségért.
05.12 Van kiút?
...férjem meghalt... Most eljött a hitelező, hogy elvegye két gyermekemet rabszolgájának. (2Kir 4,1)
Ez a történet egy özvegyasszonyról szól, aki Kr. e. 700 körül élt, és megoldhatatlan helyzetbe került. Egyedül nevelte két fiát, s mivel a kölcsöneit nem tudta törleszteni, a hitelező el akarta vinni rabszolgának a fiúkat. Mit lehet itt tenni? Az asszony kétségbeesésében Istenhez kiáltott, és az Úr különös megoldást adott. Erről majd holnap olvasunk, most csak azt nézzük meg, milyen bajok halmozódtak itt egymásra.
Az első baj az volt, hogy a gyerekeknek nem volt apjuk, az asszonynak pedig nem volt társa, támasza. Sok gyerek nő fel ma is apa nélkül, rendszeresen megfigyelhető pozitív apakép nélkül. És sok asszony hordoz ilyen terhet: mindent egyedül kell eldönteni, roskasztó a felelősség. Sose hagyjuk, hogy a társunk „özveggyé" váljék, és a gyermekeink árván nőjenek fel mellettünk!
A másik baj a nagy szegénység volt, az asszony nem tudott enni adni a fiainak. A világon ma is naponta több ezer gyermek hal éhen, és az emberiség egynegyede alultáplált. A mi országunkban is van ilyen probléma. Ugyanilyen szörnyű a lelki éhezés, tömegek nem kapják meg az egészséges lelki fejlődéshez szükséges táplálékot, sőt sokan szellemi mérgekkel etetik a gyermekeiket, miközben ők maguk is azt fogyasztanak. Legyünk ezen a téren nagyon éberek!
A harmadik veszedelem a hitelező volt, aki el akarta vinni a fiúkat. A világ irgalmatlanul meg akarja kaparintani az ifjúságot, s különböző csalikkal rabul ejti őket.
Mit tett ez az asszony a maga tehetetlenségében? Nem törődött bele, hogy mindnyájan elpusztulnak, hanem Isten emberéhez fordult. Istenhez kiáltott, aki „árváknak atyja, özvegyek védője" (Zsolt 68,6), és Isten különös megoldást adott neki.
Imádkozzunk ma az árvákért, özvegyekért, nehéz helyzetben levőkért, nélkülözőkért, népünk fiataljaiért!
05.11 Tagadja meg magát
...te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted... (Jón 4,2)
Jónás prédikálására Ninive megtért, Isten pedig nem hajtotta végre a kilátásba helyezett ítéletet. Jónás emiatt nagyon megharagudott. Mindenki örül Isten megbocsátó kegyelmének, még az angyalok is a mennyben, csak Jónás háborog, és fenti igénket nem hálával emlegeti, hanem szemrehányást tesz Istennek azért, hogy ő ilyen.
Miért? Mert Jónás megtért ugyan az engedetlenségéből, és elment Ninivébe, de a természete nem változott meg. A neveltetéséből az következik, hogy gyűlöli Ninivét. Az elvei, a maga igaza még mindig elválasztják őt Istentől. Márpedig Isten kezében csak az használható, aki nemcsak egy-egy bűnét hagyja el, hanem új természetet, új szívet is kap.
Sok hívő ember elakad ezen a ponton. Van már közösségük Istennel, kaptak bocsánatot sok bűnükre, de amíg minden tulajdonságukat, az erényeiket is, az elveiket, az igazukat nem teszik oda Isten ítélete alá, nem lesznek örvendező, felszabadult, Istennel mindenben egyetértő emberek, hanem csak duzzogó, ítélkező, keserű keresztények.
Jézus Krisztus ezt mondta: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát" (Mt 16,24). Tehát nemcsak a rossz tulajdonságait, hanem önmagát, az egész Isten nélküli természetét, mert enélkül a szíve még nem lesz az Úré. Lehet, hogy már hisz, de a kínosan precíz vagy bosszantóan rendetlen, indulatos vagy félénk természete akadályozza a szolgálatban. Mint Jónást is.
Ezért Jézus húsvét után Pétertől csak ezt kérdezte: Szeretsz-e engem? Mert ha a szíve egészen az Úré, ha szereti őt teljes szívéből és lelkéből, akkor lesz a szolgálata erőteljes, örömteli, akkor nem vád, hanem magasztalás lesz az ajkán: te kegyelmes és irgalmas Isten vagy.
Mit őrzök még a régi természetemből, esetleg keresztény mázzal bevonva?
05.10 A megtérés mozdulatai
Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy megtértek a rossz útról, megbánta Isten, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg. (Jón 3,10)
Mi mutatta azt, hogy Ninive lakói komolyan vették Isten igéjét?
1. A király felkelt trónjáról, és hamuba ült. Mi nagyon szeretünk parancsolni, uralkodni. A megtérés biztos jele, amikor valaki megalázza magát a mindenható Isten előtt, és önként átadja az uralmat neki. Mostantól az ő akarata érvényesüljön, mintegy átadja a trónt az Úrnak. Ahogyan Pál apostol tette: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?
2. Levette díszruháját, és zsákruhát öltött magára. Ez volt a bűnbánat jele. A díszruha sok mindent eltakar, és benne szebbnek, jobbnak látszunk, mint amilyenek valójában vagyunk. Isten gyermeke nem akar rejtegetni többé semmit, világosságra hozza bűneit, és elválik azoktól. És nem akar látszani sem, hanem őszinte, egyenes életet élni. Erre a bűnbánatra és bűnvallásra a Szentlélek segít el bennünket az ige által.
3. „Kiáltsanak teljes erővel Istenhez, talán megszán, és nem veszünk el." Nem mentegetőznek, és nem vádolnak senkit, hanem kegyelemért könyörögnek. A „talán megszán" pedig arra utal, hogy nem természetes a kegyelem, az lenne magától értetődő, ha Isten ítélete sújtana le rájuk.
A magunk megalázása és az őszinte, konkrét bűnvallás, a bűnök elhagyása, és egyedül az Isten kegyelmében való reménykedés - ezek a megtérés mozdulatai. Aki így leszáll a maga csinálta trónusról, azt Jézus maga mellé ülteti majd az ő trónjára. Aki leveti díszruháját, kap tőle fehér ruhát (bocsánatot). És aki hittel kiált kegyelemért, annak ő ezt ígéri: „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom." (Ézs 65,24)
05.09 Az ige ereje
Ninive lakosai azonban hittek Istennek... (Jón 3,5)
Isten újra küldi Jónást Ninivébe, s ő ekkor már engedelmeskedik. De sok bajt elkerülhetnénk, ha az első szóra engednénk az Úrnak!
Ninive mohósága és kegyetlensége hírhedt volt akkor. Isten minden gonoszságot megítél, de az ítélet előtt igéjével figyelmeztet. Minden ige intés is: térjetek meg, mert ha nem, jön az ítélet!
Elhangzik itt is a világos figyelmeztetés: még negyven nap, és elpusztul Ninive. És láss csodát: a niniveiek hittek Istennek. Nem is Jónásnak, hanem annak, aki őt küldte. Ilyen ereje van Isten igéjének, ezt semmi más módon nem lehetne elérni.
Aki úgy olvassa vagy hallgatja Isten igéjét, mint ami valóban az Úr hozzánk szóló szava, abban ez munkálkodik, hit ébred benne, s ez a hit azonnal cselekedetekben is megnyilvánul. A király megalázza magát, bűnbánatot tart, és az emberek kegyelemért kiáltanak Istenhez.
A sorrend mindig ez: Isten igéje hangzik, ez hitet támaszt a hallgatókban, s ez a hit tettekre indítja őket: Isten előtti megalázkodásra és bűnbánatra, s az emberek iránti jó cselekedetekre. A jó cselekedet tehát a sor végén van, gyümölcse, következménye Isten munkájának, és nem oka.
Nem a csoda szüli a hitet (Jónás nem tett semmi csodát), nem látomásaik voltak, nem ők határozták el, hogy megváltoznak, hanem az egyszerű igehirdetést komolyan vették, s Isten ezáltal újjáteremtette őket. Ezzel a hittel hallgassuk és mondjuk másoknak mi is Isten igéjét!
Néhány igehelyet érdemes ehhez kikeresnünk: Róm 1,16; 10,17; 1Kor 1,18; 1Thessz 2,13.
Róm. 1.16 Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek.
Róm. 10.17 Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által.
1 Kor. 1.18 Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.
1 Thessz. 2.13 Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az is), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek.
05.08 Kiáltás a mélyből
Jónás imádkozott Istenéhez, az Úrhoz a hal gyomrában. (Jón 2,2)
Jónást saját kérésére a hajósok bedobják a tengerbe, s a vihar erre elcsendesedik. Ennyire megkeményedhet egy ember szíve, hogy inkább a halált választja, mint az engedelmességet. Isten őrizzen bennünket ettől!
Az Úr azonban nagyon türelmes, meg akarja menteni Jónást. Ha egyelőre nem tud általa munkálkodni, akkor először benne dolgozik. Odaparancsol egy nagy halat, ami mint egy mentőcsónak megmenti Isten szolgáját a haláltól. (Sokat vitatkoztak ezen, de többször megesett már, hogy egy kék bálnából vagy ámbrás cetből élve szedtek ki balesetet szenvedett embert vagy delfint, fókát.)
A nagy halban végre megszólal Jónás. Eddig egy szava sem volt Istenhez, nem mondott sem igent, sem nemet, csak némán menekült előle. Most beszél, imádkozik. Néha mi is csak egy nagy halból - megoldhatatlan helyzetből, betegségből, valamilyen függőségből - kezdünk kiáltani Istenhez. Meg kell ezt várni, nem lehetne már előbb? Onnan is lehet, a legnagyobb mélységből is eljut Istenhez az imádság, de ő minket a vele való folyamatos, boldog párbeszédre teremtett. Ezt kellene gyakorolnunk.
Jónás imádkozik - de a szíve még nem változott meg. Vágyódik Isten után, elmondja, milyen szoros helyzetben van, de hiányzik belőle az, amivel a tékozló fiú kezdte: vétkeztem, de szeretnék újra neked engedelmeskedni. Amíg valaki ragaszkodik a maga igazához, és nem ad igazat Istennek, késlelteti a szabadulását.
Isten olyan türelmes, hogy ad még egy esélyt a makacs szolgának. „Az Úr parancsot adott a halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre." Csak vissza ne éljünk Isten türelmével!
05.07 A bűn megoldása
Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek. (Jón 1,4)
Jónás nem akar elmenni Ninivébe, hanem menekül Isten elől. Aki ezt teszi, egyre mélyebbre süllyed. A hajó alján mély álomba merül. Sokan keresik a narkózist a bűn megoldása helyett.
Jónás ezzel Isten kegyelmes tervét nem tudja meghiúsítani (hogy megmentse Ninivét), de sok bajt szerez magának és másoknak is. „Nagy vihar támadt a tengeren..." A bűnnek mindig következménye van, akkor is, ha ez nem azonnal jelentkezik. Nem gondolta Jónás, hogy ekkora lavinát indít el azzal, hogy nem engedelmeskedik Istennek. Isten azonban nem mond le sem Ninive, sem Jónás megmentéséről. Életünk viharainak sokszor ez az oka és a célja.
A hajón már mindenki imádkozik, csak Jónás nem. Hogyan tudna leborulni Isten előtt az, aki háttal áll neki? A bűn mindig magányossá tesz, elválaszt Istentől és egymástól is. A kapitány felébreszti, ő bevallja: „miattam támadt ez a nagy vihar rátok." Mindig nagy eredmény, ha valaki eljut oda, hogy nem mentegetőzik, hanem nevén nevezi bűnét.
A vihar azonban mégsem csendesedett. Miért? Mert nem jó helyen vallott Jónás. A hajósok nem tudnak mit kezdeni az ő engedetlenségével. Az előtt kellene bűnt vallania, aki ellen vétett, Istennek. Így nem jut eszükbe más megoldás, mint hogy „dobjatok a tengerbe". És ez mit old meg? A bűnnel szemben tehetetlen az ember. A bűn következménye a halál.
Ezért fontos tudnunk, hogy Jézus Krisztus óta mégsem kell feltétlenül meghalnunk a bűneink miatt. Mert ő már meghalt helyettünk. Isten nem minket, hanem a bűneinket akarja a tenger mélyére dobni (Mik 7,19). Boldog ember az, aki nem valamilyen narkózisba menekül a bűnével Isten elől, hanem Istenhez menekül, neki vall, és hittel megragadja az ő kegyelmét. Ez a bűnkérdés egyetlen valódi megoldása.
Mik. 7.19 Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!
05.06 Isten elől is Istenhez
El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. (Jón 1,3)
Az „indulj", „kelj fel" kifejezés ezt is jelenti: jöjj létre, valósulj meg! A teremtő Isten megbízása ez. Mert miközben egy ember életében megvalósul Isten akarata, aközben valósul meg az az ember, és lesz azzá, akinek Isten teremtette. Aki Istentől kapott küldetését végzi, az a helyén van, annak békessége van.
Az autonóm, öntörvényű ember azonban önmagát akarja megvalósítani, ezért nem találják sokan a helyüket, van, aki egy életen át hiába keresi, sehol sem érzi igazán jól magát.
Jónás elindul, de ellenkező irányba. Menekül az Úr elől, mintha bárhova el lehetne menni Isten elől. Nem tesz ő semmi rosszat, csak nem teszi azt a jót, amivel Isten megbízta. Sok ilyen ember van: nem tagadják Istent, csak éppen semmibe veszik a parancsait.
Egy ember - Isten nélkül: ezt nevezi a Biblia bűnnek. Nem a célja felé halad. A bűn szó ezt jelenti: céltévesztés. Lehet az ilyen ember tevékeny is, csak éppen nem azt teszi, ami a dolga lenne. Nincs kapcsolata Istennel, tőle függetlenül éli napjait. Aztán nélküle kell eltöltenie majd az örökkévalóságot is. Ez az örök halál, a kárhozat. A világon sok menekülő ember van. Munkába, betegségbe, mámorba, sok mindenbe próbálunk menekülni a lelkiismeret, a hiányérzet elől.
Jónás vihetné az életmentő üzenetet Ninivébe, s ez jelentené neki is a kibontakozást, az életet. Most, hogy menekül Isten elől, szabotálja küldetését, ezzel saját pusztulásába, halálába is rohan.
A menekülésnek egyetlen helyes formája van: Isten elől is Istenhez menni. Helyreállítani vagy megerősíteni a vele való kapcsolatot, lemondani a magunk igazáról, és igazat adni neki, ezzel kezdődik az igazi élet, az örök élet minden ember számára.
05.05 Küldetés
Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott, mert feljutott hozzám gonoszságának híre! (Jón 1,2)
A bibliai Jónás története sok fontos tanulsággal szolgál, vegyük ezeket sorra most néhány napig!
Az ókori Asszíria gonoszsága, kegyetlen, harácsoló telhetetlensége közismert volt. Isten is látta ezt, és ő minden bűnt megítél, de előbb figyelmezteti a bűnöst. A megtérésre hívó ige mindig Isten kegyelmének a jele. Jónást választotta ki arra, hogy a fővárosban, Ninivében hirdesse ezt az igét.
Jónás azonban nem ért egyet Istennel, mert nem tudja megbocsátani Ninivének, amit az ő népe ellen is elkövetett, és nem akar elmenni oda.
Ma ezen gondolkozzunk el: olyan Istenünk van, aki a gonosz miatt is bánkódik. Nem nézi közönyösen az emberek gonoszságát, ő igazságos és bűnt gyűlölő Úr. De ad lehetőséget a megtérésre, nem akarja a bűnös halálát, s ha az megtér, nem hajtja végre az ítéletet.
Mindennek a közlésére viszont követekre van szüksége. Jónást akarja küldeni, hogy képviselje őt Ninivében, legyen a szószólója. A Biblia azt tanítja, hogy Isten minden embernek készített valami szép küldetést. Nem kötelező azt teljesíteni, de az az életünk értelme, hogy Istentől kapott feladatunkat elvégezzük. Ebben az engedelmességben valósul meg mindenki. Az Istentől elszakadt ember azonban alkalmatlan erre, így előbb Isten Jónást hozza rendbe, hogy utána használhassa őt mások megmentésére.
Aki nem önmagát akarja megvalósítani, hanem végzi Istentől kapott küldetését, az isteni áldásokat tud közvetíteni másoknak. Az ember életének értelme ez a közvetítő szolgálat. Aki Istennel kapcsolatba kerül, annak nem marad üres az élete, hanem tőle kap olyan értékeket, amelyekkel gazdagítani tud másokat. Ennek sokféle változata van. Történik-e ez az én életemben?
05.04 Nevelve nevelődünk
Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak. (1Kor 11,1)
A Szentírás a gyermekek lelki nevelését elsősorban az apák feladatává teszi. Fontos igazság: a család papja a család apja. Nagy lehetőség és nagy felelősség is kicsi kortól tanítani a gyermekeket Isten igazságaira, felvértezni őket a rájuk váró küzdelmekre, és felkészíteni a győzelmekre.
A komolyan végzett lelki nevelés azonban ránk is visszahat, mi is nevelődünk közben. Mert az ige, amit másnak mondunk, számunkra is igévé lesz, Isten hozzánk is szól általa. S a szavainkat kísérnie kell a tetteinknek is, egész magatartásunkat kötelezi, amit a gyerekeknek mondunk. A tanítás csődje, ha mást lát a gyerek, mint amit hallott. Miközben tehát a gyermekek lelki nevelése folyik, maga Jézus Krisztus neveli az egész családot - és ennek nagyon sok áldása van. Természetesen ez érvényes az úgynevezett csonka családokra, meg azokra is, ahol csak az egyik szülő hívő.
Nyilvánvaló, hogy nem mi üdvözítjük a ránk bízottakat. De mutathatjuk nekik az üdvözítő Jézushoz vezető utat. Úgy is, mint egy útjelző tábla, de ennél sokkal hitelesebb, ha úgy, ahogyan Pál apostol írta: legyetek követőim, mint ahogy én is a Krisztusé. Ez nem nagyképű kijelentés, hanem a Krisztus-követés komolyan vétele.
Akinek pedig nincsenek vér szerinti gyermekei, követheti szintén az apostol példáját, aki ezt írta: „gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg" (Gal 4,19). Mert ő mindenkit Jézushoz akart vezetni, és úgy tekintett mindenkire, mint akiért Isten felelőssé tette. Így mutatta az utat, így imádkozott hűségesen, néha nagy távolságból is értük, tudván, hogy közben Jézus Krisztus munkálkodik bennük. Akkor is, ha ő erről nem hall, vagy majd csak az örökkévalóságban tudja meg az eredményét.
05.03 Egészen Jézusig
Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket... (Mk 10,14)
Timóteus édesanyja nem félt attól, hogy gyermeke egészen Jézus Krisztus szolgálatára szánta magát. Tudta, hogy Jézus közelében van a legjobb helyen. Nem magának akarta nevelni és megtartani, hanem örült, hogy Istent, és így sok ember javát szolgálja.
Vannak szülők, akik megijednek, ha gyermekük komolyan veszi a Szentírást, és Istennek engedelmes életet kezd élni. Féltik őt a „túlzásoktól", ha mindennap olvas Bibliát, minden vasárnap elmegy istentiszteletre, amit ott hall, azt meg is akarja valósítani a hétköznapokban, sőt másokat is hívogat erre az útra. Valaki ezt mondta: én csak azt akartam, hogy tanítsák egy kis erkölcsre, hogy könnyebben bírjak vele itthon. A gyermek azonban megismerte Jézus Krisztust, és elkezdett az ő tanítása szerint élni. Ezt túlzásnak tekintették, és el akarták őt szakítani Jézustól.
Amikor a Mester itt járt a földön, akkor is voltak már ilyen emberek. Szokás volt, hogy édesanyák oda vitték gyermekeiket egy rabbihoz, hogy áldja meg őket. A tanítványok akadályozták ezt. Akkor mondta Jézus: engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket!
Ne féltsük Jézustól a gyermekeinket és magunkat se! Egyedül ő tud minden gyermeket (a nehéz természetűeket is) formálni. Egyedül ő az, akitől csak jót kapnak. Egyedül ő tudja minden helyzetben megőrizni őket, a szülő keze sok helyre nem ér el, s ha jelen van is, gyakran tehetetlen. Egyedül Jézus tud nekik tartalmas és örök életet, üdvösséget adni. Mert ennek az árát egyedül ő fizette meg. Tőle eltiltani egy gyermeket: lélekgyilkosság.
Menjünk hát el mi is egészen Jézusig (ne csak a templomig vagy a Bibliáig)! És engedjük gyermekeinket is ővele találkozni, őt követni, neki élni!
05.02 Ki adja a legtöbbet gyermekének?
...a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban, és anyádban, Eunikében lakott. (2Tim 1,5)
Timóteus Pál apostol lelki gyermeke volt, ő vezette Jézus Krisztushoz. Később pedig hűséges munkatársa, bizonyos értelemben utóda lett. A filippi gyülekezetnek ezt írja róla: „nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel." Timóteus otthagyta családját, hazáját, lemondott minden kényelemről, érvényesülésről, és a Jézus Krisztus evangéliumának, mások üdvösségre segítésének szentelte életét.
Hogyan lett ő ilyen emberré? Úgy, hogy hívő édesanyja és nagyanyja kicsi korától tanította a Szentírás ismeretére, és úgy éltek otthon, hogy Timóteus képmutatás nélküli hitet látott bennük, „...gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre..." (3,15) Bölcs az, aki különbséget tud tenni jó és rossz között, és van ereje mindig a jót választani. Timóteus ilyen ember lett.
Pedig az édesapja pogány volt. De istenfélő anyja és nagyanyja komolyan vették a gyermek lelki nevelését, szavaik mögött ott állt hitelesítő példaként az életük, s ez olyan emberré formálta Timóteust, hogy csendes, félénk alkata ellenére is több nagy gyülekezet erősödésében, kemény lelki harcokban, emberek üdvösségre vezetésében hatalmasan tudta használni őt Isten.
Anyák napján különösen is fontos látnunk, hogy milyen nagy lehetőség ez ma is minden édesanya, szülő és gyermekekkel foglalkozó hívő előtt: Isten igéjére tanítani a gyermekeket, és Isten igéje szerint élni előttük. A legtöbbet, egész életre, sőt örök életre szóló ajándékot kap, aki ezt otthon magába szívhatja. „Boldog ember az, aki az Urat féli... Utódja hős lesz a földön, a becsületesek nemzedéke áldott lesz." (Zsolt 112,1-2)
05.01. Egy teli marok
Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel. (Préd 4,6)
A munkát ajándékként adta Isten az embernek, és nem büntetésként. A bűneset után jelent meg az örömtelen, verejtékes munka. De a Teremtő parancsa ma is érvényes: hat napon át dolgozz, a hetediket pedig szenteld meg, vagyis figyelj még jobban Istenre, s engedd, hogy ő dolgozzék benned!
Mert a munka nem az emberi élet egyetlen tartalma és értelme. Ha az lenne, akkor beteg, idős, munkaképtelen embertársaink életének nem lenne értelme. Az apostol nem azt írta, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék, hanem aki nem akar dolgozni, ne is egyék (2Thessz 3,10).
Isten tehát úgy rendelkezett, hogy legyen meg a munka méltósága az életünkben, de ne legyen bálvánnyá. Vannak idők, amikor a mindennapi betevő falatért is nagyon meg kell dolgozni. De sok ember már nem a szükségesért, hanem a még többért hajtja magát. Nekik a pénz már nem eszköz, hanem cél. Ettől óv mai igénk.
Nagyon kifejező ez a kép: Isten megengedi, hogy teleszedjük mind két markunkat is, de ez mindig lelki kárral jár. Ő azt akarja, hogy kiegyensúlyozottan éljünk. Ezért az egyik kezünket telerakja, de a másikat másra akarja használni. Az egyik legyen kérges, de a másik legyen szabad arra, hogy könnyet töröljön, tudjon játszani a gyermekkel, vegye elő a Bibliát, kulcsolódjék imára a másikkal! Tudjon bármikor elvenni a másikból, és csendben, szívesen adni annak, akinek még kevesebbje van, úgy, hogy „ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb" - vagyis ne dicsekedjék ezzel!
A keresztény ember tehát szorgalmas, takarékos, törekvő, de nem áldozza fel magát a munka oltárán, hanem a munka csupán eszköz arra, hogy fenntartsa magát és azokat, akikért még felelős. Teljes életet él.
Á P R I L I S
04.30 Viselkedés és természet
Új szívet adok nektek... Az én lelkemet adom belétek... (Ez 36,26-27)
A természeti ember a maga ösztöneit és kívánságait gátlás nélkül kiéli, érvényesíti. Ha megütik, visszaüt, ha éhes, szerez magának, amit megkíván, elveszi. Ez nemcsak a kőkorszakban volt így, hanem ma is.
A kultúremberben a nevelés során kiépülnek bizonyos gátlások. A törvények megbüntetik a gátlástalanságot, ezért fékezi az ember az indulatait. De azok nem változtak, ugyanazok, mint voltak. Csupán megtanul viselkedni. Aztán lehet, hogy néha gátszakadás történik, amit a kultúroptimizmus nem ért, de mégis kellemesebb így az emberi együttélés.
A vallás még magasítja a gátakat, mert szerinte nemcsak a törvény, hanem Isten is jutalmaz vagy büntet. A régi diákrigmus szerint: Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát! De a lopásra való hajlam megmarad a vallásos emberben is, legfeljebb visszateszi azt, amit már majdnem elvett.
A Biblia azt tanítja, hogy Isten a természetünket tudja megváltoztatni. Nem viselkedni tanít, hanem új indítékokat ad a benne hívőknek. Késszé és képessé teszi őket arra, hogy másként gondolkozzanak és más minőségű életet éljenek. „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek... Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem..., hogy törvényeimet megtartsátok..."
Itt tehát már nem a gátakat magasítjuk, hanem egy új forrásból másfajta víz árad a folyóba, annak szennyezett vizét megtisztítja, és újra élet lesz benne (Ez 47). Tehát a víz minősége változik meg. Ez az újjászületés. Erre a radikális változásra magunktól nem vagyunk képesek, de Isten kegyelme elvégzi azt igéje és Szentlelke által.
04.29 Kitartó futás
...állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát! (Zsid 12,1)
Mi kell ahhoz, hogy egy versenyző győztesként fusson be a célba? Mi szükséges ahhoz, hogy egy hívő ember ezt hallja majd Jézustól: aki győz, velem együtt ül az én trónomon?
1. Nem szabad semmi felesleges holmit magunkkal vinni, „...tegyünk le minden ránk nehezedő terhet... és bűnt..." Aki Jézussal jár, annak le kell számolnia mindennel, ami ebben akadályozná. Teli hátizsákkal nem lehet futni. Önmagukban jó dolgokat is el kell vetni, ha nehezítik az előrehaladást. Futás közben például nem célszerű virágot szedegetni.
2. A nehézségek miatt fel ne adjuk a versenyt! Minden pályán vannak nehézségek, de mi kitartással fussuk meg az előttünk levő pályát! Az állóképesség, állhatatosság, kitartás a győzelem elengedhetetlen feltétele, „...aki mindvégig kitart, az üdvözül" - mondta Jézus (Mt 24,13). Vannak, akik egyszer elindultak, azután abbahagyták a versenyt - sose fognak célba érni.
3. Az eredményes versenyhez szükség van jó edzőre is, aki maga is futott, ismeri a buktatókat, és győzelemre segít. Ez nekünk Jézus Krisztus Ezért írja alapigénk: „Nézzünk fel Jézusra", aki mindvégig kitartott, engedelmes volt a kereszthalálig, ismeri gyengéseinket, velünk együtt „fut" ezen a pályán, átsegít a holtpontokon, és célhoz fog segíteni. Csak le ne maradjunk tőle!
Ezért mondta a követőinek: „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya." (Jn 12,26) Ő a biztosíték arra, hogy célba érünk. S lehet-e ennél nagyobb jutalma annak, aki ragaszkodott őhozzá, vállalt vele jót és rosszat, és kitartással futott mindvégig?
04.28 Teljes bátorsággal
Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet... (ApCsel 4,29)
Ez az imádság akkor hangzott el, amikor üldözni kezdték a keresztényeket Jeruzsálemben. Nem védelmet kértek Istentől, végképp nem valami rosszat az ellenségre, hanem azt, hogy továbbra is teljes bátorsággal hirdessék az igét. Ebből lesz az ellenségnek is a legnagyobb haszna.
Ez a görög szó az eredeti szövegben nagyon gazdag jelentésű: egyenesen, nyíltan, egyértelműen elmondani valamit, ami a hallgatóknak fontos. Aki így beszél, az nem hallgat el semmit az információból, azt sem, amit esetleg nem szívesen hallgatnak, mert a hallgató érdeke, hogy mindenről értesüljön.
Ma nagy ködösítés folyik. Egyeseknek egyenesen tanítják, hogyan rejthetik el gondolataikat a szavaik mögé. Sok féligazság, kétértelmű beszéd, csúsztatás hangzik el. Az igehirdetés nem lehet soha ilyen, és a keresztény ember beszéde sem. Van, aki tudja, mit beszél, s van, aki beszél, amit tud. Nekünk az előbbiek közé kell tartoznunk.
Az Isten szeretetéről, a Jézus Krisztusban megvalósult váltságról szóló beszéd mindig világos, érthető, és a hallgatók érdekében hangzik. Pál apostol mindig Isten teljes akaratát hirdette, még ha megverték miatta, akkor is. Mert szerette azokat, akiknek mondta.
Bátorság azért kell ehhez, mert a világ egyre messzebb sodródik Isten igéjétől. Tehát az igehirdetés idegen az emberek számára. Aki valami hízelgőt mond, azt szívesebben hallgatják. Az emberek bármit könnyebben elhisznek, mint a Szentírás igaz és életmentő igazságait. A Krisztus által felkínált szabadítás leleplezi tehetetlenségünket, s ez sérti büszkeségünket. Bátorság, teljes meggyőződés és a hallgatók iránti nagy szeretet kell ahhoz, hogy mégis mondjuk és éljük Isten igéjét. Imádkozzunk mi is azért, amiért a jeruzsálemi keresztények annak idején!
04.27 Egy vállalkozó megtérése
...az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. (ApCsel 16,14)
Ezt az asszonyt Lídiának hívták, a mai Törökország területén levő Thiatírában született, de Filippiben lakott. Ott volt kelmefestőműhelye és üzlete is. A bíborcsigából nyert festékkel megfestették a gyapjút, s az abból készült kelmének magas ára volt.
Eredetileg pogány volt, de kereste a láthatatlan Istent, és szombatonként együtt imádkozott az ott lakó zsidó asszonyokkal. Amikor pedig Kr. u. 49-ben Pál apostol Filippibe is eljutott, Lídia figyelmesen hallgatta a Jézusról szóló igehirdetést. Eközben „az Úr megnyitotta a szívét". Jézus melletti döntését megpecsételte azzal, hogy megkeresztelkedett, házát pedig felajánlotta a keresztény misszió részére. Így lett Lídia filippi háza az első keresztény gyülekezeti ház Európa földjén.
Nem kis döntés volt ez, mert a pogány városban gyanakodva nézték a láthatatlan Istent imádó zsidókat is, és ezt az új vallást is, amely a király Krisztust tisztelte. Lídia azonban vállalta az esetleges következményeket. Mindez a figyelmes igehallgatás közben dőlt el. Isten így tud nekünk világosságot adni, új utakra vezetni, lelki gazdagsággal megajándékozni, amelyet mi továbbadhatunk másoknak.
Akinek az Úr megnyitja a szívét, annak megnyílik a szeme, s meglátja, kinek mivel segíthet. Megnyílik a szája, s bizonyságot mer Jézusról tenni. Megnyílik az ökölbe szorított keze, s tud vele simogatni és imádkozni, akár még az ellenségeiért is. Megnyílik az egész ember, mert megnyílt előtte a menny, amit Jézus Krisztus nyitott meg minden benne hívő előtt. Boldog, aki belép az ajtaján!
04.26 Sugárzó igék
...szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja menteni lelketeket. (Jak 1,21)
Mi szükséges ahhoz, hogy jó hatásfokkal tudjuk olvasni és hallgatni Isten igéjét, vagyis hogy eredményes, gyümölcsöző legyen az életünk?
1. Szükséges hozzá egészséges passzivitás, „...szelíden fogadjátok a belétek oltott igét..." A templom Isten műhelye, ahol ő formál minket. A templom nem színház, hanem műtő, ahol teljes bizalommal kiszolgáltalom magamat Istennek - gyógyulásom érdekében.
2. Szükséges egészséges aktivitás. „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói!" Akkor lesz igazán az enyém, ha kipróbálom, elkezdem cselekedni, ahhoz igazítom az életemet. Jézus nem elméleteket hozott, hanem megtanít élni. Ezt csak a gyakorlatban lehet megvalósítani.
3. Mindennek sajátos következménye egy bizonyos lelki radioaktivitás. Ez azt jelenti, hogy Isten igéje munkálkodik bennem, átalakít, meglátszik rajtam, sőt sugárzó emberré tesz. Szavak nélkül is prédikálni kezd az ilyen ember élete. A beszédünk, tetteink, egész lényünk Istenre mutat. Néha ki lehet mutatni egy-egy ige munkáját egy engedelmes hívő életében. Így valósul meg az, hogy az igével élő hívő egész élete istentiszteletté válik.
Romboljunk le minden ellenállást, ami esetleg bennünk van Isten igéjével szemben, hogy készséggel fogadjuk be azt! Szabaduljunk meg minden lustaságtól, ami az azonnali engedelmességet akadályozná bennünk! Aztán dicsőítsük Istent, ha igéjével folyvást tisztogat, gazdagít, és krisztusi jellemmé formál bennünket! S ne legyünk restek továbbmondani se azt, ami rajtunk segített!
04.25 Szemlélőkből hírnökökké
És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül... (Máté 28,7)
Húsvét hajnalán néhány asszony kiment Jézus sírjához, hogy „megnézzék a sírt". A tiszteletük, a kegyeletük, a szeretet indította őket erre. S hamarosan ők lettek a feltámadás örömhírének első hírnökei. Milyen állomásokon át vezetett az útjuk?
1. Kimentek szemlélődni. Sokan keresik így ma is Jézust, érdeklődnek utána, szívesen megismernék a vele kapcsolatos irodalmat, gyakran nem is fogalmazzák meg pontosan, mire vágynak, csak hiányérzetük van.
2. Legnagyobb meglepetésükre angyal szólította meg őket, s kaptak egy feladatot: ne féljetek, Jézus feltámadt, mondjátok meg ezt tanítványainak! Az angyal szó azt jelenti: küldött. Így hallunk mi is információkat Jézusról, igehirdetést az ő mai küldötteitől.
3. Ők ezt elhitték, és azonnal engedelmeskedtek a felszólításnak, indultak, hogy elmondják az örömhírt. A hit mindig engedelmességben valósul meg. Ha kezdem megvalósítani, amit a Bibliában olvastam, a prédikációban hallottam, akkor elindultam a hit útján.
4. Eközben éljük át mi is, amit az asszonyok akkor: szembejött velük Jézus. Tapasztalattá lesz a hit. Kiderül, hogy igazat mondott a mennyei követ. Jézus meggyőz arról, amit előtte látatlanban komolyan vettem, a küldött szavára elhittem.
5. És így még teljesebb meggyőződéssel lehet továbbmenni a jó hírrel a tanítványokhoz. Azok egyébként ezt nem hitték el, de ez nem veszi el a hírvivők kedvét, ők már egészen bizonyosak abban, amit előbb hittel elfogadtak.
Mi hol tartunk ezen az úton? Onnan lépjünk tovább, s legyünk boldog hírvivők!
04.24 Krisztus bennem
...többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem... (Gal 2,20)
Az emmausi tanítványok története azt is mutatja, hogyan változik meg a személyes névmások sorrendje, ha valaki újjászületik.
Vannak, akik így gondolkoznak: a sorrend én, én, én. Ez a kisgyerekekre jellemző, ebből ki kellene nőni. A szomorú valóság azonban az, hogy sok felnőtt is megmarad ezen az éretlen, gyerekes, infantilis szinten.
Az általános persze ez: én, te, ő. S ha az „ő" Istent jelenti, akkor az sok ember életéből hiányzik. Nem tagadják Istent, csak semmibe veszik, negligálják. Ez volt jellemző az emmausi tanítványokra is: állandóan magukról beszéltek, hogy ők mit éreznek, mit veszítettek, mit éltek át, mi bántja őket. Másokról csak rosszat tudtak mondani, Jézus pedig már nem létezett számukra, hiszen megfeszítették.
S amikor megnyílt a szemük? Tele lettek Krisztussal: ő hogyan lépett melléjük, ő mit mondott, mit tett, feltámadt... Jézus lett a nagy Ő, aki az első helyre került életükben. Utána következtek a többiek, akikre korábban nem is gondoltak: vajon mi van velük, szomorkodnak, mert ők is azt hiszik, hogy Jézus halott. Menni kell hozzájuk, vinni az örömhírt, mégpedig azonnal, így fáradtan is, nem számít, mibe kerül, nem szabad magukra hagyni őket. Az ő után jött tehát a te.
És az én? Nincs is róla szó. Hova lett? Meghalt: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve. Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem..." Nem én vagyok a fontos, hanem ő. És ezért tudok önfeledten szolgálni másoknak. Eközben leszek magam is egyre inkább azzá, akivé ő akar formálni, „..kiformálódik bennetek a Krisztus." (Gal 4,19)
04.23. Irányváltás
Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet... (Lk 24,33)
Ez a két tanítvány tehát még abban az órában indult vissza Emmausból Jeruzsálembe, hogy vigye az örömhírt: Krisztus feltámadt. Néhány óra különbséggel ugyanazon az úton, ugyanaz a két ember - de mennyire más lélekkel!
Mi a különbség? Akkor tele volt a szívük keserűséggel, a szájuk panasszal. Most tele vannak örömmel, a szájuk örömhírrel. Akkor önmagukat sajnálták, most másokért éreznek felelősséget. Akkor arról beszéltek, mit tettek az emberek Jézussal, most arról, hogy mit tett Jézus az emberekért. Ahogyan megváltozott a haladásuk iránya, úgy megváltozott az egész gondolkozásuk, életük tartalma, célja is.
Az is mindig a Szentlélek munkája, hogy két ember ennyire egyetért, egy irányba fordul, ugyanazt akarja. Otthagytak vacsorát, vetett ágyat, minden kényelmet, és fáradtan, sötétben azonnal indultak vissza, mert nem akarták, hogy mások is olyan letargiába süllyedjenek, mint amiben ők voltak. S erre nem kellett nógatni őket, Jézus Lelke indította mindkettőjüket, s ők készséggel engedtek neki. Küldetést kaptak, s nagyon szeretik Küldőjüket is, azokat is, akikhez küldi őket, s minden áldozatra készek, hogy elvégezzék feladatukat.
Amikor megérkeztek, az a hír fogadja őket, hogy feltámadott az Úr. „Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt..." Egymás hitét erősítik a gyülekezetben, ahogyan ezt Isten Lelke ma is teszi.
Ha esetleg rossz irányba halad az életünk, lehet irányt váltani ma is.
04.22 Akiket a Lélek vezet
Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. (Lukács 24:31,)
Ez a történet csúcsa. A két férfi behívta Jézust az otthonukba, tudomásul vették, hogy mint Úr van ott jelen, s erre lehullt a hályog a szemükről, felismerték vendégükben a megfeszített és feltámadott Krisztust. Ő pedig ezt követően eltűnt előlük. - S mi a különös? Hogy nem hiányolják, hanem minden tanácskozás nélkül olyasmit tesznek, ami már nem rájuk, hanem Krisztusra jellemző. Krisztus kezdi irányítani őket. Hogyan? Szentlelke által. Mert csak „előlük" tűnt el, de nem hagyta őket magukra. Jézus Krisztus nem testi jelenlétével akar egy ideig velünk maradni, hanem Lelke által mindörökre bennünk.
Hogyan is ígérte ő ezt? „...kérni fogom az Atyát, s másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké... nálatok lakik, sőt bennetek lesz." (Jn 14,16-17) „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet (Úrnak tekint, engedelmeskedik nekem); azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála." (Jn 14,23)
A mennybemenetellel végleg megszűnik, hogy Jézus fizikai jelenlétével segíti tanítványait. De a „másik Pártfogó", az ő Szentlelke belülről irányítja a benne hívőket. Ebből kaptak ízelítőt az emmausi férfiak, s ezt tapasztaljuk mi is ma.
Ők „még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe", hogy elújságolják: Krisztus feltámadt, él! Krisztust viszik magukkal a kétségbeesett tanítványokhoz, és Krisztus viszi őket. Már nem a külső körülmények szabják meg a magatartásukat, hanem a Szentlélek vezeti őket belülről. „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai." (Róm 8,14) Ez lett annak a gyümölcse, hogy hallgatták Jézus igemagyarázatát, s behívták őt a házukba és a szívükbe.
04.21 Jézus Krisztus Úr
És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. (Lk 24,30)
Amikor Jézus bement az emmausi kis házba, két meglepő esemény történt. Az egyik: az asztalfőre ült, imádkozott és ő adott enni a háziaknak. Ma is furcsa lenne, ha egy vendég így viselkedne. A másik: a háziak ezt tudomásul vették, elfogadták, hogy ő az Úr a háznál. És ezt követően ismerték fel, hogy a feltámadott Krisztus van jelen közöttük.
Jézus mint Úr lép be minden ember életébe. Aki elismeri őt Úrnak, az felismeri, hogy ki ő valójában, s a neki való folyamatos engedelmeskedés közben egyre jobban megismeri őt.
Hol ül Jézus a mi életünkben? Az asztalfőn, vagy kinn az ajtó előtt? Ő oszt mindnyájunknak azt és annyit, amennyit akar, vagy mi vetünk oda neki néha egy kis időt és figyelmet? Ő tanít meg minket az örök rendre, vagy mi utasítjuk néha még őt is rendre? Ő szabja meg mindennek a helyét az életünkben, vagy mi jelöljük ki a helyét valahol, ahol éppen jut neki egy kicsi? Érvényesül-e az ő uralma életünk minden területén korlátozás nélkül, vagy csak akkor akarjuk belerángatni ügyeinkbe, ha elakadtunk valahol?
Aki nem meri a hit bátorságával behívni őt, és nem akarja, hogy az ő uralma valósuljon meg a pénzügyei, szerelmi ügyei, munkája, egészsége, emberi kapcsolatai, időbeosztása, lelki kérdései és életének minden területén, az soha nem jut el arra az el nem múló húsvéti örömre, hogy Jézus él, és soha nem tapasztalja meg a vele való élet gazdagságát. Mert más dolog sok mindent tudni Jézusról, és más vele élni. Más lelkesedni érte, vagy engedelmeskedni neki. Más hallgatni őt, vagy követni. Más egy futó találkozás, és a vele való összeköltözés. Aki itt behívja őt, azt hívja be majd ama napon ő is magához.
04.20 A küszöbnél
De azok unszolták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik...!" Bement hát, hogy velük maradjon. (Lk 24,29)
A két emmausi férfi megérkezett a falujába. Véget ért az a csodálatos bibliaóra, amelyet Jézus tartott nekik, megmagyarázva útközben a róla szóló próféciákat. Most ott állnak a házuk bejáratánál, Jézus pedig készül továbbmenni. S akkor kezdték őt unszolni, és behívták magukhoz.
Ez a mozzanat hiányzik sok Jézust kereső ember magatartásából. Sokan vannak, akik szívesen meghallgatnak egy-két róla szóló prédikációt, elolvasnak néhány ilyen témájú könyvet, még hívőkkel is örömmel beszélgetnek, de aztán az egész emlékké válik, alkalmi találkozás volt, nem hívják be Jézust határozottan az életükbe, hogy együtt éljenek vele.
Jézus szavai megmozgatták az emmausiak érzelmeit, később mondták: „Nem hevült-e a szívünk, amíg beszélt hozzánk az úton..." Derengeni kezdett az értelmük számára is sok igazság: „amikor feltárta előttünk az Írásokat". De az akaratuk most mozdult meg, amikor szinte erőszakosan behívták őt magukhoz. Ezt követően ismerték fel, és ez változtatta meg azután egész életüket.
Jézus a házukig kéretlenül ment. Van azonban egy pont, ahonnan csak akkor marad velünk, ha ezt kérjük. Ő nem erőszakolja rá magát senkire. Mellénk szegődik csüggedésünkben, elmond magáról sok mindent, de ezt nekünk kell kérnünk: maradj velünk! Így egy örökkévalóságra közösségbe kerülünk vele, és ez az üdvösség.
Még nem tudták pontosan, kit hívnak be, csak sejtették, hogy ő hiányzik az életükből. Mi már tudjuk, ki Jézus, és mit jelent a vele való közösség itt a földön és majd a mennyben is. Ő nem kéreti magát, de egyszer ki kell mondanunk teljes komolysággal, ha az üdvösséget akarjuk: maradj velünk!
04.19 Kiragadott igék
Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! (Lk 24,25)
Válogatunk Isten igéjében. Ami nem tetszik, amivel szemben tiltakozás van bennünk, amit nem értünk azonnal, azt nem fogadjuk el, mellőzzük, olykor el is felejtjük. Ezzel nemcsak szegényebbé tesszük magunkat, hanem a többi igét sem tudjuk helyesen érteni, torz szemléletünk lesz.
A két emmausi tanítvány baja is az volt, hogy nem tudták hova tenni Jézus szenvedését és halálát. Mert abban az időben csak azt hangsúlyozták az emberek, hogy az eljövendő Messiás hős lesz, de teljesen feledésbe merült a másik prófécia, hogy a Messiás szenvedni is fog, mert magára vállalja bűneinket és azok büntetését. Ez nem tetszett, tehát elfelejtették. Jézus most erre figyelmezteti őket: ha mindazt komolyan veszitek, amit a próféták megírtak, máris a helyére zökken minden, és helyesen fogjátok értékelni az eseményeket.
Fontos figyelmeztetés ez: ne legyen féloldalas, ezért téves az igeértelmezésünk és hitünk! Komolyan kell venni a bűnbánat őszinteségét, de ugyanígy azt is, hogy Isten megbocsátja a megvallott bűnt. Fontos hinni, hogy Isten mit tett értünk, de ugyanilyen fontos az is, hogy mit vár tőlünk. Nagy igazság, hogy Isten szeretet, de az is, hogy ő igazságos és bűngyűlölő. Jézus az életét adta értünk, ezért mi is adjuk azt testvéreinkért (1Jn 3,16)!
Törekedjünk minden bibliai igét az összefüggésében megérteni! Tegyük félre előzetes feltételezéseinket, és azt kutassuk, ami meg van írva! És ne feledjük, hogy
„az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek" (2Pt 1,20-21).
04.18 Akik nem hittek az igének
De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. (LK 24,21)
Jézus Krisztus többször beszélt tanítványainak arról, hogy szenvedése és kereszthalála után a harmadik napon fel fog támadni. Mégsem akadt közülük senki, aki várta volna a harmadik napon.
A két emmausi tanítvány aznap reggel hallotta a sírtól jövő asszonyoktól, hogy angyalok jelenését látták, akik azt mondták, hogy Jézus él. El is mentek néhányan a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok elbeszélték, őt azonban nem látták. S a két tanítvány mondja mindezt a feltámadott Jézusnak szomorúan, reménytelenül - éppen a harmadik napon!
Miért? Mert nem hitték, amit hallottak. Miért nem hitték? Mert olyan szokatlan, az értelem számára elképzelhetetlen volt. Ők látták, hogy meghalt Jézus - ez a biztos, a többi csak asszonyi fecsegés. És a nagy húsvéti örömhír birtokában is csüggedtek maradtak. Így írja ezt a Biblia: „de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták." (Zsid 4,2) Ha hittek volna az igének, akkor reggel óta örvendezhetnének. - Sok bajtól, gondtól megóvna bennünket, ha komolyan vennénk Isten igéjét!
Az ördög kérdése is így hangzott az első emberhez: Csakugyan azt mondta Isten? És ma is sok minden igyekszik kétségbe vonni Isten igaz kijelentését. Légből kapott valótlan állítások: átírták a Bibliát, ami benne van, ma már nem érvényes, azt nem úgy kell érteni, nem is az írta, aki írta...
Tudományosan bizonyított, hogy a Szentírás szövege történelmileg hiteles. Ahhoz pedig már hit kell, hogy valaki elfogadja: benne Isten jelenti ki magát, és szól hozzánk ma is időszerűen és személyesen. Aki ezt hittel komolyan veszi, tapasztalni fogja, hogy így igaz. Párosítsuk hittel azt, amit hallunk, és akkor sok-sok áldása lesz életünkben Isten igéjének!
04.17. Jézus nélkül
Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt. (Lk 24,21)
Az első húsvét délutánján két szomorú férfi ballagott haza Jeruzsálemből Emmausba. Teljesen rájuk telepedett az előző napok tragikus látványa: hogyan feszítették keresztre azt a Jézust, aki mindenkivel csak jót tett, aki isteni hatalommal és személyválogatás nélküli szeretettel járt közöttük, s aki egyedül tudott volna segíteni népük elesett helyzetén is. Most azonban már ez a reményük is meghiúsult, semmi jót nem várhatnak a jövőtől.
Emmaus Jeruzsálemtől tizenegy kilométernyire nyugatra feküdt, a lemenő nappal szemben haladtak, s ez jól kifejezte lelkiállapotukat. Egyre sötétebb lesz, s végül ránk borul a sötét éjszaka.
Valószínűleg sokunknak ismerős ez a lelkiállapot. Amikor váratlanul valami tragédia történik, vagy éppen tartósan kell hordozni nehéz terheket, amikor dédelgetett remények meghiúsulnak, és már semmi jót nem tud várni az ember. Sokan mennek így „kifelé Jeruzsálemből". Sőt mindnyájan így megyünk kifelé az életből, szemben a lemenő nappal, amíg egyszer életünk napja majd leáldozik.
A két férfi csüggedésének az volt az oka, hogy elveszítették Jézust. Amikor nem sokkal ezután találkoztak a feltámadott Krisztussal, teljesen megváltozott a közérzetük. Ugyanolyan körülmények közt el is múlt a csüggedésük, depressziójuk. Jézusról úgy szólt a prófécia, hogy benne „meglátogat minket a felkelő fény a magasságból" (Lk 1,78). S aki vele jár, az egyre teljesebb világosságra jut, a hite látássá lesz, reményei megvalósulnak, míg eljut majd a mennyei beteljesedés állapotába. S ez már ebben az életben elkezdődik.
Merre tart az életünk: szemben a lemenő nappal, vagy a felkelő nap felé haladva? Jézus mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12)
04.16 Jézus nélkül
Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt. (Lk 24,21)
Az első húsvét délutánján két szomorú férfi ballagott haza Jeruzsálemből Emmausba. Teljesen rájuk telepedett az előző napok tragikus látványa: hogyan feszítették keresztre azt a Jézust, aki mindenkivel csak jót tett, aki isteni hatalommal és személyválogatás nélküli szeretettel járt közöttük, s aki egyedül tudott volna segíteni népük elesett helyzetén is. Most azonban már ez a reményük is meghiúsult, semmi jót nem várhatnak a jövőtől.
Emmaus Jeruzsálemtől tizenegy kilométernyire nyugatra feküdt, a lemenő nappal szemben haladtak, s ez jól kifejezte lelkiállapotukat. Egyre sötétebb lesz, s végül ránk borul a sötét éjszaka.
Valószínűleg sokunknak ismerős ez a lelkiállapot. Amikor váratlanul valami tragédia történik, vagy éppen tartósan kell hordozni nehéz terheket, amikor dédelgetett remények meghiúsulnak, és már semmi jót nem tud várni az ember. Sokan mennek így „kifelé Jeruzsálemből". Sőt mindnyájan így megyünk kifelé az életből, szemben a lemenő nappal, amíg egyszer életünk napja majd leáldozik.
A két férfi csüggedésének az volt az oka, hogy elveszítették Jézust. Amikor nem sokkal ezután találkoztak a feltámadott Krisztussal, teljesen megváltozott a közérzetük. Ugyanolyan körülmények közt el is múlt a csüggedésük, depressziójuk. Jézusról úgy szólt a prófécia, hogy benne „meglátogat minket a felkelő fény a magasságból" (Lk 1,78). S aki vele jár, az egyre teljesebb világosságra jut, a hite látássá lesz, reményei megvalósulnak, míg eljut majd a mennyei beteljesedés állapotába. S ez már ebben az életben elkezdődik.
Merre tart az életünk: szemben a lemenő nappal, vagy a felkelő nap felé haladva? Jézus mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12)
04.15. Látott és hitt
Akkor bement a másik tanítvány is (Jézus sírjába)..., és látott, és hitt. (Jn 20,8)
János apostol a görög nyelv finom árnyalataival fejezi ki, hogyan jutottak el az emberek Jézus Krisztus feltámadásának napján boldog húsvéti hitre. Jézust pénteken feszítették keresztre, szombaton nem volt szabad tenni semmit, vasárnap már hajnalban kimentek a sírhoz az asszonyok. A magdalai Mária „látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől", elfutott tehát a tanítványokhoz, és azt mondta nekik, hogy elvitték az Urat a sírból.
Erre Péter és János azonnal odamentek. Péter benézett a sírba, látta, hogy a halotti leplek ott vannak szépen összehajtogatva.
Utána János is bement, ő is ugyanazt látta, de neki közben eszébe jutott, amit Jézus korábban mondott, hogy a harmadik napon fel fog támadni. Ma van a harmadik nap - akkor az Úr feltámadt! Látott, és hitt.
Hármójuk látását három különböző szóval fejezi ki a szentíró. Mária éppen csak odapillantott, s annyit látott, hogy nincs a helyén a zárókő, s már futott is, hogy ezt hírül adja. Ez a legfelszínesebb „látás". - Péter alaposan szemügyre vett mindent, s közben gondolkozott, de nem tudta megfejteni a rejtélyt, hova lehetett Jézus teste. Az itt használt szó az alapos vizsgálódást fejezi ki. - János pedig - miközben szintén vizsgálódott - kijelentést kapott, a Szentlélek eszébe juttatta Jézus szavait, s az ige és a Szentlélek mindig hitet ébreszt az ember szívében, vagy megerősíti a hitet, és a teljes valóság látására segít el. Nemcsak a felszínt észlelem, nemcsak a racionális gondolkozásig jutok el, hanem komolyan veszem „a láthatatlanokat" is (2Kor 4,18), és helyes következtetésre jutok. Isten igéjének a fényébe kerül, amit látok, s így helyes távlatból a teljes valóságon tudok tájékozódni. Ne érjük be kevesebbel, ne akadjunk el az első kettőnél!
04.14 A százados
Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket..., így szóltak: „Bizony, Isten Fia volt ez!" (Mt 27,54)
Erről a római tisztről csak annyit tudunk, hogy ő vezette azt a kivégzőosztagot, amely Jézus és a két gonosztevő keresztre feszítését végrehajtotta nagypénteken. Hogyan jutott el vajon arra a felismerésre, hogy Jézus az Isten Fia? Három lépcsőn:
Megfeszítette Jézust. Minden bizonnyal nem sokat tudhatott róla. Tette, amit mondtak neki. Két gonosztevővel együtt egy harmadik. Úgy ölt meg valakit, hogy nem tudta, mit cselekszik. Hamis információk alapján, különösebb gondolkozás nélkül lett Krisztus-gyilkos.
De szemlélte Jézust. Hallotta, hogy így imádkozik: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Ő sem tudta - talán őérte is imádkozik Jézus? Ilyet még nem hallott eddig. Aztán újra Atyjának szólította Istent. Ez volt az egyik vád Jézus ellen, hogy Isten Fiának tartja magát. És ha ez igaz? Ez lehetséges, amilyen hatalommal kijelentette a mellette szenvedőnek: még ma velem leszel a paradicsomban. Jézus szava igévé vált a számára, „szívében forgatta", gondolkozott rajta, és a Szentlélek meggyőzte őt az igazságról.
S ezek után meggyőződéssel vallotta: Bizony, Isten Fia volt ez! Az ördög és Jézus gúnyolói így kezdték: Ha Isten Fia vagy... Akit a Szentlélek elvezet az igazságra, ezt vallja: Bizony, Isten Fia vagy.
Ma is sok hamisságot, féligazságot, rágalmat, vádat mondanak Jézusról. Ezt hisszük el, vagy azt, amit ő mondott magáról? Aki előítélet nélkül olvassa a Bibliát, annak az értelmét megvilágosítja Isten Lelke, és felragyog neki Krisztus valósága. S az ilyen ember bátran meg is vallja a hitét, hadd tudják meg mások is, ki halt meg a kereszten, s mi ennek a haszna személy szerint ránk nézve is!
Hol tartok én ezeken a lépcsőkön?
04.13 A két gonosztevő
Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba. (Lk 23,42)
Amikor Jézus Krisztust nagypénteken keresztre feszítették, vele együtt két gonosztevőt is kivégeztek. Először mindketten csúfolták őt, azonban egyikük figyelni kezdte a Megváltót. Hallotta, amint imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Ez megrendítette, ilyet még nem hallott. Akkor felhangzott lentről a gúnyolás: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni." Kik azok a mások? Esetleg ő is? Feje felett három nyelven ott volt: Jézus, a zsidók királya. Ő lenne a Király? „Én Istenem, miért hagytál el?" Hogyan beszél a Mindenhatóhoz! - S amit hall ez az ember, igévé válik számára, és hitet ébreszt a szívében. Jézus titka megnyílik előtte, és utolsó erejével még segítségét kéri: Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz királyságodba!
Ez egy tömör hitvallás. Szerinte Jézus király, aki túléli halálát, élni fog örökké, s őrajta is segíthet. A keresztre feszítés az ő trónfoglalásának előjátéka. Ez az ember már hisz, és így kér kegyelmet. És kap: „Még ma velem leszel a paradicsomban" - mondja a Király.
Nem különös, szinte botrányos? Ez a gonosztevő nem járt templomba, nem élt erkölcsös életet, nem hivatkozhat jó cselekedeteire, és mégis üdvösséget kap. Miért? Mert Jézushoz fordult. Látta a maga helyzetét „tetteink méltó büntetését kapjuk", és elhitte, hogy Jézus az, aki. Ő rászorul a kegyelemre, Jézus pedig képes megadni - el kell fogadnia. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef 2,8-9)
A másik ugyanolyan helyzetben volt, de sem a bűneit nem látta, sem Jézusban nem hitt. Keserűségében csak káromolta őt.
Jézus mondta: „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el..." (Jn 6,37)
04.12 Helyettem Jézus
Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg. (Mt 27,26)
Barabbás azért menekülhetett meg a biztos halálból, mert Jézus meghalt helyette. Mi is csak ezért menekülhetünk meg az örök halálból, ha hiszünk Jézusban.
Az evangélium feljegyzi, hogy Barabbás tolvaj volt, gyilkolt, és lázadás miatt volt börtönben. Lehet, hogy egész életét ott töltötte volna, vagy valamelyik római ünnepen kivégzik. Az ilyenek számára nem volt kegyelem. A neve egyébként ezt jelenti: az apa fia.
Mi is egy Atya gyermekei voltunk, teremtő mennyei Atyánké. És mi is olyan sok mindent összelopkodunk: egymás idejét, örömét, csendjét, mások jó hírnevét, Isten dicsőségét... És gyilkoljuk a magzatainkat, önmagunkat, egymás idegeit... És lázadunk egyfolytában Isten ellen, felelősségre vonjuk tetteiért, őt vádoljuk azért is, amit mi rontottunk el. Közben láthatatlan bilincsek kötöznek meg: a félelem, alakoskodás, számítás, gyávaság, önzés, hiúság bilincsei. S vár ránk a biztos ítélet.
Jézus Krisztus azért jött, hogy ebből a reménytelen állapotból kiszabadítson. Ő soha nem lázadt az Atya ellen, senkit semmivel nem rövidített meg, de magára vállalta rablógyilkos életünk minden bűnét és igazságos büntetését, s el is szenvedte azt a Golgotán. Amikor meghalt, elvégeztetett a Barabbások halálos ítélete, és elvégeztetett a benne hívők jogerős felmentése is.
Hiszem-e, hogy valóban Barabbáséhoz hasonló a helyzetem? Hiszem-e, hogy nem tudok magamon segíteni? Hiszem-e, hogy Jézus az én büntetésemet is elszenvedte a kereszten? S hiszem-e, hogy ezért valóban szabad vagyok? Szabad minden kényszertől, megkötöző erőtől, szabad arra, hogy ne vétkezzem, hanem Isten akarata szerint éljek. Szabad nem inni, nem hazudni, nem paráználkodni, nem lopni, szabad Isten dicsőségére élni.
04.11 Barabbás
Melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak? (Mt 27,17)
Pilátus választás elé állította a népet, hogy Jézus vagy Barabbás szabadon bocsátását akarják-e. Barabbás rablógyilkos volt, akit lázadás miatt börtönöztek be. A nép őt választotta, s Jézus kivégzését követelte. Miért népszerűbb Barabbás, mint Jézus? Melyiküket mi jellemzi?
Barabbás az erőszak embere, Jézus a szereteté. Barabbás szerint az ellenséget ki kell irtani, Jézus szerint azt is szeretni kell és meg kell menteni. Barabbás alulról kér segítséget, ő felkelő. Jézus felülről vár szabadítást, ezért szelíd és alázatos. Barabbás a maga kezébe veszi az ügyek intézését, Jézus az Atya kezére bízta magát. Barabbás odaüt és visszaüt, Jézus pedig tűri az ütlegelést. Barabbás a seregére néz és parancsol, Jézus az Atyára néz és engedelmeskedik. A barabbások felemelik kezüket, és tőrüket az ellenségbe döfik, Jézus is felemeli a kezét, s még haldokolva is ellenségeiért imádkozik. Barabbás azért jön, hogy neki szolgáljanak, s ő uralkodjék. Jézus azért jött, hogy ő szolgáljon és adja életét váltságul sokakért. A barabbások üvölteni szoktak, Jézus nem kiált és nem lármázik. Az ő igazsága halkan kimondva is megáll. Barabbást halál és pusztulás követi, Jézus azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Ahol Barabbás megjelenik, ott előbb-utóbb meghalnak sokan. Ahol Jézus megjelenik, ott ő hal meg másokért, hogy azok éljenek.
Mennyit szenvedett már a világ a Barabbások miatt, és a sokaság mégis újra és újra Barabbást választja!
Nekem melyikük a követendő példa? Merem-e Jézust választani akkor is, ha Barabbás népszerűbb? A Barabbások felett átszalad az idő, Jézus Krisztus azonban tegnap, ma és örökké ugyanaz. Boldog ember, aki benne bízik!
Április 10 Heródes
Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. (Lukács 23,9)
Jézus Krisztus születésekor Nagy Heródes volt Galilea fejedelme, halála idején a fia, Heródes Antipász. Feltűnő, hogy amikor nagypénteken Pilátus átküldte Jézust Heródeshez kihallgatásra, Jézus egyetlen szót sem szólt hozzá. Vajon miért?
Heródes többször hallotta Isten igéjét Keresztelő Jánostól, de nem vette komolyan. János nagy erővel prédikált, nevén nevezte az emberek bűneit, és bűnbánatra, megtérésre hívta őket. Heródesnek is megmondta: „Nem szabad a testvéred feleségével együtt élned." Emiatt az említett asszony elérte, hogy Jánost börtönbe vessék. Heródes ezután is tisztelte őt, Isten prófétájának tartotta, de annak, amit mondott, nem engedelmeskedett. Márpedig aki megveti Isten igéjét, az Istent veti meg. A végén - akarata ellenére - Keresztelő János gyilkosa lett Heródes, lefejeztette őt. Egy alkalommal Jézust is figyelmeztették, hogy Heródes meg akarja öletni (Lk 13,31). Aki megöli magában Isten igéjét, az képes mások életét is kioltani.
Most mégis örül Heródes, hogy látja Jézust, mert „azt remélte, hogy valami csodát tesz majd a szeme láttára". Most sem igét akar hallani, ami segíthetne rajta, hanem mutatványt akar látni. Jézus azonban nem mutatványos, hanem Szabadító. S aki a korábban elhangzott igét semmibe vette, nem kap újat addig, míg annak nem engedelmeskedik. És Jézus hallgat.
Mit teszünk mi a hallott igékkel? Nagy kegyelem, ha Isten szól hozzánk a Biblián vagy szolgáin keresztül. Mi az az egy bűn, amivel talán még mindig nem szakítottunk, mint Heródes? Mi lehet az oka, ha nem szól Isten? Hálásak vagyunk-e, amikor szól? Tudjuk-e, hogy egyszer utoljára fog szólni?
Április 09 Pilátus kibúvói
Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit..., vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: „Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől." (Mt 27,24)
Pilátus több kísérletet tett arra, hogy megmentse Jézust, de ezért ne neki kelljen vállalni a felelősséget.
Először megpróbál úgy kitérni a döntés elől, hogy átküldi őt Heródeshez, mint aki szintén illetékes ítélkezni Jézus felett. Ő azonban visszaküldi Pilátushoz. Aki hallott már Jézusról, nem térhet ki a döntés elől: vele vagy ellene.
Azután visszadobja az ügyet a zsidóknak, mondván: ez vallási kérdés, ő nem ért ehhez. Igen ám, csak hamar kiderül, hogy Jézus királyi igénye nem csupán vallási jellegű, hanem az ember egész életével kapcsolatos, és Pilátusnak érinti már a házasságát is (felesége üzen neki), karrierjét is.
Akkor vitázni kezd Jézussal. Ebben viszont Jézus minden szelídsége ellenére is Pilátus marad alul, és kiderül: semmi hatalma nem lenne Jézus felett, ha nem Istentől kapta volna azt.
A népre bízná a döntést: kit választanak, Jézust vagy Barabbást? De a nép mindig Barabbást választja.
És ha megostoroztatja Jézust, megesik-e vádlói szíve rajta? „Íme az ember..." Az értelmetlen gyűlölet azonban nem ismer szánalmat.
Végül mossa kezeit, s hangoztatja ártatlanságát és Jézus bűntelenségét is. Ez azonban már senkit nem érdekel, és semmin nem segít, örülnek, hogy vihetik Jézust a vesztőhelyre.
Pilátus valóban ártatlan? Ő is tudja, hogy nem. Mert Jézus ügyében senki sem maradhat semleges. Vagy mellette, vagy ellene dönt mindenki. Sose tegyünk erőszakot a lelkiismeretünkön, mert ezért mindig nagyobb árat kell fizetnünk, mint ha hallgatunk rá! S ha hallgattunk rá, békességünk lesz.
Kép: Pilátus (Forrás: Wikimedia Commons / Hendrick ter Brugghen (1588–1629)
Április 08 Pilátus
Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról... (Jn 18,37)
A nagytanács halálra ítélte Jézust, de az ítéletet végrehajtani csak a római helytartó hozzájárulásával lehetett. Viszik tehát Jézust pénteken reggel Pilátushoz. Pilátus, Tiberius császár veje, Kr. u. 26-36-ig Szíria tartomány prokurátora volt. A Jézus elleni politikai vád: királynak vallja magát.
A jó hír: noha Pilátus pogány, hivatalból ellenség, és Jézus mindent tud róla, mégis minden előítélet nélkül, szeretettel beszél vele. Tisztázzák, hogy ő valóban király, de országa nem e világból való, s miközben Jézus beszél, mintegy meghívja őt Isten országába. Csodálatos, kivételes alkalom ez Pilátus életében, ami soha többé nem ismétlődött meg.
A rossz hír: a helytartó nem engedett ennek a meghívásnak. Pedig Jézus nagyon rokonszenves volt neki, több kísérletet tett, hogy megmentse őt a kivégzéstől. Érezte szavainak és egész személyiségének igazságát, de nem merte vállalni a mellette való nyílt döntés következményeit. Mert mi történik, ha emiatt feljelentik őt Rómában, és kegyvesztett lesz? Elhitte, hogy lelki értelemben Jézus király, de jobban félt a császár esetleges haragjától, mint hogy meghódolt volna ez előtt a Király előtt. Pedig aki Jézus hű alattvalója lesz, annak ő nemcsak új rendet és rendelkezéseket ad, hanem olyan védelmet is, amilyet sehol másutt nem élvezhet az ember. Így azonban végül is „kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék". S hét év múlva Tiberius császár száműzetésre ítélte Pilátust visszaélései miatt, s ott halt meg nyomorultul. Mi lett volna, ha Jézus miatt kapja ezt a sorsot?!
A Jézus melletti döntésnek vannak következményei. De boldog ember az, aki ezeket vállalja, mert mérhetetlenül többet kap, mint amit esetleg elveszít.
Mit teszek Jézussal: megkoronázom vagy megfeszítem?
Április 07. Péter
Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. (Mt 26,75)
Amíg Jézust vallatták Kajafás kihallgatási termében, addig Péter az udvaron háromszor letagadta, hogy ismeri őt. Ez önmagában is gyalázatos tett volt, de még szomorúbb, hogy előző este még fogadkozott, hogy mindvégig kitart Jézus mellett, „kész vagyok veled menni a börtönbe vagy akár a halálba is". Péter nagyon öntudatos ember volt. Mindig voltak ötletei, javaslatai, s meg volt győződve arról, hogy mindent jobban tud, mint mások. Nagyot hibázott, amikor nem akarta elfogadni, hogy Jézus küldetése a váltság, vagyis az, hogy elszenvedje az emberiség büntetését a kereszten. Péter szerette Jézust, de kereszthalála ellen tiltakozott. Pedig Jézus többször említette, hogy egyenesen e célból jött. Ez a hallgatag Krisztus-tagadás aztán egy kritikus helyzetben - nagypéntek hajnalán - nyílt Krisztus-tagadássá vált. Nem gondolta Péter, hogy ennyi gyávaság, hitványság lapul hősnek vélt szíve mélyén. Nem ismerte magát. A bűneit egyszer már felismerte, de önmagát még rosszul értékelte. Meg kellett látnia, hogy nemcsak bűnei vannak, hanem bűnös, az egész lénye romlott. És ezen csak sírni lehetett. Viszont segíteni csak az ilyen emberen lehet, aki már nem hősködik, nem maga akarja megoldani lelki kérdéseit, végre helyes önismeretre jut, kéri és elfogadja Jézus bocsánatát. Mert az Úr mindezt eddig is tudta Péterről, és mégis szerette. Használni azonban csak ez után tudta.
A jó szándék, tenni akarás, ötletgazdagság még nem jelenti azt, hogy valaki érti is Jézust, és egyetért vele mindenben. Enélkül viszont senki sem lehet az ő szolgája. Boldog, aki teljes ráhagyatkozással el tudja mondani, amit Péter húsvét után vallott: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged". Ez után kapta a megbízást: „Legeltesd bárányaimat!"
Április 06 Kajafás
A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt igyekeztek hamis tanúvallomásra szert tenni Jézus ellen, hogy halálra adhassák. (Mt 26,59)
Jézus keresztre feszítése idején Kajafás volt a főpap, s így a hetventagú nagytanács elnöke is. Ennek a testületnek kellett kimondania a halálos ítéletet a Megváltóra. Ez az ítélet már készen volt, csak formai bizonyítékokat kellett keresni a jogosság látszata miatt. Ennek érdekében Kajafás hamis tanúkról is gondoskodott, de azok egymásnak ellentmondó hazugságokat állítottak, így végül ő mint ügyész feltette a döntő kérdést:
- Te vagy-e a Krisztus (a Messiás), az élő Isten Fia?
- Én vagyok - felelte Jézus. Ez a két szó mindig Isten önkijelentése volt. Ezek után minden tanácstag kimondta az ítéletet: Méltó a halálra.
Mi volt Kajafás és társai bűne? Az, hogy nem azt vizsgálták meg, mennyiben lehet igaz - akár a Szentírás alapján -, amit Jézus magáról állít, hanem ragaszkodtak a maguk előítéletéhez: ő nem lehet a Messiás. Aki a saját igazának szemüvegén keresztül néz, nem láthatja meg a valóságot. A maguk igazának bizonygatásához nem féltek igénybe venni szennyes eszközöket sem. Isten igazságának győzelméhez soha nincs szükség ilyesmire. Bírói székben ülve senki sem tudhatja meg, ki valójában Jézus Krisztus. Csak ha magunkat őszintén megalázzuk előtte, akkor kapunk választ a kérdéseinkre, s akkor fogjuk megérteni az ő válaszát. - Jézus kijelentéseit az értelmünk ítélőszéke elé állítva csak belebonyolódunk előítéleteinkbe. Aki előlegezi neki a hitet, azt ő értelmileg is meggyőzi arról, hogy mi valójában az igazság. S könnyen kiderülhet: nem Jézus istenkáromló, hanem én, nem ő méltó a halálra, hanem én. Az ezt megértő embernek pedig nem kell többé bizonygatni, hogy a Krisztusnak szenvednie kellett, mert csak így kaphatnak kegyelmet a benne hívők.
Április 05 Júdás
Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt. (Mt 26,16)
Az evangéliumok a legrészletesebben Jézus Krisztus szenvedéstörténetét (passióját) írják le. Ennek kapcsán sok szereplőt közelről is megismerhetünk. Vegyük őket sorba!
Időrendben Júdás volt az első. Ő árulta el Jézus ellenségeinek, hogy hol foghatják el a Mestert feltűnés nélkül. A látszat azt mutatta, hogy Júdás Jézus tanítványa, hallotta, látta őt éveken keresztül. A tanítványi kör pénztárosa volt, aki néha el is csent a közös kasszából. De egyébként úgy tűnt, rendben van az élete, követi a Mestert. A valóság azonban az volt, hogy végig mást várt Jézustól, mint amit ő hozott. Júdás azt akarta, hogy Jézus messiási hatalmával űzze ki a rómaiakat, Jézus pedig az egész emberiség bűnkérdését jött megoldani. Árulásával is kényszerhelyzetbe akarta hozni a Megváltót, hogy végre cselekedjen. S amikor látta, hogy nem ez történt, hanem valójában Jézus kínhalálának az okozója lett, öngyilkosságot követett el. Ő karddal akart segíteni egy kis népen, Jézus a kereszttel segített az egész világon. Júdásnak Jézus segítsége kellett volna, hogy elérje saját célját, de nem kellett neki uralma. Bensőleg soha nem azonosult vele.
Milyen nagy dolog, ha valaki őszintén bevallja: vétkeztem! De ha a bűnével nem Jézushoz megy, és nem lesz abból bűnvallás, a bűne megfojtja az embert.
Jézus közelében is maradhat valaki tőle távol, ha nem rendeli alá magát mindenestől a Megváltónak.
Az idők folyamán az emberi fantázia sok mindent kitalált Júdásról, aminek semmi történeti alapja nincs. Ne zavarja ez meg az evangéliumok hiteles tudósítását! Júdás nem hős és nem áldozat. A maga függetlenségét Jézus mellett is megőrző, képmutató ember, aki saját bűnének csapdájába esett: pénzért elárulta azt, aki mindvégig szerette őt.
Április 04. Életmentő lemondás
Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék... (Ézs 58,4)
Valaki, miután körbenézett a társaságon, nem mondott el egy viccet, mert az az egyik jelenlévőnek rosszul esne. Pedig sikere lett volna, ha előadja. Valaki lemondott arról, hogy visszakapja a kölcsönadott pénzét, mert megtudta, hogy akinek adta, még elesettebb helyzetben van, mint ő. Valaki egy várva várt, ajándékba kapott, értékes hangversenyjeggyel a zsebében elment költöztetni egy ismerősét, mert azt cserbenhagyták a segítői.
A böjtnek számtalan lehetősége van. Ézsaiás könyvének 58. fejezete színes felsorolást ad. Böjt minden ki nem mondott bántó szó, böjt minden meg nem torolt sérelem, böjt az, ha másnak kedvezek, s én mondok le valamiről ezért.
Ma sokak vezérelve: a cél, hogy én most jól érezzem magam - és minden szót külön hangsúlyoznak. Ha mindenki erre törekedne, kipusztulna az emberiség. A böjt létfeltétel lett az emberiség számára.
Mindnyájunkat fenyegető veszéllyé vált az általános anyagiasság és az élvhajhászat. A világ mindent alárendel a profitnak, s ez embertelenné tesz. Mivel pedig Istent száműztük a közéletből, úgy véljük, nem tartozunk senkinek felelősséggel, ez pedig felelőtlenné tesz. Az anyagiasság és hedonizmus a jövő ellen dolgozik. Ha az emberiség nem ismer mértéket, az rablógazdálkodáshoz vezet, s tönkretesszük a földet, a légkört -önmagunkat.
Személyes boldogságunk és a globális kilátások egyaránt szükségessé teszik, hogy megtanuljunk önként, értelmesen, céltudatosan, örömmel böjtölni. Úgy, ahogyan az Isten szerint helyes.
Április 3. A böjt mint fellélegzés
Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok..., és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28)
Pörgünk, mint a búgócsiga - mondta valaki -, azután felborulunk. Mert az is csak addig áll, míg pörög. Valóban ez jellemzi sokak életét: pörgés és kiborulás.
Nagyon felgyorsult az életünk. Szorít a megélhetés, sodornak az események, csábítanak a lehetőségek, s közben szétzilálódnak a kapcsolataink, elveszítjük egymást a nagy rohanásban, s megeshet, hogy útközben valahol elmarad a lelkünk is.
Jézus nagyon sokat dolgozott. Előfordult, hogy enni sem volt ideje (Mk 6,31). De amikor csak tehette, visszavonult az Atyával való csendes beszélgetésre, és elment egy-egy napra tanítványaival, hogy csak a lelkükkel és egymással foglalkozzanak.
Ebben a böjti időben ezt kellene megtanulnunk. Legyen mindennap egy kis idő, amikor nem mi tevékenykedünk, hanem Isten munkálkodik bennünk! Legyen minden héten egy nap, ami valóban az Úr napja! Engedjünk Jézus hívásának, aki ma is a megfáradtakat hívja magához, és megnyugvást, szó szerint: fellélegzést kínál nekik.
A böjt lényege, hogy valamilyen földi célt félretesz az ember egy időre, hogy a mennyeiekre figyeljen. Az ideig valót feladja az örökkévalóért. A test követelőzését figyelmen kívül hagyja, és a lelkével foglalkozik. Önmagát megtagadja, és másokkal törődik. S miközben így valamiről lemarad, sokkal többet kap, Istenben lesz gazdag, ahogy Jézus mondta, és utána mindent jobban bír, többet tud adni másoknak, mert ő maga lesz mássá.
A bibliai böjt áldásosan kihat a házasságra, családra, az egészségre, a teljesítményünkre - az egész társadalomra. Ez nem alkalmi akció, hanem egy sajátos gondolkozás és életmód. Érdemes már ma elkezdenünk.
Április 02. Vándorok böjtje
...kérlek titeket, mint jövevényeket...: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. (1Péter 2,11)
A böjt nem valami vallásos indíttatású, öncélú önsanyargatás, hanem egyetemes törvény. Lemondás nélkül nem lehet eredményeket elérni. Aki művészi fokon játszik egy hangszeren, naponta több órán át gyakorol. Társai játszanak, szórakoznak, ő pedig ül és „gyötri magát". Ez néha öröm neki, néha valóban gyötrelem, de a cél érdekében vállalja, és megéri. Ugyanez az élsportolók sorsa is.
Aki böjtöl, annak hosszú távú céljai vannak. Nemcsak most akarja jól érezni magát, hanem most vállal sok lemondást, akár szenvedést is, mert el akar érni valamit, ami neki többet ér a pillanatnyi kényelemnél és élvezeteknél. Közben pedig ő maga is megedződik, értékesebb ember lesz, mint e lemondás nélkül lett volna.
Mai igénk szerint a hívő ember vándor. Meg akar érkezni a Jézus által kitűzött célba, ezért meg kell maradnia végig az élet útján, és haladnia kell azon előre. Ez azt jelenti, hogy nem tehet vargabetűket, nem léphet félre, nem veszíthet időt hiábavalóságokkal. Tartózkodik hát a testi vágyaktól, amik akadályoznák a haladásban.
Aki böjtöl, komolyan veszi, hogy az életnek nemcsak hossza és széle van, hanem mélysége is. És éppen az életminőség javítása érdekében mond le mindenről, ami ezt rontaná. Élhetne ő is bizonyos lehetőségekkel, de nem él - a cél érdekében. Lemondása tehát nem megszegényíti, hanem segíti abban, amit fontosnak tart és el akar érni.
Jézus Krisztus földi élete egyetlen nagy böjt volt. Otthagyta a mennyei dicsőséget, magára vette nyomorult testünket, vállalt minden szenvedést azért, hogy minket Istenhez visszavezessen, „...gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." (2Kor 8,9) Kövessük példáját!
Április 01 Mi a böjt célja?
Amikor pedig böjtöltök... (Mt 6,16-18)
A húsvét előtti heteket böjti időszaknak nevezik. Úgy készül a hívő ember Jézus Krisztus halálának és feltámadásának ünnepére, hogy elcsendesedik, magába száll, s többet foglalkozik olyan dolgokkal, amelyeket fontosnak tart, de el szokott hanyagolni.
Az életünk betegesen egyoldalúvá vált. Sokkal többet törődünk magunkkal, mint másokkal, a testünkkel, mint a lelkünkkel, a pillanatnyi teendőkkel, mint a hosszú távú, sőt örökkévaló igazságokkal. Emiatt úgy válik szegénnyé az életünk, hogy észre sem vesszük, azt gondoljuk, ez az állapot a normális.
A böjt azt jelenti, hogy a keresztény ember egy időre lemond a saját élvezetéről, szórakozásáról, hogy ehelyett másoknak szerezzen örömöt vagy adjon segítséget. A megszokott összeget most nem magamra költöm, hanem másra vagy másra is. Háttérbe szorítom a test igényeinek kielégítését, és tudatosan jobban figyelek a lelkemre. Nemcsak arra ügyelek, mit várnak el tőlem az emberek, hanem hogy mit vár tőlem Isten, akivel oly sokszor nem törődöm.
A böjt az élet egyoldalúságának csökkentése, az egyensúly helyreállítása, terápia, gyógymód, ami mindenkinek használ. Ezzel a lemondással nem érdemeket szerzek Istennél, nem szenvedést okozok magamnak, hanem jót teszek vele önmagamnak is, másoknak is.
Nemcsak a gyomrunkon lehet böjtölni, van szóböjt is, indulatböjt, a kedvenc újság helyett lehet játszani a gyerekekkel, a tévé helyett beszélgetni a házastárssal vagy tanulmányozni a Bibliát. Jézus a böjtöt az istenfélő élet ugyanolyan természetes velejárójának tartotta, mint az imádkozást vagy az adakozást. Aki élete valamely területén tudatosan, határozott céllal elkezdi gyakorolni ezt a lemondást, nagy lelki gazdagságra lel. „Atyád... megfizet neked."
JANUÁR -FEBRUÁR - MÁRCIUS
M Á R C I U S
Március 31. Az élő Isten
Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. (Dán 6,27)
Dániel életét megmentette Isten, nem tépték szét az oroszlánok. Amikor sértetlenül kihúzták a veremből, Dárius király kiadott egy rendelkezést: mindenki tisztelje Dániel Istenét! Miért? Mert „ő az élő Isten... uralkodása végtelen. Ő megment, megszabadít... ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából".
Úgy tűnik, merőben új volt Dárius számára, hogy van olyan Isten is, aki valóban létezik. Aki megőrzi a benne bízókat, parancsol a vadállatoknak is, aki ezek szerint hall, cselekszik, ténylegesen uralkodik. Úgy tartották, hogy minden nemzetnek megvannak a maga istenei, de azok nem szoktak így cselekedni. Sőt egyáltalán nem szoktak cselekedni. Nem véletlen, hogy Dániel ennyire ragaszkodik a maga Istenéhez, hogy még az oroszlánok vermét is inkább vállalta, mint a hitehagyást, az élő Isten megtagadását.
Hinni sokszor azt is jelenti, hogy életveszélyesen rábízzuk magunkat az élő Istenre. Az egyetlen igazi életbiztosítás a hozzá való ragaszkodás, mert a vele való hitbeli közösség maga az élet, a teljes élet, az örök élet, az üdvösség. S a benne hívőt még a halál is hozzá viszi közelebb.
Persze ezt a meggyőződést könnyen be lehet állítani úgy is, mint a többi úgynevezett isten és az azokban hívők megvetését. Pedig ez a megalapozott hit nem diszkriminál senkit, sőt éppen ez olt szeretetet és felelősséget az ember szívébe, hogy bemutassa az élő Istent másoknak is.
A Biblia nem a keresztény vallás kizárólagosságáról szól, hanem az élő Jézus Krisztus kizárólagosságáról. Egyedül Jézus mondhatta el: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (Jn 14,6) A sok emberi vélekedés miatt is, és személyes üdvösségünk szempontjából is döntő, hogy hisszük-e ezt teljes meggyőződéssel.
Március 30. Emelkedett élet
Emeleti szobájának ablakai nyitva voltak Jeruzsálem felé... (Dán 6,11)
Dániel szakmai megbízhatósága és erkölcsi tisztasága egyre nagyobb tekintélyt adott neki, és Dárius alkirállyá akarta kinevezni. Korrupt ellenségei régóta irigyen nézték őt, de most elhatározták, hogy elteszik láb alól. Összeesküdtek ellene, kiagyaltak egy törvényjavaslatot, jóváhagyatták a mit sem sejtő királlyal, s mivel tudták, hogy Dániel a tilalom ellenére is fog imádkozni, biztosra mentek: büntetésül az oroszlánok vermébe kellett őt dobni.
Milyen nagy különbség! Dániel emeleti szobájában dolgozik és imádkozik, ellenségei a földszinten (olykor a sötét alagsorban) főzik ki gyilkos tervüket. Dániel a birodalom érdekében fáradozik, ők a saját karrierjüket építgetik. Dániel Isten kezében vált áldott eszközzé mások javára, ellenségei az ördög kezében lettek gyilkos eszközzé mások megrontására. Dániel nyitott ablakai mutatják: Istentől kap világosságot, bölcsességet, vezetést, ellenségei pedig, mint a pincebogarak, szaladgálnak lenn, és keresik szennyes eszközökkel a maguk hasznát és érvényesülését.
Más síkon folyt az életük. Dánielt Isten felülemelte minden kicsinyes szemponton, alantas célon és saját magán is. Nem akart ő senki fölé kerekedni, nem lett fölényes, csak emelkedetten gondolkozott és cselekedett. Tudta, hogy nincs magára utalva, Isten irányítja életét.
A Biblia azt tanítja, hogy mindnyájan a „földszintre" születünk. S magunkban „belenehezülünk a sárba". Isten tud kiemelni innen, gyermekévé fogad, s boldogan vallhatjuk: „Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm... Lenyúlt a magasból, és fölvett" (Zsolt 18,3.17).
Március 29 A lélek tápláléka
...napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét... (Dán 6,11)
Mi erősítette Dániel új természetét? Mi tette lehetővé, hogy kedvezőtlen körülmények között is mindvégig megmaradjon Isten engedelmes, használható, sokak számára hasznos gyermekének?
Mindenekelőtt az, hogy ismerte és komolyan vette Isten igéjét. Amikor elhurcolták Babilonba társaival együtt, nem volt hajlandó semmi olyan ételt megenni, ami a Biblia szerint tisztátalannak számított. A leghétköznapibb dolgokban is Isten írott igéjéhez igyekezett igazodni. S ha ez nehéz volt, akkor is mindent megtett ennek érdekében. Isten áldása kísérte erőfeszítését (Dán 1,8.17).
Élete ritmusát a rendszeres imádkozás adta: „napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét". S tette ezt akkor is, amikor átmenetileg megtiltották, és súlyos büntetés járt érte. Mert neki az imádkozás nem szokás volt, nem esetleges időtöltés, hanem létfeltétel. Olyan életszükséglet, mint másnak a légzés. Isten igéje volt a lelki tápláléka, a komoly imaélet a lélek oxigénje.
És nagyon fontos volt neki a testvéri közösség hívő barátaival. Amikor Nebukadneccar király azt az őrült parancsot adta, hogy találják ki, mit álmodott, és úgy fejtsék meg azt, ellenkező esetben minden tudóst kivégeztet, Dániel azonnal a barátaihoz sietett, és együtt könyörögtek, hogy Isten segítsen nekik. És Isten meghallgatta és használta őt, hogy megmentse a pogány tudósokat és Dánielt is (Dán 2,18).
Ige, imádság, közösség - ez erősíti a hívőt, és teszi áldott eszközzé Isten kezében.
Március 28. Meg lehet ezt tanulni?
Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. (Jn 3,6)
Egyesek megtanulják a vallásos szóhasználatot és viselkedést, de ettől még nem születtek újonnan. Ügyesen forgolódnak ilyen közegben, de hamar meg lehet állapítani, hogy nincs bennük „rendkívüli lélek", csak vallásos álarc van rajtuk. Attól, hogy valaki magára ölt egy Ronaldo feliratú mezt, még nem lesz világhírű futballista.
Mások őszinte elszánással nekiveselkednek, hogy keresztények lesznek. Önfegyelemmel, olykor önsanyargatással fékezik ösztöneiket és indulataikat, pallérozzák beszédüket, segítenek, akinek csak tudnak, de egy váratlan helyzetben előbukkan igazi természetük, és szégyenkezniük kell. Aztán vagy lemondanak az erőlködésről, vagy megpróbálnak fenntartani egy kegyes látszatot, és képmutatók lesznek.
És vannak, akiket Isten Szentlelke újjászült, és új természetet kaptak. Sajnos mindig megmarad a régi is, de nem az uralkodik. S a cél, hogy az új természet, „a hit által bennünk lakó Krisztus" erősödjék, a mi régi természetünk pedig ne kapjon szerepet, és egyre kisebb legyen. Ne mi takarjuk el Krisztust, hanem ő fedezze el sok hibánkat, gyengeségünket.
Az igazi kegyességet, istenfélő életet, jézusi jellemet tehát nem lehet megtanulni, és nem lehet magunkat ilyenné nevelni. Arra csak újjászületni lehet. Egy kis csiga szeretett volna átmenni az autópálya túlsó szélére. Anyukája azonban ezt mondta neki: nem, nem, oda csak születni lehet.
De Jézus szava: szükséges újjászületnünk, magában hordja a jó hírt is: lehetséges újjászületnünk. „Isten élő igéje által" szül minket újjá (1Pt 1,23). Dániel is ehhez az igéhez ragaszkodott gyerekkorától kezdve, és ez formálta őt erős jellemmé.
Március 27. Rendkívüli lélek
Ez a Dániel kiemelkedett a főkormányzók és a kormányzók közül, mivel rendkívüli lélek volt benne... (Dán 6,4)
Dánielt tizenéves korában hurcolták el Júdából a babiloni fogságba. Ott idővel magas rangú tisztviselő lett a királyi udvarban. Istenfélő ember a pogány környezetben. Lépten-nyomon kiderült, hogy van valamije, amire gyakran szükségük van a többieknek, de ami nincs meg mindenkiben. Így emlegették: rendkívüli lélek van benne.
Miben állt ez? Dániel olyan kérdésekre is tudott válaszolni, amikre az udvar bölcsei nem. Olyan segítőkészség volt benne, amit csodáltak. Olyan becsületesen végezte hivatali munkáját, hogy nem lehetett hibát találni benne. Csendesen élt, de az élő Istennel való közösségét bátran vállalta, akkor is, ha ezért szenvednie kellett. Sugárzó ember volt: az Istennel való lelki közösségben feltöltődött, és olyan értékeket tudott továbbadni, amelyekre mindenki vágyik, de az ember magából nem tud árasztani. Átjárta Isten szentsége, és ez rendkívüli jellemet formált ki benne, ami a leghétköznapibb helyzetekben is megnyilvánult. A pogány világ pedig rászorul azokra a kincsekre, amelyeket Isten Lelke ad a benne hívőknek.
Jézus Krisztus ezt a rendkívüli lelket, az ő Szentlelkét minden benne hívő számára hozzáférhetővé tette. Isten ad Szentlelket azoknak, akik neki engedelmeskednek (ApCsel 5,32). Ne érjük be kevesebbel, ne legyünk kis igényűek a hívő életben! Isten újjászületett gyermekei kapják ezt a rendkívüli lelket, s a Szentlélek jézusi jellemet formál ki bennünk. Megtanít mindig ugyanannak maradni, hitetlen közegben is tiszta életet élni, ad olyan bölcsességet, szeretetet, ami túlmutat rajtunk Istenre, s amikor az emberek látják tetteinket, dicsőítik mennyei Atyánkat (Mt 5,14). A világnak nagy szüksége van azokra, akiket Isten Lelke vezet.
Március 26. SOS
Uram, ments meg minket, elveszünk! (Mt 8,25)
Egy átdolgozott nap után este Jézus azt kérte tanítványaitól, evezzenek át a Genezáreti tó túlsó partjára. Ő a halászbárka hátsó részében fáradtan azonnal elaludt. Váratlanul azonban lecsapott az ismerős bukószél a tóra, és nagy vihar támadt. A tanítványok egy része halász volt, hozzáértően küzdöttek a vízzel, de a hajó már majdnem megtelt. Ekkor elhangzott az S.O.S.: Uram, ments meg, elveszünk! Jézus rászólt a viharra: hallgass el!, és nagy csend lett. Ők pedig csodálkoztak: „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?"
Ez a néhány évtized itt a földön olyan, mint egy nagy átkelés. Elindulunk egy csónak formájú bölcsőben, s megérkezünk a túlsó partra egy csónak formájú koporsóban. Közben pedig különféle viharok tesznek próbára bennünket. Mire kell ügyelnünk?
Nem szabad elfelejtenünk, hogy van túlsó part. Erre sokan nem gondolnak. Pedig nem mindegy, hol kötünk ki. Itt dől el, hogy az üdvösség felé vagy a kárhozat felé haladunk. Ez felelős gondolkozásra és hitre serkent.
Tudnunk kell, hogy az elemek erősebbek, mint mi. Tudományunk és technikánk sem tud minden kérdésre választ adni, minden helyzetben megtartani. Ez alázatra indítja az embert: nem vagyok mindenható.
A megmenekülés feltétele, hogy ott legyen velünk Jézus, ne nélküle hajókázzunk. Így is kerülhet viharba az életünk (hitünk, egészségünk, egzisztenciánk, házasságunk...), de van kihez bizalommal kiáltani: ments meg! Neki van hatalma minden ellenséges erő felett. Ez a benne való bizalmunkat teszi szükségessé. Ő nem a viharoktól őriz meg, de minden viharban megtart.
Kiáltsunk hozzá bizalommal, minél előbb!
Március 25. Mennyit látunk a valóságból?
Jézus erre így szólt: „Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta..." (Jn 12,7)
Néha nagyon felszínesen értékeljük az eseményeket. Nem is sejtjük, mi lehet egy-egy mondat, mozdulat, cselekedet mögött. Márpedig helyesen értékelni csak az tud, aki a teljes valóságot látja. Jézus Krisztus erre tanít minket.
Ő feltámasztotta Bethániában Lázárt. Utána Lázár testvérei meghívták sokadmagával egy vacsorára. Nagy szenzáció volt: Lázár, aki halott volt, ott ül Jézus mellett. Márta felszolgált, Mária pedig...?
Mária eltűnt, majd visszajött egy kis edénykével, amiben drága illatos kenet volt, azt mind Jézus lábára kente, s a hajával megtörölte. Mindenki látta, hogy ez kincset érő kenet, amiből legfeljebb egy cseppet szoktak a nagyon tisztelt vendég hajára tenni. De nem így eltékozolni!
Júdás azonnal számol: legalább háromszáz dénárt (egyévi átlagkeresetet) ért. Ő is szívesen fogadta volna, vagy a szegényeknek kellett volna adni.
A jelenlevők nem is sejtik, hogy Mária milyen hálás Jézusnak, hogy visszaadta a testvérüket. A hála mellett ott van benne az Istennek kijáró tisztelet és imádat is. Élete legnagyobb kincsét adta oda, és eszébe sem jut számolgatni, mert mindent szeretne Jézusnak ajándékozni.
Közben pedig ő sem tudja, hogy ennél még többről van szó. Egy héttel később Jézus már meghal a kereszten, és gyorsan kell majd eltemetni, a szokásos kegyeleti megkenés nélkül. Ezért mondja a Mester: az én temetésem napjára szánta ezt. Mária tehát tudtán kívül részt vett Isten üdvterve megvalósulásában.
De jó lenne a dolgok mélyére látni, és így mindig helyes ítéletet alkotni!
Uram, segíts, hogy egyre többet lássak a valóságból, s hadd lehessek én is eszközzé a kezedben, tudatosan vagy tudtomon kívül is!
Március 24. Őszinte imádság
Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk." (Jn 2,3)
Mit tanulhatunk Máriától?
Észrevette a mások baját. Ő ott vendég volt, de nyitott szemmel látta, milyen kellemetlen helyzetbe kerültek meghívói, és érző szíve arra indította, hogy tegyen valamit értük.
Azonnal Jézushoz fordult. Mi sokszor futunk fűhöz-fához, s csak utána jut eszünkbe: imádkozni is lehetne. Röviden közli a tényt: nincs boruk. Ez a két szó őszinte imádság, követésre méltó szép példa.
Miért? Mert segíteni akarás van mögötte, bízik Jézusban, egészen természetes módon, egyszerű hittel fordul hozzá, teljesen rábízza a megoldást, nem ad neki ötleteket, hogy mit tegyen. És amikor Jézus nem azonnal segít, nem türelmetlenkedik. De használja az eszét is: nehogy a szolgák értetlensége hiúsítsa meg a segítséget, szól nekik. Aztán csendben visszaül a helyére. Vár.
Mire? Jézus segítségére. És mikor fog segíteni? Nem tudjuk. És hogyan? Nem tudjuk. Hát mit tudunk? Hogy „jó várni az Úr szabadítására". Mert ő már tudja, mit fog tenni, s nyugodtan rábízhatjuk az időt és a módot. Ezzel is dicsőítjük őt.
Dicsőítjük-e mi így? Vagy türelmetlenül toporzékolunk, mint egy akaratos gyerek, és követeljük, amit kértünk tőle? Mária nem kért semmit, csak a hiányt közölte bizalommal. Bárcsak így tudnánk mi is a magunk és mások szükségeit az Úr elé tárni!
Március 23. Mindig ugyanaz
Nem jött még el az én órám. (Jn 2,4)
Meghívták Jézust és tanítványait is egy menyegzőre Kánába. A többnapos együttlét során elfogyott a bor. Nagy szégyen lett volna a háziaknak, ha ezt kénytelenek bevallani. Anyja szólt Jézusnak: nincs boruk. Ő nem azonnal, de segített: a nagy mosdóedényekben levő vizet borrá változtatta. - Mi a tanulságos Jézus magatartásában, és mi Máriáéban?
Jézus mindenkihez elment, aki hívta. Nem volt személyválogató. És mindenütt áldás kísérte a jelenlétét. Elment ebbe a lakodalomba is, elment Lázár sírjához, együtt evett a megvetett vámszedőkkel, de elfogadta egy tekintélyes farizeus meghívását is. Én meghívtam-e már Jézust, hogy együtt éljek vele.
Jézus a menyegzőn részt vett rokonai örömében, de nem duhajkodott, nem részegeskedett, ott is az maradt, aki: Isten szent Fia, aki mindenben Atyjától függött. Abban is, hogy mikor és hogyan segít a bajba jutottaknak. És ebben nem sürgethette őt sem a szükség, sem anyja kérése - amikor az Atya mondta, akkor segített. Ez nem rám és nem rád tartozik -mondta Máriának.
Ő tehát nem volt közömbös a kis emberek hétköznapi problémáival szemben, átérezte, hogy milyen kellemetlen lenne nekik, ha nincs több bor, de csak azt tette, ami a küldetésével összhangban volt, amit az Atya parancsolt neki. Ezért lett ennek a gyümölcse ez: meglátták az ő dicsőségét, és hittek benne tanítványai.
Mennyire függnek döntéseink, akcióink Istentől? Aki így figyel rá, és engedelmeskedik neki, annak az élete szintén Isten dicsőségét és mások javát fogja szolgálni. Vajon mi is minden helyzetben ugyanazok maradunk?
Március 22. A félelem ellenszere
Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?! (Zsolt 56,5)
Valaki ezt kérdezte: ismeri-e a hívő ember a félelmet, vagy neki már nem illik félnie soha semmitől? Óvakodjunk a végletektől: a hívő nem szuperember, akinek nincs idegrendszere, és mindent bírnia kell. De ne hivatkozzék általános emberi gyengeségére se, amikor a hitetlensége miatt tele van félelemmel!
Mit mond erről a Biblia? Isten gyermekeit sem kerülik el a bajok és veszedelmek. Ők is ismerik, milyen egy váratlan támadás miatt megijedni, életveszélyes helyzetben félni a haláltól, vagy aggódni azok miatt, akiket szeretünk és akikért felelősek vagyunk. A hívő ember is ismeri a félelmet, és szenved tőle.
Azonban mindezt úgy éli át, hogy közben ismeri a mindenható Istent, aki őt szövetségébe fogadta, s bízik hatalmas és hűséges szövetségesében. Ezért olvassuk a zsoltárokban gyakran: Isten az én erős váram, biztos menedék a baj idején. Az Istenben való bizalom erőt ad, tartást, kitartást, lelki állóképességet, reménységet a különféle nehézségek közt.
A félelmek leghatásosabb ellenszere az istenfélelem: amikor valaki ismeri Istent, és komolyan számol azzal, hogy ő mindenható, kegyelmes, szerető Atyja a benne bízóknak, aki reménytelen helyzetből is tud adni kiutat, emberileg megoldhatatlan problémákra is megoldást, nagy túlerővel szemben is győzelmet. S így el lehet jutni oda, hogy már kezd nem félni az ember. Lehet, hogy félnem kellene, de bízom Istenben, és nem félek.
Aki emberektől fél, attól tart, hogy árthatnak neki. Aki Istent féli, abban bízik, hogy ő segíteni fog neki. Istennel szövetségben végzetes baj már nem érheti az embert. Még ha meghal, akkor sem.
Március 21. A sokaság
Ettek és jóllaktak mindnyájan... (Lk 9,17)
A sokaság utánamegy Jézusnak, megzavarja a csendjét, és kiköveteli, hogy velük foglalkozzék. Hozzák a betegeiket, gondjaikat és szomjas szívüket. A sokaság gyakran tapintatlan, figyelmetlen, követelőző, erőszakos, önző. Akárcsak mi. Ezek nagyon gyakori bűnök, és megrontják az emberi együttélést. Ha van bennem ebből valami, kérjem Jézust, hogy szabadítson meg tőle! Nem vagyunk tekintettel másokra, nem tudunk várni, lemondani, a másikat előreengedni, önmagunkat megtagadni, a gyengébbet előzékenyen segíteni.
A sokaság csak élvezni akart. Természetes nekik, hogy Jézus egész nap tanít, a betegeiket meggyógyítja, utána mindnyájukat jóllakatja. Kapni, kapni, kapni. Adni semmit - még hálát se, Istent sem dicsőítik, mint ahogyan sok beteg megtette gyógyulása után. Jöhet minden, Jézus azért van, hogy adjon, én meg hogy elfogadjam. Az ilyen embernek az sem jut eszébe, hogy esetleg továbbadhatna másoknak abból, amit kapott. Isten őrizzen meg vagy gyógyítson ki ebből bennünket!
A sokaságnak tetszik, hogy Jézus jóltartotta őket. Ilyen király kellene! Tegyük hát királlyá, s akkor le van kötelezve nekünk, majd mi a háttérből irányítjuk - gondolják. Mennyire nem ismerték Jézust! Nem ismerték fel benne a teremtő Istent, nem tisztelték benne a mindenható Urat. Az ember ősbűne ez: megpróbál Isten fölé nőni, istenkedni, miközben tehetetlen, éhes és beteg, szegény és vak.
Jézus Krisztus felszabadítja a benne hívőket a hálára, Isten dicsőítésére, a tőle kapott javakkal való boldog sáfárkodásra, s a neki való önkéntes engedelmességre. Erre a felismerésre: te vagy a királyok Királya, én pedig szolgád akarok lenni.
Március 20. A tanítványok
Ti adjatok nekik enni! (Lukács 9,13)
Tanítványait Jézus három lépcsőn vezeti fel, amíg aktív részesei lesznek a kenyérszaporítás csodájának.
Először azt javasolják Jézusnak: Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek és szerezzenek maguknak élelmet! Küldd el őket, oldja meg ki-ki maga a problémáját! S még gondoskodóknak is képzelhetik magukat, hogy ez eszükbe jutott. Gyakori kísértés: lerázni a másik gondját, nehogy nekem kelljen magamra venni azt.
Jézus azonban ezt mondta nekik: „Ti adjatok nekik enni!" Erre elkezdenek számolni: kétszáz dénár is kevés lenne, de ennyi pénz sincs, ilyen sok kenyér sincs itt - nem tudjuk megoldani. Amink van, magunknak is kevés. Elindul horizontális, vízszintes síkon a tervezés, ötletelés, de nyilvánvaló a tehetetlenségük.
Akkor Jézus veszi kezébe az irányítást, és az öt lángosforma kenyér és a két szárított halacska az ő kezében megsokasodik: adja a tanítványoknak, ők viszik az embereknek, visszajönnek Jézushoz üresen, majd újra az éhesekhez megrakottan - s ebben az áldott ingajáratban maguk is tevékeny szereplői lesznek az isteni teremtő csodának, aminek a végén több lesz a maradék, mint ami a kezdő mennyiség volt.
Minket is kísért: ne foglalkozzam mások gondjával, mert van nekem is elég! Jézus mégis szolgálatba küld. Akkor kiderül a tehetetlenségem. De kész vagyok-e azt a keveset, amim van, odavinni hozzá, és visszakapva szolgálni vele? Ő ma is meg tud sokasítani mindent: erőt, gondolatot, türelmet, még az időt és a pénzt is. Próbáljam ki hittel!
Március 19. A Mester
Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé. (Lk 9,16)
Egyszer, amikor Jézus nagy sokaságot tanított és meg is vendégelte őket, csak a férfiak mintegy ötezren voltak. Mit tanulhatunk Jézus, a tanítványok és a sokaság magatartásából?
Jézustól először is azt, hogy e nagy csoda előtt elmélyülten imádkozott, s utána is elvonult magányosan egy csendes helyre ugyanezt tenni. Az emberekkel való nagy tetteit az Atyával való csendes imádság keretezi be. Tevékenysége abból táplálkozott, amikor nem tevékenykedett. A mi teljesítményközpontú, felpörgetett korunkban sokkal komolyabban kell vennünk az Isten előtti rendszeres elcsendesedésünk fontosságát. Aritmiássá vált az életünk: csak erőlködni tudunk, elernyedni, Isten előtt kitárulkozni alig.
Másodszor, amikor megzavarta a sokaság Jézus csendjét, ő „örömmel fogadta őket". Nem háborog, hogy hagyják békén, nem emleget semmiféle „magánéletet", nem oktatja ki őket türelmetlenségük miatt - tudja, hogy sok nyomorúságuk van, segít rajtuk. Mi hányszor zúgolódunk, hogy alkalmatlan időben és erőszakosan igénylik a segítségünket! Vegyünk példát, és kérjünk szeretetet Jézustól a készséges szolgálathoz!
S a harmadik: Jézus minden esetben ura maradt a helyzetnek. Türelmes volt az emberekhez, de mindig pontosan tudta, mi az Atya akarata, s attól nem lehetett eltéríteni. Nem engedi, hogy tanítványai éhen hazaküldjék a sokaságot, nem kevesellte az öt kis kenyeret és a két halat, és nem hagyta, hogy a végén királlyá tegyék őt, mivel jóltartotta az embereket. Őt nem kell királlyá tenni, mert már az. Szelíden szolgál, de nem szolgál ki semmilyen emberi akaratot. Árad belőle a jóság és segítség, de nem lehet őt semmi módon irányítani.
Hisszük-e, hogy a mi életünkben is ura minden helyzetnek, és bölcsessége és szeretete szerint tud segíteni?
Március 18. Engedelmes szív
Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet... (1Kir 3,9)
Salamon fiatalon lett Izrael királya. Uralkodása elején Isten ezt mondta neki: Kérj valamit, megadom neked. Tanulságos, hogy nem a kérésével kezdi válaszát. Előbb hálát ad Isten addigi nagy tetteiért, azután utal arra, hogy Isten tette őt királlyá, nem ő akart az lenni. Majd alázatosan bevallja, hogy alkalmatlannak érzi magát erre a felelős posztra. Ezért azt kéri, hogy képes legyen mindig megérteni, mit akar Isten a néppel. Kormányozza őt mindig Isten, hogy ő is jól tudja kormányozni a népet.
Az a jelző, ami a szív előtt van, ezt jelenti: halló, értő, értelmes, engedelmes. Isten uralja az ő szívét, vagyis egész benső világát, hogy ő Isten utasításait tudja továbbadni a népnek - ez a vágya Salamonnak. Odaül a maga vevőkészüléke elé, Isten hullámhosszára állítja azt, és feszülten figyeli, mit mond az adó, mert enélkül elvéti a feladatát, tanácstalan lesz, csak így tud „különbséget tenni a jó és a rossz között".
A bűnesetben ennek épp a fordítottja történt: az ember függetlenné akart válni Istentől, és a saját akaratát igyekezett megvalósítani. Lassan el is veszítette ezt a lelki hallását és azt a bizalmat is, hogy Istentől mindig jó tanácsot kaphat, jobbat, mint amit saját szíve mond.
Vágyunk-e mi erre: „hogy halljam és kövessem szent igazságodat"? Ismerjük-e ennyire józanul a magunk korlátait, mint Salamon? És számolunk-e Isten korlátlan lehetőségeivel? Bízunk-e az ő jóságában, hogy tud adni olyan képességet, olyan halló és engedelmes szívet, ami eligazít az élet útvesztőjében, és segít eligazítani másokat is, még családon belül is? Kérjünk tőle ilyen szívet, és kérjünk tőle ilyen vezetőket népünk számára!
Március 17. Hasznos földrengések
Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe! (ApCsel 16,31)
Pál és Szilász a filippi börtönben ülnek összevert háttal és kalodába zárt végtagokkal. Éjféltájban imádkoznak és énekkel dicsőítik Istent. Hirtelen nagy földrengés támad, az ajtók kinyílnak, a foglyok bilincsei lehullanak. A börtönőr ezt látva öngyilkos akar lenni, mert életével felel a foglyokért. Pál azonban megnyugtatja: mind itt vagyunk. Mire ő:
- Mit tegyek, hogy üdvözüljek?
- Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz - válaszolja Pál. Majd részletesebben is kifejti neki az üdvösség útját. Ez az ember hisz és megkeresztelkedik. Kimossa Pálék sebeit, megvendégeli őket, és „örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben".
Nemcsak a börtön alapjai rendültek meg a földrengés nyomán, hanem ennek az embernek az életét is alapjaiban rengették meg ezek az események. Az ő szívének az ajtaja is kinyílt, és szeméről lehullott a hályog. Hitt az igének, elfogadta Jézust élete Urának, és azonnal engedelmeskedni kezdett neki: megmosdatta, bekötözte, megetette Pált és Szilászt. Mert aki hívővé lesz, annak a gondolkozása és egész életvitele is megváltozik. Addig sebeket okozott, most sebeket kötöz.
Olykor valamilyen lelki földrengés kell ahhoz, hogy egy embernek mindennél fontosabb legyen ez a kérdés: mit tegyek, hogy üdvözüljek? De boldog az, aki nem a kardjához nyúl, hanem az igéhez. Nem maga akarja megoldani a problémát, hanem Isten emberéhez fordul. Nem véget vet az életének, hanem elkezdi azt az igazi életet, amit Jézus kínál nekünk.
Március 16. A Lélek kardja
Vegyétek fel... a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. (Ef 6,17)
Az Isten fegyverei közt ez az egyetlen támadófegyver. De mit támad vele Isten? A bennünk és körülöttünk levő bűnt. S ebből a célból adja nekünk is.
„...Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál..., megítéli a szív gondolatait és szándékait." (Zsid 4,12) Isten igéje leleplezi a bennünk levő gonoszt, és ha befogadjuk, megtisztítja az életünket.
Amikor Nehémiás felolvasta a fogságból hazatért népnek a törvényt, sírni kezdtek, de a bűnbánatuk után új szakasz kezdődött életükben. -Péter pünkösdi prédikációja „szíven találta" a hallgatókat, sokan hittek Jézusban, és új életet kaptak. Isten az ő beszédével végzi bennünk áldott, életet mentő, üdvösséget ajándékozó munkáját. Csak ne meneküljünk el az ige hatása elől, sőt olvassuk és hallgassuk azt ezzel a nyitottsággal: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!
Teremtő erejű igévé azonban Isten Szentlelke teszi az írott szavakat és az emberi bizonyságtételt is. Ezért a „Lélek kardja" Isten beszéde. Nem emberek vagdalkoznak vele, és nem az igét hirdetők ügyességétől függ annak ereje. Isten Lelke teszi hatékonnyá úgy, hogy az ige által munkálkodik. A Biblia nem tud olyan különös „megvilágosodásról", ami Isten igéjétől függetlenül történne.
Ezek tehát az Isten fegyverei. Krisztus követőjének minden porcikáját védik, kivéve a hátát. Aki megijed és menekülni akar, az védtelen lesz. „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk." (Zsid 10,39)
Igaz ez rám? Vegyük föl az Isten minden fegyverét!
Március 15. Az üdvösség sisakja
Vegyétek fel az üdvösség sisakját is... (Ef 6,17)
Ha ütnek, mindenki a fejét védi legjobban. A harcban is védeni kell, mert az emelkedik ki leginkább. Isten egészen biztos védelmet kínál a benne hívőknek: az üdvösség sisakját.
Mit jelent ez? Azt a bizonyosságot, hogy aki beállt Jézus Krisztus seregébe, akinek ő a vezére, az tőle üdvösséget kapott. Az üdvösség szabadulás minden régi köteléktől, ami az embert visszatartotta Jézus követésétől, ami istenellenes cselekedetekre késztette. Az üdvösség a Jézus Krisztussal való lelki közösség, az az élet, ami túléli a halálunkat is. Aki hisz őbenne, ha meghal is, él.
A sisak viselése hitvallás is: vállalom, hogy Jézushoz tartozom, hogy a benne hívők közösségében élek. S bizonyos vagyok abban, hogy tőle semmi és senki nem szakíthat el. Ő ígérte: „senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből." (Jn 10,28)
Pál apostol írta sok-sok támadás, nehézség közt: „meg vagyok győződve, hogy... semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban" (Róm 8,38-39).
Aki ebben bizonyos, az nem behúzott nyakkal harcol, és nem lesz soha fejetlen, de nem akar elmenekülni sem, hanem emelt fővel, vállalva hovatartozását, megmentett élete (üdvössége) bizonyosságával helytáll szabadítója, Jézus mellett.
A mai nemzeti ünnep emlékeztet minket szép és többször levert szabadságharcainkra. Amikor szinte lefejezték nemzetünket, és már lemondtak róla, Isten mégis kegyelmesen megtartott minket. De népünk igazi jövőjét is az biztosítja, ha Istent igazán megismerjük és elismerjük, s minél többen elfogadjuk és fejünkre tesszük a Krisztushoz tartozás jelét, az üdvösség sisakját, amit ő kegyelemből ad a benne hívőknek.
Március 14. A hit pajzsa
Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. (Ef 6,16)
Van, aminek a valóságát úgy érzékeljük, hogy látjuk, másvalamit úgy, hogy halljuk, tapintjuk, s van, amiről csak másoktól értesülünk. Például a Himaláján kevesen jártunk, mégis elhisszük, melyek a legmagasabb csúcsai, s melyik hány méter magas. És van a valóságnak olyan része is, amit érzékszerveinkkel nem tudunk felfogni, mégis létezik. Istenről például annyit tudhatunk, amennyit ő a Bibliában elmondott magáról. A hit az az „érzékszervünk", amivel ezt komolyan vesszük. S aztán tapasztaljuk is, hogy mindez valóban igaz.
A hit tehát az Isten kijelentését igaznak tartó ismeret, és a benne való személyes bizalom. Az ördög ezt a bizonyosságunkat akarja mindig megrendíteni. Kérdéseket tesz fel, s azzal kételyeket támaszt az emberben: csakugyan van Isten; valóban azt tette, amiről a Biblia beszél; helyes az, hogy egy gondolkodó ember komolyan veszi, ami ott le van írva...? Ezekkel a „nyilakkal" lövöldözi az ellenség a hívő ember békességét, bizonyosságát.
Ezek ellen véd a hit pajzsa. A római seregben kétféle pajzsot használtak: volt egy kisebb, kerek pajzs, s egy szinte ajtó nagyságú, ami az egész embert védte. Itt az utóbbinak megfelelő szót használja a Szentírás.
Aki komolyan veszi, hogy a Biblia valóban Isten igéje, hogy Isten nem hazudik, ezért az ő igéje is igaz, az a kételkedés nyilai elé odatartja a hit pajzsát. Jézus a kísértések idején gyakran mondta ezt: meg van írva - és ebben teljesen bizonyos volt, így tudott ellenállni, megállni és győzni.
Elég-e az nekem, hogy meg van írva a Bibliában? Tudom-e elég jól, hogy mi van megírva? A kísértések idején használom-e bátran, teljes meggyőződéssel a hit pajzsát, ezt a bizonyosságot?
Március 13 Mezítlábas keresztények
...felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. (Ef 6,15)
Jézus Krisztus követőinek sokat kell gyalogolniuk. Ő egyszer ezt mondta: Jer és kövess engem; utána ezt: Menjetek, hirdessétek az evangéliumot mindenkinek! És az út néha nagyon göröngyös, forró vagy tövises, éles kövekkel van borítva, aki mezítláb jár, könnyen megsérül. Vannak ilyen lesántult, mezítlábas keresztények, akik ülnek az út szélén, és magukat sajnálják, szedegetik a tüskéket a talpukból, és másoknak semmi hasznuk belőlük.
A saru fontos kelléke az engedelmes szolgának. Csak az tud az elveszett után menni, járatlan úton, úttalan utakon is bátran vinni az evangéliumot, aki felvette ezt a sarut.
Mit jelent ezt felölteni? Ebben a mondatban a leghangsúlyosabb szó a készség. Az vette magára ezt a sarut, aki eldöntötte: bárhova kész elmenni, ahova Jézus küldi, bármilyen üzenetet kész átadni, amit ő rábíz, bárkivel kész együtt szolgálni, akit ő ad mellé. Aki nem sebezhető, nem sértődékeny, nem magával van elfoglalva, hanem önfeledten Jézusnak engedelmeskedik és másokért él, az hordja ezt a sarut.
És mit jelent a békesség evangéliumának hirdetése? Azt, hogy teljes meggyőződéssel valljuk: „Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket... Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!" (2Kor 5,19-20) Isten nem haragszik ránk, mert Jézus eleget tett a bűneinkért. Ne féljünk tőle, hanem tiszteljük, imádjuk, béküljünk meg Istennel! Éljünk egymással is békességben, és így lesz bennünk is igazi békesség. Beteljesedett az ember ősi vágya: „Békíts ki Magaddal s magammal, / Hiszen Te vagy a Béke." (Ady Endre)
Hordom-e örömmel ezt a „sarut"? Hiszem és hirdetem-e ezt a jó hírt?
Március 12. Öv és páncél
...felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját... (Ef 6,14)
Mi az Isten fegyverzete? Az Efézus 6,14-17 felsorolja, ismerjük meg és öltsük magunkra ezeket sorba!
Ezek a „fegyverek" az ige kardját kivéve mind védekezőeszközök. Jézus tanítványa nem támad, de megvédi magát és másokat.
Az ókori ember ha útra indult, munkához látott vagy harcba készült, hosszú ruháját felhajtotta, betűrte az öve alá, és megszorította azt. Felövezte magát. Jézus tanítványa nem álmodozva, tétován, mámorosan őgyeleg az élet útján, hanem mindig bevetésre kész, éber és józan. Erre utal a felövezés. Az igazság említése pedig arra, hogy célja elérése érdekében csak tiszta eszközöket vesz igénybe. Egyenesség, őszinteség, megbízhatóság jellemzi. Célja nem szentesíti eszközeit, azok legyenek szentek önmagukban!
A megigazulás páncélja pedig az a bizonyosság, hogy az Isten előtti igaz voltunk nem a teljesítményeinktől függ, hanem Isten a hívőt „Krisztusban" látja, tehát aki Krisztusban hisz, annak Jézus igaz voltát tulajdonítja, és ez nem változik az idők folyamán. Pál apostol írta: nincs saját igazságom, de a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől (Fil 3,9).
Mivel Isten gyermekei is követhetnek el bűnt, a sátán szereti vádolni őket, hogy elbizonytalanodjanak lelki helyzetük megítélésében. Aki azonban tudja, hogy nem saját érdemei alapján minősíti őt Isten, hanem Krisztus igazsága szerint, az tudhatja, hogy Isten őt nem veti el soha. Ezzel a bizonyossággal felvértezve harcolja a hit harcát. Ugyanakkor maga is törekszik Isten gyermekéhez méltóan élni.
Március 11 Isten fegyverzete
Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. (Ef 6,11)
Ezen a világon kemény harc folyik az igazság és a hazugság, az életet védő és az életellenes erők között. Aki Jézus Krisztusnak engedelmeskedni kezd, belekerül ebbe a harcba.
A hívő soha nem emberek ellen harcol, mindig emberekért - a gonosz erői ellen. Saját rossz természete, régi szokásai, bűnös beidegződései, nem Isten akarata szerinti tulajdonságai ellen is, és mások védelméért, boldogulásáért, békességéért, megtéréséért küzd.
Igénk szerint e „nemes harcban" három fontos igazságot kell szem előtt tartanunk:
Szoros közösségben legyen az ember Krisztussal, aki már kivívta a győzelmet! „...erősödjetek meg az Úrban..."
Magára kell öltenie Isten teljes fegyverzetét.
Ismernie kell az ellenséget és annak szándékait.
Mivel a hívő ember is kísérthető, éberen kell őrködnie lelki tisztaságán. Mivel az ördög mindig bizalmatlanná akarja tenni Istennel szemben, és kételyeket támaszt a szívében, egyre jobban meg kell ismernie az élő Istent és az ő igéjét, a Bibliát. És fel kell ismernie az ellenség „mesterkedéseit", amikor hol elbizakodottá, hol elkeseredetté akarja tenni Jézus Krisztus katonáit.
Éppen ezért a hívő ne önmagára nézzen, ne is az ellenségre, hanem egyedül Krisztusra! Soha ne feledjük, hogy ki ő, mit tett értünk, mit ígér nekünk, s hogy kereszthalála és feltámadása a győzelem bizonyítéka! Aki Jézushoz ragaszkodik, a győztes oldalán harcol.
„Ezért tehát mi is... tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére..." (Zsid 12,1-2)
Március 10 És akik nem hisznek?
Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.(Jn 3,18)
Ezeket a kemény szavakat Jézus a beszélgetésük végén mondta Nikodémusnak. „...Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa... aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van... Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei." (Jn 3,17-20)
Nyilvánvaló ebből Isten üdvözítő akarata, de kitűnik belőle a kárhozat lehetősége is. Mert sajnos létezik, hogy az emberek jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot. Bárcsak közöttünk senki ne lenne ilyen!
Mert nem azok kárhoznak el, akik bűnösök, hanem akik bűnösök akarnak maradni. Mindenki bűnös, de aki bűnével Jézushoz menekül, aki világosságra hozza a sötétség titkait, az bocsánatot és életet kap. Ehhez azonban az kell, hogy vegyük komolyan: valóban újonnan kell születnünk. De lehet is újonnan születni. Aki hittel kinyújtja a kezét, annak Isten megadja az üdvösség ajándékát, „...kegyelemből van üdvösségetek a hit által..." „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre..."
Súlyos tévtanítás, hogy előbb-utóbb mindenki üdvözül. Megtévesztő az is, hogy a jók üdvözülnek, a rosszak elkárhoznak. Mi Isten mércéjével mérve mindnyájan rosszak vagyunk. De most még kijöhetünk a világosságra. Ha nem, ránk borul az örök sötétség, és rettenetes lehet egy örökkévalóságon át szenvedni Isten hiánya miatt.
Úr Jézus, őrizz meg engem ettől, és adj bátorságot dönteni melletted és ragaszkodni hozzád! Ámen.
Március 09. Meghalt és feltámadt
...ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. (Lk 15,24)
Jézus Krisztus a tékozló fiúról szóló példázattal azt is szemléltette, hogy az Atya nélkül a tőle kapott értékeinkkel sem tudunk helyesen élni.
A fiú kikérte apjától a vagyon (biosz) ráeső részét, és elment otthonról. Kiderült azonban, hogy az atyától függetlenül csak eltékozolni tudja mindazt, amit tőle kapott. Jellemző, hogy amikor látja pénze vészes fogyását, akkor sem tudja abbahagyni a költekezést. Eljut az éhhalál széléig, s akkor jut eszébe az apja. Hazamegy, bocsánatot kér és kap, s akkor mondja az apa ezt: a fiam meghalt és feltámadt. Hogyan halt volna meg, hiszen élte világát!
Igen, de a dzóéról leszakított bioszt, az Isten nélküli puszta létet sem tudjuk helyesen használni. Tönkretesszük az egészségünket, eltékozoljuk a visszahozhatatlan időt, pusztítjuk magunkat, egymást és a föld minden kincsét - valóban a pusztulás szélére kerülünk.
Amikor hazament ez a fiú, s helyreállt az apjával való kapcsolata, visszakapta az igazi életet. Az apja nélkül meghalt, most, hogy újra közösségben van vele, feltámadt.
Mindnyájan kaptunk Istentől valamennyi „vagyont": testet, lelket, képességeket, lehetőségeket, emberi kapcsolatokat, mindennap 24 teljes órát - mire használjuk? Boldog, aki őt kérdezi: Uram, mire adtad? Nem nélküled, hanem veled szeretném használni mindezt, arra, amire való, te pedig használj engem arra, amire alkottál, addig, amíg jónak látod! Hozzád akarok tartozni, veled szeretnék közösségben maradni, élni akarok -most és örökké.
Március 08 Mi a hit?
És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (Jn 3,14-15)
Jézus Nikodémusnak egy ószövetségi történettel szemléltette, hogy mit jelent őbenne hinni. A pusztai vándorlás során egy alkalommal mérges kígyók támadták meg a népet bűneik következményeképpen. Isten azt parancsolta Mózesnek, hogy készítsen ércből egy kígyót, tegye fel egy magas póznára, s akit kígyómarás ért, nézzen fel arra, és életben marad. Nincs más módja a megmenekülésnek. És valóban így is történt.
S akkor beszélt az ő bekövetkező kereszthaláláról: ahogyan Mózes felemelte a kígyót, úgy fogják Jézust is megfeszíteni, s aki benne hisz, az megmenekül a kárhozattól.
Amit ebből ott a népnek meg kellett tanulnia, azt kell nekünk is ma: mindenki belehal a bűn kígyómérgébe, mert Isten nélkül csak a kárhozat vár ránk. Az ember tehetetlen, nem tud magán segíteni, csak Istentől jöhet szabadítás. Az életben maradásra csak ez az egyetlen, furcsa lehetőség van: feltekinteni az érckígyóra, vagyis hinni Jézusban. Aki azon elmélkedik, hogy miért éppen ezt a megoldást adta Isten, miért nem mást, az közben belehal a kígyómarásba. De aki komolyan veszi Isten szavát, vagyis hisz neki, az halálos méreggel a testében is élve marad. Ezt sokan megtapasztalták akkor.
Hinni tehát ezt jelenti: megteszem, amit Isten mondott. Jézus keresztje nélkül nincs üdvösség. A keresztény hit nemcsak ismeret, a Biblia igaznak tartása, hanem az a személyes bizonyosság, hogy Isten Krisztus érdeméért nekem is bűnbocsánatot, örök életet ajándékoz. A hit: a kinyújtott kezem, amivel ezt megragadom.
Március 07 Mi az örök élet?
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16)
Ez a Biblia egyik legismertebb mondata, vagyis a Biblia dióhéjban. Jézus itt mondja Nikodémusnak, hogy Isten azt akarja, amire ő is vágyik: hogy örök életünk legyen.
Mi az örök élet? Az, ami az édenkertben volt az ember osztályrésze, amikor teremtő Istenével meghitt, bensőséges közösségben élt. Akkor az élet még „vegytiszta" állapotában volt az ember birtoka, nem szennyezték azt halálerők: félelem, fájdalom, nélkülözés, betegség, halál. Az örök nemcsak idői, hanem minőségi jelző is: teljes, igazi, tökéletes élet. Nemcsak azt jelenti, hogy nincs vége, hanem azt is: nincs híja.
Amikor az ember függetlenítette magát Istentől, az élet forrásától, elveszítette ezt az életet, s maradt neki a puszta lét. Az Újszövetség két külön szóval jelöli ezt: a teljes, isteni élet a dzóé, a puszta lét a biosz. Ez a szó jelenti létünk anyagi feltételeit is. Ma tehát mindnyájunk létéből ez az igazi élet hiányzik. Nikodémus is ezzel a hiányérzettel ment Jézushoz.
A Biblia szerint ez az élet egy személy. Úgy hívják: Jézus. „Én vagyok az élet" - mondta ő többször is. S az élet több, mint a táplálék (Mt 6,25). Aki Jézussal kapcsolatba kerül (benne hisz), annak a bioszában megjelenik a dzóé. És Isten akarata az, hogy nekünk újra örök életünk legyen. Olyan élet, ami felett nincs hatalma a biológiai halálnak sem, mert „aki hisz énbennem, ha meghal is, él" (Jn 11,25).
Van-e már most örök életem? Lehet, mert Jézus visszaszerezte és kínálja szeretettel.
Március 06. Mit tegyünk mi?
Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték...: „Mit tegyünk...?" (ApCsel 2,37)
A bűnös ember újjáteremtése, az újjászületés mindenestől Isten munkája. És mit tehetünk érte mi? Ezt kérdezték pünkösdkor is az emberek Péter prédikációja után.
S ő mit válaszolt? „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát." (38. v.)
Vagyis mi az események sorrendje? Hallgatták az igét, azt komolyan vették (mintha szíven találta volna őket), bűnbánatra jutottak, ennek jeleként megkeresztelkedtek, Jézus érdeméért bocsánatot kaptak, s akkor megkapták a Szentlélek ajándékát.
Isten mindent az ő igéjével végez el. Ige nélkül nincs életváltozás. Valóban életkérdés, hogy hallgassuk Isten igéjét, és fogadjuk be, vagyis vegyük személyesen magunkra nézve komolyan azt. Isten igéje leplezi le bűneinket, a Szentlélek indít őszinte bűnbánatra, ő tesz bizonyossá afelől, hogy bocsánatot kaptunk, s ő vezet utána az engedelmesség útján.
Ezt a sorrendet nem lehet megfordítani, mindenütt így olvassuk a Szentírásban. Nem lehet előrevenni a Szentlélek ajándékát, mert csak a Jézusban hívő, bűnbocsánatot nyert ember kap Szentlelket.
A mi feladatunk tehát az, hogy hallgassuk az igét, és fogadjuk be, vegyük azt komolyan. Ezt a Biblia így is nevezi: igazat adtak Istennek (Lk 7,29). Mit tegyünk mi? Adjunk igazat Istennek, valljuk meg és hagyjuk el bűneinket, és tegyük meg, amire a Lélek indít! De ne feledjük, hogy mindebben Isten kegyelme, Isten Lelke segít bennünket!
Március 05. Víztől és Lélektől
...ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. (Jn 3,5)
Az újjászületésben megváltozik az ember helyzete: Isten ellenségéből Isten gyermeke lesz. És megváltoznak a képességei is: képes lesz Isten akarata szerint élni, mert Isten Lelke vezeti. „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai." (Róm 8,14)
A víz a megtisztulás eszköze. Ahhoz, hogy Istennel kapcsolatba kerülhessünk, lelkileg meg kell tisztulnunk. De a bocsánatot nyert szív nem marad üresen, Isten megtölti Szentlelkével, s így teremti egészen újjá a hívőt.
Víztől: elfordulok eddigi bűneimtől, Isten kezébe teszem le a múltamat. Lélektől: odafordulok egészen Istenhez, az ő kezébe teszem a jövőmet, tudatosan az ő akaratának rendelem alá magam. Az újjászületés, megtérés alkalmával uralomátadás történik.
A víztől jelenti a bűnbánatot és bűnbocsánatot. A Lélektől pedig a feltétel nélküli engedelmességet. Az újjászületett ember tudja, hogy miből és kihez tért meg. Aki egyiket sem tudja, annak még újjá kell születnie. Aki csak a bocsánatnak örül, de nem kezd el engedelmeskedni Istennek, annak befejezetlen a megtérése.
Az újjászületés és a megtérés egyetlen esemény két oldala. Mindkettő Isten munkája.
Nem szabad szétválasztani Jézus Krisztust és az ő Szentlelkét. Aki befogadta Jézust, kapta az ő Szentlelkét is, mert ez egyszerre történik. Legfeljebb nem tudja a hívő mindjárt, hogy mi mindent kapott Krisztussal. Az engedelmesség során majd felismeri, hiszen a hitben járás felfedezések boldog sorozata is.
Március 04 Mi az újjászületés?
Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. (Jn 3,3)
Nikodémus ki nem mondott kérdése ez volt: bemehet-e ő Isten országába, az üdvösségbe. Jézus a fenti mondattal válaszolt rá, s még hozzátette: „Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek."
Isten ellen lázadó természetünk annyira megromlott, hogy javíthatatlan. Sem nem értjük Istent, sem egyetérteni nem tudunk vele. Újra kell teremteni az embert. Isten az ő beszédével teremt. Akinek a szívébe belehull Isten igéje, abban egy új élet fogan meg. Újra kapcsolatba kerül Istennel, aki az élet forrása, így isteni természet részesévé lesz (2Pt 1,4). Erre mindenkinek szüksége van, az úgynevezett jó embereknek is.
A velünk született természet nem örökölheti Isten országát. S mi ezen nem tudunk változtatni, csak Isten Szentlelke tud újjáteremteni. Nem én szülöm újjá magamat, mint ahogyan a születésemet sem én hajtottam végre. Nekem csak ezt kell belátnom: erre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy életem, üdvösségem legyen.
Ezt az isteni életet Jézus hozta el a földre. Többször mondta: én vagyok az élet. Aki hisz benne, az él. Ha testileg meghal, akkor is él (Jn 11,25-26).
Ez nem azonos az újraszületés, reinkarnáció elképzelésével. A Biblia azt tanítja, hogy csak egy életünk van. Isten nem sorozatos újraszületések, hanem egyszeri újjászületés („felülről való nemzés") által üdvözíti a hívőket.
Mit tehetünk mi ezért? Hallgassuk az igét, és keressük a Jézussal való kapcsolatot - mint Nikodémus!
Március 03. Gyengéd szeretet
Jézus így válaszolt... (János 3:3,)
Ez a fél mondat Jézus szívébe enged belátnunk. Nikodémus nagyon udvariasan, elismerően indította a beszélgetést. De még nem kérdezett semmit. Akkor Jézus mire válaszolt?
Éppen ez az, ami megmelegíti a szívünket. Jézus a ki nem mondott kérdésre is felel. Nikodémusnak nagyon nehéz lenne azzal kezdenie, hogy nem bizonyos az üdvösségében, hogy nem ad neki békességet az, amire másokat tanít, hogy sok fontos kérdésre nincs kielégítő válasza. Az egész ember egyetlen nagy kérdőjel - de erről még egy szót sem szólt.
Nem is kell. Jézus pontosan ismeri őt. Az előző versekben olvassuk: „nem volt szüksége arra, hogy bárki tanúskodjék az emberről, mert ő maga is tudta, hogy mi lakik az emberben." (Jn 2,25) És Jézus olyan gyengéd szeretettel szeret minket, benne olyan sok tapintat és figyelmesség van, hogy megkíméli ezt az idős embert a kellemetlen vallomástól, megkönnyíti a dolgát: a ki nem mondott, de benne feszülő kérdésre is felel.
Szavaiban van elismerés is, biztatás is, miközben azok őszinte és kemény szavak. Jó helyen jársz, ez a legfontosabb kérdés: van-e az embernek üdvössége. Neked is lesz, ha onnan felülről megfogan benned az új élet, ha újjászületsz.
Ilyen a mi Urunk: mindent tud rólunk, és mégis szeret. Ismeri a bennünk feszülő kérdéseket, látja, hogy némelyiket mi sem tudjuk megfogalmazni, vagy nem merjük kimondani - s megadja rá a választ. Leleplez, de nem szégyenít meg. Nem szid szegénységünk miatt, hanem kínálja a mennyei ajándékot. A kérdés: kell-e nekünk, ami hiányzik az életünkből, az amit csak tőle kaphat meg mindenki?
Bárcsak minket is jellemezne ez az előzékeny, gyengéd szeretet!
Március 02. Ki Jézus?
Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel... (János 3:2,)
Tudjuk - mondja Nikodémus nagy öntudattal, fejedelmi többesben. Úgy vélte, ismeri Jézust. Olyan szomorú ellenpárja ennek a kijelentésnek az ezután elhangzó kérdése, melyet kétszer is feltett: Hogyan lehetséges ez? Jézus pedig visszakérdez: Te Izrael tanítója vagy, és nem tudod?
Azt gondoljuk, hogy tudjuk - például azt, hogy kicsoda Jézus. De hamar kiderül, milyen felszínes és hiányos ez a tudás. Márpedig életkérdés, hogy valóban megismerjük-e őt, mert „az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17,3).
Megismerni viszont a bibliai szóhasználat szerint nem csupán értelmi tevékenységet jelent, hanem életközösséget. Ezt a kifejezést a házassági együttélésre is szokták használni. Aki felismeri Jézusban Isten küldöttjét, elismeri őt Úrnak az élete felett, az ismeri majd meg egyre jobban a neki való engedelmesség közben.
Éppen ez a lelki közösség hiányzott Nikodémus életéből. Hiszen Jézus nem csupán tanítónak jött! Hamarosan beszélt neki a Megváltó kereszthalálának jelentőségéről, az Atyától kapott küldetéséről. Ahhoz, hogy Nikodémus valóban tudja, ki Jézus, meg kell még tanulnia, hogy miatta kell majd meghalnia Jézusnak, ő is csak úgy mehet be az Isten országába, ha hisz benne, sőt bűnbocsánatot és új életet kap tőle. Semmilyen kiválósága nem jogosítja fel erre, csak a megváltó Jézus Krisztussal, az Isten Fiával való hitbeli közössége. Ez hiányzott az életéből, ez vitte éjnek idején Jézushoz, de nem hiába ment hozzá, ő örök életet, teljes, igazi életet ad a benne hívőknek.
Ki nekem Jézus? Tanító - vagy személyes Megváltóm és Uram?
Március 01. Ki az ember?
Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. Ő egy éjjel elment Jézushoz... (Jn 3,1-2)
(kép - Árvai Márta: Jézus és Nikodémus,)
Miért ment egy ilyen kiváló férfiú Jézushoz? Hiszen Nikodémus mint farizeus mélyen vallásos volt, mint Izrael tanítója művelt és képzett ember, a nagytanács tagjaként tekintélyes közéleti személyiség. S később megtudjuk, hogy gazdag is volt. Mit keres éjszaka Jézusnál?
Önmagát. Istent. A kérdéseire őszinte választ. Mert kicsoda is ő tulajdonképpen? És mi végre van a világon? Vajon van értelme annak, amit csinál? Mi lenne az ő feladata? Azzal töltötte eddigi életét, amire kapta? És ha egyszer utolsót dobban a szíve - mi lesz akkor? Van folytatás? És ha van, mitől függ az, hogy boldog legyen az örökkévalóságban? Ki az ember, és mi vár rá?
Sokakban megszólalnak ilyen kérdések ma is. És sokan elhallgattatják lelkük kérdéseit, vagy pótszerekkel, szellemi kábítással próbálják enyhíteni hiányérzetüket. Pedig boldog az, aki választ keres ezekre a kérdésekre. Boldog, aki komolyan veszi a lélek fájdalmát, mert mint minden fájdalom, ez is valamilyen betegséget jelez. A világ sokféle fájdalomcsillapítót kínál, de az igényes ember gyógyulni akar. Nikodémus jó orvoshoz fordult, Jézus ismeri bajaink valódi okát, és egyedül ő tud igazi segítséget adni. Az ő közelében kiderül, hogy minden emberi kiválóságunk és gazdagságunk sem elég ahhoz, hogy bizonyosak legyünk valódi helyzetünket és a ránk váró jövőt illetően. Ő Nikodémusnak is nagy szeretettel megmondta, mire van feltétlenül szüksége, s mindjárt kínálta is neki azt a gyógyszert.
Ne térjünk ki az ilyen kérdések elől! Isten igéjéből tudjuk meg igazán, hogy kik vagyunk és mi Isten terve velünk.
F E B R U Á R
Február 29. Ritka alkalmak
Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. (Ef 5,16 - Károli)
Ez a nap csak négyévente ismétlődik. Ez arra figyelmeztet, hogy vannak az életünkben olyan lehetőségek, amelyek csak ritkán vagy csupán egyetlenegyszer adatnak. Nagyon meg kell becsülni ezeket.
Amikor beszélgetés közben megnyílik a gyermekünk vagy a hitvesünk szíve; amikor feltárul egy bibliai ige, és Isten gondolatainak a mélyére láthatunk; amikor Isten egészen egyértelművé tesz számunkra valamit; amikor küld valakit, s az megmutatja a helyes utat; vagy amikor erőteljes vágy ébred bennünk az engedelmességre - ezeket az alkalmakat nem szabad elmulasztanunk, hanem mint elkészített, áldott lehetőséget meg kell ragadnunk és ki kell használnunk.
A vak Bartimeust nem lehetett elhallgattatni, amikor megtudta, hogy Jézus előtte megy el az úton. Elszántan kiabálta: Jézus, könyörülj rajtam! Mert tudta, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom. S az is volt, mert Jézus útja innen már a keresztre vezetett.
A római Kornéliusz sem spekulált, hogy mitévő legyen, amikor Isten arra indította, hogy hívassa magához Péter apostolt. Azt sem tudta, ki ő, de azonnal engedelmeskedett a különös parancsnak. És akkor lett hívővé, megismerhette Jézus Krisztust, és kapta a Szentlélek ajándékát.
Félix helytartónak is megadatott, hogy Pál apostoltól hallhassa, kicsoda Jézus és mit tett értünk, de ő félbeszakította és nem használta ki az egyszeri alkalmat arra, hogy új életet kapjon.
A „napok gonoszok" kifejezés azt jelenti, hogy sokan azt gondolják, az idő vég nélküli. Pedig egyszer elfogynak a napjaink, és nem lesz többé lehetőségünk jót tenni, valamit pótolni, vagy az üdvösséget megragadni.
Február 28. Döntések előtt
Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. (Zsolt 32,8)
Többször kerülünk útelágazáshoz, ahol el kell döntenünk, merre menjünk tovább. A napi apró döntéseken túl a pályaválasztás, a párválasztás, a munkahely- és lakásváltoztatás nehéz feladat elé állít. Több szempontot kell érvényesíteni, többen adnak tanácsot, néha egymásnak ellentmondókat is. Kire hallgassunk? A jövőbe nem lát senki.
A hívő ember nagy kiváltsága, hogy megkérdezheti Istent. Ő nemcsak ismeri a jövőnket, hanem alakítja is azt. És minket is ő ismer legjobban. Tudja, hol a helyünk az életben, mi a küldetésünk, hol lesz hasznos és boldog az életünk. Hisszük-e ezt? És merjük-e őt ezzel az alázattal és bizalommal kérdezni?
Azt ígéri, hogy tanácsot ad és bölccsé tesz. Bölcs az, aki helyesen tud választani. Aki tud különbséget tenni jó és rossz között. Aki nem különcködik, de nem is sodródik az árral, hanem az Úrra nézve dönt.
Ki érti meg Isten akaratát? Aki nem csak akkor kérdezi, amikor már minden más lehetősége elfogyott, aki nem csak kivételesen nagy döntések előtt fordul hozzá, aki nem úgy kérdezi, hogy közben maga már eldöntötte, mit fog tenni. A Biblia rendszeres tanulmányozása és az annak való engedelmeskedés hangolja rá gondolkodásunkat Isten hullámhosszára. Ha ő irányítja a gondolatainkat, akkor képesek leszünk akaratával összhangban lévő döntéseket hozni. Utólag mindig hálásak leszünk ezért.
Hisszük-e, hogy ő tudja legjobban, melyik úton kell járnunk? Rá merjük-e bízni magunkat és szeretteinket egészen? Készek vagyunk-e esetleg a nehezebbet választani, ha ő arra vezet?
Adj Lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem
Elrendelt utamat s minden parancsodat.
Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat...
(Corneille Péter, ford. Áprily Lajos)
Február 27. Szüleink
Tiszteld apádat és anyádat... (2Móz 20,12)
Mindnyájunkat fenyeget az a veszély, hogy a szüleink iránti szeretetet megelőzi valami, ami miatt nem tudunk velük igazán törődni, s elvárjuk, hogy ezt értsék is meg. A diák azt mondja: tanulnia kell, nem tud részt venni a családi tennivalókban. A pályakezdő sem ér rá az öregek régi történeteit hallgatni. A szerelem sok időt vesz igénybe, a kisgyerekek házhoz kötnek, nem tudjuk a szülőket látogatni, írni sincs időnk nekik. Aztán mi magunk is öregszünk, és fárasztanak a még idősebbek.
Ők persze segítsenek kapcsolataikkal, pénzükkel, maradék erejükkel! Mindenre szükségünk van.
Istenem, bocsásd meg, hogy természetesnek tartom, hogy a szüleim törődnek velem, de én alig szoktam őszintén érdeklődni hogylétük felől! Megszoktam, hogy megbocsátanak nekem, én pedig kegyetlenül szemükre vetem gyengeségeiket.
Köszönöm, hogy még imádkozhatom értük. Köszönöm, hogy sok jót kaptam tőled rajtuk keresztül. Köszönöm, ha örömet is tudtam nekik szerezni. Köszönöm, hogy sok áldásban az ő imádságuk által van részem.
Kérlek, vedd őket körül gyengéd szereteteddel, s taníts meg engem is erre! Add, hogy észrevegyem, mire van szükségük, s azt örömmel tudjam nekik nyújtani! Segíts, hogy a tőlük kapott szeretetet továbbadjam saját gyermekeimnek, szüleim hibáit pedig ne ismételjem meg!
S könyörgök, add meg nekik a legtöbbet, amit e földön megkaphatnak: a benned való élő hitet, bűneik bocsánatát és az örök életet, Jézusért! Ámen.
Február 26. Tanácstalan szülők
„Mánóah ezt mondta: ...milyen legyen a gyermek élete, és mit tegyünk vele?" (Bír 13,12)
Sámson szülei őszintén bevallották: nem tudnak gyermeket nevelni. Ez sok szülő tapasztalata: sok mindenre utólag jövünk rá, sok helyzetben tanácstalanok vagyunk, sok olyan hatás éri gyermekeinket, amiket nem tudunk ellensúlyozni. Amit mi szeretnénk, az nem kell nekik, ami után ők futnak, attól féltjük őket. Olyan hamar kikerülnek a kezünk alól, s nem tudjuk pótolni, amit elmulasztottunk. Sámson szülei Istentől kértek tanácsot. Ő ismeri legjobban gyermeküket, hiszen Ő alkotta és Ő szereti a legjobban. Egyedül Ő tudja, hol lesz gyermekük helye az életben, mi a küldetése. Az apa kérdezi ezt az Úrtól, s mindketten odaállnak Isten Elé alázatosan gyermeknevelést tanulni -mégpedig idejében, már születése előtt. Aki ilyen gyermeke a mennyei Atyának, az jó nevelője lesz a gyermekeinek. Egyik kérdésük: mit tegyenek a szülők? Nem akarnak semmit Isten nélkül tenni. Nem a maguk vágyait akarják mindenáron valóra váltani gyermekük életében, hanem Isten Akaratát keresik. Másik kérdésük: mit tegyen a gyermekük? Ne ő döntse el, mert nem tud jól dönteni! De ne is hitetlen kortársak tanácsolják, és ne sodorja magával semmilyen divat! Tanuljon meg ő is tudatosan és teljes bizalommal engedelmeskedni Istennek! S ha ezt nemcsak hallja szüleitől, hanem látja is a jó példát, az meggyőzően fog hatni rá. Tanuljunk meg helyesen beszélni gyermekeinknek Istenről, és Istennek gyermekeinkről! Akinek pedig nincsenek test szerinti gyermekei, annak legyenek lélek szerintiek: vezessen Jézushoz másokat! Ahogyan a gyermektelen Pál apostol írta: „gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek a Krisztus." (Gal 4,19)"
Február 25. Kié a gyermekünk?
„Legyen egész életére felajánlva az Úrnak!" (1Sám. 1,28)
A gyermeket váró, gyermeket nevelő szülők jellegzetes típusai: Az aggódó szülő így gondolkodik: jaj, mennyi veszély leselkedik rád, gyermekem. Gonosz világba érkezel, rajtunk kívül senkire sem számíthatsz, de mi sem tudunk mindentől megóvni. Annyi mindennek ki vagy szolgáltatva. Ki fog vigyázni rád? Az öntudatos szülő ezt mondja: gyermekem, te az enyém vagy. Megvédelek minden bajtól, elhalmozlak minden jóval, büszke vagyok rád, megtervezem az egész jövődet, s ha kell, helyetted is szenvedni fogok. S nem tudja még, hogy egy idő után a gyermek nem akar az övé maradni, sok nehéz helyzetben nem tud majd vigyázni rá, és lehet, hogy nem helyette, de miatta kell majd szenvednie. A fenti Ige Anna imádságából való, aki azt vallotta: a gyermekem Istené. „Teljes életére az Úrnak legyen szentelve!" (Károli) Örülök, hogy ránk bízta egy időre, Tőle fogadjuk el olyannak, amilyen. De nem magunknak neveljük, hanem az Úrnak. Az Ő Terve valósuljon meg az életében! Igyekszünk megismertetni vele az Élő Istent. Sokat fogunk imádkozni érte, ez lesz számára a legbiztosabb védelem. Nemcsak mi akarunk gyönyörködni benne, legyen olyan ember, akiben Isten kedvét leli, s legyen sokak számára Áldássá! Kié a gyermekünk? Nem gazdátlan, de nem is a miénk, hanem Istené. Ezért lesz mindig biztonságban, és ezért lehetünk nyugodtak miatta. Aki komolyan veszi, hogy gyermeke az Úré, az nem büszke rá, hanem hálás érte. Nem dicsekszik vele, hanem dicsőíti érte Istent. Nem aggódik, hanem imádkozik. Nem imádja, hanem szereti. Ez nehezebb, de csak ez használ a gyermeknek."
Február 24. Ki nem lehet Jézus tanítványa?
Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom. (Lk 14,27)
Egy alkalommal Jézus nagyon szigorúan beszélt arról, hogy mi tesz valakit alkalmatlanná arra, hogy az ő tanítványa legyen. Három okot említett:
1. Aki jobban szereti a számára legfontosabb embereket vagy önmagát, mint Jézust, az nem lehet a tanítványa (Mt 10,37). Nem „meggyűlölni" kell őket, hanem átsorolni. Aki Jézus követője lett, annak az életében ő legyen az első helyen, s mindenki utána következzen! Az ő személye legyen meghatározó minden tekintetben! Ettől nem kell félni, mert mindenki így jár jól. Hiszen akinek Jézus Krisztus abszolút tekintély, aki csak őt hajlandó imádni, az tudja helyesen szeretni a szüleit, házastársát, gyermekeit, önmagát s még az ellenségét is.
2. Aki nem hordozza a keresztjét, az sem lehet tanítvány. A kereszt mindig a Krisztusért vállalt lemondás, szenvedés, önmegtagadás. (A betegség, rossz szomszéd, kellemetlenség „tövis", nem kereszt.) A kereszt az áldozat jelképe. Krisztust követni áldozatvállalást, folyamatos önmegtagadást is jelent. Az érte vállalt gúny, mellőzöttség, a magam kényelméről, hiúságáról való lemondás: kereszthordozás. Mire vagyok kész Jézusért? Mibe kerül nekem a kereszténységem?
3. „...aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom." (Lk 14,33) „Vagyon" az, ami az életünkben Jézus mellé vagy az ő helyére kerülhet. Ami olyan vagy csaknem olyan fontos lesz, mint ő. Amiben bízik valaki, ami lefoglalja, betölti, és így visszatartja attól, hogy kövesse Krisztust. Az erényeink, jótetteink, tehetségünk, képességeink, mindaz, ami büszkeséggel tölti el az embert. Ábrahám számára Izsák lett a „vagyon", a legfontosabb. Ezért kellett volna feláldoznia, de nem kellett, mert kiderült, hogy Istent Izsáknál is jobban szereti.
Hol van Jézus az értékrendünkben? Ő-e a legfontosabb?
Február 23. Bizonyságtételünk módja
...legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. ...szelíden és tisztelettudóan... (1Pt 3,15-16)
Hogyan kell Jézus Krisztus tanítványának számot adnia a hitéről? Isten igéje ehhez is nyújt hasznos szempontokat.
A tanítvány ne vegye rossznéven, ha számon kérik! Egyáltalán semmilyen helyzetben, semmi miatt ne sértődjön meg! Jó az, ha rákérdeznek: te mit is hiszel, és miért hiszed azt? Hitvallásunk lényegét hasznos előre megfogalmazni, hogy világosan és egyszerűen tudjuk összefoglalni. Aztán lehet, hogy nem azt kell elmondanunk, de ne a számonkéréskor kelljen kapkodni és rögtönözni!
Legyetek készen - ez arra utal, hogy nem kell provokálni, nem kell kényszernek éreznem a bizonyságtételt, de ha megkérdeznek, ha úgy alakul egy beszélgetés, akkor Krisztus tanítványaként legyek kész megszólalni!
Mégpedig szelíden és tisztelettudóan. Vagyis nem kioktatóan, nem fölényesen, nem magamat különbnek tartva. A hívő semmiben sem „különb", mint az, aki számon kéri. Pusztán arról van szó, hogy ő már ismeri azt a Krisztust, aki segíteni tud mindnyájunkon. Valaki ezt mondta: a bizonyságtétel azt jelenti, hogy egyik koldus megmutatja a másiknak, hol lehet kenyeret kapni. De nem erőszakosan akarunk „megetetni" másokat, csak szeretettel megmutatjuk a lelőhelyet, s bemutatjuk a Megváltót.
Pál apostol még kiegészíti ezt két szemponttal:
„hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát..., hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell." (Ef 6,19-20) „Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni." (Kol 4,5-6)
Eközben pedig ne feledjük az ígéretet: aki titeket hallgat, engem hallgat. Jézus célba tudja vinni a legügyetlenebb bizonyságtételt is.
Február 22. Bizonyságtételünk akadályai
...Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet... (ApCsel 4,29)
A Jézusról szóló bizonyságtétel legfőbb akadálya, ha magunk sem hisszük igazán, amit mondanunk kellene. Ha úgy akarunk Isten szeretetéről beszélni, hogy mi sem ismerjük még azt, és nem abból élünk. Ilyenkor vizsgáljuk meg magunkat, mit hiszünk tulajdonképpen! Vegyük komolyan a bátorítást: hidd, amit hiszel!
Akadály lehet az emberektől való félelem is: vajon mit szólnak hozzá, hogyan fogadják? Senki sem örül annak, ha visszautasítják vagy kigúnyolják. Márpedig az evangélium hirdetésével ez együtt járhat, mert nagy az emberek tudatlansága, és Isten igéjétől egyre messzebb kerül a közgondolkodás.
Ezért kell nagyon szeretnünk azokat, akiknek bizonyságot teszünk. Akiben nincs ott a mentő szeretet, azt könnyen megbénítja a közönye vagy a büszkesége. Ez is akadálya a hiteles bizonyságtételnek.
Akadály lehet, ha nem vagyunk tisztában a feladatunkkal. Nem előadást kell tartanunk, hanem Isten meghívását kell átadni: mit tett Jézus értünk, s mit végzett már el az életünkben. Ha pedig valamire nem tudunk válaszolni, őszintén megmondjuk: nem tudom. Mint a vakon született is, akit Jézus meggyógyított: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok." (Jn 9,25)
Aki meg van győződve arról, hogy amit másoknak mond, az igaz, és számukra is nagyon fontos, az legyőzi ezeket az akadályokat. Aki nemcsak hallott egy gyógyszerről, hanem rajta is az segített, meggyőzően tudja ajánlani azoknak, akiket szeret. Márpedig az evangélium igaz, és erről nem nekünk kell meggyőznünk a hallgatókat, hanem Isten Szentlelke teszi azt. Ezért az első keresztényekhez hasonlóan mi is teljes bátorsággal mondhatjuk bárkinek, és kérhetjük ezt a bátorságot Istentől.
Február 21. Bizonyságtételünk alanya
(Jézus mondta:) Aki titeket hallgat, engem hallgat... (Lukács 10:16,)
Jézus Krisztus azt ígérte, hogy a róla szóló hiteles bizonyságtétel végső alanya mindig ő lesz. Vagyis ő ad gondolatokat, szavakat és szeretetet küldötteinek, hogy helyesen tudják átadni a meghívást az embereknek.
Így szoktuk-e hallgatni az igehirdetést, hogy azt maga Jézus mondja nekünk az igehirdetőn keresztül? És azzal a bizonyossággal szólunk-e mi is róla másoknak, hogy egyszerű szavainkon keresztül Ő maga tud megszólítani embereket? Amikor ez valóban megtörténik, egyedül neki adunk-e dicsőséget? Így hallgatni, így hirdetni az Ő igéjét, és így dicsőíteni Őt - ez következik mai igénkből.
Sok kétség van Jézus mai tanítványaiban is, hogy esetleg nem tudnak jól fogalmazni, bölcsen válaszolni kérdésekre, megfelelően beszélni róla. Jézus első tanítványai közül többen írástudatlanok voltak, s néha nehéz helyzetben kellett helytállniuk. Jézus így biztatta őket: „ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok." (Mt 10,19-20) Ez mára is érvényes, bízzunk ebben!
Amikor elkezdték szolgálatukat, a következőt tapasztalták: „hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel." (Mk 16,20) De az igen művelt Pál apostol sem magától akart szólni, hanem azért imádkozott: „adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat" (Ef 6,19).
Ne tartson tehát vissza bennünket semmi attól, hogy közöljük az Isten szeretetéről szóló jó hírt másokkal! Egy meghívást kell átadnunk, s amikor ezt tesszük, mindig bizonyosak lehetünk abban, hogy maga a meghívó, az Úr Jézus Krisztus szól rajtunk keresztül, s hitet is Ő tud támasztani azok szívében, akikhez küldött.
Február 20. Bizonyságtételünk tartalma
...(Jézus) így hirdette az Isten evangéliumát: „...elközelített már az Isten országa, térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban." (Mk 1,14)
Mi a tartalma annak, amit a hitvalló keresztényeknek hirdetniük kell? Jézus így határozta meg: az Isten országának evangéliuma. Ha lefordítjuk ezeket a kifejezéseket: az a jó hír, ami Isten királyi uralmáról szól.
Vagyis az a tény, hogy Isten uralkodik. Ő, aki létrehívta ezt a világot, nem hagyta magára, az általa teremtett törvények ma is működnek, erkölcsi törvényei érvényesek, ő mondja meg, mi jó és mi rossz, és nagy szeretetéből lehetővé tette az embernek, hogy visszatérjen az ő országába, vagyis uralma alá.
Az evangélium lényege: nyitva van a kapu, amit becsaptunk magunk mögött. Az idegenbe szakadt, lázadó ember kaphat útlevelet, hogy hazatérjen. Mi az ára? Azt megfizette Jézus Krisztus, amikor a kereszten helyettünk elszenvedte bűneink büntetését. Amikor meghalt, kettéhasadt a jeruzsálemi templom vastag függönye, ami addig távol tartotta a bűnöst a szent Istentől. Aki visszatér, visszakapja az elveszített igazi életet, s újra Isten szeretetének uralma alatt élhet. Higgyetek ennek a jó hírnek!
A probléma abban van, hogy ez az evangélium egyre idegenebb a mai ember számára. Mert egyre öntörvényűbben akar élni, nem Isten törvényei szerint. Emiatt egyre több bajt zúdít magára, ugyanakkor nem Jézus hívását akarja hallani, hanem bűnei igazolását, természetellenes és életellenes tettei tudomásulvételét várja az egyháztól is.
A keresztény bizonyságtétel azonban tartalmában nem az igényekhez igazodik, hanem a megváltó Jézus utasításához. Lehet, hogy ez nem korszerű (sosem volt az), de ma is időszerű, mert ez segíthet rajtunk. Ne torzítsuk el, ne hallgassunk el belőle semmit, ne elegyítsük semmi tőle idegennel, így „Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére" (Róm 1,16).
Higgyem és hirdessem én is teljes meggyőződéssel!
Február 19. Közhasznú tevékenység
...szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. (Jak 1,21)
Vannak, akik azt mondják, hogy a Jézus Krisztusról való tanúságtétel ma már nem időszerű, felesleges, haszontalan fáradozás, a 21. században másra van szükségük az embereknek. Az igehirdetés helyett valami társadalmilag hasznosabb tevékenységet kellene folytatniuk a hívőknek.
Ehhez meg kell vizsgálnunk, hogy milyen következményei vannak, ha valahol komolyan veszik, „szelíden befogadják" az Isten kegyelméről szóló örömhírt. Vajon társadalmilag mennyire hasznos, ha részeges emberek jó útra térnek; akik addig loptak, többé nem teszik, sőt visszaviszik, amit eltulajdonítottak; ha olyan emberek formálódnak, akik önzetlenül segítik egymást, akik egy életen át szeretik a házastársukat, gondosan nevelik a gyermekeiket; egészséges életet élnek; nem hajlandók hazudni, csalni és becsapni másokat; akkor is dolgoznak, amikor nem ellenőrzik őket, nem gyártanak selejtet; békességben élnek egymással; ha azok a fiatalok, akik komolyan veszik Isten igéjét, nem teszik tönkre a testüket; elkötelezetten készülnek a hivatásukra; felelősen kötnek házasságot; örömmel vállalnak több gyermeket; szeretettel ápolják idős szüleiket... Ahol hangzik Isten igéje, és azt hittel befogadják, ott ilyen gyümölcsök teremnek. Mert az igén keresztül maga Jézus Krisztus munkálkodik az emberekben, s a benne való igaz hitből mindig rá jellemző erkölcs is fakad.
Az evangélium hirdetésének tehát az egész társadalmat érintő szociális, egészségügyi, sőt gazdasági hatása is van. Mindenki maga döntse el, hogy közhasznú tevékenység-e az igehirdetés!
Nem beszélve arról, hogy Isten az ő igéjével hív ki minket a biztos pusztulásból, a nélküle eltöltendő örök kárhozatból is. Igaz tehát mai igénk: a befogadott evangélium menti meg a lelkünket.
Hangozzék a Jézusról szóló hiteles bizonyságtétel az én ajkamon is!
Február 18. Hívő és Hitvalló
„Tizenkettőt választott ki arra, hogy Vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az Igét..." (Márk Ev. 3,14)
Jézus Krisztus nemcsak azért hív Magához embereket, hogy Üdvözüljenek, hanem azért is, hogy miután Tőle bűnbocsánatot és Örök Életet kaptak, másokat is hívjanak Őhozzá. Ennek célja, hogy minél többen kimeneküljenek az Isten nélküli állapotból. Ő így fogalmazott: „Jöjjetek Utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket." (Márk Ev. 1,17) Isten már az Ószövetségben ezt a Célt tűzte ki a választott nép elé: „A pogányok Világosságává teszlek, hogy eljusson Szabadításom a föld határáig." (Ézs. 49,6) Péter apostol pedig így bátorítja erre a hívőket: „hirdessétek nagy Tetteit Annak, Aki a sötétségből az Ő csodálatos Világosságára hívott el titeket" (1Pét. 2,9). A hívőnek tehát Hitvallóvá kell válnia. Ami rajtunk segített, azt másoknak is fel kell kínálni. Azt Aki a mi életünket megmentette és gazdaggá tette, másokkal is meg kell ismertetnünk. Ez minden Hitre jutott keresztény nagy Lehetősége és Kötelessége. Tesszük ezt szavak nélkül, a megváltozott, Jézusra mutató életünkkel is, de beszéljünk másoknak Hittel és Szeretettel Jézus Krisztusról, Kereszthalálának és Feltámadásának jelentőségéről is! Az egyik németországi uszoda falán a következő felirat áll: „Wer nicht rettet, tötet." Lefordítva: „Aki nem ment, az öl." Érvényes ez a lelki Mentőszolgálatra is. Ezért mondta Pál apostol Efézusban: én nem lettem gyilkosa senkinek („mindenki vérétől tiszta vagyok"), hosszú időn át hirdettem nektek az Isten teljes Akaratát (ApCsel. 20,26-27). Tudta, hogy az Igehirdetés Életmentő szolgálat, mert aki azt Hittel befogadja, abban az Ige Új Életet teremt és Üdvözíti. Készek vagyunk-e Jézustól kapott Feladatként végezni ezt a Mentő Szolgálatot?"
Február 17. Hallgató vagy tanítvány?
Tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek... (Mk 3,14)
Jézusnak sok hallgatója volt, de kevés tanítványa. Ma is viszonylag sokan hallanak róla, de kevesen ismerik őt. Gondolkodjunk el néhány napig arról, mit jelent ma Jézus Krisztus tanítványának lenni!
Egy mai tanuló és egy akkori tanítvány között jelentős különbségek vannak. Ma csupán bizonyos tananyagot kell elsajátítani, akkor a mester egész életszemléletével kellett azonosulni. Ma csupán bizonyos időt tölt együtt az ember tanítójával, akkor viszont évekig együtt élt vele, ahogyan Jézus a tizenkettővel. A folyamatos együttlét és a teljes belső azonosulás következtében a tanítvány hasonlóvá kezdett válni mesteréhez. Jézus emlékeztette is olykor tanítványait: ahogyan én cselekedtem, ti is úgy tegyetek, erről ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok (Jn 13,34-35).
Éppen ez volt a tanítványság egyik célja. Amikor Jézus elhívta tanítványait, két célt jelölt meg: hogy vele legyenek, s hogy elmenjenek prédikálni és jót cselekedni másokkal. Ez a sorrend: előbb a vele való együttlét, a lelki egység kialakulása szükséges, hogy utána az ő erejével és szeretetével tudjanak szolgálni az embereknek.
A tanítvány vállalja mesterét, nem szégyelli őt, ha kell, viseli az ezzel járó szenvedést is. A hallgató megőrizheti függetlenségét, semlegességét vagy akár ellenkezését is. A tanítvány azonban elkötelezett ember. Ha ez mások szemében „nem éri meg", akkor is hű marad hozzá, mert neki mindennél többet ér a vele való közösség.
Ki vagyok én: hallgató vagy tanítvány? Csupán ismeretekkel rendelkezem Jézusról, vagy ismerem is őt? Csak időnként keresem a vele való találkozást, vagy együtt is élek vele? Kezd-e már hasonlítani az életem Jézuséra? Aki sorsközösséget vállal vele itt a földön, annak lesz majd sorsközössége vele a mennyei dicsőségében is.
Uram, segíts, hogy ne csak hallgassalak, hanem kövesselek is!
Február 16 Ki a világ világossága?
Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. (Jn 8,12)
Ezt Jézus Krisztus mondta magáról. Szomorúan tapasztaljuk, hogy ezen a világon milyen sötétség uralkodik. Gyakran sötét erők irányítják az eseményeket, sötét szándékok húzódnak meg szépnek látszó törekvések mögött, sötétben tapogatnak tömegek - néha meglepően nagy önbizalommal -, és sokan élnek tudatlanságban Isten dolgait illetően. Aki őszinte, az magát is rajta kapja, hogy olykor milyen sötét indulatok és gondolatok mozdulnak meg benne, s néha olyan sötét cselekedeteken is tetten érjük magunkat, amelyeket nem szeretnénk világosságra hozni (Jn 3,19-21).
Jézusról azt írja a Biblia, hogy vele „az igazi világosság" jött el a világba. Az, ami leleplezi a sötét dolgokat, aminél lehet helyesen tájékozódni, ráadásul Jézus nem azt mondta, hogy van nála világosság, hanem hogy ő maga a világosság, tehát belőle árnyékmentes fény árad.
A hegyi beszédben azonban elhangzott egy másik állítása is. A benne hívőkről ezt mondta: „Ti vagytok a világ világossága." (Mt 5,14) Ez nem ellentmondás a Bibliában, hanem örömhír a számunkra. Jézus a világ világossága, de aki hisz benne, vagyis szoros lelki közösségben él vele, annak az életére kiárad Jézus világossága, s mint másodlagos fényforrás, tükrözi azt a világban.
Jézus pontosan ezt tette tanítványai küldetésévé. Aki enged az ő hívásának, az kilép a sötétségből, megtanul világosságban járni, elkezd világítani másoknak is. Isten országát képviseli ebben a világban, s mutatja az utat a világ világosságához: Jézushoz. Teszi ezt nemcsak szavakkal, hanem megszentelt, tiszta életével is. Az ilyenekről írja Pál apostol: „romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban" (Fil 2,15).
Világít-e így az életünk?
Február 15 Tartós gondoskodás
Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. (Lk 10,34)
Gyönyörű ennek a samaritánusnak a példája! Az irgalmasság nem pillanatnyi lelkesedés, ezért tartósan, amíg csak szükség van rá, az áldozat mellett marad, utána is gondoskodik róla, nem sajnálja a pénzt sem, végül pedig csendben eltűnik.
Így kell segíteni. Pedig emiatt csak nagy késéssel tudta elintézni a saját programját. De nemcsak elsősegélyben részesítette, hiszen akkor bekötözve pusztul el a szerencsétlen, hanem felteszi a saját állatára, keres egy vendégfogadót, vele marad, ápolja, s amikor már mindenképpen tovább kell mennie, anyagilag és erkölcsileg is gondoskodik róla.
Ez hiányzik sokakból. Alkalmi felbuzdulásra sokan készek, de valakiről tartósan gondoskodni, csendben, észrevétlen hűséggel ápolni, időt, pénzt, figyelmet áldozni rá sokkal kevesebben hajlandók. Pedig az állhatatosság, a hűség, az önfeláldozás fontos tulajdonságai a keresztény jellemnek.
Ki képes erre? Tulajdonképpen csak egyvalaki volt rá igazán képes. Őt is félholtra verték, utána keresztre szögezték, s ott még gúnyolták is. Az ő sebeit nem mosta ki senki, nem kötözte be senki, de a Biblia ezt írja: az ő sebei árán gyógyultunk meg (Ézs 53,5). Aki egyszer megérti, hogy Jézusnak miért kellett mindezt elszenvednie ártatlanul, úgy, hogy ő mindig mindenkihez irgalmas volt, aki előtt világossá válik, hogy a mi sokféle irgalmatlanságunk juttatta őt a keresztre, és az ő nagy irgalmát, bűnbocsátó szeretetét hittel megragadja, az kap Jézustól ilyen irgalmas természetet. S az ilyen ember meglátja majd a magukra hagyott sebesülteket, meg fog állni, kész lesz lehajolni, nem félti a kincseit, a kényelmét, de tud majd tartósan áldozatot hozni másokért, és nem feltűnni akar, hanem tud eltűnni is.
Február 14. Könnyet törölni, sebet kötözni
„...odament, olajat és
bort öntött sebeire, és
bekötötte azokat." (Luk. 10,34)
Az irgalmatlanság mindig felfedi mások sebét. Élvezettel beszél mások hibáiról, mulasztásairól, gyengeségeiről, bűneiről. Az Irgalmasság elfedezi, betakarja azokat. A példázatbeli samáriai elsősegélyben részesíti a sebesültet. Az azonban, hogy olajat és bort használ ehhez, arra is utal, hogy kész volt Áldozatot hozni érte. Ugyanis ezek a legdrágább árucikkek közé tartoztak. Olykor azért nem leszünk Irgalmasak, mert féltjük azt, ami segíthetne. Pótszereket használunk, s közben szorítjuk a markunkban az értékeinket, aztán sokszor ott mennek tönkre, megsemmisülnek, mint gyerekek markában a hó, és végül senki nem veszi hasznát. Mennyire Igaz: az marad a mienk Igazán, amit továbbadtunk! Meg van írva: „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, és Ő megtéríti jótéteményét." (Péld 19,17) A seb kitisztítása és bekötözése általában fájdalommal jár. Az Irgalmasság nem riad vissza attól sem, hogy a gyógyulás érdekében átmenetileg akár fájdalmat is okozzon a másiknak. Az Irgalmasság nem mindennel egyetértő elvtelenség, nem mindent helyeslő gyávaság, és nem mindent megengedő közömbösség, hanem Valódi Szeretetből fakad. A Szeretet pedig néha a saját érzelmeit is elhallgattatja a másik érdekében. Isten is így szeret minket. Ha a szép szó nem használ, megszorongat egy kicsit, hogy el ne vesszünk. Ha kell, Próbatételekkel ment meg a végzetes bajtól. Legyen csendes imádságom:
„Ha látok sírót, szenvedőt,
Te adj szívembe szent erőt
Könnyet törölni, sebet kötözni, Jézusom!"
(Dóka Zoltán)"
Február 13 Az irgalmasság mozdulatai
...míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel... (Gal 6,10)
Miután az irgalmas samáriai meglátta az összevert embert, megállt és lehajolt hozzá. Mindkét mozdulat nehezünkre esik.
Megállni azért nehéz, mert rohanunk. Szorítanak a határidők, nem akarunk lemaradni a versenyben, hajszol a kötelesség, a megélhetés, a munkaadónk. A samaritánus is sietett úti célja felé, s időt veszített azzal, hogy segít. Ráadásul megállni is veszélyes volt ott, mégis megtette, mert az irgalmas ember szán időt arra, akiért felelősséget érez. Szán időt a házastársára, a gyerekeire, idős szüleire, beosztottjára, és a lelke, a hite táplálására is. És ezt soha nem bánja meg.
Mivel a sebesült a földön feküdt, le kellett hajolni hozzá. Az irgalmas ember nem leereszkedik, hanem lehajol. Aki leereszkedik, az a másikat alázza meg, aki lehajol, önmagát. De esetleg piszkos lesz a ruhája, véres lesz a keze, s ha az áldozat már halott, vallásilag is tisztátalanná válik. Ez azonban együtt sem nyom annyit a mérlegen, mint az, hogy életmentő segítségre van szükség. Ő nem önmagáért aggódott, hanem a másikért.
Az tud lehajolni, aki nem tartja magát különbnek másoknál. Aki tudja, hogy adósa lett Istennek, és mindenkire úgy néz: én tartozom neki, nem ő nekem. Aki le szokott térdelni Isten előtt, annak könnyebb letérdelnie sebesült felebarátja mellé is.
Mire van időm? Mire szánok időt? Mire nem lenne szabad időt áldoznom, hogy a fontosabbakra jusson? Kész vagyok-e lehajolni? Kit féltek ilyenkor: magamat vagy a másikat?
Jézus olyan mélyre hajolt utánunk, hogy két rablógyilkos között végezték ki a kereszten. De utolsó perceit is másokra áldozta: a gyilkosaiért imádkozott, s az egyik rablót beutalta a mennyországba. Irgalmasságot is tőle tanulhatunk igazán.
Február 12 Észreveszem-e a bajban levőt?
Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta... (Lk 10,33)
Az irgalmas samáriai példázatában (Lk 10,25-37) Jézus egészen gyakorlati módon tanít minket az irgalmasság mozdulataira. Vegyük ezeket sorra!
A Jeruzsálem-Jerikó útvonalon sok természetes barlang volt, ahol útonállók rejtőzhettek és magányos járókelőket támadhattak meg. Így történt ez a példázatban szereplő emberrel is. Őt is kifosztották és félholtra verve otthagyták az úton. Többen elhaladtak mellette, de nem segítettek. Arra ment egy samáriai, és noha az ő népe és a zsidók akkor gyűlölték egymást, mégis segített rajta.
Miért? Azért, mert a másiknak szüksége volt rá. Ez elég volt számára ahhoz, hogy minden más szempont mellékes legyen, és ne tanúsítson irgalmatlanságot. Az irgalmas szívű embernek ennyi elég: valaki segítségre szorul, én pedig segíthetek. A hívő ember tudja, hogy ezeket a feladatokat Isten készíti el számára (Ef 2,10).
Hogyan segített? Meglátta és megszánta. Gyakran meg sem látjuk azokat, akik a segítségünkre szorulnak. Vagy azért, mert túlságosan el vagyunk foglalva önmagunkkal, saját gondjainkkal, vagy azért, mert meg sem akarjuk látni a segítségre szorulót, és eszünk ágában sincs segíteni. Pedig azt olvassuk: „Az irgalmas szemű ember megáldatik" (Péld 22,9 - Károli). Milyen sok hiábavalóságot és rosszat észreveszünk, menynyi mindenen legeltetjük a szemünket! Meglátjuk-e azokat - akár a családunkban -, akik bajban vannak és ránk várnak?
Minden ember nyomorúságán nem tudunk segíteni, de akit Isten elénk vezet, azért már felelősek vagyunk. Észreveszem-e azokat, akiken nekem kell segítenem?
Jézus mondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." (Mt 5,7)
Február 11 Mennyire irgalmas Isten?
...elengedtem minden tartozásodat... Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? (Mt 18,32-33)
Milyen irgalmas az az Isten, akinek az irgalmából élünk, és aki minket is irgalmasokká tehet egy durva világban? Olyan, hogy mi hagytuk ott őt, és mégis ő jött utánunk Jézus Krisztus személyében, hogy ne pusztuljunk el. Ahogyan Paul Gerhardt éneke vallja: Irgalommal szánva minket / Nagy jósága ránk tekintett.
Isten olyan irgalmas, hogy amit megbocsátott, arra soha többé nem hivatkozik.
Dávid így vall Isten irgalmáról: „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy... nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk." (Zsolt 103,8-10)
Isten olyan irgalmas, hogy „tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" (Róm 8,32).
Jézus pedig olyan irgalmas volt, hogy „gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8,9). Hogy ő, „aki nem ismert bűnt, bűnné lett értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne" (2Kor 5,21). Bűn nélküli életét áldozta fel értünk, akik akkor még ellenségei voltunk.
Nagy irgalmából elszenvedte vétkeink ítéletét, kifizette adósságunkat. „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára." (Kol 2,14)
Aki ezt a nagy isteni irgalmat hittel magáévá teszi, az képes lesz irgalmasan viszonyulni másokhoz. Akinek ilyen nagy tartozását elengedték, engedje el ő is másokét, és legyen kész mindig áldozatot hozni, ha azzal valakin segíthet! A fent idézett példázatban erre mutat rá Jézus.
Én mennyire vagyok irgalmas?
Február 10 Mi az irgalom?
„...ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" Ő így felelt: „Az, aki irgalmas volt hozzá." (Lk 10,36-37)
Egyre több jele van annak, hogy irgalmatlan világban élünk. Már az óvodában tapasztalható ez, de a közéletet is jellemzi a durvaság, a kíméletlenség, a közöny terjedése.
Ki irgalmas? Aki nem azt adja, amit megérdemelnénk, de ad sok olyan jót, amit nem érdemlünk meg. Isten ilyen, „...nem bűneink szerint fizet nekünk." (Zsolt 103,10) Jézus Krisztus nem tudott közönyösen elmenni az emberek nyomorúsága, szenvedése mellett. Többször olvassuk, hogy megszánta őket, és segített. Függetlenül az illető személyétől.
Az irgalmas ember nem személyválogató. Egyetlen motivációja, hogy szükség van rá. És soha nem mérlegeli, megéri-e. Azt sem, hogy visszakapja-e, amit adott. Az tud igazán irgalmas lenni másokhoz, aki tudja, milyen sok irgalmasságot kapott Istentől. Nem önmagától nagylelkű és áldozatkész, csak továbbadja, amit kapott.
Az Újszövetség eredeti görög szövegében az irgalom szó azt jelenti: megmozdulnak a belső részei. Szép magyar kifejezéssel: összeszorul a szíve. Tehát van érző és együtt érző szíve, s ennek következtében mozdul a keze és a lába is, és segít.
A fenti példázatban szereplő samáriai nem azt magyarázta, hogy miért nem segít, hanem kockázatot és áldozatot vállalva is cselekedett. Mondhatta volna, hogy ellenséges nép fiának nem segítek, miért indult el egyedül, minden tapasztalt utazó csak csoportosan közlekedett azon a veszélyes úton, ő maga is bajba kerülhet, ha megáll és foglalkozik egy sebesülttel. Talán már meg is halt! Az irgalmas ember azonban nem azt keresi, mivel tudja felmenteni magát, hanem segít.
Bárcsak természetünkké válna a figyelmesség, tapintat, gyengédség! Egészen más lenne sok házasság, család, lakóközösség s az egész társadalom is! Merjünk szakítani az irgalmatlanság lelkületével, és legyen bátorságunk jó szívvel, segítőkészséggel válaszolni a világ sok kegyetlenségére is!
Február 09. Önmegváltás?
Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. (Mk 10,20)
Mivel volt még tele a gazdag ember keze? A teljesítményeivel. Jó nevelést kapott, gyerekkorától komolyan vette a tízparancsolatot. Vallásos családban nőtt fel, ismeri a Szentírást, és erkölcsös életet él.
És még sincs üdvössége? Nem meglepő ez? Márpedig ez gyakran előfordul. Ne becsüljük le azt, ha valaki ismeri a Bibliát, igyekszik megtartani a parancsolatokat, szokott imádkozni, és erkölcsösen él! Az Ige azonban arra figyelmeztet, hogy ez kevés az üdvösséghez.
Mint ahogyan annak az írástudónak is kevés volt, aki egyetértett Jézussal a parancsolatok kérdésében, Jézus mégis ezzel zárta beszélgetésüket: nem vagy messze az Isten országától. Közelebb vagy hozzá, mint akik semmit sem tudnak róla, de ugyanúgy kívül vagy rajta, mint ők. Miért? Mert minden emberi és vallásos jó teljesítményhez feltétlenül szükséges a Krisztussal való személyes összetartozás. Az, hogy összeköltözzön a hívő Krisztussal, ahogyan azt Zákeus tette.
Ez a gazdag ember Krisztus nélkül szeretné az örök életet. Zákeus befogadta Krisztust, s utána rádöbbent, hogy az örök életet is megnyerte. Úrnak vallotta Jézust, s ezért engedelmeskedett is neki.
Ez hiányzott ennek az embernek az életéből. Neki Jézus csak Mester, akitől szívesen hallgatja a tanítást. De arra nem hajlandó, hogy elkötelezze magát mellette, hogy sorsközösséget vállaljon vele, hogy tegye is azt, amit Jézus mondott neki: hogy kövesse őt. Semmit nem hajlandó letenni a kezéből, s így hiába nyújtja felé Jézus az örök élet ajándékát.
Ki nekem Jézus: Úr vagy csak Mester? Csak hallgatni szoktam őt, vagy teszem is azonnal, amit mond? Engedelmesség nélkül csak ítélet lesz rajtunk mindaz, amit tudunk róla.
Február 08. El lehet késni
Amikor útnak indult (Jézus), odafutott hozzá egy ember... (Mk 10,17)
Mivel volt tele a gazdag ember keze, ami miatt nem tudta elfogadni az örök élet ajándékát Jézustól? Tennivalókkal, feladatokkal, intéznivalóval.
Akkor futott már Jézus után, amikor Jézus elindult onnan, ahol tanított. Késve ért oda, mert előbb még el akart intézni valamit. Nem ez az „előbb" az oka annak, hogy lemaradunk sok jóról, amit Jézus az őt keresőknek kínál?
Mivel késve érkezett, nem hallotta azt, amire a legnagyobb szüksége lett volna, amivel Jézus befejezte tanítását: „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." (Mk 10,15) Éppen ez volt ennek az embernek a kérdése: ki mehet be Isten országába? Éppen ezt magyarázta Jézus: az örök élet ajándék, azt nem lehet sem kiérdemelni, sem megfizetni, csak alázatos hittel elfogadni, „...mit tegyek, hogy elnyerjem...?" Azt tedd, hogy tartsd a kezed, és hálásan fogadd el!
Ezt azonban nem lehet így futtában, mellesleg, minden dolgunk után. Ez vagy fontos neked valóban, és akkor minden elé helyezed, vagy csak utólag hallod, hogy ilyen is van, de nem lesz a tied.
Egyre jobban felgyorsul körülöttünk az élet, egyre több feladat terhel, és számos lehetőség csábít, túlterhelt emberek vagyunk, akiknek tele van a fejük gonddal, a naptáruk tennivalókkal, és sok fontos dologra nem szánunk időt. Még a vasárnap is úgy telik gyakran, mint a többi nap. A sürgős gyakran kiszorítja azt, ami igazán fontos lenne. Nehogy úgy járjunk, mint Jézus példázatában azok, akik késve érkeztek a menyegzőre, s már bezárták előttük az ajtót (Mt 25,10)!
Csendesedjünk el, s inkább mást hagyjunk el, de törődjünk a lelkünkkel és egymással, amíg lehet!
Siessetek, hamar lejár! / Kegyelme már régóta vár. / Ma még lehet, ma még szabad, / borulj le a kereszt alatt!
(Füle Lajos)
Február 07 Az örök élet: Jézus
...add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem. (Mk 10,21)
Zákeus gazdag volt, de mégsem volt boldog. Amikor azonban találkozott Jézussal, és befogadta őt, megváltozott az élete. Visszatalált Istenhez, megtalálta önmagát, rendeződött az emberekkel való kapcsolata; kereső, nyugtalan emberből üdvösséget nyert, boldog hívő lett.
Mai igénk szereplője is gazdag volt, szintén találkozott Jézussal, de nem változott meg az élete. Maradt minden a régiben, és szomorúan távozott. Miért?
Mert azt gondolta, hogy az örök élet megvásárolható, „...mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" Amikor Jézus az ő követésére hívta, s ehhez meg kellett volna szabadulnia mindattól, ami visszatartotta, „elborult az ember arca", és elment.
Pedig mekkora kegyelem, hogy érzi az örök élet hiányát! Sok mindene van, de nincs üdvössége. Milyen nagy dolog, ha valaki rájön erre, és Jézustól kéri ezt az ajándékot! Minket szorongatott-e már ez a kérdés?
De úgy kellett volna neki ez a kincs, hogy megtarthassa mindazt, amit már összegyűjtött addig. Tele volt a keze saját gazdagságával, ezért nem tudta elfogadni az örök élet ajándékát.
Zákeus komolyan vette, amit Jézus mondott neki, és azonnal meg is cselekedte. Ez az ember azonban nem vette komolyan, hogy az örök élet nem megvásárolható újabb érték a leltárban, hanem Jézus maga: a vele való személyes közösség. Csakhogy ennek az embernek az életében nem volt hely Jézus számára. Betöltötte gazdagsága, és nem volt hajlandó semmitől megválni Jézusért. Nem hitte, hogy ha bármitől megválik, nem lesz szegényebb, mert Jézussal együtt mindent megkap, amire szüksége van.
Zákeus ezt mondta: jöjjön Jézus, kerül, amibe kerül. S eltette az akadályokat az útból. Ez az ember viszont így gondolkodott: jöjjön az örök élet, ha nem kerül semmibe! Szorongatta a kincseit, s nem lett övé a kincs, amit Jézus ígért neki.
Vajon nem az az oka lelki szegénységünknek, hogy tele van a kezünk és a szívünk, és nincs helyünk Jézus számára? Mit kellene elengednem, hogy igazán gazdag legyek?
Február 06. Ma lett üdvössége
Jézus így felelt neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia." (Lk 19,9)
Úgy hangzik ez Jézus ajkán, mint egy megfellebbezhetetlen bírói ítélet: Zákeusnak üdvössége van. Gondolkozzunk el minden szaván:
Ma - ez világos határ a tegnap és a holnap között. Zákeus életének egy szakasza lezárult, és egy új kezdődött. Addig Jézus nélkül élt, mostantól Jézusnak mint Úrnak akar engedelmeskedni. Nem mindenkinél ennyire éles a határ, van előzménye is a megtérésnek, de az bizonyos, hogy minden igazi újjászületés ezt jelenti: azelőtt és azóta.
Lett - ez nemcsak arra utal, hogy addig nem volt, hanem arra is, hogy ez teljesen befejezett történés. Jézus mondta: „aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van..., átment a halálból az életbe." (Jn 5,24) A bűnbocsánatot nyert hívő bizonyos lehet az üdvösségében. Azután is követ még el bűnöket, de már belépett Isten országába.
Az üdvösség azt jelenti: együtt él Jézussal, a Szentlélek irányítja. Aki visszatalált a mennyei Atyához, annak van üdvössége. „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek..." (Jn 1,12) Addig nem voltak azok, de a Jézusban való hit által Isten gyermekeivé lettek. Nem a haláluk után, hanem már itt. A halálunk után már nincs lehetőség erre.
Ennek a háznak - ez nem azt jelenti, hogy Zákeus egész háznépe is üdvözült. Az üdvösséget mindenkinek személyesen kell hittel elfogadnia. De az, hogy Zákeus új életet kapott Jézustól, családjához is közel hozta az Isten országát. Az újjászületett hívő túlmutat magán, mint afféle mágnesezett ember másokat is Jézushoz vonz.
Van már üdvösségem Jézusért? Hozzá vonz másokat is neki engedelmes életem?
Február 05. Az új ember
Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." (Lk 19,8)
Zákeus befogadta Jézust a házába, a szívébe, Jézus pedig feltétel nélkül bement egy ilyen bűnöshöz is. Ő nem azt mondja: szeretlek, ha megváltozol, hanem ezt: szeretlek, s majd meg fogsz változni.
A fővámszedő azonban kezdi rosszul érezni magát, mert Jézus és a lopott pénz nem fér meg egy fedél alatt. S mivel Zákeus döntött Jézus mellett, szabadulni akar a bűneitől. Nem törődik vele, ki mit szól hozzá, engedelmeskedik élete új Urának - anélkül, hogy Jézus parancsolná neki. Kilép a házából, és kárpótolja, akiket megkárosított. Mégpedig négyszeresen, mert ezt írja Mózes törvénye, a Szentírás (2Móz 21,37; Károli: 2Móz 22,1).
S mihelyt a Biblia szerint kezd cselekedni, Jézus kijelenti: belépett Isten országába, ma lett üdvössége. Tudom-e, mit ír a Szentírás szerelemről, házasságról, munkáról, pénzről, imádságról? Miben kellene Isten igéjéhez igazodnom?
Zákeus tehát látja a bűnét, megvallja azt, és igeszerűen kezd cselekedni. Ez mind a Szentlélek munkája. Ő teremti újjá azt, aki Jézust befogadta. Aki addig pénzt szedett, most pénzt osztogat, mégpedig a szegényeknek, s azoknak, akik miatta lettek szegényebbek. Egészen megváltozott a gondolkozása, hiszen „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az" (2Kor 5,17).
Ebben az egyetlen szóban benne van új hitvallása: Uram. A farizeusok soha nem szólították Jézust így, mindig csak ezt mondták: Mester, tanító.
Látom-e a bűneimet, kész vagyok-e néven nevezni és megvallani őket? S látom-e azokat, akik miattam lettek szegényebbek? Mit zsarolok ki szüleimtől, házastársamtól, munkatársaimtól? Kész vagyok-e pótolni, amit lehet, s kérni és hálásan komolyan venni Isten bocsánatát?
Az Isten Bárányára
Leteszem bűnöm én,
És lelkem béke várja
Ott a kereszt tövén.
A szívem mindenestül
Az Úr elé viszem,
Megtisztul minden szennytül
A Jézus vériben...
(Bonar Horatius)
Február 04. Az engedelmes ember
Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. (Lk 19,6)
Ez a történet fordulópontja. Így születik a hit: Zákeus hallotta Jézus szavát, bízott benne, és megtette, amit kért tőle.
A keresztény hit nem az érzelmek mozdulása, nem is csupán értelmi belátás. Az igazi hit az akarat döntése, s ezért mindig engedelmesség is. Zákeus sok mindent nem értett még akkor, de amit megértett Jézus szavából, azt megtette.
Sokan mondják: én nem tudok hinni. Tedd azt, amit Zákeus: vágyott Jézus után, kereste őt, jó helyen kereste, és amikor Jézus megszólította, ő komolyan vette azt és sietve megtette.
Olyan ez, mint a pilóta munkája. Tízezer méter magasan, felhők között nem lát semmit. De hallja az irányítóközpont utasításait. És célba ér, leteszi a gépet méternyi pontossággal.
Zákeusnak mindent Jézus készített elő, neki csak ezt a kis mozdulatot kellett megtennie: leszállni a fáról. Nekünk is mindent Isten készített el kegyelemből, de ez hit által lesz a mienk. Aki hittel kinyújtja a kezét, megkapja az üdvösség ajándékát.
Mit jelent befogadni Jézust? Zákeus nem futott előre, hogy rendet tegyen és eltüntessen dolgokat Jézus elől. Befogadta Jézust, és hagyta, hogy ő tegyen rendet az életében. Ez a hit magatartása ma is: gyere, Uram, nézz bele a szekrényünkbe, a pénztárcánkba, a konyhánkba és a hálószobánkba, mert mától kezdve te vagy itt az Úr! Vezess, és én kész vagyok neked mindenben engedelmeskedni. Ez az alázat és ez a bizalom jellemzi a Krisztusba vetett hitet. „Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem!" (Zsolt 143,10)
Nekem vajon milyen „fáról" kellene leszállnom? S ha Jézust már behívtam, minden kulcsot átadtam neki?
Február 03. A megszólított ember
Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom." (Lk 19,5)
Magaslesből nem lehet Jézust megismerni, sem az ajándékait átvenni. De hogyan jön le az, aki végre felkapaszkodott már valamilyen fára? Jézus szelíd hívására. Az ő igéjének különös ereje van.
Az, hogy Zákeust nevén szólította Jézus, arra utal, hogy ismerte, mindent tudott róla, és mégis szerette. Ahogy minket is ismer és szeret. Számon tartotta, fontos volt neki, és Zákeus vágyakozása vonzotta őt. Azzal, hogy a nagy tömeg előtt kedvesen beszélt hozzá, mintegy rehabilitálta őt, megtisztelte azzal, hogy kész bemenni hozzá.
Zákeusnak azonban le kell jönnie a fáról. Fel kell hagynia a rejtőzködéssel, s meg kell aláznia magát Jézus előtt, színt kell vallania és állást kell foglalnia. Amíg valaki fügefalevelekkel takargatja bűneit, nem lehet rajta segíteni. Mihelyt kész felhagyni a látszat fenntartásával, átéli: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." (1Jn 1,9)
Egy végzetesen megromlott házasság is úgy jött rendbe, hogy az egyik fél elkezdett őszintén beszélni arról, miben látja vétkesnek magát. Mire a másik is elsorolta, amit ő látott rossznak önmagában. S két bocsánatot nyert bűnös kezdett új életet. De erre csak a fa alatt kerülhet sor, a fáról hiába kiabálunk egymásnak. Mindent Jézus tesz meg életünk megoldása érdekében, de a bűnvallás a mi feladatunk. És ezt nem szabad halogatni. Ezért mondja Jézus: hamar szállj le, ma akarok hozzád menni.
Mert ő kész bemenni egy ilyen megvetett, gonosz emberhez is. Aki egy birkaistállóban született meg, nem fél a mi istállóéletünktől sem. De ha bejön, templom lesz belőlünk.
Az Úr elé, ha tárod A szív alázatát, / Őt nemhiába várod: Betér hozzád, megáld. / A testi gőg: halál! De bűnödet ha bánod,/ Szentlelke bőven árad, S a szív üdvöt talál.
(Thilo Bálint)
Február 02. A kereső ember
Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előrefutott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. (Lukács 19,3-4)
Aki keresni kezdi Jézust, bizonyos lehet benne, hogy Jézus már előbb kereste őt.
Zákeus látni akarja a Megváltót. Hallott róla, s ez bizalmat ébresztett a szívében. Hallgatnunk kell az evangéliumot, mert a hit mindig az Isten igéjének hallása során születik (Róm 10,17). Aki hallotta, hogy Jézus Krisztus milyen tetteket vitt véghez mások életében, maga is vágyakozni kezd őutána.
A kereső ember előtt azonban mindig vannak akadályok. Zákeust a termete és az emberek ellenszenve akadályozta abban, hogy lássa Jézust. A mi esetünkben gyakran előítélet, kételyek, képmutató vallásos emberekben való csalódás nehezíti a találkozást. Ezeket azonban le lehet győzni. Zákeus előkelő ember létére is felmászott egy fára, hogy segítsen magán. Vállalta a szégyent, áldozatot is kész volt hozni azért, hogy lássa Jézust. Mi milyen áldozatra vagyunk készek, hogy találkozzunk vele?
Ott kereste az Urat, ahol megtalálható volt: „arra kellett elmennie". Hol lehet ma leginkább találkozni Jézussal? Ő maga mondta: ahol emberek őérte jönnek össze, ahol a róla szóló evangélium hangzik.
De Zákeus mégsem találta még meg. Miért? Mert aki csak látni kívánja, de nem akarja nyíltan elkötelezni magát mellette, az nem találja meg. Aki úgy gondolja, hogy majd saját maga megoldja lelki hiányának pótlását, kudarcot vall. S aki elbújik Jézus elől a lombok közé, az nem találkozhat vele. Vele csak lent lehet találkozni, magunkat megalázva, bűneinket megvallva. Ne nézegessük, méregessük őt, hanem boruljunk le előtte, és mondjuk el saját imádságunkként:
Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom... Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.
(Finn népi ének, ford. Podmaniczky Pál)
Február 01 Az elveszett ember
...(Jézus) Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. (Lk 19,1-2)
Zákeus története meggyőzően szemlélteti, hogyan változik meg egy ember, ha találkozik Jézussal. Ő fővámszedő volt Jerikóban, a pezsgő kereskedővárosban. Gazdag volt, mert a vámszedők általában többet hajtottak be, mint ami járt. Ezért és a megszálló rómaiakkal való együttműködésük miatt megvetették őket az emberek. Vámszedőnek lenni nyereségvágyból elkövetett hazaárulást jelentett.
Magas pozíciója és sok pénze azonban nem tette boldoggá Zákeust. Ezt igazolja szenvedélyes keresése is, ami akkor szűnt meg, amikor Jézus bement hozzá. A történet végén azt olvassuk: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet". Ami elveszett, az nincs a helyén, s ahol van, ott elpusztul. Mint a hal a szárazon.
Ilyen „elveszett" állapotba születünk mindnyájan. A legtöbb ember gyakorlatilag Isten nélkül tölti a mindennapjait. A hiányunkat különféle módon próbáljuk pótolni, de az elhagyott Istent nem pótolja semmi. Később kitűnik, hogy Zákeus ismerte a mózesi törvényt is, mert annak alapján szabta ki magára a büntetést, de ez sem tette kiegyensúlyozott, elégedett, harmonikus személyiséggé.
Jézus közelében lett ilyen. Ott rendeződött az önértékelése, emberi kapcsolatai, és lett új értékrendje. Erre mondta a Megváltó: ma lett üdvössége ennek a háznak.
Jézus nélkül én is elveszett vagyok. Ő azonban azért jött, hogy Istenhez visszavezessen. A vele való közösség az a közeg - mint halnak a víz -, amiben kibontakozik az ember, és valódi, teljes élete lesz.
Január 31. Az igazi bizonyíték
Szeretlek benneteket - mondja az Úr. De ti azt kérdezitek: Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? (Mal 1,2)
Istentől bármit kérdezhetünk, ő türelmesen válaszol, vagy viszontkérdéssel gondolkozásra serkent. Ha viszont szemtelen, gőgös kérdést intézünk hozzá, az mindig leleplezi vakságunkat: azért beszélünk így, mert nem látjuk a valóságot. S az Istennel szembeni vádjaink csak a tőle való távolságot igazolják.
A babiloni fogság után hazatért nép hozzákezdett az ország újjáépítéséhez. Szépen haladtak, de természetesen voltak nehézségek is az évtizedekig elhanyagolt földön. Akkor egy alkalommal Isten ezt mondta a prófétán keresztül: szeretlek benneteket. Mire az emberek felháborodva válaszoltak: miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? És sok gondjukra, bajukra gondoltak.
Az azonban nem jutott eszükbe, hogy sokszoros szövetségszegésük ellenére Isten hű maradt népéhez, nem engedte, hogy megsemmisüljenek a fogságban, hazahozta őket, megengedte, hogy mindent újrakezdjenek, megújította ígéreteit, megbocsátotta múltjukat, és jövőt készített nekik? Ez nem számít? Csak azt látják, hogy fárasztó a romokat eltakarítani, és felverte a gyom a földeket?
Mi miből látjuk, hogy Isten szeret minket? Nincs-e ott a mi szívünkben is olykor ez a keserű elégedetlenség és szemrehányás?
Isten irántunk való szeretetének van egy objektív bizonyítéka:
„Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért." (1Jn 4,9-10)
Az egyetlen bűntelen meghalt azért, hogy nekünk életünk legyen itt a földön és a halálunk után is. Ebből láthatjuk, hogy Isten szeret. Ez a tény életünk számos gondja, nehézsége között is nagy hálával és békességgel töltsön el!
Január 30 Az Ige útja
"Az én Uram, az Úr, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak." (Ézs 50,4)
Van olyan beszéd, amely elfárasztja a hallgatót, és van olyan, amely megerősíti. Mai Igénk azt ígéri, hogy Isten megtanít úgy beszélni, hogy tudjuk erősíteni az elfáradtakat. Olyan jó lenne mindig érdemi választ adni a kérdésekre. Nagy szükség van arra, hogy tudjuk bátorítani a gyerekeket, helyesen tanácsolni a bizonytalanokat, vigasztalni azt, akinek arra van szüksége, s nem okoskodni, kioktatni, fecsegni, hanem Igét mondani, amin keresztül maga Isten Szól bele az emberek életébe. Mi ennek a feltétele? Igénk folytatásából kiderül: „Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. Az én Uram, az Úr, megnyitotta fülemet..." Tehát mielőtt kinyitom a számat, odatartom a fülemet. Isten minden reggel Mondani akar Valamit, legyek hát tanulékony tanítványa, s akkor lesz olyan mondanivalóm, ami megerősít, sőt megtérésre segít másokat. Annak azonban, amit Istentől hallok, nekem kell engedelmeskednem először. Így folytatódik az Ige: „Én pedig nem voltam engedetlen". Nem véletlenül szerepel e rövid leírásban kétszer is a tanítvány szó. Isten megtanít mint tanítványát beszélni. A bibliai sorrend tehát ez: figyelek Isten Igéjére, Aki Maga Jézus Krisztus (mégpedig minden reggel), engedelmeskedem annak mint tanítható tanítvány, és akkor nem a magamét mondom majd, hanem az Ő Igéjét tudom továbbadni az elfáradtaknak s mindenkinek. Az Ige útja: a fülemen át a szívembe, s onnan a számba. Onnan tovább mások fülébe... Olyan sok felesleges, hitvány és tisztátalan beszéd jön ki a szánkon. Legyen tele a szívünk Isten Igéjével, hiszen amivel tele van a szív, az csordul ki a szájon (Mt 15,18)."
Január 29. Légy hű mindhalálig!
Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott:... „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!" (ApCsel 7,59-60)
Amikor Jézus ellenségei az ő halálát követelték Pilátustól, a római helytartó ezt kérdezte tőlük: mi rosszat tett? Erre semmit nem tudtak felelni, csak tovább ordították: Feszítsd meg!
Ugyanez történt Istvánnal is, aki a jeruzsálemi keresztény gyülekezet szeretetszolgálatát vezette: Jézusról beszélt másoknak, mindenkivel jót lett, akivel csak tehetett, de irigyei mégis rátámadtak, s a végén megölték. Ennyire igaz, amire Jézus felkészítette követőit: ne csodálkozzatok, ha gyűlöl titeket a világ, mert nem e világból valók vagytok!
Istvánról csupa jézusi jellemvonást ír a Biblia: csodákat és jeleket tett. Ellenségei ezzel szemben nekirontottak, meghazudtolták, rágalmazták, hamis tanúkat béreltek fel ellene, legvégül halálra kövezték. Jézus az ördögről mondta, hogy hazug és emberölő. István jézusi indulatokkal felruházott eszköz volt Isten kezében. Ellenségei ördögi indulatokkal telve eszközökké váltak a sátán kezében. Két világ harca ez, ami folyik a társadalomban, az egyházban, a családok és az egyén életében is.
Mi mindnyájan az Isten nélküli világba születünk bele. Már a kisgyerekekben megmutatkozik az önzés, erőszak, bosszú, harag csírája. Jézus Krisztus ebből hív át Isten országába: „Menjetek be a szoros kapun!... keskeny az az út, amely az életre visz" (Mt 7,13-14). Oda átmenni viszont csak földi életünkben, a halálunk előtt lehet. Engedjünk Jézus hívásának akkor is, ha itt a bűn világában ideig-óráig jobban lehet boldogulni István ellenségeinek az eszközeivel! Igazi boldogság viszont az Isten országában van már itt és az örökkévalóságban is.
Jézus mondta: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját." (Jel 2,10)
Január 28. Felkészítés a szenvedésre
A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. (Jn 16,33)
„Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak" - mondta Jézus egyszer tanítványainak (Jn 15,20). Erre azonban fel is készítette őket. Mai tanítványai is erőt meríthetnek ebből.
1. Jézus szeretetét mutatja, hogy előre tájékoztatja az övéit, mi vár rájuk. A bűn világában mindenképpen sok nyomorúság van, őket pedig Krisztusért is üldözni fogják. Emiatt nem kell felháborodni, bosszankodni, ezt vállalni kell. Ha az ember előre tudja, hogy valami fájni fog, könnyebben szenvedi azt el.
2. Biztosítja övéit totális győzelméről. A „világ" itt az istenellenes erőket jelenti. A háború eldőlt, de az ellenség még sokat kellemetlenkedhet. Jézus győzelme azonban végleges, és ezt az övéinek tudniuk kell. Jézus a kereszten legyőzte a gonoszt (Kol 2,15), és győzelme hit által a mienk.
3. Minden szenvedésen túlláthatunk, mert „a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk" (Róm 8,18). Jézus említi: a szülés fájdalmas, de utána azt elfelejti az anya, örül gyermekének. Ez nem olcsó vigasz, hanem boldog reménységünk alapja.
4. Aki ezt tudja, annak lesz ereje békességgel szenvedni. Itt ígéri Jézus az ő békességét, amit a világ nem tud adni, de nem tud elvenni sem.
5. Aki Jézusért szenved, soha nem marad egyedül. Ahogyan ő magáról mondta: „engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van." (Jn 16,32)
Érte vállalt szenvedésünkben a vele való lelki közösség ad béketűrést, kitartást, erőt, sőt örömöt. Ő mondta: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket ..., mert jutalmatok bőséges a mennyekben" (Mt 5,11-12).
Január 27. Miért?
Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok... (Jób 42,5-6)
Jób istenfélő ember volt, mégis egyszerre annyi csapás szakadt rá, hogy alig tudta elviselni. Gyermekeire ráomlott a ház, és mind odavesztek. Utána elveszítette minden vagyonát, fájdalmas betegség támadta meg, és még a felesége sem állt igazán mellette. Szíve tele volt kérdésekkel, amelyek mind így kezdődtek: miért?
Először önmagában töprengett. Saját magával akarta megbeszélni azt, amit nem értett, de semmire sem jutott.
Akkor meglátogatták barátai, és nekik tette fel kérdéseit. Ők azonban nem ezekre válaszoltak, hanem mondták a magukét. Sok beszédük, vádjuk csak még keserûbbé tette ezt a szenvedő embert.
Ezután elsorolta miértjeit Istennek. Isten végighallgatta, azután emlékeztette őt arra, hogyan teremtette a világot, és ahogy hallgatta Isten nagy tetteit, Jób előtt felragyogott az Úr páratlan nagysága, szentsége, s ez többet mondott neki, mint ha egyenként felelt volna kérdéseire. Átélte, hogy nem egyenrangú felek társalognak, Isten a teremtő, ő pedig csak teremtmény. De van gazdája a világnak, akinek gondja van mindenre és mindenkire. Ő tudja, hogy mit cselekszik. Ismeri Jób helyzetét, és nála már készen van a szabadítás. Felismerte, hogy hiányos információk alapján vont le téves következtetéseket.
Isten jelenléte, hatalmának, bölcsességének, szeretetének megtapasztalása lett az igazi válasz Jób kérdéseire. Még mindig nem értett sok mindent, de bízni kezdett Istenben, és békesség, reménység, bizonyosság ébredt a szívében. Isten pedig levette róla szenvedése terhét.
Pillanatnyi szenvedésének szemüvegén át nem mindig a valóságot látja az ember. Ez a szemüveg torzít. De Isten elé állva világosságot nyer a szenvedő, s kiderül, hogy nem minden kérdésére kell választ kapnia. Meglátja, hogy
"A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben
-A színéből is valamit."
(Reményik Sándor)
Január 26. A hívő ember szenvedése
Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. (Zsid 12,7)
Meglepő megfigyelés, hogy Isten gyermekeinek sokszor még több szenvedésben van részük, mint a nem hívőknek. Mit mond erről a Biblia?
1. Ennek egyik oka az, hogy a hívők általában érzékenyebbek mások szenvedésére. Nekik fáj az, ha emberek veszekednek, ha egymás gyengeségével visszaélnek, ha bárhol a világon tragédiák történnek. Ők sírnak a sírókkal. S fáj nekik az is, hogy sokan nem ismerik Istent.
2. Aztán Isten őket szigorúbban figyelmezteti, mint másokat. Vigyáz arra, hogy ne bízzák el magukat, ne csússzanak vissza bűnökbe. "Csak veletek léptem közösségre..., ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket" - mondta az Úr egyszer népének (Ám 3,2). Ebben az ő védő szeretete mutatkozik meg. Olyan a szenvedés a hívők életében, mint a fájdalom, ami kellemetlen, de figyelmeztet valami bajra, amit orvosolni kell.
3. Leginkább azonban a szenvedés Isten nevelőeszköze a hívők életében. Az az apa, aki felelősen szereti gyermekét, ha szükséges, meg is fenyíti. Isten nagyon szereti gyermekeit, ezért ilyen módon is neveli, formálja, tisztogatja őket, hogy használható eszközök legyenek a kezében. "...javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk." (Zsid 12,10)
4. A hívőknek olykor egyszerűen azért kell szenvedniük, mert Jézus tanítványainak vallják magukat. Az a világ, amely keresztre juttatta a Megváltót, nem viseli el követőit sem. Ez azonban nem büntetés, hanem kiváltság: az lesz gúny tárgya, mellőzött, megalázott, aki valóban közel van Krisztushoz. Pál apostol így ír erről: "nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte" (Fil 1,29). Ez a szenvedés a vértanúságig is fokozódhat, napjainkban is sokan vannak, akik készek az életüket is odaadni Krisztusért, az evangéliumért.
Az így elhordozandó szenvedéseket viseljük béketűréssel, és imádkozzunk üldözött testvéreinkért!
Január 25. A szenvedés oka és célja
Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! (Lk 15,17)
Nyomorúságaink idején gyakran feltesszük a kérdést: miért van szenvedés? Mi a szenvedések valódi oka? És van-e értelme? Ha Isten szeret, miért engedi, hogy ártatlan embereket megkínozzanak, kicsi gyerekek éhen haljanak, mások tehetetlen beteggé váljanak, életük delén meghaljanak?
A Biblia leírja, hogy abban a világban, amelybe Isten az embert teremtette, nem volt szenvedés. Ott ismeretlen volt a fájdalom, nélkülözés, félelem. Az Istennel való közösségben mindene megvolt az embernek, ami boldoggá tette.
Az ember azonban megvonta bizalmát Istentől, fellázadt ellene, és saját kezébe vette sorsát. Kilépett ebből a közösségből, s ott „kívül" megjelent a verejték, betegség, veszekedés, háború, halál. Minden szenvedés tehát rossz döntésünk következménye.
Isten azonban annyira szereti az embert, hogy lehetővé tette számára, hogy visszataláljon hozzá. És még a szenvedéseket is felhasználja arra, hogy figyelmeztesse: ide jutottál nélkülem. De egyben hív is vissza magához.
Jól mutatja ezt a tékozló fiú példázata: őt nem az apja küldte el otthonról, egyértelműen saját lázadása miatt került az éhhalál szélére. Az apja azonban továbbra is szerette, és éppen a disznók között, korgó gyomorral jutott eszébe az apai ház bősége, valamint a hazatérés lehetősége. A szenvedése emlékeztette elhagyott és elfelejtett otthonára.
Nem Isten küldte ránk a szenvedést, de még ezt is felhasználja arra, hogy eszméltessen, magához visszahívjon, helyreállítsa velünk kötött és általunk megszegett szövetségét, amiben újra életlehetőséget kapunk. Aki enged ennek a hívásnak, az attól kezdve egészen másként hordozza a bajokat, vagy meg is szabadul némelyiktől. Aki nem enged, azt sokszor még inkább megkeményítik a szenvedései Istennel szemben.
Boldog ember az, akit szenvedései önvizsgálatra indítanak és Istenhez fordítanak. Az ilyen ember utólag felismeri: „Bizony, javamra vált a nagy keserűség." (Ézs 38,17)
Január 24. Szolgálat
...az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. (Mk 10,45)
Aki hittel elfogadta Jézus Krisztus értünk végzett szolgálatát, golgotai áldozatát, abban felébred a vágy: hálából ő is tenni akar valamit Jézusért, az evangélium ügyéért, másokért. S ez a hála az idő múlásával nem csökken, hanem nő. Minden ilyen szolgálat önkéntes és válasz arra, amit Jézus adott nekünk - sohasem érdemszerző jelentősége van.
A szolgálat szó sokakban negatív érzéseket ébreszt: kényszerű, alantas, megalázó. A Biblia azonban egészen mást tanít erről, és Krisztus tanítványainak lelki fejlődésük szempontjából ezt komolyan kell venniük.
1. A szolgálat nem alantas tevékenység, hanem az Úr Jézus munkájában való részvétel. Ő nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon. Aki tehát szolgáló lelkülettel él, az a legjobb társaságban van: Jézussal együtt.
2. A szolgálat nem alkalmi tevékenység, hanem életstílus. Isten gyermeke mindig kész Atyja parancsát teljesíteni, s mindig észreveszi a számára elkészített feladatokat. Jézus egész földi élete szolgálat volt.
3. Aki Jézusnak szolgál, az nem valamit ad neki, hanem önmagát adta oda már előbb. Ezért kész az ilyen ember bármilyen áldozatra, mert ha magamat odaadtam, akkor már semmi sem drága.
4. Jézus szolgálatának lényege: mindig fontosabb a másik, mint én. A diakónia eredetileg az asztalok körüli szolgálat volt. Ezt végezni azt jelentette: nem helyet foglalok, hanem hellyel kínálok másokat. De jó lenne így jelen lennünk a házasságban, családban, idegenek között!
5. Ha embereknek szolgálunk, az akkor is az Úrnak végzett szolgálat. Pál még a rabszolgákban is ezt tudatosította. Ezért a jutalmat is az Úrtól kapjuk: „ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya." (Jn 12,26)
Tűnődjünk el a diakonisszák szép jelszaván: Jutalmam, hogy tehetem. S ne feledjük: senki sem szolgálhat két ellentétes úrnak! Jézusnak csak teljes szívből lehet örömmel szolgálni.
Január 23. A közösség haszna
...szeretnélek látni benneteket..., hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által... (Róma 1,11-12)
A lelki növekedés másik két feltétele a közösség és a szolgálat. Az ige és az imádság Istennel kapcsol össze, a közösség és a szolgálat egymással.
A fenti igében Pál apostol bevallja, hogy nagyon vágyik találkozni a gyülekezettel, hogy valamilyen lelki ajándékot adjon nekik, és ő is megerősödjön a velük való találkozás során.
Aki Isten gyermekévé lett, az testvéreket is kapott, és csak velük együtt növekedhet. Magányosan nem lehet növekedni a hitben. A börtönbe és lágerekbe zárt keresztények is keresték társaikat, hogy tudják egymást erősíteni, vigasztalni, bátorítani, inteni. Nincs Robinson-kereszténység. Aki egészségesen akar fejlődni a hitben, keressen olyan gyülekezetet, ahol az igét tisztán hirdetik, és legyen annak aktív tagja! Legyenek olyan lelki testvérei, akikkel személyes kérdéseit is őszintén megbeszélheti, akikkel kölcsönösen tudják egymást erősíteni!
Pál apostol azt írja, a hívők olyanok, mint a test tagjai: csak együtt életképesek. Egy kisujj külön, a testről levágva halott. Péter apostol élő kövekhez hasonlítja a keresztényeket, akik együtt épülnek fel lelki házzá.
A közösség akadályait le kell győznünk. A testvéreim között merjek megnyílni, fokozatosan bízni a többiekben! Ne szégyelljem a hitemet, a kereszténység nem magánügy, hiszen még az Isten angyalai is örvendeznek, ha megtér egy bűnös. A közösség gyakorlására idő is kell, de megéri rászánni. És ne féltsük magunkat, hadd derüljön ki lassan, kik vagyunk, mi is a másikkal beszélgetve ismerjük meg önmagunkat! El kell fogadnunk a testvéreket, a családtagjainkat sem magunk választottuk meg. Alázat, szeretet, készség a megbocsátásra - ez mind feltétele a jó közösség létrejöttének. Ez tartja frissen és erősíti a hitünket, mint ahogyan egy fahasáb csak akkor lángol, ha együtt ég a többivel. Ha kivesszük a tűzből és félretesszük, előbb-utóbb kialszik és elhamvad.
Január 22. A lélek tápláléka
Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. (Mt 4,4)
Aki elindult a Jézusba vetett hit útján, annak lelki táplálékra van szüksége, hogy tudjon azon járni. Ugyanúgy életkérdés ez neki, mint ahogyan a fizikai erőnlét feltétele a rendszeres táplálkozás.
A lélek tápláléka az ige. A Biblia olvasása és az igehirdetések figyelmes hallgatása erősíti a hívő lelki életét. Isten ezen az úton beszél velünk, így tanácsol, vezet, vigasztal, bátorít és fedd. Jézus arra figyelmeztet, hogy aki valóban emberi életet akar élni, annak szüksége van Isten igéjére.
Az igével ugyanúgy kell táplálkozni, mint a kenyérrel. Abból is naponta eszünk, sorban szeleteljük, megrágjuk, és az emésztés során lesz belőle erő, gondolat, teljesítmény, gyarapodás. A Bibliát is jó naponta olvasnunk, nem összevissza, hanem egy-egy könyvet sorban, végig és gondolkozva, „megrágva". Aztán lesz az igéből szeretet, türelem, bölcsesség, lelki erő.
Az eredményes bibliaolvasás öt mozzanatból áll:
1. Röviden imádkozom, hogy Isten segítse megértenem hozzám szóló üzenetét.
2. Elolvasom a soron következő szakaszt többször is, egyre lassabban.
3. Kérdéseket teszek fel: miről is van itt szó, mit mond ez a rész Istenről, mit mond az emberről, vajon mit üzen általa most nekem Isten?
4. A legfontosabbakat egy-két mondatban felírom egy füzetbe. A leghangsúlyosabb bibliai verset könyv nélkül megtanulom, napközben is ismétlem.
5. Nyugodtan, részletesen imádkozom. Imádságomat hálaadással kezdem, bűnvallással folytatom, majd Isten elé hozom mások problémáit, végül könyörgök magamért.
Természetesen nem valami iskolás rend betartása teszi eredményessé lelki táplálkozásunkat, de a rendszeres napi táplálkozás meglátszik a hívő ember lelki kondícióján, egészséges növekedést biztosít a hitének, s bőven visszakapjuk azt a fél vagy egy órát, amit erre szánunk.
Január 21. Isten imádása
...mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. (Máté 6,13)
A kétszer három kérés ebbe a keretbe van foglalva. Az indítás a gyermek őszinte bizalma: mi Atyánk. A befejezés az érett felnőtt bizonyossága, aki tudja, kihez imádkozott: tied az ország, a hatalom és a dicsőség. A kisgyerek és a tapasztalt felnőtt együtt van jelen a hívő emberben.
Elfogytak a kérések, de nem ér véget az imádság. Miért? Mert Isten gyermeke még szeretne időzni Atyja előtt. Ahogyan egy kisgyerek mondta egyszer apjának: nem kérek most semmit, csak szeretném nézni, hogyan dolgozol. Nem kérek semmit, csak szeretnélek jobban megismerni. Te kellesz, Atyám, nemcsak az ajándékaid. És közben hátha lesz egy szavad hozzám. Erre mondja a zsoltár: „Gyönyörködj az Úrban..." (Zsolt 37,4)
Olyan ritkán szánunk erre időt. Pedig a mennyben csak ebből áll majd az üdvözültek imádsága: imádni a Mindenhatót. Engedjük, hogy néha már itt kapjunk ízelítőt, előleget a menny tiszta levegőjéből! Tanuljuk a Lélek által imádni az Urat!
Tied az ország, vagyis a királyi uralom. Soha ne feledjem: az Úr uralkodik, ténylegesen gyakorolja uralmát az egész világ felett. Miért és mitől félnék, ha ilyen Atyám van?!
Tied a hatalom, és te adsz hatalmat egy időre mindenkinek, aki kap ezen a földön. Jézus, aki elmondhatta: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön, az Atya gyermekeinek, az újjászületett hívőknek testvére (Róm 8,29; Zsid 2,11). El ne felejtsem ezt soha!
Tied a dicsőség, egyedül a tied. Nem akarok belőle semmit magamnak eltulajdonítani. Sőt szeretnék mindent a te dicsőségedre tenni.
Az ámen azt jelenti: mindebben bizonyos lehetek, mert megbízható az, akihez imádkoztam.
Január 20. Isten: szabadító
...ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól...(Mt 6,13)
Ez a kérés három feladatra figyelmeztet:
1. Ismerjük fel a gonoszt, amikor támad, és semmilyen kapcsolatba ne kerüljünk vele! Jézus világosan tanította, hogy a sátán személyes hatalom, aki Isten gyermekeit el akarja szakítani mennyei Atyjuktól. Emberi kívánságainkra épít, és ismeri gyenge pontjainkat. Mindig „segíteni" akar, de tőle semmit nem szabad elfogadni. Minden ajánlatára (kísértésére) minden esetben azonnal egyértelmű nem-et kell mondani saját érdekünkben.
2. Ismernünk kell saját kísérthető szívünket is, és nagyon ragaszkodnunk kell győzelmes Urunkhoz. Nem kötelező belemenni a kísértésbe, Jézus ad erőt észrevenni és ellenállni. Ő a kereszten legyőzte a gonoszt, ne feledjük, hogy legyőzött ellenség támad! Így is sokat árthat, de Jézussal közösségben védve van a hívő. Csak ne játsszunk a csábítással!
3. Ismerjük meg egyre jobban mennyei Atyánkat is, és bízzunk benne! Ő a teremtés okán is Ura a sátánnak, s az Isten nélkül semmit sem tehet. Még a mi kísértéseink idejét és mértékét is a mi Atyánk határozza meg. (Lásd Jób esetét.) Ezért hozzá imádkozunk, és nem a gonoszt kérjük, hogy ne vigyen kísértésbe, mert a gonosznak is ő parancsol, akivel egyáltalán semmilyen kapcsolatot sem létesítünk. Isten gyermeke a kísértéseivel harcolva is mindenható mennyei Atyjához ragaszkodik. Ő azt ígéri nekünk: „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet." (Zsolt 91,14)
Január 19. Mindennapi bocsánatunk
...és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek... (Mt 6,12)
Ezt a kérést Jézus egy és-sel kapcsolja az előző mondathoz. Azt hangsúlyozza ezzel, hogy amilyen nélkülözhetetlen a mindennapi kenyér, olyan nélkülözhetetlen a harmonikus élethez a mindennapi bocsánat is. Ahogyan elpusztul az, aki nem táplálkozik egy ideig, ugyanúgy elpusztul a lélek, megromlik a közösség, ha nem gyakoroljuk a rendszeres bocsánatkérést és megbocsátást.
Mert minden bűn elválaszt minket Istentől és egymástól. A megbocsátás pedig újra összeköt és eggyé tesz. Vágyunk az őszinte közösségre, de ennek ára az őszinte megbocsátás.
Ez mindig azzal kezdődik, hogy látnunk kell és néven kell neveznünk a saját bűneinket (nem a másokét). Nem szabad úgy tenni, mintha nem lennének, és nem szabad konzerválni sem őket. „...a nap ne menjen le a ti haragotokkal..." (Ef 4,26) A rejtegetett harag, keserűség, vádaskodás megmérgezi nemcsak a kapcsolatot, hanem a saját lelkünket is.
Bátran kérhetünk bocsánatot Istentől, mert „kegyelmes és irgalmas ő... szeretete nagy" (Jóel 2,13). Készen van nála a bocsánat minden bűnünkre, mert Jézus Krisztus elszenvedte minden vétkünk büntetését. A kereszten eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet (Kol 2,14).
Tele van a kezünk adóslevelekkel, s ha azokat nem dobjuk el (nem bocsátunk meg szívből másoknak), nem tudjuk elvenni Istentől a nekünk szükséges bocsánatot. Az készen van, tőlünk függetlenül, de úgy lesz a miénk, ha mi is szívből megbocsátunk.
Milyen régi és friss sérelmeket kellene elengednem akár bocsánatkérés nélkül is?
Január 18. Mindennapi kenyerünk
...mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma... (Mt 6,11)
A három te-kérés után következik három mi-kérés. Ezek között az első ez. Gondolkozzunk el minden szaván!
Kenyéren a Szentírás érti mindazt, ami testi jólétünket biztosítja. Az élelem, ruházat, lakás, munka, emberi kapcsolataink, siker, téli tüzelő -mind beletartozik ebbe (Luther). Isten fontosnak tartja, hogy ezekkel mindenki rendelkezzen. Annak, hogy sokak hiányt szenvednek, önzésünk az oka. Ő a pusztában vándorló népéről is évtizedeken át hűségesen gondoskodott. Minden nélkülözés oka a bűnös ember mohósága vagy élősködő természete. Az, hogy tőle kérjük a mindennapi kenyeret, nem azt jelenti, hogy nem akarunk megdolgozni érte. De ahhoz is az ő gondviselő szeretetére van szükség, hogy legyen munkánk, erőnk, és eredményes legyen a fáradozásunk. E kérés mögött alázat van: rászorulok Isten segítségére. Helyes önismeretre vall: nem tudom magam előteremteni, ami szükséges. Bizalom: ő meg fogja adni.
A mi kenyerünket kérjük. Legyen nekem fontos a más kenyere is, ne csak a magamé! És vegyem észre, hogy abból, amit Isten nálam tett le, nem kell-e egy részt továbbadnom! Ne legyek rest sáfárként tekinteni tőle kapott javaimra! Hadd legyek gondviselő szeretetének eszköze! Nagy kiváltság Isten háztartásában kézbesítőként szolgálni.
Naponként kérjük a szükséges javakat. Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad tervezni, tartalékolni, gyűjteni, de ez a kérés kizár a hívő életéből minden mohóságot, telhetetlenséget, kapzsiságot, követelőzést (Kálvin). Aki így imádkozik, az bízik Istenben, hálás és elégedett ember. Neki a kevés is mindig elég, míg másoknak a sok is gyakran kevés. És az ilyen embernek nem árt meg a bővölködés sem (Fil 4,12).
„Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel..." (1Tim 6,6) Jellemző ez rám?
Január 17. Isten akarata
...legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is...(Mt 6,10)
Ez a kérés egyenesen következik az előzőből: Isten királyi uralma ott valósul meg, ahol az ő akaratát cselekszik. Ennek viszont mi vagyunk a legfőbb akadályai, mert a bűnbe esett ember szakadatlanul szembeszegül Isten akaratával. Vagy nyíltan, mert a maga ura akar lenni, vagy vallásos módon: megpróbálja rávenni Istent, hogy segítse megvalósulni az ember akaratát, vagy kénytelen-kelletlen beletörődik Isten akaratába.
Aki azonban így kezdi az imádságát: Atyám, és őszintén kérte, hogy valósuljon meg életében Isten királyi uralma, az kész minden kérése után odatenni Jézus kiegészítését: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te." (Mt 26,39) Az ilyen embernek Dávid kérése lesz a szíve vágya: „Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem!" (Zsolt 143,10)
Aki ezt őszintén kéri, az már nem a maga istene akar lenni, hanem azzal szenteli meg Isten nevét, hogy feltétel nélkül bízik benne, s látatlanban igent mond az ő akaratára. Bizonyos abban, hogy Isten akarata mindig jobb, mint a mienk, mert egyedül ő tudja, mi jó valóban nekünk.
Itt a bűnös ember maga ellen imádkozik. Ebbe a magunk hiúságának, büszkeségének, önzésének, akaratosságának bele kell halnia. De baj az? Hát nem ezek miatt tör ki minden veszekedés és békétlenség? Aki szívből kéri: legyen meg a te akaratod, az a mennyet kéri le a földre, amit mi oly gyakran pokollá teszünk az akaratok állandó ütközése miatt.
Jézus egyszer ezt mondta: „aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám." (Mt 12,50) Jézus testvére leszel, ha Isten akaratát cselekszed. Lehet ennél nagyobb kiváltság?
Kérdezd őt, miben mi az ő akarata, és kezdj el még ma valami konkrét dologban engedelmeskedni neki!
Január 16 Az uralom végső megvalósulása
...jöjjön el a te országod... (Máté 6,10)
Amikor ezt kérjük: jöjjön el a te országod, akkor a történelem végére is gondolunk, amikor majd tökéletesen megvalósul Isten királyi uralma. Jézus felemeli az imádkozó hívő tekintetét, és megengedi, hogy ennek a világkorszaknak a végéig lássunk.
Most temérdek könny és vér folyik ezen a földön. Olykor úgy tűnik, teljesen a hazugság, az erőszak, az önzés, a kényelem, a gonoszság vette át az uralmat. Mintha Isten visszavonult volna. Ez lett az ellene való lázadásunk következménye. Nem tudjuk abbahagyni egymás öldöklését, nem tudjuk megszüntetni az éhezést és a betegségeket, tönkretesszük magunkat, egymást s a földet, amit Isten paradicsomnak teremtett. Így tudunk mi Isten nélkül uralkodni.
A hívő ember azonban eközben is tudja: a világ Ura annak teremtője maradt. Ő viszi célja felé ezt a gőgjében megszédült emberiséget, és egyszer véget vet majd minden gonoszságnak, és tökéletes mértékben megvalósul az ő szeretetének uralma.
Akkor kiderül majd, hogy az igazság nagyobb hatalom, mint a hazugság. A szeretet nagyobb erő, mint a gyűlölet. S aki már itt Isten királyi uralma alatt élt, az meglátja majd őt, és részt kap országának dicsőségében is. „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán." (Jel 3,21)
Azért vár még Isten ezzel, hogy minél többen higgyenek benne, belépjenek az ő országába, s megmeneküljenek az ítélettől. Mert ez a kérés: valósuljon meg királyi uralmad, azt is jelenti: teljesedjék be a te igazságos ítéleted!
Ez a kérés tehát kiemel minket magunk körül forgó, szűk körű imádságainkból, és megtanít kozmikus távlatokban gondolkozni, az örökkévalóság szemszögéből látni és értékelni mindennapi életünket.
Január15. Isten országának terjedése
...jöjjön el a te országod... (Máté 6,10)
Isten országának eljövetele a személyes életünkben akkor kezdődik, amikor egészen gyakorlati módon Isten akarata szerint kezdünk el élni. Az ilyen ember azért is olvassa naponta a Bibliát, hogy egyre jobban megismerje: mi Isten akarata életünk különböző kérdéseit illetően. S ha ez az ismeret cselekedetté válik, akkor ott megvalósult Isten királyi uralma.
Aki azonban a Szentlélek vezetésével Isten akarata szerint akar élni, azonnal elkezd munkálkodni azon, hogy általa is terjedjen Isten országa, mások életében is megvalósuljon Isten királyi uralma. Mihelyt tapasztalja ennek áldásait, felelősség ébred benne mások iránt. Már tudja, mi a különbség a bűn rabsága és az Isten gyermekeinek szabadsága között, ezért szeretné, ha minél többen eljutnának erre a szabadságra.
Ez az imakérés az ilyen ember ajkán egyben a misszió eszköze is. Ugyanakkor készség is arra: Uram, használj engem, hogy általam is terjedjen országod! A lélekmentés felelősségét is táplálja tehát ez a kérés: jöjjön el a te országod!
Éppen ezért könyörögjünk buzgón még nem hívő rokonainkért, ismerőseinkért, könyörögjünk a miénknél sokkal nehezebb körülmények között szolgáló misszionáriusokért, s azokért, akik az ő szavukra hisznek majd Jézusban! Legyünk készek mi is beszélni másoknak Isten királyi uralmáról, s szavaink mögött álljon ott hitelesítő pecsétként megszentelt, Isten igéjéhez igazodó, neki engedelmes életünk! Így nemcsak bennünk, hanem általunk is egyre jobban megvalósul Isten királyi uralma.
Szívügyem-e a misszió, emberek megmenekülése, új életre jutása? Megteszek-e ezért mindent, amit csak tehetek?
Január 14. Isten királyi uralma
...jöjjön el a te országod... (Mt 6,10)
Az Újszövetség eredeti görög nyelvén az ország szó azt jelenti: királyi uralom. Jézus tehát ebben a mondatban azt kéri: valósuljon meg Isten királyi uralma ezen a földön úgy, ahogyan a mennyben - vagyis teljesen, igazán. Hol valósul meg itt Isten királyi uralma? Ott, ahol az emberek őt Úrnak vallják, Királyként tisztelik, és neki önként engedelmeskednek.
Amikor az ember fellázadt Isten ellen (bűneset), éppen Isten uralma alól vonta ki magát. Elhitte azt a hazugságot, hogy a maga ura lehet, és függetlenítette magát Istentől. Hamar kiderült azonban, hogy nem tudunk uralkodni sem a nyelvünkön, sem az indulatainkon, sem a fantáziánkon, ellenben kényszerpályára kerültünk: folyamatosan Isten akaratának az ellenkezőjét tesszük, s ezzel sokat ártunk önmagunknak. S ha ezt felismerjük is, képtelenek vagyunk Isten akaratát teljesíteni.
Jézus Krisztus azért jött, hogy újra készekké és képesekké tegyen minket Isten királyi uralma szerint élni. „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." (Mt 7,21)
Isten országa tehát annak az életében jön el, aki Jézus Krisztust vallja élete Urának, és így képessé lesz Isten akaratát teljesíteni. Amikor Zákeus Isten igéjéhez igazította cselekedeteit, Jézus ezt mondta neki: ma lett üdvössége ennek a háznak. Amikor Pál apostol először kérdezte: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?, akkor lépett be az Isten országába.
Ez viszont mindig a mi királyi uralmunk végét jelenti. Többé nem én, Istentől függetlenül döntöm el, mi jó és mi rossz, mit tegyek és mit ne, hanem Isten. Új országba kerültem, ahol új törvények érvényesek, de ahol ennek a védelmét is élvezem.
Benne vagyok-e már ebben az országban? Hol kellene Isten akaratához igazítanom az életemet? Tegyem meg még ma!
01.13 Isten neve szent
...szenteltessék meg a te neved... (Mt 6,9)
A megszólítás után következik három te-kérés és három mi-kérés. Ez is azt jelzi, hogy az imádság központja Isten, és nem mi. Az a cél, hogy az imádság is őhozzá segítse közelebb az imádkozót, és nem az, hogy elsoroljuk neki kéréseinket. Ő úgyis jól tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle.
Mit jelent ez a kérés: szenteltessék meg a te neved? A név: maga a személy. Ha ezt mondom: ehhez nem adom a nevemet, az azt jelenti: én nem állok e mellé az ügy mellé.
Szent pedig az, ami Isten céljaira elkülönített, ami más, mint a profán, az általános, a közönséges. Isten pedig egészen más, mint bármelyik teremtménye. Ezt az ő mindenek felett álló, egészen más voltát felismerni, tisztelni és másoknak is megvallani: ez jelenti az ő nevének (személyének) megszentelését.
A szent azt is jelenti: bűntől mentes, teljesen tiszta. Isten önmagában szent, nem mi tesszük azzá. Mi csak elismerjük ezt, és így viszonyulunk hozzá.
Megszentségteleníti viszont az ő nevét az, aki káromolja, szükségtelenül emlegeti, aki rajta kívül bárki mást - például egy embert - vallásos tiszteletben részesít, ahhoz imádkozik, vagy aki babonás, okkult hittel az ördögtől kér segítséget, illetve aki képmutató módon él, s miatta káromolják mások Isten szent nevét.
Megszenteli mindenki, aki mint egyedüli Istent imádja, szívből tiszteli, benne bízik, őt másokkal hitelesen megismerteti, és úgy él, hogy az élete különbözik az általánostól, mert megjelenik benne valami Isten tisztaságából, szentségéből (Zsid 12,10). Isten akarata éppen az, hogy a benne hívőkön keresztül az ő szentsége beleáradjon a világba.
Vajon általam megszenteltetik-e Isten neve?
Január 12 Atyánk a mennyben
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy... (Mt 6,9)
Láttuk, hogy az imádkozó hívő azzal a bizalommal szólíthatja meg Istent, ahogyan egy kisgyermek az apját. Jézus azonban azonnal hozzáteszi: ennek a bizalomnak mélységes tisztelettel kell párosulnia. Isten a mi szerető Atyánk, de egyben az a mindenható Úr is, aki a mennyekben van. Ő teremtett mindent, s ma is az övé minden hatalom.
A helyes imádság alapja a bizalom és a tisztelet. Jöjjek egyszerűen, mint a gyermek! Nem szépen kell imádkozni, hanem őszintén, de ne feledjem, kihez szólok: ő a Teremtő, én pedig a teremtménye vagyok. Ő igaz és szent, én tele vagyok bűnnel. Nem természetes, hogy imádkozhatom, csak az ő egyszülött Fiára való tekintettel enged maga elé Isten. De így, fogadott gyermekeként szeretettel vár.
Isten a mennyekben van: ez arra utal, hogy teljhatalmú, szuverén Ura mindennek. Neki minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen. Ne féljek tehát semmitől, és ne aggodalmaskodjam semmi miatt! Azzal dicsőítem őt, hogy bízom benne feltétel nélkül.
Mivel azonban ő Úr mindenek felett, nem lehet semmire kényszeríteni, nem lehet befolyásolni, tökéletes szabadságában azt tesz, amit akar - de irántunk való nagy szeretetéből mindig azt cselekszi, ami javunkra van. És egyedül ő tudja, mi szolgálja valóban a javunkat. Ezért minden imádságunk végén teljes bizonyossággal mondhatjuk: ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem ahogyan te! Erre is Jézus Krisztus tanított minket.
A bizalom ne váljék bizalmaskodássá, a tisztelet pedig
ne legyen tartózkodó félelem az ismeretlentől!
Hiszen mi ismerjük mennyei Atyánkat, aki úgy szerette
ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne,
el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Január 11 Mi Atyánk...
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy... (Mt 6,9)
A Jézus Krisztustól tanult imádságot sokszor úgy mondjuk el, hogy oda se figyelünk. Vizsgáljuk meg néhány napon át, mit is jelentenek ennek az imádságnak a mondatai!
Jézus így kezdi: mi Atyánk. Olyan szót használ itt, amellyel a kisgyerekek szólították az apjukat. Ilyen egyszerűen és ilyen bizalommal járulhatunk a mindenható Istenhez, ahogyan egy kisgyermek megy az apjához, akiről tudja, hogy szereti.
De vajon minden ember Isten gyermeke? A Biblia azt tanítja, hogy nem. Minden ember Isten teremtménye, de mi úgy születünk, hogy inkább szembeállunk Istennel, tiltakozunk fennhatósága és parancsai ellen, tőle függetlenül akarunk élni. Jézus Krisztus tesz minket Isten ellenségeiből Isten gyermekeivé. „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében... Istentől születtek." (Jn 1,12-13)
Istent tehát csak az nevezheti atyjának, aki újjászületett, aki Jézusban hisz, vagyis tudja, hogy egyedül Jézus kereszthaláláért kap Istentől bocsánatot, és hálából neki engedelmesen akar élni.
Az ilyen ember viszont nemcsak szerető Atyát kap a mindenható Istenben, hanem testvéreket is. Ezért mondja Jézus: mi Atyánk. Aki Isten akaratát cselekszi, azt a Megváltó testvérének tekinti. Ez a „mi" nem az egész emberiség nagy összetartozására vonatkozik, hanem azokra, akiket a Szentlélek egy nagy családdá formál, ez a „szentek közössége".
Ki vagyok én: még Isten ellensége, vagy már Isten gyermeke? Tudom-e, hogy Isten országát csak Isten gyermekei örökölhetik? Akarok-e azzá lenni? Meglátszik-e rajtam, hogy isteni természet részesévé lettem (2Pt 1,4)? Őszintén szeretem-e hívő testvéreimet?
Január 10 Kire nézek?
Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk. (Zsolt 34,5-6)
Amire nézünk, annak az erőterébe kerülünk. Aki a bajaira néz, annak mindig lesz oka keseregni, panaszkodni. Aki az ellenségeire néz, félni fog. Aki önmagára, az vérmérséklete szerint vagy elbizakodik, vagy elcsügged.
És akik az Úrra néznek? Azok örömre derülnek.
Mit jelent az Úrra nézni? Azt, hogy számolunk Istennel és számítunk rá. Igyekszünk megismerni nagy tetteit, és tudjuk, hogy ő nem változik, ma is ugyanolyan hatalmas és irgalmas, mint régen. Az Úrra nézni azt jelenti, hogy tőle kérünk és várunk segítséget, szabadítást, bocsánatot, tanácsot, és tőle fogadunk el mindent, még a próbákat is. Teljes szívvel bízunk benne.
Jézusra nézni azt jelenti: tudjuk, mit tett értünk, „...szeretett engem, és önmagát adta értem" - ahogy Pál apostol vallotta. Ismernünk kell, mit ígér nekünk: veletek vagyok minden napon a világ végéig. Ne feledjük, mit kínál: „az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen" (Jn 15,11).
Mikeás prófétát ellenségei fenyegették és bűnei vádolták. S mit ír? „De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!" (Mik 7,7 - Károli)
Aki az Úrra néz, az az ő jelenlétében marad, az ő erőterébe kerül, így nem kerülhet a félelem igézetébe. Tudja, hogy nincs egyedül, nincs kiszolgáltatva idegen erőknek, nem Isten háta mögött zajlik az élete, hanem színe előtt. Ő pedig szemmel tartja, sőt karbantartja a benne bízókat.
Kire nézünk mostani helyzetünkben?
Január 09 Öröm az Úrban
Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! (Fil 4,4)
Pál apostol ezt a biztatást a börtönből írta, ahol nélkülözött, fázott, barátai közül is többekben csalódott, s nem tudta, mi vár rá, egyre valószínűbb volt, hogy kivégzik Jézusért, a hitéért. És Filippibe írt levelében mégis többször említi, hogy örül.
Lehetséges az, hogy ennyi nehézség között is örül valaki? Van olyan, hogy „mindenkor" tud egy ember örülni? Igen, ha „az Úrban" él.
Mit jelent ez? Azt, hogy az élő Krisztussal való lelki közössége mikroklímaként körülveszi, és örömét ez határozza meg, nem a külső körülmények. Bármi történik körülötte, a Krisztusban megtalált csendes öröme nem változik.
Még ha meghal, akkor sem. Erről is ír ebben a levelében: mivel „nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség". Hiszen akkor még közelebb kerül megváltó Urához. Aki Krisztusban van, azt ő megtanítja élni és meghalni. És a Krisztusban megkapott üdvösség öröme megmarad benne minden körülmények között.
Az ilyen ember boldog tapasztalata lesz a nehézségek között is a következő: „tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel." (2Kor 7,4) Annyira csordultig, hogy másoknak is jut belőle.
Ez az öröm nem feltétlenül harsány jókedv, hanem annak az egyenletes, csendes belső békessége, reménysége, derűje, aki tudja: Jézus szeret engem, az ő kezében van az életem, s itt a földön is minden helyzetben, halálom óráján, és a halál után is ő velem marad és én ővele.
Úr Jézus, add nekem is ezt a belső bizonyosságot s az ebből fakadó örömöt!
Január 08 Minek örüljek?
...teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.(Zsolt 16,11)
Az embert nagyon meg tudja gyötörni, ha döntenie kell és tanácstalan, ha magára marad nehézségei között, ha bizonytalanná válik a jövője, ha úgy érzi, ki van szolgáltatva ismeretlen erőknek, s ha nem tudja, mi lesz vele, amikor meghal.
Dávid ebben a zsoltárban hálát ad Istennek, hogy sokszor kapott már tőle jó tanácsot, hogy a hívőkkel mindig megoszthatja gondjait, hogy „te tartod kezedben sorsomat", hogy Isten megtanítja őt élni: „Megismerteted velem az élet útját", sőt ha meghal is, Isten közelében fog maradni, vele szoros közösségben. Minden helyzetben maga mellett tudhatja hatalmas és szerető Urát - ez az oka annak, hogy teljes öröme van itt és az örökkévalóságban is. „Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van." (9. v.)
Ismerjük-e ezt az örömöt? Ki kap tanácsot az Úrtól? Aki kér. Ki nem marad egyedül gondjaival? Aki keresi a hívők közösségét. Ki jár az élet útján, ki lehet boldog mind életében, mind halálában? Aki ismeri és követi Jézust, mert egyedül ő mondhatta el: én vagyok az út, az igazság és az élet, aki hisz bennem, ha meghal is, él.
Erősödjünk meg a benne való hitben ma is!
Január 07 A tartós öröm forrása
Örökké ujjonganak... Örvendeznek általad,
akik szeretik nevedet.
(Zsolt 5,12)
Sokan panaszolják, hogy az öröm nagyon hamar múló ajándék. Tóth Árpád szép verse is erről szól: Az Öröm illan, ints neki, Még visszavillan szép szeme, Lágy hangja halkuló zene, S lebbennek szőke tincsei.
Vannak, akik pénzért akarnak örömöt vásárolni, mások átélik, hogy „nevetés közben is fájhat a szív, és az öröm vége is lehet bánat" (Péld 14,13).
Farsang idején időszerű megnéznünk, mit tanít a Biblia az örömről. Isten azt akarja, hogy a benne bízók örvendező emberek legyenek. Egyenesen parancsolja is ezt: „örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Úr ad neked és házad népének" (5Móz 26,11). Mi azonban gyakran mégis úgy találjuk, hogy semmi okunk az örömre.
Dávid, amikor a fenti zsoltárt imádkozta, nehéz helyzetben volt. Ellenség vette körül, és tudta, hogy bűnei miatt Isten elé sem járulhat. Mégis háromszor egymásután említi, hogy tele van a szíve örömmel.
Miért? „...mert te nagyon szeretsz engem... tisztellek téged." Sok gondja, baja van, de az Istennel való szoros lelki közössége elegendő ok az örömre. Ebben a közösségben biztonságban érzi magát támadások közepette is, tapasztalja Isten bűnbocsátó kegyelmét, és tudja, hogy számíthat Isten áldására - vagyis arra, hogy érdemein messze felül megad neki minden jót. Tehát Isten oltalma, kegyelme és áldása az ő egyenletes örömének kiapadhatatlan forrása. Ezért is keresi ezt a közösséget imádságban. Nemcsak gondol arra, hogy jó lenne imádkozni, hanem szokatlan, nehéz körülmények között is felkel reggel korán, leborul Isten előtt, figyel az ő szavára, és kiönti neki szívét (3-4. v.).
Hisszük-e, hogy az el nem múló csendes öröm forrása valóban ez az Úrral való meghitt lelki közösség? S hisszük-e, hogy az ő bűnbocsátó kegyelme, minket körülvevő oltalma, gondviselő szeretete elég ahhoz, hogy sok nehézség között is megmaradjon az örömünk?
Gyakoroljuk hát ma is és mindennap: „reggel eléd készülök, és várlak..." „Figyelj beszédemre, Uram!"
Zsolt. 5.2 Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! 3 Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! 4 Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok. 5 Mert nem olyan Isten vagy te, a ki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz. 6 Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt. 7 Elveszted, a kik hazugságot szólnak; a vérszopó és álnok embert útálja az Úr. 8 Én pedig a te kegyelmed sokaságából házadba mehetek; leborulok szent templomodban a te félelmedben. 9 Uram, vezess engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt; egyengesd előttem a te útadat! 10 Mert nincsen az ő szájokban egyenesség, belsejök csupa romlottság; nyitott sír az ő torkuk, nyelvökkel hizelkednek. 11 Kárhoztasd őket, oh Isten; essenek el saját tanácsaik által; taszítsd el őket vétkeik sokasága miatt, mert fellázadtak ellened. 12 És majd örülnek mindnyájan, a kik bíznak benned; mindörökké vígadjanak, és te megoltalmazod őket, és örvendeznek te benned, a kik szeretik a te nevedet. 13 Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy paizszsal.
Január 06 Taposni vagy térdelni
„Az Úr, a te Istened viseli
gondját annak a földnek,
állandóan Szemmel tartja
azt Istened, az Úr, az év
elejétől az év végéig." (5Móz. 11,12)
Így az év elején különösen is sokat jelent nekünk ez az Ígéret. Közeledett a nép az Isten által megígért földhöz, és az Úr emlékeztette őket az Egyiptomban töltött időszakra. Ott lábbal hajtott öntözőberendezésekkel kellett öntözniük, ami nagyon fáradságos volt, Kánaánban azonban „az égből hulló eső vize itatja" majd veteményeiket (10-11. v). Mi is bizonyosak lehetünk abban, hogy életünket egész évben Szemmel tartja Istenünk, nem szunnyad el Őrizőnk (Zsolt. 121). És tudhatjuk, hogy nemcsak a magunk erőfeszítéseire kell hagyatkoznunk, hanem miközben becsülettel végezzük a munkánkat, számíthatunk Isten Áldására is. Az égből hulló eső mindig ezt jelentette azon a száraz vidéken. Munkánk eredménye tehát nemcsak attól függ, hogy hogyan tapossuk a vízátemelő szerkezetet, hanem attól is, hogy milyen Hittel várjuk a Mennyei Áldást. Figyelmeztetés ez arra, hogy ne pedálozni akarj még jobban, hanem merj többet térdelve imádkozni. Ne a lábadat járd le, hanem térdelj többet Isten Előtt! Ne akarj mindent te magad kitaposni, amire szükséged van, inkább merd Hittel elkérni Istentől! Ne hajtsd magadat még jobban, hanem hajtsd meg magad teljes Bizalommal, mély alázattal Isten Előtt! Tedd meg becsülettel, ami a te dolgod, de fogadd Hittel azt, amit Ő Tett és Tesz érted, Ő kínál neked, s várd Hittel, amit Megígért! Jelenti ez azt is: kevesebbet beszélni a gyermekeinknek, és többet imádkozni értük. Kevesebbet oktatni másokat, de hiteles Életet élni közöttük. Kevesebbet győzködni embereket, de őszintén szeretni mindenkit, személyválogatás nélkül."
„Úr Jézus, segíts ilyen Teljes Életet élnem! ÁMEN"
Január 05 Isten békessége
„Isten Békessége, Amely
minden értelmet meghalad,
meg fogja őrizni szíveteket
és gondolataitokat
Krisztus Jézusban." (Fil. 4,7)
Az imádság meghallgatása nem mindig azt jelenti, hogy Isten teljesíti a kéréseinket, hanem hogy az Ő különös Békessége betölti a szívünket. E Békesség oka nem a hívő tudatlansága, mintha nem látná a lehetséges veszélyeket. Inkább az, hogy miközben jól ismeri a Valóságot, ismeri a Mindenható Istent is. Az imádság, mint egy mágnes, Isten közelébe vonzza, s Vele Közösségben mindennek egészen más a súlya. Ebben a Közösségben Védelmet, Biztonságot, Békességet kap a hívő. Dávid nagyon nehéz helyzetbe került, amikor Absolon fellázadt ellene. Menekült egy maroknyi hozzá hű emberrel, a szabad ég alatt aludtak, minden irányból veszedelem leselkedett rájuk, s ő mégis így imádkozott: „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak Te adod meg, Uram, hogy Biztonságban élhessek!" (Zsolt. 4,9) Ez a Békesség valóban minden értelmet meghalad, ez a Békesség az, amit Jézus ígért a Benne hívőknek: „az Én Békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen" (Ján. 14,27). Ez a Békesség az, amikor az embernek - Reményik Sándorral szólva - lehet, hogy „nyugalma nincs, de Békessége van". A helyes imádkozás során egy csere megy végbe az ember szívében: Isten kiveszi belőle a félelmet, szorongást, nyugtalanságot, és adja helyébe az Ő Békességét. Ennek a Békességnek a Gyökere az, hogy Isten „megbékéltetett minket Önmagával Krisztus által", nem tulajdonítván nekünk a vétkeinket (2Kor. 5,18-19). Aki ezt Hittel komolyan veszi, a szíve annyira megtelik ezzel a Békességgel, hogy az másokra is kiárad. Istenem, add nekem ezt a Békességet, hogy továbbadhassam másoknak is!"
Január 04 Kicsi és nagy kéréseink
„Semmiért se aggódjatok,
hanem imádságban és
könyörgésben mindenkor
hálaadással tárjátok fel
kéréseiteket Isten Előtt..."
(Fil. 4,6)
Ha tudatosítottuk magunkban, hogy Kihez imádkozunk, ha hálát adtunk Isten sok Jótettéért, Amelyeket eddig tapasztaltunk, akkor Elé tárhatjuk kéréseinket. Nincs olyan jelentéktelen ügyünk, ami Neki ne lenne fontos, mert Ő Szerető Atyánk, és nincs olyan nagy kérés, amit ne tudna megadni, mert Mindenható Úr. Aki így ismeri Istent, az azt is el tudja fogadni, ha nem teljesíti a kéréseinket, hiszen Ő jobban tudja, mire van Valóban szükségünk, mint mi magunk. Ha azonban Isten jól tudja, mire van szükségünk, miért kérjük tőle? Azért, hogy mi is megtudjuk, mert gyakran éppen imádkozás közben lesz Világossá a számunkra, hogy kéréseink jók-e. Mindig hasznos, ha előbb mások szükségeit visszük Isten elé, és nem mindjárt a magunkét. Sok Ígéretünk van arra, hogy a másokért elmondott imádság kedves Isten előtt, és meghallgatja azt. Sok esetben nincs is más módunk embereken segíteni, csak közbenjáró imádság által. Az imádság előtt sem a térbeli távolság, sem a másik ember elzárkózása nem jelent akadályt. Másként fogunk beszélni Istenről az embereknek, ha közben Istennek beszélünk róluk imádságban. Még az ellenségeinkkel való kapcsolatunk is megváltozik, ha tudunk imádkozni értük (Mát. 5,44). Józsué harcolt a völgyben az ellenséggel, s a csata kimenetele attól függött, hogy az idős Mózes közben imádkozott a hegyen (2Móz 17,11). Mi gyakran már el is felejtjük, mit kértünk Istentől, de az Ige azt mondja: megvannak a kéréseink Őelőtte (1Ján. 5,15). Jézus Krisztus arra tanít, hogy a könyörgésben állhatatosak legyünk, s hogy tudjuk mindig őszintén így befejezni: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te" (Mát. 26,39)."
„Legyen a Te akaratod; Ami jó s rendes, Te tudod;
Azért mi akaratunkat Tetszésed szerint hordozzad,
Hogy amit szeretsz: szeressük,
Amit Te gyűlölsz: gyűlöljük."
(XVI. századi német ének nyomán)
Január 03 A hála haszna
Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt... (Fil 4,6)
A helyesen imádkozó hívő Isten imádása után még mindig nem a kéréseit sorolja, hanem hálát ad: „hálaadással tárjátok fel kéréseiteket..."
Miért van erre szükség? Azért, hogy lássuk, mi mindent kaptunk már eddig Istentől, mi mindent cselekedett ő a világ teremtésétől máig, milyen gazdagon ajándékozott meg minket is minden érdem nélkül. Aki hálát ad, az feltekint az ajándékokról az ajándékozóra. Annak megnyílik a szeme, és tud számolni a cselekvő Istennel. Annak Isten maga lesz fontossá, nemcsak ajándékai, s felismeri, hogy az ajándékozó több, mint ajándékainak összessége.
A hálaadás megerősíti azt a bizonyosságunkat is, hogy az az Isten, aki eddig ennyi jót tett velünk, ezután is meg tud tenni és adni bármit. Hiszen ő a mi szerető Atyánk, aki jól tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle (Mt 6,8).
A hitünket erősíti, ha nem unjuk meg megköszönni újra és újra a legnagyobb ajándékát, azt, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16); ha megköszönjük, hogy „aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" (Róm 8,32).
Egészen másként fogjuk a kéréseinket Isten elé terjeszteni, és egészen más kéréseket fogunk megfogalmazni, ha bővölködünk a hálaadásban. Nem véletlenül buzdít a zsoltáros: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsolt 103,2)
Imádkozzunk ma úgy, hogy csak a köszönetünket mondjuk el Istennek!
Január 02 Kihez imádkozunk?
Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban
és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok
fel kéréseiteket Isten előtt...
(Filippi 4:6,)
Miért használ a Szentírás két különböző szót - imádságban és könyörgésben - az imádság megjelölésére? Azért, mert két különböző tevékenységről van szó. Az előbbi Isten imádása, az utóbbi kéréseink előterjesztése. Mi általában a másodikkal kezdjük, s olykor ezért marad bennünk a könyörgés után is bizonytalanság.
Mit jelent imádni Istent? Megvallani, hogy kinek ismertük meg őt. Isten imádása az ő egyedülálló nagyságának a felismerése és elismerése. Erre nem neki van szüksége, hanem az imádkozó embernek, mert így tudatosítja magában, kihez imádkozik. Ha ezt komolyan veszi, sokkal könnyebb lesz rábíznia sorsát, gondjait, egész jövőjét Istenre.
A Bibliában található imádságokban ez nagyon gyakori. Egy alkalommal például Dávid igencsak szorult helyzetbe került. Mégsem azzal kezdi imádságát, hogy elsorolja kéréseit Istennek, hanem megvallja, kinek hiszi őt: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban... A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk." (Zsolt 46) És miután megerősödött abban, hogy milyen hatalmas az, akihez ő imádkozhat, hogy milyen nagy kiváltság, hogy hozzá tartozhat és számíthat rá, szinte feleslegesnek tartja sorolni a kéréseit. Hiszen Isten látja őt, ismeri helyzetét, s nála már készen van a szabadítás. Az ő dolga, hogy csendes hittel várja, hogyan fog segíteni Isten .
Ne sajnáljuk az időt arra, hogy újra és újra emlékeztessük magunkat: kihez is imádkozunk tulajdonképpen. Aki hittel komolyan veszi és nem szégyelli megvallani Isten nagyságát, annak megnyílik a szíve ez előtt a nagy Úr előtt, és alkalmas lesz elfogadni ajándékait.
Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat, Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.
(Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc kancellárja)
Január 01 Aggódás helyett imádkozás
„Semmiért se aggódjatok,
hanem imádságban és
könyörgésben mindenkor
hálaadással tárjátok fel
kéréseiteket Isten előtt..." (Fil 4,6)
Istentől kapott új évi programunk: ne aggódjatok, hanem imádkozzatok! Nem tudjuk, mit hoz a jövő, és olyan sok rosszat kellett már tapasztalnunk. Ez könnyen aggodalmaskodóvá tesz. Erre gyógyszer a Hittel elmondott imádság. Az aggodalmaskodás gyökere a hitetlenség, az imádkozás tápláló gyökere az Istenbe vetett Bizalom. Az aggodalmaskodás elszívja az energiáinkat, az imádkozás megsokszorozza és mozgósítja azt. Az aggodalmaskodó ember csőlátásban szenved: csak a lehetséges bajokat és nehézségeket látja. Az imádkozónak tágas a horizontja: a láthatatlanokat is komolyan veszi. Az aggodalmaskodó úgy véli, van oka félni. Az imádkozó meg van győződve arról, hogy van oka nem félni. Az aggodalmaskodó csak az ellenségre és önmagára szokott nézni, ezért gyakran eleve lemond a győzelemről. Az imádkozó Istenre figyel, és szent kíváncsisággal várja: ebben a helyzetben hogyan mutatja meg majd Hatalmát és Szeretetét. Az aggodalmaskodó a holnap gondját is hordozni akarja. Az imádkozó a ma terheit és feladatait viszi, és azokat sem egyedül. Nem az aggodalmaskodó áll a Valóság Talaján, mert ő az elképzelt bajok világában él, ahol egyedül érzi magát. Az imádkozó ember áll a Valóság Talaján, mert miközben számol a látható tényekkel, számol a mindenség Urával is, és számít Rá. Mit jelent imádkozni? Jézus Tanítása szerint: kiönteni a szívünket Istennek, ahogyan egy kisgyermek az apjának, akiről tudja, hogy szereti és bármit képes megtenni érte. Szánjunk időt erre mindennap ebben az évben!"
„Istennel járni, lakozni,
Szent Élettel illatozni,
Igaz Hitben nem habozni:
Jézus Krisztus, taníts,
Taníts imádkozni!"
(Református énekeskönyv)
Bármilyen sok tennivalónk van is, igyekszünk naponta néhány alkalommal valamit enni és inni, mert csak így tudunk dolgozni, és csak így maradunk életben. Persze az igazi az (lenne), ha mindig ugyanabban az időben, nyugodtan tudunk (tudnánk) táplálkozni. Könnyen elfelejtjük azonban, hogy az embernek lelke is van, s mivel a lélek nem követelőzik, nem adunk neki táplálékot. Ezért lesz az emberi együttélés gyakran olyan lelketlen, lélek nélküli.
A lélek tápláléka Isten igéje. Jézus mondta: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt 4,4) Eszerint teljes emberi életet az él, aki a lelkét is táplálja.
Ezeknek az írásoknak az a célja, hogy mindennap legalább egy igei gondolattal erősítsük a lelkünket. Isten igéjének különös hatása van: az elolvasás után is munkálkodik az emberben, s amint az ételből fizikai erő, gondolat, kitartás származik, úgy az igéből szeretet, bölcsesség, derű, reménység... fakad. - Persze az igazi az, ha valaki magát a Szentírást veszi kézbe, s abból olvas naponta folyamatosan, gondolkozva egy-egy részt, amihez aztán hozzáigazítja az életét is. Ezeknek az írásoknak egyik célja éppen az, hogy felébressze étvágyunkat Isten igéje után, s már ennek olvasása közben kikeressük az idézett helyeket, s elolvassuk azok környezetét és a zárójelben szereplő utalásokat is.
Akinek jó a lelki erőnléte, az másként hordja az élet terheit, és tud segíteni másoknak is. De Isten igéje segít el minket igaz hitre és üdvösségre is (Lk 8,12!). Az erre és az ezt kísérő-követő csendes, szabad imádkozásra szánt idő nem eltékozolt fáradozás, hanem sokszorosan kamatozik. Itt és az örökkévalóságban is.
Ezért az idős János apostol jókívánságával ajánlom ezeket a gondolatokat minden kedves olvasónak: „Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek." (3Jn 2)
forrás: http://velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/A_kegyelem_harmatja
