Asztal a pusztában- W. Nee

Részletek: Találatok: 21644

Watchman Nee: Asztal a pusztában

14.354 09.30

December 31

A maga idejében

„Dávid, miután a maga idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és az ő atyáihoz helyeztetett" (Csel 13,36).

Dávid a maga idejében, azaz egy nemzedéken át szolgált Istennek. Manapság nagyon gyakran arra törekszünk, hogy állandósítsuk munkánkat egy szervezet, társaság vagy rendszer felállításával. Az ószövetségi szentek ezzel szemben a saját napjaikban szolgáltak, aztán meghaltak. Ez fontos elve az életnek. A búzát elvetik, felnövekszik, kalászt hoz, megérik, majd az egész növényt gyökerestől kiszántják. Isten munkája még a tekintetben is szellemi, hogy nincsenek földi gyökerei, sem földszaga. Az emberek elmennek, de az Úr marad. Mindennek, ami a gyülekezetben végbemegy, korszerűnek és elevennek, a jelen szükségleteit kielégítőnek kell lennie - szinte azt is mondhatnánk, hogy a jelen szükségleteihez kell igazodnia. Nem lehet mozdulatlan, földhöz kötött. Isten elszólítja munkásait, de ad helyettük másokat. A mi munkánk kárt szenvedhet, de az Övé soha. Hozzá nem ér fel semmi. Most és mindörökké Ő az Isten.

December 30
Dicsőítelek

„Nagy örömest áldozok értetek, sőt feláldozom magamat a ti lelketekért" (2Kor 12,15).

Miután hosszú ideje fáradoztam már az evangélium szolgálatában, 1929-ben kimerülten érkeztem haza szülővárosomba, Fucsouba. Egy napon az utcán sétáltam, nagyon gyönge és letört állapotban botomra támaszkodva, amikor egyik volt egyetemi tanárommal találkoztam. Meghívott egy teázóba, hogy beszélgessünk. Miután végignézett rajtam, így szólt: „No lám, pedig egyetemi tanulmányaid idején nagyra tartottunk, és azt reméltük, valami nagy dolgot fogsz véghezvinni. És most azt akarod mondani, hogy mindössze ez lett belőled?"Erre a kiélezett kérdésre bevallom, legszívesebben sírva roskadtam volna össze. Karrierem, egészségem oda volt, és régi professzorom is azt kérdi: „Még mindig csak itt tartasz, nem tudsz felmutatni semmit?" Ám a következő pillanatban átéltem, mit jelent az, hogy a dicsőség Szelleme megnyugszik rajtam. Az a gondolat, hogy képes vagyok kiontani az életemet is az én Uramért, a szó szoros értelmében elárasztotta lelkemet dicsőséggel. Felnéztem csendesen Őrá, és ezt mondtam: „Uram, dicsőítelek téged, mert ez a lehető legnagyszerűbb dolog, és én tudom, hogy a helyes utat választottam!"

December 29
Egészen közel Őhozzá

„Én galambom, a kőszikla hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nekem a te orcádat, hadd halljam a te szódat, mert a te szód gyönyörűséges, és te tekinteted ékes!" (Én 2,14).

Sokszor milyen nehezen vonszoljuk oda magunkat az Úr színe elé! Visszariadunk a magánytól, és mikor testileg el is szakítjuk magunkat a külső dolgoktól, gondolataink azután is minduntalan visszavándorolnak oda. Sokan örömmel munkálkodnak emberek között, de vajon hányan vágynak Isten közelébe a Szentek Szentjébe? Az Ő színe elé menni, ott térdelni akár csak egy órát, ez bizony minden erőnket igénybe veszi. Hogy meg tudjuk tenni, határozottan kell fellépnünk saját magunkkal szemben. De mindenki, aki az Urat szolgálja, jól ismeri egy ilyen óra értékes voltát, és tudja milyen drága dolog éjfélkor egy órán keresztül - virrasztva vele lenni, vagy kora reggel felkelni és imádkozni. Hadd legyek nagyon őszinte hozzád! Nem szolgálhatod az Urat a távolból! Csak akkor tudhatod meg, mit jelent valójában a szolgálat, ha megtanulsz egészen közel kerülni Őhozzá.

December 28
Imádni Őt

„Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet tőle kértem. Most azért én is az Úrnak szentelem őt" (1Sám 1,27-28).

Megnézted már tüzetesebben ezt a két mondatot? Nekem kiváltképpen becsesek. Lássuk őket egymás mellett: „Az Úr megadta...én is az Úrnak szentelem őt." Nagy bánatában Anna fiúért könyörgött az Úrhoz, és kérése teljesült. Van-e imádságra felelet, amely ezt felülmúlja? Minden vágya ez a gyermek volt, mégis midőn elnyerte, azonnal visszaadta az Adományozónak. Amikor megválik Sámueltől, ezt olvassuk: „És imádkoztak az Úrhoz".

Majd ha számomra is elérkezik a nap - miképpen eljött Anna számára -, hogy Sámuelemet, akiben minden reményem összpontosul, átengedem Isten kezébe, akkor fogom csak megtudni, mit jelent imádni Őt. Mert csak a kereszt nyomában jár imádás, ahol Isten minden mindenekben. Amikor a kezünk mindattól megüresedik, ami nekünk kedves, és életünk középpontja többé nem mi vagyunk, hanem az Úr - az az imádás.

December 27
Ő nem tagadja meg magát

„A királyi széket körülvevő szivárvány olyan volt, mint a smaragd" (Jel 4,3).

A Jelenések könyvének látomásai a 4. fejezettől a 11-ig Isten trónjával, a 12-22-ig tartó részek pedig Isten templomával kapcsolatosak. Az előző szakasz kiindulópontjánál szivárványt látunk a trón körül, a másodikban pedig a frigyládát Isten templomában. Isten trónja a világmindenség kormányzására emeltetett. A trónt teljesen körülvevő szivárvány Isten bizonyságtétele a világmindenség számára, hogy Ő minden kormányzási munkájában örökké hű marad az emberi nemzetséggel kötött szövetségéhez. A templomot lakóhelyül építették Istennek. A szivárvány ívének jelenléte - bár a templom a hűtlen Izrael nemzeti életének már régóta nem középpontja -, Isten bizonyságtétele önmagáról. Ez a biztosíték arra nézve, hogy Ő saját természetéhez hűen, mindent elvégez választott népével kapcsolatban, amit megígért. Ő nem tagadhatja meg magát.
Krisztusban biztosította hűségét, és mi Krisztusban vagyunk.

December 26
Elküldötte Isten az Ő Fiát

„Mikor eljött az időnek teljessége, elküldötte Isten az Ő Fiát, aki asszonytól született" (Gal 4,4).

Az Úr Jézus születésekor Izrael leigázott nemzet volt. Isten népe adót fizetett a császárnak, királyságának dicsősége és nagysága pedig már csak az emlékezetükben élt. Ez Augustus kora volt, Róma uralkodott a világ felett! Jézus Krisztus mégis, minden látszat ellenére az idők teljességében született. Jövetele elő volt készítve. A megváltás örömhírének el kellett jutnia minden emberhez; nem korlátozódhatott csupán egyetlen parányi népre. Ezért engedte Isten, hogy Róma meghódítsa a világot, és hogy Jézus Krisztust a római birodalomban rómaiak feszítsék keresztre.

A birodalomban igen jó volt a közlekedés, mind a szárazföldön, mind a tengereken. A zsidók eljuthattak Jeruzsálembe pünkösdkor, hallhatták az evangéliumot, hazavihették, és közben nem kellett áthaladniuk ellenséges népek határain. Mivel Róma uralkodott, az apostolok is szabadon utazhattak a birodalmon belül, és beszélhettek a Megváltóról. Az apostolok cselekedeteiről írott könyvből látjuk a világi hatóságok semleges és becsületes voltát. Rómát a Szentírás vadállathoz hasonlítja, Isten azonban - aki az oroszlánok száját is képes bezárni -, megszelídítette és eszközévé tette. Amit Ő bezár, azt senki ki nem nyithatja; amit Ő kinyit, azt senki be nem zárhatja.

December 25
Imádat

„És leborulva tisztességet tettek neki; majd kinyitották kincses ládáikat és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát" (Mt 2,11).

Máté evangéliuma Krisztus királyságának az evangéliuma. „Jöttünk, hogy imádjuk Őt" - mondták a bölcsek -, és ezzel mindenekelőtt kinyilvánították, kinek tartják Jézust. Az imádat mindent magában foglal. Minél inkább gyakoroljuk, annál több okot fogunk találni rá. Mielőtt imádkozni kezdünk, imádjuk Őt! Tegyünk ugyanígy igehirdetéseinkben is! Mindenkor imádattal emeljük fel szívünket az Úrhoz! A Gyülekezet feladata, hogy megalapozza a földön Isten imádását. Ha mi nem tesszük, Istennek nem lesz imádója ebben a világban. Persze, azért ne hanyagoljuk el egyéb szolgálatainkat sem, de adjuk mindig az imádatnak az első helyet! Ha a napkeleti bölcsek megnyitották kincsesládáikat, mi akkor hogyan tarthatnánk vissza bármit is? Tömjént kell felajánlanunk nem parfümöt! A tömjénnek ugyanis teljesen el kell égnie az oltáron ahhoz, hogy jó illata felszabaduljon. Ez az igazi imádat, és az Atya igazi imádókat keres.

December 24
Hited edzése

„Minek adjam ezt száz embernek?" (2Kir 4,43).

Az Istennek való szolgálat legfontosabb tényezője a hit, ami nélkül valódi szellemi munka nem is képzelhető el. De hitünknek edzésre és erősödésre van szüksége, és Isten sok egyéb mellett anyagi szükségeinket is felhasználja ennek érdekében. Nem nehéz megvallanunk hitünket, amikor elvont, nem anyagi természetű dolgokról van szó. Sokszor saját magunkat is áltatjuk ebben a kérdésben, talán egyszerűen csak azért, mert nincs semmi kézzelfogható alkalom, ami hitünk gyengeségét megmutathatná. De amikor ételről, italról és készpénzről van szó, ezek a gyakorlati nehézségek egyszerre próbára teszik hitünk valódiságát. Ha nem tudjuk Istenre bízni anyagi szükségeinket, akkor miért beszélünk szellemi szükségről? Azt hirdetjük másoknak, hogy Isten élő Isten. Igazoljuk tehát élő voltát anyagi dolgainkban is! Istenbe vetett bizalmunkat semmi nem alapozza meg ennél jobban! Erre pedig feltétlenül szükségünk lesz, amikor újabb szellemi követelményekkel állunk szemben.

December 23
Kincs cserépedényben

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy az erőnek rendkívüli nagysága Istené legyen, és ne magunktól való" (2Kor 4,7).

Itt olvashatjuk a gyakorlati keresztyénség természetének legtisztább meghatározását. A keresztyénség nem cserépedény, nem is csupán a kincs, hanem a kincs a cserépedényben. Mindig töltsön el nagy hála Isten iránt azért, hogy az emberi gyarlóság nem tudja korlátozni az isteni erőt.

Nagyon is hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az az erő, ha megszabadulunk a cserépedénytől. Mégis, a mi áldott Urunk „megfeszíttetett gyengeségben" - értünk. Nem szégyen az, ha gyengének érezzük önmagunkat. Senki nem kívánja tőlünk, hogy minden emberi érzelmet elnyomjunk, míg egészen jéghidegek nem leszünk. Akik mégis ilyen állapotba kerülnek, folyamatosan megterhelik környezetüket, hiszen azoknak kell a természetes vonzalom hiányát pótolniuk. Másképpen az egymás közötti kapcsolat elviselhetetlenné válna. Elnyomás helyett inkább adjuk át használatra érzelmeinket Isten Szent Szellemének. Övé az uralom a bensőnk felett is. Természetesen bírnunk kell az isteni kincset - de nem fagyasztott állapotban

December 22
Járjunk szeretetben!

„Míg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére" (Ef 4,13).

Ha tartós és közeli kapcsolatban állunk olyan emberekkel, akiknek Szentírás-magyarázata nem egyezik a miénkkel, ez nehéz a test számára, de annál hasznosabb a szellemnek. Mert nem elég, ha helyes nézeteink vannak, Isten alkalmakat készít, hogy a helyes magatartást is gyakorolhassuk. Jó az, ha helyes a hitünk, de Ő megpróbál minket, hogy szeretni is helyesen tudunk-e. Könnyen megeshet ugyanis, hogy az elménk zsúfolásig van a Szentírás egészséges tanításával, de közben a szívünkből hiányzik az igazi szeretet. Bár lenne a keresztyének között több türelem és nagylelkűség! Sajnos, sokan olyan buzgalommal hirdetik saját meglátásaikat, hogy azonnal kívülállónak bélyegeznek mindenkit, akinek Szentírásmagyarázata az övéktől különbözik. A kiközösítést a hasonló bánásmód követi. Isten viszont azt akarja, hogy szeretetben járjunk eltérő nézeteket valló testvéreinkkel is. Semmi sem mutatja meg annyira egy igehirdetés szellemi beállítottságát, mint az azokkal szembeni magatartása, akiknek tanítása eltér az övétől.

December 21
Figyelj Őrá!

„Senki sem tanítja majd az ő felebarátját és az ő testvérét így: Ismerd meg az Urat! Mert mindnyájan megismernek engem, a kicsinyektől fogva a nagyokig" (Zsid 8,11).

Aki az ószövetségi időkben meg akarta ismerni Isten akaratát, az általában a törvényre és a prófétákra volt utalva. A keresztyénség azonban nem a felvilágosításon, hanem a kijelentésen alapszik. Vajon neked csupán könyvből szerzett ismereted van Krisztusról? Csak hallomásból ismered Őt valamelyik hűséges szolgája révén? Vagy már közvetlen kapcsolatba kerültél vele? Hitéletünk egyik legértékesebb tényezője az Úrral szoros kapcsolatban élő barátok, akik megosztják velünk azt, amit az Úr nekik megmutatott. Újból és újból szükségünk van figyelmeztetéseikre illetve nyugodt és érett tanácsaikra. De az Újszövetség azt hangsúlyozza, hogy „mindnyájan megismernek engem" (Ef 4,13) - mégpedig pontosabb fordítás szerint: „megismernek önmagukban". Nem bízhatjuk tehát magunkat kizárólag arra a világosságra, ami Isten szent emberein keresztül jut el hozzánk, bármilyen helytálló is az. Az Úr hangjára figyeljünk, és Őt magát kövessük!

December 20
Kit szolgálsz?

„Ti is, ha mindazt megtettétek, amiket parancsoltam nektek, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, amivel tartozunk" (Lk 17,10).

A szolgát - akiről ebben a szakaszban szó esik - kétféle munka foglalkoztathatta: „szántás" és „legeltetés" (7.v.). Mindkettő igen fontos feladat. Az Úr Jézus mégis arra emlékeztet itt bennünket, hogy ha a szolga ilyen munkából tér is haza, az a kívánalom, hogy először gazdáját lássa el, és csak azután üljön ő maga asztalhoz. Amikor mi hazaérkezünk az evangélium hirdetésének avagy mások pásztorolásának a szolgálatából, hajlamosak vagyunk önelégülten számba venni az elvégzett munka mennyiségét. De Jézus Krisztus ezt mondja nekünk: „Övezd fel magadat, és szolgálj ki engem." Természetesen nekünk is kell ennünk és innunk, de csak azután, hogy az Ő szomjúságát és éhségét csillapítottuk. Mi is részesülünk az örömből, de csak miután az Ő öröme már betelt. Kérdezzük meg magunktól újra meg újra: Őérte végzett munkánk Jézus Krisztust szolgálja először vagy a magunk megelégítését?

December 19
Mint egy kismadár

„... hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön" (Zsid 12,15).

Az Úr jótetszése hasonlítható egy félénk madárhoz, amelyet be akarsz csalogatni a szobába. Tehetsz, amit csak akarsz, mégsem tudod rávenni, hogy berepüljön. Kivéve, ha saját elhatározásából teszi meg; de azután nagyon résen kell lenned, nehogy újból elszálljon. Mert amilyen nehezen jön be, olyan könnyen távozhat el. Egy kis hanyagság a részünkről, és már ott sincs.

Amikor Isten megáld bennünket, Ő a kezdeményező, és nincs szüksége a mi saját erőlködésünkre. De amikor már kiárasztotta ránk áldását, csekély vigyázatlanság is elég, hogy azt elveszítsük. Isten jótetszése nyugszik például ott, ahol a testvérek egyetértésben élnek, de ott sohasem, ahol viszálykodás uralkodik. Tisztában vagy azzal, milyen veszélyes dolog ellentétben lenned valamelyik tesvéreddel, még ha úgy is tűnik, neked van igazad? Ügyelj nagyon a szavaidra, nehogy eljátsszad az Úr jótetszését, és arra ébredj, hogy elszállt a madár!

December 18
Ő a Fiára néz

„A názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!" (Csel 3,6).

Figyeljétek meg Péter szavait, melyeket a templom kapujában ülő sántához intézett: „Jézus Krisztus nevében". Semmilyen más név, legkevésbé Péter saját neve nem hozhatott volna ilyen drámai eredményt. Hogy megvilágítsam ezt, egy egyszerű eseményt kívánok megemlíteni. Nemrégiben egyik munkatársam üzent nekem, hogy egy bizonyos összegre lenne szüksége. Miután elolvastam a levelét, elővettem, amit kért, és átadtam a küldöncnek. Helyesen tettem? Igen, természetesen. A levélen ugyanis ott szerepelt barátom aláírása, és ez nekem elég volt. Vagy talán a küldönc nevét, életkorát, foglalkozását, születési helyét kellett volna megkérdeznem, és aztán útjára bocsátanom, ha kifogásaim merülnének fel vele kapcsolatban? Semmiképpen nem, hiszen ő csak a barátom nevében jött, akinek a nevét tiszteletben tartottam.

Isten nem ránk, földi emberekre, hanem az Ő Fiára néz. Ő pedig a dicsőségben van, és Ő becsben tartja Fia nevét. Minden ami azon a napon történt, Jézus Krisztus neve hatására ment végbe, és Péterék csak egyetlen dologban különböztek a többi embertől: jogosultak voltak ennek a névnek a felhasználására.

December 17
Igazi érték

„Ó, te szegény, szélvésztől hányt, vigasztalás nélkül való! Ímé, ólomporba rakom köveidet, és zafírokra alapítalak" (Ézs 54,11).

Az arany mellett találunk drágaköveket is az Édenkertben, csakúgy mint az Új Jeruzsálemben (1Móz 2,12; Jel 21,19). A drágakövek nem egy nap alatt keletkeznek. Kialakulásukban az idő fontos tényező. Hosszú folyamattal munkálják a föld belsejében lévő tüzek, majd az ügyes csiszolás tovább fokozza szépségüket. Szellemi értelemben ez olyan értéket jelent, amit az isteni türelem munkál ki benned és bennem. Az értékes dolgok sokba kerülnek. Akik nem hajlandók fizetni, sohasem jutnak hozzá. A kegyelem ingyen van; de a drágaköveket csak magas áron lehet megvásárolni. Sokszor talán így kiáltunk fel: „Ez túlságosan sokba kerül!" Mégis, Ővele menni tűzön-vízen keresztül, ez fölöttébb becses dolog. Isten világosságában sok minden magától megsemmisül, nem is kell a tűzre várni. Az igazi érték kiállja Isten időpróbáját.

December 16
Világosság

„Még van egy férfiú, aki által megkérdezhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyűlölöm őt" (1Kir 22,8).

A megszállottság szörnyű dolog. Aki hazudik, az meg is csal másokat, de ennek tudatában van; a megszállott viszont önmagát csalja meg, és a nélkül hazudik, hogy tudná. Eljut arra a pontra, ahova a lelkiismeret már nem ér el, és a benne lévő világosság ezzel sötétséggé változik. Kizárta az igazságot. Akkor jut az ember ebbe az állapotba, ha tudatosan a sötétséget választja. „Mindenki, aki gonoszul cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra..." (Jn 3,20). „És ezért Isten erős tévelygést küld rájuk, hogy higgyenek a hazugságnak" (2Tesz 2,11). Így végül a megszállottak a maguk módján igazat mondanak, és már maguk is hisznek abban, amit csinálnak. Tárzusi Pál is „valóban azt gondolta...", hogy helyesen cselekszik, amikor üldözte a gyülekezetet.

Hogyan szabadulhatunk meg ebből? Egy dolog segítségével, mégpedig a világosság által. „Aki igazságot cselekszik, világosságra jön." Néha azt kérdezik tőlem: „Miért beszélsz mindig a kinyilatkoztatásról? Miért nem inkább Isten szabadító munkáját hangsúlyozod?" Erre a válaszom: „Mert az a szabadítás, hogy Isten megvilágosít minket". Ezáltal tudta meg Pál, hogy istenkáromló, és így jutott odáig Jób, hogy kimondta: „Most szemeimmel láttalak téged, ezért hibáztatom magam és bánkódom." Isten az, aki megnyitja a szemeinket!

December 15
Üdvösség

„Isten,..gyújtott világosságot a mi szívünkben, hogy a Jézus Krisztus arcán felismerjük Isten dicsőségének ragyogását" (2Kor 4,6).

Mit jelent az üdvösség? Az isteni világosság betörése. Ha ezt a világosságot eltakarjuk, az a kárhozat. Amikor elveszőfélben voltunk, Isten belevilágított a szívünkbe. Amint meglátjuk a Megváltó arcán a dicsőséget, abban a pillanatban meg vagyunk mentve. Ha csak értjük és helyeseljük a tanítást, még nem történt semmi, mert még nem láttuk Őt, aki maga az Igazság, Valóság. De amennyire biztos, hogy a fényképezőgép gombjának elkattintása után kép keletkezik a filmen, annyira bizonyos, hogy amelyik pillanatban valóságosan meglátjuk Krisztust mint Megváltónkat, megkezdődik belső átalakulásunk. Kezdetben „mennyei látás", ebből lesz majd: „kinyilatkoztatta az Ő Fiát bennem" (Csel 26,19; Gal 1,1.6). Egy ilyen eleven élményt azután nem szükséges külön az emlékezetünkbe idézni, mert soha többé nem fogjuk elfelejteni.

December 14
Egymásért

„Nem hagyva el a magunk gyülekezetét, amint szokásuk némelyeknek, hanem intve egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy az a nap közelget" (Zsid 10,25).

Krisztus a Gyülekezet Feje, mi pedig sokan „egy test vagyunk Krisztusban, és egymásnak tagjai". Hogy miként viszonyulnak egymáshoz ezek a tagok, az az egymással való kapcsolataikban látszik meg, és sohasem a főnek a tagokhoz való viszonyában. Amikor egy igehirdető nagy beszédet mond, a hívők pedig helyeslően bólogatva gyakran mondanak „áment", akkor ez mélységesen szelleminek tűnhet. A gyülekezet igazi szellemi állapotára azonban akkor derül fény, amikor egymás között összejönnek. A „szószék és a templomi pad" elve, bár életbevágóan fontos az örömüzenet hirdetéséhez, mégis könnyen lehet a keresztyén élet tétlenségének ápolója. Ami a gyülekezetet élteti és gyarapítja az a „kerekasztal" elve, a kölcsönösség gondolata, továbbá, hogy az egyik hívő bátorítani és buzdítani tudja a másikat. Vajon a mi gyülekezetünk viseli-e ezt a pecsétet, hogy „egymásért"?

December 13
Nincsenek gyenge tagok

„Sőt sokkal inkább: a testnek éppen azok a tagjai szükségesek, amelyek gyengébbeknek látszanak" (1Kor 12,22).

Évekkel ezelőtt egy igen nagy problémával kerültem szembe, és tudtam, hogy egyedül nem találhatok rá megoldást. Akkoriban egy távoleső vidéken hirdettem az Igét, messze voltam Istennek azon szolgáitól, akiknek igeismerete - szerintem - szükséges lett volna a helyes kiút megtalálásához. Volt ott ugyan néhány falusi hívő, de ők még csak kisdedek voltak Krisztusban. Hogyan segíthettek volna ezt a problémát megoldani?

Eközben azonban holtpontra jutottam. Nem maradt más hátra, mint elhívni őket, hogy ezek az „egyszerű" testvérek legyenek segítségemre szorult helyzetemben. Amit lehetett elmondtam, ők imádkoztak, és eközben minden megvilágosodott előttem! Nem volt már szükség magyarázatra. Elintéződött a dolog, mégpedig teljesen, nem volt véle több teendő. Milyen örömmel mutatja meg nekünk Isten, hogy mennyire függünk ezektől a „gyenge tagoktól"!

December 12
Isten gyermekei vagyunk

„Nem szégyelli őket testvéreinek nevezni" (Zsidó 2,11).

A negyedik evangélium elején az evangélista „az Atya egyszülöttjének" nevezi Jézust. Ugyanennek a könyvnek a végén a feltámadott Úr ezt mondja Mária Magdalénának: „Menj el az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz" (Jn 20,17). Mindezidáig Jézus csak az Ő Atyjáról vagy általában az Atyáról beszélt. A feltámadás után azonban már hozzáteszi: „...és a ti Atyátok". Milyen csodálatos ez! Itt már a legidősebb Fiú szól, aki elsőként támadt fel a halálból. Testtélétele és kereszthalála által sok gyermek került Isten családjába, ezért nevezi őket ugyanebben a versben „testvéreim"-nek. Dicsőség legyen Istennek, hogy az Ő felemeltetése által te is és én is megkaphattuk a fiúság szellemét, amely által így kiálthatunk: „Abba, Atyám!" Mert: „Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk" (Róm 8,16).

December 11.
Isten ajándéka

„Kegyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem ti magatoktól van. Isten ajándéka ez" (Efézus 2,8).

Joggal beszélünk arról, hogy hit által tartatunk meg, de valójában mit értünk ezen? Azt, hogy rábízzuk magunkat az Úr Jézusra. Megmentésünk érdekében nem tehettünk semmit, kivéve hogy egyszerűen rávetettük bűntől beteg lelkünk terhét. Keresztyénségünket úgy kezdtük, hogy életünk többé nem a saját cselekedeteinktől függött, hanem attól, amit Ő tett értünk. Amíg az ember el nem jut idáig, nem mondható keresztyénnek. A hitélet első lépése ugyanis a következő: „Semmit nem tehetek azért, hogy magamat megtartsam, de Isten az Ő kegyelméből mindent megtett értem Krisztusban." Isten kegyelmének, amit kész ránk árasztani, nincs határa.

December 10
Ne korlátozd Őt

„Belelőtt a földbe háromszor, azután abbahagyta. Akkor megharagudott rá az Isten embere és mondta: Ötször vagy hatszor kellett volna lőnöd!" (2Kir 13,18-19).

Mindig fenyeget minket a veszély, hogy korlátok közé akarjuk szorítani Isten cselekvését. Ma Isten új lehetőségeket készítene nekünk az evangélium munkájában, mi viszont beérjük olyan célok kitűzésével, melyeken hitünknek nem is kell túllépnie. Nem értettük meg az Úr „győzelmi nyilának" repülését. Amikor száz lélek hitre jutása megelégedéssel tölt el bennünket, akkor ez esetleg akadálya annak, hogy ezrével jöjjenek az emberek. Határt szabhat-e az evangélium hirdetésére épített nagy terem a jövendőbeli növekedésnek? Isten kegyelmének körülhatárolása mindig veszélyes. A tőle kapott áldás a még nagyobb áldás felé vezető út egyengetésére, és nem korlátozására való. Nem baj, ha terv szerint dolgozunk, de rázzuk le magunkról a múlt minden béklyóját, és éljünk az állandó várakozás szabadságában, örömében. Az előttünk álló munka mérhetetlenül nagyobb, mint a mögöttünk lévő. Isten olyan áldásokat készít nekünk, melyekre eddig még nem volt példa.

December 09.
Megmosni egymás lábát

„Nektek is meg kell mosnotok egymás lábát" (János 13,14).

Az itt említett lábmosás a felfrissülést célozza és nem a bűnnel van kapcsolatban. Lábaink beszennyeződését és beporosodását - ellentétben a bűnnel - nem tudjuk elkerülni. Belehemperedni a porba természetesen bűn lenne, de ha mi csak megérintjük a földet, már poros lesz a lábunk. Mondjuk, valamelyik hívő testvér hosszú órákon át dolgozik egy irodában, és a nap végén fáradtan, rosszkedvűen tér haza. Nehezen talál vissza ahhoz az üdítő együttléthez, amit reggeli csendességében Urával átélt. Mintha valami ólomsúly lenne rajta, ami lehetetlenné teszi, hogy szívét azonnal felemelje az Úrhoz.

De találkozik egy barátjával, aki egyszerű természetességgel dicsőíti az Urat. Hirtelen egy felemelő erőt érez. Mintha valaki szétmorzsolta volna a szigetelő porréteget. Lába ismét tiszta lett. „Megmosni egymás lábát" azt jelenti, hogy ily módon, frissítjük fel egymást. Lehet, észre sem vesszük, mégis az Úr az, aki felhasznál, hogy testvéreinket rajtunk keresztül felüdítse. Mondhatom nektek, ez egyike a legnagyobb szolgálatoknak.

December 08.
Isten másként gondolja

„Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem" (Lk 7,23).

Keresztelő Jánosnak nem tetszett a dolog. Ő olyan megújulásra törekedett, amilyennek Illés volt tanúja egykor; ehelyett lám, börtönben sínylődik, és a halál fenyegeti. Ha már neki magának nem szabad semmit végeznie, gondolhatta, akkor az Úr Jézus majd bizonyára intézkedik, hogy megbosszulja a második Illés kudarcát.

Mi is meg vagyunk bántva, ha úgy érezzük, Isten nem azt teszi, amit tennie kellene? Akaratát kerestük, dicsőségét kívántuk szolgálni, mégis oly sokszor csalódnunk kell módszereiben. Mondjuk betegek voltunk és gyógyítására vártunk, aztán mégsem gyógyultunk meg. Vagy pénzszűkében voltunk, de a pénz nem jött. Ennél is rosszabb az olyan ügy, ahol már Isten becsülete forog kockán. Jönnie kellene, hogy tisztességet szerezzen nevének - de nem jön. A helyzet nem változik, a tömlöcajtó nem nyílik, a szívek nem lágyulnak meg, és senki nem kiáltja: „Uram, mit tegyek?"

De lesz egy nap, amikor mindenre feleletet kapunk. Amikor az ítélő-jutalmazó széke előtt állunk (görögül: béma), Isten mindent meg fog magyarázni. Sok dologban hibásnak találtatunk, de olyan is lesz, amelyről ezt mondja majd: „Nekem igazam volt, de te is megfeleltél."

December 07
Imádd Őt

„Mikor rátekintett az ott járó Jézusra, így szólt: Íme az Isten báránya!" (Jn 1,36).

Amikor János először mutatott rá Krisztusra mint Isten Bárányára, hozzátette: „...aki elveszi a világ bűneit" (29. v.), és ezzel megváltói művét hangsúlyozta. Másodszor már egyszerűen csak ezt mondta: „Íme az Isten Báránya!" Itt a hangsúly már nem annyira Krisztus munkájára, inkább személyére tevődött. Az igazi megbecsülés azt jelenti, hogy önmagáért becsülünk valakit, nem pedig azért, amit tett. Így kellene Krisztushoz is járulnunk. Megköszönve ajándékait, ám dicsőítve Őt, önmagáért! Krisztus a keresztfán csodálkozó hálaadást vált ki belőlünk; Krisztus a trónon viszont dicsőítést. Ha azt szemléljük, amit tett, mélységes hála tölt el bennünket, de ha azt nézzük kicsoda, leborulunk és imádjuk Őt.

December 06.
Mindenre van erőm Krisztusban

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13).

Isten szolgálatában manapság úgy megszervezzük a dolgokat, hogy már nem szükséges Istenre támaszkodnunk. Az ilyen munkára vonatkozólag azonban nem sok jót ígér az Úr megállapítása: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek". Mert az isteni munkát csupán isteni erővel lehet végezni, amely erő csak az Úr Jézusban található meg. Ha eljutunk arra a pontra, amikor elmondhatjuk a prófétával együtt: „Nem tudok beszélni", egyszerre felfedezzük, hogy Isten szól helyettünk. Ő nem azt várja tőlünk, hogy olyasmit tegyünk, amit magunktól is megtehetünk. Inkább azt kívánja, hogy olyan életet éljünk, amilyenre különben nem volnánk képesek, és munkánkban se támaszkodjunk saját erőforrásainkra. De élhetünk és munkálkodhatunk az Ő kegyelméből! Ez az élet azonban már a Krisztus élete Isten erejében, a végzett munka pedig a Krisztus munkája. Megtehetjük Szelleme által, akinek engedelmeskedünk.

December 05
Az Úr az

„Oda vetették a hálót, de kivonni már nem bírták a tömérdek hal miatt. Szólt azért az a tanítvány, akit Jézus szeretett, Péternek: Az Úr az" (Jn 21,6-7).

Amikor az Úr ott állt a parton, különös módon még János és Péter sem ismerték fel, pedig ők voltak a legbensőségesebb kapcsolatban vele, de Tamás sem, aki előzőleg a sebek alapján már rádöbbent, kivel is áll szemben. A feltámadott Urat nem lehetett tisztán emberi szemekkel, tapintás segítségével felismerni. Amikor ismerős dolgokról beszélt, akkor sem jöttek rá, kicsoda. De amikor a háló megtelt, János egyszerre tudta, ki áll előttük.

Később, amikor a parton Jézus Krisztus így szólt: „Jöjjetek, egyetek!", egyikük sem merte megkérdezni, hogy kicsoda Ő, mert már tisztában voltak vele, hogy az Úr van ott. Csak látszólagos itt az ellentmondás. Rendes körülmények között az ember akkor kérdez, ha valamit nem tud. Valószínűleg azért nem merünk kérdezni, mert félünk, kiderül tudatlanságunk. De itt egyszerre van jelen a félelem és az ismeret. A külső emberük félt, a belső azonban ismert. Gyakran az ember nem tud magyarázatot adni bizonyos dolgokra, mégis van valamilyen Istentől kapott belső bizonyossága. Ez a keresztyénség, a Krisztus-hit.

December 04
Ő „lett nekünk"

„Krisztus Jézus, aki bölcsességül lett nekünk Istentől, és igazságosságul, szentségül és váltságul" (1Kor 1,30).

Isten Krisztust adta nekünk. Most már semmit sem kaphatunk, ami Krisztuson kívül van. A Szent Szellemet azért küldte Isten, hogy előhívja azt, ami Krisztusból van bennünk; de nem, hogy olyasmit hívjon elő, ami rajta kívül, vagy távol van tőle. Ő „lett nekünk", és ez egyike a Szentírás legnagyszerűbb megállapításainak. Ha ezt hisszük, belehelyezhetünk bármit, amire szükségünk van, és tudhatjuk, hogy Isten kiegyenlíti a hiányunkat. Ugyanis a bennünk lévő Szent Szellem által maga az Úr Jézus lett nekünk azzá, aminek híjával vagyunk. Megszoktuk, hogy a szentséget erénynek, az alázatosságot kegyelemnek, a szeretetet adománynak tekintsük, és mindezt Istentől külön kérjük. Pedig Isten Krisztusában minden szükségletünk benne foglaltatik, ezért hát habozás nélkül vegyük Őt igénybe!

December 03
Add Neki, már az elején

„Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15,5).

Az a kísértés, hogy mindent megpróbáljunk, belerögződött emberi természetünkbe. Hadd mondjak el nektek valamit, amit hazámban a sóbányáknál figyeltem meg. Kínában némelyik kuli 120 kg sót bír el, mások akár 150 kilót is. No, most tegyük fel, jön egy ember, aki csak a 120 kilót bírja, de a teher 150 kg. Az illető tisztában van azzal, hogy ez a súly túl nehéz neki. Bár képtelen elvinni, mégis megkísérli. Gyermekkoromban gyakran szórakoztam azzal, hogy ezeket az embereket tanulmányoztam. Mindegyikük megpróbálta, kivétel nélkül, noha pontosan tudták, hogy nem fogják elbírni. Végül valamennyien feladták a küzdelmet. Milyen gyakran előfordul velünk is, hogy csak amikor már teljesen kétségbeestünk önmagunk felett, akkor emlékezünk meg az Úrról! Akkor hagyjuk csak rá a feladatot, amit Ő eredetileg is készségesen hajlandó lett volna elvégezni. Minél előbb rájövünk erre, annál jobb, mert azzal hogy a magunk számára sajátítjuk ki a feladatot, nem engedünk teret a Szellem hatalmas munkájának.

December 02
Belül és kívül is

„Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által?" (Zsolt 119,9).

A farizeusok megtisztították a tál külsejét, ám belseje tisztátalansággal maradt telve. Urunk ezért dorgálja őket, hogy míg a külsőre nagy gondot fordítanak, addig a belsőt elhanyagolják. Sokan talán arra következtetnek ebből, hogy ha hangsúlyozzuk a szellemi igazság belső voltát, akkor minden rendben van. De Isten egyaránt követeli tőlünk a belső és a külső tisztaságot. Ha csak külső tisztaság van belső nélkül, az a szellemi halál. A belső pedig a külső nélkül elszellemiesített élet. Mert ha elszellemiesítéssel megkerüljük a dolgokat, az még nem szellemi élet. „Ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem mellőzni" (Mt 23,23). Nem számít, ha jelentéktelennek tűnik előttünk egy isteni parancs, még sem szabad azt könnyen vennünk, hiszen Isten akaratának a kifejezése. Nem hanyagolhatjuk el büntetlenül az Ő legkisebb kívánságát sem.

December 01
Tapasztalat és bizonyságtétel

„Sok szorongattatás és szívbeli aggódás között írtam nektek sok könnyhullatással...hogy megismerjétek azt a szeretetet, mellyel én kiváltképpen irántatok vagyok" (2Kor 2,4).

A szolgálatnak, ha valóban gyógyulást és életet akar hozni, belső megtapasztalásból kell fakadnia. Hogy ez mennyire így van, azt Pál apostol élete ékesen bizonyítja. Az első korintusi levél szolgálata szilárdan arra a férfiúra van alapozva, aki a második korintusi levélben megjelenik előttünk.

Az első levélben ugyanis arról beszél Pál, hogy Isten a gyengéket választotta ki; a második viszont a maga komor valóságában tárja fel saját megtapasztalását az Istentől ráhelyezett gyengeséggel kapcsolatban. Az első levélben Pál egységre inti a korintusi gyülekezetet, a másodikban egyértelművé teszi, hogy kudarcaik ellenére is közösséget vállal velük. Az első levél 13. részében olvassuk a szeretet klasszikus himnuszát, a 2Korintus 12,15-ben pedig: „Nagy örömest áldozok értetek, sőt feláldozom magam a ti lelketekért." Végül az 1Korintus 15 adja az Újszövetség legtisztább tanítását a feltámadásról. A második korintusi levél világossá teszi Pál apostol mérhetetlen szükségét is arra nézve, hogy óráról órára bízzon abban az Istenben, aki a halottakat is fel tudja támasztani. Tanítását minden ponton támogatja a tapasztalat. Más nem is lehet a Krisztusról való bizonyságtétel alapja.

November 30.
Szabadításodra várok, Uram

„Szabadításodra várok Uram!" (1Móz 49.18).

Ez a 49. fejezet Jákobot prófétaként mutatja be. Amikor Isten szívét igazán megértette, félelmes jóslatokat kezdett mondani. De ez a vers - pontosan a beszéd közepén - nem prófécia, hanem magának Jákobnak a felkiáltása. Ezekben a jóslatokban volt szomorúság, bűnök előre való megsejtése, de ugyanúgy öröm és mindenféle jó is. Jákob éppen kénytelen volt igen sötét képet festeni Dánról mint kígyóról az ösvényen. Azután az öreg patriarcha - éppen itt - megmutatja önmagát. Égre emeli szemeit és kijelenti, mi ő: ő próféta. Elég könnyű dolog prédikálni, de amikor valaki megszólal, azonnal tudjuk, vajon az illetőt Isten tartja-e kezében. Az öreg Jákob kigondolhatott volna egy ravasz tervet arról, hogyan bánjon el Dánnal. Ő mindig képes volt hasznot húzni az emberekből, ám ennek itt vége. Ekkorra már megtanulta megismerni Istent. „Szabadításodra várok, Uram!"

November 29.
Békülj meg

„Mert a te orcádat úgy néztem, mintha az Isten orcáját látnám" (1Mózes 33,10).

Mit jelentsen ez a meglepő állítás? Jákob, aki Péniélnél színről-színre látta Isten orcáját, most úgy írja le Ézsauval való találkozását, mintha ez újból megtörtént volna vele. Talán csak puszta hízelgés volt ez, annak bizonyítéka, hogy régi fondorkodó természete még nem tűnt el egészen. Esetleg vallomás lehetett, annak megvallása, hogy az ő gondosan megtervezett intézkedései családjára és vagyonára vonatkozólag mind időpocsékolás. Amikor aztán Ézsau üdvözölte őt, egyszerre felismerhette, hogy nem saját ügyes mesterkedése révén szabadult meg, hanem azáltal, hogy Isten legyőzte őt. De lehet más jelentése is a történteknek, és ez már egy általános szellemi tény. Abban áll ez, hogy azokat, akiket mi megbántottunk Istent képviselik számunkra. Ha velük találkozunk, az olyan, mintha Istennel találkoznánk. Ez lehet ítélet. Hála legyen Istennek, ha szívünk ilyenkor őszintén megalázkodik Őelőtte. Jelenthet kegyelmet és kiengesztelődést is. „Békülj meg először a te testvéreddel, és csak azután jöjj és vidd fel a te ajándékodat!" (Mt 5,24).

November 28.
Krisztus keresztje

„Nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen" (1Kor 1,17).

Fiatalabb koromban arra törekedtem, hogy az isteni igazságot tökéletes színvonalon hirdessem, és azt is elhatároztam, hogy olyat nem mondok, amit a hallgatók félreérthetnének. Nagy gondot fordítottam arra, hogy igehirdetésemben semmit ne kockáztassak, de meg kell vallanom, hogy ugyanakkor a szellemi érték kevés volt benne. Nemsokára azonban rájöttem, hogy Isten a gyengéket használja fel követeiül. Nem kíván tőlünk világos magyarázatokat, ellenben sokszor töredékeket is felhasznál, itt egy szót, ott egy mondatot - hogy az emberek előtt felvillanjon az Ő fénye. Nem keresi a teljesen érthető, hibátlan tanítást, sőt lehetséges, hogy amikor ezekben a dolgokban tökéletességre vágyunk, inkább akadályozzuk Őt. Meglehet, így állunk útjában elsőrendű céljának, hogy a halott lelkeknek életet, az éhes szíveknek pedig mennyei mannát adhasson. „A szavak, melyeket szólottam nektek, Szellem és Élet" (Jn 6,63).

November 27
Nem hoztam magammal kezeimet

"Amint odaadtátok tagjaitokat a tisztátalanságnak és törvénytelenségnek szolgákul a törvénytelenségre, úgy most adjátok oda tagjaitokat szolgákul a szent életre az igazságnak" (Róm 6,19).

Egyszer egy kínai testvér a vonaton egy kupéba került három nem keresztyénnel. Ezek időtöltésből kártyázni kezdtek, és mivel a negyedik játékos hiányzott, meghívták az illető testvért, hogy csatlakozzék hozzájuk. „Sajnálom, hogy csalódást okozok önöknek - szólt ő - de nem játszhatom, mert nem hoztam magammal a kezeimet." „Hát ezt meg hogy érti" - kérdezték csodálkozva. „Ez a két kéz nem az enyém" - hangzott a válasza, majd elmagyarázta, miképpen és kinek adta át kezeinek tulajdonjogát. Azt mondja Pál: „Adjátok oda tagjaitokat szolgákul Istennek az igazságra." Ez a testvér valóban úgy tekintett a tagjaira, mint amelyek teljesen az Úréi. Így néz ki a megszentelődés a gyakorlatban.

November 26.
Működésen kívül helyeztettél

„Miért álltok itt egész nap tétlenül?...menjetek el ti is a szőlőbe!" (Mt 20,6-7).

A „tétlen" szó, görögül „argos", segít megvilágítani Pál tanítását a bűntől való szabadulásról. Ez a Róma 6,6-ban használt szó töve, ahol arról ír, hogy a bűnnek teste „félre tétetett" (katargeo), vagyis „hatálytalanná tétetett", „működésen kívül helyeztetett" a kereszt által. Ott van még a bűn, a régi gazda, de Krisztusban a rabszolga, aki a bűnt szolgálta, meghalt; tehát a gazda nem használhatja fel, tagjai tehetetlenné (vagy foglalkozás nélkülivé) váltak! A kártyás keze, a káromkodó nyelve munka nélkül maradt, és ezeket a tagokat most oda lehet szánni az „igazságosság fegyvereiül az Istennek". Ha képesek vagyunk ilyen körülmények között az Úr kérdésére így válaszolni: „Mert senki sem fogadott meg minket", akkor Ő meghív az elképzelhető legkifizetődőbb szolgálatra. „Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom nektek.

November 25.
Vele együtt megfeszíttettél

„A mi óemberünk vele együtt megfeszíttetett...hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek" (Róm 6,6).

Miért hiszel az Úr Jézus halálában? Mi hitednek az alapja? Talán érzed, hogy Ő meghalt? Nem, sohasem érezhetted. Azért hiszed, mert Isten Igéje mondja. Amikor az Urat megfeszítették, két latort is megfeszítettek vele együtt. Ebben nem kételkedsz, hiszen a Szentírás világosan beszél erről. És hogy áll a helyzet a saját haláloddal? A te megfeszíttetésed Krisztussal még bensőbb dolog, mint a latroké. Őket ugyanakkor feszítették meg, amikor az Urat, de külön keresztekre. Te viszont ugyanarra a keresztre feszíttettél, mint Ő, mert Őbenne voltál, amikor meghalt. Ez nem az érzéseidtől függ. Tudhatod, és bizonyosságodnak elégséges alapja Isten szava. Tény, hogy Krisztus és a két lator egyaránt meghaltak. A te halálod is tény. Éned pedig, amit megutáltál, Krisztus keresztjén van! És „aki meghalt, szabad a bűntől"!

November 24
A Szellem megelevenít

„...hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem a Szellemé, mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít" (2Kor 3,6).

Fárasztó, sőt sokszor kimondottan visszataszító olyan emberekkel beszélnem, akik törekszenek a tökéletes külsőre, de az életbevágó és szellemi dolgokat elhanyagolják. Az úgynevezett „missziói módszerek" mint olyanok, egyáltalán nem érdekelnek. Igazán szomorú Istennek olyan gyermekeivel találkoznunk, akik nem tudják, milyen gyűlöletes a csak testi erőből való élet, és akiknek alig van élő tapasztalatuk Jézus Krisztus vezetéséről; viszont kínosan ügyelnek, hogy tökéletes módszert találjanak Isten szolgálatában. Isten maga gondoskodik olyan borostömlőkről, amelyek az Ő borát a legjobban megtartják és érlelik. Természetesen veszteség, ha az embernek van bora, de nincs hozzá tömlője, ám a kárnál is rosszabb - maga a halál -, ha tömlőnk ugyan van, de borunk nincs.

November 23.
Hozzáállás

„Ő így szólt nekem: Vigyázz, ne tedd, mert én szolgatársad vagyok neked...Istent imádd" (Jel 19,10).

Mi történt itt? János elveszítette a fejét, és egy angyalt akart imádni? Nos lehet, hogy így volt, de egészen biztosan azért, mert elragadtatott „lélek"-ben. Vannak olyan tisztafejű emberek, akik sohasem követnek el elképesztő dolgot. János nem tartozott közéjük, mert ő kétszer is elkövette ezt a tévedést (22,8). Az igazság az, hogy jó szíve volt, és az „efféle ember" olykor zavarba jön és kábaságot követ el. A szívét elárasztotta a csodálat, ahogy meglátta a dicső Gyülekezetet, mely „a mennyből szállt alá Istentől". Ámulattal töltötte el az a tény, hogy annyi tűrés és megpróbáltatás után a mennyei szolgák társa lehet, és velük együtt részese minden idők legnagyobb isteni remekművének. Cselekedete helytelen volt, de helyes magatartásból származott, hozzáállását mi is bátran követhetjük.

November 22
Hit = meggyőződés a valóságról

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. ” (Zsid 11,1).

Hogyan állapítjuk meg valamiről annak lényegét? Nap mint nap megtesszük ezt, hiszen e nélkül nem is élhetnénk. Olyasvalamit képzeljünk el, ami bár előttünk van, mégsem tapintható. Ilyen például a hang vagy a szín. Ha megvan a képességem a látásra illetve a hallásra, ennek segítségével a különben kitapinthatatlan lényeg valóság lesz. Példának okáért a sárga szín egészen valóságos, míg be nem hunyom a szememet. Akkor elveszíti valódiságát előttem, úgy tűnik, mintha semmivé vált volna. A sárga, látási képességem segítségével lett sárgává a számomra. Nemcsak maga a szín van jelen, hanem annak valódisága is a tudatomban. Milyen becses a látás adománya!
De nagyobb mértékben, mint a zene vagy a szín, örök és ezért igaz dolgok a Krisztusban reménylett dolgok; és én megkaptam azt az értékes képességet, hogy valóságnak foghatom fel ezeket. Ez a képesség az Isten Fiában való hit. Ez teszi lehetővé, hogy az isteni dolgokat igaznak éljem át. Amikor Isten hűségében bízom, ezt a hit igazolja és valóságossá teszi számomra, noha még csak remélem, anélkül hogy látnám.

November 21. Kiben - ez a fontos

„Tudom, kinek hittem" (2Timóteus 1,12).

Ha arról kérdezed a hívőket, mi módon találták meg Krisztusban az élet teljességét, különböző válaszokat fogsz kapni. Mindegyikük a maga módján mondja majd el, hogyan jutott el a Krisztusban való életre, és megtapasztalását alátámasztó igéket idéz a Szentírásból. Sajnos sok keresztyén arra használja élményeit és kedves igéit, hogy más keresztyénekkel harciasan szembeszálljon. Pedig ha a keresztyének úgy jutnak el különböző úton-módon a teljesebb életre, hogy közben a középpontban Krisztus áll, tapasztalataikat és tanításaikat nem egymás ellen kellene bevetniük, hanem úgy tekinteni azokat, mint egymást kiegészítő és nem kizáró felismeréseket. Mert egy dolog biztos: minden Isten szemében értékes élményünk csak abból származhat, hogy már felfedeztük az Úr Jézus személyének és munkájának a jelentőségét. Ez aztán mások számára is biztos és döntő bizonyíték lesz.

November 20
Várjuk az Ő csodáit!

„Mester, bár egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit" (Lukács 5,5).

Vannak olyan időszakok, amikor fáradozásunk az Úr munkájában feljogosít némi eredményre, de szomorúságunkra az eredmény nem jelentkezik. Lehet az, hogy egész éjszaka fáradoztunk, mégis elmarad az áldás. De minden érvelés hiába. Egyszerűen szembe kell néznünk a ténnyel, hogy Isten visszatartotta áldását. Emberi dolgokban az okból következtetünk a hatásra, de az isteni kegyelem birodalmában minden okoskodásunk tárgytalanná válik. Ebben a birodalomban egyedül Isten az ok.
„De azért a Te parancsodra bevetem a hálót"; ez a fajta hit az, ami hasznos az Ő szolgálatában. Bízzunk Őbenne, hogy érdemünkön felül áld meg minket. Feltéve, hogy várakozásunk és reménységünk egyedül Őrá támaszkodik, azt hiszem, egész jövendő utunkon áldást fogunk tapasztalni. Amikor egy életen az Úr kegyelme nyugszik, az ötven másik megmentését készítheti el, vagy akár száznak a megszentelődését is. Isten áldásának hatalmas eredményei vannak! Számoljunk a természetfelettivel! Nézzünk Istenre, és várjuk az Ő csodáit!

November 19
Készség a formálásra

„És elromlott az edény, melyet ő készített, és amely mint agyag volt a fazekas kezében, és azonnal más edényt készített belőle, amint a fazekas jobbnak látta megkészíteni" (Jeremiás 18,4).

A fazekas eredeti terve nem valósulhatott meg, mert az agyaggal valami baj volt. De azért nem semmisítette meg mindenestől, hanem másik edényt készített belőle. Csodálatos, mivé tehet bennünket Isten, feltéve, ha elfogadjuk, ahogy formál. Hibát követtünk el valahol? Bolondság lenne makacsul egy olyan tervhez ragaszkodnunk, amit Isten már félretett, és hamis lenne az elképzelésünk, hogy Istennek azt kellene folytatnia.

Talán Isten megváltoztatta szándékát? Arra rendelt most, hogy „más edénnyé" legyek? Ha így áll a helyzet, a halálom lenne, ha az első tervhez ragaszkodnék. „Vajon nem cselekedhetek-e veletek úgy, mint ez a fazekas?" - kérdi az Úr. Nem játszhatunk akaratával. Szerető Atyánk Ő, mindazonáltal útjainak korlátlan Ura is. Állásfoglalásunk inkább ez legyen: „Tarts meg engem magad mellett, hogy féljelek téged, és mindig kész legyek minden tőlem telhetőt megtenni!" Nagy, személyes vigasztalást találok Péter tanácsában: „Alázzátok meg magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején" (1Pt 5,6).

November 18.

Nézz szembe a problémával

„Ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér" (4Móz 14,9).

Amíg a Krisztusban való örökségünk teljes sorsrészére el nem jutunk, lehetséges, hogy a bennünket útközben érő megpróbáltatások olyan óriásiak, mint némely kanaánita volt termetre nézve. Isten ezeket a próbatételeket növekedésünkre, és hitünk megerősítésére használja fel. Ha ezt felismerjük, valóban erősödni fogunk általuk. De a fordítottja is igaz lehet. A tíz kém csüggedten jelentette, hogy Kánaán „olyan ország, amely felemészti az ő lakóit" (13,33). Ha elhagyod Istenbe vetett hitedet és kikerülöd a problémát, akkor megtörténhet, hogy ami eredetileg növekedésedet célozta volna, felemészt. Sokan közülünk a könnyebb utat választva megkerülik a nehézségeket. Az ember hajlamos rá, hogy félretegye a problémát, ahelyett hogy szembenézne vele. Félünk attól, ami a Jordánon való kockázatos átkeléssel együtt jár, de az odaát sejtett rémségektől is. Ó igen, elkerüljük a megpróbáltatásokat, és közben csaknem éhen halunk. Táplálék kell az életünkhöz, de ezt nem szellemi ünnepek által kaphatjuk meg. Ne mulasszuk el az Úrról való bizonyságtétel egyetlen lehetőségét sem! Igaz, az ellenség zavarhat bennünket, ám táplálékot és szellemi növekedést csak ezen az úton találunk.

November 17.

Izrael és Jákob Istene

„Én gyengeség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg közöttetek... Szellemnek és erőnek megmutatásában" (1Korinthus 2,3-4).

A Szentírás kétféle, egyaránt becses és szükséges keresztyén tapasztalatot állít elénk. Itt vannak az erőteljes, szinte dicsekvő állítások, mint például: „Isten mindig diadalra vezet bennünket a Krisztusban;... Nekem az élet Krisztus;... Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít." Másrészt ugyanazoknak az embereknek ugyanolyan igaz beismerései: „Még az életünk felől is kétségben voltunk; ...Krisztus azért jött a világba, hogy megmentse a bűnösöket, akik között első vagyok én; ...Mi gyengék vagyunk Őbenne." Úgy tűnhet, mintha itt egy teljesen másfajta, törékeny és riasztóan kicsinyhitű keresztyénről lenne szó, telve félelmekkel és hibákkal. A valóságban Isten gyermekének az élete ebből a kétféle élményből áll. Természetesen szeretnénk magunkat az elsőre összpontosítani, a másodikat pedig kizárni. De ha mindkettőt ismerjük, ez azt jelenti, hogy ismerjük Izrael Istenét és Jákob Istenét is!

November16.

Az Ő útján vele együtt?

„Vegyétek fel magatokra az én igámat és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok" (Mt 11,29).

Mit jelent felvenni az Úr igáját? Készséges együttműködést vele az isteni terv megvalósításában. Persze az iga korlátozza az ökröt; nem kószálhat szerte a mezőn tetszése szerint, hanem egyenes vonalban kell előre haladnia. Így sikerül a munkát elvégeznie. Itt van a szívbeli alázatosság értéke, melynek nincsenek nagy és becsvágyó gondolatai önmagáról, hanem kész Istentől kijelölt helyét elfoglalni, bármilyen alacsonyan legyen is az.

Máté evangéliumának ebben a fejezetében szinte hiábavalónak tűnik az Úr Jézus nyilvános szolgálata, mert csak a kisdedekre gyakorolt hatást, csak ők értették meg Őt. „Micsoda méltatlanság!" - kiáltanánk fel. De nem, az Ő szavai ezek voltak: „Igen Atyám, mert így volt kedves teelőtted." Ő nem törekszik másra, csak hogy Isten rendeléseit készségesen elfogadja. Az a kérdés, hogy elfogadjuk-e korlátozásait; járunk az Ő útján vele együtt? Mert ez a legmélyebb nyugalom, „nyugalom a mi lelkünknek".

November 15.
Watchman Nee: Nyugodalmat találtok lelketeknek

„Nyugodalmat találtok lelketeknek" (Máté 11,29).

Van ajándékba kapott nyugalom: „Nyugalmat adok nektek", és van olyan nyugalom, amit meg kell találni. Az elsőt úgy nyerhetjük el, hogy egyszerűen odamegyünk Istenhez, és átvesszük tőle, mint az élet adományát. Ez mindenesetre több, mint egy jól előadott evangéliumi igehirdetés puszta elfogadása. Inkább azt jelenti, hogy jövünk mint fáradt, megterhelt bűnösök, és élő, személyes kapcsolatba kerülünk magával az Úr Jézus Krisztussal. Az ilyen kapcsolat biztos nyugodalmat ad. Istennek legyen hála minden gyermekéért, aki birtokosa ennek az alapvető adománynak!
Amikor ide eljutottunk, valami többnek a küszöbére értünk. Meg kell tanulnunk Urunktól azt a mélységes megelégedést, amely a vele való megismerésünkkel párhuzamosan növekszik. Mindenekfelett meg kell tanulnunk szelídségét és alázatosságát. Ő azt mondja, hogy miközben így teszünk, nyugodalmat találunk. Ez a nyugalom már nem ajándék, hanem a tanítványok kiváltsága. Ez a tanulás időigényes, de végtelen nagy jutalommal jár.

November 14

Jöjjetek, mert minden el van készítve

„Jézus pedig szólt: Ültessétek le az embereket!" (János 6,10).

Mai keresztyén életünk az elkövetkezendő mennyei lakoma előíze, mert Isten „leültetett bennünket vele együtt". Vele, akit jobbjára ültetett a mennyekben, és minden hatalmasság, erő és uraság fölé helyezett (Ef 1,20; 2,6). Ez azt jelenti, hogy a megváltás munkája nem a miénk, hanem az övé. Nem mi munkálkodunk Istenért, hanem Ő munkálkodott értünk, és ajándékozza nekünk a nyugodalmat. Odanyújtja nekünk Fia bevégzett munkáját és ezt mondja: „Kérlek, üljetek le!". Azt gondolom, az üdvösséget kínáló felhívást nem lehet a nagy lakoma példázatában elhangzó hívó szavaknál jobban kifejezni: „Jöjjetek, mert minden el van készítve".

November 13.

Együtt imádkozva

„Ti azért így imádkozzatok; Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved!" (Mt 6,9).

"Mi Atyánk!" Isten gyermekeinek egymástól való függése, nem éppen kellemes gondolat, de létfontosságú tényezője életünknek. Nem boldogulunk ugyanis egymás nélkül. Igaz, hogy „Isten megadta kinek-kinek a hit mértékét" (Róm 12,3), de egyedül és elszigetelten az ember nem gyakorolhatja maradéktalanul a hitét, ahogy ezt ennek a versnek a második része világossá is teszi. Krisztus egész testére szükség van ahhoz, hogy az Ő teljes alakja és dicsősége megláttassák. Ezért olyan fontos dolog az imaközösség. Jó, ha én az Úrra bízom magam, de nem elég. Együtt is meg kell ezt tennünk, és megtanulnunk azon az alapon imádkozni, hogy testvérként egyek vagyunk a Krisztusban. Isten célját is csak együtt érhetjük el imádságban. Szükségünk van a Test többi tagjának segítségére, mert szükségünk van az Úr segítségére, és mert az Ő élete az Ő Testének élete.

November 12.

Élet fája

„Boldogok, akik megmossák ruháikat, hogy joguk legyen az élet fájához" (Jel 22,14).

Ádám nem gyilkosság elkövetésével engedte be a bűnt a világba, az csak később következett. Úgy bocsátotta be a bűnt, hogy szabadon választott két fa között. Az egyik neve Élet volt, míg a másik azt a hatalmat kínálta neki, hogy ő maga dönthessen erkölcsi kérdésekben. Ádám szándékosan és megfontoltan fordult az utóbbi felé, mert belső fejlődését úgy képzelte el, hogy majd egyedül fog járni, Istentől teljesen függetlenül. Ha tehát Isten a maga dicsőségére olyan embereket tart meg, akik alkalmas eszközei lesznek a világban tervei véghezvitelére, akkor ennek a népnek az élete - sőt még a lélegzetvétele is - tőle fog függni. Ő lesz számukra az „Élet fája".

November 11.

Szellemi ismeret

„A te parancsolataidnak útján járok, ha megvigasztalod az én szívemet!" (Zsolt 119,32).

Sok bajunk abból ered manapság, hogy megelégszünk a tanítás pusztán tárgyi elfogadásával. Külső, értelmi ismeretekre törekszünk a Szentírással kapcsolatban, de nem alkalmazzuk az Igét személyes életünkre. Értelmünk sok nehézséggel találkozik a Bibliában, és azt gondoljuk „világosságnak", ha ezeket sikerül megoldanunk. Talán úgy érezzük, minden jól van akkor, ha a hitünk tiszta tanítást követ, és míg az egyik magyarázatot értelmileg helyeseljük, addig a másikat elvetjük. Nyilvánvaló azonban, hogy Isten szemében az számít, van-e belső szellemi ismeretünk az Ő Fiáról. Lehet, hogy írásmagyarázatunk helyes, de ha nincs meg bennünk az Ő élete, és nem élünk aszerint, akkor hiányzik a legfőbb: az egy szükséges dolog

November 10.

Az ima hatalma

„Mindnyájan együtt buzgólkodtak az imádkozásban" (Csel 1,14).

Hogyan valósul meg Isten akarata a földön? Csak az Ő készséges népe segítségével. Vagyis csak akkor, ha mindegyikünk tudatában van annak, hogy a mai nehéz körülmények között az imádkozó Gyülekezet a mennyei erők csatornája, és ez a szolgálat a legfontosabb munkánk. Úgy történik, hogy Isten megmutatja akaratát, mi nem szűnünk meg azt kérni, Ő pedig cselekszik a mennyből. Ez az igazi imádság, és imaösszejöveteleinken ennek kellene megvalósulnia. Ha - itt, vagy más helyen - a gyülekezet nem ismeri ezt az imaszolgálatot, Isten irgalmazzon nekünk! Ennek híján minden üres; Istennek nincs itt megfelelő edénye!

November 09 A bölcsesség kezdete

„A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; a Szentnek ismerete az eszesség" (Péld 9,10).

Bolondság vagy bölcsesség? A kérdés egyszerűen attól függ, halogatjuk-e az engedelmességet, vagy azonnal engedelmeskedünk. Szülők vagyunk néhányan, és gyermekeink is vannak. De mennyire különbözhetnek ezek a gyermekek alkatuk tekintetében! Míg az egyik rögtön engedelmeskedik, addig a másik úgy gondolja, hogy elodázva a dolgot, végül talán nem is kell szót fogadnia. Ha ez utóbbi eset áll fenn, és te elég gyenge vagy ahhoz, hogy valóban kibúvót engedj neki, akkor a halogató tényleg bölcsen jár el, mert végül sikerül semmit sem tennie. De ha ragaszkodsz a szavadhoz, és előbb-utóbb mégiscsak engedelmeskednie kell a gyereknek, akkor az a bölcsebb, aki azonnal hozzáfog a dologhoz. Jöjj tisztába Isten akaratával! Ha Istennel alkudozni lehet, akkor nem bolondság, ha ki akarsz bújni a teljesítés alól; ha azonban Isten változhatatlan, változhatatlan akarattal, akkor légy inkább bölcs! Cselekedj most mindjárt, ne szalaszd el az alkalmas időt!

November 08

Készségesen közreműködve

„Csupa ékesség a király leánya bent, ruhája arannyal van átszőve" (Zsolt 45,14).

A menyasszonyt a király elé fogják vezetni, mégpedig olyan menyasszonyi ruhában, melyet nagy ügyességgel és türelemmel készítettek el. Ez a ruha ajándék, de a menyasszony öltözéke nem tiszta arany, vagyis nem csupán abból áll, ami tisztán Istentől jön. „Átszőtt arany" az, ami azt jelenti, hogy az aranyfonalat türelmesen kézimunkával beleszőtték magába az anyagba. Ez arról beszél, hogy a Szent Szellem folytonosan elénk tárja a golgotai kereszt valóságát, hogy Krisztus dicsősége folyamatosan nyilvánvaló legyen. Ez isteni munka, melyben a „király leánya" mint készséges munkatárs működik közre. A Bárány felesége „elkészítette magát".

November 07.

Győztes vagy!

„Mindezekben diadalmaskodunk őáltala, aki minket szeretett" (Róm 8,37).

Krisztusban már győztesek vagyunk. Ennek ellenére gyakran kérjük Istent imádságunkban, hogy adjon nekünk győzelmet. Nyilvánvaló, hogy ezzel a kéréssel saját vereségünket készítjük elő, hiszen így mi magunk adjuk fel állásunkat. Talán azt reméled, hogy egy napon majd elég erős leszel a győzelemre? Ez esetben csak azt kérhetem számodra, amit Pál kívánt az efézusbelieknek: Isten nyissa meg a szemeiteket újból, hogy lássátok magatokat Őmellette ülve, akit Isten a maga jobbjára ültetett a mennyekben „minden fejedelemség, erő és uraság fölé és minden név fölé" (Ef 1,18 és 21). A körülötted lévő nehézségek talán nem változnak, az oroszlánok éppoly hangosan ordítanak, mint eddig, mégsem kell többé a győzelemben való reménykedéssel beérned! Jézus Krisztusban már most a harcmező győztese vagy!

November 06.

Megállni, nem hátrálni

„Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördög álnokságával szemben" (Efézus 6,11).

„Megállni" itt azt jelenti, hogy „megtartani a talajt a lábunk alatt". Tehát korszerűbben kifejezve, ez nem előrenyomulásra, nem idegen terület megtámadására felszólító parancs, annak elfoglalása és leigázása céljából. Isten nem ezt mondta nekünk. A „megállni" azt foglalja magában, hogy az ellenség által követelt terület Istené, és ezért a miénk is. Az Úr Jézus intézett támadást a Sátán ellen, és halálával valamint feltámadásával hatalmas győzelmet aratott fölötte. Mi csak arra hívattunk el, hogy ezt a már megszerzett győzelmet fenntartsuk és megerősítsük. Ezért az itt leírt fegyverzet túlnyomórészt védekező jellegű. Mert a terület Istené. Mi nem azért küzdünk, hogy akár csak egy talpalatnyi helyet szerezzünk még hozzá. Ellenben a meglévőt minden bitorlótól meg kell védenünk.

November 05

Ő van!

„Aki Isten elé akar járulni, hinnie kell, hogy 'van Isten', és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik" (Zsidó 11,6).

Az igazi hit alapján három tényt sorolhatunk fel: Ő képes segíteni (Mt 9,28), Ő akar segíteni (Mt 8,2) és végül a tény, melyről az Ige szól: Ő van. Jegyezzétek meg, ez utóbbi hitigazságon nem Isten létének valamilyen bizonytalan elhívését értem. Azt a bizonyosságot értem, hogy Ő élő, jelenlévő és tevékeny.

Tegyük fel, egy bűnöst Krisztus felé irányítottál. Miután imádkoztatok együtt, megkérdezed tőle, hol áll most. Ha azt feleli, hogy Isten megmentheti őt, megelégszel a válasszal? Ha még tovább megy azt állítva, hogy Isten meg akarja őt menteni, az már elég? Nem, te nem leszel elégedett, csak ha ő kifejezi meggyőződését, hogy Isten már megmentette őt, és Isten az ő Megváltója. Azzal nem sokra megyünk, hogy „Isten meg tudja tenni", sem hogy meg „akarja", ha elhagyjuk a legfontosabbat; hogy „Ő van"! Mert hatalma és könyörülete önmagában véve még csak a reménységet keltheti fel bennünk. Hitünk csak azon nyugszik meg, amit Ő most cselekszik. Ne állítsd, hogy hited van, míg nem szóltál így: „Én vagyok... nekem van... mert Isten van!"

November 04.

Kulcs az imához

„Megkereste Dávid az Úr orcáját"(2Sám 21,1).

Vannak időszakok, amikor óriási energiák befektetésével imádkozunk, választ mégsem kapunk Istentől. Milyen ritkán keressük ennek az okát! Mert hogyan várhatnánk Isten válaszát imádságunkra, ha az nincs összhangban az Ő elgondolásaival. Ha imádkozunk, először mindig keressük az imádság kulcsát! Ezt kereste Dávid is a hosszas éhínség idején, melyről ez a fejezet szól.

Ő nem egyszerűen csak így kiáltott Istenhez: „Már három éve tart az éhínség, kérlek, könyörülj rajtunk, és adj idén gazdag aratást!" Nem, Dávid az Úr orcáját kereste. Vajon mit szólt ehhez Isten? Dávid közvetlen kérdésére közvetlenül felelt, s ezzel az imameghallgatás kulcsát is megadta. Úgy látszik, Saul a gibeoniták egy részének megöletésével megsértette Istennek Izraellel kötött megállapodását, mely szerint a gibeonitákat megkímélik. Jóllehet Saul Isten iránti buzgalomból cselekedett, mégis vétkezett ezzel. Isten nem tűri az eskü megszegését. Tehát itt valamit jóvá kellett tenni. „És ezután" - olvassuk a 14. versben - „kiengesztelődött Isten az ország iránt." Dávid megtalálta a kulcsot.

November 03

Nem kell erőlködnünk

„Gyapjú ne legyen rajtuk, ha a belső udvar kapuiban és a házban szolgálnak...ne öltözzenek úgy föl, hogy megizzadjanak!" (Ezék 44,17-18).

Meglepő ez a parancs, de a magyarázat aztán fényt derít rá, mit is jelent. Akik az Ezékiel látomásában megjelent templomban szolgálnak, nem viselnek gyapjúruhát, hanem lenvásznat, mert a jövendőbeli szolgálatban semmi izzadságos munka nem lesz elfogadható az Úr számára. Mit érthetünk meg ebből? Ez a jelkép az 1Mózes 3-ban leírt bűnesethez vezet vissza. A bűnbeesés miatt borult átok a földre. A föld emberi erőfeszítés nélkül nem termett többé gyümölcsöt. Így szólt ott az Úr Ádámhoz: „Orcád verítékével egyed kenyeredet!"

Az Úrért ma végzett munka azonban nem ilyen, hanem erőlködés nélküli, hasonlóan az eljövendő világkorszakhoz. Legalábbis annak kellene lennie Isten áldása mellett. Csak ha ez az áldás elmarad, akkor válik szükségessé a testi erőkifejtés. Higgyétek el kérlek, ha azt mondom, hogy Isten munkája szellemi munka. Amikor Ő munkálkodik, nekünk nem kell erőlködnünk, hogy beleizzadjunk.

November 02

Kegyelem és az eszköz

„Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme és az Istennek szeretete és a Szent Szellem közössége legyen mindnyájatokkal!" (2Kor 13,13).

Az Isten szívében lakozó szeretet minden szellemi áldás kútfeje; a Jézus Krisztusban kifejezésre jutott kegyelem elérhetővé tette számunkra ezt az áldást; a közösség, a Szent Szellem közénk jövetele pedig az eszköz, miáltal ez a kegyelem a miénk lehet. Az Atya szívének velünk kapcsolatos terveit a Fiú beteljesítette, és most a Szent Szellem közli velünk. Amikor tehát valami friss felfedezésre jutunk arra vonatkozólag, amit Krisztusban kaptunk, keressük a kimunkálására szolgáló eszközöket, melyeket Isten már előkészített a számunkra. Járjatok Szellemben! Tanúsítsatok engedelmességet iránta minden dologban! Ha így cselekszünk, kitárjuk az ajtót Isten számára, aki megvalósíthatja bennünk gondolatait, kívánságait.

November 01.

Lehetetlenség és hit

„És mondta Sára: Nevetést szerzett az Isten énnekem; aki csak hallja nevet rajtam" (1Móz 21,6).

Isten megmutatta, hogy teljesen ura a lehetetlenségeknek is. Sára nevetése a hálás meglepetés nevetése volt. Régebben Ábrahám nevetett (17,17). De az a hitetlenség nevetése volt, és nem Istennek szólt - aki előtt ugyanakkor alázatosan arcra borult -, hanem önmagának. Nem tiszteletlenségből tette, hanem hitetlenségből: lehetetlennek tűnt neki, hogy a fiúgyermekről szóló ígéret még beteljesedhet.

Hová lett a korábbi évek hite? Sárának igazi volt a hite, de vegyítette bizonyos gyakorlatias „elképzeléssel". Úgy is mondhatjuk, hogy hitt Istenben meg Ábrahámban. Most végre megtudta, hogy Ábrahám közreműködésének vége. Már csak Istenre számíthat. De éppen itt a hit. A kedvező körülmények ugyanis nemhogy segítenék, inkább akadályozzák a hitet. Ha minden jól megy, a hit mintha nehézségekkel küzdene; egy nehezebb helyzetben viszont könnyebb dolga van. Amint pedig lehetetlen körülmények közé kerülünk, a teljes kétségbeesés hite, mely egyedül csak Istenbe kapaszkodik, megtermi azt a másik fajta - meglepetésből és csodálatból fakadó - nevetést.

10.31 Felismerhető vagy?

„Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket" (Mt 5,44).

Ismertem egy embert, aki gyűlölt egy másikat. Az utóbbi olyan súlyosan vétkezett ellene, hogy még ha megölte volna, az is csekély bosszúnak látszott. De ez az ember, aki elszenvedte a sérelmet, egy napon megismerte az Urat. Azután sok idő eltelt anélkül, hogy a másikkal találkozott volna. Egyszer, felkeresve egy másik várost, annak helyi gyülekezetébe is ellátogatott. Amikor belépett, rögtön megpillantotta rég nem látott ellenségét, így szólt magában: „Hát itt van! Nem is tudtam, hogy megtért. Most mit tegyek?" A soron következő imádság alatt felkelt, és csendesen kiment. Elindult, és miközben távolodott a gyülekezettől, elgondolkodott a maga üdvössége, valamint a másik iránti neheztelése fölött. Minél távolabbra került, annál rosszabbul érezte magát amiatt, hogy elhagyta az összejövetelt, viszont egyre jobban fellobbant ellensége iránti haragja is. Azután eszébe jutott a tíz évvel ezelőtti bocsánat, amit az Úrtól kapott megtérésekor. De még mindig úgy érezte, nem képes annak az embernek megbocsátani. Ám a Szent Szellem a következő igét juttatta eszébe: „Arról fogják megismerni az emberek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek." Ekkor megállt és így kiáltott fel: „Uram, én megbocsátok neki!" - és visszatért az összejövetelre, miközben könnyek patakzottak a szeméből. Amikor megérkezett, éppen a kenyér megtöréséhez készülődtek a testvérek. Ő ekkor felállt, mindent megvallott, és elmondta a többieknek, miként távolította el Isten a szívéből a gyűlöletet.

10.30 Térj vissza a forráshoz!

„Az Isten világosság, és nincsen őbenne semmi sötétség" (1Jn 1,5).

János evangéliuma úgy jelenti ki az Úr Jézust az emberek között, mint aki kegyelem és igazság. Itt a levelekben ugyanaz az Úr áll elénk, az Atyával való együttlétében mint világosság és szeretet. Ami az evangéliumokban igazság, az a levelekben szeretet. Miért van ez így? Mert az Istenben lévő világosság az emberekhez jutva igazsággá válik, az Istenben lévő szeretetből pedig kegyelem lesz. Az igazság és a kegyelem itt van, a világosság és szeretet pedig amott, Istenben. Ezért lehet a kegyelemmel visszaélni, az igazságot pedig bántalmazni. Az emberek eltulajdonították ezeket a dolgokat, és hűtlenül használják fel a maguk céljaira. De Isten a világosság és a szeretet, és nem kapaszkodhatunk olyan magasra, hogy ezekkel visszaéljünk. Tehát az elveszett helyreállítására János nem valami újszerű dolgot kínál nekünk. Visszavezet a trónhoz, és újra az eredetivel állít szembe. Mert úgy fedezhetjük fel igazán a dolgokat, ha visszatérünk azok forrásához.

10.29 Egy test

„Hogy mindnyájan egyek legyenek, mint te énbennem Atyám, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem" (Jn 17,21).

Istennek a bölcsessége a Gyülekezeten keresztül válik nyilvánvalóvá és szellemi hatalommá lesz. Együtt leszünk Isten lakhelyévé a Szent Szellem által. Mivel Isten gyermekei nem úgy munkálkodnak együtt, mint Krisztus Teste, olyanná lettek, mint egy lyukas edény. Törj össze egy üvegpoharat, és mi történik? Bár minden darabkája felfoghat egy csepp vizet, ez mégsem hasonlítható össze azzal a mennyiséggel, amennyi az ép pohárban volt. Így van ez a szellemi dolgokkal is. Az egyén csak két dimenzióban képes bármit is magába fogadni, a Gyülekezet ezzel szemben háromban. Tízezer keresztyén mást jelent, mint Krisztusnak tízezer tagja. A Fő a maga teljességében még sokkal többet is adhat, de ehhez vissza kell térnünk az edényhez, az egy Testhez.

10.28 Fontos vagy

„Kérlek azért testvérek, az Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Ez legyen a ti okos istentiszteletetek" (Róm 12,1).

Ezek a szavak felülemelnek bennünket a tisztán egyéni szempontokon, mert annál sokkal többet foglalnak magukba. Az „odaszánás" ugyan egyéni dolog, a szolgálat azonban közösségi. „Sokan" szánták oda testüket az Úrnak, melynek eredménye „egyetlen" élő áldozat. Minden értelmes és okos istentisztelet ilyen, melyben mindegyikünknek megvan a maga része. Senki ne gondolja hát, hogy amit hoz, az értéktelen Isten számára, mert az áldozatok nem egyediek, és nincsenek a többiekétől elválasztva. Minden egyes neki odaadott életre szüksége van Istennek, hogy együtt alkossák a neki tetsző, tökéletes egészet. Ha Ő ezzel megelégszik, hogyne lennénk mi is elégedettek?

10.27 Cselekedjem a te akaratodat

„Hogy teljesítsem a Te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem" (Zsolt 40,9).

Egyszer kétség nélkül megértettem, hogy Isten egy bizonyos feladatra hív el. De előzőleg beteg voltam, és még túlzottan gyengének éreztem magam. Így hát erőért könyörögtem az Úrhoz. Gondoltam, ez kedves imádság, hiszen csak így teljesíthetem az Ő akaratát. Imádkoztam és imádkoztam ebben az ügyben, és közben eltelt három hónap. Ekkor úgy tűnt nekem, hogy Isten így szól: „Most már eleget könyörögtél. Hagyd abba, és temesd el az ügyet!" Emlékszem, bottal mentem éppen sétálni a tengerpartra. Egyszer csak megálltam, és beástam botomat a homokba, míg egészen el nem tűnt, majd felkiáltottam: „Én itt most eltemetem testi nyomorúságom ügyét!" Továbbmentem, de alig tettem meg egy rövid utat, ismét elborított a gyengeség. Úgy véltem, Isten szándékának erőm megújulásával kell megvalósulnia, ezért önkéntelenül újból imádkozni kezdtem. Ám rövidesen abbahagytam. Vajon nem rántom le az Ő akaratát saját gyengeségem szintjére? Visszamentem oda, ahova a botomat eltemettem, és rámutattam: „Uram, ez az én tanúm, hogy letettem a dolgot, és nem vagyok hajlandó ismét felvenni. Akár gyenge vagyok, akár erős, kész vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat." Ettől a naptól kezdve - hogy nem törődtem személyes problémámmal, és hozzáfogtam a feladathoz -, csodálatos módon kezdtem felépülni testi nyomorúságomból.

10.26 Atyánk akarata

„Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár" (Mt 26,39).

Mivel az Úr Jézus azért jött, hogy Isten akaratát cselekedje, különösnek tűnhet ez az imádsága. Szavai azonban fontos megkülönböztetést hoznak világosságra. Eszerint lehetséges volt a pohár eltávolításáért könyörögnie, míg az természetesen elképzelhetetlen volt, hogy az Atya akaratának cselekvése alól kérjen felmentést. A pohár úgyszólván másodrendű Isten akaratához képest. A pohár képviseli azt a dolgot - ebben az esetben a kereszthalált -, melyen keresztül az isteni akarat kifejezésre jut. Az Úr Jézust nem maga a szenvedés foglalkoztatta, hanem az a terv és akarat, amit betöltött. Nem azért itta ki a poharat, mert az pohár volt, hanem mert ez volt az Atya akarata.

Az Úr Jézus számára „a pohár" olyasmi volt, amitől visszariadt. A veszély számunkra többnyire olyasmi, amibe belekapaszkodhatunk, aminek köze van Isten velünk kapcsolatos tervéhez. Mégse magához a pohárhoz ragaszkodjunk, akkor sem, ha isteni útmutatásunk van. Elsősorban nem ez kötelez minket, hanem Atyánk jelenlegi akarata.

A pohár nem az
A pohár nem a kereszthalálról szólt (hiszen tudta, hogy ezért jött, a vér, a halál szükséges a megváltáshoz), hanem az elszakadás az Atyától. Ez nem szükséges része a megváltásnak. Elszakadva (eddig) soha nem volt, mindig egyek voltak.

10.25 Törvénykezés - kegyelem

„Nem volt egyéb a ládában, hanem csak Mózes két táblája, melyeket ő a Hóreb hegyén tett abba" (2Krón 5,10).

A két kőtáblára írt törvény állandó bizonyság lehetett volna Isten népe ellen. Mivel képtelenek voltak megfelelni a törvény követelményeinek (v.ö. 1Sám 6,19), csak annak kárhoztatását és ítéletét érezték volna, ha a kőtáblák nem a frigyládába lettek volna bezárva. Készségesen elismerjük, hogy ez az aranyból és akácfából készült frigyláda Krisztust, Megváltónkat jelképezi. Nem csak azért, mert Ő az, aki közöttünk és Isten ítélete között áll, hanem mert Ő azért jött, hogy „betöltse" helyettünk a törvényt a maga személyében. Így ami a táblákra volt írva, többé nem ellenünk, hanem mellettünk szól.

Ezért van, hogy a bizonyság ládája egyúttal a szövetség ládája is. „Egy ióta vagy egyetlen pontocska sem múlik el a törvényből, amíg mind be nem teljesedik."

1Sám 6. 19 És megvert az ÚR a bétsemesbeliek közül némelyeket, mivel beletekintettek az ÚR ládájába. Mégpedig ötvenezer-hetven embert. És a nép gyászolt, hogy az ÚR ilyen nagy csapással sújtotta őket.

10.24 Soha meg nem hal

„Aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal" (Jn 11,26).

Az Úr Jézus azért jött, hogy életet adjon az embereknek. Olvassátok végig János írásait ennek a gondolatnak a fényében. Aki hisz, örök életet nyer Őbenne. Ő az élet vize, és az élet kenyere, és azért jött, hogy bővölködő élettel ajándékozzon meg minket! Ezenfelül, mivel meghalt értünk, Ő a feltámadás és az élet!

Válságok és csapások idején az ember kapaszkodik az életbe, mert az élet az ami mindenekfelett fontos. A Nanking ellen intézett japán légitámadások idején megdöbbentő volt látni a halált és a pusztulást. A kedves otthonok helyett mindenfelé törmelékhalmok hevertek. Vajon van-e valaki ezek alatt? - motoszkált a kérdés mindenkiben. Egyszerre csak az egyik törmelékrakás megmozdult. Valaki félredobott egy gerendát, és egy férfi mászott elő, lerázva magáról a port és a téglatörmeléket. Azért tehette ezt, mert élet volt benne!

Mi Jézus Krisztus élete által élünk, és ez az élet keresztülment a halál próbáján. „Én vagyok az Élő...nálam vannak a pokolnak és halálnak kulcsai" - hirdeti. Legbiztonságosabb, rábízni magunkat Istenre, aki feltámasztja a halottakat!

10.23 Prófétálás

„Az Úr követe az Úr küldetésében" (Agg 1,13).

Isten adja szolgáinak a prófétálás adományát, a Gyülekezetnek pedig a prófétákat. A próféta olyan ember, akinek története van Isten előtt, és megtapasztalta már saját életében a Szellem alakító erejét. Olykor megkérdezik tőlünk a jövendőbeli igehirdetők, hány napot kell szánni egy prédikáció előkészítésére? Erre az a válasz, hogy legalább tíz évet, de talán inkább húszat. Mert Isten előtt inkább számít az igehirdető személye, mint maga a prédikáció. Isten azokat választja prófétáiul, akikben már kimunkálhatta, amit általuk majd másoknak akar hirdetni.

10.22 Igazgyöngy

„A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből volt" (Jel 21,21).

A gyöngyök - egyéb drágakövekkel ellentétben - az élő, teremtett világból származnak. Élet hozza létre őket, mégpedig olyan élet, amely legyőzte a halált. Amikor a gyöngykagyló megsérül, titokban a mélyben létrehozza a maga gyöngyét. Jézus Krisztus megsebesíttetett a mi vétkeinkért, és így életét reánk ruházta, akik tagjai vagyunk. Isteni csoda által jött tehát létre a „dicsőséges Gyülekezet", mely szeplőtelen feddhetetlenségben magán hordozza Krisztus erkölcsi jellegét. A Máté 13. eszünkbe juttatja, milyen végtelenül becses az Atya szemében ez az értékes gyöngy.

10.21 Szívünk az Ő temploma

„Dicsőítsétek az Istent a ti testetekben" (1Kor 6,20).

Több száz sátor alkotta Izrael táborát, de az egyik egészen más volt, mint a többi. A közönséges sátrakban az ember azt tehette, ami neki tetszett, ehetett vagy böjtölhetett, dolgozhatott vagy pihenhetett; lehetett vidám vagy komoly, zajos vagy csendes. De az a másik sátor félelmet keltett és tiszteletet parancsolt. Amint az ember ahhoz közeledett, önkéntelenül is óvatosan járt, és amikor ott állt előtte, áhítatos csendben fejet hajtott. Mi volt olyan különleges ebben a sátorban? Külsőleg közönséges anyagból készült, de belül az élő Isten volt jelen! „Tudjátok-e, hogy a ti testetek a Szent Szellem temploma?" Megvilágosodott már előttünk az az ünnepélyes tény, hogy az újjászületéskor maga Isten tette a szívünket az Ő lakóhelyévé?

10.20 Ismeri az Úr az övéit

„Megáll az Istennek erős fundamentuma, amelynek pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit" (2Tim 2,19).

Az emberek eltávolodhatnak: Figellus és Hermogenes, Himenéus és Filétus, igen, egész Ázsia hűtlennek bizonyulhat az Úrhoz. Mi pedig körülnézünk, és azt kérdezzük, kire lehet egyáltalán még számítani? Amikor sokan elveszítik a hitüket, és engednek a világ csábításainak, könnyen zavarba jöhet az ember. Ha Isten gyermekeinek a hite így megváltozhat, van-e egyáltalán valami állandó? De gondoljuk csak meg, nem történt-e meg már mindegyikünkkel, hogy cserbenhagytuk az Urat? Óvakodjunk attól, hogy kijelentsük, ismerjük az emberi természetet. Csupán Isten rendelkezik ezzel a tudással. Mit mond erről a Szent Szellem? Ismeri az Úr az övéit. Mi tévedhetünk, de Isten nem téved soha. Az emberek okozhatnak csalódást, Ő nem. Ez az, ami szilárd és változhatatlan: „Ismeri az Úr az övéit."

10.19 Ne erőltesd!

„Ha a te testvéred az ételért megszomorodik, akkor te nem szeretet szerint cselekszel" (Róm 14,15).

Amikor példák segítségével és érvek felsorakoztatásával tanítjuk az embereket, előfordulhat, hogy túl merészek vagyunk. Itt van például egy testvér, akinek a lelkiismerete nem engedi a húsevést. Mit teszek, ilyenkor? Leülök a jelenlétében, és abban a hitben, hogy így értheti meg leginkább mi a keresztyén szabadság, annyi húst eszem, amennyi csak belém fér. Nem vitatkozom vele, csak újra meg újra húst hozok be, hogy megmutassam neki a Krisztusban való szabadság természetét. Vajon segítek ezzel neki, vagy inkább kárt okozok? Figyeljétek meg az igevers folytatását, ahol nem az áll, hogy „ne döntsd romlásba érveléseddel", hanem: „ne döntsd romlásba ételeddel". Tehát ha a testvéremétől különbözik a véleményem ebben a dologban, ezt a különbséget tartsam háttérben, és ne erőltessem rá a saját nézeteimet. Isten parancsa az, hogy ne tegyünk semmi olyat, ami testvérünket sérti. Miért? Mert ezért az emberért is meghalt Krisztus.

10.18 Itélkezés

„Te pedig miért ítéled meg a te testvéredet? Te meg miért nézed le a te testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Isten ítélőszéke elé" (Róm 14,10).

Két dolgot tilt meg itt az Ige: a mások feletti ítélkezést és mások semmibevételét. Az egyik külső, a másik belső állásfoglalás. Meglehet, nem megyek el odáig, hogy nyíltan fejezzem ki elítélő véleményemet egy-egy testvéremről. Ez nagyon jó, de vajon magamban sem hozok róla kedvezőtlen ítéletet? Titokban talán sajnálkozom fölötte, hogy nem úgy látja a dolgokat, mint én. Vagy szívem mélyén megvetem, mert gyengének vagy különcnek tartom. Ha így áll a dolog, ez nagyon veszélyes, mert a következő lépés az lesz, hogy magamat különbnek érzem nála. Ha őt megvetem, magamat egészen bizonyosan túl nagyra becsülöm. Óvakodjunk attól, hogy önmagunkat szellemileg erősnek tartsuk, mert ezzel csak testiességünket leplezzük le Isten előtt. Természetesen Isten azt akarja, hogy világosan megkülönböztessük a helyest a helytelentől, de nem tehetünk másokat megkülönböztetés áldozatává. Az ítélőszék Krisztusé, de ez a jövőben lesz. Ki merné ma bitorolni ezt a feladatot?

10.17 Lázadás, elbizakodottság

„És vettek a férfiak azoknak eledeléből, az Úr tanácsát pedig nem kérték" (Józs 9,14).

Kétféle bűn van Isten előtt: ha megtagadjuk az engedelmességet parancsaival szemben, illetve ha előre megyünk, amikor Ő azt nem mondta. Az egyik: lázadás. A másik, amikor azt tesszük, amit ő nem kívánt tőlünk, az elbizakodottság. Vajon az Őérte végzett munkánkból mennyi az, ami Isten világos parancsán alapul, és mennyi fakad pusztán abból, hogy mi azt jó dolognak tartjuk. Úgy véljük, ha lelkiismeretünk nem tiltja, és jónak is látszik az a bizonyos dolog, ez már elég ok, hogy hozzáfogjunk és megtegyük. Testvéreim, nem gondoljátok, hogy bármelyik szolgának meg kell várnia gazdája parancsait, mielőtt elindul őt szolgálni?

10.16 Megerősítve

„Minden erővel megerősíttetvén az ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel" (Kol 1,11).

Az apostolság meghatalmazás. Ahol isteni megbízás van, sohasem hiányzik a küldetés jele. Pál apostolságának valódiságára bőségesek a bizonyítékok. „Semmiben nem vagyok alábbvaló a fő-fő apostoloknál" - írja a 2Korintus 12,11-ben. „Apostolságom jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban és erőkben is." Ebből arra következtethetünk, hogy a békességes tűrés a szellemi erő legfontosabb bizonyítéka. Az a képesség, hogy állhatatosan tűrünk a szorongatások között, bizonysága elhívásunk valódiságának, és azt mutatja, hogy tényleg az Úr küldöttei vagyunk. Türelem és béketűrés - méghozzá örömmel -, csak azokban található, akik tudják, mit jelent „megerősíttetni minden erővel az Ő dicsőségének gazdagsága szerint".

10.15 Egy igazi király

„Az én uramnak, Dávid királynak királyi székénél" (1Kir 1,37).

„Dávid királynak" nevezték őt szeretettel, mert valóban tetőtől-talpig király volt. Király volt a pusztában is, amikor, mint az Ő atyja juhainak pásztora, megszalasztott egy oroszlánt az Úr nevében. Később, mikor Góliát fenyegette Izraelt, és még Saul is remegett (a népről nem is beszélve), Dávid rettenthetetlen maradt. Nincs félelem a király szívében. De mindenekfelett akkor mutatkozott meg ez, amikor Saul elől menekülve, egyszerre csak ott találta üldözőjét kényére-kedvére kiszolgáltatva. Egyetlen halálos döfés elég lett volna, hogy helyzetén könnyítsen. Ilyen egy valódi király. Az igazi király minden körülmények között király, Ő mindenütt uralkodik.

10.14 Micsoda név!

„Micsoda név által vagy micsoda hatalommal cselekedtétek ti ezt?" (Csel 4,7).

Szemeinknek fel kell nyílnia, hogy meglássuk, milyen hatalmas az a változás, amit a feltámadás hozott. Az Úr Jézus neve ezután teljes azonosságot jelent a názáreti ácsmester és a trónon ülő között. De ez még nem minden! Azt a hatalmat és uralmat is megtestesíti, amely előtt minden térdnek meg kell hajolnia a mennyben, a földön és a föld alatt is. Azzal hogy a sánta meggyógyítása után a fenti kérdést feltették a tanítványoknak, a zsidóság vezetői mintegy elismerték, hogy lehet ilyesfajta jelentősége egy puszta névnek.

Ma nekünk ez a név azt jelenti, hogy Isten minden hatalmat Fiára ruházott. Ezért magában a névben is erő rejlik. De nemcsak az övé ez a név, hanem „adatott az emberek között". Ő a mi kezünkbe adta ezt a hatalmat, hogy éljünk vele. Az Úr Jézus utolsó beszédében háromszor ismétli meg: „Kérjetek az én nevemben". Micsoda hatalmas bizalom ébredhet bennünk ezt az ígéretet hallva: „Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja nektek!" (Jn 16.23)

10.13 Kiálts hozzá!

„Hát az Isten nem áll-e bosszút az Ő választottaiért, akik őhozzá kiáltanak éjjel és nappal?" (Lk 18,7).

Tegyük fel, hogy egy ember valahogy beférkőzik a házadba és engedélyed nélkül elfoglalja. Mit teszel ebben az esetben? Elmész az illetékes hatósághoz, és ott az ország törvényeit figyelembe véve döntés születik a betolakodóval kapcsolatban. Visszatérhetsz a határozattal, és kiteheted őt. Még szerencsésnek mondhatja magát, ha nem bilincsben kell távoznia. Ugyanez a helyzet itt a világban. Isten jogszabálya kimondta az ítéletet a világ törvénytelen bitorlója felett. Neki távoznia kell! Mit számít, hogy Isten királyi uralmának törvénye idegen a Sátánnak. A Golgota kivívta ennek a királyságnak az erejét mindenek felett. Krisztus győzelme a keresztfán megdöntötte a Sátán jogi helyzetét. Most már a Gyülekezet feladata a másik törvény megvalósítása, Istenhez kiáltani, mint az özvegyasszony a példázatban: „Állj bosszút az én ellenségemen!" A Gyülekezet meg fogja kapni a parancsot, hogy megfossza uralmától, és elűzze a Gonoszt. Isten erre a kiáltásra vár.

10.12 Imádságainkra vár

„Jöjjön el a te királyságod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is" (Mt 6,10).

"Jöjjön el a te királyságod" - ezért kell imádkoznunk. Ha csak úgy magától eljönne, nem kaptuk volna ezt a parancsot. De Isten népének imádkoznia kell, mert Isten munkája úgy megy végbe, mint kiáltásuk meghallgatása: „Legyen meg a te akaratod!" Igen, de hol? A földön - mert ez az egyedüli hely, ahol nem cselekszik Isten akaratát. Hogyan jöhet le Isten királysága a földre? Úgy, hogy az emberi akarat az isteni akarattal egységben igyekszik a Gonosz lázadó akaratát kiszorítani. Mert az imádságnak mindig három oldala van: valakihez, valakiért és valaki ellen imádkozunk. Van valami a földön, ami ellen imádkozni kell: egy Istennel szembeszegülő, lázadó akarat. Isten nem egyedül cselekszik. Imádságainkra vár. Az „Úr imája" nem csupán „egy modell" számunkra; Isten szívének a megnyilatkozása az.

10.11 Az ima ereje

„Nem mondhatja a szem a kéznek: nincs rád szükségem" (1Kor 12,21).

Megvallom, régebben mindig azon fáradoztam, hogy Sanghajban tartott összejöveteleink, főleg imaóráink színvonalasabbak legyenek. Következésképpen nagyon elégedetlen voltam némelyik testvér imádságával. Szinte rossz érzésem támadt miközben imádkozott, és ezt nemegyszer szóvá is tettem. Nemsokára azonban kiderült, mennyire nem volt igazam.

Egy súlyos betegség következtében ugyanis Isten félreállított és nagy szükségbe kerültem. Kitartóan imádkoztam, de úgy látszott, erőteljes tusakodásom teljesen eredménytelen. Végül, mintha ezt mondta volna nekem az Úr: „Te úgy gondolod, hogy némelyik testvér nagyon erőtlenül imádkozik. Hívd hát meg őket, hogy könyörögjenek érted nyomorúságodban!" E felszólításnak engedve, elhívtam azokat a bizonyos testvéreket. El is jöttek, és térden állva imádkoztak. Életemben először nagyra becsültem egyszerű, őszinte könyörgéseiket. És ami még ennél is többet jelentett: az Úr meghallgatta őket, és ismét talpra állhattam.

10.10 Vesd Rá a terhedet, hogy használhasson

„Vessed az Úrra a te terhedet, Ő gondot visel rólad" (Zsolt 55,23).

Vannak keresztyének, akiket az Úr azért nem használhat fel az imaszolgálatban, mert túl vannak terhelve. Hagyták terheiket felhalmozódni ahelyett, hogy imádságban kerestek volna megkönnyebbülést. Végül szinte összeroskadtak a terhek súlya alatt, úgyhogy már egyáltalán nem képesek imádkozni.

Tegyük fel, szándékodban áll segítségül hívni valakit egy bizonyos feladat elvégzéséhez, de az illető ki sem látszik a munkából. Nem hiábavaló akkor az ő segítségét kérned? Éppen így, ha téged már leroskaszt az Istentől rádbízott dolgok súlya, hogyan bízhatna Ő további feladatokat rád? Az imaszolgálat felszabadult szellemet igényel, máskülönben Isten munkája súlyos akadályokba ütközik. Szeretnél szabad és készséges eszköz lenni az Ő kezében? Akkor keresd azt a szellemi felszabadulást, mely abból ered, hogy Istenre veted a terhedet.

10.09 Ő a bűnösök barátja

„Vámszedők és bűnösök barátja" (Lk 7,34).

Amióta megismertem a Megváltót, mint a bűnösök barátját, sok furcsa és nehezen kezelhető embert láttam eljutni hozzá. Emlékszem, egyszer egy fiatal nővel beszélgettem, aki nekem támadt, hogy ő még fiatal, és élvezni akarja az életet. Nem szándékozik bűnös útjait elhagyni, és a legcsekélyebb vágyat sem érzi az üdvösség után. Miután meglehetősen hevesen kidühöngte magát, megkérdeztem: „Imádkozzunk?" „Ugyan, mit imádkozhatnék én?" - mondta megvetően. „Nem vállalhatok felelősséget az ön imádságáért - feleltem -, de előbb én imádkoznék, és azután ön is elmondhatja az Úr Jézusnak mindazt, amit nekem az előbb." „Ó ezt nem tudnám megtenni" - szólt kissé megdöbbenve. „De igen, megteheti - válaszoltam, hiszen Ő a bűnösök barátja!" Ezen meghatódott kicsit, és valóban imádkozott. Hát bizony nem volt kimondottan gyakorlati imádság, de ettől az órától kezdve az Úr munkálkodni kezdett a szívében, és rövidesen a menekülés útját is megtalálta.

10.08 Mi van a kanálban?

"A papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak" (Mal 2,7).

Előfordulhat, hogy sok úgynevezett ébredés hamis alapon jön létre. Sok igehirdető ugyanis szellemi adományokat fitogtat Krisztus megismertetése nélkül. Ez olyasmi, mint amikor az embernek van egy csomó készüléke, de nincs mire használnia őket. A kegyelmi ajándékok Krisztus nélkül nemcsak hiábavalók, hanem - és ez még súlyosabban esik a latba - bizonyos körülmények között félrevezetőek is, mert azt a benyomást kelthetik, hogy önmagukban is értékkel bírnak. Isten népe számára nem a prédikálás vagy az imádkozás adománya a fontos, hanem az a Krisztusról való ismeret, amit ezen lelki ajándékok útján is közvetíthetünk. Lehetséges, hogy egy kórházban két ápolónő egyforma kanalat használ, mégis a kérdés az: mi van a kanálban? Egyikben talán értékes gyógyító orvosság, míg a másikban csak fájdalomcsillapító. Az számít, mi az valójában, amit az embereknek nyújtunk.

10.07 Mindennapos frissesség

„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek...Én pedig azt mondom nektek..." (Mt 5,21-22).

Aki mereven ragaszkodik az élet által meghaladott múltbeli törvényekhez, vagy szabályokhoz kötődik, képtelenné válik arra, hogy Krisztus mai mondanivalóját kövesse. A törvényt úgy látjuk, mint az élet mértékét, ám ez egy merev mérték. Amikor iskolás gyerekek voltunk, tornatanárunk életkorunknak és képességeinknek megfelelően helyezte alacsonyabbra vagy magasabbra a magasugrás lécét. A mérték átállítható volt, és ez teret engedett a fejlődésre. A törvény mértéke ellenben mindig merev. Egy bizonyos ponton túl nem enged teret az előrehaladáshoz.

„Én pedig azt mondom nektek..." Ezek a szavak örök érvényű elvet tartalmaznak. Ilyen érvelést is hallottam már: „ ez már köztudott tény volt Kálvin, Wesley vagy Darby idejében!" De az ő napjaik már múlt idő, éppen ezért neked meg nekem a tegnapot jelentik. Ha ugyanazt teszem, mint egy hónappal ezelőtt - mert az Úr erre vezet engem - ez élet; de ha azért teszem, mert Ő egy hónappal ezelőtt indított erre, az már törvény. A törvény keletkezhetett egy héttel vagy több évszázaddal ezelőtt, ám a Szent Szellem vezetése nem lehet még huszonnégy órával ezelőtti sem. Életbevágóan fontos kérdés, hogy ismerjük-e a vele járás mindennapos frissességét.

(Amikor azt olvassuk, hogy "Hallottátok...", akkor a mózesi törvény köré épített parancsolatokról (hagyomány) beszél Jézus, amikor pedig azt, hogy "Én pedig azt mondom", akkor Jézus arról beszél, hogy Isten mit gondolt/gondol - vagyis örökérvényű dolgokról)

10.06 Hozd el neki!

„Ez pedig az ő szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát" (Mk 12,44).

Manapság beszélünk tiszta pénzről és „piszkos pénzről", Isten szemében azonban csupán „hamis Mammon" létezik. Ennek bizonyítékául kérdezzük csak meg magunktól, hogy a pénz Istenhez közelebb visz-e vagy inkább eltávolít tőle. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. Hogyan lehetséges azt, ami a Sátán érdekeit szolgálta, Isten királyságának az építésére felhasználni? Hogyan lehet a császár képmásával ellátott pénzt a vele való teljes összefonódástól elválasztani?

Ha azt akarod, hogy pénzed kikerüljön a világból, előbb neked kell kimenned onnan. Ha pusztán pénzt ajánlasz fel Isten kincstára számára, ez még önmagában nem változtat sem pénzed jellegén, sem a te szíveden. Csak ha életed is otthagyja a világot, akkor szabadul fel pénzed a Sátán uralma alól, és lesz áldott az Isten királysága számára. Pál azt mondta a macedóniaiakról, hogy „önmagukat adták először az Úrnak". Ma pénz tekintetében a Sátán tartalékai korlátlanok. Ezzel szemben az a készpénz, ami ténylegesen Isten kezében van, azok létszáma szerint alakul, akik valóban neki szentelték magukat. Minden pénzt, amit megszereztél, azonnal számítsd át a Szentek Szentjének valutájára! Igyekezz, hogy ki legyen húzva a Sátán könyveléséből, és Isten számláját gyarapítsa. Hogyan? Ne küldd, hanem hozd el neki!

10.05 A hit pajzsa

„Akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre..." (1Pt 1,5).

Isten megtartó ereje mindössze egyetlen feltételhez van kötve: „hit által tartatunk meg". Ha nem bízunk benne, nem őrizhet meg. Megtartó erejét csak akkor ismerhetjük meg, ha teljes szívünkből hiszünk ígéreteiben. Ha kételyeket tartogatunk magunkban afelől, hogy Ő biztonságot adhat a kísértések idején, vajon nem rontjuk-e erejének hitelét? Ez esetben mi magunk viaskodhatunk a Sátán csábításaival. Minden reggel felkelés után ezt kellene mondanunk: „Köszönöm, hogy tegnap megőriztél! Nem tudom, ma milyen kísértések érnek, azt sem, hogy miképpen küzdhetőek le, de bízom benned, hogy keresztül fogsz segíteni rajtuk!" Támaszkodj feltétel nélkül Őreá, a mi erős Istenünkre, és meg fogod látni, milyen meglepő módon veri vissza a Gonosznak még az előre nem látható tüzes nyilait is. Ez a hit pajzsa.

10.04 Az Ő akarata szerint kérni

„Ez az a bizalom, amellyel Őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket" (1Jn 5,14).

A hit csakis Isten akaratának körzetén belül működhet szabadon. Ezen az akaraton kívül hiába kiáltunk, hiszünk, cselekszünk hitből, nem érünk el észrevehető eredményt, mert nem támogat bennünket Isten. Ha csupán tőlünk származó célokat tűzünk ki, azt fogjuk tapasztalni, hogy hitünk hegye egyetlen mustármagnyi nehézség elmozdítására sem lesz képes. Isten nem vállal felelősséget saját jószándékú kezdeményezéseinkért. Erejét csak akaratának megfelelő tevékenységhez adja. Ha viszont ezzel az akarattal teljesen eggyé válunk, akkor a legsúlyosabb próbatételek idején is bizodalmunk lehet, mert Ő "meghallgat minket".

10.03 Kire támaszkodsz?

„Isten az, aki munkálja bennetek az akarást, és a véghezvitelt is jótetszéséből!" (Fil 2,13).

Most, hogy Krisztusban vagyok, Isten erkölcsi parancsai nem változtak meg, de már nem én vagyok az, aki szemben áll velük. Ő, aki a törvényt adja a trónon, egyúttal annak megtartója is a szívemben. Ő adja a parancsokat, és ugyanakkor teljesíti is azokat. Amíg mi magunk szerettünk volna mindent véghezvinni, Ő nem tehetett semmit. Mivel küszködve próbáltuk azokat teljesíteni, folytonos kudarcot vallottunk. Ahhoz már elég gyengék voltunk, hogy ne tudjuk Isten akaratát cselekedni, de ahhoz még nem eléggé, hogy semmi dologba ne avatkozzunk bele. Csak a magunkból való teljes kiábrándulás juttathat oda, hogy egészen Istenre támaszkodjunk.

10.02 Hol van a szíved?

„Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, és aki elveszti, megtartja azt" (Lk 17,32-33).

Ha nem tévedek, az Újszövetségben ez az egyetlen szakasz szól csak arról, hogyan fogunk válaszolni az elragadtatáskor Isten hívására. Abban a pillanatban nyilvánvalóvá lesz majd, mi a szívünk igazi kincse. Ha maga az Úr a kincsünk, nem fogunk hátranézni. Könnyen megtörténhet, hogy jobban vonzódunk Isten adományaihoz, mint az Adományozóhoz, sőt az is, hogy jobban ragaszkodunk az Ő munkájához, mint hozzá magához. De aki a háztetőn van, annak nem szabad visszatérnie a házba a holmijáért. Hadd tegyem ezt világosabbá. Egy könyv megírásával vagyok elfoglalva, és bár nyolc fejezettel elkészültem, további kilenc még hátra van. Az Úr nagyon a szívemre helyezte ezt a munkát. Tegyük fel, ekkor jönne a hívás: „Jöjj ide!", én pedig így válaszolnék: „De mi lesz a könyvemmel?" Nem úgy lesz-e, hogy az önmagában értékes munka, amit lent a házban végzek, ideköt a földhöz. A döntő kérdés mindig ez: hol van a szívem?

10.01 Ismerni Istent

„Megemlékezett Isten Ábrahámról, és kiküldte Lótot a veszedelemből" (1Móz 19,29).

Amint Ábrahám megtudta, hogy Isten ítéletet akar végrehajtani Sodomán, imádkozni kezdett. Igen tanulságos, ha megfigyeljük, hogyan imádkozott (1Móz 18.16-33). Közbenjárt a város megkíméléséért, és kérését Isten jellemére alapozta. Belekapaszkodott a ténybe, hogy Isten igazságos. Ez volt imádságának titka. Mélységes alázattal és nagy komolysággal tette fel egyik kérdést a másik után, melyek egyúttal kérések is voltak, - mindegyikkel Isten igazságosságára apellálva. Utolsó kérését követően ezt olvassuk: „...elment az Úr". Némelyek szerint Ábrahámnak folytatnia kellett volna a könyörgést. De ő ismerte Istent, és mindenkinél jobban az imádság titkát is. Helyesen megalapozott közbenjárásával elérte, hogy amikor Isten elpusztította a városokat, „megszabadította az igaz Lótot" (2Pt 2,7).

09.30 Gazdagodás

„Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik" (Péld 11,24).

Isten alapgondolata az anyagi dolgokról a „manna elve", vagyis hogy: „Aki sokat szedett, nem volt többje, és aki keveset, nem volt kevesebbje" (2Móz 16,18 és 2Kor 8,15). Eszerint, aki keveset gyűjtött, nem szenvedett hiányt, és aki sokat, annak nem lehetett fölöslege. Páran már kipróbáltuk és megtapasztaltuk ezt a drága igazságot. Ha hordozzuk azok terhét, akik keveset gyűjtenek, Isten gondoskodik róla, hogy mi sokat gyűjtsünk. Ha viszont csupán saját szükségleteinkre gondolunk, legfeljebb azt remélhetjük, hogy gyűjtünk majd egy keveset, és nem lesz hiányunk.

Hatalmas előjogunk a segítségadás lehetősége testvéreinknek az Úrban, még esetleg jövedelmünk nagyobbik hányadával is. Akik csupán azt tanulják meg, hogyan kell elvenni, ritkán kapnak, de akik tudnak adni másoknak, gyakran kapnak, és mindig van szétosztható feleslegük. Minél többet költesz másokra, annál inkább növekszik saját jövedelmed; ám minél többet takarítasz meg magadnak, annál több bajod lesz a „rozsdával" és a „tolvajokkal".

09.29 Nagyobb lehetsz Keresztelő Jánosnál

„Aki utánam jön, erősebb nálam...Ő Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket" (Mt 3,11).

Isten csupán jó adományokat ad gyermekeinek. Nagy bőségük miatt hajlamosak vagyunk könnyen venni ezeket. A nálunk sokkal kedvezőtlenebb helyzetben lévő ószövetségi szentek jobban tudták értékelni ennek az adománynak, a Szent Szellem kiáradásának becses voltát. Az ő napjaikban ezt az ajándékot csupán néhány kiválasztott kapta, főleg papok, bírák, királyok és próféták. Jelenleg viszont Isten minden gyermeke részesülhet benne. Gondold csak el! Rajtunk, Krisztusban bízó senkiken és semmiken ugyanaz a Szent Szellem nyugodhat, mint Mózesen, Isten barátján; Dávidon, a szeretett királyon; Illésen, a hatalmas prófétán. „Az asszonytól születettek közül - mondja az Úr Jézus - nem támadt nagyobb, mint János; mégis, aki legkisebb a mennyek királyságában, nagyobb nálánál."

09.28 Minden a Tiéd

„Krisztus meghalt érettünk, mikor még bűnösök voltunk" (Róm 5,8).

Megváltásunk árát látva, tehetünk-e egyebet, mint hogy teljesen átadjuk magunkat neki? „Kérlek azért titeket az Isten irgalmára!" - írja Pál a Róma 12-ben. Az első 11 fejezetben végig az isteni kegyelemről beszél. A szeretet vezette Krisztust, amikor meghalt érettünk, hogy mi új életben járhassunk. Krisztusnak ez a szeretete odavon bennünket hozzá. Amikor szemtől-szembe kerülünk ezzel a teljesen önzetlen szeretettel, nehezebb visszatartanunk magunkat, mint egészen odaadnunk valónkat neki. Érthetetlen, hogy egyesek mégis éveken át keresztyének anélkül, hogy ezt megtennék. Nem vétettünk-e meg mérhetetlenül drága áron? Ezért készséggel követjük Pál Isten dicsőítésére való felszólítását testünkben és szellemünkben, „melyek az Istenéi" (1Kor 6,19). Ez az Ő joga, nem pedig a mi iránta tanúsított kedvességünk. Nem vagyok a magamé. Merészelhetem-e eltulajdonítani azt, ami az Övé? „Uram, amim csak van, aki vagyok, és amit remélek - minden a Tiéd!"

09.27 Ki az Úr a szívedben?

„Az Úr Krisztust szenteljétek meg szívetekben!" (1Pt 3,15).

Sok keresztyén azért nem tapasztalja meg a Szent Szellem erejét, mert hiányzik a Szent Szellem iránti tisztelete. Azért hiányzik belőlük a tisztelet, mert még nem nyílt meg a szemük, hogy észrevegyék bennük lakozó jelenlétét. A tény kétségtelen, de ők nem látják. Miért élnek Isten gyermekei közül némelyek győzelmes életet, és miért szenvednek mások állandóan vereséget? A különbséget nem lehet a Szent Szellem jelenlétének vagy távollétének tulajdonítani, mert Ő benne lakozik Isten minden gyermekében. A különbség abban van, hogy egyesek ezt felismerik, mások viszont nem. Következésképpen némelyek meglátják életük isteni gazdáját, mások viszont még mindig a maguk urai. Ha ráébrednénk arra a tényre, hogy szívünk Isten lakóhelye, ez forradalmasítaná keresztyén életünket!

09.26 Ő kijelenti magát a kisdedeknek!

„Elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted" (Mt 11,25).

Röviddel megtérésem után kimentem a falvakba bizonyságot tenni. Tájékozott voltam a Szentírásban is, tehát teljesen képzettnek tekintettem magam a falusiak tanítására, akik között sok írástudatlan nő is volt. De néhány látogatás után meg kellett látnom, hogy ezeknek az írástudatlan asszonyoknak benső ismeretük van az Úrról. Én ismertem a Könyvet, melyet ők akadozva olvastak; ők viszont ismerték azt az Egyetlent, akiről a Könyv szólt. Nekem sok ismeretem volt magamban, nekik viszont ismeretük volt Szellem által. Akkor még nem világosodott meg előttem, hogy tudásom a Kereszt fegyelme nélkül inkább akadály a Szent Szellem munkája előtt. Milyen sok tanító tanít ma is az én akkori magatartásomhoz hasonlóan, pusztán testi felkészültségében bizakodva! De hála legyen Istennek, Ő kijelenti magát a kisdedeknek!

09.25 A menny polgárai vagyunk

„Mi mennyei polgárok vagyunk, megtartót is onnan várunk, az Úr Jézus Krisztust" (Fil 3,20).

Átkelhetünk saját erőnkből az Atlanti- vagy a Csendes-óceánon, de sohasem tehetjük meg saját erőnkből a földről a mennybe vivő utat. A menny nem olyan hely, melyet a Gyülekezet egykor a jövőben ér csak el. A Gyülekezet benne él a mennyben! A menny a Gyülekezet származási-és lakóhelye is egyúttal. Fel sem merülhet a menny felé való törekvés kérdése. Ez a megállapítás talán túlzottnak tűnhet, mégis igaz. Ó, bár láthatnánk újból mennyei rendeltetésünk csodáit! Ez az elhivatás nem a mennybe hív, hanem közli velünk, hogy oda tartozunk, és már ott vagyunk. Tehát mi keresztyének nem törekszünk rá, hogy az odavezető utat megtaláljuk, hanem már most a menny polgárai vagyunk. Nagy biztonsággal álljunk rá erre az irányra!

09.24 Egy test vagyunk

„Sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai" (Róm 12,5).

Az Úr Jézus az Övéivel olyan kapcsolatban van, mint egy „test", melynek tagjai - hatalma által - egyek. Ez a tárzuszi Saulnak adott első kijelentés lényege, amikor az Úr így szól hozzá: „Én Jézus vagyok, akit te üldözöl!" Nyilvánvalóvá válik, hogy ha Saul az Őt követőket bántalmazza, az Urat üldözi. Ezek a szavak előhírnökei annak a nagy kijelentésnek, melyet az apostol a Gyülekezet titkáról később kapott. De az Úr tovább ment, nem hagyta Pált sokáig ennél a mennyei titoknál időzni. Parancsa azonnal rátért a kijelentés gyakorlati következményeire: „Kelj fel, menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell cselekedned." „Megmondják neked". Azoktól kellett utasításokat várnia, akiket gyűlölt! A tanítványok nélkül - akiket eddig el akart pusztítani -, Saul sohasem tudta volna meg, mit kell cselekednie.

09.23 Krisztus a bizonyság

„És betolta a rudakat a láda oldalán lévő karikába, hogy a láda hordozható legyen" (2Móz 37,5).

A szövetség ládájának nem volt állandó talapzata. A szent sátor egész leírásában nincs említés az alatta lévő padlózatról, mert természetesen ugyanaz a pusztai föld volt alatta, amit minden izraelita lába taposott. Keresztyén bizonyságtételünk annyi, amennyit naponkénti járásunkban Krisztusból meg tudunk mutatni. Ezenfelül - ahogyan a rudak a láda hordozhatóságát biztosították - bizonyságtételünk sem lehet nyugalmi állapotban, hanem mindig rugalmasnak, élőnek, elevennek kell lennie. Mert nem csak valami baj esetén felidézhető dologról van szó, hanem arról, hogy Isten munkálkodásának mindig szemmel látható, friss bizonyítéka van. Maga Krisztus a bizonyság, és mi az Ő tetteit és hatalmát tanúsíthatjuk földi zarándokutunk alatt. Vándorutunk minden lépésével újabb dolgokat fedezhetünk fel Őbenne.

09.22 Kikutathatatlan, de megérinthető

„És az egész sokaság igyekezett Őt megérinteni" (Lk 6,19).

Senki nem képes kikutatni közülünk Isten titokzatos útjait, és nem írhatja elő neki senki, miképpen munkálkodjék. Volt egyszer egy kínai fiú, akit tizenkét éves korában az anyja elvitt imádkozni egy templomba a hegyek közé. Amikor ott állt anyjával a szentélyben és nézte a bálványszobrot, így gondolkodott: „Te olyan csúnya és piszkos vagy, hogy nem tudlak imádni. Nem hiszek abban, hogy te megmenthetsz. Mi értelme van annak, hogy imádjalak?" De anyja iránti tiszteletből mégis részt vett a szertartáson. Amikor ennek vége lett, és anyja hordszékbe ült, hogy levigyék a hegyről, a fiú a templom háta mögé osont, ahol egy nyílt térséget talált. Az égre tekintve így sóhajtott fel: „Isten, akárki vagy, én nem hiszem, hogy ebben a piszkos szentélyben lakhatnál. Te annál hatalmasabb vagy. Nem tudom, hogyan találhatnálak meg téged, de a kezedbe adom magam, mert a bűn nagyon erős, és vonz a világ. Rád bízom magam, akárki is vagy." Harminc évvel később találkoztunk és beszélhettem neki az evangéliumról. Ő felkiáltott: „Ma találkoztam először az Úr Jézussal, de ez mégis a második alkalom, hogy érintkezhettem Istennel. Valami történt velem akkor régen ott a hegytetőn!"

„És akik megérintették Őt, azok teljesen meggyógyultak." Isten nem magyarázza meg mindig, hogy miképpen.

09.21 Egyedül Istentől jön világosság

„Aki sötétségben jár, és nincs fényesség neki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenre!" (Ézs 50,10).

Amikor úgy érezzük, hogy sötétségbe vettettünk, a legnagyobb veszély az, ha tüzeket kezdünk gyújtani (11.v.). Ilyenkor körülvesszük magunkat saját sápadt lángjainkkal, és azt reméljük, hogy ezek fényénél járhatunk majd. „Átgondoltam a dolgokat; ...összeadtam kettőt meg kettőt; ...bízom abban, hogy...; úgy ítélem meg a dolgot..." Ezek a gondolatok, érzések nem lehetnek a világosság forrásai, csupán zsarátnokok. Helyezzük dolgainkat Isten világosságába, és látni fogjuk, hogy következtetéseink nem elég mélyek, és nem is elég világosak. Végül „önsajnálkozásba merülünk",(Itt kimaradt valami, vagy elírás van, de nem tudom, mi.) Ha azt akarjuk, hogy a zavar még nagyobb legyen, ám folyamodjunk ilyen eljárásokhoz! De a sötétséget soha nem fogják eloszlatni ember által gyújtott tüzek. Egyedül Istentől jöhet az igazi világosság. Tekintsetek fel Őreá! Ha itt minden sötétség is, ott világosság van! „A Te világosságod által látunk világosságot" (Zsolt 36,10).

09.20 Ne félj, pajzsod leszek

„E dolgok után szólt az Úr Ábrámhoz látomásban: Ne félj Ábrám, én pajzsod vagyok teneked, a te jutalmad felette igen bőséges" (1Móz 15,1).

Amikor Isten azt mondja, hogy „ne félj", azért mondja, mert félelmet vagy kétséget fedez fel szolgája szívében. Figyeljétek meg a fenti szavakat megelőző eseményeket! Úgy látszik Ábrám, miután Melkisédektől bort és kenyeret kapott, könnyedén visszautasította azokat az ajándékokat, melyeket Sodoma királya kínált neki. Viszont amint hazaért, ismét felötlöttek benne a kérdések és a kétségek. Bölcs dolog volt-e visszautasítani olyan határozottan minden segítséget? Nem támadnak-e emiatt aztán újabb ellenségei?

Istennek legyen hála, itt van minden kétségre az isteni biztatás. „Szólt az Úr Ábrámhoz." És ami a félelmeit illeti? Isten megígérte, hogy pajzs lesz számára. A jövőre nézve pedig? Önmagát ajánlja fel Isten, mint a legnagyobb erősséget. Milyen hálás lehetett Ábrám, hogy nem engedett a csábításnak, és nem fogadta el Sodoma szánalmasan hitvány ajándékait.

09.19 Elmélet vagy élet?

„Bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy prédikáltak, hogy mind a zsidók, mind a pogányok közül nagy sokaság lett hívővé" (Csel 14,1).

Amikor felállunk és beszélünk, az emberek rögtön észreveszik, hogy amit mondunk az csak elméleti tudás, vagy pedig élet-e. Az előbbivel nem kockáztatunk semmit. Gondosan megmaradunk tanításunk korlátain belül és rendszerezetten haladunk előre, hogy a félreértésnek még a lehetőségét is teljes bizonyossággal elkerüljük. Logikus rendben sorakoztatjuk fel érveinket, és így érkezünk meg kétségtelen következtetéseinkhez. Ha viszont az életet hangsúlyozzuk, másként közelítjük meg az igazságot. Miután saját tapasztalatainkból szereztünk olyan ismereteket, melyekre csupán tanulmányok segítségével sohasem jutottunk volna el, már nem a tökéletes tanításra igyekezünk helyezni a hangsúlyt. Azt az élő Krisztust mutatjuk be, akire hallgatóink rábízhatják magukat, és ha ez sikerül, elértük célunkat.

09.18 Krisztusban való élet

„A saskeselyűnek útját az égben... "(Péld 30,19).

Tekints a madarakra! Ha meg tudnánk tőlük kérdezni, nem félemlíti-e meg őket a nehézkedési törvény, vajon mit válaszolnának? Ezt felelnék: „Mi sohasem hallottuk Newton nevét. Törvényéről sem tudunk semmit. Repülünk, mert életünk eleme a repülés." A madarak életéhez hozzátartozik a repülés képessége, de emellett életüknek van egy törvénye: természetes módon győzik le a nehézkedés törvényét. Ettől függetlenül a nehézkedés megmarad. Ha nagy hidegben, amikor vastag hótakaró borítja a földet, korán fölkelsz és egy elpusztult verebet találsz az udvaron, halála ennek a törvénynek a létezésére fog emlékeztetni. De amíg a madarak életben vannak, leküzdik a nehézkedést, a bennük lévő élet az, ami uralkodik. Igen, minket is a Krisztusban való élet törvénye tesz szabaddá a bűn és a halál törvényétől.

09.17 Meglátjuk Isten munkálkodását?

„Ti gonoszt gondoltatok énellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani" (1Móz 50,20).

Isten különleges munkát bízott Józsefre: Izrael megmentését az éhhaláltól. Isten egészen kivételes módon bánt szolgájával, a végén József mégis elmondhatta a testvéreinek: „Isten küldött engem - mindenekelőtt - megőrizni életeteket. József megértette a feladatot. Az a kérdés, hogy mi is megértjük-e? Isten keze nemcsak azóta van rajtunk, hogy tudatosan szolgáljuk Őt, hanem kezdettől fogva. Ő előre tudta, sőt már születésünket megelőzően előkészítette a körülményeinket. Ő határozta meg, kinek a gyermekeként jöjjünk a világra, bár szerintünk talán nem ebbe a családba kellett volna beleszületnünk. Némelyek talán elégedettek szüleikkel, de testvéreiket vagy rokonaikat szívesen elcserélnék. József is ezt érezhette, mégpedig okkal, hiszen testvérei gonoszt forraltak ellene. De az egész utat Isten készíti el! Neki mindennel terve, szándéka van, mégpedig javunkra irányuló szándéka. Ha nem látjuk meg életünkben Isten keze munkálkodását, ahogy mindent kiválasztott számunkra, akkor az Ő dicsőítésének egyik nagy alkalmát szalasztjuk el.

09.16 Elegendő a kegyelem

„És Ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által jut el céljához" (2Kor 12,9).

Pál jellemző módon nagyon keveset mond az Úrtól kapott látomások és kijelentések természetéről, melyekre ebben a fejezetben utal. Szerinte nem lenne hasznos ezekkel dicsekedni, és csupán erős kényszerítésre tesz említést „tizennégy évvel ezelőtt" történt élményeiről. Tizennégy év! Ezzel szemben mi, ha valamit kaptunk Istentől, nyomban mindenkivel közöljük, hogy tele lesz vele a város! Ha valaki csak két esztendeig tudna hallgatni, az már valóságos hőstettnek számítana. Pál viszont még ilyen hosszú idő után sem közöl részleteket, csak röviden annyit, hogy látomásai voltak Krisztusról. Beszél azonban „testébe adatott tövisről", és Isten kegyelmes válaszáról, melyet imádságára kapott. Nem a látomások, hanem ez a felelet volt az, ami sok embert megerősített.

09.15 Ne légy képmutató

„Ne légy olyan, mint a képmutatók" (Mt 6,5).

Nagyon sokan közülünk megrekednek ott, hogy keresztyén módon viselkednek. „Szellemi" életet élünk, „szellemi" nyelvet beszélünk, de mindezt tudatosan mi magunk csináljuk. Esetleg elég jól sikerül, de a vele járó erőlködésnek jeleznie kellene számunkra, hogy valami nincs rendben. Rákényszerítjük magunkat, hogy tartózkodjunk ettől, attól, egyebektől, és micsoda kényszeredett dolog lesz ez az egész! Szoktál idegen nyelven beszélni? Próbáld meg, és meglátod, hogy a szavak, bármennyire is szeretnéd, nem folyékonyan és természetesen áradnak belőled. Erőlködnöd kell. Saját nyelvedet viszont játszi könnyedséggel beszéled. Erőltetés nélkül tudod kifejezni magad, és beszéded elárulja másoknak, milyen vagy.

Semmi sem árt annyira a keresztyén életnek, mint a színészkedés! Semmi sem olyan áldott, mint amikor szavaink, imádságaink, egész viselkedésünk természetes módon juttatja kifejezésre Krisztusnak, a mi csodálatos Urunknak az életét.

09.14 Mikor már semmi kiutat sem látunk

„Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az Izraelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta Isten Midiánt és az egész táborát" (Bírák 7,14).

Isten különös eszközöket használ szolgája megerősítésére. Itt a beözönlő hadsereg, hatalmas sokaság akár a sáskák, és Gedeon mégis arra kap utasítást, hogy saját haderejét fokozatosan feloszlassa. Szinte lehetetlennek látszott, hogy a megmaradó háromszáz ember győzelmet arasson a midianita sereg fölött. Gedeon sem kapott semmi biztosítékot az eredmény felől. A bizonytalanságnak ebben az állapotában merészkedett az ellenség táborába.

Istennek legyen hála azért, hogy amikor már semmi kiutat nem látunk, neki akkor sem okoz gondot, hogy könnyen utat nyisson számunkra. És valóban ez a kis csapat lett az Úr eszköze népe megszabadításában. Szolgája pedig saját válságos helyzetében meghallotta a biztató hírt, mégpedig a hitének megerősítésére legalkalmasabb módon: az ellenség szájából. A midianitákon már erőt vett a félelem. Nem csoda, hogy Gedeon hálaadással borult térdre Isten előtt!

09.13 Nem a teljesítményünk számít!

„Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük megtisztult a gonosz lelkiismerettől" (Zsid 10,22).

Milyen más alapon léphetnénk be a szentélybe, mint Krisztus drága véréért? Magamtól is kérdezem, vajon valóban a vérre hivatkozva keresem az utat Isten színe elé, vagy esetleg valamilyen más alapon? Mit értek azon, hogy a „vér alapján"? Egyszerűen azt, hogy felismerem a bűneimet, megvallom, hogy megtisztulásra van szükségem, és az Úr Jézus bevégzett munkája alapján járulok Isten elé. Az Ő érdemét megragadva, és nem saját teljesítményeimet mutogatva közeledem Istenhez. Sohasem azon az alapon például, hogy ma különösen szíves vagy türelmes voltam, avagy valamit tettem az Úrért.

Talán tévedek, de attól tartok, sokan közülünk így gondolkoznak: „Ma egy kicsit gondosabb voltam; ma egy kicsit jobban végeztem a dolgaimat; tehát ma nagyobb eséllyel közeledhetek Istenhez és hatásosabban imádkozhatok!" Nem, nem, nem! A tiszta lelkiismeret sohasem épülhet saját teljesítményeinkre, hanem egyes-egyedül arra az engesztelő áldozatra, amit az Úr Jézus végzett vére kiontása árán.

09.12 Ismerem Istent, ez nekem elég

„Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged" (Jób 42,5),

Az alapos elméleti tudás könnyen felfuvalkodottá tehet bennünket; büszkélkedünk ismereteinkkel, véleményünkkel. Magáról az igazságról meg is feledkezhetünk, ha ügyes érveléssel vagy nem egészen tisztességes módszerekkel már eleget csűrtük-csavartuk. A szellemi látás azonban forradalmi jelentőségű olyannyira, hogy mellette minden más eltörpül. Ha egyszer igazán megláttuk az Urat, soha többé nem felejthetjük el Őt. Amikor a Sátán támadásai szaporodnak, és barátaink tanácsadása hiányzik, Istenről való belső ismeretünk birtokában a próbák idején is képesek leszünk a helytállásra.

Megtérésem után egy-két évig még féltem attól, hogy egy modernista vagy ateista kerül az utamba, és bebizonyítja a Biblia hibás vagy megbízhatatlan voltát. Úgy gondoltam, ebben az esetben mindennek vége lenne: elveszíteném a hitemet, noha én hinni akartam. De most teljes békesség van bennem. Ha akárhányan is jönnének, annyi bizonyítékot hozva fel a Szentírás ellen, amennyi a töltény az európai fegyvertárakban, feleletem ugyanaz maradna: „Sok tekintetben jól okoskodsz, ám én ismerem az én Istenemet, és ez nekem mindenre elég."

09.11 Kiálts az Úrhoz

„Térjetek hozzám, hogy megtartassatok, földnek minden határai" (Ézs 45,22).

Mennyire illik ez az ige a haldokló lator megtéréséhez! Az egész történelem előre mutatott Krisztus keresztjére. Majd lezajlott a nagy esemény az emberek szemei előtt, és ez a lator volt benne a fő tanú. Ő volt az a „minta" bűnös, aki „minta" büntetést kapott. Arra kell tehát következtetnünk, hogy „minta" megtérése volt. Mégis, kérdezem tőletek: Vajon felismerte-e az Úr Jézust mint Szabadítót? Nézzük a szavait: „Emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodban!" (Lk 23,42). Mit válaszolt az Úr? Nem magyarázta meg ennek az embernek a bűnért való vezeklés módját, sem arra nem emlékeztette, hogy büntetése igazságos, hanem csak az derül ki, hogy Ő meghal helyette mint bűnért való áldozat. Számunkra ez biztosan kitűnő alkalom lett volna a megváltás igazságának hirdetésére, Jézus Krisztus viszont mindössze ezt felelte: „Ma velem leszel a paradicsomban." Ez az ember homályosan érzékelte, hogy bár Jézusnak most igazságtalanul szenvednie kell, később uralomra fog jutni és királysága lesz. A lator a maga részéről meglátta az egész föld Urát, hozzá kiáltott, és ezzel életet nyert.

09.10 Keresztség általi megváltás

„Hitben tisztelte Istent Noé, amikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, háznépe megtartására bárkát készített; amely által kárhoztatta a világot és a hitből való igazságosság örökösévé lett" (Zsid 11,7).

Nem beszélhetünk „keresztség általi újjáteremtésről", de beszélhetünk „keresztség általi megváltásról", megváltás által menekülünk ki a világból (kozmosz) azaz e gonosz világrendszerből. Belekeveredtünk a Sátán világrendjébe. Megmentettnek lenni annyit jelent, mint ebből átmenni Isten világába. Az Úr Jézus keresztjében a világ megfeszíttetett nekünk és mi is a világnak. Ezt, mint egy jelképet fejti ki Péter, mikor arról a nyolc lélekről beszél, akik „víz által tartattak meg" (1Pt 3,20). Amikor Nóé és az övéi beszálltak a bárkába, hit által kiléptek a régi romlott világból, és átléptek egy újba. Nemcsak személyes megmenekülésük, de a romlott világrendből való szabadulásuk is lényeges. Ez a megváltás, vagyis megmenekülés. Amikor bemerítkezel, lemerülsz a vízbe, és jelképesen merül veled együtt a te világod is. Krisztusban te előjössz a vízből, de világod ott marad elmerülve.

09.09 Íme, én veled vagyok

"Íme, én veled vagyok... mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem, amit neked mondtam" (1Móz 28,15).

Itt Béthelben, Jákob elesett szellemi állapota ellenére sincs Istennek szemrehányó szava hozzá. Mi bizonyára alaposan leszidtuk volna Jákobot. Bár nyilván a szent Istennek sem tetszettek Jákob csalásai, mégsem korholta őt. Mit használt volna az? Jákob nem volt képes megváltozni, ezért Isten nem is buzdította őt erre! De ami Jákobnak lehetetlen volt, azt Isten megtehette. „El nem hagylak téged, míg be nem teljesítem..." Az Úr jól tudta, hogy szolgája nem vonhatja ki magát az Ő kezéből, és hogy az évekkel később Béthelbe visszatérő Jákob már egészen más ember lesz. „Íme, én veled vagyok!" Ez a mi vigasztalásunk!

1Móz 28.13-14 És íme, az ÚR állt rajta, és szólt: Én vagyok az ÚR, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsáknak Istene. Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. És annyi utódod lesz, mint a föld pora, nyugatra és keletre, északra és délre terjeszkedsz, és benned és magzatodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.

09.08 Övé a vezér helye!?

„Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem" (Józs 5,14).

Józsuénak az volt a feladata, hogy Izraelt bevezesse az országba, ahol két erős néppel kellett megküzdeniük; nem lett volna tehát csoda, ha elcsügged. De itt Jerikónál, látomás adatott neki. Egy férfiú állt előtte kivont karddal. „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül?" - kérdezte Józsué. A felelet egy megalkuvást nem ismerő „nem" volt. Sem az egyik, sem a másik oldal számára nem jött az a férfiú. Ő úgy érkezett mint „fejedelem".

Dicsőség legyen Istennek, hogy serege élére áll mint fővezér. Mi azt szeretnénk, ha minden körülöttünk forogna, és érdekeinket szolgálná! Istennek azonban nem ez az akarata. Ő nem a harc közepén áll, és nem az egyik vagy a másik oldalnak nyújt segítséget. Számunkra sem a segítség a lényeg, hanem hogy elfogadjuk-e az Ő vezető szerepét. Nem ismered Istent, ha azt gondolod, hogy Ő alárendelt helyet foglalhat el bármilyen küzdelemben. Övé a vezér helye. Csak így értheted meg, mit jelent, hogy Ő kivonta a kardját a javadra.

09.07 Tudunk-e várni, és készen lenni?

„Éjféltájban aztán kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény! Jöjjetek eléje!" (Mt 25,6).

A vőlegény késlekedése leleplezte a szüzek állapotát. Hogyan készülök én az Úr jövetelére? Némelyek közülünk készen lettek volna, ha Ő öt évvel ezelőtt eljön, de nem lennének készen, ha ma jönne. Jó, ha felkészülünk rá, hogy esetleg most jön, de nem kevésbé fontos, hogy felkészültek maradjunk késése esetén is. Tudunk-e várni, és készen lenni? Van, aki három napig képes várni, de már három évig nem. Mások szükség esetén három évig is várnak, de nekik talán harminc évig kellene! Mert nézzétek csak: ha a vőlegény még éjfél előtt megjön, a szüzek mind bölcsek lettek volna! Csak a késedelem leplezte le bolond voltukat. Isten őrízzen meg engem attól, hogy az évek múlásával bolonddá váljak! Csak egy dolog biztosíthat az idő próbájával szemben: a Szent Szellem teljessége! Hadd ismerjem meg a vele való állandó töltekezést, akkor nem fog hiányozni lámpámból az olaj, ha majd ama rendkívüli éjfélben elhangzik a kiáltás.

Mt 25.1-6 Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik elővették lámpásaikat, és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük okos volt, öt pedig balga. A balgák ugyanis, amikor lámpásaikat magukhoz vették, nem vittek magukkal olajat; az okosok viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor pedig kiáltás hangzott: Jön a vőlegény! Gyertek elébe!

09.06 Maradjatok énbennem

„Maradjatok énbennem és én tibennetek. Amint a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőkén marad, úgy ti sem, csak ha énbennem maradtok" (Jn 15,4).

Az Úr Jézus bensőséges szavai arra emlékeztetnek, hogy Isten helyezett minket Krisztusba. Mi Krisztusban vagyunk, ezért mondja az Ige, hogy maradjunk is Őbenne! Amit Isten cselekedett, abban kell megmaradnunk. „Maradjatok énbennem és én tibennetek." Ez a mondat két részből áll: egy parancsból és egy ígéretből. Vagyis Isten munkájának van egy objektív és egy szubjektív oldala, és ez utóbbi az előbbinek a függvénye: az „én tibennetek" annak az eredménye, hogy mi Őbenne maradunk. Ne aggodalmaskodjunk tehát, hiszen ez olyan lenne, mintha egy szőlővessző arra törekedne, hogy különleges nagyságú és színű szőlőfürtöket teremjen. Az objektív oldalra fordítsunk inkább gondot! „Maradjatok énbennem" - és ennek gyümölcseit nyugodtan bízzuk Isten gondoskodására. Ezt Ő vállalta magára. A gyümölcs jellegét mindig a szőlőtő határozza meg.

09.05 Legyen meg Krisztus neked

„Nem (hús)test és vér jelentette ezt ki neked, hanem az én mennyei Atyám" (Mt 16,17).

A Gyülekezet alapja nem csupán Krisztus, hanem a Krisztusról való ismeret. Manapság az a tragédia, hogy sok gyülekezeti ember is híjával van az ilyen megalapozásnak. Nem ismerik Őt. A kijelentett Krisztus helyett csak elméleti vagy tanbeli Krisztusuk van. Az elmélet viszont nem győzhet a pokol fölött. Jézus Krisztus ezzel szemben azt mondta, hogy az Ő Gyülekezete győzni fog! Talán szem elől tévesztettük a célt? Európai otthonokban gyakran láttam olyan gyönyörű porcelán tányérokat, melyeket nem vettek használatba, hanem drótra fűzték és a falra akasztották őket mint megbecsült ékességet. Szerintem sokan hasonlóképpen gondolkoznak a Gyülekezetről, amit csupán csodálni kell alakjának tökéletessége miatt. Isten Gyülekezete azonban nem dísz, hanem használatra való. Az élet látszata elégségesnek tűnik kedvező körülmények között, de amikor a pokol kapui jönnek ellenünk, akkor mindenekelőtt arra van szükségünk, hogy Istentől kapott látásunk legyen az Ő Fiáról. Csak ez az első kézből kapott ismeret ad erőt próbatételeink idején.

Mt 16.15-16 És ti kinek tartotok engem? – kérdezte őket. Simon Péter pedig így válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.

09.04 Szellemi gazdagság áradása

„Ennélfogva testvérek igyekezzetek a ti elhívásotokat és kiválasztástokat minél inkább erőssé tenni" (2Pt 1,10).

Egy-egy emberi élet szellemi gazdagsága nem egyes alkalmakra szóló kegyelmi ajándékokból származik, hanem Isten szüntelen, éveken át tartó munkálkodásának az eredménye. Szomorúan látok olyan férfi- és nőtestvéreket, akik annyira függenek saját különleges élményeiktől - bár ezek csak ideiglenesen segítenek rajtuk -, hogy életük a közbeeső időben semmiben sem különbözik a körülöttük élő pogányokéitól. Micsoda szegényes állapotra vall ez! Az ilyen emberek nem gyűjtenek maguknak tartalékot. Időnként a hívő összejövetelek vagy egyéb kegyelmi erőforrások segítségével kapnak ugyan egy kis lendületet, de életük tele van vereséggel. A szellemi ember élete azonban nem ilyen, mert az ő gazdagsága Isten kegyelméből szüntelenül árad, és nem csak az egyes állomásokon csordogál.

09.03 Odaszentelte magát

„És Ábrám oltárt épített ott az Úrnak" (1Móz 12,7).

Ahol Isten megjelent Ábrámnak, ott ő oltárt épített. Nem vagyunk hajlandóak mindenünket az Úrnak adni, amíg Ő meg nem jelenik nekünk. Viszont amikor találkoztunk Istennel, egész életünket az Ő tulajdonába ajánljuk. Ábrámot nem biztatta senki, hogy szentelje oda magát Istennek, nem is tudhatott erről a tanításról. Nem mindenki megszentelt életű, aki az odaszentelődésről beszél. Félek, sokan vannak, akik értik az előrehaladás útját, tanítják, mégis keveset tudnak a valóságról, nincs róla megtapasztalásuk. De Ábrám látta Istent, és ezért felépítette az oltárát. Vess tehát egy pillantást Őreá, és akkor minden időben az övé leszel. Hogy ez így történik, azt a gyülekezetek kétezer éves története is bizonyítja.

09.02 Hit és kifejezése

„És azt mondta neki: E beszédért menj el; az ördög kiment a te lányodból" (Mk 7,29).

Időnként felmerülhet bennünk a kérdés: Imaszolgálatainknak, melyek oly életbevágóan fontosak nekünk hívő keresztyéneknek, a gyakorlatban okvetlenül szavakban kell kifejezést nyerniük, vagy elég, ha csendben hordozzuk terhünket Isten előtt? Szerintem, ha Isten a szívünkre helyez egy imádságot, akkor kívánja, hogy azt kimondjuk, azaz akkor is hallható kifejezést adjunk kérésünknek, ha csupán néhány összefüggéstelen szó telik tőlünk. Ha nem fejezzük ki, nem szabadulunk meg a tehertől. Maga az Úr is ekképpen imádkozott a Gecsemáné kertjében: sírva könyörgött és gyötrődött. Úgy látszik, hogy a szellemi dolgokban meglepő kapcsolat van a hit és annak kifejezése között. Isten azt is számításba veszi - hitünk mellett -, amit mondunk. A szíro-föníciai asszonynak csupán egyetlen mondata volt, de ennek eredményeképpen mire hazaérkezett, lánya már megszabadult, kiment belőle az ördög.

Mk 7.26-28 Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, és arra kérte, hogy űzze ki leányából az ördögöt. Jézus azonban azt mondta neki: Hadd lakjanak jól először a fiak, mert nem jó a fiak kenyerét elvenni és az ebek elé vetni. Ám az így válaszolt: Úgy van, Uram, de azért az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból.

09.01 A kegyelem az alap

Asszony! Nagy a hited.

„Asszony! Nagy a te hited. Legyen neked a te akaratod szerint" (Mt 15,28).

Gyötrelmes nyomorúságában így kiáltott ez a kánaáni asszony: „Dávid fia, könyörülj rajtam!" Talán nem volt ez eléggé komoly imádság? De igen. Vagy talán nem olyanfajta imádság volt, mely azonnali válaszra várt? Dehogynem! Ám meglepő módon az Úr Jézus „egy szót sem felelt neki". Úgy tűnhet, semmi mondanivalója nem volt az asszony számára. Sőt az asszonyra panaszkodó tanítványoknak is azt a választ adta, hogy Ő csak „Izrael házának elveszett juhaihoz" küldetett. Mégis ez a felelet adhatta meg az asszonynak a kulcsot, hogy helyes módon közeledjék hozzá. Ő ugyanis csak Izrael számára volt „Dávidnak Fia". Mások nem léphettek fel ezzel az igénnyel vele szemben. Ennek tudatában aztán más alapra helyezkedett az asszony, és egyszerűen csak így szólította Őt: „Uram.

Bár az Úr Jézus válasza elutasításnak tűnt, valójában segíteni akart, hogy az asszony ne hamis alapra helyezze kérését, és valamiféle előjogra se támasszon igényt, hanem csak egyedül a meg nem érdemelt kegyelemhez járuljon. Ekkor hitére azonnali feleletet kapott. Megtalálta a kulcsot.

„És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!” Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: „Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.” De ő így felelt: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, segíts rajtam!” Jézus erre így válaszolt: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” Az asszony azonban így felelt: „Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak.” Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” És meggyógyult a leánya még abban az órában. ” (Mt. 15.22-28 )

08.31 Isten akarata állandó

„Ő így szólt nekik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy feleségeteket elbocsássátok: de kezdettől fogva nem így volt" (Mt 19,8).

A farizeusoknak feltűnt, hogy eltérés van Jézus azon tanítása, hogy „amit Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza", és Mózes elválásról szóló rendelkezése között. Felszínesen tekintve valóban van eltérés, ám Istenben még sincs változás. Az először tiltott dolog később sem vált törvényessé az Ő szemében, majd megint tilossá, mintha Isten szeszélyes lenne. Nem, amikor az Úr Jézus így szól: „...de kezdettől fogva nem így volt", ezzel azt állítja, hogy minden látszat ellenére Isten akarata állandó, és nem is változott meg soha. Ez nagyon fontos alapelv. Ne azt keresd, mit enged meg Isten, hanem fedezd fel legfőbb akaratát. Kérdezzük meg magunktól, vajon mi volt Isten szándéka kezdettől fogva. A szerint kell néznünk a dolgokat, hogy milyenek voltak, amikor teljes tisztaságukban jöttek elő Isten Szelleméből; nem pedig, hogy mivé lettek keményszívűségünk miatt.

08.30 Azonnal hálát adva

„Az pedig felelt neki: Bethuél lánya vagyok...Meghajtotta magát az ember, és imádta az Urat" (1Móz 24,24.26).

Látjátok, mit jelent imádni az Urat? Valami nehéz feladat előtt állsz, és tőle kérsz segítséget. Aztán minden úgy sikerül, ahogyan kérted. Ilyenkor egyszerűen csak örvendezel, hogy minden olyan kedvezően alakult? Esetleg - ami még rosszabb - hajlamos vagy saját képességeidnek, netán a szerencsének tulajdonítani az eseményeket? Ábrahám szolgájával nem ez történt. Őt nem ragadta el a dolgok szerencsés kimenetele. Még csak meg sem állt Rebekával beszélgetni. Habozás és zavar nélkül meghajtotta a fejét, és ajkáról ezek a szavak hangzottak: „Áldott legyen az Úr!" Azonnali válasza Isten útjainak magasztalása volt. Az események minden fordulatánál újabb alkalmat látott a magasztalásra. Akkor vagyunk az Úr igazi imádói, ha dicsőséget adunk neki, azonnal hálát adva mindenért, ami velünk történik. Mert Isten minden utunkat úgy rendeli, hogy szüntelenül dicsőíthessük Őt!

08.29 Bizonyságot tesznek Róla

„Tudakozzátok az írásokat...és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" (Jn 5,39).

Az Ószövetségben nem csupán törvény, ének és prófécia található, hanem Krisztus is. De miképpen van Ő ott? Látunk előképeket, próféciákat és messiási zsoltárokat; de vajon csak írnak Őróla, vagy van ott valami több is.

Az Úr Jézus azt mondja; „Ábrahám, a ti atyátok ujjongott, hogy meglátja az én napomat" (Jn 8,56). Mózes, amikor válaszút elé érkezett, „Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztusért való gyalázatot" (Zsid 11,26). Olvasva Dávid sóhajait, kívánságait és dicséreteit ezt mondjuk: „Ez Dávid!" Nem, ez Krisztus! Mert Dávid, amikor saját élményeiről ír, valójában Krisztus feltámadásáról beszél (Csel 2,27). Ézsaiás sem hallgatta el, ami vele közöltetett, „mert látta az Ő dicsőségét és szólt felőle" (Jn 12,41). Nem lehet elválasztani Istent az Ő szolgáitól. Ott munkálkodott bennük Krisztus élete, és ezáltal olyan tapasztalatokban részesültek, melyeket közölniük kellett másokkal is. Az évszázadok folyamán Krisztus sok ember életén keresztül jelentette ki magát, és így Isten Igéjének az írásba foglalása Őrá vonatkozik.

08.28 Bocsáss meg!

„Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, mint Isten is a Krisztusban megbocsátott nektek" (Ef 4,32).

Ha megbocsátasz egy testvérednek, akkor megbocsátásod valósága életet visz Krisztus Testébe, még ha nem is öntöd szavakba. Ha igazán szereted a testvéredet, akkor építeni fogod a Testet akkor is, ha sohasem mondod meg neki, mennyire szereted. Egyszer Angliában egy nagy összejövetelen váratlanul felhívtak a szónoki emelvényre, ahol egy japán testvér mellé kerültem. Ő volt a másik bizonyságtevő. Azelőtt sohasem találkoztunk, és országaink éppen háborúban álltak egymással. Egészen rövid beszélgetésre volt csak lehetőségünk, és fogalmam sincs, mit érezhetett ő ezalatt. Csupán azt tudom, hogy míg beszélt, megéreztem azt a szeretetet és közösséget, amely felülemelt minket a nemzeti korlátokon, és azáltal kötött össze, hogy testvérek vagyunk az Úrban. Nem volt rá szükség, hogy ezt szavakkal is kifejezzük.

08.27 A Biblia beleszól a mindennapi életünkbe

„A természeti ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének gondolatát, mert bolondság az neki" (1Kor 2,14).

Tetszett Istennek, hogy olyan dolgokat is mondjon nekünk, amiket nem magyaráz meg, és ezért félreérthetőek. Sokszor úgy tűnik, mintha a Bibliában egymásnak ellentmondó állítások vagy az élet ismert tényeivel ellenkező megállapítások lennének. Tetszett Istennek továbbá, hogy otthagyja ezeket a Bibliában. Van számos igehely, melyeket nem tudunk világosan megmagyarázni. Ha mi írtuk volna a Szentírást, sokkal érthetőbben fejeztük volna ki magunkat, hogy az egész 'írás' csalhatatlan rendezettségben álljon az emberek szeme előtt. De vajon élet lenne-e benne akkor?

Isten hatalmas, örök igazságai félhomályban vannak a Szentírásban, úgyhogy a természeti ember nem is értheti azokat. Isten elrejtette a bölcsek elől, hogy a kisdedeknek megjelenthesse. Csak szellemileg lehet ezeket az igazságokat felfogni. Beszéde - a Szentírás - nem tankönyv. Azzal a szándékkal íródott, hogy beleszóljon mindennapi életünkbe, szellemben való járásunkba. Isten tervezte meg, hogy az élettel összefüggő ismeretekkel lásson el. Ha Istent a teológia rendszerén keresztül akarjuk megismerni, rossz úton járunk.

08.26 Tűzfal

„Én pedig, szól az Úr, tűzfal leszek körülötte, és megdicsőítem magam őbenne!" (Zak 2,5).

Amikor János a Jelenések könyvében leírja Isten nagy városát, a fallal kezdi, mert az határolja Isten tulajdonát. A fal biztonságot és erőt ad, de az elkülönülést is biztosítja. A keresztyén ember sajátossága, hogy elkülönül attól a világtól, melyből szabadulást nyert. A Sátán irtózik az ilyen világos elhatárolódástól. (Ő jobban kedveli a szentek közötti elválasztó falakat!) Ezsdrás, majd később Nehémiás idejében Jeruzsálem falainak újjáépítése szült ilyen heves ellenségeskedést. Micsoda vigasztalás, hogy maga az Úr mondja: „Tűzfal leszek körülötte!"

08.25 Ő nem változik

„Indulj Uram, a te nyugvóhelyedre: te és a te hatalmadnak ládája" (Zsolt 132,8).

Salamon templomában minden újonnan épült - kivéve a frigyládát. Új volt az oltár, a medence vagy a réz tenger, a kárpitok, az asztalok, a gyertyatartók és egyebek. Sőt minden nagyvonalúbban is készült, mint a sátorban. Több volt a medence, a gyertyatartó, és az egész építmény nagyobb kiterjedésű lett. Csupán a frigyláda maradt ugyanaz.

A szent sátor Isten jelenlétét jelképezte zarándok népe között a pusztában. A sokkal nagyobb templom is ugyanezt jelképezte a rendezett királyságban élő népe között. Az eljövendő királyságban bizonyára jobban meg fogjuk becsülni Krisztus áldozatát, mint most, és fogékonyabbak leszünk a Szent Szellem kiteljesedésére is. A változatlan frigyláda viszont arra emlékeztet, hogy Isten bizonyságtétele Fia személyéről örökké ugyanaz marad, nem lehet bővíteni vagy jobban kidolgozni. Istenről és munkájáról növekedhet az ismeretünk, Ő maga azonban nem változik.

08.24 Másoknak világítani

„A Te világosságod által látjuk a világosságot" (Zsolt 36,10).

Az Ő világossága sokféleképpen juthat el hozzánk. Néhányan láttunk szent embereket, akik valóban ismerték az Urat, és velük imádkozva, beszélgetve észrevettük, hogy Isten világossága sugárzik róluk. Én találkoztam egy ilyen személyiséggel, egy nőtestvérrel, aki most már az Úrnál van. Azóta is mint „megvilágosodott" keresztyénre gondolok rá. Ha csak beléptem a szobájába, közvetlenül éreztem Isten jelenlétét. Azokban a napokban még nagyon fiatal voltam, és egy csomó tervet, elképzelést dédelgettem a megszentelődés módjáról. Ezekkel mentem oda az említett nőtestvérhez, és próbáltam őt meggyőzni arról, hogy mit kell cselekedni. De mielőtt még kinyitottam volna a számat, ő néhány egyszerű, természetes szót szólt. Egyszerre csak felragyogott bennem a világosság, és megszégyenülten álltam ott. Megláttam, hogy tervezgetéseim és cselekvéseim mennyire földhözragadtak és emberiek. Ez a nőtestvér egyedül Istennek élt, és mint egy ilyen fénnyel átitatott lélek, másoknak is világított.

08.23 A Te világosságod és igazságod

„Küldd el világosságodat és igazságodat, ezek vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre és hajlékaidba" (Zsolt 43,3).

„A Te világosságod és igazságod": e két fogalom szorosan összekapcsolódik. Mert noha az igazság teljes Krisztusban, a szívünkben szét kell áradnia Isten világosságának, hogy ezt meglássuk. Minden bizonyságunk alapja Krisztus személyének, győzelmének, és győzelmes munkájának valósága. Ám ezen felül szükséges felismernünk és látnunk azt a dicsőséges igazságot, hogy Ő nemcsak ezután fog uralkodni, hanem már uralkodik!

Amit Isten ma végez el bennünk, azt már elvégezte Krisztusban. Elsősorban ennek a ténynek kell világossá válnia előttünk. Szellemi tapasztalatra akkor teszünk szert, amikor isteni fény ömlik az örök igazságra. Ha isteni világosság nélkül prédikál valaki, az igazság csupán tan marad. Ennek a világosságnak a birtokában viszont átalakulunk. Így az a valóság, ami eddig egyedül Krisztusban találtatott, egyszerre csak meglátszik abban is, amivé Isten formál minket Őbenne. Ez az ösvény egyenesen Isten „szent hegyére" vezet el bennünket.

08.22 Élet folyója és élet fája

„A folyó innenső és túlsó partján az élet fája volt, amely tizenkétszer termett gyümölcsöt, minden hónapban megtermette a maga gyümölcsét" (Jel 22,2).

Itt csupán egyetlen folyóról van szó és nem négyről, mint Mózes első könyvében. E négy közül kettő, a Hiddekel és az Eufrátesz, Isten népe számára nagy szomorúság színhelye. De ez az egy, az élet folyója Isten trónjából ered, telve vízzel, és megelégíti Isten városát.

Minden hónapban gyümölcsöt terem egy fa. Nincs ősz, nincs sivár tél, nem kell félretenni az elmúlt hónapok készleteiből. Az élet fája teszi majd lehetővé számunkra, hogy mindig új és friss ismeretet szerezzünk Krisztusról, mert a különböző gyümölcsökben minden oldalról megízlelhetjük Őt.

Élet folyója és élet fája, Krisztus teljessége és mindig új volta: ezek nélkül nem indulhatunk el. Bárhová is menjünk, vigyük magunkkal Krisztus életét, hogy világosságot és gyógyulást adjon a nemzeteknek.

08.21 Meglátni Isten dicsőségét

„Ő azonban teljes volt Szent Szellemmel, a mennyre függesztette tekintetét, látta Isten dicsőségét és Jézust Istennek jobbja felől állni" (Csel 7,55).

István első szavai, melyeket a Tanácshoz intézett, Istenről és az ő dicsőségéről szóltak: „Férfiak, testvéreim, és atyák, halljátok meg! A dicsőség Istene megjelent a mi Atyánknak, Ábrahámnak... aki azután áttelepedett Háránba." Az az ember, aki látja ezt a dicsőséget, nem is tehet mást, mint hogy válaszol rá. Ábrahám is válaszolt, és Isten dicsőségének ez a látomása aztán diadalmasan vitte őt előre zarándokútjának minden akadályán és elcsüggesztő körülményén. Elsőnek István figyelmeztette erre a dicsőségre hallgatóit.

Azok hallották és elvetették bizonyságtételét, míg egyszerre észrevették, hogy István látja is azt, amiről beszél. Szent Szellemmel beteljesedve, állhatatosan figyelt, és „látta Isten dicsőségét". Aki Ábrahámnak megjelent, és akit István látott, egy és ugyanaz az Isten, akiben nincs változás. És ugyanaz az Isten, akinek dicsősége azóta sem homályosult el, átvitte Istvánt is élete szörnyű válságán. Mit számít annak egy-két kővel több vagy kevesebb, aki Isten dicsőségét szemléli!

08.20 Megengeded?

„A ti atyáitok...idegen isteneknek szolgáltak. De áthoztam a ti atyátokat, Ábrahámot a folyóvíz túlsó oldalára, és elhordoztam őt egész Kánaán földjén, és megsokasítám az ő magvát" (Józs 24,2-3)

Amikor Ábrahámot kiválasztotta és elhívta Isten, nem csupán Ábrahámot és utódait tartotta szem előtt. De nem is csak azért cselekedett így, hogy csak maga Ábrahám kegyelmet nyerjen, hanem hogy azt továbbadja másoknak. Voltak már előtte is hívő emberek, mint pl. Ábel, Énok, Noé, akik nemes lelkükkel kiemelkedtek embertársaik közül. Amennyire azonban a Szentírásban olvasható feljegyzésekből megítélhetjük, ők már csaknem születésüktől fogva ilyenek lehettek. Ábrahám azonban, hasonlóan a körülötte élőkhöz, bálványimádó volt élete kezdetén. Önmagában, Isten elhívása nélkül nem állíthatnánk az előbb említett három férfiú mellé.

Mégis Máté evangéliuma az ő nevével kezdődik. Az összes ószövetségi nevek közül az övé hangzott el leggyakrabban Jézus Krisztus ajkáról. Ezt a bálványimádót választotta ki Isten, hogy megszámlálhatatlan sokaság számára az Ő áldását közvetítse. Mert Istennek tetszett, hogy őt válassza ki. Nem volt semmi a jellemében, ami erre képesítette volna őt. De Isten a kezébe vette, vezette és megszaporította. Vajon tehetné Ő veled is ugyanezt?

08.19 Meg tudsz állni, és várni?

„Dicsérjétek az Úrnak nevét, dicsérjétek szolgái az Úrnak! Akik állnak az Úrnak házában, Istenünk házának pitvaraiban" (Zsolt 135,1-2).

Micsoda kiváltság, ha dicséretet mondva állhatunk az Úr előtt! Nekem úgy tűnik, mi inkább folytonosan mozgásban lennénk ahelyett, hogy nyugton maradnánk. Annyi minden veszi igénybe figyelmünket, hogy állandóan úton vagyunk, és egy pillanatra sem tudunk megállni. De a szellemi ember képes rá, hogy csendesen, imádva Őt álljon előtte, míg akaratát megismeri. Nyugodtan ki tudja várni Isten parancsait.

Megkérdezhetem tőled, hogy véletlenül nem valamilyen minta alapján végzed olyan sebesen a munkádat? Rá lehet téged arra venni, hogy abbahagyd, amit éppen csinálsz, és egy ideig dicsőítve állj az Úr előtt? Sokat tanulhatnál ebből!

08.18 Valóság, ahol a Szellem uralkodik

„Elment onnan Dávid, és elfutott Adullám barlangjába... és mintegy négyszázan voltak ővele" (1Sám 22,1-2).

A barlang itt egy szellemi szükségletre kapott feleletet jelképez. Saul viseli még a királyi tisztséget, és nagyszámú követője is van. Ő rendelkezik a kormánygépezettel. Isten is elismeri uralmát - még sincs vele. Dávid a Szellem által felkent király, és noha el kell vonulnia a pusztába - Isten vele van! Főhadiszállássá lesz a barlang. Sokan mennek ki hozzá, olyan emberek, akik szenvednek a fennálló viszonyoktól. Ezek az emberek nem találtak máshol orvoslást bajaikra, így kétségbeesésükben kikötöttek az Adullám barlangjában, ahol Dávid kapitányai lettek.

Dávid egyúttal az emberektől elutasított Úr Jézus előképe. Ma is sokan vannak úton az Ő rejtekhelye felé. Arra a valóságra vágynak, ami csak ott található, ahol a Szellem uralkodik. Oda mennek, mint egy hűséges sereg. Ez azonban magányos út. Szembenállni az ember alkotta rendszerrel mindig magányosságot jelent. De az elvettetése idején köré gyűlt kis mag nagyon drága lesz az Úr Jézusnak, amikor majd elfoglalja trónját.

08.17 Tudsz-e engedelmeskedni

„Hét napig várakozzál, míg hozzád megyek, és akkor tudtodra adom, hogy mit cselekedjél" (1Sám 10,8).

Saul a hit és az engedelmesség tekintetében próbáltatott meg. A 1.3. fejezetben leírt válságos helyzetben az volt a kérdés, tud-e várni Istenre? Ha az embert sarokba szorítják, és minden azt kiáltja, hogy tennie kell végre valamit, akkor jön a próbája annak, hogy testiek avagy szellemiek vagyunk-e. „Amíg hozzád megyek." Vajon számíthat-e ránk az Úr, hogy nem hamarkodjuk el a dolgot, amíg az Ő órája el nem jön?

A 15. fejezetben Saul Amálek megsemmisítésére kapott parancsot! De utóbb a juhbégetés elárulta, hogy feladatát csak félig-meddig hajtotta végre. Sokszor a kicsiny dolgok lepleznek le bennünket. Saul megpróbálta a jó és a rossz testiség közötti különbséget megítélni, vagyis valami „jót" találni az emberben, és azt Istennek felajánlani. Ez azonban nem pótolja az engedelmességet. Saul úgy gondolta, hogy ő tulajdonképpen végrehajtotta az Úr parancsát. Csalárdabb a szív mindennél! Saul vonalán nem is javítható. Istennek valami egészen mást, egészen újat kell kapnia. Olyan embert keres, aki félreteszi saját vélekedéseit, és teljesen elfogadja a mennyei kormányzást. „Elszakította tőled az Úr a mai napon az Izrael királyságát, és adta azt felebarátodnak, aki jobb náladnál" (15,28).

08.16 Mennyei királyság

„Királyának pedig hatalmat ad" (1Sám 2,10).

A Bírák könyve a hit megújulásának krónikája. Isten népének történetében ismételt visszaesések következtek be, de Isten hol itt, hol ott embereket választott ki, hogy ők vezessék vissza a népet a hit útjára. Ma is várhatunk vajon megújulásra? Gondolataink természetesen erre irányulnak, de ez lenne Isten igazi célja vagy valami más?

Isten tekintete egy királyságra irányul. Az a terve, hogy királyt állítson a nép élére. Sámuel próféta, az imádság embere, összekötő láncszemmé lesz a bírák korának szomorú története és a Dávid által képviselt teljesség között. A nagy változás bekövetkezése, a királyság intézményének megjelenése előtt az imádság hidalja át a szakadékot. Ebben van Anna szolgálatának csodája. Nem véletlen kezdeti meddősége, hanem Isten határozata (1,5). Anna nem tudta ezt az állapotot Isten színe előtt véglegesnek elfogadni. „Seregeknek Ura" - könyörgött, és imádságát valamilyen csodálatos módon mennyei célokra ajánlotta fel. A neki legkedvesebbet már előre odaszentelte, és amikor az idő elérkezett, odaadta anélkül, hogy ígéretét egy pillanatra is megbánta volna.

08.15 A látás egyszerűsége

„Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják" (Mt 5,8).

Itt egy Istentől megkívánt szívbeli állapotról van szó, hogy kegyelme célja beteljesüljön. A szív tisztasága olyan állapot, ahol nincs akadálya annak, hogy Istent lássuk. A mennyek királysága itt van, nincs tehát ok arra, hogy Őt ne lássuk, hacsak mi magunk nem állítunk fel akadályokat és korlátokat.

Nem szükséges piszkos dolgot tenni a szemünk elé, hogy egy tárgyat ne lássunk. Egy tiszta dolog éppúgy meggátol ebben. A zsoltáríró szerinti „tiszta szív" a tisztátalan dolgok eltávolítására vonatkozik; a Hegyi Beszédben említett „szeplőtelen szív" szerint viszont mindent el kell távolítanunk, legyen az tiszta vagy tisztátalan. Sok embernek azért nincs helyes ismerete Isten felől, mert engedi, hogy a szívében tenyésszen mindenféle. A szív tisztaságának a látás egyszerűsége felel meg, vagyis hogy Isten legyen figyelmünk kizárólagos tárgya. Az ilyen összpontosítás semmiféle veszteséget nem jelent. Sőt: „A te egész tested világos lesz".

08.14 Ha Isten közbelép

„Mikor még Péter ezt a beszédet mondta, leszállt a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatták az Igét" (Csel 10,44).

Istennek mindig félbe kellett szakítania Pétert. A megdicsőülés hegyén, miközben Péter még beszélt, megszólalt az Atya: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" A kapernaumi házban, amikor Péter a templomadó megfizetésére buzdítja Urát, „Jézus szólt először", hogy Péter helytelen elképzelését az ügyről helyreigazítsa. És itt, Cézáreában, míg Péter beszélt, leszállt a Szent Szellem, és hatalmasan félbeszakította őt, úgyhogy Péter hat társa el is csodálkozott. Miután Jeruzsálembe visszatértek, bizonyságtételük alátámasztására azután erre hivatkozhattak. Az Atya, a Fiú, és a Szent Szellem egyaránt félbeszakították Pétert. Fogadjuk mi is örömmel szóáradatunk félbeszakítását, ha maga Isten lép közbe!

08.13 Az igazság ragadjon meg

„Mert Istennek beszéde élő és ható; élesebb minden kétélű kardnál, és szétválasztja a lelket és a szellemet" (Zsid 4,12).

Isten gyermekei közül némelyek nagy súlyt helyeznek az igazság beszédének helyes fejtegetésére. Valóban olvassuk, hogy ezt tegyük, de arról is szó van, hogy az Ige megítél bennünket. Ezért helytelen dolog, ha azelőtt fejtegetjük az Igét, mielőtt még bennünk elvégezhette volna munkáját. Észrevettük-e már, hogy Isten Igéje eleven és erőteljes? Tud-e velünk úgy bánni, mint a kétélű kard? Vagy csak úgy kezeljük a Szentírást, mint egy könyvet a sok közül, elemzéseink és tanulmányozásaink tárgyát.

Különös, hogy a Bibliának nem célja tanok módszeres megértetése. Talán úgy gondoljuk, Pálnak és a többieknek el kellett volna készíteniük a keresztyén tanítás részletes kézikönyvét. Isten azonban ezt nem engedte, bár könnyen leszögezhetett volna teológiai érveket is. Ez zavarba ejti azokat, akik kizárólag értelmi síkon közelítenek a Szentíráshoz. Isten meg akar óvni a puszta tanoktól. Neki nem az a szándéka, hogy mi ragadjunk meg tanokat, hanem hogy az igazság ragadjon meg bennünket!

08.12 Isten szeretete kiáradt

„Az Isten szeretete kiáradt a szívünkbe a Szent Szellem által, Aki adatott nékünk" (Róm 5,5).

Bűnbocsánatot kaptam az Úr Jézus kereszthaláláért; új életet nyertem a halottak közül való feltámadásáért; a Szent Szellem ajándékában pedig azért részesülhettem, mert Ő felemeltetett az Atya jobbjára. Minden tőle van, semmi sem tőlem. A bűnbocsánat nem az én érdememen alapul, hanem az Ő keresztrefeszítésén, új életemet feltámadásának köszönhetem, és a Szent Szellem kitöltetése is az Ő felemeltetésén alapul. A Szent Szellemet azért kaptad te meg én, hogy nyilvánvalóvá legyen Isten Fiának dicsősége, mert Ő dicsőségben van, és az isteni szeretet erejével minket is oda vezérel. A Szent Szellem bizonyságtétele által tudjuk, hogy a názáreti Jézus - akit közel kétezer esztendővel ezelőtt keresztre feszítettek - nemcsak egyszerűen vértanúhalált halt, hanem dicsőségben az Atya jobbjára emeltetett. Halleluja!

Watchman Nee-Asztal a pusztában

08.11 És hitt a nép

„És hitt a nép és megértette, hogy meglátogatta az Úr Izrael fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajtották magukat és leborultak" (2Móz 4,31).

A nép állapotában semmi lényeges változás nem következett be. Csak Mózes és Áron tettek bizonyságot arról, hogy a több mint négyszázéves időszak alatt Isten nem feledkezett meg róluk. Ez elég volt. Imádattal borultak le.

Mi sokszor képtelenek vagyunk dicsőíteni Istent, mert azt gondoljuk, hogy Ő elfeledkezett rólunk megpróbáltatásainkban. Betegek voltunk és gyógyulás után epekedtünk; munka nélkül voltunk talán hónapokig; otthoni bajaink, nehézségeink végnélkülinek tűntek (bár aligha tartottak 430 esztendeig); a hozzánk legközelebb állók imádságaink ellenére sem hisznek az Úrban; lassan elborítanak megszokott, zavaró körülményeink, stb... Hogyan tudnánk tehát mindemellett Istent dicsőíteni? Ajkunk néma marad - amíg látni nem kezdünk. Mert eljön a nap, amikor megértjük Isten útjait, és egyszerre csak tudni fogjuk, hogy Ő nem hagyott magunkra. Ezen a napon megnyílnak a néma ajkak, és a dacos fejek meghajolnak. Mindenben felismerjük Isten kegyelmét és magasztalni fogjuk Őt!

08.10 Hűséges maradék

„Mindnyájan együtt voltak egy helyen" (Csel 2,1).

Amikor az Ige testté lett és Isten meglátogatta az Ő népét, egy maroknyi csoport várta Izrael megváltását. Ezek az emberek hitték, hogy Isten cselekedni fog, és Ő cselekedett is rajtuk keresztül. Az Úr Jézus életében is, bár tömegek követték Őt, mégis csak egy kis csoport érvelt így: „Kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad." Azután pedig, mennybemenetele előtt intette az övéit, hogy várjanak Isten ígéreteinek beteljesülésére. Ez a parancs több mint ötszáz testvérhez szólhatott, azokhoz, akik látták Őt feltámadása után; ám pünkösdkor csak százhúszan voltak együtt imádságban, Istennel való együttműködésre készen. Hol volt a többi háromszáznyolcvan? Később ők is előkerültek, de most?...

Úgy látszik, a gyakorlatban Isten mindig a hűséges maradékkal végzi munkáját, akik a nagyobb számú közösségen belül tökéletes engedelmességgel szolgálnak neki.

08.09 Isten megváltó munkája

„Az az angyal, aki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket" (1Móz 48,16).

Izsák és Jákob keresztyén tapasztalatunk tárgyilagos és egyéni oldalát ábrázolják ki. Izsák a szabad kegyelem típusa, aki mindent csak úgy kapott. Jákob viszont semmit sem másoktól kapott. Jellemét a fegyelmezés alakította, és közben keményen kellett dolgoznia, küszködnie. Mindketten prófétai módon áldották meg fiaikat, de mennyire különböztek egymástól próféciáik! Izsák maga sem értette, mit tesz. Az Ézsaunak szánt áldást Jákob kapta és fordítva. Mikor azonban József tiltakozott, hogy apja téved, Jákob így válaszolt: „Tudom fiam, tudom." Mindkét fiút nevén szólította, és közben pontosan látta a jövőjüket. Ő már tudta, mit jelent Isten megváltó munkájára várni.

08.08 Engedni a legkisebb érintésnek is

„Hitben áldotta meg a haldokló Jákob József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádta Istent" (Zsid 11,21)

Milyen megdöbbentő, hogy az újszövetségi író éppen a nyilvánvaló gyengeségnek ezt az ábrázolását választotta Jákob hitének jellemzésére. Péniél, a maga megnyomorító isteni érintésével valóban azt jelentette, hogy vége a másik embernek, akiben szinte túlcsordult a természetes energia. Helyébe a mindig Istennel élő és Őt imádó kegyes fejedelem lépett

Egy napon együtt vacsoráztam egy fiatal testvérrel, akivel éppen erről a természetes energiáról beszélt az Úr. Ezt mondta nekem: „Áldott dolog, ha már valaha igazán ránk nehezedett az Úr keze. De vajon nem fog-e egyszer teljesen megnyomorítani az érintése?" Egy tál sütemény volt közöttünk az asztalon. Kivettem egyet, és kettétörtem, mintha meg akarnám enni. Aztán megint gondosan összeillesztettem a két fél-darabot, és így szóltam: „Egészen jól néz ki, de azért sohasem lesz többé ugyanaz, nemde? Ha egyszer már megtört a hátgerincünk, ezt követően az Istentől jövő legkisebb érintésnek is engedni fogunk."

08.07 Csak a kezdete

„A nap felkelt rajta, amint elment Péniél mellett, ő pedig sántított a csípőjére" (1Móz 32,31).

Itt, Pénielben, szemtől-szemben Istennel Jákob új nevet kapott és Izrael lett. Az elbeszélés azonban a továbbiakban is Jákobnak nevezi őt! Ennek is jelentősége van! Az az igazság, hogy egyetlen éjszaka alatt senki sem képes megváltozni. Maga Jákob sem volt tudatában a nagy változásnak. Csak abban volt biztos, hogy találkozott Istennel és most állandóan sántít.

Jogosan használjuk fel a Szentírást saját élményeink magyarázására, különösen ha rendkívüli módon találkozunk Istennel. De óvakodjunk attól, hogy erre valamiféle képzelt tökéletességet építsünk fel. Isten Igéje szilárdan ragaszkodik a tényekhez, mert a hamis elbizakodottságnál semmi sem gátolja jobban a szellemi növekedést. Jákob számára Péniél nem a tökéletesség elérését jelentette, hanem csak kezdete volt valaminek: Isten megújító és átalakító munkálkodásának. „És a nap felkelt rajta."

08.06 Az előkészítés iskolája

„Az Úr, aki megszabadított engem az oroszlánok és a medvék kezéből, meg fog szabadítani a filiszteusok kezéből is" (1Sám 17,37).

Noha Dávidot királlyá kenték Betlehemben, azonnal vissza kellett térnie megszokott életkörülményei közé, és ott tenni bizonyságot az Úrról. A nyájhoz ment vissza, nem pedig királyok számára fenntartott előkészítő iskolába. Akkor is juhokat őrzött, amikor Góliáttal való harcára sor került. Azokat a fegyvereket használta, melyeket pásztorkodása alatt már megismert. Saul sisakjára, kardjára és vértjére nézve így szólt: „Nem próbáltam ezeket" - és letette magáról. Ehelyett magához vette parittyáját, és kavicsokat szedett a patakból: „...hogy tudja meg az egész sokaság; hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr."

A rang és a tisztség önmagában még nem ad bátorságot, sem szellemi erőt. Először titkon kell az ellenséggel szembeszállni, mielőtt nyilvánosan találkozol vele. Isten Szellemével már otthon összhangban kell lennünk, hogy odakint győzelmet arathassunk. Ez az előkészítés iskolája. Mindegyikünk számára nyitva áll!

08.05 Így talált meg Ő

„Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy e hitben életetek legyen az Ő neve által" (Jn 20,31).

Egyszer összejöveteleket tartottunk egy dél-kínai egyetemen. Találkoztam ott egy hajdani iskolatársammal, aki ezidőtájt a lélektan professzora volt. Az összejövetel előtt felkerestem és beszéltem neki Krisztusról. Egy ideig udvariasan hallgatott, majd mosolyogva így szólt: „Nincs értelme, hogy nekem prédikálj. Én nem hiszem, hogy van Isten."

Másnap, legnagyobb meglepetésemre az első, aki felállt és bizonyságot tett arról, hogy megtalálta az üdvösség útját, éppen ez a professzor volt! Később odamentem hozzá és megkérdeztem, mi történt vele. így válaszolt: „Elővettem a Bibliát, amit nálam hagytál, és tekintetem János evangéliumának első részére esett, ezekre a szavakra: 'Másnap..., a következő napon..., másnap...' Ez az író, gondoltam magamban, tudja miről beszél, hiszen ő látta mindezt. Olyan ez, mint egy napló. Aztán az jutott eszembe, hátha mégiscsak van Isten, viszont akkor bolond lennék, ha nem hinnék benne. Te azt mondtad, hogy imádkozhatom hozzá, ha kételkedem is benne. Így hát letérdeltem és imádkoztam. Nem tudom mire számítottam, de mialatt imádkoztam, egyszer csak már tudtam, hogy Ő létezik. Nem tudom megmagyarázni honnan tudtam, csak egyszerűen tudtam! Akkor eszembe jutottak a szemtanú János szavai. Mivel Isten van, gondoltam, Jézus nem lehet más, mint az Ő Fia! Így talált meg Ő!"

08.04 A mi Istenünk megemésztő tűz

„Mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk" (Dán 3,18).

Izrael felemelkedése illetve hanyatlása mindig attól függött, hogy az igaz istentisztelet vagy pedig a bálványimádás útját járták-e. Így Ezékiás király idejében a megújulás főleg az istentisztelet újjáéledésének volt köszönhető. Ez történt Zorobábel alatt is. A fogság szigorú büntetése azért sújtotta olyan keményen az izraelitákat, mert elhagyták az istentiszteletet. Ha ugyanis Istent megfosztjuk attól, ami megilleti, mi is szűkölködni fogunk. Az a legnagyobb büntetés, amikor megtiltják az embernek, hogy Istent szolgálja.

„A mi Istenünk megemésztő tűz." Ami bennünk éghető, az el is fog égni. Mindig meghatódom, amikor látom, hogy indiai testvéreink arcra borulva imádják Istent. Láthatólag tisztelet és félelem tölti be őket az Úr jelenlétében. Ahol az ember szíve helyes viszonyban van Istennel, ott az Ő gyermekei nem éghetnek el. Ez volt Dániel három barátjának is a tapasztalata. Ők tisztában voltak azzal, milyen életbevágóan fontos az Urat imádni. „A mi Istenünknek, akit mi szolgálunk, van hatalma megszabadítani bennünket" - mondták. Mi volt Nabukodonozor hitvány kemencéje olyan emberek számára, akik meghódoltak az örök Tűz előtt? Belőlük a tűz semmit sem emészthetett meg.

08.03 Előtűnik igazi tartalmuk

„És ül mint ötvös vagy ezüst-tisztogató, és megtisztítja Lévi fiait, és fényessé teszi őket, mint aranyat vagy ezüstöt" (Mal 3,3).

Mit értékelünk olyan napokon, amikor minden értékrend felborul: az emberi okosság és a világi erőforrások salakját, vagy Krisztus megváltó munkájának isteni eredetű aranyát, ezüstjét? Sok minden olcsóvá vált a mai keresztyénségben, de az igazi szellemi értékeknek nincs könnyű, rövid úton megszerezhető változatuk. Igehirdetés, imádság, bizonyságtétel: látszólag nem nagy dolgok, de hogy valóban értékessé váljanak, meg kell fizetnünk az árat években, véres szenvedésben és isteni fegyelemben. Isten „tisztességre való edénye" a Szent Szellem tanítására váró ember, aki azt sem szégyelli, hogy nem tud mindent. Mert el fog jönni a nap, amikor a dolgok megpróbáltatnak, és előtűnik igazi tartalmuk. A hitehagyás és zűrzavar órájában csak az az igehirdetés számít, melyben az emberek megláthatják az Urat. Ilyenkor pontosan megérzik, hogy az Ige hirdetőjét már megragadta Isten, és amiről beszél, neki is valóság. Ami őt magát nem érintette elég mélyen, az alkalmatlan arra, hogy másokat megragadjon. (egy kis történet)

08.02 Atyám, dicsőítsd meg a Te nevedet!

„Atyám, dicsőítsd meg a Te nevedet!" (Jn 12,28).

Sokat kaptunk Krisztus tanításaiból, ez az Ige viszont egy ritka pillanat, ahol az Úr saját szívét jelenti ki. A 26-ik verssel befejeződik egy hitbeli kérdésekkel foglalkozó tanítói szakasz, és most előragyog maga az Ember Fia. „Mit mondjak? Atyám ments meg engem ettől az órától!" Küszöbön álló halálára tekintve hirtelen szorongás tölti el a keserű pohár miatt. Utat enged érzéseinek, mégsem beszél gondatlanul. Amikor itt az Atyához szól - mint amikor az embereknek prédikál -, a kereszt fegyelme alatt áll. „Ezért jutottam erre az órára." Nem mondhatom: „Ments meg engem ettől!" Csak annyit tudok mondani: „Atyám, dicsőítsd meg a Te nevedet!" Ha a szíved szomorú, akkor is figyelj oda, mit beszélsz! Urunkról végy példát!

08.01 Arany és üveg

„A város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló" (Jel 21,18).

Az arany valami teljesen Istentől valót jelképez, az üveg pedig az átlátszóan tisztát. A hasonlatot bővíthetjük úgy, hogy a jövőbeni tisztaságot példázza az üveg, a jelenlegit pedig a víz. Mert a vizet könnyen felkavarhatja a szennyeződés, az üveg belsejébe azonban semmi tisztátalanság nem hatolhat. Mai tisztaságunk könnyen változhat, majdani azonban semmiképpen. A velünk közölt „isteni természet" tiszta arany, ehhez nem fér kétség. Sajnos mi sok salakot keverünk hozzá, úgyhogy Isten fő munkája ennek eltávolítása az életünkből. A kereszt által akarja a fölöslegeset kiküszöbölni, halálának ítélete alá tenni mindent, ami belőlünk való. Mert saját erőfeszítéseink legértékesebb eredménye is csupán salak. Ennek pedig teljesen el kell tűnnie, mielőtt még elfoglalnánk helyünket Isten színarany, örök városában.

07. 31. Mi már szentek vagyunk!

„Köszöntenek titeket az összes szentek, mindenek felett pedig a császári udvarból valók" (Fil 4,22).

Megláttad-e már a Gyülekezetet, Pál szavaival élve, ekképpen: „Mily gazdag az Ő örökségének dicsősége a szentek között". Vagy mint az 1Korintus 6,11-ben: „Megmosattatok, megszenteltettetek, megigazíttattatok az Úr Jézus Krisztus neve által és a mi Istenünk Szelleme által..." Mindez a Gyülekezet helyzetére vonatkozik, az egyes gyülekezetek aktuális állapota természetesen más. Amikor Pál a rómabelieknek ír, merészebben fogalmaz, mint némelyik fordítója. Ő azt írta: „...elhívott szenteknek", de egyesek túl kockázatosnak vélték ennek szó szerinti fordítását, és a biztonság kedvéért ezt írták: „...akik elhívattak arra, hogy szentek legyenek". Ha csak azért hívattattunk el, hogy majd egyszer szentek legyünk, akkor vajon mennyi ideig tart, amíg ténylegesen azzá válunk? Dicsőség legyen Istennek, mi már szentek vagyunk!

07. 30 Ellentmondás?

„Mint ismeretlenek és mégis ismeretesek, mint halálra váltak és íme élők, mint ostorozottak, de meg nem ölettek, mint bánkódók, de mindig örvendezők, mint szegények, de mégis sokakat meggazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, de mégis minden az övék" (2Kor 6,9).

Keresztyénnek lenni annyi, mint ellentmondó dolgokat hordozni magunkban egyidejűleg, és közben átélni, hogy Isten ereje ismételten diadalmaskodik. A keresztyén ember életéhez hozzátartozik ez a titokzatos, látszólagos ellentmondás. Mert hogyan nyilvánulhat meg átütő erő egy gyenge emberben? Éppen ebben áll a keresztyénség. Nem vétetik el tőlünk a gyengeség, de nem is csupán az isteni erő nyilvánul meg. Az isteni erő úgy jelenik meg bennünk, hogy közben megmarad erőtlenségünk. Isten tehát nem küszöböli ki gyengeségünket, de nem is árasztja erejét csak úgy találomra ránk. Meghagyja gyengeségünket, hogy annál nyilvánvalóbb legyen az Ő ereje.

07. 29. Szívedre helyezve

„Az Úrnak keze erős volt rajtam" (Ez 3,14).

Minden munkát, amely valóban Istent szolgálja, a Szent Szellem helyez a szívünkre. Ha ennek hiányában cselekszel, erőfeszítésed könnyen hiábavalónak bizonyulhat! De ha azt végzed, amit Ő bízott rád, egész lényed felszabadul, amint haladsz előre. Ezenfelül az ilyen munkának van egyedül szellemi értéke. Ha hatékonyan szeretnél szolgálni Istennek, várd meg, míg közli veled akaratát. Talán azzal bíz meg, hogy beszélj valakivel Krisztusról. Hordozd a dolgot először imádságban, mert az nélkülözhetetlen, amikor Őt akarjuk szolgálni. Azután menj, és tedd meg, amivel megbízattál.

07. 28. Imádkozz!

„A Szellemet meg ne oltsátok" (1Tesz 5,19).

Mindegyikünknek valamilyen imádság által teljesíthető feladatra kellene várnia. Ha hűségesen végezzük, Ő újabbakat bíz ránk. Ha nincs több imádságban hordozandó megbízatásunk, annak egyedüli oka, ha elhanyagoltuk az Istentől már kapottak teljesítését. Tegyük le terhünket imádságban, és Isten azzal fog jutalmazni, hogy új és nagyobb felelősséggel járó feladatot bíz ránk.

Életbevágóan fontos, hogy szellemünk fogékony legyen Isten iránt, mert előfordulhat, hogy ha a Szent Szellemet megoltjuk, elveszítjük az imádság szolgálatát. Ha ez megtörtént volna, a gyógyulás útja, hogy megvalljuk bűnünket az Úrnak. Ezután pedig válaszoljunk hűségesen és azonnal minden jelzésre, mely a Szent Szellemtől érkezik. A szívedre helyezett Ő valakit? Azonnal könyörögj érte! Barátom, ha azt szeretnéd, hogy hasznos légy az Úr számára, vedd fel újra elveszített terhedet! Légy hűséges az imádságban! Amint indíttatást kapsz rá, imádkozz!

07.27 Az ima hatalma

„És közületek öten százat elűznek, és közületek százan elűznek tízezret, és elhullanak előttetek a ti ellenségeitek" (3Móz 26,8).

Ez az Ige imádságunk nagyszerű képe. Mert ha mi megegyezünk a földön, akkor a menny tízezer ellenséget is képes megkötni. Milyen gyakran megragadta és kipróbálta Jézus Krisztus szavait Isten népe a válságos órákban! Így például azon az éjszakán, mikor Péter tömlöcben volt, a jeruzsálemi gyülekezet térden állva könyörgött érte, és Heródes egész hatalma semmivé vált, amikor a menny válaszolt erre az imádságra. Mintha egy másik királyság hatolt volna be a területére. Még a börtön vasajtaja is engedett, és magától feltárult, hogy Péternek utat engedjen!

07.26 Erősíteni az élet áramlását

„Azért a halál bennünk munkálkodik, az élet pedig bennetek" (2Kor 4,12).

Milyen nagy érték számunkra Krisztus keresztje! Minden egyes tagnak hatalmában áll, hogy az egész Testben erősítse az élet áramlását, de csak akkor, ha a sajátjában engedi munkálkodni a keresztet. Kérdezed, hogyan használhat téged az Úr mások életében. Nem úgy, hogy hozzálátunk egy csomó dolog elvégzéséhez, de úgy sem, hogy visszavonulunk és nem csinálunk semmit. Hanem egyszerűen engedjük Krisztus halálának és feltámadásának erejét működni Istennel való járásunk folyamán. Azoknak a szolgálata, akik csupán szavakkal vagy munkával szolgálnak, könnyen elakadhat, amint a körülmények hallgatásra vagy tétlenségre kényszerítik őket. Csak úgy képesek használni, ha tevékenykednek vagy beszélnek. De ennek nem kell és nem szükséges így lennie. Hagyjátok csak, hogy Krisztus halála működjön bennetek, és az élet bizonyosan meg fog nyilvánulni másokban. Így kell történnie, mert Krisztus Testének maradandó alapelve, hogy „a halál bennünk működik, az élet pedig bennetek".

07.25 Győztes vagy

„És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Ariáknak fiait, és olyanok voltunk a magunk szemében mint a szöcskék, és az ő szemeikben is olyanok voltunk" (4Móz 13,34).

Két trón háborúskodik egymással. Isten magának igényli az uralmat. Ősellensége - a gonoszság szellemeinek seregétől támogatva - gonoszság bűnével akarja elárasztani a földet, és közben kirekeszteni Istent a saját királyságából. Bennünket, Isten népét arra szólít fel az Úr, hogy űzzük el az ellenséget jelenlegi birodalmából, és Krisztust tegyük mindennek fejévé. Mit teszünk ebben az ügyben?

„Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre." Ez volt a kisebbségben lévő Józsué és Káleb nézete a tíz kém sötét jóslataival szemben. „Ha az Úrnak kedve telik bennünk." Egy dolog bizonyos: a szellemi harcról szóló minden beszéd csupán üres szó, ha nem tanultunk meg előbb szent életet élni. Mert az óriások fiai nagyok, mi pedig tagadhatatlanul csak szöcskéknek számítunk előttük. Tisztában vagyunk ezzel, ugye? Hogyan élhetünk az Úr előtt kedves életet? Úgy, ha azt Krisztusra, és az Ő váltságára alapozzuk, vagyis arra, amit Ő tett értünk. Ha nem ezt tartjuk szem előtt, a Sátán megengedheti magának, hogy semmibe vegyen minket. De ha az Úrral közösségben vagyunk, győztesek és hódítók leszünk általa.

07.24 Élj Krisztusban

„Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és tagjaitokat adjátok az igazságosság fegyvereiül az Istennek" (Róm 6,13).

Az „adjátok oda" felszólítást sokan úgy értik, mintha odaszentelésről lenne szó. De vizsgáljuk meg gondosan, mit is jelent valójában ennek a kifejezésnek a tartalma. Nem az „óember" ösztöneinek, erőforrásainak, természetes bölcsességének és más adottságainak odaszenteléséről van itt szó. Kiderül ez a mellékmondatból: „...mint akik halálból életre keltetek". Ezen a ponton kezdődik számunkra az odaszentelődés. Nem a régi teremtéshez tartozót kell ugyanis odaszentelnünk, hanem ami keresztül ment a halálon és eljutott a feltámadásig. Amit oda kell adnunk, az annak a felismerésnek az eredménye, hogy óemberem megfeszíttetett, de Krisztusban élhetek Isten számára. Tudni, úgy számolni, végül odaadni magunkat az Úrnak: ez az isteni rend.

07.23 Ne magadat vizsgálgasd!

„A te szemeid előre nézzenek, és szemöldököd egyenesen magad elé irányuljon" (Péld 4,25).

Nekünk, Isten gyermekeinek különösen lélekölő dolog, ha befelé fordítjuk a tekintetünket. Az önelemzés halálos betegség. Tisztában vagyunk ezzel? A bűnről készségesen elismerjük, hogy az halálos, és bár az önelemzés is gyanús, mégsem ilyen nyilvánvalóan káros. Pedig a rejtett betegségtől, melyre nem gyanakszunk, inkább kellene félnünk, mint a nyilvánvalótól. Ha azt kérdem tőletek, rossz dolog a kevélység, jól tudjátok a választ. - Ha a felől érdeklődöm, hogyan áll a dolog az irigységgel, természetesen azt is elítélitek. Ily módon akár hússzor is befelé nézhettek magatokba, és még azt is gondolhatjátok, hogy különlegesen szellemi módon cselekesztek. Nem veszitek észre, mennyire helytelen ez. Hagyjátok abba! Tanuljatok meg inkább szellemben járni! Indíttatást érzel, hogy Krisztust hirdesd valakinek? Talán megállsz és megvizsgálod, vajon magadtól vagy Istentől jön ez? Amíg így kérdezgetsz, tovaszáll az alkalom. Cselekedd meg inkább, és ne magadat vizsgálgasd!

07.22 Kész vagyok a harcra?

„Minden becslésed pedig a szent siklus szerint legyen" (3Móz 27,25).

Mózes negyedik könyve népszámlálással kezdődik. Számba kell venni Izrael fiai közül a hadviselésre alkalmas férfiakat. Mózes harmadik könyvének utolsó fejezetében pedig azt rendeli el Isten, hogy a szerint értékeljék fel az Ő gyermekeit, amilyen mértékben neki szentelik magukat. (Gondosan meg kell különböztetnünk ezt a részt a 2Mózes 30-ban olvasottaktól, ahol a megváltási árról van szó, amely minden lélekért azonos, és azt ábrázolja ki, amit Isten tett értünk.) Itt azonban Isten minden egyes embert külön értékel, és ha gyorsan összehasonlítjuk a 3Mózes 27,3-at a 4Mózes 1,3-mal, világossá válik, hogy értékességünk Őelőtte egyet jelent harckészségünkkel. Az itt a kérdés, alkalmasak vagyunk-e arra, hogy az Úr korszakokon át tartó harcában résztvegyünk. Jahve a háború Istene, és a harci erőt értékeli legnagyobbra. Akár öregek vagyunk, akár fiatalok, akármilyen hosszú is szellemi történetünk, mindegyikünknek fel kell tennie ezt a kérdést önmagának: Mennyit érek én Isten számára a szentélyben, a harckészség szempontjából?

3Móz 27. 3 Ha férfit kell fölbecsülni, húszesztendőstől hatvanesztendősig ötven ezüstsékelre becsüljed a szent sékel szerint.
4Móz 1. 3 húszesztendőstől fogva és feljebb, mindenkit, aki harcra fogható Izráelben. Számláljátok meg őket seregenként, te és Áron!

07.21 Lámpás vagy?

„Ti vagytok a világ világossága" (Mt 5,14).

Némelyek azt kérdezik, Igét hirdessenek inkább vagy valamilyen állás után nézzenek. Hát lehetséges Isten gyermeke előtt kétféle út? Hol találunk a Szentírásban ilyen választási lehetőséget: Igét hirdetni vagy munkát keresni? Feladatunk ez a választás? Isten népének az a dolga, hogy világító lámpás legyen, és ezzel tegyen bizonyságot. Lehet valaki keresztyén úgy, hogy ne tegyen bizonyságot? Lehetetlen, hogy csak néhányan legyenek igehirdetők, hiszen valamilyen titokzatos értelemben valamennyien együtt alkotjuk a lámpást. Van élő tanúbizonysága Istennek a földön és ezért élünk. Ez az egyedüli út mindnyájunk számára. Nem lehet valaki úgy az Úré, hogy ne hirdesse Őt. Ez a mi nagy feladatunk. Az másodlagos kérdés, hogy egész időnket erre szenteljük-e vagy kenyérkeresettel is foglalkozzunk. Minden azon fordul meg, mi áll a középpontban. Isten nem tud olyan embert használni, akinek első a hivatalbeli tevékenysége, és Krisztus csak ráadás. Neki az olyan ember kedves, aki hivatali tevékenységében és szabadidejében egyaránt Istenről tesz bizonyságot, mégpedig egész életével. Az a kérdés, melyik oldalon kezdjük az összeadást. Legyen Isten életünk középpontjában, és ne legyen ott semmi más!

07.20 Kiben gyönyörködsz?

„Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön" (Zsolt 73,25).

Hogy átadjuk-e magunkat teljesen az Úrnak sokszor egy bizonyos dolgon fordul meg, és Isten éppen arra a dologra vár. Ő mindenestől birtokba akar venni minket. Nagy hatással volt rám, amit a nemzet egyik vezetője írt le önéletrajzában: „Én semmit sem a magam számára, hanem mindent a hazám javára kívánok!" Ha egy ember hajlandó lehet arra, hogy hazájának akarjon mindent, magának pedig semmit, akkor talán mi is szólhatnánk Istenünkhöz ekképpen: „Uram, én semmit sem kívánok magamnak, hanem mindent Teneked! Én az akarok lenni, akinek Te akarsz látni, és semmit nem kívánok a Te akaratodon kívül!" Amíg nem foglaljuk el helyünket mint szolgák, Ő sem foglalhatja el az Úrnak kijáró helyet. Isten nem arra szólít bennünket, hogy az Ő ügyének szenteljük magunkat, hanem akarata iránti feltétlen engedelmességet kíván tőlünk.

07.19 Szükségletek, és betöltésük

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban" (Fil 4,19).

Sok keresztyén olyan szegény, hogy saját szükségleteit sem képes kielégíteni. Jaj annak, aki segítségért fordul hozzá. Mások gazdagságát viszont az ember fel sem tudja becsülni. Nem érhet bennünket olyan nehézség, amilyennel ők ne találkoztak volna; nem kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy ők ne lennének képesek segíteni. Úgy látszik, elegendő erőforrásuk van mindazok számára, akik szükségükben hozzájuk fordulnak. Sok keresztyén egyszerűen csak azért nem kerül csődbe, mert azoknak a szolgálatát élvezheti, akik állandóan árasztják szellemi gazdagságukat a Testbe (Krisztus Gyülekezetébe). Sokan nem is érzik, hogy segíteniük kellene a többi hívőnek, sőt talán le is nézik őket. Ha egy barátunk utazásból érkezik és kenyeret kér tőlünk, talán az Úr megengedi, hogy az egyik szomszédunkhoz forduljunk. De mi lesz, ha Ő egyszer ezt mondja nekünk: „Adjatok nekik ti enni!"

07.18 Istennek célja van mindennel

„Egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül" (Mt 10,29).

Isten a cél Istene. A teremtés nem a véletlen műve volt, hanem Isten megmásíthatatlan céljának kifejezése. Az efézusi levél első része arról szól, hogy „megismertette velünk az Ő akaratának titkát az Ő jótetszése szerint", hogy „az Ő dicsőségének magasztalására legyünk mi, akik először reménykedtünk a Krisztusban." Ha Ádám bűnbeesésére gondolunk, valamint saját bűnösségünkre, vagy arra hogy, milyen szegényes módon válaszolunk az Úr Jézusnak, aki minden ember helyett elszenvedte a halált, akkor csodálkozva kérdezzük: lehetséges ez? Igaz, de emlékezzünk arra is, hogy egy verebecske elpusztulásával, ami olyan semmiség, hogy mi észre sem vesszük, Istennek célja van. Az egész világmindenség Teremtője szemmel tart céljaiban minden egyes verebecskét. „Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok!"

07.17 Felelősek vagyunk

„Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak megismerésében" (2Pt 3,18).

Szeretnénk látni embereket, akik megmenekültek a pusztulástól és diadalmaskodtak Isten dicsőségében. De megállhatunk-e itt? Ha látunk három-négyezer megtért embert - vagy talán csak hármat-négyet -, akik mind megtalálták az üdvösség útját és kapcsolatuk lett az Úrral, akkor már úgy érezzük, teljesítettük is feladatunkat? Nem úgy kellene inkább tekintenünk rájuk, mint akikkel éppencsak megkezdődött a munkánk? Nem azt kellene kérdeznünk, hogy vajon megláttak-e már ezek a megtért lelkek valamit a mennyei Emberből? Még csupán egyedek-e, halak, akiket befogott a háló, számok egy-egy evangelizációs körút listáján, vagy megragadta már őket a legfontosabb felismerés. Persze ez csak akkor lehetséges, ha az előbb bennünket ragadott meg. Így hát újból kérdezem: Tudjuk-e felelősen úgy vezetni a ránk bízottakat - mint tették az apostolok -, hogy növekedjenek abban aki a Fő: a Krisztusban?

07.16 Ő kezdi, Ő munkálja, Őreá nézve

„Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké" (Róm 11,36).

Abban mindnyájan megegyezünk, hogy minden szellemi munkának Isten a kezdeményezője, és ez így helyes. De ennél továbbmenve, azt állítjuk, hogy vele kell végződnie mindennek. Pál szavaival élve: „Isten legyen minden mindenekben." De van itt még valami több is. Ő nem csupán kezdeményezője és bevégzője minden dolognak, hanem munkálója is. És ahol az Ő ereje munkálkodik, ott mindent dicsőségre vezet. A mi bajunk az, hogy bár tudjuk, a kezdetnek „Őtőle" kell jönnie, és a befejezésnek „Őreá nézve" kell történnie, mégis elfelejtjük azt az életbevágóan fontos tényt, hogy ami közben történik, az a nagy munka, annak is „Őáltala" kell végbemennie. Ha a végén mindenképpen Övé lesz a dicsőség, ne igényeljünk közben semmit magunknak. Isten akarata irányítja a kezdetet, dicsősége a befejezést, de az Ő erejének kell átjárnia a kettő közé eső munkafolyamatot is. A gyakorlatban ugyanis a dicsőség nem csupán a munka végén ragyog fel, hanem már közben is.

07.15 Szívünkben kell a harcot megvívnunk

„Amint meghallotta Ábrám, hogy az ő testvére fogságba esett, felfegyverezte házában növekedett háromszáztizennyolc próbált legényét, és üldözve nyomult Dánig" (1Móz 14,14).

Lót sietett letelepedni az országban, nemsokára azonban újból el kellett veszítenie vagyonát. Ezzel szemben - és erre hívja fel ez a fejezet a figyelmünket - Ábrám vándor és zarándok volt. Azoknak van erejük az ellenség elleni küzdelemre, akik mindig úton vannak, és csak átmenő vándorok még az ígéret földjén is.

Ábrámnak igaza volt, hogy a vagyon és a birtok kérdését Istenre bízta, de ugyanakkor helytelen lett volna Lótot úgy elbocsátania, hogy kizárja szeretetéből és együttérzéséből. Ábrám kivívta a győzelmet, mielőtt még elindult volna a királyok üldözésére. Mert milyen könnyen támadhatott volna sértődöttség a szívében önző testvérével szemben! Vagy például hozzáállhatott volna a szerencsétlenséghez úgy is, hogy: „Ugye megmondtam neked?" De nem, a sértődöttség nem lehet a győzelem alapja. Nekünk is, ha hasonló körülmények közé kerülünk, először a saját szívünkben kell a harcot megvívnunk. Testvérem ez az ember? Akkor, még ha megsértett is vagy igazságtalan volt is, az Úr kedvéért szeretnem kell őt, imádkoznom érte, és minden erőmet mozgósítanom, hogy segítségére legyek.

07.14 Te vagy!

„Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia" (Mt 16,16).

A halál fegyvere a pokol kapuinak. Ez még ma is igaz; mégis, amíg Isten meg nem nyitja a szemünket, addig alig ismerjük az Úrról szóló hitvallásunk értékét. De amikor valamilyen előre nem látott körülmény miatt hitünk meglankad, imádságunk elakad, szellemünk mintha meg lenne bénítva, akkor megtanuljuk, milyen nagy szükségünk van a Krisztusról szóló bizonyságtételre. „Te vagy az Úr, Te vagy a győztes, Te vagy a király." A legjobb imádság nem az, hogy „én akarok vagy szeretnék valamit", hanem ez: „Te vagy." Amint kimondjuk, rájövünk, hogy Isten éppen erre várt. Ha kijelentést kaptunk, beszéljünk róla. Imaközösségben, a gyülekezetben, egyedül az Úr előtt, a nyüzsgő világ közepette avagy a nyomorúság sötét óráiban tanuljuk meg ezt kiáltani: „Te vagy!

07.13 Előre elkészített jócselekedetek

„Az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jócselekedetekre, melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk" (Ef 2,10).

Az első mondat így is hangozhatna: „Az Ő mesterműve vagyunk." A Gyülekezet a lehető legjobb, amit Isten létrehozott. Jobbat ki sem találhatnánk. Mégis amikor körülnézünk és mindenütt csak a romlást látjuk, csodálkozva tesszük fel a kérdést: „Mi lesz a Gyülekezettel?" Szerintem (W. Nee) a Gyülekezet nem lesz valami, hanem a Gyülekezet már „befutott". Célja nem a jövőben fog megvalósulni, mert Isten szándéka már megvalósult Krisztusban a világ fundálása előtt. Ha ennek az örök ténynek a világosságában indulunk el Ővele együtt, akkor tanúi lehetünk, ahogy ez a célkitűzés fokozatosan valóra válik. A Róma 8,30-ban Pál azt mondja nekünk, hogy akiket Isten eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította és meg is dicsőítette. Tehát mindazok, akik az övéi, Isten szándékában már dicsőséget nyertek. A cél Krisztusban már megvalósult, a Gyülekezet dicsőségre jutott.

07.12 Milyen mértékkel mérsz?

„Mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek" (Lk 6,38).

Ismertem egy kedves testvért, aki erősen bírált mindenkit. Kedvelt megjegyzése volt: „Ez Isten keze." Ha beteg volt valaki, ezt mondta: „Isten keze van rajta." Olykor talán igaza is volt. Egy napon egy másik testvér - akit szintén bírált - elveszítette a fiát, és akár hiszitek, akár nem, levelet kapott ettől az embertől, a következő tartalommal: „Isten keze ez rajtad!" Láttam ezt a levelet, és rettenetesen felháborodtam ezen a szüntelen ítélkezésen. De még inkább elszörnyedtem, amikor két héttel később saját fia is megbetegedett, majd meghalt. Ekkor kísértésbe estem és írtam neki: „Veled bánkódom nagy veszteségedben, de ha a mi testvérünk azért veszítette el a fiát, mert Isten keze ránehezedett, akkor hogy áll a dolog veled? Úgy látom éppen ideje, hogy valaki ezt megmondja neked!" Isten azonban megdorgált. Mert nem ugyanazt tettem-e én is, amit másvalakinél helytelenítettem? Kegyelme idejében visszatartott. Széttéphettem a még fel nem adott levelet. „Nem kellett aratnom, ha nem vetettem."

07.11 Amit az ember vet, azt aratja is

„Amit az ember vet, azt aratja is" (Gal 6,7).

Amikor Isten ténylegesen foglalkozni kezd velünk, gyermekeivel, saját elvei és módszerei szerint jár el. Megbocsáttattak a bűneink Krisztusban? Akkor mostantól előjogunk, hogy Isten gyöngéden bánjon velünk, és figyelmeztessen, ha csak egy pillanatra is letértünk az Ő útjáról. Ez gyakran azt jelenti, hogy amit ma átélünk, szorosan kapcsolódik valamilyen múltbeli eseményhez, vagyis azt aratjuk, amit vetettünk. Szívélyesek és barátságosak voltunk másokhoz? Akkor Isten is megsokasítja kegyelmét rajtunk. Bíráltuk mások cselekedeteit? Akkor előbb-utóbb felfedezzük majd, hogy mi is ugyanazt tesszük, és a következményeket is learathatjuk. Mert amilyen mértékkel mérünk, olyannal mérnek nekünk is. „Ha tudtátok mi a visszás testvéretek cselekedetében, azt is tudnotok kellett volna, mi a helytelen saját magatartásotokban!" Ez Isten gondolata. Nem rideg ez a bánásmód, hiszen Ő meg akar őrizni bennünket. Fogadjuk el hát tőle, és akkor számos, előre nem látható veszélyt elkerülhetünk.

07.10 Csendesedjetek el

„Csendesedjetek el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt" (Zsolt 46,11).

Ha Isten trónja inogni látszik, meg tudja-e szilárdítani? Egyesek így gondolják. Jákob is ilyen volt. Isten világosan megmondta, hogy övé lesz az elsőbbség, és Jákob ezután minden tettével elő akarta mozdítani Isten terveit. Látta, hogy ő Isten választottja, és ezt szívesen el is fogadta. Egy napon azonban megtudta, hogy atyja kiküldte Ézsaut vadászni, és kilátásba helyezte számára az áldást. Ha ez megtörténhet, hol van akkor Isten ígérete? Tenni kell valamit! Az okos, fogékony Jákob, aki egyúttal ravasz cselszövő is volt, úgy gondolta, hogy Isten helyett kell cselekednie. Megcsalta hát atyját. Csalása miatt azonban minden látszólagos nyereségét hátrahagyva menekülnie kellett. Igen, ő valóban Isten választottja volt, és Istennek szüksége volt rá, ám egyelőre nem ismerte sem Istent, sem önmagát. Csak a kemény isteni fegyelmezés, melyben ezután részesült, változtatta meg. A leleményes, okos emberek általában nagy adagban kapják ezt.

07.09 Krisztus munkája mindenre elegendő

„Levettetett a mi testvéreink vádolója, aki vádolta őket éjjel-nappal a mi Istenünk előtt" (Jel 12,10).

A Sátán gyilkos és csaló, csábít és támad, de napjainkban főleg a vádolásra specializálta magát. A mennyben tudják ezt, de Isten gyermekeinek is tudnia kell. Szüntelenül vádol bennünket, és vádjait, melyek nem alaptalanok, lelkiismeretünk ellen irányítja. Oda, ahol a legerőtlenebbnek érezzük magunkat az ellene való harcra. A Sátán célja, hogy kétségbe ejtsen ezzel a gondolattal: „Én reménytelen eset vagyok. Isten semmit sem kezdhet velem." Lelkiismeretünk nagy kincs, de mégsem keresztyén alázatosság, ha vég nélkül ismételgetjük: „Nem vagyok jó semmire, nem vagyok jó semmire." Hatékony dolog bűnt vallanunk, de soha ne jussunk odáig, hogy bűntudatunk nagyobb jelentőségű legyen, mint Krisztus munkája. Ez a Gonosz egyik leghatásosabb fegyvere ellened és ellenem, ha ezt elhitetheti. Mi az orvosság?

Valld meg bűneidet Istennek, és mondd: „Uram, nem vagyok jó semmire." Ám ezután emlékezz a drága vérre, tekints az Ő dicsőségére, és tedd hozzá: „De Uram, én benned szeretnék maradni! Így szolgálni Neked."

07.08 Lépj be a nyugalmába

„Mert aki bement az Ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott munkáitól, mint Isten is a magáétól" (Zsid 4,10).

Az ember teremtésekor igen lényeges összefüggés volt Isten és az ember nyugalma között. Az Ige azt mondja, hogy Isten a hatodik napon teremtette Ádámot. Világos tehát, hogy az első hat napban Ádámnak nem lehetett része. Isten hetedik napja volt Ádám első napja. Isten hat napig munkálkodott, míg végül a sabbat nyugalmát élvezhette, Ádám ezzel szemben a sabbattal kezdte életét. Isten munkálkodik, mielőtt pihenne. Az embernek viszont, hogy összhangban legyen vele, először be kell mennie az Ő nyugodalmába, és csak ezután képes munkálkodni. Ez az alapja minden keresztyén szolgálatnak. Ezenfelül még elmondhatjuk, hogy mert Isten első teremtése tökéletes volt, ezért indulhatott Ádám élete is ennek megfelelően. Ez az evangélium: Isten megtette a szükséges lépést számunkra, bűnösök számára is, és így tökéletessé tette üdvözítő munkáját. Nekünk már semmit sem kell tennünk, hogy azt kiérdemeljük. Beléphetünk azonnal - egyszerűen hit által - Isten befejezett munkájának szombati nyugodalmába.

07.07 A halálból fakadó élet

„És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit kiválasztok, kihajt" (4Móz 17,5).

Áron papsága bizonyságot nyert. Az emberek ugyanis kételkedtek abban, hogy ő Isten választottja. „Isten rendelte ezt a férfiút vagy sem?" - kérdezték. Isten tehát a következőképpen bizonyította be, ki a szolgája és ki nem. Tizenkét vesszőt kellett elhelyezni a szentélyben, és otthagyni azokat egész éjszaka. Reggelre pontosan fel lehetett ismerni Isten választását azon a vesszőn, amely kihajtott, virágzott és gyümölcsöt termett.

Az új rügyek, a virágok, az érett mandulák a feltámadás csodáját hirdetik. Egyedül a halálból fakadó élet igazolja az Isten általi szolgálatot, semmi más. Enélkül semmink sincs. Isten csak azokat használhatja szolgáiul, akik vele eggyé válva megízlelték az örök élet erejét.

07.06 A csodák Isten áldásából indulnak ki

„De mi ez ennyi sok népnek?" (Jn 6,9).

Igen sok embernek legfőbb reménysége nem az Úr áldása, hanem saját kincse, a kezében lévő néhány szegényes cipó. Olyan szánalmasan csekély, amit szorongatunk, és mégis mindig csak azzal számolunk. Ám minél inkább így teszünk, annál sötétebbek a kilátásaink. Barátaim, a csodák Isten áldásából indulnak ki! Ahol Isten áldása jelen van, ott ezrek megelégíttetnek! Ha viszont ez hiányzik, több, mint kétszáz dénár sem lesz elegendő. Ismerjétek fel ezt a tényt, és munkátok teljesen át fog alakulni! Nem mindenféle fortéllyal és ravaszsággal kell ezután kielégítenünk szükségleteinket; nem lesz többé szükség emberi erőlködésre, sem hosszú és üres beszédekre, csak egyszerűen Istenre kell bízni magunkat és várnunk Őt! Sőt ott, ahol már elrontottuk a dolgot, tapasztalhatjuk, hogy valamiképpen minden rendbejön. Egy kicsiny áldás minden bajon átsegíthet bennünket!

07.05 Azt használja, amit Neki adunk

„Ekkor Jézus vette a kenyereket" (Jn 6,11).

Isten legtöbb csodájához valami anyagot vesz igénybe. Itt az Úr Jézus öt kenyeret és két halat használ fel. Átváltoztathatta volna a köveket is kenyerekké, de nem tette. Ehelyett a neki felajánlott dolgokat használta fel. „Hozzátok ide hozzám!" - mondta. Amit Ő tesz, rajtunk keresztül teszi. A csoda ott kezdődik, hogy én mindenemet leteszem az Ő kezébe. Ha a kenyeremet megtartom magamnak, csak egy ember fog enni belőle. De ha átadom neki, maradhatok-e éhes?

A zsidó nép nagy szegénysége idején Malakiás próféta átadta Isten üzenetét, mint feleletet a nép problémájára. Így hangzott: „Hozzátok be az egész tizedet a kincstárba" - és íme! Egy parányi dugó elegendő, hogy egy nagy palackot lezárjon és tartalmát visszatartsa. Hasonló ehhez a mennyek királysága is. Sokszor csak azért nem tapasztaljuk Isten csodáit, mert nem adunk neki semmit, amit felhasználhatna. Ő csak igen csekély dolgot kíván tőlünk: azt, amink van. Erre viszont szüksége van.

07.04 Adjatok, és nektek is adatik!

„A jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9,7).

Isten szolgájának meg kell tanulnia adni éppúgy, mint kapni. De milyen nehéz sokszor így cselekedni! Emlékszem, egyszer útnak indultam a folyón felfelé, hogy több fontos összejövetelen vegyek részt. Bíztam az Úrban, hogy meglesz a viteldíjam, mivel csak 18 jüan volt a zsebemben. A folyami hajó csak egy adott pontig vihetett el, az utána következő szakaszra a másik hajó bérleti díja több, mint 300 jüanba került. Ráadásul indulásom előtt Isten azt kívánta, hogy adjak oda egy barátomnak 6 jüant abból az összegből, melyre nekem magamnak is égetően szükségem volt. Elindultam, és az út második felétől egészen váratlanul olcsó utazási lehetőség nyílt meg előttem! Azután egy áldott hetet töltöttem ott, ahol kellett, majd bőségesen ellátva tértem vissza. És micsoda öröm volt, amikor hazaérkezésemkor felfedeztem, hogy hatjüanos adományommal, amit barátomnak adtam, keserves szükséget elégítettem ki!

Sajnos, sokszor igen rossz adakozók vagyunk. Ha csak kapni akarok, és adni nem, akkor méltatlanná válok Istenhez, aki engem küldött! Az isteni gondolat ugyanis nem az, hogy: „Takarékoskodj és gazdag leszel", hanem: „Adjatok, és nektek is adatik!"

07.03 Odaszánás

„Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vaskemencéből, Egyiptomból, hogy legyetek neki örökös népe" (5Móz 4,20).

Sehol, sem az Ó-, sem az Újszövetségben nincs elválasztva egymástól az élet odaszentelése és a megváltás. A kettő között bensőséges kapcsolat áll fenn, és sehol nem találjuk az egyiket a másik nélkül. Pál apostol nem várta meg, hogy börtönbe jusson vagy vértanúságot szenvedjen, hanem már jóval előbb felajánlotta magát Istennek. Egészen pontosan megtérésekor, a damaszkuszi úton. Istennek nem az a terve, hogy népe évekig várjon - esetleg valami különleges áldásra -, míg végre teljesen átadja magát neki. Amikor Ő megment egy népet, igyekszik őket meg is nyerni. Megadja a megváltást, de viszonzásul odaszentelődésemet kívánja. Olyan csodálatos ajándékot adott, hogy szenteljem magam oda!

07.02 Ő lehajolt és felemelt

„Egy szamaritánus pedig, aki úton volt, hozzáérkezett, és mikor meglátta, könyörületességre indult" (Lk 10,33).

Amit egy tehetetlen bűnös nem képes megtenni, azt megteheti Megváltónk. Az Úr Jézus úgy jött mint a bűnösök barátja, így hát segít a bűnösöknek, hogy közeledhessenek hozzá. A mi közeledésünket is csak az teszi lehetővé, hogy előbb Ő közeledett. Így vált számunkra elérhetővé a mennyek királysága. Emlékszem, egyszer egy hívő testvérrel beszélgettünk a lakásukon. Felesége és anyja az emeleten tartózkodtak, fiacskája pedig velünk a nappaliban. Egyszerre csak a kisfiú felkiabált az anyjának, és kért tőle valamit. „Itt van fent - hangzott a válasz -, gyere fel érte!" De a gyerek így szólt: „Nem bírok anyukám, nagyon messze van. Kérlek, hozd le nekem!" Valóban, a fiúcska nagyon kicsi volt még, a lépcső pedig túl meredek. Lejött tehát az anyja és lehozta, amit kért a gyerek. Éppen ilyen a megváltás is. Úgy tudott csak segíteni rajtunk, hogy Ő jött hozzánk. Mi bűnösök sohasem közeledhettünk volna hozzá, de Ő „lejött a mennyből", és minket felemelt.

07.01 Egység - jelenben, jövőben

„Igyekezvén megtartani a Szellem egységét a békességnek kötelében. Egy a test és egy a Szellem, miképpen elhivatástoknak egy reménységében hivattatok el is" (Ef 4,3-4).

A Szellem itt említett egységének, mely közös örökségünk, több oldala van. Egyik ilyen a reménység. Ez nem egyszerűen valami derűs optimizmus, hanem keresztyén elhívásunk reménysége. Mi a mi reménységünk? Hogy örökké együtt lehetünk az Úrral az Ő dicsőségében. Aki valóban Krisztushoz tartozik, abban megvan ez a várakozás. Ha valaki azt állítja, hogy ő az Úré, de nincs meg benne a mennyei dicsőség reménye, akkor ez csak üres beszéd. Ezenfelül egynek kell lennünk e várakozás minden résztvevőjével is, hiszen ha reménységünk van arra nézve, hogy együtt leszünk egy teljes örökkévalóságon át, miképpen lehetnénk elválasztva egymástól az időben? Ha ugyanannak a jövőnek részeseivé válunk, hogyne osztoznánk egymással a jelenben is boldogan?

06.30 Amiket akartok

„Mert a test a Szellem ellen törekszik, a Szellem pedig a test ellen; mert ezek egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok" (Gal 5,17).

Figyeljétek meg gondosan az igevers jelentését! A „hús"-(test) nem velünk áll ellentétben, hanem Isten Szent Szellemével. Ő és nem mi vagyunk, aki találkozik és megbirkózik a „hús"-(test) ösztönzésével. Milyen eredménnyel? „Hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok." Úgy gondolom, gyakran elmulasztjuk megragadni ennek az utóbbi mondatnak jelentőségét. Mert „mit cselekednénk" természetünk szerint? Figyelembe sem vennénk az isteni akaratot, elindulnánk olyan úton, melyet saját ösztönünk vezet. Ha ellenben nem engedünk a biztatásnak, hogy Krisztus menedékét elhagyjuk, tapasztalni fogjuk, hogy a Szent Szellem szabadon végzi bennünk munkáját. Ő birkózik meg a test sugalmazásaival, nem mi, és ennek az lesz az eredménye, hogy nem kell azt cselekednünk, amit természetünk szerint tennénk. Ahelyett, hogy saját pályánkon, saját terveink szerint haladnánk, abban fogjuk örömünket lelni, ha az Ő tökéletes tervét követhetjük.

06.29 Oltalmában vagy?

„Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az" (Zsolt 91,1).

A kísértés mindig arra irányul, hogy tegyünk már valamit. A japán-kínai háború első napjaiban nagyon sok tankot veszítettünk, így képtelenek voltunk elbánni a japán páncélosokkal. Egészen addig így volt ez, amíg valaki ki nem eszelte a következő tervet: Orvlövész lőjön lesből egyetlenegy lövést egy japán tankra, majd hosszabb idő elteltével kövesse ezt a második, újabb csend után pedig a harmadik lövés. Így folytatódjék, míg a tank vezetője az idegesítő kopogás forrását keresve, ki nem dugja a fejét, hogy körülnézzen. A következő, pontosan irányított lövés majd vele végez. Amíg fedezékben maradt, teljes biztonságban volt. Az egész tervnek az volt a célja, hogy a tank vezetőjét előcsalja. Hasonló a Sátán stratégiája is: a kísértésekkel csábít bennünket, hogy előjöjjünk védettségünkből. Tudja jól, hogy amint kimozdulunk Krisztus oltalmából és önhatalmúlag cselekszünk, ő arat győzelmet.

06.28 Elismerted nyilvánosan?

„Ővele együtt eltemettettetek a bemerítésben, amelyben vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által" (Kol 2,12).

Némelyek sajnos úgy tanulták, hogy a temetés a halál eszköze: az eltemettetés által akarnak meghalni! Hadd hangsúlyozzam, hogy csak akkor helyes bemerítkezésünk, ha Isten megnyitotta már a szemünket és látjuk, hogy meghaltunk és eltemettettünk Krisztussal. Amikor belépünk a bemerítés vizébe, fel kell ismernünk, hogy Isten szemében már meghaltunk, és hogy erről teszünk éppen bizonyságot. Isten kérdése világos és egyszerű: „Krisztus meghalt, és te is vele együtt. Mit szólsz ehhez?" Mi lesz a válaszom? „Uram, én hiszem, hogy Te cselekedted a keresztrefeszítést is. Igent mondok a saját halálomra és eltemettetésemre." Ő a halálra és a sírra ítélt méltónak engem. Bemerítkezésemmel nyilvánosan is elismerem ezt a tényt.

06.27 Jákob Istene, az én Istenem

„A seregek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk" (Zsolt 46,12).

Mennyire hasonlít Jákob története a miénkhez! Amíg nem tapasztaltuk Isten nevelő munkáját, hajlamosak vagyunk fölényesen megítélni Jákob cselszövéseit. Ám ahogy fokozatosan felismerjük saját gondolkodásunk tévelygéseit, rövidesen rájövünk, hogy Jákob jellemző tulajdonságai bennünk is megvannak. Emlékezzünk rá, hogy Jákob életének megváltozása, kiemelése a hiábavalóságokból egyedül az isteni kegyelem ereje által történt.

Izmael is beszélhetett Ábrahám Istenéről, Ézsau is jogot formálhatott arra, hogy köze legyen Ábrahám és Izsák Istenéhez, de ezt ők csupán hátrafelé tekintve tehették. Nem volt ugyanis személyes tapasztalatuk az Úrról. Nem olvasunk semmit Izmael vagy Ézsau Istenéről. Jákobnak és nekünk ez nem elég. A mi Istenünk szüntelenül jelenlévő menedék és hatalom. Amint Mózes hallotta az égő csipkebokornál a szavát, úgy nekünk is meg kell Őt hallanunk: „Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene." Ebben az Istenben van mindannyiunk reménysége.

06.26 Mindig a Főtől fogadd el az irányítást !

„Szólt pedig a Szellem Fülöpnek: Menj oda és csatlakozzál ehhez a kocsihoz!" (Csel 8,29).

Az isteni munkát isteni módon kell megindítani. Előfordul, hogy egy munkás közvetlenül a Szent Szellemtől kapja az elhívást, de lehet, hogy a Szentírás olvasása közben; máskor igehirdetésből vagy a körülmények útján. Bármilyen eszközt használjon is Isten az ő akaratának megismertetésére, a fontos az, hogy meghalljuk a hangját minden más hangon felül. Bármilyen hangszeren keresztül is érkezzék a hívás, Ő legyen az, aki beszél. Természetesen helytelen egyszerűen elvetni munkatársaink véleményét, de az is hiba, ha vélekedésüket a Szent Szellem közvetlen bizonyságtétele pótlékaként fogadjuk el. Nem függetleníthetjük magunkat a Test többi tagjától, de soha ne feledjük, hogy mindig a Főtől jön az irányítás.

06.25 Ébredj rá - benned lakozik!

„Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme lakozik bennetek?" (1Kor 3,16).

Ezt a kijelentést a bennük lakozó Szent Szellemről azért adta Pál a korintusi gyülekezetnek, hogy testies állapotukból kigyógyuljanak. Hozzánk hasonlóan nekik is arra volt szükségük, hogy megragadják a Szent Szellem bennük lakozását. Sok ember számára ugyanis Isten Szent Szelleme nem kézzelfogható valóság. Úgy tekintik, mintha csupán egy jó irányba működő 'hatás' volna, nem több. A lelkiismeret és a Szent Szellem fogalmát többé-kevésbé valami dolognak képzeljük, amely segít számot adni rossz cselekedeteinkről, továbbá rámutat a jó cselekedetek lehetőségére. Hasonlóan a korintusiakhoz, nem az a bajunk, hogy híjával lennénk Isten adományának vagy a szívünkben lakozó Szent Szellemnek, hanem hogy még nem ébredtünk rá jelenlétének valóságára. Így elmulasztjuk azt, hogy elismerjük a Szellem szentségét, aki szívünkben lakozik.

06.24 A szellemiség fontossága

„Így az Úr Igéje hatalmasan terjedt és megerősödött" (Csel 19,20).

Az apostolok munkálkodásán Isten áldása nyugodott. Jól tesszük, ha követjük nyomdokaikat, de tisztában kell lennünk azzal, hogy az apostoli 'módszerek' egyszerű átvétele nem elég. Ha nincs meg bennünk az apostolok odaszentelődése, az apostoli hit és erő, akkor semmiképpen sem érhetünk el az övékhez hasonló eredményeket. Ezzel nem akarom módszereiket lebecsülni, azok is fontosak, ha azonos értékű eredményeket akarunk elérni. De még ennél is nagyobb szükségünk van az apostolok szellemiségére, valamint hogy akkor se kedvetlenedjünk el, ha utunk folyamán megpróbáltatások érnek bennünket.

06.23 A legnehezebb várni

„Áldalak téged örökké, hogy így cselekedtél; nevedben remélek, mert jóságos vagy" (Zsolt 52,11).

A legnehezebb próba az idő próbája. Csak ha megtanulunk várni Istenre, akkor tudjuk felismerni, hogy ami történik velünk, az valóban az Ő munkája-e. Miután Ábrahám tíz éven keresztül várta Istentől a fiúgyermeket, úgy gondolta nem várhat tovább. Tudta, hogy Isten örököst szándékozik neki adni, így hát szerzett egyet, Izmaelt. A kiindulópont volt helytelen, nem Ábrahám indítéka. Úgy érezte, nyolcvanhat évesen még képes gyermeket nemzeni.

Ezután ismét hosszas várakozás következett, míg Ábrahám százéves lett, és teste már mintegy elhalt (Róm 4,19). De tetszett Istennek, hogy éppen egy ilyen önmagában tehetetlen emberrel közölje kegyelmét, és adja neki Izsákot. Egyedül Isten cselekedte ezt, érdemes volt rá várni. Többet ér Istennek egyetlen, rajtunk keresztül elvégzett munkája, mint saját erőlködésünk egy életen át.

06.22 Istennel együtt csinálod?

„Ha valaki aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, pozdorját épít erre a fundamentumra, kinek-kinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; mert ama nap fogja megmutatni, mivel tűzben jelenik meg" (1Kor 3,12).

A súly számít. A fa, a széna, a pozdorja könnyű, olcsó és veszendő. Az arany, az ezüst, a drágakő súlyos, értékes, szinte örökké tartó. Ez a kulcsa Pál mondanivalójának. Isten nem csupán az elvégzett munkát nézi, hanem a felhasznált anyagot is, és különbséget tesz az alapos és a felületes munkás között. A súlyos fémek, az arany, ezüst az isteni jelleget és dicsőséget valamint a megváltást példázzák. Ezeket megbecsüli az Úr. Nála nemcsak az számít, amit prédikálunk, sokkal inkább, hogy kik vagyunk. Nem csupán az a kérdés, hogy: „Hol a legégetőbb a szükség? Mit tehetek én adottságaimnak megfelelően?" Hanem: „Hová indít engem Isten? Jelen van-e ebben Krisztus? Mit szól hozzá a Szent Szellem?" Ha ilyen jellege van a munkánknak, akkor bizonyosak lehetünk tartóssága felől.

06.21 Kitől kapunk segítséget?

„Testvérem, Saul, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél" (Csel 9,17).

Milyen gyakran kapunk azoktól segítséget, akiket természetünk szerint megvetnénk! Amikor a megvakult Saul megérkezett Damaszkuszba, mindössze annyit tudott, hogy egy Istentől küldött hírnök fogja vele teendőit közölni. Kezdetben senki, és háromnapi sötétség után is - Lukács szóhasználatával élve - csupán egy „tanítvány" jött. Ebből arra következtethetünk, hogy buzgósága és tiszteletreméltó volta ellenére is Ananiás egy egyszerű testvér volt, nem rendelkezett különösebb megbízatással a Gyülekezet majdani nagy apostola számára.

Ananiás hírből ismerte a tarzuszi Sault, és minden oka megvolt rá, hogy féljen tőle. Most tehát a gyakorlatban kellett megmutatnia, mit végzett az isteni kegyelem a szívében. Egyszerű üdvözlő szavaival elismerte Pált a Krisztus Test tagjának. Így a két ember, akik most testvérek lettek, egy szellemben, tanácsot adtak és vettek egymástól, aminek később meg kellett ráznia a világot, Isten végzése szerint.

06.20 Fedetlen arccal Isten dícsőségére nézve

„Ott jelenek meg neked és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két kérub közül, melyek a bizonyság ládája fölött vannak" (2Móz 25,22).

Mi az alapja az Istennel való bensőséges kapcsolatunknak? Az Ő dicsősége. A kegyelem székénél, az azt beárnyékoló kérubok között közösségünk van Istennel, ezek a dicsőség kérubjai. Azon a helyen, ahol Isten dicsősége és egyúttal ítélete nyilvánvaló lett, ott találjuk a kegyelmet. Hát nem mutathatja meg a mindenható Isten kegyelmét bárhol, ahol csak akarja? Nem, csupán ott, ahol erkölcsi dicsőségét is megőrzik. Nem választható el a kegyelem széke a kéruboktól.

A kiontott vér teszi lehetővé a bűnös ember együttlétét Istennel. Ezért adhat Isten kegyelmet anélkül, hogy megsértené dicsőségét. Közösséget vállalhat az emberrel önmaga megtagadása nélkül. Krisztus vére tehát lényeges feltétele e közösség létrejöttének. Mégsem ez az igazi alapja a közösségnek. Ha a kegyelem székénél Istennel találkozom, akkor nem a drága vérre, hanem a dicsőségre nézek. Elvétetik a lepel, és fedetlen arccal szemlélhetjük Isten dicsőségét.

06.19 Lásd meg Jézus Krisztust!

„Elragadtattam Szellemben az Úr napján" (Jel 1,10).

Ki alkalmas az Apokalipszis (Jelenések könyve) tanulmányozására? A feleletet János történetében találjuk meg. Első látomása nem eseményekre, hanem magára Jézus Krisztusra vonatkozott. János, aki egykor Jézus kebelén nyugodott, olyan látást kellett, hogy kapjon 'örökkévaló Urától', ami a porba sújtotta. Csak ezután tekinthetett bele az „eljövendő dolgokba". Senki sem alkalmas az elkövetkezendők tanulmányozására, csak aki előzőleg meglátta azt, amit itt János látott. Nem vagyunk felkészítve a harcra addig, amíg nem láttuk meg így Jézus Krisztust.

Azelőtt János megismerte az Úr szeretetét, most pedig fenségét szemlélhette. Akkor irgalmas Megváltónak látta, most pedig dicsőséges királynak. Amíg nem láttuk Őt ily módon, és mint holtak nem roskadtunk lábaihoz, addig az eljövendő dolgok ismerete csupán kíváncsiságunkat ingerli és felfuvalkodottakká tesz, esetleg zavart vagy hitetlenséget támaszt. Ez a könyv az Úr harcát hirdeti és hadat üzen mindazoknak, akik uralmának ellenszegülnek. Az tehát a célja, hogy az Úr Jézust mint királyt mutassa meg nekünk a trónon. Csak ilyen látás teremt harcosokat.

06.18 Halott vagyok, és élek !?

„Ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindenki meghalt" (2Kor 5,15).

Miért mondja Isten, hogy tekintsük magunkat halottnak? Mert halottak vagyunk. Tegyük fel, kétszáz forint van a zsebemben, mennyit fogok beírni a pénztárkönyvembe? Írhatok-e százötvenet vagy kétszázötvenet? Nem. Annyit kell oda beírnom, amennyi a zsebemben ténylegesen van: sem többet, sem kevesebbet. Az elszámolásnál a tényeket vesszük figyelembe, nem pedig képzelt mennyiségeket. Isten nem kívánhatja tőlem, hogy ne az igazat írjam a pénztárkönyvbe. Nem kívánhatja, hogy halottnak tartsam magamat, ha még eleven vagyok. Az ilyen szellemi tornára nem illenék rá az „úgy számoljunk" kifejezés.

Isten elszámolásra hív bennünket; szögezzem le, hogy „meghaltam", és maradjak meg emellett. Miért? Mert ez tény. Amikor az Úr Jézus a kereszten függött, én Őbenne voltam. Ezért úgy számolok ezzel, mint ami igaz. És úgy tekintek magamra, mint aki halott a bűnnek, de él Krisztus Jézusban.

06.17 A legfontosabb a kapcsolat

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17,3).

Az emberek elvetették Krisztust, nem cselekedetei, hanem annak alapján, aki Ő volt. Krisztus a benne és küldetésében való hitre hívja az embereket, és nem elsősorban arra, hogy cselekedeteiben higgyenek. „Akié a Fiú, azé az élet" (1Jn 5,12). El kell következnie munkája értékelésének is, de a fő kérdés mégis az, miénk-e a Fiú vagy sem; és nem az a legfontosabb, hogy tökéletesen értjük-e az üdvtervet. Az üdvösség első feltétele nem a tudás, hanem a találkozás Krisztussal. Vannak emberek, akikkel kapcsolatban az az érzésünk, hogy hamis írás alapján ismerték meg az üdvösséget! Olyan versek szóltak hozzájuk, melyek látásunk szerint nem mutatták meg az üdvösség útját, és úgy tűnik, meg sem találták azt. Nekem az volt a kívánságom, hogy akiket én vezetek az Úrhoz, a János 3,16 alapján üdvözüljenek. Aztán megláttam, hogy az első lépés az Istennel való személyes érintkezés. Tehát nem az számít, hogy ehhez az életbevágó induláshoz melyik Igét használja fel Isten.

06.16 Ki nálad az első

„Eljön az óra, amikor az igazi imádók szellemben és valóságban (igazságban) imádják az Atyát; mert az Atya is olyanokat keres, akik Őt imádják" (Jn 4,23).

A tízparancsolat Isten kizárólagos tiszteletének parancsával kezdődik. Isten akaratának ez a kifejezése nem csupán parancs, hanem vágya és kívánsága is. De ha a tízparancsolat azt mutatja meg, mi okoz örömöt Istennek, a pusztában végbement kísértések leleplezik, minek örül a Sátán. Mindkét esetben hódolatról van szó. Tehát olyasmiről, amit mind Isten, mind a Sátán igényel, és amivel a mennyet is, de a poklot is kielégíthetjük. A hódolat nem kerül pénzbe. A Sátán elgondolása Isten megrablása, népének tőrbe csalása oly módon, hogy bálványimádásra csábítja őket. A bálványimádás lényege, hogy az ember Istenen kívül más valakit vagy valamit tart hódolatra méltónak. A mi előjogunk azonban a kísértés elhárítása, és hódolatunknak egyedül Isten számára való fenntartása.

06.15 Az én nevemben...

„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20).

Az előző vers csodálatos ígéretet tartalmaz az imameghallgatásról, de feltételekhez kötött. Legalább két embernek kell ott lennie, és mindenben egyetérteniük. Miért hallgatja meg imádságukat az Úr? Mert ezek a „ketten vagy hárman" Jézus Krisztus nevében gyűltek össze. Nem csupán véletlenül találkoztak, hanem egybegyűltek, mert Isten Szent Szelleme erre indította őket. Nem a saját dolgaik miatt jöttek, hanem közösen munkálkodni az Úr ügyéért. Ez egyesíti őket az Ő nevében. Ebben az esetben pedig így szól az Úr Jézus: „Ott vagyok közöttük". És így igaz. Ő jelen van vezetésével, kinyilatkoztatásaival, világosságával. Hála Istennek, ez nem csupán ígéret, hanem ténymegállapítás!

(Szerk.: csakhogy ez egy teljesen más kontextusban van, előzőleg döntéshozatalról van szó. Lásd: http://bibliatanitasok.hu/book/mert-ahol-ketten-vagy-harman)

06.14 Övé vagyok!?

„Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak...hogy áldás szálljon rátok" (2Móz 32,29).

Ha felajánljuk magunkat Istennek, akkor ezentúl mindenestől az övéi leszünk. Pál szavaival: „Mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk Jézusért, hogy Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben". Átadásunk Jézus Krisztusnak éppoly határozott cselekedet, mint benne való hitünk. Kell lennie egy napnak, amikor a saját kezemből átkerülök az Ő kezébe, és ettől kezdve az övé vagyok, nem a magamé. Ez persze még nem jelent odaszentelést az igehirdetői vagy misszionáriusi hivatásra. Sajnos, sokan azért misszionáriusok, mert erre szentelték saját természetes tehetségüket. Ám ez nem az igazi odaszentelődés. Mert mire kell odaszentelnünk magunkat? Nem a „keresztyén munkára", hanem Isten akaratának teljesítésére, hogy azt tegyük, amit Ő kíván, és olyanok legyünk, amilyeneknek Ő akar látni minket.

06.13 El vele(m) !

„Krisztussal együtt megfeszíttettem" (Gal 2,20).

Mit jelent számomra a megfeszíttetés? Úgy gondolom, a feleletet leginkább a tömeg fejezte ki: „El vele! Vidd el, vidd el!" Isten nem hagyja, hogy ez a „Krisztussal való megfeszíttetés" puszta elmélet maradjon számunkra, bár megvallom, sok éven át nekem sem jelentett ennél többet. Noha prédikáltam a keresztet, saját tapasztalatomból nem ismertem annak erejét. Végül egy napon drámai hirtelenséggel megláttam, hogy én, Watchman Nee meghaltam ott az Úrral együtt. „El vele!" kiáltotta a nép, mintha Istennek énreám kimondott ítéletét visszhangozta volna. Ez az ítélet pedig Krisztusban hajtatott végre. Ez a felfedezés csaknem ugyanolyan mély hatással volt rám, mint a legelső, amikor üdvösséget nyertem. Mondhatom nektek, új felismerésem annyira megalázott, hogy egy ideig teljesen képtelen voltam prédikálni, noha addig az igehirdetés emésztő szenvedélyem volt.

06.12 Lásd meg a valóságot!

„Nincs nekünk, csak öt kenyerünk és két halunk, hacsak el nem megyünk és eledelt nem veszünk ennek az egész népnek" (Lk 9,13).

Amikor az Úr Jézus így szólt tanítványaihoz: „Adjatok nekik ti enni", ezt nem azért mondta, mintha kész tervet várt volna tőlük, inkább azt akarta, hogy ők várjanak csodára. De a tanítványok - hozzánk hasonlóan - a könnyebb utat választották, mely nem kívánja meg a hit és az imádság gyakorlatát. Megoldásuk így hangzott: elmenni és vásárolni. Ez az indítvány azonban méltatlan volt hozzájuk, hiszen ugyanígy tettek volna a farizeusok vagy a sadduceusok is. A tanítványok magatartása nem tükrözött sem hitet, sem bizalmat. János evangéliuma világossá teszi, hogy csak a zsebükre gondoltak: nem volt elegendő pénzük.

Előttünk általában csak az valóság, amit mi tehetünk. Behunyjuk a szemünket és nem látjuk Isten kimeríthetetlen forrásait. De Isten nem mérhető emberi mértékkel. Nem az a fontos, hogy mi mit tudunk vagy nem tudunk tenni; Ő arra vár, hogy csodáit megmutathassa nekünk.

06.11 Válaszolj Isten hívására!

„Mikor ezek szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, így szólt a Szent Szellem: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre én őket elhívtam" (Csel 13,2).

Senki sem munkálkodhat igazán az Úr ügyéért, aki nem tanult meg előzőleg szolgálni neki. Barnabás és Pál böjtölve szolgált az Úrnak, és ezalatt hallották meg a Szent Szellem szavát, amint különleges feladatra hívta őket.

Erre az isteni hívásra válaszoltak, nem pedig emberi felszólításra. Nem hallottak híreket emberevőkről és fejvadászokról; de nem is a gyermekházasság vagy az ópiumszívás nyomorúsága indította őket. Krisztus, aki Úr és Király igényelte szolgálatukat, és az Ő parancsára keltek útra.

06.10 Ülj le, add át terhedet

„Isten...vele együtt helyezett a mennyekbe a Krisztus Jézus által" (Ef 2,6).

Mit jelent leülni? Amikor járunk vagy állunk, lábunkon hordozzuk testünk egész súlyát; ha azonban leülünk, a súly a székre vagy a padra összpontosul, amin ülünk. Járás és állás közben energiát fejtünk ki, elfáradunk, és megpihentet, ha csak egy kis időre is leülhetünk. Így a szellemi dolgokban is leülni annyit jelent, mint megpihentetni egész súlyunkat, terheinket, önmagunkat, jövőnket, mindent - és az Úrra támaszkodni. Átadjuk neki mindennek a felelősségét, s a továbbiakban nem nekünk kell azt hordoznunk.

06.09 Lásd szeretetét, de lásd fenségét is!

„Szeme olyan volt, mint a tűzláng, és lába hasonló volt a kemencében izzó aranyfényű érchez, hangja pedig olyan, mint sok víz zúgása" (Jel 1,14-15).

A Jelenések könyvében Isten más képet mutat Fiáról, mint az evangéliumokban. Míg ez utóbbiakban a Megváltót szemlélhetjük, a Jelenések könyvében a Király lép elénk. Az egyik helyen szeretetét, a másikban fenségét látjuk. A felső szobában Jézus Krisztus felövezte magát, hogy szolgáljon; Patmoszban viszont harcra felövezetten jelenik meg. Az evangéliumokban Jézus szelíd tekintete könnyekre fakasztja Pétert; a Jelenések könyvében olyan a szeme, mint a tűzláng. Ott gyengéd hangon, kedvesen nevükön szólítja juhait; itt félelmes a hangja, mint sok vizek zúgása, és szájából kétélű kard jön elő, mellyel legyőzi ellenségeit. Nem elég, ha Isten Bárányaként és a világ Megváltójaként ismerjük az Úr Jézust; úgy is fel kell Őt ismernünk, mint Istentől rendelt Királyt és Bírót. Amikor Megváltónkat szemléljük benne, felkiáltunk: „Milyen szeretetre méltó" - és keblére borulunk. De amikor uralkodóként jön, így kiáltunk fel: „Milyen félelmes" - és leborulunk lábaihoz!

06.08 Mélység mélységet hív elő

„Mélység mélységet hív elő" (Zsolt 42,8).

Csak a mélység tud felelni a mélységnek. Semmi, ami sekély, nem képes erre. Csak ami bennünk előbb mélyre hatolt, az tudja kielégíteni mások mélyebb szükségleteit. Segíteni azoknak, akik mély vizeken mennek éppen keresztül, csak akkor tudunk, ha mi magunk is jártunk már hasonló mélységben. Van tapasztalatunk Isten titkos munkájáról, vagy csak annyink van, amennyi kívülről látszik? Sokan sekélyesek közülünk. Úgy látszik, külsőleg növekedünk, belső tartalékaink nincsenek. Ha felszínesen élünk, esetleg nyújthatunk némi segítséget a szükségben lévőknek, de ennek hatása hamar elillan. Amiben igazán szükséget szenvednek, abban nem leszünk képesek segíteni nekik. Pál tizennégy hosszú éven át nem fedte fel egy titkát, de milyen nagy áldást jelentett, amikor végre mégis leírta! Miközben Isten a mélységekben szól hozzánk, olyan kincset nyerünk, amelyet megoszthatunk másokkal is a megpróbáltatás órájában!

06.07 Ő dicsőségének gazdagsága szerint

„Azt mondja az Úr, Izrael Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül" (1Kir 17,14).

Isten azért helyezett minket a világba, hogy Őt képviseljük, és bizonyságot tegyünk hűségéről. Magatartásunknak, szavainknak és cselekedeteinknek egyaránt arról kell tanúskodniuk, hogy egyedül Ő megélhetésünk forrása. Azt a parancsot kapjuk tehát, hogy - főleg ami a pénzügyeket illeti - legyünk a szó valódi értelmében függetlenek az emberektől, és támaszkodjunk maradéktalanul Istenre. Ha itt meggyengülünk, megraboljuk a neki járó dicsőségtől. Mint Isten szolgái, kötelesek vagyunk rámutatni forrásainak bőségére. Attól se féljünk, hogy az emberek majd gazdagoknak látnak! Ezzel nem hamisítjuk meg a valóságot, és becsületesek is maradunk. Tartsuk titokban anyagi szükségeinket, még ha ezért környezetünk arra a következtetésre jut is, hogy jól megy sorunk. Közben meglehet, hogy semmink nincs. Ő, aki titkon néz, észreveszi szükségeinket, és betölti azokat, mégpedig nem korlátozott mértékben, hanem az „Ő dicsőségének gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban" (Fil 4,19). Nyugodtan merjük nehézzé tenni a dolgot Isten számára, hiszen neki nincs szüksége a segítségünkre ahhoz, hogy csodát tegyen.

06.06 Fogadj el, és segíts!

„Egymás között mindnyájan öltözzétek fel az alázatosságot" (1Pt 5,5).

Krisztus Teste szeretetben épül fel, és nem kívülről építik különleges apostoli munkások, mint egy tárgyat. Mindnyájan hajlamosak vagyunk Krisztus Gyülekezetét valami rajtunk kívül álló dolognak képzelni, ahol csupán szolgálunk. Ez így nem is lehetséges. Ha hozzá akarunk járulni Krisztus Testének építéséhez, akkor alázatosan el kell foglalnunk alárendelt helyünket. Krisztus Testében az élet szolgálata kölcsönös: kapunk tőle, de szolgálunk is neki. Könnyebbnek találjuk a megalázkodást Isten előtt, mint hívő testvéreink előtt? Gondolj arra, hogy az alázatosság állandó gyakorlása nélkül teljesen lehetetlen egymásnak szolgálnunk. Mindenképpen Krisztus Testének tagjai vagyunk jóban-rosszban, elszakíthatatlanul. Ha embereket sértünk meg, megsértjük Istent. Fogadj el segítséget testvéreidtől, mert csak így fogsz tudni másoknak segíteni. Szolgálj, és neked is szolgálni fognak. Isten munkatársai, épülete vagyunk!

06.05 Kerülj kapcsolatba Vele

„És ahányan csak érintették, meggyógyultak" (Mk 6,56).

Emlékezz a farizeus és a vámszedő történetére, amint a templomban imádkoztak. A farizeus nagyon jól értett mindenhez, a papi tizedhez, az áldozatokhoz, szívéből mégsem tört elő kiáltás Isten felé. A vámszedő ellenben így kiáltott fel: „Uram, légy irgalmas nekem bűnösnek!" És ez felhatolt Istenhez, aki azonnal felelt. Jézus Krisztus kiemelte őt, mint akit Isten igaznak ítélt. Mert mit jelent megigazulni? Nem mást, mint érintkezésbe lépni Istennel. A ma hangzó igehirdetéseknek sokszor az a gyengéjük, hogy meg akarják értetni az emberekkel Isten üdvtervét, de ennek kevés vagy semmi eredménye nincs. Miben hibázunk? Bizonyos vagyok benne, a baj lényege, hogy hallgatóink nem látják Őt. Nem állítjuk eléjük méltóképpen Krisztus személyét, csupán bűneikre és Isten üdvözítő hatalmára mutatunk rá, pedig az emberek igazi szükséglete látni az Üdvözítőt magát, találkozni és kapcsolatba kerülni vele.

06.04 Mély víz

„Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12,10).

Ez az ellentmondás az igazi keresztyén élet gyakorlata. Egyszer egy személyes megpróbáltatás kapcsán a saját életemben is megláthattam ezt, amikor Pálhoz hasonlóan tövissel a testemben enyhülésért könyörögtem. Isten válasza azonban így hangzott: Nem. Ekkor egy csónak képe jelent meg előttem, amint a folyó bizonyos szakaszán egy másfél méteres sziklazátonyon éppen megfeneklik. Megpróbáltatásomban a szikla elmozdítására kértem az Urat. De egyszerre a következő kérdés támadt bennem: „Vajon mi lenne a nagyobb dolog: a másfél méteres szikla odébbmozdítása vagy a folyószint megemelkedése?" Pál könyörgésére ezt a választ kapta: „Elég néked az én kegyelmem." Persze, hogy jobb lenne, ha a víz szintje emelkedne meg! Kérdésem megoldódott. Mert a keresztyénség lényege nem a szikladarabok félretolása, hanem a mély víz!

06.03 Ő tudja, és ez nekem elég

„Minden szőlővesszőt, amely bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen" (Jn 15,2).

Manapság nagy divatja van annak, hogy a természeti ember lelkét különböző gyakorlatok, technikák segítségével kifejlesszék, abból a célból, hogy egyre függetlenebb, büszkébb, magabiztosabb és gyorsabb észjárású legyen. A mai nemzedék az olyan embert kedveli, aki ügyesen tud másokat kihasználni. Az ilyen ember aztán alkalmas eszközévé válik a Sátánnak, és szinte helyette végzi el munkáját.

Isten azonban szőlőművesként nyeseget téged és engem, hogy lelkünkben megakadályozza a fölösleges burjánzást. Egyrészt oda akar eljuttatni, hogy Szent Fia életéből éljünk, mely élet az újjászületéskor lett a miénk. Másrészt meggyengíti természetes erőforrásainkat, melyek Ádám bűnéhez is vezettek. Naponta két leckét kell tanulnunk: Krisztus életének kell növekedni bennem és meggátolni, sőt szüntelenül halálba adni a másikat, a természeti embert. Így a világ szemében gyakran gyenge és tanulatlan embereknek látszunk, akiknek sokszor be kell ismerniük: „Én nem tudom, de Ő tudja, és ez nekem elég." Isten őrizzen meg bennünket a ma annyira elterjedt lelki gőgtől!

06.02 Virág vagy gyümölcs vagy?

„Visszatérnek az Ő árnyékában lakók, és felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő" (Hós 14,8).

Ugyan ki fordít figyelmet a szőlőtő virágára? Hiszen ez valóban egyike a legrövidebb életű virágoknak; elhullik szinte észrevétlenül, és helyét a gyümölcs foglalja el. A természetben a növények három típusát ismerhetjük meg: olyanokat, amelyek bár virágoznak, élvezhető gyümölcsöt nem teremnek; azután, amelyeknek virága is, gyümölcse is feltűnően szép, mint például az őszibaracké; s végül vannak a szőlőtőhöz hasonlóak. Utóbbiak virága jelentéktelen, gyümölcsük azonban igen becses. Isten nagyra értékeli ezeket.

Mi könnyen kísértésbe esünk, és azt fitogtatjuk, ami külsőre tetszetős, például a bámulatra méltó virágokat! Pedig az Atya szőlővesszőként helyezett minket a szőlőtőre, és legfőképpen a gyümölcstermést keresi rajtunk!

06.01 Krisztus elrejthetetlen illata

„Kiterjednek az ő ágai, és olyan lesz az ő ékessége, mint az olajfáé, illata pedig, mint a Libanoné" (Hós 14,7).

Hóseás bizonyára ismerte a tűlevelű fák illatát. Libanonnal szemlélteti, milyen hatást gyakorolhatna keresztyén életünk másokra. Úgy kellene továbbadnunk Krisztust, mint ahogy a fenyőillat száll. Az ember érzékei közül szaglóérzéke a legkifinomultabb. Általa szerzünk benyomásokat tapintásunk vagy akár látásunk határain túli dolgokról. Sokszor fölösleges a szó, mert az illat mindent betölt. Elrejteni nem lehet. Így tehát, ha valaki Krisztusban gyökerezik, a cédrushoz hasonlóan kedves illatot áraszt, annak illatát, aki életének láthatatlan forrása. Magunkban hordozzuk a Szent Szellem igénytelen szépségét - ezt ábrázolja az olajfa -, és hatására az emberek észreveszik Krisztus elrejthetetlen illatát.

05.31. Bűn, bűntudat, vádak

„Nem veszendő holmin váltattatok meg, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén" (1Pt 1,18-19).

A bűn hármas probléma elé állítja Istent. Mint engedetlenség lép be e világba és elidegenedést támaszt Isten és az ember között. Isten nem lehet többé közösségben az emberrel, mert ott van az útban valami, ami akadályozza azt. Ő maga mondja tehát: „Mindnyájan bűn alatt vannak" (Róm 3,9). Azután - másodszor - ez az emberben lévő bűn, mely gátat állít Istennel való közössége elé, a bűnösség érzetét, bűntudatot ébreszt benne. Itt maga az ember mondja lelkiismeretének felébredésekor: „Vétkeztem". De ez még nem minden, mert a bűn - harmadszor - a Sátán számára is alap, hogy vádoljon minket a szívünkben. A „testvérek vádolója" (Jel 12,10) tehát az, aki így szól: „vétkeztél".

Így az Úr Jézusnak, hogy minket megváltson és Isten tervébe visszavezessen, ezt a három problémát kellett megoldania: a bűn, a bűntudat és a Sátán vádjainak kérdését. Egyedül csak az Ő sokakért kiontott drága vére lehetett elégséges e kérdések megoldására, vagyis hogy eleget tegyen Istennek, elfedezze bűneinket és rácáfolhasson a nagy Vádolóra.

05.30 Légy érzékeny

„És másodszor megszólalt a kakas. Ekkor Péternek eszébe jutott Jézusnak az a szava, amelyet neki mondott: mielőtt a kakas kétszer szól, háromszor tagadsz meg engem. És sírva fakadt" (Mk 14,72).

Talán azt gondoljuk, hogy mi is vagyunk olyan jók, mint Péter, sőt egy kicsit még jobbak, hiszen ő kísértésbe esett és elbukott. Igen, de vajon nem volt-e ő még bukásában is különb azoknál, akik ilyesmit sohasem követnének el? Ő megtagadta ugyan az Urat, de nem volt érzéketlen. Eszébe jutott, amit az Úr mondott neki, és sírt. Az a keresztyén, aki fölött Isten szavának nincs hatalma, nyomorúságos keresztyén, és nem érdemli meg ezt a nevet. Mert az Ő szava a megtisztítás és a megújítás eszköze. Ha ezt felismertük és engedjük, hogy az Ő szava elvégezze bennünk munkáját, akkor még mindig fennáll az elbukás lehetősége, de legalább észrevesszük, ha vétkeztünk.

05.29 Koldus vagyok én vagy Isten szolgája?

„Senkinek nem ártottunk, senkit meg nem rontottunk, senkit meg nem csaltunk" (2Kor 7,2).

Az Úr szolgáinak késznek kell lenniük arra, hogy mások hasznot húzzanak belőlük, de nekik semmiképpen sem szabad másokat kihasználni. Szégyenletes dolog, ha valaki bizonyságot tesz Istenbe vetett hitéről, és ugyanakkor eljátssza a koldus szerepét szánalmat keltve maga iránt. Aki valóban látja Isten dicsőségét és saját dicső küldetését Isten munkásaként, az megengedheti magának, hogy független legyen másoktól. Független, sőt nagyvonalú. Teljesen rendben van, ha a testvérek vendégszeretetét élvezzük egy ideig, de ügyeljünk, nehogy túl sok szabadságot engedjünk magunknak az éjjeli szállás, étkezés, világítás, tüzelő, az egyéb háztartási eszközök vagy akár egy újság használata kérdésében. Semmi sem leplezi le olyan könnyen a jellem alantasságát, mint az ilyen előnyökre való kicsinyes törekvés. Hát koldus vagyok én, aki alamizsnát akar, vagy pedig az élő Isten szolgája?

05.28 Isten már megtette

„Higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok és amit kértek, megkapjátok, és meglesz néktek!" (Mk 11,24).

A hit Isten valóságának az elismerése. Gondoltál már erre? Az igazi hit gyökerei mindig a múltban vannak. Ami a jövőre vonatkozik az inkább reménység, mint hit, bár a kettő szoros kapcsolatban áll egymással. Ezekben a szavakban az Úr arról biztosít bennünket, hogy ha hiszünk, akkor már meg is kaptuk kéréseinket (természetesen Őbenne), és meglesz az nékünk. Ha csak azt hisszük, hogy kaphatunk valamit, vagy hogy meg fogjuk kapni, az ennek az Igének az értelmében nem hit. A hit azt jelenti: hisszük, hogy már meg is kaptuk. Az ilyen hit nem azt mondja: „Isten megteheti", vagy: „Isten meg akarja tenni", vagy: „Istennek meg kell tennie", hanem így szól: „Isten már megtette." A keresztyén élet fejlődése - hasonlóan kezdetéhez -, Isten valóságában való hitünkön alapszik.

05.27 Te vagy az Úr!

„Tartsuk meg reménységünk hitvallását tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett" (Zsid 10,23).

Semmi nem elégítheti meg Istent jobban, mint a mellette való vallástétel. Az Úr Jézus gyakran mondta: „Én vagyok", és szívesen hallja, ha ezt mondjuk: „Te vagy". Nem sokszor tesszük ezt meg. Amikor minden rosszul alakul és zavarossá válik, ne imádkozz, hanem tégy vallást arról, hogy: „Te vagy az Úr!" Ma, amikor a világ csupa nyugtalanság, állj elő és hirdesd, hogy Jézus Krisztus a királyok Királya és az uraknak Ura! Ő szereti, ha elmondjuk, amit 'tudunk'.

A Sátán pedig reszket a szentek sziklaszilárd bizonyságtétele hallatán. Jézus Krisztus neve minden más név felett való. Hirdesd ezt! Mondd meg az ellenségnek is! Bizonyságtételünk szava sokszor hatásosnak bizonyul ott, ahol az imádság nem hoz eredményt. Az Úr Jézus azt mondta, hogy közvetlenül a hegynek szóljunk: „Mozdulj el!"

05.26 A mennyei Ember

„Ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban" (Gal 3,26).

Életünknek Krisztus keresztje a középpontja, központja időknek, középpontja Isten minden munkájának. Dicsőítsük Őt azért, hogy számunkra ezt a tényt világossá tette, amely egyúttal életünk alapja. Gondoljunk azonban arra, hogy amit az egyén lelkében elvégez a kereszt, az még csak eszköz a cél érdekében, de nem maga a cél. Az isteni cél az új ember Krisztusban.

Üdvösség, megszentelődés, győzelmes élet, Szellem szerint való járás - mindezek örömünkre adatnak, és igen becses gyümölcsei a megváltásnak. Ám Isten szándéka nem az, hogy elkülönítetten, sokezer külön egyedként legyünk szétszórva a világon. A fenti értékek többre hivatottak, mégpedig hogy Krisztus Testével hozzanak kapcsolatba bennünket. Igaz lehet, hogy Ábrahám gyermekei oly sokan vannak, mint az ég csillagai, Isten mégsem úgy akar látni minket mint sok embert, hanem mint egy Embert. Az isteni gondolat szerint a cél nem kicsiny emberek serege, hanem a mennyei Ember.

05.25 Kegyelem alatt vagy

„A bűn nem fog uralkodni tirajtatok, mivel nem a törvény alatt vagytok, hanem a kegyelem alatt" (Róm 6,14).

Amikor Isten világossága először beragyog a szívembe, első kiáltásommal bocsánatért esedezem, mert tudatára ébredek, hogy bűnöket követtem el az Ő szeme előtt. Amikor azonban bocsánatot nyertem, új felfedezésre jutok, mégpedig arra, hogy a bűnös természet még mindig bennem van. Belső hajlandóság van bennem a vétkezésre, a bűn ereje kényszerít. Amikor ez az erő kitör belőlem, bűnt követek el. Keresem és meg is kapom a bocsánatot, de aztán újból vétkezem. Így az élet vétkezés, bocsánat és újbóli vétkezés közötti körforgássá válik. Nagyra értékelem Isten megbocsátásának áldott tényét, mégis kétségbeesetten valami többet óhajtok. Örömmel tölt el, hogy Ő bocsánatot ad cselekedeteimre, de arra is szükségem van, hogy megszabaduljak attól, ami vagyok. Szükségem van Krisztus keresztjére, mely bűnre való fogékonyságomat a gyökerénél ragadja meg. Krisztus vére elintézte bűneimet, de csak halálának és feltámadásának ereje elégséges arra, hogy a bűn iránti készségemet megszüntesse.

05.24 Feltétlen reménység Őbenne

„És amik szükségesek...adják meg nekik naponként hiánytalanul" (Ezsd 6,9).

Ha valóban bízunk Istenben, képesek leszünk a saját szükségeinket és a munka terhének szellemi súlyát egyaránt elhordozni. Nem szabad titokban emberi forrásból jövő támogatásban reménykednünk. Az a helyes, ha nem Istenbe és emberekbe, hanem egyedül Istenbe vetjük a bizalmunkat. Ha a testvérek kimutatják szeretetüket, legyünk érte hálásak, de ha nem teszik, akkor is adjunk hálát Istennek. Mert ha Isten szolgája csak egyik szemével néz Őrá, de a másikkal emberekre figyel, az szégyenletes és méltatlan dolog. Ha Istenbe vetett bizalmunkat hirdetjük, de mégis testvérekhez fordulunk támogatásért, szégyent hozunk az Ő nevére. Hitből való életünk áttetszően valóságos legyen, és ne alacsonyodjunk oda, hogy jótékonyságból éljünk. Igen, ha merünk teljesen Istenben bízni, akkor minden anyagi dologban függetlennek kell lennünk az emberektől. Amikor feltétlen reménységünk van Őbenne, minden egyéb reménységet elvethetünk.

05.23 Őtőle, Őáltala és Őreá nézve van minden

„Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Milyen kikutathatatlanok az Ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az Ő útjai!" (Róm 11,33).

Az Ige tanításának fejtegetései közepette olykor egyszerre csak ilyen érzelmi kitörésekre bukkanunk, amint Pál szívének teljességéből kiárad a hódolat. Rá ez különösen jellemző. A Római levél első részében az emberi romlottság zordon felsorolását kis időre abbahagyja, hogy dicsérhesse a Teremtőt: „mindörökké áldott" (25.v.), majd hozzáteszi: „Ámen". A 9. részben Izrael történelmi kiváltságainak felsorolását szakítja meg, hogy felkiáltson: „...aki mindenek felett örökké áldandó Isten! Ámen." Ugyanezt a szabad közvetlenséget találjuk a 11. rész végén is, ahol Istennek a pogányok iránti kegyelméről beszél. Így fejezi be: „Mert az Isten mindenkit engedetlenség alá rekesztett, hogy mindenkin könyörüljön" (11,32). Ezután pedig értelemszerűen következik: „Kérlek azért titeket, testvérek, az Istennek irgalmára..." De ismét félbeszakítja saját magát, és itt jön mai igeversünk, hogy betöltse a rést. Pál nem képes elfojtani érzéseit, mert: „Őtőle, Őáltala és Őreá nézve van minden. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen." Az ilyenfajta félbeszakítások bizonyára kedvesek Isten előtt!

05.22 Saját énünk túlságosan nagy

„Mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben" (2Kor 4,11).

Mit jelent ez? Egyszerűen azt, hogy én csak Istenre támaszkodva akarok cselekedni. Nem akarok megelégedni önmagammal. Nem akarok egyetlen lépést sem tenni örökölt erőmből. A tiltott gyümölccsel Ádám erőt nyert a cselekvésre, de ez egyedül a Sátánnak kedvezett. Ezt az erőt elveszíti az ember, amikor megismeri az Urat. Ettől kezdve a Másik életéből élünk, és mindent tőle kapunk.

Ó, barátaim, azt hiszem mindannyian tisztában vagyunk korlátozott és függő voltunkkal, sokszor mégsem remegünk önmagunk miatt. Esetleg bizonyos udvariassággal ezt mondjuk Istennek: „Ha te nem akarod ezt a dolgot Uram, nem vagyok képes megtenni!" Valójában azonban biztosak vagyunk benne, hogy szépen megoldjuk magunk is. Gyakran előfordul, hogy határozunk, cselekszünk, erőt fejtünk ki - elkülönülve Őtőle. Krisztus, akit nyilvánvalóvá kellene tennünk, túlságosan kicsi, mert saját énünk túlságosan nagy. Isten bocsásson meg nekünk!

05.21 Krisztus szeretete

„És megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét, hogy beteljesedjetek az Istennek egész teljességével" (Ef 3,19).

Amíg Jézus Krisztus a földön járt, az isteni élet hordozója volt. Amikor az emberek megérintették, Istent érintették; amikor Őt látták, Istent látták. Őbenne lakozott Istennek egész teljessége testileg. Ez volt az Atya gyönyörűsége (Kol 1,19; 2,9).

És mit láthatnak az emberek ma? Mi, akik hiszünk, ennek az életnek vagyunk birtokában. Azt állítjuk, hogy az Ő teljességéből kaptunk. Amikor tehát az emberek velünk találkoznak, találkoznak-e Krisztus mindent felülmúló szeretetével? Amikor bennünket megérintenek, érintenek-e valamit Istenből?

05.20 Kinek a szolgája vagy?

„Vajon nem tudjátok, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok a szolgái, akinek engedelmeskedtek?" (Róm 6,16).

A „szolga" szó eredeti jelentése: „rabszolga". Ez a megkülönböztetés fontos a számunkra, mert a római levél második felében többször is használja Pál ezt a szót. Mégpedig amikor arról beszél, miként lehetünk használhatóak Isten kezében. Mi a különbség a szolga és a rabszolga között? A szolga is szolgál valakit, de nem az illető tulajdona. Ha kedveli a gazdáját, akkor szolgálja, de ha nem, akkor felmondhat és másik gazdát kereshet. Nem így áll a dolog a rabszolgával. Ő nem csupán szolgája a másik embernek, hanem a tulajdona is. Hogyan lettem én az Úr rabszolgája? Ő a maga részéről megvásárolt engem életének letétele árán; én pedig a magam részéről szabad akaratomból teljesen neki ajándékoztam magam. Ne hagyjuk figyelmen kívül ezt a második megállapítást! A megváltás jogán Isten tulajdona vagyok, de amennyiben hasznos rabszolgája akarok lenni, teljesen át kell adnom magam neki. Ő soha nem kényszerít erre, szabad akaratomon múlik, megteszem-e.

05.19 Minden kérdésre Krisztus a felelet

„Én, Jézus küldöttem el az én angyalomat, hogy bizonyságot tegyen nektek ezekről a gyülekezetekben. Én vagyok Dávid ama gyökere és sarja: a tündöklő hajnalcsillag" (Jel 22,16).

A Jelenések könyve Jézus Krisztus „leleplezése", „apokalüpszisze". Ez a könyv félrehúzza a függönyt és láthatóvá teszi Őt. Elsődleges célja nem az, hogy felvilágosítást adjon az eljövendő események - az Antikrisztus, a római birodalom feltételezett újjáéledése, a szentek elragadtatása, az ezeréves királyság vagy a Sátán végleges bukása - felől. Az orvosság, melyet Jézus betegségeinkre ajánl, nem a pecsétekben, trombitaszóban vagy a csészékben rejlik. A Jelenések könyvének nem az a rendeltetése, hogy értelmi kíváncsiságunkat kielégítse, hanem hogy hitéletünk fogyatékosságait enyhítse. Jézus Krisztust a maga teljességében nyilatkoztatja ki, azért, hogy Őt megismerjük. Mert minden kérdésünkre Krisztus a felelet. Legyen világosságunk először is vele kapcsolatban, és akkor minden szükségeset megtudunk majd az eljövendő dolgokról is. Ő a feltámadott és győzelmes Király, a királyok Királya. Az eljövendő események mind ebből a tényből következnek.

05.18 Semmi sem lesz túl sok

„Némelyek pedig felháborodtak maguk között és azt mondták: Mire való az olajnak ez a tékozlása?" (Mk 14,4).

Tékozlás volt ez? Tékozolni annyit jelent, hogy a szükségesnél többet adni. Ha egy forint elég lenne, de te mégis tizet adsz, akkor tékozolsz. Ha egy munka elvégzéséhez elég három nap, de te öt napot vagy akár egy hetet pazarolsz arra, ez tékozlás. Tékozolni annyit tesz, mint túl sokat adni valami csekélységért. Ha valaki többet kap, mint amennyit érdemel, az is tékozlás. Még a tizenkét tanítvány is túlzásnak találta az asszony áldozatát. Júdás számára - aki sohasem nevezte Jézust Úrnak -, minden Jézus Krisztusnak adott áldozat pazarlásnak minősült. Pontosan úgy, mint mai világunkban, ahol tékozlás az, ha magunkat Isten szolgálatára szánjuk oda. De ha egyszer már megnyílt a szemünk és megláttuk, kicsoda valójában Jézus Krisztus, akkor semmi sem lesz túl nagy vagy túl sok, amit Őreá „tékozolhatunk".

05.17 Nyugodt pihenés

„Mi, akik hiszünk, bemegyünk a nyugalomba" (Zsid 4,3).

A pihenés a munka után következik. Szó szerint „nyugodt pihenés" csak akkor lehetséges, ha a munka már eljutott egy megfelelő pontig. Nem csekélység az, hogy Isten a teremtés hat napja után megnyugodott. Kérdezhetjük talán, hogyan volt képes a célratörő, tevékeny élet Istene megpihenni? Az 1Mózes 1,31-ben találjuk meg a választ: „És látta Isten, hogy minden, amit teremtett, ímé igen jó". Elvégzett valamit, ami megörvendeztette a szívét. Akaratának jótetszése megvalósult, célját elérte. A pihenéssel is helyeslését hirdette.

Ma Isten arra hív bennünket, hogy osztozzunk nyugodalmában: Krisztusban. Mert egy másik munka is a végére jutott: az új teremtés is befejeződött. Az Ő jótetszése teljesedésbe ment. Ennél tökéletesebben megvalósítani valamit nem szükséges, nem is lehetséges. Ha megszűnünk saját erőnkből küszködni, bemehetünk ebbe a nyugalomba, és Krisztusban teljes megnyugvást találunk.

05.16 Az igazság ára

„Szerezz igazságot és el ne adj; bölcsességet és erkölcsöt és eszességet" (Péld 23,23).

A hazugságnak nincs ára. Olcsó és bőségesen kapható mindenfelé. Az igazságért viszont mindig nagy árat kell fizetni. Ilyen ár az alázat, mert Isten a szelídeknek és alázatosoknak ad világosságot. Ha nem vagyunk készek saját magunk megalázása árán megvásárolni az igazságot, akkor nem jutunk hozzá. A másik ár a türelem. A gyors döntéseknek és a türelmetlen elhatározásoknak nem sok közük van az isteni világossághoz. Ez azoknak adatik, akik neki szolgálnak és közben várják Őt. Végül még itt van az engedelmesség is, mint az igazság ára. „Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti." Lényeges feltétlen engedelmességben járnunk, ha Isten akaratát és útjait meg akarjuk ismerni. Vajon olyan hitünk van csak, amely olcsó, könnyű és semmiféle ár megfizetésére nem hajlandó? Vagy készek vagyunk Isten igazságára alapozni, még ha sokba is kerül ez nekünk?

05.15 Ízleld meg!

„Akik...megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit..." (Zsid 6,5).

Isten királyi uralma egyszerre jelenvaló és eljövendő (Mt 6,10; 12,28). Noha időben még előtte állunk, erőinek előízét már itt és most élvezhetjük. Mindazt, ami egyszer egyetemesen igaz lesz, a Gyülekezetnek már most tapasztalnia kellene, hiszen minden az övé. Semmit nem ér, ha csak elméleti tudásunk van uralmának viszonyairól: a nyugalomról, az örök életről, az örökké tartó szövetségről, a Sátán bukásáról, Isten és az Ő Krisztusának hatalmáról! Mindez már megízlelhető valóság számunkra itt és most, ezek nem csupán jövőnk kilátásai. Megízlelni annyit jelent, mint enni egy keveset. Ez a lakoma bevezetése. Most még nem élvezhetjük Isten királyságának összes javát, de belekóstolhatunk azokba. Ahol szellemi források állnak rendelkezésünkre, ott ne éljünk csupán a jelenből! Az eljövendő korszak erői is a mieink lehetnek.

05.14 Légy mindig készen

„És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitok felövezve, saruitok lábatokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskája az" (2Móz 12,11).

A kiontott vér Istennek szólt. A ház külsejére hintették, ahol az elsőszülött fiú, aki így megszabadult, nem is láthatta. A vér azért volt ott, hogy Isten lássa, és ígérete szerint elmenjen a ház mellett. A vérre Istennek van szüksége, az ünnepi vacsorát viszont nekünk juttatja. Bent a házban annak a Báránynak a húsát kell elfogyasztanunk, akinek a vére megoltalmaz bennünket. Ez a táplálék erősít meg az előttünk álló zarándokútra. A páskavacsora nem azok számára készült, akik Egyiptomban akartak letelepedni, és ott élvezni a vér védelmét, hanem azoknak készíttetett, akiknek kinyilvánított szándéka a kivonulás volt Isten vezetése alatt. Velünk is így van ez. Amikor Krisztust befogadjuk, Ő betölti hiányainkat. De vigyázzunk, legyünk állandóan készek, hogy Isten akarata szerint haladjunk előre!

Az Úr ítéletet hozott az elsőszülöttekre, azért, hogy megtörje a fáraó és az őt támogatók ellenállását. Veszteség érte a fáraót, a trónra nincs utód, meghalt az elsőszülött.

Viszont akik a vér oltalma alatt voltak, ott az elsőszülöttek Isten kegyelmében maradtak. A vér itt az életet jelentette. De csak az részesülhetett a kegyelemben aki engedelmeskedett Istennek, és ezt a láthatatlan jelet (mert éjjel jött a halál angyala) az ajtófélfára kente. Ami azt jelentette, hogy az Úr által megszentelve. Ez a vér megváltotta meg az elsőszülötteket, éa Jézus Krisztus vére váltja meg az újjászülötteket.

"tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból,
hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén"
1Péter 1, 18-19.

(bacsipista)

05.13 A hit nagy akadálya a szükség hiánya

„Mózes pedig mondta a népnek: ne féljetek, megálljatok, és nézzétek az Úr szabadítását, melyet ma cselekszik veletek" (2Móz 14,13).

Legyünk hálásak, ha tőlünk jobbra és balra hegyek emelkednek, mögöttünk ott az ellenség, előttünk pedig a tenger, mert ez ragyogó alkalom a hit számára. A hit nagy akadálya a szükség hiánya. Amikor Isten szükségbe helyez, akkor hittel is megáld, mert a hit hatóereje a kétségbeejtő helyzetekben a legnagyobb. Azt mondja az Ige, hogy a hit képes hegyeket elmozdítani, semmit sem szól a hangyabolyokról! Olyan elbeszélést sem találunk az evangéliumban, hogy az Úr enyhe fejfájást gyógyított volna meg. Nem, Ő a lehetetlen esetekkel foglalkozik. A baj az, hogy amikor Isten lehetőséget ad hitünk gyakorlására, egyikünk sem él szívesen az alkalommal.

Nincs értelme a hitnek, ha mellette valami kiutat keresünk. Akkor működik legmeggyőzőbben a hit, amikor nincs kiút. Imádkozz merészen azért, hogy - mint egykor Izrael esetében - előtted is legyen ott a tenger akadályként. A hitetlenek kérdésére, hogy „képes-e Isten erre", személyes hitvallásként felelheted: „Igen, Ő képes".

Gondolatom:

Amikor azt hisszük, hogy nincs tovább, minden elveszett,kiáltani kell az Úrhoz. nem összeroskadva várni a véget, hanem bízni az Ő igéretében, hiszen megmondta nekünk:

Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.
Ézsaiás 41,10

(bacsipista)

05.12 Maradj a szőlőtőn!

„Mert erre hivattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, és nektek példát hagyott, hogy az Ő nyomdokait kövessétek" (1Pt 2,21).

Milyen gyakran kísért minket keresztyéneket, hogy a magunk gyönyörűségére keressünk szellemi élményeket! Ez azonban nem helyes. A Biblia ezekről a tapasztalatokról nem mint különálló dolgokról beszél. Isten az Ő kegyelméből Krisztusba helyezett minket. Amit Krisztussal cselekedett, azt velem is cselekedte; amikor a Fővel tesz valamit, akkor éppúgy a tagokkal is. Helytelen tehát azt gondolni, hogy saját kincsünk lehet a szellemi életben, függetlenítve Krisztustól. Istennek nem az a szándéka, hogy olyan személyes tulajdonunk legyen, amely tőle elválaszt. Minden valódi keresztyén tapasztalat Krisztusban lesz a miénk. Amit a „mi" tapasztalatunknak nevezünk, az valójában belekapcsolódás az Ő életébe, az Ő tapasztalatába, az Ő történetébe. Mert a szőlőtő határozza meg a szőlővesszők jellegét!

Gondolatom :

Amikor behívtuk Jézust az életünkbe akkor elköteleztük magunkat arra, hogy követni fogjuk Őt. Ez pedig azt jelenti, hogy többé nem az a fontos amit én szeretnék, hanem az amit Isten akar.

"Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem."
Máté 16, 24

(bacsipista)

05.11 Tedd félre az akaratod

„Nem azért szállottam le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem" (Jn 6,38).

Isten akaratát nem rendelhetjük alá saját vérmérsékletünknek. Ha ismerjük valakinek a lelki alkatát, többnyire könnyen kitalálhatjuk milyen „vezetést" fog kapni, mert természetes hajlamai finoman befurakodnak Isten irányításába. Sok úgynevezett vezetés nem több mint személyes hajlam. Egy félénk testvér például „vezetést" kap arra, hogy a leghátsó sorban üljön le. Egy tolakodó testvér ugyanakkor az első sorban foglal helyet, mert oda érzi magát „vezetve". Mindketten az Úr vezetésére hivatkoznak. Megfelelnek ezek a valóságnak? Vagy csak saját vérmérsékletük irányította őket? Isten világosan megértett akarata azt kívánja tőlem, hogy vérmérsékletemet tegyem félre. Annyira be kell teljesednem Szent Szellemmel, hogy a hozzám legközelebb álló ember, aki jól ismer, ne tudhassa előre, hogyan fog engem Isten vezetni. Őrizkedjünk attól, hogy saját természetes hajlamaink irányába állítsuk be vagy fordítsuk el Isten akaratát! Maga az Úr Jézus is félretette saját, hibátlan akaratát az Atya akarata kedvéért, aki Őt elküldte. Ha neki meg kellett ezt tennie, mennyivel inkább nekem!

05.10 Hit által

„Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, mert erős szívű volt, mint aki látja azt, aki láthatatlan" (Zsid 11,27).

Isten nagyon alaposan készíti fel szolgáit. Nézzük csak meg Mózes leckéit, melyeket azért kellett megtanulnia, hogy képes legyen Izraelt kivezetni Egyiptomból. Úgy kezdte az életét, hogy vízből húzták ki. Ez mindig előtte volt, hiszen a „Mózes" név jelentése: vízből kihúzott. Ezen első kijövetele már maga is diadal volt a halál felett. Később nagy elhatározással elhagyta a Fáraó palotáját; ez volt a második kijövetele (exodus). Ezzel bizonyságot tett, hogy a világ nem uralkodik felette. Ezután következett az elvonultság időszaka, amikor ez a tehetséges férfiú 40 hosszú évre eltűnt a világ szeme elől. Csak mindezek után, az égő csipkebokornál kapott felszólítást ismét egy „exodus"-ra, most a gyengeségéből és számkivetettsége tudatából kellett „kimennie", új erőt nyernie Izrael megszabadításában. Csak egy ilyen kipróbált embert, aki már legyőzte a saját énjét, a világot és a halált egyaránt, használhatott fel Isten vezető szerepre Izrael megszabadításában.

05.09 Lesznek ketten egy testté

„Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez, és lesznek ketten egy testté" (Mt 19,5).

Éva egyetlen volt a maga nemében, és teljesen Ádám részére teremtetett. Helyzete is egyedülálló az Ószövetség nőalakjai között, akiket úgy foghatunk fel, mint a Gyülekezet típusait. Mindegyikükben a Gyülekezet megváltásának egy-egy oldala ábrázolódik ki. Látjuk, amint bemutatják a vőlegénynek (Rebeka), kiválasztják a pogányok közül (Asenáth), vándorol a pusztán keresztül (Cippóra), megkapja örökségét az országban (Aksza), minden tekintetben függ rokonától, aki őt megváltotta (Ruth), hadakozik az ő uráért (Abigél). De egyikük sem olyan tanulságos előkép, mint Éva. A többiek mind a bűneset után szerepelnek, míg Éva abban az áldott időszakban mutatja be a Gyülekezet jellemzőit, amikor még nem tört be a világba a bűn. Azokat a tulajdonságokat ábrázolja, melyeket Isten az Ő Fiával való közösség céljából akar kialakítani. Éva Ádámból jött elő, azután hozzá vitetett vissza mint segítőtárs. Az egyből kettő lett, majd a kettőből ismét egy. Ez a Gyülekezet titka: ami benne mindenestől fogva Krisztusból való, újból visszatér Őhozzá.

05.07 Felülről van az erő

„Bevitte József Jákobot is, az ő atyját, és állította őt a Fáraó elé. És megáldotta Jákob a Fáraót" (1Móz 47,7).

Kétszer is olvassuk, hogy Jákob megáldotta a Fáraót. Hogyan merészelt ez a rokkant, öreg menekült áldást mondani az akkori idők leghatalmasabb uralkodójára? Úgy, hogy Jákob becsvágya ekkorra a múlté volt. Itt már semminek tartotta magát. Isten azonban vele volt! E felől már Egyiptomba érkezése előtt bizonyosságot szerzett. Ábrahám sokkal nagyobb jelentőségű ember volt nála, Egyiptomba érkezve mégis vétkezett. Jákob viszont, bár fia, József Egyiptomban várta, először megállt Beérsebánál, hogy áldozatot mutasson be atyái Istenének, ily módon Őrá bízva a döntést. És felhangzott az isteni biztatás: „Én veled megyek oda." Így érkezett Jákob Egyiptomba. Régi ereje, mellyel áldásokat ragadott meg a maga számára, megtört; ám elegendő felülről való erő lakozott még benne ahhoz, hogy megáldjon egy uralkodót!

05.06 Megkaptad a Szent Szellemet?!

„Akiben nincs Krisztus Szelleme, az nem az övé" (Róm 8,9).

Hogy Istentől a Szent Szellem ajándékát megkaphatod, ez egyedül szent Fiának mennybe való felemeltetésén alapul. Lehetséges-e az, hogy az Úr megdicsőíttetett, és te, aki hiszel benne, ne kaptad volna a Szent Szellemet? Némelyek bizonytalanok e felől. Egy fiatalember, akit Sanghajban ismertem meg, miután új látásra jutott a megdicsőült Krisztusról és a Szent Szellem kitöltetéséről, hazamenvén komolyan imádkozni kezdett: „Uram, én hiszek, szeretném és kérem Szent Szellemed erejét. Látom, hogy te megdicsőíttettél, töltsd ki hát rám Szent Szellemedet!" Aztán rövid szünet után kijavította saját magát: „ Uram, ez így helytelen. Mi életközösségben vagyunk, te Úr Jézus, meg én, és az Atya két dolgot ígért nekünk: A te számodra dicsőséget, nekem pedig a Szent Szellemet. Te megnyerted a dicsőséget, tehát elképzelhetetlen, hogy én ne kaptam volna Szent Szellemet. Köszönöm neked Uram ezt a csodálatos ajándékot!"

05.05 Egyedüli és biztos út

„Mivel azért testvérek, bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre Jézus Krisztus vére által, járuljunk hozzá igaz szívvel" (Zsid 10,19.22).

Amikor először közeledtem Istenhez, Krisztus vére által lettem közel-valóvá, és később is az Ő vére által jutottam közelebb és közelebb. Tehát ugyanazon a módon tartottam fenn vele a közösséget, mint ami az üdvösségem alapja is lett, és nem másképpen. Azt mondod erre: „Ez nagyon egyszerű, hiszen ez az evangélium ABC-je." Igen, de legtöbbünknél mégis az a baj, hogy az elemi dolgoktól eltávolodtunk. Úgy gondoljuk, hogy előrehaladtunk, s már függetleníthetjük magunkat az ABC-től. Pedig sohasem tehetjük ezt, mert Jézus vére az egyedüli és biztos út Istenhez. Hozzá való menetelünk megkérdőjeleződne, ha a drága vér valamilyen változásnak lenne alávetve. De Krisztus vére nem változik meg soha. Mindenre elegendő, Isten csak arra tekint és megelégszik. Tehát mindig újra bátor bizodalommal közeledhetünk Őhozzá.

05.04 Gyakorlati hit

„Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket" (Jn 13,17)

Ismertem egy idős japán keresztyén asszonyt, akinek házába bejutott egy tolvaj. Az asszony látta, hogy a betolakodó rendkívül éhes, ezért egyszerű, de gyakorlati hitével főzéshez látott, hogy ennivalót készítsen számára, majd a kulcsait is felajánlotta neki. A férfi borzasztóan elszégyellte magát, és ekkor Isten szólt hozzá. Az asszony bizonyságtétele nyomán ez az ember ma már testvérünk Krisztusban. Nagyon sok keresztyén fejében ott a tanítás, de olyan életet élnek, mely annak ellentmond. Például tudnak mindent az Efézusi levél első, második és harmadik részéről, de elhanyagolják a negyedik, ötödik és hatodik rész gyakorlati parancsait, hogy: Vessétek el a hazugságot, legyetek egymáshoz jóságosak, bocsássatok meg; tartsátok különbnek egymást magatoknál, szeressétek feleségeteket; engedelmeskedjetek uraitoknak; ti urak, hagyjátok el a fenyegetést; imádkozzatok! Inkább ne lennénk a tanítás birtokában, mint hogy ilyen ellentmondásban éljünk. Parancsolt neked Isten valamit? Akkor kérj Tőle segítséget, és teljesítsd a parancsát!

05.03 Látszat, képmutatás

„És ezek után hallottam mint nagy sokaság hatalmas szavát a mennyben, ezt a szózatot: Halleluja! Az üdvösség és a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké" (Jel 19,1).

Ezt az első halleluját megelőzi a Jelenések könyvében egy város romlása, melynek jelzője az Igében újra meg újra ez: „nagy". Miért ujjong a menny Babilon elestén? Mert Babilon megtestesítője az üres látszat és kérkedés szellemének. Izrael első bűne, melyről az Ige beszámol, Kánaánba való bemenetele után egy babiloni köntös elvétele volt. Ákán megkívánva Babilon fényűzését, ékesíteni akarta külsejét. Az őskeresztyének gyülekezetéről hasonló bűnt említ az Ige: Anániásnak és feleségének Safirának kísérletét, hogy áldozatkészebbnek tüntessék fel magukat, mint amilyenek valójában voltak. Jónak akartak látszani, hogy így nyerjék el az emberek megbecsülését. Mennyire ügyelünk mi is sokszor, hogy cselekedeteinkkel kedvező benyomást keltsünk, elismerést és tetszést arassunk - még a gyülekezetben is! Ez volt a parázna Babilon elve, és ez utálatos Isten előtt.

05.02 Állítsátok Őt a középpontba

„Körüljárták azért az Úrnak ládájával a várost" (Józs 6,11).

Olyannyira a frigyládára kerül itt a hangsúly, mintha az író nem is venne tudomást arról a néptömegről, amely hitben körüljárta a falakat. És valóban, ténylegesen egyedül a frigyláda számított. A jerikói erődöt nem pusztán az izraeliták felvonulása döntötte le. Mi is jól tudjuk, hogy akár ezerszer is körüljárhatjuk saját Jerikónkat, mégsem történik semmi. Izrael ereje abban rejlett, hogy a frigyláda velük volt. Mindezideig magukkal hordozták Isten hűségének látható jelét. Szembeszállva ellenségeikkel, nem a maguk erőfeszítéseire támaszkodtak, hanem Isten addigi cselekedeteit tartották szem előtt. Számunkra ma Isten „frigyládája" feltámadott Fiának személye. Állítsátok Őt a középpontba, hirdessétek feltámadását, és Isten le fogja rontani a falakat.

05.01 Vezetés nélkül vesztesz

„Mindazonáltal merészkedtek felmenni a hegy tetejére; de az Úr szövetségének ládája és Mózes meg sem mozdult a táborból. Alászállt azért az Amálek és a Kananeus...és megverték őket" (4Móz 14,44-45).

A tíz kém visszatért Kádes-Barneába, de az általuk hozott hírek hallatán Izrael fellázadt, és nem volt hajlandó bemenni Kánaánba. Amikor azonban Isten arra ítélte őket, amit maguk választottak, ismét fellázadtak, és most saját erejükből próbáltak előnyomulni. Nem törődtek Mózessel és a szövetség ládájával, mely eddigi útjaikon mindig előttük járt. Ez lett a vesztük. Nem csak teljes vereséget szenvedtek, de az ezt követő 38 éven át a frigyláda szóba sem kerül. Milyen megdöbbentő ez! Amint önkényesen kezdünk járni magunk választotta útjainkon, elveszítjük bizonyosságunkat Isten hűséges és megbízható vezetéséről. Makacsságunkkal megfosztjuk magunkat a vezettetés egyedülálló kiváltságától.

Á P R I L I S

04.30 Nem ti harcoltok velük

„Ne féljetek és ne rettegjetek...mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten" (2Krón 20,15).

Ha a győzelem elnyeréséért harcoltok, akkor már az induláskor elveszítettétek a csatát. A keresztyén ember kudarca abban a pillanatban kezdődik, amikor arra gondol, hogy győznie kell. Tegyük fel, a Sátán támadást intéz ellened otthonodban vagy a munkahelyeden. Nehézségek és félreértések támadnak, olyan helyzetbe kerülsz, amellyel nem tudsz megbirkózni, de szabadulni sem vagy képes belőle. Imádkozol, böjtölsz, küszködsz és gyötrődsz napokig, mégsem történik semmi. Miért? Megpróbálsz küzdeni a győzelemért, és közben elhagyod a biztos talajt, amely pedig a tied. Mert Jézus Krisztus személyében Isten már győzött. A győzelem az övé, és Ő nekünk adta, hogy abba fogózzunk. A Sátán legyőzött ellenség. Egy lehelet elég az Úrtól, hogy végezzen vele - te pedig vihart akarsz támasztani! Mit kell tehát tenned? Egyszerűen tekints föl és dicsőítsd Őt! „A Te győzelmed, Uram, mindent magában foglal. Dicsőítelek, hogy ebben a helyzetben is segítesz!" Ezután nyugodj meg és ne aggodalmaskodj. Isten már biztosította számodra a diadalt.

04.29 Tartani az eke szarvát

„Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy Isten, mindörökké!" (Zsolt 73,26).

Néhány hónapos evangelizáló körútra kértek fel egy hívő testvért. Felesége, akit nagyon szeretett, éppen gyenge egészségi állapotban volt. Az utolsó pillanatban még egy levelet küldött neki általam egy közös barátunk. Hogy átadjam a levelet, háza felé indultam, és amint közeledtem, megfigyelhettem, hogy kijött az ajtón, ment egy darabig, majd megállt és némi tétovázás után lassan visszafelé indult. Megérezve testvérem szellemi válságát, előrementem a hajóállomásra. Mikor végre ő is odaért, ezekkel a szavakkal nyújtottam át a levelet: „Áldjon meg téged az Úr!" Válaszából kitűnt, hogy teljes békesség van benne. Mikor néhány hónappal később visszatért, újra szóba hoztam ezt az esetet. „Igen - ismerte be -, amint ott álltam, úgy éreztem, nem vagyok képes segítség nélkül és igen kevés pénzzel magára hagyni a feleségemet és a gyermekemet. De amikor visszafelé irányítottam a lépteimet, eszembe jutott egy igevers: »Aki az eke szarvára veti a kezét és hátratekint, nem alkalmas az Isten királyságára« így ismét megfordultam, és lementem a hajóállomásra." Tartani az eke szarvát, miközben könnyeinket törölgetjük - ez a keresztyénség.

04.28 Sáfárkodás a tálentumaiddal

„Most pedig Isten rendelte a testben a tagokat, egyenként mindegyiket, amint akarta" (1Kor 12,18).

Mondd meg nekem, melyik a különb tag, a láb vagy a kéz? Törhetjük ezen a fejünket, de valójában a kettő nem hasonlítható össze. Teljesen különböző feladatokat végeznek az emberi testben, és mindkettőre egyaránt szükség van. Mégis sokan keveslik Istentől kapott elhivatásukat. Mivel nem lehetnek azzá a taggá, mely csodálatuk tárgya, a saját helyüket sem foglalják el. Erről beszél az Úr Jézus talentumokról szóló példázatában (Mt 25,14-30). Volt egy öt-talentumos és egy két-talentumos szolga, de a példázat fő hangsúlya az egytálentumos emberen van. A veszély az, hogy az egytalentumos testvér elássa a talentumát. „Mivel nem foglalhatok el kiemelkedő helyet - okoskodik magában -, inkább semmilyen helyet nem foglalok el." És ez bizony baj! Mert a példázat szerint, ha a kettő négyre gyarapodhat, akkor az egyből is lehet kettő. Csak a képességeinkkel való munkálkodás útján fogjuk fölfedezni az életet. A Gyülekezet egészét gátolja és szegényíti az egytalentumos tagok visszahúzódása.

04.27 Békességes tűrés

„Itt van a szentek békességes tűrése és hite" (Jel 13,10).

Vannak, akik így kiáltanak: „Meddig még?", mert nehéz tovább türelmesnek lenni. Ám éppen ennek az ítélettel foglalkozó könyvnek az elején mutatkozik be így János: „Testvéretek és társatok a szenvedésben és királyságban és a Jézusra való állhatatos várakozásban" (Jel 1,9) - és ez fontos. A Jelenések könyve ahhoz a határhoz visz el bennünket, ahol Isten végül félreteszi a türelmet, és ítéletet gyakorol. De ez a pillanat még nem érkezett el, és Jánoshoz hasonlóan mi is abban a korban élünk, amikor még szükségünk van a türelemre. Sokszor könnyebb lenne fegyvert fogni az elnyomás és gonoszság ellen. A fenti Igében azonban éppen a szent vértanúk várják türelemmel, hogy beteljen a számuk (6,11). Isten sohasem helyesli a türelmetlenséget, hiszen Ő maga is hosszútűrő. Tanúsítsunk Őbelé vetett erős hitet, és kérjük el tőle a türelmet!

04.26 Az igazak ösvénye

„Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig" (Péld 4,18).

Annak ellenére, hogy Salamon és több más király is példát szolgáltatott erre, nem szükséges elfogadnunk azt a tételt, hogy az ember életének végső napjai a szellemi hanyatlás napjai lehetnek. Gondoljunk például Jákobra Kánaánba való visszatérése után. Ő, aki mindig olyan nyughatatlan volt, most nyugodtan telepedett le az országban. Itt aztán sok szomorúságot és csalódást élt át családja körében, de mindezekben olyan türelem és másokkal való törődés jellemezte, ami gyökeres ellentéte volt korábbi önző magatartásának. Vagy nézzük őt Egyiptomban, mint a hatalmas kormányzónak, Józsefnek atyját. Míg a régebbi Jákob mohón megragadta volna ezt az újabb alkalmat önmaga érvényesítésére, addig az érett öregember, akivé lett, a háttérben maradt. Ennek az embernek prófétai áldásmondásai valóban illő magaslatra emelik a Mózes 1. könyvének a befejezését.

04.25 Állj a helyeden

„A királlyal laktak ott, az ő dolgáért" (1Krón 4,23).

Dávidnak sok hatalmas embere volt. Generálisok, mások kapuőrzők voltak aszerint, hogy a király hogyan jelölte ki feladataikat. Mi is legyünk készek akár generálisnak, akár kapuőrzőnek lenni, nem a saját akaratunk, hanem Isten választása szerint. Ha hívő keresztyének vagyunk, akkor Isten jelölte ki az ösvényt, amelyen járnunk kell, illetve „futásunkat", amint az apostol a 2Timóteus 4,7-ben írja. Az Úr minden gyermekének útját - csakúgy mint Pálét - világosan kijelölte. Fontos azt felismernünk és abban járnunk. „Uram átadom magam neked, azzal az egyetlen kívánsággal, hogy vezess engem azon az úton, amelyet számomra rendeltél". Ez az igazi odaszentelődés. Ha életünk végén elmondhatjuk, hogy futásunkat elvégeztük, akkor valóban áldást hordozunk. Csak egyetlen életünk van itt a földön, és semmi sem lehet tragikusabb, mint életünk végén rádöbbenni, hogy futásunk iránya helytelen volt.

04.24 Kimondhatatlan értékű kincset hordozol

„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok ahhoz az elhivatáshoz méltóan, amellyel elhivattatok" (Ef 4,1).

Vajon megvilágosodott-e már előttem, hogy Isten Szent Szelleme bennem valóságos személy? Én csupán cserépedény vagyok, de ebben az edényben kimondhatatlan értékű kincset hordozok, mégpedig a dicsőség Urát. Isten gyermekeinek minden aggodalmaskodása és bosszúsága megszűnne, ha megnyílna a szemük ennek a magukban hordozott nagy gazdagságnak a meglátására, amely képes valamennyi igényüket kielégíteni. Minden felelőtlenségük is megszűnne, ha ismernék a szívükben elrejtett kincset. Ha csak egy dollár van a zsebedben, vidáman mész végig az utcán, mert tudod, hogy az sem számít, ha ezt a kis összeget elveszíted. Ha azonban húszezret viszel magaddal, más lesz a helyzet, és a viselkedésed is megváltozik. Nagy öröm lesz a szívedben, de nem sétálgatsz könnyed gondatlansággal, hanem olykor meglassítva lépteidet, kezedet a zsebedbe csúsztatod és megtapogatod kincsedet. Aztán örömteljes ünnepélyességgel mész tovább. Igen, ezt mondom a legnagyobb tisztelettel: Te, aki Isten Szent Szellemétől újjászülettél, te Istent hordozod a szívedben!

04.23 Mi látszik rajtad?

„És mondta az asszony a férjének: Íme úgy veszem észre, hogy ez az Isten embere" (2Kir 4,9).

Milyen mély benyomást tett már eddig is Elizeus erre az előkelő sunemi asszonyra! Pedig még semmiféle csodát nem tett az asszony otthonában, és arról sincs szó, hogy prófétai üzenetet hozott volna Istentől. Csak amikor arra járt, többször betért hozzájuk és ők megvendégelték. Az asszony tehát nem ismerhette őt nagyon jól, mégis így szól a férjéhez: „Úgy veszem észre, hogy ez az Isten embere". Vagyis Elizeusnak nem a szavai vagy a tettei keltették ezt a benyomást, hanem egész valója. Mintha Isten jelenlétét érezte volna benne az asszony.

Vajon velünk kapcsolatban mit észlelnek mások? Mindnyájan teszünk valamilyen benyomást környezetünkre. Vajon azt veszik csak észre rajtunk, hogy okosak, tehetségesek, ilyenek vagy olyanok vagyunk? Elizeus látogatása Isten jelenlétét tudatosította az emberekben!

04.22 Aki minden szükségünkre elegendő

„Ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet" (1Jn 5,11-12).

Boldogító dolog felfedezni a különbséget a kegyelmi ajándékok és Krisztus között; felismerni a szelídség és Krisztus, a türelem és Krisztus, nemkülönben a szeretet és Krisztus közötti különbséget. Isten nem úgy akarja az alázatosságot, a türelmet, a szentséget vagy a szeretetet nekünk adni, mint kegyelme külön-külön ajándékait. Ő nem kiskereskedő, aki csomagonként osztogatja a kegyelmet, kimérve egy kis türelmet a türelmetleneknek, egy kis szeretetet a szeretetleneknek, egy kis szerénységet a büszkéknek! Nem csak bizonyos mennyiséget ad ezekből, hogy azután úgy legyünk kénytelenek belőlük gazdálkodni, mint valami tőkéből! Nem, Istennek egyetlen ajándéka van számunkra: Fia, Jézus Krisztus.

A szentségről való szokásos elképzelésünk az, hogy életünk minden mozzanatának szentnek kell lennie. De ez nem maga a szentség, hanem annak csak a gyümölcse. A szentség Krisztus. Ő adatott nekünk. Tehát mindent belehelyezhetünk: a szeretetet, az alázatosságot, az erőt, az önuralmat. Ha például türelemre van szükségünk: Ő a mi türelmünk! Holnap tisztaságra lesz szükségünk: Ő a mi tisztaságunk! Nem számít, ha százféle is a hiányosságunk. Ő maga teljesíti be valamennyit, aki minden szükségünkre elegendő.

04.21 Szabadulás a törvény alól

„Mert az élet Szellemének törvénye a Krisztus Jézus által megszabadított téged a bűn és halál törvényétől" (Róm 8,2).

A kínai kereskedőknek nagy tehertételt jelentett a „likin" adó. Ennek törvénye még a Csing dinasztia idejéből származott, és mert egészen napjainkig érvényben tartották, senki nem kerülhette ki. Ez egy olyan adófajta volt, mely az átmenő forgalmat sújtotta. Sorompós helyeken szedték be az országban nagy hatalommal bíró tisztviselők. Néhány évvel ezelőtt azonban új törvény lépett életbe, mely megszüntette a „likin" törvényt. Képzelhetitek, mennyire megkönnyebbültek azok, akik sokat szenvedtek a régi törvény miatt! De most nem kellett aggódni többé, mert az új törvény megszabadította az embereket a régitől. Nem kellett már azon törnie senkinek a fejét, hogy mit is mondjon, ha egy „likin" tisztviselővel találkozik.

Isten úgy szabadít meg bennünket az egyik törvénytől, hogy bevezet egy másikba.

Az egyik menthetetlenül hozzákötött a bűnhöz és a halálhoz, a másik viszont szabaddá tesz az élet Szellemével való áldott közösségre.

04.20 Te vizsgálj meg engem!

„Vizsgálj meg engem ó Isten...és lásd meg, van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja?" (Zsolt 139,23-24).

Önismeret nem származhat egyszerű befelé fordulásból. A befelé tekintés vagy önelemzés sohasem vezet bennünket igazi ismeretre. Csak akkor látunk, ha Istentől kapunk világosságot. Úgy gondolom, ez egyszerű. Ha meg akarjuk állapítani, hogy tiszta-e az arcunk, mit csinálunk? Gondosan végigtapogatjuk a kezünkkel? Természetesen nem. Keresünk egy tükröt, és a világosságra megyünk. Itt azután tisztán fogjuk látni az arcunkat.

Ugye értitek, mit jelent ez: „Vizsgálj meg engem!" Nyilván nem azt, hogy én megvizsgálom magamat, hanem hogy: „Te vizsgálj meg engem!" Ez a megvilágosodás útja: Istennek kell engem megvizsgálnia. Helyes önismeretre tehát nem az önelemzés, hanem maga Isten vezet el minket.

04.19 Kisértés vagy próba?

„Jézus így válaszolt neki: Meg van írva: Ne kísértsd a te Uradat, Istenedet" (Mt 4,7).

Nagy különbség van az istenkísértés és Isten próbára tétele között. Az első tilos, az utóbbit szívesen látja az Úr. Felszínesen tekintve a két dolog egyformának tűnhet, pedig nem az. A különbséget akkor fogjuk érzékelni, ha megismerjük Istennek Igéjében közölt akaratát. Izrael és az egyiptombeliek esete jó példa erre. Azáltal, hogy bemerészkedtek a Vörös-tengerbe, szörnyű kockázatot vállaltak. Ez a kockázat az izraelitáknak dicső megmenekülést, az egyiptombelieknek viszont halált és gyalázatot hozott. Miért? Mert közülük csak Izrael cselekedett Isten Igéje alapján. Ez az Ige vitte őket a győzelmes próbába.

Vagy nézzük Pált és ifjú barátját, Timóteust. Bár Pál apostol gyenge testalkatú volt, többet teljesített életében, mint tizenkét erős ember. Dacolva a józan ésszel tovább fáradozott, és ezzel bebizonyította, hogy Isten ereje mindenre elégséges. Timóteust azonban nem biztatta arra, hogy őt utánozza. Sőt figyelmeztette, hogy különleges gondot fordítson egészségére. Ha megpróbálja ugyanazt tenni, mint Pál, mégpedig isteni parancs nélkül, ez bizonyára istenkísértés lett volna. Amikor viszont ilyen parancsnak engedelmeskedünk, Isten hűségét próbáljuk meg.

04.18 Mennyit fogadsz el

„És amikor megtöltötte az edényeket, mondta az ő fiának: Hozz ide még egy edényt. Felelt az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj" (2Kir 4,6).

Az isteni mindenhatóság megelégszik azzal, hogy a mi befogadóképességünkre korlátozza magát. Isten Szellemének olaja annak a mértéknek megfelelően ömlik, ahogy az ember előkészítette magát az Ő számára. Az isteni áldást az emberi csatorna határai korlátozzák. „Mert azt mondja az Úr: nem láttok sem szelet, sem esőt, és mégis a patak megtelik vízzel... Kevés pedig még ez az Úr szemei előtt, hanem Moábot is kezesekbe adja" (3,17-18). Az embernek nincs hatalma arra, hogy többet kapjon, mint amennyit Isten ad, de arra szabad választása van, hogy kevesebbet fogadjon el. „Nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!" (Jn 5,40)

04.17 Teljesedj be!

„Teljesedjetek meg Szellemmel... énekeljetek és dicséretet mondjatok az Úrnak szívetekben" (Ef 5,18-19).

Plerousthe (görög szó), „töltekezzetek meg" kifejezést használja itt Pál a Szent Szellemmel kapcsolatban. Vagyis engedjétek, hogy állandóan betöltsön titeket a Szent Szellem! Ez nem egyszeri eseményt jelent, mint Pünkösdkor. Isten Szent Szellemének személyes jelenléte és tevékenysége szellemünkben az olaj, mely lehetővé teszi, hogy a lámpa fényesen ragyogjon, akár éjfél utánig is. Ez nem csak egyéni ügy, hanem olyasmi, amit megosztunk a többi keresztyénnel. Pál arról beszél, hogy énekeljünk együtt. Némelyek közülünk könnyebbnek találják a szólózást, mint hogy összhangban és ritmusban maradjanak az énekkarral, vagy akár kettesben énekeljenek! Pedig a Szellem teljességét azért kapjuk, hogy együtt énekeljük a trón előtt az új éneket.

04.16 Mi az ember értéke

„Azért, mivel ilyen szolgálatban vagyunk...nem csüggedünk el" (2Kor 4,1).

Isten legmagasabb célját vajon a kegyelmi ajándékok szolgálatában vagy az élet szolgálatában látjuk? A gyülekezetek ideiglenes építését sokan szolgálhatják csodálatos kegyelmi ajándékokkal, ám itt Pál előre mutat a legdicsőbb dologra. Ez a Krisztusból való élet közvetítése, azé az életé, mely átment a halálon. Nem a kegyelmi ajándékok, hanem a kereszt munkája határozza meg egy ember értékét.

A fiatal gyülekezetek építésére és a lelkek megnyerésére különleges jelentőségűek lehetnek a szellemi ajándékok, de ezek önmagukban nem az érettség jelei, dicsekvésre nem adnak okot. Csak a nevetséges ember büszke olyan szavakra, melyeket Isten ad a szájába; hiszen Ő szükség esetén egy szamáron keresztül is szólhat!

04.15 Gyülekezet

„Hogy a Gyülekezetet önmaga elé állítsa dicsőségben úgy, hogy azon ne legyen szeplő vagy ránc, vagy ehhez hasonló" (Ef 5,27).

Az isteni kegyelem megjelentette Isten örökkévaló szándékát, hogy egy nap Krisztus egy dicsőséges Gyülekezetet fog maga elé állítani. Tudjuk, hogy a Gyülekezet előkészítéséhez az élet vizére és az Ige megtisztító erejére van szükség. Ma még ugyanis az elesett ember megváltásának történetét éljük, és vannak hibák, melyeket helyre kell hoznunk, és sebek, melyeket gyógyítanunk kell.

De milyen kegyelmesen és vigasztalóan használja az Ige ezeket a szavakat: „ne legyen szeplő" - vagyis a bűn nyoma, melynek története már el van felejtve; „vagy ránc" - az elvesztegetett idő jele, mert minden újjá tétetett; és „feddhetetlen" - hogy sem a Sátán, sem a gonosz szellemek vagy emberek ne találjanak benne kivetnivalót. Isten gondolatban átugrotta az egész történelmet, és dicsőségben szemléli Gyülekezetét. Nem említi az ember bűnbeesését, csupán az Ő megdicsőített Fiának képmását.

04.14 Élő áldozat

„Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához" (Zsolt 118,27).

Vajon miért helyezték az égőáldozatokat az oltárra? Azért, hogy azokat maradéktalanul elégessék az Ő számára. Akár tulok, akár juh, akár galamb volt a felajánlott áldozat az áldozó anyagi helyzetéhez mérten, egységes követelményként egészen égő áldozatnak kellett lennie. Mert Isten nem fogad el kevesebbet, mint a teljes odaszentelést. Ma az oltár nem azt akarja jelképezni, hogy valamit 'tegyünk' Istenért, hanem hogy 'Érette' legyünk. Ő nem a munkánkat igényli, hanem minket, magunkat. Az ószövetségi áldozatoktól eltérően - ahol az áldozatot egyetlen, végleges cselekménnyel mutatták be -, az újszövetségi áldozat „élő áldozat" (Róm 12,1). Az oltár értelme életünk odaszánása Istennek, mely így megsemmisül, noha örökké élünk, illetve örökké élünk, miközben szüntelenül megsemmisülünk.

04.13 Meghaltunk a bűnnek

„Így ítéljetek ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de a mi Urunk Jézus Krisztusban az Istennek éltek" (Róm 6,11).

A görög eredeti szerint: „úgy számoljatok magatokkal". Mit jelent ez a görög szó? Számolást, könyvvitelt. A számolást mi emberek pontosan el tudjuk végezni. Tud egy művész fényképszerű pontossággal lefesteni egy tájat? Kezességet vállalhat-e a történettudós egy-egy adat tökéletes pontosságáért, vagy a térképkészítő bármely térkép hibátlanságáért? Legjobb esetben is csak megközelíthetik az eredetit. Tehát akkor mit csinálhat az ember, ami teljesen megbízható? Számolhat. A számtanban nincs helye tévedésnek. Egy szék meg egy szék az két szék. Ez egyaránt igaz Londonban, Fokvárosban, New Yorkban és Singapure-ban. Az egész világon és minden időben: egy meg egy az kettő.

Vajon Isten állításai kevésbé helytállóak? Kívánhatja-e tőlem, hogy valami hamisat írjak a pénztárkönyvembe? Természetesen nem! Tehát ha Ő arra biztat, hogy számoljunk úgy magunkkal, mint akik meghaltunk a bűnnek, ez azért van, mert arra a tényre örökké támaszkodhatunk, hogy Krisztusban meghaltunk a bűnnek.

04.12 Megsemmisült a halál

„Hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt" (Zsid 2,14).

Jézus Krisztus halálában a Sátán halálthozó ereje egyszer s mindenkorra megtört. Krisztus halála legyőzött minden más halált. Az Ádámban való halál nem végez az emberrel, de a Krisztusban való igen. Ez hatalmas halál. Krisztusban meghaltak mindazok, akik halált érdemeltek. Rajtuk nem uralkodhat többé az, akinek halálthozó hatalma volt. Ők már meghaltak, és a hamuból nem lehet többé tüzet támasztani. Krisztus munkája tehát nem csupán a megváltásra, hanem a halál megsemmisítésére is irányult. A leégett és elhamvadt ház nem gyújtható fel másodszor, mert az első tűz elvégezte munkáját. A másodiknak nincs már semmi tennivalója. A mi számunkra, akik megváltott bűnösök vagyunk, és meghaltunk Krisztusban, megsemmisült maga a halál. Részesei lettünk az Ő romolhatatlan életének.

04.11 A nincstelenség sérültjei

"Nem szükséges elmenniük; adjatok nekik ti enni" (Mt 14,16).

A gyülekezetek legnagyobb problémája a szellemi szegénység, a szellemi szűkölködés. Sok keresztyén annyira szegény, hogy saját szükségeit sem tudja fedezni. Sokan sajnos éppen hozzájuk mennek segítségért. De a szegénység és a szűkölködés nem ok, hanem következmény. Az ok a Szent Szellem fegyelmének hiánya. Szellemileg azok élnek bőségben és csak azok, akik már alávetették magukat ennek a fegyelemnek. Nekik szellemi történetük van Istennel, mert szenvedtek a Krisztus-Testért. Betegségeik, otthoni problémáik, nehézségeik mind arra szolgáltak, hogy Krisztust nagyobbá tegyék népe körében. Az ilyen emberek mindig tudnak adni. Akik kikerülik ezt a fegyelmet, és könnyű, jövedelmező életmódot választanak, ők a szűkölködők és a nincstelenség sérültjei. A szegények hiába mennek hozzájuk segítségért, nincs fölöslegük.

04.10 Méltó a munkás a maga bérére

„Ki katonáskodott valaha a maga zsoldján? Ki ültet szőlőt úgy, hogy nem eszik annak gyümölcséből?" (1Kor 9,7).

Szemeink Istenre szegeződnek, és neki mondjuk el anyagi gondjainkat. Ő érinti gyermekei szívét, hogy egymás anyagi terhét hordozzák. Igen, méltó a munkás a maga bérére és az Úr úgy rendelkezett, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. Helyes megkérdezni magunktól: Kinek a munkásai vagyunk? Ha embereket szolgálunk, akkor embereknél keressünk támogatást. Ha viszont Isten munkásai vagyunk - bár Ő betölti szükségeinket embertársainkon keresztül is -, elsősorban Őreá kell feltekintenünk és nem másokra. Ha tőle jött az elhívás, a megbízás, akkor övé a felelősség mindazért, ami engedelmességünkkel együtt jár, és nem kell kérdeznünk, miképpen elégíti ki szükségeinket.

04.09 Igazi istentisztelet

„Hit által mutatta be áldozatul Ábrahám Izsákot, mikor próbára tétetett, és egyetlen fiát vitte áldozatul ő, aki az ígéreteket nyerte. Neki mondatott ez: Akik Izsáktól származnak, azokat nevezik a te magodnak" (Zsid 11,17-18).

Könnyen el tudjuk képzelni, mit mondhatott volna Ábrahám Istennek. Azzal érvelhetett volna, hogy megértette az Izmáel elűzésére szóló parancsot, de ez az új rendelkezés, nem csak elűzni Izsákot, hanem megölni, teljesen érthetetlen. Izmáel saját helytelen erőlködésének volt a gyümölcse, ezért Ábrahám tiszteletben tartotta azt a döntést, hogy űzze ki otthonából. De Izsák! Izsák egészen más volt! Ő teljesen Istentől való volt, és nem csupán azért adta az Úr, hogy kielégítse Ábrahám gyermek utáni vágyát, hanem eszköznek is szánta az isteni tervek megvalósításában. Mit tehet Isten, ha lemondana Izsákról?

Ábrahám azonban megtanulta, hogy ne ellenkezzék Istennel. Egyáltalán nem tiltakozott; még csak nem is beszélt áldozatról; egyszerűen csak azt mondta, hogy felmegy a Mórija hegyére imádkozni. Az igazi istentiszteletben visszaadjuk Istennek a tőle kapott adományokat, gazdag tapasztalatainkat és reménységeinket is, azért, hogy teljes örömünket egyedül Őbenne magában találjuk meg.

04.08 Élő kapcsolat

„És én érettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban" (Jn 17,19).

Egy dolog bizonyos: amíg van valami akadály közted és Urad között, addig nem erősíthetsz másokat, inkább gyöngíted őket. Ha nagyon mélyen vannak szellemileg, még lejjebb viszed őket. Ha nyomja őket valami, akkor jelenléted nemhogy könnyítené, de nehezíti terhüket. Ahelyett, hogy többletet jelentenél Isten népének közösségében, nem leszel képes közreműködni, sőt inkább csökkented a közösség erejét.

De ha minden kitisztul közted és az Úr között, akkor a hatás éppen a fentiek fordítottja. Már puszta jelenléted is áldás lehet, mert frissességet nyújt a megfáradottnak, és elevenné teszi a hívők istentiszteletét, imádságait és dicsőítő hálaadását. Maradj mindig élő kapcsolatban Istennel, és akkor Ő jól tud használni arra, hogy ugyanez az élő kapcsolat helyreálljon azoknál, akik már mintha elvesztették volna azt.

04.07 Az Igazság megismerése szabaddá tesz

„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket" (Jn 8,32).

Óvakodjunk Isten Igéjének túlságos elszellemiesítésétől. Például vegyük az új eget és az új földet; ezek éppen olyan valóságosak, mint a feltámadott Úr. Az isteni dolgok elszellemiesítése olyan emberek kétségbeesett módszere, akik ezt a valóságot nem ismerik. Sokan csak azért halmozzák a szellemi igazságokat, hogy egy hamis világot építsenek fel belőlük. Összezavarják az igazságot és a tanítást, pedig a kettő nem ugyanaz. Az örök igazságról szóló tanítás a földön hangzik. Jól tudom: a kínai Bibliában az „igazság" szó „csen-li" (nyersen fordítva valóság-tan), de a görög eredeti értelme „csen", éspedig „li" nélkül, vagyis csak „valóság". A tanítás csak azután jön. Az a Jézus Krisztus, aki azt mondta: „Megismeritek az igazságot", önmagában testesíti meg ezt az igazságot. Szellemi érettségünk jele az, ha a szellemi dolgok valósággá válnak számunkra, mivel Ő maga a legnagyobb valóság.

04.06 Meghajolni az Ő akarata előtt

„Felkelvén Dávid a földről, megmosdott és megkente magát, más ruhát vőn magára, és bement az Úr Házába, imádkozott" (2Sám 12,20).

A fiú meghalt apja bűne miatt. Igaz, Dávid megbánta azt, és mint az imádság embere komolyan böjtölt és imádkozott fia életéért, de a gyermek mégsem maradt életben. Egy kevésbé alázatos, az isteni fegyelmezést nem ismerő ember talán megsértődött és neheztelt volna Istenre. Dávid semmi ilyesmit nem tett. Amint hírül adták neki a gyermek halálát, azonnal felkelt és imádkozott. Isten olykor úgy mutatja meg szentségét, hogy szolgáit szenvedések tüzébe helyezi. A nagy próba az, hogy abban az órában hogyan válaszolnak Isten kezének irányítására. Természetesen Dávidnak is élesen szívébe hasított a bánat; ember volt, emberi természettel és érzésekkel. De mikor végül felismerte, hogy Isten próbája ez, amiből nem engedhet, akkor meghódolt és meghajolt az Ő akarata előtt. Ha vélünk történne ilyesmi, meg tudnánk ezt tenni? Ez mutatja, hogy Dávid Isten szíve szerint való ember volt.

04.05 Isten nem takargathatja a bűnt

„Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jöjjön közénk az Úr, és szabadítson meg ellenségeink kezéből" (1Sám 4,3).

Az izraeliták számára a frigyláda az Úr szövetségének a ládája volt. Úgy képzelték, Isten úgy teljesíti ezt a szövetséget, hogy megoltalmazza őket ellenségeiktől, nem törődve azzal, hogy ők milyen hűtlenek a szövetséghez. Amikor Isten gyermekei megosztott szívűek és elfordulnak tőle, Ő nem tehet mást, mint átadja őket a vereségnek. Azt gondolják, Istennek meg kell őket szabadítania saját dicsősége kedvéért, de az Úr inkább a maga szent jelleméhez ragaszkodik, mint a dicsőség üres látszatának ragyogtatásához. Amikor Isten egyik szolgája vétkezik, mi úgy érezzük, jobb lenne elleplezni az ügyet. Noha kudarcot szenvedtünk, mégis imádkozunk, hogy Isten a maga dicsőségéért mentsen meg a nyílt gyalázattól. De Isten útja ennek éppen a fordítottja. Neki meg kell engedni, hogy népe vereséget szenvedjen a világ szemében, hogy elhatárolhassa magát istentelenségüktől. Isten nem takargathatja a bűnt. Az Ő dicsősége erkölcsi értékeken nyugszik, és inkább a nyílt kudarchoz ragaszkodik, mint a csalóka, üres győzelemhez.

04.04 Ragaszkodjatok a Főhöz

„Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak a testvérek. Mint a drága olaj a fejen..." (Zsolt 133,1-2).

A 133. zsoltár a grádicsok énekéhez tartozik; ezeket évente háromszor énekelték a Jeruzsálembe készülők Isten dicsőítésére. Sokféle ember ment végig azon az úton, akiknek azonban egy közös céljuk volt: mindannyian a Sionra, Isten hajlékába igyekeztek. Ezek a nagyon különböző emberek testvéri egységben voltak egymással. Hogyan? A kísérő kép ad magyarázatot: „mint az olaj."

Van egy olaj, „a szent felkenés olaja": Isten Szent Szelleme. És az olaj lefelé ömlik, nem felfelé! (2.v.) Más szóval a kenet nem közvetlenül a tagokra ömlik, hanem Krisztusra mint Főre. A Szent Szellem Krisztusban nyer megnyugvást és elégszik meg, sehol másutt. Ragaszkodjatok a Főhöz, engedelmeskedjetek neki mindenben, és akkor egy nyomon jártok mindazokkal, akik ugyanezt teszik. Szükség van szabályokra a társadalomban, de a Krisztus testének egy törvénye van: az élet Szellemének törvénye. Ha nem figyelsz a Szellem kenetére, akkor minden zavarossá válik; ha viszont engedelmeskedsz neki, békesség tölti el a szívedet. Ezért olyan egyszerű Isten gyermekeinek az élete! Nincs szükség sok kérdezősködésre.

04.03 Ő uralkodik élőkön és holtakon

„Mert azért halt meg és elevenedett meg Krisztus, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék" (Róm 14,9).

Pál nagyon erős kifejezést használ, amikor a negyedik versben megkérdezi: „Ki vagy te, hogy megítéled a más szolgáját?" (A „te" névmás hangsúlyos a görögben.) Micsoda elbizakodottság a részünkről, hogy megítéljük az Úr szolgáját, aki egyedül neki felelős! Egyikünknek sem feladata a szentek feletti uralkodás és rendreutasítás; mintha Isten nem kormányozhatná el az övéit nélkülünk. Mi nem haltunk meg értük. Én nem lehetek sem az élők, sem a holtak ura. Magamra merem akkor venni mások életének szabályozását? Legyek inkább türelmes velük szemben, amiképpen Isten is türelmes volt velem. Végül is, én abban bízom, hogy a Szent Szellem munkálkodik a szívemben. Miért ne bízhatnék abban is, hogy éppen úgy munkálkodik annak a szívében is, aki testvérem a Krisztusban?

Róm. 14.4 Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa.

04.02 Szellemi körülmetélkedés

„Mert mi vagyunk a körülmetélés, akik Szellemben szolgálunk az Istennek, és Krisztus Jézusban dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk" (Fil 3,3).

A körülmetélés olyan jel volt, amely megkülönböztette a zsidót az emberiség többi részétől. Milyen jele van keresztyén életünknek az emberek előtt, ami ennek megfelelne? A könyörületesség, a tudás, az őszinteség vagy talán a buzgóság? Ezek másokból sem hiányoznak talán. Egyik sem Isten népének kizárólagos sajátossága. Van azonban valami, ami Isten népének tulajdona: az önbizalom szemmel látható hiánya. Isten gyermekeinek testben való bizakodása semmivé foszlott, bizalmukat egyedül Istenbe vetik. Találkoztam olyan keresztyénekkel, akik csalhatatlanok Isten akaratában, és soha nem látják be esetleges tévedésüket. Ezekből az emberekből hiányzik a „szellemi" körülmetélkedés legfőbb jele: az, hogy 'nem bizakodnak a (hús)testben'. A szellemi ember alázatban jár, és abban a tudatban, hogy esetleg tévedhet. Ismeri ezt a mondást: Boldogok, akik be merik ismerni tévedéseiket!

04.01 Valódi érték

„Nagy házban pedig nem csak arany és ezüst edények vannak, hanem fa és cserépedények is. Amazok ékességre, emezek közönséges használatra valók. Ha tehát valaki ez utóbbiaktól magát tisztán tartja, ékességre való edény lesz" (2Tim 2,20-21).

Mi a különbség ezek között az edények között? Mindjárt szemünkbe ötlik, hogy ugyanarra használják őket, csupán anyaguk tér el egymástól. Akár nagy házról van szó, akár kicsiről, nem annyira a gyakorlati használhatóság, hanem az anyag minősége számít. A gyakorlatban az arany-és ezüstedények talán még kevésbé hasznosak, mint a fából való bútorok, és a cserépfazekak. Isten azonban nem arról beszél, hogy mire fogják azokat használni, hanem egyszerűen felbecsüli értéküket a maga számára. Nehézségek idején Ő nemcsak a hasznosságot nézi, hanem a benső értéket is. Néhány deka arany esetleg azonos értékű lehet egy szobát megtöltő falócával! Szellemi módon kifejezve lehet, hogy két különböző ember teljesen azonos szavakat használ, erejük mégsem abban van, amit mondanak, hanem hogy kik ők maguk. Bálám és Ézsaiás is Krisztus királyságáról beszélt, de tudjuk, hogy melyikükhöz fordulnánk személyes problémáinkkal.

M Á R C I U S

03.31 Taníts példamutatással

„Mindaz, ami régen megíratott, a mi tanulságunkra íratott meg..." (Róm 15,4).

A keresztyénség nem csupán tanításokra, hanem valóságos példákra épül. Isten - többek között - a történelem segítségével tanít. Beszél nekünk az Ő akaratát ismerő és megcselekvő emberekről. Ha tanulmányozzuk életüket, a magunk számára is tanulságokat szűrhetünk le Isten bánásmódjáról, de akaratának teljesítéséről is. Ezeknek az embereknek az életében Isten keze munkálkodott, és ha figyelünk rájuk, jobban megérthetjük Istennek ránk vonatkozó tervét is.

Vajon minden egyes esetben külön meg kell mondanunk a gyermeknek, miképpen cselekedjen? Külön-külön kell utasítanunk, engednünk vagy tiltanunk minden egyes részletre nézve? Nem jön-e rá sokkal több mindenre, ráadásul jóval kitörölhetetlenebbül, ha szüleit megfigyeli? Szívesebben tanulunk abból, amit látunk, mint abból, amit hallunk. Az előbbi mélyebb benyomást tesz ránk, mert a tanítások többnyire elvontak, a példák azonban kézzelfoghatóvá teszik a tanítás megvalósítását. Isten útjai elvben ma is ugyanazok, mint a bibliai időkben. Ő olyan bőséges történelmi anyagot bocsátott rendelkezésünkre az Ó- és Újszövetségben, hogy ha van bennünk türelem és állhatatosság, mi is reménységet meríthetünk a Szentírás vigasztalásából.

03.30 Add az Úrnak a dicsőséget!

„Amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék" (1Kor 1,31).

Pál arról beszél, hogy a „törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké" lett. A te számodra és az én számomra ez persze nem azt jelenti, hogy a törvény megtartásával kell küszködnünk, hiszen tudjuk jól, mire vezet az. Inkább arról van szó, hogy a törvény megtartására kipróbálhatjuk magunkban az Ő erejét. Ez már egészen más! A tőle való függés mélységes alázatot teremt a szívünkben. Bizonnyal igaz, hogy Isten minden kegyelme, melyet bennünk munkál, alázatra tanít. Ha valamely teljesítményem miatt büszkeséget érzek, biztos lehetek benne, hogy az saját erőlködésem eredménye, mert aligha lehetnék büszke olyasmire, amit egyáltalán nem én vittem véghez!

Azé a dicsőség, aki a munkát végzi. Istené kell legyen a dicsőség, ezért ragaszkodik hozzá, hogy Ő végezzen mindent. Az én dolgom csupán, hogy neki adjam a dicsőséget, és hogy örvendezzek azon, amit közben bennem elvégez.

03.29 Ingyen árasztotta reánk

„Miután Isten jobbja által felmagasztaltatott...kitöltötte azt" (Csel 2,33).

Hogyan nyerhetem meg a Szent Szellem erejét a szolgálatomra? Talán könyörögnöm kell érte? Dolgoznom kell érte? Gyötörnöm a lelkemet böjttel és önsanyargatással, hogy kiérdemeljem? Semmiképpen! Nem ez a Szentírás tanítása. Gondoljuk meg, hogyan kaptuk bűneink bocsánatát! Pál azt mondja, hogy ez az Ő kegyelmének gazdagsága szerint történt, és ingyen árasztotta reánk „ama Szerelmesben". Nem tettünk semmit azért, hogy kiérdemeljük. Az Ő vére által nyertük el a váltságot, annak alapján, amit Ő tett. Mi tehát a Szentírás szerint a Szent Szellem kitöltésének az alapja? Az Úr Jézus megdicsőülése. Mivel Ő meghalt a kereszten, megbocsáttattak a bűneim; mivel Ő felmagasztaltatott a trónra, én felruháztattam mennyei erővel.

03.28 Felismerés

„Ha ismertük is Krisztust test szerint, most már nem ismerjük így többé" (2Kor 5,16).

„A hét első napján pedig jókor reggel...odament a magdalai Mária a sírhoz, és látta, hogy a követ elvették a sírról." De Mária nem elégedett meg az üres sírral: látni akarta az Úr testét. „Nem tudom, hová tették Őt" - kiáltotta oda az angyaloknak. Majd megfordult és megpillantotta az Urat, akit olyan jól ismert - de idegennek vélte. Ha kételkednél az isteni kinyilatkoztatás szükségességében, figyelj erre!

Mert itt nagyon fontos gondolat rejlik. Krisztust „test szerint" megfeszítették. Aki csupán így ismerte Őt, nem is tehetett mást, mint hogy keresse a holttestét - hasztalan. Mária is, miközben ezzel foglalkozott, meglátta ugyan az ott álló Úr Jézust, de nem ismerte meg. Mária képességeivel történt volna valami baj? Nem, hanem az Úr feltámadt nagy hatalommal, és helyreállt az Ő dicsősége. Mivel megváltozott, felismerhetőségének módja is más lett. Csak akkor döbbent rá Mária, hogy kivel beszél, amikor az Úr megszólította. Ilyen módon jön minden kinyilatkoztatás. A felismerésnek ezt a belső világosságát nem lehet emberi fogalmakkal megmagyarázni. Az ember egyszerre csak tudja, és ez mindennél többet ér.

Mária sírt. Mivel holttestet keresett, nem vette észre az előtte álló Urat. Olykor mi is holtpontra jutunk, és nem látjuk a kiutat. Akkor azonban egészen közelről hangot hallunk: „Mária!" - és íme, ott van előttünk az Egyetlen, akiről már azt hittük, hogy elveszítettük.

03.27 Krisztus jó illata

„És a ház megtelt a kenet illatával" (Jn 12,3).

Amikor az alabástrom szelence eltöretett az Úrért, a betániai otthont a legédesebb illat járta át. Valami felszabadult, amit mindenki kénytelen volt észrevenni és értékelni. Mi ennek az értelme?

Találkoztál már olyasvalakivel, aki bár mélységesen szenvedett, de ezek a megtapasztalások arra kényszerítették, hogy egyedül az Úrban találja meg vigasztalását? Ilyenkor azonnal észlelhettél hasonlót. Az ember szellemi érzékeivel mintha közvetlenül érezné az illatot, amit Pál a „Krisztus jó illatjának" nevez. Az ilyen életben megtörik valami, hogy ami Istentől való, felszabadulhasson. Igen, a betániai házban szétáradó illat ma is betölti a Gyülekezetet. Mária illata soha nem száll tova.

03.26 Ő átveszi terheinket

„Menj a tengerhez, vesd be a horgot, és húzd ki az első halat, amely ráakad. Ha annak száját felnyitod, egy státert találsz benne; vedd ki azt és add oda nekik érted és értem" (Mt 17,27).

Ezt a jelentős csodát bizonyára Péternek szánta az Úr, mint példázatot. „Érted és értem." Némelyek megjegyezték, hogy ez az egyetlen eset, amikor az Úr Jézus a saját maga részére végzett csodát. Igaz, hogy csak felerészt, mert a másik fele Péternek szólt, de mi éppúgy hozzátehetjük, hogy: „énértem". Ebben az egyetlen státerben, amely Isten kegyelméből két ember templomadóját fedezte, felragyoghat előttünk a szolgának és Urának bensőséges közössége.

A csodálatos hal arról biztosít bennünket, hogy ha helyes viszonyban vagyunk Isten akaratával, akkor kegyelme a költségeket is előteremti számunkra. Ha igaz, hogy a szeretet továbbmegy, mint a kötelesség, akkor, nyugodtan feltekinthetünk az Úrra, és Ő át fogja venni terheinket.

03.25 Csendesedj el szükségleteid felett is!

„Imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki látja, amit titkon tettél, megfizet neked nyilván" (Mt 6,6).

Nem szükséges azon gondolkoznunk, milyen eszközökkel hívhatnánk fel munkánkra mások figyelmét. Isten mindenható gondviselése hordozza ezt helyettünk. Talán bízunk Istenben, hogy Ő gondoskodik megélhetésünkről, de miért kell ezt mindenkinek megtudnia? Számomra visszataszító az, amikor Isten szolgái kihangsúlyozzák, hogy ők hitből élnek. Valóban hiszünk Isten uralmában és gondviselésében? Ha igen, úgy abban is bízhatunk, hogy Ő közli szükségleteinket szentjeivel a nélkül is, hogy mi azt közzétennénk. Látva életmódunkat hadd jussanak arra a következtetésre az emberek, hogy valami magánjövedelmünk van. Még ha vissza is tartják emiatt adományaikat, azzal sem kell törődnünk. Azt tanácsolom fiatalabb testvéreimnek, hogy ne csupán személyes szükségleteik, hanem Istenbe vetett hitük felett is csendesedjenek el! Így annál jobban tehetnek majd bizonyságot. Minél nagyobb valakinek a hite, annál kevesebbet beszél róla.

03.24 Erő a gyengeségben, öröm a fájdalomban, hit a kétségben

„Kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk" (2Kor 4,8).

Megtérésem napjától kezdve őszintén törekedtem arra, hogy igazi keresztyén legyek. Persze erről megvolt a saját elképzelésem, és minden tőlem telhetőt meg is tettem, hogy azt elérjem. Először is úgy gondoltam, hogy egy igazi keresztyénnek reggeltől estig mosolyognia kell. Ha csak egy csepp könnyet is ont, az arról tanúskodik, hogy nem él valami diadalmas életet. Tehát feltétlen bátornak kell lennie. A félelem legcsekélyebb jele már azt jelentette nekem, hogy az illető nem bízik komolyan az Úrban. Eszményképemmel tehát semmi gyengeség nem volt összeegyeztethető.

Azután megtanultam, hogy a keresztyén élet egészen más. Mégpedig látszólagos ellentmondáson nyugszik: erő a gyengeségben, öröm a fájdalmak között, diadalmas hit, amely mellett egyidejűleg ott van a kétség. A hívő ember teljesen tudatában van alkalmatlanságának akkor is, amikor a legerősebb a hitben. Amikor a legbátrabb, a szíve mélyén ott a félelem, és amikor leginkább telve van örömmel, könnyen rátör ismét a szomorúság. Csakis „annak az erőnek nagy volta" emeli újra a magasba.

03.23 Az Úréi vagyunk

„Mert akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk" (Róm 14,8).

Ne a keresztyénség gyakorlati oldalát hangsúlyozzuk, hanem azt az alapvető tényt, hogy mi Krisztuséi vagyunk, és mindent neki teszünk. Az Úrnak élünk, és az Úrnak halunk meg. Nem arra kell törekednünk, hogy a tőlünk eltérő nézeteket vallókat rávegyük a miénkkel egyező gondolkodásra és cselekvésre. Az legyen egyedüli célunk, hogy közelebb vezessük őket az Úrhoz. Mert nem külső becsületességükért, nem is bizonyos jó tulajdonságaik kibontakozásáért munkálkodunk, hanem az Istennel való szorosabb kapcsolatukért. Valamelyik testvér vélekedései erősen különböznek a mieinktől? Első törekvésünk legyen akkor az, hogy amit teszünk, az Úrért tegyük! Ha ez a célunk, akkor a külső eltérések ellenére is minden rendben lesz közöttünk. A keresztyénség központi igazsága, Jézus Krisztus uralma, azaz „Úrsága". Ha valóban Ő a te Urad és az enyém is, akkor minden egyebet Ő fog összehangolni.

03.22 Helyes-nem helyes: ez a pogányok elve

„És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre" (Mt 5,41).

Egy testvérünknek rizsföldje volt Dél-Kínában egy domb közepén. Szárazság idején taposómalom által hajtott vízikereket használt, hogy a vizet az öntözőcsatornából a szántóföldjére kiemelje. Két szántóföld volt az övé alatt, és azok gazdája egy éjszaka rést vágva az elválasztó töltésen, levezette magához az egész vizet. Amikor a hívő testvér kijavította a töltést, és nagyobb mennyiségű vizet szivattyúzott fel, a szomszéd ismét elkövette, sőt háromszor-négyszer meg is ismételte tettét. A testvér ekkor már tanácsot kért: „Én megpróbáltam türelmesen viselkedni, nem álltam bosszút, de vajon helyesen cselekedtem-e?" Miután többen együtt imádkoztak, egyikük megjegyezte: „Ha csupán azt tesszük meg, ami helyes, akkor nagyon szegény keresztyének vagyunk. Ennél valamivel többre van szükség." Ez nagyon hatott a testvérre. Másnap reggel a testvér először a két szomszédos szántóföldre szivattyúzott vizet, és csak azután a sajátjára. A víz természetesen megmaradt a földjén ezután. Szomszédja annyira meglepődött ezen, hogy megkérdezte és megtudta, mi indította a testvért erre, végül ő is megtalálta Krisztust.

„Helyes vagy nem helyes", ez a pogányok és a vámszedők elve (46.v.). A mi életünket ne ez irányítsa, hanem, hogy hasonlatos legyek Hozzá!

03.21 Boldogok, aki akik a szenvedésekben helytállanak

„Íme boldognak mondjuk azokat, akik a szenvedésekben helytállanak" (Jak 5,11).

Amikor Isten kézbe vesz egy embert, nem nyugszik addig, míg el nem juttatja a világosságra. Jób esetében Isten eljárása igen mélyreható volt. Először megengedte, hogy elvigyék Jób jószágát. Azután nyájait tűz emésztette meg. Majd fiainak és lányainak halála következett. Jóformán magához sem tért e csapások után, amikor - még mindig tiltakozva - egyszerre csak ott feküdt tetőtől talpig fekélyekkel borítva. De eljött a nap, hogy teljesen alávetette magát Istennek, zúgolódása elnémult, és az Úr szólhatott hozzá. Ekkor abbamaradtak megpróbáltatásai. Jakab beszél erről: „amelyet neki az Úr adott." Tehát nem az számít, hogy mennyi viszontagságon mentünk keresztül, hanem hogy ezek által Isten elérje a célját velünk.

03.20 Szellem szerint járni

„Isten elküldte az Ő Fiát...kárhoztatta a bűnt a testben: hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Szellem szerint" (Róm 8,3).

Mit jelent Szellem szerint „járni"? Két dolgot. Először is azt, hogy ez nem erőlködés, hanem egyszerű járás. Hála Istennek, az a terhes és meddő fáradozás, mellyel test szerint próbáltam tetszeni neki, helyet adott egy „bennünk hatalmasan munkálkodó erőtől" való függés csendes és megnyugtató tudatának. Ezért állítja szembe Pál a Galatákhoz írt levelében a hústest cselekedeteit a Szellem gyümölcseivel.

Másodszor pedig, „utána járni", azaz követni. Ez a magunk alárendelését jelenti, annak, aki vezet. Szellem szerint járni azt jelenti, hogy minden dologban alárendeljük magunkat a Szent Szellemnek, hogy Ő legyen a kezdeményező. Egy dolgot nem tehet meg a Szent Szellem nyomában járó ember. Nem szaladhat előre!

03.19 A „ne kívánd" tilalma leleplez

„A bűnt nem ismertem, csak a törvény által. Mert a gonosz kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondta volna: Ne kívánd!" (Róm 7,7).

Isten ismer engem, és jól tudja, hogy tetőtől talpig tele vagyok bűnnel. Tisztában van azzal, hogy én a megtestesült erőtlenség vagyok, és semmit sem tehetek azért, hogy a neki tetsző életnek megfeleljek. A baj csak az, hogy ezt én mégsem tudom. Elismerem minden ember bűnös voltát, beleértve magamat is, ám azt képzelem, hogy én azért mégsem vagyok olyan reménytelen eset. Beismerem gyengeségem, de magam sem hiszem el ezt egészen, ezért Istennek valamit tennie kell, hogy engem meggyőzzön erről. Ezért adta a törvényt, hogy lássuk, minél inkább igyekszünk betölteni követelményeit, annál nyilvánvalóbb lesz kudarcunk. Pál is a törvény által ismerte meg igazán önmagát. Mert bármi volt is a tapasztalata a törvény többi részével, de a tizedik parancsolat: „ne kívánd" tilalma leleplezte őt. Ez állította szemtől szembe a szent Istennel.

03.18 Fogadjátok be egymást!

„Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére" (Róm 15,7).

A 14. és 15. rész a gyülekezeti élet különböző szempontjairól szól, és ezekkel a szavakkal kezdődik: „Mert az Isten befogadta őt" (14,3). Nem kevésbé erőteljes a befejezés is: „Krisztus is befogadott minket" (15,7). Egészen egyszerűen fejezi ki itt Pál a másokkal való közösségünk alapját, mely abban áll, hogy ők is és mi is az Úréi vagyunk. Ez elég. Sajnos, találkozásaink alkalmával többnyire azokat a pontokat vitatjuk meg, amelyekben nem értünk egyet. Közös Urunkról való hosszasabb beszélgetés helyett a köztünk lévő különbségek negatív talajára térünk, és azt hangsúlyozzuk, hogy mi a helyes és mi nem azokban. Ebben az igerészben is van szó bőven különbségekről, de Pál mégsem mondja meg nekünk, kinek van igaza. Mert ő a keresztyén közösséggel foglalkozik, ami nem függ valakinek a helyes vagy helytelen nézeteitől. Nem az a fontos, hogy pontosan azt hiszi-e, amit én, vagy ugyanolyan élménye volt-e, mint nekem. Az egyedüli kérdés ez: Befogadta-e őt Isten? Ha igen, akkor nekem is be kell fogadnom őt.

03.17 Az Úré vagyok!

„Isten, akié vagyok, akinek szolgálok is" (Csel 27,23).

Nagy dolog felismerni, hogy nem a magamé vagyok, hanem az Úré. Ha a zsebemben lévő pénz az enyém, akkor teljes rendelkezési jogom van fölötte. Ha viszont másvalakié, azé, aki rám bízta, akkor nem vásárolhatom meg rajta, ami nekem tetszik, és nem szabad elveszítenem. Hányan vannak, akik nem használják úgy az idejüket, pénzüket, tehetségüket, amint szeretnék, mert számukra valóság, hogy ez mind az Úré? Hányan érzik, hogy valaki másnak a tulajdonai, ezért nem mernek tékozolni egy fillért sem a pénzükből, egy órát sem az idejükből, sem a szellemi-fizikai erejükből? Mi Istennek élünk, nem önmagunknak. A valódi keresztyén élet ezzel a tudattal kezdődik

03.16 Legyen nekem a te beszéded szerint

„Legyen nekem a te beszéded szerint!" (Lk 1,38).

Milyen fontos volt, hogy Máriában - aki szűz volt - az élő Ige szabad utat nyerjen! Így megvalósulhatott Isten terve, és az Ige testté lett. Isten szólt, Mária hite válaszolt, és megtörtént a csoda. Sajnos sokan megelégszenek azzal, hogy a hagyományos tant vallják. Értelmükkel helyeslik az Igét, mert igaznak tartják. De ha ez az igazság nem hatja át egész bensőnket, akkor teljesen mindegy, hogy azt helytállónak fogadjuk-e el, vagy sem. Más a helyzet, amikor az Ige eleven átalakító hatással van ránk. Milyen szomorú, ha valakinek széleskörű ismerete van a Bibliáról, de nagyon kevés a belső tapasztalata annak hatásáról. Ha azt akarjuk, hogy Isten nagy terveinek megvalósításában használhasson bennünket, akkor fontos, hogy ne csak a fejünkkel, hanem a szívünkkel is válaszoljunk, amikor Ő az Igében személyesen szól hozzánk. Vajon el tudjuk mondani mi is teljes szívünkből Mária imádságát?

03.15 Örvendez az én szívem az Úrban

„És imádkozott Anna: Örvendez az én szívem az Úrban" (1Sám 2,1).

A természetes gondolkodás szerint ez lehetett volna a legszomorúbb pillanat Anna életében, mert éppen kisfiától búcsúzik. Itt azonban nyomát sem találjuk szomorúságnak vagy önsajnálatnak, hanem inkább egy túláradó szív öröme jut kifejezésre. Ez az öröm azoknak a kiváltsága, akik mindenüket odaadták az Úrnak. Úgy látszik ez az asszony jártas volt abban, hogy mindent az Úr szolgálatába állítson, és ezért odaszentelte azt is, ami a legdrágább volt neki. Mielőtt a gyermek megszületett, Anna fogadást tett az Úrnak; és míg Sámuel csecsemőkorát élte, ő már várva várta ezt a napot. Elválasztotta a gyermeket, és amikor eljött a pillanat, hogy visszaadja őt az élő Istennek, eddig ismeretlen, új öröm töltötte be a szívét: a teljesen átadott szív öröme. Anna éneke, mely évszázadokkal később Máriát is megihlette, ezt a diadalmas örömet fejezi ki!

O3.14. Krisztussal van egységünk

„Mert Ő a mi békességünk, aki a két nemzetet eggyé tette, és lerontotta a közbevetett válaszfalat" (Ef 2,14).

Mint a hétszeres kötelék, köti össze a Szellem egysége a hívőket szerte a világon. Bármily különbözőek a körülményeik, és más-más a jellemük, ha fennáll köztük az élő egység, melyet az Úr jelenléte alakított ki, semmi nem választhatja el őket egymástól. A mi egységünk nem az egység gondolatának nagyrabecsülésén alapszik, és nem is azon, hogy mindattól elkülönítjük magunkat, ami ennek az egységnek esetleg ellentmondana. A biztos alap csakis Krisztussal való egységűnk lehet, melyet keresztje munkál ki bennünk, és bennünk lakozó Szelleme tehet gyakorlatunkká. Ez a legegészségesebb és legbiztosabb alapja az egységnek, más nincs.

03.13 Légy tanuló

„Egy a ti Mesteretek" (Mt 23,8).

Azért „tanítvány" minden keresztyén, mert tanul és állandóan tovább kell tanulnia. Ha elindulsz, hogy mások „tanító"-ja légy, könnyen „túlfeszíted" magad vagy problémákat okozhatsz az egyszerűbb hívőknek. Az ilyen fölényes magatartás, amely abból az elbizakodottságból fakad, hogy mi tudunk valamit, az ajtók bezáródását eredményezi. Inkább legyünk készek arra is, hogy ezt mondjuk: „Ezt nem tudom, mert Isten még nem mutatta meg nekem." A nagy tudás hangoztatása, kihívja a bírálatot. De azt a munkást nem fogja kemény kritika érni, aki így szól: „Szívesen meghallgatom, ha valami mondanivalótok van a számomra, hiszen én is az Úr tanítványa vagyok!" Jakab ezt írja: „Ne legyetek sokan tanítók, testvéreim!" Tehát azt tanácsolom neked, maradj nagyon sokáig egyszerű tanuló.

03.12 Az uralkodó hatalmának alávetve

„És neked adom a mennyek királyságának kulcsait" (Mt 16,19).

Mi tette Pétert alkalmassá, hogy Isten szószólója legyen, és megnyissa a hit ajtaját először a zsidók, majd a pogány népek előtt? Mielőtt Péter szólt, őt kellett valakinek megszólítania: mielőtt a mennyek királyságának kulcsát használhatta, meg kellett ismernie a mennyek királyságának vele szemben támasztott követelményeit.

A mennyek királysága a görög eredetiben „basileia", vagyis az uralkodó hatalmának alávetett terület, ahol a királyt ismerik el egyedüli tekintélynek. A megdicsőülés hegyén Péter hajlék építését indítványozta Mózesnek és Illésnek is az Úr hajléka mellett. De a királyságban ez nem lehetséges! Nem lehet több tekintély, és nem szólhat több hang, csak egy. Erre akart rámutatni az Atya, amikor félbeszakította Péter szavait: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" Így tette világossá, hogy a királyságban minden a Király szavától függ, és annak mindenki köteles engedelmeskedni.

03.11 Isten nem olyan, mint mi

„És ismét mondta: Oda van Izrael dicsősége, mert elvétetett az Isten ládája " (1Sám 4,22).

Elvetetett a frigyláda, de a frigyláda megvédelmezte magát; akik zsákmányként elhurcolták, hamarosan saját kárukon tanulták ezt meg. Mivel a frigyláda eredetileg Isten bizonyságtétele volt, olyasmit tett a filiszteusokkal, amit a szentségtől elfordult Izrael nem tehetett volna meg. Isten eszközöket keres az Ő dicsősége számára, de ha nem talál, egyedül végzi el a munkát, és bizonyságról is gondoskodik. Megengedte a frigyláda elvitelét, és megmutatta a világnak, hogy nem vállal közösséget népe ügyével, ha az elfordul a szentségtől. Isten természete nem egyeztethető össze az ember szentségtelen természetével, különösen választott népe esetében nem.

03.10 Találd meg az Életet

„Ti megláttok engem, mert én élek és ti is élni fogtok" (Jn 14,19).

János evangéliumából mindenütt az tűnik ki, hogy ő az utolsó napokról ír. Fő gondja az örökkévalósággal való kapcsolatunk. Ha ez a kiindulópont, minden más ebből következik. János nem a külső és időleges dolgokkal foglalkozik, hanem hogy mindezek mögött megtaláljuk az Életet. Jelenleg minden romlott állapotban van. De ha az Élet felé fordulunk, mely a „mennyből szállt alá", és Őrá tekintünk, akkor mindazt megőrizhetjük, amit már majdnem elveszítettünk. Bizonyos értelemben János nem nyújt semmi újat a többi újszövetségi íróhoz képest. Nem visz bennünket tovább, mert a legmagasabb pontot már megérintette Isten. A Jánosra bízott kijelentés célja az emberek visszavezetése az eredeti tervhez, vagyis az, hogy ismét kapcsolatba kerüljenek a feltámadott Úrral.

03.09 Nem maradsz le semmiről

„Igyekszem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus" (Fil 3,12).

Egy gazdának sincs annyi szolgája, mint a mi Gazdánknak; és mindegyiknek tud valami megfelelő feladatot adni. Éppen kéznél volt például a kis cselédlány, hogy bizonyságot tegyen Naámannak, és szorult helyzetében segítségére legyen. Sokan zúgolódnak, hogy Isten nem olyan pozícióba helyezte őket, amilyenben lenni szeretnének. Mi ezt szeretnénk tenni, amikor Ő mást bíz ránk. Az a becsvágyunk, hogy itt szolgáljunk neki, amikor Ő ott akar bennünket használni. Ilyen ellentmondásosnak tűnő időkben jó, ha arra gondolunk, hogy Isten terve felőlünk már megtérésünk előtt készen állt. Mielőtt megszülettünk volna, Ő előre tudta és megszabta életkörülményeinket. Isten sohasem cselekszik hirtelen; már hosszú idővel ezelőtt elkészített mindent. Tehát ha elhívott minket, nincs miért zúgolódnunk, és nincs mire büszkének lennünk. Nincs kire féltékenykednünk, mert más emberek előnyeihez semmi közünk. Amikor visszatekintünk eddigi életünkre, meg kell hajolnunk és felismernünk, hogy Ő valóban mindent előkészített. Nem szükséges tehát attól félnünk, hogy valamiről lemaradunk. Igazi lelki nyugalmat az ad, ha megvan ez a bizonyosságunk.

03.08 Meglett - elvégeztetett

„És szólott nekem: Meglett! Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég" (Jel 21,6).

„Meglett." Végre hosszú idő után megvalósult Isten örökkévaló terve. Hogyan történt? Miért állítja ezt a Szentírás olyan bízó hittel? Bizonyára azért, mert Isten az Alfa és az Omega. Ő elkezdett egy munkát, amit be is fejez. Nem tehet másként, mert ez az Ő természete, hogy így cselekedjen; Ő nem csupán a kezdet, hanem a vég is. Halleluja! A mi Istenünk nemcsak Alfa, hanem Omega is. Ez a biztosítéka, hogy amit Ő elkezdett bennünk, nem marad befejezetlen. Istennek nem lehet akadály az ember alkalmatlansága vagy a Sátán ellenséges indulata. A bűn túlságosan nagy feladat számunkra, de nem úgy Istennek! Az Ő neve illetve legbensőbb lényege a biztosítékunk, hogy munkáját teljességre viszi

03.07 Bővölködő élet

„Tudom a te nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy) " (Jel 2,9).

Körülnézve elszomorodunk a megdöbbentő hiány miatt, amit oly sok hívő ember életében látunk. Alig van jele a bővölködő életnek. Még saját szükségükre sem jut, nemhogy másoknak tudnának adni. Miért ilyen szegények? Mert nem tudják, hogy a Szent Szellem fegyelme hova vezetheti el őket. A zsoltáríró így szól: „Szorultságomban kiszélesítetted látókörömet" (4,1) (J. N. Darby fordítás). Egy ideig tartó szegénység célja végnélküli meggazdagodás. Isten terve nem vezet szorosságba és szegénységbe, hanem hogy mindezeken keresztül bővölködő életet és növekedést adjon. Isten népét soha nem hagyja tartós feszültségben, szegénységben, nem ez a cél, ezek csak eszközök szándéka eléréséhez. A keskeny út kitárul a végén, és a szegénység ösvénye bővölködő élethez vezet.

03.06 Ajánld fel magad!

„Ő majd megmondja neked, mit cselekedjél" (Ruth 3,4).

Izrael igyekezett megőrizni családi örökségét Józsué napjaitól egészen Krisztus érkezéséig. Ezért az elidegenített birtokokat minden ötvenéves évfordulókor vissza kellett adni. A birtoklás folytonossága azonban akkor volt csak biztosított, ha az eredeti birtokos örökösökkel rendelkezett. Ezért törvénnyé tették, hogy ha egy férfi fiak nélkül halt meg, özvegyet hagyva hátra, egy közeli rokon a családfa folytatása érdekében köteles legyen őt feleségül venni. Naomi özvegy és túlságosan idős volt gyermekek világrahozatalához, ami helyzetét ugyancsak megnehezítette. Hogyan lehetett tehát elhunyt férjének örökségét helyreállítani? Menye, Ruth bár hajlandó lett volna erre, Naomi hazájában idegennek számított. Csupán az idős Boáz volt elég közeli rokon ahhoz, hogy segíthessen. De vajon megvált-e Boáz egy idegent? Mert Ruthnak nemcsak arra volt szüksége, hogy földjeit megvásárolják, hanem hogy valaki feleségül vegye. Tehát fel kellett „ajánlania magát" Boáznak.

Ha nem ajánljuk fel magunkat Istennek, akkor a megváltás meddő, üres dolog marad. Boáz méltán dicsérte meg Ruthot, aki Isten törvényének betöltése érdekében elfordult a fiatalabb férfiak vonzerejétől. Ha utódaira tekintünk, láthatjuk milyen gazdagon jutalmazta meg őt ezért az Úr. Aki odaszenteli magát Istennek, mindig bőséges jutalmát veszi.

(Ruth Dávid király dédanyja)

03.05 Tékozlásban erő

„Ahol csak hirdetik az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére" (Mk 14,9).

Miért mondta ezt az Úr? Mert az evangélium lényege az ilyesfajta cselekedetekben ábrázolódik ki. Az evangélium nem csupán a bűnösökön segít, bár hála az Úrnak, készen van a megoldás számukra. Isten segít rajtuk és áldásaival árasztja el őket; de mégis - azt mondhatjuk - az evangélium által előidézett áldás ez, mely nem az elsődleges cél. Az evangéliumot elsősorban úgy kell hirdetni, hogy az Urat megelégítsük vele. De gondoljunk arra, hogy Ő csak akkor elégedett, ha „eltékozoljuk" magunkat érette. Vajon te már adtál túl sokat az Úrnak? Mondhatok neked valamit? Isten szolgálatában az erő eredete: a tékozlás. Használhatóságom mértéke a tékozlás. Érte végzett munkánk és annak minden gyümölcse tékozlásunkból fakad.

03.04 Óemberem megfeszíttetett

Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. (Róm 6,6).

Megtérésem után éveken át „számolni" tanítottak. De minél inkább számoltam azzal, hogy halott vagyok a bűnnek, annál elevenebb voltam számára. Egyszerűen nem tudtam magamat halottnak képzelni, és a halál bemutatásának módját sem találtam. Képtelen voltam eljutni oda. Amikor másoktól kértem segítséget, a Róma 6,11 elolvasását ajánlották. De minél többször olvastam ezt az Igét, és gondolkoztam is rajta, annál távolabb került tőlem a halál. Gyötrődésemben így fohászkodtam az Úrhoz: „Ha nem vagyok képes az alapvető dolgok megértésére, úgy nem akarok többé Igét hirdetni. Tisztán kell látnom ebben a kérdésben!" Hónapokon át imádkozva, olykor böjtölve kerestem a megoldást, minden eredmény nélkül.

Akkor egy reggelen - és azt a reggelt soha nem felejtem el -, amint ott ültem a nyitott Biblia fölött és könyörögtem: „Uram, nyisd meg a szemem", egy villanás, és láttam, hogy én egy vagyok Krisztussal! Láttam, hogy Őbenne vagyok, és amikor Ő meghalt, én is meghaltam! Óemberem megfeszíttetett vele együtt, ó milyen valóságossá lett ez előttem! Úgy magával ragadott az öröm, hogy legszívesebben végigfutottam volna Sanghaj utcáin, hírül adva mindenkinek óriási felfedezésemet!

Róm. 6.11 Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.

03.03 Ne állj le félúton!

„És mondta az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből és a te rokonságod közül és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok neked" (1Móz 12,1).

Ez volt a második elhívás. Az elsőt akkor kapta Ábrám, amikor még Mezopotámiában lakott, „mielőtt áttelepedett Háránba" (Csel 7,2). Ábrám elindult Káldeából, de úgy látszik nem jutott elég messzire. Elgondolkodtató, hogy Háránban töltött napjairól semmit sem jegyez fel a Biblia, Isten azonban kitartott elhívása mellett. Mi sokszor abban reménykedünk, hogy halogatással módosíthatjuk az Ő parancsait. De Isten nem tér el az évekkel ezelőtt elénk tűzött céltól akkor sem, ha mi már el is térnénk attól.

Az Ő nézőpontja szerint Hárán nem jelentett nagy haladást Mezopotámiához képest. Ábrám talán megelégedett ezzel a költözködéssel, de Isten őt a földre szólította. Minden igazi elhívás magasrendű elhívás. Ne érjük hát be a fele úttal! Nem az a kérdés, milyen messzire jutottunk indulásunk óta, hanem hogy teljes szívvel törekszünk-e Isten célja felé.

03.02 Isten megőrző szeretete

„Dicsőség annak, aki titeket a botlástól megőrizhet, és az Ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel" (Júd 1,24).

Csodálatos ígéret ez számunkra, akik életünket átadtuk Istennek. Mert „dicsőségének jelenlétébe" vezető utunkon sok verem és csapda van, de Ő vállalkozik rá, hogy ezektől megőrizzen. Mikor botlunk meg? Amikor nem vesszük észre az akadályt, és beleütjük a lábunkat valami rejtett dologba. Ez az Ige arról biztosít bennünket, hogy Isten megőrző kegyelme éppen ezeken a helyeken lép munkába, a mi tudtunk nélkül. Ha fenntartás nélkül rábízzuk magunkat az Ő gondjaira, nem kell félnünk az ismeretlentől sem. Csodálkozni fogunk, ha visszatekintve meglátjuk, hányszor őrzött meg veszedelmektől, melyeknek egyáltalán nem is voltunk a tudatában.

03.01 Gyökereink

„Felnőtt, mint egy vesszőszál Őelőtte, és mint gyökér a száraz földből" (Ézs 53,2).

A gyökereken keresztül táplálkozik a növény. Nem élhet nélkülük. A hajszálgyökereken mint csatornákon át az életet szívja magába. Ha a növénynek van gyökere, akkor a legkilátástalanabb körülmények között is életben maradhat. Ézsaiás szavai azt juttatják eszünkbe, hogy Jézus Krisztus nem az Őt körülvevő világból nyerte életerejét. Ha szükséges, tudnunk kell Krisztusban élő testvéreink segítsége nélkül élni. Körülöttünk vannak, közösségben vagyunk egymással, de nem általuk élünk! Életünk elrejtett forrása egyedül Isten.

De a „száraz földből" élni ennél még többet is jelent. Azt, hogy nincs az a külső körülmény, amely megsemmisíthetne bennünket. Semmiféle aszály nem hervaszthatja el Isten gyönge palántáit. Isten gyermekei sivár, sőt ellenséges viszonyok között is úgy vannak ellátva, hogy „felettébb diadalmaskodhatnak" (Róm 8,37), mert életük maga Krisztus.

Január - Február

F E B R U Á R

Nincs szökőév, de az áhítat úgy íródott, hogy gondoltak erre is. Ezért +1 áhitatként február 29 is megosztásra kerül.

02.29 Hallgass a benned lakozó Főnökre

„És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok" (Ez 36,27).

Valamelyik évben a nyárutót a hegyvidéken töltöttem egy kedves házaspár otthonában. Nagy volt az örömöm, hogy mindkettőjüket a Megváltóhoz vezethettem, és hitre jutottak. Amikor eljött a hazatérés ideje, otthagytam náluk a Bibliámat.

A férfinak az volt a szokása, hogy télen az étkezéshez szeszes italt fogyasztott, olykor bizony mértéktelenül. A hideg idő beálltával ebben az évben is megjelent a bor az asztalon. A férfi - újonnan felvett szokása szerint - meghajtotta a fejét, hogy hálát adjon az ételért. De egyetlen szó sem jött a szájára! Egy-két hiábavaló kísérlet után a feleségéhez fordult. Mi a baj - kérdezte - miért nem tudunk ma imádkozni?" Az asszony fogta a Bibliát, de hiába forgatta, nem kapott világosságot ebben a kérdésben. Nem találtak magyarázatot, én pedig távol voltam ahhoz, hogy megkérdezzenek. „Csak idd meg a bort!" - mondta az asszony. A férfi viszont tudta, hogy most hálát kellene adnia, de továbbra sem volt rá képes. „Vidd el a bort!" - kiáltott fel végül, majd együtt kértek áldást az étkezésre.

Amikor a férfinak alkalma nyílt, hogy Sanghaiban felkeressen, elmesélte a történetet. „Nee testvér - mondta egy a kínai nyelvben használatos kifejezéssel -, a bennem lakozó Főnök nem engedte, hogy megigyam ezt az italt." „Nagyon jól van - válaszoltam -, csak hallgass mindig a benned lakozó Főnökre."

02.28. Telve örömmel

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek!" (Fil 4,4).

Pálnak és Barnabásnak hamarosan tovább kellett mennie - az üldözés miatt - a pizidiai Antiochiában lévő tanítványoktól (Csel 13,50). Milyen hatással volt távozásuk erre a csecsemőkorát élő gyülekezetre? Az új hívők csoportja itt még kisded volt a Krisztusban. Vajon megpróbálták-e rábírni az apostolokat, hogy maradjanak még egy ideig, végezvén körükben a lelkigondozást? Ilyesmit mondtak-e: „Ha most itthagytok bennünket, olyanok leszünk, mint a pásztor nélkül való juhok. Legalább valamelyikőtök maradjon, hogy törődjön velünk! Olyan erős az üldözés, hogy semmiképpen nem boldogulhatunk a ti segítségetek nélkül!" Vajon így érveltek? Nem! Ehelyett meglepő dolgokról számol be a Szentírás: „A tanítványok pedig megteltek örömmel és Szent Szellemmel!" Nem gyászoltak Pál és Barnabás elmenetele miatt, inkább örvendeztek. Bizonyára azért, mert tudták, az apostolok távozásával másokhoz is eljut az evangélium. De azért is, mert ők maguk is el voltak látva: telve voltak Szent Szellemmel.

02.27 Élj az erőforrásodból!

„Akik Őreá néznek, azok felvidulnak és arcuk meg nem pirul" (Zsolt 34,6).

Vigyáznunk kell, nehogy túl sokat aggodalmaskodjunk szellemi életünk egyéni oldala miatt, és ezért befelé fordulók legyünk. Szemléltessem ezt a villanyfénnyel? Mondjuk, ülsz egy szobában, és lassan besötétedik. Szeretnél világosságot, hogy olvasni tudj. A melletted lévő asztalon ott áll az olvasólámpa. Mit teszel ilyenkor? Feszülten figyelsz, hogy meglátod-e a világosságot jönni? Vagy fogsz egy törlőt és kifényesíted a villanykörtét? Nem, hanem felkelsz, odamész a kapcsolóhoz és felkattintod. Az erőforrásra fordítod a figyelmedet, és ha megteszed a szükséges lépéseket, megjön a világosság. Élj mindig Istennek Krisztus látható tetteiben, és bízd rá, mit akar elvégezni benned!

02.26 A mi hitünk nem bebeszélés

„És mindent az Ő lábai alá vetett, és Őt tette a Gyülekezet mindenek felett való fejévé. A Gyülekezet pedig az Ő Teste, amely telve van Vele, aki mindent betölt mindenekkel" (Ef 1,22-23).

Ne úgy nézz Krisztusra, mint egy mennyei eszményképre, akihez valahogyan meg kell érkezned. Tekintsd Őt mintegy Isten ajándékának a magad számára. Úgy érzed a világ dolgai lefelé akarnak rántani, de gondolj arra, hogy nem húzhatnak le jobban, mint Őt lehúzták! Te éppen olyan biztos lehetsz a mennyei erőkben, mint Krisztus. Kételkedsz ebben? Íróasztalomon néhány sárga virág van. Amikor belépek a szobába, nem kell ismételgetnem magamban: „Itt sárga virágoknak kell lenniük, itt sárga virágoknak kell lenniük." Nem, hiszen egész idő alatt ott voltak. A szememet kell csupán kinyitnom és odanéznem!

A mi hitünk nem bebeszélés. Azokon az örök tényeken alapul, melyeket Isten Krisztus által végzett el. Ha merjük hitünket ráépíteni ezekre a tényekre, a Szent Szellem, aki bennünk van, bizonyságot tesz róluk. Úgy tekintsünk magunkra, mint akik Krisztusban vagyunk, és akkor nem húzhat le semmi, mert az Ő ereje fenntart.

02.25 Bízom az Úrban, de kétely van a szívemben

„Megismerte Péter hangját, de örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem bejutva hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. Azok pedig így szóltak neki: »Elment az eszed!« " (Csel 12,14-15).

Sok emberrel beszélgettem, akik beismerték félelmeiket, kétségeiket, ugyanakkor igyekeztek az Úrban bízni. Elmondták kéréseiket az Úrnak, belekapaszkodtak az Ő ígéreteibe, és mégis folyton feltörtek szívükből a kételyek. Szívesen emlékezetükbe idézem ilyenkor Péter történetét. Amint visszatér a börtönből, és kopogtat az ajtón, ahol a gyülekezet éppen imádkozik érte, és a hívők hallva, hogy megjött, így kiáltottak fel: „Az ő angyala az!"

Vannak, akik azt állítják, nagyobb a hitük, mint azoknak, akik akkor Mária házában összegyülekeztek. Biztosak benne, hogy Isten angyalt fog küldeni, és a tömlöc ajtaja kitárul. Ha jön egy szélroham, így szólnak: „Péter kopogtat az ajtón!"; ha eső verdesi az ablakot: „Megint itt van Péter!". Ezek az emberek túlságosan hiszékenyek és magabiztosak. Hitük nem feltétlenül valódi. Mert éppen a Krisztusban hűségesek tudják - hogy miközben gyakorolják azt a hitet, mely egészen bizonyosan választ kap Istentől - mit jelent az a lappangó kérdés a szívben: nem tévedtünk mégis?

02.24 Elvezet minket minden igazságra

„Mikor eljön Ő, az igazság Szelleme, Ő majd elvezet titeket minden igazságra" (Jn 16,13).

Egy dolog bizonyos: a kijelentés mindig megelőzi a hitet. Látni és hinni - e két dolog együtt irányítja a keresztyén életet. Amikor meglátjuk Isten valamilyen tettét Krisztusban, önkéntelen válaszunk, hogy hittel ezt mondjuk: „Hála neked Uram!" A kijelentés mindig a Szent Szellem munkája, aki eljön hozzánk, és feltárva előttünk a Szentírást, elvezet minket minden igazságra. Számíts rá, hiszen Ő itt van most is. Amikor nehézségeid támadnak, nem értesz valamit vagy hiányos a hited, vidd ezeket egyenesen az Úr elé: „Uram, nyisd meg a szememet!" Tedd világossá előttem ezt a dolgot! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!" Az Úr nem hagyja válasz nélkül az ilyen imádságot.

02.23. Nem mi óvjuk Istent

„Megfélemlett azért Dávid azon a napon az Úrtól" (2Sám 6,9).

Valószínűleg mindnyájan megdöbbenünk Uzza tragikus halálának történetén. Dávid tudatlanságból vétkezett, amikor egy szekeret vett igénybe Isten frigyládájának szállításához. Ez nagyon biztonságosnak látszott, de az ember gondolatai, még ha jók is, mindig kimutatják vétkességét. Az ökrök megbotlottak, a frigyláda megmozdult, és Uzza megragadta; hogy le ne essen. Jó szívvel tette, Isten dicsőségére - és azonnal meghalt. Nem csoda, hogy Dávid megdöbbent!

De: a frigyláda oltalmazza Izraelt, és nem Izrael a frigyládát! Isten nagyon is képes vigyázni magára. Sok mindent, amit neki kellene megtennie, emberek próbálnak véghezvinni; amikor az Ő beszédére kellene figyelnünk, gyakran mi beszélünk, és rendezünk el olyan dolgokat, amelyeket Istennek kellene intéznie. „Miért ne prédikáljak?" - tiltakozunk, „prédikálni akarunk". Bizony, bűne ez sokszor a szolgálatunknak. Vajon egyikünk sem találtatott még hasonló helyzetben? De dicsőség legyen Istennek, „ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, és megbocsátja azokat" (1Jn 1,9).

02.22 Istené a dicsőség

„Hálát adok az istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által" (Róm 7,25).

„Ó én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem?" - hangzott Pál kétségbeesett kérdése. Azután, mintegy villámszerű megvilágosodás folytán hirtelen a fenti dicsőítő felkiáltásban tör ki.

A megváltott ember első szavai nagyon becsesek: „Hálát adok Istennek". Ha egy pohár vizet kapsz, annak a személynek köszönöd meg, aki adta, nem valaki másnak. Miért mondta Pál: „Hálát adok az Istennek." Mert Ő végzett el mindent. Ha Pál tette volna, bizonyára ezt mondja: „Köszönöm Pálnak." De Pált, a „nyomorult embert" egyedül Isten tudta megsegíteni. Ezért Istennek adott hálát. Isten akar mindent elvégezni, ezért legyen Övé minden dicsőség! Isten mindent megtett a kereszten, hogy mi bocsánatot nyerjünk, és mindent meg fog tenni szabadulásunkért is. Mindkét esetben Ő a cselekvő. Isten az, aki „mindnyájatokban munkálkodik" (Ef 4,6).

02.21 A belső ember harca a benne lakó bűnnel

„Mert tudjuk, hogy a törvény szellemi, de én testi vagyok, eladva a bűnnek" (Róm 7,14).

Ha szolgád nagyon kétbalkezes, de lusta is, és csak henyél, nem tűnik fel ügyetlensége. Ha egész nap semmit sem csinál, akkor ugyan nem sok hasznát veszed, de legalább kárt sem tesz. De ha azt mondod neki: „No gyere, ne lopd a napot, fogj hozzá és dolgozz valamit!" - azonnal ott a baj! Amint feláll, felborítja a széket, néhány lépés után megbotlik a zsámolyban, aztán eltör valami értékes tálat. Ha nem kívánsz tőle semmit, észre sem veszed sutaságát, de amint munkára szólítod, azonnal kitűnik ügyetlensége. Velünk is így van ez: a követelmények helyesek, az emberben van a hiba! Természettől fogva bűnösök vagyunk valamennyien. Az a baj, hogy a törvény nélkül nem is ébredünk ennek a tudatára. Amíg Isten nem követel tőlünk semmit, úgy látszik, mintha minden jól menne. De amint kér tőlünk bármit is, azonnal alkalom nyílik, hogy bűnösségünk meglássék, hogy „felettébb bűnös legyen a bűn a parancsolat által" (Róm 7,13).

02.20 Mert győztesek vagyunk

„Azért lett Hebron a Káleb öröksége, mert tökéletesen követte az Urat" (Józs 14,14).

„Mi képesek vagyunk győzelemre", ezt jelentik ki azok a férfiak és nők, akiknek feltétlen a hitük az Úrban. Bíznak abban, hogy az ígéretek igazak, hogy Ő mindig népével van, és hogy ez elegendő biztosítéka az ellenség feletti győzelemnek. Te hiszed ezt? Sokan hiszik, de ingadozó hittel. Dicsőítő éneket zengenek, a szavak is helyesek, de van valami tétovázás a dallamban. Kálebnél más volt a helyzet. Ő erősen és szilárdan, helyes dallammal énekelte a helyes szavakat. Hallgassátok ércesen zengő hangját:

„Menjünk fel azonnal és vegyük hatalmunkba azt, Mert győztesek vagyunk."

Nem volt semmiféle kétsége Istene felől. De figyeljétek meg az első mondatban a sürgősséget: „Menjünk fel azonnal!" Az igazi hit nem tűr halasztást. Aki számol Isten örök hűségével ígéreteit illetően, az nem csak az Ő akaratának követésével, hanem azonnali megcselekvésével bizonyítja ezt.

02.19. 0219 Bárcsak meglátnánk gazdagságát és hatalmát

Isten olyan gazdag, hogy fő gyönyörűsége az ajándékozás, Kincstárai olyannyira telve vannak, hogy fájdalmat okoz neki, ha visszautasítjuk az alkalmat, amikor elhalmozna kincseivel. A tékozló fiú hazatérésekor atyjának nem volt szemrehányó szava, és nem is faggatta őt a vagyon elherdálásáról. Csak örvendezett fia hazatérésén, és boldog volt, hogy ezentúl még többet ajándékozhat neki. Az volt az atya öröme, hogy odaadhatta végre a köntöst, a gyűrűt, a sarut, és lakomát készíttethetett. Bántotta őt, hogy idősebbik fiával nem tehette ugyanezt. Isten szívének szomorúsága, amikor mi magunk akarunk gondoskodni a dolgokról. Hiszen Ő olyan nagyon, nagyon gazdag! Az okoz neki örömet, ha engedjük, hogy adjon, és megint csak adjon nekünk. Ő örök ajándékozó és örök cselekvő kíván lenni. Bárcsak meglátnánk gazdagságát és hatalmát!

02.18 Szeretetben szolgálni egymást

„Szeretettel szolgáljatok egymásnak!" (Gal 5,13).

A külsőségek betartásának következménye a szív büszkesége lesz. Ha törvény alatt élünk, akaraterőnket sokszor hajlandóságaink ellenére kell megerőltetnünk. Az ilyen erőlködés teljes bizonyossággal oda vezet, hogy megvetem vagy sajnálom azokat, akik nem olyan keményen próbálják csinálni, mint én, vagy ha meg is próbálják, kudarcot vallanak. Már puszta fáradozásom olyan fölény érzését kelti bennem, amely barátságtalanná tesz. Még ha ez nem is látszik rajtam, akkor is elzárkózom ezektől az illetőktől, és nem tudok velük együtt imádkozni, mert alacsonyabb szellemi színvonalon állóknak tartom őket. Ide vezet a törvényeskedő élet. Isten azonban sokkal hatalmasabb annál, hogysem egy mintára alakítsa szentjeit. Az embereknek Krisztus halálához kell hasonlítaniuk. A savanyú alma még nem érett! Az érett almák édesek! Ha Isten valóban elvégezhetett valamit bennem, akkor nem lesz nehéz együtt haladnom azokkal a szentekkel, akiknek az életútja eltér az enyémtől.

02.17 Egy a sorsunk Vele

„Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az" (2Kor 1,21).

Maga Isten helyezett minket Krisztusba. A sorsunk tehát szoros kapcsolatban van az övével. Amikor a kínai falvakban prédikálok, egészen egyszerű magyarázó képeket kell alkalmaznom. Egyszer kezembe vettem egy kis könyvet és belehelyeztem egy darab papírt. „No most - mondtam -, nézzétek meg figyelmesen, fogom ezt a papírt, mely független ettől a könyvtől. De mivel pillanatnyilag nem tudom másra használni, beteszem a könyvbe. Most aztán csinálok valamit a könyvvel. Elküldöm Sanghaiba. Nem a papírt adom fel, de a papír benne van a könyvben. Hol lesz tehát a papír? Lehetséges-e az, hogy a könyv eljut Sanghaiba, a papír pedig itt marad? Lehet-e a papírnak külön sorsa, a könyvtől elválasztva? Nem, ahova a könyv megy, oda megy a papír is. Ha a könyvet a folyóba ejtem, oda kerül a papír is. Ha gyorsan kiveszem onnan, a papír is megmenekül. Bármi történjék a könyvvel, ugyanazon megy keresztül a papír is, hiszen még mindig benne van a könyvben." Ilyen az, amikor Krisztusban vagyunk. Azt jelenti, hogy mindabban, amit Ő végigküzdött, azonosulunk vele. Őt keresztre feszítették. Arra kell kérnem Istent, hogy engem is feszítsen keresztre? Soha! Hiszen Megváltóm sorsa az enyém is lett!

02.16 Megállsz-e a hitben?

„A papok pedig, az Úr frigyládájának hordozói ott álltak a szárazon a Jordán közepén bátorsággal, és az egész nép szárazon ment át a Jordánon" (Józs 3,17).

Hinnünk kell, hogy meglátjuk, amint Isten minden népe bemegy az örökségébe. Ez a terve, amit Ő meg is fog valósítani. Ehhez azonban olyan emberek kellenek, akik szükség esetén készek a halálba menni, valamint bátran és állhatatosan ott állni, amíg mindenki épségben átjut. Így cselekedett a papok kicsiny csapata, erősen tartották a frigyládát azon a helyen, ahol a halál fenyegette őket, míg csak az egész nép át nem ért a Jordánon - száraz lábbal. Egyetlen lélek sem maradt le! Természetesen nem a papok, hanem Isten szövetségének ládája nyitotta meg az utat az ígéret földje felé. Ezt soha ne feledjük. De figyeljük meg azt is, hogy ők voltak azok, akik a frigyládát tartották és átvitték. Azzal a hitbeli magatartással, hogy ott álltak az Úrral a halálos veszélyben, megnyitották a többiek számára az utat a bővölködő élet felé. Kész vagy-e így cselekedni?

02.15 Alázatosak vagyunk-e vagy lázadók

„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja" (1Pt 1,3).

Ez a felkiáltás előfordul Péter írásaiban is, Páléiban is, és egyike azon megnyilatkozásoknak, melyek feltárják előttünk e férfiak szellemiségét. Mintegy bepillanthatunk mindkettőjükbe. Isten megengedi, hogy ez a személyes mozzanat is kifejezésre jusson az üzenetben, hiszen nemcsak az a kérdés, mit mondunk, hanem az is, kik vagyunk.

Előjogunk az Ige hirdetése, de egyikünk sem lehet Isten tanácsosa. Nem mondhatjuk el az Ő szavát anélkül, hogy valami személyes árnyalatot ne vigyünk bele önmagunkból. Sokan hirdetik közülünk a jó hírt, de egyetlen mondatunk megerősítheti vagy megdöntheti mindazt, amit mondunk. „A szív teljességéből szól a száj" (Mt 12,34). Alázatosak vagyunk-e vagy lázadók, megtörtünk-e már a kereszt alatt, vagy még nem, az igazságnak ki kell derülnie, mert Isten nem használhat színészeket. Szellemiségünk szavainkban nyilvánul meg.

02.14 Mit tesze„k én az Úrért ma

Hiszen jó dolgot cselekedett velem" (Mt 26,10).

Amikor visszatér az Úr, és mi színről-színre láthatjuk, bizonyosan minden kincsünket az Ő lábai elé szórjuk majd. De mit teszünk ma?

Néhány nappal azután, hogy Mária eltörte az alabástrom szelencét és kitöltötte a kenetet Jézus Krisztus fejére, néhány asszony kora reggel kiment, hogy megkenje az Ő testét. Megtették ezt? Sikerült véghezvinniük tervüket a hét első napján? Nem, mert az Úr már nem volt ott. Csupán egyetlen lélek, Mária kente meg valóban az Ő testét, aki előre (fel)kente őt. A többiek mind elkéstek, mert az Úr Jézus feltámadott. A sürgető kérdés tehát ez: Mit teszek én az Úrért ma?

02.13 Legyen meg a Te akaratod a földön is!

„Amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyekben, és amit feloldoztok a földön, oldozva lesz a mennyekben" (Mt 18,18).

Csodás kijelentés! Itt a menny a földhöz van mérve, mert a mennynek mindig halalma van többet tenni, mint amennyit kérünk. Több oldani és kötnivaló van a mennyben, mint amennyiért idelenn könyörgünk. Miért keressük mindig a bűntől való szabadulást? Miért kiáltunk Istenhez, hogy ruházzon fel bennünket erővel? Amikor így imádkozunk: „Legyen meg a Te akaratod bennem", ez kétségkívül jó kezdet, de folytatnunk kell úgy, hogy: „Legyen meg a Te akaratod a földön is". Isten ma élő gyermekei túl sok kicsiny dologgal vannak elfoglalva, pedig az imádság arra irányul, hogy megvalósulhassanak a menny hatalmas cselekedetei. A magamért vagy közvetlen környezetemért való könyörgést követnie kell az Isten királyi uralmáért való imádságnak. A Gyülekezet feladata, hogy a menny csatornája legyen, melyen át kiáradnak a mennyei erők. A Gyülekezet közösségén keresztül valósulhat meg Isten terve és szándéka. Sok minden felhalmozódhatott a mennyben, aminek Isten még nem talált utat a föld felé; a Gyülekezet még nem imádkozott eleget.

02.12 Korlátozta önmagát - nagy a felelősségünk

„Kezeim munkáját csak bízzátok reám!" (Ézs 45,11).

Itt, az időben Isten sem szabad. Nem úgy mozgatja gyermekeit mint sakkfigurákat a táblán, hanem önmagát korlátozva, szabad választást engedett nekik. Tudatosan tette ezt, a végső eredmény ismeretében. Az örökkévaló múltban Isten akarata korlátlan volt, és nem létezett más akarat. Az örökkévaló jövőben szintén korlátlan hatalommal fog bírni, mert addigra győzelmet arat a szeretet, és az ember szabad akarata megegyezik az Ő akaratával. Ez az Isten dicsősége.

De most - a mulandóságban -, Isten korlátozta önmagát. Csak úgy valósíthatja meg terveit, ha a szabad akaratú emberek együtt munkálkodnak vele. A szabad akarat azt jelenti, hogy belátásom szerint engedelmeskedem vagy nem. Olyan ez, mintha Isten rendelkezésünkre bocsátana egy rendkívül erős mozdonyt, ám minket bízna meg a vágányok lefektetésével. Az erő megvan, a cél is ismert, de a gép nem uralja a síneket. A sínek korlátozhatják a mozdonyt.

„Kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az nektek." Milyen nagy is a mi felelősségünk!

02.11 Minden térd meghajoljon!

„A királyi székben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké!" (Jel 5,13).

Velünk született hajlandóságunk, hogy a teremtményeket tiszteljük a Teremtő helyett. A Jelenések könyvében leírt küzdelmek is ebbe az irányba haladtak. A háborúság a mennyben, csakúgy, mint a földi megpróbáltatás abból származott, hogy a Sátán összeszedte minden erejét, hogy a maga számára ellopja Isten dicsőségét. De itt, a Jelenések 5-ben, a nagy koronázási napon a mennyeiek, a földiek és a föld alattiak, valamint a tengerben lévők mind egyesülnek, hogy Krisztust, a legmagasztosabbat dicsérjék. Ez a fejezet szorosan csatlakozik a Filippibeliekhez írott levél 2. részéhez: „Hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon...és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Istennek dicsőségére." „Méltó a megöletett Bárány...", ez a kereszthalál eredménye.

02.10 Légy tökéletes a gyengeségben!

„Mikor Ábrahám kilencvenkilenc esztendős volt, megjelent az Úr Ábrahámnak és mondta neki: Én a mindenható Isten vagyok, járj énelőttem és légy tökéletes" (1Móz 17,1).

Isten ezt nem az erős Ábrahámnak mondotta, aki Izmáelben fiút tudott felmutatni. Ő megvárta, míg szolgája egészen tehetetlenné vált, és még ha akarta volna sem lett volna képes ezt megismételni. Ekkor, és csak ekkor lépett oda hozzá Isten, hogy mint Mindenható Isten jelentse ki magát.

Semmi sem utal arra, hogy Ábrahám megbánta volna korábbi tettét. Sőt inkább úgy látszott, Izmáel mind drágább lesz számára. Miért nem ismerte be tévedését? Hát nem vágyódott Isten után? Ha nem, akkor azt mondhatjuk, hogy emberi fogalmak szerint nem volt sok reménység számára. A reménység azonban nem attól függött, hogy ő kereste-e Istent, sokkal inkább attól, hogy Istennek volt szüksége őrá. Ő még mindig munkálkodott szolgájában. Nem mondott le róla.

„Tanuld meg, hogy én mindenható vagyok" - mondta Isten - és azután járj ennek az ismeretnek a világosságában. Mert a „légy tökéletes" többek között azt jelenti, hogy „légy tökéletes a gyengeségben!" Engedd, hogy a mindenható Isten végezzen el mindent!

02.09 Igazság és kegyelem

„A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett" (Jn 1,17).

Ez a megállapítás a kulcsa mindannak, ami János evangéliumában ezután következik. Ez a kettős nyomaték az egész evangéliumon keresztülhúzódik: egyrészt az igazság, másrészt a kegyelem hangsúlyozása. Az igazság mindig követelményeket támaszt, a kegyelem pedig azért van, hogy kielégítse azokat. A János evangéliuma 8. fejezetében a házasságtörő asszony esetében az igazság uralkodik. Az Úr nem azt mondja neki: „Jól van, te nem vétkeztél." Nem mondta a zsidóknak, hogy az asszony tette nem súlyos dolog, és hogy Ő maga nem döbbent meg mélyen az eset hallatán. Ezek voltak a szavai: „Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ." Az igazság ebben volt: az asszony valóban vétkezett, és a törvény értelmében meg kellett volna kövezni; de jelen volt a kegyelem is, mert miután mindnyájan eltávoztak, Jézus odafordult hozzá: „Én sem kárhoztatlak."

János evangéliumában végig így egyenlíti ki egymást az igazság és a kegyelem.

02.08 Örök váltságot szerzett

„Mikor pedig Krisztus, mint a jövendő javak főpapja eljött... az Ő tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve" (Zsid 9,11).

Ha fel akarom becsülni Krisztus vérének jelentőségét, úgy Isten értékelését kell elfogadnom, mert a vérre elsősorban Istennek volt szüksége, miatta ontatott ki. Semmi sem világítja meg ezt a tényt érthetőbben, mint az engesztelés napjáról szóló beszámoló. A 3Mózes 16-ban elolvashatjuk, hogyan vették a bűnért való áldozat vérét és vitték a Szentek Szentjébe; ott pedig hétszer hintették szét az Úr előtt. Maga az áldozat természetesen nyilvános volt, a templom udvarán ment végbe a nép szeme láttára. De a Szentek Szentjébe nem léphetett be más, csak a főpap. Egyedül hintette szét az engesztelő vért Isten előtt, távol azoknak szemeitől, akiknek az javára szolgált. Ezzel tisztában kell lennünk. Krisztus drága vére mindenekelőtt Isten számára, nem az emberi szemnek volt látható. A szent és igazságos Isten elfogadta, és mindenre elegendőnek nyilvánította. Ebből a mélységes tényből fakadhat aztán saját értékelésünk Krisztus véréről.

02.07 Békességet hagyok nektek

„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek" (Jn 14,27).

Nem egyszerűen csak békességről van itt" szó, hanem az Ő békességéről. Nem csak általában ad nekem békességet, hanem az „Isten békességét" adja. Az Ő mély és zavartalan békessége fogja betölteni a szívünket (Fil 4,7). Amikor rosszul mennek a dolgok, összezavarodunk. De legyünk tisztában azzal, hogy Isten tervei színhelyévé választotta ezt a világot, középpontjává annak, amit tenni kíván. Határozott szándéka volt, amit a Sátán meg akart akadályozni. De mindennek ellenére (ezeknek a dolgoknak a jelentőségét nem gondoljuk át eléggé), Isten meg nem zavarható békességben várakozik, nem riadva vissza attól, ha ez akár még ezer esztendeig is eltart. Ebből a békességből kaphatunk mi is.

Pál azt mondja, hogy Isten békessége olyan legyen a szívemnek, mint a helyőrség. Ha valaki be akar oda hatolni, annak először ezt a védőőrizetet kell legyőznie. Így hát merek az Isten békességében élni, mert az a békesség, amely megtartja Őt, megőriz engem is.

Fil. 4.7 és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

02.06 Békességem adom nektek

„Mikor pedig azt mondta nekik: »Én vagyok« - visszatántorodtak és a földre estek" (Jn 18,6).

Azon az utolsó éjszakán a Golgota előtt úgy látszott, hogy minden rosszul megy. Árulás és tagadás volt a levegőben; az emberek elbújtak vagy menekülési ösztönüktől hajtva elszaladtak. De az Úr Jézus az elfogására jövőknek békésen és nyugodtan szólt: „Én vagyok!" Nem Ő, hanem a katonák veszítették el ekkor nyugalmukat és hátrazuhantak. Urunkat mindig ez a belső békesség jellemezte. Tudott aludni a viharban is, és képes volt megkülönböztetni a hit érintését a türelmetlen sokaság lökdösődésétől. „Az én békességem", halljuk tőle és hozzáfűzi: „hagyom nektek" (Jn 14,27). Nem vitte magával, hiszen Ő itt van. Ezt bizonyították a vértanúk is. Kínozták vagy megégették őket, de rajtuk valami csendes, le nem tagadható méltóság nyugodott. Igen, a világban nyomorúságunk lesz, de miénk - Pál apostol szavaival élve - az Ó minden értelmet felülhaladó békessége (Fil 4,7).

02.05 Közbenjárás

„Könyörgött azért Ábrahám az Istennek, és meggyógyította Isten Abiméleket és az ő feleségét, és az ő szolgálóit, és szültek" (1Móz 20,17).

Ábrahám szellemi életének megkapó bizonyítéka, hogy akkor is tud másért imádkozni, amikor saját imádságára még nem kapott választ. Isten embere közbenjárt Abimélekért, és az Úr meghallgatta őt. Nehéz megérteni, miért mondta Ábrahám azt a félhazugságot, hogy Sára a testvére, különösen ha tekintetbe vesszük előző mély közösségét Istennel. Most azonban elismeri, hogy ez a megegyezése Sárával még Mezopotámiából ered. Ezekben az években valami rejtett hitetlenség és félelem lappanghatott Ábrahám szívében, és ez most végre napvilágra jött. Vándorlásainak kezdetén úgy látszik attól tartott, hogy Sárát elválaszthatják tőle. Pedig már tudnia kellett volna, hogy Isten felelősséget vállalt azért, hogy ez ne történhessen meg.

Végül itt Gérárban a titkos hazugság kiderült és semmivé lett, így Ábrahám felszabadult a másokért való imádkozásra. (Sáráért nem imádkozott, de erre nem is volt szükség.) Közvetlenül ezután megszületett Izsák.

02.04 Semmik - a legjobb kiindulópont

„És a világ szerint alacsonyrendűeket és lenézetteket választotta ki az Isten és a semmiket..." (1Kor 1,28).

A kereszt mindent egy szintre hoz a világon. A nullával tesz egyenlővé mindannyiunkat, és az egész emberiségnek új kezdetet kínál. A gyorsan és a lassan előre haladó keresztyén közötti különbség nem az előbbi természetes adottságaiban, hanem hűségében és engedelmességében van. A nagyon erőseket és tekintélyeseket isten sokszor nem tudja felhasználni. Helyettük inkább a gyengéket és lenézetteket választja. De Isten még tovább megy. Az apostol szinte zavarban van, hogyan határozza meg Isten választottait azon túl, hogy gyengék és megvetettek az emberek szemében. Ezért fejezi ki így magát: „a semmiket".

Ebbe a csoportba tartozol? Akkor ne ess kétségbe! Ez távolról sem hátrány másokkal szemben, inkább előnyödre válik. Mert most már legalább a nullponton vagy, és nem kell hosszú utat megtenned Isten kiindulópontjáig. Egyszerűen higgy Őbenne és engedelmeskedj!

02.03. Isten áldása van rajta?

„Avagy nem testvére volt-e Ézsau Jákobnak? - azt mondja az Úr. Jákobot pedig szerettem " (Mal 1,2).

Isten valóban azt mondotta: „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem" (Róm 9,13). Akit szeret az Úr, azt megáldja. Ez nagy és komoly dolog. Dávid vétkezett, Ábrahám hibákat követett el, Izsák gyenge volt. Jákob pedig ravasz, ennek ellenére Isten áldása velük volt. Lehetsz különb ember Jákobnál, de mivé leszel Isten kegyelme nélkül? Tanuld meg magasra értékelni az Ő áldását, és gyanakodva tekinteni mindenre, ami miatt eljátszhatod azt. Talán abba a kísértésbe estél, hogy lenézd testvéredet, akinek nincsenek olyan adottságai, mint neked. Isten mégis megáldja őt. És te? Újból és újból a helyes dolgot cselekedted, Isten mégis visszatartotta áldását. Mered azt mondani, hogy Ő tévedett? Óvakodj attól, hogy Isten választásán megsértődj! Ha irigykedsz egy másik ember elhívására, ezzel tönkreteheted a sajátodat. Hogy gyümölcsöt teremsz-e Isten számára, az az Ő áldásától függ, de az is lehetséges, hogy beszéded, magatartásod vagy véleményed megakasztja az áldás kiáradását. Bízzunk az Úrban! Ő úgy bánik velünk, hogy ne élhessünk áldása nélkül.

02.03 Nem élhetsz az áldása nélkül

„Avagy nem testvére volt-e Ézsau Jákobnak? - azt mondja az Úr. Jákobot pedig szerettem " (Mal 1,2).

Isten valóban azt mondotta: „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem" (Róm 9,13). Akit szeret az Úr, azt megáldja. Ez nagy és komoly dolog. Dávid vétkezett, Ábrahám hibákat követett el, Izsák gyenge volt. Jákob pedig ravasz, ennek ellenére Isten áldása velük volt. Lehetsz különb ember Jákobnál, de mivé leszel Isten kegyelme nélkül? Tanuld meg magasra értékelni az Ő áldását, és gyanakodva tekinteni mindenre, ami miatt eljátszhatod azt. Talán abba a kísértésbe estél, hogy lenézd testvéredet, akinek nincsenek olyan adottságai, mint neked. Isten mégis megáldja őt. És te? Újból és újból a helyes dolgot cselekedted, Isten mégis visszatartotta áldását. Mered azt mondani, hogy Ő tévedett? Óvakodj attól, hogy Isten választásán megsértődj! Ha irigykedsz egy másik ember elhívására, ezzel tönkreteheted a sajátodat. Hogy gyümölcsöt teremsz-e Isten számára, az az Ő áldásától függ, de az is lehetséges, hogy beszéded, magatartásod vagy véleményed megakasztja az áldás kiáradását. Bízzunk az Úrban! Ő úgy bánik velünk, hogy ne élhessünk áldása nélkül.

02.02 Isten áldása van rajta?

„Ha engem megáldanál...és engem minden veszedelemtől megoltalmaznál, hogy bút ne lássak!" (1Krón 4,10).

A „normális keresztyén élet"-nek áldásokban kellene bővölködni. Neki csak azzal kellene törődnie, hogy ne állja útját az áldás kiáradásának. Ha mégis elakad, annak mindig oka van, és a magyarázat nem külső dolgokban keresendő. Egyszer megfigyeltem egy evangéliumi munkást, amint egy másikkal vitatkozott. Hallgattam az érvelését, mellyel igazát bizonygatta, és valóban, abban, amit mondott vagy cselekedett nem is volt hiba. De azt gondoltam magamban: Testvérem, igazad lehet, de mit ér az igazságod, ha híjával van az Úr áldásának?

Az Istenért végzett munka teljesen elhibázott, ha ez az áldás hiányzik. Segítségének és támogatásának elnyeréséhez látnunk kell szavaink és egész életmódunk korlátait. Mert nem az önigazságban van a célunk. Cselekedeteinknek nem az a próbaköve, hogy azok helyesek vagy sem, hanem egyedül csak az, hogy Isten áldása nyugszik-e rajtuk.

02.01 Az Úr öröme a te erősséged

„Mindenkor örüljetek...mindenekben hálát adjatok!" (1Tesz 5,16.18).

Hogyan lehetséges ez? Miképpen örülhetünk a nehézségek közepette? Honnan származik ez az öröm? Mi magunk nem hozhatjuk létre, mert ha nem kapjuk, akkor nincs. Pál elárulja nekünk a titok nyitját: az Úrban kell örvendeznünk! Az Úr Jézus öröméből kell élnünk, aki abban a helyzetben, melyben te vagy én elcsüggedtünk volna, ezekkel a diadalmas szavakkal „örvendezett a Szent Szellemtől indíttatva: Igen Atyám, mert így volt kedves teelőtted" (Lk 10,21). Az Ő öröme a miénk is. Tanuljatok meg ebből élni és a bajok fölé emelkedni! Ha megkísért a csüggedés, tekints fel és kérdezd meg magadtól: „Elvesztette talán az Úr az örömét?" Csak ebben az esetben lenne okod örömtelennek lenni! Mert nem a te örömöd kérdése ez, hanem az övé. „Az Úr öröme a te erősséged" (Neh 8,10).

Fil 4. 4 Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!

01.30 Honnan jön az erő?

„Virágozni fog, mint a liliom, és gyökeret ver, mint a Libanon" (Hós 14,6).

Virágozni fog, mint a liliom...

Mintha Isten gyermekének két ellentétes jellemzése volna itt egyidejűleg. A talaj fölött a hittel, bizalommal teljes, egyszerű és mesterkéletlen élet, amit Isten ültetett, és a liliom jelképez. Ennyit láthatnak az emberek. De mélyen és láthatatlanul ott vannak a cédrus erőteljes gyökerei, és ezek adnak a törékeny kis növénynek várakozáson felüli erőt. Ez annak az életnek a látszólagos ellentmondása, amely ismeri a keresztet. Külsőleg törékeny, mint a föld felett virító liliom, de százszor annyi tartalék van titokban a föld alatt. Ez a lényeg; ez mutatja, honnan jön az erő. Mennyi látszik ebből az én életemben? Amikor az emberek csak a felszínt szemlélik, mindent láttak, vagy van még valami több is? Van-e nem látható, rejtett történetem Isten előtt? Az emberek csak a maguk gyengeségében virágzó liliomot veszik számításba. Isten azonban a gyökerekkel törődik, hogy azok olyan erősek legyenek, mint a cédrus gyökerei.

„Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a karcolásra és járás-kelésre" (Józs 14,11).

Lehangoló tény, hogy sokan, akik pedig megtapasztalták Istennek mentő hatalmát, kételkednek abban, hogy neki most is van ereje megtartani. Hát nem tudjuk elképzelni, hogy Ő, aki a kegyelmet adja, képes megőrizni bennünket? Nézzetek Kálebre! Amilyen volt azon a napon, amikor Mózes kiküldte őt az ország kikémlelésére, ugyanolyan erőben van, amikor ezeket a szavakat kimondja. Sőt az az erő, amely elégségesnek bizonyult életének mindennapi követelményeivel szemben, elég volt a háború különleges fáradalmai közepette is. Nehéz évek teltek el közben, ám életereje nyolcvanöt éves korában sem volt kevesebb, mint negyvenévesen. Erre a tapasztalatra csak egyetlen magyarázat van: Isten ereje tartotta őt!

01.29 Harmat

„Olyanná leszek Izraelnek, mint a harmat" (Hós 14,6).

Ezek a szavak kifejezik, hogy hogyan kezdődik Isten gyermekeinek élménye. A fák, a virágok életében és növekedésében létfontosságú a harmathullás; nekünk pedig maga az Úr ígéri, hogy olyanná lesz számunkra, mint a harmat. Minden, ami keresztyén életünkben előfordul, Krisztusból mint forrásból ered. Ő lett a mi bölcsességünk, igazságunk, szentségünk - igen, minden - és nincs emberi szükséglet, mely ne lenne betöltve, ha Őt megkaptuk; valóban nincs olyan isteni adomány, amely elkülönülne Tőle.

„Olyanná leszek, mint a harmat" - ígéri Isten, és a vers második felében Hóseás feltárja, miként lesz így az életnek valamilyen titokzatos, kettős jellege. A liliom virágzását csodálatosan összekapcsolja a cédrus gyökereivel: a törékeny szépség és a masszív erő mintha egy növényben egyesülne. Ilyen csodák csak a mennyei harmathullás nyomán teremnek!

01.28 Nevelés

„Mert akit szeret az Úr, megfenyíti; megostoroz pedig mindenkit, akit fiává fogad" (Zsid 12,6).

Világos, hogy a szellemi látás még önmagában véve nem elégséges arra, hogy átformálja az életet. Nézzétek csak Jákob létráját! Tisztességtelen viselkedése miatt Jákob elvesztette otthonát és birtokát. Isten kedvezésképpen mégis csodálatos látomásban részesítette Betelnél, ám ő így kiáltott fel: „Milyen rettenetes ez a hely!" Az ígéretek, melyek kísérték, teljesek és feltétel nélküliek voltak. Ezzel szemben az ő feleleteiben ilyen szavakat találunk: „Ha...te...akkor én..." Istennel is üzletet akart kötni. Itt még a változatlan - ravasz Jákob van.

Nem sokkal ezután belebonyolódott a nagybátyjával való ügyletekbe, és Lábánban végre emberére talált: mintha csak az ő hasonmása lett volna. Ezzel és más eszközökkel Isten éveken át a leggyümölcsözőbben, tanította őt. Az elkényeztetett fiúból olyan munkás lett, aki kemény bánásmódban részesült. Isten útjai mindig helyesek, és végül egy új Jákob indult vissza Bétel felé.

1Móz 28. 16 Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam. 17 Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.

1Móz 28. 20 És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megőriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételűl kenyeret s öltözetűl ruhát adánd nékem; 21 És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem; 22 És ez a kő, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom.

01.27 Ő kötelezte magát

„Imé szövetséget kötök; a te egész néped előtt csodákat teszek" (2Móz 34,10).

Sokan közülünk nem tesznek világosan különbséget Isten ígéretei, az Ő kész tényei, vagyis hatalmas munkái és szövetsége között. Az ígéretek hitünk erősítésére valók, de sokszor nem vagyunk képesek Isten ígéreteihez felemelkedni. Olykor azért nem bírjuk megragadni az isteni tényeket, mert a látszat ellenük szól. De ha ez így is van, Isten szövetsége a miénk! Ez pedig több az ígéreteknél, sőt még az Ő hatalmas munkáinál is. A szövetség olyasvalami, amire Isten kötelezte magát. Fogantyúhoz hasonló, melyet azért adott, hogy hitünk beléfogózhasson. Erkölcsileg nem támaszthatunk igényeket Istennel szemben, de neki tetszett, hogy elkötelezze magát, és szövetségre lépjen velünk. Biztosítékát adta, hogy tenni akar értünk valamit, s így - tisztelettel mondom - már köteles erre. Ebben van a szövetség értékes volta. Ez ad erőt hitünknek, amikor az éppen a leggyengébb állapotban van.

01.26 Elvégeztetett

„Mikor pedig elvette Jézus az ecetet, így szólt: Elvégeztetett" (Jn 19,30).

A keresztyén hit nem azzal kezdődik, hogy: „tenni", hanem hogy: „megtétetett". A mi értelmünk persze tiltakozik ez ellen. Mert hogyan érhetnénk célt valaha is, ha nem mozdulunk? Mire juthatunk erőlködés nélkül? Hogyan nyerhetünk bármit is, ha nem dolgozunk meg érte? De a keresztyénség furcsa mesterség! Pihenéssel kezdődik. Ha elinduláskor tenni próbálunk valamit, nem kapunk semmit; és ha el akarunk valamit érni, mindent elszalasztunk. „Elvégeztetett" - mondja Jézus, Pál pedig így kezdi az efézusbeliekhez írott levelét: „Isten megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben Krisztusban." Tehát meghívást kapunk, hogy mindjárt az elején pihenjünk és élvezzük, amit Isten tett - és ne a magunk erejéből kíséreljük meg azt elérni.

01.25 Tágasság a szorosságban

„Imé a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő tüzes kemencéből..." (Dán 3,17).

Hogyan éri el célját a Gyülekezet? Csakis úgy, hogy a szorongatott helyzetből a tágasságba, a szegénységből a gazdagságba jut. Kérdezed talán, mit jelent a szorosságon keresztüli tágasság? Amikor három embert bezárnak egy kemencébe, és a háromból egyszerre négy lesz, ez a tágasság a szorosságban. Némelyek - mert túlságosan szűk helynek tartják a kemencét három ember számára -, a szabadulás útját keresik; mások elfogadják a korlátozást, és ezzel helyet készítenek a negyedik személynek. Ha nem engedjük, hogy a nehézségek kizárjanak bennünket Istenből, hanem inkább azon vagyunk, hogy azok Istennel zárjanak össze - ez tágasság a szorosságon keresztül. Egyesek meghalnak a szorultságban, míg mások éppen ekkor találják meg az élet teljességét. Sokan zúgolódnak, amikor megpróbáltatások érik őket, mert azokban csak korlátozást, akadályt, halált látnak. Mások azonban a megpróbáltatásért is Istent dicsőítik, és ezzel felfedezik a tágasság, a szabadulás és a bővölködő élet felé vezető utat.

01.24 Bátran meríts Belőle

„Az Úristen bölcs nyelvet adott nekem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel" (Ézs 50,4).

Félek beszélni, ha nem vagyok egészen meggyőződve arról, hogy amit mondani szeretnék Istentől jön? Kínosan meg kell vizsgálnom újra meg újra, vajon igazán a Szent Szellem indít-e ennek vagy annak a kimondására? Amikor nagyon biztos akarok lenni abban, hogy mondanivalóm Istentől jön, nem szellemi szegénységemről teszek bizonyságot? Egy gazdag keresztyén mindig az életében megtapasztalt bőséges kegyelemből meríti mondanivalóját. Napról-napra arra ébred, hogy Isten Igéjéből új tanítást kap, s így olyan szellemi gazdagságot halmoz fel, hogy abból mindig meríthet. A szűkös, máról-holnapra való életmód és kegyelemkenyér helyett állandó felesleget gyűjthet és tehet félre magának, amiből aztán „ót és újat" hozhat elő. Ilyen tapasztalatok birtokában, ha szükséges, a Szent Szellem értelme szerint beszél az ember, azon gőgös érzés nélkül, hogy ő most Isten közvetlen tanácsosa.

01.23 Vajon Őneki szolgálunk?

„Márta, Márta, sok mindenért aggodalmaskodol és töröd magadat, pedig egy a szükséges" (Lk 10,41).

Legyünk őszinték, megvan a vonzereje az Úrért való munkálkodásnak. Felvillanyoz titeket, amikor tömegek gyűlnek egybe bizonyságtételeteket meghallgatni. Ha e helyett kénytelenek vagytok otthon maradni és világi dolgokkal foglalatoskodni, hamarosan efféle gondolataitok támadnak: „Milyen értelmetlen az élet! Milyen nagyszerű dolog elmenni és az Urat szolgálni! Bárcsak szabad lennék, hogy szertejárhassak és szólhassam az Igét!"

De nem ez az igazi szellemi élet. Ez nem más, mint természetes hajlamodnak való engedés. Nem lehetetlen, hogy úgynevezett „Istennek való szolgálatunk" nagy része csupán saját hajlandóságunk követése? Olyan izgágák vagyunk, hogy nem bírunk otthon maradni, hanem ide-oda szaladgálunk, és Isten munkáját végezzük - saját megnyugtatásunkra. Megtehetünk minden tőlünk telhetőt testvéreink szolgálatában, és törhetjük magunkat bűnösök megmentésében, ám mégis csak egy a szükséges dolog. Vajon mindenek előtt Őneki szolgálunk-e?

01.22 Most jön a csoda

„Jaj, jaj, édes Uram, mit cselekedjünk?" (2Kir 6,15).

Amikor Isten véghezviszi csodáit, nevetnünk kell saját bolondságunkon. Ha megmaradunk állandó aggodalmaskodásunkban és tervezgetésünkben, nem vagyunk az Ő tanítványai. Sokan sohasem látják meg, miképpen munkálkodik értük Isten, mert mindig van egy másik útjuk - esetleg egy barátjuk, aki még segíthet. Legjobban azokat lehet sajnálni, akik bármekkora válságba kerülnek, mindig találnak valamilyen megoldást. Pedig a szükség a csodák alapja, és ezt a lehetőséget sokszor elmulasztjuk. A nagy nehézségek arra jók, hogy önmagunkból kiemelkedve, egészen az Úrra bízzunk mindent. Amikor nincs számunkra út sem előre, sem hátra, akkor léphet közbe Isten. Neki megvan a terve. Tehát ne félj a lehetetlenségektől! Istennél ez nem számít. Borulj le lábai elé, és várd meg, amíg Ő cselekszik, mert most következik a csoda!

01.21 Fogadd el helyreigazító eljárását

„Fel ne menjetek, mert nem lesz közöttetek az Úr, hogy el ne hulljatok a ti ellenségeitek előtt" (4Móz 14,42).

Mindig megvan a komoly lehetőség arra, hogy Isten megváltoztatja szándékát. Ez a tény alázatos félelemben tart minket. Mert ha bennünk valami ellenáll az Ő akaratának, akkor Isten indíttatva érezheti magát nekünk szóló parancsai módosítására, miként Izraellel szemben is tette. Kétségkívül beismerték vétküket, mégsem volt igazuk, amikor azt gondolták, úgy haladhatnak tovább, mintha minden a régiben maradt volna. A helyzet megváltozott. Ilyenkor bolondság vakon ragaszkodni valamihez, amit akár húsz, akár egy évvel ezelőtt adott az Úr. A mában kell élnünk, és kitartanunk Isten mellett. A jelenlegi kapcsolat az, ami életfontosságú. Még Mózesnek is vissza kellett fordulnia, amikor hibázott. Amikor aztán meghajolt azelőtt, amit Isten akart, az Úr megáldotta őt, míg azok az izraeliták, akik nem törődtek ezzel, szerencsétlenül jártak. Van bennem valami, ami megváltoztatta Isten szándékát? Legyek akkor kész elfogadni helyreigazító eljárását. Egy napon majd rendbehozza a dolgomat, helyemre fog állítani.

01.20 Isten dicsősége

„És amikor a felhő felszállt a hajlékról, az Izrael fiai elindultak" (2Móz 40,36).

Azokban a régmúlt időkben Istennek minden beszéde, melyet Izraelhez intézett, a dicsőség kerubjai közül indult ki. Így népének vezetése is ugyanezen dicsőség segítségével történt. Nappal felhőben, éjszaka tűzoszlopban jelent meg Isten dicsősége, Őmaga - és a nép elindult. Isten akaratának minden kinyilatkoztatása az Ő dicsőségéből indul ki, és ez számunkra is érvényes. Ha meglátjuk dicsőségét a dolgokkal kapcsolatban, akkor vezetését is felfedezzük. Kérdezed tőlem: „Ez Isten akarata, vagy az?" Kérdéssel válaszolok: „Ott nyugszik rajta Isten dicsősége?" Állapítsd ezt meg, és már nem kell semmire sem várnod. Mert maga az isteni dicsőség fejezi ki az isteni akaratot. A vezetés tehát egyszerűen az ennek való engedelmesség. Ahol Isten dicsősége megnyugszik, ott nem kell tovább keresnünk az utat.

01.19 Ismerem Őt

„De jónak látta Isten...hogy kinyilatkoztassa az Ő Fiát bennem" (Gal 1,15).

Még ha tehetném se szeretnék a tanítványok helyében lenni, még a megdicsőülés hegyén sem. Azt a Krisztust, akivel ők együtt éltek, az idő és a tér határolta. Galileában tartózkodott? Akkor nem lehetett ugyanazon időpontban Jeruzsálemben. Jeruzsálemben volt? Akkor viszont hiába keresték Őt Galileában. Ma már nincs korlát Krisztus számára, sem térben, sem időben. Az örökkévaló élet erejében él, tetszett az Atyának, hogy kijelentse Őt a szívemben. A tanítványokkal csak időnként volt együtt, velem viszont mindig. A tanítványok test szerint ismerték, látták, érintették, szoros kapcsolatban éltek vele. Ma bár nem ismerem test szerint, mégis valóságosan ismerem Őt. Mert Isten előtt kedves volt, hogy Őt megismertesse, ezért adta a bölcsesség és a kinyilatkoztatás szellemét.

01.18 Elkötelezve

„Azért Agrippa király, nem lettem engedetlen a mennyei látomás iránt" (Csel 26,19).

Miért szentelte oda egy egész életre önmagát Pál? - mert látta a mennyből felvillanó, mindent elvakító fényt! Engedelmessége látomásból fakadt. Mert igaz ugyan, hogy minden önátadás értékes Isten számára, de a vak önátadással Ő mégsem megy sokra. Úgy gondolom, hogy különbség van a megtérésünket követő kezdeti tiszta, de ismeretek nélküli odaszentelés, és az Isten tervének meglátásából fakadó további önátadás között. Az első esetben, mely szabadulásunkon alapszik, nincsenek még Istennek szigorú követelményei. De amikor feltárja előttünk a szívét és kijelenti, mit kell tennünk akarata szerint, mi pedig készségesen és frissen válaszolunk felszólítására, akkor igényei már mélyrehatóbbak lesznek. A szavunkat adtuk egy új megértés alapján, és Ő ismét szavunkon fog bennünket. Ezután már mindent oda kell adnunk, amink csak van.

01.17 Megtérés és ajándékok

„Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevére, bűneitek bocsánatára, és veszitek a Szent Szellem ajándékát" (Csel 2,38).

Tegyük fel, hogy elmegyek egy könyvesboltba, kiválasztok egy kétkötetes művet, és miután kifizettem az árát, kijövök a boltból. Az egyik kötetet azonban figyelmetlenségből ottfelejtem. Amikor felfedezem a hiányt, mit teszek? Egyenesen visszamegyek az ottfelejtett könyvért, de arra persze álmomban sem gondolok, hogy még egyszer fizessek érte. Egyszerűen csak emlékeztetem az eladót, hogy a számlát annak rendje és módja szerint már rendeztük. Újból megköszönöm neki a második kötetet, és hónom alatt a könyvemmel boldogan távozom az üzletből. Vajon te nem ugyanezt tennéd hasonló körülmények között?

De hiszen hasonló körülmények között vagy! Ha teljesítetted a feltételeket, úgy két adományra van jogod, nem csupán egyre! Vetted bűneid bocsánatát. Miért nem köszönöd meg az Úrnak - ha eddig még nem tetted -, a másik adományt: a Szent Szellem ajándékát is?

(95 dolog, amit Isten biztosít a hívőnek a megtérés pillanatában)

01.16 Kiálts szívből

„És lesz, hogy mindenki, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik" (ApCsel 2,21).

Ez hogy lehetséges? Mert Isten beteljesítette a jóeli prófécia egy részét: „Kiöntöm Szellememet minden testre." (Jóel 2.28)

A Szent Szellem kitöltetése óta elegendő a bűnös ember egyetlen kiáltása Isten felé.

Nem szolgál jól az olyan igehirdető, aki ezt nem hiszi. A Szent Szellem közelsége a bűnöshöz igehirdetésünk életfontosságú magva. Isten a mennyben nehezen érhető el az ember számára. De: „Ne mondd a te szívedben: Kicsoda megy föl a mennybe? (azaz, hogy Krisztust aláhozza)... De mit mond? Közel hozzád a beszéd..." (Róm 10,6-8) Amikor Krisztust hirdetem valakinek, mindig hiszem, hogy a Szent Szellem ott van fölötte, ahogyan a teremtéskor is a vizek fölött lebegett. Arra vár, hogy Krisztust bevihesse az ember életébe. Olyan a szolgálata, mint a napfény. Nyissátok ki az ablaktáblákat, és a beáradó világosság megvilágítja az egész szobát. Ha csak egyetlen kiáltás is előtör a szívből Isten felé, abban a pillanatban belép oda a Szent Szellem, és megkezdi a meggyőzetés, bűnbánat, hit átalakító munkáját, az újjászületés csodáját.

Jóel 2. 32 De mindaz, a ki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, a mint megigérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, a kiket elhí az Úr!
Róm 10. 6 A hitből való igazság pedig így szól: Ne mondd a te szívedben: Kicsoda megy föl a mennybe? (azaz, hogy Krisztus aláhozza;) 7 Avagy: Kicsoda száll le a mélységbe? (azaz, hogy Krisztust a halálból felhozza.) 8 De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, a melyet mi hirdetünk.

01.15 Az ÚR gondoskodik

„És nevezte Ábrahám annak a helynek nevét Jahve-jire-nek. Azért mondják ma is: az Úr hegyén a gondviselés" (1Móz 22,14).

Izsák egyetlen önszántából feltett kérdése ez volt: „Hol van az égőáldozatra való bárány?" A válasz egyértelmű: „Isten majd gondoskodik." Izsákra jellemző, hogy előjoga egyszerűen csak elfogadni atyja bőkezű ajándékait, mint örökösnek. Nem kellett kutakat ásnia, csupán megnyitotta az atyja által ásottakat. Nem volt semmi szava házasságára vonatkozólag; nem kérdezték, kit akar feleségének, és nem fáradozott menyasszonya kiválasztásával sem. Még a sírt is, melybe eltemették, atyja vásárolta.

Izsákhoz hasonlóan mi is gazdag otthonba születtünk. Isten mint Atyánk gondoskodott rólunk, és azt várja, hogy elfogadjuk, amit számunkra készített. Izsák Istene a mi Istenünk is; hatalmas és ajándékozó Isten.

01.14 Képes látni

„Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kőfalat. Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók: De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai..." (1Mózes 49,22-24).

Isten jellegzetes ószövetségi szolgái közül talán József a legtökéletesebb. A Szentírás nem tüntet fel semmiféle foltot a jellemében, de tudjuk, hogy nem volt könnyű útja. Hol is kezdődtek nehézségei? Alighanem szellemi látásból fakadó álmainál. Ezekben Isten szándékait látta, valamint saját helyét az Ő tervében. Az álmok indították el az eseményeket, mert József látta azt, amit testvérei nem láthattak. „Álmodó" névvel illették, és a vesztére törtek. Eladták rabszolgának, majd vasláncra verték (Zsolt 105,17-18). Ő azonban mindezt túlélte és kibírta, sőt eszköz lett annak a hatalmas tervnek a megvalósításában, melyet népe javára készített Isten. Erősen megáll mindvégig az, aki képes látni.

01.13 Ő megőrzi

"Mondta azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között; hiszen testvérek vagyunk. Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld?" (1Móz 13,8).

Milyen értékes lehetett Ábrám szemében - kivált elhibázott egyiptomi kalandja után - az Istentől kapott föld. Most azonban meg kellett tanulnia egy fontos új leckét: hogy ne akarjon birtokolni semmit. Úgy is érvelhetett volna, hogy egy ilyen értékes adományt meg kell ragadni, és mindenáron megtartani. Ezek a mi indokaink általában, ha Isten eláraszt ajándékaival. Ábrám azonban látta, hogy nem szabad makacsul ragaszkodnia ahhoz sem, ami az övé. Ezért átengedte a választást unokaöccsének, Lótnak.

Ezt a leckét nekünk is meg kell tanulnunk. Tanuljuk meg kezében hagyni, amit Ő adott. Soha ne ragaszkodjunk ahhoz, amit természetes birtoklási vágyunk meg akar tartani.

Amit Isten ad, azt Ő valóban átadja. Nem kell megtartásán fáradoznunk. Éppen akkor kockáztatjuk ajándékai elvesztését, amikor aggodalmasan féltjük és szorongatjuk. Csak az lesz igazán a miénk, amit teljesen Őrá tudunk bízni!

01.12 Zsengék

„Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül" (Jel 14,4).

Szülőföldem Fukien, narancsáról híres. Mondhatom (bár kétségtelenül elfogult vagyok), nincs párja a világon. Ha a narancsévad kezdetén szétnézel a dombokon, mindenhol zöldellő ligeteket látsz. De ha alaposabban körbetekintesz, észreveszed, hogy elszórtan itt is, ott is feltűnnek az aranyszínű narancsok. Az arany pettyek gyönyörű látványt nyújtanak a sötétzöld fák között. Később, amikor az egész termés beérik, a ligetek végig aranyba borulnak, most azonban csak az első zsengék begyűjtésén a sor. Gondos kézzel kell ezeket szedni, viszont a legmagasabb piaci áron - gyakran háromszor annyiért, mint szüretkor -, értékesíthetők. Egészen bizonyosan minden keresztyén ember eléri egyszer az érettség idejét. De a Bárány a zsengéket keresi, hogy rendelkezésére álljanak, amikor majd eljön az Ő órája.

01.11 Megtörtség és alkalmasság

„De én örvendezni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben" (Hab 3,18).

Amikor a galileai fiú odavitte kenyerét Jézushoz, mit tett Ő azzal? Megtörte. Isten mindig megtöri azt, amit neki felajánlanak. Átveszi, megtöri, azután megáldja és felhasználja az emberek szükségei szerint. Vajon nem egyezik-e ez a te tapasztalatoddal és az enyémmel? Átadod magad az Úrnak, és egyszerre csak olyan rosszul megy minden, hogy azt gondolod, hiba van az Ő útjaiban. Ha megmaradsz ebben a magatartásban, ez azt jelenti, hogy megtörettél, de mi végre? Már túljutottál azon a ponton, ahol a világ számára alkalmas lennél, de oda még nem érkeztél meg, ahol Isten a hasznodat vehetné. Ez a tragédiája sok keresztyénnek. Arra vágyunk, hogy Isten használhasson bennünket? Akkor napról-napra adjuk át magunkat neki, és ne találjunk hibát bánásmódjában! Fogadjuk hálaadással és örvendező várakozással mindazt, amit Ő tesz velünk!

01.10 Lázadnak

„Miért dühösködnek a pogányok és gondolnak hiábavalóságot a népek?" (Zsolt 2,1).

lázadás

Mindjárt következik a válasz is: „A föld királyai felkerekednek, és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az Ő felkentje ellen" (Zsolt 2,2).

Lehet bármilyen heves ellenségeskedés különböző országok között, a szívük mélyén egy dologban mindig megegyeznek: Krisztus uralmát elvetik. Mi egyes népeket jónak, másokat gonosznak tartunk, de a Szentírás tanítása szerint mögöttük a „világ fejedelme" áll. Ő készteti arra a föld fejedelmeit, hogy túltegyék magukat Krisztus törvényén. Nem tartanak igényt szeretetre, alázatra és igazságosságra sem. „Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket! - kiáltják" (Zsolt 2,3).

A Szentírásban ezen az egy helyen fordul elő, hogy Isten nevet (Zsolt 2,4). A Király ott van már a szent hegyen! A korai keresztyén gyülekezet nagyon is tudatában volt Krisztus uralmának. Ma élénkebben kellene erre emlékeznünk, mint valaha. Nemsokára - talán még a mi életünkben - Ő pásztorolja majd a nemzeteket vasvesszővel. A mi feladatunk inteni az embereket, hogy Őbelé vessék bizalmukat!

01.09 Erőgyűjtés

„Vigadozzanak a kegyesek tisztességben; ujjongjanak nyugvó helyükön!" (Zsolt 149,5).

imádkozás

Olyan keresztyéneknek a képe ez, akik valóban Krisztus győzelmének az örömében élnek. Diadalmasan nyugszanak ágyukban, és örömmel pihennek meg Őbenne. Vegyétek figyelembe, mit jelképez ez a testtartás! Hátuk a föld felé, mintha maguk mögött akarnák hagyni a világot, arcuk az ég felé, hogy mindig az örök értékeket tarthassák szemük előtt. Az ilyen „ágy" nem a kényelem nyugvóhelye, hanem az erőgyűjtésnek a helye a szolgálatra.

Ágyban fekvésre kényszerültél? Legyen Isten dicsérete akkor is szüntelenül ajkaidon!

01.08 Engedd át Neki

„Nagy esőnek zúgása hallatszik" (1Kir 18,41).

Milyen merész volt Illés, hogy teljesen rábízott mindent Istenre! A három és fél éven át pusztító országos aszály szűkös vízkészletéből volt bátorsága bőven önteni az Úr igazolására szolgáló áldozatra. „Micsoda? - eltékozolni az értékes vizet, amikor semmi kilátás esőre?" De mit mond Illés? „Öntsétek csak! Tegyétek ugyanazt másodszor, sőt harmadszor is!" De még ezzel sem elégedett meg, Ő maga is munkához látott, az oltárt körülvevő árkot is megtöltötte vízzel.

Ha mi is igazolni akarjuk Istent, nekünk is oda kell vinnünk és átengednünk neki mindent. Azonnal felmerül az ellenvetés: „De mi történik, ha az eső nem érkezik meg? Nem kell-e inkább a rendelkezésre álló kevés vízhez ragaszkodnom?" Isten őrizzen meg ettől! Ez az út vezet ugyanis a szárazsághoz és a sivársághoz. Engedd át neki a cselekvést! Veszteséged semmi az eső bőségéhez képest, amit Ő majd adni fog!

01.07 Mindenre egy válasza van Istennek

„Mert ha amikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel az Ő Fiának halála által, sokkal inkább megmentetünk az Ő élete által, miután megbékéltettünk vele" (Róm 5,10)

Isten egészen világossá teszi Igéjében, hogy csak egy válasza van az ember minden problémájára: Az Ő Fia, Jézus Krisztus. Isten velünk kapcsolatban mindig úgy cselekszik, hogy bennünket félreállít, azért, hogy helyünket Krisztus foglalhassa el. Isten Fia meghalt a mi helyünkön bűneink bocsánatáért, és él a mi helyünkön szabadulásunkért. Tehát két helyettesítésről beszélhetünk. Egyik a kereszten történt, és bűneink bocsánatát biztosítja, a másik bennünk megy végbe, és győzelmünknek a záloga. Mindig segít, és sok zavartól őriz meg, ha szüntelenül szemünk előtt tartjuk azt a tényt, hogy Isten valamennyi kérdésünkre egyféleképpen felel: mindig többet mutat meg Fiából.

01.06 Mindig dicsekedhetünk Őbenne

„Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt, elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam" (Zsolt 23,5).

Testvérünk, Pál apostol, nagy és nemes kijelentést tesz a filippibelieknek, akik jóformán egyedüli anyagi támaszai voltak: „Megkaptam mindent és bővölködöm." Pál nem említette hiányait, hanem úgy viselkedett, mint egy gazdag Atya gazdag gyermeke. Nem félt attól, hogy ezzel esetleg elveszi a kedvüket a további adakozástól. Teljesen rendjén van és illő, hogy egy apostol azt mondja egy hitetlen embernek: „Ezüstöm és aranyam nincsen nékem..." (Csel 3,1-10) De nem volna helyes, ha ugyanezt mondaná a hívőknek, akik minden kérését készek lennének teljesíteni. Méltatlan az Úrhoz, ha követe és képviselője azért tárja fel szükségeit, hogy szánalmat ébresszen hallgatóiban. Ha élő hitünk van Istenben, akkor mindig dicsekedhetünk Őbenne!

01.05 Kegyelme által

„Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok" (1Kor 15,10)

Vajon megértetted-e már Isten munkálkodását saját életedben? Nem döbbentett meg még soha az a mód, ahogy elindított, kiválasztva téged a körülötted lévő sokaságból? Ó, én gyakran gondolok erre! Amikor az üdvösség útjára diákként rátaláltam, négyszáz diáktársam volt. Ebből a nagy seregből Isten választása éppen énrám esett. Hogyan történhetett ez? Ha arra gondolunk, milyen csodálatos úton-módon érkezett el hozzánk kegyelme, akkor imádva leborulunk előtte, és elismerjük, hogy egyedül Ő az Isten.

Kérdezed, miért hívott el téged az üdvösségre? Hadd mondjam így: elhívott, mert öröme telt megmentésedben. Szüksége volt rád, azért választott ki, azért tett a magáévá. Neked nem kell semmit sem mondanod, sem tenned, egyszerűen csak imádd Őt!

01.04 Megérteni és megragadni

„Minthogy vele együtt munkálkodunk, intünk is, hogy az Isten kegyelmét hiába ne vegyétek!" (2Kor 6,1).

Isten önmagáért hívott üdvösségre bennünket. „Igyekeztem - mondja Pál -, hogy megragadjam azt, amiért megragadott engem a Krisztus Jézus." Nem csupán az örök üdvösségért ragadott meg minket az Úr, hanem egy határozott cél érdekében: hogy munkatársai legyünk.

Mi Isten munkája ma? Az, hogy ne maradjon semmi a világegyetemben, ami nincs összhangban az Ő megdicsőült Fiával.

Miképpen működhetek együtt Istennel? Hogyan foghatok hozzá ehhez a munkához? Tudni nem tudom; de arra vágyom - Pállal -, hogy megértsem és megragadhassam.

01.03 Alkalom volt

„Áron is megvegyétek az alkalmakat, mert a napok gonoszok" (Ef 5,16).

Istentől kijelölt életpályádon talán a mai nap lett volna a legfontosabb, de te engedted kisiklani kezeid közül. Akinek a mai napja ugyanolyan, mint a tegnapi, az nem ismerte fel, hogy Istennél mindennek rendelt ideje van; azaz nincs érzéke az isteni időpontok iránt. Az Ő szolgája sohasem lehet elégedett azzal, amit már elért, mert akkor számos alkalmat elmulaszt, amit Isten készített elő.

Tegyük fel, Isten szívemre helyezi egy bizonyos személy felkeresését, akit arra rendelt, hogy öt év múlva az Ő hatalmas eszköze legyen a lélekmentés szolgálatában. Ha engedelmeskedem, ez talán egész életem legnagyobb szolgálata lehet. De ha éppen ezen a napon félek a hidegtől vagy egyéb apróságtól, és nem megyek, elszalasztom az alkalmat. Veszni engedem Istennek egy kiszemelt eszközét. Az ilyen lehetőségek gyorsan tovaszállnak. Tehát amikor Isten indít bennünket, menjünk! Egyetlen tőle rendelt alkalmat se hagyjunk kicsúszni a kezünk közül!

01.02 Mily felséges

„Mi Urunk Istenünk, mily felséges a Te neved az egész földön!" (Zsolt 8,2).

„Mi Urunk Istenünk, mily felséges a Te neved az egész földön!" (Zsolt 8,2).

Az emberek káromolják az Úr nevét, a zsoltáríró azonban nem tehet mást, mint hogy ugyanezt a nevet csodálattal magasztalja. Isten nagyságának kifejezésére költő létére sem talál megfelelő szavakat, csupán felkiált: „Mily felséges!" Ez a kimondhatatlan fenség az egész földre kiterjed! Itt biztosan a teremtéstörténet visszhangzik: „Látta Isten, hogy minden, amit teremtett, igen jó". Ezzel a jelzővel kezdi tehát, és ezzel is fejezi be a zsoltáríró. Mi az ő helyében biztosan szükségesnek tartottuk volna megemlíteni a bűnesetet is. De Dávid - a zsoltáríró - úgy látja, hogy Isten változhatatlan, és Ádám bűne sem térítheti el attól a szándékától, hogy végül mégis az embert tegye „úrrá a földön". Ezen a ponton lép be az Úr Jézus. A Zsidókhoz írt levél 2. része világítja meg a 8. zsoltárt. Jézus Krisztus az a „férfi", aki már megküzdött a bűnnel. Őbenne - és Ő egy velünk - valósult meg Isten minden kívánsága. Isten útjaiban nincs eltérés; azok célegyenesen haladnak előre. „Ó Uram, mily felséges a Te neved!"

01.01 Áldás

„Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, és feltekintett az égre, hálát adott és megtörte a kenyereket és odaadta tanítványainak, hogy tegyék eléjük" (Mk 6,41).

Bizonyos, hogy egyik alapvető szükséglete életünknek, valamint Isten ügyéért végzett szolgálatunknak: Isten áldása nyugodjon rajta. Ennyi elég is. De mi az áldás? Áldás az, ha Isten ott munkálkodik, ahol erre semmi magyarázat nincs. Például arra számítasz, hogy egy fillérért egy fillér értékű dolgot vásárolhatsz. De ha még az egy fillért sem fizetted meg, Isten mégis tízezer pénzértékben ad neked, akkor nincs alapja számításaidnak. Ha öt kenyér táplálékul szolgál ötezer embernek, és még tizenkét kosárral marad is, vagyis ha a birtokunkban lévő adottságok egyáltalán nincsenek arányban szolgálatunk gyümölcseivel - ez áldás. Vagy még élesebben: ha látjuk hibáinkat, gyengeségeinket és már nem is reméljük, hogy fáradozásaink nyomán bármiféle gyümölcs teremhet, ám mégis ott a gyümölcs - ez az áldás.

Az áldás olyan gyümölcs, amely egyáltalában nincs arányban azzal, amik vagyunk; olyan eredmény, mely nem az ok és okozat törvényszerűsége szerint alakul. Az áldás akkor érkezik, amikor Isten messze a mi számításainkon felül munkálkodik - egyedül az Ő nevéért.

Asztal a pusztában - áhitatok / Watchman Nee

„Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten Igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. Szellemben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna, amely ezt mondta: »Amit látsz, írd meg egy könyvben«." Néha kívánjuk, hogy bárcsak Isten megint így szólna hozzánk, talán egy huszadik századi börtöncellában fogva tartott szolgáján keresztül. Az isteni világosság új sugarát villantva az előttünk levő útra, a mai, egyre erősödő szellemi zűrzavar közepette.

Nee To-sheng, vagy ahogy ő szerette nevezni magát, Watchman Nee, a modern Kínában ebben a helyzetben volt Jézus Krisztus sok más, hűséges szolgájával együtt. De tőlük természetesen nem kaphatunk újabb írásokat. Ezeket azon igeszolgálataiből vettük, amikor még Isten széles körben használta őt hazájában a lelkek megmentésére és az Ő gyülekezetének építésére.

De semmi okunk sincs arra, hogy azt higgyük, hogy a szerző mai véleménye erről a témáról bármiben is eltérne az akkoritól, amikor ezt írta: „János első látomása nem az események voltak, hanem maga Jézus Krisztus. Az eljövendő események ismerete csak a kíváncsiságunkat izgatja. Még Jánosnak, a szeretett tanítványnak is először olyan látást kellett kapnia örök Uráról, ami porba döntötte. Amíg nem látjuk Őt így, addig nem vagyunk felszereltek a harcra. Mert Krisztus a felelet minden kérdésünkre. Először jöjjünk vele tisztába, és akkor minden szükségest tudni fogunk az 'eljövendő dolgokról'. Ő a feltámadott és győzelmes 'királyok Királya'. Minden elkövetkező esemény annak a következménye, hogy Ő az."

Kövessük ezt a vezetést, napról napra osztozva a szerző elmélkedésében Jézus Krisztus dicsőségéről. Ha ezek által erőt merítünk ahhoz, hogy szembenézzünk korunk kihívásaival, akkor e könyv mögött levő emberi sors nem volt hiábavaló.

Angus I. Kinnear

A szerzőről: Nee To-sheng, vagy ismertebb nevén Watchman Nee Fucsou-ban született Dél-Kína Fukien tartományában 1903-ban. 1920-ban, egyetemista korában megismerte Jézus Krisztust, mint Megváltóját és Urát, és átadta neki életét. Ettől a naptól kezdve az Úr kiváltképpen való bizonyságtevőjévé lett népe között, és az Ige olyan szolgájává, akinek nevéhez fűződik a modern Kína egyik legjelentősebb evangéliumi keresztyén mozgalma (Little Flock — kis nyáj). Nagy bibliai világossággal megáldott tanító, sok evangéliumi könyv szerzője. Hite és keresztyén szolgálata miatt 20 évi internálás után 1972. július 1-jén, szabadon bocsátása napján - minden valószínűség szerint mérgezés folytán - Urához költözött.

forrás: http://velunkazisten.hu/

https://velunkazisten.hu/ahitat/Ahitatok

Watchman Nee: Asztal a pusztában

Útkövetés

Véletlenszerű képek

ÁHÍTATOK, IMA, BIBLIA

LÁTOGATÓ STATISZTIKA

TANÍTÁSOK - GONDOLATOK

TÖRTÉNETEK

FILMTÁR

MISSZIÓ

BIZONYSÁGOK

GYERMEKEKNEK

VEGYESEN

LEGÚJABB

Legolvasottabb

BEJELENTKEZÉS

Online felhasználók