Carl Eichorn: Isten műhelyében

 

 

http://szabotelep.hu/tapl/muhely.php

 

Carl Eichorn: Isten műhelyében

 

 

 16.293 09.30                                          

 
DECEMBER 31.

Az év végére

Ezsdrás erõs szívvel törekedett keresni és cselekedni az Úr törvényét és tanítani Izraelben a rendeléseket és ítéleteket. (Ezsdrás 7, 10)

Legyen jó és áldott befejezése ennek az évnek. Ne evéssel, ivással, feledtetõ szórakozással világi társaságban ünnepeljünk, hanem Isten gyermekeivel, az isteni Igére figyelve. Mindenekelõtt azonban legyünk csendben, mint Ezsdrás. Álljunk Isten jelenlétének világosságába! Vannak csapongó lelkek és felkészült szívek - ez a kettõ az év utolsó napján élesen szétválik. Ezsdrás a mély, belsõ életû emberek közé tartozott.Istenben gyökerezett. Élete Isten Igéjére épült, szíve mélyébõl kereste Isten törvényét. Kutatta, elmélyedt benne. Lelki szeme megnyílt az isteni igazságokra. A gyermekeket a külsõ világ benyomásai ragadják meg, ezért nem képesek kitartani sokáig egy dologban. Sok felnõtt hasonlít hozzájuk. Nem gyakorolják magukat abban, hogy szívük egyetlen pontra irányuljon. Aki csak értelmével foglalkozik az Isten Igéjével és szíve nem mélyed el benne, az nem tapasztalhatja meg annak megtisztító, átformáló erejét. Isten Igéjében közli velünk szívét, gondolatait. A Szentírás feleletet ad az emberi szív legfontosabb kérdéseire. Megítéli bûneinket, ferdeségeinket. Az Igének megjobbító hatása is van, az igazságra vezet, hogy Isten emberévé legyünk, minden jó cselekedetre felkészítve (2 Tim 3, 16). Ezsdrásnál mindhárom együtt volt: kutatta az Igét, aszerint cselekedett, és így tanított másokat. Ez tette õt áldott emberré. Isten ajándéka volt népe számára. Isten Igéjére kell felépülni az egyes ember, a család és a nép életének, különben elmaradhatatlan a romlás. „Vissza az Igéhez, a Bibliához!" - ez legyen a jelszavunk, különben nem lesz hajnal a sötét éjszaka után (Ézs 8, 20). Ezsdrás élete felett Isten jóságos keze nyugodott (Ezsd 7, 9). Ha eddig hiányzott életünkbõl ez az áldás, akkor magunkban keressük ennek okát. Isten elõtt elcsendesedve bízzuk életünket újra és egészen Krisztusra! „Jézus legyen jelszavunk, midõn egy új évbe lépünk. Jézus neve pajzsunk, mellyel harcol s gyõz is népünk. Kössünk vele szent frigyet. Bölcsességre Õ vezet. - Jézus téged nem hagyunk, ez évben is téged kérünk: Te légy hajnalcsillagunk, Te légy a mi bölcs vezérünk. Akkor áldott lesz utunk, szép célunkhoz eljutunk.

 


December 30.
Felkészülés az Úr napjára

"Ti is azért legyetek készen, mert amely órában nem gondolnátok, abban jön el az Ember Fia. "

(Lukács 12, 40)

Mi az igazi készenlét? Ha várunk Jézusra, mint ahogyan a szolgák várják az ő urukat. Várjuk-e feszülten az Ő eljövetelét, vágyakozunk-e megjelenésére? (2 Tim 4, 8). A menyasszony örömmel várja a menyegzőt. Vagy szívesebben vesszük, ha ez a nap még távol van? Úgy gondolkozunk, mint a haszontalan szolga? (Lk 12, 45). - Övezzétek fel derekatokat, azaz legyetek készen az indulásra! Aki pihenni tér, megoldja derekán az övet, de aki útra készül, felveszi azt. Amikor az Úr jön, szabadnak kell lenni az övéinek minden földi megkötöttségtől. Mindent ott kell hagyni és késedelem nélkül sietve az Úr elé menni! Akit a földiek kötnek, az nem találkozhat az Úrral (Lk 17, 31). Ezért: vigyázzatok!


Az igazi készenléthez tartozik az égő lámpa is. Mindenekelőtt a hit fénye égjen szívünkben. De a szeretet fényének is világítani kell és a reménység lobogó fáklyája mutassa az utat előre. Ha a hit, szeretet és reménység által világosságot árasztó emberek vagyunk, akkor az Úrra emlékeztetünk, aki fényben és dicsőségben jön el. Hasson át minket a tisztaság és a szentség fénye: az Úr Jézus, a világ világossága. Csak azoknak lesz részük az első feltámadásban, akik élő kapcsolatban vannak vele (1 Thess 4, 16; 1 Kor 15, 23). Gondoskodjunk bőségesen olajról, törekedjünk a Lélek teljességére. Jel 19, 8 szerint legyünk teljesek az igazsággal.

"Megmosták ruháikat és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében." Nem elég egyszer megtisztulni, a finomabb foltocskáknak is el kell tűnniök. Ezeket csak a növekvő fényben ismerjük fel, de akkor ne nyugodjunk mindaddig, amíg el nem törölte őket a Bárány vére és szeplő nélkül jelenhetünk meg előtte! Akkor megadatik majd nekünk, hogy felöltözhetünk ragyogó tiszta fehérbe. Ez a megdicsőült test fénylő ruhája, amit csak az új ember kap, aki Jézus igazságában és tisztaságában áll Isten előtt, dicsőségesen.

És végül: "Imádkozzatok, hogy méltókká legyetek és megállhassatok az Embernek Fia előtt!" Imádság által nyerjük el Isten erejét; Isten jelenlétének fényébe lépünk, amely mindent felfed. Szívünket emeljük fel Őhozzá, merüljünk el kegyelme gazdagságában, így az élet gondjai, az érzékiség nem uralnak minket, hanem felkészülünk az Úr napjára, s részünk lesz az első feltámadásban.


December 29.
Halálunk napjára vagy az Úr napjára

"Bizony hamar eljövök. Ámen, Jövel, Uram Jézus! "
(Jelenések 22, 20)

Hívő őseink valamikor komolyan és buzgón készültek arra, hogy boldog haláluk legyen. Korunk életvidám nemzedéke, amely csak az ideigvalókban leli örömét, kiveri fejéből a halálnak még a gondolatát is. De Isten gyermekei Mózessel, Isten emberével együtt így imádkoznak: "Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk" és ne értelmetlenül éljünk. Számoljunk azzal, hogy életünk rövid, nehogy a legfőbb dolgot elmulasszuk. Legyen gondunk arra, hogy békességben térhessünk haza.

Még sokkal inkább kell hogy betöltse lelkünket Jézus megjelenésének várása és erre a páratlanul örvendetes napra való felkészülés. A régiek az utolsó ítéletre vártak, amit az Úr tart majd, ha eljön. Jézusnak, mint királynak és vőlegénynek a visszajövetelével kapcsolatban nemigen volt lelki látásuk. Jézus ezeréves földi királyságáról hallgattak, mert azt a rajongók nemegyszer maguk akarták megvalósítani. Az Úr napja nekik a harag és borzalom napja volt. Valóban az lesz az Úr ellenségeinek a számára és akik megvetik Őt. Akik azonban az Úr Jézushoz ragaszkodnak és menyasszonyi szeretetben összekapcsolódtak vele, azoknak ez a nap a világosság és az öröm napja lesz. Akkor érkezett el a teljes váltságuk. János apostol hallja a nagy sereg hangját, mint "sok víz zúgását és mint erős mennydörgés zengését, ezt a szózatot: Halleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!" (Jel 19. 6). Kezdődik a felüdülés ideje az Úrnak színétől (Csel 3, 19).

"Örüljünk és örvendezzünk, adjunk neki dicsőséget, mert eljött a Bárány menyegzője!" Hazaviszi menyasszonyát az atyai házba. Tagjaival már össze volt kapcsolva, amióta eljegyezte őket és azok egész lelkükkel igent mondtak neki. De csak hitben, lélekben voltak kapcsolatban mennyei vőlegényükkel, nem látásban. És most a megromlott földi test átváltozik elmúlhatatlan szépségű, dicsőséges testté. Örökre az Úrnál lehetnek. Elérkezett az ezeréves menyegző, a nagy páskaünnep, a minden földi szenvedéstől, valamint az Istennel ellenséges világ nyomásátol való teljes megváltás (Lk 22, 18). Ne elsősorban halálunk napjára, hanem erre a nagy, dicsőséges napra, Krisztus megjelenésének napjára tekintsünk és készüljünk fel!


December 28.
Riasztó mennyei jel


"Vágd ki! Miért foglalja a földet hiába? "

Lukács 13, 7


A fügefa példázatában a Megváltó fontos útmutatásokat ad a megtérés lényegéről és erőteljes, sőt riasztó intéssel példázza az ítéletes halált. A megtérés nem az ember műve, nem is ember parancsára történik. Maga Isten munkálja. A fügefa egy szőlőbe, tehát jól előkészített földbe került. Isten mindenki felé kegyelemmel fordul. Ad, mielőtt valamit követelne. Minden jól elő van készítve úgy, hogy jogosan várhatja a lelkiismeretes bűnbánat és a neki szentelt élet és szolgálat gyümölcsét. De amikor minden fáradozása eredménytelen marad, felhangzik az isteni parancs: "Vágd ki!" - Rettenetes szó ez! Nagyon keményen hangzik, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a szeretet előzőleg mindent felkínált, hogy gyümölcsöt lásson.


Isten sokáig vár a gyümölcsre és keresi azt. Irgalmas főpapunk könyörgésén megindulva még egy évet vár. - A Megváltó a végsőkig elmegy: megpróbálja szívünk kemény kérgét a szenvedés csapásaival feltörni. Trágyát szór a fa köré - ezek a kegyelem különös órái, isteni szeretetének erőteljes behatásai és megnyilvánulásai. Szinte körülfogja és bekeríti a lelket kegyelme, szeretete odakínálásával. De ha mindez hiába, akkor végül mégis sor kerül az isteni ítélet végrehajtására: "Vágd ki!"

Sok minden történik a függöny mögött, mely eltakarja előlünk a láthatatlan világot. A tulajdonképpeni döntés odafent történik. Valaki meghal és díszes temetést rendeznek neki, magasztaló búcsúbeszédet mondanak felette. De odafent ez a parancs hangzott el: Vágd ki! Tulajdonképpen nem "szép halál" volt, hanem rettenetes ítélet. A véget ért élet gyümölcstelen maradt, nem hozott termést Istennek. Lehet, hogy az illető sok pénzt gyűjtött, tisztességet szerzett magának, megbecsülték, de hiányzott az igazi istenfélelem gyümölcse, a Jézus iránt való bensőséges szeretet, önzetlen szolgálat embertársai felé. Az ilyen élet értéktelen Isten szemében és káros környezetére. A terméketlen fa hiába foglalja el a földet. Az az ember, aki nem terem az örökkévalóságnak gyümölcsöket, közönyösségével másokat is visszatart. Még ha kimondottan nem is él rossz életet, negatív hatással van környezetére. - Ne legyen hiábavaló rajtunk Megváltónk kegyelmes munkája, nehogy felettünk is elhangozzék az ítélet: "Vágd ki!"


December 27.
A megdicsőülés útja

"Isten titkos, elrejtett bölcsességét prédikáljuk, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. "
(1 Kor 2, 7)

Isten rejtett bölcsessége az emberiséggel az Ő csodálatos tervében nyilvánul meg. Abban célja a dicsőség. De ez olyan dicsőség, amelyet természeti értelmünk nem fog fel és e világ nagyjai nem értenek meg. Különben nem feszítették volna meg Jézust, a dicsőség Urát. Az Isten Fia megalázkodásában rejlő dicsőségből semmit sem láttak. Nem sejtették, hogy a legmélyebb megaláztatás és a halálig való engedelmesség útjának végcélja a dicsőség. Az ő szemükben csak egyféle dicsőség van: az öndicsőítés. Dicsfényben szeretnek tündökölni. Csak azt a világi és hatalmi dicsőséget ismerik, amelyben mint tükörben önmagukat nézhetik. Erre a dicsőségre erőszakos, kíméletlen eszközök igénybevételével jut az ember. Ezen az úton törnek sokan magasra és így érvényesülnek. Ez azonban csak látszatdicsőség, amely elmúlik. Egyik ember megbuktatja a másikat és a halál minden tündöklésnek véget vet. Az a dicsőség, amit Isten gyermekei számára készített, az Ő dicsősége. Ha Isten igazsága érvényesül benned, ha tért nyer benned és lényét kifejtheti - ez dicsőség. Ezt a célt azonban ellentétes úton érjük el: nem azzal, hogy előretörünk és mások felett győzedelmeskedünk, másokat magunk alá tiprunk. Aki Isten dicsőségét el akarja érni, annak mindig mélyebbre kell szállnia. Az Úr Jézus megalázó útja érthetetlen, sőt botránkoztató volt kora nagyjai számára. Megvetették és elvetették érte. De egyedül ezen az úton vezet Isten a dicső célba, mert csak ha semmik vagyunk, lehet Ő minden.

A dicsőségbe vezető út az alázatosság, engedelmesség és önmegtagadás útja. Isten nem kímélheti meg gyermekeit az összetöretéstől. Megfosztja őket minden saját dicsőségüktől, saját erejüktől és bölcsességüktől, igényeiktől és nagyzoló gondolataiktól. Csak ezen az úton tudja őket betölteni isteni teljességével, hogy egykor egész valójuk és lényük dicsőségben ragyogjon. Boldog az az ember, aki bepillantást nyer Isten rejtett útjaiba és nem botránkozik meg, nem panaszkodik a szenvedések és összetörettetések miatt! Tudja, hogy így készíti és sokasítja meg Isten a dicsőséget. Természetünk visszaborzad az ilyen úttól, de minél inkább semmivé leszünk, annál inkább megmutathatja Ő magát. És ez dicsőség.

 


December 26.
Az újszülött nevei (II.)


"És hívják nevét örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének. Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége. "
(Ézsaiás 9,6-7)


Örökkévalóság Atyja - ez a harmadik kettős név. Az Atya jelentette ki magát a gyermekben. Jézusban megfoghatóvá lett Isten, belőle az Atya szeretete sugárzik felénk. Ő az, aki bepillantást enged az Isten szívébe és gondolataiba. Azt mondta nekünk Istenről, hogy Ő a "mi" Atyánk! Neki adott át az Atya mindent. Elmondhatta: "Én és az Atya egy vagyunk. Aki engem látott, látta az Atyát." Ezért az Atya szeretete tölti el lelkét. Így szólítja meg az övéit: "Fiam" (Mt 9, 2) "leányom" (Lk 8, 48). Földi Atyánk és nevelőnk csak egy ideig van (Zsid 12, 9-10). "Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem" (Zsolt 27, 10). A Megváltó megmarad nekünk. Szerető gondoskodása és jóakaró, de komoly fegyelmezése soha nem ér véget. "Ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid 13, 8).

Békesség fejedelme: aki békét szerez. E világ fejedelmei és hatalmasai többnyire nem szerzik, hanem megrontják a békét. Hatalmi, birtoklási és pénzvágyuk mindig újabb háborút okoz. Miattuk lesz a föld vérrel itatott harcmező. Nem szűnik meg az erőszakosság, az elnyomás miatt való sóhaj. Ennek az újszülött gyermeknek a békebirodalma naggyá, világot átfogóvá lesz - akkor, amikor Ő visszajön hatalommal és dicsőséggel. Akkor kezdődik el a földön királyi uralma. Vége lesz a háborúknak, mert félretolja a rendzavarókat, hatalmaskodókat, rablókat és igazságtalanokat - Istennek és az Ő felkentjének minden ellenségét. "Igazságban ítéli a gyengéket és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett" (Ézs 11, 3-4). "Igazságosan uralkodik az emberek felett; aki Isten félelmével uralkodik: olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljő, mint a felhőtlen reggel" (2 Sám 23, 3-4).

A béke az igazságosságon nyugszik. A bűnből viszály és háború támad. A békesség fejedelme most azoknak a szívében alapozza meg uralmát, akik megnyíltak előtte és neki adták magukat. Isten gyermekeinek békessége az ítéleten és az igazságosságon nyugszik. Az igazságtalanság helyére, amely bennünk uralkodott- mert a "bűn a törvénytelenség" (1 ln 3, 4) -igazságnak kell lépnie, amit Isten Fia keresztjén készített nekünk. Ha azután megigazultunk hit által, akkor békességünk van Istennel.


December 25. Karácsony
Az újszülött nevei (I.)


"És hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek. "
(Ézsaiás 9, 6)


Amilyen a neve, olyan a dicsősége is. Milyen nagyszerű, mély tartalmú nevei vannak az isteni gyermeknek! Csodálatos tanácsadó. A világ alapjának felvettetésekor is Ő adott tanácsot. Minden általa teremtetett. "Enyém a tanács és a valóság" (Péld 8, 14). Jól átgondolta terveit. Amikor az Atya kiterjesztette a mennyet, a mélységeknek határt szabott és megvetette a föld alapjait, "mellette voltam mint kézműves" (Péld 8, 30). Amikor az Atya előre látta az ember bűnét, akkor a Fiúnak csodálatos tanácsa volt: kész volt Isten áldozati bárányává lenni (1 Pét 1, 19). Egyedül neki volt joga felbontani a könyv pecséteit (Jel 5). Általa jut Isten országa teljességre és az egész világ visszakerül Isten uralma alá "Ő általa és Őbenne". "Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége!"

Csoldálatos tanácsos! Nekünk is tud tanácsot adni, még olyankor is, amikor mindenki tanácstalan. Ha a kétségbeesés kiáltása tör elő a szívből: "Én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem a halálnak ebből a testéből?" - Ő megnyugtatóan felel. Ha valaki nem találja meg az utat, hogyan szabaduljon a testi gyönyörök, szenvedélyek megkötöttségéből és saját énje szolgaságából, Ő hoz megoldást. - A legjobb és leghűségesebb tanácsadó, amikor életünk súlyos kérdései előtt állunk és nem tudjuk, mit tegyünk, melyik utat válasszuk.

De Ő nemcsak megvilágítja a sürgősen megoldandó kérdéseket, hanem erős hős is, vagy még pontosabban: erős Isten. Nemcsak jól átgondolt terveket készített, hanem nagyszerűen kivitelezi azokat. Erejével világokat teremtett és mindent hordoz. Szeretete teljességében áldozatul adta magát és megbékítette Istennel az egész világot. Előtte nincs és nem is volt lehetetlen. Olyan hatalmas és erős, hogy nincs híja semmiben. Kiemel a mélységből, amelyben elpusztulnánk. Leveri a vasajtókat és a vaszárakat bűneink börtönéről. Széttöri a bilincseket, amelyek ellen hiába védekezünk; leveszi a bűn jármát, amit nem tud senki lerázni. Az ellenség legyőzésére is erőt ad és megerősít, hogy Isten akaratát cselekedjük. Pál apostollal együtt bizonyságot tehetünk mi is: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít."

 


December 24. Szenteste
A csodálatos gyermek


"Egy gyermek születik nekünk, Fiú adatik nekünk ... És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből és gyökereiből egy virágszál növekedik. "
(Ézsaiás 9, 6; 11, 1)


Ézsaiás lélekben egy újszülött kisgyermeket lát. Általában ha gyermek születik a világra, kérdés, hogy mi lesz belőle később. Némelyikről elmondják: jobb lett volna. ha meg sem születik. Itt azonban hatalmas, jelentőségteljes eseményről olvasunk. Maga Isten indult el az ember felé ezzel a születéssel. Megjelent az Ő jósága és üdvözítő kegyelme (Tit 3, 4). Megszületett Immánuel, akinek személye elválaszthatatlan Istentől. Ahol Ő van, ott Isten van velünk. Megszületett a második Ádám és vele elkezdődött az új emberiség, amely nem marad a bűnnek és a halálnak foglya. Az Ő születésében benne rejlik a mi újjászületésünk. "Gyermek született nekünk." Gyermek, akit az örökkévalóság Atyjának neveznek - micsoda ellentét! Az a gyermek a betlehemi jászolban Krisztus - az Úr. Nem egy az urak közül, hanem az Úr, aki mellett nincs más, csak alatta vannak. Ő az urak Ura és a királyok Királya. - Gyermek, akinek születésekor mennyei seregek ujjonganak.

Azután vesszőszálnak mondja Őt Ézsaiás, amely száraz gyökérből hajt ki. Dávid házának dicsősége megdőlt, mint a kidöntött fatörzs, de gyökeréből ágacska hajtott ki, gyenge és jelentéktelen ágacska, mégis rajta nyugszik majd az Úr Lelke a maga teljességében. Igazságos uralkodó lesz, aki felkarolja a szegényt és a lesújtottat. Ennek a királynak egyetlen szava elég arra, hogy minden ellenségét földre verje; ajkának lehellete megöli az istentelent, a "bűn emberét". Békebirodalmat alkot, ahol még az állatvilágból is kihal a ragadozás és ölés vágya. "Mert teljes lesz a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják" (Ézs 11, 1-9). A gyenge sarj népek zászlaja lesz. Nemcsak Izrael gyülekezik e zászló alá, hanem a pogány világ is odafordul és Őt keresi. "És az Ő nyugodalma dicsőség lesz" (Ézs 11, 10). Ahol Ő letelepszik, ahol Ő lakozást vesz, ott dicsőség van. - Csodálatos lehetőségek bontakoznak ki a sötét betlehemi istállóból. Isten kicsiben kezd.

"Szép rózsabimbó nyílt ki, hajdan egy zsenge tőn. Mint ősi ének zengi, Jessének sarja ő. Ó, drága szép virágunk, hints le ránk illatárt. Fényes nap, égi lángunk, adj nekünk fénysugárt. Ki Isten s ember vagy, bűnből, halálból ments ki, vigasztalást te adj!"


December 23.
Az örökkévalóság küszöbén


"Eltétetett nekem az igazság (a megigazult élet) koronája, amelyet megad nekem azon a napon az Úr, az igaz bíró. "
(2 Tim 4, 8)


Az apostol azzal a biztos reménnyel áll a halál előtt, hogy megkapja az igazság koronáját. Isten gyermekei bizonyosak abban, hogy koronát kapnak. Az Ige beszél az élet koronájáról és a dicsőség koronájáról is. Többször találkozunk ilyen fogalmi összekapcsolásokkal az Újszövetségben. Az örök élet, a dicsőség és a megigazulás az a korona, amit Isten gyermekei kapnak egykor. Kétféle megigazulás van. Ha a bűnös bűnbánattal jön a Megváltóhoz és bízik benne, akkor minden érdem nélkül ajándékul kapja a megigazulást. Maga Jézus Krisztus lesz az ő igazsága. Aki ezt a kegyelemből ajándékozott megigazulást megőrzi és mindinkább magáévá teszi, életében hatni engedi és megtermi az igazság gyümölcsét, azt a bíró végérvényesen igazolja, vagyis igazsággal koronázza meg. Az angyalok és a választottak elé igazként állítja oda. Rajta beteljesedik ez az Ige: "Az igazak fénylenek, mint a nap az ő Atyjuknak országában." Így lesz az igazság, a megigazulás, ragyogó koronává.

Ezt a bíró azért teszi, mert Ő maga igaz. Az istentelennek rémítő az isteni igazság, de a hívőknek vigaszuk. Itt a világ félreismeri, kiveti, elárulja és gyalázza őket. Az igaz bíró azonban tisztességre emeli és befogadja őket az igazak közé, akik öröklik az országot. Ez a korona azonban nemcsak az apostolok és Isten országa más nagyjainak az előjoga és kiváltsága. Az Úr megadja mindazoknak, akik örülnek az Ő megjelenésének, elszakadnak a világtól és kitartással futnak az örök élet felé, miután kegyelemből megigazultak, igazzá lettek. A szenvedésben és a halál közelében is vigasztaló, ha erre a koronára tekintünk.

"Ama szép hon felé száll az én óhajom, ahová mihamar bemegyek. Ott fogad engemet Mesterem, Jézusom, hogy vele örökké ottlegyek. Kapok-e csillagos, ragyogó koronát, ama szép honba' fenn odaát, Amikor lelkem a mennybe száll, kapok-e ragyogó csillagos koronát? Most tehát munka vár szüntelen énreám, amihez Mesterem ad erőt. Azután megkapom csillagos koronám angyalok és a sok szent előtt. Vár reám csillagos, ragyogó koronám, ama szép honba' fenn, odaát! Amikor lelkem a mennybe száll, vár reám ragyogó, csillagos koronám!"


December 22.
Az örökkévalóság küszöbén


"A hitet megtartottam. "
(2 Tim 4, 7)

A keresztyén ember harcában és futásában a hit ad erőt. Aki saját erejéből harcol és fut, az elbukik és kimerül. A hit az Úr Jézushoz ragaszkodik és benne Isten erejét kapja meg. Aki hisz, az legyőzhetetlennek bizonyul és végig kitart. Minden azon fordul meg, hogy kitartunk-e a hitben. Aki feladja a hitet, elveszett. "Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk."

A gonosz ellenség mindent elkövet, hogy elvegye hitünket, mert akkor nyert ügye van. Jönnek súlyos, nehéz napok, amikor úgy látszik, mintha minden imádságunk hiábavaló lenne. Mintha bezárult volna az ég és a Magasságos nem törődne velünk. "Hol van most a te Istened?" - "Mit segít rajtad minden imádságod?" Ilyen és hasonló, kételyt támasztó kérdésekkel próbálja az ellenség tüzes nyilaival átütni a hit pajzsát. De elszántan álljunk ellene! Csak el ne dobjuk bizodalmunkat! Isten sokszor eltakarja előttünk azt, ami szívében van. Elrejtőzik előlünk. Most kell hitünknek igazán valóságosnak bizonyulni. Amíg kézzelfoghatóan tapasztaljuk Isten szeretetét, érezzük, hogy felemel és hordoz, addig nem nehéz hinni. De ha visszavonul és hallgat, sőt látszólag ellenünk van, akkor jut érvényre az igazi hit, mely nem lát semmit, de mégis az Ő Igéjébe fogódzik, minden érzékelhető biztosíték nélkül. Ilyen hite volt a kananeus asszonynak. A Megváltó idegennek, sőt elutasítónak mutatta magát. Kemény szóval küldte el magától. De az asszony szaván fogta az Urat, s elfogadta, hogy az ebek közé tartozik: ezért kért a lehulló morzsákból. Ez legyőzte Jézust. - Aki kitart a hitben, csodálatos dolgokat él át. Nagy jutalma van, meglátja az Urat és az Ő dicsőségét. Tartsunk ki a hitben mindvégig!

Most még sötét homályon át Látom az Úr ábrázatát. De nemsoká a mennybe' fenn, Őt szemtől szembe nézhetem. Most még megértni nem tudom, Mért visz Atyám nehéz úton, De látom majd, ha fönn leszek, Bizalmam ő nem csalta meg. Most még csak hitből élek én, De biztat a dicső remény, Hogy fellegen, homályon át, Eléri lelkem otthonát. Ott látom tiszta fénybe' majd, Amit itt még homály takart, S zeng ajkam ott új éneket, a Báránynak dicséretet.


December 21.
Az örökkévalóság küszöbén


"Futásomat elvégeztem. "
(2 Tim 4, 7)


A hívö keresztyén harcol és - fut. Fut a szeretet pályáján, a hit útján és az igazság korlátjain belül; ez a feladata. Fut az előtte levő cél felé, a mennyei kincsért és szinte szárnyra kel, mert az élő reménység megeleveníti a szívét. Fut az Úrral való találkozás vágyával, mint azok a szüzek, akik kimentek a vőlegény elé. Tehát soha nem torpan meg! Mindig előre! - ez a jelszó. A világ embere céltalanul fut. Céljai földi élete keretei közé vannak bezárva és nem haladják meg azokat. Ha vége az életüknek, vége a céloknak is.

A hívő ember életének földöntúli célja van: a jövendő dicsőség. Tehát nem bizonytalan jövő felé tart. Az apostol célhoz ért, bevégezte futását. - Sokan egy ideig szépen futnak, azután engedik magukat feltartóztatni. Ezt rója fel Pál is a galatáknak (Gal 5, 7). Fennakadnak a visszásságokon és akadályokon, vagy éppen a mulandó dolgokon. A kényelemnek és gyönyörnek adják át magukat, ahelyett hogy megállás nélkül előrehaladnának. Nem futás a hitéletük, hanem csak andalgó vánszorgás, vagy kényelmes séta, amiből hiányzik a hit ereje és a buzgóság. Ezt a ballagást csakhamar a megállás követi. A keresztyénnek állandóan menekülnie kell e világ hiú, gonosz útjairól és szakadatlanul az Úr felé kell haladnia, mert nála lesz örökké.

Ó, mennyire az a döntő, hogy bevégezzük futásunkat! - Hányszor látunk sírokon kereszt helyett letört oszlopot. A világ gyermeke akaratlanul is kimondja ezzel a megsemmisítő ítéletet saját élete felett. Akinek az életében Jézusnak nincsen helye és Isten nem érvényesítheti akaratát, ahol nem az Ő gondolatai és tervei valósulnak meg, ott nincs beteljesedés. Ott a halál szánalmas abbamaradás.

Végig megálld a nagy tusát, Erőt Urad, a Krisztus ád. Nyerd el, neked mit félretett, a koronát, az életet. A célra fuss, hogy mennybe juss, Ott vár reád az égi juss. Krisztus a cél és Ő az út, Ki véle jár, az mennybe jut. Ne csüggedezz, Ő elfedez, Ő enned ád, ölébe vesz. Ha gondodat mind ráveted, Krisztus lesz majd az életed. Bízzál, ne félj, a Krisztus él. Ő megsegít, Ő benned él. Csak higgy, Urad és Mestered Lesz mindenekben mindened.

 


December 20.
Az örökkévalóság küszöbén

"A nemes harcot megharcoltam. "
(2Tim 4, 7)

Pál nemcsak lelki gyermekét, Timótheust inti: "Harcold meg a hit nemes harcát" (1 Tim 6, 12), hanem pályafutása végén ő maga is örömmel és győztesen vallhatja: "A nemes harcot megharcoltam." Ezzel nem magát dicsőíti, hanem Urát, akinek egyedül köszönhető ez a győzelem. Ahol Jézus ott van egy ember életében, ott győzelem van. - A keresztyén embernek nemcsak élete végére, hanem a hit kiteljesedésére is el kell jutnia. - A keresztyén élet harcot jelent. Senki sem jut át a szoros kapun, aki nem komolyan küzd. A keskeny úton is csak harcolva lehet megmaradni. Jobbról is, balról is veszély leselkedik, látható és láthatatlan ellenfelek torlaszolják el az utat. Van létért való küzdelem is, de a nemes harc nem az ideigvalókért, hanem az örök életért folyik. Nem a test megtartásáért és megőrzéséért, hanem a lélek megmentéséért. Nem ideigvaló nyereségért, hanem az örök koronáért. - Bennünk tanyázik a legveszedelmesebb ellenség. Önmagunkat legyőzni a legnehezebb dolog, de egyúttal a legszebb győzelem. -

"Megsanyargatom testemet és szolgává teszem" - mondja az apostol (1 Kor 9, 27). Tehát nem a levegőt vagdosta, hanem az ellenségre csapott le ott, ahol annak a legfájdalmasabb. Mi szívesen ápolgatjuk, kényeztetjük testünket. Pál felismerte a veszélyt, amit a test okoz, ha nem keményen bánunk vele, hanem dédelgetjük. Tudta, milyen könnyen támadnak a testből kívánságok, a nagyobb kényelemre irányuló igények, a jólétre és nyugalomra való vágy. De amint a test első helyre kerül, csak akadályára és ártalmára van a lelki életnek. Ezért Pál kíméletlen volt önmaga iránt, semmit nem nézett el magának. Megharcoltam ezt a harcot - mondja. Tehát nemcsak belefogott, de végig is harcolta életét. Csak aki győz, nyer majd örökségül mindent. Sokan harcolnak, de azután leteszik a fegyvert, kifáradnak, győzelem helyett vereséget szenvednek. Amíg e testben vagyunk, nincs nyugalmunk. Boldog az az ember, aki lankadatlanul harcol mindvégig!

"Hány hívő érte el az égi célt! Hű volt, kitartott, harca véget ért. Ó, Jézus áldva légy e szentekért! - Kőszáluk, váruk voltál szüntelen, míg tartott itt lenn a nagy küzdelem. Fény voltál, csillag a vak éjjelen. - Bár vívná harcát minden gyermeked oly híven, bátran, mint e győztesek! És velük zengné majd az éneket: Halleluja! Halleluja! Halleluja!"


December 19.
Az elrejtett élet most

"A ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd ti is megjelentek ővele együtt dicsőségben. "
(Kol 3, 3-4)

Ebben az életben itt még rejtve van az, ami a legjobb. Az igazi keresztyéneket sokszor teljesen félreértik, bolondnak vagy képmutatónak tartják. "A világ nem ismer minket" - mondja az apostol. Nem olvasható le a hívő ember arcáról, hogy Isten gyermeke. Egyszer majd másként lesz ez. Akkor Isten és Jézus neve ragyog majd a homlokukon. A belső élet előtör és nyilvánvaló lesz a rejtett dicsőség a megdicsőült testben. - Kérdezd meg magadtól: Van nekem is ilyen rejtett életem? - Sokaknál csak külső forma a kegyesség. Talán kegyeskedő módon beszélnek, de csak fecsegők, imádságuk is csak az ajkukon van. Hallgatják Isten Igéjét, de olyanok mint az automaták. Hiányzik a szív vonzalma, a bűntől való igazi elfordulás, a rejtett irtózat minden közönséges és tisztátalan dologtól, az igazi fájdalom a gonosszal szemben való engedékenység miatt. Hiányzik a szív igazi vágyódása, hogy mindig tisztább és szentebb legyen, egyre jobban hasonlítson őhozzá. - Az igazi hívő keresztyének rejtett közösségben élnek az Úrral. Életük belsőleg összenőtt Jézussal. Nem nélkülözhetik a vele való találkozást, szüntelen feltekintenek Urukra. Mindent elébe tesznek, ami éri őket: fájdalmukat, örömüket hozzá viszik.

Sokakban a kegyes külső földi törekvéseket és gondolkozást takar. Az igazi keresztyén ember gondolkozása mennyei. Isten Igéjének hatalmas gondolatai foglalkoztatják őket, és az üdvösség tényein elmélkednek. Gondolataiknak rejtett mozgása nem hiú, álmodozó, egészségtelen elkalandozás. Bengel, Isten egyik hűséges szolgája vallotta, hogy már gyermekkorában valami nagyon fontos változás ment végbe lelkében. - Ez a rejtett élet lesz egykor nyilvánvaló. Jézus tanítványai ne törekedjenek arra, hogy ezt a kincsüket a világ elé teregessék. Amennyire fontos megvallani az igazságot, olyan elvetni való és veszélyes, ha személyes belső élményeinket kiteregetjük és saját jótetteinket kikürtöljük. - Ahol nincs semmi, ott a dicsőségben sem lesz semmi nyilvánvalóvá. Rettenetes és megdöbbentő csalódás lesz majd, ha az ilyen lelkek belső üressége felszínre kerül és akkor kiderül, hogy egész életükben olyannak képzelték magukat, amilyenek soha nem voltak. - Legyen az életünk elrejtve Istenben!

 


December 18.
Készülés a halálra


"Rendeld el házadat, mert meghalsz! "
(2 Királyok 20, 1)

Ezékiás királyt csodálatos megtapasztalásai közepette (Ézs 37) halálos betegség támadta meg. Mint fiatal, talán 39 éves férfi, még távolról sem gondolt a halálra. "Hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtől?" Nyomorúságában nem volt vigasztalása. Ekkor jön hozzá az Úr szolgája, Ézsaiás, ezzel az üzenettel: "Rendeld el házadat, mert meghalsz!" Helyes-e, ha a súlyos betegnek minden reménységét elvesszük és izgalomba hozzuk? Sok orvos szükségesnek tartja, hogy ilyenkor valamit hazudjon a betegnek, és a hozzátartozók is többnyire segítik ebben. Nem akarnak fájdalmat okozni a betegnek, nem akarják elvenni tőle az utolsó szalmaszálat, amibe kapaszkodik. Mégis rossz szolgálatot tesznek neki ezzel. Az igazság mindig jótétemény, akkor is, ha nagyon fáj. A szeretet nem durván veti azt oda, hanem óvatosan és gyöngéden közli. Nem borzasztó-e, ha a beteg élete utolsó napjait hiábavaló reménykedéssel tölti, ahelyett hogy ebben a drága időben arra készülne fel, hogy megtegye a nagy lépést az örökkévalóságba? - Ezékiás nem volt készen. Keservesen sírt. Bűnei ott voltak közte és Isten között. Az ítélet borzalmai ragadják meg. Megtörve kiált irgalomért. És Isten a háta mögé veti bűneit - most már meghalhatna, de tizenöt évi haladékot kap. Te meg tudnál halni - most?

"Rendeld el házadat!" Jó, ha a külső körülményeket idejében elrendezzük és mindenünkről végrendelkezünk. Attól még nem hal meg az ember, ha a halál gondolatával foglalkozik. De még fontosabb a szív dolgait rendbe hozni; mindenekelőtt az Istenhez való viszonyodat. Ne vigyél át meg nem vallott bűnt az örökkévalóságba! Takaríts ki alaposan, ne legyen teher a lelkiismereteden. Beszélj egy lelkigondozóval, akihez bizalmad van. Ne félj a világosságtól! De hozd rendbe dolgaidat az emberekkel is! Talán van jogtalan holmi a házadban - add vissza! Vagy kölcsön kértél valamit, a másik elfelejtette, és ha nem is szándékosan, de figyelmetlenségből megtartottad. Talán szeretetlen beszéddel megbántottál valakit, vagy magatartásoddal fájdalmat okoztál neki. Késedelem nélkül menj el hozzá, vagy levélben kérj bocsánatot tőle. Tégy meg mindent azért, hogy nyugodtan távozhass el erről a földről. Talán még ad neked időt Isten, mint egykor Ezékiásnak; de bárhogyan is van, nem készülhetsz fel elég korán a búcsúzásra.

 


December 17.
Dicsőséges halál

"Íme, látom a megnyílt eget és az Ember Fiát Isten jobbja felől állni. "
(Cselekedetek 7, 56)

Dicső halál! István Szentlélekkel telve és a reá váró kibeszélhetetlen boldogság és dicsőség előízével lép át a halál küszöbén, mert látta a megnyílt eget és Jézust. Nem ülve látta Őt a maga fenséges nyugalmában, hanem állva. Ilyen tiszteletadással fogadja első vértanúját az Úr. Egyben azt is mutatja ez, hogy Ő kész segítségül és védelmül odaállni gyülekezete mellé. István nem is látta ellenségei dühtől égő arcát, mert felfelé tekintett. Így ajándékba kapta, hogy láthatta Isten dicsőségét és a Megváltót, aki készen állt fogadására. Aki így hal meg, jól hal meg.


Persze, külsőleg borzalmas és nem kellemes dolog volt ez a halál. Gyűlölettől izzó ellenségei rárohannak; mint valami gazembert végighurcolják az utcákon és mint egy kutyát agyonkövezik. Mégis boldog és derűsen szép halál ez, mert megnyílt felette az ég, mialatt lent a pokol dühöngött. - Jézus engesztelő halála az övéi halálát szelíd elalvássá és boldog elköltözéssé változtatta. Aki így hal meg Jézusban, jól hal meg; akár emberek bestiális durvasággal kínozzák halálra, akár más nehéz halállal hal meg. - Gyakran hallja az ember, amint némelyek dicsekedve beszélnek arról, ha valaki csendesen elaludt, mintha az már a boldog vég bizonyítéka volna. Csak az hal meg boldogan, aki Jézusé és a hit és a szeretet bensőséges kapcsolata köti vele össze.

Néha még a hívők is nehéz harcokat vívnak a halál előtt. A Sátán okozza ezeket a belső viharokat és tusákat. Még egyszer átmennek egy megítéltetésen, hogy így odakerüljön egész életük Isten szent arcának világossága elé. Ott minden saját munkájuk megsemmisül, csak azért, hogy Jézus legyen minden. Hittel elmondhatják: "Látom a megnyílt eget!" Nem ritka eset, hogy valaki nehéz órák után megkapja a menny e boldog előízét és elköltözése előtt bepillanthat a mennyei világba. Ez elveszi a halál keserűségét. A hívő ember szívesen hagyja itt a földet. Nem elszakítás lesz ez, hanem futás a Megváltó felé. Bárcsak a mi utolsó óránk is olyan lenne, mint Jézus barátaié és a menny polgáraié.

"Uram, ó add, ha vándorutam majd véget ér itt a borúban, Elérjek hozzád, s te fényes orcád meglássam én. - Ott álljunk üdvbe öltözötten, én és szeretteim köröttem! Uram tehozzád, hol fénylik orcád, vágyódom én!"


December 16.
A megdicsőülés küszöbén

"Mindnyájan olyannak látták az arcát, mint egy angyalét. "
(Cselekedetek 6, 15)

A dicsőség Lelkének milyen csodálatos ereje nyugodott meg Istvánon (1 Pét 4, 14). Arcának ezzel a ragyogásával arra mutat a Szentlélek, hogy Jézusnak ez a bizonyságtevője nem keseredett meg és nem háborodott fel a hamis vádakon, hanem nagy belső örömmel állt a főtanács előtt. Ez az öröm sugárzott arcáról. Isten ezzel világosan és érthetően bizonyította be az ellenségnek hűséges szolgája ártatlanságát. Milyen mély benyomást kelthetett ez a főtanács embereiben! Jézusnak a Tábor hegyi megdicsőülésére emlékeztet ez a ragyogás. A belső világosság kisugárzása mutatta, hogy Istvánt a kegyelem ragyogása töltötte be. Megérett a mennyre, fiatal volt és már érett kalász! Nem az öregség érlel meg az örökkévalóságra! Ellenkezőleg, aki nem indult el a menny irányába, az mindig mélyebben gyökerezik a földbe. Akit Isten Lelke nem ébresztett fel, az mindig tompább, közönyösebb, hidegebb lesz és mint valami gép, a megszokás vágányain mozog. - István teljesen az Úr Jézus tanítványává érett és tökéletes bizonyságot tett az igazságról. Az idős kor bölcsessége és a fiatalság tüze együtt volt benne. Szabad volt minden ember- és halálfélelemtől, szabad a világtól, és ezért kész arra, hogy belépjen a mennyei világba.

Csodálatos dolog Jézus igazi tanítványának lenni! Erős, bárkivel felveheti a harcot, mégis készségesen megadja magát. Bölcs, senki nem szólhat ellene, mégis szó nélkül elviseli a gonosz gyalázásokat. Senki nem veheti el tőle a belső, boldog, Istenben való békességet. Ez a szent boldogság tölti be és ragyog belőle.

Mennyire megkötözi a természeti embert a mások vélekedése! Kapaszkodik az életbe, fél a haláltól. István csak Istent félte, ezért beszélt félelem nélkül a tanács előtt. Védekezése vádbeszéd lett a legfelsőbb hatóság ellen. Amikor látta fenyegető magatartásukat és azt, hogy már nem akarják meghallgatni, a legerőteljesebb és legfájdalmasabb igazságokat is megmondta még nekik, azok mint pörölyütések hullottak rájuk.

Ez legyen a példánk! Kötnek még földi meggondolások? Attól függ a döntésed, hogy mit mondanak az emberek? Gyűlölni és üldözni fognak? Talán az életed is kockán forog? Amíg az emberek és földi életünknek rabjai vagyunk, nem vagyunk még érettek az örökkévalóságra. Ezért szakadj el mindentől, ami a látható világhoz köt


December 15.
A tanítvány elköltözése


"Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet! Majd térdre esve hangosan így kiáltott: Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt! "
(Cselekedetek 7, 59-60)

István, a félelmet nem ismerő bizonyságtevő, halálával pecsételte meg szavai igazságát, melyekkel a főtanács elé állt. Ő volt az első, aki elnyerte a mártírkoszorút. Halála nem gyalázatos vég, hanem diadalmas hazamenetel volt. Mint Mestere igazi tanítványa halt meg. És ahogyan Jézus Atyja kezébe tette lelkét, úgy tette le azt István Jézus kezébe. Nem ragadták el tőle az életet, hanem készségesen ő maga adta azt oda. Nem állandó ellenszegülés közben hurcolta ki őt az ellenség a városból; engedelmesen, mint bárány hagyta magát vezetni. Királyi szabadságban helyezi lelkét a Megváltó kezébe, mint ahogyan naponként is neki ajánlotta azt. Nem az ellenség kényszerítette térdre, hanem egy belső kényszer alatt hajolt meg, hogy elmondhassa utolsó imádságát ellenségeiért. Amit Jézus a kereszten legelőször kért, azt István utoljára kéri. A Megváltó utolsó kívánságát viszont (vedd magadhoz lelkemet), ő, a megváltott, először mondja. Jézus a másokért való imádkozással kezdte és utoljára imádkozott önmagáért, István először a saját lelkéért könyörög és a végén másokért. Csodálkozunk-e, ha az Ige ezt írja: "És amikor ezt mondotta, elaludt"? Különös meghatározás ez egy halálra kövezett ember haláláról. Ebben is követte Mesterét: nem vitt át az örökkévalóságba keserűséget kínzói iránt. Szerette ellenségeit és könyörgött Istenhez, hogy ne rója fel ezt bűnül nekik. Az alapszöveg szerint: "Ne engedd, hogy ellenük álljon" ez a bűn, mert akkor kőtorlaszként megakadályozza Istenhez való jutásukat. De ne vesszenek el! A mennyet kívánja nekik, ahová ő maga is tartozik. Lehet, hogy feltámadt benne valami sötét harag, amikor olyan kíméletlenül rárohantak a kövekkel, ezért kiált fel hangosan és esik térdre, hogy ezt a feltámadó haragot legyőzze.

A harag tövise ellen a legjobb orvosság: könyörögni azokért, akik azt a szívedbe döfik. Ha imádkozol azokért, akik bántanak és megsértenek, mennyei békesség tölti be lelkedet. A keserűséget csak a szeretet győzi le. Ne vigy át gyűlölködő érzést másnapra, ne menjen le a nap a haragodon. Még kevésbé vidd az örökkévalóságba! Győzzön a szeretet, hogy ott lehess, ahol nincs helye a sötét gyűlöletnek, csak a szeretetnek és a magasztalásnak.


December 14.
Jézus példás halála


"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, ó Uram, hűséges Isten. "
(Zsoltár 31, 6)


Jézus a kereszten hetedik és utolsó szavával Atyja kezébe ajánlja lelkét. De nemcsak halálakor tette ezt. Egész földi életében Atyja megőrzése és befolyása alatt állt a lelke. Szentlélekkel egyesülve lelkünk (szellemünk) kell, hogy uralja a testi életet (akarat-, érzés-, kedélyvilág). "Miért csüggedsz el én lelkem, miért nyughatatlankodol bennem? Bizzál Istenben!" - így bátorít az isteni lélek (szellem) és helyes irányba terel.

Ha Jézus Atyjának ajánlotta lelkét, mennyivel inkább kell nekünk is ezt tenni! Jézus nem rendelkezett önmaga fölött. Atyjának adta át a rendelkezési jogot, vezérelje Ő a lelkét és őrizze meg szentségben azt. - Ami lelkünk könnyen ferde vágányra jut és egész életünket magával ragadja. Fogságba ejtik a kívánságok, ösztönök, szenvedélyek és magukkal ragadják, ahelyett hogy az parancsolna nekik. Jézus az Atya kezébe adta lelkét; mi ajánljuk oda a Megváltónak. Ő váltott meg minket, jogos tulajdonai vagyunk. Így lelkünket is megtartja erős, hűséges kezében.

Oyan időket élünk, amikor a tévtanok egyre jobban terjednek. A hazugság és az ámítás igazságnak mutatja magát. Az idők végén súlyos tévelygések következnek be. Most van csak igazán szükség arra, hogy lelkünket naponta Jézusnak ajánljuk. Csak Ő őrizhet meg minket, hogy a tévtanok áldozatai ne legyünk. - Két veszély ólálkodik lelkünk körül. Az egyik, hogy könnyen elbizakodik és hamis magaslatra jut; a másik pedig, hogy hamar letörik és fáradtan, csüggedten elhagyja magát. Csak Jézus kezében van biztos helyünk. Ő egyensúlyban tart minket. Vannak ugyan ingadozások, de ezek nem zavarhatnak meg. - Külső, testi életünk feltámadó izgalmai és hullámzásai észrevétlenül megrázzák a lelket is és beteggé teszik. Egyszer gondok, aggodalmak ostorozzák, máskor a féktelen élvezetvágy és kívánság ragadja magával. Csak Jézus kezében lesz sziklává. Tombolhatnak körülötte a kedély hullámai, de nem dönthetik meg. Ha napról napra a Megváltóra bízzuk lelkünket, akkor ezt az utolsó óránkban is megtehetjük.

Ha te lakozol szívemben, kegyelemnek Királya, Nem találhat készületlen halálomnak órája. Ha kebled én rejtekem, kik árhatnak énnekem? Bízva te szent sebeidben győzve távozhatom innen.

 


December 13.

Hazaérkezés

"Mostan bocsátod el Uram a te szolgádat békességben, mert látták az én szemeim a te üdvösségedet. "
(Lukács 2, 29-30)

Simeonnak ezek a szavai Istent dicsőítik. Szíve vágya teljesült. Nincs több kívánsága. Ami addig hiányzott neki, az most az övé lett. Testi-lelki szemei meglátták Isten ajándékát: a Megváltót. Csak egy kisgyermeket tart karjaiban, de lelki szeme a népek Szabadítóját látja benne. Ő az a világosság, akinek révén a pogányok megismerik az igaz Istent. Most már békességben halhat meg az öreg Simeon. Utolsó nagy kívánsága teljesült: látta a megígért Üdvözítőt. Atélte azt a csodálatos dolgot, amiről Pál Róma 5, 1-ben ír. Az Úr Jézusba vetett hit által megigazult, ezért most igazi szívbeli békessége lett Istennel. Isten megígérte ezt és megtartotta szavát. Aki hitben meglátta a Megváltót és elmondhatja: Jézus az én Szabadítóm, az nyugodtan léphet az örökkévalóság útjára. Mikor van békességünk? Ha semmi sem gyötör és semmi sem hiányzik. Sok minden nyugtalanít és gyötör minket mindaddig, amíg Jézust és benne a bűnbocsánatot hit által meg nem ragadjuk. Isten Fiának értünk kiontott vére azonban minden vádat elhallgattat:

Szent vére bűnt befedez, Tisztára mossa ruhám. Bizalmamat ebbe vetem, Reménységem Jézus csupán.

Annak van békessége, akinek többé semmi sem hiányzik, akinek nincsenek beteljesületlen vagy nem teljesíthető kívánságai, hanem teljesen megelégedett. Csak annak van ilyen békessége, aki Jézusé. Ő a legnagyobb ajándék, benne Isten önmagát adja: az örök jót. Egy beteg megjegyezte: "Azelőtt olyan sok kínvánságom volt, ezért sohasem voltam igazán megelégedett. Most csak egyetlen kívánságom van: Jézus. Ő pedig az enyém." - Aki Jézusé, azt semmi sem köti a földhöz. Nála kíván lenni, mint az apostol írja: "Kívánnék elköltözni és Krisztusnál lenni."

Míg Jézust nem ismertem, nehéz volt a szívem. Nem leltem segítséget, s örömöt semmiben. De hogy Őt megtaláltam, elmúlt minden bajom, Úgy énekel a szívem, úgy zeng folyvást dalom! Úgy énekel a szívem, ragyog minden napom, Boldog vagyok, mert Jézust majd ott fenn megláthatom!

 


December 12.

Úrnak rossz - szolgának jó

"Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor az elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba! "
(Lk 16, 9)

A hamis sáfár urának pénzével barátokat szerzett magának. Ti is hasonlóképpen tegyetek az Istentől nektek adott pénzzel! Ez Jézus tanácsa. A pénz, az anyagi javak arra valók, hogy vele barátokat szerezzünk, szeretetet plántáljunk, embereken segítsünk. Tiszta szívből ajánlja ezt Jézus, semmiképpen nem igazolva azt a módot, ahogy önző szívünk próbál magának barátokat szerezni. Azokat a barátokat, akikről Jézus beszél, úgy kell megnyernünk, hogy túléljék a mammont, s akkor is szeretetet tanúsítsanak irányunkban, amikor már nincs földi segítség a számunkra.

A sáfár azt akarta ura adósainál elérni, hogy befogadják őt házukba, amikor elveszti tisztét és hatalmát. Ugyanezt ti is megtehetitek, mondja Jézus, de egy sokkal magasabb szinten. Ne földi házba fogadjanak be titeket és csupán egy rövid időre, hanem az örökkévaló hajlékokba. Örök hálát szerezhettek magatoknak; földi javaitok segítségével a szeretet, a jótétemény, a közösség gazdag aratását készíthetitek elő, amely örökké megmarad. Persze Jézus nem úgy beszél az általunk segítségben részesültek örök hálájáról, hogy ezzel elvonja figyelmünket Istenről, és hogy ne Isten kegyelmére támaszkodjunk, hanem az emberek szeretetére. Isten országában valamennyien az Ő kegyelméből élünk, így számunkra semmi sem olyan fontos, mint az, hogy az örök életet adó Istent szerezzük meg barátunknak. Jézus azt mondta, hogy amikor valakivel az Ő kicsinyei közül jót teszünk, vele tesszük azt. Ha éhezőt vendégelünk meg, Őt látjuk vendégül, s amikor okosan bánunk pénzünkkel, Őt tesszük barátunkká. Ezek azok a szeretetszolgálatok, amelyek megnyitják az örök hajlékok kapuját.

Nagy dolgokat lehet elvégezni a hamis mammon segítségével. Ettől azonban még hamis marad, mert jogtalanul igényt tart ránk és hamisan úgy tünteti fel magát, mint a boldogság egyedüli forrását. A pénz könnyen megvakíthat, miatta elhagyhatjuk Istent. Önmagában halott, üres, sőt kárhozatos dolog. Add tehát könnyen oda ezt a hamis dolgot, mondja az Úr. De amikor Jézus tanácsa szerint arra használjuk, hogy barátokat nyerjünk meg vele és a szeretet szolgálatába állítjuk, a hamis, csalárd mammonból hűséges szolga lesz és maradandó hasznot biztosít számunkra. Így szolgált a szegény özvegy templomi két fillérje is.

 

 


December 11.

Igyekezetünk végcélja

 

"Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba "
(Zsid 4, 11)

Isten nyugodalma vagy szombatja nem tétlen, rest nyugvás. Nem minden tevékenység nélkül való, de szabad a kapkodástól, rohanástól, a gondteli sürgés-forgástól és hajszától. A földi ember sok hiábavaló nyugtalanságot szerez magának. Kapzsiság és becsvágy forr állandóan benne és nem hagyja nyugodni. Az ilyen ember nem mehet be Isten nyugodalmába; oda csupán a belsőleg megcsendesült lelkek illenek. Igyekezzünk tehát úrrá lenni nyughatatlan testünkön és minden felinduláson, ami bűnös természetünkből tör elő!

Bizonyos fajta nyugtalanságon természetesen át kell mennünk, ha be akarunk jutni Isten nyugodalmába: ez a felébredt lelkiismeret nyugtalansága. Aki ezt a nyugtalanságot elkerüli, sohasem talál igazi nyugalmat, nem jut el a lelkiismeret boldog békességére, amit már itt megkapunk, mint a menny előízét. Vessük alá magunkat Isten Lelke megítélésének, és soha ne adjuk át magunkat a hamis biztonságérzetnek, amire rettenes felébredés következik. Az is igaz, hogy Isten nyugodalmába csak azok mennek be, akik elvégezték a rájuk bízott mindennapi munkát. A rest szolga, aki semmit sem tett Uráért, nem mehet be annak örömébe. Ne sodorjon el a földi hajsza és nyüzsgés, hanem végezzük földi dolgainkat is istentiszteletként (Ef 2, 10.) Aki fáradtra dolgozta magát, elemésztődött Ura szolgálatában, azt boldog nyugalom várja. Ott is folytatódik persze a szolgálat és tevékenység, de tövis és bogáncs nélkül, amelyek most gátolják és hiábavalóvá teszik munkánkat. Ott nem lesz fáradtság, kimerültség, gyengeség és erőtelenség, amik itt megnehezítik vagy lehetetlenné teszik munkánkat. Örökre fiatalok és frissek maradunk, és éjjel-nappal tevékenykedhetünk majd, fenséges nyugalomban. Nyugalom a munkában és munkálkodás a nyugalomban: ez Isten szombatja.

Isten népének nyugodalma győzelmes megpihenés a harc és tusák után. Mindenki harcol a földi létért, de kevesen veszik fel a harcot a belső ellenséggel szemben; változatlanul megkötözöttségeikben és bűneikben élnek. Vannak, akik nem szabályszerűen küzdenek és nem jutnak el a győzelemig. Hiányzik náluk a komolyság és a hit, ami egyedül biztosítja a győzelmet. Ne a magunk erejéből harcoljunk, hanem tartsunk ki hitben az Úrral, aki végül is győzelemre vezet minket.

 


December 10.

Halálfélelmünkben Isten vigasztal

"Mert akik e sátorban vagyunk is, megterhelten sóhajtozunk, mivel nem kívánjuk ezt levetni, hanem amazt erre felölteni, hogy azt, ami halandó, elnyelje az élet. "
(2 Kor 5, 4)

A meghalás gondolata az apostol számára is keserűséget rejtett magában. A halál mindig természetellenes marad. Bár mostani sátorházunkban sok a szenvedés és teher, mégsem óhajtjuk a halált. Nem vagyunk életuntak, mint egyesek, ha rosszul megy a soruk, hanem életkedv tölt be minket. Nem keressük a halált, ellenkezőleg - irtózatot vált ki belőlünk a gondolata. Maga Isten oltotta természetünkbe a haláltól való borzadást. E testben élve, sóhajtozunk.

Sátorháza, (teste) elbomlásának a gondolata megterhelte az apostol lelkét. Jobban szeretné, ha nem kellene a halandóság ruháját levetni, hanem mindjárt felvehetné a halhatatlanságot. Hiszen azok a hívők sem halnak meg, akik megérik az Úr Jézus visszajövetelét. Azonnal elváltoznak és a földi test helyébe mindjárt megdicsőült testet kapnak. Ha ezt a halhatatlan, megdicsőült testet szeretnénk felöltözni, akkor belsőleg már fel kellett öltöznünk a Bárány vérében megmosott új ruhát, a megigazulás ruháját, nehogy a bűn mezítelenségében mutatkozzunk (Jel 3, 18). Most még rejtegetjük romlottságunkat, de ha a test meghal, akkor mezítelenek és leplezetlenek vagyunk Isten előtt. - Krisztusban elnyerjük az üdvösség ruháját, ami örökre elrejti Isten elől bűnünk rútságát. Csak így lehetünk megdicsőült szépségben hasonlók őhozzá. Ez után sóhajtozik Pál is.

De Isten nemcsak úgy alkotott. hogy a haláltól borzadjunk, hanem Szentlelkét adta nekünk a jövendő üdvösség zálogaként. A Lélek ellensúlyozza a halálfélelmet, általa legyőzzük azt. Ő állandóan vigasztal, mégha a halál közelít is hozzánk. A Szentlélek személyes kapcsolatba hoz a Megváltóval. Ez a kapcsolat személyes ugyan, de még hitbeli kapcsolat csupán. Még nem látjuk Őt; hitben járunk, nem látásban. Nem térben vagyunk távol az Úrtól, hanem fizikai testünk képez válaszfalat. Bensőnk már most egy vele, de a halálnak a teste még elválaszt tőle. Ezért mindazokban, akik megkapták Jézus Lelkét, egyrészt ugyan ellenszenv él a halállal szemben, de másrészt a halál dicsőséges reménységgel tölti be őket, hogy egészen Jézusnál lehetnek majd. Így gondolkozol-e te is, vagy félelemmel tölt el a halál gondolata?


December 9.

Helyünk a halál után

"Mert tudjuk,hogyha ez a mi földi sátorházunk összeomlik,épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben. "
(2 Kor 5, 1)

A halál utáni állapotunk pontosan igazodik ahhoz az állapothoz, amiben elköltözésünk előtt voltunk. Krisztus szerint való élet - boldog meghalás. Ez a helyes sorrend. Mulatozva élni és boldogan meghalni!-ez a Sátán bölcsessége és azoknak a jelszava, akiket megcsalt. Aki az Úr Jézusban élt, az őhozzá kerül halála után. Aki benne hisz, az "ha meghal is él". Nem hal meg, csak elalszik, úgy, hogy már őnála ébred fel. Semmi sem szakítja el Istentől az Ő szeretteit, még a halál sem. Nem vesznek el, hanem hazaérnek. Jézus juhait senki sem ragadhatja ki az Ő kezéből.

Pál apostol bizonyos abban, hogy Jézus követői a földi sátorházuk összeomlása után azonnal szép otthonra lelnek. Biztosan tudjuk, hogy van már hajlékunk, nem pedig csak készül számunkra. A Jézus vére által megváltott lelkek nem bolyonganak majd hontalanul, azonnal otthont kapnak abban a hajlékban, amit Isten készített számukra. "Az én Atyám házában sok hajlék van."

"Ma velem leszel a paradicsomban" - mondta a Megváltó a latornak. Az Istentől készített épület tehát azonos jelentésű a paradicsommal. Jézus halála által az övéi számára a holtak birodalma is paradicsommá lett. Lement a halottak birodalmába azért, hogy az Ószövetségnek rá váró kegyeseit magával vigye a paradicsomba. Akinek nem volt hite és élő kapcsolata Jézussal, az a halottak birodalmába jut, amit a Biblia Hadesnek nevez. Ez nem azonos a pokollal; a fordításokban ez nem jut kifejezésre. Például: "Nem hagyod lelkemet a Seolban (pokolban)" helyett azt kell értenünk, hogy a halottak birodalmában. A gyehenna, vagy a tűznek tava a pokol nevei. - Azok az emberek, akik teljesen az igazság ellen döntöttek és a Sátán eszközeivé lettek, a halál után azonnal a sötét szellemek társaságába kerülnek. Azok pedig, akik még nem hallottak Jézusról, a halottak birodalmába jutnak. Sorsuk itt még nem dőlt el örökre (Jel 22, 2). Boldogok mindazok, akik az Üdvözítőt már most megragadják és az Ő tulajdonává lesznek.

Nem láthat bár e földi szem, Jézus tied vagyok. Bár arcod rejtve van nekem, Mégis felém ragyog. De majd a fátyol szétszakad, Mely most még rejteget. Színről színre látlak magad, S fényedben élhetek.


December 8.
A fiatalosság titka


"Még a vén korban is gyümölcsöznek, termők és zöldellők lesznek. "
(Zsoltár 92, 15)

Micsoda remek ígéretek vonatkoznak mindazokra, akik Isten házába vannak plántálva és benne is maradnak. Zöldellők és termők maradnak még öregkorban is. - A korral együtt fogy az erő és lassanként megrokkan az ember. De a hit, a szeretet és a reménység ereje nem fogy el Isten gyermekéből az évek folyamán. Ha egészséges a fejlődése, még inkább növekszik. Akik az Úrra várnak, mindig új erőt kapnak. A testi erő, még a szellemi képesség is lassanként gyengül, de a lelki erő soha ki nem apadó forrásból táplálkozik. A buzgóság természetes tüze, a fiatalos lelkesedés tüze idővel kialszik, elfojtják a kedvezőtlen és kellemetlen tapasztalatok, de a Jézus iránt való szeretet és az Ő ügye iránti buzgóság tüzét a Szentlélek olaja táptája és növeli.

Testünk érzékszervei is eltompulnak az öregségben; szemünk homályossá lesz, elveszti látóképességét. De a lelki megértés szemei Isten gyermekeinél az öregségben nem gyengülnek, ellenkezőleg, még élesebben és világossabban látnak. Testi hallásuk csökken, de a lelki nem. Egyre jobban hallja a jó Pásztor hangját, minél régebben követi Őt. Lábunk és kezünk elfárad öregkorunkra; a test rugalmassága is eltűnik, de Isten igazi gyermekei belsőleg még elevenebbek lesznek (Ézs 40, 30). Öregkorban könnyen befészkeli magát a zsörtölődés és a komorság, Isten gyermekei azonban, még ha félre is kell már állniok, öregségükben is derűsek, mint a gyermekek. Nem hallgat el ajkukon Isten dicsérete.

Az ifjúság a tanulás ideje. Idővel a legtöbb ember abbahagyja a tanulást és a megszokott kerékvágásból nem tud többé kizökkenni. Elvesztik ezáltal kapcsolatukat a fiatalokkal és ellentétbe kerülnek velük. Jézus igazi tanítványai mindig megmaradnak a tanulásnál. Ez a képesség és a tanulásra való készség Isten gyermekeinek fiatalos jelleget ad és közel hozza őket a fiatalokhoz. Az öregek beképzeltsége, akik mindent jobban akarnak tudni, taszítja a fiatalságot. A vitatkozó hajlamú és kritikus szellemű ember, aki tökéletesnek tartja magát és aki mindig zsörtölődik, idő előtt megöregszik. Isten gyermekei lélekben fiatalok maradnak, mert szellemileg állandóan fejlődnek, új hajtásokat hoznak, és mert a szívük akkor is háladalt énekel, ha az ajkuk már nem képes erre.


December 7.
Mindenkor és mindenért hála

"Hálát adjatok mindenkor mindenért az Istennek és Atyának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében! "
(Ef 5, 20)

Isten gyermekeire a hálaadás jellemző. Nagyigényű emberek nehezen köszönnek meg valamit. Magától értetődően elfogadják a jót, de elégedetlenek, ha nem kívánságuk vagy elgondolásuk szerint történik valami. A kérő imádság általánosabb. A nyomorúságban olyanok is odafordulnak Istenhez, akik egyébként nem akarnak tudni róla. Hasonlítanak a kilenc bélpokloshoz, akik könyörületért Jézushoz kiáltottak, de a hálaadást már elfelejtették. Ne felejtsd el, mi minden jót tett veled az Úr! Saját cselekedeteinket nem felejtük el, és azt a rosszat sem, amit velünk tettek, azonban könnyen elfelejtjük azokat a bántalmakat, amiket Istennek okoztunk és mindazt a jót, amit Ő ennek ellenére tesz velünk. A hála az egyetlen dolog, amivel Istennek valóban örömet szerezhetünk. Csak ennyit kaphat tőlünk, hiszen mi mindig a megajándékozottak vagyunk.

A hála egyúttal Isten új kegyelmének megtapasztalására is módot nyújt. "Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását" (Zsolt 50, 23). Csodálatos erő rejlik a hálaadásban és dicsőítésben (2 Krón 20, 21-26). Azt is megtapasztalhatjuk, hogy a sötét és gonosz gondolatok eltűnnek, ha elkezdjük dicsérni Őt és hálát adunk neki. A hálátlanság útján megszegényedünk, a hálaadásban mindig gazdagabbak leszünk. - "Hálát adjatok mindenkor mindenért!" - csak Jézus Krisztus által lehetséges ez. Csak őáltala ismerhetjük fel a nyomorúságos időkben is az áldásokat. Ezek mind mélyebbre visznek az Atyával és a Fiúval való közösségbe. Az Isten iránti szeretet tüzét a viharok hatalmasan felszíthatják, de a jó napokban sokszor elhal a hálaadás. A veszély pillanatában is elmarad a hála, de utána felismerjük, hogy éppen a fájdalmas tapasztalatok útján nyertünk jó gyümölcsöket. Az örökkévalóságban mindenképpen hálát adunk majd a nehéz időkért. A hála és imádat mennyei foglalatosság, a pokolban csak a tehetetlen düh kiáltása hallatszik. Már most gyakoroljuk szorgalmasan a hálaadást, hogy majd az örökkévalóságban teljes és tiszta harmóniában olvadjunk bele az Istent dicsőítő kórusba. Ha a lelkünket nyomja valami, mondjuk együtt a zsoltáríróval: "Ébredj fel lant és hárfa!" Merüljünk el Isten gazdagságában, hogy hálát tudjunk adni neki mindenért.


December 6.
Isten meghallgat, de a maga módján

"Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik, feljebb, mint ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, annak legyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, örökkön órökkél! "
(Ef 3, 20-21)

Pál itt tapasztalatból beszél. Amikor Filippiben a börtönben ült, Szilással együtt imádkozott. Talán még a börtönőrre is gondoltak, Jézus szavaira emlékezve: "Imádkozzatok azokért, akik bántanak és üldöznek titeket." De hogy Isten még az éjjel csodálatosan ki fogja hozni őket a börtönből és hogy éppen azzal a kemény, irgalmatlan emberrel együtt fognak térdet hajtani Jézus Krisztus előtt, eszükbe sem jutott. Ennyire merészen nem mertek kérni.

Néha, mintha Isten nem hallgatna meg minket, de azután minden elképzelésen felül, túláradóan cselekszik. Pál azt gondolta, sokkal jobban szolgálhatná az Urat, ha megszabadulna "töviseitől", melyet a "Sátán ökölcsapásainak" is nevez. Kérte az Urat egyszer; bizonyos várakozási idő után másodszor, azután megint várt. Végül újra, harmadszor is kérte a szabadulást. Az Úr látszólag visszautasította kérését, de mégis meghallgatta imádságát. Feleletet kapott és megvilágosodott előtte az Úr útja; hogy az Ő ereje a gyengékben mutatkozik meg igazán hatalmasan; megrepedt, összetört edényekben lesz nyilvánvaló; "cserépdarabokkal" többre jut, mint sértetlen emberi erővel. Ez a drága Ige ezreket erősített meg már azóta. Kimondhatatlan vigasztalás lett ez az ígéret: "Az én erőm erőtlenség által jut el céljához."

Pálnak harmadik missziós útja végén, a jeruzsálemi látogatás alkalmával leginkább elkeseredett ellenségeitől, a hitetlen zsidóság orvtámadásaitól kellet félnie. A rómabeli keresztyének imádságát kéri levelében. Bizonyosan ő maga is imádkozott, hogy az Úr mentse ki a hitetlenek keze közül Júdeában (Róma 15, 31). De ez a kérés sem talált meghallgatásra - látszólag. A kezükbe esett. Mégis meghallgatta őt az Úr, mert kiragadta onnan. Cézáreába kerül két évi fogságba. Pihenő időt rendelt neki az Úr, amire bizonyára nagy szüksége volt. Két év múlva mégiscsak eljutott Rómába, de másképpen, mint ahogyan gondolta. Ott is hirdethette Jézus Krisztus győzelmes evangéliumát, nem úgy, mint világi nagyság, hanem mint szegény fogoly. Az Úr más úton vezet, mint ahogy elgondoljuk és kérjük, de mindig dicsőségesebb módon.


December 5.
A meghallgatás nem-je és igen-je

"Atyám, ha akarod, távoztasd el Tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az Én akaratom legyen meg, hanem a Tied.
És angyal jelent meg Neki a mennyből, hogy erősítse Őt." (Lukács 22, 42-43)

 

Az Atya nem teljesíthette Fiának ezt a kérését. Nem volt más Útja szabadításunknak, csak ez az egyetlenegy, amitől a Megváltó visszaborzadt. És mégis meghallgatást nyert Jézus esengő imádsága! Angyal erősítette meg Őt. Ez volt a felelet a kérésére. A tanítványoknak virrasztani kellett volna, de aludtak; a legnehezebb harcot egyedül kellett a Megváltónak megharcolnia. Mégsem volt egyedül, az Atya nem hagyta Őt cserben. Nem kímélhette meg a fájdalmaktól, de Erőt adott neki a nehéz Út megjárásához. A lélek nyomasztó terhe olyan borzalmas és a testi feszültség olyan heves volt, hogy vért verejtékezett.

A Megváltó nem járhatta volna meg a szenvedés útját, ha nem nyert volna erősítést az "elrejtett mannából" (Jel 2, 17). Végül is az Atya szabaddá tette Őt a félelemtől és a rettegéstől. Nem a halál maga volt borzalmas neki, hanem ez a halál, a gonosztevő halála a kereszten. Az a gondolat, hogy a világ bűnterhe alatt átokká kell lennie - mázsás súllyal nehezedett a lelkére. Nem csoda, hogy szomorú volt mindhalálig. Imádságára a félelem csökkent egy kevéssé, de aztán újra visszatért. Másodszor is imádkozott, újra megkönnyebbült, de a félelem harmadszor is rátelepedett a lelkére. Harmadszor is könyörgött és ekkor teljesen megszabadult tőle. Nyugodtan mondhatta: "Keljetek fel, menjünk. íme elközelgett, aki engem elárul" (Mt 26, 46). Nem menekült el, hanem Győztesként ment az ellenség elé. Így Jézus meghallgatást nyert, amikor könyörgéssel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás között adta oda magát áldozatul Istennek, aki megszabadíthatta volna a halálból, de mégsem tette meg. Viszont megszabadult a halálfélelemtől. Meg kellett ízlelnie a halál keserűségét értünk, de megkapta a szükséges Erőt erre a legnehezebb szolgálatra.
Ez a meghallgatás minket is imádásra késztet. Számtalan megváltott bűnös dicsőíti most Istent, amiért egyszülött Fiát a fájdalom útjára bocsátotta, de át is segítette rajta. Jézus maga tökéletessé vált szenvedései révén és felemeltetett Isten jobbjára. Éppen ezért, mivel halálig megalázta magát, mindenek felett felmagasztaltatott és kapott páratlan hatalmat. Isten azért nem hallgatta meg Őt előbb, hogy később dicsőségesebben cselekedhessen."

 


December 4.
A biztosan meghallgatott kérés

"Ha pedig valakinek fogyatékos a bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja. "
(Jakab 1, 5)

Mi a bölcsesség? Isten lényébe és útjaiba való betekintés. "Isten adja meg nektek -írja az apostol - a bölcsesség és kijelentés Lelkét, az Ő megismerésében" (Ef 1, 17). Ezt a bölcsességet tehát nem ember, hanem Isten ajándékozza a Szentlélek megvilágosítása által. Bölcs továbbá az, aki nemcsak megismeri, hanem féli is az Istent. Tehát nem az ismeret, hanem a lelkiismeret dönti el, hogy valaki bölcs-e. Ismerheti valaki jól a Bibliát, és Isten szemében mégis bolond. A bölcsesség az életnek egyik titka, melynek gyökerei az istenfélelembe nyúlnak és az Istennek tetsző magatartásban mutatkoznak meg. "Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg jámbor életével az ő cselekedeteit bölcsesség szelídségében" (Jak 3, 13). Az a bölcs, aki beszédében és tetteiben helyesen jár el és mindig a helyes utat választja.

Sok bölcsességre van szükségünk a mindennapi életben, az emberekkel való érintkezésben, a gyermeknevelésben és földi hivatásunkban is. Akinek hiányzik még - és ki mondhatná, hogy teljesen az övé? -, az kérje Istentől. Ő bizonyosan meghallgatja.

Isten készségesen ad, szemrehányás nélkül. Ez Istennek csodálatos jellemvonása. Osztatlanul szerető szív, nincsenek hátsó gondolatai és eltitkolt szándékai. Isten maga a készség. Teljesen odaadja magát teremtményeinek. Az eléje tárt kéréseinket is szívügyének tekinti. - Bennünk a bűn tönkretette ezt az egyszerű készséget, őszinteséget. Az önző embernek, mégha jót tesz is, mindig vannak mellékgondolatai; saját hasznát és dicsőségét keresi.

Isten szemrehányás nélkül ad. Szeretete folytán semmi mást nem tart szem előtt, mint az ember javát. Nem vár mást, csak hálát. Nem is vet szemére senkinek semmit. Nem veti szemünkre, hogy tegnap kértünk utoljára, vagy éppen egy órával ezelőtt. Hozzá nem lehet elég sokszor jönni és inkább az bántja, ha túl ritkán jövünk. Isten tulajdonképpeni öröme, ha adhat. Elfedezi múltunkat, amint megalázkodunk miatta és bocsánatot kérünk tőle. Isten nagylelkűen elfedezi mulasztásainkat, tévedéseinket. Nem régi bűneinken át néz minket, hanem Jézus Krisztus ártatlanságán és igazságán keresztül. Milyen jó is az Isten!


December 3.
Imádság testi gyógyulásért.


"Beteg valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, hogy azok imádkozzanak felette és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében. És a hitből való imádság megtartja a szenvedőt. "
(Jakab 5, 14-15)


A keresztyén embernek betegségében mindenekelőtt Istent kell segítségül hívnia. Semmi esetre se tegyünk úgy, mint Asa király, aki csupán az orvosokat kereste, nem az Urat (2 Krón 16, 12). Ezzel nem azt mondjuk, hogy ki kell kapcsolnunk a gyógyszereket. Ezékiás király gyógyulása felülről való kegyelmi ajándék volt, jóllehet Ézsaiás arra utasította, hogy tegyen fügekötést a veszélyes kelevényre.

Az őskeresztyén gyülekezetekben betegségnél is Jézus nevét hívták segítségül. Napjainkban a gyógyítás kegyelmi ajándéka nincs olyan nagy mértékben jelen, még a hívő gyülekezetekben sem. Pedig a mi időnkben is bizonyságot tesz az Úr hívő emberek mellett, akik betegre teszik kezüket. A kézrátételnél ugyanis az imádkozó összekapcsolódik a beteggel, eggyé lesz vele.

Az olajjal való megkenés is jelképes cselekedet volt. Pontosan gy írja le az Ige: "Kenjék meg őt olajjal és imádkozzanak felette." Tehát nem az olaj, hanem a hívő imádság a döntő. Az olaj az életerő (Zsolt 23, 5) és az öröm (Zsolt 45, 8) jelképe. - Az olajjal való megkenés tehát nem varázsszer, hanem csak külső jele a Megváltóba vetett bizalomnak. Nem az olaj hanem a hívő imádság tartja meg a beteget. De nem is maga az imádság, hanem a hit, mert a hit ragadja meg az Urat. Az Úr az, aki segít rajtad. A hit felszabadítja az Ő kezét, a hitetlenség megkötözi.

Lázár feltámasztásának történetéből látjuk meg, mi a hit (Jn 11). Márta hitt abban, hogy a testvére nem halt volna meg, ha Jézus ott lett volna. Elhitte, hogy Jézus mindent megkap Istentől, amit kér. De amikor Jézus azt mondja: "Feltámad a testvéred!" - akkor így szól: "Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon." Nem tud hitben felemelkedni odáig, hogy most támad fel. Jézus mégis meggondolkoztatja: "Én vagyok a feltámadás és az élet" - tehát most és ebben az esetben is. Az igazi hit nem általánosan és valamikorra nézve ragadja meg a segítséget, hanem most, a jelenlegi helyzetben. Az ilyen hitet igazolja az Úr.

 


December 2.
Jézus küzdelmes imája

"És halálos gyötrődésben mind buzgóbban imádkozott. "
(Lukács 22, 44)

Jézus az imádkozás dolgában is dicsőséges példáképünk. Minél hevesebben tört rá a félelem, annál buzgóbban imádkozott. Minél erősebb lett a kísértés, ami le akarta téríteni az engedelmesség útjáról, annál erősebben kapaszkodott az Atyába. A legnagyobb gyengeség órája volt ez. Az Ő testének, azaz földi életének napjaiban (Zsid 5, 7) minden oldalról kísértés támadta. Hiszen a test erőtelen és fogékony a bűn minden támadására.

A Megváltó Gecsemánéban jutott el az erőtlenség mélypontjára. A halál rettegtetése mögött, amely a földre sújtotta, maga a Sátán állt. Az Úr világosan megmondta, hogy a világ fejedelme jön ellene (Jn 14, 30). Szenvedése a "sötétség órája" volt (Lk 22, 53) és ennek hatalma a tanítványok álmosságában is megmutatkozott. Az ellenség el akarta szigetelni az Úr Jézust, hogy annál könnyebben győzze le Őt. A Sátán azt mutatta Jézusnak, hogy szinte lehetetlen az előtte álló nehéz utat megjárnia. Rettenetes feszültség támadt az Úr lelkében, de a legnagyobb feszültség sem tudta Őt elszakítani az Atyától. Tovább imádkozott és nem engedte el az Atya kezét. Amint a Zsidókhoz írt levél írója mondja: "Erős kiáltás és könnyhullatás közben könyörgésekkel és esedezésekkel áldozott." Erőtlenségében önmagát tette az oltárra Istennek. Egy pillanatra sem győzhetett rajta a gyengeség. A teher majdnem agyonnyomta, véres verejtéket sajtolt ki belőle, de nem hátrált meg. Nem hagyta abba az imádkozást, kitartott, míg csak teljes győzelemre nem jutott.

Jézus legyen a példaképünk! Ha aggodalom és félelem tör rád, azonnal fordulj imádságoddal az Úrhoz. Ha rossz gondolatok félelmesen reád telepszenek, mélységbe akarnak rántani, kiálts Jézushoz, Ő hozzád hasonlóan megkísértetett, győzelme a tied is! Ne engedj a gonosznak! Fogózz hittel Jézusba, Ő szeret és nem ejt el téged, mert az Ő drágán megvásárolt tulajdona vagy. Ne állj meg félúton, hanem hittel és kitartó imádsággal törj egészen keresztül, amíg el nem mondhatod te is a zsoltáríróval: "Vártam az Urat és hozzám hajolt és meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat; megerősítette lépteimet. És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét" (Zsolt 40, 2-4).



December 1.
Nagy dolgokat várj Istentől!

"Isten véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik ... a mi bennünk munkálkodó erőnk szerint. "
(Ef 3, 20)

Az imádkozó ember csak akkor fordul bizalommal Istenhez, ha Isten csodálatos erejének megtapasztalásában él. Pál apostol megtapasztalta ezt az erőt. Általa lett az üldözőből Jézus nevének hitvallója. Amit senki nem tartott lehetségesnek, amit maga Pál is kizártnak tartott, azt Isten megtette. Ez az erő szakadatlanul munkálkodott benne, ezért kiált fel így: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!" Máskor pedig: "Felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett." Ezért bízott abban, hogy Isten mindent megtehet (2 Kor 9, 8); az apostol sziklaszilárdan hitte ezt. Imádkozásán mint ragyogó korona, ott van Isten dicsőítése és imádása. Isten véghetetlen bőséggel mindent megtehet, azaz feljebb, mint valaha is megtapasztalhattuk.

Megtapasztaltuk már mi is Isten kegyelmének ezt a csodálatos erejét, amellyel új embert teremt? Új mederbe sodorta-e életünk folyamát ez az erő? Megtörtént bennünk is az a nagy változás, amit Pál ezekkel a szavakkal ír le: "A régiek elmúltak, íme, újjá lett minden"? Amire semmiféle emberi rábeszélés vagy ékesszólás nem képes, amit az ember legjobb szándéka sem vihet véghez, azt elvégzi Isten hatalma. Elveszi belőlünk a kőszívet és ad helyette újat, mely készségesen követi az Ő vezetését. Azután naponta új erőt és új bátorságot ad arra, hogy legyőzzük a gonoszt. Segít elhordozni a nehézségeket. - Csak ha átéltük és mindig újra átéljük Istennek ezt az erejét, tudunk igazán bizalommal imádkozni.

Életünk legnagyobb csodája: az ember szívének megújulása. Aki ezt megtapasztalta, abban eldőlt az a kérdés, hogy léteznek-e csodák vagy sem, mert saját magában látja Isten csodálatos hatalmának legnagyobb bizonyítékát. Halálosan beteg lelke csodálatosan meggyógyult és most naponta Isten gyógyító erőiből él. Aki a legnagyobbat megtette, hogyne tenné meg a többit is? És ahogyan megmentette az én lelkemet, úgy másokat is életre vezethet. Imádságunk meghallgatásában is túlmegy azon, amit kérünk vagy elgondolunk. Isten bennünk munkálkodó ereje által - ami által fenntart és mindenen átsegít - fogalmat alkothatunk arról, hogy ennek a hatalomnak nincs határa. Mindent úgy tud és úgy akar irányítani az életünkben, hogy célhoz érjünk.

November 30.
Drága ígéret

"Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek. "
(Lukács 11, 9)

Ebben a három mondatban fokozódás van. Ha valami értékeset, nélkülözhetetlent elveszítünk, azt nagy figyelemmel és sietséggel keressük. Csak akkor oldódik fel bennünk a feszültség, ha a nélkülözött tárgyat megtaláltuk. A zörgetéskor zárt ajtó előtt állunk. Nemcsak szeretnénk bemenni, hanem be kell mennünk rajta. Kopogunk és a válaszra figyelünk, hallgatózunk, hogy hallunk-e valami mozgást. Nem mozdulunk el arról a helyről, amíg meg nem nyílik a kapu.

Aki Istentől kér és vár, annak nem kell emberektől koldulnia. Aki a lelki életben el akar jutni valamire, annak az imádságra kell támaszkodnia. Ha rest vagy imádkozni, lelkileg elszegényedsz. Ezért hát szorgalmasan kérjük Istent, de ne önfejűen követelőddzünk tőle, mintha ki akarnánk csikarni valamiféle adományt. Zörgessünk, de várjunk alázatosan, míg Isten beenged. Ő ad, ha nem is azonnal és nem is éppen azt, amit kérünk. Ha Isten mindig azonnal meghallgatná imádságunkat, ez éppolyan hátrányos lenne számunkra, mint mikor a gyermeknek minden kívánságát teljesítik. A várakozási idő önvizsgálatra és a magunk megítélésére vezet. A hitnek türelmi próbákra van szüksége. Nagyon hiányos hit az, amely mindent mindjárt látni akar, de azt a hitet, amely nem lankad meg, Isten nem hagyja megszégyenülni.

Határozottan számíthatunk az olyan kérések teljesítésére, amelyek világos ígéreteken alapulnak. Ilyen erős és csalhatatlan ígéretek mindazok, melyekben örök üdvösségünkről van szó. Ha Jézus áldozatára hivatkozva bűneink bocsánatát kérjük, Isten nem tagadhatja meg kérésünket, mert Jézusról minden próféta bizonyságot tesz, hogy az Ő nevében bocsánatot kapnak mindazok, akik hisznek. Éppígy nem utasíthatja vissza Isten azt a kérésedet, amikor a gonosz legyőzésére kérsz erőt, mert Jézus nemcsak igazságunk, hanem szentségünk is lett. Isten azt akarja, hogy győzz, tehát meg is adja hozzá a szükséges erőt. Csak ne várj, míg készleted lesz a türelemből és szeretetből! Napról napra megkapod, amire szükséged van feladataidhoz, nehézségeidhez és a kísértéseidben való megálláshoz. Parancsként hangzik, amikor Jézus felszólít minket: "Kérjetek, keressetek, zörgessetek!" - de valójában rendkívül drága előjog ez, amiről Ő biztosít minket.


 

November 29.
Biztatás imádkozásra

"Mondott nekik példázatot arról, hogy mindenkor imádkozniok kell és nem szabad megrestülniök. "
(Lukács 18, 1)

Az ember belefáradhat az imádkozásba, ha úgy látszik, mintha a meghallgatás elmaradna. Aki belefárad az imádkozásba, az a harcba, tűrésbe, hordozásba és a szeretet gyakorlásába is belefárad. Az imádság erőt ad, lendületbe hoz, különben menthetetlenül összeroskadunk. Jézus az imádkozásra bátorít. A hamis bíró sokáig nem akarta meghallgatni az őt kérésével ostromló szegény özvegyet.

Isten gyermekeinél is előfordulhat, hogy éjjel-nappal tusakodnak és úgy látszik, mintha Isten nehezen határozná el magát, hogy teljesítse kérésüket. Pedig Ő úgy szereti választottait, mint a szeme fényét. Ha mégis vár a kérés teljesítésével, akkor nyilván bölcs tervei vannak ezzel. Azt akarja, hogy teljes komolysággal kiáltsunk, hogy imádkozásunkból minden félszívűség és lazaság eltűnjön. Azokat a bilincseket akarja leoldani, amelyek még a földhöz kötnek. Ha eljutunk arra a pontra, ahol Isten szeretne látni minket, akkor hamarosan megadja a kimenekedést. Az igazságtalan bíró csak azért segít a szegény özvegyen, mert le akarja rázni a nyakáról. Terhére van. Nem nyomorúsága indítja meg a szívét; nem ismer kötelességet, Istent nem fél, embert nem becsül. Szívtelen. De Isten megmenti az övéit, mert igazságos és irgalmas és nem hagyja őket az ellenség kezében. - A Sátánnak és a bűnnek nincs joga hozzánk, ha Krisztus vérére hivatkozunk, aminek jogán Isten tulajdonába visszakerültünk. Isten nem szolgáltathat ki minket a sötétség hatalmának, különben ellentmondana önmagának. Szereti gyermekeit, szíve szakadt meg értük a Golgotán. Irgalommal van tele irántuk, nem hagyhatja őket elpusztulni.

Ennél a példázatnál az Úr bizonyára a végső időkre gondol. Akkor az övéi hasonlók lesznek ehhez a tehetetlen özvegyhez, sőt olyanok lesznek, mint a vágójuhok. Isten nem menti ki gyermekeit a nyomorúság elől; beleengedi őket. De akkor, ott a nagy nyomorúságban lesz csak igazán sürgetővé számunkra az imádkozás a szabadulásért és a Szabadító eljöveteléért. Igazi kiáltássá lesz imádságuk, úgy tűnik majd, mintha az ég be lenne zárva, mintha Isten szabad folyást engedne az igazságtalanságnak. De egyszerre csak elérkezik a szabadulás! Légy állhatatos az imádkozásban és ne restülj meg!


November 28.
Mindent formálj imádsággá

Szenved-e valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-e valakinek? Dicséretet énekeljen!
Jakab 5, 13

Az apostol azt akarja, hogy a keresztyén embernek minden lelkiállapota imádságban nyilvánuljon meg. Ha az ember imádkozásba menekül, nem kerül rossz hangulatba. Milyen könnyen panaszkodik, jajgat az ember a nehéz napokban! Sok arcra rá is vésődött, hogy mennyi keserűség és rosszkedv járta át már a szívét. Formáld imádsággá gondjaidat és panaszaidat, akkor eltűnik a szorongás, szíved felszabadul, s egyszerre hála és dicséret hangzik fel. A zsoltárokból látjuk, hogy a meghallgatás bizonyosságában elmondott imádság következményeként sokszor a legmélyebb nyomorúságot a legmélyebb hála és dicsőítés váltja fel.

Az imádság az az emelő, amely a legsúlyosabb terheket is félregördíti. Hasznos gyógyszer minden bajra. Ha jó kedved van, könnyen féktelenség fog el; de az imádkozó ember nem veszíti el egyensúlyát. Nem zuhan kétségbeesésbe, de nem lebeg mámorosan boldog érzésekben sem. A hívő keresztyén ember öröme tiszta és mély öröm, ami hálaadásban csendül ki. Lemérhetjük örömünket, hogy Istentől való-e, vagy bűnös öröm. Semmit sem ér az olyan öröm, amelyért nem tudunk szívből hálát adni az Úrnak; vagy magában véve már tisztátalan, vagy úgy elfoglalja szívünket, hogy Istennek nem maradt hely benne. Mindkettő elvetendő. "Akik örülnek, mintha nem örülnének" - írja Pál. Ide akkor jutunk el, ha örömünk hálaadásban száll Istenhez. Lehet zsoltárokat énekelni szívünkben is az Úrnak, a hétköznapok munkája közepette. "Énekeljetek és dicséretet mondjatok szívetekben az Úrnak" (Ef 5, 19). A szív éneklése persze együtthangzik a szájjal. Sokszor azonban csak a szájunk énekel, a szívünk mit sem tud róla. Örömünkben Istennek adjunk hálát! Ha a szenvedés hullámai elérnének is, ha nyomorúság és gondok nagy, sötét viharrá tornyosultak is, "te Uram, a magasságban, még nagyobb vagy" (Zsolt 92, 2; 93, 4).

Mindig Istent dicsőítve, hálásan imádva - csodálatos erőt kapunk. Boldog vagy ma? Szálljon fel hálaéneked a menny felé! De ha valami lesújt, gondolj arra, hogy Isten nagyobb a te nyomorúságodnál, gondjaidnál, amik gyötörnek és adj hálát neki ezért! Megtapasztalod majd, hogy a magasságos Isten nevét dicsőíteni, neki hálát adni, jó dolog. Ez az út az új és nagyobb áldások felé.

November 27.
A szüntelen imádkozás


"Szüntelen imádkozzatok! "
(1 Thess 5, 17)


Istennel egy állandó kapcsolatra van lehetőségünk az imádkozás révén; amikor nemcsak szavakkal imádkozunk, de bensőnk állandóan őfelé irányul. "Régebben - írja Tersteegen - az imádkozáshoz mindig helyet, időt és magányt kértem. Most bárhol vagyok, szüntelen imádkozom, hiszen mindenhol vele vagyok."

A keresztyén ember mindent, ami éri, imádsággá formál. Minden nehéz feladat, helyzet, tanácstalanság, baj, szenvedés, terhek az Úr elé kényszerítik őt. Van olyan imádkozás, amikor elfordulva minden mástól, bizonyos időt csak ezzel töltünk el. De ennél fontosabb, hogy egész lényünk, minden cselekedetünk legyen áthatva imádsággal. Mit használ, ha van valamiféle gyér imádkozó életünk, de hétköznapjaink széles folyama mellette folyik el? "Nem imádkozhatok egész nap, nincs rá időm" - mondogatják. Aki így beszél, azt bizonyítja, hogy még nem ismerte meg az igazi imádság titkát. Hát csak szavakkal lehet imádkozni? Amikor feltekintünk az Úrra, titkon felsóhajtunk, felé óhajtozunk, az is lehet imádság. Aki mindig az Úrtól függ és semmit sem tesz nélküle, aki minden cselekedetével istentiszteletet végez és mindent az Ő dicsőségére tesz, a legkisebb dolgot is: evést, ivást vagy bármi mást, az szüntelen imádkozik. Az ilyennek az imádkozás nem olyan dolog, amit le kell bonyolítani, nem napszámos munka, nem szokás dolga, és nem is kötelesség, aminek eleget kell tenni és aztán örül az ember, ha elintézte. Isten embereinek az imádság szívügyük, belső szükségletük. Egyszerűen nem tudnak imádkozás nélkül élni. Időt szánnak rá, felkelnek korábban és ha az imádság Lelke hajtja őket, napközben is van rá idejük. Sokkal többet beszélünk, fecsegünk emberekkel, mint szükséges és hasznos. Ha ehelyett visszavonulnánk imádkozni, megerősödnénk és lelkileg megújulva térnénk vissza közéjük.

Az imádkozó ember csendes, és hallgatag. Aki sokat beszél Istennel, takarékoskodik a szavakkal és így súlya van annak, amit mond. Az ilyen embernek rendezett belső élete van. Aki elmulasztja az imádságot, az csapongó, felszínes ember lesz. Csak az imádkozó embernek van igazi belső élete. Aki nem megy be Isten szentélyébe, az belebonyolódik a külsőségekbe, kíváncsiskodik, mindenfelé nézeget, hallgatózik. Az imádkozó emberben mélység van és egész élete egyetlen középpont körül forog.


November 26
Megszólítás az imádságban

"Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!" (Máté 6, 9)

Jézus mintaimádságként ajándékozta nekünk a Miatyánkot. De nem azért, hogy csak gépiesen utánamondjuk. Nem forma az, amihez oda akarja kötni tanítványait; lényege nem az ismételgetésben van, hanem abban, hogy magunkévá tesszük tanításait. Mennyire visszaélnek ezzel a csodálatos imádsággal, mintha varázsszöveg volna! Miért? Mert mindenki ismeri ugyan, de kevesen értik meg. A megszólítás arra tanít, hogy ne kéréssel kezdjünk mindjárt. Elsősorban Isten jelenlétébe kell kerüljünk általa; úgy lássuk Őt, amilyen a valóságban. Ne álljunk oda, mint országúti vándorok, poros csizmával a király elé. Dávid többször hosszabb ideig hallgatagon ült az Úr előtt, mielőtt hangosan megszólalt volna. "A beszéd az ideigvalóság ajándéka, a hallgatás az örökkévalóság felé mutat" - mondta egyszer valaki. Atyának nevezhetem Őt, többé nem mint homályos kép áll előttem, Arcát Jézusban leleplezte, belelátok a Szívébe. Ez a megszólítás lelkiismeretedet fontos kérdések elé állítja: Eltűnt-e már a közted és Isten között levő válaszfal? Megkegyelmezett gyermeke vagy-e? Odavittél-e minden bűnt, ami ismét közéd és Isten közé furakodott, hogy elválasszon tőle? Megtisztultál-e újra Jézus vérében? Gyermeki engedelmességben jársz-e? Atyának nevezed Őt, és engeded, hogy megfegyelmezzen? Isten Lelke vezet-e dolgaidban? Földhözragadt gondolkodásoddal, világszereteteddel nem állsz-e szemben vele? (Róma 8, 7; Jak 4, 4). De az "Atya" név bátorítás is a csüggedő, kishitű gyermekeinek. Megváltójukra való tekintettel minden hiányosságuk és bűnük ellenére bátran állhatnak Isten elé. "Mi Atyánk, Aki a mennyekben vagy " - ez Isten fenséges voltát fejezi ki. Mindenütt jelen van, mindent tud és mindenre van hatalma (Zsolt 33, 13; 115, 3). Nála semmi sem lehetetlen. A világmindenséget kormányzó Isten ne tudna vezetni és irányítani téged legkisebb dolgaidbán is? Aki minden teremtményt megtart, csak téged ne tudna átsegíteni a veszélyeken? A legnagyobbnak tartsd Őt, és nagy dolgokat várj Tőle! Ami gyermekeinek üdvösségére van, azt Ő meg akarja adni, mert Atyjuk, és meg tudja adni, mert a mennyben van. A magasságos Istenre gondolva szent tisztelet és félelem kell hogy ébredjen szívünkben. Az igazi imádkozóban együtt van mindkettő: bensőséges szeretet és mély Isten iránti félelem."


November 25.
A Jézus nevében való imádkozás

Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

(János 16, 23)

Általános keresztyén gyakorlat az imádkozás, mégis ritka az igazi imádság. Az a döntő,hogy milyen a viszonyunk Istenhez. A gyermek és a barát másképpen kér, mint a napszámos és a szolga; a bűnbánó vámszedő megint másképpen, mint az önigazult farizeus. Az igazi imádság Jézus nevében történik. Aki az Ő nevében kér, az már befogadta Őt és egyedül benne bízik. Ennek ellentéte a magunk nevében mondott imádság, amikor valaki önigazsága tudatában, kérkedve járul Isten elé. lmádságával hidat akar verni az égbe, de közben annál biztosabban halad a pusztulás felé. Amikor Péter el tudta mondani:

„Eredj el tőlem Uram, mert én bűnös ember vagyok"
- akkor kezdett helyesen imádkozni. Csak ha feladja az ember önmagát és Jézusnak kiszolgáltatja énjét,egyedül Megváltójában bízik, akkor lesz az imádsága kedves Isten előtt, akkor kér Jézus nevében.

Jézus nevében imádkozni azt jelenti: Jézus imádkozik bennem. Ez csak akkor lehetséges, ha Jézus az Ő Lelkét adja. Ha a Fiú Lelke bennünk van, akkor kiálthatunk: „Abba!" azaz„Atyám!", mint ahogyan Jézus kiáltott Istenhez. A Szentlélek által eggyé leszünk Krisztussal, és így őbenne lépünk Isten elé. - Jézus nevében imádkozni azt jelenti, hogy úgy imádkozunk, mint Ő imádkozott. Olyan bizalommal, bizonyossággal és kétségektől szabadon, mint Jézus tette földi napjaiban. A kételkedések mindig olyan szívből jönnek, amely még Isten és a világ között ide-oda ingadozik. Minél határozottabbak leszünk, annál bizakodóbban tudunk imádkozni.
„Ha tudjuk, hogy meghallgat minket, akármit kérünk, tudjuk, hogy már teljesítette kéréseinket, amelyekkel hozzá fordultunk" - mondja János apostol (1 Jn 5, 15).

Végül Jézus nevében imádkozni azt jelenti, hogy nem annyira magunkért, hanem inkább másokért és mindenek előtt Isten országa nagy ügyéért állunk elébe. Ez a papi imádság; az olyan ember imádsága, akinek akarata eggyé vált Isten akaratával. Ezekre vonatkozik Jézus szava:
„Kérjetek, amit csak akartok és meg lesz az nektek."
Semmi mást nem akarnak kérni, mint amit Isten akar. Jézus nevében az Atyához imádkozunk, s ez más,mint amikor Jézus nevét hívjuk segítségül a bűn és a szorongatott lelkiismeret nyomorúságában, vagy egyéb személyes nehézségünkben.



November 24.
Ne ismételgess imádságodban!

Ne legyetek bőbeszédűek, mint a pogányok. Ezek azt gondolják, hogy az ő bőbeszédűségükért hallgattatnak meg.
(Máté 6, 7)

Az imádkozásban való bőbeszédűség vagy szószaporítás mélyen megrögzött pogány szokás. Nem csak az ima lélektelen mondogatására utal ez, hanem arra, hogy mindig ugyanazokat a szavakat ismétlik. Azt gondolják, hogy három Miatyánkkal többet érnek el Istennél, mint eggyel. Ez pogány babonaság. Baál papjai is azt kiáltozták órákon át:„Baál, hallgass meg minket!" Illés imádsága viszont rövid, tömör, de nagy hatású volt. Mindig az élő Isten előtt állt, szívét felemelte hozzá mielőtt egy szót is szólt volna.

„Isten az égben van, te pedig a földön, azért a te beszéded kevés legyen"
(Préd 5, 2). Méltatlanul bánunk Istennel, ha mindig ugyanazt mondogatjuk, úgy kiáltozunk, mintha nagyot hallana. ő tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle. Akarja ugyan, hogy kérjük és mondjuk el neki, mire van szükségünk, de az olyan imádság, amely mindig ugyanazokat a szavakat ismétli, nem tetszik neki.

Viselkedjünk méltó tisztelettel a leghatalmasabb Úrral szemben. Ne akarjunk erőszakoskodni vele, ne támadjunk imádságunkkal! A folytonos „Uram" vagy„Megváltóm" mondogatása is visszaélés szent nevével. Minden okunk megvan rá, hogy megalázkodjunk imádságainkkal elkövetett bűneink miatt. Persze ebből nem következik az, hogy a legrövidebb imádság a legjobb. Jézus maga is órákon, sőt éjszakákon át imádkozott. De az Ő imádsága Isten jelenlétében való csendes elmélyülés, imádatteljes várakozás volt és nem semmitmondó szószaporítás, ami üresen kong, nincs benne mélység és élet. Vannak imádságok, amelyekkel Istent ki akarják oktatni, mintha Ő nem ismerné nyomorúságainkat és a segítés módját. Ő tudja, mire van szükségünk.
- A hamis imádságok is sértik Isten fülét. Különösen nyilvános imádságoknál fennáll az a veszély, hogy dicsérő szavak, könyörgések hangzanak el, de a szív kegyelemért kiált a saját maga számára, mert megbocsátatlan bűnök terhelik a lelkiismeretet. Sokszor a magasztalás helyett azt kellene mondanunk:
„Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!"
- Az Istennek tetsző igazi imádság felülről kapott ajándék. Magunktól nem is tudunk helyesen imádkozni. Ezért beszél az Ige az „imádság Lelkéről", mint az imádkozás nélkülözhetetlen előfeltételéről.
Uram, taníts minket imádkozni!



November 23.
A titkon való imádkozás

"Te pedig mikor imádkozol, menj be a belső szobádba, zárd be az ajtódat és imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van. "
(Máté 6, 6)

Jézus szereti az elrejtettséget. A farizeusi kegyesség még imádkozásával is önmagát akarja fitogtatni az emberek előtt; pedig az imádságban csak Istennel van dolgunk. Milyen borzasztó, amikor valaki olyan szívesen hallgatja saját imáit és azt akarja, hogy mások is hallják azt. A színpadias imádkozás utálatos Isten előtt, éppen úgy a "díszimádság" is, amelynél az embernek az a benyomása, hogy nem Istennek, hanem a jelenlevőknek szól.

Jézus nem veti el a közös és nyilvános imádkozást, de imaéletünk súlypontja az egyéni imádkozás (belső csendességben), különben csupán színészkedés az imádságunk. "Menj be a belső szobádba", azaz keresd a magányt, külsőleg is különülj el, hogy mennyei Atyáddal egészen egyedül légy. Az Ő szent jelenlétében maradj csendben, míg betölt a Lelke és az imádat szavai tolulnak ajkadra. - "Zárd be az ajtót" - biztosítsd, hogy semmi ne zavarjon. Egész sereg olyan ellenséges gondolat van, ami akadállyá lehet: a hétköznapok, a munka, a gondok, a világ, értelmed; az éned a maga emberi és nem isteni vágyaival. Mennyi minden hathat gátlóan az imádkozásra! Zárd be az ajtódat: emeld fel szívedet Istenhez, zárkózz el a zavarók elől. - Van-e rejtett helyed az imádkozásra? A magányos imádság nélkülözhetetlen. Itt nyerjük a legmélyebb és legnagyszerűbb megtapasztalásokat. Itt nemcsak a lélek beszél Istennel, hanem Isten is a lélekkel. Itt tudja kijelenteni csodálatos igazságait üdvösségünket illetően. Itt gyűjt a lélek "forrásvizet" (Zsolt 87, 7); különben a hívő ember olyan, mint a kiszáradt kút, kiürül és kegyes fecsegővé válik.

A titkon való imádságot Isten nyíltan jutalmazza. Sok olyan imádkozó hívő kap majd jutalmat odafent, aki itt nem játszott nyilvános szerepet Isten országa munkájában. Sok evangélizáció és ébredés nem az igehirdetők, hanem a rejtett imádkozók munkájának eredménye. Isten már itt láthatóan és megfoghatóan jutalmazza a rejtett imádságban való hűséget. Aki sokat tartózkodik csendben az Úr előtt, az áldott ember. Fellépése határozott lesz, járása biztos, munkája sikeres. Érezhető rajta a mennyei szentség illata. Minél kevésbé akarnak tündökölni az emberek előtt, annál inkább ragyognak. Aki sokat imádkozik titkon, az erőt kap arra, hogy nyilvánosan is imádkozzék. Így jutalmaz Isten.


November 22.
Amikor valaki valóban imádkozni kezd

"Íme, ő imádkozik ... "
(Cselekedetek 9, 11)

Az Úr Jézus mondja ezt Saulról, miután a damaskusi úton rátalált és megragadta őt. Most imádkozik először életében. Hát azelőtt nem imádkozott Saul nagyon is sokat? Igen, imádkozott, de farizeusmódra. Imádkozott és közben dühtől tajtékozva támadt Isten igazi imádóira, akik Jézus nevében és lélekben imádkoztak. A példázatbeli farizeus imádsága, könyörgése önmagára irányult. Imádsága nem felfelé szállt, önmagára korlátozódott s alapjában véve önmagát imádta. Önbizalommal, önistenítéssel volt tele. Nem Istent kereste, hanem önmagát.

Pál most imádkozik először úgy, hogy az valóban imádság. Keresi az Istent, tusakodik azért, hogy életében érvényre jusson Krisztus. Az Úr megragadta őt, most ő is meg akarja ragadni Jézust. Óembere berzenkedik közben: "Ha Jézus tanítványa leszek, úgy néznek majd rám, mint aki bolond, mint aki nem tudja mit csinál. Ma üldözöm Jézus nevét, holnap vallom? A főpapok, a főtanács kegyeit játszom el, barátaim elfordulnak tőlem!" - Ezeket az önmagával kapcsolatos gondolatait győzte le imádságában. Éjjel-nappal kitartott és meghallgatásra talált. Szinte beleimádkozta magát Isten szívébe. Most már egészen az Úrra összpontosult az élete. Minden más kicsúszott a lába alól. Egyedül Istenre szorult. Csak Őreá van szüksége, nem nélkülözheti Őt tovább. Imádságával most a közelébe jut. Csak egy érzés uralkodik benne: őutána és az őbenne való élet után vágyódik. Most már belelát Isten atyai szívébe, imádsága eljut fülébe. És az Atya szívét öröm tölti el ennek az összetört embernek az imádságára: "Íme, ő imádkozik!" Végre eljutott vele Jézus idáig.

Attól fogva imádkozó ember Pál. Azelőtt halott volt az imádsága, mert ő maga is halott volt. Azelőtt sokra tartotta imádságait és dicsekedett velük, mint minden farizeus. Most már nem ő maga, hanem Jézus Lelke imádkozott benne. Jöttek közben órák, amikor gyengeségében nem is tudta, mit kérjen és hogyan kérjen. Ilyenkor sóhajtásszerű felfohászkodásaiban rábízta magát a Lélek vezetésére.

Ennyire megváltozhat valaki! Bárcsak rólunk is kiállítanák ezt a bizonyítványt odafent: "Íme, imádkozik!" És bárcsak ne azért imádkoznánk, hogy éppen csak imádkozzunk, hanem valóban és kizárólag Istent keresnénk imádságunkkal!


November 21.
Istennek tetsző imádság

Az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is olyanokat keres, akik Őt így imádják.
(János 4, 23)

A lélekben való imádásnak bensőséges jellege van. Előfeltétele az ember megújulása és az Istennek való odaszentelődése. Nincs külön helyhez kötve az imádkozás. Ahol szent kezeket emelnek fel (1 Tim 2, 8), ott minden hely megszentelt és alkalmas az imádásra; de bármilyen fenségesen felékesített templom is csak üres, puszta hely Isten szemében, ha ott nem tisztán és igazán hirdetik Isten Igéjét. Az ilyen istentiszteletnek farizeusi, a törvényes formáknak megfelelő jellege lesz csupán.

Az Istennek tetsző imádás Krisztussal jött közénk. Ő gyakorolta földi napjaiban azt lélek szerint, és csak aki benne hisz, juthat el Isten imádásának erre a magasabb fokára. - A lélek szerint mondott imádság ellentéte annak, amit csak az ajkak mormolnak, amit imádságos könyvekből lélektelenül olvasnak, vagy minden áhítat nélkül kívülről elmondanak. A legbensőbb kapcsolat Istennel az az imádság, aminek a személyes megismerés az alapja; a bensőséges, közeli viszony, mint apa és gyermeke között. Az ilyen imádkozás érintkezés-felvétel és találkozás Istennel. Jelenlétébe lépünk, színe elé járulunk. Minket sokszor más dolgok is lefoglalnak, ezért nincs meg mindjárt a belső összeköttetés vele. Keressük az imádkozást úgy, mint Dániel! Először kérjük az imádságot, azután tartsunk ki benne. Néha az a benyomásunk egyeseknél, mintha pisztolyból lőnék az imájukat, nagy gyakorlatuk (rutinjuk) van, de hiányzik a bensőség, a lélekben való imádás.

Azután Jézus szerint igazságban kell imádkoznunk. Mennyi hamis imádság sérti állandóan Isten fülét! Sokan járulnak eléje szavakkal, de életükkel és magatartásukkal hátat fordítanak neki. Hát nem hazugság ez? Nem üres játék-e csupán a szent Istennel? „Úr"-nak nevezik Őt és nem engedelmeskednek neki. A Miatyánk is a valótlanságok láncolata lesz némelyek szájában. Még a negyedik kérés is hazugsággá lesz, hiszen nem elégszik meg valójában egy napi eledellel, hanem sok napra szeretné biztosítani magát. Akkor igazi és valódi az imádkozásunk, ha nemcsak könyörgünk Istenhez, hanem vele is járunk; ha nem csak szavunkat, de egész testünket és szívünket oltárára helyezzük. Ha cselekedeteink megegyeznek szavainkkal, akkor igazságban, azaz valóságban imádjuk mennyei Atyánkat.


November 20.
Az imádkozás mindenekelőtt való

"Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések és hálaadások. "
(1 Tim 2, 1)

Az imádság a keresztyén életben kezdet, folytatás és vég. A lélek imádkozásban fejezi ki keresését; ott harcol, ott mutatkozik meg a hite, másként néma és halott lenne. Az imádság olyan nélkülözhetetlen a léleknek, mint testünknek a lélegzetvétel: Egyetlen lépést sem jutunk előre a megszentelődésben, Jézus követésében és a szenvedés útján - imádkozás nélkül. Első és legfontosabb az imádság. A Biblia ugyan nem az imádkozással kapcsolja össze üdvösségünket, hanem a hittel; sokan imádkoznak, akiknek szívében nincs élő hit Krisztusban. A farizeusok sokat és hosszan imádkoztak, közben pedig gyűlölték és megölték Jézust. Az ilyen imádkozásnak nincs értéke. "Ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom." - Az is igaz, hogy nincs élő hit, amely ne imádságban nyilvánulna meg, és nem lehet hitre jutni anélkül, hogy komolyan ne könyörögnénk Istenhez.

Isten gyermekei semmit sem tehetnek maguktól, mindent ajándékba kapnak. Teljesen arra vannak utalva, hogy minden ügyükben imádkozzanak. Földi dolgaikat sem intézhetik saját erejükből. A világ emberei megvannak imádkozás nélkül is, de Isten az Ő gyermekeinek külső dolgait nem viszi előre, ha nem néznek fel imádkozva Őrá. Különösen belső életünk van teljesen ráutalva a hitből való imádságra. Minden harc hiábavaló, ha nem azzal az erővel harcoljuk, amit az Úr ad s amit újra meg újra az imádság révén fogadunk el. Ha egy lelkiismeretbe vágó szót akarunk kimondani, ami betömi az ellenség száját, felemeli a leverteket és feltüzeli a lanyhákat, azt felülről kell kérnünk. Hány jóakaratú szó és intés pattan vissza a másik szívéről gyümölcstelenül és csak eltompítja azt! Miért? Mert nem imádkozó lélekből fakadt, hanem saját igyekezetből. Sok kegyes szó csak a fülünkig jut el, de egyetlen szó is nyílként hatol a másik lelkiismeretébe és balzsamként hat a szívére, ha felülről kikönyörögtük.

Az apostol azt akarja, hogy első dolgunk legyen az imádkozás. A reggel a nap legjobb időszaka, hadd legyen ez az Úré. Akkor még frissek vagyunk, este viszont nehezebben emelkedünk fel Istenhez. Amit reggel elmulasztunk, nehezen tudjuk behozni. Legyen az imádkozás mindennap az első, mielőtt bármit tennénk vagy mondanánk.


November 19.
Előkészület az úrvacsorára

"Próbálja meg tehát az ember magát és úgy egyék abból a kenyérből és úgy igyék abból a pohárból! "
(1 Kor 11, 28)

Az önvizsgálathoz csendességre és időre van szükség. Ehhez a hétköznapok forgatagában nem jutunk hozzá. Időt kell szentelnünk arra, hogy magunkba nézzünk. Mindennap legalább fél órát kellene szakítanunk ehhez. - Azután önmagunkkal szemben is elfogulatlannak és őszintének, igazságosnak kell lennünk. Természetünk szerint mindannyian elnézők vagyunk önmagunkkal szemben és kétféle mértékkel mérünk. A mások hibája súlyosabban esik latba, a mienk felett pedig átsiklunk. Csak a megvilágosodott értelem ismeri fel a saját romlottságát és azt kíméletlenül nevén nevezi, elítéli. Mindenkor imádkozzunk a szemgyógyító írért (Jel 3, 18).


Végül az önvizsgálathoz biztos mértékre is szükségünk van. Ezt Isten Igéje nyújtja, amely megismerteti velünk Isten akaratát, megmutatja nekünk Jézus arcát, ami különösen nagy segítség az önismerethez. - Önvizsgálatkor mindenekelőtt ezt kérdezzük meg magunktól: Milyen a szívem Jézus iránt? - "Szeretsz-e engem?" - kérdi tőlünk is az Úr. Ha a szívem kihűlt, vagy ami még rosszabb, lágymeleg, azaz nem tudok elszakadni kedvenc bűneimtől, de még a szennytől és undokságtól sem, akkor bizony a Jézus iránti szeretetem elégtelen. - Tudok-e szeretetből áldozatot hozni, magamat megtagadni, parancsait teljesíteni? Elviselem-e a gúnyt és gyűlöletet iránta való szeretetből? Kész vagyok-e arra, hogy meghaljak érte? - Az úrvacsorában testét kínálja fel, amit halálra adott értem, vérét, amit kiontott értem. Felmérem-e ezt a szeretetet? Éhezik és szomjazik-e szívem az Ő szeretetének ereje után? - Az úrvacsora megerősít a pusztai vándorlásra ebben az életben. Pusztává lett-e már nekem a világ? A mennyei Kánaán-e az én otthonom, célom?

Az úrvacsora közösséget teremt. Egy testté, egyetlen megbonthatatlan egységgé kapcsolja össze azokat, akik részesednek benne. Nemcsak az egyénnek ad erőt, hanem a gyülekezetet is eggyé formálja tagjaiban. Élő keresztyéneknek mindig fel kell tenniök ezt a kérdést: Kész vagyok-e arra, hogy mindenkivel egyetértésben és békességben éljek, vagy él még bennem a harag és a keserűség? - Csak ilyen önvizsgálat után menjünk az Ő asztalához, nemcsak egyszer-kétszer egy évben, hanem valahányszor alkalmunk van rá!


November 17.
Szörnyű csalódás


"Barátom, hogyan kerültél ide, hiszen nincs menyegzői ruhád? "
(Máté 22, 12)


Ez a megrázó Ige éppen a kegyesekre vonatkozik. A király "barátom"-nak szólítja, tehát azok közül való volt. Velük akarta ünnepelni a "menyegzőt", de ennél hiányzott a legfontosabb: a menyegzői ruha. Ez pedig Krisztus, akibe felöltözünk (Róma 13, 14). A menyegzői ruha ünnepi ruha, Isten gyermekei ünneplő nép. A panaszkodás, kritizálás, zúgolódás, elégedetlenség, kicsinyes gondok és a földiekben való turkálás pontosan ellentéte az ünnepi magatartásnak. A hála, dicséret és imádat ünneplő emberekké tesz minket a hétköznapokban is.


Igen sokan vannak, akik ezt a ruhát sohasem teszik igazán magukévá. Isten népéhez akarnak tartozni, de régi életüket sohasem számolják fel teljesen. Isten gyermekeinek nevezik magukat, de nem azok, mert az Úr sohasem tudott bennük lakozást venni, nem volt alapos megtérésük. "Hogyan kerültél ide?" Egyszerűen becsempészted magad? Nem volt életközösséged Krisztussal, mégis elhitetted magaddal és mások is veled, hogy Isten gyermeke vagy? Mindez csak vallásos formaság volt. Kölcsönvetted, elméletileg megtanultad, de nem felülről plántálták beléd. Mondogattad, hogy "Uram! Uram!", de ezt a dicsőséges nevet nem a Szentlélek írta be a szívedbe. Fenntartottad az istenfélő élet látszatát, de hiányzott annak ereje. Kegyes fátyol leplezte régi, gonosz lényedet. Kegyes csalásban éltél.

Becsaphatjuk magunkat, még az embereket is, de Istent soha. Előtte nem állhat meg a kegyes látszat. Lehull az álarc. "Az pedig hallgatott." Máskor kegyes szólamokkal jól kivágta magát és kedvező fénybe állította személyét. De ennek most már vége. "Kötözzétek meg kezét-lábát és vessétek a külső sötétségre!" - hangzik a király rendelkezése. Szörnyű ítélet vár minden hamis és képmutató emberre. Nincs szó ennek az embernek gonosz tetteiről, de soha nem ragyoghatta át az igazság fénye, ezért valóban a sötétséghez tartozik. Tulajdonképpen már régóta megkötözte őt a bűn és a saját énje. - Nem az istentelenek kapják a legsúlyosabb ítéletet, hanem azok, akik a király barátai akartak lenni, de soha nem fogadták el az Ő lelkületét. A király "barátom"-nak nevezi, de éppen ez teszi súlyossá bűnét. Annak akart látszani, aki nem volt - ez a legítéletesebb, legszörnyűbb dolog.


November 16.
Ideigvaló tanítványok

"Ettől fogva sokan visszavonultak a tanítványai közül és nem jártak többé vele. "

Sokan hittek Jézusban, de hitüket nem az Ő beszédére alapozták, amely pedig lélek és élet. Ezért csak felszínes, látszathitük volt. Jézus felismerte ezeket az áltanítványokat és átlátott rajtuk. Nem is akarta maga mellett tartani ezeket, hanem választás elé állította őket. Mi indította követőit, hogy hátat fordítsanak a Megváltónak? Megütköztek a beszédén. Kemény, emészthetetlen beszéd volt ez számukra. Jézus először csodálatosan megvendégelte őket, ami tetszett nekik. De most tovább akarja őket vezetni: az adománytól az adományozóhoz, aki nemcsak adja a kenyeret, hanem Ő maga az igazi kenyér.

Sokan várnak áldást az Úrtól, de Őt magát nem kívánják. Nyomorúságukban hozzá jönnek segítségért, kegyelmének jeleit szívesen elfogadják, de nem lépnek bensőséges közösségre vele. A Jézussal való kapcsolatban nemcsak akaratunk és tudatunk részesül, hanem egész lényünk. Természetünket is áthatja az Ő megdicsőült lénye. Sőt, ha alvás közben, vagy eszméletlenségben öntudatunk ki is hagy, a Vele való kapcsolatunk megmarad. Ezt a boldog igazságot nem értették meg az említett tanítványok és megütköztek benne. Még nem ismerték fel azt, hogy nekik kizárólag és egészen az Úrra van szükségük. Jézus ekkor szándékosan idézte elő a szétválást. Úgy beszélt, hogy azokat, akik nem teljes szívükből keresték Őt, visszariasztotta. Ő döntésre hív, el akarja választani a valódit a hamistól. Jézusnál nem a tömeg számít, Ő odaszentelt tanítványokat akar. Amikor egy alkalommal nagy tömeg kísérte, olyan döntő, kemény szót mondott az Ő követéséről, hogy azok, akik csak sodródtak, minden kedvüket elvesztették (Lk 14, 25-26).

Jézus elküldi magától azokat, akik nem szívből ragaszkodnak hozzá. Ezzel tiszta helyzetet teremt. Akit most elutasít, talán később igazán jön majd. Senkít ne akarjunk minden eszközzel Jézushoz kapcsolni. Akit Jézus és az evangélium nagyszerűsége nem ragad meg, inkább menjen. Talán később szükségét érzi majd, hogy megkeresse Őt. Jobb az elszakadás, mint a felemás helyzet és félszívvel történő állásfoglalás. Jézus nem tartóztatta azokat, akik elmentek és nem volt megbántva, amiért cserbenhagyták. Sajnálja őket, mert tudja, hogy nélküle sötét éjszakába jutnak. De az Úr csak teljes értékű tanítványokat akar, akiket szilárd hit kapcsol össze vele.


November 15.
Rejtett tisztátalanság

 


"Rád és a te magodra ragad a Naámán poklossága mindőrökké. "
(2 Kir 5, 27)

 


Géházit, Elizeus szolgáját ennek a borzalmas betegségnek a büntetése sújtotta. Isten ezzel teszi nyilvánvalóvá rejtett romlottságát. Piszkos pénzvágy rejtőzött szívében, ezt hozza világosságra a poklosság. Mint Isten emberének a szolgája, naponta hallgathatta őt, megfigyelhette magatartását. Elizeus éppen előtte mutatott példát az önzetlenségre, mert bár Naámán felkínálta neki, sőt rá akarta kényszeríteni ezüstjét és aranyát, Isten embere állhatatosan visszautasított minden jutalmazást. Ingyen, felülről kapta a gyógyítás csodálatos ajándékát, ingyen adta tovább. Gyalázatos nyerészkedés lett volna szemében, ha valamit is elfogad érte (1 Pét 5, 2). Géházi azonban nem tudta elviselni, hogy Naámán ismét magával vigye minden drága kincsét. A szívében lakó kapzsiság gonosz tettre indította. Szemenszedett hazugsággal tetemes összeget csalt ki tőle. Ezzel urára, aki előzőleg olyan határozottan utasította vissza a jutalmazást, rossz fényt vetett, Naámánban pedig megütközést kelthetett, hogy kételkedjék lelki vezetője őszinteségében. Később Elizeus előtt még meg is keményedett hazugsága igazolásában.

 

Géházi minden időkre intő példa. Lehet valaki állandó kapcsolatban Isten valamelyik emberével; mindenütt jelen lehet, ahol Isten Igéjét hatalommal hirdetik, rendszeresen látogathatja a komoly keresztyének köreit és mégsem tartozik oda. Amikor Jézus a földön járt, sokan dicsekedtek azzal, hogy vele ettek és ittak és az ő utcáikon tanított. De Jézus majd elutasítja őket magától, mert belsőleg idegenek maradtak, nem vették át az Ő gondolkodását (Lk 13, 26). Fel lehet venni Isten emberének külső magatartását, kegyes beszédmódját és mégis csak üres frázis, hamis látszat az egész. Nagyon jellemző, hogy Géházi azt mondja: "Él az Úr!" - miközben aljas tervét véghez vitte. Aki vallásos és hívő körökben forog, de mégsem tér meg teljes szívéből, könnyen képmutatóvá válik. És ezek rosszabbak, mint az istentelenek. Mint a Sátán, ők is a világossság angyalainak mutatják magukat és romlására vannak másoknak. Isten őrizzen minket attól, hogy Géházi- és Júdás-lelkek legyünk! Legyen szívünkben iszonyat minden - a szent dolgokkal kapcsolatos - hamis játékkal szemben.

 

 

 


November 14.
Hamis keresztyének

"Belopódzkodtak hamis atyafiak, akik azért lopakodtak közénk, hogy kikémleljék a Krisztus Jézusban vett szabadságunkat. "
(Gal 2, 4)

Már az első időkben is akadtak hamis atyafiak, akik testvérnek adták ki magukat, de nem voltak azok. Pál jobban szenvedett tőlük, mint Krisztus kimondott ellenségeitől. Voltak például zsidók, nem is kevesen, akik beléptek Jézus gyülekezetébe, de zsidóságukat nem vetkőzték le. A törvény alatt maradtak és gyanakodva figyelték azokat, akiknek életében érvényre jutott Jézus teljes szabadsága. Kémek, leselkedők, hírhordók voltak, akik az élő hitű keresztyéneket ismét a szolgaság igájába akarták visszavinni.

Ma is vannak olyanok, akik például törvényeskedő módon súlyosan elítélnek mindenkit, aki valamilyen alkoholféleséget fogyaszt. Alacsonyabb rendű keresztyéneknek tartják őket, mert a saját önmegtartóztatásukból (ami önmagában véve hasznos és áldott dolog) mindenki számára kötelező tőrvényt csinálnak. Az Isten országa azonban "nem evés és nem ivás". Az ember nem azért válik Isten országának polgárává, mert étel vagy ital dolgában így vagy úgy gondolkodik vagy cselekszik. A fődolog mégiscsak az "igazság, békesség és Szentlélekben való öröm", Ez a fő, de a törvényeskedő emberek a mellékes dolgokra helyezik a hangsúlyt. Így az ítélkezés bűnébe esnek és megzavarják az embereket. Hamis keresztyének az ilyenek, akiknek soha nem volt alapos megtérésük, soha nem mentek be a szoros kapun. Mert az egyetlen ajtó, ami a mennybe vezet, Jézus Krisztus maga. Ők azonban "belopakodtak" (Jn 10, 1), hogy zavart keltsenek. Pál apostol nem elhamarkodottan, hanem megfontoltan írta le a fenti mondatot. Szent méltatlankodás és nem testi keserűség hangzott belőle, az Úr ügyét mélyen és komolyan átérezte.

Vannak emberek, akik állítólag megtértek, de valójában csak zavaros dolgokat visznek be abba a keresztyén körbe, ahová csatlakoznak. Csak zűrzavart támasztanak. Mindig voltak ilyen sajnálatra méltó emberek, akiknek a megtérése csupa visszásság, zavaros dolog. Becsvágyó lényüket nem vetkőzték le, szerepelni akarnak és embereket magukhoz vonzani. Szeretetlen bírák és hamis lelkületet terjesztenek. Bárcsak felfedne előttünk Isten minden hamisságot, hogy se magunkat, se másokat meg ne csaljunk és meg ne károsítsunk!


November 13.
Óvás képmutatástól

"Óvakodjatok a farizeusok kovászától,
vagyis az ő képmutatásuktól." (Lukács 12, 1)

Az Úr egyik legkomolyabb intése volt ez, amit tanítványai szívére helyezett. Semmit sem vetett meg jobban, mint a képmutatást! Alapvető bűn ez az Ő szemében, aki maga az Igazság. Jézusban nyoma sem volt a hamis látszatnak, Ő minden tekintetben teljesen tiszta és őszinte volt. "Hazugság nem találtatott a szájában." Szeme rögtön meglátta a rejtett hazugságot, amely különösen a kegyesség köntösében jelentkezett. Leginkább a képmutatástól óvta övéit. Ez kiváltképpen a kegyes ember kísértése. A világ úgyis képmutatónak bélyegzi a hívőket és nem ismeri fel, hogy ő maga is benne ül a képmutatásban, hiszen a világ aztán igazán a látszat és az alakoskodás hazája! De a hívőket is átjárhatja ez a gonosz méreg, ha nem védekeznek ellene komolyan. Két oldaról támadhat ránk a képmutatás. A kegyesek körében szívesen ölti fel az ember a vallásosság palástját. Általában jobbnak mutatják magukat az emberek, mint amilyenek. Ügyesen elrejtik óemberüket és annak gonosz hajlamait. Pál legszívesebben a gyengeségeivel dicsekedett. Mélységesen becsületes volt, semmi áron nem akarta, hogy valaki többre tartsa annál, mint aki valójában volt. Sokan elrejtik gyengeségüket és csak a jó oldalukról mutatják magukat. Külsőleg szelídnek látszanak, belül azonban ragadozó farkasok. Büszkén feszítenek, idegen tollakkal ékeskednek, beszédjük mesterkélt, másokat utánoznak. Merő hamisság és képmutató látszatélet! A világgal való érintkezés közben másféleképpen jelentkezik a képmutatás veszélye. Az ember elrejti azt a jót, amit a Szentlélek munkált és a világhoz igazodik, hogy összeütközésbe ne kerüljön vele és a világ fiai ne gúnyolódjanak rajta. Nem vallja be, hogy Jézus tanítványa. Elrejti keresztyénségét, együtt fut a világgal. Azonosnak tetteti magát vele, nem akar "maradinak" minősülni. Ki akarja kerülni a szégyent és az üldöztetést, szeretne a világban is érvényesülni és megbecsülésben részesülni. A fenti Igében a képmutatásnak pontosan erre a fajtájára utal Jézus. Azt mondja tanítványainak: Álljatok elő azonnal és teljes mértékben! Ne titkoljátok el, hogy tanítványok vagytok! Ez úgyis hiábavaló, mert a világ észreveszi, hogy Jézussal tartotok. Sokkal okosabb, ha mindjárt nyíltan kiálltok; akkor tudja a világ, kikkel van dolga."

 


November 12.
A lagymatagság veszélye

"Így mivel langymeleg vagy, sem hideg,
sem forró: kiköplek a számból." (Jelenések 3, 16)

Semmi sem elviselhetetlenebb az Úr Jézusnak, mint a lagymatagság. Inkább legyen valaki hideg, mint langymeleg! Vajon miért? Mert a lagymatagságban hamisság van és Jézus előtt minden utálatos, ami nem őszinte, nem világos. Ez ellentmond lényének, mert Ő maga az Igazság. A hideg emberből könnyebben lehet még forró, mint a langymelegből, aki önmagát csapja be. A Megváltó égő szívű embereket keres, akik égnek a buzgóságtól és Szeretettől. Valószínű, hogy Laodiceában is jólétben éltek. Az ember ilyenkor úgy érzi, hogy gazdag és lelkileg betelt. A langymeleg ember valójában sohasem gazdag Istenben, csak annak képzeli magát. Az Úrban gazdag lelkek önmagukban szegénynek érzik magukat, ezért újra meg újra vágyakozva nyúlnak ki Isten ajándékai után. A lelki szegénység Isten országa polgárainak első ismertetőjele (Máté 5, 3). A lagymatag lélek mindig betelt, s mert nincsen egészséges étvágya, élvezeti és izgatószerek után vágyódik. Isten egyszerű Igéje nem elég neki. Elkényeztetett ízlése van, válogat az Ige magyarázatában, kritizálja az igehirdetőket. Ebbe a lelki elteltségbe jutottak a korinthusiak is. Ezért ítélkeztek a prédikátorok felett, ahelyett hogy mindegyikük szolgálatát a maguk lelki ajándéka szerint elfogadták volna. Immár jóllaktatok!" - mondja nekik az apostol. - Nem lettünk mi is ilyenek? Vagy a szomjas földhöz hasonlítunk, amely bőségesen fogadja magába a vizet? Az igénytelenség dicsérni való a földi dolgokban, de lelki vonatkozásban nagyon rossz. A lelki életben úgy haladunk jól előre, ha az Úr Jézus Kegyelmére mindjobban rászorulunk és egyetlen óráig sem tudunk Nélküle élni. - Langymelegek lehetünk a magunk túlbecsülése vagy világias gondolkozása miatt is. Az elbizakodottság és beképzeltség mögött önámítás van. Az ember bebeszéli magának, hogy gazdag, pedig szegény, szánalomra méltó és nyomorult. - Legyünk éberek! Sámson elveszítette az erejét és nem is tudta. Így van ez Jézus tanítványainál is."

"Ó, hadd szeresselek hűn s igazán!
Ím így esdeklek én későn, korán.
Segíts, ó Jézusom, hogy én Téged nagyon
s mindig jobban szeresselek.
És hogyha baj, nyomor övez körül,
A Sátán cselt vet rám s titkon örül;
Te őrizd szívemet, hogy én csak Tégedet,
csakis Téged szeresselek!"


 

November 11.
Rejtett visszaesés

De azért van panaszom ellened; hogy az első szeretetedet elhagytad.

(Jelenések 2, 4)

Az Úr Jézus sok jót elismer az efézusi gyülekezettel kapcsolatban. Munkálkodnak az Úrért és kitartanak. Nem tűrik a gonoszt, kivetik maguk közül. Fegyelmet gyakorolnak. Erkölcsi komolyság uralkodik köztük. A próbákban megálltak, leleplezték azokat az evangélium-hirdetőket, akik Jézus követeinek mondták magukat és nem voltak azok. Végül még szenvedni is készek Jézusért, a nyomorúság sem téríti le őket útjukról. Mégisegy súlyos, aggasztó „de" hangzik fel:

„De azért van panaszom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad."
Mi ez az első szeretet? Képzeld magad elé a jeruzsálemi keresztyéneket! Szívük teli volt magasztalással. Nem tudtak betelni az Ige hallgatásával, buzgón imádkoztak, odaadón szerették testvéreiket úgy, hogy minden vagyonuk közös volt.
Hogyan dicséri Pál a galaták első szeretetét?
„Milyen boldogok voltatok! Ha lehetett volna, szemeiteket kivájtátok és nekem adtátok volna."
A legdrágábbat és legjobbat is készek voltak odaadni. A macedóniai keresztyéneknél is láthatjuk, milyen az első szeretet. Sokat kellett szenvedniök, mégis túláradó volt az örömük. Szegények voltak, mégis bőségesen adakoztak (2 Kor 8, 1-5).
Hogyan lanyhul meg az első szeretet? Az egyiknél a földi gondok, az evilági lelkület fojtja el azt, a másiknál a gőg és a becsvágy. Ez utóbbi történhetett Efézusban, ebben a kis-ázsiai anyagyülekezetben. Pál maga alapította, első helyen állt, a legnépesebb és legtekintélyesebb gyülekezet volt. Ez veszélyes lett a számára. Titkos igények támadtak bennük, mint az először felfogadott szőlőmunkásokban (Máté 20, 10-12). Ilyenkor elapad a szeretet, mert ez csak mély, belső alázatosságból fakad, mint a tékozló fiúnál vagy a bűnös asszonynál (Luk 15, 11-21; 7,36). Az Úr Jézusnál nem az a döntő, ami szembeötlik. Ő szeretet után kutat és ahol ez hiányzik, ott csupán lélektelen gépiesség van.
„Emlékezzél meg azért, honnét estél le!"
Az első szeretet meglanyhulása Jézus szemében már bukás. Az ember maga észre sem veszi. Efézusban nem az Úr Jézus, hanem az ő saját - Isten országáért végzett - munkájuk állt első helyen. Először csak kicsit hidegül meg a szeretet. Azután beáll a lagymatagság, végül a lelki halál, mint Sárdisban. Csak ismételt bűnbánat tartja frissen Megváltó iránti szeretetét.
„Térj meg, mert ha nem, gyertyatartódat kimozdítom helyéből!"




November 10.
A visszaesés nyomorúsága

Jól futottatok. Kicsoda gátolt meg (tartott fel) titeket?
(Gal 5, 7)

Sokan futnak ugyan, de csak egy lehet a győztes a versenyfutásban. Miért? Mert sokan rosszul futnak, ellankadnak, elbuknak. Vannak feltartóztató erők. Sokakat visszavon a világ; kacsingatnak feléje, megállnak és visszanéznek.

„Emlékezzetek Lót feleségére!"
Őis kiindult az ítéletre megérett Sodomából és egy ideig együtt futott a többiekkel. De azután visszagondolt a házára és holmijára, amiktől nem szabadult fel a szíve. Vágyódva nézett vissza és sóbálvánnyá lett. Sok olyan keresztyén van, akik világias gondolkozásuk miatt hitben halottá válnak. Járják megszokott keresztyén útjukat, valójában azonban mindig távolabb kerülnek. A keskeny, meredek út túlságosan nehéz nekik. Szeretnék kényelmesebbé, élvezetessé tenni azt.
Másoknál pedig a bűn áll gátként az úton. A bűn ránk tapad, pontosabban: ólálkodik körülöttünk és utunkat állja (Zsid 12, 1). Fordítsunk hátat a bűnnek, különben megakadályoz minket a futásban.
Vannak, akik valami megterhelő befolyás alatt állnak, vagy bizonyos kedvenc bűnökkel nem akarnak szakítani, akkor pedig minden imádság és igehallgatás hiábavaló. Először ki kell takarítani mindent; egyetlen megtartott bűn is bukást okozhat. Ezért álljon el a hamisságtól mindenki, aki a Krisztus nevét vallja! Vessük el magunktól azt, ami nem való a mennybe. Sokszor hagyjuk, hogy a bánat megnehezítse szívünket. Ha Jézusért szenvedni kell, sokan lekanyarodnak az útról, nem mennek tovább, olyanok, mint az időjárás.
Pált is megkísértette az, hogy belefáradjon a sok kellemetlenségbe, ami folyton érte, de ő erőért kiáltott ahhoz, aki idejében meg tudja erősíteni a megfáradtat.
A szenvedések mellett a gondok terhe is gátolhatja futásunkat; ha hagyjuk, hogy ránk nehezedjenek, ahelyett hogy ledobnánk őket. Túlságosan belemerülünk a munkánkba, hajszába kerülünk és így az marad el, ami egyedül fontos. Elveszítjük a célt szemünk elől és kárt szenvedünk. De van még egy veszély, amibe a galaták kerültek. Engedték, hegy a tévtanítók megzavarják és letérítsék őket a kegyelem útjáról a törvény útjára. Félrevezették őket azzal, hogy ki kell egészíteni az evangéliumi kegyelmet körülmetélkedéssel, újholdünnepléssel és más törvényekkel. Nem a szombat megtartásával, hanem a kegyelem pályáján futva, hit által jutunk célhoz.



November 9.
Csak a kipróbált kap koronát

Miután a próbát kiállotta, elveszi az életnek koronáját.
(Jakab 1, 12)

A megpróbálás időbe telik. Rendszerint nem máról holnapra megy végbe. Kivétel volt a lator: nála csak néhány óráig tartott. Türelmesen kitartott kínjai között és az ellenség gúnyolódása ellenére is hitt. Még Jézus felkiáltása:

„Én Istenem, miért hagytál elengem?" - sem tévesztette meg. Jézus ígéretéhez tartotta magát:
„Ma velem leszel a paradicsomban."
Így nála néhány órán belül ment végbe mindaz, ami másoknál éveket vesz igénybe. Ne halogasd a megtérésedet, különben a végén elszalasztod a megpróbáltatásra való lehetőséget. Néha a próba bűnünk miatt hosszúra nyúlik. Ha mindjárt határozottak és bátrak lennénk, nem tennénk ki magunkat bizonyos új kísértéseknek. Így azonban engedünk, elbukunk vagy csak fél győzelemmel végzünk.
- Van olyan hívő keresztyén, aki bizonyos kedvenc bűne vagy gyengesége felett egész életében nem lesz úrrá. A kipróbáltság elmarad, de ezzel együtt a korona is. Az illető nem juthat teljességre, befejezetlenül megy át az örökkévalóságba. Egyeseknél egészen mély, súlyos az eset.Talán kapnak még kegyelmi időt a bűnbánatra és hogy újra megragadhassák a kegyelmet, de már nem jutnak igazán erőre és megszentelődésre. Valami eltávozott tőlük, az Úrralvaló igazi gyengéd, bensőséges közösség nincs már meg.Ha fokozódik a próbatétel, nő a belső erő és annak a finom megérzése, hogy mi van az Úr tetszésére. Nő a bátorság, tudunk örvendezni a bajban és a sokféle kísértésben is. Először csak a lélek öröme ez. „A test kínlódik és vérzik" - mondta Luther forrón szeretett Magdolna leányának halálakor (lásd Zsid 12, 11).
- A szenvedésre való készséggel nő a reménység öröme is. Az állhatatosság kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet teremt (Róma 5, 4). Van okunk rá, hogy reménységünk a dicsőség felé forduljon és egyre jobban vonzódjunk a menny felé. Honvágyunk nő, mialatt itt lent sokféle próbán át meghalunk a múló világ számára. A megpróbáltat elvesztette a Sátán, már nem játszhatja nála a vádló szerepét. De soha ne legyünk magabiztosak, ne tartsuk lehetetlennek, hogy bűnbe eshetünk. Nem tudhatjuk, nem jön-e még egy olyan próba, amely minden eddiginél erősebb: Még Pál is szeme előtt tartotta a fenyegető veszélyt, hogy esetleg nem állja meg a próbát és elvettetik. Csak aki mindvégig kitart, az győzhet!


November 8.
Próba nélkül nincs helytállás

"Boldog ember az, aki a kísértésben megáll. "
(Jakab 1, 12)


Az apostol boldognak mondja azt, akit a lelki tusakodás nem tesz erőtelenné és nem buktat el. Ne sajnálkozz azon a testvéren, akire nehézségek zúdulnak. Ellenkezőleg, tartsd boldognak, ha kitart. Ha valaki megáll a kísértésben, előrehalad a dicsőség felé. Aki helyes kapcsolatban van az Úrral, az a legsúlyosabb helyzetben sem kételkedik benne, nem inog meg szeretetében. A veszély abban rejlik, ha az ember, bár a kegyelem a mélységek fölött hordozza, a maga hitét erősnek tartja, a gonosz hatalmát pedig lebecsüli. Isten ilyenkor megvonhatja áldásának áramlását. Félelmetes hatalommal mozdulnak meg a sötét hajlamok és ösztönök, amikről azt gondoltuk, hogy már végleg legyőztük őket. Itt kell eldőlni, ki lesz a győztes: Krisztus vagy a Sátán? Sokan "örömmel" fogadják az Igét, de ha szenvedések és üldözések támadnak, visszarettennek. Ügyesen kikerülik a nehézségeket, vagy pedig elkeserednek. - Ne fuss el soha ebből az iskolából, hanem tarts ki! Ha nehezen elviselhető embert tesznek melléd, maradj csendben. Jézus mindvégig hordozta Júdást. Atyja akarata volt, hogy elhordozza ezt a próbát és elszenvedje környezetében ezt a hamis, belsőleg idegen, ellenséges indulatú embert napról napra.


Mi olyan gyorsan lerázzuk magunkról a kellemetlen terhet. Vannak fontos, sőt kritikus helyzetek, ahol minden kockán forog: vagy megállunk, vagy csődöt mondunk és akkor gyorsan vissza is esünk. Sok felébredt lélek a pénz zátonyán szenved hajótörést. Vonzza a nyereségvágy, a pénzéhség s azáltal, hogy gazdag akar lenni, eltévelyedik a hittől és saját magának is sok fájdalmat okoz. Aki már megízlelte az Úr jóságát, nem lesz többé boldog nélküle. A tövis mindig benne marad. - A családalapítás is már sok fiatalnak lett szomorú fordulóponttá. A földiekért való gondok háttérbe szorították a lelki életet vagy talán meg is fojtották azt. Egyedül a jólét fontos. - Van, akit a becsvágy, a világ részéről kapott tisztelet ejt csapdába. Esetleg eredményes a lelki munkában, elismerik és dicsérik őt a hívő körökben, elbizakodik és végül is szégyenbe, bűnbe esik. - A rejtett becsvágy is méreg, ha nem győzzük le magunkban, hanem tápláljuk, szerepelni akarunk, fontoskodunk és szeretnénk, ha felfigyelnének ránk. Ilyenkor sok irigység támad, ellenségeskedés és gyűlölködő, keserű lelkület lesz úrrá. Boldog az az ember, aki a kísértésben megáll!


November 7.
Zúgolódás

"Ne zúgolódjatok! "
(1 Kor 10, 10)

A nehézségek, szenvedések és terhek alatt könnyen zúgolódás tör ki belőlünk. Van hangos, de van csendes zúgolódás is. Minden rossz kedv a szív zúgolódásának a jele. Sokaknál szinte állandóvá válik, krónikus elégedetlenségben szenvednek.

Milyen forrásból fakad a zúgolódás?

1. Vakok vagyunk szívünk állapotát illetően. Panaszkodunk a körülmények és emberek miatt, de magunkat nem vádoljuk. "Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűne ellen zúgolódjék." - Némelyek azt nehezményezik, hogy mindenütt lemaradnak és nincsenek a helyükön, ami jogosan megilletné őket. "Mindenki belém törli a lábát!" - "Megvetnek engem!"-"Szerencsétlen órában születtem, nekem semmi sem sikerül!" - sóhajtoznak. A felülről való világosság sok mindent felfed, amit eddig nem láttál meg. Meglátod saját bűnödet, sokféle engedetlenségedet. Ekkor elhallgat a zúgolódás és ezt mondod: "Még mindig jobb dolgom van, mint ahogyan megérdemelném."

2. Vakok vagyunk Isten útjait illetően. Nem értjük Istent és ezért kemény szavakkal szólunk ellene (Mal 3, 13). Minden elégedetlen beszéd tulajdonképpen Isten ellen irányul. Az Úr ítélni fog és megbüntet minden istentelent és minden kemény szót, amit istentelen bűnösök szóltak ellene. Aki a sorsa miatt zúgolódik, az Isten útjait kritizálja és elhomályosítja az örök rendet értelmetlenséggel, mint egykor Jób (Jób 38, 2). Istennek minden útja jó és mindent jól cselekszik. De amíg az ember balga, visszásnak tartja Istent és nem érti meg Isten bölcs nevelő útjait. Nem tudja, hogy Isten azért aláz meg, hogy megőrizzen minket az áldatlan felemelkedéstől; megüresít, hogy igazi tartalommal töltsön be; megöl bennünk sok mindent, hogy életet adjon; letépi a bilincseket, hogy vele lehessünk. Aki megérti Isten útjait, az Istennek ad dicsőséget.

A te szívedben is sokféle elégedetlenség és lehangoltság rejlik még? Nem tudod, hogy a sötét gondolatok, érzések mindig mélyebbre hatolnak, és végül egész bensődet megfertőzik, úgy hogy arcod is mogorva lesz? Nem veszed észre, hogy teher vagy környezeted számára és megijednek tőled? Rossz kedveddel másokat is befolyásolsz, békétlenségeddel mások békességét is elveszed. Ismerd fel vakságodat, önfejűségedet, engedd, hogy az Úr Jézus lelkedbe világítson, s akkor lénye belőled is ragyog.


November 6.
Erőnkhöz mérten

"Gondolkodom, hogy ezt megérthessem,
de nehéz dolog ez szemeimben. Mígnem
bementem az Isten szent helyébe és
megértettem azoknak sorsát." (Zsoltár 73, 16-17)

Vigasztaló, hogy a Biblia hívő embereit nemcsak hitük erejében, hanem nehéz óráikban is láthatjuk. Aszáfnak a súlyos külső élmények kísértéssé váltak. Szenvedés szenvedésre, fenyítés fenyítésre következett. Minden reggel újra kezdődött számára a nyomorúság. Embereket látott maga körül, akik nem törődtek Istennel, mégis jól ment soruk. Minden tervüket véghezvitték, gőgösségük nem ismert határt. Nagyszájúak és nagyhangúak voltak. A tömeg elismerte és követte őket, Aszáf pedig magányosan, megvetetten, félreállítva, naponként zaklatások közt élt. Itt már nem látott világosan. Isten Szeretetében és Igazságosságában való kínzó kételkedés lepte meg. Gondolkozott, töprengett, de értelmével nem jutott célhoz és majdnem megingott. Valóban, Isten vezetései néha nagyon rejtettek és érthetetlenek. De hát meg kell nekünk értenünk mindjárt azokat? Tersteegen azt írja: "Minél inkább felülről valók a vezetések, annál kevésbé tudjuk őket felfogni." Megütközzünk akkor? Vagy jobban akarjuk tudni Istennél, mi a jó? Aszáf beismeri: "Hogyha keseregne szívem és háborognának veséim, akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék Te irántad" (Zsolt 73, 21-22). Mi hozta létre benne a nagy fordulatot? Az, hogy bement Isten szent helyébe. Gyümölcstelen tépelődések helyett imádkozva közeledett Istenhez, akivel kapcsolatban kétségek támadtak benne. Lábaihoz borult. Nem engedte Őt el, bár Isten látszólag tudni sem akart róla. Most megvilágosodott és a mélyből a magasságba jutott. Szégyellte, hogy kételkedett az Úr Szeretetében, akinek neve Irgalom és Hűség. Aszáf a gyötrelem éjszakájából a hit világos magaslataira emelkedett. Mégha elepedne is teste és lelke, ha mindent elveszítene, ami az életet széppé és kívánatossá teszi, még akkor is csak Isten az ő szívének vigasztalása és osztályrésze. Ha kétségek viharzanak át szívünkön, menjünk be mi is Isten szent helyébe, az imádság szentélyébe,ahol mi beszélünk Ővele.Minél inkább úgy látszik, mintha Isten eltűnne, annál inkább közeledjünk hozzá, megalázkodva, bűnbánattal kétségeink és gonosz gondolataink miatt. Akkor megvigasztalódunk és új emberként jövünk ki a szentélyből, mint egykor Aszáf."

 


November 5.
Erőnkhöz mért próbák


"Csak emberi kísértés esett rajtatok; de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel együtt a menekvést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek. "
(1 Kor 10, 13)


Emberi kísértés az, ami nem haladja túl az ember erejét. Senki nem mondhatja: "El kellett buknom, a kísértés túl nagy volt; nem tehettem mást, engedtem neki; meghaladta ellenálló képességemet." Isten megadja a kimenetelt a kísértésből úgy, hogy kibírjuk. Nehéz próbákat küld, ezekre néha elvetemült embereket is felhasznál, sőt magát a gonoszt is, de a mértéket és a határt Ő szabja meg. Nem engedi, hogy a kísértés a végtelenségig tartson. Nem engedi, hogy megrekedjünk és elvesszünk a kísértésben, mert Ő hű. Ő hívott ki és fogadott el, ezért nem ejt el minket többé. Drága ígéreteket adott nekünk és hű marad szavához. "Ha vízen mégy át, én veled vagyok és ha folyókon, azok el nem borítanak; ha tűzben jársz, nem égsz meg és a láng meg nem perzsel téged." - "Ne félj, mert én veled vagyok!"

Ha a kísértésből szomorú bukás lesz, ez kizárólag a mi számlánkat terheli. "Aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék!" Elbizakodottság, önbizalom, magabiztosság, hamis bizonyosság bukásra vezet. Aki tehetetlenségének a tudatában van és egészen a kegyelemre hagyatkozik, Jézusba kapaszkodik és Isten nagy ígéreteire támaszkodik, az nem esik el. Aki a jó napokban hű Jézushoz, azt Ő nem hagyja elveszni a "gonosz" napon (Jel 3, 10). A fiatal hívők vállaira nem helyez elhordozhatatlan, az érettkorúaknak való terhet. A hit ereje szerint nő a próba mértéke. A kezdőkkel lassú léptekkel halad, azután nő a tempó. Gyakran egyik próba a másikat éri, de mindig jön közbe szünet is.

Még soha senki nem állt ki olyan kísértést, mint az Embernek Fia. Negyven nap és negyven éjjel kísértette Őt a Sátán. Emberfeletti volt az és a teljes kimerültségig tartott. De azután megnyílt az ég és angyalok szolgáltak neki. Utoljára jött a legnehezebb próba: a kereszten való szenvedés. Nemcsak a teste gyötrődött és szenvedett a szomjúságtól, hanem lelke is az Istentől való elhagyatottság kimondhatatlan fájdalmától. De minden percnyi pontossággal elő volt készítve, és amikor elvégeztetett a munka, jött a szabadulás pillanata. Isten egy perccel sem hagyja tovább gyermekeit a tüzes kemencében, mint szükséges.

 


November 4.
A próbák szüksége (II.)


"Az Úr, a ti Istenetek kísért meg titeket, hogy megtudja, szeretitek-e Őt teljes szívetekből és teljes lelketekből. "
(5 Mózes 13, 3)


Ezért állít bele minket Isten a gonosz világba, amely nem akar róla tudni és a mulandóban, a hiábavalóban keresi örömét, javait és tisztességét. Ha Isten gyermekei mindig csak egymással érintkeznek, csak egymást hordozzák és segítik, könnyen túlértékelik magukat és a valódi szeretetet összetévesztik a szeretet érzésével. Ha azután kikerülnek a rideg világba, úgy járnak, mint az üvegházi növények a zord levegőn: lecsüggesztik fejüket.

Ha igazságtalanság vesz körül, ki kell tűnjön, hogy az istenfélelem erősebb bennünk minden másnál. Némelykor még azok is, akik Isten gyermekei közé számítják magukat, meg vannak mételyezve a kapzsisággal. Ha mindenki uzsoraárat kér, ők sem elégednek meg kevesebbel. Milyen sok fiatal lelket elsodort már Jézus és az Atya szeretetétől a világ öröme, a mindenáron való férjhezmenés vagy nősülés vágya, és sok más, ami a szemet és fület gyönyörködteti. Beigazolódott, hogy nem szerették az Urat teljes szívből és teljes lélekből. Démás nem állta ki a próbát, pedig szoros kapcsolatban volt Pállal. Amikor az apostol sorsában veszélyes fordulat állt be, elhagyta őt, újra megszerette a világot. Sámuel is kiállta a próbát. Éli istentelen és kicsapongó fiai mellett is szilárdan ragaszkodott az Úrhoz és nem hajlott el sem emberfélelemből, sem hamis tapintatból az engedelmesség útjától.

Különösen veszteségben és nyomorúságokban mutatkozik meg, milyen erős az Úr iránt való szeretetünk. Isten gyermekeinek úgy kell megtisztulniok, mint az aranynak a tűzben. Ki kell tűnjön, hogy Istenhez, vagy ajándékaihoz ragaszkodnak-e jobban? Az igazi szeretet így szól: Ha az Úr az enyém, nem érdekel engem semmi, sem égen, sem földön. "Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, ó Isten, mindőrökké" (Zsolt 73, 26). - Aki súlyos veszteségek, kemény csapások és csalódások súlya alatt megkeseredik és titokban vagy hangosan zúgolódik Isten ellen, az azt bizonyítja, hogy még nem áll helyes viszonyban Istennel és szíve inkább emberekhez és dolgokhoz ragaszkodik, mint őhozzá. Csak ha megtörjük magunkban ezt a teremtmény-szeretetet, jutunk előbbre s válik tisztábbá és teljesebbé szeretetünk.

 


November 3.
A próbák szüksége (I.)

"Az Úr, a te Istened próbált meg téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben. "
(5 Mózes 8, 2)

"Az Isten senkit sem kísért" - mondja Jakab apostol. Ellentmondása ez a fenti Igének? Semmi esetre sem! A kísértésnek kettős értelme van a Szentírásban. Jelentheti ez a szó a gonosz, bűnös csábítást, de jelölheti a próbát is, amelyben megmutatkozik, hogy az ember szilárd-e Istenhez való viszonyában vagy sem. Isten soha nem vet a lélekbe gonosz szikrát; ilyen értelemben nem kísért meg soha senkit. De küld mindenféle próbát, hogy az övéi megtisztuljanak és kipróbált voltuk nyilvánvaló legyen.

A próbák által nyilvánvaló lesz a világ rejtett szeretete és az önszeretet, a titkos bűnökre való hajlam. Azért akarja ezt az Úr, hogy így ezek a dolgok mély bűnbánatban oldódjanak ki belőlünk és a szívünk megtisztuljon. A szmirnai keresztyénekre tíz napig tartó nyomorúságot küldött, hogy "kipróbálja" őket (Jel 2, 10). Isten az ilyen kísértésekre még a Sátánt is felhasználja, mint ezt Jób könyvéből látjuk. Az apostolok is belekerültek a Sátán rostájába: a Sátán "kikérte" őket. Az ördög kétségbe von mindent, ami jó; nem hitt az apostolok hűségében és hitük valódiságában sem. Azt várta, hogy a rostálásnál majd mindenestől kihullanak, mint a polyva. Péter szégyenült meg legmélyebben, aki előzőleg a legjobban bízott magában, de még ő sem hullott ki teljesen. Kitűnt, hogy még sok a polyva benne, de mégsem volt mindenestül az.

Isten azt akarja, hogy a rejtett hiba nyilvánvaló legyen. Nem akarja, hogy a hűtlen hívők elvesszenek, ezért felrázza őket. A Sátán el akarja pusztítani az igazat. Nem Isten ingerel a gonosz kívánságra, ezt a kísértő teszi. Isten soha nem állít csapdákat, nem ébreszt bűnös vágyat és nem szítja fel a gőgöt. Sokan Istenre hárítják bukásuk okát, mintha Ő hozta volna őket abba a helyzetbe.Ez nagy tévedés! Az igazság az, hogy én a magam bűne miatt buktam el.

A próbákban derül ki, mi van a szívben. Az apostolokban még sok volt az emberfélelem és kishitűség. Izrael népében a különféle próbák alatt - a pusztai vándorlás közben - még sok elégedetlenség, zúgolódás és engedetlenség volt. Isten tudja, mennyi salak, tisztátalanság rejlik még bennünk. Ezt akarja Ő nyilvánvalóvá tenni, hogy ezáltal mindig újabb bűnbánatra és megalázkodásra késztessen.


November 2.
Magasröptű cél

"... Mindazok tehát, akik tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk. "
(Fil 3, 15)

A folyón átkelő hajósnak az erős sodrás miatt a kikötőhelynél sokkal feljebb kell irányítania hajóját. Nekünk is így kell kitűznünk a célt. A világ és a Sátán ellenállása, meg a saját gyengeségünk egyébként is mindig visszasodornak.

Értelmezzük helyesen a keresztyén tökéletességet. Ez nem bűntelenség, mint némelyek gondolják. A Bibliában a tökéletesség azt jelenti, hogy valami teljes, egész, szemben a féllel, a rész szerint valóval. A Biblia a belső magatartás és a megismerés tökéletességéről beszél. Aki nemcsak lelki életet kapott, hanem Lélek szerint jár is, tehát győzedelmes életet él, az tökéletes az ő életútjában. A korinthusiak az ajándékba kapott új életüket még nem voltak képesek minden ponton érvényre juttatni, ezért nevezi őket az apostol "testieknek" (1 Kor 3; Gal 5, 25). Még nem engedték, hogy hétköznapi életükben valóban minden vonalon a Szentlélek uralja őket; óemberük még erősen érvényesült. Ezért tökéletlenek voltak. De a tökéletesekben is van még bűn. "Bennem, azaz a testemben nem lakik semmi jó" - ez életünk végéig így van. De mégha meg is mozdul a testi vágy a szívben, többé nem szabad uralomra jutnia. A test cselekedeteit a Lélek szerint járó hívő ember szakadatlanul öldökli a Lélek által.

Bűnösnek lenni és bűnt cselekedni nagy különbség. A bűnre észrevehetően megmarad bennünk a hajlam, de a Lélek ereje által az ember nem adja oda többé az akaratát. Így a bűn csábító ereje gyengül, elveszti táptalaját. Mégse mondja senki: bennem már meghalt minden bűnös hajlam a tisztátalanságra, fösvénységre, sértődékenységre, irigységre. A látszólag elhalt növényből új hajtások nőhetnek ki. A Biblia azonban nem emeli túl magasra a mértéket, elég, ha a világosságban járunk. Aki úgy gondolkozik, mint Pál (Fil 3, 7-14), az tökéletes; teljesen átadva magát az Úr Jézusnak, múltjától elszakadva szabad a bűntől, ha nem is bűntelen. Ugyanúgy, mint az életmódban, az ismeretben is van kezdeti állapot és van tökéletességi fok. Különbség van az alapvető tanítások -ide tartozik mindenekelőtt a kereszt üzenete, a keresztről való beszéd - és azon tanítások között, amit csak a belsőleg érettek tudnak felfogni és megemészteni. "Bölcsességet az érettek között hirdetünk" - mondja Pál (1 Kor 2; 6).


November 1.
Mindig előre


"Úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél. "
(1 Kor 9, 26)


Az igazi hívő keresztyénben csodálatosan párosul a harc és a békesség. Isten gyermeke békességre jutott, mégsem hagy nyugtot önmagának. Mindig csendes, de mégsem nyugszik soha - ez a tulajdonsága. Futás és nem üldögélés, nem is kényelmes ballagás a hívő állapot; harc és nem játék.

Mai keresztyénségünk az elpuhultság és lanyhaság bélyegét viseli magán. Milyen más az, amit Pálban látunk. Ha egy ember lelkileg felébredt, felserken a közönyösség és a bűn álmából. Magabiztosságát, amiben addig éldegélt, lerázza önmagáról. Hajtja belül valami, siet, hogy kimeneküljön a pusztulásból és megragadja a szabadulást. Jézushoz siet és újra meg újra hozzá menekül, különösen a kísértés órájában. Közben szemmel tartja a nagy célt. Pál nem vakon, hanem céltudatosan és biztosan futott. Ha valaki nem siet mindjárt a megtérésekor, az már az elején sem jut világos döntésre.

Minden reggel újra kezdődik ez a futás. Rosszul kezdődik a nap, ha az ember nem tudja időben otthagyni az ágyat, csak ha a munka készteti erre. Igyekezzél, hogy már korán reggel legyen találkozásod Jézussal, különben egész nap nem igazodsz helyre. Maga Jézus akar magához vonni. "És én, ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok" (Ján 12, 32). Adj alkalmat a Megváltónak már a kora reggeli órákban arra, hogy kegyelmét reád árassza és vonzóereje munkálkodjék benned. Ha Igéjével foglalkozol és imádkozol, közel lép hozzád, megerősödik a vele való kapcsolatod. Különben lanyhul vonzása és futásod egyre lankadtabb lesz. Még az út kicsi kövei is feltartóztatnak. Nagyobb nehézségeken még inkább megakadunk. Szükségünk van mindig új felfrissülésre, különben nem tartunk ki. "A te parancsolataidnak útján járok, ha megvigasztalod az én szívemet. Vezérelj a te parancsolataidnak útján, mert gyönyörködöm abban!" (Zsolt 119, 32. 35). Ebben a tekintetben a nap első órája a legfontosabb, mert akkor még nem bonyolódtunk bele a napi munkába. Ilyenkor még szellemileg frissek vagyunk és könnyebben felemelkedünk az Úrhoz. Könyörögjünk hozzá: "Vonj te engem magadhoz, mert az én igyekezetem nagyon hiányos!" Ha engedünk az Ő vonzásának, akkor átjutunk minden akadályon. Olyanok vagyunk, mint a tovasietők, szárnyaló léptekkel haladunk a nagy mennyei cél felé.

Október 31.
Még nem vagy készen!


"Nem mintha ezt már elnyertem volna, vagy hogy már tökéletes volnék, hanem igyekezem, hogy el is érjem ... "
(Fil 3, 12)


Pontosan lefordítva: "Nem mintha már befejezett volnék." Az apostol a tökéletesek közé számítja magát (Fil 3, 15), de még nem nyert a munka befejezést benne, még nem ért célba. Még fut és harcban van. Próbák várnak még rá, mindenekelőtt a legnagyobb próba: élete vége, ami számára a mártírhalált jelentette. Még van tanulnivaló az ő számára is (2 Kor 1, 9).

Tökéletesnek kell lennünk, de nem vagyunk készek addig, amíg ebben a testben élünk. Gyakran találkozunk keresztyénekkel, akik úgy viselkednek, mint akik már "készek." Az embernek az a benyomása, amikor hallgatja őket, mintha már minden nehézségen túljutottak volna. Ez nem az érettség jele, hanem az éretlenségé. A kegyelem elnyerésének első napjaiban az ember valóban szinte átugrik a kísértéseken és akadályokon. Könnyen túl sokat képzel aztán magáról. Idővel a régi rossz hajlamok és szenvedélyek sokszor még erősebben jelentkeznek, mint megtérésünk előtt. Akkor fájdalmasan ébredünk rá, hogy még messze vagyunk a céltól és benne vagyunk a harc hevében. Valaki, aki mély belső sötétségbe került, elmondta, hogy megtérése után azt gondolta, hogy most már felesleges is imádkoznia. Éppen ez lett az oka a belső sötétségnek, ami rászakadt. Akit Jézus megragadott, annak mindig újabb és mélyebb megtapasztalásai vannak az Ő élő hatalmáról, de a saját halott állapotáról is. Az apostol szüntelenül azon fáradozott, hogy Krisztusban maradjon. Jézus feltámadásának az erejét és a szenvedéseiben való részesülést kívánta mindig jobban megismerni, hogy az óember végleges elhalása révén hasonlóvá legyen az Ő halálához.

Hit által igazak, tiszták és szentek vagyunk Krisztusban. Mindenünk van őbenne, de még távolról sem látjuk át teljesen, mit jelent ez a mi számunkra. Még kevésbé használjuk fel mindazt, amit benne kaptunk. Lépésről lépésre kell előrejutnunk.Az igazi keresztyénség sajátságos módon kapcsolja egymásba a nyugalmat és a mozgást. A hívő ember pihen a kegyelemben és az új élet, a fiúság bizonyosságában, de ugyanakkor folyton előre halad, soha nem teszi ölbe a kezét és a kegyelmet nem használja nyugvópárnának. Aki lelkileg nyugalomba vonul, az elszegényedik. Ha kitartóan ellenállunk a bűnnek, még meghódításra vár a szeretet óriási területe.


Október 30.
Munkálkodjunk üdvösségünkön!


"Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségteket! "
(Fil 2, 12)

Ha Istenhez tértünk és üdvbizonyosságra jutottunk, ez még nem jelenti azt, hogy egykor be is vonulhatunk a mennyei városba. Még sok próbán és kísértésen kell átmennünk. Megállunk-e és hűségesek maradunk-e? Ellentmondásnak látszik, hogy a megmentettek vigyék véghez szabadulásukat. Hiszen a filippibeliek, akikhez ez a felhívás szólt, már megmentett életűek voltak! Megmentett voltuk elsősorban meg nem érdemelt kegyelmi ajándék volt. "Kegyelemből tartattok meg hit által; Isten ajándéka ez." Az ajándékból azonban azonnal feladat lesz. Óriási adósságunkat tiszta könyörületből elengedte Isten és most elvárja, hogy mi is megbocsássunk, mint ahogyan Ő megbocsátott nekünk, irgalmasak legyünk azokkal szemben, akik ellenünk vétkeztek, mint amilyen Ő volt velünk. Ha Isten megkegyelmezett gyermeke bezárja szívét testvére nyomorúsága elől és ellenáll Isten Lelkének, amikor az arra indítja, hogy segítsen rajta, mert van miből, akkor Isten szeretete eltávozik a megkeményedett szívből (1 Ján 3, 17) és ismét éjszaka borul a lélekre. "Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ förtelmeit elkerülik ugyan, de azokba ismét belekeverednek és legyőzetnek, az utolsó állapotuk gonoszabb lesz az elsőnél" (2 Pét 2, 20).

Vannak, akik megtértek ugyan, de az elnyert kegyelmen kényelmesen elpihennek, ahelyett hogy mindent arra fordítanának, hogy ezt a kegyelmet megtartsák és megsokasítsák. Nem venni észre rajtuk Pál szent aggodalmát, aki teljes komolysággal harcolt a bűn ellen, nehogy végül ő maga is elvettessék és elveszítse a koronáját (1 Kor 9, 27). Mindennel beteltek, tökéletesnek tartják magukat, közömbösek és hanyagok. A földiek miatt való gond, a pénz és jólét után érzett vágy elfojtja hitéletüket, vagy pedig azért esnek el, mert nem akarnak Jézusért gúnyt és üldözést szenvedni. - Az izraeliták kimenekültek ugyan Egyiptomból, de a legtöbben nem érték el mégsem a célt, mert lázadozásuk, engedetlenségük miatt a pusztában vesztek el. Lót feleségé is a megszabadultak között volt, mégis elveszett, mert engedetlenül megállt és hátranézett, nem tudott elszakadni javaitól. - Ezért hát félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez üdvösségteket! Ha szívünk hangjára hallgatunk, útvesztőbe kerülünk. Csak ha kitartunk a hitben, azaz győzünk hit által, érjük el hitünk célját, a lélek üdvösségét.

 


Október 29.
Egy lélek Jézussal

Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele.
(1 Kor 6, 17)

Hogyan lesz úrrá bennünk Jézus gondolkozása? Ha eggyé leszünk vele, ragaszkodunk hozzá, akkor mindjobban kiformálódik bennünk az Ő lénye. Már az emberekkel való érintkezés is formál minket. Akikkel sokat vagyunk együtt, azoknak önkéntelenül átvesszük a vonásait, modorukat, viselkedésüket. Ugyanígy vagyunk azokkal a könyvekkel, folyóiratokkal és iratokkal is, amiket olvasunk. Az istentelen írások vagy izgató és sikamlós regények olvasása veszélyes dolog. Az a lélek, akit még nem hatott át az Úr dicsősége és beszédének igazsága, mérget szív magába az ilyen irodalomból. Elveszti a Biblia iránti szeretetét, vagy megzavarja bibliaolvasását. Keressük ehelyett a Jézussal való kapcsolatot! Az Úr Jézus egybeforr azokkal, akiknek a számára Ő az első; ezek elnyerik az Ő gondolkozásmódját. Mivel Jézussal az Ige szaván át találkozunk, így az Igében való kutatás arra szolgál, hogy gondolkozásunk, akaratunk egyre jobban egybeolvadjon vele. Így egy lélek leszünk Jézussal.

Az Igével való foglalkozás semmiképpen se legyen csak az értelem dolga. Az írástudók Jézus korában minden írásismeretük ellenére is idegenek maradtak az Úrral szemben. Csak értelmi tudásuk volt. Hiányzott belőlük a felülről való világosság. A zsoltáríró könyörgésével kell olvasnunk a Bibliát: „Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát" (Zsolt 119, 18). Éhséggel kell azt olvasnunk; Jézus után, szabadítás, erő és vigasztalás után sóvárogva. Az egész írás róla tesz bizonyságot. De aki nem szomjazik a kegyelem után, az nem találja meg Jézust az Ószövetségben, bármennyit tanulmányozza is, de nem talál rá az Újszövetségben sem Isten egyszülött Fiára, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. Aki az Igét nem kíváncsiságból, nem kritikusan, nem megszokott kötelességteljesítésből, hanem éhséggel olvassa, azzal találkozik az Úr Jézus. Az ilyen ember áldást nyer és közelebb jut hozzá, Ő pedig elárasztja és átjárja azt Szentlelkével. Az Ige tükrében az Úr dicsőségét szemléljük és ugyanarra a képre formáltatunk át dicsőségről-dicsőségre (2 Kor 3, 18). Akkor mi is mindent úgy ítélünk meg, ahogyan Jézus. Az embereket, az eseményeket és a dolgokat úgy látjuk és értékeljük, mint Ő. Most már mindenünk, amink van, az övé. Így, ebben a teljes függőségben és hozzá kötve vagyunk igazán szabadok.

 

 


Október 28.
Zúgolódás nélkül!

"Mindent zúgolódások és tétovázás nélkül cselekedjetek! "
(Fil 2, 14)

Ha Isten gyermekei panaszkodnak, olyanok, mint a kormos lámpák. Gyógyító fény helyett fojtó füstöt árasztanak. Az apostol azt szeretné, ha a hívő keresztyének mint csillagok fénylenének a világon, ez elfordult nemzetség között, amelyben élnek. Nem külsőképpen szakadtak el tőle, de alapvetően mássá kell lenniök, mint a körülöttük levő világ. Ott a zúgolódás, panaszkodás, zsörtölődés és kritizálás otthonos. Isten gyermekei mindent mennyei Atyjuk kezéből fogadnak el, még a nehézségeket és szenvedéseket is. Aki az igazságban jár és gyűlöli az igazságtalanságot és fösvénységet, az megkapja kenyerét és vize sem fogy el (Ézs 33, 15-16). Amikor Izraelre ránehezedett a drágaság, Illés próféta nem zúgolódott együtt a néppel. Bízott az Úrban. Az utolsó időkben még keményebb próbák várnak Isten népére. De zúgolódhat-e egy gyermek apja ellen, akinek szeretetéről és bölcsességéről mélyen meg van győződve?

Isten gyermekeihez nem a zúgolódás, hanem a hálaadás illik. Mindenben, amit végezniök kell, mennyei Atyjuktól kapott feladatot látnak. Az Ő szolgálatában tudják magukat, hogyan zúgolódnának hát azon, hogy túl sok a terhük? Nem lenne ez lázadás az Úr ellen, aki pedig oly kimondhatatlanul jót akar az övéivel? Amit saját akaratunkból vállalunk, az természetesen nagyon terhessé, sőt elviselhetetlenné válhat. Aki azonban minden cselekedetét alárendeli Isten akaratának és csak neki szeretne tetszeni, annak nem szabad zúgolódnia, mégha néha nagyok is az igények vele szemben, vagy elmarad a hála, amit talán megérdemelne. A tartós zúgolódás haragossá, mogorvává tesz.

Isten gyermekei mindent zúgolódás és tétovázás nélkül tegyenek, azaz aggályoskodás és töprengés nélkül. Helyes, ha először mérlegeljük az elvégeznivalót és azután látunk a dolgokhoz, de ha a folytonos átgondolástól nem jutunk a cselekvésig, ez szánalmas dolog. Ha bizonyos vagy abban, hogy valaminek Isten akarata szerint meg kell történnie, akkor ne gondolkozz sokat, ne adj helyet okoskodásoknak, ne tartóztasson fel és ne fordítson vissza semmi. Cselekedj határozottan! Debora énekében azt olvassuk Rúben törzséről, hogy Rúben nagy volt az elgondolásokban és a tervezésben. Számolt és tervezett, de nem vett részt a szent harcban. Isten gyermekei derűs, tetterős emberek.

 


Október 27.
Magatartásunk a rosszindulatúakkal szemben



"Emlékeztesd őket, hogy senkit ne szidalmazzanak, ne torzsalkodjanak, nyájasak legyenek mindenki iránt, teljes szelídséget tanúsítva. "
(Titus 3, 2)


A keresztyén ember ne szidalmazzon senkit. A bűnt nevén kell ugyan nevezni, mert nem takargathatjuk azt, de a szidalmazás egészen más, mint ahogyan azt a Megváltó is tanítja a hegyi beszédben. "Ráka" - üresfejű vagy bolond - azt jelenti: Istentől elszakadt, kárhoztatott ember! - Ne bélyegezzünk valakit elhamarkodottan javíthatatlannak, mert meg van írva: "Ne kárhoztassatok, hogy titeket se kárhoztassanak."


Továbbá a hívő keresztyén ne torzsalkodjék, ne zsörtölődjék. Vannak emberek, akik nem tudják elhordozni az ellentmondást és minden körülmények között az övék kell legyen az utolsó szó. A hívő legyen szelíd. "A ti szelídlelkűségtek ismert legyen minden ember előtt", azaz mindenféle ember előtt. Sokszor akad dolgunk kevésbé szeretetreméltó emberekkel, akik különösképpen türelmetlenségre ingerelnek. Éppen ezekkel szemben kell megmutatnunk szelídségünket, mert bármilyenek is, mégis barátságos közeledésre várnak. Bántó szavakra, szeretetlen magatartásra válaszoljunk barátságosan és kedvesen. A hívők bizonyítsák be, hogy szelídlelkűek, akik félre tudnak állni, igényeikről le tudnak mondani. A szelídlelkűség testvére az alázatosság, ami nélkül a szelídség is csak mesterkélt, fáradságosan megteremtett önuralom. A szelídlelkűség már sokszor nyert nagy győzelmeket dacos, haragos szívek felett, sokszor gyűjtött eleven szenet gyűlöködő emberek fejére.

Ilyen legyen a hívő keresztyén meg nem tért embertársával szemben, mert hiszen ő is balga, rossz és szeretetre méltatlan volt, s teljesen saját érdem nélkül támadt fel számára Isten jóságának és kegyelmének napja. Ezért tud most ő is jóságot és szeretetet sugározni. Ha azt érzed, hogy sötét árnyak telepszenek lelkedre, ha kifogy türelmed és szelídséged, állj bele az isteni szeretet fényébe, ami Jézus Krisztusban jelent meg. Engedd, hogy ujra meg újra áthasson ez a felülről való fény, hogy általad másokra is tovább áradjon világossága és melege. Sokan várnak, hogy jóságos, szerető Istenünkhöz közel vigyük őket. Bár az ember egyfelől menekül Isten elől, másrészről mégis vonzódik az örök szeretet felé. Áradjanak át rajtad Isten szeretetének sugarai, hogy azok a szeretet napjához vonják hitetlen felebárátodat.


Október 26.
Jézushoz méltóan


"Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek!" (Fil 1, 27)


A hívő ember életmódja a világ szeme elé állítja és szemlélteti az evangéliumot. Az evangélium: örömüzenet. Hogyan egyezik ezzel össze, ha a hívők sötétek, barátságtalanok, rosszkedvűek? Ha az élet apró dolgai is rosszkedvre hangolják őket és annyi bosszúság és méltatlankodás van az életükben? Az evangélium szerint való ez? Hiszen ennek az örömét még a viszontagságok sem homályosíthatják el! A Jézusról szóló örömhír révén tapasztaljuk meg Isten meg nem érdemelt nagy irgalmasságát. Az az ember él az evangélium szerint, aki másokon is gyakorolja azt, amit vele Isten tett. De aki felrója a gonoszt, engesztelhetetlen és kemény, az arcul csapja az evangéliumot. Az evangélium szabadulást kínál fel minden megkötözöttségünkből. Akit azonban a pénz köt s akinek az életútját a kapzsiság és nyereségvágy jellemzi, az nem szerez tisztességet az evangéliumnak. Isten megváltott gyermeke minden földi dologtól szabad, még az emberfélelemtől is. Istenhez van odakötve. Vidám, de mégsem könnyelmű, komoly, de mégis derűs. Szeretetteljes, de határozott; engedékeny, de hajthatatlan, ha az igazságról van szó. Az evangélium bizakodóvá tesz, de ugyanakkor a porba is aláz. Nagyvonalúvá tesz, de a kicsiben is hűségessé. Csendes, higgadt lelkületet teremt, de ugyanakkor erőt és tüzet is ad, hogy Isten dicsőségéért síkra szálljunk. Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek -int az apostol. Istenben elrejtett életünk, házas- és családi életünk mind az evangéliumot kell dicsőítse. De még a közéletben is így járjunk. Ott is az evangéliumhoz kell vonzanunk az embereket. "Úgy tündököljék a ti vilagosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat" (Máté 5, 16). Az élet prédikációja az is, ha asszonyok "szavak nélkül" nyerik meg férjüket, csendes, szent életükkel és istenfélelemmel. Krisztus ügyének nagy ártalmára van, ha híveinek élete szomorú és megbotránkoztató gyengeségeket árul el és visszatart másokat attól, hogy közelebb jussanak Jézushoz. A világnak éles a szeme és pontosan tudja, mi illik Jézus tanítványaihoz. Nem hisz az evangéliumban, ha a bizonyságtevők élete nem egyezik meg vele. Ha az evangélium szerint élünk, akkor célba talál Jézusról szóló bizonyságtételünk."


Október 25
Bölcsesség hamisság nélkül

Legyetek azért okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok!
(Máté 10, 16)

Amint az ember megtér, összeütközésbe kerül a körülötte levő világgal. Már másként él és cselekszik, és ezt nagyon rossz néven veszik tőle. A világ nem akar hozzánk igazodni és nekünk sem szabad többé hozzá igazodnunk. Megtért üzletemberek és munkások nem járhatnak többé azokon a tisztességtelen utakon, amelyek az üzleti életben vagy az üzemben napirenden vannak. Lelkiismeretük miatt bizonyos dolgokat vissza kell utasítaniok. - Az ellenséges világ leselkedik Jézus tanítványaira, hogy rájuk támadjon. Olyanok, mint a farkasok a juhok között. Jézus azért hangoztatja az okosságot, hogy ügyetlen magatartásukkal ne hívják ki a világ támadásait, vagy összeütközéseket ne idézzenek elő. Kényes dolgokban nagy szükség van a szent bölcsességre, amely nem e világból, hanem felülről való. Kérnünk kell Istentől a megfelelő szót, az alkalmas időt és a helyes magatartást.

Legyetek szelídek, hamisság nélkül, mint a galambok, tehát ne ravasz és furfangos diplomaták. A világi, nem őszinte okosság ügyesen átsiklik, manőverezik és ide-oda hajlik. Kerülő utakon jár, alkalmazkodó. Így ki lehet kerülni az összeütközéseket, de az igazság rovására. Elmaradnak a külső konfliktusok, de annál több lesz a belső, ha Isten kegyelméből érzékeny lelkiismeretünk van. Az ilyen lelkiismeret tiltakozik, nem tud megnyugodni, ha az Urat megtagadják és a világgal egy úton járnak, csak azért, hogy elkerüljék a kellemetlenségeket. Minden körülmények között egyenes úton kell járnunk. Soha ne állj azok oldalára, akik nem tiszta eszközökkel segítenek magukon. Az ilyeneket Isten megfogja az ő okosságukban, s amikor már mindent ügyesen elintéztek, akkor húzza keresztül szándékukat. De akik szívükben őszinték, azokat megőrzi az Úr, talál számukra utat és kiutat, amit semmiféle bölcsesség nem tudott volna kitalálni (Csel 16, 35). Ha a hívő keresztyén minden körülmények közt azt teszi, amit lelkiismerete követel, Isten nem hagyja őt cserben, hanem kisegíti a nehézségekből. Éppen a súlyos helyzetekben van alkalma Istennek megmutatni az Ő dicsőségét. De minden esetben örvendező szívet ad a támadások és ütések között, amiket Jézusért és a jó lelkiismeretért kell, jobban mondva „szabad" elszenvedni. - 2 Kor 1, 12 - a Jézus gondolatai szerint való okosság és szelídség.

 


Október 24.
A hívők mennyei bölcsessége

"A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. "
(Jakab 3. 17)

Isten bölcsessége kiformálódik gyermekeinek lényében és életmódjában. Jakab különbséget tesz a felülről való és a földi, sőt ördögi bölcsesség között. Ez utóbbit a teljes önzés jellemzi. A felülről való bölcsesség tiszta, óvakodik minden bűntől, sőt utál minden tisztátalanságot. Arra indít, hogy egyedül Isten tetszését keressük. Távol tart magától minden tisztátalan kívánságot, mely tönkreteszi a szív nemességét, gyengédségét. - Ez a bölcsesség békeszerető. Eltávolítja az útból a kölcsönösen zavart okozó dolgokat. Tud bocsánatot kérni, ha igazságtalan volt. Megbocsát, nem ró fel semmit. Ahol csak teheti, kerüli a vitát és perlekedést; a felindult szíveket lecsendesíti és szelíden biztat. - A szelíd válasz lecsendesíti a haragot (Péld 15, 1), de az önző ember kemény, barátságtalan és szeszélyes. - Az igazi bölcsesség tanulékony. Nem ragaszkodik mereven, önfejűen a saját véleményéhez. Készségesen és hálásan elfogadja, ha hibáira figyelmeztetik (Zsolt 141, 5). Engedi magát meggyőzni, mint Jézus engedett a kánaáni asszony érvelésének. Nem érzi magát hibátlannak, tévedhetetlennek. Alázatosan elfogadja a helyreigazítást és isteni módon belátó.

A mennyei bölcsesség tele van irgalmassággal és jó gyümölcsökkel. Szabad lett az irgalmatlan fukarságtól és a szívtelen önzéstől, amely nem szeret áldozatot hozni. Az önző ember arca kemény. Sötét redők árnyékozzák be, amikor mások nyomorúsága kopogtat az ajtón. A felülről való bölcsesség ragyogóvá teszi az arcot és a kemény vonásokat megváltoztatja (Préd 8, 1). A bölcs élete gyümölcsöket hoz, amelyeken mások felüdülnek és örök életre jutnak. - A mennyei bölcsesség nem részrehajló, helyesebben - nem hasonlott meg önmagával. Nem személyválogató, nem ismeri az ellenszenvet. Mindent isteni mértékkel mér és enged a felülről való vezetésnek. - Képmutatás nélkül való. A testi okosság keresztül-kasul hamis, valótlan és álarc mögé rejtőzik. A mennyei bölcsesség teljesen tiszta és igaz szavaiban, gondolataiban és magatartásában. Nincsenek hátsó gondolatai és titkos redői. Egyszerű és egyenes. Gyűlöli a kifogásokat, nem űz kétszínű játékot. A külső és a belső fedik egymást.


Október 23.
A papi szívből fakadó fohászkodás

"Jézus fohászkodott (felsóhajtott). "
(Márk 7, 34)

Jézus másként fohászkodott, mint a szentségtelen emberek. Amikor eléje vitték a süketnémát és a szerencsétlen ott állt előtte, feltárult szeme előtt ennek az emberi léleknek teljes nyomorúsága. Beteggyógyításai nem varázsszerűen és nem könnyen mentek végbe. Magára vette betegségeinket (Máté 8, 4). - Természetszerűleg sokkal közelebb áll hozzánk a saját nyomorúságunk miatt való fohász. Néha rajtakapjuk magunkat bizonyos jó érzésen, ha mások szerencsétlenségéről olvasunk és arra gondolunk: "Milyen jó, hogy ez nem velem történt!"

A mások nyomorúsága miatt való fohászkodás mindig önzetlen szeretetből származik. Önzésünk és önszeretetünk azonban a terhek, nehézségek és erőnknek túlságos igénybevétele, vagy mások igazságtalan magatartása miatt is sóhajtozik. De ez nem hatol el Istenhez. - A másik ember teher nekünk, szeretnénk szabadulni tőle. Az ilyen sóhajtozásokkal még kárhozatot is szerezhetünk magunknak - mint Jakab apostol mondja. Mert a szeretetlenség és a gyűlölet kizár a mennyből. Más alakalommal arról olvasunk, hogy Jézus a zsidók elvakultsága és keménysége miatt felfohászkodott (Márk. 8, 12). A gonoszság, hálátlanság és félreismerés, amik személyileg érintették Őt, nem váltott ki belőle sóhajtást, de könnyeket hullatot a jeruzsálemiek vaksága és hitetlensége miatt.

Nekünk mindenekelőtt saját magunk miatt kell sóhajtoznunk, fohászkodnunk a próféta szava szerint: "Miért zúgolódnak az emberek az életben? Ki-ki a maga bűne miatt sóhajtson!" (Jer. sir 3, 39). Ha szívünk hidegsége, mulasztásaink, türelmetlenségünk és gyengeségünk, irigységünk vagy kapzsiságunk miatt felfohászkodunk, akkor még kegyelmet kaphatunk. De mint megkegyelmezettek is fohászkodhatunk, sóhajtozhatunk az emberek romlottsága, a bűn szörnyűsége miatt, amit magunk körül látunk. Isten gyermekei az Úrral együttéreznek, ha bántják Őt. Ilyenkor a felsóhajtás és fohászkodás szent és Istennek tetsző. Komoly közbenjáró imádság születik belőle, esetleg határozott fellépés is a gonosz ellen. Jézus nemcsak Jeruzsálem vakságán sírt, hanem a kufárokat is kiűzte a templomból. Ne elégedjünk meg erőtlen panaszkodásokkal. Sok visszásságon a legjobb akarattal sem tudunk változtatni. Az Istenhez intézett fohászok, sóhajok viszont egykor örök örömre változnak (Ézs 55, 10).

 


Október 22.
Isten és Krisztus papjai

"Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban; ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Istennek és Krisztusnak papjai lesznek és uralkodnak vele ezer esztendeig. "
(Jel 20, 6)

A papi foglalatosság áldozat és a másokért való irgalmas szolgálatba állás. Isten gyermekei akkor papok, amikor készek mások terhét hordozni. A főpap szíve fölött hordozta táblára vésve a tizenkét törzs nevét. A papi szívek másokkal törődnek, mindenekelőtt Isten népe tagjaival, de ezen felül minden emberrel. Irgalmas főpapjuk, Krisztusnak a szemén át nézik az embereket.

Ha ilyen papi lelkülettel szolgálunk másoknak, akkor bizony terheket kell vállalnunk. Isten gyermekeiben is sok a fogyatékosság, de mennyivel több türelemre és hordozó erőre van szükség a meg nem tért emberekhez. Legkönnyebb dolog túladni a megterhelő embereken, de a papi szív panasz nélkül hordozza őket. - A papi lelkület nagy főpapjának, Jézusnak a példája szerint könyörög másokért, és ez a könyörgés önzetlenséget igényel: Akik még önző lényüknek élnek, azt mondják: Elég kérnivalóm van a magam számára, nem állhatok oda másokért is! Isten azonban olyan embereket keres, akik odaállnak papi imádságukkal másokért. Isten országa építése tőle magától indul ki. Ő veti meg alapját és viszi beteljesedésre, de beleépíti terveibe a papi lekületű hívők komoly könyörgéseit is. Annáról, az idős prófétaasszonyról azt olvassuk: "Szolgált Istennek böjtöléssel és imádsággal éjjel-nappal." Fontos szolgálatot teljesített; Isten ügyét vette a szívére s kitartott az eljövendő Megváltóért való esedezésben. Így kell kikönyörögnünk az Úr Jézus visszajövetelét is.

Isten papjainak része lesz az első feltámadásban és Krisztussal fognak uralkodni. Nemcsak boldognak mondják őket, hanem mint Isten felszentelt papjainak kibeszélhetetlen öröm lesz a részük ebben a szent szolgálatban. Egészen Istennek szánják oda magukat és teljesen beleolvadnak ebbe a szolgálatba az Ő országáért Közbenjárnak embertársaikért, akik majd az ezeréves birodalom idején élnek a földön. A mennyei seregekkel együtt szakadatlanul odaviszik hálájukat és imádatukat az Atya és a Bárány elé. Papok lesznek ott is, mert már itt a földi életben azok voltak. Krisztussal fognak uralkodni, nem erőszakosan, hanem szelíden (Máté 5, 5). Igyekezzünk arra, hogy ilyen papi emberek legyünk, akik a lelkeken könyörülve önfeláldozóan szolgálnak

 


Október 20.
Az emberi gondolkodás


"Jézus így szólt Péterhez: Nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberekére! "
(Máté 16, 23)


Hányszor kellene Jézusnak hozzánk is így szólnia! Még Jézus tanítványai is, akik közel állnak hozzá, néha nagyon emberi módon gondolkodnak. Amikor Jézus az előtte álló szenvedésekről beszélt, Péter felkiáltott: "Mentsen Isten Uram! Nem eshetik ez meg veled!" Emberileg jót akart, de helytelenül gondolkodott. Később tökéletesen belátta, milyen balga és rövidlátó volt, hiszen Jézus szenvedése örök élet forrása lett az ő számára is.


A tanítványok legtöbbször képtelenek voltak teljesen megérteni Mesterük elgondolását, szándékát és melléfogtak (Luk 9, 54-56. 59-61; Márk 9, 38-39). Óemberünk szívesen beleavatkozik ügyeinkbe, ezért sokszor még részrehajlók vagyunk. Túl sokat gondolunk saját érdekeinkre, megvannak az előítéleteink, kedvenc elgondolásaink; szűkkeblűek és rövidlátók vagyunk. - Jézus anyja és testvérei úgy gondolták, igényt tarthatnak őrá, de Jézus saját anyját sem részesítette előnyben másokkal szemben. "Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám." - Jeruzsálem asszonyai siratták a Megváltót, amikor keresztjét a Golgota felé vonszolta. Jézus azonban nem tartotta magát szánalomra méltónak. Ha mindenben helyesen értenénk meg Istenünket, akkor minden helyzetünkben magasztalnánk Őt.

Pál kimondhatatlanul szenvedett Izraelnek az Úr Jézussal szemben való megkeményedése miatt. Ekkor megmutatta neki az Úr, hogy Izrael szomorú elbukása a pogányok, a többi nemzetek üdvösségére szolgál, és hogy az Ő népe csak egy ideig lesz ebben a tévedésben, majd megtér még az Úrhoz. Pál megvilágosodott lelkéből Isten magasztalását, imádását hozta elő az a tény, hogy az ítéletnek ez a borzalmas útja mégis kegyelemben végződik (Róma 11, 32-36).

Mennyi keserűség, kedvetlenség és türelmetlenség, kétségbeesés a következménye annak a vakságnak, amely nem képes felismerni Urunk gondolatait! Mily boldog az az ember, aki megtanulja megérteni Istenét és mindent Isten világosságában lát, Igéje szerint ítél! "Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik." A tanítványok megbotránkoztak benne, amikor Gecsemáné felé indult. Mi is megütközünk, ha valami elképzelésünk és terveink ellenére történik? Boldog az az ember, aki mindig igent mond Ura vezetésére, gondolataira.

 


Október 20.
Az emberi gondolkodás


"Jézus így szólt Péterhez: Nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberekére! "
(Máté 16, 23)



Hányszor kellene Jézusnak hozzánk is így szólnia! Még Jézus tanítványai is, akik közel állnak hozzá, néha nagyon emberi módon gondolkodnak. Amikor Jézus az előtte álló szenvedésekről beszélt, Péter felkiáltott: "Mentsen Isten Uram! Nem eshetik ez meg veled!" Emberileg jót akart, de helytelenül gondolkodott. Később tökéletesen belátta, milyen balga és rövidlátó volt, hiszen Jézus szenvedése örök élet forrása lett az ő számára is.


A tanítványok legtöbbször képtelenek voltak teljesen megérteni Mesterük elgondolását, szándékát és melléfogtak (Luk 9, 54-56. 59-61; Márk 9, 38-39). Óemberünk szívesen beleavatkozik ügyeinkbe, ezért sokszor még részrehajlók vagyunk. Túl sokat gondolunk saját érdekeinkre, megvannak az előítéleteink, kedvenc elgondolásaink; szűkkeblűek és rövidlátók vagyunk. - Jézus anyja és testvérei úgy gondolták, igényt tarthatnak őrá, de Jézus saját anyját sem részesítette előnyben másokkal szemben. "Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám." - Jeruzsálem asszonyai siratták a Megváltót, amikor keresztjét a Golgota felé vonszolta. Jézus azonban nem tartotta magát szánalomra méltónak. Ha mindenben helyesen értenénk meg Istenünket, akkor minden helyzetünkben magasztalnánk Őt.

Pál kimondhatatlanul szenvedett Izraelnek az Úr Jézussal szemben való megkeményedése miatt. Ekkor megmutatta neki az Úr, hogy Izrael szomorú elbukása a pogányok, a többi nemzetek üdvösségére szolgál, és hogy az Ő népe csak egy ideig lesz ebben a tévedésben, majd megtér még az Úrhoz. Pál megvilágosodott lelkéből Isten magasztalását, imádását hozta elő az a tény, hogy az ítéletnek ez a borzalmas útja mégis kegyelemben végződik (Róma 11, 32-36).

Mennyi keserűség, kedvetlenség és türelmetlenség, kétségbeesés a következménye annak a vakságnak, amely nem képes felismerni Urunk gondolatait! Mily boldog az az ember, aki megtanulja megérteni Istenét és mindent Isten világosságában lát, Igéje szerint ítél! "Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik." A tanítványok megbotránkoztak benne, amikor Gecsemáné felé indult. Mi is megütközünk, ha valami elképzelésünk és terveink ellenére történik? Boldog az az ember, aki mindig igent mond Ura vezetésére, gondolataira.

 


Október 19.
Jézus gondolkodásmódja


"Bennünk pedig Krisztus értelme van. "
(1 Kor 2, 16)


A hívő emberben a Szentlélek által Krisztus gondolkodása, értelme van. Ez azt jelenti, hogy úgy gondolkodunk, mint Ő. Tagjaiban az Úr maga gondolkodik, bennük érez és bennük öltenek testet a vágyai. "De ki értette meg az Úr értelmét?" Természete által senki. A Szentlélek vezet be minket az Úr gondolataiba, mert azok egészen mások, ellenkeznek a szív természetes gondolkodásával (Ézs 55, 8).


Krisztus gondolkodását különösen a boldogmondásokból ismerjük meg. Jézus a szegényeket mondja boldogoknak, a világ pedig a gazdagokat. A Megváltó a szenvedőket, a világ a nevetőket és dúskálókat részesíti előnyben. Jézus dicséri a szelídeket, akik mindent türelmesen elhordoznak, a világ ítélete szerint azok az irigylésreméltók, akik tolakodnak és durva erőszakkal célhoz érnek. A Megváltó jaj-t mond azok felé, akik beteltek, akik a pénzre és hatalomra építenek. Mindent a feje tetejére állít a világ: neki az a nagy, ami Isten országában semmit sem ér. Isten országában az a legnagyobb, aki mindenkinek szolgája. Ott egészen más törvények és alapelvek érvényesülnek.

A lelki megítélés alapvetően más, mint a világi. A Jézustól távol élő emberek gondolatai ferdék, tévelygők. Nem számolnak az élő Istennel, csak a természetes tényezőkkel. Nem ismerik az ember alapvető romlottságát, ezért nem számolnak vele. Megmaradnak a külsőségnél, nem néznek a mélyre, ferde a megítélésük. "Az embert csak a rossz körülmények és állapotok teszik rosszá. Teremtsetek jobb körülményeket, akkor jobb embereket kaptok" - ez a téves kijelentés széltében-hosszában ismert. Az emberek okosnak tartják ezt a gondolkodást, Isten előtt azonban üres és hiábavaló. Isten gondolatai a világ bölcsei szemében merő bolondság.

Csak az újjászületés által fordul meg gondolkodásunk, értékelődnek át fogalmaink. A meg nem világosodott ember akadálynak látja azt, amit a lelki ember olyannak tart, ami előbbre visz. Akiben Krisztus értelme, gondolkodásmódja él, az talál rá az igazira, az Isten Igéjében találja meg az isteni mértéket. Ezért csak az ilyen ember mutathat kivezető utat minden nyomorúságból: Istenhez és az Ő Fiához, az Úr Jézus Krisztushoz való megtérést, akiben egyedül van szabadulás.

 

 


Október 18.
Jézus higgadtsága



"Mikor gyalázták, a gyalázást nem viszonozta, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ügyét arra, aki igazságosan ítél."
(1 Péter 2, 23)



Jézus töretlenül, győztesként járta útját. "Hűség mindhalálig" - ez volt a jelszava. A sok gyalázás és szidalmazás alatt meggörnyedt, de hajlíthatatlan maradt. A Megváltó hallgatva tűrt mindent. Nem szidalmazott, nem fenyegetőzött, még csak nem is panaszkodott. Hallgatása mögött nem volt dac és harag. Csendesen és készségesen adta meg magát az Atya akaratának. - "Hátát odaadta a verőknek és arcát a szaggatóknak. Arcát nem fedte be a gyalázás és köpdösés elől." Olyan megbecsülésben volt része Isten részéről, amit nem rútíthatott el emberek megvetése és árulása. Vajon rossz-e valaki azért, mert az emberek rossznak tartják és sárral dobálják? Csak a bűn szégyenít és becstelenít meg. Az Úr Jézust szidalmazták, de Ő felülmaradt minden szitkozódáson. Mindent annak a kezére bízott, aki igazságosan ítél. Nem akart bosszút állni ellenségein, hanem azt az igazolást várta Istentől, amiről Ő maga lemondott. Keményen vádolták Pilátus előtt. Jézus azonban hallgatott, magára vállalta a vádaskodásokat, - hiszen neki bűnössé kellett lennie. Mire való a mindenféle védekezés? "Ne szállj szembe a gonosszal", azaz a gonosz emberekkel, ezt parancsolja Jézus. Ő maga eszerint cselekedett és nem ellenkezett velük, de ha valaki az Atya dicsőségét megsértette vagy az igazságot lábbal tiporta, akkor tiltakozott. Amikor Őt magát kínozták, akkor hallgatott. Mi természetünk szerint fordítva teszünk. Ha becsületünkbe taposnak, felindultan tiltakozunk, de ha Isten dicsőségét sértik, közönyösen és gyáván hallgatunk.

Jézus csak Atyjánál keresett igazolást. Az emberek gonosztevőként megfeszítették, de Isten feltámasztotta és dicsőséggel koronázta meg. Bárcsak mi se igazolnánk magunkat! Ha Isten szabaddá tett, mit árthat, ha emberek vádolnak? Gondolj Róma 8,3-ra! Isten mondja ki az utolsó szót. Ha Ő megkegyelmezett és felfüggesztette vagy elengedte a büntetést, mit árt emberek vádaskodása? Kitalált hazugságaik nem bántanak már. Isten napvilágra hozza ártatlanságodat, ezért légy csendben és várj. - Jézus hallgatása szégyenítsen meg minket, ha indulatba jövünk és lármázni kezdünk. Ragyogjon előttünk példaként, legyünk olyan csendesek, mint Ő.

 


Október 17.
Jézus arcképe (IV.)

A szeretet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
(1 Kor 13, 7)

Minden emberben van valami, amit el kell hordozni, s nemcsak megtérése előtt, hanem utána is. Ha másokra panaszkodsz, hogy elviselhetetlenek, gondold meg, hogy téged is el kell hordozni a többieknek. Csak újjászületés által, ha az igazi szeretet tölti be az ember szívét, lesz minden más. Akkor sokkal nehezebb a saját hibáinkat elhordozni, mint a másokét. A szeretet minden szeretetlenséget, keménységet, hiányosságot elhordoz. Nem találja túl nehéznek a terhet, mert mindig Isten szeretetének a forrásából merít. Ezzel nem mondjuk azt, hogy a szeretet mindent elhallgat, mert sokszor int és helyreigazít, de nem bosszankodik és nem veti el a másikat, mint valami elhordozhatatlan terhet.

Mindent hisz. Határtalan bizalmát még a sok becsapás és csalódás sem oltja ki. A hideg, önző ember kineveti őt emiatt. Mégis a bizalom célhoz vezet. Ha valami felemelhet és előbbre segíthet egy embert, az az iránta tanúsított bizalom. A bizalmatlanság csak lenyom és dacossá tesz. „Ha úgyis rossz vagyok neki, hát annál inkább az akarok lenni" - mondja magában. Isten végtelen szeretete mindig bizalommal fordul az emberhez, annak ellenére, hogy annyi rosszat tapasztalt. Milyen sokszor voltunk hálátlanok és megvetettük a szeretetét. Pál apostol soha nem felejtette el, hogy az Úr Jézus hűnek és megbízhatónak ítélte őt, szolgálatra rendelte, noha azelőtt üldözte ezt a Jézust (1 Tim 1, 12). Pál ragyogóan igazolta is ezt a bizalmat, amit az Úr belé vetett.

A szeretet remél ott is, ahol nincs remélni való és néha megvan az a nagy öröme, hogy reménységében nem szégyenül meg. - A szeretet mindent eltűr, készségesen viseli a fáradságot, amit szolgálata magával hoz. Az önző ember bolondságnak látja, hogy fáradozzék, terhet hordozzon másokért, ha erre nem kényszerítik. Az utolsó napokban sokan még a természetes szeretet érzését, ösztönét is elfojtják magukban (2 Tim 3, 1-3). - A szeretet hosszútűrő, ezzel kezdi az apostol a szeretet himnuszát - mindent eltűr. És ezzel a végén visszatér a kezdethez.

Jézus arcán teljesen kiábrázolódva látjuk a szeretetnek említett vonásait. Igyekezzünk és legyünk egyre teljesebbé a szeretetben, hogy egyre jobban hasonlítsunk Jézus képéhez (1 Thess 4, 10).

 

 


Október 16.
Jézus arcképe (III.)

"A szeretet nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. "
(1 Kor 13, 5-6)

A szeretet nem rója fel a rosszat a másikkal szemben, azaz nem vezet könyvet a sértésekről, amiket kapott. Ellenkezőleg! Törli az adósságtételt, megbocsát és elfelejt. Nem hánytorgat fel. Természetünk sajnos olyan, hogy jobban megjegyezzük magunknak a minket ért rosszat, mint a jót. Miért felejtjük el olyan nehezen a bántásokat? Mivel mindig visszatérünk rá, ha nem szóval, akkor gondolatban. Túlságosan pontosan könyveljük el a minket ért sértéseket és nem írjuk le a másik számlájáról, ezért mindig abban a kedvezőtlen megvilágításban látjuk a másikat, amibe az előző események állították őt. Pedig a szeretet nem rója fel a gonoszt. Isten sem emlékezik meg vétkeinkről. Ő az örök szeretet és ezért a tenger mélyébe veti őket. Megbocsát és elfelejt. Felségesen fejezi ki ezt az Úr az Ő Igéjében: "Eltörlöm álnokságaidat önmagamért és bűneidről nem emlékezem meg" (Ézs 43, 25). Vagy: "Eltöröltem álnokságaidat mint felleget és mint felhőt bűneidet" (Ézs 44, 22). Nem akarunk-e Isten követői lenni, hogy ugyanabban a szeretetben járjunk? A Megváltó Péternek sem vetett a szemére semmit.


A szeretet nem örül az igazságtalanságnak. Amíg ezt a szeretetet nem ismerjük, csak a rossznak és gyalázatnak örülünk, amit mások véghezvisznek. Szívesen mondjuk tovább és mások kíváncsian hallgatják. Sokan élvezik a bírósági tárgyalásokat is, falják a rablótörténeteket, krimifilmeket és mindenféle rémhistóriákat. Nyomozzák a csúnya ügyeket és kedvüket lelik bennük (Róma 1, 32). A szeretet nem tesz így. Szomorú minden gonosz dolog miatt, ha lehet, meg sem hallgatja. Inkább jót, szépet és tiszta dolgokat szeret hallani.

A szeretet örül az igazságnak. Örül, ha Isten igazsága derül ki, hiszen Ő maga az igazság. Ujjong, ha az evangélium, az igazság Igéje győzelmet arat, ha emberek az igazság megismerésére eljutnak. A világ embere fanyar képet vág ehhez, agyonhallgatja az ilyesmit vagy éppen kigúnyolja. János apostolnak az volt a legnagyobb öröme, ha látta, hogy a testvérek igazságban járnak. A szeretet embere az igazságot segíti elő, utat készít neki és örül, ha az győz, még akkor is, ha ő maga nem részesül benne.


Október 15.
Jézus arcképe (II.)


"A szeretet nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra (nem keseredik meg)."
(1 Kor 13, 5)


A szeretet tapintatosan viselkedik. Talán nem mindig jártas valaki a külső udvariassági szabályokban, mégis illendőképpen viselkedik, mintegy belső indíttatásból. A szeretetnélküli udvariasság hűvös vagy éppen fagyos, úgyhogy néha szívesebben vennénk a durva és neveletlen viselkedést.


Nem keresi a maga hasznát, önzetlen, nem a nyereségre néz. Nem azért ad, hogy visszakapja. Az önzés sokszor próbál szeretetreméltó lenni, például az öreg, egyedülálló rokon iránt, mert számít valamire. "Adjatok, semmit érte nem várván és a ti jutalmatok sok lesz."

A szeretet nem keseredik meg. Néha igen felháborodik a szívünk, különösen ha közelállók sértenek meg. Hogyan csendesíthetjük le ezt a belső felindulást? Nézz Jézusra, aki a legkeservesebb dolgot is elhordozta és mégsem keseredett meg a szíve. Ne tápláld a pusztító tüzet! Minél többször ismételgeti az ember magában a megtapasztalt méltánytalanságot, annál erősebb a belső felháborodása. Különösen növekszik a méltatlankodása, ha szavakban is kitör belőle. Beszéd közben egyre nő a harag s az ember mindig jobban belehajszolja magát a bosszúságba, ingerültségbe. A nyelv, amit a pokol hoz izzásba, végül is egész életünket lángra gyújtja - mondja Jakab apostol. Komoly figyelmeztetés ez. Szó szerint: "felgyújtja életünk kerekét". Mert az élet körforgás ugyan, de szakadatlanul előre is halad, mint a kerék, és ezt a nyelv a pokol tüzével fel tudja gyújtani.

Uralkodj a nyelveden! Hallgatás által még korlátozható a tűz. Ha eszedbe is jut a téged ért sérelem, állj ellene azzal a szeretettel, amivel a Megváltó szeretett. Ha felindulásod erőt venne rajtad, állj meg, tégy pecsétet a szádra Megváltód erejében, aki csendes volt, mint a bárány, amikor a legborzalmasabb sebeket kapta. Magadat teszed boldogtalanná, ha helyet adsz a keserűségnek. Ha támadások, ütések és rágalmazások érnek, ne felejtsd el: a szeretet "nem gerjed haragra", nem keseredik meg.


Október 14. Jézus arcképe (I.)

"A szeretet hosszútűrő, jóságos;
a szeretet nem irigykedik, nem
kérkedik, nem fuvalkodik fel." (1 Kor 13, 4)

Amikor az apostol a legszebb témáról, a szeretetről lángoló, lendületes szavakkal ír, tulajdonképpen Jézus képét állítja a szemünk elé. hozzá kell hasonlóvá lennünk. De egyelőre fájón érezzük a nagy és mély különbséget. A szeretet türelmes; nem fárad bele oly gyorsan a másik elhordozásába, mégha ismételten elő is törnek annak régi hibái. Nem veti el a másikat, mégha az lassan halad is előre és el-elmaradozik. Mint ahogyan Isten hosszútűrése a mi menedékünk, úgy sok lelket helyreigazíthatunk, ha lankadatlan türelemmel fáradozunk értük és nem ejtjük el őket. De milyen rövid lélegzetű a mi szeretetünk! A hosszútűrés sokszor gyengeségnek látszik, pedig az a legnagyobb erő. "Jobb a hosszútűrő az erősnél, aki várost vesz be." A szeretet jóságos. Ez szavakban éppen úgy megmutatkozik, mint cselekedetben. Üdítő napfényként hat, éltető harmat a léleknek. Ellentéte a sötét, kedvetlen, kemény természet, amely mindig pusztít ,mint a lisztharmat és a fagyos dér. Egy jóságos szó, egy barátságos kézfogás, egy szívélyes tekintet csodát tehet. A szeretet nem irigykedik, nem verseng. A szentségtelen, önző szeretet féltékeny, ki akarja sajátítani a másikat, pedig a féltékeny ember csak gyötri magát és másokat is. Szeretetet akar, mégis mindent megtesz, hogy a szeretetet megnehezítse és elhidegítse. Az igazi szeretet soha nem károsít meg senkit, nem zárja le szűkkeblűen a saját körét, hanem örül mindenkinek, aki hozzá jön. A szeretet nem kérkedik, vagy eredeti értelmét nézve: nem hiú, nem fontoskodó és dicsekvő. Nem állít félre másokat, nem nevet a kárukon. Az igazi szeretet nem irányítja magára a figyelmet, nem törekszik tekintélyre. Arra sem törekszik, hogy szerepet játsszon, hangoskodva elöl járjon és másokon túltegyen. Nem fuvalkodik fel. A hiúság mellett, mely tetszeni vágyik, ott van a gőg, amely önmagát isteníti és másokat lenéz, hidegségével taszít. A szeretet sem nem hiú, sem nem gőgös. Csupán szolgálni akar és nem tartja magát sokra. Csak az alázatosság talaján tud gyökeret ereszteni és teremni. Nem sérteget, hanem inkább gyógyítja a sebeket, amiket a szeretetlenség ütött. Szívesen előre enged másokat, sőt hagyja, hogy túlszárnyalják és keserűség nélkül félreáll."


Október 13.
Isten megóv az önteltségtől


"... hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe. "
(2 Kor 12, 7)


Mindenkiben ott van az önteltség kísértése. Nagyon nehéz alázatosnak maradnia különösen annak, aki rendkívüli dolgokat élt át, különös adottságai és sikerei vannak. Isten kénytelen bizonyos eszközöket felhasználni, hogy az embert lent tartsa és saját nagyságának tudatát letörje benne. Az Úrnak sok ilyen eszköz áll rendelkezésére. - Nabukodonozort, aki királyi uralma teljében istenítette és minden ember fölé helyezte magát, állati sorba süllyesztette. A büszke király őrületében állatnak tartotta magát és úgy is élt, mint az állat. "Azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja" - kiáltott fel később a király. - Amikor Uzziás király hatalomra és tisztességre jutása után szíve elbizakodottságában a papok kiváltságát magához akarta ragadni, áldozott a szentélyben. Ekkor az Úr poklos kiütéssel sújtotta, mégpedig a homlokán, az ember egyik legnemesebb testrészén. Ennél megalázóbb nem történhetett volna vele. Arca eltorzult, betegsége kizárta őt a társadalomból és királyi tisztségének betöltéséből. - Pál apostolnak olyan szenvedés jutott osztályrészül, ami különösen megalázó volt. A Sátán angyala szinte öklével verte őt. Ezek hirtelen fellépő, nagyon fájdalmas rohamok lehettek, amelyek visszataszítólag hatottak környezetére. Ezért írja a galatáknak: "Megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem utáltatok meg engem ..." Pál is azt gondolta, ha megszabadulna ettől a szenvedéstől, jobban szolgálhatna az Úrnak. Az Úr azonban jobban tudta, mit miért enged meg. Pálnak szüksége volt erre a fékező erőre, mert az lelkileg javát szolgálta. Később megértette ő maga is az Urat, s tudta, hogy erre a leterhelésre szüksége van, hogy kicsi maradjon. Megtanult úgy nézni a testébe hatoló tövisre, mint valami ajándékra. Már nem kívánt tőle szabadulni.

Nagy dolgokat végezhet valaki Isten országában, de ha ez önteltté teszi, akkor megrabolja Isten dicsőségét. Az ember a gonoszok kategóriájába kerül, akiknek az Úr egyszer azt mondja majd: "Távozzatok tőlem!" Az Úr a semmik és senkik által viszi véghez a maga munkáját. "A gyermekek és csecsemők által szereztél dicsőséget és befogtad az ellenség száját." - A gyengeségben lesz nyilvánvaló az Ő ereje és az alázatosságban bontakozhat ki teljesebben a nagysága.


 

Október 12.

A gőg lealacsonyít

"Aki felmagasztalja magát, megaláztatik." (Lukács 18, 14)

A nagyravágyás mélyen a természetünkben gyökerezik. Az alapvető bukást tulajdonképpen ez okozta. "Olyanok lesztek, mint az Isten." A kígyó ezzel a csábító kilátással ébresztette fel a gőgöt a paradicsomban. Ezért bukott el az első ember és veszítette el igazi nagyságát. Alapjában véve az ember lealacsonyítja magát a gőgössége, elbizakodottsága által. Csak az alázatosság ad igazi nagyságot. A kevélyeket Isten kitaszítja és a pokol mélyéig alázza. A gőg pontosan ellentéte Istennek. Az önteltség mindig önistenítés, ezért Isten a kevélyeknek ellene áll. Önmaga dicsőítésével Isten dicsőségét rabolja meg az ember. Nemcsak külső fellépésben vagy magatartásban kell felismernünk a gőgöt. Bár a büszke szavakból, öltözetből és járásból, tekintetből és mozdulatokból is kiolvasható, mégis a szív mélyén fészkel, mégha külső szerénység vagy alázatosan hangzó beszéd mögé rejtőzik is. Lehetséges, hogy úgy teszünk, mintha szívesen félreállnánk, mégis felháborodunk, amikor háttérbe szorítanak bennünket. A gőgöt két dologról lehet felismerni: a gőgös embernek nem lehet semmit sem mondani, nem lehet figyelmeztetni; hibátlannak tartja önmagát, sem helyreigazítást, sem ellentmondást nem tud elviselni. A gőgös emberek érzékenyek, ingerlékenyek, könnyen megsértődnek. Szeretetlenek és hidegek mások iránt, lenézik a másikat, és ha az többet ér vagy jobb eredményt mutat fel, akkor gyűlölik és irigylik őt. A gőgöt a legnehezebb kiirtani. Míg az ember meg nem tér, akadálytanul nő, hízik és terpeszkedik. A megtéréskor hatalmas ütést kap és egy időre talán el is tűnik, mert a bűnbánat fájdalmában az ember átérzi semmivoltát és értéktelenségét. De azután újra feltámad, ha nem is a régi durva formában, hanem mint lelki gőg. Az ember elbizakodott lesz a bibliaismeretére, ítélőképességére, igehirdetői adottságára és lenéz másokat. Így nem egy hívő bukott el megszégyenítő módon. Isten pedig megengedte, mert hamis magasságokba tévedt. A bukást legtöbbször a kevélység előzi meg. Ha mi nem hajlunk meg, akkor Isten mindig mélyebbre vet le.

Uram, őrizz meg a nagyravágyástól és tégy alázatossá engem! Ne engedd, hogy a gőg hamis magaslatai felé törtessek!

 

Október 11.

Nemes alázat

"Ne kevélykedjetek (ne legyetek nagyratörők), hanem az alázatosokhoz szabjátok magatokat. "
(Róma 12, 16)

A lelki gőg veszélyes ellenség. Isten gyermeke sok előnnyel rendelkezik másokkal szemben, de ne tartsa ezért magát előbbre valónak. Az újjászületett ember természetileg egy hajszállal sem jobb, mint más; szíve ugyanolyan romlott, minden rosszra képes. Isten megvilágosodott gyermekei egyre jobban érzik utálatosságaikat, minél előbbre haladnak a megszentelődésben. Aki előtt Isten Szentlelke feltárta saját szívét, az mind vallja ezt. Az igazi hívő élete és útja kiemelkedik, de ő maga nem akar kitűnni; különös ajándékot kapott, de semmi különös nem akar lenni. Nemes magból származnak, de az alacsony rendűekhez szegődnek; eltűnnek a kicsik között, akiket mások figyelembe sem vesznek. Szentek, de nem dicsekesznek szentségükkel, hanem inkább a gyengeségükkel. Fény árad ki belőlük, de nem ők akarnak ragyogni.

Isten gyermekének legszebb ékessége a tettetés nélküli alázat. Ahol ez hiányzik, ott minden egyéb erény nem más, mint csillogó vétek. A titkos öntetszelgés és önteltség utálatos az Isten előtt. A világ is joggal utasítja vissza magától a lelki gőgöt. A világ emberei nagyon különbözők. Vannak rosszakaratúak, akik mindent gyaláznak ami isteni, mások viszont fogékonyak a jóra. Ahol őszinte, igazi hívő keresztyénnel találkoznak, azok iránt bizalmuk támad, megnyílnak előttük és csatlakoznak hozzájuk. Sajnos azonban sokan, akik hívőknek mondják magukat, szeretetlen, gőgös lényükkel taszítótag hatnak. Pál ezt írja a galatákhoz: "Legyetek olyanok mint én, hiszen én is olyan vagyok, mint ti." Ne gondoljátok, hogy az én természetem jobb a tieteknél! Ami vagyok, Isten kegyelme által vagyok. Ti is azzá lehettek, ha a Megváltót megragadjátok és engeditek, hogy magáévá tegyen. Ne támasszatok senkiben olyan érzést, hogy ti többek vagytok!
Ne vonakodjunk még attól sem, hogy bűnbakok legyünk, akikre minden bűnt ráraknak. Legyünk készen arra, hogy a
legutolsó helyet foglaljuk el és a legkisebbekhez, sőt a legrosszabbakhoz számítsanak. Legyünk hasonlók a lábhoz
- mint Luther mondja -, amely az egész embert hordozza, mégis a legtöbb sár rá fröccsen; ez a jutalma. -
Mindenesetre őrizkedjünk a látszólagos alázatosságtól is, mely sokszor nem más, mint leplezett gőg. Legyünk
alázatosak Isten előtt, aki a szíveket vizsgálja.


Október 10. Krisztus megalázta magát


"Megüresítette magát, szolgai formát vett fel és emberekhez lett hasonlóvá. "
(Fil 2. 7)


"Istennel egyenlő" (Fil 2, 6). Ez azt jelenti, hogy lényében azonos vele s a helyzete is ugyanaz; már öröktől fogva Isten formájában volt; isteni dicsőség volt a része. De még nem volt a teremtett világ birtokában. Jézus az Istennel való egyenlőség hatalmi helyzetét nem ragadta magához mint zsákmányt, hanem az ellenkezőjét tette: szolgai formát vett fel, emberré lett, mint mi - éppolyan függővé és megkötötté. A föld vonzóereje nem enged el minket; még öt percre sem nélkülözhetjük a levegő oxigénjét. Életünknek földi feltételei vannak és korlátok vesznek körül.

Lelki életünk is mindenféle befolyás alatt áll. Ebbe a kötöttségbe jött bele Isten Fia önként. Amikor emberré lett, még jobban megalázta magát. Nem törekedett hatalomra és dicsőségre, hanem az alázatosokhoz, alacsony sorsúakhoz szabta magát. Engedte, hogy megvessék, kigúnyolják. Egyetlen bűnös sem volt túl rossz neki. Nem akart semmi dicsfényt, amire a kegyesek törekedtek és magukhoz is ragadták. Hagyta, hogy a farizeusok a bűnösök barátjának mondják Őt, mert szerintük aki szent, az az elbukott ember felett állónak kell hogy tekintse magát. - Jézust a kísértő ismételten rá akarta bírni, hogy önkényesen vegyen birtokába valamit, s felkínálta neki a világot az ő dicsőségével, ha térdet hajt előtte. De a Megváltó az engedelmesség útját járta, bár az egyre mélyebbre vezetett. Soha nem segített magán, soha nem tett csodát a maga megelégítésére. Engedelmes maradt halálig. Ő, aki egyedül volt bűntelen, tulajdonképpen nem volt alávetve a halál hatalmának, amely a bűn következménye. Ő önként vállalta a legbecstelenebb és leggyötrelmesebb halált, a kereszthalált. Mint gonosztevő halt meg. Az engedelmesség, önmegtagadás és lemondás útját járta. Ilyen volt Jézus példája előttünk.

Ó, mennyire meg kell változnunk! Ez teljesen lehetetlen lenne, ha a kegyelem nem ajándékozott volna nekünk új életet, és még így is harcba kerül, hogy ez az új gondolkozás irányítson egész életünkön át, áttörjön az óember erőszakos, akaratos és uralkodni vágyó lelkületén. Ennek egyetlen útja: "Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" (Gal 2, 20).

 


Október 9. "A krisztusi lelkület és annak ellentéte"

"Krisztus Jézus, aki mikor Isten
formájában volt, nem tartotta
Istennel való egyenlőségét
ragadománynak." (Fil 2, 6)

Természetünk szerint zsákmányleső lelkület él bennünk. A bűneset révén jutott el hozzánk. Előtte már egy angyalfejedelem rablóvá lett; a teremtett világra vágyott, ami eredeti, Istentől alkotott pompájában állott szemei előtt. Zsákmányként akarta azt magához ragadni, úrrá lenni felette. Ez okozta bukását. Önmagát akarta felemelni, ezért zuhant alá. Még most is fejedelem azért és van hatalma, sőt ő "e világ istene". De csak a sötétségen uralkodhat, ameddig a bűn elér. Csak annyiban van hatalma, amennyiben a világ a bűnben él. Hatalma van a halálon, de nem az életen. Ez az ősrabló mindnyájunk gondolkozását megfertőzte. "Olyanok lesztek, mint az Isten" - suttogta az első embernek, az pedig magához ragadta azt, amit Isten kilátásba helyezett a számára. Isteni természet részese lett volna az ember, de csak alázatos engedelmesség útján érhette volna el ezt a célt. Ajándékba kellett volna kapnia ezt a szép méltóságot, nem pedig önkényesen, zsákmányként elrabolni. Sajnos, azóta ilyen az ember jelleme: amit szeret, azt magához akarja ragadni. Mindent magának - a mások kárára is. Felfelé törekszik, másokat lehetőleg letiporva. Az emberiség egész története során állandóan megfigyelhetjük ezt az ellentétet az elnyomók és az elnyomottak között. Az újabb korban a gazdaságilag erősek akarják mindig leigázni és kizsákmányolni a gyengét. Az ember azt gondolja, ha azok kerülnek felülre, akik addig alul voltak, akkor jobb lesz. Nagy tévedés! Nem emberek-e azok is, akik eddig elnyomottak voltak? Nem ugyanaz az ő törekvésük is, hogy eddigi elnyomóiknak a nyakára hágjanak? A zsarnoki gondolkozás öröklött természetünk alapvető hibája. Nem akarjuk elengedni azt, amit megnyertünk, hanem görcsösen fogjuk; ami pedig nem a mienk, azt minden eszközzel meg akarjuk nyerni. Némelyik nem riad vissza az igazságtalanságtól sem. Nincs tekintettel másra, ellöki és letapossa, ami útjában áll. Ez olyan mélyen él bennük, hogy másként el sem tudják képzelni az életüket. Amikor a Megváltó a kereszten függött, ezt kiáltották: "Segíts magadon, szállj le a keresztről!" Ezeknek az embereknek sejtelmük sem volt az engedelmességből való önkéntes lemondásról. Mennyire más példát adott nekünk életével az Úr Jézus!"


Október 8. "A becsvágy szomorú példája

"Diotrefes, aki elsőséget kíván köztük,
nem hallgat ránk. Gonosz szavakat
fecseg ellenünk ..." (3 János 9-10)

A kis-ázsiai gyülekezetben két vén (presbiter) volt. Az egyik Gájus, az önzetlen szeretet embere, akit János apostol dicsér, Diotrefes a másik, aki becsvágyában az első akart lenni és akit határtalan önszeretet uralt. Sajnos, ma is sok követője van a keresztyének körében Diotrefesnek. Nem tűrnek meg senkit maguk mellett, nem engednek senkit maguk elé. Még János apostolt sem engedte érvényre jutni Diotrefes és nem engedte, hogy valaki is beleszóljon a dolgokba. Ő maga gonosz szavakat fecsegett a tiszteletreméltó apostolra. Olyan merész volt, hogy lealacsonyította és kritizálta Jézus tanúját, sőt rágalmazta őt. Jogtalanságában és uralomvágyában, nagy elbizakodottságában odáig ment, hogy azokat a gyülekezeti tagokat, akik az apostol tanítását kívánták, kirekesztette a gyülekezetből. A gőg és uralkodási vágy már végtelen sok gonoszságot okozott. Azokban talál helyet, akik önmagukkal vannak eltelve és megkövetelik, hogy mindenki hozzájuk igazodjék. Másoknak utasításokat adnak, zsarnoki módon parancsolnak, mint Diotrefes. Aki uralomvágyuknak útjában áll, azt lekicsinylik és bemocskolják. Általában szívesen mondanak másokról kellemetlen dolgokat azért, hogy így saját magukat előtérbe tolják. Mások hibái után nyomozódnak, közben pedig feszülten figyelik, mit beszélnek róluk. Ajtajuk a besúgók és hírhordók számára mindig nyitva áll. Akí személyüket sérti, felségsértést követ el. A lelkeket magukhoz akarják vonni és féltékenyen őrködnek, nehogy valaki bepillantást nyerjen dolgaikba. Barátjuk csak az övék legyen, rajtuk kívül mást ne szeressen, mert az irigységet és féltékenységet vált ki belőlük. Ezek a lelkileg össze nem tört emberek maguk is boldogtalanok és másokat is azzá tesznek. Nyomást gyakorolnak az emberekre és teherré válnak; kritizálnak és végül is elszigetelik magukat. Az önszeretet "krónikus gyulladásában" szenvednek. Az ilyen becsvágyó emberekről beszél az Írás, amikor a keserű gyökérre utal, ami békétlenséget támaszt a hívő keresztyének között. A békétlenség és tisztátálanság kiapadhatatlan forrásai ők, ezért mindig zavart keltenek, kárt okoznak. Adja Isten, hogy idejében felismerjük és kerüljük az ilyen veszedelmes mérget (Zsid 12, 15)!"


Október 7.
Szép cél


"Minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei előtt, annál dicséretre méltóbb leszek a szolgálók előtt, akikről te szólasz. "
(2 Sámuel 6, 22)

Egyre kisebb - egyre nagyobb. Két ellentétes vonal ez, amelyen az emberek mozognak. A világ embere megbecsülést, gazdagságot és jólétet kíván; ideigvaló cél ez és az ember önmagát tartja szem előtt. Saját előnye, saját nagysága, érvényesülése körül forog minden. Isten emberének igazi növekedése a kisebbé tételben van. Pál a korinthusi levélben ezt írja önmagáról: "Én vagyok a legkisebb az apostolok között." Később az efézusiaknak pedig: "A legkisebb minden szentek között", s végül Timótheusnak írt levelében kijelenti: "Első vagyok a bűnösök között." Minél mélyebben lát bele az ember a saját szívébe, ahol annyi gyengeséget, hiányt, mulasztást talál, annál kevesebbre értékeli önmagát. Minél inkább behatol valaki Isten szeretetébe, annál mélyebben érzi saját semmiségét, teljes méltatlanságát, lényének sokszor utálatos voltát. Többé senkit nem tart kisebbnek magánál. A legmélyebbre zuhant élettel is egy szinten látja magát.

Dávid a szövetség ládájának ünnepélyes hazahozatalakor a kisemberek közé állt, szent örömének túláradásában velük táncolt, mert szívből szerette Istent, akinek kegyelmére annyira méltatlannak tartotta magát. Nagy dolog volt már az is előtte, hogy Isten rátekintett és népe fejedelmévé tette őt. Most azonban teljesen elfeledkezett királyi méltóságáról. - Mikál, a felesége, más volt. Gőgösen és hidegen nézte, mennyire megalázza magát a király, nem törődve a rangjával. Gúnyos, bántó szavakkal fogadta férjét. Dávid azonban nem gerjedt haragra, hiszen el volt telve Istene kegyelmével. Kész volt még mélyebben megalázkodni a Mikál által megvetett szolgálók előtt is. Mikál és minden gőgös lelkű megveti Dávidot, amiért úgy megalázta magát, de ő nem törődik a büszke világ megbecsülésével. Többet ér neki az istenfélők - akik általában kisemberek - megbecsülése. A gőgös ember szíve hideg, magára marad; az alázatos szívűt pedig mindig értékelik és szeretik.

Semmi sem kívánok lenni, csak törött edény vagyok. De ha hasznom tudja venni, szent szavára hallgatok. Így üresen várok rája, míg olajjal tölt meg Ő, Hogy belőlem élet árja s hála törjön majd elő.


Október 6.
Az igazi kegyesség - alázatosság

"Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden hűségednél, amelyeket a te szolgáddal cselekedtél. "
(1 Mózes 32, 10)

Az igazi kegyesség jele a szívbeli alázat, a meghajlás. Ki vagyok én, hogy ennyire előrevittél? - kiált fel Dávid. Istenének ez a lehajló jósága felfoghatatlan előtte. Isten útja kicsivé akarja tenni az embert. Jákóbnak 20 évig kellett az alázatosság iskolájába járni fösvény, szeretetlen nagybátyjánál, Lábánnál. Ott nem kényeztették, hanem keményen bántak vele és kihasználták. Ez az ő felfelé törő, becsvágyó lényét lenyomta. Belsőleg gyötrődött, de nem keseredett el. Istenének irgalmassága és hűsége most lett csak igazán naggyá előtte, ellentétben az emberi keménységgel és hűtlenséggel. Isten kegyelme jeleivel árasztotta el és megtartotta szavát. Ez alázta meg igazán Jákóbot.

 

A belső szerénység és őszinte alázatosság vonzóvá és szeretetre méltóvá teszik az embert mindenki számára; az elbizakodottság hideggé és taszítóvá tesz. Az alázatosságban mindig van valami meleg és megnyerő. "Miért nem szeret engem senki?" - kérdezik sokan keserűen. Mert teli vagy igényekkel és azt kívánod, hogy mindenki hozzád igazodjék. A szív alázatosságával együtt jár a hála és az imádat Isten kegyelméért. "Mivel érdemeltem ezt?" - kérdezi mélyen megindultan az alázatos lélek, amikor valami jóban részesül. Ha pedig nehézség éri, szívében belátja, hogy még rosszabbat is érdemelt volna, ha Isten a bűnei szerint bánt volna vele. Más a nem töredelmes szívű ember. Isten jóságát természetesnek tartja, mintha jogcíme lenne rá. A szenvedések zúgolódást, elégedetlenséget váltanak ki belőle. "Miért érdemeltem én ezt?" - hangzik szívéből, ajkáról a keserű kérdés. De az alázatos szívű meghajlik Isten hatalmas keze alatt és új kegyelmet nyer. Az irgalmasság új megtapasztalása még jobban a porig alázza. "Szeretnék a föld alá süllyedni, ha végiggondolom mindazt a kegyelmet, amit Istentől kaptam" - mondta egyszer egy súlyos beteg ifjú. Ha álmatlan éjszakákon gyötörte is a köhögés, szívében boldog volt. Mélyen felüdítette az a nyugalom, amit Jézus neki is megígért és megadott.

 

Maradjunk alázatosak, nehogy úgy járjunk, mint azok a szőlőmunkások, akiket elsőnek fogadtak fel. Igényeik támadtak, megkárosítottnak érezték magukat a későbben jöttekkel szemben és zúgolódtak, követelőztek. Elsőkből utolsók lettek.

 


Október 5. Az igazi nagyság


"Versengés is támadt köztük, hogy ki tekinthető közülük a legnagyobbnak. "
(Lukács 22, 24)


Ezúttal a tanítványok más kérdést vitatnak meg. Előzőleg arról volt szó, hogy ki a legnagyobb köztük (Luk 9, 46), most pedig, hogy ki tekinthető a legnagyobbnak, ti. az Úr Jézus kit tekint annak. Az Ő szemében ki ér a legtöbbet? Kié az első hely? Eddig úgy látszott, Péteré, hiszen neki mondta az Úr: "Te Péter vagy és én ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat." Ezen az estén pedig Jánosé volt a kiváltságos hely (Ján 13, 23). Bizonyára ez adott okot az újabb vitára. Többször volt emiatt viszálykodás a tanítványok között, mert a nagyravágyás sok súrlódásnak az oka nemcsak a világban, hanem keresztyén körökben is. Jézus ezt a gondolkodást tanítványainál egy közéjük állított gyermek példájával szégyenítette meg. "Míg olyan kicsivé nem lesztek (a saját szemetekben), mint ez a gyermek, nem juthattok be a mennyek országába." Még megszégyenítőbb volt, amikor az utolsó este, rangvitájuk után, Jézus megmosta a lábukat. Ez különben a rabszolga dolga volt, ha vendégek érkeztek vacsorára. Egyik tanítványa sem vállalkozott erre, mielőtt asztalhoz ültek volna ezen az utolsó estén. Így hát maga a Mester vállalta. Érzékeny büntetés volt ez gőgösségükért; Péter egész életében nem felejtette el, hogyan vette akkor magára az Úr a rabszolgakötényt. Ezt látjuk 1 Pét 5, 5-ben is: "Öltsétek fel az alázatosságot" (szó szerint: a rabszolgakötényt) - írja.

Jézus nagysága a szolgálatban. mutatkozott meg. Így kellene lenni az övéinél is. A világ királyai uralkodnak, a menny királya szolgál. A világ urai sok üres és hízelgő megtiszteltetést kapnak. Jézus tanítványai között a legnagyobb is legyen olyan, mint a legfiatalabb, aki mindenben alárendeli magát másoknak. Isten országában ők a nagyok, de a világ lekicsinyli, az utolsó helyre állítja őket. Magas állásukat a szolgálatban mutatják meg. Adni akarnak másoknak, nem föléjük kerekedni. Aki első akar lenni Isten országában, annak szolgálni kell, a "lábmosás szolgálatát" kell végezni. Nemcsak betegágy mellett, elhagyott gyermekek, öregek és szegények között akad rá alkalom. Jézus szerint az is lábmosás, ha elviseljük mások szeretetlenségét, visszásságát, szeszélyeit és éles nyelvét, s nem fordítunk nekik hátat, bármennyi kellemetlenséget okoznak is. A tanítvány magatartásá az alázat.

 


Október 4.
Alázatos vagy vitatkozó lelkület


"Semmit se cselekedjetek versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem egymást magatoknál különbnek tartsátok! "
(Fil 2, 3)


A versengés sokszor vitatkozásra, botránkozásra, összeütközésekre vezet. Az ember hangoztatja igazát, jogait és nem akar engedni. Mindenből vitát csinál. "Ha valaki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsóruhádat, engedd oda neki a felsőt is" (Máté 5, 40). Ez véget vet a vitának. "Ha valaki téged egy mérföld útra kényszerít, menj el vele kettőre." - Jézus idejében még nem volt rendszeres posta, mint ma. A kormányzatok küldöncöket indítottak útnak, nehéz küldeményekkel megrakva. Ha az ilyen futár valakit útközben elkapott, kényszeríthette rá, hogy egy darabon segítsen neki cipelni a terhet. Ez persze mindenkinek nehezére esett, húzódozott tőle, kimagyarázkodott és próbált mást odatolni maga helyett. Jézus tanítványai ne hárítsák át másra a terhet, ne lázadozzanak és ne panaszkodjanak, ha valami kellemetlenség éri őket. Ellenkezőleg, zúgolódás helyett teljesítsék inkább a kétszeresét annak, amit kérnek tőlük. Akkor vége a viszálykodásnak. Önző emberek mindig perlekednek, nem fogynak ki a panaszkodásból.

A hiábavaló dicsőség keresése az érzékenykedés, a neheztelés és a harag kimeríthetetlen forrása. Az alázatosság szabaddá teszi az emberi együttélést a súrlódásoktól és csúnya viszályoktól. Az alázatos tanítvány nem tartja magát méltónak a dicséretre, és hálás azért a meg nem érdemelt megbecsülésért, hogy Isten gyermeke lehet. Ehhez képest minden más értéktelen előtte. A lélekben megalázkodó emberek mélyen belelátnak a saját bűnös, romlott szívükbe. Ismerik magukat és ezért másokat különbnek tartanak maguknál, tisztelettel vannak irántuk. Ilyen alázatos, önzetlen, békességkeresők vagyunk-e, akikben a Megváltó báránytermészete uralkodik?

"A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek!" Az az ember dicsősége, hogy Isten képére teremtetett. Ezt kell tisztelnünk a legelesettebb emberben is. Még sokkal inkább kellene tisztelnünk Isten gyermekét, akiben ez az Isten képére teremtettség újra helyreállt. Ha meg is van még benne Ádámnak néhány rút vonása, szemünk ne ezekre szegeződjék, hanem azt lássuk meg, amit Isten Lelke már megvalósított benne.

 


Október 3.
Orvosság irigység ellen



"Az ember semmit sem szerezhet meg, csak ha a mennyből adatott neki. "
(János 3, 27)


Az irigység ártalmas, mérges gomba. Szétrombolja a közösséget. Olyan mint a lisztharmat, mindent tönkretesz, ami jót csak kapott a lélek. Akiben irigység uralkodik, az tönkremegy. Isten semmit sem adhat az irigy embernek, sőt azt is elveszi tőle, amije van. Az irigy ember másoknak is és önmagának is gyilkosa. Megfosztja magát az igazságtól, nem tud már igazságosan, részrehajlás nélkül ítélni. Mindent gyanús és visszás fényben lát. Mindig valami rosszat tételez fel vetélytársáról. Az irigység minden tekintetben borzalmas pusztítást visz véghez, de kitűnő orvosság ellene Keresztelő János kijelentése: "Az ember semmit sem szerezhet meg, csak ha a mennyből adatott neki." Rendkívül mély, hathatós szavak ezek. János nem ad helyet az irigységnek akkor sem, amikor ezt mondják: "Jézus keresztel és hozzá megy mindenki."


Kétféle állásfoglalás van: vagy mindent maga akar megszerezni az ember, vagy mindent felülről kér és fogad. Mivel az irigység önzésből fakad, mindazokban ott van, akik maguknak harácsolnak. Szegények! Mégsem érik el soha a kívánt célt! - Milyen más, ha felfelé nézek - akkor nem támadhat irigység bennem. Ha csak a magam érdekét nézem, lelkembe lopakodik, de ha Őreá nézek, akitől jön minden jó adomány, tudom, velem is jót akar, mégha ezt vagy azt meg is vonja tőlem. Káromra lenne, ha azt kapnám, ami a másiké. Mindenki annyit kap, amennyit el tud hordozni (Máté 25, 15). Javamra szolgál, ha mások mögé kerülök a sorban. Ez az alázatosság iskolája.

Az adománnyal együtt a felelősség is nagyobb. Akinek sokat adtak, többet kívánnak tőle. Ezért ne irigykedj arra, akinek többje van, neki nehezebb dolga lesz a számadáskor. Ráadásul az a kicsi, amit te kaptál, éppen úgy meg is szaporítható, ha hűségesen használod. Ne légy elégedetlen, és ne ásd el dacból az egy talentumodat, mert akkor mindent elveszítesz. Ha hűségesen használod azt, amid van, akkor többet kapsz. - Milyen nagyszerű mindent felülről venni! A sötét irigység helyett hála és öröm tölt be minket a másoknak jutott ajándékért is. Még a visszásságokban, kellemetlenségekben is ajándékot lát akkor az ember. A Megváltó egészében azoké, akik szívből vágyódnak utána.


 

Október 2.
Készség a bocsánatkérésre

"Ha ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy testvérednek valami panasza van ellened, ... békülj meg előbb testvéreddel. "
(Máté 5, 23-24)

"Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!" Isten ezzel a szavával minden istentiszteleti ténykedésünket érvénytelennek jelenti ki, ha a felebarátunk iránti szeretet, irgalmasság és békülékenység hiányzik belőlünk. Sőt, akkor minden kegyességünk egyenesen utálatos az Ő szemében (Ézs 1, 12-17). Nem szereti a templomba vagy hívő összejövetelekre való járásunkat és imádkozásunkat, ha a szeretet királyi parancsát megsértjük, ha elbizakodottak vagyunk és nem kérünk bocsánatot igazságtalanságunkért vagy bántó beszédünkért. Ha más sért meg minket, azt nem felejtjük el, de ha mi vétkezünk a szeretet ellen, azt nem vesszük észre. Nagyon könnyen elfelejtjük.

Ha bármilyen szeretetlenséged eszedbe jut, azt bizonyosan Isten Szentlelke mutatta meg neked. Ne késlekedj rendbehozni a dolgot! Ez mindennél fontosabb. Ha úrvacsorához készülsz, előtte siess és kérj bocsánatot. Mielőtt imádkozol, menj el, kérj bocsánatot. Különben Isten nem áldhat meg és a menny zárva marad feletted. A halogatás veszélyes. Ki tudja, élsz-e még holnap, vagy él-e még az ellenséged? Isten ma érintette meg szívedet és lelkiismeretedet, holnap talán már nem így érzel, gőg és dac kerekedik felül benned, nem tudsz megalázkodni. Szíved még jobban be lesz zárva, mint eddig.

Milyen elbizakodott is a szív! Milyen nehezen tudjuk kimondani: "Bocsáss meg, hibáztam!", vagy "Bocsáss meg, ha megbántottalak!", vagy "Bocsássunk meg egymásnak és legyünk megint jó barátok!" A meg-nem tört szív nem engedi, hogy nyíltan bevallja valaki a saját bűnét; fél, hogy akkor a másik ember fölébe kerekedik. Félre minden ilyen fontolgatással! Tedd, amit Isten kíván, bízd tetted következményeit Őrá! Felfelé nyitva az út. Isten meghallgatja imádságodat, felüdít Igéjével, megáldja úrvacsoravételedet, és az ítélet napján egy ellenség sem áll ki ellened, hogy kárhoztató ítéletet kérjen rád.


Október 1.
Őrizkedjünk az engesztelhetetlenségtől


"Hányszor vétkezhetik az én testvérem ellenem és hányszor bocsássak meg neki? Még hétszer is? Jézus azt mondta neki: Nem mondom neked, hogy hétszer is, hanem hetvenszer hétszer is. "
(Máté 18, 21-22)


Amíg a törvényeskedés alapján állunk, számítgatunk. A szeretet nem számolgat, nem méreget. Nincsenek szabályai, önmagában hordja törvényét; belső kényszerűség irányítja. Így a szeretet egyúttal igazi szabadság. A kötelesség emberei készen vannak, ha kiszabott teendőjüket teljesítették. A szeretet soha nincs készen. Jellemvonása a végtelenség, mint Istennek, aki maga a szeretet. Aki önelégülten azt gondolja, hogy megtette kötelességét, abban nincs semmi szeretet.

A szeretet mindig adósnak érzi magát, akkor is, ha megbocsátásról van szó. Péter még a tővény alapján állt: "Hányszor kell megbocsátanom?" Úgy gondolta, hogy a legeslegtöbb hétszer. Utána már mondhatja: "Végeztünk, semmi közünk egymáshoz." De a szeretet nem fárad el a megbocsátásban. Hát Krisztus elfárad abban, hogy bűnbocsánatban részesítse az összetört szívű bűnöst? Hányszor bocsát meg nekünk? Naponta csak egyszer? Meg lehet számolni, hányszor
vétkezünk gondolatban és szóval? Tudunk-e valaha is olyanok lenni, amilyeneknek Isten akar látni minket? Nem kell-e Krisztusnak ismételten esedeznie értünk? Ha túl nagynak tűnik előtted a másik vétke, gondolj saját bűneidre Istennel szemben, ami sokkal nagyobb! Ha nehezedre esik a megbocsátás, gondolj mulasztásaid tömegére. Akkor kisebb lesz a másik bűne, szégyenled engesztelhetetlenségedet és szívből megbocsátasz. Viszont ha valamit teljesen megbocsátasz, azt el is felejted. Ha még titokban felrovod, akkor hazugság azt állítanod, hogy megbocsátottál! Ha szívből megbocsátasz, megnyílik előtted a kegyelem ajtaja.

Az engesztelhetetlenséggel falat építünk Isten és a lelkünk közé és összes, előzőleg megbocsátott bűnünk visszazúdul ránk. Ezt mutatja az adós szolga története. A király elengedi az óriási tartozást az irgalomért könyörgő szolgájának, ez azonban süket szolgatársa hasonló kérésére, aki csak egy csekélyke összeggel tartozik neki. Az volt a baj, hogy "kiment" urától. Nagylelkű ura jelenlétében, aki olyan jóindulatúan bánt vele, aligha viselkedett volna így, - Ha nem maradunk meg
a kegyelemben, akkor felülkerekedik szeretetlen, engesztelhetetlen lényünk.

Szeptember 30. Hordozó szeretet (II.)

"Szenvedjétek el egymást! "
(Kol 3, 13)

Mindannyiunknak hordoznunk kell egymást. Vannak emberek, akik csak terhet jelentenek a másiknak. Az ilyeneket is hordozzuk, ha Isten mellénk állította őket. Alkalmat adnak a türelemre, és így csiszolókövek ők, akiknek keménysége lényünkből sok szögletességet lecsiszol. Jézus három éven át hordozta Júdást, akinek sötét, tisztátalan, titkolózó lénye súlyos teherként nehezedett szívére. Teljesen csendben hordozta, nem könnyített magán senki előtt. Milyen érthető lett volna, ha valamelyik bizalmas tanítványának beszélt volna róla! Nem tette ezt meg az utolsó estéig. Ő volt a nagy teherhordozó. Az egész világ bűnét viselte. Tanítványaiban is sokat kellett elhordoznia. Isten megváltott gyermekei sem üdítik fel Őt, hanem csak megterhelik újabb és újabb tévelygéseikkel, kishitűségükkel, földi gondolkodásukkal és szeretetlenségükkel. Jézus magára vette bűneinket. Ézsaiás 53-ban erről olvasunk: "Sokak bűnét hordozta".

Természetünk szerint összeférhetetlenek vagyunk, mert többnyire csak mások hibáit látjuk és nem a magunkét. Milyen sokszor segíthetnénk előbbre egy-egy megtévedt embert, ha valamit mi is vállalnánk a teherből. De hordozás helyett tiltakozunk, hallgatás helyett szemrehányásokat teszünk. Ahelyett, hogy szelíd szóval szólnánk a másik lelkiismeretéhez, hogy meggyőzzük igazságtalanságáról, haragunknak, nemtetszésünknek adunk kifejezést és ezzel dacba, megkeményedésbe sodorjuk őt. Ha azt akarjuk, hogy megszabaduljon bűneitől, nem szabad visszahúzodnunk tőle, ha látjuk, hogy vétkezett. Meg kell tanulnunk, hogy csendben várva imádkozzunk; maradjon meg a szeretet. A Megváltó tűrte, hogy az emberek bűne ránehezedjék. Nekünk is vállalnunk kell valamit, sőt sokat és végül is mindent! Ha lelkiismeretünknél fogva Istenért elhordozzuk a gonoszt és elszenvedjük az igazságtalanságot, és ha talán éppen a jó miatt kell szenvednünk, mint Jézusnak, akkor lehetőség van arra, hogy a gonoszokat megnyerjük és a bűnösök megtérjenek. A hordozó türelem és szeretet már sok makacs szívet legyőzátt és erre a vallomásra bírt: "Te jobb vagy nálam! Szeretnék olyan lenni mint te!" Ilyen lelkületűvé formál minket a fáradhatatlan és teherhordozó Jézus.



Szeptember 29.
Hordozó szeretet (I.)


"Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. "
(Gal 6, 2)


Hordozzuk a terhet és ne panaszkodjunk miatta, könnyítsük meg és ne nehezítsük mások életét - ez a mi feladatunk. Jézus Krisztus törvénye a szeretet, és ez hordozóképessé és hordozásra késszé tesz. Az önzés lehetőleg kihúzza magát a teher alól és inkább másra teszi azt. Van, aki összeroskad terhe alatt, mert senki nem segít neki. Ha valakit megterhelten látsz, közeledj hozzá részvéttel, érdeklődj gondja iránt, kérdezd meg, mi nyomja. A megterhelt szívnek könnyebbséget jelent, ha megértő ember előtt kibeszélheti magát. Vedd szívedre az ő ügyét. Megosztott fájdalom csak fél fájdalom. Állj oda imádkozásodban a testvéredért! A másért mondott imádság csak akkor eredményes, ha az ő terhe téged is nyom. Talán könnyíthetsz a másik helyzetén. Hiába mondod neki: "Isten segítsen meg, adjon neked tanácsot!" - ha te is tudnál segíteni rajta, de nem teszed. Isten talán éppen általad akar segíteni. Sokszor a jó tanács is sokat segít.


A teher felvételéhez meg kell hajolnunk. Elbizakodott, öntelt emberek nem alkalmasak a teherhordozásra. A szeretet lehajol és nem vet meg semmi szolgálatot, bármilyen megalázó is az. Kész a másiknak a lábát is megmosni, beteget ápolni: ez Krisztus törvényének a betöltése. Ő hordozta betegségeinket. Gyógyításai nemcsak látványos csódák voltak, Ő belsőleg is magára vette a másik nyomorúságát. Ezért sóhajtott a süketnéma meggyógyításánál és sírt Lázár sírjánál. Az emberi nyomorúság és a halál fájdalmasan nehezedett lelkére. - "Jaj nektek, akik itt nevettek" - akik könnyűvé teszitek az életeteket. Boldogok, akik szenvedést hordoznak, akik nemcsak a saját, hanem a mások fájdalmát is készek magukra venni és a szomorú lelkeket azzal a vigasztalással vigasztalják, amellyel Isten vigasztalta őket. Ha viszont ők jutnak bajba, testvérekre találnak, akik őket imádsággal és tettekkel segítik.

Sokféle teher van, de a legnehezebb a bűn terhe. Igénk összefüggésben van az első verssel, ahol Pál olyan emberekről beszél, akiket utolért a bűn. Ne nézzük öntetszelgéssel mások hibáját, vagy azokat, akik a Sátán tőrébe estek (Luk 10, 31). Hajoljunk meg a másik terhe alatt, kiáltsunk kegyelemért, szabadulásért. Ehhez nyitott szemre, könyörülő szívre és segítő kézre van szükség. Az irgalmas samaritánusban mindhárom megvolt.


Szeptember 28.
Zavaró árnyak


"De mit számít ez? Az a fő, hogy minden módon, akár színből, akár szívből, Krisztust hirdetik. És ennek örülök. "
(Fil 1, 18)

Pál szavaiból a lélek derűje csendül ki. Az egész levélen ez vonul végig. Pedig külső helyzete nem volt kellemes. Már negyedik éve börtönben volt. Szabad volt ugyan kijárnia Rómába, de csak őrző katonájához láncoltan. Aki látta, gonosztevőnek tartotta. Végre most tárgyalni kezdik ügyét. Filippiben aggódnak érte. Pál maga a nyilvános kihallgatásban csak alkalmat lát az örvendezésre, hiszen most kiderül, hogy az evangélium nem törvény- vagy államellenes dolog. Azzal vádolták, hogy igehirdetése zavarja a közrendet és mindenütt viszályt teremt. Most majd kiderül a tárgyalásnál, hogy Jézus üzenete nem a politikai vagy társadalmi életre, hanem csak az óemberre veszélyes. Sok római testvér még nagyobb bizalommal mer előállni Krisztus evangéliumával, mert az apostol pere kedvező fordulatot vett. - Pál mindent az evangéliumért tesz. Saját személyes jóléte nem lényeges.

Az evangélium jóindulatú bizonyságtevői mellett voltak Rómában olyanok is, akik az apostolnak rosszat akartak. Becsvágyó, tisztességtelen zsidó-keresztyének, akik igyekeztek a megtérteket maguk köré gyűjteni, az apostol nélkül. Azt gondolták, hogy Pál főleg pogányokból akar gyülekezetet alakítani és bántja majd, ha ezen kívül más gyülekezetek is alakulnak, melyek nem az ő munkájába kapcsolódnak be. Pál nem nézi kedvetlenül a versengők munkáját. Örül, ha Krisztust hirdetik, mégha az indítóokok nem is helyesek, hanem irigy, versengő gondolkozásból származnak. Ő szabad volt önmagától, ezért volt elpusztíthatatlan a derűje és rendíthetetlen a békessége.

A saját énjüktől megszállott és megkötözött emberek magukban hordozzák a rosszkedv és harag forrását. Mindent saját személyükre vonatkoztatnak és háttérbe szorítva érzik magukat ott is, ahol senki sem akarja bántani őket. Tele vannak irigységgel és keserűséggel, ha mások is munkálkodnak. Hosszabb ideig senkit sem tudnak elviselni, vitatkozók, de maguk is boldogtalanok és másoknak terhet jelentenek. Szegények! Mindenütt okot látnak az érzékenykedésre és mindenkiben találnak kifogásolni valót, csak önmagukban nem. Boldog ember az, aki szabad önmagától, mert énjét elvesztette már Jézus Krisztusban!

 


Szeptember 27.
Az egység isteni alapjai

"Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;
egy az Isten és mindeneknek Atyja." (Ef 4, 5-6)

Az emberek között levő különbözőségekből, a népek, fajok, társadalmi osztályok, a műveltség, vagyon és tehetség különbözőségéből ellentétek keletkeznek a bűn miatt. A mennyben azonban Isten megteremtette az egység alapját és mindenki számára rendelt egy Urat, egy főt:, Krisztust.
Egyetlen mentőeszköz áll mindenki rendelkezésére: a hit.

Mindnyájan Isten előtt állnak, egyformán bűnösök és egyformán elveszettek. Az emberek különbséget tesznek a "rendesek" és haszontalanok, a tisztességesek és elzüllöttek, erkölcsösek és romlottak között. De Isten előtt nincs különbség: mindnyájan vétkeztek. Nincs aki jót cselekedjék, nincs egy igaz sem. Mindannyian elhajlottak, alkalmatlanná lettek. És mindenki ingyen és kegyelemből igazul meg, csakis hit által. Egy az életük alapja, tartalma és egyetlen az életcéljuk, egy a reménységük a jövőre nézve. Egy Isten van felettük, aki őket eszközként használja és a Szentlélek által bennük lakik. Így kiegyenlítődnek, eltűnnek és háttérbe szorulnak a különbözőségek a nagy egység előtt, amely áthidalja az ellentéteket. Mindannak, ami szét akar választani, el kell tűnnie.
Az emberi élet külső kereteinek különböző volta Istentől van, éppen úgy, mint a tehetségek és az adottságok különbözősége. Nem kell mindent külsőképpen, erőszakosan egyenlővé tenni, mint ezt az utópisták kívánják. Az emberek sokfélesége miatt nem kell panaszkodnunk. Inkább az igazi egység megvalósításán kell fáradoznunk! Ez az egység nem jelent egyformaságot.
Figyeld csak meg a zenét. Ha csak egy hang dominálna egy zenedarabban, ez fárasztóan, üresen hangzanék. De a zeneszerző számtalan hangot kapcsol össze csodálatos harmóniába, minden hamis hang nélkül. Így a mennyei Mester is a különféle emberszíveket csodálatos egységgé tudja összeszerkeszteni.

Egység a sokféleségben és sokféleség az egységben - ez az Úr utolérhetetlen művészete."


Szeptember 26.
Lélekmentés szeretet nélkül

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt áttérítsetek!
(Máté 23, 15)

Ezek az emberek valóban nem kíméltek költséget és fáradságot, hogy lelkeket nyerjenek meg ügyüknek. Messzi vidékeket beutaztak, örültek, ha csak egy pogányt is megnyerhettek. Mégis, csak a poklot gazdagították és a Sátánt kötelezték hálára. Intő példa ez minden időre!

Nagy különbség van abban, hogy hogyan nyerünk meg lelkeket. Van térítő buzgóság, amely nagyon hasonlít a farizeusokéhoz. Saját pártjának, szektájának akar az ilyen buzgó ember követőket szerezni és sok időt, költséget fordít rá. Azt állítja, hogy az Úrnak szolgál, de igazában csak a maga becsvágyát elégíti ki. Az ember dicsekszik a számokkal, büszke, ha a saját munkája nő, és mivel alapjában véve nem az Úrért dolgozik, így nem is az Úrban, hanem saját eszközeivel munkálkodik. „Elvégre minden eszköz jó, ha célt érnek el vele" - mondják. Az ember ügyes fogásokat, csalogató eszközöket alkalmaz, és kész a pillanatnyi siker. A siker azonban még nem gyümölcs; arany, ezüst, drágakő helyett csak fa, fű és pozdorja. Üzletszerű foglalkozás ez, ahol csak üres jelszavakkal és sablonos eszközökkel dolgoznak.

Mindenki, aki már kegyelmet kapott, el van kötelezve arra, hogy másokat Jézushoz vezessen. De ne felejtsük el, a tevékenység soha nem állhat az első helyen! Ott az imádat és mély megalázkodás legyen, Istennek a Krisztusban adott nagy irgalmasságáért. Az imádás lelkületéből kell fakadnia minden cselekedetünknek, az imádkozásnak is, különben nem kedves Istennek. Enélkül csak saját buzgólkodás, sürgés-forgás minden, és csak az öntetszelgés, önszeretet, becsvágy és irigység ékteleníti. Szíved mélyére legyen belevésve a Miatyánk első kérése: „Szenteltessék meg a te neved!" Akkor eltűnik a sietség és nyugtalanság, mindenféle hajszoltság és erőszakoskodás, ami a lelki munkában nem hozhat jó gyümölcsöt. Pál kettőt hangsúlyoz: Szolgálok az evangéliummal lelkem szerint - tehát legbensőbb, személyes részvétellel, nem hidegen, kötelességszerűen vagy üzletszerűen. Másodszor: papi módon viszi Isten evangéliumát, tehát mindig Isten felé fordulva. A lényeg nála nem a siker, hanem Isten szolgálata. Ebben az értelemben segítsünk, szolgáljunk mi is a lelki munkában!

 

 


Szeptember 25.
Ebben a világban, de nem e világból


"Menjetek ki közülük és szakadjatok el tőlük, azt mondja az Úr. "

(2 Kor 6, 17)


Sokszor nehéz teljesen szakítanunk hitetlen és istenellenes környezetünkkel. Belehasít lelkünkbe, ha még legközelebbi hozzátartozóink útját sem tudjuk mindig vállalni. Azok is haragusznak, felháborodnak és bántó szavakkal fájdalmat okoznak nekünk. Valahogy elszenvedné a világ Isten gyermekeit, hacsak legalább bizonyos mértékig igazodnának hozzá és járnának vele; azt azonban nem tudják elviselni, hogy azok kimennek közülük és elkülönülnek. - "Attól még igazán komolyan vehetik hitüket, ha nem is élezik ki az ellentéteket, a különbségeket viselkedésükkel, amivel elrontják mások jókedvét és örömét." Aki így beszél, az elfelejti, hogy a világiasan gondolkodó ember is eléggé egyértelmű a magatartásával, azaz nem csupán a szívével szereti a világot, hanem cselekedeteivel is benne él. Azon az úton járnak, azokat a helyeket keresik fel, ahol nyereséget vagy élvezetet találhatnak. Elveikből tettek lesznek.


Ha az Úr Jézus útjára tértünk, egész életünkkel igyekszünk az Ő akaratát követni, különben csak félemberek vagyunk és egyik oldalon sem leszünk állhatatosak. A Megváltó felfelé vonz, környezetünk pedig lefelé, és ha mindkét, ellentétes irányból jövő vonzásnak engednénk, akkor lelkileg zilálttá, meghasonlottá válnánk. Természetesen nem mehetünk ki a világból. Hivatásunk talán kifejezetten világi emberek közé, Isten ellenségei közé állít. A munkahelyünkön, az utcai közlekedésben többnyire hitetlen, idegen lelkületű emberek között vagyunk. Ezt nem tudjuk és ne is akarjuk kikerülni. Az Úr akarata, hogy ez elfordult és elvetemedett nemzetségben fényeskedjünk mint a csillagok. De könnyelmű beszédmodorukban, kétértelmű tréfálkozásaikban ne vegyünk részt, hanem hallgatásunkkal vagy szóval tegyünk ellene bizonyságot. A szabad időben, de még inkább az ünnepnapokon válnak szét igazán az utak: ezek elcsendesedést keresnek, amazok szórakozást.

A fentiek alapján sokan elkerülhetetlennek tartják, hogy az elvilágiasodott keresztyénségre vonatkozólag is alkalmazzák a felhívást: "Menjetek ki közülük!" De a mi feladatunk sokkal inkább az, hogy mindenütt bizonyságot tegyünk az igazságról és aszerint is éljünk. Amíg ebben nem akadályoznak meg minket, ott kell maradnunk mindenütt mint só és világosság.

 

Szeptember 24.
A testvéri szeretet bizonyítéka

Ha valaki köztetek eltévelyedik az igazságtól és megtéríti őt valaki, tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelkét megmenti a haláltól és sok bűnt elfedez.
(Jakab 5, 19-20)

Aki maga megmenekült, köteles másokat is megmenteni. Különösen, ha valaki a testvéri körből rossz útra kerül, tegyünk meg mindent, hogy helyreigazítsuk őt. Ügyeljünk egymásra és ne mondjuk Kainnal: „Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?" Ha egy tévelygő testvér megmentésén fáradozunk, az érte való komoly könyörgés a fő dolog. „Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnnel, könyörögjön és Isten életet ad annak" (1 Ján 5, 16). János apostolnak ez a szava világosan megmutatja, hogy a mentés munkájában az imádság a legfontosabb, mert egyedül Isten tudja hazahozni az eltévedtet, mi nem vagyunk erre képesek. Mégis, mi csak akkor hagyjuk abba egy lélekért a fáradozásunkat, ha meggyőződtünk róla, hogy az az ember megkeményíti magát az igazsággal szemben úgy, hogy semmit sem lehet neki megmondani, sem négyszemközt, sem két-három tanú előtt, sem az egész gyülekezet előtt. Minden bűn halálos bűnné lehet, ha az ember elzárkózik a bűnbánat elől. Az ilyen megtérni nem akaró embert Istenre kell bíznunk. Ő nehéz ítéletekkel mégis célhoz juthat vele. Más esetekben azonban szívből könyörögnünk kell a megtévedt vagy elbukott testvérért.

Aki bűnöst térít meg, az a saját lelkét menti meg a haláltól. Furcsán hangzik ez, de megegyezik Jézus Igéjével. Csak aki más lelkek megmentésén munkálkodik, menti meg a saját lelkét is. Aki másokkal nem törődik, a saját belső életét is elsorvasztja. Aki mások iránt nem irgalmas, attól Isten is megvonja irgalmát (Luk 6, 36-37). Ha nem inted meg testvéredet, a te kezedből kéri számon Isten az ő vérét, vagyis lelkét. Csak akkor találsz új kegyelemre, ha te is a kegyelemhez vezetsz másokat. Bűneid egész sorát befedezi, ha másokat Krisztus vérének védelme alá segítesz. Sok szeretet és türelem kell ahhoz, hogy valakit visszatérítsünk a bűn útjáról, hiszen ő rendszerint azt véli, hogy neki van igaza. Félrelépése következtében látása is meghomályosodott, mert a bűn elsötétíti a lélek szemét. Egyedül a Szentlélek győzheti őt meg eltévelyedéséről. Azonban hálás munka az ilyenek megmentése. Gazdag jutalma van nemcsak a megmentettre, hanem saját magunkra nézve is. Ügyeljünk hát egymásra, szálljunk síkra a testvérünkért.

 

 

Szeptember 23.
Testvéri szeretet


"Epafroditus ... nyugtalankodott amiatt, hogy értesültetek betegségéről. "
(Fil 2, 26)


Epafroditusról keveset tudunk, de ez a kevés is az önzetlen, gyengéd szeretet szépségének fényében mutatja be őt. Ilyen csak Jézus tanítványa lehet. Filippiből származott, abból a gyülekezetből, amely mindenáron, ismételten szeretetadományokat küldött az apostolnak, bár többnyire szegény emberek voltak. Epafroditus ajánlkozott, hogy a gyülekezet levelével együtt elviszi az apostolnak Rómába ezt az ajándékot. Hosszú, fárasztó, sőt életveszélyes utat vállalt magára. Róma valamikor, bizonyos évszakokban, veszedelmes lázas betegség színhelye volt és Epafroditus valóban halálos beteg lett. Mi volt a legnagyobb gondja a betegágyon? Az a gondolat, hogy a filippibeli hívők aggódnak miatta, mert hallottak súlyos betegségéről. Gyengéd szeretet mutatkozik meg ebben!

Amíg valaki önző, inkább az esik neki jól, ha mások aggódnak érte és lehangolt lelkiállapotba jutnak. De az ilyen beteg teher a környezetének. Nem örül, hogy mások egészségesek és vidámak. Sokszor az emberek betegebbnek mutatják magukat, hogy részvétet ébresszenek másokban. Jajgatnak és megterhelik a körülöttük élőket szenvedéseik gyakori, kimerítő emlegetésével. Igénylik, hogy mindenki mélyen együtt érezzen velük és belemélyedjen nyomorúságuk megértésébe. Milyen másként viselkedett Epafroditus!

Isten emberei nem terhelnek másokat, inkább tehermentesíteni akarják a hozzájuk tartozókat. Ilyen volt az egyik híres lelki vezető, aki hosszadalmas és rendkívül fájdalmas betegségében gyakran kérte az övéit, hogy menjenek ki a betegszobából. Nem akarta, hogy fájdalmait végig kelljen nézniök. Az ilyen gondolkozást többnyire nem sokan értékelik, még hívő körökben is többre becsülik azokat, akik öntudatosan lépnek fel és valakinek tartják magukat. Ezért írja Pál: "Becsüljétek és fogadjátok szeretettel az ilyeneket." A filippibeliek ugyanis azt kívánták, hogy Epafroditus tovább maradjon Rómában és könnyítsen a fogoly apostol helyzetén. Ugyanilyen gyengéd szeretettel hangsúlyozza Pál, hogy Epafroditus nem saját elhatározásából tér haza, hanem ő küldi vissza. Közben "testvérének, segítőjének, harcos társának" nevezi őt. A szeretetlen szív másokat szívesen lekicsinyel, a szeretet azonban inkább felemel. Különösen az olyanokat, akik nem kapnak megérdemelt elismerést.

 

Szeptember 22.
A hívők egysége mint cél


"Azzal tegyétek teljessé az én örömömet, hogy egyetértők legyetek és ugyanazt a szeretetet tanúsítsátok, egy érzésben és ugyanabban a gondolkodásban. "
(Fil 2, 2)


Természetes, hogyha a hívő keresztyének magánosan, egymástól elszigetelődve élnek, nem kerülnek szorosabb kapcsolatba egymással, akkor nem keletkezik egyenetlenség vagy széthúzás köztük. Hiányzik az érintkezési felület, tehát nincsenek súrlódások sem. De ha együtt élünk, könnyen összekülönbözünk. Vétkezhetünk a szeretet ellen, elidegenedések, sőt gyűlölködések állhatnak elő. Ez nem is csoda, hiszen természete szerint mindegyikünk makacs, a maga feje szerint jár. Ahányféle ember, annyiféle elgondolás. Ki-ki a maga jogaihoz ragaszkodik és nem akar engedni, nehogy mások elnyomják és sarokba szorítsák. Mindegyik azt igényli, hogy őt mások figyelembe vegyék, illő tiszteletben tartsák, hálásak legyenek neki. És ha ennek valaki nem tesz eleget, keserűség és kedvetlenség tölt be minket. Természetünk szerint mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat túlértékeljük és sokra tartsuk. Ebből érzékenykedés, ingerültség és viszály keletkezik. Hát még mennyi keserűség származik a nyereségvágyból és haszonlesésből!

Ha ki-ki csak magára gondol és magának gyűjt, akkor kitör az ellenségeskedés, mindenki harca mindenki ellen. Ezt látjuk az életben. Ha a külső háborúk véget érnek is, a belső harcok a népek életében csak tovább folytatódnak. Isten kegyelmének legnagyobb csodája, ha a különböző természetű emberek valóban egységre jutnak. Az apostol örül, ha a hívők egyetértésben vannak és fájdalom tölti el, ha nem segítik és hordozzák egymást szeretetben. A mi Urunknak, Krisztusnak is öröme telik abban, ha tagjai szeretetben és egyetértésben vannak együtt. Földi élete utolsó estéjén bensőségesen könyörgött az Atyához, hogy mindannyian egyek legyenek. Viszály és gyűlölködés által saját magunknak is ártunk, kölcsönösen is megkárosítjuk egymást, megszomorítjuk a Szentlelket és Jézus Krisztust. Isten népe szétszakadottságának és egymással való szembenállásának fő oka az Úrtól való eltávolodás. És mint ahogyan egy körben két pont annál közelebb van egymáshoz, minél közelebb van a kör középpontjához, így van ez Isten népe közösségében is. Minél közelebb állnak a Megváltóhoz, minél hasonlóbbak őhozzá, annál jobban szeretik egymást.

 


Szeptember 21.
Isten gyermekeinek egysége


"Nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem. "
(János 17, 20-21)


Mennyire szívén viselte a Megváltó halála előtt az övéi egységét! Mennyire megszomorítja Őt a viszály és a vitatkozás! A hívők egységében mutatkozik meg, hogy az Úr Jézus ereje hathatós-e bennük. A lelki élet fokmérője és próbaköve az egyetértés. Ha az egy háztartásban élők tartósan, szívből egyetértenek, ez mutatja, hogy hívő emberek. Amikor a kegyelem teljességében állsz, könnyen túlteszed magad a nehézségeken és akadályokon. Ha szegény vagy a kegyelem dolgában, akkor a kicsiségekbe is belebotlasz, de ha olyan a békességed, mint a folyóvíz, nem könnyű megzavarni azt. Kicsi patakban minden kő akadály, amit beledobnak és felzavarja a vizet, de a nagy folyam zavartalanul, fenségesen hömpölyög tovább, bármilyen nagy követ dobunk is hullámaiba. Aki gazdag Krisztusban, nem háborodik fel, ha hátrány éri valamiben.

A mennyei Király gyermekei a földi javakat "egy marék homoknak" tekintik. Pál kárnak és szemétnek ítélt minden mást ahhoz képest, amit Megváltójában kapott. Az első szeretet idején zavartalan egység uralkodik, de ha lelki életünk elapad, nem látjuk már olyan hatalmasnak a Megváltót. Előtérbe kerülnek a hétköznapi élet apróságai s alkalmat adnak az elégedetlenkedésre és viszálykodásra. Néha a szúnyogból elefántot csinálunk.

Az első gyülekezetben eleinte mindnyájan egy szív, egy lélek voltak. Kicsit később a görögök méltatlankodni kezdtek a héberek ellen, hogy özvegyeiket mellőzik a szolgálatban. Ha érzed, hogy ingerültség és rosszkedv vesz erőt rajtad, fordulj ismét a kegyelemhez. Lásd meg az isteni irgalmat és egyszeriben eltűnik elégedetlenséged. Nem leszel többé békerontó, hanem békességszerző. Isten gyermekeinek az egysége vonz másokat legjobban a Megváltóhoz. Bennük, róluk ismeri meg a világ, amely kételkedve és elutasítóan áll velük szemben, hogy van hatalma ennek a Jézusnak; a lehetetlent is véghezviszi. A tanítványok szeretetközössége vonzza az embereket Jézushoz. Viszálykodásukkal azonban hitelét veszti az Ő ügye és taszítótag hat a távolállókra. Milyen áldás a világnak a hívők szeretetben való egysége és milyen súlyos azoknak a felelőssége, akik békétlenséget és hasadásokat okoznak!


Szeptember 20.
Csodálatos vezetés


"Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr. "
(Zsoltár 4, 4)


Mintegy csudává lettem sokaknak - mondja az egyik zsoltár írója. Istennek néha különös útjai vannak az övéivel. Dávid életében is ezt láthatjuk. Ez az Isten szíve szerint való ember trónjától megfosztottan, szinte Istentől is elvetetten állt egyszer. Még környezetéből is teljesen kishitű hangok törtek elő. Mintha Isten levette volna róla a kezét és elhagyta volna őt. Dávidot azonban ez nem téveszti meg; bizonyos abban, hogy ő Isten kiválasztottja s hogy Isten csodálatosan vezeti az övéit. Tudja: ha mélyre is vezet az út és nem látok semmit, Isten újra felhozhat, magához emel.

Át kell esnünk megszégyenüléseken és felmagasztalásokon, elhangozhatnak felőlünk gonosz rágalmak és jó vélemények. A világ Isten szolgáit sokszor még ámítóknak is bélyegzi. Sokan félreismerik őket, de azok, akik szeretik az igazságot, felismerik és értékelik őszinteségüket. Nemegyszer sok bajon és nagy félelmeken kell átmenniök, néha úgy tűnik, hogy reménytelenül ki vannak szolgáltatva a halálnak, de újra meg újra megélednek. Fenyítés alatt vannak, de nem némulnak el. Zavarba jutnak, nincs kiút, mégsem kell elcsüggedniök. "Utam bár nem tudom, tudod Te azt" - éneklik. Üldöztetnek, de az Úr nem szolgáltatja ki őket az ellenségnek. Elesnek, de ismét felállnak.

Isten útja az övéivel olyan, mint egy csodálatos színmű. Az apostolok, az Ő szolgái, a világ szemetjévé lesznek. Személyes oltalma alatt állnak, de a világ előtt olyanok, mint áldozati vágó juhok. Miért teszi ezt Isten? Az övéi nevelésére, hitük kipróbálására s hogy dicsőségét és hatalmát megbizonyítsa. Teljes tehetetlenségükben lesz hatalma nyilvánvaló. Ha minden támasz összeomlott, kinyújtja karját feléjük. Ahol teljes a sötétség, ott ragyog fel az Ő arca. Ezért hát ne döbbenj meg és ne ütközz meg, ha először különösnek látszik ez az út. Isten néha az ellenkezőjét mutatja, mint ami a szívében van. Bízzál az Ő csodálatos útjában, melynek a vége mindig szeretet és áldás. Csak Ő legyen veled! Ne csüggedj, hanem várj! Végül is az Ő ügye győz.


Szeptember 19.
A hitből kimondott "mégis" (II.)

"De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. "(Zsoltár 73, 23)

Miért marad Isten mindig velem és miért nem hátrál meg? Azért, mert én fogom Őt? Nem, hanem mert Ő fogja az én jobb kezemet. Erősen tartja, erősebben, mint én. Mielőtt megragadtam, Ő már megragadott engem. Isten vonta és ragadta meg a lelkemet Krisztusban és személyes kapcsolatba hozott Fiával. Most már nem enged el.

Isten biztosan vezet, mint apa a gyermekét a sötét éjszakában, veszélyes szakadékokon át. Mégha meg is indul a talaj lábod alatt, megtart, mintegy lebegve a mélységek felett. Úgy őriz, hogy a koráramlatok nem sodornak magukkal, és a tévtanítók sem vonnak befolyásuk alá. Megtart ama "gonosz napon" is, amikor az ellenség minden hatalmával ellened támad. Talán ingadozni, tántorogni kezdesz és végül el is esel, de Ő megtart, újra felállít, ha nem engeded el a kezét. Milyen kedvesen, bizakodóan írja a 63. zsoltárban Dávid is: "A te jobbod megtámogat engem."

Az apa és a gyermek keze szorosan egymásba fonódik; először az apa nyújtja neki a jobbját, azután a gyermek teszi bele a kezét. Ez a hit! Hála neki, Ő erősebb, mint mi. Isten erős keze őriz meg az üdvösségre is, de nekünk bizalomteljesen és engedelmesen kell odaadni a kezünket, engedve, hogy ő vezessen. Néha a gyermek makacs és dacos, nem akarja sehogyan sem odaadni a kezét, nem engedi magát vezetni. Önállóan akar járni, nem tűri, hogy előírják neki az utat. Hát akkor hadd menjen! Legyen akarata szerint. Egyszer csak elesik, már a földön fekszik és sír. Most aztán örül a segítő kéznek, amit az előbb eltaszított magától.

Lelkileg ez a mi képünk. Természetünk szerint gyengék vagyunk, nem tudunk egyedül járni, még egyetlen lépést sem tehetünk. De az is igaz, hogy mindaddig nagyon dacosak és elbizakodottak vagyunk, amíg a megalázó vereségek meg nem tanítanak az engedelmességre. Akkor azután örülünk és hálásak vagyunk, hogy az irgalmas Isten kinyújtja kezét a magasságból, kiemel a szennyből, megtisztít és el sem enged többé.

Szeptember 18.
A hitből kimondott „mégis" (I.)

"De én mindenkor veled vagyok." (Zsoltár 73, 23)

Sok mindent nehéz összeegyeztetni Isten szeretetével. Itt lesz nyilvánvalóvá, hogy kiben mi lakik. Egy orvosnak meghalt a felesége és két kiskorú gyermeket hagyott hátra. "Mindeddig bizonytalan voltam benne, hogy van-e Isten, de most már biztosan tudom, hogy nincs. Ha volna, nem követne el ilyen kegyetlenséget" - mondta. - Egy asszony hírt kapott, hogy a férje eltűnt. Évek múltak és nem hallott róla semmit. Elhatározta: "Addig nem megyek templomba, míg a férjem haza nem jön." A háború borzalmait átélő emberek közül sokan eldobták hitüket. Ha volna Isten, nem tűrné az ilyet" - mondják. Ilyenkor derül ki, hogy nem is volt Istennel semmi kapcsolatuk azelőtt sem. Alapjában véve idegenül és bizalmatlanul álltak vele szemben. Csak magukra gondoltak és azt hitték, Isten azért van, hogy kívánságaikat teljesítse és elképzelt boldogságukat megadja. Az ilyen ember elfelejti, hogy a teremtménynek elkötelezettségei vannak Teremtőjével szemben. Az a véleménye, hogy Isten köteles számára megnyugtató körülményeket teremteni. Isten hívő gyermekei azonban nem vesztik el bizalmukat akkor sem, ha várakozásuk és kívánságuk ellenére történnek is a dolgok. Nem hagyják abba a neki való szolgálatukat, még ha látszólag keményen és kegyetlenül bánik is velük. Isten szeretetét a lelkük megmentésében tapasztalták meg. Isten Jézusban nekik adta a szívét és ők is odaadták a magukét. Úgy néznek reá, mint gyermek az atyjára. Tudják, hogy Isten a javukat akarja, még ha nem is értik Őt meg mindjárt. Nem állnak igényekkel Isten elé. Tudják, hogy csak irgalmából tartja meg őket és hogy a súlyos dolgokat is megérdemelten kapják. Felülről nyernek világosságot és bepillantanak Isten szeretetének szentségébe. Ezért tudják, hogy a nehéz utak hasznos és üdvös megalázásukat és nevelésüket szolgálják. És ha életük sötét óráiban talán kétségek támadnak is bennük, mint Aszáfban, a 73. zsoltár írójában, mégsem szakadnak el Istentől, hiszen nélküle nem élhetnének. Ellenkezőleg: a sötétben még szorosabban fogódznak bele. Szorongó kételyeiket a hit "mégis" szavával győzik le. Belső nyomorúságaikkal az imádság szentélyébe mennek és ezt mondják az Úrnak: De én mégis, mindenkor veled maradok!"

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből


Szeptember 17.
Ügyelj az alkalmakra


"A jó igyekezetben ne legyetek restek! "
(Róma 12, 11)


Könnyen megtörténik velünk, hogy egyik végletből a másikba esünk. Hol késedelmeskedünk és kedvetlenek vagyunk, hol meg túlbuzgóságba esünk és szeretnénk mindent villámgyorsan elintézni. A buzgóság nagyon jó, ha Isten Lelke gyújtja lángra. De vigyázzatok az Isten által megadott időpontra! Ne erőszakkal rontsatok be az ajtón; ügyeljetek az Isten által kínált alkalomra. A testi túlbuzgóság csak port ver fel, de kevésre jutunk vele; túlságosan előre szaladunk és nekirontunk a dolgoknak.

Isten órájához kell igazítanunk óránkat. Az bizonyos, hogy ahol megtérésről van szó, ott soha nem szabad várnunk. Megtérésedet Isten nem holnap akarja, se nem valamikor később, hanem ma. Most kell megragadnod az üdvösséget! Ezen a ponton nem mondhatod, hogy még nincs itt az ideje, nekem még előbb ezt, meg azt meg kell csinálnom. A megtérés mindig sürgős. "Siess, mentsd meg a lelkedet!" Ellenben ha más, külső tevékenységről van szó, ott vigyáznunk kell a körülményekre, s mielőtt valamibe kezdünk, várjunk Isten jeladására. Túl gyors nekibuzdulással és nekirohanással többet árthatunk, mint használunk. A Megváltó azt mondja meg-nem-tért testvéreinek: "Az én időm még nincs itt, a ti időtök pedig mindig készen van." Az Úr Jézus egészen pontosan Atyja jelzéséhez igazodott, ezért nála minden a maga idejében történt. Soha nem futott hiába.

Ha saját fejünk és akaratunk szerint indulunk, ha mi vagyunk időnk urai, akkor fájdalmas csalódásokban sem lesz hiány. Van kegyes önfejűség is, amit Isten - minden imádkozás ellenére - nem igazol. Pál apostolban lángolt a buzgóság, hogy az egész világot betöltse az evangéliummal. Amikor Keleten befejezte feladatát, ellenállhatatlan erő vonzotta Nyugat felé, egészen Rómáig és Spanyolországig. Mindjárt harmadik missziói útja után meg akarta valósítani ezt a tervét. De Isten elrekesztette útját és kétéves várakozási időt rendelt neki Cezáreában. Mégsem olvassuk, hogy Pált nyugtalanság emésztette volna. Alkalmazkodott Isten időmeghatározásához. Végül mégis elérte kívánt célját, csak másként, mint gondolta. Isten sokszor nem siet úgy, mint mi. Buzgólkodásunkat előbb megtisztítja. Csak azután adhat teljes sikert. Ha a helyes időpontban cselekszünk, Isten a szövetségesünk - és amit Ő cselekszik, az sikerül.


Szeptember 16.
Isten bölcs vezetése


"Tanácsoddal igazgatsz engem és azután dicsőségbe fogadsz be engem. "
(Zsoltár 73, 24)


Aszáf, ennek a zsoltárnak az írója, csak súlyos harcok után jutott a hitnek erre a bizonyosságára. Először nem tudott tájékozódni Isten útjain. Azt látta, hogy az istentelenek tervei sikerülnek, jól megy dolguk, előrejutnak, győznek. Ezzel szemben a kegyeseknek nehéz a soruk, gyötrődnek minden nap. Egyik baj a másikat éri náluk. Az egész élet a véletlen értelmetlen játékának tűnik s mint sötét rejtély nehezedik lelkére. Aszáf már majdnem megingott hitében, míg be nem ment a szentélybe és ki nem öntötte szívét Isten előtte. Ekkor fénysugár hullott lelke sötétségébe. Az a lényeges, ami a végén történik; meglátta világosan, hogy Isten örök végzése igazgatja sorsomat. Ő mindent bölcsen intéz. Elkészítette tervét felőlem, célja a dicsőség. Ez lett előtte hitben bizonyossá és ez így is van.

Isten gyermekei mennyei Atyjuk leggondosabb vezetése alatt állnak. Ő mindent jól kigondolt és bölcsen elrendezett. Néha értelmetlennek tűnik sok minden, úgy látszik, mintha Isten gyermekei szívtelen emberek erőszakoskodásának lennének kiszolgáltatva, mintha vak természeti erők labdája és a kegyetlen sors áldozatai lennének. De ez csak látszat. Őrizkedjünk attól, hogy előre hangos véleményt formáljunk és beleszóljunk az Ő vezetésébe. Isten nem kér tőlünk tanácsot és ez jó. - Talán mi magunk szereztünk bajt magunknak. Ha, mint a tékozló fiú, a magunk útjain járunk, ne csodálkozzunk, ha nyomorúságba jutunk. Ne írjuk ezt Istenünk rovására, mert "a magad bűne fenyít meg téged és engedetlenséged miatt bűnhődöl." Ekkor csak arra van szükségünk, hogy magunkba szálljunk és megforduljunk, így újra Isten kegyelmes keze alá juthatunk, aki mindent jól végez.

Egy asszony évekig ágyhoz volt kötve. Nem sok szellemi adottsággal bírt. De egyet biztosan tudott: "Ez az út számomra a legjobb. Ha Isten valami mást, könyebbet talált volna számomra, akkor azt adta volna nekem." Ez a bizonyosság megőrizte a keserűségtől és zúgolódástól. Derűsen és bátran hordozta betegségét. - Ne homályosítsuk el Isten végzéseit saját értelmetlenségünkkel, mint egykor Jób a nehéz kísértés óráiban. Higgyünk és várjunk Őrá! Isten célja az övéivel a dicsőség. Figyeljünk az út végére, mert ott dől el minden: "... azután dicsőségbe fogadsz be engem."

 


Szeptember 15.
Az Ige szakadatlan kutatása

"A bereabeliek nemesebb lelkűek voltak ... az Igét teljes készséggel fogadták, naponta tudakozva az írásokat, hogy úgy vannak-e ezek. "
(Cselekedetek 17, 11)


Ritkán találunk biliaolvasó keresztyénekre, és nem máról holnapra lesz azzá az ember. Olvass, kutass, elmélkedj az Igén, végy ehhez időt magadnak. Üres mentség, hogy nincs idő! Használd ki jobban az időt! Aki zsebbibliáját mindenhová magával viszi, mindig talál rá alkalmat, hogy belenézzen. A világ embere világi gondolataival törődik, Isten gyermekeinek az Ő gondolataival kell foglalkozniok. Jézus már 12 éves korában Atyja dolgaiban foglalatoskodott.

Az autók és repülőgépek világában élünk, minden nagyon gyorsan megy végbe. A csendes érlelődésre, formálódásra, növekedésre kevesen szánják oda magukat. Sokan alighogy megtérnek, máris munkába kezdenek az Úrért. Isten Igéjéről mernek beszélni, mielőtt elmélyedtek volna abban. Az Úr Jézus 30 éves koráig csak csendben kutatta és magába fogadta az Igét. Elmélyedt az Ószövetségbe. Aki olyan vállalkozásba kezd, amit nem tanult meg alaposan, az kontár. És aki Isten Igéjéről beszél anélkül, hogy elmerült volna az Ige lényegébe, az fecseg. "Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra." A halláshoz ebben az esetben az olvasás is odatartozik. A Biblián élő keresztyének nem lesznek egyoldalú, felszínes, érzelmi emberek. Az érzelmek olyanok, mint a szikrák, de amit a Szentlélek az Igéből ajándékoz nekünk, az állandóan világító fény.

A bibliai alapokon gondolkodó hívők ismeretük és bölcsességük kincseiből másoknak is tudnak adni, mivel megtanulták, hogy a maguk részére vegyenek. Milyen nagy szükség van napjainkban a bibliai igazságban szilárdan megalapozott hívő keresztyénekre, akiket nem vakít el és nem ragad magával akármilyen új, feltűnő jelenség, hanem akik meg is vizsgálják azokat és csak azt tartják meg, ami az egész Biblia tanításának megfelel. Sok gyorsan kész emberünk van, akik többnek látszanak, mint amit érnek. - Egy cipészlegény megtérése után mindjárt arra kérte Istent, adjon neki elmélyülő lelkületet. Isten meghallgatta kérését. Mélyen magába fogadta az Igét, így másoknak is tudott adni. Amikor hitmélyítő órán beszélt, többnyire visszamaradtak egy páran, akik még négy szem között is akartak vele az Igéről beszélni.

 


Szeptember 14. szombat,

Isten akaratának felismerése

 

Vizsgáljátok meg, hogy mi az, ami kedves az Úrnak!
(Ef 5, 10)

Az Úr akaratát nem mindig könnyű felismerni. „Ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata" (Ef 5, 17). Bizony, Istentől megvilágosodott értelem kell ehhez! Amíg értelmetlenségünkben élünk, hiányzik a képességünk ennek megvizsgálására. „Formálódjatok át a ti elmétek megújulásával, hogy megítélhessétek mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (Róma 12, 2) - különben könnyen Isten szavának tartjuk a saját szívünk hangját. Ismételten meg kell tagadnunk önző lényünket; gondolkozásunkat és akaratunkat legmélyebb gyökeréig Isten világosságába kell állítanunk és engednünk, hogy Ő újítson meg. Ekkor Isten válaszolni fog, elsősorban Igéje által.

Persze a Biblia nem valami polgári törvénykönyv, amely minden lehetséges esetre nézve rendelkezéseket és előírásokat tartalmaz. Egyáltalán lehetetlen egy ember életét a törvény paragrafusaival isteni módon szabályozni. Ha külsőleg ugyanazok az esetek fordulnak is elő, mégsem azonosak, a körülmények és a személyek különbözők. Csak a megvilágosított és megszentelt értelem képes az Igét helyesen alkalmazni egy-egy meghatározott esetre. Az Úr Jézus földi életében főként az írott Ige vezetése alatt állt, és mert teljesen Isten világosságában élt, helyesen is alkalmazta. Az Ószövetségnek két ellentmondó próféciája van az eljövendő Megváltóról. Ézsaiás 9. része királyi dicsőségben állítja elénk a Dávid trónján, az 50. és 53. rész pedig leírhatatlan szenvedések formájában, mint Isten szolgáját. A zsidók és a tanítványok is a Messiás ragyogó királyságát várták. Jézus azonban az alázatosság útját ismerte fel írásszerűnek a maga számára, mielőtt a dicsőségbe juthatott. Természete megborzadt ugyan ettől a szörnyű úttól, de nem hunyta be szemét ezeknél az igéknél.

A mi óemberünk ravasz és csaló; szívesen magáévá teszi azokat az igéket, amelyek kívánságainak és hajlamainak megfelelnek. Figyelj Istennek bizonyos körülményekben adott intéseire is, hogy eligazodhass. Istennek olyan világos látású embereitől is kérhetünk tanácsot, akik nem a saját szívünk szerint, hanem Jézus szerint tanácsolnak minket. Legyünk nagyon elővigyázatosak belső meglátásainkkal! Nálunk még sok minden zavaros és ez a rajongás táptalaja. Sok imádkozással és a saját kívánságaink elvetése mellett vizsgáljuk meg, mi kedves az Úrnak.


Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből


Szeptember 13.
Isten Igéjének vezetése

A te bizonyságaid az én tanácsadóim.
(Zsoltár 119, 24)

A Biblia minden helyzetben tud tanácsot adni, ahol mi tanácstalanul állunk. Nem teszi ezt gépiesen. Némelyek úgy próbálkoznak vele, hogy felütik a Bibliát és várják, hogy olyan helyre esik tekintetük, ami a kívánt feleletet adja. Vagy sorshúzással kérnek Igét. Ha szívből jövő imádság után osztanak így Igéket, ezt nem vetjük el; Isten ilyen úton már sokszor adott egyszerű lelkeknek vezetést, de ne csináljunk rendszert belőle. A Biblia nem jóskönyv, ne használjuk gépiesen. A Szentírás nagyszerű szempontokat és irányításokat ad. Bele kell merülnünk, szellemébe hatolnunk, hogy igazsága áthasson minket. Így tanuljuk meg, hogy mindent a Biblia szellemében ítéljünk meg. A bibliai történeteket a mi tanulságunkra írták meg. Nem régi elbeszélések ezek csupán, amelyeknek ma már nincs jelentőségük. Problémáik ma is folytonosan ismétlődnek, de csak a Szentlélek alkalmazhatja őket a jelenre és adhat világosságot, hogy a magunk helyzetére és körülményeire értsük. Ehhez vizsgálódásra és elmélyülésre van szükség. Minden meg van írva a Bibliában, de csak a Szentlélek közvetítheti úgy, hogy alkalmazni tudjuk a jelenre. Csupán a betű nem segít rajtunk.

Ne vegyük könnyedén és felületesen, hanem figyeljünk az Igére; zárjuk szívünkbe éjjel és nappal. Nem hagy majd cserben, amikor jó tanácsra van szükségünk. Bibliai irányvonalak szerint járunk majd és a Lélek megőriz minket a tévutaktól.

Ha még nem értjük eléggé a Szentírást, kérjünk tanácsot olyan emberektől, akikben már jobban él a teljes Ige. Sohasem szabad egyes, az összefüggésekből kiragadott Igék nyomán elindulnunk. A Sátán így akarta alkalmazni az Igét Megváltónkra a negyvennapos kísértés napjaiban. Jézus azonban így szólt: „Meg van írva!" A tévtanítók is az Írásra hivatkoznak, de egyoldalúan ragadnak ki belőle egyes helyeket, melyek szemléletükhöz illenek, s a többit figyelmen kívül hagyják. Ezért olyanoktól kérj tanácsot, akik a teljes Igét tartják szem előtt. Gonosz tanácsadók, akiknek az élén a Sátán jár, tanácsaikkal a velünk született bűnös hajlamainkhoz igazodnak, de a jó tanácsadók, akik Isten Igéje szerint tanácsolnak, lelkiismeretünkhöz és igazságérzetünkhöz szólnak.

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

 


Szeptember 12.
A legjobb tanácsadó


"Áldom az Urat, aki tanácsot adott nekem." (Zsoltár 16, 7)

Sok tanácsadó tolong körülöttünk, de csak egy ad valóban jó tanácsot. Az Úr. Ő csodálatos tanácsadó (Ézs 9, 6). Azért tud olyan jó tanácsot adni, mert nemcsak a legtisztább szeretettel keresi javunkat, hanem ismeri jól a körülményeket is, jobban, mint mi magunk. - Mit tanácsolt egykor Dávidnak? Azt, hogy Őt válassza örökségül. Jobbat nem választhatott volna, és Dávid nem tud eléggé hálás lenni ezért a tanácsért. Kaphatunk hasznos és értelmes tanácsokat emberektől is, de Isten tanácsa mindent felülmúl. A Biblia elején olvasunk a Sátánról, aki gonosz tanácsával az első embert pusztulásba döntötte. Akkor a kígyó volt az eszköze, most pedig az a megszámlálhatatlanul sok ember, akiken keresztül szórja a maga romboló tanácsait. Egykor Ádám megfogadta tanácsát és a mi bűnös, balga szívünkben még most is ez talál igazán visszhangra. Akkor azt tanácsolta, hogy a tiltott gyümölcsből egyenek és akkor majd megnyílnak szemeik és csodálatos tudásra jutnak: "Olyanok lesztek, mint az Isten." Ugyan ki ne szeretne isteni magasságokra eljutni? Évát megvesztegette ez a nagyszerű kilátás, férjének is adott a csábító gyümölcsből. A gonosz becsapta őket, vesztettek, ahelyett hogy nyertek volna. Halált ettek maguknak. Így van ez mind a mai napig. A dőre tanács mindig jobban tetszik természetünknek. Gondoljunk páldául Roboámra, Salamon fiára. Uralkodása elején kérte őt a nép, hogy könnyítsen nehéz igájukon, amit apja tett rájuk. Először tapasztalt vénekkel tanácskozott; ezek azt tanácsolták, teljesítse a nép kérését. Ez nem tetszett büszkeségének. Az ifjakkal, a vele egykorúakkal is tanácskozott. Ők az ellenkezőjét tanácsolták: súlyosbítsa még jobban az igát. Uralkodási vágyának, erőszakos gondolkozásának ez a tanács tetszett. És mi lett a következménye? Tíz törzs elszakadt tőle. A Sátán így mindig a mi fonák gondolkozásunknak megfelelően tanácsol. Hízeleg hajlamainknak és a szenvedéstől való - velünk született - félelmünknek. "Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled!" - mondta Péter, de Jézus azonnal felismerte a Sátánt a látszólag jó tanács mögött, amely a szenvedést akarta elkerültetni vele. Ha Jézus ezt a tanácsot követi, engedetlenné vált volna Atyja akaratával szemben és az emberiséget nem váltotta volna meg. Adjon Isten nekünk olyan tanácsadókat mindenkor, akik az Ő Igéje szerint tanácsolnak minket!"

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből


Szeptember 11.
Az ember maga okozza vesztét


"Bizony igazak az Úrnak útjai és az igazak járnak azokon, az istentelenek pedig elesnek rajtuk. "
(Hóseás 14, 10)


Hóseás próféta eme utolsó szavai mélyértelműek és messzehatók. Isten útjai egyenesen vezetnek, kerülők és elhajlások nélkül visznek a nagy cél felé. Ez pedig Isten dicsőítése és a mi üdvösségünk. Ha ezek az utak mégis görbének és ferdének látszanak, ez a mi balgaságunk következménye. Isten útjai sokszor tövisesek és göröngyösek. Néha a halál árnyékának völgyén vezetnek át (Zsolt 23, 4), de mindig helyesek. Isten őszintén jót akar teremtményeinek. Sajnos sokan félreismerik és hátat fordítanak neki. Isten egyszerűen nem cselekedhet a bűnös ember dőre vágyai szerint. Ő nem igazodik a mi bűnös gondolkozásunkhoz. Nekünk kell őhozzá alkalmazkodnunk, az Ő útjára térnünk.

Az igazak, akik Isten útaihoz igazodnak, azokon is járnak. Mindenben egyetértenek Istenükkel. Szeretik az igazságot akkor is, ha fájdalmas, ragaszkodnak a jóhoz, mégha az nyomorúságot és veszteséget is jelent nekik. Ha másokat látszólag könnyebb úton vezet Isten, nem éreznek magukban irigységet. Meghajolnak az Ő akarata előtt és készségesen alárendelik magukat. Nem akarnak okosabbak lenni Istennél. Ha látszólag kerülő utakon vezeti őket, tudják, ez azért van, mert nincs rövidebb út. Bárcsak több ember lenne bölcs, hogy megértenék Istent és tudnák, hogy az Ő útjai mindig helyesek.

Azok, akik áthágják parancsait, akik jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot, elesnek az Úr útjain. Nem akarnak meghajolni, megalázkodni, ezért beleütköznek Isten vezetésébe, ami által meg akarja őket alázni, megtérésre szeretné őket segíteni. Különösen azon az úton botránkoznak meg, amit Isten az emberiség megmentésére szerzett. A golgotai kereszt botránkozás és bolondság nekik. A kötelesség emberei, akik kifogástalan magatartásukkal dicsekednek, alapjában véve pedig áthágják Isten szent parancsait, önigazságuk miatt megbotránkoznak azon, hogy ők erényeik és jó cselekedeteik mellett halálra méltó bűnösök. Ezt büszkeségük el nem hordozhatja. A világ szerint boldog emberek gyűlölik, kigúnyolják a keresztet, mert az halálos ítéletet mond a világiasság felett, pedig nekik a világ jelenti a mennyet. De mindazoknak, akik az igazság és Isten után vágyakoznak, az Ő ereje és bölcsessége a kereszt.

Carl Eichorn - Isten műhelyében

 


Szeptember 10.
Önfejűség a kegyes álarc mögött


"Könyörögj érettünk az Úrnak, a te Istenednek ... és jelentse meg nekünk az Úr, a te Istened az utat, amelyen járjunk és a dolgot, amit cselekedjünk! "
(Jeremiás 42, 2-3)


Amikor Nabukodonozor a legtekintélyesebb zsidókat elhurcolta Babilonba, a visszamaradottak nehéz helyzetbe jutottak. A jóérzésű helytartót, Gedáliást, elvetemülten meggyilkolták. Emiatt féltek a hatalmas uralkodó haragjától és Egyiptomba akartak menekülni. De előbb mégis arra kérték Jeremiást, forduljon tanácsért Istenhez. Nagy hangon ígérgették, hogy engedelmeskedni fognak, bármi lesz is a felelet. Jeremiás Isten elé vitte az ügyet imádságában. Nem kapott mindjárt választ. Az emberek aggódtak és nyugtalankodtak. Isten akarata tehát egyelőre az volt, hogy várjanak. De milyen nehéz ez a türelmetlen embernek! Saját szíve sietve vinné véghez elgondolását. Kapkodva, gyorsan, mielőbb célhoz akar érni. Isten azonban alkalmat ad az embernek, hogy túlbuzgóságát lehűtse, elcsendesedjen és megértse Isten szavát. -Azonban a várakozási idő sajnos csak fokozta nyugtalanságukat. Minden késlekedés csak növeli az ember lázas sietségét, ahelyett hogy csendben várna Isten jeladására. A tizedik napon végre felelt Isten: "Maradjatok, ne menjetek Egyiptomba." Ez teljesen értelmetlennek tűnt nekik. Ugyanazok, akik esküdöztek, hogy engedelmeskedni fognak, rátámadtak a prófétára: Hazudsz, felbiztattak ellenünk, szerencsétlenségbe akarsz dönteni minket!


Nem engedelmeskedtek, hanem Egyiptomba menekültek s így saját pusztulásukba rohantak. Ilyen az ember, ha még nem tört meg az akarata. Követni akarja Istent, de csak akkor, ha Isten enged az ő kívánságainak. Amint azonban Isten ítélete kedve ellen való, az ember Isten Igéjét tartja házugságnak. Olyan tanácsadókat keres, akik igazat adnak neki elgondolásaiban. Ellenségnek tekinti, aki másként tanácsol. Milyen balgaság! Mit segítenek rajtunk azok az emberek, akik mindent csak helyeselnek és úgy beszélnek, ahogyan mi kívánjuk? Csak balgaságunkban erősítenek meg, ahelyett hogy kiigazítanának. Ne utasítsuk el azt a tanácsot, amely kívánságainkat és kedvenc terveinket áthúzza. Sokszor éppen az a helyes és jó út, ami ellenedre van. Isten többnyire azt akarja, ami hajlamunk és természetünk ellenére van. Őszintén kérdezzük meg: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" S ha Isten válaszol, akkor engedelmeskedjünk!

Carl Eichorn - Isten műhelyében


Szeptember 9.
A megtört lélek Isten kezében


"Sírva jönnek és imádkozva hozom őket; így vezetem őket a vizek folyásai mellett egyenes úton. "
(Jeremiás 31, 9)


Az Úr a nyomorultakat jól vezeti és megtanítja őket az Ő útjára. Kik a nyomorultak? A megalázott, megtört lelkek. Az elbizakodott embereket nem lehet vezetni. Csak a belsőleg megalázott, összetört embereket vezetheti az Úr; azokat, akik így kiáltanak fel: "Megvertél engem és megverettettem, mint a tanulatlan tulok" (18. vers). Felismerik önfejűségüket, hogy olyanok, mint a féktelen fiatal állat. Amikor a külső és belső fenyítések megtörik az ember merev gondolkozását, fájdalommal ismeri fel engedetlen magatartását. Ugyanekkor meglátja Istenének végtelen türelmét és hosszútűrését is, és ekkor megerednek a könnyei. Ekkor kezdődik az igazi imádkozás is. Előzőleg saját magát imádja az ember. Most már nem vár semmit önmagától, hanem mindent az Úrtól. Szíve legmélyéről jön ekkor a kérő kiáltás: "Fogd két kezem kezedbe s vezess, Uram! Egy lépést sem tehetek tenélküled ..." Isten "vizek folyásaihoz" akar vezetni. Saját téves útjaink a pusztába visznek; kifáradunk, eltikkadunk bolyongásunkban. De az Úr vezetése alatt járva, nehéz útakon is felüdülünk és bőséges vigasztalást veszünk. Igen, Ő az, aki egyenetlen, göröngyös utakat is egyenessé, simává tesz, mert csak a saját önfejűségünk teszi nehézzé és göröngyössé útjainkat. Azt gondoljuk, hogy ennek mások az oka, ők szereznek annyi bosszúságot nekünk, meg a körülmények is nehezek, nyomasztóak, pedig mi vagyunk a bűnösök. Vagy hallod-e egyáltalán, hogy Jézus igazi követője így panaszkodik: "Ó, milyen nehéz utam van. Semmi sem sikerül, mindenütt csak akadályók vannak! Mintha minden összeesküdött volna ellenem"? - Nem, azok, akik Jézusnak átadták magukat, csak azzal dicsekesznek, hogy ó csodálatosan átviszi őket mindenen és úgy alakítja életútjukat, ahogy az az ő számukra helyes és jó. Nem csoda, hogy az önszeretet uralma alatt élő ember mindig panaszkodik. Azt gondolja, hogy másnak olyannak kellene lenni, mint ő szeretné és a körülményeknek is úgy kell alakulniok, amint ő eltervezte. Temészetünk engedetlensége kimeríthetetlen súrlódásokba, hányattatásokba, nehézségekbe vezeti az embert. Boldog az az ember, aki belsőleg összetörve, imádkozva jön és engedi, hogy a Megváltó kezénél fogva vezesse. Az Úr mindig talál utat, ott is, ahol mi már semmit sem remélünk. Ő biztosan célhoz vezet.


Carl Eichorn - Isten műhelyében


Szeptember 8.
Az engedelmesség megőrzi a békességet

"Vajha figyeltél volna parancsolataimra, olyan volna békességed, mint a folyóvíz és igazságod, mint a tenger habjai. "
(Ézsaiás 48, 18)

Isten nem kényszeríti rá az emberre akaratát. Szeretné, ha az ember megnyílna őelőtte. Adott neki döntési szabadságot, ezért nem kelletlenül, hanem készségesen alávetheti magát Isten akaratának. A szeretet vágya, óhaja ez Istenben, mikor így szól: "Bár figyeltél volna parancsolataimra!" Sürgetve biztatja az embert, hogy adja neki a szívét. Várakozva nyújtja ki kezét egész nap engedetlen teremtményei felé, de nem alkalmaz velük szemben erőszakot. Mi se akarjunk kényszeríteni senkit hitéletre, kegyességre. Különösen a fiatalságot ne. Lelki területen minden kényszer ellenállást szül. Beszéljünk szívükre, lelkiismeretükre, sürgetve, de nem erőszakoskodva. Ne akarjuk az embereket odacibálni Istenhez. A világ gyermekei erőszakosak és hallgatóikra rá akarják erőltetni nézeteiket. De mi hívogassuk és biztatgassuk őket. Mindenekelőtt rajtunk kell megérezniök, milyen nagyszerű és jó dolog Isten gyermekének lenni és hogy olyan boldogságban lesz részük, amit a világ soha nem adhat.

"Olyan lesz a békességed mint a folyóvíz." A békesség mély, belső jólét, igazi lelki boldogság. Külső jólét mellett is lehet belsőleg boldogtalan vagy elégedetlen az ember. Aki megnyerte Isten békességét, az mindig jól van. Különösen akkor ízleli meg Isten szeretetét, ha külsőleg rossz dolga van. A békesség, mint a folyóvíz, mély, nem zavarodik fel.

Ki ne kívánná ezt a drága kincset? Mégis, csak azok kapják meg, akik teljesítik a feltételt: szakítanak a bűnnel és megtérnek Istenhez. Sokan nem akarnak lemondani önállóságukról, nem akarják fejüket Jézus igájába hajtani. Tetszésük szerint akarják berendezni az életüket. Senki sem térne meg, ha lelkiismerete nem ébredne fel, nem fordulna könnyelműsége ellen és nem tenne bizonyságot bűnös voltáról. A lelkiismeret Isten oldalára áll, legyőzi természetünk gonosz ellenállását s egyben felébred az Isten utáni vágy is. Ez vonja el az embert a világ szeretetétől. Tisztán kegyelmi ajándékként kapjuk meg Isten békességét, bűneink bocsánata alapján. A megfeszített Megváltó a mi békességünk. Ezt a kegyelemből való békességet Ő megerősíti, táplálja és megőrzi, ha Isten kegyelme és szeretete erőt vesz rajtunk és alávetjük magunkat az Ő akaratának.

 


Szeptember 7.
Engedelmességből békesség származik

Nyugalmat találtok a lelketeknek, mert az én igám jó és az én terhem könnyű.
(Máté 11,29-30)

A Megváltó felüdíti a fáradt, megterhelt lelket. Így megújulva kész arra, hogy felvegye igáját és az Ő iskolájába járjon, s ezen az úton új felüdülésre és mély, belső nyugalomra talál. A szív békessége a bűnbocsánat kegyelmén nyugszik. Ezt megtartanunk azonban csak engedelmesség és a bűn mind teljesebb legyőzése révén lehet. Amint engedünk a gonosznak, megzavarja békességünket, és azt csak újabb összetörés és Jézus vére erejének új megtapasztalása által lehet ismét elnyerni. De addig nem tökéletes a békességünk, amíg Isten akaratával belsőleg nem vagyunk teljesen egyek. Például valamit nem akarunk elfogadni, ami terhes, bensőnk ellenkezik, fellázad. Mi ennek a következménye? Belső nyugtalanság, békétlenség. Egy darab poklot hordozunk magunkban. A menny viszont Isten akaratával való harmónia. Minél jobban előre haladunk Jézus iskolájában, annál mélyebb békesség lesz úrrá bennünk.

Mindaddig, amíg nem tanultuk meg énünket igényeivel és jogaival együtt félreállítani, könnyen ingerültek és érzékenyek vagyunk, magunknak és másoknak sok gyötrelmet és nyugtalanságot szerzünk. Lelkünk nyugalma olyan mértékben nő, amilyen mértékben megtanulunk elfeledkezni önmagunkról.

Hát vajon a világias gondolkozás, a pénz titkos szerelme nem hoz-e egy sereg gondot magával? Mennyi kapkodás és izgalom követi azokat! Minél inkább magunkévá tesszük Jézus mennyei gondolkozását, annál mélyebb a békességünk.

Végül mennyi gyötrelemnek a forrása a szenvedéstől és az emberektől való félelem. Tanuljuk meg szívünk mélyéből mondani: „Igen, Atyám!" - és akkor lecsendesedik a lelkünk. Minél inkább féljük, szívből megszenteljük és dicsőítjük Istent, annál kevésbé félünk az emberektől. A békesség, ami elsősorban tisztán kegyelmi ajándék, mégis annak az eredménye, ha hűségesen és buzgón járunk az Úr iskolájába, az engedelmesség iskolájába. Ezért mondja Jézus: „Nyugalmat találtok." Mint amikor valamely elveszett tárgy a szerencsés megtaláló birtokába kerül, úgy lesz a mienk a lelki békesség.

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből


Szeptember 6.

A jó tanulás titka


"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. "
(Fil 4, 13)


Tanítómesterünk lényegesen különbözik minden más tanítótól és vezetőtől. Nemcsak jó utasításokat ad, hanem saját személyében példaadó módon jár előttünk. Pál apostol is jó, szemléltető oktatást adott a filippibelieknek, s ezért írhatta nekik: "Amit hallottatok is, láttatok is tőlem, azt cselekedjétek!" Az Úr Jézus azonban olyat tesz, amire semmiféle emberi tanító nem képes: erőt ad, hogy megtegyük, amit kíván s éljünk, ahogyan Ő előttünk élt. Ha erősen érezzük tehetetlenségünket, hiányainkat és gyengeségeinket, hozzá menekülhetünk és az Ő teljességéből vehetünk mindenkor kegyelmet kegyelemre. "Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít." Ő maga munkálkodik az övéiben. Pál harcolt a lelkekért, de nem a saját erejéből. Egész megfeszített tevékenysége annak az erejével történt, aki benne hatalmasan munkálkodott.

Csak adjunk helyet az Úrnak, hogy kibontakoztathassa erejét bennünk! Akkor mi is olyan tanítványok leszünk, akik dicsőséget hoznak Mesterükre. Hagyjunk fel a magunk erőfeszítéseivel, amire óemberünk olyan nagyon hajlamos. Mindenekelőtt pedig egyre gyökeresebben szakítsunk a sötét, bűnös gondolatokkal és kívánságokkal! Mert hogyan munkálkodhatnék Krisztus bennünk, ha a Sátán a maga sötét testi üzelmeivel működésben van. Tersteegen, az ismert énekköltő így fohászkodott egyszer: "Ne nyomjam el soha, semmiképpen, bennem munkált tanításod, imád, harcod!" - Amint a napraforgó mindig a nap felé fordul, úgy legyen lelkünk mindig Jézusra irányítva. Ugyancsak Tersteegen mondta: "Miként a körző egyik ága a középpontban marad és a másik körben forog, úgy pihenjen lelkünk Őbenne, ha a külső életben forgolódunk is." - Augustinus így imádkozott: "Add meg nekem azt amit parancsolsz és aztán parancsold, amit akarsz!" A remete Antonius halála előtt tanítványainak ezt helyezte a szívére: "Szinte az Úr Jézusban lélegezzetek! Régebben - folytatta - sokat néztem az ellenségre és ezzel megnehezítettem az Úr győzelmét." - Ha engedjük, hogy Jézus bennünk kibontakozzék, Ő megtanít minket a kiegyensúlyozott lelkiállapot titkára.

Én nem tudom megtenni, képtelen vagyok erre! Őszintén be kell ezt vallanom előtted, ó Uram, mert nélküled gyenge és erőtelen vagyok. Nem tudom legyőzni a gonoszt, nem tudok neked szolgálni! De általad győzhetek, és megtagadhatom a világot.

 


Szeptember 5.
Tananyag Jézus iskolájában


"Megtanultam, hogy abban a helyzetben, amelyben vagyok, megelégedett legyek. Tudok szűkölködni is, tudok bővölködni is ... volt részem jóllakásban és éhezésben is, a bővölködésben és szűkölködésben is. "
(Fil 4, 11-12)


Pál kész volt tanulni isteni Mesterétől. Minden időkre nézve értékes dolgokat tanult tőle: megelégedettséget, belső egyensúlyt. Pál Jézus iskolájában tanulta s ezért mondhatta: "Megtanultam ... hogy elégedett legyek. Tudok bővölködni is, tudok szűkölködni is." Nyomorúságos helyzetekben. is megelégedett volt. Isten gondoskodik arról, hogy gyermekei különféle helyzetekbe kerüljenek; nem élhetnek mindig egyformán. Jó és rossz napok váltakoznak életükben. Ő nem akarja, hogy külsőleg elkülönülve, csak egymás között éljenek gyermekei. Sokszor ellenséges környezetbe állítja őket. Az ellenséges világ a gyakorlóterük, ott próbálja ki és acélozza meg az övéit Isten. Elpuhulnának, ha mindig hasonlókkal lennének együtt. Így ütést-verést kapnak, üllőre teszik, kalapácsolják és még reszelik is őket. Megtanulnak kicsinnyé lenni keserűség nélkül. Rájuk taposhatnak, szemétnek tarthatják őket.

"Úgy vélem, hogy Isten minket, az apostolokat legutolsókul állított ... szinte a világ szemetjévé lettünk." A gyülekezetben elsők voltak, a világban az utolsók. Háborgás nélkül, vidáman hordozták a szégyent és a megvetést. Szívesen foglalták el a legalsó helyet - ez a legbiztosabb hely. Azután újra felemelték és ünnepelték Pált. Szavának érvénye volt, nagy tekintélynek örvendezett; tudott kiemelkedni is. Ez nagy művészet! Fent lenni gőg és elbizakodottság nélkül s ugyanakkor szívbelileg egészen kicsinek, mindenek között a legkisebbnek, a bűnösök között elsőnek! Ezt csak Jézus iskolájában lehet megtanulni. Az apostol ismeri ezt a titkot: "Mindenben volt részem." Lehet jóllakni falánkság nélkül és éhezni panasz nélkül; mohóság nélkül élvezni és nem elmerülni a földi javakban. Jó napokban a belső ember kárt szenvedhet és szellemi csömört kaphat. Végül is könnyebb éhezni, anélkül, hogy a test lenyomna. Pál megtanulta, hogy bővölkődni lehet fösvénység és nyereségvágy nélkül is. Csodálatos életművészet ez, értékesebb, mint amit értelmünk kiagyalhat. Csak Jézus iskolájában tanuljuk meg, hogy bővölködjünk, mintha semmink se lenne és a szűkölködést háborgás és másokra való irigykedés nélkül szenvedjük el.


Szeptember 4. Jézus igája


"Vegyétek fel magatokra az én igámat! "
(Máté 11, 29)


Mi Jézus igája? Az az eszköz, amit arra használ, hogy tanítványait az akaratosságtól és könnyelműségtől megőrizze és a szolgálatra alkalmassá tegye. Az iga megkönnyíti a munkát, összekapcsolja az egy igában dolgozókat. A mi iga-társunk maga az Úr. Az iga Krisztussal való szoros kapcsolatunknak a képe. Arra kényszerít, hogy lépést tartsunk vele. Meghiúsítja saját akaratunkat és saját terveinket. Mindent vele és általa végzünk.

A Megváltó először felüdít, aztán igát is helyez ránk. Aki belsőleg mélyen felüdült, az késznek mutatkozik arra, hogy hordozza Jézus igáját. Az iga alatt járónak nincs többé mozgási szabadsága. A Megváltó igája kifejezésre juttatja tőle való teljes függésünket. Saját akaratunk helyébe az Ő akarata, vezetése és irányítása lép. Az ember nem szívesen adja oda szabadságát. Féltékenyen őrködik felette. A Megváltónak több követője lenne, ha ez nem jelentene "korlátozást". Fiatalok - akik különösen szeretik a szabadságot - azt gondolják: "Kényszerzubbonyba bújtatnak és kolostorfalak mögé kerülök, ha követem Jézust." Jézus valóban foglyul ejti embereit és a maga akaratához kapcsolja őket. De vajon az ún. szabadságát védő ember hova jut? Nem válik-e önfejűsége olyan hatalommá, amit kénytelen követni, tehát ismét csak igát hordoz? Van, akit önfejűsége az ideggyógyintézetbe juttat. Dolgai nem úgy alakultak, ahogyan akarta, ismételten fejjel megy a falnak és megzavarodik. Vagy gondolj a testi gyönyörök borzalmas igájára, az iszákosságra és egyéb sötét szenvedélyekre. Aki Jézus igáját nem vállalja, más, nehezebb iga alatt nyöghet.

"Vegyétek fel magatokra az én igámat!" Nem Jézus teszi azt ránk, még kevésbé kényszerít rá. Önkénteseket keres, akiket bensőséges készség indít az iga felvételére. Aki megízlelte a Megváltó szeretetét, örömmel veszi fel azt. Teljesen, örökre és egyedül az övé akar lenni. Neki akar élni, hozzá kapcsolja életét, neki szolgáltatja ki magát és feltétlen tulajdonául kötelezi el életét. Pál apostol büszkén mondja magát Jézus foglyának. Boldog rabság ez, amit a szeretet vesz magára. Ez az iga nem nyom, szelíd és könnyű teher. Az ember valóban szabadnak érzi magát alatta. Jézus követése nem könnyű sétálgatás ugyan, azonban nem is terhes, hanem boldog út. Igája megőriz az eleséstől, mert igatársunk, Krisztus, Ő soha nem bukik el. Igája alatt biztosan célhoz érünk.


Szeptember 3. Tanítómesterünk tulajdonsága

Én szelíd és alázatos szívű vagyok.
(Máté 11, 29)

Ilyen a tanítómesterünk. Szelídsége és szívbeli alázata megkönnyíti számunkra a tanulást. A szelídség nem temperamentum dolga. A Biblia a dolgok mélyére hatol és gyökerénél fogja meg azokat. Mi szelídségnek mondjuk a csendes kedélyt, ellentétben a felcsattanó természettel. De a természettől csendes emberek még korántsem szelídek az Ige értelmében. Lehet, hogy nem indulatosak és hangosan nem berzenkednek, de belsőleg mégiscsak felháborodnak, keserűek és dacosak, ha ingerlik őket. Csak az az ember szelíd valójában, aki önző énjétől szabad. Az ilyen ember belsőleg csendes és másoknak is teret ad, hogy boldoguljanak.

A szelídség a Lélek egyik gyümölcse. Ha a Lélek gyümölcse a szeretet és a többi csak e szeretetnek a kisugárzása, akkor a szelídség az igénytelen, lemondásra kész és védtelen szeretet. Ez a báránytermészet, amely készségesen hajol meg Isten és emberek előtt. Lemond a maga hasznáról, zúgolódás és panasz nélkül fogadja becsülete sérelmét. Ez az a csodálatos erő, amely leveretve győz; csendes és drága Isten előtt. Határtalanul készséges a tűrésre és megbocsátásra.

Ilyen alázatos szívű az Úr. És mert Ő szelíd, nem áll elénk nagy igényekkel és kemény követelésekkel. Nem akar mindenáron azonnal olyanná tenni, mint amilyennek szeretne látni minket. Sokat tud elhordozni, tud csendben várni, míg eljön az az idő, amikor új leckére taníthat. Nem kíván túl sokat tőlünk, nehogy megfélemlítsen és elcsüggesszen. Nem kényszerít ránk külső formákat, nem üti rá a lélekre erőszakosan a maga bélyegét. Szeretettel, kíméletesen és gyengéden kezel mindenkit a maga természete szerint. A szelídség és az alázatosság együtt járnak. Az elbizakodottság erőszakosságot szül, amely mindenáron a saját akaratát akarja keresztülvinni. Jézus alázattal hajol le gyengeségünkhöz. Uralkodása tulajdonképpen szolgálat. A mi javunkat tartja szem előtt. Nem ejt el könnyen és nem sújt megvetéssel, ahogy érdemelnénk. Mélyen lehajol hozzánk és magához emel fel, a saját lényébe és saját tulajdonságába.

Szeretnék lenni, mint Ő, alázatos, szelíd,
Követni híven, mint Ő, Atyám parancsait.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből


Szeptember 2. Az Úr iskolája


"Tanuljátok meg tőlem. "
(Máté 11, 29)


Sok olyan tanítómester ajánlkozik, aki ért hozzá, hogy tanítását csábítóvá és kellemessé tegye. Milliókat csapnak be és vezetnek félre. Krisztus az egyetlen igazi tanító. Istentől jött. Isten útját igazán tanította és élte. Mivel fentről jött, mindenek felett áll. Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott. Az isteni rendet hozta be ebbe a világba, hogy egészen áthassa azt vele. Minden nép az Ő tanítványa kell legyen. Egyenként hív.

Ha Jézus elfogadott minket és megkegyelmezett nekünk, még nem vagyunk a célnál. Most kezdődnek a leckék és a próbák. Nem leszünk egyszeriben hibátlanok. Az a legnagyobb baj, ha csalhatatlanok akarunk lenni, hibátlanok és nem fogadjuk el, hogy mások megmondják az igazságot. Az ilyeneket a Megváltó nem használhatja iskolájában. Csak azokat viheti előbbre, akik készek tanulni, hibáikat, bűneiket belátni és azoktól megszabadulni. Ezek a bölcs emberek: A bolond nem fogadja el, ha helyreigazítják őt. Jézus iskolájában nem az értelemé a főszerep, hanem az akaraté; nem a tudás, hanem a lelkiismeret, nem a szellemi felfogóképesség, hanem az erkölcsi befogadókészség számít. Lelkiismeretünket ragadja meg a Mester. Itt fedi fel hibáinkat, int és óv minket. Minél jobban figyel lelkiismeretünk az Ő hangjára, annál finomabb a hallásunk. Ha elengedjük a fülünk mellett, eltompulunk. Ha bedugjuk fülünket Jézus igazsága elől, süketté válhatunk.

Az Úr Jézus szívünk rejtekében tanít, magyaráz, int, büntet és megítél. Igéjével tanít, amely hallás révén vagy mindenféle eseményen és élettapasztalaton át jön hozzánk. Mindig az a cél, hogy megtanuljuk átadni az akaratunkat. Maga a Mester is engedelmességet tanult földi napjaiban, s végül meg kellett tanulnia, hogy igent mondjon a legnehezebb szenvedés útjára is. Így kell nekünk engedelmességet tanulnunk minden helyzetben és minden körülmények között, mindenekelőtt a szenvedésben is.

Mi megtorpanunk, ha nehéz dolgokat kell elviselnünk, bántásokat kell eltűrnünk. Többnyire lassan haladunk előre. A bizonyítványt, amely a mennyei városba való felvételre jogosít, szeretnénk mégis elnyerni. Ki szeretne ott rostokolni a zárt ajtó előtt? Tökéletességre akarunk eljutni, tanuljunk tehát fáradhatatlanul tovább.


Carl Eichorn - Isten műhelyében

 


Szeptember 01. Testünk odaszánása

A test azonban nem a paráznaság számára van, hanem az Úr számára és az Úr a test számára.
(1 Kor 6, 13)

Amikor Jézus az előtte álló borzalmas szenvedésekről beszélt tanítványainak, Péter így szólt: „Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg veled!" (Máté 16, 22). Azt akarta ezzel mondani: Uram, kíméld magad! - Természetünk szerint ezt a kíméletet hirdetjük önmagunknak is és azoknak is, akiket szeretünk. Ez a lágy, becézgető szeretet, amely csak kímélni akar, nem isteni, hanem emberi. Testünk minden erejével az Úré, és az Ő rendelkezésére kell, hogy álljon. Drága áron váltott meg minket, nemcsak lelkünket, de testünket is. Őt dicsőítsük hát ne csak lelki erőinkkel, hanem a testiekkel is.

Pál apostol Ura szolgálatában mások javát kereste, és ezért nemcsak mindent kárba veszni hagyott, hanem önmagát is odaszánta és felemésztette. Olyan borzalmas dolog egészségünket és életünket odaáldozni Jézusért? Hányan emésztik fel magukat becsvágyuk szolgálatában és őrlődnek fel idő előtt? Hányan roskadnak össze a munka terhe alatt, holott csak nyereség- meg dicsőségvágyból teszik! Hányan rövidítik meg életüket, rontják meg egészségüket a bűn szolgálatában! Az erkölcstelen élet évről évre megszámlálhatatlanul sok áldozatot követel. Az iszákosság sok drága emberi életet nyel el. Hát olyan sajnálnivaló és borzasztó, ha valakit az Úr házáért való féltő szeretet emészt? Nem sokkal inkább ez az élet legmagasztosabb célja?

Nem úgy nyerjük-e meg életünket, ha az Úrért kockára tesszük és elveszítjük? Mert aki meg akarja tartani életét, élvezni akarja és azért kíméli, hogy lehetőleg meghosszabbítsa, az elveszíti azt. Ezzel szemben Jézus a neki szentelt életet különös védelmébe veheti és védelmébe akarja is venni. Ha testedet rendelkezésére adod, akkor mindenható erejével Ő is rendelkezésedre áll. Ezt fejezi ki ez az Ige: „Az Úr a test számára." Ha valóban az Ő ügyéért tölt be tiszta buzgóság és szeretet, különös erősítést és segítséget ad még testileg is. Amíg használni akar, megtart. Arit neki áldozol oda, vissza tudja adni, ki tudja pótolni.

Nagyszerű megtapasztalásaink lesznek testi életünkre nézve is, ha odaszánjuk a Megváltónak. Ha korán halunk is meg, mégsem túl korán. Az Úr őrködik az életünkön, amit érte élünk és pontosan kimérte életünk idejét.

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

Augusztus 31.
Halálból élet


"Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt, és aki elveszti az ő életét énérettem,
megtalálja azt. "
(Máté 10, 39)


Isten országának egyik alaptörvénye ez. Alkalmazására leginkább az üldözések idején kerül sor. Aki meg akarja tartani életét és ezért hitét megtagadja, az elveszíti, de aki az evangéliumért odaadja, az a legteljesebb értelemben mint örök életet megtalálja azt. De van ennek az Igének egy általános alkalmazása is. Mit tartunk életnek? Azokat a javakat és örömöket, amelyeket nyújt? Végy ki az életből minden földi jót, jólétet, tisztességet, és máris elveszítette értékét. A világi ember ilyenkor eldobja az életét, nem akar tovább élni, ha már csak nyomorúság, fájdalom és megvetés a sorsa. Aki meg akarja nyerni az igazi életet, oda kell adnia földi életét, világi javaival, megbecsülésével, örömeivel együtt. Ha valaki ezekben az elmúló dolgokban látja az életet és ezekre törekszik, az az ellenkezőjét találja meg annak, amit keres: a vége halál. Önzés uralja az életét, ha pedig az ember önmagának él, elvész. Ezt a bűnös, önző életet kell elveszítenünk.

Késznek kell lennünk arra, hogy mindent odaadjunk, a legnemesebb földi javakat és örömöket is. Soha ne mondjad: "Ettől nem tudok elszakadni! Ezt nem tudom elviselni!" Szakadjunk el mindentől és engedjük elszakítani magunkat, amikor Isten mélyre vág, csak így találunk rá az igazi életre. Ugye, ez olyan igazság, amitől megretten a természetünk? De nézd csak meg a másik oldalról is. Nem neked kell lassan megöldökölnöd és megfojtanod vágyaidat, hanem Krisztus veszi el őket. Halála már régen elnyelte az alacsonyrendű, önző életet. Bűnné teszi neked a kívánságok uralmát és vágyat ébreszt a Szentlélek uralma alatt folytatott szent élet után. Az Ő élete lesz a te életed. Veszítsd el életedet benne, add át neki azt minden testi vággyal, földi céllal; Ő bevon téged halálába és új életet ajándékoz neked, amit az Isten és emberek iránt való szeretet tölt be. A halál keserű, de Jézus halála lesz a te halálod és ha vele meghalsz, gazdaggá és bolodoggá leszel Isten szeretetében.

Ha Jézusban és Jézussal megnyeri lelkünk az örök életet, akkor a födi élet elveszhet a maga látszat-javaival, gyönyöreivel, tisztességével és megbecsülésével. Nem veszítünk semmit. De mindent elveszítünk, ha szégyelljük Jézushoz és az Ő megvetett tanítványaihoz tartozónak vallani magunkat az emberek előtt.

 


Augusztus 30
Az önmegtagadás útja

Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát.
(Máté 16, 24)

Jézus követése önmegtagadó életet jelent. Nem más ez, minthogy nem akarunk többé tudni magunkról. Péter azt mondta, amikor Mesterét megtagadta: „Nem ismerem ezt az embert." Nagy dolog, ha saját magunk szemében idegenné leszünk. Természete szerint mindenki magát tekinti legközelebbinek, gyengéden bánik magával és szinte szerelmes önmagába. Aki Jézus tanítványa akar lenni, mindenekelőtt le kell mondania azokról a hajlamairól és kívánságairól, amelyek elvetendők és bűnösek. De még az önmagukban véve jogosnak látszó kívánságok és kedvtelések is halálba kerülnek, amint világossá lesz, hogy a Mester nem érthet egyet ezekkel és nem teljesítheti az ilyen reménységeket. Sőt vannak olyan dolgok, amelyek hasznosak és szükségesek, mégis el kell tőlük szakadnunk, ha úgy érezzük, hogy megkötöznek. „Minden szabad nekem, de ne ejtsen foglyul semmi" - mondja az apostol. Mégha olyan értékes és nélkülözhetetlen is mint a szemünk, a kezünk vagy a lábunk, el kell szakadnunk tőle, ha feltartóztat az örök cél felé vezető úton.

Az önmegtagadás útja a meghalás útja, a gyalázat útja. Fel kell vennünk a keresztet, a gonosztevőknek e szégyenfáját. Ez jelzi mindazt a szégyent, ami Jézusért a követőire hárul. Az Úr Jézus elment a legvégső pontig, a gonosztevő gyalázatos haláláig. Akik a kereszten a közös emberi szenvedést vagy nyomorúságot értik, félreértik azt. A bibliai szóhasználat szerint kizárólag az a kereszt, ami Jézusért ér minket. Jézus szerint szenvednünk kell. „Az Ember Fiának sokat kell szenvednie" - és ez a tanítványaira is vonatközik. „Sok nyomorúságon át kell nekünk az Isten országába bemennünk."

A tanítvány Jézus nevéért megvetésnek teszi ki magát, kiközösítik, kigúnyolják, s már ezt sem tudják sokan elhordozni. Jézus nemcsak azt akarja, hogy beletörődjünk a szenvedés útjába, mint valami elkerülhetetlenbe, hanem azt várja, hogy követői magukra vegyék a keresztet, készségesen meghajolva alatta. A terhek súlya különböző, mindenki a neki szánt mérték szerint kapja. Minél közelebb vagyunk Mesterünkhöz, minél nyíltabban valljuk meg Őt, annál inkább nő a kereszt terhe.

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

 


Augusztus 29.

Jézus követésének komolysága

Aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt.
(Máté 16, 25)

Az Isten iránti engedelmesség egyet jelent Jézus követésével. Aki Őt követi, az Isten parancsai iránt való engedelmességben jár. Jézus követése először csak természeti életünk, azaz önmagunk átadásába kerül, azonban elkövetkezhet az üldözés ideje is, amikor már testi életünkbe kerül ez. Honnan vegyünk erőt arra, hogy mindent elveszítsünk? - „Énérettem" - mondja az Úr. Az iránta való szeretet ad erőt az önmegtagadásra. De lehetetlen önmegtagadásban élni, ha nem fogadtuk be Jézust, lelkünk legnagyobb jótevőjét. Ha Ő mindenné lett számodra, akkor te is mindent oda tudsz adni érte. A szeretetnek semmi sem nehéz. A beteg gyermeke mellett felőrlődő édesanya nem panaszkodik, természetes neki, hogy gyermekéért mindenről lemond.

Ha a Megváltó megnyerte a szívedet, akkor semmi sem lesz túl nehéz és túl sok. Sőt, dicsőségesnek látod, ha érte kigúnyolnak és megvetnek. Bizonyosan jönnek majd idők, amikor az önmegtagadás útja olyan nehéz lesz, hogy úgy érezzük, nem tudjuk elviselni. Elfáradunk, a terhek túl nagyok, az áldozatok túl nehezek. De ez csak annak a jele, hogy tekintetünket levettük Megváltónk nagy kegyelméről és szeretetéről, amit halálával bizonyított meg. Olyankor újra meg kell emlékeznünk arról, hogy Ő a legnehezebbet, a keresztet hordozta el értünk, s akkor szégyenkezünk majd, hogy keservesnek találtuk az Ő követését.

Ne felejtsük el: mi csak nyomorult, önző és mulandó földi életünket veszítjük el, helyette új, magasabbrendű életet kapunk. Az önmegtagadás minden szakasza egy lépéssel beljebb visz ebbe az életbe. Minden lemondás meggazdagít. Most kezdődik csak az élet, amióta annak élünk, aki értünk meghalt és feltámadott. Milyen üres és szomorú is az önző élet! A Megváltó örömet ajándékoz övéinek a lemondások útján: a szégyent dicsőséggé, a veszteséget nyereséggé változtatja. „Kényszer alatt éltem és szerettem, amíg tenélküled éltem!" - mondja egyik költőnk. Ha a Megváltóért élünk, szabadok vagyunk. A szeretet nem ismer kényszert. Aki egyszer megízlelte ezt az élétet, nem vágyik vissza a testi gyönyörökbe (1 Pét 4, 3). Valóban elég volt azokból, mégha csak néhány év volt is az. - Amit itt Jézus követésében elveszítünk, azt egykor sokszorosan kapjuk vissza, amikor az Úr Jézus az övéit átviszi a megaláztatásból a dicsőségbe, a szenvedésből a menny örömébe.

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

Augusztus 28.
Jézus követőket akar


"Aki nekem szolgál, engem kövessen! "
(János 12, 26)


Az óember halálából kihajtó új élet a Jézus szolgálatában és követésében eltöltött élet. Az óember gyűlöli a szolgálatot. Inkább parancsolni szeret és kiszolgálást igényel. A maga ura kíván lenni, keresztülvíve a saját akaratát, nem igazodva másokhoz. Önmagába és a világba szerelmes. De az új élet Jézusból való élet; aki őt szereti, feladja önmagát és egészen az Úrnak adja oda magát. Az ilyen ember nem a maga útját járja már, hanem követi a Megváltót. - Nemcsak lelki munkával szolgálhat az ember, hanem azzal is, ha bármely munkát, még az alacsonyrendűt is, gonddal és hűséggel végez Öérte, s ha mindent az Ő dicsőségére tesz, önmagát teljesen átadva neki.

Arndt János mondta: "Krisztusnak sok a szolgája, de kevés a követője." Az idők folyamán a keresztyénség a bűnös természet ízléséhez igazodott. Megalkudott az óemberrel és Jézus követelményeivel. Az óember sok mindenre rávehető, csak a saját maga feladására nem. Az ember szeretné az óembert is magával vinni Krisztus követésébe és elviselhető létet kíván neki biztosítani, így jól megfér a világgal, nem kell viselnie annak gyűlöletét és haragját. Az Úr Jézus senkit sem kényszerít követésére, ebben mindenki maga dönt. De ha már egyszer elhatároztad, hogy szolgálsz neki, akkor ne a magad ízlése és belátása szerint akarj járni, hanem járj azokon az utakon, amelyeken az Úr maga is járt földi napjaiban.

Jézus követése sokba kerül, sőt mindenbe: az óember életébe. Ne tussold el a nehézségeket. Aki átsiklik rajtuk, nagy csalódásokat él majd át. Az Úr Jézus maga szólít fel arra, hogy számítsuk ki a költségeket, mielőtt a nagy munkába belefogunk (Luk 14, 28). Jézus követésének az útja nem sima, teli van tövissel. Aki rálép, nemcsak régi, lomha, élvezethajhászó és szenvedélyes természetével kerül szembe, hanem környezetével is. Minden lehetséges kifogás és meggondolás felhangzik és szívünkben visszhangra is talál. Az ilyen ellenvetéseket a leghatározottabban el kell hallgattatnunk, mert alapjában véve a Sátán áll mögöttük és el akarja előlünk zárni az utat. Jelszavunk legyen: "Vissza nem fordulok!"

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből


Augusztus 27.
Világos jelszó

Hátra nem fordultam!
(Ézsaiás 50, 5)

Ez volt Isten igaz szolgájának, Jézusnak a jelszava. Tántoríthatatlanul haladt előre, semmi sem tartóztathatta fel, még Péter szava sem: „Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled!" Utolsó jeruzsálemi útja előtt arcát egyenesen Jeruzsálem felé fordította; „eltökélte magát". Pedig tudta, hogy borzalmak várnak rá ott. De nem fordult el, nem állt meg, ment egyenesen előre. „Hátra nem fordulok!" - ez legyen a mi jelszavunk is, ha már elindultunk a mennyei cél felé. A régi braunschweigi címeren egy futó paripa van ezzel a felirattal: Nunquam retrorsum! (soha se visszafelé). Nem lehet megállnunk, a megállás visszacsúszás. Az emberi lélek szüntelen mozgásban van; ha nem Isten felé, akkor menekülőben előle. A Szentlélek szüntelenül előre és felfelé vonz minket. Ha nem engedünk neki, visszaesünk és lezuhanunk.

„Jól futottatok, kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak?" A galáciaiak eltértek attól, aki elhívta őket. Hogyan? Az első öröm és leírhatatlan boldogság után, amit Jézusban találtak, apály állt be náluk. A boldog érzés helyébe nyomott hangulat lépett. Tévtanítókat fogadtak be, akik a kegyelem útjáról a törvény útjára irányították őket, azt állítva, hogy nem elég a Jézusban való hit, szükség van a körülmetélkedésre és a többi zsidó törvény megtartására is. Ma is jönnek tévtanítók a felébredt lelkekhez és kötelezővé akarják tenni például a szombat megszentelését. Azt állítgatják, hogy az egyház minden hanyatlása onnan származik, hogy a szombat helyett vasárnapot ünnepel. Mások szerint az ún. „Szentlélekkel való keresztség" hiánya az oka a keresztyének rossz belső állapotának. Mások mást hoznak elő. Céljuk mindig az, hogy valamivel segítsük elő a megváltást, nem elég csak a Megváltóra hagyatkozni és vele mind mélyebb közösségbe jutni. Előbbre akarnak jutni és visszaesnek. Ne engedjük feltartóztatni magunkat, tartsunk ki ővele, a Fővel és növekedjünk benne. Haladjunk előre azokon a nyomokon, amelyekbe Isten kegyelme először állított bele (Fil 3, 16).

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből


Augusztus 26.
Akaratunk teljes átadása


És Asa összegyűjtötte az egész Júdát ... és fogadást tettek, hogy ezután az Urat, az ő atyáik Istenét teljes szívvel és teljes lélekkel fogják keresni. És megesküdtek az Úrnak felszóval, kiáltással.
(2 Krónika 15, 9. 12. 14)


A felébredt lelkeket össze lehet és össze kell gyűjteni. Lelki halottakat hiába hívnak össze, de ha megelevenednek, járni kezdenek, sőt összejárnak. Mert közösség által nő az erő, a bátorság és a tűz. A magányos parázs hamar kialszik. A tíz törzs országából is sokan jöttek Asához. Személye vonzotta őket, mert látták, az Isten vele van. Érezhető volt ez Asa öröméből, buzgóságából, sikeres munkájából és lelki növekedéséből, Milyen fontos, hogy Isten gyermekei azt a benyomást keltsék, az áradjon belőlük, hogy az Úr velük van. Ez vonz másokat és szívesen velük tartanak. Még Saul, Dávid keserű ellensége is kénytelen volt beismerni, hogy az Úr Dáviddal van. A határozott életű hívő keresztyének mindig vonzólag hatnak környezetükre. - Egyik testvérünk kint a fronton, az első világháborúban olyan bátor tettet vitt véghez, hogy az egész századba lelket öntött. Az őrmester megkérdezte, honnan vette azt a bátorságot? „Tudom, hogy Isten kezében van az életem és ha Ő elveszi, Őhozzá megyek" - hangzott a válasz. Az őrmester érezte, hogy áz Úr van vele és felkérte, hogy minden reggel és este tartson áhítatot társainak. Így vethette a jó magot. Még halála napjának reggelén is - elesett a harcban - együtt imádkozott társaival.

A nagygyűlésen, amit Asa tartott, az Úrnak való teljes és tökéletes átadás történt. Hűséget esküdtek neki. Rendíthetetlen és teljes volt a döntésük. Boldogok voltak az emberek, mert a tökéletes átadás boldoggá tesz. Félemberek mindig nyomasztó levegőt árasztanak, nem nyújtanak örömet és vigaszt. Félre tehát minden félmegoldással és határozatlansággal! A félemberek élete a legnyomorúságosabb; semmijük nincs a világban és a Megváltóban sem örvendezhetnek. Aki pedig feltétel nélkül átadja magát az Úrnak, az megérzi az Ő egész szeretetét. Júda teljes szívvel, egy akarattal, teljes lélekkel csatlakozott az Úrhoz. Add át végre te is magadat teljesen!

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből


Augusztus 25.

Isten iránti feltétlen engedelmesség


"Döntsétek el ti magatok, vajon helyes-e az Isten előtt, ha inkább rátok hallgatunk, mint Istenre! "
(Cselekedetek 4, 19)



"Szükség törvényt bont" - mondja a világi közmondás. De Isten törvénye területén ez nem érvényes. A főtanács meg akarta tiltani az apostoloknak, hogy bizonyságot tegyenek Jézus nevéről, ők pedig Isten akaratát tartották feltétlenül érvényesnek magukra nézve. Így legyen nálunk is. Sok embert éppen a legközelebbi hozzátartozói akadályoznak a hitrejutásban, pedig Isten parancsolja mindenkinek mindenütt, hogy megtérjen. Lehet, hogy ez az isteni akarat éppen feléd irányul és szüleid vagy más közeli szeretteid nem engednék meg, hogy komolyan vedd Isten akaratát; ebben a dologban vissza kell utasítanod őket. Itt lép érvénybe az a "gyűlölet", amiről Jézus beszél, és ami tulajdonképpen egy mélyen megsebzett szív szeretete. Mindenesetre az emberek rábeszélése és ítélkezése semmiben ne befolyásoljon. Aki emberfélelemből vagy másra való tekintettel hagyja magát feltartóztatni, az hűtlenné lesz Isten hívása és parancsa iránt. Jaj annak, aki inkább enged embereknek, mint Istennek!

Sokszor előfordul az is, hogy az emberek Isten parancsa áthágására akarnak rávenni. Felettesed megkívánja például, hogy hazugsággal leplezz valami üzleti vagy hivatali szempontot. Állj meg erősen. Hívő keresztyén nem hazudhat! Lehet, hogy nem tiszta ügyekbe, csalásokba, lopásba akarnak magukkal sodorni. Sokszor nehéz kimaradnod, mert emiatt a többiek sem érik el céljukat. Gonosz tervük meghiúsul. Hadd gyűlöljenek; tűrd el, hogy kiközösítsenek vagy esetleg elbocsássanak állásodból, de állj Isten parancsa mellett! Ő a te oldaladon van és ez elég. "Az Urat, a te Istenedet imádd és csak neki szolgálj!"

A rossz értelemben vett engedékenység elszakít Istentől. Emberek ugyan békében hagynak akkor, de lelkiismeretünknek nincs nyugalma. A világ is megveti azokat a keresztyéneket, akik saját meggyőződésükkel ellentétbe kerülnek. Ha Isten akarata szerint akarunk cselekedni, neki mindig van útja számunkra. Ha meg akarjuk könnyíteni utunkat és hajlunk az emberek ferde felfogása felé, gonosz bonyodalmakba juthatunk és mindenképpen elzárjuk utunkat a kegyelem trónjához. De hogyan tehetné ezt meg Isten gyermeke? Van-e olyan nyomorúság, amely elszakaszthat Isten szeretetétől? Ragaszkodj Isten szavához és akaratához!

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből
 

Augusztus 24.
Áldásból áldás

Megáldalak téged ... és áldás leszel.
(1 Mózes 12, 2)

Isten megáldotta Ábrahámot. Földi javakban meggazdagította, Izrael törzsatyjává tette és neki ígérte Kánaán földjét. De a legdrágább áldás Isten barátsága volt. Ábrahám bizalmas viszonyban lehetett Istennel, beszélt vele, mint barátjával. Így áld meg Isten. Természetes állapotunkban Isten átka van rajtunk, hiszen átkozott mind, aki nem tartja meg a törvény beszédeit és nem cselekszik aszerint. Isten áldása: élet és békesség. Lelke által az élet lelkével áld meg. Aki még Isten átka alatt van, az lelkileg halott és békétlen. Nevethet, tréfálhat, lehet féktelenül jókedvű, de nincs lelki békessége. Élvezheti az életet, de tulajdonképpen nincs élete.

Jézus keresztjén ment végbe a nagy fordulat: átokból áldás. Jézus átokká lett helyettünk,hogy mi áldást nyerhessünk. Aki hittel fordul az Úr Jézushoz, arra az isteni szeretet áldásfolyama árad. Az ilyen ember mások számára is áldás lehet. De kell is, hogy azzá legyen! Ez Isten akarata, tőle kapott feladatunk. Így lett Ábrahám Lót számára áldás, és a házanépe, az ország lakosai számára is; s mint a hitből való engedelmesség nagyszerűelőképe, a mi számunkra is áldás. Eliézer urától tanult imádkozni és magáévá tette annak nemes, tiszta gondolkozását. Így volt ez Józsefnél is. Isten áldottjaként áldás áradt belőle Potifár házában, a börtönben és családjában.

Vagy áldás, vagy átok árad belőlünk környezetünkre és mindazokra, akikkel találkozunk. Aki még Isten átka alatt van, az másokra is átok; ő maga elégedetlen és másokra is ez árad belőle; könnyelmű és másokat is könnyelművé tesz. Üres, tartalmatlan beszédével másokat is megüresít. Kétszínű, tisztátalan szavaival mérget önt a vele érintkezők lelkébe. Izgató beszédmodorával aláássa az istenfélelem és rend védőgátjait. Nem is sejti, mennyit ront és rombol. Viszont Isten gyermeke sem tudja, hogy csendes, fegyelmezett,szelíd magatartása nyomán mennyi áldás árad belőle.

Vagy-vagy! Vagy áldás, vagy átok. Az ítéletkor is csak ez a két csoport lesz: áldottak,akik öröklik az országot és átkozottak, akik az örök tűzre mennek. Amennyi helyet engedünk szívünkben Isten áldásának, olyan mértékben leszünk magunk áldássá. Ha áldás árad belőlünk, mi is új áldást nyerünk felülről. Ha elmulasztjuk az áldást továbbadni, fentről sem árad az tovább és mi magunk is elsorvadunk.

Carl Eichhorn - Isten műhelyében

 

Augusztus 23.
Jézus lábainál



"Mária tehát, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátva Őt, leborult a lába elé. "
(János 11, 32)



Jézus lábainál: 1. Ez az a hely, ahol menedéket találunk. Ezért borult Mária Jézus lába elé. Lázár meghalt. Miért nem jött az Úr? Ezzel a teherrel és nyomorúsággal esik oda az Úr elé. Tegyünk mi is így. Szorultságunkban, gondjainkban, minden belső gyötrelmünkkel ne vergődjünk magunkban. Mindennel, ami lehúz, akár mások nyomorúságával is, boruljunk előtte hittel térdre. Így tett a kananeus asszony, elállva Jézus útját. Az Úr soha nem megy el irgalmatlanul azok mellett, akik nála keresnek segítséget és vigasztalást. Megerősíti és felüdíti az embert a teher alatt.


2. Jézus lábainál van a legjobb pihenőhely. Luk. 8, 35-ben olvasunk arról a szerencsétlen emberről, akit egy sereg gonosz lélek szállott meg. Végül is ott találták ezt az embert, akiből a démonok kimentek, Jézus lábainál, felöltözve, ép értelemmel. Azelőtt hajszolták és üldözték őt a démonok, nyugtalanul bolyongott mindenfelé. Jézus megszabadította őt ezektől a borzalmas szellemektől. Igazán csak nála pihenhet meg a test és a lélek. Ha munkád idegessé tesz, nyugtalanságba sodor, ha lelkedben gondok és kétségek viharzanak, idegeid pattanásig feszülnek és elvesztetted lelki egyensúlyodat, keress lehetőséget és csendet az imádkozáshoz, Jézus lábainál! Ha így megnyitjuk lelkünket az Ő számára, őáltala újra magunkra találunk, de ha elveszítjük Őt, akkor önmagunkat is elveszítjük és kívánságaink és a sötét hatalmak uralma alá kerülünk.

3. Jézus lábainál mindig tanulunk (a tanítvány név is innen ered). Mária "leült Jézus lábaihoz és hallgatta az Ő beszédeit" (Luk 10, 39). Van eredménytelen tanulás is. Akik mindig tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak, nem ülnek lelki értelemben Jézus lábaihoz. Mindenféle emberi okoskodásra hallgatnak, kielégítik kíváncsiságukat, tudni akarnak sok mindent és végül olyan tanítások felé sodródnak, amelyek nem segítik elő belső növekedésüket. Aki igazán tanul Jézus lábainál, az megnyitja lelkét az Ige kijelentése, intése és vigasztalása előtt. Az ilyen áldott tanulás miatt nem maradnak el földi foglalatosságaink sem. - Végül:

4. Jézus lábainál van az imádat és a hálaadás igazi helye. A tíz bélpoklos közül csak az az egy borult Jézus lábaihoz, aki hálás volt. Jézusban az Atya dicsősége van, ezért őmaga Isten imádásának igazi helye.

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

Augusztus 22.
Egyre több gyümölcs!

Az én Atyám a szőlőműves. Minden vesszőt, amely bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz, mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.
(János 15, 1-2)

Isten ellenőrzése alatt állunk. Éles a szeme, minden gyümölcstelen vesszőt észrevesz és lemetsz. Nem magától hullik le, Isten vágja le. Gondoljunk a Megváltónak arra a szavára: „Akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van." A vessző megszárad, a többi száraz ággal együtt összegyűjtik és tűzbe dobják. Ég, de nem ég el. Félelmetes fokozatosság ez. Az Úr senkit sem vet el, aki őhozzá jön, bármilyen elszáradt élete legyen is. A Megváltó minden bűnöst elfogad, aki mássá akar lenni. De ha kegyelmét nyilvánvalóvá tette rajta, várja, hogy gyümölcs jelentkezzék. Ha nem terem, akkor rettenetes az ítélet. Nem akarjuk lefesteni a poklot, de borzalmas lehet Isten haragjának a tüzében égni!


Isten meg akar őrizni ettől a sorstól, ezért tesz meg mindent, hogy a vessző több gyümölcsöt hozzon. Isten tisztogató munkát végez, csak a vadhajtásokat vágja le. Véreznek, de nem véreznek el. Megszabadít az életet akadályozó ballaszttól. Ha látszólag gyengévé is tesz, erőnket akarja megsokszorosítani. Ha semmivé tesz, azt akarja, hogy annál mélyebben gyökerezzünk meg benne. Ő kést használ, nem baltát vagy kardot. Nagyon óvatos, vigyáz, nehogy túl mélyre vágjon. Engedjük, hadd dolgozzék hát a metszőkés! Szükség van rá, hogy mélyebben megtisztogathasson.

A hívő keresztyének többnyire kisemberek, akiknek hangja és befolyása nem hat messzire, kezükbe nem sok szál fut össze. A közélet nagy gépezetében ők csak a kis kerék szerepét töltik be. Gyümölcsük nem feltétlenül kiemelkedő, nagy dolgokban mutatkozik meg; a legszebb gyümölcsöt a világ sokszor észre sem veszi. Hűség a kicsin, hordozóerő a nehézségek között, türelem, szívélyesség - különösen otthon - ilyen az észre nem vett gyümölcs. Van aki házon kívül kedves, otthon azonban zsörtölődő és fölényes. Ez rossz gyümölcs. A házbelieknek kell először megízlelniök a gyümölcsöt, amit az Úr Jézus munkál az övéiben. Az sem nagyon lényeges, hogy mindjárt valamiféle lelki munkát végezzünk. Tábitáról nem olvassuk ezt. Nekünk Isten dicsőségére kell élnünk; az, hogy az Ige szolgálatára elhív-e Isten, az más kérdés. Csak el ne vesszünk, miközben másokat térítünk! A legfontosabb gyümölcs a szeretet és a hálaadás.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből

Augusztus 21.
Maradj Jézusban


Maradjatok énbennem, és én tibennetek!
(János 15, 4)


Először Jézushoz kell jönnünk. Ha megtesszük ezt a lépést, szakítunk addigi életünkkel és Jézusban újra építjük. Elveszítjük magunkat benne és megtaláljuk magunkat őbenne. De benne kell maradnunk! - Benne maradni azt jelenti: szeretetében maradni, amit nekünk ajándékoz. Úgy maradhatunk meg a szeretetében, ha „megtartjuk parancsolatait". A Megváltó szeretetét nem lehet megszerezni engedelmességgel sem, de az engedelmesség útján maradunk meg benne. Jézus maga is az engedelmesség útján őrizte meg az Atya szeretetét. „Megtartom az én Atyámnak parancsolatait és megmaradok az ó szeretetében" (Ján 15, 9-10). Az engedetlenség lazítja és végül megszakítja a kapcsolatot. A gyümölcs egyre kevesebb lesz, végül teljesen elmarad. Előtörnek a régi természet gonosz gyümölcsei. Szeretet helyett megjelenik az irigység, ez a mérges gyümölcs. A szeretet megelevenít, az irigység szétroncsol, mindent szétrág. Az irigy közben maga is mindig szegényebb lesz. Ha Jézusban maradunk, saját énünk nem tud feltörni a maga irigységével és gyűlölködésével.

Az engedelmesség elsősorban a megszentelődésben mutatkozik meg. Minél tisztábbak leszünk, annál bensőségesebb lesz a kapcsolatunk Jézussal. A megszentelődésben való hanyagság, a gonosz testi indulatok iránt való engedékenység visszavetnek. Az Úr Jézus így nem tud akadálytalanul kibontakozni bennünk, a gyümölcs gyéren jelentkezik. Kicsi dolgoknak is súlyos következményei vannak. Ha nem teszünk le valamit, amit Jézus Lelke bűnnek nyilvánít, megszomorítjuk Őt és akadályozzuk életet adó erejének megnyilvánulását. Akkor maradunk Jézusban, ha Igéje bennünk marad, ha benne mozgunk, Őt szemléljük éjjel és nappal. Az ilyen élet a folyóvíz mellé ültetett fához hasonló, amely gyümölcsöt hoz a maga idejében. Konfuciusnak, a kínaiak tanítójának szavait gránitba vésték évezredekkel ezelőtt, hogy megmaradjanak, amíg a világ világ. Jézus szavait kitörölhetetlenül szívünk hústábláira kell írnunk. Ez akkor történik meg, ha vele járunk, beszédét magunkban forgatjuk és fontolgatjuk. Ekkor bontakozhat ki Jézus élete bennünk és hozunk sok gyümölcsöt. Jézusban maradni nem valami bizonytalan érzés, amit valójában még leírni sem lehet. Egyszerűen azon múlik minden, hogy engedelmesek vagyunk-e és a tiszta Igéből élünk-e?

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből
 

Augusztus 20.
A gyümölcstermés titka

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt.
(Ján 15, 5)

Az Úr Jézus nem vallásalapító. Működése nem csupán a múltra korlátozódik, nemcsak az írott és szájhagyományon keresztül munkálkodik. Jézus nem csupán gondolatainkat termékenyíti meg, mint a nagy emberek szokták. Ő az „életünk élete, lelkünk lelke, ereje". Személyes kapcsolatba léphetünk vele. „Krisztusban" - mondja sokszor az Ige.

Ezt a bensőséges életközösséget a szőlőtő és szőlővesszők példájában helyezi szívünkre az Úr Jézus. Szerves kapcsolatban vannak egymással, nekünk is így kell lennünk a Megváltóval. Amint hozzákapcsolódunk, átjár az Ő életereje. Maga Jézus viszi ezt véghez: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket." Keresi velünk a kapcsolatot. Szeretetével igyekszik megnyerni minket. Igéjén át adja ezt a könyörülő szeretetet. Ha engedjük, hogy beszéljen velünk és magunkba fogadjuk szavát, akkor Őt magát fogadjuk be. Ha beszédei bennünk maradnak, Ő maga marad meg bennünk (Ján 15, 7). Szeretete tisztító, megszentelő szeretet. Nem vet meg senkit, mégha undok mocsárból jön is elő, de a tisztulás utáni vágynak ott kell lenni! Csak a megtisztulás alapján egyesülhetünk Jézussal. - Ekkor élet támad halott szívünkben, zöldell, virágzik és jön a gyümölcs. Tőle elválasztva lehetetlen gyümölcsöt teremni. Hiányzik az élet. Saját igyekezetünkkel sok mindent gyárthatunk, ami gyümölcshöz hasonló, de a mesterséges gyümölcs egészen más, mint a valódi. Ahol az Úr Jézus munkálkodhat, ott minden magától jön, kényszer nélkül és nem erőszakoltan. Ha savanyú ábrázattal tesszük a jót, az a savanyú vadszőlőhöz hasonlít, ami senkit nem üdít fel (Ézs 5, 2).

Az eredmény még nem jelent gyümölcsöt. Minden életnek van valamilyen eredménye; az egyik vagyont hagy hátra, amit fáradsággal, szorgalommal, talán becsületesen keresett meg. Ez is valami, de nem gyümölcs Jézus szerint. A másik tisztességre, megbecsülésre jut. Ez is ér valamit, de nem örökkévaló gyümölcs. Csak ami Isten előtt is számít, ami Istent és embereket felüdít, az gyümölcs. Van, akinek szomorú az aratása: adósság a könnyelmű élet után, vagy kiélt, szétrombolt test, mert a kicsapongás aláásta egészségét, eltékozolta teste és lelke nemes erőit. Csak Jézusból fejlődhet ki az az élet, amely majd Isten mérlegén megfelel.

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből


Augusztus 19.
A Lélek vezetése alatt



"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. "
(Róma 8, 14)



I
sten gyermekeinek nemcsak dicsőséges előjogaik vannak, hanem nagy elkötelezettségeik is. Mint gyermekeknek engedelmeskedniök kell és engedni, hogy Isten Lelke vezesse őket.


Csak azok Isten gyermekei, akik követik a Lélek ösztönzéseit, akik tehát nem elégszenek meg kegyes szólamokkal, hanem véghez is viszik a mennyei Atya akaratát. Olvassuk csak el az előtte levő igerészt! Feltétlenül szükségesnek mondja itt az apostol, hogy a test cselekedeteit a Lélekkel megöldököljük. A test cselekedeteihez tartozik például a harag és a türelmetlenség. A Szentlélek ezek ellen törekszik. Engedünk-e gyengéd és mégis erőteljes indításának? Hallgatunk-e intésére, amikor forrni kezd bennünk az indulat? Ő hallgatást parancsol. Helyet adunk-e neki, vagy kitörnek belőlünk a haragos szavak? Ha tisztátalan kívánságok mozdulnak bennünk, elvágjuk-e útjukat azonnal, amint a Lélek int? Vagy elhallgattatjuk Őt és átadjuk magunkat tisztátalan fantáziánknak mindaddig, míg képzelődéseink tetté érnek? Ha gondolataink ferde utakon bolyongnak, visszahívjuk-e őket, amint a Lélek emlékeztet, vagy odadobjuk nekik a gyeplőt? A Szentlélek a szeretet királyi parancsára ösztönöz. De vajon nem talál-e minket éppen ezen a ponton restnek, mivel féltjük a kényelmünket és nem akarunk mások szolgálatában áldozatot hozni és elégni? Azonnal követjük-e Őt, ha int, hogy tegyük jóvá a szeretet parancsának megsértését és kérjünk bocsánatot?

A Szentlélek a Jézusról való bizonyságtételre indít. Nem talál-e ellenállásra, mert emberfélelem és a szenvedéstől való félelem gátol minket? - A Lélek imádkozásra és az Istennel való közösségre indít, de néha késlekedünk, elfecséreljük erőinket mindenféle munkában, ahelyett hogy összpontosítanánk azokat az Ő szolgálatára. Isten Lelke arra int, hogy kutassuk az Ő Igéjét, de nincs időnk rá, értéktelen fecsegéssel és kapkodó sokat-akarással gyengítjük saját magunkat. Pedig Isten olyan gyermekeket akar, akikre úgy jellemző az engedelmesség, mint ahogyan a "gonoszság gyermekeire" jellemző a gonoszság. Az engedelmesség új természetükké lett az övéinek, ha nem is vagyunk mindjárt tökéletesek benne. Fáj-e vajon minden engedetlenséged? Megszomorítjuk a Szentlelket, valahányszor nem engedünk indításainak. Ha tartósan megszomorítjuk, végül is eltávozik tőlünk.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből

Augusztus 18.
Két ellentétes rendeltetés

Aki a testének vet, a testből arat veszedelmet; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből arat örök életet,
(Gal 6, 3)

Két ellentétes életfelfogás és életmód lehetséges. Az egyik saját érdekeink ápolása, a másik Isten ügyének előbbre vitele. Az első az élet sima élvezete, a második pedig az önmegtagadás. A testnek vetni nem más, mint önző céljainknak mindent alárendelni. Az Ige összefüggése szerint itt éppen a pénz felhasználásáról van szó. Aki ebben az értelemben vet a testnek, az vagy magának halmozza fel a pénzét, vagy mindent arra fordít, hogy önmaga jól éljen. - A Léleknek vetni azt jelenti: arra ügyelek, hogy Isten Lelke nyerjen tért, hatoljon be mind saját életembe, mind mások szívébe. A test vagy a Lélek tehát az a kétféle talaj, amin az ember mozoghat, ahol élete, munkája lejátszódik, de egyben cél is, ami felé irányul. Aki erre az utóbbira, azaz a legmagasabb célra törekszik, az szívesen megadja az árát időben, erőben, pénzben, hogy Isten ügye terjedjen, az evangélium eljusson az emberekhez. Átadja magát ennek a nagy célnak és támogatja mások munkáját. Szívén viseli a misszió és az evangélizáció ügyét.

Az önzés szolgálatába állított élet felemészt mindent. Elveszett élet. Minél inkább táplálja valaki testi ösztöneit, élvezetvágyát és becsvágyát, annál jobban erősödnek és nőnek azok. És a vége? Pusztulás. A test nem adhat nekünk mást. A test semmi; elmúlik, mint a fű és a mező virága. Aki ennek hódol, az romlásra jut. Mennyivel más a Léleknek vető ember! A Lélek örök, elmúlhatatlan. Aki mindent latba vet azért, hogy saját bensejében és másokban is uralomra jusson, azt ez a Lélek örök életre viszi. A menny számára érik az ilyen ember. Így hát valóban igaz, hogy mindenki maga kovácsolja a saját sorsát: örök boldogságát vagy örök boldogtalanságát. Az örök élet ajándék, de jutalom is. Ölébe hullik annak, aki igazán hisz a Megváltóban, de heves harcba is kerül. Ezért mondja az Ige: Ragadd meg az örök életet! - azaz tégy kockára mindent, hogy ezt megtarsd és soha el ne veszítsd!

„Vetés ez a földi élet, követi az aratás. Amit itt lenn szórtam széjjel, azt kapom majd odaát. Ha a testért jártam-keltem, veszedelem a bére. Csak aki megmarad Benne, az megy be az életre!"

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből


Augusztus 17.
Cselekvő hit (II.)

Aki hallja tőlem e beszédeket és cselekszi azokat, hasonló ahhoz a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.
(Máté 7, 24)

Isten szava nem csupán olvasásra van, hanem élő, azaz megélésre való Ige - mondja Luther. Az Ige mindig gyakorlati útmutatást ad, magatartásunkat irányítja.

Jézus cselekedetekre vonatkozó szavát mindenesetre helyesen kell megértenünk. Nem külső, hanem elsősorban belső cselekvés ez. A szív először odahajol az Igéhez, majd elhatározások születnek benne, amelyek az ember akaratát érintik. A hívő keresztyén engedi, hogy az Ige beléhatoljon, majd ő is rááll az Igére. Belső szobájában (Isten előtti csendességében) imádkozik felette, igyekszik komolyan venni, tetté formálni azt. Mit ér, ha az alvó felretten ugyan az ébresztő szóra, de megint elalszik, ahelyett hogy felkelne? Ha az Ige valamire rámutat, ami Isten ellen van, szakíts a gonosszal, távolítsd el a régi romokat, ne nyugodj, míg határozottan állást nem foglaltál a bűn ellen és Isten mellett!

Az ilyen magatartás nincs ellentétben a hittel, mert az igazi hit nem puszta gondolat, nem hittételek ismerete. Ezt reformátoraink is fáradhatatlanul hangsúlyozták. Az élő hit cselekedet; megragadja a bűnösök Megváltóját, él az isteni kegyelemmel, felhasználja szabadulására, tisztulására. Az apostolok a hitet többször engedelmességnek is mondják. Aki hisz, alárendeli magát a mentő szeretet üzenetének és dacos, csüggedő szívével kiszolgáltatja magát az evangéliumnak.

Aki így komolyan veszi az Igét, az kősziklára épít. Számíthat Istenére, ha a nyomorúság vizei áradnak és vihar tombol körülötte. Isten megtartja azt, aki teljes szívvel ragaszkodik hozzá. Az ember nem látja az alapot, de érzi annak szilárdságát és tartósságát. Így a legjobb cselekedetünk, tettünk, vagyis az Úrnak való tiszta és teljes átadásunk is rejtett. A nyomorúság napjai és mindenekelőtt majd az Úrnak az az utolsó nagy napja bizonyítja meg, hogy valóban kősziklára építettünk-e.


Áll a szikla mindörökké,
Melyet Isten épített.
Fáradt szívem menhelyévé
Zúgó hullámok felett.

Ó, én szirtem, sziklaváram!
Otthonom, mely oltalom!
Menhelyem a pusztaságban,
Én Megváltó Jézusom!

forrás: Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből


Augusztus 16.
Cselekvő hit (I.)

Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.
(János 13, 17)

A tudást nagy lépés választja el a tettől. Tudásban lehet jó előmenetelünk, elménkkel gyorsan megragadjuk a dolgokat, különösen ha jó a felfogóképességünk. De a cselekedet gyakran csak mögötte sántikál, mint a koldus, vagy teljesen el is marad. A keresztyénség azonban nem tanítások és igazságok halmaza, amit az ember az iskolában magába szed. Az igazi keresztyénség lélek, élet és erő. Sajnos az élő lelki embereket lámpással kell keresnünk. A Megváltó az utolsó vacsoránál példát adott tanítványainak, hogyan előzzék meg egymást a szeretetben. Ne akarjanak elsők lenni, ne irigyekedjenek, ki-ki közülük tekintse magát a legkisebbnek. A szolga nem lehet nagyobb az ő uránál. Ha az Úr megalázza magát, akkor a szolga ne uraskodjék. Mindezt gyorsan felfogjuk értelmünkkel, de ki cselekszik e szerint? Isten igazsága elsősorban életünket akarja átformálni. Jó a tudás, de csak azért, hogy tettre késztessen. Ne feledjük el, hogy aki ismeri az ő Urának akaratát és nem aszerint cselekszik, azt sokkal büntetik. Amit tudunk, az megsokszorozza felelősségünket is, vétkünket is (Luk 12, 47-48).

Tudod, hogy Isten mindentudó és mindenütt jelen van? Akkor mintegy az Ő jelenlétében járj! Tudod, hogy Jézus vére érted hullott? Akkor keresd a bocsánatot és a megtisztulást benne! Tudod, hogy Isten Fia megszabadít minden bűntől? Akkor ne nyugodj, amíg a te bűneid láncát is le nem törte! Tudod, hogy Jézus visszajön és ítéletre von? Akkor készülj fel arra a napra! Jézus boldognak mondja azokat, akik a cselekvésben, engedelmességben haladást mutatnak. Boldogok, mert nem ámítanak másokat és ők sem fognak csalódni.

Aki nem cselekszi Isten Igéjét, az minden tudása mellett üres marad. Csak ha komolyan vesszük áz Igét, akkor lesz igazán a mienk. „Feledékeny hallgató" az, aki csak felszínes benyomásokat kapott, az Igének nincs benne gyökere. A valódi, igazi keresztyének benne élnek Isten Igéjében, ezért bizonyosságuk van és nem gyötri őket állandóan a kétség. Ezek boldogok az ő cselekedetükben. Az Úr már itt vallást tesz róluk, hát még majd ott, azon a nagy napon - ellentétben azokkal, akik „Uram, Uram"-oznak, de akiket el kell majd utasítania magától.

forrás: Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

 


Augusztus 15.
Nem elég a kegyes beszéd


Ne tévelyegjetek! Istent nem lehet megcsúfolni; mert amit az ember vet, azt aratja is.
(Gal 6, 7)

„Az Igének pedig cselekvői legyetek és ne csak hallgatói" - mondja Jakab apostol. Különben magunkat csaljuk meg és megcsúfoljuk Istent. Itt nem a gúnyos istenkáromlókra kell gondolnunk, hanem azokra az emberekre, akik kegyesek akarnak lenni, de nem veszik komolyan Istent. Kegyes beszédekkel, külsőséges megnyilvánulásokkal akarják jóltartani Őt, ürességüket látszattal takargatják. Őhozzá tartozónak vallják magukat, de szavakkal és tettekkel megtagadják Istent. Ő azonban mindent pontosan lát, „szemei a napnál sokezerszer világosabbak", előtte minden leplezetlen.

Az ember sokszor csak kerülgeti az engedelmességet, és ha bizonyos dologban valóban cselekednie kellene Isten akaratát, akkor csődöt mond. Egyik ilyen pont az áldozatkészség kérdése. „Akit az Igére tanítanak, közölje minden javát oktatójával" (Gal 6, 6). Az apostolok idejében nem volt fizetésük az elöljáróknak, tanítóknak, véneknek (presbitereknek). A gyülekezet lelkiképpen gondolkozó tagjai természetesnek találták, hogy javaikból juttassanak azoknak, akik idejüket, erejüket a gyülekezet szolgálatára adták, s emiatt földi keresetük csekély volt. A kapott lelki áldásokért a Szentlélek a hála érzését kelti a szívben. Önkéntesen adakoztak. - Az óemberben azonban ott trónol a hálátlanság, önzés, fösvénység. Tetszik neki a lelkigondozó szeretete és szolgálata, de nem viszonozza ezt a szeretet ajándékaival. Galáciában is voltak olyanok, akik kegyes beszéddel csak húzódoztak a cselekedet elől. Az ilyenek kegyességükkel gonosz játékot űznek Istennel. Hallgatják az Igét, kegyesen beszélnek, sokat imádkoznak, néha adnak is valamit, hogy jó látszatot keltsenek, de Pál szerint adományuk nem „áldás", hanem csak kényszerűség (2 Kor 9, 5). A fösvénység izzadta ki, és ezért csekély és hideg. Még mi is megérezzük az ilyen adomány terhes voltát, Isten előtt pedig egyenesen utálatos. Ő a készséges és jókedvű adakozót szereti.

Minden cselekedetünk vetés s annak megfelelő lesz majd az aratás. Igaz, hogy csupán kegyelem, ha adhatunk és jót tehetünk, s nem a mi érdemünk. A kegyelem Igéje ad erőt hozzá, hogy anyagi dolgainkat hűséggel kezeljük. Szomorú jövő vár azonban ránk, ha az ítélet képmutatónak talál majd, mert Istent és embereket egyaránt félrevezettünk.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből


Augusztus 14.
Isten gyümölcsöt keres


Teremjetek megtéréshez illő gyümölcsöket!
(Máté 3, 8)


A megtérést, gondolkozásunk megváltozását tetteknek kell bizonyítani. A bűnbánat az első, de a szomorkodás maga mit sem ér. Döntő lépéseknek kell következni utána. „Mit cselekedjünk?" - kérdezték Keresztelő Jánostól a bűnbánók. Semmi rendkívülit nem kívánt tőlük. Nem igényelte, hogy ugyanazt az életmódot kövessék, amit ő folytatott. Nem kívánta, hogy kijöjjenek régi környezetükből a magányosságba. Természetes dolgokat várt tőlük. A vámszedőknek nem azt mondta, hogy hagyják ott a munkájukat, de lelkükbe véste, hogyha becstelenek, beszennyezik lelkiismeretüket. A katonákhoz is hasonlóképpen szólt. Mindenkit irgalmasságra buzdított a szenvedők iránt. A legkézenfekvőbb dolgot könnyen figyelmen kívül hagyjuk.

Ha valaki lelkileg felébred, azt gondolja, hogy most valami rendkívülinek kell történnie! Ó, nem! Maradj ott, ahová Isten állított, de ügyelj, hogy jobban töltsd be szolgálatodat, mint eddig! Légy hű a kevesen, légy lelkiismeretes a rádbízottakban. Ez bizonyítja majd, hogy valódi a megtérésed. A megtérés első gyümölcseit is Isten munkálja (Csel 11, 18). A megtérő ember komolyan veszi, hogy mássá legyen. Kornélius százados is azon fáradozott, hogy jót tegyen, még mielőtt megtalálta a Megváltót és Isten kedvét találta benne. „Aki Őt féli és igazságot cselekszik, az kedves őelőtte." Az ilyen embert felhasználhatja, tovább vezetheti és kijelentheti neki Fíát, Jézus Krisztust. A Jézusban való hitből fakad a Lélek gyümölcse. Ez az élet „gyökeret ver alul és gyümölcsöt terem felül". Nem te hozod tehát a gyümölcsöt, hanem az Úr. De gyümölcsnek kell lenni, e nélkül nincs bejutás a dicsőségbe. A menny kapujára kívül ez van felírva: „Jézus befogadja a bűnösöket." Jöhetsz, ahogy vagy, ha más akarsz lenni, mint ami vagy! A kapun belül viszont ez áll: „Többé ne vétkezzél!"

Járj világosságban, teremj jó gyümölcsöt. A nagy ítéletkor csak két osztály lesz: a polyvához hasonlók, és olyanok, akik gyümölcsöt mutatnak fel. A polyva a tűzben elég, a termés a mennyei csűrökbe kerül. Csak üres hüvely a te kegyességed? Látszat erő nélkül? Isten szórólapátja pontosan szétválasztja a polyvát a búzától. Ő őrizzen meg a látszatélettől! Legyen megtérésünktől fogva cselekvő, élő a hitünk, mely szüntelenül jó gyümölcsöket terem. Akkkor majd mi is „örömmel jövünk elő, kévéinket emelve".

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

 


Augusztus 13.
Vigyázás önmagunkra

Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet!
(Péld 4, 23)


Kertjeinket és házunkat ugyancsak védjük. Az ember szíve is kert, ahol a mennyei kertész nemes növényeket akar felnevelni. De sok a veszélyes kártevő is. Szívünk házhoz is hasonlít, amelyben Krisztus akar lakni. De vannak rablók és tolvajok, akik betörnek és a javainkat elviszik. Az ember betegségtől és szerencsétlenségtől őrzi a testét, de a lelkét a legtöbb ember elhanyagolja. Üres lesz és tönkremegy, pedig ennél nagyobb értéke nincs az embernek: az egész világ sem ér fel vele, ha elveszíti. De ha a lélek szabadulást talál, a legsúlyosabb veszteségeket is kiheveri. A lélek sérülésén nem segít orvos. Ha az elvész, minden elveszett. Kizárólag Isten Bárányának drága vére gyógyíthatja meg és hozhatja helyre.

Őrizd meg szívedet! Vigyázz a szemedre, ne tekints olyan dolgokra, melyek gonosz vágyat támaszthatnának szívedben. Ne hallgass üres, haszontalan beszédre, ami megrontja szívedet. Őrizkedj kedvenc bűnödtől, vigyázz gyenge oldaladra! - Valakinek megtérése után furcsa álma volt. Mintha ragadozó állatok, oroszlánok, tigrisek, kígyók támadták volna meg. Tehetetlenségében és nagy félelmében angyalt pillantott meg maga mellett, aki botocskát nyújtott feléje. „Valahányszor rád támadnak, érintsd meg őket ezzel. Tehetetlenül esnek majd össze előtted. De őrizkedj a mögötted levő üres fatönktől!" Így is történt. A bot minden támadást meghiúsított. Emberünk csakhamar magabiztos lett, már nem vigyázott. Ekkor a fatörzsből hirtelen egy kígyó surrant elő és megharapta. Felébredt. Rájött, hogy a ragadozók a vágyak és a kívánságok, a bot pedig az élő hit. A kígyó a kedvenc bűnt példázza. Világossá lett előtte, hogy hitrejutása után még vissza-visszaesett régebbi kedvenc bűnébe, az ivásba, s ez állandó veszedelemmel fenyegette új életét.

Az éberséghez hozzátartozik Isten Igéje és az imádság. „Megőrzöm a te Igédet szívemben, hogy ne vétkezzem ellened." Az Ige fegyver a kísértés ellen, a léleknek pedig tápláléka. Nehogy a rossz táplálkozás miatt vérszegénnyé és erőtlenné légy, mert akkor nem lesz ellenálló erőd a gonosszal szembeni Az imádság által érintkezésbe kerülsz Istennel. Minél közelebb jutsz őhozzá, annál távolabb vagy a bűntől. Amikor kitartó imádkozással Isten közelébe kerülsz, a gonosz gondolatok és ösztönök fojtogató hatalma megtörik.

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

Augusztus 12.
Könyörgés megtartásért
 
Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom. (Zsolt 16, 1)
 
Rendkívül szükséges könyörgés ez, tegyük magunkévá. Ne mások imádságát mondjuk vagy olvassuk, nekünk kell megtanulnunk könyörögni. Jézus arra kéri az Atyát, hogy őrizze meg az övéit a gonosztól. A megdicsőült Megváltó erős kezében tartja megváltottait; senki nem ragadhatja ki őket a kezéből. Megőriz testileg és lelkileg egyaránt.
 
Testi életünk is szüntelen veszélynek van kitéve. Bármilyen óvatosak vagyunk, nem tudjuk egészségünket eléggé védeni. A parányi baktériumok, amiket szabad szemmel nem is látunk, egészségünknek veszélyes ellenségei. A piciny bacilusok, vírusok ott rajzanak körülöttünk, belélegezzük őket, nem sejtve, hogy talán rövidesen megfertőznek, betegségbe döntenek minket, amiből esetleg fel sem gyógyulunk. A ragályos beteghez például vigyázva közeledünk, de mégsem biztos, hogy megőriztetünk. Ha Isten őriz minket, még ápolhatunk is ilyen beteget, vagy az Igével szolgálhatunk is neki és nem fertőződünk meg.
 
Még fontosabb a lelkünk megőrzését kérnünk. Ha az kárt szenved vagy tönkremegy, végtelenül nagy a veszteség. Testünk azonban előbb-utóbb úgyis az enyészeté lesz. - Lelkünk ebben a világban a tisztátalanságok, hazugságok, becstelenségek fertőző hatásának van kitéve. Ezt a fertőzést a tisztátalan, bűnre csábító beszéd és a tisztátalan tekintet terjesztik. Ezek a lelket mérgezik meg, s végül egész bensőnket megrontják. Legjobb akaratunk mellett sem kerülhetjük ki a könnyelmű, rossz emberek társaságát, különben ki kellene mennünk a világból. Ha igyekszünk is kerülni őket, hivatásunk, a köznapi érintkezés vagy utazásaink melléjük sodornak. Megtehetjük, hogy belső fülünket bedugjuk és így igyekszünk megszabadulni a gonosz behatásoktól, de csak Isten segíthet ellenük igazán hatékonyan. Tűzfalként vesz minket körül, lelkünket ellenállóvá teszi, hogy a gonosz befolyás lepattan róla és belsőleg sértetlenek maradunk. Ha pedig mégis behatolna a rossz, csak Ő adhat kegyelmet, hogy újra kidobjuk a mérget magunkból, és annak még a nyomait is Ő tisztítja el Jézus vérével. Új beszennyeződéstől is Ö őriz meg. „Isten hatalma őriz az üdvösségre - de hit által." Bíznunk kell az Úrban és komolyan számolnunk vele. Amennyire bízunk benne, annyira tapasztaljuk majd meg megőrző hatalmát külső és belső életünkben.
 
Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből
 

Augusztus 11.
Elvilágiasodott keresztyénség

"Ne szabjátok magatokat e világhoz. "
(Róma 12, 2)

Ez nemcsak külső fellépésünkre és magatartásunkra vonatkozik, hanem egész életmódunkra, egyszóval mindenre. Földi hivatásunkban, az üzleti életben, a társadalmi érintkezésben, otthon, a gyermeknevelésben, öltözködésben, mindenben más Isten gyermeke, mint a világ. Idővel kialakult és elterjedt egy világias keresztyénség. Az igazi keresztyén élet az óember halálát jelenti, a világias keresztyén azonban szerződést köt vele. Ha keresztyén ruhát visel, ha formái, szokásai keresztyén jellegűek, akkor életben maradhat. A tövisek, szúrások elmaradnak, amelyek az óembert halálra sebzik. Az önmegtagadást és a világ megtagadását, mely kemény dolog, törvényeskedésnek, szűkkeblűségnek, a világ elől való menekülésnek bélyegzik, egészségtelen, pietista életmódnak csúfolják. Az óembernek meghagyott szabadságot igazi "keresztyén" magatartásnak mondják. Aki barátja a világnak és nem különbözik tőle, az elkerüli a Krisztusért elszenvedett gyűlöletet és szégyent. "De hiszen mi nem pogányok között élünk, hanem csupa megkeresztelt keresztyén között!" - "Az üldözések kora a múlté" - mondják. De sajnos, az evangéliumi keresztyének elleni gyűlölet a világias keresztyének között éppolyan erős, mint régen a pogányoknál volt.

A világias keresztyénség sem nem hideg, sem nem hév, csak ingadozás Isten és a világ között. A megosztott szívű emberben nincs erő. A világ sem becsüli ezt a fáradt, laza keresztyénséget. Az evangéliumi, hívő keresztyéneket a világ ugyan kerüli és gyűlöli, titokban azonban tiszteli. A megosztott szívűek össze akarják kapcsolni azokat a dolgokat, amelyeket lehetetlen összeegyeztetni. Aki a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz, akár akarja, akár nem. Csak a határozott keresztyénségben van erő, csak ez tud biztosan fellépni. "Mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik őhozzá teljes szívvel ragaszkodnak" (2 Krón 16, 9). Az ilyeneket megerősíti úgy, hógy rémületére vannak a Sátánnak és titkos szolgáinak, a világias keresztyéneknek. "Meddig sántikáltok még kétfelé?" Álljatok már egyszer egészen az Úr oldalára!

Mi nem ebbe a világba tartozunk, amely tele van látszattal, hazugsággal, lelkiismeretlenséggel és tisztátalansággal, hanem a másik világba, ahol igazság, tisztaság és szeretet uralkodik.

 


Augusztus 10.
Felemás iga



"Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában! "
(2 Kor 6, 14)



Kétféle iga van, ami nagyon is különbözik egymástól. Az egyik Krisztus igája, amit tanítványai hordanak, a másik pedig az, ami alatt a világ gyermekei járnak. Mindenki viseli a maga igáját. Még a szabadság rajongóinak is, akiknek zászlajára ez van írva: "Szaggassuk le köteleiket és vessük el bilincseiket!" - van igájuk. Sőt, nekik van csak igazán! Mindenki alá van vetve valamilyen parancsoló hatalomnak, akár akarja, akár nem. Minden embert állandó behatások érnek, amik alól nem vonhatja ki magát. Aki nem akar Krisztus igája alatt élni, az a világ és a bűn igáját hordja. Vállalnia kell a világ szerint való életet, nyugtalanságot; követi barátait, a "társaság" igézete alatt áll; engednie kell örömeinek és szenvedélyeinek, és végre kell hajtania a Sátán akaratát. Magával ragadja a világ széles sodra, s mindez kemény igát jelent. Mögötte ott álla sötétség irgalmatlan fejedelme.


Milyen más a Megváltó szelíd igája! Aki ismeri ezt, csak magasztalja. Idegen igával azonban nem fér össze. Krisztus egyedüli parancsoló ura akar lenni övéinek. Közel van a kísértés, hogy egy időbben a másik igát is húzzuk, főleg emberekre való tekintettel. Így volt ez a korinthusiaknál is. Ha a pogányak áldoztak, nagy lakomával fejezték be, és ezen részt vett a szűkebb és tágabb család. A keresztyén rokonokat is meghívták. Sokan úgy vélték, nem utasíthatják ezt vissza. "Nem vagyunk szabadok? Miért kötözzön meg a törvény és állítson korlátokat? Hiszen úgysem hiszünk már a bálványokban, nincs közünk a pogány babonákhoz." Ilyen gondolatokkal nyugtatták meg lelkiismeretüket. Az apostol másként lát. Tudja, milyen kísértésekbe jut az ilyen ember. Először csak udvariasságból, mások kedvéért teszi, aztán a maga kedvéért is. Olyan befolyás alá kerül így az ember, ami Jézus Lelke ellenére van, amely elragadja őt Jézustól. Az ember nem akar senkit megbotránkoztatni. De ne gondolja senki, hogy egyetlen lelkét is megnyer azáltal, ha hamis módon megy elébe és hidat ver feléje. Előbb fogsz te átmenni hozzájuk azon a hídon, mint amazok hozzád. Nem szabad feladnunk az álláspontot, amit Isten határozott meg. Minden megalkuvás a gonosztól van. Ha meg is haragusznak ránk, a lelkiismeretükben mégis ott maradhat egy tövis. Végül majd hozzád jönnek, csak várd ki! Csupa veszteség, amit az igazság feladása árán nyerünk, ezért ne építs hidakat a bűn világa felé!

Carl Eichorn - Isten műhelyében


Augusztus 9.
Összeegyeztethetetlen ellentétek


Mi köze van az igazságnak a gonoszsághoz? Vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? És hogyan egyeznék meg Krisztus Béliállal?
(2 Kor 6, 14-15)


Ne próbáljuk mi összeegyeztetni azt, amit Isten szétválasztott. Ahol igazság van, ott békesség, igazi élet van, de az igazságtalansággal és bűnnel békétlenség jár együtt. Ott a halál uralkodik. Nagyon gonosz dolog elmozdítani azokat a határköveket, amelyeket Isten állított. Élesen szét van választva egymástól az igazság és igazságtalanság, a világosság és a sötétség területe. Nem bizonytalan határ ez. Nem lehet egyszerre mind a két területen mozogni. Jól ismert az a fáradozás, amivel el akarják tolni a határokat: „Nem kell azt olyan komolyan venni!" - „Ne légy olyan merev és türelmetlen!" - „Egyszerűen nem él meg ma az, aki a Biblia szerint akar élni!" Igaz, az egész üzleti életet átszövi az igazságtalanság és a társadalmi életet a hamisság. Aki isteni szabály szerint cselekszik, megütközést kelt, és sokszor lehetetlenné teszi magát. De mégsem szabad elegyíteni. Aki a sötétség területének szabályait követi, az kizárja magát a világosság birodalmából.


Krisztus és Béliál, a két vezér kiengesztelhetetlenül állnak egymással szemben. Krisztus az üdvösség hozója és közvetítője, Béliál a pusztító. Krisztus megmenti az embert, Béliál szakadékba taszítja. Az első összegyűjti az embereket, a másik szétszórja, harcra uszít mindenkit mindenki ellen. Az első jó magot vet, a másik konkolyt. Maga Isten szerzett ellenségeskedést a kígyó és utódai, Éva és utódai között. Az asszony magva, Jézus, az egyetlen igaz ember; örök ellenségeskedéssel áll szemben vele az ördög és követői. Akik Jézuséi, soha nem elegyedhetnek össze a sötétség embereivel - azok gyűlölik őket és nem is érzik jól magukat a társaságukban. Nem tudják elfogadni életmódjukat. De éppen így elviselhetetlen a világosság fiai számára a Sátán gondolkozásmódja. Szakadék ez, amelyet nem lehet és nem is szabad áthidalni. Hívőnek a hitetlennel nincs közössége. A hívők azonnal megértik egymást még akkor is, ha előzőleg nem ismerték egymást. A világ csak az övéit szereti, Jézus gyülekezete neki idegen test. Milyen visszás és érthetetlen, amikor egy hívő hitetlennel köt házasságot, vállalva vele a legbensőbb közösséget a természetes élet területén. Együtt élnek és belsőleg mégis idegenek egymás számára.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből


Augusztus 8.
Fegyverzetünk (V.)


"Vegyétek fel az üdvösség sisakját is és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. "
(Ef 6, 17)


Az üdvösség sisakját más helyen a reménység sisakjának nevezi az Ige (1 Thess 5, 8). Itt tehát az eljövendő üdvösségről van szó, amely Urunk visszajövetelével lesz nyilvánvaló. Ezt a reménységet sisakhoz hasonlítja, amely megvédi a fejet az ellenséges ütésektől. Isten gyermekei számára is nehéz sorscsapások jönnek, de az eljövendő reménység dicsősége erőt ad nekik a kitartásra. Mindez most csak rövid átmenet, bármilyen fájdalmas is. A végén öröm int felénk.

"Vegyétek fel a sisakot!" Ez kétféleképpen történhet. Először: Emlékezzetek reménységetekre, mélyedjetek el benne, kutassatok szorgalmasan utána! Mélyedjetek el mindenekelőtt a reménység nagy könyvében, János Jelenéseiben. Itt bontakozik ki reménységünk egész gazdagsága. A jelen sötétségében erősítő látásokat kapunk, így derűsek leszünk a nyomorúságban és erősek a tűrésben. Másodszor: Reménységünket újra meg újra fentről kell kérnünk, mert sokszor minden szürke körülöttünk. Mit ér a legszebb kilátás, ha ködben van a táj? Istennek kell szétoszlatnia a homályt, hogy szemünk csodálkozva lássa, mit készített Ő nekünk. Akkor elfelejtjük a meredek kapaszkodó fáradságát és veszélyeit.

A keresztyének nemcsak védekezésre vannak elhíva, hanem támadásra is. Le kell sújtaniok, ütéseket kell adniok, de nem testi fegyverekkel, nem a gúny és szidalom szavaival, hanem a Lélek kardjával, amely Istennek valamelyik Szava. Az ilyen Igét felülről kell kérnünk. - A felülről ajándékozott szó átütő erejű, hatalma van és villámként hat. Jézus így kapta meg minden szavát az Atyától.

Talán mi sem vagyunk szónokok és nincs természetes beszédkészségünk, de Isten a gyermekek és csecsemők szája által erősíti meg hatalmát ellenségei miatt (Zsolt 8, 3). Hányszor megszégyenítette már az okosok hitetlenségét így! Szívesen veszi, ha gyenge és tanulatlan emberek megdicsőítik Őt. Péternek a Lélek erejével tett bizonyságára a nagytanács is elhallgat, meg Simon mágus is (Csel 8, 22; 23, 9). Ellenségei nem állhattak ellene a bölcsességnek és a Léleknek, ahogyan István beszélt (Csel 6, 10). De a legdicsőségesebb az, amikor az ellenséget nemcsak elhallgattatja, hanem elvezeti az igazság megismerésére. Ez a legszebb győzelem, aminek az angyalok is örülnek a mennyben.

Carl Eichorn - Isten műhelyében

 


Augusztus 7.
Fegyverzetünk (IV.)


Mindezekhez vegyétek fel a hit pajzsát, amellyel a gonosznak minden tüzes nyilát kiolthatjátok.
(Ef 6, 16)


A fából készült, bőrrel bevont pajzs az egész embert, fejétől a lábáig fedezte. Ez a hit képe. Voltak tüzes nyilak, amelyekkel meg akarták gyújtani a pajzsot; ekkor a harcos védtelenné vált. Ősi ellenségünk mindenekelőtt a hitet akarja elvenni, mert akkor nyert ügye van. Csak a hit őrizhet meg és tehet ellenállóvá a Sátán tüzes nyilaival szemben. A kétségek, sötét gondolatok, sőt Isten elleni káromlások ezek, amelyeket nyílként dob a lélekbe. Különösen a nyomorúság és szenvedés idején jön ezzel: Hol van a te Istened? Mit segít rajtad minden imádságod? Ha Isten igazságos és a szeretet Istene, hogyan győzedelmeskedhet az igazságtalanság, hogyan lehetnek a gyermekei elhagyottak? A jelen idők sok alkalmat adnak ilyen gondolatokra, amelyek elnyeléssel fenyegetik a hitet. Az Úr Jézus előre megmondta, hogy az utolsó időkben súlyos próbák alá kerül hitünk. Sokakat elhitetnek majd a Sátán követei és elbuknak. „Az Embernek Fia, mikor eljön, vajon talál-e hitet a földön?" Sokan hűtlenül elhagyják majd a „zászlót" és hitüket is eldobják.

A hit pajzsát is újra meg újra kell kapnunk. Csak az Isten Lelke által belénk plántált hit áll meg. Nem a könyvből tanult „hit", hanem a szív élő hite vezet győzelemre. Maga Isten erősít meg. A kételkedésnek a hit ellen intézett támadásait ismételten vissza kell vernünk a hit „mégis" szavával. Es ha úgy tűnik, hogy minden ígéret semmivé válik, annál erősebben kell ragaszkodnunk Hozzá és a mindig szavahihető Igéhez, még a legnagyobb sötétségben is.

Jób erősítő példa. Megingott a hite, de nem szenvedett hajótörést. Kételkedett Isten szeretetében, Isten kegyetlen ellenségnek tűnt fel előtte, de mégsem engedte el Őt. Megrázó, hogy kisiklásai ellenére mégis mindig őbelé kapaszkodik: „Szemem könnyezik Isten felé." - „Az én tanúm az égben van." - „Tudom, hogy az én Megváltóm él." A hitnek ezekkel a szavaival védekezik, amikor az ellenség a hitetlenség szakadékába szeretné taszítani őt. „Istenem, a te utad szentséges" - mondja súlyos hitpróba idején a zsoltáríró. Úgy látszik, mintha vége lenne az ígéretnek (Zsolt 77, 9), de ő nem veti el bizalmát. Bár nem érti Isten homályos útjait, mégis „szentnek" látja azokat. Isten soha nem olyan, mint a szeszélyes emberek. Megtartja szavát, hű marad.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből


Augusztus 6.
Fegyverzetünk (III.)

 

Felsaruzva lábatokat a békesség evangéliumának hirdetésére való készséggel.
(Ef 6, 15)

 

A fegyverzet harmadik darabja: készség az evangélium hirdetésére. Hát erre nemcsak az igehirdetőknek van elhívásuk? Sajnos, sok gyülekezetben megszokták, hogy hallgatnak és ráhagyják a lelkészre az evangélium képviseletét. Jézus és az apostolok véleménye szerint azonban minden keresztyén, aki békességre jutott, elhívatott, hogy a békesség követe legyen; az a feladata, hogy szóljon, bizonyságot téve Jézusról, aki egyedül ad nekünk békességet. Természetesen nem mindenki van elhíva a nyilvános igehirdetésre, de minden hivő keresztyén tegyen vallást Megváltójáról; ez az Ő akarata. Képessége azért van erre, mert maga már békességre jutott Jézusban. A készséget viszont mindig újra felülről kell kapnia. Kegyelem, ha szabadon és bátran tehetünk bizonyságot az evangélium erejéről. Az ilyen tanú bátran és biztosan léphet fel, mint az a harcos, aki jól fel van saruzva. Akinek Isten ajándékba adja, hogy örömmel szóljon, az ne húzódjék zavartan és szégyenlősen félre, hiszen Isten gyermekének van valamije, ami a világnak nincs: a drága békesség.

 

Bármennyi pénze, hatalma, becsülete van is a világ gyermekeinek, békességük nincs. Olyanok, mint a nyugtalan tenger, amelynek hullámai iszapot és sárt hánynak ki. Igen nagy szüksége lenne a világnak arra, hogy megmutassák neki a békesség útját. „Mily szépek az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond" (Ézs 52, 7). Lépéseik könnyűek és mégis határozottak. Igaz, semmibe veszik őket, lemosolyogják és kigúnyolják őket, de mégsincs okuk rá, hogy félénken visszahúzódjanak a sarokba. Ha megkapták a bizonyságtételhez a bátorságot és határozottságot, akkor még gyenge asszonyok, tanulatlan, egyszerű emberek is olyan bátran szólnak, hogy elképed a világ. Csel 4, 13-ban olvassuk: „Amikor látták az apostolok hitvalló bátorságát és megértették, hogy tanulatlan, egyszerű emberek, csodálkoztak."

 

Mennyivel gyorsabban száguldaná be a világot az örömhír, ha a keresztyének nem lennének olyan félénkek és némák! Vigyázz, nehogy valaki vádoljon majd, akivel gyakran találkoztál, hogy soha nem beszéltél neki Jézusról! De egész lényünkből a békességnek kell áradni, hogy még szavak nélkül is ezt érezzék meg az emberek. Akkor áldott lesz a bizonyságtételünk.

 

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

 

 


Augusztus 5. Fegyverzetünk (II.)


"Álljatok meg tehát ... felöltözve a megigazultság páncéljába! "
(Ef 6, 14)



A fegyverzet második darabja a megigazultság páncélja. Ezt is csak Isten adhatja ajándékba. Imádkozva hozzuk elő ezeket a fegyvereket Istenünk fegyvertárából. Az Ő ajándékait mindig újra kell kapnunk. Nem hasonlítanak földi kincsekhez, amelyek egyszer s mindenkorra megvannak és szépen őrizgetjük őket az ékszerdobozban. Ha egyszer megkaptuk az igazság övét és a megigazultság páncélját, akkor minden nap újra fel kell vennünk őket.


Isten maga készítette el a megigazulást Fia keresztjén! Minden bűntől, hamisságtól megtisztít és megszabadít a Bárány vére. Ezt hasonlítja az Ige a páncélhoz. A páncél befedi a mellkast, ahol a szív dobog. Az az ember, akit Isten megigazít, védett helyzetben van. Bátor lehet akkor is, ha mindenféle vádaskodást és támadást indítanak ellene. "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? ... Kicsoda vádolja az Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít" (Róma 8, 31. 33). Akkor is bizakodunk, ha a Sátán, ez a vádló, nyugtalanítani akar. Valóban erősen állhatunk, bukás nélkül. Sokan a saját igazságuk páncéljába öltöznek. Büszkélkednek, hogy ők milyen jók és kötelességtudók, magatartásuk kifogástalan és semmi gonosz nem terheli őket. Úgy vélik, egykor nyugodtan nézhetnek majd a Bíró szemébe. De ez a páncél nagyon törékeny, szúette, korhadt fából készült. Ha valaki egy ilyen erkölcsös, a saját szemében kifogástalan embert kérdőre von, az felháborodik és elveszti önuralmát. Ha azonban Isten kegyelme által bizonyosságra jutottunk, nyugodtak lehetünk. Felindulás és felháborodás azt bizonyítja, hogy mégsem vagyunk olyan biztosak a dolgunkban. Saját igazságunk mindig rossz fedezék. Ha felülről megújult a lelkiismeretünk, minden ilyen bizodalmunk szánalmas véget ér, de ha egyedül arra a megigazultságra hagyatkozunk, amit Isten a hitnek ajándékoz, akkor igazán szilárdan állunk.

Isten megigazított gyermekeinek az életéből valóban nem hiányoznak a támadások, árulások, gyalázások. Mindezek azonban nem verik le őt. Nem találja el az ellenséges fegyver. Szíve sértetlen és erős marad, annál inkább örvendezik Istentől kapott megigazultságának. Akik kifogástalanságukkal büszkélkednek, könnyen elesnek, de aki egyedül a kegyelemből való igazságban bízik, nem szégyenül meg, erősen áll a kísértések között is.

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

 


Augusztus 4. Harci fegyverzetünk (I.)


"Álljatok meg tehát, körülövezve derekatokat igazlelkűséggel!"
(Ef 6, 14)


Ne felejtsük el, hogy minden lelki fegyverzet Istené! Tőle való, nem mi gyártjuk. El kell fogadnunk és kérnünk kell tőle. Az "igazság" tehát nem a mi személyes igazunk, hanem a felülről ajándékozott igazság bennünk. Isten Igéje, mindenekelőtt az evangélium: "az igazság". A Szentlélek árasztja ezt a szívünkbe, így lesz személyes tulajdonunkká. Ez őriz meg a tévedéstől. - A világ tele van csaló nézetekkel, amelyek igazságnak adják ki magukat. Az idők vége felé a Sátán mindent kockára tesz, hogy az embereket elfordítsa az igazságtól és csalóka gondolatainak hálójába vonja őket.

Isten igazsága szabadít meg a tévedésektől, hamis látszatoktól. Ha Isten gazdagsága és teljessége árad reánk, akkor leszünk a legmélyebb értelemben igazzá és lépünk ki a hazug látszatok világából. Amíg ebben mozgunk, szavunk és magatartásunk nem viseli magán a teljes igazság pecsétjét; mindaddig nem Isten előtt állunk, hanem emberek előtt. Gondunk van a szép külső megőrzésére, hogy kellemes benyomást tegyünk. Szerepet játszunk, színészkedünk. A külső nem egyezik meg a belsővel.

Bosszankodunk, de nem akarjuk mutatni. Uralkodunk magunkon, de belül mar és forr bennünk a harag. Lenyeljük azt, de nem győzzük le. Tehát látszat az egész! - Gőgből nem mutatjuk gyengeségünket; összeszedjük magunkat. Erős magatartást mutatunk, míg egyszer törés áll be és megmutatja bensőnk igazi képét.

Isten előtt is valaminek látszani akarunk: jónak, adakozónak, kegyesnek, de szívünket hideg önzés, fösvénység, világi gondolkozás tölti be. Csak ha ezt a látszat-lényünket felismerjük és a kífogásokkal, görbe utakkal, külszínnel palástolt valódi magatartásunkat Isten előtt szégyenkezve elismerjük, jöhet Jézus Szentlelke, aki maga az igazság, hogy magáévá tegyen. Akkor letehetjük végre a hazugságot. Belülről kell igaznak lennünk, mielőtt igazak lennénk magatartásunkban külsőleg is. Az apostol övnek mondja áz igazságot, amivel a hosszú, bő ruhát össze lehet fogni, hogy ne akadályozzon a járásban. Azok, akiket az igazság szabadokká tett, felszabadultan élnek. A nem tiszta, színlelt magatartás gátol a szabad mozgásban. Ha nem vagyunk őszinték, önmagunkat kötözzük meg. Az igazság emberei egyenességben járnak.

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből


Augusztus 3. Küzdelem a szabadság megőrzéséért


"Minden szabad nekem, de rajtam semminek se legyen hatalma. "
(1 Kor 6, 12)



"Aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek." Természetünk szerint mindannyian ebben a szégyenletes rabszolgaságban vagyunk. Csak Krisztus teremt szabad embereket, akik fölött nincs más úr, csak az Isten. Minden más szabadság csak látszatszabadság, hamis csillogású szolgaság.


De nemcsak a szenvedélyek kötöznek meg! Van sok ártatlan, talán a maga nemében értékes és fontos dolog, amelyek azonban mégis elvonnak Istentől és megfosztanak szabadságunktól. Sokan úgy vélik, addig dohányoznak, amíg akarnak, pedig tévednek; megkötözi őket a dohányzás. A mindennapi kenyér "nem lesz szenvedélyünkké, de különben bármilyen élvezeti cikk úrrá lehet rajtunk. Pál tud olyan keresztyénekről, akiknek istenük a hasuk. - Mindennapos munkánk Isten akarata, de a munka is leigázhat és rabszolgájává lehetünk. Az egészség érték, vigyázzunk rá, de ha túlságosan aggódunk egészségünkért, ez is bilincsbe verhet. A gyermek Isten ajándéka, de milyen könnyen megtörténhet, hogy parancsolója lesz szüleinek.

Nekem, Isten gyermekének, minden meg van engedve, de semmi nem tarthat fogva. A hívő ember mindenek felett úr, de könnyen a dolgok alá kerülhet, ahelyett hogy királyi szabadságban felettük állna! Aki meg akar maradni abban a szabadságban, amire Krisztus felszabadította (Gal. 5, 1), annak naponta harcolnia kell, hogy semmi ki ne szorítsa az Úr Jézust. Mert csak akkor vagyunk szabadok, ha Istent imádjuk és csak neki szolgálunk. Két dolog szükséges ehhez a harchoz: 1. Őszinteség. A Szentlélek int minket, ha a szívünk valamihez nagyon odatapad. Hallgass rá, ne magyarázkodj, valld be, hogy meg vagy kötözve. 2. Határozottság. Sok mindenről határozottan le kell mondanunk, meg kell tagadnunk magunkat. A legértékesebb dolog is csapdává válhat. Nincs szükségünk arra, hogy mindenünk legyen és mindent élvezzünk. Adjunk át mindent az Úrnak. Ami fogva tartja szívünket és újra meg újra erőt vesz rajta, azt dobjuk el, különben Isten sokkal radikálisabban távolítja majd el. "De mindenekben diadalmaskodunk őáltala, aki minket szeretett." Az a szeretet, amely megszabadításunkért a legdrágább vételárat tette le, erőt ad arra is, hogy mindent odaadjunk, ami nem egyeztethető össze ezzel a szeretettel.

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből


Augusztus 2. Harc a tisztátalan vágyak ellen

Takarítsátok el a régi kovászt!
(1 Kor 5, 7)


A régi kovász a pogány természet. A pogányság két alapbűne a fajtalanság és a kapzsiság. Mielőtt bármely hibától megszabadulhatnánk, felülről kell szabadulást kapnunk. Csak akkor tisztulhatunk meg alaposan, ha először Krisztus vére megtisztítja egész lényünket. Talán saját erőnkből is eltávolíthatjuk a gonosz hajtásokat, de ezzel soha nem juthatunk el a szív tisztaságáig. Ha a kegyelem által nem kerülünk át új talajba, eredménytelen fáradozás a bűnnel való harcunk. Ezért mondja az apostol: „Takarítsátok el a régi kovászt ... hiszen ti kovász nélkül valók vagytok!" Ez ellentmondásnak látszik, pedig nem az. Aki megragadja Jézus Krisztus kegyelmét és eggyé lesz vele, az új természet. A régi természetet azonban nem fújja el a szél. Megmozdulnak a vágyak és a kívánságok; erőlködnek hogy érvényesülhessenek, de már nem kell engednünk nekik (Róma 8, 12). Ha Jézus lelkének új hajtóereje visz előre, nem engedünk többé a test kívánságainak (Gal 5, 16). Kisöpörjük a régi kovászt azzal, hogy hitben magunkhoz öleljük azt az új természetet, amit Jézusban ajándékba kaptunk (Máté 11, 12). Az igazi hit nem álmatag, hanem hatalmas, erőteljes és munkálkodó valami. Teljes határozottsággal áll rá a győzelem talajára. Ha a gonosz kívánság hevesen támad, a hit így kiált fel: „Uram, segíts rajtam, tied vagyok, nem szolgáltathatod ki saját tulajdonodat!"


A győzelemhez fontos a harci gyorsaság. Ha a tisztátalan kívánság már talajra talált, fertőzése könnyen tovább terjed. Aki sokáig szolgált és sokszor engedett neki, annak akaratereje annyira meggyengülhet, hogy egyedül nem birkózik meg vele. Aki ennyire a bűn hatalma alá került, az Jak 5, 16 szerint beszéljen egy hívő keresztyénnel: „Valljátok meg egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért." Az Úr megáldja azt, aki megalázkodik az emberek előtt, és annak a szeretetét is, aki kiáll a megkötözöttért. A testi kívánságok hatalmasan felburjánzanak, ha a testet a szükségesen felül ápolgatjuk és pihentetjük (Róma 13, 14). A gonosz kívánság legyőzésére jó eszköz a munka és a mértékletesség. Újabb vereségek könnyen kishitűvé s kedvetlenné teszik az embert, de ne csüggedj! Magad miatt ugyan elcsüggedhetsz, de nem az Úr Jézus miatt. A tisztátalan kívánság mint a penész lepi be a szívet, de Jézus megtisztíthatja és dicsősége ragyogó tükrévé teheti. „Boldogok akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják."

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből


Augusztus 1. Harc a harag és gyűlölködés ellen


Vessétek el magatoktól a haragot, indulatosságot, gonoszságot, káromlást.
(Kol 3, 8 )


A gonoszt csak jóval lehet legyőzni: a tisztátalan gyönyöröket azzal,hogy az Úrban gyönyörködünk. A fösvénységet és kapzsiságot az adakozás készségével, bármennyire mást mond is az önző óember. Így a haragot, keserűséget, érzékenységet, viszálykodó természetet is csak úgy lehet levetkőzni, hogy mint Isten megkegyelmezett gyermekei, felöltözzük a szívbeli könyörületet, szívességet, alázatosságot, szelídséget és türelmet. Mindenekelőtt a büszke szívnek kell megalázkodni és meglágyulni az Ő meg nem érdemelt irgalma előtt. Jézus báránytermészetére van szükségünk, hogy eredményesen harcolhassunk a harag feltörő indulatai, a gyűlölködő, bosszúálló lelkület, a keserűség és érzékenység, minden mérges szó és szidalom ellen, amelyek az óemberből törnek elő.

Természetünk ezt az alapelvet vallja: „Kölcsönkenyér visszajár!" Ragadozó állat szunnyad bennünk. Amint ingerlik, kitör. Ez a gondolkozás élt Kainban és nemzedékében egyre jobban elburjánzott ez a lelkiség, amelynek semmi sem tetszik s amely mindenkivel szembeszáll, ha büszke énjét sérteni merik. Dávid is bosszút akart állni Nábálon, aki érzékenyen megbántotta őt, de aztán megköszönte Istennek, hogy még idejében hozzáküldte Abigailt, aki lelkiismeretéhez szólt és megakadályozta, hogy vérontással terhelje magát (1 Sám 25, 32-33). Amíg azt hisszük, hogy igazunk van, ha haragszunk, ha engesztelhetetlenek, érzékenyek és dacosak vagyunk, addig nincs szabadulás ebből. Mindez elhordozhatatlan teherré kell váljon számunkra. Gondoljunk arra a szeretetre, amely számtalan mulasztásunkkal és hibánkkal együtt szüntelenül hordoz minket, akkor megszégyenülünk türelmetlenségünk miatt.

A sértések és mellőzések nevelésünkhöz tartoznak. A legjobb eszköz, hogy a szívünkben levő tövistől megszabaduljunk, ha Jézus szavát követjük: „Imádkozzatok azokért, akik bántanak és kergetnek titeket." Ha valakiért imádkozunk, azt a szívünkbe zárjuk, és végül elcsendesedik a szívünk, ha Jézus példája szerint mindent az igazságosan ítélőre hagyunk (1 Pét 2, 23). Ha helyet adunk a haragnak, a keserűségnek és az engesztelhetetlenségnek, magunk szakítjuk el magunkat Isten szeretetétől és a megbocsátó kegyelemtől. Ezért hát el a szeretetlenséggel, indulattal, bántó szavakkal!

Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

Július 31. Harc a kapzsiság ellen

"Öldököljétek meg a ... kapzsiságot, amely bálványimádás. " (Kol 3, 5)

A testi ember test szerint gondolkozik (Róma 8, 5), de akiben Isten élete van és lelki ember, azt minden törekvés felfelé vonzza. Lehetetlen a földi gondolkozást legyőzni, amíg Isten Fia értelmet nem adhatott nekünk, hogy megismerjük az igazat (1 Ján 5, 20). Csak ekkor szabadulunk meg a földi dolgokhoz való ragaszkodástól és tanulunk meg az élő Istenben bízni, aki megad nekünk mindent gazdagon (1 Tim 6, 17). Ha Krisztussal meghaltunk a világnak, akkor teljes buzgósággal keressük azt, ami odafelvaló!

Folyamatosan öldököljük meg magunkban a pénzszeretetet és a kapzsiságot, amire nézve Jézus szabadulást hozott. Pál sokakról tudott, akiket a pénz szerelme eltávolított a hittől és sok fájdalommal szegezték át magukat (1 Tim 6, 10). Mert ha valaki egyszer megízlelte az Úr jóságát és mégis boldogtalan, ez csak azért van, mert belekeveredett földi törekvésekbe. Minél mélyebben merül bele az ember a földi dolgokba, annál erősebb benne a földi gondolkodás. És minél inkább elmerül Istenben és minél többet foglalkozik az Ő dolgaival, annál inkább növekszik benne a mennyei gondolkodás. - Olyan a természetünk, hogy magunkhoz ragadnánk mindent, amit csak lehet; Isten jellemvonása az adás. A legdrágábbat adta oda ennek a hálátlan világnak. Isten Fia önmagát és mindenét odaáldozta értünk. Aki megtapasztalja magán Istennek ezt az ajándékozó szeretetét, új emberré lesz, olyanná, aki maga is képes adni.A thessalonikai és filippibeli keresztyének Isten kegyelme által olyan örömmel adakoztak, hogy szinte zavarba hozták az apostolt. Jeruzsálemi testvéreik szorultságának megkönnyítésére erejükön felül adtak (2 Kor 8, 1-3).

Isten gyermekei megértik az Ige szavát: Jobb adni, mint venni! A jókedvű adakozót szereti az Isten és megáldja. Az ilyen ember megtapasztalja az Igét: "Adjatok és nektek is adatik. Jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak majd az öletekbe" (Luk 6, 38). Aki fösvény és nem tud adni, ne gondolja, hogy Isten gyermeke, mert megcsalja magát. Talán valamikor kapott már kegyelmet, de letért Isten útjáról, mivel újra elfoglalta szívét a pénzszeretet. A kapzsiság és fösvénység bálványozás. Aki a mammonnak szolgál, bálványimádó (Ef 5, 5). A fösvénység szívesen ölt kegyes ruhát, pedig a pénz embere Isten ellensége.

 


Július 30. Harc a hazugság ellen

"Vessétek el a hazugságot, szóljatok igazat ki-ki az ő felebarátjával, mert egymásnak tagjai vagyunk. " (Ef 4, 25)

Az óember keresztül-kasul hazug. Becsapja önmagát és másokat is. A látszatok világában mozog, minden törekvése az értelmetlen becsvágy, a semmitérő birtoklási vágy és a hiábavaló világi kívánság. Valaminek képzeli magát, holott semmi. Csak ha levetkőztük az óembert az Úr Jézusban való hitben, tudunk minden mást is letenni, ami az ő területébe vág. És ebben első a hazugság. Rátapad az emberre mint valami sötét árnyék. Természete szerint mindenki hajlamos arra, hogy hibáit letagadja. Megtérni azt jelenti: igazzá lenni. Vannak emberek, akik általában utálják a hazugságot és szégyellnék magukat, ha másokat becsapnának, de gőgjük megakadályozza őket abban, hogy beismerjék saját igaztalan voltukat. Csak az lesz igazzá, aki alázatosan meghajol Isten előtt.

"Vessétek el a hazugságot!" De hogyan vethetnénk el, ha fel sem ismerjük és ügyet sem vetünk rá? Vigyázzunk szavainkra és kérjük az igazság Lelkét, hogy intsen, valahányszor hamis érveket hozunk fel, büntessen meg, ha igaztalan szó csúszik ki a szánkon. - Milyen sokszor túlzunk és fontoskodunk! Csak azt említjük meg, ami előnyös és kedvező fényt vet ránk, a többit elhallgatjuk. Nem hazudunk kifejezetten, de megkerüljük az igazságot, nagyzolunk, kétértelműen beszélünk. Valamilyen mellékes okot megnevezünk, de a főokot elhallgatjuk, vagy pedig hallgatásunkkal a másikat hamis hitben hagyjuk, mert kellemetlen a dolgot tisztáznunk. Hányszor visszatartjuk az igazságot emberfélelemből vagy nem mondunk igazat, hogy tessünk embereknek. Ha Jézus Lelke ezekhez hasonló hamisságokat fed fel bennünk, üdvös azt nyíltan bevallani: "Nem mondtam igazat!" Vagy: "Elhallgatással vétkeztem az igazság ellen." Az ilyesmit persze nehezen vesszük ajkunkra; mélyen megszégyenítő, de biztos eszköz arra, hogy a hamis látszattól megszabaduljunk.

Elsősorban az Úr előtt alázkodjunk meg mélyen, ha hamisságon kapjuk magunkat és keressünk megtisztulást Jézus vérében. A hazugság másokkal kapcsolatban azért olyan utálatos, mert megöli a bizalmat és a szívélyes testvéri érintkezést. A hazug ember kiközösíti magát a gyülekezetből. Az apostol kifejezetten hozzáteszi: "mert egymásnak tagjai vagyunk." - A nem őszinte lelkület szétválaszt, az igazság összekapcsol, ezért: vessétek el a hazugságot!

 


Július 29. Ne a levegőt vagdosd!

"Úgy küzdök, mint aki nem levegőt vagdos. "
(1 Kor 9, 26)

Ha túljutottunk a megtérés harcán, még nem vagyunk túl a küzdelmeken. Most az Isten kegyelme által elnyert helyünket kell megtartanunk. A gonosz ugyan legyőzött ellenség, de a győzelmet mindig újra meg kell ragadnunk hitben. Pál apostol eltalálta az ellenséget, nem a levegőt vagdosta. Nem mellé csapott, mint sokan, akik csak látszatra vívnak és nem akarják megadni óemberüknek a halálos döfést. Pál kíméletlen volt saját teste ellen. "Megsanyargatom (szó szerint: öklözöm) testemet." Nem volt elnéző és kíméletes a testével, hanem szigorú és könyörtelen. Nem uralkodhatott rajta többé a test. Pál megfékezte és lekötözte, hogy szolgai helyére utasítsa vissza, ahová való. A test csak eszköze a léleknek, nem szabad uralkodnia felette. "Segíts Uram, hogy a testem ne okozzon kárt a lelkemnek" - imádkozott egyszer valaki. A testi szükségletek és igények kielégítése nem kerülhet első helyre. Ha testünket a szükséges mértéken túl ápolgatjuk, érzékivé, mindenféle kívánság és élvezet táptalajává válik.

Legyünk szigorúak testünkkel és egész óemberünkkel szemben, aki semmi áron nem akar meghalni; ellenkezik, kér, könyörög. Legyünk határozottak: a testünk részéről legnagyobb veszély az élvezetvágy. Sokak számára el van zárva e felé az út, kevesen élhetnek nagy bőségben, a legtöbben szűkös körülményekre vannak ítélve. Most csak az a kérdés, hogyan viseli el az ember a szűkölködést. Ha élvezetvágy él benne, nincs ínyére a sovány eledel. A nemi ösztön is sok alkalmat ad a szakadatlan harcra. Nehogy legyőzzön és veszélyes utakra vonjon, amelyek mocsárban és szakadékban végződnek! Itt határozottnak és kérlelhetetlennek kell lennünk. Ha mindjárt az elején nem állunk ellent, csakhamar beleveszünk a bűnbe.

Természetesen az apostol nem a saját erejéből állt ellent olyan kímélet nélkül saját testének, hanem Jézus szeretetének erejében, amely betöltötte a szívét. Nem képzelte magát mégsem hősnek, aki lenézhet másokat és aki elől a gyengék félelemmel visszahúzódnak. Tudatában volt saját gyengeségének; minden erőtelen testvérhez lehajolt, együttérzett velük. Legyünk szigorúak önmagunkkal szemben, szelídek és szeretetteljesek másokkal szemben! Ilyenek a kegyelem talaján álló hősök, ellentétben a saját erejükből harcolókkal.


Július 28. A tulajdonképpeni ellenség

"Nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, amelyek a magasságban vannak. "(Ef 6, 12)

Az Ószövetségben Isten népének külső, látható ellenséggel kellett harcolnia: a Kánaánban és körülötte lakó népekkel. Az Újszövetség népének láthatatlan ellenséggel van dolga. Végső fokon harca a Sátán és a sötét hatalmak ellen irányul. Eredetileg az lett volna az ember rendeltetése, hogy legyőzze a Sátánt és visszaszerezze Istennek a földet, amit a Sátán megrontott. Ehelyett a Sátán győzte le az embert és ismételten győzött felette, amíg az asszony magva, a második Ádám, Jézus Krisztus, aki erősebb, le nem győzte az erőset és zsákmányát el nem vette tőle. Most Jézus győzelmének erejében nekünk is győznünk kell a Sátánon, de végül is Isten bénítja meg és kapcsolja őt ki teljesen.

Az óember mögött a Sátán áll. Ő szítja fel a gonosz szenvedélyek tüzét, ő indítja fel a bennünk rejtőző gonoszt. Azonnal kezdeményez, ahol erre alkalma nyílik. Ravaszul és módszeresen fog a munkához. Gyakorlott ellenség, aki évezredek óta sok millió esetből gyűjtött tapasztalatokat. Megkeresi gyenge oldalunkat, ahol könnyű bukást előidéznie. Kikutatja a legkedvezőbb időpontot, amikor a legjobban megközelíthet. Talán nem állunk az őrhelyünkön, kicsit szabadjára engedjük magunkat, hanyagok vagyunk, szinte félálomban ringatózunk. Vagy talán kimerít a munka és túl fáradtak vagyunk. Ő mindezt kihasználja. Eközben a gonosz dolgokat ártalmatlannak tünteti fel, hogy gyanútlanná tegyen; nem a legsúlyosabb csábításokkal jön, hanem finom kísértésekkel, amelyek nem látszanak veszélyesnek. Aztán lépésről lépésre halad előre és mindig több teret nyer. Szívós, állhatatos, tolakodó és fölényesen viselkedik. Hatalmas szellemi erő, akit bizonyos értelemben respektálnunk kell. Legalábbis őrizkedjünk attól, hogy megvetően és lekicsinylően beszéljünk róla, szidalmakat szórjunk rá. Ez sokba kerülhetne és csak a rövidebbet húznánk az ilyen merészséggel. A Sátánnak és gonosz szellemi hadának a földfeletti területeken van birodalma, tehát a földi teremtmények felett állnak. Csak az Úr Jézus tud megküzdeni ezzel az ellenséggel. Hittel kell megragadnunk az Ő győzelmét, hogy azt magunkévá tegyük. Jézus elől menekül a Sátán.

 


Július 27. Sikeres ellenállás

"Vegyétek fel az Isten minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon és mindent elvégezve megállhassatok. "
(Ef 6, 13)

A teljes fegyverzetről van itt szó, amelyből egy darabnak sem szabad hiányozni. Legyünk mindig annak a tudátában, hogy a Sátánnal és az ő szolgáival van dolgunk. De azért ne hárítsunk rá mindent és ne tegyük őt ún. bűnbakká. Mindent vagy a legtöbb rosszat a Sátánra próbálunk hárítani. De a gonoszság elsősorban bennünk van. Jakab apostol ezt nyomatékosan hangsúlyozza: "Mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága." Alázkodjunk meg minden rossz gondolattal kapcsölatban, ami felülkerekedik bennünk! A Sátán nem tudná azt felkelteni, ha nem rejtőzne bennünk a gonoszság magva. De már maga az is vigasztaló, ha elmondhatjuk: az ellenség van e dolog mögött! Isten gyermekeit sokszor környékezi az a veszély, hogy kishitűvé válnak, ha ismételten előjönnek a régi kísértések, amikre már úgy néztek, mint megharcolt és legyőzött dolgokra. Saját magukat sem értik, és olyan rejtélyes előttük; hiszen nem akarják a gonoszt, könnyek között vágynak tőle szabadulni, s azután jönnek pillanatok és órák, amikor a gonosz mégis félelmetes, lenyűgöző módon csalogatja őket. Ilyenkor közel állnak az elcsüggedéshez. Vigyázz! Az ellenség az, ne hagyd, hogy leverjen!

Vagy gyűlölködő emberekkel van dolgunk, talán legközelebbi hozzátartozóink gyötörnek. Kísértésünk, hogy megkeseredünk velük szemben. Felszabadító már az is, ha felismerjük: az ellenség áll mögöttük, az uszítja őket ellenünk, hogy féltékenységgel, daccal, engedetlenséggel és mindenféle gonoszsággal gyötörjön. Így csak eszközök és csak sajnálnunk kell, hogy a gonosz felhasználhatja őket. Nem vesszük tevékenységüket személyünk elleni támadásnak; látjuk azt a nagy harcot a világosság és sötétség között, amibe mint hívők belejutottunk.

Vannak gonosz napok, amikor az ellenség különösen erőteljesen száll síkra és támad ránk. Ilyen volt az Úr Jézus 40 napja a pusztai kísértéskor. De az ellenség sem dühönghet folyton. Isten mindig ád gyermekeinek kíméleti időt. Csak ne legyünk magabiztosak és ügyeljünk a gonosz napokra! Ilyenkor a kegyelem egét felleg borítja, nem érezzük az Úr közelségét. Úgy tűnik, mintha a Megváltó kiszolgáltatott volna az ellenségnek. Ez azonban csak látszat. Ő mégis ott van és ha rejtve is, de tart minket.




Július 26. Szent küzdelem

 

"Legyetek erősek az Úrban és az Ő hatalmas erejében. " (Ef 6, 10)

Legyetek erősek az Úrban

 

Hívő keresztyénnek lenni harcot jelent. A megszentelt élet küzdelmes élet. Hinni azt jelenti: győzni a világ felett (1 Ján 5, 4-5). Isten népére érvényes ez az Ige: "Az Úr hadakozik értetek, ti pedig veszteg legyetek" (2 Móz 14, 14; 2 Krón 20, 6). A mi harcunk az, hogy hitet nyerjünk, mert az Úr hit által a mienk. Akkor Ő veszi át a harcot és viszi "lelkünk perét" (Jer sir 3, 58). Csak akkor várhatjuk el valakitől, hogy erős legyen, ha erőforrása van. Nekünk az Úr Jézus a kiapadhatatlan forrásunk. Ő mindenki számára elérhető. "Öltözd fel erődet" - szól a próféta (Ézs 52, 1). Tulajdonképpen milyen erőt kapunk mi Jézusban? Nem testi, fizikai erő ez, nem is olyan erő, amit gép termel. Ez a szeretet ereje. A legnagyobb hatalom! Ha megnyílunk Jézus szeretete előtt és az a szeretet hat ránk, megtapasztaljuk csodálatos erejét. Úgy vonz magához minket, hogy fel tud oldani a világhoz vagy saját személyünkhöz való megkötöttségeinktől. A világ is hatalmasan vonz, de a keresztre feszített még hatalmasabban! Engedd át magad az Ő szeretete vonzásának, akkor szabaddá leszel megkötöttségeidtől. Szabadítsd ki magadat az által, hogy Jézus szeretetéhez kötözöd magad. A Megváltó szeretete győztes erő. Az apostollal együtt így kiálthatsz fel: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít." Csak akkor tapasztaljuk meg, milyen erős az ellenség, ha harcba szállunk ellene. Amíg készségesen alárendeljük magunkat neki, nem érezzük hatalmát. Megkötözöttségünket is csak akkor érezzük, ha ki akarunk szabadulni belőle. De Jézus győzött!

 

Szükséges viszont, hogy saját gyengeségünket és tehetetlenségünket felismerjük, mert Krisztus ereje csak a gyengeségben munkálkodhat. Ahhoz, hogy Ő növekedjen, nekem alá kell szállanom. "Semmi vagyok" - ismeri be Pál saját magáról. Azok, akik természettől erősnek és erős akaratúnak érzik magukat, mélységesen érzik tehetetlenségüket, mikor a bűnnel és a Sátánnal kell harcolniok. "Erőnk magában mit sem ér, mi csakhamar elesnénk!" - kiáltott fel Luther is. Aki azt hiszi, hogy áll, közel van az elbukáshoz. Az önmagukban gyengék lesznek a legerősebbek, mihelyt gyengeségük hit által Krisztus erejével párosul. Engedjük, hogy naponta, sőt óránként áthasson, különösen a kísértések idején, az isteni szeretet bűnt eltörlő és mindent legyőző ereje.

 


Július 25. Újrakezdés kegyelemből

háromszor tagadsz meg

"Ekkor hátrafordult az Úr, rátekintett Péterre. És megemlékezett Péter az Úr szaváról, amint neki mondta: Mielőtt ma a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem. És kiment Péter és keservesen sírt. "
(Lukács 22, 61-62)

Az Úr felemelte elbukott tanítványát. Már bukása előtt imádkozott érte, hogy a hite el ne fogyatkozzék és most, amikor a főpap udvarában Péter mellett vezették el, odafordult feléje. Jézus nem merült el oly mélyen a saját szenvedésébe, hogy ne lett volna egy pillantása tanítványa számára. Még az sem tartotta vissza, hogy Péter olyan gyalázatosan megtagadta Őt. Nem gondolkodott úgy, mint mi: "Ha te nem akarsz tudni rólam, te sem létezel többé a számomra." Komolyan, de nem lesújtóan nézett rá; mély irgalom csillant fel tekintetében. Ez át meg átjárta tanítványát és felébresztette tompa kábultságából. Magához tért és visszaemlékezett az Úr elfelejtett szavára: "Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem." Ekkor zuhant rá teljes súlyával a bűn. De mégis úgy érezte: "A Megváltó nem vetett el teljesen, még van számomra egy pillantása, még tudomást vesz rólam." Ez megolvasztotta kemény szívét, kiment és keservesen sírt.

A Megváltó nem veti el mindjárt az elesett tanítványt. Péterért már bukása előtt imádkozott, hogy el ne fogyatkozzék a hite, nehogy meghasonlásában és kétségbeesésében úgy fejezze be életét, mint Júdás. Nekünk is Ő az egyetlen szószólónk az Atyánál, ha vétkezünk. Ránk is vet egy tekintetet, ha eltévedünk, és ez mindig kijózanítólag hat. - János látja Isten Bárányát, akinek hét szeme van. Ez Isten hét Lelke. Egyszer nyugtalanít és megijeszt, ha elvetnivalót fedez fel bennünk, máskor ismét kegyelmesen néz ránk, úgy hogy a bűne miatt aggódó szív megvigasztalódik. Sokszor az Igét teszi hathatóssá egy-egy ilyen ránknézésével és teljesen személyessé válik a szava, vagy egy régebben befogadott Igét juttat eszünkbe és világosság árad szét bennünk.

Jézus nem vonja meg tőlünk "szelíd szemét", ha ránk rohant a gonosz és mint Pétert, minket is legyőzött. Ez a tanítvány tudatosan, de mégsem szándékosan vétkezett, mint Júdás vagy Ananiás és Safira. Nagy bukása és a még nagyobb kegyelem, amit átélt, irgalmassá és alkalmassá teszi Pétert arra, hogy megtévedő, gyenge testvéreit hitben és kegyelemben erősítse. Amint Jézus feléje fordult, úgy fordult később ő is elesett testvéreihez.


Július 24. Súlyos bukás

 

"Péter elkezdett átkozódni és esküdözni: nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek. " (Márk 14, 71)

 


Ilyen mélyre eshetnek Jézus tanítványai! Néhány órával előbb még bizonygatta: kész vagyok veled a halálba menni - most pedig megtagadja Jézust. Azt állítja, hogy nem ismeri, tudni sem akar róla, átkozza magát és hamisan esküszik. Hogyan lehet ilyen rövid idő alatt ilyen nagyot esni? Péter bízott az érzéseiben, a szíve hangulatában, amely olyan melegen dobogott Mesteréért. Nem hitt Jézus szavának: Most nem jöhetsz utánam! Mindenre képesnek tartotta magát és elbukott. Belekeveredett a gonosz bandába a főpap udvarában és melegedett a tüzük mellett.

 

Ha hivatásunk folytán kerülünk istentelenek társaságába, akkor bízhatunk az Úrban, hogy sértetlenül megőriz minket. De komolyan kell keresnünk az Ő védelmét, engednünk kell, hogy felfegyverezzen és oltalmazzon, amikor olyan emberek közé megyünk, akik semmit sem akarnak tudni Istenről. Tapasztaltuk már, hogy a hitetlen környezet gyengít és lehúz? - Minden embernek van valamilyen lelki atmoszférája. Isten gyermekei mennyei levegőt hordoznak, köztük megerősödünk és felfrissülünk. A világ embere sokszor pokoli légkört áraszt, s ha ilyenek vesznek körül, nem könnyű szilárdan megállnunk. - Péter elbukott; aztán elbukott másodszor és harmadszor is! Péter egyre mélyebbre zuhant, megátkozta saját magát, ha nem igaz, amit mond. Hazudott! - Nem dobunk rá követ, mert aki ismeri saját magát, az tudja hogy az ember minden rosszra képes, ha az Úr erős keze meg nem tartja hit által. Még az is lehetséges, hogy egyazon órában a lelki felemelkedettség magaslatán az Úrnak elkötelezve magunkat, kész vagyunk érte meghalni, de kész vagyunk megtagadni is Őt. Ne higgy a szívednek! Aki a szívére bízza magát, az balga. Csak az Úrban bízzál, önmagaddal szemben légy bizalmatlan.

 

Péter bukása a mi vigasztalásunkra van feljegyezve. Vajon mi mindig hűségesek voltunk? Soha nem tagadtuk meg az Urat? Megálltunk a próbákban? Soha nem volt vereségünk a hit harcában? - Egyikünk sem hős, ha magunkra maradunk. A test erőtelen, csak az Úrban, az Igébe vetett hitben lehetünk erősek. Vereségeken át visz az út, míg teljesen megszabadulunk gőgös önbizalmunktól.

 

Július 23. Lelki mámorosság

 

"A részegek éjjel részegednek meg. " (1 Thess 5, 7)

 


Amíg az ember az Istentől való elszakadottság éjszakájában él, olyan, mint aki mámoros. Nem látja világosan a dolgokat, nincs józan ítélőképessége. Elfeledkezik mindenről, ha elkapja a harag, vagy a kívánság fellobban benne. Nem gondol a szomorú következményekre, sem súlyos felelősségére. Engedi, hogy magával ragadja a mámor, és a pusztulásba rohan. Ha azután már késő, akkor fájdalmas kijózanodással ébred rá a valóságra. Éppen így ködösít el a gond is. Rémületbe hajt, úgy hogy az ember nincs is igazán magánál. A gőgösség, elbizakodottság is olyan mint a köd, körülfogja a lelket. Az ember önmagával van eltelve, álmodozik a saját nagyságáról, ügyességéről és kiválóságáról. Önmagával kapcsolatban elvesztette józan ítélőképességét. Hamis lélek csapja be, a hízelgők csak fokozzák rossz állapotát, annyira, hogy szinte a talajt is elveszti a lába alól. - Néha egy egész népet elfog a gőg. A jelszavaknak félelmetes hatalmuk van, mégha nincs is bölcsesség bennük. A korszellem szinte varázslatos igézete alatt tartja az emberek lelkét.

 

A Biblia lerántja a leplet mindenről és megmutatja az ilyen mámorosság sátáni eredetét. A démoni hatalmak egész tömegeket elvakíthatnak és majd isznak Isten haragja mámoros kelyhéből, aki odaadja őket a sátáni befolyásnak, hogy napról napra a tévelygést tartsák igazságnak és a gonosztettet erényként dicsőítsék.

 

Csak egy mód van rá, hogy kijussunk a lelki ittasság állapotából: az igazság Igéje! Aki hallgat rá, józanná lesz. Az Igében a Szentlélek munkálkodik és ha Ő befolyásolhatja az embert, akkor az magához tér, világosan és értelmesen gondolkodik, mint az a megszállott, aki azután Jézus lábainál ült, miután meggyógyult (Lk 8, 35). A világ ugyan az igazi hívőt rajongónak, túlzónak és józantalannak tartja, de valójában a világ szelleme teszi az embert bolonddá és rajongóvá. Önmaguktól várnak mindent, azt hiszik, hogy felfelé haladnak, holott lefelé zuhannak. Azt remélik, hogy az emberiség a külső körülmények megjavítása által is megteremtheti a boldogság állapotát, megtérés és a gondolkodás megváltoztatása nélkül is. Úgy vélik, az emberek csak azért rosszak, mert rosszul megy a soruk. Mindez józantalanság!

 

Július 22. Lelki józanság

 

"Mint józanok ... "(1 Péter 1, 13)

 


Péter első levelében háromszor szólítja fel olvasóit a józanságra. Megvolt rá az oka. Fájdalmasan tapasztalta saját magán, mit jelent, ha valaki elveszíti józanságát. Mivel Jézus intő szava nem tudta őt józanságra bírni és inkább saját szíve érzéseiben bízott, ezért mélyre esett. Most már felismerte, micsoda szakadékok rejtőznek az ember szívében és mennyire nem józanul gondolkodunk, ha szívünk hangulatainak és elképzeléseinek jobban hiszünk, mint Isten Igéjének. Józan ember az, aki semmit sem vár önmagától, hanem mindent az Úrtól; aki felismeri romlott szívét és belátja, hogy azonnal képes minden rosszra, amint az Úr leveszi róla a kezét. Józan ember az, aki nem önmagának, hanem Isten Lelkének enged, az Ő Igéje alapján él. Szívünket egyedül a kegyelem erősíti meg, különben ide-oda ingadozik, mint a nádszál.

 

Legyetek józanok! Az apostol azokhoz intézi ezt a felhívást, akik már egyszer kijózanodtak Isten Igéje által. Most meg kell maradniok a józanságban. Nem valami elméleti, hideg és értelmi magatartás ez, mert az ilyen józanság a szeretet buzgóságát, a szent lelkesedést rajongásnak tartja. Vannak idősebb keresztyének, akik lanyhák, lágymelegek; szívükben nem a szent tűz jóleső feltisztultsága ég. Akkor vagyunk teljesen józanok, ha egészen megtölthet a Szentlélek; ha Jézus szeretete tölt be úgy, hogy önmagunkról és minden másról elfeledkezünk, amikor Isten gazdag kincseiben örvendezünk.

 

Hatoljunk bele egyre jobban a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségbe; mindenekelőtt az igazság Igéjének a mélységébe, hogy józanok lehessünk! Az Ige megtanít helyesen értékelni korunk eseményeit, jelenségeit. Akkor nem kiáltozunk együtt a világgal, nem álmélkodunk azon, amit a világ megcsodál, s nem rajongunk az emberiség nagy eredményeiért és a világbékéért. Nem férkőzik hozzánk mindenféle idegen tanítás sem, amit a gőgös ember talál ki. Mert a gőg a józantalanság forrása, az alázatosság azonban józanná tesz. A legtöbb tévtanítás rejtett elbizakodottságból, gőgből fakad. Különlegeset, rendkívülit akarnak adni és hallani, és így egészségtelen, nem józan utakra tévednek. Pál apostol a megtérést és a hitet mindig a középpontba állította: ez józanság! Aki ebben marad, az nem esik bele abba a veszélybe, hogy ingadozóvá válik és elesik kábultságában.

 

Július 21. Lelki éberség

 

"Legyünk éberek! Mert az alvók éjjel alusznak ... mi azonban a nappal fiai vagyunk. "
(1 Thess 5, 6-8)

 


Nem vagyunk a sötétség emberei, hanem a nappal fiai - mondja az apostol. Ezért éberség illik hozzánk. Ha egyszer nappal lett életedben, legyen vége az alvásnak! Ha a mi hajnalcsillagunk, Jézus Krisztus, felkelt a szívünkben, akkor virrad, nappalodik. Nyissuk fel hitünk szemét, hadd áradjon be a lélekbe a világosság és ragyogja be bensőnk minden kamrácskáját, míg a sötétség legutolsó maradványa is eltűnik. Most már tartsd nyitva a szemedet! Először is Jézusra nézz! Az ébrenlétben egyrészt nyitva tartjuk a szemünket, hogy felismerjük a fenyegető veszélyeket és kísértéseket, másrészt mindig az Úron pihen tekintetünk.

 

A felébredt hívő ember elmondhatja: "Szemeim mindig az Úrra néznek, mert Ő húzza ki a tőrből (csapdából) lábamat"(Zsolt 25, 15). Ébren lenni azt jelenti: Az Úr Krisztus jelenlétében maradni. "Járj énelőttem!" - "Ő mindig szemeim előtt van" - mon"Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az Úr, amikor visszajön!"dja Dávid. Az egyszerű, őszinte szem kétfelé kacsintgatás nélkül egyedül Jézusra néz. Ha álmosak vagyunk, akkor a szemünk zavaros is. Az álmos előtt minden ide-oda libeg, végül egészen lecsukódik a szeme. - Ha Jézust elveszítjük szemünk elől, ki vagyunk téve minden veszélynek. Csak az Ő világosságában látjuk meg ellenségeinket is. Felismerjük a közeledő kísértést és vigyázunk különösen érzékeny pontjainkra, ahol könnyen sebezhetők vagyunk.Ha az ellenség támad, Jézushoz meneküljünk, az Ő karjaiban biztonságban vagyunk.

 

Az elalvás veszélye nagy. Álmos vagy alvó keresztyénekkel vagyunk körülvéve. Az álmosság lelke ragadós. Könnyen előtérbe tolakszik a földi érdek; a világ csalogatása megvesztegetően és álmosítóan hat lelki szemünkre. Észrevétlenül közönyösebbé leszünk. Az Úr Jézus már nem áll olyan világosan lelki szemeink előtt. Tekintetünk meghomályosodik, elfátyolozódik és így az ellenségnek több hatalma van arra, hogy észrevétlenül ránk törjön és elbuktasson. - Legyünk hát éberek! Gyakoroljuk magunkat abban, hogy szüntelenül Jézusra nézünk és az Ő világosságát engedjük be a szívünkbe! Ne rejtőzzünk el soha az Ő szeme elől! Ne kerüljük ki tekintetét akkor sem, amikor vádlón néz ránk. Álljunk ellene naponta az álmosító hatalmaknak! 

 

"Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az Úr, amikor visszajön!"


 

Július 20. Előre a megszentelődésben!

 

"Tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki szennytől és Isten félelmében vigyük véghez a mi megszentelődésünket. "
(2 Kor 7, 1)

 


A második korinthusi levél 6. fejezetének nagy ígéretei indítsanak erőteljesen a megszentelődésre! A megtisztulás eszköze Jézus vére. Ha a lélek e vérben bízva alapvető megtisztuláson ment át, akkor őrizze meg magát tisztán. A mázoló kabátján néhány folttal több nem jelent semmit, de ha új és nemrégen kitisztított ruhát viselünk, arra vigyázunk, mert a legkisebb folt is zavaró rajta. A megszentelt keresztyén is tartsa tisztán belső ruháját, amit Jézus vérében megmosott! Isten gyermekeinek a lelkét is eltorzítja a bűn. Érvényre jutnak még bennük is a testi bűnök: tisztátalanság és mértéktelenség; és a szellemi jellegűek, mint az irigység, gyűlölködés, szeretetlen ítélkezés, hamisság, érzékenykedés, akaratosság, önfejűség.

 

Legyenek mások a hívők, mint a meg nem tért emberek! Azok ugyanis egyre mélyebbre jutnak a tisztátalanságba, mert megtűrik a szennyet. A Bárány vérében megtisztult lélek azonban nem vak, látja foltjait és utálatosnak érzi azokat. Nem is nyugszik, míg meg nem szabadult tőlük. Egyre előbbre jut a megszentelődésben, nem áll meg! Sajnos, mégis elég sok olyan hívő ember van, akiknél nincs előrehaladás, még mindig a régi utakon járnak.

 

Pál apostol szüntelenül futott, nem volt megállása. Így kell előrehaladnunk a megszentelődésben. Aki nem törekszik tökéletességre, az visszaesik, eltompul és elhal. Megszokja régi hibáit, beletörődik, elfogadja a megjegyzést: "Mindenkinek megvan a gyenge oldala." Ezeket cipeli magával, mintha elkerülhetetlenül szükséges lenne és elszárad, ahelyett hogy lelki élete naponként gyökeréig megújulna. Vegyük komolyan ezt a figyelmeztetést: "Isten félelmében vigyük véghez a megszentelődésünket!" Ne álljunk meg félúton, ne elégedjünk meg gyatra részeredményekkel!

 

Isten adja az erejét: engedd magadba hatolni! Az Úr Jézus minden hibát, minden bűnt le tud győzni. Még régi, megrögzött szokások, kedvenc bűnök, vérmérsékleti hibák alól is felszabadít! Harcold meg te is Jákób harcát: "Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem!" Ne add át magad a gonosz szokásoknak, mintha ennek úgy kellene lenni! Ne vigasztalódj másokkal, hogy ők sem különbek. Hatolj előre a hit és imádság harcában! Sokan futnak ugyan, de nem teljes odaadással. Csak egy nyeri el a jutalmat!

 

Július 19. Érzékenység a bűn iránt

 

"Tisztátalant ne érintsetek. " (2 Kor 6, 17)

 


A tisztátalansággal naponta találkozunk. Szemünk sokszor olyan dolgokat lát, amelyek tisztátalan, sóvárgó gondolatokat keltenek. Mennyi szennyes, istentelen beszéd hatol fülünkbe! Ezt nem akadályozhatjuk meg. De a tisztátalanságotérintenünk nem szabad. Az Ige eredeti szövegében a "megérinteni" szó azt is jelenti: valamire rátapadni vagy kedveskedve megérinteni. Ez történhet tekintetünkkel vagy gondolatainkkal. Nemcsak nagyobb beszennyeződéstől kell őrizkednünk; kerülnünk kell még a szemek finom játékát is. Gondolatainkat és képzeletünket ne engedjük át tisztátalan dolgoknak.

 

Nagy különbség, hogy valamit észreveszünk csak, vagy rá is tapad a szemünk. Így van ez a fülünkkel is: lehet dolgokat meg nem hallani. Ne engedjük be magunkba a romlott, sikamlós szavakat! Ki szívja be szívesen a fertőzött levegőt? A romlott szív azonban élvezi a rothadt szagot. - Szennyes folyadék érintésétől piszkosak leszünk, így a szív is beszennyeződik, ha átadja magát a féktelen fantáziának és gonosz gondolatoknak. Akinek tisztaságérzéke van, az óvja ruháit. Ha vigyázatlanságból folt esik rá, nem nyugszik addig, amíg ki nem tisztítja. Tisztátalan emberek nem is látják már a foltokat; szemük megszokta a piszkot. Néhány folttal több vagy kevesebb, nem számít. Ha szívünk tisztára van mosva a Bárány vérében, érzékenyek vagyunk a foltokra. Bárcsak megmaradna ez a finom érzékenységünk, sőt egyre inkább fokozódna! Akkor minden beszennyeződést tőlünk telhetően kikerülünk, és ha beszennyeződtünk, elviselhetetlennek érezzük és nem nyugszunk, amíg a Bárány vére meg nem tisztított. Ha azonban hagyjuk, tovább terjed és mélyre hatol, mint a rozsdafolt. Egyre tompábbak és közönyösebbek leszünk s végül már nem zavarnak a foltok. Legfeljebb csak akkor kínos, ha mások látják. A rejtett foltok, amiket csak Isten lát, már nem bántanak minket.

 

Mint ahogyan a pók ezer szállal szövi körül a legyet, amit hálójába fogott, ugyanúgy tesz az ellenség azzal a lélekkel, aki lanyha és hanyag a megszentelődésben. Minden beszennyeződés hatalmat ad neki a lélek felett, és az ilyeneket még inkább kábítja és befonja, míg meg nem fojtja. Légy éber! Ha teljesen elszakadunk minden tisztátalantól, akkor"magamhoz fogadlak titeket" - mondja az Úr.

 

 

Július 18. Vegyük nagyon komolyan

 

"Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? " (1 Kor 5, 6)

 


Vigyázz a kis dolgokra! Mindenütt fontos és sokszor ijesztő szerepet játszanak. A gonosznak nagyobb, erősebb a fertőző ereje és terjedése, mint a jónak, vagy - amint a prédikátor mondja - "A bölcsességnél és tisztességnél hathatósabb egy kevés balgatagság." - Fenti Igénk éppen úgy vonatkozik az egész gyülekezetre, mint az egyesekre. Az egész közösséget megmérgezheti egy kicsiny dolog, de éppen úgy megronthatja a gonosz valami kicsiny kezdet által az ember egész benső életét. Parányi bacilusok, amelyeket csak erős nagyításban láthatunk, terjesztik a súlyos fertőző betegségeket. Hihetetlenül gyorsan szaporodnak és az egész testet megmérgezik. A kovász parányi sejtjei rohamosan megsokszorozódnak és az egész tésztát áthatják. Ez a bűn képe.

 

Egyetlen tekintet gonosz kívánságot ébreszthet a szívben. Ha ezt a csírázó mérget ki nem dobod, akkor tovább terjed mindaddig, amíg egész lelki életedet áthatja és gonosz cselekedetek lesznek belőle. Egyetlen gondolat tovább szövődik, egész szövevény lesz belőle, amely behálózza és megkötözi a lelket. Egy tisztátalan szó megmérgezi a fantáziát és tisztátalan képeket teremt a lélek rejtekében. Ezek felkeltik a szenvedélyeket, mámorossá teszik és félrevezetik az embert. 
Egy másik kép: egy tűzszikrát könnyen eltaposhatsz, de ha tovább izzik, olyan tűzvész támadhat, amit alig lehet eloltani. Így van ez a foltokkal és a rozsdával is. Aki nem távolítja el azokat mindjárt, az ne csodálkozzék, ha ruhái, edényei, szerszámai tönkremennek. Végezzünk mindig radikálisan és azonnal a gonosszal, különben befészkeli magát és megnehezíti harcunkat. Ha játszunk a rossz gondolatokkal, végül borzalmasan komoly dolog lesz belőle. Ha a sötét vágyakat nem utasítjuk el már a küszöbön, akkor lakhatási jogot szereznek a házban. Ha nem öldököljük meg a test cselekedeteit, halálba sodornak minket. Mint a gyom a természetben, olyan szívósan tartja magát a gonosz és sokkal erősebben szaporodik, mint a jó. 
A bölcs ember óvatosan viselkedik. Balga az, aki nem ügyel a kis veszélyekre és nem végez velük mindjárt kezdetben. Hanyagság és rendetlenség keservesen megbosszulja magát a belső életben. Aki a kegyelem által új tésztává, azaz új emberré lett, az védekezzék minden újra betolakodó régi ellen és ne tűrje meg a kovászmaradékot sem!

 

 

Július 17. Folytonos elvetés

 


"Vessétek el magatoktól ti is mindezeket: haragot, indulatosságot, gonoszságot, káromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. " (Kol 3, 8)

 


"Aki egy ponton vét a törvény ellen, az egésznek megrontásában bűnös" - mondja a Szentírás. - A fent idézett bűnök a szeretetlenség bűnei, amelyek elbizakodottságunkból vagy önző énünkből fakadnak. Vannak bűnök, amelyek még a hívőknél is gyakran előfordulnak: a harag és az indulatosság. Talán nem tör ki belőlünk nyíltan a felháborodás, de belül szinte forr a düh. Az ember türtőzteti magát és belül hasonlít a vulkánhoz. Sokan heves természetükre vagy megviselt idegeikre hivatkoznak. Igaz, hogy a felinduláshoz és türelmetlenséghez kedvező alap az idegesség. Azonban nem az idegeink, nem is velünk született hevességünk az oka ennek - még a kiállhatatlan emberek és körülmények sem. Nem ezek tesznek rosszá, hanem csak előhívják belőlünk a rosszat.

 

Minden rosszindulatú, szeretetlen magatartást "gonosznak" mond a Biblia. A gonoszsághoz tartozik a makacsság és engesztelhetetlenség, az irigység és ellenkezés, minden rejtett rosszakarat is. A gonoszság éreztetni akarja a másikkal, hogy valami ellenére van. Sötét arcot vág, sértődötten néz. A gonoszságból származik a szitok és minden csúnya beszéd. A "káromlások" alatt nem istenkáromlást kell érteni, hanem szidalmakat, sértő szavakat, amelyeket az ember bosszúságában vet oda a másiknak. "Gyalázatos beszéd" a csúnya, közönséges kifejezések. A hívők ajkára csak kedves szavak illenek, amiket jól esik hallani. Mindenekelőtt azonban Isten dicsérete és a hálaadás. Egy szájból ne jöjjön ki áldás és átok, mint ahogyan egy forrásból nem fakadhat édes és keserű.

 

Legyen ezért jelszavunk: elhagyni, elvetni minden gonoszt! Ezek nem engedik, hogy az Istenben való élet megerősödjék; átokként telepednek rá a lélekre. Olyan hibákat, bűnöket vetünk el, amelyek megszégyenítenek minket és mélységesen fájnak. Jézus iskolájában újra és újra új bűnbánaton megyünk át. Aki könnyen átsiklik a bűnein, ismételten beleesik azokba. De aki szenved miattuk, akinek elviselhetetlen és terhes, elveti, elhagyja azokat. Jézus veszi el és szabadít meg bűneinktől, ha elhatározzuk, hogy eldobjuk őket és könyörgő imádsággal elébe tárjuk ezeket.

 

 

Július 16. Alapos tisztogatás (II.)

 

"És Asa megújította az Úr oltárát. És Asa anyját, Maákát is letette a trónról, hogy ne legyen királynő. "
(2 Krónika 15, 8. 16)

 


Jahve oltárát a bálványimádás miatt elhanyagolták és romokban állt. Szívünk az Úr oltára kell legyen, de a bűn megszentségtelenítette. Ezen az oltáron szent tűznek kellene égnie, ehelyett azonban a tisztátalan vágyak tüzétől kialudt kráter lett. Az Úr Jézus áldozata által újra Isten templomává leszünk, szívünk pedig oltárrá lesz. Ehhez komolyan szánjuk oda magunkat!

 

A legnehezebb lépés Asa számára saját anyjának elmozdítása volt. Ezzel saját testébe vágott. Mint anyakirálynő befolyásos tisztséget élvezett, azonban sajnos, bálványimádó volt. Most a saját fia vetett véget ennek; bálványait megsemmisítette. Bizonyára nagyon nehezére esett ez a fiúnak. Az embernek nem könnyű, hogy legközelebbi vérrokonával szemben kíméletlenül és határozottan állást foglaljon az igazság mellett. Jákób hamis kíméletből tűrte kedvenc feleségének, Rákhelnek a bálványait. Csak akkor lépett közbe, amikor felülről komoly intést kapott (1 Móz 35).

 

Sokszor megfigyelhetjük, hogy szülők, különösen édesanyák, hamis engedékenységgel elrontják gyermekeik életét. Nem akarják elveszíteni gyermekeik szeretetét, nem akarják eltaszítani őket, inkább - mintha nem látnák, vagy nem tudnák az igazságot - sok mindent megtűrnek, amivel szemben komolyan fel kellene lépniök. A gyerekek irányítják a szülőket. Isten komolyan veszi, ha valaki apjáról vagy anyjáról, vagy testvéréről, gyermekéről azt mondja: "Nem ismerem őt!" (5 Móz 33, 9). A gyermekeknek nem használ, sőt csak árt nekik, ha gyengeségből mindent elnéznek nekik.

 

Boldog az az ember, aki rendíthetetlenül ragaszkodik az igazsághoz és azt keresztül is viszi (Gal 2, 5), mégha ez azzal a veszéllyel is járna, hogy elidegenülés következik be. Jobb egy időre mindent elveszteni és a végén mégis megnyerni. Amikor Asa saját anyját letette a trónról, vérzett a szíve és bizonyára anyjának is nagyon fájt ez. De ez volt az egyetlen út, hogy belátásra jusson, ha egyáltalán képes volt még rá. Nagy áldás van a rendületlen határozottságon. Amit pillanatnyilag elveszítünk, azt megnyerjük az örökkévalóságnak.

 

 

Július 15. Alapos tisztogatás (I.)

 

"Bátorságosak legyetek, kezeteket le ne eresszétek, mert a ti munkátoknak jutalma van. És Asa elpusztította Júda és Benjámin földjén mind a bálványokat. "
(2 Krónika 15, 7-8)

 


Asa, Júda királya, szépen kezdte pályafutását: megtisztította az országot a bálványimádás utálatosságától. Az Úr meghallgatta hitből mondott imádságát és győzelmet adott neki a túlerőben levő hadsereggel szemben. És most ez a prófétai szó hangzik felé: "Légy bátorságban - fogadd el a felkínált kegyelmet - légy erős és határozott!" Asa elpusztította az utálatosságokat. Először mindig a sötét múltat kell felszámolni. Asa király már régebben elkezdte, de most alaposan kitakarított minden tisztátalanságot. - A közéletből egy-egy ember nem tudja eltávolítani a visszásságokat. Minden hívő keresztyén sóhajtozik a meglévő sok rossz miatt. Ha a határozott keresztyének és minden komoly gondolkodású ember erősen összefogna, akkor a közéletből is sok utálatosságot lehetne kiküszöbölni. De hiányoznak a bátor és kitartó elöljárók, vezetők. Lassanként megszokják a rosszat. Az Úr Jézus példája megmutatja, mit vihet véghez az egyes ember. Egyszerre megszüntette az adás-vevés utálatosságát a templomban azzal, hogy kiűzte a kufárokat. - De nemcsak a közéletben, az otthonokban és a saját szívünkben is sok utálatosság van, amelyekkel szemben kíméletlenül kellene eljárnunk.

 

Megéri a fáradságot, hogy egyszer utánanézzünk, mi mindent mond a Biblia utálatosságnak. Például: "Ne találtassék teközötted ráolvasó, jövendőmondó, vagy jegymagyarázó, vagy aki a halottak után tudakozódik. Mert mind utálatos az Úrnak, aki ezeket cselekszi" (5 Móz 18, 10). Mennyi gonosz babona van még közöttünk: szerencsés és szerencsétlen napok vagy számok, betegségre ráolvasás, elköltözött lelkekkel való érintkezés (spiritizmus), kártyavetés stb. Félre mindezzel az utálatossággal! - Hamis mérleg, hamis mérték, becstelenség az üzleti életben, szintén utálatos a Biblia szerint. Gondoljunk csak az uzsoraárakra és a csempészésre! A hazugságot és elbizakodottságot szintén utálatosnak nevezi a Biblia (Luk 16, 15). Még az imádság is utálatos lehet Isten előtt bizonyos körülmények között. Aki imádkozik, de fülét elfordítja és nem hallgat Isten akaratára, annak az imádsága utálatos (Péld 28, 9). Így a hitetlenek áldozata is utálatos Isten előtt. Ürítsünk ki, takarítsunk ki egyszer mindent alaposan!

 

 

Július 14. Minden vonalon szentek

 

"Amint szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben. " (1 Péter 1, 15)

 


Isten gyermekeinek nagy feladata, hogy minden magatartásukban szentnek találtassanak. Nem maguk produkálják a szentséget, hanem a kegyelemből kapott szentségükből élnek. Először megszentelődnek, azután bizonyíthatják is, hogy szentek lettek - napról napra kegyelemből. Minden magatartásukban! Otthon és máshol. A házon kívül könnyebb szentként viselkedni, mint a házon belül, otthon. Az övéi között az ember könnyen szabadjára engedi magát és a magatartása nem Isten szerint való. Nem zabolázza meg a nyelvét és nem tartja meg Isten gyermekeihez illő méltóságát. Szentnek lenni a házaséletben, ó, milyen nagy feladat ez! Isten szerint és nem a mi szentségtelen élvezeteink szerint érintkezni egymással fegyelemben és mértéktartással! Gyermek a szülővel, munkás a főnökével szemben maradjon meg Isten szerinti vonalon az engedelmességben, tiszteletben és hűségben.

 

A hivatásban és üzleti életben is szentnek kell lennünk. A világ, amiben élünk, tele van becstelenséggel, lelkiismeretlenséggel, hazugsággal és csalással, ami megfertőzte az egész üzleti életet. Nem könnyű egészen másként viselkedni és az isteni parancsot véghezvinni. Isten gyermekeivel nem nehéz szentül érintkezni, ők erősítik és kölcsönösen segítik egymást szent magatartásukban. De a világi,testi felfogású emberekkel szentül bánni csak úgy lehetséges, ha szakadatlanul kapcsolatban vagyunk Krisztussal, aki szentséggé lett nekünk. - Nemcsak az emberek által látható, hanem egy rejtett, belső magatartásunk is van, amit csak az ellenőrizhet, aki belelát a szívbe is. Gondolatvilágunk, fantáziánk, érzelemvilágunk is szent kell legyen. Milyen könnyen jutnak veszélyes, téves vágányra gondolataink. Szentül élni azt jelenti: Isten előtt, az Ő tetszésében járni. Ez olyan nagy feladat, hogy nem lehet elég korán megkezdenünk. Öregkorban már nehezebb elérnünk a szent magatartást. Isten szentsége a mi fenséges példaképünk. Ne feledjük el, hogy Isten szentségének magva az Ő szeretete és irgalmassága! Ahol hiányzik a szeretet, ott csak farizeusi szentség lehet. A világtól való elszakadás nem tetszik Istennek, ha hiányzik a könyörülő, mentő, megbocsátó és hordozó szeretet. Csak akkor vagyunk igazán szentek, azaz Istenhez hasonlóak, ha szeretetben járunk.

 

 

Július 13. Halál vagy élet

 

"Nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Lélekkel megöldökölitek, élni fogtok. "
(Róma 8, 12-13)

 


Amíg régi természetünk szerint élünk, nem is tehetünk mást: engedünk a testnek és ösztöneinek. De ha hit által új, lelki természetet kaptunk, akkor felszabadulunk a szomorú kötelezettség alól, hogy a bűnnek szolgáljunk. Most az a kötelességünk, hogy engedjük, a Szentlélek határozza meg minden gondolatunkat és cselekedetünket. A Lélek fegyelmezésével szemben való hűtlenség és lustaság, azaz hogy nem használjuk fel a lelki erőket, súlyos vétek. Akik a kegyelemmel játszanak, sokszor mélyebbre esnek, mint akik még meg sem tértek.

 

Azt mondja az Ige, hogy a test cselekedeteit meg kell ölni. Megölni azt jeleni, hogy valamit teljesen eltávolítani. Ez nem lehet csak félmunka. A bűnös hajlamokat egészen el kell pusztítani, nem elég csak gátat vetni nekik vagy visszafojtani őket. A világi ember erkölcse abból áll, hogy a rosszat bizonyos mértékig korlátok közé szorítja. Jelszavuk: önuralom. Belül tombolhat, csak a külső látszatot őrizzék meg. Titokban gonosz élvezeteknek hódolnak, csak ne leplezzék le őket. Ezzel szemben Isten gyermekének jelszava: "Teljesen elszakadok a rossztól és Krisztushoz ragaszkodom!" A szív legtitkosobb zugából is kiüldözi a gonoszságot és tudja, hogy életbe vágó kérdés, vajon a Lélek vagy a bűn győz-e? Minden engedékenység, a bűnnel való játék, keserűen megbosszulja magát. Ha egy kicsit engedek neki, erőre kap és árad, míg minden gátat át nem tört. Ezért a Lélek erejében hit által vájjuk ki kéjsóvár szemünket, vágjuk le gonosz kezünket, rosszra siető lábunkat. A bűnnel szemben való engedékenység gyengíti, majd megfojtja új életünket. Milyen sokan sínylődnek lelkileg, mert engedékenyek önmaguk iránt! Az öldöklés fáj, de aki a Szentléleknek enged, annak a lelki ereje megsokasodik. Beteljesedik Jézus Igéje: "Akinek van, annak adatik, úgy bővölködik." Így jutunk el a Lélek teljességéig is. Sokan egy hirtelen "Lélek keresztségére" várnak. Előfordulhat ugyan, hogy valaki, akinek szegényes lelki élete volt, egyszerre átjut a Lélek erejébe, de inkább a másik út a megszokottabb, mint az előbbi Ige mondja: "Akinek van", azaz aki megtartja amit kapott, hűségesen felhasználja és értékesíti, az kap többet - egészen a bővölködésig.

 

 

Július 12. Nevelő kegyelem

 


"Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadva az istentelenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon. "
(Titus 2, 11-12)

 


A gyógyító vagy megmentő kegyelem nevel is és nem nyugszik, míg helyes állapotba nem hozott minket. Megmentetésünk egyszerre történt. A bűnös kegyelmet kap abban a pillanatban, amikor a Megváltót hittel megragadja. Isten a bűn egész terhét egyszerre elveszi, "egy napon", mint ezt már a próféta is megmondta (Zak 3, 9). Más azonban a nevelő kegyelem. Ennek a munkája egész életünkben folyik. - Az Úr "elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat és ez nekik az én szövetségem, mikor eltörlöm bűneiket" (Róma 11, 26-27). A kegyelem tehát elveszi a bűnadósságot.

 

Istennek van egy másik szövetsége, amikor rendíthetetlenül elhatározta, hogy megkegyelmezett népének minden szentségtelen vonását is eltörli. Ettől a szándékától Ő el nem tér. Nem nyugszik, míg odáig el nem juttat minket, hogy mértékletesen, igazán és szentül éljünk ezen a világon. Az egyetlen feltétel az, hogy kegyelmes nevelésének készségesen és engedelmesen alávessük magunkat. Kegyelme felfedezi szívünknek minden istentelenségét és a még rejtett világi kívánságokat is.

 

Érezzük, hogy ez nem illik az új szívhez. Azelőtt a világ kívánságaival együtt természetes otthonunk és életelemünk volt, a kegyelem állapotában azonban olyan valaminek érezzük, ami idegen a Lélekben új ember számára. A kegyelem tanít meg bennünket, hogy fegyelmezetten éljünk és az óember kívánságaival és szenvedélyeivel ne jusson érvényre. Tulajdonképpen nem mi uralkodunk önmagunkon, hanem a kegyelem, ha nevelésének engedelmeskedünk. A kegyelem eljuttat oda, hogy megfelelő legyen embertársainkkal való kapcsolatunk, ne bánjunk igazságtalanul senkivel, se szóval, se tettel és mindenkinek megadjuk a magáét.

 

A kegyelem istenfélő, szent életre is nevel. A külső élet szétszórtságából csendességbe visz, int bennünket az Ige által és az imádkozás által, hogy maradjunk kapcsolatban, erős közösségben az Atyával és a Fiúval, mert minden ebből fakad. Mértékletesen (fegyelmezetten), igazán és istenfélő módon élni ezen a mértéktelen, fegyelmezetlen, igazságtalan és istentelen világon valóban nagy dolog.

 

 

Július 11. Teljes megszentelődés (II.)

 

"Hitetekben mutassátok meg az erényt, az erényben az ismeretet, az ismeretben az önmegtartóztatást, az önmegtartóztatásban az állhatatosságot, az állhatatosságban a kegyességet, a kegyességben a testvérekhez hajló szívet, a testvérekhez hajló szívben a szeretetet. " (2 Péter 1, 6-7)

 


Aki a megismerést elhanyagolja, az ellaposodik. Isten lényének és országa tervének mélyebb megismerésére való behatolás szabaddá tesz minden szűkkeblű kicsinyességtől (Ján 8, 32). De a megismeréshez kell kapcsolódnia az önmegtartóztatásnak is, vagyis szent mértéktartásra van szükség. A megismerés által nyert szabadság fegyelmezetlenséggé torzulhat. A nikolaiták, akiktől Jézus komolyan óvott, a Sátán mélységeinek megismerésével dicsekedtek (Jel 2, 24). Ezért könnyen túltették magukat rajta, azt hitték, olyan magasan állnak a bűn felett, különösen a testi kívánság felett, hogy őket már semmi nem szennyezheti be. Veszélyes gőg, amely a megismerés alapján áll! Saját személyünk komoly megfegyelmezésének össze kell kapcsolódni azzal a szabad állásponttal, amire a megismerés segít el. Ha tudom is, hogy minden szabad nekem, mégis elhagyom azt, ami valamiképpen megkötözhet, hogy másoknak botránkozássá ne legyek (Róm 14, 9; 1 Kor 10, 29). Milyen kemény és szigorú volt Pál önmagával szemben (1 Kor 9, 27)! Az önmegtagadás két irányban mutatkozik meg: megtagadunk magunktól gyakori kellemes dolgokat és készen vagyunk kellemetlenséget is magunkra venni.

 

A komoly önfegyelemhez járuljon kitartás! Ne csak kezdjétek az önmegtagadást, hanem tartsatok ki benne. De ne tegyétek ezt egyoldalúan törvényes szigorral és keménységgel, különben ridegség és merevség alakul ki, amely másokat visszariaszt. Ezért kapcsoljátok össze a kitartást szívből való kegyességgel, istenfélelemmel és Isten iránti szeretettel. Az a szigorúság, amely önmagánál és másoknál semmit nem néz el, csodálatot kelthet, de nem vonz senkit. Az Istennel való bensőséges kapcsolat meleggé és irgalmassá teszi a szívet. Az Istenben való boldogság azonban ne legyen kegyes élvezet és tétlen szemlélődés. Ezért kell hozzá a testvéri szeretet. Istennek átadottan az embereknek is adjuk át magunkat. De ne szűkítsük le ezt a szeretetet a hívők szűk körére, hanem érvényesüljön mindenki iránt, mert Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.

 

 

Július 10. Teljes megszentelődés (I.)

 

"Arra törekedjetek, hogy hitetekben mutassátok meg az erényt, az erényben az ismeretet. " (2 Péter 1, 5)

 


A tetterős keresztyénséggel együtt kell járjon az ismeret ápolása is. Legtöbbször azonban a különben komoly keresztyéneknél megrövidül az ismeretben való elmélyülés. És ezzel nagyon lényeges dolog hiányzik. Bizonyos, hogy a keresztyén életben fődolog a határozott akarat, hogy az Úrnak szolgáljunk. De Isten értelmet is adott nekünk. A hit nemcsak az akaratnak ad új irányt, hanem megvilágosítja értelmünket is. Isten a Krisztusban nyilatkoztatja ki magát. Betekintést kapunk Isten titkaiba, a jelenvaló és az örökkévaló országát átfogó terveibe. A hitben kapott erőhöz hitben való világosság is járul s ez utóbbit a megismerésnek kell kifejleszteni. Sokaknál nagyon elsatnyult ez az oldal. Elfelejtik, hogy Krisztusban nemcsak váltságot kaptunk, hanem a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse benne van elrejtve. Ezeket a kincseket ki kell emelnünk. Természetesen van terméketlen ismeret is, amely nem a lelki életből származik és nem is segíti azt előre; csupán az értelem munkája. Az elbizakodottság befészkeli magát az emberbe, fölényben látja magát és különbnek tartja magát állítólagos mély tudásával. De ez csak a kíváncsiságát elégíti ki. Nem a központi igazságok, hanem a mellékes dolgok állnak a középpontban; megvan a kedvenc véleménye és a "vesszőparipája". Szeret vitázni, szóharcot folytatni, hogy neki legyen igaza.

 

A termékeny ismeret megvilágosodásból és lelki életből fakad, és hogy ezt elnyerjük, kérnünk kell Istentől a bölcsességnek és a kijelentésnek a Lelkét. Ez a Lélek elvezet minket Istennek és az Úr Jézusnak a megismerésére. Megvilágosítja szemünket, hogy mélyebben betekinthessünk annak a csodálatos gazdagságába és reménységébe, amit már most megkaptunk a Krisztus Jézusban. Végül belevisz Isten túláradó erejébe, amely a hívőben megvalósul. Az ilyen megismerés Isten imádásához vezet és megerősíti a belső életet. Ennek gyógyító ereje van. Nagy és termékeny gondolatokkal tölt meg, felemeli a lelket Istenhez és szentséget ad.

 

Az igazi keresztyén Isten boldog gyermekeként él a megbocsátó kegyelem alatt, bízva és gondtalanul AtyJára támaszkodva. Mint ifjak, legyenek erősek, meggyőzve a gonoszt; mint atyák, az érett kor világos tekintetével hatoljanak be Isten örökkévaló Fiának megismerésébe és szeretetébe, amely minden ismeretet felülhalad.

 

 

Július 9. Igyekezetünk a megszentelődésben

 


"Teljes igyekezetet fordítsatok. "
(2 Péter 1, 5)

 


Nagyon fontos, hogy Igénket az előző versekkel összefüggésben értsük meg. Miután az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, így fordítsatok teljes igyekezetet arra és teremjétek meg Istennek mindazokat a gyümölcsöket, amelyeket Ő gyermekeitől elvár; erényt, ismeretet, önmegtartóztatást, állhatatosságot, kegyességet, testvéri szeretetet, mindenki iránt való szeretetet. Mindezeket nem tudnátok magatokból előhozni: az Ő isteni ereje munkálja ezt Isten és az Úr Jézus megismerése által. Amikor a hit szemei megnyíltak és megismertétek az egyedül létező Istent és akit elküldött, a Jézus Krisztust, akkor lettetek ilyen gazdagokká. Elnyertétek az igazi, örök életet (Ján 17, 3) és erőt a szolgálathoz. Hit által mindenetek van. Most tehát forgassátok a hitben nyert kincseteket, váljék láthatóvá az, amit Isten kegyelme belétek helyezett! A szent élet csak felhasználása és kifejlesztése a nekünk ajándékozott szentségnek.

 

"Teljes igyekezetet!" Bármilyen szorgalmas is valaki, de ha feladata meghaladja erejét, akkor végül is elcsügged és kedvetlenül ejti ki kezéből a munkát. Így van ez a belső és külső életünk megszentelésével is. Ez olyan valami, ami meghaladja erőnket. Csak aki teljes komolysággal törekszik rá, veszi ezt észre. Nem igaz, amit Kant mondott: "Meg tudod tenni, mert meg kell tenned." Ő egyáltalán nem ismerte fel szívünk mély romlottságát (nem adatott neki), ezért a feladat teljes nagyságát és súlyát sem fogta fel. Mi csak akkor tudunk valamit tenni, ha Isten a Krisztusban képessé tesz rá, de akkor teljes igyekezettel cselekednünk is kell.

 

Az ilyen igyekezet tulajdonképpen a hit igyekezete, mindig új hit-energia. Ha nem akar eltűnni egy gonosz szokás, akkor elcsüggedhetsz a saját erődre, de nem arra az erőre nézve, amit Isten Krisztusban adni akar neked. Benne van győzelmed, tarts ki, ne menj el az Úrtól, légy erőszakos, tartsd elébe ígéreteit és megtapasztalod, hogy "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!" Benne új életed van; ne nyugodj, míg ez az élet minden ponton át nem hat és győzelemre nem jut benned. - Ha a Megváltó megismerésének világosságát megkaptuk, akkor ne legyünk restek és gyümölcstelenek, különben elveszítjük hitbeli látásunkat, vakok leszünk és tapogatózunk.

 

 

Július 8. A szent élet a Szentlélektől származik

 

"Lélek szerint járjatok és a test kívánságait véghez ne vigyétek. "
(Gal 5, 16)

 


Ha a Szentlélek munkáját figyelembe vesszük, még világosabban látjuk, hogy megszentelődésünk teljesen isteni alapon nyugszik. Test vagy lélek; a velünk született gyenge, bűnös természet, vagy az új természet és isteni erő, amivel a Szentlélek ajándékoz meg - két hatalmas ellentét. Amíg nincs új lelki életünk, nem tudunk úrrá lenni a bűn felett és Isten akaratát sem tudjuk véghezvinni. Még ha akarjuk is a jót, hiányzik a véghezvitel; jó szándékunkat mindig keresztezi valami. A bűn az a törvény vagy megkötöző hatalom, ami alatt állunk (Róm 7, 23). Csupán a Krisztusba vetett hit által ural minket a Szentlélek, és mint új törvény jelentkezik a bűn törvényével szemben (Róm 8, 2). Ezzel az új belső hajtóerővel győzhetjük le a test indulatait. Azelőtt a bűn szomorú kényszere alatt álltunk, most új, szent kényszer érvényesül. A test a maga bűnös hajlamával és szenvedélyével még érvényesülni kíván, bár megfeszíttetett Jézussal. Mert akik hisznek benne, azok a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt (Gal 5, 24).

 

A Lélek a test ellen törekedik, a test pedig a Lélek ellen. Hála Istennek, nem vagyunk többé adósok, hogy engedelmeskedjünk a testnek (Róm 8, 12). Engedjük hát, hogy a Lélek kormányozzon minket. "A Lélek a test ellen törekedik, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok." A Lélek ellenáll, hogy bűnös önfejűségünk érvényre ne jusson (Gal 5, 17-18).

 

A mi dolgunk, hogy a Szentlélek munkájának helyet adjunk és engedelmesen alárendeljük magunkat neki. Hogyan uralkodhat bennünk? Ő nem zsarnok, aki erőszakoskodik; nekünk kell meghallanunk intését, figyelmeztetéseit és engednünk kell az Ő szelíd és mégis erős ösztönzéseinek. Isten a Szentlélekben nyújtja nekünk az erőt, de nem tudja és nem akarja levenni rólunk az engedelmességet. Ez a mi dolgunk és az is marad. Ha restség és hűtlenség által nem szomorítjuk meg vagy nem űzzük el a Szentlelket, hanem sokkal inkább a Megváltónak való határozott hitbeli átadással teljes hatalmát kifejtheti bennünk, akkor lesz a gyümölcs: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, szívesség, hűség, szelídség, mértékletesség. Jól figyeljük meg: mindez az Ő gyümölcse!

 

 

 

Július 7.  Krisztusban meghaltam

"Meghaltatok ... öldököljétek meg azért tagjaitokban, ami földi." (Kol 3, 3. 5)   


A megszentelődés az Ige szerint soha és sehol sem a mi munkánk. Isten kegyelme formálja és viszi ezt véghez. Nem mi öljük meg az óembert - az Úr Jézus feszítette őt a keresztre. Ha terhes és szeretnénk szabadulni tőle, akkor bízzuk rá magunkat az értünk megfeszített Megváltóra. Akkor részt nyerünk az Ő halálából, vele együtt meghalunk. Véget vet régi természetünknek. Őbenne, a Feltámadottban, új természetet és életet kapunk. Amilyen kevéssé tudjuk eltüntetni a bűnt, éppoly kevéssé tudunk újat teremteni. 

"Meghaltatok" - mondja Pál a kolossébelieknek. Ha az énünk középpontjában régi természetünk halálos döfést kapott, akkor kell a test cselekedeteit megölni (Róm 8, 13). Jakab ezt mondja: "Vessetek el azért minden undokságot és gonoszságot, amely még megmaradt bennetek" (Jak 1, 21). Nagy része már le van győzve, de a gonosz maradéka még létezik; a fa kidőlt, de még megvannak a gyökerei. Amit a kegyelem megteremtett, azt most tegyétek valósággá (1 Kor 5, 7-8). A régit csak akkor tudjuk eredményesen legyőzni, ha Isten kegyelme által új emberekké lettünk. "Újjászülettetek Isten élő és maradandó beszéde által. Vessetek le azért minden gonoszságot, minden álnokságot és képmutatást, irigységet és minden rágalmazást" (1 Pét 1, 23; 2, 1). Amiket itt Péter felsorol, gonosz gyökerek maradványa, amelyek éppen az újjászületetteknél mutatkoznak még meg, és éppen nekik lehet és kell alaposan elbánni azokkal (Kol 3, 8). A Biblia semmit sem tud önmagunk megöldökléséről vagy önmagunk megújításáról. Kol 3, 9-ben nem ez áll: vetkőzzétek le a régi embert cselekedeteivel együtt, hanem - "Miután levetettéket az óembert cselekedeteivel együtt és felöltöttétek az új embert, aki Teremtőjének képe szerint újul meg Isten ismerésére." Csak ezután folytatja az apostol: "Azért mint Istennek választottai, szentek és szeretettek, öltsetek fel könyörületes szívet, jóságot, alázatosságot, szelídséget ..."Ezeket is öltsétek fel, miután Krisztusban új alaptermészetet vettetek! Ef 4, 20-25 pontos fordítása pedig így hangzik: "Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust, ha ugyan hallottatok róla és oktatást nyertetek felőle úgy, amint ez megfelel az igazságnak, hogy Jézus Krisztusban levetkőztétek az óembert és szüntelen megújultatok és felöltöztétek az új embert."

 

 

Július 6. Krisztusban megszenteltek vagyunk

 

"Szentek legyetek, mert én szent vagyok. "
(1 Péter 1, 16)

 


A fenti Ige alapján azt gondolhatnánk, mintha a megszentelődés a mi munkánk lenne. De nem így van, különben Péter apostol ellentmondana önmagának, mert utána rögtön így folytatja: "megváltattatok hiábavaló életetekből". A hiábavaló élet üres, hiányzik belőle minden mélyebb erkölcsi és isteni tartalom. Ebből a tisztátalan, bűnös életből váltott meg minket a Bárány drága vére. Amint hittel megragadjátok a vér erejét, már szabadok vagytok és megszenteltettek Isten szolgálatára. Most tehát úgy viselkedjetek, mint szentek, amivé Isten kegyelme által lettetek! A szent Isten szent életű gyermekeket akar.

 

Rendkívül fontos, hogy ez a drága igazság áthasson bennünket és abbahagyjuk a megszentelődéssel kapcsolatos minden igyekezetünket; rá kell álljunk a hit és kegyelem talajára. Krisztus Jézusban megszenteltek vagyunk (1 Kor 1, 2), Ő szentségünkké lett nekünk. Amint hittel megragadjuk Őt, nagy változás történik: Őbenne már nem vagyunk tisztátalanok, hanem tiszták. - De hát nem talál-e az ember a hívőkben is sok hibát? És mégha mások nem is látják, nem érzik-e ők maguk, hányszor vesz erőt rajtuk a régi, tisztátalan természet? Mégis szentek ők, amíg minden tisztátalanságot engednek magukban megítélni, bűnbánatban meghajolnak és Megváltójukat újra meg újra megragadják. Már nincsenek a tisztátalanság uralma alatt, a bűn többé már nem életelemük; nem élnek benne úgy, mint a hal a vízben. A Szentlélek befolyása alatt állnak; aki Jézusban hisz, mind elnyeri a Szentlelket. Szívük mélyén elszakadtak a bűntől, az a vágyuk, hogy tisztán és szentül éljenek. Minden hibájuk, bűnük és beszennyeződésük ellenére is szenteknek nevezhetik magukat. A korinthusiakban még nagyon sok kifogásolni való volt, mégis szenteknek nevezi őket az apostol.

 

De ha valaki Isten kegyelme által szentté lett, az járjon is úgy és engedje, hogy a Szentlélek határozza meg gondolkodását, beszédét, cselekedetét. A szentség adománya feladattá lesz: amivé lényünk mélyén lettünk, az mutatkozzon meg életünkben és magatartásunkban! "Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk" (Gal 5, 25). Az új természet és az új irány, amit kaptunk, életünk minden megnyilvánulásában érvényesüljön. Minden tettünkben, kapcsolatunkban, beszélgetésünkben, rejtett belső döntéseinkben és lelki előhaládasunkban ez a szentség mutatkozzék meg!

 

 

Július 5. Egy őszinte, egyenes ember

 

"Mind e mai napig állok. " (Cselekedetek 26, 22)

 


Sokatmondó Ige ez! Mennyi vihar támadt az apostolra a látható és láthatatlan világból egyaránt. De semmi nem tudta leteperni. Élete csodálatos láncolata volt Isten megmentő segítségének. Mióta állt ilyen erősen az apostol? Amióta az Úr Jézus előtt a földre hullt és összetört előtte. "Kelj fel, állj lábadra!" - mondta neki az Úr. Senki nem juthat szilárd álláspontra, amíg összetörve nem hever az Úr előtt. Amikor Pál még Saul volt, úgy látszott, hogy erősen áll. Erősen állt a saját igazsága, a saját szándékai talaján. Amikor a damaskusi útra készült, ráállt a felhatalmazásra, amit a főpapoktól kapott, hogy elfogja és börtönbe vesse a keresztyéneket. Erősen állt a tévedéseiben és a saját akaratában. "Én bizonyára elvégeztem magamban, hogy ama názáreti Jézus nevé ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem."

 

De amikor fölébe került az Úr Jézus, Saul összeesett. Az ember minden godolata összetörik, mint a nádszál, amikor Isten Lelke hatalmat vesz rajta. És akkor valóban az igazság kősziklájára vethet alapot. Így erősen állhatunk a kegyelemben (Róm 5, 2), a hitben (1 Kor 16, 13), az Úrban (Ef 6, 10). Nélküle az ember olyan mint a részeg, mint az ingadozó nádszál vagy szélkakas. Azt gondolja, hogy áll, de ez a beképzelt állhatatosság, erény és vélt igazság bukással végződik. A világ emberei kifelé erősnek, következetesnek mutatkoznak, belül mégig ingatagok.

 

Akit az Úr állít fel, az úgy áll, mint a cövek. Magában ugyan gyengének és sokszor teljesen tehetetlennek érzi magát. De előbb Krisztusnak kellene elesni, mielőtt elesne az, aki reá épít. A száraz ágak lehullanak a viharban, a polyvát elfújja a szél. Aki Jézussal jár, az biztosan megáll és a szenvedések tengere sem nyeli el. Az ilyen ember az ítélet napján is megállhat majd az Embernek Fia előtt és nem vetik ki, mint salakot.

 

Életünket ne alapozzuk se e világ javaira, se a saját erőnkre! A világ elmúlik és a hatalmunk hamar odavan. Ne a saját igazságunkra építsünk, mert az korhadt, ne is szívünk érzéseire, mert azok ingadozók; s végül emberi gondolatokra vagy véleményekre sem, mert azok olyanok, mint a lidércfény. Legyen életünk alapállása Jézus Krisztus és az Ő Igéje. Akkor Pállal együtt így kiálthatunk fel: "Mind e mai napig állok!"

 

 

Július 4. Határozott keresztyén

 

"Mert nem félénkség lelkét adta nekünk az Isten, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét. " (2 Tim 1, 7)

 


Természetünk szerint mindnyájunkban van emberfélelem. Bátorság kell ahhoz, hogy a kicsiny és megvetett nyájhoz tartozónak valljuk magunkat. Péter Jézus szenvedése előtti estén bátornak érezte magát, de amikor vallást kellett volna tegyen Megváltójáról, elvesztette bátorságát és - megtagadta Őt. Valóban erő kell ahhoz, hogy az ár ellen ússzunk. Ezért adja Isten nekünk az erőnek a Lelkét. Jézus Lelke által belsőleg megerősödünk a világiakkal szemben, régi barátainkkal szemben, akik szeretnének visszacsalogatni korábbi, nem tiszta életünkbe, ellentétben minden veszéllyel és szenvedéssel, amelyek Jézus követéséből adódnak. - Mint ahogyan van félelemnek lelke, miáltal az emberfélelem és a szenvedéstől való félelem úrrá lehet rajtunk, úgy van az erőnek is Lelke. Ez nagy bátorságot, erőt önt belénk, és véghez tudjuk vinni azt is, amire soha nem lettünk volna képesek.

 

De az Úr a szeretet Lelkét is adja az övéinek. Szeretet nélküli erő, melegség nélküli határozottság van a világban is. Minden korban voltak hősök, akiket megcsodáltak. A hívőket azonban elárasztja a szeretet, ezért van bennük valami szeretetre méltó. Az ő erejük nem válik keménységgé. A gyengébbeket szeretettel emelik fel magukhoz. Nemcsak az igazság tőre, hanem a vigasztalás balzsama is náluk van.

 

A szeretet Lelkéhez csatlakozik a fegyelem Lelke is; a kettő együtt szent szeretet. A szeretet fegyelem nélkül csak jóságos gyengeség, ami többet ront, mint használ: Fegyelem ott van, ahol az ember először Isten parancsát keresi és az Ő akaratának a korlátai között mozog. Természetünk szerint fegyelmezetlen teremtések vagyunk. Mindenki csak azt szeretné tenni, amihez hajlama van. - Ma borzalmas fegyelmezetlenség tárul szemünk elé. Minden korlátot lerontanak, a tekintélyt kigúnyolják, sárba tapossák az isteni parancsolatokat. Ez az Antikrisztus lelke. Jézus Lelke a fegyelem Lelke. Bár az ember bizonyos mértékig tudja magát fegyelmezni és uralkodhat magán, a fegyelem Lelke mégis egészen más. Ezt a Lelket akkor nyerjük el, ha önfejűségünket, könnyelműségünket, féktelenségünket és ellenkezésünket fájónak találjuk és magunkra vesszük Jézus igáját. Az erő, a szeretet és a fegyelem teszi az embert igazán keresztyénné.

 

 

Július 3. Emberfélelemből vereség

 


"Péterrel képmutatóskodott a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba Barnabás is belesodródott. " (Gal 2, 13)

 


Antiokhiában a zsidó-keresztyének mellett pogányokból lett keresztyének is voltak. A törvényhez szigorúan ragaszkodó zsidók nem ettek együtt - még ma sem! - a nem zsidókkal. Még a jeruzsálemi zsidó-keresztyének között is voltak ilyenek; nem vállaltak asztalközösséget a pogány-keresztyénekkel. Egyáltalán nem tekintették őket igazi keresztyéneknek, ha nem metélkedtek körül (Csel 15, 1). Péter nem így gondolkodott. Külön kijelentéssel győzte őt meg az Úr arról, hogy a pogányoké is a Megváltó, anélkül, hogy be kellene olvadni nekik a zsidóságba. Az Úr világosan megmutatta neki ezt Kornélius századossal kapcsolatban (Csel 10, 28). Ezért teljes belső meggyőződéssel evett együtt Antiokhiában a pogányokból lett testvérekkel, nem ragaszkodott a zsidó étkezési törvényekhez, hiszen maga az Úr mondta: "Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy" (Máté 15, 11. Lásd 1 Tim 4, 4-et is!). De amikor Jeruzsálemből néhány szűkkeblű zsidó-keresztyén jött, akik Jakabnál, a vezetőjüknél, szélsőségesebbek voltak, akkor Péter visszavonult. Jakab egy értelemben volt Pállal a pogány-keresztyének egyenjogúságát illetően. De a többiek válaszfalat akartak húzni és Péter, emberfélelemből, engedett nekik. Ez képmutatás volt. Saját meggyőződését tagadta meg és ezzel elítélte saját magát. Ez a nem őszinte magatartás fájt Pálnak, mert a többi zsidó-keresztyén is követte példáját és még maga Barnabás is belesodródott. Pál nem tudta ezt elhallgatni. Nyilvánosan megfeddte Pétert a gyülekezet előtt, mert nyilvános botránkozást keltett és megzavarta a pogányokból lett keresztyéneket. Péter azonban elfogadta a feddést; - ez alázatosság volt!

 

A képmutatás, a nem őszinte magatartás kísértése igen nagy. Képmutatás ott van, ahol a külső fellépés és magatartás nem egyezik meg a szív szerinti gondolkozással. Még élenjáró keresztyének is abban a veszélyben foroghatnak, hogy emberfélelemből - vagy hogy el ne veszítsék tekintélyüket - hűtlenek lesznek meggyőződésükhöz. Akkor egyenes és képmutatás nélküli az utunk, ha egyedül csak az Úrra nézünk és nem az emberek megbecsülésére vagy megszégyenítésére. Amint Jézus mindig egyformán ugyanaz volt, úgy az Ő igazi tanítványai is őszintén és egyenesen járnak, minden kétszínűség nélkül (Jn 7, 18).

 

 

Július 2. A keresztyén hit nem magánügy

   "Látom köztetek a jó rendet. " (Kol 2, 5)   


Az apostoli keresztyének Isten ügyének harcosai voltak. Az evangéliumban való hitért harcoltak (Fil 4, 3). Mennyire elveszett ennek a tudata az évszázadok sorául A legtöbb ember csak magánkeresztyénséget folytat, a nyilvános életben semmit sem látni belőle. Természetesen ne keveredjenek a keresztyének a közélet vitáiba, civakodásaiba, ne akarjanak ítélőbírót játszani. Jézus visszautasította, amikor örökségi ügyben bíróvá akarták tenni - ellentétben olyan keresztyénekkel, akik előszeretettel avatkoznak világi ügyekbe.


De a keresztyén hitnek meg kell mutatkoznia az életben, még a közéletben is. Mindent a Biblia mértékével kell lemérnünk. Persze a világ szeretné elhallgattatni a keresztyéneket, azt akarja, hogy húzódjanak egy zúgba és ne vegyék észre őket. Ezzel a keresztyénség holt vágányra kerülne és pusztulásra volna ítélve. A Megváltó azonban kiküldte tanítványait e széles világra. Az evangéliumnak mint kovásznak kell áthatni egész életünket. Az Úr Jézus nyilvánosan tanított és az apostolok nem zúgprédikátorok voltak. - Akkor azonban harc is van. Aki gondosan elrejti hitét, azt nem éri támadás, sértetlenül jut keresztül. - De hogyan érkezik meg majd odaát?

Az igazi hívőnek harcolnia kell, amint nyíltan előáll. Először a saját hitéért, nehogy kiforgassák belőle, mert az ellenség minden oldalról támadja; leginkább saját hozzátartozói. De harcolnia kell az evangélium terjedéséért is imádsággal és bizonyságtétellel. A hívő keresztyén nem maradhat néma, nem vonulhat vissza a négy fal közé, megelégedve az áhítatoskönyv olvasásával. Életének és beszédének bizonyságtevésével kell részt vennie ebben a szent harcban. Igaz, csendesen - mint ahogyan Jézus hangját sem hallották az utcán, de ha gyáván megbújnak és harctól, szenvedéstől félve visszavonulnak, akkor ez azt jelenti majd egyszer: "Aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt." - Ezért hát fel a szent harcra! Kegyelem, ha szenvedhetünk érte (Fil 1, 29). 

 

 

Július 1. Ne rejtőzködj! Vállald az igazságot!

 

"Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne és olyan titok, amely ki ne tudódnék. " (Lukács 12, 2)

 


Jézus azt akarja, hogy tanítványai nyílt bizonyságtevéssel álljanak elő. Ragyogtassák világosságukat, vallják meg az Ő nevét mindenki előtt. Amit a Megváltó bizalmasan, szinte a fülükbe súgva mondott nekik, azt a háztetőkről hirdessék. Az Úr Jézusnak nincsenek titkos tanai. Ő nem volt zúgprédikátor. Nyíltan beszélt a templomban, tehát a legnagyobb nyilvánosság előtt. Tanítványainak sem kell elrejtőzködni. Persze ez nem könnyű.

 

Jézus minden igazi tanítványát ősidőktől fogva gúnyolták, megvetették, üldözték, félvállról kezelték; elmaradottnak vagy túlzónak, egyoldalúnak, betegesnek és rajongónak nyilvánították. Ha valaki emberfélelemből megbújik, kockáztatja a felülről kapott lelki javait. Az a legokosabb, ha az ember nyíltan Jézus tanítványának vallja magát, mert az emberek úgyis észreveszik, ha valaki belsőleg, vagyis lelkileg nem egyezik velük. "Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne." Minél óvatosabb, félénkebb és szerényebb valaki, annál merészebben és gonoszabbul fordul ellene a világ. Ezért tegyünk bizonyságot az Úrról és az igazságról, amikor gonosz beszédet, haszontalan fecsegést és rossz vicceket kell hallgatnunk! Ne legyünk néma ebek, hanem emeljük fel szavunkat és védekezzünk - Urunkért! Már az is bizonyságtétel, ha nem tartunk velük és nem nevetünk együtt ízléstelen tréfáikon.

 

A szóval és cselekedettel való bizonyságtétel összetartoznak. A kegyes szavak, amelyek nem egyeznek meg életünkkel, csak a világ gúnyólódását váltják ki. A nyílt bizonyságtételt a világ is tiszteli. Hamar észreveszik, hogy Jézus bátor tanítványát nem tudják befolyásolni, mert minden fáradozásuk, amivel a hit útjáról le akarják téríteni, hiábavaló.

 

Szép példa az egyre bátrabb vallástételre Nikodémus. Először éjjel ment Jézushoz. Azután bátorságot vett arra, hogy a tanácsban is mellé álljon. Rátámadtak: "Te is galileai vagy-e?" De nyílt vallomásával növekedett a bátorsága. Közvetlenül Jézus halála után a Megváltóhoz tartozónak vallotta magátt, akit az ő népe gyűlölt és megvetett, és bebalzsamozta Jézus testét. Ez bátor cselekedet volt, mert az apostolok közül egy sem mert előállni ebben a veszélyes helyzetben. - Ha bátran Jézus mellé állunk, akkor Ő is egészen mellénk áll.

 

 

Június 30. Jézus megtagadása

Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.
(Máté 10, 33)

Jézus megtagadásának nagy a veszélye és végzetesek a következményei. Miért vált ki olyan nagy ellentmondást Jézus neve az emberekből? Miért tapad gyűlölet az Ő nevéhez? Hát van valami Jézusban, ami joggal hat ilyen visszataszítólag? Követőinek tényleg okuk van rá, hogy szégyenkezzenek miatta? - Még soha senki semmiféle jogos szemrehányást, kifogást nem tudott ellene felhozni. Jézus megkérdezte egyszer ellenfeleit, akik igen éles szemekkel és rosszindulatúan figyelték Őt, hogy tud-e valaki közülük bűnt tulajdonítani neki? Jellemző módon senki nem jelentkezett semmiféle ellene irányuló váddal. Minden szem előtt mocsoktalanul és tisztán áll a képe. Még senki nem járt ezen a földön, aki olyan tökéletesen tiszta maradt volna minden földi szennytől, mint Ő. Hát akkor miért szégyenlik Őt az emberek?

Jézusnak valóban lenne oka arra, hogy szégyelljen minket, nekünk azonban nincs. Miért hat az Ő neve mégis sokakra úgy, mint bikára a vörös posztó? Mit tett Ő az emberekkel, hogy olyan gonoszul bántak el vele, amikor a földön járt? Csak jót! És mivel bántja meg most az embereket, akik annyira ellene vannak? Hiszen mindenkit meg akar menteni az örök kárhozattól! - Ennek az idegenkedésnek oka egyrészt a bűn szeretetében van. Az ember nem szívesen zavartatja magát a könnyelműség és az élvezetvágy útjain. Másrészt a gőg és főképpen az elbizakodottság az oka. Senki sem akar elveszett és kárhozatra méltó bűnösként szerepelni, akin már csak a kegyelem segíthet. Ez a gőg indította fel valamikor a zsidókat és különösen a kegyes farizeusokat, írástudókat Jézus ellen. Nem tudták megbocsátani neki, hogy kegyes szavaikat leleplezte és megmutatta igazi mivoltukat. A gőg számára különösen a megfeszített Megváltó hat taszítótag, mert a Megfeszített előtt úgy állunk, mint gonosztevők, akik joggal megérdemelnénk a bitófát. És ez felháborít. Aki azonban szabadulását a Megváltónak köszönheti, annak nem szabad szégyenkeznie miatta. - És kikkel kapcsolatban félünk a kegyvesztéstől? Jézus „gonosz nemzetségnek" nevezi azokat, paráznáknak, mivel az Isten iránti hűséget és szövetséget megtörték és hátat fordítottak neki. Az ilyen hitehagyott és gonosz emberekért szégyelljük a mi dicsőséges Megváltónkat? Elég szégyen ez reánk! Ezért odaát majd Ő tagad meg minket. Ne rejtőzködj! Vállald az igazságot!


Június 29. Bátor bizonyságtétel

Azért valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt.
(Máté 10, 32)

A Megváltó iránti hálás szeretet nem hallgathat. Minden megfontolást és aggodalmaskodást le kell hogy győzzön. Az a nagy reménység, mely szívünket betölti, egyszersmind bizonyságtételre indít. De Jézusról csak az tud bizonyságot tenni, aki valóban jól ismeri Őt és tudja, hogy mit kapott benne. „Istennek legyen hála az Ő kibeszélhetetlen ajándékáért!" - mondotta egyszer az apostol. És ez az ajándék Jézus Krisztus. El sem lehet mondani mindazt, amit benne kaptunk. Bármilyen sokat beszélünk is róla és magasztaljuk Őt, ennek soha vége nem lehet. „Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, ne szóljuk", mondja Péter.

Más oldalról bátortalanság, félénkség van bennünk, nem merünk előhozakodni ezzel a névvel. Bizonyos tekintetben botránkozás tapad hozzá. Egy fiatal diakónus mondta el egyszer, hogy mennyire nehezére esett eleinte a betegeivel Jézusról beszélni. Úgy érezte, mintha valami összeszorítaná a torkát. Később leküzdötte ezt az érzést. Isten azt akarja, hogy Jézus nevéről szabadon és örömmel tegyünk bizonyságot. Nem szabad hallgatnunk! - Nemcsak a szószéken, hanem a műhelyben, az irodában, a vasúton, az országúton - mindenütt meg kell szólaljon ez a bizonyságtétel. Lelkészekkel kapcsolatban azt gondolja az ember, hogy nekik mindenképpen erről kell beszélniök, hiszen ez a foglalkozásuk, de amikor egészen váratlanul olyan helyen hangzik el a Jézusról szóló beszéd, ahol nem is gondolnánk, ez mint valami tövis fúródik az ember szívébe, lelkiismeretébe. Sokaknak nem is kívánatos, hogy erre a névre emlékeztessék őket. Szeretnék a Jézusról való beszédet a templomok falai közé zárni, hogy azon kívül háborítatlanul élhessék életüket. De olykor-olykor mégis akad egy-egy lélek, akit a bizonyságtétel Jézushoz vezet.

Nem mindenki kapott a nyilvános igehirdetésre elhívást, de a Jézusról való bizonyságtételre mindannyian el vagyunk kötelezve, akik már megtapasztaltuk az Ő kegyelmét. Hányszor megtörtént már az, hogy jelentéktelen asszonyok, vagy a beszédben kevéssé jártas, egyszerű férfiak lelkeket nyertek meg az Úrnak. És a szavakkal való bizonyságtétel még nyomatékosabb akkor, ha az illető egész élete megegyezik azzal. Az ilyen bátor és hangos bizonyságtevőkről egyszer majd maga Jézus tesz bizonyságot.


Június 28. Mária szeretete az Úr iránt (VI.)

Bizony mondom nektek, hogy mindenütt, ahol az egész világon hirdetik az evangéliumot, amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetik majd, az ő emlékezetére.
(Máté 26, 13)

Az igazán jó cselekedetek nem merülnek feledésbe. Isten emlékezetében maradnak, egyszer pedig mindezek napvilágra kerülnek, amikor Isten könyvei megnyittatnak. Isten nem feledékeny (Zsid 6, 10). Mindent megjegyez magának, amit tiszta szándékból tesznek. Malakiás prófétánál olvasunk arról, hogy Istennek van egy emlékkönyve, melybe mindazok beíratnak, akik Őt félik és nevéről emlékeznek. Mindazok a jó cselekedetek, melyeket az Úr dicsőségére tesznek, talán nem kerülnek emberi krónikákba, Istennél azonban fel vannak jegyezve. Lehet, hogy amiket itt a földön nagy tettekként ünnepelnek és dicsérnek, azok az örökkévalóságban feledésbe mennek. A rejtve, csendben véghezvitt jótetteket azonban Isten nyilvánvalóvá teszi az örökkévalóságban, minden gyermekének nagy örömére. Ha valaki körül nagy hűhót csapnak, könnyen lehetséges, hogy ezzel már el is vette jutalmát. Kempis Tamás mondotta, hogy „jobb, ha itt ismeretlen maradsz".

Máriának ezt a szeretetszolgálatát már itt sem borítja feledés. Lehet, hogy amíg élt, hallgattak róla, de az Úr Jézus gondoskodott arról, hogy később az egész világon ismertté legyen. Az Úr iránt való engedelmességből az evangélisták hűségesen leírták a megkenetés történetét és így az, ami akkor Bethániában egy egyszerű házban történt, az egész világ tudomására jutott. Mindenütt, ahol a Bibliát forgatják és Jézus Krisztust prédikálják, a bethániai megkenetés is újra meg újra szóba kerül.

A szó megszokott értelmében ez nem volt valami hasznot hajtó cselekedet, és mégis végtelenül sok haszon származott belőle. Mert mindenütt azt hirdeti, hogy a Jézus iránt való tiszta szeretet az egyetlen dolog, ami Isten jótetszését kiváltja. Az a szeretet, mely ebben a cselekedetben nyilvánvalóvá lett, már több mint 1900 éve illatozik és számtalan szívet hasonló szeretetszolgálatra indít.

A Jézus iránti szeretet a lélek igazi élete. Ahol ez hiányzik, ott csak a halál és gyümölcstelenség uralkodik, az ember pedig megérett a büntetésre.


Június 27. Mária szeretete az Úr iránt (V.)

Hiszen jó dolgot cselekedett velem.
(Máté 26, 10)

Az igazán jó cselekedeteket ez a világ nem sokba veszi. Így történt azzal is, amit Mária tett. Csak szeretetlen kritikát és lebecsülést kapott érte.

Egyáltalán mit nevezhetünk jogosan jó cselekedetnek? Mindazt, ami a Megváltó iránti szeretetből származik, amiben ez a szeretet testet ölt. Ami önmagunk szeretéséből és becsvágyból származik, semmit sem ér, bármennyire ragyogónak látszik is kívülről. Az Úr iránti szeretet az igazán mérvadó. Isten mérlegén egyszer majd sok minden nagyon kevésnek találtatik, amit a földön sokra tartottak és dicsértek.

Nem azon fordul meg tehát a dolog, hogy külsőképpen valami nagyszerűt tegyünk. A Jézushoz való viszonyulás a döntő és az a jó dolog, amit az Úrért teszünk, még akkor is, ha az külsőleg jelentéktelennek látszik. Aki szereti a Megváltót, általában nem akar a maga cselekedeteivel tündökölni. Inkább kerüli a nyilvánosságot és szereti az elrejtettséget. Ha például egy beteg felé valami szolgálatot teszünk, talán valami nagyon alacsonyrendű szolgálatot, szabad úgy látnunk, hogy ezzel a szolgálattal megkentük Jézus lábait. Az üdíti fel Őt, amikor napi foglalatosságainkat és feladatainkat is őreá nézve tesszük. Ezekből lesznek az igazán jó cselekedetek. Ugyanakkor számunkra is hasznossá válik, ha napi munkánkat az Úr Jézus dicsőségére és örömére végezzük. Akkor nem zúgolódó rabszolgák módján járunk el és nem érezzük magunkat gépeknek sem. Mindazt, amit teszünk, szívesen végezzük, mégha nem is kellemes és kielégítő a munka. Az Úr iránti szeretetben mi magunk és minden tevékenységünk megnemesül.

„Ő ami tőle telt, megtette" (Mk 14, 8). Gyönyörű dicséret Jézus ajkáról! Te nem tudsz olyan nagy dolgokat véghezvinni, mint valamikor Pál apostol vagy Luther Márton, de az Úr nem kívánja mindenkitől ugyanazt. Ő csak azt kívánja, hogy tegyük meg azt, amit megtehetünk. Te megteszel-e mindent, amit megtehetsz az Úrért? Tedd szívedre a kezedet! Valóban nem tudnál többet tenni? Nem kell-e beismerned, hogy szereteted és buzgólkodásod nagyon gyakran erőtelen, hogy sokszor a lustaság és kényelemszeretet bénítólag hat rád? Minden idődet és minden erődet az Úr dicsőségére használod? Gondolkozzunk azon, hogy majd egyszer, ha megállunk Isten előtt, hallhatjuk-e a dicséretet: „ami tőle telt, megtette!"


Június 26. Mária szeretete az Úr iránt (IV.)

Jézus így szólt nekik: Miért bántjátok ezt az asszonyt?
(Máté 26, 10)

Jézusnak ez a megnyilatkozása világossá teszi előttünk, hogy mennyire túlteszi magát mindenféle emberi érzékenykedésen. Júdás ezt a megkenetést tékozlásnak nevezte. Gonosz és haragos beszéd ez. De Júdásnak Máriára irányított nyila tulajdonképpen Jézust érte. Hogyan viszonyul ehhez a Megváltó? Úgy, mint minden magatartásában és megnyilatkozásában: páratlan módon és szentül. Mindenféle képmutató alázatoskodás, mely a megtiszteltetést látszólag elhárítja magától, idegen volt számára. Neki tetszésére volt ez a tiszteletadás, mert megillette Őt. De éppen így távol volt tőle mindenféle érzékenykedés is. Az Úr joggal mondhatta volna: „Hogy lenne ez tékozlás? Hát nem adtam minden időmet, erőmet oda nektek és mindezt minden külön jutalmazás nélkül?! És most tékozlás lenne az, amikor egy lélek szívből jövő hálaadással valamit nekem szán?" - Ő azonban egy szóval sem hivatkozott jótetteire vagy érdemeire.

Az Úr Jézus soha nem tudta a maga személyét kikapcsolni az eseményekből, sőt bizonyos értelemben a középpontba állította; mert az Ő személye egyszer s mindenkorra és valamennyiünk számára döntő. A hozzá való viszonyulásunk dönti el itt e földön és az örökkévalóságban is sorsunkat. Jézus ugyanakkor soha nem volt kedvetlen és keserű. Ha személyét megvetették és elutasították Őt - mindig szelíd és higgadt maradt. Nem érintette Őt ez a sértés, csak a végén mondta: „... nem leszek mindenkor veletek". A tanítványoknak mennyire szívébe hasíthatott az utólagos felismerés, hogy még röviddel a távozása előtt is ilyen nemtelen magatartással szomorították Őt. Intő és helyreigazító szavaink csak akkor érintik meg valakinek a szívét, ha teljesen szabadok vagyunk mindenféle személyes ingerültségtől. Ha el tudunk tekinteni saját személyünktől és csak a tényekről beszélünk, akkor érzi magát a vétkező igazán megszégyenültnek. -

Ebben a pillanatban a Megváltót nem a maga személye foglalkoztatta, hanem sokkal inkább Mária. Mintha csak azt mondta volna: ne okozzatok neki nyugtalanságot. Melléje áll. Mária pedig hallgat. Nincs szüksége védekezésre. Jézus intézi a dolgát. Íme, a mi Megváltónk: „Én szelíd és alázatos szívű vagyok!"

 


Június 25. Mária szeretete az Úr iránt (III.)

Tanítványai pedig ennek láttára bosszankodtak és ezt mondták: mire való ez a tékozlás?
(Máté 26, 8)

Erre a beszédre Júdás biztatta fel őket. A jó szó, de még sokkal inkább a gonosz beszéd olyan, mint a vetőmag, mely hihetetlenül megsokasodik az aratásra. Ezért vigyázz a nyelvedre! Légy lassú a beszédben! Még attól is óvakodj, hogy helyeselj, amikor gonosz hangot ütnek meg.

A kegyességet színlelő Júdás legbensőbb érzéseit árulta el itt. Hidegen, szinte gyűlölködve áll a Megváltóval szemben. Az olyan lélek, mint Mária, aki a maga gyöngéd szeretetében mindent odaadott a Megváltónak, az ilyen sötét ember számára ellenszenves. Nyilvánvanlóvá lesz Júdás gyűlölködő érzése, de ugyanakkor el is rejti azt. A szegényekről beszél, látszólag nagy jóakarattal, de nem a szegények dolga volt a szívügye, hanem szívesen vette volna, ha ez a komoly pénzösszeg valami módon az ő zsebébe kerül. Az Úr Jézus azonban átlát rajta. Meg is mondja: „A szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek." A szegények ügye iránt érzett gond csak üres kifogás. Júdás tékozlásnak minősítette Mária tettét, pedig a valóságban az a tékozlás, amikor valaki az Úr Jézustól megtagad valamit.

Mi mindent tékozoltunk már el időben, energiában, anyagiakban! Hányszor költekeztünk talán saját erőnkön és anyagi lehetőségeinken is túl, sokszor adósságot is csinálva, csakhogy önző vágyainkat kielégítsük. Micsoda összegeket nyel el a bűn szolgálata: az iszákosság, dohányzás, a tisztátalan élet, a szórakozás vagy az öltözködés! Amit az Úrnak áldozunk, az soha nem tékozlás, viszont amit a bűnnek vagy a hiábavalóságnak áldozunk, visszavonhatatlanul elvész. Amit neki adunk és az Ő szolgálatában használunk el, azt sokszorosan visszakapjuk gyakran már itt, de még inkább az örökkévalóságban.

Lehet-e egyáltalán túlságosan sokat tenni Jézusért? Mégha „mindenedet oda adod is", ő már régen odaadott mindent érted és életét az utolsó vércseppig feláldozta. Vajon nem tarthatta volna Jézus is tékozlásnak azt, hogy bűnös emberekért ontja vérét és áldozza életét? Ő azonban nem így gondolkozott. Neki semmi sem volt sok, semmi sem volt túl nagy, amit oda ne adott volna értünk - bűnösökért. Mindenét: életét, tisztességét, végül még a ruháját is odaadta. És ezért a Megváltóért tehetünk mi „túl sokat"?


Június 24. Mária szeretete az Úr iránt (II.)

Odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástrom szelence drága kenet volt és az Ő fejére öntötte, amint az asztalnál ült. És a ház megtelt a kenet illatával.
(Máté 26, 7; János 12, 3)

Hogyan tehetnénk meg mi is azt, mint Mária, hogy a legjobbat szenteljük az Úr Jézusnak? Ha megkérdeznénk önmagunkat, vajon az emberi életen belül mi a legjobb, kétségtelenül azt válaszolnánk, hogy az ifjúság. Tehát a Megváltóé kellene legyen az ifjúság ereje, frissesége, tüze. Van valami elszomorító abban, mikor valaki csak öreg napjait szenteli oda a Királynak. Persze, Ő az ilyen áldozatot is kegyelmesen fogadja és nem taszítja el magától az öregeket sem. De mégis leverő, ha az ember életének csak nyomorúságos kis maradékát adja át az Úrnak. Emlékszem egy idős asszonyra, aki 80 éves korában fogadta be az Urat és ismételten azt mondogatta: „Úgy fáj nekem, hogy csak olyan későn találtam hozzá. Vajon még mindig hajlandó elfogadni engem?" Mindig bizonyos nyomasztó érzés marad, ha valaki életének legszebb idejét visszatartotta önmagának.

Aki azonban ifjúságát adja az Úrnak, annak Ő viszonzásul nem egy esetben friss öregséget ad. Ilyenekre vonatkozik, amit a 92. zsoltárban olvasunk: „Még a vén korban is gyümölcsöznek." Ha az ember ifjú erőit átadja, abból Ő valami nagyszerűt tud kihozni nevének dicsőségére. Keresztyén jellemmé, igazán áthatott lelki emberré nem egy csapásra lesz valaki. Csak az válhat az Úr kezében sokak áldására jó eszközzé, aki már ifjúságában beiratkozott Jézus iskolájába. Öreg, megtört emberekből nem formálhat harcos sereget. Háború esetén sem küldenek ki öregeket és nyomorékokat a frontra. A 110. zsoltár úgy írja le a mennyei Királynak harcos seregét, mint harmatot, mely „a hajnalpír méhéből támad". Azok a lelkek, akik ifjú éveikben adták át magukat a Megváltónak, sok örömöt árasztanak maguk körül.

Mint a drága illat, olyan egy ifjú élet odaszánása az Úrnak. Különösen amikor mindent átadunk és akaratunkat feltétlen engedelmességben kiszolgáltatjuk neki. És ha az övé az akaratunk, akkor anyagi javaink is az övé. De kényelmünket, egészségünket, sőt életünket is ajánljuk fel az Úrnak. Így minden napunknak a legjavát, a kora reggeli időt is. Ha a vele való kapcsolatunk ápolása mindennél fontosabb nekünk, akkor szívesen szakítunk rá időt. Jó illat lesz ez, ami megörvendezteti Őt.

 


Június 23. Mária szeretete az Úr iránt (I.)



Ekkor Mária elővett egy font igazi nárdusból való drága kenetet.
(János 12, 3)


Az Isten és Jézus iránt érzett szeretet elválaszthatatlan egymástól, mint ahogy a Fiút nem lehet elválasztani az Atyától. Isten végtelen szeretete abban lett nyilvánvalóvá, hogy áldozatul adta Jézust. A mi Jézus iránt való szeretetünk pedig abban az engedelmes áldozatban nyilvánul meg, amit neki hozunk. Olyan sok zavaros, megosztott élet és hamis kegyesség van! Utánzatok. Jézus képmutatás nélküli hitet kíván tőlünk, mely nem keres mást, csak Őt és a lelkek megmentését. Valódi szeretetet kíván tőlünk, mely nem vegyül önszeretetünkkel, becsvágyunkkal és az emberek tetszésének keresésével. Ilyen szeretet élt Máriában; olyan tiszta, mint az a kenet, amit hozott. Nem becsvágy, nem is fontoskodás indította arra, hogy az Úr lábait megkenje. Egyszerű lélek volt és ebben az egyszerűségben nem voltak mellék- vagy hátsó gondolatai. Csak egy cél volt szeme előtt, és szívének ez az osztatlan odaadása jobban illatozott, mint a mulandó kenet.

Utánzott áru mindig olcsóbb. Ami valódi, az többe kerül. Máriát nem érdekelték a költségek. Júdás, aki igen járatos volt anyagi ügyekben, ennek a kenetnek az árát 300 dénárra becsülte (egy dénár egy napi munkabér volt), tehát ez az összeg Mária számára igen nagy összeget jelentett. Talán mindenét készpénzzé tette érte. Felvetődhet a kérdés, helyes volt-e, egy tovaillanó kenetre ennyit költeni? De Mária úgy érezte, hogy Jézus mindent megér. Lehetséges, hogy régebben sokat költött önmagára, de miután a Megváltó kivonta őt a maga régi világából, többé képtelen volt arra, hogy önmagára ennyit költsön. Sokan vannak, akik mindenféle jó illatba burkolják magukat, mégis valami belső romlottság rossz levegője árad belőlük. Amikor a Szentlélek Jézus nevével tölt be egy szívet, az olyan mint a kiöntött drága kenet. Az ilyen emberből Jézus illata árad. Többé nem fordít talán annyit a külső dolgokra, de fontos lesz számára, hogy mindent Jézusnak adjon. - Mária valami egész különös módon akart tisztességet adni az Úrnak és erre a célra csak a legjobbat és legértékesebbet választhatta. Aki meggondolás nélkül oda tudja tenni a Megváltó lábaihoz a legdrágábbat is, nemcsak örömet szerez vele neki, de a kívülállók előtt tisztességet is. Elgondolkoztatjta őket: valami kell legyen ebben a Jézusban, ha valaki annyi mindent képes odaáldozni érte!

 


Június 22. Jézus szeretetét engedelmesség által tartjuk meg

 

Amint az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket; maradjatok meg ebben az én szeretetemben.
(János 15, 9)

Jézus igen kevés alkalommal bizonygatta irántunk érzett szeretetét. Nem szavakkal szeret Ő, hanem tettekkel és valóságban, amint az Atya szerette Őt. Tehát Jézus isteni és szent szeretettel szeret. - Isten nem azért szereti az embereket, mert szeretetre méltóak és vonzók; Ő szereti a világot, mely vele szemben hidegen és ellenségesen viselkedik. Teremtményei elfordultak tőle, menekülőben vannak előle és szemben állnak vele. Ő szereti a lázadók világát és igyekszik megnyerni azt. Így Jézus szeretete is a bűnösök iránt érzett szeretet. Aki önmagát bűnösnek ismeri fel, azt mélyen megszégyeníti és megalázza ez a szeretet és alig tudja felfogni, annyira meg nem érdemelt szeretet ez. Amint valamikor a Megváltó számára földi életének napjaiban az Atya szeretete kimondhatatlan gazdagságot és mély örömet jelentett, így Jézus szeretete is vigasztalás, gazdagság és erő Isten minden gyermeke számára. Ez a szeretet megmarad akkor is, amikor bennünk és körülöttünk minden összeomlik. Vigasztalást ad, amikor a test és a lélek szenved. Nyugodttá és csendessé tesz a csalódások között és kárpótlást nyújt a veszteségekért. És amint az Atya szeretete Jézust mindenért kárpótolta, ami ezen a földön vele tártént, úgy Jézus szeretete is az élet napsugarát jelenti övéi számára a hideg és sötét világban. Nem mindig érezzük ezt, de újra és újra megtapasztaljuk.

Jézus nem úgy szeret minket, mint ahogyan mi szeretjük önmagunkat, hanem sokkal tisztábban és jobban. Az Ő szeretete mindig szent, mindig a mi igazi és örök javunkat tartja szem előtt. Az Ő szeretete nevel, tisztit és fegyelmez bennünket. Gyakran fájdalmat okoz, de csak azért, hogy abból is örökkévaló jót adjon. Szeretete kitartó és fáradhatatlan, hordoz és naponta megbocsát. Nem engedelmességünk révén érdemeljük meg ezt a szeretetet, de megőrizzük a magunk számára, ha megtartjuk Jézus parancsolatait. Ő maga megmaradt az Atya szeretetében, mert minden időben azt tette, ami az Atyának tetszésére volt. Mi úgy maradunk meg Jézus szeretetében, ha követjük Őt. Ne játsszuk el tehát könnyelműen vagy hanyagságból ezt a szeretetet! Az Ő szeretete erőt ad az engedelmességre és az engedelmesség révén megmarad és megsokasodik bennünk az Ő szeretete.

 


Június 21. A Jézus iránti szeretet engedelmességben nyilvánul meg


Aki tudja az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem.
(János 14, 21)

A Megváltó iránti szeretet mindenekelőtt abban mutatkozik meg, hogy teszünk érte valamit. Ez cselekvő szeretet és nem csupán érzelmi dolog. Érzelmeink megcsalnak, hangulataink változnak. Engedelmességben nyilvánul meg a Megváltó iránti szeretet - folyamatosan és állandóan. Az van vele igazi szeretet-viszonyban, aki megtartja a Megváltó parancsait, azaz hitét és életét minden vonatkozásban alárendeli az Ő akaratának.

A Megváltó iránti szeretet nemcsak azt cselekszi, amit Ő kíván tőlünk, hanem gyűlöli a gonoszt is, mivel Jézus is gyűlöli azt. - A Megváltó iránti szeretet különösen abban mutatkozik meg, hogy az ő kedvéért olyan dolgokat is megteszünk, melyek természetünknek ellenére vannak. Oetingernek, a hívő orvos-lelkész-tudósnak egyik napi alapelve ez volt: „Jézusért szívesen megteszem azt is, amit egyébként nem szívesen teszek meg." A kis dolgokban való hűség is Jézus iránti szeretetünket bizonyítja. A nagy és fontos dolgokban becsvágyunk is kielégülést talál, de a mindennapi élet apróságai egyhangúan hatnak ránk. Aki Jézust szereti, az mindent neki végez, még a legjelentéktelenebb és legmegvetettebb dolgokat is. Jézus tanítványának minden munkájában a szeretet a mozgatórugó és nem a kemény kötelesség.

Sok mindent nem könnyű megtennünk. Még nehezebb mindazt elhordozni, amit Jézus akarata ránk helyez; és elveszteni, elhagyni sok mindent, amit Ő jónak Iát elvenni tőlünk. Talán éppen olyasvalami az, amihez szívünk legjobban ragaszkodik. Azonban ha szeretjük Jézust, belsőképpen könnyen elengedjük azt. Magunk adjuk oda neki, tehát nem kell, hogy elszakítsa tőlünk és nem perlekedünk a veszteség miatt. Jézus néha nehéz körülmények közé helyez minket, amelyeken nem tudunk változtatni, vagy olyan embert állít az oldalunkra, akit nagyon nehéz elviselni. A Mester maga is három éven keresztül csendesen hordozta Júdást. - A Megváltó iránti szeretet a nehéz helyzetekben is kitartást ad nekünk, nem dobjuk el gyorsan a terheket, hanem arra indít, hogy várjunk, amíg Ő hozza el a változást. Az önszeretet saját akaratát követi, az Úr iránti szeretet pedig felteszi a kérdést: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?

 

 


Június 20. Aki az Úr Jézust nem szereti, legyen átkozott

 

Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? (János 21, 16)

/>

Ez az alapvető és legfőbb kérdés. Minden, amit Jézusért teszünk, értéktelen, ha hiányzik belőlünk a szeretet. Kell, hogy ez hassa át és irányítsa minden tettünket, különben csak holt cselekedet és gépies tevékenység az. Amilyen mértékben helyt adunk önmagunkban Krisztus szeretetének és az minket áthat, olyan mértékben fogjuk Öt viszontszeretni. Aki szereti Jézust, az magasztalja Őt; Megváltónk csodálatos tulajdonságait nem tudjuk eléggé magasztalni. Aki szereti Őt, azt felüdíti Igéje és a vele való kapcsolat. Emberek, akik szeretik egymást, szívesen érintkeznek egymással. Ha valaki szereti Jézust, sohasem tud betelni azzal, hogy Igéjét hallgassa és olvassa, s a vele való közösség lelkének legmélyebb igénye.

Aki Jézust szereti, arra is kész, hogy érte szenvedjen. „A szeretet gyakran a szenvedésen keresztül tisztul meg" - mondja Tersteegen. Péter a maga túláradó érzelmében azt hitte, hogy Jézust a börtönig és a halálig tudja követni. De túlértékelte önmagát. Szeretete még nem volt elég erős ahhoz, hogy a szenvedéstől való irtózását legyőzze. Az édesanya együtt szenved gyermekével vagy gyermekéért és nem gondolja, hogy valami különleges dolgot tesz, amikor beteg gyermeke ápolásában felemészti önmagát. Az igazi szeretet gyalázatot, gúnyt és üldöztetést is elhordoz a Megváltóért, sőt éppen a szenvedés az, mely a szeretet szálait még szorosabbra vonja. A szeretetnek szenvedést jelent, ha valamivel megszomorítjuk Jézust.

Péter igen megszomorodott, mikor az Úr harmadszor is megkérdezte „szeretsz-e engem?". Ez háromszori megtagadására emlékeztette őt, melyet annakidején keservesen megsiratott. Az a fájdalom, melyet azért érzünk, hogy szeretetét megszomorítottuk, azt bizonyítja, hogy szeretjük Őt, és Jézus ismételt bocsánata még fokozza ezt a szeretetet. „Mert akinek sok bocsáttatott meg, nagyon szeret." - „Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott" (1 Kor 16, 22) - azaz Istentől elhagyottá válik, Isten ítélete nehezedik rá. Isten áldása pedig azt jelenti, hogy életünk van. Ahol Jézus van, ott kivirul Isten kertje, aki pedig nem szereti Jézust, az áldásoktól fosztja meg önmagát és végül is az örökös halálba süllyed.

 


Június 19. A Megváltó iránti szeretet kell meghatározza egész életünket

A Krisztus szeretete szorongat minket.
(2 Kor 5, 14)

Az Isten és Jézus iránti szeretet elválaszthatatlan egymástól. Csak Jézus Krisztus által tudjuk megismerni és megragadni Istent. Csak aki Jézust szereti, az szereti Istent is. Ez a Jézus iránti szeretet volt az apostol életében a parancsoló, sürgető erő. Annyira körülvette őt, hogy nem tehetett mást, minthogy azon az úton járt, melyet ez a szeretet mutatott neki. Életében nem a kötelességteljesítés volt az uralkodó érzés, mert az hideg, mint a márvány.

Vannak emberek, akiknek az életében vitathatatlanul komoly kegyesség, buzgóság és határozottság van és mégsincs bennük semmi jóleső és valóban melegítő vonás. Még mindig saját fejük és akaratuk után mennek és önmagukat istenítik, anélkül, hogy tudnának róla, s ezért valami ridegség, keménység és törvényeskedés jellemzi őket. A saját lényük nem szállt alá. „Valakik" akarnak lenni és annak is képzelik magukat; életükben nincsen töredelem. Az az új élet, mely a Jézus iránt való szeretetben mutatkozik meg, náluk még nem kezdődött el. Az apostol életében is akkor állt be a nagy fordulat, amikor megvilágosodott előtte Krisztus halálának jelentősége. Az Ő halálába valamennyien bele vagyunk foglalva. Ez a halál az önző, a csak önmagát kereső óember meghalását jelenti.

Pál fájdalmasan ismerte fel a sötét önzés kárhozatos és megvetésre méltó jellegét és ez elviselhetetlenné vált számára. Belekapcsolódott Jézus halálába, vele együtt meghalt és most csak egyetlen vágya van: annak akar élni, aki szeretetből meghalt és feltámadott érte. Neki élni annyit jelent: az Ő rendelkezésére állni, Őt szeretni. Önmagunk helyébe Ő lép. Ha az énem vele együtt megfeszíttetett, akkor egyre inkább Jézus lesz minden a számomra. Az iránta való szeretet az én törvényem. Ez a törvény parancsolja, hogy azt cselekedjem, ami az Ő szent akaratának tetszik. A Krisztus iránti szeretet révén Isten törvénye van a szívembe írva. „Szeress és azután tedd azt, amit akarsz!" - mondotta Augustinus. Az ember az érzéki szabadságra való törekvésében nem tűr meg semmi törvényt maga felett. Ki akarja élni magát, vagy egyénisége sajátos törvényeit akarja követni. Isten gyermeke hasonlóképpen szabad a törvénytől, de nincsen törvény nélkül. Krisztus az ő törvénye, Őt akarja életében kiábrázolni. A szeretet nem ismer semmiféle előírást, önmagában hordozza saját törvényét.

 


Június 18. Kifinomult lelki érzékenység

Még éjjel is oktatnak engem az én veséim.
(Zsoltár 16, 7)

A Szentírás szerint a vese a lélek legbelsőbb és legfinomabb rezdüléseinek és érzéseinek központja. Az Úr a szívek és vesék vizsgálója, mondja az Ige. Az „oktat" szó héberül azt is jelenti, hogy tanít, int, serkent. Tulajdonképpen mindig az Úr az, aki dicséretre, magasztalásra indít. Dávid a lelkének legmélyéből megérezte ezt az indíttatást a csendes éjszakában. „Éjfélkor felkelek, hogy hálát adjak neked, igazságod ítéleteiért (Zsolt 119, 62). Ismered-e belsődnek ezt a rejtett, dicséretre és hálaadásra való indíttatását? És vajon helyet is adsz neki?

Van egy bizonyos jó értelme is annak, hogy „veséim oktatnak" - fegyelmeznek engem. Gyakran valamilyen belső intést érzünk magunkban és emögött Isten Lelke áll. Sajnos belső érzékeink éppen úgy tönkremehetnek, mint a hallásnak vagy a látásnak az érzékszerve. A Biblia beszél „gyakorlott" érzékekről, melyek lehetővé teszik azt, hogy pontosan meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól (Zsid 5, 14). De szól az Ige arról is, hogy „megbomolhatnak" ezek a belső érzékek és az igazság szavát már nem képesek meghallani: „... járnak elméjük hiábavalóságában, mert értelmükben meghomályosodtak, az isteni élettől elidegenültek a bennük levő tudatlanság miatt, szívük megkeményedése miatt" (Ef 4, 17-18). Manapság tele vagyunk ilyen szomorú emberekkel. Jól érzik magukat a sötétségben, Istentől távol. Az Isten utáni vágyakozásnak minden szikrája kialudt szívükben. Ezzel egyszersmind minden erkölcsi érzéküket is elvesztették, nem azt keresik, ami a helyes, hanem csupán azt, ami előnyös vagy kellemes nekik. Számukra bűn sincs többé, ők legfeljebb csak valami „ostobaságot" követnek el.

De hogyan juthat az ember gyakorlott belső érzékenységhez? A belső érzék, ill. érzékenység mindannyiszor fokozódik, ha az ember gondosan ügyel rá, kíméli és nem zavarja vagy akadályozza működését. Ekkor Isten Lelke is érzékelhetővé és hallhatóvá tudja tenni magát rajta keresztül. Ezt különösen a csendesórák idején teszi vagy éjszaka, amikor a napi lárma elcsitul. Ekkor felélednek, működésbe lépnek belső érzékeink. Rögtön észrevesszük, ha valami zavarólag Isten és a lélek közé kerül. Az engedelmesség és igazság vonalától való legfinomabb elhajlást is észrevesszük. Bárcsak engedelmeskednénk az ilyen belső figyelmeztetéseknek!

 


Június 17. Én Uram vagy Te!

Ezt mondom az Úrnak: én Uram vagy te.
(Zsoltár 16, 2)

Ez az Ige az első parancsolat - Én vagyok az Úr, a te Istened - csodálatos visszhangja. Istenének szava mélyen behatolt Dávid lelkébe s most e nagyszerű hitvallás szavaival visszaadja azt az Úrnak. Sok lélekben egyszerűen „hever" Isten Igéje. Lerakódik bennünk, mint valami holt anyag. Ha azonban életté válik bennünk, akkor az Ige, amit hallottunk, mint vallomás és bizonyságtétel kerül felszínre. Ez a különbség a csak megszokásból hallgatók és az élő lelkű hallgatók között. A zsoltáríró nem tudott hallgatni, mert Isten naggyá, sőt mindenné lett a számára. Az isteni kijelentés a kegyelemben és irgalmasságban való gazdagságával megnyerte Dávid szívét. Egészen különös kegyelmi megtapasztalás volt mögötte. Túláradó, hálás örömmel kiáltja: „igen, te vagy az Isten és rajtad kívül nincs szabadító! Te vagy az én mindenem." Ezt mondotta Istenének és ezzel a vele való szövetséget megszilárdította.

Dávid a fenti megnyilatkozásával Istent egyedüli és feltétlen Urának ismerte el, teljesen átadta és elkötelezte magát neki. Így szól Dávid: „Ezt mondom" - és nem azt fejezi ki, hogy ezt mondtam valamikor. Ezzel azt akarja hangsúlyozni, hogy ezt mondom most és emellett maradok. Ezt többé nem lehet megmásítani. - Amikor Pál apostol háromszor könyörgött az Úrnak, hogy szabadítsa meg őt fájdalmas szenvedéseitől, akkor olyan választ kapott felülről, amely nem felelt meg az ő vágyakozó imádságának, de amelyről világosan tudta, hogy most már mindig így maradnak nála a dolgok. „Az Úr szólt így hozzám" és ezt nem lehet egyszerűen lerázni magunkról (2 Kor 12, 9).

Vajon tudsz-e te is ilyen teljes átadásról? Átadtad-e már neki a kizárólagos rendelkezési jogot önmagad és életed felett? Tersteegen, sok lelki ének híres szerzője, életének egy ilyen megszentelt órájában belekarcolt késheggyel a saját karjába és kiserkenő vérével örök tulajdonul elkötelezte magát az Úrnak. De a dolog nem ilyen külsőségeken fordul meg. Nem ez a lényeges. Egyszer azonban teljes és kizárólagos kapcsolatra kell jutnod az Úrral. Szívünk jégkérgének végre le kell teljesen olvadni és el kell tűnjön az utolsó ellenállás is. Ha viszont az Úrral való szövetséget megkötöttük, akkor Ő szavunkon fog minket és nem enged el többé.

 

Június 16. Isten gyermekei szeretik az Urat

Feletted való jóm nincsen.
(Zsoltár 16, 2)

Az embernek meg kell tapasztalnia, milyen túláradó lesz a szíve, amikor Isten szeretetét a maga teljességében megérezheti. Szeretetének napja előtt minden fény elhalványul. Péter igazán őszinte volt, amikor így kiáltott fel: „Uram, hová mehetnénk? Örök életnek beszédei vannak nálad!" És akkor is becsületes volt, amikor azt bizonygatta: „... még a börtönbe és a halálba is elmegyek veled!" De azután az élethez való ragaszkodás mégis felülmúlta a szeretetet. Félelemből tagadta meg Jézust, pedig szíve legmélyén Ő volt számára a legdrágább. Ezért volt utána olyan vigasztalhatatlan és sírt keservesen.

Mindig különbséget kell tennünk a között, ami a lélek legmélyén van és ami esetenként felszínre kerül. A szív alapvető magatartása a döntő, azonban kétségtelenül egyre inkább ténnyé és élő valósággá kell válnia annak, ami legbelsőbb érzésem; ti. annak, hogy számomra valóban Jézus az egyetlen és minden. Ezt szolgálják a különféle próbák, amelyek jönnek: veszteségek és csalódások, csapások és halálos sebek. Akinek nincs teljes és igazi kapcsolata az Úrral, az elbukik. Jób nem szakadt el soha egészen Istenétől. Nem tudott volna nélküle létezni, de keserű érzések és letörtség támadt benne, olyan szavakat ejtett, amiért utána porban és hamuban bűnbánatot tartott. - Ilyen az emberi szív. A kegyelem óráiban bizony sokszor csordultig telve van azzal az érzéssel: „Keresztfán én üdvösségem" - Őt szeretem legjobban. És azután ismét olyan vigasztalan és lesújtott, mintha minden elveszett volna. Vajon miért? Hát nem Ő a mi legfőbb jónk, akihez mérten minden más csak kár és szemét? Helyes ez így? Még mindig sokkal jobban ragaszkodsz a múló dolgokhoz és drágább számodra az életed, mint ahogy elképzelted. A kegyelem óráiban mindeneknek fölébe kerültél. Ilyenkor az ember túlértékeli önmagát. De azután jönnek a sötét órák és az ilyen próbákban tűnik ki, hogy valójában milyen az ember. Újra bűnbánaton kell keresztülmenni.

Sok nyomorúságon, megaláztatáson át jutunk el odáig, hogy örömben és fájdalomban, hivatásunkban és emberekkel való kapcsolatunkban Ő lesz a mindenek felett kiemelkedő örömünk kiapadhatatlan forrása, akiben a lélek minden időben gyönyörűséget talál. Ekkor nem feledkezik meg többé róla az örömben, és a szenvedésben sem szakad el tőle.


Június 15. Isten gyermekei a reménység emberei

Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az Ő nagy irgalmassága szerint újjászült minket élő reménységre.
(1 Péter 1, 3)

Isten gyermekeit nem elégítik ki a jelenvalók. Az Úr Jézus az övék és éppen ezért vágyakozva tekintenek a Megváltó visszajövetele elé. Tele vannak azzal a vággyal, hogy egyszer közvetlenül és maradéktalanul szemléljék Istent. Az élő reménység olyan, amely nem hal meg. Minden földi reménységnek vége abban a pillanatban, amikor az ember meghal. És mennyi reménységet kell már életünk folyamán is eltemetnünk! Sokan ennek következtében megkeserednek és életunttá válnak. De mégha a földi reménységek egy része teljesül is, messze mögötte marad várakozásainknak.

Van azonban egy olyan reménység, amely nem süllyed velünk együtt a sírba. Ennek a teljesedése minden korábbi elképzelést és várakozást messze felül múl majd. Amilyen bizonyos, hogy Jézus feltámadott és bement a dicsőségbe, éppoly bizonyos az is, hogy vele együtt mi is élünk majd, örököstársai leszünk és osztozunk az Ő örömében. Ez az öröm kibeszélhetetlen és csodálatos lesz. Akármennyit beszélünk is róla, nem tudjuk eléggé kifejezni szavakkal. A mostani öröm még Isten gyermekeinek életében sem mindig maradéktalanul és teljes mértékben tiszta. Egyszer azonban olyan tiszta, örökkétartó lelki örömöt nyerünk majd, amelynek nem lesz semmiféle keserű utóíze. Azonban ez a reménység egy nagy előfeltételhez kapcsolódik. Csak azok juthatnak birtokába, akik újjászülettek. Isten gyermekének lenni és a nagy isteni örökségre várni, ez a kettő elválaszthatatlanul összekapcsolódik. - Még az újjá nem született emberek is reménykednek egy jobb túlvilági életben, bár alapjában véve nem jogosultak arra, hogy ezt a reményt táplálgassák magukban. Ha valami nehézség merül fel életükben, abban a pillanatban vigasztalanok. És amikor a halál közeledik, észrevehető, hogy semmi bizonyosság nincs bennük, ami a halálfélelmet legyőzhetné. Ezzel szemben Isten gyermekeiben szilárd reménység él, hogy egyszer majd mennyei Atyjuk minden gazdagságának a teljes birtokába kerülnek. Ez a remény kiemeli őket a földi élet mélységeiből; erősíti a szenvedésekben és örömmel tölti el őket a legnehezebb időkben is. Ez nem valami fantázia, hanem szilárd alapja van, mert nekünk élő Megváltónk van!


Június 14. A süllyedő hit

Péter látva az erős szelet, megrémült és süllyedni kezdett.
(Máté 14, 30)

 

A természetes nehézkedési erő miatt Péter a mélybe süllyedt volna. Valami természetfeletti erő azonban ellene dolgozott - így a víz felszínén maradt. A hit isteni erőket tapasztal meg. Egymással párosulnak. Ezért mondja az Ige: „a hit az a győzelem, amely legyőzi a világot." Nem csupán győzelmet szerez, hanem maga a győzelem, mert ahhoz a nagy győzteshez kapcsolódik, akiben mi mindenkor diadalmaskodunk. - Akinek hite van, az sok mindent elnyer. A hit messze eltekint attól, ami közvetlenül a szeme előtt van, egyedül az Úrra tekint. Amikor Jósafát királyt ellenséges túlerő fenyegette, ezek a hitből fakadó szavak jöttek ajkára: „Nincsen mibennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak tereád néznek a mi szemeink" (2 Krón 20, 12).

Péter sajnos ránézett egy hatalmas hullámra, mely a nagy szélben feléje hömpölygött. Talán már előzőleg egy kis öntetszelgéssel tekintett magára, hogy olyan valami sikerül neki, ami még eddig soha meg nem történt. És most a hullám ott volt közötte és Jézus között. Igen megrémült. Jézus szavában kellett volna bíznia: „Jöjj ide hozzám!" Ez a szó akkor is érvényes, amikor Jézust elfedik a hullámok az ember elől. A hit az Igébe kapaszkodik még akkor is, ha nem érzi az Úr jelenlétét. Ez az igazi hit. Amikor az ég beborul, ha vihar tombol, akkor így szól az ilyen hit: „Ha sötétségben ülök is, az Úr az én világosságom!" „Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, ó Isten, mindörökké!" (Zsolt 73, 26).

Ha Péterben előzőleg volt is valami önhittség, most megszégyenült. Világos lett előtte, hogy minden a hiten fordul meg. A hit visz véghez hatalmas dolgokat és nem Péter. Soha nincs bennünk isteni erő, ez csupán hit által a mienk. Önmagunkban mi mindig szegények, nyomorultak és bűnösök maradunk. Egyedül az Úr a mi igazságunk, gazdagságunk és erőnk. Mihelyt tetszelegve nézzük magunkat, elveszítjük Őt a szemünk elől. Ekkor csupa nehézség és veszedelem tornyosul előttünk és mi süllyedünk. Csak Isten jóságának köszönhetjük, hogy kishitűségünk ellenére sem hagy minket teljesen elsüllyedni.


Június 13. Isten gyermeke a hit embere

Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.
(Zsoltár 118, 8)

 

Isten gyermekei bizalommal vannak Istenhez. Mindent felülről várnak s tudják, az Atyától csak jó és tökéletes ajándék jön. A meg nem tért emberben viszont mély bizalmatlanság rejtőzik Isten iránt. Ha van is benne valamiféle bizalom, azt hamar elveti magától, ha reménységeivel, vágyaival vagy könyörgéseivel ellentétben történik valami. Isten gyermekei nem kételkednek abban, hogy Isten jót gondol felőlük még akkor is, ha pillanatnyilag ennek ellentétét érzik. Reménykednek ott is, ahol kevés a reménység és tudják egész bizonyosan, hogy amit Isten megígért, azt meg is cselekszi. A hit nem arra támaszkodik, amit Iát. „Mi nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra" - mondja az apostol. Azt is mondhatnánk, hogy a hívő embernek az öt érzékén túl van még egy hatodik érzéke is: képes meglátni a láthatatlant, ami örökké megmarad. „Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük azt, aki igaz" (1 Ján 5, 20).

Milyen szegény is az olyan ember, aki bizalmát a láthatókba helyezi, amelyek mulandók. Emberekben bíznak, akik semmik és ha nem Isten gyermekei, nem is érdemlik meg a teljes bizalmat. Mert „minden ember hazug" (Zsolt 116, 11). Nem igazolják azt a bizalmat, amit az emberek beléjük helyeznek, nem tartják meg és gyakran nem is tudják megtartani azt, amit ígérnek. Pénzbe, anyagi javakba vetik bizalmukat, pedig ezek olyan könnyen kifutnak kezeink közül, amint ezt nem egyszer megrendítő módon tapasztalhattuk. Máskor egészségükben, testi erejükben bíznak, pedig még az ifjak is, akik erejük teljében vannak, megfáradnak és ellankadnak; de akik az Úrban bíznak, mindig új erőt kapnak. A mi külső és belső erőtartalékaink előbb-utóbb kimerülnek. Sokan, akik friss erővel, derűs lélekkel kezdték el pályafutásukat, idővel szárnyszegetté válnak. Kénytelenek szomorúan búcsút venni magasra törő céljaiktól és kedvetlenül alkusznak meg a kemény valósággal. A hit emberei azonban újra meg újra szárnyra kelnek, mint a sasok. Van egy erőforrásuk, amely soha ki nem merül. És ha a külső emberük megromol is, van Istenük, aki dicsőségének gazdagsága szerint erőssé teszi őket a belső emberben. Nem aggodalmaskodnak, bátrak s nem félnek még akkor sem, ha ez a világ megremegne és a hegyek a tenger közepébe omlanának. Dáviddal együtt ezt mondják: „Egyedül te adsz nekem bátorságos lakozást" (Zsolt 4, 9).

 


Június 12. Szent félelem és gyermeki bizalom

Vedd fontolóra azért Isten jóságát és keménységét. (Róma 11, 22)

 

Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a „mi Istenünk megemésztő tűz" és azt gondoljuk, hogy az csak az Ószövetség Istene. Az újszövetségi Isten csupa jóság, mindenkinek Atyja, aki minden embert egyformán körülvesz szeretetével. Az apostol azonban kifejezetten azt mondja: „A mi Istenünk megemésztő tűz. Rettenetes az élő Istennek kezébe esni" (Zsid 12, 29; 10, 31). - Amint Isten a népekhez is közbe-közbe félelmetesen komolyan szól, ugyanúgy megtapasztalja az egyes ember is belső és külső életében Isten ítéletének komolyságát. Ez sokszor külső szenvedések által történik. De ha Isten szent haragjának tüzéből szívünkbe hullt egy szikra, akkor ez olyan belső tüzet gyújt, amiről fogalma sincs annak, aki ezt nem tapasztalta meg.

Isten gyermekei semmiképpen sem mentesülnek az ítélet alól. Sőt igen gyakran éppen az Isten házán, az Ő népén kezdődik az ítélet. „Titeket választottalak magamnak e földnek minden nemzetségei közül, azért büntetlek meg titeket minden gonoszságtokért" (Ámos 3, 2). Azoknak az ítéletes időknek az elején vagyunk, amelyek Isten népére jönnek majd, mielőtt a dicsőséges Krisztus ismét megjelenik. „Az igaz is alig tartatik majd meg" - mondja Péter és maga Jézus is hangsúlyozza, hogy a kiválasztottaknak részük lesz az utolsó idők nyomorúságaiban. „Az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten Ő." Néhány verssel később pedig ezt olvassuk, hogy kegyelmes Úr a te Istened (5 Móz 4, 29-31). Mind a kettő így igaz. Tűz veszi Istent körül. Ítélet és igazság királyi székének fundamentuma. De nála van a kegyelem és hűség is.

Irgalmasság az Isten tulajdonképpeni lényege. De csak az tudja igazán, hogy mi az irgalmasság, aki megtapasztalta az ítélet tüzét. Soha nem szabad megfeledkeznünk Istennek erről a keménységéről, még akkor sem, ha már megtapasztaltuk irgalmasságát is. Őrizkedjünk, hogy Isten jóságát magától értetődő dolognak tekintsük. Belső életünk akkor marad egészséges, ha mindkettőt, Isten jóságát és keménységét, egyformán és egyidőben fontolóra vesszük. Figyeljük meg, hogy az apostol mennyivel gyakrabban hangoztatja az istenfélelem gondolatát, mint sok szentimentális keresztyén. „Félelemben járjátok földi vándorlásotok idejét." Ha ilyen szent félelem van a szívünkben, mindig csodálatosabbnak találjuk majd a kegyelmet.


Június 11. Az újjászületett hívő istenfélelme

Félelemmel járjátok földi vándorlásotok idejét. (1 Péter 1, 17)

 

Vannak keresztyének, akik azt gondolják, hogy az istenfélelem valami ószövetségi kegyes fogalom. Miután a kegyelem teljessége Jézus Krisztusban megjelent, már nem kell beszélnünk istenfélelemről, hanem csak háláról, bizalomról, szeretetről és a hívő ember engedelmességéről. Dehát nincs-e gyermeki félelem is, ellentétben a szolgai félelemmel, amely csak a büntetéstől retteg? Mindenesetre Jézus nyomatékkal mutat rá az istenfélelem szükséges voltára (Mt 10, 28). Pál, a kegyelem apostola arra int, hogy Isten félelmében vigyük véghez megszentelődésünket (2 Kor 7, 1), Péter viszont a fent idézett felszólítással fordul hozzánk.

Az istenfélelem a megkegyelmezés előfeltétele és egyúttal ennek csodálatos gyümölcse. „Könyörülő az Úr az Őt félők iránt" (Zsolt 103, 13). Tehát azok nyerhetnek kegyelmet, akik Isten szentsége előtt félelmet éreznek és elhatározzák, hogy felhagynak minden bűnnel, amit Isten gyűlöl és büntet. - Egyidejűleg azonban a kegyelemből istenfélelem is fakad. „Tenálad van a bocsánat, hogy féljenek téged" (Zsolt 130, 4). A kegyelmet nyert ember bátran tekinthet fel Istenre, de ugyanakkor kell, hogy mindig valami szorongás is legyen benne az újabb bűnök miatt. „Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségteket" (Fil 2, 12), írja Pál apostol, s méghozzá nem a meg nem tért embereknek, hanem a kegyelmet nyerteknek. Pál maga is félt attól, hogy miközben másoknak prédikál, valamiképpen méltatlanná ne legyen (1 Kor 9, 27). Az ilyenfajta szorongás - hogy végül is el ne játsszuk a kegyelmet és a szentek örökségében való részvételünket - nagyon üdvös, egészséges dolog.

Semmiképpen nem akarjuk az üdvbizonyosság vigasztalását és örömét kisebbíteni. Gyakran találkozunk olyan keresztyénekkel, akik igen erőteljesen hangoztatják üdvbizonyosságukat, de nyomát sem találjuk bennük a lelkiismeretességnek, óvatosságnak és szorongásnak, melyek Isten gyermekeit megilletik. Az igazi bibliai kegyességet mindig az alázat jellemzi. Isten őrizzen minket a túlméretezett üdvbizonyosságtól és fölényességtől. Lehetséges, hogy egyeseknek az „istenfélelem" szó csengése régimódi, mégis kitartunk amellett, hogy feltétlenül szükséges, hogy a szent Isten előtt a porba roskadjunk és állandóan tudatos legyen bennünk az Ő jelenléte; félelemmel járjunk az Ő szent orcája előtt.

 


Június 10 A buzgóság és hűség követelménye

Igyekezzetek a ti elhivatástokat és kiválasztásotokat minél inkább erőssé tenni. (2 Péter 1, 10)

 

Üdvösségünk teljes egészében Isten cselekedetén nyugszik. Mi az Ő műve vagyunk; Jézus Krisztusban teremtett minket, hangsúlyozza az apostol (Ef 2, 10). És azokat, akiket előhív a bűn álmából, igazzá is teszi s ezzel egyszersmind meg is dicsőíti őket a belső ember szerint (Róma 8, 30). Mindent megkaptunk, ami az élethez és az Isten szerint való járáshoz szükséges. Mindenünk megvan, mihelyt eljutottunk a mi dicsőséges Megváltónk megismerésére (2 Pét 1, 3). Nekünk magunknak ehhez nem kell már semmit sem hozzátennünk; mert teljes üdvösségünk van. Ezt pedig egyedül Ő munkálta, nekünk nincs részünk benne.

Mindez nem jogosít fel minket a semmittevésre. Éppen azért, mert az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, amire szükségünk van, igyekeznünk kell, hogy jótetszésére szolgáljunk mindazzal, amit alapjában véve Ő adott nekünk. Ha azonban már megmunkálta szívünk talaját, ott „szőlőskertet" létesített s ezzel kapcsolatban minden munkát elvégzett, akkor nyilvánvaló hogy a gyümölcsöket is látni akaraja (Ézs 5). A mi feladatunk az, hogy az isteni elhívást és kiválasztást megerősítsük. Ez egyrészt igen sok buzgóságot kíván, másrészt Isten az, aki munkálja mind az akarást, mind a véghezvitelt (Fil 2, 12-13). - Ami feladatunk az engedelmes követés. Isten hív, mi nem dughatjuk be a fülünket. Felfedi bűneinket és nekünk nem szabad azokat takargatnunk. Az ember veheti Isten kegyelmét hiába is, akkor ez még súlyosabb ítéletet von maga után. A megtérésnek mindig párosulnia kell a helytállással. Ez azt jelenti, hogy kitartunk a próbák alatt és győzedelmeskedünk azokban. A kegyelem nem gyengéket, hanem hősöket nevel. „Te azért, fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben!" (2Tim 2, 1). A kegyelem által minden erőnk lendületbe kerül. Isten gyermekeinek életében csodálatosan kapcsolódik össze a nyugalom és a tevékenység. A szív elcsendesül és Isten szeretetében nyugszik. Ugyanakkor azonban feltámad a lángoló buzgóság, hogy dicsőítsük Őt és kegyelmét magasztaljuk. Isten gyermekeinél mindenkor együttjár a nyugalom a tettrekészséggel. Az apostol fejezi ki ezt a legszebben, amikor azt mondja: „"Ezért fáradozom én is és tusakodom az Ő ereje szerint, amely bennem hatalmasan munkálkodik" (Kol 1, 29).

 

Június 9. Az isteni kiválasztás titka

 
Akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fiának képmására formáltassanak. (Róma 8, 29)
 
 
Az emberi szív megújítása teljes egészében Isten műve. Annyira az Ő munkája, hogy Isten minden gyermeke az Ő kiválasztásának köszönheti üdvösségét. Ő már eleve ismert és az üdvösségre hívott el minket. - Nagy titok előtt állunk itt. Nem kétséges, hogy az Ige egészen világosan beszél a hívő emberek üdvösségre való eleve-elrendeléséről. A mi értelmünk hajlamos ebből azonnal levonni a következtetést: akkor tehát mindazok, akik kárhozatra jutnak, már eleve arra is voltak rendelve. Ez azonban nem így van. Az Ige világosan és határozottan azt tanítja: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön" (1 Tim 2, 4), mert Krisztus mindenkiért meghalt, és az egész világot kiengesztelte Istennel. Mindenki, aki Jézushoz jön, elfogadásra talál. Isten senkit sem utasít el, aki Jézus Krisztusra hivatkozik.
 
Isten örökkévaló kiválasztása teljesen és kizárólag Jézus Krisztushoz kapcsolódik. Ezért mondja Pál is, hogy Isten a Krisztusban választott ki minket. Itt nincs semmiféle önkényeskedésről szó. Aki ragaszkodik a Megváltóhoz, azt Isten nem utasíthatja el, s nem zárhatja ki a kegyelemből. - Az isteni kiválasztás ténye igen mélyen meg kell alázzon minket. Érdemeink ki vannak zárva. De ugyanekkor az igazság megvigasztal és fel is emel minket.
 
Az Isten kegyelmi kiválasztásában van valami mélyen megnyugtató: üdvösségem kizárólag Isten kezében van. Kiválasztása kezeskedik arról, hogy mindenen át vezet engem és majd célhoz is juttat. De semmi körülmények között sem ringathatjuk magunkat hamis bizonyosságba az isteni kiválasztást illetően. A mi feladatunk az, hogy kiválasztásunkat „erőssé" tegyük (2 Pét 1, 10) az engedelmesség és megszentelődés buzgó gyakorlása által. Az isteni kiválasztás tehát nem valami nyugvópárna, hanem ösztönzőleg hat a teljesebb buzgóságra. - Isten a kiválasztás révén nagy célt tűzött maga elé. Azt akarja, hogy az Ő Fiának képmására formáltassunk. Istennek csekélység volt, hogy egy világot létre hívjon. Ehhez elég egy szava is. Ezzel szemben az ember megújításánál latba kell vetnie minden szeretetét, hosszútűrését és türelmét. Bölcsességének minden eszközt és módot meg kell találnia, hogy a dacos emberi szív ellenállását megtörje. Ő azonban amit elkezdett, véghez is viszi.
 

Június 8. Vég nélküli magasztalás

 

Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, az Úr dicséreteiről, mind aszerint, amit az Úr velünk cselekedett.
(Ézsaiás 63, 7)

 

Nincs áldottabb foglalatosság, mint Isten kegyelmes tetteinek a visszaidézése! Eközben felismerjük azt az előkészítő irgalmasságot, amellyel Isten megtérésünk útját egyengette. Bár még vakok és értelmetlenek voltunk, Isten jóságos keze már formálta életutunkat és készítgette a nagy fordulatot. Az igazi szabadság és a belső megbékélés utáni vágyakozás, megkötözöttségünk fájdalmas felismerése, anélkül hogy tudtunk volna róla, közelebb vittek minket a Megváltóhoz. Ezután kegyelmének teljes gazdagságával lépett be életünkbe. Életünk legdöntőbb órái ezek. A születésünkre emlékeztetnek. Valami új kezdődik és ezeknek az óráknak a hatása kiárad az egész elkövetkező időre, még az örökkévalóságra is. Nem felejtjük el őket soha. Senki nem ragadja meg a kegyelmet azonnal a maga teljes gazdagságában. Egyesek, akiket különösen megkínzott lelkiismeretüknek a vádaskodása, először talán a kegyelemnek bűnbocsátó jellegét ragadják meg. Mások, akik esetleg hosszú, de sokszor eredményetelen harcban álltak a maguk bűneivel, a kegyelemnek minden akadályt legyőző erejét ismerik fel, amely úrrá lett a magunk tehetetlenségén. Életünk további szakaszaiban a kegyelem újabb megtapasztalásai jönnek elő.

Vajon megragadtuk-e már a kegyelem vigasztaló és mindenre elégséges erejét? Nem adtunk-e gyakran teret magunkban az elégedetlenségnek és az aggodalmaskodásnak? És nem engedtünk-e gyakran a gonosz és utálatos gondolatoknak, ahelyett hogy a kegyelem által legyőztük volna azokat? Mennyi mulasztás terhel minket ezen a téren! Most látjuk csak igazán, hogy milyen megszégyenítően nagy az a jóság és irgalom, amely minket mindezek ellenére hordoz és nem vet el magától.

Továbbá van nevelő és fegyelmező kegyelem! Gondoljunk csak a megaláztatásokra, amiket Isten kegyelme küldött ránk azért, hogy még több kegyelem befogadására legyünk képesek. Ő „mértékkel" fenyített meg minket. Ha Isten úgy bánna velünk, amint azt megérdemelnénk, akkor mindent el kellene, hogy vegyen tőlünk. Szét kellene zúznia minden tagunkat, hiszen szinte valamennyit bűnre használtuk fel. Csak az Ő jósága és kegyelme az, hogy még nincs végünk. Könyörületességének nincsen határa. Mennyi kegyelem, mennyi ok a hálaadásra! -

Olvasd el 1 Pét 5, 10-11 verseit.

 



Június 7. Győzelmi ujjongás


"De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!"
(1 Kor 15, 57)



Igénk összefüggése értelmében először is a halál felett aratott győzelemről van szó. Látszat szerint a halál hatalmasabb, mint az élet és látszólag övé az utolsó szó. De végül mégsem a halál, hanem az élet diadalmaskodik. Jézus Krisztus feltámadása kezeskedik erről. Az élet erősebbnek bizonyul, mint a halál, mihelyt kapcsolatba kerülünk Jézus Krisztussal. A halál kénytelen mindazokat szabadon engedni, akik már Jézus Krisztus által megújult belső életet nyertek. Miért kellene rettegnünk a meghalástól, amikor az csupán átmenet az életre? Pál a bűnt a halál fullánkjának nevezi. Általa lesz igazán veszélyes a halál, mint a skorpió a fullánkjával. Amint a bűn elvétetik, a halál nem tud többé megölni. Jézus győzelmet ad a bűn felett is. Már magunkkal hozzuk a világra és a hosszú összeszokás révén rettentő hatalommá válik. Ereje úgy roppantja össze jó szándékainkat, mint vékony nádszálakat. Gondoljunk csak az iszákosság vagy a tisztátalan élet ijesztő hatalmára! Jézus Kriszus által győzelmet arathatunk minden bűn felett, ő győzelmet ad erőszakos énünk felett, még azokban a sötét órákban is, amikor a testi vágyak nagy erővel törnek ránk. Diadalra segít a harag és türelmetlenség idején, melyek magukkal akarnak ragadni minket. Legyőzi az irigységet, mely szívünket marcangolja. És Ő segít diadalra mind az érzékenykedés, a neheztelés, a kesergés, mind az aggodalmaskodás és kapzsiság felett, melyek hatalmukba kerítenek minket. Még az idegeink, rossz lelki állapotunk felett is győzelemre segít. A bűnnel függ össze a lelkiismeretben jelentkező önvád is. Az ilyen lelkiismeret szörnyű hatalom. Nem lehet olyan könnyen elhallgattatni, újra meg újra jelentkezik. A vádoló, furdaló lelkiimerettel szemben az ember nem könnyen állja meg a helyét; a lelkiismeret nem hagy neki nyugtot. Erősebb, mint a büntetéstől, megszégyenítéstől, vagy magától a haláltól való félelem. Csak az Úr Jézus Krisztus csendesítheti le igazán azzal, hogy megszabadít minket a bűn terhelő érzésétől. - Isten győzelmet ad nekünk, de ez nem azt jelenti, hogy felmentést nyerünk a harcok alól. Sőt ellenkezőleg! De mivel tudjuk, hogy a győzelem a mienk lesz, bátrabban és örömmel tudjuk vállalni a harcot. A győzelmek megtapasztalásából eredő bizonyosság hálássá és örvendezővé tesz."



Június 6. Segítőszolgálat az öröm gyarapítására


"Munkatársai vagyunk örömötöknek." (2 Kor 1, 24)



Az öröm első és legfontosabb forrása a hit. De a szeretet is örömforrás. Nem azok az emberek boldogok, akik kényelmes életet élnek, hanem azok, akik másokért fáradoznak. - Isten népe mindig örömmel énekelt az Isten által ajándékozott győzelmekről. Az Úr által adott kegyelmi napok és nagy segítségének megtapasztalásai is örömet szereznek és vidámságra hangolnak (Zsolt 118, 15. 24; 126, 3). Még az Úrért elhordozott szenvedések is örömmel töltötték el Pál szívét (Kol 1, 24). Az eljövendő dicsőség reménysége további nagy örömforrás, különösen a jelen nagy nyomorúságai között. Hívő keresztyénnek lenni annyit jelent, mint örömben élni. A bűn uralma alatt nincs igazi öröm. A bűn romlására van az embernek és szétrombolja életörömét. Aki segít neked abban, hogy megszabadulj a bűntől, az a te örömöd munkatársa. Tekintsd nagy szeretetszolgálatnak azt, amikor valaki figyelmeztet hibáidra és az egyébként gyógyíthatatlan bajra orvosságot kínál. Ne tekintsd ellenségednek azt, aki megmondja neked az igazságot, hanem lásd meg benne örömed munkatársát (Gal 4, 16). "Ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek" - olvassuk János első levelében. Röviddel előtte ezzel jelöli meg levelének a célját: "... hogy örömünk teljes legyen." Ez a kettő egybe vág. Az öröm növekszik, fokozódik, minél inkább megszabadulunk a bűntől és minél inkább növekszünk a hitben. Ha a Megváltó egészen teret nyer életünkben, vele együtt a teljes öröm is behatol abba. Az öreg János apostolnak az volt a boldogsága, hogy közösségünk lehet az Atyával és a Fiúval. Ezt a boldogságot kívánja olvasóinak is. Ezt tapasztaljuk meg, minél inkább eltávolodunk a világtól és saját énünktől. Miből erednek szomorú, borús óráink? Nem voltunk hűségesek és éberek az imádságban. A gonosz erőt vett rajtunk. Miért vagyunk olyan halálosan letörtek minden veszteségnél? Még mindig fölöttébb ragaszkodunk dolgokhoz, még mindig vannak bálványaink és ezért vigasztalanok vagyunk. Honnan ered a kedvetlenség, lehangoltság, érzékenység és keserűség, amikor emberek nagyon ránk telepszenek és megbántanak minket? Még mindig túlságosan a saját énünk körül forgunk. Ha mindenben Jézus lesz minden számunkra, akkor lesz mienk az a teljes, maradandó öröm, ami Jézusban volt, mert az Atya minden volt számára."



Június 5. Reményteljes öröm


"Örülni is fogok, mert tudom, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem nagy nyíltsággal magasztaltatik majd Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által."

(Fil 1, 18. 20)



Az apostol örvendezve néz a jövőbe. Tudja, hogy minden javára és üdvösségére szolgál, bármi is következzék, tehát világos és ragyogó jövőbe pillant bele. Nem mintha már mindent tudna, amit a jövő hoz számára. Azt azonban tudja, hogy semmiben meg nem szégyenül. Hogyan jutott Pál ilyen örvendező lelki beállítottságra a jövőt illetően? Egyszerűen úgy, hogy életét összekapcsolta Krisztussal. Átadta neki egészen és kezébe helyezte azt. Aki így tesz, az mindig megvigasztalódva és örömmel nézhet a jövő elé. Biztosan számíthat rá, hogy nem szégyenül meg, különben maga Jézus Krisztus kellene, hogy vereséget szenvedjen. Pálnak megvan az a bizonyos reménysége, hogy Jézus Krisztus megdicsőíttetik az ő testében, akár élete, akár halála által. Élete azért magasztalja Őt, mivel neki szentelte azt és az emberek Jézus kegyelmi erejét látják hatni abban. Pál engedi, hogy a Megváltó használja és felhasználja őt. Teste eszköz az Úr dicsőségére, aki olyan drága áron váltotta meg őt. Mások kényelemre, sőt élvezetekre használják fel testüket, látványossá teszik divat-szenvedélyükben, vagy a becsvágy és nyereségvágy kielégítésére áldozzák életerejüket. Nem egy becsvágyó ember így panaszkodik: "Életem a csalódások láncolata." Aki az Úr rendelkezésére bocsátja életét, azt Ő soha nem hagyja cserben, sem nem engedi meg, hogy ellenségei csúfjára legyen. De még a halál sem nyújt olyan rettenetes képet, ha azáltal is Jézus Krisztus magasztaltatik - amikor látják, milyen nyugodttá és megvigasztalttá tudja tenni az Úr az övéit, úgyhogy készséggel teszik le életüket, mihelyt őneki ez úgy tetszik. Legyen a mi célunk is az, hogy Jézus Krisztus magasztaltassék testünkben, életünkben és halálunkban. Akkor mi is, akárcsak az apostol, zavartalan örömmel nézhetünk a jövőbe. Nem szégyenülünk meg, ha Jézus Krisztus naggyá lesz általunk. De akkor megszégyenülünk, ha mi akarunk nagyok lenni és Jézusnak csak egy kis helyet engedünk életünkben. Amikor azután a "hitből" majd a látás világába érkezünk, az igazak várakozása csodálatos és kibeszélhetetlen örömmé változik. Ekkor "Az Úr megváltottai megtérnek és ujjongás között Sionba jönnek s örök öröm fejükön" (Ézs 35, 10)."



Június 4. Erőt adó öröm


"Az Úrnak öröme a ti erősségtek." (Nehemiás 8, 10)



Nagy különbség az, hogy az öröm érzése természetünkből ered, vagy pedig a Szentlélek munkálta azt bennünk. Igen gyakran sok természeti adottság is vegyül az öröm érzésébe. A csupán természeti érzések olyanok, mint a futó homok, nem lehet rá építenünk. Minél inkább szétválasztjuk magunkban a természeti és a kegyelem által kapott adottságokat, annál tisztább és csendesebb lesz bennünk az örvendezés. Egyre jobban a hit öröme lesz, mely olyan állandó, mint maga a hit. Az Úrban való örvendezés lesz ez. Amikor a tanítványok bizonyságtételük miatt fogságba kerültek és kihallgatták őket, azt olvassuk, hogy "mikor pedig látták Péternek és Jánosnak hitvalló bátorságát ... csodálkoztak" (Csel 4, 13). És amikor Pált és Barnabást kiűzték Antiochiából, "a tanítványok megteltek örömmel és Szentlélekkel" (Csel 13, 52). Örömük az Úrban és mindabban, amit általa kegyelmi javakban kaptak és megtapasztaltak, olyan nagy volt, hogy ez ellenállhatatatlan bizonyságtevő erővé vált bennük. Az öröm olyan erőssé tette őket, hogy a Jézusért elszenvedett szorongattatásokat kitüntetésnek látták. Ez a szent öröm egyben erő is; a levertség és csüggedés gyöngeség és erőtlenség. Ebből az örömből tettek származnak, mert a lélekből fakadó érzések mindig alkotók. Minden Isten dicsőségét szolgáló erőteljes tevékenység és az embereknek való szolgálat örvendező lélekből fakad. Igen nehéz dolog az, ha valakinek feladatai vannak és közben nyomott kedélyű. Hogyan tud az ilyen ember Isten dicső tetteiről bizonyságot tenni és dicséretet mondani, amikor olyan, mintha ki volna száradva és kihalt volna benne minden? A szent öröm olyan, mint a friss forrás. Ahol hiányzik, ott minden eliszaposodik. Ezért kívánja az apostol a római keresztyéneknek. hogy az Isten töltse be őket "minden örömmel ... hit által" (Róm 15, 13). Őt ez az öröm tölti be és hozzánk is így szól: "Örüljetek az Úrban mindenkor!" A Megváltó azt mondta tanítványainak: "Kérjétek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen" (Ján 16, 24). Az öröm a Szentlélek gyümölcse. Ezt kérnünk kell. És ahol Ő megadja ezt az ajándékot, ott szeretet vonul be a szívbe, mert az öröm ujjongó szeretet. - Ó, Uram, ez az érted ujjongó szeretet legyen az én erősségem is!"



Június 3. Szüntelen öröm


"Örüljetek az Úrban mindenkor!" (Fil 4, 4)


Vajon lehet-e parancsolni az örömet? Urai vagyunk-e érzéseinknek? EI tudjuk-e hessegetni magunktól a szomorúságot? Ha egy eladósodott embernek, akit igen szorongatnak a hitelezői, azt mondom: "Csak légy jókedvű!" - akkor az ilyen felszólítás lepattan róla. Vagy ha egy betegnek azt mondom: "Ugyan hagyd már abba a panaszkodást, sóhajtozást!" - akkor az joggal válaszol így: "Te könnyen beszélsz, de az én helyzetemben nem lehet az ember vidám." Ellenben ha azt az örömhírt viheted, hogy "adósságod ki van fizetve, szabad vagy!" és a betegnek azt mondhatod: "egész biztos, hogy ismét egészséges leszel!" - akkor van okod arra, hogyígy szólj hozzá: örülj! Ebben a helyzetben van a hívő keresztyén. Van Megváltója, aki minden adósságát eltörölte. Orvost talált benne, aki minden baját meggyógyítja, aki a megkötözötteket megszabadítja és a foglyoknak a börtön ajtaját megnyitja. "Az Úrban" örüljetek mindenkor! És ez lehetséges, mert Ő nem változik meg. Életünk minden nyomorúságában velünk van; akkor is szeret minket. Belekiáltja sötétségünkbe: "Ne félj, mert én veled vagyok!" - És mivel ilyen nagy érték vagyunk szemében és meg akar dicsőíteni minket, azért rendez el mindent úgy, hogy ezt a célt elérjük. Benne rejtve vagyunk, Ő gondoskodik rólunk. Ez pedig örömre és nem gyászra ad okot. Amikor Luther Márton eljutott a Jézus Krisztusban való hitre, arra szólított fel minden hívő keresztyént, hogy vele együtt örvendezzenek. "Aki pedig nem akar örülni - tette hozzá -, az csak jajveszékeljen magában." Rendkívül fontos, hogy naponta újra meg újra örvendezésre serkentsük magunkat, szemünk elé állítva mindazt, amit Jézusban kaptunk s hogy milyen gazdagon megáldott minket! Akkor majd szégyenkezünk, hogy milyen gyakran lenyomtak minket a földi és múló szenvedések. Hiszen minden nyomorúság és bánat "ideigvaló" és ezért könnyű. A kísértések csak valameddig tartanak, összehasonlítva az örökkévaló dicsőséggel. Emlékezzünk vissza mindarra a jóra is, amit már elvettünk és mindarra a segítségre, melyben részünk volt az Úr jóvoltából. És azt se feledjük el, hogy minden nehézségünk ellenére még mennyi jóban van részünk. A legjobb pedig az, hogy Ő a mienk!"



Június 2. Az elvehetetlen öröm



"Örülni fog a szívetek és senki sem veszi el tőletek a ti örömötöket." (János 16, 22)


Jézus nem csupán valami felszínes örömöt, hanem mély, szívbeli örömöt ad. A világ örömét kívül csillogás, belül romlottság jellemzi. Néhány órára elfeledhetjük belső szorongásainkat, mint ahogy a testi fájdalmat is meg lehet szüntetni rövid időre egy-egy morfium injekcióval. Jézus a nyomorúságoknak legmélyebb okát veszi el: a bűnt. Megkönnyíti szívünket, miután a gonosz lidércnyomást megszüntette. Ő ad derűs lelkiismeretet. Az alvó lelkiismeret, mely az embert nem kínozza közvetlenül, még távolról sem jó lelkiismeret. Azt az örömet, melyet Jézus ajándékoz, senki sem tudja tőlünk elrabolni. Ez az "Ő" öröme. János 17, 13 szerint így imádkozott: "... hogy az én örömem teljes legyen őbennük." Isten Fiának az volt a legnagyobb öröme, hogy az Atya szerette Őt és gyönyörűsége telt benne. Jézus szívét még a legsötétebb órában is áthatotta az a fiúi öröm, melyet az Atya szeretetének és dicsőségének gazdagsága felett érzett. Ez az öröm kell eltöltse a tanítványok szívét is: Istennek kegyelmet nyert és szeretett gyermeke vagyok Krisztus, az én Megváltóm által! - Ez az az öröm, amelyet senki és semmi el nem rabolhat és meg nem zavarhat. Elveszíthetetlen. Csak ha Jézust magát elvehetnék tőlünk, szűnne meg az örömünk, mert Ő örömünknek alapja. Külsőleg megszomorodhat az ember, de belül megelégedett és boldog az Úrban. Ezt az örömet a sokféle fájdalom és noyomorúság sem tudja elfojtani, hanem csak megtisztítja és elmélyíti. Pál már három esztendeje volt fogságban; minden tevékenységében megakadályozták, és ő, aki csupa tűz és buzgóság volt, mégsem csüggedt el. Amikor a filippibelieknek ír, nem panaszos a levele, hanem az öröm hangja hatja azt át. Még a küszöbönálló halál gondolata sem tudja elnyomni ezt az örömet. "Ha kiontatik is vérem italáldozatként ... örülök" (Fil 2, 17). Még arra is gondol, hogy az elcsüggedt és levert filippibelieket a saját örömébe bevonja. - A pizidiai Antiochiában az újonnan hitre jutott keresztyének az üldözés viharába kerültek. Pált, lelkiatyjukat elszakították tőlük és elkergették a város határain kívül. Vajon búskomorságba esnek most? "A tanítványok megteltek örömmel és Szentlélekkel" (Csel 13, 52). Ilyen a hívő öröme. A sötétben világít a legtisztábban és legfényesebben."



Június 1. Tiszta és mély öröm


Jézus mondja: "Azon örüljetek, hogy neveitek fel vannak írva a mennyben." (Lukács 10, 20)


Az emberek olyan szívesen örökítenék meg nevüket. Ha már a világtörténelem lapjaira nem is tudják felírni - mert ez csak keveseknek jut osztályrészül -, legalább fába és kőbe vésik be azokat. Végső fokon mégis minden név a feledés homályába süllyed, mely nincs felírva a mennyben. Amikor Isten egy ember nevét felveszi a menny polgárainak listájára, annak örökkévaló érvénye van. A földi polgárok neve a föld porába van írva. "A hamisaknak neve megrothad" (Péld 10, 7).

Minden ok megvan az örömre, amikor Isten egy nevet, melyhez annyi szenny tapad - talán nem is annyira az emberek előtt, mint inkább az örökkévaló világosságában -, arra méltat, hogy könyvébe bejegyezze. Mennyi szenny, gyalázat, bűn és szégyen fedi nevünket! Micsoda meg nem érdemelt irgalmassága az Úrnak, amikor egy ilyen nevet beír az élet könyvébe, a mennyei polgárlistára, és e név hordozóját az ő királyságának polgárává teszi! "Nem vagytok már jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és az Isten házanépe" (Ef 2, 19) - írja az apostol. Tehát mindazzal az előjoggal rendelkeztek, ami a polgárokat és családtagokat megilleti. A Mindenható oltalma alatt állotok, minden időben meneteletek van őhozzá és egykor örököstársak lesztek országában. Mindaz, ami az Úr Jézus ereje által rajtunk keresztül történik, távolról sem olyan értékű, mint ami bennünk és rajtunk megy végbe a kegyelem folytán. Amikor a 70 tanítvány visszatért első missziói útjáról, különösképpen annak örültek, hogy még a gonosz lelkek is meghátráltak szavuk elől. Jézus azonban egy magasabb rendű és tisztább örömre mutat rá. A gonosz lelkek kiűzésénél könnyen az önelégültség érzése léphetett fel - hogy olyan nagy dolgokat vittek véghez. Ez hamarosan gőggé és becsvággyá fejlődhet. És akkor hangzik majd egyszer: nem ismerlek titeket! Lehet, hogy az én nevemben ördögöket űztetek, mégis idegenek maradtatok a számomra, eltávolodtatok az én gondolkodásmódomtól, távozzatok tőlem ti gonoszok (vö. Máté 7, 23). - Abban az örömben, hogy a nevem fel van írva a mennyben, már nincs meg a becsvágy önző mellékíze. Itt nem én magam cselekszem, hanem megtapasztalom a meg nem érdemelt kegyelmet, amelyért Istennek még az örökkévalóságban sem tudok eléggé hálát adni."

 

Igemorzsák - Május >>>


Májusi igemorzsák


 

Május 31. A hívő ember örömének kiapadhatatlan forrása


S örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből
(Ézsaiás 12, 3)

Ez Isten gyermekének legkedvesebb foglalatossága. Az isteni üdvösség kútfői, vagy más szóval forrásai üdítők és kimeríthetetlenek. Milyen üdítő forrássá lett maga az Isten Igéje milliók és milliók számára. Vigasztalás, fény, élet és szeretet árad belőle. Persze vannak olyan kutak is, amelyeket emberek készítenek. Ezek sokszor repedezettek, nem adnak vizet, vagy csak nagyon poshadt, élvezhetetlen vizet nyújtanak. Azt a forrást, amelyből üdvösség és erő árad, Isten nyitja meg. Ebből mindig örömmel meríthetünk.

Üdvösségünk forrása Jézusban van. Belőle árad felénk az élet. Ő mindenre elégséges; hol bűnbocsánatot merítünk belőle, hol bensőséges és hűséges szeretetének bizonyosságát. Egyszer a bajban való csodálatos segítség ígéretét, kegyelme gazdagságának mélységét, máskor az örökkévalóság dicsőségének vagy az ő lényének szépségét tárja fel előttünk egy-egy Ige. Miért fekszel hát eltikkadva az útszélen, Isten gyermeke, mint egykor Illés? Ha angyala révén már akkor erősítést küldött szolgájának, mennyivel több van most itt, mint egy angyal! Hiszen Jézus Krisztus van itt, az élő Istennek Fia, az élet és az öröm forrása.

Milyen sajnálatra méltó az, aki itt lent keresi ezt a forrást. Bár maga a földi élet is sok örömet és felüdülést kínál, de ez a forrás egyszer csak eldugul. Eljönnek a betegségnek, az öregedésnek a napjai, amelyek véget vetnek az élvezeteknek. Akit kielégített a szennyes, tisztátalan szórakozás, annak életében a mámort fájdalmas kijózanodás váltja fel egyszer. A bűnös örömök fájdalommá változnak, bűnbánatban, szégyenkezésben vagy önutálatban végződnek, végül pedig örök kínokban. Az istentelenség, az elszakadottság állapotában az embernek sötét gondolatai támadnak Istenről; komor lénynek tűnik előtte. A lelki életet valamiféle örömtelen tengődésnek látja, pedig éppen az ellenkezője igaz. Isten maga tele van örömmel, aki Jézus Krisztusban úgy mutatta meg magát, mint az élet és öröm forrását. A szerecsenországi komornyik is ebből merített és utána továbbment az útján - örömmel. Ezt találta meg a filippibeli börtönőr is és egész háznépével együtt örült, hogy hitre jutott, miután előzőleg Isten nélkül s ezért vigasztalás nélkül élt ebben a világban.


Május 30. Az istentelenek álboldogsága

 

Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőségeinek.
(Márk 6, 21)

 

Heródes látszólag boldog ember volt. Mindent megkapott, amit szíve megkívánt. Gonosz szenvedélyre lobban saját bátyja felesége iránt. Sötét terve sikerült s az asszony, Heródiás, az övé lett. A nagyszabású születésnapi vacsorán Heródes az egész fényes társaság középpontja. A jókedv magasra csap. Csak aki a dolgok mélyére Iát, veszi észre, hogy a fény és a pompa hazug. Az Istentől való elszakadottságban soha nincs igazi boldogság. Lehetséges, hogy sokszor féktelen öröm fogja el őket, lelkük mélyén azonban sötét árnyak vannak. Isznak a mámorító kehelyből, kacagásuk önfeledt, de az öröm látszata alatt egyre sivárabb a lélek. Cifra nyomorúságban élnek. Minden lépés, amit a világ szerint elképzelt boldogság felé tesznek, egy-egy lépés lefelé a romlás és pusztulás útján. Bűnös terveik szerencsés kimenetele egyre jobban Isten haragját halmozza fejükre, s ez egyszer szörnyű módon robban majd ki. „A balgatagok szerencséje elveszti őket" (Péld 1, 32).

 

A testi vágyak azonban kiölik az emberből mindazt, ami még talán nemes volt benne. Durvává és állatiassá teszik. Heródes egy nép felett uralkodott, csak éppen önmaga felett veszítette el az uralmát. Milyen szánalmasan ingatag az ember Isten nélkül! - Az ünnepi lakoma fénypontja Heródes életében szomorú fordulópontot jelentett. Annak előtte mindig volt valamiféle fogékonyság benne a jóra. Félte (tisztelte) Keresztelő Jánost, mert megértett valamit annak tiszta és szent lényéből. Heródiás ugyanakkor gyűlölte őt és boldogságának megzavaróját látta benne. Ebben az asszonyban már régen kialudt minden jóérzés. Most azonban Heródes is fordulóponthoz ért. Azt tette, amiről meg volt győződve, hogy rossz: hozzájárulását adta a szörnyű bűnhöz, Isten szent emberének a kivégzéséhez. Lelkiismeretének figyelmeztető szavát elhallgattatta, mert vendégei előtt nem akart határozatlannak és szószegőnek bizonyulni. De ezzel a paranccsal megpecsételte saját sorsát is. Attól kedzve egyre mélyebbre süllyedt, lelkiismerete mindinkább elnémult. S amikor egyszer Jézussal személyes találkozásra került a sor, nem fogott fel semmit annak hatalmából. Csak a kíváncsiskodás keltette fel érdeklődését a Megváltó iránt, s amikor az nem elégítette ki, gúnyt űz belőle. - Ne irigyeljük soha az istentelenek látszólagos boldogságát, inkább sajnáljuk őket!

 

 

 


Május 29. A kegyelem mindenre elégséges volta

 

Elég neked az én kegyelmem!
(2 Kor 12, 9)

 

Pál apostolnak az a sürgető könyörgése, melyet az Úr Jézushoz intézett, hogy szabadítsa meg őt egy fájdalmas és terhes szenvedéstől, elutasításra talált. „Elég neked az én kegyelmem" - még akkor is, ha sok kívánság nem teljesül s ha sok, olyan szívesen melengetett remény hajótörést is szenved. A kegyelem teljes kárpótlást nyújt, mert megnyitja előtted Isten atyai szívét és szabad menetelt biztosít királyi székéhez. - A kegyelem az eljövendő dicsőséges örökség részesévé is tesz téged; nemcsak összes bűneink megbocsátásának a bizonyosságára nézve ad vigasztalást de arra is ad erőt, hogy legyőzd a bűnt. - Egész életünket áthatja. Minden vonatkozásban segítségünkre van. Lehetővé teszi, hogy a családi körben is megálljuk a helyünket s mint szülők, jól igazgassuk házunkat; mint élettársak, Isten akaratának rendeljük alá házaséletünket. - A kegyelem képessé tesz arra, hogy otthonunkon kívül is megfelelő módon viselkedjünk és úgy bánjunk az utunkba kerülő emberekkel, ahogy az Istennek tetsző. - A kegyelem ad megfelelő időben helyes szavakat a szánkba vagy erőt a hallgatásra, mielőtt valami helytelen szó hagyná el ajkainkat. - A kegyelem képesít arra is, hogy földi hivatásunkat Isten akarata szerint töltsük be, feladatainkat jól oldjuk meg. - A kegyelem ad türelmet a szenvedés elhordozására vagy annak elfogadására, hogy megszokott és kedvelt tevékenységeinket feladjuk. - És a kegyelem segít minket abban is, hogy a halált legyőzzük. Amikor elérkezik az idő, hogy innen távoznunk kell, nem akaratunk ellenére ragad el a halál, hanem megvigasztalódva búcsúzunk, hogy egészen Krisztussal legyünk.

 

Kimondhatatlanul gazdaggá tesz a kegyelem, mert vele együtt Jézus is a mienk. Ezért ez elválaszthatatlan tőle, csak az ő személyében nyerhető el. Ha tudom, hogy Jézus az enyém, másra már nincs is szükségem többé. Senki és semmi nem pótolhatatlan Jézuson kívül, s ő mindenért kárpótol, amit elveszítünk. Annyival inkább elegendő a kegyelem, mert éppen a gyengeségekben lesz nyilvánvalóvá az ereje. Ahol még tart a saját emberi erő, ott nem is tud még igazán érvényesülni. A teljes tehetetlenség állapotában tapasztaljuk meg igazán, hogy milyen erős Megváltónk van. - A kegyelem boldog részesei naponta térdre roskadnak Uruk előtt s ezért nem roppannak össze a földi élet terhei alatt.

 

 

 


Május 28. Vigasztalásunk a szenvedésben

Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim, a te vigasztalásaid megvidámították az én lelkemet.
(Zsolt 94, 19)

A mérleg egyik serpenyőjében vannak a szenvedések és a gondok, de a másik serpenyőben ott vannak a vigasztalások. Lehet, hogy az első igen leterheltnek látszik, mégis a második kerül túlsúlyba és fellendíti azt a serpenyőt, amelyben a szenvedések vannak. „Amint bőven kijutott nekünk Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által" (2 Kor 1, 5). Tehát végül is a vigasztalás kerül túlsúlyba. Isten nem rak reánk több terhet, mint amire feltétlenül szükség van. Nem szíve szerint sújt minket, de nem kímélhet meg minket azoktól, mert a szenvedések által kipróbál és megtisztít minket és érettekké tesz. Sok keresztyén megtapasztalta már, hogy bár Isten időnként a szenvedések tüzében hagy minket, ez nem változtat az ő szeretetén, mert mindennel a javunkat akarja szolgálni. További vigasztalásunk az, amivel a jövő biztat minket, ha türelmesen kitartunk. A szenvedések könnyűek és rövid ideig tartók az örökkévaló dicsőséghez képest. Az üdvösség gazdagon kárpótolja majd a szenvedőket és Isten minden könnyet letöröl majd. A legnagyobb vigasztalás azonban mégis annak a bizonyossága, hogy Jézus szeret és Isten a mi Atyánk. Ez emel fel igazán, amikor bátorságunk eltűnőben van. Ez üdít fel a megpróbáltatások tüzében. Ez óv meg attól, hogy elsüllyedjünk a hullámok között. Gyakran éppen az a külső nyomorúságok, nehézségek célja, hogy a lélek ezt a nagy vigasztalást megtalálja.

Van egy másik - üdvösséges - szomorúság, amelyet akkor érzünk, mikor vétkeinkkel és mulasztásainkkal kerülünk szembe. Ez az Isten szerint való szomorúság egyengeti az igazi vigasztalásnak, a bűnbocsánat felett érzett vigasztalásnak az útját. Ez kárpótol minden szenvedésért. „Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája te vagy, ó Isten" (Zsolt 73, 26). De ehhez a vigasztaláshoz csak Isten Igéjén keresztül juthatunk.

A Biblia a vigasztalás nagy könyve. A bibliai szent írók legtöbbször nagy nyomás súlya alatt és nehézségek idején kapták a kijelentést. A világ könnyelmű és élvezeteket hajhászó gyermekei unalmas könyvnek tartják, amely tele van sötét fenyegetésekkel. A kereszthordozók azonban a vigasztalás tiszta forrására bukkannak benne. Ismerkedjünk meg jól az írott Igével s akkor nem lesz majd hiányunk vigasztalásban a nehézségek idején.

 

 



Május 27. Az Istentől parancsolt félelem

Attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.
(Máté 10, 28)

A világ könnyelmű gyermekei tréfát űznek a kárhozatból; az istenfélelem eltűnőben van az emberek között. Ennek egyik elszomorító jele az, hogy a kárhozat sokak előtt nem létezőnek tűnik fel, másoknak pedig egyenesen nevetség tárgya. Isten gyermekei azonban tudják, hogy van kárhozat és van pokol. Hisznek Isten Fia szavának, aki a láthatatlan világból jött el közénk és pontos betekintése van a menny és pokol dolgaiba. Milyen élesen és nyomatékosan állítja elénk Jézus a kárhozat borzalmait (Márk 9, 43-48)! Isten gyermekei tudják, hogy van pokol, mert aki egyszer komoly bűnbánaton ment át, az szinte maga is alászállt a poklokra. Felismerte az Istentől való elhagyatottság irtózatos voltát és remeg attól, hogy örök elvettetés lehet része. Az Isten szentségétől való félelem nehezedett rá, meglátta azt a szörnyű szakadékot, amely a bűnöst Istentől elválasztja. Ezért tudja, hogy van pokol. - Akit azonban a Megváltó kegyelme megragadott, éppen olyan jól tudja azt is, hogy van mennyország. Tudja abból a békességből, amit a bűnbocsánat adott szívébe és abból a bizonyosságból: Isten engem is szeret, gyermeke vagyok.

Isten gyermekének a szívében minden üdvbizonyosságon túl is kell az az üdvös és hasznos félelem maradjon, amelyről Jézus azt mondja: „Attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában." Jézus ezt a megdöbbentő Igét éppen a tanítványoknak mondta el. Tehát nem szabad magunkat hamis bizonyosságba ringatni. Nem árt, ha néha elfogja lelkünket az aggodalom: vajon valóban célba érek-e? Ez annál inkább a Megváltó karjaiba kerget minket. Különösen akkor gondoljunk nyomatékosan az elbukás szörnyű következményeire, amikor a bűn izgat és csábítgat minket. Ha Isten gyermekei ismét a gonosz birtokába kerülnek, kárhozatuk kétszeresen súlyos. Még Pál apostol szívében is feltámadt időnként az a szorongó érzés, hogy vajon nem kerül-e majd elvettetésre. Mennyivel inkább kell nekünk helyet adnunk e gondolatnak, hogy azután annál jobban óvakodjunk a bűntől. - Az Isten előtti félelem azonban jó és hatékony ellenszere az emberektől való félelemnek is. Ha mi Isten előtt remegünk, akkor nem remegünk az emberek előtt.

 

 



Május 26. Isten gyermekeinek rettenthetetlensége

Ne félj, te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.
(Lukács 12, 32)

Akinek nagy a befolyása, erős a hatalma és nagy számban állnak mögötte emberek, annak semmitől sem kell félnie. Az Úr Jézus nyája azonban befolyásban, hatalomban és számban kicsiny. Leginkább csak a „kisemberek" tartoznak hozzá. És ezt a kicsiny nyájat is annyi farkas veszi körül. Nincs hiány ellenséges támadásokban és ellenállásban. Már Isten ószövetségi népe is felismerte: „Sokan szorongattak engem ifjúságomtól fogva." Ézsaiás pedig ezt mondja Isten népéről: „Ó, te szegény, szélvésztől hányt!" (54, 11). Éppen az ellenségeskedés, gúny és megvetés a fő oka, hogy ez a nyáj olyan kicsiny. A megaláztatásnak az útját nem sokan vállalják. - És mégis ennek a kicsiny nyájnak nagy és jó Pásztora van. Egyedül ő a jó Pásztor. Úgy szereti nyáját, mint önmagát; élete árán szerezte meg azt. Ismeri, gondozza és vezeti őket, bármennyi nehézség és veszély támad. Nem béres ő, aki elhagyja juhait, amikor a farkas jön, hiszen a juhok az ő tulajdonát képezik. Élete odaadása árán szállt értük síkra, értük él és senki őket a kezéből ki nem ragadhatja. Az Úr Jézus mindenre felkészült. Bármilyen nagy az emberi ellenszegülés és tombolás ellene, ő arra is fel van fegyverkezve. Tehát vessünk el minden félelmet, mert többé nincs erre ok. A juhoknak csak egy dologtól kell félniök: hogy el ne kódorogjanak a pásztortól. Minden másról ő gondoskodik.

Kicsiny és gyenge ez a nyáj, de mégis erős, mert erős Pásztora van. Kicsiny és mégis nagy, mert a juhok nagy Pásztora vette őt gondjaiba. És egyszer elnyeri a királyságot is, mert az Atyának úgy tetszett, hogy éppen ennek a kicsiny nyájnak adja át majd egykor a királyi uralmat. Amikor ismét megjelenik a Megváltó, ővele együtt fognak uralkodni. Ez az Isten akarata s amit ő akar, annak úgy kell történnie. A kicsiny nyáj ellen minden oldalról vihar tornyosul és még mindig hátra van a legnagyobb vihar: az antikrisztus alatt bekövetkező szorongattatás. Úgy tűnik, hogy az majd végez is a nyájjal. De Istennek az az akarata, hogy megmaradjon és megkapja az országot. Egyszer majd felhangzik a kiáltás: „Halleluja! mert uralkodik az Úr, a Mindenható" (Jel 19, 6). Ekkor adja át az uralmat a kicsiny nyájnak. Valóban mindennel felér, hogy e kicsiny nyájhoz tartozzunk és vele együtt végig kitartsunk.

 

 



Május 25. Isten gyermekeinek szent gondtalansága


Ne aggodalmaskodjatok életetek felől!... ti kicsinyhitűek... keressétek az Isten országát!

(Lukács 12, 22. 28. 31)


A gondok olyanok, mint a rossz szellemek és rémképek. Különösen éjszaka jelentkeznek és elveszik nyugalmunkat s álmunkat. Az állandó belső nyugtalanság lassanként megviseli az idegeket is. - "Ne aggodalmaskodjatok!" - mondja a Megváltó tanítványainak. De hogyan lehet a gondoktól és aggodalmaktól megszabadulni? Az ember el akarja űzni a szorongató gondolatokat, de azok ismét jelentkeznek. A Megváltó azt is mondja az aggodalmaskodó embereknek: "Ti kicsinyhitűek!" És ez az aggodalmaskodásnak a forrása. Hitetlenség és kishitűség. A hit Istennel számol és számít Istenre. Az aggodalmaskodók csak a látható tényezőkkel számolnak. Nem elég az, ha az ember hiszi, hogy van Isten. Az élő hit Istennel mint valósággal számol, de akiknek a hitük holt, ott Isten csak az értelmük számára létezik, mindennapi életükben és döntéseikben nem veszik figyelembe. Az ilyenek előtt a Biblia csodálatos és nagy ígéretei csak nyomtatott betűk. Amikor azután valami nyomorúság éri őket, elveszítik fejüket és úgy összezavarodnak, mintha nem lenne Isten és nem lenne segítség.


Az aggodalmaskodás és a gond meghátrál a hit elől és egy jobb, magasabb rendű gond lép helyükbe: Isten országa keresésének a gondja. Arra legyen tehát gondunk, hogy Isten gyermekei és országának polgárai legyünk és maradjunk. A földi gondokkal semmiféle célt nem érünk el, azok csak gyengítenek minket. Ha az örök üdvösség gondja foglalkoztat bennünket, akkor egészen biztosan el is nyerjük azt. - Amikor az Urat befogadjuk és otthonossá válunk az ő országában, akkor a látható dolgok messzebbre kerülnek tőlünk, idegenné válnak számunkra. Azokat a javakat tekintjük tulajdonunknak, amikben isten Jézus Krisztus által részesít minket. Így leszünk Isten szemében rendkívül drágák mint az ő kiválasztottai és szerettei, akikre a legkisebb dologban is gondja van. Ő már a legnagyobbat nekünk adta: önmagát, s így a kisebbeket is megadja nekünk és keresztülvezet minket ezen a földi életen. Addig tart itt minket, amíg azt bölcsessége jónak találja. Az emberek rendszerint fordított irányból közelítik meg a kérdést. Inkább csak a mellékes dolgok miatt aggodalmaskodnak és a legfőbb dolgokkal nem törődnek. Keressük tehát először Isten országát és akkor: a többi dolgok ráadásul adatnak nektek.

 

 


Május 24. Az Isten népéhez való tartozás boldogsága


Boldog vagy Izrael! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa és aki a te dicsőségednek fegyvere.
(5 Mózes 33, 29)

Nemcsek Jahve páratlan, de Izrael is, mint ennek az Istennek a népe. A fenti Ige Mózes utolsó szavait tartalmazza. Milyen csodálatos, hogy ő, aki oly sok kellemetlenséget tapasztalt ettől a néptől és aki a negyvenesztendős pusztai vándorlás ideje alatt alaposan megismerte hátrányos oldalait is, most mégis e nép magasztalásában tör ki. Az isteni elválasztás fényében nézi őket, ezért nem is e nép erényeit és nemes érzéseit dicséri. Ebben a tekintetben nem sok dicsérni való akadt. Ez a nép zúgolódásaival és megismétlődő engedetlenségeivel sokszor megszomorította őt s türelmét kemény próbára tette. Amit Mózes Izrael népében úgy felmagasztal, az a meg nem érdemelt isteni kegyelem. Isten az ő szabadítója, pajzsa, dicsőségének fegyvere. Mindez még fokozottabban érvényes Isten újszövetségi népére. Rájuk is érvényes: mindnyájan vétkeztek. Ami bennük magasztalni való, az az Úr Jézus üdvözítő kegyelme és győzelmes ereje.

Aki Isten népéhez tartozik, az nincs megkímélve kellemetlenségektől, támadásoktól és tusakodásoktól. Ellenkezőleg, olyan, mintha ellenséges sereg venné körül. „"Sokat szorongattak engem ifjúságom óta, szántók szántottak hátamon" - így kiált a zsoltáríró népe nevében (Zsolt 129, 2-3). Isten gyermekeinek az Újszövetség szerint is előbb sok nyomorúságon kell keresztülmenniök. De Megváltójuk erős, ezért nem lehet őket felszámolni. „"Mindenütt nyomorgatnak minket, de el nem nyomhatnak; kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk; üldöznek, de Isten nem hagy el; tipornak, de el nem veszünk; mindenkor halálra adatunk Jézusért..." (2 Kor 4, 8-11). S ha egyszer el is alusznak, dicsőséges új életre támadnak majd fel. - Isten gyermekeit tehát nem kell sajnálni. Minden tusakodás és szorongás csak arra szolgál, hogy Urunk győzelmes ereje nyilvánvalóvá legyen. Mindabban, amit olyan nehéznek találunk, mégis diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett. Aki állandóan csak a saját sorsa felett kesereg, egészen bizonyos, hogy még nem Isten gyermeke. Félre tehát minden jajgatással, panasszal! Méltatlan magatartás ez olyan emberek részéről, akiknek ilyen hatalmas segítőjük van. „Az Úr az én segítségem, nem félek. Ember mit árthat nekem?"

 


Május 23. Ez is Isten gyermekeinek kiváltsága

Majd feltekintett az égre...

(Márk 7, 34)

Ismételten ezt olvashatjuk Jézussal kapcsolatban. Mindent az Atyától várt s mindent ajándékképpen felülről vett. Így tekintett fel akkor is, amikor 5000 éhes ember táborozott körülötte és csak öt kenyér és két kis hal állt rendelkezésére. Mégsem e készlet kicsinységét nézte, hanem Atyjának gazdagságával számolt. Lázár sírjánál ugyancsak feltekintett. Nem a halál reménytelenségét látta, hanem Atyjának életadó dicsőségét. Így tekintett fel akkor is az égre, amikor a süketnéma állt előtte. Tekintetét nem az emberi nyomorúság kötötte le, hanem Isten felülmúlhatatlan ereje.


Jó annak, aki felfelé tud tekinteni. Isten gyermekeinek lehet és szabad ezt tenniök. "Szemeim mindenkor az Úrra néznek" - mondja Dávid (Zsolt 25, 15). Neki is megvolt ez a hitbeli látása. Itt lent sokszor csak bajt, szenvedést, nehézségeket és akadályokat Iát az ember, és aki nem tud felfelé tekinteni, az kedvetlenül, komoran és szomorúan nézi mindezt. De "akik őrá néznek, azok felvidulnak" (Zsolt 34, 6).

Amikor Anna, Sámuel édesanyja, kitárta szívét Isten előtt, még a tekintetét is elfordította életének megalázó, elszomorító és nyomasztó körülményeiről és nem látszott többé szomorúnak. A gondteli tekintet eltűnik, ha az ember valóban fel tud nézni arra, aki minden nehézségnek véget vet és segíteni tud. Gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor az ember még a kezeit sem tudja összekulcsolni s nem telik tőle még egy egyszerű imádság sem. Így történt Nehemiással is, amikor Artaxerxes király előtt állt s az megkérdezte tőle, hogy miért olyan szomorú. Nehemiás szívét bánat marta szeretett Jeruzsáleme miatt. Akkor még romokban hevert a város. De félt mindezt elmondani a királynak, hiszen annak kegyeiből nyerte el a főpohárnoki tisztséget. Attól kellett tartania, hogy a király esetleg rossz néven veszi tőle Jeruzsálemhez való ragaszkodását, amikor olyan ragyogó állással ruházta fel. De végül mégis nyíltan előállt bajával és a király megkérdezte tőle, hogy mit kíván. Nehemiás legszívesebben hosszabb szabadságot kért volna, hogy azalatt Jeruzsálembe utazzék. De belül tépelődött: szabad-e ezt kérnem? Nem esem-e ki a király kegyeiből? "Ekkor könyörögtem a menny Istenéhez." Csendes, de sürgető tekintetet vetett felfelé s íme, minden nagyszerűen elintéződött. Boldog ember az, aki fel tud tekinteni.

 

 


Május 22. Isten gyermekeinek papi tisztsége

Ti pedig királyi papság vagytok.
(1 Péter 2, 9)

A mi lelkületünk természettől fogva földi, önző, ragadozó. A papi érzület azt jelenti, hogy Isten előtt állok, az ő ügye foglalkoztat engem s mások felé nyitott a szívem. A szentségtelen ember a föld porában turkál és ragaszkodik földi zsákmányához, nem adja meg Istennek azt, ami őt megilleti, hanem meglopja az ő dicsőségét. Ellopja az időt, erőt és javakat, amiket Isten dolgaira kellene fordítania s mindazt a saját birtokába veszi.

Isten gyermekét nem uralhatja az ítélkezés szelleme. A papi lelkület nem tör pálcát mások fölött, hanem inkább segítségükre siet. Nem forgathatjuk a törvényt bunkóként sem, azaz nem állíthatunk fel mások felé szigorú követelményeket és nem rakhatunk rájuk nehéz, elviselhetetlen terheket. A papi lelkületű keresztyének nem rabszolgahajcsárok, ellenkezőleg: atyai, anyai érzület hatja át őket. Mint papok, csupán Isten vezetése alatt állnak s nem érdekli őket emberek ítélete. Nem temetkeznek bele e világ dolgaiba, hanem felettük állnak, nem valami büszke világmegvetéssel, hanem Isten előtt való mélységes alázattal.

Aki csak Istennek szolgál, maga is király, még akkor is, ha külsőleg függőségben van vagy alacsony beosztásban dolgozik. Ez az újszövetségi papság alkotja Isten királyságát. Tagjai a menny királyságának, tehát nem csupán földi emberek. Királyi módon tudnak adni; nagyvonalúak, nem kicsinyesek, nem kapzsik. Királyi nagylelkűséggel tudnak megbocsátani és nem vesznek mindjárt mindent rossznéven és nem érzékenykednek. Nem ragaszkodnak saját jogaikhoz sem, hanem királyi szabadsággal tudnak lemondani és másoknak helyet adni. Nem ragaszkodnak szűkkeblűen saját véleményükhöz. Ennek a királyi papságnak a célja:

"Lelki áldozatokkal áldozni, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által"
(1 Pét 2, 5).

"Ezért mindenkor őáltala vigyük Isten elé a dicséretnek áldozatát"
(Zsid 13, 15).

A világban "így végzem az Isten evangéliumának szent szolgálatát"
(Róm 15, 16).

Ez a szolgálat nem csupán az Istentől kapott üzenet hűséges továbbításából áll, hanem magában foglalja azt a készséget is, hogy testvéreinkért ha kell, életünket letegyük s önmagunkat odaadjuk ezért az elveszett világért. Mivel Isten gyermekeit ez a királyi lelkület hatja át, ezért egyszer részük lesz a világ fölötti uralomban is:

"Uralkodni fognak a földön"
(Jel 5, 10).

 

 


Május 21. Üdvbizonyosságunk gyümölcse

Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket.
(1 János 3, 14)

Keresztyén bizonyosságunk nem a magatartásunkon nyugszik, azonban életünk világos jel, amiből mi magunk és mások is felismerhetik, hogy Isten gyermekei vagyunk. Gyümölcséről ismerik meg a fát. Az Istenből való új élet az ő magasztalásában és a szeretetben lesz nyilvánvalóvá. Másképpen gondolkozunk, másképpen érzünk, akaratunk, törekvésünk egészen más, mint annak előtte. Az újonnan született ember nem lázad többé Isten ellen, hanem gyermeki engedelmességben él Atyja iránt. Kiváltképpen a szeretetben mutatkozik meg az, ha valaki Isten gyermeke.

A szeretet Isten legmélyebb lényege s nekünk is az az életelem, amelyben mozognunk kell. Ha szívből jól érzed magad Isten gyermekeinek a társaságában, akkor bizonyos lehetsz, hogy te is egy vagy közülük. A világ gyermekei rossz érzésekkel vannak a hívő emberek között, ami néha kifejezett ellenszenvvé fokozódhat. Azonban a szeretet nemcsak vonzalom a rokonlelkek felé, hanem annak tettekben is meg kell nyilvánulnia. Az a feladatunk, hogy olyanokat is szeressünk, akik inkább megszomorítanak minket vagy kifejezetten taszítótag hatnak ránk.

Ha valaki gyűlölködő és gyűlöletének szabad folyást enged, az nem Isten gyermeke. Lehet, hogy valamikor élete volt Istenben, de azt elveszítette, mivel szívét elzárta a másik ember előtt és sötét hajlamoknak adott helyet. De mindaz, aki Istentől született, többé nem tudja átadni magát a bűnnek s ha az elő is tör belőle, fájdalmat okoz neki; belső énjétől idegen már. Meg akar tőle szabadulni és teljes szívéből helyesen akar cselekedni. Isten gyermekeinek ezek a kétségtelen és bizonyos ismertetőjelei. Így tudják szívüket is lecsendesíteni, amikor az vádolni próbálja őket. Elmondhatják: Uram, te tudod, hogy szívem mélyéből szeretlek és semmi mást nem akarok, mint amiben te gyönyörködöl. Bizony még akkor is gyermeked vagyok, amikor saját szívem kérdésessé akarja azt tenni előttem (1 Ján 3, 19-20).

De azért a hamis üdvbizonyosságtól óvakodjunk! Ez rendszerint valami múltbeli élményen alapul csupán (keresztség, megtérés vagy valamiféle kegyelmi megtapasztalás). Nekünk itt és most kell Isten gyermekeinek letagadhatatlan ismertetőjeleit magunkon hordozni (1 Ján 2, 10).

 

 


Május 20. A Szentlélek bizonyságtétele

Maga a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.
(Róma 8, 16)

Magában a hitben már bizonyosság van s ezt a Szentlélek még külön megerősíti, aki bennünk így szólal meg: "Abba, Atyánk!" Ez hatalmas bizonyságtétel.

A léleknek ez a bizonyságtétele nem folytonos és nem megszakítás nélküli. Mindig vannak különleges pillanatok, amikor istengyermeki voltunknak a bizonyossága egészen lenyűgöző módon jelentkezik bennünk és Isten szeretete, mint valami áradat, tör be a szívünkbe. Ilyenkor az embernek felemelő érzései vannak és minden más teremtményt szeretne felszólítani, hogy vele együtt dicsérje és magasztalja Isten kegyelmének csodálatos és nagy voltát. Ezek a szívünk talajából feltörő érzések nem csupán érzelmiek, hanem Isten Lelke által munkált szent érzések, amiket Isten gyermeke világosan meg tud különböztetni mindenféle más érzelmi megindultságtól. Az utóbbiakban nincs erő, de a Lélek által felkeltett érzések felemelik az embert és képessé teszik nagy áldozatokra is. A Léleknek van azonban egy állandó és folyamatos bizonyságtétele és hajtóereje is, amely Isten gyermekeiben állandóan munkálkodik. Ez a hajtóerő kényszerít arra, hogy a test bűnös hajlamai elé gátat vessünk. Erőt érzünk magunkban, amely Isten iránti engedelmességre ösztönöz. Ha nem is ellenállhatatlan ez az indíttatás - hiszen ki tudunk térni előle -, de a Lélek ösztönzése mégis elég erős arra, hogy a test gonosz indulatait időnként legyőzze. "A test a Lélek ellen törekedik, a Lélek pedig a test ellen" (Gal 5, 17). De a Lélek az erősebb, ha engedelmesen átengedjük magunkat neki.

Isten Lelke indít arra is, hogy keressük a többi hívő emberrel való közösséget. Ő teszi az Isten Igéjével való foglalkozásunkat elkerülhetetlenül szükségessé. Isten gyermekei nemcsak kötelességszerűen olvasnak el egy-egy fejezetet a Bibliából; a Lélek az Igét napi táplálékká teszi. Ugyancsak a Lélek kényszerít minket az imádkozásra is. Az Úrral való kapcsolatunk ekkor már nem csupán megszokott ima-alkalmakra és időkre korlátozódik. Újra meg újra belső kényszert érzünk, hogy az Úrral kapcsolatban maradjunk és kegyelmének jeleit ismételten megköszönjük. Minél inkább engedünk a Lélek ösztönzésének, annál erősebbek leszünk és bizonyosabbak istengyermeki mivoltunkban is.

 


Május 18. Az üdvbizonyosság kincse (II.)

Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem semmi más... nem szakíthat el minket az Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van.
(Róma 8, 38-39)

Vajon szükséges és lehet-e nekünk is olyan bizonyosságunk, mint Pálnak volt? Feltétlenül! Sőt kell is hogy magunkban hordozzuk ezt a szilárd bizonyosságot a jelenre és a jövőre érvényes üdvösségünket illetően. Egyesek túlzásnak és elbizakodottságnak tartják ezt. Viszont éppen a refomáció derített fényt erre a tévedésre.

Senki nem juthat üdvbizonyosságra, ha nem törekszik komolyan arra. Hogyan lehetne valaki bizonyossá a bűnbocsánat elnyerése felől, ha még soha nem nyugtalanította az a kérdés: "Hogyan nyerhetem el Isten kegyelmét?" Csak amikor a lelkiismeret felébred és a lélek elé állítja bűneinek végnélküli sorát, lesz égetővé a kérdés: "ki biztosíthat engem arról, hogy eljuthatok bűneim teljes bocsánatára?" Csak amikor honvágy támad az atyai ház után a tékozló fiú szívében, jön elő a szorongó kérdés, vajon könyörületességre találhatok-e Atyámnál. De amikor ilyen kérdések vetődnek fel, akkor már megnyílt az Úr Jézus Krisztusban való hit útja.

A hit nem azt jelenti, hogy önmagunk cselekedeteire, imádságaira, komolyságára vagy buzgóságára alapozunk, mert az ilyen hitnek nem lenne szilárd alapja. Hitünk csak a Jézus Krisztus által szerzett megváltásra támaszkodhat. Isten nem azért szeret minket, mert mi szeretetre méltók vagyunk őelőtte. Ő Jézus Krisztusban fordul felénk. Ő az a szeretett Fiú, akin osztatlanul és maradéktalanul megnyugszik Isten jótetszése. Ő a tökéletes, engedelmes és igaz, s ha mi hitben ráhagyatkozunk erre a Megváltóra, akkor Isten tekintete jótetszéssel nyugodhat meg rajtunk is. Isten szeretete birtokába vesz minket, részünk lesz a bűnbocsánatban, melyet a kereszten hozott áldozat eszközölt ki. Ezt a szeretetet soha többé el nem ragadhatja tőlünk senki, a halál éppoly kevéssé, mint az élet. Csak saját bűneink következtében veszíthetjük el azt ismét. Bizonyosan tudjuk, hogy Isten mindaddig nem vonja meg tőlünk szeretetét, amíg minden egyes bukás után bűnbánattal visszatérünk hozzá, megragadva ismét a kegyelmet. Az a tudat, hogy Isten szeret minket, kimondhatatlanul gazdaggá tesz és nagy erőt ad. Különösen nehéz napokban és nagy nyomorúságok súlya alatt ez a bizonyosság segít minket győzelemhez: Isten szeret engem, az ő gyermeke és Jézus tulajdona vagyok!

 



Május 18. Az üdvbizonyosság kincse (I.)

Meg vagyok győződve, hogy semmi nem szakíthat el minket az Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van.
(Róma 8, 38. 39)

Sokan úgy vélik, hogy az ember nem tudhatja teljes bizonyossággal, vajon kegyelmet nyert-e vagy sem. Ha saját cselekedeteinket fogadjuk el alapul, nyilván soha nem jutunk el teljes bizonyosságra és soha nem kerülünk ki az állandó ingadozás állapotából.

Az ember csak akkor lehet biztos és szilárd a maga üdvössége felől, ha egyedül és kizárólag Jézus halálának és feltámadásának nagy isteni tetteire támaszkodik. Erre a megingathatatlan fundamentumra csak az tud ráállni, aki eltökélte, hogy minden felismert bűnével szakít, aki nem ragaszkodik többé a gonoszhoz s nem akarja mindenáron elhallgatni bűneit, melyeket lelkiismerete tár elé. Csak ha nem akarod belátni tévedéseidet és nem vagy hajlandó bevallani azokat, vagy ha titokban valami gonosz dolgot táplálgatsz magadban, vagy a testvéreiddel szemben megmaradsz a szeretetlenség és gyűlölet állapotában, akkor képződik majd egy fal Isten és közötted. Aki üdvbizonyosságra vágyik, ne vájkáljon többé lelkiismeretében s ne mindig csak a saját magatartását figyelgesse. Hitben álljon arra a kősziklára, azokra az ígéretekre, amelyek Krisztusban lettek igenné és ámenné.

Az üdvbizonyosság nem a magunk hűségén vagy a megszentelődésben való előhaladásunkon nyugszik, hanem egyedül és kizárólag Istennek a Jézus Krisztusban megmutatott nagy üdvtettein. Ez azonban nem mindig örvendező bizonyosság. Isten gyermekeiben nincs meg mindig az öröm érzése. A vidám hangulat gyakran vérmérsékletünkkel vagy jó idegállapotunkkal kapcsolatos. Testi vagy lelki betegségek erősen gátolhatják a kegyelmi állapot örömteli átérzését és nyomott hangulatot idézhetnek elő.

Restség, hanyagság, a testi bűnökkel szemben tanúsított engedékenység csüggedtséget, levertséget idéz elő. A kegyelmi állapotból ezért még nem esünk ki. Isten nem vet el minket azonnal, különösen ha töredelmet, bűnbánatot tanúsítunk. De az ő tekintete mégsem tud jó tetszéssel megnyugodni rajtunk. Ez abban nyilvánul meg, hogy örömünk elhomályosul, eltompul. Isten kénytelen megfeddni minket s ezt úgy érezzük, mint lelkiismeretünk nyugtalankodását. Kegyelme azért megmarad, de többé nem tudunk annak úgy örülni, mint szeretnénk.

 


Május 17- Az élet folyója

Íme, víz folyt ki a templom küszöbe alól napkelet felé.
Ez 47, 1

Csodálatos folyót Iát a próféta, amely a templomból ered. A víz a szentély legbelsejéből, a nyugati oldalon levő szentek szentjéből folyik kelet felé. A folyam - érthetetlen módon - egyre nagyobb lesz, bár semmiféle más víz nem táplálja. A szentélytől ezer sing távolságra (egy sing kb. 50 cm) a víz a próféta bokájáig ér, további ezer sing után már térdig, azután derékig és végül már úsznia kellett.

Ez a folyam a Szentlelket példázza, amely életet fakaszt. A próféta által látott folyam a Holt-tenger élvezhetetlen vizét az élet bölcsőjévé változtatja át. Eddig nem létezhetett benne semmiféle élőlény s most egyszerre hemzseg a halaktól. Partjain gazdagon termő gyümölcsfák növekednek, melyek levelei soha nem hervadnak el. Havonként teremnek gyümölcsöt, leveleik pedig orvosságul szolgálnak.

A víz a szentélyből, azaz magából Istenből ered, innen van életadó ereje. Kétféle életet fakaszt: elrejtettet és láthatót. A halak a folyamban nem láthatók. Hasonlóan munkálja a Szentlélek az elrejtett életet: önmagunk odaszánását, az igazi istenfélelmet Isten szentsége iránt, szívünk alázatosságát, szelídséget, józan lelkületet, készséges engedelmességet, mindenkori háládatosságot, valamint az imádatot és a papi érzületet, amely a másokért való könyörgésben nyilvánul meg. Megajándékoz az Isten országához való tartozás bizonyosságával, miáltal szívügyünk lesz a mennyei Atya nevének megszentelése, az Ő országának eljövetele, akaratának keresése és annak teljesítése.

A víz által fakasztott élet azonban látható is - a fákban, a gyógyító erejű levelekben és az ízletes gyümölcsökben. A Szentlélek által teremtett élet is nyilvánvaló lesz: régi lényünk, hiábavaló életünk a múlté, minden megújul. Az újjászületés hatalmas élménye teljesen átformál. Amikor Zákeus elkezdte jóvátenni régi gonoszságait, arra felfigyeltek Jerikó polgárai. A Szentlélek tesz minket vonzóvá és hasznossá mások számára, éspedig a tettekben megnyilvánuló szeretet és az élet Igéi által. Csak ne térjünk ki a „folyam" elől, ne álljunk meg az áramlás szélén, a partmenti tócsáknál! (Ez 47, 11). - A Lélek áradatának, mint egyetlen életelemünknek, magával kell ragadnia minket, hogy vezessen és hordozzon. Te kinek a sodrában élsz?

 


Május 16. Kenet és bizonyosság

Ti azonban a Szent kenetét kaptátok és mindent tudtok.
(1 János 2, 20)

Azok a keresztyének, akik a Szentlélek kenetét vették, mindnyájan egy bizonyos ismerettel, tudással rendelkeznek. Az igazság és bizonyosság birtokában vannak. "Mindnyájan Istentől tanítottak lesznek." Ez az Ige azoknál teljesedik be, akik a Szentlélek iskolájába járnak. "...mikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket minden igazságra" (Ján 16, 13) - ígérte az Úr Jézus. "Senki sem tanítja majd az ő atyjafiát így: Ismerd meg az Urat! Mert mindnyájan megismernek engem, a kicsinyektől fogva a nagyokig" (Zsid 8, 11). Nagy különbség az, hogy emberek tanítanak-e meg valamire bennünket vagy a Szentlélek vés szívünkbe egy igazságot. Amit emberek nyújtanak nekünk, azt ismét el is vehetik. Aki csupán emberi tanítás révén szerzett tudomást isteni dolgokról, abban nem sok világosság és bizonyosság van. Isten Szentlelke boldog bizonyosságot teremt s ezt nem lehet összetéveszteni a kínos bizonytalansággal. Amit megvilágosodás révén ismerünk fel, az belső tulajdonunkká, úgyszólván lényünk egy darabjává válik. Istennek a testi füleinkkel felfogott, külsőképpen meghallott Igéje a Szentlélek által belsőleg is megragadott Igévé válik. Valósággal belénk plántálódik, ahogy Jakab apostol mondja (1, 21).

"Akik mindenkor tanulnak ugyan, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak" (2 Tim 3, 7) - mondja Pál a keresztyének egy elszomorító rétegéről. Írástanítók akarnak lenni, de maguk sem értik, amit mondanak s amikről olyan nagy határozottsággal nyilatkoznak (1 Tim 1, 7). Vajon mi is azokhoz tartozunk, akikhez állandóan eljut az Ige hangja és mégis üresek maradnak, mivel nincs bepillantásuk Isten titkaiba s hiányzik náluk az a képesség, hogy belsőleg szemléljék az igazságot? Az ilyenek mindent csak értelemmel akarnak megragadni s emellett elbizakodottá, felfuvalkodottá válnak; másokat akarnak tanítani és közben csak vakoknak vak vezetői. - Isten megvilágosított gyermekei valóban hálásak minden tanításért, de mindazt, ami emberi utakon jut tudomásukra, kell hogy Isten Szentlelke hitelesítse lelkükben, hogy valóban Istentől van-e. Az, ami tévedés, lepattan róluk. Tévtanításokba csak olyanok esnek, akik óemberi restségüknél vagy hiúságuknál hagyják magukat megfogni. A megtisztított értelmű embert Isten Lelke világosságról világosságra vezeti

 


Május 15. A hit bizonyosság, nem csupán vélemény

És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
(János 6, 69)

Fontos kérdéseknél a bizonytalanság szorongást vált ki, a bizonyosság pedig boldoggá tesz. Hogyan jutott el Péter arra a bizonyosságra, hogy Jézus Krisztus a világnak régóta megígért Megváltója? Mindenekelőtt nem a csodák szolgáltattak alapot erre a hitbeli bizonyosságra. Azok is közreműködtek. A kánai menyegzőn történt első csoda után azt olvassuk: "és hittek benne a tanítványai". Azonban a csodákban való hit mindig csak kezdeti hit. Jézus maga nem sokra tartotta ezt. "Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek." Péter számára Jézus beszéde, szavai voltak a döntők. "Örök életnek beszéde van tenálad." Belsőleg bizonyossá vált előtte: ő az és senki más, akiben egész üdvösségünk el van rejtve. Péternek és apostol-társainak ez azt jelentette: "Kihez mehetnénk?" Az ő beszéde által nyertünk új életet; többé nem távolodhatunk el tőle, különben elveszítjük életünket, belsőleg meghalunk, visszasüllyedünk ismét a szellemi halál állapotába. Aki ilyen kapcsolatban van az Úr Jézussal, lehet, hogy egy időre eltávolodik tőle, de elszakadni többé nem tud. Újra és újra fájdalmas bűnbánattal őhozzá tér majd vissza.

A hit közvetlen felismerés, sokszor minden külső indítóok nélkül. A bizonyságtételen alapul. Hallásból van, Isten Igéje révén és nem látásból. Aki hisz, abban már magában is ott él az Ige. Belső tulajdonává vált. Aki hisz az Isten Fiában, annak bizonyságtétele van önmagában és abban a bizonyságtételben hisz, amellyel Isten tett bizonyságot az ő Fiáról (vö. 1 Ján 5, 10). A hit a legmélyebb meggyőződés, ami csak létezik. Hitetlenek mondhatják, hogy ezek csupán egyéni nézetek, amikor valaki bizonyságot tesz előttük Jézusról. A hit azonban nem valami nézet, amit ma magáévá tesz az ember s holnap talán egy másikkal váltja fel. Mélységes, belső élmény ez, a lehető legszemélyesebb és legközpontibb megtapasztalás. Mintha pikkelyek esnének le szemeinkről; a lélek előtt ott áll Jézus a maga dicsőségében, telve kegyelemmel. Ez a Megváltó az én Megváltóm! Nem test és vér, nem saját kutatásunk, nem emberi rábeszélőképesség, hanem a mennyei Atya maga teszi ezt nyilvánvalóvá az ő Lelke által. A hit Isten által munkált bizonyosság, amely egyszerre csak fellobban a szívedben, hiszel és imádod őt (Ján 9, 38).

 


Május 14. A keresztség mint kegyelmi tény

...akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg.
(Róma 6, 3)

"Jézus halálára keresztelkedtetek meg." A megkeresztelendő személy tehát tényleges kapcsolatba került Krisztussal, beleplántálódott. Részese lett Krisztus halálának, ővele együtt meghalt. Ezzel zárul le a régi élet. Annak, aki Jézusra keresztelkedik meg, háta mögött marad a világ, mint Egyiptom, és útja most Kánaán felé vezet (1 Kor 10, 1-2). Erre utal a keresztelési parancs is. Szó szerint ezt mondja: "Belekeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe!" - A nevet pedig sohasem szabad a személytől elválasztanunk. Tehát a keresztség által lényeges kapcsolat jön létre."Mert akik Krisztusra keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel" (Gal 3, 27). A keresztség tehát egyrészt Krisztussal egyesít, másrészt a megkeresztelteket egy testté kapcsolja össze. Szilárdan és elválaszthatatlanul összeforrnak az "egy Lélek által" (1 Kor 12, 13).

A keresztség továbbá jelképe is a megtisztulásnak, sőt több, magával hozza azt. Méghozzá az Igén, mint eszközön keresztül. És az Ige alatt itt nem csupán a keresztelés szereztetési Igéjét értjük. Sokkal inkább arról van szó, hogy Krisztus, aki a keresztségnél láthatatlanul jelen van és működik, valami olyasmit mond ki, mint egykor a bélpoklos meggyógyításánál: tisztulj meg és az tiszta lett (Ef 5, 26). Mint ahogy nyilván Krisztus beszél, amikor mi az Igét hirdetjük - különben csak szegényes emberi szó maradna -, így a keresztséget is alapjában véve ő hajtja végre. Ezért tulajdonít Péter a keresztségnek megtartó erőt (1 Pét 3, 21). Tehát nem csupán külső és testi megtisztulást jelent, hanem a bűn szennyétől való szabadulást. Aki aláveti magát ennek, az arról tesz bizonyságot, hogy jó lelkiismeret után vágyakozik (1 Pét 3, 21).

A keresztségnek ezt a mély és csodálatos értelmezését nem lehet minden további nélkül agyermekkeresztségre alkalmazni. Az apostoloknak munkájuk során elsősorban felnőtt megkeresztelendőkkel volt dolguk. Főleg olyanokat kereszteltek, akik ezt a Jézus mellett való személyes döntésük alapján kérték; mint ahogy ma a misszionáriusok teszik. Kiskorú gyermekekről nem lehet elmondanunk, hogy Krisztust öltözték fel. Nem azzal a vágyakozással lépnek Isten elé, hogy jó lelkiismeretet nyerjenék. De Jézus tulajdonává válhatnak s kell is, hogy azzá legyenek.

 


Május 13. Az Ige és az újjászületés

Nem mulandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Istennek élő és maradandó beszéde által.
(1 Péter 1, 23)

Az újjászületésnek Isten Igéje az eszköze. A Jézusról való bizonyságtétel vezet a Jézusban való hitre, és a benne való hit által vesszük a Szentlelket s leszünk új emberekké. Az Ige személyünkben szólít meg minket, lelkiismeretünkhöz és akaratunkhoz szól. Az Ige vezet hitre, ami azt jelenti, hogy egész lényünket alávetjük Krisztusnak és evangéliumának.

A keresztség önmagában véve nem elegendő. Ha nem kerül sor az üdvösségnek személyes megragadására, ha elzárkózunk Jézus elől és a világnak, valamint bűnös hajlamainknak élünk, akkor megkeresztelt voltunk ellenére is a gonosz gyermekei vagyunk. Isten fiai csak a Jézus Krisztusban való hit által vagyunk (Gal 3, 26).

Jézus szerint víz és Lélek által kell újjá születnünk. Ezt sokan úgy értelmezték - tévesen -, hogy ez a keresztségre vonatkozik. Jézusnak ezek a szavai a vízre vonatkozólag csak a Keresztelő János keresztségére utalhattak, aki magáról azt mondotta: "én vízzel keresztelek, de aki utánam iön, Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd titeket". Nikodémus, akivel Jézus ezekről a dolgokról beszélt, csupán a János keresztségére gondolhatott. A keresztyén értelemben vett keresztségre vonatkozólag Jézus csak később adott parancsot.

Jánosnak a vízkeresztsége a bűnbánatot példázta. Aki ezt vállalta, az arról tett bizonyságot, hogy a bűnnek tisztátalanságától szeretne szabadulni. Nyilvánvaló, hogy a víz csak külső tisztulást eredményez, új életet nem ad. Erre csak a Szentlélek képes, aki az élet Lelke. Azonban a bűnbánat és a bűnnel való szakítás elengedhetetlen feltétele a Szentlélek elnyerésének. Tehát mind Jánosnak, mind Jézusnak a tanítása minden időkre érvényes; mert az újjászületéshez két dolog szükséges: a mi részünkről bűnbánat, gondolkodásmódunk megváltozása, őszinte elhatározás, hogy elszakadjunk régi énünktől; de - és ez a fődolog - valaminek felülről kell megtörténni, amikor is a Szentlélek új lelkületet teremt. Gondolataink új irányt kapnak, melynek szükségességét már a bűnbánat felismertette velünk. De amennyire a természeti életet sem mi adjuk önmagunknak, éppen úgy a lelki élet is adatik, mégpedig az Isten Igéjébe vetett hit által.

 


Május 12. Az új élet - engedelmesség


"...hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. " (Róma 8, 4)

Most nem arról az engedelmességről van szó, ami a feladatunk, hanem arról az engedelmességről, melyet Isten Lelke munkál bennünk; tehát ami ajándék. Ha egyszer már Jézusban vagyunk, akkor többé nem állunk a törvény alatt, hanem a törvényben. Annak követelése, mint az apostol mondja, bennünk teljesül be, tehát nem általunk, mert Jézus Lelke által megtelik szívünk Isten és emberek iránti szeretettel, és a szeretet a törvény beteljesülése. Az ószövetségi jövendölés egy új szövetséget helyezett kilátásba, melynek keretében Isten a szövetség tagjainak szívébe írja majd bele a törvényt. Ez teljesedik be mindazokon, akik hisznek Jézusban és megkapták az ő Lelkét. Isten akarata lesz az ő akaratuk is. "Szívesen cselekszem a te akaratodat, Uram." - Előzőleg az ember ellentétben áll Istennel és titkos ellentmondásban akaratával szemben.

Akiben a Lélek él, az a Lélek szerint is jár majd. Sokan szeretnének Istennek tetsző módon élni, anélkül hogy előzőleg újjászülettek volna. Ez olyan, mint amikor valaki puszta sziklákon akar szántani és később aratni. Aki még testi, az testileg gondolkodik és aki lelki, az lelki módon is gondolkodik. Ez a kettő úgy különbözik egymástól, mint az ég és a föld. A test szerinti ember mindent magának akar megszerezni és maga akar élvezni. A Lélek szerint gondolkodó ember mások számára szeretne valamit jelenteni és nekik akar szolgálni. Az egyik a maga akaratát akarja keresztülvinni, a másik egy felülről jövő vezetésnek akar engedelmeskedni. Engedd, hogy a te cselekvéseidet is valóban Jézus Lelke irányítsa.

A mi természeti énünk maga akar elintézni mindent, lehetőleg harc és erőfeszítés nélkül. Másként van ez a lelki életben. Ott határozottan és őszintén át kell magunkat engedni a Lélek vezetésének. A Jézus Krisztussal kapcsolatos hitbeli döntéseink mindig küzdelmet, harcot jelentenek, de valahányszor hitben Jézusra nézünk, ő is ránk tekint és új erőket ad a Lélek által. Mint ahogy a víz sodra működésbe hozza a malomkereket, úgy nekünk is engedelmességben a Szentlélek alá kell rendelnünk magunkat, hogy hajtóerő lehessen lelki életünkben.

 


Május 11. Az új élet - szabadság

"Az élet Lelkének törvénye a Krisztus Jézus által megszabadított téged a bűn és halál törvényétől. "(Róma 8, 2)

Az apostol a bennünk levő bűnt törvénynek, azaz parancsoló hatalomnak nevezi. Vele szemben egy másik hatalomnak, a Szentléleknek kell érvényre jutnia. Az apostol ezt a hatalmat is törvénynek nevezi, mely tiszta, szent ösztönző erőként működik bennünk. Akaratunkat is ösztöneink irányítják. Amíg nem a Szentlélek lakik bennünk, a testi ösztönöké a döntő szó. A Szentlélek azonban Isten iránti szeretettel tölt meg minket és miután az "én" elveszti központi szerepét, Krisztus kapja meg azt. A lélek és a test teljesen egymás ellen vannak, de jó, hogy nem pontos egyensúlyi helyzetben, mert akkor mindvégig egy belső hasadtságban maradnánk. Amikor a Szentlélek átveszi az uralmat, azt tapasztaljuk meg, amit az apostol így fejez ki: "a lélek pedig a test ellen (törekedik), hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok" azaz nem azt, ami saját akaratunkból származik, hanem azt, amit Isten akar (Gal 5, 17).

A Szentlélek teremti az új életet. Ameddig ez hiányzik, az összes egyéni erőfeszítések hiábavalók. A Lélek hatalma révén jutunk el Isten gyermekeinek a szabadságára. Az óember úgy érzi, hogy akkor szabad, ha kiéli magát, pedig valójában nyomorult rabszolga. Isten gyermeke viszont szabad. Semmit nem talál kényszernek. Nem a kötelesség szigorú igáját hordozza, hanem a szeretet könnyű igáját. Csak ott van szeretet, ahol szabadság van. Ezt az új életet azonban csak ajándékképpen lehet elnyerni. A törvény sohasem elevenít meg. A Lélek szerinti életben nincs többé hatalma a bűnnek és a halálnak. Isten a bűnt a testben kárhoztatta, azaz ítéletet mondott ki felette, így az nem tud többé minket elítélni vagy felettünk uralkodni, ha hitben eggyé leszünk az Úr Jézussal.

A Lélek által való szabadsághoz az is hozzátartozik, hogy szabaddá válunk mindenféle emberi befolyástól. Természettől fogva mi valamennyien bizonyos földi jellegzetességeket hordunk magunkon. A kor, amiben élünk, neveltetésünk és körülményeink ránk nyomják a maguk bélyegét, még a keresztyénségünkre is. Az újjászületés révén azonban ezek helyett egy új, szent pecsétet nyerünk és most már az a feladat, hogy ezt az isteni pecsétet tisztán és szentül megőrizzük, nem utánozva másokat. - Engedd, hogy benned is akadálytalanul kibontakozzék és láthatóvá váljék Isten Lelkének pecsétje, mert akkor leszel igazán szabad.

 


Május 10. Minden újjá lett

"Ezért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint. Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. " (2 Kor 5, 16-17)

Aki Krisztust szereti, őneki él. S mivel a régi dolgok elmúltak és minden újjá lett, nem ismerünk többé senkit"test szerint". Mit jelent ez? Az emberekkel való kapcsolatainkban többé nem a "test" a mérvadó. A test a mi örökölt természetünk, melyet önző voltunk teljesen átjárt és megmérgezett. Mindaddig, amíg életünk meg nem újul, mi csak azt nézzük az emberekben, hogy kellemesek-e számunkra s kapunk-e tőlük valamit. Megfordul a dolog, mihelyt Jézus Krisztusba plántáltatunk és benne új emberré válunk. Most már azt kérdezzük magunkban, hogy mit tehetünk másokért? Mivel használhatnánk nekik? Többé nem megyünk el részvétlenül a másik ember mellett, hanem a szeretet szemével nézzük őt. Úgy látom a másikat, mint akiért ugyancsak meghalt Krisztus. Többé nem azt nézem, hogy mi az állása, milyen a külseje vagy magaviselete és nem tart vissza az sem, hogy gyámoltalan vagy unalmas ember.


Bizonyos emberek iránt érzett rokonszenvünk vagy ellenszenvünk a "testből" ered. Az új ember azzal a szeretettel van mások iránt, mint Jézus volt. Őneki sem voltak kedvencei és kivételezettjei, mindenki felé nyitott szívvel volt. Az újjászületett ember úgy nézi a többieket, mint Krisztusban való felebarátait és eltekint azoktól a dolgoktól, melyek elválasztólag vagy taszítótag hatnak. Mindenkivel együtt tud érezni s mindenkit szeretne Jézushoz vinni, hogy azok is olyan boldogok lehessenek, mint ő. Jézus többi tanítványai mind testvéreink, még ha van is bennük egy és más, amit nem találunk kellemesnek bennük.

A megvilágosodott ember felismeri másokban is Jézus munkáját. Nem vonul vissza és nem saját ízlése szerint válogatja meg saját társaságát. Szeretettel segít és szolgál a másik felé. A régi természet megszűnt, mégpedig egyszerre.

Az ember nem lassanként javul meg. Aki erre vár, menthetetlenül a régi marad. Ha pedig saját magunkat akarjuk megjavítani, a tapasztalat szerint még rosszabbá válunk. Minél gyökeresebben akarjuk a gonoszt kiirtani, annál jobban megerősödik. Ha azonban hitben a Megváltóra bízzuk magunkat, egyszerre jön létre a változás és nem részletenként. Hiszen meghalásról és születésről van szó és egyik sem történik apránként. Minden újjá lett s ennek az újnak kell minden tekintetben alakot öltenie.

 


Május 9. Az émn életewm Krisztus

Nekem az élet Krisztus (Fil 1,21)


Az élet Krisztus nélkül csak látszatélet. Ábrándozunk az életről, de amikor felébredünk evvől az álmodozásból, döbbenten jövünk rá arra, hogy ez az élet csak egy gondosan elleplezett halál volt; Isten szemében éppoly értéktelen valami, mint a pelyva. Jézusnak a bűnösök iránt való szeretete, mellyel Pálhoz is fordult, új élet alapja lett. Az Úr közel vonta őt az Atya szívéhez, Amikor Jézus a maga irgalmas kegyelmét közli valakivel s amikor Isten érthetetlen szeretetéből önmagát ajándékozza a bűnösnek, akkor már ott van az új élet is. "Amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem" (Gal.2,20). Az új élet, amely kiáradt bennünk, ennek az isteni szeretetnek és az afelől való bizonyosságunknak az árjából táplálkozik.

Krisztus lett minden Pál számára, s viszont mindene, beleértve az életet is, most már urához tartozott. Életének tartalma Krisztus lett. Belőle és neki élt csupán. Ő jelentette azt az életörömöt is, ami őt eltöltötte. Megízlelte és meglátta, hogy milyen jó is volt hozzá az Úr. Elveszíthetetlen öröm forrása lett az a tény, hogy Krisztus az övé és ő a szolgája lehet. Krisztus volt az életereje is, aki mindenre képessé tette, Szenvedni és tűrni tudott érte. A gyalázatot és szomorúságot egyaránt Jézus erejében hordozta, Életcélja kirárólag Krisztus volt. Az ő szenvedésében és feltámadásában részesülni, hozzá hasonlóvá válni volt minden célja. Megszűnt régi önző élete. Most már Krisztusból és Krisztusnak él.

Vajon ilyen a te kereszténységed is, vagy még mindig csak önmagad körül forgó élet? Ha valóban Krisztus az életed, akkor az abban is megmutatkozik, hogy őt éled mások előtt. Látja-e környezeted Krisztust ragyogni a magatartásodból és egész életedből? -- Krisztus az én életem -- milyen gazdagságot rejt magában ez a néhány szó! Tudjuk, hogy természeti életünk mulandóság alá vettetett. Ha azonban valóban Krisztus az életem, felesleges aggódnom azon, hogy könnyen elveszthetem az életemet. Krisztus nem hal meg, s így egy örökké tartó élet birtokosa vagyok. És ha Krisztus az életem, akkor még a meghalás is nyereség, mert a halál még szorosabb kapcsolatot teremt Jézussal. E földi testünk egy bizonyos válaszfalat képez s a halálban éppen ez omlik le, hogy ővele maradjak elválaszthatatlanul.

 


Május 8. Az új élet: Krisztus mibennünk


"Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. "
(Gal 2, 20)


Pál számára az élet igazán akkor kezdődött el, amikor Krisztusra talált. Mi is akkor élünk igazán, ha Krisztus az életünk központja és hajtóereje. A hitetlen ember élete a világban zajlik le és énje körül forog. Tápláló forrásai idelent vannak, céljai földiek. Egész életük a birtoklásért folytatott hajszában merül ki. Ha elveszti pénzét vagy javait, az életnek nincs többé vonzóereje számára. Az emberek előtt való tekintély és elismerés körül forog minden. Ha ezeket elveszíti, mindent elveszített. Sokan véget vetnek ekkor életüknek.

Ahol szeretetünk, törekvéseink, gondolkodásunk és gondjaink szálai összefutnak, ott van az életünk. A hit bensőséges kapcsolatba hoz minket Krisztussal. Úgyszólván beleplántálódunk az ő életébe és szoros kapcsolat teremtődik közte és köztünk. Részesei leszünk nemcsak az ő életének, hanem halálának és feltámadásának is. Énünk, mely eddig központi helyet foglalt el, vele együtt a keresztre kerül és meghal. - Krisztus csak a kegyelmet találtak szívében él és uralkodik az eddigi óemberük helyett. Az újjászületett ember nem maga él többé, hanem Krisztus él őbenne. Önszeretetünk helyét az a szeretet váltja fel, mely nem követelődzik, hanem ad; nem uralkodik, hanem szolgál; nem élvezetekre tör, hanem lemond.

Isten gyermekei számára Krisztus az élet. Távolítsd el őt életükből s az elveszti számukra minden értelmét. Mintha legfőbb idegszálukat vágták volna át. De ki akarná őt elvenni tőlem? Csak a magam bűne folytán veszíthetem őt el. Még a halál sem tudja elragadni. Éppen ellenkezőleg, őhozzá visz engem közelebb. Vajon Jézus ilyen értelemben életeddé lett neked is? Csak régi, értelemetlen életed elvesztése árán kerül birtokodba ez az igazi élet. Csak aki elveszíti életét, találja meg azt - mondja az evangélium. Aki pedig földi életét mindenáron meg akarja tartani, az elveszíti azt. Számára a halál valóban veszteség lesz, mert vele mindent elveszít. - Add tehát régi, bűnös életedet halálba! Oda való az, nem alkalmas semmi másra. Ekkor találsz Jézusban új életre, mely nem szalad el az idővel s nem lesz egyre szegényebb és elesettebb, hanem olyan életre, mely mindig gazdagabbá, erőteljesebbé válik, aszerint, ahogy Krisztus benned növekszik.

 


Május 7. A nagy belső átváltozás

A násznagy pedig megízlelte a borrá lett vizet.
(János 2, 9)

A kánai menyegző csodája nemcsak egy pillanatnyi zavarban jelentett segítséget, hanem mélyebb és maradandóbb hatása is lett. A hat kőveder a törvény által előírt kézmosás céljaira állt ott. Vizük egyszersmind az ószövetségi törvényt jelképezte. Csak külső tisztulásra volt jó. Nem volt meg benne a bor ereje és tüze.

A tanítványok is mindaddig az ószövetségi törvény emberei voltak, azaz a törvény szempontjából kegyesek és komolyak, most azonban mélyreható átalakulást kellett megtapasztalniok. Új életre volt szükségük. Ma is sok templomos és buzgó ember akad közöttünk, aki a törvény oldaláról nézve kegyes, de hiányzik náluk a fődolog, az új élet. Kegyességük megszokott vágányon mozog, időnként imádkoznak vagy néhány verset elolvasnak a Bibliából. Életmódjuk kifelé tisztességes és a törvény betűinek megfelelő. Mindenesetre még az ilyen kegyesség is jobb, mint a zabolátlan élet és a teljes istentelenség; de hiányzik belőle az Isten iránt való szeretet ereje, mert minden csak kötelességből történik.

A törvény csak akkor tölti be célját, ha nevelőként Krisztushoz vezet minket. Azonban hányan akadnak el egész életükben a keresztyénségnek ilyen törvényes fokán. Egész kegyességük önerőből jön létre, Isten ereje nélkül. A legrosszabb azonban az, hogy tévhit keletkezik bennük, mintha mindenük meglenne és teljesen kielégíti őket egy formális vallásosság. Az ilyen ember gazdag és nincs szüksége semmire. Nem is sejti, mennyire nyomorult, szegény, vak és mezítelen Isten felől nézve. Másokat lenéz és nem tudja, hogy önmaga még ott sem tart, ahol azok. Szembekerül mindazokkal, akik komoly lelkiéletet élnek, gyűlöli és üldözi, sőt szidalmazza őket, pedig közben éppen ezáltal kerül egyre messzebb Isten országától. Nem egyszer a világ gyermekei nyitottabbak az igazság felé, mint az ilyen megcsontosodott kegyesek.

A víznek borrá való átváltozása látatlanul ment végbe, és az kitűnőnek bizonyult. Ilyen a belső áltváltozás is, s az sem marad elrejtve. Észreveszik a családtagok, munkatársak és mindazok, akiknek dolguk van az újjászületett emberrel. A bor jókedvet teremt. Akit a Szentlélek újjáformált, az másokat is üdít és erősít. - Jézus csak azt változtatja át, aki belátja, hogy neki erre mindenképpen szüksége van.

 


Május 6. Az újjászületés kegyelme

Akik nem vérből, sem testi ösztönből, sem valamely férfiú akaratából, hanem Istentől születtek.
(János 1, 13)

Az újjászületés nem választható el a megigazulástól. A megigazult embert Isten előhozza a bűn halálából és élővé teszi. A megigazult ember tehát újjászületett ember is. Ugyanannak a kegyelemnek két oldala ez. Éppen úgy nem oszthatók meg, mint maga Jézus sem osztható ketté. - Isten gyermekeinek életében két születés van. Az elsőben az Ádámtól örökölt életet nyerik el, a másodikban a krisztusi életet. Egy új emberiségnek lettek a tagjai, mely Krisztustól ered. Az első ember, Ádám, földi és éppen ezért mi is földi teremtések vagyunk. A második ember, Krisztus, mennyei s így az övéi egyben mennyeiek is. Ami testtől született, test is marad; csak az újjászületés útján jutunk Isten országába.

„Szükséges nektek újonnan születnetek" - mondja Jézus. Mindaz, aki vérből és a test akaratából születik, bűnös és gonosz természetet hoz magával a világra. A rosszra való hajlam bennünk van és ez a sötét, önző testi akarat plántálódik tovább. Természettől fogva a „harag gyermekei" vagyunk, tehát nem vagyunk részései a szeretet országának. Csak újjászületés révén juthatunk be abba az új emberi közösségbe, mely Jézussal vette kezdetét. Szüleinktől örökölt vér szerinti származásunkban is akadnak használható jellemvonások és hálaadást kiváltó adottságok. De a gonosz tulajdonságok is tovább öröklődnek és tapasztalatból tudjuk, milyen nehéz ezeken a gonosz hajlamokon úrrá lennünk, melyeket úgyszólván vérünkben hordozunk. Mennyi bajt és fájdalmat okozott már például az átöröklött terheltség! De Jézus még ezeken a természeti tehertételeken is úrrá tud lenni. Senki ne gondolja tehát, hogy ennek így kell lennie s ez vagy az a bűn már a vérében van. Isten Fiának vére a mi szennyezett ádámi énünket is tisztává teheti.

Az Istentől született emberben egy új, felfelé mutató élet indult meg. A testi gondolkodás Istennel való ellenségeskedést hoz magával. Isten gyermekei viszont összhangban élnek mennyei Atyjukkal. Új életüket nem egy férfi indulatának, hanem a szent Isten akaratának köszönhetik (Jak 1, 18). Szent szeretetének ez az akarata nyomja rá bélyegét gyermekeire.

Volt-e már ilyen második születésben részed, melyben Istentől új, és tiszta életet kaptál ajándékba, vagy még mindig az első, a földi, azaz bűnből való születésed hatásai alatt élsz csupán?

 


Május 5. Jézus megújító munkája alapos

Azt tanácsolom neked, végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy.
(Jelenések 3, 18)

Az Úr tűzben megpróbált arany birtokában van, melynek megbízható és valódi volta pontos ellentéte minden látszólagos értéknek és selejtes munkának. Isten Igéje szerint az ember a maga megtéretlen állapotában tartalmatlan és üres. Így is mondja a Biblia: „hiábavaló". Minden a láthatók és a mulandók körül vagy saját személyünk körül forog. Minden, amit ez a világ produkál, beleértve a legnemesebbet is, salakos, azaz szennyezett. Vannak például emberek, akik újjászületés nélkül is hűségesek, becsületesek, kötelességtudók, de mindezek a jó tulajdonságok az önszeretet salakját hordják magukon. Mindjárt észre lehet ezt venni az illetők érzékenységén vagy megkeseredésén, mihelyt szorgalmukat vagy nemes törekvésüket félreismerik, vagy éppen hálátlansággal viszonozzák. Tehát még erényeink is salakosak.

Mit értsünk most már az aranyon? Azt az Istenből való életet, melyet a megigazult bűnös nyer. Krisztus gondolkodásmódja, a mennyei bölcsesség, az új értelem az, mely Isten gyermekeinek osztályrészül jut. Az önzéstől mentes tiszta szeretet, egyszóval az az isteni teljesség és a Lélekkel való megteljesedés, amit Jézustól nyerünk, midőn őáltala bűneinkből megtisztulunk.

Az Úr itt vételről beszél. „Végy tőlem aranyat." Különös kifejezés ez. Hát nem ad az Úr mindent ingyen? Dehogynem! Olyan pénznélküli vételre vonatkozik ez, amilyenről Ézsaiás próféta beszél (Ézs 55, 1). A "venni" igének itt kettős értelme van. 1.) Az, hogy valamire igényt tartunk és kérjük a magunk számára. Kérjed tehát tőle buzgón és sürgetőleg imádságban ezt az aranyat és fogd szaván az Urat. Ha egyszer azt a tanácsot adja neked, hony „végy", akkor nem tagadhatja meg tőled ajándékát. Csak könyörögj érte állhatatosan! - 2.) Venni azt is jelenti, hogy valamit valamiért felkínálni, mint árat adni. Ha te például Jézustól szeretnéd megkapni azt a világosságot, hogy minden körülmények között felismerjed az igazságot, oda kell adnod minden eddigi hamis tündöklést és hamis elképzelést. Ez pedig nem könnyű dolog, mert az ember szívesen ringatódzik édes álmokban és visszariad a meztelen valóság felismerésétől. Mindazt a szegényes rongyot, melybe oly szívesen takargatod magad, oda kell adnod. Ekkor tesz Jézus gazdaggá mennyei javakban és örömökben.

 


Május 4. Jézusban új teremtés

(Jézus) ezt mondta: te Simon vagy, Jónának fia, a te neved Kéfás lesz (ami annyi, mint kőszikla).
(János 1, 42)

Több apostol is kapott új nevet Jézustól annak kifejezésére, hogy ő valami újat adott nekik. Bertalant Nátánaelnek nevezte, azaz Isten ajándékának. Lévit pedig Máténak, Jehova ajándékának. Simon azt a nevet nyerte, hogy Kéfás vagy Péter. De tévedés lenne azt gondolnunk, hogy Jézus azért nevezte őt el így, mert sziklaszilárd lénye volt. Éppen ellenkezőleg! Természettől fogva Péter nem volt szilárd, hanem nagyon is megingatható és befolyásolható. Hamar fellelkesült, könnyen kimondta az igent, de amikor helyt kellett volna állnia, csődöt mondott. Készen volt a halálra is, de röviddel később megtagadta az Urat. - Jézus azért nevezte el őt kőszikla-embernek, mert azzá akarta tenni. S ez sikerült is. A kegyelem révén sziklaszilárd lett Péter szíve, miután az Úr megbocsátotta neki súlyos bukását és ismét felemelte. Készséggel ment a börtönbe is, ahol János apostollal együtt megbotozták, s ők mégis örömmel távoztak el a tanács elől (Csel 5, 40-41). Valószínűleg ugyanilyen szilárdan ment később a saját keresztje felé is, amitől pedig egész természete rettegett (Ján 21, 18).

Jézus mindenkit azzá tehet, amivé Isten akarata szerint lennie kell; a könnyűvérű embert szilárddá, az izgága embert nyugodttá. Oroszlánból báránnyá változtat és a félénk embert hitvallóvá. Hányszor teszi a természettől fogva zárkózott embereket nyílttá és közlékennyé, a túl közlékenyeket, felületeseket és fecsegőket pedig elmélyültté. - Minden Istentől adatott természet önmagában véve jó, az élénk is és a meggondolt is, a csendes, befelé néző is és a lángoló is. De minden ilyen természetben lehet valami káros visszásság is: Jézus lelke kihántja a magot a gyakran érdes héjjából és a bennünket akadályozó visszásságokból is előhozza a jót. A természeti ember igyekszik alkalmazkodni csak azért, hogy tessék másoknak,vagy fél az emberektől és nem mer azzá lenni, amivé őt Isten rendelte. A Szentlélek azonban kibontakoztatja bennünk Istentől kapott tulajdonságainkat.

Add magad Jézus mesteri kezébe, hogy átformáljon, mint a fazekas az agyagot. De tedd ezt mielőbb, mielőtt a bűn a lélekbe mélyen belemarná magát és a gonosz vágyak helyrehozhatatlan károkat okoznának.

 


Május 3. Őelőtte minden elhalványul

Őérette mindent kárbaveszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem.
(Fil 3, 8)

Csodálatos dolog Jézus Krisztusért mindent háttérbe állítani, sőt kárnak ítélni. De hogyan jut el az ember idáig? Nyilván igen szilárd elhatározás kell hozzá. De ami még fontosabb, valaminek felülről kell történnie. Mielőtt Pál mindent átadott, már előzőleg minden elvétetett tőle. Értékei és kiváltságai egy csapásra eltűntek. Senki sem adja oda könnyen a maga dicsőségét, hacsaknem az Úr Jézus elveszi tőle. Zákeus sem adta volna oda magától a pénzét. - Lehetetlen megválnunk dolgoktól, amikhez a szívünk odanőtt, hacsaknem felülről történik valamiféle feloldás a megkötözöttségtől. Különben még a bajainktól és nyomorúságainktól sem tudunk megválni. Az iszákos ember sem szabadul meg, noha időnként átérzi nyomorúságát. Az ember iszonyatos módon oda van kötve sötét szenvedélyeihez. Mennyivel kevésbé válunk meg dolgoktól, melyeknek önmagukban véve bizonyos értékük is van és csak az Úrral való összehasonlításban bizonyulnak értéktelen szemétnek.

Valami igen nagy dologban kell részesülnünk, hogy minden más ahhoz képest elhalványuljon. Ezt kapjuk meg Jézusban. Akkor minden más úgy hullik le rólunk, mint elszáradt levelek az új hajtásról. Mélységes szégyenkezéssel ismerjük fel, hogy nagy önáltatásban éltünk. Nagynak tartottuk magunkat, pedig Isten előtt nem vagyunk azok, és értékesnek véltünk dolgokat, melyeknek az örökkévalóság szempontjából nincs értékük. - Pál apostol is csak akkor ítélt szemétnek sok mindent, amikor azok már amúgy is veszendőbe mentek. Miután az Úr Jézus előtt önmaga is porba hullott, lett porrá és szemétté sok minden a Iába alatt. Ha egyszer téged az Úr Jézus megragadott, vedd azt komolyan és tedd teljessé a döntést. Mivel pedig mi annyira ragaszkodunk önnön szegényes dicsőségünkhöz s annyira nincs szemünk Isten dicsőségének a Krisztusban való megpillantására, Isten kénytelen sok esetben súlyos életpróbákkal segítségünkre sietni. Ott, ahol mi nem akarunk engedni, ő szakítani és tépni fog. Sokszor az önigazult ember erényeire való büszkeségét töri szét és olyan bukást enged meg nála, ami súlyos módon meggyőzi önigazságának semmis voltáról. - Nagyot kell zuhannunk ahhoz, hogy elfogadjuk nyomorult bűnös voltunkat, melyben nem tudunk többé semmi jót találni. Az ilyen embernek ajándékozza oda Jézus önmagát.

 


Május 2. Amikor már Jézus a mindenem

De én mindazt, ami nekem nyereség volt, a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt ezen felül most is kárnak ítélek mindent, az én Uram Jézus Krisztus ismeretének mindent túlhaladó nagyságáért.
(Fil 3, 7-8)

Pál minden drága kincse veszendőbe ment. Most így szól: „Mindent kárnak ítéltem" - mindent, ami nekem olyan értékes volt. A befejezett múlt idővel, amit itt használ, azt fejezi ki, hogy ez az ítélete végleges és így is marad. Nem mindenki ad fel annyi mindent megtérésekor, mint Pál. Ő egyszerűen mindent kárnak és szemétnek ítél Jézus Krisztus megismeréséhez viszonyítva. Szemei megnyíltak és tudja, hogy mi mindent kapott Krisztusban, akivel összehasonlítva minden más csak értéktelen, sőt káros. Mert a legnemesebb és legdrágább dolgok is kárunkra vannak, ha akadályoznak minket Krisztus megragadásában, vagy okot szolgáltatnak arra, hogy őt ismét elveszítsük. Mindazt, ami útját állja annak, hogy Jézust megnyerjük, egyenesen gyűlölnünk kell (Luk 14, 26). Aki a földi javakon elakad, nem tudja birtokába venni a legfőbb jót. Aki arra törekszik, hogy emberek értékeljék, azt Isten nem fogja értékelni. Aki testi örömöknek hódol, nem talál lelki örömöket.

Senki nem lett még azzal szegényebb, ha az Úrért mindattól távol tartja magát, ami ővele nem egyeztethető össze, sőt így lesz az ember valóságban gazdag. Krisztusban minden magasabb és igazibb értelmet nyer (Fil 3, 9-10). Nincs az a földi származás vagy előjog, ami ehhez lenne fogható. Tagjai leszünk Isten népének, mely fölötte áll mindenféle nemzetnek. Olyan kegyelmi ajándékokat kapunk, amelyek minden természeti adottságot felülmúlnak. Olyan öröm jut a birtokunkba, melyhez képest minden földi öröm és jó értéktelen és semmi. Az új élet célkitűzése toronymagasságban lesz minden földi célkitűzés felett. Isten Lelke olyan buzgóságot ébreszt bennünk, melynek forrása többé nem a becsvágy, hanem az Isten iránt való szeretet. Új képzettségünk és tudásunk túlszárnyal majd minden földi ismeretet (1 Ján 2, 20), mert Isten Lelke vezet be minket Isten titkaiba és érteti meg velünk az ő útjait. Helyes ön- és istenismeretünk lesz. Előzőleg az ember vak, önmagát imádja és Istent nem becsüli. Szegényes kis önigazságunk helyét isteni megigazulás váltja fel, mely Istennek tetsző és őt szolgálja (Róm 5, 1).

 


Május 1. Amikor még a saját énem a mindenem

Ha bárki más úgy véli, hogy testben bizakodhatik, én sokkal inkább.
(Fil 3, 4)

A hitetlen embernek jellegzetes ismertetőjele a testi dicsekedés. Igen nagyra van azokkal a tulajdonságaival, melyek testi, természeti életéhez tartoznak, ellentétben az újjászületés életével. Különösen a maga személyiségének előnyös vonásaival pöffeszkedik. Így volt ez Pál apostolnál is mindaddig, míg távol volt Jézustól. Minden oka megvolt, hogy másokkal szemben bizonyos előnyökre hivatkozzék. Büszke volt arra, hogy Isten népének a tagja, Benjámin törzséből. Tudatosan nevezte magát hébernek. Izraelnek a kegyelmi kiválasztás miatt nevezték a népet, azaz hogy bennük áldatnak meg a föld összes nemzetségei. Hébereknek viszont természeti sajátosságaik és bizonyos jellemvonásaik értelmében nevezték őket: éles értelmük, gyakorlati ügyességük és szívós kitartásuk után. Büszkesége volt az is, hogy a farizeusok szigorú rendjéhez tartozott. Mindenekelőtt azonban igen nagyra volt a zsidóság iránti buzgóságával. Éppen ez tette őt a keresztyének üldözőjévé. Hitehagyott és káros személyeknek tartotta őket. Végül igazságával is dicsekedett. Elmondhatta a gazdag ifjúval együtt: „Minden parancsolatot megtartottam ifjúságomtól fogva."

A megtérés előtt valamennyien el vagyunk telve saját dicsőségünkkel. Az ember büszke a származására, ügyességére, képzettségére, tanultságára, állására, tulajdonára. Milyen sokan büszkék példáúl az erényeikre, vagy nagyra tartják kifogástalan magatartásukat és viselkedésüket. Jaj annak, aki ezen a ponton meg meri támadni őket! Az ember olyan nagynak és gazdagnak gondolja magát, pedig alapjában véve mindez csak értéktelen, mulandó testi dolog Isten előtt és az örökkévalóság szempontjából a nagy önhittség mindig a nagy vakságnak és visszásságnak a bizonyítéka. A test szerinti Izraelnek semmi érdeme nem volt Isten előtt. Előtte csak a szív körülmetélt volta és a belső tisztaság számít. Saul azt gondolta, hogy Istennek szolgál, a valóságban pedig Isten ellen harcolt, mivel Isten gyülekezetét üldözte. Igazsága Isten szemében csak hamisság volt, csalóka látszat, hiszen szívében gonosz önzés és becsvágy élt. - Ilyen hiábávaló öndicsőítésben élünk valamennyien, mielőtt Jézus dicsősége felragyog előttünk. A Biblia beszél azokról, akik „szívűk gondolatában felfuvalkodottak", s mindnyájan ilyenek vagyunk természet szerint.

 

 

 

Április 30. Pál vallomása a bűnről és ...


"Könyörült rajtam. "
(1 Tim 1, 16)


Emberi elképzelésünk szerint azt várnánk, hogy Isten az ő munkájának olyan tönkretevőjét, mint Saul, végképp félreállítja. Nem akadt akkoriban olyan keresztyén, aki arra még csak gondolt is volna, hogy dühödt ellenségüket Isten irgalmassága veszi majd körül. Csak azért imádkoztak, hogy Isten hárítsa el őt és állítsa le a maga gonoszságában. Ha villám sújtott volna le rá, abban az emberek csak Isten jól megérdemelt büntetését látták volna és magasztalták volna Isten igazságát. Ehelyett azonban Isten könyörült rajta valami érthetetlen és túláradó kegyelemmel. Jézus nem lesújtó ítélettel, hanem aggódó szeretettel állt eléje az úton: Saul, Saul! Mit csinálsz, te szerencsétlen? Nem kemény szavakkal, hanem szeretetteljes komolysággal kérdezi ezt tőle. Saul lelkiismeretéhez fordul. Miért üldözöl engem, hiszen nincs okod rá.

Így tesz Jézus ma is. Mi természettől fogva ellene vagyunk. "Aki nincs velem, ellenem van." E világ szerinti gondolkodásunkkal és gőgünkkel ellenségei vagyunk. Semmibe se vettük őt, ellene szegültünk. Tanítványait nem tudjuk elviselni, kerüljük vagy szidalmazzuk őket. És még ő jön utánunk, kopogtat szívünk ajtaján és nem tágít, míg végül is megadjuk magunkat. Micsoda tengernyi szeretet, mely elnyeli vétkeinket és hamisságainkat! Saulon könyörült és értelmét, gondolkodásmódját megváltoztatta. Szívének hitetlenségét és vakságát fény váltotta fel, Isten dicsőségének ragyogása, melyet csak a hit szemei látnak. Kemény, szeretetlen lénye gazdaggá lett a szeretetben. Előzőleg a keresztyének réme volt, most pedig a lelkek áldozatos gondozója.

Micsoda változás az isteni könyörület hatalma által! Amikor Timótheusnak ír, már egy emberöltő telt el megtérése óta. Kétszer is hangsúlyozza egymás után. "Könyörült rajtam". Olyan új és nagy ez előtte akkor is, mint az első napon volt. Soha többé nem tudta elfelejteni Jézus nagylelkűségét. Az Úr soha többé nem gondolt Saul vétkeire. Éppen ez az isteni. Nekünk azonban jó visszaemlékeznünk ismételten is arra, hogy milyen vak és gonosz emberek voltunk. Akkor soha nem hal ki szívünkből a hála. Isten igazi gyermekei állandóan éheznek és szomjúhoznak Jézus kegyelme után. Az evangélium számukra mindig új és vonzó. Jaj nekünk, ha unalmas dologgá válik! A tanítványok soha sem tudnak betelni a Megváltóval, ő napról-napra vonzóbbá lesz.

 Április 29. Pál vallomása a bűnről és ...


"De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban bennem mutassa meg az ő teljes hosszútűrését, hogy példaképe legyek azoknak, akik majd hisznek benne az örök életre. "
(1 Tim 1, 16)


Az az isteni irgalom, melyet az apostol megtapasztalt, nemcsak neki vált javára, hanem tanulság és vigasztalás lett mindazoknak, akik őutána hitre jutottak. Pál Jézus nevének gyalázója, gyülekezetének pedig üldözője volt s az Úr mégis legyőzte őt.

"Tudatlanul cselekedtem, hitetlenségben." Úgy hangzik ez, mint valami mentegetődzés, pedig ha pontosabban megfigyeljük, nem az. A hitetlenség ugyanis a Szentírás szerint mindig valami kárhozatos dolog. Magva az igazsággal szemben való ellenállás. Amit magyar Bibliánk így fordít le, hogy "tudatlanul", az az egész Újszövetség tanúsága szerint olyasmit jelent, hogy valaki nem is akar valamiről tudni. Pál tehát nem akarja egykori sötét állapotát szépíteni, mintha valamiképpen kiérdemelte volna Isten könyörületességét. Ezt mi soha nem tudjuk kiérdemelni, legfeljebb eljátszani s ezt is csak akkor, ha valaki, miután hitben állt és megismerte az igazságot, ismét istenkáromlóvá és a hivők üldözőjévé lesz. - Pálnak bőségesen volt alkalma, hogy megragadja az evangélium igazságát. Akadtak ugyan a kezére került szegény áldozatok között olyanok is, akik hitüket megtagadták (Csel 26, 11), de sokan voltak olyanok is, akik állhatatosak maradtak mindhalálig. Látta és hallotta, mint fejezte be életét István, Jézusnak ez a ragyogó bizonyságtevője, de behunyta szemét az ott szétáradó fény elől.

Minden időkben akadtak emberek, akik harcoltak a keresztyénség ellen, üldözték Isten gyermekeit és elzárkóztak Isten dicsőségének azokból kiáradó ragyogása elől. De még az ilyeneket sem szabad feladnunk. Az Úr a legerősebbet is rabjává teheti. Ő tudja egyedül, kik elől zárja el az utat és kit enged magához. - Pál példája igen nagy vigasztalás lehet azoknak, akik hasonló utakat jártak. Amikor egy megrögzött bűnös megvilágosodik, lehet, hogy először azt gondolja: nálam már késő, túl gonosz voltam. Krisztus kifejezett ellenségei, akik másokat is elfordítottak, könnyen kételkedhetnek saját menekülésükben. De Pál példája számukra is bátorítólag hathat. Bármilyen nagy is a bűn, Isten kegyelme még nagyobb. Senki se kételkedjék a szabadulásban. Aki előtt Isten felfedi elesett voltát, azt át is segíti az örök életre.

 


Április 27. A kegyelem Pál apostol életében (II.)


"És (Saul) három napig nem látott, nem evett és nem ivott. "
(Csel 9, 9)


A dühös üldöző ott feküdt Jézus lábainál. Az, aki másokat reszketésben tartott, most maga is reszketett. De még mindig nem volt bensőleg összetörve; az azonban már eldőlt benne, hogy az ellenállást feladja. Jézust Urának nevezi. "Mit cselekedjem, Uram?" Engedelmeskedni akar Jézusnak. - A megtérés nem csupán érzelmi dolog, hanem saját akaratunk kiszolgáltatása. Az érzelmek változnak, az akarat azonban állandó és állhatatos. Saulnak oda lett a szeme világa és vezetésre szorult. Azt az erős férfit, aki valósággal vágóhídra hurcolta a keresztyéneket, most mint valami gyenge gyermeket kezénél fogva kellett vezetni: Damaszkuszba legyőzöttként érkezik. Három napig sötétség veszi körül. A külső vakság szívének sötétségét is tudatossá teszi előtte. Teljes magánosság szakad rá. De éppen ezáltal megy végbe benne az az imádságos tusakodás, mely végül is győzelemre vezeti. Három napig nem evett és nem ivott.

Micsoda harc tombolhatott Saul lelkében ezekben a napokban. Legsúlyosabban ez a gondolat nehezedhetett rá: mit mondanak majd népem vezető emberei, ha most én is Jézus tanítványa leszek? - Hiszen ő volt a kedvencük és büszkeségük. Micsoda megszégyenüléssel jár most annak bevallása: mindeddig utat tévesztett ember voltam. Egész addigi életét el kellett ítélnie s mindazt, ami benne érték volt, el kellett dobnia. A régi Saulnak meg kellett halnia. Ez volt a harc lényege. De megharcolta imádságban. Az ember csak térdein jut el az igazi megtérésre. Mindaddig az imádság csak valami megszokott dolog volt számára, most azonban Istennel való küszködéssé vált.

Jézus jól látta ennek a léleknek a küzdelmét és az egyszerű tanítvány, Anániás személyében elküldte hozzá a maga eszközét. Anániás így szólt Saulhoz: "Testvérem, láss újból!" - Ekkor nyerte vissza szeme világát, a szó mélyebb értelmében is. Attól kezdve Jézust látta maga előtt. - "Most tehát miért késel?" - hangzott tovább (Csel 22, 16). "Mosd le bűneidet!" És Pál nem késlekedett. Megtérése teljes volt. Többé nem pillantott vissza. Milyen sokan elakadnak, sőt megtorpannak különféle fontolgatásaik miatt! - A teljes megtérés a keresztyén élet kiindulási pontja. Csak az jut célba, aki kezdettől fogva komolyan veszi azt.

Április 25. Az Atya őt is meg akarja nyerni


"Atyja azért kimenve, kérlelte őt: fiam, te mindenkor velem vagy és mindenem a tied. "
(Luk 15, 28. 31)


Mennyi gonoszság tört elő az idősebb fiúból pillanatokon belül! Megsérti atyját, amidőn igazságtalansággal vádolja és megvetőleg nyilatkozik testvéréről. Az utóbbit még csak nevén sem nevezi. "Ez a te fiad" - mondja megvetőleg és hidegen. Valóban, külsőleg kegyesek lehetünk, és a szívünk mégis távol, nagyon távol van Istentől. Ez az Istentől való eltávolodottság a tékozló fiú esetében napvilágra jött, de a nagyobbik fiúnál rejtve maradt. Az, aki nagyon meg van elégedve önmagával és cselekedeteivel, az semmit sem tud a meg nem érdemelt kegyelemről. Mivel az Írás azt mondja: "Mindnyájan elhajlottak, együttesen haszontalanokká lettek, nincs aki jót cselekedjék, nincs egyetlenegy sem" - ezért még a kegyes és külsőleg feddhetetlen embereknek is meg kell térniök. Persze a megtérés éppen nekik sokkal nehezebb, mint a tékozló fiaknak, hiszen ez nem emeli tekintélyüket a világ előtt. Belső, szívbeli megfordulás ez, melyet a távol állók sokszor észre sem vesznek, de a közel levők, különösen a családtagok előtt nem marad elrejtve. Megérzik a változást; aki előzőleg könyörtelenül ragaszkodott saját igazához, most irgalmas szívű.

A kegyelem csodája az, amikor valaki szabadulást talál a bűn mélységeiből. De nem kisebb csoda az sem, amikor a külsőleg kegyes és makulátlan ember keménységét meglágyítja vagy összetöri az isteni kegyelem. Isten az önigazultakat is szívére akarja vonni. "Fiam!" - mondja szeretetteljesen a felindult és megkeseredett embernek. Azt is biztosítja szeretetéről, aki abból kizárta magát; szeretetlenségét nem kárhoztatva, hanem szelíden és rábeszélőleg tárja elé. Milyen nagy az Úr jósága! Oly nagy, hogy a szeretetlen emberi szív alig foghatja fel. Már a tékozló fiú iránt is túláradó és megindító volt az atyai szeretet, de még sokkal inkább az a nagyobbik fiú felé. A fiatalabb szeretetre vágyva és megtörten jött vissza. Odasimult az atyához és hálás volt minden szerető pillantásért. A nagyobbik fiú eltaszította magától az atya szeretetét, amikor az befelé hívogatta a házba. Szavaiból gyűlölet áradt és szörnyű dacosság. És mégsem engedte őt az atya továbbmenni, hanem teljes szelídséggel igyekezett őt tévedéséről meggyőzni. Ilyen az isteni szeretet. Meddig védekezel még ellene és nem engeded, hogy a te szívedet is rabul ejtse?

Április 24. Az önigazultnak nem kell az Atya szeretete


"Ekkor (a nagyobbik fiú) megharagudott és nem akart bemenni. "
(Luk 15, 28)


"Meghallotta a zenét és a táncot." A szeretet öröméneke volt ez: "Ez az én fiam halott volt és megelevenedett; elveszett és megtaláltatott." A nagyobbik fiút már az is lehangolta, hogy távollétében került sor az ünneplésre. Ráadásul a szolgák egyike mintegy olajat öntött bosszúságának gonosz tüzére. A sekélyes gondolkodású ember tipikus képe ez, aki izgat és uszít ahelyett, hogy lecsendesítene.

Az elsőszülött fiú megrontja a szépen induló ünnepség hangulatát. Jól ismerjük az ilyen zavarkeltéseket. Amikor az Úr irgalmas szívvel a bűnösök és vámszedők felé fordult, a farizeusok között zúgolódás támadt. Amikor a mélyre jutott bűnös asszony Jézus lábait könnyeivel öntözi, Simon farizeus megdöbbenésének ad kifejezést, hogy Jézus egy ilyen nővel szóba állt. Amikor pedig Mária Jézus lábainál ült hallgatva tanítását, Márta az, aki zavart kelt. (Lásd még Luk 19, 7; Máté 21, 15).

A nagyobbik fiú látszólag egészen közel vann az atyához, de szívében mégis olyan távol. Öccsének visszatérése teszi egészen világossá, hogy gondólkodása mennyire elüt az atyáétól. Hiányzik belőle a szeretet.Az örömnek még a nyoma sincs nála, hogy visszatért az elveszett testvér, sőt keserű szemrehányásokat tesz atyjának. Saját személye állt gondolkodása középpontjában. Rögtön úgy érezte, hogy mellőzték őt. Mindazok, akik elsősorban önmagukat szeretik, igen érzékenyen reagálnak mindenre. Könnyen lehangolódnak vagy feldühödnek. Ez a nagyobbik fiú tele volt igényekkel. Nem szeretetből és hálából szolgálta atyját. Ilyen gondolatok forrhattak benne: igazán csak örülhetne nekem. Nem becsül meg igazán, mert különben több elismeréssel lenne irányomban és jól megérdemelt jutalomban részesítene.

Az önigazult ember rendkívül igényes. Ugyanakkor semmibe sem veszi azokat a jótéteményeket, melyeket Istentől kap. Ha azonban Isten olyasmit bocsát rá, ami kellemetlen vagy nehéz, mindjárt azt kérdezi: "Miért éppen velem esik meg ilyesmi? Hiszen olyan állhatatosan imádkoztam, egy istentiszteletet sem mulasztottam s most mégis így jártam!" Itt mutatkozik meg a teljes belső idegenség, sőt az Istennel való ellenségeskedés.

Április 23. Elveszett és megtaláltatott (III.)


"Mikor pedig még távol volt, meglátta őt az atyja, megesett rajta a szíve, odafutott, a nyakába borult és megcsókolgatta őt. "
(Luk 15, 20)


Bár a tékozló fiú méltatlannak érezte magát, mégis élt benne a bizalomnak egy szikrája, hogy atyja nem taszítja majd el őt. Ez a hite nem csalta meg. Sőt, az események minden várakozását felülmúlták. Az atya, aki maga a szeretet, felismeri az őszinte bűnbánat jeleit. A gőgösöket és elbizakodottakat éppen úgy felismeri "távolról", mint a bűnbánókat. Eléje jön a bűnösnek. Az embert éppen oly kevéssé fordítja meg erőszakkal, mint amilyen kevéssé tartóztatja őt erőszakkal magánál. De ugyanakkor mindent felkínál neki, hogy visszatérésre bírja és kezeit kinyújtja felé. Igaz ugyan, hogy néha úgy látszik, mintha nem akarná meghallgatni a kegyelemért való esedezést, de ez nem így van; csak gyakran igen soká tart, amíg egy ember eljut teljes belső csődjéig, ahol nem csupán felismeri vétkét, hanem fenntartás nélkül és alázatosan be is ismeri azt. Akkor az Úr kegyelmét kínálja.

"Megesett rajta a szíve." Nem úgy kezeli a tékozló fiút, mint valami megvetésre méltó, hálátlan és engedetlen embert, akivel jogosan történik meg minden, hanem mint egy sajnálatra méltó személyt, aki elvakultságában maga rohan a veszedelembe. Az embereknek ilyen irgalmas megítélése lenne a mi életfeladatunk is. Ő megbocsátott és mindent elfelejtett. Mi megbocsátunk és mégis felhánytorgatjuk alkalmilag a másik eljárását. Az elfajult fiú egyebet sem tud hozni, mint rongyait és vétke becsületes bevallását, az atya mégis szeretettel és gyöngédséggel veszi őt körül. A piszkos rongyok helyett a "legszebb ruhát" kapja meg. Isten a bűnöst a megigazulás drága köntösébe öltözteti, melyet Krisztus szerzett számunkra. Az ujjára húzott gyűrű tulajdonképpen pecsétgyűrű, mely minden szabad embert megillet, ellentétben a rabszolgákkal. Isten minden gyermeke teljesen szabad és senkitől sem függ, csak az Atyától. A lábakra húzott saru azt a szilárdságot és bizonyosságot jelzi, amivel felléphetünk. Ha Isten egy emberen megkönyörült, lehet, hogy még az emberek szemére vetik annak korábbi életét, mint ahogy az idősebb fiú tette. - Azután az atya válogatott ételekből készült lakomát készíttet a számára. A bűn nyomorúságában elsenyvedt lélek felelevenedik és életre kel. S ahol élet van, ott öröm is van.

Április 22. Elveszett és megtaláltatott (II.)

"Mikor azután magába szállt, ezt mondta: felkelek, elmegyek atyámhoz és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. "
(Luk 15, 17-18)

Az atya meg se próbálta, hogy visszatartsa fiát, mikor az el akart menni hazulról. Magának kellett meggyőződnie arról, hogy hol jobb, az atyai házban vagy idegenben. Így hagyja Isten az embert a maga útján járni; sokszor egész népeket is. Hadd lássák meg maguk, mire jutnak Isten nélkül. A maguk urai akarnak lenni, de észre kell venniök, hogy vágyaik és szenvedélyeik uralma álá vagy emberi szolgaságba kerülnek (2 Krón 12, 8). A példázat nagy éhségről beszél, ami a tékozló fiú nyomorúságos helyzetét még jobban kiélezte. Isten sokszor engedi, hogy engedetlen teremtményei megtapasztalják, milyen fájdalommal és nyomorúsággal jár az, ha őt elhagyják és nem félik. Az éhség és a szeretetlen bánásmód lényegesen hozzájárultak a tékozló fiú elhatározásához a hazatérést illetően. Mily gyakran válik a baj és szomorúság tanítómesterré a Jézus Krisztussal való viszonyunkban.

"Magába szállt." Ez volt a nagy fordulópont. Előzőleg csak botorkált. Amíg az ember Istentől elszakadt állapotban van, nem lát tisztán és nem gondolkodik helyesen. A sátán beköti áldozatainak szemét, hogy azok kacagva és tréfálkozva rohanjanak vesztükbe. A tékózló fiú is igazán az elhagyatottságban eszmélt magára. Szemei megnyíltak önmaga látására. Rájött arra, hogy akkor kezdődött a baj, amikor legjobb barátjának - atyjának - hátat fordított és olyan barátokkal adta össze magát, akik őt bajában nyomorultul cserben hagyták. "Felkelek, elmegyek atyámhoz." Nem volt könnyű elhatározás ez! Hiszen ezzel a világ előtt annak adta bizonyságát, hogy rossz útra tévedt és szégyenletes állapotba került.

Minden megforduláshoz nagy elhatározás kell. Nem szabad figyelembe vennünk az emberek ítéletét és vélekedéseit. Ismert dolog, hogy a világban jellemtelenségnek számít, ha valaki nézeteit vagy magatartását teljesen megváltoztatja s még inkább, ha azok bocsánatát kéri, akiket gőgjében és dacosságában megbántott. - Vétkeztem Isten és az emberek ellen - az ilyen vallomás nehezen jön ki ajkunkon; mintha torkunkat szorongatná valaki. A példázatbeli tékozló fiú ráébred méltatlan voltára s arra, hogy apját megbántotta, viszont éppen ez szorítja arra, hogy önmagát megalázva fenntartás nélkül elismerje bűnös voltát.

Április 21. Elveszett és megtaláltatott (I.)


"Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt. "
(Luk 15, 12)


A tékozló fiú szomorú bukása ott kezdődött el, amikor eltökélte, hogy függetleníti és az atya ellenőrzése alól kivonja magát. Ezáltal belsőleg elszakadt apjától. Az ilyen szabadságra való törekvésekben már ott van a bukás csírája. De tekintsünk csak Jézusra. Egy lépést sem tudott és akart az Atya megkérdezése nélkül tenni. Nem volt egy szava, amit ne az Atyától kapott volna ajándékba és csak azt tette, amire az Atya őt indította (János 5, 19-20). A legteljesebb függő viszonyban volt az Atyával.

A bűn lényegéhez hozzátartozik, hogy az ember nem akar Istentől függni, hanem a saját maga ura kíván lenni. Közben azokat az ajándékokat és erőket, azokat a képességeket, amiket Istentől nyert s amiket neki köszönhet, a bűnös ember a maga tulajdonába veszi. Úgy érzi, hogy azok őt illetik s ő akar azok felett rendelkezni ahelyett, hogy Isten állandó felügyelete alatt sáfárkodna velük. Ez az önállóságra való törekvés különösen az ifjúságban jelentkezik igen erősen. Saját belátásuk és akaratuk szerint akarnak cselekedni. És mivel az ember szíve gonosz, a sötét gondolatok is hamarosan felbukkannak és a gonosz tanácsok és az akarat is hamarosan megmozdul azok megvalósításra. Először a gonosz vágyak csíráznak ki szívében, azután szavakba is foglalja őket s végül tettre kerül a sor.

A tékozló fiú összeszedett mindent és elhagyta az atyai házat, hogy szabaduljon a terhes felügyelettől. Hamarosan lekerült életéről minden szép és elpocsékolt mindent. A tékozló fiú nem akart függeni atyjától, aki pedig szerette őt és csak a javát kereste, most azután függő viszonyba került vadidegen és szeretetlen emberekkel, akik még a disznóknak szánt moslékot is sajnálták tőle. "Elszegődött annak a tartománynak egyik polgárához." Kérni és könyörögni kellett valami nyomorúságos szállásért és a legalacsonyabbrendű munkáért is. Annak előtte a legínycsiklandozóbb falatokkal traktálta magát, most pedig szívesen megtöltötte volna gyomrát olyan eledellel, mely azelőtt csak utálattal töltötte volna el. Régebben alig tudott eleget tenni a sok társasági meghívásnak, most pedig teljes és szomorú magányba került. Az egykor boldognak tartott, fékevesztett életből csak boldogtalanság lett. Helyzetét, amibe került, bizonyára irtózatos szerencsétlenségnek fogta fel, pedig az előkészítője volt a későbbi boldogságnak.

Április 20. Vágy az üdvösség után (IV.)


"Jézus így felelt neki: ma lett üdvössége ennek a háznak! "
(Luk 19, 9)


A családfő révén az egész háznak üdvössége lett. Tehát nemcsak Zákeus szívében, hanem egész háznépében döntő változás ment végbe. Előzőleg sötét, szomorú hajlék volt, most pedig megtelt fénnyel és békességgel. Mert ott, ahol minden a pénz körül forog, valami belső sivárság és üresség uralkodik. Lehet, hogy egy hajlék tele van javakkal és a legszebben van berendezve, mégis, ha Jézus nincs benne, milyen nyomorúságos, szegény és üres az. Tiszta és nemes örömökre nincs idő, nem is szólva arról, hogy Isten Igéje számára sincs alkalom. S ha el is hangzik időnként egy-egy asztali vagy esti imádság puszta megszokásból - nincs abban szív és áldás.

Még a gyermekek is másképpen nőnek fel ilyen helyen. Érzi az ember, hogy bensőleg mennyire ápolatlanok. Kedélyük nem tud kibontakozni, nem ismerik a derűt, hiányzik a felülről való napfény. A szülőknek nem jut semmi idejük a gyermekekre, és a fejlődő gyermeki lélek nem telik meg derűs benyomásokkal. Már korán belekerülnek ők is a földi javakért folytatott hajszába és nem csoda, hogy szüleik pontos tükörképévé válnak. Mennyire megérzik a gyermekek, amikor a szülőknél valami döntő változás történik és talán mind az apa, mind az anya befogadják az Urat. Ha azonban a gyermekek időközben már felnőttek és elindultak a világ útjain, már nem ilyen egyszerű a dolog. Ők maguk ellenszegülnek és berzenkednek az új ellen, ami a házban megindult. Milyen megalázó ilyenkor a szülőkre nézve, amikor saját mulasztásaik keserű gyümölcsét kell enniök. Ha azonban a gyermekek még kiskorúak, kilátás van arra, hogy helyt adjanak a jónak és az Úr örömére növekedjenek.

Jézus és az apostolok nagy súlyt helyeztek arra, hogy a ház, ill. a család az imádság hajlékává legyen. Az Úr gyülekezete hívő családokra épül elsősorban s nem csupán egyes hitrejutott személyekre. A hívő édesanya vagy édesapa révén lesz a kisgyermekeknek is részük az üdvösségben, még akkor is, ha kiskorúságuk miatt még nem világos életükben az Úr mellett való személyes döntés. Ezért olyan fontos, hogy a családanyát vagy családapát, vagy mindkettőt az Úr iránti szeretet hassa át. Kiszámíthatatlan áldások származnak ebből az egész család számára.

Április 19. Vágy az üdvösség után (III.)


"Zákeus pedig előállva, így szólt az Úrhoz: Uram, íme vagyonom felét a szegényeknek adom és ha bárkitől valamit zsarolással elvettem, négyannyit adok a helyébe. "
(Luk 19, 8)


A sokaság szemében Zákeus nagyobb bűnös volt, mint sokan mások. Isten előtt azonban megigazulva állt ott, mint ama példázatbeli vámszedő. Befogadta a Megváltót. "Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek." Micsoda vigasztalás és öröm volt ez Zákeus számára. Szívét megtöltötte az Úr iránti szeretet és bizonyos volt abban, hogy bűneire bocsánatot nyert. Ezek után ugyan mit számít az, ha akár az egész világ ellene van? "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?"

Zákeus valószínűleg már előzőleg is szabadulni vágyott a pénz hatalmából. Felismerte, hogy a mammon gonosz úr, aki szolgálatában feltétlen engedelmességet kíván. De csak most lett igazán szabaddá, amikor Jézus úrrá lett élete felett. Így szólítja meg: "Uram!" Vagyonának felét adja most már a szegényeknek és nem csupán az előírt tizedet. Előzőleg az volt a jelszava, hogy "venni", most pedig "adni". Rájött arra, hogy valóban jobb adni, mint kapni. A kőszívű pénzember a szegények jótevőjévé vált. Ilyen változást csak Jézus hozhat létre. Zákeus szíve a pénz gondolatával volt eltelve és akörül forgott egész élete. "Ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is." Vannak, akik megtérésük alkalmával sok mindent odaadnak, de megtérésük nem érinti a pénztárcájukat. Pedig mit ér, ha egy fának a gyökereit átvágják, de a főgyökér megmarad. Zákeus erre a gyökérre irányította a fejszét.

"Ha bárkitől valamit zsarolással elvettem, négyannyit adok a helyébe." - Ha valaki előzőleg zsarolással és csalással vádolta volna, bizonyára törvényre megy vele. Most azonban ő maga minősíti magát zsarolónak és csalónak. Nemcsak a szívét, hanem a házát is igyekezett megtisztítani. Mennyi hűtlenség és csalás történik üzletben, műhelyben, a piacon, az irodában vagy éppen az egyházban. Milyen szükség van arra, hogy az ember lelkiismeretét megtisztítsa minden gonoszságtól. Ez nagy elhatározást követel. Annak azonban, aki Jézusnak, ennek a páratlan igazgyöngynek a birtokába akar jutni, el kell szakadnia mindattól, ami az Úrtól elválasztja. De itt is érvényes az, hogy "gyorsan" tedd meg, amit akarsz, különben nem lesz belőle semmi és elvész az üdvösség.

Április 18. Vágy az üdvösség után (II.)


"És mikor Jézus arra a helyre ért, feltekintett és ezt mondta neki: Zákeus, gyorsan szállj le, mert ma nekem a te házadnál kell maradnom. "
(Luk 19, 5)


"Jézus feltekintett." Meglátta, hogy van ott egy lélek, akinek őreá van szüksége. Ezzel máris kapcsolat jött létre Zákeus és közötte. Tudja, hogy milyen harc van annak lelkében. Nevén szólítja őt, noha még soha nem találkoztak. A Megváltó figyelmét soha nem kerüli el, amikor egy egyébként öntelt és önigazult ember szívében éhség támad az igazság után. A lélek vágyakozása az élet és békesség után valóságos vonzóerőt gyakorol rá, aminek nem tud ellenállni. - Zákeus sokkal többet kapott, mint amit remélt. Arra vágyott, hogy Jézust megpillantsa, s most íme Jézus mentő szeretettől sugárzó tekintete nyugszik meg rajta. De Jézus nemcsak rátekint, hanem meg is szólítja őt és be akar térni házába.

"Gyorsan szállj le!" - Amikor egy lélek megmentéséről van szó, ott nagyon is indokolt a sietség. Közömbös dolgok esetében olyan mindegy, hogy az ember ma cselekszik-e vagy holnap, vagy éppen soha. Azonban ott, ahol a lélek üdvössége forog kockán, nincs helye a halogatásnak. Aki ilyen esetben mulasztást követ el, mindent tönkre tehet. Amikor testi életünk tűzben vagy árban veszélybe kerül, egy pillanatot sem vesztegetünk el. Hát nem több a lélek, mint a test? Valóban felelőtlenség, ha valaki ilyen fontos ügyben habozik és vár.

Az Úr Jézus kockázatot is vállalt a maga részéről, amikor betért a vámszedő házába. "Mindnyájan zúgolódtak" - akik ezt látták. Hiszen hány becsületes ember van Jerikóban, miért éppen ebbe a hírhedt házba tér be Jézus? Jézus azonban nem kér senkitől tanácsot, hanem azt teszi, amire őt az Atya elhívta. A mentő szeretet kényszeríti őt erre. Nincs tekintettel semmire, amikor az igazságot kell megmondani, vagy szeretetét nyilvánvalóva tenni (Luk 14, 1-4). - "Ma nekem a te házadnál kell maradnom." E szent kényszerűség érzete tölti el Jézust s ez élt benne már 12 éves korában, amikor felismerte, hogy neki az ő Atyjának dolgaival kell foglalkoznia. Külső nyomás, kényszer vagy fenyegetés azonban a legkisebb mértékben sem tudták befolyásolni őt, hogy akár csak egy nappal is előbb fejezze be küldetését (Luk 13, 31-33). Az Úrnál mindig a "ma" számít. Ma és most kész a megmentésre. Ha tehát késik ez a segítség, a felelősség ezért rajtunk van.

Április 17. Vágy az üdvösség után (I.)


"(Zákeus) igyekezett látni Jézust. "
(Luk 19, 3)


Kereső lélek volt ez a fővámszedő. Előzőleg egészen más vágy uralta: gazdag akart lenni. Lelkét a pénzsóvárság töltötte el. A mammon hallatlanul nagy vonzóerőt jelentett számára. A pénzért lelkiismeretét is áruba bocsátotta és nem volt olyan becstelenség, amitől visszariadt volna. Istenre nem volt gondja. Mikor imádkozott, vagy szombaton a zsinagógában volt, lelkileg érintetlen maradt. A mammon szolgálatában szíve kővé vált. Milyen szegények is a pénz rabjai!

Zákeusnál azonban valami változás történt, amit először talán maga sem vett észre. Isten vonzásába került s ez hozta őt Jézushoz. Lelkiismerete nyugtalankodni kezdett. A pénz elvesztette varázserejét. Nem volt a régi. Lehet, hogy a környezete is észrevett ebből valamit, amint gyakran ott ült gondolataiba mélyedten, mint aki nehéz súlyokat cipel. Jézusról hallott már. De a sokak által magasztalt Mesterrel kapcsolatos hírek sokáig hidegen hagyták. Azután egyszerre csak azt érezte, hogy Jézus vonzásától nem tudott szabadulni. Különösen amikor azt hallotta, hogy milyen szeretettel fogadja a vámszedőket és egyéb bűnösöket. "Ez az az ember, akire szükségem van! Lelkem vágyakozását ő tudná kielégíteni s az engem kínzó kérdéseket is meg tudná oldani." - Egy napon az Úr keresztülment Jerikón. "Látnom kell őt" - szólalt meg egy hang Zákeus szívében. Nem a szokásos kíváncsiság volt ez, hanem az üdvösség után való vágyakozás. Ez annyira fokozódott benne, hogy minden akadályt áttört. Mivel kistermetű ember volt, felmászott egy eperfára. Ezzel persze gúny és nevetség tárgyává vált. Sokan ujjal mutogattak rá, de ő nem törődött ezzel. Tekintete feszülten rátapadt arra az egyre, az Úrra.

Aki Jézushoz akar jönni, az semmi másra nem lehet tekintettel. Nekünk természettől fogva éppen az a bajunk, hogy oly sok mindenre tekintettel vagyunk: emberekre, hivatásbeli, üzleti és társadalmi kapcsolatokra és sokan meg is rekednek itt. Nem tudnak ezektől a láncoktól szabadulnni. Zákeus mindent félretolt. Úgy érezte, hogy látnia kell Jézust, most vagy soha! És valóban, ez volt az egyetlen és utolsó lehetőség Jézus meglátására. Földi életében Jézus utoljára haladt át Jerikón. Útban volt Jeruzsálembe, ment a halál felé. - Hányan gyötrődnek majd az örökkévalóságban az elmulasztott alkalmak miatt!

Április 16. A megkötözöttségből feloldozva


"...és ezt mondta neki: Effata, azaz: Nyílj meg! "
(Márk 7, 34)


A süketnéma esetében az Úr Jézus először cselekszik és csak azután beszél. Az egész beszéd tulajdonképpen egyetlenegy szó, de tele erővel. Jézusnál a cselekvés mindig megelőzi a szót, szavai pedig mindig tettek. Mi mennyit beszélünk és a tett vagy elmarad, vagy csak valahol hátul sántikál és szavaink olyanok, mint a buborék. Lukács mondja a maga evangéliumáról később, hogy mindazokról a dolgokról írt, "amelyeket Jézus cselekedett és tanított" (Csel 1, 1). A földről való eltávozása óta is ugyanezt teszi az Úr. Mindmáig cselekszik és tanít az övéin keresztül. De mindig a cselekvés a döntő. Követői sem merülhetnek tehát ki puszta szavakban. Ő cselekedni akar általuk, nekünk pedig őt kell szóhoz juttatnunk.

Ezt a felszólítását - Effata - az Úr minden szívbe és életbe bele akarja kiáltani. Először azonban tudatára kell ébrednünk a magunk nyomorúságos, megkötözött voltára. Fel kell ismernünk a magunk vétkes voltát, bűnös hajlamaink bilincseit, amiktől önerőnkből nem tudunk szabadulni. El kell jutnunk egy pontig, ahol már nincs tovább s a mélységből hozzá kell kiáltanunk. Ekkor mondja ő ki az "Effata" szót.

A süketnéma esetében azonnal jött a feloldás. "Megnyílt a füle." Mi is szellemi értelemben mindaddig süketek vagyunk, míg Jézus ezt a süketséget át nem töri. Készek vagyunk ugyan a földi hangok és fecsegések meghallására, de nem halljuk a Jó Pásztor hangját. Isten Igéje felé zárkózottak vagyunk, s ezért unalmas az a számunkra. Ha pedig fel is fogunk valamit abból, kiderül, hogy hamisan értelmeztük. Sokszor csak életünknek és cselekedeteinknek megítélését halljuk ki belőle s haragosan elfordulunk. Így lesz az evangélium halál illatává számunkra. Mindaddig nem tudjuk meghallani a szeretet hangját, mely megmentésünkről szól, míg el nem határozzuk magunkat a megfordulásra és engedelmességre. Akkor nyílik meg fülünk fölfelé és halljuk a békességről szóló üzenetet. Nyelvünk kötelékei is feloldódnak, magasztaljuk Isten kegyelmét és vallást teszünk a Megváltóról, aki olyan nagy dolgokat tett velünk. Amikor lelkiismeretünk felszabadul a bűntudat terhe alól, a nyelv is megoldódik. Isten szeretete árad szét szívünkben. Azt fogjuk szólni, ami épít és Isten dicsőségét szolgálja.

 

Április 15. A megkötözöttségből feloldozva


"(Jézus a süketnémát) félrevonta a sokaságból. "
(Márk 7, 33)


Ma is félrevonja az embereket a sokaságból. Minden olyan alkalom, amikor betegség vagy gyász köszönt ránk, ilyen "félrevonás". Lehet, hogy panaszkodsz: éppen engem érnek a bajok, engem sújt ilyen keményen Isten! Gondold meg ilyenkor, hogy talán azért von így félre, mert valami különlegest tartogat a számodra, valami különleges áldást, a kegyelemnek valami különös megtapasztalását. Fogadd el tehát, amikor félrevon téged.

Az Úr Jézus soha nem sablonosan, megszokott módon végezte munkáját. Az emberek úgy gondolták, hogy kezét majd a süketnémára helyezi, mint már annyi más alkalommal is tette. Ez alkalommal azonban Jézus másként járt el. Gyógyításai és az emberi bajokhoz való közelítése soha nem egy kaptafára történnek. Minden egyes embert teljesen egyénileg kezel. Figyelembe veszi sajátos szükségleteit és sérüléseit. A süketnémánál ujját dugta a fülébe. Ott volt a bajok forrása. Ma is az élet sérült pontjaira helyezi ujját. Először talán sokak számára elviselhetetlen, hogy Lelke által a lelkiismeret beteg pontjait érinti meg és az igehirdetésen vagy személyes beszélgetéseken keresztül az ő szolgái sebes pontokat érintenek. De ne vond ki magad ez alól. Az Úr soha nem azért helyezi valahová az ujját, hogy neked kínt és szenvedést okozzon, hanem azért, hogy gyógyítson.

Ma talán idegenkedünk attól a gondolattól, hogy "nyálával illette annak nyelvét". Valószínűleg a süketnéma előtt is valami érthetetlen és rejtélyes dolognak tűnt, pedig mély értelme volt annak. A nyálat az akkori orvosok is úgy tekintették, mint a test legfontosabb és legnélkülözhetetlenebb nedvét. Amikor az Úr ebből vesz, akkor ezzel a maga önfeláldozó és odaadó szolgálatát jelképezi előttünk. "Észrevette magán, hogy isteni erő áradt ki belőle" - olvassuk Jézusról egy más helyen. Az ő csodái nem valami bűvészmutatványok voltak. Miközben magára vette mások szenvedését és nyomorúságát, erőt árasztott magából. Végül is vérét, ezt a végképpen nélkülözhetetlen életnedvet, az élet hordozóját adta oda értünk. Ilyen Megváltónk van nekünk, aki szeretetében önmagát adja oda! Hogyne bízhatnánk hát rá azokat a sérüléseinket és bajainkat, amiket senki más nem tud meggyógyítani, csak ő?

Április 14. Egy gonosztevő kegyelmet talál (III.)


"Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban. "
(Luk 23, 43)


Jézus világos ígéretet tesz neki s mintegy pecsétül a "bizony" szóval erősíti meg azt. Most már a gonosztevő egészen bizonyos abban, hogy Isten őt elfogadta. Teste még a kínok poklában gyötrődik, de lelke már az üdvösségben van. Szenvedni vigasz nélkül rettenetes. Az Isten szeretetének vigasztalásában szenvedni nem elviselhetetlen. Mindenesetre a gonosztevő üdvbizonyosságát még néhány dolog próbára tette; például Jézusnak ez a kiáltása: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Hogyan? Hát még ezt a Jézust is elhagyhatja Isten? Mi lesz akkor velem? De Jézusnak a kereszten mondott két utolsó szava ismét vigasztalást nyújtott neki. Akkor azonban egy újabb próba jött, az Úr Jézus kiszenvedett. Most már egyedül maradt és Jézus látható jelenléte nem tudta többé erősíteni. Hite most már csak azokra a szavakra támaszkodhatott, melyeket az Úr mondott neki.

A hitnek mindig az ígéretnek soha meg nem ingó szavára kell támaszkodnia. Tulajdonképpen az a teljes hit, melynek nincs egyéb támasztéka, csak az Ige. S ekkor jött a legutolsó próba. Neki és társának a katonák szétzúzták végtagjaikat. Ez aztán minden egyéb volt, csak nem csendes befejezés. És mégis tudta: ma a Paradicsomba jutok. Nem mindenkinek jut a békés meghalás. Gyakran éppen Isten gyermekei a végén még súlyos szenvedéseken mennek keresztül, de a fő dolog a küszöbönálló boldog hazatérésről való szilárd meggyőződésük. Oda pedig éppen úgy eljuthatunk, mint a gonosztevő. Vállalod-e, hogy hajszállal sem vagy különb, mint ő volt? Tudsz-e te is kizárólag arra a kegyelemre építeni, mely a bűnöst saját érdeme nélkül is üdvözíti?

E gonosztevő kegyelemre jutása régóta nagy vigasztalás azoknak, akik úgyszólván életük végén ismerik meg a Megváltót. Valóban igaz az, hogy soha nincs késő az őszinte bűnbánatra. Persze a gonosztevő példája könnyen félre is magyarázható. Óvakodjunk attól a gondolattól, hogy van még idő, elég ha a halál kapuja előtt ragadjuk meg a kegyelmet. Ne feledjük el, hogy ez a gonosztevő ott a Golgotán találkozott első ízben Jézussal és már az első találkozáson átadta magát neki. Milyen gyakran lépett már Jézus a közelünkbe! Aki a megtérést halogatja, az a hozzávezető utat is lassan elrekeszti.

Április 13. Egy gonosztevő kegyelmet talál (II.)


"Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te királyságodba. "
(Luk 23, 42)


Csodálatos ennek a gonosztevőnek a megfordulása is és a hite is. Szilárdan hiszi, hogy az a Jézus, aki most ott haldoklik a kereszten, visszajő majd királyi dicsőségben. "Akkor gondolj majd rám - kéri őt - és engedd meg, hogy részt vegyek az igazak feltámadásában."

"Jézus, a zsidók királya" - ezt íratta Pilátus gúnyból Jézus keresztjére. És ez vezette el a gonosztevőt a helyes ösvényre. Azoknak a lelkeknek, akiket Isten meg akar menteni, minden javukra szolgál, még maga a gúny is. De ezért a gonosztevő hite még mindig nagy csoda marad. Jézusban csak a tehetetlenséget látja, egy hasonlóképpen halálra ítélt gonosztevőnek gondolja, és mégis elhiszi, hogy népének ő a megígért királya, aki visszatér majd a halálból. Ezzel a hitével még az apostolokat is túlszárnyalja, akiket ezekben az órákban a Jézus Messiás voltáról való elképzelésük tévútra vezetett. Ez a mélyresüllyedt gonosztevő oly szilárd volt a maga hitében, hogy még népe szellemi vezetőinek, a főpapoknak és írástudóknak ítéletével sem törődött. Az igazi hit nem igazodik mások ítéletéhez, mégha azok tanultak is. Maga az igazság vonzza őket (Ján 4, 42). Így volt ez a vakon születettel is. Az előzőleg teljesen tudatlan embert a tanultak ellenvetései sem tudták megingatni (Ján 9, 30-34). Az egyre növekedő istentelenség korszakában nekünk is ilyen hitre van szükségünk.

A gonosztevő kérése igen szerényen hangzik: "emlékezzél meg rólam". Az ilyen alázatos lelkek mindig többet kapnak, mint amennyit várnak. "Ma!" - így válaszol a Megváltó. Tehát nem majd egyszer, a távoli jövőben, hanem már most magához veszi azt az embert. Általában a Megváltó nem ismer halogatást. Most akar megmenteni, csak te légy készen arra, hogy elfogadd az üdvösséget. "Velem" - Jézus tehát a legelesettebb bűnössel is közösséget vállal. Nem szégyenli őt, sőt úgy tekinti, mint valami nagy értéket. Mindent megoszt velünk: igazságát, békéjét, királyi székét. - "A Paradicsomban" leszel majd velem. Az átoknak tekintett bitófáról egyenesen a Paradicsomba. Micsoda óriási lépés ez! A golgotai gonosztevő helyet kap Isten bűntelen Fia mellett. Odakerülése nem fokozatosan történik, hanem egyszerre. Amint a bűnös hitben megragadja a kegyelmet, máris Isten gyermeke.

Április 12. Egy gonosztevő kegyelmet talál (I.)


"Mi ugyan méltán, mert cselekedetünk méltó büntetését vesszük, ez azonban semmi gonoszt nem cselekedett. "
(Luk 23, 41)


A két gonosztevő, akik között Jézust megfeszítették, találó képe az egész emberiségnek. Mindketten egyaránt közel vannak a Megváltóhoz, ugyanazt látják és hallják. Mégis közülük csak az egyik jut hitre. A másik Jézus közelsége ellenére is az örök kárhozatba hull, ahonnan nincs visszatérés. Így oszlanak meg az emberi szívek és utak is. A belsőleg kemény és dacos, még a bitófán is gőgös embert semmi sem fordítja meg. Gúnyolódása is szellemi gőgjéből ered. A gúnyolódó ember mindig fölényben érzi magát a kigúnyolttal szemben. Ezért még gonosztevő társának rendreutasítása és őszinte bűnvallása is hatástalanul pattan le szívéről. Csak egy vágy élteti: kiszabadulni kínos helyzetéből. Magasabb rendű igénye nincs. Milyen sokan vannak hozzá hasonlók, akik soha nem maguk miatt, hanem szomorú körülményeik miatt szomorodnak meg, s nem kegyelmet keresnek bűneikre, hanem csak kimenekülést a testi bajokból. Ezért fülük süket a keresztről jövő szóra.

Eleinte a bűnbánó gonosztevő is hasonló módon gondolkozott. Amint Máté feljegyzi, a másikkal együtt ő is gúnyt űzött Jézusból. De sokan teszik ugyanazt, amit mások és kiáltozzák ugyanazt, mint a többiek (Csel 19, 32)! Ez a gonosztevő azonban egyszerre csak elcsendesedett és gondolkodni kezdett. Jézusnak a kínzóiért a kereszten mondott imája s még inkább magatartása mély benyomást gyakorolt rá. Világosság gyulladt fel benne bűneit illetően. Lelkiismereti nyomorúsága egyszerre nagyobb lett, mint szörnyű fájdalmai. Felismeri, hogy nem érdemel jobbat és kegyelemért könyörög.

Az ember azt hinné, hogy ez tulajdonképpen magától értetődő egy olyan valakinél, akinek bűnös voltát törvényszékileg is megállapították. És mégis csodával állunk szemközt. Mert sokszor éppen a legnagyobb bűnösöknek van a legkisebb bűntudatuk. Szerintük mindenki más hibás, az emberek, a körülmények, sőt még maga az Isten is, csak ők nem. Az, akit külsőleg elítélnek, még nem biztos, hogy lelkiismeretében elítéli önmagát. Ez már Isten műve. És az valami nagy dolog, amikor ember el tudja mondani: "cselekedetünk méltó büntetését vesszük". Még hívő emberek körében is kevesen vannak, akik vétküket fenntartás nélkül elismerik.

Április 11. Isten kegyelmes útja Izraellel (III.)


"Olyanná leszek Izraelnek, mint a harmat. Virágozni fog mint a liliom és gyökeret ver, mint a Libanon. "
(Hós 14, 6)


Isten szeretetének hatására mi emberek valósággal feléledünk, megifjodunk. Még öregségünkben is ez tart frissen. Nélküle csak zúgolódunk, rossz hangulatban vagyunk és mindenben hibát találunk. Ha azonban Isten harmata hullik reánk, mi magunk is harmatként hatunk másokra. Isten népe olyan, "mint az Úrtól való harmat" a sok nép között (Mikeás 5, 7). - És Isten gyermekei úgy virágzanak, mint a liliom. Micsoda pompás kép ez. A liliom fehérsége úgy él a köztudatban ma is, mint annak a tisztaságnak és igazságnak a jelképe, amivel Isten az övéit ékesíti.

Isten gyermekeiben a finomság mindig erővel párosul. Ezért nemcsak a liliom tulajdonságaival rendelkeznek, hanem az olajfáéval is, mely az életerő és szilárdság jelképe, ellentétben a Jónás könyvében emlegetett tökkel, mely éjszaka kisarjadt és felnőtt, de hajnalra ismét elszáradt. Isten gyermekei olyan szilárdak, mint Libanon, mert gyökereiket szent talajba bocsátják, ahonnan senki nem tépheti ki őket. Az Ige még azt is megemlíti, hogy "illata, mint a Libanoné". - "Krisztus jó illatja vagyunk" - mondja az apostol (2 Kor 2, 15), azaz Istentől nyert új életet hordunk magunkban. Ezzel szemben az istentelenekről azt mondja az Ige, hogy torkuk olyan, mint egy nyitott sír. Beszédük belső rothadtságot árul el, mely mérgezőleg hat környezetükre. Isten gyermekeinek jó illata beszédükben és életükben jelentkezik. Mihelyt az ember belső viszonya rendeződik, külső körülményei is megváltoznak. Isten belülről kifelé munkálkodik bennünk. Először a szívet újítja meg, azután a nyomorúságos külső körülményeket is el tudja rendezni, hiszen ez már kis dolog a számára.

"Én meghallgatom és figyelek rá." Az élő Isten meghallgatja az imádságot és figyel ránk, azaz vezet minket. "Olyan vagyok, mint a zöldelő ciprusfa." Isten hűségének a képe ez. Nem változtatja színét, mindig ugyanaz marad. - S végül a legjobb: "tőlem származik a te gyümölcsöd". Isten gyermekei életének a gyümölcsei attól az Úrtól származnak, akivel hitük összeköti őket s akivel eggyé lettek. Tehát nem önmagunkból kell valami jót előhoznunk, hiszen nem támaszkodhatunk többé önerőnkre és saját cselekedeteinkre. Az Úrnak engedtük át a cselekvést. "Aki bennem marad - így szól Jézus -, az terem sok gyümölcsöt."

Április 10. Isten kegyelmes útja Izraellel (II.)


"...lóra sem ülünk és nem mondjuk többé kezeink csinálmányának: Istenünk! Mert nálad talál kegyelmet az árva. Kigyógyítom őket hűtlenségükből, szeretem őket ingyen kegyelemből. "
(Hós 14, 4-5)


A bűnbánat nem csupán az eddig elkövetett bűnök töredelmes és nyílt bevallásából áll, hanem tényleges elhagyásukból is. A hitetlen ember ismertetőjele a teljes önbizalom és a láthatókra való hagyatkozás. "Nem ülünk többé lóra", azaz teljesen lemondunk arról, hogy magunkválasztotta eszközökkel segítsünk önmagunkon. Izrael belátja, hogy a lovak sem segítenek többé, de kezeik csinálmánya, a bálványok sem és le kell mondaniok az önistenítésről is. Dacos erejük megtört. Olyanokká lettek, mint a kiskorú gyermek, aki kezét nyújtja és hagyja magát vezetni. Nem tudnak mást felmutatni Isten előtt, csak tehetetlenségüket és gyengeségüket. Egyébre sem hivatkozhatnak többé, csak szegény és árva voltukra.

A teljes megtérést teljes összetörés előzi meg. Öndicsőségünk s az az igyekezetünk, hogy majd mi mindent elintézünk, oda van. Pedig milyen mélyen gyökerezik mindez az emberben! Mindent megragad, ami a keze ügyébe kerül és semmi fáradságot nem kímél (Ézs 57, 10). Az Úr csak akkor tud munkálkodni, ha saját erőnk végéhez érkeztünk, s akkor mutatja meg igazán hatalmát.

Az isteni válasz mindig nagyvonalú. Összezúz, de be is kötöz; megöl, de megelevenít. A bűnokozta károk kétségtelenül súlyosak és a sebek gyógyíthatatlanok. De ő meg tudja gyógyítani azokat is. Páratlan orvos a maga nemében. Az általa felkínált gyógyszer: Fiának a vére. Az ő sebeivel gyógyulunk meg. A bűnös megigazulása egyszersmind gyógyulás is. A bűnbocsánat megelevenedést hoz magával. - Isten lényege a szeretet; nehezére esik haragot tartani. Az van kedvére, ha szerethet és áldhat. Mihelyt egy valóban töredelmes szívre talál, mely őszintén kitárul feléje, nem tud mást tenni, mint lehajol ahhoz és megeleveníti. "Kénytelen vagyok könyörülni rajta" - ez a belső kényszer szorongatja Istent. Nem szívesen "mutatja magát idegennek" és szól hozzánk "kemény beszédekkel" (1 Móz 42, 7). Mihelyt az ember megalázkodik, Isten azonnal szeretetével veszi körül. Tehát nincs okunk panaszkodni, hogy Isten nem szeret minket. Csak bennünk van a hiba, ha szeretete nem járt még át minket. Isten szeretete minden szívet eláraszt, amely megnyílik előtte.

Április 9.  Isten kegyelmes útja Izraellel (I.)


"Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál álnokságod miatt! Vegyétek magatokhoz e beszédeket és mondjátok neki: végy el minden álnokságot és fogadd el azt, ami jó, és ajkaink tulkaival áldozunk neked. "
(Hós 14, 2-3)


"Elbuktál álnokságod miatt" - mondja a próféta Izrael népének. Többféle okot is lehetett találni arra a gyászos katasztrófára, mely a népre rászakadt. Többek között arra az ellenséges túlerőre lehetett rámutatni, mellyel Izrael szembekerült. De a bukás legmélyebb oka mégiscsak a nép álnoksága volt. Az Istenhez vezető út még nem zárult le. "Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez!" Az Isten még mindig Izrael Istene volt, készen arra, hogy könyörüljön rajtuk a szövetség vére miatt (2 Móz 24, 8).

Egy népet sohasem a szabadságszerető felfogása vagy a munka terén tett erőfeszítései emelnek fel, hanem egyedül és kizárólag a visszafordulás ahhoz, akitől elhajlott. Ez az út oly egyszerű és mégis olyan kevéssé járt. Nem arról van szó, hogy levezekeljük vagy jóvátegyük a bűnt; nyílt megvallásra van szükség. "Végy el minden álnokságot!" De milyen sokáig tart az, míg egy ember belátja: bajomnak magam vagyok az oka és csak azt kapom, amit tetteimmel megérdemeltem. Különös, hogy Isten először csak vallomást, azaz csupán szavakat kíván tőlünk. Azoknak azonban szívből kell jönniök. Istent nem lehet üres szavakkal kifizetni. A szív mélyéből kell előtörni: vétkeztem, bocsáss meg! - szószerint: "Végy el minden álnokságot!" Ez az elvenni szó valami teherre utal, mely súlyos és lenyom. Ha ilyen tehernek látjuk a bűnt, akkor kérhetjük elvételét.

"Fogadd el azt, ami jó" tulajdonképpen azt a kérést fejezi ki, hogy "légy jó hozzánk". Nem azt kérjük tehát, hogy jó dolgunk legyen, hanem azt, hogy Isten jó legyen hozzánk. A valódi bűnbánat ismertetőjele az, hogy a lélek Isten kegyelme után vágyakozik. Többé nem azt kívánjuk, hogy Isten jósága földi áldásokban és adományokban jelentkezzék, hanem őt magát akarjuk, amint Luther mondta egyszer: "A kegyelmes Istent akarom megtalálni." Annak a számára azonban, aki Istent eltaszította magától, a bűnnek elviselhetetlenné kell válnia. Csak akkor tud ismét Istenhez közeledni. - "Ajkaink tulkaival áldozunk neked." A kegyelemből ajándékképpen kapott megbocsátást buzgó hálaadással kell viszonoznunk. - A mi áldozatunk ajkaink dicsérete.

Április 8. Először le s azután fel (III.)


"Beméne azért a Jordánba... "
(2 Kir 5, 14)


Naámán és kísérete leszállnak a lovakról és szerekerekről. Fordulópont ez ebben a történetben. Naámán számára egy lelki alászállást is jelentett ez. Előzőleg még túl magasan volt. Ezért haragudott meg, hogy Elizeus látszólag olyan kevéssé törődött vele és mások által üzente, hogy fürödjék meg hétszer a Jordánban. Több megbecsülést és valami egészen más gyógymódot várt volna. Gőgje ágaskodott az olyan eljárás ellen, mely nevetségesnek és gyerekesnek látszott előtte. De éppen ebből a gőgből kellett először kigyógyulnia. Ezért is bocsátotta rá Isten a bélpoklosság megalázó szenvedését, mely utálattá tette őt még környezete felé is. Gőgje miatt rendel ki Isten egy fiatal rabszolgaleányt útmutatóul, s ezért van az, hogy Elizeus sem hajlongva jön eléje, hanem egy megalázónak tűnő gyógymódra utasítja.

Nekünk is le kell szállnunk a magas lóról, ha meg akarunk tisztulni és gyógyulni a bűn bélpolklosságától. Le kell szállnunk arról a magas lóról, melyre állásunk, kiválóságunk, pénzünk vagy más egyéb következtében kerültünk; arról a magas lóról, melyre ügyességünk, teljesítményeink, bátorságunk vagy makulátlan voltunk lendített fel minket. Le kell szállnunk tanultságunk, éles elméjűségünk, valódi vagy képzelt adottságaink magas lováról. Az önigazult embernek szegény bűnössé kell lennie, a magasból lekerül a vádlottak padjára és önnön szemében sem lehet más, mint elveszett, elkárhozott ember. A dacos fejnek meg kell hajolnia, mert különben soha nem tapasztalhatja meg az irgalmasságot. Amint Naámán szemében a felajánlott gyógymód igen megvetett volt, így a nekünk felajánlott megváltás és a bűnből való szabadulás útja is annak látszik. A kereszt, mint a gyógyulás és a Krisztus vérével való meghintés eszköze a művelt görögök szemében bolondság volt, az erényeikre büszke és önigazult zsidóknak pedig botránkozás. Így van ez ma is. Isten Fiának a gonosztevőkre kimért kereszthalála csak azoknak lesz örömmel fogadott gyógyulás, akik önmagukat gonosztevőknek s a keresztre méltónak tekintik. Csak az alázatosak és összetörtek azok, akik vágyva nyúlnak utána és gyógyulnak meg az ő sebei által.

Naámán nemcsak a bélpoklosságból tisztult meg, hanem eljutott az igaz Isten megismerésére is, s amikor hazatért, többé nem a pogányok képzelt világosságában, hanem az igazság fényében járt.

Április 7. Először le s azután fel (II.)


"Ímé én azt gondoltam, hogy kijő hozzám és előállván segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének nevét. "
(2 Kir 5, 11)

Naámán egészen mást gondolt, amikor gyógyulást keresve Elizeushoz jött: hogy Isten embere - legalábbis ezt várta - maga fog személyesen körülötte szorgoskodni s ünnepélyes kézrátétel után szívből az Úrhoz kiált majd. Ehelyett Elizeus egy követ útján csak annyit üzent neki, hogy fürödjék meg a Jordánban.

Isten gondolatai mindig egészen mások, mint a mi emberi elképzeléseink. Legtöbbször helytelenül és fordított módon gondolkodunk, de annyira belebonyolódunk saját elképzeléseinkbe, hogy nehezen tudjuk elengedni azokat. A különösen mélyre gyökerezett kedvenc elképzeléseinket a világért sem adnánk fel. Jézus tanítványai is azt gondolták, hogy Mesterük ügyének egészen más kimenetelt kell vennie. Elképzelésükben egy dicsőséges befejezés élt és nem a gyalázatos halál. "Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izraelt" - ti. a római elnyomás alól. Jézus ellene volt ezeknek a téves elképzeléseknek és ismételten bizonyságot tett arról, hogy az ő útja a szenvedés útja. - Pálnak a maga meg nem tért állapotában az volt a véleménye, hogy Istennek nem tehet jobb szolgálatot, mintha tűzzel-vassal irtja a Názáreti gyűlölt követőit. "Egykor én is úgy véltem, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem." - Mózes "úgy vélte" Egyiptomban, hogy népének fel kell ismernie, hogy Isten éppen az ő - Mózes - keze által nyújt majd szabadulást, amikor önfejű módon erőszakhoz nyúlt.

Nincs veszélyesebb dolog, mint a hitetlen emberek téves elképzelése: "hiszen én már a helyes úton vagyok, miért ne jutnék célba? Semmi rosszat nem teszek és teljesítem Isten iránti kötelességemet". Keresztelő János és előtte valamennyi próféta ilyen téves vélekedések ellen harcoltak. Jézus maga is ellene volt kortársai téves elképzeléseinek s utána ugyanígy volt ezzel az igazság minden tanúja. Csak a hazug próféták erősítették meg hallgatóikat fonák vélekedésükben, hogy a helyes úton vannak.

Engedd meg, hogy Isten Igéje korrigálja saját egyéni elgondolásaidat. Naámánnak is nehezen ment ez. Már-már kedveszegetten visszafordult, de azután mégis meggondolta magát. Jó annak, akit Isten Igéje helyes belátásra bír és értelmét foglyul adva engedelmeskedik az igazságnak!

 

Április 6. Először le s azután fel (I.)


"És az a férfi vitéz hős, de bélpoklos volt. "
(2 Kir 5, 1)


Milyen szörnyű lehetett annak az embernek, mikor rájött, hogy bélpoklos. A bélpoklosság vagy lepra csakúgy, mint a rákbetegség, még ma sem tartozik a teljes biztonsággal gyógyítható betegségek közé. Akit ez a kór megtámad, leszámolhat az élettel.

Kevés halandónak kedvezett úgy a szerencse, mint Naámánnak. Szíria legnagyobb méltóságára emelkedett és királyi ura előtt is nagyra becsült volt. Most azonban kitört rajta ez a szörnyű betegség, és sötét árnyak váltották fel az eddigi derűs napokat. És mégis, ez a végzetes baj egyengette az utat Naámán életében az igazi és teljes boldogság felé; kapcsolatba hozta őt az igaz Istennel és megtapasztaltatta vele csodatevő hatalmát. Naámánnak azonban először sejtelme sem volt erről és halálosan boldogtalannak érezte magát.

Hányszor ismétlődik ugyanez más emberek életében is! Isten néha sötét utakon vezeti övéit, de azok végül is áldássá lesznek. Naámán történetében szó van egy fiatal izraelita leányról, akit az a szerencsétlenség ért, hogy egy ellenséges betörés alkalmával szír katonák elhurcolták és eladták rabszolgának. Micsoda sötét út; elszakították szüleitől és hazájától, gyalázatnak dobták oda és minden valószínűség szerint szeretetlenül, durván bántak vele. De még eközben is Isten szeretetének tárgya maradt. Úgy vezette őt Isten, hogy Naámán házába került és eszköz lett e nagy tekintélyű férfi megmentésében. Ugyanis ez a leány mutatta meg neki az utat Elizeus prófétához.

Isten nagyon gyakran szétrombolja a földi boldogságot, hogy annak romjain valami új és magasabb rendű áldást építsen. Milyen gyakran lesz egy betegség vagy valamiféle veszteség, vagy egyéb nyomorúság híd az élő Isten fele. Akinek van szeme Isten útjainak meglátására, az tudja, hogy azok mindig sötétségen keresztül vezetnek a világosságra, szoros helyekről a tágas szabadba. Annak azonban, akinek még nem nyílt meg a szeme ezek meglátására, azt kiáltjuk: ne kételkedj, máris útban van valami nagyszerű és áldott dolog. Aki előtt Isten kegyelmének a fénye felragyogott, az bőven kárpótolva van minden nehézségért és minden oka megvan, hogy így szóljon: "Az Úr mindent legjobban intézett!"

Április 5. Izrael, vagy: éjszakából világosságra


"És a nap felkelt rajta, amint elment Peniel mellett, ő pedig sántított csípőjére. "
(1 Móz 32, 31)


Nem véletlen dolog, hogy éppen akkor kelt fel a nap. Jelképe volt annak, hogy Jákób előtt egy másik nap, a kegyelemnek a napja is felkelt és most már ott ragyogott az ő élete felett is. A felhők eltűntek. Valóban beteljesedett, hogy "eltöröltem álnokságaidat, mint felleget és mint felhőt bűneidet" (Ézs 44, 22). Jákób életében is nappal lett.

Amikor Jézus Krisztus szívünkben feltámad, elkezdődik a nappal, és mi Isten és a világosság gyermekei lettünk. Előzőleg sötét, elégedetlen emberek vagyunk. Csak az a megelégedett, akinek Jézusa van. Az ilyen ember a napos oldalon lakik. Nemcsak a kellemetlen dolgokat látja meg, hanem mindent a felülről jövő világosságban Iát és még a nem örvendetes dolgokban is valami jót fedez fel. Ahol Jézus van, ott a hála uralkodik. Az ember mindenben Isten jóságos kezét ismeri fel: Egyre kevesebb a panasz és egyre több a dicséret. "Ő pedig sántított a csípőjére", azaz külső embere nem került ki meggazdagodva ebből a harcból. Éppen ellenkezőleg, természeti ereje megtört. Kereszthordozó emberré vált, aki újra meg újra felismeri tehetetlenségét. Isten gyermekeinek az élete állandóan a szakadatlan meghalás jegyében folyik le. "Naponként halál révén állok" - mondja Pál apostol.

Ez a megfékezettség áldás lett Jákób számára; állandó emlékeztető jel és eszköz annak megakadályozására, hogy valamikor Istentől ismét elfusson. Így tekintsük mi is, ha Isten valamiféle hiányosságot enged meg életünkben. Sokkal jobb bénán és csonkán bemenni az örökéletre, mint teljes egészünkben kárhozatba kerülnünk. Ne nehezményezd tehát, ha egyik-másik csapás következményeit egy életen keresztül hordoznod kell, vagy félig-meddig belerokkantál. Isten nem akar túl tág teret adni arra, hogy ismét elkerüld őt. Ugyanakkor az ő kegyelmi erői sokkal jobban ki tudnak bontakozni gyengeségedben. Pál is így tapasztalta ezt. Arra gondolt, hogy mennyivel jobban tudna működni, ha az őt terhelő "tövistől" megszabadulhatna. De tévedett. Az Úr maga azt mondta neki: "az én erőm erőtlenség által végeztetik el". Ti. így kerül Isten ereje teljes kibontakozásra. Oda lesz önteltségünk és megtanuljuk azt, hogy minden lépésben ráhagyatkozzunk, mert ő erőt ad a legtehetetlenebbnek is. Erőtlenségünkben dicsőíti meg önmagát.

 

Április 4. Izrael, vagy: éjszakából világosságra


"És megkérdé Jákób és monda: Mondd meg kérlek a te nevedet. Az pedig monda: ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott. "
(1 Móz 32, 29)


Jákób most végre áldást nyert, amit valamikor csalárd módon próbált magának biztosítani. Ugyan miből állt ez az áldás? Nem szavakból. Isten mindig valósággal és tettekben áld meg minket. Ebben az órában Jákób előtt felragyogott Isten kegyelmes arca. Megkapta bűneinek teljes bocsánatát. Isten önmagát ajándékozta neki. Szívét és szeretetét nyitotta meg előtte.

Jákób ugyancsak sok áldást tapasztalt meg már. Ő maga tesz vallomást arról: "kisebb vagyok minden te jótéteményednél". Most végre igazán elnyeri az áldást. Nem gondol többet még arra a veszélyre sem, mely Ézsaú részéről fenyegette. Csak egy dolog töltötte be szívét, hogy kegyelmet találjon Istennél. És ezt meg is találta. - Istennek sok földi ajándéka tulajdonképpen áldásának a jele. Jákób most végre beletekinthetett Isten irgalmasságtól sugárzó tekintetébe. Mikor elnyerte az áldást, egész lénye áradt a világosságtól és a szeretettől. S midőn Jákób később összetalálkozott Ézsaúval, igazán elmondhatta: "mindenem van nekem" (1 Móz 33, 11), míg Ézsaú csak annyit mondhatott: "van nekem elég". Miért volt meg Jákóbnak mindene? Mivel rátalált az Úrra.

Jákób azt kérdezi, "mi a te neved?" Ez a kérdés felesleges volt. Annak, aki Isten kegyelmét és békéjét elnyerte, Istenről személyes megtapasztalása lett. Sok mindent el lehet mondani vagy tanítani Istennel kapcsolatban. De igazán a személyes megtapasztalás útján ismerhetjük meg Őt. Úgy van ez a bűnnel is. Sokféle magyarázatot lehet adni arról, hogy mi a bűn, de csak az tudja igazán, akinek lelkiismerete felébredt s megtapasztalta, mit jelent Isten ítélete alatt állni. És hogy kicsoda Isten, azt csak az tudja igazán, aki elnyerte, amit senki emberfia nem adhat nekünk: a bűnbocsánat bizonyosságát és a szív békességét. Most már Isten nem a megismerhetetlen és kikutathatatlan nagyság előtted, hanem könyörülő Istened, aki szeret téged.

Jákób ezt a helyet Penielnek nevezte, ami magyarul azt jelenti: Isten orcája. Ott lett előtte ugyanis nyilvánvalóvá Isten orcája, azaz legbensőbb lénye, az ő kegyelme. Isten keze a hatalmát fejezi ki, Isten orcája azonban az ő szeretetét sugározza.

Április 3. Izrael, vagy: éjszakából világosságra


"Mi a te neved? És ő monda: Jákób. Amaz pedig monda: nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izraelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél. "
(1 Móz 32, 27. 28)


Mielőtt Jákób az áldást elnyerte volna, meg kellett neveznie önmagát. Az Úr már régen ismerte őt ezen a Jákób néven, de most magának Jákóbnak kellett kimondania azt, hogy milyen is az ő természeti lénye: ravasz, cselszövő - ezt jelenti szószerint Jákób neve. Aki azt akarja, hogy felülről áldást nyerjen, annak fenntartás nélkül be kell vallania, hogy kicsoda. Az az éjszakai óra a Jákóbban levő óembernek az órája volt. Jákób ezt az óembert most a maga teljes undokságában elismerte és be is vallotta. - Jákób életének nagy fordulata ebben az új névben fejeződik ki: Izrael, azaz Isten harcosa, vagy Istennel harcoló. Harcolt Istennel és győzött. Tulajdonképpen Isten most vette teljesen kezébe Jákóbot. De ugyanakkor valami csodálatos módon lehajolva hozzá, őt nyilvánítja győztesnek. A hit harcol Istennel és legyőzi őt.

"Küzdöttél emberekkel." Jákób már eddig is küzdelmes életet élt. Most azonban az Istennel való harcban felülmarad. Olyan ez, mint amikor a Megváltó azt mondja: "a te hited megtartott téged." A hit tehát az a győzelem, amely nem csupán az egész világot, hanem még magát Istent is legyőzi. Mert a hit még a sötétben is Isten ragyogó ígéreteihez ragaszkodik. Miközben Isten ítélete alatt áll, kegyelmének ígéretei felé nyúl. A hitben van valami szent makacsság és ellenállás. Nem hagyja magát könnyen elutasítani.

Minden hitből fakadó imádság Isten meggyőzése. Isten gyermekei tehát Istennel harcoló emberek. Ha valami nehéz dolog jön elő életedben, ne harcolj a nehézségekkel szemben, az kilátástalan dolog, hanem engedd, hogy az Úr harcoljon, azaz harcolj az Úrral! Amikor Jákób erőt vett az Úr felett, Ézsaút is legyőzte. Mihelyt Istennel rendeződött a dolga, a többi problémája is megoldódott. Szabad út nyílt előtte. Ne akarjunk mi a gonosz és kellemetlen emberekkel hadakozni, hanem menjünk az Úrhoz, hogy ő beszéljen a szívükkel. Ugyanez a helyzet, ha gondok vesznek minket körül. Igazán felesleges dolog a gondokkal hadakozni. Mihelyt keresztülimádkozzuk magunkat a nehézségeken, egészen az Úrral való közösségig, a gondjaink is eltűnnek, mert föléjük kerültünk.

Április 2. Izrael, vagy: éjszakából világosságra


"...és monda: bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. "
(1 Móz 32, 26)


Jákób először még szívesen szabadult volna attól a férfitől, aki éjszakának idején megtámadta. Utána azonban már nem tudott elszakadni tőle, sőt ellenkezőleg, amikor az azt mondotta: "bocsáss el engem" - Jákób erősen belekapaszkodott. Ezekkel a szavakkal - bocsáss el engem - az Úr próbára tette őt. Éppen úgy, mint ahogy Jézus is az emmausi úton úgy tett, mintha tovább akart volna menni. Nyilvánvalóvá kellett lennie, vajon a két tanítvány ragaszkodik-e hozzá, vagy sem. Jézus azonban szívesen vette, hogy azok ragaszkodtak hozzá. Hasonló volt az eset a kánaáni asszonnyal. Jézus el akart tőle fordulni, de az nem engedte őt el, hiába utasította el az asszonyt, az még szaván is fogta őt.

"Nem bocsátlak el téged!" Ez a hitnek a szava. Jákób átérezte Istennek a bűn iránt való haragját, de ragaszkodott ahhoz a szeretethez, mely e harag mögött rejtőzött. Igazat adott Istennek, amikor az komolyan számadásra vonta, de ugyanakkor ragaszkodott az Isten kegyelméhez.

Amikor Isten eléd lép az úton, vagy elrekeszti utadat, akkor azt akarja, hogy te a karjába hullj. Lehet, hogy te szívesen kitérnél. Ne tedd, hanem állj oda a kínos ítélet alá és ne hagyd ott a vádlottak padját. De ne is engedd magad kétségbeesésbe taszítani. Ragadd meg a harag mögött levő kegyelmet.

Jákóbnak Isten húsz évvel ezelőtt csodálatos ígéreteket adott és ezekhez tartotta magát. - Minket Isten még hatalmasabb módon biztosított szeretetéről. Engedte, hogy Fia meghaljon értünk a kereszten. Amikor a Mindenható rettentései utolérnek minket és kénytelenek vagyunk magunkat halálra méltó bűnösnek nyilvánítani, szabad tekintetünket a keresztre irányítani. Isten nem akarja a bűnös halálát. Ezért engedte, hogy egyszülött Fia meghaljon értünk. Nem megsemmisíteni, hanem megmenteni akar. Az ő gondolata a békesség gondolata, még akkor is, ha bűneink miatti haragját érezteti velünk. A hit még az ítélet közepette is ragaszkodik a kegyelemhez. És igazán akkor kezdődik el a hit, amikor nem bocsátja el az Urat. Isten az ilyen hitet figyelembe veszi, mert nem válhat hűtlenné ígéreteivel kapcsolatban. A hit tehát még magát Istent is legyőzi.

 

 

Március 31.

Izrael, vagy: éjszakából világosságra

(II.)

Egy férfiú tusakodott vele egész a hajnal feljöveteléig. (1 Mózes 32, 24)

Jákóbnak úgy kellett megtapasztalnia Istent, mint ellenfelet. Hiszen Istennek még oly sok ellenvetése volt vele szemben. Igaz, hogy Ézsaúnak is sok kifogása volt Jákóbbal kapcsolatban, de az semmi sem volt ahhoz képest, ami Istennek volt irányában. Ott volt például az a hazugság, amit valamikor atyjával szemben elkövetett. Azután ahogyan kiravaszkodta magának az elsõszülöttségi áldást. Micsoda álnokság volt benne, amivel mindent saját elõnyére igyekezett fordítani. - Milyen különös az, ahogy Jákób, Izrael népének õsatyja magán viseli a mindenkori ember jellemvonásait. Persze nemes vonás is akadt benne; valami magasztosabbra, nagyobbra vágyott. Ebben a tekintetben egészen más volt, mint Ézsaú, akirõl az Írás azt mondja, hogy istentelen volt, azaz földhözragadt gondolkodású, szentségtelen ember, aki egy tál lencséért oly könnyelmûen lemondott örökségérõl. De Jákóbban még sok hiábavaló, nemtelen vonás is volt. Nem véletlen a neve sem. A Jákób név több mindent is jelent: valakinek a sarkát fogó, ravasz és alattomos. Emellett tele volt energiával; szívós volt és kitartó.

Ez az embernek a természeti alkata, mindig szeretne elöl lenni, vezetõszerepet vinni. Ravaszsággal és álnok hazugságokkal elõnyökre próbál szert tenni; becsvágy és pénzsóvárság uralják. Istennek kell itt belenyúlnia, midõn az embert elviszi egészen Penielig s ott megkóstoltatja vele a bûn felett kimondott isteni ítéletet és az arra kiszabott büntetést.

Jákóbnak is le kellett vetnie régi énjét. Izraellé kellett lennie, hogy be tudja tölteni isteni hivatását. Amidõn azon az éjszakán egy ismeretlen hatalommal került szembe, a tusakodásban egyrészt felismerte bûnét, de másrészt Isten jelenlétét is. Hirtelen minden világossá lett elõtte. Isten jelenléte mindig olyan, mint a tiszta és finom tükör, amelyben a legkisebb szeplõ is azonnal meglátszik és nem rejthetõ el. Az a szorongás, ami ebben az éjszakai tusakodásban elfogta õt, a bûn miatt való szorongás volt. Hóseás azt mondja róla, hogy „sírt". Egész mélységében átérezte engedetlenségét és akaratosságát. Megalázta magát. Már elõzõleg is volt egy ilyen érzése: „kisebb vagyok minden te jótéteményednél, melyet szolgáddal cselekedtél" - most azonban egészen összetört. Bûne ellene tett bizonyságot. Könyörögni és fohászkodni kezdett.

Március 30.

Izrael, vagy: éjszakából világosságra

(I.)

 

Jákób pedig egyedül maradt... (1 Mózes 32, 24)

Izrael népe történelmének elején olvasunk a késõbbi névadó õsatyának éjszakai tusakodásáról. Örök idõkre szóló tanítást rejt ez magában. Lelki harc volt, de ugyanakkor testi tusakodásban is kifejezésre jutott. A külsõ harc a belsõnek tükörképe volt. Jákób rögtön gyanította, hogy emberfeletti lénnyel van dolga, aki a késõ éjszakai órákban elé állott. De hogy maga Jahve volt az, ez csak késõbb lett elõtte világossá. Hóseás próféta pedig azt mondja nekünk, hogy egy angyal volt, akinek képében maga Isten jelent meg. A Biblia gyakran beszél arról, hogy angyal képében jelenik és szólal meg az Isten. A csodálatos ebben a harcban az, hogy voltaképpen mindkét fél gyõzött, Isten csakúgy, mint Jákób.

Isten most vette teljesen kezébe Jákóbot. Rátalált; Jákób pedig Istenre. Végre igazán megtört és elnyerte a teljes áldást. Itt-ott Isten már jelét adta annak, hogy Jákóbot szereti, de még sok mindent el kellett hordoznia vele kapcsolatban, ami nem volt rendjén. Isten azonban tud várni. Húsz éven keresztül végtelen nagy türelemmel mennyi testi és vétkes dolgot viselt el Jákóbbal kapcsolatban. Most azonban ütött az óra, hogy törésre vigye vele a dolgot és célba juttassa. És ez pontosan a legmegfelelõbb idõpontban történt. Jákób ugyanis szorult helyzetbe jutott. Maga mögött felégette a hidakat Lábán felé, elõtte pedig Ézsaú állt négyszáz fegyveres emberrel. Úgyszólván sem elõre, sem hátra nem tudott mozdulni. Mindentõl el volt vágva. Valósággal odakényszerült tehát Istenhez. Úgy érezte, hogy egyedül kell maradnia. Éjszaka volt. Lelkében már derengett, hogy mi is következik s õ készen állt már az Istennel való nagy találkozásra.

Nappalaink zajában olyan nehezen halljuk meg Isten hangját. Aki fél a magánosságtól, soha nem tapasztalja majd meg a hívõ élet mélyebb igazságait. Hiszen még a szemünk is tisztábban és élesebben lát sokszor éjszaka, mint nappal. Az elcsendesedés percei vagy órái nélkül ellaposodik életünk. Amilyen áldásos lehet a másokkal való közösség, annyira nélkülözhetetlen a csendesség belsõ életünk számára. Ott, a Jabbók révénél a késõ éjszakai órákban Istennek komoly beszéde volt Jákóbbal. Szószerint és mélyebb értelemben is éjszaka volt. A lélek tusakodásának éjszakájából egy egész életre szóló áldás születhet meg a te számodra is.

Március 29.

A titok a hitben van

 

Uram, a te szemeid a hitre néznek... (Jeremiás 5, 3)

A hit pontosan ellentéte az ember saját cselekedeteinek és törekvéseinek. Az, aki az Úrban hisz, nem önmagára támaszkodik többé. Õvele számol és õtõle vár mindent. Természettõl fogva nekünk nagy az önbizalmunk. Hiszünk önmagunkban, erõinkben, képességeinkben, "jobbik énünkben". A világ fiai nem tudnak semmit az Isten hatalmába vagy irgalmasságába és kegyelmébe vetett bizalomról. Gõgös és dacos értelmük elõtt ez valámi lenézendõ, megvetendõ dolog. Lehet, hogy gyermekek, gyönge asszonyok vagy öreg emberek tehetetlenségük tudatában felfelé néznek és összekulcsolják kezeiket, erõs férfiak azonban maguk törnek utat az életen keresztül. Nincs szükségük Istenre s még kevésbé Megváltóra. Isten azonban, ahogy a zsoltáríró mondja (147, 10): "nem gyönyörködik a férfiú lábszáraiban", azaz az ember önhitt magatartásában. Szemei a hitre néznek és mindazokra, akik "az õ kegyelmében bíznak" (Zsolt 33, 18). A Biblia nagy alakjai, ahogy a Zsidókhoz írt levél is elmondja (11. fej.) - mind a hit emberei. Már az emberiség történetének hajnalán két testvért látunk, Kaint és Ábelt, akik közül az egyik a hit embre, a másik a hitetlenség képviselõje, minden kegyes látszat és külsõséges istentisztelet ellenére is. Kain teljesen önmagára támaszkodik. Tele van becsvággyal, irigységgel, gyûlölettel és féltékenységgel Ábel iránt. Ezért van az, hogy képtelen a hitre (Jn 5, 44). Tipikusan földhöztapadt ember, aki felfelé teljesen érzéketlen. Az igaz ember azonban hitbõl él (Hab 2, 4) és nem saját cselekedeteibõl. Ebben az Igében Habakuk világosan és tömören azt fejezi ki, hogy Isten kizárólag azt nézi, él-e hit az ember szívében vagy sem. Így a megtérésnél is a hit a döntõ. Az Isten kegyelmébe vetett hit nélkül a megtérés az embernek csupán valami önerejébõl tett lépése. Csak arra néz, amit az emberek látnak. Csak a bûn látható és durva kinövéseit akarja eltávolítani. Egyedül a hit által megragadott kegyelem hozhat létre olyan helyzetet, amikor az önzés bilincsei lehullanak rólunk. Isten emberei már az Ótestamentumban is nemcsak megtérésre hívták az embereket, hanem a kegyelem Istenéhez, a megváltó Istenhez való odafordulásra (2 Móz 34,6-7; 5 Móz 4, 30; Jóel 2, 12). Az Újtestamentum szerint pedig minden a Jézus Krisztusba vetett hiten fordul meg, akiben Isten felkínálja nekünk kegyelmét, irgalmát.

Március 28.

A hit elõretekintése

És monda Elizeus (Jóás királynak): végy kézívet és nyilakat, nyisd ki az ablakot és lõjj. És lõtt. Ekkor monda: az Úrnak gyõzedelmes nyila ez a szíriabeliek ellen. (2 Királyok 13, 15-17)

Elizeus próféta halálos ágyán volt. Jóás király lement hozzá és arcra borulva sírva fakadt: atyánkat veszítjük el, olyan férfi távozik tõlünk, aki Izrael számára harciszekerekkel és lovagokkal ért fel. - Egy hûséges imádkozó sokszor egy egész hadsereggel ér fel. Persze Jóás sokkal jobban ragaszkodott a próféta személyéhez, mint az Úrhoz magához. Isten emberét azonban a királynak ez a fájdalma nem befolyásolta. Nem hatódott meg tõle. Szívében szikrája sem volt az önszeretetnek és sajnálkozásnak. Izrael népének a sorsa foglalkoztatta õt, akiket akkoriban a szíriaiak erõsen szorongattak. A haldokló Elizeus még egyszer lehetõvé tette népe számára az ellenség felett való gyõzelmet. Megparancsolta a királynak, hogy vegyen kézívet és nyilakat s miközben az Úrhoz fohászkodott, kezét a király kezére téve megparancsolta, hogy a kelet felé kinyitott ablakon keresztül lõjjön ki. Az a nyílvesszõ, mely áthasított a levegõn, az Úr gyõzelmének és üdvösségének a nyila volt. A haldokló prófétának ebben a csendes órájában, ott, abban a kis szobában eldõlt a szír háború és gyõzelem kérdése.

Ugyanez történt a kereszten is, abban a pillanatban, mikor Jézus így kiáltott: „Elvégeztetett!" Ott akkor véglegesen eldõlt a gyõzelem kérdése, de senkinek még csak sejtelme sem volt róla. A szíriaiak is, mielõtt még Izrael egyáltalán táborba szállt volna, már levert ellenség számba mentek. Ugyenez történt Kánaán népeivel is, akik felett kimondatott a megsemmisítésükrõl szóló ítélet, mielõtt még Izrael népe Kánaánba benyomult volna. Gedeonnak ismételten azt mondja az Úr: „kezeidbe adom Midiánt".

Hinni annyit jelent, mint a Jézusban tökéletesen elvégzett üdvösséget, gyõzelmet gondolkodás nélkül elfogadni. Némelyik ember így panaszkodik: rajtam úgy sem lehet segíteni, elveszett ember vagyok! Honnan jön az ilyen panasz? Hitetlenségbál. A gyõzelem számodra is már régen eldöntött kérdés. Készen áll a segítség. Ha valóban szabadulni vágyol a bûn hatalmából, akkor tudd meg, hogy üdvösséged elvégezett tény! Tombolhat még az ellenség ellened, ahogy csak akar, már elveszítette a csatát. A Megváltó önmagára vállalta azt a bûnt, amivel még téged vádolni próbál, bûneid láncait már széttépte. Higgy és a gyõzelem a tied!

Március 27.

Teljes gyõzelem Jézusban

Nincs tehát immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak. (Róma 8, 1)

Nem állnak többé kényszer alatt, akik Jézus Krisztusban vannak. Sem a bûn, sem pedig a Sátán, aki a bûn mögött áll, nem tarthat igényt többé rájuk. E két szövetséges, a bûn és a gonosz, nem tarthat minket többé leigázva és fogságban. Aki hittel az Úrra tekint és hitben van, megoldást kapott erre a kínzó talányra: ki szabadít meg engem, nyomorult embert? Jézus Krisztusban eldõlt a csata sorsa. És mégis, mindezzel még a belsõ hasadtság nem nyert végleges elintézést. Nem kerülünk egy csapásra a Római levél 8. fejezetének áldott talajára. Visszaesések és hanyatlások jönnek még. A hitbeli látás elhomályosulhat. Régi életünk sötét hatalmai ismét uralomra juthatnak és máris elbukunk. Ilyenkor új bûnbánatra, az üdvösség újból való megragadására van szükség.

Az Isten törvénye, a lelki törvény még nem tudott egyszeriben mindent teljesen bevilágítani. A lélek életében még vannak fel nem derített részletek. Az ember azt hiszi, hogy már mindenen túljutott, öröméneket zeng, mert még nem ismeri fel a maga mindent átható romlottságát. Idõ kell hozzá, míg lassan mindenre fény derül. Rájövünk, itt-ott még nincsenek rendben a dolgok, ettõl vagy attól a bûntõl még nem vagyok szabad. Új harc keletkezik s lehet, hogy csak hosszas ingadozás után tapasztalunk újabb gyõzelmeket Krisztusban. Bizonyos kedvenc bûnök még mindig gonosz játékot ûznek velünk s a harag, türelmetlenség, meggondolatlan beszéd újra elõfognak minket. Ezzel ismét visszakerülünk a Róma 7-ben leírt állapotba.

Egyéb súlyos próbák is elõjöhetnek, például a szenvedés. Igaz, hogy belsõ emberünk szerint elfogadjuk megnyugvással Isten akaratát, de mégsem tudunk könnyen beleilleszkedni abba. Itt is csak Jézusban arathatunk gyõzelmet. Ez azonban nem megy rögtön. Gonosz szellemi erõk vesznek körül és legyõznek minket. Kedvetlenség, ellenszenv vagy gyûlölet lesz úrrá felettünk. Ilyenkor elítéljük önmagunkat és legszívesebben kifutnánk Isten iskolájából. - Az legyen a célunk, hogy a Róma 8-ban leírt állapotban maradiunk állandóan és teljesen s ne csak a bûnbocsánatnak örüljünk, hanem mindenekben gyõztesek is legyünk. A cél az, hogy Jézusban járjunk és mindenben az õ Lelke vezessen minket a gyõzelmes életben.

 

Március 26. Jézusban megszentelődve


"Akik megszenteltettek a bennem való hit által. "
(Cselekedetek 26,18)


A "szent" jelző Isten gyermeke számára megtiszteltetés, jóllehet a világ csúfondároskodásra használja. A hitetlenek úgy gondolják, hogy a hívők csak szenteskednek s az egész csupán látszat náluk. Persze nincs betekintésük a kegyelem csodájába, mely a bűnöst szentté teszi. A világ gyermekei nem nyugszanak, amíg valami hibát és gyengeséget fel nem fedeznek s azután úgy tekintik a hívőket, mint képmutatókat és szenteskedőket. Nem tudják, hogy minden őszinte megtért lélek alapjában véve megtisztult a bűntől és Istennek van szentelve. - Az, hogy valaki megigazult és megszentelődött, ugyanazt fejezi ki. A megigazulás felől nézve a bűn vétek, hiba, adósság; a megszentelődés szempontjából pedig tisztátalanság és lényünk romlottsága. A megszentelődés tehát azt jelenti, hogy az ember megtisztulást nyer ennek a világnak a szennyétől és el van különítve Isten számára. Igazában csak Isten számára létezik, neki áll rendelkezésére és szolgálatára.

Isten végzi el megszenteltetésünket is, és éppen olyan egyszeriben, mint megigazulásunkat. Nem apránként igazulunk és szentelődünk meg, hanem egyszeriben, midőn hitben megragadjuk az Úr Jézus Krisztust. Isten ajándéka, hogy megigazultunk, viszont az már a mi feladatunk, hogy igazán éljük, amit hiszünk és az elnyert megigazulást belső és külső életünkben kifejezésre juttassuk. Ha megszentelődtünk, akkor már tudunk "szentül" élni. Persze ez sok ingadozás és törés közepette megy végbe. De azért mégis szentek vagyunk, akiket Jézus vére megtisztított és megszentelt minden tisztátalanságtól. Lényünk legmélyén már tiszták vagyunk Isten előtt. Ezért mondta Jézus tanítványainak utolsó együttlétük alkalmából: "Ti már tiszták vagytok." Pedig még utána milyen sok hibát követtek el, sőt akkor hagyták őt cserben.

A megszentelődés, mint Isten cselekedete, egy pillanat alatt megy végbe, másrészt azonban egy egész életen át tart a megvalósulása. Mennyi csetlés-botláson, elsötétedésen át vezet az út. A Jézus Krisztusban ajándékozott szentséget nem őrizzük eléggé gondosan, néha helyet adunk a bűnnek, ahelyett, hogy ellene állapánk. - Tehát nem bűntelenül, de mégis megigazulva, nem szeplő nélkül, de mégis Jézusban megszentelődve, a felszínen gyakran meghomályosodva, de a szív mélyén mégis tisztán - ez az Isten gyermekeinek a titka.

Március 25. A megigazulás másik oldala


"(Isten) azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. "
(2 Kor 5, 21)


A megigazulásnál nem csupán az történik, hogy Isten nekünk tulajdonítja Jézus Krisztus igazságát és engedelmességét, hanem bűnösökből valójában igazzá válunk - "hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne". Tehát az Istentől eredő, s ezért őelőtte mindenképpen érvényes igazság lényünk részévé válik. Úgy is mondhatnánk, hogy hit által mély, bensőséges, személyes viszonyba kerülünk az Úrral. Őbelé oltatunk és vele eggyé leszünk (Róm 6, 5). Ezért mondja az Ige, hogy nemcsak általa, hanem őbenne válunk igazzá. Ő maga lesz a mi igazságunk (Jer 23, 6). Ábrahám is magát az Urat ragadta meg hitben és ez számíttatott be neki igazságul. Jézus Krisztusban, mint megfeszítettben és feltámadottban Isten olyan igazságot számít be nekünk, melyet csak az ő személyében nyerhetünk el. Mindenki, aki igazán hisz őbenne, az valósággal mint valami új ruhát öltheti magára Jézus Krisztust (Róma 13, 14).

Mikor Jézus Krisztussal hit által ilyen életszövetségre lépünk, nem csupán felmentést kapunk a bűn büntetése alól, hanem tényleges szabadulást is a bűntől. Nincs teljesebb szabadulás annál, mint amit a halál idéz elő. Mindnyájan, akik Jézus Krisztusban hisznek, meghaltak a bűn számára. Az óember Krisztussal együtt keresztre került, meg van feszítve, tehát egy teljes szakítás, elidegenülés következik be a bűnhöz és a világhoz való eddigi kapcsolatainkban. Lehet ugyan, hogy a megkísértés óráiban a gonosz még ki tudja fejteni vonzóerejét, de utána rögtön jön a bűnbánat és a fájdalom. A megigazult ember szíve mélyén már elszakadt a bűntől. Nem fut már utána, mint addig. A bűn ugyan még követi őt, de ő menekül előle. És ha elő is fogja valami bűn, védekezik, harcol ellene és minden vágya az, hogy úrrá legyen teljesen felette. A megigazult ember nem tud többé zavartalanul vétkezni. A megigazulás nem tehet senkit könnyelművé. Pál apostol idejében voltak emberek, akik a kegyelemről való tanítását durván félremagyarázták. Úgy gondolták, ha ilyen könnyen - "ingyen" - jutunk kegyelemhez, könnyen és nyugodtan vétkezhetünk tovább; annál több alkalmat adunk a kegyelem kibontakozására. Pál ezt a feltételezést megdöbbenve utasítja vissza: "Hogyan? Tovább éljünk a bűnben, miután meghaltunk a számára?" - Jézusban már holtak vagyunk a bűnnek és Istennek élünk.

Március 24. A bűnös megigazulása


"Megigazulnak ingyen az ő kegyelméből. "
(Róma 3, 24)


Isten ingyen, azaz érdem nélkül igazítja meg a bűnöst és istentelent, mintegy ajándékképpen, a Jézus Krisztusban való hit révén. Ez az evangéliumnak egyik legdrágább titka. Mi mindent rejt magában a megigazulás? Mindenekelőtt az adósság, vétek elengedését és a bűnök bocsánatát. Isten a Jézus Krisztushoz ragaszkodó bűnös oldalára áll. Kegyelmébe és szeretetébe fogadja őt. Eltépi az adósságlevelet és megkegyelmez a halálra méltó bűnösnek. De még ennél is több rejlik a megigazulásban. Isten nem csak igaznak nyilvánítja a bűnöst, hanem valójában azzá is teszi. Isten szavai mindig tettekké formálódnak át. Amikor így szól: "Legyen világosság!" - akkor máris ott a világosság. Így teszi a bűnöst is igazzá.

A megigazulás fogalma tehát két tényt rejt magában: igaznak nyilvánítanak valakit és igazzá is teszik. Amikor az Írás a hit által való megigazulásról beszél, azt mindig mind a két értelemben érti. De miképpen teszi Isten a bűnöst valóban igazzá? Belsőleg megújítja őt. Új érzületet ajándékoz neki. Nemcsak Isten kerül vele teljesen más viszonyba,tudniillik a kegyelem viszonyába,hanem maga a bűnös is másként viszonyul; teljesen más lelki helyzetbe kerül. Isten ugyanis a maga Lelkét ajándékozza neki s ezen keresztül újjászületését és megváltozását munkálja. Ha a bűnös előzőleg Isten ellensége volt, most Isten barátjává lett. Isten szerelme kitöltetik a szívébe. Magatartása alapvetően más lesz. Aki Krisztusban van, új teremtmény az. Régi lénye eltűnik, a megigazulás révén itt van az új ember. Mindez megelevenedést, életre jutást is hoz magával. A bűnös Krisztussal együtt él és életének súlypontja most már el van rejtve a mennyben. Ezért beszél az apostol "az élet megigazulásáról" (Róma 5, 18). Azok, akik eddig a halál rabszolgái voltak, a megigazító kegyelem révén "uralkodnak az életben" (Róm 5, 17). "Ha olyan törvény adatott volna - mondja az apostol -, amely képes megeleveníteni, valóban törvény által volna az igazság." Tehát a megigazulás és az életre jutás egy és ugyanazon dolog. Egy másik helyen azt mondja az apostol: "mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége hiányában" (Róm 3, 23). A dicsőség itt az élet teljességét jelenti és ellentéte a halál sötétségének. A bűnös tehát mindkettőt elnyeri: a bűnből való szabadulást s az új életet, ami azután egyre inkább kialakul és valósággá válik nála.

Március 23. Isten gyermekei jog szerint


"Mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek. "
(János 1, 12)


Hinni annyit jelent, mint Jézust befogadni. Először is szabaddá kell tennünk a szívet mindattól, ami ővele nem egyeztethető össze. Azután az embernek le kell mondania a maga dicsőségéről. Jézus nem elégszik meg valami kis sarkocskával az életünkben. Ő a dicsőség Ura; az ő igénye: mindent vagy semmit! A központi helyet akarja elfoglalni és maga mellett nem tűrhet meg ott senki mást. Hinni annyit jelent: Jézust egyedüli és kizárólagos Úrnak ismerem el, aki előtt minden másnak meg kell hajolnia.

Vannak, akik Jézust még nem akarják befogadni. Mások viszont szívesen hajlandók lennének erre, de kételkednek abban, hogy ilyen nagy dologra képesek. Ezek a félénk és csüggedt szívek csak a maguk nagy méltatlanságát látják, nem értik meg, hogy Jézus hozzájuk is betérhet. Az ilyeneknek mondjuk bátorítólag: ne féljetek, az a fontos, hogy igazán akarjátok őt! S mivel a legtöbben nem akarják őt befogadni, annál inkább örül azoknak, akiknek szíve vágyakozik utána. "Biztosságba helyezem azt, aki arra vágyik" (Zsolt 12, 6).

Igénkben az áll, hogy "akik hisznek az ő nevében". A hit ragaszkodik az Úr nevéhez, mert az azt jelenti: Jézus, a bűnökből szabadító. Neked is kész bebizonyítani ezt, csak bátran szegezd neki a Jézus-nevet. Az ő nevének dicsőségéért neked is szabadító Istened lesz (Zsolt 79, 9). - Azoknak, akik befogadták, hatalmat, szó szerint teljhatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, tehát jogosan nevezik magukat így. Mások viszont -igen sokan - csak bitorolják ezt a nevet és Istent atyjuknak nevezik, holott Isten nem tudja őket gyermekeinek elismerni, mivel Jézust mint Szabadítót nem fogadták be. Csak az sorolhatja magát Isten gyermekei közé, aki Jézusban találta meg az üdvösség egyetlen lehetséges alapját. Milyen sokan csak szájukkal nevezik Istent atyjuknak, mondogatva például a Miatyánkot, de valójában nem fűzi őket semmi szívbeli kapcsolat Istenhez. Nem újjászületés vagy az Istentől nyert új élet alapján lettek Isten gyermekeivé. Csak betolakodók és egyszer majd hallaniok kell a rettenetes szót: "Nem ismerlek titeket!" Ha atyátok vagyok, hol az én dicsőségem? Hiszen ti önmagatokat dicsőítettétek! - Csak a bűnösként Jézushoz közeledő lélek nyerhet befogadást Isten családjába.

 

Március 22. Isten gyermekeinek méltósága


"Lássátok, milyen nagy szeretettel volt hozzánk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveztetünk. "
(1János 3, 1)


Az öreg János apostolt lelke mélyéig megragadja ez a felemelő tény. Már esztendők hosszú során át boldog birtokosa és élvezője istengyermeki mivoltának, de még mindig nem vált számára megszokottá; lelke újra meg újra imádással és csodálattal telik meg, amikor Isten aláhajló atyai szeretetére gondol. Szeretné, ha minden ember szeme kinyílna erre a végtelen szeretetre. De mindenekelőtt a hívő embereknek kell ezt az ajándékot újra meg újra szívükhöz szorítaniok s ezért mondja: "Lássátok", azaz nyissátok ki szemeteket! Nem azt mondja, hogy az ő gyermekei, hanem Isten gyermekei, a Mindenhatóé, az egész teremtett világ korlátlan Uráé, akihez olyan közel állhatunk, mint gyermekek atyjukhoz. Könyörül rajtunk, gondoskodik rólunk, táplál, őriz és megvéd minket, mint atya a gyermekeit.

Nincs nagyobb méltóság ezen a földön, mint ha valaki Isten gyermeke lehet s aki valóban az, annak kimondhatatlan kiváltságai vannak. Bármikor Isten elé járulhat, elmondhat neki mindent, ami szorongatja és az Atya meghallgatja gyermekét. Nem veti meg a Jézus nevében hozzá felszálló könyörgéseket. Isten gyermeke az Atya különleges gondoskodásában részesül, mely a legkisebb részletekre is kiterjed. Sokszor az a látszat, mintha Isten gyermeke idegen, sőt sötét hatalmak játékszere lenne. Valójában azonban egyedül és kizárólag a mennyei Atya gondozása, felügyelete és fegyelme alatt áll. Szenvedései is a szeretetteljes isteni bölcsesség nevelőeszközei. Még a Sátán támadásai is csak arra jók, hogy őt a mennyei Atya karjaiba kergessék. A viharok pedig szinte még jobban felszítják Isten iránti szeretetének tüzét. A nehézségek is csak arra jók, hogy annál szilárdabban és mélyebben belegyökerezzék az örökkévaló szeretet talajába. Minden javukat szolgálja és közreműködik abban, hogy az eléjük kitűzött célokat elérjék.

Örökségük maga a gazdag Isten. Tulajdonképpen Jézus, Isten Fia az örökös. Neki adott át mindent az Atya; Isten gyermekei pedig örököstársai az egyszülött Fiúnak. Isten gyermekének lenni tehát a legnagyobbat jelenti, amit csak elképzelhetünk. - Micsoda szánalmas vakság, amely ilyen nagy áldás mellett elhalad! De boldog az, akinek szeme megnyílt mindennek meglátására, birtokába veszi eme drágagyöngyöt és hűségesen őrzi azt.

 

Március 21. Isten gyermekeinek boldogsága


"Én magamhoz fogadlak titeket és leszek nektek Atyátok, ti pedig nekem fiaimmá és leányaimmá lesztek - azt mondja a mindenható Úr. "
(2 Korintus 6, 17-18,)


Micsoda nagyszerű Ige ez. A mindenható Isten kitárt karokkal közeledik felénk: magamhoz fogadlak és szeretetem körébe vonlak titeket. Atyátok akarok lenni, aki gondoskodik rólatok, megtart, vezet és oltalmaz titeket. Ennél nagyszerűbb és boldogítóbb dolog nem történhetik emberrel. Van azonban egy előfeltétele ennek: menjetek ki közülük és szakadjatok el tőlük! Ezt az előfeltételt nem mellőzhetjük. Ha nem tudjuk elhatározni magunkat arra, hogy szakítsunk a világgal és a bűnnel, Isten a fent említett boldogságot megtagadja tőlünk.

Sokan mindkettőt szeretnék megtartani; Isten barátságát is, a föld és a menny javait, az érzéki és lelki örömöket is. Ez azonban nem megy; vagy-vagy. Ez az oka annak, hogy olyan sokan nem ismerik meg az igazi öröm ízét. Valami nyomás nehezedik rájuk, nem szabadultak még ki a világ vonzásából. Nem akar az ember bizonyos kapcsolatokat felbontani, titokban olyan viszonyt ápol, mely Isten akaratával összeütközésbe hozza. Lehet, hogy néhány gyökeret feltépett, mely odaköt e bűnös világ talajához, azonban az óember szívének gyökere nem lett átvágva. Ezért Isten az ilyen lelket nem tudja felüdíteni. Krisztus nem tud benne kibontakozni. Legfeljebb valami gyatra kezdetig jut el, valami kicsírázik, de az azután lassanként el is szárad megint. Milyen jó, hogy Isten segít minket gyengeségeinkben. Gyakran irgalmas irgalmatlansággal szakít el minket dolgoktól és a világ is segít ebben. Ő maga csapja be az ajtót előttünk, ha túlságosan nehezünkre esik a tőle való elválás. Valósággal kiközösít minket, hogy az elszakadást megkönnyítse.

Milyen bolondok is vagyunk mi, ha oly sokáig tépelődünk, a világ kegyeire pályázunk, pedig Isten kegyelme mindennél nagyobb. Ha az emberek el is vetnek minket, Isten felemel. Figyeljük csak meg, hogy is mondja: "a mindenható" Isten. Ehhez a mindenható Istenhez olyan bensőséges kapcsolat fűzhet minket, mint a gyermeket az atyjához. Hatalmában áll a testet és a lelket a kárhozatba vetni, de az is hatalmában áll, hogy örökre boldoggá tegye. Valóban semmit nem veszítünk, ha hátat fordítunk a világnak; Isten bőven kárpótol minket mindenért.

Március 20. A jó lelkiismeret áldása


"Mint akiknek szívük megtisztult a gonosz lelkiismerettől. "
(Zsidók 10, 22)


Igazán nagy boldogság a jó lelkiismeret. Sokan bizonygatják: "nekem nincs rossz lelkiismeretem, senki sem hányhat semmit a szememre!" Az alvó lelkiismeret azonban még nem jó lelkiismeret. Igaz ugyan, hogy nyugton hagyja az embert, mint ahogy egy elviselhetetlen embertől is nyugtunk van, amikor alszik. De amint felébred a lelkiismeret, oda a nyugalom. Egymásután jönnek a vádak és önvádak. Vannak, akik megpróbálják lelkiismeretük szemrehányásait saját maguk elfojtani. Igyekeznek, hogy elhallgattassák vagy elkábítsák lelkiismeretüket. Azonban egy kábítószer még nem gyógyszer. A morfium például átmenetileg megszüntetheti a testi fájdalmakat, de még soha morfium nem tett senkit egészségessé. És ha sikerül is valakinek a szíve mélyéből előtörő kellemetlen intő hangot elhallgattatnia, ugyan mit nyert vele? Jaj annak az embernek, aki lelkiismeretén erőszakot követ el.

Ha az ember bezárja fülét Isten szava felé, megtörténhet, hogy Isten egyáltalán nem szól hozzá többé. Ha lelkiismereted szorult helyzetbe hoz, akkor az egyetlen kivezető út, amely valóban célhoz vezet: menekülj Jézus keresztjéhez! Csak egy orvosság van a megsérült lelkiismeret számára s ez Jézusnak, Isten Fiának a vére. Egyedül ez tisztíthatja és gyógyíthatja meg a lelkiismeretet. Őbenne találsz nyugalmat és bizonyosságot, hogy bűnöd egyszer s mindenkorra elvétetett. - Egy asszony, miután súlyos betegségből felgyógyult, ezt mondta: "Mikor magam előtt láttam a halál lehetőségét, a szívemben csodálatos békességet éreztem, mintha soha életemben semmiféle bűnt nem követtem volna el. Miután előzőleg súlyos lelkiismereti válságokon mentem keresztül, teljes békességre jutottam." Ez Jézus vérének az ereje. Megszabadulva a gonosz lelkiismerettől és minden szorongástól, ez a megkegyelmezett bűnös boldog állapota.

Az a lelkiismeret, melyet Jézus vére tisztított meg, finom és érzékeny mindarra, ami Isten előtt nem helyes. Olyan mint a szem, melyet a legkisebb homokszem is könnyen megsért. Ez a megsérült szervünk a kegyelem révén gyógyul meg. Ismét zavartalanul működik. - Törekedj arra, hogy csak az Isten Lelke által megtisztított lelkiismeret szavára figyelj és vigyázz, hogy jó lelkiismeretednek benső, finom érzéke és derűje soha többé el ne vesszen.

Március 19. Megigazulás vagy megkegyelmezés

Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bûnt nem tulajdonít. (Zsoltár 32,1-2)

A bûn a legnagyobb méretû szerencsétlenség és baj, ezért a bûnbocsánat a legnagyobb boldogságot jelenti. Ha valaki Istennél kegyelmet talált, akkor még a szenvedések, bajok és nyomorúságok is csak javára szolgálnak. Egy hívõ ember, aki hosszú ideig szenvedett, így fejezte ezt ki: "Lelkem egét nem homályosítják el felhõk többé."

Jó annak és boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, mert egyébként csak nyomasztó teher az, ha a lelkiismeret valóban felébredt. Dávid súlyos bukása után szinte megroskadva járt. Mindaddig, amíg a lelkiismeret alszik, a vétkek pehelykönnyûek, utána lesznek csak mázsás súlyúak. Isten azonban valamennyiünk bûnét Jézusra, a bûnök nagy eltörlõjére helyezte. Azóta mi is átháríthatjuk bûneinket õreá. Milyen könnyûvé is válik az elõzõleg megroskadt lélek!

A bûn azonban nem csupán teher, hanem tisztátalanság is, mely elrútít minket Isten elõtt. Az õ tiszta tekintete elõtt vétkeink gyûlöletes és szennyes foltként hatnak. Az ember csupán a másik ember elõtt szégyenkezik vétkei miatt, különben, ha senki sem tud róluk, még a leggyalázatosabb dolgai sem okoznak neki gondot. Az már haladás, amikor az ember önmaga elõtt kezd szégyenkezni. De az igazi bûnbánathoz tartozik az, hogy az ember a szent Isten elõtt szégyenkezik.

Õelõtte az ember még olyan dolgokat is gyalázatosnak érez, amik talán különben nem is számítanának annak, mint például az irigység, öntetszelgés, akaratosság és emberfélelem. Csak amikor már nem tetszünk önmagunknak, sõt iszonyodunk önmagunktól, akkor tudja Isten bûneinket elfedni. Jézus vére takarja el azokat úgy, hogy Isten tekintete elõtt tisztán és feddhetetlenül állunk. Milyen boldog is az ilyen megigazult bûnös.

A bûn ugyanakkor az adósság jellegét is magán viseli s egyszer majd leszámolásra kerül a sor Isten elõtt. Mivel õ szent, így minden bûnt kénytelen felszámítani. A bûnös az ítélet napjáig szakadatlanul halmozza magára Isten haragját, akkor pedig majd ott áll némán és ezer kérdés közül egyre sem tud válaszolni. Boldog az az ember, akivel Isten már ebben az életben "leszámolt". Az ember fizetésképtelen, de a Megváltó teljes összegében teljesítette a fizetést és az egész adósságot eltörölte a számlánkon.

Március 18. Összeszedjem magam ehhez ?


"Isten félelmében vigyük véghez a mi megszentelődésünket" (2Kor 7,1).

 

"Mivelhogy ilyen ígéreteink vannak..." Igényt tartok Isten ígéreteinek beteljesedésére és joggal, de ez csak az emberi oldal; az isteni oldal az, hogy az ígéretek által ismerem fel az Ő reám való igényét. Például világosan tudatában vagyok-e annak, hogy testem a Szent Szellem temploma, vagy van olyan testi szokásom is, amely nem bírja el Isten világosságát? A megszentelődés révén Isten Fia formálódik ki bennem és most nekem az iránta való engedelmesség által kell természeti életemet szellemivé alakítanom. Isten a legelrejtettebb részletekbe menően is nevel. Amikor Ő megállít, ne tanácskozz testtel és vérrel, hanem tisztítsd meg magad azonnal. Tartsd magad tisztán napi munkád közepette. Tisztogatnom kell magam testem és szellemem minden tisztátalanságától, hogy mindkettő teljes összhangba jusson Isten természetével.

Vajon szellemi beállítottságom teljes összhangban van-e Isten Fiának bennem levő életével, vagy értelmem még nincs neki alárendelve? Az Úr Jézus Krisztus gondolkozásmódját alakítom-e ki magamban, aki sohasem beszélt az önmagához való jogairól, hanem belső éberségben maradva szellemét szakadatlanul alárendelte az Atyának? Felelős vagyok azért, hogy szellememet egyetértésben tartsam az Ő szellemével. Ekkor Jézus Krisztus lassanként felemel az Atya akaratának való teljes odaszentelésbe, oda ahol Ő él, ahol már ügyet sem vetek semmi másra. Isten félelmében így viszem véghez megszentelődésemet. Vezethet Isten az Ő útján és meglátják Őt mások is egyre jobban az életemben? Vedd komolyan a dolgodat Istennel szemben és akkor minden mást figyelmen kívül hagyhatsz! Legyen Isten a szó legszorosabb értelmében az első helyen az életedben!

Március 17. A hit könyörgése szabadulásért


"Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. "
(Róma 10,13)


Semmi mást nem kíván Isten, minthogy segítségül hívjuk őt. Nem kell semmit hoznunk, csak kopogtatnunk kell a kegyelem kapuján. "Én a te egész tartozásodat elengedtem neked, mivel könyörögtél nekem" (Máté 18, 32) - mondja a király a gonosz szolgának. Hány embernek szolgált ez már vigasztalásul, hogy a szívbeli könyörgésen túl semmi mást nem kíván tőle az Isten. - Az isteni irgalomért való könyörgés soha nem hiábavaló, utat talál az Úr szívéhez, hiszen ő könyörületes és így a könyörületességére való hivatkozás mindig szíven találja őt. "Az én belső részeim megindultak őrajta, bizony könyörülök rajta, azt mondja az Úr." (Jer 31, 20). Van úgy, hogy a bűnös nem alázkodik meg teljesen s még mindig igényekkel lép fel. Ilyenkor még késlekedik az Úr. Ha azonban az az eset, mint a tékozló fiúnál: "Nem vagyok méltó, hogy fiadnak hívjanak" - akkor az Úr sem tud mást tenni, mint lehajol a bűnöshöz.

Csak hittel kérd és hívd segítségül az Úr nevét. Úgy kell őt megragadnod, amint kijelentette magát az ő Igéjében. Az ő neve "Megtartó". Mondd neki, hogy feléd is bizonyuljon Megtartónak és ezt a nevét tegye előtted is nyilvánvalóvá! Hiszen ő sohasem lehet hűtlen önmagához és nem mondhat ellene önmagának. "Nevedre várok" - azaz azt várom, hogy mindazt nyilvánvalóvá tedd előttem, ami nevedben rejtve van (Zsolt 52, 11). - De ne hagyd magad megtéveszteni! Amikor a jerikói vak az Úrhoz kiáltott: "Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!" - némelyek el akarták őt hallgattatni. De minél inkább csendre intették, annál jobban kiáltozott. "Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám" (Zsolt 77, 2). Mindig akadnak emberek, akik a belső nyomorúságba jutottat szeretnék távoltartani Jézustól. "Kapcsolódj ki, járj többet társaságba, légy vidám" - és más hasonló jótanácsok hangzanak el ilyenkor. De még veszélyesebbek szívünk belső hangjai, amelyek azt mondják: ugyan hagyd már, hiszen úgysincs számodra segítség, elveszett ember vagy te! E mögött mindig a gonosz húzódik meg. Menekülés helyett kétségbeesésbe akar taszítani. Állj meg a hitben saját, hitetlen szíved ellenvetéseivel szemben is! Mondd a zsoltárossal együtt: "Könyörülj rajtam a te kegyelmességed szerint: irgalmasságod sokasága szerint töröld el az én bűneimet!" Aki ilyen alázatosan és sürgető módon könyörög kegyelemért, meghallgatásra talál.

Március 16. A hit mint kéz


"Az ő teljességéből vettünk mindnyájan, mégpedig kegyelmet kegyelemre. "
(János 1, 16)


A hit a szem, mely megpillantja Isten Fiának dicsőségét, de egyszersmind kéz is, mely az ő kegyelmének teljességéből vesz. A hit tehát nem csupán a kegyelem szemlélése, hanem megragadása is. Kézként megragadja és magáévá teszi azt, amit Isten Jézus Krisztusban nekünk szánt. Miért habozol tehát? Azt gondolod, hogy túlságos elbizakodottság lenne azt a kegyelmet, hogy Isten gyermeke vagy, a magadévá tenned? Az Úr Jézus egyszer hangosan így kiáltott: "Aki szomjúhozik, jöjjön!" Miért kiáltotta bele ezt egy ünnepi tömegbe? Mert azt akarja, hogy a szegény, eltikkadt lelkek kegyelmet nyerjenek. Ezért nyugodtan elveheted azt, amire nézve ő parancsolja, hogy vedd el.

Mi mindnyájan vettünk - ezzel János önmagát is a többi hivők közé sorolja. Pedig nagy különbségek voltak. Egy János, Jakab, Péter, András, Fülöp soha nem tévedtek gonosz utakra. Kora ifjúságuktól fogva az isteni törvény oltalma alatt álltak s szívükben vágy volt Isten után. Így jutottak el Keresztelő Jánoshoz, majd rajta keresztül Jézushoz. De ha a gonosz nem is tört fel szemmellátható módon életükbe, mégis szívük ugyanolyan romlott és önző szív volt, mint bárki másé. Éppen annyira szükségük volt kegyelemre, mint a cégéres bűnösöknek. De ott volt mellettük egy Máté. Ő viszont igen messze került Istentől. A pénzvágy megragadta és indította őt, hogy császári adószedő legyen. Lelkiismeretét sokszorosan beszennyezték a becstelenségek és mégsem volt túl rossz a Megváltónak. Az Úr őt is felvette tanítványainak legszorosabb körébe. Isten előtt nincsenek különbségek, "mert mindnyájan vétkeztek", így mindnyáluknak szükségük van a kegyelemre. Ez mindenki számára elegendő. Minél inkább kinyújtja az ember a kezét a kegyelem után, annál több kegyelemre talál. Kimeríthetetlenül tör elő a kegyelem forrása. Soha nem dugul el. "Istennek folyója tele van vizekkel" (Zsolt 65, 10).

Mindnyájan vettük a kegyelmet, ez azt jelenti, hogy Isten könyörült rajtunk és békességünk van. Nevünk beíratott az élet könyvébe. János szíve tele van örömmel a vett kegyelemért. Vajon mi eljutottunk-e már a kegyelemnek erre a birtokbavételére? Nyújtsd ki a kezedet, hogy megragadhasd a valóban nekünk nyújtott kegyelmet és együtt kiálthassuk: Isten gyermekei vagyunk!

Március 15. Jézus dicsőségét látni


"És láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. "
(János 1, 14)


Jézusé az Isten dicsősége. Csak általa részesülhet az ember kegyelemben, amit kizárólag Isten ajándékozhat. Már az is nagy dolog, hogy Isten létrehívta a világmindenséget, de még sokkal nagyobb dolog az, hogy az oly mélyre süllyedt teremtményeit ismét felemeli, megigazítja és megkegyelmez nekik. Az is isteni kiváltság, hogy csodákat cselekszik: De a legnagyobb csoda a kegyelem és a bűnbocsánat. Mindnyájan kegyelemre szorulunk, kicsinyek és nagyok, szegények és gazdagok. Ezt a kegyelmet az Atyától az Egyszülött Fiú révén nyerjük el.

A kegyelem mellett az igazság is isteni tulajdonság. A Biblia igazság szava, más szóval hűséget, feltétlen megbízhatóságot is jelent. Isten olyan, mint egy kőszikla. Az ember feltétlenül rátámaszkodhat, csakúgy mint Jézusra, az Egyszülött Fiúra. Ő a maga személyében "kegyelem és igazság". Ő az "Ámen". Soha nem csap be. Az emberek hazudhatnak, nem bízhatunk mindig bennük. De az Úr Jézusban nem ér minket csalódás. Megtartja azt, amit megígért. Mindazok, akik ismerik őt, erről tesznek bizonyságot: "Amit tőle hallottam, mind igaz, beteljesült." Hányszor bízunk meg vezetőkben, akik csak félrevezetők, mocsárba visznek minket és otthagynak. Az Úr Jézus azonban kiemel minket azokból a mélységekből, ahol pusztulás várna ránk. "Teljes kegyelemmel és igazsággal."

Nagy dolog az, ha mi is elmondhatjuk, hogy "láttuk az ő dicsőségét". Természet szerint mindnyájan vakok vagyunk Isten dicsőségének a meglátására, de amikor szemünk előtt felragyog Isten Fiának a dicsősége, árnyék borul a világra és annak ragyogására. A talmi csillogás nem téveszt meg többé. Azonban ami igen sokszor megakadályozza az embert abban, hogy Jézus dicsőségét meglássa, az az öndicsőségünk. Saját magunkat olyan szépnek és elragadónak látjuk, hogy szinte beleszeretünk önmagunkba és az énünk tölt el minket. Csak amikor felismerjük saját lényünk utálatos voltát, ragyog fel előttünk Isten Fiának dicsősége. Ő világít rá azután a magunk gonosz lényének sötét hátterére. De mindaddig, amíg önmagunkban tetszelgünk, a Megváltó nem vonz minket. Valamikor egy hivő ember ezzel zárta le utolsó írását: "nem tetszem önmagamnak". Másoknak pedig nagyon tetszett, mert úqy látták, hogy Jézus Krisztus képe rajzolódik ki benne.

 

Március 14. A kegyelem kapuja


"Íme nyitott ajtót adtam eléd. "
(Jelenések 3, 8)


Az Úr Jézus azt mondja magáról, hogy nála van a Dávid kulcsa. Amit ő kinyit, senki be nem zárja és amit bezár, senki ki nem nyitja. Csak az Újtestamentum alapján érthetjük meg ezt a kifejezést. A király után legnagyobb méltósága a királyi ház miniszterének volt. Nála volt a "Dávid házának kulcsa", azaz felügyelt a királyi palotára és kézben tartotta az uralkodó háztartásának ügyeit. Hozzá fordultak mindazok, akik bebocsátást kértek a királyhoz. Ézsaiás próféta korában egy bizonyos Sebna töltötte be ezt a tisztet. Ő azonban a saját becsvágya kielégítésére használta fel méltóságát, ezért az ő helyébe másvalaki került, egy Eljákim nevezetű ember, aki viszont atyai érzülettel viseltetett a nép iránt.

Isten háza felett az Úr Jézus ügyel fel. Az lép be oda, akinek ő ajtót nyit. Nincsenek kegyeltjei és nem használja fel méltóságát saját érdekében. Igazságosan jár el s mindenkinek kinyitja Isten házának ajtaját, aki őszinte bűnbánattal közeledik és vágyakozik a kegyelem után. - A nyitott ajtó Isten házán valami minden mást felülmúló drága dolog. Annak, aki előtt feltárul, ki szabad jönnie végre vétkei börtönéből, hogy odajáruljon a kegyelem királyi trónjához. Minden gondját, terhét lerakhatja e királyi szék előtt és kérései meghallgatásra találnak. Ezen az ajtón keresztül mennyei levegő árad be életünkbe. Vele szemben a föld fojtogató levegője alig enged lélegzethez. Mit segít rajtunk, ha minden emberi ajtó nyitva is áll előttünk, de a menny ajtaja zárva! És mi árt nekünk, ha az emberi ajtók becsukódnak, de ezzel szemben a kegyelem kapuja kinyílik? Akinek az Úr kinyitja ezt a kaput, az előtt sok emberi ajtó bezárul. Ezt a veszteséget azonban könnyen elfelejti az ember, hiszen a kegyelem kapuja mellett egyéb olyan testvéri ajtók is megnyílnak, melyek többet érnek minden világi díszkapunál.

Ilyen nyitott ajtót adott Jézus a filadelfiai gyülekezet elé is. Vigasztalás volt ez nekik a tusakodások között, melyeket el kellett szenvedniök. Eléd is ad majd nyitott kaput, ha szíved odavisz és békesség után vágyódsz. De azután használjuk is ezt a nyitott kaput! Jézus azt mondja neked is: "eléd adtam". Csak azután lépjünk is be rajta és "járuljunk bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmat nyerjünk" (Zsid 4, 16). Ne álljunk meg töprengve és kételkedve az ajtó előtt. Nekünk magunknak kell belépni rajta.

Március 13.  A hitre vezetõ biztos út

Ha valaki cselekedni akarja az õ akaratát, megismerheti a tanítás felõl, vajon Istentõl van-e vagy én magamtól szólok. (János 7, 17)

Hogyan jut el az ember a hit nagy élményére? Valami szerencsés véletlen folytán vagy egy felülrõl jövõ és nem várt ajándék révén jut valaki hitre? Milyen gyakran halljuk ezt: "Igazán csak irigyelni lehet a kegyes embereket hitükért." Nemrégiben ezt mondta valaki nekem: "Mindeddig még nem tudtam megragadni a megváltás lényegét." Mire azt válaszoltam: "Mielõtt megragadhatná azt, kell, hogy az ragadja meg önt!" - Az Úr itt egy "megismerésrõl" beszél. Ennek az a lényege, hogy az igazság valami különös erõvel megragad és fogva tart minket. Az Ige más szóval ezt hitnek nevezi. "Ó, bárcsak én is tudnék hinni!" Az Úr Jézus rámutatott egy útra, amelyen minden bizonnyal hitre juthatunk.

"Aki akarja" - ami azt foglalja magában, hogy Isten akaratát akarja cselekedni -, az majd megismeri, hogy vajon Jézus-e az Istentõl küldött Szabadító, vagy sem. Péter is ezen az úton jutott hitbizonyosságra. Teljes komolysággal akarta azt; így lett Keresztelõ János tanítványa, majd Jézust követve haladt tovább az Isten akarata megismerésének útján.

Te is kíséreld meg egyszer komolyan, hogy életedet Isten gondolatai és parancsai alapján rendezed be s egészen biztosan felismered majd, hogy csak egyedül Jézus tudja megadni neked azt, amit addig a magad erõfeszítései révén hiába igyekeztél elérni. Csak egyszer értsd meg Isten akaratát a maga teljességében és mélységében! Csak egyszer szánd rá magad, hogy a harag és az irigység gonosz indulatait kiszakítod szívedbõl, csak egyszer próbáld meg, hogy úgy szeresd felebarátodat, mint magadat és próbáld meg letaszítani énedet a trónról. Rájössz, hogy a magad erejébõl soha sem viszed ezt végbe! Egyre inkább csak csõdbe kerülsz önmagadra nézve. A bûntudat fokozódik és tehetetlenséged tudata egyre jobban erõsödik. Egyszer valaki, aki ezt komolyan megpróbálta - Luther Márton -, ezt a vallomást tette: "mindig mélyebbre süllyedtem a bûnbe, mind kevesebb jót láttam magamban s mind lobban foglyul eltett a bûn". - De így jutsz egyre közelebb a bûnösök Megváltójához, így leszel képes befogadni a kereszt üzenetét. És Isten nyilvánvalóvá teszi eltted Fiát, mint aki egyedül segíthet téged életre és szabadságra, békességre és örömre. Hitbizonyossággá válik benned: csak Õ és senki más!

Március 12. A hitre vezető biztos út

 

"Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti a tanítás felől, vajon Istentől van-e vagy én magamtól szólok."
(János 7, 17)

Hogyan jut el az ember a hit nagy élményére? Valami szerencsés véletlen folytán vagy egy felülről jövő és nem várt ajándék révén jut valaki hitre? Milyen gyakran halljuk ezt: "Igazán csak irigyelni lehet a kegyes embereket hitükért." Nemrégiben ezt mondta valaki nekem: "Mindeddig még nem tudtam megragadni a megváltás lényegét." Mire azt válaszoltam: "Mielőtt megragadhatná azt, kell, hogy az ragadja meg önt!" - Az Úr itt egy "megismerésről" beszél. Ennek az a lényege, hogy az igazság valami különös erővel megragad és fogva tart minket. Az Ige más szóval ezt hitnek nevezi. "Ó, bárcsak én is tudnék hinni!" Az Úr Jézus rámutatott egy útra, amelyen minden bizonnyal hitre juthatunk.

"Aki akarja" - ami azt foglalja magában, hogy Isten akaratát akarja cselekedni -, az majd megismeri, hogy vajon Jézus-e az Istentől küldött Szabadító, vagy sem. Péter is ezen az úton jutott hitbizonyosságra. Teljes komolysággal akarta azt; így lett Keresztelő János tanítványa, majd Jézust követve haladt tovább az Isten akarata megismerésének útján.

Te is kíséreld meg egyszer komolyan, hogy életedet Isten gondolatai és parancsai alapján rendezed be s egészen biztosan felismered majd, hogy csak egyedül Jézus tudja megadni neked azt, amit addig a magad erőfeszítései révén hiába igyekeztél elérni. Csak egyszer értsd meg Isten akaratát a maga teljességében és mélységében! Csak egyszer szánd rá magad, hogy a harag és az irigység gonosz indulatait kiszakítod szívedből, csak egyszer próbáld meg, hogy úgy szeresd felebarátodat, mint magadat és próbáld meg letaszítani énedet a trónról. Rájössz, hogy a magad erejéből soha sem viszed ezt végbe! Egyre inkább csak csődbe kerülsz önmagadra nézve. A bűntudat fokozódik és tehetetlenséged tudata egyre jobban erősödik. Egyszer valaki, aki ezt komolyan megpróbálta - Luther Márton -, ezt a vallomást tette: "mindig mélyebbre süllyedtem a bűnbe, mind kevesebb jót láttam magamban s mind lobban foglyul eltett a bűn". - De így jutsz egyre közelebb a bűnösök Megváltójához, így leszel képes befogadni a kereszt üzenetét. És Isten nyilvánvalóvá teszi előtted Fiát, mint aki egyedül segíthet téged életre és szabadságra, békességre és örömre. Hitbizonyossággá válik benned: csak ő és senki más!

 

 

Március 11.

A hit kockázata

Péter így szólt: Uram, parancsolj, hogy odamehessek hozzád a vízen. Ő pedig szólt: jöjj! (Máté 14, 28-29)

Jézus útja szakadatlanul a hit útja volt. De a mi utunk is - Jézushoz vagy Jézussal - mindig a hit útja, azaz állandó kockázat. Ilyen kockázat volt Péter tengeren járása is. Jézus ezzel nem Péter kíváncsiságát akarta kielégíteni vagy önelégültségét táplálni. Azt akarta minden időkre leszögezni, hogy a hozzávezető vagy a vele járt út minden, csak nem könnyű. Csak a világ szerint való okosság gondol ki magának egy széles utat, amit saját természetes értelme világít meg. A hit útja viszont a természeti embernek mindig bolondság. Mindaz, ami ellentétes a megszokott emberi tapasztalatokkal, lehetetlen előtte. Az ilyen ember nem hisz és nem is meri az Urat arra kérni: "Parancsolj, hogy hozzád mehessek!" Csak azon a széles úton, melyen az emberek sokasága jár, lát magának szilárd talajt. Ott látszólag minden rendben van és nem lehet kétség a sikert illetően. Milyen gyakran jutottak már emberek ingoványra, jóllehet mindent olyan okosan kiterveltek! És milyen sokan majd csak odaát ébrednek annak a tudatára, hogy eltévesztették a helyes utat és a kárhozatba jutottak.

A Jézushoz vezető út s a vele járt út nem hat csábítótag. Nem ígér megbecsülést vagy előnyöket, sőt csak megvetést és gyalázatot. Pusztán és sötétségen vezet át, miközben mások napsütötte, széles utakon mennek tovább. "Úgysem szabadulok meg már soha régi énemtől, megrögzött utaimtól" - monda egy hang belül, mert csak a láthatókkal számol. Jézus azonban azt monda: "Jöjj!" - Ő az, aki vágyat ébresztett lelkedben s ezen keresztül hív magához. Építs bátran és bizalommal arra, amit ő mond! Ő erősebb, mint körülményeid és mindazok a nehézségek, melyek veled szemben tornyosulnak. Erősebb azoknál a sötét hatalmaknál is, melyek nem akarnak elengedni téged. Kérd az Urat hittel: "Parancsolj, hogy odamehessek hozzád a vízen!" És ne nézz közben magadra és bűneidre! Ne nézd a nehézségek tengerét sem, vagy a sátáni ellenállás viharát. Csak az Úrra tekints és hittel figyeli a szavára: "Jöjj!" - Azután lépj a kegyelem vizére és járj a hullámokon, magad mögött hagyva a régi megszokások, üres előítéletek és kételyek hajóját!

 

Március 10.

Kegyelem a megtört bűnösnek

A vámszedő pedig távol állva, még a tekintetét sem akarta az égre emelni, hanem verte a mellét és így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! (Lukács 18, 13)

Távol állt. Érezte, hogy tulajdonképpen semmi joga sem volt ahhoz, hogy belépjen erre a szent helyre. Méltatlannak tartotta magát ahhoz is, hogy ott időzzék. Érezte Istentől való távolságát és az elválasztó falat. Szégyenében lesütött szemekkel állt Isten előtt. Lelki szemei előtt lebegett egész bemocskolt élete. A magában való bizakodásnak még csak a nyoma sem volt benne. Mellét verte, azaz nem tartotta magát jónak, csak ütésekre méltónak. Az önigazult ember valósággal szerelmes önmagába, gyengéden bánik önmagával és azt akarja, hogy mások is simogassák. A vámszedő mellét verte, melyben ott dobogott gonosz szíve, minden nyomorúság forrása. "Szíveteket szaggassátok meg!" - kiáltja nekünk Jóel próféta (2, 13). A farizeus imája könnyedén pereg ajkairól. A vámszedő csak hallgatagon áll ott, hosszú ideig, míg sóhaj szakad ki belőle. Nem tér könnyen napirendre a bűnei felett a megszokott módon: "hiszen mindnyájan bűnösök vagyunk, mindenki követ el hibákat". Csak magát látja bűnösnek, akinek kegyelemre van szüksége, különben elvész.

Mindaddig, míg valaki töretlenül bízik önmagában, nincs szüksége semmiféle kegyelemre. Ha azután az önigazság épülete itt-ott megrepedezik vagy inogni kezd, akkor esetleg szükségünk van még a kegyelemre is. De amikor az ember teljesen összetört, akkor csak a kegyelem az, amire szüksége van. Mindaz, aki összetörve és megalázkodva jön a kegyelem királyi székéhez, nem kap visszautasítást. "Megigazulva ment alá az ő házához." A bűn terhe lekerült róla. Isten kegyelmet nyert gyermekeinek a méltóságára emelkedett. Mert mindaz, aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

"Aláment az ő házához" -, de még az a ház is, amit előzőleg otthagyott, most egészen más lett. Isten békéjét vitte oda magával és háza népe is megtapasztalhatta, hogy egy Istentől megáldott és belsőleg boldog ember tért vissza. Tele lett napfénnyel a ház. A farizeus azonban úgy hagyta el a templomot, ahogy odament. Nála semmi sem változott meg. - Sokan maradnak minden imádságuk, igeolvasásuk vagy hallgatásuk ellenére is ugyanazok a régi, töretlen, alázat nélküli emberek, akikben Isten nem gyönyörködik. Aki porig alázza magát, azt Isten szeretettel a szívére vonja.

 

 

Március 9.

Bezárt ajtók

 

Az övéi közé jött és az övéi nem fogadták be őt. (János 1, 11)

 

Milyen fájdalmas lehet egy édesanya szívének, ha tulajdon gyermeke bezárja előtte az ajtót. Az ilyen tudja csak igazán megsejteni, hogy mit érezhetett a Megváltó, amikor Izrael, az ő saját népe, nem fogadta őt be. Könnyek peregtek szeméből, amikor szeretetének ismételt hívogatását is elutasították (Luk 19, 41). - Milyen jellemző, hogy az Úr Jézusnak már a születésekor sem volt hely a vendégfogadó háznál. Ma ugyanez történik.

Sok szív ajtaján kopogtat, de az emberek nem törődnek vele. Milyen sokáig kell sokszor várnia csak egy kicsike kis ajtónyílásra is! De mégis, miért nem fogadták őt be a zsidók? Ennek fő oka önigazságukban rejlett. Úgy jött, mint a bűnösök szabadítója. Ilyenre nem volt szükség. Olyan Messiás-királyra vártak, aki a nemzetek élére állítja a maga népét. Ma is még az önigazság az egyik ok, amiért Jézus olyan sok ember előtt nem szívesen látott vendég. Ezenkívül olyan sok más vendég fészkelte be magát az emberi szívekbe s ott végleg letelepedési jogot is nyert, akikkel az Úr Jézus soha nem tudna együtt lakozni: nyereségvágy, becsvágy, élvezetvágy. Ezeknek a vendégeknek, noha határozottan el kellene utasítanunk őket, az ember nem akar felmondani, így az Úrnak kívül kell maradnia. Az ember talán még hajlik is az Úr felé, sok minden nagyszerűt tud róla mondani, nem tagadja meg tőle elismerését, csak éppen nem engedi őt be. Pedig Isten hatalmat adott Jézusnak minden test felett. Jogos igénye van mindenkire, mivel ő mindnyájunkért odaáldozta magát. Téged is megváltott, tulajdonává tett s most az lenne a kötelességed, hogy Jézusnak ezt a tulajdonjogát elismerd és szívedben helyet adj neki. Természetesen ennek érdekében sok mindent el kellene előbb távolítanod; az évek hosszú során át sok szenny halmozódott fel. De fogj már egyszer hozzá és az Úr melletted lesz. Csak olyan lélekben tud lakozást venni, melyben végigjárt már a seprő.

Szakíts már végre azokkal az idegen vendégekkel, akik évek óta lakják szívedet és úgy viselkednek ott, mint jogos tulajdonosok, pedig egyedül Jézusnak van joga rád. Légy bátor és szakíts azokkal a dolgokkal, melyek lelkedet nyomorúságos szolgaságban tartják és károkat okoznak benned. Eltünnek majd, mihelyt Jézust hitben jogos Uradnak ismered el.

 

 

Március 8.

Jézusban megítélődnek a lelkek

Íme, ez arra rendeltetett, hogy általa sokan elessenek és felkeljenek Izraelben és jel legyen, melynek sokan ellene mondanak, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek. (Lukács 2, 34-35)

Amikor az öreg Simeon a gyermek Jézust karjára vette, lelki szemei előtt a gyermek - jelül - hatalmas alakká növekedett, azaz olyan jelentős személyiséggé, aki mellett senki sem haladhat el anélkül, hogy fel ne figyelne rá. De Simeon azt is hozzáteszi, hogy ez a jel ellentmondásokat vált majd ki. Nem is lehet ez másként, hiszen Jézus nem emberi személy csupán, hanem Isten. - Ha csak ember lenne, akkor pontosan megfelelne az emberi elgondolásoknak és kívánságoknak. - Minthogy azonban Isten Fiaként jött el az emberek közé, így minden emberi elgondolásnak pontosan az ellentéte. Még legközelebbi barátaiban, az apostolokban is csak ellentmondást vált ki, amikor elindul a szenvedés útján. Az általa hozott megváltás nem felelt meg sem népe elgondolásainak, sem pedig az önigazult emberi szív mindenkori kívánságainak. Az embernek nincs szüksége a bűnösök Megváltójára, mert nem tudja és nem akarja belátni, hogy elveszett és kárhozatra méltó bűnös. Azokból a büszke lelkekből, akik az önmegváltás lobogója alatt hajóznak, a Megváltó csak ellentmondást vált ki. De ugyanígy azokból is, akik szeretik önmagukat magasztalni, nagyra tartani s akik alapjában véve önmagukat imádják. A Megváltó előtt sem adják meg magukat, aki ezáltal szikla lesz számukra, melynek neki verődnek s szétzúzódnak rajta. De sokan éppen őáltala kelnek fel. Kik ezek? Mindazok, akik tehetetlenül a földön feküsznek s bevallják, hogy nem tudják önmagukat megszabadítani. Az ilyen összetört szívekhez odalép a Megváltó és felemeli őket.

 

Áldott az az ember, aki önmagában csalódott, önmagába vetett hitét elveszítette, mert az ilyennek odanyújtja kezét az Úr és kihúzza a mélyből. - Isten arra rendelte Jézus Krisztust, hogy vele kapcsolatban sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek. Õelőtte megítélődnek lelkek s nyilvánvalóvá lesz, hogy ki az, aki legbenső lényege szerint jobban szereti a sötétséget, mint a világosságot. De az is nyilvánvalóvá lesz, hogy ki az, aki tisztaság után vágyódik, a békességet szomjúhozza, aki mindenképpen el akar jutni Istenhez és meg akar szabadulni a bűn megkötözöttségétől. Vajon mi is azokhoz tartozunk, akik feltétel nélkül átadták magukat Jézusnak?

Március 7.

Jézus minden időben!

Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. (Zsidók 13, 8)

Sokan úgy gondolják, hogy a Krisztusról szóló örömüzenet nem időszerű többé, a Biblia szempontjai pedig régen túlhaladottak és maradiak. Ha a bűn valóban túlhaladott álláspont lenne, akkor az emberiségnek nem lenne többé szüksége a bűnösök Megváltójára. És ha igaz lenne, hogy az emberi fejlődés által egyre inkább levetjük a bűnt, egyre inkább tiszták és igazak leszünk, akkor a keresztről szóló evangélium tényleg feleslegesnek bizonyulna. De elég csak egy pillantást vetnünk az emberek életére, megnyilvánulásaira és máris látjuk, hogy az ember nagyszerű és nemes voltáról való derűlátó megnyilatkozások nem állják meg helyüket. Elég csak a történelem utolsó néhány évtizedére visszaemlékeznünk: a gyűlöletnek, igazságtalanságnak és erőszaknak micsoda mélységeibe tekinthetünk bele, az erkölcstelenségnek milyen szörnyű áradata önti el a világot! Igazán elmondhatjuk, hogy ma még nagyobb szüksége van az emberiségnek a Szabadítóra, mint valaha.

A modern emberen is csak az Isten megújuló kegyelméről szóló üzenet segíthet. Az emberiség nem jobb, hanem rosszabb lesz az idő előrehaladásával. Lehet, hogy külső, kulturális tekintetben emelkedik, technikailag tökéletesül, de ezzel egyenes arányban növekszik belső romlottsága is. Mennyire igaza van az Igének, amikor azt monda, hogy a világban egyre inkább fokozódik majd az erkölcsi szétesés és egyre nagyobb tért nyer az igazságtalanság. Az Ige szerint csak egy valaki hozhat szabadulást, s ez Krisztus. Ma is neki kell közbelépnie, különben az ember menthetetlenül elvész.

Vajon megragadtad-e már ezt a Szabadítót és magadénak vallottad-e őt? És vajon ma is az-e a számodra? Sokan vannak ugyanis, akiknek csak tegnapi Krisztusuk van. Valamikor megtapasztalták megváltói erejét, de azután eltávolodtak tőle. Alakja ma nem úgy áll lelki szemeik előtt, mint az egyetlen Szabadító. Elfeledkeztek a régi bűneikből való megtisztulásukról (2 Pét 1, 9). Ismét álomba merültek. Nem gondolnak arra, hogy mindennap szükségünk van Jézus szabadítására mindaddig, amíg hitből látásra jutunk. Hiszen mindennap dolgunk akad a bűnnel és csak őbenne van megtartatásunk. Naponta szükségünk van az ő vérében való megtisztulásra és neki naponta kell könyörögnie értünk. Istennek legyen hála, ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

Március 6.

Hitünk szilárd alapja

Nem kieszelt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hanem mint akik szemünkkel láttuk az ő isteni fenségét. (2 Péter 1, 16)

Hitbizonyosságunk az üdvösségnek azokra a nagy tényeire alapozódik, melyekről az Ige tesz nekünk bizonyságot. A hit a megváltás elvégzett tényén nyugszik, amely itt és most azért érvényes számunkra, mivel Jézus Krisztus él és az Igén keresztül közel jön hozzánk. A hit nem támaszkodik valami másra; valamire, ami bennünk megy végbe, mint például az érzéseinkre. Ebben az esetben igen ingatag talajon állna. Érzelmeink hőmérője állandóan mozgásban van. Gyakran mélypontokat ér el. A hitbizonyosság azon az átváltozáson vagy megújuláson sem alapulhat, ami az emberben megy végbe. Ez inkább csak erősíti a hitbizonyosságot, mely kizárólag az Igén alapul.

De vajon van-e magának a Jézus szabadító hatalmáról szóló Igének, mely újjáteremt minket, valami szilárd alapja? Végső fokon mindez nem csupán valami légből kapott kitalálás? Vajon nemcsak okos és remekül kitalált mesék azok, amik az apostoli igehirdetésnek is alapul szolgáltak? A hitetlenség az üdvtények közül szívesen minősítene több mindent mesének, így Jézus csodálatos születésének vagy feltámadásának tényét. Persze akkor Jézus halálának sem lenne engesztelő ereje és vérének sem volna szabadító hatalma. De vajon nincs-e a hitetleneknek mégis igazuk? Nem áll-e az evangélium szellemes emberi kitalálásokból csupán? Rettenetes lenne, ha ezen a ponton kétségek között kellene élnünk és egész hitéletünk csak kegyes kitalálás és elképzelés lenne csupán. Istennek legyen hála, egészen szilárd talajon állunk. Az apostolok saját maguk látták Jézus dicsőségét a megdicsőülés hegyén. Feltámadásának is tanúi voltak. Valóban feltámadott. A csodák ezen csodája az a szilárd pillér, melyen a Jézusról szóló evangélium nyugszik. A Fiú feltámasztásával Isten nyomta rá a hitelesség pecsétjét az evangéliumra. Jézus valóban a bűnök bocsánatára ontotta ki a vérét. És mivel feltámadott, így látható módon vissza is tér majd. Mivel pedig él, hitünk nem egy elképzelt Megváltóhoz kapcsolódik, hanem valóságos, mindig jelenlevő Szabadítóhoz. Hitünk nem "hiábavaló". Nem ábrándképhez kapcsolódik, hanem élő személyiséghez. Ezentúl pedig a hívő maga is meglátja, megtapasztalja Isten dicsőségét.

Március 5.

Az örömüzenet bizonyossága

Igaz beszéd ez, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnösöket. (1 Tim 1, 15)

Isten Fia otthagyta az atyai ház dicsőségét és eljött a bűnnek és a halálnak ebbe a világába, hogy megmentse a bűnösöket. Jézusban van az ember üdvössége. Sokan persze nem osztják ezt a véleményt. Kételkednek benne, sőt tagadják azt. Vajon tényleg valami bizonytalan dologról van itt szó? Igaz beszéd ez - mondja az apostol. Az ember feltétlenül ráhagyhatja magát. A hitnek is szüksége van valami kétségtelen bizonyosságra, mint alapra. A hit nem valami vélekedés vagy feltevés csupán. Istennek legyen hála, mi biztos tényre támaszkodunk. Már az Ótestamentum prófétái bizonyságot tettek arról, hogy Jézus nevében mindazok, akik hisznek őbenne, bűnbocsánatot nyernek. Ézsaiás úgy rajzolta meg Jézusnak a bűn miatt való szenvedését, mintha lélekben ott állt volna Krisztus keresztje alatt. Könyvének 53. fejezete nem egy zsidó embernek felnyitotta szemét a világ Megváltójának felismerésére.

Jézus maga tesz bizonyságot arról, hogy ő az elveszett bűnösök Megváltója. Csodái is ezt bizonyítják. Amint a betegségeket megszüntette, ugyanúgy magától a bűntől, bajaink e végzetes forrásától is megszabadít. Gondoljunk csak a gutaütött meggyógyítására. "Megbocsáttattak a te bűneid" - mondja neki. Ellenfelei rossz néven veszik ezt a beszédet, hiszen egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket! Jézus belelát gondolataikba és ezt kérdezi: "Mi könnyebb; azt mondanom, megbocsáttatok a te bűneid, vagy ezt mondanom: kelj fel és járj?" Kétségtelen, hogy valaki sokkal könnyebben mondhatja azt, hogy bűneid meg vannak bocsátva, mint a másikat. Ugyanis az utóbbi esetben pillanatok alatt kiderül, hogy az illető elbizakodottságból mondta ezt. Ha azonban valaki hatékonyon kimondja ezt a bátor felszólítást: "kelj fel és járj!" - akkor nyilvánvalóan a másik szava sem lehet istenkáromló beszéd. A beteg, amint tudjuk, felállt és felvette az ágyát. De ugyanekkor mint megújult ember, bűneiből is kilépett.

Jézus tehát a bűnösök Szabadítója. Halálának kiengesztelő jelentősége van s ezt Isten is megerősítette azáltal, hogy feltámasztotta őt. Tehát minden bizonnyal igaz beszéd ez: Jézus a bűnösök Szabadítója. - Miért nem hiszed ezt? Nekünk a világ legbizonyosabb tényével van dolgunk. Nincs senkiben másban üdvösség Jézuson kívül.

Március 4.

Drága örömüzenet

Teljes elfogadásra méltó (beszéd) ez, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bûnösöket. (1 Tim 1, 15)

Teljes elfogadásra méltó, azaz drága ez a beszéd. A hitetlenség persze elutasítja, de a hit boldogan fogadja el. Aki ezt elutasítja, az saját kárhoztató ítéletét írja alá és kizárja magát az üdvösségből. Aki azonban elfogadja, nagyobb kincset nyer, mint bármi ezen a világon. Mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az életét (lelkét) elveszíti? A lélek mindennél drágább. Nincs semmi a világon, amit az ember odaadhatna, hogy lelkét, mely veszendőbe indult, megváltsa. Jézus drága vére az egyetlen váltságdíja lelkünknek.

Amint valaki, akit élve eltemetnek, nem tudja magát többé kiásni, éppoly kevéssé tudja magát a bűneiben halott ember megeleveníteni. "Elváltoztathatja-e bőrét a szerecsen és a párduc az õ foltosságát?" (Jer 13, 23). Éppoly kevéssé képes a bűnös vétkeinek sötét foltjait eltávolítani. Elhiteti önmagával, hogy ártatlan, de egy hang a szíve mélyén mást mond. Ezt a hangot egy ideig el lehet hallgattatni, el lehet nyomni, de egyszer csak robbanásszerűen tör majd elő. Kicsoda tudja magát megszabadítani, ha egy sziklához láncolják? A bűnös éppen így képtelen szenvedélyeinek a láncát széttépni. És ha minden bilincstől meg is tudna szabadulni, egytől soha: önzésének és önszeretetének kötelékeitől. Hitvány önszeretetünket csak Jézus szeretete tudja legyőzni. Ezt a szabadulást a Jézusról szóló evangélium kínálja fel nekünk, amely evangélium szabadulást kínál leggonoszabb ellenségünktől, a bűntől is. És mivel e mögött mindig a Sátán áll, Jézus ettől a sötét hatalomtól is megment, aki elől egyébként senki nem tud elmenekülni.

Jézus szabadítása az örök haláltól és az örök életre való szabadítást is magában foglalja. Ő visszaviszi a megmentett lelket Istenhez, hogy részesévé lehessen az Atya szeretetének és az atyai hajléknak. Megszabadít a kárhozattól és megnyitja felettünk a mennyet. És hány ember utasítja vissza ezt a nagy üdvösséget! Hogyan menekülünk meg, ha nem törődünk ilyen nagy ajándékkal? Figyelj tehát a Szabadítóról szóló beszédre, különben menthetetlenül örök romlásba jutsz. Sokba kerülhet az, ha ezt a drága beszédet megveted. Aki hittel megragadja, az megmenekül. Ez menekülésünk biztos és erős horgonya.

Március 3.

A belső ellentét feloldása

Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadit meg engem a halálnak ebből a testéből? Hálát adok az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róma 7, 24-25)

A halálnak ez a teste velünk született természetünk, melybe belefészkelte magát a bűn és a halál. Ki hoz most már szabadulást? Nyilvánvaló, hogy ez a belső ellentét és hasadás nem maradhat mindig így, különben a keresztyén élet merő nyomorúság lenne. Sok magyarázó a Rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében a keresztyén ember természetes állapotát látja megrajzolva. Van is ebben valami igazság. A törvény nélküli állapotunk egyszer s mindenkorra megszűnt. Pál így mondja ezt: "Én pedig egykor törvény nélkül éltem". Akit egyszer igazán felébresztettek már a bűn álmából, nem maradhat meg abban továbbra is és nem követhet el többé bűnt büntetés nélkül. Az Isten törvénye újra meg újra fenyegetőleg mered az emberre még akkor is, ha csak olykor esik vissza. A belső hasadtság állapota tehát még azoknál sem szűnik meg azonnal, akik hitre jutottak.

Erre a fontos kérdésre: "kicsoda szabadít meg engem?" Istennek legyen hála, csak egy válasz van: Krisztus Jézus, a mi Urunk. Ő szabadít meg minket a bűn szolgaságától és átkától. De csak az él ilyen szabadsággal, aki hittel Krisztusra tekint. Amint tekintete hit dolgában meghomályosul, az ember ismét visszaesik a törvény alatti állapotába. Ezért van az, hogy még Isten gyermekei is gyakran így sóhajtoznak: "Nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok." Az ember a maga erejéből nem is jut tovább, mint egy szívszaggató jajkiáltásig. A győzelem nincs bennünk, hanem úgy adatik nekünk Jézusban és hit által.

A Római levél 7, 25 pontosan ezt mondja: "Ezért bár én, azaz a magam személyében Krisztus nélkül, az Isten törvényének szolgálok az elmémmel, de testemmel a bűn törvényének." Ennyire viszi az ember önmagában. De Istennek legyen hála, nincs többé kárhoztató ítélet azok felett, akik a Krisztus Jézusban vannak, azaz őrá támaszkodnak. A cél: győzelmes élet a Krisztusban. De ez nem megy ingadozások és visszaesések nélkül. Addig nem is kaphatunk bepillantást ebbe az örömüzenetbe, amíg nem kerültünk először a törvény alá, nem vettük fel a harcot a bűnnel és nem ismertük fel megrendülten vétkeink és tehetetlenségünk halálos voltát.

Március 2.

A belső összeütközés

 

Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok! (Róma 7, 19)

 

Csak megtérésekor ismerte fel az apostol saját lelkében a fájdalmas hasadást az akarás és a tehetetlenség között. Vagy lehetséges az, hogy már megtérése előtt ilyen belsőleg hasadt állapotba került? Ez elképzelhetetlen. Az üldöző Saul nem volt belsőleg megbénult, tehetetlen ember. Sokkal inkább a törvényért buzgólkodó zsidók büszke öntudata hatotta át. Csak amikor a felülről adatott tövis a szívébe fúródott, került a belső forrongás állapotába. Most vált világossá előtte Isten akarata a maga teljes mélységében. Felismerte és akarta a jót, de nem tudta azt megvalósítani. Így válik az ember önmaga előtt is talánnyá: "Nem tudom, mit csinálok!" Alapjában véve gyűlölöm a gonoszt - és mégis cselekszem. Tiszta akarok lenni - és tisztátalanságnak adom át magam. Isten minden parancsát helyeslem - és mégis áthágom azokat. Honnan jön mindez? Aki egy idegen hatalomnak eladta magát, az kénytelen a végsőkig kiszolgálni azt. Ahhoz, hogy az ember a bűntől megtartóztassa magát, önmagából kellene kiszakadnia. Benne lakik a bűn. Ezért az "óembernek" meg kell halnia.

Amikor az ember önmagában semmi jót nem talál már, csak gonoszt, a törvény betöltötte feladatát. Nem tud új életet teremteni, csak felnyitja az ember szemét, hogy önmagát bűnösnek lássa. Megmutatja neki lényének teljes romlottságát és sivárságát. Ez az állapot, amibe az ember kerül, annál nyomasztóbb, mivel belső embere, hajlamai, erkölcsi felfogása szerint a jót akarja. A felülről jövő ébresztés elérte azt, hogy az ember a jó felé vonzódik és jót akar. Meg is kísérli, hogy Isten akaratának saját erejéből eleget tegyen. De minél inkább harcol a bűn ellen, annál jobban érzi annak kényszerítő hatalmát. Tagjaiban egy különös törvényszerűséget fedez fel, a bűn törvényét, amiből nem tud szabadulni. Mély és tragikus hasadás: Isten törvényét szereti. Kívánná a jót, de a testében jelentkező bűn hatalma ellen tehetetlen. Az ember kénytelen engedni neki és tehetetlen vele szemben. De közben érzi, hogy meg kell változnia. Ő maga is meg akar változni, azonban gyakran még ez az akarás sem teljes. Csak hányódik ide-oda, s csupán újabb és fájdalmasabb vereségek megtapasztalása után formálódik ki benne a teljes és mindenre elszánt akarás: Adj szabadulást Uram, nekem, nyomorult embernek!

Március 1.

Bűnismeret a törvény által


Én pedig egykor törvény nélkül éltem. De a parancsolat eljöttével életre kelt a bűn, én pedig meghaltam. (Róma 7, 9-10)


Az apostol három állapotot különböztet meg: törvény nélkül, törvény alatt, törvényben. "Én pedig egykor törvény nélkül éltem." Ezzel az apostol nem gyermekkorának idejére gondol, hanem életének arra a korszakára, amikor az isteni akarat, a szent Isten követelményei a maguk mélységében még nem értek el a tudatáig. Így van ez a legtöbb emberrel. Ismerik ugyan Isten parancsait, még hiszik is, hogy eleget tudnak azoknak tenni, mivel kifejezetten nem vétenek annak betűi ellen.
A törvény betűi szempontjából Pál feddhetetlen volt (Fil 3, 6). Így vannak sokan a keresztyén tanítással is. Értelmükkel felfogják azt, de belső tartalma elől szívük zárva marad. Csak akkor vált a bűn élővé és égetővé Pál számára, amikor belsőleg felfogta a törvény értelmét. Előzőleg teljesen érintetlen maradt a szíve ebben a tekintetben. De később különösen egy parancs nehezedett súlyosan a szívére: még csak ne is kívánd! Addig nem is gondolt a törvénynek erre az oldalára. Úgy gondolta, hogy "mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva". A bűnről mint cselekedetről gondolkodott. A szívből származó gonosz gondolatokat és vágyakat a maguk szörnyűségében nem látta meg. Milyen sokan vigasztalják magukat azzal: "hiszen én semmi rosszat nem cselekszem! Ez azt jelenti, hogy nem ismerik a bűnt a maga mélységében, nem értik meg, hogy "belülről, az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések..." (Márk 7, 21-22). A lelkiismeret akkor ébred fel, amikor így ismeri fel a törvény lényegét. Most lesz az ember igazán bűnössé. Előzőleg a bűn halott volt. Jelen van ugyan a lélekben, de úgy, mint a test belsejében meghúzódó betegség-csíra, melyet csak egy bizonyos gyógyszer hoz elő. Amint az ember szívében megértette az isteni törvényt - a rejtett gonosz napvilágra kerül. Az önigazult ember, akinél hiányzik a voltaképpeni bűnismeret, még élvezi az életet és jól is érzi magát. De élete csak látszatélet. Mihelyt a bűn életre kel, egy haldoklási folyamat indul meg. A gondatlan életnek és az önigazultságból származó biztonságérzetnek vége. A bűn szörnyű hatalma most lesz igazán világossá az ember előtt. Ha be tudná tartani a törvényt, ez életet jelentene a számára, de mivel nem tudja, az kiszolgáltatja őt a halálnak.

          

 





 Az alábbi linken a teljes könyv olvasható

 

 

 


Február 3. Az Istennel való élet alaptörvénye

"Ha az Urat keresitek, megtaláljátok, de ha őt elhagyjátok, ő is elhagy titeket. "
(2 Krónika 15, 2)


Isten engedi, hogy megtaláljuk őt. Micsoda vigasztalás ez! Az eredménytelen keresés megbénít, nyomasztólag hat, elbátortalanít. Viszont mennyi mindent elér az ember, ha buzgón, törekvő módon keres. Hány ember szeretne valamire jutni földi vonatkozásban és soha nem ér célt. De aki keresi Istent, az megtalálja őt. Persze e keresésnek teljes komolysággal kell történnie. Vannak ugyanis istenkeresők, akik soha nem jutnak előre, mindig csak keringenek, mert nem komoly náluk a dolog, inkább csak játék. Értelmük kételkedik és egyik kételyből a másikba esnek. Lehet, hogy tényleg Istent keresik, de vagy nem akarnak alázatosan meghajolni, vagy valamiféle bűnükkel nem akarnak szakítani.

Istent mindenekelőtt ott és olyan úton kell keresnünk, ahol megtalálható, azaz Igéjében és Fiában, Jézus Krisztusban. Isten a Fiúban lépett hozzánk közel, úgyannyira, hogy testünket is felvette. Mihelyt Jézust mint Szabadítódat hitben megragadod, megtalálod az Istent. A legnagyobb nyomorúság az Istentől való elhagyatottság érzése, mint ahogy minden boldogság teljessége az, mikor Isten szeretete vesz minket körül. Az ember azonnal ellenségei hatalmába kerül, mihelyt elhagyja őt az Isten. Izrael népéről olvassuk, hogy Isten "átadta őket ellenségeik kezébe" (Neh 9, 28). Isten minden lelket, mely elhagyja őt, ellenség kezére ad, azaz kiszolgáltatia őket sötét szenvedélyeknek és gonosz hajlamoknak. Mihelyt kezét leveszi valakiről, annak lelkén az ellenség vesz erőt és feltartózhatatlanul levonja őt a mélybe. A vége mindig súlyos bukás. Isten olyan értelemben is elhagyhat valakit, hogy elveszi a bizonyságtevőket és helyükbe a hazugságot hirdetők, vak őrállók kerülnek. Kérjük tehát az Urat, hogy ne vegye le rólunk a kezét, mert az minden csapásnál, még a halálnál is súlyosabb ítélet. De bármennyire is rettenetesen hangzik ez, hogy "ha őt elhagyjátok, ő is elhagy titeket" - még ebben is van rejtett vigasztalás. Isten nem ejt el senkit csak úgy, minden ok nélkül, mint valami szeszélyes zsarnok. Nem ötletszerűen jár el, hanem szent törvényszerűséggel. - És abban is vigasztalás van, hogy nem örökre hagyja el az embert. Izraelt, az ő népét is csak egy időre hagyta el. Azért tette, hogy a bajok súlya alatt hozzá térjenek, ismét őt keressék és szívükben vágy támadjon az igazi békesség után.


Február 2.  Az Istennel való élet alaptörvénye

"Közeledjetek az Istenhez és közeledni fog hozzátok. "
(Jakab 4, 8)


Isten Igéje és Lelke arra int bennünket, hogy közeledjünk hozzá. "Fordulj már végre Isten felé!" - ezt az igazság Lelke mondja neked. Ha azonban ezt hallod: "Nincs szükséged megtérésre, jó szíved van, nem vagy rosszabb, mint mások" - ezt a hazugság lelke sugalmazza neked. A Lélek arra int, hogy ne halogasd a megtérést, a gonoszság lelke pedig azt suttogja: van még idő, élvezd az életet, még később is lesz alkalmad Istenhez fordulni. - Persze Istenhez ne csak szájjal, hanem szívvel is közeledj. Panaszkodsz, hogy csalódtál, mert Isten nem hallgatta meg imáidat. De kérdezd csak meg őszintén önmagadat, kit ért alapjában véve több csalódás. Nem sokkal inkább Isten a megcsalt és csalódott? (Malakiás 3, 8). Mag nélküli, üres héjat adunk neki. A lényeg, a szív valódi és őszinte átadása mindig elmarad. Az ember látszólag közelebb lép Istenhez, valójában azonban maga akar rendelkezni életével, idejével és javaival, s még arról mer panaszkodni, hogy csalódott Istenben.

Istenhez csak egy úton lehet közeledni: a bűntől való teljes és őszinte elfordulás és az Úr Jézusnak való átadás útfán. Ő az az élő híd, amely Istenhez vezet. Ha fájdalmasnak találod Istentől való eltávolodásodat, akkor szabad az Úr Jézusra hagyatkoznod. Ő Istenhez visz téged, Jézusban pedig Isten közeledik hozzánk. Hogyan vesszük ezt észre? Úgy, hogy Isten naggyá és dicsőségessé lesz előttünk. Mindaddig, míg távol vagyunk valamitől, csak homályosan látjuk azt; így vagyunk Istennel is. Mindaddig, míg távol vagyunk tőle, nincs világos szemléletünk lényével kapcsolatban. Csak akkor pillantjuk meg dicsőségét, amikor közeledik hozzánk. Ha pedig ismét túlságosan elveszünk a földi és hiábavaló dolgokban, az éppen olyan, mintha Isten képe halványulna el. A bűn mindig zavarossá teszi és homályba borítja Isten arcát előtted. - Továbbá abban mutatkozik meg az ő közelsége, hogy belekerülünk áldásának az áramlásába. Isten soha nem jön üres kézzel, amikor hozzánk közeledik. Ez rendíthetetlen törvény: közeledsz Istenhez és ő is közeledik hozzád. Vannak, akik panaszkodnak, hogy nem éreznek semmit ebből a közellétből. Csak őszinte komolysággal közeledj. Ő már akkor közel van hozzád, amikor te még semmit sem érzel ebből. - Minden egyes ember vagy közeledik Istenhez, vagy menekül előle. Te melyik úton vagy?


Február 1.  Csak a világos bizonyságtétel célravezető

"Hogyan higgyenek pedig abban, aki felől nem hallottak? Ámde hogyan halljanak igehirdető nélkül?"
(Róma 10, 14)


A tudást nem lehet túlértékelni, de lebecsülnünk sem szabad. Hogyan hihet valaki, ha nem hall Krisztusról, sem pedig Istennek az ember megmentésére irányuló erőfeszítéseiről? A hit nem csupán tudás, hanem bizonyosság is. De ismeret nélkül nem jutunk bizonyosságra. Fontos, hogy világos módon mutassanak rá előttünk a lelki élet tényeire, különben nem tudjuk hitben magunkévá tenni azokat.

Vannak emberek, akiknél a hitélet érzésekben és hangulatokban merül ki. Azt állítják, hogy elég lelki hatást kapnak a természeten vagy a művészeten keresztül. Mikor egy nagyszerű hegyi tájat szemlélnek, a végtelenség érzése hatja át őket. Egy zenedarab élvezete közben emelkedett hangulatba kerülnek. Ez a vallásuk. Véleményük szerint a szavak csak zavarfák az érzések közvetlenségét és erejét. Azt vallják, hogy a "legfőbb lény" úgyis kikutathatatlan és megismerhetetlen. - Hála legyen azért, hogy Isten mentő munkája révén igyekszik megnyerni az elveszett embert; hogy elküldte, halálba adta, majd feltámasztotta Fiát és egyszer ismét elküldi nagy tervének befejezésére. Most is ő küld bizonyságtévőket dicsőséges dolgai hirdetésére, felruházza őket lelki erőkkel és hatalommal. Önmagától senki sem képes bizonyságot tenni az üdvösség dolgairól, ez felülről adatik s csak így segíthet a bizonyságtevés hitre. Az Isten titkaiba való bepillantás, a világos, határozott és a hallgatók szükségleteihez igazodó bizonyságtétel, a Léleknek a szívekben és lelkiismeretekben megnyilvánuló munkája - mindez imádságban elkért ajándék.

A hallgatót megragadja a hallott Ige, úgy érzi, hogy az egyenesen neki szól, az ő szükségeire válaszol. Kinyújtja a kezét utána, elfogadja és vele együtt Jézus Krisztust is, akiről az Ige bizonyságot tesz. Tehát nem csak meghall és megtud valamit, hanem megragadja, birtokába veszi azt. Csak így lesz nyilvánvalóvá az Ige csodálatos hatása és így tapasztalja meg a bűnös az Isten gyermekévé való átalakulás nagy élményét. Mindez a hit megtapasztalása. De a hitnek is szüksége van valamire, amire támaszkodik, amire épül. Ködre nem építhetünk. Az egyetlen és biztos alap: Jézus Krisztus és az Ő Igéje: "az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak" (Lk 21, 33).



Január 31.  Az üdvös elégedetlenkedés

"Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűnéért zúgolódjék. "
(Jeremiás siralmai 3, 39)


Mikor Jeremiás a siralmait írta, nehéz idők jártak. Szörnyű összeomlás történt. A népet Isten büntetése sújtotta és úgy látszott, hogy teljes pusztulás következik. A hatalmas Nabukodonozor nem ismert kíméletet. Drágaság és éhínség uralkodott az elpusztult és kiürült országban. Volt tehát elég ok a panaszra és zúgolódásra. Sokan kételkedtek, hogy van-e egyáltalán Isten az égben, aki az emberek sorsát irányítja. Nem tudták ezeket az eseményeket és állapotokat Isten igazságával összeegyeztetni.

Elégedetlenségre mindig és nálunk is van ok bőven. Hányszor hallunk keserű kifakadásokat. De kritizálásunkkal vagy szitkozódásunkkal a legkisebb mértékben sem változtatunk a tényeken és helyzeteken. Nem is jutunk előbbre. Az élet haszontalan és értelmetlen panaszkodásban és szemrehányásban merül ki, ha az ember nem ismeri fel végül is nyomorúságának legmélyebb okát: a bűnt. De "ki-ki a maga bűnéért zúgolódjék!" Ha megszólal ez a hang: "Keményen megostorozott engem az Úr, de nem adott át engem a halálnak" (Zsolt 118, 18), akkor ez már félnyereség. Mert ha minden nehézséget és rámjövő bajt úgy veszek, mint az Úr fenyítését és belátom, hogy az én engedetlenségem miatt van ilyen büntetésben részem, akkor már a helyes nyomon vagyok. Nem perlekedem sorsommal, hanem önmagamat vonom elsősorban számadásra. Attól pedig nem kell félnünk, hogy nagyon keményen járunk majd el, mert természettől fogva túlságosan is tekintettel vagyunk önmagunkra. Soha nem ítéljük el magunkat túlzott szigorral.

Mihelyt elismerjük saját vétkeinket, a zúgolódás könnyen változik át imádsággá és kegyelemért való fohászkodássá. Sokszor rábírnak minket a külső bajok is az imádkozásra, de ez könnyen megtéveszthet, különösen ha a kért segítség elmarad. Egészen más az, amikor az ember saját bűne és lelkiismerete dolgában kerül szorítóba. Ilyenkor imádságunk már nem felületes többé, hanem így szólunk: "A mélységből kiáltok hozzád Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra" (Zsolt 130, 1-2). Az ilyen könyörgés feltétlenül meghallgatásra talál és zúgolódásunk, panaszkodásunk dicséretté és magasztalássá változik át.


Január 30. A felülről való megszomorodás

"Az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre. "
(2 Kor 7, 10)


Mint minden, ami felülről jön, az Isten által munkált szomorúság is áldott dolog. Van meddő szomorúság is. A világ szerint való megszomorodás halált szerez, ahogy Igénk mondja. Az ilyenfajta szomorúságnál az ember nem szabadul meg nyomorúságától. Csak tépelődik s közben egyre mélyebbre fúrja magát a szomorúságba. Állandóan csak önmaga körül forog. "Bárcsak ezt vagy azt tettem volna..." - mondogatja folyton. Az ilyesfajta szomorúság tébolyba vagy kétségbeesésbe vezet. Valami bekerült a lélekbe, ami ott bomlasztólag hat; valamiféle kedvetlenség vagy keserűség, ami egész bensőnket emészti s az embert használhatatlanná teszi.

Mennyivel más az a fajta szomorúság, melyet Isten Lelke kelt fel a lélekben. Először is az ember nem a bűn káros és kellemetlen következményei miatt szomorkodik, hanem a bűn miatt, amely azokat előidézte. Nem is emberek előtt szégyeljük magunkat, hanem Isten előtt. Nem annyira az ideig való javak elvesztését sajnáljuk, mint a belső javaknak - békesség, tisztaság - eljátszását. És ha az embernek meg is van mindene, amit csak szíve kíván, mégis mélységesen kielégületlennek érzi magát akkor, mikor ez a felülről való megszomorodás lelkében elkezdődik. Igen, az ilyen ember szívesen vesz magára még bajokat és szenvedéseket is, csakhogy a lelkiismeretét nyomó tehertől és a szívére nehezedő búskomorságtól megszabadujon. - Előttem van például valaki, aki a háború folyamán házasságtörés bűnébe került. Hazatért és egy idő múlva felébredt lelkiismerete. Kínozta, gyötörte őt. Nem talált nyugalmat, amíg feleségének be nem vallotta hűtlenségét. Az szörnyű szemrehányásokat tett neki. A férfi nyugodtan tűrt mindent. Most, hogy szíve megkönnyebült, végre meg tudja ragadni a bűnbocsánat nagy kegyelmi ajándékát. Meg is mondja, hogy most már azzal sem törődne, ha a városban mindenki megtudná a dolgot és gúnyolódnának rajta. Egy asszony többéves szolgálat után kénytelen bevallani főnökének kisebb hűtlen kezeléseit. Közben világi fogalmak szerint mindig igen hűséges tisztviselő volt. Miután megtért, hajlandó volt mégis jóhírét is odadobni, csakhogy könnyítsen lelkiismeretén. Valóban csodálatos erő van az Isten szerint való megszomorodásban.


 

 

Január 29. Ébresztés a halálból
 
Támadj fel a halálból és felragyog neked a Krisztus.
(Ef 5, 14)
 
A meg nem tért ember számára az alvás mindig halálos alvás. E kettõ, az alvás és a halál úgyszólván testvérek. A halott megszûnik eddigi környezete számára létezni, nincs többé. A lelkileg halott ember nem létezik Isten számára és neki sem jelent Isten semmit. És ahogy a halott nem ad ki egy hangot sem többé, a lelki halottól sem hallasz bizonyságtételt a Megváltóról. A lelki halottak mindig némák. Nincs mondanivalójuk. Egész kegyességük csak holt szokásokból, formális cselekedetekbõl áll.
 
„Támadj fel a halálból." Ha a felülrõl jövõ ébresztõ szó lelki hallószervedig hatolt, az elsõ életjel éppen az lesz, hogy felismered bensõd halott voltát. Abban, aki nyugtalan lesz lelki állapota miatt és megriad, már meg is indult valamiféle élettevékenység. Már megmozdult benne az élet, kezdi Istent keresni és kérdezõsködik utána. - De még mindig nagy különbség van a megelevenedés és a halálból való feltámadás között.
„Mi tudjuk,hogy átmentünk a halálból az életbe" (1 Jn 3, 14) - mondja az apostol. Ha azonban az ember nem jut végleges döntésre és nem szakad el egyszeriben a bûn és halál világától, a lelkében megfogant élet ismét elhalhat. Más szóval: sokan ébrednek fel és mégsem jutnak mind életre. Sokakat még az emberek ítélete s a tõlük való félelem is visszatart. Mindaddig, amíg valaki a halottak között fekve marad, az avatatlanok nem sejthetik, hogy itt valami újfajta élet van már indulóban. Ha azonban valaki mint új életre támadt ember elõjön, határozottan fellép, az már mindenkinek feltûnik, sõt sokaknak döntõ indíttatást adhat. Tehát - ezt mondja Igénk - légy bátor, kelj fel, azaz támadj fel és így világosít meg téged Krisztus, vagy ahogy egy más fordítás olyan szépen mondja: õ ragyog majd feletted. A Bibliában a világosság és az élet szinte azonos fogalmak. TehátKrisztus téged a maga életével itat át. S ezt õ mindig szívesen teszi. Vágyakozva vár arra,hogy életed halálos sötétségét a maga világosságával eloszlassa.
 
Íme, közel van világosságod! Ne félj attól és ne szégyeld, hogy így sötétséged is nyivánvalóvá válik. Hajolj meg és szégyenkezz elsõsorban Isten elõtt, de ha kell, emberek elõtt is. De tudd meg, hogy éppen sötétséged nyilvánvalóvá tétele hozza meg neked a világosságot.

 


Január 28. Ébresztő kiáltás

"Serkenj fel, aki aluszol! "
(Ef 5, 14)

Senkenj fel, ki aluszol

A lélek mindaddig alvó állapotban van, míg felülről el nem éri őt az ébresztő szó. Semmit sem hall, Iát vagy érez abból, ami körülötte végbemegy. Fogalma sincs a veszélyekről, melyek fenyegetik. Ha tűz üt ki a házban, az alvó semmit sem vesz észre mindaddig, míg a füst be nem tölti a szobát, vagy már lángok veszik őt körül. Tolvaj hatol a házba: az alvó mit sem tud róla. Rablógyilkos lép az ágyához, hogy halálos csapást mérjen rá, de ő nyugodtan alszik tovább. Ilyen annak az embernek is a képe, aki még mindig távol él Istentől. Közömbösen, nemtörődöm módon tölti napjait s nem gondol a veszéllyel, melyben lelke van. Nem gondol az előtte álló romlásra sem, míg végül is már túl késő.

Az alvó ember álmodik is, akárcsak az alvó lélek. Ez utóbbi arról álmodik, hogy nem is áll ő olyan rosszul, a helyes úton halad és végül is jó helyre visz útja. Magáról azt gondolja az ember, hogy rendes, jószívű és nem is sejti, mennyire romlott, mennyire gonosz a szíve. Vannak azután olyan emberek is, akik szándékosan altatgatják a lelkeket. Nyugtatgatják a bűnöst, ahelyett hogy ébresztgetnék. Hamis reményekkel áltatják, megerősítik önszeretetében, önigazságában vagy könnyelműségében. Szájaíze szerint beszélnek hozzá és ha megmozduló, ébredező lelkiismeretében nyugtalanság támad, igyekeznek azt elhallgattatni. A lelki alvók egymást kölcsönösen erősítgetik a rosszban.

"Serkenj fel, aki aluszol!" - ez az Igének ébresztő kiáltása. Az élőhitű keresztyén, az igazság élő tanúja, aki nevén meri nevezni a bűnt s annak szörnyű következményeit nem hallgatja el, felébreszti az alvókat. A szívben egyszerre csak vágyakozás támad a békesség után és a lelkiismeret ébredezni kezd. De nyugtalan is. Hiszen még az sem kellemes, ha valakit hirtelen testi álmából riasztanak fel, de ha veszély van, az alvó mégiscsak hálás ezért és gyorsan összeszedi magát. Amikor egy lelket felébresztünk a bűn álmából, először talán még fel is háborodik és dühös lesz arra, aki őt a hamis biztonságból felrázta. Kényelmesebb tovább aludni. Szegény, elkábított bolondok, akik kitartóan csak tovább alszanak, jóllehet az ébresztő kiáltás lelkiismeretükig hatolt. Viszont áldott az, aki hagyja magát ébreszteni és szemét kinyitja a valóság meglátására.


 

Január 27.  A szív sáncai és bástyái

"A mi hadakozásunk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Isten szolgálatában, erősségek lerontására. "  (2 Kor 10, 4)

Szellemi fegyverzet

Az ember szíve olyan, mint egy erődítmény, melyet végső fokon csak Isten tud meghódítani. A hozzávaló fegyverzet is az ő adománya, a Lélek által élővé tett Ige. Egy szívet sem lehet megnyerni testi fegyverekkel, sürgető vagy támadó módon. Nekünk Isten fegyvertárából kell ellátnunk magunkat fegyverekkel. Lelke átütő erejű Igéjének ajándékára van szükségünk és az elsáncolt szíveket imádságainkkal kell körülzárnunk. - Ilyen hódító módszerrel dolgozott a lelki élet területén Keresztelő János. Nagyon jól ismerte azokat a sáncokat és bástyákat, amik mögött korának emberei fedezéket kerestek. "Ábrahám gyermekei vagyunk" - azaz Isten népéhez tartozunk, mondogatták egykor. Ma meg így szólnak: Mi meg vagyunk keresztelve, konfirmálva, hallgatjuk Isten Igéjét. Minek kell annyit a megtérést emlegetni?

Pál apostol nem úgy fogta fel a keresztséget, mint valami nyugtatószert, inkább annak elkötelező voltára mutat rá: "Nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg?" (Rm 6, 3). Tehát aki megkeresztelkedett, úgy éljen, mint aki meghalt a bűn és a világ számára. Különben semmit sem ér a keresztsége. Izrael népe is akkor nyerte el a keresztséget, amikor odahagyva Egyiptomot, átvonult a Veres-tengeren. Az úrvacsorát pedig akkor, amikor a pusztában csodálatos módon jutottak ételhez és italhoz (1 Kor 10, 2-5). Minden megkeresztelt voltuk és úrvacsorázásuk ellenére is elvesznek azok, akik lépteiket a nagy megfordulás után nem a mennyei "ígéret földje" felé irányítják. Az Isten Lelkétől áthatott bizonyságtétel szolgálata a félszívűek felé ez: "Lerontunk okoskodásokat (azaz minden kifogást, mellébeszélést, hamis vigasztalódást és elképzelést) és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék Krisztusnak" (2 Kor 10, 5).

Vajon a mi okoskodásaink és "szellemi magaslataink" lerontattak-e már vagy még mindig tart az ellenállásunk? Meddig nem akarjuk megadni magunkat? Vagy arra akarjuk Istent kényszeríteni, hogy Igéjén kívül más, súlyosabb fegyvereket is alkalmazzon? Mert ilyenek is vannak az ő fegyvertárában!


Január 26. Kemény, de jóakaratú dorgálás

"Mérges kígyók fajzatai, ki figyelmeztetett titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek? " (Lukács 3, 7)


Túlságosan kemények, szinte taszítók Keresztelő János fenti szavai. De nem szidalom volt az, amikor Keresztelő János még népének kegyeseit is viperafajzatoknak nevezi. Ez felelt meg a valóságos tényeknek. A mérges vipera kis, jelentéktelen és ártalmatlannak tűnő lény. De méregfoga van, amin keresztül a halálos méreg egy cseppje belejut a sebbe. Ez igazolódott be nagy mértékben a farizeusoknál, törvénytudóknál, papoknál és főpapoknál. Ezeket a lelki vezetőket, a kegyesség e vélt példaképeit valóságos sátáni gyűlölet töltötte el az Úr iránt. Addig nem nyugodtak, míg halálra nem adták őt. A külsőképpen kegyes ember, aki valójában azonban nem akar megtérni, rosszabb a világ gyermekeinél. Lelke mélyéig gonosz. Ezt látjuk az áruló Júdás esetében is.

Keresztelő János idejében ezek a kegyesek igen magabiztosak voltak. Sokan azt gondolták róluk, hogy nekik sikerült megtalálniok azt az utat, melyen védve vannak az eljövendő ítélet elől. "Ki mutatta meg nektek ezt az utat?" - kérdezte a Keresztelő. Senki! És mégis, a legkisebb aggodalmat sem érezték a jövő miatt. Ilyen az elvakult ember mindaddig, míg meg nem tér. Azok a kegyesek, akik valóban megtértek és életük gyökeresen megújult, soha nem olyan biztosak dolgukban, mint a meg nem tért ember. Néha még aggodalom is elfogja őket, vajon megállhatnak-e majd az elkövetkező ítéletben. A bűneit meg nem bánt ember viszont olyan nyugodtan halad a maga útján, mintha számára a menny már teljesen biztosítva lenne. János komor, súlyos szavakkal tárta e magabiztos emberek elé a rájuk váró szörnyű jövőt, azaz az elkövetkező isteni ítélet és harag tüzét. Ugyanekkor elvett tőlük minden olyan hamis vigasztalást, amivel a meg nem tért ember olyan szívesen nyugtatgatja magát: "Hiszen mi nem vagyunk pogányok! A választott néphez tartozunk!" Tény, hogy Ábrahámtól származtak, de nem voltak az ő lelki gyermekei, hitének örökösei. Azt hitték pedig, hogy úgyszólván nélkülözhetetlenek Isten számára. Isten azonban a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.

Nem azok az igazi jó barátok, akik kellemesen és finoman közelednek hozzánk. Sokkal inkább azok, akik pillanatnyilag talán még fájdalmat is okoznak, de ugyanakkor megóvnak attól, hogy örök halál legyen a részünk.


Január 25. A lélek gyógyulást keres

"Akarsz-e meggyógyulni? "
(János 5, 6)


A bethesdai beteg már 38 éve ágyhoz volt kötve. Nem is gondolt már komolyan arra, hogy egyszer még másként is lehetne. Megszokta nyomorúságos állapotát. De az Úr felrázta őt eltompultságából. Életének sötét, sivár magánosságába reménysugár hull: számodra is van még segítség, van még remény. Akarod? Sajnos a legtöbben egyáltalán nem vágynak arra, hogy a bűn sokkal végzetesebb nyomorúságából megszabaduljanak. Megszokták istentelen állapotukat. Mást már el sem tudnak képzelni. A lélek egyáltalán nem érzi, hogy beteg. Sőt, szenvedélyesen hódol olyan dolgoknak, amikről tudja, hogy romlására vannak s talán még testileg is csak tönkreteszik. - A testi betegségek sok esetben a lélek sérüléseit, fogyatkozásait és sebeit tükrözik. A kapzsiság például belső megkeményedést hoz magával, kéregként veszi körül a lelket és megkövesíti azt. A testi gyönyöröknek és szenvedélyeknek belső ziláltság, felbomlás, szétesés a következménye. Minden bűn megbénítja, gúzsba köti a lelket, akárcsak valami bénító betegség, úgy, hogy nem tud többé szabadon mozogni, Isten felé lendülni. Elszakad Istentől, akinél egyedül találhatna gyógyulást. Sorvadásnak, halálnak van kiszolgáltatva.

A bűn egyik legsúlyosabb következménye a lelkiismeret szörnyű megsebesülése. Minden vétek elsősorban a lelkiismeret sérülését vonja maga után, amely éppen olyan érzékeny, mint a szemünk. Amíg fájdalmas érzékenység van benne, amit Isten Igéje is kiválthat, a lelkiismeret még nem egészen halott.

Akarsz-e meggyógyulni? Jézus ezzel a kérdéssál olyan emberhez közelít, akiben még van érzékenység a maga belső baja, nyavalyája iránt. Akarsz-e meggyógyulni? Lehet, hogy időközben vannak olyan pillanataid, amikor akarsz, de azután ismét régi lényed kerekedik felül. Mentegeted, kisebbítgeted vétkeidet. Az olyan betegen, aki nem vállalja azt, hogy beteg, nem lehet segíteni. Ha egyszer átérzed a magad szomorú belső helyzetét és minden áron meg akarsz gyógyulni, a lelkek nagy orvosa téged is kezelésébe vehet. És mégha kétségbeejtően nagy is már a kár, gyógyíthatatlannak látszanak a sebek, ő meg tud és meg akar gyógyítani. Sebei hozzák gyógyulásunkat. Vére az az orvosság, mely helyreállítja a halálra sebesült és beteg lelket. Csak bizalommal fordulj hozzá. Nála nincs reménytelen eset.


Január 24. Elegendõ a hallgatás csupán?

És mindenki, aki hallja ezeket az én beszédeimet és nem cselekszi azokat, hasonló lesz ahhoz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát.
(Máté 7, 26)

homokra épített ház

Sokan vannak, akik nem hajlandók megtenni a döntõ lépést. Eljutnak ugyan a megtérésig,de nem akarnak bemenni a szoros kapun; magatartásukat, életüket nem akarják Isten Igéjéhez igazítani. Ez pedig éppen olyan nagy bolondság, mint amikor valaki házát futóhomokra építi. Nincs alapja, vihar és fergeteg hamarosan összedöntik. Persze, hogy könnyebb és kényelmesebb alapos fundamentum nélkül építeni. Mélyre ásni és szilárd alapot vetni, ez komoly munkát igényel. Még földi vonatkozásban is megbosszulja magáta lompos munka és a gondatlanság, a keresztyén életben pedig egyenesen rettenetes következményei vannak a nemtörõdömségnek. Sokan azt hiszik egy életen át, hogy õk jókeresztyének, hiszen istentiszteleteken vagy összejöveteleken Isten Igéjét hallgatják, de az ítélet napja mindazt, ami nem mély és nem szilárdan megalapozott, elsepri, mint a pelyvát.

Egy háznak az a rendeltetése, hogy hajlék és menedék legyen. Ezt a védelmet és elrejtettséget Istenben keresi a hivõ ember. Így lesz õ „erõs várunk". De az Istennel való közösség csak azoknak nyújt ilyen hajlékot, akik teljes szívvel hozzá térnek  Ha valaki olcsón ki akarja fizetni Istent azzal, hogy meghallgatja ugyan Igéjét, de nem engedelmeskedik annak, csak játékot ûz belõle. Az ilyen ember a bajok idején, amikor viharok és csapások jönnek, magára marad, nincs vigasztalása, elveszti a fejét, tele lesz aggodalommal és kétellyel, minden összezavarodik elõtte. A ház fövényre épült. Az a fajta gyatra keresztyénség mond teljes csõdöt, mely nélkülözi az alapvetõ megtérést. De az is kegyelem, ha ez a látszatépület a súlyos próbák terhe alatt összeroppan. Az ember legalább fölébred az önáltatásból és igazi bûnbánatot gyakorolva új és megbízhatóbb alapokat rakhat le. Mert jaj nekünk, ha csak ama napon derül majd ki, hogy nem volt semmiféle fundamentum! Akkor már nem lehet a kárt helyrehozni. Az ember örökre hajléktalan marad.

Ezért: „Serkenj fel, aki aluszol és támadj fel a halálból és felragyog neked a Krisztus."
Legyen bátorságod a benned levõ sötétség és elbizakodottság feltárására, hogyvilágosságra juss és hogy Krisztusra, mint szilárd fundamentumra építhess.


Január 23.  A keresztyénség nem elmélet, hanem élet


"Az evangélium Isten hatalma, minden hivőnek üdvösségére. "
(Róma 1, 16)

Evangélium


Iskolai hittanórákon vagy teológiai főiskolákon sajnos többnyire nem sokat vesz az ember észre abból, hogy az evangélium Istennek hatalma, ereje. Évről-évre gyűlik ugyan az ismeret az elmékben, de a szívek üresen maradnak. Sok fiatal lélek fordult el már a keresztyénségtől ilyen értelmi síkon történt megközelítési kísérletek után. Az így szerzett ismeretanyag sem marad meg emlékezetükben. Ugyanakkor, ha valaki személyes hitre jut s így indul el a lelki élet útján, micsoda örömmel jegyez meg igehelyeket, lelki énekeket, mert a szív és értelem egybecsendülnek. Valakit, aki éveken keresztül távol állt Istentől, templomba nem járt, Bibliát nem vett a kezébe, egyszer csak megragadott a kegyelem. Az Igével foglalkozva nemcsak egyes versek maradtak meg emlékezetében, de egész bibliai könyveket tanult meg kívülről. Mikor élete végén betegágyon feküdt, nem tudott többé olvasni, de egész apostoli leveleket el tudott mondani önmagának és másoknak.

Nem csoda, ha az értelmi síkon megragadott hit pelyvaként repül el az élet viharaiban, vagy az Igébe vetett hit elhamvad a kételyeK tüzében. Hiányzik a tulajdonképpeni hittapasztalat. Igazán csak azoknak lenne szabad Isten Igéjét szájukra venni és tanítani, akik annak hatalmát személyes módon megtapasztalták. Ekkor nem lenne többé tátongó szakadék hit és tanítás között. Egy igehallgatónak vagy diáknak bámulatos érzéke van annak felmérésére, hogy valaki valóban hiszi-e, éli-e azt, amit tanít. Ha a keresztyénség a hirdető személyében testet ölt s nemcsak szavakban, hanem lélekben és életben lesz nyilvánvalóvá, akkor az az élet új életeket támaszt.

"Az ismeret felfuvalkodottá tesz" - mondja az apostol. - Nemcsak az ismeret lényeges, de a lelkiismeret is, melyet átjár az evangélium, hogy megújítsa egész lényünket. "Nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben" (1 Kor 4, 20). A keresztyén hit életformáló erő. Nemcsak elménket akarja megvilágosítani, hanem az egész ember újjászületését munkálja, beleértve értelmét, akaratát, érzéseit. Az evangélium új embereket létrehozó hatalom. Követőinek más a gondolkodásuk, akaratuk, érzéseik, mint annakelőtte. Az tehát, aki megelégszik csupán az evangélium hallgatásával, olvasásával vagy ismeretével, önmagát csapja be.


Január 22. Csak látszólagos éhség az élet


"Íme, egy törvénytudó felkelt és kísértve őt, ezt mondta: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? "
(Lukács 10, 25)


Ez az írástudó a legsúlyosabb kérdéssel fordult Jézushoz. De számára ez az életbevágó kérdés csupán értelem és elmélet problémája volt. Nem volt ő igazán üdvösség után vágyakozó, kereső lélek. Csak az Urat akarta próbára tenni, hogy vajon ért-e a Bibliához? Ma is sokan vannak ilyenek, akik a Bibliával s általában Isten dolgaival csak értelemszerűen foglalkoznak. Szívesen bocsátkoznak vitába, de csak azért, hogy ismereteiket csillogtassák s emellett mindig nekik van igazuk, mindent jobban tudnak.

Jézus nem utasította csak úgy egyszerűen el ezt a tudományára büszke férfiút, de megszégyenítette isteni bölcsességével és fölényével. Megkérdezi a törvénytudót, ha ennyire jártas az isteni dolgokban, hogy a "törvényben mi van megírva?" Persze, hogy a törvénytudó nem akar a tudatlanság látszatába keveredni és egészen helyes választ ad. S hogy zavarát leplezze és a látszatot is megőrizze, úgy csinál, mint aki felvilágosítást szeretne kapni: "De ki az én felebarátom?" Jézus azonban nem siet megrajzolni, pontosan körülhatárolni a "felebarát" fogalmát. Mit használt annak a zsidó embernek, aki rablók kezébe esett, hogy a pap és a lévita elvileg, névszerint felebarátai voltak? Nem cselekedtek vele testvéri módon, hanem lelketlenül sorsára hagyták. A samaritánus viszont nem tartozott szorosan vett felebarátai körébe. A zsidók sohasem ismerték el őket testvérnépnek. És mégis a samaritánus testvérként viselkedett a szerencsétlenül járt zsidó emberrel szemben.

Mindenki felebarátod, aki segítségedre szorul. De ne csak névleg légy felebarát, hanem úgy is cselekedjél. Nem a kegyes szavak és ismeretek használnak, hanem a tett. Sokan úgy gondolják, hogy azoknak a szűk köréhez tartoznak, akik Krisztusban testvérek, a szükség idején azonban nem bizonyulnak annak. Jaj az ilyeneknek! Jó viszont azoknak, akik nem dicsekesznek keresztyén látásaikkal, de keresztyén módon járnak el másokkal szemben. Minden elméleti ismeretnél, amivel az ember csak önmagát csapja be, többet ér az isteni élet után való igazi éhség és a gyakorlati hivő élet. Lehet, hogy ez az írástudó is lelkiismeretében tövissel ment tovább. Talán felderengett előtte az is, hogy mindent újra kell kezdenie. S ha ez így történt, akkor Jézus vele is elérte célját.


Január 21.  Őszinte vágyakozás az élet után


"Aki szomjúhozik, jöjjön el és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen. "
(Jelenések 22, 17)

Jézus, az élet vize


"Aki szomjúhozik." A szomjúság csillapíthatatlan vágy, mely parancsoló módon kielégítést követel. Alig van elviselhetetlenebb az égető szomjúságnál. Lelkünkben is ilyen leküzdhetetlen vágyakozásnak kell lennie az Istenből eredő élet után. De csak a bűntudat alatt kezd a lélek enyhülésért kiáltani Krisztusban.

"Aki szomjúhozik, jöjjön el." Ez az utolsó hívó szó Jézus szájából Bibliánkban. A királyok Királyának hívását ember nem utasíthatja vissza. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák Isten igazságát. Nincs rettenetesebb, mint a telítettség, a csömör. A belső sorvadás biztos jele ez és a lelki halál útján az első állomás.

"És aki akarja, vegye az élet vizét." Teljes akarásra van szükség. Jóllehet sokan szeretnének az életük végén az üdvösség birtokában kimenni e világból, de nem akarják azt most és ma. Inkább csak kegyes vágy, mint akarás van bennük. Gyakran találkozhatunk olyan kereső lelkekkel, akik akarják Jézust, de a világot is, a földi dolgokat is. Ilyenkor nem is olyan egyszerű világosan felismernünk, mit is akarunk lényünk legmélyén. Egészen őszinte emberek gyakran elismerik, hogy akarásuk alapjában véve nem teljes. Mert ha valaki egészen akarja Jézust és semmi mást, akkor már nyert az ügye. - Törekedj arra, hogy akarásod szilárd és teljes legyen. Isten "munkálja az akarást", de csak azokban, akik őszintén bevallják nem-akarásukat. Bizonyos mértékig az üdvösség az ember akaratának függvénye: "aki akarja, vegye..." Az Úr ismeri az ember szívét. Tudja, milyen nehezen szánja rá magát arra, hogy gyermekként vegyen, elfogadjon. Ezért teszi hozzá ezt is: "ingyen".

A saját érdem rögeszméje mélyen benne gyökerezik a szívekben. Mindenből, még az imádságból is érdemet farag magának az ember s úgy gondolja, hogy ezáltal Istent majd mozgásba hozza. Pedig helyesen nézve az imádság csupán kinyújtott kéz, mely hittel megragadja azt, amit az isteni irgalom nekünk szánt. - Az "ingyen" szócska drága vigasztalást rejt magában. Isten ajándékát mindenki megkaphatja, aki őszintén akarja. De ez súlyos felelősséget is helyez ránk. Senki sem mondhatja, hogy túl magas, számomra elérhetetlen volt az ár. Az isteni élet ingyen a tied, csak valóban akard azt.


Január 20. A szívbe fúródó tövis

           "Az pedig elszomorodott e beszéden és búsan eltávozott. "
             (Márk 10, 22)


Jézus megkedvelte ezt az ifjút és szeretetből bánt vele keményen. És mivel szíve az anyagi javakon csüggött, a csapás is a szívét érte. Lelkében élt ugyan egy felülről ható vonzás, de működésbe lépett egy alulról jövő vonzás is, és ez utóbbi bizonyult erősebbnek. Mi magunk sem sejtjük sokszor, hogy milyen erők és súlyok nehezednek ránk lelkileg, mennyi hatásnak, áramlatnak vagyunk kitéve. Milyen gyakran teremtünk magunk körül hamis látszatokat s élünk édes álmokban. Ezekből ébreszt fel bennünket Jézus nem éppen szelíden, de jótékonyan Igéjén keresztül vagy emberek révén, akikben a szeretet lelke van. Ez a lélek kérlelhetetlenül ragaszkodik az igazsághoz, halálosan tud sebezni, de gyógyítása is alapos.

Engedd, hogy a leplek lehulljanak s te magad visszakerülj álmaid felhőiből a valóság talajára. Persze lehet, hogy ez felszítja majd a harcot benned a test és a lélek között. Ez a kettő benned előzőleg alaktalan tömeggé olvadt össze. Hagyd, hogy az Isten beszéde, mely élesebb minden kétélű kardnál, beléd hatoljon, a szívnek és a léleknek megoszlásáig. Ki győz most már? a test vagy a lélek? Az dönti el sorsodat, amelyiknek engedelmeskedsz. - Az ifjú búsan és lehangoltan távozott. De belül állt a harc. Miért esik ez a döntés ilyen nehezedre? Bármennyire jó is az Isten, még mindig nem a legfőbb jó a számodra. Lehet, hogy egy időre a lelkiismeret szava kerekedett felül és meg volt benne a készség, hogy a pénz terhétől megszabadulva Krisztus keresztjének drága terhét vegye magára. De Jézus senkit sem kényszerít és senkit sem akar túl gyorsan magához vonni. Sőt, mintha először inkább taszítana. Jézus tudja, hogy csak úgy nyerheti meg ezt a fiatalembert, ha a lelkiismeretébe fúródó tövis győzi majd meg őt. Akkor igazán az övé lesz és nemcsak látszatra. Mindenesetre Jézus ez ifjú előtt nem mutatott fel más és jobb utat az örök életre, mint a földi javakról való lemondás útját. Ez persze nem törvény minden vagyonos emberre nézve.

Jézus mindenkinek sajátos utat kínál és ebben nincsenek sablonok, de mindenkinek, aki örök életre vágyik, el kell engednie mindazt, ami romlásba és kárhozatba visz. Nem üdvözülhet az, aki minden áron gazdag akar lenni.


Január 19. Jézus teljes átadást kíván


"Jézus azt mondta neki: Egy fogyatkozásod van! "
(Márk 10, 21)


A gazdag ifjú meg volt győződve arról, hogy Isten parancsainak kora ifjúságától tökéletesen eleget tett. Kétségtelen, hogy komoly erkölcsi törekvés élt benne. Nem ragadt le a bűn mocsarában, nem szennyezte be magát gyalázatos életmóddal. Ezért Jézus is "megkedvelte őt". Volt valami vonzó ebben a fiatalemberben, aki magasabbrendű életre vágyott.

Az Úr nem szállt vele vitába. Nem kezdte kijelentéseit cáfolgatni s meggyőzni őt arról, hogy nem tartotta meg az isteni törvényeket. De belelátott szívébe és tudta, hogy hol van az a pont, ahol belső ellentmondásban van Istennel. Maga az ifjú sem sejtette, hogy mennyire megkötözi őt a pénz s hogy azt valójában jobban szereti, mint az Istent. Érezte ugyan, hogy van valami fogyatkozása, különben nem kereste volna fel kérdésével Jézust.

"Add el minden vagyonodat!" - Ha Jézus azt mondta volna neki: "Nézd, te nem szereted Istent teljes szívedből" - könnyen ezt a választ kapta volna: "Ugyan miért ne szeretném én Istenemet?" Ehelyett azonban Jézus azt kívánta: tettekkel bizonyítsd be, hogy hajlandó vagy mindent odaadni Istenért s járd az én követésem önmegtagadó útját! A döntő kérdés az lett: Isten vagy a pénz?

"Egy fogyatkozásod van." De ezen az egyen fordul meg minden. Az Úr általános és teljes átadást kíván. "Ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész ellen vétkezik." Ha Istennel szemben egy ponton engedetlen vagy, mindenben az vagy. Ha csak egy dolog bálvánnyá lett szívedben, elszakadtál Istentől. Ő azt kívánja: mindent vagy semmit! Ha pedig egy dologban nem tudsz, jobban mondva nem akarsz elszakadni, mert az az egy különösképpen a szívedhez nőtt, lényed minden szála ahhoz az egy ponthoz kötöz majd oda téged.

Ne csapjuk be magunkat! Lehetnek pontok, ahol engedünk az Úrnak és komolyan követni akarjuk őt. De van azután egyetlenegy pont, amit nem akarjuk érinteni, pedig pontosan ott fut óemberünk élet-idegszála. Ha azt nem vágjuk át, mindenben csak elakadás következik be és a már-már ébredező lelki élet ismét elhal bennünk. "Csak ezt az egyet hadd tartsam meg" - mondod. De éppen ezt kell odaadnod, ha "tökéletes", azaz egész ember akarsz lenni. Lelki vonatkozásban a félmegoldások rosszabbak, mint a semmi. "Bár hideg volnál vagy forró!" (Jel 3, 15).


Január 18. Bizonytalan Isten-keresés


"Odafutott hozzá egy ember, térdre borult előtte és megkérdezte tőle: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? Jézus pedig így válaszolt neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy: az Isten. "
(Márk 10, 17-18)


Ebben az ifjú emberben igazán nemes törekvés, felfelé vonzódás élt, amit Isten ébresztett benne. A legmagasabb cél lebegett szeme előtt: az igazi és örök élet elnyerése. De még nem ismerte igazán saját magát. Térdre borult az Úr előtt, hogy a békesség után való forró vágyakozását így is kifejezésre juttassa. Néhány perc múlva mégis kedveszegetten hagyja ott Jézust. A lelkesedés gyakran csap át az ellentétbe. Az igazság igen józan valami. S mivel Jézus maga az igazság, gyakran kijózanítólag hat. "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy: az Isten." Jézus nem azt mondja önmagáról, hogy ő nem jó, mert hiszen ő igazán az volt. Tőlünk bűnös emberektől el is határolja magát, mikor ezt monda: "...ti gonosz létetekre..." (Lk 11, 13); vagy amikor ezt a kérdést teszi fel: "Közületek kicsoda bizonyíthat rám bűnt?" (Jn 8, 46). De ugyanakkor tudta, mint senki más, mi a bűn. - Az ifjú azonban nem ismerte fel Jézusnak, mint Isten Fiának ezt az egyedülálló vonását, hogy közvetlen részese az abszolút isteni jónak. Csak egy tanítómestert látott benne, s így ez a megszólítás "jó Mester" az ő esetében helytelen volt. Jézus meg is rója érte. Látva, hogy ez a fiatalember túlságosan bőkezűen osztogatja a "jó" jelzőt. Persze önmagát is annak tartja, mert nincs tudatában annak, hogy ő is bűnös Isten törvényének megszegésében. Túlértékeli önmagát. Jézust azonban nem lehet udvariaskodással megvesztegetni: "senki sem jó" - te sem!

Mennyire szüksége van nemcsak szívünknek, de beszédünknek, kifejezési módunknak is a megtisztulásra. Sokszor esünk túlzásokba, használunk hangsúlyozottabb kifejezéseket, hízelgő szavakat s közben belül egészen mást gondolunk. Vagy nagyon is lelki módon akarunk beszélni, sokszor vesszük a szánkra, hogy "az Úr" s közben lassanként csak üres "uram-uramozás" lesz belőle. Minden olyan beszéd, mely nem fedi a tényeket, a belső igazságot, csak üres frázis-halmaz, fedezet nélkül való hamis pénz. Legyünk beszédünkben is mértéktartók, egyszerűek, igazak, ragaszkodván mindig a teljes igazsághoz. Így jutunk ahhoz is közelebb, aki maga az Igazság.

 


Január 17.  Két kereső lélek


"Ekkor Jézus hátrafordult és látta, hogy két tanítvány követi és így szólt hozzájuk: Mit kerestek? "
(János 1, 38)

két tanítvány


János és András, e két istenkereső ember előzőleg Keresztelő Jánoshoz csatlakoztak s most Jézus felé fordulnak. Keresztelő János bizonyságtétele: "Íme, az Isten Báránya!" adta ehhez az indíttatást. Az a prédikáció, mely a lelkeket nem indítja keresésre s a keresőket nem segíti abban, hogy találjanak, teljesen értéktelen, még ha szépen hangzó és érdekes is. Átütő ereje igazán csak Jézusról, az Isten Bárányáról való bizonyságtételnek van, aki magára vette s ezzel elvette a világ bűnét. Az Isten Bárányáról való bizonyságtétel annyira mélyen belevésődött annakidején János apostol szívébe, hogy később evangéliumában és a Jelenések könyvében főleg Jézusnak ezt a képét állítja elénk.

Jézus megfordult. Érezte, hogy két kereső lélek közelít hozzá. Tulajdonképpen ő kereste azokat. Meg akarta őket nyerni. Komoly, lelkiismeretbe vágó kérdést tesz fel nekik: "Mit kerestek?" - A világban az emberek mindent megtesznek, ha kell erőszakoskodnak is, csakhogy másokat megnyerjenek valamiféle ügynek, irányzatnak. Az Isten országa esetében másként van ez. Soha sem szabad a lelkeket rábeszéléssel "lerohanni". Ki-ki előtt váljék világossá, hogy valóban vágyik-e Isten és a mennyei javak után.

Te mit keresel Jézusnál? Talán inkább külső segítséget testi szükségeidre? Akkor csalódás ér majd. Külső emberünk nem talál jólétet Jézusnál, sokkal inkább szomorúságot és szenvedést; tisztesség helyett gyalázatot. Nehéz ezt megérteni. Jézus korában a zsidók is inkább csak a római uralom alól szerettek volna megszabadulni s nem a bűn uralma alól.

De aki ezzel az égető kérdéssel jön: "ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem...?" - annak Jézus azt mondja: "jöjj és lásd meg!" És vele is az történik majd, mint a két tanítvánnyal: "elmentek... meglátták... nála maradtak." Nem hagyták el többé Jézust. Lelkük legmélyebb vágyakozását lecsillapította. Felejthetetlen maradt számukra az az óra, mikor Jézus szemébe nézhettek. "Körülbelül tíz óra volt" (délután négy óra) - írta le János vagy 60 évvel később evangéliumában. S e hosszú időszak alatt Jézus mindig csak nagyobb és nélkülözhetetlenebb lett számára. Az igazi keresésből megtalálás, majd újabb keresés és még teljesebb megtalálás lesz.


Január 16. Nagy áldás egy hivő édesanya


"Eszembe jutott a te képmutatás nélkül való hited, amely először nagyanyádban, Lóisban lakozott, majd anyádban, Eunikében. "  (2Timóteus 1, 5)

ima


A Jézus Krisztus mellett való személyes döntést kinek-kinek magának kell megtennie. De mégis nagy dolog, amikor áldott előkészítésként komoly lelki nevelés előzi azt meg. A gyermeki lélek olyan, mint a jól felásott talaj, mely jó és rossz magot egyaránt készséggel fogad magába. Milyen fontos ezért, hogy a gyermeki szív jó kezekbe kerüljön. Megbotránkoztatni egyet is ezek közül - Jézus szerint - a legnagyobb bűnök egyike (Máté 18, 6). A gyermek- és ifjúkorban szerzett benyomások többnyire az egész életre kihatnak.

Timótheus atyja pogány ember volt. Anyja azonban zsidó, tehát olyan valaki, aki előtt az isteni kijelentés nem volt idegen. Az édesanyáknak különösen nagy hatásuk van gyermekeikre. Nagy a feladatuk, de nagy a felelősségük is. A gyermekek gyakran követik anyjuk nyomdokait. Ebben a két asszonyban képmutatás nélkül való hit lakozott. Tehát nem hangulat volt számukra a hit, hanem valódi, tiszta, odaadó bizalom Isten iránt. A gyermekek érzékenyek az ilyen dolgok felismerésében. Valaki ezt mondta egyszer: "Édesanyám valósággal élő Biblia volt számunkra. Benne láttuk megtestesülve és életté válva, amit az Ige tanít." De sok esetben mennyire mást látnak és hallanak gyermekeink! Panaszt, megszólást, veszekedést, átkozódást, sikamlós beszédet. Vagy pedig nyugtalan légkört és sötét tekinteteket. Csoda, ha az ilyen gyermekek lelke korán homályossá és komorrá válik? A gonosz és rút kerül bele s az ott erjed és tovább hat. Ugyanakkor a nagymamák babusgatják, kényeztetik őket s a gyermeki lélekben összecsapnak, egymás ellen dolgoznak a különféle hatások. - Timótheus esetében az anyai és nagyanyai nevelésnek egy közös célja volt: úgy nevelni fel ezt a kisfiút, hogy Isten gyermekévé legyen. Pál első missziói útja során mindhárman a Jézus Krisztusban való élő hitre jutottak. S bár az anya tisztában volt a veszélyekkel is, fiát odaadta kísérőül az apostol mellé annak második missziói körútjára. Nem akarta fiát mindenáron önmagának megtartani. S éppen ezért nem veszítette el, hanem mint Jézus Krisztus áldott és eredményes bizonyságtevőjét kapta vissza.


Január 15.  Jézus kereső szeretete


"Azért jött az Ember Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. "
(Lukács 19, 10)

elveszett


A Bibliát úgy is nevezhetnénk, hogy Isten kereső szeretetének könyve. Rögtön a bűneset után ezzel a kérdéssel megy az eltévelyedett ember után: "Ádám, hol vagy?" Mindig felülről indul ki a kezdeményezés. Nem az ember, hanem Isten veszi fel a kapcsolatot. A próféták beszédeiben is állandóan ez a hívás ismétlődik: "Térjetek vissza elpártoltak, mert kegyelmes vagyok én." Végül is maga Isten jelenik meg a Fiában, aki abban látja tulajdonképpeni feladatát, hogy megkeresse azt, ami elveszett.

Senki sem keres értéktelen dolgokat. Ki venne magának időt és fáradságot arra, hogy egy rozsdás szeget keressen. Az emberi lélek drága kincs. Értékben felér az egész világgal. Az ember nem restelli, hogy piszokba, porba nyúljon, ha egy darab arany hever ott. Így hagyta el Isten Fia a menny tisztaságát és jött le erre a sötét és tövises földre, hogy elveszett kincsek után kutasson. A pásztor, ha száz juha van is, mindet ott hagyja, csakhogy megtalálja az egyetlen elveszettet; mert a juhok az ő tulajdonai. A béresnek, akinek nem tulajdonai, nem szívügye az, ha egyikük elvész. Az asszony, akinek csak tíz ezüst pénze van, nagy veszteségnek tartja, ha egy azok közül elgurul és elvész. Az isteni szeretet is érzékeny veszteségnek tekinti azt, ha csak egy lélek is elkallódik. Amint a régi ezüstpénzek is sokszor egy-egy uralkodó képét hordták, úgy az emberen is Isten képe van, bármennyire is elmosódottan, sérülten, szennyel takartan.

Amint egy lélek elkezdi keresni az Urat, azonnal rájön, hogy Isten már régóta keresi őt. Igaz ugyan, hogy nem jár velünk dacosságunk és engedetlenségünk útjain, de utánunk jön, mikor utat vesztettünk. Igéje által keres minket és szüntelenül hallatja szavát. Nem egyszer súlyos csapásokat is felhasznál, hogy az elveszett bűnöst sarokba szorítsa, hogy ne tudjon többé kitérni és kénytelen legyen a Jó Pásztor kezébe adni magát.

Sok lélek, vágyva a teljes megfordulásra azt gondolja, hogy mindent fel kell adnia ahhoz, hogy az Urat megtalálja. Pedig közben ő kínált fel mindent, beleértve saját életét is, hogy a lelkeket megmentse. Könnyeket ontott azokért, akik elvakultan vesztükbe rohantak, mert nem ügyeltek hívására. Engedd, hogy rád találjon végre s te is magasztalhassad őt kereső szeretetéért.


Január 14. Az Atya a Fiúhoz von


"Senki sem jöhet énhozzám, csak ha az Atya vonja, aki elküldött engem. "
(János 6, 44)

Én vagyok az út...


Szeretnéd tudni, hogy mi az Atya e titokzatos vonzásának lényege? Olvasd el a szerecsen főember történetét (Csel 8, 26-39). Vajon mi hajtotta ezt az embert, hogy ilyen fárasztó, távoli és költséges útra induljon Jeruzsálem felé? Honnan eredt ez az elháríthatatlan vonzás? Felülről adatott a szívébe. Valami hiányzott életéből, minden sikere, nagyszerű előmenetele és befolyásos állása ellenére is. Egyszer azután hallott Jahvéről, az egyetlen igaz Istenről. Mindig világosabbá vált előtte: ez az, amire szükségem van. Így hát útnak indult. Azonban nem találta meg rögtön, amit keresett. De ami kínálkozott, azt megragadta. Megvette a szent Írásokat s elkezdte tanulmányozni az ószövetségi könyveket. Így került aztán össze Fülöppel, majd Fülöp révén az Úrral és a Jézus Krisztusban való hit által közösségre jutott a valóságos Istennel.

Valaki azt gondolhatná: tehetek én arról, hogy nem érzek ilyen vonzást a lelkemben? Engem úgy látszik, Isten nem vonz Jézushoz és így senki nem veheti tőlem zokon, ha távolmaradok a Megváltótól. De valóban igaz az, hogy Isten a te szívedet még sohasem vonta Jézus felé? Még soha nem hallottál belül egy egészen halk hangot, amely ezt mondta: neked mássá kellene lenned; valami hiányzik belőled? Látod, így akart az Atya a Fiúhoz vonzani.

Vajon nem fúródott-e már a te szívedbe is valami tövishez hasonló Isten Igéje hallgatásakor: hiszen itt most rólam van szó!? Hát így vonzott téged is az Atya a Fiú felé. - Persze emellett mindig van egy másikfajta vonzás is, amivel a világ csalogat. Sokszor semlegesíti is bennünk azt a jobbik vonzást. Ezért ha Isten kegyelmének vonzásába kerülsz, engedd azt érvényre jutni magadban. Könyörögj komolyan Istenhez és egyre erősödni fog e vonzás. És ha csüggesztő gondolataid támadnak arra nézve, vajon elfogad-e téged is az Úr, vajon nem váltál-e reménytelenül gonosszá, vajon van-e itt még helye a megtérésnek, akkor gondolj csak erre a drága Igére: "Aki énhozzám jön azt semmiképpen ki nem vetem." Csak maradj és tarts ki az Úr közelében! Még a Sátán sem torlaszolhatja el utadat, hiszen maga az Atya az, aki téged a Megváltó felé von.


 

Január 13.  Isten vesződik velünk

"Istennek vagytok szántóföldje. "
(1 Kor 3, 9)

szántóföld


Isten szántóföldje az emberi lélek. Milyen csodálatos ez! A lelki munka mindig Isten műve, mi csak napszámosok és segédmunkások vagyunk abban. Aki közülünk plántál vagy öntöz, senki és semmi, az Isten minden, aki a növekedést adja. Ő lazítja fel a talajt. Kezébe veszi a szenvedések és nyomorúságok, külső és belső bajok ekéjét, feltöri vele a szívek kérges felületét, hogy a mag mély gyökeret ereszthessen. Idővel learatja, kicsépeli, majd malmában megőrli a magot. Nem azért, hogy megsemmisítse, hanem hogy ízes kenyér legyen belőle (Ézs 28, 24-28). Micsoda türelem ez Isten részéről! "Csak bűneiddel terheltél, vétkeiddel fárasztottál engem." Ebben a munkában Isten nem "legyen" szavával dolgozik, mint a teremtéskor. Akaratot adott az embernek. Ez az akarat gyakran akaratosságban és dacban jelentkezik, úgy, hogy Isten kénytelen így kiáltani: "Kiterjesztém kezeimet egész napon a pártos nép után" (Ézs 65, 2). Szeretné megragadni teremtményét, az azonban elhúzódik előle. Istennek sok harcába kerül, míg a megkeményedett szívű ember hajlandó alárendelni neki a maga akaratát. De milyen vigasztaló viszont, amikor ezt mondhatjuk: az Úr munkája ez bennünk. Sokszor elcsüggedünk, mikor hiányosságainkat látjuk. Belső életünkben nem látunk haladást és csak kevés gyümölcsöt, vagy éppen semmit. Ilyenkor szinte elvész minden bátorságunk. De micsoda áldás, mikor ilyen körülmények között is elmondhatjuk: az Úr munkája ez s Ő majd véghez is viszi.

Hagyom, hogy még többet munkálkodjon bennem, hiszen annyiszor beleszóltam már munkájába és magam akartam dolgokat megvalósítani. Most már nem akarok más lenni, mint agyag az Úr kezében. Ő formál engem és amit ő elkezd, azt be is fejezi.

De arról a nagy felelősségről se feledkezzünk meg, ami abból következik, hogy Isten munkálkodik bennünk. Ellenszegülünk neki és Szentlelkének, amikor mégiscsak minden a régiben marad nálunk. Hányszor keresztezzük Isten szándékait! Szívünk vadonjából ő Édent akar varázsolni. Nosza, igyekezzünk ezen mi is és ne sajnáljuk azokat a gyomokat kiirtani, amiket ő mutat nekünk. Igéjének drága magja hadd hulljon szívünk mélyébe, hogy ott teljes szépségében kibontakozzék. Van-e ennél nagyszerűbb, mint az olyan szív, mely gazos parlagból Isten kertjévé lett? Hadd magasztalja a mi életünk is Isten kezének munkáját!


Január 12.  Isten nem mondott le a világról

"A szántóföld pedig a világ. "
(Máté 13, 38)


Isten szeretettel öleli magához az egész világot. Szíve mindig kitárva. Szeretné megnyerni ezt a világot, mely ellene mond, ellene szegül, sőt fellázadt ellene. Annyira szerette ezt a világot, hogy legkedvesebbjét adta érte, Jézus Krisztusban megbékéltette azt önmagával. Amióta Megváltónk a kereszten kiszenvedett, készen áll a bűnbocsánat, a megtisztulás lehetősége. Bűneink nem súlyos kövek többé, melyek szükségszerűen a mélybe húzzák az embert. Jézusban bűnbocsánatot kaphatunk.

S ami még ennél is több: Isten szeretete arról is gondoskodott, hogy a világ megismerhesse az isteni megváltás nagy tényét. Követeket bocsátott ki, szívükre helyezte a megbékéltetés üzenetét, amit azok most bizonyságtételeikben elmondanak a világnak. Szerte-szét szórják mindenütt a jó magot. "Menjetek e széles világra!" - hangzik a megbízás. Rajtuk keresztül könyörög, int és sürget Isten: adjátok fel az ellenállást Teremtőtökkel szemben, hagyjátok magatokat megbékéltetni! Kezét is felénk nyújtja békességgel: fogadd el e kezet és ne légy állhatatosan ellenszegülő!

A Szentlélek ezeken a követeken keresztül igyekszik meggyőzni a világot hitetlensége gonosz voltáról. Hiszen itt van a bűn gyökere: az ember nem akar hinni a Megváltóban, félreismeri, megveti őt. Az isteni Lélek arról a megigazulásról győzi meg a világot, melyet a legelesettebb, legistentelenebb ember is megkaphat a megdicsőült Úrban. S végül arról győzi meg a világot, hogy a sátán megítéltetett, kimondatott rá az ítélet a kereszten. Nincs joga többé egy lelket sem fogvatartani, ha az szabadulást keres. Senkinek az útját nem torlaszolhatja el, aki megtérésre vágyik.

Egy áldott evangéliumi munkás kis füzetet adott ki egyszer ezen a címen: "Evangélium az istentelenek számára." Egy könnyelmű és züllésnek indult ember meglátta azt egy kirakatban. Öntelten azt mondta: "Végre valami az én számomra is." Megvette, elolvasta s megrendülten hitt abban, aki az istentelent megigazítja. Engedjük, hogy ez az isteni szeretet a mi szívünkben is hasson. Ne feledjük el, hogy mielőtt még mi kezeinket kitárnánk Isten felé, ő már régen kinyújtotta kezét utánunk. Vár reánk és felkínál mindent, hogy Fiához s őáltala önmagához vonjon minket.


Január 11.  Az alapvető hiba

"Nincs istenfélelem szemük előtt. "
(Róma 3, 18)

Istenfélelem

Az apostol ezzel fejezi be a meg nem tért ember szomorú képének megrajzolását. Minden erkölcsi eltévelyedés gyökerét az istenfélelem hiányában látja. Az istenfélelem olyan, mint valami gát. Ha megroppan és enged, a zavaros vizek akadály nélkül átcsapnak rajta, elpusztítva mindent. - Ahol nincs istenfélelem, ott a lelkiismeretnek is vége. Ha az erkölcsi törvények többé nem Isten törvényei, megszűnik kötelező erejük is. Ha a házasságban az ember nem Isten szent rendjét látja, bátran megtöri a hűséget. Amikor az ember elszakad Istentől, minden egyéb tekintély is összeomlik. Nem hajlandó többé semmiféle felsőbbséget elismerni. Ahol Istent nem félik, ott a szülőket sem. Az ember fölébe helyezi magát a törvénynek s hidegen vesz mindent.

Ahol egy nép nem féli többé Istent, ott csak felbomlás jöhet. Az erkölcsi fogalmak elmosódnak s nem marad egyéb, mint a puszta önzés, mely kíméletlenül tör céljára. Az istenfélelemmel együtt elenyészik a jog és igazság is. Az ember úgy látja, nem az a helyes, amit Isten kíván, hanem amit saját érdekei követelnek meg és az a jogtalan, ami az önző kívánságoknak és vágyaknak "megállj"-t parancsol. Az ilyen emberek előtt a lelkiismeretesség korlátoltság. A becsületességet ostobaságnak tartják.

Ahol az istenfélelemnek nincs többé helye, ott az emberek csak a büntetéstől és a szégyentől félnek. Nem azt kérdezik cselekedeteik előtt: mit szól hozzá majd Isten, hanem azt, hogy mit mondanak majd