Bibliai útmutató gyermekeknek az év minden napjára

 Január  Február  Március  Április Május Június    
 Július      Augusztus Szeptember Október   November December 

Bibliai útmutató gyerekeknek

DECEMBER

  

 

December 31.
Zsoltárok 121.

Szemeimet a hegyekre emelem, honnan jön az én segítségem.

(Keresd ki a Bibliádból! Zsoltárok 121,1.)

A zsoltárszerző számára sem volt veszélytelenebb egykor a jeruzsálemi templomba való zarándoklás, mint nekünk manapság egy-egy hónap vagy esztendő. Napközben forróság, éjszaka hideg kínozta, a rablók támadása pedig éjjel-nappal fenyegette.

Egy év alatt sok nehéz nap elé tekintettünk félelemmel, és sok eseményre pillanthatunk most vissza hálával. Régebben egy kis boltban havonta tartottak leltárt: összeírták a hiányt és a hitelezőket - mi van fogytán és kik tartoznak a boltosnak. Mi is így végezzük el az év leltárját gondolatban és imádságban. Kinek maradtunk adósak a bocsánattal, az elmaradt segítséggel vagy az együttérzéssel.

Az elmúlt esztendőből való "kimenetelünket" és az újba való "bemenetelünket" is Isten  áldhatja és őrizheti meg. Soha nem bízhatjuk el magunkat, mert egy sportolót sem jutalmaznak, ha végig jól fut, de a vonal előtt elbukik. A jövő sok próbája és kísértése között mi is úgy maradhatunk meg, ha szüntelen eddzük magunkat.  A veszélyt rejlő hegyekre nézve kérdezi: "honnan jön az én segítségem? Az Úrtól!".

Tanuld meg: "Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké." (Zsolt. 127,8)

 


December 30.
Júdás levele

Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bőségesen.

(Keresd ki a Bibliádból! Júdás levele 2. végig)

Az év végi postabontás utolsó leveléhez jutottunk. Ezt nem az áruló Júdástól kaptuk, hanem Jakab testvérétől. Ez valójában nem hosszabb egy közepes terjedelmű levélnél. Csak az elejéről és a végéről emelek ki egy-egy üzenetet, a 2.és a 25. verset.  A régi levelek a bemutatkozással kezdődtek, a jókívánsággal folytatódtak és áldással fejeződtek be. Gondoljuk végig ezt az évet, mikor nem voltunk másokkal irgalmasok, vagyis mikor nem vettük észre a mi segítségünkre szoruló embereket, mikor ereszkedtünk olyan vitába, amelyik veszekedéssé vagy békétlenséggé fajult, mikor nem tudtunk szeretettel viszonyulni, pedig nagy szükség lett volna rá.  Legyen ez egy év végi leltárszerű önvizsgálat, mint amire az előző napokban utaltunk.

És mielőtt átlépnénk  az óesztendő küszöbét, gondolkodjunk el azon, hogy mindazért, amit kaptunk vagy ami ért bennünket, kit illet hála és köszönet. Lehettek kedvünk ellenére való dolgok is, de azokat is megengedte Isten - sokszor éppen a mi engedetlenségünk vagy akarnokságunk miatt. Lehetett betegség, csalódás és kiábrándulás barátból vagy barátnőből, vagy egyebek. A mindennapi ételért, erőért, egészségért, az eredményekért pedig legyen Istené a dicsőség. Ez azt jelenti, hogy nem tulajdonítom magamnak sem a sikereket, sem az eredményeket, a másoktól kapott dicséreteket - mert akkor elbizakodottá lennék -, hanem egyedül Istennek adok ezekért hálát. Övé az erő és én is Tőle kaptam! A levél szerint övé a "dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké".

Imádság: Köszönöm Istenem, hogy egy esztendőn át Te segítettél. Bocsásd meg, amikor engedetlen voltam, bocsásd meg, amikor önző voltam, bocsásd meg, ha elbíztam magam és nem Benned bíztam. Köszönöm szeretteimet, barátaimat! Köszönöm, hogy a Te erőddel és áldásoddal kezdhetem az újesztendőt. Ámen.


December 29.

Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.

 

(Keresd ki a Bibliádból: 1János 3,18.)

Mi lenne, ha  karácsonykor a fa alatt sok-sok kis papírcédulát találnál, amire rá lenne írva: szerettem volna venni neked egy görkorit, szerettem volna venni neked egy számítógépet, szerettem volna főzni egy nagy ünnepi vacsorát, szerettem volna itthon tölteni az ünnepet stb. Mekkora csalódás lett volna, ha ráadásul ezeket a cetliket egy-egy eredeti görkoris vagy számítógépes  dobozba tették volna, vagy egy borítékba? Joggal érezted volna magad becsapva. Ezt jelenti a szavakkal szeretni. Az agg apostol semmi mást nem akar örökségként ráhagyni a címzettekre, mint a kimondhatatlan szeretetet, amely még a legősibb és a legveszedelmesebb ellenségünket, a félelmet is legyőzheti. "A teljes szeretet kiűzi a félelmet"(1János 4,18.) Egy, még az árnyékától is félő serdülő a konfirmációját követő úrvacsoravételkor kapta ezt az igét. Amikor kiálltak az úrasztala köré, a lelkész nem csak a kenyeret és a bort adta át, hanem egy-egy igét is, a konfirmándust a legérzékenyebb pontján találta és érintette az idézet. Félelme nem oszlott el egyből, mint a mesebeli varázslatban, de mindig volt miből bátorságot merítenie.

Az igazi szeretet minden áldozatra kész, és nem azt várja, hogy más hozzon érte áldozatot. Ez a megelőző és figyelő szeretet, amelynek szeme és füle van. A gyűlölet vakká és süketté tesz. Ha csak szája van a szeretetemnek, abból nem sokat nyernek mások, de ha meglátom mások szükségét és meghallgatom a rászorulók segélykiáltását, akkor kezdek beteljesedni a szeretettel.

Imádság: Uram, én nem csak az árnyékomtól féltem, hanem a holnaptól, az iskolai feleltetéstől, a számonkéréstől, a kudarcoktól. Kérlek, adj bátorságot elhordozni a csalódást,a sikertelenséget, és segíts mindig felülkerekedni ezeken. Ámen.


December 28.
1.Péter 3

Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattok el, hogyí áldást örököljetek.

(Keresd ki a Bibliádból! 1.Péter 3. 19.)

Egy másik karácsonyi levél tartalma szintén a beszéd, a szó erejére tanít. Fontos ezeket az életre szóló tanácsokat megfogadni, mert sok kellemetlen perctől és helyzettől kímélhetjük meg magunkat. Péter, akit Jézus a halászatból hívott el tanítványságra, tudja, hogy mekkora erőfeszítésbe és önfegyelembe kerül egy új szóhasználat gyakorlása. Jézus, amikor megmosta a tanítványok lábát, több volt, mint jelkép; gondolataikat, beszédüket és életvitelüket is meg akarta tisztítani. Bizonyára Péter szótárában is nagy változások, cserék történtek. A durva, hangos, káromlástól sem mentes halász szótárt felváltotta Krisztus szelíd és alázatos beszéde. Pétert még el-elragadták indulatai, de amíg Jézus mellette volt, Ő figyelmeztette. Ebben a levélben, már mint jól megtanult leckét akarja nekünk is továbbadni. Indulatokat nem lehet még hangosabb beszéddel lecsitítani. Veszekedésben nem az a győztes, aki túlkiabálja a társát, hanem aki hamarabb elhallgat és megvárja az alkalmas pillanatot, amikor higgadtan megbeszélhetik a vitatott témát.

Egy romániai volt fogoly mondta el, aki 6 évet töltött börtönben Krisztus tanítványaként, hogy ő ott tanult meg imádkozni a durva őrökért. "Ha szidom, átkozom őket akkor még jobban levadulnak, hiszen a gonosz lesz még inkább úrrá rajtuk." Ötven évvel a büntetése után, soha nem átkozódva gondol vissza, vagy mesél börtönéveiről éppen ezt az igét idézve: "arra hívattatok, hogy áldást mondjatok".

Imádság: Uram, sokszor veszítettem el türelmemet, gyakran támad tisztátalan gondolatom, sokszor használok mocskos szavakat, de kérlek, tisztíts meg, és segíts Jézustól szelídséget és alázatosságot tanulni. Köszönöm, hogy veled sikerülni fog. Ámen.

  


December 27.
Jakab levele 3

Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni.

(Keresd ki a Bibliádból! Jakab 3. 2b.)

Karácsony táján sok üdvözletet, levelet, üzenetet vagy éppenséggel ajándékot kaptatok. A következő pár napon néhány újszövetségi levél-ajándékot szeretnék eljuttatni hozzátok. Sok ajándék okozott már csalódást, vagy szerzett már örömöt. Vannak levelek, amelyeket többé már elő sem veszünk, vagy éppenséggel eldobunk, de némelyiket féltve őrízük. Az ajándékok között is volt már olyan, hogy tovább adtuk, vagy ha beduplázódott akkor becseréltük. De szabad és illik-e egy személyes ajándékot vagy levelet tovább adni?  Pár napig olyan levélrészletet fogtok olvasni, aminek a szerzőjét nem ismertétek és ő sem ismer titeket. Mégis személyesen nektek szól. Jakab a nyelv és a beszéd tisztaságáról tanít.

Volt már környezetvédelmi órátok? Hallottatok a szelektív hulladékgyűjtésről? Hallottatok a környezetszennyeződésről? Nem csak az eldobott cigaretta csikk jelent tűzveszélyt, és nem csak a nagy mennyiségű ipari hulladék jelent kárt a környezetre, hanem a szó és a tisztátalan beszéd.

Egy hivatalban várakozva finoman és halkan megkértem valakit, hogy ne beszéljen olyan tisztátalanul. Durván vágott vissza, "ha nem tetszik..."

Van, akinek egy porszem sincs a luxusautóján, de beszédével fröcsögi a sarat. Van aki csodálatos illatfelhőt hagy maga után, de ha kinyitja a száját abból csak tisztátalan beszéd árad. Jakab apostol arra figyelmeztet, hogy egyetlen szó is okozhat civakodást, békétlenséget. Nehéz kormányozni a hajót, de lehet. Nehéz megfékezni a nyelvet, de meg lehet. Ne szóljunk indulatból, meggondolatlanul, szertelenül, mert maradandó sebeket ejthetünk gyermekek és felnőttek lelkén.

Imádság:Uram, a zsoltárossal együtt kérlek, szerezz závárt ajkamra, fékezd meg nyelvemet, hogy ne szóljak gonoszt. Merjem figyelmeztetni osztálytársaimat, családtagjaimat, ha tisztátalanul beszélnek. Tisztítsd meg gondolataimat, beszédemet és cselekedeteimet egyaránt. Ámen.

 


December 26. Karácsony
Lukács 2.

Nem tudjátok, hogy nekem azokban kell foglalatoskodnom, amelyek az én Atyámnak dolgai?

(Keresd ki a Bibliádból! Lukács 2, 40-52.)

 

Szerencsések vagyunk, hogy a Biblia arról is ír, hogyan viselkedett az Úr Jézus tizenkét éves korában.

Ő is, csakúgy, mint a többi gyerek játszott a barátaival, és segített, amikor szükség volt rá apja ácsműhelyében. Természetesen Isten dolgait sem hanyagolta el, és bizonyára sokat olvasta a prófétai írásokat.

Micsoda élmény lehetett számára, amikor elvitték Jeruzsálembe, és beléphetett az ő Atyjának házába. Jézust lenyűgözte a templom, olyannyira, hogy legszívesebben ott is maradt volna, de engedelmes volt, és visszatért szüleivel Názáretbe.

Ebből a történetből sokat tanulhatunk. Megtudhatjuk, hogy Istennek kedves, ha szüleinknek engedelmesek vagyunk, mivel ők gondoskodnak rólunk.

 Imádság: Atyám, szeretnék engedelmes gyermeked lenni!

 

 

 


 

December 25. Karácsony
Máté 2.

 

Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Egyiptomba, és maradj ott, amíg én mondom neked; mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket.

(Keresd ki a Bibliádból! Máté 2, 13-23.)

Arról már olvashattál, hogy az Úr Jézus nagyon mostoha körülmények között született erre a világra. Egy istállóban kellett megszületnie, és egy jászol volt a bölcsője. Bizony ez csak a kezdete volt a sok nyomorúságnak. Még szülőföldjéről is el kellett menekülnie, mert Heródes féltékeny haragjában minden betlehemi gyereket meg akart öletni.

Ilyen szörnytettek napjainkban is történnek. Ezreknek kell otthonukat elhagyva az életüket menteni, és rengeteg ember esik  áldozatául mások gonoszságának. Milyen szomorú hely lett a földünk!

Isten nagyon bántják az ilyen szörnytettek, de addig, amíg az emberek nem ügyelnek rá, a gonoszság nem ér véget. Aki figyel Isten szavára, az tudja, hogy ő azt szeretné, ha másoknak segítenénk, és imádkoznánk a nyomorultakért. Ezt te is megteheted, ne gondold, hogy még nagyon fiatal vagy! Te is segíthetsz másokon, csak nyisd ki a szemed, és légy érzékeny mások problémáira!

Imádság: Úr Jézus, segíts, hogy mások problémáit észrevehessem! Úgy szeretnék bizonyságot tenni a te szeretedről, hogy segítsek az embereknek. Ámen.

 

 


 

December 24. Szenteste
Máté 2.

És bemenvén a házba, ott találták a gyermeket az anyjával, Máriával; és leborulva tisztességet tettek neki.

(Keresd ki a Bibliádból! Máté 2, 1-12.)

Mégsem a pásztorok értesültek egyedül az Úr Jézus születéséről. A távoli országokban bölcsek figyelték az égboltot, mert egy új csillag megjelenése foglalkoztatta őket.

Miután megfejtették az üzenetét elindultak Izrael földjére, ahol egy királyi gyermek született. Csakúgy, mint a pásztorok, ők is azonnal felkerekedtek, hogy tiszteletüket tegyék ennek a titokzatos királynak. Nekik bizony sokkal nagyobb utat kellett megtenniük, de ezzel nem törődtek, mert mindennél fontosabb volt számukra, hogy az Úr Jézusnak hódolhassanak. Mindenféle drága ajándékot vittek magukkal a királyi gyermeknek, hogy tiszteletüket kifejezzék.

Te mit vinnél magaddal, ha az Úr Jézust meglátogatnád? Ne gondold, hogy neked nincs semmid, amit neki adhatnál, mert azt ajándékozhatod, ami minden kincsnél többet ér: a szeretetedet.

Ehhez nem kell hosszú útra menned. Erre mindig lehetőséged van. Jézus már nincs itt a földön, mégis minden nap megtalálhatod őt, ha szereted az embereket, akkor a legnagyobb dolgot ajándékozod neki. Ha másokat szeretsz, azzal Jézust szereted.

Imádság: Úr Jézus, segíts nekem abban, hogy kedves legyek másokhoz, és ezzel bizonyítsam be, hogy szeretlek téged. Ámen.

 

 

 


December 23.
Lukács 1.

Voltak pedig pásztorok azon a vidéken, akik kinn a mezőn tanyáztak, és vigyáztak éjszaka az ő nyájuk mellett. És íme az Úrnak angyala megjelent nekik...

(Keresd ki a Bibliádból! Lukács 2, 8-20.)

Az ember azt gondolná, hogy az lett volna a természetes, ha Jézus születését országszerte kihirdetik, hiszen ez a szokás, ha valami fontos esemény történik.

Mi lenne nagyobb jelentőségű attól, hogy az Isten Fia eljött a földre megtörni a gonosz hatalmát?

Szó ami szó, angyalok sokasága hirdette az üzenetet... Csakhogy nem a királyi palotákban vagy a templomokban tették ezt.

Nem, nem a királyok és nem a papok voltak azok, akik először hallhatták az örömhírt, hanem a pásztorok, akik a környéken vigyáztak a nyájra. Ezek az emberek nem voltak valami nagy becsben, mégis ők hallhatták először Isten üzenetét.

Éppen ezt akarta Isten. Meg akarta mutatni a pásztoroknak, hogy szereti őket, és őt nem érdekli, ki milyen előkelő vagy gazdag.

Jézus azért jött el a földre, hogy mindannyiunkra kiárassza szeretetét.

A pásztorok elhitték az angyalok üzenetét, és rögtön elindultak arra a helyre, ahol Jézus született. Miután leborulva tiszteletüket tették, fölkerekedtek, hogy mindenhol bizonyságot tegyenek arról, amit láttak és hallottak.

A Bibliában igaz történetekről olvashatunk. Isten igéjében teljes szívvel bízhatsz.

Imádság: Úr Jézus, én hiszem, hogy te rám is számítasz, és köszönöm a szeretetedet, ami semmihez nem hasonlítható. Ámen.

 


December 22.
Lukács 2.

És bepólyálta őt, és helyezte őt a jászolba, mivelhogy nem volt nekik helyük a vendégfogadó háznál.

(Keresd ki a Bibliádból! Lukács 2, 1-7.)

Mit tudsz a karácsonyról? Tudod, hogy mit ünneplünk ilyenkor? A karácsonyról szinte az egész világon megemlékeznek, de nagyon sok ember van, aki nem tudja mi is ennek az ünnepnek igazán a lényege.

Ma legtöbben a szeretet ünnepének tartják, mivel Jézus kegyelmet hirdetett minden embernek.

Azon a napon viszont, amelyen a megváltó megszületett, nem volt minden olyan meleg hangulatú és meghitt, ahogy azt ma többen gondolják.

Józsefnek és Máriának hosszú gyalogutat kellett megtennie Názáretből a szár kilométernyire lévő Betlehembe. Miután megérkeztek nem várta őket kényelmes fogadó, csupán egy istállóban húzhatták meg magukat, ahol Mária életet adott az Úr Jézusnak, akinek egy jászol szolgált bölcsőül.

Jézus élete nem úgy indult, mint egy királyi gyermeké, pedig ő nem egy közönséges földi király gyermeke, hanem a Magasságos Istennek a fia.

Imádság: Úr Jézus mennyire szerethetsz engem, hogy értem is eljöttél ebbe a világba! Ámen.


December 21.
Lukács 1.

És íme fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezd az ő nevét Jézusnak.

(Keresd ki a Bibliádból! Lukács 26, 38.)

 

 

Az Úr Jézust Isten nem felnőttként küldte el ebbe a világba, hanem ugyanúgy meg kellett születnie, mint bárki másnak. Azt akarta Isten, hogy ő is ugyanolyan emberként éljen ezen a földön, mint te meg én. Ahhoz viszont, hogy megszülethessen szüksége volt egy édesapára és egy édesanyára. Mai olvasmányunkban azt találjuk, hogy Jézusnak Isten maga volt az atyja, és Máriát választotta ki arra a célra, hogy megszülje őt. Most talán azt kérdezed, miért kellett mindehhez József. Ő lett Jézus gondviselője.

Az Úr Jézusnak  már gyermekkorában is sok élménye volt, amiről a következő napokon olvashattok.

Mivel ő is volt gyermek, nagyon jól át tudja érezni minden örömödet és bánatodat. Imádkozz hozzá bátran, ne hidd, hogy egy gyerek kérésére nem figyel oda! Jézus meghallgatja imádságaidat, és tudja mire van szükséged.

 

Imádság: Úr Jézus, olyan jó tudni, hogy minden problémámmal hozzád fordulhatok, és te mindenre odafigyelsz, ami engem foglalkoztat. Köszönöm, hogy te akarsz a legjobb barátom lenni. Ámen.

 

 

 


December 20.
Lukács 1.

Akkor mondta Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat!

(Keresd ki a Bibliádból! Lukács 1, 46.)

Karácsonykor sokat énekelünk. Még a nem túl vallásos családok is ismernek egy-két karácsonyi éneket: Mennyből az angyal... Csendes éj... Pásztorok, pásztorok örvendeznek... Ez az igehely az első karácsonyi éneket örökítette meg.

Az énekel, aki a legközvetlenebb módon élte át Jézus földrejöttét. A fiatal hajadonnak szíve, lelke énekel, nem csak a hangja. Imádság és ének is ez egyszerre, de aki jól énekel, az kétszer imádkozik. Nem mindenkinek van jó zenei hallása, vagy költői tehetsége, de ezt a verset még egy kiskorú gyermek is megtudja tanulni. De már e pár sor olvasásakor szinte úgy érezzük, hogy lelkünk a Mária énekével együtt emelkedik a magasba. És felül tud emelkedni kisded akadályokon és hétköznapi mocskolódásokon, gyalázkodásokon. Máriát is sokan bánthatták, csúfolhatták, lehet, hogy el is kergették otthonról miután megtudták, hogy áldott állapotba került. Nem hittek neki. Ő akkor is énekel! Ő tudja, hogy Isten elűzi a gőgös elbizakodott embereket, hogy hatalmasokat dönt le. Ő bizonyos afelől, hogy a megvetés és megaláztatás csak ideig való. A diadal, a győzelem útja soha nem fent kezdődik, hanem lent. Lehetnek öntelt büszke iskola- vagy osztálytársaink, ismerhetünk  elbizakodott embereket, és néha irigyeljük is őket. Jézus mindig alázatra tanította az övéit. Ő valóban nem küldött el senkit üresen, hanem a vakot meggyógyította, a bénát talpra állította, a halottat feltámasztotta. Ne irigyeljük senkitől a földi gazdagságot, inkább kérjük őt, hogy töltsön be minket is lelki és mennyei javakkal.

Imádság: Köszönöm, Istenem, hogy nem csak hanggal, de szívvel-lélekkel is lehet énekelni. Add, hogy durva hangoskodások között is merjelek dicsérni Téged. Köszönöm, hogy elküldted Jézust és segíts, hogy én is befogadhassam Őt. Ámen.

 


December 19.
Ézsaiás 9

És hívják nevét Csodálatosnak, Tanácsosnak, Erős Istennek, Örökkévalóság Atyjának, Békesség Fejedelmének.

(Keresd ki a Bibliádból! Ézsaiás  9, 6-7.)

 

Amikor Isten megteremtette a világot, minden szép volt és tökéletes. Isten azt szerette volna, ha az első emberpár gondját viselte volna a teremtett világnak, és engedelmeskedett volna neki. Ádám és Éva viszont nem így cselekedett, hanem Isten  ősi ellenségére hallgattak, az ördögre. Ez szörnyű következményeket zúdított az egész világra. Ha fellapozod a Biblia első könyvének első három fejezetét, többet is megtudhatsz erről a történetről.

Minden boldogtalanság, gyötrelem és az a sok bűn, ami a ma világában jelen van, Ádám és Éva engedetlensége miatt következett be.

Milyen jó, hogy Isten viszont szereti az ő alkotásait, és azt akarja, hogy a teremtett világ fölszabaduljon az átok alól. Az Úr megígérte, hogy egyszer újjáteremt mindent, és a sátán akkor nem tehet többé semmi gonoszságot.

Isten azért küldte el egyetlen fiát, az Úr Jézus Krisztust, hogy legyőzze az ördögöt. Ma erről az ígéretről is olvashattunk Ézsaiás próféta könyvében, és a 6. versben négy csodálatos nevet is találtunk, melyekkel Isten fiát segítségül hívhatjuk.

Tanuld meg: Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: Csodálatosnak, Tanácsosnak, Erős Istennek, Örökkévalóság Atyjának, Békesség Fejedelmének! (Ézsaiás 9,6.)


December 18
Jelenések Könyve

És aki szomjúhozik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!

(Keresd ki a Bibliádból! Jelenések 21, 6-7., 22.  17.)


Ha lerobbant autót látunk az út mentén, nem kell mindig a legrosszabbra gondolni. Sokszor csak "szomjas" az autó, amit az is alátámaszt, hogy tulajdonosa egy műanyag kanna vízzel igyekszik kitikkadt gépjárműve felé. Bizony a hűtővízre nagy gondot kell fordítani, mert különben pórul járhatnak az autótulajdonosok.

Az ember még jobban rá van szorulva a vízre. Ha nem jutunk folyadékhoz három napon belül kiszáradunk és elpusztulunk. Biztos te is érezted már úgy, hogy "szomjan halsz", amikor kiizzadva mentél haza egy óriási focimeccs után. semmit sem kívántál jobban, mint azt, hogy a csap alá feküdhess. Képzeld csak el, milyen szörnyű lenne, ha ilyenkor nem tudnál inni, mert valahol csőtörés van.

Sokan kerültek már olyan helyzetbe, hogy több száz kilométeres körzetben még csak nem is remélhették, hogy vizet találnak, és szörnyű szomjúság gyötörte őket.

A Biblia szerint az emberek lelke ugyanúgy epedhet Isten után, mint a szomjas ember a víz után. A szomjas lelkeknek egyedül az Úr jelent vigaszt.

Hányan próbálják valamivel elnyomni a lélek vágyódását Isten után! De mindhiába! Carl Lewis, aki négy olimpiai aranyat nyert azt mondta, hogy ezek az eredmények arra jók, hogy mégjobban megérthesse, csak Jézus töltheti be az űrt a szívében. Az atléta felismerte, hogy számára sokkal fontosabb a Megváltó, mint az olimpiai sikerek.

Imádság: Köszönöm Atyám, hogy te vagy az élő vizek forrása, ami soha nem apad el. Ámen. 


December 17.
Jelenések Könyve

Íme mindent újjáteremtek!

(Keresd ki a Bibliádból! Jelenések 21, 3-5.)

 Isten azt parancsolta Mózesnek, hogy készítsen neki hajlékot. Így épült fel a Szent Sátor, ami minden apró részletében olyan volt ahogy azt Isten parancsolta. A sátort pitvar vette körül, belül a szenthely következett, majd a Szentek Szentje, ahova az átlagembernek tilos volt a belépés. A pusztai vándorlás során az izraeliták mindig érezhették Isten jelenlétét, aki egy felhő formájában lebegett a Szent Sátor fölött. Amikor a felhő elindult, a nép is felkerekedett. Amikor a felhő megállt, a zsidók is tábort vertek. a nép élte hétköznapi életét. A gyerekek futkároztak, virágokat szedegettek, gyíkokat kergettek.

A felnőttek kinyújtották fáradt tagjaikat, énekeltek és mannát majszoltak. Mindig megnyugvással pillantottak a sátor fölött lévő felhőre, ami azt jelentette, hogy Isten velük lakozik.

Egy napon mi is Istennel együtt fogunk lakni. Micsoda kibeszélhetetlen gyönyörűség fog körülvenni minket, milyen megnyugtató érzés lesz számunkra, hogy a Mindenható árnyékában lakhatunk! Az Úr most sem hagyott bennünket Vigasztaló nélkül. Szent Lelkét adta nekünk, hogy segítsen bennünket a mindennapjainkban.

John Weley, a híres angol igehirdető, akinek személyéhez számos nagy ébredés kötődik, ezt mondta a halálos ágyán:" A legcsodálatosabb az az életben, hogy Isten velünk van!"

Imádság: Uram, az élet veled lehet csak öröm. Köszönöm, hogy a te gyermeked lehetek, és bizalommal tekinthetek arra az időre, amikor eljön a te országod. Köszönöm, hogy benned egyre nagyobb öröm lehet. Ámen.


December 16.
Jelenések Könyve

Nincsen azért semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Jézus Krisztusban vannak.

(Keresd ki a Bibliádból! Jelenések 20,12. Róma 8,1..)

Az emberek minden cselekedetét számon tartja Isten. A Biblia azt a kifejezést használja, hogy "azon a napon könyvek nyittatnak meg", könyvek, melyben minden ember életéről található feljegyzés. Az akkori nyelv nem tette lehetővé, hogy mást válasszon eszköznek, aminek a segítségével feljegyzéseket lehet megőrizni. Lehet, hogy a videofilm kifejezést használta volna a Szent Írás, ha akkor már ismerték volna azt az emberek. A lényeg az, hogy nem élhetünk felelőtlenül, mert nem mennek feledésbe tetteink. Isten mindent számon kér majd rajtunk.

Nem lesz semmilyen kifogás, nem foghatjuk rá senkire, amit tettünk. Nekünk kell elszámolni cselekedeteinkkel. Abban nem reménykedhetünk, hogy Isten eltekint gonoszságainktól, mert más emberek is rosszat tettek. A Tízparancsolat egyértelművé teszi, hogy Isten előtt, mi az, ami kedves.

A hívő embereknek nincs semmi félnivalójuk! Az utolsó ítélet szörnyű dolog lesz, de nincs már semmi kárhoztatása azoknak, akik Jézus Krisztusban vannak. Ez azt jelenti, hogy Jézus magára vette büntetésünket, és nekünk már nem kell az Atya ítéletét elszenvedni. Ezt a csodálatos hírt mondd el minél több embernek! Milyen szép lenne, ha mindenki elkerülhetné az ítéletet!

Imádság: Uram, ki állhatna meg előtted, ha Jézus nem törölte volna el a bűneinket? Köszönöm, hogy az én bűneimet is megbocsátottad. Én is szeretnék másoknak megbocsátani, mint ahogy azt a Miatyánkban tanítottad nekem. Ámen.

 


December 15.
Jelenések Könyve

És kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.

(Keresd ki a Bibliádból! Jelenések 20, 10. 21.8..)

 

Végre megtörténik a nagy leszámolás! A Sátán elnyeri méltó büntetését, és a kénkővel izzó tóba vetik. Az egész teremtett világ fellélegezhet, és örömkönnyeket hullathat!

Több ezer éven át szenvedtek az ördögtől az emberek. Ki hitte volna, hogy az ördög rémuralmának  egyszer vége lesz! És most egyszer csak nincs többé. Nincs többé háború, melyekbe ő kergette bele az emberiséget, nincs több Hiroshima, Nagaszaki, nincs  több Auschwitz, nincsenek többé undorító járványok, széttört házasságok. Többé a fókabébiket sem gyilkolja senki, hogy üresfejű dámák hófehér bundájukban hiúságuknak hódoljanak. Ha megkérdeznénk az emberiséget minden generációra visszamenőleg, hogy döntsön Isten vagy a Sátán mellett, nem hiszem, hogy valaki az ördöggel tartana. Ha mégis, akkor követői megérdemlik, hogy kövessék a gonoszt a kénkővel izzó tóba.

Imádság: Köszönöm Uram, hogy egy napon te mindent újjáteremtesz. Köszönöm neked, Jézus, hogy a Golgotán legyőzted az ördögöt, akit a pokolra vetnek. Milyen nagy öröm lesz ez az egész emberiség számára! Ámen.


December 14.
Jelenések Könyve

És a ruháján az volt olvasható, hogy Uraknak Ura, Királyoknak Királya.

(Keresd ki a Bibliádból! Jelenések 19, 11-16.)

 

A történetet olvasva azok a tévésorozatok elevenednek meg előttünk, melyekben az igazság bajnokait nem győzheti le senki.

Te is lehetsz az igazság bajnoka, vigasztalhatod az embereket, elmondhatod nekik, hogy van valaki, aki segíteni tud nekik. Mondd el mindenkinek bátran, hogy Jézus Krisztus azért jött el a világba, hogy az embereket megszabadítsa a nyomorúságból!

Indiában a múlt században szörnyű szokás uralkodott az emberek között. Gyakran áldoztak úgy az isteneiknek, hogy újszülött gyermekeiket a Gangesz folyóba vetették, ahol felfalták őket a krokodilok.

Az angol hatóságok tétlenül nézték az eseményeket, mert attól féltek, ha betiltják ezeket a gyilkosságokat, akkor beleavatkoznak a hinduk szokásaiba, és ezzel felkelést szítanának. William Carey, egy angol misszionárius, annyira megdöbbent a szörnytettek láttán, hogy elhatározta, utána jár a dolgoknak, és megpróbál tenni valamit. Első dolga az volt, hogy fáradtságos munkával elsajátította a szanszkrit nyelvet, melyen a hiduk szent tanai íródtak. Miután áttanulmányozta azokat, megtudta, hogy azokban semmiféle utalás nincs a szörnyű gyermekgyilkosságokra. William Carey felfedezését az angol hatóságok elé tárta, ami egyben a szörnyű áldozatok betiltását is jelentette.

Isten elküldte lovagját, hogy az ártatlanok megszabadulhassanak.

Imádság: Uram, milyen jó, hogy te vagy a szabadító, és én hozzád tartozom! Ámen.


December 13.
Jelenések Könyve

Halleluja! Uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható. örüljünk és örvendezzünk és adjunk dicsőséget neki!

(Keresd ki a Bibliádból! Jelenések 19, 6-7.)

A gyerekek gyakran kérdik meg, hogy Istennek van-e felesége. Ha elolvastad ezt a részt, akkor te is könnyen válaszolhatsz erre. Itt arról olvashatunk, hogy a Báránynak van menyasszonya, aki nem más, mint a hívők gyülekezete. A keresztények közösséget alkotnak, ami csak akkor valósulhat meg, ha nincs közöttünk széthúzás, gyűlölködés.

Milyen nagy ajándék a testvéri szeretet! Nincs annál felemelőbb, amikor egy távoli országból érkezett hívő ember ugyanúgy érez, mint mi!

A Biblia úgy is ír a gyülekezetről, mint az emberi testről. Testünknek sok különböző tagja van, de kezünket, lábunkat, az orrunkat ugyanaz a vér táplálja. Ez a rész egy csodálatos ígéretet is tartogat számunkra. A menyasszony a menyegző napján ragyogó fehér ruhát ölthet, ami tisztaságának a jelképe. Ilyen gyönyörű menyasszonyi ruha még soha nem készült. Isten megadja a lehetőséget számunkra, hogy megtisztuljunk, és jó cselekedetekkel örvendeztessük meg őt.

Imádság: Uram, most már látom, miért olyan jó templomba járni. Gyakran sajnáltam erre az időt, főleg, ha kinn sütött a nap. Köszönöm, hogy a mai olvasmány segítségével megérthettem, hogy te közösséggé akarod formálni a hívő embereket. Tégy engem érzékennyé más testvéreim problémáira! Ámen.


December 12.
Jelenések Könyve

Fussatok ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesei az ő bűneinek, és ne kapjatok az ő csapásaiból.

(Keresd ki a Bibliádból! Jelenések 18, 1. 2. 4.)

Voltál már valaha egy magas épület vagy torony tetején? Ha lenézel a szédítő magasságból, akkor az embereket olyan aprónak látod, mint a hangyákat. Az autók is játékszernek tűnnek, melyek gurulnak ide-oda. A távoli bevásárlóközpontok nyüzsgése is olyan valószínűtlennek tűnik. Kicsiny fekete pontok sietnek a moziba, színházba, sportpályákra. A repülőgépről lenézve, még a hatalmas épületek is összezsugorodnak, mint a makettek.

Mire való az emberek egész napos igyekezete? Adnak vesznek, nyerészkednek, és megfeledkeznek Istenről. A magasból csak az igyekezet látszik, de az nem, hogy miért vagyunk ilyen nyugtalanok. Világunkat a pénz irányítja, ezután a jól elrejtett dolog után lohol az egész emberiség. A pénz imádata oly sok rossznak a gyökere. Hány embert öltek már meg azért, hogy a vagyonához hozzájussanak! A Biblia Babilonhoz hasonlítja nyugtalan világunkat. Babilon a maga idejében hatalmas világváros volt a maga nyüzsgésével és bálványtemplomaival. A mai igeszakaszunkban arról olvashatunk, hogy Isten ítélet alá vetette ezt a nagy várost. Nem kímél meg semmit a pusztulástól, minden eltűnik egy órányi idő alatt. Nagyon nagy figyelmeztetés ez a ma élő emberek számára! A pénz szeretete megvakít, és eltereli a figyelmet arról, ami igazán érték, ami a megoldás a veszedelem ellen. A hívő ember is a világban él, de nem e világból való. Ez lényeges különbség. Gondolkodj el rajta!

Tanuld meg: És mondta az, aki a királyi széken ül: Íme mindent újjá teszek. És ezt mondta nekem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. (Jelenések Könyve 21,5)


December 11.
Efézus 

...vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.

(Keresd ki a Bibliádból! Efézus 6, 18-19.)

Isten az igehirdetőket, a misszionáriusokat, a bizonyságtevő keresztényeket ellátja minden szükséges fegyverrel: Övvel, pajzzsal, mellvérttel, karddal és saruval. Valami mégis kimaradt ebből a felsorolásból. Az ember hátát nem védi semmi!

Igen, a keresztény embernek nincs szüksége arra, hogy védje valami a hátát, mert soha nem szabad a hátunkat fordítani az ellenségnek. Természetesen a Sátán nagyon jól tudja, hol van a legsebezhetőbb pontunk, és mindent megpróbál elkövetni, hogy alattomos módszereivel mögénk kerüljön.

Az ördög ilyen könnyen hátba támadhat bennünket, és a vesztünket okozhatja? A testvéreknek mindig támogatniuk kell egymást a harcban. Nem szabad hagyni, hogy a sorok fellazuljanak. A hívő embereknek mindig ott kell lenniük egymás mögött.

Te is ott lehetsz imáiddal azok mögött, akiket különösen támad a Sátán. A bizonyságtevő embereknek nagyon nagy szükségük van arra, hogy imáinkkal támogassuk őket. Érted is imádkoznak, tedd te is ugyanezt másokért!

Imádság: Uram, olyan csodálatos, hogy te bölcsességedben mindenre gondoltál! Olyan jó tudni, hogy hívő emberek összefogása egy erős hadsereget teremthet, ahol egymásra vagyunk utalva! Imádkozni szeretnék minden nap a lelkészemért és a gyülekezeti munkásokért. Ámen.


December 10.
Efézus 6

Az Istennek igéje élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél.

(Keresd ki a Bibliádból! Efézus 6, 17   Zsidók 4,12.)

Egy római fiú, akit Tertullisnak hívtak, arról álmodozott, hogy egyszer a római hadseregben fog harcolni, és hőstetteket fog végrehajtani. Többször elképzelte magában, amint a császár a fejére helyezi a győzelmi koszorút, ha meg obsitos lesz, földet kap, ahol békésen morzsolgathatja öreg napjait. Elérkezett a nap, amikor az ifjú csatlakozott a sereghez, és bevonult a kaszárnyába, tele nagy várakozással. Legelőször a szállásmesterhez kellett mennie, ahol megkapta a felszerelését és ruházatát. Mindent, mintha ráöntöttek volna, pontosan illettek rá a ruhák. Büszkén kihúzta magát, és úgy vonult a szálláshelyére, máris hősnek érezte magát.

Valami azért hiányzott mégis. Fegyvert nem adtak a kezébe, és így kard nélkül ő is úgy érezte, hogy ez nem igazi diadalmenet. Amikor a szállásmester elhozta neki fénylő kardját is, megkönnyebbülve sóhajtott fel. Tudta Tertullius is, hogy a kardot hiába kötötte fel az oldalára, még nem lett katona. Nagyon sokat kellett még tanulnia, gyakorlatoznia, amíg igazi tagja lehetett a seregnek.

Isten nekünk is adott egy csodálatos fegyvert, a lélek kardját, ami Isten igéje. Ezzel az éles fegyverrel mindig eljuthatunk a dolgok velejéig, mindig napvilágra hozhatjuk az igazságot. Ez nem úgy történik, hogy a kard magától kezd vitézkedni a kezünkben, hanem nagyon sokat kell tanulnunk, mielőtt eredményesen használhatjuk azt. Az igazság kardja az egyetlen, amitől retteg az ördög. Isten beszéde olyan, mint a kétélű kard, amelytől menekül a Sátán. Tanulj meg ügyesen vívni vele!

Imádság: Köszönöm, Uram a te igédet, amivel ellenállhatunk a gonosz támadásainak. Ámen.

 


December 9.
Efézus 6

Az igazság sisakját is felvegyétek, és a léleknek kardját, amely az Istennek beszéde!

Keresd ki a Bibliádból! Efézus 6, 17.

Az embereket régebben mindig félelem töltötte el, ha sisakos alakok tűntek fel a tömegben. Izrael népe pedig Jézus napjaiban egyenesen rettegett ettől a látványtól, hiszen a fegyveresek a gyűlölt Róma katonái voltak. A római katonák sok mindenre kényszeríthették az embert, vitethették a csomagjaikat, de újabb sarcokat is szedhettek az emberektől. A sisakon lengő piros toll különösen óvatossá tette a zsidó lakosságot, mert akkor valami nagyobb akcióról lehetett szó, aminek élén egy római tiszt állott.

A római tisztek az egész birodalmat tudhatták maguk mögött, sőt magát a császárt is. A sisak formája és tollazata sok mindenről árulkodott. A toll mintha incselkedve azt mondta volna a népnek, hogy viselője mindent megtehet, mert a hódító sereget képviseli. Az Ige minket is arra buzdít, hogy vegyük fel a sisakot. A mi sisakunk nem akármilyen, hanem az üdvösség sisakja. Amiről mindenki felismerheti, hogy mi a megváltottak seregébe tartozunk. Mindenki láthatja, hogy a mi szívünkben Jézus békéje lakozik. Nincs annál nagyobb ajándék, mint tudni, hogy az Úr békessége a mienk lehet. Ez a békesség kiül az ember arcára, és sugárzik a tekintetéből. Isten akkor is lecsendesíti a viharokat lelkünkben, ha az ördög hevesen támad bennünket. 

Te is számíthatsz Isten ígéretére, aki azt mondta, hogy soha nem hagy el bennünket!

Imádság: Uram, örökké hálás szeretnék lenni azért, hogy te nem vetsz meg engem, és a gyermeked lehetek. Köszönöm az üdvösség sisakját. Mindennap fel akarom venni azt, hogy megóvjon a sátán támadásaitól. Ámen.


December 8.
Efézus 6

Mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok.

Keresd ki a Bibliádból! Efézus 6, 16.

A múltban úgy készítették a pajzsokat, hogy egy arra kialakított fát bevontak valamilyen állati bőrrel, jó vastagon bekenve olajjal, hogy a nyílvesszők lecsússzanak arról. Többféle pajzsot is használtak a harcok folyamán. Voltak kisebbek, melyek lehetővé tették a gyors mozgást, és voltak egészen nagy méretűek, melyek az ütközetek visszaverésénél tettek nagyon jó szolgálatot. A nagyobb vitézeknek még pajzshordozójuk is volt. Gondolj csak Góliátra!

A mi igénk viszont a lelki fegyverzetekről beszél, a hit pajzsáról. Azt is olvashattuk, hogy nekünk nem test és vér ellen kell tusakodnunk, hanem a gonosz ellen, aki a legbecstelenebb módon tör a hívők lelke ellen.

Hányszor lehet hallani, hogy valakinek az életét megkeserítették a rosszindulatú rágalmak, gúnyos célozgatások. Milyen mélyre fúródhat az ember lelkébe a kétkedés nyila! "Hát van Isten?!" - tesszük föl néha elkeseredésünkben a kérdést.

Nem is sejtjük, hogy ezt maga a Sátán sugallja.

Használd bátran a hit pajzsát, ne engedj utat az ördög támadásainak! Isten megtanít ennek a pajzsnak a használatára, mely maga a bizalom őiránta. Ha gonosz gondolatok kísértenek, gondolj mindig a Megváltóra, aki lerontotta a  Sátán munkáját!

Imádság: Uram, nélküled olyan védtelen vagyok. Köszönöm, hogy nekem ajándékoztad a hit pajzsát, amivel ellenállhatok az ördög támadásainak. Taníts engem minden nap jól bánni ezzel a pajzzsal! Ámen.

 


December 7.
Efézus 6

Álljatok hát elő...

Keresd ki a Bibliádból! Efézus 6, 12-15.

Három különböző lelki fegyverzetről tesz itt említést az ige, amit a hívő ember Istentől kapott. Az első fegyver az igazság, amiről beszélünk, a második a jócselekedetek, a harmadik az örömhír. 

Arjun egy indiai fiatalember volt, akit családja elüldözött, amiért elfogadta Jézust. Házát felgyújtották, földjét terméketlenné tették. Mindenéből kisemmizték, és gyakorlatilag földönfutóvá lett. Szerencsére találkozott egy földbirtokossal, aki megtette őt jószágigazgatónak. A gazda nagyon jól választott, mert Arjun nem ivott, és megbízható volt. Egyik napon Arjun legnagyobb ellenségével baleset történt. Egy felbőszült bika, amelyik elszabadult, magával ragadta a férfit, akinek a kötőfék a lábára tekeredett. sérülései szörnyűek voltak. Az orvos első ránézésre azt mondta, hogy nem lehet megmenteni a lábát. Arjun úgy érezte, hogy imádkoznia kell Istenhez, hogy könyörüljön meg a sérült férfin. Isten meghallgatta Arjun könyörgését, és az összeroncsolt láb elkezdett gyógyulni. Ennek a csodálatos gyógyulásnak és nagy szeretetnek hamar híre ment a kis faluban. egyre többen jöttek Arjunhoz, hogy beszéljen nekik arról az Istenről, aki ilyen csodákra képes. A településen rövid időn belül szinte mindenki elfogadta Jézust, és Arjun még egy bibliaiskolát is alapíthatott.

Imádság: Köszönöm, Atyám, hogy lelki fegyvereket adtál nekem. Köszönöm, hogy megtisztíthattad a beszédemet, és mindig igazat mondhatok. Köszönöm, hogy mindenkinek hirdethetem az evangéliumot. Add, hogy szívesen, örömmel tegyem a jót! Sokszor nem tudok ügyesen bánni ezekkel a fegyverekkel, de tudom, hogy te megtanítasz engem erre, és hűséges katonád lehetek. Ámen

 


December 6.
Efézus 6

Mert nem test és vér ellen van ekünk tusakodásunk...

Keresd ki a Bibliádból! Efézus 6, 12.

Nagyon nagy igazság rejlik ebben a mondatban, hiszen azt tudhatjuk meg belőle, hogy nem azokra kell haragudnunk, akik fájdalmat okoznak nekünk, hanem tudatnunk kell, hogy az életüket a gonosz tereli rossz irányba. Felvehetjük-e a gonosszal egyáltalán a harcot? Igen, de csak egyetlen fegyver hátráltatja meg a Sátánt. A szeretet!

A következő történet 1945 telén történt, a háború idején. Egy hatéves kislányt, akit úgy hívnak, hogy Erna, egy másik kislány mindig kigúnyolta, ha az utcán találkoztak. Erna nővérei nagyon felháborodtak ezen, és kérték az édesanyjukat, hogy tegyen ellene valamit. Egyszer a nővérek a mamával együtt az ablakból figyelték, miként fog cselekedni a kislány, ha meglátja Ernát. Amikor az idegen gyerek odalépett Ernához, a nővérei mondták az édesanyjuknak, hogy menjen, és csípje fülön a csúfolkodót. Édesanyjuk ki is sietett a házból, és egyenesen a gyerekek felé tartott. Erna nővérei elégedetten várták, hogy anyjuk most biztosan jól összeszidja azt a komisz gyereket.

Nem úgy történt, ahogy várták! Édesanyjuk , amint a kislány közelébe ért, látta, hogy az a szerencsétlen gyermek most is mezítláb volt. Visszaszaladt a házba, keresett egy pár cipőt, ami jó volt a lábára, és még meg is simogatta a gyerek fejét. A kislányt ez annyira meghatotta, hogy attól a naptól kezdve soha nem csúfolta Ernát.

Imádság: Uram, én nem akarom utálni az embereket. Add, hogy mindenkit szerethessek, ami az egyetlen fegyver az ördög ellen! A szeretetnek semmi nem tud ellenállni. Ámen.


December 5.
Efézus 6

Atyámfiai, legyetek erősek az Úrban és az ő hatalmas erejében!

Keresd ki a Bibliádból! Efézus 6, 10-11.

Nagyon sok sportág van, ahol a versenyzőknek védőfelszereléseket kell használni. A motorversenyzőknek sisakot kell viselniük, a jégkorongozóknak szinte teljes védőruházatot, a vívók szemét pedig egy speciális maszk védi. Milyen fura, amikor  az amerikai futballban a játékosok úgy lépnek a pályára, mintha a Holdra készülnének. A hívő ember ereje éppen a védtelenségében rejlik. Senki nem győzhet meg valakit arról, hogy Jézus a Megváltó, ha hőstetteket hajt végre, vagy szép szavakat használ. Isten erejével érhetjük el az embereket. Isten erejével állhatunk ellen a gonosznak is. Egyszer a Sátán Péteren keresztül így kísértette az Urat: Uram, te nem halhatsz meg!"  Jézus ezt válaszolta neki: Távozz tőlem, Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira!" (Márk 8,33.)

Nekünk is készen kell lennünk mindig, hogy az Úr erejét felöltözve ellenálljunk a kísértéseknek! Egyszer egy kislánynak alkalma volt arra, hogy az oroszlánszelídítő társaságában bemenjen a cirkusz porondján álló ketrecbe. A kislány jelzéseket adott a kezében lévő ostorral, a vadállatok minden további nélkül engedelmeskedtek neki. Vajon miért? Azért, mert a háta mögött mindvégig ott állt az oroszlánszelídítő. Mi is legyőzhetünk minden kísértést, hiszen Isten mindig ott áll mögöttünk.

Tanuld meg: A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok fehér kövecskét, és a kövecskén új, írott nevet, amelyet senki nem tud, csak aki kapja. Jelenések 2, 17)


December 4.
ApCsel 13

Üldözést támasztottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket arról a vidékről.

Keresd ki a Bibliádból! ApCsel 13, 50-52

A mai olvasmányunkban sajnos arról kell olvasnunk, hogy a zsidók kiüldözték a városból Pált és Barnabást, mert azok Jézust hirdették.

Megdöbbentő, hogy erre rátudták venni a város legelőkelőbb polgárait. Azokat az embereket, akiket a legistenfélőbbnek tartott mindenki.

Ha felidézzük magunkban azt, amit erről Jézus mondott, akkor ezen egyáltalán nem kell csodálkoznunk, mert ő jó előre beszélt arról, hogy a tanítványokat üldözni fogják. Pál és Barnabás nagy tervekkel érkezett a városba, és nagyon fájt nekik, hogy próbálkozásuk a város vezetői körében süket fülekre talált, de ugyanakkor boldogok is voltak, hogy szenvedhettek az Úr nevéért.

Isten gondoskodott arról is, hogy legyenek olyanok, akik befogadják az igét, akik napról napra gyarapodtak az Úr ismeretében.

Nemcsak akkor szenved valaki az Úr igéjéért, ha kínozzák, vagy börtönbe csukják, hanem akkor is, ha kigúnyolják, kinevetik az evangéliumért.

Ha kiközösítenek azért, mert nem veszel részt olyan dolgokban, ami Istennek nem tetszik, azzal is az Úrért szenvedsz.

Az Úr ilyenkor mindig örömöt ad gyermekei szívébe, hogy hűségesek maradhassanak.

Imádság: Uram, te sokat szenvedtél, amikor kigúnyoltak, és megvertek téged. Te értem is szenvedtél. Segíts nekem abban, hogy hűséges maradhassak, ha gúnyolnak engem a nevedért! Ámen.


December 3.
ApCsel 13

Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségül a földnek széléig.

Keresd ki a Bibliádból! ApCsel 13, 42-49


Amikor az Úr Jézusról van szó, akkor mindig vannak olyanok, akik figyelnek, és többet szeretnének megtudni, de vannak olyanok is, akik ellene állnak az igazságnak. Ezt Pálnak és Barnabásnak is meg kellett tapasztalnia.

A hallgatóságban voltak olyanok, akik többet akartak hallani a Megváltóról, de a zsidó vallási vezetők elutasítottak mindent, amit Pál és Barnabás hirdetett. Pál arra figyelmeztette a papokat, ha nem fogadják be az evangéliumot, akkor olyan népeknek fogják hirdetni azt, akik eddig semmit sem tudtak Istenről.

Isten azt szeretné, ha az ő gyermekei világítanának ebben a sötét világban.

Ha van elemlámpád, akkor tudod, hogy az csak akkor világít, ha az elemek nem üresek, és a lámpa üvege sem mocskos. Mi is csak akkor tudjuk betölteni ezt a feladatot, ha Isten erejével feltöltekezünk, és az életünk tiszta. Csak akkor lesz hiteles amit mondunk, ha az emberek érzik a szeretetet bennünk. Természetesen mi magunk nem tudjuk az életünket tisztává tenni, ehhez Istent kell kérnünk, aki megbocsát nekünk, ha megbánjuk bűneinket.

Imádság: Uram, olyan sötét van körülöttem ebben a világban. Hadd töltekezhessek fel a te erőddel, hogy világíthasson az életem! Tölts fel engem szeretettel, amit másokkal is megoszthatok! Ámen.


December 2. 
ApCsel 13

 

És mi hirdetjük nektek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nekünk, az ő fiaiknak, feltámasztván Jézust.

Keresd ki a Bibliádból! ApCsel 13, 26-33

 

Pál először azzal kezdi, hogy felidézi a jelenlévőknek Isten hatalmas tetteit. Beszél az egyiptomi szabadulásról, Dávid királyról, akinek a leszármazottja Jézus, a Messiás.

Megmutatja nekik az írásban azokat a próféciákat, melyek legjobban bizonyítják, hogy Jézus a megígért Messiás.

Elmagyarázza nekik, hogy Jézus halálával és feltámadásával is próféciák teljesedtek be.

Pál nagyon szeretné, ha hittestvérei felismernék az igazságot, és befogadnák Jézust.

Milyen jó, hogy az evangélium nem csak a zsidóknak szól, hanem nekünk is! Az Úr Jézus akarata az, hogy a világon mindenki ismerje meg őt, hogy aki hisz benne, annak örök élete legyen.

Jézus minden embernek kész megbocsátani a bűneit.

 

Imádság: Uram, köszönöm, hogy megbocsátod a bűneimet. Köszönöm, hogy a te Fiad értem is meghalt a kereszten, és örök életem lehet. Köszönöm, hogy te minden embernek lehetővé tetted, hogy megismerhessenek téged. Ámen.

 


December 1. Advent
Zakariás 9

 

Örülj nagyon.

Keresd ki a Bibliádból! Zakariás 9,9

 

Sok királyról olvastuk, hogy bevonult egy-egy meghódított városba vagy leigázott országba, De ők jöttek és mentek. Jézusról pedig azt írja a próféta - akinek Isten előre megmutatta és kijelentette a jövőt - hogy Ő jön. A latin advent szót így is fordíthatjuk: az eljövendőre figyelni, nézni.

Karácsony előtti négy advent vasárnapot, adventi időt úgy is érthetjük, mint Jézus négyféle eljövetelére való emlékezést és figyelést. Jézus először úgy jött el, mint kisgyermek, másodszor, mint feltámadott Úr. Harmadszor pedig eljön énértem, amikor bevégzem a földi életem, negyedszer eljön az egész világot megítélni. Vajon miről ismerem fel Őt? Vajon ő azt mondja majd nekem - "nem ismerlek"...

Nekünk szüntelenül kell Őt várnunk!

 

Tanuld meg: Örülj nagyon Sionnak lánya! Íme jön neked a te Királyod, igaz és szabadító ő!  (Zakariás 9,9.)