-
Részletek
-
Kategória: Blog
-
Találatok: 3703
Megtérésem és Isten kegyelme az életünkben
Isten áldjon meg benneteket, Pusztai Istvánné Edit vagyok. Tizenhárom éve vagyok a gyülekezet tagja. Három gyermekem van és hat unokám. Egy katolikus család gyermeke voltam, akik templomba csak esküvő és temetés alkalmából jártak. Bibliánk sem volt, úgyhogy csak hallásból ismertünk egy-egy igazságot. Édesanyámnak volt azért Isten hite és a katolikusoknál szokásos Jézus festmény (Jézus az olajfák hegyén) ott függött a hitvesi ágy felett.
Annyit tudtam, ha bajban vagyok, akkor Jézushoz kell imádkoznom.
A szívemben mindig nagy vágy volt megismerni azt az ismeretlen Jézust, és a szellemvilágot. Minden olyan könyvet, filmet, ami a szellemvilággal volt kapcsolatban elolvastam és megnéztem. Az ufó újságokat mind megvettem. Volt ingám, ami pontosan megmondta, hogy mi lesz ha kérdeztem, bár csak nagyon ritkán vettem elő, talán félévenként. Aztán sorban meghaltak mind kettőnk szülei, és nagyon nagy űr keletkezett bennem. Egyre jobban érdekelt az a gondolat, hogy "hova és miért". Miért halunk meg és hová megyünk? Ismereteimben, amikor vidékre mentünk, láttam a temető kapu felett – feltámadunk - feliratot, és igazából azt gondoltam milyen badarság ez, aztán mondogattak olyat is bűnben születtünk. Ezt sem értettem, hisz úgy gondoltam, hogy a szüleim házasok, hogyan születtem volna én bűnben. Egy káosz volt a fejemben.
Amikor eladtuk a lakásunkat és építkezni kezdtünk, két évig egy pince szobában laktunk.
Negyvenhat évesen amikor beköltöztünk a házunkba, egy imát mindig elmondtam este, ami kitelt tőlem. „Istenem hálát adok azért, hogy segítettél és erőt adtál ehhez a munkához nekünk.”
Aztán a megtérésem után már rájöttem Isten azoknak az imáját és vágyait is számon tartja, akik még nem a gyermekei.
Az Atya tudta, hogy keresem a mennybéli igazságot, tudta vágyom, olyan közösségre ahol ezt megkapom, tudta, hogy a katolikus templomot valahogy nem szerettem, tudta, hogy vágyom letenni a bűneimet, de a gyóntató kamrába be nem megyek, mégis ismerte fájdalmaimat.
Közben a testvérem is rákos beteg lett. Az Úr mellém rakott a piacon egy kollégát, aki itt a gyülekezetben megtért. Ő sok bizonyságot tett és hívott, jöjjek el. Engedtem a csábításnak és az első alkalommal érdekesnek találtam, két hét múlva már vágyódtam jönni és elhatároztam, hogy a harmadik alkalmon elfogadom az Urat és befogadom a szívembe. Így is történt.
Még mindig előttem van, ahogy Arnold mindkét kezét felemelve dicsérte az Urat. Csodáltam, hogy ilyen fiatal fiú, hogyan rajong az Úrért.
Bűneim rendeztem és bemerítkeztem. Megtérésem a családom nem fogadta valami pozitívan. A bemerítésre Férjem és a Fiam el sem jött.
Most is túlzásnak mondják, ahogy Jézusért szolgálok, és minden héten jövök. De Isten megajándékozott nagy-nagy hittel, ami az óta sem lankad. Nem igazán értik, hogy miért is tértem meg, hisz nem voltam beteg, alkoholista, dohányos, vagy valami függő szenvedély beteg. A családi életünk normálisnak mondható volt, a nehézségekben összevesztünk aztán meg kibékültünk a férjemmel, ugyanúgy ahogy más családoknál szokás. Én is megkérdeztem az Urat, vajon nekem miért is kellett megtérnem, hisz az óta " ellenség a családom". A válasz az volt, hogy szüntelen és buzgón kell imádkoznom értük, mert ugyan általam meg vannak szentelve, de ki is vannak téve minden bajnak, mert a gonosz nem alszik. Nap, mint nap az Úr Jézus vére alá teszem őket, és imádkozom értük, a megtérésükért, bölcsességért, egészségért, békességért.
A gyülekezetben megtanultam, hogy igenis minden embernek szükséges a megtérés, a kegyelem. Teljesen mindegy milyen háttérből jött, hogy bűnös-e vagy nem. Isten megmutatta, hogy nincs olyan ember, akinek nincsenek bűnei. Rámutatott az én gyengeségeimre is. Nem vagyok elég alázatos, hamar indulatba jövök, haragtartó vagyok, és bosszúálló, sőt még kritizáló is. Hiába éreztem, hogy sokszor igazam van, ha nincs hozzá bölcsességünk, hogyan szóljunk, finoman szeretettel akkor semmik vagyunk. Még most is, mint a szőlőműves, metszi le rólam a vesszőket, mert még mindig vannak olyan dolgok az ó-emberemben ami neki nem tetszik. Az Úr Jézus megtanított az imádatra, dicséretre, hogy milyen erő lakozik abban, a szolgálatoknak az örömére, amibe az én drága testvéreim bevezettek. (Révész Erzsike, Ani néni)
De úgy gondolom egy élet sem elég ahhoz, hogy bölcsek legyünk, mert mindvégig tanít az Úr minket.
„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez, ”Efézusiakhoz 2:8
Sok tanfolyamot elvégeztem, amitől az ismereteim bővültek és most tudom hasznosítani. Tudom, hogy a legnagyobb ajándék az, hogy üdvösségünk van és a legfontosabb dolgunk az, hogy az embereket az Úrhoz segítsük és hirdessük az örömhírt.
Sokáig 6 évig egyedül jártam Vecsésről közétek, de ma már két testvérem van itt, és egy nagyszerű család. Hiszem, hogy az Úr akar velünk kezdeni valamit itt Vecsésen.
Pusztainé Edit
2011 Március 2.
