- Részletek
- Találatok: 493
Jó pásztor
Nagyon régen, még a vándorló pátriárkák idejében együtt éli ember és nyáj. A bárányok lépéseit pásztorok irányították. Nem úgy terelgettek, ahogyan itt, nálunk: kutyákkal! Elöl ment a pásztor, és a nyáj vonult utána. Keleten a pásztor nevet adott minden bárányának, és nevükön szólította, ismerte őket. Nem erőszakkal terelt, hanem úgy, hogy a nyáj ismerte a hangját, és követte azt. Sziklás dombokon, rengeteg erdőn át, vad szakadékok mentén vezette a juhokat.
Régen is rossz volt a közbiztonság. Körös-körül a határ szélén rablók tanyáztak, és ha csak tehették, megdézsmálták a nyájat. A ragadozók is zsákmányoltak. A báránykáknál pedig nincsen gyámoltalanabb teremtmény! A pásztornak tudnia kellett, hogy hogyan védheti meg őket. Aztán az is előfordult, hogy valamelyik megbetegedett. Azért a pásztornak gyógyítania is tudni kellett. A gyöngék néha nem bírták a hosszú, fárasztó utat: ilyenkor a pásztor karjára vette őket, és vitte a pihenőhelyig.
Minden baj között azonban, ami a nyájat érheti, a legnagyobb az volt, ha egy-egy bárány elkóborolt. Még a nyájban haladókat is érhette támadás, de egy bárány egyedül biztosan elpusztult volna. A pásztor ezért azonnal, mihelyt észrevette, hogy egy hiányzik, keresésére indult. Nevét kiáltva hívta egészen addig, míg meg nem hallotta panaszos bégetését. Szegény kis bárány, bár maga kereste magának a bajt, néha mégis szánni való helyzetbe került, "fennakadt a sűrű, tüskés bozótban, vagy lecsúszott és rémülten álldogált egy sziklaperemen. A pásztor addig kereste, míg rátalált. Sokszor kockáztatta az életét is elveszeit bárányáért, ahogyan a szakadék fölé hajolt, hogy fölemelje a bajbajutottat.
Izrael nagyjai között sok volt a pásztor, aki nyája terelgetése közben tanulta meg Isten népének pásztorolását. Jákob, Mózes, Dávid türelmes és jóságos pásztorok voltak. A legjobb pásztor mégis az Úr Jézus.
Ő mondta: "Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem". (Jn. 10,27)
