Börtönmissziós csapatunk Baracskán teljesített szolgálatot ezen a napon. Baracskára 4 hetente megyünk és visszük magunkkal az Úr üzenetét, ezzel is felrázva, segítve és vezetve a börtönben raboskodó embereket.

Ők azok akik nem csak Isten szemében bűnösök, hanem a világi törvények is annak tekintik őket. A rájuk kiszabott büntetést a Büntetés-végrehajtási Intézet számukra kijelölt börtönében, fegyházában töltik le. Viszont Isten szemében ők továbbra is bűnösök maradnak, hiába tettek eleget a világi ítéletnek.

Az igei üzeneteken és a személyes beszélgetéseken keresztül lehetőségük nyílik arra, hogy megismerjék Jézust, és az Ő megváltó kegyelmét.

A "Jobb Lator" kápolnában tartott istentiszteleteinken általában 25-80 elítélt szokott részt venni, akik saját elhatározásuk alapján mehetnek a fegyintézetben tartott bármelyik felekezet rendezvényére.

Ezen a délelőttön pásztorunk Tibor arról beszélt, hogy miért kell földi életünkben már meghozni a döntést Jézus behívásáról. Kitért arra, hogy halálunk után erre már nem adódik lehetőség, ezért ha Jézus kopogtat szívünk ajtaján késlekedés nélkül nyissuk azt meg, mert lehet, hogy több alkalom már nem fog adódni erre életünkben.

Péter testvérünk dicsőítő dalokat énekelt amikor  következett. A 3. a 28 Zsoltár alapján ""Hozzád kiáltok, Uram, és szirtem; ne fordulj el szótlanul tőlem  ..." Ezt hallgatva Isten Lelke már közénk érkezett, és arra indított el hogy Máté evangéliumából beszéljek a széles és keskeny útról. Szóba került a megbocsátás is, ami bár nem törli el a múltat, de szebbé változtatja a jövőt.

Zsuzsa testvérnőnk egy kartonlapra homokot szórt, lejátszottuk Pintér Béla dalát:"Homokba kell írni" és megkértük a rabokat, hogy írják a homokba ami leterheli őket, akire haragszanak. Adják át ezeket az érzéseket Istennek, írják bele a homokba, majd töröljék el. És jöttek az emberek egymás után. Olvastam a szavakat, amit ki tudtam betűzni: anya, család, barátnő, haverok, feleség, gyerekem, bíró, majd nevek-nevek.
Könnyes tekintetek, a kitett zsebkendővel először a kezüket törölték meg a homoktól, majd a szemüket és szipákoló orrukat.
Isten megnyitotta bennük azt, amit rejtegettek szívükben és nem vallották volna meg társaiknak sem.

Hiszem, hogy az Úr egyfajta szabadítást is adott lelküknek.

Az alkalom végén odajöttek beszélgetni, elmondva hogy mennyire sokat jelent nekik ottlétünk, és türelmetlenül várják mindig a látogatásunkat, mert érzik, hogy az élő Istent visszük be magunkkal.

Dicsőség Istennek, hogy támogat minket ebben a szolgálatban és láthatjuk gyümölcseit is.

2012.11.21.

bacsipista

 

• < Előző
• Következő >