- Részletek
- Találatok: 4412
Isten soha nem késik!
" Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok,
ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.
Ha készségesen hallgattok rám, élhettek az ország javaival.
De ha vonakodva elpártoltok tőlem, fegyver pusztít el titeket."
Ézsaiás 1:18-20
Több kedves tesó kérte, hogy írjam le vasárnapi bizonyságunkat. Amit nagy szeretettel teszek. Hiszem, hogy sok ember nyomorúságára ad választ, hogy Isten soha nem késik a megoldással. Saját életemen tapasztalva tudom kedves olvasó elmondani, hogy ne csüggedj, bármilyen reménytelennek látod a helyzeted. Mert a segítség hamarabb érkezik, mint gondolnád.
Előző bizonyságomban leírtam már megtérésem történetét, mégis aki most csak erre a bizonyságra kattint ide is leírom röviden.
Életemet megtámadta egy kegyetlen pánikbetegség. Az orvosok nyugtatót írtak fel és mondták egy kis önakarattal kimászok belőle csak szedjem a gyógyszereket és ne sajnáljam magam!
Hát mit ne mondjak a gyógyszerek csodálatosan hatottak a lakáson belül. De ahogy indulnom kellett volna valahova máris jött a rosszullét a hasmenés. 3 gyerekem van. Ekkor még a 2 kicsi óvodába járt. Az óvoda kb 10 percre van otthonunktól. Egy egészséges ember ezt az utat nevetve megteszi. Nekem viszont minden nap egy kínszenvedés volt hogy elérjek odáig és vissza. Kerékpárral jártam a két gyereket földobtam rá, és tekertem, hogy mielőbb itthon legyek. Sokat gondolkodtam, hogy 32 évesen élet ez? Hogy egész nap a lakásba ülök, mert, ahogy mennék, rögtön rám jön a hasmenés a rosszullét? Én, aki világ életemben szerettem jönni-menni igen nehezen érintett, hogy a 4 fal között rettegtem. Este már attól féltem, hogy viszem a gyerekeket reggel, reggel meg attól, hogy hozom haza őket. Se játszótér se kirándulás! Rá voltam utalva a férjemre, aki nagyon sokat segített nekem ezekben az időkben.
Már úgy voltam vele vége feladom nekem ez nem élet, hogy 32 évesen nem merek kimozdulni. De Istennek még terve volt velem, így még mielőtt bármit tehettem volna tesókat hozott az otthonomban, ahol csodálatosan megszabadultam a betegségtől. Na, nem egyik napról a másikra, hanem szépen fokozatosan. De két év telt el és már bátran buszozok, sétálok, kirándulok és dolgozom is! Dicsőség Istennek érte!!
Férjem a vasárnapi bizonyságtételünknél elmondta, hogy ugye világi szemmel él ez a közmondás: Ki, mint vet, úgy arat! Mi nagyon rossz magokat vetettünk. Bíztunk a bankokban, sőt egyenesen dicsőítettük őket hogy milyen jó hogy még ez is ad meg az is ad, és hogy már rég túlléptük a hitelkeretet, de hogy bíznak bennünk. Hát a nagy bizalom odáig fajult, hogy a sok hitelt nem bírtuk fizetni. Pedig több alkalommal adott az Úr csodás pénzeket az életünkben, amikből visszafizethettük volna ezeket. Néha meg is tettük, de utána ismét felvettünk erre-arra.
A sok banki hitel miatt a lakásunk rezsijével szépen elúsztunk, és azt vettük észre hogy már több a kiadás mint a bevétel. Világi szemmel persze jött, hogy miért mi? Meg mit követtünk el, hogy ezek történnek. És észre sem vettük, hogy az ördög szép lassan behúzott a csőbe minket.
Nyáron férjemnek megszűnt 6 éves munkaviszonya. Szeptemberre semmi fizetést nem kapott, sőt azt mondták, hogy a végkielégítést is felejtsük el. Én ekkor már kő keményen ragaszkodtam Istenhez, olvastam a Bibliát szinte éjjelem-nappalom az Úr körül forgott. Nagyon szerettem és most is szeretek Róla hallani és neki szolgálni. Augusztusban megjelent a Gázművek és kikapcsolták a gázszolgáltatást. Én egy percig nem csüggedtem, meg is mondtam a munkáját végző úrnak, hogy tegye a dolgát, az én Uram is teszi az övét. Nagyobb az én Istenem, mint ez a gázóra. Az ember nagyot nézett, mert mások könyörögnek neki, hogy ne vigyék el a mérőt én meg nemhogy könyörögtem még bátorítottam is. Azt felelte elmegy és felírja a lapra, hogy nem voltunk itthon. Könnyű megoldásnak tűnt én mégis azt választottam, hogy Istenre bízom ezt a problémát.
Pár nap múlva felhívtam az Elektromos Műveket, hogy fizetési haladékot kérjek. Mire a hölgy elég érdekes hangnemben megkérdezte "Önöknél még van áram"? Nem értettem a kérdést, de ő finoman közölte, hogy már megvan a kikapcsolási parancs és lehet pont nem voltunk itthon ezért nem tudtak a kollégák bejutni hozzánk.
Ennek már fele sem volt tréfa. Gáz nélkül még valahogy elvan az ember, de villany nélkül? Itt már nem voltam olyan bátor, de még mindig dicsértem Istent és hittem benne hogy valahogy lesz. Pont aznap volt a Havanna csoportnak alkalma. Elmentünk rá és imádkoztak értünk. Hazafele jövet érdekes dolog jött elém. Hogyan is szolgálhatnám Istent, ha nincs áram? Hiszen számítógép kell ahhoz, hogy az igehirdetéseket és egyéb szolgálatokat elvégezzem. Az ördög be akart tenni, hogy még véletlenül se tudjak Isten felé szolgálni! Felhívtam anyukámat! Anyu javaslatára kimentünk és megáldottuk a villanyórát. De a félelem ott volt...mi lesz ha...
Pár napra rá a gyülekezet egy nagyobb összeget adott nekünk. Ami fedezte az egyik tartozást. Most melyiket? Villany? Gáz? Úgy döntöttünk nem ugrunk bele egyikbe sem várunk. Aztán teltek a hetek jött a hideg kellett volna a fűtés. Így befizettük a gázt és egyéb mellékes munkából a villanyra is tudtunk egy kisebb összeget törleszteni, de sajnos nem eleget. A gázt visszakapcsolták. Sírtam a boldogságtól.
És hálát adtam Istennek, hogy meleg van és a gyerekeim nem fognak fázni. Nem is gondoltam, hogy valami ennyire fontos lehet egy családban. De a villany még mindig ott volt...
Közben a Vagyonkezelő és a Vízművek is írta a felszólító leveleket. Kő kemény időszak volt. Hiába akartunk nem tudtunk fizetni (pedig a banki hiteleket sem fizettük ekkorra úgy el voltunk adósodva).
Bementünk a bankba és kértünk fizetési haladékot. Első csoda itt történt! Az egyik banki hitelünk szőrén-szálán eltűnt. Nagy meglepődések után felhívtam kedves barátnőmet, Timikét, aki közölte "Örülj neki az Úr biztos kifizette” És milyen igaz hogy Ő volt az. Nagyon hálás voltam Neki érte!
Férjem ez idő alatt egyik munkahelyről a másikra ment. 2008. december 03-án felmondtak neki. Ekkor már annyira tele volt a szívem fájdalommal, hogy nem bírtam tovább. Azt mondtam feladom, nem akarok többé hívő lenni, mindenki hagyjon, békén megyek a világba vissza. Ezen már Isten sem tud segíteni, nem is akarom, hogy segítsen....úgyis mindent elrontok. Segítsen azokon, akik méltóbbak rá mint én. Persze ezen véleményemet nem rejtettem véka alá testvéreim előtt sem. Gondoltam sajnálnak egy kicsit és majd lesz valahogy. De nem így történt. Kemény fejmosást kaptam, hogy nézzem meg miből hozott ki Isten nem egész 2 év alatt. "De én úgy imádkoztam, hogy megmaradjon a munkahelye Zolinak sírtam...." Nem tudtam felhagyni a panasszal. Estére teljesen elhagyott az erőm. Ekkor egy kedves ismerősünk épp házassági problémában szenvedett és felhívott, hogy öntsek beléjük egy kis lelket. Gondoltam magamban: "Jót hívtál pont úgy érzem magam, hogy rajtad segítsek... Mikor még a saját életem is romokban hever...?" Persze hangosan nem mondtam ki. Csak azt vettem észre, hogy mondom nekik Isten milyen jóságos mennyit segített rajtam is, és ,hogy ne adjátok fel Isten majd megoldja...Hirdettem az evangéliumot nem is gondolva arra, hogy pár perce döntöttem úgy hogy én nem akarok Istennel élni tovább. Elmentem fürdeni és nagyot néztem mikor jött a gondolat, hogy "hirdetem, az igét közben megtagadom azt akit alig 20 perce ismerősömnek ajánlgattam". Nem állt a számra a bocsánatkérés. Az egyik felem teljesen csüggedt volt, míg a másik csak azt fújta, hogy Isten soha nem hagyott cserbe. Ha csak a gyógyulásomat nézem, már van miért hálát adni. Ne legyél hálátlan. Nagyon nehezen bocsánatot kértem Istentől, de egész éjjel nem aludtam, hogy most megint mi lesz, hogy talál Zoli munkát merre és hogyan tovább...
Reggel felébredtem átgondolva mindent ismét rájöttem, hogy én Isten nélkül nem tudok élni. Hiányzott, hogy nem vele, hanem a problémákkal kezdtem a napot. Nem ment a nap nélküle. Így kerestem egy alkalmas helyet, ami akkor pont a WC volt és szívből kértem Istent bocsásson meg nekem. És ne haragudjon rám. Letettem az anyagi és egyéb gondokat a kezébe és őszinte leszek meg is könnyebbültem egy kicsit!
Elindult a napi nyüzsi a gyerekek készültek a napnak én meg ültem az ágyon és jöttek a gondolatok hogy hívd fel a bankot, kérdezd meg az egyenleget! De minek, hiszen csak mínusz van rajta. De csak jött a gondolat. HIVD FEL!!!! Felhívtam! Egyszer csak a géphang szépen folyamatosan közölte: AZ ÖN AKTUÁLIS EGYENLEGE 335.000 FT. ÁÁÁ ez hihetetlen. Biztos rossz kódot ütöttem. Ismét fölhívtam. AZ ÖN AKTUÁLIS EGYENLEGE 335.000 FT. Odahívtam a férjemet, majd anyut. Nekik sem mondott mást az automata. Nem hittem a fülemnek! Csak nem a végkielégítés érkezett meg?! De arra azt mondták nem lesz kifizetve! Akkor mi ez a pénz? Felhívtuk a bankot és kiderült, hogy a rég elfelejtett végkielégítés érkezett a számlára.
Nem tudtam örülni a pénznek, mert nagyon szégyelltem magam. Eszembe jutott, hogy bántam Istennel és Ő még most sem fordított hátat nekünk, hanem megint csak segített. Nem egész 10 óra alatt megoldotta az életünk 80%-át. Alig vártam, hogy üres legyen a lakás imádkoztam és közben sírtam és sírtam. De csak nem jött enyhülés a szívemre. Könnyek között írtam email Bácsi Pistinek és a Gyülinek. Pisti egy érdekes történetet küldött nekem, és mellékesen odaírta, hogy bocsássak meg magamnak!!!
Megtettem!
Isten segítségével kifizettük a vízhátralék háromnegyedét. A villanyt 0-ra tettük, kifizettük az autó törlesztőjét és a lakbért is amivel tartoztunk. A lakásunk, ami már veszni látszott 80%-ban már tehermentes!!
Szombaton, a házas tandemen megkeresett Bugovics Tibi és megkérdezte szeretnénk e bizonyságot tenni a gyülekezet előtt erről a nem várt csodáról. Természetesen igent mondtunk, bár féltünk ennyi ember előtt beszélni. De Isten az én csöndes férjemet is szóra bírta ezen a délelőttön.
Vasárnap a gyülekezet előtt bizonyságot tettünk erről a csodáról, amit Isten tett az életünkbe. Az alkalom végén odajött az egyik testvér és munkát ajánlott Zolinak. Jelenleg meg szintén kedves testvéreknél végez alkalmi munkát.
Annyira hálás vagyok Istennek, hogy ki sem tudom fejezni ezt szavakban.
Kedves olvasó! Hiszem, hogy az én életem története egy kis vigaszt ad neked, ha adósságod van és esetleg az életed romokban hever. NE ADD, FEL KÉRLEK!!!! Hidd el Isten nagyobb, mint a pénz és soha nem késik a válasszal. Én is csüggedtem, de megtapasztaltam, hogy "Soha nem lesz kenyérkéregető az igaz"! És még annyi! Isten munkálkodik a házasságomban is. Amit az ördög tönkretett egyre jobban javul Isten mellett. Rengeteg viharon mentünk keresztül, és biztos lesznek még nehéz napjaink. De Istennel 1000% könnyebb, mint nélküle. Nekem mikor megtagadtam Őt nagyon hiányzott!!!! Gondolhatod, hogy könnyen beszélek. De hidd el mikor ezeket a sorokat írom még mindig van mit helyre tennem mind a házasságomban mind az anyagi életemben! Nem könnyű! De nem is lehetetlen!!! Ahogy Isten engem nap, mint nap megáld, úgy téged is megfog. Csak nyisd ki a szíved és bízzál teljesen benne! Ne a láthatóra nézz! Én is azt tettem és minden tönkrement. A láthatatlan világban Isten ott ül és minden percét arra fordítja, hogy segítsen neked és nekem is!! Ha ebben hiszel és nem a látható dolgokban Isten a te életedben is csodás áldásokat fog hozni!! Amíg én magam akartam az életem irányi tani megvolt az eredménye... Adósság... Rossz házasság... sírás! Mikor Istenre bíztam, volt sírás (de már örömkönnyek) volt küzdés, de mellette ott volt a remény... Volt fájdalom, de ott volt Jézus ölelő karja!!! Reménytelenség... de ott voltak a testvéreim az Úrban, akik reményt adtak és mellettünk voltak és vannak is!!!!
Hálás a szívem kedves testvéreimért akik ebben a nehéz időszakban is mellettünk álltak.
Picurkának, Hajnikának, Timikének, Gyulának, Bácsi Pistinek, Bugovics Tibinek, Vagyimnak, Varga Margitkának, Ibolyának, Skolnik Ferinek..... és még sorolhatnám a listát.
Hiszem, hogy hosszúra sikeredett bizonyságommal erőt önthettem beléd kedves olvasó!
Az Úr Jézus áldjon mindenkit!
Szeretettel Viola Zoltán és Niki
2008.12.09.
