Részletek

Találatok: 6223

BÁTORSÁG

Azt mondják, hogy amikor egy híres tábornok csatára készült, észrevette, hogy remegnek a térdei. Megvetően nézett a lábaira és így szólt: “Reszkettek? Pedig ha tudnátok, hogy hova viszlek titeket a következő fél órában, sokkal jobban reszketnétek.”

Az első világháború történetében olvashatjuk, hogy közvetlenül az első, Marne melletti csatát megelőzően Foch tábornagy, a híres francia tábornok ezt jelentette: “A hadtest közepe menekül; a balszárnyam visszavonul; a helyzet kitűnő; támadásba lendülök!” Ez nem pusztán katonai hősködés volt, mert a tábornok rájött, hogy a nyilvánvaló vereség győzelemmé változhat, ha elszántsággal és nagy hirtelenséggel, akkor csap az ellenségre, amikor az már elkönyvelte magának a győzelmet.

Egy ember véletlenül belekeveredett az egyik üzlet kirablásának jelenetébe, és hallotta, amint egy álarcos fegyveres azt parancsolta neki, hogy adja át a pénzét, különben agyonlövi. A megszólított férfi így szólt: “Csak lőj agyon. Már elolvastam a bibliai leckét, és már elmondtam imádságaimat.” Erre a rabló ledöbbent, és a hatvanas éveiben levő baj nélkül férfi kisétált az üzletből.

Egy kapitány meghirdette csapata előtt, hogy katonákra van szükség egy különösen veszélyes feladatra. “Kérem, hogy az önként vállalkozók lépjenek előre” – mondta végül. Az egész csapat katona előre lépett. Amikor a kapitány föltekintett iratai közül, ezt kérdezte: “Senki sem vállalkozott a feladatra?” Az egyik közkatona így szólt: “Mindnyájan előre léptünk!”

Egy nagy irodában, ahol számos fiatal keresztyén dolgozott, volt egy fiatalasszony, akire fölfigyeltek őszinte keresztyén élete miatt. Éppen közeledett az év végi “házias” irodai alkalom, és ezt a fiatalasszonyt kérték fel, hogy rendezze meg az évzáró lakomát. Ezt mondta: “Sajnálom; nem tehetem, mert ott ebben az évben italt szolgálnak fel.” Az irodaigazgató nagyon megsértődött, de e fiatal hölgy kitartott álláspontja mellett, és ezt válaszolta: “Nem merem megtenni. Ebben az irodában egyes fiatalok figyelnek és követik példámat; ezen kívül Mesterem elvárja tőlem, hogy semmi olyat ne tegyek, ami valakinek botránkozást okozhatna.”

Formóza szigetén megtért egy bennszülött asszony. Tanulmányozta a Bibliát, aztán visszament a hegyek közé, hogy prédikálja az Úr Jézusról szóló evangéliumot. A japán rendőrség ezt mondta neki: “Nem prédikálhatsz. Ha prédikálsz, börtönbe vetünk.” Ő azonban bátran válaszolt: “Nekem magasabb helyről jövő parancsom van.” Ennek ellenére tovább figyelmeztették: “Nem számít; ha prédikáláson kapunk, börtönbe vetünk.” Az asszony azonban elment az ősi, vad falvakba, és már a második éjszakán futárokat menesztett mindenfelé, hogy gyűjtsék össze az embereket éjfél után egy órára. Két órán keresztül tanulmányozták az igét a gyertyák fénye mellett. Aztán három órakor, még a sötétben ki-ki visszament, és reggelre a japán rendőrök mindenkit a mezőn találtak a munkában. Amikor Jim Dickson misszionárius visszatért Formózára, sok ezer bennszülött keresztyénre talált. Napjainkban több mint 150 ezren követik Jézus Krisztust a szigeten, ami az egyik legnagyobb lelki aratás ebben a generációban.

Henry Ward Beecher indianapolisi prédikátorsága alatt sorozatosan prédikált az iszákosság és a szerencsejátékok ellen, és történetesen céltáblává tette lakóterületén azokat az embereket, akiknek e bűnökből nagy hasznuk származott. A következő héten, az utcán nyomába szegődött egy fegyveres férfi, és követelte tőle, hogy a helyszínen vonja vissza az előző vasárnapon mondott egyes kijelentéseit. “Vondd vissza itt azonnal – követelte a támadó –, vagy pedig rögtön agyonlőlek!” A prédikátor így válaszolt: “Lőj agyon! Nem hiszem, hogy úgy célba találsz, mint ahogy én tettem!” – és a prédikátor csöndesen odébb sétált.

Részletek

Találatok: 1188

Kéz, amely felemel

I. A Sötétségben

Egy vidéki kisváross szélén, egy öreg,  kopott házban élt János, akinek lelke egy sötét, viharvert hajóhoz hasonlított. Évek óta a keserűség és a magány szorításában élt, rabja volt az italnak. A kocsma sötét falai, mint egy óriási tölcsér, elnyelték a napfényt és a reményt. A közelében élő emberek sajnálkozva suttogták a nevét, emlékezve a tehetséges emberre, akit az alkohol pusztított el. A kocsma füstös levegője, a poharak csilingelése, a hangos nevetések mind csak a menekülés illúzióját adták.

II. A Titokzatos Idegen

Egy szürke délutánon, miközben a kocsmában ült, egy különös alak lépett be. Magas, karcsú, mintha a szél faragta volna, és a szeme bölcsességet sugárzott. Az idegen odalépett Jánoshoz, és leült mellé, mintha régi ismerősök lennének. "János" - szólalt meg lágy hangon - "Tudom, hogy szenvedsz, és látom a szemedben a remény szikráját. Van egy út, ami a sötétségből a fénybe vezet."

János gúnyosan felnevetett, de a szívében egy furcsa érzés támadt. "Remény? Nekem nincs reményem. Az ital az egyetlen társam, a feledés forrása, ami elrejti a fájdalmat."

Az idegen türelmesen mosolygott, mintha már tudta volna a válaszát. "Az ital csak egy illúzió, János. Egy káprázat, ami nem oldja meg a problémáidat, csak elrejti őket. Van egy másik út, egy jobb út, ami a valódi gyógyuláshoz vezet. Isten keze mindig ott van, hogy felemeljen a sötétségből, mint egy mentőöv a háborgó tengerből."

János felhorkant, de a szavai már nem voltak olyan hangosak, mint korábban. "Isten? Micsoda ostobaság! Ha Isten valóban létezne, nem engedné, hogy így szenvedjek."

Az idegen szelíden ránézett, és a szeme mélyén egyfajta megértés villant. "Isten mindig ott van, János, még akkor is, ha te nem hiszel benne. Ő a szeretet, a megbocsátás és a gyógyulás forrása. Ő olyan, mint a nap, ami akkor is süt, ha felhők takarják. Csak nyújtsd ki a kezedet, és Ő megfogja, mint egy kapaszkodót a szakadék szélén."

III. A Kéz, ami felemel

János elgondolkozott. Az idegen szavai, mint egy lágy szellő, megérintették a szívét. Lehet, hogy van igazság abban, amit mond? Lehet, hogy Isten valóban segíthet neki? A sötétségben egy kis fény gyúlt.

Hazafelé menet, a szürkületben, a szívében egy furcsa elhatározás született. Megpróbálja abbahagyni az italozást, megváltoztatja az életét, ha Isten segít neki. Elment az útba eső kis templomába, és imádkozott. Kérte a megbocsátást, és erőt a függőség legyőzéséhez.

A következő napok pokoli nehézségek voltak. A kísértések, mint a vadállatok, vadul támadtak rá. De János emlékezett az idegen szavaira, és Isten segítségére bízta magát. A harc kemény volt, de János lassan, de biztosan győzött. Elhagyta a kocsmát, új barátokat szerzett, és elkezdett újra felépíteni az életét.

IV. A Fény Újra Ragyog

Egy évvel később János már nem volt az a megtört ember, aki egykor volt. A szeme újra ragyogott, a mosolya őszinte volt. Boldog és elégedett volt az életével. Hálás szívvel köszönte Istennek a segítséget, és elkötelezte magát, hogy a szeretetét továbbadja. Segített másoknak, akik hasonló küzdelmekkel néztek szembe.

János története nem csupán egy tanúságtétel, hanem egy örök üzenet: Isten kegyelme végtelen, és mindig készen áll megmenteni azokat, akik hozzá fordulnak. Soha ne adjuk fel a reményt, bármilyen sötét is legyen a helyzetünk. Isten mindig ott van, hogy kinyújtsa a kezét, mint egy segítő kéz a mélyben, és felemeljen minket a sötétségből a fénybe.

2025.06.14
bacsipista
kép: pixabay

Részletek

Találatok: 1112

A Félelem Legyőzése

Anna, nem csak rettegett a változástól és az ismeretlentől, hanem ez a félelem fizikai tüneteket is okozott. Szédült, ha új helyre kellett mennie, remegett a keze, ha ismeretlen emberekkel kellett beszélnie, és éjszakánként rémálmok gyötörték, ahol mindig egy sötét, ismeretlen alagútban találta magát, amelynek végét sosem érte el.

Egy nap azonban egy bölcs barátja, egy tapasztalt hegymászó, nem csak tanácsot adott, hanem egy konkrét feladatot is: "Anna, a félelem csak akkor győzhet, ha megengeded neki. A helyetted való félelem nem segít. Mászni fogunk a Kék-hegyre. Nem kell a csúcsra érned, csak egy meghatározott pontig, ahol egy különleges virág terem. Ez lesz a te kihívást jelentő, de biztonságos komfortzónádon kívüli lépésed."

Anna, bár rettegve, mégis elfogadta a feladatot. A hegymászás során nem csak a fizikai kihívásokkal kellett megküzdenie, hanem a belső félelmeivel is. A meredek sziklák, a szeles szakadékok, minden egyes lépés a sötét alagút emlékével párosult. De a barátja ott volt mellette, folyamatosan bátorítva, és megmutatva, hogy hogyan kezelje a félelmeit. Légzéstechnikákat tanított, hogy csillapítsa a pánikrohamait, és segített neki felismerni, hogy a félelem nem mindig valós veszélyt jelez.

A hegymászás során Anna egyre bátrabb lett. A félelem továbbra is jelen volt, de már nem uralkodott rajta. Megtanulta, hogy a félelmet nem kell elnyomni, hanem elfogadni és kezelni. A csúcstalálkozó helyett a meghatározott pontra érve, megtalálta a különleges virágot, ami egy gyönyörű, ritka orchidea volt. Ez a virág lett a szimbóluma annak a győzelemnek, amit a félelme felett aratott.

Anna visszatérve a városba, már nem volt ugyanaz a nő. A hegymászás során szerzett tapasztalatok segítettek neki megbirkózni a mindennapi félelmeivel. Kezdte élvezni az ismeretlent, és rájött, hogy a változások nemcsak lehetőségeket, hanem izgalmat is rejtenek magukban. A félelem legyőzése nem azt jelentette, hogy eltűnt a félelem, hanem azt, hogy Anna megtanulta uralni azt, és nem hagyta, hogy irányítsa az életét. A Kék-hegy virága egy állandó emlékeztető lett számára arról, hogy képes legyőzni a félelmeit, és hogy az élet tele van csodálatos lehetőségekkel, ha merünk kilépni a komfortzónánkból.

bacsipista
2025.06.14.
kép: Pixabay

Részletek

Találatok: 1815

Lifemark / Életjel 
am. film magyar felirattal 

David szerető, rendezett családi környezetben nőtt fel. De nem ott született. Amikor nagykorúvá válik, megnyílik a lehetőség, hogy megismerje a biológiai szüleit is, akik a zavaros körülmények ellenére nem az abortuszt, hanem az örökbeadást választották.

írta: Alex Kendrick, stephen Kendrick, Kevin Peeples
rendezte: Kevin Peeples
főszereplők: Kirk Cameron, Raphael Ruggero