- Részletek
- Találatok: 9834
A szomorúfűz
Egy nagyváros parkjában álldogált a szomorúfűz, és nevéhez híven valóban szomorú volt, mert mérhetetlenül unalmasnak és haszontalannak érezte életét.
Hosszú, hajlékony ágai körben a földig lógtak, hűvös, zöld sátort alkotva.
Unatkozott. Nem csinált egész nap mást, csak figyelte a parkban sétáló embereket, és várta, hogy sátra alá rejtőzzön valaki.
Egyszer egy öt éves forma kislányka be is bújt az ágai közé. A szülők izgatottan keresték a gyermeküket, és amikor végre megtalálták, haragjukban nagyon elfenekelték. A szomorúfűz ettől persze még szomorúbb lett.
Aztán egy kellemes nyári szombat délután egy fiatal pár bújt a lombsátra alá, szerelmesen átölelték egymást és sokáig így álltak ott némán az ágak takarásában.
- Feleségül veszlek - szólt a fiú, mire a lány nagyon rémülten így válaszolt:
- Nem lehet! - majd szomorúan folytatta: - Tudod, hogy apám sohasem adna hozzád feleségül, hiszen ő a város egyik leggazdagabb embere, te pedig nincstelen senki vagy az ő szemében.
- Hát már a szerelem fölött is a pénz az úr?! - tört ki keservesen a fiúból: - Tán nem szeretsz?
- Tudod, hogy szeretlek - válaszolt a lány csendesen.
- Akkor pedig gyere hozzám feleségül! - kiáltotta izgatottan a fiú.
- Apám nem enged. Hát nem érted?
- Megszöktetlek. - jött a válasz - Hajlandó vagy megszökni velem? Hajlandó vagy hozzám jönni feleségül? Otthagynád apádat értem? Otthagynád a pénzt, a vagyont, a pompát, a hatalmat a szerelmemért?
- Igen. - sóhajként szállt a felelet.
- Akkor induljunk máris!
- Nem lehet - mondta a lány ijedten -, most még nem; a nevelőnőm máris keres. Majd üzenek, hogy mikor és hol találkozunk.
- Kitől? Hogyan? - kérdezte a fiú - Mi módon üzensz nekem? Hisz egyetlen közös, megbízható jó barátunk sincsen.
A lány riadtan nézett körül, hallotta, amint a nevelőnője kiáltja a nevét, de közben észrevett a fa törzsében egy kis mélyedést.
- Gyere el ide minden nap. Itt, - mondta, közben az odúra mutatott - itt fogok neked levelet hagyni. Ezzel fogta magát és elszaladt.
A fiú még egy darabig ott maradt a lombsátor alatt, zavart volt, bizonytalan, nem tudta, hogy örüljön-e vagy búsuljon. Vajon tényleg képes lesz megszökni vele a szerelme? Nem tudta biztosan.
Amikor ő is elment a szomorúfűz kivirult a boldogságtól. Végre valami izgalom! És végre hasznára lehet valakinek, méghozzá egy ilyen kedves párnak! Értelmet kapott az élete.
A fiú eljött másnap délelőtt, aztán újra eljött délután is, de nem talált üzenetet a mélyedésben, csalódottan ment haza, úgy érezte, hogy nem bírja a tehetetlen várakozást. Pedig a fűz még talán nála is türelmetlenebbül várta a lányt.
Szerencsére azért nagyon sokáig nem kellett várnia, mert kedd délelőtt izgatottan bújt az ágai közé a kisasszonyka, és odvába mélyesztette az illatos, rózsaszín levélkét, aztán gyorsan elszaladt.
A fának remegett minden porcikája; soha nem volt még ilyen izgatott. És micsoda illata volt annak a levélnek! Szinte teljesen elkábult tőle. Észre sem vette, hogy egy öreg, csúf, morcos asszonyság csörtetett be a lombsátra alá. A lány nevelőnője volt az, aki megfigyelte, hogy kisasszonykája pár perccel ezelőtt innen szaladt ki. Bebújt hát ő is, hogy körülnézzen, vajon mit kereshetett itt a leány.
A szomorúfűz szerencsére, az utolsó pillanatban rájött, hogy ki lehet ez az öregasszony, és mit akarhat, ezért gondosan elrejtette odvába a levélkét. Szerencse, hogy ezt tette, mert a nevelőnő oda is benézett, sőt, bele is nyúlt, de a fűznek hála, nem talált ott semmit és dolgavégezetlenül, dühösen távozott.
Bezzeg délután, amikor a fiú megérkezett, már nem rejtegette a levelet!
A hősszerelmes ifjú, remegő kézzel bontotta fel az illatos papírt, és félhangosan olvasta el a gyöngybetűkkel írt sorokat, így aztán a mi fánk is megismerhette a levélke tartalmát, mely így szólt: " Kedvesem, mindent elintéztem, ma este, sötétedés után ott leszek a szomorúfűz alatt."
A fiú annyira boldog volt, hogy azt sem tudta hirtelen örömében, mit is tegyen addig, amíg a lány megérkezik. Elhatározta hát, hogy ottmarad, nehogy késni tudjon egy percet is, és alszik egyet a fűz árnyékában, amíg kedvese megérkezik.
Lefeküdt hát a fa lábaihoz, és elaludt. A szomorúfűz pedig hűségesen, boldog szívvel őrizte a szerelmes ifjú álmát. Amikor besötétedett, és közeledni látta a lányt, egyik ágával megsimogatta a fiú arcát, hogy az ébren fogadhassa kedvesét.
Nagy volt az öröm, amikor megérkezett a lány. Kis batyuval, üres zsebbel, de teli szívvel jött, a fiú pedig ugyanígy fogadta. Egymás nyakába borultak, majd mindketten kedvesen megsimogatták a fa ágait és kéz a kézben elindultak a nagyvilágba.
A szomorúfűz ettől a naptól fogva már nem szomorkodott, mert tudta, hogy az élete nem volt hiábavaló.
"Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül."
Példabeszédek 11:25.
2022.07.30
forrás: http://www.juditti.hu/content/szomorufuz
